Skip to content


       Szűrés lista

Egy sima, egy fordított

Egy sima

A legfőbb ügyész kérte Hatvani Csaba MSZP-s terézvárosi alpolgármester mentelmi jogának felfüggesztését az OVB-től, mivel ellene több bűntetőeljárás van folyamatban.

Büntetőügy #1: felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés.
Hatvanit azzal gyanúsítják, hogy 2009. július 22-én rávette a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, hogy hivatali helyzetével visszaélve egy, a kerületben szabálytalanul parkoló autóról a kerékbilincset a költségek megfizetése nélkül szereltesse le.

Büntetőügy #2: hűtlen kezelés gyanúja.
Az Andrássy út 47. alatti ingatlan eladása kapcsán nyomoznak többek között Hatvani ellen is.

Az OVB kedd esti ülésén úgy döntött, hogy NEM függeszti fel Hatvani Csaba mentelmi jogát. A testület zárt ajtók mögött döntött, és a közzétett, nyilvános határozat nem tartalmaz tartalmi indoklást, így nem tudható, a testület a zárt ülésen milyen érvek, indokok alapján döntött így. A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs.

Egy fordított
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság kérte Szoboszlai Barna (Összefogás Párt) mentelmi jogának felfüggesztését az OVB-től.

Bűntetőügy: több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete.
A kesznyétei férfi árammal védte a veteményesét, melybe éjjel 3 részeg cigány, akik éppen betörtek hozzá, belegabalyodtak, és egy halálos áramütést szenvedett.

Az OVB keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy Szoboszlai mentelmi jogát felfüggeszti.

"Az Országos Választási Bizottság úgy foglalt állást, hogy Szoboszlai Barna mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményekre az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választásának kiírását megelőzően került sor (mint ahogy ez a becsatolt iratokban szerepel) és a büntető eljárás tárgyát képező cselekmény nem áll összefüggésben semmilyen választási eljárással."

Folytatva a sort: Az OVB felfüggesztette Földesi-Szabó László mentelmi jogát (2 milliárdos csempészés és sikkasztás), de nem függesztette fel Leinemann Zsolt (ScienNet-vezér, adócsalás és sikkasztás) mentelmi jogát.

Ugyanaz az OVB, ugyanakkor hozott két határozatot, ami teljesen ellentéte egymásnak. Egyikben van indoklás, a másikban nincs.

Hatvani Csaba is az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően kerék-bilincselt, és adta el áron alul az Andrássy 47.-et, de neki nem függesztették fel a mentelmi jogát.

Jogegyenlőség, ugye?

Címkék: választás abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr11900873

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Marad Leinemann mentelmi joga 2010.04.07. 13:30:01

Tőzsér József, Földesi-Szabó László, Szoboszlai Barna és Mali Zoltán mentelmi jogát azonban felfüggesztette az Országos Választási Bizottság.

Trackback: A KépviselőFunky és az Index nem polkorrekt 2010.04.07. 10:50:22

Íme a videró, hogyan befolyásolnak negatívan az Indexesek:   Igen, tudom hogy a blog.hu is az Index-é.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2010.04.07. 09:45:24

Így megy ez a maffiaszocializmusban. Az arisztokráciának mindenhez van joga - komolyan, már várom, mikor vezetik be újra az első éjszaka jogát -, a többnek meg KUSS!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 09:51:59

Oda se neki. Majd az új OGY felfüggeszti...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.07. 09:53:50

"a közzétett, nyilvános határozat nem tartalmaz tartalmi indoklást, így nem tudható, a testület a zárt ülésen milyen érvek, indokok alapján döntött így. A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs."

Ramaty a jogrendszer.
1, indokolják meg, jogunk van tudni
2, nyilvánvaló ellentmondás esetén igenis legyen fellebbezési lehetőség

Flak 2010.04.07. 09:55:15

Szomorú, nagyon szomorú. Ennek egy normális demokráciában úgy kellene történnie, hogy automatikusan felfüggesztik a mentelmi jogot, ha valamelyik politikus ilyen bűnöknek csak a gyanújába keveredik. A mentelmi jog arra lett kitalálva, hogy politikai célból ne lehessen egy politikust sem megbüntetni. Pl. hogy ne játszódhassanak le az ötvenes évek politikai koncepciós perei még egyszer. Márpedig itt nem hazaárulás, stb. a vád, hanem "sima" lopás, csalás, gyilkosság. Egyértelmű, hogy mindenek fel kellene függeszteni a mentelmi jogát AZONNAL, nem csak egyeseknek.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 09:55:21

Sok értelme szvsz nincsen erre a pár napra fellebezési lehetőséget adni. Utána, amikor bukják a választást úgyis elveszítik.

Denimm 2010.04.07. 09:58:03

"Bűntetőügy: több emberen elkövetett emberölés bűntette."
Csak az egyik halt meg,nem?A másik túlélte.

Flak 2010.04.07. 09:58:09

@laspalmas: Na igen. Ráadásul mi az, hogy nincs indoklás??? A demokráciának egyébként is az lenne az egyik alapköve, hogy az államoplgárok értesülhessenek mindenről, ami őket érint. Márpedig az igenis érint mindenkit, hogy bűnözők vagy tisztességes emberek hozzák a döntéseket. Diktatúrában, egyéb egyeduralmi rendszerekben az ilyesfajta titkolózás megszokott. Elrendelik és el van rendelve. De ez demokrácia...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.07. 10:02:35

" tobb emberen elkovetett emberoles..."

ember????
emberoles???
ne rohogtessunk mar...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.07. 10:03:02

Arra gyanakszom, hogy mivel az OVB erősen balos, így a saját sarukat mentegetik.

Flak 2010.04.07. 10:04:05

@órarugógerincű felpattanó: Ezt nem igazán értem. Ha Fidesz kormány lesz, biztos sok pozitív változás fog bekövetkezni (még ha nekünk, "átlagos állampolgároknak" nem is fog ez érződni), de hogy mindenkinek felfüggesszék a mentelmi jogát és elinduljanak a számonkérések, ahhoz kevésnek érzem a Fideszt. Nem hiszem hogy lesz itt bármi is, egy-két "főbűnös" (értsd: bűnbak) elővételén kívül. A többi meg majd röhög a markába, miközben folyamatosan azt fogja ontani a média, hogy milyen rossz már a Fidesz kormány alatt élni. Utána 4 év múlva más néven, más arcokkal, visszatér a régi érdekcsoport és megint rabolnak majd. Vagy még jobban megerősödik a Jobbik és szélsőséges irányba indulunk. Ami még ennél is rosszabb. Persze mind közül talán a legrosszabb a mostani berendezkedés. Valamire pedig szavazni kell, hisz egyrészt kötelesség, másrészt ha nem, vagy érvénytelenül szavazok, akkor nem lesz jogom még csak panaszkodni sem. :)

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 10:05:34

@Flak: Elég hasonlóan gondolkodunk. :)
Remélem nem lesz igazunk :D

Noname Watanabe 2010.04.07. 10:07:45

@Flak: Jaja, pontosan így van (sajnos). A szocik mellesleg összelopkodtak már annyit, hogy alábukjanak, és kibekkeljék ezt a négy évet.
Mondjuk, tegyük fel, a Fidesz rendberakja az országot, eltünteti a költségvetési hiányt, az államadósságot fizeti pontosan - de nem ad 19E Ft-ot a nyugdíjasoknak, meg 13. havi bért a köztisztviselőknek. Eredmény: Szocik come back, vagy Jobbik wins.

