Skip to content


       Szűrés lista

Glatz, mint szakértői jelölt?

A reggeli híradóban már volt kettő kiszivárgott név, akikről már esett szó az MSZP-ben.
Surányi György és Glatz Ferenc ...

"A szocialisták egyfelől olyan pénzügyi szakemberben gondolkodnak, aki a nemzetközi gazdaságban ismert és akinek tevékenysége hiteles lenne a piaci szereplők számára, másfelől olyan karaktert keresnek, aki képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzeti egységet. Ilyen lenne Glatz." - írja a Népszabi.

A volt jegybankelnökről most nem kívánok szólni, de hogy Glatz, mint szakértői miniszterelnök?

A legnagyobb gazdasági válság válság közepette nevezzünk ki egy történészt, baszod, ez aztán a kurva nagy ötlet ... olyan izzadós-szocis.

Glatz 1964-ben diplomázott az ELTE-n. 1968-ban az MTA Történettudományi Intézetének lett munkatársa, 1988-tól az igazgatója.

1975-től az ELTE BTK-n histográfiát, művelődéstörténetet és újkori forrástant tanított, 1979-ben a történeti muzeológia tanszéki csoport vezetője lett.

1989-1990-ben a Magyarország-NSZK Baráti Társaság elnöke, és a Németh-kormány művelődési miniszteréve.

1996-tól 2002-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Teljesen nyilvánvaló, hogy egy olyan, hozzáértő miniszterelnökre van szükség, akinek az egyik remek munkája a "Nemzeti kultúra – Kulturált nemzet 1867–1967" (1988).

Utóirat:

Szanyi "Mindig tökösen nyilatkozok" Tibi bedobta Kovács László nevét. 

"Ha már mindenki az adózási rendszer átalakításában látja a gazdasági kitörés lehetőségét, akkor meg kellene kérdezni Kovács László adóügyi európai biztost, volt MSZP-elnököt, hogy vállalná-e a miniszterelnökséget."



















Csak Janice-t tudom idézni a Jóbarátokból: Óóóóó, te jó ég!!!

A blog minden szerzője körömrágva, izgatottan várja, ki lesz az első, még tökösebb szoci, aki bedobja a nagy-nagy reformer Németh Miklós nevét ...
 

Címkék: politika válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr111019885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2009.03.23. 17:41:22

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/:

Perez, vazze, Te tényleg mazochista, ja, nem is, már egyenesen perverz vagy. xDxD

molaris 2009.03.23. 17:41:53

És mi van, ha visszahozzák Szeteit? A hátsója már be van járatva, bírja a strapát, Fodorék meg úgyis szeretik a fajtáját. Legfeljebb Béky lesz a helyettese.

molaris 2009.03.23. 17:42:54

@Marcellusca:
A múlt pénteken megszűnt.

Marcellusca 2009.03.23. 17:50:56

@molaris:
@Mj:
Valamiről lemaradtam? :)
Hivatalosan is bejelentették? Mert az, hogy kiléptek még nem feltétlen jelenti, azt hivatalosan is be kell jelenteni. Ez is megtörtént?

elfelejtette 2009.03.23. 17:51:51

@Marcellusca: Tudomásom szerint az MDF frakció megszűnt, bár a bizottsági helyeik többségét megtartják, ez is mily meglepő:

www.origo.hu/itthon/20090323-orszaggyules-megtarthatjak-bizottsagi-helyeiket-az-mdf-es-kepviselok.html

Tündér_Lala 2009.03.23. 17:52:29

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/: Disznó egy pacák vagy te. Kihozod az 1 a 10e-hez arányt?Én csak 1 az 1e-rel számoltam.Naná, hogy kimoderáltak...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 17:57:07

Egyébként nekem meg van a jelöltem!
Lothar Mätthaus!

Marcellusca 2009.03.23. 17:58:20

@gidabiga:
@elfelejtette:

Mostakkómivan? :)

Megszűnt, de mégsem, vagy csak a helyeiket tarthatják meg? De akkor mégsem szűnt meg, csak formálisan.

