Skip to content


       Szűrés lista

Strukturális reformokra várva

Kedden Matolcsy & társai (elméletileg) bejelentik a strukturális reformokat. Ez már a sokadik időpont változtatás, minden nap más időpontot jelentettek be. A hírek szerint még a hétvégén is gőzerővel dolgoznak a "csomagon". Ami sajnos azt sejteti, hogy olyan is lesz ... átgondolatlan, számítások nélküli, mint az adócsökkentés.

Nem értem, nem értem és nem értem .... az elmúlt 10 hónapban a felduzzasztott apparátus mi a búbánatos picsát csinált? Az utolsó négy ellenzéki évben a Fidesz mi a búbánatos picsát csinált? Mikor Öszöd után mindenki tudta, hogy a Fidesz fog kormányozni, csak az volt a kérdéses, hogy 2010-től, vagy már hamarabb?

Erre még most hétvégén is hegesztik a csomagot ... elképesztő.

Közben olvashatjuk az elemzéseket a kormány által célba vett területekről, ezeket olvasva jön rá az ember, hogy micsoda szar helyzetben van az ország, és hogy rohadjon rá a Parlament kupolája az összes kibaszott politikusra az elmúlt 20 évből, akik  rövid távú politikai haszonszerzésből mindig a legkönnyebb utat választották. Egyenlőre erről ennyit, kedden pedig minden kiderül. A lehető legalacsonyabbra helyeztem az elvárásaimat a reformokkal kapcsolatban. Meglátjuk, sikerül-e átugorniuk ...


Olvasnivalók hétvégére:
1. 100 milliárdot vágna a kormány a 350 milliárdos gyógyszerkasszán.
Portfolio.hu: Hamarosan robban a 100 milliárdos időzített bomba

"A legutolsó, 2008-as adatok szerint (a 2009-es statisztikát idén tavasszal teszi csak közzé az OECD) hazánk az egészségügyre elköltött összeg közel 32%-át fordítja gyógyszerkiadásra, ez a legmagasabb arány az OECD-országok között (és már 3 éve tartjuk első pozíciónkat) és jócskán meghaladja a három másik visegrádi országban megfigyelt értéket."
 
2. Rokkant-nyugdíj
Mfor.hu: A rokkantakat is előveszi kedden a kormány

"2010 szeptember végén összesen 728 601 fő részesült rokkantellátásban az ONYF adatai szerint. 348 290 olyan rokkant volt, aki még nem töltötte be a korhatárt.2010-ben összesen 646,1 milliárd forintot költött el az állam rokkantnyugdíjakra, ebből 296,9 milliárdot tettek ki a korhatár alattiak ellátásai. A majdnem 350 ezer érintett tehát átlagosan havi 70 ezer forintot kapott az államtól. A kormány számításai szerint ha a 700 ezer rokkantnyugdíjast vissza lehetne terelni a munkaerőpiacra és csak fele olyan hatékonyan dolgoznának, mint a 3,7 millió foglalkoztatott, akkor az közel 10 százalékkal növelné a magyar GDP-t."

Előbb a 600 ezer regisztrált munkanélkülinek kellene munkát adni, utána jöhetnek a rokkantnyugdíjasok ...

3. Nyugdíj
Uj Péter: Svéd modell vagy halál

"A nyugdíjügy elég világos matek: befizetünk, később kiveszünk. Amit mi fizetünk be, azt a mostani nyugdíjasok ki, amit majd a gyerekeink be, azt majd mi ki. Ez a felosztó-kirovó állami. Mi ugyan jobban hinnénk "a saját befizetett pénzünket mi magunk vesszük ki iksz év múlva" típusú magánmodellben, de annak már lőttek. De az állami is rosszul áll. Egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb, aki befizet. Már most sem elég a pénz. Honnan veszünk? A költségvetésből.  A költségvetésben van pénz? Nincs. Ott csak hiány van, elég régen. Tehát hitelt veszünk föl, abból fizetjük. Így nő szépen az adóssághegy, és adóssághegy-halmozásban tényleg európa-bajnoki esélyesek vagyunk. Nyomjuk, egyre nyomjuk tovább az adósságot a következő generációkra, amely generációk – mint az előbb láttuk – egyre kisebb létszámúak, és napról napra kevesebb esélyük van működőképes gazdaságot örökölni, hiszen a most összehordott adóssághegy a gazdaságot szépen agyonnyomja. Esélytelenek tehát. De őket tönkre lehet tenni előre, mert kevesebb szavazatot hoznak, mint a mai nyugdíjasok. Meg hátha nem jönnek rá."

A héten újra előbukkant ebben a témában 2009-es (!) cikk, lehet hogy még emlékeztek rá, mi is leközöltük anno. Ezt mindenképpen érdemes végigolvasni, aki nem olvasta akkor annak meg főleg, ismétlem, már 2009-ben így látták a nyugdíjhelyzetet.
Dr. Simon Péter: A járulékfizetők lázadása előtt pár órával

"A politikai szereplőknek tudomásul kell venniük, hogy új helyzet van, az inaktívaknak való ígérgetés és szavazataik adóemelésből és hitelből történő megvásárlásának korszaka véget ért. Új verseny kezd kialakulni az országok között, verseny az európai kultúrkörbe tartozó, európai kultúrát tovább adó, tehát gyerekeket nevelő dolgozni képes, motivált, integrációs problémákat és költségeket nem generáló 20-40 év közötti aktívakért. Ha nem változtatunk azonnal, más országok ki fogják szippantani ebből a térségből a legjobban képzet, legjobban motivált aktívakat.

A nyugdíjrendszerről szóló vitákban komolyan kell venni a demográfiai összeomlás veszélyeit, ajánlatos a pesszimista előreszámításoknál pesszimistább számokból kiindulni. Tudomásul kell venni, hogy azonnali beavatkozás szükséges, hamisak azok az állítások, melyek szerint évek vannak hátra a paradigmatikus reform megszerkesztésére és további évtizedek állnak rendelkezésre a hosszú átmeneti idővel történő végrehajtásra. Számolni kell azzal, hogy a befizető korosztályok felmondják a jelenlegi alkukat rövid időn belül. Nem lehet még egyszer eljátszani azt bizonyos nem túl szerencsés korosztályokkal, hogy átmeneti rendszer címén évtizedekig dupla járulék fizetését várjuk tőlük.
"

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr742689707

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Járni jár, de nem jut… 2011.02.27. 11:49:06

 Az alábbi közleményt szöveghűen adom közre. Nem fűzök hozzá véleményt, bármily csábító is a lehetőség. A kiemelések tőlem származnak.     KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM WEKERLE SÁNDOR ALAPKEZELŐ KÖZLEMÉNYE &nbs...

Trackback: Magyarország nem Svédország 2011.02.26. 17:25:52

Igen, eltalálták, a nyugdíjakról akarok írni, a lopakodó svéd modellről. Nem is a hosszú combú szőke svéd modellekről, hanem a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer kiadásait korlátok közé szorító, svéd modellnek becézett megoldásról. Egyre több jel u...

Trackback: Az Orbán Csomag 2011.02.25. 20:05:39

A hét végére ígérte a kormány a strukturális reformjainak leleplezését. Csodára azonban ne számítson senki.Korábban már megtudhattuk, Orbán Viktor a megszorítások ellensége. Szerinte a megszorítások alkalmazása az MSZP vesszőparipája, szerinte a bev...

Trackback: Rajtam is spóroljon a kormány! 2011.02.25. 16:09:59

  Fantasztikus spórolásba kezdett a kormány. A megtakarítások jegyében nagyjából 300 fővel megemelték a minisztériumok létszámát. Ki sem merem számolni, hogy ezzel mennyit spórol meg az állami költségvetés. 300 embernek nem kell munkanélküli ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meridian74 2011.02.25. 14:16:20

"...Előbb a 600 ezer regisztrált munkanélkülinek kellene munkát adni, utána jöhetnek a rokkantnyugdíjasok ..."

Az a helyzet hogy ezek többsége nem is rokkant állapotú, csak papírjuk van erről, és mellette feketén melóznak. Szóval ezek képesek is meg tudnak is dolgozni, csak ép talán nem feketén kellene azt tenniük amit ép tesznek és mellette még szívni az állam vérét is.. az igaz ugyan, hoyg ez nekik kevésbé sőt nagyon nem érné meg, na de nekünk sem éri meg eltartani a semmire őket...!

Szóval ez helyes, vegyék csak őket elő. A többségük amúgy is egy -egy munkahelyet elvesz, akkor legalább azt fehéren tegyék és ne feketén!

ketroot 2011.02.25. 14:20:56

Erről eszembe jutott egy klasszikus beszólás a Csengetett, Mylordból: "Az finom lesz!" - Mable

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 14:24:38

Az első három bekezdés zseniális!Én is leginkább az utóbbi 20 év politikusait szidom.
Valahogy vissza kéne venni az ellopott pénzeket.Sajnos ez törvényesen nem megy,mert itt leginkább a bűnözőknek vannak jogaik.:((

zrobasé 2011.02.25. 14:25:22

ez hányadik időpont is, amikor TUTI bejelentik, hogy mit is akarnak ? ehh...
Vidéki után szabadon, én is idetolok egy idézetet :
"Évek óta nem történik semmi
Csak várom a nagy csodát
Évek óta nem változik semmi
Mért kezdjem én a változást?"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 14:29:22

Basszátok meg!Ezek évek óta azt harsogják,hogy a fidesz kész a kormányzásra!

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2011.02.25. 14:36:00

Meglepődtek, hogy megnyerték a választásokat, mert biztosak voltak benne, hogy el lesz csalva és arra készültek.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2011.02.25. 14:37:06

Zero, mintha kezdenél ideges lenni. Vigyázz, árt a szívnek.

Algopirin 2011.02.25. 14:38:20

@Tigeri: végülis kormányoznak, nem? sosem mondták részletesen mit hogy akarnak... :D

zrobasé 2011.02.25. 14:39:24

nagyobb tétbe fogadnék, hogy csak max. finghámozás lesz...persze szépen köritve, meg lelkesülve, meg minden...

S.O.A. 2011.02.25. 14:45:36

"Ha nem változtatunk azonnal, más országok ki fogják szippantani ebből a térségből a legjobban képzet, legjobban motivált aktívakat. "

Megtörtént. Minden második korosztályom beli külföldön dolgozik, és esze ágában sincs itthon nyomorogni...

Szép volt, fiúk!

fogash 2011.02.25. 14:54:02

Elolvastam Simon Pétert, 2009.szeptember 16-án írta ezt:

"A kormány lehetővé fogja tenni az 52 év alattiak visszatérését az I. pillérbe, kikapcsolja a II. pillér pénztárait, melyek az I. pillér tekintetében hiánygenerátorként működnek, az aktívaknak meg ad járulékkedvezményt. Az aktívak meg ha már úgyis elbukják vagy így vagy úgy befizetéseiket, legalább a jelenben kapnak járulékkedvezményt. A pénztáraknak meg marad a manyu hívők kemény magja, csak az a kérdés, hogy ez a mag elég nagy-e továbbéléshez. "

Ez a faszi egy látnok! Már csak az a kérdés, hogy a kormány vajon tényleg felrúgja-e a szarosvödröt kedden, illetve annak tartalma merre fog fröccsenni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 14:54:45

@Rettegő [ 1/102.000 - nem védtek meg...]: Na,még hohy nem mobil a Magyar.
Valamelyik nap mondtam,tildy blogján bekapcsolódtam egy régebbi vitába,hogy menni vagy maradni.

Algopirin 2011.02.25. 14:55:58

@fogash: az, hogy merre fröccsen elég nyilvánvaló. kizárólag arra tud fröccsenni aki adózik. aki ugyanis nem, attól nehéz többet beszedni, elvonni meg ugye nem lehet mert akkor olvad a szavazóbázis.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 14:57:48

Mire kijönnek a reformok,eszkep már kész lesz a magyarázattal.Ha éppen nem "dolgozik".

Jurganov 2011.02.25. 15:00:39

@Meridian74: egy okos és tájékozott ember:) a megfelelő humanizmussal. ez igen

DSityu 2011.02.25. 15:06:39

A cikkíró eljutott a zero tolerancia szintjére(?) :)

bandika gazdája 2011.02.25. 15:07:27

1. A kampány során a FIDESZ egy vakkot sem szólt a programjáról! Miből gondolták, hogy van nekik?! 2. Bármekkora összegben fogadok, hogy a valódi rokkantak lesznek kiselejtezve, aki fizet, az meg marad! Már sokszor elmondtam, hogy a féllábú barátnőmet minden évben felesleges felülvizsgálatokkal alázták meg, miközben mindenki tudta, hogy 40 év után már nem fog másik lába nőni! (Két diplomás gyereket nevelt fel ennek ellenére!) 3. Nyugodtan fellázadhatnak a járulékfizetők, legfeljebb a nagymama is éhendöglik nemcsak ők! Kinn lesznek a vízből. (Mellesleg ilyen alapon annakidején ilyen alapon a nagyi is fellázadhatott volna!) 4. Nem fog a nyugdíjkassza rendbejönni az országban akkor sem, ha ellopja az állam a magánmegtakarításokat mindaddig, amíg az országban rabszolgabérek lesznek. tisztességes bérek után tisztességes járulék járna. (És normális adóbevétel!) 5. Hiába oldódna meg a demográfiai helyzet (nem fog, mert mire) ha a gazdaságot nem húzzák ki a szarból, legfeljebb több gyerekkel a munkanélküliek száma szaporodna! Meg az eltartottaké! Mielőtt bárki elkezdene ugatni, hogy a vállalkozók nem tudják kitermelni, a vállakozó akinél 10 évig dolgoztam, az 5 éves gyerek játékaira többet költött, mint az én fizetésem havonta! És még a jobbak közül való volt, mert emberi módon viselkedett! És végül: Gyurcsány kijelentette, hogy az Orbán kormány eladósította az országot!!! Nem szeretem az ilyesmit, de nem tudok mást mondani: a jó kurva édesanyját még ha nem is tartom sokra (sokra?!) a mostaniakat!!! Szűrjetek ki ha zavar! És zárásképpen: ne reméljetek semmiféle reformot, meg programot, meg mit tudom én mit! Nem lesz! A magyar politikusok mindig a saját érdekeiket nézték, és fogják nézni! A hazafiság lózung a számukra, a "nép" nagy kanyarban le van szarva. EVVAN!

minimalista 2011.02.25. 15:08:11

Hogy milyen helyzetben van az ország? Hát ilyenben:
index.hu/gazdasag/vilag/2011/02/25/pozsony_megelozte_becset/

Az adósságcsapda pedig a kamatos kamat rendszerének felszámolása és/vagy egy társadalmi kataklizma nélkül egy évtizeden belül elnyeli az országot szőröstül-bőröstül.

Álljon itt egy rövid kis példa a kamatos kamat rendszer elméleti feltarthatatlanságát reprezentálandó:
Tegyük fel, hogy Kis Jézus születésekor édesapja József 1 Eurót betesz a betlehemi kereskedelmi bankba 5%-s éves kamatra.
Mit gondoltok, ha ez 2000 ezer éven keresztül évi 5%-ot kamatozik mennyi aranyat vásárolhatnak belőle Jézus örökösei a 2000-ben érvényes arany világpiaci áron?

Nos, bárki kiszámolhatja, az eredmény, ha jól emlékszem ( a milliós nagyságrend biztos) 17 millió NAP TÖMEGÉNEK MEGFELELŐ ARANYTÖMB!
Ez természetesen csak elméleti, de szerintem egy nagyon szemléletes példa.
Ezért nincs remény arra, hogy ebben a rendszerben valaha is javulás várható...
Nincs több kérdésem.

zrobasé 2011.02.25. 15:09:12

@Tigeri: @Noname Cowboy: eszkep már azelött tudja a választ, mielött valaki feltenné azt :)
-én jól jártam, aki nem, az hülye, megérdemli, szar a munkahelye, hazudik, demagóg, hülye,balek
-a vastagbőr demagóg, csak erőlködik, érvei nincsenek, szoci fészek, hazug, ferdit
-zero azt se tudja mi a különbség a nettó-bruttó államadóság között
-minden amit a fidesz tesz, triviális és előremutató
-minden nyugdijat megfelezni !
-ugyanezek kombinálása
-ha mégis tévedek, hibázok, be nem ismerem, max azt mondom, nem érek rá, dolgoznom kell

zrobasé 2011.02.25. 15:11:10

@zrobasé: ja, és tuti érv :
-én nem védem a fideszt, nem szorul rá, mert a vak is látja, hogy amit tesz, az jó, meg különben is, én a jobbikra szavaztam, miért védeném a fideszt ?!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.25. 15:15:14

Az baj, hogy 8 éve éheznek a hű embereik. Kitartottak ínséges időkben, és most tartják a markukat. Nem azt nehéz kitalálni, hogy mi a jó az országnak, se nem azt, hogy mi tesz jót a Fidesz hírnevének, hanem azt a fából vaskarikát legyártani, hogy a klientúrában mindenki megkapja, amit ígértek neki, a rendelkezésre álló feleannyi pénzből. A palotaforradalom veszélyét próbálják most csökkenteni, ehhez kell az idő, szerintem. A bucira nyeréssel járó probléma.

Ugye a Fidesz eddigi teljes tevékenysége abban merült ki, hogy megpróbálják kihozni a maximumot a korlátozott lehetőségekből. Elsütötték, hogy ennyi meg ennyi százalékos leépítés, aztán most hoppácska, többen vannak. Ez kizárólag embercsere volt. De állítom, hogy az olyan elképzelések, mint a Pénzügyőrség meg a Volán beolvasztása, az ügyfélszolgálat átszabása, valamint az összes ilyen átalakítás színtisztán arról szól, hogy be lehessen zárni komplett részlegeket, onnan mindenkit kirúgni, aztán hogy-hogy nem csak a csókosakat fölvenni az új helyen.

A 16%-os adó se más, mint a jó emberek díjazása, hiszen azok zsíros állást kaptak mindjárt az elején, és most brutális fizetésemelést okozott nekik a felső adósáv csökkenése.

Algopirin 2011.02.25. 15:18:21

@Androidus: "Az baj, hogy 8 éve éheznek a hű embereik."
Hát szeretnék én úgy éhezni. :D

Viktus 2011.02.25. 15:19:52

index.hu/belfold/2011/02/25/kitiltjak_a_cigit_a_kocsmakbol/

Ez pl. ragyogó reformötlet a mai Magyarországon reális , ha betartják egy rakat kkv jelenthet csődöt ...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.02.25. 15:23:08

@Viktus: Majd bagóznak a népek a kocsma előtt. Pont mint Angliában vagy még pár helyen. Aki kocsmába akar menni ez úgysem fogja eltántorítani.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.25. 15:24:39

@bandika gazdája: Arra kéne egy kimutatás, hogy a magukat kisebbségieknek vallók és a rokkantosítottak között mennyi az átfedés. Mert valahogy nekem az az érzésem, hogy a 800 ezernek a 90%-a azért kapta a rokkantnyugdíjat, mert betódultak a rendelőbe 47-en, és addig káráltak, hogy az orvosnak így volt egyszerűbb megszabadulni tőlük. Na őket nem fogják vegzálni soha, helyette inkább a féllábúakat nézegetik félévente, hogy kinőtt-e.

bandika gazdája 2011.02.25. 15:25:33

Van róla fogalmatok, hogy a tényleges termelő munkát végzőkhöz képest hányan ülnek irodákban állami meg önkormi (ld. Dudogló Pável) körmöt lakkozni??!! Mit gondoltok hány irodista jut egy buszsofőrre a BKV-nál?! És főleg mi a külömbség afizetésük között! Tudnám én hová kell nyúlni! Akkor aztán jönne az ordítozás, hogy utcára kerülnek a közalkalmazottak! (Ott a helyük!) De most ők rikácsolnak, hogy felezzék meg a nyugdíjakat! Hát felezzék! Ők nem tudnak védekezni. Aztán lesz meglepi, hogy nekik akkor sem lesz több!

Viktus 2011.02.25. 15:31:58

@Noname Cowboy:

pedig kevesebb lészen, mert eleve egy szűkülő rétegről van szó ... majd lesz pár hely amit kamu kft-k üzemeltetnek, és benyelik a bírságokat majd csődöt jelentenek kb.

bandika gazdája 2011.02.25. 15:32:19

Mint már mondtam, csak az Alkotmánybíróság irodaháza 11.000 m2! (Nem az ujjamból szopom, egy közbeszerzési kiírásban olvastam!) Árulja már el valaki hányan, és mi a faszt csinálnak 11.000 m2-en és mennyi fizetésért! És ez csak egy hivatal a sok közül! És emellett még hány szaktanácsadó meg szakértő kell, és mennyiért!

f.m.j. 2011.02.25. 15:33:23

index.hu/belfold/2011/02/25/budai_az_elmult_husz_ev_legnagyobb_korrupcios_ugye/

most komolyan ilyen hülyének néznek minket, vagy tényleg ennyire naivak, hogy pár milliócska korrupciós életútjával foglalkoznak...?

