Skip to content


       Szűrés lista

Magyar turistaként Ausztriában

Egy négynapos hosszú hétvégét sikerült eltöltenem Salzburgban és a környékén. Mindenkinek csak ajánlani tudom Salzburgot, Budapesttől végig autópályán csak 549 kilométer, kb. annyi, mint Prága.

Kellemes és hasznos kikapcsolódás volt itt hagyni pár napra Abszurdisztánt, pár napot eltöltve a sógoroknál is elég volt, hogy rádöbbenjen az ember, milyen súlyos az elmaradásunk Ausztriához képest. Magyarország is milyen takaros, pöpec kis ország lehetne, ha ...  De sajnos fényévekre vagyunk a sógoroktól. És most nem arról van szó, hogy az osztrákok jobban élnek, hogy 1000 euró a minimálbér, hogy egy osztrák az éves 20 000 eurós fizetéséből csak 1199 eurót fizet be adóba (ugyanennyi forintból a "csóró" magyar 1,6 millió adót fizet be.) Miközben mondjuk az osztrák boltokban nem estem hasra az áraktól, egy pizzériába beülve 6 eurót fizettem a pizzáért, a Mekiben egy csirkeburger 1 euró volt. Biztos nagyon földhöz vágja ez az ár a sógorokat...

És ugye Ausztria nem az iparáról vagy az óriási nagy búzamezőiről híres. Salzburgban például minden harmadik ember a turizmusból él. A turizmus pedig nem csökkent a válság hatására sem, így Salzburgban nem is érzik a válságot. Salzburg óvárosa a világörökség része, a vár pedig a schönbrunni kastély után Ausztria második leglátogatottabb turisztika célpontja. Na meg ugye Mozart szülővárosa ...
 

Pár dolog, amit nagyon szívesen el tudnék képzelni itthon is:

1. Nyilvános mosdók
Ugye turistaként nem is kell hangsúlyozni, mennyire fontos. Ennyi nyilvános mosdót életemben nem láttam. Akárhol álltunk meg, kezdve a kis faluval az Alpok közepén egészen Linzig, Salzburgig, ez első dolog, amivel találkoztunk az ingyenes (!) nyilvános mosdó. Amiben akár műteni is lehetne ...

2.
Vidéken teljesen természetesen módon fával fűtenek. Ehhez pedig sok-sok fa kell. Minden ház mellett szépen felstócolva ott álllnak a megfelelő méretűre hasogatott farakások. Elzárva nincs. Kerítés természetes nincs sehol. (1. kép: Hallstatt, a világörökség része)



 


3. Közlekedés.
Linzben az alacsony-padlós villamosok üzemelnek. (Linz idén Európa Kulturális Fővárosa).
A sétálóutcán elbambulva észre sem vettem, hogy a macskakövek között sínek vannak, így amikor hátam mögül rám dudált a villamos, majdnem szívrohamot kaptam. Sétálóutca és villamospálya egyben, zseniális.






Salzburgban a környezetvédelemre helyezték a hangsúlyt. Rengeteg kerékpárút, és kerékpártároló, és csak trolik. Se busz, se villamos, csak trolik.








Most jön amitől egy pillanatra lepetéztem, eszembe jutott a rengeteg BKV-tender, az utastájékoztatás javítására szolgáló tanulmányok, a 86-os busz vonalára kitett 4 db intelligens tábla, ami jelzi, mikor jön a busz. Nos, Salzburgban ez teljesen alap, az összes trolit kijelzi, hogy hány perc múlva fog megérkezni.

Fel is merült bennem, hogy ha én is el tudtam jutni Salzburgba, akkor a kedves Demszky úr és Kocsis úrnak meg a többi döntéshozónak vajon miért esik ez nehezére? Elutaznak, megnézik, látják, hogy működik, hazajönnek és csendben, sallangmentesen megvalósítják. De hát ugye a mentalitásbeli különbségek ...


 

 4. Vendéglátás.
Döbbenetes különbség. Mindenki kedves, pontos, érezzük, hogy "törődnek" velünk, mert ők is tudják, mi is tudjuk, hogy belőlünk, turistákból élnek. A kedvencem egy enciánpálinkafőző üzem és bolt az osztrák-német határon. (Encián egy vastag gyökerű alpesi virág, melyből alkoholt készítenek). Az üzemrészben (ingyen) megmutatták, hogy készítik az italt, majd 15 perces DVD-filmet is levetítettek róla, a magyar feliratos DVD-t kiválasztva, mivel ugye magyar csoport voltunk (még egyszer, az osztrák-német határon!). Ezután a boltrészben meg is kóstolhattuk az italt, kitoltak két ilyen zsúrkocsit, és mindenki annyit ihatott, amennyit csak bírt. Után a persze lehetett vásárolni is ...


 

5. Vasárnapi újságok kihelyezve a trolimegállókba ... becsületkasszás megoldással. Ha nem dobod bele a pénzt, akkor is kiveheted az újságot.


6. Városkép.
Ámultunk és bámultunk, mikor két fiatal grafikus egy Photoshoppal megmutatta, hogy az ocsmány Kossuth Lajos utca a Ferenciek tere és az Astoria között milyen is lehetne. Nálunk még csak fel sem merült, hogy a város vezetése, a kerület vezetése vagy akárki is beleszólhatna, vagy előírná, hogy milyen legyen a bolt/üzlet külseje. Pedig a városképbe ez is beletartozik.
Salzburgban ez is másképpen van. Íme, a híres Cégérek utcája. A Mcdonalds és egy kínai büfé cégére.



7. Hangulat.
Van még egy olyan város, ahol megfér egymás mellett az adventi hangulat és a húsvéti nyuszi?











Címkék: ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr601526428

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suski 2009.11.18. 15:20:30

@Valakinyolc: az nem számít, az a lényeg, hogy az orbánnyik Kósa szobrot állíttatott magának :))
@Roltii:
"Nem vagyok jó töriből, de szerény elképzeléseim szerint a tőlünk nyugatra élő állampolgárokat elég rendesen kinevelték (pl büntetésekkel) hogy normálisan viselkedjenek. Ennek az eredményét látjuk náluk, de ha az egyénekre rábízták volna a dolgokat, akkor ott se működne most semmi."
na ezt nem hiszem. Nálunk züllesztett a cuclizmus 40 éve. DE azért pl. a csehek is különbek a balkáni csürhénél, ahova mi is tartozunk.

DArchAngel 2009.11.18. 15:22:53

Amúgy most az jutott még eszembe, hogy pár napot voltam Berlinben dolgozni. Tudjátok, az első reggel gyalog mentem be a melóhelyre és jó messze volt. Szó szerint megkönnyeztem, hogy mennyire el vagyunk mindenben maradva. Azt a rohadt várost szénné bombázták, kettészakították, a németeket meg úgy utálta a fél világ, mint a kétnapos szart, mégis felálltak pár évtized alatt!
Lehet, hogy itt is az kellene, valami jó nagy szar, hogy végre az eszéhez kapjon mindenki.
"Nekünk Mohács kell!"

(Bár, mint tudjuk, már az akkori bölcs vezetőknek is fontosabb volt Mohács után, hogy ki lesz hatalmon (=a húsosfazéknál), mint hogy holmi százezres pogány sereg rabolgat szerteszét.)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.18. 15:22:59

@csabapayne:

Persze, a környezet nagy befolyásoló erővel bír. Ha minden csupa mocsok és szemét, te is könnyebben elhajítasz egy papírzsepit, mert ugye eggyel több vagy kevesebb mit számít már.... Viszont ha minden csilli-villi-kétszer is meggondolod, hogy viselkedsz, mit csinálsz, nehogy rád nézzenek csúnyán.
Persze sokakban nincs ilyen pszichés fék, de a többségben azért igen.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.18. 15:25:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Már hiányoltam is hogy eddig nem szóltál az ügy érdekében mint ottélő hazafi! :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 15:25:39

@laspalmas: muhaha, Bécsben is eldobálják a szemetet. Egyszer szombat hajnalban menj végig mondjuk a Gürtel-en. Meglepődnél. Annyi a különbség, hogy mire felkel a város, addigra rend van.

