Skip to content


       Szűrés lista

Hogyan szerezzünk 70 hektárt, tóparton?

70 hektár az 700 000 négyzetméter. 0,7 négyzetkilométer. Vízparton még értékesebb. A Velencei-tó partján pedig egyenesen aranyat ér.

Íme, a remek földterület Sukoró, az M7-es autópálya és a Velencei-tó között.


 

 

"Március végén áll a nyilvánosság elé a részletekkel az az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport, amely 2011-re Kings City (Királyok városa) néven egy gigantikus idegenforgalmi komplexumot kíván megépíteni a Velencei-tó északi partján. A kiszivárgott hírek szerint a beruházás összértéke meghaladja a másfél milliárd eurót, a hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató-központ is helyet kapna."

De mindehhez kell egy jó helyen lévő telek, hiszen az Isten Háta Mögé mégsem épülhet a Királyok Városa. Autópálya és vízpart. Kevés az ilyen hely, főleg, hogy a Balaton déli partján szinte egybeérnek a települések. 70 üres hektárt vízparton elég nehéz találni, így szinte ez volt az egyetlen potenciális szóba jöhető terület. 

No igen ám, de a terület Sukoróhoz tartozik közigazgatásilag, így nem olyan könnyű megszerezni ...

Hol volt, hol nem volt egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú üzletember,  Joáv Blum. Joáv nagy álma volt a Királyok Városa, hogy hasznot hozzon a befektetőcsoportnak és megajándékozza Magyarországot valami naggyal ...

Joáv merész (=pofátlan) egy üzletember volt, így egy fondorlatos tervet eszelt ki a sukorói 70 hektár megszerzésére.

Egy gyönyörű szép napon, még 2007-ben, mikor még a csillogó szemű Kóka János volt a gazdasági miniszter, Joáv szerzett magának (vagy kapott) egy belsős információt, mégpedig hogy a tervezés előtt álló M4-es autópálya nyomvonala merre is fog haladni pontosan. A térképet bogarászva Joáv úgy döntött, hogy a magyar gyümölcsnél nincs finomabb egész Európában, ezért úgy döntött, beruház egy magyar gyümölcsösbe. Vett is 183 hektár gyümölcsöst Albertirsa és Pilis között. Teltek-múltak a napok, hetek, Joáv fáradságos munkával kapálgatta, metszette 2007 őszén a frissen megszerzett kicsinyke gyümölcsösét, amikor nagy döbbenésre levelet kapott Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től:
"A betyárját, vajon mit akarhat tőlem az állam?!" - tépte fel kapától megkérgesedett kezével Joáv izgatottan a levelet gyümölcsösében.


"Tisztelt Joáv Blum!

Az M4-es autópálya nyomvonala a legnagyobb sajnálatunkra az Ön gyönyörű gyümölcsösén halad át, emiatt a Magyar Állam igényt tart az birtokában lévő 183 hektárra!

 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt."

2008 tavaszára fordult az idő, az első rügyek megjelentek Joáv szeretett gyümölcsösén. Hosszan tanakodott, hogy mitévő is legyen? Végül nagy-nagy elhatározásara jutott: váratlanul bejelentkezett Sukoróra és helyi lakos lett! Másrészt pedig elutazott Budapestre, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, és közölte, hogy szívesen lemond a 183 hektár gyümölcsösről  Magyarország fejlődése érdekében, de ...  de cserébe szeretné megkapni a 70 hektárt Sukoró és a Velencei-tó között. A Nemzeti Vagyonkezelő közölte, hogy szívesen megvennék vagy kisajátítanák ezt a 183 hektárt, de Joáv kötötte az ebet a karóhoz, hogy csak a csere jöhet egyedül szóba.

A Nemzeti Vagyonkezelőnél kiszámolták, hogy a 183 hektár gyümölcsös 800 millió forintot ér (4,3 millió / hektár), míg a kért 70 hektár vízparti telek 1,1 milliárd forintot (15,7 millió / hektár, vagyis 1570 forint / négyzetméter).

De sajnos akadt még egy fránya szabály, amely Joáv és a Nagy Projekt útjában állt. Kis értékű ingatlanok esetében 15 százalékot meghaladó értékkülönbözet fölött nem lehet végrehajtani a területcserét, pályázatot kell kiírni az ingatlan értékesítésére, ám a különösen nagy értékű ingatlanok cseréje közvetlenül az MNV Zrt. vezetésének, illetve a vagyongazdálkodási tanácsnak a hatáskörébe tartozik. 

Joávra és a Projektre ismét rámosolyogtak az égiek. Pusztán a szerencse folytán, mindenfajta külső ráhatás nélkül a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot nem érdekelte a min. 27%-os értékkülönbség, és  2008. július 30-án jóváhagyta a cserét.

Az aznap tárgyalt 25 ügylet között kis hírecske volt ez a csere:


"Hozzájárult a Tanács a későbbiekben építendő M4 autópálya nyomvonala számára szükséges területek cseréjéhez. A döntés értelmében a Magyar Állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanokat Pilis külterületén valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra cserélik."



Joáv 183 hektár albertirsai homokos talajú gyümölcsöséből így lett 70 hektár vízparti telek a Velencei-tó partján...

A 300 milliós különbözetet Joáv-nak sajnos be kell fizetnie az államkasszába. Sőt, még így is nagyon jól járt, mert egyes vélemények kicsit drágállják a 800 milliós árat a 183 hektár gyümölcsösért ...
"Amennyire utána tudtam nézni, egy jó infrastruktúrával rendelkező, kiépített felvevőpiaccal rendelkező gyümölcsös Pest megye ominózus részén jóval olcsóbb. Blum úr gyümölcsösei (élek a gyanúperrel, hogy az adott terület valójában susnyást jelöl, de ne legyen igazam) méretarányosan átszámítva kb. 4-500 millió Ft-ot értek legfeljebb." -írta az egyik kommentelő a nol.hu-n.  

Itt lesz majd a magyar Las Vegas


"Bajnai Gordon gazdasági miniszter levélben kérte, hogy a megyei közgyűlés a rendezési tervben nyilvánítsa beépíthető területté a Velencei-tó északi partrészét, egy 2003-as sukorói rendeletre hivatkozva. Ellenkező esetben kártérítés fizetésére kötelezné a testületet, mondván, meghiúsul a munkahelyteremtő beruházás. Felháborító eljárás" – mondta a Fejér megyi közgyűlés alelnöke.

Illetve még hozzá kell tenni, hogy kerek egész legyen a történet, hogy Joáv Blum úgy juthatott – a törvény szerint – a sukorói területhez, hogy ha településen életvitelszerűen lakik. Ezért lett sukorói lakos még a csereüzlet előtt ...

A sukoróiak és a környezetvédők most lázadoznak, hogy a gigaberuházás elzárja előlük és mindenki elől a Velencei tavat, de meg lett mindenki nyugtatva, hogy egy 10 méter (!) part menti sáv állami tulajdonban maradt ... a polgármester mellesleg a Projekt nagy-nagy támogatója. Biztos imád kaszinózni.

Hab a tortán, hogy Magyarországon nem lehet csak úgy kaszinót nyitni és üzemeltetni.
Mit ad isten, hogy-hogy nem, a szerencsés véletlenek összjátéka, hogy 2009. február 19-én a Pénzügyminisztérium koncessziós pályázatot hirdetett a Közép-Dunántúl régióban létesítendő, első kategóriába sorolható játékkaszinó létesítésére és üzemeltetésére. A nyertesnek évi legkevesebb 900 millió forintot kell fizetnie az államnak. A szerződést húsz évre kötnék... A Királyok Városa pont a Közép-Dunántúl régióban lenne. Nahát ...

8 perces riport az M1-n (természetesen az itt leírtak 1 mondatban vannak összefoglalva):

 

A TV2 is foglalkozott az üggyel:

Címkék: politika közélet pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr171023269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molaris 2009.03.25. 09:08:17

Földerítés- vádemelés- tárgyalás- kötél.

gixer 2009.03.25. 09:14:44

@molaris: Mindez gyorsított eljárásban, akár a "gyümölcsösben" az első erőssebb ágra.

A többit meg aki asszisztált hozzá mehet a lámpavasra..

