Skip to content


       Szűrés lista

Blama 141 millióból

Állami megemlékezés kordonok mögött? Nem hír, megszoktuk már.

Húsz éves a Köztársaság Díj "érdekes" személyeknek, például az ex-MSZMP-KB-s Ormos Máriának, a híres jogvédő Ferge Zsuzsának, vagy épp TGM-nek és Debreczeni József -mostanság a Népszavában alkotó- "közírónak"? Volt már ilyen, nem meglepő.

De hogy az 1956-os FORRADALOM ötvenharmadik, és a köztársaság kikiáltásának (milyen remekül kitervelték annak idején, hogy október 23-a inkább erről szóljon, mint '56-ról.....hiába, konspirációban  a szocik verhetetlenek) huszadik évfordulóján tartott állami ünnepség plakátjain a címert ne tudják helyesen ábrázolni?! Na, ez már igen!

A plakáton szereplő címer kinagyítva:

 

(Fotó: MNO - Szentmártoni Szabó Géza)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ugye a koronának aranyszínűnek (sárgának) kéne lennie, a zöld hármashalomnak pedig telinek, vonalak nélkül. Az Alkotmány (76. pragrafus, 2. bekezdés) világosan leírja, milyen a Magyar Köztársaság címere. Elhiszem, hogy valaki nem tudja, nem olvasta, magát az ábrát sem látta/látja eleget, vagy csak egyszerűen nem érdekli, de akkor legalább keressen rá a gugliban, az is segít! Kiváltképp állami megrendelés, megemlékezés esetén.


"
Nettó 141 millió forintból valósíthatja meg a közbeszerzési eljárás nyertese az október 23. és november 4. közötti rendezvényeket, így idén 87 millió forinttal költ kevesebbet a kormány az állami rendezvényekre - jelentette be pénteken Budai Bernadett kormányszóvivő. Szerinte ez a tavalyi állami ünnepséghez képest 40 százalékos megtakarítást jelent. A közbeszerzési eljárás győztese a Leon Kft., a cég végzi majd a rendezvényszervezési, kreatív tervezési, gyártási, médiafoglalási és PR-feladatokat."

 

Ennyire futotta ebből a pénzből? Hogy sikerült összefotosoppolni a címer színes és fekete-fehér ábrázolásait? Nem volt egy ember, aki észrevette volna, hogy itt valami nem stimmel? Se a MeH-ben, se a cégnél? Pedig a Leon nagyon büszke magára:


"A LEON kft. 2005 decemberétől az egyetlen ISO9001/2001 minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező szolgáltató, mindemellett 1998 óta meghatározó szereplő a magyar rendezvénytechnikai szolgáltatók között. Ennek megfelelően szolgáltatásait nyugat-európai szintű, kifogástalan minőség jellemzi.

....

Technikai eszköztárunk mellett, szakképzett, professzionális és segítőkész munkatársaink garantálják, hogy a rendezvények a pontos határidők betartásával, nagy megelégedettséggel megvalósulnak. Magas emberi és szakmai követelményeknek megfelelő kollégáinkkal hosszú évek óta dolgozunk együtt, akik folyamatos képzésben részesülnek. Munkavezetőink fiatal, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező, tapasztalt szakemberek."

 

Gratulálunk nekik!

Címkék: magyarország abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr631471203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abandi 2009.10.24. 21:32:24

@Jégvihar:
Én a fiatalos kertvárosi fehér soxori többdiplomás kertvérosi részben csak hadd maradjak "gárdista".
Még a zsidó matek tanár is ártalmas a kiskölökre, mert egy kifacsart gondolatmenetet tanít!
A humán tantárgyakban meg már övék az elejétőlvégig.
Mi meg szülők...
Ehhh...Bassza meg.

Jégvihar 2009.10.24. 21:38:59

@abandi: Gondolom azt teszed amit én. Teszek a pc-re igazat mondok pláne a gyerekeimnek.

Jégvihar 2009.10.24. 21:47:06

Hozzá tennék még valamit. Aki azt hiszi hogy nem folyik egy uj honfoglalás nyilván arctalan sumák gusztustalan módon, (Minősítve nem csak a kort) az nem lát semmit. Ezért nem igazán szeretem amikor a részletekben vesznek el az emberek.

abandi 2009.10.24. 21:50:08

@Jégvihar:
Hát nem.
Mert bizony, a rühös cigány (fásiádám), vagy a rohadt zsidó (már a neve sem jut eszembe a művészúrnak) unoka-isibulira csak a legjobbak-mindenki mehet...
Oltás: a csoki-cuki- dizsi!
Ej, bazmeg!

analfaomega 2009.10.24. 21:53:02

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: A szöveg nem vészes, a cégek általában szeretik fényezni magukat. Csak ilyenkor vicces, mikor a tények pont mást mutatnak.
Mondjuk az is érdekes, hogy ilyen jellegű megrendeléseknél nincs ott mellékletben, hogy az egyes jelképeket hogyan szabad megjeleníteni, esetleg a használható grafikák különböző formátumokban (mint a post-ban levő linken is).
Illetve aki a teljesítésit aláírta, nem nézte meg mit kapott cserébe?
Persze azt nyilván nem mindenhol szokás...

analfaomega 2009.10.24. 21:55:47

@Talon Karrde: Nagyon off: Valóban azt jelenti több nyelvben, de a C++-ban pont nem. Lásd !=

Jégvihar 2009.10.24. 21:56:57

@abandi: Értem én a kínt és érzem is. Ma már nem abban a korban élünk amikor a véres kardot körbevitték és jöttek a MAGYAROK. Információ V.S dezinformáció. Az emberek nem tudnak kiellen fordulni. Kitalálták ezt jól. Viszont egy szűkebb csoport is tud sokmindent tenni ha okos és elég elszánt.

analfaomega 2009.10.24. 21:57:06

@abandi:
"Még a zsidó matek tanár is ártalmas a kiskölökre, mert egy kifacsart gondolatmenetet tanít!"
???