Franciaországban Nancy-ban ez annyival volt megspékelve, hogy sehol nem volt kuka. Tehát vagy őrizgetted, vagy eldobtad ahogy a városlakók. Majd hajnalban jöttek a kis manók, és csilli-villi rend volt ;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.18. 15:30:10

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Jáj, te mán megin kötekszel ;)
Nem azt írtam, hogy Bécsben nem szemetelnek, hanem hogy a lepratelepen könnyebben eldobod a műsoros zsepit, mint a Ritz halljában :)

tibor2 · http://e-karpatalja.blog.hu 2009.11.18. 15:33:42

Üdv. Nem tudná valaki megmondani, hogy nem EU-s tagállamból, mennyi idő alatt lehet osztrák állampolgár lenni?

mind2 (törölt) 2009.11.18. 15:36:18

@csabapayne: így van, de nem azt látja, ezért megengedi magának, hogy lubickoljon az itteni viszonyokban.
@suski: mondjuk nem tartom balkánnak és csürhének sem magamat, sem még sokakat. Inkább belefáradtnak és sokszor fásultnak. Én nem taníthatom meg más kicsi gyerekeit, hogy ne szemeteljenek az utcán, ne rugdossák ki a buszmegálló üvegét, ne vágják fel a busz üléseit, hogy köszönjenek, ne lopjanak, ne káromkodjanak, hogy pucoljanak ablakot és mossanak függönyt. Legfeljebb szerethetem úgy a rendet mint egy svájci, lehetek úgy igényes a kertemre, a házamra, az utcára ahol lakom, mint egy svájci.És lehetek olyan házias, mint egy magyar.
Igaz, ezzel sokra nem megyek, legfeljebb 2 gyereknek tovább adom, és ők is ilyenek lesznek.
Mondjuk az ország általános megítélésén ez sokat nem segít, akkor sem, ha százezrek gondolkodnak még így. Az nem látszik, ha a Te gyereked nem viselkedik állat módjára. Az viszont igen, ha másé úgy viselkedik. Egyébként meg Balkán ?? Mi az, hogy Balkán ?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 15:38:41

@Noname Cowboy: hát olvasgattam pár hozzászólást. Főleg azok a nagymenők szúrnak szemet, akik simán leugatják a zero-t.

"bírom ezt a 2 napot voltam ausztriában" és társai. Gondolom a komment gazdája az a típusú raj gyerek, aki a fogatlan kurvákat viszi a TownTown-ba zöldkártyáért.

Írtak itt más érdekességet is:

"Bécs tömegközlekedése, ugyanazt a sínpárt használja gyakran a metró, a villamos és a helyközi vonat. Több helyen együtt él a régi és az új alacsony villamos és egyszerűen jelzik, hogy mikor jön a következő olyan, amire tolókocsival is föl tudsz szállni. Semmi nem extra csilivili, a metrók többnyire le sem mennek a föld alá csak, ha muszáj. egész Bécset csúnyán szétszabdalják a vasútvonalak, nyilván nekik nem futja arra, hogy szép is legyen ne csak jó:-)"

Tegyük tisztába a dolgokat. A villamos és az U-bahn sehol nem megy közös sínen :D Van olyan villamos ami a föld alatt megy, de ettől még villamos. Van olyan u-bahn ami úgy néz ki mint a villamos, de annak U-bahn a neve. Könnyű a keveredés az U6-oson járművek szempontjából, hiszen az U6 ELIN-je olyan mint a villamos de ennek mind a két oldalán vannak ajtók, a villamosoknak csak a jobb oldalán. :D Aztán a vonat sem megy közös vágányon az előbbi kettővel :D ..és valóban, Bécsben felismerték azt, hogy nem csak a föld alatt mehet a metró, hanem magasvasútként is.

"egész Bécset csúnyán szétszabdalják a vasútvonalak, nyilván nekik nem futja arra, hogy szép is legyen ne csak jó:-)"

Szerintem úgy szép és jó ahogy van, és eléggé bezzegvasút az ÖBB. Most mennek a nagy átalakítások, mint a Railjet csarnok a Südbahnhof-nál, ugyanezen pályaudvar bővítése és felujítása, ugyanígy a Westbahnhof is. De érdekes módon, itt az állomás szétverését is meg tudták oldani fennakadások nélkül, ideiglenes állomásépülettel.

Aztán ha már a jólét. Ezt összecsapva úgy tudnám elmondani, hogy amennyivel jobb a kereset, kb annyival többet is fizetsz a kint létedért. Amikor évvégén jönnek a WienEnergie-től a számlák, akkor van ám reszketés. Meg amikor negyedévente jön az autó biztosítása, ami nálunk majdnem 500 euro az új verdára.
Plusz lehetne mesélni az emberek mentalitásáról, a multikultiról, a különbségekről.

De összességében szerethető ország. ott is megvannak az emberek gondjai, de általában nem nagyon figyel fel rájuk az ember. Miért is tenné? :D

Van egy fura jelenség. Odakint a fiatalok élete -ahogy én látom- abból áll, hogy iskola, hazamenetel, pléjsztéjsön, és fapofa. Olyan búvalbaszott fejeket szoktam olykor látni hogy hihetetlen. Pedig megvan mindenük. Ellenben az öregek kézen fogva szaggatják a várost, mosolyognak, és viccesek. Hétvégenként túráznak. Igen ennek elsősorban az az oka, hogy ők nem a TSZ-ekben robotolták végig az életüket.

mind2 (törölt) 2009.11.18. 15:47:38

Tényleg, Ti mit értetek Balkán, balkáni alatt ? Szemét, kosz, igénytelenség, korrupció, szétaprózottság... ? Horvátország Balkán, vagy balkáni ? Szlovákia keleti része Balkán ? Kőszeg, Sopron, Veszprém Balkán ? Csak úgy odavágjuk, hogy Balkán....

suski 2009.11.18. 15:52:22

@mind2: az a baj, hogy MO-on hülyének nézik azt, aki tisztességes. Nem tudom megmondani, hogy honnan ered ez a dolog, reméljük, hogy "csak" a cuclizmusból és az elmúlt 20 év elkúrásából és kinôjük majd . Vagy nem, mert annál mélyebbre nyúlik vissza...
Balkán (nem földrajzi, hanem ahogy kulturáis értelemben használjuk) az az, amit ma látsz Mo-on, pl. Budapesten. Amit nem ôriznek/nincs leláncolva, azt elviszik.
Lépten-nyomon átvernek. A visszaélés a norma, nem pedig a kivétel, ehhez igazodnak a törvények, erre megy el egy csomó forrás, hogy mindent és mindenkit ôrizni és 6-szor ellenôrizni kell. Szolgáltatás helyett lehúzás, trükkök százai, átverés, tapló ügyfélszolgálatok, korrupt rendôrség/kaller/tisztviselôk, szociáldarwinizmus. Hajléktalanok sorsára hagyása. Soroljam még?? BKV ellenôrök...áruházi gorillák...
Igen, ez szar, amikor mások miatt ég a pofád. Gondoljunk csak az ausztriai ne lopj magyar táblákra...

suski 2009.11.18. 15:56:04

@mind2: én Zágrábban voltam csak, az nem balkáni....csak ámultam, hogy mi van ott x évvel a háború után és mi van Bp-en... Sopron sem balkán. Kelet-Szlovákiában nem voltam. De BP az nagyon balkán, meg az országlakosok mentalitása is...a többségé vagy nemtom mekkora részéé, de az ô hatásuk látszik az országon.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 15:57:06

Sopron balkáni lenne? :D nem annyira. Budapest balkáni? A majdnem mindenben az, csak földrajzilag nem! Horvátország balkáni? Az, hiszen földrajzilag a Nyugat-Balkánhoz tartozik. Az egészségi ellátás is balkáni, meg olykor a mellékhelységek is, de összességében nem tartom olyan balkáninak mint Budapestet, vagy országunk bizonyos részeit. De már előttem is leírták azt, mire gondolok :D

suski 2009.11.18. 16:00:45

@tibor2: a magyar nem jó? :) Most, hogy ilyen jól kedvet csináltunk. Innen már át lehet nyergelni a "sógorokhoz"...

andreasue (törölt) 2009.11.18. 16:01:56

Ezért tisztázzuk, hogy Bécs még Balkán!
Európa Graznál meg Linznél kezdődik.

suski 2009.11.18. 16:05:50

Errôl jut eszembe: 2 magyar bevándorló beszélget Stockholmban, az egyik a buszsofôr..." Képzelje, ezek a hülyék akkor is bedobják a pénzt a jegyre, ha nem vagyok itt ..."

(ez nem vicc, megtörtént)

Br (törölt) 2009.11.18. 16:07:20

Én azt ajánlom mindenkinek, hogy minél többet utazzon, nyitott szemmel járjon a világban. Vegye észre a jó és rossz dolgokat is. (De ne a horvát vagy görög tengerpartra menjen állandóan, ahol egy hétig csak döglik a homokban.) Ez ér valamit...
Aztán ha ezt sok ember megteszi, észrevéve a jó dolgokat, talán itthon is javítani lehetne az állapotokon, leszűrve a kint megszerzett tapasztalatokat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.18. 16:10:33

@Zorro2007:

ez alapján?
10 000 euró felett meg:
((Jövedelem-11 000)x5110)/14 000 - nak a 36,5%-a

nekem 1199 euró jött ki 20 000 eurós jövedelmre
(20 000-11 000)*5110 OSZTVA 14 000= 3278 euró. Ennek a 36,5%-a az adó = 1199 euró

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.18. 16:13:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Gondoltam rád, hogy Neked kellene ezt megírni :))

De én most voltam először így több napra Ausztriában, és engem ezek a dolgok biza' nagyon meg ütöttek ....

