Skip to content


       Szűrés lista

Kommunikációból változatlanul egyes

Peti és Lali, a Fidesz két aranytorkú madara ismét színre lépett, csak gratulálni tudok mindkettőnek. Örültünk, hogy a kormányváltással megszabadultunk Szollártól, a Rohadtul Irritáló Nyilatkozatok bajnokától, de sajnos helyettesítik.

Hétfő, parlament, magabiztos debreceni polgármester:


"Kósa Lajos személyes megtámadás címén, a múlt heti, az államcsőddel kapcsolatos kijelentése miatt kért és kapott szót hétfőn napirend előtt. Ezt két bölcsesség idézésével kezdte: "növeli, ki elfedi a bajt; ne a tükröt átkozd, ha képed ferde".
Semmiképpen sem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte - fogalmazott. Szerinte a helyzet az, hogy a szocialisták az elmúlt nyolc évben tönkretették az országot, a jelenlegi kormány pedig megpróbálja az általuk elkövetett nagyon súlyos hibákat orvosolni

Úgy fogalmazott: "lehet, hogy ebben bekövetkeznek bakik, nem aratunk tetszést feltétlenül a szocialisták előtt", de egy biztos, a kormánypárt, a kormányfrakció mindent megtesz azért, hogy ezt a helyzetet orvosolja és a nemzetet a legjobb eszközökkel szolgálja ahhoz, hogy Magyarország visszanyerje azt a hitelességét, amelyet semmilyen politikusi nyilatkozat nem tud lerombolni." - MTI

 

Egyrészt Göndör Pista óta allergiás vagyok a politikus szájából elhangzó "baki" szóra, másrészt pedig egy szolid "Bocsánat, hibáztam."  lett volna a megfelelő, és ELVÁRHATÓ Kósától azután, hogy elindította a forintot a lejtőn.

De nem, sőt csakazértsem!

A Népszabadságnak adott interjúban (olyanra egyébkét nem emlékszem, amit Gyurcsány adott a Magyar Nemzetnek) ha nem is hősnek, de már-már vétlen áldozatnak állítja be magát.


"- A hivatalos kormányzati kommunikáció része vagy a magánvéleménye volt, hogy azt mondta: „a közvetlen államcsőd elkerülése a cél, és szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét"?

- Azt, hogy pontosan mit mondtam, azt a Napi Gazdaság írott verziója tartalmazza. Ott nem egészen ez szerepel.

- A magánvéleménye volt?

- Ez egy debreceni konferencia nyitóbeszéde volt.

- A parlamenti ülésen arra hivatkozott, „növeli, ki elfedi a bajt..."

- Igen, Illyés Gyulával szólva. Egy régi közmondást is idéztem, miszerint ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde.

- Ön inkább növelte a bajt, amikor csődközeli helyzetről, Görögországról beszélt...

- Azt hiszem, abban közmegegyezés van, hogy a magyar gazdaság és költségvetés állapota nem jó. Sajnos, ma az a helyzet, hogy ha valaki azt mondja egy gazdasági konferencián, hogy „görög saláta" vagy „görögdinnye", akkor „felrobban" a New York-i tőzsde. Ez nyilván nem normális dolog, mármint ez a jelenség. De az, hogy Magyarországgal kapcsolatban ilyen idegesek a pénzpiacok, semmiképp sem a nyilatkozók, hanem azok hibája, akik tönkretették az országot.

- Azt állítja, hogy nem az ön „államcsődös" nyilatkozata idézte elő a forint váratlan, nyolc forintos gyengülését, majd további megrendülését, a tőzsdeindex eséséről nem is beszélve?

- Azt, hogy a forint gyengül, alapvetően az idézi elő, hogy a magyar gazdaság állapota nem jó.

- Az ön nyilatkozata előtt stabil volt...

- Az én nyilatkozatom után a forint árfolyama olyan szintre gyengült, ahol néhány héttel azelőtt is állt. Nézze: egy beteg semmiképp sem attól lesz beteg, hogy az orvos megmondja neki a saját szavaival, „beteg vagy". A betegséget nem az orvos idézi elő.

- De maradva a hasonlatánál, nem mindegy az, hogy az orvos diagnózisa egy influenzás beteg esetén helyesen az, hogy influenza, vagy az, hogy tüdőgyulladás vagy tüdőrák.

- Mindegyik lehet veszélyes. Inkább azt mondanám, több különböző nézet van arról, hogy egy súlyos betegnek meg kell-e mondani, hogy súlyos beteg, vagy óvni kell ettől, s elhallgatni előle az állapotát. Van, aki erre, van, aki a másikra esküszik. De semmiképpen sem az orvos okozta a betegséget.

- De a diagnózis téves volt, hiszen nincs államcsőd közeli helyzetben Magyarország.

- Én nem diagnózist mondtam. Csak azt, hogy a magyar gazdaság és költségvetés tényleg nehéz helyzetben van.

- Akkor Varga Mihály államtitkár ezek szerint csak „növelte a bajt", amikor a kormányülés közben szombaton kiállt, és azt mondta, hogy a költségvetési bevétellel vannak ugyan gondok, csontvázak is lehetnek, de „konszolidált a helyzet", tartható a hiánycél. Szerinte „egyes kolllégák nem szerencsésen, túlzóan" nyilatkoztak, amikor államcsőd-közeli helyzetről beszéltek.

- Varga Mihály is azt mondta, hogy komoly nehézségek vannak a költségvetéssel kapcsolatban. Én magam is megijedtem, amikor azt láttam, hogy olyan mondatokat is nekem tulajdonítottak, amiket nem úgy, nem abban az értelemben mondtam...

- Varga Mihályt egyenesben adták a tévék.

- Az oda-vissza kérdezz-felelek sajtónyilatkozatoknak nem sok értelmük van. Egy biztos, a magyar költségvetés meghatároz egy hiányszámot, ami 3,5 százalék...

- Téved. 3, 8 százalék...

- Bocsánat, igen. Ezt egyszerűen nem lehet anélkül tartani, hogy a kormány nem készít egy olyan akciótervet, mely ezt lehetővé teszi. És ezt a hiánycélt az előző parlament tűzte ki, nem a Fidesz-kormány. Ez Bajnai Gordon hiánycélja.

- Varga Mihály szerint tartható lesz a 3,8 százalék.

- Megint visszatérhetünk rá, „mondjuk-e meg a betegnek", vagy óvatoskodni kell, eufemizálni a helyzetet.

- Hibázott, amikor államcsőd-közeli helyzetről beszélt?

- Kedden, a kormány által a parlament elé terjesztett kormányzati akcióterv fényében, a tényekkel szembesülve mindenki el tudja majd dönteni maga, a helyzet mennyire aggasztó.

- Hibázott?

- Még egyszer: elmondjuk-e a betegnek...

- A konzílium - a londoni elemzők, a Bloomberg, IMF-képviselők, az uniós pénzügyi biztos - cáfolta, hogy államcsőd közelben lenne Magyarország. A Wall Street Journal ön és Szijjártó Péter kapcsán „kontárokról" beszél.

- Annak az embernek, akinek például a munkerőpiaci alap rossz tervezése, a pénz elfogyása után nem tudnak közmunkát finanszírozni, a baj száz százalékos. Akit nem érint, annak ez a probléma elhanyagolható. Akinek devizahitele van, azt közvetlenül érinti, akinek nincs, azt nem. Kárt senkinek sem akarunk okozni, sőt! Mi mindenesetre először a magyar választókkal kell, hogy ezt megbeszéljük, s csak utána a nemzetközi szervezetekkel. Ez a helyes sorrend.

- A devizahiteleseket említi? Hiszen ők éppen az ön nyilatkozata miatt kerülhetnek még súlyosabb helyzetbe.

- A magyar gazdaság és a költségvetés helyzete egyelőre még nem jó. Ha jó lett volna, akkor egy ilyen nyilatkozat, mint az enyém, hatás nélkül elpukkant volna a levegőben. Akkor nem reagálna mindenki ilyen túlzóan."

 

Kósa Lajos egész egyszerűen nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a "Hibázott?" kérdés nem arra vonatkozott, hogy rosszat (hülyeséget) mondott-e, hanem arra, hogy rosszkor....Persze a válasz helyetti terelés nagy öngól, hisz az interjú elején ő maga mondta, hogy a piac bármilyen "görög" tagú szókapcsolatra negatívan reagál. Ugyanis a piac, a pénzemberek mágikus világa már csak ilyen, mesés összegekhez babonás félelem dukál. Kósa tudja ezt, biztos nem csütörtökön hallott először árfolyamról, tőzsdéről. De nem kér elnézést, nem sajnálkozik, túl nagy az ő önérzete... Ezt egyébként a sajtótájékoztatós mondat is remekül megmutatja a Zembereknek. A kérdezésnek semmi értelme, játsszon csak a riporter mikrofonállványt, majd kinyilatkoztatják a tutit!

Mondjuk az sem megy zökkenőmentesen.

Körömlerágó izgalommal vártuk Varga "Csontvázkereső" Misit szombaton, és ő el is mondta, hogy kész tömegsír a költségvetés, de semmi számot, semmi konkrétumot nem közölt. Elvonultak tanácskozni, és logikusnak tűnt, hogy majd ha végeztek, a kidolgozott intézkedésekkel együtt ismertetik a talált csapdák konkrétumait.

Persze az élet megint felülírta a legjobb rendezőt is, ugyanis jött Szíjjártó, és jól odacsördített a korbáccsal. A rendkívüli kormányülés második napján tartott sajtótájékoztatón beszélt a fontolgatott gazdasági lépésekről, majd....leül, kapaszkodik....


"További kérdésre válaszolva hozzátette: nem kívánnak részt venni abban az "össznépi" találgatásban, hogy mennyivel tér el a valós, esetleges államháztartási hiányérték és a törvényben, a kormány által rögzített hiányérték. "A kormány annak érdekében tesz meg mindent, hogy tartsa az eredeti célt" - hangsúlyozta. Mint mondta, a kabinet a gazdasági akcióterv megalkotásánál figyelembe veszi a Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését."

 

Nem kívántok részt venni?! Bazmeg Peti, TI dobtátok el a kockát, nem mi kezdtük....

Talán mégse olyan vészes a helyzet, mint amennyire kampányoltatok vele?
Nagyon úgy tűnik szerencsére, Varga tegnap kiköhögte végre a számokat:


"az előző kormány hamis adatokat közölt velünk, 230 milliárd forintos különbséget találtunk a költségvetésben ahhoz képest, amit nekünk mondtak. Az összeg a GDP 0,9 százaléka - vagyis intézkedések nélkül 4,8 százalékos lenne a hiány."

 

Ma bejelentik az intézkedéseket, nagyon kiváncsiak vagyunk. Megszorítások állítólag nem lesznek, bár a Kommunikációs Osztályt egy az egyben ki kéne rúgni. Mert eddig a teljesítmény változatlanul egyes.

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr942063030

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Varga Mihály hazudik. 2010.06.08. 23:38:36

Varga Mihály szombaton ismertette a tényfeltáró bizottság eredményeit. A vizsgálat amelyre hónapokat készült a Fidesz - természetesen? - konkrétumok nélkül zárult: a 12 felsorolt terület egyikénél sem sikerült konkrét összeget mondani. Nem ismerek o...

Trackback: Bagoly mondja papagájnak... 2010.06.08. 12:52:04

Szijjártó Péter nem először ostoba. Viszont egyre jobban. Kontár szóvivő - ahogyan a Financial Times mondaná.Merthogy bölcsességre, megfontoltságra és szakértelemre egy cseppet sem vall, ha a magyar minisztereknök szóvivője, ráadásul kormánybiztos ilye...

