Skip to content


       Szűrés lista

Az OVB búcsúajándéka a Jobbiknak

Az Országos Választási Bizottságban zajló roppant magas színvonalú munkáról már nyerhettünk egy röpke ízelítőt, de tegnap sikerült minden eddigi teljesítményüket alulmúlniuk...

Egy magánszemély ugyanis az OVB-hez fordult, hogy a Jobbik szlogenje, a "Magyarország a magyaroké!" ellentétes az alkotmánnyal, amely kimondja, hogy "a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők". Arra hivatkozott, hogy a szlogen ezért nem felel meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak, és így sérti ezt a választási alapelvet."

Az OVB nagyon komolyan vette a beadványt, így komoly vita előzte meg a döntést:

-Halmai Gábor szerint szemben az  "Amerika az amerikaiaké!" "befogadó" szlogennel - ez a Jobbikos szöveg alkalmas a választók rosszhiszemű félrevezetésére, és azt sugallja, mintha a törvényben rögzített 13 nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó állampolgárok nem tartoznának abba a közösségbe, amit Magyarország jelent.

-Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt delegáltja szerint a Jobbiknak ebben a megnyilvánulásában "ott van a kirekesztés".

-Bordás Vilmos Fidesz-delegált szerint a jelmondatot magát kell nézni. Mint mondta, a kisebbségek Magyarországon ugyanolyan magyarok, mint bárki, ezért nem támogatja a jogsértés megállapítását.

-Novák Előd, a Jobbik delegáltja szerint a szlogen véleményt, politikai akaratot tartalmaz, azt, hogy Magyarország legyen a magyaroké, nem pedig tényállítást.

-Szoboszlai György, az MSZP delegáltja azon az állásponton volt, hogy a szlogen kirekesztő és az alkotmányba ütközik.

No, a heves vita vége az lett, hogy az Országos Választási Bizottság döntése szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje.

Az OVB határozata, jogot végzettek előnyben:

Az Országos Választási Bizottság a kifogásnak részben helyt ad, és megállapítja, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján, valamint szórólapján szereplő „Magyarország a magyaroké” szlogen használata sérti a Ve. 3. § d) pontjában meghatározott jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.

Az Országos Választási Bizottság megállapítja továbbá, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom megsértette a Ve. 3. § d) pontjában foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, mivel a 178/2009. OVB határozattal és a felülvizsgálati eljárás során a Kvk. III.37.406/2009/2. számú legfelsőbb bírósági végzéssel alapelvsértőnek minősített, „Börtönbe Gyurcsányékkal!” szlogenű szóróanyagot a jobbik.hu honlapon jelenleg is elérhetővé teszi.

Az Országos Választási Bizottság a jelölő szervezetet eltiltja a további jogsértéstől.

(...)

Az Országos Választási Bizottság a beadványozó által megjelölt bizonyítékok alapján megvizsgálta a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján (jobbik.hu) elérhető választási szóróanyagokat. A kifogásolt „Magyarország a magyaroké!” kampányszlogennel kapcsolatban a testület az alábbi tényállást állapította meg. Az Alkotmány 68. § (1) bekezdése alapján „a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők”. E rendelkezés értelmében a jelenleg Magyarországon elismert 13 nemzeti és etnikai kisebbség valamennyi tagja a magyar társadalom része, államalkotó tényező. Ezen kisebbségek szempontjából kirekesztő, és az Alkotmánnyal ellentétes minden olyan megnyilvánulás, amely Magyarországot a magyar nemzetiségű többséggel azonosítja.

A sérelmezett választási szlogen a Bizottság megítélése szerint nem arra vonatkozik, hogy Magyarország a magyar állampolgároké, hanem egyértelműen nemzetiségi megjelölésként használja a „magyaroké” kifejezést. Ezáltal a Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbségeket kirekesztő, alkotmányellenes tartalmat hordoz, amelyet nem befolyásol, hogy tényállításként vagy politikai véleményként van megfogalmazva. Az alkotmányellenes tartalmú, egyben a választópolgárokat – a magyarországi kisebbségek státuszára nézve –félrevezető szlogen alkalmazása a választási kampányban sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét.

 

Amúgy nagy az isten állatkertje, egy kedves honfitársunk azt az Index-es videót nyomta fel az OVB-nél, melyben a Kétfarkú Kutya Pártja kicsit módosítja a választási plakátokat. A MKKP-én megkönyörült az OVB: "a kifogásolt felvételen szereplő magánszemélyek nem jelöltek, illetve nem jelölő szervezet képviseletében vagy érdekében járnak el, így nem tekinthetők a választási eljárás résztvevőinek."

Amivel csak egy kis apró probléma van. Hogy mi alkotmánysértő és mi nem, ahhoz az OVB-nek az égvilágon semmi köze. Főleg, mert létezik szólás és véleményszabadság, mint alkotmányos alapjog.


A választási bizottságok feladatát és hatáskörét
az 1997. évi C. törvény határozza meg az alábbiak szerint:
A választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
A választási bizottság a működésének tartama alatt hatóságnak, a tagja pedig hivatalos személynek minősül.