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 16:23:48

@zero: jobb ez így, hogy a blog tulaja saját szemével látta -ha csak egy kicsit is - mi folyik ottan Gyön...Labanciában + nagyjából összefoglaltad azokat, amik elsőre szemet szúrnak.
Én majd példának hozom fel -ahogy eddig is- a tapasztalataimat. ;)

Aki meg kimegy, annak annyit tudok javasolni pluszban, hogy tessék sok puncsot vedelni a Christkindlmarkt-okban :D Bécs-Budapest kiránduló jegy 31 euro, ebben van kétnapos zona 100-as bérlet (ezzel Bécsben bármilyen tömegközlekedési eszközt igénybe vehetsz 2 napig) +
...és a legjobb Kebap a a Westbahnhof-on van a lépcsővel szemben :D

Zorro2007 2009.11.18. 16:33:40

@zero: Akkor valamit félreértettél, az szja 3.278EUR, 20.000EUR bevétel után!

A 36,5% azt jelenti, hogy a 11000EUR és 25000EUR közötti rész adózik ennyivel.
De ez csak "tájékoztató" adat, mivel a "adó számitása" képletben ez már benne van.

Ugyanígy van Magyarországon is, az adott % csak az adott sávra vonatkozik. Az alatta lévö összeg mindig a kevesebb %-al adózik.

De átlagban ezt a 3200EUR éves adót kb. 1000EUR-val lehet még csökkenteni a különféle kedvezmények igénybevételével.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.11.18. 16:39:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Én is szeretlek, drága barátom... :-) de nem vagyok BKV-s, csak szimpla közlekedésbarát... :-)

Lehet, hogy Te nap mint nap ott élsz, de azért nem kell ilyen magas lóról beszélni mindenki mással, aki nem volt hozzád hasonlóan szerencsés... hisz ez még nem jelenti azt, hogy az sz@rt se ért egy városhoz, meg egy országhoz aki nem lakik ott... ha pedig mégis ki akarsz oktatni valakit, csak akkor tedd azt, ha Te magad sem féligazságok birtokában élsz.

Jövőre lesz kétóránként railjet Salzburgba, most az esetek többségében át kell szállni Bécsben, erre gondoltam a hozzászólásommal. Az A1-nél meg nem az a baj, hogy betonos, hanem hogy mindig túrják, és épp ezért balesetveszélyes.

A régi kocsikban csak a villanyos rész Elin, amúgy a kasznit gyártó Lohner (később Bombardier) nevét jegyzik fel fő készítőként. Az U6-ról meg már eltűntek az E6/c6-szerelvények, még ha nem is olyan régen. A különféle átfedések közt pedig valóban könnyű eltévedni, de villamos és helyközi vasút valóban jár együtt - pont az általad említett Ustrab-szakaszon, ahol a WLB szerelvényei is megfordulnak...

A Südbahnhof-ot meg nem a railjet miatt építik át, hanem azért, hogy legyen itt is egy központi pályaudvar, ahol nem kell irányt váltani, és nem kell átbumliznia a 18-as villamossal (vagy az S-Bahn-hoz igazodnia) pl. egy Amstetten-Bécsújhely utasnak. Az ÖBB pedig sajnos már csak úgy "bezzegvasút", mint a DB, amely szintén sokat vesztett a renoméból. Hiába a modern kocsi és állomás, ha egyszer a rendszer nem működik megbízhatóan, és ott sem mindig azt nézik, hogy mi jó az utasoknak.

Egyébként azonban teljesen egyetértek Veled, hogy az ottani létnek is vannak árnyoldalai, ott is vannak mindennapok, amiket le kell küzdeni... meg ott is van elég rossz dolog, ami a politika, a gazdaság meg a szociális ellátás kapcsán előkerül. Ha nem is Bécsben, de Berlinben már átéltem mindezt - és nem turistaként egy hétig. Mégis pont a mindennapok is élhetőbbek, és erről nagyon sokban tehetnek az átlagemberek, meg a bennük lévő civil kurázsi - ami miatt például akár 40 régi villamoskocsi közül válogathatsz ki magadnak különjárati szerelvényt.

Amit meg a generációkról írsz, az nem helyi specialitás, a pesti fiatalok közt ugyanúgy egyre kevésebb van, aki értelmesebb módon tudná elfoglalni magát, még ha nem is a társadalom, de önmaga számára is.

wladyslawsky (törölt) 2009.11.18. 16:48:13

@Valakinyolc:

"látogass el Debrecenbe, a macskakő + villamos és gps + intelligens tábla + TISZTA buszok/villamosok itt is megvannak, hálistennek!"

ó, az nem menne neki, ugyanis akkor dicsérni lehetne, és nem fikázni, az meg nem vág profilba neki... most képzelj el egy vastagbőr posztot, amiben méltatják debrecent meg kósa lajost... :-)

btw nem mondom hogy nincs igazság abban amit ír, mert van, de ha valami szintén nagyon gázosan (rossz értelemben véve) "magyaros" mentalitás, akkor ez a "csak a rosszat veszem észre"-féle negatív gondolkodás az

p4o5k0 2009.11.18. 16:51:32

@zero:
Egy kis segítség:
www.bmf.gv.at/service/Anwend/Steuerberech/BruttoNetto/BruttoNetto.htm
Konkrét számokkal:
1205 EUR brutto fizuig "csak" a 13. 14. havi fizetésedből vonnak adót (85,6EUR-t), és egy év alatt SUM 14097EUR-t ("havi" 1174) viszel haza.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 16:53:22

@no-night: jaj nem rád céloztam a BKV-ssal. :D Volt itt egy post, amikor a BKV egyik munkatársa jött oltani azokat, akik esetleg láttak más közlekedési vállalatokat az életben. :D

"Jövőre lesz kétóránként railjet Salzburgba, most az esetek többségében át kell szállni Bécsben, erre gondoltam a hozzászólásommal."

Nem derült ki.

"A régi kocsikban csak a villanyos rész Elin, amúgy a kasznit gyártó Lohner (később Bombardier) nevét jegyzik fel fő készítőként. Az U6-ról meg már eltűntek az E6/c6-szerelvények, még ha nem is olyan régen. A különféle átfedések közt pedig valóban könnyű eltévedni, de villamos és helyközi vasút valóban jár együtt - pont az általad említett Ustrab-szakaszon, ahol a WLB szerelvényei is megfordulnak..."

Most itt sok mindenről el lehetne még vitatkozni, nem tudom miért írnék féligazságokat :D De maradjunk annyiban, hogy 15 kV, 16 2/3 Hz-ről nem járnak be járművek az egyenáram alá :D

"
A Südbahnhof-ot meg nem a railjet miatt építik át, hanem azért, hogy legyen itt is egy központi pályaudvar, ahol nem kell irányt váltani, és nem kell átbumliznia a 18-as villamossal (vagy az S-Bahn-hoz igazodnia)"

Senki nem is állította. A beruházás egy részét képezi a Railjet bázis, de bocs hogy nem mentem bele a teljes részletekbe. De ha gondolod lerajzolom az új vágányokat, az új ívelhúzásokat is, a biztosítóberendezéseket, vitatkozhatunk az aszinkronmotoros járművekről meg amiről akarsz.

"Az ÖBB pedig sajnos már csak úgy "bezzegvasút", mint a DB, amely szintén sokat vesztett a renoméból. Hiába a modern kocsi és állomás, ha egyszer a rendszer nem működik megbízhatóan, és ott sem mindig azt nézik, hogy mi jó az utasoknak."

Ezt sem tudom honnan vetted, amikor pár hónapja készült egy felmérés, ahol az utasok majdnem 90%-a jónak értékelte az ÖBB szolgáltatását. Hiába a modern kocsi? A ragyogás? Annyi több áramnemű új mozdonytól, szép állapotú kocsitól, szép állomástól, jegyautomatáktól az itthoni egyszerű ember többszörösen lefosná a a bokáját első látásra. Nem hogy napi használatban :D Az én tapasztalataim azt mutatják, hogy jól működik a dolog.

Remélem nem hagytam ki semmit.

Hannibal22 2009.11.18. 16:58:51

@wladyslawsky: Villamos a sétálóutcán,oké! Ezen kívül, valami párhuzam a posztban méltatottakkal??

wladyslawsky (törölt) 2009.11.18. 16:59:29

@suski: na igen, de ez nem véletlen... "szerencsésebb történelmi fejlődés",ugye, hogy egy klasszikust idézzek. vajon miért van, hogy a "hülye" svéd bedobja a pénzt akkor is ha nincs ott a sofőr, meg az adóját is befizeti, stb. Többek között, azért, mert a svédek ahhoz szoktak hozzá, hogy amit befizetnek, abból ők maguk mint közösség gyarapszanak... itt meg kinek is fizettünk ? töröknek, habsburgnak, orosznak,... aztán szépen kialakult a mentalitás, hogy akik felettünk vannak, azok a kirablóink, nekik meg nem fizetünk, ha egy mód van rá, mert abból nekünk semmi hasznunk (jelzem ez az utóbbi 20 évben sem változott, köszönhetően 12 éves poszkomcsi uralomnak főleg), sőt, nem fizetni adót az egy kifejezetten hazafias cselekedet volt valamikor

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 17:02:19

@no-night: és még egyszer leírom, eszem ágában sincs közlekedésbarátok, vonatbuzikat bántani :D Azok barátok :D

Az ÖBB-hez itt egy cikkrészlet:

"Ausztriában a Verkehrsclub Österreich minden évben közvéleménykutatásban vizsgálja az utasok elégedettségét a vasúti szolgáltatással kapcsolatosan. Idén összesen 16933 utast kérdeztek meg április és június között a kérdezőbiztosok. A teszt részletes értekelését a www.vcoe.at oldalon – németül – olvashatják az érdeklődők, de most összefoglaljuk olvasóinknak a legfontosabb és legérdekesebb adatokat.