Mostakkómivan? :)

gidabiga 2009.03.23. 18:00:12

@turner:
mindenki egyenrangú, de mindig vannak egyenrangúbbak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:00:21

@Marcellusca:

Igen, hivatalosan megszűnt. Ráadásul most az AB vizsgálja, hogy meg kell-e várni a 6 hónapot, hogy a frakcióból kilépő képviselők újra frakciótagok lehessenek, vagy nem számít kilépésnek, ha a frakció a létszám miatt szűnik meg. Szóval még így sem egyszerű a helyzet.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:01:27

@Marcellusca:

Frakció nincs, a bizottságokra meg szánalomból/egyéb okból bejárhatnak.:P

Corry 2009.03.23. 18:02:10

Nézzetek ide, a ruszkik már gondoskodnak a mi kedvenc Ferinkről:

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=400922&place=

Basszus, ezt miért nem 2006 -ban találták ki...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.23. 18:02:41

@gidabiga: ismét bizonyosságot nyert, h meg vannak véve ... kilóra :-/

molaris 2009.03.23. 18:06:07

@Marcellusca:
Csütörtökön tájékoztatta Szilit a Volt Frakció Vezetője, és péntek óta nincsenek.

elfelejtette 2009.03.23. 18:08:57

@Marcellusca:

"A speciális hatáskörrel rendelkező bizottságokban (pl. a mentelmi bizottságban vagy a vizsgálóbizottságokban) paritásos elv érvényesül, azaz a bizottságban ugyanannyi kormánypárti képviselő van, mint amennyi ellenzéki. Az állandó bizottságok többségében azonban az arányossági elv érvényesül, a bizottsági helyek elosztása a parlamenti frakciók mandátumarányában történik."

www.parlament.hu/cgi-bin/insurl?/pairhelp/ogy_magyar.htm

Hát most nem így egyeztek meg, hanem úgy, hogy bár MDF frakció nincs, mégis maradhatnak a bizottsági tagok, egy-két kivétellel.

A másik, hogy az Alkotmányügyi bizottság úgy foglalt állást, hogy az a tilalom, miszerint egy képviselő frakciótagsága megszűnése után 6 hónapokig nem lehet más frakció tagja, szerintük ez csak arra az esetre vonatkozik, ha valaki kilép/ kizárnak egy frakcióból, a frakció megszűnése esetén nem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:09:30

@molaris:

Egy alkotmányjogos infó szerint formálisan meg is kell várniuk a 6 hónapot.;-) Persze a napi politika, meg a frakcióalapítás szabályai ennél sokkal "rugalmasabbak" is lehetnek.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:10:56

@elfelejtette:

Na tessék, ilyen hamar eldőlt volna a 6 hónap kérdése? Megy ez, mint a karikacsapás.:-/

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 18:12:36

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/:

Az én javaslatom:

ME: Gerecze Pál
PM: Hambuch Henrik
BM: Ballai Ottó Csaba
IM: Ferletyák Károly
GM: A váci nő.

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.23. 18:14:40

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/:

ááá, nem szeretném, ha az országot egy kávézóból irányítaná!

Kemecsei Sándor?

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.23. 18:17:16

A Ferletyák, meg a Gerecze maradhatna, a többi ki van rúgva! A Ballai saját vezérlést használ...
A váci nő meg meglehetősen titkolózik.

elfelejtette 2009.03.23. 18:19:14

@Mj: "Na tessék, ilyen hamar eldőlt volna a 6 hónap kérdése? Megy ez, mint a karikacsapás.:-/ "

Ha jól emlékszem egy MDF-es mondta a múlt héten, talán pont Dávid Ibolya volt az, hogy keresik a lehetőséget, hogy új frakciót tudjanak létrehozni.