Flak 2010.04.07. 10:09:12

@zero: Szerintem itt inkább a betörők ember voltát kérdőjelezte meg az úriember. :) Én inkább az emberölést kérdőjelezném meg. Ha valkihez bemászik egy tolvaj és halára marják a kutyák, akkor az emberölés? Ha valaki nagyfeszültségű vezetéket lop és agyonb*ssza az áram, az is emberölés? Lehetne folytatni. Egyszerűen inkább baleset LOPÁS közben. helyén kellene kezelni a dolgokat. Mint ahogy a sínlopás és kábellopás sem csak szabálysértés vagy lopás, hanem állami közművek elleni romboló magatartás, mások életveszélyes helyzetbe hozása, azaz terrorizmus. Szerintem. Ha ez lenne, nem lenne ennyi lopás, az biztos...

dr. Aullah 2010.04.07. 10:10:05

Egyszerű... akinek volt elég pénze megkente az OVB-t, hogy ne fügesszék fel. Ez ilyen egyszerű. Mindenki tudja ezt, csak valaki nem akarja elismerni.

Noname Watanabe 2010.04.07. 10:11:20

Alig használt mentelmi jog eladó!!!

Flak 2010.04.07. 10:11:35

@órarugógerincű felpattanó: Remélhetőleg. Bár nagyon sok más lehetőség nincsen, hacsak a Fidesz nem változik egy csapásra igazságos izomtiborok megvsztegethetetlen szakértő csapatává, az emberek pedig nem változnak egy csapásra adófizető, munkába járó, kötelességtudó, itthon boldogulni akaró állampolgárrá. Egy csapásra.. Amit kétlek.

Flak 2010.04.07. 10:13:29

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: Na ez az... Náluk a pénz, nálunk és a Fidesznél már semmi, szarból meg nem lehet várat építeni. Jön majd 4 kínkeserves, talán felfelé kapaszkodással eltöltött év, aztán vagy Jobbik, vagy újra MSZP. Mindkettő a megváltó szerepében, más-más céllal és a pusztulással maga mögött.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 10:13:54

@Flak: De a fidex három csapást tervez :D

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 10:15:34

@Flak: Félő, hogy ez lesz. Láthattuk már az előző négy év fidesz után, ami nyilván nem volt makulátlan, de a média össztűz, és a megyó féle ígérgetés így is vitte a pálmát. És koránt sem biztos, hogy 2014-ben emlékezni fognak az emberek erre.

Zuzu Petals 2010.04.07. 10:17:06

@Flak: Én azért bízom abban, hogy a Fidesz nem ostoba. Ha most összekapják magukat, 4 (8) év alatt kivégezhetik az MSZP-t, akik most az aktív szavazók körében 4! %-ot tudhatnak magukénak csupán. Ezeket a számokat a Fidesz is simeri, ha óvatosabban csalnak, mint ezek most, ellenfél nélkül maradhatnak (mert ugye a Jobbik a zavarból táplálkozik). Ha viszont elcseszik, felhozzák a Jobbikot, nekik pedig nem kéne komoly hatalmat adni a kezükbe.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 10:19:11

@Flak:

Höhöhö.:) A fidesz valóban szegény, mint a templom egere, de nem azért, mert a szocik elloptak előlük mindent.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 10:20:26

@Zuzu Petals:

Ezért mondom, hogy a megnyert választások után én tiszta erőből fogok drukkolni a fidesznek, hogy kivételesen jól csinálják a dógokat.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.07. 10:21:09

csak kibírjuk már azt a pár napot.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 10:23:45

@Zuzu Petals: Csak az ezzel a baj, hogy a megfelelő kormányzati teljesítmény nem garancia a következő négy év megszerzéséhez. Ha 2002-ben kaptak volna négy évet, és meglett volna az euro, akkor talán a kommerek sem tudtak volna ennyire elkúrni. Bár amint látjuk a görögöket sem akadályozta meg az euro az elkúrásban.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 10:24:05

@Flak:

A fidesz, ha tesz is valéamit a változás érdekében, azt csak azért teszi mert a Jobbik ott a seggében és arra készül, hogy harapjon.
Ha a Jobbik nem kerülne be, lófasz sem történne.
Persze ez így ebben a formában nem tény, csupán annyira, mint hogy a Jobbik a pusztulást hozná, ha hatalomra jut.
Azzal a különbséggel, hogy a fidesz tétlenségét már megtapasztaltuk hosszú időn át, a Jobbikról pedig csak feltételezéseink lehetnek.
Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Jobbik parlamenti szereplése nélkül a fityisz nem igen tenne semmit, így is meg fogja próbálni.

Flak 2010.04.07. 10:24:22

@órarugógerincű felpattanó: Már most nem emlékeznek arra, hogy nem csak Gyurcsány volt az MSZP-ben a hibás, hanem egy csomó más is. Ezeket visszamenőleg biztos nem fogja a Fidesz elővenni. Ha ezt nem teszik meg, akkor pedig félmunkát végeznek, és ezek újra visszatérhetnek.

Flak 2010.04.07. 10:26:19

@El Topo (Sgt. Elias): Hát nem a pártra értettem, hanem amikor Fidesz kerül hartalomra, bizony még egy százast sem találnak majd a padlón, amit bevethetnének az ország jobb útra tereléséhez. Sőt, mr ott fogják várni őket a bakok türelmetlenül, hogy HOL A PÉNZ??? Amit az Mszp vert és sikkasztott el.

Homeoffice 2010.04.07. 10:26:44

Srácok azért ne legyünk veszettül naívak.
Egyrészt a Fidesz mögött lévő gazdasági erők nagyon sok pénzt öltek beléjük. Azt vissza kell fizetni. Kamatostól:)
Másrészt a kilábalás nagyon sok vérveszteséggel fog járni. HA jól értettem, bizonyos vállalkozói csoportok RADIKÁLIS létszámcsökkentést javasoltak a közszférában.
Az egyszeri melóst meg nem a gazdasági makróadatok érdeklik.
Mindent át kell szervezni. A nép vélhetően megadja ezt a lehetőséget a fidesznek.... De ha nem élnek vele...
Akkor az Úristen legyen irgalmas a Fideszhez.

Flak 2010.04.07. 10:27:35

@Zuzu Petals: Nem ostoba a Fidesz, csak van egy olyan érzésem, hogy túlságosan finoman próbálják pengetni a magyar "demokrácia" húrjait. Ami pedig nem demokrácia.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 10:28:16

@órarugógerincű felpattanó:

Nem vagyok biztos benne, hogy az ojró olyan jót fog tenni a nemzetgazdaságnak, mint azt várják sokan.
Igazából arra amire az ojró kell, most is azt használjuk. Más szempontból nincs szükség a használatára. A forintot, mint belső, területi valutát kell megerősíteni. Az állambácsi használja szépen az ojrót, az emberek pedig a forintot maguk közt.
Van erre pár példa a világban.

Flak 2010.04.07. 10:34:06

@Gunther: "Mindent át kell szervezni. A nép vélhetően megadja ezt a lehetőséget a fidesznek" Ja igen. Majd odaállnak tapsolni az emberek az újabb létszám-leépítésekhez meg az áremelésekhez, az átalakításokhoz (ami így is úgy is zavarral jár). A válságkezelő feladat SOHA nem volt népszerű. Mert válságot mindig csak nagy szigorral és hozzáértéssel lehet kezelni. Bajnaiék pont ezért nem válságkezelők. Csak válság-elodázók, vagy válság-mélyítők. Tudják, hogy úgyis a Fidesznek mélyítik a gödröt, hát miért ne legyen jó mély?
Szerintem az állampolgárok nagy része nem fog örülni a következő 4 évnek. Mást várnak, tejjel-mézzel folyó kánaánt, pénzosztást és munkahelyek özönét. Ez nem lesz azonnal, a csalódás pedig óriási lesz. Persze a szegényebb, "egyszerűbb" emberek körében még inkább. Aki átlátja a dolgokat, az talán elviseli, de a sok "azért szavazok, hogy nekem jó legyen" ember nagyon meg fog haragudni a Fideszre. Persze még a Fidesz is csinálhat csodát, ebben lehet reménykedni. Én mindenesetre rájuk szavazok, mert ők a leginkább ígéretesek. Még akkor is ha vannak hibáik.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 10:35:24

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": miért? Viktor megígérte a leszámol... ööö, izé, elszámoltatást! és amit megígér az ember, aki még sosem hazudott, az úgy is lesz :))))

Flak 2010.04.07. 10:36:36

@Conv: Szerintem esélyes hogy a két "jobboldali" párt ("mérsékelt" és "szélső") egymást fogja pusztítani a következő 4 évben ahelyett, hogy valamit tennének is.De ne legyen igazam! Igazából az MSZP-nek ez az időszak jó lesz (az elszámoltaás biztos nem lesz széleskörű), pénzük van, nyugi van, lehet készülni...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 10:38:09

@Conv:

A jobbikról elég kemény konkrétumok annak azért, hogy mást ne is mondjak: nácik.

