Skip to content


       Szűrés lista

Szégyenletes elnöki teljesítmény főműsoridőben

A volt alkotmánybíró és volt köztársasági elnök kénytelen volt felugrani pénteken a Sándor-palotába, hogy az utódjának elmagyarázza, mi a fene folyik a Fidesz és az Alkotmánybíróság között.

Ezzel párhuzamosan meghallgatta főnökének, Orbán Viktornak a szavait is, aki 3 nap után végre megszólalt az ügy kapcsán, és teljes mellszélességgel kiállt az AB jogkörének megcsonkítása mellett.

"Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk" - jött meg OV hangja Brüsszelből. 


Ezzel Schmitt Pál, Pali bácsi, el is érkezett az első útelágazásához. Idáig ugyan minden törvényt szolgain aláírt, hiszen ő a törvénykezés motorja, a kormány tagja, de itt most már nem lehet tovább lapítani. 

Kire is hallgassak?
Sólyom Lászlóra? Vagy Orbán Viktorra?
Alkotmánybíróság vagy Fidesz?
Ellensúly vagy motor?

Péntek este kért egy kis időt a Magyar Televíziótól (ez ekkora ügy, hogy nem elég egy sajtótájékoztató, szózat kell a néphez?), és a Híradó után szólt a Zemberekhez, bár szerintem a nagy átlagnak fingja sem volt, miről hablatyol a Pali bácsi.

Schmitt kurva tökösen nem mert egyik oldal mellett sem kiállni, hanem gyáván maszatolt 3 percen keresztül a tévében.

"Mindannyiunk számára fontos tanulság ebben az esetben is, hogy a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közti ellentmondások." - még egy új mondatot sem tudott kitalálni, Orbán hülye "régi szabály" szavait mondta vissza.

Az első igazi próbatételen megbuktál, szégyelld magad, beszari, gyáva alak vagy.

Íme:

 

Címkék: fidesz schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr362408856

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szégyenletes elnöki teljesítmény főműsoridőben 2010.10.30. 14:17:24

Kire is hallgassak? Sólyom Lászlóra? Vagy Orbán Viktorra? Alkotmánybíróság vagy Fidesz? Ellensúly vagy motor?

Trackback: A kisebbrendűségben szenvedő kondás meséje 2010.10.30. 13:34:59

Atyámfiai, kicsit elkésve, de remélem még tetszésetekre, szeretnék egy egyszerű mesével megörvendeztetni Bennetek.No, szóval, még mielött Viktor gyermekünk csodálatosan rettentő elefántiázisában nem szenvedett,melyről előzöleg írtam, hetyke kis ko...

Trackback: A politikus róka és holló meséje 2010.10.30. 13:34:43

Atyámfiai, ti tudjátok, vannak örökérvényű mesék és vannak olyan fabulák, melyek némi fantáziával gyakran megújulnak. Alaptörténetünk ismert, rókánk ravasz, hollónk szótlan, ám mindketten ugyanarra vágynak, a kövér sajtra. Végül vörös barátunk a h...

Trackback: Kelj fel Palcsi meséje 2010.10.30. 13:34:24

 Atyafiak, már éppen úgy terveztem, hogy nincs több mese mára, ám nem bírtam ki, csak leszen egy mai utolsó! Már vártam mikor szóla hozzánk Viktorunk egyik jelentős játszópajtása, kit nevezzünk Palcsinak, Kelj fel Palcsinak.Nem nehéz kitalálnotok ...

Trackback: A forradalom szörnyű logikája 2010.10.30. 13:21:32

Ha az ember elkezd a forradalom szörnyű logikája szerint gondolkodni, akkor csak előre lehet menekülni. A forradalom nem veszíthet csatát, nem engedheti, hogy a régi rend maradványai korlátot jelentsenek. „Mégis miért csinálják ezt?” So...

Trackback: Gyurcsány, az Alkotmány őre 2010.10.30. 11:58:12

 Folytatjuk sorozatunkat, melyben az AB jogkörét érintő javaslat verte hullámok hatásairól értekezünk. Szóltunk már a Fidesz kommunikációs baklövéséről; feltettük a kérdést, fontosabb-e az egyébként is változtatásra ítélt Alkotmány védelme, mint a...

Trackback: Fantasztikum a Palotában 2010.10.30. 11:05:42

                 Három perc TV-tornával jobban jártunk volna. ".... a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új Alkotmányban fel...

Trackback: Jogbiztonság és verbális terelés 2010.10.30. 10:52:09

Az elmúlt napokban nagy vihart kavaró alkotmánymódosítási ügy a médiában és a sajtóban számos vitát és interjút olvashattunk / hallgathattunk végig. A legjobban talán azokra lehettünk kíváncsiak, amikor a Kormány valamelyik szócsövét vagy a Fidesz prom...

Trackback: Pali bácsi bábszínháza 2010.10.30. 09:50:28

Az első előadás váratlanul jött szembe. Nem váltottunk rá jegyet, mégis benne voltunk a közepében. Már nyolc éve elhangzott a figyelmeztetés: támadnak a múlt sötét erői. Ekkor tűnt fel Pali bácsi ismét, akkor még a háttérben. Mindjárt felismertem és tu...

Trackback: Megy a dezinformáció... 2010.10.30. 09:18:27

Orbán Viktor maszatol. A Zemberek Zembere meg tercel neki.Kedves tudatlan zemberek! Nem az a kérdés az AB határozata kapcsán, hogy erkölcsös-e hatalmas összegű végkielégítéseket kifizetni úgy, hogy az illetőt később visszahívják külsős tanácsadónak.Nem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2010.10.30. 19:28:35

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Tévedsz! Ebben a leggusztustalanabb Schmitt Pál.
Sólyom most a Köztársasági elnök? Nem! Akkor meg?
Ne legyél elfogult Schmittel, mert nem érdemli meg:)
Ja és nem volt kommunizmus!!!!

Táskás Tóni 2010.10.30. 19:28:51

@Kicsit Karcos: A 300 ft vizitdíj miatt harcosként álltál ki, a 3000 milliárd mnyp nem érdekel , igaz.

R1200Gs 2010.10.30. 19:30:31

@Kicsit Karcos: nem közpinára gondolok... bebaszás helyett baszás ! bár a jobbja a népnek aki akar gyerkőcöt az baszik az 50 litykó páleszre is.. Hagyják élni a középosztályt és a kisvállalkozókat is ennyi a trükk
Bár szalai annuska lehetne közpina ,hisz erotikus újságtól indult.. akinek meg tele a fasza mindennel az verhesse belé..olyan rusnya ,h még örülne is neki..

Táskás Tóni 2010.10.30. 19:33:12

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Igen október 23-án mélységese4n el kellett volna ítélni a csürhét . Pintér mostanában állást foglalt, azt mondta ,hogy Gergényi nem hibázott.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 19:34:25

@Táskás Tóni: szerintem maradjunk annál a jól bevált felállásnál, kedves borsosalmák / andris55 / Krokodilos Tóni / G. Zsolti stb., hogy írod a szokásos faszságaidat a legújabb MSZP-brosúrákból, én meg elkuncogok rajtuk:) Orbán extatiusan kuorékol euro 2010 mikor? Jobban áll neked az index-fórumos stílus:) Sajnos oda már nem írok:(

Táskás Tóni 2010.10.30. 19:36:13

@Kicsit Karcos: Ha Orbán a fejedre szarik , Téged még az sem tántorít el , nemhogy én.