Trackback: Járait a kormányba! 2010.06.08. 09:55:45

A Kósa-Szijjártó-affér még a Fidesz-szavazók egy jó részét is elbizonytalanította. Új program kell, az új programhoz pedig egy hiteles arc. (Fotó: szegedma.hu) Ma mutatja be a miniszterelnök új kormányának új gazdaságpolitikai akciótervét. Ha hinni l...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2010.06.08. 08:10:35

Leváltottunk egy fos kormányt szar alakokkal, erre itt egy szar kormány fos alakokkal. Ez a Kósa semmiben nem tér el emeszpés elődeitől, talán csak annyiban, hogy nagy betűvel írom a nevét. Még.
A nészabi is hozta a formáját, nem emlékszem, hogy eddig ilyen szociális érzékenységgel rendelkezett volna... köpönyegforgató senkiházi szar banda.

jozicsenko 2010.06.08. 08:24:15

-van 3200 önkormányzatunk: tessék körjegyzőségeket csinálni, egy helyen meg max egy olyan irodát meghagyni, ahol a körzeti meghízott vigyázza a rendet és Juliska néninek kicserélik az izzóját az utcában (nem kell polgi, jegyző, 12 önkormányzati tag, stb)
-van 20 megyénk, tessék helyette 6 régiót csinálni: egy útkaparót nem kell kirúgni, de a 20 megyei központú cég helyett elég lenne 6 központ: nem kell annyi titkárnő, vezető, stb
- rengeteg HM-s, BM-s, MÁV-os kis cég van, ahol a vezetőségben korábbi ejtőernyős cimborák heverésznek: kivelük a halál holdkóros f.szára
-ha nem akarnak kirúgni senkit sem aki "dolgozoik", tessék szűkíteni: polgármester, vezető rokona nem lehet állami cégnél FB-tag, IT-tag, stb, illetve egy ember egyszerre egy helyen tölthet be poziciót (vagy a többinél nem kaphat pénzt!!!)

kérem, lehet itt spórolni, csak el kell kezdeni valahol a lefaragást!

ui: van egy mszp-s gondolkodás, hogy hát ha nincs pénz, emeljünk adót: Orbánt ez nem köti, mert kisebb a slepp: úgy tünik, most egyszerre akarja a régi mszp-s sleppet lekenyerezni (azzal, hogy nem rúgja ki őket) és a sajátjait jóllakatni: nem fog menni: 98ban megjátszotta, láthatjuk mi lett a vége: vagy most rúgnak ki minden felesleges ejtőernyőst, vagy az életben nem jut a gazdaság levegőhöz...

kyncza 2010.06.08. 08:24:29

Peti, ugye neked nincs devizahiteled? Meg gondolom a fizetésed nagysága miatt az sem érdekel, hogy a 7végi sógori kiruccanásra kicsit kevesebb eur-t kapsz ugyanazért a pénzért, mert van miből kipótolni!

Jó, hogy nem azt mondjátok, hogy rosszabb Magyarország gazdasági állapota, mint Görögországé volt, és majd később azt mondjátok, hogy pozitívan csalódtunk, mégse olyan rossz.
Egy üveg sör mellett azt beszélsz a haverjaiddal, amit akarsz, de az emberek, és az ország javának érdekében TARTSD a pofád, ha nyilvános tájékoztót adsz!! Gondolom otthon se mondod ebéd közben, hogy cifrát fostál nemrég...

@Kartal: ezért a avatarért elvihet a nagy fekete (narancs?) autó!! :)))

fogash 2010.06.08. 08:26:12

hát a zindexen már van egy cikk éjféli keltezéssel, hogy mégse lesz adócsökkentés, merazájemef nem engedi...

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/08/bukott_a_nagy_adocsokkentes/

legyen már délután!

Taktikai Atompingvin 2010.06.08. 08:28:54

Jól van elszállt az adócsökkentés, f*ck IMF.....

fogash 2010.06.08. 08:34:51

@Taktikai Atompingvin: kezd az az érzésem kialakulni, hogy az IMF-nek egy célja van: a zemberek (minden országban, minden földrészen) sanyargatása.

kyncza 2010.06.08. 08:40:15

@fogash: hát ezt nem mondhatod komolyan!!!! :D :D
Dehogy azért van!! Az imf azért van, h segítsen, mint az uzsorások!

Úgy emlékszem, régen az volt kikommunikálva, hogy segít az imf, de nem fog beleszólni semmibe.
Végül is majdnem igaz, semmi sincs, amibe nem szól bele :))

jozicsenko 2010.06.08. 08:42:35

@kyncza: kommunikálták itt azt is, hogy a válság nem fog begyűrűzni, oszt mégis bejött, 72ben is meg 2008ban is...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.08. 08:46:24

El kellene kezdeni a saját zsebeket legalább feleannyira tömködni eftársak!! Majd ha elindult a gazdaság akkor lehet itt pofázni!!

eszkep 2010.06.08. 08:47:11

"Semmiképpen sem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte - fogalmazott."
Legyünk tárgyilagosak: ez igaz.

"egy szolid "Bocsánat, hibáztam." lett volna a megfelelő, és ELVÁRHATÓ Kósától azután, hogy elindította a forintot a lejtőn."
Legyünk tárgyilagosak: ez igaz. Ez a kommunikációs "fegyelem" párszor már ellazult a FIDESZ-ben.

Az érem másik oldala viszont: Szíjjártó sajtótájékoztatóját nem teljes egészében idézte és félrefordította (!) (véletlenül? / direkt?) a Bloomberg. Érdekes lenne utánanyomozni, hogy a nyilatkozat milyen csatornán, milyen formában jutott el az említett hirügynökséghez?

Tuur Ion (törölt) 2010.06.08. 08:48:46

Teljesen jó a kormány eddigi iránya, és az is helyes, hogy végre akad a naaaagy Fideszből is, aki kimondja a valóságot. Kósa: hajrá, csak így tovább. Az is végképp jó, hogy végre nem a spekulánsok seggének fényesre nyalása megy tovább - épp eleget nyalta az ő seggüket Megyó, Gyurcsány és Bajnai. Eredménye volt neki? Semmi, csak még mélyebbre tolták a válságba az országot, még tovább szegényítették a középréteget és gazdagították a gazdagokat. Ha ennek végre vége, az csak jó.

A devizahitelesek meg? Hát minek vették fel a devizahitelt? Fizessék csak meg az árát, hogy hülyék voltak, ne már megint mi tisztességes emberek fizessük meg azt, hogy értelmi fogyatékosok is kaphatnak ebben az országban hitelt.

eszkep 2010.06.08. 08:51:14

Egyébként egy régóta hangoztatott véleményem megerősítést nyert a héten Orbán brüsszeli látogatása okán: vegyétek tudomásul, hogy az EU-t, Baroso-t,a befektetőket NEM ÉRDEKLI a magyar gazdaság lábraállítása, őz ő érdekük az, hogy az állam fizetőképes legyen az utolsú eurocvent hitel visszafizetéséig. Erős magyar gazdaság nem érdekük, hisz egy eladósodott ország kiszolgáltatottabb.

Na kedves EU "igen" szavazók (értsd: 95%), jó dolog az EU???
Ha nem vagyunk EU tagok Gyurcsányék 2008-ra befuccsolnak és nem kerülilyen mélyre a magyar gazdaság. (Nem kapnak hitelt, a nyugdíjakat csökkenteniük kellett volna)

kyncza 2010.06.08. 08:51:40

@jozicsenko: azt mondta az maszop, hogy a válság szele sem érinti Mo.-t. Aztán nem is szél lett, hanem tornádó; vitt mindent :))

AkinekSemmiSemTetszik 2010.06.08. 08:51:52

A cím teljesen igaz. Az összes említett nyilatkozat alatt fogtam a fejemet, hogy Istenem hogy lehet ezt megcsinálni. Ez a népszabis interjút meg öröm volt olvasni. Olyan szinten irreleváns baromságokat válaszol a kérdésekre, mintha a riporter nem is kérdezett volna. Aki nem tud egyenes választ adni, az ne menjen interjúra.

Itt az lenne a megoldás, hogy tényleg konkrét adatokkal, számokkal és ötletekkel kommunikálnak. Ez szerintem alap elvárás egy olyan párttól, akit program nélkül /bizalom alapján/ választottak meg.

Szijjártót, meg Kósát meg szerintem most egy ideig el kellene dugni valahol, mert ebből félremagyarázással nem húzzák ki magukat.

kyncza 2010.06.08. 08:54:44

@Tuur Ion: Tisztességes ember fizesse meg!?!? Miért szted a devizahitelesek nem tisztességes emberek! Kiváncsi lennék, kettőnk közül melyikünk fizet nagyobb adót!!!

Amikor felvettem, számoltam 25% árfolyamkülönbséggel, csak azzal nem, hogy a buzi bankok a válság idején meghozott egymás közti kamatot nem csökkentik vissza normális szintre.
Amúgy talán még mindig jobban járok, mint a forinthitellel!

Ja, és nekem nem kell se a segítséget, se a pénzed!

eszkep 2010.06.08. 08:55:03

@Tuur Ion: Legyünk tárgyilagosak: a Lengeyeleket nem sokan szerették az EU-ban, amikor verték az aztalt, de ők már kint is vannak a vízből

A devizahitel meg az ilyen Zero-féléknek való, akik nem tudnak különbséget tenni a bruttó- és nettó adósságállomány között. (Apropó, a 2001-2002-es FIDESZ lakáshitel konstrukciója forint alapú volt.)

eszkep 2010.06.08. 08:55:41

@kyncza: A deviztahitelesek természetesen lehetnek tisztességes emberek, csak hülyék.

synthesizer 2010.06.08. 09:02:34

A KURVA ANYÁTOKAT IMF!! A KURVA MEGBASZOTT ANYÁTOKAT!!

Amihez nyúltatok csak széjjelbasztátok, és most ti pofáztok??

EZ A KIBASZOTT KURVA ORSZÁG MÁR 2006 ÓTA VÁLSÁGBAN VAN!!!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.08. 09:03:10

"Az oda-vissza kérdezz-felelek sajtónyilatkozatoknak nem sok értelmük van"
??????
A múltkor meg azt mondta, hogy nincs elég vér az újságírók pucájában!

eszkep 2010.06.08. 09:03:24

@kyncza: "Amikor felvettem, számoltam 25% árfolyamkülönbséggel, csak azzal nem, hogy a buzi bankok a válság idején meghozott egymás közti kamatot nem csökkentik vissza normális szintre."

Én biztos vagyok benne, hogy hazudsz, hisz Bajnaiék bevezették a banki etikai kódexet, amit minden bank elfogadott...
(Félreértések elkerülése végett: nem ennyire naív vagyok, csak szeretén érzékeltetni, hogy az ember szavait hogyan lehet visszaadni ferdítve. Nézd meg egyébként a teljes Szíjjártó sajtótájékoztatót. A belinkelt MTI (lehet, hogy mégés Magar Talmudista Iroda?) tudósításának sok köze nincs a valósághoz. Remélem netre felteszik valahova.))

Tuur Ion (törölt) 2010.06.08. 09:04:40

@kyncza: Minek vette fel? Hja, hogy felült a hazugságoknak? Akkor megérdemli. Ha most megint megmenti az állam őket, akkor sose tanulja meg a hülyéje, hogy komcsinak, libsinek nem hiszünk.

synthesizer 2010.06.08. 09:05:03

És a pénzügyi világ szerint ez "több mint örömteli".