Tehát nem megmarad a frakció, hanem megszűnik, aztán megalakul ugyanazon a néven. Lehet, hogy kicsit más lesz a neve, én az MSZDF-et javaslom. :)

Mondjuk kell hozzá egy független is, de majd megoldják.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 18:20:00

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/: Értem, ezt még átgondolom. Megyek kiteregetek, mert lejárt a mosógép...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:25:30

@elfelejtette:

Én is úgy tudtam, hogy megszűnik - már meg is szűnt -, viszont ez elvileg kilépést is jelentene. Na mindegy, biztos vagyok benne, hogy addig csűrik-csavarják az értelmezést, amíg össze nem hoznak egy új frakciót.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:27:59

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/:

Erre most tudnék egy nagyon-nagyon szar poént, de inkább megkíméllek. Ha lesz egyszer Vastagbőr-tali, úgyis tuti, hogy mindenkit lefárasztok a szóvicceimmel, addig meg inkább moderálom magam.:)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.23. 18:29:43

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/: ...én is elkezdek készülődni, ma még éhbérért kell dolgoznom :D

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.23. 18:31:53

...üdv mindenkinek. Holnap ugyanitt ;)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 18:33:09

@turner:

Holnap szerintem nem lesz esélyem sokat lenni, de majd valamikor ugyanitt.:)

Roxvox 2009.03.23. 18:59:50

Bokrost miniszterelnöknek, attól egyből megbokrosodna az ország :))))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 19:01:44

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/:

Nem tudom mire célzol pontosan, de én speciel arra gondoltam, hogy nálunk a tejföl járt le, mégis ki kell teregetnem.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 19:02:17

@Roxvox:

Nekem így is bokros teendőim vannak...:P

Roxvox 2009.03.23. 19:06:57

Tuti, hogy találnak egy karrierista balekot, ebben az országban ez nem probléma.
Értelmes ember ezt nem vállalja el, túlzottan kilóg a lóláb.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.23. 19:10:13

Fodor már is lefeküdt! Koalíció nem lesz csak adják a többséget. Ez volt a cél. Márcsak a ruszkikra kell várni, hogy Ferencet visszakatapultálják a székébe. Mert ugye vele képzelik el a Déli Áramlatot. Ahhoz meg nem lenne jó egy új seprű. Ferenc már úgy is elkötelezett ezirányba.

Roxvox 2009.03.23. 19:13:02

Mit szóltok Mesterházi Attilához, fiatal, ambíciózus, hű pártkatona és persze mögötte lenne a nyugodt erő - tökéletes?

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 19:26:57

csendben jegyzem meg, hogy szerintem épelméjű ember nem gondolkozhat abban, hogy ez a bruttó TIZENHÉT százalékos társadalmi támogatottságú, bizonyítottan permanensen padlógázzal kártékonykodó maszop-szadesz-ibojfan grupp újraossza maguk között a kormányzati pozíciókat akárcsak egy percre is. ezért felesleges a névtalálgatás. egyszerűen a szakszervezeteknek, és a zösszes civilszervezetnek be kell jelentenije, hogy amennyiben legkésőbb csütörtökön nem mond le a komplett országgyűlés, akkor onnantól folyamatos általános sztrájk, az előrehozott választások érdekében.
és ebből a fidesznek mind szervezőként, mind bonyolítóként KI KELL MARADNIA.
így lenne biztosítható a teljesen legitim, és a lehető legszélesebb társadalmi támogatottságú kormányváltás.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 19:32:43

@S.N.E./Csak Így: Najó, de ha mindenki sztrájkol, hogy jutok be a Kossuth térre tüntetni, csak mert lejárt a műszaki, ma meg elfelejtettem felhívni az Indiánt ezügyben...

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 19:41:08

VonPerez /"magam vagyok az akadály"/ 2009.03.23. 19:32:43
teleszel a zeggyik, akia házatokelőtt képezheti a zútakájot.
tudod, mintamikora bunkótakszisok szétkúrták a zországot a benzinárak mijatt.
jelzem, akkormég a szadesznak nemvolt büdös a zuccaji politizálás, csak azóta finnyásodtak így meg, mijóta a ző kreténségejik mijatt (is) megy a népi bazmegelés.

