Skip to content


       Szűrés lista

96,8% !!! ÓRIÁSI siker !!!

Selmeczi Gabriella, nyugdíjvédelmi megbízott megtartotta a diadalmas sajtótájékoztatóját, valószínűleg napok óta erre készült. Minden mondata csodálatos:

"Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.

Mindenki jól járt a nyugdíjvédelmi programmal. Minden magyar állampolgár válláról lekerül az az iszonyatos teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, hiszen adó vagy járulék formájában mindenkinek fizetnie kellett.

Az emberek visszakapták a választás szabadságát, hiába próbálták az ellenzéki politikusok az emberek bizalmát megingatni.

Az MSZP az utolsó hetekben pedig már képtelen volt eltitkolni, hogy a magánnyugdíjpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletember védik. Reakcióikból az is kiderült, hogy üzleti összefonódások is lehetnek az MSZP és az üzleti körök között.
"



Ó, Nyugdíjvédelmi Asszony, köszönöm, hogy választhattam.

Köszönöm, hogy lekerült a vállamról ez az iszonyatos teher.

Köszönöm a lehetőséget, hogy 2 700 000 forinttal segíthettem az országot.

A mai diadalmas nap árnyékában megbújik egy apró, szinte említésre sem méltó hírecske: Fellegi Tamás miniszter, aki saját hatáskörében dönthet az áram áráról, előzetes bejelentés vagy tájékoztatás nélkül, a legnagyobb kussban 6%-kal felemelte az áram árát. Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben, és febr. 1-én, vagyis ma már hatályba is lépett az új ár. És ezt a +6%-ot az állam teszi zsebre.

Az áram áráról többször volt már szó itt a blogon is, mivel az extraprofitot (amin még a korrupciókutató is meglepődött) a kedves szocialisták voltak olyan aranyosak, hogy a krízisalapba tolták át, ahelyett hogy ... ugye, már az is kiderült, hogy nálunk nálunk a legdrágább az áram ára.

Elképesztő ez a Fidesz ... és ez még egy nagyon finom szó, amit használtam.

Magyarázat nélkül, jóformán titokban emelni az áram árát, miközben a Fidesz éve óta az extraprofitok letöréséről beszél, és hogy a háztartások rezsiköltségét csökkenteni kell. 

De az persze ÓRIÁSI nagy siker, hogy megszopattak / megzsaroltak 3 millió embert, és nagylelkűen lehetővé tették, hogy két igen rossz opció közül "választhasson" mindenki. Főleg annak a tekintetében, hogy az emberek nem pénzügyi zsenik, és amúgy is, ki tudja mi lesz 1 vagy 3 vagy 20 év múlva?

Keményen indítja a Fidesz a februárt.

Címkék: fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr142630829

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szijjártó Péter nem ért a pénzügyekhez, vagy minket néz hülyének 2011.02.02. 17:39:03

A miniszterelnök személyes bullshit generátora a jóindulatú feltételezés szerint egyáltalán nem ért ahhoz, amiről beszél, amikor ismételten azt állítja, hogy a magánnyugdíjpénztárak eltőzsdézték a zemberek pénzét. Ugyanis nem tőzsdéznek, hanem minőségi...

Trackback: 102 019 2011.02.02. 11:17:48

   Ennyi maradt. Hogy tiszteletre méltóak-e, és jól számoltak, vagy megveszekedett bolondok, azt majd a jövő politikusai eldöntik.   Egy tény: ennyi tökös ember maradt, akit az úthenger nem darált le.   Ez messze nem elég a kif...

Trackback: Tisztelt Selmeczi Gabriella! 2011.02.02. 10:41:47

Most arra számítasz, hogy úgy folytatom: „Te ribanc!” Áhhh… ez olyan egyértelmű lenne. Utálok kiszámítható lenni. Engem folyamatosan sértegettek. Komolyan! Lehet, ez nem direkt, készakarva történik, de már elkezdte baszni

Trackback: Kisnyugdíjas Pom Pom 2011.02.02. 08:01:51

  index.hu/video/2011/01/20/aki_marad_megszivja_aki_megy_az_is_megszivja/

Trackback: Miféle választás??? 2011.02.02. 01:29:49

"Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert" - mondta Selmeczi Gabriella annak kapcsán, hogy a mintegy hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagból ali...

Trackback: Jaj, Gabika! 2011.02.01. 20:53:41

A mai napi adrenalinszintemről Selmeczi Gabriella gondoskodott. Ő még ott tart, hogy az MNYP elleni harc nyugdíjvédelem volt. Ez még nem lenne annyira meglepő, mert eddig se az eszéért szerette, aki szerette, de egyúttal remek látlelet az egész polit...

Trackback: Mennyi az annyi? Száááááááánalmas kiflibarbival 2011.02.01. 20:13:23

Ígérem, nem csak ez a rovat lesz.  Ígérem, nem a mentálisan gyengébbeket fogom rugdalni.  Különösen magas labda kiflibarbiba belekötni, számolni nem tud, a gazdaságról fogalma sincs, a sminkje rémes.  De, azért álljunk már meg egy szóra:...

Trackback: Százezer kiközösített: a rendszerváltozás bukása 2011.02.01. 20:06:28

A tegnapi határidő lejárta után napvilágot látott, hogy kicsivel több, mint százezer fő vállalta „önként”, hogy kiközösíttetik az állami nyugdíjrendszerből (illetve egyéb szociális juttatásokból) „most és mindörökké”. Nincs kéts...

Trackback: Pilótajáték, államilag 2011.02.01. 19:00:06

Állítom: nem a magánnyugdíjpénztárak kényszerítették szerencsejátékra az elmúlt években az embereket, hanem a kormány kényszeríti most. Méghogy eltőzsdézték, meg kockára tették... Ugyan már! Ez addig sem volt igaz, amíg Szijjártó Péter kigondolta!Talál...

Trackback: Maradtam 2011.02.01. 18:28:49

Kérem tisztelettel, én vagyok az a jogkövető állampolgár, aki a jövedelmét nem titkolja el, aki tisztességesen befizet minden adót és járulékot. Nincs szándékomban feketén dolgozni, nem akarom zsebbe kapni a fizetésem egy részét, és mindig betartom a j...

Trackback: A siker új jelentése 2011.02.01. 18:25:42

Lehet, hogy a kormányban valahol elrejtettek egy néphergelési államtitkárt? Csak ez lehet a magyarázat e közleményre:"Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdí...

Trackback: Selmeczi az idióta... 2011.02.01. 18:15:03

Selmeczi szerint: ... kiderült az is a szocialisták reakcióiból, hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között.ForrásTényleg ennyire hülye vagy?

Trackback: Micsoda siker 2011.02.01. 17:32:34

Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert. (forrás: hvg.hu/gazdasag/20110201_selmeczi_oriasi_siker_nyugdij) Micsoda siker! Az ...

Trackback: Magánnyugdíjpénztár: Mennyi? Harminc? 2011.02.01. 17:28:03

A hírek és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szerint péntekig mintegy harmincezer ember nyilatkozott arról, hogy szeretne a magánnyugdíjpénztárában maradni. Nem valami sok. Sőt, kifejezetten kevés, és a várakozások alapján (számolva az "...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freemind93 2011.02.01. 16:12:36

az utolso mondat az indexen igy van fent:

" Az MSZP-ről szólva megjegyezte: az ellenzéki párt képtelen volt titkolni azt, hogy a magánpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletemberek érdekeit védi; kiderült az is a szocialisták reakcióiból, hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között."

nem mindegy.

Dave7574 2011.02.01. 16:12:49

Az lenne az igazi siker, ha valaki alaposan fejbeba... ná egy szívlapáttal ezt rohadt kurvát.....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.01. 16:13:14

az első napon már meg is van a havi díjazott? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.01. 16:15:34

@freemind93: ha rákeresel a neten, így szól az idézet a legtöbb helyen, ahogyan itt van, persze el lehet dönteni, az index írta szájízre a dolgot vagy az összes többi :)

Egyéves Önkéntes 2011.02.01. 16:16:14

elegáns ez az áramemelés

Bergeroth 2011.02.01. 16:16:21

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/01/het_szazalekkal_dragul_az_aram/

"A gáz árának januári növekedése után most az áram is 6-7 százalékkal drágul valamennyi háztartásban. A többlet nem a szolgáltatók, hanem az állam bevételeit növeli. A rendeletet semmilyen előzetes bejelentés nem előzte meg."

Nesze neked 2/3-ad, és akkor még van valami olyasmi is, hogy bárkit kirúghatnak a munkahelyéről mindenféle indoklás nélkül !
Szóval ez nem diktatúra, ugye kedves agyhalott fideszdroidok?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.01. 16:16:43

@Conv: másrészt ha megnézed a hivatkozást, a fidesz.hu-ra mutat, a nyilatkozataik leiratában pedig azt hiszem relevánsabb arra hivatkozni, mint az indexre :)

bobsys 2011.02.01. 16:18:04

"Az emberek visszakapták a választás szabadságát" - a k&rva @nyad

mkzk3y 2011.02.01. 16:18:41

Siker az lenne például, ha megcsináltatná a fogait a szenátor asszony. Talán a kétezerhétszázmilliárdból telik majd rá.

sz_ 2011.02.01. 16:18:48

Az MTI hozta le úgy a szöveget, hogy a nyilatkozók "MSZP-sek lehetnek": mti.hu/cikk/2011/02/01/selmeczi-_oriasi_siker_a_nyugdijvedelmi_program-529513

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.01. 16:19:29

És hol lesz az ünnepi Fidesz-gyűlés ?

Kétmillió ember a Kossuth téren, vagy az Astoriánál fogja ünnepelni az óriási sikert ?
Valami méltó ünnepséget csak kéne rendezni.
Zászlók, taps, élőlánc - semmi ?

Tila. 2011.02.01. 16:22:10

ennek is a kurva anyját! az év vastagbőre díjra jelölném! vérszívó szipirtyó kategóriában sem lenne utolsó...

freemind93 2011.02.01. 16:22:28

@Conv: a fidesz.hu-rol van a fenti variacio, gondolom sokan vettek at onnan.

de nem csak az index "kavart bele", de pl az mtv honlapja is... nem csodalkoznek, ha ez hamar megvaltozna.

www.hirado.hu/Hirek/2011/02/01/11/Selmeczi_oriasi_siker_a_nyugdijvedelmi_program.aspx

tovabba:

inforadio.hu/hir/belfold/hir-410297

itt meg is jegyzik ezt a kulonbseget:

www.hir24.hu/belfold/208953/selmeczi-oriasi-siker-a-nyugdijvedelmi-program.html

egyszoval a fidesz.hu-n korrigaltak valoszinuleg. en meg kikerem magamnak, soha semmi kozom nem volt az mszphez.

freemind93 2011.02.01. 16:27:33

@sz_: igen, valoszinuleg ez a ket forras van, mti es fidesz.hu.

barmelyik "tevedhet", de az mti-nek nem all erekeben (sot!) ilyet modositani, mig a fidesz.hu-n gatlastalanul megtehetik.

nincs fent valahol audio?

nem mintha olyan fontos kerdes lenne, eddig is hulyesegeket beszelt ez a senki..

DArchAngel 2011.02.01. 16:29:05

Az a baj ezekkel a fideszes politikusokkal, hogy képtelenek elfogadni, hogy narancsországon kívül is van értelmes élet. Hogy nem 1951-ben élünk, amikor dolgos népünk még nagyrészt beszopta az igét, amit hallott, mert nem volt máshoz hozzáférése.
Azért, mert Selmeczi asszony narancsos droidokkal veszi magát körül, az egész országot még nem kéne hülyének nézni, mert a végén megharagszanak a zemberek...

Palmer Eldritch 2011.02.01. 16:31:38

Nekem ez nem úgy tűnt, hogy választási lehetőség lett volna!
Dacból lehetett választani. A szopást!

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.02.01. 16:34:15

Nézzétek a jó oldalát. Vagyunk 102 ezren, az jó esetben 2% egy országgyűlési választáson, ennyivel számolhat bármelyik ellenzéki párt amelyik például a munkáltatói nyugdíjjárulék/adó egészének vagy részének pénztárhoz juttatását ígéri be nekünk az öngondoskodás jegyében.

freemind93 2011.02.01. 16:34:17

@Palmer Eldritch: ha szopas es dacbol szopas kozul lehet valasztani, en az utobbit kerem :)

Lakatos Péter 2011.02.01. 16:36:08

Jól csinálta a kormány. A 100 000 keménymagos szoci és liberális saját magát szívatta meg!

2011.02.01. 16:36:24

@Dave7574: hasonló tolult fel bennem elsőre. Minden egyes szava aljas, buta hazug propaganda, ami azért ebben az erős mezőnyben is ritka.

továbbá megtudtam, hogy anyagi és politikai összefonódásom van az MSZP-vel.

EGEK, ÁLLÍTSA LE VALAKI SELMECZIT! Így nem érem meg a nyugdíjkorhatárt!

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.02.01. 16:37:54

@Lakatos Péter:

Beszoptátok. A 100 000 legalább kétharmada Fidesz szavazó. Volt.

Bergeroth 2011.02.01. 16:38:00

"Az emberek visszakapták a választás szabadságát,"

A választás szabadságát majd akkor kapjuk vissza, hogyha előre szóltok nekünk pl. az áramdíj felemeléséről és nem sunyi, aljas komcsi módon titokban megemelitek, mert épp ilyen kedvetek van. Szarházi banda.

Marcellusca 2011.02.01. 16:39:29

Látom, nem csak nekem gurult el a gyógyszerem a hír olvastán. :DDDD

freemind93 2011.02.01. 16:40:06

@Lakatos Péter: en azt hittem az ongondoskodas konzervativ szokas, de jo, hogy beragyogod az egem.

Palmer Eldritch 2011.02.01. 16:40:17

@freemind93: Csak akkor, ha közben összetekert adóbevallási nyomtatvánnyal verik a tarkód : P

Lakatos Péter 2011.02.01. 16:41:36

@cserepj: Én nem szoptam be, mert én nem vagyok fideszes :D De komcsi, meg libsi sem :D

zöld erdőbe jártam... 2011.02.01. 16:41:40

Möszijő Orbán, most, hogy lenyúlta a pénzemet induljon és vegy meg a gyógyszerét! De gondoljon Gyurcsány barátjára is, mert ha ő nem kúrja el, akkor most ön nem tudott volna lopni! Takarodjon el az összes politikus a búsba, mindegy, hogy ki-kivel van!
www.youtube.com/watch?v=I5JMu3MwvIY

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.02.01. 16:41:58

@freemind93:

Az a konzervatív szokás, amire a Fidesz azt mondja, hogy az a konzervatív szokás. Lassan megértjük. Vagy megértetik velünk.

Lakatos Péter 2011.02.01. 16:42:27

@freemind93: Ennyi erővel azt is mondhatod, hogy a lopás meg liberális, meg szoci szokás...

sárkányfő 2011.02.01. 16:42:38

ez komoly? a rablás után még képesek fokozni az elképesztő pofátlanságot? mi cél, felállítani a világcsúcsot? hogy van pofájuk még meg is ünnepelni hogy sikeresen zsarolták meg és rabolták ki saját népüket? szobrot nem állítanak a Nagy Államosításnak?
a jó édes anyátokat.

schnee 2011.02.01. 16:46:49

@Bergeroth: A választás szabadság legközeleb kb 3 év múlva jön el, amikor megint lehet fülkeforradalmat csinálni. Csak legyen kire szavazni, mert a mostani garnitura használhatatlan.

freehckr 2011.02.01. 16:47:44

@freemind93:
öngondoskodás != kötelező manyup

zöld erdőbe jártam... 2011.02.01. 16:48:11

@schnee: nem biztos, hogy meg kell várni azt a 3 évet, ha az igazi 2/3-ad elindul a Kossuth térre...

freemind93 2011.02.01. 16:51:48

@freehckr: de kozelebb all az ongondosokdashoz az, amikor kamatostul visszakapod amit egyszer befizettel, mint az amikor majd az akkori befizetett osszegekbol ma ismeretlen eljarassal osztanak egy szeletet.

Bergeroth 2011.02.01. 16:51:49

@schnee:
Hacsak ki nem találják addig azt, hogy mivel a zemberek megszavazták 2/3-os többséggel a fideszt, ezért már nem is kell több választás, így szabadon választhatjuk majd azt amit ők igazából már eldöntöttek meg úgyis mindenki azt akarja, hogy ők maradjanak még vagy 40 évig. Hiszen úgyis mindenki ezt szeretné....

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.02.01. 16:54:36

Ezennel kijelentem, hogy 2014-ben arra szavazok, aki a munkáltatói levonás egészét vagy akár egy részét megígéri, hogy az állami nyugdíjalap helyett a manyup-ba fogja utalni az állam megválasztása esetén. 2% ide vagy oda volt már, hogy sorsdöntő volt egy-egy választáson, nem igaz?

freemind93 2011.02.01. 16:55:09

@Lakatos Péter: mondhatnad, csak az egyik tankonyvi pelda, a masik pedig szajhagyomany utjan terjed.

ettol fuggetlenul nem akarok a fidesz gazdasagi iranyultsagat boncolgato vitaba belemenni, feleslegesnek tartom.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.01. 16:55:29

@sárkányfő:

De mit vártál? Ahol egy "selmeczigabika" lehet a nyugdíjvédelmi kormánymegbízott?
A sajtótájékoztatóra szánt pogácsa beszerzését sem merném teljesen nyugodt szívvel rábízni ...

lomposfarkas 2011.02.01. 16:56:58

"hogy a magánpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletemberek érdekeit védi"
Ja, mikor láttam az évi pénztári értesítőn, hogy hozam: mínusz 100ezer Ft, na akkor erős kedvet éreztem kalasnyikovot tárazni, hogy az istennyila csapna végre az érinthetetlen fehérgalléros bűnözőkbe meg az édesannyukba is, csak úgy pártsemlegesen.

schnee 2011.02.01. 17:01:18

@lomposfarkas: Te legalább megkaptad. Csány elvtárs (mármint Ő jó elvtárs, mert a fityesz mögött áll) ki sem küldte a nagyrészét. Pl. én meg sem kaptam és így csak később tudom meg hogy összesen hány misivel támogadtam meg az államot.

Csigataposó 2011.02.01. 17:06:02

"hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között" Szoval en mint mnyp tag politikailag es anyagilag oszevagyok fonodva az MSZP. ku*** anyad b**** ku***, hogy ba******* pof** egy ba***** nagy holpattal, te fa*****po ri****. Anyadat osszefonodtasd jo!!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.01. 17:08:42

@zero:
Ezt most úgy érted, hogy személyesen Viktor jobban megvédené a nyugdíjat ?
Igazi harcos tipus.
Kár, hogy így ráhagyta a lányokra ?

2011.02.01. 17:11:48

előre rettegtem ettől a kurva kommunikációtól... ha azoknak kellett volna nyilatkozni, akik vissza akartak volna térni és nem fordítva, akkor most kb ugyanígy 100 e ember lett volna a bűvös szám... hányok a fidesztől, jobban mint valaha!

Ideggyógyközpont 2011.02.01. 17:12:49

Üdv Mindenkinek!

"Mindenki jól járt a nyugdíjvédelmi programmal. Minden magyar állampolgár válláról lekerül az az iszonyatos teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, hiszen adó vagy járulék formájában mindenkinek fizetnie kellet."

Emberek! Tájékoztatást kérek, mert valahol lemaradtam. Akkor a fentiek alapján innentől nem kell nyugdíjjárulékot/adót fizetni vagy az a minimális 8,5% ami eddig a manyupba ment nálam marad?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.02.01. 17:12:53

@zero: "A sajtótájékoztatóra szánt pogácsa beszerzését sem merném teljesen nyugodt szívvel rábízni ..."

bezzeg az emeszpére meg gyucsányira rábíznád. miért nem mész inkább vissza a kaccsolta.hu-ra, bérblogger? ;)))

Devil 2011.02.01. 17:18:23

Nagy teljesitmeny tole hogy be tudott tanulni egy szoveget es el tudta mondani.

Devil 2011.02.01. 17:20:45

@sz_: Ez mar nincs az oldalon.

Devil 2011.02.01. 17:22:16

@.Pierre Bezuhov.: Mondott o ilyet? Nem? Akkor mit mszpzel itt?

freemind93 2011.02.01. 17:24:48

@Devil: nem szo szerint ertette, ugy hozza az mti, hogy "kiderült az is a szocialisták reakcióiból, hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között."

trojka 2011.02.01. 17:25:25

igen, ez oriási siker. mármint az, hogy ennyi embernek lenyulták a megtakaritott pénzecskéjét. És kiknek? melosoknak, pedagogusoknak, orvosoknak, vagyis állami alkalmazottaknak. hogyan? nyiltan megfenyegették öket, pofátlanul, zsarolva. na, ha ez a demokrácia, azt hiszem, nem kérek (kérunk) belöle. ennek a nönek még volt pofája igy nyilatkozni, mint a kis mocsok kormányszovivönek, vagyis ök a kétharmados többség felhatalmazásával teszik minden gazaemberséguket. (többek között hagyják a magyarok legyilkolását). ezt a lenyult pénzt a szerencsétlenek soha többé nem fogják viszont látni, mert milyen jogon igérgetnek FIDESZ uramiék 30 évvel elöre? miböl gondolják, hogy a most látszolag befoltozott feneketlen zsák már akár jövöre nem fog kilukadni? Vagy ha ök buknak majd, ugyan amit ök igérgetnek most, a következö banda rájuk kötelezö érvényunek tekinti-e? Magyarok, most már én is azt mondon: fel a nyulcipöt, pucolás!!

Bergeroth 2011.02.01. 17:28:49

@.Pierre Bezuhov.:
Csápolj te is viktornak, igaz, hogy kilopja a szemünket is, de te csak csápolj és véletlenül se gondolkozz, mert az megárthat neked!! Mellesleg mész a pártgyűlésre ünnepelni?

Pajtás 2011.02.01. 17:30:21

Neki siker, nekünk volt manyup tagoknak, szopás.

Bergeroth 2011.02.01. 17:31:02

Csak engem emlékeztet az egész fidesz bagázs és kommunikáció egy nyílt szcientológiai összejövetelre? Az agymosás részében pl. félelmetes a hasonlóság.

Pajtás 2011.02.01. 17:32:35

@.Pierre Bezuhov.: az ilyen egysejtű félbites primitív trolloknak az ELÉG csoportban a helye.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.01. 17:33:18

A kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolásával (jelen körülmények között) egyetértek, de Selmeczi nyilatkozatát égbekiáltó pofátlanságnak tartom. Azért elég durván megszívatták a maradókat...

Celtic 2011.02.01. 17:34:14

A jo kurva annyat :(
Budapesten _aranylag_ konnyu volt, de egy videki kisvarosban az ember kivesz egy nap szabit, elutazik a megyeszekhelyre (penzert utazik ofkoz) es ugy nyilatkozik :( Remelhetoleg az utazas nem kerul 2*2 oranal tobbe...A kurva annyat, hoyg nem sul le a pofajarol a bor :(

Vidéki 2011.02.01. 17:35:38

"Az MSZP az utolsó hetekben pedig már képtelen volt eltitkolni, hogy a magánnyugdíjpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletember védik. Reakcióikból az is kiderült, hogy üzleti összefonódások is lehetnek az MSZP és az üzleti körök között."

Vastagbőr most a manyupot működtető haszonélvezők (fogadatlan?) prókátorának szerepét játssza el

A Vastagbőr a kecskék álláspontját támogatja, akikre rábízták a káposztát még a Horn kormány alatt, a VILÁGBANK NYOMÁSÁNAK ENGEDVE. Azóta bebizonyosodott hogy a rendszer kizárólagos haszonélvezői a manyupok működtetői, akik hatalmas működési költségekkel és alacsony hozamokkal egyáltalán nem váltották be rózsaszín ígérgetéseiket.

Teoretikusan a tőkefedezeti rendszer bizonyos előnyöket élvezhet a felosztó-kirovó rendszerrel szemben, de magában rejti a lehetőséget, "hogy a rendszer számos felkészületlen kényszerbefektetőt is a bonyolultabb befektetési konstrukciók piacára kényszerít, akiket a nyugdíjalapok azután kényükre-kedvükre megkopaszthatnak."

A Magyarországon az IMF nyomására "felelősen" bevezetett "manyup" rendszer ezt a negatív vonást domborította ki.

A hatalmas működési költségek, a járadékosok szempontjából rossz (de a manyupok vezetői szempontjából viszont lehet, hogy kedvező) befektetési döntések siralmasan rossz hozamokat eredményeztek. Az átutalt járadékok egy része elpárolgott és nagy zsebekbe lekondenzálódott.

Így 14 teljes év tapasztalatai alapján a bevezetett rendszer bizonyította, hogy hátrányosabb a felosztó-kirovó rendszernél. Hosszabb távon változatlan formában fenntartva csak nagyon alacsony nyugdíjakat eredményezhet.

Látható, hogy azok az államok jártak jobban, akik nem rohantak hanyatt-homlok bevezetni "a nagy ellátó rendszernek" ezt a csodálatosnak mondott "reformját".

Nyugat-Európában egyetlen állam sem vezetett be manyup rendszert..

Csehország és Szlovénia államvezetése, amelyik képes volt a józan önérdek képviseletére, szintén elzárkózott ettől a "reformnak" titulált megoldástól.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.01. 17:36:17

@Bergeroth: bazz :))))))) Te bezut nézed viktorrajongónak? :)

dr. Aullah 2011.02.01. 17:38:06

@Vidéki: Ne márcsak te hiányoztál...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.01. 17:38:15

@Devil: az irónia és a humor pedig valami teherautó-alkatrész mi?

nyugatioldal 2011.02.01. 17:38:43

Az, hogy ez a nő egy hule p*csa, volt már? Viktor vmi hozzáértőt kérhetett volna meg az Istenadta nyugdíjának védelmére, nem ezt a szolárbébit... .-((

Lakatos Péter 2011.02.01. 17:39:42

@freemind93: Szerintem meg nyugodtan menjünk bele a fidesz gazdaságpolitikájának boncolgatásába. Több mint kételkedve néztem a fidesz kormányzás elébe és most azt kell mondanom, hogy igen kellemesen csalódtam. Sőt, kezdem pozitívan látni a jövőt. Azt hittem, hogy Orbánék az elmúlt 8 évet átsakkozgatták, de most úgy tűnik nekem, hogy igen alaposan megtervezték, hogy mit fognak tenni. Egyébként gazdaságpolitikákról annyit, hogy 2001-ben a külső államadósság 57% körül volt, a szociknak ezt sikerült 82%-ra feltornászni. Miközben 98-01 között alig volt privatizáció, 2002 után folytatták az állami vagyon értékesítését (pl. Ferihegy). Ez utóbbi önmagában nem lenne baj, ha közben nem nőtt volna az államadósság, de nőtt... Tudomásul kellene venni, hogy hitelfelvétel=gyerekeink jövőjének felélése. Ha az állam esetében az emberek nem is érzik a párhuzamot, talán a lakásárveréseknek, meg a hiteltörlesztési gondoknak rá kellett volna erre ébresztenie a hétköznapi embereket is.

freehckr 2011.02.01. 17:40:43

@freemind93:
„de kozelebb all az ongondosokdashoz az, amikor kamatostul visszakapod amit egyszer befizettel”

Nem áll közelebb, ez olyan mint a kivégzés kontra öngyilkosság. Lehet kivégezni öngyilkos hajlamú embert is, de többségében biztosan nem örülnek a ténynek, hogy ez velük esik meg. :) Ugyanez a helyzet azzal, ha valaki öngondoskodásnak csúfolja a kötelező manyupot.

Az hogy „kamatostul visszakapják” egy külön történet lesz. Összességében az egy évtizedes távlatban 1-2-3%-os hozamokról szólnak a mendemondák, ennek tükrében talán otthon a malacperselyedben jobb helye lett volna a pénzednek, tekintve hogy ezekkel az óriási összegekkel mindeközben folyamatosan spekuláltak, és nyelték le belőlük a fényűző életmódot feltételező működési költségeket. A tagok egy igen nagy részének akár harmadával is csökkenthetett a befizetett tőkéje. Erre szoktam mondani, a legkisebb falusi takarékpénztár több kamatot tudott volna garantálni ilyen egy évtizedes távra.

Az nem vita, hogy nem volt túl elegáns a kormányzat manyup ellehetetlenítési akciója, viszont rögzítsük tényként, hogy az a manyup rendszer amivel hazánkban „kísérleteztek” (mert erről van szó), évről évre óriási pénzügyi károkat okozott az országnak, nagyban hozzájárult ahhoz hogy az elmúlt években az adósságszolgálat meredeken kezdett felfelé kúszni, és látva a jelenlegi hozamokat kijelenthető, hogy nem működött megfelelően. Lehet siratni a manyupokat, de nem érdemes, ugyanis mivel ez a rendszer is nagyban hozzájárult Magyarország gazdasági mélyrepüléséhez, ezek a gazdasági problémák sokkal többet vettek ki a zsebedből mint amit most, a manyupok megszüntetésével elveszíteni vélsz.

Azért pakoljunk már a mérleg másik serpenyőjébe is érveket... :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.01. 17:42:14

@Bergeroth: hasonlóak a szadeszes libbant agymosottakhoz... persze ez nem véletlen, a fidesz mint ismerjük a múltat, liberális pártként indult, ugyanezekkel a vezetőkkel mint ma van, csak azóta a létszámnövelés érdekében magukra kerítettek előbb egy polgári, majd egy nemzeti köpenyt :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.01. 17:45:48

Talán ez a 96,8 % -os bölcs döntés,
még a kétharmados felhatalmazásnál is nagyobb siker !
Pedig az csúcsdöntés volt.
Csak nem tudom, hogy ez oxigénpalackkal, vagy sem.

A lényeg, hogy nem az emberekkel fizettették meg.

Bergeroth 2011.02.01. 17:48:00

A fidesz ígérgetése, hogy majd ők garantálják a 30 év múlva esedékes nyugdíjakat, az kb. azért színtiszta hazugság, mert addigra ők (jobb esetben) már mind a föld alatt lesznek.
Mintha egy mai 70-80 éves ember elkezdené követelné a jelenlegi kormányon, hogy neki anno 30 éve kádár ezt + azt ígérte.
Nonszensz.

zrobasé 2011.02.01. 17:52:39

@Vidéki: a cseheknél épp most vezették be a kötelező manyupot...de semmi baj, nem kell neked se mindig mindent tudnod...úgyhogy legközelebb ha ezt az irományt bemásolod valahova, a végéről vedd ki a cseheket, mint példát, mert így csak magadat égeted...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.01. 17:52:52

@Devil: @Pajtás: szarkazmus szó jelentését guglizzátok ki.

@Vidéki: Olyan jó, hogy itt vagy te barom :D Eszkep merre van? Szedd már le a Viktor királyos gumibabáról a száját. Siess, mert aa együtt vannak a fogyatékosok, jövök mozizni. ;D

Ja, igen: 96,8% !!! ÓRIÁSI siker !!! Ez valóban az. Tényleg...Nem is értem...Komolyan... Ez egy CSODA! Bazmeg'......

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.01. 17:55:54

@.Pierre Bezuhov.:

" Bergeroth 2011.02.01. 17:28:49
@.Pierre Bezuhov.:
Csápolj te is viktornak, igaz, hogy kilopja a szemünket is, de te csak csápolj és véletlenül se gondolkozz, mert az megárthat neked!! Mellesleg mész a pártgyűlésre ünnepelni?"

CSÁPOLJ BAZMEG' BEZU! TE FIDESZNYIK! (Ez még itt nem voltál) :D

Baldrick68 2011.02.01. 17:56:45

"üzleti összefonódások is lehetnek az MSZP és az üzleti körök között"
Aztaqurva Csányi Elvtárs MSZP-s lett vagy mi a szar?
Már csak azért mert az én magyup számlácskám Csányi Oligarcha elvárst bankocskájában volt eddig.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.01. 17:58:41

Ennél lejjebb mi van? Miután az a kétbites egyszerűségű Matolcsy nyíltan belemondta az emberek arcába hogy nem kapnak állami nyugdíjat akik nyilatkoznak, azután azért meglehetősen gusztustalan ilyesmit nyilatkozni! Meg kell mondja, nincs még egy olyan ország szerintem, ahol egy ilyen után éppen nem gyülekeznének az egyetemisták a parlament előtt... most komolyan....Franciaországban pár év korhatáremelésért már tomboltak. Velünk meg ilyen cinikusan mindent meg lehet csinálni... Én egy békés ember vagyok, de komolyan mondom újabban vannak ilyen "utcáramenős" gondolataim. Nem borogatni, és nem is üvöltözni, pusztán jelezni, hogy igenis van az országban másik vélemény, a jelenlegi szánalmas ellenzéktől és a visszataszító szélsőjobbon kívül, akik szerint ami itt folyik, az egyszerűen visszataszító! Komolyan, tiszta ideg vagyok!! :-) azt hittem engem már politikával nem lehet felhúzni, de ezt el se hiszem...

Celtic 2011.02.01. 17:59:54

@Celtic: Elnezest. Nyugodtabb vagyok, mint Pelikan Jozsef, de ettol a notol olyan erzesem tamadt, mintha a kisnyilas tuzoltoparancsnokot lattam volna meg :( vernyomasom 200-ra, voros fejjel orditottam. felelmetes, tobb eve nem ereztem ekkora tehetetlen duhot :(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.01. 18:00:40

@.Pierre Bezuhov.:

hát, van egy hosszú listám, (inc. minden pártból) kikre nem bíznám a pogácsáz :-))

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.01. 18:01:07

@Vidéki: atyaisten...veled mi van? Ember nem lehet ennyire elfogult szűk látókörű! Tényleg, lépj már egyet hátra, aztán csodálkozz rá a világra!!!

qccoss 2011.02.01. 18:01:25

tleg nem marad más választás, mint időben elhagyni ezt az országot!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.01. 18:02:04

@Vidéki:

Csehországban most vezetik be, Lengyelországban már be van vezetve, nagy sikerrel.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.01. 18:03:41

@Legelő Őse:
De mikor egyetlen reményünk Viktor.
Mindjárt jön az országértékelése,
és ha így folytatod,
nem leszel tagja a nemzet közösségének...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.01. 18:04:06

Talán kijárni valami állami kitüntetés Selmeczi Gabinak, hiszen
1, megvédte a nyugdíjakat
2, "levezényelte" ezt a roppant szabad döntést
3, egyebek

SÜN 2011.02.01. 18:04:50

ki ez a szopógép az első képen?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.01. 18:06:15

@zero:
És kinek szabad megköszönni a gáz-, a benzin- és az áramár megvédését ?
Már értem is a kézcsók miért jár...

freemind93 2011.02.01. 18:06:15

@Lakatos Péter: egy szot sem szoltal a fidesz gazdpoljarol, csak a korabbi allamadossag novekedesrol.

vomit 2011.02.01. 18:06:20

gratulalunk a nepfront 99 szazalekos eredmennyel megvalasztott jeloltjeinek.
ezt a kollektivista okossagot
"illetve a közérdek hatalmas sikert aratott a magánérdek felett."
egy bizonyos korban a foeftarsak annyira magukenak ereztek, hogy meg a penzukre is rairtak
luckylukeonline.com/sitebuilder/images/Nazi_Coins_Reichsmark_Edge-649x487.jpg
fr.numista.com/catalogue/photos/3_reich/g15.jpg
akinek baja van a got betukkel: Gemeinnutz geht vor Eigennutz

johevi 2011.02.01. 18:09:51

Fordítsuk meg az eredményt: ha az államiba való visszatérésről kellett volna nyilatkozni, nyilatkozott volna-e 2,9 millió ember?

redriot77 2011.02.01. 18:11:06

"A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a nyugdíjvédelmi program azért volt óriási siker, mert mindenki jól járt, illetve a közérdek hatalmas sikert aratott a magánérdek felett."

Pflack - valami ehhez hasonló hangot adna ki a csákány, mikor hátulról belebaszom a képviselőasszony tüdejébe. A cinizmusnak is megvan a határa, meg az én türelmemnek is.

Vidéki 2011.02.01. 18:11:30

@Aullah: Fáj a valóság a propagandistának.

global001 2011.02.01. 18:12:18

Kiváncsi vagyok, ha 30 év múlva nem lesz nyugdíjjam, hol lehetlesz a "nyugdíjvédelmi asszonyon" behajtani a pénzem ???????????
Az áramról pedig annyit, hogy aki elhitte az Orbán-Kánaánt azmegérdemli a szopatást /a 2/3-ad/, aki meg nem volt szavazni, az pontosan tudta, hogy ez lesz a vége.
Majd szép lassan jönnek a megszorítások, akarom mondani átszervezések drágább lesz a gyógyszer, kevesebb lesz a fizetés a hülyeség miatt, és ha a piac nem eszi meg a szemfényvesztő gazdaságpolitikát - márpedig nem hülyék- drágább lesz a hiteltörlesztés.
De majd Szijjártó megmagyarázza a kilakoltatottaknak, hogy itt a tavasz, friss levegő jó lesz nektek a híd alatt. Azok meg éljenezni, tapsikolni fognak, hogy a Nemzeti kormány milyen figyelmes, hogy vigyázz az egészségükre.:))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.01. 18:13:34

"Felhívta a figyelmet: az átlépések során semmilyen fennakadás nem történt, sehonnan nem jött panasz arról, hogy valaki nem tudta volna leadni a magánpénztárt választó nyilatkozatát."
Aha, persze. Veleltlenul sem volt index cikk rola, hogy kulfoldon elkuldtek azokat az embereket, akiknek nem volt munkaltatoi szerzdose, vagy hallgatoi nyilatkozata.

Es parom is csak ugye "veletlenul" nem tudta idekinn leadni....
Arrol nem is beszelve, hogy koszonom, de nem vagyok mszp-s, meg csak kozelallo sem, ugyhogy a sosemlopunk es kiflicsucskot sem lopunk noszemely jobban tenne ha befogna a lepenylesojet, mert ezzel nemcsak partjat, de a noket is egeti....

bertrollnok 2011.02.01. 18:15:04

Óriási siker, az MTI is ajnározta (dec.28.)
index.hu/gazdasag/vilag/2010/12/28/hasit_a_horvat_maganpenztari_rendszer

Számoljunk!

Horvátország: A vagyonkezelési díjat a vagyon után fizeted, ha pl van 3millád, akkor az 24000 Ft (vagyonkezelés 0.8). (Mikor beléptél, alig fizetsz ilyent, aztán ahogy közeledsz a nyugdíjkorhatárodhoz és nő a kezelt vagyon, úgy ez egyre nagyobb költség lesz.)
Ha ugyanebben az évben befizettél 300000-ret, akkor arról megy le a 0.75%, 2250 Ft.
(szumma 26250).

Magyar rendszer: _csak_ a befizetésedből vontak díjat, ~5-6%-ot. Ha hattal számolok, az szintén 300e-res befizetés esetén 18000 Ft volt. Nem számít, mekkora vagyonod volt, csak az, hogy mekkora az aktuális befizetésed.
Most vonjátok le a következtetést. (Évente 5-6000 Ft-ért sehol a világon, senki sem fog neked vagyonkezelni, az fix.)

Azt már meg sem említem, hogy a horvátoknál nem kellett a pénztáraknak a befizetések jó részét állampapírba fektetni....

dr. Aullah 2011.02.01. 18:17:00

@zero: Úgy érted egyebbek? :D

freemind93 2011.02.01. 18:17:27

@freehckr: a mendemondakat hagyjuk, pszaf honlapjan vannak fent hozamok. nagy reszenek 30%-al, persze, 2009 vegen max. mara ledolgoztak. egyebkent vagy hulyited a nepeket, vagy nem ismered az ertekpapirpiacok mukodeset ha valsag idejen ilyen kifogasokkal elsz.

spekulacio: elo volt irva magas allampapir tartasi kotelezettseg, es valasszthattal mibe fektetnek. nyeltek le: paszf ellenorizte. ha sok volt a mukodesi koltseg (a rendszer elejen jellemzo), lehetett volna szabalyozni.

mint annyi minden mast is korrigalni lehetett volna. de nem is a kmnyp megszuntetese a problema veleje. nem lenne akkora problema, ha a tovabbiakban egy allami alap kezelne a nyugdijmegtakaritasokat. errol viszont szo sincs, feleljuk. es itt vesziti el a hitelesseget is az egesz. csak a koltsegvetes szepiteserol es mozgaster vasarlasarol (lopasarol) van szo.

egyebkent nem akarlak meggyozni,

zala 2011.02.01. 18:17:59

"Selmeczi Gabriella megjegyezte: most dolgozik a kormányzat azon, hogy az állami nyugdíjrendszer stabil, kiszámítható legyen a jövőben;
...
Leszögezte: ...; visszaállították az állami nyugdíjrendszer biztonságát,"

Tehát biztonságos, csak még nem stabil és még nem kiszámítható.
Miafaszomez ez? Az inverz Titanic (ami stabil és kiszámítható volt, csak mint kiderült nem biztonságos)?

igényes 2011.02.01. 18:18:24

20 év számokban
a magyar kapitalizmus diszkrét bája...

Magyarország népessége. 1989-ben: 10 millió 374 ezer fő
2009-ben: 10 millió 016 ezer fő

Magyarország külső adóssága 1989-ben: 21 milliárd USD
2009-ben: 225 milliárd USD

Nyilvántartott munkanélküliek száma. 1989-ben: mintegy 30 ezer fő
2009-ben: mintegy 470 ezer fő

Létminimum alatt élők száma. 1989-ben: mintegy 900 ezer fő
2009-ben: mintegy 3 millió 300 ezer fő

Hajléktalanok száma (becsült adat). 1989-ben: 5-10 ezer fő
2009-ben: 50-70 ezer fő

Újépítésű lakások száma. 1989-ben: 51 ezer 500 db.
2009-ben: 28 ezer 400 db.

Házasságkötések száma. 1989-ben: mintegy 70 ezer
2009-ben: mintegy 42 ezer

Válások száma. 1980-as évek: 1000 házasságkötésre 350
válás
2000-es évek: 1000 házasságkötésre 590
válás

Élve születések száma. 1989-ben: mintegy 127 ezer
2009-ben: mintegy 96 ezer

Házasságon kívül született gyermekek száma.
1980-as évek: minden nyolcadik gyermek
született házasságon kívül
2000-es évek: minden harmadik gyermek
született házasságon kívül

Összes bűncselekmények száma. 1989-ben: mintegy 225 ezer bűneset
2009-ben: mintegy 410 ezer bűneset

Befejezésül még egy jelzésértékű számadat: Bogár László közgazdász professzor szerint, a jelenlegi átlagos 120-130 ezer forintos havi fizetés vásárlóértékét tekintve ("folyó áron") annyit ér, mint az 1978-as átlagos munkabér, vagyis 3600 forint...!

Hozzáteszem: Míg 1978-ban egy egyedül élő az átlagos keresetéből a lakása rezsijére 20%-ot költött, addig ma, ez 80%.! Döbbenetes!

Totof 2011.02.01. 18:18:25

magánnyugdíjpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletember védik

Ja, mint Csányi

morden2 2011.02.01. 18:18:51

Majd akkor is tessék szidni a kormányt, ha majd 3-5-10 év múlva megjön a nyugdíj, mivel eddig mindig megjött (több kevesebb igaz.).
Nem vagyok egy zseni az itt kommentelőkhöz képest, de a magyar állam több mint 1100 éve létezik (néhol kicsit megrokkanva) míg a mintudoménmilyen nyugdíjalap meg max 10 év , és ezek az alapok előbb mennek csődbe mint egy állam.

2011.02.01. 18:19:05

vastagbőr non plus ultra

pppnp 2011.02.01. 18:19:37

"Megzsaroltak 3 millió embert..." Szerintem ez a legnagyobb probléma, hogy csak 3 milliót a többi 7 az mit csinál? Merthogy járulékot nem fizetnek az tuti...

Vidéki 2011.02.01. 18:19:47

@zrobasé:
Írod: "a cseheknél épp most vezették be a kötelező manyupot."

Ez csak a te pihent propagandista agyadban valósult meg, hasra ütés, vagy megálmodás hatására..

sanyix 2011.02.01. 18:20:52

pofátlanság nem kicsit (de egyébként jól működőnek is nevezni az a szerencsejátékos mnyp-ket...)

Indriq 2011.02.01. 18:21:22

Ez a gennyláda az első nőnemű lény, akit minden rossz érzés nélkül ütnék amíg lélegzik.

Kis ember 2011.02.01. 18:22:02

"nyugdíjvédelmi megbízott"? Miért ez jut az eszembe, hogy

A HÁBORÚ: BÉKE: A SZABADSÁG: SZOLGASÁG: A TUDATLANSÁG: ERŐ

Vidéki 2011.02.01. 18:23:20

@zero: Írod: "Csehországban most vezetik be (mármint a manyupot)":

Majd akkor szólj, ha bevezették és tudod, hogy mit vezettek be?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.01. 18:23:41

@igényes: azért azt is hozzátenném hogy az említett időben 1978-ban Bogár László MSZMP tagként valószínűleg pontosabb adatokhoz juthatott...

hu.wikipedia.org/wiki/Bog%C3%A1r_L%C3%A1szl%C3%B3

t0thl 2011.02.01. 18:23:43

Nyugdíjvédelmi program mi ? Hogy nem sül ki a szeme !?
Nagyapám szokta mondogatni, hogy 5 Ft. -ért szépen sorban felkötne mindenkit az országházban, a szeme sem rebbenne. Lassan vállalnám ingyen is.

shorty 2011.02.01. 18:24:17

@morden2: "az állam nem megy tönkre" jah, nem is tudom ki állt nemrégiben államcsőd szélén (hogy miért az persze más kérdés) az ország vagy a manyupok?

ftxpmj 2011.02.01. 18:24:22

@Vidéki: Ez pontosan így van! Nem csak azt kellene nézni, hogy mennyi volt a virtuális "magánszámlán", hanem a magánnyugdíjrendszer által generált államadósságot is nézni kellene, tehát hiába van volt 2 milliód a számládon, ha közben ott van az államadósság, mert a jelenlegi nyugdíjakat hitelből kellett pótolnia a kormánynak, persze az államadósság nem lesz ott a számládon premier plánban, de attól még ott van......

Karnamantra 2011.02.01. 18:24:38

Azt valaki meg tudja mondani, hogy aki maradt manyupos, az az _eddig_ befizetett állami nyugdíját is elvesztette?

Zámolyi 2011.02.01. 18:24:42

Ezt a felháborítóan pofátlan nyilatkozatot SOHA nem fogom elfelejteni. Kizárt, hogy ebben az életben valaha is a fideszre szavazzak.

Transylvanianmixedgrill 2011.02.01. 18:24:53

Nem tudom, van-e Vastagbőr Nívó-díj, de ha nincs, ideje megalapítani, és ebben a hónapban biztosan elvinné Gabika! :DD

gorcsev54 2011.02.01. 18:24:59

"Griff madár maca" majd most ő kezelgeti az emberek pénzét.Kecskére káposztát!