...bocs az off-ért...

bandika gazdája 2011.02.25. 15:35:07

@bandika gazdája: Csak annyit kérdeznék még: ŐK NEM ELTARTOTTAK?! Csak a vén hülyék?

bandika gazdája 2011.02.25. 15:36:35

Jól fölbasztam magam, pedig de kár! El is megyek havat söpörni!

sárkányfő 2011.02.25. 15:41:05

Gyógyszertámogatás csökkentése: nocsak, mégis a zemberekkel fizettetik meg? :) Pedig arról volt szó, csak akarni kell és jobb lesz... különben hol a 3 ezer milliárd? most lopták el.

Ezzel amúgy tipikusan a beteg, idős embereken szortanak meg, akiknek amúgy is -épp a betegségük miatt - kevesebb vagy a jövedelmük, vagy egyáltalán nincs.
Ha egy eddig 66%-osan támogatott gyógyszer ezután 33%-osan támogatnak, akkor az a fogyasztó felől nézve dupla árat jelent (egy 100 ft-os gyógyszer ezután nem 33, hanem 66 ft-ba fog kerülni). Ergo: vagy gyógyszert fog venni vagy kenyeret. Nyilván kenyeret fog, tehát súlyosbodik az állapota (vagy meghal), azaz hamarabb és súlyosabb állapotban fog kórházba kerülni, tehát a kórházak terhelése fog megnőni. Amit megspórolnak a gyógyszereken, azt elveszítik a kórházi költségeken.

Rokkantak: miből is gondolja bárki, hogy ha 2x annyi munkanélküli lesz, akkor ebből az jön, hogy több munkahely keletkezik? Egyébként hogy tervezik ezt felülvizsgálni? Az össztar orvosoktól várják, hogy lebuktassák egymást? Mert ha valaki egészségesnek minősít egy korábban rokkantnak minősített embert, akkor ezzel egyúttal a rokkantá minősítő orvost csalózza le. Ez nem lesz könnyű menet.

és akkor most a jövő Kedd az végleges dátum? :) Már volt február eleje, közepe, aztán e hét csütörtök, meg március-április közepe, stb... kéne indítani valami tipp-mix-et, hogy mikor jelentik be, bár elég nyilvánvaló, hogy ez a káosz azt takarja ami látszik is: a káoszt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.25. 15:42:34

@bástya:

Mert kb. ez a Fidesz utolsó utáni esélye és szinte biztos hogy elkúrják ilyen szabad pálinkafőzés & hamburgeradó szintű faszságokkal.

Még pár évig lehet hogy el tud tartani 4 millió szja befizető 3 millió nyugdíjast, aztán kakukk ...
Remélem nem kell ecsetleni, hogy államcsőd mit jelent ...

sárkányfő 2011.02.25. 15:42:43

de azért írok jót is, ha végre, mint egy fehér holló, 9 hónap után feltűnik: a dohányzás tiltása jó ötlet. (kár hogy közben a pálinkát meg nyomják, no mindegy.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.25. 15:45:38

@fogash:

Igen, azért tettem be, mert olyan kurva jól megírta 2009-ben azt a cikket ..peidg akkor még Bajnai meg az MSZP volt kormányon, Selemeczi és Matolcsy a kanyarban sem volt.
Mondjuk a cikk megírása óta csak annyi történt, hogy ahogy jósolta, megszüntették a II. pillér.t

De ami a legütősebb, hogy ha Szlovákiában (5 millió lakos) 70 ezere rokkantnyugdíjas van, akkor nálunk max. 140 ezer lehetne, vagyis 650 ezer ember egyszerűen csaló ...

650 000 ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.25. 15:46:57

@bandika gazdája:

"(Mellesleg ilyen alapon annakidején ilyen alapon a nagyi is fellázadhatott volna!"

Akkor még nem volt szja meg nyugdíjjárulék meg nyugdíj sem ...:)

Rorgosh 2011.02.25. 15:56:06

@minimalista:

Ez egy olyan klasszikus példa, annyira öröm, hogy mindíg felhozzák....

Pedig van kiút az adósságcsapdából: vissza kell fizetni...

bandika gazdája 2011.02.25. 15:58:58

@zero: Tévedsz, 89 után volt! Annak már több mint húsz éve!

bandika gazdája 2011.02.25. 16:02:28

@zero: @bandika gazdája: Ja és nyugdíjjárulék előtte is volt!

kaqkkfioka 2011.02.25. 16:17:39

Rokkant nyugdíj -> rokkant kommandó

Corry 2011.02.25. 16:20:18

A struktúrális reformba az is bele kéne, hogy férjen, hogy megnézik az államaparátust, hogy tényleg, kell -e ekkora nekünk. Mert ezen a téren is sokat lehetne fejlődni.

2011.02.25. 16:20:45

Nagyon halogatják ezeket a reformokat, ez kva gyanús. Lehet, hogy a felmelegedést várják, amikor már a vízágyúkat nem kell fagyállóval feltölteni...?

Csillagszemű Juhász 2011.02.25. 16:24:09

@zero: én nem tudom, hogy az államcsőd mit jelent a gyakorlatban. Gondolom nem sok jót. Azt viszont egy elég okos embertől hallottam, hogy az államcsődöt nem engednék az Unióban. Valahogy megmentenének minket. Persze nem szeretetből, hanem mert a magyar államcsőd húzná magával a német gazdaságot is. Túl sok pénzt fektettek be ide.

zrobasé 2011.02.25. 16:28:33

@Corry: pont tegnap mondták, mikor kiderült, hogy többen dolgoznak az államapp.-ban mint eddig, hogy ez így van jól...mert sok a munka, és ehhez sok ember kell...magyarország megújítása sok munkával jár ám ! NERgeteg munkával...

minimalista 2011.02.25. 16:35:12

@Rorgosh:
Igen, hogyne, csak ahhoz gazdasági növekedést kellene produkálni, mondjuk pont egyel nagyobbat, mint az államadósság éves kamatlába.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 16:35:20

Amúgy mi az a triviális?Gondolm a 3-as számhoz van köze.
Bocs nem tudtam kihagyni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 16:38:08

@Csillagszemű Juhász: Pont ez jutott eszembe.Majd segítenek.De mi lesz az ára?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.25. 16:39:16

Hétfőn bemegyek a bankba és beváltok mindent eurora.
Bármilyen árfolyamon...

Corry 2011.02.25. 16:50:23

@zrobasé:
Csak ahhoz az állambácsinál mindenkinek a megújuláson kéne dolgoznia.
Sajnos nincsen nagy látszatja egyenlőre a dolognak, de reménykedjünk...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 16:51:48

@Androidus: Azért nem annyira.Az önkormányzatokban az utóóbi 4 évben inkább ők voltak ott.

zrobasé 2011.02.25. 16:53:40

@Corry: reménykedj csak :) csak majd ne lepődj meg nagyon, kedden...vagy amikor méltóztatik az uraságoknak bejelenteni az überübernonplusultra megújúlási programot...

Secnir 2011.02.25. 17:00:58

"Nem lehet még egyszer eljátszani azt bizonyos nem túl szerencsés korosztályokkal, hogy átmeneti rendszer címén évtizedekig dupla járulék fizetését várjuk tőlük.""

jaja.

@zero:
"Remélem nem kell ecsetleni, hogy államcsőd mit jelent ..."

szerintem meg kell. sokan nem tudják. lehet, azért nincsenek még az utcákon :-)

@sárkányfő:
" 9 hónap után feltűnik: a dohányzás tiltása jó ötlet. (kár hogy közben a pálinkát meg nyomják, no mindegy.)"

hát ez az. a kettő üti egymást. ha én pölö bepálinkázok, merje mondani valaki, hogy ne dohányozzak...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.25. 17:04:32

@Secnir: Különben is,az alkohol tágítja az eret,a dohányzás meg szűkíti.Szóval semmi probléma.:))

Max. 2011.02.25. 17:22:57

Regisztrált munkanélküliek + nem regisztrált munkanélküliek + nem rokkant rokkantnyugdíjasok + akik nem jutnak eszembe = ? munkanélküli van ebben az országban úgy mégis? Lehet egyszerűbb lenne azt bejelenteni, hogy egyrészt csődbe ment az ország, másrészt demográfiailag is összeomlott, ami nek a lehetőségéről fentebb olvastam, viszont már régen bekövetkezett szvsz.

Jurganov 2011.02.25. 17:27:28

@Csillagszemű Juhász: meg főként azért nem, mert akkor eltűnne az adósságunk.

ember a holdon? 2011.02.25. 17:31:55

@minimalista: nem teljesen, kicsit több... közel 35 millió napnyi tömegű arany lenne :-)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.02.25. 17:44:02

@sárkányfő: A HP legalább csak annak árt, aki issza. Még azzal is ki lehetne egészíteni a szabályozást, hogy a kültéren kijelölt dohányzóhelynek a bejárattól legalább 20 méterre kell lennie - minden közintézménynél a bejárat előtt van és mire bejutok, már olyan a szagom, mintha egy füstös csehóból jöttem volna.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.02.25. 17:47:04

@Tigeri: Lehet, hogy arra alapoznak, hogy az emberek vérnyomását csökkenteni kell (sós ételek, KV adóztatása, dohányzás visszaszorítása, HP-főzés elősegítése), mert amit ők fognak művelni, az majd úgyis visszaállítja az egyensúlyt...

2011.02.25. 17:52:42

@zrobasé: Akkor azt csinyájják már! Gyurcsány gúnyosan röhög a blogján, hogy "nem megmondtam, hogy nincs programjuk?" Orbátakaroggy!!!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 18:07:25

@zero: "Mert kb. ez a Fidesz utolsó utáni esélye és szinte biztos hogy elkúrják ilyen szabad pálinkafőzés & hamburgeradó szintű faszságokkal."

Júliustól pedig sehol nem lehet dohányozni. Fasza. Ez a legnagyobb gondunk bazzmeg OV !
Ha őket tetten érik a parlamentben, akkor megint kitiltják a kamerákat.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.25. 18:16:18

@Tigeri: "Basszátok meg!Ezek évek óta azt harsogják,hogy a fidesz kész a kormányzásra!"

Miért, nem állt készen? Milyen gyorsan befoglaltak minden pozíciót amit csak lehetett? Naugye. Ők ezt nevezték készenállásra.

Nagyon kíváncsi leszek ezekre a reformokra. De most őszintén, ha ez is csak egy pofon a szarnak akkor mi van? MSZP=Fidesz? Beültette csodás népünk most épp ezeketa tutiba, hogy négy évig királyként éljenek? Ennyi?

2011.02.25. 18:24:02

@minimalista: Ez faszság. Hogy értelmezel 1€-t 2000 évvel ezelőtt? Nincs viszonyítási pont. Az mostani pénznek nincs materiális fedezete. A mai termékeke árát nehéz átváltani 2000 évvel korábbi értékre.

Ettől függetlenül igaz a 1,05^2000 = 2,3911022 × 10^42 számítás :) sok nulla. Csak ne felejtsük el, hogy volt közben pár system restart. Most is lesz.

Vegyetek termőföldet, abban van a jövő!

2011.02.25. 18:26:32

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Én személyesen az évi 4 helyett 40-szer fogok zárt helyre menni szórakozni ha vége betiltják.

Átlagosan a dohányosok csóróbbak egyébként, szóval nem kell parázni. Akinek van pénze az igényes, nem dohányzik és pont ezért nem ment eddig sehova.

Senki ne vegye magára, átlagról beszélek! Nézz szét egy buszmegállóban, sok hájas, förmedt proletárt tolja a staubot. Lehet, hgoy épp rokkantnyugdíjból.

bandika gazdája 2011.02.25. 18:36:07

@Tigeri: Azé a dohányáruban lévő csekélyke adót elfogadja majd a kurmány, vagy ne is reménykedjünk?! :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 18:49:40

@dollarpapa: Örülök hogy bulizhatsz, mert igényes vagy, pénzed van és busszal jársz, meg minden, de egy pár kocsmát talán meg kellene hagyni nekünk, szegény vidéki bunkó proliknak is!

2011.02.25. 18:58:44

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: nem értem ezt a keresztesháborút a dohányzás ellen. Annyira naív azért nem vagyok, hogy komolyan is vegyem, hogy ezeket az intézkedéseket az állampolgárok egészségének védelmében hozzák, ez nyilvánvalóan rizsa. A jövadók szempontjából is öngól a kúrmánynak. Akkor mi a fene áll itt a háttérben, miért csinálják ezt? Tán arra számítanak, hogy a szerencsétlen szenvedélybetegek úgyis meg fogják szegni a tilalmat, és akkor majd éberül megbírságolhatják őket, vagy mi a fene van itt a háttérben?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:00:35

@zero: Csak a környezetemben 3 rokkantnyugdíjas csalót ismerek. Az egyik 55 évesen ment nyugdíjba, és simán leteker napi 15 kilométert, a mai napig is. Dolgozik a saját vállalkozásában.
JA! Nem is.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:03:40

@Hajszás Láncos: Az emberek kétharmada nem dohányzik, és oda kell nyalni, ahol több a szavazat. Lásd: nyugdíjasok.
Meg egyébként is trendi, mint szmogvárosban gyereket sétáltatni a körúton, csini kismamaként.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:08:10

@Hajszás Láncos: Jövedékiben nem lesz rosszabb. A franciáknál 2008 óta van tilalom, 2004-óta a dohánytermékekből beszedett adó változatlan. Ergo mindenki ugyanannyit dohányzik, csak a kertben, miközben ostorozza magát, hogy milyen szar ember.

Ironfist 2011.02.25. 19:10:33

@bandika gazdája:
"1. A kampány során a FIDESZ egy vakkot sem szólt a programjáról! Miből gondolták, hogy van nekik?!"

Erről van szó. Ezt hajtogatom már évek óta, hogy a "Bezzeg a mocskosszocik...!!" az nem egyenlő a kormányzással. Csak a népet annyira sikerült elvakítaniuk a PR szarságaikkal, hogy ezt vagy nem vették észre, vagy nem érdekelte őket, csak a szocialisták menjenek már innen. Akik lehet, hogy loptak ugyan, de azért nem törtek nyíltan a vesztünkre, mint ezek.

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
"Júliustól pedig sehol nem lehet dohányozni."
Ez mondjuk nem fog hiányozni, csak sajnos a bunkajabbja akkor is ott dohányzik majd a tiltó táblák alatt, ahogy most is azt teszik.

@zero: "Remélem nem kell ecsetleni, hogy államcsőd mit jelent ..."
Hát igen, volt egy nemrég a görögöknél, meg egy Izlandon... csak az a gáz, hogy ezt az átlagember észre se vette, csak nemzeti öntudattól vezérelve csipogta a többség, hogy miért mentik meg a görögöket az ő pénzéből. Egyébként az a gáz, hogy szerintem tényleg kéne ecsetelni, mit is jelent, mert pontosan én sem tudom milyen hatásai vannak.
Mondjuk minket valószínűleg ugyanúgy kihúznak majd a szarból, mint a görögöket - na kedves nemzeti sipákolók, akkor majd lehet sírni, hogy milyen az eu, hogy megmenti azt, aki csődbe jut a saját hibájából! :D

bandika gazdája 2011.02.25. 19:10:47

@Hajszás Láncos: Ez véletlenül sem gumicsont a dohányzással így "struktúrális reformok" előtt!!!! Ááááá dehogy!!!!

Ironfist 2011.02.25. 19:13:19

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Lehet, hogy ez áll a háttérben, de én nem dohányzok, és továbbra is inkább száradjon le a kezem, mintsem rájuk szavaznék.

dr. Aullah 2011.02.25. 19:14:04

@Hajszás Láncos: Hát pedig elég naiv vagy. Mondjál egy pozitív dolgot, ami a dohányzással jár.

Undorító egy szokás. Sok ilyen van. Senkit nem érdekelne a dohányzás, ha mindenki otthon végezné és nem az utcán, a többi ember között.

2011.02.25. 19:14:42

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: De hát most nincs választás, nem is lesz még évekig. Egyébként én sem dohányzok, de kurvára nem zavar, ha valaki rápippant mellettem, az meg, hogy az utcán a ház előtt, az meg aztán abszolúte nem! És a szmog sem különösebben érdekel. A világ összes városa koszos és büdös, mindig is az volt, már jóval a gépkocsi feltalálása előtt is. Persze, van párezer nagyhangú idióta, aki magát környezetvédőnek gondolja, miközben sem képzettsége sem ismeretanyaga nincs a témában, de ez még mindig csak a hivatkozási alap. Miért baj az az államnak, ha valaki dohányzik? A tudatállapotot (munkaképességet) nem befolyásolja, és a rák is marha lassan alakul ki, nagyfater simán lehúzott 67 évet, most mennyivel élhetett volna többet, ha nem dohányzik? Eh, itt tuti, hogy valami nagy sumákság van a felszín alatt, de mi?

Roxvox 2011.02.25. 19:14:46

"Strukturális reformokra várva"
Több, mint 20 éve várunk erre, csak kibírjuk valahogy a következő rendszerváltásig.:(

bandika gazdája 2011.02.25. 19:16:42

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: És mi lenne ha mondjuk lenne dohányzó kocsma, meg nemdohányzó kocsma (étterem) és mindenki oda menne ahová akar!! Hm...?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:18:46

@Ironfist: Csak egy kis életteret kérek! A kocsmák (nem éttermek) 5%-át! Nagy kérés?

Kb. két éve volt fellépésem a németeknél, ahol már szintén tilos mindenhol. Az egyik pub-ban mégis lehetett. A pincérlány a kérdésünkre elmondta, hogy ők így tiltakoznak a tapasztalt forgalomkiesés miatt. Demokratikus tiltakozás, amit itthon (áhh dehogy) pár millió büntetéssel és bezárással jutalmaznának.

Ironfist 2011.02.25. 19:19:14

@Hajszás Láncos:
Hát nem tudom, engem pl nagyon idegesít, ha valaki dohányzik mellettem. Magam részéről, mert asztmás vagyok (passzív dohányzás okozta asztma, ooooh yeeaaaaah...), de az meg a másik, hogy simán rágyújt mindenki olyan helyen is, ahonnan nincs lehetősége elmennie annak, aki nem dohányzik. Pl peronok, aluljárók, várótermek. És ez az igazán dühítő, hogy utána azzal takaróznak, hogy joguk van hozzá. Ja, a nemdohányzóknak viszont nincs joguk ott oxigént lélegezni, ahol akarnak? De legalábbis ott, ahol kötelezően várniuk kell?

Viszont valaki tényleg mondja el, pontosan mivel jár egy államcsőd, mert komolyan nem vagyok közgazdászprofesszor. És ne a dohányzást rágcsáljuk jó kutya módjára, mert tényleg csak egy gumicsont, hogy ne a komolyabb dolgokról legyen szó.

Ironfist 2011.02.25. 19:20:34

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Na jó, utolsó szavam a dohányzással: engem nem zavarna, ha minden kocsmában lenne egy ELZÁRT helység, ahol lehet. Csak akkor az legyen elzárt, és ne lehessen oda leülni, mert a dohányos haverok beülnek oda, én meg rábasztam :D

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:24:30

@Ironfist: Mindkettő jó döntés:)

@Hajszás Láncos: Több sumákságot nem látok, mint a képmutatás.

@bandika gazdája: Áh. Ahhoz gondolkodni kellene, egyeztetni melyik legyen az, milyen szempontok alapján, stb.. TÍCSUK BE A FASZBA AZT KÉSZ!
Hát van ennél egyszerűbb, átláthatóbb döntés? Nagy Sanyi gordiuszi receptje Fideszül.

2011.02.25. 19:26:20

@bandika gazdája: lehet, hogy annak szánták, de csodálnám, ha be is válna annak. Jól látja gyucsótány, hogy a viktátor dilemmában van, ha kihirdeti a megszorításokat, politikailag megbukik, és könnyen úgy járhat, mint ő 2006-ban, ha viszont nem szorít meg, akkor gazdaságilag bukik meg. Határozni nem tud, lemondani nem engedi a büszkesége (beképzeltsége), de így vagy úgy, én azt hiszem, nagy változások előtt állunk most.

@Ironfist: "Ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz."

@Aullah: Van, akit ez megnyugtat. Van, aki élvezi a tüdejébe szívott füst marását. Van, aki meg a dohány ízét. Nem azt mondom, hogy ne lehetne ezek nélkül élni, de miért kellene? És mit tiltanak be legközelebb? A kávét? A hangversenyeket? ("Mondjál nekem egy pozitív dolgot, ami a vonósnégyes hallgatásával jár" - mondják majd az akkori droidok.) A dohányzás undorító szokás lenne? A csókolózás szerintem sokkal undorítóbb, be lesz tiltva az is?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:26:30

@Ironfist: Hát ez az! A dohányosok nagyobb százaléka jó fej, mint a nemdohányosoké.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:29:31

@Hajszás Láncos: "A dohányzás undorító szokás lenne? A csókolózás szerintem sokkal undorítóbb, be lesz tiltva az is?"

