Skip to content


       Szűrés lista

41 év és 4 hónap a becsületes emberek érdekalapú közösségének

Remekül időzített elsőfokú ítélet, egyszerűen pompás. Este már megint pezsgőzve kell néznem a híradót. Mostanáben nagyon fogy az a pezsgő ...

Budai Bettikét kérdezném, vajon még most is megilleti eme csuda becsületes embereket az ártatlanság védelme? Vagy még megvárjuk a másodfokot?

Vajon hány további becsületes homlok kezdett gyöngyözni az izzadságtól, szerte az országban? Teljesen helyénvaló a félelem és rettegés, ugyanis mindenki sorra fog kerülni. Legalábbis nagyon remélem ...

Amúgy egyre jobban kezd elszaladni a paci ezzel az Attila gyerekkel, ma már  azzal kábítja a drága Blikk-olvasókat, hogy "az MSZP az egyetlen párt, amely önkritikát gyakorolt a korrupciós ügyekben, személyesen pedig nincs miért bocsánatot kérnie."

Önkritikára nem nagyon emlékszem, szerencsére segített a bíróság:

1. rendű vádlott: Zuschlag János korábban az MSZP országgyűlési képviselője, az Ifjú Szocialisták Mozgalom ügyvezető elnöke, a Bács-Kiskun megyei MSZP ügyvezető elnöke, kiskunhalasi önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja. Első fokon 8,5 év börtönbüntetésre ítélték bűnszervezetben elkövetett csalás miatt.

2. rendű vádlott: Lados István Zuschlag János személyi titkára, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták volt tagja, az MSZP zuglói szervezetének tagja. Az ügy kirobbanása után 6 hónapig szökésben volt, 2007. szeptember 26-án önként jelentkezett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. Együttműködése miatt enyhe ítéletet kapott, első fokon 2 év börtönre ítélték bűnszervezetben elkövetett csalás miatt.

3. rendű vádlott: Katus Ferenc a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciójának tagja, MSZP-s önkormányzati képviselő Kiskunhalason, a kiskunhalasi baromfifeldolgozó tanácsadója, a Bácsalmási Agráripari Rt. alkalmazottja. A bíróság első fokon 5,5 év börtönre ítélte csalás miatt.

4. rendű vádlott: Őri András, a Fiatal Baloldal volt Zala megyei elnöke. A bíróság  első fokon 4 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte

5. rendű vádlott: Krausz Csaba, újbudai MSZP-s önkormányzati képviselő, volt elnöke az Ifjú Szocialistáknak. A bíróság első fokon 3 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.

6. rendű vádlott: Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal volt fővárosi elnöke. A bíróság első fokon 2 év 4 hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.

7. rendű vádlott: Kullai Tamás, az Atlasz Egyesület és az Y-Generáció Egyesület tiszteletbeli elnöke, 2002-2006 között az MSZP önkormányzati képviselője Kecskeméten. A bíróság első fokon 3 év 4 hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.

15. rendű vádlott: Kemecsei Árpád, a zuglói önkormányzat szocialista képviselője, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. divízióvezetője. Lados István segítségével nyújtott be pályázatot a Táncsics Alapítványhoz, a kiutalt pénz elszámolásához pedig Földes Gábortól kért hamis számlákat.

(Ajánlott olvasmány: Zuschlag jobban járt volna ha embert öl)

Címkék: választás mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr141883385

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cusi nem tudta elintézni 2010.04.07. 22:25:21

Zuschlag nem értette, hogy egy büntetőügyben mások a szabályok, mint a politikában. Ő úgy viselkedett, ahogy a politikában kell: a legkényesebb témákban egyszerűen megtagadta a vallomást. Ez elég buta taktika, amikor minden bizonyíték ellene...

Trackback: A helyzet fokozódik 2010.03.31. 14:41:14

Virág Árpád részéreKedves Árpád!Azt kérted tőlem, hogy írjak neked levelet és informáljalak arról, hogy mi újság itthon. Kérésednek igyekszem eleget tenni, amint időm és az elfoglaltságom engedi, írok neked.Kérdezted, hogy mi van a mozgalommal. Nem tud...

Trackback: Zuschlag János bűnös 2010.03.31. 10:50:01

8 év 6 hónap börtönre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerda reggeli ítélethirdetésén Zuschlag János szocialista politikust, ezen kívül 10 évre a közügyektől is eltiltották.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 13:37:08

@derelyegrádi szellem: bocs, de lett volna egy sokkal kézenfekvőbb választási lehetősége: történetesen nem kellett volna sikítani :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 13:44:28

@El Topo (Sgt. Elias): látod sokan vannak itt megvetendőek. annyit azért megkérdeznék: az neked miért fáj, ha esetleg bekövetkezik az, amit itt többen kívánunk cusinak? tőlem pl akár meg is dögölhet a börtönben. ne dézsmálgassák az efftásak ipari mennyiségben a közpénzeket, és akkor nem kerülnek oda... ennyi.

