Skip to content


       Szűrés lista

A kétbites Peti új mantrája

Sajnálom Szijjártó Pétert. Lehetett volna belőle akár államtitkár is, de ő még most is, 2010 végén is ugyanúgy tolja a 2 szavas kommunikációkat mint 2008-ban vagy 2006-ba, csak a szavakat cserélték ki.

Aki egyszer rálépett a nyakói útra ... onnan már nincs visszaút.

Hétvégén a szakszervezetek tüntettek a kormány ellen. Ugye, ha  vannak a "haveri szakszervezetek", akik Gyurcsány ellen tüntettek (VDSZSZ és Gaskó) akik most csendben vannak, akkor kétbites logikai szerint a most tüntető szakszervezetek "természetesen" az a kormány (= A nép) ellenségei.

A szakszervezeteket sajnálatosan legyűrték a pártok, a magánszektorban a szakszervezetek egy harmatos lepkefing erejét tudják kifejteni (a dolgozókon kívül ez mindenkinek jó), az "állami" szakszervezeteket (jó sok van belőlük) pedig könnyen elő lehet venni, ha tüntetni kell.


Sajnos ez az elmúlt 20 év eredménye, a kormánynak nem érdeke a hiteles és erős szakszervezetek, a munkáltatóknak szintén nem érdeke, a törvényeket viszont nem a dolgozók hozzák. Ezért nézzük csodálkozva a francia, német vagy belga tudósításokat: "országos és általános sztrájk", "több millió ember az utcákon", "megbénult a főváros" ...

Ha a Nagy Nyugati Jólétben kimennek több millióan tüntetni, akkor a Csóró Közép-Kelet Európai Szegénységben vannak méla csendben az emberek?

Na igen, ki meri kockáztatni az állását? Inkább elmegy dolgozni az akinek van állása, mintsem kint fagyoskodjon a hidegben. Meg minek menjünk ki, úgysem lesz semmi eredménye ...

Ezért is becsülendő, hogy szombaton kimentek az emberek tüntetni a szakszervezetek felhívására.

A követelések:

- a tisztességes, a hazai és nemzetközi jogot követő, a jogalkotás során a hatalmával élő és nem visszaélő, a demokratikus jogállam intézményeit - beleértve az Alkotmánybíróságot is - tiszteletben tartó kormányzati politika megvalósítását, a  mindenre feljogosít a kétharmad  jogszabálygyártása helyett;

- a magyar munkavállalók valós érdekeit és a társadalmi párbeszéd működő intézményrendszereit tiszteletben tartó jogalkotást, az egyéni képviselői indítványon alapuló alkotmánymódosítások és törvényalkotás helyett;

- a kiszámítható és igazságos nyugdíjrendszert, a magán-nyugdíjpénztárak választhatóságának szabadságát, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj hosszú távú fenntartását, korszerűsítését, a működő rendszer szétzilálása helyett;

- az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert a magas keresetűeket támogató egykulcsos adórendszer helyett;

- a közszolgáltatás becsületének helyreállítását, a közszférát sújtó igazságtalan jogszabályok visszavonását, az állandó bűnbakképzés, a 98 százalékos különadó és az indoklás nélküli elbocsátás helyett;

- az igazságos, és a megélhetést biztosító bérezést, a közszolgálati bérrendszerek tételeinek legalább a 2011. évi költségvetésben tervezett infláció mértékével történő emelését, a továbbra is fenyegető bérbefagyasztás helyett;

- az általunk is támogatott foglalkoztatást növelő, és távlatosan egymillió új munkahelyet ígérő kormányzati politika ütemes megvalósítását, a közszolgálati foglalkoztatás stabilitásának megteremtését az  ígért  több tízezres létszámcsökkentés helyett.

A kormány részéről Szijjártó Péter reagált, a teljes közleményt idézném:


"Mindent elmond a mai szakszervezeti tüntetésről, hogy annak szervezői között olyanok is vannak, akik személyesen részt vesznek a nyugdíjakat eltőzsdéző magánpénztárak vezetésében.

Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót. A kormány elkötelezett az emberek nyugdíjának megvédése és a pofátlan végkielégítések megadóztatása mellett. Az új, arányos adórendszerrel pedig beindítjuk a magyar gazdaság dinamikus növekedését.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője"


Szijjártó Péter szerint az emberek azért tüntettek, hogy visszatérjen a végkielégítések rendszere és hogy eltőzsdézzék az emberek nyugdíját.

01:05-től:



Nem nagyon kedvelem, ha egy szóvivő hülyének, ostobának és idiótának néz, legyen az Nyakó vagy Szijjártó.

A "Gyurcsány takarodj" után ezt találták ki így az év végére? Hogy eltőzsdézik a nyugdíjat? Szerintük a Zemberek ebből azt gondolják, hogy ez olyan lehet, mintha elkaszinóznák, "toljunk fel 10 milliárdot a fekete 16-osra"?

Komolyan azt találták ki, hogy a nyugdíjat eltőzsdézték? Meg elloptak belőle 500 milliárdot, ahogy Selmeczi Gabika kiszámolta ...
Aki meg tüntetni mer, az a végkielégítések rendszerét akarja visszakapni? A tüntető nővér, tűzoltó és tanár biztos ezért tüntet, mindegyik érintett a több tízmilliós végkielégítésekben ...

Sajnálom Szijjártó Pétert. Szar egy meló ez.

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr132496686

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kétbites Peti új mantrája 2010.12.06. 20:39:31

Sajnálom Szijjártó Pétert. Lehetett volna belőle akár államtitkár is, de ő még most is, 2010 végén is ugyanúgy tolja a 2 szavas kommunikációkat mint 2008-ban vagy 2006-ba, csak a szavakat cserélték ki.

Trackback: Ébredések a narancshályog mögött 2010.12.06. 19:15:26

 Az elmúlt napokban két tüntetés is volt a fővárosban, ami a kormány intézkedései kapcsán szerveződött: a nyugdíjak, a munkahelyek, és a demokrácia védelmezése érdekében beszéltek a szónokok.Talán már felesleges írni arról, hogy a Kormány, és...

Trackback: Péter, Atlantiszról 2010.12.06. 18:41:33

Egy újsághír, és egy filmrészlet. A kettő között természetesen nincs semmi hasonlóság :-) "Pontosan az történik, amit a miniszterelnök fél évvel ezelőtt előre jelzett" - olvasható Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő közleményében, amelyet...

Trackback: Az A8-megmaradás törvénye 2010.12.06. 17:02:11

A Költségvetési Tanácstól elvett pénzeken összekaptak a romaszervezetek (Index.hu)." (...) A romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, a Lungo Drom-elnök Farkas Flórián berágott a MACIKÁ-s, szintén fideszes Varga József képviselőre, és magána...

Trackback: Mi akkor is győzünk, hogy ha kikapunk 2010.12.06. 15:39:57

  A Moody’s leminősítette Magyarországot, ami óriási örömöt válthatott ki a Fidesz berkeiben, mert így bizonyossá válik, hogy a Vezért, a Lánglelkű Próféta szavai valósággá fognak válni. Ennek Szijjártó Péter is nagyon örül, hiszen nem sokka...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.06. 12:10:56

Miért lenne szar meló? Egy szövegkönyvet beseggelő színházi emberrel szemben neki csak a párszavas droidmantrákat kell megtanulnia és ismételgetnie. Nagyon jó pénzért csinál hülyét magából. Ráadásul vannak akik vele szajkózzájk a mantrákat. Nem is kevesen.

dr. Aullah 2010.12.06. 12:22:51

@Valahol Máshol: Gondolom úgy érti, hogy szar meló, hogy magából indul ki. Én például nem tudnék olyan csinálni, hogy másokat verek át, mindenkit hülyének nézek stb... Gondolom.zero sem. De az ilyen szarháziaknak nincs vele gondja.

slaci89 2010.12.06. 12:27:40

Sokat gondolkodtam rajta az elmúlt években, hogy blökinek hány értelmes szájkinyitása volt, de feladtam mielőtt az 1-ig eljutottam volna...
Most már az instant pofánbaszás jut eszembe ahányszor csak meglátom a képét a tv-ben.

schnee 2010.12.06. 12:34:59

Sok gázos dolgot csinál a mostani kormány (az előző se volt semmi), de szerintem a legnagyobb gáz az Petike....

Nagykorú 2010.12.06. 12:36:37

Minden bizonnyal, manapság az a legfontosabb, hogy Szijjartó hogyan reagál egy közönséges provokációra. Én még ennyire se méltattam volna ezt a hajcihőt.
Nekem valahogy nem hitelesek ezek a "szakszervezetek". Az elmúlt nyolc évben nem voltak ennyire harcosak, sokkal megértőbbek voltak minden megszorítással kapcsolatban. Persze akkor nem fenyegette a vezetőik pénztárcáját semmi...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.06. 12:37:56

@slaci89: Csak megteszi valaki, Elődkét is megtakarták... Kétbites Petya nemár, hogy ne kapjon! Az a tortás dolog mostanában elhalkult. Fel kellene eleveníteni, mindjárt lehetne ezzel a kis népművészeti agyagedénnyel kezdeni!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.12.06. 12:38:44

@slaci89: "instant pofánbaszás" :D
a multkor pont arra autokaztunk a parlament kornyeken, es ott ment at velunk szemben a zebran. Gondolkodtam is, hogy mi lenne ha elgázolnánk, mint bűnmegelőzés.
Még az is lehet hogy később kiszabadítottak volna a börcsiből, mint Táncsicsot :D

Nagykorú 2010.12.06. 12:39:20

"A tüntető nővér, tűzoltó és tanár biztos ezért tüntet, mindegyik érintett a több tízmilliós végkielégítésekben ..."
Az mszp törzsszavazó nővér, tűzoltó és tanár bármikor tüntet, ha az elvtársaik veszélyben érzik magukat...

Homeoffice 2010.12.06. 12:40:28

@Nagykorú:

NEm voltak ennyire harcosak?
Azért különbséget tennék egy tüntetés és gaskó Pityu ámokfutásai között.

Kicsit Karcos 2010.12.06. 12:46:38

Én már ott lemaradtam, hogy minek szakszervezet, miért nem elég, ha a munkavállalók önkéntes alapon _és a cégen kívül_ szerződést kötnek egy ügyvédi irodával, ami azután képviseli őket munkajogi ügyekben. Ez lenne a polgári elintézési mód, nem pedig az, hogy a vállalat által kötelezően fizetett kirúghatatlan szakszervezeti vezetők lázadást szítanak a vállalat ellen, és demonstratív jelleggel beszüntetik a munkát.

Ezzel együtt Szíjjártó egy barom, illő lett volna tételesen válaszolnia a felvetésekre, ha már így felmerültek.

"Aki egyszer rálépett a nyakói útra ... onnan már nincs visszaút."

Ezt kanonizálni lehetne, annyira találó.

Daihelyon 2010.12.06. 12:47:39

@Nagykorú:

Kend meg miről beszél? Ja, hogy kend segghülye. Van ez így.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.12.06. 12:50:24

@Nagykorú: igazad van biztos Gyurcsány bérelte fel őket
de majd Orbán király megbünteti őket :D

Énbagoly 2010.12.06. 12:59:41

Az utolsó mondattal nem értek egyet. Én nem sajnálom az olyan embereket, akiknek egy saját gondolata sincsen. És akit kurvára nem érdekel az igazság, esetleg ne adj isten, más emberek véleménye.

molaris 2010.12.06. 12:59:48

Nos a fejlett ámerikában köztudott, hogy a szakszervezet és a maffia édestestvérek.
Sok pénz, semmi meló.
Ennél már csak a politikusi kaszt mocskosabb, megvetettebb.
Nálunk miért lenne másképpen?

Énbagoly 2010.12.06. 13:06:50

@Nagykorú: Ismered azt, hogy általánosítani baromság? Mindenféle szakmákban vannak mindenféle nézetű emberek. Akármennyire is hihetetlen.

2010.12.06. 13:11:17

Akartam menni, de hideg volt, úgyhogy mégis inkábba lovas világkupára mentem a fűtött stadionba. :-) De a legközelebbire elmegyek orbántakaroggyozni!