PublicEnemy 2010.04.07. 10:41:40

Az hagyjál,hogy az OVB mögött is céges,banki lobbi áll.....ezt már "megszoktuk"...sajnos. De én azokat verném iszonyatosan pofán,akik még ezek után is az ilyen Hatvani meg Leinemann félékre adják majd a voksukat,és emiatt ne adj Isten újra ott fognak henyélni az OGY-ben.
"Mi"választjuk meg őket,ergo nekünk is ugyanannyi szerepünk van abban,h az ilyen mocskok megkerülhetik a jogrendszert.

Homeoffice 2010.04.07. 10:42:45

@Flak:
Úgy értettem, most áprilisban adja meg a lehetőséget nekik a nép. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 10:44:12

@Flak: " bizony még egy százast sem találnak majd a padlón" - persze, hogy nem! mert ugye tudjuk, hogy van egy olyan hiteles, őszinte, és feddhetetlen tagja a becsületes emberek értékalapú közösségének, aki minden forintért lehajol...

printakármi hol vaaaaagy?

ui: remélem nyakó elvtárs is megismerkedik majd a bírósági tárgyalóval, és nem tanúkénti minőségében...

Zuzu Petals 2010.04.07. 10:47:15

@Flak: Lehet. De szerintem jelenleg a többség csak nyugalmat, és biztos megélhetést akar. Amennyiben munkahelyet kapnak, és visszaszorul a bűnözés is valamelyest, mindenki le fogja sz@rni a néhány acsarkodó ombudsmant. Fognak lopni, de ha nem ilyen pofátlanul csinálják, bebetonozhatják magukat, és talán nekünk is csurran-cseppen mad a befizetett pénzekből. Egyébként nem vagyok Fideszes, csak reménykedem. Sokadmagammal. Ha elrontják, milliók válnak reményvesztetté, akkor pedig jöhet az anarchia. Ezt pedig senki sem kívánja.

Homeoffice 2010.04.07. 10:47:58

@Seduxen:

A remény hal meg utoljára, meg az az érzés hogy bilibe lóg a kezünk...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 10:48:05

@El Topo (Sgt. Elias):

Ugye tudod, hogy amit mondasz nem baj?

Amire gondolsz az a sovinizmus, csak hülye vagy hozzá és ebből fakadóan képtelen is, mint azt már megszoktuk, hogy arról beszélj amire gondolsz.

Nacionalizmus:
* Egyik, ma már elhalványult jelentése az az érzelmi kötődés, amelyet az ember a családja, az általa használt és alakított környezete, a faluja, a városa, a megyéje, a hazája iránt érez, a patriotizmus.
* Másik jelentése a nemzetépítés feladatára utal, amely az ideológia megalkotásával, a kultúra egységesítésével és érzelmi élmények átélésével a közös nemzeti identitás kitalálását és megteremtését célozza.
* Harmadszor értelmében nemcsak a programot, hanem magát a nemzetépítés folyamatát is jelenti.

A nacionalizmus szélsőséges formája, melyet sovinizmusnak neveznek gyakran vallják a kisebbségekkel szembeni tolerancia hiányát.
Azonban problémát okoz annak megállapítása, hogy hol húzódik a határ a hagyományos nacionalizmus és annak eltorzult formája, a sovinizmus között, még nálad sokkal intelligensebb és a témával mélységében foglalkozó szociálpolitikai kutatóknak is, nemhogy a Te defektes lelkületű, sekélyes gondolkodásmódodnak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 10:51:01

@Conv:

Ugye tudod, hogy azt sem tudod, mit beszélsz?
A náci az nem a nacionalista becézése.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.04.07. 10:54:47

@Conv: "Az állambácsi használja szépen az ojrót, az emberek pedig a forintot maguk közt.
Van erre pár példa a világban. "

Ezzel csak két hiba van. 1.: az átváltásnál a bankok ~10 forint árréssel dolgoznak. Magyarán az EU felé kereskedő cégek és a turisták (mind a tőlünk kifelé, mind a külföldről befelé utazók) folyamatosan a bankok zsebét tömik. 2.: Még mindig ott az árfolyamkockázat az euróalapú hiteleknél. Ha pár spekuláns elkezdi gyengíteni a forintot, a lakáshitelesek megint nyakig merülnek a szarba. Ha eurónk lenne, akkor is ott lenne az árfolyamkockázat a CHF-alapú hiteleknél, de az eurót meggyengíteni a frankhoz képest kissé nagyobb erőfeszítésbe kerülne, mint a forintot.

Kartal (rezervált) 2010.04.07. 10:54:52

@El Topo (Sgt. Elias): kivételesen egyetértünk.
De ez a "Jobbik az náci" mániád honnan van?... A Jobbik leginkább talán az MDP ideológiai utódjának nevezhető. Balos gondolatok szélsőjobb retorikával. Persze ha Neked jó így, én nem szólok bele; ha valakire el kell köpködd a sok fölös nyálad, és pont a Jobbik áll az utadban, hát tedd. A szomorú inkább az, hogy Te sem látod: nem a Jobbik a baj. Ő csak a társadalom betegségének egy tünete. A baj az, hogy van több százezer ember, akik csak a Jobbik által propagált szélsőjobb retorikában látják az egyetlen üdvözítő megoldást. A baj az, hogy ezt hihetetlen társadalmi feszültséget senki nem veszi komolyan, senki nem akarja orvosolni, mindenki azzal van elfoglalva, hogy a Jobbik diadalmenetét gáncsolja. Pedig egyszerű lenne a megoldás, már Szaddám Huszein megmondta: jóllakott ember nem csinál forradalmat.
A Jobbikot úgy lehet legegyszerűbben megállítani, ha a közbiztonság és létbiztonság szintjét emelik. Ennyi. Akkor senki nem szavaz a "nácikra", mert nincs szükség rájuk.

Homeoffice 2010.04.07. 10:55:01

@El Topo (Sgt. Elias):

Valahogy éreztem, hogy ezt a labdát le fogod csapni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 10:56:51

@Gunther:

Mit tehetnék, bazmeg? Jön ez a majom, és kioktat, hgy a nacionalizmus az nem is baj. Hát az önmagában nem is!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 10:58:33

@Kartal (beleszól):

Honnan van? Rendkívül egyszerű. Egyrészt ott van a bárki által hozzáférhető programjuk, amit saját maguk tettek közzé, másrészt a szintén bárki által szabadon böngészhető üzemi lapjuk, a kuruc. Ezeknél alaposabb náci alapvetésre nincs is szükség.

Zuzu Petals 2010.04.07. 10:59:58

@órarugógerincű felpattanó: Megfelelő kormányzati teljesítménnyel meg tudják tartani a "szédelgőket". Vagyis marad annyi bizalmuk, hogy kapjanak még 4-et jó magaviseletért, mert 4 önmagában semmire sem elég.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.04.07. 11:00:49

@Seduxen: Rendben, meggyőztél!:DDDD

Én Zéróékat arra kérném, hogy tartsuk majd "melegen" ezeket a neveket, hogy pár hónap múlva süllyesztőbe kerülnek-e ezek az ügyek, vagy mi lesz vajh'...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:00:53

@El Topo (Sgt. Elias): "Egyrészt ott van a bárki által hozzáférhető programjuk"

Tényleg nem akarok veled kötözködni, mert "faragatlan stílusod" ellenére néha élvezetes veled vitázni, de a programjukban MI a náci elem szerinted? Tényleg érdekelne!

