Skip to content


       Szűrés lista

Gratulálunk a Human Rights First idei emberi jogi díjazottjának

A Human Rights First amerikai emberijogi szervezet 2010-es díját megosztva kapta meg Mohácsi Viktória magyar romajogi aktivista, volt liberális európai parlamenti képviselő és Julius Kaggwa ugandai melegjogi aktivista.

A Human Rights indoklás szerint "Julius és Viktória bátor vezetők a diszkrimináció és a gyűlöletbűncselekmények elleni harcban saját társadalmukban, amelyben gyakran társadalmilag elfogadható köntösbe bujtatják az előítéleteket, amelyek valójában széleskörű diszkriminációt, kirekesztést, sőt fizikai erőszakot táplálnak. Az őket ért halálos fenyegetések ellenére, személyes egzisztenciájukat is kockáztatva állhatatos harcot folytatnak az esélyegyenlőségért és az egyenlő elbánásért, elszántságukból és példájukból mások is erőt meríthetnek."

Julius Kaggwa Ugandában és más Afrikai országokban harcol a melegek és más szexuális kisebbségek jogaiért (kemény egy küzdelem lehet, nem lennék egy ugandai transzi), Mohácsi pedig ugye a náczi magyarok és a náczi Európa ellen folytatja évek óta a harcát a romák érdekében.

Mohácsi New Yorkban vette át a díjat a múlt héten, ennek kapcsán adott interjút a Foreign Policy-nek. Az interjú egy gyöngyszem, Mohácsi kőkemény formában tért vissza a 2009 júliusi "eltűnése" után.
 
Már maga az interjú felvezetése is csodálatosan indul:
"Mohácsi Magyarországot képviselte az Európai Parlamentben 2004-2009 között, amikor elveszítette a székét a Jobbik eredménye miatt."


FP: Milyen üzenetet hozol a látogatásod kapcsán az Egyesült Állomoknak?
MV: A legnagyobb lehetőség pályafutásom során, hogy az Egyesült Államok kormányától kérjek segítséget a magyarországi gyűlöletbűnözés miatt . Nálunk egy rasszista sorozatgyilkosság zajlik, ami nem ért véget.  Az FBI együttműködött a magyar rendőrséggel a nyomozásban. Az együttműködés nagyon sikeres volt, ezért sikerült elkapni a gyilkosokat. Négy elkövetőt elkaptak tavaly augusztusban. Ámbár mióta őket elkapták, a rasszista bűncselekmények a romák ellen folytatódnak. A rendőrség 6 halottat és 9 esetet talált, ahol Molotov-koktélt dobtak házakra. A kutatásaim szerint hárommal több támadás volt, mint amennyiről a rendőrség beszámolt.
Most a szélsőjobboldali Jobbik, akik 15%-ot szereztek a tavaszi parlamenti választáson, hirdetik a "cigánybűnözés" eszméjét, és atmoszféra az országban hihetetlen. Nem kellemes most a romáknak Magyarországon élni.

FP: Minek tulajdonítod a Jobbik előretörését és az újabb keletű roma ellenes érzéseket?
MV: A fő oka ennek a gazdasági válság. Sok ember elveszítette az állását - ahogy a világban is. Az emberek egy része a a romákat hibáztatja a munkanélküliségért. Természetesen, nem volt munkánk 20 évvel ezelőtt, 10 évvel ezelőtt és most sem. A romák nem veszítettek semmit a gazdasági válság miatt. Nekünk soha nem volt semmink!

FP: Ugyanez történik Franciaországban is?
MV: Igen, részben. De Franciaország csak az utolsó ország, ahol ez megtörtént. Úgy gondolom, hogy a Franciaországból kikergetett romák nagy része Olaszországban volt előtte. Ezek a romák a Balkánról jöttek, és Romániából, Bulgáriából. Harcoltunk az ujjlenyomatvétel és egyéb szabályok ellen Olaszországban, mert tudtuk, ha ezt hagyjuk, akkor más országok is alkalmazni fogják. Azt akarom, hogy ezekkel az emberekkel EU-s állampolgárokként bánjanak. Ha valaki elkövet egy bűncselekményt, akkor kellene bűnözőként bánni vele, de egy egész csoportot nem kellene megbélyegezni a cigánybűnözéssel. A legtöbb roma, aki elhagyta Olaszországot, Franciaországba, Svájcba, Dániába és Németországba ment. Merkel kancellár megfenyegette a bevándorlókat, hogy meg lesznek büntetve, ha nem integrálódnak a társadalomba. Svájc majdnem teljesen száműzte a romákat. És valószínűleg nem az utolsó országként.

FP: Miért van a romaellenesség ennyire berögzülve Magyarországon?
MV: Mikor csatlakoztunk az EU-hoz, letettünk együtt egy szegregáció-ellenes tervet az amerikai tapasztalatok alapján. Készítettünk egy felmérést, és az eredmény jött ki, hogy a magyarok 94%-a nem szeretné, ha gyermeke egy roma gyerek mellé ülne az iskolában. Tudtunk, hogy ennek kellene az ország legsúlyosabb problémájának lennie, de azt is tudtuk, hogy anélkül, hogy összekevernénk a gyerekeket az iskolákban, a teljes integráció sosem lesz sikeres.

A magyar oktatási rendszer a roma gyerekek 25-30%-át mentálisan sérültnek nyilvánította. Európában egy nemzetre nézve ez a szám 3%. A WHO azt mondta, hogy fizikailag nem lehetséges, hogy egy populációnál ez a szám több legyen, mint 3%. Ennek az előítélet az oka, minthogy az is, hogy az iskolák több pénzt kapnak az ilyen gyerekek után.

Néha az emberek azt mondják, hogy a roma szülők akarják, hogy a gyereküket mentálisan sérültté nyilvánítsák, hogy több pénzt kapjanak. Ez hazugság. A pénz a önkormányzatok zsebeibe megy.

A diákok végül egy alacsony színvonalú gettó-iskolába kerülnek. Nincsenek roma tanárok, doktorok, bírók vagy emberi jogi aktivisták. Nincs senki, aki sikeres lenne.

FP: Romák próbáltak aktívabbá válni a politikában?
MV: Az EP választásokon a romák 60% vett részt, pont annyi volt az országos részvétel is. Ez ugyanolyan, mint amikor azt hallod, hogy azt mondják, hogy a roma gyerekek nem járnak iskolába. A roma gyerekek kevesebb mint 1% nem jár csak iskolába. 

Nem tudom, hogy a többi országban ez hogy van. Ha lenne lehetőségem, szeretném ezt a kutatást kiterjeszteni a 27 EU-s országra.

FP: De a romák szavaznak, akkor miért nem rendelkeznek nagyobb befolyással a roma politikusok?
MV: Minden nagy politikai párt egy roma képviselőt választ. A legtöbbjük nem túl hatékony, mert a pártok olyan embert választanak, aki nem beszél túl hangosan. Hallottam, hogy az egyikük azt mondta, hogy "Meg kell tanítanunk a romákat dolgozni, mielőtt integráljuk őket." Egy roma politikus mondta ezt! Ez szégyen! Ez azért van, mert a pártok választották ki őket. Engem a liberálisok választottak, és sokat harcoltunk, mert azt gondolták, hogy nekem csendben kellene lennem, és nem belekeveredni a dolgokba. Mikor látták, hogy én függetlenül küzdök a problémáimért, ki akartak rúgni. Több roma pártot hoztunk létre, de egyik sem volt sikeres.