R1200Gs 2010.10.30. 19:40:18

@Kicsit Karcos: kiábrándítalak wazze.. indexre írsz.. ott volt címlapon a blog...de írj nyugodtan ,hisz visszaírunk:-)

Táskás Tóni 2010.10.30. 19:41:19

@Horizont: Nem kellene meghúzni a vészféket , ha a kormánynak akciótervek helyett lenne 4-8-évre szóló gazdpol, koncepciója.Nézz már rá Matolcsira az hülyébb , mint az összes miniszter együttvéve. Mit gondolsz Orbán miért bízza rá az ország vezetését ,mert hajlandó részt venni Orbán ámokfutásában.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 19:41:57

@R1200Gs: nofene, csak nem még egy borsosalmák?:D

R1200Gs 2010.10.30. 19:42:34

@Kicsit Karcos: karcos karcos kevesebb karcost!! kezdtelek megkedvelni ,de az ,hogy azt sem tudod hova írsz...
baszki de nagy fasz vagy!

R1200Gs 2010.10.30. 19:44:56

@Kicsit Karcos: jó a kép rólad .-) sztem már itt sem vagy szomjas...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.30. 19:56:54

@Virág et.:

Viktorék abban a hitben vannak, hogy most már örökké ők lesznek kormányon.
A híveik abban hisznek, hogy hatalmukat mindig jóra fogják használni.
Na de mi van ha valahogy valamikor visszajön a Feri? Akkor ő is azt csinál, amit akar, nem lesz felette kontroll. Az gondolom már nem tetszene ennyire a mostani helyeslőknek.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 20:00:37

@laspalmas: nem hülyék Viktorék, tudják, hogy az a pár fő, aki a 2/3-ukat adja, hamar el fog kopni. Éppen ezért átnyomják az összes cinkes dolgot még a ciklus elején, aztán lesz majd egy olyan új alkotmány, ami ellenzékből is megfelelő lesz majd nekik. Utána már csak arra kell figyelniük, hogy a feles többségük kitartson a ciklus végéig, meg persze hogy meg tudják nyerni a következő választást is.

picur3ka 2010.10.30. 20:03:41

@jágör68:

Igy van. Nem jogallam, hanem jogaszallam. Ezert veri itt a nyalat Virag elvtars, semmi masert.

Marcellusca 2010.10.30. 20:07:44

@Horizont: Egy percig sem volt kérdés, hogy ki fog nyerni.
Ezt mindenki tudta. Szerintem azt is, hogy mennyivel.

Én arra utaltam, hogy egy szemernyi alázat, visszafogottság sincs a fityiszesekben.
Csak pofátlan, arrogáns és nagyon arrogáns banda. És mindent erővel, dacból akar elintézni.
Mint egy durcás kisgyerek. Csakazértisazleszamiténakarok!

Ez a reakciójuk is ezt tükrözi.
Beadtak egy issssszzzzonyat sz@r törvényt, amit kapásból elmeszelt az AB.
És bakker, még azt is megmondták nekik, hogy mit változtassanak rajta, hogy jó legyen.
De NEEEEEM!
Nehogymár nekik megmondják, mit, hogy csináljanak!
Ahelyett, hogy megfontolták volna, hogy ez a törvény ne "fűnyíró" legyen (ne vegye egy kalap alá a 30 év után végkielégítést kapó pedagógust a Szalainé-félékkel), durcásan, dacosan és arrogánsán neki mentek - az addig általuk Istenített - AB-nek.

Pedig ezt lehetett volna szépen, kulturáltan, csendben is megtenni.
Kicsit átfogalmazzák a tövényt, közben elfogadtatják az AB megnyírbálásáról szólót is.
Ennyi.
De neeeeem, ők a fityiszesek és nekik mindent lehet.

Csak, nehogy nagy pofáraesés legyen a vége! :DDDD

picur3ka 2010.10.30. 20:07:52

@Horizont:

Pihenj le! Nem kozt-i elnok, szoval ne pofazzek bele!

picur3ka 2010.10.30. 20:09:15

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Azok anarchistak vagy nihilistak. Rombolas.

R1200Gs 2010.10.30. 20:09:19

@Kicsit Karcos: ugye ugye karcos... nem igazi a 2/3-ad Jól szólsz.. hamar elkopnak csak addíg olyanok ,mint egy elszabadult lánkerék... mindent összebasznak..

Borenbukk 2010.10.30. 20:12:15

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Eeeee... Ez most komoly, vagy csak megjatszod? A "kenytelen volt felugrani" azt jelenti: szuksegesnek erezte.

"Alkotmánybíróság pár hónapja közölte az illetékes parlamenti bizottsággal, hogy a jövőben n e m kíván népszavazási kérdésekkel foglalkozni." Ez pedig zsenialis. En a helyedben jelentkeznek Szijarto helyere. Ez siman ubereli Tompika mutatvanyat: valasztas2006.origo.hu/20060302gyurcsany.html

bagamoyo 2010.10.30. 20:16:08

majd a szalaipanni jól legatterolja a te kis vastagbőrű blogodat!!
osztakkor jól mektudod, hogy az istent vikinek híjják!!!

Marcellusca 2010.10.30. 20:21:25

@Marcellusca: Ja, még annyi.
Az egésztől olyan érzésem van, mintha gyerekeket néznék a játszótéren, a homokozó mellett.

Eddig a Pirosak játszhattak a homokozóban és őket felügyelték a Fehérek. Most végre jöhettek a Narancsosok és most ők játszhatnak, és továbbra is a Fehérek felügyelik őket.
Kitalálják, hogy építenek homokvárat. Meg is csinálják a Narancsosok, nagyon tetszik nekik, és nem is foglalkoznak azzal, hogy a Pirosok mit kiabálnak kívülről, elvégre nincsenek már játékban.
Igenám, de a Fehérek is úgy gondolják, hogy ez nem az, mint amiről a játék szól.
A nagy homokfallosz nem egyenlő a homokvárral, ezért a Fehérek úgy döntenek, hogy nem fogadják el az "építményt", mint homokvár, mert ez nem az.
(Zárójelben: még azt is megmondják, hogy hol és mennyit kellene módosítani, hogy nekik is tessen.)
Erre a Narancsosok durcásan, dacosan, toporzékolva, hisztizve és ebből táplálkozó arroganciával úgy döntenek, hogy innentől nem ítészkedhetnek a Fehérek, ne rontsák el az ő játékukat. Pedig milyen jók voltak ők, mikor a Pirosok orrára koppintottak, rendet rakva közöttük.
De az ő játékukat akkor se tegyék tönkre.
Úgyhogy úgy alakítják a játékszabályokat, hogy a Fehérek ezentól csak nézhetik, hogy újra felállítják a homokfalloszt, de véleményt nem mondhatnak róla.

