Skip to content


       Szűrés lista

Napi Degenerált: Morgan Freeman

Tudjátok, C.A. Webb a Mississippi's Best Awards alapítója egyszer azt mondta Morgan Freemanről, hogy "azon emberek közé tartozik, akiket egyszerűen tisztelsz, bármilyen szerepet is játszanak” és ezzel maximálisan egyet is értettünk. Ő volt az a színész, aki akármilyen szerepet játszott, azt hiba nélkül lehozta, miközben olyan nyugalmat és magabiztosságot árasztott a vászonról, hogy az ember még azt is elhitte, az Alföld méretű meteort pár atombombával ketté lehet szakítani és új pályára állítani.

Az 1937-ben született Freeman nagyon későn lett színész, először 35 évesen mutatkozott be a vásznon. Mindennek ellenére pályája remekül alakult és alakul a mai napig. Négyszer jelölték Oscarra és ezek közül a Millió Dolláros Bébiért meg is kapta. Emellé karrierje során bezsebelt még 33 egyéb díjat és 28 jelölést.

Freeman 1967-től 1979-ig volt Jeanette Adair Bradshaw férje, majd 1984. június 16-án vette el második feleségét, Myrna Colley-Lee-t, akitől Morgana nevű lánya született. Korábbi kapcsolataiból két fia van, Alphonso és Saifoulaye, s mellettük adoptálta első felesége lányát, Deenát. Deenának Morganék villájába költözött és vele tartott kislánya E'Dena is, ki akkor 2 éves volt.

15 év elteltével a kis E'Dena-t a nagypapó elkísérte egy házibuliba, védendő a lány erkölcseit. Itt mindketten felöntöttem a garatra meghúzták egymás fülét, majd hajnalban hazaérve az akkor 62 éves Freeman rámászott a lányra, ki nem ellenkezett. Rövid petting után megkondultak azért fejükben a vészharangok, és szemlesütve elsomfordáltak egymás karjaiból. A kínos, egymást kerülgetős pillanatok két hétig, a következő buliig tartottak,  hová Freeman  megint elment unokájával sót nyalogatni. Itt végre megtörtént az is, aminek nem kellett volna - és azóta is megtörténik rendszeresen.  Az öreg az unokáját kefélgeti!
Freeman felesége, Myrna bevallotta, hogy 2001 óta külön hálószobában aludtak férjével, és házasságuk innentől kezdve nyitott volt: mindketten csapongtak minden felé. Morgan Freeman például éveken keresztül folytatott viszonyt egy tanárnővel és egy közeli kupi dominájával is hírbe hozták - mellette pedig E'Dena is megvolt már.

Myrna 2008-ban beadta a válókeresetet. Freeman és E'Dena pedig bejelentette, hogy amint a bíróság kimondja a válást ők egybekelnek. "Morgan folyamatosan azzal hitegette E'Denát, hogy feleségül fogja venni, és ezzel a fülébe tette a bogarat. E'Dena mindenáron Mrs. Freeman szeretne lenni."

Dena több nyilvános rendezvényre - köztük a Sötét Lovag bemutatójára -  is elkísért már a nagypapát, miközben mögöttük mindenki házasságtörésről és kiskorú megrontásáról pusmogott.

Címkék: napidegeneralt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr851247129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aradebil 2009.07.16. 11:07:16

reggel hugom este dugom :)

wladyslawsky (törölt) 2009.07.16. 11:09:23

a bejegyzésbe foglaltak ismerete nélkül sokkal szegényebbek lennénk,meg kell hagyni...

Tapmancs 2009.07.16. 11:10:03

Nem vér szerinti unokája, ugye? Akkor meg mi van? :)

Virág et. 2009.07.16. 11:26:37

A művészek ilyenek, furák. Kb ugyanezt eljátszotta Woody Allen is néhány éve.

Berrick 2009.07.16. 11:28:14

ez már csak így megy ott ahol sok millió dolcsi az éves bevétel

belzebubó 2009.07.16. 11:30:28

Woody "csak" az örökbefogadott lányát vette el, Freeman ennél továbbment 2 generációt.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.16. 11:33:22

ez közhelyszerű lesz: Egy világ dőlt össze bennem...

baszki, mindig vannak a hozzá hasonló "mintaférjek" (mintaapák), akikről aztán szépen sorban derülnek ki ezek-azok...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.16. 11:36:33

Erre is azt mondom mint a Will Smith buzulására. Leszarom, és ugyanúgy meg fogom nézni a filmjeit.
;)

Geza 2009.07.16. 11:47:29

Hmm, melyik, hazánkban is fellelhető népcsoporton belül jellemző a családon belüli toszás? Tán csak nem náluk volt nem túl régen a 'nagyapó és lányunoka' kombinációra is példa?