A kurva anyátokat.

eszkep 2010.06.08. 09:06:16

@synthesizer: Nio igen, de ugyanazok a (média)körök, akik most félretájékoztatták a Bloomberg-et, akkor elhallgatták a valós gazdasági helyzetet. (Az Index-et pl. nagyon nem érdekelte anno a 317 Ft-os EUR, bezzeg most, milyen "érzékenyek"...)

Tuur Ion (törölt) 2010.06.08. 09:06:23

@eszkep: Na, ez az. Látszik, te értelmes ember vagy, felfogtad. A kyncza-félék meg most játszák magukat, mert látják, hogy a hülye fidesz megint képes és pont a gazdagokon segítene, ha eléggé sírnak. Hát ne segítsen, nem azért váltottuk le a kormányt, hogy most megint a gazdagokat pátyolgassák.

Haloperidol 2010.06.08. 09:08:24

Arroganciából jeles. K.anyád Kósa, nem csak hülyeségeket beszélsz, de még arrogánsan, makacsul ragaszkodsz a saját hibás álláspontodhoz, amikor rádpirítanak. A "legjobb" kombó!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 09:10:19

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/08/bukott_a_nagy_adocsokkentes

"Nagyon nem lenne szerencsés lépés – ezt válaszolták több forrásból megerősített információink szerint az IMF és az EU tisztségviselői a magánnyugdíjpénztári szektor államháztartási körbe való sorolásával kapcsolatos magyar kormányzati puhatolózásra"

Alapvetően én meg azt gondolom, hogy "nem szerencsés", ha belepofáztok egy szuverén ország BELÜGYÉBE. Persze köszönhetően böszme "mi csak a tv-ből nézzük a válságot" varánusznak, ehhez már minden "joguk" meg van...

greybull 2010.06.08. 09:12:00

Na kérem, hát most kiderült, hogy ki is a világgazdaság igazi mozgatórugója? Nem más, mint Magyarország!!! Mond itt valami közepes marhaságot egy magyar politikus és ihaj! rohan CNBC fasz tudja még mi, hogy 'nő má' jaj csak nincs-e baj-e itt-e Hunniában (másképpen: Elkúriában). Ugyan kérem, az egész műbalhé, üzenet Simornak, hogy tehet ő itt bármit, mi akkor is be tudunk baszni a forint árfolyamnak, ha akarunk, ő meg mehet a picsába! (Amúgy az utóbbi javallattal abszolút egyetértek!)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 09:14:19

@eszkep: tudod mi a vicc az egészben? anno pont azért vettük fel FORINTBAN a hitelt, mert fostunk a devizakockázattól (pedig 2006-ban ki gondolta volna, hogy a "minket elkerülő válság" hatására 310 fölé megy az ojró, és bőven 200 fölé a chf), ennek ellenére, ha devizában lenne a hitelünk, még a 300-as ojró esetében sem fizetnénk annyit "nyuszómuszónak", mint a forinthitel esetében. Szóval kb az összes bank is teliberakhatná a százszorosan túlbiztosított k. anyját.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.08. 09:15:19

@Seduxen: Ez az én véleményem is. A faszt pofáznak bele a belügyeinkbe! Az, hogy a 3.8%-ot hogy tartjuk legyen a mi dolgunk!

Krikri 2010.06.08. 09:17:52

Nem tudom, mi ez a nagy meglepődés, a Fidesz milyensége már ellenzéki korában látszott, akkor is csak nagy pofájuk volt, azóta is csak az van nekik. Feri volt az, aki átvette ezt a stílust, "nagy sikerrel".

kyncza 2010.06.08. 09:18:34

@eszkep: hazudok?!?! Te normális vagy? Ha nincs deviza hiteled, honnan a vérből tudod, hogy miről beszélsz? Ismétlem, NEM az árfolyamkülönbségből adódik a nagy különbség, hanem a bankok egymást közti ilyen-olyan kamataiból, amik megemelkedtek a válság idején!

Az etikai kódexet meg lehet baszni, mert ha jól tudom pár bank fogadta csak el, a raiffeisen nincs közöttük, és nyílván ilyen megszorító intézkedés nincs benne a bankok ellen!

Azért kicsit durván nyomjátok, hogy lehülyéztek mindenkit, aki deviza hitelt vett fel.
És mondom, még mindig jobb, mintha forint hitelem lenne, akkor most ki a hülye?!?

snorbi 2010.06.08. 09:19:32

"egy beteg semmiképp sem attól lesz beteg, hogy az orvos megmondja neki a saját szavaival, „beteg vagy". A betegséget nem az orvos idézi elő."

Egyébként ez sok embernél biztosan működne, pszichés alapon. Gondolom placebóról se hallott még soha... Túl sokat okoskodik ez a bölcs ember!!!

Homeoffice 2010.06.08. 09:21:03

Nem az volt a kommunikáció a Fidesztől hogy akár az IMF-fel is szembemennek ha kell?
"Nagyon nem lenne szerencsés lépés...."
Nos ez nem teljes elutasítás, + igazából közük sincs hozzá.
Nah persze, hiszen ha jól tudom, mondjátok ha hülyeséget írok ,hogy azt a többszáz millirádot befektették részvénypiacokon. Ha ezt az állam betenné a költségvetésbe akkor ki kéne vonni onnét.
Nos Uraim, lehet tenni a dolgukat.:)

eszkep 2010.06.08. 09:21:30

@Seduxen: Megbocsáss, de 2006-ban pontosan lehetett tudni, mi következik. (Legalábbis, aki "olvasott a sorok között", az tudta. Ekkor nevezték el a HírTV-t Rémhír TV-nek...)

eszkep 2010.06.08. 09:22:57

@Tuur Ion: @kyncza: Mielőtt ennyit koptatod a billentyűzetet, miért nem olvasod el a három mondatos komment második két sorát is?

lofaszjoskasenki 2010.06.08. 09:23:38

az a helyzet, hogy Kósának fogalma sincs arról, hogy mi az, hogy államcsőd. ha lenne, nem viccelődne vele. Szijjártónak meg még annyira sem, mert ő az iskolából egyből a parlamentbe ült 2002-ben, életében nem dolgozott "normális" munkahelyen.

ami a költségvetésben lévő lyukat illeti: a két úriember pont most ütött bele egy óriásit a nyilatkozataival, ugyanis a gyengébb forint és a megemelkedett kockázati hozamfelár miatt most jóval drágább lett a külső adósságállomány refinanszírozása. aki még ennyit sem ért a gazdasághoz és a pénzügyekhez, az kussoljon.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 09:24:54

@Noname Cowboy: ha pikírt akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy végül is nem pofáznak bele. ha a kormány hoz(na) egy döntést, max "méltatlankodnak", hogy ez így "nem szerencsés". Hoznának egy másik döntést, jaaaa, az "sem szerencsés". Egy idő után mi marad? Pontosan, amit strauszkááán, meg cimbijei kiagyaltak. De végül is ők "nem szólnak bele" semmibe. tetvek...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 09:25:39

@eszkep: óóó persze, te 2006-ban PONTOSAN tudtad, hogy 300 feletti ojró, meg 200 feletti chf lesz, mi? ne etessük már egymást...

eszkep 2010.06.08. 09:27:11

@Tuur Ion: Most megint jót röhögök a balos médián az egykulcsos SZJA kapcsán.
Siránkoznak, hogy az egykulcsos adó miatt (erre vágyott az SZDSZ, MDF, MSZP, és ügye a FIDESZ is, de ők kivártak vele, point az alábbi ok miatt). Mert szerintük a gazdagoknak kedvez, hogy a FIDESZ 16%-ban állapítaná meg az adókulcsot. Parányi észel is fel lehet fogni, hogy bármekkora adókulcsot állapítanak meg, MINDENKÉPPEN a gazdagabbnak kedvez az egykulcsos rendszer, mert vagy a gazdag adózik kevesebbett, vagy a szegény többett.

eszkep 2010.06.08. 09:29:47

@Seduxen: 2006 tavaszán a választások előtt (!) azt mondtam egy MSZPS- ismerősömnek, hogy "okt 23-án itt már palotaforradalom lesz". Bevallom nem gondoltam, hogy szó szerint igazam lesz. Gazdasági téren viszont arra nem gondoltam, hogy az IMF 3 évnyi mentőövet ad nekik, így én 500 forintos EUR-ra gondoltam.

eszkep 2010.06.08. 09:31:03

@Seduxen: Vagy szerinted a HírTV mivel érdemelte ki 2006-ban a balosoktól a RémhírTV gúnynevet?

eszkep 2010.06.08. 09:32:33

@Seduxen: PONTOSAN EMLÉKSZEM egyébként, hogy amikor azokról a "rémhírekről" kérdezte a riporter az embereket, amik MIND valóságossá váltak, az MSZP-s múmia azt válaszolja: "Nem kell rémhíreket terjeszteni"!

synthesizer 2010.06.08. 09:32:55

@Seduxen: Én pontosan 2006-ban váltottam át az összes megtakarításomat Euróba.

synthesizer 2010.06.08. 09:35:04

@synthesizer: 266 körül volt akkor az euró.

kyncza 2010.06.08. 09:35:41

@eszkep: ja, bocs, nem láttam a vérgőztől...

reKorrekt 2010.06.08. 09:38:19

@synthesizer: Vazz, neked van olyanod? :)

tururú! 2010.06.08. 09:38:39

még a végén rá lesz kényszerülve egy kormány, hogy ne folyassa szét a milliárdokat bűnözői körökre, vízfej önkormányzatokra, közbeszerzésekre, dupla-tripla árú vagy egyszerűen csak kamu beruházásokra, álláshalmozó senkikre, zombi állami cégekre.

hagyjatok, csak álmodozom.

kyncza 2010.06.08. 09:40:22

@Tuur Ion: mielőtt lenarancsozol engem, közlöm veled, hogy Jobbik szavazó vagyok. Ha gazdag lennék, nem lenne hitelem! És nem a komcsi, libsi csoportra hallgattam, hanem egy "kiváló" barátra, aki szerint akkor a deviza hitel kurva jó business volt! Egy ideje már nem felhőtlen a kapcsolatunk, de nyilván ez engem már nem "ment" meg...

És én lennék az utolsó, aki azt akarná, hogy át legyen váltva forintra!

synthesizer 2010.06.08. 09:40:35

@reKorrekt: Az van. Lakásom, kocsim viszont nincs :)

eszkep 2010.06.08. 09:42:49

@Seduxen: Vélhetően arra sem emlékszel, hogy a Baroso engedményt adott Gyurcsánynak, hogy csak a választások utánra kelljen benyújtani a konvergenciaprogramot. Így véletően arra egy Index-es (!) videóra sem emlékszel, ami a második forduló éjszakáján készült, FIDESZ-közeli gazdasági szereplők nyilatkoznak, hogy "most lehet örülni, de őszzel ez és ez fog történni (a konvergencia program kapcsán).

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 09:44:50

@eszkep: te egy gazdasági zseni vagy, nincs mese, meghajolok...

@synthesizer: de jó neked, hogy van olyanod :)))

Sliders 2010.06.08. 09:46:19

Amúgy ki ez az IMF, honnan jön? Honnan van neki több milliárd eurója, hogy olyan országoknak adjon hitelt akik szétestek?
Miért jó azaz IMF-nek hogy még több adó legyen? Miért nem lehet szájbaverni azt aki sanyargat országokat?

synthesizer 2010.06.08. 09:48:54

@eszkep: Bazz, erre már én se emlékeztem!