És akinek nem tetszik a Narancsosok fallosza, az bekaphatja!

kej 2010.10.30. 20:31:23

@Kicsit Karcos: ott, hogy viktor milliószor bejelentette, hogy fe akarja számolni, megszünteti a három pillérű nyugdíj rendszert. márpedig ott van néhány embertől összegyűlt 2700 milliárd, ami nem az állambácsié. és ugye véletlenül sem gondolod, hogy valaha is bevezetik ebben az országban az egyéni nyugdíjszámlát, amit 20 éve képtelenek

Kicsit Karcos 2010.10.30. 20:35:30

A kommunisták több mint kilencven éves beágyazódottsága, amiből 54-57 évet hatalomban, 42 évet teljhatalomban, és csak néhány évet börtönben töltöttek, természetesen nem tűnik el néhány éven belül, úgymond varázsütésre. Egykori szimpatizánsaik inkább belülről hasonulnak meg, minthogy a külvilág számára is érzékeltessék, leszámoltak a szélsőbaloldali eszmékkel és böszmékkel. Lekötelezettjeik, illetve az általuk egész életükre megfélemlítettek megzsaroltak ma is nagy számban élnek közöttünk, ami mind-mind a kommunista múlt végképp eltörlését nehezíti. A kriptokommunista tábor sztárja, a vörös csillag legalizálásáért sokat tett ügyvéd például ma a MAL Zrt. megkárosítottjainak érdekeit "védi". Elegen vannak még mindig, és erősek. Ne feledjük, hogyan csalták el az 1948-as választásokat, aminek következtében 42 + 12 évig a nyakunkra kerültek, és hogy hogyan ajvékoltak mindannyiszor, ahányszor nem a közvetlen irányításuk alá tartozó csapatot a választók többsége kormányra emelt. Ne feledjük nemzetközi kapcsolataikat a Vörös Hadseregtől a Human Rights Firsthöz hasonló megmondószervezetekig. Vigyázni kell velük, mert az elbizakodottságnál nagyobb hibát elkövetni a kommunistákkal szemben sem lehet.

2010.10.30. 20:38:12

A köztársasági elnök nem gátolhatja meg egy törvénymódosítás keresztülvitelét. Nem az ő hatásköre. A törvényalkotás a parlament hatásköre, azok utólagos felülvizsgálata meg az alkotmánybíróságé. Az elnök elsődleges feladata a választások és kormányalakítások felügyelete.

@laspalmas: szerintem ezek most már tényleg örökké hatalmon akarnak lenni. 2,7 millió nari-droid majd tapsikol nekik, a többi 7 millió meg szív.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 20:39:28

@kej: röviden, nem nyúlnak bele az általam mutatott szerződésbe. De akkor mire a nagy alkotmányossági sírás-rívás? A MANYUP-oknak sincsenek ilyen jellegű kifogásaik, az államnak sem. Vagy jobban hangzik az "alkotmány bedöntése" és az ilyesféle lózungok, mint egy szerény "nem értek vele egyet" vagy egy karcosabb "menjenek a faszomba"?

Táskás Tóni 2010.10.30. 21:31:31

@Marcellusca: Azért csinálják így , mert kell nekik a mnyp 3000 milliárdja.Ugyanúgy hátulról csinálják , ahogy a komplett fidesz kar a furulyás Selmecivel.Ha megnyirbálják az AB jogkörét , akkor a mnyp -akról sem lehet szavazni.Utána meg szépen mindenféle akciótervbe belenyomják a pénzt , mert a gazd pol-juk.= 00

Táskás Tóni 2010.10.30. 21:34:10

@Marcellusca: Kapja be a narancsosok falloszát az aki rájuk szavazott. Naponta pedig élvezzen a NENYI-re.

Énbagoly 2010.10.30. 21:37:52

Bocs, de ezt a bohócot én nem hallgattam meg, elég volt olvasni. De ki gondolta ugyan, hogy ennek a jólfésült bábnak valaha is önálló véleménye lesz? Á...

2010.10.30. 21:57:02

@Táskás Tóni: összefoglalták már ezt: Megyesi Gusztáv: Mit kívánt a magyar nemzet?
Minthogy a hírek szerint a közeljövőben mindenféle elemek és csoportosulások tüntetéseket szerveznek a kormány ellen, kötelességünk emlékeztetni az olvasót, hogy amikor napra pontosan fél évvel ezelőtt megérkeztek az Országos Választási Irodához az utolsó külképviseleteken leadott szavazatok is, végérvényesen eldőlt, hogy az emberek új, igazságos Magyarországot akarnak, s felhatalmazzák a kormányt ennek megvalósítására.
Más szóval a nemzeti ügyek kormányának minden döntése mögött a nép akarata áll, amelytől, ha akarna se térhetne el. Pontosan fél évvel ezelőtt a magyar nemzet egy emberként (egészen pontosan kétharmad emberként, de nyugodtan kerekíthetünk) kérte, sőt követelte az új kormánytól, hogy – miután az ország valamennyi fedett helyét teliragasztotta a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozattal, azonnali hatállyal számolja fel a társadalmi igazságtalanságokat. Ennek jegyében az egykulcsos adóval érje el, hogy a bruttó 220 ezer Ft alatt keresők ezután évente 55 ezer forinttal vigyenek haza kevesebbet, míg az állami vállalatok vezetőinél törölje el az előző kormány által húzott kétmilliós felső határt. Ezzel egyidejűleg, az ország válságos helyzetére való tekintettel, havi átlagban 140 ezer forinttal növelje az országgyűlési képviselők keresetét, s tegye lehetővé, hogy költségelszámolásként akár 742 ezer forintot is fölvehessenek. A nép külön záradékban kérte, hogy Orbán, Semjén, illetve Kövér képviselők havi jövedelme legalább 240, de inkább 300 ezer forinttal emelkedjék.
– A kommunistákban végképp csalódott nyugdíjasok kifejezett kérése az volt, hogy a statisztikai adatok alapján esedékes idei 1,1 százalékos nyugdíjkorrekció helyett mindössze 0,6 százalék emelést kapjanak. Ezt kompenzálandó javasolták, hogy a miniszterelnök viszont minimum tízmilliárd forintért Európa-hírű nemzeti magántestőrséget alapítson maga körül, a személye körül forgó köztársasági elnök és családja pedig örök életre szóló gépkocsit kapjon sofőrrel házzal, személyzettel, két titkárral.
– A magyar nemzet egyöntetűen kinyilvánította akaratát, hogy a kormány a visszaszerzett nemzeti önrendelkezés birtokában vegye el az emberektől a nyugdíjra félretett pénzüket és bánjon vele tetszése szerint, majd egy-két nyilvános fórumon tett kijelentésével fingassa meg a devizahiteleseket, de úgy, hogy arról kolduljanak, miközben a legalább harminc éve dolgozó orvosok, tanárok és egyéb közalkalmazottak kedvét a különadóval vegye el az élettől. A nép kizárólagos óhaja volt az is, hogy ezután az ország valamennyi köztisztviselőjét, ideértve az ügyintézőket, titkárnőket, portásokat, előadókat, hivatalsegédeket stb. azonnali hatállyal, indoklás nélkül ki lehessen rúgni, de úgy, hogy akik maradnak, azok se kaphassanak egy fillér jutalmat sem.
– A magyar nép felhatalmazta a kormányt, hogy honvédelmi alapon tetszése szerint bárkitől elvegye a vagyonát, a nyakába biztost ültessen, hogy a minisztériumaiban az előző kormány 84 embere helyett 134 vezetőt alkalmazzon 260 millió forint többletköltséggel, hogy a takarékossági okokból létrehozott Nemzeti Erőforrás Minisztériumában párhuzamosan működtesse a régi apparátust a frissen fölvett Fidesz-káderekkel, míg azok be nem tanulnak.
– A nép számára evidencia volt az Alkotmánybíróság megrendszabályozása, a szakszervezetek, mindenféle érdekvédők és -egyeztetők elhajtása, ugyanígy azoknak a városoknak a megbüntetése is, amelyek élére függetleneket s egyéb hasonszőrű bűnözőket választott a lakosság. A nép kifejezett kívánalma volt az is, hogy a bűnmegelőzés jegyében cukorkalopásért tettenért 16 éves diáklányokkal rakják teli a megnyitott börtönöket, s hogy az ország valamennyi állami objektumát Pintér belügyminiszter volt cége őrizze. Az egyetemisták kifejezett kérése volt a hallgatói önkormányzatok jogainak csaknem teljes elvonása, a közszolgálati televízió pártalapszervezetté nyilvánítása. Továbbá a magyar nép régi óhaja valósult meg, amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszerében sikerült az Operaház művészeit és karmestereit úgy összezavarni, hogy egyetlen hang se jöjjön ki a torkukon. Ami végül a nemzetközi kapcsolatokat s főleg az országimázst illeti, az IMF, az EU s minden rendű és rangú nemzetközi szervezet embereit a magyar nép nevében mind meg kell várakoztatni, kiröhögni, elhajtani, Amerikát és az egész Nyugatot az anyjába küldeni, majd csak érteni fognak a szóból. Kéretik a tüntetéseken ennek jegyében tüntetni.

