Skip to content


       Szűrés lista

Verebes kiakadt a sajtómaffiára

Lendvai Ildikó után Verebes István is cáfolja Regőczi Miklós szavait, mondhatni teljesen elgurult a faszi gyógyszere.

Emlékeztetőül az interjúrészlet:

"– Mely médiumok voltak még fontosak Lelovics Ottónak és a pártnak?
– A Klubrádió és a Nap-kelte. Lelovics szólt, hogy Verebes István fiának valamilyen készülő filmjét támogassuk egy pár milliós reklámszerződéssel, mert fontos, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében."

És a reakció:

A Mikroszkóp Színpad frissen kinevezett direktora a STOPnak erre úgy reagált: tud arról, hogy a vállalat támogatta fia alkotását, azt azonban tagadja, hogy ezért bármiféle fentről jövő utasításnak tett volna eleget. Közölte: "a fiam csinált egy olyan filmet, amely eddig tíz fesztiváldíjat hozott el".


"A film támogatását a fiam producere intézte. Ami pedig ezt a kijelentést illeti, én mindenkitől jól kérdeztem, és soha semmilyen prekoncepcióval, prejudikációval nem éltem. Meg lehet nézni akármelyik beszélgetésemet, én azokban se jobbra, se balra soha nem húztam. Gyárfással (a Nap-kelte egykori producere - a szerk.) egyébként az volt a megállapodás, hogy én nem végzek tényfeltárást. Csak azt kérdeztem, amire kíváncsi voltam, engem nem a tények érdekeltek, hanem maga a pasas. Ha ő jó volt, izgalmas volt maga a beszélgetés is"

 

Miről beszélsz, Pista? Arról a műsorról, aminek Pártkelte a gúnyneve? Hogy te ott nem húztál se jobbra, se balra? Mu-ha-ha, máskülönben oda se kerülhettél volna...

A beszélgetés ekkor általános irányba terelődött, s Verebes egyre inkább kifakadt a napjainkban tapasztalható, általa erkölcstelennek vélt emberi és média-hozzáállás miatt. "Én most ülök egy székben egy színház élén, ezért nyilvánvalóan meg-megtalálnak, s a tisztességemet akarják kétségbe vonni. Azt hiszem, sokan azért irigyek rám, mert túl sok a jóból nálam: nyugodt életet élek, nem járok kuplerájba, nem iszom, van három gyerekem, akik közül kettő sikeresen működik, tizenöt éve pedig együtt élek a feleségemmel - azaz nincs mit írni rólam.

Olyan nagy szarokat nem csináltam az életemben, ami miatt vegzálhatnának, hát valamit ki kell találni. Mondja meg, milyen eljárás az, hogy a Hír TV szalagcímben hozza, hogy a Verebes fia három és fél milliót kapott a BKV-tól? Hát honnan tudta volna, hogy ő a BKV-tól kapja a pénzt? Fogalma nem volt róla, hiszen ez a producernek a dolga! Itt valami teljes zűrzavar van! Azért, mert én egy ismert ember vagyok, állandóan meg kell lobogtatni a nevemet? Ez valami olyan aljas maffia, hogy az hihetetlen! Az egész sajtó azon van, hogy minél többet fikázzanak, hogy belekotorjanak valakinek az életébe, ám az, hogy ő végül is mit tett le az asztalra, az már mellékes!" - közölte a direktor.


Visszatérve a Regőczi-féle nyilatkozatra, Verebes hozzátette: azt már bizonyította az egykori vezető, hogy ő korrupt módon pénzt juttatott a fiának, azt azonban még nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani, hogy ő ugyanilyen módon kérdezett volna a televíziós műsorban. A helyzet általa vélt abszurditását alátámasztandó, az igazgató hozzátette: akkor vajon a számos komoly szponzor, mint a Vegyépszer, a Budapesti Elektromos Művek, a Szerencsejáték Zrt vagy a kulturális minisztérium is azért adta a filmhez a támogatást, hogy ő "jól kérdezzen?"

 

Könnyen lehet, Pista, könnyen lehet...

"Csak irigy emberek vannak ebben az országban! Azt hiszik, hogy én most itt milliókat keresek, ahol amúgy a nap huszonnégy órájából húszat dolgozom. Elárulom önnek, ugyanannyi pénzt kapok, mint a négy szombatért a Gyárfásnál, de úgy, hogy most a tököm szakad le! Nem beszélve arról, hogy milyen kockázatokat vállalok egy színház átalakításával kapcsolatban - ezt azonban már senki nem kérdezi meg" - mondta keserűen.

Szegény Pista, úgy sajnálom. Nem elég ez a szuszogtatóan megerőltető tévés munka, ott van még neki az a nyomorult színház, ami évi 115 millió önkormányzati támogatást kap, és ahol régebben még MSZP-s politikusok is megjelentek, most meg "csendben ki kell húzniuk a választásokat". Tényleg kurva rossz lehet, Pista!

Címkék: bkv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr531865160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zb74 2010.03.24. 17:24:29

@Benbe: "Az előző Orbán-kormány alatt minálunk internet meg blog nemigen volt."

Muhaha. Téged aztán jól cserben hagyott az időérzéked. A blog talán tényleg nem volt elterjedt dolog akkoriban, de az internet??? Jó, hogy azt nem mondod, hogy nem volt mobiltelefon meg színes tévé.

is 2010.03.24. 17:27:09

bár mindenkit izzasztanál, de látható nálad is, hogy kire utazol, meg kire nem. bagoly mondja verébnek.

te ne izzadjál. te legalább a tükör előtt othhon, csöndben próbáld elmagyarázni saját magadnak, hogy mit is csinálsz.

gorcsev54 2010.03.24. 17:27:27

Itt mindenki ártatlan, de legfőképp a bűnösök. (Gyurcsány,Bajnai, Demszky,Hagyó, stb. Verebes,........................stb.-akkor ki a lófasz a bűnös-én, mi a csórók azok akik elvesztik az állásukat az egziszenciájukat, házukat stb.Mi basztuk szét az országot? Mi akik szarér- hugyér dolgoztunk akik azt hittük "nyugdíjba " mehetünk most húzzunk rá 3-5 évet( hol?)- szóval mi költöttünk sokat. Ők nyomorogtak és munkálkodtak azon , hogy nekünk jó legyen és mindent megérdemelnek-olyan jól csinálták! Van pofája azon nyafogni egy műsorban keresett annyit mint most-ki a faszom adott a szuszogásáért annyit.