??????? MIVAN? ? ?

Homár vagy, vagy csak gyerek?

Ironfist 2011.02.25. 19:30:00

@Hajszás Láncos:

Nekem mondod? Tanár leszek.

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
"Hát ez az! A dohányosok nagyobb százaléka jó fej, mint a nemdohányosoké."

Ezt nem merném így kijelenteni.

" Mindkettő jó döntés:)"

Tudok én jófej lenni is, ha nincs felbaszva az agyam :D

bandika gazdája 2011.02.25. 19:31:55

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Mellesleg megnézném, mikor a sarki talponállóban a merevrészeg Palkónak megtiltják, hogy rágyújtson! Veszi elő a dikicset! A kocsmárost meg 59-szer jól megbüntetik, 60-adszor meg bezár, oszt megy "munkanélkülire"! Ennyi!

bandika gazdája 2011.02.25. 19:35:01

@Ironfist: Te a nyugati téri aluljáróban szívod az oxigént?! Akkor nem csoda hogy asztmás vagy!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:37:18

@Ironfist: Én simán kimerem. Ebben a baráti köröm kisebb százalékát kitevő nemdohányosok is egyetértenek.
@bandika gazdája: A jó kocsmáros olyan csárdást lezavar Palkónak még a rágyújtás előtt, hogy egészben lenyeli.

bandika gazdája 2011.02.25. 19:38:30

@Hajszás Láncos: Hát nem tegnap volt, de rosszul emlékeznék, hogy csókolózni annyira azért nem undorító!! :)

2011.02.25. 19:39:58

A buszmegálló egy példa volt.

Egyébként bajorországban élek, ahol _népszavazssal_ tiltották be a dohányzást a kocsmákban.

Mindig a dohányosok a hangosabbak, pedig csak arról van szó, hogy van egy szokásod, ami másokat zavar. Pontosan ezért nem gyakorolhatod mindenhol. Sajnos a dohányzó/nemdohányzó felosztás nem működik, mert a társaságok vegyesek. Viszont ismerőseim között is azok dohányoznak, akik csóróbbak. Attól hogy nem hiszitek el még tény.

2011.02.25. 19:40:34

@bandika gazdája: Nem mindegy melyik kombináció. Két homár pl már kézenfogva is undorító :D

dr. Aullah 2011.02.25. 19:40:52

@Hajszás Láncos: Már miért kellene betiltani a hangversenyt? Vonós négyest csak az hallgat szeret. (Elmegy hangversenyre vagy otthon hallgat. Általában aki otthon hallgat, az nem bömbölteti ellentétben olyanokkal, akik másfélét bömböltetnek és "zenének" nevezi. Aki meg nem akar az nem. Mint mondtam, ha dohányzásnál is így lenne, akkor nem lenne gond.
Amúgy én a kávé illatától hányingert kapok. Amikor reggelente a párom iszik egy kávét... milyen harcok mennek ott... de kibírom, mert max rosszul leszek a szagától kicsit, nem okoz további károkat bennem... ellentétben a passzív dohányzással.
Csókolózást meg nem értem miért hoztad fel. Tipikus terelés.

2011.02.25. 19:42:03

@Ironfist: Nem lehet mindent betiltani, ami _valakit_ idegesít. Vége-hossza nem lenne a sornak! Engem példul a walkmancincogás idegesít, de eszembe sem jutna azt követelni, hogy "tícsák be a valkmant!" Odébb megyek pár métert, és kész. Aki antiszociális, rengetem szép és olcsó tanya közül válogathat, ahol 2km a legközelebbi szomszéd, és élheti a kis világát ahogy neki tetszik.
Államcsőd annyival jár, hogy az állam fizetésképtelenné válik. Nem fizetik ki a nyugdíjakat, segélyeket, közalkalmazottak (tanárok, orvosok, rendőrök) illetményét, a kibocsátott álamkötvények értéktelen papirosokká válnak, azok a bankok és befektetők, amelyek ezekből nagy mennyiséget vásároltak, bedőlnek (az állami betétbiztosítási garancia természetesen már nem működik), fosztogatások, zavargások kezdődnek, kiürülnek az áruházak polcai, és senki sem tesz a helyükbe új árut. Kivándorlási hullám indul meg, életterüket veszített emberek tízezrei mennek az utakra, repülőterekre, az túlterhelt infrastruktúra rövidesen felmondja a szolgálatot, és a városokban megkezdődik az ember ember elleni harca a pillanantyi túlélést jelentő élelemért. Pár éve Argentínában láthattunk egy ilyen esetet.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:42:10

@Ironfist: Nem vagy te véletlenül városi srác? Az asztmát általában urbánus betegségnek tartom.

Roxvox 2011.02.25. 19:42:34

Ön dönt, iszik vagy vezet.
Ön dönt, iszik vagy dohányzik.
Ön dönt, iszik vagy dönt.

2011.02.25. 19:42:57

@Ironfist: Összenő ami összetartozik.

A múlt héten két házibuliban voltam, mindkettőben 20-an voltunk. Az arányok a dohányzó-nemdohányzó között 2:18 voltak, csak fordítva. 30 évesen valaki, aki 10 évet dohányzott 40-nek néz ki.

A jobb csajok ott voltak, ahol kevesebben dohányoztak. Szerintem ennyi elég is. Az átlagkereset aránya is 1:2 volt a nemdohányzók javára.

bandika gazdája 2011.02.25. 19:45:17

@dollarpapa: Nem hisszük el, de mindegy! Abban azért egyetértek, hogy ne lehessen mindig és mindenhol! Dohányos létemre nekem ne mondja senki, hogy nem lehet kibírni mondjuk két órát a vonaton! De szerintem mi sem arról beszélünk, hogy had cigizzünk a bölcsődében, hanem hogy legyen azért olyan hely is ahol lehet! Fizetünk érte rendesen és ez nem lesz kevesebb, de ezért még egy szót sem szóltunk ha figyeltetek!

2011.02.25. 19:48:37

@bandika gazdája: itt a németeknél csináltak a dohányosoknak sátrat és nem lázong senki, különösebben betartatni sem kell, mert felfogják az emberek, hogy élni és élni hagyni.

Ha a ciginek nem lenne füstje, hidd el hogy senkit sem zavarna.

És vannak kulturált dohányosok is, tudom jól. Nem mindenki dobálja el a csikket, nem mindneki tolja láncban egymás után, egy dobozt elfüstölve 3 óra alatt mert csak úgy tud ellazulni. Nem mindenki, de sajnos mindig a kirívó példák azok, amiket mindenki észrevesz.

2011.02.25. 19:49:59

@bandika gazdája: gondoltam :) egyébként én sem értem mi az undorító benne. Persze amikor két tini egymás torkán nyomja le a nyelvét az néha ízléstelen, de ők felnőnek előbb-utóbb.

2011.02.25. 19:50:28

@Aullah: Ha azt mondod, hogy aki utálja a vonósnégyest, kerülje el a koncerttermet, arra én csak annyit tudok felelni, hogy aki utálja a dohányfüstöt, az ne járjon füstös kocsmákba!

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Ne mondd már, hogy nyáladzani nem sokkal undorítóbb, mint rágyújtani egy cigire! De említhettem volna a fingást is, vagy bármi egyéb extremitást.

Ironfist 2011.02.25. 19:50:47

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
@bandika gazdája:

Tatabányai vagyok, és Győrbe járok egyetemre, mondtam már párszor mondjuk, de mindegy. Itt azért annyira nem nagy ám a szmog, mint Budapesten.

@Hajszás Láncos:
Nem lehet mindent betiltani, ami _valakit_ idegesít. Vége-hossza nem lenne a sornak! Engem példul a walkmancincogás idegesít, de eszembe sem jutna azt követelni, hogy "tícsák be a valkmant!

Ja, ezért kell a dohányosoknak külön zárt helység, ahol tudnának dohányozni, és kész. Mert azon felül, hogy zavaró, büdös is, ha az ember ruhája, haja mind csikkszagú.

A Walkman, meg mp3 lejátszótípusú dolgok meg engem ugyan nem zavarnak. Az már annál inkább, mikor Nintendócska előveszi a mobilját, és iszonyatos hangerővel, fülhallgató nélkül bekapcsolja a torzan szóló tucctucctucctucc-ot. Vagy éppen a helyi eleldzsunijort.

2011.02.25. 19:52:34

@Ironfist: Cigányhifi? :D
@Hajszás Láncos: A te barátaid között csak dohányosok/ csak nemdohányosok vannak? Amíg egy dohányos is van a társaságban, addig kisírja, hogy menjünk a füstös helyre, ezért nem pálya ez.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:54:00

@dollarpapa: Szóval népszavazással. Értem. A tömeg nem birka. Ugyan! A vizitdíjat is azzal szüntették meg, azóta újra a nyugdíjasok pletykaközpontjává váltak a rendelők.

Engem például rohadtul zavar: A zsíros dagadt anyukák és a zsíros kölkeik, miközben zabálnak. Az utcán, a játszótéren, bárhol. Megjegyzem többet láttam zabálni, mint nem.
Ez egy rossz szokásuk, ami zavar. Tiltsuk be?

Ha te mondod, biztos csórók a dohányosok...

Ironfist 2011.02.25. 19:54:04

@Hajszás Láncos:
"@Aullah: Ha azt mondod, hogy aki utálja a vonósnégyest, kerülje el a koncerttermet, arra én csak annyit tudok felelni, hogy aki utálja a dohányfüstöt, az ne járjon füstös kocsmákba!"
Hibás a logikája, Tuvok!

Aki utálja a vonósokat, az nem megy koncertterembe, nyilván, de a koncertteremben direkt ezt cxsinálják. Kocsmába viszont nem bagózni jár az ember, hanem inni.

@bandika gazdája:
"Dohányos létemre nekem ne mondja senki, hogy nem lehet kibírni mondjuk két órát a vonaton!"
Erről van szó. És nem is azt mondom, hogy innentől életed végéig hozzá se nyúlhass, hanem hogy tegyétek olyan helyen, ami nem zavaró, mert a nem dohányosok nem mennek oda hozzátok - az ugyanis csak egyértelmű provokálás volna.

dr. Aullah 2011.02.25. 19:56:14

@Hajszás Láncos: Szerintem aki nem szereti a dohányfüstöt, az nem megy olyan kocsmába, ahol dohányoznak. Nekem nincs bajom az ilyen helyekkel, én sem értem miért tiltják be. De itt nem is ez a gond, hanem a nyilvános helyek, utcán, buszmegálló. Képzeld nálunk van egy paraszt, aki a liftben is nyomja. Baszki 10 másodpercet nem bír ki, amíg leér.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 19:57:25

@dollarpapa: Kisírja? Jobban érvel mint a többi. Ennyi.

@Hajszás Láncos: Szóval te nem fingasz, nem büfögsz, nem nyáladzol, nem szarsz.

Pinát nyaltál-e már?

Ironfist 2011.02.25. 19:59:51

@Aullah: Ilyen nálunk is van, és ha sokszor szólok neki, mert sokszor zavvar a bunkó tetve, akkor még én vagyok a bunkó, és amit csinálok, az csak hiszti már. Az ilyet kéne péklapáttal tarkón baszni.

"Szerintem aki nem szereti a dohányfüstöt, az nem megy olyan kocsmába, ahol dohányoznak."
Ez meg nem ilyen egyszerű. Bár elgondolkoztam már azon, ha egy barát kijelenti, hogy ha nem bírom a cigarettafüstöt, akkor ne lógjak velük, akkor az vajon tényleg barát-e... És ha mindenki más röhögve helyesel, akkor azok vajon azok-e....

bandika gazdája 2011.02.25. 19:59:55

@dollarpapa: Én még soha nem gyújtottam rá olyan helyen, ahol tudtam, hogy valakit zavar! Ne általánosítsál! Mikor öcséméknek babája született és hozzájuk költöztem segíteni három hétig nem gyújtottam rá és persze nem haltam bele! Tudod mi ez?! Előzetes a nagymértékű adóemeléshez! "Mi vigyázunk rátok b...tok meg"! Ennyi!

2011.02.25. 20:00:06

@Ironfist: Jó, akkor most az a helyzet, hogy téged a dohány idegesít és a walkman nem, engem meg a walkman és a dohány nem. Ha most ezek után azt mondod, hogy a dohányzást tícsák be a walkmant meg nem kell, akkor meg kell tőled kérdeznem: MIÉRT? Miért pont hozzád alkalmazkodjon az egész világ, és miért ne mondjuk hozzám? Nem vagy te egy kicsit önzőgeci?

@dollarpapa: Én a barátaimmal a természetbe járok, és ha valamelyikük netán rágyújt, max három lépést lemarad. És az oxigéndús levegőben fulladozó, levegőért kapkodó fák egy nagyot lélegeznek a frissítő füstből. ;-)

Ironfist 2011.02.25. 20:05:51

@Hajszás Láncos:
1.-Önzőgeci ám a kurva nénikéd! Ha már anyázni nem lehet.
2.- Idézd már azt a mondatomat, ahol azt mondtam, hogy TILTSÁK BE A DOHÁNYZÁST!! Nyilván nem tudod, mert NEM MONDTAM ILYET!
3.-Ha reagálnak arra, amit felhozol, véleményt mondanak, és téged ez idegesít, akkor ne hozz fel semmit, majd nem fognak rád reagálni!Ugyanis, ha nem tűnt volna fel, csak azt jelentettem ki, hogy engem nem zavar a walkman. De neked ezt sikerült ilyen mélységesen magadra venned. Na ki is az önzőgeci?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 20:05:53

@Hajszás Láncos: Én rendszeresen squasholok és dől ki már mellőlem pár nemdohányzó.

2011.02.25. 20:06:30

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Nem. Én vagyok, aki zokszó nélkül elviseli, ha valaki ezt teszi a környezetében, még akkor is, ha zavar. Legfeljebb ha egy bizonyos mértéken túlmegy a dolog, elkerülöm az illetőt. Alkalmazkodom a világhoz - a helyett, hogy tele pofával követelném, hogy az egész világ hozzám alkalmazkodjon.

@Aullah: Szerintem nyílt légtérben nem állja meg a helyét ez a nyenyegés a passzív dohányzásról. A lifttel kapcsolatban teljesen egyetértünk, na de a nyílt utcán??? Mi akadályoz meg, hogy pár métert arrébb sétálj, és amikor látod, hogy jön a busz, és a fickó épp eltapossa a csikkjét, visszasétálj? Vagy mi akadályoz meg benne, hogy _udvariasan_ megkérd a dohányost, hogy tegye meg a kedvedért ugyanezt?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 20:09:08

@Hajszás Láncos: Te gyógyszerre iszol? Olvad már el még egyszer @Ironfist: kommentjét!

Nem válaszoltál! Nyaltál már pinát??

Ironfist 2011.02.25. 20:10:14

@Hajszás Láncos:
"Vagy mi akadályoz meg benne, hogy _udvariasan_ megkérd a dohányost, hogy tegye meg a kedvedért ugyanezt?"
Talán a tapasztalat, hogy a dohányos úgy förmed rád, hogy "mi a kurvaanyádközödvanhozzá????"... erre nem gondoltál? Nem hát, mert ugye más az önzőgeci, de ha a te tevékenységed zavar mást, az nem baaaj...

dr. Aullah 2011.02.25. 20:11:41

@Hajszás Láncos: Sajnos ez nem olyan, hogy elnyomja a csikket (mármint eldobja a kukába... ezt akartad írni, nem?) és akkor HUSS eltűnt a dohányszag. Az bizony ott marad a ruhán jó ideig.

2011.02.25. 20:12:09

@Ironfist: Szerintem te vagy. Ráadásul egy igazi díszpéldány, aki ha szembesítik a saját hibáival, a helyett, hogy magába szállna, és megpróbálna megjavulni (adott esetben mások testi-lelki igényeit tiszteletben tartani), a helyett elkezdel össze-vissza vagdalkozni tehetetlen dühödben. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de amit itt előadsz, az a tipikus önző faszparaszt viselkedés és gondolkodásmód iskolapéldája, ami húsz év alatt oda juttatta az országot, ahol most tartunk.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.25. 20:12:20

Na jó mentem inni.

Egyébként közel sem biztos, hogy betiltják a dohányzást. :)

Jó éjt!

Ironfist 2011.02.25. 20:17:25

@Hajszás Láncos:
Jaaaj, neharagudj, igazad van, innentől majd odébb megyek, ha valaki a megállóban dohányzik, majd meghúzom magam, ha valaki olyat csinál, ami nekem nem tetszik... ja várj, nem. Eddig mindig ezt csináltam. És nem válaszoltál nekem sem: IDÉZD AZT A MONDATOMAT, AHOL AZT MONDTAM, HOGY A DOHÁNYZÁSODAT TILTSUK BE, A WALKMANT MEG NE, MERT ENGEM AZ NEM ZAVAR!! És ezután merészeljed rám mondani, hogy önző vagyok! Mi volt itt a saját hibám amúgy? De egészen pontosan! Ugyanis annyit tapasztaltam, hogy normális hangulatú beszélgetésben egyszer csak sikeresen leönzőgeciztél engem. Ez miért az én hibám? Inkább a tiéd, mert, ahogy valaki mondta, szerintem sem vagy teljesen magadnál. Vagdalkozik szintén a jóanyád, és nem én. Trágár nyelven ugyan, de érveket hozok fel, te meg egyszerűen átsiklasz rajta, és hajtogatod a magadét, mint egy vérbeli fideszes fasz. Gratulálok. És még miattam tart ott a magyar társadalom, ahol.

A sok hülye fasz, bazmeg...Minden napra kell jutni egy gyökérnek, mi?

2011.02.25. 20:18:54

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Sajnálom, hogy csalódást kell okozzak, de nem óhajtom személyes síkra terelni az eszmecserét, és különösen nem fogom a hálószobatitkaimat nyilvánosságra hozni ezen a fórumon, főleg nem a te kedvedért. Mindjárt kezdődik a valóvilág, eridj, nézzed, abban vájkálhatsz kedvedre, az a te színvonalad. ;-p

bandika gazdája 2011.02.25. 20:19:54

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Mit iszol? Télleg van egy citromos söröm! Én is megyek!

2011.02.25. 20:21:19

@Ironfist: Köszönjük, Emese, ennyi elég. Mindenki tisztában van már veled, nem kell tovább bizonygatnod, kiféle-miféle vagy.

Ironfist 2011.02.25. 20:23:24

@Hajszás Láncos:
Velem már régóta mindenki tisztában van, de te most égetted halomra magadat, mert azóta se sikerült válaszolnod egy kérdésemre, vagy replikáznod egy érvemre sem. Fasz vagy, és hagylak is itt rohadni tovább. Tudod a mondást arról a szarról, ami nem ér fel a csizmaszárig, ugye? Na, te is egy ilyen szar vagy.

2011.02.25. 20:37:52

@Ironfist: Tudod, van egy bizonyos színvonal, ami alá nem megyek le. Neked replikázni? Minek? Ugyan mit nyerhetnék az eszmecserével? A te fajtádtól csak annyi telik, hogy tele torokból túlordítsa az okosabb szavát, vagy a dorongjával hallgattassa el. "Én, én, én, mindig csak én!" Szánalmas vagy... de legalább nem vagy vele tisztában, és túlfejlett egód úgy látom, meg is kímél a reális énkép okozta csalódástól. A magad módján egész harmonikus világképed lehet, csak a külvilággal vagy konfliktusban, ez az egyetlen jele, hogy valami probléma mégiscsak van a kis buksi fejecskédben. De látom, ezt már megtanultad ignorálni. Hát további jó gyűlölködést kívánok, rajtad nem tudok, és őszintén szólva nem is nagyon akarok segíteni. Te így vagy jó, ahogy vagy. Elrettentő példának.

Ironfist 2011.02.25. 20:38:59

@Hajszás Láncos:
Jaj, ne sírjál, annyira azért nem voltam kemény!

matula100 2011.02.25. 20:46:47

Most néztem meg tavaly év végén 475 ezer volt a munkanélküliek száma, ez 12%-os munkanélküliséget jelent. Ha elfogadjuk, hogy nálunk a 728 ezerből kb 600 ezer ál rokkant van. akkor ez 1 075 ezer fő, az az 28%-os munkanélküliséget jelentene. Ne gondoljuk, hogy a rokkantak jelentős része tudna dolgozni, ha az egészségeseknek sincs meló. Az eu átlag tavaly év végén 10% volt. Szerintem egy darab embert nem mernek a rokkantakból visszanyomni a munkanélküliek közé,mert az euban már így is a rangsor végén kullogunk, vajon mi lenne ha kiderülne, hogy kozmetikázás nélkül ez a szám 25-28% . Orbán fejét mint a véres kardot hordanák körbe az euba. Persze ebben az elmúlt 20 év összes kormánya vastagon benne van.
A legnagyobb az arány az iskolázatlanok és az alul iskolázottak között.
Viccesen hangzik de nincs más megoldás: kapát, kaszát meg vellát nekik azt ki a földekre. Meg kubikos talicskával lehet menni gátat építeni.Mást úgy sem lehet rájuk bízni.