Az értékeléshez érdemes tudni, hogy az iskolai osztályzatokhoz hasonló, a hazaihoz képest fordított ötpontos rendszert alkalmaztak, tehát a képzeletbeli skálán az 1,0 jelenti a legjobb, az 5,0 pedig a legrosszabb értékelést.

A vasút egésze 2,2-es átlagot ért el, ezen belül a távolsági forgalom valamivel jobban szerepelt (2,1), mint az elővárosi (2,3). A vonattípusok versenyét az új favorit, a RailJet nyerte (1,8), míg a dobogó második fokára a németektől átvett és közösen üzemeltetett ICE állhatott fel (2,0). A két „nagyágyút” követi az ÖBB-Eurocity 2,1 illetve az ÖBB-Intercity 2,2 ponttal. Az elővárosi forgalomban jeleskedő REX 2,3, az Euregio 2,4 pontot ért el."

wladyslawsky (törölt) 2009.11.18. 17:11:06

@hannibal22-73(1pár hal 1 db téknősbéka kiskutya): nemrég jártam debrecenben (fehérváriként), és elég komoly különbséget véltem felfedezni szfvár és a civis város között utóbbi javára... aztán kis elgondolkodás után bizonyos törvényszerűségeket véltem felfedezni a két város polgármeseterei és párthovatartozásuk között...
tisztaság, felújított épületek,stb... alapvetően a debreceniek igazi lokápatrióták, amennyire tudom, szal egy Bp-Debrecen (vagy demszky-kósa) összevetés is megérne egy posztot sztem
oké, nyilván salzburggal nem állná az összehasonlítást, de hát bakker, mit várunk, ausztria egy pöttyet szerencsésebb fejlődésű ország történelmileg... 2002-ben jártam Sydney-ben, ölég komoly volt a kontraszt Bp-hez képest, mégsem kezdek el sírni, mert tudom hogy AZT elérni ITT mission impossible, én jóval kevesebbel is beérném...a lehetőségekhez képest felmutatható fejlődés pozitív példája pedig nyugodtan lehetne debrecen, szvsz

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.11.18. 17:12:32

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Nos, látom, hogy tényleg vágod a témát, de akkor pláne figyelj oda, hogy a "kívülállóknak" hogy magyarázod meg, mert vannak még nálam kötözködőbb emberek is... :-)

Csak annyi zavart, hogy lehurrogtad a hozzászólót, hogy egyáltalán nincsenek átfedések a különféle közlekedési nemek közt, de azért a villamos/HÉV akkor is megvan... ;-) (A railjet-ről meg Te is tudod, hogy sokan nem szeretik, és azt is, hogy milyen dolgok miatt nem... én is az utóbbiak táborába tartozok...)

A véleményekről meg annyit, hogy természetesen rengeteg irigyelni való van a kinti vasutakon és városi közlekedési rendszereken, de sajnos ott sem mindig működik minden tökéletesen. Gondolom, Te is olvasol elég szaksajtót, ahol viszont a vasúttal, villamossal foglalkozó emberek (szakmabeliek és amatőrök is) ostorozzák az ÖBB-t, a DB-t (de még az SBB-t is) meg a Wiener Linien-t, hogy nem működnek annyira a szolgáltatásaik, ahogy kellene. Ha az ember a szarhoz van hozzászokva, akkor már egy kicsi jónak is tud örülni, ha viszont a jóhoz, akkor már a legkisebb szarpötty is dühíti...

suski 2009.11.18. 17:19:33

@wladyslawsky: nono, az idegen uralom ezt nem magyarázza, a finnek is bedobják, pedig ôk is csak 1917-tôl függetlenek. Azonkívül a magyarok nem csak az adót nem fizetik be, hanem egymástól is lopnak. Hiába a kismillió szabály, a magyarnak az az elsô gondolata, hogy hogyan lehet kijátszani...egy skandinávnak eszébe sem jut, hogy ki kellene játszani...

Hannibal22 2009.11.18. 17:21:33

@wladyslawsky: Előző kommentedet félreértettem,bocs! Demszky-Kósa összevetés tényleg megérne egy posztot:))

suski 2009.11.18. 17:22:15

@wladyslawsky: oké, de nézz körül Prágában, velük ugyanonnan indultunk.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 17:24:22

@no-night: "Ha az ember a szarhoz van hozzászokva, akkor már egy kicsi jónak is tud örülni, ha viszont a jóhoz, akkor már a legkisebb szarpötty is dühíti..."

Egyetértünk. Például az ICE helyett, nem tudom hogy viseltem volna az emeletes kocsit :D

Vagy ha már Berlin, a kiesett S-bahn helyett, hogy viseltem volna a körülményesebb vonatozást.

De egyszerű magyarként bizony azt látom, hogy -ahogy írod kisebb-nagyobb problémákkal- működik odakint a közlekedés, és lényegesen élhetőbb körülményekkel. Nekem az a "szar" Wiener Linien ezerszer jobb alternatíva lenne mint a BKV :D

Railjet-et a termes kocsik miatt nem szereted? :D

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.11.18. 17:42:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Nyert... (valószínű, hogy más dimenziókban már találkoztunk, igaz, nem személyesen... ;-))) )

WL esetében csak az a baj, hogy én ismerem az "ULF előtti" korszakot is... és most ne arra gondolj elsősorban, hogy egy ULF-ból nem lehet olyan jól nézelődni, mint a pótkocsikon az első ajtó előtti üléseken (még ha az se mindegy), hanem arra is, hogy jóval elhanyagoltabbak, mint 10 évvel ezelőtt. (Igaz, ez egész Bécsre passzol, hol volt még akkor annyi falfirka például...)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.11.18. 17:44:33

@suski: Nem ugyanonnan indultunk. A csehek mindig előttünk jártak mindenben. Például volt annyi érzékük a dolgokhoz még a nagy államosítások idején, hogy nem csináltak az összes kastélyból szoc.otthont, nevelőintézetet meg téesz-irodaházat, hanem a 20-30 legfontosabbat eleve múzeumnak nevezték ki, amikor elvették az uraktól. (Érdekes persze az is, hogy ott is volt háború, oda is bementek az oroszok, mégse hordták szét előzetesen a berendezést...)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.18. 17:49:26

@no-night: valami rémlik.. :D

Én sajnos nem ismerem a régi korszakot. Már "vegyes üzemben" kerültem ki :D

mind2 (törölt) 2009.11.18. 17:52:16

Elolvastam azokat a kommenteket, amik azóta születtek, hogy itt hagytalak benneteket. Finnek, osztrákok, ausztrálok, texasiak... egy közös pont van : hogy nem bombázták szarrá őket,nem verték szét évszázadokig az országukat, és nem volt sehol komcsi uralom. Katonákat adtak, kicsit összeakaszkodtak az oroszokkal, de se amerikai pilóták, se kirgiz származású orosz harcosok nem tapostak a lelkükön. Rossz helyen vagyunk fiúk, született gazemberek szívják a vérünket, és imádjuk a megosztottságunkat. Mint fogalom a Balkán, széttöredezettséget, elapródozottságot jelent( ett ) Én inkább úgy fogalmaznám, hogy olyan hely, ahol a törvényt gazemberek hozzák, azért hogy ne kelljen betartaniuk. A törvények azért születnek, hogy a formának adjunk nevet , a tartalom meg értünk van . Mármint őértük.
Kinevetjük a horvát vécét ? A román utakat ? A szlovákot mert nincs koronája ? A bosnyákot, mert hamarosan muzulmán lesz ? A szerbet, mert szarik bele az EU-ba, és nem akar minaretet építeni ? De mindegyik harcosabb, mint mi vagyunk. Mindegyik kiáll a véreiért, egy állampolgárságot megszavaz, egy nyelvtörvényt a bénult EU-n keresztül ver.. hadd ne folytassam.
Balkán lettünk ? Nem hiszem. Azt se, hogy - csak - magyarok dobálják el a flakonokat az út mellett ( a román, bolgár, ukrán, orosz kamionos Hegyeshalomig dobja csak el, utána gyűjtögeti a fülkében ) , meg azt se, hogy egy bosnyák rendőrnél ne lenne különb a magyar rendőr...
Ami itt balkáni, az nem mi vagyunk. Aki itt balkáni, azt azzá tették. Se érték se tekintélytisztelet.
Nem esek hasra egy nyugati előtt sem, mert lehet, egy kuplerájban élünk, de még mindig jobb , mint amit akkor éreztem, amikor- anno - Nyugat-Németországban - egy vacsora során megkérdezték tőlem, hogy ízlik-e a lazac különlegesség. Mondtam, igen, finom . Kérdezte az illető : tudom, hogy milyen drága ? Mondtam : nem. Pedig nem zabáltam 2 pofára mert jól nevelt kislány vagyok, de akkor arra gondoltam, hogy megemésztetted már a repülőre felcsempészett házi magyar szalámit te barom ???? És vittem már orvoshoz - nem, nem , cseppet sem balkáni - olyan ( nyugati ) embereket, akik hányásig zabáltak a magyar kajából és eszméletlenre vedelték magukat a magyar pálinkából.
Én inkább viselkedésre mondanám azt, hogy balkáni. Lehet egy berlini gyros-árus jobb fej, rugalmasabb, kedvesebb, becsületesebb ( saját tapasztalat ) mint egy grazi mézes- gyertya árus. Mert előbbi nem, utóbbi le akart húzni a tavalyi karácsonyi vásáron.
És a lopás, lehúzás... nos az is az. Ez is személyes tapasztalat.
Rend kéne , semmi más.
De felejtsük már el a Balkánt. Balkániak vannak Londonban is, és becsületes emberek Szabolcsban is.

abandi 2009.11.18. 18:08:03

@mind2:
Hűha...
egyetértek.