Kartal (rezervált) 2009.10.24. 22:00:32

@Horizont: Lehet, hogy szép csendesen titokban megtartják azt is, csak mi nem tudunk róla. És krokodilkönnyeket hullajtanak azokért a régi szép időkért, amikor még nem volt internet meg ellenzék...

Jégvihar 2009.10.24. 22:05:29

Azért a zsidózásról eszembe jutott valami: Izraelben délen egy normálisabb kocsmába kazár be sem mehet mert nem biztos hogy élve kijön. Nem kicsit utálja őket az eredeti semita zsidóság túlnyomó része.

beleszolok 2009.10.24. 22:09:27

@laspalmas: Hát a tojástartóra biztos nem kap békenóbeldíjat, de azokhoz a szállodaügyletekhez már túl sokat nem hiszem, hogy oda tudott volna férni. Gerendás féle bizniszt konkrétan még Steineren kellene számonkérni, ő volt előzőleg a belvárosi polgi, és rendesen sikerült rohasztania az V. kerületet, szvsz a másikat is vele vajazták. Hozzá képest Toncsi sokkal jobban viszi a kerületet.

Jégvihar 2009.10.24. 22:10:14

A cigányokról meg annyit hogy szintén utálja a saját fajtájának a törzsi primitív szinből kitört alakjai is. Nem csak azért mert olyanok amijenek hanem mert ellenük (is) fordulnak.

abandi 2009.10.24. 22:14:24

@analfaomega:
Nem érted mi?
Hát ez a baj.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.24. 22:19:34

@Tigeri: Magyarázd meg, hogy mi lehet egy címerben magyarkodó: a korona? A korona tlán magyar találmány, speciálisan magyar valami? A spanyol címer például koronás, oroszlán is szerepel benne, meg még két díszes oszlop is többek között - szerintem jól elvannak vele. Mi a baj a koronával: vagy csináljunk korszerű címert magunknak, mint Rákosi? Sarlóval, kalapáccsal, búzakalásszal? Nem vagyok egy heraldista, de egy címer szimbólumait örököljük, kialakul az adott nép történelme folyamán. Anno a Parlament ezt a címert fogadta el és nem az egyszerűbb Kossuth-címert, de attól ez még nem magyarkodó: egyszerűen ez országunk hivatalos címere. Magánemberként nem muszáj hogy tesszen, a piros-fehér-zöld kombinációt is tarthatjuk magyarkodónak, vagy ízléstelennek - elvégre beérhetnénk sima fehér színnel is, akkor meg az képviselné szimbolikusan Magyarországot. Tehát akkor a fehér szín lenne magyarkodó?

Jégvihar 2009.10.24. 22:20:31

@beleszolok: Tod a lényeg az hogy hova kit tudtak beültetni. Az egyiknek van annyi esze hogy megőrzi azt ami még megmaradt és így játsza át az uj honfoglalóknak, a másiknak képességeihez mérten még ennyi sincs. 25 évvel ezelőtt hallottam egy öreg zsidótol aki adózott izraelnek (muszály volt) - bele fogunk pusztulni amit ezek ezek a szemetek csinálnak.

Jégvihar 2009.10.24. 22:24:13

@abandi: Azt mondtam pontossan hogy nem közösködnek, viszont a kis zsidó népnél a kazárok messze többen vannak. Nagyságrendekkel. Lásd kelet europai majmok.

beleszolok 2009.10.24. 22:26:06

@Jégvihar: Ezt most nem teljesen fogtam, de ja.

Jégvihar 2009.10.24. 22:28:14

@beleszolok: Mit? :)))) néha gyorsabb az agyam mint a kezem bocsi:DDDD

Jégvihar 2009.10.24. 22:29:09

Kissebségi környezetben fordított a helyzet:XD

abandi 2009.10.24. 22:33:56

@Jégvihar:
Csatlakozom az értetlenkedőkhöz!
(Remélem kedves, felsőbbrendű majmokat akartál mondani...)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.24. 22:38:47

@Jégvihar: Totálisan telibe találtál. És a hajó is süllyed:, a baj, hogy mi is rajta vagyunk:(

analfaomega 2009.10.24. 22:56:40

@abandi: Valóban nem értem. De az előző három kérdőjelbe ezen kívül azt is szerettem volna belesűríteni, hogy vajon mi lehet az a kifacsart gondolatmenet, amivel egy "zsidó matektanár" megfertőzi a gyerekeket?