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 09:15:34

@&&[]]>#;;>˘°˛`^ˇ##&&@{{}@@ A jó büdös életbe, és mennyi ilyen szemétség lehet még? Kötelet mindnek,kivétel nélkül. HAZAÁRULÓK!Hamarosan jön a Balaton? Eladják az országot a mocsadékok, meddig hagyjuk még ezt?Ipar, mezőgazdaság kész, most a turizmus jön? Abban még van pénz, adjuk hát el a külföldnek.De jó lesz, ha a tópartra szeretnék menni, fizethetek a külföldi tőkésnek. A saját országomban.Mocskos hazaárulók. Kötelet nekik, lámpavasra velük.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 09:19:37

Kúrcsány, ezt ócsárold, a bíróságok helyett, te állat!
Vagy ez is a fidesz, és a zorbán miatt van? ..hú, de fölbasztam magam...simán ki tudnám verni a szart belőle, aztán megetetném vele, kezdetnek.
Politikus= féreg, és remélem, halálraítélt is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.25. 09:21:58

@Noname Cowboy:

Ott a pont ... Kóka, az utódja és Bajnai valamit a sukorói polgármester ...

Mivel 400 milliárdos a befektetés, ha 1%-ot szánnak kenőpénzre, ami 4 milliárd HUF ...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 09:23:33

Egéybként a kis Bárándy azzal jön, hogy FIDESZ ügyei s vannak a bíróságokon csak nincs visszhangja? Ha van akkor miért nincs visszhangja? Mert biztosan olyanügyek amik nem érnek semmit. Ellenben a szoci ügyekkel! Tehát fosnak mint állat!

broafka 2009.03.25. 09:25:22

Kéz kezet mos. Mint ahogyan azt már Mutyilandban jól megszokhattuk. Ez az ügy is terítéken lesz néhány napig, aztán husssssssss, mindenki szépen elfelejti.
Akik meg teletömték a zsebüket jót röhögnek a pofánkba.

Petrow 2009.03.25. 09:29:31

Szépen mutatna a pákozdi emlékhely közelében egy vesztőhely az ilyen férgeknek...

Amúgy nem légből kapott dolog a 800 millás vételár, ha kicsit megerőltetem magam, én is ki tudom hozni PAPÍRON a telepítés költségét 4 millára / hektár.

Az más kérdés, hogy a VALÓSÁGBAN a negyedéből kihozom.

molaris 2009.03.25. 09:35:17

@broafka:
Az itt a baj, hogy annyi ügyük van, hogy képtelenség megjegyezni!

Karma17 2009.03.25. 09:38:03

Akkor tőlem a 14 aranykoronás TERMŐ földet (nem gyümölcsös) miért csak 200000 forintért akarják megvenni?

Jah, nem melegszem.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.25. 09:41:09

Ez van olyan szép történet, mint az izraeli befektetőcsoport által megvett balatonvilágosi terület?

Egyébként ilyen esetekben tényleg nem azzal van a baj, hogy oda épül valami, ami akár lehet szép is, jó is, munkát is teremthet, hanem, az, hogy nem lehet normálisan. Csak lopással, csalással jah, meg odavetünk a parasztoknak 10 métert...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.25. 09:41:21

@molaris: Felesleges-felesleges-felesleges-kötél :)

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.03.25. 09:41:59

a véletlenek összjátéka... :)

viszont annyi előnye van, hogy legalább több munka lesz azon a környéken, mint jelenleg. és ha az idegenforgalom megnő azon a részen, akkor van esély arra, hogy a velencei tó idegenforgalmi jelentősége is nő. avagy ti nem így látjátok?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.25. 09:43:11

Az se érdekli őket, hogy tönkrevágják a tavat. Nem számít semmi, csak a pénz, teljesen gátlástalanok. Más országban az ilyeneket az első ügyük után "kitoloncolnák"...

reKorrekt 2009.03.25. 09:43:15

@molaris: nem megjegyezni kell, hanem ügyészségi feljelentést tenni és nyomozni.
Remélem a fityesz nem hazudott azzal kapcsolatban hogy karóba lesznek húzva a mutyizókat... nekem az akasztás is tetszene, ahogy a lefejezés is.

martonx 2009.03.25. 09:43:30

Egy hétig beteg voltam, nem olvastam Vastagbőrt. Most hogy megint olvasok, ismét felment a vérnyomásom.

Mivel úgy sem teszünk ez ellen semmit, lehet olvasni is kár, csak felidegesítem magam.

Történni meg úgyse fog semmi. Ilyen szerencsétlen birka nép vagyunk :-(

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.25. 09:43:43

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/: A koronaúsztatás meg a szőlő bezzeg smafu mi? Mocskos nácziak mindig csak a szegény balost báncsák :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 09:45:18

Bajnai "rézdrót" Gordonka, meg milyen szépen megfenyegette a megyei közgyűlést, kissé visstaélt a hatalmával. vagy nem? Sok milliárd lehetett itt, hogy erre vetemedett, a tisztességéről híres miniszter úr.

gixer 2009.03.25. 09:47:00

"Karddal végeztek ki egy Szaúd-Arábiában, akit azzal vádoltak, hogy lelőtt egy bangladesi mezőgazdasági munkást.Hamud bin Awadh al-Matiri a vád szerint ellopott 25 birkát is arról a farmról, ahol az áldozat korábban dolgozott. Tavaly összesen 102 embert fejeztek le Szaúd-Arábiában, míg egy évvel korábban, 2007-ben 153-at. Valamennyiüket a szigorú iszlám törvénykezés, a saríja alapján ítélték el.
Halálos ítéletet nemi erőszakért, gyilkosságért, fegyveres rablásért, istenkáromlásért és kábítószer-kereskedelemért hoznak a sivatagi királyságban, ahol a legtöbb kivégzés nyilvános."

Lennének ötleteim a Btk. módosításra...

Lezudius 2009.03.25. 09:47:39

@molaris: az első három törlendő

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 09:50:24

: és az idegenforgalomból befolyt pénz szerinted hol landol? ne légy már naív:)))
Na, meg munkahely, minimálbérét, és kizsákmányolva,te dolgoznál ott?
Egyébként a baj, hogy mutyizással, a kenőpénz miatt történik az egész, nem pedig a munkahelyteremtés a cél, ez csak parasztvakítás. ne dőlj be neki, senki nem a te érdekedet nézi, csak a pénzt, ahogy már fentebb is megjegyezték.

kacsa! 2009.03.25. 09:51:35

Attól ilyen okádék a magyar közélet & politika, hogy az ilyen "tisztességes", "jóhiszemű" gennyládák élik a világukat és a pofánkba vigyorognak nap mint nap. Felment bennem a pumpa. Maschinengewert a pofájukba. Áhh!

rolika 2009.03.25. 09:51:48

na most már nem csak rasszista, hanem antiszemita is a vastagbőr :)

egyébként, nálunk élhetőbb helyeken, mint pl. horvátországban, a vízpart közkincs, és dózerolnak, ha valaki ezt az egyszerű szabályt nem tartja be.

nálunk meg?! magánházak épülnek közvetlenül a balaton-parton, saját parttal, stéggel...

Petrow 2009.03.25. 09:53:30

@gixer: utolsó mondat: "Oh, Allah b@ssz@+, kiesett a füves zacskó a zsebemből :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.03.25. 09:55:37

Hogy - hogy nem, megint nem egy finn. Vagy spanyol ...

reKorrekt 2009.03.25. 09:57:17

: ez rendben van, de talán jobb lett volna ha magyar cégek jutnak hozzá a projekthez, nem fitymátlanék. De ez esetben erre esélyük sem volt a mutyizás miatt... tipikus gátlástalan pénzhajhász zsidaja...

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.03.25. 10:00:52

Talán Izraelben lellene felépítenie a Királyok városát. Arohadékok, m,ár megint nyomulnak észak felé, mert tudják nagyon jól, hogy jelenlegi helyükröl rövidesen takarodniuk kel.Csak a védtelenek ellen nagy harcosok. Most Hazánkra fáj a foguk. Ezek eláruljuák, eladják ami még megmaradt ebből az országból.Hazaárulók!

