Skip to content


       Szűrés lista

4 hónap helyett 3 év

Nem túlzás azt állítani, hogy a Keleti pályaudvar és környéke a főváros egyik legocsmányabb része. "Szerencsére" rengeteg nemzetközi vonat érkezik, így a  külföldi vendégek 2-3 lépés után máris ízelítőt kapnak a "real" Budapestből. Dagadt hiéna taxisok, vendégvadászók, 100 forintért mindent árulók, embertömeg, kosz, mocsok ...

Erre jött még rá a metróépítkezés. Lezárták a Keleti pályaudvar környékét, így a környező boltok bezártak, csak a koccintós, sörözős restik maradtak, ahol már reggel 7 órakor a jó munkásemberek dobják be a reggeli tekerős kiflit, majd amikor megyünk haza délután 5 órakor, akkor ugyanezen arcok tolják az esti kört is... (Csöndes, koszos, barátságos népség volt ez régen. Mi 17 évesen disco után  reggel, néha kijöttünk ide egy fröccsre meg szkanderozni a melósokkal. De ez több mint 10 éve volt! - eric)
Ma ez így fest: üres kirakatok, szemét, málló házfalak, üveges tekintetek, rossz arcok.

Javaslom mindenkinek (illetve csak a legbátrabbaknak), köztük a fővárosi vezetésnek, sétáljon el a Keletitől a Dózsa György útig. Nem nagy távolság, 500 méter lehet ... megéri. Az élmény megfizethetetlen, ilyet semmilyen 3D-s IMAX mozi sem tud visszaadni. Azok a szagok, hangok ...

A helyzeten sokat segítene, ha újra visszaadnák a forgalomnak a Keleti pályaudvar környékét, felszíni tereprendezéssel egybekötve ...


"A 4-es metró Keleti pályaudvari állomásának résfalazási munkálatai miatt 2008. március 16-án mintegy négy hónapra lezárják a Kerepesi út és a Dózsa György út közötti útszakaszt"
- közölte a BKV 2008. február 27-én.

 


Ugyanis faszán beetettek minket, hogy mennyire übercsúcs technológia ez a résfalazásos állomásépítés! "Csak rövid időre kell lezárni az a teret, építünk egy dobozt a föld alá, betemetjük, aztán már a föld alatt folyik tovább a munka, és a felszínen megindulhat a közlekedés ..."


"Azokban az országokban, és városokban, ahol hosszabb ideje és folyamatosan építik a metrót, sok tapasztalat halmozódott fel, és az évek folyamán kialakultak a városok belsejében használható környezetkímélő építéstechnológiák.

Ilyen építéstechnológia az ún. "milánói módszer", vagy Németországban a "Deckel Bauweise" magyarra fordítva a felső födémes építési mód, vagy angol nyelvterületen "Top-Down" fentről lefelé építési mód.

Ennek a módszernek az a lényege, hogy a felső záró födém a lehető leghamarabb elkészül, és az állomások építése ezután a födém alatt bányászati módszerrel folyik tovább a környezet, a felszín minimális zavarásával.

A 4-es metró dobozállomásainak építésénél ez a módszer alkalmazható. Első ütemben elkészítendő a közművek, az építési területről való kiváltása után oldalanként az állomást határoló rés- vagy cölöpfalak, ha lehetséges a közúti forgalom folyamatos fenntartásával.

Az állomást határoló résfalak, vagy cölöpfalak megépítése után épül meg a felső vasbeton zárófödém, földre zsaluzva. Az elkészült felső födémre vissza lehet ezután helyezni a végleges közműveket, és elkészíteni a végleges felszíni rendezést, visszaadni részben vagy teljesen a közúti vagy gyalogos forgalomnak a felszínt. Ez az a minimális építési idő, amikor a minden építéssel együtt járó kellemetlenségeket közvetlenül el kell viselni a környezetnek és a lakosságnak.

Az állomásépítési munkák ezután tovább folynak a födém alatt. A leadó nyílások éjszakára zajvédő tetővel lezárhatók. Így a munka éjszaka is folyhat, ami a munkákat gyorsítja." - metro4.hu
 

(Költői kérdés: Vajon melyik állomás építése zajlott / zajlik éjjel-nappal, több műszakban?)

Jól számolom, hogy az ígért 4 hónap már 14 hónapja (!) lejárt?

És a legszomorúbb, hogy ez fel sem tűnt senkinek ...
A határidő lejártakor azt hazudták, hogy még egy hétig biztos lezárva marad (!), aztán egy hét múlva eldöntik, hogy még meddig. Szerintem nem döntöttek semmiben, egyszerűen fogalmuk sincs semmiről. Kész csoda, hogy ez a város még működik, ilyen hozzá nem értő vezetéssel ...

2009. szeptember 17-én végre valakinek leesett (a TV2-s riporternek), és megkérdezte Lakos Imrét, a Budapest Főváros Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottságának elnökét (SZDSZ), a válaszából meg hír lett.

Még másfél évig lesz lezárva a Keleti környéke, 2011-ben nyitják meg. Így lett a 4 hónapból 3 év.  A szokásos "magyaros" építkezés, munkatempó, elkúrás, nem az én felelősségem, "leszarom az embereket, én Budán lakom, légkondis Audival járok" hozzállás.

Felelős? Kötbér? Felelős? Kötbér? Felelős? Kötbér? Válaszok???


Szóval, ki számolja a napokat, hogy hány nap van még hátra, míg újra átautózhat a Margit hídon? (Hát, maradjunk annyiban, hogy nem 330 ...)



A videón amúgy Lakos meg Molnár Gyula egy játszóteret adott át, amit a DBR épített 40 millió forintból, a 4-es metró költségvetéséből a Fehérvári út-Kanizsai utca sarkán, a volt munkaterületre.

Talán Négymadár karikatúrája a legjellemzőbb:

(További hasonló rajzok Négymadár blogján) 

Címkék: budapest közélet metró

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr611408309

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolika 2009.09.29. 09:07:39

Nem lehetne a városvezetőket befalazni abba a résfalba?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.29. 09:14:35

@rolika:

A Fővárosi Közgyűlésben 1 fős többsége van az MSZP-SZDSZ-nek.

Össze lehet hívni egy rendkívüli ülésnapot, ha a a képviselők 1/4-e ezt kéri -> nincs 15 Fideszes képviselő, aki ezt kérni, az rendkívüli ülésnapon előszedetné az összes szerződést, és kiszögezné a falra Demszkyt, hogy hogy lehet, egyáltalán hogy fordulhat elő, hogy 4 hónapot ígérnek és 3 év lesz belőle ???

Tapmancs 2009.09.29. 09:16:25

Csak a sokszor puffogtatott frázist tudom ismételni:

Következmények nélküli ország. Te tényleg. Nem csak büntetőjogilag, hanem az idióta választók is mindig visszaszavazták ezt a vezetést, akármekkora dilettánsok is.

Villabarat 2009.09.29. 09:19:20

Már Mekk Elek is tolta ezt a módszert (Top down), a malacok házának építésekor, és ha jól emlékszem, az sem zárult valami nagy eredménnyel... Sztem Kocsis úr is megérne egy Mekk Elek stílusú bábfilmsorozatot. Sőt, Mekk Eleknek csak 12 szakmája volt, Kocsis úr meg egyszerre 20 állással büszkélkedhet. Kíváncsi vagyok, ki veri le a cégéreket a budai villájának a faláról.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.29. 09:23:42

Mondjuk én is azt vártam volna, hogy kész a doboz a földben fent pedig rendbeszik oszt tényleg zavartalan minden. De ez amit itt művelnek egy rohadt nagy átbaszás!
LMPVS!!!
Már nagyon kijárna. Az a tempó amivel a metrót építik egyszerűen gyalázatos. Ennyivel nem nehezebb itt építeni mint pl Madridban.
Igenis követelem a vétkesek szgorú példaértékű büntetését!

PublicEnemy 2009.09.29. 09:26:20

@zero: Ugye ez most csak "költői-kérdés" volt?!

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 09:28:12

@zero: Szerintem nem kicsit unták meg. Az elmúlt 20 évben vajon hány apró csúszás volt?
Amúgy én két évig jártam a Keletihez suliba, tavaly meg az idén. Előtte se volt vmi szép az a környék, biztonságos meg még úgy se, de ez a Metróépítés minden szempontból új távlatokat nyitott meg....

sponge 2009.09.29. 09:28:41

Én a Fehérvári úton lakom és az ablakom alatt zajlik a munka! Nagyjából a fentiek szerint, csak éppen több mint 2 éve. Kiásták a kurva nagy gödröt -> átrakták a közműveket (2 hónapig nem volt gáz, még szerencse, hogy nyár volt) oldalfalaztak, födémet raktak -> majd a fél fehérvári útat visszaadták a forgalomnak + a villamost. Jelenleg itt tartunk:
"Az állomásépítési munkák ezután tovább folynak a födém alatt. A leadó nyílások éjszakára zajvédő tetővel lezárhatók. Így a munka éjszaka is folyhat, ami a munkákat gyorsítja."