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.06. 13:13:30

"Sajnálom Szijjártó Pétert. Szar egy meló ez."

én nem sajnálom. a munka értéke jelenleg a bér mértéke. lehet vita tárgya, hogy amit mond az mind trágya, de ebből ő (akár más megélhetési naplopók): jól él!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.06. 13:14:17

@Aullah: Értem azt, amiről a posztoló ír. Valóban, ehhez tényleg kell gyomor. Vagy épp gerinc nem kell hozzá. De őszintén szólva elnézve azt, hogy mennyien sz*pják be a szövegeit... (a mi komcsink jó komcsi, a mi lopásunk igazából nem lopás, mi sose hazudtunk, nyugdíjtőzsde, erre adtak felhatalmazást, forradalom, stb.) valahogy úgy érzem, a kínálat (egybites Peti) megtalálta a keresletet (a droidok). Nagyjából erre akartam célozni. Ha nem lenne kereslet, Petya eltűnne a balfenéken, mert max bohócnak lenne jó, de amíg visszamondják a baromságait addig sajnos ő kiáll a mikrofon elé és mantrázik.

Nagykorú 2010.12.06. 13:17:11

Nem értem, miért vagytok kiakadva. Én nem általánosítottam, csak arra reagáltam, hogy a "tüntető nővér, tűzoltó és tanár " (mindhárom klasszikusan megbecsült, de alulfizetett dolgozói kör - nagyon jól hangzik, ha őket emlegetjük) nyilván nem a teljes eü, tűzoltóság, és oktatás dolgozói nevében volt ott, hanem az amúgy is erősen az mszp hajóján utazó szakszervezetek tagsága nevében, és még ezen belül is szerintem leginkább az mszp-szdsz szavazói tüntettek.
Úgy is mondhatnám, ez egy mozaikja volt Ferenc testvér mozgalmának.

Kicsit Karcos 2010.12.06. 13:18:26

@Sörömpőőr: hát igen, a fűtött szobában hamar rááll az ember keze a lájkolásra, oszt amikor ki kéne mozdulni, akkor inkább olyan helyre megy, ahol jól is érzi magát, nem csak statisztának kell pár szakszervezeti vezető mögé, akik rosszabbul élnek, mint négy éve.

Homeoffice 2010.12.06. 13:21:20

@Nagykorú:

Igen bazze.
Aki nem hódol be Orbán Úr szavainak az Büdös komcsi! Ezenfelül Ferencista!
Gratulálok!

Nagykorú 2010.12.06. 13:23:10

@Kicsit Karcos:
""Aki egyszer rálépett a nyakói útra ... onnan már nincs visszaút."
Ezt kanonizálni lehetne, annyira találó."
Csatlakozom!

Másrészt vagyok annyira gyarló, hogy igenis jól esik az elvtársak vergődése, 8+4+~45 év pofátlansága után most egy leheletnyit ők állhatnak a bré másik végén, és ebbe beletartozik az is, hogy a kormány nagyképűen válaszol a hőbörgéseikre. Ahogy idáig ők tették ezt velünk.

Homeoffice 2010.12.06. 13:24:22

@Tigeri:

Miben?
Jah. igen. Persze. Nem vagyok fidesznyik de ezt páran tudjátok.:)

Nagykorú 2010.12.06. 13:24:44

@Gunther (Regisztrált kommentelő):
Amennyiben számodra a világ digitális, vagy 0 vagy 1, úgy abban az esetben igen.

minimalista 2010.12.06. 13:24:52

Szegény tüntetők vajon mit gondolhattak, mikor utópisztikus, még csak az utóbbi húsz évben is sohase volt démokratikus alapelveket, alapvető jogaikat kérték számon hazánk sokadik tolvajkormányán?

" tisztességes, a hazai és nemzetközi jogot követő jogalkotás"
" a magyar munkavállalók valós érdekeit tiszteletben tartó jogalkotást"
" igazságos közteherviselést"
"az igazságos, és a megélhetést biztosító bérezést"
"foglalkoztatást növelő kormányzati politika ütemes megvalósítását"

Jóindulatú, szegény naivak...

Vidéki 2010.12.06. 13:24:57

"Szar egy meló" Vastagbőré is, aki próbálja keverni a szart és Szíjjártó valamint a kormány ellen agitálni.

1. Egyes szakszervezeti vezetők is kegyencei voltak annak a rendszernek, aminek megszünteteése ellen most hörögve acsarkodnak.

Az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke, Borsik János, például nem érte be havi kb másfél milliós jövedelmével, amit a MÁV vezetése biztosított számára azért, hogy időnként sztrájkokat szervezzen az Magyar Állam Vasutak ellenében.

Az egyik manyup vezetésében is szerepet vállalva tovább hizlalta zsebét. Annyira megszokta ezt a kellemes helyzetet, hogy minden erejét és tehetségét latba veti azokkal szemben, akik ezt a fajta élősködést (a járulék befizetők pénzén) fel akarják számolni.

2. "A követelések:

- a tisztességes, a hazai és nemzetközi jogot követő, a jogalkotás során a hatalmával élő és nem visszaélő, a demokratikus jogállam intézményeit - beleértve az Alkotmánybíróságot is - tiszteletben tartó kormányzati politika megvalósítását, a mindenre feljogosít a kétharmad jogszabálygyártása helyett;"

A szavazók bizalmából létrejött legitim parlament szerintük nincs tisztában azzal, hogy mi a tisztességes, a hazai és nemzetközi jogot követő, demokratikus és Alkotmányos.

A Gondviselés egyedül őket tette képessé ennek megítélésére, noha nincs módunk megállapítani, hogy személy szerint kik állnak mögöttük.

3. "Meg elloptak belőle 500 milliárdot, ahogy Selmeczi Gabika kiszámolta ..."

Próbálja meg Vastagbőr a tényadatokat cáfolni, személyeskedés helyett, ha erre képes:

HOZAM HELYETT VISZEM (MNO 2010.nov.13. Hétvégi Magazin: Varga István és Patrubány Anna) (A PSZÁF és MNB adatai alapján)

A manyupok matematikája 1998 és 2009 vége között:

Befizetések: 2555 mrdFt

Gyarapodás: Hozam-Működési költség(210 mrd)-Nyugdíjba lépőknek kifizetett pénz(15mrd)=Gyarapodás(109mrd)

Ha a tőke megőrizte volna értékét: 3195 mrdFt lenne

Értékvesztés: 531 mrdFt

Varga István hozzáértő közgazdász, nem úgy, mint Vasatagbőr.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 13:25:51

Mondjuk a maszopnak még évekig kussolnia kéne.
A fidesz meg már hozhatott volna-ha nem hozott-értelmes törvényeket.Vagy biztosítson pénzt stb.a problémák megoldására.Petike meg olyan amilyen nem bírom a búráját de hálistennek legtöbbször itt nálatok találkozok vele.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 13:28:01

eszkep mostanában vidéki néven kommentel?

Kicsit Karcos 2010.12.06. 13:30:19

@Nagykorú:

"ebbe beletartozik az is, hogy a kormány nagyképűen válaszol a hőbörgéseikre"

Nem, egyáltalán nem tartozik bele, az ország kifosztóinak a hűvösön van a helye, akiket meg megvezettek, azoknak joguk van a véleményüket nyilvánosan kifejezni, és korrekt választ kapniuk kérdéseikre. A primitív bosszú nem vezet sehová, és a másik fél pofátlansága, cinizmusa, arroganciája nem jogosít fel senkit hasonló pökhendiségekre. Nem az összes szocira kell ütni egy kicsit a korbáccsal, hanem egy kurva nagyot a főkolomposaikra, a többit, pláne a szimpla szavazóit meg békén hagyni. Elvégre is "nekünk" van igazunk, és érvelni is "mi" tudunk jobban, akkor miért nem használjuk ki?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.06. 13:32:18

@Vidéki: ebből látszik, hogy a vastagbőr hellyel-közzel, de mégis jól végzi a dolgát (azahogy önként vállalt szerepét). nem fidesz és nem mszp ellenes. a hülyeség és tájékozatlanság ellen van! most a fidesz van kormányon és láthatóan, érezhetően ők is elszabják. hozzá pimaszul pofátlanul. "egy brancs maguk, ne is tagadják.."

"Dr. Kotász!"

minimalista 2010.12.06. 13:33:36

@Vidéki:
Ha már manyup-matek: 1998-2002-ig ki volt kormányon, kedves elvtárs?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 13:35:23

@minimalista: JAaj már,Meg különbenis,meg az nem úgy volt ,megőktöbbetloptak,deazemeszpé!

hoplita 2010.12.06. 13:36:31

@Gunther (Regisztrált kommentelő):
Hát te ezt nem tuttad....?
Mer komcsináci vagy, azé'...:)

S.O.A. 2010.12.06. 13:38:07

@minimalista: de hiszen akkor még minden rendben volt! akkor még nem tudhatták, hogy a gonosz karvalytőke eltőzsdézi meg föléli a megtakarításokat... most már világos, hogy vissza kell venni tőlük a Zemberek pénzét, és BKV, MÁV meg metróépítés hiányköltségeket kell belőle fizetni, az ugyanis hosszú távon jó és biztos befektetés!

Nagykorú 2010.12.06. 13:40:33

@Tigeri:
"A fidesz meg már hozhatott volna-ha nem hozott-értelmes törvényeket."

"Nem tudjuk, milyen lesz az egykulcsos adó, de már minden „mértékadó” közgazdász elsiratta a minimálbéreseket. (A minimálbér összegét is az első Orbán-kormány emelte meg hatalmas ellenállással küszködve!) A kormány egy aláírással megszüntette az évtizedes szócséplést: aki részmunkaidőben foglalkoztat anyákat, kedvezményt kap. Minden kormány külön kedvez egy társadalmi csoportnak, Orbánék a gyereket nevelő családokat választották. Szégyenszemre a közvéleményt már hangolja ellenük a média. Sok munkában elhasználódott nőnek teljesül a vágya, 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehet. És igenis beleszámít a gyes meg a gyed, hiába is hazudtak mást a szocialisták. Viszszaáll a gyes időtartama is. A kormány megadóztatja a milliárdos profitot termelő bankokat és multinacionális cégeket, erre megtörténik, ami ép ésszel felfoghatatlan, a véleményformáló elit siratja ezen cégeket, és nyaldossa a lábait, elátkozva a kormány lépését. Megszüntetik a korrupció melegágyát, a PPP-szerződéseket, és a kistermelők végre a helyi piacon árulhatnak. Csökkentik az állami bürokráciát, és felfüggesztik a családi pótlékját azoknak, akik nem járatják a gyereküket iskolába. És ez a kormány nem csinál semmit? Most némiképp változott a hang: jó, jó, lehet itt rövid távon bűvészkedni, de mi lesz 2013-ban meg 2014-ben?
Bizony, mint a mesében: még nincs meg a gyerek, de a fiatalaszszony, amikor a pincében meglátja a káposztáskövet, sírva fakad. Ha lesz egy kisfia, és lejön ide, a káposztáskő meg ráesik, bizony kié lesz a kisködmön, amit még meg sem vettek neki? "

Csak az a baj, hogy a fidesz langyos. Olyan hevülettel kellene már végre rendet rakni, mint ahogy a bolsik forgatták fel az országot 1945-54 között. Népbíróságok, lámpavason lógó elvtársak, fegyenctelepek. De ehelyett megy a jogászkodás, meg a patikamérleg...

Homeoffice 2010.12.06. 13:41:18

@Nagykorú:

Nem nyert, Főnök....
nem gondolom hogy kétbites a világ.
A főnökeid (Bocs..szellemi példaképeid) szerint viszont...
Sebaj.
Még van két -három hónapom igy szabadon pofázni a blogokon.
Aztán úgyis jönneka Szalai csekkek...

hoplita 2010.12.06. 13:46:30

@minimalista:
Anemszámít....merakkor ők még izé, nemtutták, meg fokozódott a hézag, meg izé......