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.03.25. 10:01:10

@*MSZMP KB főtitkár*[L42]:

nem szeretnék vitatkozni, mert nagy vonalakban igazat adok neked, de szerintem, ha azon a környéken nyílik egy giga nagy cucc, akkor ezt ki tudja használni a környék, ha nem nagyon hülye. blőd példa: zimmer frei :)
min.bérért senki nem fog ott dolgozni, pláne nem azok, akik vinnék majd a boltot (a recepcióstól, a krupién át, a kartbantartóig). ha min.bérre van bejelentve, akkor majd "több megy a zsebbe", kevesebb az állam zsebébe.
nem azt mondom, hogy a befektetőnek az elsődleges célja a munkahely teremtés, én azt mondom, hogy ha már megépítik, akkor nem sápadozni kellene, hanem kihasználni a lehetőséget.

kill004 2009.03.25. 10:01:31

Az ilyeneken miért is nem tudom már magam felidegesíteni? Talán mert mindennapos?

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.03.25. 10:02:01

@Kartársnő [Korrekt]:

sajnos igazad van!

reméljük, hogy legalább a kivitelezők magyarok lesznek...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:12:46

: Ki lesz használva, csak nem az állam, és a magyar polgárok javára.Márpedig, ez a mi országunk.Mellesleg, miért a vízpartra kell építeni? Aki kaszinózni akar, kaszinózhat bárhol, nem kell ahhoz víz.Arról ne is beszéljünk, megint elvesznek egy nagy darab tópartot a nyaralni vágyó, kispénzű magyartól.Egy giga nagy cuccal, ami csak az ebben az ügyben is milliárdokat kereső szupergazdagoknak lesz elérhető,amellett, hogy kb 20 embernek ad majd munkát.Ha nem érted, gondold azt , neked is ott van telked, netán kis házad, ami elé építik ezt a monstrumot.És tudod, micsoda szemét politika összjáték miatt van így. Akkor is ezt mondanád?A zimmer feriből meg szintén sok lóvé marad a tulaj kezében.Őket nagyon figyeli az adóhatóság, tudod, ellenben a Bajnai félékkel, meg a társaival.Mellesleg, biztos vagyok benne, nem sokáig fog üzemelni a dolog, vagy csődbe megy, vagy leég.

Feketedisznóvágás1 2009.03.25. 10:14:26

Kész, vége. Ennyi volt, kapjátok be. Szakdoga gépelés közben nem akartam ennyire felbaszni az agyam! most az egyszer megbántam hogy feljöttem a vastagbőrre.

Hát ez nemigaz! Eszem-faszom magáll! Szalonzsidózzunk egy picit! A jó édes kurva anyjukat basszák meg keresztbe hatszor a kibaszott ingatlanbefektetők. Mi a fasz kell nekik még?

Én ott kenuztam az evezős pályán jópár évig, ott a nádasban bújtam el 2000nél ha jött a Laci bácsi a motorcsónakkal :(.
Lányi rosszul mondja, nem keletre van tőle az evezős pálya hanem ott baszod rajta!
Ez végig az evezős pálya nyomvonala a kurva anyját nekije.
Mi lesz a kajakosokkal, kenusokkal, evezősökkel ezután? mi lesz a gyönyörű csendes tájjal?

Istenverte ország, istenverte vezetők, kurva befektetők.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.25. 10:17:12

: Muhahah, muhahahahah, muhahahahahaha!

Az alvállalkozók lesznek a magyarok, akik majd aztán szépen bedőlnek, mert nem lesznek kifizetve...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:20:32

: Ja, a környék majd kihasználja, a nagyfejűek szépen felvásárolják a házakat, nyaralókat, és majd ők kiadják neked. lesz ebben még annyi mutyi, hogy évekig mesélhetnénk, ha kiderülne. ha már így szerezték meg, nem lesz ez másképp a továbbiakban sem.Hazudtak, csaltak, és folytatni is fogják. A munkahely meg majd a rokonoké lesz, nem gondolod, hogy majd a helyi Józsi bát, vagy Marinénit alkalmazzák?Mennyi krupié lehet a környező falvakban?Max majd jól fizetett, megbecsült takarítószemélyzetnek veszik fel őket.De legyen igazad, csak tudod, ez Abszurdisztán.

z666 2009.03.25. 10:24:21

Maximum 400 millióért vehette azt a gyümölcsöst (de szerintem 100-200-ból kijött). +300 milla különbözet.
Tehát 2-3 budapesti luxuslakás árából 70 hektár vízparti terület autópályával...


Ezért sokaknak jár a kötél...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:27:06

Na, asszem a szociális miniszteri poszt jó lesz nekem a Vastagbőr kormányban XDXD.

Sün Balázs (törölt) 2009.03.25. 10:27:09

@*MSZMP KB főtitkár*[L42]:
itt az új nevem... teccik...? ;)
Föld és víz. Meg a legújabb gyarmatosítás az, aminek tanúi vagyunk. A virtuális bankközi milliárdok mögött nincs semmi, se munka, se értékteremtés, semmi. Elfújta a szél. Ami konkrét maradt az a vízkészlet és a földterület.
Horgásztatok már a tó mellett éjszaka ? Mi igen. Ismerem a területet. És hallottam a sukorói polgámesterről. Inkább nem írom le, hogy miket :(

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:32:28

@Sün Balázs: sziaaaa! igen, jó a neved..
Ja, télleg a víz, meg a természeti értékeink, most ez következik.Igen, gyarmatosítás, amit nem tudtak megszerezni Trianonban, azt most majd megszerzik.
Lassan nem marad magyar kézen semmi. Max a köröm, ha le nem tépik, miután tojással akartunk dobálni.:))((

gidabiga 2009.03.25. 10:35:28

még hogy a Balatonparton nem!

csak néhány példa:


www.gyenesdias.hu/index.php?page=uzletielet_befektetesek

hetiválasz.hu/cikk/0712/scd_balaton_fejlesztes/1

www.ingatlanbefektetes.hu/index.php?page=showujsag&ujsagfile=sz0512/c05.html

www.indexveszprem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1397:csuszhatnak-az-scd-balatoni-
beruhazasai&catid=99:ingatlan&Itemid=557


www.mfor.hu/cikkek/27242.html?page=1

és állítólag ez az SCD csoport vette meg az összes kempinget, ami a Balaton-touristhoz tartozott.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:38:54

@gidabiga: nabazz,akkor már folyik az eladás nagyban...vajon idén még leengednek a partra belépő nélkül?A Dunán még lehet magyar zászló alatt hajózni?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 10:43:06

@gidabiga: Ez utóbbi nem állítólag. Hanem, Ténylegesen a SCD csoport amit ha igazak a hírek akkor a Demján és tsai kezében összpontosul.

gidabiga 2009.03.25. 10:45:08

@*MSZMP KB főtitkár*[L42]:

nálunk úgy kellett megépíteni a szállodát, hogy le lehessen menni a partra.
hagytak vagy 20 métert.
igaz, korábban sem volt sokkal több, csak a védett területen.
de ezek a kempingek egytől egyig a parton vannak, bekerítve.
csak azt nem tudom, ki fog odamenni, ha 4-5 csillagos komplexumokat építenek.
egyszerűen nem hiszem el, hogy ez kell.
az évek óta idejáró vendégek egyre csóróbbak.
külföldiek közül szinte kizárólag mind azok, a magyarok meg... no, az a két véglet.

Sün Balázs (törölt) 2009.03.25. 10:45:33

Rakjunk ki táblákat az országhatár mellé :
ELADÓ !
Föld, víz, levegőkvóta, minden eladó.
Csak tudnám, hogy miért pont ezt a szemétrasszistaweimarizálódóneonáci 93.036 négyzetkilométert, miért pont ezt ????
Ahol a náci csürhe kirakatokat zúz be, könyveket éget... ahol az élet minden napja a másvallásúak egyre reménytelenebbnek tűnő fizikai túléléséről szól....
Egyébként is náci vagyok tegnap óta.
Feri megmondta - leírta.
punktum.

szamócaábris (törölt) 2009.03.25. 10:45:38

Kéne egy pár év fasiszta diktatúra, addig ezek a férgek elmenekülnének innen, aztán élhtenénk szép nyugodtan - bár ezek nem olyan ijedősek, sajnos.

gidabiga 2009.03.25. 10:48:12

@Noname Cowboy:

igen, állítólag magyarok.
de itt az a hír járja, hogy nem egészen.
igaz-e vagy sem, nem tudom.

de attól még nincs vízpart és a szállodákban tényleg szinte minimálbérért dolgoznak az emberek.
igaz, bejelentve.
és több ember munkáját végezve.
elég nagy a fluktuáció, mert nem bírják idegekkel.

gixer 2009.03.25. 10:48:39

Ugye emlékszünk még erre?

„Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”, mondta Simon Peresz izraeli államelnök.

...kezd egyre többet eszembe jutni egy kis mitugrász bajszos...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:54:56

@gidabiga: Köszi, én is pont így gondoltam.Akik a magyar vizek mellé járnak nyaralni, sosem a gazdag rétegből kerültek ki, és ez nem is változik. Biztos, hogy nem a 4-5 * vackok kellenek. Újdonságként majd ez is üzemel, de hamar megunják úgyis, és akkor mi lesz belőle? Zánka, vagy Csillebérc sorsára jut? Itt marad nekünk egy használhatatlan, romladozó épületegyüttes. De jó lesz.De tudjuk, a pénz mozgat mindent, és itt sok pénz volt, úgyhogy a zilletékes elvtársak mozogtak erősen, kár, hogy nem egymás végbelében.:))

gidabiga 2009.03.25. 10:57:44

@*MSZMP KB főtitkár*[L42]:

még egy Zánkát nem bír el a part.
ezt az egyet még úgy-ahogy fenntartják.
de bele sem merek gondolni, mi lesz, ha sok ilyen lesz.
szellemvárosok, mint a Vadnyugaton :D
és ha látnád, milyen minőségben építenek!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 10:59:31

@gixer: Azt a kis mitugrászt kéne megválasztani miniszterelnöknek, jót tenne az országnak.Amúgy, nem értem, a zsidóktól miért nem tanulnak a politikusaink? Ők aztán értenek az üzlethez.Szövetségesnek jobbak lennének mint ellenségnek, én így gondolom.
Jobban járnánk, ha segítene rajtunk, mintha kizsákmányolna.

z666 2009.03.25. 10:59:48

@gidabiga:
Vajon kik jönnek ide a vízparti telkekre?
Van egy sivatagi ország, amit ellenségek vesznek körül.... szó volt félmillió ázsiai betelepülőről....valakik felvasárolj(t)ák Magyarországot....

Plutonic 2009.03.25. 11:00:21

Ezt nem hiszem el!
Persze nem újdonság, de azért az ilyen mindig felháborít!
De persze ha bármi elítélőt mondunk, akkor természetesen azonnal rohadt nácik vagyunk és antiszemiták!
Találtam erről máshol is, kéretik a lényeget olvasni, a felesleges sallangok nélkül.

www.vederohonvedai.eoldal.hu/cikkek/hirek/igen_-felvasaroljak-magyarorszagot_-ujabb-hazai-fold-kerult-izraeli-kezbe

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.25. 11:01:10

@szamócaábris:

Érdekes amúgy ... ha itt akkora a szélsőjobboldalo és náciveszély, akkor miért itt vásárolnak hektárszámra földet?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.25. 11:02:10

@gidabiga:

Ki fog kaszinózni Sukorón? Senki.
akkor hogy fogja visszahozni a beleölt 400 milliárdot mondjuk 20 év alatt? Sehogy ...

picur3ka 2009.03.25. 11:02:13

:

Csak az ilyen kornyezetvedelmi teruleteket vedeni kene am, nem telerakni kaszinoval meg McDonaldszal.

Ugy elbasztak a spanyol tengerpartot is ezzel a tipusu fejlesztessel, hogy a fene se akar odamenni. A horvatoknak van igazuk.

A tobbibe meg kar bele, amig ezt a sok igazmondo, nemes vilagproletarjat le nem lovik...

picur3ka 2009.03.25. 11:05:14

@zero:

Amiert a ciganyok ide emmigralnak...lol.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:07:05

biztosan emlékeztek még erre a szép szójátékra, ha igen, nincs min meglepődni, hamarosan az országtáblát is átírhatjuk.
ISRAEL-IS REAL

házipálesz 2009.03.25. 11:07:17

Jómagam örömmel jelentkezem Joáv Blum izraeli - magyar kettő állampolgár úr és ciontársai, akarom mondani cinkostársai esetleges újbóli körbemetélésére. Az csak a véletlen műve lenne, hogy a kés mélyebbre szaladna, mint kellene. Sebaj, egy kis házipálesszel azonnal fertőtleníteném.
Bajnai Hajdú-Bét Gordon úrnak pedig csak szimplán néhány élő házszárnyast kellene ledugni a torkán...

eszkep 2009.03.25. 11:08:03

@molaris: Ennél többet nem is érdemes hozzáfűzni az ügyhöz. Esetleg még akasztás előtt, az eredeti állapot visszaállítása, az elítélt(ek) költségére.

gidabiga 2009.03.25. 11:12:04

nekem a Balaton a szívem csücske.
születésemtől fogva hol itt, hol ott, de mellette élek.
örülök, hogy fejlődik, szépül, de egy keretet kellene adni neki, nem szabadna ész nélkül lerohanni.
kellenek szép, drágább szállodák, kellenek jó vendéglők, de emberi léptékűek.
és visszasírom a régi sörözőket, kisvendéglőket, büféket.
az egyensúly, az hiányzik.
hogy legyen minden.
drága, olcsó, új, régi.
hogy legyen döntésem, hova megyek.
hogy legyenek fák, legyen nádas, legyenek zugok, legyen szabad part, legyen tisztaság és maradjon tiszta a víz.
már így is sok disznóságot megtettek vele és még mindig bírja a tó.
de egyszer besokall és akkor sirathatjuk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.25. 11:12:17

Azt mondja meg nekem valaki, minek két óriáskaszinó Magyarországra? Egy Sukorón, egy meg Bezenyén. Minek???

gixer 2009.03.25. 11:13:14

Emlékszem egyszer ki voltak égve a határon az izzók a Hegyeshalom táblán.

Valahogy így: H____shalom

gidabiga 2009.03.25. 11:17:06

@laspalmas:

nem lehet, hogy egy nagy mosoda lesz ott inkább? :)

spájdernecc 2009.03.25. 11:20:06

házipálesz 2009.03.25. 11:08:30
ez kérlek állatkínzás, mindjárt ketámad a nágymancs :))
de néhány xxl-es hagyományos dunyha is megfelel
/ a kevésbé népieseknek legyen dunna /

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 11:21:12

@laspalmas: De mindegyik a mező közepébe!!!
Nem fura??? Miért nem valami nagyváros határában???

picur3ka 2009.03.25. 11:22:43

@laspalmas:

Kaszino - penzmoso uzlet, ahol a felek gyakorlatilag, habar kultur korulmenyek kozott, kiraboltatnak. Aki nyerni tud, azt kizarjak.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 11:23:08

@gidabiga: S a Tó mely részén??? Én is érintett vagyok. Néhány évtizedet lehúztam ott. S családom msot is. Nekem is szívem csücske a Balaton.

Sün Balázs (törölt) 2009.03.25. 11:23:48

Na itt van drágáim :)
A " jegyzőkönyv " vagy mi a franc színvonaláról semmit nem mondok, de van itt Zsidó Világkongresszus, meg a jó fene tudja mi nem :(
Meg egy rakat helyesírási hiba.
Kéretik a nettó - adózás utáni muhhahha - hasznot figyelni, meg az alkalmazottak számát - ami több ezer - meg az egész kiadványt úgy anblokk.
Tessék :
gardonyrefhir.extra.hu/wp-content/docs/kaszinovarossukoron.pdf

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:24:46

@laspalmas: Hát ezaz, egy is minek?Lehet, télleg a Patyolat leányvállalta lesz az?:)))

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.25. 11:26:12

A szüleim telke Pilis és Albertirsa között van. Igaz, 1-2 éve nem jártam kint, de én szerintem is csak susnyás van arra. A legjobban bosszant, hogy már megint Izrael... Lassan tényleg felvásárolnak minket :-/

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.25. 11:29:42

@laspalmas: Ezen én is elgondolkodtam. Vagy arra számítanak, hogy minden ember az országban kaszinózni fog (kizárt, ha már kajára sem telik), esetleg Magyarország lesz Las Vegas Európa közepén? Megtérül ez? Bízom benne, hogy nem :D

mind2 (törölt) 2009.03.25. 11:31:08

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]: na Balázsból elég volt, úgyis kitúrták mindenhonnan :XD

Az általam linkelt doksi 5. oldalától konkrétan kihaltam ( kelták, hunok, meg arábiai királyság )
nem tom, lesz palesztin épületszárny is ? ;)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:31:38

