Skip to content


       Szűrés lista

Büszke szocik: nem tudják tovább magukban tartani az eredményeket

Kimerészkedett a Zemberek közé az MSZP.

9%-os támogatással a hátuk mögött, meg azzal, hogy minden jóérzésű ember köp(ne) rájuk, nem maradt más választásuk, minthogy kampánystartnak Budapestet válasszák, azon belül is Újbudát, ahol Molnár Gyula polgármesterük még nincs előzetesben.

Mivel még csak 2009. december 3-a volt tegnap, ezért országgyűlési kampánynak kissé korai az időpont, önkormányzati választások ugye még később lesznek ... akkor mi is ez most?

Tesztelik az embereket? Puch Lacinál sok a pénz, költenek bele egy keveset?

Már eleve a pofátlanság a köbön, hogy plakátjukon a pesti Broadway szerepel. Amit egészen véletlenül a terézvárosi MSZP-s képviselő testület és MSZP-s polgármester igyekezett teljesen hazavágni az idóta csendrendelettel. Ezzel kiderült, a kampányban a pofátlanságnak nem lesz felső határa, nyugodtan lehet számítani a legdurvább dolgokra is.



 


"A többi párt hajlamos valamiért úgy csinálni, mintha nem a választókat akarná meggyőzni saját javaslatairól. Szerintem ezzel gyermeknek nézzük a polgárokat. A szocialista párt az utóbbi években sok eredményt ért el, Magyarország az elmúlt években átalakult. Eredményes kormányzást folytatunk, miközben az összes többi parlamenti párt tulajdonképpen kampányolt. A Fidesz gyakorlatilag 2002 óta nem állította le kampánygépezetét, látjuk ezt például Tarlós István fővárosi működéséből is. Mi, szocialisták nem beszélünk mellé: azért kezdjük el most kampányunkat, mert büszkék vagyunk eredményeinkre, és van mit mondanunk ezekről. Emellett több támogatást, jobb eredményt szeretnénk, így ezért is érdemes időben megindulnunk." - Molnár Zsolt, a budapesti MSZP ügyvezető elnöke és kampányfőnöke.


Nézzük, mivel kampányolnak a szocik:


"Nem csak BKV-botrányok meg Hunvald György történt az elmúlt években. A füzetben megtalálható a Combino-villamosok, az éjszakai tömegközlekedés, a Szabadság híd felújítása, a Megyeri híd felépítése, a Kopaszi gát, a térfigyelő kamera-rendszer kiépítése, a belvárosi kamionstop, a tömbrehabilitáció, a távhő áfájának csökkentése, a Múzeumok Éjszakája, a kórházfejlesztési program, a Budapest-fürdővároshoz kapcsolódó felújítások, és egy sor más, megvalósult beruházás és program." 


Csodálkozom, hogy kihagyták, hogy már 11 millió mobiltelefon van az országban, meg több ezer vitorlás a Balatonon. Molnár Zsolti vajon nem olvassa Gyurcsány blogját?!

A kampányindító remekül sült el, volt pár arra kóválygó ember, meg a csúcsra járatott szoci bullshit-generátor

Lendvai Ildikó:


"A jövő évi választáson két út áll az ország előtt, s a kampány stílusát és mondanivalóját illetően, két út áll a pártok előtt is. Az az út, amit mi kínálunk, az európai egységet, a haladás megtartását, a demokrácia megőrzését, a nyitott, büszke országot képviseli. A másik pedig a bezárkózást, a szomszédokkal való összeveszést, a múlt iránti nosztalgiát, a turult és a koronaúsztatást, a Bartók Béla úton csattogó, Horthyt idéző patkók világát jelenti."


Burány Sándor: "Budapest nyitott, baloldali és liberális város."

Lendvai:


"Minden nehézség és közös kínlódás ellenére büszkék vagyunk az elmúlt nyolc év eredményeire, vidéki és városi építkezéseire, illetve arra, hogy sikeresen orvosoltuk a válságot, úgy, hogy mindeközben a legnehezebben élőkre is tudtunk figyelni. Jelképes ugyanis, hogy épp a Szent Gellért téren állunk, épp egy daru szomszédságában: daruerdő borítja az országot, csakúgy, mint Budapestet. Én sem szeretem, amikor dugóban kell állni az építkezések miatt, azonban élvezni fogom majd azok eredményét."


Vágjátok, már múltidőben beszél Lendvai. Ők már orvosolták a válságot. Ennyi, pipa, ügy lezárva ... 

Mesterházy Attila, az MSZP friss és üde miniszterelnök-jelöltje nyomta a legnagyobb közhelyeket. (Ennek a srácnak van egyáltalán valami önálló gondolta? Volt valaha is? Mit gondol a jövő Magyarországáról? Tudja valaki egyáltalán?)


"Olyan kampányra van szükség, amely az emberek mindennapi problémáiról szól, ami nem olyan témákat feszeget, amelyektől úgy érezhetik az emberek, a politika a fejük fölött dönt. Ezért örülök annak, hogy az MSZP budapesti szervezete is egy olyan koncepciót érez magáénak, amelyben az kerül előtérbe, mit gondolnak a budapestiek a városról, mit vélnek megoldandó kérdésnek. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy számos sikerrel büszkélkedhetnek a helyi szervezet tagjai - többek között -, az ő javaslatukra került az Országgyűlés elé a távhő áfájának őt százalékra való csökkentése."

  

Címkék: politika mszp pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr791573027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2009.12.04. 10:11:23

@Seduxen: Jaaajjjj, ne kekeckeggyé má', he! :)))
Megmonták, hogy MINDENT nekik köszönhetünk.
Amiket írtál azt is! :D
Csak ezekkel nem büszkélkednek!