Komolyan mondom, leszervezem pár arccal, hogy végignézzük az elmúlt 4-5 év híreit a hírarchívumból, és az érdekesebbeket kiválasztjuk. Aztán valahova beposztolnánk, mondjuk egy-egy évenként haladva.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 09:49:38

"Amúgy ki ez az IMF, honnan jön? " - na asszem ez a post sem fog elmúlni "anélkül", most hogy ez a magas labda "feldobódott" :))))

kyncza 2010.06.08. 09:55:59

@Sliders: az imf az olyan mint a vöröskereszt nálunk! :))))) Csak itt kidobnak a mentőből, ha nem fizeted a dupláját vissza annak, amit kértél(ráderőszakoltak ilyen, vagy olyan módszerrel).

nagyon_buta 2010.06.08. 09:56:24

Mielőtt átkozódtok gondoljátok végig:
Mindenki aki egy kicsit is tud értelmesen létezni tudta, hogy nincs sok lehetősége az új kormánynak, nincs működő magyar állam, gazdaság. Fidesz nyert, 3 lehetősége volt:
a, megemeli a költségvetési hiányt és kezd valamit a plusz pénzzel
b, forrást szerez (magán nyugdíj pl.)
c, folytatja az eddig bevált módszert, kreatívan könyvel (görögöknél is akkor lett baj mikor a kormány nem hazudott tovább, addig egyetlen tőzsdeguru sem látott semmit)
Vajon melyiket hagyták neki?
Rajta múlik-e?
És lehet fikázni, hogy még nem úgy táncolnak, ahogy a kiválasztottak fütyülnek.....

Krikri 2010.06.08. 10:04:34

@eszkep: a lengyelek nem azért vannak kinn a vízből, mert verték az asztalt, hanem mert van IPARUK és MEZŐGAZDASÁGUK

eszkep 2010.06.08. 10:04:50

@synthesizer: Nem azért, hogy futtassam magamat, de elég jó a memóriám :-)
Már én is gondoltam, hogy valami hasonló blog kellene, de én "másban utazom", nincs energiám még ilyen oldalt is csinálni. Az Index-es archivumból viszont adhatnák az oldal szerkesztőjének tippeket!

eszkep 2010.06.08. 10:06:44

@Krikri: Ez igaz, de hogy menjjünk a történet elejére: pl. ők elérték, hogy adósságuk egy részét elengedték (micsoda fasizmus, tisztára, mint a jobbikos "fantazmagóriák...)

eszkep 2010.06.08. 10:08:44

@Krikri: és egyébként pl a mezőgazdaság finanszírozási rendszere miatt verték legkeményebben az asztalt. Most meg nézd meg a TESCO-ban a tejtermékeket élelmiszerkészítményeket, hányad részük származik Lengyelországból. A magyar gazda meg arra kap támogatást az EU-tól, hogy kivágja a szőlőt! Már ha egyáltalán kézhez kapja, és nem nyúlja le Gyurcsány...

synthesizer 2010.06.08. 10:09:08

@Krikri: Nekünk viszont sohasem lesz, ha nem tudjuk a versenyképességet javítani.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2010.06.08. 10:09:34

"Az oda-vissza kérdezz-felelek sajtónyilatkozatoknak nem sok értelmük van." - felröhögtem. Ezek szerint a következő négy évben se lesz szokás kellemetlen újságírói kérdésekre válaszolni.

synthesizer 2010.06.08. 10:09:50

@eszkep: Nekem valahol megvan kigyűjtve a világválság első pár hónapja.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 10:11:20

@alesi: "Ezek szerint a következő négy évben se lesz szokás kellemetlen újságírói kérdésekre válaszolni." - nem-nem, erről szó sincs. a következő négy évben sem lesz szokás kellemetlen újságírói kérdéseket FELTENNI :))))

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.06.08. 10:11:56

@nagyon_buta:

Átgondoltuk. Ebből a képből amit a FIDESZ magáról kialakított pár óra leforgása alatt , jobb nekünk, ha nem ebben az országban adózunk, és próbálunk befektetni.

Elqros Ferit is sikerült túlszárnyalni (el lehet menni, első körben megvolt, jön a második kör).

Ezért nagyon úgy néz ki, lesznek még további vállalkozások, akik inkább nyugodtabb, kiszámíthatóbb megoldásokat keresnek, és nem bugris módjára hadováló országgyűlési képviselők által kívánják magukat ellehetetleníteni.

Természetesen tisztán látszik néhány fidesznyik hogyan próbálja megmagyarázni a bizonyítványt, tessék kérem egész nyugodtan beszopni.

synthesizer 2010.06.08. 10:12:34

2008 09 17
Eltűnt 190 000 000 000 forint (Gyurcsány adócsomagja, adócsökkentés)
index.hu/gazdasag/magyar/eltunt080917/

2008 09 18
Gyurcsány oktatott és vizsgáztatott (Gyurcsány a közgázon a reformokról)
index.hu/gazdasag/magyar/kozgaz080917/

2008 09 18
Hisztérikus zuhanások a múltból ("Az 1987-es krachnak a nyomába sem ér a mostani...")
index.hu/gazdasag/vilag/krach080918/

2008 09 19
Jól tartja magát a tőzsde
index.hu/gazdasag/blog/2008/09/19/jol_tartja_magat_a_tozsde/

2008 09 19
Zsákutcában van a magyar gazdaság (Simor András kritikája)
index.hu/gazdasag/magyar/sim080919/

eszkep 2010.06.08. 10:13:24

@synthesizer: És ne felejtsük ez ugyanaz a Baroso, aki most Orbánnak nem hagy költségvetési mozgásteret a gazdaság beindításához!

synthesizer 2010.06.08. 10:13:43

2008 09 19
A magyar pénzintézetek megúszták a válságot
index.hu/gazdasag/magyar/psz080919/

2008 09 22
Már a magyar is hitelből fogyaszt ("A háztartások hitelfelvétele aggasztó méreteket öltött")
index.hu/gazdasag/magyar/kop080922/

2008 09 26
Gyurcsány: Nem lesz választási költségvetés ("Jövőre csökken az államháztartási hiány és az újraelosztás mértéke is")
index.hu/gazdasag/magyar/gyur080924/

2008 10 01
Ne féljünk a válságtól, mert jót hozhat nekünk ("Mark Möbius befektetési guru szerint. Õ már vásárol, mondván egy év múlva senki nem érti majd, mire fel volt mostanság pesszimista.")
index.hu/gazdasag/magyar/mobi081001/

eszkep 2010.06.08. 10:14:33

@synthesizer: Azt kellene megkeresni, amikor Bajnai kijelenti az Országgyűlésben, hogy Magyarországot nem fogja elérni a válság...

synthesizer 2010.06.08. 10:14:47

2008 10 02
A bankvezérek nem buktak a válsággal ("A 12 bukott bankvezérnek összesen 519 millió dollárnak megfelelő végkielégítést ítéltek meg teljesítményükért.")
index.hu/gazdasag/vilag/buba081002/

2008 10 02
Siralmas helyzetben a kkv-k
index.hu/gazdasag/magyar/kkv081002/

2008 10 02
Újabb 45 milliárdot ígért a kkv-knak Bajnai
index.hu/gazdasag/magyar/kkvp081002/

2008 10 02
Gyurcsány: Hány bankbotrányt kell még megvárni? (Gyurcsány: "Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a globális pénz- és tőkepiaci turbulencia a szociális piacgazdaság halálát fogja jelenteni")
index.hu/gazdasag/magyar/tudko081002/

2008 10 03
Vége a forintnak? (247 forint az euró)
index.hu/gazdasag/magyar/fot081003/

synthesizer 2010.06.08. 10:15:21

2008 10 03
Nincs gond az államadósság finanszírozásával ("A magyar államadósság finanszírozása eddig nem okozott gondot, és ha nem következik be nemzetközi összeomlás, ezután sem jelent problémát")
index.hu/gazdasag/blog/2008/10/03/nincs_gond_az_allamadossag_finanszirozasaval/

2008 10 04
Megszavazta a Képviselőház az adósságrendező csomagot (USA Bankmentő csomag)
index.hu/gazdasag/vilag/adcso081003/

2008 10 06
Nem lesz közvetlen hatása itthon a hitelválságnak ("a krízisnek a hazai pénzpiacra az amerikaihoz mérhető közvetlen hatása szinte bitosan nem lesz – állítja tanulmányában a Political Capital Institute Kockázatelemző divíziója.")
index.hu/gazdasag/blog/2008/10/06/nem_lesz_kozvetlen_hatasa_itthon_a_hitelvalsagnak/

2008 10 06
Szakad a forint, esik a tőzsde (Euró a 250Ft-os "lélektani küszöb"-nél)
index.hu/gazdasag/magyar/ftb081006/

2008 10 07
Tegnap 30, ma 35 %-ot esett az izlandi korona, nyomban rögzítették (Az izlandi jegybank 131-es szinten az euróhoz rögzíti a koronát)

synthesizer 2010.06.08. 10:16:17

2008 10 08
Bedőlt a második legnagyobb izlandi bank
index.hu/gazdasag/vilag/ices081008/

2008 10 08
Felfüggesztették az OTP-kereskedést ("Ma is szünetre került sor az OTP kereskedésében, melynek oka automatikus: az árfolyam 10 százalékkal esett")
index.hu/gazdasag/blog/2008/10/08/felfuggesztettek_az_otp_kereskedest/

2008 10 08
A jegybank közbelép, ha kell ("De egyelőre nem kell: a bankok helyzete stabil, nincsenek mérgező értékpapírjaik, nincs tőkevesztés.")
index.hu/gazdasag/magyar/mnbk081008/

2008 10 08
Pánik a budapesti tőzsdén ("Csaknem tucatnyi részvény, köztük a Mol- és az OTP-papírok kereskedését felfüggesztették, miután árfolyamuk szerdán 10 százalékot esett.")
Csaknem tucatnyi részvény, köztük a Mol- és az OTP-papírok kereskedését felfüggesztették, miután árfolyamuk szerdán 10 százalékot esett.