@szamócaábris:

Ha fasiszta diktatúra lenne, könnyen lehet, hogy te is menekülnél. Azért ilyen fogalmakkal ne dobálózzunk már...
Amúgy meg lehet zsidózni, Bezu örülni fog.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:35:04

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Dolfit? Na, akkor mehetnék is emigrációba, amíg nem találnak ki nekem valami "jobb foglalkozást".:-/ Amúgysem vagyok diktatúra-barát. Egyébként Izrael most is "szövetséges", ha úgy tetszik. Bele sem merek gondolni mi lenne, ha ellenfelek lennének...:-/

Plutonic 2009.03.25. 11:35:56

És basszák meg, válság van!
Az emberek mennek tönkre!
Ki a tököm fog odamenni kaszinózni vagy bármit csinálni hatalmas pénzekért?????
@gixer: Ááááááááá!!!!!!!!!!! Azt hiszem vagy saját pénzen cseréltem volna izzókat vagy kivertem volna inkább a többit is!
Persze én antiszemita és náci is vagyok. :)

gidabiga 2009.03.25. 11:35:58

@Sün Balázs:

ebben annyi helyesírási hiba van, hogy idegesít az olvasása :D

gidabiga 2009.03.25. 11:39:10

@Sün Balázs:

a látogatók számát az első évben 5,1 millióra becsülik.
basszus, fél Magyarországnyi ember.
ennyire hülyének nézik a zembert?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:39:31

@Seduxen:

Na, nekem lenne jelöltem, bár ő csak franciául és oroszul tud felsőfokon - szerintem angolul és németül is valamilyen szinten -, de most lett a francia becsületrend tagja, ráadásul országgyűlési képviselő is.:) És a legkevésbé sem akasztani való.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:41:24

@Noname Cowboy:

Buda határában is van egy kaszinó, természetesen pénzmosoda.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:44:26

@gidabiga: Én konkrétan eddig olvastam el, és pont ezen akadtam ki, 5.1 millió látogató? enynire nem látják, mi van itthon? állatok.

mind2 (törölt) 2009.03.25. 11:44:45


Na most hallottam, az IMF irodát nyit április elején szép fővárosunkban.
Rövid gyeplő hadművelet indul ....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 11:45:06

@Mj: Jó de ez a két giga terv mindegyik a mező közepébe van tervezve!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:47:02

@Mj: Persze, csak arra gondoltam, nekik jól megy gyarapodnak, mi meg megyünk tönkre.Hmmm???
Mondd, te kit választanál?:))

picur3ka 2009.03.25. 11:48:55

Remelem, Sztojkaek beajanlanak nekik egy kis orzo-vedot.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.25. 11:49:40

@laspalmas:

5 darab az a 3, a videóban benne van :))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:50:45

@mind2: De egyre jár az agyunk, én is erre gondoltam, így könnyebben tudnak ellenőrizni:))))
Most lesz aztán szar a kormánynak, ha igaz...vajon az IMF helyi fiókjában magyarok dolgoznak majd? mert akkor semmi félnivalónk nincs.
Vagy ha külföldiek, akkor korrumpálhatóak?:)))
Nálunk az is hungarikum, nem?:))
Vagy, ez az előretolt helyőrség, csak nem Rejtő Jenő regényéből, hanem az életből? A gyarmatosítás következő lépcsőfoka?

f.m.j. 2009.03.25. 11:50:54

Sziasztok, ez megint egy undorító, szargennyes történet... ez hihetetlen, hogy ezt engedik, és maga Gordon szól le, mi ez, ha nem gyanús?!
A hülye nép, meg az isten által elhagyott nép ( inkább mi hagytuk el Őt, ezért ez a bűntetés, de komolyan) meg szajkózza a patkány-média szólamait.
El innen, de hová? Kettőnk (család feje nem akar) közül csak nekem van mehetnékem, egyedül meg nem mehetek... megszüntem hazafi lenni, nincs értelme... vagy győzzetek meg :):)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:52:09

@Noname Cowboy:

Írtam én, hogy egyetértek?:-/ Mellesleg Pilisborosjenő (Buda határa) is szép hely, és rohadtul nem illik oda a kaszinó.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:55:29

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Magyarországot választanám, lehetőleg a hazai tőkések támogatásával. Egyébként valóban példát vehetnénk az izraeliekről, akik hihetetlen munkával tudták művelhetővé tenni a sivatagos részeket is. (Más kérdés, hogy így meg ki fog száradni a Holt-tenger, mert ahol lehet, elöntözik a Jordán vizét.)

mind2 (törölt) 2009.03.25. 11:55:51

Mi lenne, ha egyszer olyanba fektetnének be mint :
- bőrgyárak ( valaha világszínvonalú bőrcuccokat gyártottunk, innen vitték az olaszokhoz- németekhez stb. a dzsekiket, focilabdákat, stb )
- cipőgyárak ( dettó, )
- ruhagyárak ( dettó )
Esetleg valami tényleges, termelőszférába történő beruházás ? hmm ?
Miért mindig ingatlanbiznisz, nagy projektek, kifizetetlen magyar építőipari cégek ezrei ( az összes építőipari - lakóingatlan - beruházás nagyberuházóinak 85 %-a izraeli. A pénzüket soha meg nem kapó kivitelező cégek 100%-a magyar.

Mindig az a fránya ingatlan panama, adok-veszek, építtetek, kimarkolok, lelépek.... :(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:58:11

@fmj:

Erről nem lehet meggyőzni, mert a hazaszeretet nem logikus érv, főleg most nem, amikor nehéz szeretni a hazát. Egyszerűen egy belső tulajdonság, ami nevelhető és tanulható is kisebb korban, traumák hatására is rádöbbenhet az ember, de meggyőzni...

gidabiga 2009.03.25. 11:58:35

@fmj:

maradj.
ha mindenki elmegy, akkor mi marad itt?
ami Solymáson?
amíg lehet, ne hagyjuk itt tönkremenni a javainkat.
küzdjünk értük.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:59:23

@mind2:

Már meg is válaszoltad a kérdésedet. Ingatlanügyekben gyakorlatilag minimális munkával lehet hatalmas pénzeket szakítani, csak jól kell "papírozni".:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:00:17

@gidabiga:

Könyörgök, Somsály... Amúgy igen, minden tisztességes ember próbáljon meg maradni, ha lehet, én is csak ezt szeretném.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:01:27

@mind2:

Akkor nagyon úgy tűnik, hogy államcsőd-szagot érezhetnek.:-/

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:04:36

@mind2: Válaszoltál is magadnak:)))
Szerintem azért nem, mert akkor még a végén beindulna a gazdaság, fejlődne az állam, és megszűnne ez az általuk annyira jónak tartott, zavaros állapot, amiben annyira jól lehet panamázni. Ezt pedig nem akarják, ez az életük, a lételemük, az oszd meg és uralkodj, és halássz a zavarosban.
Meg egyébként is, micsoda eretnek gondolatok ezek, politikus, aki a gazdasággal, a néppel törődik?
Üzletember, aki saját magán kívül, az országának is jót akar?
Itt, Abszurdisztánban?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 12:04:50

@Mj: Egyetértés?? Nem kell egyetérteni. Csak leírtam. Ennyi.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:08:56

@fmj: Ady Endre:

A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
:)) :((

f.m.j. 2009.03.25. 12:10:14

@gidabiga: értem, az én kérdésem az, hogy hogyan küzdjünk? Mert én itt semmilyen törvényes lehetőséget nem látok. Arról senki nem ír, talán mert senki nem is tudja... És a sok mutyitól már hányok, és nem az irígység beszél belőlem, hanem az igazságérzetem berzenkedik, de nagyon. És ettől itt rasszistának, szűklátókörűnek vagyok/vagyunk kikiáltva.

@Mj: Úgy érzem nem értettél meg... de kösz a kioktatást-máris azt hiszed, hogy sokat tudsz bárki benső érzéseiről... kicsit szállj le a magaslóról...

gidabiga 2009.03.25. 12:11:02

@Mj:
Zero annyi nevet írt, nekem ez hangzott a leglogikusabbnak :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:19:21

@Noname Cowboy:

Ok, már megint az írásbeliség átka.:-/

gidabiga 2009.03.25. 12:20:15

@fmj:

fogakat összeszorítva :D

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.03.25. 12:20:55

Csak tájékoztatnám azon hozzászólókat, akik az eset kapcsán fellendülő idegenforgalommal, valamint új munkahelyekkel számolnak:

Ez a szépreményű kampóorrú semmit sem fog oda befektetni, sem felépíteni...Egy sima telekspekuláns, aki belógatta ezt a gigaberuházást.