FP: Az EU nyitott határai hogyan változtatták meg a romák életét?
MV: A roma emberek azt hitték, jobb lesz az életük nyugaton, ehelyett diszkriminációt, elutasítást tapasztalnak, a gyerekeiket pedig elveszik tőlük a hatóságok. Most rosszabb nekünk, mint a zárt határok között, a kommunizmus idején.

Mohácsi Viktória New Yorkban elhintett, országimázs-építő és minden bizonnyal színtiszta igaz mondatai nagyon hamar szárba szökkentek.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szakértői nagyon keményen elítélték Magyarországot az országértékelő jelentésükben. A Tanács 18 szakértője megállapították, hogy a jelentős roma kisebbséget nagyon széles körű társadalmi előítélet és hátrányos megkülönböztetés sújtja. A jelentés szerint a magyarok is elismerték, hogy a társadalom hozzáállását meg kell változtatni.
Nyugtalanítónak nevezték, hogy a roma kisebbség általánosító és rosszindulatú kijelentések célpontja a közszereplők, a média és a hivatalosan feloszlatott Magyar Gárda részéről is, a rendőrség pedig folyamatosan rosszul bánik velük. A romák beilleszkedésére kidolgozott kormánystratégia ellenére e kisebbséget még mindig háttérbe szorítják az oktatásban, a lakáshoz jutásban, az egészségügyben és a politikában. A szakértők felszólították Magyarországot a tolerancia erősítésére és arra, hogy lépjen fel a fajgyűlölet motiválta bűncselekmények ellen, illetve hogy járjon el a Magyar Gárda volt és jelenlegi tagjaival szemben.

Ismételten elnézést kérek, hogy ennyi gondot okozunk a roma honfitársainknak! Még a lakáshoz jutásukat is akadályozzák, a Fészekrakó mindenit! 
(Amúgy hogy lehet valakit akadályozni abban, hogy lakáshoz jusson? Elmegy dolgozni, akkor kaphat lakáshitelt, és vásárol egyet.)

Címkék: közélet társadalom kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr122403272

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mohácsi Viktória emberjogi díja 2010.10.29. 18:27:51

A külföldi hatalmak teljes képzavarban vannak. vastagbőr:   "A Human Rights First amerikai emberijogi szervezet 2010-es díját megosztva kapta meg Mohácsi Viktória magyar romajogi aktivista, volt liberális európai parlamenti képviselő és Juliu...

Trackback: Román roma 2010.10.29. 12:14:52

 Azért rafkósak ezek a románok, én mondom neked. Nyilatkozatban tiltakoznak az ellen, hogy a franciák kitoloncolják a romákat, mert ez szerintük állampolgári jogok súlyos megsértése.   Mert nem úgy van az, hogy kitoloncolják őket, hiszen EU...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.29. 13:52:20

@Seduxen: Pont azon gondolkodom,hogy szívesen teljesíteném az utolsó kívánságát.
Minél hamarabb!!!

f.m.j. 2010.10.29. 13:52:33

és mostmár a magam eszére támaszkodom ebben a kérdésben, és tudok dönteni

Seduxen (már NEM dr.) 2010.10.29. 13:54:46

@Tigeri: ejnye :))) megjegyzem nem jó ötlet: felteszem, hogy HÁTTAL állna neked, és vékonyka kis hangját elfújná a késő őszi szellő ott a Duna partján :))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.29. 13:56:34

@Seduxen: Miért pont a Duna partján? (értetlen)....Jaaa,tudom.Ne válaszolj!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.29. 13:58:17

@Seduxen: Van ott neki néhány cipő.Egyet -kettőt felpróbálhatna hátha jó a lábára.
De most már tényleg elhatárolódom magamtól.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.29. 14:00:03

Na további jó náczulást estig illetve holnapig mindenkinek!

picur3ka 2010.10.29. 14:06:06

@Kicsit Karcos:

Igen.

@martonx:

A z X-bol visszahivott nagykovettel, aki azt terjeszgette, hogy a fidesz egy fasiszta part, egyutt kell felelossegre vonni. Szepen, egyszeerre, egy feher, egy barna. Szo nem erheti a haz elejet.

Vidéki 2010.10.29. 14:06:27

Jót tenne az emberjogoknek, ha ez akét díszpinty egyesítené erőit és mindketten Ugandában harcolnának együtt az emberjogokért.
Ilyen koncentrált támadás áttörést érhetne el Ugandában és rövid időn belül mindenki inkább "büszke melegnek" nyilvánítaná magát Uganada szerte.

Reinhard Heydrich (nyugalmazott) 2010.10.29. 14:08:55

@f.m.j.: Utána vissza kellett volna menni golyószóróval.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.29. 14:24:10

Most mivan? Mohácsi kisasszony felháborodott azon, hogy egy roma politikus, akit a földijei megválasztottak azt merészelte mondani, hogy "Meg kell a romákat tanítani dolgozni, mielőtt integrálják őket"?????

Hol élünk már, édesistenem!

f.m.j. 2010.10.29. 14:33:51

@Reinhard Heydrich (nyugalmazott): jól van, nem teszek úgy, mintha értenélek (kinek? hova? miért? mivel?)
biztos nem is nekem akartad ezt írni

fokabacsi 2010.10.29. 14:44:44

Milyen madár az olyan madár , amelyik a saját fészkébe szarik?? Ugye bunkó cigány Mohácsi Viktória ???? Kiemelheted a cigányt a közegéből, taníttadhatod, de a "cigányságot" nem fogod tudni kinevelni belőle !

ucsacsu 2010.10.29. 15:05:04

Én csak aztat kérdezném,hogy varjú leves volt e a díszvacsorán,és dögből főzött perkelt.mohácsi,mohácsi ez valami vész,nem?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.29. 15:21:38

@calam:

még jó.
elég szar lenne, ha egy közösség nem dönthetne arról, hogy kit fogad be magába.
ha lakóközösség akkor főként.

de gondolom nincs oka amiért nem akarják befogadni az új lakókat.
szerintem csak is a bőrük színe az ok :)

kranführer 2010.10.29. 15:48:28

Megélhetési rettegő ez a picsa, nem kell vele foglalkozni, mert elég nagy csapás volt neki a rab madarak bukása.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.10.29. 16:22:28

Ki találta ki, hogy a gazdasági válság miatt utálják a cigányokat? Mi közük van bármihez, ami gazdasági? Még olyan bűncselekményekhez se :)

Szerintem egyszerűen a Kelet-Európából kiszabadult cigányok növekvő száma okozza a fokozódó rasszizmust (ha ugyan a cigánygyűlölet az), és ez a hangulat hullámzik ide-oda Európában. A gyűlölködést utálom, mert senki nem tehet róla, hogy milyennek születik, viszont teljesen megértem, hogy a házakban élő, tiszta emberek nem akarnak patkányokkal és tetvekkel feldúsított putrikat a város szélére.