M&Ms (törölt) 2011.02.01. 18:25:10

Milyen óriási sikerű nyugdíjvédelemről és szabadságról beszél ez az ótvar ribanc? Ha szabad lenne, akkor nem buknám az állami nyugdíjat, és úgy maradtam volna mnyp. tag. Így persze bazzeg, hogy majd mindenki átment az államiba. Tényleg a büdös retkes kóchengeres kurvaistenfaszát ebbe a nőszemélybe. Bocs hogy ilyen trágárul fogalmazok, de azért ez már mindennek a teteje.

korxi 2011.02.01. 18:25:51

Ép ésszel nem tudom felfogni, mi szükség van erre a cinizmusra? Milyen plusz hozadékot várnak tőle?
Kellett a pénz, fenyegetéssel zsarolással megkapták a többségét, tudjuk.
De miért kell az érintetteket még utána nekifutásból pofánköpni is?

Pistie 2011.02.01. 18:27:06

A fidesz megmondta, hogy mostantól annyi nyugdíjat fognak fizetni, amennyi befolyik. Manapság ez azt jelentené, hogy fele annyit kapnának a nyugdíjasok, mint most. Tényleg, baromira megmentették a nyugdíjakat a következő 5 évre. És megoldották, hogy utána meg k*rva nagy sz*rban legyünk. Ez ám az ész, és az előrelátás.

Rob67 2011.02.01. 18:27:18

@tildy:): Én tegnap hallgattam végig a Londoni nagykövetségen, hogy nem engedte leadni az űgyfélszolgálat a nyilatkozatot, mert nem tudta a lány bemutatni a jogcímet.
Csak azt tudnám mióta tartozom én bármilyen fajta adatszolgáltatási kötelezettséggel a magyar államnak?
Nem ott veszem a levegőt, nem ott alszom, ergo semmi köze az én életemhez.
Már pedig szeretne beleleátni a munkaszerződásembe a görény állat gárda. Ha nem mutatom meg mennyit és hol keresek, akkor ő nem adja vissza a pénzt.
Szép viktorka.
Anyád tegnap csuklott az valószínű... hogy kapatott volna strokot mielőtt kibújtál.
Bocsi ez erős volt, de ahogy én nem turkálok más zsebében úgy más se tegye az enyémben.
Főleg ne egy politikus banda.

Vidéki 2011.02.01. 18:27:40

@Legelő Őse: Írod: "atyaisten...veled mi van? Ember nem lehet ennyire elfogult szűk látókörű! Tényleg, lépj már egyet hátra, aztán csodálkozz rá a világra!!! "

Ezzel az "érveléseddel" nem segítettél megvilágítani az "érem mindhárom oldalát":

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.02.01. 18:27:49

komolyra fordítva a szót: minden elismerésem annak a 100 ezernek, aki nem engedett a zsarolásnak és a fenyegetésnek ... nagy dolog ez olyan időben amikor a kormány tv-be iktatja a lopást, és pluszban a pofádba röhögve ünnepli a sikeres kifosztásod.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.02.01. 18:29:11

szerintem az lesz a megoldás, hogy 3 év múlva a hóna alá vágod a 2,7 M virtuális forintodról szóló fecnidet, és elégedetten odaszavazol az MSZP-re.
Majd ők megmutatják hogy kell:)

Transylvanianmixedgrill 2011.02.01. 18:29:35

@korxi: Azért van szükség erre a dumára, mert ezt mától elkezdik ismételgetni, ismételgetni, ismételgetni, mindaddig, amíg a zemberek maguk is úgy fogják hinni, hogy ez az igazság! Erről szól a Fidesz szekta, nem ebben az országban élsz 10 éve?

TGabi 2011.02.01. 18:29:51

Ha valaki a lakosság nevében jól pofán csapkodja Selmeczi Gabriellát egy méretes szívlapáttal, az nemzeti együttműködés? : ))))

Dracon 2011.02.01. 18:30:14

"Keményen indítja a Fidesz a februárt."
És hol van még a vége!

Rainbow_ 2011.02.01. 18:30:33

csányi otp sanyit is biztosan a maszop építette be viktorka focipáholyába, ugye?

a jó édes ká anyukádad selmeczi g.ci gabika,
legszívesebben egy bézbolütővel törölném le az undorító pofádról azt a cinikus vigyort.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.01. 18:31:04

Sajnos az államadósságot Orbán nem fogja egyedül kifizetni és gazdaságot fejleszteni is csak abból lehet, ami befolyik. Oda lehet menni MSZP-s, SZDSZ-es politikusokhoz és megköszönni nekik a hatalmas államadósságot.

Amúgy ha az MSZP gazdaságpolitikája sikeres, az ország kb. olyan sikeres mint pld. a csehek, leszartam volna, hogy 2007-ben mit machinálnak az árakkal, vagy a MANYUP-osokkal. Az ilyen minden kormánynál kényszerpálya.

zrobasé 2011.02.01. 18:31:28

@Vidéki: tényleg ne égesd már magad tovább...:)))
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110121-megallapodott-a-kotelezo-magannyugdijpillerrol-a-cseh-kormany.html
ez tény, nem propaganda...amit te tolsz, na az a propaganda...ja, és tudod, a google a jóbarátod :D

dr kíváncsivagyok 2011.02.01. 18:31:37

Ezt az egész szart , amibe kerültünk , köszönhetjük annak az egymillió embernek, akik a 2/3 - os félelmek ellenére a Fideszre szavaztak....nem a Fidesz már addig is meglévő meglévő szavazóira gondolok most , ..hanem akik "megették" a Fidesz demagóg , uszító kampányát !

James Pond 2011.02.01. 18:31:58

Komolyan nem hiszem el, hogy ezt olvastam:
és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között.
...és most akkor meg leszek jegyezve, mert én maradtam...
Ha ezt a Selmeczi valóban így mondta akkor egészen biztosan csak MSZP-s maradt a pénztárakban.... lehet mert én tényleg az vagyok... és 34 év munkaviszonnyal 53 évesen is inkább válaszottam ezt, mint hogy OV mondja meg mit csináljak... de szerintem itt még nem fejezték be és ez a 102 ezer ember még kap egy külön szeretet csomagot az tuti...

freemind93 2011.02.01. 18:32:29

@Karnamantra: nem veszik el, mert megmarad a szolgalati idod es jogosult vagy utana nyugdijra is a kesobbi szabalyok szerint szamolva. azonban, ha nem ersz el 20 ev szolgalati idot, nem leszel jogosult nyugdijra. megoldas: ameddig a jelenlegi szabalyok ervenyben vannak masik eu tagallamban kell dolgozni/nyugdij jogosultsagot szerezni (vagy olyan orszagban, akikkel van szocialis ellatasra megallapodasunk, jellemzoen a posztszovjet allamok), azt kenytelen a magyar allam is elismerni (akar milyen tag vagy otthon).

Sieg 2011.02.01. 18:35:57

Hát igen, ez a diktatúrákat idéző öntömjénező győzelmi nyilatkozat (hazugság) nálam is kiverte a biztosítékot. Teljesen analóg a kommunista Magyarország győzelmi jelentéseivel: hasonlók jelenhettek meg a Hazafias Népfront 98%-os győzelméről, dicsérve a nép bölcsességét. A politikai cinizmus és gőg csúcsa. Legalább a pofájukat fognák be ilyen gusztustalan, sunyi, aljas húzás után és örüljenek a hatalmuknak, hogy ezt is megtehették.

Ezek az emberek ilyen hülyék vagy ilyen fanatikusak? Normális embernek ennyi önbecsülése lenne, hogy legalább tompítja a saját szégyenét egy ilyen húzás után. Hogy tudnak ezek elszámolni a lelkiismeretükkel?

wazz 2011.02.01. 18:36:48

+bas.a a qrva@nnyát Selmeczi!Mi az,hogy választhattam?A fejéhez szorítanék egy pisztolyt,és nyomnék a kezébe egy pohár mérget.Válassz b+ meg iszod v.lelőlek.Kedves mindenki gratulálok a mélytorkos szopáshoz!

James Pond 2011.02.01. 18:40:32

Már maga a rendszer is úgy volt kitalálva és nézzenek a lelkükbe jó néhányan a lustaság miatt nem mentek el leadni a maradási papírt. Jó néhány kollégám megrettent a neten leadott "tömegjelenetektől" és valóban ha fordítva kellett volna intézni, tehát az menjen el aki vissza akar menni az államiba, szerintem érdekes eredmény lett volna és most svanyú képpel nézne Selmeci az biztos.

is 2011.02.01. 18:42:23

@zöld erdőbe jártam...: hat sajnos rossz hirem van. 2006 utan nem Gyurcsany, hanem az kurta el, aki beszopta mar ott is Orban zagyvasagait, meg a hulyenepszavazast. most jar le a harom ev. tessek csak elovenni a kerdeseket, meg kicsit megerteni, hogy mirol volt is ott szo.

Fatal Error! System Halted! 2011.02.01. 18:43:02

@James Pond: ugyan. Ismerek überfideszest, aki maradt, tehát szembeszegült a Nemzetvezető akaratával. Látható, vannak akiknél a pénz nagyobb úr, mint a pártakarat.

Eliot Vance 2011.02.01. 18:44:09

A dolognak csak egy vetületére térnék ki.
Az MNYP-k működési és elszámolási szabályait a mindenkori kormány hozza (törvény, végrehajtási rendelet, stb.), vagyis hogy mennyi "spekulációt" engednek meg nekik, azt ők döntik el, és saját hatóságaikon keresztül ők ellenőrzik.
Vagyis ha volt lehetőség manipulációkra, akkor az főképp a mindenkori kormány és apparátus kudarca és hozzá nem értése. Monnyonle, ha nem látja át, hogyan működnek a tőkepiacok.

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 18:44:57

@Vidéki:

Milyen szépen bemagoltad, nemsemmi.

Arról van valami a kézikönyvecskédben, hogy miért kampányolt a Vezér és a Párt a magánnyugdíj-rendszer megvédésével?

Vidéki 2011.02.01. 18:45:06

@ftxpmj:
Nagyon jól megvilágítottad "az érem másik oldalát":

"" Nem csak azt kellene nézni, hogy mennyi volt a virtuális "magánszámlán", hanem a magánnyugdíjrendszer által generált államadósságot is nézni kellene,"

Ezzel már régóta foglalkoznak hozzáértő közgazdászok, és akik nemcsak a manyupok működtetőinak propagandáját nyomják (mint Vastagbőrék) azok tájékozódhatnak a Magyar Tudományos Akadémia közgazdasági témájú honlapján.

A Bajnai Kormány főtanácsadója KUN JÁNOS már csaknem két éve alaposan elemezte az általad felvetett problémát és ilyen megállapításokra jutott:

"A PSZÁF adatai szerint 466 milliárd Ft-ot vesztettek tavaly (2008-ban) a magánnyugdíjpénztárak. Valamennyi tag számláján kevesebb pénz volt az év végén, mint egy évvel korábban, s kevesebb, mint amennyit az évek során befizettek.

Felvetődik a kérdés: mi hasznuk van akkor a magánnyugdíjpénztáraknak?

A nyugdíjreform bevezetésekor feltételezettekkel szemben a pénztárak nem segítik a gazdasági fejlődést, sőt, rontják a magyar gazdaságról alkotott képet, s egyáltalán nem biztos, hogy a magánpénztárak tagjainak magasabb lesz a nyugdíja, mint azoknak, akik kívül maradtak.

A tyúk nem tojik aranytojást,

a leghasznosabb az lenne, ha a magánnyugdíjpénztárakat megszüntetnék.

Ez évente legalább 500 milliárd Ft-tal csökkentené a költségvetés kimutatott hiányát, s a GDP nyolc százalékával csökkentené az államadósságot.

Ha erre nincs lehetőség, második legjobb megoldás, ha a tagság önkéntessé válik."

viktor134 2011.02.01. 18:45:14

selmecinek a kurva annya. :)
hogy mennyire ünneplik magukat.

mint amikor boldogok voltak ,hogy sikerült tartani az 5 éves tervet. :D

Kivlov 2011.02.01. 18:46:01

azt is köszönd meg akkor, h a korábban befizetett, az államtól kiesett pénzed miatt hitelből kellett fizetni a mai nyuggert, amit majd az én unokámnak kell visszafizetnie...

Kartal (rezervált) 2011.02.01. 18:46:05

@trojka: no! Mi történt így hirtelen? :(((

@wazz: az is egyfajta választási lehetőség. Bár a végeredményt tekintve mindegy, hogy is döntene. POnt mint mi: szopunk így is, úgy is. Élve a szabad véleménynyilvánítás jogával közlöm a véleményem: a Fidesz rohadékok gyülekezete, rövidesen rosszabb lesz mint az MSZP. Gyurcsányon legalább lehetett röhögni. Ezen meg csak sírni lehet.

@global001: azért tavasszal kurva kemény dolgok jönnek. Egymillió embert kilakoltatnak? És ha a kormány ezt nem engedi, a bankok nem folyósítanak hitelt? Mi lesz itt emberek?

n_zs 2011.02.01. 18:46:28

2.7 millió az lófasz (pc: adócsaló) kategória! Minek mentél vissza az állami csecsere? Maradtál volna a nyugdíjpénztárban öngondoskodni abból a nagy nullából amit eddig adóként befizettél.

Spekuláns 2011.02.01. 18:47:18

Én úgy örülök hogy egy ekkora sikert tudtak összehozni a zemberek!
És úgy örülök hogy itt van Gabika és megvédte a nyugdíjakat!

Bergeroth 2011.02.01. 18:47:23

@Sieg:
"Hogy tudnak ezek elszámolni a lelkiismeretükkel?"
A mijükkel ?

Bebes 2011.02.01. 18:48:02

Nem extraprofit, hanem LUXUSPROFIT! Ne hagyjuk feledésbe merülni a Fidesz-közgazdaságtan e szép szavát, amit a komancskormány idején ismertetett meg velünk OV, amikor még az áram árának azonnali 10%-os csökkentését követelte.

gagauzz kalauzz 2011.02.01. 18:48:05

Én 3,9 milkóval segítem a fülkeforradalmat:(

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.02.01. 18:48:40

Selmeczi egyszerű, mint a sárga tányér. Minden normális ember tudja, hogy nem a maradók létszáma az érdekes, hanem a számlájukon levő pénz mennyisége.
Nem egy ismerősöm van, akiknek 10 guriga feletti megtakarítása volt és nem adta.
Azt is elfelejti a pincérlány, hogy a 3.000.000 tag közé tartoznak azok, akik AM könyvvel például diák vagy nyári munkát végeztek.
Én azt mondom várjunk a pénz átadásáig, azután majd lehet számokkal szájkaratézni.

Fatal Error! System Halted! 2011.02.01. 18:49:54

Amúgy a sok nyomorék mi a pék faszáért nem ment tömegesen tüntetni a Parlament elé, már kordonok sincsenek vagy Orbán házához?
Koszos 300 Ft-ért megtették.

zrobasé 2011.02.01. 18:49:56

@Vidéki: ha minden szavad úgy igaz, ahogy nincs a cseheknél manyup (wehehe) akkor nincs nagy gond...te, sötétben bújkáló propagandista,te...:)))
ja, és danke schön az áramáremelést...ne a zemberekkel fizetessék meg ! meg az tarthatatlan, hogy a zemberek ilyen sok közüzemi díjat fizessenek...naja, most majd többet kell...jó, vidéki, tudom, ez se igaz, ez is propaganda...muhaha

James Pond 2011.02.01. 18:50:36

@Fatal Error! System Halted!: Persze mivel ott voltam, láttam hogy jó magam voltam inkább kakukktojás, mert az átlag életkor 30 körül volt és ugyebár én 53 vagyok. Ők inkább realisták mint pártfegyelmezetlenek :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.01. 18:52:15

@Vidéki:

"Csehország és Szlovénia államvezetése, amelyik képes volt a józan önérdek képviseletére, szintén elzárkózott ettől a "reformnak" titulált megoldástól. "

meanwhile in da real world:

megállapodott a kötelező magánnyugdíj-pillérről a cseh kormány (www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110121-megallapodott-a-kotelezo-magannyugdijpillerrol-a-cseh-kormany.html )

valamint

Magánnyugdíj: nálunk elvetik, máshol bevezetnék (vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/magannyugdij-nalunk-elvetik-mashol-bevezetnek-338709 )

zrobasé 2011.02.01. 18:52:16

@milyen szép a Vértes, ó: hagyjad, én is belinkeltem neki, nem várhatjuk el tőle, hogy minimálisan is tájékozott legyen abban a témában, amiben kinyilatkoztat...bár most pont lyukra futott, de sebaj, a hős feláll, tényekkel nem foglalkozik, mondja tovább a betanult szöveget :)

Vidéki 2011.02.01. 18:52:39

@milyen szép a Vértes, ó:

Amit te írtál azt érvelésnek képzeled?

Spekuláns 2011.02.01. 18:53:13

" Az MSZP-ről szólva megjegyezte: az ellenzéki párt képtelen volt titkolni azt, hogy a magánpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletemberek érdekeit védi; kiderült az is a szocialisták reakcióiból, hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között."

Úgy beszélnek, mintha az OTP Csányija (és eddig a legnagyobb nyugdíjtőzsdés) nem pont fideszes oligarcha lenne...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.01. 18:53:21

eszkep beteget jelentett, most vidéki hazudozik helyette

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 18:54:02

@Vidéki: Érvelés? Kérdés volt, ha jól rémlik, de úgy látom, túl hosszú szavakkal... :)

Kartal (rezervált) 2011.02.01. 18:54:19

@Legelő Őse: @Celtic: és nem vagytok egyedül.

ÉS: egy ország, ahol képesek felelősen gondolkodni
vasnepe.hu/kulfoldi/20110201_feloszlattak_az_ir_parlamentet

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.01. 18:54:46

@zero:

egy középkereszt a minimum.

thinker_ 2011.02.01. 18:55:41

az olyan "fejleletlen", gazdaságilag "gyenge" országokban mint a németeké miért nincs magánnyugdíj pénztár? hm? lehet, hogy tudnak valamit?

belekotty 2011.02.01. 18:56:15

@igényes: "Magyarország külső adóssága 1989-ben: 21 milliárd USD
2009-ben: 225 milliárd USD"

Te mennyivel számolod a dollárt? A többi adatod is ennyire hiteles?

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 18:56:29

@Spekuláns:

Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy az OTP-s magánnyugdíj az jó. :)

sivatagi n. 2011.02.01. 18:56:36

Lassan ez lesz a büdösbolsik és a Gyurcsány-árvák kedvenc blogja :)
Mondjuk nem baj, ha a fidesz megy a levesbe akkor jöhet helyette a Jobbik. És akkor végre előkerülhetnek az évek óta bekészített bőröndök :)

Cserépke 2011.02.01. 18:57:19

Szerintetek mi lesz itt 5, 10, 20 év múlva? A kérdés költői...

Kartal (rezervált) 2011.02.01. 18:57:20

@mavo: hacsak nem ugyanaz a kettő. Azért kíváncsi lennék mennyit lehet ezzel (felsőbb helyről kapott vélemény erőszakos kommentelése parancsra) keresni. Bár csinálni úgysem tudnám, nem lenne hozzá gyomrom.

2011.02.01. 18:57:33

orbántakaroggy!

PiBá 2011.02.01. 18:57:41

Egyszerűen imádom ezt a fajta döntési lehetőséget. Egyszerűbb helyeken szimplán zsarolásnak hívják.
Nyugdíjtőzsde ... ki volt az a hígagyú, aki ezt a kifejezést kitalálta? És ki az, aki röhögés nélkül kamerába tudja mondani?

Mert a nyugdíjpénztárak eltőzsdézték a tagok vagyonát, de a reálhozam adómentesen felvehető. Na ezzek oda-vissza t@k@n szúrták a saját érvelésüket ... ettől a ponttól kezdve vált az egész történet totális kabarévá. De végigjátszák, mert azt nem tudják kimondani, hogy bocs, tévedtünk.

PiBá 2011.02.01. 18:58:51

@sivatagi n.: Hmmm ... Gyurcsány-árva? Gondolkodással mire jutottál? Ami most történik, az jó?

Spekuláns 2011.02.01. 18:59:07

@freemind93: "ameddig a jelenlegi szabalyok ervenyben vannak masik eu tagallamban kell dolgozni/nyugdij jogosultsagot szerezni (vagy olyan orszagban, akikkel van szocialis ellatasra megallapodasunk, jellemzoen a posztszovjet allamok), azt kenytelen a magyar allam is elismerni (akar milyen tag vagy otthon)."

Talán épp emiatt sérthet pl úniós jogot..
Bár nem vagyok jogász, de elég furcsa lenne egy ilyen helyzet.

bőrmók 2011.02.01. 18:59:21

Nem tudom eldönteni, hogy most a Fidesz szivatja Gabit, vagy Gabi szívat minket?
Mindenesetre izzó acélfaszt szopatnék vele legszívesebben.

RagingBull 2011.02.01. 18:59:44

Bassza meg Selmeci meg az egész tolvaj, akarom mondani rablóbanda. Tőlem egy fillért nem látnak, a kényszervállalkozásomat (bt) átköltöztetem Szlovákiába, és majd magamnak szépen félreteszem a nyugdíjravalót. Majd amikor a következő kormány visszaállítja, hogy ne az állami kalapban gyűljön a megtakarításom, akkor esetleg visszajövök, de addig 100%-ig ki vagyok iratkozva a szolidaritás rendszeréből. (Nem én mondtam!)

A kurva anyjukat.

AlexWolf 2011.02.01. 18:59:47

Hány ingerem van ettől az országtól? 1, de az jó nagy!

2011.02.01. 19:00:53

@Cserépke: "Szerintetek mi lesz itt 5, 10, 20 év múlva?"

Kipusztul az mszp maradék szavazóbázisa is :)

Mocsár 2011.02.01. 19:01:09

a jó büdös kurva anyját ennek a retkes kurvának.

Gabikám, kedves! ha majd eljutok oda, hogy nyugdíjas sorba kerülök, és nem lesz miből kapnom, hiába loptátok most el a pénzem, akkor úgy éljek, megkereslek, akármilyen vén is legyek! rajtad, a kölykeiden, akiket kiszartál magadból, és a mocskos fideszes csürhéden fogom leverni a nekem járó pénzt!

fasszopók!

Vidéki 2011.02.01. 19:01:15

@mavo:

Írod : "megállapodott a kötelező magánnyugdíj-pillérről a cseh kormány ".

Mesélj már légy szíves valamivel többet a részletekről.

A nyugdíjjárulék hány százalékát KÖTELEZŐ átutalni MAGÁN nyugdíj pénztárakba?

Ez létező törvény-e, vagy egyenlőre csak "megállapodás"?

Mit szólna ehhez az ottani Alkotmánybíróság?

salamander 2011.02.01. 19:01:33

@vidéki:
végre egy értelmes hozzászólás.

avanivi 2011.02.01. 19:01:53

Ekkora pofátlanságot, hogy képes ez a liba kiállni, és miután átvrerték , megzsarolták a pénztártagokat, most meg örömködik a siker felett és belerug még egyet a mnyp-ban maradóba, hát nincs rá szavam, hogy mit képzelnek ezek.
Aztán még MSZP-zik egy kicsit csak úgy megszokásból, ami már nevetséges.
Az AB pedig még mindig csendben van.

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:03:47

@Vidéki:

Könnyebben válaszolna, ha megmondanád, hogy a belinkelt cikk hányadik szavánál vesztetted el a fonalat.

Na, sikerült megtalálni, miért kampányolt a Vezér a manyup-rendszer megvédésével vagy keresed még?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.02.01. 19:04:26

@thinker_: vagy teljesen más a nyugdíjrendszerük: www.hbmk.hu/eu25/nemet/nyugdij.html

Annak is nézz utána kérlek, hogy ott hány munkavállaló tart el egy nyugdíjast.
Ez a szám nálunk mennyi is?

qccoss 2011.02.01. 19:05:05

@ftxpmj:

nem látjátok a lényeget. az mnyp-ak ha szarul is, de működtek, és ezek jelentették volna a megoldást hosszú távon.....hozamokat legalább 10 évre kell kell nézni, és nem 1-2-3 %- ok azok, jóval magasabbak! a jelenlegi állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, az h most majd 2-3 évig a fidesz verheti a faszát azzal, amire ezt a 2 700 000-ot elveri, nem fogja megoldani a problémát.....rühellem az mszp-t is, de a fidesz azt hiszem csak elkezdett ráfosni arra a szarra, amit az mszp maga után hagyott! Mit is várunk, ha egy olyan ökör vezeti az országot, aki Kínához vagy Brazíliához akar hasonlítani!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.02.01. 19:05:42

Bassza fasz! Ez a sok troll honnan keveredett ide? Mindenkit ideküldtek a kaccsolat.hu-ról??

2011.02.01. 19:06:03

@morden2: oszt bankok mióta léteznek? bízol bennük, vagy még kispárnázol? :)

Spekuláns 2011.02.01. 19:06:14

@milyen szép a Vértes, ó: "Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy az OTP-s magánnyugdíj az jó. :) "

Nehéz lesz, ha még az egyenlegértesítőt is későn küldték a hírek szerint (tényleg, hogyhogy a Fideszes bank nem küldte pontosan? :))

Szerintem úgy lesz a mondás, hogy oligarchák, bankok és boltok között is CSAK A FIDESZ!

zrobasé 2011.02.01. 19:06:22

@Vidéki: ez egyre szebb...nem vagy tájékozott, amit arroganciával palástolsz, nem tudsz olvasni, értelmezni, mi jöhet még :)))

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:06:38

@avanivi:

És ez a 3.2% is a hivatali nyitva tartás 100%-os kihasználásával tudott csak "bentmaradni", ne feledjük. ;-)

AlexWolf 2011.02.01. 19:06:52

@avanivi: Vedd észre, hogy itt nincs AB, nincs Alkotmány, nincs demokrácia. Kőkemény diktatúra van. Kb. olyan mint 40 évig volt '89 előtt. Talán picit rosszabb a helyzet most, mert akkor nem volt előttünk példa a demokráciára. Most itt az Internet (még egy darabig), TV és 20 év demokráciakezdemény, amit egy huszárvágással el is törölt Mo. 1/3-a (merthogy bármit is hazudnak, csak a szavazásra jogosultak kb 1/3-a szavazott a Fideszre). Igaz ehhez kellett a maradék 2/3 töketlensége is.

sivatagi n. 2011.02.01. 19:06:56

@PiBá:

Jaja nagy szar van. Fel kellene hívni a Zoltai Gusztit, hogy sikálja már el a dolgokat.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.01. 19:06:59

@mavo: Oké, hogy a cseheknél bevezetik a manyupot, plusz párhuzamosan növelik az ÁFA-t. Az is rendben van, hogy nálunk az állam bevételeket akar generálni a manyup megszüntetéséből. De ha ezen a logikán megyek végig, akkor már csak egy kérdésem van: HOL MARAD AZ ÁFACSÖKKENTÉS????

zrobasé 2011.02.01. 19:07:17

@Noname Cowboy: a megoldás pedig : index címlap

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:07:35

@zrobasé:

Kap valami posztot a Fideszben, mi jönne? :)

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:08:46

@sivatagi n.: Ennyire jó mélyprimitív álmagyar-paródiát ritkán látni, könnyen megy?

mediemil 2011.02.01. 19:09:24

@Vidéki: Ez mind igaz amit írtál, de azok az emberek akik azt a pénzt siratják ami soha sem volt az övüké azok ezt nem értik. Ők a jövőről beszélnek de csak a mának élnek. Többet kéne olvasni és nem csak az Index.hu-t.

tolsztoj 2011.02.01. 19:09:44

"Köszönöm a lehetőséget, hogy 2 700 000 forinttal segíthettem az országot."

Te egy fillérrel sem segítetted az országot - a marhaságaidat hagyd meg magadnak, kit érdekelnek?

mrs. white 2011.02.01. 19:10:01

@zero: Csak a tényszerűség kedvéért. Cseheknél tényleg beakarják vagy már talán el is kezdték bevezetni. A lengyel sikertörténet sántit mert Ők hasonlóan Orbánékhoz éppen hogy ha nem is teljes mértékben de részben kiakarják vezetni. Azért ez nem olyan sikertörténet. Nos a csehek pedig még nem tudják mi vár rájuk. Az igazság valahol ott van, hogy labor körülmények között akár még jó is lehetne, akár még működhetne is, de nem működött. Ha előbb veszik észre, hogy szar vagy be sem vezetik, vagy lényegesen jobb lett volna mindenkinek. ha pedig egy működöképes állami nyugdíjrendszert csinált volna valaki akkor meg pláne értelmetlen lenne az egész. A dolog teljese feleslegességét az mutatja meg amikor boldog izgalommal várják az emberek a reálhozamokat és a postás nem fog hozni semmit. Kvázi jobban járt volna a delikvens ha az egészet bankba teszi ott legalább a müködési költsége megmarad.

sivatagi n. 2011.02.01. 19:10:15

@Noname Cowboy: index címlap = itt dühöng az összes bögreharcos :))

Vidéki 2011.02.01. 19:11:43

@mavo:

Írod: "megállapodott a kötelező magánnyugdíj-pillérről a cseh kormány."

Mesélj már a részletekről is egy keveset.

Kivel állapodott meg és miről?

A megállapodás egyenlő-e a törvénnyel?

A nyugdíjjárulék hány százalékát KÖTELEZŐ átutalni a MAGÁN nyugdíj pénztárakba.

Egyetért-e ezzel a "megállapodással" " az ottani ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG?

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:11:56

@mediemil:

Na, akkor te hátha tudod:

miért kampányolt a Vezér a manyup-rendszer megvédésével?

azallamenvagyok 2011.02.01. 19:12:20

baszódjon meg az összes.

peti71 2011.02.01. 19:13:12

Heló!
Én már évek óta nem járok szavazni, mert nem látom értelmét. Ezért azt hányják a szememre, hogy nem segítek jó döntést hozni a vezetőinkről............Vannak jó vezetőink??
Kik?
Azok akik családi és kihalásos módszerrel vannak a parlamentben??
Én nem látok (láttam) változást immár több, mint 20 éve. Ti igen?
Most pedig jön egy ilyen hataloméhes, mindenen átgázoló banda, akikről a saját egyetemei tanárjuk megmondta, hogy élet- és társadalom ellenesek.
Szórják a hamut a szemünkbe a médiatörvénnyel, közben pedig úgy kopasztanak meg bennünket 2 harmados törvényesítéssel, hogy csodálkozni sincs időnk.
Miért vagyunk ennyire birkák??
Mi nem az USA-ban élünk!!!
Követ mind a 365 (vagy mit tudom én mennyi) "képviselő nyakába és a Dunába velük.
Van ennek határa???

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.02.01. 19:13:33

@sivatagi n.: Jaja erre tippeltem. Mert a nick-ek 98%-a soha életében nem járt itt :):):)

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:14:06

@tolsztoj:

Bizony, ezek az idegenszívűek még nem tudják, hogy nincs olyan, hogy "övék", minden, ami van, az a Párté, ő fogja felhasználni a Vezér Szent irányításával a Nemzet érdekében a Jövőbe Vezető Úton.

PiBá 2011.02.01. 19:15:15

@sivatagi n.: Mi történt? Kit kellene felhívni? Miről beszéljek vele? Én római katolikus vagyok, nem zsidó. Te?
De a zsidókkal sincs semmi bajom, ha szellemiekben rendben vannak ...

ftxpmj 2011.02.01. 19:15:23

@qccoss: Te nem érted! Értsd már meg, hogy az államadósság után is kamatot kell fizetni, nagyon nem keveset és az a fő gond, hogy az államadósság után fizetett kamat jóval nagyobb, mint a magánnyugdíjpénztárak hozama, arról nem is beszélve, hogy a hozam nem biztos, mert sok mindentől függ, viszont az államadósság kamatait biztosan ki kell fizetni, ezért az egyenleg csak negatív lehet! A magánnyugdíjrendszer csak úgy működhetne, ha nem lennének jelenlegi nyugdíjasok és egy tisztán magánrendszer működne vagy eleve nem lett volna állami rendszer csak magán(pl. USA), de ez a kevert csak megkárosítja az országot és annak állampolgárait.

bgp 2011.02.01. 19:15:29

@Karnamantra: jelenleg azt mondják, nem. De lehet, hogy ez változik. Fidesznél sose lehet tudni.

nikknikk 2011.02.01. 19:16:06

@Zámolyi: nem Te vagy az egyetlen, és nem sorolom az utóbbi időkben elhangzott hasonló pofátlan nyilatkozatot.... iszonyú bukta lesz a vége, ezt egyre többen felismerik!

milyen szép a Vértes, ó 2011.02.01. 19:16:18

@PiBá:

Ha olyasmit kérdeznek tőle, amit nem ért, zsidózik.

Tehát állandóan. ;-)

gipsz1234 2011.02.01. 19:21:41

A fidesz kb annyira hiteles mint az EZO tv. Selmeczinek, Szijjártónak és a többi dínónak annyira hiszek mint Gyurcsók Józsefnek vagy Tihanyi Tamásnak.

tolsztoj 2011.02.01. 19:21:55

@milyen szép a Vértes, ó:

Inkább nem szóltál volna - minek ilyen fölösleges "valamikkel" traktálni az embereket....jaj, körülnéztem..az Indexen vagyok....gyorsan el....

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.01. 19:22:00

Gabikának: ha az átlépés lett volna az aktív, ugyanennyi lenne az arány. a tehetetlen tömeg.

ZX 2011.02.01. 19:22:21

Nah én megvédtem a nyugdíjam ettől a korrupt bandátol, úgyhogy Selmeczi Gabika bekaphatja. Jah és nekem nem volt 2.700.000 rajt, de úgy voltam, hogy ezeknek? 1 fillért sem! :P

peti71 2011.02.01. 19:23:23

Ha ennyi jó ember van itt, akik látják mi folyik itt, akkor ki szavazott az epilepsziás Orbán királyra?????

Vidéki 2011.02.01. 19:25:04

@qccoss:

Írod: "az mnyp-ak ha szarul is, de működtek, és ezek jelentették volna a megoldást hosszú távon.....hozamokat legalább 10 évre kell kell nézni, "

Ezt már nálad hozzáértőbb emberek megnézték.

A tények viszont azt mutatják, hogy ha egy egyszerű járulékbefizetőnek megengedték volna, hogy bármelyik bankban befizetéseiken állampapírt vásároljanak, toronymagasan jobb hozamokat értek volna el, mint a "szakma" a manyupok vezetésében.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2011.02.01. 19:25:12

Félelmetes mennyien nem értik és félelmetes, hogy zero is mantrázza a szart...

salamander 2011.02.01. 19:25:20

Sajnos már fárasztó mindig ugyanazt leírni 5000 szer, de egye fene.
kérés:
Hagyjátok már abba ezt a vernyogást, rossz olvasni. Ki a szar vett el tőletek bármit is? Akik kurva nagy hóhányók az a szocialista-szdsz csapat volt. Szerencsére múlt időben.
Sok kommentelő azt nem érti, hogy a járulék, az adó és a megtakarítás között fogalmi és tartalmi eltérések vannak.
magyarázat:
Ez nem megtakarítás volt, - hibásan nevezitek annak! Tehát ami kötelező az vagy járulék, vagy adó. Persze az hogy a mézesmadzag ott fityegett a nagy semmi végén, az szintén a szar, tolvaj szocialista-szdsz banda és a világ bank "zseniális" találmánya volt.
Nos tehát a mézesmadzag az lenne, hogy örökölheted, és nyilvántartják a "megtakarításaidat". Gondoljatok bele megvezetettek: ha még ez sem lett volna mi a lófaxra kértek volna el hatalmas költségtérítést? Ugyanis a járulék beszedését - ami kurva drága - az APEH végezte. (Érdekes lehet az a nyilvántartás, aminek alapján soha nem volt pontos átlátható a kimutatás... szívesen megnézetném az informatikusokkal).
Vegyétek már észre, hogy megint mindannyiunkat átvertek ezek a fehérgalléros cégéres gazemberek! Aki maradt azt sajnálom, de megérdemli, de így most tényleg megtakarítássá változott a befizetett járuléka. Sírnia nem érdemes, de az ország kitettsége miatt nem sok jóra számíthat megtakarítás így nyugdíj ügyben sem.
Az ok:
Azért csinálták a dögök, mert a fizetések alacsonyan tartása mellett nem lehetett és lehet számítani normális megtakarításokra. Erre a kötelezően befizetett kockázatközösség által felhalmozott vagyont vették célba.

vélt megoldás:
A nyugdíj ha esik, ha fúj, mindig demográfiai kérdés. Inkább ezzel kellene foglalkozni s rendbe tenni s a családokat megbecsülni, nem lerabolni és elszegényíteni.

Összefoglalás:
A felosztó-kirovó járulékalapú rendszert szépen megcsapolták az elvtársak, a népet meg jól átbaszták.

InTheGajd 2011.02.01. 19:25:44

Kivancsi vagyok azokra akik nyilatkoztak, hogy hogyan fogjak majd szopatni oket a bankok, hisz annyira kevesen maradtak, hogy soknak nem eri meg majd foglalkozni a tagsaggal. Na es foleg ha az AB bolint a torvenyre. De sebaj, a lenyeg, hogy a rendorok mar az iszapkarosultakon is vasaljak be a penzt, ha epp nem a kamionosokat buntetgetik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.01. 19:26:31

óriásiiiii
Főleg annak a pár kitartó embernek, aki végigjátszotta a jáétszmát, hogy jobban öööö, másképpszarul, járjanak...
Mert hogy mindenki szarul járt, az tuti.

okostojgli (törölt) 2011.02.01. 19:28:19

Ez Gabika nem a zsemletolvaj Gabika?

ZX 2011.02.01. 19:29:46

@salamander: Azért majd ne sírj nagyon, ha 30 év múlva közlik, hogy sorry nincs pénz nyugdíjra.

kiet 2011.02.01. 19:29:48

A jó kurva anyjukat, azért voltam magánnyugdíjpénztár tag, mert BE KELLETT LÉPNEM. Kötelezően. Ők mondták, kb. 10 éve!!! Most meg picsát csináltak a szájukból. Gratulálok...

PiBá 2011.02.01. 19:30:13

@salamander: Na ja. Csak éppen, ha a pénz a Te nyugdíjadra gyűlik és nem máséra, akkor az állításhalmazod erősen kérdésessé válik ...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.02.01. 19:30:34

Hogy száradna ki a maradék foga is.

Ez az az arrogancia, ami a fideszre jellemző. Inkább szépen csöndben örülnének a pénznek, amit sikerült elkommunizálni, eltolva ezzel a bukásukat pár évvel. De nem. Ők nem.

Kandabula 2011.02.01. 19:30:38

S.G.nem érti, (persze, hogy érti, még riogat is!) hogy az igazi gond: nincs jövőkép, így az embereknek úgy kellett dönteni, hogy nem tudták, jól, vagy rosszul döntöttek-e. Ez az egész dologban a szomorúság. A másik szomorúság pedig arról szól, hogy vaskos kényszer-elemek lettek beépítve, akárcsak annak idején a három, meg ötéves tervkötvényeknél. De azok a "boldog" ötvenes évek voltak. Most ott tartunk.

gogo boly 2011.02.01. 19:30:46

Egy NEP ,EGY HAZA, mondotta ADI ! SZOPJATOK 2/3 -TOOL!!!!!!!!!!!!!! külömben a szürökre FOSUNK ,Mert ORSOS v. orban mind!!!!!!!!!!!!!!!!!

peti71 2011.02.01. 19:31:15

@salamander:
Szép volt!!:-))
Viki a nagybátyád?

Grigorij Pantyelejevics 2011.02.01. 19:31:48

Szeretett Vezetőnkre rájön a nyugdíj védelme. Hogy minket, a nyugodt öregségünket védje, kinevez egy Nyugdíjvédelmi Megbízottat.

a.) Amennyiben ez a megbízott az ország legelismertebb nyugdíj-szakértő közgazdásza, vagy akár egy világszerte elismert külföldi szaktekintély, akkor remélhetem, hogy valamennyire komoly lehet ez a védelmi szándék. Akkor érezhetem úgy, komolyan vett, mint az állam polgárát.

b.) Amennyiben ez a megbízott egy buta szőke picsa, akinek életműve egy kifli ellopása a Tescoból, úgy bizton tudhatom, nemcsak gusztustalan módon eltapsolja a nyugdíjlóvénkat egy kis pöcs, de nagyon-nagyon le is néz mellé minket.

Aki van olyan csőlátó, hogy még e mellé is képes beállni, az gyorsan húzzon el a könyvtárba egy 1984-ért! Kurvára ideje el-, vagy újra olvasni!

Kandabula 2011.02.01. 19:31:59

@kiet: ki csinált a mit a miből? Mesélj!

peti71 2011.02.01. 19:32:17

@kiet:

Igen!!!!
Igazad van.

qccoss 2011.02.01. 19:33:34

@ftxpmj:

Az államadósság csökkentésére nem az a megoldás, hogy benyelem az emberek félretett pénzét, plusz arányaiban nézve, főleg hosszú távon ez, amit most csináltak nem megoldás, mert a magyar állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, ezzel a most megnyert plusszal is. Vagy elkezdtek volna kiépíteni egy normális állami rendszert, vagy el kellett volna kezdeni befoltozni a mnyp-ak hibáit, de ehelyett itt volt a 3. megoldás, a szopassuk meg az embereket, és kiálltuk ezt ki a fidesz féle forradalom újabb nyertes csatájának (volt erre pár példa az elmúlt években ( lásd vizitdíj eltöröltetése.....)

Stevedoki 2011.02.01. 19:35:15

@salamander: Téged vezettek meg. :D Te nem érted, hogy átbasztak, és legjobban Téged, mert nem érted. :D Ha mégsem, akkor meg egy fideszes turbó troll vagy, mehetsz is a pénztárhoz. :D

Ne értsd félre, csak rajtad lehet röhögni, a hülye nő mondatain csak sírni lehet.

AkarkiJ 2011.02.01. 19:35:41

selmeci kisasszony logikája alapján, miszerint ~97% "választotta" az állami nyugdíjat azzal, hogy nem ment el, akkor ezek szerint a tavalyi választáson több mint 7 millió ember a fidesz ellen szavazott? az ország több mint 2/3ada?

sz4sz4 2011.02.01. 19:36:06

@salamander: "Sajnos már fárasztó mindig ugyanazt leírni 5000 szer, de egye fene. " De legalább rendesen megfizetik?:D

Dr.Bio74 2011.02.01. 19:37:53

@Vidéki:
Ha az egyszerű járulékfizetőnek megengedték volna, akkor már rég elköltötte volna a járulékát másra, és várja hogy majd csak jön egy okos aki kitalálja, hogy ki fogja állni a számlát.Tisztelet a kivételnek akik kevesen vannak ugyan de nem százezren.
Lehet szidni a magánnyugdíjpénztárakat,így van, egyáltalán nem tökéletesek, de elfuserált dolog a pénztárak elégtelenségét okolni, mert jelen helyzetben a fidesznek csak a pénz kell, nem az emberek jövőbeli nyugdíjáért aggódnak, és nem a tökéletlen helyzetet javítják, csak azt a pénzt sajtolják ki, amelyet amúgy nem azemberekkel kellett volna megfizettetni.
Kíváncsi vagyok ellenzékből most erre az aljas húzásokkal terhelt ügyből kifolyólag vajh mit mondana a harcos humanista és kedves brancsa?

Nekünk Mohács kell 2011.02.01. 19:38:09

Azt megérteném, hogy a pártszékház hátsó szobájában pezsgőt bontanak. "Megvan a zsé! A következő két évben nem lesz csőd."

Dehogy ez a kedves szenátor asszony még önelégült arccal be is jelenti...

pirimogyoró 2011.02.01. 19:38:45

Selmeczi mesélhetne arról, hogy szuperált a 9 milliós fürdőszoba, amit az előző Orbán kormány alatt építtetett a hivatali szobája mellé. Szándékosan nem irodát írtam... Egy iroda mellé nem kell luxus fürdő. Ez a pofátlan perszóna egyre feljebb bukik. Ezt később lehet, hogy egyetemen fogja tanítani.

lüke 2011.02.01. 19:39:45

elírtátok:
óriászi sziker

This_is_Sparta (törölt) 2011.02.01. 19:40:15

@okostojgli: Nem zsemle, hanem kifli! Nem mindegy!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 19:40:30

@Vidéki: Megállapodott a kötelező magánnyugdíj-pillérről a cseh kormány ...2011. jan. 22. ... Csehország létrehozza a nyugdíjrendszerének második pillérét, amely az állami felosztó-kirovó rendszer mellett egy 3 százalékos járulékból ...
article.wn.com/.../meg_llapodott_a_k_telez_mag_nnyugd_jpill_rr_l_a_cseh_ korm_ny/ -

freemind93 2011.02.01. 19:40:49

@ftxpmj: "te nem erted", az allamadossag utan fizetett kamat nagy reszet elviszi az inflacio, ugyan ugy mint az mnyp hozamok eseteben. mivel vannak mostani nyugdijasok, ezert csak 25 % ment mnyp-be, amit evtizedes tavlatban lehett volna novelni (mikozben az mnyp-k is kifizetove valnak). tovabba a mukodesi koltsegeket lehetett volna adminisztrativ eszkozokkel csokkenteni.

@Vidéki: ha tenyleg marha szarul kezeltek volna a penzt mnypk-nek, akkor esetleg szabalyozni kellett volna a mukodesuket, nem pedig eltorolni az elmult 20 ev keves eloremutato (egyetlen?) reformjainak egyiket. (tanulj keves kozgazdasagtant)

Exploiter 2011.02.01. 19:40:57

Hát...
Régebben is naponta felkúrták az agyam, de akkor mintha nem lett volna ennyire elemi késztetésem arra hogy szétpofozzam a hülye fejét a görénynek a tévében.
Most ezek vagy tényleg nagyobb seggfejek vagy csak én öregszem.

¿Qué tapas hay? 2011.02.01. 19:41:23

@morden2: "a magyar állam több mint 1100 éve létezik (néhol kicsit megrokkanva) míg a mintudoménmilyen nyugdíjalap meg max 10 év , és ezek az alapok előbb mennek csődbe mint egy állam."

Tudja a fene. Dédnagyapámtól maradt 65.000 koronányi 5,5% kamatozású hadikölcsön-kötvény. Ez aranykoronában számolva ca. 58,5 MFt tőke. Hol az az ezredéves állam, ami ma csak a tőke 1%-át is visszafizetné a 94 éve befektetett pénzből

peti71 2011.02.01. 19:41:26

@sz4sz4:

Lehet, hogy salamander selmeczy férje?:-))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.01. 19:42:09

Csak a jó modorom tart vissza attól, hogy leírjam a véleményemet erről a nőről.

krj 2011.02.01. 19:43:46

ez az egész alávaló zsarolás volt. ennek örül.

trurl (törölt) 2011.02.01. 19:44:51

Ez mindenesetre őrületesen örvendetes. Háromszoros HURRÁ a nyugdíjam megmentőjének!
Most már nyugodtan alszom.