Azzal az aprócska különbséggel, hogy én még zajvédő tetőt nem láttam, csak egy szar aluminium lemezt amit rátesznek, ha esik az eső. A játszótér nagyon szép lett (Bár ott régen is játszótér volt)

galoooshka 2009.09.29. 09:28:55

Évekig laktam a Dózsával párhuzamos kis utcában,gyakran sétáltam hazafelé a keletitől, nem volt még építkezés, de akkor sem volt már valami kellemes környék sötétedés után...Prostik, munkások, mindenféle khm...sötétbőrűek(és nem vagyok rasszista, csak ők csoportban mozognak, és gyakran belémkötöttek, ezért említem pont őket).És ez évekkel ezelőtt volt. Mostanában ha arra vetődöm, örülök, hogy nem kell éjszaka arra mászkálnom.

eszkep 2009.09.29. 09:29:22

Már megint mi ez a fasisztoid "negatív kampány" zero?
Botox Ildikó elvtársnő így nem lesz veletek megelégedve, azt' nem kaptok hirdetési megbízást, jó állami pénzért...

spájdernecc 2009.09.29. 09:29:29

@Villabarat:
most nincs igazad, föld alatt a topdown alkalmazható módszer
megfelelő előkészítés, szakembergárda, gépesítés és logisztika esetén
nálunk ezek a feltételek nem adottak.... illetve nem egy időben

Hetfield 2009.09.29. 09:30:24

Ahogy már régen is mondtam: nyugdíjasként majd szeretném ezt a szép, új metrót használni. Túl nagy kérés? :))

Petrow 2009.09.29. 09:42:18

Kb. 2 hónapja rendezgettem a 10-11 évvel ezelőtti újságokat, ahol már anno a 4-es metró késéseivel viccelődtek. Ezek után "mit fáj maguknak az a 32 hónap?"

Karlitosz 2009.09.29. 09:46:35

én a keleti és dózsa között lakom de még sosem kötöttek belém, az itteni cigók inkább nevetségesek mint veszélyesek. sok drogos meg alkoholista lakik itt meg öreg nyugger.
inkább az bosszantó hogy a gányok szemetelnek és rongálnak ezért olyan a környék mint egy szemétdomb.

snorbi 2009.09.29. 09:53:31

@Hetfield: "nyugdíjasként"
Te tényleg meg akarod érni a kb. 90 éves kort? :)

2009.09.29. 09:54:57

Vitték volna el inkább azt a pénzt végkielégítésbe, akkor legalább nem kéne kerülgetni a vakondtúrásaikat. :)

Hetfield 2009.09.29. 09:56:07

@snorbi: hogy megakarom, azt nem tudom, de hogy nem fogom, az tuti :D

2009.09.29. 09:56:08

@Petrow: Ahhoz képest, hogy még a hetvenes években tervezték, pont időben vannak. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.29. 09:56:15

A 4-es metró hű lenyomata ennek az országnak, birka szavazóinak és vezetőinek. Egy nagy rakás gőzölgő szar.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 09:58:26

@Hetfield: erre csak reflexből: www.youtube.com/watch?v=AVqI252VyzE
kifejtve két alapvető gond van a kéréseddel: 1. mire megéred a mostani nyugdíjkorhatárt, nem lesz kész. 2. addigra 10-15 évvel későbbre lesz téve a nyugdíjkorhatár, már ha még ismert lesz ez a szó, hogy nyugdíj.

A Keleti környéke nem valami vendégmarasztaló hely, úgy kb. 15 éve fordulok meg arra kisebb-nagyobb rendszerességgel, és az összkép kb. változatlan. az építkezés 4 hónap helyett 3 év... most annyinak mondják, lesz az még 5 is... :/

a 3 év, nos, az a Margit-híd lesz inkább. most gondoljatok bele, 4 hónap alatt nem lehet feltűnés nélkül ellopni a beruházási költségek 2/3-át, 3-5 év alatt viszont igen. azt hiszem, ezzel a késlekedés logikussá válik.

@spájdernecc: ez még csak duplázná az időtartamot, többit lásd feljebb.

@Potyoló: azért látszik, hogy a nyilatkozó fél már nem alkalmazottja a MÁV-nak, egész értelmesen, logikusan felépítetten beszél.

2009.09.29. 10:00:43

@molnibalage: pont úgy épül, mint a panama csatorna. De nem csak ez, hanem minden. Ott van pl. a Magyar Grossglockner Út... itt ha valami felépül, az nem a tevékenység célja, pusztán eszköze, vagy ha úgy tetszik, káros mellékterméke.

Megélhetési rasszista 2009.09.29. 10:04:21

Ezen kivételesen nem vagyok fölháborodva, jó lenyomata a birkáknak és vezetőiknek. 1990 óta minden választáskor elcsattan a "most már tényleg járni fog a metró!" -- és hűen mindig megszavazzák. Akkor meg is érdemlik. Érdemes megnézni, kik osztoznak a Baross téren, a VII. és VIII. kerület, az egyiket Hunvald György (MSZP) a másikat Csécsei Béla (SZDSZ) vezeti. És egyik sem verte az asztalt, hogy ilyen sokáig úgy néz ki a tér, ahogy. Zugló is lapít (Weinek Leonárd, SZDSZ), pedig szinte egyetlen főútja van lezárva (Thököly út).
Érdekes, amikor a II. kerületi Pusztaszeri utat aszfaltozták újra, az határidőre kész lett. Vagy anno, a hűvösvölgyi villamosvégállomás. Az is időre befejeződött.

Marcellusca 2009.09.29. 10:04:57

Tipikusan magyar megoldás.
És még "örűjjé, vazzeg", hogy lesz metró!
Kíváncsi lennék, hogy ezt, tőlünk nyugatabbra mennyire csinálhatnák meg.

Egyébként, szvsz, már a legelején elírták. Nem 4 hónap, hanem 4 év.
Csak akkor senki nem vette észre az elírást. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 10:06:53

cikkájl!

a keletinek az a része (Thököly) se rossz, na de aki igazi szociológiai tanulmányt akar, annak KÖTELEZŐEN kell egy kirándulást tennie a 24-es villamossal :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.29. 10:09:53

@Potyoló:

Attól én is!!!

A kedvenc részem:

"A brit állami vasútnál - ami csak a pályákat, állomásokat működteti, hiszen azon bárki indíthat járatokat - minden dolgozó és vezető bére azon is múlik, hány baleset van egy évben, és hány vonat érkezik meg pontosan. Ehhez képest nálunk az évi 80 százalékos prémiumok kifizetése szinte automatikus. "

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 10:11:26

@Marcellusca: Pontosan! Ebben ez a legnagyobb vastagbőr. Ha majd egyszer készen lesz, még le lesznek a prosztók ugatva, hogy örűjjenek, hogy van, mit kell itt ugatérozni...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.29. 10:12:43

Amúgy majd a DBR majd biztos kiad egy sajtóközleményt, hogy nem ismerjük a metróállomások építési technikáit, és itt más megoldás nem volt, mint 3 évig FELÜLRŐL építkezni ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.29. 10:14:43

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Ha kész lesz a metró, akkor jön majd a nagy fejvakarás, amikor meglesz az 1 hónap utasforgalma.

Ha még lesz akkor ez a blog, majd jól kibaszom az adatokat a 1996-os (!!) hatástanulmány számaival, amivel megindokolták, hogy lesz elég utas bőven, kell a metró ... ami úgy számol, hogy nem lesz 7-es buszcsalád meg 47-49-es villamos, és mindenki a 4-es metróval fog utazni ....

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 10:18:04

Nem értem az egész cikket, et nálunk így kell, és így is lesz.

Lesz valaki aki tesz a helyzet elen valamit? Nem.
Lesz következménye? Nem.
Max itt fröcsögünk? Igen.

Jöhetnek Liberté-Kravver vonalról azok, akik még minket ugatnak, hogy tetszettek volna metró alvállalkozók lenni, vagy kapcsolatrendszer kiépíteni? Igen.

Még a ilyenek röhögnek a markukba? Igen.

Egyébként nagyon hiányolom, hogy nem lesz holokauszt emlékmű a 4-es metró minden állomásán..

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 10:18:14

@Seduxen: Orczy tér, Golgota tér, Nagyvárad tér, Balázs Béla utca és környéke, jeah!!! XD
Ott aztán lehet találni bizarr teremtményeket, főleg a Tigris piacnál :P

kyncza 2009.09.29. 10:21:02

@zero: persze, hogy nincs 15 fityeszes, mert ők is nyakig sárosak, érdekeltek benne, felsőbb parancsnak engedelmeskednek.

Ezért látom én úgy, hogy a fityesz megválasztásával nem lesz felelősségre vonás, nem lesz semmi érdemi munka, ami változtatna valamit. Nem 3 csapás kell ide, hanem 1 csapás, de kurva nagy!!