Lone Wolf 2010.03.31. 13:48:03

@derelyegrádi szellem:
"2./ Volt választási lehetősége, és elmondhatta volna, hogy is volt ez a finanszírozósdi. Lásd Lados, ő elmondta mit tudott a fölötte álló hierarchiáról, ezt megtehette volna zusli is."

Ebben az esetben, egy sajnálatos baleset következtében, belefulladt volna egy kiskanál vízbe.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.31. 13:48:07

@laspalmas: Ami késik, nem múlik. Legalábbis remélem.

Lone Wolf 2010.03.31. 13:50:12

@Conv:
"www.hirszerzo.hu/cikk.jobbikosok_loptak_a_plakatokat.145371.html
ennek mi a fasz értelme van az már szerintem örök rejtély marad :)"

El akarták tenni emlékbe, végül is vallási ereklyékről van szó. XD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.31. 13:58:19

@derelyegrádi szellem:

Az elmondósdival szerintem úgy volt, hogy inkább ő üljön, mint a fia -aki a dolog kezdetén kisbaba volt- ne éljen.

Tény, hogy unszimpatikus, nagyképű, meg sikkasztott, de akkor sem ő a főbűnös.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.31. 13:58:53

@Lone Wolf:

Ja, kurva jó jobbikos kampányfeliratokat lehet látni néha.:)
Tegnap láttam éppen Budapesten egy villyanyoszlopra filctollal felírva:

SZAVAZZ A JOBIKRA
ÜZSD BE A NETTEN: MÁSIK IZRAEL

Betühíven idéztem::)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.31. 14:00:35

Egyébként meg én hiszek abban, hogy ami rosszat másoknak kívánsz, az visszaszáll rád. Nem holnap, de előbb-utóbb igen.
Szóval lehet itt beteges módon végbélsérüléseket kívánni a Zuschinak, csak aztán alkalomadtán ne lepődjetek meg ti sem.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 14:05:36

@laspalmas: akkor összegezzük: a többségünk többszörös végbélsérülés után kibelezve-kiherélve, mg42-esek által kilyuggatva egy lámpavason végzi.

lehet, hogy valamit kihagytam.

nem tudom miért kéne szemernyi jóérzéssel is viseltetnem az ilyen cuslág-féle figurákkal szemben? 1 okot mondj! csak EGYET! azon kívül, hogy ember. bár ebben erősen kételkednék, mert a gerinc hiánya valahol kizáró ok...

Lone Wolf 2010.03.31. 14:08:22

@Seduxen:
"nem tudom miért kéne szemernyi jóérzéssel is viseltetnem az ilyen cuslág-féle figurákkal szemben? 1 okot mondj! csak EGYET! azon kívül, hogy ember. bár ebben erősen kételkednék, mert a gerinc hiánya valahol kizáró ok..."

Ebben viszont van valami, ő nem érdemli meg!
Csak az a fene nagy helyzet, hogy nem miatta, hanem saját magad miatt kell kultúrember miatt viselkedni, és jóérzéssel bánni vele, még ha olyan börtönbüntetést is kap, hogy élete végéig ott rohad!

WAZZ! Ne alacsonyítsad le magad állatá!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.31. 14:12:29

@Lone Wolf:

Pontosan. Kulturember bólint egyet, hogy az ilyenek mennek a sittre, aztán ezzel nagyjából be is van fejezve. De internetes hozzászólásokban azon kéjelegni, hogy hogy lesz a segge megbaszcsizva, perverz dolog. Olyan beteges.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 14:14:00

@Lone Wolf: "Ne alacsonyítsad le magad állatá! " - ebben meg neked van igazságod, de ezek már gyakran kihozzák belőlem az állatot. eddig ő röhögött a mi pofánkba, miközben szétlopta az országot, most fordult a kocka. effektíve nem kívánom én neki, hogy seggberakják (megtörténik az enélkül is), de kurvára nem fogom érte sajnálni.

nem tudom, hogy most honnan ez a nagy humanizmus Laspalmas részéről, írtunk már sokkal cifrábbakat is itt a blogon, azon nem akadt ki

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.03.31. 14:14:41

@Lone Wolf:

Tudom, tudom... nem a legjobb példa, de ezzel a tartsd oda a másik orcádat is mentalitással csak ezt éred el:

vastagbor.blog.hu/2010/02/27/es_hetesen_felsirt_az_utolso_magyar

Csak azért hoztam vigányos példát, mert of korz náczi-e vagyok :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 14:18:55

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]: rossz a példa, meg lesz magyarázva, hogy egy 92 éves agyonvert idős hölgyet nénizni az véletlenül sem humanizmus, vagy kulturemberi magatartás, hanem demagógia-populizmus, és a többi. szóval rossz a hasonlat Dr. Freud :))))

Lone Wolf 2010.03.31. 14:20:35

@Seduxen:
"Effektíve nem kívánom én neki, hogy seggberakják (megtörténik az enélkül is), de kurvára nem fogom érte sajnálni."