Dr.Bio74 2011.02.01. 19:45:06

@¿Qué tapas hay?:
Vazze, burzsuj, te meg mit keresel itt a reményteli jövőbeli kisnyugdíjasok között? :)

gramercy 2011.02.01. 19:45:08

@Vidéki: http://m.blog.hu/ko/kormanykronika/image/fidesz%20megvédi%20az%20mnypket.jpg

szopjal faszt te seggdugasz

qccoss 2011.02.01. 19:46:10

@Vidéki:

www.regiohitel.hu/Aloldalak/termekek/nyugdijpenztarak/mnyp_hozamok_lekerdezes.php

linkeld már be azokat az adatokat, amiről Te beszélsz, mert gondolom konkrét számadatokat is fel tudsz mutatni......én nem hiszek a nálam "hozzáértőbb" embereknek sem, csak a számoknak....főleg az olyan "hozzáértőknek, akik egy évet vesznek alapul,amikor a hozamokat legalább10 éves időszakokra leosztva kell vizsgálni ( dolgoztam pénzügyi szektorban, amíg elegem nem lett belőle ), vagy példálóznak a 2008-as évvel, amikor bebaszott a válság.....

Celtic 2011.02.01. 19:46:15

@korxi: Hatigen, ezt nem ertem en sem. Mintha kirabolnal valakit az utcan, megverned, lekopdosned, aztan kozolned vele, hogy elvetted a penzet, igy nem fogja elinni...
Elvittek, ideges voltam miatta, de hogy utana meg unnepeljek is magukat :( Gyomrom felfordul.

terensz szpenszer 2011.02.01. 19:47:06

@zrobasé: Bocs, hogy beleszólok, de a cikkben ez szerepel:
"...A nyugdíjreform fő eleme, hogy 2012-től kezdve..."
Tehát még nem vezették be, csak fogják, megállapodtak. A kettő nem ugyanaz. A 3% sem annyi, mint itt volt, és választható a csak állampapírba való befektetés is. Valamint a következő is olvasható:
"A befizetendő járulékok egy részének magánszámlákra való átirányításával az állam évente mintegy 25-30 milliárd koronás (mintegy 275-330 milliárd forint) bevételtől esik el. Ezért kerül sor az áfa 19 százalékos szintű egységesítésére, gyakorlatilag annak megemelésére."
Szóval ott is kompenzálni kell a kiesett bevételeket, méghozzá áfa-emeléssel, ami a nyugdíjasokat, munkanélkülieket, diákokat, turistákat egyszóval mindenkit érint.

fecsa 2011.02.01. 19:47:15

No para. Fogja futni nyugdíjra. Rokkantnyugdíjasoktól majd most elvesznek még lóvét (nem a roki kártyásokra gondolok) a gyógyszerek árát emelik, szóval hullani fognak azok is akik esetleg épp megérnék a nyugdíjkorhatárt.

lüke 2011.02.01. 19:47:42

édes-kedves poszt író , a
ha odaadtad ,akkor csak magadat szidhatod, nem volt kötelező

gramercy 2011.02.01. 19:47:58

@Eugenie Danglars: biatorbagyon lakik, asszem :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 19:48:00

Biztos sokan emlékeznek az idősebbek közül, hogy az előző Orbán kormány idején a TB-nél volt a kedves "gabika". Mi volt az első dolga, márványozott saját fürdőszobát építtetett az irodája mellé. Nos, most itt is lesz miből fürdőszobát készítettni. Persze, hogy boldog!

majomember 2011.02.01. 19:49:44

@Vidéki: Komolyan mondom sajnállak.Akik linkekkel próbálnak cáfolni,azoknak vmi baszott nagy problémájuk van a szövegértéssel kapcsolatban,saját magukat cáfolják meg az origós cikkel.
Rinyázóknak kigugliztam egy lengyelországi cikket,próbáljátok elolvasni,értelmezni,de most ne csak a főcímet:)

freemind93 2011.02.01. 19:52:49

@terensz szpenszer: benne lennek a 19%-os afa egysegesitesben...

pont itt van a lenyeg. nem a koltsegvetes beveteli oldalat kene foltozgatni, hanem a kiadasokat racionalizalni. ugy esetleg beleferne meg az az 1-2 ev, amig az mnypk nem kezdenek kifizetni is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.01. 19:53:34

@gogo boly: Magyarkám, Ady nevét nem i-vel írják, innentől kezdve nagyon hiteles :D

csárli hárper 2011.02.01. 19:53:42

csodálatos győzelem, hogy rohadna meg az összes fidesznyik majom!
Tudja valaki hogy lehet-e kapni valahol olyan matricát ami pár éve sok autón megjelent hogy: "Engem ne szidj én nem ezekre szavaztam!" vagy valami ilyesmi, úgy látom ismét nagy keletje lesz.......

freemind93 2011.02.01. 19:54:57

@lüke: ezzel mondjuk maximalisan egyetertek.

én sajnálom 2011.02.01. 19:55:04

Hogy van pofája ennek a picsának....?

cbc 2011.02.01. 19:55:24

Ez a szemét kurva először csak egy kiflit evett meg a Tescoban, most egy kicsit nagyobbat lopott. Azt nem tudom, hogy esténként nem hányja el magát - saját magától? Nembaj Gabika, mire mi nyugdíjasok leszünk, a Te arcképed már csak céltábla lesz a Büdösmakkosi céllövöldében.

is 2011.02.01. 19:55:27

@Vidéki: utólag mindig könnyü a legjobb portfoliot összeállítani, ezzel kb. a semmit sikerült kimondanod. mindig azon röhögtem eddig is, hogy a BUX azzal kérkedett minden évben, hogyha mindig a legjobb papírba fektettél volna, akkor egy év alatt meg 50-szerezhetted volna (5000%!) a pénzed. valami ennél ütösebb érv?

Dr.Bio74 2011.02.01. 19:56:19

@majomember:
Hasonló és mégis nagyon más.

Optimist Prime 2011.02.01. 19:57:31

@sivatagi n.: You have been awarded with the following badge " Captain Szarfasz"

is 2011.02.01. 19:57:32

Nincs valahol egy filmhirado, amiben kiosztjak a dicseretet egy falu nepenek, hogy milyen jol beleptek a kolhozba 96,8%-ban, es hogy az allam milyen buszke rajuk, meg hogy a kolhoz az eloremutato, mert akkor igy mennyivel jobb? valahol lennie kell egy ilyennek. kerjuk meg a nagy videos Gery Greyhoundot, hogy ugyan mar dobjon ossze egy ilyen videot, ahol Selmeczi arca osszejatszik Geroevel.

Mike36 2011.02.01. 19:58:21

az a kár, hogy csak 100 ezer tökös ember van ebben az országben, a többi mind birka
és leszarom, hogy ezek a mostani bazári majmok mit makognak, 30 év múlva már úgyis a föld alatt lesznek

terensz szpenszer 2011.02.01. 19:58:29

@milyen szép a Vértes, ó: nem a rendszert, hanem a benne lévő pénzt védte meg annak teljes ellopásától.

Alvarez 2011.02.01. 19:59:05

A 96% annyira csodálatos, hogy Lázárnak még egy Audi S8-nál is jobb autót lehet mostantól bérelni. Szijjártó miniszteri fizetését majd az villanyszámla emelésből fedezzük.

Kandabula 2011.02.01. 19:59:48

@peti71: @kiet: @salamander: jobban össze kéne hangolódnotok.
Valamelyikőtök írja: "Most meg picsát csináltak a szájukból." Mármint ki? Mivel? Mikor? Peti kontrázott. Más: "így most tényleg megtakarítássá változott a befizetett járuléka"... Hát igen. Ez volt a lényeg. Viszont salamandernek ott igaza van, hogy kimászni a bajból csak "A nyugdíj ha esik, ha fúj, mindig demográfiai kérdés. Inkább ezzel kellene foglalkozni s rendbe tenni s a családokat megbecsülni, nem lerabolni és elszegényíteni." Most még csak a lerablásnál tartunk...

Alvarez 2011.02.01. 20:03:14

@mrs. white: a manyup rendszer tökéletesen működött, nekem simán pozitívban van a reálhozamom. ha te balfasz vagy és vesztesz rajta, az a te dolgod, de ne általánosíts.

Vidéki 2011.02.01. 20:03:37

@butus:
Írod: ".2011. jan. 22. ... Csehország létrehozza a nyugdíjrendszerének második pillérét, amely az állami felosztó-kirovó rendszer mellett egy 3 százalékos járulékból ..."

A megállapodás még nem törvény.

De ki fogja kezelni ezt a második pillért? Manyupok, vagy állami intézmény?

A 3% átutalásnak ugyanakkora államháztartási hatása lehet-e mint kb 10 % átutalásának?

Celtic 2011.02.01. 20:04:05

@James Pond: Nemcsak a lustasag...En elmentem januar 7-en, senki nem volt rajtam kivul. DE en egy kkv-nal dolgozok, megtehettem, hogy arra vitt az utam egy ugyfelhez, beugrottam. Baratnom egy miniszteriumban, fonoke mondta, hogyha kedves az allasa, meg se probalja...Ismeroseim egy del-dunantuli kisvarosban, a kornyeken harom helyen lehet nyilatkozni, legrovidebb ut egy vonattal felora, de lehet egy ora is, meg a varosban megkeresni a nyilatkozohelyet. Nyilvan ehhez szabit kivenni es fizetni az utazast. Es mennyivel jobb annak, aki egy kis faluban lakik, ahol napi negy par busz jar, onnan elmenni a kozeli kisvarosba, onnan eljutni a kozeli nagyvarosba...az egesz napja ramegy.

En mar akkor kiakadtam, amikor kozoltek, hoyg csak ezekben a kozpontokban lehet nyilatkozni, akkor ereztem, hogy ez is egy mocskos huzas :( Anyam a nyugdijat egy postai levelben kerte at az OTP-tol a CIB-hez (ahol szamlat nyitott), elfogadtak. Adobevallas (!) mehet az Ugyfelkapun. Ez a szar nem :(((( Szoval akkor ereztem, hoyg mocskos jatek ez, nagyon tulbiztositjak magukat :(

Nem vagyok fideszes 2011.02.01. 20:04:42

Ez az ótvar luvnya valóban a vastagbőrre való, ilyen pofátlan, rezzenéstelenül hazudozó rohadék még a fityiszben is kevés van (talán szíííííííííííííííííííííííííííííííííííííjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjártó petyka felveszi vele a versenyt).

kanoc 2011.02.01. 20:04:45

Az emberek választották? A jó k.rva anyádat Gabika! Kényszerítettek, megzsaroltak. Ez választás neked te baromarcú? :(

amatőr2 2011.02.01. 20:04:54

@schnee: sajnos a sok ilyen tapló is szavazhat

ftxpmj 2011.02.01. 20:05:09

@freemind93: Pont, hogy a hozamot viszi el az infláció te nagyon okos!!!!!! A nemzetközi piacokról szerinted forintban vesszük fel a hitelt????? Arra egyedül az USA képes, hogy gyakorlatilag lenullázza az államadósságát, mert annyi dollárt nyomtatnak, amennyit nem szégyellnek........

Alvarez 2011.02.01. 20:08:28

@Celtic: és közjegyző előtt se lehetett nyilatkozni. Látszik, hogy hónaljig be voltak szarva.

fokabacsi 2011.02.01. 20:10:02

@¿Qué tapas hay?: Az amerikai ENRON magánpénztár meg teljesen tönkrement! Azok károsultjait éppen úgy nem fizetik ki. Pedig azok mögött dollár milliárdok álltak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 20:11:26

@Vidéki: amiket felvetsz, nem mások, mint elháríró kifogások. Az Orbán kormány felvetett olyan variációt, hogy csökkenti a 10 %-ot? Felvetett olyan variációt, hogy valamilyen formátumban ellenőrizze a pénztárak működését? Ezekre nem a válasz, mert ők csak egy variációt hagytak az embereknek, megspékelve azzal, hogy nem jár nekik állami nyugdíj, amennyiben maradnak. Ez nem józan gazdasági érvelés és gondolkodás, hanem zsarolás!

Gábor a Jobbszélső 2011.02.01. 20:11:38

röviden?

Menj a jó kurva anyádba Gabika!

Kicsit bővebben?

Bocs, de én nem tartozom a többségi birkákhoz, 25 év múlva kiderül ki járt jól.

Virág et. 2011.02.01. 20:12:00

A legnagyobb magánnyugdíj-pénztár az OTP által működtetett. Ezek szerint Csányi is kommunista érdekeltségű milliárdos, ha jól értem a kiflis szenátorasszony szavait. Ma is tanultam valamit.

Ezzel kapcsolatosan mi a Párt hivatalos álláspontja kedves Vidéki és salamander?

qccoss 2011.02.01. 20:13:15

@ftxpmj:

hülye vagy te is meg Vidéki is, menjetek és szopjátok le viktor meg az elemzőitek faszát láthatósági mellényben.......

ápi 2011.02.01. 20:14:02

Számljunk egy kicsit (2009-es KSH adatok következnek, újabbat nem találtam, de gondolom azóta sok minden nem változott)
Volt 2.496.000 nyugdíjas, akiknek átlag 92.422 Ft-ot fizettek. Ez 231 milliárd kiadás havonta. (És ebben nincs benne a rokkant ellátás és az özvegyi nyugdíj)
Volt 2.660.000 munkavállaló (legalább havi 60 órával), akik átlagosan 199.837 Ft-ot kerestek bruttó. Ennek 32%-a megy a nyugdíjkasszába (tételezzük fel, hogy az egész az államiba), ami havonta 170 milliárd.
Hiányzik havonta 61 milliárd legalább. Mi a halálból lehet ezt finanszírozni? Abból az egymillió új munkahelyből, ami majd 10 év múlva lesz? Addig ki fizeti a különbözetet?
Egyszerűen nem látok más kiutat, csak az öngondoskodást. Állambácsi nem tudja - a jelenlegi módszerekkel - megoldani ezt a problémát.
Jut eszembe, ki fog dolgozni azon az 1 millió új munkahelyen? Mert most ugye van félmillió munkanélkülink, az egymillió gyerek meg tíz év múlva még nem lesz munkaképes, akkor se, ha holnap születik meg.
Valaki fejtse meg ezeket nekem, mert nekem nem megy.

Vidéki 2011.02.01. 20:15:42

Idézet a Népszabadság 2009 áprilisi cikkéből:

"• Mivel a magyar állam - az 1997-ben elfogadott nyugdíjtörvénnyel - járulékbevételeinek egy részét "átterelte" az államiból az úgynevezett magánnyugdíjpénztárakba, azóta pedig a költségvetés finanszírozza a hiányzó összeget.

Ez idén megközelíti a 370 milliárd forintot, amit csak hitelfelvételből lehet befoltozni, s ezt államháztartási hiányként kell elszámolni az uniós statisztikák szerint.

A magánnyugdíjpénztárak okozta deficit a bruttó hazai termék 1,3-1,4 százalékát teszi ki évente, ezt fejeli meg a GDP 0,6-0,7 százalékára rúgó kamatkiadás, amit a hiány miatt kibocsátott állampapírok hozamaként fizet az állam a befektetőknek.

Összességében a magán-nyugdíjpénztári rendszer az éves költségvetési hiányt tehát mintegy 2 százalékkal növeli.

Kun János szerint az államadósságunk is 9 százalékkal lenne alacsonyabb, ha nem lennének magánnyugdíjpénztárak, aminek a valódi haszonélvezői nem mások, mint az őket működtető biztosítótársaságok, nagyobb bankok és alapkezelők.

Arról azonban nincsenek nyilvános és valóban megbízható statisztikai adatok, hogy egy-egy pénzügyi csoport mennyit keres az általa üzemeltetett nyugdíjpénztáron. Csak sejteni lehet, hogy legalább háromszor megtérülhetett már a magánpénztárakba fektetett tőkéjük a pénztárak 12 éves működése alatt.

A magánkasszák működési költségét a legszerényebb becslések is legalább évi 37 milliárd forintra teszik, ez bevételüknek több mint 10 százalékára rúg.

A pénztárak vagyona idén várhatóan 2900 milliárd forint közelében alakulhat, miközben a társadalombiztosítás kasszájában miattuk keletkező hiány finanszírozása a költségvetésnek legalább 3700 milliárd forintjába kerül.

"A rendszer eddigi működésének tehát 800 milliárd forint a nemzetgazdasági vesztesége. A pénztárak megszűnésével az állam a pénztárak miatti adósságát szüntetné meg" - állítja a közgazdász."

ftxpmj 2011.02.01. 20:18:06

@qccoss: Fantasztikus az érvelésed! Még ilyet! Ostoba.......

terensz szpenszer 2011.02.01. 20:18:52

@freemind93: igaz, igaz, igaz...köztünk nincs vita

lüke 2011.02.01. 20:19:07

nem értem ,amikor
az önkéntes kötelező MNYP-t megteremtették, akkor senki nem tiltakozott?
már ez a szókapolat is
önkéntes kötelező
kérdéses
s a lefektetett tény ,hogy 2013-ban 20%-l csökken a nyugdij!ez se pontos, mindenkinek, vagy akik akkor mennek el

csárli hárper 2011.02.01. 20:19:12

most hogy megkaptam a bérpapíromat és kevesebb a nettóm köszönhetően a fülkeforradalmár fidesznyik majmoknak, nem fogom vissza magam és mindenhol kurvaanyázni fogom a pártot és köcsög szavazóit , bőven vannak a rokonságban is , velük kezdtem, nem igazán mertek visszapofázni a nyomorultak...hogy rohadna meg az összes

qccoss 2011.02.01. 20:19:46

@ápi:

megmondom én a választ. majd az idióta orbán megoldja, aki Kínához, vagy Brazíliához akar hasonlítani, ahol éhbérért dolgozik a lakosság 60 %-a és a belső piacukból is vígan eléldegének, ha arról van szó, vagy ép ma baszta szét az elmúlt 20 év egyetlen érdemi reformját

Kérlek értékeld a válaszom 1-től 10-ig...... :)

Alvarez 2011.02.01. 20:20:26

@Virág et.: Csányi válaszolt valamit arra az MSZP-s felvetésre, hogy az OTP is eltőzsdézi a nyugdíjbefizetéseket?

Csak azt érteném, hogy ország második leggazdagabb emberének miért kell egy gyáva gerinctelen alakká válnia. Sanyi, neked az a százmilliárd se elég?

qccoss 2011.02.01. 20:20:51

@ftxpmj:

érvelés föntebb, véleményem tartom

Alvarez 2011.02.01. 20:22:38

@ezittenkéremmagyarország: viszont melegítse a szíved az a tény, hogy aki egy milát keres, azt most még többet visz haza. Csak a tanárok szívnak.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.02.01. 20:22:53

zsarolunk, fenyegetünk, örülünk.

én maradtam mnyp tag. nagy taktikus vagyok. arra játszom, hogy úgysem érem meg a nyugdíjkorhatárt. :)
vagy ahogy már írta valaki: dacból szopni még mindig jobb, mint zsarolásra.

2011.02.01. 20:23:16

@Vidéki:

Kivel állapodott meg és miről?
A koalíció pártjai, a magánnyugdíjrendszer létrehozásáról. Ott lesz egy állami opció is, ami 100% (helyi) állampapírba fektet bele.

A megállapodás egyenlő-e a törvénnyel?
Még nem, de ugyanúgy izomból át tudják nyomni, mint a Fidesz nálunk. (112 képviselő a 200-ból, 50%-os törvény)

A nyugdíjjárulék hány százalékát KÖTELEZŐ átutalni a MAGÁN nyugdíj pénztárakba.
A jövedelem 3%-át 2012-től, 4%-át 2015-től, 5%-át 2018-tól.

Egyetért-e ezzel a "megállapodással" " az ottani ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG?
Meg se kérdezik, csak tökön rúgják őket, és elveszik a lélegzetvételi jogukat, Európa ezen részén úgyis ez dívik, nem?

Celtic 2011.02.01. 20:24:26

@okostojgli: De igen. Zsemletolvaj (vagy kiflitolvaj?) es egyben szenator.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.01. 20:25:02

@qccoss:
ez azt jelenti hogy te is sunáznád? :D

Fekete Pákó 2011.02.01. 20:25:35

@Vidéki:

fejezd már be bazmeg, nem látod, hogy teljesen hülyét csinálsz magadból? (nyilván nem látod, különben nem tennéd...)

Virág et. 2011.02.01. 20:25:42

@Alvarez: Tudtommal semmit. Egyébként a MNYP-ak egyáltalán nem voltak olyan sötét gazemberek, amilyennek a jelenlegi (és az előbbi) kormány megpróbálta bemutatni őket. A magánnyugdíj rendszer jó ötlet, ha tényleg reformálni szerették volna a magyar megoldást, akkor a működési költségek maximalizálásával, illetve szigorúbb pénzügyi felügyeleti rendszerrel kellett volna próbálkozniuk. De a cél itt nem az volt, hogy megmentsék a nyugdíjakat, hanem hogy elvigyék a pénzt.

Ezt az MSZP is megpróbálta, csak nekik nem volt meg a parlamenti erejük hozzá.

Az egészben viszont az a döbbenetes, hogy vannak olyan rendkívül egyszerű emberek, mint Vidéki vagy ftxpmj, akik konkrét nemcsak elhiszik Selmeczi ostoba mellébeszélését, hanem még érvelnek is mellette. Csak abban bízok, hogy ezt nem meggyőződésből teszik.

dr kíváncsivagyok 2011.02.01. 20:26:04

Ez a ribanc sikernek definiálja, hogy sikeresen megzsaroltak 2.9 millió állampolgárt ! Hány közalkalmazott mert például maradni...?????

béla a veszedelmes 2011.02.01. 20:26:33

hála az égnek. Én meg már azt hittem, hogy megszopattak a pénztárak ellehetetlenítésével és elbuktam az eddigi befizetéseimet. De nem is, mert tessék: inkább az van, hogy visszakaptam a választás szabadságát. Selmeczi Gabriella, vezess minket.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 20:26:40

Sajnos az a legnagyobb baj, hogy ez a kormány, úgyan úgy, mint az elődjei, a könyebb megoldást választotta. Sőt a legkönnyebbet. Mit is tettek az előző kormányok, látva a kassza hiányát? Adót emeltek. Mit tesz a mostani kormány a meglévőt lveszi, helyett, hogy megteremtené a feltételét a szigorú ellenőrzésnek, felszámolva ezzel a rengeteg valótlan minimál bérest, valamint a fekete foglalkoztatást. Persze, ehhez már komolyan dolgozni is kellene. No ezt nem tette meg egy kormányunk sem, és ez alól nem kivétel a jelenlegi sem.

dr kíváncsivagyok 2011.02.01. 20:27:03

Életrajzi kötetének a címe : " Kiflitől a magánnyugdíjakig..."

Nem vagyok fideszes 2011.02.01. 20:28:04

Amúgy egy gondolatmenetet ajánlanék mindenkinek megfontolásra:

Ugye, eddig a manyupokba fizettett lovetták hiányoztak a költségvetésből, ezért hiteleket vett fel az állam, hogy abból pótolja ki a nyugdíjkasszát. Nos, ez ment jópár évig, miközben a manyupokban felgyűlt a 3000 milliárd. Most ezt a lóvét a kormány szimplán rekvirálja és el is költi napi kiadásokra, gyk. feléli.

Nos, akkor a felvett hiteleket ki és mikor veri el?

(Arra ki sem térek, hogy mielőtt az a bizonyos tyúk elkezdte volna tojni az aranytojásokat, a hülye kormány levágja és húslevest főz belőle, amit ehet az ország max. két évig, aztán csókolom, de erre szarnak nagy ívben.)

VoLk&StRoY 2011.02.01. 20:28:58

Az enyémet (tudom csak azt hittem, hogy az enyém) is behúzták, de nem kell izgulni, mire oda jutunk (jutottunk volna), akkorra már legalább 80 lesz a korhatár! Ja és unokáink kínaiul/arabul/héberül/cigányul/angolul/németül (az utált rész aláhúzandó) fognak beszélni úgyis! Hát kérem, tessenek tovább élni! Hallelúúúúúúúja!

Virág et. 2011.02.01. 20:29:07

@Virág et.: Igazából az, hogy az aktuális kormány onnan lop pénzt, ahonnan tud, az nem meglepő. Ami igazán bántó az egészben, hogy hülyének néznek mindenkit ezzel a nyugdíjmentési ostobasággal. Hogy megint az elmúlt 8 évre mutogatnak, amikor a legnagyobb pénzmogul a MNYP-ak mögött pont a Fidesz házi milliárdosa, Csányi.

puszták éhes vándora 2011.02.01. 20:29:09

@okostojgli: Nem. Ez a Gabika a kiflitolvaj Gabika.

Dr.Bio74 2011.02.01. 20:29:46

@Vidéki:
Csak egy a probléma, hogy egy előremutató dologhoz egy csepp reformot sem kötöttek. Költünk az elkülönített pénztárakra, és hagyjuk, hogy sógor koma jó barát befészkelje magát oda. A hiányzó pénzt nem reformokból teremtjük elő, hanem jóféle magyar módon kölcsönből, bravó, és mikor kell a lóvé akkor ismét mit csinálunk, nem finomítunk a rendszeren, nem mert abból effektíve nem lesz annyi elkölthető pénz. Nem elvesszük a pénzt. Rendben megszavaztuk őket, ők irányítanak, és ők ebből a pénzből gondolják elindítani a gazdaságot. De az a sok aljas baromság, mellyel közben élhülyének néznek, az a szemét kényszerítés amivel semminek néznek minimum százezer embert, az aljasság.

Celtic 2011.02.01. 20:29:54

@ftxpmj: Igen. Mennyivel szebb is, ha kulfoldi tokesek finanszirozzak az allamadossagot es nekik fizetjuk a kamatot, mintha a sajat allampolgarainknak. Vayg nem igy van? Akkor miert volt kotelezo 50%-ot allampapirban tartani? Megiscsak azert, hoyg a zemberek finanszirozzak az allamadossagot? Nahat...Aztan most milyen egyszeruen el lehet toluk venni.

qccoss 2011.02.01. 20:30:11

@Tomasz_a_gozmozdony:

láthatósági mellényben gázmaszkkal a fejemen

2011.02.01. 20:31:06

@Legelő Őse: igen 1978-ban még viszonylag ritka volt a fidesz párttag.

Celtic 2011.02.01. 20:32:09

@okostojgli: Majdnem. Kiflitolvaj ES szenator. Meg aztan volt o mar a TB-nel: akkor eppen csempeztette az irodajaban a furdoszobat (akkro sem ertettem, minek egy irodahoz furdoszoba, azota sem...)

2011.02.01. 20:32:44

@Legelő Őse: Igen, 1978-ban még viszonylag ritkaság volt a fidesz párttag.

Mike36 2011.02.01. 20:33:07

@Celtic: így van, kib*szott nagy görények ezek a javából
minden pénzre rá kell tenyerelni, abból lehet majd csak igazán jól lopni
lásd pl. vörösiszap 1,5 mrd-je

Kandabula 2011.02.01. 20:33:15

@ápi: miket beszélsz? Arról volt szó, hogy egymillió munkahely, de rövid időn belül! Egyébként ilyesmiket én is tudok mondani: "a békák változzanak királyfiakká egy éven belül". "A Hold megmutatja másik felét is rövidesen". "Egymillió munkahely, akármikor!" Te meg csak számolsz, számolsz... Ezt Gabikával kell megbeszélned. Ők a legegyszerűbb megoldást választották. Gyűjtöttél, begyűjtjük. Gondolkozni nem nagyon kell. De riogatni azt illik

VoLk&StRoY 2011.02.01. 20:34:09

Ja, ma is, amikor megy a dünnyögés, akkor mondom megszavaztátok b+! Válasz: én nem, én nem!
Akkó most mi van? Viszont kifejezetten imádom csinytalan elvtárs betelcsis műsorát, mostanában visszaesett a hozsanna:)

béla a veszedelmes 2011.02.01. 20:34:37

egyébként meg lehetne rosszabb is: ha pl. a kormány az állampolgárok szerveit rekvirálná. Vesét mondjuk.

csárli hárper 2011.02.01. 20:34:43

@Alvarez: melegíti, melegíti, de az még jobban melegíteni ha az összes fidesznyik majom tömeges öngyilkosságot követne el, közvetítené a tévé, a Horti lenne a szpíker, én meg söröznék közbe és szurkolnék hogy minél nagyobb kínok között pusztuljanak...
hú de gonosz :)

Nem vagyok fideszes 2011.02.01. 20:37:06

Szarnak ezek rá, mi lesz itt 20 év múlva. Akkorra már úgysem lesznek hatalmon, az ország meg kit érdekel...

Alvarez 2011.02.01. 20:37:54

@Virág et.: Csányi többször elárulta az OTP ügyfeleit és tulajdonosait. Egy vicc, hogy ezek után még elnök maradhat.

snorbi 2011.02.01. 20:38:33

Soha többet nem fogok elmenni szavazni.
Mindegy, mit szavaz az ember, úgyis csak szart kap az arcába, akkor meg kár rászánni azt a negyed órát...

ftxpmj 2011.02.01. 20:38:43

@Celtic: A jelenlegi nyugdíjak fizetésére szükség van a külföldi hitelre, mert még az 50%-os állampapír vásárlás sem fedezi, így viszont, hogy teljes járulék oda kerül nem lesz szükség semmilyen hitelre, most a feladat az lesz, hogy valóban fenntartható legyen a rendszer, ami normális családpolitikával a demográfiai folyamatok megfordítására, gazdaság dinamizálása munkahelyteremtéshez, oktatás átalakítása a kor viszonyaihoz (szakképzés átalakítása elég jól halad) megvalósítható. Remélhetőleg a nyugdíjat alkotmányosan függetlenítik majd a politikától, tehát ne lehessen az, hogy valakik 13., 14. havi nyugdíjat ígérnek hitelből, sőt még állat módjára meg is valósítják....

puszták éhes vándora 2011.02.01. 20:39:13

Megy folyamatosan a szájtépés, vergődés, hőzöngés, stb., mindkét oldalról. Akar itt egyáltalán valaki tenni is valamit azért, hogy alapjában megváltozzon minden?
A panaszkodással, feltételezésekkel, "elvi" elhatározásokkal semmire nem megyünk. Cselekedni kell! Igaz, bátorságra, elszántságra, kitartó akaratra van szükség.
Ha ez nincs meg, akkor hajtsuk önként igába a fejünket és engedjük, hogy azt tegyenek velünk az "urak", amit kényük-kedvük diktál.

qccoss 2011.02.01. 20:39:31

amúgymeg az emberek 2/3-a, megérdemli ezt, mert volt olyan hülye, h ezekre a seggfejekre szavazott vagy meggyőződésből, vagy csakazértisaszocik ellen alapon.......oszt ne, eljött a szarra fosás ideje, csak a maradék 1/3-ad is szop......

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.02.01. 20:41:16

Nem szeretek, sot egyenesen utalok szulozni, de a jo edes kurva anyjat Selmecinek.

Arra persze kivancsi lennek, hogy o hol tartja a nyudijat...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 20:43:44

@ftxpmj: Miket beszélsz. Amikor a szocik a 13.-ik havi nyugdíjat megszüntették, Orbán felháborodott, és azt mondta, hogy megszüntetés helyett, a 14.-ik havit kellen bevezetni. Vagy esetleg hazudott?

qccoss 2011.02.01. 20:44:02

@ftxpmj:

Te nem Orbán vagy véletlenül? Jobbos "szakértők" írásaiból ctrlcézni, ctrlvézni nem menő!

"hogy teljes járulék oda kerül nem lesz szükség semmilyen hitelre" szted ha ez így lenne, akkor annó kitalálták volna a mnyp rendszert?????????

Morfologista 2011.02.01. 20:44:31

Már csak azért sem lehet 102ezer maszoposról beszélni, mert az mszp szavazótáborának a bázisa és azok, akiknek megérte maradni, igen szűk közös halmazzal rendelkezik!!!

Lajos ghr 2011.02.01. 20:45:20

@snorbi: végre kezdetek rájönni.

qccoss 2011.02.01. 20:45:36

@ftxpmj:

"normális családpolitikával a demográfiai folyamatok megfordítására" ez talán meglesz, majd nyomják megint a cigányokat!

twilight.struggle 2011.02.01. 20:46:29

@Lakatos Péter: hát a kurv@ anyád a szoci, nekem pl. semmi közöm az mszp-hez, és és maradtam mnyp-tag.

ezt add össze faszfej.

Dr Kangörény 2011.02.01. 20:46:30

selmeczi gabriella egy igazi szar alak.
A lopásnak tapsoló agyatlan seggnyaló bagázzsal együtt.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.02.01. 20:46:46

1 millió munkahely:
Álláshelyek (2010.05) 3 756 000 fő
Cél
- Álláshelyek (2020.05) 4 756 000 fő
- Havi új álláshelyek száma 8 333 fő
- Napi új álláshelyek száma 273 fő
Eltelt hónapok száma 9 hónap
Eltelt napok száma 276 nap
Aktuális
- Álláshelyek 3 804 900 fő
- Havi új álláshelyek 5 433 fő
- Napi új álláshelyek 177 fő
Új munkahelyek száma 48 900 fő
Cél - Időarányos új munkahelyek száma 75 554 fő
Célállapot -26 654 fő

Kandabula 2011.02.01. 20:46:54

Itt valami probléma volt, de kurvára nem akarom újratölteni az oldalt. Beszarás. Most írjam le megint, hogy miféle képtelenségbe csöppent ez a nép? Írjam le megint, hogy egy szőke nő (elnézést, bocsánat, de poénnak jó) "gondoskodik" a nép pénze felett? Hogy a beszart közigazgatási dolgozók kényszerdöntését ez a nő diadalnak tekinti? Hogy a hozzászóló trollok hülyeségeket írogatnak?

Melchi Zadok 2011.02.01. 20:50:53

@Vidéki: bazzzmeg vedd már észre, hogy mindenki rajtad röhög. :)

SP (a bátor) 2011.02.01. 20:50:59

Sportnyelven szólva:
Orbán Viktor - Lázadók 97:3

Ennyi...

quasar 2011.02.01. 20:54:23

Gabika nyilatkozata és a hasonló fidesznyik megnyilatkozások bennem mindig a kovetekző kérdést vetik fel. Ez tényleg olyan hülye, hogy elhiszi azt, amit mond vagy csak annyira hülye, hogy azt hiszi, hogy én elhiszem azt, amit mond?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.02.01. 20:54:36

@melchi zadok: nálam már átfordult sírásba. :)

Celtic 2011.02.01. 20:54:46

@butus: Nem ertek az epitoiparhoz :)

Alvarez 2011.02.01. 20:55:18

@Jomkipp úr: kár, hogy Ovi szép nagyot csalt a meccsen.

Alvarez 2011.02.01. 20:56:07

@Jomkipp úr: kár, hogy Ovi szép nagyot csalt a meccsen.

ftxpmj 2011.02.01. 20:57:14

@qccoss: A mnyp-t a Világbank kényszerítette Magyarországra!!!!!!!!!!!!!!!!! Olyan nehéz ezt megérteni????? Mi érdekük fűződött ehhez? Például az, hogy a magánnyugdíj kezelési költsége nagyobb részt az ő csoportjaikhoz folyik be, az hogy ez mennyi arra nincsenek pontos adatok a számítások bonyolultsága miatt, de állítólag volt olyan év, hogy a teljes évi befizetések 8%-a(!!!!) ilyen kezelési költségre ment el!!!!!! Az is érdekes, hogy a demográfiai folyamatok is mikor kerültek egyértelműen negatív spirálba???? Hát amikor Bokrosék a családtámogatási rendszert kicsinálták, mert ők semmilyen szerkezeti reformot nem vittek végbe, (önkormányzati stb), hanem többek között kicsinálták a családtámogatási rendszert, bevezették a tandíjat(amit nem tudtak végül megcsinálni, mert alkotmányellenes volt) és akkor most arra hivatkoznak, hogy az állami rendszer demográfiailag fenntarthatatlan, holott ők tették demográfiailag fenntarthatatlanná, az születésszámokból is egyértelműen kiderül, hogy a Bokros Világbankos csomagja után esett vissza a születésszám drasztikusan, ja és Bokros utána meg is kapta a Júdáspénzt, a Világban regionális igazgatója lett......

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.02.01. 20:57:47

@melchi zadok: nálam már átfordult sírásba. :)

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 20:58:02

Hahaha nem tetszik hogy a "megtakarított" drágaszágotokat az állam birtokba vette, hülyegyerekek? :-) Gyökerek.

Boldog gullamkodást, szmiagol tökfilkók!

Viktus 2011.02.01. 20:58:16

Százezer szerencsétlen hülye hitte el, hogy a magyar állampapír biztosabb a magyar nyugdíjnál :D:D:D:D

Boka1 2011.02.01. 20:58:19

A cikk telitalálat. Igenis forintosítani kell, hogy kiknek a támogatásával osztogatnak majd Széchenyi-terv álnéven. Emlékszem, amikor a paraszt ment felvonulni valami hídavatásra, hogy köszönjük Miniszterelnök úr, pedig Orbán úr egy fillért sem adott bele. A többi politikus sem az autópályákba, CBA-ba, wellness szállodába stb. Most tényleg az mnyp- tagok adták össze .
Hála nekik .

Dr. Verőköltő 2011.02.01. 20:59:18

A gyomorfekély jön rám ezektől! Bazdmeg!!! Így hazudni, hogy Orbánnal az élen nem sül le a bőr a képükről!!!!

neszójjábe 2011.02.01. 20:59:34

A mi torkunkon bárki, bármit le tud nyomni!
SZÉGYEN!!!

ÉBRESZTŐ!!!

NINCS ELLENSÚLY, AZT CSINÁLNAK VEKÜNK AMIT AKARNAK, AZTÁN MAGYARÁZATKÉNT GABIKA BUTÁCSKA NÉHÁNY MONDATA IS MEGTESZI!

éS SENKI NEM HÖRDÜL FÖL.

MINT A BIRKÁK. OLYANOK VAGYUNK. BÉGETNÜNK IS KÉNE, AZ LENNE AZ IGAZI!

Csigorin 2011.02.01. 20:59:46

hogy durva hasonlattal eljek: ha valaki megeroszakol egy not, az csunya dolog. Ha utana ramosolyog es megkerdezi: ugye neked is jo volt? az egy masik kategoria...

Celtic 2011.02.01. 21:00:48

@ftxpmj: Hmmm...Van itt mas velemeny is:
wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor/2010/12/22/Maradok
wiki.javaforum.hu/pages/viewpage.action?pageId=10092570

Csak idezek par elgondolkodtato dolgot:
Nyugdíjak 2050-ben

"A politikusok álmait a társadalomkutatók porig tudják rombolni azzal, hogy 2050-re a világ lakosságának 60 évesnél idősebb része 600 millióról 2 milliárdra emelkedik, ahogy világszerte tolódik ki a várható életkor – lásd a videón az utóbbi 200 év történetét.
Sok tanulmányban lehet olvasni, hogy a nyugdíjrendszer csak úgy tartható fenn, ha a lakosságot gyerekvállalásra ösztönzik, de ez a modell nem tartható fenn a jövőben. A kormány terveiben 10 év alatt 1 millió gyerek és 1 millió új munkahely szerepel, mint a jövő nyugdíjak záloga – nem veszik figyelembe az IT technológia fejlődését és a gépesítést.

Figyelembe kell venni, hogy jeleleg erős gépesítés történik, az élő munkát minden gyár igyekszik minimalizálni, lásd például a kecskeméti Mercedes üzemet, 800 millió eurós (kb. 220 milliárd forintnyi) beruházással (forrás) mindössze 2500 főt foglalkoztató gyártelepen 100 ezer autót gyártanak majd évente... 400 ilyen beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy az ország elérje az egymillió új munkahelyet.
Látható, hogy hiába lesz sok gyerek, munkahelyek nem keletkeznek a semmiből a semmiért, és akkor szertefoszlanak azok az álmok, hogy a sok gyerek majd eltartja az időseket... ahhoz munkahelyek kellenek, de attól nem lesz jobb az országnak, hogy egymás haját mossuk majd minden nap..."

"A világ fejlett régióiban – ahova mi is tartunk elvileg – van a nyugdíjasokon kívül egy másik vastagodó társadalmi réteg: ők a munkanélküli fiatalok (az ezer eurós nemzedék vagy más néven a gyakornok nemzedék), akiknek a nagy részét a jól kereső szülő és az állam tartja el karöltve az iskolai tanulmányok befejezése után. Sok esetben második és harmadik diploma megszerzése mögé bújnak, esetleg külföldre mennek tanulni, s egyre kevésbé tudnak olyan állást találni, ahol szívesen dolgoznának. A mezőgazdaság már nem tud több embert felszívni, a gépesítés okán egyre kevesebb emberi erőforrást igényel mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés, mind az erdőgazdálkodás – lásd a modern favágás módját: A modern mezőgazdasági gépek igen hatékonyak tudnak lenni, de ennek az ára az, hogy kevesebb munkaerő szükséges, tehát több embert kell átképezni vagy segélyezni...
Az iparból is napról-napra szorulnak ki a kétkezi munkások, mivel egyre több cég automata gépsorokra és robotokra cseréli le a betanított munkásokat, és gépsoronként pár embert foglalkoztat, akiknek mindössze annyi a feladat jut, hogy a félrecsúszott munkadarabot megigazítsák, illetve a láthatóan selejtes munkadarabot kicseréljék egy jó munkadarabra, mert erre nincs beprogramozva a gépsor, egyelőre még olcsóbb erre a célra embert alkalmazni. Példaképp megnézhetjük a kecskeméti Mercedes üzemet, ahol a 800 millió eurós (kb. 220 milliárd forintnyi) beruházással mindössze 2500 főt foglalkoztató összeszerelő gyártelepen 100 ezer autót gyártanak majd évente..."

Szoval ezek utan hiaba szuletik tobb gyerek, ha munka nem jut nekik....

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:01:05

Ti, kik azt hiszitek "ellopták" ami sosem volt a tietek! Szerintem a hátsótokon vastag a bőr, mert csak ültök, semmit se csináltok, haszontalanok vagytok az országnak... Viktor remélem befog titeket hogy disznóólat takarítsatok!

Boka1 2011.02.01. 21:01:19

@ftxpmj:

Bokros az egyedüli jobboldali gazdasági szakember Magyarországon, ezt nem tudta azóta sem megbocsájtani neki a sok millió komcsi szavazó.

Dr. Verőköltő 2011.02.01. 21:01:56

Egyébként meg ha olyan kurva nagy szarban van a Haza miért kellett az adót csökkenteni! Milliárdos üzleti körök???? Basszus Csányi MSZP-s??????? Miiiiiiiiiiiiiiii???????? MMMMMMMMMMMSSSSSSSSSSSZZZZZZZZZZZZZZZPPPPPPPPPPPPP-s??? Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?????

ftxpmj 2011.02.01. 21:02:06

@qccoss: a cigányokkal nem lenne semmi gond, ha tanulnának és dolgoznának, nekem is van normális cigány haverom, aki tanuk/dolgozik, az kell hogy legyen a cél, hogy minél több ilyen legyen, mert a szélsőjobb állításával szemben lehetséges, akármennyire is "szomorú" a cigányok kiirtása nem opció, a ma cigányára úgy kell tekinteni, mint a holnap magyarjára, ez van, erre kell cigánypolitikát csinálni.

S.O.A. 2011.02.01. 21:02:17

Tisztelt Selmeczi Gabriella!

Ha van kábeltévéje, akkor kérem kapcsoljon a következők valamelyikére: BBC, CNN, Al Jazeera.
Éppen pofán basszák egy magát tévedhetetlennek, mindenkinél okosabbnak gondoló, nagyképű vezér önkényuralmi rendszerét, ahol megmagyarázták a népnek, hogy a zsarolás az valójában szabad választás, hogy aki nem velünk az ellenünk, hogy a döglött ló az valójában alszik... és még a tankok se nagyon akarnak dolgozni.

Tényleg, minden áron első akar lenni a fidesz mindenben? Mindent überelni kell? Az mszp-szdsz pofára esését is?

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:03:05

és igen, ti csak birkák vagyok, mert másra nincs eszetek csak elhinni az mszp propagandát, és személyes ellenérzésből támadni Vikit :-)

Dr. Verőköltő 2011.02.01. 21:03:07

@Viktor_Viccnélkül: mi nem volt az enyém?? Amit megkerestem?? Hülye!!!

Boka1 2011.02.01. 21:04:03

@Celtic:

A mercedes gyárban senki sem jelentkezett a gépsor mellé, csak az irodába. Munka az volna, munkás nincs.

bogabi21 2011.02.01. 21:05:50

A jó kurva anyját az összes olyan csőlátású vadbaromnak, aki ezt az egészet kitalálta. Még hogy választás? Ha egy pisztojt nyomnék Gabika fejéhez, hogy leszopsz, vagy golyót kapsz, akkor is van választási lehetőség ugye... Tisztelt képviselőnket egyszerűen meg kellett volna lincselni a helyszínen, amikor ezt a vérlázító propagandaszöveget kierőltette a szájából. De megérdemeljük, mert a magyar népnek ezt is le lehet tolni a torkán következmények nélkül. Gratulálok magunknak, hogy ilyen fain politikus nemzedéket sikerült kinevelni az elmúl pár évtized alatt. Várom, mikor jelentik be, hogy a bankbetétekre is szükség van ideiglenesen, aztán majd az is úgy marad. A szocik se voltak piskóták, de ez a banda, ez túltesz mindenkin és mindenen. Merjünk nagyot álmodni... úgy látom, nekik sikerült. Hogy rohadnának meg mind.

qccoss 2011.02.01. 21:07:11

@ftxpmj:

ebben tökéletesen igazad van! nekem is vannak olyan ismerőseim, csak én őket nem cigényként statuálom, hanem romaként, már csak a cigány szó elferdülése miatt is......de ebben sem lesz érdemi előrelépés. vagy talán a gyes/gyed növelése lenne az? vicccc. és nm tünsz egy buta embernek, ezért sem értem, hogy hogy hihetsz bármelyik oldalnak is, legyen az a fidesz, vagy az mszp, de mind1....

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:07:18

Már az, hogy itt ráértek kommentelni, azt mutatja hogy nyugdíjat se érdemeltek, hülyegyerekek :-)

quasar 2011.02.01. 21:08:30

@Viktor_Viccnélkül: Ecsém, te nagyon el vagy ám tévedve. Nem baj, majd a nagy vezér segít neked.

qccoss 2011.02.01. 21:08:52

@ftxpmj:

plusz ne nácizz pls!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.01. 21:08:59

@Kartal (rezervált):

semmi okunk, hogy összemossuk őket. eszkep legalább szórakoztató volt, ez a vidéki meg alulmúlhatatlan.