Halmai Gábor érvelése pedig, miszerint az "Amerika az amerikaiaké!" szlogen befogadó, míg a "Magyarország a magyaroké!" pedig kirekesztő, simán Vastagbőr-különdíjas nálunk!

Hogy Halmai Gábort viszolyog még a "magyar" szótól is, nem újkeletű, így csak neki leírom úgy a szlogent, hogy ne bántsa a drága szemét: ******ország a ******oké!

Képzeljük el azt a durva sci-fi jelenetet, hogy a román vagy a szlovák választási bizottság összeül, és "alkotmányellenesnek" minősíti a "Szlovákia a szlovákoké!" vagy a "Románia a románoké" szlogent ...

Mégis kié Magyarország, Halmai? A magyaroké, aki közé minden magyar állampolgár beletartozik... Ja, a kínaiaknak a józsefvárosi piacon szopóág.

Halmai Gábortól kérdeznénk, hogy Jamaika vajon kié?
Mert egyesek szerint -durván kirekesztő módon- a jamaikaiaké ...

 

 

 

Címkék: abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr881162250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.04. 10:40:18

Törvénysértő Fidesz kampány!Beindult a kampány finis. Ezt mindkét oldal nyilatkozatai jól mutatják, de Mesterházy Attila kijelentéseit érdemes alaposabban megvizsgálni, mert jól példázzák, hogyan lehet aprócska ferdítésekkel hatalmasat lódítani. &nbs…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZmanUK 2009.06.04. 12:24:57

@Jurganov: Szlovák állampolgár az ötödik magyar halott

Most hogy is van ez?

Lassuk be ez a hovatartozas kerdese nincsen tisztazva rendesen. Itt a magyar szo nem az allampolgarsagot, hanem a nemzetiseget jelenti.

Ha a Jobbik kampanymondataban is a magyar szo nemzetiseget jelol, akkor igenis kirekeszto.

Es ezt sokszor nem konnyu eldonteni

ZmanUK 2009.06.04. 12:25:38

Bocs, "Szlovák állampolgár az ötödik magyar halott" - index cikk a cimlapon

warriorseby 2009.06.04. 12:27:10

Szerintem például a Velencei tavat felvásárolni szándékozó Yoav Blum nem magyar, pedig hivatalosan magyar állampolgár is. A Jobbik szlogen pedig pont az ilyen emberek ellen szól. Én ezzel mélységesen egyetértek és különösebben nem izgat fel ha ezért valaki leantiszemitáz.

ZmanUK 2009.06.04. 12:30:07

@warriorseby: Ha magyar allampolgar, akkor ugyanazok a jogok kell hogy megillessek mint teged. (Es most nem feltetlenul az altalad emlitett szemelyre gondolok, tudvan az uzleteirol)

Ha egy nigeriai menekultstatuszt, es magyar allampolgarsagot kap, majd itt el, dolgozik, adozik, kolti a penzet, alapit csaladot, szavaz, akkor nem mondhatja hogy az ove is az orszag?

derelyegrádi szellem 2009.06.04. 12:32:10

@füligjimmy77:

"Nekem ez az arckifejezéses szöveg nagyon megtetszett, engedelmeddel lenyúlom"

mivel itellektusodnál fogva kizártnak tartom, hogy kitalálj magadtól bármit is: parancsolj

"itthon mi a túróért kell eltitkolni?"

Hát ezt a balliberális értelimiségtől meg az szdsz-mszp prominenseitől kéne megkérdezned.

Igaz, itt nem "eltitkolásról" van szó. Ebből látszik, hogy még mindig nem érted.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 12:34:52

@derelyegrádi szellem: hülye :)))

nem rémlik Grespik "ha megdobnak kővel dobj vissza kiflivel" László ex-közig.hivatal-vezető ominózus kérdése ? :))))

picur3ka 2009.06.04. 12:47:34

@füligjimmy77:

A valasz: mutyi, hazudozas, csalas es nem aranyos erdekkepviselet lehetosege. Ezert kell titkolni. Ezert van errol europai torveny is, akit diszkriminacio erhet, arrol statisztikat kell tartani, hogy ez nyomon kovetheto legyen, hogy eri-e, hol, mikor, hogyan es az ellen fel lehessen lepni. Magyaran nem lehetne kavarni a szart, meg lenyulni a roma penzeket, meg etc.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.04. 12:51:48

Ej, nem az számít, MIT mond, hanem KI mondja.
Ha a Jobbik jónapot kíván, az is mocskosnáci úszítás.

valójábannemberci 2009.06.04. 12:51:49

Mivel államformánk rántott hús, ezért a húsállatoké. O:)

füligjimmy77 2009.06.04. 12:52:30

@derelyegrádi szellem: Nos, mindenesetre kösz a megjegyzést az intellektusomra, gondoltam,írunk valami eszmecserefélét, de valószínűleg te is a számítógép előtt keménykedők népes táborát gyarapítod. Linkeld be a cikket normálisan, és fűzd hozzá a teljes megjegyzésedet, mert eddig az jön le, hogy te az amerikai Lb tagjainak vallási hovatartozását megíró cikket próbálod projektáni a magyar állapotokra. Én erre visszakérdezek, hogy szeintem nem kellene itthon se titkolni, és szerinted én nem értek valamit? Ha nem, akkor olvasd vissza a kommenteded, többet nem lehet belőle kihámozni.