Amikor 97-ben kötelezővé tették, egyedül a Miép emelte fel a szavát....de akkor még mint parlamenten kívüli erő, le se szarták.
A fityisz meg, az élén a kis majommal, kussolt, mint aki beszart.
Ennyi.....

minimalista 2010.12.06. 13:46:33

@Kicsit Karcos:
"Nem, egyáltalán nem tartozik bele, az ország kifosztóinak a hűvösön van a helye, akiket meg megvezettek, azoknak joguk van a véleményüket nyilvánosan kifejezni, és korrekt választ kapniuk kérdéseikre. A primitív bosszú nem vezet sehová, és a másik fél pofátlansága, cinizmusa, arroganciája nem jogosít fel senkit hasonló pökhendiségekre. Nem az összes szocira kell ütni egy kicsit a korbáccsal, hanem egy kurva nagyot a főkolomposaikra, a többit, pláne a szimpla szavazóit meg békén hagyni. Elvégre is "nekünk" van igazunk, és érvelni is "mi" tudunk jobban, akkor miért nem használjuk ki? "

Szívemből szóltál!

hoplita 2010.12.06. 13:52:01

@Vidéki:
Hé, vidéki faszi, palkovicsot kihagytad, az is nagy érdekvédő ám....:))
Ja, hogy ő fityiszes, meg a ti padsorotokban ül és hallgat, mit aki bekakszerolt....
Hát egen, ilyen ez a kurvaélet...:)

Nagykorú 2010.12.06. 13:53:18

@Kicsit Karcos:
Elvileg igazad van, de ilyen kérdésekre nincs jó válasz.
A hülye szavazó kimegy tüntetni, mert a lényeg az, hogy Orbán végre bevalja-e, hogy az eredeti neve Kolompár. Ez ugyan az, mint a radikális fiatal, aki akár mit magyaráznak neki, ha alkalom mutatkozik rá, bedob náhány kirakatot...

hoplita 2010.12.06. 13:54:33

@minimalista:
Szerintem is...
Mán eltelt fél év....mosmán őket szidom jobban.:)))
Talán nem véletlenül....:))))))

Nyakót meg papagájpetit meg összekötném és belebasznám a Dunába.
Utálom mindkettőt, mint a hetes szart...phej, mocskos gecik.:((((

zrobasé 2010.12.06. 13:55:01

valaki szóljon már Vidékinek, hogy nagyon kontraproduktiv amit csinál...vaaaaagy, pont ez a célja ? Lehet, hogy ő egy mszp netkommandó tagja ? És a nagy fideszlove csak megtévesztő álarc ? Ügyes :D

ZX 2010.12.06. 13:58:24

@Vidéki: "Értékvesztés: 531 mrdFt"
Kár, hogy már a kormány is belátta, hogy a fele sem igaz. De amúgy egy másik blogban szintén megcáfolták. De te xcsak bérkommenteljél tovább.

hoplita 2010.12.06. 13:59:24

@Nagykorú:
Szerintem anyádat dobálja......
Mutass egy felvételt kővel bebaszott kirakatról, te köcsög..!

Nagykorú 2010.12.06. 14:00:57

@Gunther (Regisztrált kommentelő):
"Még van két -három hónapom igy szabadon pofázni a blogokon.
Aztán úgyis jönneka Szalai csekkek..."
Meg kell próbálni minél szélesebb tömegeket megfogni. Az alkotmánybíróságos hiszti süket fülekre talált. A közalaklmazottakat, nyugdíjasokat elég jól el szokta érni az mszp, a középkorú dolgozókat és a fiatalokat eddig nem sikerült. Most végre a kötelezően a mag.nyugd.pénzt.-akhoz vezényelteket sikerült fölhergelni, a zinternetezők meg a blogolók birságolásának szajkózásával pedig a neten lógó fiatalokat is sikerülhet megfogni.

Kicsit Karcos 2010.12.06. 14:03:20

@Nagykorú: érdekes a felfogásod a szólásszabadságról és az ártatlanság vélelméről, akkor hogy képzeled a témát, csak a kormány melletti szimpátiatüntetést lehessen tartani ebben a ciklusban?

Homeoffice 2010.12.06. 14:05:31

@Kicsit Karcos:

Vigyázzá.. Téged is lekomcsiz:)

@Nagykorú:

Kit érdekel a szoci taktikázás szted?

ZX 2010.12.06. 14:05:45

@Nagykorú: "Orbánék a gyereket nevelő családokat választották." Családapaként mondom, hogy lófaszt. Orbán a saját családját választotta, jövőre több tíz milla pluszt vihet haza a remek szabályoknak köszönhetően. erre ment ki a nagy adócsökkentés meg családi adózás.

hoplita 2010.12.06. 14:07:13

@ZX:
Nézd már meg az adatlapját......:))))

Nagykorú 0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2010.10.11. óta tag.
Nagykorú ezekben a blogokban publikált:

Ez egy bérfaszom...:)))

Nagykorú 2010.12.06. 14:07:37

@Kicsit Karcos:
A kormány melletti szimpátia tüntetés szerintem értelmetlen.
Szabad tüntetni, tessék is tüntetni, csak épp ez a tüntetés nem volt túl hiteles, és láthatóan a kormány sem tartotta annak.
Szerintem _ez_ a szakszervezeti tüntetés nem alulról jövő kezdeményezés volt, hanem az elvtársak a zsebüket féltik, és kell a látványos színházi háttér.

hoplita 2010.12.06. 14:10:25

@Nagykorú:
Nem ajrópáról van szó, faszikám......rólunk, ha érted a különbséget.

Mutass egy radikális fiatalok által bevert kirakatott, tudod, amit csak úgy, a balhé kedvéért vertek be..de itt, nálunk!!!!
Ha nem tucc, akkor pofa súlyba.....és kérj bocsánatot, te droid.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.06. 14:11:04

@Vidéki:

Csak a Kun Jánost ne kezdd újra, léééééccccccciiiii :)))

hoplita 2010.12.06. 14:11:20

@hoplita:
Kirakatott....a f....omat...:)))

Nagykorú 2010.12.06. 14:12:38

@hoplita:
Én is szoktam az adatlapokat skubizni... :o)
Nem, nem vagyok bérfaszod, hanem csak későn regiztem. Évek óta csak olvastam, aztán kedvem lett valamihez hozzászólni. Most meg itt nagy kuss van, csak a Rózsamisi kommandó kommentel, a régebbi lmpvs szellem valahogy eltűnt, így nagyon kilógok a sorból.
Ráadásul én a Fideszt jobbról támadom. Nekem nem elég radikális.
De mikor a fidesz betart az elvtársaknak, az nagyon tetszik! :oP

Nagykorú 2010.12.06. 14:14:14

@hoplita:
Te, a radikális nem csak jobbos lehet ám! :oD

ZX 2010.12.06. 14:16:06

@Nagykorú: nem csak az elvtársaknak tart be, ső, pont nekik nem tart be mert mára ők lettek az elvtársak.

hoplita 2010.12.06. 14:24:29

@Nagykorú:
Haggyál lógva...!
Te nem az ajrópai szélsőbalos csőcselékre gondoltál ám akkor, amikor ezt befirkáltad....hanem a hazai náczikra....ne tagadd.
Mert utcai megmozdulásra csak a náczik képesek errefelé......

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.06. 14:33:42

Most akkor a szakszervezetek ilyen párthoz hű bandériumokká válnak, amiket alkalmas időben mozgósítani lehet az Ellen idegesítésére. (Erő)szakszervezetek. Tiszta középkor. Csak épp Károly Róbertnek nem sikerült még reinkarnálódnia.

Kenguru 2010.12.06. 14:45:08

Ez volt mar?
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-398033
"30-40 százalékkal csökkent a bolti lopások aránya, mióta szigorodott a szabálysértési törvény."

ZX 2010.12.06. 14:51:09

@Kenguru: WTF? "évente átlagosan 10 forint volt a lopással okozott kár" :D

Secnir 2010.12.06. 14:51:37

Szóval aki a kormány ellen tüntet, az "hiteltelen"
SZP a JBQA.

amúgy véleményvezérnek majdnem igaza van
"Sajnálom Szijjártó Pétert. Szar egy meló ez."
helyesen:
"Sajnálom Szijjártó Pétert. Szar."

Secnir 2010.12.06. 14:52:42

@Secnir:
és hogy milyen nem egyszerű blogok között ugrálni:
"amúgy véleményvezérnek majdnem igaza van"
helyesen
"amúgy zeronak majdnem igaza van"

qwertzu 2010.12.06. 15:19:56

Viszont:

"- az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert a magas keresetűeket támogató egykulcsos adórendszer helyett;"

Anyátok. Büdös kommunisták.

ucsacsu 2010.12.06. 15:26:15

szíjjártót nem az eszéért szeretjük,hanem azért,mert úgy megtud mindenkit nevettetni. Meg irigyeljük tőle az ODIT,HÁT PERSZE.

freemind93 2010.12.06. 15:40:50

@qwertzu: jaja, kommerek mint az USA, meg az osszes fejlett orszag.

Joe.UK 2010.12.06. 15:44:06

"- az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert a magas keresetűeket támogató egykulcsos adórendszer helyett;"

Ezt esetleg tudnam tamogatni de nem ugy ahogy gondoljak... Ha a magasabb kereset kisebb adokulccsal adozna akkor lenne "igazsagos" hisz akkor talan ugyanannyit fizetne be mint a kevesebbet kereso nagyobb adokulccsal.... Vagy hogy is gondoljak ezt az elvtarsak? :D
A keresettel progressziven novekvo adokulcs minden csak nem igazsagos.

Fizessen mindenki ugyanannyi adot forintra, keresettol fuggetlenul. Na az lenne igazsagos. Persze nem megvalosithato.

"Miert nem lep be a lo a szakszervezetbe? Mert amit ott kapna az neki mar van... felteve ha csodor."

yda 2010.12.06. 15:44:59

Komcsikáim vegyétek meg Bárdos Koma:faVÁGÓ PISTIRől irott drámáját.

freemind93 2010.12.06. 15:46:04

@freemind93: meg szerencse azert, hogy van meg a vilagban rendes kapitalista orszag, ahol rendes egykulcsos ado van, es nem butetik azokat, akik tobbet/jobban, stb dolgoznak!

ilyen egesz kozep europa, oroszorszag, ukrajna, montenegro, kazahsztan, burundi, par balti allam!

ZX 2010.12.06. 15:50:17

@Joe.UK: Nem igazságos? a nap mindenkinek 8 órából áll.
Gipsz Jakap bruttó 200-at keres és 15%-ot adózik, Kovács Pista meg 800-at keres és 25%-ot adózik. Gipsz Jakab nettója 170 lesz, Kovács Pista pedig 600 nettót keres így is. (meg ne sajnáljam).
Kovács Pista persze pénzt költött tanulmányaira, és addig sem dolgozhatott, tehát ezt kompenzálnia kell, de azért meg ne mondja nekem senki, hogy ilyen sokszoros jövedelem kell a pótláshoz. Ráadásul az állambácsi is költött pénzt az oktatására, amit adó formájában szeretne viszontlátni, hogy másnak az oktatását is finanszírozhassa.

ZX 2010.12.06. 15:54:02

@ZX: izé nem 8 órából, hanem 24-ből :D:D

gipsz1234 2010.12.06. 16:16:19

@yda: Ki a komcsi a mai Magyarországon? Szerintem a legdurvább, kommunistákra jellemző cselekedetei a fidesznek vannak.

gipsz1234 2010.12.06. 16:21:28

@qwertzu: Az IHM magáról írta a Negró című számát. Magának fogalma sincs a kommunizmusról.

Joe.UK 2010.12.06. 16:22:05

@ZX: Gipsz Jakab fizet 30-at, Kovacs Pista fizet 200-at.
Jogos? Lehet.
Igazsagos? Na ne...

Egykulcsos ado mellett (legyen 20%):
GJ: 40
KP:160
Jogos? Persze.
Igazsagos? Igazsagosabb mint a 2 kulcsos de meg igy is KP lesz a netto adobefizeto aki "eltart" az adojabol egy GJ-t...

Ertelmezzuk eloszor is az "igazsagos" szo jelenteset.

Egy (munka)nap mindenkinek 8 orabol all de ha munkat vallalsz nem csak az idodet adod el hanem azt is ami a fejedben van. Valszeg Kp-nek tobb van ott mint GJ-nak. Legalabbis egy idealis vilag idealis kereseti viszonyai mellett. Magyarorszagon inkabb KP-nek van jobb "kapcsolati tokeje".