2008 10 09
Izland az összeomlás szélére került
index.hu/gazdasag/vilag/izl081009/

Krikri 2010.06.08. 10:16:19

@eszkep: egyetértek, ilyen bénák vagyunk, ill sajna nálunk ennyire viszket a vezetőink zsebe. Tény, h eu-nál is jobban verték az asztalt, mg támogatások, ok. Meg mindent jobban csináltak. Tény, h a tacskóban nem bírok magyar mirelit cuccot venni, mert az is lengyel, meg a Pilóta keksz is. Csak fejlesszük már végre a gazdaságunkat...

synthesizer 2010.06.08. 10:17:04

2008 10 09
Gyurcsány egyeztetne a válságról
index.hu/gazdasag/blog/2008/10/09/gyurcsany_egyeztetne_a_valsagrol/

2008 10 09
Lerázná a liberális kényszerzubbonyt az MSZP ("Barátságtalan lépésként értékelik a liberálisok, hogy a szocialisták ígéretüket megszegve nem engedélyezték egy nagy jelentőséggel bíró liberális törvényjavaslat mielőbbi parlamenti tárgyalását")
index.hu/gazdasag/magyar/fok081009/

2008 10 10
Zárásra bedőlt a tőzsde és a forint ("a BUX a napközbeni emelkedés után végül 7,1 százalékos mínuszban zárt, majd a forint is lejtmenetnek indult, az euró ára 265,60-ig szaladt fel")
index.hu/gazdasag/magyar/fobx081009/

2008 10 11
Londonban nem értik, mi ez a vérfürdő ("A világ tőzsdéiről egy hét alatt eltűnt a magyar gazdaság húszéves teljesítménye, 2700 milliárd dollár. Senki nem tudja, miért.")
index.hu/gazdasag/vilag/city081011/

synthesizer 2010.06.08. 10:17:53

2008 10 12
Gyurcsány a nemzeti csúcstól várja a nemzeti felemelkedés programját
index.hu/gazdasag/magyar/csucs081012/

2008 10 13
Gyurcsány: Az első támadást kivédtük ("A miniszterelnök szerint az IMF-re azért van szükségünk, hogy a spekulánsok lássák, erős szövetségeseink vannak.")
index.hu/gazdasag/magyar/gyurcs081013/

2008 10 13
Visszavonják a költségvetést
index.hu/gazdasag/magyar/gyurcs081013/

2008 10 15
Izlandhoz hasonlítják Magyarországot
index.hu/gazdasag/magyar/izhu081015/

eszkep 2010.06.08. 10:20:31

@synthesizer: a "kedvencem" az, amikor a 2006-os választási műsorban Gyurcsány hazugnak nevezi Orbán-t, mert ÁFA emeléssel, vizitdíj bevezetésével "riogat"...
Ez egyébként meg is van videón otthon... Mert ügye Seduxen, 2006-ban még nem lehetett tudni, mi fog történni???

eszkep 2010.06.08. 10:22:45

@Krikri: Mivel az EU ezt nem engedi, ez csak úgy lenne lehetséges, ha pl. a románokhoz hasonlóan csökkentenénk a nyugdíjakat. Ezt Orbán nem fogja merni meglépni, ellenkező esetben viszont marad a lassú vegetáció.

Tuur Ion (törölt) 2010.06.08. 10:23:27

@eszkep: Az EU nem érdekelt a magyar gazdaság helyrehozásában, tönkre akarja tenni, ezért támadják most a FideszKDNP kormányt azonnal ilyen brutálisan. Nekik csak egy jó fejőstehén kell.

Charybdis 2010.06.08. 10:24:07

A Financial Times is megírta: kontárok Magyarországon. És igazuk is van. Minek lehet nevezni az olyan dilettáns politikust, aki a felelőtlen nyilatkozataival lerombolja a fáradságosan épített befektetői bizalmat, majd nem képes belátni a hibáját és még egyszer megismétli a nyilatkozatát?

Aztán azzal hülyíti a jónépet, hogy nem a nyilatkozata miatt esett a forint és a tőzsde, hanem az előző kormány miatt... Fel kéne ébredni, már nem ellenzékben vagytok!!! Ellenzékben lehetett szidni éjjel-nappal a kormányt, mostmár mindenre ugrik a piac, amit pofáztok. Ezeknek nem szóltak, hogy már nem ellenzékben vannak. Szijjártónál elfelejtették frissíteni a szoftvert.

Kicsit Karcos 2010.06.08. 10:25:48

Strauss-Kohnék elmehetnek a fenébe... meg az is, aki a nyakunkra szabadította őket.

Meg Kósa is, aki olyan buta, mint a tök.

Ha nem mond ellent a Fidesz az uzsorásoknak, akkor nem ért semmit a mutatvány, akkor egy pusztába kiáltott bikicsunáj volt az egész, vagy még annál is rosszabb.

Járjon az eszük, tegyenek valamit, mert _az adócsökkentés nem maradhat el_. Írjanak ki népszavazást, hogy a manyup-befizetésekből megváltjuk a szabadságunkat, arról most is lehet, nem költségvetési tétel, ha letesznek mellé egy rendes programot, természetesen a népszavazás kiírása előtt, én megszavazom.

Annál szánalmasabb viszont nem sok van, mint elküldeni az anyjába az uzsorást, aztán meg bocsánatot és újabb hitelt kérni tőle.

synthesizer 2010.06.08. 10:27:11

Bassza meg, nem bírom elposztolni a linkgyűjteményem utolsó részét. Ez a +"!%"+!% blogtrágya nem jeleníti meg.

eszkep 2010.06.08. 10:27:15

@alesi: Amíg a választ nem teljes egészében, változatlan formában közlik (lásd elsősorban: MTI, nol, Index, népszabi), addig tényleg nincs értelme. Hogy, hogy nem ,valamikor pont a lényeget nem közlik a válaszból...
Egyébként erre jó lenne az EU-ban terjedő, legutóbb talán a szlovákoknál bevezetett sajtótörvény. Előre borítékolható, hogy ezt a magyar ballib méda a "sajtószabadság" értsd "sajtóhazugság) halálának fogja elkönyvelni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 10:27:41

@eszkep: @synthesizer: nyehehehe, ez egy igen beszédes összefoglaló:

www.mkt.hu/docs/2009-11-04-20-55-50-Melleklet-ikollarik2091127.pdf

"2008. szeptember 29. Elkészül a költségvetési törvényjavaslat 2009-re, a kiindulás 3 százalékos
GDP-növekedés, 3,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány."

"2008. október 18. Nemzeti csúcs – megállapodások nélkül. Új költségvetési terv készül: a
növekedés már csak 1,2 százalékos, a deficit 2,9 százalékos."

"2008. november 3. Újabb költségvetési változat formálódik. A növekedés átmegy csökkenésbe
(-1 százalék), a hiány már csak 2,6 százalék."

eszkep 2010.06.08. 10:28:35

@Tuur Ion: Feljebb nagyjából szó szerint ezt leírtam, az okot is megnevezve :-)
(nem vicc, nézd meg)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 10:29:35

@eszkep: ismétlem bocsáss meg óóó gazdaság tudora, és jövőbelátó Mester!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.08. 10:29:54

"A magyar gazda meg arra kap támogatást az EU-tól, hogy kivágja a szőlőt! Már ha egyáltalán kézhez kapja, és nem nyúlja le Gyurcsány... "

MEGALOL ::D

imádom ezt a blogot :)

synthesizer 2010.06.08. 10:29:56

2008 10 22
A 2008-as forintválságnak vége ("A forintgyengülés jelentős része valószínűleg lufi")
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2008/10/22/a_2008_as_forintvalsagnak_vege/

2008 10 23
Londonban már látják a szép magyar jövőt ("Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint előbb-utóbb vissza fog térni a bizalom a forint iránt, és továbbra is várható, hogy Magyarország jövőre az euróövezeti csatlakozás előtt kötelező ERM-II. átváltási rendszer tagja lesz")
index.hu/gazdasag/magyar/lndn081023/

synthesizer 2010.06.08. 10:30:28

2008 10 23
Még nincs megállapodás az IMF-el
index.hu/gazdasag/magyar/noimf081022/

2008 10 24
Greenspan elismerte, hogy tévedett (Figyelem!! Eddig az egyetlen "szakértő" aki mindezt elismerte!!)
index.hu/gazdasag/vilag/grnspn1024/

eszkep 2010.06.08. 10:30:43

@Seduxen: Azt tegyük hozá, hogy 2006 óta egyszer sem sikerült elérni a tervezett költségvetési hiánycélt. Baroso-t ez láthatóan nem nagyon zavarta eddig...

synthesizer 2010.06.08. 10:31:02

2008 10 25
2 500 000 000 000 forintot buktak a régiós magánnyugdíjpénztárak a válság miatt
index.hu/gazdasag/magyar/bukt081025/

2008 10 27
Az IMF megállapodott Magyarországgal
index.hu/gazdasag/magyar/moimf081027/

synthesizer 2010.06.08. 10:32:54

És ezzel vége a linkszemelvényeimnek.

Találós kérdés:
- Hányszor hangzott el, valamely elemző vagy politikus szájából, hogy nem fog minket érinteni a válság?
- Hányszor hangzott el, valamely elemző vagy politikus szájából, hogy a válságnak már vége?
- Hányszor hangzott el, valamely elemző vagy politikus szájából, hogy tévedett, és az elemzése nem állt helyt?

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2010.06.08. 10:35:51

@eszkep: online újságoknál bevezetném, hogy a cikkhez egy linket raknak a teljes nyilatkozat megtekintéséhez. Ismerve a hazai politikusok fél órás handabandázásait én nem biztos, hogy örülnék a teljes egészében leadott nyilatkozatoknak. Teszem hozzá, HA elérhető a teljes nyilatkozat IS!

Kicsit Karcos 2010.06.08. 10:45:39

A kisebb kormányt viszont "jól kommunikálták":

Bajnai-kormány: 15 miniszter, 20 államtitkár, 51 szakállamtitkár
Orbán-kormány: 9 miniszter, 42 államtitkár, 54 helyettes államtitkár

Ezekkel a h. államtitkári kinevezésekkel kihúzták az erkölcsi alapot a közszféra amúgy kívánatos leépítése alól is. De akkor honnan a vérből lesz tőkénk a felvirágoztatásra?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.08. 10:46:25

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): "Leváltottunk egy fos kormányt szar alakokkal, erre itt egy szar kormány fos alakokkal."

Ezt még sokat fogjuk idézni a kövi 4 évben. :DDD

@Krikri: " a lengyelek nem azért vannak kinn a vízből, mert verték az asztalt, hanem mert van IPARUK és MEZŐGAZDASÁGUK "

Na egen, ebben valljuk be, van valami... Tőlünk meg kivonul a Sony is. (jah, jut eszembe! a sok ide-gyön-a-multi-gyártani-de-jó tapsikolóművész lesz szíves ezt bevésni az agyába. lehetőleg ácsfejszével...)

Amúgy most már értem, hogy a választások alatt miért volt teljes nyilatkozat-tilalom a Fidesznél. Pár ilyen böszme kijelentés, és most ünnepelhetnénk a Mesterházy-kormányt. O_O

Krikri 2010.06.08. 10:48:24

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): "Amúgy most már értem, hogy a választások alatt miért volt teljes nyilatkozat-tilalom a Fidesznél. Pár ilyen böszme kijelentés, és most ünnepelhetnénk a Mesterházy-kormányt. O_O " öööööööööö koalíciós kormányt, erős jobb beütéssel :D

Chuck Taylor (törölt) 2010.06.08. 10:51:19

Kósa első nyilvános beszéde volt ez a bakija után. naná hogy nem tudta vállalni azt, amit elkövetett. szánalmas volt, hogy megint csak a balos szerencsétleneket vette elő. orbán se értette: hogy okozhat ekkor bajt egy polgármester, akinek semilyen poz.-a nincs a kormányban?

Marcellusca 2010.06.08. 10:51:27

Huhhhhhh, most jutottam odáig, hogy végig olvassam.

Nem kellett volna!

Sz@rrágó, beképzelt, arrogáns, hatalommániás banda.
Csak a színben különbözik a maszoptól.

Hú, de nehéz lett volna kimondani, hogy bocs, tévedtünk.
De neeeeeem, megmagyarázzuk, hogy a döglött ló csak alszik.
És mindent kenjünk a szocikra! Mer' az úgy frankó és így nem kell betartani az ígéreteket, amit a Zembereknek tettünk.

Na, nem köll kávé. :)

Marcellusca 2010.06.08. 10:55:35

@kyncza: Ja, ja.
Meg azt is tudomásul kell venniük, hogy már kormányon vannak.
Ők játszanak a pályán.
Már nem kintről kiabálják be, hogy falábú a banda.
Már ők fociznak.
Minden figyelem rájuk irányul.

Kravver 2010.06.08. 10:56:03

KÉT-HAR-MAD!! KÉT-HAR-MAD!! KÉT-HAR-MAD!!
VIK-TOOR! VIK-TOOR! VIK-TOOR! VIK-TOOR!