Rókatojás (törölt) 2010.03.24. 17:34:55

Árpád népe, hej... a zsideszes fiúk-lányok gyerekei most érnek dolgozó-alkotó korba...
kíváncsi vagyok az elkövetkezendő négy évre... nekik biztosan nem fog segíteni apuci-anyuci... kíváncsi vagyok az elkövetkezendő négy évre... többek között azért is, mert pont a zsidesz szabotálta el a vezetői fizetésekre és egyéb illetményekre vonatkozó törvény megszületését...

SzaGyu 2010.03.24. 17:41:36

Amint látom, itt nagy bajok vannak! Mármint a kommentárok esetében.
Ha egy meggyanúsított ember összehord hetet-havat, légből kapott marhaságokat, akkor azonnal el kell hinni, és rögtön mocskolni kell mindenkinek mindenkit?
Igaz, hogy sok korrupció történt és fog is történni, de a meggyanúsított, védekezően hazudozókat azért nem kellene ilyen komolyan venni.
ŐK (GYANÚSÍTOTTAK) ÚGY GONDOLKODNAK MOST:
HA AZ ÉN TEHENEM MEGDÖGLÖTT, DÖGÖLJÖN MEG A SZOMSZÉDÉ IS. Jól van ez így?
Miért adtok az ilyen védekező, esetleges kitalálásoknak hitelt? Nem biztos, hogy aki nem ezen az oldalon van, az gazember. Vagy igen?

fran7 2010.03.24. 17:49:18

Verebes volt az ellenpont a heti hetesben, legalábbis abban az értelemben, hogy ő tudta, hogy kompromittálták magukat az egyik oldal mellett. Sőt ezt ki is mondta a végefelé. Szerintem a zért szállt ki onnan, mert tudta, hogy ha színházigazgató akar lenni, akkor nem állhat ki ennyire egy oldal mellett, mert előbb vagy utóbb a másik oldal is hatalomra kerül, s akkor nincs igazgatói szék, ahogy a baloldaliak se jobboldali kötődésű igazgatókat támogattak a színiigazgató választásokkor. S most veri a fejét a falba, hogy egy pitiáner összegű jutattás miatt, amihez lehet nem is volt köze, ugrik a jó kis pesti színiigazgató állás. S vidékre se nagyon várják. Pedig nem tehetségtelen ezen a téren. De tudja érzi, hogy van vaj a fején, de azt hitte másba fog belebukni.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 17:52:18

@SzaGyu:

Pedig nagyon úgy néz ki egyelőre, gyuszi bácsi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 17:53:02

@Republik of Mancunia:

Most a személyeket félretéve, szerinted a überdurván veszteséges, önkormányzati tulajdonú BKV-nak támogatnia kell bármilyen magyar filmet, igen vagy nem?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 17:54:52

@SzaGyu:

Igazad van, Verebes pártatlan, kőkemény, tényfeltáró riporter :-)
És a BKV valamelyik nézhetetlen szar Sas filmet akarta támogatni, és csak véletlenül kötött ki az a 3,5 milla Mr. Sparrow-nál :-)

Lone Wolf 2010.03.24. 17:55:02

@SzaGyu:

Ebben az esetben gyakorlatilag semmi új, semmi ismeretlen nem hangzott el! Csak a már közismert, ügyek nyertek megerősítést, lettek kibővítve. Ezért, és pontosan azért mert a nyilatkozó úr, nyakig ül a szószban, hitelesnek tekinthető.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 17:57:03

@reKorrekt:

Engem amúgy érdekelne, mert a magyar sci-fi az Űrgammák óta mindig lázba hoz.

gorcsev54 2010.03.24. 17:57:38

@SzaGyu: Lehet, hogy figyelmetlenül olvastam de nem tudom ki kit mocskol, akik meg előtérbe kerültek az ügyekkel azok egymást rántják a szarba szinte a névsor magától bővül. De ez még mindig csak a jéghegy csúcsa-reméljük még bővül. Csak nem fog semmi sem történni jó magyar szokás szerint, mindenki addig csűri csavarja húzza -vádol mást míg szép lassan elmúlik. Ja pedig a szart annak kéne felpucolni aki oda szart az asztalra, de félek megint az embereknek kell "takarítani" -vagy megenni a szart, min ahogy eddig mindig.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.03.24. 17:57:50

Egy írástudó akkor válik árulóvá, amikor a saját érdekeit előbbrevalónak tartja hivatásánál. A
hivatása az lenne, hogy segítse a VALÓSÁGBAN eligazodni mindazokat akik nála sokkal tudatlanabbak. Ez pedig éppen ellenkezője annak amit a szoclib "értelmiség" az elmúlt évtizedekben elkövetett, iszonyatos kárt okozva a - mondjuk így - egyszerü emberek gondolkodásában. Igen, a folyamatos agymosást ők követték és követik el ma is napról napra. Ki azért, hogy gyerekeinek jobb legyen, ki azért, hogy évente elmehessen Bayreuthba Wagnert hallgani és erről dicsekedhessen a heti hazaárulóban. Miközben baromira nem érdekelte őket, hogy az ország a tönk szélére jutott. Az agymosottak pedig még hosszú időre garantálják a műsor nézettségét, a reklámbevételt. Ezért fognak mindig élni és virágozni a kereskedelmi tévék. Néha sajnálom, hogy amúgy tehetséges emberek a napi agymosáshoz adják nevüket ,tekintélyüket de a végén mindig oda lyukadok ki, hogy ők pontosan tudták mit csinálnak amikor a mosodás szerepét vállalták. Igen, most egy kicsit szar lesz nekik, - de messze nem annyira mint amennyire megérdemelnék.

ridegfarkas 2010.03.24. 18:01:29

Közel volt a tűzhöz ez a zsidó ember és bizony élvezte a melegét,most miért tagadja ezt a nyílvánvaló tényt.Az elvtársai neki is csorgattak néhány millát,ez van,de most vége,el kell számolni a dolgokkal neked is és a többi hasonszőrű közpénzből jól éldegélő tolvaj herének.És ha nem tetszik itt a légkör neked,el lehet menni izraelbe,nem fogunk utánad sírni,a munkásságoddal meg ne dicsekedj,szuszogj a peresz fülébe.