@Seduxen: Na, azóta már ő is visszament sztárügyvédnek.

vadasmarha balra 2009.06.04. 12:59:05

Még egy profi kampányguru sem tudná hatásosabban népszerűsíteni a Jobbikot, mint ez a sok kőhülye, rettegő közszolga meg médiacsicska!

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 13:02:20

amikor először halottam ezt a Jobbik szlogent, akkor a multik vs magyar vállalkozók meg a külföldi dömpingáru vs magyar gazdák termékei témákra asszociáltam, és eszembe sem jutott hogy itt ez bármiféle etnikai témáról szólna
mondjuk én sem paranoiás, sem megélhetési rettegő nem vagyok

picur3ka 2009.06.04. 13:03:27

@vadasmarha balra:

JA, en olvastam ilyen kommentet: Ha meg egy ilyet csinalnak veluk, en a Jobbikra szavazok.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 13:03:33

@füligjimmy77: igen, erre utaltam :)

ugyanis az ominózus kérdése - ami a bírónő esetleges zsidóságára vonatkozott - már "sztárügyvédi" minőségében hangzott el...

mondjuk egy ilyen után úgy kellett volna kibaxni a Kamarából, hogy a lába se' éri a földet...

halkan jegyzem meg, a tegnap esti T(r)ényekben is volt egy hasonlóan kellemes riport.

Valahol csajágóbasznádmelléken az "egyik multi parkolójában" történt incidensz egy nem túl népes család (6 fő, ebből 4 gyerek, 1 apu, 1 bruttósított anyu), és 3 rendőr között. Annyi BIZTOS, hogy roki parkolóban álltak, és nem volt roki-igazolványuk. A rendőrök igazoltatni akarták őket, de anyunál nem volt személyi (offkorsz, ezért elő lehet állítani, nemde??). Na innentől már 2 szálon fut a cselekmény (ugye version 1: rendőr, version2: család), ami ugyancsak tény: kicsit helyben lettek hagyva nemzettársaink...

És a slusszpoén az őket védő ügyvéd részéről: VÉLEMÉNYE SZERINT azért verték meg őket a rendőrök, mert jogosulatlan helyen parkoltak, másrészről meg azért, mert cigányok...

Halkan kérdezem: egy ügyvéd egy FOLYAMATBAN LÉVŐ ügye kapcsán (ahol még semmi sem bizonyított) MIÉRT TEHET ILYEN kijelentéseket, MINDENDÉLE KÖVETKEZMÉNY nélkül???

Jogászok?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.04. 13:04:58

@wladyslawsky: Egyébként ha jól tudom ezt is volt a céljuk.

Liberté__73 2009.06.04. 13:06:47

@Tündér_Lala:
"akkor holnaptól német vagy és kioktatod őket hogyan kell németnek lenni" - na látod ez a nagy baj, hogy te ki akarsz oktatni bárkit is arról, hogy hoyg kell magyarnak lenni ... ne oktassál te ki senkit se

@jános515:
"azoknak javaslom, menjenek ki a horvátokhoz, vagy a szerbekhez,"
gratulálok, sikerült 2 még frusztráltabb népet kiválasztanod, ráadásuk a Balkánon, ahova annyira nem akarunk tartozni. Ez lenne a minta??

derelyegrádi szellem 2009.06.04. 13:07:07

@füligjimmy77:

Nem vagyok gép előtt keménykedő. De az intellektusodra vonatkozó megjegyzést visszovonom, az tényleg elhamarkodott lehet két kommnetváltás után. Meglátjuk.

Forrás: Népszabadság LXII évfolyam 2009. június 3. napja, szerda.(3. oldal)

Liberté__73 2009.06.04. 13:09:32

@Zlot:
"Szlovák állampolgár az ötödik magyar halott"

kár, hogy ilyen szomorú témához kell nyúlni, de
ez mekkora gól már!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 13:10:50

@Liberté__73: ez mennyiben függ a frusztráltságtól? (mondjuk egy hasonló kijelentésért is asszem röppenne pár füles...)

de legyen igazad, a szerb, és horvát helyett legyen mondjuk: ÍR, és LENGYEL.

Jurganov 2009.06.04. 13:11:22

@Liberté__73: zseniálisan kötekszel. tetszik a stílusod :) élvezed azért ugye?

végre találtam egy ilyen embert, úgyis régóta meg akartam kérdezni. ezt tanítják vagy csak úgy jön?