Nem is kel! Sőt tudod mit? Röhögj rajta egy jót, Örülj neki, hogy megkapta ami jár neki. Ezt még meg is értem, és én is így érzek! De most már ne kívánj neki több rosszat! Gondolod hogy ebből az emberből valaha lesz még valaki?

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]:
"Tudom, tudom... nem a legjobb példa, de ezzel a tartsd oda a másik orcádat is mentalitással csak ezt éred el:"

Azt meg ki a f*sz mondta hogy tartsad oda a másik orcád is? Nem kell! Sőt, nem is szabad! Ilyen dolgokban semmiképp. De ne bosszút, lincselést akarj, hanem IGAZSÁGOT! Tudod, van némi különbség ezek között...

Szpáhi 2010.03.31. 14:25:26

@zero: ez a plakát megvan?:)

"Ha félti a szabadságát, AZ MSZP A VÁLASZTÁS!"

talán még egy posztot is megérne, sztem az egész választási kampány egyik legnagyobb öngólja. óriásplakáton tolják, sajna képet eddig nem találtam róla...

arlequin 2010.03.31. 14:27:35

@Seduxen: mert ember vagy bazdmeg, azért. haragudhatsz rá, de ne gyűlöljed... ráadásul éppen neki van a legnagyobb szüksége rá.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 14:28:41

@Lone Wolf: "Gondolod hogy ebből az emberből valaha lesz még valaki?" - ne legyél naiv. Gondolod, hogy ebből az "emberből" valaha NEM LESZ még "valaki"? Max nem fogunk tudni róla. Szép csendben benyomják majd valami nagyon-nagyon zsíros állásba "érdemei elismeréseképpen", oszt jó napot.

"De ne bosszút, lincselést akarj, hanem IGAZSÁGOT!" - ezzel csak az a baj, hogy az "igazság" az elég "képlékeny" dolog, elég gyakran ahhoz "szegődik", akinek vastagabb a brifkója, és meg tud fizetni egy Bárándyt, vagy egy Magyar Györgyöt. És amikor az n+1-edik olyan "igazságra" derül fény, ami csípi az ember szemét, már annyira kilóg a lóláb, hogy még, na akkor gurul el a gyógyszer, dől meg a bizalom a "rendszerben", és jön a következő verzió. Itt most ez ugye nem teljesen valósul meg, mert lecsukták cusit (kíváncsi leszek azért a II. fokra), de vedd tudomásul, hogy nagyon-nagyon sokan egyszerűen bosszút akarnak az elmúlt 8 évért, és az ország szisztematikus tönkretételéért. És - ellentétben professzor dr. p.h.d. El Topo pszichológus szakember úr "beteges dolog" véleményével - ez teljesen emberi óhaj.

Tündér_Lala 2010.03.31. 14:29:48

Annyiban igaza van laspalmasnak, hogy a Gyurcsány féle maffia szervezet valószínűleg százszámra alkalmazott ilyen embereket. Ennek pontosan az volt a célja, hogy az ő kezük ne piszkolódjon be. A kis strómanok megrészegedve a pénztől, a gyorsnak látszó karriertől, a vélt (esetleg igért) pártvédelemtől, bármire hajlandók voltak.
Tisztességtelen kis rohadékok, de a valódi bűnösök azok, akik a tevékenységüket lehetővé tették, amit csináltak azt elvárták és akik most zsebre dugott kézzel elsétálnak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 14:31:52

@arlequin: miért? szerinted egy ember nem gyűlölheti egy embertársát?

arlequin 2010.03.31. 14:33:32

@Seduxen: a seggbekúratásnak ujjongani ember egy kétméteres, hivatás tekintetében pályakötött, kigyúrt rabtárs által nem igazán egészséges hozzáállás. de persze lehet hogy tévedek...

kuki123 2010.03.31. 14:35:28

@Lone Wolf: LOL hát érdekelni fog a végeredmény...

Lone Wolf 2010.03.31. 14:36:42

@Seduxen: "El Topo pszichológus szakember úr "beteges dolog" véleményével - ez teljesen emberi óhaj."

Az.

Állatemberi.

Nem mondom, én is szívesen látnám őket egy kötélvégen himbálózni. De, van annyi eszem, hogy ne engedjek a gyűlöletemnek!

Menjenek csak börtönbe! Életük végéig! Vagy ha változik a törvény, akkor legyen golyó általi halál! De nem fogok beállni a csürhébe, aki nyálfröcsögtetve ordítva követeli a halálukat!

Azzal csak lealacsonyodnák az ő szintjük alá, és az IGAZSÁGOT is véres bosszúvá, degenerálnám! Sőt, az országot, is még mélyebbre alacsonyítanánk, mint ők tették. Jó az valakinek?