"A Jobbikot úgy lehet legegyszerűbben megállítani, ha a közbiztonság és létbiztonság szintjét emelik" - absz egyetértek. Egy normálisan működő országban semmi létjogosultsága nem lenne a Jobbiknak.

Homeoffice 2010.04.07. 11:01:03

@El Topo (Sgt. Elias):

Mondjuk, csak hogy kötözködjek, jónéhányan náciztak le azért, mert nacionalista voltam (vagyok).
A Fideszre kisit kitérve, néha nektek nem jut eszetekbe, amikor Viktor-fanok írnak ide a Múmia című film? "Im-Ho-Tep! Im-Ho-Tep!!!" :)))

Flak 2010.04.07. 11:01:41

@Zuzu Petals: Na igen. Csinálhatják éppen ügyesen is. Én sem hiszem, hogy lopni nem fognak. Emberből vannak ők is, akárcsak mindenki más. (az autószerelő alkatrészt lop, a benzinkutas benzint, a takarítónő mosószert, az irodai dolgozó jobb esetben irodaszert, a sor folytatható) De a lopás és az ország szisztematikus lerablása közt különbség van. Persze nagyon nem tetszik nekem így sem a dolog, de hát ha azt vesszük, hogy mindenki lop, aki tud, még mindig a jobb lehetőség. De a legjobb lenne ha nem lopnának, vagy inkább szavazzanak meg maguknak továbbra is magas fizetést, de ne tegyenek zsebre súlyos milliárdokat és ne játtszanak át haveri kézbe közpénzt/állami vagyont.

Rwindx 2010.04.07. 11:02:30

@Flak: Normális demokráciában nem automatikusan felfüggesztik a mentelmi jogot hanem egyszerűen nincsen mentelmi jog, legalábbis btk-t érintő ügyekben.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:02:35

@Seduxen:

Remélem, te tudod, mit jelent valójában a náci. Na a programjuk kiválóan tartalmazza az erre utaló összes elemet.
A jobbiknak sehol nincs létjogosultsága, lévén náci párt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:04:20

@Gunther:

Sehol nincs az megírva, hogy az antifasiszták közt nincsenek hülyék, akik a nemzeti érzelmek legapróbb megnyilvánulását is egyenlőnek veszik a fasizmussal. Remélem, engem azért nem ilyennek nézel.

Kicsit Karcos 2010.04.07. 11:06:52

Csodálkozom, hogy Tasnádi Péter nem indult a választáson, gondolom, ő is megkapta volna a mentelmi jogot, indoklás nélkül.

Jó játék lett ebből is. Éppen arra lett kitalálva egyébként a mentelmi jog, ha jól emlékszem, hogy az ellenérdekű politikai oldalak ne tudják az esetlegesen kézivezérelt tartott rendőrséggel, ügyészséggel, ÁVH-val stb. zsarolgatni, gáncsolni egymást.

Amit az OVB csinált Leinemann és Hatvani ügyében, az a mentelmi joggal való pofátlan visszaélés, a "jó elvtárst megvédjük, Barna bácsi meg rohadjon meg a sitten, ha elítélik, mert megvédte a sértetlen magánterülethez való jogát" tünetegyüttes.

Ezt a Szigetit nagyon messzire ki kell penderíteni az OVB-ből, választási csalás gyanúja miatt eljárást indítani ellene, ha van esély a per megnyerésére, ha nincs, hadd gondolkodjon egy kicsit, hogy valóban következmények nélkül szembe lehet-e húgyozni a törvényeknek és az általános erkölcsi elvárásoknak az ő tisztségében, Leinemannt, Hatvanit pedig legalábbis Barna bácsival egyenlően kell kezelni. Nem azért, mert Barna bácsi miniszterelnök-jelölt, szemben a másik két mezei képviselő-jelölttel, hanem mert a mentelmi joga felfüggesztéséről szóló döntés indoklása pontosan ráillik a két fenti, indoklás nélkül kisegített "úriember" esetére is.

Flak 2010.04.07. 11:07:26

@Seduxen: És ha be lesz zárva az mit jelent? Fejt majd követ az államnak? Gyárt majd bútorokat? F*szt. Ott eszik-alszik-tévézik majd állami pénzen. amíg nem teszik rendbe a politikai felelősségvállalás kérdését, addig ne is vegyenek elő senkit. Mert az ellopott pénzt/tulajdont vissza kell szerezni valamilyen módszerrel. Nincs abban a helyzetben az ország szerintem, hogy nagyvonalóskodhatana. "Loptál egy megyét magadnak? Nem baj, ülj le egy luxusbörtönben 2-3 esetleg 4-5 évet, sajnál(tat)ni fogunk közben, utána pedig élhetsz kiskiály módjára!". Na ezt nem. Ha én kölcsönkérek egy autót és összetöröm, utána ki is fizetem, mert enyém volt a felelősség, én vezettem. Nem lehet csak úgy kiszállni és éelsétálni a kormáény mögül. Főleg nem őgy, hogy a még megmaradt ép alkatrészeket is kibontom a roncsból és a hónom alatt magammal viszem. Asszem ez közel jó példa volt.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:08:27

@El Topo (Sgt. Elias): példákat még mindig nem hoztál :))))

"A jobbiknak sehol nincs létjogosultsága, lévén náci párt" - khm, azért megérné szétnézni európa-szerte, hogy milyen formációk vannak. Ezek nagy része parlameti erő, sőt van közöttük kormányzati tényező is.

Egyúttal engedd meg, hogy visszakérdezzek: maradva annál, hogy a Jobbik náci. Akkor minek nevezhetjük a "magyarság egy rákos daganat Szlovákia testén" alaptézist valló Szlota János SNS-ét?

Flak 2010.04.07. 11:09:15

@Rwindx: Értem én, de ha már így alakult, hogy van mentelmi jog (amúgy tényleg nem sok értelme van), legalább legyenek már korrektek. Ha becsülné magát és a hírnevét valamire is az ilyen "politikus", akkor önként is lemondana róla. haha. Önként. Ez manapság már vicc sajnos.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:09:48

@Flak: na akkor sorban
1: nem luxusbörtönben töltetném vele a büntetést.
2: vagyonelkobzás

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 11:12:45

@Gerusz:

félreértesz, a forintot ebben az esetben nem tudja gyengíteni semmi, merthogy nincs kötve külső valutához, a forint értékét a belső áruforgalom határozza meg. Kicsit olyan mint a cserekereskedelem esetében.

Éreztem, hogy ebbe kár lesz belemennem, mert nem sokan ismerik és értik a pénzrendszer és forgalmi érték lokális összefüggéseit, megkövült a nézet, miszerint a pénz az pénz mindenhol és csak a nemzetközi valuta ami ér valamit.

arlequin 2010.04.07. 11:14:45

@Flak: nos úgy gondolom, hogy a magas fizetés még nem gyógyír a kleptomániára. Az, aki lopott, annak ha több van, nem fog megállni, aki egy kis hatalmat kapott, annak több kell, aki többet, annak még több... ésigytovább. Megoldás: börtön. Vagy jobb kéz levágása. Vannak még ötleteim. Pontosabban történelmi tapasztalatok alapján működő modellek. Meg kéne érteni, ha szürkézünk, vagyis azt mondjuk, hogy ez nem fekete, hanem szürke, és hát nem "olyan" sötét, akkor a végén tényleg sokféle "piszkos" színünk lesz, de "fehér" nem lesz egy sem. Márpedig legalább "törekedni" efelé kellene. szerintem

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 11:14:50

@Gunther:

csak feleslegesen, mert amire gondol megintcsak, az még kevésbé húzható a Jobbikra.

picur3ka 2010.04.07. 11:14:52

@El Topo (Sgt. Elias):
Jaj, de jot rohogtem.