Naumov 2009.09.29. 10:21:43

@Karlitosz: Én is itt lakom körülbelül öt éve, eddig egyszer volt, hogy belémkötött egy kocsmából kitámolygó részeg fazon (utána három hétig bevérzett szemhéjjal mászkáltam, neki pedig valószínűleg eltört az orra), egyébként a környékről adott jellemzésed nagyjából helytálló. Túlméretezett szeméttelep.

A metró miatt meg zorbán a hibás, mert már régen megépült volna, ha nem akarja megbüntetni a fővárosiakat amiért Demszkyre szavaztak. Ja, hogy nyolc éve MSZP-SZDSZ kormány van, és mégse épült meg? Akkor is zorbán a hibás, mert ellenzékből nem hagyta.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.29. 10:22:42

Ja nem lesz 47-49! Ha nem lesz 47-es a mifaszommal érem el a M4-et Budafokról.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 10:22:42

@zero: Azt hiszem vm. építész magazinban le volt írva, hogy a 4-es Metró árából mit lehetett vona tenni:

duplasávos rakpart, 100 busz a BKV-nak, még egy híd, vm. alagút a nemtom honnan, meg pár apróság, mint pl. villamosvonalak meghosszabítása és ilyenek. Nem vagy-vagy, hanem mind kijönne az árából!

beleszolok 2009.09.29. 10:23:01

Ha lehet, jöhetne több Négymadár karikatúra :-)

beleszolok 2009.09.29. 10:23:50

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Buszokat már rég gázüzeműre kellett volna cserélni. Akkor lehetne minőségi változás a levegőben.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.29. 10:26:16

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Egyébként nemcsak 1 hídra emlékszem. Bár mindegy is. Mert annyi mindenre futotta volna abból amit ez eftársak elloptak, hogy nehéz is felsorolni!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 10:27:28

@beleszolok: "Buszokat már rég gázüzeműre kellett volna cserélni. "

phhheeeej, mocskosnáczi! GÁZüzeműre cserélni, mi? szégyelld magad! :))

@csodagyerek: "bizarr teremtmények", ójjjje... miután zuglóban lakunk, és közel az Őrs, amikor asszony áldott állapotban volt, a Szent Istvánba (Nagyvárad-tér) úgy mentünk néha, hogy keleti, és onnan a 24-es. de csak nappal. ha este 8-ra kellett menni, inkább körbemetróztunk.

azon a vilivonalon bőszen lehetne osztogatni az ingyen-atomot (hasonlóan a 28-as, 37-es viliken is :))) ).

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 10:28:26

Megvan!:

JÁTÉK A SZÁMOKKAL
A 4-es metró építése hozzávetőleg 386 milliárdba fog kerülni a fővárosnak a jelenlegi számítások szerint. Ez a közel 400 milliárd, szintén közelítő adatok alkalmazásával, az alább felsorolt beruházásokra volna elegendő, melyek hatékonyság tekintetében sokszorosan meghaladják az új metróvonal jelentőségét.
• 4 db új budapesti Duna-híd (a hozzákapcsolódó úthálózattal) 150 Mrd
• 5 km alagút (a hegyvidék és a pesti Belváros összekapcsolása) 50 Mrd
• a budai alsó rakpart négysávosítása (É–D-i irányú tranzitforgalom biztosítása, budai kerületek tehermenetesítése) 20 Mrd
• a fővárosi autóbuszpark kétharmadának cseréje (kb. 1000 jármű) 50 Mrd
• villamosjárműpark és -pályák korszerűsítése (az UV-k kivonása a forgalomból) 50 Mrd
• a rossz minőségű utak felújítása (500 millió/km-rel és 100 km-rel számolva) 50 Mrd
• a Moszkva tér átépítése 20 Mrd
A rendelkezésre álló összeget még el sem költöttük, mégis látványos forgalomcsökkenést tapasztalnánk a városban. Ha ehhez hozzáadjuk az M0-ás befejezését, amivel a tranzit-teherforgalmat kizárjuk Budapestről, ugyan kicsit meghaladjuk a keretet, de az esetenkénti útfelújításokon kívül nem találkoznánk dugókkal, a közlekedési zaj kikerülne a gyérebben lakott külső városrészekbe, sőt még a tömegközlekedés helyzetén is javítottunk.

forrás: www.mtm-magazin.hu/cikk.php?cikk_id=6

érdektelen 2009.09.29. 10:32:47

@Megélhetési rasszista: Vagy a Hűvösvölgyi út.

Az egész metró egy őrület. De a Kálvin téren is pontosan ez történik, megtehették volna, hogy a zárófödémet teszi oda először.

beleszolok 2009.09.29. 10:33:21

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": omg éd ott még csak 386 milliárddal számolnak.

Potyoló 2009.09.29. 10:34:28

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Antal a Vasúti Hivatalnál dolgozott, nem a MÁV-nál. Amikor nekiállt feladatának megfelelően a körmére nézni a vasútnak, gyorsan megszüntették a hivatalt. Túl sok érdeket sértett volna (úgy elvtársi, mint haveri vonalon), ha kiderülnek a mocsokságok, az évi sokmilliárdos sikkasztás, hűtlen kezelés, a döbbenetes vezetői fizetések.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.29. 10:34:49

@Noname Cowboy:

természetesen lesz 47-49-es, meg 7-es is, ami mind a 4-es metrótól vesz el utasokat.

Amúgy Keleti -> Etele tér piros hetessel 22 perc menetidő, annyival nem lesz gyorsabb a metró, hogy lemenjünk a mozgólépcsőn ...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 10:39:35

@Seduxen: külön GÁZcsappal az utastérbe is, a kedvedért :D
a 24-es villamos meg nem olyan necces. Ijesztőnek tűnik, de a klasszikus módszer alapján működik: "te nem baszogatsz engem, én nem baszogatlak téged (kivéve ha valaki eleget fizet érte)". vannak rajta érdekes fazonok, de eleddig toronymagasan leszartak, pedig utazom viszonylag sűrűn este 8-9 felé is ha épp úgy alakul.

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": és akkor vedd hozzá, hogy most már nem 386, hanem 511 milliárdnál járunk, emlékeim szerint...

Potyoló 2009.09.29. 10:40:11

@zero: Ha nem lenne ennyi felesleges megálló (Bocskai út, Köztársaság tér, Fővám tér, Rákóczi tér) akkor a menetidővel nem is lenne akkora baj. Viszont az igazi pénz az állomásépítésben van, az alagúton nincs akkora nyereség (gyk.: nem lehet annyit lopni).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 10:41:03

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: hááát, én többször utaztam úgy, hogy a kezeimet igyekeztem szabaddá tenni, hátha kelleni fog alapon :)

szerintem ritka egy alja környék...

Fényhajú 2009.09.29. 10:43:43

"Egy csőcselékünk van, ezzel kell mindent megoldanunk." (Hofi)

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 10:44:05

@Seduxen: Én arra jártam haza a Keletitől egész a Közvágóig.Amit még figyelmedbe ajánlok az a régi 30-as (ma 21es) Bejön egész a Mester utcáig és Pesterzsébet legszebb helyeiről szedi össze az utasokat ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 10:45:30

@csodagyerek: Mester utca, nincs is több kérdésem :)) Egyszer érdemes lenne csokorba szedni ezeket az ultimate-vonalakat. van egy pár :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 10:46:12

@Seduxen: attól függ, melyik része. mert a Golgota tér környékén valóban nem árt, ha készülsz mindenre, de a Mester utcától kifele, illetőleg az Orczy tértől, ott teljesen elfogadható. Nyilván sok a c-típusú állampolgár-féle, de bőven ki lehet bírni. A Balázs Béla utca környékén van a rehab-zóna, az is ilyen, el lehet lenni, bár otthonosnak nem nevezném. Tény, hogy mondjuk nem a legmagasabban jegyzett környék, de még a Verseny utcai piachoz mérten sincs a fasorban se a nagyrésze, nemhogy az etalon Józsefvárosi piachoz... egy alapos takarítás persze nem ártana, meg folyamatos járőr, de szerinted majd pont erre lesz erőforrás?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 10:49:57

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: az Orczytól?? Salgótarjáni utca? hm? ott szoktak még dermesztő létformák felszállni. csodálkozok is, hogy már 2 lábra álltak :)))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 10:51:32

@Seduxen: a Salgótarjáni az már csak ijesztő maximum, de nem veszélyes. A környékén lakok, és abszolút egészben. Azt hiszem ennél több bizonyíték nem kell, a híre nagyobb, mint a veszélye.