Hallottál már a jakobinus rémuralomról?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.31. 14:37:03

@arlequin:
Én ugyan nem ujjongok a dologhoz, de szeretném, ha meglenne a lehetőség Cusinak, hogy Ő maga dönthesse el örült-e az esetnek vagy sem?
Legyen meg a lehetősége döntenie ebben a kérdésben :)

Lone Wolf 2010.03.31. 14:38:42

@Conv: Ez az! Kérdezzük csak meg tőle, hogy óhajt-e börtönbe menni? És ha nem, akkor mit ad cserébe?

arlequin 2010.03.31. 14:39:45

@Seduxen: ez lehetségesség kérdése, hanem haszon kérdése. ha gyűlölöd, akkor magadat teszed tönkre és csak a gyűlöleted tárgyával fogsz foglalkozni és gátol a tiszta, elmélyedt gondolkodásban. elönti az agyadat a fos és minden mást elfelejtesz. ennek számos káros kihatása van rád és a környezetedre is. nézd meg a fizetett főgyűlölködőket...
az ember legyen okosan 'egoista' ;-)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 14:46:51

@Lone Wolf: "Kérdezzük csak meg tőle, hogy óhajt-e börtönbe menni?" - bocs, de ezt a bűncselekmény elkövetése ELŐTT kellett volna mérlegelnie.

"Hallottál már a jakobinus rémuralomról?" - nem, tudod a barlangban ilyenről még megközelítőleg sem hallottam...

Kérdésed által vélelmezek egy felvetést, amit ezzel meg akartál fogalmazni, ami CSAK akkor állná meg a helyét, ha arra menne ki a játék, hogy valakiket társadalmi helyzetük (=gazdagságuk, vagy nemesi kiváltságaik) okán akarna az ember kötélvégre juttatni. Itt viszont nem erről van szó. Ezek mezei köztörvényes bűnelkövetők! Sőt, azok közül is a szememben a rosszabb fajtából valók. Mégpedig azért, mert a köz felhatalmazása alapján betöltött pozíciójukat kihasználva lopták szét a köz vagyonát.

Mindenesetre megkövetek mindenkit, akinek a kicsi érzékeny lelkét megbántottam (mint az analizálást egyedül "kívánó"), és remélem, hogy Jánosunknak semmi bántódása nem esik a rácsok mögött, és kikerülve végre hasznos tagja lehet a társadalomnak!

Rwindx 2010.03.31. 14:52:41

@arlequin:
Szerintem lehet gyűlölni a nélkül hogy kihatna az ember lelkére, életére és környezetére. Persze ehhez kell némi tudatosság is. Ja meg hogy ez ne munka legyen.

Krikri 2010.03.31. 14:52:41

@laspalmas: egyetértek ....@arlequin: a miérttel főképp

Lone Wolf 2010.03.31. 14:53:38

"és kikerülve végre hasznos tagja lehet a társadalomnak!"

Na ez viszont sanszos! Vagy mégsem? Majd kiderül ha kikerül. De remélhetőleg, politikai pályán többet nem fog tudni elhelyezkedni az már önmagában egy nyeremény lenne az országnak!

Marcellusca 2010.03.31. 14:55:23

@Seduxen: Ebben az uccsó bekezdésben, mintha némi iróniát vélnék felfedezni. :)))

arlequin 2010.03.31. 14:56:34

@Seduxen: abban igazad van, hogy régebben sokkalta keményebb törvények voltak és senki nem tiltakozott volna ha annak rendje-módja szerint fő- és jószágvesztésre ítélték volna...

arlequin 2010.03.31. 14:58:37

@Rwindx: széltoló... te... na skubizz ide komasek: a gyűlölködés a lélekben megy végbe, akkor hogyan ne lenne rá kihatással? he? de mondhatjuk, hogy a lélek egyfajta mozdulata. tulkpp mindegy.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:03:32

@Lone Wolf: egy kisebb összeget feltennék rá, hogy nem a mekiben fog hambit, és nagykólát osztogatni. ne aggódj, akik most "jönnek neki eggyel", azok nem fogják elfelejteni, hogy mivel is tartoznak Jánosnak a hallgatásáért.

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: pedig nem kell. sok "puhapöcsű", amikor én szóltam finoman Szellemnek, hogy nemkéne, akkor mit kaptam. Gondoltam zárjuk rövidre.

@arlequin: nekem az a feltevésem, ha egy-két ilyen esetben exitus lenne a vége, az talán bírna némi elrettentő erővel a későbbi elkövetők esetében (tudom, hogy sokak szerint ennek nincs visszatartó ereje, és erre megannyi tanulmányt citálnak elő). Szerintem az emberek többsége félti annyira a tyúkszaros életét, hogy 2X is meggondolna bizonyos dolgokat, ha annak a végén esetleg - valamilyen formában bekövetkezendő - a pusztulás várja.

Lone Wolf 2010.03.31. 15:06:47

@Seduxen: "egy kisebb összeget feltennék rá, hogy nem a mekiben fog hambit, és nagykólát osztogatni. ne aggódj, akik most "jönnek neki eggyel", azok nem fogják elfelejteni, hogy mivel is tartoznak Jánosnak a hallgatásáért."