@Noname Cowboy: Meg a világpiaci munkaerő ára. (húúú, de szípen megfogalmaztam, hogy sz@ré'-hugyé' dógozunk :D)

Jupiterke 2009.12.04. 10:11:31

"Mivel még csak 2009. december 4.-e volt tegnap"

Máma még ma van.

Homeoffice 2009.12.04. 10:12:18

@Noname Cowboy:

Egyébként a válasz tök egyszerű.
Azonfelül, hogy lopnak, osztogatnak stb... (mindkét oldal, mert önkormányzati szinten is megy keményen)
A költségvetés brutális részét kell befizetni a nyugdíjkasszába. Egy vacakk rendszer lett átvéve.
Ezenfelül, nincs ekkora szociális háló sSEHOL.
ha ezek nem lennének akkor másfélszer annyit kapnánk mint most.
+ Államadósság.. (basszák meg hogy amikor lehetett volna nem kértük az elengedését... )
Ez a szar helyzet

Szerintem.

Marcellusca 2009.12.04. 10:12:39

@Seduxen: Jól látom, hogy eme hír olvastán (megint) elgurult a gyógyszered? :DDDD

Grafithuszar 2009.12.04. 10:13:41

Hát elég ironikus hogy pont a 4-es metró darujainak árnyékában beszélnek az eredményeikről...hol is tart most a 4-es metró? 500 milliárd?
Amúgy már többször leírtam és most is felhozom, hogy eléggé zavaró hogy asz MSZP-t 9%-os pártnak állítjátok be, pedig legalább 20%-ot biztos hozni fog ha nem 30-at.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.04. 10:14:23

@nyugatioldal: arra most kicsit "gáz" lenne hivatkozni, asszem ügyészségi vizsgálat indult, hogy miért kerül 560 milliárdba... 561-be.... 562-be.... 563-ba... (estére már gondolom 700 md lesz)

Monnyuk a Margit-hidat is kihagyták...

Ja, az sem jó, ott is ügyészi vizsgálat van... a fene vigye...

szegény szocik a lelküket is kiteszik, de az a faschiszta-fidesztávvezértel ügyészség nem mindenbe belerondít?!?! Skandallum :))))

System failure. :) 2009.12.04. 10:15:13

Azt is felhozhatná esetleg a kurmány, amit elkqró is megmondott:
4 évig nem csináltunk SEMMIT!
Ezért állunk ilyen JÓL! Mert ha csináltunk volna...
Nem hiszem el, hogy még van ember aki szavaz a botoxosra, meg az elqró, meg a tolvaj pártjára.

Kartal (rezervált) 2009.12.04. 10:15:36

Mivel a h1n1 különleges, interneten keresztül is fertőző verziója kapott el, van időm írogatni, hát nézzük:
"Szerintem ezzel gyermeknek nézzük a polgárokat." - tényleg azt teszitek.
"A szocialista párt az utóbbi években sok eredményt ért el, Magyarország az elmúlt években átalakult." - így igaz, pont mint egy szőnyegbombázás után.
"Eredményes kormányzást folytatunk, miközben az összes többi parlamenti párt tulajdonképpen kampányolt." - teli a zsebünk és nem vagyunk még börtönben, ez jó eredmény, a többiek meg hazudozzanak amit akarnak.
"A Fidesz gyakorlatilag 2002 óta nem állította le kampánygépezetét" - a szemetek képesek voltak még dolgozni is az elmúlt hét évben.
"Mi, szocialisták nem beszélünk mellé: azért kezdjük el most kampányunkat, mert büszkék vagyunk eredményeinkre, és van mit mondanunk ezekről." - már most el kell kezdeni kampányolni, mert kurva sokat kell hazudozzunk.
"Emellett több támogatást, jobb eredményt szeretnénk, így ezért is érdemes időben megindulnunk." - ez a 9-10% támogatottság semmire nem elég, és még több PÉNZ kell, elsősorban PÉNZ kell, PÉNZ!!!

"A füzetben megtalálható a Combino-villamosok" - a hozzájuk kapcsolódó botrányok nem;
"az éjszakai tömegközlekedés" - ami úgy szar ahogy van;
"a Megyeri híd felépítése" - amibe belerokkantak a magyar vállalkozók;
"a térfigyelő kamera-rendszer kiépítése" - ami mindig pont másfelé néz;
"a távhő áfájának csökkentése" - és minden más árának növelése;
"kórházfejlesztési program" - ezt elírták, "egészségügy csődbevitel" a helyes kifejezés;
"és egy sor más, megvalósult beruházás és program" - hülyére loptuk magunkat.

Lendvai tömény hülyeségét, gyűlölködő uszítását nem is jellemezném. Meg Burány Sándort sem.

Mesterházy "Sir Telen" Attilát nem is elemezném, elég ha arra mutatok rá, hogy úgy beszél, mintha Budapest határain véget érne Magyarország. Fingja sincs, hogy Bivajbasznádpuszta vagy Alsóböszörmény is oda tartozik, ott is magyarok élnek, a kormány nem Budapestet kormányozza, hanem ezt az egész kibaszott 93000 km2-t, bassza meg!

Egyébként tök jó, hogy így teszik a dolgukat, legalább jövőre nem kell 10%-ra sem számítsanak. Szóval csak így tovább!

reKorrekt 2009.12.04. 10:15:49

- az éjszakai tömegközlekedés: mostmár a biztonsági őrök verik az utasokat
- a Szabadság híd felújítása: lámpasor újratervezéssel, miegymás
- a Megyeri híd felépítése: az alvállakozók becsődöltetésével
- a Kopaszi gát: wtf?
- a térfigyelő kamera-rendszer kiépítése: kizárólag "nemzetbiztonsági" okokból
- a tömbrehabilitáció: etf?
- a távhő áfájának csökkentése: pozitív diszkrimináció
- a Múzeumok Éjszakája: ki nem szarja le?
- a kórházfejlesztési program: tudjuk mi lett az egészségüggyel
- Budapest-fürdővároshoz kapcsolódó felújítások: wtf? ki nem szarja le?