picur3ka 2010.10.30. 22:20:34

@Borenbukk

Ezt valaki masnak szantad gondolom, mert semmi ilyet nem irtam.

Ettol fuggetlenul, van benne nemi igazsag, szerintem.

picur3ka 2010.10.30. 22:22:43

@Borenbukk:

Megneztem mar. Ideztem valakit.

Horizont 2010.10.30. 22:38:03

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Nem tehetek róla, de a stílusod mindig kiakaszt! Mi az, hogy "pihenjél le"???
Ha én neked normális hangnemben írok nagyon nehezedre esne úgy válaszolnod?

Kicsit Karcos 2010.10.30. 22:42:29

@csernaja obca: kezd egy kicsit karcos lenni a lemez a bedöntött forintról.

2010-04-09 April 09, Friday 267.7 HUF (választás 1. fordulója)
2010-04-23 April 23, Friday 264.45 HUF (választás 2. fordulója)
2010-05-28 May 28, Friday 273.93 HUF (kormányalakítás)
2010-10-29 October 29, Friday 271.759 HUF (legutóbbi)

Főleg ehhez képest:

2009-03-06 March 06, Friday 316.501 HUF

1 vagy 2 százalékos romlásról szól még mindig a bedöntős ajvék?

www.x-rates.com/cgi-bin/hlookup.cgi

"Ennek jegyében az egykulcsos adóval érje el, hogy a bruttó 220 ezer Ft alatt keresők ezután évente 55 ezer forinttal vigyenek haza kevesebbet"

Forrás?

"az állami vállalatok vezetőinél törölje el az előző kormány által húzott kétmilliós felső határt"

Helyes, a fizetési plafon ősi oláh szokás. Ez persze nem tévesztendő össze a különféle segíjkék plafonozásával. Aki nem dolgozik jól, azt meg ki kell rúgni (ha lehet ugye - ha nem lehet, akkor inkább plafon, mint sztárfizetés, ld. Simor).

"A kommunistákban végképp csalódott nyugdíjasok kifejezett kérése az volt, hogy a statisztikai adatok alapján esedékes idei 1,1 százalékos nyugdíjkorrekció helyett mindössze 0,6 százalék emelést kapjanak."

Helyes, ld. segíjkeplafon. Én korlátoznám a nettó átlagbér összegében az ország gazdasági helyzetére tekintettel. Az esedékesség szóval meg nem égetném magam, az inaktívok ellátmánya nem jár, hanem jó esetben jut. Ha az adóért cserébe ilyen MÁV-ot kapunk, amilyet, akkor talán nem kéne a nyugdíjat valami kivételesen erősen járó jogként kezelni, ami a járulékokért cserébe jobban jár, mint amilyen közszolgáltatások eddig jutottak a befizetett horribilis adókért cserébe.

"a kormány a visszaszerzett nemzeti önrendelkezés birtokában vegye el az emberektől a nyugdíjra félretett pénzüket és bánjon vele tetszése szerint"

Ha most elveszik, akkor 12 éve is elvették, mert akkor is az egyik zseb helyett a másikba irányították át. Most meg a másikból megy az egyikbe, a közös bennük, hogy egyik sem a saját zsebe a befizetőnek.

"Európa-hírű nemzeti magántestőrség"

Ja.

"a legalább harminc éve dolgozó orvosok, tanárok és egyéb közalkalmazottak kedvét a különadóval vegye el az élettől"

Már amelyiknek volt akkora fizetése. Amelyiknek volt, attól nem szabad elvenni, ezzel egyetértek, a legalulfizetettebb szakmákra hivatkozással történő durrogtatással viszont nem.

"honvédelmi alapon tetszése szerint bárkitől elvegye a vagyonát, a nyakába biztost ültessen"

Eddig egy ilyen volt, az helyes volt.

"szakszervezetek, mindenféle érdekvédők és -egyeztetők elhajtása"

Több mint helyes, lehúzós geci banda mind, semmi szükség rájuk. Munkajogi kérdésekben a bíróság az illetékes, a többiben meg a piac.

" azoknak a városoknak a megbüntetése is, amelyek élére függetleneket s egyéb hasonszőrű bűnözőket választott a lakosság"

Forrás?

"cukorkalopásért tettenért 16 éves diáklányokkal rakják teli a megnyitott börtönöket"

A lopás kriminalizálásával maximálisan egyetértek, de a fiatalkorúak helyett a szüleiket vonnám felelősségre, a többi a család belügye.

" a hallgatói önkormányzatok jogainak csaknem teljes elvonása"

Nagyon helyes, léhűtő banda mind hatoddiplomás képzésre járó öregdiákokkal, még egy teljesen értelmetlen szakszervezet.

"a közszolgálati televízió pártalapszervezetté nyilvánítása"

Jaj.

"az IMF, az EU s minden rendű és rangú nemzetközi szervezet embereit a magyar nép nevében mind meg kell várakoztatni, kiröhögni, elhajtani"

Az IMF-éit feltétlenül, az EU-val viszont hol volt ilyen?

"Amerikát és az egész Nyugatot az anyjába küldeni"

Forrás?

Elég gyenge iromány, olyan kaszinótojásos:(

Mr. Acid 2010.10.30. 23:09:34

@Kicsit Karcos: én csak ehhez szólnék hozzá.

"Ha most elveszik, akkor 12 éve is elvették, mert akkor is az egyik zseb helyett a másikba irányították át. Most meg a másikból megy az egyikbe, a közös bennük, hogy egyik sem a saját zsebe a befizetőnek."