Jégvihar 2009.10.24. 23:31:28

@Perillustris: Nem!!!!!!!!!!!! Vannak még emberek!!!!!!!!!!! Én is meglepődtem de léteznek.
Csodák. Ahol most élek találkoztam Jugó cigány asszonnyal akinek teljesen normális felfogása van. Család, Barát, Elvek. Nem kell hogy egymás ellen fordítsanak, lásd (lugánói tanulmány) pld. Ez a mocsok rendszer arra épít hogy nincs valós ellenség, úgyhogy csinálunk neked. Rugdosd.

Jégvihar 2009.10.24. 23:34:35

Na ja azért ha sokáig kutatsz csak találsz igazi ellenséget.

Jégvihar 2009.10.24. 23:45:03

Mintha a post-hoz képest picit chat oldallá alakultunk volna. Bann all pls:DDD

Jégvihar 2009.10.25. 00:18:59

Azt próbáltam elmagyarázni talán rosszzul, hogy orrba lehet sőt kell verni a barmot aki ki akar rabolni, viszont nem biztos hogy ő az igazi ellenség.

analfaomega 2009.10.25. 00:32:56

@abandi: A matematika kicsit több, mint játék a számokkal, és az még a jobbik eset, ha az iskolában egyest kapsz, ha valamit rosszul csinálsz, mert az iskolán kívül súlyosabb következményei is lehetnek. De ez most lényegtelen.
A kifacsart gondolatmenet az ami érdekelt volna, mert ilyen kíváncsi vagyok, na. Meg azt gondolom, hogy a 2x2 az 4 Budapesten is, meg Tel-Avivban is, meg Pekingben is. És ha a tanár szerint nem négy, hanem öt, akkor az leginkább a szakmai hozzánemértésére utal, mint bármi másra.
Vagy az "átbaszásra" oktatást úgy érted, hogy azt tanítja, a 2x2 ugyan négy, de azért mondjátok azt, hogy öt? Mert akkor ott megint szakmai problémák vannak - nem matematikai, hanem tanári téren.
(A 2x2 csak példa, nem az a lényeg.)

Jégvihar 2009.10.25. 00:41:03

@analfaomega: Nem tisztem megvédeni és nem is szorul rá, DE egy tanár a viselkedésével és alapvető értékeivel (ha van ilyen) nyilván tudja befojásolni a fejlődésben levő személyiséget. Az hogy mit tanít mellékes. Nem hallottam olyan tanárt aki csak a saját tárgyát adta át mikor belépett az osztályba.( mielőtt megint lehülyéznének). Az értékrend szempontjából mellékes hogy mit tanít.

abandi 2009.10.25. 00:41:53

@analfaomega:
Látom, kapisgálod és azonnal "terelsz".
Neked felesleges születési bizonylattal rendelkezned ...

analfaomega 2009.10.25. 00:58:48

@Jégvihar: Az első mondattal teljesen egyetértek. A másodikkal nagyon nem. (A többi meg ismétlés)
Onnan indultunk, hogy a matektanár veszélyes, mert egy "kifacsart gondolatmenetet tanít". Az eddigiek alapján talán nem a matematikát oktatja rosszul, hanem az a kifacsart, amit mellette tanít a gyerekeknek. A kérdésem továbbra is az, hogy mi ez?

Jégvihar 2009.10.25. 00:59:37

@analfaomega: ÉRTÉKREND!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

analfaomega 2009.10.25. 01:01:19

@abandi: Én terelek? :)
Kezdettől az érdekelt volna, mi az a kifacsart gondolatmenet, amivel egy matektanár veszélyezteti a gyerekeket. Kaptam helyette csillagászatot, meg bankszámlát, meg születési bizonylatot.
És én terelek...

Jégvihar 2009.10.25. 01:06:01

@analfaomega: Alap esetben az átlag szülő 4-6 órát van a gyerekével:((((( A tanárok az iskolában 6-10. A kérdés! Kinek van nagyobb hatása. Nem értem még a kérdést sem, kivétel ez alól ha csak belekötni akarsz bármibe ami lehetőségnek látszik.

analfaomega 2009.10.25. 01:08:08

@Jégvihar:
Ez egy szép szó, de nem kell ordítani.
Egyrészt feltételeztem, hogy konkrét tapasztalat alapján írta amit írt, ez érdekelt volna.
Másrészt ez azt jelenti, hogy a matektanár olyanokat mond, hogy lopjatok, csaljatok, hazudjatok, ha érvényesülni akartok (ha nem is ilyen közvetlenül, de lényegében)? Mert ezt nevezhetjük életre nevelésnek is, különösen a mai Magyaroszágon, elég csak ezt a blogot visszaolvasni.
(Ok, ez csak egy rossz vicc volt)
De ha így van, biztos lehet lépéseket tenni ellene, nem?

abandi 2009.10.25. 01:10:21

@analfaomega:
Te is tisztában vagy azzal, hogy a matek az igazándiból nem csak összeadás-kivonás, és ezeknek a sokszorozása...
Természetesen nem állítom, hogy minden gyereket megfertőz a matektanci, hiszen van még töri és "magyar" tanci is...
Jááj, hád menjit köll medregulázsni a segíjírt?