Hannibal22 2009.11.18. 18:31:42

@mind2: abandit tudom ismételni! Talán annyit még hozzá,hogy a szavakkal jobban bánsz mint maga Kertész Imre:)

mind2 (törölt) 2009.11.18. 18:34:32

Kérdeztetek egyetlen németet is, hogy saját lakása- családi háza - van, vagy béreltben lakik ? Nem emlékszem pontosan, de pl. a németek 70%-a bérleményben éli a mindennapi életét. Legalábbis az ex-nyugati országrészben. Mondjuk, ha a hitelek bedőlnek nálunk- és ilyen mértékben ahogy eddig - nálunk is hasonló lenne a helyzet. Ha lennének bérelhető bérlakások.
Századszor is leírom : amink van, az páratlan. Vizünk, földünk, eszünk, éghajlatunk. Amire az elkövetkezendő 100 évben a legnagyobb szükség lesz az északi féltekén. És az emberek nem Karintiába akarnak majd menni a hegyek közé,... hanem olyan területet keresni, ahol megnő olyan növény, amit meg tudnak enni, és olyan víz, ami felbugyog, ha leásnak.. És innen üdvözlöm azt a holland telepest, akinek helyén van az esze, és Zalában vesz ingatlant. Pedig ugye ott is terem paradicsom... igaz, se íze se szaga, se zamata...:(

abandi 2009.11.18. 18:46:46

Én a '90-es években a "márjahilferstrasszétól" két utcányira cigánytelepeket láttam törökökkel, nagy tömegben. Biztos megoldották mára...
A vidék az más.
Tényleg, mint ha egy vasúti modellpálya tartozéka lennék én is, kicsiben.
Tüchtig.

mind2 (törölt) 2009.11.18. 18:54:01

@hannibal22-73(1pár hal 1 db téknősbéka kiskutya): Nekem a lehajtott fejünkből van q-ra elegem. A család fele nyugaton él, és hív, hogy ott milyen lehetőségek előtt állhatnánk. Zsír gazdagság meg ilyenek. És ámulok azokon a képeken, amiket láttam, mert ismerem ( szép volt Zero ) de MÖGÖTTE azt is ismerem, hogy se hús, se hal. És q-ra elegem van abból, hogy a szép életkilátások mellett nem tudom elmagyarázni : vannak mondatok, amik lefordíthatatlanok, mert Adyt vagy Radnótit nem lehet lefordítani. És a rendre vágyom, de nem biztos hogy azoktól akik jönni akarnak. Ezt hogy lehet kifejezni ?

abandi 2009.11.18. 19:03:35

@mind2:
"Ezt hogy lehet kifejezni ?"
Bővebben.
Mert jőni fog, ha jőni kell...

suski 2009.11.18. 19:07:23

@mind2: szerintem most itt félrementünk egy kicsit és túl sok dolgot kavartál bele. Nem az a lényeg, hogy egy-egy német vagy magyar hogy viselkedik, hanem az összkép...
A szlovákok nyelvtörvény-átverését én nem tekinteném pozitívumnak, nem azért mert pont a magyar az a nyelv, amit betiltottak, hanem mert ez pont annak a jele, hogy ezek paranoiás, betegagyú vademberek. ( természetesen nem minden szlovák bla bla) .
Az meg, hogy nem bombázták szarrá, komcsik stb, nem mérvadó, nézd meg pl Németországot, ott aztán volt bombázás is meg komcsik is.
Az is kicsit ismerôs és szerintem önámító szöveg, hogy vki más tette mindezt velünk...
Én sem tudom miért van ez, itt is azért írogatjuk ezeket, hogy gondolkodjunk rajta. De reménykedni is lehet, hiszen a vidéki városok nem mind kuplerájok, vagy 56-ban is kint lehetett hagyni a gyûjtött pénzt és a betört kirakatokból sem vittek el semmit. Tehát lehet, hogy csak vissza kéne találni ehhez.
Ami a kaját illeti, hát a paradicsom tényleg finomabb, de elég jól haladunk a mg teljes felszámolása illetve idegen kézbe szállingózása felé. Úgyhogy ez is elveszik, ha hagyjuk.

suski 2009.11.18. 19:12:16

@mind2: nem is a gazdagság a lényeg, több pénzbôl persze jobban lehet ugrálni, de nekem ne mondja senki, hogy pl a hajléktalanok ellátása annyiba kerül, hogy demszky hatodik metrovonalát is felemészti. Nem találnak egy kurva épületet nekik vhol? Ez a legelsô egy civilizált országban, hogy kiszolgáltatott, nyomorék embereket nem hagyunk a saját ürülékükben fetrengeni a köztereinken.
Csak ugye ott is mi a bibi? A hajléktalanszállóra nem megy be, mert LOPNAK. Egymástól a tök nincstelenek....

abandi 2009.11.18. 19:16:12

Egyébként az osztrákoknál alamuszibb politikát senki sem csinál.

mind2 (törölt) 2009.11.18. 19:24:49

@suski: az összkép, írtam, hogy egyedül kevés vagyok, meg Te is, meg mindannyian akik valamihez ragaszkodunk. DE a lényeg, hogy hogy viselkedünk, nagyon is lényeg... Nézzem meg Németországot ? És a Marshall segély ? Amit mi büszkén abortáltunk el ? Nekünk nem kellett igaz ? Vidéki nagyvárosban élek, egyre szebb lesz...és az országot is szeretem, pedig szétrázza a veseköveimet az út, ami a határtól hazavezet ( pozitívum a kövek miatt, meg magyar szarkazmus... tudom- tudom ... ) És jó hazajönni, és nem enged messzire menni...
És felháborodás lesz úrrá rajtam, ha lebalkánoznak. ( mert láttam a Balkánt, vagy amit képzelnek róla azok, akik nem látták ) és pofán törölnék mindenkit, ha ront a környezeten, vagy az önbecsülésünkön, és nézem a képeket.
Bazz, mindig az jut eszembe, ezek ennyivel okosabbak, eszesebbek, talpraesettebbek, szépérzékűbbek, mint mi ? Igen : ott nyugaton . Mi az, ami megkülönböztet ? Habitus ? Megosztottság ? A muskátlis ablakok száma ? A farakások, amiket nem lopnak el egymástól ? Mi a fa** különböztet meg bennünket egymástól ????
Azt hiszem, a türelem. Tudod, az a birka :)

Horizont 2009.11.18. 19:29:52

Nagyon jó a poszt zero, gratulálok, a képekért külön.
Szerintem nem lehet összehasonlítani kinek jobb, hol jobb, melyik országban a jobb. Mert ez egyénfüggő. Kinek mi a fontos. Elgondolkoztató ha magáról mindenki (itt legalábbis) azt tartja, hogy rendes ember, igényes a családjában, igényes (lenne) a környezetére, rendet szeretne az országban,elítéli a (kívül, belül) környezetrombolókat, szeretné szeretni a hazáját...akkor mi a baj? Túl kevesen vagyunk? Rosszul kódoltak? Nem lehet mindent a szocializmusra fogni, mégis csak eltelt 20 év a demokráciában.
Hallom a híradóban, hogy Szombathelyen (nem Borsodban, Szabolcsban) elloptak 130 db. vasfedőlapot, amit az utcai gázcsonkok fölé lettek kihelyezve. Benne a gázművek jelzésével. És nagy részét megtalálták a színesfémkereskedésben. Ez kinézte, ez ellopta, ez átvette, ez kifizette, mi pedig megfizetjük. Na és amikor töményen kapja az ember nap mint nap a pofájába ezeket a híreket, akkor a képzeletbeli szótárából töröl minden emberi szót és szarik mindenre, és csak azt sajnálja, hogy miért ilyen rossz helyre született!

mind2 (törölt) 2009.11.18. 19:35:21

@Horizont: Se kevesen nem vagyunk, se rosszul kódoltak nem vagyunk. Mi dolgozunk, és nem érünk rá lopni, ennyi a különbség. Remélem többen leszünk. Akik odafigyelünk :)

Horizont 2009.11.18. 19:44:41

@mind2: Olyan jól megírtál mindent!!!