De amíg Mohácsi ilyen díjakat kap, addig még képes, és elhiszi azt a sok baromságot, amit mond.

z666 2010.10.29. 16:39:14

Aki megkap egy ilyen zsidó kitüntetést, azt látatlanban ki lehetne végezni emberiség elleni bűncselekményekért...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.10.29. 16:54:45

@z666: ekletáns példája vagy annak, hogy az állati viselkedés nem rasszfüggő
tudtad-é? :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.10.29. 16:54:54

13 (!) éhező gyerekének hurkolta a vemhes ürgéket (Borsod)
index.hu/bulvar/2010/10/29/tizenharom_ehezo_gyerekenek_hurkolta_a_vemhes_urgeket/

Megnézném, hogyan neveli azt a 13 gyereket...

Daihelyon 2010.10.29. 16:59:14

@csernaja obca:

Nehéz olyan dologgal elszámolni, ami nem is létezett soha (avar birodalom).

tudi 2010.10.29. 17:12:36

Én mivel magamat nyugodt embernek tartom, ezért erre csak annyit mondanék, hogy Viki nyald már ki anyádból az alvadt gecit, te utolsó szemét némber. A cigány szót azért nem mondtam ,mert ismerek olyan cigányokat, akik ezt elolvasva simán elföldelnének élve, és lehet ez lenne tőlük a minimum. Ez szerintem kimeríti a hazaárulás fogalmát, amiért én nem lelövetnének, felakasztatnálak, nem-nem az a megváltás lenne neked, elküldenélek, az egyik leglepukkantabb, legkilátástalanabb putritelepre, hogy ott keljen azon ügyködnöd, hogy az ott lakók végre "felfejlődjenek" végre a civilizáció minimumára. 10 évet kapnál, ha nem sikerül újra 10 év, ha kell életed utolsó napjáig, vagy míg a sajátjaid agyon nem vernek, vagy meg nem késelnek, szerintem ez lenne neked a legnagyobb büntetés, végre ténylegesen dolgoznod kéne a sajátjaidért. Nem pedig ezt az országot mocskolnod.

tudi 2010.10.29. 17:15:40

Ja még egy pillanatra, de szeretnék én Ugandába eljutni, ahol már csak szegény drága melegeknek nincsen semmi joguk abban a nagy jólétben.

zala 2010.10.29. 17:16:55

Villáminterjú Mohácsi Viktóriával, egy magyar romajogi aktivistával, volt liberális európai parlamenti képviselővel:

- Kedves Mohácsi Viktória, politikusként sikernek érzi-e hogy az európai parlamentben képviselő volt, illetve romajogi aktivistaként sikernek tekinti-e, ha elnyeri a Human Rights First 2010 díját?
- Nem.
- Köszönöm szépen az interjút.

2010.10.29. 17:35:14

@Parmezanidész: Szerintem is azért megy ez a nagy jogvédés, hogy maradjanak a cigányok a seggükön a balkánon. De ezt a partit úgy tűnik, bukni fogja az eu... a shengeni határon át egyre több és több megy majd oda. Mégiscsak többet lehet lopni a hájas német bürgerektől, mint a csóringer magyar parasztoktól... nekünk meg lehet, hogy nem is fognak annyira hiányozni. ;-) Kiengedték a szellemet a palackból, most már cseszhetik, muhahaha!

@Daihelyon: Azért valakik csak voltak itt, akiknek a legenda szerint egy ócska fehér lóval szúrtuk ki a szemét az egész országért. :) Azért ez sem sokkal jobb ajánlat, mint az üveggyöngyök, amit az inkák kaptak az aranyukért. :)

Kartal (rezervált) 2010.10.29. 17:35:33

Na, ez a kávé helyett kategória. Ezt a nőt hogy gyűlölöm...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.10.29. 17:48:18

@csernaja obca: Asszem, Németországtól keletre senki nem bánná, ha a cigányok Magyarországtól nyugatra telepednének le :)

Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt a népet nem lehet emberi viselkedésre nevelni. Úgyhogy Izrael mintájára alapítsuk már meg Cigániát valahol a tenger közepén egy szép nagy szigeten, hogy ott egymás közt élhessenek békességben. Én még Magyarország egy megyéjét is nekik adnám, ha jó magas falat építenénk köré. A segélyeket ugyanúgy küldeni kéne, de legalább nem lenne putri és cigánybűnözés (itt), már megéri azt a pár milliárdot.

trojka 2010.10.29. 17:54:23

ez a nö Istencsapás nem csak Magyarországnak, hanem a sajat fajtájának is, mert olyan kevés az IQ-ja, hogy nem jön rá: mennél jobban csinálja a fesztivált, annál jobban utálják a bandáját. egyebkent, egyszer már leirtam, (elsö kézböl) hogy ez a korlátolt nöszemély elment (jött) egy olyan falusi iskolába, ahol már eluldözték a magyar gyerekek 99 százalékát, és ezt az iskolát példaképul állitják a "beintegrálás" és a tolerancia maximális oktatási intézményéul. nos Vikike is ugy döntött, hogy megmutatja magat és ellátogat ide. benezett néhány osztályba, - köszönni persze elfelejett - elhuzta a száját, mert sok volt a fajtájábol, még csak be sem ment az osztályterembe, nehogy bolhát, vagy tetut kapjon fajtarsaitol. Az már természetes, hogy a magyar tanitokon ugy nézett keresztul, mintha ott sem lettek volna. Pedig, éppen eleget kinlodnak a hulye tezsvíreivel, föleg, miota kiderult, hogy minden dádé egy fenomén. a vele levö magyar mittudoménkicsoda nö szolt pár szot a ledöbbent tanitokhoz. Nos, kedves Mohácsi Viktoria, ezert lehet kituntetest kapni...(egyebkent honnan lopta ezt a nevet, még jo, hogy nem y-al). a maga tanittatását vajon kinek a pénzéböl szponzorálták...kulonben, Amerika a nagy lehetöségek hazaja...akar egy ottani látogatás alkalmával kinn is felejthetné magat. szarkavaro éppen elég van ebben az országban, hát a fene sem sirna utána.

kacsa! 2010.10.29. 17:54:58

/majd később elolvasom a kommenteket, bocs, ha már volt de:/ Mekkora egy patkány kurva ez.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.10.29. 18:00:46

@Conv: ki beszél befogadásról? az teljesen más, mint hogy megakadályozzák az ingatlan megvételét vagy a beköltözést.

Disznó Úr 2010.10.29. 18:09:58

Vajon mi lehet a cél? Ennek a sejthalmaznak a szerepe szerintem mellékes. Az, hogy Magyarországot ismét elmarasztalta valamelyik szervezet a tomboló antiszemétizmus és cigányellenesség miatt, megér egy misét. A jelenlegi világban (lásd Franciaországot, Olaszországot) megint (ismét) mi vagyunk a legalávalóbb nemzet. Ez több, mint egyszerű pénzkicsikarás, ez stratégia.