Ennél még egy "Új mszp, új jövő" hazugság is több zombit vonzott volna...

Tündér_Lala 2009.12.04. 10:17:03

Igen "Bartók Béla úton csattogó, Horthyt idéző patkók világát jelenti." ezt választanám. Csak a Patást még meg kell patolni.

S.O.A. 2009.12.04. 10:17:05

"A jövő embere meg fog mérkőzni a múlt emberével...."
Igen, és gondolatban már ássuk a jelöletlen tömegsírt a pártodnak, Anyóspajti...

kuki123 2009.12.04. 10:18:40

hát ez ek a felsorolások nagyon jók elelmesebb "fotóboltos" nethuszárok kiegészíthetnék továbbá
az mszp szdsz közeli emberek villájának, új kocsijainak és bankszámláinak gyarapodásával is

Kedves "buillshit generátor" nem mi vesztünk össze a szomszédainkal (nem mi voltunk sosem a kezdeményezők te idióta) Dunaszerdahelyen is mi vertük meg a rendőröket bizonyára
Ebből a fajta demokrációból és haladásból köszönjük nem kérünk
Hortynak meg inkább köszönhetne sokmindent pl a komunista zsidók egy időre eltakarodtak (na meg 44-ig védelmezte őket amyennyire lehetett a német ellenőrzés alatt)
aztán persze visszajöttek 45 után. és itt játszadoztak még 56-ban is..de hát azt Lendvai kisaszony is elismeri hogy az ellenforradalmat le kellett verni....vagy várjunk csak..ja hogy ő most is kommunista....áhh értem már....
a darurerdő...hátigen a zsidó kézben lévő ingatlanok ,lakóparkok rendületlenül épülnek a filléres telkeken hogy aztán 2x-ers 3-xoros árra felhájpolt áron hitelre eladják, attól nem félnek

de a kakastollas(vagy esetleg daru) legények bizony nagyon félelmetesek.....

ez már nem vastagbőr EZ RINOCÉROSZI BŐR baszki

reKorrekt 2009.12.04. 10:21:17

Tényleg, az államadósságot kifelejtették. Pedig 55%-ról 75%-ra emelték. Ahhoz képest hogy ez 20.000.000.000.000 forint, elég kevéskét tettek le az asztalra... hogy rohadnánakmeg.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.04. 10:22:46

@Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}: "A jövő embere meg fog mérkőzni a múlt emberével...."

Ja, kivéve ha addigra előzetesbe kerül a "jövő embere" :)

Bár vicces lenne ha a miniszterelnöki vita színhelye a kozma utcai gyűjtő ebédlője lenne :))))

@Marcellusca: az biztos. ezt a lendvait egy gumiból készült szívlapáttal verném agyon. Igen, azért "gumi-szívlapáttal", hogy tovább tartson...

Kartal (rezervált) 2009.12.04. 10:28:51

@volánrulz: szerintem ezeknek nem ilyen-olyan bőr van a pofájukon, szimplán pszichopaták.
@System failure. :): sajnos van, közeli ballib értelmiségi ismerősöm rendszeresen felsír, hogy oda a liberális demokrácia... és a minap vonafóbiát diagnosztizáltam nála, pedig eddig csak orbanofób volt :DDD
@Seduxen: :DDD Én már csak csodálkozni tudok, hogy még mindig van energiájuk kiállni és hazudozni. Én a helyükben ennyi évtized után kurvára unnám.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.12.04. 10:29:01

Hehe a jövő embere 30 percet késett erről a szarról:)
Ja és csak jelzem soha jobb helyszínt nem tudtak volna választani a szocik ehhez az izéhez, mint az engedély nélkül épített majd utólagos fennmaradási engedélyt kapott kút előtti placc.
Azért azt tetszett mikor lendvai arról beszélt hogy az országban 30%-kal több a nyugdíj mint a szlovákoknál egy néni meg közbeszólt, hogy 313 Euró a minimálnyugdíj odaát, hogyan jött ki az a 30%-os eltérés. a hős botoxkirálnyő védhetetlen érvrendszert felsorakoztatva annyit mondott 30%-kal több. engem meggyőztek tuti rájuk savazok:)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.12.04. 10:29:48

@Seduxen: minkét irányból lehessen jól odabaszni

minimalista 2009.12.04. 10:30:24

@Seduxen:
Ugyan már, ne gyerekeskedjetek itt az agyonveréssel, ilyet még mondani sem szabad.
Elég ha elhúz a picsába. No meg talán még annyi hogy élete végéig takarítóként dolgozzon a parlamentben.

Asidotus 2009.12.04. 10:30:26

Draskovicsról nem lesz poszt?

nyugatioldal 2009.12.04. 10:36:13

@Seduxen: Ezek szerint az a vmi amire kib*sztak >550 mrdot az smafu?
Áhh, nem az a szadesz "érdeme", a szociknak semmi közük hozzá...

ErEr 2009.12.04. 10:36:41

Mindig ez a kampány, "csináltunk ám mi jó dolgokat is", peeeersze, tök yo lenne ha erre az ellenzék kampánystartégiája úgy jönne hogy módszeresen végigveszi a "büszkeségeiket" és elmondja hogy melyik hogy és mennyiben valósúlt meg.
Lendvai pedig egy Emmerich filmbe való ahogy a világ pusztulását ecseteli ha bárki más kerül hatalomra mint ők :-)))

G_P 2009.12.04. 10:38:30

Szánalmas, pofátlan bagázs. Aki ezeknek még hisz, az meg is érdemli. Mondom ezt nem Orbán rajongóként, és nem Vona Gábor rajongóként, sőt, MDF-es sem vagyok, szerintem OMM kéne, olyan alkotmánnyal, ami nem engedi, hogy kulcspozicióba kerüljön magyar nemzetiségű ember!!! =DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.04. 10:39:38

@reKorrekt: tudod mit? a nyelével is szép módszeresen lehetne agyonverni. majd hirtelen felindulásra hivatkoznék ("Na de vádlott: ÖTVENSZEEEERRR???")