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 19:41:44

mondom a zútakadájot.
picsábamá.

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.23. 19:43:10

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/:

Lejárt műszakival tüntetni menni? Ez már több, mint anarchia!

"Tegyél levonót a kapotára, úgy addig nyíl a gumi a szemaforos rajtnál, hogy az se baj, ha nincs hajtásid!"

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 19:54:35

@S.N.E./Csak Így: Hát nekem nem jött be ez a pógári engedetlenség...

Mondom, rendben akkor legyen ez a zútakadáj...

Lemegyek a ház elé, kiengedem a kézit, hogy akkó kiterelem a vasat zakadájnak. A baj csak az, hogy leértem és itt van 150 m-re a rendőrörs. Az EkSÜN!!! menek, meg pont kikanyarodtak a radaros Ford Broncoval. Aszonták? Hé te reakciós! Hova azzal a potyolinó szarral! Mondom ittend kormányváltasra vagyon szükség és zakadáj leszen a gép! Erre: Na, kisköcsög, akkor nincsen műszaki-zöldkártya, az 70 ropi, rendszámot levesszük, az még 30! Most meg szépen visszaszuszakolod ezt a 980 kg-ot erre a z 5 fokos emelkedőre, amit úgy segítünk ösztönözni, hogy az ánuszrozettádhoz helyezzük ezt a lovasattakra is alkalmas hosszított, CE mínösített, gumibotot...

Most a kamillában ülök...

Horizont 2009.03.23. 19:56:35

Lám, lám mégis bedobták Glatz nevét! Komoly gazdasági pénzügyi szakember.:(((
Nálunk már csak így mennek a dolgok!

@S.N.E./Csak Így:
Naivitás ilyenben hinni! Van szerinted nálunk bármilyen összefogás??? Ha lenne már nem itt tartanánk. Bár minden benne van a pakliban, de inkább az valószínűsíthető, hogy 2010, rendes időben választás. Még lesz egy nagy buktájuk az EP választáson, bár inkább az lesz a meglepő, hogy alacsony lesz a részvétel.
Lesz egy új kormány, új miniszterelnökkel aki véghez viszi a legkönyörtelenebb lépéseket, nyögünk majd. De nagy javulás nem lesz látható, majd csak évek múlva talán. Közben a Fidesz nyer, de nem lesz meg a 2/3-os, a Jobbik bejut.
Ez csak egy Horizontos elő jóslat. Rosszabbik változatban mégis becsődölünk.
Attól meg mentsen meg minket a jó isten!
Már csak benne bízhatunk.....

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 20:05:17

@Horizont:
meggyőződésem, hogy gazdasági, pénzügyi szakemberre a pézügymisztérijumba van szükség.
miniszterelnöknek nemvaló olyan balfasz, aki egy cégnek nézi a zországot.

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 20:07:27

itt a társadalmi támogatottság a kérdés, ez adhatja a legitimációt a nép, ésa kilfeld előtt.
eggy ijen mutyival, amire a patkányfészek készül, csak további ellenállást szülhet. akkormeg minek????

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.23. 20:31:57

@gidabiga:

Az ottani hsz-ére írtam, amire megkapta, hogy tegyen feljelentést. Hogy utálhatják már az ottani modik. :))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 20:33:12

@laspalmas: Tessék? Nem tudtam figyelni, mert most ment el a providentes..

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 20:33:29

laspalmas 2009.03.23. 20:26:07
az a csoda, hogy nemlőtték ki érte a félszemét gumilövedékkel, eggy alapos testüregvizsgálat után...

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 20:34:15

VonPerez /"magam vagyok az akadály"/ 2009.03.23. 20:33:12
és megdugtad legaláb?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 20:36:19

@laspalmas: Hagyd csak a 02.09-es regisztrált citromailes fiókra csak 96 moderáció érkezett.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.23. 20:38:24

@S.N.E./Csak Így: Nem. Ált. a lányszerepet vállalom. Most csak megcsináltam szájjal, mert tudod...a gumibot...