SzaGyu 2010.03.24. 18:04:56

@zero:
@Lone
@Wolf:
@gorcsev54: Nem akarok vitát nyitni és a következőkben nem reagálok DE:
Ha a haragos munkatársatok, szomszédotok becstelenségből mond rossz dolgokat rátok, az nektek jól esne? Na persze a szomszéd, vagy a haragos munkatárs az mindig igazat mond...

betufalo 2010.03.24. 18:06:28

Szegénykém, mindenütt minimálbérért dolgozik. Csiszár Jenő mondta, hogy 10 éve adásonként csak a Heti Hetesben 750 ezer forintot kapott adásonként. Azóta így visszaestek a pénzek?

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 18:09:15

@SzaGyu:

az jó lesz. ezekere dumákra az mszp.hu-n vevők, de sehol máshol.

Lone Wolf 2010.03.24. 18:11:01

@SzaGyu:

MIT DE HA??? Az ég szerelmére ember! Nyomoznak ebben az ügyben ébresztő! Lassan több MSZP-s és SZDSZ-es van vád és nyomozás alatt, előzetesben, mint szabadlábon. És megismétlem; ez az ember semmi újat nem mondot, csak megerősítette amit már amúgy is tudtunk, mert már ezerszer elhangzott itt-ott mások szájából, és amit már a rendőrség is tud! Csak éppen még nyomoz, hogy gyűjtse a bizonyítékokat, tovább göngyölítse az ügyet!

tudi 2010.03.24. 18:11:37

Az a szemét média hogy képes bemocskolni ezt az értékalapú közösséget, bezzeg 1998-2002 között csak az a jó TV2, RTL-Klub, ATV ment.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 18:13:47

@SzaGyu: Ó persze, Demszky sem tudott semmiről. Nyilván. Vagy szerinted ezek mind szentek? Mint látni, olyan jól működik a BKV, hogy abban hiba nincs, pénz is van mindenre.
Mint látni az összes tanácsadói szerződés hamisítvány, és Hagyóékat is csak meghurcolják...

Ébresztő... :S

Frank Pentangeli 2010.03.24. 18:17:52

Nekem erről Galina Brezsnyeva férje jutott eszembe:
Ahol Csurbánov, ott cseppenov is.
Na de miért?

SzaGyu 2010.03.24. 18:18:01

@derelyegrádi szellem: Te tényleg egy szellem vagy! Olyan szellem, amit a LIDL-be vesznek derelye formájában. Borzasztóan nagy szókincsed van, ezzel esetleg elmehetnél az isten mezejére szántani, de az ekét lehet, hogy... húzni.
Én nem tartozom az MSZP soraihoz, de ha úgy érezném akkor biztosan nem szégyellném.
A TE hovatartozásodat nem firtatom, mert minek tenném, de valószínűsíthető! Ettől még nem kell feltétlenül csak a "mende-mondák" miatt ítélkezni! Meg kellene várni a bizonyítékot...

4runner4ever · http://drotvizsla.wordpress.com 2010.03.24. 18:26:33

"Azt hiszik, hogy én most itt milliókat keresek, ahol amúgy a nap huszonnégy órájából húszat dolgozom. Elárulom önnek, ugyanannyi pénzt kapok, mint a négy szombatért a Gyárfásnál, de úgy, hogy most a tököm szakad le! "
Jajj, a szegény Pista! Meg kell dolgoznia a betevő falatért! Güriznie kell azért a pár fillérért! Meg kell a szívnek hasadni...

Lone Wolf 2010.03.24. 18:28:24

@SzaGyu:

Ha te most arról beszélsz, hogy megalapozott indokból rúgjuk szét a hátsójukat, akkor egyet is értek veled! Csak az a fene nagy helyzet, hogy ez itt már kellőképpen megalapozott. Nem véletlenül nyomoz a rendőrség ebben az ügyben, és nem véletlenül ült ez az ember előzetes letartóztatásban!
+ Mondok még valamit. Tul, képpen még erre sincs szükség! 2006 (igen már megint öszöd!) Kellőképpen megalapozott indokunk van hogy halálrarúgdossuk az egész mocskos tróger hazug csaló bandát!

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 18:28:32

@tudi:

ja akkor nem történhettek ilyennek.

Meg aztán akkor még nem "mocskolt" a média, ahol a most megsértődött verebes a főoltáron főalak volt, hanem "oknyomozott", miket hozott le? Csak így fejből példaként:

1./ Kósa a debreceni főrályaudavorn fényes nappal kurvázik. Egy szó sem volt igaz belőle, a forrásként megjelölt rendőrkapitányság nem is létezett. Blikk.

2./ Orbán magára hagyta az esőben gyerekét. Egy szó sem volt igaz belőle.

3./ A Heti Hetesben kitették Lévai Anikó fényképét, és rajta viccelődtek meg röhögtek, csak mert Orbán felesége. Ugye verebes? Most meg meg vagy sértve

4. / Hosszú bájtok éjszakája, ami hónapokig ment. Mint kiderült, egy szó sem volt igaz belőle.

5./ az akkori Magyar Hírlapban Orbán és Kövér likvidálásának hasznos voltáról elmélkedtek.

6./ Riportot készítettek egy bérgyilkossal (aki fake volt), hogy Orbánt mennyiért ölné meg. (RTL)

Midnezek miatt soha nem érezte úgy a jó Verebes a főalak a főoltáron, hogy sajtó maffiaként működik. Csak most, amikor az ő meg haverjai viselt dolgait is firtatni merészelik, de nem úgy, hogy meg nem történt kitalált történeteket hoznak le, hanem ki merik nyomtatni az egyik BKV -s arcal készült riportot.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 18:37:58

@SzaGyu:

"Te tényleg egy szellem vagy! Olyan szellem, amit a LIDL-be vesznek derelye formájában."

Ezt viccnek szántad?

"Borzasztóan nagy szókincsed van, ezzel esetleg elmehetnél az isten mezejére szántani, de az ekét lehet, hogy... húzni."

Emmi? Mert magyarul semmit nem jelent.

"Én nem tartozom az MSZP soraihoz, de ha úgy érezném akkor biztosan nem szégyellném."

Pedig van mit.

te hol tanultál fogalmazni, valami kisegítőiskolában?

"Ettől még nem kell feltétlenül csak a "mende-mondák" miatt ítélkezni!"