Fényhajú 2009.09.29. 10:52:47

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Józsefvárosin járőr??4 évig volt ott üzletem, a legnagyobb gondot a járőr okozta aki végig nézte ,ahogy sorba állnak a drogokért,fegyvereket vesznek,és azt nem vitt haza amit nem szégyelt, és amikor én nem engedtem neki,még én lettem feljelentve pedig ő akart lopni:))na erről ennyit:/

albino combino 2009.09.29. 10:53:20

amúgy azt nem értem h a demszkáj azt miért nem veszi észre h ugyanekkora erőfeszítéssel meg egy kis odafigyeléssel (na meg ha egy kicsit kevesebb pénzt nyúlna le) JÓL is meglehetne csinálni ezeket a terveket. vki szóljon már neki h számoljon utánna - most egy kicsit kevesebbet lopnak de jól csinálják amit csinálnak akkor újabb 4 évig maradhat ott ahol van és lophat még de összeadva az már több mint amit egyben el tud lopni. eccerű matematika.
bárkivel fogadok egy ööö nem is, KÉT sörben h korrektebben és gyorsabban elvégezném ezt a munkát (na meg olcsóbban) mint ők, pedig nem is értek hozzá.
ha vki egyszer majd elszámoltat akkor az ilyen szirszar munkát végző cégeket is nyugodtan fel lehet írni a feketelistára.

reKorrekt 2009.09.29. 10:56:32

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": vagy mondjuk 50.000 ropogós magyar forint minden egyes magyar állampolgárnak zsebébe, vissza.

Scarlet Crusader 2009.09.29. 10:57:43

A mult heten kovettem el eletem egyik nagy hibajat azzal, hogy gyalog tevedtem a kornyekre.
Jartam mar a vilagnak par ocsmeny szegleteben de ez....iugy zzadtam mint kurva a templomban; ha tehetem soha tobbe nem megyek a Keleti kornyekere az fix.
Kosz budapesti vezetes...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 11:02:45

@Fényhajú: nemnem, a 24-es villamos vonalára :) a Józsefvárosira normális járőr nem megy be, mert félti az életét. Még a magát keményebbnek tartók közül se. Akivel találkoztál, az ugyan nem ritka fajta, de nem is mindennapos szerencsére. Részvétem a találkozás miatt, sose nagy élmény.

@albino combino: ahhoz dolgozni kéne, és kevesebbet lopni.

@Scarlet Crusader: pedig az nem is különleges... és ráadásul a Keleti környéke már '93-'94 környékén is ilyen volt, még ha nyilván a metrós bizbasz nem is volt ott. Közbiztonság, fejek, és minden egyébben viszont még talán picit csendesebb is, mint régen. Persze lehet, benne van az is, hogy öregszem, és nem mattrészegen, éjjel 1-2 körül járok arra :)

Marcellusca 2009.09.29. 11:08:32

@Seduxen: Hehe!
Ez alap a pesti közlekedésben.

GÁZos buszok, mi?
Te vagy akkora náczi, hogy még a metrót is azzal üzemeltetnéd, hogy esetleg ... :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 11:10:17

@Marcellusca: lfs neked! @beleszolok: akart GÁZüzemű buszokat, nem én! :)

globocnick 2009.09.29. 11:10:23

A Keleti Pályaudvarról eszembe jut egy apró kis történet, ami velem és baráti körömmel esett meg. Egy nyári reggelen evezésre indultunk a Tiszára, megfelelő mennyiségű alkohollal és szalonnával felszerelkezve. Az út első részét Nyíregyházára a Keletiből induló vonattal akartuk megtenni. Találkozó a főbejáratnál, ahonnan már láttuk, hogy a szerelvényünkhöz nem a görög-keleti egyház pópáinak világtalálkozója miatt lesz nehéz eljutni, hanem a kiskundorozsmai cigánybál folytatása az akadály, de sebaj, gyerünk. Egyik cimboránk, aki egy héttel korábban, egy hússütésen nyerte el becenevét, a Hústolvajt, mert a hosszú ujjaival nagyon lopta a forró húst a parázsról, megiramodott, hóna alatt a pálinkával. Egyszerre hárman, négyen kiáltottuk hátizsákkal: Tolvaj, állj meg! Tolvaj, megöllek! Hát, a hangulat változás elképzelhető a Keleti Pályaudvar gyönyörű épületében...

Scarlet Crusader 2009.09.29. 11:12:39

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: hat igen; ez a hely egyre gazosabb. Azt hiszem en is oregszem..:(

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 11:12:58

@leila iron: Én ezt a zárófödémet az állami vállalatok székházaira, a Parlamentre, és a minisztériumok épületeire tenném. Persze, csak ideig-óráig...

Plutonic 2009.09.29. 11:15:37

@csodagyerek: Laktam arra több, mint egy évig... :))

Azért tudjátok, kifejezetten örülök, hogy hagyhatom a fenébe végre ezt a város!
Egy életre szóló megkönnyebbülés, hogy nem kell többé itt élnem. :)

Marcellusca 2009.09.29. 11:16:24

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Pontosan úgy, mint Csernobilban.
Még azt is elintéznem, hogy a beton szarkofág (mily találó név a Parlament fölé húzandó kupolára) alatt legyen sugárzás is.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 11:18:07

@Marcellusca: mit nem értessz te fotelnáczi ? elhiszem, hogy a "te korodban", már nehezebben forognak a tekervények, próbáljam meg újra, las-san, ta-gol-va?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.29. 11:23:41

@Naumov: Nem. Nem akart egy rakás szarra egy rakás pénz költeni. Ha annyira kellett volna, akkor orosz államadósság fejében is épülhetett volna. Jaaaaaaaa, hogy abból a kedves elvtárak és liberális (a kurva anyád az...) cimbijeik nem tudnak lopni ugye?

loláb 2009.09.29. 11:25:41

Mit is mondott a projektveztő:
"Én egész életemben metrókat építettem, ilyen szakember 100 van a világon"

Ezzel szemben:
-a lezárás 4 hónapból 3 évre nőtt.
-a szerződések 20%-át elmeszeli az uniós közbeszerzési bizottság, emiatt 56 milliárddal kevesebb forrást uniós pénzt kapunk
-a költségvetés minden határon túl nő
-a bamcoval kötött rossz szerződés miatt kb másfél hónapig azt sem lehetett tudni, megépül-e az alagút.

Egy projektvezető felel minden, az adott projekt előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos munka, lépés, folyamat lebonyolításáért. Ennyi (ráadásul időben évekbe, pénzben milliárdokba kerülő) ELKERÜLHETŐ HIBA után miért nem dobják ki a projektigazgatót? Ez ROSSZ munkavégzés, rossz projektvezetés.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.29. 11:27:03

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

"duplasávos rakpart, 100 busz a BKV-nak, még egy híd, vm. alagút a nemtom honnan, meg pár apróság, mint pl. villamosvonalak meghosszabítása és ilyenek. Nem vagy-vagy, hanem mind kijönne az árából!"

Az még az eredeti 360 milliárdos (340?) árral votl számolva.

- Teljesen új busz és troli park. Ez CSAK 55-60 millárd.
- Két új duna híd, (magyar áron!)
- M0 befejez (magyar áron!)
- észak-déli HÉV-ek összekötése
- Gödöllői HÉV be a Keleti pu-ig
A HÉV szerelvények részleges cseréje is belefért volna. Ezt az egész város megérezte volna, de az agglomeráció is. A 4-es metrót a teljes említett utazóközönség 15%-a sem fogja használni...

Ezek hülyék és lopnak is. A kurva jó édes anyjukat azt, aki nem nevelte meg őket. Minden a fúrópajzs elé raknám.

Hannibal22 2009.09.29. 11:30:12

@loláb: Erre ylion már megadta a választ: "4 hónap alatt nem lehet feltűnés nélkül ellopni a beruházási költségek 2/3-át, 3-5 év alatt viszont igen. azt hiszem, ezzel a késlekedés logikussá válik." Látom,délelőttös vagy ,ylion:) Jó munkát

Marcellusca 2009.09.29. 11:30:47

@Seduxen: Csak csodálkozom, hogy merre nem jársz.

Ja, és csak most látom az új avatarod. LOL!

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Millen gödör?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.29. 11:31:02

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Most 560 milliárd környékén van a címke és még közel sem biztos, hogy ez a vége. Vicc. A 4-es metró egy olyan valami amiért kínában már 5 éve agyonlőttek volna mindenkit...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 11:32:57

@Marcellusca: tudod, ismerd meg városodat c. versenyre neveztem be. a fődíj egy svájci-bicska :))

végre, hogy valaki észrevette! :) igazából azt hittem, hogy a legfőbb antifa /Perec-tezsvír/ veszi mahd észre, mint a náczizmus markáns megnyilvánulását, de csalatkoznom kellett. nem is igazi antifa ő, csak a szája jár :))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 11:36:58

@Seduxen: Láttam én, hogy 88 te vérmocskos! Csak nem tudtam eldönteni, hogy a a MÁV 88 milliárdjáról van-e szó, vagy uyge a tudjukmiről! De elárultad magad, mert büszkén döngeted a fasiszta melled, hogy ilyen avatarod van...

Azonnalli elhatárolódás!!!!