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 13:12:57

@Noname Cowboy: igen, ezt már többször ki is fejtették
amúgy szvsz nem kell ahhoz Jobbikosnak lenni, hogy belássuk: a multicégek ILYEN formában való működésével komoly problémák vannak, elég csak megnézni a multikra és a kis/középvállalkozásaokra vonatkozó különböző adatokat (mennyi állami támogatást kapnak, hány embert foglalkoztatnak, mennyivel járulnak hozzá a költségvetéshez, mekkora az adózás utáni nyereségük, stb.)
hogy mást ne mondjak, Thürmer Gyulának is ez az egyik állandó vesszőparipája - és ebben teljesen igaza is van neki (is)

Liberté__73 2009.06.04. 13:13:40

@spájdernecc:

"tényleg annyira fontos, hogy Vonának, meg a Húzóhölgynek mi a véleménye?
köpök rá."

amíg nem ők írják-szavazzák a törvényeket, addig én is vastagon leszarom persze ...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.04. 13:18:06

@wladyslawsky: Ez pontosan így van. A hazai leszarva a multinak meg kiaranyozott budi is jár ha idetelepül.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 13:20:02

ne a próféta szóljon belőlem, de ha így mennek tovább a dolgok, még eljöhet az idő, amikor valami vérlibsi seggfej kezdeményezi a "Magyar Köztársaság" elnevezés megváltoztatását, mondván hogy az kirekesztő...
EZEKRŐL simán el tudnám képzelni

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.04. 13:21:59

@Seduxen: Hééé, ez nem az a sztori volt, ahol a rendőröket verték és a többi vásárló segített a segítségükre?!? Volt itt a blogon is, most akkor hogy történt, mégis a rendőrök vertek? :o)

Liberté__73 2009.06.04. 13:24:08

@Seduxen:
annyiban függ, hogy ha egy nép úgy általában elégedett a sorsával akkor nem foglalkozik ilyen faszságokkal, hogy ki a kék és ki a még kékebb

Írország : mivel az írek nagyobbik része Írországon kívül él (!), kicsit máshogy vetődik fel ez a kérdés náluk, persze -ír csoda ide vagy oda- ott is erős a frusztráció a brit kapcsolat miatt, de annyira azért nem, hogy a többség tudjon egyáltalán gael nyelven.

Lengyelország: ott is felmerült azért ilyesmi, de lassan kezdik kinőni, mert úgy látszik okosabbak nálunk

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 13:27:58

@Félkupica_Fehér_Főnök: nekem is volt egy olyan érzésem, hogy EZ az a sztori, de csak fél füllel hallgattam a műsort, így megesküdni erre nem tudnék...

@Liberté__73: ja kezdem érteni: nacionalizmus csak a frusztrált országok (és frusztrált emberek) mentsvára? vagy ezt hogy??

Tudom, hogy a Baltikum is sokak szemében Balkán, ezért fel sem hoztam példának Lettországot, Észtországot, vagy Litvániát. Hát még a "Nagy Testvért"....

Liberté__73 2009.06.04. 13:42:31

@Jurganov:

hát, tudod, a rutin meg az évek :D

dessert eagle 2009.06.04. 14:10:34

@Liberté__73:

"Kedves" Liberté!

Tudom, hogy a liberálisoktól nem áll távol a kirekesztő gondolkodás (lásd Gusztos Péter és rokonsága), de ezt a fajta mértéktelen xenofób megnyilvánulást már senki nem tolerálhatja!

Javaslom, hogy gyakorolj önvizsgálatot, és mielőbb nagy nyilvánosság előtt kövesd meg a hazai tirpákságot!

Liberté__73 2009.06.04. 14:18:36

@dessert eagle:

hát, ha az egész családod kéri, egye fene, legyen:

ezennel kijelentem, hogy Magyarország a tirpákoké is

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.06.04. 14:28:01

Mondjuk kíváncsi lettem, az OVB mióta állapíthat meg alkotmányellenességet...

dessert eagle 2009.06.04. 14:37:37

@Liberté__73:

Nem, nem. Itt nem az én családomról van szó, hanem sokkal fontosabb, elvi kérdésekről!

Ebben az országban nem szabad zsidózni, cigányozni, de tirpákozni azt vígan lehet.

Mégis hogyan gondolod ezt? Honnan veszed magadnak ehhez a bátorságot? Mi jogosít téged fel erre?

Igenis, nyomatékosan kérlek, hogy nyilvánosan kérj bocsánatot az alföldi szlovákságtól!

gábbor 2009.06.04. 14:42:02

@Liberté__73: De kár, hogy nem lehet jól pofánverni !De még megkaphatod egy tirpáktól.

Ombudsmanyus 2009.06.04. 14:49:32

Ez jó: "******ország a ******oké!"

De vajon ez most kirekesztő, vagy befogadó?

Viktus 2009.06.04. 15:07:06

@Ombudsmanyus:

www.kuruc.info/r/35/41567/

Nem tudom jelenleg mintha nem a magyaroké lenne még a tulajdonuk sem, nemhogy a magyarnak nevezett köztársaság ...

Liberté__73 2009.06.04. 15:11:51

@dessert eagle:

Oké oké, de akkor e blog keretei között váljék egy szép hagyománnyá!

Én, Liberté_73 nagy nyilvánosság előtt megkövetem a magyarországi szlovákokon belül külön nem elismert tirpákokat, mivel tudatlanságomból kifolyólag megnevezésüknek kizárólag az argóban meghonosodott értelmét ismertem ezért annak megfelelően használtam.

Kérem, amennyiben ez lehetséges a T szerkesztő, javítsa "faszkalapra" a szót.

Köszönettel

Liberté__73 2009.06.04. 15:12:28

@gábbor:
"De kár, hogy nem lehet jól pofánverni "

gyere ide, próbáld meg

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 15:14:26

OFF

"politográf" a NOL-on:
nol.hu/noller/politograf/
kitöltöttem, aztán a végén bal oldali konzervatívként határozott meg - pedig aszittem náczi vagyok :))

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.04. 15:14:54

A lényeg a lényeg: ez a Jobbik egy beteg társaság.