Vajh van-e ezek alapján valami kapcsolat a négerek és a kohányok között, avagy csak a kirekesztő rosszindulatnak köszönhetjük a klasszikus viccet, miszerint:
- Mi a bizonyíték arra, hogy a négerek dugják a majmokat?
- Hát a cigányok!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.16. 11:50:14

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: willszmisssz buzult? miket meg nem tudok... több blikket kellene olvasnom... vagy volt róla post??

azért annyit hozzátennék, hogy én 1 szar filmjére feltétlenül emlékszek: Álomcsapda...

na aki még nem látta, javaslom, hogy SOHA NE IS NÉZZE MEG :)))

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.16. 11:52:11

Sajnos, még mindig nagyon jó pasi, de a filről sosem jön le hogy milyen idős, Pl. Miss Daisy sorfőrje, viszont a nagyon szar Betti nővérben, meg fiatalt játszott.

George Jung 2009.07.16. 11:54:22

ezt most attól hisszük el, hogy felkerült ide???????

Petrow 2009.07.16. 12:01:21

@Geza: egy másik klasszikus:
Gazsi éppen húzza a húgát, az két nyögés között mondja:
_ Hinnye, Gázsi, jobbán csinyálod, mint ápánk!
- Tudom gádzsi, ányánk is mondta mán'!

Projectelf 2009.07.16. 12:03:08

@George Jung: Ja, és ha ide az van írva hogy holnap világvége akkor holnap világvége.

Plutonic 2009.07.16. 12:07:17

@Seduxen: :)))) Tovább is küldtem!
Mármint a mariemarie-t! :)))

reKorrekt 2009.07.16. 12:33:11

@Seduxen: nem volt az olyan rossz, bár én közvetlenül a könyv után láttam...

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.07.16. 12:41:11

És? Ettől még jó szinész a vén trotli.

eldiablomismo 2009.07.16. 12:43:56

Pfff, micsoda egy képmutató bagázs vagytok :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.16. 12:48:21

@Seduxen: volt róla ITT post, tessék visszakeresni. A bakancslistát ajánlom mindenkinek :D

balapety 2009.07.16. 12:56:35

Amúgy meg nem vérszerinti unoka.Innentől kezdve azt csinál a kiscsajjal,amit én csak szeretnék.:)

mtultras 2009.07.16. 13:30:29

Nem tudom ki nem olvas azért Jókait, mert az öreg ugyanezt megjátszotta :) Mondjuk lehet, hogy csak azért olvassák, mert kötelező...

Hannibal22 2009.07.16. 13:40:24

"olyan nyugalmat és magabiztosságot árasztott a vászonról, hogy az ember még azt is elhitte, az Alföld méretű meteort pár atombombával ketté lehet szakítani és új pályára állítani." Mér? Nem lehet? :)

dr.justice 2009.07.16. 13:45:14

OFF

Romániában a medvék is rasszisták. ( vagy erre idomították őket ) :))

"Két magyar turistát támadott meg egy kiéhezett medve Romániában, a Déli-Kárpátokban. "

belzebubó 2009.07.16. 13:52:54

@mtultras: mondjuk ő nem a fogadott unokáját vette el,de egy valóban fiatal csajt.

George Jung 2009.07.16. 14:14:43

@laspalmas:
Ja, hát ha a habostorta is megírta, akkor már tuti igaz.
Sőt, úgy hallom, a Best, a Story meg a rosseb tudja még melyik is beszámolt, úgyhogy most már jobb.

TEÚRISTEN!

Win Elen 2009.07.16. 15:02:55

Na ez tipikusan az a dolog, amire nem lehet mit mondani. Nem a dobbenet, hanem az erdektelenseg vegett. Fura. Deabszolute az o dolguk.

Kerdes. Miert jo rengeteg embernek, ha mas maganeleteben vajkalhat?