Jégvihar 2009.10.25. 01:10:26

Még egy lehetőség eszembe jutott. neked jó tanáraid voltak. Az enyémek között volt történelem tanár aki a fia alsónemüjéről és illatszereiről beszélt több órán át. (nem mindenki a tárgyat adja át)

Jégvihar 2009.10.25. 01:12:28

@abandi: Kérlek ne haragudj ha feleslegesen dumáltam bele.

Jégvihar 2009.10.25. 01:24:03

@abandi: Mondtam én hogy vannak még EMBEREK:)))))

Jégvihar 2009.10.25. 01:26:49

Nos hölgyek és urak, mindenkinek eseményekben dús kellemes élyszakát kívánok. bb

abandi 2009.10.25. 01:35:24

Jó éjt, mindenkinek!
(afelhadnagynak is jöhet a szunya...)

analfaomega 2009.10.25. 01:40:13

@Jégvihar: @abandi:
A félreértések elkerülése végett: nem, nem az volt a célom, hogy belekössek bármibe. Volt egy ilyen mondat, hogy ""Még a zsidó matek tanár is ártalmas a kiskölökre, mert egy kifacsart gondolatmenetet tanít!" - erre a konkrét esetre lettem volnam kíváncsi, hogy hogy lehet kifacsart matekot tanítani, de erre végül is nem kaptam választ. Ez most már mindegy.
Hogy vannak-e rossz tanárok? Vannak. De ez nem a tanár származásától függ. Nem csak az megy tanárnak, aki az szeretne lennei, hanem olyanok is, akiknek csak oda sikerül felvételizni. Az alacsony fizetések. A tíz év után alatt a sok hülye gyerek okozta idegesség, unalom, fásultság. És van még ezer más oka. Szóval igen, vannak problémás tanárok.
De.
Nem lehet az eseteleges gondokat a tanárral megbeszélni?
Vagy az igazgatóval?
Még mindig túl naív vagyok?

Marcellusca 2009.10.25. 08:40:18

Hehe!
Végig olvastam az esti diskurzust, erről a "zsidó matektanár" kérdésben.
Lehet, hogy az én következtetésem rossz, de én azt értettem belőle, első blikkre, hogy érdekesen számolnak a zsidók. Mégpedig a II. vh. zsidó áldozataira gondolva. Érdekes módon mindig növekszik a számuk.
Az is igaz, hogy egy tanár nem csak a tananyagot adja át (,ha tudja), hanem általános értékeket is közvetít. A megjelenésével, a kiállásával, a megszólalásával, minden cselekedetével. Még a munkamoráljával, a hozzáállásával is. Mert a gyerek nem hülye, nagyon jók az érzékei és tudattalanul is használja.
Ezen kívül az sem elhanyagolható, hogy melyik tanár, melyik témára helyezi a hangsúlyt.
Ha már matek tanár volt a példa: összeadás-kivonás, vagy százalék számítás a hangsúlyosabb.
De lehet, hogy ez is csak egy rossz teória. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.25. 08:55:14

@analfaomega: OFF! Ezt hívják úgy hogy pofára estem, most épp égek. Tényleg nem C++, látszik hogy azzal csak az egyetemen találkoztam... Pascalból meg Delphiből kellene emlékezzek rá de mit csináljak, vagy 5-6 éve "nincs seggem" a programozáshoz :)

f.m.j. 2009.10.25. 09:22:27

@Marcellusca:

én meg valahogy nem a zsidó matektanártól féltem a gyerekemet, szerintem meglehetősen alulprezentáltak lehetnek ebben a prosztó szakmában...
Sokkal inkább tartok tőlük ügyvédként, történészként, befektetőként, bíróként, talán még orvosként is, jogászként, közgazdászként, felügyelő bizottsági tagként..., asszem elég lesz. Ja, nem, a bankárt kifelejtettem :)
És nem félek tőlük pékként, órásmesterként, favágóként, stb. stb :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.25. 10:17:29

Abandi kapott egy nap szabit, hogy összerendezze a gondolatait.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.25. 10:18:20

Azt meg nem hiszem el, hogy az '56-os postnál zsidóztok......nézzetek már magatokba!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.25. 10:56:35

Címer ügyben meg örüljünk, h 7,5 év kormányzás után még egyáltalán vannak piros-fehér sávok benne.

Különben, ha ismernék az Alkotmányt, már rég előrehozott választás után volnánk:

"(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja."

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.25. 11:00:56

@laspalmas:

'56 kapcsán Havas Szófia zsidózott:

"1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva"

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.10.25. 11:02:44

@laspalmas:
jobbikos kocsmában ilyet tenni!!??
ejnye és bejnye.
hová jut így a világ? =)

Marcellusca 2009.10.25. 11:15:31

@Pierre (Bezuhov):
Milyen jobbikos kocsmáról beszélsz?
Megártott a hosszú hétvége?
Vagy az, hogy pénteken nem volt balhé, ami miatt most lehetne köpköndi (kinek-kinek ízlése szerint)?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.25. 11:21:05

@laspalmas:
"Abandi kapott egy nap szabit"