Liberté__73 2009.06.04. 15:19:10

De hamár így utánajártam + Trianon emléknap is:

KVÍZkérdés:
Melyik városunkról van szó?

1754-re a város 80-85%-a szlovák anyanyelvű volt, s így szlovák városként hivatkoztak rá.
1850re: 66,3%
1890re:15,5%

A helyes megfejtők között nagymagyarországos autómatricát sorsolok ki.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 15:19:37

@Ombudsmanyus:

szerintem az ún. "liberálisok" a következőképpen látják ezt a dolgot:

X ország az X -oké KIREKESZTŐ
X ország az X+Y+Z -oké SZÓDÁVAL ELMEGY
X ország az Y+Z -oké SZDSZ KOMPATIBILIS

2009.06.04. 15:20:48

Liberté__73! Bocs, de te rosszabb vagy mint az akit annyira köpködsz és utálsz. Milyen jogon nézed le a másik népet? Ha már okoskodni akarsz, akkor legalább tudd hogy mit irsz le. A horvátok mennyivel rosszabbak mint mi, vagy a szerbeket miért nézed le? És téged ki vagy mi jogosit fel arra hogy másokat lenézz? Mi vagy ki vagy te? Hogy szadeszos vagy azt tudom, de azonkivül ? Talán nem a 168 óra fizetett irogatója? Egyébbként meg le lehet akadni rólam! Rendicsek?

Liberté__73 2009.06.04. 15:24:41

@jános515:
te beteg vagy barátom, nem nézek le senkit és nem köpködök
az te vagy

Liberté__73 2009.06.04. 15:28:38

@Seduxen:

jó, persze túl egyszerű volt, de jár a matrica

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 15:30:28

@Liberté__73: jó, majd a homlokomra ragasztom, ha Szlovákiába megyek...

közben hangosan dúdolgatom majd az "Eperjes, és Kassa-Komárooooom, tankkal megyünk át a szlovák határoooon..." kezdetű nótát :)))

és remélem, hogy a tolerancia, és a más népek elfogadásának jegyében nem rúgják le a vesémet :)))

amúgy csaltam: a gugli a barátom :)))

Liberté__73 2009.06.04. 15:32:22

@Seduxen:
becserélheted homloktetkóra is

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 15:36:06

@Seduxen: ne mondd hogy ezt wikipedia nélkül is tudtad! :))

@Liberté__73: ja, hát voltak ilyen városok, persze. meg volt egy bizonyos Petrovics Alexander is, aki otthon gyerekkorában több tót szót hallott,mint magyart, aztán mégis a legnagyobb költőnk lett.

Különben sokszor előjöttök (ti "liberálisok") azzal az érvvel a "magyarkodók" ellen, hogy lám mennyi nem echte magyar hős/nagy ember volt a magyar történelemben, meg hasonlók-mintha bárki is állítan olyat, hogy csak az magyar akinek etelközi patakok csordogálnak az ereiben.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 15:38:20

@wladyslawsky: utolsó sorom forevööör :)))

a gugli a barátom :))

Liberté__73 2009.06.04. 15:42:22

@wladyslawsky:

"mintha bárki is állítana olyat"

kapaszkodj! állítanak ilyet elég sokan.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 15:44:58

@Seduxen: oké,oké, csak későn frissítettem az oldalt, oszt addigra beírtad
amúgy jó kis rigmus, saját szerzemény ? :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 15:48:53

@Liberté__73:

Szerintem ha város, akkor Nyíregyháza.
(Amúgy miről maradtam már le, a fene egye meg...:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 15:49:52

@Seduxen:

Basszus, ez van, ha csak visszaolvasgatok.:)

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 15:56:15

@Liberté__73: én még nem találkoztam olyannal, de ha mégis vannak, akkor azok síkhülyék
I. Lászlótól kezdve egy csomó királyunk részben (vagy később egészben) nem volt fajmagyar, vagy Dugovics Titusz, a Zrínyiek, Bem tábornok, és még hosszan lehetne sorolni. Nem a származás minősít hanem a tett-és tapasztalatom szerint ezt a többség így gondolja a "nemzeti radikálisok" (magamat is odasorolom részben :)) között is.
Attól hogy pl. a Kuncze nem zsidó, még nem fog rá kevésbé haragudni senki, de a zs szdszesek bűnei sem lennének kisebbek akkor sem, ha teszem azt Árpád vezér leszármazottai lennének

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 16:01:39

@wladyslawsky: nem-nem... nem saját...

a második strófa eképp' hangzik:
"Az a szép, az a szép, ha magyar a Felvidék...
Ha magyar az egész Felvidék.."

majd újra az eleje...

kb 14-15 éves lehettem, amikor ezt fejhangon ordítva énekeltük az osztálytársakkal a Magas-Tátrában, a szlovákok meg aranyosan integettek nekünk, biztos tetszett nekik, hogy "Jéé, egy éneklő vidám társaság..." No igen, ott kevesen beszéltek magyarul...