@Kartal (a dühös): tudod szerintem az nagy baj, hogy ezek ezt KOMOLYAN IS gondolják... Tudod, ha egy hazugság szokszor elhangzik, igazzá válik :)))

@minimalista: kövezz meg, de én inkább kiontanám a beleit ennek a féregnek (IS)....

jozicsenko 2009.12.04. 10:41:19

Ferencünk a drága (allah és a csillag őre növessze hosszura a szakállát!) hanyadik most a listán?

mindegy: az elvtársak lopnak, a szép hogy ahol láttam eddig plakátot az efltrásaktól, majndem mindet
-letépték
-átírták
-megdobálták

mindet: elég tömör vélemény róluk

Vámpír\\\'08 2009.12.04. 10:42:19

Valóban figyelemreméltóak az eredmények, egyvalamiben biztosan megelőztük a világot: nálunk már 2006 óta tart a válság.
Amúgy hagy idézzek egy klasszikust: ha nem tetszik (a 9%) el lehet innen menni! Esküszöm, kimegyek integetni majd. :)))

vampirhirlap.blog.hu

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.12.04. 10:42:55

@Gunther: addig örülj, amíg semmi olyan gondod-bajod nincsen, amivel a 13. kerületi Önkormányzatot meg kéne keresned.

vismajor 2009.12.04. 10:45:59

Most azt hiszem valami olyasmit írok,ami "kiveri a biztosítékot"!Én úgy látom,hogy MA Szocialistának lenni annyi,mint hinni a józan ész hatalmában! Hogy ki,mikor,mit hazudott?Hogy ki ,mikor,kinek, mit ígért?Hogy ki,mikor,kivel mit tett-vagy nem tett?Hogy ki mikor,miért vagy kiért vállalt feladatokat- uram bocsá KÜLDETÉST- nem fontos! Szinte minden- úgymond- oldal arról beszél- nem csak a politikusok- hogy miután a "bili kiborult" ,a Világrend megrendült, valami ujjnak kell jönnie! Azt hiszem vannak olyan Emberi- vagy afeletti- értékek,melyek felül írhatnak minden kicsinyes szempontot!Most ilyen kérdés a HATALOM! A Hatalom,mint Emberi érték! Hát ez az amivel foglalkozni kellene azoknak,akik vérét vennék a másik oldalnak!A Hatalom nem csak mindenek felett,hanem sajnos- egyes felfogások szerint- Mindenki felett!A Hatalom,-mint a szabadságom átruházott része - nem korlátlan!Nem lehet kirekesztő és nem lehet abszolút!Ma Szocialistának- demokratának- lenni annyi, mint tagadni a "Mindenható Vazallusi Hatalmat!- legyen az jobb,vagy akár bal oldalon! De kell egy olyan válasz a mostani gondjainkra,ami nem kinyilatkoztatásokból áll, nem a személyiségek kontrol nélküli"Küldetéstudatát" fogadja be,hanem hisz abban,hogy lehet mindannyiunk sikeréért Élni!
A következő választásokon valami ilyesmiről fogunk dönteni,amikor belépünk a fülképe,vagy magunkra húzzuk a függönyt! Még az is előfordulhat,hogy otthon maradunk! Magunkba zárkózva, dacosan! Átadjuk azt a bizonyos részt a szabadságunkból az arra érdemteleneknek! Ez a választások igazi tétje! Ez ma a magát "szocialista" érzelműnek tartott polgárok felelőssége!És nem csak az Övék!

ZioN 2009.12.04. 10:46:14

Azért ez nem semmi,gondoljatok bele milyen lelkierő kell kiállni nap mint nap kamerák kereszttüzébe,és csak hazudni,hazudni,hazudni.Nem semmi.

Tapmancs 2009.12.04. 10:46:38

Az a kurva szomorú hogy sokan még mindig bedőlnek a hagzatos lózungoknak...

DArchAngel 2009.12.04. 10:48:01

"A többi párt...gyermeknek nézzük a polgárokat" - ti meg hülyének, kedves MSZP. Nagyon-nagyon remélem, hogy a lehető legkevesebb embert tudtok átbaszni ezekkel a szar dumákkal.
Kukába a jelenlegi politikai elittel!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.04. 10:49:28

@nyugatioldal: még széééép. ők a fővárosi önkormányzatban SEMMIRŐL sem tudnak...

Marcellusca 2009.12.04. 10:55:21

@ZioN: Miről beszélsz? Ez nekik a lételemük!

@DArchAngel:
"Kukába a jelenlegi politikai elittel!" - úgy, úgy!
De a teljes kompániával!
Mindenkivel, aki az elmúlt 20 évben a közelében volt a hatalomnak!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.12.04. 10:57:02

"Jelképes ugyanis, hogy épp a Szent Gellért téren állunk, épp egy daru szomszédságában: daruerdő borítja az országot, csakúgy, mint Budapestet."

És mit építenek ezek a darvak? Elcseszett irodaházakat, ahol néhol tizen nyomorognak egy fénytelen irodában, a szellőzés, világítás nincs jól megoldva, a technika csak gátolja a bentlakók közlekedését - az egerek ellenben be tudnak jönni - és az egész be is ázik. Vagy pont a soha kész nem levő négyesmetrót (de addig is jobb). De jut bőven Pécsre is, táncolni azt tudnak, de hogy valamit felépítsenek az úr 2009. esztendejének végén, amikor pár hónap múlva már indul a kultúrfőváros, az már nem megy...