M&Ms (törölt) 2010.12.06. 16:23:33

Juj, de rühellem én is ezt a köcsögöt. :D Tényleg egy ennyire idióta, szófosó papagáj, mindenkit kioktató, de semmiről semmit nem tudó emberi lényt mint, szargyártó egybites petya még nem hordott magán a Föld! :D Nem értem, hogy lehet ilyen közutálatban élni.

ZX 2010.12.06. 16:28:29

@Joe.UK: Ideális esetben ez igaz is lenne. De mi van azokkal akik okosak de nincs pénzük tanulni? hülyék, sde kilóra megveszik a diplomát. Okosak, de rosszul választanak munkahelyet, vagy nincsenek kapcsolataik. Hülyék, de OV, GYF, akárki a rokonuk.
szóval a több kulcsos szerintem igazságosabb.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.12.06. 16:37:10

Orbán kezdődnek a tüntetések, húzz már a fenébe! Független szakértői kormány kell.

Amíg Orbán és Szijjártó képben van, nem lesz béke a hazában.

Joe.UK 2010.12.06. 16:48:38

@ZX: ezen ervek egyike sem tamasztja ala a tobbkulcsos "igazsagosabb" voltat.

Vidéki 2010.12.06. 16:52:07

@ZX: Írod: ""Értékvesztés: 531 mrdFt". " "De amúgy egy másik blogban szintén megcáfolták."

De nem észérvekkel, hanem hasraütéses alapon, ahogyan te szoktál "érvelni".

ZX 2010.12.06. 16:55:45

@Joe.UK: nézd ha azt feltételezzük, hogy a létminimum mondjuk 150 akkor GJ diszkrecionális jövedelme 20, míg Kp-é 450. Tehát még mindig jobban jár sokkal mont GJ.
Ezenkívül nem mondhatod azt sem, hogy KP 22,5x vagy 4x vagy 3,5x többet ér mint GJ.

Vidéki 2010.12.06. 16:55:48

@laspalmas: Írod: "Csak a Kun Jánost ne kezdd újra, léééééccccccciiiii :))) "

Nem teszem, mert érzékelem, hogy hozzáértő szakember észérveitől irtózol, mint ördög a tömjénfüsttől.

Maradj meg a te hitedben.

ZX 2010.12.06. 16:58:18

@Vidéki: Bagoly mondja verébnek... amúgy nem hasraütésszerűen, egyébként meg már a megmondóemberek is elismerték, hogy ez igazából mégsem 531 mrd és nem is úgy van és különben is... Naponta mondják annak az ellenkezőjét amit előző nap állítottak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.06. 17:21:27

@Vidéki:

Csak a te indigózott kommentjeidtől irtózom.

pimpalini 2010.12.06. 17:37:25

@laspalmas:

Palmi!:)
Ki lettem moderálva?:) Nem szép dolog...
Semmi sértőt nem írtam...

Horizont 2010.12.06. 17:37:36

Szijjártó is a pápánál! Ezen fetrengek a röhögéstől! Schmitt Pál után ők is. Orbán és felesége, gyerekei (nem tudom mennyi) Semjén (ki nem maradhat), Balog Zoltán és hát Petikénk! Remélem áldást kérnek, mert romlik a forint, emelkedik az üzemanyagár, leminősítések hada, a kármentőbizottság családonként 150 ezret adományoz a befolyt 1 milliárd 544 millióból a vörösiszap károsultjainak,a belvíz ellepi az országot,megint majdnem lincselés történt, szóval zajlik az élet.....
Orbánt minősíti, hogy megfelelő és elégedett egy ilyen miniszterelnöki (!) szóvivővel. Kérdés, hogy azért-e, mert hálás neki sok mindenért, vagy mert ő az (a Petike) aki életét is odaadná gondolkodás nélkül neki vagy érte, vagy mert ő az aki minden szívbaj és pislogás nélkül belemondja a nép pofájába a megmondhatatlant.Egyik változat se jó!

arlequin 2010.12.06. 17:51:31

már elég régen unom a banánt, de most előveszem pennám hegyesebbik felét és idekarcolgatok egy keveset.

menjünk sorra, rendben, szépen, mint a csillagok az égen.

0 avagy az origó: petya. amikor először megláttam, akkor azt gondoltam 'nem lehetnek ennyire hüjék', majd később rájöttem, hogy tudatosan tették petyát oda, ahová. ez a dolga, kétbites munka, kétbites embereknek, kétbites üzeneteket küldeni. már nem csodálkozom rajta. helyén van ráadásul nem is annyira hüje, mint amennyire kinéz. tehát ez OK. ;-)

1 avagy az apropó: a szakszervezetek. na kérem... ...ezek... ...szóval... na menjenek oda ahová. adófizetők (ez alatt értendő: én) pénzén fizetik ezeket a szar gazembereket, soha tisztességes munkát nem végeztek. oszd meg és uralkodj alapon menő kommunista - oppá, bocsá' -. tehát cucilista hitbizomány zsíros derékkal. amikor nincs tisztességes törvény és tisztes munkaadó, akkor kiválóan lázítanak, de soha semmi értelmeset nem tettek. még az élőlánc is többet ért el, mint ezek. vki mondta/írta volt fennebb maffia és szakszervezetés összefonódik. igaza volt.

2 avagy a követelések: na kérem ez az igazán nevetséges. tiszta elvi kérdés, amit állítok a tüntetők egyike sem képes sem megmagyarázni, sem felfogni, se nem tudja azt, hogy mi is az a 'demokrácia' stb, hiszen soha nem találkozott vele. rózsaszín ködálom, felállványozott légvár, lilafingos álompaloták sorozata. pfej.

3 avagy zero szerepe: mint az örök felháborodó. mindenen mindig kiakad. helyes? nem tudom, de azért szeressük. ;-)

hajrá agyarország! hajrá zemberek! izé, agyarock!

Dracon 2010.12.06. 18:20:35

@Nagykorú:
"Ráadásul én a Fideszt jobbról támadom. Nekem nem elég radikális."
Kurvára nehéz a nemzeti kommunista fideszt jobbról támadni egy a centrum es a fidesz között a jobb oldalon elég szép üres hely van.
És a jobbik, szegényke beszorult abba a pici helybe ami a fidesz és baloldali fal között még megmaradt

Etniez 2010.12.06. 18:23:55

@schnee: Nem, a legnagyobb gáz az, hogy pont azt csinálják, amit az Mszp. Pont ugyanazt. Hazudnak, mellébeszélnek és hülyének nézik az embereket.

A legnagyobb gond pedig az, hogy sok ember félvak. Pont olyan droidok, mint az mszps nyuggerek.

A nyp pénz megvan. Onnan lehet tudni, hogy el fogják lopni januárban. Ha el lenne tőzsdézve, akkor nem kéne ellopni.

Egy hónapja még válságról dumáltak meg veszteségről. Most ott tartanak, hogy az infláció feletti hozamokat megkapják a számlatulajok. Most akkor mi is van? Minek is kell nyugdíjvédelem? Ki hazudozik itt össze-vissza?

Ismétlem, nem az a baj, hogy ezek is ilyen gyökerek. A nagyobb gond, hogy a Fidesz tábor nem látja, hogy át van baszarintva.

Válságadóról meg annyit, hogy pl az Auchanban _minden_ drágább lett novemberben, mint októberben. Mindig ugyanazokat veszem és minden 10-20 Ft-al lett drágább. Ki is fizeti a "válságadót"? Te, mi én. Mindenki, csak az Auchan nem.

Etniez 2010.12.06. 18:30:26

@Nagykorú: Egybitesen gondolkozol. Én ezekre a gyökerekre szavaztam, de megyek tünteni. Én ugyanis NEM ERRE adtam megbízást. Választások előtt elfelejtették közölni, hogy vagy elveszik a nyugdíjamat most, vagy "kiiratkozom" a rendszerből. Sőt, ennek pont az ellenkezőjét mondták. Öszödi beszéd, 2006-os választás ismerős? Pont ugyanez volt. Ha akkor lázadtál, most miért nem?

morpho 2010.12.06. 18:31:09

Petya leminősítés ügyben is odatolta a frankót:

"Szijjártó szerint a rövid távú leminősítések hosszú távon felminősítésekké válnak majd".

Világos, nem?

Etniez 2010.12.06. 18:32:56

@Vidéki: 3. "Meg elloptak belőle 500 milliárdot, ahogy Selmeczi Gabika kiszámolta ..."

Próbálja meg Vastagbőr a tényadatokat cáfolni, személyeskedés helyett, ha erre képes:

HOZAM HELYETT VISZEM (MNO 2010.nov.13. Hétvégi Magazin: Varga István és Patrubány Anna) (A PSZÁF és MNB adatai alapján)

A manyupok matematikája 1998 és 2009 vége között:

Befizetések: 2555 mrdFt

Gyarapodás: Hozam-Működési költség(210 mrd)-Nyugdíjba lépőknek kifizetett pénz(15mrd)=Gyarapodás(109mrd)

Ha a tőke megőrizte volna értékét: 3195 mrdFt lenne

Értékvesztés: 531 mrdFt

Varga István hozzáértő közgazdász, nem úgy, mint Vasatagbőr.

Ezek komolytalan számok, nincs értékvesztés egyáltalán. Az, hogy 12 év alatt 500 milliárdba került. az pedig nem sok. Csak jó vele a trollokat etetni.

3700 milliárd van most a pénztárakban, nem jönnek ki a számaid...

Etniez 2010.12.06. 18:33:58

2/3-os törvényt lehetne arra használni a lopás helyett pl, hogy az összes rokkantat felülvizsgálatra küldenék. A véglegesítetteket is. És akkor nem kellene ellopni a pénzem.

Etniez 2010.12.06. 18:36:11

Azt meg sem merem említeni, hogy a pénztárakat a PSZÁF ellenőrizte FOLYAMATOSAN és semmi kirívót nem talált soha egyiknél sem.
Ez pedig azt jelenti, hogy az összes, Magyarországon hatályos jogszabályt betartottak. Akkor most ki felelős és miért?

arlequin 2010.12.06. 18:36:23

@Etniez: na erre írtam volt, hogy a zero mindenre felháboródik.. csak ebben spec a fityisznek maxima igaza vagyon.

arlequin 2010.12.06. 18:37:42

éjjen az ányup! címlap ez-e ezerrel?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.12.06. 18:39:27

@Nagykorú: "Népbíróságok, lámpavason lógó elvtársak, fegyenctelepek. De ehelyett megy a jogászkodás, meg a patikamérleg..."

csodálkozással vegyes hányingerrel tekintek mindazokra, akik még annyit SEM képesek felfogni az embersiég néhány ezer éves történelméből, hogy ha egyszer eltűnik a jogászkodás, meg a patikamérleg, akkor MINDENKIRE, VÁLOGATÁS NÉLKÜL sor kerülHET.

nem tudom, miért gondolod, azt, hogy te mindenképpen kimaradnál egy ilyen vadulásból. még akkor sem értem, ha esetleg önként jelentkeznél hóhérnak, zsidóhajcsárnak (szómagyarázat ld. itt: egymondatban.blog.hu/2010/11/30/zsidohajcsar)

Etniez 2010.12.06. 18:42:46

@Nagykorú: Régen rossz, ha a kormány dönti el, hogy melyik ellentüntetés hiteles és melyik nem.. Olvasva a hozzászólásaidat, igen érdekes elképzelésed van a demokráciáról, mint olyanról...

Leonard Zelig 2010.12.06. 18:43:16

Én meg nem sajnálom Szíjgyártó Pétert. Le se szarom.

Etniez 2010.12.06. 18:44:31

@morpho: Persze, majd meg fog lepődni a sok birka. Bóvli lett a magyar kötvény, majd mindenki kifizeti a deviza törlesztőben, havonta. A hó végi zuhanás is vagy 20-30 milliárdba fájt a lakosságnak.

egeresz 2010.12.06. 18:46:15

A két állapotú (gondolkodás, mint pl barát-ellenség) az EGY bit.
A 2 bit az 4 állapot.

A cikk tartalma szerint egybites (kétállapotú) akart lenni az a jelzõ.