mind2 (törölt) 2009.11.18. 19:47:20

@Horizont: közel 800. ezer nevében ???

suski 2009.11.18. 19:48:16

@mind2: én is sokat töprengek azon, hogy mi különböztet meg...úgy 20 év múlva már talán kiderül.
Hát a balkán helyett mondhattam volna mást is, de ezekre az állapotokra ezt a szót használjuk, vonatkoztass el a földrajzi tartalmától...Afrikát mégse mondhatok, bár a múltkor hallottam, hogy a szudáni kezdô orvosok fizetése több, mint nálunk...Az is vicces volt, mikor egy külföldi orvos mesélte , hogy képzeljem el, hogy Tanzániában a fizetésének egy részét borítékban kapta, csak egy töredéke volt hivatalos...ja mondom, Mo-on ez bevett gyakorlat...
A lebalkánozást külföldiektôl én sem szeretem, de mivel én is magyar vagyok, egymást nemigen tudjuk lebalkánozni, vagy nem is igen értem, hogyan lehet ezen megsertôdni.
A Marshall segélyre sem lehet hivatkozni, Finno, Spanyolo pl, nem kapott , de Töröko igen.
Egy kis zsozsó nem ártott volna 89-ben Kelet-Eu-nak sem, de nézd meg most mi van: állítólag ömlik be az Eu-s pénz. Te látod, hogy hová ömlik?
De ismétlem, hogy nem feltétlenül pénzkérdés. Jól fizetett köztisztviselôk elképesztô üzelmeket folytatnak, lejáratva ezzel az egész hivatásukat. És soha nem kerültek ezek nyilvánosságra, meg is úszták mind.

abandi 2009.11.18. 19:58:42

@mind2:
Sajnos elcigányosodik itt lassan mindenki! Szemetelnek szana-szét... az óvodák,iskolák környékén a szülők által kézenfogott ivadékok is.
A dajcsoknak, meg balkán vagyunk (meg ajrópában mindenkinek... és a ruszkiknak is), és ide járnak fingani egyett.

Roxvox 2009.11.18. 20:00:31

Hány generációváltás kell egy rendszerváltáshoz? :(((((

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.18. 20:14:36

@zero: "Nos, Salzburgban ez teljesen alap, az összes trolit kijelzi, hány perc fog megérkezni."
bocs, de kicsit "húzza a lábát" :)

Krikri 2009.11.18. 20:37:29

Mi is sógorékhoz járunk "kikapcsolódni" sajnos mindíg fájó szívvel állapítom meg de Magyarország a vesztes az összehasonlításban :-( minden téren :-( azt nem is említve h a nemzetközi hálózatok nagy részében ott olcsóbb a cucc mint a magyar ugyanazon boltokban :-(

Corry 2009.11.18. 21:14:20

Zero,

a képek nagyon jólestek, imádom Salzburgot, a tavakról is szívesen láttam volna, de a jövedelemadós dolog hogy jött ki, nem értem:

de.wikipedia.org/wiki/Einkommensteuer

Itt az Österreich linkre kéretik kattintani, a 25 ezer euróig 36,5 % jön ki, a Steuer(adó) reform után. Láthatóan csökkentették egyébként az adókulcsokat.
Tehát nekem nem az a lényegi különbség, hogy ott sokkal kevesebb adót szednek, hanem inkább az, hogy a beszedett adóból MŰKÖDTETIK az országot és nem másra használják fel.

esef 2009.11.18. 21:44:34

@zero:
Metróépítő Demszky elvtársnak tudnám ajánlani, hogy hozzád hasonlóan utazgasson egy kicsit a nagyvilágban. Mondjuk elmehetne Párizsba. Vagy Londonba. Vagy Moszkvába... Ami ott van az metró, ami itt van az a bohóckodás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.18. 22:20:48

@Corry:

Nem gondoltam volna, hogy ennyire bejön a poszt, de a sok szir-szar után/mellett ez tényleg felüdülés...

Majd akkor 7végére csinálok egy folytatást, hogy hol jártunk pontosan és mit láttunk :)

mikimiki 2009.11.18. 23:40:53

Szóval az őrségben sem lopnak el semmit,se fát sem kint hagyott szerszámot biciglit stb.Még most.Kerités sincs a házak körül,de nagy a szegénység ott is,csak nem divat a lopás.

mikimiki 2009.11.18. 23:59:34

Na szóval egy pesti barátom kölcsön adta a felsőszöllnöki házát,egy hónapot voltam ott ősz elején,levoltam nyűgözve az ottani emberek egyszerű barátságos lényétől.Aztán egy nap végre átmentem az erdőn keresztül a kb.3-4km re lévő határmenti osztrák falucskába...majdnem sirva fakadtam az első pár ház,a rendezettség,a tisztaság az ott lakok kedvessége láttán.(idős emberek mosolyogva előre köszöntek az utcán). Számomra eddig nem tapasztalt nyugalom,békesség,rendezettség áradt mindenhonnan.Nem csak a porták voltak szépek,az egész faluban uralkodott a rend,mérhetetlen tisztaság,közterületeken is ugyanolyan nyirott pázsitok mint a házak körül,30 cm-es diszkeritéseken belül.Közösségi közlekedés gyönyörű buszokkal,hiába van mindenkinek autója,akkor is törvény van erre.Aztán hazamentem (Ózdra)Gondolhatjátok azóta lelkibeteg vagyok,nem kellett volna odamennem,azóta értelmetlen az életem.

Hófehérke hét kicsi törpéje 2009.11.19. 01:04:07

Igenis, a Kádár-kommunizmus nagyon sokat, ha nem a legtöbbet ártott. Ugyanis pont a pihe-puha lágysága, ami zombivá tette az ittenieket. Mi is volt a jelszó? "Aki nincs ellenünk, az velünk van". Magyarul, ha nem ugatsz bele, akkor mi is békén hagyunk és lassan még gyarapodhatsz is. Ezzel szemben a lengyeleknél Jaruzelzki volt, az NDK-ban a Stasi, a csehszlovákoknál a '68-as tavasz, románoknál Ceauşescu. Tehát csupa olyan elem, ami miatt utálják a kommunizmust, nem is vágnyak vissza bele. Ezzel szemben nálunk a Kádár-kormány folyamatosan korrumpálta a társadalmat. Rombolta a hitet, az összetartást, az önszerveződést, mert attól tartott, hogy újra '56 jön. Cserébe szerény anyagi körülmény javulást nyújtott, szabad szombatot, nyaralót, Aradszky Lászlót. És az emberek elfogadták, benyalták. És ma, amikor elméletileg egy globális versenyhelyzet van, a magyarok nagy többsége lusta, beszari, élhetetlen. Ahelyett, hogy egy délután átgondolná, hogyan hozhatná egyenesbe az életét, helyette mónikasót néz, utálja a szomszédot, mert neki Opelje van és közben visszasírja a Kádár-érát, mert akkor elég volt beleülni a székbe, munka mindig volt.

Nah, ez az ami óriási különbség köztünk és a nyugat között. Ott is lopnak, ott is vannak stiklik (épp most robbant ki egy nagy ÖBB botrány (lásd múlt heti HVG)), de az embereknek meg sem fordul a fejében, hogy majd az állam mindent megold helyettük. Nálunk viszont igen, és ezért még mindig mindenki visszasírja Kádárt. Mert akkor az állam jobb-szarabb minőségben igyekezett mindent megoldani, míg nekik elég volt egy Kőbányait felbontani. És felvonulni május 1-jén.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.19. 01:12:02

Ahol most élek, ott júliusban adták át az új vasútállomást és fejlesztették fel a vonalat... Nem bezárták, nem átjátszották és nem veszteséges. A 22 kilométerre lévő nagyvárosban dolgozóknak kialakítottak kb. 120 parkolóhelyet, egész napra 2 euró a parkolási díj. A vonatjegy 6.50, retúr. A vonatok kifogástalanul tiszták és pontosak. Ennél gyorsabban autóval sem lehet bejutni, ez meg másik dolog és ott ugye még parkolót keresni, dugóban állni...

Na most kérem szépen, itt a minimálbér 10 euró/óra. Lehet számolgatni. Persze bérlettel még olcsóbb...

cefnewsandnotices.blogspot.com/2009/07/midleton-cork-rail-service-to-open.html

Messze vagytok Európától, az a helyzet... :(

kacce 2009.11.19. 01:20:47

Legyen egy ilyen poszt mindekire ösztönző hatással, hogy ő maga mit tehet azért, hogy Magyarország jobb legyen: pl. nem dobja el a csikket, mosolyog az utcán ésatöbbi. Talán apróságok, de szerintem fontosak a változáshoz. Nem letörni kell, ha jót látunk máshol és elkönyvelni, hogy otthon meg minden szar.
Vannak Magyarországnál sokkal rosszabb helyek a világon, de szegényebb országok is ahol pl nem lógó orral mászkálnak az emberek és egyébként Nyugat-Európában meg azok a jó és szép helyek, amiket még nem özönlöttek el az európaitól eltérő kultúrájú bevándorlók...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.19. 01:26:33

@kacce: Pontosan rávilágítottál a problémára: a mentalitás. Azért szomorú ez, mert két napja vagyok itthon és pénteken megyek vissza, de szívem szerint most azonnal indulnék vissza. Pedig szeretem a hazámat, csak ahogy kinéz és akik élnek benne, az nem éppen szívderítő... Mindenkit kizavarnék egy-egy hónapra ide, vagy akár sógorékhoz is, csak hogy legyen fogalom, hogy hol van megbaszva otthon az egész és hogy nem minden pénz kérdése. A szemetelés, a piros lámpán való áthajtás, a rongálás csak néhány olyan dolog, ami sokat ront az összképen mifelénk, pedig ellene tenni ingyenes...