Ja. A fél MSZP mendemondák alapján van büntetőeljárás hatálya alatt, meg jónéhányan előzetesben is. Egyénként csak szólok ez a szerinted hazudozó regőczi is MSZP-SZDsz-es képviselő volt, mielőtt BKV-s lett volna...

amf · http://alphamikefoxtrot.blog.hu 2010.03.24. 18:38:49

Amúgy film szerintem kifejezetten jó. Elég nehezen émészthető de klasszikus oldszkúl szkifi. Verebes ettől még egy tajgetosz pozitív paraszt.

sorokinV 2010.03.24. 18:44:09

Finom!

Nagy vonalakban a lényeg:
Egy ballib geci kikéri magának, hogy mér' baj az, ha házipénztárnak nézik a teljes állami és önkormányzati szektort. Mér' baj az, ha a fiacskája érezte magában az elszántságot és a tehetséget (ami köztudott, hogy Magyarországon a baloldalt koncentrálódik kizárólagosan, mer' mindenki más mucsai) és kapott egy kis zsebpénzt a közösből, hogy kibontakozzon.
És nem érti....

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 18:46:10

@Zb74: Hát én személy szerint 2000 előtt alig-alig neteztem 99-ben kölcsön accounttal éccakánként betárcsázóson starcraft, meg egy kis icq, de olvasgatni alig-alig. Azután melóban. Csak 2001-ben jött haza a szélessáv, azután kezdtem sűrűbben netezni.

tcrex 2010.03.24. 18:48:36

új szelek fújnak. tessék megtanulni széllel szemben is köpködni...bár engem az is érdekelne ha valaki összehörög 2-3 millát havonta az mennyivel verte hátba a supertalent jól működő fiát---a családi kasszából

veiszi 2010.03.24. 18:53:49

@sorokinV: majd két évtizedig nekik fújt a média szele, már egészen elszoktak attól, hogy milyen amikor nem nekik áll a zászló, hogy milyen, amikor már nem kérdeznek alájuk mindig és mindenhol (ha egyáltalán tudták valaha)

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.24. 18:56:12

@derelyegrádi szellem: Erre mondják, hogy aki korpa közé keveredik, azt a végén megeszik a disznók.
Tetszett volna szini igazgatónak maradni, nem fröcsögni hetihetesben, napkeltében, kedves Pista.
Még ő mondja, hogy sajtómaffia? Azt tetszett hinni, hogy ez örökké tart?
Megsúgom: egyszer minden elmúlik. Mint ahogy kegyed dicsősége is.

mallac 2010.03.24. 19:01:32

Az nem volt gusztustalan amit ő művelt pl. Grespikkel a Heti hetesben? Csak kóstoltassák meg vele a saját gyógyszerét,eleget gúnyolódott másokon évtizedeken át.

jozicsenko 2010.03.24. 19:17:38

@SzaGyu: legalább egymást ne nézzük hülyének

volt itt is szó róla: vastagbor.blog.hu/2009/07/10/gyozike_mondja_action

bevett szokás ballibáéknál (ahogy érzem, majd jobboldalon is elobb-utobb), hogy támogatást kérnek x filmre, de a film valahogy nem jön össze, vagy leadnak valami szirszar rettenetet, ami művész film, tehát csak az alkotó érti...

konkrétan Győzike 22 millát kapott a roma romeoért, persze film még mindig sehol...
(komolyabb helyeken ezért kötik ki, hogy akkor kap pénzt a libling, ha hozza a mozikban a kötelező minimumot, ellenkező esetben bukta, szivás, viszontlátás)

@Rókatojás: jap, persze, mintha az bámit is szabályozna: íratok egy kamu szerződést a bkv-n keresztül az unokaöcsém cégének, oszt ugyanott vagyok: te ugye nem magyarországon élsz, hogy még mindig itt tartasz? vagy szerinted az elmult pár hónap hülyeségei valójában tündérmese,ugye?

@Republik of Mancunia: valahogy furcsának érzem, hogy a liberálisok fejik a legjobban az állami pénzforrásokat. azok a liberálisok, akik szerint kisebb adó kell, mert a szavazó felnőtt és eldönti mit akar: tettek és szavak között fényév a különbség: valós piaci helyzetben rég éhen halt volna minden magyar liberális...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.24. 19:17:47

Kedves Pista! A kurva anyád, menj szalag mellé dolgozni a gyárba nettó 70000 Ft-ért. Ott tényleg a tököd szakad le, kár hogy senki sem kérdezi őket, megéri -e nekik.

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.03.24. 19:18:45

Na, látom, nyilaskákra megint rájött a tombolhatnék. :D
Szánalmas ez a blog.

bugajakab 2010.03.24. 19:20:19

@mallac:
Grespik pereskedése alatt derült ki hogy egy fellépés a 7i7-esben 250 000 ft volt 2004-ben.
A mi Pistánk 2001-től oszlopos tagja , hangadója ennek a liberális politikai hangulatkeltő műsornak ami hirhedett az elfogulatlanságáról.

Ha nincs változás a djjazásban 2004 óta (ha-ha) akkor a mi Pistánk 8 év alatt havi 4 fellépéssel és alkalmanként 250e ft-al számolva az 96 MILLIÓ FORINT. Mindezt csak a 7i7-es alakításért ahol politikai propagandát folytatnak.

Te Pista tudod hány évet kell dolgozzon ennyi pénzért egy alkalmazott aki nem CSÓKÓS?

Remélem nem fogsz zsidózni ha elkezdik feszegetni a 100 milliós haveri ajándékokat amit besöpörtél a haveri politikai kapcsolataid révén!!

Mille38 2010.03.24. 19:34:23

Igazából senki se kérdezné, mire mentek a BKV-pénzek, ha lenne egy kiválóan működő, kényelmes, tiszta budapesti tömegközlekedésünk reális áron. Mivel nincs, azért mégiscsak hadd legyünk kíváncsiak, a buszjegyünkből miért filmeket csinálnak, miért nem járóképes buszokat vesznek.

Rocky 2010.03.24. 19:46:52

A hupákolás, a fújtatás NAGYMESTERE odavan, hogy mostanság "csak" (baz+) egy színház direktori fizetést kap! Szegényke! És ezért még dolgoznia is kell és emberekért felelősséget vállalnia...
Szegényke... a válság közepén, "csak" ilyen állást juttatott neki az msz(m)p!