(amugy nem ide ertem, mert a legtobben ugyanezen az allasponton vagytok, ericnek meg az a dolga, hogy ilyen bulvar temakkal sujtson! :) )

Kartal (rezervált) 2009.07.16. 16:09:52

bulvarizálódtok? :DDD
magasról és nagy ívben... a fickó jó színész, plusz én kedvelem a játékát. a többi magasról... indifferens.

2009.07.16. 18:37:14

Én sosem hittem el neki semmit. Iszonyú riadt a tekintete, jó színész, mert oly üres, hogy mindent el tud játszani, aminek van egyénisége.

Azért nehogy már normális legyen az a 15 éves is, akinek a Nagypapa kell!!! De nyilván, itt az öregnek nagy a természete, klassz volt felavatni azt, akit pelenkázott...Én lecsuknám, és szerintem ezt nem fogják ennyiben hagyni a amcsik, szóval lesz itt még sírás...Polanskinak meg felrótták?...

2009.07.16. 18:43:23

@George Jung: látod milyen jó helyre kerültél??:)
A csajnak ránézésre van egy agysejtje..na jó kettő...:)))

sebien 2009.07.16. 19:51:34

igencsak savanyú az a szőlő egyeseknek... mert ki ne szeretne 70+ ilyen fiatal kis bigét húzogatni. főleg ha még áll a zászló:) meg hát szép dolog a szerelem, meg minden, de valljuk be egy hetven éves nő már nem annyira szexi...

ez az utolsó mondat akár magas labda is lehetne a rasszistákoknak... de persze itt senki sem olyan:)

nyílméregbéka 2009.07.16. 20:11:31

Szerintem nem kimondottan a Vastagbőrre való ez a poszt.
De ha már itt van, leírom én is a véleményemet, mely tömören ennyi: Tojok rá!

Freeman jó színész, jó pasi; nem erőszakolta meg a kiscsajt, aki nem is vér szerinti rokona, amellett ha kissé ifjú volt is a csaj a kezdetén, azóta évek teltek el, és most is együtt vannak. Áldásom rájuk, soha rosszabbat ne halljunk Freemanről! :-)

Ja: a Sötét lovagban pedig érdemes megnézni

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.07.16. 21:52:51

EZ erre a blogra nem kellett volna.

Dr. No 2009.07.17. 13:47:47

Más meg otthon a számítógépasztalon gyűjti a szarát (szar, fod, ürülék, szarrr!!).
A Májküldzsekszont meg klónozni akarják.
Na bumm.
Azt csodálom, hogy Freeman papának hetven fölött még ennyi vér van a pucájában.

belzebubó 2009.07.17. 16:42:57

@nyílméregbéka: nem az számit,hogy még mindig együtt vannak,de az USA-ban 17 éves csajt nem huzogat egy ilyen idős ember,mert igen-igen ott az is számit,hogy hány év a differencia akkor,ha a csaj 18 év alatti. Példa: Britney testvére 16 évesen szült,de azért nem lett belőle ügy,mert az apa ekkor 18 éves volt. Ez az un. Romeo and Juliet törvény.Tehát amit esetleg te normálisnak tartasz,az nem fér bele az amerikai normákba. Most ne kezdjünk vitázni,jók-e az amerikai normák,mert ez van.

f.m.j. 2009.07.17. 20:24:29

Woody Allan is összeállt a nevelt lányával, akit még Mia Farrow-val fogadtak örökbe, köztük is van vagy 45 év korkülönbség...

f.m.j. 2009.07.17. 20:25:25

ja, azt elfelejtette, hogy a Remány rabjai miatt én mindent megbocsátok neki :)

(főleg, hogy nem vagyunk napi kapcsolatban, így a lányaimat se kell tőle félteni... :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.18. 00:08:14

először azt mondtam, h ez nagyon durva, meg hogy döbbenet.
de aztán 34zet mondta, hogy mostoha unoka,
az más, bár szerintem ha vérszerinti akkor is lehetett volna...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.18. 00:13:18

@belzebubó: wudinak vol tfelesége? vayg egyedül adoptálta a láynt? megengedték a perverznek, h 1edül tegye?

@Aradebil: debil:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.18. 00:14:59

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: wil smith buzi?
egy világ dőlt össze bennem.
na nem is:) annyira azért nem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.18. 00:22:56

@Geza: ezen úgy nevettem h befogtam a szám, kicsit eszelősen, kicsit szégyellem magam :)
na nem is, annyira azért nem

süti beállítások módosítása