A lényeghez szoltam hozzá, mi? :-)

arlequin 2010.12.06. 18:48:08

@.Pierre Bezuhov.: hát igazad van. a simor-féle offsór lovagság sokkalta elfogadhatóbb. nem beszélve orbán párizsi lakásáról, amit mindenki ismer, de senki sem tud.

Joaquin 2010.12.06. 18:52:27

Kicsit parttalan ez az egész, már a nickeket olvasva tudom, mit fognak írni. Ti is tudjátok, ügye? Akkor képzeljétek ide.

Azt viszont érdekesnek találom, hogy mostanában csak a kifejezetten szélsőséges (elsősorban szélsőjobb, vagy magukat annak tartó szélsőbal) embereknek tetszenek a fidesz lépései. Talán nem véletlen, hogy jobbik köpni nyelni nem tud.

Vidéki 2010.12.06. 18:54:13

@Etniez: "„3700 milliárd van most a pénztárakban".

Nem ott van, hanem csak a te pihent agyadban.

kajajegy 2010.12.06. 18:54:18

Amikor az mszp volt kormányon és máv sztrájkok voltak, a fidesz le sem szarta, hogy hiteles vagy nem hiteles a szakszervezeti vezető, aki a sztrájkot szervezte, akkor nem az volt érdeke, hogy ezzel foglalkozzon.
Azért valaki elmagyarázhatna pár dolgot, amit nem értek:

A fidesz miért akarja visszaadni az infláció feletti hozamot, arra nincs szüksége?

Miért kell virtuális 500 milliárd veszteséggel terhelni a népet, mikor ha nem lenne mnyp, akkor csak a nettó befizetések érintették volna az állami kasszát?

Amúgy az is érdekelne, hogy ha valaki a mnyp-ban nem a válság miatt realizált veszteséget, hanem a munkáltató csődje miatt (bevallott, de be nem fizetett járulékai vannak, a felszámolás már megtörtént), akkor is kipótolja-e az állam a veszteséget?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.06. 18:54:55

nem szoktam beszólni ilyenért, de ez tényleg hasogassa.

nem onnan, hanem annak. aki, nem ahová vagy ahonnan. teccikérteni? léccilécci ...

(aki most csodálkozik rá, hogy petike ilyen, az is megéri a pénzét, de mindegy)

Zz_ 2010.12.06. 18:56:09

Olyan érzésem van, mintha valami focidrukker blogon lennék. Olyan szintű egyes emberek értelmi és érzelmi hozzáállása.

Vidéki 2010.12.06. 18:56:35

@Etniez: 3700 milliárd van most ( nem a pénztárakba), hanem csak a te pihent agyadban.

Etniez 2010.12.06. 18:57:18

@idelle: Most olvasom Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin: A Gulag szigetcsoport-ot. Ajánlom neked is.

hu.wikipedia.org/wiki/Alekszandr_Iszajevics_Szolzsenyicin

Vidéki 2010.12.06. 18:58:29

@egeresz: Valóban, ha Szíjjártó 2 bites, akkor vastagbőr 1 bites lehet..

2010.12.06. 18:58:38

@Joe.UK: Sőt, tovább lehetne gondolni:
GJ: 100
KP:100
Igazságos? Igen. (Csak az nem igazságos, hogy GJ miért keres 1/10 annyit, mint KP, de az igazságérzetünk erre már nem terjed ki.)
vagy:
GJ: 200
KP: 0
Igazságos? Nem. Viszont megfelel a többszázéves hagyománynak, hogy csak a paraszt adózzon, úr meg csak élvezze az életet.
Esetleg még viktátor élhetne az első északa jogával, persze gumi nélkül, mert úgyis szemtelenül alacsony a gyermekvállalási kedv. Sok kis cigány törpe oázna a fiatal házasoknál, egy egész ország tele lenne az alfa-hím nagyszerű génállományával. :-)

@Etniez: A PSZÁF a bankokat is ellenőrizte, és semmi kirívót nem talált abban, amikor 2-3x-osára emelték a törlesztőrészleteket. :-( A hitleri Németországban is mindenféle jogszabályokat tartottak be, osztán mi lett belőle? A jogszabály a működésnek csak egy formája, ha nem az általánosan elfogadott etikai elveket, társadalmi közmegegyezést tükrözi, akkor lófaszt sem ér!

Etniez 2010.12.06. 19:00:40

@Vidéki: Igen, elnéztem. utolsó adat 3000 milliárd. Ettől még nem lesz igazad és sajnos egybites vagy :(

maradok.com/tenyek_adatok/

Etniez 2010.12.06. 19:08:22

@Sörömpőőr: Na igen, de tulajdonképpen miről beszélünk? Jön a kormány és állítja, hogy drága rendszer. Az drága, hogy 1000 forintból 40-et elvesznek. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos tag havi 240 Forintért kap egyéni számlát.
A legolcsóbb banki számlavezetés mennyi? 3-500?

És mi a teendő, ha a törvény szerint 4,5% a felszámítható költség és sokkaljuk? Törvénnyel csökkentjük mondjuk 2%-ra. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos tagnak 120 Forintért vezetnek számlát. Az állami 0,9-et kár ideszámolni, mert se egyéni számla nincs, se internetes, telefonos ügyfélszolgálat, se semmi. Semmit nem tartanak nyilván és minden szarért személyesen kell elzarándokolnod hozzájuk, szabadságot kivéve. Hát ahhoz képest a 0,9 is nagyon drága...

gitáros 2010.12.06. 19:14:22

"Aki egyszer rálépett a nyakói útra"

Jó poén ez, csak egy a baj vele: le kéne venni azt a kurva szemellenzőt végre. A dolog ugyanis valahogy úgy áll, hogy Nyakó volt az első a szociknál, aki hajlandó volt pontosan olyan primitíven kommunikálni (megengedem: talán nem is képes máshogy), ahogy azt Orbánék tették, gyakorlatilag az első pillanatoktól kezdve. Azaz agresszíven, személyeskedve, érvek nélkül, kinyilatkoztatva.

Kicsit Karcos 2010.12.06. 19:21:10

@Dracon: a baljobboldalizásnak kb. annyi értelme van, mint olyanokat puffogtatni, hogy "Baloldali vagy? Igen? Akkor hogy-hogy nem mész a buziparádéra?" / "Jobboldali vagy? Komoly? Akkor szerinted minden cigány bűnöző?". Ezek a fogalmak nem jelentenek semmit, értelmetlen vitákat generálnak csak.

@.Pierre Bezuhov.:

Nagyszerű leleplezés.

Ez az Athena Intézet pont olyan, mint amit a kurucon szokás számonkérni: nincsenek bejegyezve, viszont vannak támogatóik (pl. Soros elvtárs), a cikkeket nem veszi senki a nevére, csak néhány munkatársuk neve nyilvános, a domainjük sem magyar, igaz, a tárhelyük egyelőre itt van (mint a kurucoknak is itt volt a kezdetekben), a domain valódi regisztrátorát sem tudhatjuk meg.

Voltaképpen a kuruc.infónál még meg is érti az ember ezt a rejtőzködést, de a sorosok által kistafírozott Athena Intézetnél mire ez a nagy titkolózás?

hoplita 2010.12.06. 19:21:30

@Joe.UK:
Azt a kifejezést, hogy "közteherviselés" biztosan ismered - gondolom a suliban is tanították(próbálták) - de hogy nem tudod mit jelent, az egyszer tuti.
Javaslom, próbáld pótolni ezt a hiányosságod.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.06. 19:23:14

@.Pierre Bezuhov.:
fáj a dolog mi, hogy ennek a pénznek a százszorosát használva, és cca mellé százszorosát lenyúlva-visszaosztva is csődben a libbant média minden eleme, az olvasottságuk meg tizedrésze a kurucénak :)

hoplita 2010.12.06. 19:23:21

@idelle:
Megszoktuk mán, hogy sok mindent nem értesz.....úgyhogy értetlenkeggy csak tovább.:)))

Szuhay Balázs (törölt) 2010.12.06. 19:25:00

Szakszervezeti vezetők, pfej, ingyenélő senkiháziak, akármelyik oldal seggét nyalják.

A rulettben a 16-os piros.

hoplita 2010.12.06. 19:26:50

@.Pierre Bezuhov.:
Tudom Bezu, ez neked fáj, nagyon fáj.:)))
Nem baj, maj' elmúlik.

hoplita 2010.12.06. 19:28:35

@morpho:
Így van, világos.

Mekk mester is megmondta, az egyenes tető elgörbül, a görbe tető majd kiegyenesedik.
A malacok meg csak lestek...:)))

2010.12.06. 19:48:17

@Etniez: Nincs értelme erről beszélni, hiszen "a nyugdíjak megvédése" nem célja, csak ürügye az intézkedésnek. A valóság ennél sokkal egyszerűbb: üres a kassza, hitelünk nincs, nincs mit elosztogatni a klientúrának, úgyhogy rabolnak a dobozi cigányok. Az egészben csak az a gusztustalan, hogy szokás szerint nem a privatizáción meg állami megrendeléseken gennyesre gazdagodott zsebkapitalistáktól, hanem a bérből és fizetésből élőktől. :-( És még van képük hozzás az igazságosságról mantrázni.

Rántott máj (törölt) 2010.12.06. 19:50:53

"- az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert a magas keresetűeket támogató egykulcsos adórendszer helyett;"
Imadom ezt a magyar, dogoljon meg a szomszed tehene is hozzaallast.
Mitol igazsagos a tobbsavos adorendszer? Mivel szazalekos osszeget fizetunk be, aki tobbet keres, nagysagrendekkel tobbet is fizet be, azonos adokulcs eseten is. Ez az igazsagos kozteherviseles.
Az, ha valaki azert, mert tobb penzt keres, annak kisebb hanyadat viheti haza, az a nem igazsagos.
Par eve volt olyan kozalkalmazotti beremeles, hogy sokaknak csokkent a nettoja, mert a megnovelt bruttojukkal savot ugrottak. Az volt az igasagos kozteherviseles?
Persze a savot illene ugy meghatarozni, hogy aki most eleve keveset keres, az ne keressen meg kevesebbet, de ha valaki tobbet keres egy tanarnal, akkor miert akarjuk rogton megbuntetni?

Gábor217 2010.12.06. 19:51:54

A tüntetőkkel kapcsolatban csak az számít, hogy kik ők? Az, hogy milyen célokért tüntetnek, az már nem is számít? A célokkal egyet tudok érteni.

Szijjártót egy ország rühelli, szerintem még ő maga is önmagát.

Ráadásul minden nap kijönnek valami korlátozó intézkedéssel. Például szigorítják a parlamentbe beengedhető sajtósok körét. Ez már elsikkad a jóval nagyobb horderejű agyatlanságok mögött. És számtalan hasonló van.

De legalább kormányozni tudnának, de ami látszik, az totális téboly. Szerintem Viktor és még néhányan az elmeosztályon fogják végezni hamarosan.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.06. 19:56:12

@Conv: @hoplita:
hehe :D rögtön gondoltam, hogy pár kuruc védelmébe veszi az aklot, ebben nincs semmi meglepő. a vér kötelez.
az is nyilvánvaló, hogy ha hazafy lop az nem lopás, de ha maszopbalibberáliscsúnyagonoszmédiatúlsúlyosbácsik lopnak az bitófa. persze erre jön a trompf, hogy messze nem lopnak olyan nagy értékben...jogos...épp mint a cigányok =))

Nem vagyok fideszes 2010.12.06. 19:56:40

Látom, rengetegen vannak itt abban a tévedésben, hogy a mi kis papagájunk buta, mint a valag.

Nos, szerintem pont ellenkezőleg! Okosan és ravaszan abból indul ki, amit Dr. House is mindig hangoztat, márpedig hogy az emberek idióták (legalábbis nagyon nagy többségük). Márpedig ostoba, buta idiótáknak pont ilyen végtelenül leegyszerűsített, hihetetlen primkó szöveg kell, azt képesek felfogni és mivel az agyuk rövid is, teljesen mindegy, hogy a papagáj totál annak az ellenkezőjét csipogja, amit egy hete, egy hónapja, fél éve, édes mindegy.