2011.02.25. 20:59:46

az utolsó kapcsolja le a villanyt :)

@zero: ha 650e ember csaló, AKKOR EZEKET KI SZÁZALÉKOLTA LE???? NEM CSALÓ ORVOSOK? NA ezért nem fogják megkapargatni!

ja a legújabb:
nol.hu/lap/mo/20110225-uj_adoszabalyok__kevesen_jartak_jol

2011.02.25. 21:17:05

ha 400e álrokit kidurrantanak a rendszerből, egyből fenntartható lesz a nyögdijrendszer. DE KI MERI EZT MEGCSINÁLNI? KI VONJA FELELŐSSÉGRE A LESZÁZALÉKOLÁSOKAT VÉGREHAJTÓ ORVOSOKAT? Mert azokat mind le kéne sittelni akkor, perhegyek stb!!!!

Watchman 2011.02.25. 22:47:43

@zero: Nyugi. El lesz ez baszva, de attól még csődbe nem megyünk. Kb. jól látod. Lesz egy kis farigcsálás itt-ott, aminek a harmada sem valósul majd meg, de előre kiértékelik, hogy sikerült.
Végül is nem csoda hogy felismered. Ez ment az elmúlt 6-7 évben. Gyurcsánynak is minden programja sikeres volt, vagy épp az ellenzék akadályozta meg (biztos fogták a kezét, és nem nyomhatta a gombot). Most majd annyi fog változni, hogy a program vagy sikeres lesz, vagy a komenisták miatt nem jön össze.

Viktus 2011.02.25. 23:28:09

2008 tavaszán több mint 140 dollárba került egy hordó olaj, most 110 dollár. Akkor mégis csak 280 forint körül volt egy liter benzin.

„Egyrészt az az oka, hogy a forint akkor jóval erősebb volt a dollárhoz képest, mint most, másrészt azóta kétszer jövedéki adóemelésre került sor, illetve egyszer áfaemelésre” – mondta Sándor Dávid, a portfolio.hu elemzője.

www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/357211

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.25. 23:43:03

@Viktus: Ez is a szocik hibája. Szargyártó Petike ellenzékben megmondta, a Fidesz követeli a kormánytól, hogy csökkentse az üzemanyag adótartalmát, így csökkentve az árat. Ha akkor megtették volna, most olcsóbb lehetne valamivel a benya. Konklúzió? Gyurcsány mondjon le.

Droid mode OFF.

Jóéjt mindenkinek.

Kartal (rezervált) 2011.02.26. 00:16:15

@zero: Zero, ne csináld itt a hangulatot! Nekem is van olyan ismerősöm, aki CSALÓ, mert ha nem járja ki a rokkantositást, elveszti a munkahelyét, és megdöglik éhen. Vannak igazi csalók is, az tény, nem is kevesen, de nem kell általánosítani. Arról nem is beszélek, hogy pl. anyám is CSALÓ akkor, mert agyonhajtották ebben a jó kis versenyszférában, alig hatvan éves és alig él már, apám meg annyira CSALÓ volt, hogy meg sem érte a hatvanat, belehalt a vadkapitalizmus korbáccsal és minimálbérrel való felépítésébe! Nem tudom Szlovákiában milyen a helyzet munkafronton, de itt tragikus - lásd azt a nőt, aki szóvá tette, hogy +6°C-ben kell dolgozzanak a csarnokban, erre kirúgták. És ez nem egyedi eset sajnos, aki gyárban dolgozik, tudna mesélni. És aki gyárban dolgozik, az többnyire nem éri meg a hatvan éves kort ép egészséggel. De sokan az ötvenet sem.

Komolyan mondom, vegyél kicsit vissza!

VendégTroll 2011.02.26. 06:48:04

@Kartal (rezervált): Mindenki vegyen vissza! Kizsákmányolnátok, azt a 750.000 igaz hazafit, minket, kik puszta kezünkkel, vérünkkel, és verejtékünkkel építettük fel ezt a hazát? A legnehezebb időkben is! Mi nem sajnáltuk feláldozni testünket a népünkért, a fiainkért, a jövőnkért! Azért, hogy most ti élvezhessétek a hanyatló nyugat ópiumát, és itt blogoljatok, míg mi megfáradt testünk minden kínját éljük át nap mint nap, egy falat kenyérért.

Ó, én csak álmodhattam róla, hogy +6 fokban egy csarnokban dolgozhassak, és korbáccsal verjenek minimálbérért. Én minden nap 4-kor keltem, 2 órával azelőtt, hogy lefeküdtem, -32 fokban dolgoztam, nyáron!, minden este hideg vérrel legyilkoltak, - ha szerencsés napom volt -, és ezért én fizettem a főnöknek!

Jurganov 2011.02.26. 07:50:10

@Hajszás Láncos: hehe, belefutottál te is vasökölbe? kemény arc :)
@dollarpapa: jót röhögtem, gondolom vicceltél.
@Ironfist: és te, az vagy-e? ez is egy jó kérdés.

Ironfist 2011.02.26. 08:21:10

@Jurganov:
Ha az vagyok, akkor tán ne foglalkozz velem. Okoska.

global001 2011.02.26. 09:16:07

Ezt a Matolcsyt elnézve - meg a többi Szíjjártó, Deutch félét - nem sok jóra lehet számítani.
Lehet, hogy a 3200 önkormányzatot is meg lehetne tizedelni. Ilyen a világon nincs, hogy egy ekkora országra 3200 önkormányzat jut. Csak ugye most a saját bandája van minden polgármesteri/megyei székben, ahhoz meg túl puhapöcs kapítányok, hogy hozzányúljanak.
A 2/3-nak megmagyarázzák, hogy ez nem megszorítás, hanem átszervezés - errekitör a tapsvihar és a lelkes bólogatás - az 1/3-ad meg bekaphatja.
Ha esetleg valakinek feltűnik, hogy hó végén nics pénze kenyérre, majd ráfogják Gyurcsányra és ismét le lehet tapsolni a mennyezetről a vakolatot. Nagy ötlet volt 2/3-ot adni nekik a semmittevéshez, hajrá nép csak így tovább !!!!!!!!
"Ne az emberekkel fizettessék meg!"
„Ami jár az jár!”
"Csak a fidesz!"
„Hajrá magyarok, hajrá Magyarország.”

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2011.02.26. 09:18:36

vajon ebbol a cikkbol miert nem lesz soha indexcimlap? :) a jobbikos iras meg mar ket napja fooldal. :) nem hiaba elfogulatlan media az az index...

butab 2011.02.26. 11:25:16

Amúgy a cigiseknek szerintem ott az e-cigi, na az senkit nem zavar,persze felőlem szívhatják , ha megoldják, hogy nem jön ki belőlük füst ,de persze elzárt helyen felőlem lehetnek :)
Mondjuk, szerintem ha tényleg valami értelmeset akarnának csinálni , akkor tényleg ,neki kéne állni ilyen szociális kártya, meg hasonló dolgoknak .De persze a legfontosabb , hogy munkahelyet kéne csinálni, mert szerintem ha kirúgunk egy csomó közmunkást, meg a rokkantakat visszarokkantosítanak, attól még őket az állam tartaná el max mint munkanélküli (monnyuk olcsóbban az igaz ) .De szerintem egy csomó dolgot meg lehetne csinálni pénz nélkül is ., hamár mondjuk strukturális reform ,én mindent digitalizálnék meg elektronyikus ügyintézéssé tennék, bevezetném, hogy mindenkinek kötelező belépni ügyfélkapuba meg ilyenek. Mert, ha már egy csomó ember dolgozik feleslegesen , akkor legalább legyen gyors. De megreformálhtanák a felsőokatatást is pl: nekünk majd mint web-programozók ebből kell vizsgázni
www.nive.hu/vizsga/szobeli/modulok_szobeli_feladatai/download.php?filename=1180-06_3s_20090925.doc
Amúgy , én az összes állami vállalot leépíteném de fentről kezdve,mert biztos nem a sima munkás miatt veszteségesek hanem párszázmilliós jutalmak, audik stb-k miatt. Mondjuk pl. a vasútnál nem lehetne reklámfelületként használni a szerelvényket oszt a díja csak annyi lenne , hogy tartsák tisztán a vonatokat. De még egy csomó dolgot lehetne írni, amihez nem is kéne olyan sok pénz.. De meg egyébként is szüntessék be az Artisjust :)

redriot77 2011.02.26. 13:01:37

@global001: "Ezt a Matolcsyt elnézve - meg a többi Szíjjártó, Deutch félét - nem sok jóra lehet számítani."

Hja. Mikor Orbán pár hete a parlamenti beszédében bejelentette hogy: "ezennel megbízom Matolcsy miniszter urat a felemelkedési terv kidolgozásával" kirázott a hideg.
Nabazmeg: 8 éve alatt folyamatosan azt hajtogatták hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra. Most meg ezt a kancsal idiótát bízza meg hogy két hét alatt rittyentsen nemzeti felemelkedési tervet. Fasza.

redriot77 2011.02.26. 13:16:04

@Ironfist: "Mondjuk minket valószínűleg ugyanúgy kihúznak majd a szarból, mint a görögöket - na kedves nemzeti sipákolók, akkor majd lehet sírni, hogy milyen az eu"

A görögöket sem nagyon akarták kihúzni, és ezután még nehezebben szánják majd el magukat hasonló akcióra. Ja, és ha mi bedőlünk annak kevésbé vannak következményei az EU-ra nézve mint a görög csődnek. Mivel is Görögo. pénzneme? És mi Magyarországé? :/

jágör68 2011.02.26. 13:26:02

Tök eccerű a zegész:
"BETILCSUK A SZEGÉNYSÉGET, oszt jó napot!"

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.26. 15:43:39

Nem kell betiltani a szegénységet. Egyszerűen az igazmondó fideszes kutatások és tanulmányok kijelentik, hogy a szegénység hazánkban megszűnt. Nincs. Aki ellentmond az természetesen komcsi. Matolcsy programja pedig már a kihirdetése pillanatában sikeres. Ez is triviális. Aki mást mond az komcsi.

jozicsenko 2011.02.26. 15:46:13

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: a cigaretta jövedéki adója nélkül rég megdöglött volna a költségvetés - lehet szidni, de annyi pénz van benne, hogy el nem lehet mondani

ez a boszorkányüldözés nekem egy legalizált nácivadászatnak tűnik: ráfogjuk hogy ő a bünös, oszt szivatjuk, mert bünös (vagy büdös) - nem dohányzok, de a dohányosoknak is van joguk bagózni

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.26. 16:18:08

@jozicsenko:

Nekem is roppantul unszimpatikus ez a kereszteshadjárat a cigizők ellen. Sokan iszonyatosan gyűlölik őket, tán még a megkülönböztető csillag viselésének is eljön az ideje...

Egyébként tiltsák be, oké.
De akkor a 2-nél több rövidet, és 5-nél több sört is, mert az alkohol is káros, a részegek hőbörögnek meg vizelnek/hánynak hazafele, otthon meg esetleg megverik az asszonyt, gyereket.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.26. 17:05:36

@Hajszás Láncos: Szerintem hangulatjavító (még egy ellentét-generáló, össznépi összeugrasztó) intézkedés. Van egy csoport, akin le lehet verni a feszültséget, a nyugdíjasok, rokkantak, gyermektelenek, egyedülállók, stb. csoportjain kívül. Nagyszerű pótlék ez, olyan, mint a stesszlabda.
Amellett, hogy jónak találom, hogy megóvjuk a nemdohányzókat, főleg a gyerekeket
Amin viszont igen csodálkozom, az a pálinkázás. És nem akarom megbántani Józsi bácsit, aki a kaszálóra való kimenetel előtt felhajt egy kupicát, de az rettenetes, hogy mennyi családi bántalmazás és házasság felbomlása, családok szétesése a következménye az italozásnak.
Hadd legyek demagóg: azt még nem olvastam, hogy a dohányzás következtében, hirtelen felindulásból valaki agyonverte vagy leszúrta hozzátartozóját vagy barátját.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.26. 17:12:11

@jozicsenko: A jövedéki adó nem számít, lásd: a pálinkázás miatt kieső 8 milliárd se számított :)

jozicsenko 2011.02.26. 17:46:07

@Gyalogfenyő: hmmm, tudod ott van egy apró, de igen fontos, másik vonulata a dolgoknak

az uniós leszabályozások között hiba, gond és kritika nélkül vettük át a hapci rendszert (HACCP, de inkább HaCCCP): egy szabályozási rendszer, ami pár (a papír kiállító és kiadó) arcnak iszonyat pénzt hozott, a hazai vendéglátóiparra egy szabott költséget jelentett - közben pl a konyhai moslékot veszélyes hulladéknak minősítette és a malacoknak csak az ipari tápszert fogadta el (=a zárt rendszert megértem: visszakövethető a bolt, a hentes, a gazda, a tápszer). évtizedekig jó volt a konyhai moslék a malacoknak, de hirtelen az uniónak már nem volt jó

annak az uniónak, ahol pl
-görögországban a hentesnél a dögmelegben kinn van a fél szamár,
-a dánoknál a disznóhúsnak halize van (ehhh, szelíd megfogalmazás, van hogy büdös, mint a húgy), mert ŐK halliszttel etethetik a malacokat
-a spanyol serrano sonka alapját adó malacokat hegyvidéken, ERDŐBEN etetik, és a madridiak brüsszelik üldöznék a magyarlelkű ellenöröket, ha úgy kekeckedne, mint velünk...
-bajorország szerint a haccp túl drága,
-mi meg megehetjük az ecetes döghúst a tescobol (két, három éve volt? emlékeztek? a boltok pultjainál 300-500-600 Ftért adták a darálthús kilóját, akkor foglalták le sorban pest körül a hamisított biokajákat és a nyugati romlott sz.rokat legálisan adták el nekünk, mert occcsó)
- a francia gazda eladhatja a hazai sajtot a piacon, és meg is veszik (közben nálunk meg ugyanezek az ellenőrök szívóznak?)
- a százévvel ezelötti "makkoltatott" malacot nem használhatja fel egy pesti vendéglős, mert nem eu konform a hús (nem tudja igazolni az elfogyasztott tápokat, hisz makkot evett a coca)

ehh, szumma kedves gyalogfenyő: az jó ötlet lett volna, ha végigviszik és tényleg tartást, piacot adnak a magyar termékeknek, lesz.rva a brüsszeli majmokat: vagy talpra állunk és hangoskodunk, mint a lengyelek, vagy ehetjük a német moslékot...

@laspalmas: igen, igazad van: de pontosan tudjuk, hogy a szesz mire képes, az alkohol tilalom meg szintén: nem jött össze gorbacsovnak, nem jött össze a jenkiknek sem

Baldrick68 2011.02.26. 17:53:22

@Max.:
Hány munkanélküli van?

Ez a bűvészkedés a számokkal mindíg is tetszett.
Ha a "hivatalos" munkanélküliségi adatokat nézem akkor kb. normális.
Ha viszont a foglalkoztatottsági adatokat akkor bizony kilóg a lóláb.
Egész EU -ban nálunk a lagalacsonyabb a foglalkoztottság.
Felmerül a kérdés hogy akkor ezek szerint ennyi lottónyertes milliomos van az országban?
Esetleg az is lehet hogy a munkanélkülésiégi adatok "kissé" kozmetikázottak.
Ha jól tudom valaki csak 1 évi lehet munkanélküli és utána kihullik a rendszerből, igaz munkája az továbbra sem lesz de a statisztika javul.

Ha a foglalkoztatottak számából indulunk ki akkor lehet hogy sokkal csúnyább a kép és kiderül hogy nem 600 000 hanem 1 600 000 munkanélküli van.

tokmányos 2011.02.26. 17:54:42

@redriot77: Hali! Ez egy "szakértői" kormány . Egy volt véres szájú fideszes munkatársam ,még a Gyurcsány éra alatt ,állandóan ezeknek a nevét sorolta (kiemelve :Matolcsyt ).Ha majd hatalomra kerül a figyisz, a szakértői kormány majd megmutatja,hogy kell "közgazdászni". Sajnos ennek a patkánynak nem tudok innen üzenni,mert neki a Magyar Nemzet a bibliája,csak azt olvassa! Remélem ,mivel 55 év alatt sem tudott gyereket csinálni ,kevesebb lett a fizetése, (a szakértői kormány 16 %-os adó reformja után ) ,és most csókolgathatja az "apja " faszát ,bő nyállal.

tokmányos 2011.02.26. 18:03:46

@redriot77: Nekem fel sem tűnt ,hogy bandzsa .Ezek szerint ezért néz ferde szemmel a másik 1/3-ra.(Nehogy félre értsd nem vagyok komcsi párti). Szociális érzületű állampógár vok.

bandika gazdája 2011.02.26. 18:05:24

@tokmányos: Lehet, hogy a kollégád szar ember, ezt nem tudom megítélni. De ha te azzal vágdalkozol, hogy 55 év alatt sem tudott gyereket csinálni (ami lehet, hogy neki nagyon fáj) akkor te is szar ember vagy!

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.26. 18:06:55

@jozicsenko: Sajnos ezekben igazad van :(
De most kit küldjünk ki lobbizni a mezőgazdaságunkért és az állattenyésztésünkért? Hogy ők is egyenlő mércét alkalmazzanak a libákra és a disznókra.
Az egyik kiküldöttünk bólogat, a másik meg akkor kiabál, amikor nem kéne, a harmadik meg nem eléggé képzett a témában, a negyedik meg hazajön alkotmányozni...

Van itt egy hír, amiből kiemeltem egy mondatot. Meglepődtem rajta egy kicsit:
"Figyelemre méltó, hogy azoknak a válaszadóknak, akik jelentős jöveldelemnövekedést tapasztaltak, döntő többségben nincs (18 évesnél fiatalabb) gyermeke."
(Medián-felmérés a februári bérfizetés után)

guma 2011.02.26. 18:52:31

érdekes még a svédeknél sem jár képviselőknek autó és lakásbérlés!

www.svedasztal.com/svedmunkapenz/mi-jar-a-sved-kepviselonek-70149.html

bari-kád 2011.02.26. 19:09:45

És az egyiptomiaknak jár? Meg a nicaraguaiaknak? Mi alapján válasszuk az összehasonlítást?

2011.02.26. 20:25:23

@zsarnabolt: külföldi példát azt mindig úgy kell választani, hogy a népnek szar legyen, a politikusbűnözőknek meg jó. Példul fel sem merül, hogy német mintára ingyenessé tegyék az autópályahasználatot, vagy holland példára 8,50 euró legyen az átírási költség, hógyne! Kikeresik a legnépnyúzóbb despota külföldi példát, és követik. A végeredmény egy abszolútum lesz: a legnépnyúzóbb, legdespotább ország, ahol minden de minden a lehető legszemetebb módon van szabályozva, "külföldi példára" természetesen.

vomit 2011.02.26. 20:33:08

@Hajszás Láncos: en pont utalom a cigifustot, de ezt kapd ki
www.sott.net/articles/show/139304
The most recent in Europe prior to the introduction of Ireland's repressive smoking legislation were the anti smoking laws of the Third Reich, introduced by the Nazi's during their brief but devastating regime in Germany.

Donna (Cara)mba 2011.02.26. 20:37:14

Szai, zero!
Rég jártam erre.
Teccik a posztod:)

Van egy kérdésed:
"Nem értem, nem értem és nem értem .... az elmúlt 10 hónapban a felduzzasztott apparátus mi a búbánatos picsát csinált? "

A válaszom: szaporodtak;)))

Az apparátus létszámában demográfiai robbanás várható;DDD

2011.02.26. 20:52:25

@vomit: Na és? A középkorban meg boszorkányokat égettek, kit érdekel?

Donna (Cara)mba 2011.02.26. 21:17:20

@Kartal (rezervált): Sajnos, tévedsz:(

Amiről te írsz, az a kivétel.

Magyarországon a rokkantnyugdíj a második életpályamodellnek számít még most is. Az persze egy másik igazság: mit lehet velük kezdeni? És itt nem a 60 éves anyukádról van szó, hanem mondjuk a gerincferdülésben szenvedő 44 éves ismerősömről, aki 38 éves kora óta rokkantnyugin van. Ingyér gyógyszer, stb., közgyogyó. Nekem amióta az eszem tudom, gerincferdülésem van, mert azt már az iskolapadban beszerzed, már aki jár iskolába.
A nő minden nap flangál a faluban, soha semmi dolga, autóba ki s be, elvégre még a közeli városi parkolás is ingyen van.
A cseppet sem elmaradott falu aktív korú lakosságának kb. 70-80%-a rokkantnyugin, segélyen él. Mellette a fiatalabbak (mert van aki már 3 valahány évesen rokkantnyugis), megy fát lopni az erdőbe, vagy valamit végez. Szigorúan svarcban.