Ez viszont sanszos. Már ha az "urak" szabadlábon maradnak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:10:19

@Lone Wolf: na és ezzel valamelyest vissza is lehetne kanyarodni a korábbi kommentekhez az "igazság" meg "diktatúra" kérdéskörök vonatkozásában.

Ha ez a valószínű forgatókönyv valósul meg, hogy cusi 6 év múlva ki, zsíros állásba be, felbújtók a helyükön, akkor HOL jutott érvényre az IGAZSÁG?

Ha ezeket a férgeket be lehetne végre zsákolni, akkor a fenti forgatókönyvtől nem kellene tartani, mert max a Jó Istenhez fellebezhetne.

Ennek a 8,5 évnek meg max annyi a fő üzenete, hogy legközelebb ügyesebben kell, hogy ne így végezze. És nem az, hogy ne tedd, mert rábaszol :)

arlequin 2010.03.31. 15:13:58

@Seduxen: hát igen. ilyen a világ... most. ha meg levágnák a kezit a mocskos tolvajnak, akkor meg közpénzből kapna bionikus művégtagot...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:15:17

@arlequin: most mondanám, hogy lófaszt kapjon a seggibe, de akkor megint én lennék az aberrált :)))

Rwindx 2010.03.31. 15:17:26

@arlequin: Jó, ez ok, de arra gondoltam hogy ennek nem kell eltorzítania más irányokba ható érzelmeket. Saját tapasztalat.

Lone Wolf 2010.03.31. 15:20:41

@Seduxen:
"Ha ezeket a férgeket be lehetne végre zsákolni, akkor a fenti forgatókönyvtől nem kellene tartani, mert max a Jó Istenhez fellebezhetne."

Öljétek meg mind, isten meg kiválogatja? Végül is, ez is egy megoldás.

Zárószónak. Egy szóval sem mondtam, hogy ne legyenek megbüntetve úgy ahogy kell, ahogy illik, hogy ennek véget vessünk! Sőt, úgy kellene csinálni! De! Ne a gyűlöleted, az előítéleted vezéreljen! Mert az képtelen objektivitásra az képtelen arra, hogy valóban azt adja meg neki, amit megérdemel! Érted? ;)

Marcellusca 2010.03.31. 15:21:38

@arlequin: Lóf@szt, nem művégtagot! :)

Lone Wolf 2010.03.31. 15:23:14

@Rwindx: tévedsz! eltorzít az mindent, csak te ezt nem veszed észre, mert benne élsz az általa megszabott határok között! Mint egy rab oroszlán ami ketrecek mögött született. Nem tudja, hogy egyáltalán létezik olyan hogy szabadság. Csak érzi, hogy valami hiányzik neki. de ez édeskevés ahhoz, hogy tudja miről van szó.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:24:45

@Lone Wolf: "Öljétek meg mind, isten meg kiválogatja? Végül is, ez is egy megoldás."

nem-nem! ez A megoldás :))))

mondhatni a végső :))

komolyra fordítva: "Egy szóval sem mondtam, hogy ne legyenek megbüntetve úgy ahogy kell, ahogy illik, hogy ennek véget vessünk! " - én már ebben sajnos nem tudok hinni. az elmúlt 8 év elintézte - remélem nem végleg -, de remélem a most jövő 4 év megváltoztatja ezt a véleményemet, és aki rászolgált, az megkapja, ami jár neki. Se többet, se kevesebbet. Csak ami jár. De azt MINDEGYIK féreg, aki csak 1 Ft közpénzt is zsebbre tett. Ezt így visszaolvasva: LOL. Bilibe lóg a kezem, asszem :)

Lone Wolf 2010.03.31. 15:24:55

@Marcellusca - nem kell Cavinton!:

Mi? bionikus lóf*szt kapjon a keze helyére? Biztos hogy népszerűvé akarod tenni a hölgyek között?

arlequin 2010.03.31. 15:25:26

@Rwindx: hű. hát de, mert ahogy az fellángol a más irányokba hatóak pikk-pakk eltűnnek a jelen-tudatból...

arlequin 2010.03.31. 15:27:47

@Lone Wolf: ujjazni tudna, az biztos...
- elhatárolódom magamtól -

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:30:38

@arlequin: @Lone Wolf: tönkrebasszátok a komoly beszégetést! menjetek a p*csába! vagy a dreher-sörösló bionikus másolatban előállított legnemesebb részét az ánuszotokba :))))))

Lone Wolf 2010.03.31. 15:32:43

@Seduxen: A mi komoly beszélgetésünk, tehát a mi jogunk hogy tönkrebasszuk! :)

arlequin 2010.03.31. 15:34:18

@Seduxen: dobj be egy xanaxot, ha felsír vhol egy cusi...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:39:25

@Lone Wolf: már bocsánat, de a Te, és köztem zajló beszélgetést baszta tönkre ez a félnótás (persze a Te hathatós segedelmeddel), úgyhogy osztozhattok a bionikus lófaszon :)))

@arlequin: "ha felsír vhol egy cusi" - és vajon MIÉRT sírna a cusi? na jó, befejeztem:))))

Marcellusca 2010.03.31. 15:40:52

@Lone Wolf: Én úgy gondoltam, hogy saját magáva eljátszadozhatna. :)

@Seduxen: Remélem nem rám gondoltál! :D

arlequin 2010.03.31. 15:41:44

@Seduxen: szerinted? ;-D

nekem egyébként a jobbik vége kell...