Fizetett szabit?:o)
Avagy: Abandi pasi, Szabolcs is , tehát buziztok, Laspalmas?:o)

kamasuka 2009.10.25. 11:39:23

A rendszerváltás elqurása akkor kezdődött, amikor nagy hírtelenjében nem végezték ki Péter Gábort (er. Auspitz Benjámin). Ami utána jött, az egy KGBs blabla, amibe csak a Fidesz 1998-as kormányalakításakor csúszott hiba. De most annyira elqurták a hatalmukat ezalatt a 7 év alatt, hogy ők is csak néznek, hogy mi lesz ebből ...

llll5 (törölt) 2009.10.25. 11:57:16

@laspalmas: had kérdezzek valamit:1, elöször is szerinted mi a zsidózás?Én ugyanis az útszéli, néha megalapozatlan kijelentéseket értem rajta, a zsidókkal kapcsolatos tények leírását nem.2, Cigányozni lehet?Mert az folyamatosan zajlik mindig...3, Miért ne lehetne 56-al kapcsolatban a zsidók szerepéről beszélni?Mert bizony volt-nem túl pozitiv -szerepük akkor is volt/lásd,David Irwing:Felkelés!c. könyvét/Végezetül, lehet, hogy nem leszek népszerű, de nekem semmi bajom a cigányokkal. Kissé leegyszerüsitve:azt teszik, amit a megszálló zsidók és a bérenceik megednek nekik.Ezenkivül:'89-ben a cigányok siettek Tőkés püspök segitségére...a zsidók mikor tettek bármit is a magyarokért?Várom a válaszodat...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.10.25. 12:02:59

@Marcellusca:
erről
m.blog.hu/va/vastagbor/image/2009/10/13.jpg

Egyébként azért nem volt balhé mert a majmok most egyedül maradtak a nagy játszótéren. ergó nem volt kit megtámadni, dobálni ésatöbbi. tetszik érteni?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.25. 12:15:51

@llll5: abandi "zsidózós" kommentjei már ki lettek moderálva, hidd el, hogy megérdemelte.

llll5 (törölt) 2009.10.25. 12:22:52

@Talon Karrde: nem láttam azokat a kommenteket, de neked elhiszem.Ám én nem konkrétan miatta várom a választ laspalmastól.

f.m.j. 2009.10.25. 13:05:25

@llll5:

ezeknek a kérdéseknek én is kíváncsi vagyok a válaszára, de tartok tőle, hogy nincs rájuk értelmes, pontos válasz.

abandi zavaros kommentjei nemcsak a "zsidózása" (amiről azt sem tudjuk micsoda) miatt furák :) de én hallottam, olvastam az övénél sokkal durvábbat is. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor okés.

Ám azt szabadon lehet mondani, hogy a magyar (mer1 az olyan faj-ta) ilyen, meg olyan, a legdurvábbakat is, és akkor megy a hallgatás, mint szar a fűben, akkor nincs modera...

Van egy jó mondás: mindig az az elnyomó, akit nem lehet szidni (by P.Á.) Hát így megy ez...

én olyan kishülye idealista vagyok, hogy olyan világban akarok élni, ahol nem olvassák senki fejére a származását, csak valahogy mindig azok tartják ezt fontosnak, akik tiltakoznak ellene, mondom, nagy a katyvasz, és rend már soha sem lesz, csak egyre nagyobb káoszamigosz

llll5 (törölt) 2009.10.25. 13:16:20

@mókusfüles bukósisak: nagyrészt egyetértünk.Akkor már ketten várjuk laspalmas válaszát.

llll5 (törölt) 2009.10.25. 13:20:57

@mókusfüles bukósisak: helyesbitek:teljesen egyetértünk.Tehát, akkor várjuk laspalmas válaszát.

f.m.j. 2009.10.25. 13:43:33

hája, és akkor megint a 3 millió feljelentő spiclik országa leszünk, elegem van már ezekből a szerepekből, amit rám/ránk akarnak kényszeríteni...
én biztos, hogy senkit nem fogok "ezeknek" feljelenteni,... ejdejszen, nem is tudnék, most eszmélek, akik fel tudnának valakit is jelenteni, azok maguk A korruptak a velejükig, a fejük tetejétől a lábuk ujjáig, a szénfekete lelkükig, de gyanítom, már azt is rég eladták az ördögnek... (maró gúnyos kacajt hallatva indulok az ebédemet elfogyasztani :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.25. 15:05:08

@llll5:

Tudod nekem abból van nagyon elegem, hogy akár a kiskunpölöskei óvodások farsangjáról, akár Teréz anyáról írunk, valaki mindig elkezdi, hogy "deazsidóktehetnekmindenről és fujjfujjfujj"
Itt ugyanis távolról sem az '56-os zsidókról folyt a társalgás, hanem valami zavaros katyvasz van a matek- és egyéb tanárokról.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.25. 15:13:00

@mókusfüles bukósisak:

Figyelj Mókus, légy határozottabb! Címezd nyugodtan nekem a kommentet.

Az fáj, hogy Svejk nem lett a másik postnál kimoderálva? Ő úgy gondolja, nem kell felvenni.
Amíg
- nagyjából témába vág
- nem mocskolódás, személyeskedés
- nem értetlenkedő trolloskodás
nem moderálok ki egy kommentet sem.

f.m.j. 2009.10.25. 15:22:32

@laspalmas:

nocsak, légyszi ne légy rám mérges, amúgy Svejk a másik posztnál van, és én főleg nem akarom, hogy kimoderáld, mert miért is kéne? Beszélgetünk vígan, nem értek vele egyet, de nincs is ezzel semmi baj...
III/5 tett fel neked egy kérdést, amire én is kíváncsi lettem, talán baj? Válaszoltál, azt amit, az a te válaszod, és én azt mondtam, ez is megérthető, és én is utálom az öncélú zsidózást, bármit is jelentsen is ez...