A dugó meg nem ezek miatt van, hanem azért, mert a sok idiótának a seggéhez van nőve az autó... persze amíg nincs rendes villamoshálózat - ahová meg nem lehet tenni, ott buszsáv - addig nem is várhatunk mást....

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.12.04. 10:58:12

@Hetfield:
van 11 millió sim kártya.
ennek a jelentős része távfelügyelt eszközökben van. autóriasztó, épületriasztó, oob stb.
és van egy csomó halott - lejárt, pihenő - prepaid sim is.
ember és mobiltelefon lényegesen kevesebb van.
meglepő, de a "hurrá itt a mobilnet" hangulat ellenére az egyik szolgáltatónál csúcsidőben kevesebb mint 70e egyidejű online user van... és ebben is benne vannak ám a távfelügyelt holmik gprs-ei.

Stoney Hill Billy 2009.12.04. 11:01:10

Zero, talán ezt vártad volna ? :

Sajnáljuk az elmúlt 8 évet. Elismerjük, hogy tehetségtelen vagyunk, kérjük nézzék el nekünk, hogy elloptunk mindent, ami mozdítható.
Úgy látjuk, hogy megérett az idő a távozásra, lelépünk. Átadjuk a helyünket az általunk sokat bántott, de titokban tisztelt Orbán Viktornak, kérjük őt egyben, hogy a számonkérésbe ne kezdjen bele. Cserébe feláldozzuk Szilvásyt és Hagyó Miklóst.
A választóktól mindössze annyit kérünk, hogy a szociáldemokrácia legfényesebben ragyogó csillagát, a megkérdőjelezhetetlen multú Kovács Lászlót juttassa be a parlamentbe.
Viszont látásra, és még egyszer, bocsáss meg nekünk Magyar!

Necoure Yamaki 2009.12.04. 11:01:32

Nem bontották ki ismét az igaszág minden részletét, szerencsére megvan az erdetei verzió is:
"Nem csak BKV-botrányok meg Hunvald György történt az elmúlt években. A füzetben megtalálható a hitelben vásárolt Suzuki Swiftek, házimozik és mobiltelefonok által csüdbekerült családok bemutatása, a drága tömegközlekedés anomáliái és botrányai, a Szabadság híd felújításának csúszása és hibái, a Megyeri híd ingyen felépítése és ideiglenes működtetése, a Kopaszi gát környéki MSZP panama és gyermekkórus, a térfigyelő kamera-rendszer kiépítésével megvalósulható cumik elkobozása (SÜN), az ellenőrizhetetlen és betarthatalna belvárosi kamionstop, a magánberuházós tömbrehabilitáció, a távhő áfájának csökkentése, míg minden más áfának 25%-ra emelése, az évente egyszeri Múzeumok Éjszakája, azaz plusz 4 óra nyitva tartás extra belépődíjakon, a kórházbezárási program, a Budapest-fürdővároshoz kapcsolódó korrupciós ügyek, és egy sor más, megvalósult beruházás és program."

Gratulálunk. 8 év alatt máshol egy országot építene újjá.

Véraláfutás 2009.12.04. 11:05:22

Árpádsávos nyakkendő :D Miért nem rabosították? :)

picur3ka 2009.12.04. 11:11:29

@vismajor:

Huzza magara a WC-t, legyen szives! Mit akar mondani?

ati27 2009.12.04. 11:13:04

Ti még képesek vagytok megnézni a videókat? :) Ha ebből a bandából egyet is meglátnék a tv-ben. (nem nézek tv-t, és hála istennek magyar adók sem jönnek) De még ilyen jútyubos videókat sem.. Nekem elég elolvasni miket nyilatkoznak.. Már attól bicska nyílik a zsebembe. :) Viszont a élőben megnéztem volna a műsort.. Szarrá röhögtem volna magam.. 4-es metró MUHAHAHHA, Megyeri híd? MUHAHA! Sztrádaépítések? Völgyhíd? Valahogy cseng bennem egy mondat "csak egy dolgot mondjatok az kormányzásunkban amire büszkék lehetünk" Láttam azért pár fényképet meg azért itt is lejön, hogy úgy állnak ott mint aki beszart.. A szemükben meg ott csillog a rémület.. Így nézne ki egy büszke politikus bagázs? "nem fáj csak ha nevetek" arcokkal?

modellmaker 2009.12.04. 11:14:09

Ha ők elkezdenek kampányolni, nekünk is össze kéne szedni a v'bőrön a "legjobb" dolgaikat. Bele egy pdf-be, és terjeszteni. Kinyomtatni részeket belőle, és az utcán osztogatni. Csak hogy ne felejtődjön el az a sok szarság amit csináltak.

Komolyan gondolom, jelentkezőket várok, egyedül kicsit sok meló lenne. :(

Marcellusca 2009.12.04. 11:14:46

@Véraláfutás: Hoppá, hoppá!
Ugyi, ugyi! Mer' a lényeg a részletekben lakozik.

kuki123 2009.12.04. 11:17:19

@Stoney Hill Billy: ilyet még a kivégző osztag előtt se fognak mondani

picur3ka 2009.12.04. 11:20:12

En ezen vegig rohogtem, ez mar olyan vicclap stilusu, mint a romak nelkul osszeomlik Siofok gazdasaga.

A jovo embere, az az uj, szocialista embertipus.

Ez a hunok vezere meg tok ugy nez ki, mint Vona es milyen jol fogalmaz:

'ami nem olyan témákat feszeget, amelyektől úgy érezhetik az emberek, a politika a fejük fölött dönt.' - ketlem, hogy ketertelmuen akart hangzani.

A daruerdo az bessaras, mas erdo mar nem nagyon van, ugye.