Horizont 2009.03.23. 20:39:02

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/:
"Javasoljuk, tegyen inkább feljelentést!"

Nehogy aztán forduljon a kocka és neked hordjuk be a bablevest!:))

gidabiga 2009.03.23. 20:42:07

@laspalmas:

én az útakadályosra gondoltam
ezt benéztem :D


@Horizont:

még lenyomozzák és őt varrják be rágalmazásért,ha nem vigyáz :)

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 20:42:17

VonPerez /"magam vagyok az akadály"/ 2009.03.23. 20:38:24
értem.
és ez csak a kamat fejébe van, vagy a tőkéből is törlesztődik ijenkor??

gidabiga 2009.03.23. 20:49:53

Horizont 2009.03.23. 20:39:02


kocsonyát kell vinni, azt be lehet könnyen adni a rácson.


szia S.N.E!

hogyhogy itt? :)

Bakkerovics Bakker 2009.03.23. 20:53:11

gidabiga 2009.03.23. 20:49:53
néha szokok ittis.
eltekintve egykét idetévejgő kaccsolatos kreténtől, szok itt lenni értelmes társaság.

gidabiga 2009.03.23. 21:05:05

S.N.E./Csak Így · www.youtube.com/user/bakker1234 2009.03.23. 20:53:11

szerintem néhány kapcsolatos nem is az valójában :D

picur3ka 2009.03.23. 21:27:08

@gidabiga:

Nincs nekik meg eleg vagany felszedojuk, hat istenem.

Csak hogy fokozzuk a mokat:

kuruc.info/r/2/37536/

gidabiga 2009.03.23. 21:41:11

@picur3ka ( Gyurcsány a válság legnagyobb áldozata:


hát, amilyen módon járnak felénk a vonatok, lehet, hogy fel sem tűnne, ha nincsenek sínek.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.03.23. 22:13:25

Történész... ennél tényleg kevés van lejjebb.
Esetleg romológus? Vagy netán szabadbölcsész?
Pff... annyi közgazdász van, túlképzés is van belőlük, de sehol nincs egy, amikor kéne.
Vagyis van. Csak azokra szarnak magasról (Reformszövetség, Oriens, stb...).
Sün!

gidabiga 2009.03.23. 22:13:36

most találtam a Heti Válaszon. :

"A Heti Válasznak adott interjújában 2007. júniusában Áder János mindenesetre már eljátszott a gondolattal. „A miniszterelnök teátrális jelenetek között lelép. A baloldali média a távozót hősies ─ a nemzetért személyes áldozatot hozó ─ politikus szerepébe emeli. Azt halljuk majd, hogy Gyurcsány mekkora gesztust tett az ország érdekében. Ezzel párhuzamosan azt kiabálják majd úton-útfélen, nem lesz társadalmi béke, összefogás addig, amíg Orbán Viktor nem távozik. Néhány hónap után már azon sem fogunk meglepődni, ha vezető publicisták a mögöttünk hagyott hét évért, az elvesztegetett lehetőségekért nagyobb felelősséget tulajdonítanak Orbán Viktornak, mint Gyurcsánynak" - vázolt akkor egy lehetséges forgatókönyvet lapunknak a fideszes politikus. "


nem semmi.

picur3ka 2009.03.23. 22:21:20

@gidabiga:

Hat nem semmi. Ugyanaz a taktika, amit a ciganysagnak tanitottak. Beleugrott a kesbe. A Zorban a hibas, meg a Cozma.