Jégvihar 2009.10.25. 15:24:05

Szép napot mindenkinek.
Tényleg én ki sem lettem dobva, pedig már az éjjel beírtam hogy kicsit túl nagy az off.
Ezért velem együtt bann pls.:)

f.m.j. 2009.10.25. 15:24:17

ja, azt nem rád/rátok értettem hogy hallgatna, mint szar a fűben

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.25. 15:54:04

@mókusfüles bukósisak:

Dehogy vagyok mérges, félreértesz. :)
De ez ugye úgy tűnt, mint ami ránk/rám vonatkozik:
"Ám azt szabadon lehet mondani, hogy a magyar (mer1 az olyan faj-ta) ilyen, meg olyan, a legdurvábbakat is, és akkor megy a hallgatás, mint szar a fűben, akkor nincs modera..."

dr.justice 2009.10.25. 18:42:47

@Pierre (Bezuhov):

A felmérést úgy is lehet értékelni, hogy az olvasók több mint fele nem Jobbik szimpatizáns, vagy nem venné a fáradságot, hogy elmenjen miattuk szavazni. Az, hogy többségben vannak nem jelenti azt, hogy a 'bőr szorosan kötődne egy párthoz. Szerintem.

llll5 (törölt) 2009.10.25. 20:19:40

@laspalmas: hát, ez nem igazán válasz a kérdésemre...ja és még valami:"Amig
-nem....személyeskedés.....nem moderálok ki egy kommentet sem" Én nem ezt vettem észre..

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.10.25. 22:47:55

@laspalmas: 2009.10.25. 10:18:20: 56-ot (és a megelőző, borzasztó időket) ugyanúgy nehéz "elvitatni" aljas és "mellesleg" zsidó emberektől, (mint ugye rákosi, gerő, farkas) ahogy 19-et az országot vörösterrorba borító kun béláéktól. mindkét "éra" vezetői gyűlölték a magyarokat. és nem osztálykülönbségbeli vagy ideológiai hanem bizony faji alapon. (ráadásul egy sem villogott hivatalosan azzal, hogy zsidó, elbújni próbáltak a magyar (tóvá apasztott) tengerben.. csak amikor acsarkodniuk "kellett"(?).. na akkor előjöttek a farbával, hogy ők nem vállalnak semmi sorsközösséget a magyar néppel..)

azt kimondani, hogy ők zsidók voltak; csak nem zsidózás? azok voltak. és gonosz, a történelem pöcegödrébe való "vezetők".

56 kapcsán az említett "trojka" kifejezetten azért vette be a vezetésbe rajkot és nagy imrét is, mert nb! keresztények voltak. keresztény - kommunisták.. (kérem nevezze meg 5 pontért melyik 2 jelentős magyarországi kommunista vezetőt végezték ki koncepciós pereket követően, s nevezettek milyen felekezethez tartozónak voltak "minősítve"..)

a nagy imre "imádat" is fals alapokon nyugszik. hogy jobb volt mint rákosi? persze. (mondjuk eleve azért tették vezető pozícióba 1953-1955 között, hogy majd a rákosi visszatérhessen.. tehát nem azért mert moszkvában belátták volna, hogy a rákosi bukó..) de azért a nagy imre is épp eléggé kommunista volt. talán annyi vér nem tapadt a kezéhez, mint csermanek-kádárnak.. (az megvan, hogy a kádárt lényegében a nagy imre szabadította ki még miniszterelnöksége alatt? ..)

mint magyar forradalmi miniszterelnöknek kijár nagynak a tisztelet és a nép szemszögéből valóban aljas koncepciós per során ítélték el, de mint kommunista vezető: gyáván (de bátrabban, mint akármelyik másik kommunista vezető) kiállt a magyar nép érdekei mellett, de mindezt sután és ostobán tette, és szovjet szemszögből áruló módon.

ellentmondásos egész 56, és csak azért kell és lehet szerintem 'megünnepelni' mert a sok féligazság között volt egy jókora szabadságvágy. és az nem egyéneké vagy politikusoké. hanem a népé. ha a "vezetők" szóba kerülnek, akkor az előbbi tények szerintem igenis megemlíthetők, és megemlítendők..

a nem "hétköznapi" zsidó emberek meg azért antiszemitáznak folyton, mert a vétkeieket, bűneiket szépen be lehet vele takarni; a büntetést meg elodázni. hétköznapi zsidók (ahogy tapasztaltam párszor) meg ugyanúgy be vannak hülyítve, mint a hétköznapi magyarok. ezért nem lehet lassan azt mondani, hogy voltunk az állatkertben, láttuk az oroszlánt, a jegesmedvét a gazellát, a zsi... és akkor próbálhatod nyaktorjánként, az polkorrektebb.. de inteligencs már utóbbiban is zsidózást vél (sőt tud) felfedezni.. tényleg szörnyű. (és ezzel leginkább azokat baszogatják, akik - amikor tényleg jönne megint egy korszak, amikor csak a zsidóságuk miatt ismét megbélyegzik és üldözik őket (akiknek nincs pénze az óperencián is túlra menekíteni a vagyont) - megvédhetnék, meg akarnák vagy tudnák védeni őket..)