@Véraláfutás:

Haha...

kuki123 2009.12.04. 11:22:39

@modellmaker: egyetértek...jó ötlet nekem is eszembe jutott már
@ati27: én is fosnék a helyükben ha az észak magyarországi településeken a Jobbik nem hogy az mszp-t de már a fityeszt is szorongatja ....nagyon helyesen :D

Hetfield 2009.12.04. 11:23:47

@denever: :)) Nem ezért írtam. Hanem ezért:

"Tizenegymillió mobilkészülék jut a tízmillió magyar állampolgárra; 1998 és 2002 között nem volt ennyi."

hetivalasz.hu/itthon/greczy-zsolt-a-szocialistak-megnyerhetik-a-valasztast-25198/

ati27 2009.12.04. 11:29:38

Azér találtam valami érdekeset is.. Igaz nem most iródott.. De tanulságos:
hvg.hu/velemeny/20070924_zuschlag_ugy_gyurcsany_ocsovai_gyarfas.aspx
A friss hír ezzel kapcsolatban: hvg.hu/itthon/20091202_rakosi_ferenc_alacs_tibor_topolanszky.aspx
Naszóval igy mennek a dolgok..

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.04. 11:33:30

"Horváth Csaba, a budapesti ügyekért felelős kormánybiztos elmondta: mai sajtótájékoztatónk színhelye szimbolikus, ugyanis itt hangzott el Horthy szájából, hogy Budapest bűnös város, a budapestiek bűnösek, de ő majd megjavítja őket. Bár néhány hete a szélsőjobb itt ismét bakancscsattogtatással vétette magát észre, mi egyetlen teret sem fogunk nekik átengedni, de az őket cinkosan támogató jobboldalnak sem.

Ez a tér szimbolikus abból a szempontból is, hogy itt megtalálható a lenyomata a száz évvel ezelőtti főváros fejlődésének, csakúgy, mint a jelenkor építkezésének. Az elmúlt évszázad legjelentősebb fejlesztése zajlik ezekben az években Budapesten. Az általuk megálmodott képet szeretnénk tehát megosztani a helyiekkel, ami persze csak úgy lehet teljes, ha azt mindenki magáénak érzi - közölte a kormánybiztos."

Nácizás, jobbikozás, orbánozás, önfényezés, parasztvakítás egy rövidke nyilatkozatban. Nagyon ügyes ez a Csaba!

Auris 2009.12.04. 11:33:57

Sajtótájékoztató:

Szóvivő: Sajnálattal tudatom Önökkel, hogy a MO2004-es járat a mai napon 12.05-kor katasztófát szenvedett, elvesztésük pótolhatatlan veszteség számunkra..

Büszkén és örömmel tudatjuk azonban, hogy a repülőben újonnan üzembe helyezett konyhalift, a megújított üzemanyagjelző rendszer, és a felszállás előtt beüzemelt légkindicionáló rendszer tökéletesen működött. Légitársaságunk jelentősen előrelépett tehát az utasok kiszolgálásának terén, ha eltekintünk azon mellékes körülménytől, hogy a járat nem ért célba. Ezen eredményekre azonban mindenképpen büszkék lehetünk!
Kérdés van?

Újságíró: Szeretném megtudni mi történt a pilótával és a személyzettel?
Szóvivő: A pilóta és a kezelőszemélyzet szerencsésen túlélte a katasztrófát, mivel mindegyikük időben katapultált, és külföldön ért földet. Hazaérkezésükre a körülmények függvényében később számíthatunk.

Újságíró2: Mit mutatnak a feketedoboz adatai? Mi okozta a katasztrófát?
Szóvivő: A feketedoboz nem került elő, sajnos nem is látjuk esélyét a megtalálásának, ezért keresését leállítottuk. Ugyanakkor meghívásos közbeszerzési pályázat útján 42 szakértőt kértünk fel, hogy írjanak tanulmányokat a katasztrófa lehetséges okairól. A megbízási szerződések 100 évre szólnak és kiterjednek minden más lehetséges katasztrófahelyzet elemzésére.

Köszönöm érdeklődésüket.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.04. 11:35:14

@Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}:

Hatalmas elszólás, tuti, hogy a patásorbánra gondolt xD

szabogyula 2009.12.04. 11:38:02

@modellmaker: Én segitek . Ha már tehetek az "Ügyért" .

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.04. 11:40:00

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Ott voltál? :)

Amúgy ezen én is jót nevettem xD
"Az esemény végén egy statisztikai adatokkal felszerelkezett polgár felbukkanása jelentette a főpróbát a nép és a párt direkt találkozásához. A férfi a környező államok és Magyarország életszínvonalának alakulását próbálta érzékeltetni néhány számmal a kormánypolitikusoknak. Lendvai Ildikó találta meg elsőnek a megfelelő választ, amely szerint a szlovák nyugdíjak 30 százalékkal alacsonyabbak a magyarnál. A férfi szerint Lendvai csak viccelt, a 313 eurós alapnyugdíj a magasabb. Budai Bernadett ekkor berekesztette a sajtótájékoztatót."
index.hu/belfold/2009/12/03/szocialistak_a_moulin_rouge_arnyekaban/

Auris 2009.12.04. 11:46:28

@Auris:
Szóvivő: További kérdések?

szabogyula 2009.12.04. 11:52:09

@Hetfield: Akkor viszont a Fidesz 98-02 között belehúzott , mert előtte / az MSZMP alatt / meg még egy se volt !

ati27 2009.12.04. 11:54:46

Basszus Laspalmas megelöztél!

Auris 2009.12.04. 12:20:22

@minimalista:
A járatszám szimbolikus értelme is átjött remélem....