De ilyet nem szabad gondolni, mert rögtön elmebeteg összeesküvés-elmélet kovács lesz belőlünk. Tudvalévő, hogy összeesküvés a történelemben SOSEM volt, így nyilván jelenleg sincs és a jövőben sem lesz.

arlequin 2010.10.29. 18:18:03

@Disznó Úr:

"arlequin 2010.10.29. 12:48:34
@mrnyzltn: jól lehúzzák a 'keresztvizet' a foreign policyről...

de nem kell aggódni. ez a tudatos rágalomkampány része."

ugyaninnen. gyesznó úr, maga félrebeszél, túl sokat olvasott, hiszen összeesküvés-elmélet soha nem volt, csakis egyedül gyakorlat...
na megyek a vágóhídra kegyed engedelmével.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.29. 18:52:26

@calam:
nem más. nem akarják, hogy ott éljenek köztük. oszt kész. így nyilvánítják ki, hogy nem akarják befogadni a közösségbe őket.
még szerencse, hogy van erre lehetősége a közösségnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.29. 19:23:17

@Nagykorú: a fidesztől, kormánytól ilyet ne várj.
ezek gyávák

Kartal (rezervált) 2010.10.29. 19:30:34

@smartdrive: ki kéne próbálnod milyen magyarnak lenni. Mondjuk amikor cigány szomszédod szétlopja a portád, amikor egész éjjel üvöltve dajdajozik az összes rokonságával, amikor a járdán szembe csámpázik egy cigány galeri, és lelöknek az úttestre, ha meg szólsz, kést szegeznek rád, amikor a buszon nem lehet elviselni a szagukat, amikor a gyereked nem mered elengedni iskolába, mert az elnyomott szegény szerencsétlen halmozottan hátrányos helyzetű purdé hazafelé esetleg egy vélt sérelem miatt agyonveri, megkéseli, esetleg "csak" kirabolja és nem öli meg, hogy holnap is legyen akit kirabolhat... meg kéne próbálnod adoptálni egy nyomorgó cigány családot, hogy kicsit képben legyél arról, mi megy vidéken igazából, milyen testközelből a cigány "kultúra".
Egyébként nem akarom elvitatni a cigányság rettegését a gyilkosságsorozat alatt. De még mindig ezzel jönni, elég szánalmas.

@hannibal22-73: egzakt leírja a gondolataim erről a nőnemű izéről.

@Conv: szó szerint így gondolom... de ez ugye nem meglepő :D

arlequin 2010.10.29. 19:41:09

@tesz-vesz: meglátjuk. ne feledd:
Shakespeare: Ahogy tetszik
".....Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
életében, melynek hét felvonása
a hét kor."

mindenki eljátssza a maga szerepét a divina commediában.

tkgabor 2010.10.29. 20:00:23

Hogyaztabüdöskurvaéletbemár! Ez a mohácsi már réges-rég Duna-érett!

dei · http://erdei.aplus.pl 2010.10.29. 20:13:28

Tényleg,
én sem értem, hogy miért nem Te kaptad, vagy az a másik emberjogi aktivista amelyik"dunaérettnek" tartja a cigánylányt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.29. 20:28:50

@dei:

én azt értem, csak azt nem hogy miért mohácsi.

fokabacsi 2010.10.29. 20:36:22

@Conv: Lehet hogy cumizni tud, de gondolkodni nem .

picur3ka 2010.10.29. 20:39:55

@Conv:

Ezt mar szinte megvalaszoltad egy korabbi kommentedben. Hazaarulas.

Kit ki tuntet ki, innen mindjart lehet tudni, hogy ki kinek dolgozik. Semmi Roma jogrol szo nincs. USA erdekekrol es az orszag destabilizalasarol van szo.

Ezert van kituntetve. Jeles hazaarulo.

picur3ka 2010.10.29. 20:41:48

@calam:

Aztan akkor nem rasszista szemet, ha megakadalyozza? Mivel nem linkelt, nem tudom, melyik Zero szosszenetre reagal.

Jégvihar(aha csak ez van) 2010.10.29. 20:45:06

@arlequin: Találó és igaz, csak az a baj hogy az emberek 1-1 részletet látnak és az átlag nem akarja meglátni az összefüggéseket. Okosan van kitalálva az (összeesküvéselmélet,röhögjünk).Magyarország miniszterelnöke, pénzügyminisztere zsidó ember volt akkor amikor elkaszáltak nemzetközileg minket. A rettenetes vád, antiszemitizmus, rasszizmus. Amennyiben csak ez a két ember felszólalt volna arról hogy ez nem lehet mert ők "szabadon választva " e nép vezetői, randa nagy kussolás lett volna. Miért is nem tették? Miért kell mindenáron a Magyar rasszista hírét költeni? Sajnos tudja az a néhány ember aki nem csak néz hanem gondolkodik is.

Jégvihar(aha csak ez van) 2010.10.29. 21:02:56

Ez a terv. Amúgy a kisebbségnek kötelessége elfogadni a befogadó nemzet szabályait, törvényeit.Viszont biztosítani kell nekik addig amíg ezt betartják az emberi bánásmódot. A magyar nemzet messze megelőzte európát ebből a szempontból már régen. Lásd a Trianon előtti kisebbségi törvényeket. Bár lehetne a példákat korábbi időkből is sorolni.

maxwell murder 2010.10.29. 21:56:50

örüljenek inkább, hogy nem a horthysta csendőrök mászkálnak vidéken.

lehet más a handa-banda 2010.10.29. 21:58:58

Az ENSZ sok milliárdos költségvetéséből kb. 1/3 az apparátus zsírjának vastagítására megy el. Cserében effajta mélyreható elemzésekkel örvendeztetik meg a befizető országokat. Amilyen élősködő a cigány a szociális rendszeren, olyan élősködő az ENSZ mint világszervezet. Egyik élősködő a másiknak nem vájja ki a szemét

zazozazo 2010.10.29. 22:43:04

@martonx: mindenkit érhet baleset...

Jégvihar(aha csak ez van) 2010.10.29. 22:43:44

@maxwell murder: Valóban? Nos a mai helyzetet tekintve én is így látom. Viszont azt talán nem kéne szemérmesen elfelejteni hogy a módszerváltáskor ők is pont annyit tudtak az elkövetkezőkről mint bárki más. A szocialista időkben is volt velük probléma igaz, (nem egyező szocializálódás és kultúra), viszont dolgozott és legalább minimális szinten tanult a többség. Azután nem kaptak munkát, ezzel szemben segélyt és pozitív megkülönböztetést igen. Az indok az volt hogy ez már egy más világ. Nos szerintem az ember világát az ember alakítja. Tudok esetekről amikor pld szabolcsban nem engedtek gyakorlatilag megnyitni gyümölcs aszaló üzemeket. Lett volna munkájuk. Ma már ott tartunk hogy sikerült teljesen tönkre tenni az egész országot, és a Magyar benne a gonosz. Szerintem csak nemtörődöm. Egymás ellen fordítva mindenki, okosan szerkesztett törvényekkel és még ügyesebb média kampánnyal.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.29. 22:45:16

Ehh,ennek a mohácsiféregnek maximum a "Rat Rights First" díj járna.Na jójcakát!

S.O.A. 2010.10.29. 22:49:50

Emberek!

A fagyi egy napon belül kőkeményen visszanyalt! Riadóztassátok a Human Rights First illetékes efftársait, hogy a magyar bírónő tabukat döntött és kemény kézzel fellépett a rasszizmus ellen!

index.hu/video/2010/10/29/ra_volt_irva_hogy_halal_a_magyarokra/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.10.29. 23:12:35

@Rettegő:

Horváth Aladár összefüggéstelen és értelmezhetetlen mondatai csodálatosak !