Marcellusca 2009.09.29. 11:37:50

@Seduxen: Én néhány helyet kihagytam volna, ebből a versenyből.
Millen bicska? Ollan dugóhúzogatós, kis-nagy pengés, reszelős, fingherülős? :)))

Látod, Perec is csak fotelforradalmár és -antifa. :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 11:38:31

@molnibalage: Aranyosak vagytok, hogy ennyien leírtátok nekem, hogy már 500 milliárd felett vagyunk, csak az a kérdés miért nem egy féltéglával súlykoljátok az illetékes elvtársak arcába, hogy pöppet elszálltak ezzel a dologgal?

Shitting Bull 2009.09.29. 11:42:44

Szerintem nincs lezárva a Baross tér, csak kurva nagy a felfordulás...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 11:42:57

@Marcellusca: abbiza. tudod, amivel anno MacGyver a semmiből atombombát is tudott csinálni...

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 11:51:18

@Plutonic: Nincs kedved elvinni néhány arra lakót szép emlékként? :P
Adunk szívesen van belőlük bőven :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 11:51:19

@hannibal22-73: kösz :D
@Marcellusca: a naaagy keleti gödör, melyik másik? amelyikről szó van :D itt van tőlem 3 sarokra kb. :) dzsányörű :D
@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": én az aknavető híve vagyok, azt otthonról is lehet célozni a Parlamentre.
@Shitting Bull: a tér nincs, az aluljáró kb. fele van lezárva.

Marcellusca 2009.09.29. 11:52:20

@Seduxen: Az nagyon fáintos. :)
Nekem csak egy "vacak" amerikás Leatherman-em van. Bár, asserossz. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 11:53:34

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: én meg a 88-asé, azzal is lehetne lőni a parlamentet, és még a feelingje is meglenne :)))

picur3ka 2009.09.29. 11:54:14

@csernaja obca:

Hiaba, na, ez az 50 eves tervek vilaga mar.

picur3ka 2009.09.29. 11:57:09

@loláb:

"Én egész életemben metrókat építettem"

Na kepzeld el, mit csinalna most, ha hipsz-hopsz megepitette volna?

James T. Kirk (törölt) 2009.09.29. 11:57:58

4 hónap helyett 3 év*, nem felfüggesztett, hanem letöltendő, nem elzárás hanem fegyház.
nincs több kérdésem bíró úr

* - illetve ennek a szorzata megfelelően

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 11:58:12

@picur3ka: "Én egész életemben metrókat építettem"

Na kepzeld el, mit csinalna most, ha hipsz-hopsz megepitette volna? "

ja, azt nem tette hozzá Gusztikánk, hogy egész életében EGY metrót épített :) hiába no, jó munkához idő kell...

Potyoló 2009.09.29. 11:58:19

OFF

Zero, a h1n1 témáról is írtok majd? Mert az is elképesztő történet.
Pl. a szert terhes nőkön nem tesztelték, nem tudni, hogy a higanyt is tartalmazó szer milyen hatással lehet a magzatra. Ugyanakkor az országos tiszti főorvos azt javasolja, hogy a terhes nőket elsők között oltsák be! A szert előállító, állami (adófizetői) milliárdokból élő Omninvest nevű cég tulajdonosa egy ciprusi offshore cég, azaz ismeretlen!
A hab a tortán: a Nemzeti Influenza Padémiás tervben ez olvasható: "A jelenleg előállítható oltóanyagokkal az influenzajárványokat megelőzni, vagy lényegesen
befolyásolni nem lehet."

ON

2009.09.29. 11:59:49

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Azért én azt pl. nagyon pártolnám, hogy papíron legyen felfújt 500mrd, hogy az eu annak az x-ed részét támogassa, és akkor már magyar adóforintot nem is költenénk rá... de attól tartok, itt nem ez a helyzet.

Plutonic 2009.09.29. 12:02:20

@csodagyerek: Az kizárt! :DDDD Egy kevés arra is van, nem akarok túl nagy szaporulatot! :))))
Meg aztán akkor miért költöznék el? :)))

Hannibal22 2009.09.29. 12:02:31

@Potyoló: "a szert terhes nőkön nem tesztelték" Egy gyógyszert,hogy szoktak terhes nőkön tesztelni?? Önkéntes alapon vagy mi?

Calden 2009.09.29. 12:08:52

Magyarország 2009. Ez a post is csak egy a számtalan ehhez hasonló esethez. A magyar társadalom egy nagy rakás szar, egymást szúrják hátba az emberek s nagy ívben szarik a másikra. Nincs összetartás, senki nem törődik senkivel. Meg isérdemeljük ha végre kihalnánk vagy inkább gyarmatosítanának végre. Csak jót tennénk a világgal. Maximálisan megértem mindazokat, akik szánalmasnak, nevetségesnek és szerencsétlennek tartanak minket. Mert ma három magyar létezik: a balga, ostoba, mindent eltűrő és a mocskos, semmirekellő, hazug. A harmadik, aki menekülne ebből az országból, ahogy csak tud..

Kenguru 2009.09.29. 12:13:43

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
"azért látszik, hogy a nyilatkozó fél már nem alkalmazottja a MÁV-nak..."

Sosem volt az. O a Magyar Vasuti Hivatalt vezette, aminek a MAV es tsi FELUGYELETE volt a feldatata.
Csak tul komolyan vette a dolgat, es az elvarsak az egesz hivatalt eltoroltek.

Hozzászóló 2009.09.29. 12:15:29

Érdekes, hogy Romániában az ottani BKV teljesen (!) lecseréli a buszparkot, természetesen ott is állami támogatással. A különbség annyi, hogy ők elzavarták, megölték a múltban rosszat tett politikusokat, a magyarok újraválasztják őket újra és újra.
Tehát lehet óbégatni, hogy mér ilyen szemetek a vezetők. Hát meg kell őket büntetni példás módon, vagy ahogy mondani szokták: Tetszettek volna forradalmat csinálni! TV székházat felgyújtani, autókat borogatni heti francia látványosság, nem nagy kunszt. Ettől messzebbre kellett volna menniük azoknak a fiataloknak, ha látványos változást akartak volna. De majd csak eljön az az idő is...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 12:18:04

@Kenguru: igen, már más is mondta, de azért köszönöm a felvilágosítást. és igen, egyébként erre is akartam utalni. logikusan, értelmesen beszél, ért a dolgához. komolyan veszi. az meg káros.

@Seduxen: te fotelnáczi :D

@Plutonic: mert ismét sokan lesznek a környékeden :) sokan lesznek, és bizonyos dolgokra nagyon is elegen :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 12:19:01

bocsánat, a kurva hosszú OFF-ért, ami most következik, de én befostam ezen a levélen:

"A következő levelet egy magyar tévénéző írta a BBC-nek nehezményezve az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátorának ténykedését. Nem is ez az érdekes,
hanem, hogy milyen szórakoztató módon foglalja össze a magyarok
történelmét:

Kedves Uram!

/Ön május 21-én, szombaton este, a BBC televízió közvetítése alatt, az
Eurovíziós Dalfesztivál pontozásakor ekként kommentálta a versenyben
résztvevő NOX nevezetű magyar együttest: "8 pont a cigányoknak, vagy 5 pont a cigányoknak"./

Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy mi, magyarok, nem vagyunk cigányok, és ezt most azonnal ki is kérem magamnak, tizenöt millió nemzettársam nevében is. Úgy gondolom, egy újságíró legnagyobb hibái közé a tájékozatlanság, vagy a rosszindulat tartozik, és mivel nem tudom, Ön melyiket gyakorolta az említett szituációban, ezért néhány gondolatot megosztanék Önnel.

A magyarok valóban, a cigányokhoz és még a jelenleg Európában élő nemzetek 90%-ához hasonlóan Ázsiából származnak, ám ez nem jogosítja fel Önt, hogy ilyen vérlázító szemétségeket mondjon. Nagy-Britanniában is élnek, a magyarországi cigányok számarányánál jóval magasabb százalékban afrikaiak, ázsiaiak (köztük cigányok!), még sem fogja nálunk senki se az angolokat például leniggerezni.

Legelőször is, jobb, ha tőlem tudja, hogy a gatyáját, a nadrágját is nekünk, magyaroknak köszönheti, amelyeket nap mint nap felvesz. Ugyanis, ha a nadrágot és a fehérneműt (sok minden más rendkívül praktikus, mai használati tárgyunkkal egyetemben, amely származását már nem tartjuk számon), előbb átmenetileg a magyarok ősei, a hunok, majd pedig véglegesen a magyarok nem hozzák be kontinensünkre, Ön valószínűleg skót szoknyában járna be a stúdióba szerkeszteni. Ami végül is nem lenne különösebben baj (én is akarok már évek óta szerezni egyet), de jó tudomásul venni.

Kecskedudán játszani mi is tudunk, legalább olyan régen és legalább olyan ügyesen és szépen, mint Önök, akár hiszi, akár nem. Annak is utána nézhet nyugodtan, milyen volt a kézműves kultúránk olyan ezeregyszáz éve, mikor megjelentünk Európában, és össze is hasonlíthatja az ugyanilyen korú, Brit-szigeteki leletekkel: nagyot fog csodálkozni az "ázsiai" szépérzék és a három éves kisgyerekek primitív ábrázolásmódját tükröző nyugat-európai "kultúra" közti különbségen.