(jó a kampány, mi?)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.31. 15:44:36

aztakurva... már lófasszal is sikeres kampányt lehet folytatni :)

... bár eddig is csak azzal kampányolt nagyjából mindenki, de legalább nem kell sokat tipródni, megnézi az ember és a jobbikat választja közülük :)

Prof. Dr. Simon Templar 2010.03.31. 15:47:26

@Lone Wolf: Csak el akarták tüntetni a lopakodó nagykoalicíó plakátjait. Bár így is f@szságnak tűnik....értelmetlen

Lone Wolf 2010.03.31. 15:48:01

@Seduxen:
@arlequin: "ha felsír vhol egy cusi" - és vajon MIÉRT sírna a cusi? na jó, befejeztem:))))"

Már megbocsáss, de milyen a te szexuális irányultságod, ha erről álmodozol?

Ja amúgy meg szájjá má'n ki a cusi-husi végbelibű'l!

Gondujjá inább arra hogy szegény Hagyó Mikike, hány nyugtatót szedett be, amikor ezt megtudta? Lehet hogy gyógyszertúladagolásban fog elpatkolni...

Lone Wolf 2010.03.31. 15:48:57

@Conv:
aztakurva... már lófasszal is sikeres kampányt lehet folytatni :)

Már 2008 óta. Tudod... "egy lófaszt mama!"

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:52:11

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: nem te szerencsétlen, a Bohócra gondúúútam...

@Lone Wolf: konzervatív liberális jelentem alássan! bár nem tudom ez mit jelent, de meggyőződésem szerint olyan irányultságban áll a ... szexuális irányultságom! :)))

"Lehet hogy gyógyszertúladagolásban fog elpatkolni... " - áá, 40 deki párizsira simán lecsúszhat egy fél levél nyugtató, semmi baja nem lesz

"Nagy teeeest, nagy élvezeeeeet" :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:53:04

@Lone Wolf: nem! az lóSZARt mama!

És még én vagyok az aberrált, mi? Te meg freud-i elszólással a lófaszt hozod szóba :))))

Lone Wolf 2010.03.31. 15:55:03

@Seduxen:
""Nagy teeeest, nagy élvezeeeeet" :)))"

Broáf!

Említettem már hogy vizuális típus vagyok? Ilyeneket mondasz, beugrik nekem az a jóhúsú hagyó gyerek ahogy hátulról tevékenykednek rajta a kisebbségiek... EZT MOST MÁR TÉNYLEG HAGYD ABBA!!!

Rwindx 2010.03.31. 15:56:02

@Lone Wolf: @arlequin:
Én arról beszélek hogy gyűlöletet kordában lehet tartani. Ami valakinek vagy sikerül, vagy nem, nyilván nem mindenkinek.

Egyszerű példa: Én is gyűlölök jópár dolgot, pl maszop,szdsz és a hozzájuk köthető emberek, de vannak ezekhez a pártokhoz elkötelezett nagyon közeli barátaim, családtagjaim, mégsem utáljuk/gyűlöljük/basztatjuk egymást politikai alapon, meg igazából máshogy sem. Ennél többre nem kell gondolni ahhoz amit írtam.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:56:04

@Lone Wolf: bazze, ha azt mondod, hogy nem ismered az XL sisters eme klasszikusát, itt helyben az iróasztalomnál fogom lefosni a bokámat...

Lone Wolf 2010.03.31. 15:57:52

@Seduxen: Jó akkor nem ismerem... XD

És miután mindenki szemügyre vette a szaros bokádat,szerelmetesen-halkan füledbe rebegem hogy mégis ismerem...

Prof. Dr. Simon Templar 2010.03.31. 15:57:54

A másik...nem véletlen, hogy "régen" általában az arisztokraták (főnemesek) politizáltak...ebben közrejátszott az is (felelőségteljesebb országokban, pl. Anglia-Nagy-Britannia vagy Hollandia - nem itt, "faluországban"), hogy nekik már elegendő vagyonuk volt, hogy tényleg a nemzet ügyeivel legyenek elfoglalva, mondhatnám hobbiból.

Itt az is nagy probléma, hogy a Zuschlag-féle f@szfejeknek az egész politizálásból csak az jön le, hogy mekkora zsét lehet lenyúlni. Pláne, ha olyan családi környzetből jön, mint a retardált Francisco ElQró, akinek tolvaj volt az apja is.