@Kartal (beleszól):
'Balos gondolatok szélsőjobb retorikával'

Nem, nem. NAcionalista szoCIalista politika. Kb, mint Fico partja Szlovakiaban. Allandoan a magyarokat meg a ciganyokat basztatja, jobb dolga alig van. Epp most unnepeltek Medvegyevvel a nagy felszabadito Voros Hadsereg evfordulojat.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 11:17:08

@Gunther: Nekem ez inkább jobbikosok beírásainál tűnik fel. Ők várják, hogy majd az egyszeri szegény(keret)legény meglépi a 7 mezőt egyhúzásra a táblán, és parasztból vezér lesz.

Flak 2010.04.07. 11:18:09

@Seduxen: Na igen. Előbb ezt kellene rendbetenni. De ez ha jól sejtem, csak a Fidesz 2/3-os többsége esetén lehetséges, abban az esetben, ha a Fidesz tényleg meg is akarja csinálni. Ha viszont nem éri el a 2/3-ot, akkor vajmi kevés az esély a Jobbikkal való megegyezésre, az LMP, SZDSZ, MDF pedig be sem jut (gyanítom- amúgy sem állnának szóba a Fidesszel). A Jobbik ugyanazt csinálná, mint az SZDSZ az MSZP-vel. Zsarolná a Fideszt, ráadásul mivel nem lennének koalíciós partnerek, még a Fidesz ellen is dolgozna (feltörekvő, erősödő párt, ez az érdeke). Szóval csak Fidesz 2/3 esetén van lehetőség az ilyen elszámoltatásra, egyébként félmunka. A Jobbik pedig (hiába mondja), nem tudna ilyet, mert egyszerűen az 1/3-ot sem fogja elérni, nem hogy a 2/3-ot. Kiegyezni a Fidesszell... erre pedig nem hinném hogy van esély.

dr. Aullah 2010.04.07. 11:19:33

Bírom, hogy megjön ez az észlény... és egyből eltereli a lényeget a hírről... és megint ott jutottunk ki, hogy a jobbik náci. Szép munka! De inkább erről kéne beszélgetni.

Flak 2010.04.07. 11:21:12

@arlequin: Igen, törekedni kell. Kellenek szigorú törvények a korrupció és lopás ellen. Ez így van. A jövőben is legyenek megbecsülve a politikusok anyagilag, ezt továbbra is fenntartom. na de akiről kiderül, hogy ezen felül is merített magának a közösből, attól vissza kell venni a pénzt és mehet amerre lát. Mint egy boltban. ha valaki lopáson érnek, attól visszaveszik a portékát és kitiltják az üzletből. Ennyi. Ha valamelyik eljáttsza a becsületét, mehet.

dr. Aullah 2010.04.07. 11:21:21

@Flak: Ha nem lesz meg a 2/3, ami remélem nem lesz, akkor figyeld meg össze fog borulni a maszoppal. Kövér már megmondta.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:21:36

@Flak: akkor viszont el is ássa magát. Ugye azzal - is - kampányolnak, hogy mindegy ki a benyújtó, a nemzet érdekét (sic!) szolgáló törvényjavaslatokat megszavazzák. Akkor vagy "odaszavaznak" a Fideszhez, amikor kell, vagy saját magukat (és a választóikat) köpik szemközt. Ez esetben Gáborunk 2014-ben mehet vissza "házalni" :)))

Kun András 2010.04.07. 11:21:46

Egy szép napon őket is felfüggesztik, a fára.

Homeoffice 2010.04.07. 11:23:35

@El Topo (Sgt. Elias):

Először is néhány szempontból antidemokratikus vagyok a magam egyszerű naív voltomban.
Egyrészt a feketegazdaság és a korrupció elleni harc jegyében nekimennék a bankszektornak. Másrészt, egy megerősített Apehhel (Szigorú törvényi felügyelet alatt) a gyanus vállakozások, közszereplők anyagi helyzetét lebontanánk az egész családukra is.
A feltárt pénzt azonnal elkobozni, amint rábukkannak valami gyanusra.
Naív vagyok, mert egyik párt sem akar a hátországára csapást mérni.
A cigányság kérdése szerintem egy gerjesztett probléma. Kiherélték a rendőrséget. Az ombudsman által támogatott megoldások egy, már bocsánat félállati életkörülménye között élő, nem szocializát közösségben, nem tudnak hatékonyak lenni.

Flak 2010.04.07. 11:24:02

@Aullah: Lehetne ilyen kimutatást készíteni, hogy Magyarországon egy politikai vagy gazdasági téma (akármilyen!) milyen gyakorisággal fullad értelmetlen, meddő zsidózásba, cigányozásba vagy nácizásba. És mennyi idő után. :) ÉS ez lehet hogy sok más témánál is működne.
De inkább nem adok ötleteket semmilyen közvéleménykutatónak, még a végén kormánymegrendelés lesz belőle és újabb milliók úsznak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:24:14

@Seduxen:

Nem is fogok. A programjukból a szocialistaságuk süt ki, az egyéb megnyilvánulásaikból pedig a féktelen sovinizmus. Add össze a kettőt!
Az, hogy máshol is van, nem jelenti azt, hogy létjogosultsága lenne.

Valandil 2010.04.07. 11:24:49

@laspalmas: A francia forradalom előtt is hasonló volt a helyzet ítélkezésileg...
Nem hiába kellett az utolsó pillanatban benyomni az elvtársakat az OVB-be. Már Sztálin elvtárs is megmondta: mindegy, hogy ki szavaz és miről; az a fontos, hogy én számoljam a szavazatokat!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:27:23

@Gunther:

Remek. És most mit csináljak? Nyilván én is tudnék kanyarokat levágni, csak az azzal járna, hogy elhagynám a pályát.

dr. Aullah 2010.04.07. 11:27:51

@Flak: "De inkább nem adok ötleteket semmilyen közvéleménykutatónak, még a végén kormánymegrendelés lesz belőle és újabb milliók úsznak. "

Ingyen ne is! :)

Flak 2010.04.07. 11:28:39

@Aullah: Hát. Akkor viszont a válsztóinak egy része elvész. Bár csinálhatják kevésbé nyíltan is. mindkettőnek a szája rááll a Fidesz fikázására ugyanis.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.07. 11:30:48

@zero: poen lett volna az uvegtigris mintajara. :)) bocs, ha nem jott at. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:30:50

@El Topo (Sgt. Elias): néha olyan érzésem van, mintha Bezuval leveleznék :)))

mindössze három (vagy 2.5) kérdésem maradt:
1: Szerinted a Jobbik által felvetett problémák azok valósak -e, vagy álproblémák?
2: Amennyiben igen, akkor mi a megoldás szerinted?
3: A jelenlegi parlamenti erők - vagy oda igyekvők - milyen megoldási javaslatokkal álltak elő (illetve mit tettek) ezen problémák megoldására?

Őszintén érdekelne a véleményed, ha nem veszed tolakodásnak...

Flak 2010.04.07. 11:32:22

@Seduxen: Ezek a választóiknak azt magyaráznak be, amit csak akarnak. Mivel szélsőségesek, demagógia eszközével a szarról is bebizonyíthatják, hogy ehető, ahogy a kenyérről is, hogy szarból van. Nézz vissza az MSZP regnálására. Ha azt mondják, hogy a Fidesz hibásan, a nemzet ellen cselekedve próbálja véghezvinni az elszámoltatást (mondjuk nem elég széles körben, vagy nem elég erővel), akkor a választóik elhiszik. Nem lesz itt senki szembeköpve, hidd el. Csak a demokrácia, de az már hozzászokott.

wlakos 2010.04.07. 11:33:31

@Flak: A fideszt nem biztos hogy könnyű zsarolni, legutóbb ők nyírták ki a szövetséges kisgazda pártot!:)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:36:37

@Flak: "Ezek a választóiknak azt magyaráznak be, amit csak akarnak." - az elvakultak esetében ugyanez igaz a fidesz, maszop, meg kb mindegyik vonatkozásában.