Elvtársak azért verebes elvtárs ennél többet érdemelne!

wagabound 2010.03.24. 19:51:07

Sebaj, pár hét múlva fordul a világ. A Verebes-félék eltűnnek, és a köztévében a tökös riporterek olyan kemény kérdéseket tesznek majd fel Orbán Viktornak, hogy a nyakkendője helyet cserél a cipőfűzőjével. Igaz, fiúk?

Addig meg bírjátok már ki.

Rocky 2010.03.24. 19:51:18

Remélem kezd a sok-sok proli 7i7 néző, agytalan barom szeme felnyílni lassan és látják végre, hogy kikenis röhögtek valójában!
Amíg az elvtársak szép csendben lapátolták ki a pénzünket...

Mocskos, komcsi banda!

Figyeljétek meg, ezeknek semmi sem drága és a végén addig hergelik ezt a sok barom jobbikost, ameddig vér fog folyni megint!

Rocky 2010.03.24. 19:55:01

@wagabound:

Igen, te saját hazája nyomorúságán kárörvendő balfasz! Igen!

A komcsikkal (veled) ellentétben az értelmes ember, egy demokráciában mindenféle politikust, közszereplőt, közpénzből élőt szeretne tisztán és bármikor számon kérhetően "alkalmazni"!
Tudod a miniszter latinul szolgát jelent!
Komcsiul pedig kiskirályt!

Nem volt még elég? Inkább bocsánatot kellene kérnetek az elmúlt 8-20-40-80 évért!

2010.03.24. 19:57:45

1. Miért támogat egy veszteséges cég bármilyen filmet is komoly összeggel?
2. "a fiam csinált egy olyan filmet, amely eddig tíz fesztiváldíjat hozott el".
Ez jellemző a magyar filmesek hozzáállására (tisztelet a kivételnek!).
A Paranormal Activity (költségvetés: 15.000 $) bevétele világszerte: 192.735.402 $. Eddig. Pedig csak két fesztiváldíja van...
/forrás: imdb.com; boxofficemojo.com/
Nem a fesztiváldíj meg a kritikusok esetleges ömlengése számít elsősorban, hanem az, hogy mit produkál a film a kasszáknál - azaz a közönségnél.
3. "a nap huszonnégy órájából húszat dolgozom" Ezt azért nem kellett volna...
Én egyébként ismerek olyan embereket, akik napi 25 órát dolgoznak. Bizony.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 20:11:17

@Sixx! Anyád is nyugger?:

Akkor jobb ha továbbállsz. Irány az mszp.hu, ott már épp hiányoltak is...

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.24. 20:13:10

@AntiChrist: Igen, az első kérdés ez lenne egy normális országban. Egy közpénzből fenntartott, közfeladatokat ellátó, önkormányzati tulajdonban lévő veszteséges cég, mint filmes szponzor???
Hát ez meg hogy???

tlvajferi 2010.03.24. 20:19:29

azt ajánlom a verebesnek, hogy nem kell feltétlenül színházigazgatónak lenni
ha a gyurcsány haverját idézem: el is lehet menni ebből a k*rva országból !
minél előbb, annál jobb!

VIKUNYA 2010.03.24. 20:21:09

Hát ki a kurva anyám ült évekig a Heti hetesben és fikázott mindent és mindenkit??? Leszarom, hogy aljas ember ez a Verebes, de az álszentséget, azt ki nem álhatom!

2010.03.24. 20:22:43

Bakker! Vigyázzunk, mert ha a Verebes hazudik még párszor, talán az ég is leszakad. De a pofám biztosan. Verebes elvtárs! Ne hazudozzon már ekkorákat! Ha már egyszer olyan vörös, hogy róla vehette a többi komcsi a színmintát a zászlójukhoz, legalább legyen annyi tartása, hogy bevallja. Persze nem fogja, mert az ilyenek a napot letagadják az égről.

rakaz 2010.03.24. 20:30:03

Ennyi jobbikost egyrakáson, a tököm eldurran.

Lone Wolf 2010.03.24. 20:33:35

@rakaz:

"a tököm eldurran."

Tehát élvezed? te kis huncut!

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.24. 20:35:55

@rakaz: Én a fenti kommentekben nem találok egyetlen utalást sem Verebes származására, vallására, sem szexuális irányultságára.
Csupán kizárólag a tevékenységét igyekeztek a fiúk megítélni, ilyen-olyan stílusban, kinek milyen adatott. Ezek nem jobbikos vélemény nyilvánítások, legalábbis jellemzően.
Lehet, hogy ez a közhangulat? Na vajon miért?

mikka 2010.03.24. 20:36:44

Verebes Istvan!

Ha nekem is ad a BKV x millio forintot akkor en is leteszek majd valamit az asztalra..de lehet akkor azt kerdezned egy reggeli musorban hogy miert az adofizetok penzebol keszitem a filmem lemezem etc etc.. Nem erted a lenyeget..de nem baj..a tobbi kommunista sajto ember sem erti.. de majd egyszer.

2010.03.24. 20:47:01

@ÁkiBáki: Valahogy ez ugrott be elsőnek :)
Csak utólag olvastam el a kommenteket: amint látom, már más is csodálkozott azon, amin mi.

Tündér_Lala 2010.03.24. 20:59:34

Verebes (egyébként nem hülye) úgy gondolta, hogy idejében abbahagyta - 2 éve - a heti-hetest.
Remélte, hogy mindenki elfelejtette tevékenységét, ordenálé harácsolását. Nos a szekrényből kihullott csontváz mentén kiderült, hogy nem !
Az erkölcstelen, az éppen regnáló hatalomnak pénzért árult állásfoglalások, riporteri tiszesség(telenség) , nem műlnak el nyomtalanul. A felháborodásod közröhelybe fullad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 21:31:50

Könnyen lehet, Pista, könnyen lehet..."

ki a fia amúgy?
milyen szarkofág filmeket csinált?
(na ez prejudikáció pista)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 21:34:05

Elárulom önnek, ugyanannyi pénzt kapok, mint a négy szombatért a Gyárfásnál"

300 000? 4?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 21:43:55

@Sixx! Anyád is nyugger?:

A blog szánalmas? nem pedig te? meg a neved?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 21:48:02

@zero: Jaja igazad van Zero (nyelv visszahúz).:)) Jött most ide egy pár új arc.