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.12.04. 12:20:31

Nekem kell otthonra egy plüs-Lendvai!
Mindig felvidít.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2009.12.04. 12:50:07

Arra van-e javaslat, hogy az utca emberét (a nénikét, aki beszélt, hogy se szegfűt, se déli gyümölcsöt nem kér) hogyan lehetne rávenni, hogy van még lehetősége mást is meghallgatni - és nem a mérhetetlen %-ú hazaárulókra gondoltam -, legyen nyitottabb, ha elégedetlen?

vismajor 2009.12.04. 12:52:34

@Noname Cowboy: Kösz!Magam is olyasmi lennék! És téged?

z666 2009.12.04. 12:56:44

Körülbelül 40 komment jutott hirtelen eszembe, annyira tömény a dolog. De inkább összefoglalom a dolgot: amíg ezt az egész bagázst ki nem végezzük, addig sem Budapest, sem Magyarország helyezete nem fog SEMMIT sem javulni.

Auris 2009.12.04. 12:57:23

@Attila64:
Ha ígérsz neki nyugdíjemelést vagy 15. havi nyugdíjat. Amúgy esélyed sincs.....

Mindhalálig Jerry 2009.12.04. 13:17:33

Lassan az az érzésem támad, hogy ha nem lennének a szocik, akkor mi még mindig a fán élnénk. :)
A szövegüket olvasva, nekem ez jött át. :)))

elp 2009.12.04. 13:19:25

Gunther 2009.12.04. 09:53:23
Szét fogtok szedni, de a kerületemben (igen, a proli Angyalföld) semmi gondom sincs a szoci vezetéssel.
Ismétlem itt vagyok elégedett.

Én vidékiként jártam , pár hetet laktam arra.
Kivülállóként? Vidéki szemmel?
Le van rohadva,pusztulva mint akármi más ebben az országban.

kovego 2009.12.04. 13:56:54

"hiányzik 3-4 fok" , meg 3-4 ezer milliárd huf!
"fázni fogsz, nem kicsit, nagyon" - és erre büszkék vazze!!!
"...lassan kirajzolódik a pogromokból..." - ejej!
"már akinek van" = gyurika és klárika? :-)
"beszéljünk a jövőről!" előbb inkább a múltról, arról 8 évről, amiről a nénike is beszélt, és az aktívisták csak bólogattak rá a végén
a mesternek már jár egy napszemüveges ficek? (1:01) gondolom az mszp közpénzből finanszírozza!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.12.04. 13:59:13

@laspalmas:
nem de láttam rasszista tévében:)

Homeoffice 2009.12.04. 14:20:51

@elp:
Egyébként múlt hétvégén voltunk Egerben párommal.
Oda akartam költözni azonnal. Ahhoz képest Angyalföld egy lepratelep, viszont ahhoz képest ahogy kinézett olyan 15 évvel ezelőtt...

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2009.12.04. 14:59:13

@modellmaker: ha gondolod én szívesen segítek. talán photoshopos tudásomnak még hasznát is venném.

dr.elek.attila 2009.12.04. 15:25:24

Az MSZP legalább csinált valamit, nem is értelek titeket, a Mocskos Orbán, meg Tarlós jobb lett volna.
Ők azok azok nem csináltak semmit
lássatok már.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.12.04. 15:31:38

A SIKERES cigány integrációt kihagyták.Kár hogy erről lemaradtam.A legközelebbire elmegyek és ordítva röhögöm ki őket.lendvait meg becsomagolom vécépapírba és az ország fájára fellógatom.

Auris 2009.12.04. 15:45:24

@dr.elek.attila:
Na úgy látom miattad is kár választásokat tartani...:)
Mert nem igen érzékeled, ki kormányoz. De legalább olvass utána, hogy 8 éve (a fővárosban még régebben) kik vannak hatalmon.
Nyilvánvaló, nekik kell "csinálni valamit", az ellenzék meg arra való, hogy :
1.) Ismertesse hogyan lehetne jobban.
2.) Legyen aki átvegye a hatalmat, ha a nép ráun a kormányzókra.

Na ez a demokrácia két fontos eleme. Úgyhogy ha ezek előtted nem világosak, akkor te vagy aki nem látsz.

Összegezve, itt nem lehet felróni 8 év után az ellenzéknek, hogy miért nem csinált ezt vagy azt mivel nem az ő dolga és erre lehetősége sincs. Ez buta dolog, ilyet már nem illik bekajálni 20 év "demokrácia" után.

elfelejtette 2009.12.04. 17:18:39

Ez a tettek kormanya, az ellenzek meg nem kormanyozott semmit az emult 8 evben, sot, akozben is csak karokat okozott.

Higany 2009.12.04. 17:45:44

@Hetfield: Elolvastam, ez kész...
"Az Orbán-kormány alatt a szélessávú internet-előfizetés sem volt 40 százalék körül, ahogy ezt nagyon kemény munkával az MSZP-kormány megteremtette az országnak; erre is lehet büszkének lenni - kapacitált Gréczy."

Valamint full-frame digitális tükörreflexes fényképezőgép, Core i7 processzor, Euro V-ös motorok sem voltak az Orbán-kormány idejében, köszönjük MSZP!!!!

Higany 2009.12.04. 17:50:35

Az atombomba kimaradt Gréczytől:

„Az MSZP lehet az egyetlen parlamenti párt 2010 után, amelyiknek még fontos volt a rendszerváltás!"

Azért ilyenkor örülök, hogy szavakkal nem lehet fekete lyukat létrehozni, mert ezzel sikerült volna...

Roxvox 2009.12.04. 18:02:06

Igazságra érzékeny országunkban, mindíg annak van igaza, aki a választást nyeri, a másik értelemszerűen hazudik.