"Mivel szélsőségesek, demagógia eszközével " - ugyanez. a maszop, vagy anno a szadesz nem volt demagóg? sőt, szerintem a maga nemében a szadesz sokkal nagyobb szélsőségesség, mint a jobbik.

"Csak a demokrácia, de az már hozzászokott" - feltéve, hogy feltételezzük, hogy az elmúlt 20 évben itt volt egyáltalán demokrácia :((

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:37:09

@Seduxen:

Örülök, hogy ilyen jó kedved van ezzel kapcsolatban.

1. A jobbik által felvetett problémák egy része valós probléma, más részük egyszerű médiahack.
2. Nincsenek univerzális megoldások, nyilván a demokratikus kereteken belül is meg lehet oldani a dolgokat, amennyiben erre össztársadalmi akarat mutatkozik.
3. A jelenlegi parlamenti pártok a kisujjukat sem mozdították soha az ország érdekében, de ez nem mentőkörülmény.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 11:39:43

@El Topo (Sgt. Elias):

:)))) ugye koma rájöttél, hogy a német nemzeti szocialista jelzőt ráragasztani a Jobbikra ugyanolyan baromság mint a fasiszta jelzőt?
Én azért várom, hogy mely kontextusban is nevezted Náci pártnak a Jobbikot, azon kívül, hogy divatos és pejoratív jelzőként van használatban a közbeszédben :)
Kérlek írd le nekem, hogy látható legyen az ostobaságod a közösség szemében ismételten :)

Tudod pajtika, nem gond, ha mondasz valamit, a gond az, ha nem tudod alátámasztani azt amit mondasz.
Menj hegeszteni lakatos, abban még érhetsz el sikereket, mert nem kell hozzá sokat gondolkodni :)

molaris 2010.04.07. 11:40:06

Na ezért kellett ilyen személyi állománnyal felállítani az OVB- t.
Az efftássak tudják, hogy milyen veszélyes dolog kihúzni egy szálat a VI. kerületi szalmaboglyából.
Még beleakad valami, és az is kicsúszik. "Van ott így is baj ölég."- szokta volt mondani Nagyapám, amikor pedzegettek furcsa dolgokat. Na ez is ilyen.
Egy jól zsarolható káder nem fog ugrálni a frakciófegyelem ellen. Meg később is beáldozható. Egyszerű ez mint a faék.:D:D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:43:41

@El Topo (Sgt. Elias): nem ezzel kapcsolatban, hanem úgy általában, ha konkrét kérdéseket szegeznek Neked:))) De most végre válaszokat is kaptam :))

1: Ugye, azért valamiben csak van igazságuk. Gondolok itt a problémák felvetésére - ellentétben az eddigi szőnyeg alá söpréssel.
2: Szerintem össztársadalmi akarat mutatkozott eddig is bizonyos kérdésekben, de a demokratikus berendezkedés következtében ez vagy el sem juthatott abba a fázisba, hogy erről később döntés születhessen (OVB), vagy a hatalom nagy ívben beleszart (képviselői költségtérítésre összeszedett 600.000 aláírás)
3: Nem -e? Basszus, ha az elmúlt 20 év alapján valaki úgy ítéli meg - hogy helyesen, vagy nem az más kérdés -, hogy az eddigi parlamenti pártok nem megfelelőek bizonyos problémák megoldására, akkor keres olyan formációt, amelyik szerinte alkalmas. És eddig nem kapott lehetőséget, hogy ezt - vagy ennek ellenkezőjét - bizonyítsa.

És félre ne érts, én sem gondolom azt, hogy a Jobbik lenne az egyedüli üdvözítő megoldás ezekre a "bizonyos problémákra", de ha annyit sikerült elérni, hogy a Jobbiktól rettegés elindít bizonyos pozitív változásokat, akkor szerintem igen is megérte!

Ja, és köszönöm az ÉRDEMI válaszokat!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:44:38

@Conv:

A hegesztés mikéntjéről halvány fogalmad nincs, ha azt gondolod, hogy nem kell ész hozzá. Sok kell.
A jobbikot pedig azért nevezem náci pártnak, mert az. Nem vagyok hajlandó eufemizálni, hogy ilyen radikális, meg olyan nemzeti, meg amolyan szkeptikus. Ha egy állat hápog, mint egy kacsa, totyog, mint egy kacsa, úszik, mint egy kacsa, kacsatojással szaporodik, és olyan színe van, mint egy kacsának, akkor az kacsa. A jobbik náci.
Bárki, aki támogatja, szavazatát adja rá, vagy megbélyegezni elmulasztja, az gazember, vagy végletesen ostoba, megvezetett ember.

molaris 2010.04.07. 11:45:43

@El Topo (Sgt. Elias):
Nem merült fel még benned, hogy megmutasd magad orvosnak? Jó lenne, ha időben kezdik a kezelést, jobb és gyorsabb javulás érhető el.

Jurganov 2010.04.07. 11:47:24

@Seduxen: ne kérdezz tőle ilyeneket, neki akkor van véleménye ha megfizetik :) ezt ő írta, szal biztosan igaz.

@El Topo (Sgt. Elias): unokaöcsém használja ezt az érvrendszert amit te ( 4 éves), vagyishogy: a fű azért zöld mert zöld. mert nem tud mást mondani :) szerinted meg a jobbik azért náci párt mert náci párt és ez azért rossz mert rossz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:48:09

@Seduxen:

1. Aha, Ted Bundy is megjegyezte egyszer, hogy az ég kék. Kurvára igaza volt.
2. Még mindig nincs össztársadalmi akarat.
3. amennyiben az eddigi pártok nem oldották meg a társadalmat izgató kérdéseket, nosza, válasszunk be a parlamentbe, teljesen demokratikusan egy náci pártot! Az már máskor is bevált.

molaris 2010.04.07. 11:48:56

@molaris:
"Bárki, aki támogatja, szavazatát adja rá, vagy megbélyegezni elmulasztja, az gazember, vagy végletesen ostoba, megvezetett ember."
Sértegesd a sajátjaid kedves egyszerű gondolkodású "barátom".

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:50:38

@Jurganov:

Vannak bizonyos alap dolgok. Ha matekpéldában használok egy kört, akkor az kör, függetlenül attól, hogy szabadkézzel rajzoltam, mégpedig azért, mert kör a származtatása okán. Fogadjunk, hogy nem érted!

Flak 2010.04.07. 11:52:02

@wlakos: Azt nem maga Torgyán nyírta ki? :) Tudod, ahogy Csurka a MIÉP-et. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:52:28

@molaris:

A sajátjaimat? Neked elképzelésed sem lehet arról, hogy egyrészt kik a sajátjaim, másrészt a sajátjaimat is jogomban áll sértegetni, ha hülyék, vagy gazemberek. Anyád tudja, hogy kibújtál a rácsoságyból és megint a számítógéppel szórakozol?

Flak 2010.04.07. 11:52:55

@Flak: És ahogy Dávid Ibolya fogja az MDF-et...