A magánnyugdíjpénztárakkal elindult egy folyamat, amelyben a magánnyugdíjpénztár-tag megpróbálta magát függetleníteni az ország az ő nyugdíjba vonulásakor létező, avagy nem létező gazdasági helyzetétől. Jelen pillanatban nagyon úgy néz ki, hogy aki előtt még legalább 20 év munkaviszony áll, az nagyon meg fogja szívni. Az ország egyes részein a csecsemők 1/3-át, olykor 1/2-ét is kiteszi a putriba, gettóba születők száma, akikkel az elmúlt 20 évben nem sikerült semmit se csinálni, és sanszos, hogy még egy darabig nem is fog sikerülni rendes embert csinálni belőlük.E z azt jelenti, hogy radikálisan csökkenni fog a munkavállalók, és nőni a különböző szociális ellátásra szorulók száma. A jelenlegi állami nyugdíjrendszerrel ezt a jövendőben nagyon valószínűleg kialakuló helyzetet nem, illetve csak az akkori nyugdíjak erős csökkentésével lehet majd kezelni. Mindenki meg fogja szívni, talán még a segélyesek is.
Még egy apróság: ha jól tudom, ha a nyugdíjkorhatár elérése előtt hunyt el egy magánnyugdíjpénztár-tag, akkor a számláján addig felgyűlt összeget a hozzátartozói örökölhették.
Én nagyon, nagyon rossz ötletnek tartom a kormány nyugdíj-politikáját.

Kicsit Karcos 2010.10.30. 23:31:10

@Mr. Acid:

A helyzetértékeléssel természetesen egyetértek.

Azzal nem, hogy a MANYUP-ok sorsa független lenne az ország sorsától, már csak azért sem, mert magyar államkötvényben tartják az általuk kezelt pénz nagyját, ami után mellesleg szorgalmasan fizethetik az adófizetők a kamatokat.

Azzal a megközelítéssel sem értek egyet, hogy 'az állam rossz gazda' axiómából levezetve MANYUP-okra bízzuk a nyugdíjakat, in-kalokra a biztonságot, e.onokra az energiaellátást, és a többi. Szerintem a stratégiai ágazatoknak, intézményeknek állami kézben kell lenniük / oda kell kerülniük / abban kell maradniuk, és a nyugdíj is ilyen. Bizonyos területeken egyszerűen nem adhatja fel szerintem az ország az önrendelkezést, mert egy élet kifutása alatt eddig mindig volt legalább egy olyan esemény az ország hosszú történelmében, amikor ez megbosszulta / könnyen megbosszulhatta volna magát. Ezekben szerintem egyszerűen nem hagyhatunk zsarolási potenciált az országéval összemérhető érdekérvényesítési képességű vállalatoknak.

"Még egy apróság: ha jól tudom, ha a nyugdíjkorhatár elérése előtt hunyt el egy magánnyugdíjpénztár-tag, akkor a számláján addig felgyűlt összeget a hozzátartozói örökölhették. "

Semmi akadálya annak, hogy ez az állami rendszerben így legyen, hiszen a MANYUP-okban is azért van ez így, mert az állam erre kötelezte őket. Hasonló amúgy most is van az állami rendszerben, mégpedig az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás, de ezeknek az a szépséghibája, hogy nincs egyéni számlavezetés, ami szintén szükséges lenne, és magával vonná jó esetben a szolidaritás egyablakossá tételét (ld. még: magánszemélyek csődje és csődvédelme) a jelenlegi segíjkehálózat helyett.

Kicsit Karcos 2010.10.31. 00:07:14

Játék:

Van egy munkavállaló, aki 40 éven át folyamatos jogviszonyban minden hónapban 200 ezer forint bruttót keres jelenértéken (végig jelenértékkel számolunk).

Ezután minden hónapban befizet ő és a munkaadója havi 50 ezer forintot a nyugdíjalapba, vagyis évente 600 ezer forintot, 40 év alatt 24 millió forintot.

A 24 millió forintból kap egy lakást a nyugdíjalaptól, amit havi 120 ezer forintért kiad, ennyi lesz a nyugdíja.

Igen ám, de a 40 év során így átlagosan 12 millió forintja lesz a nyugdíjalapban, amiből havi 60 ezer forintot ki tud fejni az alap lakáskiadással.

40 év alatt a havi 60 ezer forint az újabb 28 millió 800 ezer forint, vagyis összesen így már 24 + 28,8 = 52,8 millió forint halmozódik fel a 40 év alatt, amiből lakást véve havi 264 ezer forintos nyugdíj biztosítható az illető élete végéig, és az aranytojást tojó tyúk ezután még örökölhetővé is válik.

Kérdés: hol a hiba a számításban?

Táskás Tóni 2010.10.31. 00:15:27

@csernaja obca: Inkább ezt kellene kitenni a NENYI helyett.

megmondomdom 2010.10.31. 00:17:36

Ügyes ez a Schmitt Palcsika! Valahogy világéletében a rendszer kegyeltje volt. A Kádár-korszakban igazgató volt és 12 évig a Lázát-kormány miniszterhelyettese, na meg MOB elnöke. Utána nagykövetecske, az Antall-, a Horn- és az Orbán-Torgyán-kormány alatt. Most pedig lássatok csodát, Köztársasági Elnök. Be kellene vezetni a puhatestűek közé a "scmittpál"-osztályt!:)

Táskás Tóni 2010.10.31. 00:19:52

@Kicsit Karcos: Nézd meg a 2011-.es ktgvetést és jelezd , ha bármi "forradalmit" látsz benne azon kívül , hogy betervezik az mnyp pénzek egy részének a felhasználását.Hol van önkormányzati reform , egészségügyi reform, állam saját ktg-einek lefaragása....Üvölteni van kedvem.

Táskás Tóni 2010.10.31. 00:24:34

@megmondomdom: És mint vallásos bibliaolvasó ember egész életében kurvapecér volt , állandóan fiatal pipiket hajkurászott.Biztos forrásból tudom ,egy üldözött mesélte nagy undorral tekintettel májfoltos rágcsafogú Smittpalibá-ra

megmondomdom 2010.10.31. 00:25:00

@Táskás Tóni: Nincs itt lófasz se, csak diktatúra építése. Kivetett ideiglenes különadókkal, a nyugdíjpénztárak lenyúlásával nem lehet rendbe tenni az országot. Strukturális reformok nincsenek, csak kapkodás.

Táskás Tóni 2010.10.31. 00:26:00

@Mr. Acid: A kormány nyugdíjpolitikája nem rossz, hanem pofátlan és gusztustalan.

megmondomdom 2010.10.31. 00:26:06

@Táskás Tóni: Ezt a tulajdonságát helyeslem!:) Nincs finoman a friss pipihúsnál! Azért ne álszenteskedjünk! A puncit kéretik komolyan venni! :P

Táskás Tóni 2010.10.31. 00:33:53

@megmondomdom: Akcióterv rohamok kapják el Orbánt , a sok barom meg asszisztál hozzá. Gerinctelen Lázár Smittpali bólogat Matolcsi végrehajt Szijjártóbol már szinte folyik az okádék Navracsics pedig kussol.A szakemberek pedig eltüntek a kormány közeléből, már a Századvégre sem hallgatnak.Gondolom 2011-ben Orbán az EU-ban is jól megkeveri a szart.