2011.02.01. 21:09:01

@terensz szpenszer: Nem védték meg: ellopták ők maguk!

csocsocsókolom 2011.02.01. 21:09:24

2700000? a minimálbéres szarodra vered magad??

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:09:28

Nekem a Fellegi az apósom unokatestvérének a haverja. Jó arc.

2011.02.01. 21:09:38

@terensz szpenszer: Nem védték meg: ellopták ők maguk!

qccoss 2011.02.01. 21:09:44

@Viktor_Viccnélkül:

te bezzeg geci elfoglalt ember lehetsz, köcsög!

Melchi Zadok 2011.02.01. 21:10:06

@Viktor_Viccnélkül: szerintem dugj még egy pávatollat a seggedbe, úgy hatásosabb lennél...

vinyi 2011.02.01. 21:10:19

"Köszönöm a lehetőséget, hogy 2 700 000 forinttal segíthettem az országot."

Neked aztán tényleg vastag a bőr a képeden. Megkapod a reálhozamot és kapsz érte nyugdíjat életed végéig.

Dr. Verőköltő 2011.02.01. 21:11:08

@Viktor_Viccnélkül: Ezt a sosem volt a tiéteket egy kicsit bővebben ha kérhetném!

Celtic 2011.02.01. 21:13:01

@Boka1: Oke. De ismetlem:
" mindössze 2500 főt foglalkoztató gyártelepen 100 ezer autót gyártanak majd évente... 400 ilyen beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy az ország elérje az egymillió új munkahelyet."

Tehat 400 Mercedes-gyar kellene, hogy meglegyen az 1 milla uj munkahely. Az szomoru, hoyg egy egyet se tudunk megtolteni, de ez igazan csak esocsepp a tengerben, mert 400 ilyen ceg kellene....Holott mar egytol is a seggunket verjuk a foldhoz. Es az az egy osszesen tud foglalkoztatni 2500 embert.

Asszem, ez a megoldas arra kerdesre, hoyg joleti tarsadalmakban miert csokken a gyermekaldas. Nincs szukseg ujabb munkaskezre, ezert a Termeszet igy oldja meg....Mint ahogy nem a szuloktol fugg, hoyg a gyerek fiu vagy lany lesz, de kijon a kb. 50% arany a ket nem kozott (mig a tyukoknal kicsit maskent van...). Nincs szukseg munkasra, nem szuletik gyerek...

2011.02.01. 21:13:54

@Viktor_Viccnélkül: Disznóólat nagyon szívesen megyek takarítani: amikor ezeket kell az ország nagy disznóóljából kipakolni...
Mennyit kapsz amúgy? Van felvétel? Ámbár nincs az a pénz, amiért ennyire bunkó tudnék lenni, mint Te...

durcás 2011.02.01. 21:14:19

Mindenki! Te is a kórus tagja voltál, amig rá nem jöttek, hogy honnan jött a zaj......

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:16:16

@Add_tovább: A Fidesztől minden (legalább 3 felháborodást kiváltó) troll kommentért 3000 forintot kapok, egyenesen a Te drágaszág gollam nyugdíjadból. Loserek.

ftxpmj 2011.02.01. 21:16:39

@Celtic: Olvastam a hup-on :) egyébként sok butaság van benne, mert nem veszi figyelembe például, hogy az olcsó munkaerőnél csak egy jobb van bármilyen vállalat számára, ez pedig a fizetőképes kereslet, azaz a vásárlóerő, botorság azt hinni, hogy minden elmegy Kínába, sőt az lesz a tendencia, hogy a világgazdaság kiegyensúlyozódik és Kína exportja visszaesik, sőt hosszútávon akár importőr is lehet belőle, amivel mi is jól járunk, tehát az a lényeg, hogy nemsokára megjelenik egy milliárdos piac fizetőképes kereslettel, ami Kína exportjának visszaesését okozza egyrészt, mert a belső keresletet kell kielégíteni, ez egy esély nekünk, hogy például Kína helyett termeljenek itt a cégek a Nyugat-Európai piacra, persze nem lesz elkerülhető bizonyos termékek árának emelkedése, elektronikai cikkek stb, mert drágább a munkaerő, de Kínában is folyamatosan drágul, sőt egy kínai mérnök keres már annyit, mint egy magyar , emellett az új milliárdos méretű fizetőképes kínai piacra is lehet majd exportálni, az Audi például már ott adja el a legtöbb kocsit Németország után.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.02.01. 21:17:13

@Nelson M:

én is így , pontosan! :))
nejem szörnyülködött miatta, de elmagyaráztam neki, hogy van még 15 jó évem hátra és gyűlik a píz erre megnyugodott és megigérte, hogy nagyon fog sírni majd. :))

Hámozott Szőlő 2011.02.01. 21:17:35

@vinyi: Légy oly kedves, és fejtsd ki részletesebben! Köszi!

Boka1 2011.02.01. 21:18:09

@Celtic:

A gépiparban kevesebb, az építőiparban több az élőmunka aránya. Az ideális, ha kevesen dolgoznak a termelésben, sokan a szolgáltatásban, ott is főleg a kutatás/fejlesztés, szoftver, turizmus, magán egészségügy iparágakban. Sajnos ezekhez is szorgalom kell, ezt nem nekünk találták ki.

Peti80 2011.02.01. 21:20:43

@vinyi: Te melyik csatornát nézed? Azért ezen felül még kell kb. 35 év munkaviszony, hogy "életed végéig" kapj érte nyugdíjat. Plusz én nyugtával dícsérném a napot, mert nagyon valószínű, hogy addigra már egy fillért sem kapsz. Cserébe pár milliót betalicskáztál.

ahmed vega 2011.02.01. 21:20:45

"indenki jól járt a nyugdíjvédelmi programmal. Minden magyar állampolgár válláról lekerül az az iszonyatos teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, hiszen adó vagy járulék formájában mindenkinek fizetnie kellett. "

Most itt nyilvánosan.. ha bármikor lehetőségem lesz ezt a picsaszájú kurvát testközelből érinteni, egy vasrúddal fogom addig ütni amig egy kibaszott véres húscsomó lesz belőle.. ezt veheti nyugodtan bárki életellenes fenyegetésnek, jelentsen fel bátran bármelyik barom akinek nem tetszik... faszkivan...

Frank99 2011.02.01. 21:22:07

szopjatok csak!

soha nem savaztam rájuk, és vállalkozóként soha nem is fogok! Hittetek az Orsósnak, ennyi!
vissza kellene emlékezni mi is volt 8 (9) évvel ezelőtt:

Ők emelték a minimálbért 25.500-ről 40.000,- re (hány %?) 56%
mennyi TB is kúszott akkor be a közösbe????

most mit is emeltek? kötelezően a legalább 73500,- ról 94.000,-re a legalább középfokú (szinte minden vállalkozó) most csak 27,8 %
egy szavunk nem lehet.....
hiszen nincs 56%-nak épp a fele, ennyivel megelégedtek....

Éljen!

KopaszMercis 2011.02.01. 21:22:19

@ahmed vega:
teso.. en viszek neked a sittre mindent amit csak akarsz, a kinnt rekedt csaladod meg tamogatom... MINDENBEN ha kell barmilyen nemu rokonodnak nyujtok testi lelki tamaszt >)

2011.02.01. 21:22:41

@Viktor_Viccnélkül: "Te drágaszág gollam nyugdíjadból" Nem tudom ez mit jelent.
Nekem vízfejű "lezarom a tolvaj Fideszt" nyomoroncnak elmagyaráznád?

ftxpmj 2011.02.01. 21:22:51

@Celtic: Nem igaz, hogy a Mercedes csak 2500 főt foglakoztat 100 ezer autó gyártáshoz, mert az csak összeszerelés, Magyarországon is lesznek beszállítói, de Németországból is érkeznek majd alkatrészek, mindent összevetve 10 ezer fölött lesz a közvetett és közvetlen foglalkoztatottak száma, sőt több is lehet, mert ugye a dolgozók vásárolnak a boltban stb......

A gyerekek száma meg inkább azért csökken, mert kitolódik a gyerekvállalás főleg a nők részéről és 30 felett már nem biztos hogy bevállalnak egy második vagy harmadik gyereket.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:23:00

@ahmed vega: Engem a Te nyugdíjadból fizetnek, haver :-) Ugye nem vetsz meg annyira? És nem versz meg?

layo 2011.02.01. 21:24:28

Ezek teljesen elvesztették a józanságukat.Vagy tökéletesen hülyének néznek minket, zembereket.
Szarul esik, hogy ezt kell megszokni...

KopaszMercis 2011.02.01. 21:24:44

amugy ez a gyurcsanyi arrogancia elegge fura a selmeczi reszerol

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 21:25:33

@Celtic: A csempe és a valódi márvány árdifferenciájával azért gondolom, hogy tisztában vagy.

DeadBodiesEverywhere 2011.02.01. 21:26:48

hogy lesz 1 millió munkahely 10 év múlva ha az össze ma becsületes munkáltatót ILYEN mértékben megadóztatnak és azokat az embereket is akiket becsületesen bejelentenek?

Majd mindenki sunnyog, meg elhallgat ahogy már azt sokan csinálják, nem lesz fejlődés, nem lesz beruházás és mindent nyugatról veszünk meg "feketén", mert itthon aranyáron van.
Ezzel természetesen nem fizetünk itt áfát, stb.

Ezt is sokan csinálják már, akiknek van 1 kis eszük...

Persze lehet ha olcsóbb lenne, kevesebb adó lenne rajta, olcsóbb lenne a benzin, akkor többet adnának el, de az kit érdekel, x termék, drágábban most is elfogy..

Hová vezet ez?
Nem lesz érdemes itt maradni.

Aki most gondolkozna azon h lakást vesz, gyereket vállal, menjen bárhová máshová.
Még Thaiföldön is jobb sorsa lesz mint itthon :-(

fda 2011.02.01. 21:28:00

"2 700 000 forinttal segíthettem az országot"

Tényleg nem fogjátok fel, hogy miközben a járulékodból összegyűjtött pénzedet bármiféle kötelezettség alapján tartották eddig egy számlán, az adódóból havi százmilliárdokat költöttek olyan célra, amire ez a pénz szolgál? Most ennek vége, ennyi történt, ki tud másról?

Celtic 2011.02.01. 21:28:34

@Boka1: De egy ido mulva az egesz telitodik. Kerdes, lesz-e megint olyan forradalom, mint legutoljara az informatikai - ahol megint szinte egy egesz nemzedek talal maganak munkat. En valahoyg nem hiszek a folyamatosan bekovetkezo forradalmakban - sem az orokke tarto novekedesben (GDP).

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:28:40

Engem mint kormányalkalmazottat a kormány fizet. A Ti elkobzott nyugdíjatokból kapom a fizetésemet. És én is nyugdíjat kapok majd ha eljön az idő. Tehát:

az én nyugdíjamat a tietekből kapom !!!! :D

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.01. 21:28:48

@KopaszMercis: Miét, mit vártál? Ez is politikus. Az egyik 19, a másik egy híján 20.

fda 2011.02.01. 21:30:01

@Frank99: Ha rajtad múlna, még mindig 23500-at fzetnél az alkalmazottadnak havibérként?

gastro vazze 2011.02.01. 21:30:07

@Lakatos Péter: nem, te egy fasszopó vagy konkrétan. Meg ez a másik fasszopó, a névrokonom ez szőke ócska budaörsi vámpírszenátor! olyan ideges vagyok tőle, hogy lassan RAF lesz a példaképem!

namkuzu 2011.02.01. 21:30:40

Remélem egyszer a fizetésemet is megvédik, hiszen iszonyatos teher a vállamon az átláthatatlan adó- és bérszámfejtési rendszer.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.02.01. 21:32:03

@bigfater: két előrelátó ember akkor már van az országban. :)

layo 2011.02.01. 21:32:06

Nincs jó megoldás ebben a zsarolási ügyben. Én is maradtam volna.De: mi van, ha azt az egy-két mnyp-t ami megmarad, mindenféle törvényes eszközzel el fogja lehetetleníteni a kormány.Gondoljátok , hogy ezt annyiban hagyják? Hát ilyenek ők? Ezek mindenre képesek !!!!

gastro vazze 2011.02.01. 21:32:14

@DeadBodiesEverywhere: az összes fideszes rokonom Thaiföldön vészeli át a telet és kintről ugatnak be minden alkalommal. Persze mellé mind adócsaló.

ave 2011.02.01. 21:32:18

Ez a nyomorult noszemely kussolhatott volna most is, mint ahogy a mult honapban tette.

Ez neki siker? Hat ez legyen a legnagyobb orome a maradek eleteben...

"Nincs megszoritas!" Csak megfingatas van, meg aramaremeles, az nem megszoritas!!!

Celtic 2011.02.01. 21:33:12

@ftxpmj:
Akkor nem 400, csak 100 Mercedes-gyar kell. Maris nagyszeru (ja, ezeket a kocsikat el is kell majd adni)

"A gyerekek száma meg inkább azért csökken, mert kitolódik a gyerekvállalás főleg a nők részéről és 30 felett már nem biztos hogy bevállalnak egy második vagy harmadik gyereket."

Tudom. Csak mas oldalrol kozelitettem a kerdest. Vagyis, jelenleg rafogjuk a mediara, hoyg az kozvetiti, hoyg ne legyen 30 eves korig gyereked, legyel szingli, nem divat a csalad, stb.
De mi van, ha ez csak a tunet? Mi van, ha a Termeszet ongyogyitasba kezdett es ezt ilyen szepen intezi el, mondjuk azzal, hoyg a nok 30 eves korukig nem akarnak gyereket valalni (az is erdekes, hoyg egy felmeres szerint a mai ferfiaknak tizedannyi eletkepes spemajuk van, mint az otvenes evekben az azonos koru ferfiaknak...)

De csak tunodok, ha parmillio hihet Istenben (aki mondjuk egy szakallas bacsi), en hihetek a Termeszetben, mint elo es letezo dologban.

Celtic 2011.02.01. 21:34:12

@butus: Mondtam, hoyg nem ertek az epitoiparhoz (ha nem erted, ez celzas volt egy miniszterasszonyra, aki a drukkerek zsidozasara kozolte, hoyg nem ert a focihoz)

Peti80 2011.02.01. 21:34:45

Most kellene indítani egy olyanmozgalmat, hogy a maradók a mnypénztáron belül lépjenek át egy olyan portfólióba, amely egy fillért sem tart magyar állampapírban.

Boka1 2011.02.01. 21:35:27

@Celtic:

Hinned kell benne, hiszen a Föld lakossága folyamatosan nő. Ahogy a magasabb rendű társadalmak bevettek minket is a táplálékláncba, folyamatosan bővül a még lejjebb lévők beszervezése is. A jólét egyre magasabb szintet ér el a technológiai fejlődéssel. Talán a vízvezeték szerelő jövedelme magasabb lesz, mint egy általános tanáré, orvosé, de a munkája is fontosabb lesz.

gastro vazze 2011.02.01. 21:36:10

@Nelson M: én meg nem maradtam (sajnos), mert az ügyvéd barátom azt javasolta, hogy ne írjak alá semmit, mert az önkéntes lemondást nehezebb lesz majd visszacsinálni, ha esetleg egyszer egy perközösség alakul...nincs jó választás. Mindenestre innetől a 400bruttómat leviszem minimálra. És majd leköltségelem a többit. Sokan fogják ezt tenni. A fehérítésnek ez erősen betesz. Én adtam esélyt. nem éltek vele.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.02.01. 21:38:28

Az átlagos fidesz szavazó szerintem a szart is megenné, és megköszönné, ha azt Orbán tálalná fel.

Lehet köpködni, de ez a véleményem.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:39:26

@immortalis: Ezt személyes ellenszenvből mondod. A Fidesznek van gazdasági koncepciója. Biztosan nem hibátlan, de a legjobb. Irigy gyökér vagy :-)

Celtic 2011.02.01. 21:39:37

@kerek perec: Je, ugyanezt irtam en is :) Jo, hogy nem csak en emlekszem ilyen sallangokra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.01. 21:44:46

@Vidéki:

"Mesélj már a részletekről is egy keveset."

én? hát én deklaráltam ellentmondást nem tűrően, hogy a csehek mereven elzárkóznak ettől a bigyótól? én csak linket adtam a cikkre, ami szerint annyira mégse zárkóznak el tőle. hogy bár európában nincs ország, ahol lenne, lengyelországban mégis van.

mondom, eszkep legalább vicces volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.01. 21:46:49

@immortalis:

"Az átlagos fidesz szavazó szerintem a szart is megenné, és megköszönné, ha azt Orbán tálalná fel. "

ez hülyeség. az átlagos fidesz-savazó nem ostoba báb. szerencsére. nagyon szomorú lenne az élet kétmillió zombi országában. nem, nem azok.

Boka1 2011.02.01. 21:47:18

@immortalis:

A nem átlagos is megenné.

afalujegyzője 2011.02.01. 21:49:40

Ha ezt a maszop csinálja, most olyan képek jönnének Bp-ről, mint Egyiptomból. És aki most isteníti a kormányt, az tüntetne egy másik ellen.

Ez a Főhajjjakend klb. egy roppant tehetséges nő. A nyilatkozatai és eddigi tevékenysége alapján nem túl sok dologhoz ért, mégis elég tartalmas a vagyonbevallása ;)

Miért jut nekem Viktorról és sleppjéről mindig Piszkos Fred eszembe...
(Jó, néha Rákosi + Kádár is. Mi is let az APEH+VPOP neve? Nomen est omen? ;-)

Fragola 2011.02.01. 21:51:03

Szerintem tökéletes volt az akció, a kissé furcsa közvélemény kutatás megmutatta kb.102.000 épeszű és van az országban.

Kandabula 2011.02.01. 21:51:22

@Jomkipp úr: én úgy fogalmaznám: kényuralom-alattvalók: 97-3. Kedves, hogy a "fingjuk sincs, hogy mit döntsenek" kategóriát "lázadók"-nak hívod. Egyébként: észnél vagy? Te hogyan döntöttél? Magyarázd meg kérlek.

Peti80 2011.02.01. 21:51:44

Az átlagos fidesz szavazó most otthon ül, és arra gondol, h "Bazzeg, én nem rre szavaztam, engem ezek átkúrtak, de hát a szavazás még előtt annyira győzködtem a szomszédot, hogy most nagyon ciki lenne nyíltan bevallani, hogy megbántam, biztos nevetnének rajtam, jajistenem mit csináljak?!"

zöld erdőbe jártam... 2011.02.01. 21:52:13

@Viktor_Viccnélkül:
ilyen logikával Te nem lehetsz kormányalkalmazott!

layo 2011.02.01. 21:52:30

Az átlagos fidesz szavazó olyan, mint az átlagos Selmeczi Gabriella szenátorasszony

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.02.01. 21:52:32

Ha ezt a tenyérbemászó szöveget előbb olvasom, csakazért is ... maradtam volna.
MSZP csinálta a magánnyugdíjpénztárakat? ne már ... ezt tényleg beveszik?

ftxpmj 2011.02.01. 21:53:08

@Celtic: A Mercedes nyilván azért épít gyárat, mert el tudja adni. De visszacsatolásként a korábbiakhoz, nekik nem csak azért éri meg nálunk gyárat építeni, mert olcsóbb a munkaerő és támogatásokat kap, hanem mert ha gazdagodik az ország az neki is jó hosszú távon, mert fizetőképes kereslet jelenik meg a termékeire, nem a gyári munkásokra gondolok, hanem mondjuk az ő gyerekeikre, akik azáltal, hogy szüleik munkához jutottak, többre vihetik, mert jobban hozzáférnek például az oktatáshoz, átveszik a szüleik munkakultúráját stb, egy Mercedes gyár nemcsak pénzt, munkahelyet hoz az országba, hanem kultúrát is.

Egyébként meg a kis és középvállalkozásokat kell támogatni, mert náluk lehet inkább munkahelyet teremteni, erre fog menni a Széchenyi-terv szerintem.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:54:22

Hülye gyökerek vagytok, akik öncinikusak és illúzióvesztettek... SEMMIBEN NEM MERTEK HINNI..... kishitű barmok! Csak a kitépett füvet látjátok, azt nem hogy közben erdő épül! Csak azt nézitek jól tudtok-e lakni a "megtakaritasaitokból". Köcsögök

zöld erdőbe jártam... 2011.02.01. 21:55:23

@Viktor_Viccnélkül:
ilyen logikával Te nem lehetsz kormányalkalmazott!

Kandabula 2011.02.01. 21:56:27

@Jomkipp úr: A szűrés működik, gratulálok. A "lázadók" nevében. (Ez is jól hangzik: "lázadók".) Én "elégedetlenkedőknek" mondanám.

Melee 2011.02.01. 21:57:05

Óriási siker, hogy a Fidesz ilyen hihetetlenül magas szinten tud hazudni, ennyi embert meg tud vezetni.
Óriási siker, hogy köztörvényes bűntettet - zsarolás - büntetlenül tudnak végrehajtani, mert megszüntették a független bíróság függetlenségét.
Óriási siker, hogy 21 év után, sikerült visszafordítani az országot a személyi diktatúra felé.
Óriási siker, hogy egy közérdekű, az ország teljes lakosságát érintő információt, az áram árának emelését sikerült titokban tartani.
Óriási siker, hogy a Fideszes politikusok és érdekkörök, nyolc szűk esztendő után ismét óriási pénzösszegeket tudnak lopni az államtól.

Viktus 2011.02.01. 21:57:06

Nem ilyen baromkodás kellene, hanem felülvizsgálni, hogy mi a tökömért is megy el a rendőr 40 évesen nyugdíjba havi 200 ezeres csomaggal ... és így tovább ...

zöld erdőbe jártam... 2011.02.01. 21:57:33

@Viktor_Viccnélkül: nyomod te is ezt a fasz szövegete, hogy öncinikusak és illúzióvesztettek, meg atipikus...stb. az biztos, hogy te jól tudsz lakni a mi megtakarításainkból! feküdje meg a gyomrod mihamarabb!

layo 2011.02.01. 21:57:39

te ugye viccelsz ?

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 21:58:47

@zöld erdőbe jártam...: ja, tök jó hogy naponta 3 órát netezek a 8 órás munkaidőből, bruttó 500k-ért... I love Hungarian government!

Fragola 2011.02.01. 22:00:01

@ftxpmj: nem támogatni kell (= korrupció), hanem versenyképes körülményeket kell teremteni. Érdemes megnézni pl. az ingyen kapott támogatású fürdökkel első Széchenyi tervből mi maradt. Romhalmaz.

ftxpmj 2011.02.01. 22:01:01

@Celtic: A Mercedes nyilván azért épít gyárat, mert el tudja adni. De visszacsatolásként a korábbiakhoz, nekik nem csak azért éri meg nálunk gyárat építeni, mert olcsóbb a munkaerő és támogatásokat kap, hanem mert ha gazdagodik az ország az neki is jó hosszú távon, mert fizetőképes kereslet jelenik meg a termékeire, nem a gyári munkásokra gondolok, hanem mondjuk az ő gyerekeikre, akik azáltal, hogy szüleik munkához jutottak, többre vihetik, mert jobban hozzáférnek például az oktatáshoz, átveszik a szüleik munkakultúráját stb, egy Mercedes gyár nemcsak pénzt, munkahelyet hoz az országba, hanem kultúrát is.

Egyébként meg a kis és középvállalkozásokat kell támogatni, mert náluk lehet inkább munkahelyet teremteni, erre fog menni a Széchenyi-terv szerintem.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:04:53

Kvíz:

Hány százalékát kapja a nyugdíjatoknak Fellegi Tamás?
Bónusz pontért matek: mennyivel nő a vagyona ezáltal?

Hülyegyerekek :-)

Amorphis 2011.02.01. 22:05:46

1. A reálhozamot (infláció feletti hozam) szinte nem is hoztak az mnyp-k nagy átlagban (az OTP legalábbis nem), így jobban jár volna mindenki, ha ezt a lóvét szimplán egy befektetési alapba, állampapírba, vagy esetleg csak simán egy megtakarítási számlára fizeti be, ahol szinte nincs is semmiféle kezelési költség! Ezért voltak az mynp-k szarok!
Kedves siránkozó, számold ki 2.700.000 ft-ból mennyi nyugdíjat kaptál volna, és meddig??? Így egyben szép kövér összeg, de havi 100.000 két év alatt elfogy ám. Na persze ez még gondolom nem a végleges összeg volt. De a nyugdíjad jelentős részét így is majd az állambácsi fizette volna HITELBŐL!!! Ezért kellett bedarálni a rendszert. 98-tól kezdve minden évben növekvő mértékben 8% befizetés hiányzott az állami nyugdíjkasszából, és először minimális mértékben 2013-ban kezdtek volna el fizetni, jelentősebb volumenben kb 2020 után az mynp-k, addig viszont beledöglöttünk volna abba a hitelbe (már most is kissé beledöglöttünk), amit a tőkefelhalmozás alatti kiesések pótlására kellett volna felvenni.
Sok ember tényleg nincs tisztában a hozam és a reálhozam közti különbséggel. Még tudtommal senkinek nem is számolták ki mennyi is a valódi reálhozam, majd ha ezek meglesznek (józan becslések szerint legalább fél év) akkor látszik majd, hogy csekély kivétellel szinte nem fog kapni senki semmit.
Jobban jártunk volna, ha egyszerűen azt mondja az állam, hogy a 98 után munkába lépők nem kapnak nyugdíjat és oldják meg ahogy akarják, a közös alapba fizet a munkáltató, te meg megtarthatod a 8%-t , de ne rinyáljál majd nyugdíjért 40 év múlva. Persze 2038-ig így is kurva nehéz lett volna fenntartani a rendszert.
Az mynp-k így valóban nagy átverések voltak. Kevesebbet hoztak, mint egy szimpla banki lekötés, de 10x annyi működési költséget beszedtek.

ftxpmj 2011.02.01. 22:05:48

@Fragola: Ez így van, a bürokrácia, adókörnyezet, hatósági szabályok valóban fontosabbak a pénzbeli támogatásnál, de az unióból lehívható támogatásokat jobb odairányítani,mint kétes értékű beruházásokat támogatni belőlük, de a gyógyfürdők szerintem pont nem minősülnek kis és középvállalkozások támogatásának, mert főleg városoknak épültek, de ott is vannak pozitív példák, mert Debrecenben vagy Hajdúszoboszlón nagyon jól működnek, bevételt termelnek a helyi cégeknek, vonzzák a turistákat.

Kandabula 2011.02.01. 22:05:55

@ftxpmj: Ahhoz képest, hogy bonyolult neved van, viszonylag egyszerűen beszélsz hülyeségeket. Korábbra nem tudnál visszamenni? És pont Bokros?

2011.02.01. 22:06:42

@Viktus: nem a rendőrrel kezdeném. Hanem azokkal a tücskökkel, akikre százmilliárdokat dobnak ki tök feleslegesen (illetve azért hogy még több tücsök telepedjen megélhetésileg a nyakunkra), de a nyugdíj miatt visongó übertoleránsoknak ez valamiért nem szúrja a szemét.

milliárdos 2011.02.01. 22:07:06

Önkéntes MNYP tag voltam. 2009-ben befizettem 100 ezret, ők eltőzsdéztek belőle 200 ezret, így -100 ezerrel zártam az évet. Ha vki szerint ez jó üzlet akkor fizesse a nagy semmit és ha a 40 év munkaviszony után befizetett pénze 4-5 év alatt elfogy akkor pedig ne sírjon. Legyen akkor is dacos!

bepe22 2011.02.01. 22:07:57

Hmmm... a TSZ-esítés is óriási siker volt.

krj 2011.02.01. 22:09:19

@Viktor_Viccnélkül: higgyél csak a maszlagban, csak ne a mi kárunkra...csukd be a szemed és OV helyére Gyurcsányt, Selmeczi helyére Lendvait képzeld. Hogy ugyanezt mondják neked három évvel ezelőtt!!! rögtön utcára vonultál volna akkor, most meg megeszed ezt a szánalmas szöveget.

ha meg bértrollnok vagy, akkor gratula, remekül csinálod.

qccoss 2011.02.01. 22:10:31

@Viktor_Viccnélkül:

egy kis matek neked: ha anyád 500 forintért szop le egy faszt, és egy nap megcsinál mondjuk 22-t, abból Mennyit kap fellegi? köcsög

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.01. 22:11:13

Szerintem a Vitya csak tisztan joindulatbol csinalja a dolgokat a zemberek ellen.
Tudvalevo, hogy a Magyar birkanep. Szal lehet csak ebbol akar kihuzni benneteket, ebbol az "ulok a szarban es meg lapatolok magamra egy kicsit". Probal olyan intezkedeseket fogganasitani amitol mar egyszer beindul a Nep es elveri a politikusokat. ha igy nezzuk azert Vitya egy onfelaldozo hos! Nem?

Parajpuding 2011.02.01. 22:11:46

A kiflitolvaj, meg a führere (nomeg a fideszdroidok) elfelejtették, hogy nem is oly rég, még a manyupok és a manyup pénzeket megvédik. Nos úgy áll a dolog, hogy hitelességben a mostani sz*rházi banda nagyságrendekkel alulmúlja az előző bagázst (pedig az sem volt piskóta).
Röviden: amit ma a zsebnapóleon és csicskái mondanak, az gyakorlatilag annyi, mint fing a világűrbe. Holnap mást fog mondani, holnapután megint mást és így tovább. Ahogy éppen a szél fúj. Az sem biztos, hogy 1 hónap múlva mi lesz, nemhogy 20-25-30 év múlva. Ami biztos, ennek a köztörvényes bandának híre-hamva sem lesz.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:11:56

Nekik nem kellett semmit mondani... elég volt hogy megmutatták: a kommunisták pont olyanok mint 1989 előtt. Nem változnak. Gerinctelenek.

A Fidesznek nincs alternatívája. Gazdasági koncepciója van. Nem hibátlan bizonyára, de nincs jobb. 1998-2002 között csökkent az államadósság, fejlődött a gazdaság. Ha a szocik nem kerülnek hatalomra 2002-ben, mára Mo. a vezető állam lenne Közép-Európában. Ehelyett Szlovákiával példálóznak mindenhol. Le lehet nézni Szlovákiát, de bizony gazdaságilag feljött nagyon.

Fragola 2011.02.01. 22:13:02

@milliárdos: Az utóbbi idők legjobb bejegyzése, igazán szorakoztató ! 100-ból hogyan is lehet 200-at veszíteni? Közgazdász vagy-e?

nemtomka67 2011.02.01. 22:13:11

@layo: ki van ez találva. a 100 ezer maradó egy része- remélem- pénzember és politikus is, és nem hagyják, hogy a millióik csak úgy ukk-mukk-fukk az államé legyenek-ergo a 100 ezer maradó jól döntött!!!!!!!!!!!!!!

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.02.01. 22:13:24

Nagy Nemzeti Jajgatás. Szerencsére ez még mindig csak egy kisebbség, bármennyire is felülreprezentáltak az interneten.

Majd ha lesz egyszer egy olyan párt, amelyik az ÉN fizetésemet a buzi progresszívnek nevezett dézsmájával nem fogja visszanyesni, fenntartja vagy fokozza a megteremtett rendet (aluljárók, hajléktalanok), a törvényesen dolgozót-adózót fogja védeni, a sokgyerekességet de nem a megélhetési szülést fogja támogatni, akkor rá fogok szavazni. Az MSZP meg az SZDSZ nem ezt képviselte - a Fidesz eddigi lépéseiért pedig igenis hajlandó vagyok viselni a nyugdíjak visszaállamosítását is.

Amúgy ki is vállalt garanciát a magánnyugdíjakra? Nem az állam? És hogy volt ez az 1/4-es, 3/4-es kifizetés?

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:13:55

@qccoss: Köszönjük. Mint írtam, minden felháborodott vagy flame válaszért , melyet szerény kommentem eredményez, nekem a Fidesztől teljesítményarányos fizetés jár, egyenesen a TE nyugdíjadból fedezve :-)

qccoss 2011.02.01. 22:13:59

@Viktor_Viccnélkül:

itt egy kvíz neked is: ha anyád egy faszt 500 forintért szop le, és egy évben leszop mondjuk 500-at, abból mennyit kap fellegi?

Amorphis 2011.02.01. 22:15:50

Akik pedig jelentősebb tőkét tudtak felhalmozni (havi min 300.000 fizuból mondjuk) azokat szeretettek várják az önkéntes pénztárak kecsegtető hozamokkal, az öngondoskodás jegyében.
Majd amikor x év múlva elkezdetk volna fizetni az mnyp-k akkor lettek ám volna csak igazán nagy hőbörgések, hogy az állam adjon több nyugdíjat, mert a magánnyugdíj lófasz. Ennek lett elébe vágva.
A kormányzati kommunikáció ettől függetlenül pocsék ebben a témában.

ohh_vazze 2011.02.01. 22:17:31

Kedves gabika és tomika, hogy SLUKKOLNÁTOK LE A VÉGBELETEKET!!!!!!!! Az 100% óriási siker lenne....hogy a kibasz..., ku.., mocsk... any.....-kat....

qccoss 2011.02.01. 22:18:05

@Viktor_Viccnélkül:

na, akkor leszophatod viktor faszát is, hátha azért is kapsz egy kis pluszt, bár igen nagy a konkurencia. az én nyugdíjamból te bizony semmit sem lácc, külföldön dolgozom a te állami béred 20szorosáért szakmunkásként

krj 2011.02.01. 22:18:30

@milliárdos: választhattad volna a klasszikus portfóliót. azt nézted egyébként, hogy az előző években mennyit hozott? és mit hozott volna az állami nagykalapban?

a zsidóbérenceket, karvalytőkét, kaszinózást és egyebeket emlegető okosaknak: a magánnyugdíjpénztár nem liberális-cionista összeesküvés torzszülötte, hanem az egyik fontos konzervatív alapérték, az öngondoskodás intézménye, a XIX. század végén, XX. század elején több ilyen alakult itthon (külföldi mintára). ettől az értékrendtől kerülünk egyre távolabb, köszönhetően a fröcsögő és szűklátókörű kispolgári mentalitásnak. sokáig azt hittem, hogy a prolik a legkártékonyabbak ebben az országban, de kezdek elbizonytalanodni. az elvakult kispolgár méltán pályázik a helyére.

Boka1 2011.02.01. 22:18:41

@ftxpmj:

A "fizetőképes kereslet" milyen szó összetétel ?

A közgazdaságtan szerint a kereslet mindig fizetőképes.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.02.01. 22:18:59

@gastro vazze: nincs jó döntés, így van. vagyis van, csak pillanatnyilag nem tudjuk, hogy melyik.

Mérges 1234 2011.02.01. 22:19:01

@adamka2:

Az ugye megvan, hogy az állam 75%-ot fizetettvolna, a magán meg 25%-ot a befizetésekkel arányban.

A rendszer tényleg nem volt hiba nélkül való, sőt.
De nem ilyen utolsó sunyi, zsaroló geciláda módon kelett volna ezt csinálni, ahogy a Vitya intézte, azért ez jellemzi, nem is kicsit.

Még ha jót is akar, ebbe a mocskolodásba, hazúdozásba, kettős beszédbe fog beledögleni, ő is mint a töbiek.

qccoss 2011.02.01. 22:20:42

@Viktor_Viccnélkül:

na, akkor szopd le viktor faszát, hátha arra is kapsz egy kis pluszt. az én nyugdíjamból meg nem lác te semmit, mert külföldön dolgozom a te állami béred 20szorosáért szakmunkásként

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:20:51

Ha nem érinti a nyugdíjadat a dolog, mi indokolja látszólag nagymértékű idegességedet és érzékenységedet jelen kommentek tekintetében? :-)

Fragola 2011.02.01. 22:21:08

@Viktor_Viccnélkül:... most viszont nő az államadósság, azon egyszerű oknál fogva hogy a leminősítések miatt magasabb a törlesztő részlet, mint a sporólás miatti várható csökkenés az MNYP -vel. Hátha létezik ennél jobb megoldás. Valószínűleg már törik is fejüket M. pótlásán.

martinasz 2011.02.01. 22:23:28

Kedves narancsködbe burkolt fülkeforradalmárok! Tulajdonképen miért is tetszenek cirkuszolni,hiszen az történik amit meg tetszenek érdemelni! Sőt! Kimondottan ezt tetszenek érdemelni! Nézzük csak sorban: megszüntetjük a pofátlan végkielégitéseket-Lázár frakciovezetőnek havi 600 ezerért bérelünk audit, Dercének havi 350 ezer életjáradékot adunk,közben megvonjuk a tankönyvtámogatást! Zsíros állásokba helyezzük a családi klánokat/Vitézy,Pállfy,Navrasics stb/ Megállítjuk az energiaárakat mert a ZEMBEREK nem tudják fizetni a rezsit-Mától -szép csöndben felemeljük az áram árát! Kedves fülkeforradalmárok 2 azaz kettő gomboc fagylalt áráért 300 ft vizitdíjért széttettszetek verni a várost most majd lesz helyette havi 1000 ft-s TB hozzájárulás,csökkentik a gyógyszerártámogatást! Kírugnak kb 300 ezer rokkantnyugdíajst,lesz helyettük plussz 300 ezer munkanélküli! Ja! annak meg csökkentik a segélyt,emelik a gépjárműadót! Nem nyulunk az egészségügyhöz- csak összevonjuk a korházakat és marad pesten 4 kórház ugylátszik ,hogy a Gyurcsány kormány után még mindig túl sok a korház! Újranyitjuka bezárt vasútvonalakat-a Szechenyi terv szeint 1200 km vasútvonalt bezárunk! A Selmeci-Szijjártó papagáj kommandó azt hazudja,hogy eltőzsdézték a nyugdíjvagyont/az OTP Csányi is?/ de akkor most mit vesznek vissza mia a 3000 milliárd? ....és még modhatnám tovább is.......de nem panaszképpen írtam le ezeket! Nagyon is jól van ez így kéremtisztelettel előbb utobb mindeki megkapja amit megérdemel.....még a T.Fülkeforradalmárok is!

Kandabula 2011.02.01. 22:23:59

@adamka2: a Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint mindenkinek joga anyagilag tönkremenni. Ezt a jogot az újkori Kormányok soha nem sértették meg. Már-már felbukkant néha valamiféle megoldás, hogy mégse legyen az egyén teljesen az államnak kiszolgáltatva, de - szerencsére - rábasztak.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:24:17

Tudja a Viki mit csinál. Én bírom őt. Nem azért mert ő Viki, hanem mert van koncepciója, és van hatalma és kapcsolatai azt végrehajtani. Ha hagytátok volna 2002-ben hogy folytassa, akkor már vezető állam lennének Közép-Európában.

qccoss 2011.02.01. 22:25:06

@Viktor_Viccnélkül:

nm idegeskedek, csak szimplán ezek a szavak jönnek, mert egy ostoba seggfej vagy. mosoly

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:26:25

te meg szakmunkás üresfejű... futószalagot kell joystick-kal irányítanod? Én téged IQ bajnoknak hivlak, igy neveznek Téged mifelénk

qccoss 2011.02.01. 22:27:01

@Viktor_Viccnélkül:

3-ból kettő bírja, attól ugyanaz a pislogós nmnormális mitugrász marad....

Fragola 2011.02.01. 22:27:03

@martinasz: Derce ötlet: Már meg is találták a fiúk hogyen lehet a 98%-os adót (végkielégítés) kikerülve baráti összegekhez jutni adómentesen. Ügyes !

médiamanipulátor 2011.02.01. 22:28:36

Látom itt a sok kis rák egymást vagdossa ollócskáival miközben O.V. elégedetten bólogatva áll a vödör fölött

qccoss 2011.02.01. 22:30:19

@Viktor_Viccnélkül:

3bol kettő bírja, attól ugyanaz a pislogós nmnormális mitugrász marad.....egyébként nm külföldön élek, nm is vagyok szakmunkás, mint ahogy te sem dolgozol az államnak. lemaradt a szmájli a végén....

qccoss 2011.02.01. 22:30:54

@Viktor_Viccnélkül:

3bol kettő bírja, attól ugyanaz a pislogós nmnormális mitugrász marad.....egyébként nm külföldön élek, nm is vagyok szakmunkás, mint ahogy te sem dolgozol az államnak. lemaradt a szmájli a végén....

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:31:14

@Kandabula: az előző posztjaim nem neked mentek, gondolom láttad. Hanem a qccoss-nak.

@médiamanipulátor: Mit gondolsz miért vagyok itt? A bizonytalan embereket meg kell keverni kavarni. Nehogy már elhigyjék az Index által serényen linkelt -- mint pl. a vastagbőr is -- blogok agymosását. A bizonytalanság jobb, mert könnyen végződik "inkább Fideszre szavazom mert valszegjók/félek/mindegy"-ként

Amorphis 2011.02.01. 22:32:04

@Doubledecker:
A dolog kommunikációs részét én is szarnak tartok, de nagy valószínűséggel igen nagy szarban voltunk(vagyunk) így "kissé" erőszakosan kellett néhány intézkedést átverni (ezért kellett az AB-t is kussoltatni).
Viktorék arra gondosan ügyeltek, ügyelnek, hogy a szó hagyományos(gyurcsányi) értelmében vett megszorítások elmaradjanak, illetve az adórefomok tarthatóak legyenek, és ami a lényeg ne kelljen ismét IMF hitelt felvenni. A pénz viszont kurva gyorsan kellett. Ennek behajtása persze nem volt hőbörgésmentes akár mynp-k, akár a válságadók (bankadó) tekintetében.
De nem volt idő hónapokig, évekig szarakodni a dolgokkal mert annak igen katasztrófális következményei lettek volna! Így a dolgok nem lettek túl elegánsan tálalva, de legalább megvannak, és ez a lényeg, mert amúgy az eddigi lépések jók és szükségesek voltak sztem!

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:34:13

@qccoss: Valóban nem, hanem szoftverfejlesztő vagyok aki szarrá keresi magát pénzzel egy multicégnél, és lesz@rja hogy a nyugdíj magánpénztárban vagy államnál van-e, mert van elég a bankszámlán úgyis. LOL

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:35:23

igazából amúgy nem sz@rom le, mert szimpatizálok Vikivel... VÉGRE TESZ VALAMI JÓT AZ ORSZÁGGAL ÉS IGEN ÉN EZT ELHISZEM

qccoss 2011.02.01. 22:35:37

@Viktor_Viccnélkül:

na, meg is van a közös pont, mostmár akár barátok is lehetünk.....

qccoss 2011.02.01. 22:36:42

@Viktor_Viccnélkül:
viszont ez az, ami a hülyék közé emel, hogy hiszel még bármelyik oldalnak is......

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:38:25

@qccoss:
még mindig jobb mint a totál kiábrándultság... az luxus... értek a gazdasági kérdésekhez valamennyire, és mégis kit választanál most Viki helyett?

krj 2011.02.01. 22:39:21

@qccoss: nehogymá komolyan vedd..."VÉGRE TESZ VALAMI JÓT AZ ORSZÁGGAL ÉS IGEN ÉN EZT ELHISZEM "...ilyet nem ír le épeszű ember. bosszant és csak szórakozik.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.01. 22:40:58

@Viktor_Viccnélkül: nem baj az, ha becsukod szemed-fuled, csak ne csodalkozz, ha egyszer betonfalba utkozol es csunyan megutod magad...
Te most tenyleg????

qccoss 2011.02.01. 22:43:09

@Viktor_Viccnélkül:

hát ez az a kérdés, amire nem tudok válaszolni, gazdasági kérdésekhez valamennyire én is értek, gazdaságinformatikus vagyok. az a baj h nincs gyomrom egyik nagy párt mellé sem letenni a voksom. maradnak a kis pártok. szdsz, lmp kilőve -> hippik, jobbik - > ostoba nácik, bár Vona talán az egyetlen magyar politikus, aki értelmesen végig tud beszélni huzamosabb időt papír nélkül, mdf- > nm is mondok semmit

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:43:42

Mindez arra emlékeztet, hogy volt nemrég a hírTV-ben (nem leszólni!) egy interjú, ahol filozófiáról is beszéltek.
- Többek között a filozófia olyan kérdésekre keresi a választ, amikre mai napig nem tudott kielégítő választ adni a tudomány...
- Úgy tűnik, ezek szerint a filozófia felesleges. Az internetes kommentelők, fórumozók a végtelen bölcsesség birtokosának hiszik magukat...

Ha NEM ÉRTESZ VALAMIHEZ, AKKOR NE LEGYÉL OKOS HÜLYEGYEREK
Nem azért támogatom Orbán tervet mert HISZEK NEKI pusztán, hanem mert értelmes ÉPKÉZLÁB MONDATOKAT lehetett hallani a szájából a gazdaságot illetően, bármikor is beszélt... ellenben Gyurcsány és szocik SÜKET ÜRES BESZÉDÉVEL

Amorphis 2011.02.01. 22:44:17

@krj:
A hurráhangulat talán túlzás, de a mostani közvélemény-kutatási adatok szerint is ha nem is 2/3-al de hatalmas előnnyel nyerné a választásokat a Fidesz!
Mindenki hülye persze, csak te vagy helikopter!

Kandabula 2011.02.01. 22:44:38

@Viktor_Viccnélkül: Gróf Úr! A szakmunkások népes tábora nevében: tűndj el az életünkből, az IQ-ddal együtt! Nyald ki SG seggét, pináját, érezd jól magad, élvezkedj. De ne fertőzz!

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:45:02

@qccoss: A hülyegyerekség meg uppercase nem neked ment, hanem a többieknek. Téged kicsit elkezdtelek tisztelni, még ha nem is értünk egyet... mondjuk ez részben kollegialitásból is ered... igaz, én műszaki informatikus vagyok, nem SAPs

dr. Aullah 2011.02.01. 22:46:03

Mi a faszért etetitek a trollt?

Érdekes, hogy ilyen posztnál nem jelenik meg el tapló... vagy várják... hisz a kis viktor troll most regelt, Topo... te vagy az tuti :D Most lebuktál.

qccoss 2011.02.01. 22:46:04

@Viktor_Viccnélkül:

na ez egy jó kérdés: fidesz, mszp kilőve ( már "bizonyítottak"), szdsz -> "adjunk el mindent" hippik, lmp -> ostoba hippik, jobbik -> béna nácik, mdf -> :D

@krj

teljesen világos, h trollkodik, mint ahogy én is......

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:46:24

@Kandabula: igazából MINDEN becsületes foglalkozást becsülök, nem akartam megsérteni a szakmunkásokat sem abban a kommentben. Csak a trollkodás miatt kellett

Celtic 2011.02.01. 22:46:51

@kerek perec: Je, ugyanezt irtam en is :) Jo, hogy nem csak en emlekszem ilyen sallangokra.