Roxvox 2009.12.04. 18:09:52

@Higany:
Persze hogy fontos volt nekik a békés rendszerváltás, mert ha egy kicsit másképp történt volna, már lógnának.

kamasuka 2009.12.04. 18:22:32

@reKorrekt:
- az éjszakai tömegközlekedés: szar, lerobbanó szutykokon
- a Szabadság híd felújítása: még mindig tart, már rozsdásodik
- a Megyeri híd felépítése: csak a munkabérüket nem kapták meg jópárszázan
- a Kopaszi gát: hatalmas, hatalmas, tisztára mint a spanyolviasz
- a térfigyelő kamera-rendszer kiépítése: aminek segítségével még mindig nem tudjuk, hogy: ki, kit vert meg október 23-án (bajszostól sportolóig), senki sem lett felelős és még mindig nem tisztázódott, hogy Ophelievel mi történt
- a tömbrehabilitáció: persze, persze
- a távhő áfájának csökkentése: miután az apjuk fasza is kezdett leválni a távhőről, elengedték a szuper extraprofitot és már csak 1ről a 3ra akarnak jutni, mint Feri bácsi, nem pedig 1ről a 10re, mint Rockefellerék
- a Múzeumok Éjszakája: hogy a chartereseken kívül más is talán megnézze a Páva utcai gyönyört
- a kórházfejlesztési program: vizitdíj és kórházi napidíj sem lesz, mi (by Csótány, 2006)? Kuncze csecsemős reklámfilmjéről már ne is beszéljünk (2002), meg a bezárt, Hospinvestes szutyka-mutyka privatizációról
- Budapest-fürdővároshoz kapcsolódó felújítások: hol? már az újak is rohadnak, és több a baleset, mint döglött tacskón a légy

molaris 2009.12.04. 18:55:52

@vismajor:
Ez nagyon súlyos állapot, mutasd meg orvosnak magad, nehogy valami szövődmény is fellépjen.
Az sem baj, ha az illető állatorvos.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.12.04. 18:59:48

Nem értem miért vagytok ennyire kritikusak..Én már ammak is örülök, hogy annyi piszkos, vérforraló rablás, hazaárulás után, még ezt a kis földet MAGYARORSZÁG-nak nevezik.

GatyaPityu 2009.12.04. 19:05:54

Ismét dübörög a gazdaság!
Éljen soká a Párt! :-)

Kartal (rezervált) 2009.12.04. 20:36:55

@TaTa86.: nekem viaszból kell. és sok tű... heheheeee :D
@ermi50xn6j2: de nem sokáig... :(((
@Higany: annak a fejében nyilván az van, aki ezt kimondta/leírta... és még komolyan is gondolta... egyébként azért fontos nekik, mert még mindig nem csinálták meg.

Az EREDETI 2009.12.04. 21:03:20

Hallottátok, hogy gordon amerikától kért segítséget a roma integrációval kapcsolatban? Mert a 400 évig rabszolga, majd jópár évtizedig semmibevett külön wc-be kényszerített Afrikaiakat a mi eltartott cigányainkhoz hasonlónak találja :D

Laibach 2009.12.04. 22:54:54

Az egészről megint a régi jó kis nóta jutott az eszembe:

www.youtube.com/watch?v=rsMVG__DAwA

drkovax 2009.12.05. 10:12:31

@Az EREDETI:
Akkor, ha jól értem az analógiát, a most "afrikai nyomorban élő" cigányokat elviszik 400 évre rabszolgának Amerikába ... ;-)

Auris 2009.12.05. 10:56:37

@drkovax:
És addig haza sem jöhetnek, míg Mr. Orban Kolompar leszármazottja nem lesz az amerikai egyesült államok elnöke.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.05. 11:21:01

@Jack/rendetteremt/:

Több, mint vicces, hogy a bálnával kampányolnak, mikor pont pár napja jelent meg a cikk, hogy mekkora gáz van körülötte:
index.hu/kultur/pol/2009/11/30/a_magyar_tervezok_kuzdenek_a_duna_parti_balnaval/

Úgy látszik, Lendvai már nem a régi....

lordvico 2009.12.05. 18:32:39

@vismajor: minél szegényebb egy társadalom, minél inkább állami segélyeken, járadékokon él, annál kisebb a szabadsága. 10.000 ft is óriási életre szóló hálát válthat ki abból, akinek 5féle tartozás van a nyakán. Pedig mekkora segítség ez? Semmit nem számít. Mivel a szegényebb választókörzetekben mindig jobban állt az MSZP, elemi érdekük volt a minél szélesebb körű elszegényítés, és ezáltal a kiszolgáltatottság növelése. Vagyis az úgynevezett demokratákat valójában úgy kell érteni, hogy ők a nép helyett is okosak, a nép helyett is tudják mi a jó, a nép balgaságát, jobbos elhajlásait is korrigálják féltő szeretettel.
A másik oldalról: eleddig még senkit nem léptettek erővel be sem a jobbikba sem a fideszbe, 98-02 között is volt szólásszabadság, nem kínozták meg Bolgár Györgyöt sem. MIért volt veszélyben a demokrácia?
És végül: ha az mszp jövőre is nyerne, majd utána folyamatosan, és nem is kell más párt, az miben különbözik az államszocializmustól?

sztrovacsek 2009.12.05. 23:18:56

Ezek a szocik nem bírnak leégni, még hogy nemcsak BKV, és Hunvald ügy van, ja, van még Zuschlag, Boldvai, Demszki, MVM Rt, Sukoró, háromszoros áron épülő metró, háromszoros áron épülő autópálya, fogalmuk sincs, hogy mennyibe kerülő Margit híd felújítás, parkolócégek, megalomániás Demszki duplacsuklós buszai, visszanemtérítendő támogatások tömkelege, /az egyik cégnek a szőlőtöke kivágásra, a másiknak a telepítésre adnak támogatást/ libás gordon, öszödi beszéd, stb,stb.....

Tovább is van mondjam még???? /idézet egy versből/ :-)))

süti beállítások módosítása