Mit gondoltok mutatott fel bankgaranciát arról az x százmillióról, amit állítólag befektetni kíván?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:22:05

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Nekem erről Radnóti jutott eszembe, sajnos már nem tudom kívülről.:(

"NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."

1944. január 17.

f.m.j. 2009.03.25. 12:22:55

@gidabiga: ezt csináljuk eddig is, nem? :) Valami célravezetőbb?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:23:03

@fmj:

Úgy érzem, te pedig engem nem értettél meg.:(

monstress 2009.03.25. 12:23:21

Amikor a Kis-Duna partján, Csepelen, kezdtek az elvtársak valami hasonlóba, akkor civil egyesületet alakítottunk és úgy sikítottunk, ahogy a torkunkon kifért. Két évvel és sok-sok akcióval, újságcikkel, rádió- és tévéjelenéssel késõbb most ott tartunk, hogy a bíróság még mindig húzza a döntést - ami a mi javunkra dolgozik -, és hamarosan népszavazhatunk is a kérdésben. Ha az elvtársak elunták az idõhúzást.
Javasolnám a helyieknek megfontolásra!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:24:57

@gidabiga:

Zeronál sajna elég hullámzó a helyesírás.:( (Bocs, Zero.) Szerintem ha megnézed a videót, az a pontos verziót rögzíti benned.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:26:17

@monstress:

Követendő példa lehet.;-) Összefogás nélkül meg megnézhetjük magunkat.:-/

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:27:39

@Mj: Köszi, úgyis rég volt nedves a szemem...de legalább rájöttem, az a baj, hogy az országrontóink is gépen szállnak fölénk, ezért látnak rosszul:))
Ráadásul, tuti, hogy fordítva is tartják a távcsövet:(((

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.03.25. 12:27:43

re: mindenki

azt hiszem igazatok van. már megint jóhiszemű voltam, és a törvények (jog) szerint gondolkodtam...

monstress 2009.03.25. 12:29:37

@Mj:
A civil összefogás rúlz! YEEEEE!
Mindig azt mondom: sz@rni a politikusokra, amíg õk maguknak kapargatják a gesztenyét, nekünk is azt kell csinálni. Ha mindenki csak a saját portáján takarít ki/tart rendet, akkor már rég nem itt tartunk!

gidabiga 2009.03.25. 12:30:00

@fmj:
nincs ötletem :(

tavaly felmerült, hogy menjünk.
de a több napig tartó osztás, szorzás, lélekbújás után rájöttünk ( inkább én ), hogy nem akarunk menni.

off

megszólalt Sólyom László

www.hirsarok.hu/node/20350

on

gidabiga 2009.03.25. 12:30:49

@Mj:

tudom.
de lusta voltam.
így maradt meg.
ennyi :D

monstress 2009.03.25. 12:31:26

:
OFFFF
Hú de baró a nick-ed!
Üzenem minden trendmajmoló újnick-esnek: LESS IS MORE!!!
ON

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:31:55

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Most ráadásul külön fricska, hogy ezt a gyönyörű verset egy zsidó származású magyar írta.
Ők csak addig látnak jól, amíg gyárakat, földeket és ingatlanokat kell eladni. A pénzzé nem tehető, csak önmagukban szerethető dolgok valahogy lényegtelenek...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:32:13

: Üdv a fedélzeten.:))))kapaszkodj, erősen viharos a víz...bár, még bírja a gálya...a fenébe, ezt még régi mesterek építették, nem akar szétesni:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:35:16

@monstress:

Én is ezt mondom, persze könnyen, mert én már az ország (rendszerváltás körüli) első független civil szervezete alapítójának családjába születtem bele. (Hú, ez egy kicsit összetett mondat lett, tényleg beütött ez a csak félig-meddig kijózanodott állapot...:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:37:37

@gidabiga:

Erre csak azt tudom írni, hogy ok.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:38:59

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Erről meg az jutott eszembe, hogy "habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr.":)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:42:40

@Mj:

Hoppá, Zero (szinte) kifogástalanul kijavította mindenhol, úgyhogy egy szó sem érheti a ház elejét.:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:45:32

@Mj: Ha valami szép, tökéletesen hidegen hagy, milyen nemzetiségű alkotta.
A hatalom árnyoldalai.És főként a pénzé.Azt hiszem te írtad itt nemrég, szinte nincs is olyan ember, akit e kettő ne változtatna meg, fordítana ki önmagából.
Ebben csak az a baj, ha elmúlik az első, euforikus állapot, azért eszébe juthatna, ki, és mi is volt előtte, és mit ígért a választóinak.Kár, hogy egy nagyon egyszerű dolgot nem látnak be. Ha a polgárnak, és az országnak jól megy, nagyon kevés embert fog érdekelni, mennyit lopnak, mindaddig, amíg a dolgozó is elégedett az életkörülményeivel.De ehhez túlképzettek, hogy ezt felismerjék. Ráadásul ez azzal járna, senki nem akarná leváltani őket, évtizedekig lophatnának.
Tudom,kivéve egy réteget, akiknek semmi nem jó, pláne , ha nem ők lophatnak:)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:49:33

@Mj: Az általad említett vershez való hasonlóság nem a véletlen műve.:))
Egy ideje nagyon aktuálisnak érzem .És, nagyon várom már a vihart, amely felkorbácsolja már ezt a büdös, posványos állóvizet.

gixer 2009.03.25. 13:10:27

"Nincsen karikás ostorom, Nincs lakásom, se autóm, és lehet, hogy maholnap munkám sem lesz.

Albérletben élek, és ott is fogok megrohadni.

Nem vagyok gazdag és nem hordok márkás gatyát.

A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, amit rajtam

kívül még több millióan leszarnak.

A vezetéknevem megelőzi a keresztnevem, és nem tartom furcsának ha

valaki Bélának nevezi el a kisfiát.

A trabantom megelőzi a gyalogosokat és kerékpárosokat, és nem

örülök, ha a turisták összekevernek a bevándorlókkal.

Büszkén gondolok Orbán Viktorra, az igazságosra, Gyurcsány Ferencre,

népünk megmentőjére, a tömegközlekedésünkre, az oktatási és

egészségügyi rendszerünkre, a közbiztonságunkra, az államadósságunkra, a gyorsan

épülő 4-es metrónkra és M0-ás körgyűrűnkre, a faji öldöklőinkre, a

tanárverő diákjainkra, a focistáinkra, a kivándorló feltalálóinkra, az

adócsaló gazdagokra, az élősködő bevándorlókra.

Itt élek Európa segglyukában.

Pesszimizmusban, dohányzásban, alkoholizmusban, rákos

megbetegedésekben, öngyilkosságban, a jogszabályok kijátszásában, a törvények

megkerülésében mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk él a világon a legtöbb pornós

picsa.

Magyarország!! Én így szeretlek.."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.25. 13:12:44

@zero:

2-t írtam, de mindegy. :))
Bezenye maradt meg bennem, sokat hallani róla mifelénk.
www.euro-vegas.eu/

molaris 2009.03.25. 13:28:42

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
Eljárási törvény. Különben csak lincselés, ami ellen nyugodtan lehet hőbörögni. Sőt, a legjobb ügyvédek védjék őket!!!

molaris 2009.03.25. 13:32:48

@Mj:
Azért a történelmi ismereteid frissítsed! Ez itt a valós, fasizmus. Rendeleti kormányzás, szólás, és emberi jogok eltiprása, a kormányzati kritika büntetése, és sorolhatnám. De ugye Te is látod?

molaris 2009.03.25. 13:45:05

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]: @Mj:
Ha már irodalom. Nekem szülővárosom neveltje ugrik be. Akkoriban, bár már Szegeden azt írá:

"Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,"- ma mit írna?
Mert Attila kimondta, akkor is; mert valakinek ki kellett mondani.

Ma??? Kis senki férgek hintik a rizsát. A hatalom jobbágyai nem tűrik az ellentmondást. Kik is vannak hatalmon? Nézzétek meg a támogatottságuk.