Értem én, mit csináljon, legtöbbjük talán nem is hibás és nem menekülni akart a meló elől. De aki BETEGEN még mellette 8-10 órában kemény fizikai munkát végez svarc pénzért, az hogy van?

JÁR 1x egy "rokkantnyugi kvázi fizetés" a társadalomtól, és azonkívül DOLGOZIK, mert annyira azért mégse beteg.
Szóval van akinek a társdalomtól szolidaritási elv alapján 2 FIZETÉS JÁR!
De ez a jelenség már nem csak fizikai munkások körében dívik:(
Orvoshoz, ha tehetem, priváthoz megyek, mert nem vagyok megélhetési beteg:(
Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy áltó nap üldögéljek a ráérő nyugdíjasok és rokinyugisok pletyis hadát kivárva.
Az egyik ilyen doktornő szépen lerokkantosította magát és számla nélkül dolgozik. Pillája nem rebben, ha gyógyszert iratok fel: pénz zsebe..

És hány ilyen van, teljesen eltérő szakmákban.

Persze, kérhetnék számlát, de most már szúrjak ki még jobban magammal és én tartsam el az egész magyar államot, a prozsektmeg imidzsmegtanácsadómeghúdefilozofikusproblemafeltárófilmes pereputtyot? Meg a munkanélküli, rokinyugi, segélykés ráadást?

Ki vagyok én? Sziszfuszné?
Ez nem cinizmus a részemről, ismersz anniyra.

Most döglik be a vállalkozásunk, 3-an kerülünk utcára. Egyetlen beosztottal dolgoztunk. Nem papírt gyártó hivatal vagyunk, hanem még exportot is produkáló vállalkozás (voltunk). Raktár megy árverésre.

Fizettünk mindent, mint a katonatiszt. Most már nem fizetünk. Széttárjuk és kifordítjuk mi is a zsebünket, mint Gyurcsány anno.

Erről sokat mesélhetnék, de ma, úgy tűnik, csak a Vbőrt érdekli gazdasági téma:(
Más médium alig foglalkozik érdemben ezzel a kérdéssel.

A kormány? Az DIREKT KERÜLI EZT A TÉMÁT!!!
Más. Mi van a vörösiszapos bárókkal? Tán börtönben csücsülnek, vagyonelkobozva hetediziglen?
Na ugye hogy ugye...Kesztyűs kéz kesztyűs kezet mos, vagy .......

Vajon mit tett a kormány EDDIG, ahogy Zero nagyon jól írja, 10 hónap alatt (azaz majdnem egy év, a 4 éves ciklus első negyede majdnem elszelt)? Milyen valóságos gazdaságélénkítő csomagot tett le az asztalra?
Nem holnap, hanem már tavaly.
Talán nem kormányra készültek választáskor?
Most látnak először gazdaságot?

Valóban a húznak el országok mellettünk, mint a rakéta, pedig azért nem mondhatni, hogy pezseg a világgazdaság.
Nálunk valami iszonyat az aktív/inaktív réteg aránya, és ez még romlik a kivándorlás, a nem megfelelő demográfiai trendek következtében.
Nem EZEK az igazi társadalmi problémák?

A Fidesz meg eddig toporgott és még az elszámoltatást se csinálja, ahogy kellene. Sorban ússzák meg emberek.
Egy vas nem került vissza tudtommal eddig a büdzsébe.

Van egy nagyon csúnya gyanúm: a Fidesz nem bánja. Más tervei lehetnek - ha élünk, meglátjuk.

Mi lesz a versenyszférával? Hiszen ott termelődik újraelosztható jövedelem!

Egy aktív korú, törekvő, a versenyszférában dolgozó réteget darál ma be EZ a kormány. Gyurcsány vagy Bajnai se csinálhatná jobban.
Orbán rólunk, néhányunkról (rólam bizonyosan) letett.
Ha élek jó, ha megdöglök, úgyis jó.

Mi történik vajon a színfalak mögött?
Az itt a kérdés.

jágör68 2011.02.26. 21:34:58

Magyar-orszáááág! Adó- és járulékcsalóóó orszáááág!

tokmányos 2011.02.26. 22:24:44

@bandika gazdája: Elfelejtettem mondani ,hogy a főnök spiclije volt ,és hogy a strókot neki köszönhetem stb...Amúgy arra céloztam,hogy mivel nincs gyereke ,nem fog kedvezmény kapni, és ezáltal kevesebb lesz a hazavitt fizetése.Elgondolkodhat a Fidesz társadalmi igazságosságára való törekvéséről. És akinek nincs gyereke az sok mindent nem tud megérteni (egó) Nem folytatom...Miután leszarembereztél ismeretlenül ,a soraim között ,még véletlenül sem akartál olvasni,csak annyit :Ne akarj fogást keresni rajtam bazd meg ,mert ha elküldelek a jó kurva anyádba, akkor biztos megfogsz sértődni. Ezt nem akarom ,igyekszem tisztelni a polgártársaimat,de aki tiszteletlen az vállalja a következményeit. Nem tudom élőben mernél e ilyen kijelentést tenni? Amúgy megkérlek vedd a fáradságot ,és olvass bele az írásaimba! Lehet,hogy egészen más véleményed lenne rólam. azért ez a kijelentésed után ,nehezen" csókolóznék" veled.

Szlalom 2011.02.26. 22:31:26

@Gyalogfenyő: Szerintem nagyon elhibázott a fidesz adópolitikája. Azokat az alacsony jövedelműeket sújtja leginkább akik nem tudtak elég pénzt összeszedni hogy gyereket vállalhassanak - mert a mindennapi megélhetésért küszködnek, hónapról hónapra élnek, szinte zéró megtakarítással.
Abban nem hiszek hogy a magánszféra érdemben bármiféle béremelés végre fog hajtani - vagy ha politikai nyomásra mégis, akkor megemelik majd az áraikat is: a béremelésből magasabb infláció lesz, ami szépen megeszi a béremelés (és az adócsökkentés) hatását.
Amit rövidtávon tenni lehet az a járulékok csökkentése - az irreálisan magas bér-sarcok jelentik a foglalkoztatás bővítésének a legnagyobb korlátját, különösen az alacsonyabb jövedelműek tekintetében - az alapvető élelmiszerek (vagy úgy általában az élelmiszerek) ÁFÁ-jának a csökkentése, a különadók eltörlése, és az államháztartás egyensúlyba hozása leginkább a nyugdíjak minimál-nyugdíj fölötti részének visszavágásával.
Középtávon a munkavállalást kell elősegíteni, hoszabb távon az oktatásba kell sokat fektetni, a szociális rendszereket átdolgozni hogy ne termeljék újra a munkanálküliséget.
Az eltitkolt vagyonok (amiből senki sem tudja mennyi van, viszont jól lehet vele ijesztegetni a választópolgárt) megadóztatására nagyon jó lett volna az SZJA-ból levonható vagyonadó.

Minden más csak pótcselekvés: az elszámoltatás, az alkotmányozás, a médiaszabályozás - ezek csak a fidesz (vélt vagy valós...) politikai érdekei, nem a magyar nemzet érdekei!

Szlalom 2011.02.26. 22:48:54

@tokmányos: Sokaszor elhangzik az az érv (nyíltan vagy burkoltan) hogy egyrészt a gyermektelenek lustaságból, kényelemből nem vállalnak gyereket, és emiatt (vagy ettől fügetlenül) valamiért kevésbé értékes emberei a társadalomnak mint a gyereket vállalók.
Én egyikkel sem értek egyet. Szerintem a legtöbb gyermektelen azért nem vállal gyereket mert nem érzi azt hogy biztonságban fel tudná nevelni a gyerekét, vagy pedig anyagi korlátok miatt a gyerekvállalás szóba sem jöhet. Azokról pedig akik szeretnének de nem lehet gyerekük inkább ne is beszéljünk - velük szemben a fenti hozzáállás mélységesen megalázó és igazságtalan.
Én inkább úgy látom hogy ma az állam pont azoknak a gyerekvállalását segíti akik hajlandóak létminimum alatt, csak segélyből felnevelni gyerekeiket, és azoktól veszi el a lehetőséget akik dolgoznak és munka mellett akarnának gyereket nevelni.
A családi adókedvezményt sem tartom megoldásnak, nem fogja fikarcnyit sem növelni a gyerekvállalási kedvet, nem fogja ellensúlyozni a gyes után munkahelyet találni képtelen anyák kieső fizetését sem.
Csak a gazdaság élénkítése, az újraelosztás csökkentése segítene - ennek egyetlen gyors módja a járulékcsökkentés és az állami kiadások visszafogása lenne.

dr. Aullah 2011.02.27. 00:15:22

@jozicsenko: Azzal én sem értek egyet, hogy ne lehessen kocsmákban dohányozni, max mi nem megyünk oda.
De amíg igenis az arcomba füstölnek, addig legyen valamilyen tiltás.
"a cigaretta jövedéki adója nélkül rég megdöglött volna a költségvetés"
Egyrészt ez hülyeség, mivel hiába van dohánytiltás meg árnövelés, a sok gyenge ember megveszi így is.
"de a dohányosoknak is van joguk bagózni "
Nekem meg van jogom egészségesen élni és friss levegőt szívni. És szerintem ez előnyben van.
Másrészt ez hülyeség, mert a másik oldalon ott van a dohányzás okozta betegségek kezelésére szánt költség. A passzív dohányzás okozta betegség kezeléséről ne is beszéljünk.

dr. Aullah 2011.02.27. 00:17:01

LOL hülye blogmotor. A másrésztes részt, az egyrésztes rész után írtam, erre berakta a végére. Szóval nem én vagyok hülye, hanem a blogmotor.

tokmányos 2011.02.27. 00:19:48

@Szlalom: Üdv !Félre érthető volt talán amit írtam. Tökéletesen egyet értek veled.A közelmúltban írtam az 1970 évek Svéd modelljéről,a 16%-os adó bevezetése kapcsán.Ha két fiatal összeházasodott kapott egy másfél szobás lakást. Miután született gyermekük ,kaptak egy szobával többet stb.. Az adó pedig úgy alakult, hogy a gyermeket vállalók kevesebb adót fizettek,mivel sokall több terhet vettek a vállukra a gyermekek neveléssel, és végül is a jövő generációját nevelték fel.Érdekes ezt tudomásul vették a Svéd állampolgárok,nem volt vita. (Az országunkban a Rákosi éra" kan adója" az más volt ,ill. a Ratkó korszak) Ezek messze voltak a Svédek szociális támogatásától .A mostani egykulcsos adó megint megosztja a társadalmat,és véleményem szerint igazságtalan.(Nem tud kialakulni a leszakadó alsóbb rétegből egy erős középosztály,csak a lejtőn megy lefelé.) Mely a fogyasztásával generálhatná a gazdasági fejlődést , itt az elmúlt húsz év alatt reform ,reformot követett ,de anyagi javulást nem hozott a szorgalmas dolgos kisembereknek.Tehát itt nincs egy folyamatosság. (A kiszámíthatóságról ne is beszéljünk). A kollégámra vissza térve : Az adó reform igazságtalanságát, szerettem volna kiemelni,úgy hogy egy tetű spion, ostoba egyoldalú politikai hozzáállását is kifejezzem. Amit előtte írottakra érdekes, Te sem reagálsz !

a-kis-herceg 2011.02.27. 00:40:23

nem lesz semmi különös. a szokásos kávéházi 9 pont...

a nyugdíjasok el fognak férni söralátéten vagy mi...

mentségükre. a minisztériumokat annyira szétverték, hogy semmire nem képesek, bár ez előtte sem volt másképp...

a politikuszok meg mind alkalmatlan gané senkiháziak... bár elég eszesek, amire felesküdtek, azt végig is viszik: MEGSZERZIK A KASSZÁT és vigyáznak rá... ez a Szövetség alapszabályaiban is benne van. alkotmányra meg felesküdni? milyen alkotmányra? írnak egy olyat amire lehet nyugodtan, nem mintha most idegesek lennének emiatt.

global001 2011.02.27. 08:27:48

Nem lesz itt semmi reform! Nincs elég vér a pucuban.
A 2/3 a semminek is lelkesentud örülni /pl évértékelő/ a piac meg nem őket sanyargatja /hiteltelenség miatt a forint gyengülése/ , hanem a népet - az meg kit érdekel ??

bandika gazdája 2011.02.27. 09:56:19

@tokmányos: Akkor azért szóld meg mert spicli volt, meg szemét, ne azért mert "nem tud gyereket csinálni"! Akkor nem vagy szar ember! (Lehet, hogy amúgy sem vagy, csak el vagy keseredve! Nem szóllak meg a kurva anyázásért, de ha ezt teszed, milyen jelzőt vársz? Csókolózni meg nem áll szándékomban még mással sem, nemhogy veled! Nyugodjál meg! A higgadtság, udvariasság és tisztelet mások iránt jó tanácsadó. Talán még segít is ha nehéz helyzetben vagy! Üdv.)

bandika gazdája 2011.02.27. 10:09:08

@Szlalom: Csak kérdezem: ha a nyugdíjakat minimálnyugdíj szintre "visszavágod" (kb. 28.000 Ft = éhhalál) lesz olyan barom, aki nyugdíjjárulékot fizet?! Mert szerintem nem! A megoldás: több munkahely, magasabb fizetések (ettől magasabb arányú befizetések). Attól, hogy a demográfiai mutatók javulnának csak a munkanélküliek tömege nőne ilyen helyzetben! A fidesz sajnos egy kicsit sem csinálja jól, kapkodnak mint a töketlen kutya, és elfogadhatatlan a fontossági sorrendejük. (Szerinted pld. most az országban nincs sürgősebb az alkotmányozásnál? És akkor kell a magas jövedelműek adóját csökkenteni, mikor a legszarabbul áll az ország? A társasági adót kellett volna csökkenteni a tisztességes vállalkozások érdekében! Pont ők mennek tönkre sajnos!) Velük együtt már nincs párt akire számíthatna az ország! Nem tudom mi vár rátok fiatalokra! Nekem már mindegy!

2011.02.27. 10:37:35

@bandika gazdája: Na ja. Nem a nyugdíjak magasak, hanem a fizetések alacsonyak. És azért a legtöbb helyen kiférnének magasabbak is a forgalomból, de abból inkább audit meg horvát nyaralót vesz a tőkés saját magának, és leszarja az alkalmazottai nyomorát. Minden szempontból itt lenne az ideje a nettó 100e-s minimálbér bevezetésének. Még az sem sok, ha az árszínvonalat nézed. De törpenapóleonpolgártárs maga is tőkés, és nem csinál semmit. Pedig de nagy volt a pofája, hogy adjunk neki 2/3-os felhatalmazást, és majd akkor ő két hét alatt rendet csinál, mert kész gazdasági programja van, meg mittudomén. Hát nem lett változás sem két hét, sem tíz hónap alatt. És most nagy nehezen kiböfögik, hogy újabb megszorításokra van szükség. JQA! Ennyi erővel maradhatott volna Gyurcsány is!

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 12:12:17

@bandika gazdája: Az egyik szemem sír, a másik nevet állapot:)

Örülök, hogy lényegi dolgokban egyetértünk:) Ez a nagyon halovány kis nevetés a szememben....

A másik szemem meg kisírt - ha nem is szó szerint.

Egyre inkább úgy érzem, most teljesül be a "két Magyarország" állapotunk.
Egy semmi érdemlegeset nem produkáló, kommunista kapcsolatokból felépült maffia-"újgrófi rend", a maga fallal, hadsereggel körülvett világában, helikopterrel, magánrepülővel: ez az egyik Magyarország.

Aztán a maradék...
Nem, sajnos nem a "csöcselék" csúszik/csúszott és csúszik folyamatosan le mind anyagilag, mind testileg-lelkileg, hanem ez már elérte a 30-as, képzett, dolgozni AKARÓ, MUNKÁBÓL nem pediglen síbolásból megélő aktív korosztályt is - az én esetemben a gyerekemet, aki 28 éves, diplomás, jó diplomával, és szinte 10-12 órában hajszolja agyon magát, hétvégén otthon ott folytatja, ahol pénteken este a "májteros kanalat" letette.
Természetesen a megfizetett órák száma napi 8, nincs itt hiba egy szál se, hisz ki törődik azzal, hogy még ebédelni is alig tud, hogy a profithajszában nem vesznek fel még egy munkaerőt?
Alig van magánélete, a barátnője szintén egy hírhedt, jó profitos multinál "sales department"-nél, ami egy cég "lelke". Mert aki versenyszférában dolgozik, az tudja: eladni kell, ha az nem megy, minden egyéb tevékenység sajnos - bármily fontos is egyébként - feleslegessé válik.

Lakásra valót mi, szülők nem tudunk adni, marad az albérlet a barátnővel az idők végeztéig...Oda szülni gyereket, ahonnan bármikor kitehetnek, felmondhatják a szerződést.
Oda csak vagy nagyon bátrak szülnek - vagy felelőtlenek.

Nesze neked jó családi nevelési eséllyel vállalható gyerekek, demográfiai program - gyerekek, akik mégse vállalhatók, vagy már elég későn: mondjuk a nő 35 éves korára. Nem farizeusság ez Orbántól, demográfiáról pofázni az EU-ban és azt prioritásként úgymond kezelni? Íííígy????
Nem élünk az örökkévalóságig, ezt jó lenne felfogni. Véges az életünk. És az se utolsó dolog, hogy mire az a gyerek (jobb esetben gyerekek) kamaszkorba érnek, mondjuk 16-17 éves korukba, a szülők már öregek, hiába tartunk lépést a korral.
Azért a biológiai határokat, korlátokat még nem tudjuk maradéktalanul átlépni...

Ja, és hány éves koromra lehet én nagymama? Megérem-e? Ezt azért még az "átkozott" Horthy rendszerben is megélték a nők, férfiak.

A mai aktív, TÉNYLEGES PRODUKTIV munkát (szellemit, fizikait, mindegy - de nem mondvacsinált munkát) végző aktív 40-50-es férfiaknak igen tekintélyes hányada meg se éri, mert meghal infarktusban, stb.

Ráfogjuk aztán a táplálkozásra. Mert arra könnyű. Meg az italozásra.
De hogy miért adja a fejét egy ideig megbízható családapa a fejét italra, miért eszik agyongénmanipuláltzsójázott felvágottat, háborús minőségű kenyeret, amikor a liszt ára az egekben, a minőségi húsipart Mo-on beszüntették - szóval miért is nem eszik a népesség zöme mondjuk bioélelmiszert? Talán nem a magyar átlag számára megfizethetetlen ár az oka? Vagy a csökönyösség csak és kizárólga?

Aztán másik morbus hungaricus: egyre többen öngyilkosok: itt OKOK vannak a háttérben.
A társadalom legértékesebb rétegének a kizsigerelése, szabályosan a "dögkútba" vetése, mint hasznot már nem húzó barmot.

Kormányzati segítséggel.

"Polgárbarát" kormányzati segítséggel.

Végül is ki itt a polgári réteg?

Az el nem számoltatott bajnaik, hagyók, gyurcsányok?

Igen, a Fidesz polgári kormány ezt üzeni nekünk. Érthetően és keményen.

Ui.
Régen napi látogató voltam a Vbőrön, de annyira sok kommentet kellene követnem, hogy már nem maradt rá időm. Egy évig abszolut aktív voltam, de mára igyekszünk menteni legalább azt, amit nem visz a végrehajtó, minden percemet kitölti a szinte reménytelen küzdelem - vagy ha marad csepp szabadidő, igyekszem kipihenni azt, amit már talán csak a sírban fogok. Ha még olyan is jut nekem:(

A magyar végrehajtási törvény - na az egy külön fejezet.

Ezt az új maffiát most már a Fidesz "üzemelteti". Törvényesen. Hisz ők bízzák meg őket! Bólogatva sűrűn és álnok módon hozzá.

Példa: Az ipari parkban, ahol "van-volt" raktárunk, egyik vállalkozó még a 98-2002-es Orbán (Varga Mihály fémjelezte - igen jó - gazdaságpolitika jóvoltából), megépített egy korszerű raktárat. Gyönyörű, ha lehet ilyet ipari létesítményre mondani. Zuhanyzó a munkásoknak, füvesített, ápolt terület, szép kerítéssel körbevéve. Ott dolgozott szépen, serényen beosztottjaival, alkalmazottjaival.