Liberté__73 2009.06.04. 16:05:09

@Mj:
második díjat nem hirdettem, sry

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 16:19:37

@Liberté__73: homloktetkó? hülye vagy? minimum a Pearl Harbour-i bombázást a háramra :))))

derelyegrádi szellem 2009.06.04. 16:24:12

@Seduxen:

"a háramra"

Ez a heréd akar lenni, vagy a hátad? :-)

spájdernecc 2009.06.04. 16:25:55

@wladyslawsky:
jó ez a teszt :)
jobboldali liberális

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 16:30:12

@derelyegrádi szellem: kimoderáltatlak a gecibe, ha a hejjesírásomon ércelődsz :)))

a HÁTAM, természetesen...

Bár nem lenne rossz, ha mondjuk ez a kompozíció ráférne mondjuk a farkamra, de sajnos nem én vagyok Edina Los Gombosz kubai Álehándrója :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.04. 16:39:32

@spájdernecc: bebebeeee, én konzervatív-jobboldali vagyok, most már papírom is van róla :)))

dessert eagle 2009.06.04. 16:44:43

@Liberté__73: @Liberté__73:
Nos, kicsit felfüggesztve a gdp termelést elmondanám, hogy az alföldi (főként szabolcsi) szlovákok népies neve a tirpák. Nem külön népcsoport, így el sem ismerhetik őket annak. Pont ahogy az oláhokat sem ismerhetik el nemzetiségként, hiszen román nemzetiségként vannak számontartva.
Tehát még véletlenül sem én találtam ki, ahogy sugalmazod, sőt, ha veszed a fáradtságot, és rákeresel a neten, sok mindent megtudhatsz a tirpákoknak nevezett szlovákokról magad is.

Mindenestre érdekes, hogy szerinted ez egy argó kifejezés, következésképp, szerinted semmi bántó nincs benne.

Akkor gondolom megállapodhatunk abban is, hogy ugyanez a helyzet a cigánnyal és a zsidóval is.

Bízom benne, hogy igen lesz a válasz, mert maximum este nézek ide vissza. Valakiknek ui. a liberális értelmiséget is el kell tartania.

Talán már nem sokáig.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 17:01:52

@wladyslawsky:

Nem, már I. Gézának is lengyel volt az anyja. (Szent Lászlónak ráadásul a bátyja volt.) És már Taksony fejedelemről is olyan adat maradt fent, hogy besenyő lányt vett feleségül.:)
Dugovics Titusz egyébként nem ott és nem akkor volt, de ez persze nem változtat a legenda lényegén: sok-sok olyan Magyarországért harcoló, nem is feltétlenül magyar származású hősünk volt, aki az ellenséggel együtt levetette magát a várról.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 17:05:15

@Liberté__73:

Pedig a második kaphatott volna mostani Magyarország matricát, a harmadik pedig Új Magyarország matricát.:) (Lásd alul: hirklub.hu/kepek/cikk_kep/2177.jpg)

spájdernecc 2009.06.04. 17:09:06

@Seduxen:
mázlista :)
legalább nem leszel kurzus-idegen :P

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 17:14:45

@Mj: igen,igazad van. utána eszembe is jutott, hogy ott volt még Szent László előtt Orseolo Péter is.
Ez a magyar-lengyel történelmi kapcsolat nagyon érdekes, főleg abból a szempontból, hogy soha nem háborúztunk egymás ellen. Ott volt két nagy királyság egymás mellett,és teljesen megvoltak békében. Nem is tudom volt-e még ilyenre példa a világtörténelemben

spájdernecc 2009.06.04. 17:27:44

@wladyslawsky:
a horvátokkal ugye az x száz éves perszonálunió :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 17:28:05

@wladyslawsky:

Ráadásul Aba Sámuel szüleiről is vajmi keveset tudunk.:)
Azért amikor Nagy Lajos 1370 novemberében lengyel király is lett, nem nagyon szerették, hogy ritkán látogatott el Lengyelországba, és az sem tett jót a népszerűségének, hogy a feleségét és az egyik lányát, Máriát küldte ki oda. (Később aztán helyrehozta a dolgot a legkisebb, Hedvig, akit odaát Jadwigaként tisztelnek.) Korábban egyébként rendszeresen részt vettek a lengyelek a magyar trónharcokban (pl. Salamon és a hercegek), és a magyar hercegek is a lengyel hadjáratokban, amelyeknek házassági kapcsolatok lettek a gyümölcsei. Talán ezért is volt olyan jó a viszonyunk ennyi évszázadon keresztül, ráadásul a terjeszkedési irányaink is jelentősen eltértek, tehát nem is volt ok egymás megtámadására.
Európa történetében ez valóban kivételnek számít.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 17:30:06

@spájdernecc:

1102-től 1918-ig voltunk perszonálunióban, de hadjáratban hódítottuk meg őket, és '48 őszét a mai napig máshogy ünnepeljük. (Nem véletlenül néz a zágrábi Jellacic-lovasszobor a magyar főváros felé.)

spájdernecc 2009.06.04. 17:32:59

@Mj:
persze, de azért Bélánkat csak befogadták vész idején :)
Jellasics bán meg mietternichista karrierista volt :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 17:45:19