Secnir 2011.02.01. 22:47:32

"Az egyéni számlákat firtató kérdésre a miniszterelnöki megbízott úgy reagált: minden járulékfizetőnek lesz egyéni számlája"

De.... .....MINEK?

"Közölte: minden magyar állampolgár válláról lekerült az a teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, amit az érintettek vagy adó, vagy járulék formájában fizettek. "

...ööö.... ...ezalatt értsem azt, hogy aki VISSZALÉPETT, annak NEM kell a teljes járulékot fizetnie? Vagy soha többet nem kell adót fizetni_ vagy ez 0gy hogy? (idézve a klasszikust)

" az ellenzéki párt képtelen volt titkolni azt, hogy a magánpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletemberek érdekeit védi"

...ööö... ...és erről Csányi papának mi a véleménye, mint megnevezett szoci összefonódót?

"Szijjártó Péter nemrég ismerte el, hogy fogalmuk sincs, mi lesz 20-30 év múlva a nyugdíjakkal."

nem is érdekli különösképpen. ahogy Derce, majd ő is kap valami életfogytig tartó jutalmat, járadékot.
igaz, én másfajtára gondolok, mint ő.

Secnir 2011.02.01. 22:49:56

ja, és ez privát komment, nem bérkomment ;) :
Selmeczi Lockhead Takarodjonazamerikainagykövet Gabriella szopjon hanyatt.

Severus 2011.02.01. 22:49:57

Én, mint Loki-fotelszurker, teljesen egyetértek Gabika minden szavával. Jár az a nyüves stadion, valamiből meg ki kell fizetni. Persze maradtam a manyupban, így a kenyér mindkét oldala vajas lesz, amikor majd nyuggerként én k.anyázok vígan a stadionban míg a sok balek meg nyeli odakint az éhkoppot.

qccoss 2011.02.01. 22:50:29

@Viktor_Viccnélkül:

the same here.....hamar lelőtted a poént, az a baj

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:53:35

@qccoss: Te indítottad el, azzal hogy beszóltál hogy nem vagyok kormányalkalmazott :D

agyamputáltak 2011.02.01. 22:57:54

legalább ide hadd írjam le hogy elmehetnek a jó büdös picsába! pedig nem szoktam ilyet, de köszi a lehetőséget :)

qccoss 2011.02.01. 22:58:10

@Viktor_Viccnélkül:

tagadhattad volna..........a személyeskedésért meg bocs, de tod te h az nm neked szólt..... Gabesznak meg: www.youtube.com/watch?v=pc0mxOXbWIU&feature=player_embedded

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 22:58:21

Na mi van 3 percig semmi? Nincs kajám nyammmmmmmmmmmmm
INSERT INTO Comments ..... gyerünk gyerünk gyerünk emberek!

Amúgy nem olvastam sz@rt se mikor regeltem, igaz nem volt vörös szöveg hogy Read Terms of Use, itt trollkodásért nincs ban ugye? Úgyis liberális fos index-szponzorált shit ez, ott nem szokták bannolni meg moderálni többnyire mert akkor nem lenne forgalom meg $$$$ nekik

Kandabula 2011.02.01. 23:02:18

Nekem mára elég volt. Ez a nő egy sunyi összeesküvés jellemző, jól kiválasztott egyede. Történelmileg sajnálom, pillanatnyilag irigylem. Mármint a fizetését...

qccoss 2011.02.01. 23:03:53

booooooooooooooooooooooooooooooooring

agyamputáltak 2011.02.01. 23:05:58

olyan jó a régi IGAZSÁGOK között csemegézni mindezek fényében :D

parttalan 2011.02.01. 23:07:11

Egy biztos: akár a MNYP-at, akár az állami nyugdíjpénztárt választottuk: legtöbbünk esetében egyik sem lesz elegendő a tisztességes havi életjáradék biztosításához, azaz a nyugdíjba menés utáni boldoguláshoz. Ezért nincs más hátra: miután vagy-vagy alapon az első vagy a második pillértől megfosztották az embereket, még erősebben igazolva lesz a megtakarítás szükségessége. Azok a most fiatalabb munkavállalók, akik képesek felelősen gondolkodni és havonta legalább egy 5000-10 000 ft-ot szigorúan félre tudnak tenni évtizedeken keresztűl, azok már egy nagy lépést tesznek majdani nyugdíjasként anyagi helyzetük biztosításáért. A félrerekott pénzt persze tudni kell befektetni. Erre M.o-n is már számtalan kedvező lehetőség áll a rendelkezésre. Takarékszámla, lekötött betét, befektési alapok, stb.

A 4 pilléres nyugdíjrendszerük bíztosította (volna) azt hosszútávon, hogy a szerencsétlen munkavállaló majdan több, egymástól független forrásból kapjon bevételt nyugdíjjárulékként. Az egyének többségénél nem lesz elég az állami nyugdíj, de lesz még más is, ami pluszként óriási könnyítés lesz. Ettől a biztonságtól fosztottak meg most mindenkit - mind a közel 4 millió munkavállalót. Fontos lenne megérteni: nem az járt rosszul, aki maradt a magánnyugdíjpénztárban, és nem az, aki kiszerződött onnan, hanem mindenki. Az egész munkavállaló kóceráj - kivétel nélkül.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.01. 23:08:32

@adamka2: Kedves adamka2, elmagyaráznád, milyen az az ügyelés, főleg a posztban leírt egy bekezdéssel összhangban, melyet alább idézek? Te ezt írtad: "...ügyelnek, hogy a szó hagyományos(gyurcsányi) értelmében vett megszorítások elmaradjanak,"
@poszt: "A mai diadalmas nap árnyékában megbújik egy apró, szinte említésre sem méltó hírecske: Fellegi Tamás miniszter, aki saját hatáskörében dönthet az áram áráról, előzetes bejelentés vagy tájékoztatás nélkül, a legnagyobb kussban 6%-kal felemelte az áram árát. Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben, és febr. 1-én, vagyis ma már hatályba is lépett az új ár. És ezt a +6%-ot az állam teszi zsebre."

Tudod, ádámka - személyeskedés on - ha valaki becézi magát, az ír ilyeneket, amelyek a tényekkel nem korrelálnak. Mi a bánatos egérsz*r akkor ez a sunyi lépés?

Tudod adamka, én közel négymilliót adtam be/vissza/oda az MNYP-mből, de még azon se kaptam fel annyira a vizet, mint ezen, mert nem olyan rég, néhány hete azt mondták, hogy gázhoz/áramhoz a tél végéig nem.

És tudod adamka, emlékeim szerint a nyolcvanas években általában januárban bemondta a rádió az évi várható áremeléseket, nem ilyen alattomosan tették meg.

Én most háborodtam fel.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.01. 23:11:13

@Kandabula: Kételkedem benne, hogy bármit is magától talált volna ki. Szerintem tök fölösleges őt szidni. Szenátorrá való (ön)kinevezése óta nem merne semmilyen önálló kezdeményezést tenni. Ez a nemzet színháza, és most ő nem a naiva, hanem a rosszlány szerepét kapta.

Etniez 2011.02.01. 23:11:17

Ezt mondtam a kollégáimnak, hogy ez lesz.

Ilyen zsarolás után még azt fogják pofázni, hogy ők milyen jófejek tulajdonképpen. Hiszen végül a többség "visszament" a TB- rendszerbe.

Megjegyzem, te rohadt ribanc, hátha eljut hozzád:

SOHA, DE SOHA NEM MENTEM VOLNA VISSZA A TB-BE, HA NEM LETTEM VOLNA KÉNYSZERÍTVE.
Remélem, hogy betegen, sokat szenvedve fogsz megdögleni.

Bocsánat az indulatokért.

hiénaf1 2011.02.01. 23:11:38

Még egyszer valaki azt írja, hogy "a zemberek" "az emberek" helyett, akkor fejbe lövök valakit. Ennyire hülye már itt mindenki? Mindenki nyugdíjszakértő, de írni nem tud? Életembe nem kötöttem bele nyelvtani hibába, de ez mint a járvány terjed.

Amúgy meg mit izgultok? Viktor azt mondta ez lesz, akkor ez lesz. Azt is mondta, hogy jó lesz, akkor jó lesz! Viktor ezt garantálja, úgyhogy fogadjatok szót.

Saját véleményem, de én nem aludnék nyugodtan, ha maradtam volna a kötelező magánban. Elég egyszer a kövi 30 évben egy gazember, aki hozzá tud nyúlni az alaphoz, aztán kiderül, hogy 10 éve csak papíron van pénzed. USA-ban is megtették (50mrd$), miért ne tennék meg máshol is mások?

SP (a bátor) 2011.02.01. 23:13:23

@Kandabula:
Én hagytam magam visszalépni. Igaz én megpróbáltam számolgatni. K. nehéz becsülni, hogy mi lesz 25 év múlva. Ez amúgysem öngondoskodás, hiszen kötelező befizetéésről van szó. Szóval magam részéről az egyéb öngondoskodási formákat preferálom. (önyp, ingatlan, stb.)
Véleményem szerint a "fingjuk sincs, hogy mit döntsenek" kategóriába tartozók szépen visszalépődtek, mert nem döntöttek sehogy. Aki a maradás mellett döntött az személyes elhatározottságból tette, mert
- közel van a nyugdíjhoz és kellő összeg van a számláján
- számolt, és úgy döntött, hogy jobb neki maradni
- "le van sz.va orbánviktorpatásördögfújdisznófideszgrrrrrrrráááááá" mentalitású
- és még néhány lúzer

layo 2011.02.01. 23:19:04

@hiénaf1: hellobello ezt a zembereket a Szíjjártótól tanultuk, nebáncs minket ezért.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:20:43

gyökerek vagytok akiknek nincs jobb dolgok mint kommentelni

layo 2011.02.01. 23:26:52

@Viktor_Viccnélkül: legyen az dolguk - "egy gyökér"

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:29:25

mind2 nyelvtani változat helyes abban a kontextusban, az enyém is az egyes számban

qccoss 2011.02.01. 23:30:32

más is látja az ok okozati összefüggéseket a nyugdíjunk benyúlása, és trianon között? ha Morvai Krisztina lenne a köztársasági elnök, ez nem történhetett volna meg!

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:32:12

hiába fáradsz, ezek elmentek aludni lajos, nem tudsz kirobbantani új constroversyt, a posztfrekvencia drasztikusan leesett ami arra utal hogy ezek elmentek aludni

Jofiu 2011.02.01. 23:32:33

Fuggetlenul a magannyugdijpenztari dontes helyessegetol:

Es meg van lejjebb ennek a buta nonek!
Meg buszken hirdeti is mennyire hulye, de ami rosszabb, arrogansan hulyebbnek hiszi maganal a nepet. De annyira hulye, nyugodtan hiszi, nem vesszuk eszre reg, csak mert huzigaltak foldon a hajanal fogva a tevekenysege koszonetekent.
Jobb helyen az ilyet nagyon megvernek.
Nem tudom megallni hogy ne emlitsem meg az egyiptomi esemenyeket amit epp kovetek.
Ahol az emberek jo reszt azert is mentek utcara, ahogy maguk mondtak, mert 'hulyenek neztek minket'.
Es nehez nem vonni parhuzamot Mubarak legujabb kepmutato bejelentesevel, hogy nem indul ujra. Na persze, egy het veres tuntetes utan, tobb millio ember kovetelese utan bizonyara ez nem egy kepmutato kijelentes. Ja persze.
Gabriella, nagyon vigyazz magadra! Buta vagy hogy latsd, az emberek reg tudjak mennyire hulyenek nezed oket, ne feszitsd a hurt!

Kulonben meg hol vannak az autogyjtogato tuntetok most? Akik egy hazugsagra is milyen erosen reagaltak. Mit csinalnak most, hogy nyiltan hulyet csinal 98.6% magyarbol ez a hulye picsa? Butan mosolyogva bologatnak?!

Viktus 2011.02.01. 23:32:55

RTL mindjárt Házon kívül nyugdíjas arisztokraták ... erre megy a pénz.

qccoss 2011.02.01. 23:34:04

nmbaj holnap új nap virrad, megy majd a szélsőjobb........

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:34:16

@Jofiu: HOL A PÉNZ? HOL A PÉNZ MONDD MEG HOL A PÉNZ??????? A ROHADT KURCSÁNY AMIATT VAGYUNK ITT AHOL

Jofiu 2011.02.01. 23:34:20

Most tenyleg, milyen vezeto az aki ilyen emberekben bizik?
(csak halkan jegyzem meg, netalan o is igy velekedik rolunk es ez az idiota a szocsove)

Kandabula 2011.02.01. 23:34:27

@Jomkipp úr: figyelj: a dolog lényege, hogy alulinformált vagy, ezért nem tudod, hogy akár így, akár úgy, jól döntöttél-e. A szőke hajú szépség annyira Fidesz, annyira sűrítménye a pártnak, hogy tőle soha nem fogod megtudni. Csak később, amikor már rákeféltél.

Jofiu 2011.02.01. 23:35:05

@Viktor_Viccnélkül: Jezusom. Hat te se vagy piskota.

Kandabula 2011.02.01. 23:36:02

@Viktor_Viccnélkül: úgy látom, hogy Te elvagy. Felügyelsz?

Jofiu 2011.02.01. 23:37:37

@Viktor_Viccnélkül: Te akkor most vidaman elfogadod, hogy hulyere vesznek, bele a pofadba?
Meg egyszer irom, mert elkerulte a figyelmed: a dontes helyessegetol fuggetlenul.

qccoss 2011.02.01. 23:38:28

@Jofiu:

tökéletesen látod a párhuzamot, kardot, pajzsot a népnek, és induljunk meg! nincs a mai emberekben, fiatalokban spiritusz, talán ha Árpád is ilyen lett volna, lehet megállunk a kaukázus lábánál....

Kandabula 2011.02.01. 23:38:42

@Viktor_Viccnélkül: talán Orbánéknak jobban kellett volna figyelni. De kivonultak.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:40:07

MERT MIT TEHETTEK A KURCSANY ZRT ELLEN A PARTLAMENTEBEN?? HOL A PÉNZ HOL VAN A PÉNZ?????????????

qccoss 2011.02.01. 23:42:23

@Viktor_Viccnélkül:

orbán is legarább akkora darabot harap ki az ország almájából, mint Gyurcsányék, és ő legalább őszinte volt(öszöd),majom

Jofiu 2011.02.01. 23:42:36

@qccoss: Na en nem ez vagyok, reszemrol valami koztes megoldast inkabb, de hogy a csendben maradasra csak egyre pofatlanabbak lesznek, most mar ez is biztos.
Kezdetnek eleg lenne az ilyen idiotakat kiutni.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:44:11

@qccoss: ORBÁN HA TESZ AZ ORSZAGÍR, AKKOR FELÖLLEM TEGYEN EL VALAMENNYI ZSETONT DE ORSZÁG ÉRDEKIT RÉSZESÍCCSE ELÖNYBE

qccoss 2011.02.01. 23:44:30

@Jofiu:

de ezek be vannak betonozva, és attól félek h szent hazánk sosem fog újra régi dicső fényében ragyogni!

Jofiu 2011.02.01. 23:46:16

@Viktor_Viccnélkül: Hogy a tied eltegye, az innen latszik, hogy az orszag erdeket szolgalna. : )

Kandabula 2011.02.01. 23:46:56

@Viktor_Viccnélkül: Nos? Hol a pénz? Egyébként: volt pénz?

qccoss 2011.02.01. 23:47:09

@Viktor_Viccnélkül:

de a lopás az bűn. talán ha Kolorbán járt volna hittanra, most nem tenné ezt. a pokolban fognak az ilyenek meglakolni

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:49:10

@Jofiu: adozum neki ölég sukat, de megéri biz ám fejleszti falvakot ép tegnap halottam

@Kandabula: NEM ÉRTED KURCSÁNY ELOPTA MINDET LÁTAM EGY VIDEÓ-BLOGON

@qccoss: Inkább Kolompár, nem Kolorbán :-)

qccoss 2011.02.01. 23:49:16

@Jofiu:

az ország érdekeit az szolgálná a a korrupt politikusokat a parlament előtt fejeznék le, és popcorn osztogatnának hozzá. volt pénz, csak elvitték a németek meg az oroszok!

proletar 2011.02.01. 23:49:35

mocskos ribanc! ma egy kifli, holnap a világ?!

qccoss 2011.02.01. 23:52:37

@Jofiu:

az ország érdekeit az szolgálná, ha a korrupt politikusokat lefejeznék a parlament előtt, és popcornt kapna a nép, amíg nézi........
@Viktor_Viccnélkül:
direkt írtam úgy!

qccoss 2011.02.01. 23:55:23

na jóvan, ez uncsi, megyek nézek vévét, had rohadjon szét az agyam!

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:55:25

te meg hogyan editáltad a posztodat? Vagy már vak vagyok? A nekem szóló rész mintha hozzákerült volna...

Jofiu 2011.02.01. 23:57:32

@Viktor_Viccnélkül: Kicsit eltertel a tematol, hogy egy bizonyos iranyba kenyszeritenek, akar akarsz, akar nem, utana mikor kenytelen kelletlen arra mesz, buszkek magukra, es egy idiotat kuldenek onmaguk faszat szopni, milyen jo munkat vegeztek azzal hogy belekenyszeritettek minket valamibe.
Te ezt tenyleg batoritod inkabb, minimalis megfontolas nelkul, barmit is csinalnak?
Addig jo amig joszandekkal teszik es jo sul ki belolo, de nehogy meglepodj egyszer ha tamogatod ezt a hozzaallast. Hirtelen majd ugy erzed, hogy nem adod azt a penzt, hanem elopjak toled.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.01. 23:59:12

@Jofiu: jószándékot látok, emellett minden szentben maga felé hajlik a keze, de látom akaratot, így nem a törvényben bízom meg alkotmányosságban, hanem most egy kemény helyreállításban és rendrakásban... ami nem szükségszerűen diktatúra

Jofiu 2011.02.02. 00:00:13

@Viktor_Viccnélkül: .. szerintem is, elsore nem volt ott. Biztos tobbszor kellett kuldeni, kiegeszitette, a korabbit meg egy angyal torolte.
A motor nekem is kohog.

Kandabula 2011.02.02. 00:04:39

Zavaró, hogy a hozzászólásaimat lenyeli a cenzúra. Sajnálom. Éljen SG! Annyiból, mint én.

Jofiu 2011.02.02. 00:15:07

@Viktor_Viccnélkül: Ebben igy egyeterthetunk. Es ugy legyen.
De ebbol a pofatlan arroganciabol addig is vegyenek vissza mig baj nem lesz. Nem tul igeretes, akarcsak egypar megmozdulas. Meg a szakembergarda. Tomika meg Gabika mint a jovonk zaloga.

_Toto_ 2011.02.02. 00:15:58

Selmeci Gabriella: a kurva anyádat

Jofiu 2011.02.02. 00:19:49

@Viktor_Viccnélkül: Mellesleg Gyurcsany is jot akart, ezt se felejtsd el, es neki fele ennyi eszkoz se volt a kezeben. Es nezd meg hogy allsz ma a szemelyehez. Szoval nem art figyelni es nem kritika nelkul benyelni mindent.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.02. 00:26:06

Gyurcsánynál nem volt sose se füle se farka annak amit mondott... üres beszéd... csupa általánosság.... kivéve amikor nagyon is specifikus SÜLETLENSÉG

Orbán ellenben rendelkezik egy koncepcióval, és hatalma is van végrehajtani.. ha közben magát is gyarapítja, hát tegye, de mindennek van határa... szerintem ezt a határt ő nem lépi túl

Pszt! 2011.02.02. 00:33:03

Ki gondolta volna erről a kurváról, mikor az első kiflit elcsórta, hogy bűnrészes lesz 3000 milliárd elsikkasztásában?

dekol84 2011.02.02. 00:45:15

@martinasz:
"Nagyon is jól van ez így kéremtisztelettel előbb utobb mindeki megkapja amit megérdemel.....még a T.Fülkeforradalmárok is!"
Én nem ezt érdemeltem! Kapja az akinek két anyja volt, meg a zorbán bérencek! Én nem kértem ebből!

Közepes 2011.02.02. 01:04:35

Gyerekek nincs mese itt csak akkor lesz rend, ha felkel a nép.......
és elmegy szépen dolgozni.

proton1701 2011.02.02. 01:05:19

Pusztuljon minden politikus. Balos vagy jobbos egyre megy........Pusztuljon

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.02.02. 01:10:27

Délelőtt amikor olvastam, a cikk feléig jutottam, aztán bezártam, egy hangos kurvaanyád kíséretében. Pofátlanságban és cinizmusban szerintem most érték be a szocikat.

Csigataposó 2011.02.02. 01:27:30

Hoho talaloskerdes. Mennyi 96,8% + 6%? Amennyivel a fidesz tullepte a maximalis sunyipofatlansag merteket. Ok ez szar volt.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.02. 01:59:39

No. Én nem is rég egyik blogon aljas féregnek neveztem azt a kínai béke-nobelest, aki úgy szervezett tüntetéseket, olyan követelésekkel, hogy Kínát osszák fel több részre és a kínai miniszterelnök külföldi legyen...

Most látom csak be igazán, hogy ez nem is feltétlen jelent hazaárulást... Magyarországnak, nekünk én is kívánom, hogy osztódjon vagy három külön államra és a miniszterelnökök külföldiek legyenek. Bármi jobb ezeknél. (Annyi a különbség, hogy Kína most egy éhező szerencsétlen tömeg lenne külföldi miniszterelnökkel, egy új nyugati gyarmat..most viszont ők a világ legnagyobb gazdaságú országa, magyarul ott a politika értette a dolgát.)

De egyébként tényleg, nem kéne valami nagy szokásos fideszes buli? Úgyis sokan elférnek a Kossuth-térre is..valahogy ki kéne mutatni a villanyáremelést és a lehetőséget, hogy választás nélkül elajándékozták az államnak(lehet belőle szép debreceni stadiont építeni, mindenki erre vágyott!) a megtakarított pénzüket.. Mármint a feltétlen tiszta, zászlós, örömünnepes, himnuszénekelgetős, imádkozós partit, ahogy szoktak.. Hiszen ekkora kegyben még akkor se volt e magyar nép, mikor Rákosi kihirdette, hogy Ő a nép bölcs vezére..

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.02. 02:01:49

@Jofiu: "Kulonben meg hol vannak az autogyjtogato tuntetok most? Akik egy hazugsagra is milyen erosen reagaltak. Mit csinalnak most, hogy nyiltan hulyet csinal 98.6% magyarbol ez a hulye picsa? Butan mosolyogva bologatnak?! "

Bizony.

salamander 2011.02.02. 02:43:22

@PiBá:
Nem akarlak megsérteni, de az állami rendszerek működése "kicsit" nem világos számodra:
Akkor - mivel már megint van egy kis szabadidőm -, igyekszem segíteni.

Első lépcső:
Az eredeti nyugdíjjárulék-alapból lenyesünk 30% -ot és létrehozunk egy magánnyugdíjalapot, melyet kiadunk külsős cégeknek, - melyeket elvtársaink alapítanak illletve vezetnek. (Itt jól járnak mszp-szdsz barátaink)

Második lépcső:
Az eredeti nyugdíjalapban hiány keletkezik, melyre azonnal kölcsönt kell felvenni magas kamatra (itt jól jár a világbank és a IMF).

végeredmény azaz egyenleg:
A KÖLCSÖNT VISZONT TE FIZETED VISSZA MINDENESTÜL, MERT NŐNEK AZ ADÓK, AZ ÁRAK, LEROHAD A FORINT A MEGTAKARÍTÁSAID PEDIG LEMORZSOLÓDNAK!

Na és nem véletlen lettek sokan offshore lovagok, mivel az ország valutájában már nem lehetett megtakarításokat még szinten sem tartani.

Tehát ne okoskodjon senki itt azzal mérhettelen nagy faszsággal, hogy a befizetett kötelezően magán nyugdíj alap az övé! Igen papíron, de a felvett hitelek, és a többi emiatt megemelkedett árak és járulékok, valamint a forintromlás okán szétrabolnak mindenkit így téged is. Tehát az ország kitettsége erősen megnő, ami rettenetesen veszélyes.
példa:
(Japán jobban eladósodott mint Magyarország de a saját állampolgárai felé!, akiknek háromszor akkora megtakarításaik vannak, mint az állam eladósodottságának mértéke. Ebből az következik, hogy senki nem ugat Japánról milyen szar helyzetben van, pedig a kormányok ott is költenek szépen, csak nem az IMF parancsára, és nem a világbanktól kérnek pénzeket horror kamatra, mint a mi mucsai mszp-szdsz bandánk akik magasról szartak arra hogyan adósítják el az országot. Nekik a lényeg az volt csupán: a sok pénzt a közből kivehessék, aztán a baszott nagy lyukat hitelekkel pótolták.
- A hitelt meg Te és én fizetem vissza: a legjobb az egészben az, hogy ezen ketten veszekszünk... :D, pedig valakit ezért komolyan felelőségre kellene vonni. Itt van mindjárt Bokros Lajos elvtárs.)

Tehát ha kicsit gondolkozol, könnyen beláthatod, hogy:
1. az a serpenyő amiben a Te megányugdíjad figyel és azzal kecsegtet hogy nominálértéken 2 700 000 Ft már összegyűlt, annak reálértéken már legalább 4 000 000 kellene lennie ha az értékvesztést el akarod kerülni. tehát már itt van egy 1 300 000 Ft bukta.

2. A másik serpenyő is a tiéd maradt (ne legyenek illúzióid) azaz a rendes nyugdíjpénztár ott pedig az összes elszenvedett hátrányt szépen kifizeted mégegyszer.

Magyarul egyszer buksz a kötelező magánygugdíj miatt, másodszor buksz az állami miatt.
Tetszik nem tetszik így van.

Spiritmonger 2011.02.02. 03:03:44

jaj istenem, de nagy baj van a fejekben

eddig azt hittem, hogy a vastagbőr kommentelők alapvetően normális gondolkodásúak, de tévedtem

Zero, az a 2.7M ft, amit magánnyugdíjrra fizettél, még a lófasz kategóriát sem éri el
ráadásul az nem a tied, hanem egy járulék, amiről te döntöttél, hova is menjen

Vidéki már megmondta többször itt a frankót, csak ezt nehéz belátni, nem baj, gyengébbek kedvéért én is elmondom, hogy 2009-ben Kun János, a Bajnai-kormány gazdasági főtanácsadója már jelezte, hogy a manyupokat meg kell szüntetni, mert csak nettó veszteséget termelnek - ugye róla nem gondolja senki, hogy OV embere lenne?

a teljes cikk, amit mindenkinek el kellene olvasni, a vastagbőr szerkesztőinek különösen:

www.nol.hu/velemeny/lap-20090430-20090430-35

néhány mondat a teljes cikkből:

"Összességében tehát a magánnyugdíjpénztárak léte az éves költségvetési hiányt mintegy 1,9 százalékkal növeli."

"A pénztárak tőzsdeélénkítő hatásának hiányát jól mutatja, hogy a budapesti tőzsdén a rendszer bevezetése előtt több részvény forgott, mint ma. Nemzetközi vizsgálatok is alátámasztják, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem fejlesztik a tőkepiacot."

"Ha a magánnyugdíjpénztárak megszűnnének, s a jelenleg oda folyó járulék ismét a TB bevételeit gyarapítaná, a költségvetési hány 1,3 százalékkal csökkenne. Ha a felhalmozott vagyon visszaszállna az államra, az államadósság mintegy 8 százalékkal csökkenne, s megszűnne az állam kamatfizetési kötelezettsége az államadósság e része után. Ez a költségvetési hiányt további 0,6 százalékkal vinné lejjebb."

"A magánnyugdíjpénztárak felszámolása esetén megtakarítanánk a pénztárak működési, vagyonkezelési költségeit is, melyek tavaly mintegy 37 milliárd Ft-ot tettek ki."

"Argentína tavaly novemberben megszüntette a magánnyugdíjpénztárakat, ott ennek hatására a GDP egy százalékával csökkent a költségvetési hiány s tíz százalékponttal az államadósság. A döntés októberi bejelentésekor, majd a novemberi parlamenti szavazás után esett a tőzsde, de mindkét esetben néhány napon belül korrigált, s 2008-ban összességében a régió tőzsdéivel azonos teljesítményt mutat."

más kérdés az áram

ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a 6%-os áremelés a lakossági szektorban komoly problémákat okozhat
10000 ft villanyszámlánál ez 600 ft, ami nincs egy doboz cigi...havonta...
és nem sok olyan lakás van, ahol ilyen sok az a számla...
tudom, egyszerűbb rinyálni, mint dolgozni és gondolkodni, de utóbbiak sokkal produktívabbak

OV ezzel a döntéssel, hogy a manyupnak nevezett globalista pénzszivattyút megrendszabályozta, megmutatta, hogy van élet a világbankon és az imf-en túl is, nagyon jól csinálta, ha következetesen végigviszi az elképzeléseit, akkor a vastagbőr is nevet vált meaculpa blogra

salamander 2011.02.02. 03:12:28

@proton1701:
Olvass Cicerót. Meglátod proton: Rómában is így volt, a politikus olyan, akit megszavazol, Te és a házadnépe. Azaz akinek a hülyeségeit megeszed mert ő ezért dolgozik.
Marcus Tullius Cicero: Hogyan nyerjük meg a választásokat

Mi ilyet szavazunk meg no'. Hiába habzik a szád, hogy Te nem erre szavaztál a többség viszont lenyomott. Most tűrsz.
Immanuel Kant erre mondta ("Az örök békéhez" c. művében), a demokrácia nem jó, mert a többség teljesen elnyomja az egyént. Nálunk pedig erre az van, hogy nem is olyan nagyon többség az a 2/3-os többség. A "nem választók pártja" akkora lenne, hogy a Fidesz most is csak térdepelne mellette.

salamander 2011.02.02. 03:21:53

@Spiritmonger:

Egyetértek!

S mindjárt le is szögezném, hogy lehet szidni OV-t de én most inkább csodálkozom, mert 1998 és 2002 között szidtam mint a borkot, hogy ezt a szar kötelző MANYUP-ot nem szüntette meg azonnal.
Közgazdászok szerint OV azért nem mert sok mindent megtenni, mert tartott nagyon már akkor is a nemzetközi prüszköléstől.
Most azonban kötelező volt meglépni, mert belátta a helyzet tovább nem romboható, innen pénzt kiadni teljes öngyilkosság rövid távon.

1. ezért vesztette el a választásokat 2002-ben, (mert sok helyzetben gyáva volt)
2. a nemzetközi pénzkartell sem szereti a puha nyávogó semelyik oldalhoz nem tartozó férgeket.

Az ő mottójuk, ha nem vagy velünk ellenünk vagy! Nekem nagyon imerős ez, kik is mondogatták ezt mindig...

zembertelen 2011.02.02. 03:41:04

Csak az a pulpitusra szerelt tábla ne lett volna!

salamander 2011.02.02. 03:45:24

@Jofiu: Na hogy Gyurcsány jót akart, azt kétlem, mivel az ő fogalmai a "jó és rossz" "bal vagy jobb", "fasiszta Náci" teljesen zavarosak.
Ő nem egy okos intelligens figura, csak a suttogó propaganda szépen kidolgozott egy jól felépített imázst Feriről. Ő egy pápai prosztó, ő ennek megfelelően viselkedik és politizál.
Gyurcsány soha nem volt kitűnő tanuló és nem volt egy okos, fegyelmezett ember, hanem egy tipikus faszkalap pártkatona volt.

Gyurcsán yaz az ember, aki minden lépést megvalósított mághozzá kontúrosan, amit KANT a rossz politikusról ír:
1. Fac et excusa, "Ragadd meg a kedvező alkalmat az önhatalmú birtokbavételre - az állam valamely jogának birtokbavételére akár a saját népe fölött, akár egy másik szomszédos nép fölött. Az igazolás sokkal könnyebben és díszesebben fog sikerülni, és az erőszak jobban tűri a szépítést a tény után, mint hogyha előbb még előre meggyőző okokat akarnánk kieszelni és bevárni rájuk az ellenokokat."
* Itt szeretnék emlékeztetni, hogy Gyurcsány Medgyessy Pétert a saját főnökét döfte le hatalom miatt.

2. Si fecisti, nega "Amit te magad vétkeztél, például abban, hogy népedet kétségbeesésbe s így lázadásba vitted: azt tagadd le, hogy a te vétked. Állítsd azt, hogy az alattvalók makacssága a hibás.

" 3. Divide et impera. Azaz: ha vannak bizonyos privilégiumos vezetők népedben, akik téged csak az ő főnökükké (primus inter pares) választottak, akkor veszítsd össze őket egymás közt, és idegenítsd el a néptől: azután állj az utóbbi mellé nagyobb szabadság kecsegtetésével, így minden a te feltétlen akaratodtól fog függeni."

Ez az utolsó tulajdonsága vezetett konkrétan az szdsz eltűnéséhez és ahhoz hogy mára az mszp egy "kicsike" párt lett. (No nekem még így is nagy)
Hiába, Kanttal nehéz vitatkozni, Hellerékkel kötelező.

ROBERTO 2011.02.02. 04:50:25

Szerintem meg kurvára nem csak eccerüen eltőzsdézték, hanem inkább eltapsolták a lét. Valami miatt nem igazán publikusak a manyup vezetőinek és FB tagjainak nyújtott extra szolgáltatások.

Ezeken az ismeretlen kifizetéseken felül valahogyan, valamilyen cégek folyamatosan kaptak zsíros megrendeléseket reklámra, marketingre, erre-arra stb... miért pont azok? Téged megkérdeztek, hogy ez szerinted valóban szükséges?

Ezer hasonló kérdést lehet még feltenni a manyup működésével kapcsolatban, és a végén kiderül, hogy nagyobb lopás zajlott ott, mint az államnál, csak épp ezt a kutya nem piszkálta, mert nem volt a szem előtt, nem volt "állami". Százával voltak "jó káderek" manyupos állásokkal, megrendelésekkel kifizetve....

Csak annyit szeretnék keresni, amennyi jutalékot kaptak a brókerek 2010-ben a manyupos pénzmozgatásokért cserébe, ugyanis azt is ki kellett valakinek fizetni, merthogy ingyé azok sem "dolgoznak".... Gondolj bele micsoda panama zajlott ott tavaly ősszel! Valakik vastagon, tőkeáttéttel megfogadták, hogy esni fog a tőzsde (monnyuk az OTP), aztán a manyuposok "hirtelen" eladtak vagy párszázezer részvényt, amitől valóban leesett az árfolyam.... Hasonló tevékenységért költöznek most sokan a "ámerikában" a villájukból a sittre, de itt ez nem fog megtörténni, itt az ilyen szájtépőknek ez eszébe sem jut, csak az, amit szajkóznak, hogy "ELLOPTÁK A PÉNZEMET"... De az, hogy valójában a lopás mikor történt, arról fogalma sincs ennek a sok gyalognak ezen a sakktáblán.

Ez pedig csak az érem egyik oldala, a másik pedig az, hogy ezek a faszacsávók, akiket most vastagon sirattok, akik bebeszélik nektek ezt az "énpénzem ellopták" ideológiát, valahogy kibaszottul elhallgatják, hogy ezt a pénzt más forrásokból fedezik a költségvetésben, pl hitelből, amit ugyanúgy te fizetsz, azaz kurvára az történik, hogy az egyik zsebedből átteszed a másikba, csak ezen felül még egy csomó kamatot is meg kell fizetned annak, aki a hitelt nyújtja!

Tehát ezzel a magánnyugdíjas kánaánnal két kiadást vettünk magunkra: Kifizettünk egy rakás tolvajtetűléhűttőpártkatonát (és észre se vettük, hogy jobban élnek mint mi), valamint sok-sok-sok kamatot annak, aki ezt örömmel meghitelezte, és pontosan tudtuk, hogy jobban élnek mint mi.
Ez az igazi luxus! Pénzelni a jövőnk nevében tolvajokat és vadidegeneket. Ezt siratjátok vazze!

2011.02.02. 06:04:20

Én csak annyit szeretnék kérni, hogy a kormány a magyar szőlőbányákat is védje meg ugyanúgy, mint a nyugdjakat. Tűrhetetlen, hogy magánbefektetők kezében legyenek... el kell tőlük venni, és cserébe adni nekik egy seggtörlőpapírt, hogy van egy darab szőlőbánya értékű vagyonuk állami kezelésben. Remélem a (fülke)foradalmi kormány nem fog sokat késlekedni e fontos lépés megtételével.

Pretoryan 2011.02.02. 06:22:07

@ROBERTO: Hát barátom gratulálok! Igazi pénzügyi mágnás vagy bennfentes infókkal... Mit nem mondasz, hogy a brókerek kerestek a mnyp-ken, még ilyet, és hogy jutalékot is fizettek, nahát. Megdöbbentőek ezek a gazdasági adatok. Igaz az eltőzsdézés kissé komplikált lett volna, mert a nyugdíj pénzek nem mehettek ki a tőzsdére, ezt törvény biztosíotta.

Az állam lenyúlt ugyan 14 havi nyugdíjat, minden téren növelte a lakosságra háruló terheket (tudod amit válságadóként beszed a pénzintézetek/telekom cégek/áruházláncokból azt ezek velünk fizettetik meg, kamatostul. Ha ez nem tiszta vegyél elő egy blokkot 2010 májusából és hasonlítsd össze a mai blokkoddal), most növeli az áram költségét, az állami szféra költekezése viszont 20%-kal nőtt az elmúlt évekhez képest, és a költségvetés lenyúlta a most befolyó manyupos pénzeket, konkrétan elköltötte, ennyit jelent a nyugdíj védelem. (tudod a mnyp-s pénz a tied volt az állami meg nem és sosem lesz a tied)

végül az igazi szép mondatodat had fejeljem meg:
"Pénzelni a jövőnk nevében tolvajokat és vadidegeneket"
A nyugdíjpénzünket még az idén elkölti a kormány, jórészt vadidegenekre....

2011.02.02. 06:52:00

Helóhaló fülkeforradalom!

Gyurcsány meg az MSZP ellopta a pénzt? Először azt tessék már visszaszerezni és ne a népet fingatni! Ha nem megy akkor miért nem???
A MNYP ellopta a pénzt? Ültessék már Gabikát és Petikét egy asztalhoz Csányival,és ország világ előtt mondják a szemébe! Nem megy? Miért?

szgy 2011.02.02. 06:57:29

óriási siker! a szabad választás megcsúfolása.
az mszmp sem véletlenül nyert 99.9%-kal.
szégyen az egész.

Homeoffice 2011.02.02. 06:59:05

@szobatars:

Az lehet.
De Ha Bajnaiék meglépték volna, lángolna az ország. Szijjártó Véres kardot emelgetne:))
Hiába.. kettős mérce.

hááááát 2011.02.02. 07:31:19

Szabadon válaszhattam????????????
Következő tüntetésen résztveszek.

GGG77 2011.02.02. 07:31:39

Utolsó tolvaj banda, a legnagyobb mocsok a Fidesz.

trojka 2011.02.02. 07:44:37

még hogy nyugdíjvédelmi megbízott...ezek fogalomzavarban szenvednek...kinek is védik a nyugdíját?

eszkep 2011.02.02. 07:50:40

Úgy látszik, Zero már egy ilyen egyszerű posztot sem tud demagógia nélkül megírni.

"És ezt a +6%-ot az állam teszi zsebre."
Legalább elolvasná a cikket, amiről posztot ír (ebből már következtethetünk a poszt színvonalára is...)
"A Napi Gazdaság számításai szerint az emelés nem a szolgáltatók nyereségét növeli, az ő haszonkulcsukat ugyanis csökkentették"
Az egy dolog, hogy egyik tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., de akkor is. És Zero vádol másokat "egybites logikával", nevetséges...

"Az áram áráról többször volt már szó itt a blogon is, mivel az extraprofitot (amin még a korrupciókutató is meglepődött) a kedves szocialisták voltak olyan aranyosak, hogy a krízisalapba tolták át, ahelyett hogy ... ugye, már az is kiderült, hogy nálunk nálunk a legdrágább az áram ára."
Mivel többször volt szó az extra profitról, illene tudnia Zero-nak, hol képződött az "extra profit". Most megint az előző idézetre kell hivatkoznom, kiemelten erre a részére:
"az ő haszonkulcsukat ugyanis csökkentették"

Keményen indítja a Zero a februárt.

én sajnálom 2011.02.02. 07:51:27

Azért egy köszönöm jól esett volna. Szemben a melldöngetéssel. Gratulálok ehhez az elképesztő sikerhez. Bevcsületes férfi munka volt. Bakker.

rolika 2011.02.02. 07:53:56

Az emberek birkák. Szó szerint. Egy nyáj bazmeg, csak kolomp kell nekik, meg terelőkutya.

Én persze maradtam manyupos, inkább proteszt okokból, de jobban meggondolva (segítség: nepesedes.hu) a manyuppal még mindig jobban járok, mint az állami nyugdíjjal 30-35 év múlva.
Az állami nyugdíj egy óriási piramisjáték, és az ilyenek előbb-utóbb bedőlnek, mint a pinty.

eszkep 2011.02.02. 07:56:44

OFF!
Apropó!

Zero, poszt nem lesz amolyan "indexes forintbedőlős" stílusban a HUF árfolyamáról?
Esetleg arról, hogy balfasz jegybankelnök erősödés közben még kamatot is emel, hogy kiszúrjon a kormánnyal és megszívassa az exportőr cégeket? Vagy erről az Index-en nincs szó?

lanyi 2011.02.02. 07:58:24

Ennyi hülyét egy rakáson!:)

Homeoffice 2011.02.02. 08:02:07

@eszkep:

De morgósak vagyunk ilyen korán reggel:)

Baldrick68 2011.02.02. 08:04:12

@eszkep:
Na akkor fussunk neki mégegyszer.
Csökkentették a szolgáltatók árrését (csökkent az ő bevételük) ugyanakkor növelték az áram árát.
A kettő közötti difit akkor ki teszi zsebre?

trojka 2011.02.02. 08:04:37

@rolika: nyáj...kolomp... terelökutya...meg a pásztor, aki idönként jol megnyirja öket...

fokabacsi 2011.02.02. 08:05:45

@rolika: Fogsz te majd csodálkozni ha bedől az istenített magánpénztárad, mert ellopják a tőkét például!! De csak ragaszkodj.

Brékingnyuz 2011.02.02. 08:05:46

Selmeczi Gabriella elmehet a jó büdös francba!

rolika 2011.02.02. 08:08:05

@trojka: Jah, azt lehagytam :-)

@fokabacsi: 30 év múlva kiderül

Kytia 2011.02.02. 08:09:09

Minden egyes szava fáj a szőke picsának. Úgy utálom, amikor a pofámba hazudnak, és még tudok is róla.

fokabacsi 2011.02.02. 08:09:23

@ROBERTO: Hiába mondod nekik. Nem tudják felfogni.

Baldrick68 2011.02.02. 08:14:08

@fokabacsi:
Csányi ellopja a pénzt?
És Orbán Viktor mindezt tétlenül nézi?
Miféle gegszterekkel árul egy gyékényen az az ember aki még sohasem hazudott???

fokabacsi 2011.02.02. 08:14:35

@ROBERTO: Hiába mondod nekik, csak hajtogatják a marhaságukat. Nem csodálkoznék, ha az összes új fórumozó a szocik megbízásából lenne itt. Ennyire értetlen nem lehet egy gondolkodni képes ember.

fokabacsi 2011.02.02. 08:18:24

@Baldrick68: 10 évre 17 % kamatos kamat ??? Ha te felveszel kölcsönt mennyi kamatot fizetsz?? Legalább 120%-ot !!! De csak sajnáld szegény Csányit .

Marcellusca 2011.02.02. 08:18:48

Asszem, most nem rágom át magam a tegnap este óta keletkezett 400 kommenten, majd csak az uccsó 100-on. :)

Reggel volt az m1 kanálison ez a rohadt cafka.
Hát, nem sok hiányzott, hogy szétbvsszam a tévét. :)
Egy - egyébként jó hosszú - mondatában mondott ellent saját magának.
Ehhhh, akaor mondani: pfhejjj, mocskos ... !

Baldrick68 2011.02.02. 08:21:00

@ROBERTO:
Eltapsolták a pénzt?
ezek szerint Csányi elvtárs is.
Ha megnézed az OTP semmivel sem hozott jobb hozamot (sőőt) vagy számolt fel alacsonyabb működési költséget mint a többi pénztár.
Ergo, ezek szerint az OTP is lop, Csányi is lop.
Hogyan lehet hogy ilyen oligarcha csaló tolvajok legyenek a MISZTERELNÖKÚR legjobb barátai?????

Homeoffice 2011.02.02. 08:28:23

@Marcellusca:

Most mit akarsz:) Nem kell kávét innod. Ezzel is spórolsz:)

Talp Acino 2011.02.02. 08:29:31

Michael Corleone is többször felajánlotta a választás szabadságát.

(Bármiféle párhuzam a véletlen műve.)

fokabacsi 2011.02.02. 08:30:01

@rolika: salamander 2011.02.02. 02:43:22 Olvasd el gondolkodva, és utána véleményezz !

fokabacsi 2011.02.02. 08:32:50

@Baldrick68: Nem te vagy a Mesterházi???

Perillustris 2011.02.02. 08:33:15

Kiflizetjük a számlát.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.02.02. 08:33:25

Nekem 1984 és a doublespeak jutott eszembe az idézett sajtótájékoztató nyomán.

Lakatos Péter 2011.02.02. 08:36:36

@freemind93: Én nem is ígértem, hogy a fidesz gazdaságpolitikájáról fogok beszélni :) Csak szabad utat adtam neked, ha már ekkora szakértő vagy. Ettől függetlenül a magánosítás kérdése, akadályozása vagy ösztönzése az gazdaságpolitika, az államadósság alakulása pedig a gazdaságpolitika egyik eredménye. Egyébként hasonlítasz a liberális újságírókhoz, akik csak ahhoz értenek, hogy a kákán is csomót keressenek, de a tényadatokra már egy kukkot sem tudsz szólni. Szerinted az a jó, ha magas vagy ha alacsony Magyarország államadóssága ?

Lakatos Péter 2011.02.02. 08:39:57

@vice: Hát, nem kell ahhoz szocinak lenned... Elég ha nem tudsz számolni vagy ha járatod a Népszabadságot, a Vasárnapi Híreket vagy a 168 órát...

Lakatos Péter 2011.02.02. 08:41:29

@gastro vazze: Gratulálok a szellemi színvonaladhoz. Remélem, hogy maradtál a magánnyugdíjpénztárban. Megérdemled.

Baldrick68 2011.02.02. 08:41:43

@fokabacsi:
Te pedig Szíjjártó Petike személyesen?

Lakatos Péter 2011.02.02. 08:43:06

@gastro vazze: Gratulálok a szellemi színvonaladhoz. Remélem, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradtál. Megérdemled.