Jött a 2009-es őszi krach. Persze, hogy megérezte a vállalkozása, elvégre a bankok is megérezték, őket mi - csecsemőtől a halálos ágyán fekvőig - konszolidáltuk. Szó, mukkanás nélkül.

Most is van munkája. Kevesebb, de van megbízása.
Csak a raktár építési költségeinek törlesztésére kellett volna egy időre vagy csak kamatot fizetni a banknak, vagy a tőkét törleszteni - de hát bank rosszul nem járhat, mindegy, mi van a világgazdaságban.

Elárverezték a 100 millát érő létesítményét, amit csak kölcsönből tudott felépíteni, elvégre nem bajnaikról beszélek.

Ma még egy csúcspálya van: a felszámolóké.
Aki teheti, menjen felszámolóbiztosnak.
A raktár 35 milláért kelt el 2 ÓRA IDŐTARTAMRA kiírt árverésen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Majd áll jó ideig üresen, tevékenység nélkül: óccsó befektetés, a hülyének is megéri, ha van kp-je és kapcsolata, fülese arra a 2 órára. 2 óra épp elég, nem?

TÖRVÉNYES VAJON EGY 2 ÓRÁS árverés, ahol EGYETLEN szereplő van jelen?
Nem addig tartott az árverés, mert elkelt az objektum, hanem ELEVE 2 órásra volt kiírva, NEHOGY a kiszemelt vevőn kívül még más is megjelenhessen.

Feljelentés ment. Vajon kit fognak szted meghurcolni?

Bocs a hosszú léért....

Hosszú a keserűség, rövid a kolbász.

kukac50 2011.02.27. 12:15:33

@Hajszás Láncos: Nem a dohányzás,vagy a nem dohányzás a legnagyobb kérdés.
A megélhetés vagy a munkahelyek,munkanélküliek nyugdíjasok fontosabbak mint,hogy cigizik valaki vagy nem.Talán ahhoz kellene javaslatokkal elő állni.Hogy lehetne munkahelyeket teremteni.Persze nem milliárdos tanácsadói díj fizetésével ahogy a mostani kormány teszi, át vette a szokást az MSZP-től Akkor minek a háttér intézmények alkalmazása?Talán itt kellene spórolni.Meg egy embernek csak egy tisztséget lehessen ellátni, adják át a helyet a tanult fiataloknak. Akkor azoknak is lenne megélhetésük,életcéljuk.,családalapításhoz kedvük lehetőségük. A dohányzás nem rontja a munka kedvet,ha volna munkahely.
Munkanélküli járandóságból a vásárló erő a fogyasztás nem javul mert az csak tejre és kenyérre elég.De csak olcsó és nem magyar tejre hanem valami tejporból készült lötyre.
Ezek fontosabbak mint a dohányzást körül írni. Egyébként dohányzom immár 40 éve.barátaimtól megszoktam kérdezni még az én otthonomba is,hogy zavarja e ha rágyújtok.
van akit igen van akit nem és tiszteletbe tartom az Ő akaratát. ilyen apróságokkal el lehet intézni.

2011.02.27. 12:29:31

@kukac50: Hát nekem volna javaslatom: a "rendszerváltásban" részt vett politikusokat fölkötni (hiszen tevékenységük többszörösen kimerítette a hazaárulás paragrafusát), a burzsoá vagyonokat beállamosítani, aztán kikiáltani Magyarország függetlenségét és egyszersmind a jogfolytonosság megszakadására való tekintettel fölmondani az államadósságok törlesztését, újra bevezetni a tisztességes haszon és a KMK fogalmát a Btk-ba, visszaállítani a halálbüntetést, jószágvesztést és száműzetést, és természetesen betiltani a tisztséghalmozást, a nyugdíjasmunkát stb stb. Én nem dohányzom, de egyáltalán nem tetszik ez a beltiltósdi, mert elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam, ma téged tiltanak be, de holnap engem! A társadalomnak össze kellene zárnia, a helyett, hogy hagyja magát felszalámizni. :-( De látod, még az itt kommentelők jó részének sincs ennyi esze. Elvakulnak a saját önzésüktől, és gonmdolkodás nélkül a másik torkának ugranak, csak a gumicsontot kell hozzá a szájukba adni. Siralmas.

2011.02.27. 12:30:33

@Hajszás Láncos: Ja, és a legfontosabb kettő kimaradt: egyéni képviselő csak párton kívüli lehessen, valamint hogy gazdasági társaság ne lehessen másik gazdasági társaság tulajdonosa!

bandika gazdája 2011.02.27. 13:19:54

@Donna (Cara)mba: Minden egyes szavaddal egyetértek! És a gyerekek miatt félek, hogy ez csak rosszabb lesz! Nem tudom mit lehetne tenni. Én már csak egy kiselejtezett nyugdíjas vagyok egy éve, akinek néhány fiatal alig várja, hogy eltűnjön az útból. (Adja át a helyét - nem jókedvében dolgozik valaki 65 évesen - felezzék meg a nyugdíját stb.) Nem haragszom rájuk, tehetetlen elkeseredésükben írkálnak ilyeneket. Ők sem tudják mit lehetne tenni, ezért írkálnak tele 65 oldalt ilyenekkel. Vagy gondolja bárki is, hogy ha legalább a tenni akaró fiatalok előtt lenne valami normális - legalább elfogadható - lehetőség, érdekelné, hogy a nyuggerek ingyen utaznak, vagy sem?!

bandika gazdája 2011.02.27. 13:24:35

@Donna (Cara)mba: A kormánynak meg (még az alkotmányozás előtt) azon kellene dolgoznia, hogy legalább azok a gyerekek akik már megszülettek, felnőttek, tanultak EBBEN AZ ORSZÁGBAN BOLDOGULJANAK! Egy évet elvesztegettek máris. Már a választások előtt kész kellett volna lenni a programjuknak, nem 2011. február 27.-én hétvégén ötletegetni!!!!

a-kis-herceg 2011.02.27. 13:31:41

@bandika gazdája: természetesen a Szövetséget sosem érdekelte csak a saját boldogulása. arra esküdtek fel. a kassza megszerzésére. akinek kétsége van és véletlen nem volt SZEMÉLYES tapasztalata, az láthatja Esztergomban is pl.

tőlük nem várhatós semmi csak-a-pénzed akarják. semmi mást. semmi sem szent akár az életed árán is.

az nem megoldás, hogy egymás fején taposgálva egyesek próbálnak kiemelkedni és keresik kiket huzhatnak vissza és a taposható fejeket. ez OSZD MEG ÉS URALKODJ. most egyébként is KÖZPONTOSÍTÁS folyik, értsd épül a feudalizmus.

mi a megoldás? a KÖZÜGYEKkel MINDENKINEK foglalkozni kell. a politikát mint úri huncutság blablablát a feudalizmusban divat nyomatni... egy ország csak EGYÜTT TUD FELEMELKEDNI és ennek élén a POLGÁROK... a polgárokat nem kell támogatni, békén kell csak hagyni...

bandika gazdája 2011.02.27. 13:36:46

@a-kis-herceg: De hogy legyen összefogás, ha egymás torkának ugrunk?! Hogy értessem meg a másikkal, hogy félreveztik, ha a válasza erre csak annyi, hogy menjek a k... anyámba?! Ezért nem tudom mi a megoldás, még ha elvileg egyetértek is veled? Te meg tudod győzni ezeket, hogy csak röhögnek rajta a kioktatói ha nekiáll elvágni a másik nyakát?!

a-kis-herceg 2011.02.27. 13:40:31

@bandika gazdája: nyugi senki nem ugrik senkinek... én pl cinikus vagyok és parodizálok. mindenki keresi az eszközöket. a lényeg, hogy a többség ráébredjen, hogy ennek nem lesz jóvége. midenképp bukás... ez 100%. csak nem mindegy hogy mikor és mennyi vérrel.

nincs új nap alatt: előttünk elqúrták, változás, új rend, erőket összefogjuk, harcolunk és győzünk a gazdasági fronton... szóval mindig FÉLÚTON A KÁNAÁN hoz

www.youtube.com/watch?v=SHYHtlQYKA8&feature=related

bandika gazdája 2011.02.27. 13:46:55

@a-kis-herceg: Nem rád gondoltam te! Amúgy teljesen ynugodt vagyok! Általában is meg most is.

bandika gazdája 2011.02.27. 13:46:55

@a-kis-herceg: Nem rád gondoltam te! Amúgy teljesen ynugodt vagyok! Általában is meg most is.

kukac50 2011.02.27. 13:47:32

@Hajszás Láncos: Egy ember egy munkahely alapon sokkal kevesebb lenne a munkanélküli.
A nyugdíjkorhatárt elérők meg menjenek nyugdíjba végleg a fiataloknak át adva a helyüket.
Aki szegény nyugdíjas kevés pénzből él az már megtanulta beosztani a kis pénzecskéjét, aki meg a sokhoz volt szokva majd megtanulja beosztani amit kap.Persze az 500 ezer forintos nyugdíjat már nem is kellene emelni.A 40-50 ezerből tengődőeknek viszont igen azok köréből vannak akik megfagynak saját otthonukban.Valamira nem jut pénz, vagy fűtésre vagy gyógyszerre vagy kajára.
Ezek az emberek a számlákat becsülettel fizetik még ha meg fagynak is.

2011.02.27. 13:53:43

@kukac50: Persze, a nyugdíjak sem lehetnek egy percig sem tovább a LÉTMINIMUM alatt, éppen úgy, mint ahogy a fizetések sem. Ez vérlázító pofátlanság a Hatalom részéről! Jelenleg a létminimum valahol 82e Ft körül járhat (interpolálva a tavalyi 78e-ből).

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.02.27. 14:01:09

Strukturális reformok? Már az előző bejegyzésben leírtam, mit gondolok erről:
vastagbor.blog.hu/2011/02/24/strukturalis_reformok_vagy_megszoritasok/fullcommentlist/1#c12727779
Mindenesetre azért egy-két dolgot még hozzátennék.
A nyugdíjaknak szerintem nem a minimálnyugdíjig kell visszavágni, de azért az is felháborító, hogy Biszku Bélák többszázezres nyugdíjakat visznek haza, és még bíróság elé sem lehet állítani őket. Hogy 56-os vérbírókat akarjanak kitüntetni. És még sorolhatnám itt a dolgokat, de nem teszem, mert szerintem a V'bőr olvasói ezeket nagyon is tudják.
A hatalmon lévőknek meg jó a mostani rendszer, mert zavarosban könnyebb halászni.

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 14:08:15

@bandika gazdája: No igen. Kell biztos az alkotmányozás is, de ha már eltelt 20 év is, várhatott volna. Most majd ezzel telik el egy újabb esztendő.
A gazdaság viszont olyan vonat, amelyik csak rövid ideig áll meg és vesz fel utasokat. Aki lekéste: az várhat a helyi vicinálisra. Az meg nem szokott nagy távokat megtenni.

Sajnos ma úgy nézünk ki, mint az Alföld szikes, kiszáradt talaja: száz meg száz repedés. A fő törésvonalról már szóltam.

És még valamitől tartok: ha eddig (éppen vétlen) nyugdíjasoknak estek neki fiatalok tehetetlen keserűségükben, mi lesz, ha az Orbán kormányt majd a szavazati joggal felruházott külhoni magyarok tartják életben, akkor is, ha levitézlenek. Orbán elvtársék...

Tévedés ne essék: nagyon örülök, hogy a határontúliak megkapták az állampolgáságot, mert vétlelenek abban, hogy odahozta őket a gólya, egy mesterséges vonalon túlra.
Ők a Fideszre szavaznak majd, és nem véletlen, hogy a Fidesz hosszú távra készül berendezkedni.
Mivel a 2004-es népszavazás óta a külhoniak úgy érzik, a Fidesz képviselte, amit mindig is akartak: az anyaországhoz tartozni, nehogy ők mostmár "fegyverré, politikai eszközzé" degradálják tudatlanságukban saját magukat a Fidesz mindenható kezében.

Magyarország modern történelmében egy istenadta lehetőség lehetett volna a 2/3-ad. Ilyen nem terem minden bokorban.
Ezzel élni kellene a haza érdekében, nem visszaélni.

Nekem eddig a Fidesz regnálása maga az epekeserűség.
Vagy impotensek - vagy....hazaárulók ők is.

Tertiam non datur.

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 14:09:33

@Ásó[Mosó]maci: Ez nem elszomorít, ez vérlázító és jelzi, mely korban élünk.

Még a Biszku korban. Tévedések elkerülése végett....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.02.27. 14:09:50

@Hajszás Láncos: Az is érdekes, hogy hogyan számolják ki Magyarországon az átlagfizetést? www.eduline.hu/felsooktatas/20100520_diplomas_erettsegi_brutto_atlagfizetesek.aspx
Biztos nem néznek szét Borsodban, meg Szabolcsban.
Hogy is írta Szolzsenyicin az Ivan Gyenyiszovics egy napja című művében?
"Vajon a jóllakott hisz-e az éhesnek?"

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.02.27. 14:18:39

@Donna (Cara)mba:
És a nagy elszámoltatás!
Hagyó már otthon csücsül, mert jó efftás. Meggyes meg a parlamentben képviselősködik. És a többi, amikről nem is tudunk.

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 14:37:55

@Ásó[Mosó]maci: Ja, jó kis comedia dellarte műfaj;)

Hadd nevessen a nép és higgye, hogy aki ott a "színpadon" ágál, az a valóságban is úgy gondolja...

Jason Bourne 2011.02.27. 15:04:18

a választások estéjén Orbán azt mondta h felkészültek a kormányzásra. nem úgy tűnik sajnos.

2011.02.27. 15:21:49

@Ásó[Mosó]maci: ha egy 30 fős mérnökirodában 29 beosztott mérnök kap 80 bruttót, a góré meg hazavisz havi 4 milliót, akkor ott a diplomások átlagosan pont 210 bruttót keresnek - dacára annak, hogy egyiküknek sincs még a közelébe sem a fizetése. Na ennyit az átlagfizetésről.

a-kis-herceg 2011.02.27. 15:24:44

@Jason Bourne: 2006 óta VAN kész. ez azt jelenti, hogy tudja mit fog a kasszával csinálni. ezt meg is tette. KI*OSZTOTTA. (* = F ?)

@Hajszás Láncos: ezt miért írod? az átlagember nem létezik ezt mindenki tudja:)

2011.02.27. 15:28:19

@a-kis-herceg: Talán olvasd el az előzményt, vagy ereszd el a füled mellett, hiszen nem neked van címezve.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.02.27. 15:32:50

@Hajszás Láncos: Vagy az átlagfizetések kiszámolásánál van újfajta számolási mód. Aki képviselő, annak 2X számolják. Miniszterekét 3X.

2011.02.27. 15:44:04

@Ásó[Mosó]maci: Vannak itt nagy fizetések, ne félj. Lám, a bkv személyzetis luvnyának is megvolt a havi 4 milliója, pedig ő aztán igazán csak egy kis hal volt a nagy levesben. Itt a vastagbőrön is kommentál pár tag, akinek állítólag megvan a havi 600e fixe gombnyomkodásból vagy aktatologatásból. nem ez a baj, hanem hogy ezekből hiányzik a leginkább a társadalmi szolidaritás, megnyugtatják a lelküket azzal, hogy "én ezért megszenvedtem, aki akarja, csinálja utánam!"

tokmányos 2011.02.27. 15:52:47

@bandika gazdája: Üdv! Smaci ezután sem lesz,de örülök,hogy rájöttél , talán egy hajóban evezünk .Egyidősek lehetünk,ugyanazok a tapasztalataink.(jók ,rosszak egyaránt.)Sajnálom ezt a szerencsétlenül írt mondatomat, ezt már nem tudom vissza csinálni,csak magyarázkodni,azt meg utálok.Minél több okos,jobbító írást kívánok a "tolladból".

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.02.27. 15:53:01

@Hajszás Láncos: Lehet, hogy igazad van. Elolvasva a korábbi Guma hozzászólást, hogy a svédeknél mit adnak a képviselőknek, elgondolkodtató, hogy ezért tart itt ez az ország, mert ilyenek vagyunk.
Egy kanál vízben megfojtanánk egymást, ha tehetnénk, csak hogy egy kicsivel több legyen nekünk. Sőt! Csak azért, mert neki több van!
Ez Balkán, kérem!

Horizont 2011.02.27. 16:55:21

"6-800 milliárdos megszorítás jön kedden"
Honnan vesszük mi magyarok azt a hihetetlen optimizmusunkat, hogy még mindig tudunk hinni újra meg újra valamiben, valakiben. Amikor újra és újra pofára esünk. Volt aki Gyurcsányban hitt, volt aki Orbánban. Csalódás van bőven és csendben tudomásul veszünk mindent, bármit is csinálnak velünk.
Ha most lennék fiatal nem fájna a szívem, meglépnék innen.Jó messzire.
Mindenkire fröcsögünk tehetetlenségünkben, szidjuk a nyugdíjasokat, a rokkantakat, az ingyen utazókat, a minimálbéren bejelentetteket, az adócsalókat,a munkanélkülieket, a segélyen élőket, a romákat, a hamar nyugdíjba menőket, a gazdagokat, a szomszédot mert zöldebb a fűje, kívánjuk, hogy dögöljön meg a tehene, ha lehet vele együtt, és gyűlölködünk, pedig csak azokat kéne akik hagyták idáig eljutni ezt a jobb sorsa érdemes országot, a hazámat.
Ahol már régóta nem jó élni......Nagyon nem jó!!

dr. Aullah 2011.02.27. 18:06:07

OFF:

Sajnálom sajnálom, de ezt muszáj megosztanom. Elkezdtem nézni a sorozatot és ennél a résznél sajnos nem tudtam nem ARRA gondolni... egy bizonyos volt főpolgi és a ... biztos vagyok benne, hogy volt közöttük ilyen beszélgetés nem olyan rég :D :D :D

www.youtube.com/watch?v=RxsgtvavvOU

2011.02.27. 18:23:19

@Ásó[Mosó]maci: Őszintén szólva nekem mindegy, hogy a képviselők mennyit marnak, ha csinálják a dolgukat. Az a baj, hogy nem csinálják. Bólogatójános pártkatonák. De még ez sem lenne baj, ha a pártok csinálnák a dolgukat. De ők sem. Mindenki beleszarik itt mindenbe, ez pedig sajnos kádári örökség.

a-kis-herceg 2011.02.27. 18:40:00

@Aullah: :))) nem off (szerintem) nagyon is nem

bandika gazdája 2011.02.27. 19:24:21

@Hajszás Láncos: Ezt magyaráztam az átlagnyugdíjnál is, de meg akartak enni! Így történik az átlagszámítás! Általános iskolai matek! Vagy legmagasabb+ legalacsonyabb osztva kettővel! Asse rossz!

kukac50 2011.02.27. 19:50:28

@Hajszás Láncos: Persze ,hogy nem lehetnének a lét minimum alatt,de a kutya nem törődik velük,hogy hogy tudnak megélni.Főleg az egyedül élők szenvednek hiányt.Mert ahol kettő nyugdíj van ott még könnyebb beosztani.De ahol egyedül van család nélkül ott bizony siralmas az élet és a szegénység.Amikor milliárdok folynak el tanácsadásra az öregeink fáznak éheznek azért lenne jó tanácsadó belőlük is a pénzek beosztására.

kukac50 2011.02.27. 19:55:37

@Ásó[Mosó]maci: Igazságosabb elosztás kellene! meg élhető élet biztosítása munkahelyek létrehozása.Nem a multikat kellene 6 millióval támogatni munkahelyenként hanem a kis és középvállalkozásokat.1 millióval munkahelyenként.több embernek lenne munkája.
Aki bele unt már a szegénységbe szívesen dolgozna ha lenne hol.

a-kis-herceg 2011.02.27. 19:55:40

szerintem óriási vicc, hogy egyesek hogyan örülnek ha nem csökken NOMINÁLISAN a nettó fizetésük... qva jo a fides. még tapsikolnak is a népek...

persze a valóságban akinek pont annyi... az 5-6%-ot az infláció miatt bukik... de a kisebb keresetűek akiknek az energia, szolgáltatások és kenyér stb drágulás nagyon AZOK SOKKAL TÖBBET...

a cégek az oét ajánlotta béremelést nem a KORMÁNY F*SZSÁGAIT ellensúlyozni találták ki, hanem az INFLÁCIÓRA...

kukac50 2011.02.27. 20:06:57

@bandika gazdája: Munkanélküliből nem lehet gyereket nevelni,nem is szülnek a fiatalok még nem látják,hogy tudnak dolgozni folyamatosan megfelelő munkabérért .Ami sok évre szól nem napi 4 óra közmunkára.Normális emberek nem vállalnak gyereket még nem tudják eltartani normálisan.

kukac50 2011.02.27. 20:13:08

@Horizont: Azokat kellene szidni akik a minimál bért úgy adóztatják mint a milliókat keresőket.
110 ezer forint keresetből levontak annyit,hogy 58 ezret kapott kézhez a barátom.Ez lenne a minimál bér?

kukac50 2011.02.27. 20:19:26

@bandika gazdája: Mindenkit félre vezetnek ezt már érezni lehet.