Táskás Tóni 2010.10.31. 00:36:27

@megmondomdom: Valóban ez az egyetlen érdeme , csak akkor nem kellene álszenteskedni .
Tőkés is a bordélyaknak örül a legjobban Brüsszelben , ha jól tudom már el is vált,

Kicsit Karcos 2010.10.31. 02:15:28

@mavo: én nem írtam sehol évi átlagról, én 40 év átlagáról írtam. Te írtál évi átlagról, azt hittem, elírtad. Ha viszont nem írtam évi átlagról, akkor mi a faszság a levezetésben?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.31. 02:19:36

@Kicsit Karcos:

"Igen ám, de a 40 év során így átlagosan 12 millió forintja lesz a nyugdíjalapban, amiből havi 60 ezer forintot ki tud fejni az alap lakáskiadással."

lolz. a számítás alapján ugye akkor már évi átlagban már 26,4 misije van, amiből ugye 132 ezret tud kiszedni, ami kerekítve még 63 millió, tehát már 116 milliója van, aminek a 40 évre leosztott átlaga 58 millió, amiből 290-et tud évente kivenni, és így tovább.

csak tudnám, mi a faszt akarsz ezzel a baromsággal bizonyítani.

főleg, hogy bármennyire is tagadod, matolcsy feketén-fehéren kimondta, a manyupokat meg akarják szüntetni, a pénzt átrakni az állam zsebikéjébe, és a várt ~ 3000 milliárdból rögvest el akarnak baszni 500 milliárdot.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.31. 02:21:12

@Táskás Tóni:

leszarom, ha smittpaja sankt pauli összes kurváját meghágja, tőlem akár 24 óra alatt is. nem ettől szar ke.

Kicsit Karcos 2010.10.31. 02:48:06

@mavo:

"a számítás alapján ugye akkor már évi átlagban már 26,4 misije van, amiből ugye 132 ezret tud kiszedni"

Nem jó a megfejtésed, duplán akarod fejni a tehenet:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.31. 02:53:55

@Kicsit Karcos:

ez csak a legdurvább hiba következménye. az évi átlag fedőnevű faszsággal indul a hülyeség.
és továbbra sem látom, mi a faszt akarsz ezzel a zagyvasággal bizonyítani.

redjohn 2010.10.31. 05:19:23

@Atro:
Az események tükrében, csak azt tudom írni, nagyon optimista vagy. Te még bízol benne, hogy 3 és félév után lesznek választások Magyarországon??

redjohn 2010.10.31. 06:25:39

"Gyerekek!"
A fidesz nagyon is tisztában volt azzal, hogy a 98%-os adót az AB megsemmisíti!! Ez volt a csalitörvény ahhoz, hogy ők a -nép szimpátiájában, no meg a több tíz/száz milliós végkielégítések miatti felháborodásában bízva- felszámolják az AB-t, mert úgy mond, a tisztességtelen végkielégítések megadóztatásának útjába áll!! Ha ez megtörténik, szabad a vásár, bármit megtehetnek majd!! Az alkotmányt is a saját szájuk íze szerint fogják átírni, azt is megérhetjük még, hogy eltörlik a népszavazást és a végén már csak látszat választásokat fognak tartani!!!

Apropó tisztességtelen: számomra a politikusok tiszteletdíja és költségtérítése is tisztességtelen!!!! Emlékezzetek csak rá, hogy nem vállalták a népszavazást -összeborult akkor mind a két oldal és nagy egyetértésben- hirtelenjében alakítottak egy kicsit a rendszeren, ami azt dobta ki, hogy még több pénzt tehetnek zsebre!!!!!!!!!!!!!!!!!! Vannak olyanok akik ráadásul több csatornán keresztűl gyarapodnak!!!!!!!!!!!!!! - tisztességtelenül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

tintamin 2010.10.31. 07:14:12

Schmitt Pali bácsi, a jó motor.

Hahaha, hogy ment a bizonygatás a választások előtt, hogy Viktorunknál nagyobb demokratát még nem szartak e Földre. Hát most most villantott a csóka párat, hogy mégsincs ez így.
Nem olyan fontos az a kurva demokrácia.
Fújfúj demokrácia.

Demokrácia nélkül is működik az ország.
És milyen igaza van.

Ha ezek egyszer elzavaródnak, azt országszanálásnak fogjuk hívni, mert amekkora lendülettel jöttek, akkorával fognak menni is..

2010.10.31. 08:12:14

@Kicsit Karcos: van egy pár hiba. Először is egy 200 brutós bér után nem 50e megy az MNYP-be, hanem 16e, vagyis összesen 7.7 millió, ami nagyjából egy panelkuckóra elég, azt ugyan ki nem adod ki 120e-ért senkinek! (Megjegyzem egyébként sem könnyű havi 120-ért kiadni bármit is.) Ha meg feléled, akkor a 7,7 millió nyugdíjalapból ha változatlan életszínvonalon mellett 3,2 évre elég. Vagyis ha 65 év a nyugdíjkorhatár, és 68,2 éves koránál tovább él az ürge, akkor utána elfogyott, nincs nyugdíja, mehet koldulni, vagy csicskának koszt-kvartélyért egy c típusú családhoz. Hát ez a baj a MNYP-vel, ezért találták azt ki, hogy aki elpatkol, annak a nyugdíjalapját osszák föl a többi között, a helyett, hogy kifizetnék az örököseinek.

@Mr. Acid: így biza, amikor a kollégám 30 éves lánya hirtelen meghalt az eljegyzési bankettjén, a magánnyugdíjpénztár fizetett, és pont kifért belőle a temetés. (Ami egyébként külön megérne egy postot, mert majdnem utána halt az öreg, amikor meglátta, milyen tételek vannak a számlán, és hogy félmillió lett a vége, pedig még tűzoltózenekar sem muzsikált hozzá.)

Marcellusca 2010.10.31. 09:43:10

@Táskás Tóni: Ámen!

@csernaja obca: Hát, ezt szépen összefoglaltad. :)
Azért lehetett volna azzal kezdeni, hogy mit mondtak 2006 óta, miket mondtak (ha egyáltalán méltóztattak megszólalni) a kampányok során. :D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.10.31. 09:46:11

Zero! Primér forrás lettél a Kaccsolaton? Ezt is megértük!

Kicsit Karcos 2010.10.31. 09:52:54

@mavo: én nem írtam évi átlagot, 40 évi átlagot írtam. Te írtál ilyet, azt hittem, csak elírtad. Akkor mi a faszság a levezetésben #2?

@csernaja obca: mindegy, most mennyi megy, egyébként most több megy állami + mnyp-be, mint amennyivel számoltam. 24 milliós lakás helyett számolhatsz 3 db. 8 millióssal is, amit 3 * 40 ezerért adsz ki havonta, a lényegen nem változtat.

2010.10.31. 10:42:15

@Kicsit Karcos: Sajnos tévedsz. Összesen 19e megy nyugdíjra, ebből 16 az MNYP. Íme részletesen:

Bruttó havi munkabér:200.000 Ft
Munkaadói egészségbiztosítási járulék (3%):6.000 Ft
Munkaadói TB járulék (24%):48.000 Ft
Szakképzési alap hozzájárulás (1,5%):3.000 Ft
Munkavállalói járulék (1,5%):3.000 Ft
Munkavállalói eü-i járulék (6%): 12.000 Ft
*Állami nyugdíjjárulék (1,5%):3.000 Ft*
*Magánnyugdíjpénztári befizetés (8%):16.000 Ft*
Számított SZJA:43.180 Ft
Összes adó:28.080 Ft
Adójóváírás:15.100 Ft
Havi összes levonás a bruttó bérből:62.080 Ft
Havi összes munkaadói járulék:57.000 Ft
Összesen havonta az államnak fizetendő:119.080 Ft
Munkaadó összes havi költsége:257.000 Ft
Nettó havi munkabér:137.920 Ft

jágör68 2010.10.31. 11:08:11

Hűha... Megin veszékybe a demoggráccijja?
Mentek Gyurcsótánnyal tüntetni?

jágör68 2010.10.31. 11:28:26

Milyen jó, hogy van ez a szűrés gomb
"katt" a csíz nevű baromra...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.31. 11:30:45

@csíz

használd a szabit szájmosásra

Táskás Tóni 2010.10.31. 11:35:41

@jágör68: Matolcsi Szijjártó Smittpalibá Lázár Meggyes Orbán Semjén-ez az izlésed , erre büszke lehetsz

2010.10.31. 14:00:00

@Rwindx: TB =/= nyugdíj. Persze át lehet csoportosítani, de akkor mi lesz a kórházakkal?

trojka 2010.10.31. 18:02:54

Pali bá nem a Magyar Nép, hanem a FIDESZ mellett áll...a kettö nem ugyanaz, már rájöhetett, aki nem elvakult...

kamasuka 2010.10.31. 18:55:22

@csernaja obca:
7 millió vagy baszott elmenni szavazni, vagy még 8 év ámokfutás után is az MSZPre szavazott, vagy az új platformra a Jobbikra. Bravó! Bokros meg ott ül az EPben.