Tudósokban, feltalálókban, zeneszerzőkben, művészekben mi is eléggé jól el voltunk, vagyunk eresztve: személy szerint én talán csak a jó öreg Will Shaxie-t irigylem egy kicsit Önöktől, de ezzel sokan mások is vannak így.

Katonának mindig is kiválóak voltunk, és tengerésznek is simán
megfelelnénk: tessen szíves lenni beütni a netes keresőjébe ezt a két szót:
Miklós Horthy. Melózni is szerettünk és tudtunk mindig is. Úgyhogy csak ennyit egyelőre a civilizációs párhuzamokról.

Nemzetünk őstörténetéből nekünk is vannak az Önökétől talán jóval régebbi, és legalább annyi valóságtartalommal bíró, de ugyanolyan szép és misztikus legendáink, mondáink, regéink, legalább akkora mennyiségben, csak talán mi nem harsogjuk úgy tele vele a világot, de ugyanúgy szeretjük őket.
(Példának okáért van egy mondánk, egy László nevezetű királyunkról, akit a Római Katolikus Egyház (jaj, tudom: az Önök államvallása, az anglikán, szívből nem kedveli őket!) a szentjei közt tart számon, aki egyszer fogta magát, és a csatabárdjával széthasított egy hatalmas sziklát, amiből víz fakadt, és a katonái nem haltak szomjan. Egyszerű mezei csatabárd volt, nem egy Excalibur-varázskard, de szíve mélyen Ön is beláthatja, hogy ettől bűvészmutatványtól nemhogy Arthur királynak, de még a jó öreg Merlin Mesternek is leesett volna az álla.)

Ha már királyoknál tartunk, szeretném Önnel tudatni, hogy nem a Habsburgok voltak a magyarok egyedüli, első és utolsó királyai. Ezzel a megnevezéssel, hogy király (king) pontosan 1000-ben került a magyar trónra az első.
(Szent) Istvánnak hívták, és annak a dinasztiának a tagja volt, amelyet Árpád háznak hívnak, és amely (pfúj, már megint a piszkos pápisták!) hét
(7!) szentet adott eddig az Anyaszentegyháznak. 550 esztendeig uralkodtak a magyarok felett, ha a női ágat is beszámoljuk (Anjouk, Luxemburgiak, Jagellók, plusz Hunyadiak). Mindazonáltal, fejedelmeink már 1000-nél előbb is voltak, akik tulajdonképpen királyok voltak, viszont most Atillára, a világtörténelem talán legnagyobb uralkodójára nem térnék ki, de nekem elhiheti, van közünk hozzá. (Talán, az Ő iránt érzett ősi gyökerű, genetikai kódolású nyugati irigység és gyűlölet csapódik le akként még a 21. században is, ahogy lecigányozza a magyarokat.) Mellékesen, ennek az Árpád háznak (és a többi magyar dinasztiának is) volt egy csomó kitűnő uralkodója, talán jóval nagyobb arányban, mint Anglia, vagy bármelyik európai nagyhatalom uralkodóházaiban. Ők is jártak például a Szentföldre kereszteskedni, és nekik is általában rendcsinálással kellett kezdeni, amikor hazatértek. Aztán.

Volt egy gyönyörű és gazdag országunk, kb. akkora, mint Nagy-Britannia, ahol még a 15. században is kb. annyian éltek, mint akkor az Ön hazájában.
Pedig már ekkor túl voltunk az első magyar holokauszton, amelyet a mongol horda követett el ellenünk, kiirtva minden második akkor élt magyar embert.
(Hogy most miért nincs nagy és gazdag országunk, annak kérem, nézzen saját maga utána: az I. világháború végénél kutakodjon, majd menjen a tükörhöz, és mint brit, köpje szembe magát!) Bizonyára, szerencsésebbek lettünk volna a történelmünkkel is, ha szigetország vagyunk, de sajnos nem vagyunk azok, és itt Európa keleti határán ez soha nem volt túlzottan kifizetődő. Így
ahelyett, hogy idióta trónviszálykodással, vagy a harmadik világ
kirablásával töltögettük volna el az évszázadainkat, ezer évig szinte egyfolytában honvédő háborúkat vívtunk. Az említett mongol iszonyat után nem sokkal már az akkori világ következő szuperhatalmával viaskodtunk 300 esztendeig.

Tudom, nem szerencsés, a "mi lett volna, ha Önök vannak a mi helyünkben"
kérdés feltevése, de tudja, van egy olyan érzésem, hogy olyan ország, hogy Anglia, már vagy ötszáz éve nem létezne, és lelki szemeimmel látom az Önök számtalan, gyönyörű, ódon várait, ahogy a török tüzérség mindössze félórás pergőtűzzel füstölgő kőhalommá változtatja át őket. Ilyen előzmények után kerültünk a már említett Habsburgok "védőszárnyai" alá, akik hasonlóan gondolkodhattak rólunk, mint Ön, mert csak ártottak nekünk. De pár száz év után ők se bírtak velünk, és névleg elismertek egyenrangúnak magukkal, és visszább is vettek a szemétkedésből, úgyhogy egy kicsit már kezdtünk is testesedni, mint a fejlődésben visszamaradt, éhező kisgyerek, akinek végre jó sora lett. Ekkor jött az I. világháború, amelyet egy sor, ugyanolyan mértékben szarházi nagyhatalom (köztük Anglia) robbantott ki, és amelyet a Monarchián belül a magyar kormány a legvégsőkig ellenzett. (Kérem, menjen
újra a tükörhöz...) A II. világháborúban, mivel a megmaradt
Kis-Magyarország nem Anglia és Franciaország között, hanem a III. Birodalom és a Vörös Birodalom között feküdt (ráadásul ezek még puszipajtások is voltak '39 és '41 között), ezért nem az Önök szövetségesei lettünk, és a bolsevistákból se kértünk (már ismertük őket 1919-ből!), viszont kis és meggyalázott országként rettenetesen ijedőssé váltunk, így a nagy és erős Németország mellé álltunk. Németország ellenségeit (köztük Önöket) azonban nem gyűlöltük, nem akartunk ártani nekik, sőt még több tízezer lengyelt is megmentettünk a náciktól (szeretnek is a lengyelek bennünket). Mellesleg, az 1944-es németek általi megszállásunkig az Önök országa és Svédország mellett a miénk volt az európai zsidóság egyetlen mentsvára Európában.
Közben, noha egyetlen puskalövést sem adtunk le brit állampolgárokra, Önök gátlástalanul idejöttek a rohadt bombázóikkal, több tízezer magyar ártatlan civil életét kioltani. (Mellesleg nem adtuk a bőrünket olcsón: a Magyar Királyi Légierő és a légvédelmünk 1944-45-ben több mint 400 angol és amerikai bombázót amortizált le jóval jótállása lejárta előtt, gondolom, többek között ezért is vagyunk cigányok.) Ez azonban még nem volt semmi ahhoz képest, ahogy a mindig is nyugati értékrenddel bíró Magyarországot, az Önök Churchillje, néhány üveg orosz vodkáért és kaviárért cserébe,
eladott bennünket Sztálinnak és a bolsevizmusnak Jaltában. (Embert
barátjáról ismerni meg, ez Önökre is vonatkozik.) Talán ennyi történelem egyszerre elég lesz Önnek, a kommunizmus és korszakának bemutatása nagyon hosszadalmas lenne, ráadásul azt érezni kell a saját bőrön, hogy milyen kellemes. (Ön soha nem élt diktatúrában, igaz?)

Így csak annyit még, hogy a legutóbbi hatvan évben még ráadásul szinte állandóan gazemberek, kóklerek és idióták vezetnek bennünket, de ezért mondjuk mi is felelősek vagyunk. Nos, kedves Mr. Wogan! Látja, ezért vagyunk mi ilyen szegények, szerencsétlenek és lealázottak. Ezért lehet belénk rúgni még egyet, azzal hogy cigányoknak neveznek bennünket. De visszatérve az Eurovízióhoz. Azért a NOX-os "cigánylány" helyes csajszi volt, nem igaz? Kicsit verte a díszes mezőnyt! Még az izraeli "bombázót"
is. (Jujj, mit nem mondok!) Simán befért volna – anno – még a Spice Girlsbe is, és még egy kicsit dobott is volna rajtuk, igaz?

Ha nem hallott volna még róla, itt Magyarországon van ám szép lány bőven, az emberek pedig végtelen jámborak és barátságosak. Jöjjön el egyszer! Majd megtapasztalja a közmondásos magyar vendégszeretetet, és jókat ehet-ihat is majd nálunk (nekünk ugyanis van konyhai kultúránk: az ételeink ehetőek és
határozottan finomak, az italainkat pedig nem rozsból, krumpliból,
cukornádból és egyéb szarságokból főzzük, hanem édes gyümölcsökből. Sőt, sört is megtanultunk főzni, ha pedig a bort kedveli, hát abból eleve magasan jobbak vagyunk.) Itt, Magyarországon pedig az amerikai hülye "kaukázusi típusú" embereket fog látni: nem tehetünk róla, arról a környékről származunk.