Jurganov 2010.04.07. 11:55:01

@El Topo (Sgt. Elias): nos, ha az elmúlt 20 évben történtek neked annyira jól telt, és mivel szerinted minden jó és szép így ahogy van ( ne mondd az ellenkezőjét, hiszen eléggé erre utalsz) akkor nyilván nem kell szavaznod azokra akik -egyedüliként-tenni akarnak azért, hogy kicsit jobb legyen az embereknek (legalábbis kampányszinten akarnak) . és, hogy a te szintedet hozzam: bárki aki nem rájuk szavaz, hazaáruló, ostoba és megvezetett ember :)

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2010.04.07. 11:55:02

@El Topo (Sgt. Elias):
Te meg csak egy szarházi kis hazátlan fasz vagy. Erre a kijelentésre ráadásul indoklásként elolvasható a hozzászólásod, ellentétben a fröcsögéseddel.

minimalista 2010.04.07. 11:55:47

Kirgizisztán hozzánk képest smafu!
Demokrácia Abszurdisztánban?!
ááááááááááááááááááááááááá

Flak 2010.04.07. 11:56:10

@Seduxen: Na igen. Mindenhol vannak szélsőségesek, elvakultak. Csak azért szerintem a Jobbikban többen vannak az ökölből, izomból gondolkodók. Nekik csak azt kell megmagyarázni, hogy hová kell ütni, azt nem hogy miért. Lásd: Bayer Zsoltot és a Tomketet is istenítették egy időben, aztán mindenféle lelki törés nélkül ezeket az embereket átsorolták az ellenség táborába. Épp úgy, ahogy szinte feltűnés nélkül vált a Jobbikosok számára a Fideszből zavaró, de azért "néha jófej" pártból olyan, ami gyakorlatilag egyenlő az MSZP-vel.

Rwindx 2010.04.07. 11:56:23

@wlakos: A kisgazdákat szerintem a torgyán és pepó félék csinálták ki nem a fidesz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 11:56:35

@El Topo (Sgt. Elias):

"Bárki, aki támogatja, szavazatát adja rá, vagy megbélyegezni elmulasztja, az gazember, vagy végletesen ostoba, megvezetett ember. "

"Ha egy állat hápog, mint egy kacsa, totyog, mint egy kacsa, úszik, mint egy kacsa, kacsatojással szaporodik, és olyan színe van, mint egy kacsának, akkor az kacsa."

Te Tóta W. Árpád vagy Kolompár Orbán vagy ezek szerint :)
Rövidrezárva: Ostoba.

"Nem vagyok hajlandó eufemizálni, hogy ilyen radikális, meg olyan nemzeti, meg amolyan szkeptikus."
Nincs több kérdésem, összekevered a valóságot az eufemizmussal.

"A hegesztés mikéntjéről halvány fogalmad nincs, ha azt gondolod, hogy nem kell ész hozzá. Sok kell."
Igen, a lakatosok jellemzően az MTA tudományos munkatársai. :)
Ez persze nem zárja ki, hogy egy lakatos lehet intelligens, tanult, széles látókörű és jószándékú ember.
Téged sem ez zár ki ebből a csoportból.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 11:56:36

@Jurganov: Heh. Erről beszéltem, az előző hozzászólásban :D

Flak 2010.04.07. 11:57:25

@Seduxen: "feltéve, hogy feltételezzük, hogy az elmúlt 20 évben itt volt egyáltalán demokrácia" ja bocsánat. :) Akkor a demokrácia eszméje. Ez így helyesebb.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 11:58:24

@El Topo (Sgt. Elias):

1: Ellentétben a magyar Bundykkal, akik arra a felvetésre, hogy a "Az ég kék" rádsütik a rasszista-antiszemita-náci-fasiszta bélyeget. Én a magam részéről már azzal is elégedett lennék, ha ilyen felvetéseket lehetne tenni. És nem az lenne csípőből a reakció, ami eddig. Mert a problémákat csak a vak nem látja. Vagy az nem, akinek érdeke ennek fenntartása.
2: "Még mindig nincs össztársadalmi akarat." - miért szerinted mi lenne az?
3: Tényleg, igazad van! A megoldás az, hogy hatalmazzuk fel pl azt a pártot, amelyik az elmúlt 8 évben úgy kormányzott, ahogy, és juttatta oda az országot ahova. Ha a nácik bejutnak a parlamentbe - mint de facto ellenzéki párt - akkor szerinted mi fog történni? Nem, nem ugyanaz, mint Németországban a '30-as években, mert Vona Gabiból nem lesz kancellár, tekintve a Jobbiknak szemernyi esélye sincs kormányalakításra.

Korábbi kommentedből kopipasztázva egy gondolatot: médiaheck a jobbikkal kapcsolatos félelmek legnagyobb része. Ami megint csak arra jó, hogy ne a problémák megoldásán (vagy legalább is létezésük elismeréséről) legyen szó, hanem a rettegésről.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:58:33

@Jurganov:

Nekem jót tett az elmúlt húsz év. Például demokrácia lett. Például jobban élek, mint húsz éve. Például szabad ember vagyok, nem úgy, mint húsz éve.

Jurganov 2010.04.07. 11:59:06

@El Topo (Sgt. Elias): Vannak bizonyos alap dolgok. Ha matekpéldában használok egy kört, akkor az kör... de attól még nem lesz négyzet, mert valaki azt mondja. Fogadjunk, hogy nem érted!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 11:59:15

@xanax:

Hau, hau, hauhau!!!!:D:D Hörögj csak!:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 12:00:57

@Conv:
...hanem a te megalapozott, hiteles véleményed.:D Hagyjuk már...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 12:02:02

@El Topo (Sgt. Elias):

Az még nincs húsz éve, hogy szabad lettél, annyira régen még nem zárták be az OPNI-t :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 12:02:07

@Flak: na így mindjár más :)))) bár ezen nem kellene röhögni, de kínomban ezt teszem...

" És ahogy Dávid Ibolya fogja az MDF-et... " - egyrészt ÁMEN!, másrészt ez nekem egy üvegecske jó minőségű vörösboromba fog kerülni (egy fogadás), hogy tossza meg hat talicska aprómajom Ibolykát...

arlequin 2010.04.07. 12:02:25

@molaris: én a végletesen ostobát vállalom ;-)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 12:02:31

@Seduxen:

A téma ott bukik, hogy én nem rettegek a jobbiktól, csak utálom.

Jurganov 2010.04.07. 12:02:57

@El Topo (Sgt. Elias): lassan csatlakozol a nagy nevettetők sorába :) olyasmikkel, hogy : demokrácia van, meg szabad , pláne ember...haha. az, hogy jobban élsz a saját dolgod. azt még el is hiszem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 12:03:19

@El Topo (Sgt. Elias):
Nem.
A Te itt hangoztatott véleményeid és baromságaid amiket összehordtál itt az idők során.
És ezt valóban hagyjuk, mert értéket nem képviseltek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.07. 12:04:54

@Jurganov: @Conv: Most már unalmasak vagytok, mint egy zacskó romlott juhtúró. Itt is hagylak benneteket a picsába, és megyek játszani.:)

Spiritmonger 2010.04.07. 12:05:01

az ovb-t Rytkó Emíliával egyetemben azonnal előzetesbe kellene vágni 30 napra gondolkodni, az segítene megelőzni a hasonló eseteket

arlequin 2010.04.07. 12:05:13

@Flak: a demokráciának semmi mása nincs csak eszméje. olyan mint amikor a homogén ráksejtek a differenciált élő szövet ellen szavaznak együttesen...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 12:05:42

@El Topo (Sgt. Elias): nem-nem, a téma ettől éppen, hogy nem bukik. Az utálat, és a rettegés a lényeg szempontjából irreleváns.

Akár gyűlöletből, akár rettegésből, de nem a lényegről van szó (történetesen arról, hogy a felvázolt problémák megoldásán kellene gondolkodni), hanem a probléma felvetőjének "kinyírásán".