2010.10.31. 19:04:24

@kamasuka: Miért, kire kellett volna szavazniuk, erre a hatalommániás, aszaltszilva fejű törpére?

pakesz (törölt) 2010.10.31. 20:26:48

Horn Gyula a pufajkas tomegbe lovo nagyobb demokrata volt mint Viktor...

2010.10.31. 21:08:30

@pakesz: nem jól mondod... nem viktor, hanem *viktátor* ;-) orbántakaroggy!

Rwindx 2010.11.01. 00:32:45

@csernaja obca:
Ez nem átcsoportosítás kérdése. A TB valóban nem egyenlő nyugdíj, de a TB járulékok nem egységes valami, azért linkeltem az APEH-et. Az a rész ott biza megy a nyugdíjkasszába. Ha szerinted nem így van, akkor nyilván hülye az APEH, és nem ért az adókhoz járulékokhoz :)

Tudni kell hogy a nyugdíjbefizetéseid durván 3/4 része akkor is az államiba alapba megy ha történetesen épp mnyp tag vagy (ha nem akkor 100%, logikus). Így a nyugdíjad nagyobb része is várhatóan az államtól fog jönni.
Azért is nemértem itt ezt pár napja tartó hypeot azzal hogy "a szemét patás zorbán ellopja a nyugdíjunkat!", mert csak az mnyp-be befizetett járulékból gyakorlatilag mindenki éhenhalna, ha nem lenne állami nyugdíjfolyósítás is mellette, amire értelemszerűen a befizetett járulékok (24% munkaadói, 1.5% munkavállalói) jogosítanak. Persze a sok alulinformált embert könnyen lehet hangulatvezérelni, akiknek eszükbe sem jut utánanézni dolgoknak, mert az igény fel sem merül bennük.

2010.11.01. 10:48:19

@Rwindx: Másodszor is megnéztem a linkedet, jé, csakugyan, a foglalkoztatói járadékokat csaknem teljes egészében a nyuggerekre költjük! Hát igen, ha az mind egyéni nyugdíjszámlákra menne, akkor már egy kicsit derüssebb lenne a kép... de sosem fog, mert momentán abból fizetik a csorgó nyálú párttitkár bácsik meg a lógó mellű traktorosnők napi szükségleteit. Azt egyéni számlákra irányítani nem lehet. Ha máshonnan akarják megteremteni a fedezetét, akkor adóként vetik ki rád, ha meg egyszerűen holnaptól nem folyósítanak nyugdíjat, akkor meg neked kell eltartanod idős szüleidet, sehogy sem lesz több a pénzed.

Rwindx 2010.11.01. 11:18:19

@csernaja obca:
Az állami nyugdíjkasszának még ezzel az aránylag nagy bevétellel is óriási hiánya van (kb 700milliárd/év) köszönhetően az mnypknek, a magasszámú álrokkantnyugdíjasnak, és a 90-es évekbeli nagyon korai nyugdíjazásoknak. Ezt a hiányzó pénzt a költségvetésből egészítik ki, gyakorlatilag hitelből. Részben ezért is faszság az mnyp-k jelenlegi rendszere. Az állam beszedi a járulékot (ugyanannyit mindenkitől) majd egy részét odaadja az mnypnek, aki visszahitelezi az államnak, majd az állam azután a pénz után amit beszedett és átadott még hozamot is fizet újabb hitelekből a feltűnően magas önköltséggel dolgozó mnyp-knek.
Tömören közpénzt adunk magáncégeknek hogy az visszaadja hitelre az államnak. Mivel fix százalékú önköltséggel dolgozik nulla kockázat. Erre szokták azt mondani hogy ügyes.

"abból fizetik a csorgó nyálú párttitkár bácsik meg a lógó mellű traktorosnők napi szükségleteit"
Ez pont tőled nem vártam volna :)

Értelemszerűen, rengeteg átalakításra lenne szükség a nyugdíjrendszerben, de ez most nem a nyugdíjasokért vagy leendő nyugdíjasokért van, hanem azért mert szarban a haza, ezt hajlamosak elfelejteni az emberek. Ha a kormány ezt át tudja vinni, akkor a következő években többszázmiliárdot spórolunk meg a hitelkamatokon, stabilabb lesz a költségvetés, erősödik a forint => devizahitelesek fellélegezhetnek, csökkenni fog az alapkamat => vállalkozások olcsóbban jutnak forgótőkéhez, ami tudja pörgetni a gazdaságot, ergo növekedési pályára áll a gazdaság => növekvő bérek => magasabb nyugdíjak.

A magánnyugdíjrendszernek ettől függetlenül van létjogosultsága, de én azt az önkéntes pénztárakban látom, ahova bárki beléphet saját belátása szerinti összegekkel. Ehhez valóban semmi köze az államnak, mivel ezt a kötelező járulékokon felül fizeti az ember, ha úgy dönt.

Kicsit elkalandoztam, de mindegy.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.01. 18:56:44

@laspalmas:

"Viktorék abban a hitben vannak, hogy most már örökké ők lesznek kormányon.
A híveik abban hisznek, hogy hatalmukat mindig jóra fogják használni.
Na de mi van ha valahogy valamikor visszajön a Feri?"

sátán vs anti-sátán

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.01. 18:57:43

hogy ki a sátán és a hozzá passzoló anti-sátán, az ugye szekértáborfüggő.....

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.01. 19:09:31

turntable pali bácsi, a társadalom forgatója/dj-je/deejay-e...
csak egy kis benzinnel kell megitatni, h
proton-motor-rotorként tehesse az mi neki feladatja ...

"én pali bá én vagyok viktorom demiurgosza"

"Amit gondolok, nyomban materializálódik. Én vagyok az álmom Demiurgosza
Kiprojektálom belső világomat, ezáltal kézzel foghatóvá válik minden, ami a pszichémben lakozik"
[ www.slideshare.net/kulcsi/envedelmi-mechanizmusok-2 ]

ennél többet viktor sem akarhat, ui. ekkor viktor akár palibával akár nélküle már isten.
viktor szerény.
így istennél több, v jobb nem akar lenni (még palibácsijával együtt sem).

trojka 2010.11.01. 19:23:12

nem ertem...ezek megint ki akarnak rugni jopár tizezer embert a közszférábol...akkor hogy a fenebe fognak egymillio munkahelyet teremteni...ez nekem magas...