2009.11.19. 09:50:49

Először is: salzburgi bahnhofot jelenleg átépítik, ráfért, mert úgy nézett ki mint a reterát. Én legutóbb hétfőn jártam arra, de eddig is kerültem, ha csak lehetett, mert a német vasút után Salzburg már kelet-európa.

Az hogy a Münchenből jövő Rail Jet fél órát késett, már szóra sem érdemes, mert az előző járatot Münchenben már a félórás késésés miatt lekéstem. (át kellett íratni a jegyemet Münchenben, ami azzal is járt, hogy csak 2x átszállással tudtam haza jönni)

Papír szerint a 3-as ról indult volna a vonatom, de ott folyt az építkezés és senki nem tudta megmondani, hogy hányasról fog indulni. Salzburgban megvariálják a dolgokat, mert van a , b, c, vágány attól függően, hogy elejéről vagy a közepéről indul a vonat, ezt már tudtam, de ettől még a koffer nem lett könnyebb.
A 17.04 es bécsi már ki volt írva, de a 17,00 -s RJ nem , örültem, hogy végre megtaláltam az indulás helyét, így az, hogy esetleg egy kávét megigyak már nem jöhetett szóba, mert a resti meg a vágányok között már áthidalhatatlan volt a távolság.
Természetesen a RJ is késett , Bécsben a 10 percből igy csak 0,5 perc maradt az átszállásra (azért egy cigit jó lett volna elszívni, a vonatok ugyanis nem dohányzók).

A MÁV EC nem késett, menetrend szerint ért a keletibe. Az igaz, hogy ahová a jegyem szólt az a kocsi defektes volt, de hely volt bőven, igaz koszos, de volt. A 2€-s Gösserrel kárpótoltam magam érte.

suski 2009.11.19. 10:32:38

@Frengi: tényleg ilyenkor mi van, hogyha kedvezményes, adott vonatra szóló jegyed van, de az elôzô vonatod késik és nem éred el? Ingyen átírják vagy kifizettetik veled az új jegyet?

redriot77 2009.11.19. 10:38:51

Tavaly töltöttünk ugyanezen a környéken 5 napot, és mi is ugyanezt tapasztaltuk.

1. Tiszteletben tartják a magántulajdont. Nem nyúlnak ahhoz ami a másé. (Azért ott is gyülekeznek a sötét felhők: Bad Ischl-ben egy veteránautó találkozóba botlottunk. A városháza előtti parkban álltak felsorakozva az autómatuzsálemek, sokat otthagyott őrizetlenül a gazdája. Egy csapat albán/török/kokeró gyerek meg végigfogdosta az összeset: a dudákat nyomogatta, a kormányt rángatta stb. Ők már máshogy szocializálódtak mint az átlag osztrák :(((

2. Tisztában tartják a közösségi tulajdont. Az hogy vmi közhasználatú, az náluk nem egyenlő azzal, hogy azt szét lehet baszni, össze lehet szarni, hugyozni, firkálni, el lehet lopni. Vigyáznak rá.

3. Igényesek a környezetükre.

Ezek olyan dolgok, amiket a magyar ember is be tudna tartani. Ha nem lenne olyan, amilyen.

redriot77 2009.11.19. 10:39:56

Egyébként úgy hallottam, hogy Salzburgba érdemesebb vonattal menni, mert a szebb tájakon megy mint az autópálya. Igaz ez?

avus · http://avus.blog.hu 2009.11.19. 10:41:14

Közlekedésileg Budapestet nem Salzburghoz kellene mérni, hanem egymillió feletti városokhoz. Ettől függetlenül persze jogos kritizálni.

Az viszont meglep, hogy amíg máskor a nyugat a dekadencia fellegvára, addig az ilyen posztokra milyen össznépi irigykedés kerekedik.

2009.11.19. 10:59:47

@suski: átirják ingyen, és adnak egy formulárt hogy 15% -ot vissza igényelhetsz, de ez nekem nem kárpótlás azért, hogy 2x kellett még München utan átszállnom, a közvetlen pesti helyett, basszák meg! (már Kasselbe késve érkezett fékhiba miatt, de még azzal elértem volna, ha menetközben nem állítja meg a rendőrség a vonatot)

2009.11.19. 11:02:14

@redriot77: nem tudom, mert lila volt a fejem a méregtől, meg már sötét is volt, és máskor is inkább filmet néztem.

2009.11.19. 11:03:47

@kacce: én néha már ott tartok, hogy ha haza érek, megállok egy kuka mellett dohányozni, mert kinnt azt szoktam meg.

2009.11.19. 11:08:21

Amikor Bécsben lezöttyentem a MÁV mocskos üléseire már éreztem, hogy itthon vagyok,és jó érzés töltött el, Bruch után a magyar kalauzok is csak finoman szóltak, hogy ne dohányozzak, de nem balhéztak. (igaz volt nálam hamutartó)

2009.11.19. 11:11:29

@suski: Kolléganők Dortmunból jöttek volna haza az esti busszal, de a busz nem ott állt meg, ahol szokott, és nem vette fel őket, igy 300€-ból jöttek haza vonattal, ami igazán nagy szívás.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.19. 11:47:13

Na még egy történetet elmesélek, szintén Bécsi élmény. A kecó Floridsdorf-ban van a 21. kerületben. A kerületről annyit illik tudni, hogy Bécs második legnagyobb lélekszámú kerülete, és igen sokféle népség lakik a környéken. Főképpen törökök.
Leparkoltunk a párommal, pakolunk ki a kocsiból, valamiért egy darabig bennük volt az itthon jól megszokott, autórádió előlapot le, tokba be, lakásba felhoz. Volt jó sok cucc amit ki kellett pakolni, és irány a sok lépcső. Egy idő után hiányérzetem támadt, és igen! Az autórádiót sikerült a kocsi tetején hagyni. Nagyjából egy órát volt az autó tetején a pakk, szép Pioneer felirattal a tetején. A kutya nem ért hozzá, pedig elég forgalmas az utca. Kisebb agyfaszt kaptam, de ahogy mondtam nem vették le, nem lopták el, nem törték össze. Itthon vajon mennyi ideig maradt volna a kocsi tetején. Ismerünk olyan kis időegységet? :D

Roltii 2009.11.19. 11:52:52

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
milyen autó? Ha sötétített üvegő Audi, akkor a 8kerbe valszeg napokig otthagyhatod, félnek hozzányúlni... ha piros 1,1 Suzuki, akkor már más a helyzet:D

Bécsi történet:
mentem Villachba vonattal Bp-ről. Bécsig MÁV kocsi, a régi kabinos unalomig ismert. Nem volt se túl tiszta, se túl szép, de volt fűtés. Bécsben átszálltam az IC szerű valamire, ami tiszta volt, szép, csinos stb, csak épp mínusz fok volt rajta, és a kaller csak rázta a fejét, hogy ez van. Mindenki nagykabátba utazott és próbált nem megfagyni...Élmény volt -20 fokos Villachba beérni és leszállni:D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.19. 11:59:45

@Roltii: ez egy atomsárga Citroen C1 ;)

Vonatos történeteim is vannak, hejj de még mennyi. A múltkor egy problémás IC-rapid kocsira pattantam fel, ahol egy idő után elég hűvös lett, majd a világítás is elszállt. A kaller jött, és mondta, hogy nyugodtan másszunk át az első osztályra ingyé'. Na szóval a MÁV-nál is vannak jó arcok :D
Persze vannak büdös parasztok is, akik beülnek az egyetlen foglalt helyre a CAF fülkés kocsijában, amely hely persze a tiéd. A hegyeshalmi vonalon, főleg az egyetemisták számítanak ilyen intellektuelnek, akik azt gondolják hogy megvették a diákjegyet az EC-re, akkor már megvették az egész vonatot is.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.11.19. 13:14:15

Annyit tennék hozzá, hogy a "bezzeg a nyugati nem szemetel" történet csak látszat, Én Írország egyik agyonreklámozott turistavárosában élek, mely minden évben indul az összes tiszta város meg virágos város meg mittudomén díjért, mert annyira tiszta. Mármint nappal. De mivel én éjszaka dolgozom, s hajnalban megyek haza, sokszor látom, hogy bizony majdnem térdig lehet gázolni a szemétben, amit a mulatozó ifjúság szétszór egy jól sikerült buli alatt/után. Másrészről viszont reggel 6 környékén jönnek a várostakarítók, akik nemcsak a seprűt támasztják a pénzért, hanem dolgoznak is keményen, s így reggel 8-ra a város ismét a tisztaság mintaképe lesz.