Ma?? Ki mer szólni? Aki szólni mer ma, az holnap már nincs. Mert a hatalom urai fosnak az igaz szótól.

Na ezért jár nekik a 3 napi főbejövés. Naponta egy golyó, hogy úgy legyenek meggyalázva, mint azt tették e nemzettel.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 13:59:07

@molaris: Mondjuk, ezt:
József Attila: Ős patkány terjeszt kórt.

"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.

S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál. "~(részlet)

mind2 (törölt) 2009.03.25. 14:00:23


Sajtófigyelő / I.

Az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Műveket szocialistaközeli kajmánok és energiapókok hálózták be, melynek következtében ezek a hanyag állami vezetők a szocialistaközeli vállalkozókkal közösen 50 milliárd forintnyi kárt okoztak az eddigi vizsgálatok alapján - mondta Bencsik János. Állami milliárdok indultak útnak az MVM-ből offshore cégek irányába - tette hozzá. A képviselő emlékeztetett arra is, hogy a szocialista politikus Kapolyi László egyik cége a becslések szerint körülbelül 20 milliárdos kárt okozott 11 cégnek, akik ezt most az MVM tulajdonában lévő Vértesi Erőművel szeretnék megtéríttetni.

Nem igaz, hogy az állami szektorban működő vállalatoknál ne lenne pénzügyi forrás, ez az ügyletsorozat is bizonyítja, hogy egy év leforgása alatt mintegy 50 milliárd forint került ki az állami szektorból offshore cégeken keresztül Magyarország területéről - mondta Bencsik János. Az ellenzéki politikus szerint felelőtlen, hanyag vezetők állnak az állami vállalatok egy részének élén, akik miatt az országot jelentős erőforrásoktól fosztják meg, közben a szocialista kormány újabb és újabb megszorításokkal próbálja a kialakult likviditási helyzetet kezelni - tette hozzá.

mind2 (törölt) 2009.03.25. 14:05:31

Íme, Vértes András a haza megmentője, a GKI vezérigazgatója, smaragd fokozatú AMWAY ÜGYNÖK !!!!

Kapcsolataik révén elérték a smaragd fokozatot is a hálózatban. Az elismerés átvételekor másodállásukról így vallottak: elkötelezettek az Amway-üzlet iránt, amelyben leginkább a korlátlan fejlődés perspektívája vonzza őket.

Mint írják: már évekkel ezelőtt álmuk volt a smaragd fokozat elérése a piramisszerűen felépülő üzleti hálózatban. Úgy látják: sokat tanultak belőle és eredeti vállalkozásaikat is ez alapján alakították át.

Az internetes fórumon egyes hozzászólók szerint a termékbemutatókon Vértes többször próbálta személyes ismertségét latba vetni az emberek meggyőzésére.

Most akkor sírjak vagy nevessek ? Vagy mindkettőt ?
Tényleg van valami jó sarokpuhító krémetek ? Nem baj ha Avon. Meg narancsbőr ellen is keresek valami szert... jön a tavasz, azé így mégse mehetek ki az utcára ...XD

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.25. 14:05:55

@mind2: na ilyenkor azért kinyílik a bicska a zsebemben. Miért nem lehet ezek ellen tenni semmit??? Még hogy elfogult az ügyészség :D Szegény Cuslágok, Hunvaldok, Kapolyik, (Gyurcsányok?) mi jogon kutakodnak ellenük, hát ez gyalázat :-/

gidabiga 2009.03.25. 14:09:52

@mind2:

narancsbőr ellen én még semmilyen jó krémet nem találtam.
amikor még megtehettem, kozmetikusnál egy vákumos kezelést csináltam végig, az használt.
kozmetikus szerint az avon jó.
sarokpuhító pedig a pedikűrös :D
kérsz még jó ötleteket? :)))

Plutonic 2009.03.25. 14:12:18

@gixer: Ez kész! :) A baj csak az, hogy túl sok benne az igazság. :(((

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.25. 14:16:46

@mind2: Jesszusom egy AMWAY ügynököt miniszterelnöknek?? :D Szép kilátások :D

Müszijő Csirke 2009.03.25. 14:17:10

@turner: ugye?én csak tegnap néztem meg,nagynehezen félretéve az előítéleteim.és leesett az állam.oké,sok benne a sarkitás,amiből jóféle uszítás is lehet,de sajnos az alapjelenség itten e van,jól látható,mindenki számára érezhető fomában:(

Müszijő Csirke 2009.03.25. 14:18:51

Amway-ügynököt,aki ráadásul nem is olyan rég még azt mondta a GKI vezetőjeként,hogy Magyarországra nem fog begyűrűzni a válság,mert a Gyurcsány féle politika fantasztikus,tökéletes...
és ez egy szakértő.kb,mint a cigányok agya,a történész,akit a Havas is megriportolt...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 14:31:30

@Müszijő Csirke: húbazz, kemény...de akkor is,jól járnánk egy Oppenheimerrel...LOL.Mármint ha nem a népet nyúzná ő is:))

Véraláfutás 2009.03.25. 14:34:11

Gyerekek ez a kajak-kenu versenypálya.... amit most kigolyóztak. Gratulálok.

gixer 2009.03.25. 14:34:48

@turner: Nem értem mi a franc baja van mindenkinek az Amway -al.
Egyébként Vértes egy f@sz azzal egyetértek.
(amúgy a Vértes féle Network21 hazai elindítóját tisztességtelen üzleti magatartás matt az Amway kivágta mint macskát sz@rni)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 14:36:42

@mind2: szégeyen, hogy egyáltalán felmerült a neve, ez is a kormány impotenciáját mutatja.na meg inkompetenciáját is.Te nagyon jobbos lehetsz, még a bőröd is narancsos?:)))Azé kár, hogy nem a szemei vannak smaragdból.

mind2 (törölt) 2009.03.25. 14:38:05

@gidabiga:
azért gondoltam sarokpuhítóra, mert ha sokat álldogálok az utcán, az nem tesz jót a lábaimnak :)))) tudod, te mire gondoltam :)))))

@Véraláfutás: igen-igen az evezőspálya !!!! talált, süllyed :(

mind2 (törölt) 2009.03.25. 14:42:35

@gixer: nekem semmi bajom az Amway- jel, egyszer volt egy munkatársam, azt mondta vegyek meg egy terméket, mert univerzális :) Mondom micsodát ? Hát flakonban van- mondja. Azonkívül ?
Hát tudsz vele mosogatni, mosni, ablakot pucolni, autót vixolni, szőnyeget tisztítani, de jó fogkrémnek is ha gondolod, meg tusfürdőnek.
Másra nem jó ? - kérdeztem ? Hihetetlen, hogy ennyi mindenre jó !
Mindenre jó - mondta ő.
Na tudod mit, akkor kend a fejedre, hátha kinő tőle a hajad - feleltem. A ficak félig kopasz volt. Utána nem tudom miért utált meg, de míg ki nem rúgták, nem nagyon szólt hozzám : XD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:44:22

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy amikor Szíjjártó Petike képviselő lett, akkor bement az egyik autószalonba, és megvette a leginkább fullextrás verdát. Mert attól a naptól fogva más ember lett, más igényekkel, más prioritásokkal. Azóta neki az a mérce, hogy ki milyen koktélokat ivott előző szombaton, az emberekre pedig magasról tesz. Meg párnaponta bemagol pár szöveget, ha ki kell állni és nyomni kell a sódert.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:45:35

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Na igen. 1989-ben kellett volna felkorbácsolni azt a vizet, azóta napról napra csak rosszabb lesz...:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:46:42

@gixer:

Jujj, ezt a verziót még nem láttam...:-S

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 14:47:17

vehehe, nem tudok írni az új postba, behal tőle FFoxom, help...a videót meg nem is látom...pedig úgy szeretném...

gidabiga 2009.03.25. 14:49:20

@mind2:

most már igen :)))
nem esett le.
komolyan vettem :DDD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:50:07

@molaris:

Köszönöm a tanácsot, de egyrészt a történelmi ismereteimet folyamatosan frissítem, mivel nemsokára történész diplomám lesz, ráadásul már legújabbkorból is leszigorlatoztam, és pont a fasiszta Olaszországot szerettem volna húzni.;-) Másrészt ez nem fasiszta totalitárius berendezkedés (bár éppen Mussolini állama nem volt totális, ellentétben Sztálinéval vagy Hitlerével), hanem posztkommunista, a Kádár-rendszer beidegződéseinek tipikus jegyeivel, hiszen a Kádár-rendszer fiatal generációs elitje túlélte önmagát. Én így látom.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 14:51:30