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.10.30. 00:33:22

"Hallottam, hogy az egyikük azt mondta, hogy "Meg kell tanítanunk a romákat dolgozni, mielőtt integráljuk őket." Egy roma politikus mondta ezt! Ez szégyen!"

Nahát hogy mire nem vetemednek... :)

trojka 2010.10.30. 07:52:20

Ki látta tegnap a TV hiradoban a mi kedves Horvat Áládárunk hulyeségét...azt hittem, felrobban az agyam, amikor azt mondta, hogy a bíroi itélet rászizmus, koncepcios per, stb. az a hét mocsok védtelen magyarokat támadott meg, és akkor ez a baromarcu még azt mondja, hogy azért, mert féltették a családjukat...ha a magyar ezt csinálná, ország-világ tele lenne azzal, hogy Magyarországon bántják a szegény,ártatlan cigokat (bocs, romákákat)...egyebkent Aladárnak nem jött össze minden, igy probál képben maradni...rágalmazásért, rémhirterjesztésért, a magyar biroság jogtalan megvádolásáért, a cigányrasszizmus tagadásáért ez miért nem kaphat legalább egy felfuggesztettet...

Kicsit Karcos 2010.10.30. 08:33:38

@Rettegő:

Ájj, de jó kis történet.

Buziképű sztájliszthoz hasonló ügyvédúr bizonygatja, hogy az orkok védekezésre készültek, nem támadásra, miközben előre(!) felvésik a botra, hogy halál a magyarokra. Mindezt persze a Gárda miatt, mi másért.

Éppen elég ránézni az elítélt cigók fejére, hogy megállapítsuk, hogy ezek azok a fajták-e, akik elől a legjobb átmenni az utca túlsó oldalára, mielőtt megkérdezik, hogy mennyiazidőaggyámáegycigit, vagy ártalmatlan zenészcigányok.

Horváth Aladár előbb siránkozik, hogy a cigányfajvédelemre hozott törvény a cigányokon csattant, aztán nekiáll bizonygatni, hogy ezek a cigányok magyarok is, olyan cigányok, akik egyúttal magyarok blabla (igen, ezt alátámaszthatja a halál a magyarokra feliratú bot). Nem érti, hogy lehetne magyarellenes a cigány, ha magyar.

Aztán mentek libasorban a böribe...

Egyébként egy kő eldobásáért tényleg soknak tűnik az öt év, de fejre meg a tíz sem tűnne kevésnek. Meg lennék lepve, ha bármi társadalmilag elismert tevékenységet végeztek volna ezek az elmúlt években.

Példát statuált rajtuk a bíróság, de éppen ideje volt. Valószínűleg megmentett pár életet vele.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 08:41:22

@trojka: ez volt az a híres, sokat idézett "clear and present danger" szituáció, amikor hét gyilkosképű gonosz körbeáll védekezésre képtelen, teljesen normális, rosszkor rossz helyre keveredett embereket, és halállal fenyegetőzik. Én az ilyet simán emberölési kísérletnek minősíteném. Ha az lett volna a botra írva (azt kiabálják), hogy eltöröm a kezed, azt meg súlyos testi sértés kísérletének, akkor is, ha nem következik be. A késrántást is emberölési kísérletnek tekinteném. Van, amivel normális ember nem fenyegetőzik. És ezek nem csak fenyegetőztek.

nyílméregbéka 2010.10.30. 12:02:42

Nahát, én nem is hallottam erről a díjról.
Gratulálok Juliusnak, és sok sikert és kitartást kívánok neki a további közdelemhez!

fokabacsi 2010.10.30. 12:45:12

Nem értem mit méltatlankodtok, milyen szíííp pár! :-)) A köcsög és a ribanc . Új amerikai film.

groggil 2010.10.30. 18:36:04

Hú, most nagyon fotelnáczi leszek (jövő héten be is fogok iratkozni egy tolerancia tanfolyamra):

Ez a sok istenfaszrahúzta kilincsorrú jogvédő (személy/szervezet...tökmindegy) a cigánykérdésben való nyúlkálással kurvára kezdi Mo. vonatkozásában elvetni a sulykot...addig nyúlkálnak ebben a darázsfészekbn, amíg az egész rá nem borul arra a nagy durung tokmányos heftijükre! Amíg mindenkinek nem lesz Mo.-on a családjában egy olyan ember, akit nem késeltek meg, nem vertek össze a retkek, addig it nem fog történni semmi...de amikor már igen (ez csak idő kérdése, a tendenciák miatt), az összes istenverte jogvédő kölyköstül -Dávidkástul, Sárikástul- úgy oda lesz penderítve taknyukon csúsztatva a védenceik közé, hogy csak úgy nyekkennek! A tököm kezd eldurranni, hogy a világ összes kibaszott héber (mert azért azt tudjuk, hogy az ilyen szervezetekben az éberség mellett mennyire fontos a héberség is) szervezete ahol csak lehet, törli a lábát Mo.-ba! Nem Szlovákiába, nem lengyelo-ba, nem máshová.... Ugandával együtt mocskolni csak Mo.-ot lehet....hát a kurva anyátokat! És nektek is, ezeknek a gittegyleteknek a belső, országon belüli "súgói"!

Áááá, visszaolvastam, ezután nem elég egy tolerancia tanfolyam!!! Elmegyek még két holokauszt rendezvényre is...mondjuk kedden, meg szerdán!

atila68 (törölt) 2010.10.30. 19:18:17

Kedves Mohácsi Viktória!
Amit ön tesz, azt úgy hívják, hazaárulás.
Ön igen sokat tesz azért, hogy azokból is rasszista legyen aki eddig nem is ismerte ezt a fogalmat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.30. 19:58:35

@trojka: Soros György alapítványi ösztöndíj a hátrányos helyzetű kisebbségek felemeléséért

Más. Valami jogász világosítson már fel, a jelenlegi magyar törvények rendelkeznek-e a hazaárulásról, és milyen szankciókat helyeznek kilátásba. Felettébb érdekelne.

Isnyu 2010.10.30. 20:41:49

@atila68:
kb. én is így gondolom.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 20:55:27

@neccharisnyás útonálló:

Btk.

"Hazaárulás

144. §

(1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást

a) súlyos hátrányt okozva,

b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,

c) háború idején,

d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével

követik el.

(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

Amit még tudni kell óla, hogy kötelező a feljelentés, ha valakinek a tudomására jut ilyen (ez nem minden bűncselekménynél van így, sőt csak néhány nagyon súlyosnál, mint pl. a hazaárulás vagy a terrortámadás - bár egyes munkásőr származású megmondóemberek ezt másképp tudják).