eszkep 2009.10.26. 08:34:32

@Kartal (a dühös): Igen, ez klasszikus probléma. Én még az általános iskolában az "átkosban" egyszer naivan megkérdeztem, miért van olasz zászló kirakva nemzeti ünnepkor. Racionális választ nem kaptam, de közben rájöttem.
Az alacsony színvonalú szocik még egy zászlót sem tudnak kirakni, vagy nem is akarják!

jozicsenko 2009.10.26. 08:40:03

hi!

örülök, hogy zsidózással szimplán félrevittétek a témát

a lényeg, a google szerint:
www.rakoczi-szfv.hu/cimer.html itt több cimer is van is,
www.rakoczi-szfv.hu/foto_jelkepek/foto_cimer/1867_kis_cimer.png az eredeti
www.noihonlap.hu/images/magyar_cimer.jpg
www.bm.hu/images/c400.gif

egy perc alatt több tucat cimert találtam, kérem a 140 miliót!
(Tigerinek, vallástól függetlenül: ha nem tetszik a címer, költözz oda, ahol nem bántanak majd érte az elftársak: az antarktiszra vagy a szaharába...)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.26. 08:43:53

cikkájl!

ez már-már a "muhahahahaha"-kategória.

hvg.hu/gazdasag/20091025_bajnai_antikorrupcios_csomag.aspx

eszembe jutott valami káposzta, meg kecske, de ezt biztos csak a cinizmusom mondatja.

Sültbolond 2009.10.26. 09:32:51

@Seduxen: A részletekről azt mondta, a hivatal nem veszi át mások munkáját, NEM LESSZ NYOMOZATI JOGKÖRE, de ha bűncselekményre utaló információ kerül a birtokába, azt továbbítja. Megjegyezte: a hivatal a korrupció kezdeményezőjét is VIZSGÁLNI TUDJA MAJD.

Akkor ez most hogy is van?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.26. 09:38:37

@Sültbolond: igen, ez érdekes. sőt, még bírságolhat is! ami alapból furcsa, mert ha jogtalan előnyszerzés van pl, akkor büntetőfeljelentést kell tenni, és kész.

mondjuk politikus szájából hallani a korrupció elleni küzdelmet, az magában paradox.

llll5 (törölt) 2009.10.26. 11:36:05

@fogsunder: remek komment, egyetértek veled.Viszont érdemi választ laspalmastól szerintem ne remélj.Nagy Imréhez kapcsolódóan csak annyit fűznék hozzá, hogy tökéletesen illik rá ez az idézet:"Kommunista volt, de magyarként halt meg"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.26. 11:52:03

@fogsunder:

Tartok itt mindenkit annyira felnőttnek, hogy tudja: nem az a zsidózás, ha kimondjuk valakiről a tényt, miszerint zsidó. De legközelebb olvasd el az összes kommentet. Ezt írtam:
laspalmas · vastagbor.blog.hu 2009.10.25. 15:05:08

llll5 (törölt) 2009.10.26. 12:06:15

@laspalmas: Igen és ebben a kommentedben sem kaptam érdemi választ a kérdéseimre.Csak visszafogottan dühödt kommentet.Nézd, ha nem kedvelsz engem, mert nem vagyok Orbán-fan vagy valami más miatt nem "zártál a szivedbe", akkor nyugodtan írd meg, hogy ne kommenteljek a cikkeidre.Nem fogok megsértödni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.26. 12:23:40

@llll5:

"ha nem kedvelsz engem, mert nem vagyok Orbán-fan"

Na, ez a nap kommentje, köszi! Mer' én aztán az vagyok, mi? xDDD

llll5 (törölt) 2009.10.26. 12:29:45

@laspalmas: nézd, ezt nem tudom, csak erre következtettem, de ha tévedtem, akkor elnézést.A többi kérdéseimet ellenben továbbra is fentartom, vagyis várom rá az érdemi válaszokat..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.26. 12:33:34

@jozicsenko: Miért nem szibériába? Vagy inkább auschwitzba?:))Úgy látom ebben a postban mindenki félre ért engem.:((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.26. 12:41:08

Ha esetleg valaki tút komolyan veszi egy -két kommentemet akkor ezt a végére::)) Elnézést kérek de túl sok náczivadászt olvasok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.26. 12:42:23

@laspalmas: Csak hogy ne érezd magad jól:Én is azt hittem.:))

llll5 (törölt) 2009.10.26. 12:57:56

@Tigeri: na, akkor nem voltam ezzel egyedül:))

Sültbolond 2009.10.26. 16:11:34

Mindenki zsidózik, cigányozik, stb.! Miért? hiszen többet köszönhetünk nekik, mint bárki másnak!!!!! A FIDESZ (ZSIDESZ) és az MSZP (MSZMP), anno széthúzta az országot! Mi több a családokat! Most "drága"zsidó "testvéreink" ujra eggyé kovácsolják a nemzetet. Szerintem ezért csak hálával tartozunk! (A marhák) Elfeledvén, hogy a magyar nép addig nem tart össze, míg nincs ellensége, az önmaga védelme érdekében kreált egyet, amivel összetartásra ösztönzi eme ország minden nációhoz tartozó ÉRTELMES polgárát!!! Köszönetemet ezúton szeretném kifelyezni, magam és kötélfonó barátaim nevében!