PiBá 2011.02.02. 08:44:37

@salamander: MSZP-SZDSZ ... aha, a Csányi Sándor például, meg az ING, az Allianz, az Aegon... csupa szocialista offshore cég, hát persze ... értem én.
A rendszer arról szólt, hogy a jövőre elkezdtünk felkészülni, amikor még nagyobb nehézség lesz a nyugdíjakat kifizetni a demográfiai helyzet változása miatt.

twilight.struggle 2011.02.02. 08:47:22

@Lakatos Péter: egyik sem nyert.

tudod létezik olyan, hogy valakinek gerince és elvei vannak.

ha a fidesz azt mondta volna, hogy "emberek, szarban van az ország, kihúzhatnánk belőle, ha bedobnátok a közösbe az előtakarékosságotokat", akkor elgondolkoztam volna arról, hogy visszalépjek az állami rendszerbe.

de nem ez történt: mondvacsinált okokkal és egy ilyen hülye ribanccal az élükön átkényszerítik az embert VÁLASZTÁST hazudva - sajnálatos, hogy a sz@r dumát közel hárommillióan csont nélkül beszopták.

zolika78 2011.02.02. 08:50:02

Gabika nyilatkozata a pofátlanság legteteje volt.
"Az emberek visszakapták a választás szabadságát" - ez talán a legnagyobb pofátlanság. A diktatórikus módszer nem éppen a választás szabadsága...
"Minden magyar állampolgár válláról lekerül az az iszonyatos teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, hiszen adó vagy járulék formájában mindenkinek fizetnie kellett." - miért, ezután kevesebbet vonnak le nyugdíjjárulék címén??? Francokat, csak mind az állam zsebébe megy.

Parajpuding 2011.02.02. 08:51:02

Te ostoba kiflitolvaj!
Ha a nyakadhoz szorít valaki egy kést, hogy vagy szopsz, vagy megdöglesz, akkor az zsarolás, kényszerítés. Ha leszopod (hogy megmentsd a csirkeszaros életedet), akkor az nem azt jelenti, hogy szeretsz szopni és és te döntöttél így.
Sz@r emberek vagytok, ez a tényszerű valóság.

Marcellusca 2011.02.02. 08:51:47

@Baldrick68: Nem én, az biztos. :)))
Sajnos. :(

eszkep 2011.02.02. 08:52:22

@Kandabula: "Arról volt szó, hogy egymillió munkahely, de rövid időn belül!"

Mókás, amikor szellemi fogyatékosok index-es hülyeségeket sütnek el. A legelső perctől kezdve úgy hangzott az ígéret: 1 milió munkahely tíz év alatt. Egyébként ez abszolút megvalósítható és a szükséges minimum, amivel még mindig csak a középmezőnyben leszünk az EU-s foglalkoztatottsági arány tekintetében.

Marcellusca 2011.02.02. 08:54:22

@Gunther: Vaze, addigra már megittam az elsőt. :)
A kettő együtt igazán ütős. :D

eszkep 2011.02.02. 08:54:51

@zolika78: "miért, ezután kevesebbet vonnak le nyugdíjjárulék címén"

Tán' arra gondolt, hogy eddig kötelező volt a magánnyugdíjpénztári tagság, nemde?

Lakatos Péter 2011.02.02. 08:56:09

@vice: Álszent vagy. Ha tudnál számolni, akkor pontosan tudnád, hogy miért csinálta a Fidesz. A nemzetközi zsidó bankárok be akarták dönteni Magyarországot. Volt is rá lehetőségük, mert a szocik az államadósságot felvitték 82%-ra. Az államadósság után fizetjük az évi 8% kamatot, ami kb. évi 8 milliárd EUR. Azaz a jelenlegi nyugdíjmegtakarítások 70%-a. MINDEZT ÉVENTE FIZETJÜK KI.

eszkep 2011.02.02. 08:57:35

@PiBá: "MSZP-SZDSZ ... aha, a Csányi Sándor például, meg az ING, az Allianz, az Aegon... csupa szocialista offshore cég, hát persze ..."

Az Aegon-nal öngólt lőttél, látszik hogy nem ismered a privatizációjának körülményeit... Jó-jó, az egy dolog, hogy nem offsore...

inga77 2011.02.02. 09:04:14

Mosolyogva kommentálják, hogy a zsarolás sikeres volt: de olyanok mosolyognak, akiknek így vagy úgy biztosítva van az a jövőjük. ...és olyanok papolnak, akik közül sokan soha nem dolgoztak egy percet sem- a szó köznapi értelmében, mert egyetem után politológusként rögtön bekerültek a politikai körökbe...
Most hogy kivonják a pénzt a magánnyugdíjpénztárak alól, majd jöhet a következő mosoly: 'megmondtuk, hogy tönkre fognak menni'...nade minden üzlet tönkremenne, ha nem lenne bevétele...

hoplita 2011.02.02. 09:04:53

@Vidéki:

Tudod, mivel én nem igazán vagyok érintett, nekem ezzel csak egyetlen problémám van....mármint az általad írtak utolsó részével....
97-ben, amikor kötelezővé tették a pufajkásék ovi, meg a fityisz úgy kussolt az ügyben, mint szar a fű közt.
Gondolom a jól kereső fityiszes yuppie-k látták a rendszerben a lehetőséget..:))))
Egyetlenként az akkor még parlamenten kívüli Miép fogalmazta meg a fenntartásait....visszhangtalanul.
Persze, tuggyuk, azóta Vikinek megjött ám az esze....de az én memóriám nem az aranyhalaké...

És akkor most idézek egy klasszikust....Akkor ez most így hogy?
:D

rolika 2011.02.02. 09:05:41

@fokabacsi: Nyilván ez is igaz. Szerintem viszont az állami nyugdíj egy történelmi zsákutca. Egyátalán, minden, ami elhiteti a zemberekkel, hogy a semmiből lehet valami (nem dolgozom, de majd úgy is lesz valami, nyugdíj, segély stb.), vagy a senkiből lehet valaki, hosszútávon nyilvánvalóan téveszme. Ahogy elnézem, pont akkor fog ez kiderülni, amikor én megöregszem.

zrobasé 2011.02.02. 09:06:13

@eszkep: "áram is 6-7 százalékkal drágul valamennyi háztartásban. A többlet nem a szolgáltatók, hanem az állam bevételeit növeli....A mostani emelés a nagykereskedelmet végző állami Magyar Villamos Művek bevételét növeli...Az emelés nem csak azért különös, mert korábban az árak szintentartását ígérték, hanem azért is, mert Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter rendeletét semmilyen előzetes bejelentés nem előzte meg. Az is szokatlan, hogy az áremelés a megjelenése utáni napon már hatályba is lép..."
nem is tudom, a te kioktató stilusod bicskanyitogatóbb-e, vagy vidékié...mindegy is egykutya...(csak eljátszva a gondolattal, gondolom mikor az előző kormány emelte az áram árát, akkor is tapsikoltál örömödben, ugye?! ) :))

avanivi 2011.02.02. 09:07:54

@Spiritmonger: Nagyon kiváncsi vagyok, kérlek áruld már el, hogy a 300Ft-os vizitdijról mi volt a véleményed?
Az 1/4 cigi ára / hó.

Little Fluffy Cloud 2011.02.02. 09:10:34

akkor most jöjjön egy verzió, hogy hogy lehet úgy optimistán felfogni ezt a helyzetet, hogy közben nem vagyok fidesz-maszop-droid:

- az otp manyup-nál voltam, az otp nagy nehezen szóba állt velem az utolsó pillanatban, ekkor megtudtam, hogy az utolsó év után mégis van nyereség a "számlámon". ellenben abból SOHA nem lett volna nyugdíjam, mivel egyszerűen kevés lett volna ahhoz a felgyülemlett összeg 80 év alatt is. mai áron szerintem mindegy, hogy 0 vagy 25000 ft a nyugdíjad, mindkettő a NINCS kategória számomra.

- az otp egyébként is az állami intézmények után (apeh, rendőrség, bíróság, stb.) az egyik listavezető nálam, amiben a legkevésbé bízom, ezt évek kitartó munkájával érte el nálam. plusz ud-zrt-ügy, ilyenek.

- az államban lehet tudni, hogy nem lehet bízni, az állam ebben az országban jól felfoghatóan az egyes polgár ellensége, és vagy kialakul egy egyensúly "kettejük" küzt, vagy nem. itt nem alakult ki. de hát ugye mindegy is, mert ez megint csak a nullával való szorzás esete: miért lenne rosszabb a semminél a semmi? lenyúlták a kvázi-üres pénztárcám. egészségükre.

- a kivett nyereséggel viszont csak látszólag nyesek le a jövőmből, mivel egy ideje tudom, hogy ha nyugdíjat akarok, akkor el kell innen költöznöm, és tisztességes fizetésért kell végre tisztességesebb munkát végeznem. ekkor kb. 1 év alatt meg fogom azt takarítani, amit itt 10 év alatt belelőttem a napba. és nem forintban, talán nem is euróban fogom félretenni. talán frankban, de mindegy is ez most.

- az állam (=az Egy Párt) így tehát kétszeresen is megtámogatta most a jövőm: lehetőséget adott, hogy kb. 1800 eurót hozzácsaphassak a többi párezer mellé, ami az elköltözésem tőkéje, plusz ismét, feketén-fehéren, 100-adszor is egyértelműen és hangosan jelezte felém hogy NINCS ITT JÖVŐD, NINCS ITT SZÜKSÉG RÁD.

köszönöm az Egy Pártnak a támogatást, teszem a dolgom.

mojoking77 2011.02.02. 09:11:49

He-he-he-he-he.....
Tunderi itt nezni az onjelolt prokatorokat mind a ket oldal megbizasabol.
Csak egy megjegyzes, bar nem tudom az elmult tobb mint 600 hozzaszolas soran nem e lett mar megemlitve. Az allami nyugdijrendszer sehol sem tud onellato modon mukodni. Magyarul a mukodesi koltsegeit valakinek ki kell termelnie. Ezek a valakik, a mindig aktualis adofizetok. Ha, adja az eg, pluszban van, azt az allam gyorsan elkolti valamire. Ez, idealis esetben nyugdijemeles, kevesbe idealis -es lassuk be sokkal realisztikusabb esetben- lenyulas. Nezzuk meg az orszag nepessegi adatait, illetve demografiai iranyvonalait. Mi jot latunk? Valoban, szepen narol napra fogyunk. Konkluzio: Harminc egynehany ev mulva, mikor ez a generacio odaer, lenyegeen kevesebben lesznek, akik mindezt eloallitjak. Egy modon lehet ezen valtoztatni, el kell erni, hogy minel kevesebb legyen ugyanarra a befizetesre a nyugdijas. Konkluzio2: Ha lehet, meg inkabb csokkentsuk a magyar egeszsegugy szinvonalat. Akinek van eleg penze a maganra az jol jar, aki nem az IGY jart. Amugy, kotelezove tennem, hogy az osszes parlamenti kepviselo nyilatkozzon, o vajon maradt e az atkos magannyugdijban, vagy kihasznalta a nyugdijmento program altal adott lehetoseget?
Lehet sokan nagyon meglepodnenek az ideirok kozul?
Kitartas, lesz meg rosszabb, udv:

Borenbukk 2011.02.02. 09:12:43

@fokabacsi: salamander csak a honapok alatt osszegereblyezett hazugsag panelek egy reszet adta elo. Mara annyira unalmasak, hogy erdemes lenne szamozni, vagy roviditeni oket.

1. A manyupok Mszp-Szdsz erdekeltsegek. OTP, Allianz, Ing?

2. A manyupok miatt hitelt kellett felvenni. Nem kellett. A bevezetesukkor keletkezo hianyt rogton ellensulyoztak egy korhatar emelessel, a kesobb keletkezo hiany pedig kezelheto lett volna, csak hat valakik nem tudtak megallni, hogy ne szorjak a(nem letezo) penzt az emberek kozze. Agyatlan allamilag tamogatott lakashitelezes, 100 napos program, Minden Gorbe Fahoz Uj Furdot terv(Leanykori neven Szechenyi), 13. havi nyugdij(valaki 14.-et is igert, de szerencsere nem kellett betartania).

3. A manyup penz nem is a delikvens tulajdona. A torveny szerint meg igen.

4. Eltozsdeztek. Akkor most mi a lofaszt talicskazik hazafele a kormany?

5. Amugy is allampapirban volt, vagyis az allam lemondott egy osszegrol, hogy aztan a kezeloktol hitelkent felvegye kamatra. Nem a manyupok talaltak ki, hanem a torveny szabalyozta igy. A korabbi konjuktura idejen betegre kereste volna magat az osszes penztari tag, ha nem allampapirt kellet volna vasarolnia a manyupoknak.

Ennyi hirtelen. Lehet meg boviteni, ha valaki akarja!

Lakatos Péter 2011.02.02. 09:13:11

@hoplita: 98-ban Orbánék még nagyon kezdők voltak. Többek között nem gondoltak arra, hogy a liberális-szocialista sajtó ki fogja őket belezni. A régi pártfunkcionáriusokat sem távolították el tisztségeikből. Szerintem ugyanígy lehettek a nyugdíjpénztárral. Elhitték, hogy az tényleg jó.

protoplanetáris korong 2011.02.02. 09:14:27

Selmeczi egy kártevő féreg, még azt sem tudja, mit jelent a PZSÁF.
Ma reggel hallottam a radióban egy nyilatkozatát, idézem:
"... a PSZÁF (2 másodperc szünet) a pénztárak állami felügyelete..."
idióta picsa, ebből is látszik, hogy süt róla a butaság

Lakatos Péter 2011.02.02. 09:17:49

@protoplanetáris korong: Egyetértek! Nevezzék ki helyette Lendvai Ildikót :D

csárli hárper 2011.02.02. 09:45:26

@eszkep: "A legelső perctől kezdve úgy hangzott az ígéret: 1 milió munkahely tíz év alatt."
Na várjunk csak, az ólajtóra is először az volt írva hogy " állat nem alszik ágyban" csak utána jött a "lepedőn" kiegészítés, valamiért olyan déja vu érzésem van......és ahogy látom nem vagyok egyedül, tudom ne is mondd, mi vagyunk a hülyék, komcsik, libsibolsik, nemzetáruló offshorozó bankárok stb.stb.stb.

Lakatos Péter 2011.02.02. 09:47:06

Na, itt egy aktuális cikk, hogy miért volt szükség a pénztárak államosítására:
hunhir.info/?pid=hirek&id=37266

Lumieres 2011.02.02. 09:48:30

Óriási siker. Van 100 ezer elszánt és tudatos ELLENÁLLÓ!

www.facebook.com/event.php?eid=120146731387325

Aki benne van a 100 ezerben az becsatlakozhat. Lájkojj'átok basszátokmag!!!! Kaptatok tőlük pogácsát!

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.02.02. 09:49:49

@Ideggyógyközpont: Hát már hogy a faszba ne kellene tovább fizetned, te kis csacsi :)

(nem bántalak, csak egyszerűen már képtelen vagyok komolyan venni azt, ami itt folyik)

twilight.struggle 2011.02.02. 09:52:36

@Lakatos Péter: "A nemzetközi zsidó bankárok be akarták dönteni Magyarországot."

itt váltál totálisan nevetségessé és komolytalanná.

ide kéne írkálnod: konteo.freeblog.hu/

barata 2011.02.02. 09:55:33

A MANYUP pénzek lenyúlása
1. etikátlan ugyan, de a politikában ez a fogalom értelmezhetetlen
2. közgazdaságilag rövidtávú célokat szolgál
3. politikailag zseniális

A 3. pont a lényeg. 2/3 után 97%-kal felhatalmazva az állami nyugdíjrendszert úgy alakítja át a kormány, ahogy akarja. A kommunikáció szerint reálhozamra ne számítson senki, és lám, igen szép reálhozamokat fognak kifizetni. De ebből nem az jön le, hogy hazudtak, hanem megjutalmazott, jóllakott napközisnek érezheti magát az átlépő szerencsés ember. Az egész nyugdíjügy ellen pedig igazából egyetlen szervezet, az MSZP hallatta hangját, az az MSZP, aki jobb lett volna, ha hallgat, mert súlytalan, hiteltelen, nem érdemes figyelni rá, és ezzel is - paradox módon - a kormány intézkedését hitelesítette.

Engem igazából az zavar, hogy egy jobboldali konzervatív kormánytól éppen az öngondoskodás erősítése lenne elvárható, nem az államosítás.

Amúgy Fidesz szavazó (voltam), és MANYUP tag maradtam.

Murderface 2011.02.02. 09:56:08

@eszkep: Tévedsz. Csak az országgyűlési választások után rakták hozzá, hogy "tíz év alatt", miután rákérdeztek páran, hogy mégis hogy szeretnék ezt megtenni egy ciklus alatt?

fokabacsi 2011.02.02. 09:56:31

@Borenbukk:
"1. A manyupok Mszp-Szdsz erdekeltsegek. OTP, Allianz, Ing?" Évi kevesebb mint 1% kamat szerinted rendben van?

"2. A manyupok miatt hitelt kellett felvenni. Nem kellett. A bevezetesukkor keletkezo hianyt rogton ellensulyoztak egy korhatar emelessel, a kesobb keletkezo hiany pedig kezelheto lett volna, csak hat valakik nem tudtak megallni, hogy ne szorjak a(nem letezo) penzt az emberek kozze. Agyatlan allamilag tamogatott lakashitelezes, 100 napos program, Minden Gorbe Fahoz Uj Furdot terv(Leanykori neven Szechenyi), 13. havi nyugdij(valaki 14.-et is igert, de szerencsere nem kellett betartania)."
Havonta több mint 30 milliárd forint manyupba rakása micsoda??

"3. A manyup penz nem is a delikvens tulajdona. A torveny szerint meg igen".
Majd ha el kell kezdeni a kifizetéseket, akkor kiderül. Ugyanúgy az, mint az állami nyugdíj alapja.

"4. Eltozsdeztek. Akkor most mi a lofaszt talicskazik hazafele a kormany?"
Miért tudtak a lengyel pénztárak 180 %-os átlag hasznot elérni?? És ezek miért nem? Hová lett a lé?

"5. Amugy is allampapirban volt, vagyis az allam lemondott egy osszegrol, hogy aztan a kezeloktol hitelkent felvegye kamatra. Nem a manyupok talaltak ki, hanem a torveny szabalyozta igy. A korabbi konjuktura idejen betegre kereste volna magat az osszes penztari tag, ha nem allampapirt kellet volna vasarolnia a manyupoknak."
A Kamat az állampapírok esetében több volt mint az infláció! Kamatos kamattal számolva több mint évi 10% !!! Kerekítve 12 évre számolva kellene lenni legalább, legszűkebben is 100% tökenövekedésnek ! Hová lett a többi? És még te beszélsz bemagolt panelekről? Matekból hányas voltál?
Lesz itt gubanc , hamarosan , ha kiderül hová lett a haszon, illetve még annyi sincs mint amit eddig gondoltak !

fokabacsi 2011.02.02. 09:59:36

"@vice: Hunhír.info

„A globális adósságkockázatok elemzésével és közzétételével foglalkozó, londoni székhelyű CMA Datavision legutóbbi jelentésében Magyarországot is a világ tíz pénzügyileg legkockázatosabb országa közé sorolta. Nem túlságosan jó hír, de aligha lehet kétséges, hogy mindez ugyanannak a globális megtorláshullámnak a része, amit hazánk most már hónapok óta átél.

Az önmaga létezését is tagadó globális birodalom figyelmeztető és fegyelmező hatalmi részlegének fontos elemét képezik ezek az adósság- és hitelminősítő intézetek. Az a feladatuk, hogy előbb figyelmeztessék, aztán, ha ez nem használ, fegyelmezzék azokat az országokat, amelyeknek uralmi struktúrái valamilyen módon megsértik a globális hatalmi rendszer szabályait. Ha már ilyen »rossz társaságba« keveredtünk, érdemes talán megvizsgálni, hogy kik a sorstársaink, akiket a globális véleményhatalom szintén ebben a »globalofogdában« tárol mostanában, és talán az sem érdektelen, hogy ki miért került ide.

A legrosszabb országnak ma Görögország számít, őt követi sorban Venezuela, Írország, Portugália, Argentína, Ukrajna, Spanyolország, Dubaj, Magyarország és végül Irak. Láthatólag egyelőre »előkelő« helyen vagyunk, mert Irak után mi számítunk a legjobbnak a legrosszabbak között. Ám talán érzékelhető, hogy elég vegyes társaság jött itt össze. Hiszen különös, hogy a koldusszegény Ukrajna és a dúsgazdag Dubaj szinte egymás mellett szerepel, ráadásul köztük az a Spanyolország áll a rangsorban, amely az Európai Unió legjelentősebb gazdasága a négy »nagy« után, és ma már a világ gazdag részéhez tartozó középhatalom. Mindez azt valószínűsíti, hogy nagyon különböző országok és feltehetően nagyon különböző okokból kerülnek be ebbe a büntetőszázadba. A látszólag leginkább homogén csoportot az úgynevezett PIGS országok képezik, vagyis Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország. A cinikusan gonosz PIGS elnevezés angolul az jelenti: »disznók«, ami jelzi, hogy ezek az országok »levágásra« szánt »állatok«, amelyek a globaloböllérek szerint persze maguknak köszönhetik sorsukat. Az a »bűnük«, hogy komolyan vették a globális pénzhatalmi rendszert meghatározó látványtechnikai »trükkök százait«.”

Hígagyú 2011.02.02. 10:00:42

Jobban élünk mint holnap!

és így tovább

kaqkkfioka 2011.02.02. 10:08:17

Hát én a magam részéről felszámoltam az eü. pénztáramat.(Hátha....).

Felmosórongy (törölt) 2011.02.02. 10:08:44

LE ORBÁNNAL ÉS CSÜRHÉJÉVEL!!!

FEKETE PÁKÓ FOR PRESIDENT!

www.youtube.com/watch?v=KAlplWO8H6Q

kaqkkfioka 2011.02.02. 10:12:23

Az Önkéntes NYP meg ..........???

IdomitottFoka 2011.02.02. 10:13:07

@cserepj: Én ebben nem látom a jó oldalt, ígérgetni nem túl nehéz, btw a Fidesz is megígérte, hogy megvédi a magánnyugdíjpénztárakat. Csak azt nem mondta, hogy a tagjai befizetéseitől védi meg...

ZOH 2011.02.02. 10:14:38

Büdös tolvajok.

igazságos 2011.02.02. 10:18:30

@Viktor_Viccnélkül: talán inkább a Szalai Annamari.

Nyugdíjvédelmi Asszony. Talán inkább Tescós kiflilopós Asszony. És még ez osztja az észt, de ugyanazt csinálja, mint az mszp, magánnyugdíjba lépésnél sem volt apelláció.

Secnir 2011.02.02. 10:20:51

@Lakatos Péter:
ehh, te beteg vagy. Bogár Lászlót idézel? bayerzsóti szellemi társát?
b+
kb annyi a valóságtartalma ennek a cikknek, hogy Irak, Magyarország meg a többi létezik.

twilight.struggle 2011.02.02. 10:21:54

@fokabacsi: erről egy külföldi v. bármilyen más megerősítő forrást tudsz küldeni?

vagy ez ismét csak egy ősősmagyar agyszülemény?

gyártsak én is neked ilyesmiket?

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2011.02.02. 10:24:29

Hazudni nagyot kell, és ha már belekezdtél, pofátlanul fenn kell tartani. Nincs ebben semmi meglepő, nem kell komolyan venni. Ez a hinni akaró (de esetleg lassan kételkedni kezdő) híveknek szól. Értelme nyilván nincs, kell nekik valami ismételgethető magyarázat, amivel igazolják az érzelmeiket. És ezzel nem nézem le a fidesz szavazókat, az emberek nagyon nagy többségénél a politikai döntések érzelmi jellegűek, csak saját mag
ról senki nem hiszi el. Lehet, hogy nálam is :).

Logikusan gondolkodó (tehát ebben a kérdésben érzelmileg el nem kötelezett, de legalábbis feléjük nem) emberek persze jókat szórakozhatnak ezeken a kijelentéseken. Pl. nekem most az a kedevencem, hogy egyrészt Matolcsy hangoztatja (meg most Selmeczi is) hangoztatja, hogy szabad választs volt, másrészt azt harsogják, hogy az egyik opció (szerintük az MNYP) az nem éri meg senkinek. Namost, ha valójában csak egy opcióm van, az nem szabad választás. Ezzel az erővel felajánlhattak volna még egy párat:
1., MNYP tag maradok
2., visszalépek az állami rendszerbe
3., átadom a MNYP-ban összegyűlt megtakarításaimat, de nem lépek vissza az állami rendszerbe
4., en bloc lemondok a nyugdíjról
5., a nyugdíjba vonulásom napján kérem a kivégzésemet, örökösként az államot jelölöm meg

isti77 2011.02.02. 10:24:37

Nem akarom a Fideszt védeni, de én ennél nagyobb zsarolásként éltem meg, amikor köteleztek arra ('96 körül), hogy belépjek egy mnyp-ba. Ott még elvi választási lehetőséget sem adtak. Most mire ez a hiszti?

Marcellusca 2011.02.02. 10:29:08

@zrobasé:
"nem is tudom, a te kioktató stilusod bicskanyitogatóbb-e, vagy vidékié..." - egy helyre járnak továbbképzésre, napi eligazításra. :D

Lakatos Péter 2011.02.02. 10:30:41

@Secnir: Kemény dolgok a tények. Csak a tájékozatlanok tagadják, meg akik benne vannak a disznóságokban...

fokabacsi 2011.02.02. 10:31:08

@vice: Ne gyártsá vörös testvérem, Olvass utána ! Tudod gugli a barátod.

Borenbukk 2011.02.02. 10:31:49

@fokabacsi: Amit eddig mutattal, az nagyreszt a panelek egymas ellen forditasa.
Biztos tudnal a lengyel penztarak teljesitmenyerol valami adatot hozni.
Ugye a szamitasokat nem a jelenlegi tokeosszeggel keszitetted 12 evre?('98-ban meg 0 volt a toke.)
Keves a hozam? Az elejen produkalt hulye szabalyozassal, es az evszazad masodik legnagyobb gazdasagi valsagaval?
Mi a havi 30 milliard? Ugynevezett megtakaritas.

Tüzes Mackó 2011.02.02. 10:31:49

1.Szerettem látni az éves egyenlegen a 4.5%-os kezelési költséget.

2.Szerettem amikor köteleztek a magánnyugdíjpénztári kötelező tagságra mindezt a demokrácia és a szabad választás jegyében.

3.Szerettem ugyanezt a társaságot amikor 2007-ben felvett 200 milliárd EURÓ kölcsönt az unokáinkat is eladósítva ezzel a lépéssel.

4.Szeretem olvasni a csicskás, korábban gyurcsány kezéből evő tőről metszett függetlenek demokráciavisítozásait olvasni

Az meg egyenesen röhej ahogy próbálnak szervezkedni és polgári ellenállásra buzdítani a zembereket. Ezek a lázítók még 4 éve az akkori polgári enegedetlenségről olyanokat írnak amit ma nyugodtan rájuk lehet húzni (szélsőséges kisebbség-csendes többség, még több gumilövedéket stb....)

Egy utolsó szösszenet ezzel a magánnyugdíjjpénztárral kapcsolatban:
Európa 3 vezető gazdasága: NÉMETORSZÁG, NAGY BRITANNIA, FRANCIAORSZÁG. Ebben ugye egyetértünk.
Találós kérdés: Melyik országban van e 3 közül kötelező magánnyugdíjpénztári számla -itthon 2. pillérnek hívták mostanáig- az állami nyugdíjjon kívül? (nem az önkéntes magán ez a 3. pillér )
Megmondom a választ a méltatlankodóknak:

EGYIK ORSZÁG SEM VEZETTE BE A NÁLUNK MOST MEGSZŰNŐ RENDSZERT.

vomit 2011.02.02. 10:31:53

@isti77: es kozben a fidesz, es az osszes allam osszes vezetoje 1 teljesen elkepeszto lenyulasi rendszer csicskaja
rrr100.wikispaces.com/CosiFanTutte
"Ha haverjaiddal megkapnád a pénzteremtés kizárólagos jogát, mit tennél ?"

Tüzes Mackó 2011.02.02. 10:32:35

elnézést a 2. pontban a kölcsön összege 20 MILLIÁRD euro

fokabacsi 2011.02.02. 10:33:05

@vice: Ne ősmagyarozz , mert rasszistafasisztanácigárdistásnak foglak titulálni.

J.G. 2011.02.02. 10:34:45

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, lehet hogy volt már:
"Minden magyar állampolgár válláról lekerül az az iszonyatos teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, hiszen adó vagy járulék formájában mindenkinek fizetnie kellett. "
Jól értelmezem, hogy nem kell ezután senkinek adót és járulékot fizetnie nyugdíjjal kapcsolatban?

Mivel a nyugdíjakra nem lehet többet költeni, mint amennyit beszedtek, akkor a nyugdíj most megszűnt? Mert ha senkinek nem kell "adó vagy járulék formájában" fizetnie, akkor a bevétel 0 lesz. Abból pedig pont 0-t lehet kifizetni.

James Pond 2011.02.02. 10:35:09

Arra gondolt már valaki mennyi munkanélküli lesz megint a magánnyugdíjpénztárak megszünése miatt. Nem a vezetőkre gondolok, mert azok majd a jó kapcsolataik a tele bukszájuk miatt majd régi jó "ejtőernyős" szokás szerint landolnak egy másik pénzintézetben. Hanem azokról beszélek akik egyébként valóban dolgoznak ezeken a helyeken, olyan bérekért amelyeket most, nem túl kedvezően az ISTENÍTETT 16 %-os adókulcs megkaszált. Persze ez miért is lenne érv a nyugdíjpénztárak mellett, végül is szar ügy - kit érdekel. Azt biztosan nem aki nem ott dolgozik, de hát aki szoci cégnél dolgozik, mert ugye állítólag ezek azok - az legyen csak munkanélküli OV "Állatfarm"-ján.

Secnir 2011.02.02. 10:35:34

@Lakatos Péter:
LOL
majdnem leköptem a monitoromat :-)
mondj már néhány ALÁTÁMASZTOTT tényt abből a cikkből, köszi. linkeket mellékelj, ha lehet.

Secnir 2011.02.02. 10:38:04

@J.G.:
igen, már írtam, de nem válaszolt rá senki. Selmeczi Lockhead Kiflizabáló Amerikainagykövetmenjenhaza Gabriella nem is fog.

misiapu71 2011.02.02. 10:38:22

@Tüzes Mackó: csak az a baj hogy erre tizenhárom év mulva jött rá vitya ,miért nem 1998 májusába a bevezetés után fél évvel

mojoking77 2011.02.02. 10:39:34

@Tüzes Mackó: Ooo bocs, a Franciaknal mukodik.
Semmi gond.
Udv:

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2011.02.02. 10:39:34

Javaslom ennek a szénné égetett niemand übermensch ribancnak, hogy ne csak a további évekre járó nyugdíjjogosultságot és a nyugdíjas kori egészségügyi ellátást vonja meg a magánnyugdíjpénztárakban maradóktól, hanem jelöljön ki egy városrészt elkerítve ahova összeterelheti ezt a 102000 másodrendű már nem is állampolgárt, és kötelezze őket, hogy hordjanak a ruhájukra varrt vörös háromszöget "Magánnyugdíjpénztár tag vagyok" felirattal.

Lakatos Péter 2011.02.02. 10:42:16

@Secnir: A helyedben én lehánynám a monitoromat, ha visszatükröződne a képem...Öreg, olvasd már vissza a hozzászólásaimat, aztán hátha feldereng valami fény az alagút végén...Ha máshogy nem megy, gyújts villanyt...

Secnir 2011.02.02. 10:43:53

@misiapu71:
azért mert akkor volt elköltenivaló pénze: a Bokros-csomag hozadéke, megtakarítása, amit a magyar hitelek visszafizetésére szánt.
Na az most pont nem volt, keresett mást.

misiapu71 2011.02.02. 10:45:00

@fokabacsi: elég sok a csusztatás nem véletlenül hivják őket pigs országoknak rá szolgáltak erre költsön mindenki annyit amennyit meg engedhet magának és ha félre is tud rakni na az a frankó pld n NÉMETORSZÁG

Borenbukk 2011.02.02. 10:45:53

@Tüzes Mackó: "2.Szerettem amikor köteleztek a magánnyugdíjpénztári kötelező tagságra mindezt a demokrácia és a szabad választás jegyében."

Nepszeru marhasag, el is felejtettem hozzacsapni a listahoz. Az allam egy csomo dologra kotelez teged, peldaul iskolaba is kotelezo jarni. Sot, az autosokat meg KGFB kotesere is kotelezik. Ez nem demokracia, vagy szabad valasztas kerdese, ahogy az sem hogy megtiltottak a bankrablast, vagy kotelezove tettek a jegyvasarlast a mozikban.

A nemeteknel pedig nem azert nincs manyup, mert az hulyeseg, hanem azert, mert az allam tobbet hagy a pogarnal a berebol, az meg eleg ertelmes es fegyelmezett hozza, hogy onmagatol is takarekoskodjon nyugdijas korara. Hasonloan onkentes modszerrel nalunk csak a pillanatnyi eletszinvonalat lehetne emelni, es biztositani parmillio nyugdijas koldust 20 ev mulva.

lyin 2011.02.02. 10:46:58

zero, zero! A te fizetésedből biztos nem gond kiegyenlíteni még a 6%-kal magasabb villanyszámlát sem. Csak egy hevenyészet számítást végeztem: ha 13 éve vagy magánpénztár tag akkor kb. 182 ezer Ft/hó, ha esetleg csak tíz éve akkor 237 ezer Ft/hó.

Lakatos Péter 2011.02.02. 10:46:58

@Secnir: A Bokros csomagból, mi ? Te hülye! Nem tudod, hogy a magyar állam vagyon 1990-ben óvatos becslések szerint még 100 milliárd dollár volt, miközben a nettó külső államadósság kb. 20 milliárd ??? Bokros csomag, mi ??? Talán az állami vagyon elherdálása a haveroknak. Ennyi aggyal jobb lenne, ha nem égetnéd magad itt...

fokabacsi 2011.02.02. 10:48:07

@Borenbukk: Keress rá B+! Azért van a gugli! De neked hiába írnék bármit mert azonnal mellébeszélsz!Ha csak max. 9% kamatos kamattal számolva 6 év alatt kellett volna lenni +80 % haszonnak, mínusz kezelési költség=60% !!! Hol van a hiányzó 40 % jó számtanos manyupos fórumtárs??

qmatch 2011.02.02. 10:49:15

1. én nem voltam soha m.nyd.pt. tag , nagyjából abból a megfontolásból, amit a FIDESZ is hírdet
2. ez , úgy gondolom, SEMMILYEN összefüggésben nincs a FIDESZ mostani "beszedő-akciójának"
valódi okaival
3. persze gondolhatjuk úgy is, hogy "na, most az állam is jól jár, meg szegény megtévedt pénztártagok is", de szerintem ezt kevesen gondolják....
4. .... hogy miért gondolják ezt kevesen, na az az az OK ami miatt a kormánynak kesztyűsebb kézzel kellene kezelnie, legalább a kommunikációt:
5. és nem mondatni ilyeneket egy - számomra legalábbis - borzasztóan unszinpatikus figurával, mint ez a Selmeczi
... csendben kellene örülni, hogy az "akció sikerült", és nem együtt örülni - de legalábbis megpróbálni - a széles tömegekkel, mert akkor ez Egyiptom

Secnir 2011.02.02. 10:49:42

@Lakatos Péter:
visszaolvastam.
érdemi hozzászólás = 0
fikázás=5
zsidózás=5

egyéb?

Lakatos Péter 2011.02.02. 10:51:47

@Secnir: Ezzel a hozzászólásoddal rávilágítottál a lényegre. Csak az ír ilyeneket, aki benne van a disznóságokban. Haver.

Lumieres 2011.02.02. 10:53:26

@Lakatos Péter: Húzzál el a picsába a kibaszott Konspirációelméleteddel.

Magyarországot is a világ tíz pénzügyileg legkockázatosabb országa közé sorolták 0rbán és Matolcsy fél éves ámokfutása miatt.
AZ 0rbán kormány a KOCKÁZATI tényező!

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.02.02. 10:53:52

Zsaroltak? Igen Elvették a magántulajdont? Igen. Akkor miről beszél ez az elmebeteg picsa?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 10:53:53

Kedves Selmeczi Gabriella!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya volt oly' kegyes, és lehetővé tette, hogy visszaléphessek az állami nyugdíjrendszerbe, ezzel lehetővé téve, hogy a végrehajtó hatalom védő szárnyait oltalmazóan kiterjeszthesse fölém. Ezért mindenképpen hálával tartozok, ezt nem győzöm hangsúlyozni.

Azon az apróságon ne akadjon fel, hogy én NEM VÁLASZTOTTAM semmit (az állami nyugdíjrendszert legalább is biztosan nem), az "engedtem a zsarolásnak", miszerint a renitensek (aka manyup-ot választók) még az EÜ-ellátásért is fizetni kényszerülnek majd, talán pontosabb megfogalmazás, de ilyen apróságon igazán ne rugózzunk.

Az értem vállalt áldozatos munkájának elismeréseként kívánok Önnek, és kedves családjának hosszan tartó, egészséges életet!

UI: A kurva anyádat te szőke riherongy!

Lakatos Péter 2011.02.02. 10:56:21

@Lumieres: Jelentkezett a másik haver is. Mennyit kaptok ezért ? A 82%-os külső államadósságot szerinted Orbánék hozták össze ? Ha jól emlékszem, akkor 2001-ben 57% volt az államadósság, a befektetői osztályzatunk meg az egekben volt.

Lumieres 2011.02.02. 10:59:21

@Lakatos Péter: Nem kell fosni! Elhiszem, hogy tele vagy szorongásokkal. A kormányunk jelenleg a leginstabilabb az EU-ban. Ezér' nyomja a fidesz a 2/3-os dumát. De valójában az egész fidesz 40-50 ezer emberből áll.

100 ezres jólszervezett ELLENÁLLÁSSAL nem tud mit kezdeni. Csak idő kérdése az 0rbán rezsim bukása. A fidesz még megmenekülhet.

lyin 2011.02.02. 11:02:45

@Lumieres:
Vajon ki sorolta a 10 legkockázatosabb ország közé? Nyilván az aki veszít a bulin. Ezeknek egyébként is az az érdeke, hogy vegyünk fel még több hitelt és fizessünk, amíg világ a világ. Szóval ezek nem éppen objektív vélemények a részükről. A hitel öl, butít és nyomorba dönt.

Lumieres 2011.02.02. 11:04:17

@Lakatos Péter: Jelenleg úgy tűnik nekem, hogy itt TE vagy ellenzékben. Itt NINCS kétharmada a kormánypropagandának.
Fél éve kormányoz a fidesz. Azóta kiderült, hogy ez a rezsim a módszereiben nem válogat és könyörtelenül ostoba és agresszív.

hoplita 2011.02.02. 11:05:09

@Lakatos Péter:
Na igen......
De tudod......ha akkor nem volt fingjuk sem a dolgokról, sem pedig bátorságuk tenni ellene - akárcsak szóban is - akkor most őszintén, mitől lenne.....?
Vagy ezt majd megbeszéljük 14 év múlva...?
És hány 14 év adatik egy ember életében?
És mi a biztosíték, hogy a töketlennek golyói nőnek, egyszer csak...?
Ugyan..haggyuk...:((((

Lakatos Péter 2011.02.02. 11:05:46

@lebowski71: Tudok én szépen is beszélni azzal, aki nem mocskolódik, hanem érdemben szól hozzá. Sajnos nehezen bírom a tudatlanságot, az értelmetlenséget, valamint a bértollnokokat. Első hozzászólásaim még nyugodtak voltak, de mikor értelmes válasz helyett mocskolódásokat, ocsmányságokat, baromságok vágtak a fejemhez....Ennyi hülyeséget egy helyen ritkán olvas az ember. Talán csak a Vasárnapi Hírek olvasói levelei között... A magam részéről mindenesetre örülök annak, hogy sok liberális-szoci csak dacból a magánnyugdíjpénztárban maradt, a havi 20-25e Ft nyugdíj éppen elég lesz nekik. Ugyanakkor sajnálom azon egyébként jóindulatú embereket, akiket a liberális sajtó megtévesztett és rávett a maradásra.

Lumieres 2011.02.02. 11:06:02

@lyin: Az emberi méltóságot akkor se taposhatja sárba a kormány, ha 120%-on van az államadósság.

hoplita 2011.02.02. 11:07:53

@Lumieres:
Te meg könyörtelenül libsibibsi fasz vagy.....volt szerencsém látni a habzószájúskodásodat a múltkor a piroslapon.
Odavaló vagy....esetleg a sáros gödörbe.

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 11:07:57

Írtam egy e-mailt ennek a ribancnak, de végül nem küldtem el. Minek? Úgysem fogja fel a kis kiflitolvaj...

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 11:11:02

@Lakatos Péter: hűha... újabb fideszes agymosott... :D

@Lumieres: te a korábbi négy évük alatt hol voltál, mit csináltál? ;-)

Secnir 2011.02.02. 11:12:19

@Lakatos Péter:
fikázás +3 négy hozzászólásod alatt.

Vidéki 2011.02.02. 11:14:02

@hoplita: Írod: "97-ben, amikor kötelezővé tették (mármint a manyupot) a pufajkásék ovi, meg a fityisz úgy kussolt az ügyben, mint szar a fű közt."

Ne feledd el, hogy akkoriban az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció a parlament csaknem minden ülőhelyét elfoglalta. (78 %-át).

A Fidesz akkor törpepárt volt, noha korábban kedvező közvélemény kutatási adatok bizonyították népszerűségét.

Mivel azonban nem akart csatlakozni az SZDSZ Népfrontos politikájához, a "szabad sajtó" elkezdte ütni-vágni, mint a répát. Ez annyira hatásos volt, hogy alig lépték át a parlamenti küszöböt.

A "szabad sajtó" egy szuper demokratikus közvélemény (de)formálója akkoriban így fenyegette az engedelmeskedni nem akaró Fideszt:

"Kiemeltünk benneteket a szemétkosárból, oda is juttatunk vissza benneteket."

Lakatos Péter 2011.02.02. 11:14:24

@Lumieres: Én aztán nem szorongok, nincs okom rá, nem maradtam a MNYP-ban :D Egyébként felvilágosítalak, hogy túlzol. A pártok össztaglétszáma nem éri el a 70 ezret, ezért a Fideszé valszeg ennek a töredéke. Éppen ezért régi vita, hogy a pártok mennyire képviselik az embereket. Én nem vagyok egyik párt tagja sem és annak szurkolok, aki olyan intézkedéseket hoz, amelyek Magyarország érdekeit képviselik. A mostani lépést annak tartom. Az egy másik kérdés, hogy eközben az egyéni érdekek sérülhetnek, de nem lehetünk annyira rövidlátóak, hogy a magunk érdekét a közérdekek elé helyezzük. Ugyanis nincs egyetlen ország, ahol ez így megy. Az olyan ország ugyanis szétesik.

layo 2011.02.02. 11:14:24

@hoplita: pontosítanék: És ezt így hogy ? Itt az eredeti cikk erről:

index.hu/kultur/media/taktak/

Tóta nem részrehajló, ismerjük el.

Lakatos Péter 2011.02.02. 11:15:42

@Lumieres: Miért, melyik rendszer válogatott eddig módszerekben ? Én ilyen rendszerről nem hallottam az elmúlt 1000 év történetében.

Tüzes Mackó 2011.02.02. 11:16:41

@misiapu71: Már 1998-ban is több mint kockázatos volt a rendszer bevezetése csak akkor olyan IMF függőségünk volt a kölcsönök miatt hogy Pufajkás Gyusziék saját embereikkel természetesen bevezették.
Viktorék nem szüntették meg csak befaghyasztották a 8 %-ot mert már akkor is nagyon sok eltartottra kevés aktív korú jutott.

Lakatos Péter 2011.02.02. 11:17:15

@hoplita: Alapvetően én is így látom. Ezért nem szavaztam rájuk. Viszont - ha lassacskán is - kezd megváltozni a véleményem.

JohnHenry 2011.02.02. 11:18:46

@Vidéki: na de aztán rájöttek, hogy mégis az a menő, így azóta népfrontosabbak lettek a népfrontnál is.

Kandabula 2011.02.02. 11:22:06

@eszkep: az egymillió munkahely megteremtésének ígérete - hogy úgy mondjam - már történelmileg kenődött szét a "rövid időn belüliről" tíz évre, dialektikus egységben a söralátétre írható adóbevallás rózsaszín felhőcskéjével.

Szellemi képességeimre vonatkozó megjegyzésedet külön köszönöm. Nem akarsz játszótársam lenni a homokozóban?

misiapu71 2011.02.02. 11:22:45

@Tüzes Mackó: nem ezt kérdeztem ,1998tol2002 ig vitya király miért nem szüntette meg ha szar volt

Lakatos Péter 2011.02.02. 11:23:10

@macskajanchi: Ennél jobban már csak annak örülnék, ha a TASZ az elmúlt 8 év disznóságait is kiderítette volna. Az szolgálná a legjobban az ország javát, ha olyan korrupcióellenes szervezetek lennének, amelyek nem csak az egyik vagy a másik párt korrupcióját vizsgálják, hanem minden pártét.

lyin 2011.02.02. 11:25:53

@Lumieres:
Emberi méltóság? Ki foglakozik itt az emberi méltósággal? Ebben az országban csak akkor lesz rend és becsület újra, ha Orbánék maradnak 20 évig vagy akár 40-ig, és véghezvisznek alapvető reformokat. Itt van elsőnek a nyugdíjkérdés. Következhet a mukavállalók helyzetének a rendbehozatala (fekete munka legalizálása, minimálbéren felül feketén kifizetett pénzek legalizálása, új munkahelyek létrehozása ...) Egy ország rendbetételéhez manapság csak egy diktatúra (itt a 2/3-os parlamenti többségre gondolok elsősorban) lehet képes. Én hajlandó vagyok lemondani ma sok mindenről, ha a gyerekemnek egyszer majd jobb lehet. Ez kicsit szentimentálisra sikerült a végén :-)

Secnir 2011.02.02. 11:27:34

@Vidéki:
@hoplita: Írod: "97-ben, amikor kötelezővé tették (mármint a manyupot) a pufajkásék ovi, meg a fityisz úgy kussolt az ügyben, mint szar a fű közt."
A Fidesz akkor törpepárt volt, noha korábban kedvező közvélemény kutatási adatok bizonyították népszerűségét.
Mivel azonban nem akart csatlakozni az SZDSZ Népfrontos politikájához, a "szabad sajtó" elkezdte ütni-vágni, mint a répát. Ez annyira hatásos volt, hogy alig lépték át a parlamenti küszöböt."

ja, annyira törpepárt voltak, hogy 98-ban OV miniszterülnök lett. alig bírta átlépni a parlamenti küszöböt.
te figyu, akkor még nem lett volna egyszerűbb megszüntetni egy 5 hónapja életben lévő törvényt? Ja, hogy akkor még nem volt pénz benne?

zrobasé 2011.02.02. 11:29:03

@Vidéki: "Ne feledd el, hogy akkoriban az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció a parlament csaknem minden ülőhelyét elfoglalta. (78 %-át). "
állitod te...ugye,ugye azok a fránya tények...megint...az 78% volt, hanem 71,77% (+0,26 ASZ)...a számokkal is hadilábon állsz :)))
vagy nem jól jegyzetelted le annó :D

Marcellusca 2011.02.02. 11:29:38

@Seduxen:
"... a renitensek (aka manyup-ot választók) még az EÜ-ellátásért is fizetni kényszerülnek majd, ..." - Mikor ezt először meghallottam, nem is értettem.
Nem úgy van, hogy a nyugdíjkasszából fizetik a nyugdíjakat és a TB-kasszából az eü. költségeket?
Mármint alapvetően. Mert azért tisztában vagyok azzal, hogy a különböző címeken befolyt pénzek nem elegendőek, ezért az adókból pótolják. De mégis valamiért az a nevük.
Szóval: ha nem kapnak később eü. ellátást, akkor nekik már tb-járulékot sem kell fizetni?
Vagy fizetnek (vonnak) mindenféle kötelező járulékot/adót, csak - mivel kiírták magukat a társadalomból - lóf@szt sem kapnak cserébe???