Nem mondom, hasonló a dolog, mert kárt okoz az országnak, és ennek érdekében külföldi kormánnyal is felvette a kapcsolatot, de jogi értelemben szerintem nem merítette ki ezt a tényállást. A szó közkeletű értelmezésében persze igen, amiért pár kurva nagy pofont meg is érdemelne, amit nem látott senki, de jogilag körül vannak bástyázva ezek az aljadékok. Esetleg rágalmazásért vagy rémhírterjesztésért lehetne megfogni a törvény előtt.

megmondomdom 2010.10.30. 23:32:14

Mohácsi még fajtájára is kártékony. mert nem keresi a probléma gyökerét, a valós megoldásokat, hanem csak mutogat, ahogy a cigányok teszik hosszú idő óta. Először is kellene csinálni egy őszinte SWOT-elemzést magukról, aztán nekiindulni a dolgoknak, nem csak arról pofázni, hogy a magyar, az EU miért hibás. Tanulni, tisztálkodni, kulturáltan viselkedni, itt kellene kezdeniük.
Érdekes dolog, de valamiért Európában mindig két néppel volt probléma, a cigánnyal és a zsidóval. Egyszer megkérdezhetnék magukat, miért is?
Egyébként a cigányok kaptak egy csomó jogosultságot Európa-szerte. Elég elolvasni Luxemburgi Zsigmond menlevelét, vagy az angol uralkodók által jogokat. Az más kérdés, hogy ezekkel a lehetőséggel a cigányok nem éltek, hanem visszaéltek. A szíves vendéglátás után az angoloknak is annyira elegük lett belőlük, hogy az összes cigányt kitiltották Angliából halálbüntetés terhe mellett.
Ha a cigányok "alkotó" népek lettek volna, akkor ugyanúgy kaphattak volna kiváltságokat, mint a szászok vagy a jászok, de nem azok, hanem ......

Béla Bácsi 2010.10.31. 00:31:24

@Disznó Úr: Vajon mi lehet a cél? Ennek a sejthalmaznak a szerepe szerintem mellékes. Az, hogy Magyarországot ismét elmarasztalta valamelyik szervezet a tomboló antiszemétizmus és cigányellenesség miatt, megér egy misét.
Hát éppen itt van az eb elhantolva! Ez a cigány hogyan jutott ki Jew Yorkba? Ki hívta meg oda? Ki szervezte, fizette a szállását? Ki fedezte a költségeit? Ha egy szervezet, akkor kik a döntéshozói? Nincs itten e széles hazában elhárítás? Nem figyelnek erre Zorbánék, hogy valakik pénzelik és heccelik a semmirekellő cigányainkat, hogy "hivatalosan" beadhassák a világ tudatába, hogy Magyarországgal bajok vannak? Mire jó ez? Egy esetleges "polgárháború" vagy netán "tömegmészárlás" megelőzésének előkészítése a nemzetközi köztudatban? Megint csak megkérdem: nincs a kormánynak hírszerzése? Erre gyorsan kéne reagálni és kipellengérezni a jew yorki felséges észosztó UN nagy székházában felszólalni, hogy itt kak van a levesben! Itt kérem valakik módszeresen hazudnak és mószerolnak politikai érdekekből. Vagy csak nem tán a szent USA is benne van ebben, hogy ne kelljen szóba állni a magyarokkal a trianoni csalás és rablás miatt?

Kicsit Karcos 2010.10.31. 01:54:20

Föjj, micsoda ENSZ-elmarasztalást kaptunk mesmeg...

Az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Központja felszólítja az Állampártot (sic!):

- csináljon emberjogi intézetet (ez asszem folyamatban van, valami Tom Lantosról lesz elnevezve)
- erősítse meg az EBH függetlenségét
- erősíjje a nők szerepét a köz- és a magánszférában (mondjuk ez legalább többségpárti megközelítés)

Ezen felül

- különféle erősödő izmusokról is említést tesz, amiket széles körben követnek el az országban, különösen a gárdistákok körében harapódzott el ez a rossz szokás, akiket ezért még jobban be kéne tiltania az Állampártnak
- a gyűlöletbeszédnek is oda akar baszatni a tekintetes szervezet
- méltatlankodik, hogy a holotörvény ki lett terjesztve a kommunizmustagadók büntethetőségére is
- felszólal a cigányok kirekesztése ellen
- erősíteni kívánja az etnobizniszt
- több etnikai kisebbséget akar, biztos a zsidókat hiányolja a lajstromból
- nem tetszik nekik, hogy csak az lehet elismert kisebbség, aki legalább egy századot itt élt, mert kimaradhatnak a jóból egyes nomád életvitelű csoportosulások

www.ccprcentre.org/doc/HRC/Hungary/CCPR.C.HUN.CO.5_en.pdf

Megjegyzem, van 1-2 korrekt javaslatuk is, de ezek voltak ON vagy -közeli témájúak.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.10.31. 10:53:52

"(Amúgy hogy lehet valakit akadályozni abban, hogy lakáshoz jusson? Elmegy dolgozni, akkor kaphat lakáshitelt, és vásárol egyet.)"

ZSenialisan egyszerű, imádtam ezt a sort :D

2010.10.31. 16:47:15

@Kicsit Karcos: Hát ő csakugyan nem, de az összes eu-csatlakozás párti politikus antalltól hornon és orbánon át gyurcsányig bizony igen csak benne volt a Magyar Köztársaság függetlenségét, sértendő külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel való kapcsolatot felvételben, ráadásul (2) b. állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával. Persze nekik mentelmi joguk van, nekik ezt is lehet. :-(

@Béla Bácsi: polgárháborút" vagy netán "tömegmészárlást" csak ott kell megelőzni, ahol olaj van. Nálunk lófasz sincs, csak pár szürkemarha kérődzik az ungarische pußtán, így hát a kutyát-macskát nem érdekli, ha kitör is a ribillió. Pár nyújorki műmájer unalmában cigány rivnyákat hallgat, kit érdekel? Ez csak egy divatos beszédtéma, semmi egyéb.

trojka 2010.10.31. 18:11:03

@neccharisnyás útonálló:
Hazaárulás témában én egy hirröl tudok: egy honved tiszthelyettes folyamatosan adatokat szolgáltatott a NATO számára a Magyar Néphadseregröl. Ha igaz, a "redszervaltas" után itélték börtönbuntetésre. Ezt meg nem ertem...mi már NATO tagok vagyunk, akkor ezt a csljoveket ki kellet volna tuntetni, vagy legalább is rehabilitálni...akkor ez hogy is van...van ami bun, van ami nem bun...az ember csak kapkodja a fejét, de lehet, hogy feluletesen ismerem a sztorit...

picur3ka 2010.10.31. 20:04:45

@Kicsit Karcos:

Ugyes talalat. Alatamasztja, mint mondtam, az elorejlzo intezetnek semmi koze a Fletohoz, Kingahoz, senkihez itthon:

'and provide it with adequate financial
and human resources, in line with the Paris Principles (General Assembly resolution
48/134, annex).'

picur3ka 2010.10.31. 20:05:43

Kulonben, asszittem, az ETA egy terrorszervezet.

zsoltix 2010.10.31. 20:06:12

Arra a 60 szazalekos cigany valasztoi aranyra senki nem figyelt fel? Pedig az is egy olyan ordas baromsag, hogy ihajj. Hogy lehet egy teljes lakossagra vonatkozo, konkret szamot osszehasonlitani egy ilyen ''sajat kutatasaim szerint''-fele legbolkapott, igazolhatatlan blodlivel osszehasonlitani?

picur3ka 2010.10.31. 20:30:36

@zsoltix:

Az egyik kommentelo ottan felfigyelt. Irja, hogy orszagosan 30 akarhany szazalek szavazott.

60% nem szavazott meg a parlamenti orszagoson se tavasszal. Csak nyomatja a hulye rizsat szegeny.

picur3ka 2010.10.31. 23:11:12

Na, nehany kulfoldi komment is megerkezett:

Dear mister Keating,

One of the first rules of journalism is checking the facts. Not publishing what someone tells you, but checking the facts. Have you? Before publishing this appaling piece of excrement, have you checked the facts?