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 20:20:13

@Jason Bourne:
Már hogyne készültek volna;)

Beültek a székekbe?
Be.

Van autójuk, hogy közlekedhessenek?
Van.

Van nem árverezendő, nem devizahiteles, közpénzekből (is) esetleg( finaszírott kulipintyójuk?
Van.

Vannak mindennapos, megélhetési gondjaik?
Nincsenek.
Ezért nem ágálnak se a lusztrációs törvénnyel (azt se tudják, mi fán terem - lásd Biszku felmentése). Bajnai, Kóka, Gyurcsány repülőzik, helikopterezik, lovagol?
Igen.

Nem elszámoltatás alatt sínylődnek?
Nem .

A jó kapcsolatok ápolása fél- vagy teljes siker...Ápolják is rendesen:)
Miért is ne? Ők is emberek, az előző kormányon lévők is emberek - mi itt a probléma?

Ej, de telhetetlen vagy;DDD

Mi kell még?:)

Csak nem hogy ez NEM ELÉG???;D

Ennyi nem elég???:D

kukac50 2011.02.27. 20:25:16

@a-kis-herceg: A nyugdíjasok lefogynak koporsónak két söralátét is elég lesz.
Ha még tőlük akarnak elvonni.Azoktól kellene akik sokat keresnek vagy sokat elcsalnak az államkaszából.

kukac50 2011.02.27. 20:27:33

@Donna (Cara)mba: Nem csináltak semmit csak azt nézték ezért mennyi pénzt kapnak.

ZSIBIS a roki nyugger 2011.02.27. 20:32:01

Tisztelt Horizont! 16:55:21-es hozzászólásod megrázott. Hogy, miért, mert sajnos teljesen igazad van. Az ország már nem ország. A magyar már nem nemzet. Egy pörsenés Európa szintén gennyes testén. És azok, akik segíthetnének rajra, Mc Donalds-os törvényekben élik ki magukat. Fogalmuk nincs- persze nem csodálkozom, mert a nemzet szolgálatához alázatos tisztelet, és nem Audi A8-as tisztelet szükségeltetik - arról, hogy segítség helyett, még egyet rúgnak haldokló hazánkba. Mikor a tettrekész fiatalság jövőképe kimerül abban, hogy egyetemi végzettséggel inkább angliába megy mosogatni, mert jobban meg él ebből, mint az itthoni fizetéséből, akkoor csak egy marad. Az utolsó oltsa le a villanyt. Magyarország 1990.-ben a vértelen kerekasztal miatt elvesztette utolsó esélyét a túlélésre. Lesz belőle egy Cigányországnak nevezett európai ütköző zóna. 2050-ben már az osztrák-magyar határon újra határsáv, aknazár, és szögesdrót fogja védeni európát - nem a magyaroktól -, hanem az öt millióü cigány bűnözőtől. És lányaink, fiaink ezt egy pártnak / FIDESZ /, melynek lehetősége lett volna változtatni, de nem tette köszönhetik.

a-kis-herceg 2011.02.27. 20:33:30

@kukac50: akik az államkasszából lopnak??? ugyanazok döntenek! szerinted a kassza lopást fogja mexűntetni hamarabb vagy a nyugdíjasokat?

ezt eltudod képzelni: nertársak! eleget loptunk, szavazzuk meg, hogy mától nem lopunk!

ne légy naív

1011 éves feudalizmus

Dánia-Magyarország EU első: 82% adótartam (szja, járulékok, illeték, jövedéki, forgalmi, vagyoni, iparűzés stb minden elvonás szumma)

szolgáltatásokban nüansznyi különbségek...

a-kis-herceg 2011.02.27. 20:36:40

@ZSIBIS a roki nyugger: 2050 es határzárat úgy érted, hogy akkor ünnepeljük a 39 éves jubiliumát...

sokkal közelebb van.... de ne hidd hogy nem jön egy totál összeomlás. a fides magabiztosan vezet be minket a szakadékba.

Horizont 2011.02.27. 20:38:17

@Ásó[Mosó]maci:
Jó szomorú kép! Édes élet, keserű szájízzel! "Magyarországon egyedül a Magyar Cukor Zrt kaposvári üzeme gyárt cukrot, ez a hazai igény egyharmada, 105 ezer tonna. A háromszázezer tonnányi hazai fogyasztás többi része külföldről érkezik" Bravó.
Ez még jobb! "Darabonként 150-200 ezer forintért kell külföldi laboratóriumokba küldeni azokat az élelmiszermintákat, amelyek ügyében hivatalosan elfogadott vizsgálati eredményre van szükség.Az erre szakosodott hazai laboratóriumok akkreditációja tavaly november 28-án lejárt, és bár azok megújítását már tavaly májusban megkezdték az illetékesek, a folyamat még tart. Összesen 4 vizsgálóhely."
Ez pedig brutális! "Csaknem négyszázan fagytak meg az országban szeptember óta.106-an fagytak meg saját otthonukban."
Várjuk a strukturális reformokat. És valami mást is.....

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 20:38:41

@Ásó[Mosó]maci: Mackó kedves, mézes bödönös mackó:)

A svédek azért nem 1990-ben indultak "rendszert váltani". És kicsit más gazdasági potenciállal rendelkeznek. Még ma is:)

Egy képviselőnek a magyar viszonyokhoz kell arányítani, ami járhat neki.
Mert nem Svédországban él, hanem közöttünk, Magyarországon.
Ha majd a népnek is úgy megy, mint a svédeknek, ha majd a magyar gazdaságot felhozzák a svéd szintre, ha majd a magyar egészségügyet, oktatási rendszert, stb. is felhozzák a svéd szintre: na akkor, és csakis akkor ők is megérdemelnek minden szépet és jót;)

Ha a mi jövedelmünk svéd jövedelem lesz, ha nem lesz kivándorlás, mint Svédországból, semmi kifogásom, hogy a honfiúk és jányok fizetése is ahhoz arányosított legyen:)

Azzé' valamit csak le köllene tenni MÉG EGY POLITIKUSNAK is az asztalra (mondjuk legalább 80 éves korukra egy valamilyen költségtérítéses diplomát;DDDDDD - lásd Megdgyes Tamás, aki a pletykák szerint már 44 évesen tán majdnem le is diplomázott a Kodolányin- milyen fiatalon, ezen csak álmélkodni lehet, hiába, zseni a pasas;)

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 20:40:08

@kukac50: Egzakt válasz:)

Pontosan így van, ahogy írod.

ZSIBIS a roki nyugger 2011.02.27. 20:42:05

Olvasom, hogy munkahelyenként nyolc millióval támogatjuk azt a MERCEDEST, amelyik már felépítette a gyárát itt Magyarországon. Hát ez kurva jó! Négy év alatt talán megkeresném. A mercedes azért települt ide, mert van képzett munkaerő / magyar pénzből! / , európában vagyunk, méghozzá nem is a legrosszabb helyen!, jó az infrastruktura / magyar pénzből! /, akkor mi a FASZ-ért kella németeket támoganunk? Nem vettek el ebből az orszáégból eleget? Tisztára az eklöző ezredfordulón érzem magam afriakaiként, akiket a feltörekvő német neokolonializmus használ ki! Gratula Viki! Ha kell, ha nem támogatjuk Őket, valami kell, amiből le lehet a sápot nyúlni. Fő a becsületesség. Mint az NFÜ-nél!!!!!

2011.02.27. 20:44:58

@kukac50: Nekem mondod, hogy a bolha csíp? Én is egyedül élek. Igaz, nem nyugdíjból, hanem közalkalmazotti fizetésből, de az forintosítva nagyjából ugyanaz. De egy különbség mégis van még azért: én nem tudom eladni a kéglimet életjáradékért az OTP-nek, mint a nyuggerek. Annyi van, amennyi, és ha kedden kitalálja a gonosztörpe, hogy a megszorításokhoz körítés gyanánt kirúg pár alacsony beosztású közalkalmazottat, akkor majd nem lesz egy kurva buznyákom sem, és én is mehetek világgá, hátha külföldön még kapok egy szarlapátolói állást, és nem kell éhen döglenem vagy megfagynom a saját házamban.

@bandika gazdája: Ja, csak az átlagnyugdíj esetében a rokkantnyugdíjak meg özvegyi nyugdíjak húzzák le az átlagot. Akinek megvan a bejelentett munkaviszonya, annak azért annyira nem rossz a nyugdíja. Van egy ismerősöm, minimálbérről ment nyugdíjba, hát szarul is festett neki eleinte, de aztán gyurcsányék emeléseivel még neki is fölment 80e köré. Őszintén szólva csodálnám, ha öregségi nyugdíj lenne ez alatt. Hogy lehetne, ha a minimálbérre ennyi jár?

kukac50 2011.02.27. 20:45:55

@a-kis-herceg: Ha sokan felemeljük a szavunkat a szegényekért nyugdíjasokért,akik nem tudják magukat megvédeni betegekért, hátha valamit elérhetünk.

Uraim hölgyeim akik írnak a véleményeket anyázás nélkül kulturáltan legyenek szívesek írni.
Mindenkit minősít az írása.Csak emberhez méltóan nyugodtan. Szép estét és jó blogolást kívánok mindenkinek.

ZSIBIS a roki nyugger 2011.02.27. 20:50:43

Ja, ha valaki nem tudná, bár szerintem mindenki tudja, évi kettő, azaz kettő milliárd / kettő ezer millió, vagyis kettőezer minimál béres magyar állampolgár / teljes fizetését költik tanácsadásra azok, akiket azért fizetünk - még hozzá qrva jól - , hogy a munkásukat elvégezzék! A 2002-es tolvajok nem változnak! Kézenfogva mennek a hosszúorrú hazudozóval, libatolvajjal együtt arccal a vasút felé. Ti, meg én a hülyék, akik hagyjuk, és nem megyünk ki az utcára ugyanúgy, ahogy az arabok. Azt hisszük, hogy van veszteni valónk. Pedig mára kiderült, hogy nincs!

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 20:54:17

@Horizont: Ne inkább Godot-ra várjunk?:)

Ő hamarabb megérkezik talán kies magyar tájainkra és a darabban úgy emléxem a reá türelmesen várakozók várnak is tőle valamit, hogy majd Godot elhozza:)))
Nos, az a darabból sem derül ki a végére, kit mit hoz, kire miért várnak a szereplők tétlenül , de majd Orbán, a a 2/3-ados forradalom jutalmaként elhozza a mannát nekünk. Hozzá ambróziát.

Szóval Godot alias Orbán majd nekünk is elhozza. Ja. Ja.
Tán az olajágat a szájában, átúszva a gazdasági reformcsomag posványvizeit:))))

Azzal majd jóllakunk, befűtűnk, melegedünk mellette, és mint Krisztus a kánaáni menyegzőn, a kenyér és a bor is megszaporodik, sőt, soha ki nem fogy...
A csoda az kérem csoda;DDDDDDD

Donna (Cara)mba 2011.02.27. 20:58:22

@ZSIBIS a roki nyugger:

Úramisten!

Inkább elolvasom János apokaliptikus látomásait, mert az megnyugtatóbb:(

Mindnyájunknak, gyermekeiknek szívből kívánom: ezúttal tévedj.
Annyira valósághű a próféciád, hogy ledermedek....

kukac50 2011.02.27. 21:03:34

@Hajszás Láncos: Szomszédom csak 54 ezret kap a minimál nyugdíj meg 33 ezer körül van
olvas utána a blogon. nagy művész aki meg tud élni enyiből.

kukac50 2011.02.27. 21:11:52

@Hajszás Láncos: Ne legyen elkeseredve valahogy majd csak lesz.Én a fiatalokért jobban aggódom meg a nyugdíjasokért mint magamért. Pedig rokkant nyugdíjas vagyok 27 ezerért néhány gerinc és porckorong sérvvel vagyok gazdagabb mint más volna ami műthető de van olyan is ami nem ezzel élek ahogy sikerül. Próbálok vidám maradni és nem a szegénységen töröm a fejem egész nap.Özvegyi nyugdíj nem jár azt írták.Semmi támogatás nem jár se gyógyszer semmi más csak a 27ezer.

2011.02.27. 21:33:44

@kukac50: Persze, van egy minimum, de az öregségi nyugdíj alapja az elmúlt huszonnégy év valorizált átlagkeresete. Aki végig minimálbéren volt, annak a nyugdíja sem lehet kevesebb, mint a mai minimálbér nettója www.onyf.hu/?module=news&action=getfile&fid=6298&rand=2f8e13829f16cb956de6117ad3819ba1
Nem vagyok elkeseredve egyáltalán. Csak unom az egész csodavárást. Elmentek a legszabb éveim nyomorgással, miközben érdemtelen szarháziak dőzsölnek, ezzel most már torkig vagyok, és vért akarok!

martonx 2011.02.27. 21:37:28

@ZSIBIS a roki nyugger: nem egy pártnak, hanem többnek. Bár tagadhatatlan, hogy a legtöbb esélye a 2/3-al a Fityisznek lenne a drasztikus változtatásokra. Kár hogy kiderült, hogy töketlen egy banda :-(
Kedden még hátha kellemesen csalódok, és nem a hamburger adó lesz a legkomolyabb "strukturális reform" amit bejelentenek.

ZSIBIS a roki nyugger 2011.02.27. 21:46:38

@kukac50: Igen, sajnos, a fiatalok a legsérülékenyebbek, legbefolyásolhatóbbak pont a fiatalságuk miatt. És természetesen e-mellett a jövőkép nélküli Való-világos, műkajás, mű élvezetes, mű családos, viszont valóságos fogyasztói társadalom embert gyilkoló gépezete miatt. A nyugdíjasok - köztük én is, azt a pár évet ami van - túl élik, ha nem akkor pedig ez az élet rendje. Viszont a fiataloké a jövő! És ez a legriasztóbb számukra! Milyen jövő? Mit hagytunk nekik e földőn, mely végnapjait éli, és a változás útjába pár pénzügyi érdekcsoport áll, mely mégis uralja világunkat. Hová lett az emberiség tudás, és szabadság vágya? Kimerül pár haszontalan dolog birtoklásában, és ezért képes a szó szószerinti formájában lemondani a választás, az egyéni boldogság szabadságáról. Persze, szép szavak, de már én is ezt tettem. Kérdés, hogy utódom talál ebből a csapdából kiutat, vagy az egyszerübb, ellenállás nélküli megoldást válassza.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.27. 22:38:26

Elolvastam az utolsó száz kommentet. :( Tovaszállt az optimizmus. Valami nagyot kell letenniük az asztalra kedden, ha nem, akkor ők is csak hazudtak, reggel, délben és este.

36 óra (?) és okosabbak leszünk.

a-kis-herceg 2011.02.27. 22:50:04

@Valahol Máshol: nyugodtan isznak és folyik a smit pál inka...

és nagyokat röhögnek a pincénél felcsúton... lexarnak téged, meg a 9,5 millió (jócskán 10 alatt vagyunk de ez más tészta) társadat...

szabadság van: jogod van megdögleni

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.27. 23:12:19

@a-kis-herceg: Noigen. Mi birkák (majd tízmillióan) pedig tűrni fogunk. Mert ahhoz is jogunk van. Húsz évig ment, mit számít egy újabb négyes.

Tényleg, 2014-ben Vitya már 24 éve él majd az adófizetők pénzén. Egy sosemdolgozott embertől ez teljesítmény. Ez is jól jellemez minket. Kit istenít a magyar nép nagy része? Egy sosemdolgozott embert, aki az öltönyös hazudozásból meg lopásból él. Tőle várjuk a megváltást.... Legalább ez megmosolyogtat. Buta birkák vagyunk. Igen, én is mert az adóm még ezeknek fizetem.

a-kis-herceg 2011.02.27. 23:21:36

@Valahol Máshol: a bizalomvesztés óriási... okt 4 (visszamenőleges jogalkotás+államosítás kombó) től drasztikus... aztán nyugdíj+alkotmány+média...

szerinted ki a f*sz fog adót vagy járulékot fizetni... enyni esze még a mucsai parasztnak is van. most rájött hogy nyugdíjrendszer pl nem lesz...

itt már az a lúzer aki adózik... aki nem akar csalni (lásd gerinces polgárok) azok vagy elmennek, vagy a tevékenységüket minimálisra veszik... épp életben maradnak...

a-kis-herceg 2011.02.27. 23:23:12

@Valahol Máshol: miért 1990-ben kinek a pénzén utazott és tanult és stb??? akkor "ingyenes" volt a tanulás. még csak nem is a családja... azt is te fizetted... ha nem akkor, akkor az állami hiteleket most visszafizeted

tokmányos 2011.02.28. 07:17:48

@a-kis-herceg: Üdv! Köszi a Gyurgyák János "kórképét". De szar volt olvasni....! Mintha én írtam volna,csak magasabb intellektuális szintű az írása. 1979-ben egy kiselőadás alkalmával(kis csoportos osztály foglalkozás) megdöntöttem az akkor tanított érték törvényt! Nagyot nézett a docens... hümmögés ,mellébeszélés volt a válasz.A komcsi rendszerben kijelenteni,hogy az árak hosszabb idő elteltével követik az értékeket tanítás , általában igaz,de amikor egy multinacionális cég az extraprofitját vissza forgatja olyan tevékenységbe (lásd 1979 -es időket : mikróchip gyártás stb... olyan giga profitra tesz szert ,amely behozhatatlan gazdasági előnyökkel jár. Emelheti az árait a pék ,a fodrász stb..azt a szakadékot nem hidalja már át az áremeléseivel. Beszélhetnék a tőzsde manipulatív szarságairól, beszélhetnék Paul Grignon :A pénz ,mint adósság című gondolatairól. Bele fáradtam az alulról jövő építkezésbe. Na csá!

guma 2011.02.28. 08:09:44

Kedves @Donna (Cara)mba: ! :)

A svéd link azért fontos, mert benne van az amit mi nem gyakorolunk!

Az ellenőrzés és az esetleges kár megtérítésének a törvény szerinti követelményét, kikényszerítését!
Mert fizesse meg a munkát mindenhol tisztességesen (még a fizetési arányokra is jobban figyelnek mind mi!), de ne markolhasson egyéni vagy más célból senki a közösből.

Kicsit sem sumákolhat családja és maga számára - mert fillére el kell számolnia!
Ha megtéríti a kárt akkor is hiteltelen lesz mert a KÖZÖS kalapba nyúlt!!!

Itt meg a cusit 50 millióért (amit megtérített?!) lecsukják, majd a másik pár hónap alatt zuglóban 80 milliót szór a családtagoknak pár hónapos cégébe és a haja szála sem görbül, nincs ügyészi vizsgálat, előzetes, stb...
A milliárdok ott folynak el fent. amit nem párt és hova tartozás szerint kellene ellenőrizni és visszaszerezni, mert akkor továbbra is szívathatnak minket!

Nézd meg mennyi pénz lett hirtelen "láthatatlan" oldalra terelve és üzleti titoknak beállítva!

Na ezt nem tűrik a svédek SENKITŐL, amit csak lehet ott leszabályoztatnak MINDENKIRE és nincs kivételezés, mert csalás miatt semmilyen VÉDELEM nem jár...

@a-kis-herceg: kösz a linket!

Donna (Cara)mba 2011.02.28. 08:32:19

@guma: Tudom, illetve konkrétan a finneket ismerem.

Láod, zért nem tudok járni a Vbőrre, mert arra már nem marad időm, hogy visszakeressek egy komment után:(
Ezért pontatlan vagyok. Muszájból: időhiányból.

A közszolgának úgy kell cselekednie, ahogyan te leírod a svédeknél.

Egyetértünk.

Ui. Este leszek, ma megint hajrá van:(

mokkaczuka 2011.02.28. 08:50:23

@Androidus: Az adósáv csökkenése fizetésemelés?

Kibaszott egy komcsi gondolkodás... Nem inkább kevesebbet rabolnak el valakinek a pénzéből?

Az egyetlen Fidesz-intézkedés, ami jó. Nálunk 70 rongy plusz a konyhára. Proliék meg majd max lemondják a kábeltévét, meg valamivel kevesebbet zabálnak. Ideje volt!

minimalista 2011.02.28. 08:58:54

@mokkaczuka:
"Az egyetlen Fidesz-intézkedés, ami jó. Nálunk 70 rongy plusz a konyhára. Proliék meg majd max lemondják a kábeltévét, meg valamivel kevesebbet zabálnak. Ideje volt!"