Nem, Szíjjártó Péter nem buta. Szíjjártó Péter egy hihetetlenül dörzsölt, cinikus, abszolút gátlástalan manipulátor, aki ráadásul annak a képességnek is birtokában van, hogyan kell szemrebbenés nélkül hazudozni. Teszi a dolgát, méghozzá amint a 2/3-ad is mutatja, jól. Itt az a nagy tragédia, hogy egy ilyen szemétláda hazug dumáját ilyen szinten megeszi a nép.

Vendelin 2010.12.06. 20:00:18

"Aki egyszer rálépett a nyakói útra ... onnan már nincs visszaút."

Hogy ki lépett kinek az útjára, az a tyúk-tojás problémakörébe tartozik, amúgy egyetértek, sőt. És pláne :)

Jaffar 2010.12.06. 20:05:39

Én nem sajnálom ezt az idiótát. Ha ö ezt vállalja, az csak saját magát minösíti. Ami meg minket minösít az az, hogy ezt türjük. Én mindenképpen maradok a MNYP-ban, mert meg vagyok elégedve vele, s ezekben a balfaszokban nem bízok. Inkább 1%-os reálhozam ,mint -50%, mert ahogy elnézem az lesz, vagy még rosszabb. Pláne, ha ez a bagázs marad.

Jaffar 2010.12.06. 20:08:46

@Lófasz Hadnagy: Miröl beszélsz ember? A Vezér és bagázsa sohasem hazudik.........azt csak a komcsik tették. Elherdálták a nyugdíjat, ezért most meg kell védeni.......

Nem vagyok fideszes 2010.12.06. 20:10:23

@Jaffar:

Jaja, igazad van. Én kérek elnézést, nekem kellemetlen.

rooklin 2010.12.06. 20:10:37

@egeresz: Még mielőtt egy sort is olvastam volna a cikkből, már láttam, hogy a poént sikeresen elkúrták. Sok hülye használja félre az "egybites" kifejezést, mert nem érti, hogy mit jelent, annyit tud, hogy a fekete-fehér az kettő valami, akkor legyen kétbites.

Gúnynevet csak pontosan, szépen. Itt most egy kicsi csöpögött a nadrágra is.

2010.12.06. 20:11:24

Szíjjártó mindig is nyakóbb volt a Nyakónál. Ezen kár csodálkozni. Már a kérdése is hazugság, néha azt hiszem, ez már genetikailag így van, nem tehet róla szegény.

Astronomy Domine 2010.12.06. 20:19:39

Szájjártó Péter egy agyatlan faszkalap. Sohasem volt más és sohasem lesz más.

Parajpuding 2010.12.06. 20:22:24

...Szar egy meló ez....
Kistakonypeti az, nem a meló.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 20:27:51

@ZX: @Joe.UK: Valaki itt azt mondta,hogy akik többet keresnek azoknak legyen mondjuk 25% az adójuk.Ez magasabb az átlagnál de kevesebb lenne,mint eddig.

Dracon 2010.12.06. 20:32:31

@Kicsit Karcos:
Egyetértek. Csak mikor valaki azt mondja hogy a fidesz jobboldali akkor mindig kinyilik a bicska a zsebemben. Lassan ott tartunk hogy a maszop jobboldalibb mint a zorbán féle fidesz.
Akik meg sajnos itt maradtak jobboldali vállalható alternativa hiján azok meg csak néznek ki a fejükből hogy micsoda nagy nemzeti, szocialista, kommunista sláger pártok vannak itt 20 évvel az állitólagos rendszerváltás után.
A mai állapotokat elnézve lassan már azon se döbbennék meg ha Rákosit is újra kellene temetni.

AnnaKarenina 2010.12.06. 20:33:21

Nekem az is tetszett, hogy valami olyat is hozzátett Sz. Péter nagykorú, hogy őket a szakszervezetek (pedagógusok, egészségügyiek, közalkalmazottak, stb., hát mi az? kik azok? csakugyan) nem érdeklik, csak amit a magyar emberek akarnak. Így lassan már csak a külhoni magyarok maradnak nekik, hiszen saját országuk polgárainak sem személyét, sem tulajdonát, sem a törvényességhez való jogát nem tisztelik.
De azóta van a Moody's leminősítéshez hozzáadott értékes megjegyzése is, ami szerint ha minket leminősítenek (a Moody's, hát ki az? mi az? csakugyan), akkor az tulajdonképpen hosszútávon felminősítés. Közelíti Nagy Anna örökbecsűjét: az is jól jár, aki nem jár jól.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.06. 20:33:34

@iii: szijjártó keimelkedő fallosz a sajtószóvivők halmazában. az hogy zero nyakóval próbálta definiálni a szerencsétlent, az csak a szokásos maszop kör, relativizálás volt. mosolyagtam rajta egyet, de ennyi, megszojtuk, uggorgyunk!!

@Joaquin: "Talán nem véletlen, hogy jobbik köpni nyelni nem tud"

hát, tudtommal ők is tervezték a manyupok államosítását. meg ha az ő kezükben lenne a gyeplő, akkor minden zs-gyanús dolgot einstandoltak volna, rögtön azután, hogy rendeletben tiltják be a kék égők használatát a karácsonyfaizzókon.
a kőkemény kuruc egyenesen támogatja a "maszop-zsidó-mnyp"-k államosítását, csak a barrikádon lehetett olvasni valami nyöszörgést a sajtószabadságféltéssel kapcsolatban. de hát egy olyan nemnácipártnál mint a Jobbik, amelyik a nemtetsző tv-ket lerombolná, nehéz megállni a hangos röhögést, amikor a szabadságot féltik xD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 20:35:06

@Kicsit Karcos: @Dracon: Én pár éve azt mondtam magamról,hogy nem baloldali vagyok,hanem MSZP-s.Aztán a maszop politikája folytán ez sajátos értelmet nyert.....:((

2010.12.06. 20:35:51

@.Pierre Bezuhov.: "rögtön azután, hogy rendeletben tiltják be a kék égők használatát a karácsonyfaizzókon."

Ez jó :-DDD

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.12.06. 20:37:57

Rogán Antal erről az útról le tudott lépni, ez az ő személyes döntése volt, hogy marad a bohóc. Kérdés, hosszútávon megéri. Csodálattal figyelem amúgy, hogy ez az egész bolhacirkusz meddig mehet még.

gyilkos fűegér 2010.12.06. 20:38:46

Ne sajnáld te petikét zero, megfizetik keményen.

megadeth1 2010.12.06. 20:38:53

Mielőtt elolvasom a sok okos hozzászólást, szólok én is egyet. Ez mindig felcseszi az agyam:"az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert a magas keresetűeket támogató egykulcsos adórendszer helyett" Szerintem pont, hogy az egykulcsos rendszer az igazságos! Felejtsük már el végre, h a soron dolgozó szegény melós kizárólag a rendszer áldozata, az ún. gazdag, értsd átlag felett kereső meg a szemét kizsákmányoló! Aki legálisan, bejelentetten magasabb keresetű, az vagy az egyetemen, főiskolán tepert sok évet és esetleg mellette melózott, vagy a munkahelyén igyekezett és feljebb jutott. Sokaknak annak megfelelő a felelőssége is és nem ám 8 óra, hanem akár nonstop ügyelet éveken át. Nem mondhatod az amerikai, vagy a kínai kollégának, h baszd meg, haver, itt épp hajnali fél 3 van...És a végén nagyon sokszor a legálisan bejelentett kevesebbet visz haza, mint a sok minimálbéres, zsebbe fizetett, akinek most kurva nagy a pofája, h megint a gazdagok járnak jól.

2010.12.06. 20:41:16

@Tigeri: Sok mindennel el kellene itt számolni... de ezek a rohadtak szemmel láthatóan meg nem támadási szerződést kötöttek, se gyurcsányék nem feszegették az ezüsthajó-vegyépszer-simicska vonalat, se orbánék nem feszegetik a wallis-strabag-kóka dolgokat. Nem lesz itt elszámoltatás, a következő polgárháborúig, az tuti!

arlequin 2010.12.06. 20:42:49

@.Pierre Bezuhov.: bezu drága. személyes sértésnek veszem, hogy nem reagálsz amaz rettentheően értelmes hsz-emre. botrány. ;-(

pedig abban mindent taglaltam. ilyen mikulást akarsz te néköm? hát nem kapok legalább egy oldalbarúgást se?

Nem vagyok fideszes 2010.12.06. 20:46:28

Basszus, senki sem ért velem egyet, hogy Sz. P. nem is buta, hanem okosan így manipulál? Most el vagyok keseredve.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.12.06. 20:50:07

@arlequin:
Mint ahogy arról a budai műintézményről se hallott még soha senki, így én sem, ahol rendszeresen megfordult az oda meghívott ellenzéki kispajtásaival egyetemben, és egy ízben én magam sem láttam a majomrészeg Deutsch Tomival összekapaszkodva távozni onnan.
Kurva drága móka, ha érted, hogy mondom, bár tény, hogy ez csak csepp a tengerben, és hát mi ez egy szintén nem létező párizsi lakáshoz képest?!

Jaj, de hogy releváljak is, mindent elmond a mai szakszervezeti tüntetésről nyilatkozó Szíjjártó Péterről, ha azt feltételezem, hogy titokban szeret nőnek öltözködni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 20:51:15

@Sörömpőőr: Erre gondoltam én is.Tartok attól,hogy egyszer azt mondják:Néézzétek emberek!A szociktól nem tudun visszavenni az ellopott pénzből 1000 milliárdot,ezért adót kell emelnünk.

arlequin 2010.12.06. 20:52:42

@Lófasz Hadnagy: ha tudnál olvasni négylábúnemzővessző tisztikaribeosztású kinevezettje, akkor: @arlequin: ajánlom szavamat....

vakvarju 2010.12.06. 20:54:19

@Nagykorú: Na, azért saját maguknak csak nem tartanak be.........

Sz. P. bárhogy is teker, soha nem lesz belőle államtitkár. Az a feladata, hogy kullogjon a gazdája után, de ehhez legalább ért.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.06. 20:54:21

Na viszlát!Jó éjt!Holnap talán géphez jutok.

arlequin 2010.12.06. 20:55:28

@LadyCarambole: nézmek komámasszony, láttam én a dajcstomit halál bekokszozva is. ehhez képest egy-két pia és p*n@, nos... belefér? nem előbb-utóbb belefárad. nem beszélve a szájerről. de azt tényleg hagyjuk, mert ... nos mert. azt aztán tényleg nem akarom a billentyűzetemre venni.

gyilkos fűegér 2010.12.06. 21:00:47

@.Pierre Bezuhov.:

Én láttam pörzsét a hírtv-ben a múlt héten, akkor kezdte hevesen védeni a sajtószabadságot, mikor rájött, hogy a barikádot az elsők között fogják kinyírni. ..

A fülkeforradalom felfalja.. de hát ez régi sztori.

gyilkos fűegér 2010.12.06. 21:02:35

@Sörömpőőr:

A strabag rég megvette az egész jobboldalt meg a médiáját kilóra.

icceman 2010.12.06. 21:05:07

Sz. P.-nek szar melója van, de ezzel nincs egyedül ebben az országban.
Legalább jól megfizetik érte és idővel lehet belőle Rogán Tóni II.

gyilkos fűegér 2010.12.06. 21:06:39

@Lófasz Hadnagy:

Bocs, én, nem itt ugyan, de már leírtam, hogy kezdem csodálni a csávót. Azokra a szöveges dolgozatokra emlékeztet, amit úgy javítottak, hogy volt egy megoldókulcs, hogy milyen szavaknak, kifejezéseknek kellett mindenképpen szerepelni.