Have you taken a look at the crime, employment, school visiting statistics?
Have you taken a look at the news articles related to Viktoria Mohacsi?
Have you taken the time to do some research on the topic of Roma in Europe?
You have not. Where any JOURNALIST worth its salt would have done.
Shame on you.
Professionalism=0
Popularism (or geting paid) =all

Funi 2010.11.01. 01:53:40

már bocsánat, de a Nyugat tárt karokkal várta a romákat. aztán megismerték őket és mikor kiderült, hogy eszükben nincs melózni, persze, hogy picsán lettek rúgva. aztán ott van Lakatos Attila, a cigányvajda, aki megmondta, hogy cigánybűnözés márpedig van, szerintem nem neki kéne szégyellnie magát, hogy mond valamit. mellesleg (állítólag, nem tudom, honnan van az infó) ma Magyarországon egy 4 éves, magyar gyermek kisebbségben van a cigányokkal szemben. szerintem elszomorító. boccs...

Béla Bácsi 2010.11.01. 13:24:18

@csernaja obca: Attól félek, hogy nem ilyen eccerű a dolog. (nem hivatásos rettegő vagyok. :) Valakik, akiknek eszébe jutott Magyarország szürkemarhája, és Ungarische Pusztája (mert még mindig jobb, mint a kősivatag) szisztematikusan eteti a világot Magyarország emberi jogi és kisebbségellenessegi "túlkapásaival". Ez politikailag most nem fontos (úgy tűnik!), de tulajdonképpen ez nem más, mint egy nagy golyó, amit becsattint Clint Eastwood a 347 Magnumjába és azt mondja: "Do you feel lucky today, punks, do you?" Ha a stupid amerikai, aki a világról mindössze annyit tud (ha egyáltalán érdeklődik iránta), amennyit az ideiglenesen ott állomásozó izraeliták sajtóval foglalkozó különítménye beetet neki, akkor egy esetleges, "népirtást megelőzendő", kombinált izraeli-NATO csapatbevonulásra Magyarországra föl se kapja a fejét a hamburgerjéből: "Ja ezek a faszista magyarok, akik terroristák, mert anti-szemiták, meg kínozták a kisebbségieket! Akkor megérdemlik! Minden rendben van!" Másik nagy előnye ennek a cigánykurvával tettetett nyilatkozatnak, hogy a központi bankban Rosenberg vagy Cohen úr nyújtott, nyekergő, orrhangon ajvékolhat a "megnövekedett politikai kockázatról Magyarországon", ami természetesen megnehezíti a hiteladást, ami (sajnos) csak kamatlábemeléssel gyógyítható. Azt, hogy egy rohadt, iskolázatlan, tetves útszéli cigánykurva nem tud erről és egy potya jew yorki útért leratyizza a gádzsókat, még nagyjából megértem, de hogy a Zorbán kormány (a forradalmi) nem érti meg ennek a hozadékait és nem próbálja meg legalább korrigálni a bipsiket és megint hagyja őket a fejére nőni és mindenféle hazaáruló csirkefogókról és nemzetközi szélhámosokról elnevezett, nyilvánvalóan zsidók által kezelt és vezetett (de magyar adófizetői pénzből gazdálkodó!!!!) intézményeket hoz létre, hogy csitítsa őket, csak olaj a tűzre! Ez olyan, mintha valaki kanállal enné a betegséget, mert meg akarja büntetni a saját testét, mert egyszer elaludt és elkésett munkából.

2010.11.01. 18:05:28

@Béla Bácsi: Túl sok összeesküvéselméletet olvastál. :) A nyugatiakat nem érdekli az országunk, ami kellett nekik, azt már rég megvásárolták, a maradék csődtömegért ugyan nem fogják törni magukat. Minek is tennék? Markukban tartják a tökeinket már húsz éve az imf hiteleken keresztül, ha valamit akarnak, csak üzenniük kell, és gyurcsány vagy orbán vagy akárki máris repül, és alázatosan a szőnyeg szélére áll. Pillanatnyilag semmit sem nyernének azzal, ha katonailag megszállnának. Erre majd akkor fog sor kerülni, ha netán lesz egyszer egy igazi forradalmi kúrmányunk, amelyik kinyilvánítja Magyarország függetlenségét, beállamosítja a külföldi érdekeltségeket, és megüzeni az imperialistáknak, hogy mostantól egy kurva buznyák adósságszolgálatot sem törlesztünk. Akkor majd megindulnak, mint ahogy megindultak Oroszország ellen, megindultak Kuba ellen is, amikor ilyet csináltak. De addig nem. Miért tennék? Mit lehet már innen elvenni? Pista bácsi 40 éves vályogházát, amin még van 5 millió Ft chf alapú hitel is? Ugyan már! Leszarnak azok minket, max egy kicsit sipákolnak, hogy júj, a magyarok nem szeretik a cigányokat, és ez milyen szörnyű, mint ahogy arról is szoktak sipákolni, hogy júj, Kuvaitban a nők nem vezethetnek autót, sőt, még csak az első ülésre se ülhetnek, és ez milyen szörnyű. Van, aki szeret ilyesmin sopánkodni, és van, aki abból él, hogy időnként feldob ezeknek egy-egy témát. A kutya ugat, a karaván meg halad a maga útján, nem kell ettől beszarni, nem a mohácsi viktóriák szavára virrad fel a Nap.

@trojka: Pedig teljesen nyilvánvaló: amikor adatokat szolgáltatott, akkor még nem oltunk nátó tagok, tehát megáll a kémkedés vádja. Sőt, még utána is lehet, hogy voltak olyan dolgok, amiket nem kötöttek a nátó orrára. Aki államtitkokkal operál, az ne fecsegjen senkinek! A helyes válasz katonáéknál: forduljon a előljárómhoz! (Amíg el nem jut a miniszterelnökig. Az aztán majd eldönti, hogy mit mond meg, és mit nem.)

trojka 2010.11.01. 18:49:01

Heves Megyei Hírlap, 2010. okt. 31.
"FEDDÉST KAPTUNK A RASSZIZMUS MIATT
az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága szerint tennunk kell a romákkal szembeni társadalmi elöitéletek lekuzdéséért, s határozottabban kell fellépnunk a feloszlatott Magyar Gárda tevékenységét tovább folytato személyekkel szemben. a szervezet aggályosnak tartja a buntetés-végrehajtási intézetek tulzsufoltságát, illetve a "három csapás törvény" által bevezetett kötelezö életfogytig tarto szabadságvesztést."
Vilburg Smith egyik könyvéböl idézve: "az ENSZ sz...r."