:D

Loserkormány ez a javából

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 11:02:29

@Kravver: na most tesztelhetjük, hogy elindul -e felfelé a bux-index, illetve, hogy hogyan reagálnak a pénzpiacok a kommentedre :))) ha jól, akkor elintézzük, hogy te lehess a kormányszóvívő. Minden reggel kiálssz ezzel a mondanivalóval, és nyár végére 1-1-ben váltják majd az ojrót a forinttal :)

Kravver 2010.06.08. 11:03:16

@Charybdis: "Szijjártónál elfelejtették frissíteni a szoftvert. "

Hát szerintem ott firmware is hibás, de esélyes hogy a hardware is defektes.

Kravver 2010.06.08. 11:04:10

@Seduxen:
??
Ez vicces akart lenni?

Sliders 2010.06.08. 11:04:58

@Kravver:

Loserkormány mi? Az előző 8 év kormányzása után elég necces a mozgásterük. Kíváncsi lennék te mit tudnál kezdeni a helyzettel. Nem óbégatni kéne. Ha van javaslatod akkor terjeszd elő. Demokrácia van.

Szoci fan-e vagy? Feri lover?

Könnyű a fotelből nyeríteni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 11:05:10

@Kravver: nem baszod, véletlenül raktam oda a szmájlikat... ezek szerint nem jártam sikerrel

Kravver 2010.06.08. 11:06:25

@Seduxen:
Mellesleg személy szerint hálás vagyok enek a sok balfasznak, EURHUF shorttal megkaszáltam az idei nyaralásra valót 2 nap alatt az FXen. :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.08. 11:06:46

"olyanra egyébkét nem emlékszem, amit Gyurcsány adott a Magyar Nemzetnek"

És ez szerinted csak Gyurcsányon múlott?

Kravver 2010.06.08. 11:09:02

@Sliders:
Családban keresd a szoci fanokat, én sose voltam és szerintem nem is leszek.
Fityeszbarátaid 8 évig fotelből nyerítettek, most meg kellene muatniuk a tutit, de képtelenek rá.
Figyelj, lassan mondom: LÚ-ZER KOR-MÁNY.
Egyébiránt pedig nem az én dolgom az ország vezetése, akik ezért kaszálják a zsét, azok oldják meg, ha már ennyire akarták.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 11:11:02

@Kravver: ezzel nem vagy egyedül azt hiszem. én múlt héten - igaz poénból - felvetettem, hogy a legények tőzsdéznek és/vagy deviza-forint bizniszen akarnak nyerészkedni... az viszont tény, hogy Kósa Lalinak "köszönhetően" pár devizahiteles kevésbé lehet vicces kedvében.

Zuzu Petals 2010.06.08. 11:11:44

Én továbbra is úgy gondolom, hogy az elmúlt héttől kezdve ezek próbálgatják, hogy meddig mehetnek el: Nyilatkozat egy polgármestertől, akinek van tekintélye + nyilatkozat egy félhülyétől. Másnap csontvázborítás + átalakul az árvíztanácskozás gazdasági tanácskozásba is ripsz-ropsz - itt már "gazdasági szakember" beszél, de számok nincsenek, várakozás van megint. Aztán jönnek tervek, várunk megint, kicsit később jönnek számok, de aztán megint megvárjuk, mit mondanak rá az "arcok a világból". Kósa szopik kicsit, Szíjjártóval szemben meg amúgy se voltak elvárások. Igazából, ha a Fidesz kommunikációja olyan lett volna, mint 2006-ban, akkor nem lenne kétségem afelől, hogy ezek pusztán idióták, de mostanában ilyen téren nagy volt a fegyelem, de most senki nem reagált ezekre a nyilatkozatokra a pártból, mintha el sem hangzottak volna. Lehet, hogy tényleg ennyire ostobák, de szerintem inkább csak a határaikat próbálgatják, mert üres a pártkassza, és kell a mozgástér, ehhez viszont meg kell próbálni mindent. Nem jött be...

eszkep 2010.06.08. 11:11:50

@Fedor: Igen. Általában megírták, hogy "szerettük volna megkérdezni XY véleményét", d elapzártáig bnem érkezett válasz.
A Célpont c. műsorban rendszeresen be voltak vága a "nem nyilatkozom", meg a reménytelenül csürgő mobiltelefonokról készült snitt.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 11:13:36

@Marcellusca: "Már nem kintről kiabálják be, hogy falábú a banda.
Már ők fociznak.
Minden figyelem rájuk irányul. "

eegen, igazából ez a fő probléma, hogy az ilyen kósa-szíjjártó-féléknek abba kellene belegondolni, hogy amíg ellenzékből beböfögtek valami marhaságot, annak nem feltétlenül voltak olyan következményei, mint most. épp elég törékeny a gazdasági helyzet itthon, nem kell ilyen baromságokkal még tovább súlyosbítani. esküszöm még az is jobb megoldás lenne, ha a kampányhoz hasonlóan nyilatkozat-stop lenne MINDEN fideszes arcnak. Inkább nyilatkozzon EGY ember MINDENRŐL, de az legyen megfontolt nyilatkozat.

Lone Wolf 2010.06.08. 11:14:17

@Fedor: Egyéb baromságokat akarsz még beszélni elvtárs?

Homeoffice 2010.06.08. 11:14:32

Én még mindig kivárnék.
Még mindig csak a találgatások folynak, hogy mi lesz.
Elemzés elemzés hátán.
Várjuk már meg, míg a Megfelelő Ember megmondja a tutit.....

synthesizer 2010.06.08. 11:15:01

@Sliders: Ti nem filterezitek ezt a nyomorultat? :)

synthesizer 2010.06.08. 11:19:47

Na megyek, termelem a GDP-t, az IMF azt üzente, kell a pénz.

dr. Aullah 2010.06.08. 11:22:30

Egyik nap láttam egy bejátszást a tvben, amikor valaki nyilatkozott, és azt mondta, hogy sokan örülnének, ha a szavukra változna a forint, euró, bármi állása... és közben MOSOLYGOTT!!! Hát a kurva anyját. Nem tudom melyik volt az, mert még nem ismerem őket arcról.

Aki belinkeli ezt a videót, annak aranyba foglalom a nevét, róla nevezem el első szülöttemet.

Lehet, hogy nem ők okozták (bár anno nem volt 2/3 az mszpnek, így a fityisz is benne van nyakig abban, hogy most itt tartunk), most ráraktak egy hatalmas lapáttal.

EasyRight 2010.06.08. 11:23:17

Na, te pénix főnix. (Kósa) Ebben a hónapban -15eFt, amiről már tudom, hogy nem kell elköltenem, ennyivel több a törlesztőm.
Nem fellengzősködni kell, meg hogy "én csak megmondtam a tutit" bazmeg. Ez nekem fáj, nekem kerül pénzbe, kvrua sok pénzbe, úgyhogy ne játszd itt nekem a sértődött úttörőt, mert bofánb@szlak.

Megmondtam, hogy lesz még itt Heresima meg Nabasszaki. Kolbászkerítés elmarad, mer' most jövünk rá, hogy nem lesz rá zsé. A Maszop-Fecó hazudott, mert eltitkolta, valójában mire készülnek. TI MI A RETKES PÉKLÓ LENGŐSZERVÉT CSINÁLTOK? UGYANAZT, PEPITÁBAN!
Csak ti megmagyarázzátok, hogy "mink nem is tuttuk".

Na most kéne közvéleménykutatást csinálni, ki hogy emlékszik, kire szavazott. Választás után ugye sokkal többen mondták azt, hogy a Fikuszra, mint ahányan valójában tették.
Én nem rátok szavaztam. Pfhejj!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.08. 11:24:00

Laspalmas, olyan édesen naív vagy. Szerinted egy politikus - sőt, a nagy pártfegyelméről híres Fidesz-politikus - VÉLETLENÜl hülyeségeket beszél? Kétszer? Nemá.
A forintot ó-csí-ta-ni kell. Biztonságosabb ezt egy elszólásra reagáló piac nyakába varrni, mint egy, a kormányintézkedés miatt a hisztiző nép szemébe nézni.
Elmondom mégegyszer.
A politikában nincsenek véletlenek, vagy elszólások.

Kicsit Karcos 2010.06.08. 11:25:31

@Aullah:

"Mindenki azt várja, hogy az új magyar kormány öntsön tiszta vizet a pohárba, ismertesse a gazdaság valós állapotát, és kezdje meg annak újjászervezését - mondta Szijjártó Péter a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Badarság azt gondolni, hogy egyes nyilatkozatokra tőzsdeindexek mozdulnak meg radikálisan – tette hozzá Kósa Lajos nyilatkozatára utalva."

www.fn.hu/makro/20100603/szijjarto_nem_egy_nyilatkozat_mozog/

videotar.mtv.hu/Videok/2010/06/03/21/Varso_es_Brusszel__Mit_igert_mit_kert.aspx

Üdv: Kolompár Gyekszon

synthesizer 2010.06.08. 11:29:52

"Kevesebb embert küldjenek rács mögé

Az Európa Tanács bizottsága azt javasolja, hogy Magyarország igyekezzen büntetéspolitikai változtatásokat végrehajtani, próbáljanak kevesebb embert rács mögé juttatni. "

index.hu/belfold/2010/06/08/a_magyar_bortonok_tulzsufoltsaganak_enyhiteset_keri_az_europa_tanacs/

Na bazdmeg, az EU most már tényleg kezd kiakasztani.

eszkep 2010.06.08. 11:31:30

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Szó se róla, a cégeknek jó a gyengébb forint.

eszkep 2010.06.08. 11:32:27

@synthesizer: Amikor nem-el szavaztam az EU csatlakozásra, még én sem gondoltam, hogy ekkora nagy rakás szar...

EasyRight 2010.06.08. 11:33:07

@synthesizer: Majd ha kevesebb ember fog bűnözni.
Vagy tudok jobbat. Küldjük hozzájuk Brüsszelbe a bűnözőinket, gondoskodjanak róluk. Aztán maradjanak is ott.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.08. 11:33:32

@kyncza: Legalább most kiderül, hogy tökös miniszterelnökünk van-e, aki leszamilesz felmutatja a középső ujját az IMFnek, vagy marad a padló alaltti csúszós-mászós gyurcsányi külpolitika.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 11:34:50

@synthesizer: "próbáljanak kevesebb embert rács mögé juttatni. " - ennek lenne egy egyszerű módja, különösen élet elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.08. 11:37:54

most miért kell ostorozni szegény kormányt, ha egy-két apró dolog, pl: a sajtó kérdsei, a külföld, meg azalapvető gazdasági tv-szerűségek nem zavarnának be a képbe, akkor tök frankó lenne az első hetük :)

EasyRight 2010.06.08. 11:38:21

@eszkep: Én igennel, de én se gondoltam, hogy ekkora szar.
Itt északon is csak hátrányunk származik belőle. Néhányan jól élnek a földalapú támogatásokból, de azok az emberek amúgy sem lennének rászorulva. Ellenben pl. bezárt a strandunk, mert ugye a zunijóban hagyományos, töltő-ürítő rendszerű nem lehet. Pedig nekünk hosszú évtizedekig jó volt. Ezzel meghalt az idegenforgalmunk is, ez volt a gerince.

EasyRight 2010.06.08. 11:39:38

@Seduxen: Ámen.
"Szent kezedbe adom lelkem,
légy jóságos bírám,
engedj haza országodba engem..."

Kravver 2010.06.08. 11:40:58

@Seduxen:
Hát, baszod (ha megengeded), pár szmájlitól még semmi sem lett viccesebb.

minimalista 2010.06.08. 11:43:51

Ha már kommunikáció!