C(jjártó)3PO évek óta csillagos ötös. Nem tudod zavarba hozni.

freemind93 2010.12.06. 21:06:40

@tőkehalmáj:

savos adozasnal csak a sav feletti resz adozik magasabb kulcsal, tehat olyan nem letezik, hogy tobb a brutto de kevesebb a netto.

eddig senki nem mondta meg, h ha olyan fene igazsagaos az egykulcsos ado, miert nem alkalmazza egyetlen fejteltt orszag sem,

thorpe (törölt) 2010.12.06. 21:11:36

Egy filmbéli dialógot szeretnék én hallani már élesben:
- Petipapagáj meghalt!
- Hogyan halt meg?
- Leesett a feje.

tomtyi 2010.12.06. 21:19:13

"Sajnos ez az elmúlt 20 év eredménye, a kormánynak nem érdeke a hiteles és erős szakszervezetek, a munkáltatóknak szintén nem érdeke, a törvényeket viszont nem a dolgozók hozzák.">Inkább tán fogalmazzunk úgy, hogy az elmúlt 60-62 év eredménye. '89-ig a "szakszervezetek" léte pont arra volt jó, hogy teljesen hiteltelenné tegyék még a kifejezést is. '89 után meg "a '89-es demokratáknak" (akik egyik fő ideológusuk nyomán járva nagytőkévé alakították a korábi ideológiai terrojukat) meg messze nem érdekük, hogy bármiféle dolgozói érdekképviselet legyen. Számukra nagyjából az múlt századi amerikai maffia és szakszervezeti "együttműködés" lehet a követendő minta.

papas 2010.12.06. 21:20:21

Türelmetlenek vagytok, Te is zero, várjátok meg amikor majd Török Gábor bebizonyítja, hogy petike, igenis jó és tehetséges politikus. Csak nem minden fehér és fekete.

hoplita 2010.12.06. 21:22:35

@Lófasz Hadnagy:
Nyugi, igazad van...:)
Nem hülye az, nagyon nem......hanem egy kibaszott kis hazug, szemét, erkölcstelen geci.
Egy takonyhalmaz.....

Szuhay Balázs (törölt) 2010.12.06. 21:27:22

@.Pierre Bezuhov.: jaja, ezek a nemnácik már csak ilyenek. Lerombolnak mindent ami nem tetszik nekik. Emlékszem, 46-ba is felrobbantottak valami szállodát. Valami Dávid a király, vagy ilyesmi.

Kicsit Karcos 2010.12.06. 21:34:26

@icceman: Rogán Tóni már nem lesz belőle, ahhoz születni kell. Tulajdonképpen akkor vált gyanússá Rogán, amikor elkezdte dicsérni a mértékadó, független média. Szíjjártónak egyelőre még nincs ilyesféle priusza, ami határozottan előnyös tulajdonság. Voltaképpen más jót nem is tudnék mondani rá.

arlequin 2010.12.06. 21:36:06

@Szuhay Balázs: te. azok nem a zsidók vótak? annak az újkori terrorizmusság megalapozói? lehet, tévedek. sőt, biztos.

Szuhay Balázs (törölt) 2010.12.06. 21:38:17

@arlequin: nem értek én ehhez, de az biztos, hogy nemnácik voltak.

arlequin 2010.12.06. 21:40:44

@Szuhay Balázs: t'od nekem van egy olyasfajta megérzésem, hogy azok biza nácik vótak. rasszista alapon robbantottak. viccet félretéve. ők 'kezdték'. legalábbis ezt is. nem pitlákok az bizonyos.

Szuhay Balázs (törölt) 2010.12.06. 21:41:21

@Szuhay Balázs: mondjuk valamit elszámolhattak a dinyamitnál, mer aztán egy egész ország összedűlt, úgy mondják.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.06. 22:01:13

@morpho:

"Most szar, de később majd jobb lesz, sokkal!"
Hú de ismerős.....

Kicsit Karcos 2010.12.06. 22:02:08

Gyurcsányi: "Ártatlan vagyok, mint a ma született bárány"

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=11696

jet set 2010.12.06. 22:10:55

Szíjártó egy fasz.
De a tüntetők még inkább azok. Milyen követelések már ezek?

"az igazságos közteherviselést biztosító, többsávos adórendszert a magas keresetűeket támogató egykulcsos adórendszer helyett;" - az igazságos az lenne, ha mindenki havonta x Ft adót fizetne. A boltban mindenki ugyanannyiért kapja a kenyeret, nem nézik, hogy mennyit keres. Az egykulcsos adóval a jobban kereső több adót fizet.

"a 98 százalékos különadó" - ha nem tűnt volna fel, akkor ez nem vonatkozik azokra, akik jogosan kaptak végkielégítést

" a közszolgálati bérrendszerek tételeinek legalább a 2011. évi költségvetésben tervezett infláció mértékével történő emelését" - talán inkább a közszféra racionalizálása kellene, nem? Aztán lehet beszélni a fizetésekről. Lehet, hogy kevesebb ember magasabb fizetésért még akár magasabb színvonalon is végezné a munkáját és eltűnne a sok puncivakaró mancika, akik csak kávézni járnak be a munkahelyre.

"a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj hosszú távú fenntartását" - tartsuk fenn ezt a szart, mindenki menjen el 40 éves korában nyugdíjba 300e/hó nyugdíjjal, az ország belerokkan ebbe, de sebaj! Seggfejek!

Nem vagyok fideszes 2010.12.06. 22:11:53

@Kicsit Karcos:

Elég szánalmas egy próbálkozás rögtön nekiállni gyurcsányozni, amikor a ti hülyétek kerül étlapra. Ennyit tudsz, haver?

Kicsit Karcos 2010.12.06. 22:30:49

@Lófasz Hadnagy: nem igazán érdekel, mit gondolsz rólam, meg szerintem mást sem.

Nem vagyok fideszes 2010.12.06. 22:40:31

@Kicsit Karcos:

Akkor meg is válaszoltad a kérdésemet.

jupiter 2010.12.06. 22:53:30

A nagy pénzügyi gurunk, Matolcsy bácsi nagyon szeretheti a forintot.
2009-es vagyonnyilatkozatában is megtakarításait csak véletlenül tartotta devizában, biztos a "zasszony" intézte.
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_vagyonpub.vagyon_kiir?P_FNEV=/vagyon/2009/m017_j0091231k.pdf&p_cont=application/pdf
(9-dik oldal).
Mondjuk már sejthetett valamit az idénre, mert a devizabetétet csak majdnem "jóhelyre" írta, de már sejthetett valamit, s az egyéb kategóriába rublikázta.
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_vagyonpub.vagyon_kiir?P_FNEV=/vagyon/2010/m017_j0100514k.pdf&p_cont=application/pdf
(9-dik oldalt)
Nem tudom ez nem benfentes kereskedés?
Na mindegy, gondolom más vezérek is a forintba "bíznak".
;-)

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.06. 22:58:58

"...a magán-nyugdíjpénztárak választhatóságának szabadságát..."
a mostani 20-as, 30-as éveikben járókat sem kérdezték, csak belekényszerítették a mnyp-s rendszerbe

"Komolyan azt találták ki, hogy a nyugdíjat eltőzsdézték?"
a megtakarítások hozama elérte az infláció mértékét? nem
hiányzik a magánnyugdíjpénztárak kasszájából? úgy néz ki igen
eltőzsdézték/kótyavetyélték a pénzt? igen
akkormeg?

zero, te sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár!
:)

wlakos 2010.12.07. 00:20:09

Zero "toljunk fel 10 milliárdot a fekete 16-osra"? nagyon nem számít, de a 16-os piros:)

Joe.UK 2010.12.07. 08:27:39

@Sörömpőőr: teljesen igazad van, legyen egyseges a fizetes! Elvegre mindenki 8 orat dolgozik, az utcasepro es az agysebesz is. Ja varj, erre mar volt probalkozas.
Nem vagy te egy kicsit kommunista????

2010.12.07. 08:31:33

@Joe.UK: ha viszont a fizetés lehet igazságtalan, akkor az adóteher miért kellene, hogy "igazságos" legyen?
Egyébként utcaseprőre ugyanúgy szükség van, mint agysebészre, de jelenleg egy utcaseprő nem keresi meg a létminimumot sem!

Joe.UK 2010.12.07. 08:32:21

@hoplita: a kozteherviseles fogalmaval tisztaban vagyok. Szerinted valoban az a kozteherviseles ahol a novekvo keresettel exponencialisan novekszik a befizetendo ado mennyisege?
Szalljunk mar le ezekrol a kommunista dumakrol hogy "fizessenek csak a gazdagok!"
Az miert nem igazsagos hogy mindenki a keresetenek ugyanakkora reszet fizeti be adokent?

Joe.UK 2010.12.07. 08:36:45

@Tigeri: es az "igazsagos" lenne? Mitol?

Komolyan nem ertem az embereket. Miert faj az ha masoknak jobb lesz (es neked nem lesz ettol roszabb?)

Joe.UK 2010.12.07. 08:49:44

@Lófasz Hadnagy: ismertem Petiket meg Gyorbol. Hidd el hogy nem jatssza magat, tenyleg hulye.

Joe.UK 2010.12.07. 08:57:16

@Sörömpőőr: a tuntetok a tobbkulcsos adozas "igazsagos" voltara hivatkoznak. Na ebbe (marmint az igazsagossagba) kotottem bele elsosorban, semmi masba.
Ezek szerint sikerult egy hullamhosszra jutnunk es te is elismered hogy a tobbkulcsos adozas minden csak nem igazsagos. Koszonom, mar megerte a billentyuzetet pufolni.

2010.12.07. 09:05:13

@Joe.UK: A többkulcsos adózást azért találták ki, hogy ha a kapitalisták a munkaerőpiaci helyzettel visszaélve aránytalanul sok pénzt tartanak vissza maguknak, és csak éhbért fizetnek a munkásoknak, akkor az állami elosztó rendszeren keresztül ezt kompenzálják valamennyire. Eredetileg egyébként kimondottan csak a tőkejövedelmekre vonatkozott a progresszív adózás, csak később terjesztették ki a munkajövedelmekre is. Minden esetre ha valaki igazságos mátyás királyt akar játszani, nem ártana, ha minden szinten igazságot tenne. Különben hiteltelen az igazság bajnokának szerepében. Az igazság itt csak ürügy, nem cél.

Joe.UK 2010.12.07. 09:10:56

@Sörömpőőr: akkor talan nem a jovedelem hanem a vagyonadonak kellene savosnak lennie. Ja hogy olyan hogy vagyonado nincs is? Hmmmm... vajon miert?
De orommel latom hogy mar tokeletesen egy velemenyen vagyunk.

hoplita 2010.12.07. 09:13:29

@Joe.UK:
Ja, hogy komcsi....ehe...

Felhívnám a figyelmed arra az apró, ám felettébb érdekes tényre, hogy a szociális piacgazdaság megvalósítói - és nem szavakban propagálói - a skandináv államok a progresszív adózást preferálják....
Egykulcsos adózás, meg efféle a banánisztánok jellemzője....

2010.12.07. 09:16:51

@Joe.UK: Vagyonadó volt, de viktátor eltörölte. Az új kormánynak láthatóan az a célja, hogy a "társadalmi ollót" még nagyobbra nyissa, a gazdagok és szegények közötti szakadékot még tovább mélyítse, a szegény még szegényebb legyen, a gazdag meg még gazdagabb. Mindezt az "igazságosság" nevében. Szerintem meg ez nagyon rossz ötlet. Ahol ezzel kísérleteztek, előbb-utóbb mindig polgárháború lett a vége. A Nagy Francia forradalomtól a cári oroszországon át Batista Kubájáig. Remélem, a nemzeti gonosztörpe lesz az első, akit lenyakaznak.

Marcellusca 2010.12.07. 09:33:51

@morpho: Ezt reggel hallottam. :(

Mekkora BULLSHIT már!!!

Joe.UK 2010.12.07. 09:57:59

@hoplita: Felhívnám a figyelmed arra az apró, ám felettébb érdekes tényre, hogy a szociális piacgazdaság inkabb a kommunista mint a kapitalista felfogashoz all kozelebb. A skandinav allamok berendezkedesetol fuggetlenul.

Joe.UK 2010.12.07. 09:59:09

@Sörömpőőr: mitol lesz a szegeny meg szegenyebb? Attol hogy a jobban keresonel tobb penz marad? Ez abbol kovetkezik?