Flak 2010.04.07. 12:06:32

@Seduxen: Ez a megtoszás szükségtelen szerintem. Lehet rosszabb neki így, hogy nincs ki megtossza. :D Hát nagy ünnep lesz, ha nem jut be a kártékony SZDSZ és a politikailag "elkurvult" MDF. Egyik sem hiányozna, részben miattuk is tart ott az ország, ahol. Épp így a friss és hülye LMP sem hiányzik, ami még megszólítani sem képes az embereket normálisan. Aki látta a plakátjaikat, tudja miről beszélek. :) Nyomik.

Flak 2010.04.07. 12:09:10

@arlequin: Hát igen. De ehhez az eszméhez kellene igazodni. Persze úgy nem lehet hogy állandóan antidemokratikusnak kiáltják ki a pártok a többieket, mert úgy nincs meg a választónak az a szabadsága, hogy úgy érezze: nem csinál bajt, ha x-re vagy y-ra szavaz. Így sokan el sem mennek szavazni ("egykutya mind" mentalitás). Ez vezet a diktatúrához, amikor csak egy párt van, de az kurvára demokratikus. :D Pont ezért találom az MSZP új reklámjait gyomorforgatónak.

Rwindx 2010.04.07. 12:11:19

@Seduxen: gondolom a maszop nosztalgiával vegyes érdeklődéssel követi az eseményeket, bezzeg pár tíz éve még így ment ez nálunk is...

arlequin 2010.04.07. 12:11:53

@Seduxen: na a kirgizek legalább értik a demokráciát...

Rwindx 2010.04.07. 12:13:18

@arlequin: ja, meg a progresszió is

Marcellusca 2010.04.07. 12:15:48

@Seduxen: Hehe!
"Pofád lapos, büdös paraszt!" - csak, hogy szó szerint, klasszikusokat. :D

arlequin 2010.04.07. 12:16:36

@Flak: én kitüntetésnek veszem, ha antidemokratikusnak neveznek, az azt jelenti, hogy még nem vesztettem el teljesen az eszem.... és igazodjon az akinek ily alantas kényszere van, neked sem ajánlom. majd ha valóban helyet cserél bennem a seggem és az agyam, akkor demokratikus leszek, de addig biztosan nem. utána - ha ez megtörténne - pedig dafke nem...

@Rwindx: egyetértés eftás! szabaccság!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 12:19:13

@Rwindx: @arlequin: avagy álljon itt Sztálin egyik "bölcs" mondása:
"A halál minden problémát megold - nincs ember, nincs probléma."

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: nem-nem, te műveletlen tuskó, ez az IHM BigBráhner paródiában hangzott el, amikor a "talján bika" odaszól a rendmániás kiscsajnak :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 12:20:06

@Rwindx: "bezzeg pár tíz éve még így ment ez nálunk is" - sőt, 3.5 éve is így ment. csak akkor nem éleslőszerrel...

Flak 2010.04.07. 12:30:44

@arlequin: A jóra való törekvés mindig fontos. A kérdés az, hogy mi számít jónak. És erre sincs egy konkrét válsz, mert minden helyzet más. Demokráciából is sok van és sokféle. Ráadásul ezeknek az elemei közt is sokminden van ami jó és sok ami nem. Nekem azért továbbrai is fontos, hogy demokrácia=népuralom. Azaz tudjak belepofázni a saját sorsom alakításába és ne egy pénzemen hízott seggfej mondja meg korlátlanul, mennyit és hová és miért fizessek és mit tegyek/ne tegyek. Ha nincs is lehetőségem arra, hogy a kiváló, tisztességes és szakértő ember kezébe játtszam a hatalmat, választhatom a kisebbik rosszat vagy azt ami nekem tetszik. Nekem ez a demokrácia. És ami ezzel ellentétes az nem demokratikus. Akinek a segge helyet cserélt az agyával, azt lehet irányítani felülről, annak a Kádár/Gyurcsány elvtársak megmondhatják mit csináljon és örülni is fog neki a bambája. A demokrácia a válsztás, a beleszólás lehetőségéről szól, és erre igenis törekedni kell. Ha elődeink nem törekedtek volna rá, szerinted itt leírhatnád a véleményedet? Hát persze hogy nem.

arlequin 2010.04.07. 12:30:51

napivicc egy fordított darab...

kepviselofunky.blog.hu/2010/04/07/kiraly_andras_jobbik_helota

egyre királyabb ez a király andriska ;-)))

aki pedig 'felnyomta' az persze kistehetségű és irigy, de jót tett vele ;-)))

Marcellusca 2010.04.07. 12:37:34

@Seduxen: Az "Va fan culo, puttana!" - jóva? :)))

Marcellusca 2010.04.07. 12:42:52

@Seduxen: EZ AZ!
Ezek tuggyák, mitől döglik a légy. :D

Rwindx 2010.04.07. 13:05:31

@Seduxen:
Azért 2006-ot nem akartam idekeverni, mert ott "csak" gumilövedék volt, tehát "lightos" utánérzése annak amit korábban meg mertek tenni, így nem az igazi...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 13:14:10

@Rwindx: pont most beszélgettük a kirgiz tömegbelövés kapcsán a kollégákkal, hogy mi lett volna ha 2006-ban ne adj' Isten élessel lőttek volna... szerintem elképzelhetetlen nagy baj.

Rwindx 2010.04.07. 13:28:46

@Seduxen:
Azt gondolom sok embernek elborult volna az agya, akik viszonylag hidegvérrel álltak a dolgokhoz, köztük az enyém is, élve felkoncolások, akasztások lettek volna. A szomorú az hogy nem kevés rendőr barátom van az egész országban, több Bp-n is. Legalább egyről tudok aki a rebisz kötelékében kint volt. A többi nem rebiszes, de nem tudom volt-e még kint más is. Biztosan sokan meghalltak volna mindkét oldalon.

Így most csak elmosolyodok azon, hogy a volt kollégák néha nosztalgikusan felemlegetik hogy októberben jópár napig minden reggel érkezésem után az irodában megkönnyezték az előző éjszakát :) A ruhám annyira magába szívta a könnygázt, hogy a szemüket csípte :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.07. 13:32:57

@Rwindx: hát ez az, amire én is gondoltam, és az az igazság, hogy ez a forgatókönyv senkinek nem hiányzik szerintem. se tüntetőnek, se rendőrnek, se egyszerű "szemlélőnek".

Na igen, én valamelyik Nyugati-térnél történő "hancúr" másnapján jöttem fel a metróból, és taknyom-nyálam egybenfolyt, mire kiértem a szabadba :((

LakatosWinnetou 2010.04.07. 13:35:58

Az OVB kikből áll? Nem-é politikai pártok delegáltjaiból, meg hűde független szakértőkből?
Ez a magyar jog. Semmilyen. Úgy értelmezi mindenki, ahogy akarja, csak sajnos nem az értelmezi úgy, aki fizeti a cekhet, hanem aki fizetteti. Vagyis te (meg meg én, meg a többi 3 millió dolgozó) szop, párszáz szopat, meg van úgy 1 millió, aki megérdemelten, és majd' 2 millió (igen, ők) akik érdemtelenül élvezik.

tudi 2010.04.07. 16:07:37

Szép végülis egy és ugyanazon kategória a kettő, hogy lopott, csalt az elvtárs az nem baj, de az a szegény bácsi nem védheti meg a saját veteményesét. Meghát minden képviselőre szüksége van most az mszp-nek.

Endordelfin 2010.04.07. 16:41:15

Most az első jópár komment tényleg arról szól, hogy a fidesz mindent az emberekért tenne, de szegény nincstelen, és orbán nem tud majd hősködni, peidg annyira szeretne segíteni... és majd őket ok nélkül kiebrudalják, dacára a makulátlan országvezetésük mellett? :DD
( Elvakultság szagot érzek. )

Endordelfin 2010.04.07. 16:42:49

elírtam, mielőtt megtámadnának érte, elnézést kérek. :)
"és majd őket ok nélkül kiebrudalják, dacára a makulátlan országvezetésüknek"

süti beállítások módosítása