Kérem szépen, mit várunk egy olyan politikai erőtől, amely 2008. októbere óta biztosan számíthat rá, 2010. januárjától pedig biztosan tudhatja hogy az elkövetkező ciklusban ő lesz kormányon?
Nem kész programot, ezernyi hatásfelmérést és gazdasági szimulációt, hosszú távú nemzeti stratégiát aprólékosan kidolgozva? Egy teljesen új rendszer papíron létező, már csak megvalósításra váró projektjét és annak is három változatát??

Ehhez képest ez a rühes csürhe a dafke politikán és romboláson kívül semmit nem csinált április 11-ig, megválasztása óta pedig leöntötte az országot a nemzeti együttérzés maszlagának tömjénes mázával, hogy nehogy feltűnjön valakinek: fogalmuk sincsen mit és hogyan fognak csinálni.
varga misi most szimulálja a különböző adókulcsok hatásait, amikor ezt már rég meg kellett volna tenniük és a legmegfelelőbbet azonnal bevezetni.

A "nemzeti" erő, hazánk megújítója és lövése sincs semmiről ( és ezt már régóta tudni lehetett) !
Mikor esik le végre az emberek többségének, hogy sem a fidesznek, sem az mszp-nek esze ágában sincs valóban az országért és lakosainak jólétéért munkálkodni.
Az előző 8 év (no meg az azt megelőző 12) és a mostani pár hét ennek perdöntő bizonyítéka.

(A miértre a választ - alternatív, nem tagadom - pedig megtaláljátok itt: --> C.B.J.)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.08. 11:44:13

@eszkep: Igen, ez a hátulütője a dolognak. Az exportnak jót tesz, de az istenadta nép egy ideig -amíg a gazdaság magával nem húzza - koplal. Itt nagyon könnyű elcseszni a dolgot, ha nem jól átgondolt a stratégia, abból szopás lesz. Magam részéről erősen bízok benne, hogy az elmúlt nyolc évet azzal töltötték, hogy kitalálják a tutit. Ja, tudom, álomvilágban élek :)

eml 2010.06.08. 11:45:38

Szlogen 2014-ből:

Add hogy a szakértelem kerüljön kormányra.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.08. 11:47:00

@Kicsit Karcos: "Badarság azt gondolni, hogy egyes nyilatkozatokra tőzsdeindexek mozdulnak meg radikálisan" Ez így van, de fedősztorinak nem rossz.

kyncza 2010.06.08. 11:48:05

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: ja, először lehívják a még lehívható részletet, AZTÁN bemutatnak neki :))

Kartal (rezervált) 2010.06.08. 11:48:16

@kyncza: jöjjenek csak, néptáncért még úgysem tartóztattak le senkit ebben az országban :D

Marcellusca 2010.06.08. 11:48:43

@Seduxen: Pontosan erre céloztam.
Amíg pályán kívül - ellenzékben - voltak, jóformán senki nem figyelt rájuk.
De már ők vannak a pályán.
Nem kéne messzire elrúgni azt a pöttyöst!

minimalista 2010.06.08. 11:48:49

@synthesizer:
"Kevesebb embert küldjenek rács mögé"
- ezzel nem is lenne baj, ha a mennyiséget minőséggel kompenzálnák végre! ( fehérgallér ugyebár)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 11:53:46

@Kravver: de legalább 2 ilyen komment is van akkor már a postban, ami nem vicces. büszkeséggel tölt el, hogy ebből az egyik az enyém :))

teisfiambluetooth 2010.06.08. 11:54:11

Szerintem a témában az eddigi legjobb beszólás (forrás: Hírcsárda)

„… az Orbán kormány arccal ugrott a szarba, ami szétfröccsenve vékony rétegben lepi el a devizahiteleseket”.

Sliders 2010.06.08. 11:57:56

Sajnos ez az IMF beugatás meg az EU szemétkedés is mutatja hogy sajnos Magyarországnak nem miniszterelnöke van vagy kormányzója más szóval hanem sajnos helytartója.

Ugyanis a nagy "hatalmak" nem engednek túl sok teret a kormánynak. Nem engednek minket talpra állni. Ez az ami nagyon bánt. Ez nagyon reménytelen lesz így. Miért kellett eladni mindent? :(

nyg 2010.06.08. 11:58:38

Okostojások! 2006-ban, amikor az akkori kormány 4,8 százalékban határozta meg az államháztartási hiányt, az úgy lett 9 százalék, hogy közben a ferihegyi repteret is eladták. 2008-ban pedig az IMF, s az unió 20 milliárd dolláros segítsége mentette meg a költségvetést. Mi ez, ha nem csőd? - Kérdezti Cséfalvay Zoltán, és kérdezem én is. Az IMF gigahitelt pedig valakinek, nekünk, el kell kezdeni törleszteni.

kyncza 2010.06.08. 12:04:10

@nyg: és miért nem lehet felelősségre vonni azokat, akik konkrétan a pénzt eltapsolták mindenféle 2-3x mutyira, felelőtlen gazdálkodásra stb stb??
Ez szerintem minimum hazaárulás!!

Marcellusca 2010.06.08. 12:05:29

@Seduxen: Ne dúúúrvúúúúlj, vaze, ne dúúúrvúúújjjj! :DDDD

Marcellusca 2010.06.08. 12:10:42

@minimalista: Nekem már az gyanús volt, mikor elkezdték ezt a nemzeties maszlagot meg összefogást meg NER (vagymijafranc) meg AVH meg egyéb hülyeségek.
És tessék!

picur3ka 2010.06.08. 12:14:31

Gyerekek, erre az egesz palyas, allando, nemzetkozi balos media letamadasra tessenek felkeszulni. A szoci kormany tobb szaz milliokat osztogatott szet utolso pillanataiban balos media egysegeknek, antifa szervezetnek, kadereket poziciokba betonozgatott, Bajnai lapitvany es nemzetkozi kapcsolatok.

Ez maradt nekik, a parlamentben semmit nem fognak tudni csinalni. Ha valamelyik fityiszes tojast eszik, tele lesz a media azzal, hogy kegyetlenek a csirkekhez.

Lone Wolf 2010.06.08. 12:19:19

@minimalista: Ó! Nagyon is jól tudják hogy mit csinálnak. újra, és újra belekergetnek benneteket a ZorbánnemisjártOroszországba típusú agymenésekbe, amit aztán szépen megcáfolnak. És ti egyre inkább nevetségessé, komolytalanná, SÚLYTALANNÁ váltok. Élvezettel nézem végig az egész folyamatot innen a partvonalról. XD

Kicsit Karcos 2010.06.08. 12:20:24

"16 százalékos, egykulcsos szja – ez a legmarkánsabb eleme az akciótervnek. Pénz azonban csak jövőre van erre, ezért 2011. január 1-jével indul az egykulcsos szja, ezt választotta a politika az elé rakott étlapról. Visszatérnek a régi adóalapra, a bruttó bér után fogják kivetni a 16 százalékot egységesen. (Most a bruttó bért felszorozzák 1,27-tel, és ezen magasabb összeg után szednek be 17, illetve 32 százalékot.) Az adójóváírást jövőre fenntartják, ezzel érik el, hogy az alacsony keresetűeknek az adóterhelése ne nagyon változzon, azonban két év alatt teljesen kivezetik a rendszerből.

Idén nagy dolgokra nincs fedezet, mert a magánnyugdíjpénztári trükköt nem merik megjátszani, ahogyan megírtuk. Ezért az adórendszerben könnyítéseket ugyan elindítanak idén is, de azok szimbolikus jelentőségűek. A társasági adónál a kedvezményes, 10 százalékos kulcsot magasabb adóalapig lehet majd igénybe venni a mostani 50 millió forinthoz képest. A kisadók közül párat eltörölnek."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/08/jovore_jon_az_egykulcsos_ado/

Lone Wolf 2010.06.08. 12:29:58

Hát... Nagyon úgy néz ki, hogy aki hitt az INDEX és a HVG Orbánösszevisszahazudik faszságainak,
És jól betanított papagájhoz méltó módon szajkózta azt, az most tátott szájjal nekiszaladt a harcibrokollinak...

Mikor tanuljátok már meg, hogy a magyar sajtótermékek jó bő 90%-a a ballibek szócsöve???
Igaz szóra, hiteles híradásra ne számítsatok tőlük!

Lone Wolf 2010.06.08. 12:32:02

@Lone Wolf: BTW a FIDESZ SOHA nem ígért olyat, hogy még idén radikális adócsökkentések lesznek. Kisebb jelképes lépéseket ígért, amit fokozatosan folytatni fognak.

Szóval, el se kezdjétek ezt a dumát, mert mindenkit lelövök!

Kravver 2010.06.08. 12:34:44

@Lone Wolf:
Ide lőj, de nekem az AZONALLI ÉS RADIKÁLIS adócsökkentés az azt jeleni, hoyg azonnali és radikális.

Persze nem a fityesztől, mert azok csak handabandáznak összevissza.

Kicsit Karcos 2010.06.08. 12:37:35

@Lone Wolf:

Orbán: lesz egyszeri, nagyarányú adócsökkentés

"Nos, ezek a felvetések nem is alaptalanok, ugyanis 2009 novemberében a Fidesz elnöke az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában Kálmán Olga azon kérdésére, hogy amennyiben felhatalmazást kap a választóktól, lesz-e 2010-ben egyszeri, nagyarányú adócsökkentés, Orbán szó szerint azt a választ adta: "Lesz.""

www.youtube.com/watch?v=PvCJ34UdPrY&feature=player_embedded

Homeoffice 2010.06.08. 12:38:04

@Lone Wolf:

2 év alatt kivezetik az adójóváíráast... nah én ezzel , kb 15 rugót fogok bukni havonta.
KÖSZÖNÖM VIKTOR!
Jah és kb mindenki, aki 2 kiló környékén és az alatt keres!
VIKTOR !
Köszönjük!

r.yeti 2010.06.08. 12:49:46

@Gunther: Nem csak te hanem az ország nagy része (köztük én is) bukni fog az adójóváírással! Ráadásul a 16 %-os egykulcsos adóval is megint a jól keresőknek tesz szívességet!

Úgyhogy, kedves orbán és társai, nektek is csak annyit üzenet amit az előző bandának: MENJETEK A JÓ ÉDES KURVA ANYÁTOKBA!!!

Marcellusca 2010.06.08. 12:50:04

@Lone Wolf: Akkor kezdheted velem! :)

Mert igenis azt szajkózták már évek óta, hogy adócsökkentés-adócsökkentés-adócsökkentés!
És a kampányban, hogy azonnali és radikális.

Akko', tessék!

Oppá, bocsánat, tudom, tudom, a maszop kormány ...

Sz@rházi, hazúg banda ez is.
Csak mézes-mázos, narancsszínű "nemzeti" bőrbe bújtatva.

minimalista 2010.06.08. 12:53:47

@Lone Wolf: A többiek válaszoltak helyettem és az is áll, amit első hozzászólásom elején írtam. Jó szórakozást a pokol mezsgyéjéről ( aka. partvonal)! :-)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.08. 13:00:46

@Kravver: :DDD

De legalább a maginyugi-kommunizálást nem játsszák meg. És az adócsökkentés jó lesz jövőre is... meg kisebb is... csak LEGYEN!