Lone Wolf 2010.03.31. 15:59:42

@Rwindx: Érthető, de még mindig tévedésben vagy! A gyűlölet befolyásolja, hogy mit hiszel róluk. Még ha kivételesen igazat is mondanak, (az ötös lottó esélyesebb) és ez bizonyítható, neked az akkor is hazugság lesz!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 15:59:50

@Lone Wolf: na azért bazze, mert ez egy klasszikus szám! roootyyy :)))

Lone Wolf 2010.03.31. 16:02:14

@Quain: "hogy nekik már elegendő vagyonuk volt, hogy tényleg a nemzet ügyeivel legyenek elfoglalva, mondhatnám hobbiból."

És persze ők már összelopták magukat, most már jól fognak kormányozni. Ne haragudj, de mindkettő egy ordas baromság!

Azok az emberek azért tudtak tisztességesen kormányozni, mert ilyen volt a jellemük!

Lone Wolf 2010.03.31. 16:05:19

@Conv: Tudod mit? akkor már inkább ezt kellene átkölteni az MSZP-re júlia helyett... :)

www.youtube.com/watch?v=LrbkbjjgYws

abandi 2010.03.31. 16:08:59

Ez a kis idióta kizsidózta magát.
Most majd becigányozik....

Rwindx 2010.03.31. 16:13:12

@Lone Wolf:
Nem érzem magam tévedésben :) Ugyanis arra a helyzetre amit én írtam ez elő sem fordulhat, akkor sem ha a gyűlöletem "tárgyánál" ez valóban így van. Viszont ott nem is érdekel hogy igazat mond-e és nem is áll szándékomban a gyűlöletemet kontrollálni.
Mégegyszer: Amire szerettem volna rámutatni, az hogy a gyűlöletnek nem kell feltétlenül végtelennek és mindent tönkretevőnek lennie. Arra pedig amit írtál az nem cáfolat.

Lone Wolf 2010.03.31. 16:16:38

@Rwindx:
"Viszont ott nem is érdekel hogy igazat mond-e és nem is áll szándékomban a gyűlöletemet kontrollálni."

Na ez a hiba! Persze ha te az állati létet tűzted ki magad elé mint követendő célt, akkor csak tessék.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 16:23:45

@Lone Wolf: nem biztos, hogy igazad van, mert mi van akkor, ha a gyűlölet "tárgya" erre rászolgált már? maradva a példánál adott egy politikus, aki eddig 100X a pofádba hazudott, szétlopta az országot, és még egyéb megnyilvánulásai alapján sem tartod többre, mint egy darab szart. Na ő kiáll, és mond valamit (ami lehet akár igaz is), az előzőek fényében:
1: honnan tudhatod BIZTOSAN, hogy ez most nem a 101. hazugsága
2: ha IGAZAT is mond, ki le nem szarja már?

És cusinál, és a fajtájánál én már itt tartok. Ok nélkül, és pláne céltalanul nem gyűlölök senkit. De a hozzá hasonló politikusférgeket nagyon is. És nem különösebben hat meg, hogy mi történik vele...

Rwindx 2010.03.31. 16:24:11

@Lone Wolf: Te nem érted amit írok. Miért nem?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.31. 16:29:51

nu ágyeszbugyesz mindenkinek! :)

Rwindx 2010.03.31. 16:34:31

@Seduxen: Ez teljesen így van.

Viszont azt nem értem Lone Wolf nem érti meg a másik részét, egyszerűen figyelmen kívül hagyja, pedig inkább az a mondanivalóm hogy a gyűlölet hol tud megállni, és nem az hogy meddig tud elmenni.

Lone Wolf 2010.03.31. 16:35:07

@Seduxen:

Tudod mit? Nem tudom tagadni az igazát amit mondasz. :)

Csak az a fene nagy helyzet hogy úgy istenigazából gyűlölni akkor sem fogom! Egyszerűen elintézem azzal hogy MEGBÍZHATATLAN. És aki megbízhatatlan, azt nem engedem olyan helyzetbe kerülni, hogy ártani tudjon. Ennyi a történet.

De gyűlölködni akkor sem fogok, még ha majd szétvet az ideg, és epét hányok akkor sem! Inkább lenyelem. Mert a gyűlölet a mélybe húz. Pedig szárnyalhatnák is! ;-)

www.youtube.com/watch?v=tUjaCyajRR4
www.youtube.com/watch?v=Li1tLXdNvXI

Döntsed el, hogy te melyiket akarod?

Lone Wolf 2010.03.31. 16:36:23

@Rwindx: Értem én, csak erre nincs mit mondani, nincs mit hozzá tenni, mert ebben igazad van.

tudi 2010.03.31. 16:36:56

Ez az csak így tovább.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.03.31. 16:38:08

@Lone Wolf: James Onedin-nek sem volt olyan a jelleme, mégis a végén majdhogynem a királynővel parolázik és ha jól emlékszem (ez nem biztos), még nemesi címet is kap.