Azért milyen "finoman" változtak a "feltételek, lehetőségek".
Először az állami +4% nemutalásáról volt szó. Ezt követte, hogy a 8%-ot nem utalják tovább a manyup-oknak. Kezdetben 2, majd 14 hónapról volt szó, végül a teljes manyup vagyont bekebelezték.
Közben olyan "feltételeket" jeleztek, hogy nem kap állami nyugdíjat, aki manyup tag marad, ennek érdekében még törvényt is változtattak (járulékról adóra kereszteltek), majd következett, hogy később eü. ellátást sem kapnak.
Mi ez, ha nem jól kitervelt, erős zsarolás???

És ezek után (is) képesek az eszkep és Vidéki félék még (mindig) hinni ennek a bagázsnak. :(((

Lumieres 2011.02.02. 11:29:41

@lyin: Senki ne rendezkedjen be 20 évre. Vigyázó szemetek Cairóra vessétek!

majomkutya 2011.02.02. 11:31:22

Na majd Huth Gergely írhat egy jó kis publicisztikát megint.
Ilyesmire gondoltam:
"A trollok (vastag)bőrje!
...(hosszas, szánalmas bevezető)
És hogy jön ahhoz egy Zero, aki a névtelenség ködébe burkolózva, de mégis az index címlapján, a nyugdíjvédelmi biztos asszony munkáját kritizálja, és a kormány nyugdíj (és nemzet)mentő munkájának nagyszerű eredményeit kisebbítse, nevetségessé tegye?
De ki is ez a Zero? Zero egy nulla! Sőt, tripla nulla!
Ha már a kormány a médiatörvényben nem merte meglépni a blogvilág posványának a megrendszabályozását, legalább Orbán Viktornak időszerű lenne újból fölhívni a zemberek figyelmét arra, hogy milyen újságokat érdemes előfizetni. Amíg a Miniszterelnök Úr ezt nem teszi meg, innen kérem a nyájas olvasót, hogy kerüljék a blogvilág bűzös mocsarát, és inkább vásárolják, ajánlják a Magyar Hírlapot, ahol mint tudják: a hír szent, a vélemény szabad."
Már várom mikor fog egy ilyen megjelenni. :D
Holnap? Lehet, hogy már meg is írták, most megy a nyomdába. :D

misiapu71 2011.02.02. 11:31:32

az a mi legnagyobb problémánk hogy utólag vagyunk kibaszott okosak ,működik nyugaton minden a nyugdijtol a megélhetésen át az egészségügyi ellátásig,ki van ez találva miért nem veszünk át mindent az osztrákoktól, persze csak a gazdasági teljesitményünkhöz mérten

Borenbukk 2011.02.02. 11:33:19

@fokabacsi: "Keress rá B+! Azért van a gugli! De neked hiába írnék bármit mert azonnal mellébeszélsz!"

Istenkem! Ez a nehany mondat igy egyben annyira szep!

lyin 2011.02.02. 11:36:00

@Lumieres:
Majd azért kíváncsi leszek mikor lesz megint olyan rend Egyiptomban, hogy az ajánlott úticélok rovatba bekerül megint :-)

Lumieres 2011.02.02. 11:36:04

@Lakatos Péter: Hazudnak nektek! Csak azt látod, amit a kormány hazugsággépezete eléd tesz.

molaris 2011.02.02. 11:36:06

Felemelő érzés lenne, ha cikk szerzője annyi tárgyi tudással, és olyan hozzáállással rendelkezne mint "fokabácsi"!

Olyan érzésem van, hogy beállt a "szarka-farka" állapot. Szűk látókör és elfogultság.
A nyugdíjrendszert a komcsik már 49- ben elbassssszarintották. Onnan már csak magyarázkodás.
Az OTI felszámolásával kezdődött, most itt tartunk. A hőbörgés oka: a Bajnai - féle, az AB által megtorpedózott terv után, most megint kirántották a szőnyeget a hiénák talpa alól. Nuku több mézecske a csuporból. 102 ezer meg kiállította a hülyeségéről a bizonyítványt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.02. 11:36:33

@lyin:

nem azt írtam, hogy nem tudom kifizetni a villanyszámlát, hanem hogy kussoltok róla, és pont az ellenkezőjével kampányoltak, és az az ellenkezőjét mondták kormányon is, + mindenki tudja, hogy kurvára irreális az áram ára, amit az áram lobbi keresztülvert a parlamenten, lásd a linkeket a poszt végén.

Lakatos Péter 2011.02.02. 11:38:19

@Lumieres: Erre nem tudok mit mondani. Írj valami konkrétat.

biborka313 2011.02.02. 11:40:40

Gabika tudja hogyan kell kiflit lopni!
Gabika tudja hogyan kell nyugdíjat lopni.
Gabika tudja hogyan kell szopni!

lyken 2011.02.02. 11:41:34

Hazautaztam külföldről még múlt hónapban, hogy nyilatkozzak a manyup tagságom megtartásáról. Azt viszont csak most realizáltam, mikor hónap elején megnéztem a magyarországi és az itthoni villanyszámlámat, hogy itt pontosan felaannyit fizetek az áramért, mint magyarországon. Klassz.

Marcellusca 2011.02.02. 11:41:47

@Atomot az indexre!: Még porbafingó, kisiskolás lehetett. :)))

Nekem van egy elméletem. Lehet, nem a legjobb és sántít is egy kicsit, de elgondolkodtam ezen a fityiszes dolgon.
Mármint, hogy miért nem is akartak 2006-ban nyerni.

Akkor még sokan emlékeztek a kormányzati ciklusukra (bár ölég sok aranyhal-memóriájú ember él ebben az országban). Emiatt kicsi (nem olyan nagy) lett volna a támogatottságuk, nem lett volna meg a megfelelő súlyuk kormányzásra (koalícióra lettek volna utalva). Inkább hagyták veszni a 4 évet, hogy közben megerősödjenek, ehhez nagyon jól jött nekik az Öszödi-beszéd. 2008-ban nem akarták (még) megbuktatni a kormányt, mert sejtettek valamit a közelgő válságról és még mindig nem voltak elég erősek, hogy megszerezzék a 2/3-ot. A további 2 évben azon dolgoztak, hogy ezt elérjék.
És jött 2010.
Az eredményt tudjuk.
Hogy miért lehetett ez így?
A szavazóik jórésze nem emlékszik a '98-'02 közti kormányzásukra (őszintén: melyik óvodás, kisiskolás foglalkozik aktuálpolitikával?). Eltelt 8 hosszú év. Ezalatt felnőttek azok a kisiskolások, nem emlékeznek rájuk, de még mindig nagyon befolyásolhatóak.
Szóval sikerült (kis kivárással) megteremteni a szavazóbázist.

Mondom: mindez csak feltevés. :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.02. 11:41:55

@molaris:

a rendszer sehogy sem jó, 4 millió adófizető nem tud eltartani 3 millió nyugdíjast, ehhez nem kell nagy matek.
10 múlva még rosszabb lesz a helyzet, 20 év múlva meg nem lesz nyugdíj. Ami biztos, a manyup pénz, azt mindenképpen megkapod. Legalábbis ha nem megy csődbe a biztosító :)

Amúgy hányok a bürokráciától, így "szabadon választva" visszakerültem az államiba.

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 11:42:16

@zero: ki ez a barom? (mármint a MH firkásza? Hol élt eddig?)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.02. 11:42:40

@lyken:

Hol van az az itt?
Mennyi ott a fizu és mennyi Magyarországon? :)

Marcellusca 2011.02.02. 11:42:41

Az volt már, hogy rohaggyon meg a blogmotor???

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 11:43:21

@Marcellusca: tudod Te gecire idegesítő figura :))) SEMMI SINCS kőbe vésve. Egy (vagy több) egyszerű jogszabálymódosítás, és voila!

És Lenin után szabadon, a manyup tagok még hálásak is lehetnek, hogy CSAK az eü-ellátás ugrott, elvégre közéjük is lövethetnének :)))

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 11:44:33

@Marcellusca: lehet, hogy igazad van. Túl mély nyomot bennem sem hagyott a négy évük. Kaya Ibrahim, Széchenyi kártya, Milleniumi Országjáró, Országblamázs központ. Ja, meg a Nemzeti gödör az Erzsébet téren...

Lumieres 2011.02.02. 11:44:41

@lyin: www.youtube.com/watch?v=abgEofmVZcw

Érted? Te majd sírni fogsz majd ha elővesznek. Csak kussolni fogtok és lapítani ha mi már nem leszünk...
ÉRTED IS! Hogy a gyereked is SZÓLHASSON SZABADON 20 év múlva.... és 30 év múlva is, amIkor te már NEM LESZEL!

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 11:45:36

@zero: köszi, bár költőinek szántam a kérdést... ;-)

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 11:47:06

@lyin: remélem, ez csak cinizmus, némi iróniával vegyítve... Ilyen tömény, komcsi demagógiát rég láttam.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 11:48:13

@lyin: "Egy ország rendbetételéhez manapság csak egy diktatúra (itt a 2/3-os parlamenti többségre gondolok elsősorban) lehet képes. " - ezzel a kijelentéseddel alapvetően egyetértek, de biztosak lehetünk benne (sic!), hogy erre Orbán Viktor, és a fidesz alkalmas lesz?

Lumieres 2011.02.02. 11:48:22

@Lakatos Péter: Akarsz példát? A világ összes KÖZ szolgálai tévéje BRAKING NEWS-ban tudósít az Egyipomi forradalomról (kábé olyan jelentőségű esemény, mint a Berlini fal leomlása)

A kormány ELHALLGATJA az igazságot az emberek elől. CENZÚRA VAN baszod a szervilis köztévében. Szégyen!!

SzaGyu 2011.02.02. 11:48:26

Ennek a nyugdíjrablóbiztosnak ez a kényszerátléptetés valóban óriási siker volt. Hemzseg az ország az ökröktől.

Lumieres 2011.02.02. 11:50:38

@lyin: Rend van Egyiptomban. Csak nem jut el hozzád az információ a KÖZ médiákból.

Marcellusca 2011.02.02. 11:54:58

@zero: Hát, vinném is, néhány Kamazzal, azt a 16 tonna hamut! :)
Hogy fulladna bele! :D

lyin 2011.02.02. 11:57:02

@Seduxen:
Várom az ajánlataidat. Én magamat ajánlanám, de ez is biztos sok embernek nem tetszene :-)

Homeoffice 2011.02.02. 11:57:48

@Seduxen: @Marcellusca:

Látjátok Feleim, Tisztelt Fideszszavazók, Így jár aki HISZ.
:))))

Atti78 2011.02.02. 12:00:46

hozam kimutatás:
<a href="http://www.privatbankar.hu/nyugdij/kotelezo_magannyugdijpenztarak/adatok">link</a>

James Pond 2011.02.02. 12:00:47

@Lakatos Péter: Ha történetesen mégis sikerül Viktoréknak államcsődbe vinni az országot, mert jó úton haladnak akkor majd lehet, hogy nekem lesz nyugdijam, meg annak a 102 ezernek aki maradt. Tényleg komolyan elhiszed amiket beszélsz. Két hónapra nem lehet előre látni ebben az országban, de nem most, hanem már 20 éve, és akkor ilyeneket állítani teljesen felesleges. Ha meg szerinted pozitív irányba mennek a dolgok akkor ne aggódj, majd megoldom öreg napjaimat az állami segítség nélkül is. Csak azt nem tudom mit kezdesz azokkal akik ebből a 102 ezerből fidesz szimatizánsok. Én 20 és 35 közötti korosztályt láttam főleg, gondolom ők már nem igazán baloldaliak.

Tüzes Mackó 2011.02.02. 12:00:54

@mojoking77:
Te figyelj barárom a tényekkel kár vitatkozni, ezért mégegyszer leírom:

Európa 3 vezető gazdasága: NÉMETORSZÁG, NAGY BRITANNIA, FRANCIAORSZÁG. Ebben ugye egyetértünk.
Találós kérdés: Melyik országban van e 3 közül kötelező magánnyugdíjpénztári számla -itthon 2. pillérnek hívták mostanáig- az állami nyugdíjjon kívül? (nem az önkéntes magán ez a 3. pillér )
Megmondom a választ a méltatlankodóknak:

EGYIK ORSZÁG SEM VEZETTE BE A NÁLUNK MOST MEGSZŰNŐ RENDSZERT.

Egyébként ez logikus is.
Egy előregedő társadalom nehezen fizeti ki a sok eltartott nyugdíjjas nyugdíjját az aktív befizetők járulékaiból, egyáltalán nem érdekelt abban hogy az amúgy is szűkös pénznek a 30%-t magáncégek kezeljék.

A nyugdíjjas pedig várja a nyugdíjját. Mit fog csinálni az állam ? Kipótolja a költségvetésből.
A költségvetési hiány pedig 8-10% volt az utóbbi 5 évben . Mit csináltak a mi kormánypolitikusaink akkor? Na ki emléxik?
FELVETTEK 20 MILLIÁRD EURO KÖLCSÖNT. Jóléti kiadásokra többek között.
Na ezért tartunk itt.
Lehet szidni Viktorékat de ne keverjük össze az okot az okozattal.

Lakatos Péter 2011.02.02. 12:01:04

@Lumieres: Nem tudom, hogy Egyiptomnak mi köze van a magyar MNYP-akhoz, valamint a magyarországi gazdasági helyzethez.

lyin 2011.02.02. 12:01:33

@Lumieres:
Akkor másként: lenne kedved részt venni a családoddal egy ingyenes egyiptomi luxus körutazáson 2011. február 5. és február 24-e között? Esetleg befizetnél- e 100 ezer forintot egy 2012 nyarán esedékes egyiptomi luxusútra 6 fő részére teljes ellátással? És ez nem KÖZ médiás ajánlat. Igaz nem tudom mi nálad a KÖZ média.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 12:03:06

@lyin: nekem nincs ajánlatom, csak kérdeztem...

Lumieres 2011.02.02. 12:03:13

@Lakatos Péter: Ahhoz van köze, hogy HAZUDNAK neked. Nézd a BBC-t!!!

Homeoffice 2011.02.02. 12:04:09

@Seduxen:

Én rendbeteszem ezt az országot:)
Csak szavazzatok RÁM!

Tüzes Mackó 2011.02.02. 12:05:02

@Borenbukk:
Barátom a lényegre kellene koncentrálni:
A német nyugdíjjrendszer 2 pillérű:
1.ÁLLAMI NYUGDÍJJ ALAP
2. ÖNKÉNTES MAGÁNNYUGDÍJ PÉNZTÁR.
Ennyi, meg egy jócskán elöregedő társadalom ami nehezen tudja már most fizetni a jóléti kiadásokat, és küszködik a multikultúrális társadalom rémével a sok bevándorló miatt.
Viszont szüksége van a bevándorlókra mert nincs elég aktív korú munkavállalója.

Lumieres 2011.02.02. 12:05:42

@lyin: Többszáz turista van ott. A kormány cserbenhagyta őket. Tudsz róluk valamit (a köz tévéből)?

lyin 2011.02.02. 12:07:27

@Seduxen:
valakivel meg kell próbálni mert lókuki se fog akkor változni :-)

trojka 2011.02.02. 12:12:20

amikor megtörtént az állitolagos rendszerváltás, ha még emlékeztek rá, akkori nagyjaink azt pofázták, hogy az a magyar baja, hogy mindig gondolkodtak helyette, mostmár tessék saját fejjel saját talpra állni, stb...sb. nos, megkérdezem: azota mikor engedtek bárkit is saját feje után menni, vagy akár bármire is javaslatot tenni. Most is azt mondják, hogy a nép érdekében, (a párttal a néppel egy az utunk) a 2/3-os többség felhatalmazásával, meg a többi. az igaz, hogy belekényszeritették az embereket a MANYUP-ba, de lehet, hogy ök már akkor tudtak valamit. most ezek kikényszeritettek belöle, de szerintem ök még semmit sem tudnak. Az is igaz, hogy két millio dolgozo nem tud 3 millio nyugdíjast eltartani, nos ehhez jön nemsokára 1 millio cigány, na meg, a jövö nemzedékét is el kell tartani valahogy. míg fel nem nö, meg tovább is, mivel munkahelyet azt ha nagyitoval keresnek, sokszor nem talalnak. Mit tesznek erre, felemelik a nyugdíjkorhatárt, nemokára a munkahely halottja lesz mindenki, mert ki fog purcanni még a nyugdíj elött. ez jo megoldás, hiszen nyugíjra már nem is lesz szukséguk csak a politikusoknak. Ödögi kör ez, de a boszorkánykonyhán jol keverik az ustöt.

majomkutya 2011.02.02. 12:13:03

@zero: Valóban! Bár ha Huth Gergely lennék (hál' Istennek nem vagyok), akkor jelen postra is írnék válaszul egy publicisztikát. :-D
Huth most azért próbál mosakodni, még azt is beleírta a cikkbe, hogy ő egy két lábon járó heregolyó.
Még ír egy pár véleménycikket a blogokról, jól helyretesszük, még az is lehet (bár ennek kicsi az esélye), hogy meggyógyul.

Lakatos Péter 2011.02.02. 12:15:56

@Lumieres: Én egyetlen ígéretről tudok. Orbán Viktor azt ígérte, hogy az MNYP-i vagyon nagy részét az államadósság csökkentésére fordítják. Méghozzá még ebben az évben. Értelemszerűen a vagyon azon része, amely részvényekben van, nem tehető rögtön pénzzé, mert akkor a budapesti értéktőzsdén összeomlanak az árfolyamok. Semmi mást nem kell tennünk, mint várnunk, hogy kiderüljön, hogy Orbán Viktor igazat mondott-e.

Marcellusca 2011.02.02. 12:15:59

@Seduxen: Hát, igen. Így is nézhetjük a dolgokat. :)))

delejes 2011.02.02. 12:17:46

Semmi gondom nem lenne, ha a szeretett kormányunk egyenesen beszélne, vagyis azt mondja és kommunikálja, hogy a manyup-okat államosítja mert kell a forrás a költségvetés kozmetikázásához. Mert ez történik. Ehelyett megfenyegetnek engem és a pénztárakat (megjegyzem nem alaptalan a gyanakvás velük szemben...) és kvázi választás elé állítanak és odaállítanak egy ilyen tyúkot aki mosolyogva löki a hülyeséget, és szinte látható, hogy amit mond azt maga sem hiszi el... :-(

Marcellusca 2011.02.02. 12:19:32

@Atomot az indexre!: Ja, ja.
Meg annyi, hogy már akkor is qrva arrogánsak, lekezelőek voltak.

hoplita 2011.02.02. 12:19:44

@Vidéki:
4 évet eltoltál a visszaemlékezéseidben....:)
93-ban, a médiahajón hangzott el az az állítólagos mondat.
A komcsi-zsidó bagázsnak meg csak 72%-os parlamenti aránya volt....nem 78, de ez ma már tökmindegy.

Lakatos Péter 2011.02.02. 12:23:59

@James Pond: Ha csődbe megy az ország, neked sem lesz nyugdíjad, mert államosítják a most még magánnyugdíjpénztárban maradtak nyugdíjpénztári vagyonát. A többi kérdésben nem ismételném magamat, meg másokat. Egyébként jó lenne azzal tisztában lenni, hogy a "nyugdíj" ásta alá a nyugat-európai társadalmakat. Ugyanis amíg nem volt nyugdíj, mindenki tudatában volt annak, hogy ha nem vállal gyereket, akkor nem lesz, aki öregkorában eltartsa. Most meg azt hiszik az emberek, hogy gyerek nélkül is jogosultak öregkori ellátásra. Hát, sajna, ez így nem megy. Családonként 1 gyerek nem tud 2 szülőt eltartani.

Borenbukk 2011.02.02. 12:24:04

@molaris: Ja. Mint peladul a "6 evre 9 szazalek kamattal 80%" hozam mutatvanya? Persze. Ha rogton az elejen beteszed a teljes toket. Amugy jo lesz az ugy 36%-nak is. Na meg szerencsere az utobbi 10 evbol csak keveset volt 9% hozama az allapapirjainknak.

Secnir 2011.02.02. 12:24:43

Selmeczi Gabriella, ma reggel, MTV1:
videotar.mtv.hu/Videok/2011/02/02/08/Sikernek_tartja_a_nyugdijvedelmi_programot.aspx

leírva:
-Lezárult a visszalépési kör, ugye, most már csak azok tehetnek nyilatkozatot késpbb, akik erre valami egészen extrém indokot tudnak felhozni, de gyakorlatilag lezárult a folyamat. mennyi a végszám, hányan maradtak bent a magánnyugdíjpénztárakban?
-Nagyságrendileg pár fővel több mint százezer ember választotta azt, hogy magánnyudgdíjpénztári tag szeretne lenni, ez ugye töredéke ööö annak a hárommillió köze hárommilliókétszázezer főnek, akik magánnyugdíjpénztártagok. Óriási siker az ami történt, hiszen a társadalom bízik az állami nyugdíjrendszerben, és lekerül a társadalom minden egyes tagjáról ez az őrületesen nagy teher, amit ez a kötelező magánnyugdíjpénztár jelentett. Hiszen évről-évre egyre nagyobb hiányt gerjesztett a nyugdíjkasszában amit ugye úgy pótoltunk, hogy felvettünk hiteleket, a hiteleknek nagyon súlyos kamatai vannak, ezt minden álllampolgár fizette...
-Ez mennyi volt egyébként? Amit be kellett rakni?
-Ez többszáz millió forintok, és hát úgy kell valahogy kiszámolni, hogy lássuk a nagyságrndet, hogy több mint 3000 milliárd forint ment át a tizenkét-tizenhárom év alatt a magánnyugdíjpénztárakba, és hát ööö ezeknek van kamatterhe, kamatos kamatterhe, költsége. Ezt ugye a magánnyugdíjpénztári rendszer nem tudta kitermelni, messze nem tudta kitermelni, tehát veszteséges az egész, és minden magyar állampolgár megfizette adóban, forgalmi adóban, legyen nyugdíjas, aki vásárol, legyen aktív állampolgár, legyen az a magányugdíjpénztár tagja...
-Ezek nem mentek a köztudatba át, szerintem a rendszer bizonyos elemei nem világosak, mint ahogy például az sem, hogy amit ön említ az például említi a vagyonátadás történetét is ugye két részből áll, egyrészt tisztázni kéne és arra lennék kíváncsi, hogy kivel fogják önök ezt megb tehát kivel kell ilyenkor tárgyalni? tulajdonképeen mekkora vagyon van ezekben a pénztárakban? Azoknak az embereknek a vagyonáról beszélünk itt, akik ugye most visszalépnek az állami rendszerbe...
-Így van.
-...ők kapnak reálhozamot is, plusz ugye a megtakarításaikat is át kéne hozni.
-Ezt úgy kell látni ezt a hatalmas vagyonelemet, hogy ugye 1998. január elsejétől indult el a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer. Minden hónapban ezek a pénztártagok járulékuknak egy részét kötelezően ugye utalták a magánnyugdíjpénztárakba. Ez évről évre egyre nagyobb összeg lett. Ebből a pénzből a magánnyugdíjpénztárak vásároltak egyfelől állampapírokat, majd a törvény erejénél fogva kötelezően ugye tőzsdére is kellett vinni ennek a vagyonnak egy részét, és mindenféle pénzügyi eszközöket vásároltak, papírokat. Eee tehát ez a vagyon úgy néz ki öö hogy van némi készpénz nyilván ebből kell a reálhozamokat kifizetni, majd beszéljünk a második körben erről, és az a vagyonelem, amit befizettek a tagok, évről évre, az visszakerül most az állami nyugdíjkasszába. Öööö nézzük egy másik szempontból ezt a vagyont. Ezeket a forintokat, amit befizetett az egyén, ezeket fölszorozzuk az inflációval, illetve a magánnyugdíjpénztár számítja ki, ez értékként tartalmazza az ő vagyonát, visszajön az állami nyugdíjrendszerbe, ha efölött van még forint, akkor ezt az illető magánnyugdíjpénztártag kiveheti, ez az úgynevezett reálhozam. Ennyit fialt az ő vagyona, az ő befektetése a magánnyugdíjpénztárnál. Hogyha ez az öszeg minusz, tehát veszített a vagyona az értékéből, akkor viszont az állam kipótolja ezt az összeget, és az állami nyugdíjrendszerben vezetett egyéni számláján mi kipótoljuk és hozzátesszük. Tehát ezt a két dolgot kell tudni, amikor elszámolásról, vagyonvisszahozatalról beszélünk.
-Az ellenzéki vádaskodás meg gyanakvás azal volt kapcsolatos, hogy mi történik ezzel a vagyonelemmel, amikor ez visszakerül? Ezzel mi fog történni pontosan egyébként?
-Ezzel egészen pontosan az fog történni, amit a törvény előír, 530 mrd forint bekerül a nyugdíjkasszába. Azt ugye tudni kell, hogy Magyarorszgáon a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer mint Európa sok más országában úgy működik, hogy amit mi járulék formájában befizetünk, azt kifizetjük az éppen most nyugdíjasoknak. Amit én járulék formájában kifizetek, abból kapják az én szüleim a nyugdíjat, és majd ha én nyugdíjas leszek, akkor az én gyerekeim, illetve amit az ifjabb generáció befizet, kapom én a nyugdíjamat. Öööö hogyha ebből a befizetésből hiányzik, ami egyre kevesebb, akkor baj van, ezt ki kell pótolni. Ez történt ugye Magyarországon, Éről évre egyre nagyobb összeget átirányítottak a magánnyugdíjpénztárakba illetve hát egy komoly kihívás áll Európa előtt, ez pedig az, hogy a demográfiai folyamatokat meg kell fordítani. Magyarországon például az adórendszer az egyik eszköze annak, hogy egyre több gyermek szülessen, és hát például az adórendszer az eszköze annak, hogy egyre több munkahely léte...

folyt köv.

Secnir 2011.02.02. 12:25:10

-Bocsásson meg, hát erről folyik ugye a nagy vita, hogy ez volt a kontra-rekontra kérdés, hogy mi a világosabb út, ugye a magánnyugdíjpénztárak azzal érvelnek, hogy a magánszektor az, ami biztonságosabb öregkort és nyugdíjat ígér, pont az ellenkezőjét mondják. A nyuszi ki kell, hogy ugorjon a kalapból, és elérkeztünk a reálhozamokhoz...
-Hehe, igen...
-...mert ugye most kellene arról beszélni, hogy ennyi meg annyi reálhozam van. Nem nagyon látom még a számokat, de mikor fogják az emberek látni a számokat? Mert azzal elő kell állni!
-Ez úgy néz ki, hogy március elseje mondjuk azt hogy a D nap, amikor minden adat összefut ugye, a nyugdíjbiztosító intézetnél, és a magánnyugdíjpénztárak megkapják, hogy ki az aki úgy döntött, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe. Akkor ők ööö nekiállnak, és cisnálnak ugye egy ütemtervet, hogy hogyan adják át a vagyont. A nyugdíjbiztosítónak. Ileltve nem közvetlenül a nyugdíjbiztosítónak, hanem ugye az állami alapkezelőnek, illetve, hogy kinek mekkora reálhozama van, van-e reálhozama. Ööö teháta igazából a legkorábbi dátum április lehet, amikor reálhozamot lehet fizetni, de ez több héten keresztül húzódik, hiszen gondoljon bele, hogy hatalmas munka lesz, hogy ezt a hatalmas vagyont, tehát a vagyonelemeket átvegye az állami alapkezelő. Ööö tehát én azt tudom mondani az állampolgároknak, hogy ekkor fog kugrani a nyuszi a kalapból, április vége-közepe a legelső határidő, amikor lehet látni a...
-A...
- ...elnézést, hadd mondjak még valamit amit érdemes lesz majd megvizsgálni. Tehát azt érdemes lesz mellétenni, hogyha ezeket a pénzeket állapapírokba fektettük volna, akkor most mekkora pénzt vehetnének fel az állampolgárok, viszonyítási alapként.
-Jó, ezt tegyük félre, a számok beszélni fognak, őszintén szólva ez az amit nem nagyon értek. Hogyha azzal érvelnek, hogy a magánnyugdíjpénztárak iszonyatosan jó befektetéseket ígértek, akkor miért nem tudunk számokat? én rügtün mondtam volna számokat, mert vannak erős érveim. Tehát ennek technikai oka van, vagy taktikai oka van? Azt például tudjuk, hogy az AB , amit mindig emlegetnek, a magá a pénztárszövetgségben, ők mikor fogják tárgyalni? öö a dolgot a törvényt?
-Én is az AB-i híreket tudom olvasni, ugye tavasszal esedékes, hogy tárgyalják a nyugdíjtörvényt, de térjünk vissza az alapkérdésre, hogy ki mit mond? Azért itt nagyon sok szereplő focizik a pályán, nagyon sokféle érdekeltség van, az államplolgárok nagyon felelősen döntöttek és látták, hogy milyen érdekeltségek mozogtak ezen a térfélen, ezen az egész pályán. Ugye a magánnyugdíjpénztáraknak menedzsmentje, és a magánnyugdíjpénztárak mögött álló vagyonkezelők, alapkezelők letétkezelők ezen a több mint 3000 mrd forintos vagyonon keresztül nagyon komoly üzlethez jutottak, tehát nekik ez egy nagy pénz volt. Az, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer, mint olyan, átalakításra kerül, az ennek a szféráának keményen sérti az érdekeit. Tehát a pénztárszövetség az a végsőkig inkorrekt módon is támadta ezt az egészet.
-A kezelési költségeknél meg is értem ezt..
-Hát négy és fél ugye...
-A bankszektorban is sok
-...hát itt súlyos milliárdokat vontak le működési költségként... ...elnézést még ugye az MSZP aki nagyon durván és övön alul próbálta megrengetni a biztonságot az állami rendszerben a nyugdíjrendszerben, az egész államberendezkedésben, hát ugye pestiesen szólva padlóra kerültek mind a két választáson az országgyűlésin és az önkormányzatin, és kétségbeesve keresik a témát, hogy mi vel tudnának bennünket megtámadni és ez az ő érdekeltségük, és nem nézik azt, hogy az állampolgároknak mi a jó. Ők nem nézik azt, hogy végre szabadon dönthettek, ők el is felejtették, hogy annakidején megszavaztak egy olyan törvényt, ami ugye a Bajnai-kormány idején, amivel így az egész pénztári vagyont elvitték volna...
-Ehhez kapcsolódik a kérdés, hogy ön ez a zárókérdésünk ma reggelre, hogy ön úgy fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatóm, hogy meg kell vizsgálni azt is, hogy történtek-e itt esetleg törvénytelenségek, ebben az ügyben. ugye azt még tudjuk, hogy Sólyom László elnök úr idejében az AB a Bajnai-kormány idején a tervezetet hatályon kívül helyezte. Megtorpedózta. Önök tudják már, hogy kik voltak, akik szerették volna megkaparintani ezt a magányugdíjpénztári vagyont - volt egy ilyen áthallása annak, amit mond.
-Ühüm. Ööö a Bajnai-kormány egy olyan törvényt fogadtatott el annak idején az MSZP-SZDSZ-es többségű parlamenttel, ami arról szólt, hogy a pénztártagok vagyona az átkerül a magánnyugdíjpénztárak és a mögöttük álló vagyonkezelők tulajdonába, és a pénztártagok csak pusztán ügyfelek lesznek. öööö. Hogyha itt ezt a logikát követjük, akkor nyilván a magánnyugdíjpénztárak és a mögöttük álló vagyonkezelők voltak ennek a célcsoportja, ők jutottak volna hozzá ehhez a hihetetlenül nagy vagyonhoz. Hát ezeket kell megnézni egy honlapon, hogy kik ezek a nagy alapkezelők, ezek a bankok, nyilván, hogy ezeknek az érdekük volt az hogy kezeléjék, ileltve hogy hozzájuk kerüljön a tulajdonjog. Is.
-Hát izgatottan várjuk, hogy mi lesz a reálhozamokkal, és a vagyonátadással.

gorcsev54 2011.02.02. 12:27:50

@Lakatos Péter: Miből gondolod, hogy a "szocilibsik" maradtak talán" Selmeczi Grippen " név szerint felolvasta a maradókat? Nem kéne tájékozódni ?

Secnir 2011.02.02. 12:27:56

a riporter szántszándékkal úgy kezelte, mint egy buta tyúkot, és igaza is lett. a legvégén kérdezett egy kicsit erősebbet (Önök tudják már, hogy kik voltak, akik szerették volna megkaparintani ezt a magányugdíjpénztári vagyont ) és Selmeczi Lockhead Kiflicsócsa Gabika csak nyökögött.

amúgy az egész beszédből süt az, hogy egy betanult szöveg, fogalma sincs arról, hogy mit mond.
és ez a "nyugdíjvédelmi megbízott"
szép

Borenbukk 2011.02.02. 12:30:03

@Tüzes Mackó: Ugy konnyu jatszani, hogy te biralod el a jatekot, es meg a szabalyokat is te hozod. :)
A lenyeg az, hogy a nemeteknel(es altalaban nalunk nyugatabbra) azert nem kell kotelezo nyugdijpenztar, mert a pogar magatol is tud, es akar is felretenni.

Marcellusca 2011.02.02. 12:32:51

@Secnir: Erről beszéltem.

Egy agyrém.

Marcellusca 2011.02.02. 12:35:18

@Secnir: Hehe!
Kíváncsian várom, hogy Selmeczi Gabikának lesz-e mersze elmenni Kálmán Olgához!
Mert Olgicska nem fog ám "alákérdezni".
Sőt!
Még mellébeszélni sem lehet nála. :D

Tüzes Mackó 2011.02.02. 12:39:50

@Borenbukk: Barátom tényekről nem vitázok.
Ha te szeretsz csinyáld de ehhez másvalakit kell keresned. Ezek az én szabályaim.
A lényeg az barátom hogy senki nincs kötelezve magánnyugdíjpénztárra mint nálunk, ha több van neki ha kevesebb.
Az önkéntesbe pedig mindenki maga dönti el hogy belelép-e.
Ez egy hosszú távon fenntartható, működő modell a kötelező magánnal szemben ami nem működik az elöregedő társadalmakkal szemben.
Ezek a száraz tények. Lehet nem szeretni de sokkal rosszabb egy bedőlt államcsőd ahol minden tönkremegy.

Borenbukk 2011.02.02. 12:44:25

@Lakatos Péter: Epp most szerzett az allam majd 3 billio forint zsebpenzt. Nana, hogy biztatoan nez ki. A frissen eladott vesedbol szarmazo ketmillioval a zsebedben a kocsmaban is kibovitik a hitelkeretedet. Meg aztan nemreg biztato igereteket tett Orban a sporolasra. Lasd meg: megszoritasok(Amik ugye kifejezetten ellentetesek a hivatalos gatdasagpolitikankkal.)

gorcsev54 2011.02.02. 12:47:07

@Secnir: Nagyszerű!!!Csak egyet felejtettél ki, aki a 8% ot oda fizette az később csak a járulékalapból a max. 83-85% (kívétel a rendőr stb100%)75 % kát kapja,(lassan most kezdődtek volna a kifizetések) vagyis eleve 25 % spórol a nyugdíjkasszának. Ha annyira zavar ,hogy ki mit fizet , akkor nézz annak is utána ,hogy egy állítólagos őstermelő (több százezeren vannak)adó terhelése 1% és hasonlítsad össze bármilyen más vállalkozás adóterhelésével. A jelenlegi adó rendszerrel simán kijelentem ,hogy semmivel sem fog több gyerek születni , de egyre több vállalkozás fog megszűnni és kevesebb munkahely a segély helyett munkát,programot meg olvassa át mindenki (jelent meg írás róla) a Fidesz által javasolt módon , nem oké, röviden.( És a 100 ezer emberke 25% mi lesz?)

Marcellusca 2011.02.02. 12:47:11

@zrobasé: Óóóóó, yeeeees. Köszi. :)))

Majd otthon megnézem, hallgatom.

Borenbukk 2011.02.02. 12:50:40

@Tüzes Mackó: Akkor pusztan a szaraz tenyek mian, aruld mar el mi az a kulonbseg, ami miatt az onkentes manyup mukodik, mig a kotelezo nem!

A "tenyekrol nem vitazok" meg jol es igazul hangzik, de hamis, ugyanis nem a tenyeket, hanem azok okait vitatom.

James Pond 2011.02.02. 12:57:49

@Lakatos Péter: Véleményem szerint február 1-től a magánnyugdíjpénztári vagyon magántulajdon kategóriájába esik és olyan mint ha a lakásomból a tárgyakat, a fizetésemet akarná elvenni. Felfogod ezt ? Az államnak ettől kezdve semmi köze nincs hozzá, semmilyen formában.

Gontar 2011.02.02. 13:00:34

Nem olvastam végig az összes kommentet, de van pár megjegyzésem, észrevételem és költői kérdésem is.

Észrevételek:
- A manyup rendszerrel alapvetően nincsen gond, "csak" kicsiny hazánkban ez (is) xarul volt kitalálva... pl.: Míg civilizáltabb országokban TÖRVÉNY által van szabályozva az, hogy a manyup intézmények mennyi zsét nyúlhatnak le a befizetésekből kezelési és egyéb címszavak alatt náluk nem volt ilyen (ha igen akkor sem ért semmit, mert olyan korlátokat tartalmazott amik semmit nem értek).
- Mire én elérem a nyugdíjas kort (tekintsünk el attól, hogy valszeg soha nem fogom) országunk lakosságának keresőképes életkorú részének cirka 60-80%-a kisebbségi lesz... Nem gondolom, hogy ők fogják kitermelni a nyugdíjamat.

következtetés: a manyup rendszert nem kiírtani kellett volna, hanem NORMÁLISAN megcsinálni. EU-ra nem ér azzal mutogatni, hogy nem engedték bevétel-ként leírni a manyup bevételeket - a Lengyeleknek megengedték.

kérdés... Senkiben nem merült fel az, hogy a zsidesznek a manyupoktól most bekebelezett összeg igazából a MOL 21%-ának visszavásárlására kell? Zorbán tárgyalt erről Putyin elvtárssal tavaly. :-)

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.02. 13:01:06

@Secnir: én egy hónapja kaptam elszámolást és szerepelt benne valami reálhozam címén (röhejesen alacsony összeg ~40-45000Ft), de nem tudom, ez az összeg mit is jelentett. Ha nem leszek lusta, előszedem azt a papírt és megnézem alaposabban. Hogy a fideSS házibank (gyk: OTP) lapít, mint szar a fűben, azon nem csodálkozom.

Lakatos Péter 2011.02.02. 13:03:08

@Borenbukk: Hát, akkor jobb, ha tudod, hogy ezzel a lépéssel kb. évi 1 milliárd EUR kamatköltséget takarított meg eddig az államnak. Ez a magánnyugdíjpénztári vagyon 9%-a. Örültem volna, ha a MNYP-ak így gazdálkodtak volna a pénzemmel.

Gontar 2011.02.02. 13:08:48

@Lakatos Péter: A kamatköltség megtakarításának nem éppen legcivilizáltabb módja az államkötvények zsarolással történő visszaszerzése. :-DDD Habár lehet mégis... de akkor miért csak a lakosságtól szerezték vissza? :-PPP

GIGALOL

Tüzes Mackó 2011.02.02. 13:09:43

@Borenbukk:
Barátom a tény:
Európa legfejlettebb régióiba nincs kötelező magánnyugdíj pénztár. Ezt többet nem írom le.
A kötelező azért nem működik mert kevés a járulékfizető sok az eltartott.
Az önkéntes meg önkéntes.

Mi nem érthető ?

zrobasé 2011.02.02. 13:15:49

@Lakatos Péter: ez az 1 MRD hogy jött ki ? pontosan, levezetve, kiszámolva kérném
@Seduxen: hálátlan vagy, neked semmi se elég :)

Homeoffice 2011.02.02. 13:17:01

@Seduxen:

Úgy látom nem érted.
AZ nem hozam. Mivel az MNYB-k befektetéseinek nagy része államkötvény, ezért az állaomkötvényből fakadó hozam nem más, mint költségvetési kiadás.
Tehát az a Te adód:)
Úgy látom nem eszel elég narancsot:)

Lakatos Péter 2011.02.02. 13:17:07

@Gontar: Elmagyarázom akkor részletesen a megtakarítást: 1. A magyar adósság CDS-e (kamatfelára) 1% ponttal csökkent az 1 hónappal ezelőttihez képest. A csökkenés annak köszönhető, hogy ennyivel jobban bíznak a külföldi befektetők hazánkban. Ha feltételezzük, hogy kb. 100 milliárd EUR külső adósságunk van, akkor az 1% pontos CDS csökkenés évi 1 milliárd EUR-nak felel meg. 2. Amire te célzol, az a magánnyugdíjpénztárak birtokában levő államkötvények után fizetendő kamat. Ennek rövidtávú kifizetését valóban megtakarítja az állam, de olyan szempontból nem, hogy a nyugdíjak megállapításakor úgyis ki kell fizetnie azoknak - nyugdíj formájában -, akik visszaléptek az állami rendszerbe. 3. Ettől függetlenül azok is jól járnak, akik MNYP-ban maradtak, ugyanis, ha csökken a CDS, akkor nőnek itthon a részvényárak a tőzsdén, azaz a MNYP-ak magasabb hozamot tudnak a tagjaik számláján jóváírni.

Lakatos Péter 2011.02.02. 13:18:34

@zrobasé: Lásd ezelőtti hozzászólásomat.

Gontar 2011.02.02. 13:20:15

@zrobasé: Az viszonylag egyszerű: a manyupok (sok egyéb befektetőhz hasonlóan) többnyire államkötvényekben is tartották a pénzüket, mely után a kibocsájtó államnak a kötvényben rögzített kamatot kell fizetnie x idő után (az x kötvényfüggő). Leegyszerűsítve: Most, hogy a zorbán-kormány elvette a manyup vagyot a saját kötvényeiket széttéphetik és mehetnek a kukába, nem kell utánnuk kamatot fizetni. :-D Erre írtam, hogy a kamatköltség csökkentésének nem éppen a legcivilizáltabb módja a kibocsátott államkötvények zsarolás útján történő visszaszerzése. :-D

Joe.UK 2011.02.02. 13:22:44

Tenyleg kotelezove kellene tenni a kozgazdasagtan oktatasat mar az altalanos iskolaban. Akkor nem lenne ennyi melysegesen sotet tudatlan barom hozzaszolo aki azt se erti amit leir.

Gontar 2011.02.02. 13:27:09

@Lakatos Péter: Ezzel két problémám van...

-A CDS a zorbánék hatalomra kerülése után folyamatosan romlott - ha jól rémlik volt pár olyan elkúrt nyilatkozatuk, ami jelentősen elősegítette ezt (csakúőgy, mint a forint leértékelődését). Tehát a saját xarjukat ne a lakosság által a saját nyugdíjukba befektetett zséből korrigálják ha lehet, hanem alkalmazzanak pl. SZAKEMBEREKET a megfelelő pozíciókba. Tdom, ez utópisztikus... méghoyg egy politikus szakemeber is lehet...
- Országuk CDS-e olyan fél-egy éven belül sokkal magasabb lesz, mint most, vagy egy hónapja - ha így folytatják... Ne tévesszen meg az átmeneti javulás. :-) Eddig az égvilágon semmit nem tettek a problémák HOSSZÚTÁVÚ megoldása érdekében, és a manyup-einstanddal is csak bebetonozták (hosszú távon) az elöregedő lakosság által okozott nyugdíjfentarthatósági problémát...

Secnir 2011.02.02. 13:27:25

akkor azoknak, akik nem tudnak olvasni a sorok között (illetve SG mellébeszéléséből nem tudják kihámozni, mi történik):
-mi történik ezzel a vagyonelemmel, amikor ez visszakerül? Ezzel mi fog történni pontosan egyébként?
-Ezzel egészen pontosan az fog történni, amit a törvény előír, 530 mrd forint bekerül a nyugdíjkasszába
(rákérdezek: Mi lesz a maradék 2500 mrd forinttal?)

-de mikor fogják az emberek látni a számokat?
-tehát én azt tudom mondani az állampolgároknak, hogy ekkor fog kugrani a nyuszi a kalapból, április vége-közepe a legelső határidő,
(rákérdezek: számítógépbe rögzítették az átlépők adatait. Miért több mint egy óra az adatok átküldése a MNYP-nak?)
-tehát továbbra is: mi fog történni?
- Akkor ők (MNYP) ööö nekiállnak, és cisnálnak ugye egy ütemtervet, hogy hogyan adják át a vagyont. A nyugdíjbiztosítónak. Iletve nem közvetlenül a nyugdíjbiztosítónak, hanem ugye az állami alapkezelőnek
(rákérdezek: freudi elszólás volt, hogy nem a Nyugdíjbiztosító kapja meg, hanem az Állami Alapkezelő?)
-Tehát azt érdemes lesz mellétenni, hogyha ezeket a pénzeket állapapírokba fektettük volna, akkor most mekkora pénzt vehetnének fel az állampolgárok, viszonyítási alapként.

- Önök tudják már, hogy kik voltak, akik szerették volna megkaparintani ezt a magányugdíjpénztári vagyont
- nyilván a magánnyugdíjpénztárak és a mögöttük álló vagyonkezelők voltak ennek a célcsoportja, ők jutottak volna hozzá ehhez a hihetetlenül nagy vagyonhoz.
(rákérdezek: az OTP például? Csányi Saándor úr, OV jóbarátja?)
-konkrétan hogyan tudjuk meg, hogy kik ők?
-Hát ezeket kell megnézni egy honlapon
(rákérdezek, melyiken?)