@spájdernecc:

Mármint a velenceiek, vagy a dalmátok, akik egyáltalán nem horvátok?:P
Jellacic pedofil volt és nem szerette a magyarokat.:P

derelyegrádi szellem 2009.06.04. 17:50:27

@Mj:

ha már ilyen témájú történelem órát tartasz megemlíthetted volna Nagy Lajos kapcsán Lokietek Erzsébetet, meg azt is, hogy Hedvig (Jadwiga) hozományából építették fel a Jagelló egyetemet Krakkóban. Így jelentős szerepe van abban, hogy azt Jagelló egyetemnek hívják. (Mert alapítnai Nagy Kázmér alapította aki nem Jagelló házbeli uralkodó volt)

picur3ka 2009.06.04. 17:55:54

@Liberté__73:

Jol utana jartal, baz+, a varosrol le lehet szallni, tanyavilag, a bokrostanyak sokasaga. A nev arulkodo. Az az egy haz az evangelikus templom volt allitolag. Egyik, vagy a legfiatalabb, manapsag nagy varosunk. A nev - talan a trpak szobol - megmaradt, (mar Bekesben is elt ugyanis) kesobb betelepitett szlovakoktol valo megkulonboztetes okan, akik romai kat-ok voltak. Egyebkent sokuk totnak es nem szlovaknak vallotta magat es ketnyelvu volt.

Innen a teljesen nyilvanvalo es tokeletes pejorativ jelentes valoszinuleg, gyonyoruen hasznaltad: 'tanyasi, bunko paraszt, videki' vs liberalis kozmopolita urbanus ertelmisegi. Ez a jelentes, konnyen el tudom kepzelni, a Nagykalloval valo rivalizalas soran alakulhatott ki. A gyonyoru cuppanos tanulsag az egesz tortenetbol, hogy a varosi ertelmiseg - Kallo es -iak, mint csalad is - nem engedtek vasutallomas letesiteset a foldjukon, mig a lenezett tanyasi tirpakok igen, igy emelkedett Nyiregyhaza tanyavilaga megyei jogu varossa. Persze Nagykallo, mint hajduvaros szivott a Bocskay ugy kapcsan is korabban...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 18:06:01

@derelyegrádi szellem:

Mondhattam volna azt is, hogy a visegrádi hármastalálkozó keretében állapodtak meg a lengyel trónöröklésről, és hogy I. Károly király negyedik felesége volt Lokietek Erzsébet. Mondhattam volna azt is, hogy I. Béla még hercegként menekült Lengyelországba, de a reformkori lengyelbarát értelmiségről is mesélhettem volna, ahogy az erdélyi-lengyel perszonálunióról is. Nem akartam történelemórát tartani, csak megpedzettem néhány szálat. De ha akarod, írhatok róla regényt is, csak nem valószínű, hogy sokak végigrágnák magukat rajta.:)

Liberté__73 2009.06.04. 18:48:42

@dessert eagle:
"Mindenestre érdekes, hogy szerinted ez egy argó kifejezés, következésképp, szerinted semmi bántó nincs benne"

mindenesetre érdekes, hogy a nagy GDP gyártás közepette a szövegértésed egy kiskutya szintjén ragadt. olvassad már el légyszíves hogy mit írtam, értelmezd és gyere vissza újra ...

Liberté__73 2009.06.04. 18:54:45

@NadeApaaa!!!:

pedig sajnos Krisztinának is ugyanaz a "HUN" szerepel a személyijében :)

Liberté__73 2009.06.04. 19:28:07

@Seduxen:

olyan homloketetkóra gondoltam természetesen, amit homlokrakodóval visznek fel ...

K.Jani 2009.06.04. 19:39:30

"ISTEN ÁLD MEG A MAGYART..."

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.04. 20:11:28

@NadeApaaa!!!:

na ja ... stílus maga az ember ...

amúgy honnan tudják ki írta az emailt?

wladyslawsky (törölt) 2009.06.04. 21:33:48

@NadeApaaa!!!: @NadeApaaa!!!: ugyan, ne legyél má' ilyen álszent kis (metélt?/nem metélt?) farkinca :))
Ez egy levlistán simán belefér. Meg vicces is.
Amúgy meg a LÉNYEGI mondanivalóra koncentrálj: "A magukfajták megszokták, hogy ha egyet szellentenek máris vigyázva áll és önökhöz igazodik minden magunkfajta. Szíveskedjenek tudomásul venni: ennek VÉGE!"
Nekem pl. kifejezetten tele van már a (határozottan nem metélt) farkincám azzal, hogy ebben a 10 milliós országban a lakosság 1%-át kitevőknek (pontosabban:AZOK EGY RÉSZÉNEK) állandóan, mindenkinek meg kell felelni.
Lásd a Fideszt: -Az nyilas zászló,és ti fasiszták vagytok! -Az történelmi zászló, és mi nem vagyunk fasiszták! -Nyilas! -Nem nyilas! -Nyilas! -Nem nyilas! NYILAS!!!!!! - ööö...izé... akkor ezennel megkérjük a naggyűlésre érkezőket, hogy csak piros-fehér-zöld zászlókat hozzanak magukkal.
Hát a nagy lószart!
Ha nem tetszik nekik ami itt van (ismét pontosítok: AKIKNEK nem tetszik ami itt van), azok fogadják meg GyF szavait,miszerint el lehet innen menni... de nehogy má' az 1% akarja a saját képére faragni az egész országot!
Amúgy is teljesen felesleges szélmalomharc ez a megfelelési kényszer, mert nem lehet nekik megfelelni (a nekik alatt itt nem is feltétlenül a zsidókat értem, hanem az állandóan antiszemitázó megélhetési antifa seggnyalókat, akik bármilyen származásúak lehetnek)... Ahogy azt egy kommentelő frappánsan megfogalmazta a reakció.blogon: caralho voador 2009.05.20. 20:47:32 "Kár görcsölni. Más választás nem maradt, mint a nácizás, hát a szocik és a zsi..., izé a szadesz nácizik ezerrel, igazságalappal vagy anélkül, tökmindegy nekik. Ha Orbán min. elnök lesz, és első intézkedéseként a Kossuth téren felakasztatja Vonát és Morvait, másnap már újra megkapja majd a szélsőjobbal összekacsintó jelzőt"