2010.11.01. 20:17:13

@trojka: Az ensz bekaphassa. Megmondta már Nicolas Sarkozy is a Viviane Redingnek: ha annyira tetszenek neki a cigányok, csomagolja be őket, oszt vigye haza. Na persze ő is csak egy rasszista magyar. ;-)

Béla Bácsi 2010.11.02. 01:14:15

@csernaja obca: Sokban egyetértünk. Én sem azt mondtam, hogy a cigányasszony szavára megindulnak a felszabadító amerikai tankok Magyarországra azonnal. Az viszont világos, hogy ez az egész emberi jogi bullshit teljesen légből kapott, koncepciózus. Van Magyarországon hivatalos ENSZ alkalmazásban álló cigányfelvigyázó talán? Vagy honnan, hogyan veszik ezeket az égbekiáltó baromságokat? Magyarország sosem volt cigányellenesebb, mint Szlovákia, Szerbia, Bulgária, Románia vagy akár Anglia. Akkor honnan ez a precíz figyelem? Ha úgy szarnak ránk, akkor mégis miért "aggódnak" úgy a cigányaink lelkivilágáéert? Összeesküvéselmélet ide, összeesküvéselmélet oda, volt nekünk már Trianonunk és volt hozzá "művelt" Károlyi Mihályunk, aki megmondta, hogy a szintén "művelt" Nyugat sose tépné szét az ezeréves magyar állami identitást darabokra... Talán akkor akadtak károgó Béla bácsik... Én nem azt mondom, hogy máris ragadjunk fegyvert (bár határozott véleményem, hogy a magyar hadügy jelenleg a hazaárulás felsőfokát képezi ennyi baráti ország körében) egyelőre elég lenne kikeresni cigányasszunyunk hazai (kilincsorrú) "támogatóit", csak hogy tudjunk róluk, alkalomadtán. (Bár, a horthysta-faszista rendőrség is tudott az összes büdös zsidó kommunistáról, de úgy itélték meg, hogy igazából nem jelentenek veszélyt a közre, és lám mi lett mégis belőle?!) Fontos lenne egy külügyminisztériumi hivatalos közlemény elitélvén a mendemondákra megalapozatlanul összetákolt itéletet. Chercez la Jew!

fokabacsi 2010.11.02. 11:31:02

Ennél jobban nem is lehetne összefoglalni . Aki meg nem hiszi, az menjen lakni Lyukóra például, és majd rájön, hogy nem a színükért utálják a cigányokat.

Agyalap 2010.11.02. 15:29:43

Gratulálok Mohácsi Viktóriának, néla többet senki nem tehetett volna a cigányok ellen...

Prof. Dr. Simon Templar 2010.11.02. 17:55:12

Hogy egy lassan klasszikussá válót idézzek:
‎"Senkit sem kell tisztelnem, akit az állam tart el, és aki ugyanekkor elutasítja ezt az államot; aki nem tesz meg mindent gyermekei taníttatásáért és egyre csak újabb fejkendős kislányokat produkál."

"Minél alacsonyabb egy társadalmi réteg, annál jobban szaporodik"
(Thilo Von Sarrazin, a Bundesbank egykori SPD-s elnökségi tagja)

És igaza van...

Prof. Dr. Simon Templar 2010.11.02. 17:57:49

@Béla Bácsi: Cherchez la Juif...ha már franciául beszélünk...

Béla Bácsi 2010.11.02. 19:51:09

@Zöld Ember (aka Quain): Köszönöm a korrekciót :) Nem tudok sajna franciául. :) A lényeg remélem átment így is!

2010.11.02. 21:00:00

@Béla Bácsi: Na igen, másutt is vannak rásszisták. A szlovákoknál újabban betonfalakat építenek a cigánysorok elé. Példul Eperjesen. Úgy néz ki, mindenütt fogytán már a tolerancia, ha így folytatják, rábasznak a romákok. Hiába sipákolnak, egy Slotát vagy Sarkozyt rohadtul nem fogja érdekelni se a sirámuk, se az Ensz. Sajnos orbán már sanszosabb, hiszen maga is cigány, a felesége meg zsidó, szóval könnyen lehet, hogy érzékenyebbek lesznek erre a rásszizmus-dologra, mint amennyire az szerencsés volna.

Béla Bácsi 2010.11.03. 12:44:04

@csernaja obca: "Sajnos orbán már sanszosabb, hiszen maga is cigány, a felesége meg zsidó, "
A gyerekeik meg csiszta madzsarok! :)
Halál komolyan, Zorbánéknak ezekre az "újságírókra" és "szabad demokratákra" kellene koncertálnia, nem pedig a faszista Kuruc Infot hajkurászni, mint Furcsányék. Ezek a szaralakok teletömik a párolt káposztától böfögő német "intellektuell" zsíros fejét ilyen sztereotíp faszságokkal, hogy Osztojrópa még mindig barbárishe, jah! Ezeknek az ökröknek fogalmuk sincs Magyarországról, csak mi hisszük, hogy köszönettel tartoznak nekünk, mert minket szívattak meg a legjobban, mint utolsó csatlóst a többi kis szir-szar államocska közül, meg rájuk engedtük a strandpapucsos NDK-sokat 87-ben. Beszedik a virslivel meg a korsó sörrel a zsidó nyavajgását és rettenetesen tájékozottnak képzelik magukat. Bram Stroker angol író, a Drakula történetek atyja, 193ö-ban azért helyezte Erdélybe a rémtörténetét (amit Magyarországnak nevezett helyesen!), mert tudta, hogy az átlag olvasójának ez már Terra Incognita, sötét terület, itt már bármi lehetséges, olyan hátborzizó... Nme lehetne nekünk is egy kommandónk, mint a zsidóknak volt a müncheni olimpiai merénylők ellen?

atila68 (törölt) 2010.11.12. 17:51:03

@Béla Bácsi: Orbán Viktornak ezekre sem kell koncentrálnia, ahogy a kuruc infóra sem ő koncentrált, hanem Lendvai Ildikó.
Orbán Viktor teszi a dolgát és nem foglalkozik percemberekkel.

Agyalap 2010.11.15. 10:38:45

@atila68: Orbán Viktornak semmire sem kell koncentrálnia.
Arra van neki az apparátusa. Ott az a csoda Szíjjártó srác - az mindent elintéz.
Dolgoznia sem kell, nem is tette még életében. Viszont szépen beszél, jók az ígéretei, szeretik a zemberek. Te is jó példa vagy erre.
Orbán Viktorban csak egy bosszant: hogy már a második lehetőségét kapta az ország kirántására a sz@rból, de még mindig nem látom hogy hozzáfogott volna.

trojka 2010.11.15. 19:51:36

"Száll a szikra, fojt a fust, fö a katlan, forr az ust." Arany János, posztomusz elitélt rásszista gádzso "Kopasz száju Szucs György bátya".

Lengyel 2011.09.28. 08:22:39

"Nekünk soha nem volt semmink..." - de szereztünk. :)

www.youtube.com/watch?v=9-gDyjJuflc

elektromotor 2011.09.28. 10:34:23

"A romák nem veszítettek semmit a gazdasági válság miatt. Nekünk soha nem volt semmink!"
Ami munkát ránk kényszerítettek KMK.-val hogy dolgozzunk, annak a díja játékgépben meg a kocsmában végezte!
Ez az igazsághoz tartozik! Világéletünkben lopásból hazudozásból kéregetésből éltünk! A cigányság 1-2 % a normális dolgozó!
De ők letagadják, hogy cigányok , mert szégyellik!

kifordított nagyanyó 2013.04.07. 00:13:15

@Seduxen (már NEM dr.):
@arlequin:
Akkor is tetszett de csak most írom:Gecijók vagytok!:))
Most ezek az idők tűnnek régi szép időknek.
Szakadok a régebbi posztokon!XD

süti beállítások módosítása