Bit Rot 2009.11.19. 13:46:44

Jó, azért a Meki olcsó, amúgy ha beülsz étterembe, az minimum 10-15-20 euro, szolídan fogyasztva. Ami 2500-5000 Forint, ami drágább valamivel, mint Pesten. (Mondjuk a duplája. De a fizetéseik több mint duplái a magyarnak.)

Bit Rot 2009.11.19. 13:47:22

@Droli:
"Másrészről viszont reggel 6 környékén jönnek a várostakarítók, akik nemcsak a seprűt támasztják a pénzért, hanem dolgoznak is keményen, s így reggel 8-ra a város ismét a tisztaság mintaképe lesz."

Magyarországon lassan 100 ezer közmunkást foglalkoztat az állam, hát, oldja meg!

Roltii 2009.11.19. 13:48:58

@Bit Rot:
Inkább 15-20 euró, 10ből neccesen jön ki, ahhoz nagyon meg kell nézned. Zero 6 eurós pizzája is sántít, a normálisak ott is 8euró környékén szoktak lenni (sonka-gomba-kukorica). Egyébként én Cola függő vagyok, na az például g**i drága szokott lenni külföldön, akár kicsibe akár nagy kiszerelésbe.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.19. 13:51:18

@Roltii: zero 6 euros pizzája teljesen rendjén van. Olcsón ki lehet jönni egy étteremben, persze úgy ha nem iszol semmit ;) Egy két fős zabálás a kedvenc olasz éttermünkben olyan 50 euro szokott lenni.

Tündér_Lala 2009.11.19. 14:01:27

Valóban megdöbbentő élmény, nyugat felé át lépni a határt. Az első benyomás a rend, tisztaság, igényesség. Látható megrepedt falú ház, de koszos, gazzal felvert udvarú nem.
A tisztaságnak két oka van (ami összefügg egymással), hogy valóban takarítanak és a tisza helyen nem szemetelnek az emberek, azonkívül vannak szeméttartók.
Egy kisvárost valóban nem lehet összehasonlítani egy milliós nagyvárossal (nálunk sem), mert a patriótizmus a kisvárosban sokkal jobban hat. A kisváros mindig rendezettebb, jobban magukénak érzik annak lakói.
A számunkra hátrányos különbség okai szerintem a kommunizmusban kialakult trehányság és igénytelenség, valamint erre rárakódva a rendszerváltás után a barom liberálisok tombolása (lásd grafiti stb) és mégvalami a városvezetés (mutyizás és lenyúlás, fontos pozíciókba haverok elhelyezése ahová valódi szakeberek kellenének, a várost akár annak érdekei ellenére is politikai célok érdekében használni stb. és emellett a pénzügyi lehetőségek korlátozottsága , de ez a legkissebb ok).
Jó lenne változtatni, jó lenne elhivatott embereket találni a vezetésbe és jó lenne végre a jövőben bizakodó és nem elkeseredett emberekkel találkozni az utcákon, mert bizony ez is meghatározza a közérzetet itthon.

drkovax 2009.11.19. 14:59:38

"Valóban megdöbbentő élmény, nyugat felé át lépni a határt"
Ennél megdöbbentőbb, hogy nyugat elé haladva még az egykori török hódoltság határvonalát is lehet érzékelni, már nem egyetlen vonalként, de egy 5-10 km-es sávként, akár az M1-ről, anyósülésről bámészkodva ...

Hiszia Piszi 2009.11.19. 20:24:40

Vajon még a mi életünkben megtörténik az a csoda,hogy hajlandóak költeni az önkormányzatok,vagy a turizmusból élők az ingyenes nyilvános vécékre?Szerintem sokkal több pénzbe kerül az a turisztariasztó állapot,hogy minden kapualj,és park igen erősen húgyszagú...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.19. 21:52:27

@Seduxen: mit mondott? nem hallottam.

egyébként itthon is eltüzelik ezt a famennyiséget, csak pl. a kazicbarcikai "bio" erőműben. (attól bio, hogy erdőket égetnek el), meg az illegális fakitermelésből adódóan (nem csóró dzsipók biciklivel!)

egyszer csinálok már egy képet barcikán ha arra járok. padlós.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.19. 22:05:04

@Droli: Alatamaszthatom, a fiatalok itt is trogerek, az ugyan B oldal, hogy 100 eurot ki kell kohogni, ha szemetelesen eri oket a litter ward... :D De ez Nemetorszagban is igy van sajnos, a sok kis emos kinezetu kocsog gyerek ugyanugy szemetel es rombolja azt, amit az apaik felepitettek, mint nalunk. Csak ott osszeszedik, meg megsem olyan lazan mint itthon :(

lordart 2009.11.20. 05:15:15

Az a döbbenet, hogy már Romániában is vannak intelligens táblák a buszmegállókban a nagyobb városokban. Szóval nem kell ahhoz nyugatra menni, hogy észrevegyük, lassan már mindenki sebesen előz meg minket... Ez a legnagyobb szégyen(ünk), hogy az élvonalból hová sodort minket a politikai elit telhetetlensége és hozzá nem értése.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.11.21. 04:45:19

A fával fűtés, az szerintem inkább negatívum mint pozitívum. Az viszont mindenképp dícséretes hogy a fa ott is marad, ahova lerakod :)

petrzsalka 2009.11.22. 15:25:36

persze, sokat keres az ember kint ausztriaban, de mennyit is kell kiadnia abbol a kulonbozo dolgokra?
mondjuk atlagban a berleti dij egy 3 szobas lakotelepi lakasert havi 600 euro, exkluzive villany, gaz, internet.
tomegkozlekedesre a havi berlet kb 30 es 60 euro kozt mozog ("milyen erdekes hogy annyian bicikliznek").
elelmiszer: pl egy kenyer a sparban 3 euro (a hoferben 1,60); egy honapban nem jon ki az ember 100 euro alatt.
jah, es akkor meg a szorakozasrol nem is beszeltunk. aki megteheti, az elmehet a pepecebbnel pepecebb kocsmakba sorozni. egy korso: min. 2,70 euro, egy kannas feherborbol keszult kisfroccs: 2 euro. egy mozijegy atlagban 7 euro, uszodabelepo (csak a hidegvizes-medencehez): 8 euro, es /neadjisten/ egy napijegy a sipalyara: min. 25 euro...
prost!

fokabacsi 2009.11.22. 18:48:01

nem kell minden nap uszodába menni, nem kell megvenni a legdrágább kenyeret,a villanyáram Bécsben olcsóbb mint nálunk, az élelmiszerárak is hasonlók.Csak itt a harmadát keressük az osztráknak.

petrzsalka 2009.11.23. 12:10:58

at-)fokabacsi: ez most cinizmus? :) igaza van foka ur, persze nem kell luxus sportokat csinalni, meg a kenyerbol is lehet az olcsobb hoferes/zielpkt-os/unimarktos feherveknit venni. az, hogy az elelmiszerarak mennyire nem hasonlok, sajnos teny es nem vita targya. a becsi villanyaram igaz neha tenyleg olcsobb, subvenzionalva van (neha) magasabban, mint Mo.-n.
fentibb posztommal nem akartam illuziorombolo lenni, ami tejben-mezben furdo ausztriat illeti, csak itt se olyan, hogy mindenkinek jo, es mindenki habzsi-dozsizik. sokszor, akik meg ugy gondoljak, megprobaljak a szerencsejuket, hogy majd minden az olukbe esik, es a vegen ugy jarnak, mint a magyar kajakos uj-zelandon - ajanlom az urban getaway cimu szamot az emigranshangulat csokkentesehez! ;))

szep napot meg

Ouaid (törölt) 2009.11.26. 23:57:32

Lehet, hogy már valaki írta, de azért még igaz: ebben az osztrák mentalitásban, derűben, bizalomban vastagon benne van a magyarok pénze is. Az osztrák tartományokat a bécsi udvar örökös tartományként kapta, míg Magyarországot valami okból gyarmatként kezelte (holott jogilag a magyar korona is kihalásig a Habsburg házat illette). Védővámokkal, egyebekkel megakadályozták az iparosodást, törvényekkel a hitelfelvételt. Az udvar Magyarországon is ugyanúgy beszedte az adót, de nem adott vissza annyit belőle, mint Ausztriának.

Volt persze még egy csomó más hatás is. 1955 után Ausztriából kivonultak a szovjetek, tőlünk meg nem. Ezernyi jó okból nem lehet egy napon emlegetni a magyar és az osztrák mentalitást. Próbálnál meg itt ingyenes nyilvános vécét üzemeltetni, amikor a kórházból is kilopják a WC-papírt.

Ouaid (törölt) 2009.11.26. 23:59:05

@petrzsalka: Ausztriában az egyik nagy csalódás nekem az volt, hogy mindent elborítottak az óriásplakátok: "Akciós golftanfolyam! Nur 99 Euro!" Ők egy magasabb színvonalat képviselnek, mint mi, de sokszor ugyanolyan agyatlanok.

süti beállítások módosítása