2010.03.24. 21:50:52

@tesz-vesz: Pater Sparrow művésznéven alkot a fiatalember.
Zero már berakta a kérdéses film imdb-linkjét. A mű címe: 1.
A rendező egyébként rendkívül sokoldalú filmes tevékenységet folytat (szintén az imdb-ről):
"Director, Production Designer, Writer, Producer, Second Unit Director or Assistant Director, Composer, Art Director, Actor, Art Department, Cinematographer"

"milyen szarkofág filmeket csinált?"
Alighanem egy új Alejandro Jodorowsky kibontakozásának vagyunk szemtanúi.

Lone Wolf 2010.03.24. 21:55:33

@Tigeri:

HJA! Úgy tűnik megtalált minket a bögrekommandó. :P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 21:56:11

@alfa.orionis:

Hát most kinek nyilatkozzon, mondd meg?

Magyar Nemzet kilőve, már a Népszabi is bedőlt, maradt hát a STOP :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 21:57:32

@Lone Wolf: A sapi már megvan nekik,most jöhet a wellness hétvége.:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 22:01:37

@Republik of Mancunia:

Majd mi eldöntjük, hogy mi való ide, oké?

jozicsenko 2010.03.24. 22:03:20

@Sixx! Anyád is nyugger?: istenhozott a 9,5 millió fasisztacsőcselék országában, itt csak neked és szegény üldözött pártodnak lehet igaza, ugye? bögrére vagy sapkára hajtasz, elvtárs?

Lone Wolf 2010.03.24. 22:04:10

@Tigeri:

NP: Úgy tűnik, a második-harmadik kijavított/lehurrogott ostoba beböfögésük után mindegyik elhallgat. Nem bírják a kiképzést. Biztos a kapcsolaton nevelkedtek, ahol nem szokták meg, hogy a netes vitafórum, egy olyan harcmező, ahol 10 ember lő rád 20 irányból 30 fegyverrel... És NINCS lövészárok. Itt biz'a mindenki kapja az össztüzet, még egmást is osztjuk. Nem hogy azokat, akik felülnek a nyilvánvaló hazugságoknak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 22:05:17

@jozicsenko: Baszki! Ezek még nem fogták föl,hogy a náczizás uncsi és hatástalan.Valaki szóljon már nekik!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 22:06:56

@Thresher:

Arra gondol, hogy kettő már nagy és dolgozik, a harmadik (aki a negyedik feleségétől van) még kiskamasz.

Lone Wolf 2010.03.24. 22:07:31

@Tigeri:

Nna! Akkó'r induljon a lövészkedés! A náczulás is uncsi és hatástalan. ;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 22:09:00

@SzaGyu:

Szerinted várjunk 3-5 évet, amíg lezajlik a BKV-per?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 22:12:04

@ColT:

"Mint látni az összes tanácsadói szerződés hamisítvány"

ööö...igen, ez a nyomozás egyik ága xD

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 23:15:17

@laspalmas: úgy látom a trollok elöntötték a fórumot. no mindegy, most hulla vagyok, majd holnap jövök, és legendásan higgadt hidegfejűségemmel elküldöm őket a 'csába :DDD

arlequin 2010.03.24. 23:54:27

@tesz-vesz: mondom. dobj egy postacímet.. ismét

arlequin 2010.03.25. 00:00:54

@tesz-vesz: elnézést. galamb repült.

Zuzu Petals 2010.03.25. 02:12:40

IMDB-adalék:
'1' ==> MOVIEmeter:
Down 8% in popularity this week. See why on IMDbPro.

Pater Sparrow ==> STARmeter:
Down 20% in popularity this week. See why on IMDbPro.

Oh, tell me why?

LOL

Donna (Cara)mba 2010.03.25. 08:08:46

@Zuzu Petals: Oh tell me why, tell me why, was Jesus crucified....

Talán mert folyton ott is hamis mértékkel kufárkodtak, ahol nem volt 5000 éve, 1000 éve illő: pl. régi időkben a templom még szent hely volt, nem börze. Sőt, még ma is vannak helyek, ilyen a nemzet valódi kormányzása, a parlament, ahol nem illik mocskos saruval belépni és hitvány áruval vigéckedni, levantin módon..

Ne vedd szó szerint klerikálisnak, amit írtam, csak a Tell me why-ról a Pink Floyd ugrott be, a Final Cut, lehet, tévesen:-(
Képes beszéd akart lenni, de eszkuzálom magam, nem vagyok a toll embere (némbere:-)

eszkep 2010.03.25. 08:22:18

Elég egyszerű (mondhatni bináris) logikád van, nem vagy véletlenül MSZP szavazó?
Mint tudjuk, az ügyészségnek mérlegelési lehetősége van a tekintetben, hogy a BTK-ban feltüntetett büntetési tételek keretein belül milyen szigorú (hány év börtönt) kér egy vádlottra. Ez megkönnyíti a bűnügyek felderítését, hisz így a lebukott gyanúsítottakat együttműködésre lehet bírni. Magyarán: a vádlott ÉRDEKE, hogy tényfeltáró, valós adatokon alapuló vallomást tegyen, amit az ügyészség azzal „honorál” hogy enyhébb büntetést kér a vádlottra. Ezzel szemben NEM ÉRDEKE a vádlottnak, hogy valótlan tényeket tartalmazó „vallomással” tovább nehezítse a helyzetét, ugyanis ezzel újabb bűncselekményt valósít. Nem mindegy tehát, hogy valaki 10 év helyett csak 5 öt kap, vagy 12-őt...
Zuschlag pl. a nehezebb utat választotta, hisz ő nyakig benne van, míg a „BKV bábjainak” teljesen hihető az érdeke, hogy nem akarnak mások helyett 10 évet ülni.

eszkep 2010.03.25. 08:23:59

@ColT: "Mint látni az összes tanácsadói szerződés hamisítvány, és Hagyóékat is csak meghurcolják... "

Igen, amit FIDESZ-es fasiszta ügynökök csempésztek a BKV irattárába...
:-)

eszkep 2010.03.25. 08:32:51

@Republik of Mancunia: „ennek mi köze a Verebeshez?”
Talán csak annyi, hogy a KÖZSZOLGÁLATI médiában évekig vezetett egy, a közszolgálatiságnak a legkisebb mértékben sem megfelelő propagandaműsort, amiért – mint az látható - KÖZPÉNZBŐL meg is kapta az „elismerést”. Egyébként ne felejstük el, hogy nem csak a BKV-tól kapott 3 milliót, az állam 90 milliót adott a filmhez, és a többi állami cég is „adakozott” közpénzből!