Nem lehet mindenki hórihorgas, csámpás, vörös hajú, lófejű, szeplős és csúnya, és hál' Istennek, mi fél óra napozástól nem kapunk bőrrákot. Kérem, gondolkodjon el ezeken a dolgokon, mielőtt még egyszer ilyen ostobaságokat mond, főleg, ha azt egyenes adásban teszi. Ha pedig gyűlöl bennünket, hát az legyen élete legnagyobb orgazmusa."

Potyoló 2009.09.29. 12:28:39

@hannibal22-73: A módszert nem ismerem, de anélkül engedélyt szer elvileg nem kaphat, hogy meg ne vizsgálják, hogy miféle hatással van a magzatra. Ez nem történt meg.
De nem akarok tovább offolni, térjünk vissza a Baross tér csodáihoz. :)

a katona fehérben 2009.09.29. 12:29:35

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Ez szépen hangzik, de szerintem pár költség erősen alultervezett benne. Sajnos nem vagyok szakember, de szerintem például az egész budai rakpart négysávosítása kizárt, hogy kijönne 20 milliárdból (sok kilométerről van szó, ráadásul a város közepén, plusz meg is kell(ett) emelni a szennyvízgyűjtő és a Duna rendszeres áradása miatt), a 4 híd+út se jönne ki 150-ből, legfeljebb szűken kettő (Margit-híd felújítási költsége nyilván irreális, és nem ahhoz viszonyítok, de egy városi híd építése akkor is bonyolult, hosszadalmas, sok tervezést és közlekedésátszervezést igénylő feladat, na meg megkérdezném azt is, hogy hova tegyük őket, ahol úttal is ki lehet szolgálni? Esetleg Óbuda és Újpest közé elfér egy a vasúti összekötő mellé, de aztán?).

Zsoo 2009.09.29. 12:29:55

SZÁMBÓL VETTED KI A SZÓT!

Az utcámban áll a forgalom..

Plutonic 2009.09.29. 12:30:19

@hannibal22-73:
@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Akkor átfogalmazom a dolgot. :))
A lakosság 0.6%-a rozsomák létforma. :)))
Azért ez határozottan baráti szám, ne tagadjátok! :DDDD

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.29. 12:31:09

lehet, hogy OFF, lehet, hogy nem, de most már csak a link alatti zenére tudok gondolni.....
link: www.youtube.com/watch?v=f5pnAyVs-ao

Fényhajú 2009.09.29. 12:31:14

@Seduxen: :DDD én nem fostam be , de valóban szórakoztató ez a levélke

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.29. 12:34:38

@a katona fehérben: Nem lehet négysávosítani, mert akkor elveszne az UNESCO Világörökség titulus, és azt meg nem akarták.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 12:37:05

@Plutonic: határozottan baráti bezony. a környéken nálunk ez a szám 10% körüli, ami még teljesen kezelhető.
@Lecso5-nem védendő fogyasztó!: szép darab, és jogos is.
@Seduxen: mókás levélke :D

reKorrekt 2009.09.29. 12:37:18

@Seduxen: "aki egyszer fogta magát, és a csatabárdjával széthasított egy hatalmas sziklát, amiből víz fakadt, és a katonái nem haltak szomjan"

Épp ennek tiszteletére avattak nem oly rég egész alakos Szent László szobrot CSÍKSZÉPVÍZen.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 12:43:36

@a katona fehérben: Lilnkeltem a mélyépítő magazin forrását, nyugodtan kifejtheted az aggodalmadat nekik. Lehet az a gond hogy ők mélyépítők, a híd meg magasan van.

Aztán ha a völgyhíd kijött 59 milliárdból érdekes lenne, ha egy Duna híd nem. Egyébként nem az a lényeg, hogy hova kerüljön még híd, hanem érzékeltetni akarja az arányokat: Capichi?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 12:47:47

@Seduxen: Urban Legend. Soha nem küldték el, soha nem lett lefordítva angolra, soha nem olvasta el a BBC riportere.

Egyébként tegnap voltak spanyol és olasz vendégeink. Szóba jött, hogy miért van az a, hogy a környező országokban annyi magyar él. Aztán megemlítettem nekik Trianont. Csak néztek mint a moziban és annyit kérdeztek, hogy mi ezt hogy hagyhattuk? Első kérdés, egy normális nyugat európai üzletembertől, akiknek nem cifráztama sztorit csak elmondtam, hogy a döntés értelmében, ennyi és ennyi terület, meg magyar került határon túlra.

Mégis az kérdezték, mi, hogy hagyhattuk ezt, miért nem fordulunk az EU-hoz. Értitek? Miért nem fordulunk az EU-hoz.

Szegénykék. Azt hiszik.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 12:49:30

@reKorrekt: Mocskos szarmagyar legenda. Ellentétben (Stern) Mózessel, aki simán kettécsapja a vizet akár a fürdőkádban, akár a Vörös tengerben.

Kravver 2009.09.29. 12:50:47

@Hozzászóló:
Téged sem zavarnaka tények a tisztánlátásban.
Kit zavartak el a románok? Iliescu és köre évekig kormányzott, a mai napig benne vannak a tutiban. Hogy csak 1 példát mondjak.

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
CAPISCI. Ha már külföldiül írsz, tedd meg azt a szívességet, hogy pontosan teszed.

Plutonic 2009.09.29. 12:51:49

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: És hozzáteszem azt is, hogy ezek a falun KÍVÜL vannak. :)))
@Seduxen: Ez nagyon tetszett, Sedux! :)))
@reKorrekt: Csíkszépvíz már otthon van.... :)

Kravver 2009.09.29. 12:51:55

@Seduxen:
Te Tomi, ez olyan régi hoax, hogy szakálla van már neki.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.29. 12:52:43

@a katona fehérben: Normális áron építve a Duna felett 4 híd az kb. 60 millárd, mivel nagy tétel. Ha ugyanaz a cég csinálja, akkor a sok előrendelés miatt az anyagköltség olcsóbb.

El Argentino 2009.09.29. 12:55:52

4 hónap, 3 év lényegtelen. Lesz az még több is, nem kell ezen kiakadni. Itt így mennek a dolgok.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 12:56:24

@Kravver: Jó, hogy jöttél egy ismét érdemi hozzászólással.

Marcellusca 2009.09.29. 12:56:39

@Seduxen: Ez naaaaagyon jóóóóóó!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 13:03:22

@Plutonic: az már csak extra :) jó, persze van, akinek ez további bónuszpont :)

Tündér_Lala 2009.09.29. 13:03:41

Öreg kutya vagyok, emlékszem az első metró vonal építésére. Tized annyi közlekedési kellemetlenséget okozott, mint a mostani. 9 hónap alatt elkészült pld. az Üllői út- nagykör út kereszteződésében az aluljáró - metró lejáróval, állomással egyetemben - miközben folymatosan járt a villamos.
Viszont akkor nem a város élhetetlenné tétele volt a cél.

Marcellusca 2009.09.29. 13:06:10

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Jaaajjjj, de marhaaaa vagy, vazze! :DDDD

Vizuális típus vagyok és előttem a kép, amint Mojzi bá' ül a fa tekenőben, az aszott testével, ázott ősz szakállal, és mint Toranaga szama, a kézélével gyakorolgat és csapkodja a vízfelületet, hogy miként fogja eme művelettel a Vörös tengert is, "üzembiztosan" szétválasztani. :D

Marcellusca 2009.09.29. 13:08:02

Naaaaaa, hol a kommentem?!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 13:09:48

Ja, hát nem azért vágtak bele, hogy a Zembereknek jó legyen. Az csak a nagyon sokadik szempont volt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.29. 13:10:53

@Tündér_Lala:

De akkor még nem ezt a modern résfalazások technikát alkalmazták, és nem Klados, a metróépítés C. Ronaldója vezette ...

f.m.j. 2009.09.29. 13:14:42

@Seduxen:

hát ez nagyon tetszett nekem :) az egész.

"kérem menjen a tükörhöz" :D:D:D

krtek 2009.09.29. 13:15:13

Hányan és hányszor elmondták már a másik szégyenfoltját balkáni kis országunknak: ahogy kilépsz a kibaszott reptérről azonnal szembetűnik a kibaszott magyar valóság. Űberköcsög lehuzós, zsirparaszt taxszishorda. Lemaffiázott helyek, csomagrakodás alatti parkolásért büntetést tarháló szarházi. Szakadék utakon portyázó kisgeci rendőrők, nyomorult első benyomás. Valamelyik faszparaszt gyorsfolgalmi útnak keresztelte el, az annó naon fontos politikuisfaszok fekete volgáinak szánt két rozzant belsősávot, amin van 40-es tábla is. Köki. Stb.

Országimage megafaszom...