- Az, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer, mint olyan, átalakításra kerül, az ennek a szféráának keményen sérti az érdekeit.
(rákérdezek: átalakítják a magánnyugdíjpénztári rendszert? hogyan?)

hazudik mint a vízfolyás, meggyőződés és szakértelem nélkül.

Borenbukk 2011.02.02. 13:27:33

@Tüzes Mackó: Teljesen belezavarodsz a vegere. Akkor megegyszer: Mi az az alapveto kulonbseg, ami miatt az onkentes magannyugdij mukodik, a kotelezo magannyugdij meg nem mukodik?
Segitek: A mukodik/nem mukodik hatar a feloszto kirovo es a tokefedezeti kozott huzodik, csak nyilvan nem lehet azonnal atallni az utobbira, mert a jelenlegi nyugdijasokat is el kell latnunk.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 13:29:20

@zrobasé: én hálátlan? hiszen megköszöntem neki :)))

@Gunther: pedig lehet, hogy most jót tenne, úgy tudom elég nagy a C-vitamin tartalma :))))

zrobasé 2011.02.02. 13:41:03

@Seduxen: ja, olvastam..."köszönje meg neked a Sedu" :)))

Lakatos Péter 2011.02.02. 13:42:34

@Gontar: Na, igen, de Görögország, Írország, Portugália, stb. CDS-e nem csökken, hanem nő. Nálunk viszont csökken, ami véleményem szerint jó jel lehet. Egyébként gondolj bele a következőbe: a szomszédod odaszar a házad elé. Hozzád éppen aznap jönnek a házad iránt érdeklődők (házvásárlók). Ott vannak az utcabeliek, látják, hogy ott van egy nagy szar a házad előtt. Megteheted azt, hogy fogod a szart és szótlanul eltakarítod, hogy a látogatóid ne lássák. De lehet, hogy mikor a szart meglátod, akkor káromkodás hagyja el első indulatodban a szádat. Azért káromkodsz, hogy az utcabelieknek a tudomására hozd ,hogy nem te szartál oda. Viszont a káromkodásodat meghallják a házadat megvásárolni akarók. Hót biztos, hogy ha meghallják, hogy ilyen szomszédod van, akkor kevesebbet kínálnak a házadért. Behelyettesítve a fenti történetbe: szomszéd=mszp, te=fidesz, utcabeliek=magyar emberek (választók), házvásárló=külföldi befektetők

Borenbukk 2011.02.02. 13:49:56

@Lakatos Péter: Khm... Kosa ennek felet tudta egyetlen nyilatkozattal. Igaz, hogy emelni, de mar igy is szep teljesitmeny.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 13:50:33

@zrobasé: ez valami olyan jókívánság akar lenni, mint anno a "rajzoljon körbe téged a Doszpot Péter" ? :))))

Secnir 2011.02.02. 13:52:26

@Lakatos Péter:
"Behelyettesítve a fenti történetbe: szomszéd=mszp, te=fidesz, utcabeliek=magyar emberek (választók), házvásárló=külföldi befektetők"
és segzts teljessé tenni a képletet: te ki a faszom vagy?
hát ami a történetből kimaradt.

amúgy a történet ott sántít, hogy hozzád jönnek a házvásárlók, de az NEMCSAK a te házad, hanem a szomszéd és az utcabeliek is tulajdont jogolnak belőle. Tehát nem adhatod el, kényedre kedvedre. És mivel te szarsz a szomszéd meg az utcabeliek véleményére, ők is odaszarnak eléd.

Marcellusca 2011.02.02. 13:52:42

@Secnir: Ezért mondtam, hogy agybaj. :)

Össze-vissza beszél. Se eleje, se vége.
Csak az elszólások. Amit nem sokan vesznek észre.
Mire kell egy-két hónap?
Tán, csak nem arra, hogy tovább lehessen trükközni?
Mikor ma már egyetlen program és egy Enter kérdése, hogy megjelenjen a kimutatás, a lista.

Lakatos Péter 2011.02.02. 13:57:52

@Secnir: Hát, nem vagy egy észkombájn...

Secnir 2011.02.02. 14:03:12

@Marcellusca:
hát de.
szerintem az a kimutatás már készen van. az OTP-nél már le is futtatták (mint az egyik legnagyobbnál). és tudják, hogy kb mennyi jön és mennyi marad. Áprilisig azért kell várni, hogy egyrészt finomítsanak az ügyön, másrészt ne derüljön ki, hogy nem egyből a nyugdíjfolyósító kapja meg. feltételezem azt is, hogy lesz még addig egy-két manyup irányú törvénymódosítás, én arra gyanakszom, hogy a kisebbeket be akarják záratni és a tagokat betolni az OTP-manyupba.
na ott aztán tényleg vége lesz a pénzednek. sose látod többet viszont.

Tüzes Mackó 2011.02.02. 14:09:28

@Borenbukk: Te nem olvasni, beszélni madzsar?
A kötelező magán nem működik a sok eltartott kevés aktív miatt.
Az önkéntes meg mindenki saját döntése.
Úgyhogy nem kell huhogni meg anyázni amikor Viktorék pont a fizetőképesség megtartása miatt dobták ki a rendszerből azt az idegen testet amit te is annyira szeretsz és védsz.

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:04:21

@vice: Légyszi azt is nézd meg, hogy mekkora volt a bukás 2009-ben :D Amikor pl. az OTP részvény ára a harmadára-negyedére esett vissza :D

twilight.struggle 2011.02.02. 15:16:38

@Lakatos Péter: ódesz@r szöveg ez, jobb nem jutott eszedbe?

te ezen a bolygón voltál, amikor a világgazdasági válság volt (van)?

a fidesz nem a manyupok 2009-2010-es évét hozta fel érvként az államosításra, te hol olvastál ilyet?

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:21:39

@vice: Öreg, te kaptál MNYP számlakivonatot a 2009-es évről ? Nehezedre esne elővenned ? Az akkori magyar kormány éppen a tőzsdeválság előtt hozott egy olyan rendeletet, amely a nyugdíjpénztárakat részvények vásárlására kötelezte. Pont, amikor a részvényárak a csúcson voltak. Egyébként nem kell válaszolnod. Reméle,m hogy MNYP tag maradtál, megérdemled.

dr. Aullah 2011.02.02. 15:24:21

@vice: Egy kicsit pofátlanságnak tartom most lehozni ezt a cikket. Nem tudom mikori a kimutatás, de ezt mondjuk még januárban kellett volna.

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:29:35

@Aullah: A vagyon nem ismert, ugyanis 1. a pénztárak önbevallásán alapul, nekik meg az volt az érdekük, hogy minél többet mutassanak ki 2. a vagyon egy része az aktuális tőzsdei árfolyamoktól függ. Az OTP ma 1 napon belül pl. 2%-ot esett. Tehát akár egy napon is milliárd forintok múlhatnak.

twilight.struggle 2011.02.02. 15:36:04

@Lakatos Péter: te paranoiás vagy.

akkor voltaképpen Kósa meg társai csak elégtételt vettek a tavaly év végi beszólásaikkal?

ha már a szocik nyertek a világgazdasági válságon, nekünk is csurranjon-cseppenjen már egy kis lóvé, beszéljünk hülyeségeket, hogy romoljon a forint...

Aullah: most őszintén: kinek állna érdekében elhallgatni ezt a kimutatást?

nisti60 2011.02.02. 15:36:31

@Lakatos Péter:
Sajnos Te is ugy gondolkozol mint OV. kevés a gyerek .Magyarországon a munkahelyekhez képest nagyon sok ember él.Valószinü, hogy azért nem akarnak a családok több gyereket, mert nincs bíztosítva a munka, a munakanélküli segélyből pedig nem sok nyugdíjjárulék folyik be. Majd ha a beigért 1000 000 munkahely létrejön, akkor lesz ki fizesse a nyugdíjjárulékot

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:41:49

@nisti60: A munkahelyet emberek hozzák létre. Ha van egy gyereked, lehet, hogy létrehoz egy vállalkozást és más embereket foglalkoztat. Vagy te hogy gondoltad, hogyan lesz egy munkahely ? Gyurcsány Fecó varázsol neked egyet ? Az egy másik kérdés, hogy az államnak támogatnia kell azokat, akik vállalkozást szeretnének indítani. Bár hozzáteszem, hogy annak idején a Microsoft, az Apple, a Toyota, meg egy csomó más cég, önerőből, fillérekből indult.

twilight.struggle 2011.02.02. 15:42:08

ha a fideszt végig csak a nyugdíjam megmentése vezérelte, és a kétpilléres rendszert támogatja, akkor miért nem adta meg a lehetőségét, hogy önkéntes pénztárba vigyem át a pénzem?

lófaszt nyugdíjmentés ez.

nisti60 2011.02.02. 15:45:52

@Lakatos Péter: Nálunk is megpróbálnak munkahelyet teremteni, csak a kis válalkozásokat a multik megölik, és ha akarnak bővítenek, ha akarnak leépítenek.

twilight.struggle 2011.02.02. 15:46:05

@Lakatos Péter: Microsoft? Apple? Toyota?
olyan cégekről beszélsz, ami jó, ha egymillióból egyszer jön össze.

mindenkiben van egy kis billgécc? LOL

Marcellusca 2011.02.02. 15:49:01

@Lakatos Péter:
"Ha van egy gyereked, lehet, hogy létrehoz egy vállalkozást és más embereket foglalkoztat. " - MUHAHAHA!!!

Secnir 2011.02.02. 15:49:12

OV mai nyilatkozata:
"Hozzátette, a rendszert úgy kell átalakítani, hogy a nyugdíjjellegű befizetések fedezzék a kifizetéseket."

verzió 1: járulékfizetések megmaradnak, nyugdíjak csökkennek, állam nem fizet semmit
verzió 2: járulékfizetések megnőnek, nyugdíjak maradnak, állam nem fizet semmit
verzió 3: járulékfizetések megnőnek, nyugdíjak csökkennek, állam nem fizet semmit.

szabadon lehet választani. tessék 2/3, nincs itt semi látnivaló, kérem oszoljanak.

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:51:14

@nisti60: NA VÉGRE, EBBEN EGYETÉRTÜNK !!!! Ne felejtsd el, hogy Orbánékat éppen a multik akarják megfojtani. De a multikat is két részre kell osztani. Az Audi, Mercedes, Suzuki, Opel nem teremt konkurenciát a magyar vállalkozásoknak, az ő beáramlásukat támogatni kell. Ezzel szemben a kereskedelmi vállalkozások (TESCO és társai), a külföldi bankok, a piacszerzési céllal magyar vállalkozásokat felvásárló külföldi cégek (pl. akik a cukorgyárakat, cementgyárakat megvették és bezárták), a monopolhelyzetben levő külföldi cégek (pl. közműcégek) nem használnak az országnak, hanem egyrészt kiviszik a profitot, másrészt megszüntetik a munkahelyeket, harmadrészt tönkreteszik a magyar vállalkozásokat.

Secnir 2011.02.02. 15:52:59

@Lakatos Péter:
" A munkahelyet emberek hozzák létre.
=bölcs, igen bölcs, érett gondolkodást feltételez.
Ha van egy gyereked, lehet, hogy létrehoz egy vállalkozást és más embereket foglalkoztat.
=de lehet, hogy nem.
Vagy te hogy gondoltad, hogyan lesz egy munkahely ? Gyurcsány Fecó varázsol neked egyet ?
=utoljára Orbán VIktor ígért egymilliót. Ahhoz kell egymilló gyerek a te sérült gondolatmenetedet folytatva
Az egy másik kérdés, hogy az államnak támogatnia kell azokat, akik vállalkozást szeretnének indítani.
=mert miért is kellene?
Bár hozzáteszem, hogy annak idején a Microsoft, az Apple, a Toyota, meg egy csomó más cég, önerőből, fillérekből indult.
=MS igen. Apple igen, Toyoda papa cége nem. találati arány 2:1-hez. az már kétharmad.

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:55:00

@Marcellusca: Na, ja. Apukám annak idején létrehozott egy vállalkozást, ahol embereket foglalkoztat. Én is önerőből létrehoztam egy vállalkozást és embereket foglalkoztatok. Lehet, hogy te nem vállalkozó típusú vagy, de az nem baj, mert alkalmazottakra is szükség van, nem csak vállalkozókra. Jól néznénk ki, ha mi lennénk a 4 millió vállalkozó országa....

zrobasé 2011.02.02. 15:56:20

pl. a tesco nem hozz létre új munkahelyeket ?
a cukorgyárakat fejlesztő, beleinvesztáló "szemeteket" nem azok tették tönkre akik nem voltak hajlandóak cukorrépát termelni ?
az otp magyar bank ? és ő külföldön terjeszkedik ? akkor az is mocskos szemét multi ?
milyen 1 millió munkahelyet akarunk ? szalag mellettieket, vagy magasabb hozzáadott értékűeket ? mert 1 millió, sőt 300.000 magasan kvalifikált munkaerő nincs...és max csak 30 év múlva lesz...addig meg kihúzzuk valahogy ?

Lakatos Péter 2011.02.02. 15:56:42

@Secnir: Nem te vagy az, aki a kákán is csomót keres ?

zrobasé 2011.02.02. 15:58:16

@Lakatos Péter: közelitünk afelé...pl a kisebb ausztriában jóval kevesebb vállalkozó,cég van, mint nálunk...és nem annyival arányaiban, mint amennyivel kevesebben vannak...

coco57 2011.02.02. 15:59:32

Selmeci ....!
Ha lehetne nem kéne hazudozni. Nem választották az államit hanem kényszerítették az embereket. Megzsarolták a tagokat és elhitetik ,hogy jobb lesz ha nem akkor meg már nem lesz
visszaút. Mért nem mondja meg senki , hogy a FIDESZ közeliek mind maradtak a magán nyugdíj Pénztárban "SELMECI"-vel eggyüt.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.02. 16:04:11

A felhatalmazott kormány törvényt hozott.
Ha nem tetszik hogy nem vihetsz 30 centis tőrt a játszótérre, az is a te gondod, a törvény attól még törvény.

Nehogymá itt arról pofázzatok hogy ellopták ami sosem volt a tietek.

Hülyegyerekek.

Lakatos Péter 2011.02.02. 16:08:31

@zrobasé: Igen, így van. De ne felejtsd el, hogy Ausztriában nem volt államosítás. Akár 100-200 éves cégek is jogfolytonosan működhetnek. Magyarországon alig pár cég van, amely 60 éves, de a magánvállalkozások többsége csak a 80-as években vagy később jött létre. Jó lenne, de sajnos nem lehet a szocializmus 40 évét 20 év alatt bepótolni. Sajnos, az eddigi kormányok elég töketlenek voltak, de még így is sokat léptünk előre a magyar emberek vállalkozókedve és leleményessége miatt. Most a legnagyobb veszélyt a multik jelentik. Ezt személy szerint, a saját vállalkozásomnál is tapasztalom.

Secnir 2011.02.02. 16:09:46

utolsó hozzászólásom (remélem)
-Nem nagyon látom még a számokat, de mikor fogják az emberek látni a számokat?
-[...] április vége-közepe a legelső határidő, amikor lehet látni a...

segítek.
jelen pillanatban a Magánnyugdíjpénztárak összvagyona 7942 mrd HUF.
Ebből Aegon: 485, Allianz: 1473, Erste: 2348, Postás (nem is totdtam, hogy van ilyen): 1997, OTP: 589 mrd.
ha hinni lehet a privatbankar adatainak. Ahol az is le van írva, hogy a 2009-es évhez képest a Quaestor, a Dimenzió és az OTP több mint 30%-os növekedést mutatott...
HA igaz, akkor a Fidesz a "jajhátmérsírtok 5000 mrd forintér" című magánszáma érthető, hiszen majd' 8 billió forintról van szó.
ebből megy a nyugdíjakba 500 milliárd, a többi talált pénz.
Nekik

Secnir 2011.02.02. 16:10:59

ja, link:
www.privatbankar.hu/nyugdij/kotelezo_magannyugdijpenztarak/adatok

ha az én MNYP-at nézzük, az kb 6.5%-os növekedést mutat. Örülök, hogy maradhattam :-)

zrobasé 2011.02.02. 16:14:04

@Viktor_Viccnélkül:
ha veszel egy kocsit hitelre hügyegyerek, és ellopják, gondolom nem izgat, hiszen nem a tiéd volt...
ha nem a sajátjuk volt, akkor miről és miért kellett nyilatkozni a "hülyegyerekeknek" ?
és mivel látom, te ilyen törvénytisztelő vagy, hiszen ha a felhatalmazott kormány törvényt hoz, azt ugye be kell tartani (helyesen), akkor te ugye sose vettél semmit számla nélkül , és ha eladtál valamit arról is mindig adtál számlát(persze ha számlaképes vagy) etc...

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.02. 16:21:00

Hát a nyugdíj nem diszponzibilis, nem elérhető készpénz. Arról szól, hogy amikor eljön az idő, kapsz. Ez így is megvalósul.

És igen. A törvény bizony törvény

redriot77 2011.02.02. 16:29:51

Arra azért kíváncsi lennék hogy miként alakultak volna az arányok (államiba menők vs. mnyp-ben maradók), ha a maradás lett volna az automatikus opció és az állami nyugdíjba visszatérésről kellett volna nyilatkozni. Lehet hogy meglepő lenne az adat.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.02.02. 16:34:31

Biztos hogy több maradt volna magánban. Viszont ez pont az mutatja, hogy így volt a fair, mert így kevesebbnek kellett nyilatkozni, és akik -- pl. én -- Vikivel tartanak, azoknak kényelmes volt.

lyken 2011.02.02. 17:11:50

@zero: sk. Mikor a magyar cégemtől kaptam a fizumat netto 48% maradt meg járulékokat is beszámítva, itt netto 70% marad meg. Magyarul, ha magyarországon 48 ft-ot akarok kapni, akkor járulékokkal a cégemnek ez 100 ft. ha sk akarok netto 48 ft-ot kapni, akkor a cégnek ez járulékokkal 69 ft-ba kerül. Azt hiszem nem hátrány, ha a bérköltség harmadával kevesebb. A fizetésem esetén egy céges fidesz kompatibilis csodaaudi ugyan nem jön ki a különbözetből, de egy fullextrás családkompatibilis octavia igen. ;)

scriptosaurus 2011.02.02. 17:54:19

@gorcsev54: Ezerfogú Mocskoskurva annak idején emlékezetem szerint az amerikai F-16-os mellett lobbizott, amikor körbeadták aláírásra az ameriukai ajánlatot.

Frank99 2011.02.02. 19:54:11

@fda: ha a piac azt kívánja, akkor igen.

normális piacgazdaságban a piac alakítja ki az árakat, vele együtt az előállításukhoz szükséges költségeket is... nem muszáj minden munkavállalónak kocsi, meg plazma, meg stb.
de ez hosszú....

Frank99 2011.02.02. 19:54:50

vissza a manyup történethez:

aki látta a Dumb és Dumber c. filmet, az tudja miről beszélek:

ez egy "megadom cetli" adjál pénzt, majd megadom, adok róla egy papírt.

ennyi, és nem több, a legtöbb ember, aki itt kommentel 20-25-35-45 év múlva megy majd nyugdíjba, ha egyáltalán lesz olyan, meg egyáltalán lesz Föld :-)

innentől az egész utópia... majd szidhatjátok Viktort -aki remélhetőleg akkor már forog a sírjában mint ventillátor- ha meg nem, akkor meg szivarozik, és röhög az elmúlt 20-25-35-45 éven....

most kell a pénz, és meg is kapták.
ezt szépen elköltik, bedugják vele a lyukakat -ami 2 évre elég- csak hogy megfeleljenek az deficit-elvárásoknak....

ennyi a történet.

a többit meg addig megálmodják, és ilyen hogy ótvar luvnyákkal -lsd. Selmeczi- meg elmeséltetik a mesét.....
aki ennél többet remél, téved.

lightby 2011.02.03. 11:58:13

Sziasztok!

Olvasom a mai hírekben, hogy a maradók (3,2 %) által "visszatartott" nyugdíjjárulék kb. 350-390 milliárd ft-t tesz ki. Azon gyököltem, hogy ez a 3%-hoz képest elég sok (ez az összes manyup pénz kb. 10-12,5 %-a, amúgy megjegyzem, már a feltételek miatt is a tehetősebbek, a sokat megtakarítottak és a nyugdíj előtt állók maradtak a rendszerben). Ekkor eszembe jutott a Pareto-elv (80-20 szabály):

"Pareto azt állította, hogy a megtermelt javak 80%-a a társadalom 20%-ához kerül a társadalomra jellemző vagyonelosztás során. [...] Egy piaci környezetben működő vállalat bevételének 80%-át általában a vevők 20%-a „termeli meg”."

(bővebben: hu.wikipedia.org/wiki/Pareto-elv)

Egy kis matek:

A jelenleg bentmaradtak 6,25-szöröse esetén a manyup tagok pontosan 20 % maradt volna a pénztáraknál. Lineáris kapcsolatot feltételezve, ez azt jelentené, hogy 12,5 %*6,25=78,125 %~80 % pénzt tartottak volna vissza. Ezek szerint érvényes lenne a Pareto-elv. Ami manyupra lefordítva azt jelentené, hogy a (tehetős) maradók 20%-a az összes manyup befizetés 80%-át tartotta volna vissza.

A kérdésem (persze utólag könnyű okosnak lenni:) ):

Ha igaz ez és látták a pénztárak ezt előre, akkor miért nem kalkuláltak ezzel, építettek erre valamilyen stratégiát, reklámot stb. Mert ha valamivel sikerül megfogni ezt a 20 %-os "magot", akkor állam bácsi kb. a 20%-át kapta volna meg a befizetéseknek, amivel max. s*gg*t töröltek volna a jelenlegi ígéreteket, kiadásokat látván. És nem ért volna semmit ez a kényszerből visszaléptetünk mindenkit stratégia...

Persze ez az egész feltételezés akkor igaz, ha tényleg érvényes itt (is) a Pareto-elv...esetleg van itt olyan banki szaki, aki ezt megtudná erősíteni?

trojka 2011.02.03. 16:52:53

@lightby: igazad van, de tévedsz, amikor azt irod, hogy a pénztárak miért nem reklámoztak...éppen azt akarják most vizsgálni, hogy mennyit költöttek reklámra, hogy ez jogos volt-e, mennyivel kárositották ezzel a tagokat...azt senki sem akarja vizsgálni, hogy a vezér amikor levelet irt a nyugdíjasoknak, vagy a pénztártagoknak, (gondolom, nem ez volt az utolso)mennyivel kárositotta az országot...de menjunk tovább. amikor megszavazták, hogy a választási kampányokra költhetö pénzek összege a csillagos ég, hát akkor miröl beszélunk?

fokabacsi 2011.02.03. 17:14:28

Ha a Manyup-ok normálisan gazdálkodtak volna akkor illett volna legalább elérni , költséglevonás után 80 % nyereséget , és akkor lehetne most joguk pofázni !! De elqrták, azt hitték örökké ki lesznek stafírozva ! Ha leveszitek az évi államiból odatett apanázst kiderül, hogy az egész horda ebből élt ! De csak rágjátok a gittet tovább , ahelyett hogy gondolkodnátok ! És ez a félcsőd sikerült nekik,annak ellenére, hogy kifizetésük eddig a több mint 12 év alatt NEM VOLT!! De most divat a fideszt szidni, mint mikor az egyik kutya elkezdi az ugatást, és az egész falka vele csahol. Mielőtt még fideszdroidoznátok, a Jobbikra szavaztam.

trojka 2011.02.03. 17:36:38

@fokabacsi: Lenin zsil, Lenin zsiv, Lenin bugyet zsity!

Kandabula 2011.02.03. 21:58:40

Miről vitatkoztok? He?

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.04. 15:27:49

Fentebb olvastam és nagyon igaz. Talán nem azzal kéne foglalkozni, hogy 20-30-40 év múlva az állam mit fog adni neked. Ez még mindig az a f@sz kádárista attitűd, hogy mi kitátjuk a szájunkat, állam bácsi meg beleteszi a nyugdijat, a balatoni SZOT üdülést, az orvosi ellátást ingyé'. Nem, a MANYUP-ok megszűnésével is legalább két formában öngondoskodhatnak a ZEMBEREK. Először is az önkéntes pénztárakat még támogatni is akarják, másrészt szinte mindenki elfeldkezik arról, hogy létezik egy NYESZ-nek nevezett dolog, ami a nyugdij-előtakarékossági számlát takarja. Persze, ha nem basznák el a pénzt laptopra, okostelefonra, 102 cm-s LCD tévére meg egyéb olyan fasságokra, amire igazából NINCS SZÜKSÉGÜK, akkor talán lenne pénzük betolni pénzeket önkéntesbe, NYESZ-be, egyéb megtakaritásokba...Meg lehet nézni a karácsonyi kereskedelmi statisztikákat, hogy mikből fogyott a legjobban.

Celtic 2011.02.05. 12:28:04

@majomkutya: Gergely the Huth? Nincs veletlenul Jabba nevu rokona ?

Celtic 2011.02.05. 12:55:04

@lightby: Alapbol a kozigazgatasban dolgozok nem maradtak. Pedig ott is lehetett par tizmillios csoka (nem, nem a videki tanarokra es kezdo dokikra gondolok).

Tudom mit beszelek: baratnom egyik miniszteriumban dolgozik (csak kozalkalmazott, hattermunkat vegez a min. mukodeseben). El akart menni nyilatkozni, de a fonoke megkerte, hoyg ne tegye, nem akarja elveszteni....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.05. 17:04:40

Egy novemberi komment a Lex Szocik című postunkhoz:

"schnee 2010.11.18. 10:31:45
@zero: a jó édes k**** anyukat! Ha nem hoznak valami extrém intézkedést (pl. aki nem lép vissza az nem kap nyugdíjat), akkor az én részemre várhatnak egy kicsit még. "

Lehet innen vették az ötletet.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.02.06. 16:17:26

Selmeczi Gabikáról is van egy jó sztorim.
96 ban amikor otthagytam a hadsereg ölelő karjait, elmentem dolgozni, a raktárban sok kétes eredetű olasz divatáru volt. (Talán Sztojka Iván kígyóbőr cipője is, bár a fehérre dolgozott kígyóbőr hamar kisárgul, így talán még sem.) na, mindegy egyszer betoppant Geszler Dorottya, akkori modell meg ez a kapafogú picsa, ruhát próbálni meg öltözködni. Fehérneműben grasszáltak fel alá előttem meg a kollegám előtt, később a főnököt mikor kérdeztem, hogy ezeknek nincs szégyenérzetük? azt válaszolta, mi csak robotok vagyunk, leszarják...

H.Talán 2011.02.06. 19:18:36

0, 66 % a reálhozam !
Megkaptam a hivatalos tájékoztatást: az 1998-tól a munkabérem 6 majd 8% -át kötelezően lenyúló nyugdíjpénztár közölte a reálhozamot. A teljes tőkére vetítve ez 0,66%, a hozammmal csökkentett netto tőkére vetítve 0,82% - a 2010 december 31-i állapot szerint (lezárt év).

Mivel egyik nyugdíjpénztár sem volt hajlandó közzétenni a reálhozamot, azaz a KSH évenkénti hivatalos inflációs adatával csökkentett hozam mértékét - a PSZÁF-hoz fordultam. A 97 évi 82.tv 3.sz. mellékletében szereplő képletre hivatkozva azt közölték, hogy a lezárt évekre vonatkozóan a pénztárnak meg kell mondania a reálhozamot. Tehát a fordulónapi pontos elszámolás (amelynek majd késő tavasszal lesz eredménye ...) bizonytalansága csak a végleges számokra vonatkozik, a lezárt éveknek ismerteknek kell lenniük.

Egyéni igényként rögzített bejelentésemre jött meg most a válasz az xx Nyugdíjpénztártól - válaszadási határidőn belül, de természetesen a döntési határidőn túl.
(Magát a tőkét és a hozamot azonnal frappánsan közölték az első telefoni érdeklődésre, csak a reálhozam számításhoz volt szükség néhány hétre. )

98-tól vagyok pénztártag, ez idő alatt 25 % hozam halmozódott fel. A reálhozamra közöltek egy konkrét összeget (hangsúlyozva, hogy a végleges szám majd más lesz :), ezt vetítettem a nettó tőkére (0,82%) és a teljes, hozammal növelt tőkére (0,66 %).

Mit is jelent ez a 0,66% ?

1, A xx Magánnyugdíjpénztár teljes hozama az 1998-2010 időszakra 25%, tehát ez a pénztárak között nem a legrosszabb teljesítmény. (A családunkban ismert másik pénztár ugyanezen adata pl. csak 18,7 %.) A 25 % teljes hozam alatt teljesítő pénztárak várhatóan még ennél a légypiszoknyi 0,66%.-nál is kevesebb reálhozamot fognak kimutatni.

2, A KSH hivatalos inflációs adatait használják fel a reálhozam számításhoz. Ha csak az élelmiszerek, a benzin és a közműdíjak 98-tól 2010-ig bekövetkezett árnövekedését nézzük - mint a legnagyobb fogyasztói tételeket - ki gondolja, hogy 25 % volt a növekedés 12 év alatt ?

3, Ez a 0,66% még azt a kamatot sem fedezi, amit bárki bármelyik bankban egy lekötés nélküli betétre kap. Ezek a kamatok mindenkor legalább pár %-al meghaladják az inflációs adatokat, különben kivándorolna a pénz az országból. De a kötelezően a pénztárba fizetett pénzek nem lekötés nélküliek, azok "örök" betétek. Képzeld el mekkora kamatot remélhetsz egy banknál, ahol aszondod: 12 évre lekötök egy folyamatosan növekvő összeget !

Szóval lehet teóriázni tovább a hosszú távú befektetés "biztos" sikerében...
Pont annyit adnak vissza, amennyit muszáj. Így alakult.. Tudod, válság, tőzsdekrach meg aztán az alapkezelőnek is szabad hibás döntéseket hozni, azt nem büntetik :)

Kartal (rezervált) 2011.02.06. 19:42:19

@laspalmas: mindig óvtam mindenkit attól, hogy ötleteket adjanak nagyra becsült elmebeteg vezetésünknek (nem, nem a fideszt szidom, hanem kivétel nélkül az elmúlt ötven évet). Hát lehet, hogy innen vették...

Nem tudom, mennyire a Ti témátok, de azért nézzetek rá erre: nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=154034
Nekem nem kell kávé egy darabig.

2011.02.06. 20:06:47

@James Onedin (aka Zöld Ember): A közalkalmazotti havi 87e nettóból (idéntől már csak 82e nettó) mégis mi a faszomat fizessek be önkéntes magánnyögdíjpénztárba??? És mielőtt még elkezdenétem fújolni, hogy "ingyenélő közalkalmazott", lehet szerezni nekem másik állást...

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.07. 11:42:47

@Hajszás Láncos: Nem biztos, hogy rólad beszéltem. Ha megnézed, hogy pontosan mit irtam, akkor rájössz, hogy én azokról a ZEMBEREKről irtam, akik rengeteg pénzt vernek el fasságokra, azaz olyan dolgokra, amikre NINCS IGAZÁBÓL SZÜKSÉGÜK! Ne hogy már azt akard bemesélni nekem, hogy LCD vagy 3D TV, IPhone, Tablet PC vagy egyéb kutyaf@sza nélkül nem lehet élni (és most csak az idei Karácsony slágereit soroltam, de ugyanez igaz a nagyértékű autókra is).

trojka 2011.02.07. 12:27:03

Ujságcikk: A Kehi dolga lesz majd a magánpénztárak vagyonvizsgálata.
A Kormányzati Ellenörzési Hivatal )Kehi) át fogja világítani a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, megvizsgálja, a vagyonkezelés jo gazda gondosságával történt-e-jelentette be Selmeci Gabriella vasárnap..."
Magyarra leforditva: a Manyup-ot most bosszubol ugy szét fogják cincálni, mint foxi a lábtörlöt. addig nem fognak nyugodni, míg vezetöit ilyen-olyan uruggyel (hutlen kezelés, az állampolgárok megröviditése, stb.) a vádlottak padjára nem ultetik. Nem javasolt dolog ám egy diktatura ellen höbörögni. A Manyup helyét még sovalis be fogják hinteni és tilos lesz az országban még csak beszélni is rola. akik pedig maradtak a manyup-ban, azok sem örulhetnek, mivel állam bácsi ki fogja jelenteni, hogy a pénzuk nincs biztonságban, s mint jo atya gondoskodik a hulye gyerekéröl, csupán az aggodástol hajtva, átveszi annak felugyeletét. Ergo, az ö pénzuk is be fog vándorolni a feneketlen zsákba. Azért, kedves honfitársaim, ez a Gabika milyen munkabíro: még vasárnap is dolgozik, nem ugy mint mi nagy többségben, léhutö, lusta, ingyenélö banda. (természetesen, tisztelet azoknak, akik tényleg dolgoznak akkor is. kivétel Gabika).
ja, még valami: valaki azt irta, hogy kulföldröl irnak ékezet nélkul, hát én is igy irok igen belföldröl, mert a klaviaturámon csak három hoszu magánhangzo van. (á, é, í).

H.Talán 2011.02.07. 12:54:48

@trojka: "a Manyup-ot most bosszubol ugy szét fogják cincálni, mint foxi a lábtörlöt. addig nem fognak nyugodni, míg vezetöit ilyen-olyan uruggyel (hutlen kezelés, az állampolgárok megröviditése, stb.) a vádlottak padjára nem ultetik."

Hát wazze pont úgy leszen ez mint az olajnál meg a pártfinanszírozásnál vala, transzparensen

trojka 2011.02.07. 14:12:25

@H.Talán: "Tekintélyemet és szeretett népemet meg kell öriznem, bármi áron!"

2011.02.07. 18:30:18

@James Onedin (aka Zöld Ember): Persze, vannak, akik sok felesleges szart megvesznek, de az csak egy szűk 200-300e fős elit a 3 millió magyar munkavállalóból. A túlnyomó többség csak az állami nyugdíjban bízhat - már ha addig éhen nem pusztul.

trojka 2011.02.07. 18:49:30

@Hajszás Láncos: na, felállitottad az egyenletet: állam plusz nyugdíj egyenlö: szar.

2011.02.07. 19:14:14

@trojka: Miből gondolod? A mostani nyuggerek is milyen szépen megélnek. Az ismerőseim 150 körüli nyugdíjakat kapnak, abból már el lehet lötyögni... Még a legeslegszegényebb nyugger ismerősnek is több a nyugdíja, mint az én nettóm, pedig ő minimálbérre volt bejelentve évekig a nyugdíjazása előtt, vagyis kb. az alsó limitet kapja. Én bízom benne, hogy mikor én megyek, még akkor is geronto lesz a társadalom, még akkor is kellenek majd a csorgó nyálú, könnyen megvezethető szavazók, és lesz nekem is 16. havi nyugdíj meg lazackaviár - ha már aktív koromban nyomorgok is.

fokabacsi 2011.02.07. 19:39:07

@Hajszás Láncos: A mostani "nyuggerek" min.30 %-a a 100 kilós , huszonéves , dologtalan kigyúrt, jó pénzért leszázalékolt cigány.
Anyám nevében is kikérem, a nyuggerezést. Zabigyerekek szokása.

trojka 2011.02.07. 20:23:32

Hajszás Láncos
nem akarok belemenni már megint egy meddö vitába. én is nyugdíjas vagyok de elmondanám, hogy még nem csorog a nyálam, nem vizelek a gatyámba és nem fingok össze-vissza. Amikor dolgoztam, az én és feleségem fizetéséböl egy albérletre tellett, ezzel kész. nem volt hifi tornyunk, szines Tv, video, szgk, nem mentunk sokáig nyaralni, hanem hajtottunk, mint az állat, mert szerettunk volna mi is adni valamit a gyerekunknek. Szölö, ribizli, tökföld (héjnélkuli, ha tudod, mi az) tavasztol öszig ez volt a sláger, mert az én szuleim nem tudtak segiteni, de feleségem szulei is annyit tudtak segiteni, hogy az emlitett földeket munkára haszon fejében ideadták. Nagyon sajnálom a mai fiatalokat, mert nekik még sok esetben ez sem adatik meg, vagy ha igen, már nem bírnak annyit, mint ahogyan mi sem birtuk szuleink tempoját, de ök sem birták nagyszuleinkét. szerintem, valotlant meg ne irj, azzal nem leszel nagyobb: hol van itt 16. nyugdíj? kaviárt pedig akkor láttam, amikor ment a TV-ben a "Nem kell mindig kaviár"c. film-bár, lehet, hogy ott sem volt, csak a címben szerepelt. Az a baj, hogy segitettek az illetékesek nektek meggyulölni a nyugdíjasokat, de azért megkérdezem, ha nem haragszol: neked nincsenek szuleid? elmondanam, az én Édesapám 42 évi munkaviszony után (közben front, hadifogság) ment el nyugdíjba, rá egy honapra infarktusban meg is halt. Ö sem igy képzelte el azokat a nyugdíjas éveket, amikért a havi fizetéséböl keményen vonták a nyugdíjhozzájárulást. Ja igen, hat tagu családot tartott el a havi jövedelméböl. szerintem, ne itélj, hogy meg ne itéltessél, s egy biztos nem a mai nyugdíjasok tehetnek arrol, hogy az ország elsö hulyéi ide juttatták a fiatalokat. Még csak annyi: lányom 15 éve tanit egy cigány iskolában (két diploma, egy felsöfoku,kulonbozo tanfolyamok), most keresett 84 ezer nettot, táppénzen van (szulni fog) 45 ezer a táppénze. ebböl fizesse a rezsijét, egyen, ruházkodjon, néha talán szorakozzon is, (bár ha terhes, minek?)meg a többi. igaz, a férje is keres 80-90 ezret, de megkérdezem: ebböl várják el viktorék, hogy növekedjen a nemzet? ja, igen, ebböl még az önkéntes nyugdíj pénztárát is gyarapitsa. kulönben, ne aggodj: nem csak nektek, de nekunk sem lesz nemsokára nyugdíjunk.

2011.02.07. 20:25:01

@fokabacsi: Nyugger az nyugger, pont a álrokik leginkább, akik kiérdemelték. De ők nem kapnak túl sok manit, csak szánalmas 30-40e-ket. Íme, a hivatalos statisztika:
Összeg Fő Átlag (Ft)
0 - 149 999 Ft 2.550.522 75.098.-
150 000 - 200 000 Ft 125.735 168.694.-
200 000 - 250 000 Ft 29.534 219.079.-
250 000 - 300 000 Ft 6.904 268.756.-
300 000 - 350 000 Ft 949 312.426.-
350 000 - 400 000 Ft 142 372.956.-
400 000 - 450 000 Ft 63 420.371.-
450 000 - 500 000 Ft 22 471.530.-
500 000 - 550 000 Ft 5 518.786.-
550 000 - 600 000 Ft 1 562.390.-
600 000 Ft felett 1 741.295.-

2011.02.07. 20:39:07

@trojka: teljesen félrement az írásod, pont ezt mondom én is, amit te. Az aktívak annyit se kapnak, mint a nyuggerek, már ha egyáltalán munkát kapnak valahol. Azért 150 nettó nyugdíjból meg lehet venni a tesco gazdaságos 3800-as kaviárt, akár havonta kétszer is. 82e nettóból évente kétszer. Ha gyerek is van, vagy munka nélküli az asszony, akkor meg pár hónap, és kikapcsolják a gázt, az áramot, állami gondozásba veszik a gyereket a nem megfelelő körülményekre hivatkozva, utána jön a kilakoltatás, és a következő télen szépen megfagyhat az illető valamelyik Norma Fa közeli fóliasátorban vagy aluljáróban. Azért a szocban ennyire nem lehetett lecsúszni. Nem volt jó az ellátás, az igaz, de egy munkásszállói ágy és valami pakolós vagy más szirszar meló alá becsúszni tényleg csak szándékosan lehetett.

fokabacsi 2011.02.08. 07:02:23

@Hajszás Láncos: Nem a felvetésemre válaszoltál. Ha kevesled a fizetésed, keress másik állást. Nyugger az édesanyád. Ha volt neked olyan. Mit akarsz ezzel a tábláztattal? Arról ki tehet, hogy 250-300 000 rokkantnyugdíjas cigány csak úgy él a vakvilágba? Semmit nekik ! Aki beteg kapjon, de azt, hogy a százkilós kigyúrt kancigány le van rokkantva mindennek a teteje. És akkor még nem említettem a sok "méltányossági" nyugdíjast aki életében soha egy fillért be nem fizetett. Az iparunkat megszüntették, nincs könnyűipar, nincs feldolgozó ipar nincs mezőgazdaság, ez mind adófizető lenne, amiből lehetne fenntartani az államot, ingyen könyvet , menzát, adni a soha adót nem fizetett cigány purdénak , és "védendő fogyasztó" gyerekgyáros apjának ! Cigány -e vagy???

trojka 2011.02.08. 07:14:42

Hajszás Láncos
bocs

2011.02.08. 18:28:59

@fokabacsi: Keresni keresek, már egy éve keresek, csak éppen nem találok. Pedig valaki azt igérte, hogy majd megveszem az expresszt, és egymillió álláshirdetés között válogathatok... A táblázattal csak arra akartam rávilágítani, hogy az öregségi nyugdíjasok nagyon jó kis pénzeket kapnak, jócskán többet, mint a dolgozók. Remélem, egyszer én is csorgó nyálú vén görény leszek, és 1,5...2x annyi nyugdíjat fogok kapni, mint aki egész nap derékig a talajvízben csákányoz, és az lesz életem legnagyobb gondja, hogy melyik wellness szállóba utazzak el hétvégére az ingyenbuszon, -vonaton. ;-)

Frank99 2011.02.08. 19:51:48

@fokabacsi:

mi lenne?
vagy magát annak kiadó troll

fokabacsi 2011.02.08. 20:01:57

@Hajszás Láncos: Fordult már elő életedben, hogy a témára válaszoltál?? Vagy csak magadba beszélsz?
Milyen szakmákhoz értesz??

fokabacsi 2011.02.08. 20:03:54

@Frank99: Mellébeszél mint egy bolsi. Mint a gyurcsányi ..

Frank99 2011.02.08. 20:20:45

@Hajszás Láncos:

figyu!

irgyá' a rokonnak -lsd. volt orsós viktornak, tuti segít!!!- írd le, hogy a vastagbőr topicban cigányoztak le, tuti lesz munkád!

max. TE leszel az új szövegíró, max. visszajönnek a DAKOTA mondások, mint pl. " ne egyél a sátor mögött a sárga hóból...."

2011.02.08. 20:20:47

@fokabacsi: Te beszélsz mellé, öregem. Én csak annyit jegyeztem meg, hogy (néhány multinacionális szuperjuppitól eltekintve) a magyar bérszínvonal egyszerűen elégtelen ahhoz, hogy abból jelentős összegeket önkéntes magánnyögdíjpénztárba lehetne befizetni, a többség (most már) csak az állami nyugdíjban bízhat, hogy 20-30-40 év múlva majd ugyanolyan nyugdíjarisztokrata lesz belőlük is, mint a most a gulyáskommunista csőcselékből, aki végigamerikázta a jó kis akólmeleg kádár-rendszert, és most kilószámra veszi a lazacot a csarnokban. Erre te jössz itt nekem a rasszista dumáddal... őszintén szólva a faszomat sem érdekli. Közvetlen kollégám nyugdíjba készül (van még 76 napja), a góré próbálta rávenni, hogy maradjon még, szó szerint körberöhögte, hogy ugyan mi a faszért is maradna itt nettó havi 83e-ért gürizni, amikor a nyugdíja 120e lesz neki? Ez mondjuk nem baj, menjenek szenilis vén görények a fenébe pecázni, van elég munkanélküli, aki a helyükre álljon, de ha azt hallom, hogy "alacsony a gyermekvállalási kedv" meg hogy "mindenki nyisson önkéntes magánnyugdíjpénztári számlát aki nyugdíjat akar" akkor kinyílik a bicska a zsebemben! Nem vicces, b*meg! Harmadik DOLGOZÓ (nem rokkantnyugdíjas cigány, hanem FŐÁLLÁSBAN DOLGOZÓ) ismerősnél kapcsolják ki a gázt, a háromból egynél már villany sincs, mert nem volt hajlandó a két gyereke szájától megvonni a falatot azért, hogy a rohadt multik extraprofittal növelt számláit befizesse. Menj el hozzájuk valamelyik este, és nekik papoljál a petrojlámpa fényénél az önkéntes magánnyugdíjpénztárról, én meg majd megszámolom, hány ép csontod maradt, amikor kijössz. Szerintem egy kezem elég lesz hozzá.

2011.02.08. 20:22:43

@Frank99: Mars vissza az újpesti MSZP gyűlésre fröcsögni, hülye troll!

Frank99 2011.02.08. 20:24:28

@Hajszás Láncos:
vidéki vok, hülye cickány troll... és nem piros....

2011.02.08. 20:28:32

@Frank99: Jól van, most már ülj le, kapod a bögrét és a dedikált gyurcsányképet. :-p

Frank99 2011.02.08. 20:50:41

azért leírnék valamit:

1.
senki nem fogta a kezét senkinek sem, amikor az EjrópaiUnyióra kellett voksolni...

2. Az is igaz, hogy SENKI sem tudta, hogy mi lesz belőle (max azok, azok most profitálnak belőle, vannak jócskán!)

3. és mivel eljött a nagy büdös kapitalizmus, szopják sokan....

így van

hiába sírják vissza a Kádárt (pont azok akik sajnáltatják magukat, PONT ezt teszik) , és pont minket komcsiznak, akik látják mi történik....

sajnálom azokat, aki hittek Orsósnak, hogy majd jobb lesz...
aha, majd ha tesz róla az ország....
a panelból dumálva erősen kétlem, hogy lesz változás.

trojka 2011.02.09. 08:14:58

Na, itt az ujabb oriási siker! Abbol a pénzböl, amit mi a vöröiszap károsultjainak adtunk össze, szépen lenyulják és 1,7 milliárdért a tesoknak épitenek belöle kulturpalotát. ekkora rablást még ebben az országban egyetlen egy banda sem vitt véghez. még az sem volt akkora, mint amikor anno a Nemzeti Színház épitésére lehetett téglajegyet venni, csak éppen a színház nem épult fel. könyöügöm, meddig lehet még ilyen pofátlanul, nyiltan, aljas modon ezt a szerencsétlen magyart kirabolni? (hogy én ezeken keresztul egy lukas petákot sem fogok többet adomáyozni, az biztos!)

fokabacsi 2011.02.09. 16:35:32

@Hajszás Láncos: Fordult már elő életedben, hogy a témára válaszoltál?? Vagy csak magadba beszélsz?
Milyen szakmákhoz értesz??

süti beállítások módosítása