@Krikri: Jobbik-MSZP kormány? Huhh, ez olyan, mint Lendvai Ildikó kivágott bőrszerkóban - szürreális és rémületes. :S

minimalista 2010.06.08. 13:14:49

@Kicsit Karcos: @r.yeti: @Gunther:
Vége a progresszív közteherviselésnek, aki eddig is szívott, szívjon nagyobbat!
Ráadásul, ha az egészet a bankok extraprofitjának megcsapolása nélkül csinálják meg ( hogy másképp, azt is mi fizetjük majd) pisloghatunk mint hal a szatyorban.

És vajjjon, az elkövetkezendő négy évben mikorra várható:
- a titoktörvény jogállami nívóra módosítása, átláthatóság megteremtése
- a polgármesterek és államtitkárok, miniszterek, állami cégvezetők valódi felelősségi szabályainak megalkotása
- Máv, bkv radikális átszervezése: nálunk 6-szor ! annyi vasutas jut 100 főre, mint pl. Hollandiában ( fociban is ennyi a különbség :)
- törvénytelenül kiárusított állami/ önkormányzati vagyon visszavétele a törvénytelenül nyomott áron, az utolsó darabig - erre külön államapparátust lehetne létrehozni, megérné!!!
- bankrendszer nem egyoldalú működtetése
- politikusi álláshalmozás megszüntetése
- kutatás -fejlesztés valódi támogatása, az egyetemi és szakképzési rendszer reformja, az egyetemi felvételi nívójának visszaállítása, xy főiskolák bezárása
-1 millió új munkahely, LoL
- pártfinanszírozás rendbetétele
- jogszabályi környezet egyszerűsítése, központosított, egykapus, (elektronikus) ügyintézés általánossá/ működőképessé tétele
- kényszermunka erőszakos bűnelkövetőknél általánossá tétele
- közbeszerzési rendszer reformja
- az önkormányzatok kötvénykibocsátásának szigorúbb szabályozása
- stb...stb...??

Szabad tippelni...

minimalista 2010.06.08. 13:19:40

Marcellusca : Ne félj, meglesz az az egymillió új munkahely, csak nem a mostani, hanem a trianon előtti államterületen!

Kicsit Karcos 2010.06.08. 13:19:55

@minimalista: mindegyikkel egyetértek.

Jogszabályi adalék, Ptk.:

200. § (2) Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.

234. § (1) A semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.

EasyRight 2010.06.08. 13:21:04

@Lone Wolf: Egyedül maradtál, barátom. Jó a nicked, passzol hozzá.

De most komolyan, minek véded őket? Mármint a politikusokat, nem a fidesz szavazókat. A szavazók csak simán bevették -ahogy te is- hogy milyen fasza lesz nekünk. Hát mégsincs nekünk olyan jó dolgunk. És nem is lesz.

A 16%-os adókulccsal csak a magasabb jövedelműek járnak jól, aki eddig szaré'-húgyé' dolgozott, az ezentúl is azért fog, ő nem fog érezni belőle semmit. Pedig ők vannak nagyon sokan.
A devizahiteleket viszont sikerült jól megnyomni, pedig ezeket is jellemzően a kisebb keresetűek vették fel, na, most ők hogy örülnek.
A magánnyugdíj miatt pedig nem tudok egyértelműen dönteni. Amilyen hozamot (semmilyet) mutattak eddig a magánpénztárak, olyat az állam is tud. Viszont ha az a pénzt is elvagánykodják, akkor se nyugdíj, se semmi nem lesz. Bár ha egy bank úgy dönt, hogy becsődöl, akkor szintén fuccs a nyugdíjkának. Sz'al nem egyszerű.

Megmondtam: lesz még Orbántakaroggy, még ezéven, de ne legyen igazam. Mer' akkor már nagy gáz lesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.08. 13:23:21

allergiás vagyok a politikus szájából elhangzó "baki" szóra"

én az irónia szóra vok allergiás

Kicsit Karcos 2010.06.08. 13:27:18

@EasyRight:

HA LESZ, a 16%-os egykulcsos SZJA az érdemi adócsökkentés, most ugyanis 21,59%, illetve 40,64% az SZJA mértéke a bruttó bérhez viszonyítva.

Egyébként éppen a progresszív adózás bassza agyon az alacsony jövedelműeket. A "fizessenek a gazdagok" című mutatvány megbukott Magyarországon, elmentek Szlovákiába, Ciprusra meg a Kajmán-szigetekre fizetni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.08. 13:29:10

@minimalista: "Máv, bkv radikális átszervezése: nálunk 6-szor ! annyi vasutas jut 100 főre, mint pl. Hollandiában ( fociban is ennyi a különbség :)"

ez de gonosz vooooolt :)))

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.06.08. 13:29:47

@Gunther: Ne aggódj, ezzel még én is bukok pár ezrest :) Majd legfeljebb nálam iszunk, úgyis kéne már egy jó kis pálinkázós, politizálós este. :)

EasyRight 2010.06.08. 13:31:01

@Kicsit Karcos: 60 nettó helyett kap majd 63-at. A hiteltörlesztői pedig 5-10 ezres nagyságrendben nőnek.

eml 2010.06.08. 13:33:45

@Kicsit Karcos:
A PTK szabályozza a jó erkölcsöt is?

---
Szingapúrban az orális szex is csak 2000-től legális.

Kicsit Karcos 2010.06.08. 13:37:31

@eml: mi már 2000 előtt is legálisan szophattunk, ha nem nyaltunk elég jól.

Mindenesetre itt van a jogszabály a Nemzeti Elszámoltatás Kormányának, amit annyira kerestek, amikor erkölcstelen szerződések garmadáját vették észre elődeik tevékenysége alatt. Itt a jogszabály, lehet használni, el is várom.

Homeoffice 2010.06.08. 13:41:36

@eml:

Itt már sokkal régebben..Mint úgy, mint máshogyan...
Tartok tőle hogy a szopás tovább folytatódik:....

minimalista 2010.06.08. 13:42:00

@Kicsit Karcos:
Lehetne még toldozgatni-foltozgatni, de a lényeg valahol itt keresendő. Félek, hogy még nyolc év múlva is joggal tehetünk fel ilyen kérdéseket. (vagy jogtalanul: fideszcenzúra vol.2.)
"ha a törvény kivételt nem tesz" - nos, emiatt nem perelheti be a pl. a demszkyt csak úgy, bárki...

@Seduxen: a hatot csak a hasonlat kedvéért tettem bele, azt hiszem épp Hollandiához képest még szomorúbb a helyzet. :D
A Kassza egyik része foglalkozott vele, elképesztő adatokat mondtak...:-(

Homeoffice 2010.06.08. 14:05:11

26. intézkedésként jelzálogot csak forint alapú hitelre lehetne bejegyeztetni

MIVANNNNNNNNNNN????????
Ezt hogy akarják lenyomnia bankok torkán?????

SiKom 2010.06.08. 14:40:04

@Charybdis:
"Aztán azzal hülyíti a jónépet, hogy nem a nyilatkozata miatt esett a forint és a tőzsde, hanem az előző kormány miatt..."

Mert, nem így van?
Egy felelős befektető szeme nem káprázik el egy-két mutatványtól, szótól, hanem a valós gazdasági számokat figyeli.

Nincs csődben magyarország? Akkor ezt a felelős befektető miért nem tudta? Ha nem tudta, akkor amatőr. Ha tudta, akkor meg miért esett a Forint?

guma 2010.06.08. 20:49:42

"olyanra egyébkét nem emlékszem, amit Gyurcsány adott a Magyar Nemzetnek"

Tudod, nincs még egy lap a történelemben amelyik ennyi rágalmazási pert vesztett. Ez ok?

Én 62 évesen ezért kezdtem el tanulni az internetet, mert elegem van a nyomtatott tömény hazugság folyamokból, és itt ki lehet hámozni valamit...

Ezért mint kívülálló, (kezdő nyuger) mondhatom, hogy ha csak ez az amit tudnak az asztalra tenni, akkor hazudtak végig és a fiatalokat tönkre teszik párt érdekből, hogy kifizessék a hold udvarukat.

Varjúdombi mesék 2010.06.08. 20:57:49

@Sir Kommentor: Egyet kell értsek maximálisan.Most nem azért,de szerintem igaza van.Csődközelben van az ország az elmúlt évek gazdaságpolitikája miatt.Ez tény,amit mindenki tud(hat)-a befektetők is.Ő ezt elmondta,ez a baj.Amikor Veres és Gyurcsány eltitkolta a gazdasági állapotot,akkor meg az a baj.Ha 70-es vagyok akkor meg az a baj.egyet kell értsek.Kósa a hibás a forint gyengüléséért,mert elmondja a tényeket?Ha azt mondaná,hogy fasza minden,akkor az is lenne?Mint a kádárizmusban;addig mondjuk hogy jól élünk,míg csődbe nem megyünk.El kéne már dönteni mit szeretnénk hallani:a kegyes gyurcsányi hazugságot ,amit senki nem hisz el és ami nem vezet sehova vagy a szikár számokat/tényeket,amelyek szinte köztudottak-mindenki érezheti a saját bőrén-éppen ezért érthetetlen ez a császár új ruhájás mizéria.Kb ,mint a Tűz van babám!-ban,amikor megfordítják a lángoló házú embert,hogy ne lássa,a három majom logika mentén:amit nem tudok(de sajnos pont mindenki vágja)az nem fáj?

guma 2010.06.08. 22:09:44

Kedves Varjúdombi mesék!

Valóban el kellene dönteni, : de hol vannak a szikár számok/tények?

A költségvetés átadása fenn van neten, A sírásó brigád csontvázai miért nem találhatóak mellette?
Esetleg hónapokig, hetekig hazudtak etettek,..

Az előző kormány szakállamtitkárait is beszámolták a kormány létszámba. A most kinevezett 54 helyettes a 44 államtitkár mellé nem szerepel az összehasonlító létszámban (amivel sokkal nagyobb lesz az állam és sokkal többe kerül, mint az előző )?

Na akkor most mi van? Hogy higgyek nekik tovább bármit is? A 110 000 ezer bruttót kereső 55 éves bérelszámoló barátnőm 9-10 ezerrel keres jövőre kevesebbet, ha ugrik a jóváírás.

Gondolkodj kicsit. Ez nem mutat előre...

Ha ez így megy a fiatalokat tönkre tesszük, mert nem változik semmi...

2010.06.09. 13:31:49

Hát ... ekkora terelést, félrebeszédet, magyarázkodást még nem volt alkalmam soha olvasni. Mindig is tudtam, hogy a magyar politikusok igen nagy hányada (értsd: min. 95%-a) egy gennyláda, de ez a véglény tényleg viszi a prímet. Hogy egy tök egyszerű, egyértelmű eldöntendő kérdésre miért kell terelni, és miért nem lehet legalább azt mondani a szóf.sás előtt, hogy "Igen" vagy hogy "Nem"; ezt soha nem értettem.
Ez a féreg is mehet a levesbe, akárcsak az elődei (embernek az ilyet nem nevezem, közelebb áll a csúszómászókhoz, az biztos). Nem néztem utána, de nyakamat rá, hogy jogász a csóka.
Szánalom, hogy ilyen senkiháziak kormányoznak (megint). :S

Krikri 2010.06.10. 09:08:33

azért szép vbőr:
www.origo.hu/itthon/20100609-tudatosan-beszeltek-a-rossz-gazdsaagi-helyzetrol-kosaek.html
egyik kedvenc mondatom (kv spóroló!!):"Az egyeztetéseken többször elhangzott, hogy az embereknek nincs válságérzete, Kósa ezen akart változtatni, amikor a múlt csütörtöki konferencián államcsődről beszélt" - mondta a párt szűk körű vezetőségéhez tartozó forrásunk"

süti beállítások módosítása