Persze sokan vannak azok akik azt hiszik a demszjáj féle ember nem szarik magasról erre...
A normál ember majd el sűllyed szégyenében.

f.m.j. 2009.09.29. 13:18:14

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Nem baj, hogy nem igaz, valaki akkor is megírta, és így gondolja, szerintem vicces volt, és kicsit visszaadja az elveszett önbizalmunkat. Talán.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 13:18:34

@Kravver: Persze, kiritika jogos, megtanulva. Azonban ismételten érdeklődnék, hogy azonkívűl, hogy grammarnácziskodsz, másokat leoktatsz, érdemi álláspontkifejtés, nem tőmondatokban, hanem normálisan, értelmesen mikor? Továbbmegyek, egyszer majd, akár posthoz kapcsolódóan?

f.m.j. 2009.09.29. 13:21:21

@Kravver:

inkább olvasok ilyen hoax-ot, mint olyat, hogy adjak egy szegény rákos kisfiúnak pénzt a a műtétjére (aki már 6 éve 9 éves:))

neeskens 2009.09.29. 13:29:57

Nálam a legnyerőbb vonal egyértelműen a 99 -es busz.Blaháról indul, át a nyóckeren és Pesterzsébet a vége. Ritkán utazom vele, mert inkább bringázom.

De valami egészen elképesztő arcok vannak, ellenőrt ott még soha nem láttam.

Kravver 2009.09.29. 13:32:51

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Nem kell ahhoz sokat írni, hogy értelme legyen.
Sok beszédnek sok az alja.
Ne vedd leoktatásnak, inkább egy újabb lehetőségnek a tanulásra, fejlődésre.

@mókusfüles bukósisak:
Szíved dolga.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 13:45:52

@Kravver: A te szemszögedből. A felvetett témákra viszont nem lehet párszavas válaszokat adni. Ez nem egy szdsz-es sajtótájékoztató.

monyon le 2009.09.29. 13:57:35

Kezdem úgy érezni, hogy a Baros téri ipari homokozó a metró építés teszt pályája! itt próbálják ki azon építési módszereket, melyeket sehol nem szeretnének alkalmazni. Sír a szájuk hogy a Pesti oldalon "löszös, folyós" a talaj...
De minek nekünk fúrni? Miért nem lehet egyszerű módszerekkel pl. kéreg alatti pályát kialakítani. Pl. München, Nürnberg, Köln... M3 szakasza az újpesti részen.

ca2 2009.09.29. 14:01:52

loláb:
Most mit izélsz! Megmondta, hogy ilyen szakemberből alig-alig van a Világon...
A nagytöbbség meg is építi a metro-t, de ilyen mint ő-hogy eredmény nélkül vegye fel nem szerény fizetését-nincs túl sok!
És ne legyenek kétségei senkinek: jövő októberig a metro építésnek egyetlen szempontja lesz:
minnél több lóvé lenyúlása!

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.09.29. 15:12:19

"Ilyen építéstechnológia az ún. "milánói módszer", vagy Németországban a "Deckel Bauweise" magyarra fordítva a felső födémes építési mód, vagy angol nyelvterületen "Top-Down" fentről lefelé építési mód."

Fentről lefelé?Ilyet legutóbb a Mekk mesterben láttam.A "szaki" úgy építtetett,hogy tartották a tetőt néhányan miközben befalazta őket.. Erre tetszett gondolni? :-D

Tarackos Sül (törölt) 2009.09.29. 16:28:19

@zero:

De most mit értetlenkedsz? Még néhány év, és a túlsó fele eléri Kínát. Nem megy az gyorsan. Senki sem mondta, hogy vízszintesen fúrnak, nem?

abandi 2009.09.29. 16:45:08

Jól jön az a sok lik majd judapest ostrománál...
Már csak a likudista orrbányában bízhatnak a cionisták, hogy még a forint összeomlása előtt kimenekíthetik innen a ...

Amade (törölt) 2009.09.29. 16:46:59

@Seduxen: nekem tetszik, el is mentem :) jó lesz még XD

cotti 2009.09.29. 17:39:01

"Szóval, ki számolja a napokat, hogy hány nap van még hátra, míg újra átautózhat a Margit hídon? (Hát, maradjunk annyiban, hogy nem 330 ...)"

Mai hír:
"Leáll egy ideig a munka a Margit hídon"
index.hu/belfold/budapest/2009/09/29/leallhat_a_munka_a_margit_hidon_egy_ideig/

btk282 2009.09.29. 17:49:24

De azt se felejtsük el, hogy az évi csaknem 98 millát kereső, kivételes szaktudással megáldott Klados Guszti, DBR projekt igazgató ennek a káosznak a levezénylője, öntelten nyilatkozta: az ő tudását meg kell fizetni. Közben tojik ő a "milánói rendszerre", Deckel Bauweise, Top -Down...Képzelheti bárki, mennyit kérne, ha a magyar módszer helyett ezt alkalmazná! A projket meg tart amig tart, neki nem fáj. A szaktudás, a nemzetközi tapasztalat az megfizethetetlen!

Marcellusca 2009.09.29. 17:53:31

@cotti: Épp most olvastam.

Miért van olyan érzésem, hogy az fog kiderülni, hogy módosítani kell a tervet, amihez "természetesen" több pénz is kell majd?

abandi 2009.09.29. 18:04:43

@btk282:
Ez a kis zsidó még csak most kezdi a rablást!
Nem rég jött ez ide...vissza.

Marcellusca 2009.09.29. 18:04:47

@btk282: Elég "érdekes" nick-et választottál. :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 18:24:10

@abandi: pont faszán rájuk lehet majd robbantani.
@Marcellusca: természetesen, még több pénz, még hosszabb időre elosztva. én meg szívesen adakozok nekik 10 kiló ciánt fejenként, 10 évre aprólékosan elosztva. természetesen pénz helyett.

abandi 2009.09.29. 18:47:40

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Tévedsz...
Ránk robbantják azzal a pár menekülő zsidóval együtt, akiket még nem raboltak ki a cigányok, meg a kravverfélék...
De még mielőtt ez megtörténne:
www.youtube.com/watch?v=YVOZLaUBuTs

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 22:06:19

@Potyoló:

Terhes/szoptató nőkön semmit sem tesztelnek, ezért van minden gyógyszerre ráírva, hogy terhesség/szoptatás alatti szedés ártalmas és/vagy kérdezd meg róla az orvosodat.
Az Offshore-cégről meg már írt Zero:
vastagbor.blog.hu/2009/08/11/ciprusi_offshore_cegtol_veszi_az_oltoanyagot

abandi 2009.09.29. 22:16:09

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Ne baszogass, mert belinkelek egy Bathory '84-es vérivásosat!
@laspalmas:
Ha már kísérlet:
Olyan keszonos meló lesz a végén ebből a históriából, hogy szorhárom, plusz a kemoterápiával egybekötött temetési támogatás!
Persze megint a "rendescigány" lesz az elején...

abandi 2009.09.29. 22:43:40

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Vérivós Báthoryt érdemelnél, de küldök egy Odin-himnuszos Manővert, íme:
www.youtube.com/watch?v=s4uNW0TSFXg

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.30. 07:18:13

@abandi: a vérivós is jöhet akár :) köszi :) a Kalashnikov meg direkt ment, nem a zene miatt ofkorz

jpmjpm 2009.09.30. 12:00:56

A címet elolvasva már azt hittem, hogy valamelyik politikus kapta a 3 évet 4 hónap helyett.

Egyébként a Kálvin térrel nem ugyanez a helyzet? Emlékeim szerint 2006-ban már nem tudtunk ott közlekedni.

rulla 2009.09.30. 12:40:05

zero, sajnos elkúrtad, nem kicsit, nagyon.
Hogyaszondja, "..."leszarom az embereket, én Budán lakom, légkondis Audival járok" hozzállás."
Nos, majdnem igaz, és bár előttem ugyan linkelték, de sebaj:
[url]http://index.hu/belfold/budapest/2009/09/30/lakos_imre_harmincmillios_bmw-vel_jar/?token=2026f8bc7c57fbd46eef7365da83ba32[/url]
Kéretik ebből egy cikket fabrikálni, a rend kedvéért...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.30. 18:36:27

@Seduxen:

Pedig én vettem észre először, csak te meg engem nem vettél észre.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.30. 18:41:24

@Calden:

"Mert ma három magyar létezik: a balga, ostoba, mindent eltűrő és a mocskos, semmirekellő, hazug. A harmadik, aki menekülne ebből az országból, ahogy csak tud.."

Ezt az önkényes kategorizálást inkább nem veszem sértésnek, mert én pl. nem szeretném elhagyni a hazámat, nem kenyerem a hazugság vagy a tisztességtelenség sem, viszont sok mindent nem is tűrök el.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.30. 18:48:47

@Seduxen:

Értem én az író szándékát, de sajnos teli van történelmi tévedéssel.:-/

Kartal (rezervált) 2009.09.30. 19:41:48

@Mj: egen. én is ezt nehezményeztem, amikor olvastam.

süti beállítások módosítása