„Kíváncsi leszek ha 1 év múlva akármelyik állami cég támogatást nyújt egy filmhez az itt lesz-e a poszton mint korrupciós ügy, mert ezzel az erővel az összes film korrupt pénzből származik és most azonnal szüntessük be a filmgyártást.”
Kiváncsi lennék, ha a HírTV-s Csintalan kapna akár 1 milliós állami támogatást filmgyártásra, vagy akármi másra, milyen siránkozást rendezne a ballib. média? (min. egy hónap armageddon...)

Republik of Mancunia 2010.03.25. 08:55:48

@eszkep:
Tudod csak az a "vicces", hogy miközben az egyik oldalról minden ügy címlapon addig a másikról semmi, pl Rákay "kétmillióan vagyunk" Philip kommunikációs cégének szerződései ugyanazok a szisztéma alapján kötettek és futnak mint amik a bkv-nál voltak, vannak. Ha az egyik korrupciós ügy akkor a másik mi? Ja ő egy nemzeti, polgári mittudomén mi, az nem bűn.
Mondom mégegyszer utoljára, nagyon helyes h az ügyek előjönnek, de ezeknek a fele olyan dolog ami egyszerűen benne van és így megy 100 és ezer éve és így is fog továbbmenni mert mindenhol így megy, mondhatnám csak így működik.
amúgy remélem ez az mszp úgy ahogy van eltűnik a süllyesztőben, a fideszre fogok szavazni, mert valami más kell mint ami most van, de ha a kormányalakítás után előjönnek az első ilyen ügyek (mert előfognak, ne legyünk hülyék hogy ők a megtestesült jók) akkor kíváncsi leszek hogy ez a blog mivel fog foglalkozni....
Ezeknél a piszlicsáré ügyeknél sokkal jobban érdekelnek azok ahol az igazi pénzek forognak kockán ami tényleg befolyásol valamit és ahol tényleg csúnya dolgok vannak.....
Pl qvára érdekelne mi megy igazából Sávolyon és Pátyon...kinek az érdekkörébe tapostak bele...
a Daimler megvesztegetési ügy...
Strabag..autópálya..Margit-Híd...4es metró...
Ezek azok a helyek ahol folynak el a pénzek nagytételben...
Mégegyszer mondom akik a nagy pénzeket nyúlják azok röhögnek koktélt szürcsölgetve hogy ezen itt mi diskurálunk....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.25. 09:03:21

@Republik of Mancunia:

"or kíváncsi leszek hogy ez a blog mivel fog foglalkozni...."

Nem kell nagyon izgulni ...

Amúgy egyszer azt írod, miért nem foglalkozunk mindennel, majd utána Sávoly, Páty Daimler, Strbag, 4-es metró, Margit híd ....

Most akkor melyik?
Szerintem előbb a nagyhalak, aztán a kisebbek, majd a picikék ...

Hidd el, én örülnék a legjobban, ha annyira minden okés lenne az országban, hogy csak és kizárólag Rákay Fülöp cége lenne a terítéken ...

Republik of Mancunia 2010.03.25. 09:08:43

ez a mostani választás nem választás...mert nincs választás.
Van egy mszp- aki rájuk szavaz az egy akkora kretén hogy olyan nincs is...
Van egy jobbik akik csak beszélnek és olyan megoldásokat javasolnak hogy az ember haja égnek áll.
VAn egy mdf ami...ami ki tudja mi....no comment
van egy lmp ami továbbra se tudom hogy micsoda és kicsoda
és van a fidesz, akikre nem szavaznék de ebből a listából a legkisebb rossz. Viktort se kedvelem, de jöjjön Ő és lássuk mit tud, csak ez az álszentség amit művelnek annyira ellenszenvessé teszik őket hogy az nem igaz, tegnap amit Répássy leművelt a lapzártában vagy a rájátszásban már nem emlékszem az valami hányingerkeltő volt. és mégis rájuk szavaz az ember mert ugyan kire másra...
undorító az egész..

órarugógerincű felpattanó 2010.03.25. 09:11:17

@Republik of Mancunia: Ezek minket is érdekelnének, bár ott tartanánk már pl. a 4-es metróval, hogy kezdenének kiderülni, hová kerültek az onnan eltűnt milliárdok.

Republik of Mancunia 2010.03.25. 09:12:37

@zero:
Ok igazad van, de amíg a nagyhalak vígan élnek és röhögnek rajtunk hogy egy Verebessel foglalkozunk addig hadd legyek kicsit dühös:)

zrobasé 2010.03.25. 09:16:56

az én számomra nincs olyan, hogy kis pénzosztás...
gondoljon bele mindenki , hogy mondjuk itt "csak" 3 millióról van szó...és ha ez a 3 millió pont az, amit TE fizettél be a munkád után az államnak, amiért 1 évet güriztél, akkor is csak piszkicsáré az összeg ? te ezért dolgoztál 1 évig, hogy így herdálják el ? ugyehogynem...na, ezért nem érdekel, hogy az összeg, amit verebespajtásnak vagy bárkinek a bárkijének odaadtak az mennyi is...az én adóm...ugyhogy farfekvésű sün szülést kívánok

Marcellusca 2010.03.25. 09:32:23

@Tigeri: Az hagyján!
De milyenek? :)

eszkep 2010.03.25. 09:38:01

@Republik of Mancunia:
„Tudod csak az a "vicces", hogy miközben az egyik oldalról minden ügy címlapon addig a másikról semmi, pl Rákay "kétmillióan vagyunk" Philip kommunikációs cégének szerződései ugyanazok a szisztéma alapján kötettek és futnak mint amik a bkv-nál voltak, vannak.”