A probléma azonban mégis ott van, amit te is említettél és a dolog itt kapcsolódik James Onedin-hez. Ezek a férgek azt hiszik - azt hitték, hogy létezik egy Magyarország Zrt., amit - akár egy vállalkozást - jól-rosszul elirányítgatunk, néha kilopkodunk belőle magunknak pénzt, aztán, ha csődbe megy, ott hagyjuk mint eb a sz@rát, aztán elegánsan lelépünk. Zuschlag (mert utálom, hogy ezt a szarjankót még itt is becézgetik) viszont belelépett. Nem kicsit. Nagyon.

tudi 2010.03.31. 16:38:31

Ez az csak így tovább!

tudi 2010.03.31. 16:39:25

A blogmotor meg szarjon 600 törpesünt.

Rwindx 2010.03.31. 16:48:17

Na ebből mi fog kisülni? Azt már látni hogy ez is szocialista biznisz és nem fér el pár szaros nokiás dobozban az összeg:
index.hu/belfold/2010/03/31/tizet_adnank_a_nyolcezermilliobol_mr._greennek/

Tündér_Lala 2010.03.31. 16:56:51

Azt hiszem, hogy a szóhasználat nem megfelelő. Zusit és megbízóit én csupán mélységsen megvetem. Örömmel látnám rács mögött mindegyiküket, legfőképpen, hogy utódaik okuljanak abból.
Gyűlölni más. Gyűlölni egy Rákosit, Péter Gábort és apparátusát lehet. Az azt jelenti, hogy a vérét kívánja valaki a célszemélynek. Azt pedig csak vérengzéssel, emberek fizikai vagy pszihés kínzásával lehet kiérdemelni. Hálistennek ezt az érzést nem ismerem.
Szerintem.

Spiritmonger 2010.03.31. 18:07:23

azért ez még csak az elsőfokú ítélet volt, másodfokon enyhíteni fogják
az okozott kár megtérült, és az nonszensz, hogy csalásért háromszor annyit kapjon valaki, mint emberölésért
cusi kap másodfokon kb 5-6 évet, abból leül kb 4 évet, még kettő és fél van neki hátra bent, mert tuti megkapja a kedvezményt. bent senki sem fogja bántani, az elvtársak vigyáznak majd rá, mert még nem beszélt, de bármikor kinyílhat a szája. egy haja szála sem fog görbülni, és úgy fog visszatérni, mint stadler

derelyegrádi szellem 2010.03.31. 18:51:34

@arlequin:

Én pl. nem gyűlölök senkit. Csak vannak embertípusok, akiktől undorodom.

A létüktől, a metalitásuktól, a szavaiktól, múltjuktól, jelenüktől, mindenüktől. Ahogy alakul a helyzet úgy tűnik egyedül a jövőjükkel szimpatizálok....:-)

Orwell nagyon eltalálta az Állatfarmban, amikor a szocialista emberttípust a disznóval személyesítette meg. Telitalálat.

milu vagyok:) 2010.03.31. 23:57:40

@laspalmas: majd a választások után jön az is talán :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.01. 08:21:49

'reggelt!

loller :))

index.hu/belfold/2010/04/01/ennyit_emberolesesert_szoktak_adni/

elkezdődött a "mosdatás". talán az, hogy ennyit emberölésért szoktak adni nem feltétlenül azt jelenti, hogy a Zuschlágnak kiszabott 8,5 év sok, hanem az emberölésekért kiszabott a kevés, nemde?

én mint laikus, ennél gondoltam azt, hogy a bíró ennél jobban is kibaxhatott volna Jánosunkkal: "A bűnszervezetben elkövetett cselekményekért kiszabható büntetési tétel 15 év, így az elsőfokú ítélet Zuschlag János esetében egy évvel a középérték fölé van belőve."

akkor miről is beszélünk? már csak azért is, mert ugye egy ítéletnek - kimondva-kimondatlanul - kell, hogy legyen egyfajta elrettentő ereje a közeljövőre nézve is, szóval nem kizárólag a bűnös szankcionálása a feladata, hanem a prevenció is.

arlequin 2010.04.01. 08:30:23

@derelyegrádi szellem: a régi belső-ázsiai hagyományban a disznó a tudatlanságot képviseli. innen érthető a kiskondás szerepe meséinkben, na meg a tudatlanság mindent elpusztító zabálása a kisgömböcben... ;-)

Marcellusca 2010.04.01. 10:13:17

@Seduxen: Tennap reggel erre próbáltam utalni.
Csak akkor nem érdekelt senkit. :)
Néhányan el voltak foglalva Cusi ánuszával. :DDDD

ErEr 2010.04.01. 10:17:53

Ledobta az agyuk a gépszíjt, különösen tetszik a TV reklámuk azzal a szöveggel, hogy rájuk szavazzon a jónép, "ahol a képviselőkre is érvényes a törvény".
Na ez a über vastagbőr.

Lone Wolf 2010.04.01. 11:26:08

@ErEr:

Jaaa!!! Szerintem biztos a képviselőurak nyugodtan lophatnak törvénytervezetre gondolnak :)

süti beállítások módosítása