Horizont 2010.11.01. 19:34:36

@szorokin:
Na, na nem tudhatjuk (még!!) hogy milyen magasra rakta a lécet:DDDDD
"így istennél több, v jobb nem akar lenni " Minden benne van a pakliban....

@trojka: Lehet, hogy megszüntet 1 milliót és csinál 1 milliót és jól fogja érezni magát. Ő.

Horizont 2010.11.01. 20:02:39

Bocsánat, hogy offolok:)
Most olvastam, hogy bezártak 100 embert a nyíregyházi temetőbe, és kitört a pánik. Ki volt írva, hogy nyitvatartás 18-ig és pontban bezártak. Rend a lelke mindennek:))) A temetőben legalábbis:)

2010.11.01. 20:23:57

@Rwindx: "közpénzt adunk magáncégeknek hogy az visszaadja hitelre az államnak. Mivel fix százalékú önköltséggel dolgozik nulla kockázat. Erre szokták azt mondani hogy ügyes." Hihi, érdekes meglátás, de csakugyan így van! Én sosem voltam híve semmiféle privatizációnak, lettlégyen szó aluminium kombinátról, elektromos művekről, orvosi rendelőkről, vagy éppen nyugdíjpénztárról. Amit államilag sem lehet rentábilisan üzemeltetni, az mitől lenne jobb egy pénzéhes magántulajdonos kezében? Nyilvánvaló, hogy a befektető profitját vagy a kundcsaftoknak, vagy a dolgozóknak (vagy mindkettőek) kell megfizetniük. Az állam viszont megengedheti magának, hogy nullszaldóval üzemeltesse mindezeket, neki nem kell profitot termelnie. Szóval azonnali nagyarányú államosítást követelek!

Rwindx 2010.11.01. 20:50:17

@csernaja obca:
Én a mindent államosítani és a mindent a piac kezére két véglet között foglalok állást. Privatizálják mindazt amit nem indokolnak nemzetbiztonsági vagy nemzetgazdasági érdekek, de ésszel, keményen felügyelve, nem ellopva a klientúra által mindent ami mozog.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.01. 21:27:51

@Horizont:

megtalláltam a legkeményebb bezárós hírt:
"hétfőn pusztító tűz túlélői közül mind többen vallják az, hogy az intézet vezetése a lángok fellobbanása után bezáratta a plaza kijáratait, attól tartva, hogy a nagy riadalomban fizetés nélkül távoznak vagy fosztogatni kezdenek a vendégek."

www.magyarnemzet.hu/portal/232818

2010.11.01. 21:45:41

@szorokin: van ilyen. A Titanicon is lezáratták a fedélköz feljáratait, nehogy a III. osztályon utazó kivándorlók elfoglalják a mentőcsónakokat az I. osztályú utasok elől. Essentia capitalismo.

@Rwindx: Minden esetre ha vannak is magánvállalkozások, azok fölött komolyabb állami kontrollt kell gyakorolni, mint ahogy az manapság szokás. Lófaszt a "piaci szabadságba", ha egyenlőtlenek a viszonyok (márpedig egy tőkés és munkásai között alapvetően egyenlőtlenek a viszonyok), akkor ott csak a szigorú állami kontrollal lehet megakadályozni az égbe kiáltó igazságtalanságok kialakulását.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.01. 22:35:47

@Horizont: egészen pontosan a négy bejárat közül egyet bezártak :) három még ugyanúgy nyitva volt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.01. 22:37:28

@Conv: ez egy kicsit analog a posttal, van egy ajtó ami bezárul, és van még három ami nyitva van, de van egy pánikkeltő aki szépen bepánikol, és elkezd ragadni mindenkire, a gondolkodás megszűnik, csak a bezárt kaput látják, kész a világvége :)

Horizont 2010.11.01. 22:53:08

@Conv: Így működnek az emberek, ez van! Mindenre van magyarázat persze. A temető óriási, sötét van, vannak akik nem oda valósiak,azt gondolták ha ez zárva van a többi is be van zárva , bepánikoltak attól, hogy ott kell éjszakázni. Egy temetőben:) Pedig az egyetlen hely az országban ahol béke van csend és nyugalom, ahol nem bánt már senki:))) Ettől függetlenül tökön rúgtam volna azt aki bezárta (lánccal) a kaput:DDDDDD

@szorokin: Erre emlékszem nagyon durva volt. 464 halott.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.01. 23:15:14

@Conv:

pont ilyen volt ez is:

index.hu/bulvar/2010/07/24/tiz_halott_a_duisburgi_loveparade-on

halálra taposás közben áradt ott a szeretet.....

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.02. 04:06:11

@Rwindx:

"Így a nyugdíjad nagyobb része is várhatóan az államtól fog jönni."

na ez az, amiről kurvára nem vagyok meggyőződve.

háromszor akkora befizetés egy kibaszott szar gazda kezében nem feltétlenül fog annyit sem fialni, mint a harmad akkora egy mondjuk, csak kicsit szar gazda kezében.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.02. 08:23:07

most őszintén: kit érdekel az ab?

török gáborra hallgatunk, aki szdszes volt, meg a torokre hallgató zeróra?
kit érdekel?
miért fontos ez? ez nüansz

Rwindx 2010.11.02. 10:04:36

@mavo:
Fialni biztosan nem fog, ugyanis az elosztó kirovó rendszer hozamot nem fog hozni, talán ezt nem nehéz belátni, ellenben a nyugdíj meghatározására vannak képletek. Természetesen nekem is vannak ambivalens érzéseim a jelenlegi rendszerrel szemben a politikai befolyásolhatóság és a 90 évekből itt maradt terhek miatt, de azért keress pls egy nyugdíjkalkulátort.

Rwindx 2010.11.02. 11:01:30

@Rwindx: "elosztó kirovó" = "felosztó-kirovó"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.11.02. 12:16:14

@Horizont:

Nekem is ez ugrott be elsőre, de aztán, jobban utánanézve változott a véleményem :)

kavinton 2010.11.02. 13:08:13

Látom nyílnak már a csipás szemek. Sebaj, 4 év múlva talán még lesz lehetőség választani.

Agyalap 2010.11.02. 15:33:03

@mavo: Ennek számolj még utána, és hidd el. hogy a nyugdíjad nagyobb részét az államtól fogod kapni. Már ha lesz állam, nyugdíj és ha egyáltalán megéred...

Agyalap 2010.11.02. 15:36:12

@kavinton: Lehet hogy lesz lehetőség, de hogy kit lehet majd választani?
Gondolom addigra 500.000 cédulát kell gyűjtenie minden indulónak, két nap alatt. Vagy valami hasonló könnyítés a kormány részéről :D
Már ha tényleg nem királyság leszünk addigra. Egy alkotmánymódosítást megér ez is nem?

Agyalap 2010.11.02. 15:38:58

A poszthoz: mit vártunk egy eddig is teljesen jellegtelen pártfunkcionáriustól?
Már a megválasztása is szégyen volt...

2010.11.02. 17:33:29

@Agyalap: Tulajképp már most is pünkösdi királyságok sorozata a közéletünk. :) Orbán ellenszenves figura, az igaz, de a többi sem különb. Végülis tök mindegy, ki ül a bársonyszékben, ezt is, azt is a szőnyeg szélére állítja az IMF, ha nem úgy táncol, ahogy a mi "nyugati barátaink" fütyülnek.

süti beállítások módosítása