Miért semmi?? Igen bő lére eresztett cikkezés volt erről a ballib médiában. Csakhogy…
Nem az a korrupció, ha ismered a pályázatot elnyert cég tulajdonosát (ezzel a logikával minden pályázatot csak külföldi cég nyerhetne meg…), hanem az ha a szerződés mögött nincs ÉRTÉKARÁNYOS TELJESÍTÉS! (A két kritériumnak EGYSZERRE kell teljesíteni!) És pont ez az a két kritérium, melyet a BKV szerződések egyike sem teljesít (már az is ritka, ha egyáltalán volt teljesítés). Tudom ,szeretné összemosni ezt a MSZP, de 2002 után hány MSZP-s feljelentés jutott egyáltalán nyomozati szakaszba??? (hát még vádemelésig…)

„Mondom mégegyszer utoljára, nagyon helyes h az ügyek előjönnek, de ezeknek a fele olyan dolog ami egyszerűen benne van és így megy 100 és ezer éve és így is fog továbbmenni mert mindenhol így megy, mondhatnám csak így működik.”
Már többször leírtuk, hogy korrupció mindenhol van, csak nem mindegy a NAGYSÁGREND!

„kíváncsi leszek hogy ez a blog mivel fog foglalkozni....”
Gondolom az éppen aktuális pofátlan lenyúlásokkal. Attól azért nem tartok, hogy „forrásanyag” nélkül maradnánk, bár tippem szerint kevesebb lesz és (lényegesen) kisebb értékű. Egyébként azért jó, hogy ott lesz a Jobbik, mert ők garantáltan egyik disznóságban sem érintettek (még), és így nem is lehet érdekük az elkendőzés. Zero-ékat meg nem lehet elfogultsággal vádolni a FIDESZ irányában sem (sőt, már tudatlanságból nem egyszer (na jó, konkrétan két nagy tévedést róttam fel neki konrét adatokat alapulvéve) tévedtek alapvető gazdaságpolitikai kérdésekben, mondhatni: alapfogalmakban)

„Pl qvára érdekelne mi megy igazából Sávolyon és Pátyon...kinek az érdekkörébe tapostak bele...”
Engem is érdekelne, mert a „jobbos” médiában is nagy a csönd.

„a Daimler megvesztegetési ügy...”
Nem értem a kérdést, hisz 2005-ös állami tisztségviselőkről beszélünk.

"Strabag..autópálya..Margit-Híd...4es metró..."
Szintén nem értem a kérdést, hisz a válasz teljesen triviális, ne vedd zokon…

kovacssteve 2010.03.25. 09:43:13

Bízom benne, h lendvaiék rendesen át lesznek világítva! Lampert se különb. Verebest védeném, de ha mindez igaz, akkor nem tudom!

eszkep 2010.03.25. 09:49:34

@zero: És még valami konkrétan Rákay Fülöp cégénél maradva.
Külön kezelendő az, az eset amikor Rákay cégte a FIDESZ-től kap megbízást, amit pártkasszából fizetnek és az, amikor önkormányzatoktól, közpénzből. Előbbi esetben egy párt olyan éves hülyeségre fordítja a büdzséjét, amire akarja, a második kategóriába tartozó szerződések esetében lehetne csak esetről beszélni. (De tudtommal itt is rendben volt minden, különben a NOL-on ez lenne a napi anyag...)

És pont ezért vicc, hogy a szocik sajtótájékoztatón valójában bevallják a hűtlen kezelés tényállásának elkövetését (a BKV-s "kölcsönbuszokra" gondolok), uyganis pártkasszából lehet jótékonykodni (ha fizettek volna a buszokért), egy állami cég költségére (közvagyon) viszont NEM!

egogegó 2010.03.25. 11:26:23

Ajánlanám Verebesnek, hogy szóljon a népszerű ATV-s komájának (juszt is) csináljon már vele egy őszinte baráti riportot az igazságról!Biztos a bolgárokat és a haverjait meggyőzné!Ő is tud úgy szárnyalni mint a sas.l

Vidéki 2010.03.25. 12:59:15

Princz Gábor, a Postabank egykori vezére (és tönkretevője) is rájött régen a „captatio benevolentiae” a jóakarat megnyerésének nem a szónoklatban szokásos formáira.

Kitalálta a VIP listát. A számára fontos személyek az akkori időkben rendkívül alacsony kamatra vehettek fel nála hitelt. Ha ezt a pénzt betétként újra elhelyezték a bankban, hatalmas betéti kamathoz juthattak, amely jóval meghaladta a hitelkamat szintjét. Ily módon a kedvezményezett nagyon fontos személyek rendszeres nagy évi apanázshoz juthattak a banktól.

A fontos személyek neve nyilvánosságra került, több mint 600 személy volt a VIP listán. A „közvélemény formáló független értelmiség” dísze-virága rajta volt a listán.

Amikor aztán a Postabank bűzleni kezdett, a „közvélemény formáló független értelmiség” dísze-virága hálából hallgatott, „mint dinnye a fűben”.

Hasonló gondolatok vezérelték a BKV vezetését is amikor meg akarták nyerni a „közszolgálati televízióban” közvéleményt formáló Napkelte propagandisták jóindulatát.

Valóban akikkel ezek „szimpatizáltak” azokkal szemben hangjuk lágyan csicsergett.

Akiket megvetettek azokkal szemben már arckifejezésük is elárulta megvetésüket és prekoncepcióikat, belebeszélésükkel megakadályozták, hogy szerencsétlen interjúalany egy ép mondatot végigmondhasson.

anchor 2010.03.25. 16:41:07

@Thresher: A Verebes harmadik gyerekének németes a művészneve: Ausen Betrieb.

téva 2010.03.27. 10:33:22

ha a 320 ft-os bkv jegyből leveszem a verebes és tsai egyéb adókat,akkor egy jegy 5 ft-ba kerülne.Ezekért a koszos,büdös járatokért,ahol a klosárok ingyen utaznak - "lakáspótló" járat -,az 5 ft,értékarányos lenne.Ha,2 órai időtartamra vonatkozna,mint más világvárosban.
Egyébként ha Verebes olyan okos lenne,mint ami hírlik róla,visszavonulna zalai birtokára és kapálgatna.Dehát a celebség ,az betegség.Kár,hogy ezt velünk fizettetik meg .A Verebes és tsai díjazása a máv jegyekben,az autópálya építésben .... helyszűke miatt nem sorolom tovább.Hol is volt a bkv -s felügyelő bizottság nem mszp-s tagja,mikor ezeket a pénzeket kifizették?!Hm?!az én öcsém tehetséges rendező,de szerencsés,hogy CSAK a tehetsége van és nincs ilyen apuci a háttérben.Igaz,sokkal nehezebb út a hírnévhez.Tavasz van,örüljünk ennek!Kellemes hétvégét Mindenkinek!

süti beállítások módosítása