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.10.26. 16:33:32

@laspalmas: 2009.10.26. 12:23:40 : "Tartok itt mindenkit annyira felnőttnek" :-D Azt hiszem az első mondat első felével már meg is bukott a mutatvány.. ;-) Szerintem a blogra is igaz, hogy minél többen olvassák és főleg szólnak hozzá, annál nagyobb számban lesz off, oda nem illő indulatoskodás a kommentek között. Tartósan magas látogatottságnál meg állandósul ez a helyzet és "nem kell" várni százvalahány hsz-re, hogy így legyen..

Tudom, hogy azt írtad. Szerkesztő kommenteket el szoktam olvasni, és még meg is értem (ha van benne megérthető ;-)). Viszont. Azt kifogásoltad, hogy, hogyan lehet zsidó-matektanározni egy 56-os posztban. Úgy, hogy: 56-ban volt szerepük zsidó embereknek (hangsúlyosan kommunista vezetői oldalról); a szent korona tant sem éppen magyar nemzetiségű emberek szokták támadni "magasabb" szinteken.. Tehát villámgyorsan el lehet jutni addig, hogy valaki beírja: zsidó. Onnantól kezdve meg persze, hogy ezen a mindkét fél által utált-szeretett témán megy a csámcsogás.. A matektanározás is (mint azt valaki be is írta - olvass vissza :-p ;-)) azért merült fel, mert köztudomású, milyen zseniális matematikai képességgel megáldottak a holokausztipar harcos hívei.. Az állandó ajvékolásból már annak is elege van szerintem, aki 6 milliárd(!) zsidó kegyetlen meggyilkolásában hisz. No nem magától..

Az előbbiekhez még hozzájön a mostani elkordonosított, álszent kormány és ellenzék által levezényelt (egymás szempontjából helyesen) mocskolódó "ünneplés" (kormány oldalról már tényleg arról van szó, hogy erősen koncentrálnak a "kiszesek" a szóra, hogy "ellen"forradalom, és ez ad erőt nekik koszorúzni..) + újabb lenyúlás, ami valakit megint gazdagabbá tett, ráadásul nemzeti jelképünk kárára.

Maga a lenyúláson való esetleges "szörnyülködés" egy sorban leírható, és már meg is történt a poszt szövegében. Mi maradt hátra? Igen..

Egyébként lehet, hogy a "kivitelező" cég szoros kapcsolatban áll az IMF-fel. És kellett a cinóber-okker a koronáról a csillagra.. (Ne kérdezd meg milyen csillagra, mert zsidózás lesz.. ;-))

fokabacsi 2009.10.26. 16:55:44

V
"56 kapcsán Havas Szófia zsidózott:

"1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyeny lelkilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva"
Eszem azt az érzékeny lelkét nekijje?! Ez a vén bolsi ribi elfelejti, hogy ezelőtt voltak a kitelapítések, a kuláklistázások, az internálások , a padlás sőprések stb, stb! Még ennek áll feljebb a pofátlan bolsijának ?!

abandi 2009.10.26. 17:10:02

@laspalmas:
Okés, én is így gondoltam!
Sajna én a "lepkefing hatása az időjárásra" című témában is -egy/két lóugrással- eljutok a szimpla zsidózásig...
Nem szerencsés, tudom.

llll5 (törölt) 2009.10.26. 22:12:10

@Sültbolond: stimt.Röviden még annyit tennék hozzá, hogy amig néztem Bukfenc müsorát,/kb. 1 éve leszoktam róla/azon röhögtem, hogy gyakorlatilag mindenkiben tudatositotta, hogy Perez mit mondott, azzal, hogy ezt a tények ellenére tagadta.

abandi 2009.10.26. 22:19:43

@llll5:
Vicc volt az a javából, semmi több!
Nem is értem a férefordításból adódó aljas rágalmakat!
(Lásd még: talmud, meg a ciánisták jegyzései...)
Egyébként a cigányok beintegrálása meg egyhelyben jár.
Több tévét kéne nézni...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.26. 22:25:59

@abandi: Aush-witz?Ejnye már megint egyre rosszabb vagyok.

llll5 (törölt) 2009.10.26. 22:27:30

@abandi: az Echot néztem volna, amig Széles nem állt be a fidesz mögé.Akkor még nem jött az ECHO itt, most meg már-1-2 müsor kivételével-olyan, mintha a Hír tv-t nézném...

llll5 (törölt) 2009.10.26. 22:28:50

@Tigeri: vazze, ez nagyon jó szöveg!:)))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.26. 22:34:04

@llll5: Talán már írtam itt.Volt 90 körül egy szabad száj nevű vicclap ha jól emlékszem ott olvastam

abandi 2009.10.27. 00:28:14

@Tigeri:
Nem is értem, sőt...!
@llll5:
Biztos új buszgyárat akar zsIKARUS névvel...

süti beállítások módosítása