picur3ka 2009.06.04. 21:47:05

@Liberté__73:
Oké oké, de akkor e blog keretei között váljék egy szép hagyománnyá!

Én, Liberté_73 nagy nyilvánosság előtt megkövetem a magyarországi szlovákokon belül külön nem elismert tirpákokat, mivel tudatlanságomból kifolyólag megnevezésüknek kizárólag az argóban meghonosodott értelmét ismertem ezért annak megfelelően használtam.

Kérem, amennyiben ez lehetséges a T szerkesztő, javítsa "faszkalapra" a szót.

Köszönettel

Meg a hasznaloi nevedet is, es akkor az meg eufemizmus lesz. Koszonjuk. A multikulturalis, zsidokat is magaba foglalo szabolcsi falukozossegek neveben.

picur3ka 2009.06.04. 23:47:50

@wladyslawsky:

Nagyon valoszinu, jobban, mint gondolna az ember, a Duna-Tisza Kozetarsasagot tudnam javasolni, mivel a Karpat-Medence ki van b%szva mar.

picur3ka 2009.06.05. 00:00:36

brillians:

Az Országos Választási Bizottság jogértelmezése szerint alkotmánysértést követ el, aki a Himnusz „Isten, áldd meg a magyart” sorát énekli, hiszen az ugyanúgy „kirekeszti” a kisebbségeket, mint a „Magyarország a magyaroké!” jobbikos jelszó, melynek használatától az OVB eltiltotta a pártot.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 02:08:06

@zero:

Morvai Krisztina nem cáfolta, tehát ez nála nyugodtan belefér. Gratulálok a színvonalért, asszonyom.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 02:12:35

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

Ez tipikus kurucos demagógia, hiszen eddig csak arról volt szó, hogy a teljesen triviális, de persze nyugodtan tágítható kijelentés, a "Magyarország a magyaroké" alkotmányellenes.

kill004 2009.06.05. 06:14:08

@wladyslawsky: Tökéletesen egyetértek!

Passzivista 2009.06.05. 12:36:57

Baszki, azert ez megerne egy nepszavazast! Hogy lehet ekkora barmoknak helye a kozeletben!? Kie akkor??? Megfejteseket az alabbi cimre... A nyertes egy emlekezteto bogret kap.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 12:42:29

@wladyslawsky:

"ugyan, ne legyél má' ilyen álszent kis (metélt?/nem metélt?) farkinca :))
Ez egy levlistán simán belefér. Meg vicces is."

Főleg úgy vicces, hogy Balóné aztán tudja, hogy milyen lehet "metélt farkincákkal játszani".:P Amúgy teljesen mindegy, hogy hol írta, kulturálatlan és méltatlan dolog, főleg egy nőhöz.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 14:14:40

@Mj: Ez egy szenvedélyes igazságbeszéd volt. Retorikai csúcsteljesítmény. Beleszámítva az összes nem szalonképes kifejezéseket, amelyeket nem neveznék se obszcénnek, se trágárnak, egyszerűen azért nem, mert a helyükön vannak. :P

Amúgy meg kár, hogy mindenki azokon a bizonyos szavakon akad ki, és nem a tartalommal foglalkozik...

Liberté__73 2009.06.05. 14:31:31

@wladyslawsky:

te most az öszödi beszédről írtál, ugye?

kulalak 2009.06.07. 17:51:51

Hol lehet szavazni a Vastagbor Dijrol? Legyen ha eddig nem volt! Zero! Milyen lesz, eves bontas, vagy havi bontas? Mivel jar? Lakkreteggel vagy lejaratig (kov. V-Dij) klikkelheto gyujtemennyel az oldal szelen? Utana agyonhallgatassal, ugye? Mert aki megkapja az mar nem erdemli a nyilvanossagot. Vastagbor Dij alapitasat tamogatom!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.08. 08:15:19

@kulalak:

Van már Vastagbőr-díj. :)
Havonta selejtező, év végén (új év elején) döntő.

vastagbor.blog.hu/2009/01/07/2008_egpofatlanabbjai_az_eredmenyhirdetes

süti beállítások módosítása