Reszvetem, vonat ugyben, dehat, jobb nem menni, mint kisiklani.

borsikm 2009.03.23. 22:32:56

Követeljük az előrehozott választásokat - immár a Facebookon is! Ha elegen leszünk, akkor talán egy kis flashmob is belefér:
www.facebook.com/group.php?gid=76861195259&ref=nf

gidabiga 2009.03.23. 22:33:05

@picur3ka ( Gyurcsány a válság legnagyobb áldozata:
azért jár erre, de Budapestről csaknem csak átszállással.
tavaly nyáron még volt ic is, majdnem mindig tele, de most csak koszos vonatok járnak.
nem értem a máv-start politikáját.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:34:54

@Noname Cowboy:

Ha lefeküdt volna, Fletó nem rongyol ki dühösen a megbeszélésről.;-) Azért ez még nem lejátszott meccs, Gabika most is zsarolgat szorgosan, hogy ha csütörtökig nem a farok csóválja a kutyát, akkor együtt buknak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:35:26

@Roxvox:

Szerintem már nem pártkatonákban gondolkoznak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:39:21

@MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/:

Na erre sose gondoltam volna, ráadásul 16 éves korom óta még szingli sem voltam.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:40:47

@S.N.E./Csak Így:

Ehhez már csak pár millió ember kéne...:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:42:45

@Horizont:

Nem hiszem, hogy hagynának becsődölni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:46:50

@gidabiga:

(Ha ráklikkelsz a "sárga kukac"-ra, legközelebb már tudod, hogy ki mire válaszolt.;-))

gidabiga 2009.03.23. 22:47:02

Mj,

hány válaszod van még? :)))

gidabiga 2009.03.23. 22:47:51

@Mj:

ezt nem tudtam :D
kösz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:51:09

@Gerusz:

Khm, egyrészt volt már történész miniszterelnökünk, másrészt volt már olyan közgazdász miniszterünk, akit soha nem kívánnék vissza.;-) Igazából nem a miniszterelnöknek kéne elsősorban közgázhoz érteni, hanem a minisztereinek, vagy még inkább az államtitkároknak... Főleg, ha Fletó továbbra is irányítani akar.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:54:21

@gidabiga:

Nincs mit, végülis még csak pár hónapja működik a "Válasz erre" funkció.;-)

gidabiga 2009.03.23. 22:54:36

@Mj:

de bírom a kitartásodat :D

gidabiga 2009.03.23. 22:56:03

@Mj:

azt azért nem szerettem eddig, mert zavart, hogy nem tudom, mire jön a reagálás.
ilyen mélységekbe nem mentem bele, hogy ráklikkeljek a kukacra :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:56:57

@gidabiga:

Inkább mindenre reagáló, grafomán típusként jellemezném magam.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 22:57:32

@gidabiga:

Pedig nem kell félni a kukactól, nem bánt.;-)

gidabiga 2009.03.23. 23:01:09

@Mj:

hát, amíg kicsi és nem pók, addig nem :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 23:16:40

@gidabiga:

Miért, félsz a nagy kukactól, vagy arachnofóbiád van?:)

gidabiga 2009.03.23. 23:21:47

@Mj:
pókiszony.
meg minden, aminek több, mint 4 lába van és kevesebb, mint 2 :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 23:26:52

@gidabiga:

Szegény féllábú emberek, delfinek, katicabogarak és lepkék.:) Én gyerekkoromban imádtam a bogarakkal foglalkozni, de ma már nem nézem jó szemmel, ha bogarak mászkálnak a lakásban.:-/ (Megölni mondjuk így sem szeretem őket, inkább rábízom másra...)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.23. 23:52:55

@gidabiga:

De akkor a háromlábú szék nem gond.;-)

kulalak 2009.03.24. 00:15:05

Glazt a hunyo. Vagy kakukktojas, vagy a felrevezeto harmadik, hogy demokratikusan valasszak meg azt akit ELEVE akartak. Szegeny, remeljuk telefonaltak neki, hogy babnak kell. Olyan huzogatosnak, madzaggal a hataban.

Ezt ejteni kell de surgosen. Vissza a fo kerdeshez. Ha Suranyi lesz mennyire lesz a hazug arnyekaban. Ha mas miniszterek lesznek ketoldalrol kapja majd a huzatot? Aztan lemond, hogy a kozt.elnoke legyen a labda a valasztaskiirasrol?

süti beállítások módosítása