@Mj: Sajnos, gyarlók vagyunk.Csak remélni tudom, van, aki kevésbé az, és nem csak a lopás érdekli majd.Van ilyen, szerintetek?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:51:49

@molaris:

Én azért mertem szólni Veres Janinak, hogy kiféle-miféle.;-) Igaz, egyedül beszélgetett egy maffiózó kinézetű pacákkal, sötét és kihalt volt az utca, ráadásul éjjel fél 12 is elmúlt. De azóta sem csöngettek.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:54:16

@mind2:

Én a narancsot meg szoktam hámozni, mielőtt megeszem. Mást nem tudok írni.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:58:19

@Müszijő Csirke:

Rostás úr nem történész volt (elsősorban íróember), csak szerette volna magát olyan színben feltüntetni. Csakhogy ez elég hiteltelen póz, amikor szerinte 1000 körül kávéházakba szállították a britek az indiai cigányokat. Mit hiteltelen, felháborító. És akkor még ő akar cigány kultúráról tanítani, Jézusom...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:00:25

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Mint a Macskafogóban, ahol Mr. Teufelnek van rubinból a szeme.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:01:46

@mind2:

Hehe, reklámoztak már úgy fegyverolajat is, hogy állítólag még a kutya fülzsírját is kiszedi.:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:06:52

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Én ismerek egy ilyen országgyűlési képviselőt, most lett a francia becsületrend tagja, emberileg abszolút kivételes.

derelyegrádi szellem 2009.03.25. 15:11:41

@Mj:

Ja, az jó volt. Mikor is érkezett Európába a kávé? Vagy azok 1000 körül kávé mentes kávéházak voltak, Rostás úr?

Amerika felfedezésnek időpontját el tudná helyezni úgy 500 év biztonsággal, drága "történész" úr?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:24:53

@derelyegrádi szellem:

A kávé az etiópiai (akkor Abesszínia) Kaffa tartományból érkezett Európába a török térhódítással párhuzamosan, és a 18. század második felében jöttek létre tudtommal az első kávéházak. Ezt most így csak emlékek alapján, ha valaki szorgalmas, barátkozzon guglival.:)

wladyslawsky (törölt) 2009.03.25. 15:35:42

-Simon Peresz elmondja a híres felvásárlós beszédét
-Tényszerűen rengeteg és egyre több izraeli ingatlanvásárlás van az országban
-A terjedő szóbeszéd szerint kész országfelvásárlás kezdődött izraeli részről, és azt mondják ez még csak a kezdet...

Ha most ezekre azt mondom hogy "nem zörög a haraszt..." akkor paranoiás vagyok vagy antiszemita ???

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:43:14

@wladyslawsky:

Mindenki antiszemita, aki nem barátja Izraelnek.:-/

Perillustris 2009.03.25. 15:47:10

@gidabiga: "a látogatók számát az első évben 5,1 millióra becsülik.
basszus, fél Magyarországnyi ember.
ennyire hülyének nézik a zembert?"

Meglesz az simán. Átlagosan 12-16 ember érkezik majd egy személygépkocsival(sic!), jellemzően 14-18 napot maradnak, miközben fejenként kb. 50 ezret költenek el naponta.

Nagyjából ezeket a számokat könyvelik majd le, azaz ennyi szürke- ill. fekete gazdaságból származó pénzt lehet tisztára mosni. Lehet szorozni.

Az is érthetetlen persze, miért forintban adják meg a fizetendő összeget, hiszen a 900 millió forint pár év múlva mai árfolyamon kb. a felét fogja érni.

Véraláfutás 2009.03.25. 15:53:57

@gixer:

Talán, mert pilótajátékos mutatványos árukapcsolásba csomagolva? :D

Véraláfutás 2009.03.25. 15:56:04

@Mj:
Aki nem a barátjuk...az az ellenségük. Csak fehér-fekete van. Színvakoké a világ.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.03.25. 18:43:58

fevásárolnak minket a zsidók, és ti még mindig tabuként kezelitek az ügyet.
jó oké én is láttam a sindler listáját, 3x, mert jó film, de most már reálisabbnak kéne lenni

Simon perez megmondta, de ti nem hiszitek el, még Posta Imrének sem hisztek

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.25. 18:45:37

@tesz-vesz: Posta Imre mint az igazság zászlaja. Lol

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 19:53:29

@tesz-vesz:

Khm, a Perez az egy spanyol név. A Peresz meg héber.:P Így hogy higgyünk neked?:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 19:58:33

@Mj: és a font perec?Én mindig erre asszociáltam róla:))Lehet , éhes voltam?:)))

Muci nevű ló 2009.03.25. 21:15:50

Biztos kurva kényelmes zsidózni, de ez az egész nem jöhetett volna létre a jól megszervezett magyar politikai "elit" összefogása nélkül.

picur3ka 2009.03.25. 21:34:06

@Muci nevű ló:

Nevezned meg a magyar politikai elitet nev szerint, akinek hatalma van, mert en tenyleg nem tudom, hol allunk, soha nem foglalkoztam ezzel, de mar kezdi b@szni a csorom.

Muci nevű ló 2009.03.25. 21:40:54

picur3ka

A cikk kiválóan leírja: Gordon és Jani, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, az aki leadja a fülest az épülő M4-re (ez utóbbiakat ismeret hiányában nem tudom nevesíteni), szóval mindazok, akik közbenjártak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.26. 01:14:25

@Muci nevű ló:

Ezt én sosem tagadtam. Zsidózni meg nem szoktam, mert volt egypár galíciai ősöm.:P

molaris 2009.03.26. 11:52:09

@Muci nevű ló:
Amely elit valamelyik kibucban dönti el hazánk sorsát.

molaris 2009.03.26. 11:55:26

@Mj:
Azért, mert másképpen hívtuk/hívják a működési alap ugyanaz. De békülök, elfogadom.

Agrael 2009.03.26. 12:03:41

Bár nem olvastam el minden előző kommentet, annyi kikristályosodott bennem: magyar üzletember vesz sok földet=mutyizás, zsidó üzletember vesz sok földet=országrablás, gyarmatosítás, első lépés a világuralom felé, egyéb külföldi üzletember vesz sok földet=gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő beruházás
Azt is megjegyezném, hogy a cikk szerint:
1. az üzletember kifizette a 300 M különbözetet, a földjeit a Nemzeti Vagyonkezelő által meghatározott értékek alapján
2. a nol.hu oldal egyik kommentelője (!) szerint túlértékelték a gyümölcsöst

Értem én a koncepciós gondolatokat, tekintve, hogy így egymás mellé téve az átlagembernek nem igazán hozzáférhető (vagy nehezen összeszedhető) információkat jól látszanak az előkészületek a nagy balhéra.
Engem speciel hidegen hagy a kb. 2 TESCO méretű hely a Velencei tó partján is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.26. 18:10:29

@molaris:

Ezért diktatórikus uralmi rendszerek.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.26. 18:11:07

@Agrael:

Jó neked, hogy hidegen tud hagyni.:-/ Bár inkább nem irigyellek.

Wawel (törölt) 2009.03.30. 07:28:56

Az ex-Wallisvezér, újdonsült miniszterelnök barátai és üzletfelei...

AzHofi 2009.04.01. 16:05:25

Élményfürdő a Velencei-tó partján. Nooormális??? Zsidó. És persze ebben is a Ludas Mutyinak (A mi gordonkánknak) az érdekeltsége van.

paprika007 2009.08.14. 16:05:27

@mind2:
Akkor a sok szemetét a multi hova adná el ha nekünk nem kellene?
egyébként tök igazad van .
Mi a francnak jönnek ferihegyre a tel-avivi gépek fullon mikor visszafele sok a szabad férőhely?
Érdekes a felépült budapesti lakóparkok eladásra kerülnek s a ki nem fizetett alvállalkozóknak üzenik hogy jöjjenek utánuk tel-avivba!
Na ez a pofátlanság.

Scypio 2010.08.31. 16:39:11

Ez a Joáv Blum hány éves egyébként? A róla készült, fellelhető kép tényleg őt ábrázolja? Mert akkor nem lehet több 35-nél.

süti beállítások módosítása