2010.12.07. 10:34:40

@Joe.UK: Az inflációtól. Akinek nem emelkedik a nettója évről-évre, az egyre kevesebbet kap a pénzéért, vagyis _szegényedik_

Joe.UK 2010.12.07. 10:55:36

@Sörömpőőr: szerintem tulertekeled a kormany kompetenciajat a zemberek fizetesenek meghatarozasanal..:D (hacsak nem a kozalkalmazottakra gondoltal).
A nettonak nem az adorendszer megvaltoztatasa miatt kellene emelkednie. Vagy legyen olyan torveny hogy az ado minden evben inflaciokovetoen csokken? Csak lemegy nullara par ev alatt...:D

hoplita 2010.12.07. 11:06:00

@Joe.UK:
Ja, ha te fekete-fehérben gondolkodsz, akkor bizony neked úgy van.

Joe.UK 2010.12.07. 11:44:57

@hoplita: ez komoly cafolata a TENY-nek.

2010.12.07. 13:29:58

@Joe.UK: A fizetéseket nem a kormány állapítja meg. A kamatokat, adókat, inflációs rátát viszont igen.

Joe.UK 2010.12.07. 13:49:56

@Sörömpőőr: ezt is gondold at meg egyszer...

2010.12.07. 14:37:10

@Joe.UK: Nincs ezen mit átgondolni. Nem élünk a XVIII. századi angliában, vannak monetáris szabályozók, van állami újraelosztási rendszer, az elméleti lehetősége tehát megvolna egy konszolidált társadalom létrehozásának. Ami hiányzik ehhez, az a SZÁNDÉK. Ezer eszköz állna rendelkezésre egy "svéd modell" bevezetéséhez - csak éppen itt inkább egy marxi kapitalizmus-modellt akarnak bevezetni a tetves politikusok. Aztán csodálkoznak, ha megdobálják meg kifütyülik őket... nyilván a zongorahúrral a nyakukban is ugyanígy csodálkozni fognak majd. Mert ők csak "egy igazságosabb társadalom létrehozásán fáradoznak"... na persze, úgy is néz ki ez az ország.

Joe.UK 2010.12.07. 15:06:35

@Sörömpőőr: "A fizetéseket nem a kormány állapítja meg. A kamatokat, adókat, inflációs rátát viszont igen."
Erre irtam hogy ezt at kellene gondolni. Az adon kivul mast nem allapit meg a kormany az altalad felsoroltak kozul. Az ado meg ugye egykulcsos ami aligha tagitja a "szegenyek" es "gazdagok" kozotti ollot.
Az elmeleti lehetosege megvolna egy konszolidalt tarsadalom letrehozasanak... Csak a forrasok nincsenek meg. Ha adsz valakinek mastol el kell venned. Melyik ujjamat harapjam meg?
"Igazsagosabb tarsadalom letrehozasan faradoznak" - ROTFL. Ezt a maszlagot mar nem hiszem hogy barmely politikus el merne sutni annyira rohejes. Ahol van szocialis tamogatas barmilyen formaban az mar "igazsagos" nem lehet. Szolidaris lehet es kell is lennie. Hogy mennyire ez meg a lehetosegektol fugg. Magyarorszagnak jelenleg eleg keves a lehetosege, sajna nem vagyunk skandinav allam kitermelheto gaz- es olajlelohelyekkel, tengeri halallomannyal, stb. Meglehetosen szukosek az eroforrasaink es akkor meg finoman fogalmaztam. Szarbol nem lehet varat epiteni.

Agyalap 2010.12.07. 15:18:39

@Joe.UK: "Az ado meg ugye egykulcsos ami aligha tagitja a "szegenyek" es "gazdagok" kozotti ollot. "
Ezen azért rágódjunk kicsit - a 300eFt alatti keresetek nem lesznek nagyobbak nettoban mint idáig, de az annál magasabb fizetésekből többet visz haza a polgár mint eddig. Tehát míg a kis pénzek maradnak amekkorák voltak, a nagyobb pénzekből több marad a zsebben jövőre.
Ez nem azt jelenti, hogy arányosan nem fizetnek most is több adót a nagyobb keresetűek, de kétségtelenül jobban járnak mind tavalyi önmagukhoz - mind a kispénzűekhez képest.

Agyalap 2010.12.07. 15:19:43

Egyébként meg szánalmas, ha egy szóvivő minden mondata tartalmaz nyilvánvaló hülyeséget...

kamasuka 2010.12.07. 17:45:27

Szijj egy fak, de orbánfóbiásoknak ott a modoros blog bejegyzése, ill. megnézve a szöveget, ez nem más, mint amit a maszop nyomat. Leszarom az ABt és a jogállamot, ha blincsben viszik el Gyurcsányt.

kamasuka 2010.12.07. 17:50:58

@Jaffar:
Miben nem bízol? Nem vágod mi, hogy ha nem lesz állami nyugdíj, a MNYPből kapottzséből éhenhalsz secc pecc, akkor meg bíznod kell b+, mert nicns más módja, hogy legyen nyugdíjad.

2010.12.07. 18:15:26

@Joe.UK: Na és? A tőkések (és talpnyalóik) aránytalanul sokat vesznek el a munkásoktól, akkor az állam miért ne vehetne el tőlük, és oszthatná vissza? Tolvajtól lopni nem bűn. Az egész állami elosztó rendszer ideálját éppen az hívta életre, hogy a kapitalizmusban a megtermelt javak elosztása nem bizonyult igazságosnak. Ha az lett volna, soha senkinek eszébe sem jutott volna ilyesmi!
Az olló zárásához nem feltétlenül kellenek plusz források. No persze vesztesei volnának... hát istenem, max nem 15 milliós fekete audikkal villogna minden szirszar tízfős kis kájefté tulaja, csak esetleg egy "kommersz" 5 milliós opellel vagy skodával, és nem 300 négyzetméteres villában lakna, hanem "csak" mondjuk 150nm-esben... viszont nem volna éhezés, halálra fagyás, bűnözési hullám, és nem kellene senkinek elhagynia a hazáját, hogy megéljen... de ezt a burzsoá kormányaink egyszerűen nem akarják, mert nekik gyorsan kell gennyesre gazdagodni, a többi meg dögöjjön meg. Csakhogy az emberek nem szeretnek csak úgy megdögleni, mert egy rohadt viktátornak úgy tetszik. Ha elmérgesedik a helyzet (amihez a legjobb úton haladunk), öldöklés lesz.

Jaffar 2010.12.08. 08:32:38

@Sörömpőőr:

"Az egész állami elosztó rendszer ideálját éppen az hívta életre, hogy a kapitalizmusban a megtermelt javak elosztása nem bizonyult igazságosnak. Ha az lett volna, soha senkinek eszébe sem jutott volna ilyesmi!"

Hát bazmeg, ez az évszázad aranyköpése.

Megtoldom azzal, hogy ugy a kapitalizmus tudvalevöleg az egész világon megbukott és ezért jött létre a szocializmus is, ami messz jobb életminöséget biztosít mindenkinek. Erre a legjobb példa Kuba és É-Korea.
/fffffffffffffffffffaaaaaaaaaaaaccccccccccccccceeeeeeeeeeepppppppppaaaaaaalllllllllllmmmmm

2010.12.08. 09:01:32

@Jaffar: Pedig tetszik, nem tetszik, már az olyan őskapitalista országokban is, mint Anglia vagy az USA sem állnak fenn vadkapitalista viszonyok. Ez csak néhány banánköztársaságra meg egy narancsköztársaságra jellemző. :-p
Kereskedelmi embargó alatt meg semmilyen rendszer sem képes túl magas életszínvonalat biztosítani. Még a kapitalista Irak sem volt éppen egy sikertörténet az öbölháború óta. ;-)

Jaffar 2010.12.08. 09:39:26

@Sörömpőőr:
Tudod, én csak azt látom, hogy tölünk nyugatra sokkal többet dolgoznak a Zemberek, de jobban is élnek, mert kormányaik nem csak az orrukig látnak és terveznek a jövöre. Nálunk pont fordítva van. A szocik azonnal vették fel a hitelt a jóléti kiadásokra, a fidesz meg közvetve veszi fel, tölünk, államosítással, hogy a majdani kormány kb 15-20 év múlva ujjal mutogathasson a mostani fideszre, mert ömiattuk veszik fel majd a hiteleket a fenntarthatatlan állami nyugdíjrendszerre.
más.....

Adott Józsi és Béla. Józsi visszalép, mert szimpatizál a kommunizmussal és bízik benne, hogy visszajön az egypártrendszer és a teljes foglalkoztatás. Béla marad, mert mára rájött, hogy a nem komcsik még komcsibbak, söt...... Namármost, jövö decemberétöl adóvá varázsolják a nyugdíjjárulékot (24%). Mindkettejük fizeti ezt, mert hát köll, muszáj.

Kérdem én, ha nyugdíjba mennek, akkor milyen jogon NEM kap Béla nyugdíjat az államtól? Vagy ugyanez fordítva. Milyen jogon kap Józsi nyugdíjat, hisz egy fillérrel (arányaiban) sem fizetett többet, mint Béla! Hiszen ugyanazt az adót fizette, nem? Mert, ha Bélának, aki nem lépett vissza, nem kellene továbbfizetnie a 24%-ot, akkor rendben van, érthetö a téma, s szerintem logikus is. De a fidesz fijjuk szerintem nem így gondolják, ugyi?

Joe.UK 2010.12.08. 09:51:26

@Agyalap: ertem. Tehat az faj hogy masnak jobb lesz. Mondhatnam hogy tipikus....

Joe.UK 2010.12.08. 09:54:27

@Sörömpőőr: ez utan a kommented utan azt hiszem a vitat be is fejezem. Kritikan aluli vagy valahonnan az 50-es evekbol. Fel vorosok, proletarok!!!!

Agyalap 2010.12.08. 10:06:48

@Joe.UK: Demagógia, vagy szövegértési hiba?
Sehol nem írtam, hogy fájna hogy jobb lesz. Nekem is több cseppen jövőre, de ez a szöveg, hogy "nem nyílik az olló" - alapvetően hülyeség.
Ez a "mondhatnam hogy tipikus" meg a párja.

Joe.UK 2010.12.08. 10:18:00

@Agyalap: jogos es az olloban belatom igazad is van, tenyleg nyilik mert a nagyobb keresetueknel aranyaiban tobb marad mint eddig. De nem hiszem hogy ezt a maradekot a parna alatt fogjak tartani.
Az "az faj hogy masnak jobb lesz" mondatomat nem feltetlenul szemlyesen neked cimeztem hanem ugy kb mindenkinek aki az egykulcsos ado ellen nyivakol. A magyar mentalitas az hogy ha masnak rosszabb akkor nekem jobb, ebbol analog modon ha masnak jobb akkor nekem rosszabb. Erre irtam hogy tipikus.

2010.12.08. 10:45:58

@Jaffar: Hát persze, Marx is megmondta, hogy minden gazdagság forrása csakis a munka lehet. Magyarországon munka meg egyre kevesebb van, mindenki a másikon próbál élősködni. Tízmillió sovány tehén egymást feji, hurrá. :-(

2010.12.08. 10:52:35

@Joe.UK: Hozzád képest nagyon modern gondolkodású vagyok, mert te meg lemaradtál a XVIII. századi vadkapitalizmusnál. :-p

Agyalap 2010.12.08. 13:13:59

@Joe.UK: Én sem tartom jónak az egykulcsot ebben a formában - bár nyerek rajta. Ha ennyire nincs pénz, nem látom értelmét. Igy azonban, hogy látom mire b@sszák el a zsét egyébként - nem bánom, miért mi essünk el tőle.

vomit 2010.12.29. 12:53:59

esetleg elgondolkodni azon, hogy ha 2010-ben minden honap elsejen a zemberek 5e forintert (5x12=60e) ezustot vettek volna, az havonta ugyan egyre kevesebbre volt eleg (konkretan megfelezodott az ev vegere), de osszesen igy is 400 (szerencsevel 500) grammnal tobb jott volna ossze, es az december vegen +100e forintot er.
lebontva az egyes honapok 5e forintja maig (12.29.) ennyi "kamatot" hozott volna:
januar 102,7
februar 101,7
marcius 96,5
aprilis 84,7
majus 72,7
junius 55,0
julius 56,1
augusztus 65,8
szeptember 50,4
oktober 47,0
november 34,4
december 6,5
www.xe.com/currencycharts/?from=XAG&to=HUF&view=1Y

süti beállítások módosítása