Az anyád picsáját "proliék" te faszfej! Nézd már meg a tanárokat, orvosokat stb., a diplomások minimum fele nem keresi meg azt a 300 ezres bruttót, ami felett az új adórendszerrel nő a nettó fizetésük! Te sem a gondolkodásért kapod a fizetésedet, igaz?! Kretén!

mokkaczuka 2011.02.28. 09:11:58

@minimalista: Az orvosok megkeresik a kenőpénzzel. A többi le van ejtve! Veled együtt, ha nem vagy képes felfogni, hogy nem az adócsökkentés a baj, hanem az, hogy nem volt még nagyobb mértékű, hogy másokra is kiterjedhessen! Egy embert nem cáfolt meg eddig a történelem, és ez Milton Friedman!

ftk 2011.02.28. 09:31:41

Mokkaczuka, van gyereked? Ha nincs, akkor lesz? Ha lesz, milyen suliba, óvodába fog járni? Ha nem viszed külföldre, akkor nem szerencsés dolog pl. a tanárokat (tanítókat, óvodapedagógusokat) "levanejtvézni". Ha meg külföldre viszed úgyis, akkor hm, persze mindenki le van ejtve, de aki marad, annak ez nem járható út.
Amúgy abban egyetértek, hogy mindenkire kiterjedő adócsökkentésre lenne nagy szükség. De ez, ami van, nem az. És mint ilyen, nem jó.
A kevesebbet zabálásról: per pillanat mennyiségi éhezés van. Azaz a "proli" réteg (mondjuk úgy, az alsó középosztály és attól lefelé, gondolom, erre gondoltál), hogy jóllakjon, veszi az olcsó mixelt élelmiszert, amit meg tud fizetni. Nem nagyon fogja megnézni, mi van a parizerben, a kenyérben, hány százalékos és honnan jön a tej, sajt-e a sajtkészítmény (és ha megnézné, sem érne vele sokat, ha ezt tudja megfizetni), a lényeg, hogy jóllakik belőle a család. Ezek a kaják pedig durván hizlalnak. Szóval nem igazán arról van szó, hogy proliné asszony dagadt, mert sokat zabál, hanem paradox módon csak hizlalós kaját tud megfizetni. Közelről látom ezt mindennap, nem a levegőbe beszélek.

ftk 2011.02.28. 09:32:24

Ja igen, a vége lemaradt: szóval szerintem nem feltétlenül kellene a minőségi felől a mennyiségi éhezés felé masírozni...

mokkaczuka 2011.02.28. 09:35:28

Mondok én valamit neked, meg a többi faszogánynak.

Nem tudom, megfigyelted-e, hogy ha nyáron itt van a normál meleg, tehát napközben 30 fok körül, akkor kábé három nap után nyafogni kezdenek az emberek, és kábé az ötödik napon este, varázsütésre, az összes meteorológiai jelentésben kezdődik a ráolvasás, a szabályszerű mágia, hogy mikor jön már az enyhülés.

Én ezt sokáig nem értettem, különösen, hogy most, amikor tavaly nem volt nyár, az ég a negyedik hónapja be van deszkázva, és geci hideg van, senki nem panaszkodik. Kurvára nem érdekli az embereket, hogy hideg van, pedig azt lehetne hinni józan paraszti ésszel, hogy már csak a költségek, kiadások miatt is.

Egy ismerős az egyik gyorskölcsön-cégnél van, járja az adósokat hetente és gyűjti be a részletet. Rám néz, aszongya, „te milyen naiv vagy. Milyen költségek? Akikhez hetente járok, és sokszor halogatják a két-háromezer forintos részletet is, dögmeleg van. Túlfűtött lakások. Ilyen gáztámogatásból, amolyan fűtéstámogatásból, szociális támogatástól. Van három ügyfél, öreg nénik, akiknél a konyhában még pluszban folyamatosan ég két-három gázrózsa. Kérdem tőlük, nem lesz sok a számla? Hát erre azt mondják, nekik olyan mindegy átalány van, havi tízezer így is, úgy is.”

Vágod ezt? 2010-ben! Amikor két éve gazdasági válság van, az ország meg a tönk szélén! Annyit fűt, bazmeg, amennyit nem szégyell, mert ő nyugger, mert ő kisebbségi, mert ő rokkant, mert ő szoceset, mert ő tudja-mi-a-lószar, huszonöt fok van, én meg fagyok meg, tekergetem, hogy most tizenkilenc vagy húsz legyen, de ha a gyerek itthon van, csak be kell fűteni, és 35 ezer meg 40 a gáz télen, bazmeg. Vágod már, miért leszek ideges, amikor Nancsi néni az én pénzemen melegszik? Meg csinál minden egyebet?

Nyáron meg nyávognak! Az áramra tudniillik nincs semmilyen támogatás, a légkondi kultúrája meg még nem terjedt el ebben a balkáni országban. De télen nincs nyávogás, mert a nyolcvan százalék valahogy kibekkeli a maradék húsz százaléknak a vérén!

Visszatérve a lényegere: nem azért kell a fideszt basztatni, amit jól csinált, és nem kell összekeverni az adócsökkentést a fizetésemeléssel. Adócsökkentés nélkül ennek az országnak meszeltek!

mokkaczuka 2011.02.28. 09:38:08

@kriszi: A hizlalásban száz százalékig igazad van.

Óvodás gyerekem van, de már intézem, hogy iskolás ne itt legyen, és nagyon remélem, hogy sikerül. Ebből a csődtömegből idejében ki kell tudni szállni.

minimalista 2011.02.28. 09:39:49

@mokkaczuka:
Aki a társadalom jelentős részéről úgy vélekedik, hogy "A többi le van ejtve!" és normális számára, hogy az orvosok éhbérüket kenőpénzzel egészítik ki, nos azzal nem állok le vitatkozni a kis magyar valóság viselt dolgairól.
Miltont majd még meglátjuk, nem 20 év a történelem...
Bár minden olyan egyszerű volna, mint a gondolkodásod!
Na szevasz!

mokkaczuka 2011.02.28. 09:47:01

@kriszi: Ne masírozzon. De ha te látod, mitől dagadt, én látom, kire utaznak a UPC meg a T-Com kábeltévé-reklámjai. Hogy fizessen elő a tekerős tévére, és ne kelljen felvenni a horgászműsort a lánya ballagási kazettáira. Erre a rétegre utaznak, ennek akarják havi 6-8 ezerért eladni a szarjukat. Erre mondom, hogy az ő adócsökkenése, ha volt egyáltalán, pont kijön abból az összegből.

A kajánál meg nem csak az a baj, hogy szart vesz. Igen, szarból vesz sokat, mert annyi agya nincs, hogy fölfogja: ha megveszi a tisztességes marhahúst, és tisztességesen bezabál belőle, akkor nem kell két óra múlva párizsit ennie, meg a tévé alatt végig ropogtatni valami méregdrága szart. Amire a tévében beszélik rá,. És amikor megveszi a zacskó csipszet a barma 400 forintért, abból kb. 200 a retekklubnak fizetett adó, tudniillik a százmilliós reklámhadjáratot is vele fizettetik meg. Nem olyan bonyolult ám ez a dolog. Csak annak látszik.

mokkaczuka 2011.02.28. 09:49:00

@minimalista: A társadalom jelentős része EL VAN TARTVA, pont erről szól ez a poszt, meg az összes alja kormány tökölése, amikor megnézték, kik vannak többen, és az ő szavazatukat megfizettették azzal, akik kevesebben voltak. És a többség meg még nagyobb lett, és ma ott tartunk, hogy 80 %. És akkor is le lesz ejtve, ha 95 % lesz.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.28. 10:03:54

@guma: @Donna (Cara)mba:

Bár csak belepillantottam a beszélgetésetekbe, a skandináv példa bizony tanulandó lenne.

Pár éve, amikor még jobban ment voltam kint svéd WRC-futamon, illetve egész pontosan eredetileg a finnekhez indultam, mert gyerekkori barátom összebútorozott egy ottani lánnyal. Nos amikor elmentünk a svéd versenyre akkor pár helyivel összebarátkoztunk, esténként evés-ivás és hajnalig dumálgatás volt.

Egyik svéd lánnyal egy csomót beszélgettem, ő mesélte, hogy náluk milyen a képviselőségi rendszer. Konkrétan arra gondoltam viccel, ilyen rendszer nem létezik.

Amik örökre az agyamba égtek:
- nincs mentelmi jog!
- bérezési plafon (nem kamu pótlékokkal meg bizottsági lóvékkal kiegészítve, hanem egy konkrét összeg, koronára pontosan), nincs számla nélküli költségtérítés és álláshalmozás!
- átlátható minden képviselő pénzügye, a sajtó és maga a nép árgus szemekkel figyel, aki susmusol valamit, annak reszeltek.

Az olyan fontos dolgokat, mint a sokat emlegetett nyugdíjrendszer közösen hozták létre, az épp hatalmon levők nem látszategyeztetést csináltak, hanem totálisan egyenrangú partnerként dolgozták ki a jogszabályokat. Ennek a következménye lett az, hogy pártváltáskor a másik oldal simán elfogadta és bevezette/érvénybenhagyta. Mert közös gyermek volt.

Még sokáig írogathatnék, de vár a munka.

Elnézést, hogy belekotyogtam, de ez most kikívánkozott a bilentyűzetemből.

U.i.: Természetesen én is meséltem a lánynak a magyar viszonyokról, akkor meg ő nézett és úgy gondolta viccelek. :)

Ez a magyar feudális demokrácia.

majomkutya 2011.02.28. 10:16:32

Nem hiszem el!
Sajókaza újratöltve:
hirszerzo.hu/belfold/20110228_sajokaza_iskolaba_jaras
Ugyanaz a csapat, akinek Sólyom kegyelmet adott.
Ha jól emlékszem Dugó úr.
Az ember esze megáll. Remélem örökre elveszik a purdékat az ilyenektől (bár azért ne legyünk naivak).

guma 2011.02.28. 10:36:26

@Valahol Máshol: Még ennél is komolyabb! Mi nagyon gazdagok vagyunk és hagyjuk magunkat kirabolni, nem 8 hanem 20 éve!:(

Itt a link még egyszer és pár idézet!:
www.svedasztal.com/svedmunkapenz/mi-jar-a-sved-kepviselonek-70149.html

A polgármester intézménye nem létezik, a 23 megye (län) élén a szimbolikus ’törzsfő’ (landshövding) áll.

1974-óta (az azt megelőző 20 év alatt átszervezés során 2500-ról három lépcsőben lecsökkentett s kialakított) 290 helyhatóság (kommun) kollektív vezetésű: az a főnök, akinél a kassza kulcsa. Az önkormányzati képviselők zöme díjmentesen vagy csekély tiszteletdíjjal, a szabadidejében végzi munkáját. Hivatásszerűen, fizetésért csak az egyes szakterületekért felelős politikusok dolgoznak.

A parlamenti képviselőnek számítania kell arra, hogy pénzügyeit nagyító alatt tartja a gazdasági iroda, a sajtó és a polgárok.

Számot kell adnia minden jövedelméről, legyen az igazgatótanácsi tagság, családi vállalkozás, részvények, ingatlanok, nagy értékű ingóságok, szellemi tevékenység, testületi tagság, és minden más, ami bevétellel jár. Ez a komplett képviselői gazdasági regiszter nyilvános és elérhető bárki számára.(A köznapi polgár anyagi helyzete ugyanígy). Korrupció? Ha előfordul, a fentiek miatt többnyire hamar kiderül, s bukás a vége. Svédországban az ajándék 400 kr értékig adómentes. Ez mindenkire egyformán vonatkozik. A mentelmi jog természetesen ismeretlen fogalom. Egy demokráciában nincsenek kivételek.

A parlamenti képviselők munkája és a költségei is nyilvánosak. (Mint mindenki más esetében is). A képviselő alapjuttatása bruttó 55 ezer korona. (A parlament elnökét és a miniszterelnököt egyaránt 135 ezer korona illeti meg.) Ezenkívül kapnak egy szolgálati irodát (a képviselők házában, a parlament szomszédságában), laptopot, printert, mobilt és egy vezetékes telefont otthonra. Ezen eszközök szolgálati célú használatának (előfizetési díj, kártyadíj, internet) költségeit is megtérítik nekik (részletes telefon stb. számlával igazolandók a költségek).

Szolgálati autó tulajdonképpen nincs, egy értelmüen csak a miniszterelnöknek jár.

A miniszterek, frakcióvezetők időnként, indokolt esetben kapnak.Taxiköltséget csak indokolt esetben számolhatnak el, például, ha a célállomás kollektív közlekedési eszközzel nem érhető el. Ha saját autót használnak, benzinpénzt kapnak (mint bárki más): 265 kr/100 km, amiből 185 kr adómentes. Külföldre a képviselők többnyire bizottsági vagy frakciótársaikkal utaznak, kollektív elszámolással; ha indokolt esetben egyedül mennek, akkor összesen 50 ezer korona áll a teljes 4 évnyi mandátuma idején a rendelkezésére. Az ilyen repülőutakat a parlament elnökhelyettesével kell előzetesen jóváhagyatniuk.

A szolgálati úton eltöltött időnek, szállodai tartózkodásnak, a visszaút időpontjának arányban kell állnia az utazás céljával, minden többletköltség a képviselő pénztárcáját terheli. Az utazás módjáról maga az érintett dönt, de elvárják tőle, hogy olcsó és környezetkímélő megoldást válasszon, az időtényező figyelembe vételével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy inkább utazzon vonattal, egy nappal korábban, s aludjon hotelben, mint repülőgéppel aznap.

A képviselők napidíja annyi, amennyi bárki másnak is jár, ha a lakóhelytől - amely a szolgálati lakásuk is - 50 km-nél távolabb utaznak, s ott is éjszakáznak. Napi 350 kr jár, ebből 210 kr adómentes. Ha valahol díjmentes étkezésben részesül, levonandó a napidíjból. A képviselők országon belüli utazását éves vonatbérlettel segíti a parlament, ha a távolság nagyon nagy, szóba jöhet ennek repülőgépes megfelelője is. Ezek szigorúan csak szolgálati utakra használhatók. Ha a képviselők szolgálati kreditkártyájukkal egyenlítik ki a számlájukat, azokat csak akkor fizetik ki, ha utazási elszámolást is csatoltak a számláik mellé.

Szolgálati lakást – Palme meggyilkolása óta – egy parlamentközeli kis palotában kap a mindenkori miniszterelnök, ám ezt nem mindegyikük vette igénybe (mi több, Carl Bildt [1989-93] kerékpárral járt dolgozni [ma, külügyérként is, szívesen teszi ezt], a testőrség legnagyobb bánatára). stb...

A képviselők évi 365 napon vannak szolgálatban, tehát a hét minden napján. Csak indokolt esetben kérhető szabadság, s annak idejére fizetés nem jár.stb, stb....

Na ezért mondom, hogy egy csöpp eszünk sincs, még magunk védelméért is egymást marjuk és nem azoknak nézünk a körmére akik hihetetlen vagyonra tettek szert CSAK állami pénzek által vagy közelében...

guma 2011.02.28. 10:48:02

@Valahol Máshol: tisztelem, becsülöm bennük azt, hogy figyelnek mindenre!

Nincs kivétel!
Milliókat kellene csak a távolmaradásuk miatt visszafizetni a kasszába mind az önkormányzatoknál, mind a parlamentnél a képviselőink tucatjának!

Ők csak azzal élnek vissza amit mi hagyunk nekik!
És nagyon nagy terepet hagytunk, ahol kedvükre gyűjtögethet alig 30 éves képviselő birtokok, házak, lakások garmadáját még a rokonságnak is, zsíros állások és megrendelések által.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.28. 10:57:43

@guma: Köszönöm, a link ment a Kedvencek közé, szabadidőmben átolvasom elejétől a végéig.

Ilyenkor felteszem a kérdést, miért nem tudjuk a működő és jó példákat átvenni másoktól? Nem a politikusok, nekik a feudális demokrácia eltörlése nem érdekük, ők így lesznek "sosemdolgoztam" emberekből nagyon gazdagok. A népnek ez miért nem érdeke?

Mitől félünk? Mondjuk hárommillió embert lecsukat majd az Apeh/NAV, vagy Orbán a tizenkétmilliárdos magánhadseregét ráuszítja a népre?

Sokkal durvább diktatúrákban is döntött már a nép a változás mellett amikor a politikának nem volt érdeke a változás. Úgy tűnik a nép nagy részének ez az állapot tökéletesen megfelel, mert inkább Viktorozik egy jót, meg tátott szájjal hiszi a hazugságokat, mintsem gondolkodna és élne a demokrácia valódi jogaival (nem, nem a "szarháziak tömegéből válasszunk új kiskirályt négy évre" minőségű szavazósdira gondolok).

Eltértem a tárgytól, a linket köszönöm, este elolvasom miért tartanak sokkal előrébb azok akik nem a feudális értékrend mellett döntöttek.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.28. 11:02:35

@guma: Ja még1, ami nagyon csípi a szemem:

"A polgármester intézménye nem létezik, a 23 megye (län) élén a szimbolikus ’törzsfő’ (landshövding) áll."

Nálunk 3200 önkormányzat van, annyi polgival meg személyzettel!!!!! Ez legalább akkora pazarlás és alkalom a lopásra mint az állami szféra!

Ez is kinek jó? A pártoknak, politikusoknak és a sleppnek.

Noname Watanabe 2011.02.28. 11:58:47

A Fidesz legnagyobb baja a vízfejűség. Orbán Viktor nélkül nem lehet semmit sem tenni, amíg a ME rá nem bólint, addig bele sem kezdhetnek semmibe...
Én ugyan a jobboldalra szavaztam tavaly, de a 16%-os adórendszerükkel megcsókolhatják a fenekemet. A strukturális reformokról egyelőre nem mondok semmit - látatlanban nem fikázunk! - de kezdek szkeptikus lenni.

Ja, amúgy a moszkvai külügyi képviseletről poszt lesz?

dr.justice 2011.02.28. 12:32:14

OFF.

10 hónap börtönre ítélték a hanyag szülőket

* MTI

2011. február 28., hétfő 10:08

Negyedszerre ítéltek el egy sajókazai házaspárt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába

Jogerősen 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. A sajókazai szülők negyedszerre álltak a hatóság előtt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába - közölte Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő.

A 36 éves férfi és 34 éves felesége 6 kiskorú gyereket nevel. Martossy György azt mondta: a szülők veszélyeztették gyerekeik szellemi és értelmi fejlődésé. Három gyerek a 2008-2009-es tanévben 591 óra (118 nap), 483 óra (96 nap) és 379 óra (75 nap) igazolatlan hiányzást gyűjtött össze. A szülőket 2006-ban 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték ugyanilyen cselekmény miatt, 2007-ben szintén kiskorú veszélyeztetése miatt 35 nap közérdekű munka büntetést kaptak, 2009-ben pedig 10 hónap végrehajtandó börtönre ítélték őket. Ezen ügyben azonban köztársasági elnöki kegyelemben részesültek, így nem kellett a börtönbe bevonulniuk.

fokabacsi 2011.02.28. 12:59:16

Dolgoztam Miskolcon olyan kb.10 éve .Tudtam olyan borsodi 23 éves 180 magas 92 kilós cigányról , le volt százalékolva, aki uzsorázással foglalkozott. Gondolom azóta sem ment el dolgozni ! De volt olyan cigány ember munkatársam akinek örültem, ha mellettem dolgozott mert szeretett is dolgozni, meg tudott is. Mezőcsátról . Soha sem a bőrük színével van a bajunk.

Horizont 2011.02.28. 17:46:21

@mokkaczuka:
Én még itt nem írtam senkinek ilyet, de te egy szánalmas faszkalap vagy!Közben még elmentem vacsorát is csinálni hátha lehiggadok és nem írok neked. Nem sikerült higgadnom.
"Az egyetlen Fidesz-intézkedés, ami jó. Nálunk 70 rongy plusz a konyhára. Proliék meg majd max lemondják a kábeltévét, meg valamivel kevesebbet zabálnak. Ideje volt! "
Szar ügy, hogy ilyen típusú emberek élnek köztünk. Mert te egy típus vagy sajnos.
Akkor, hogy megvilágosodjál: nem vagyok proli. 37 éves munkaviszonyom van, mindig dolgoztam, 3 gyerekem van, mindegyik diplomás lett. Technikusként, alkalmazottként 156 ezer a bruttóm, bizony csökkent a fizetésem!! Még nem mondtuk le a kábeltévét, meggondoljuk mit zabáljunk (szavaiddal élve) és bizony ha körbenézek itt vidéken mindenki csúszik egyre lejjebb, diplomások is.
Szálljál már magadba, nem vagy te már nyeretlen csikó, gondold át mielőtt valamit idehánysz, megalázva sok embert. Örülj a plusz 70 rongyodnak és gyakorold a beleérző képességet, szép emberi tulajdonság, bár te még csak nem is hallottál róla.

kukac50 2011.02.28. 17:58:47

@guma: Vannak ott még olyanok is akik a 130 millióval élhetik az életüket és a kutya nem szól,hogy miért vittétek el.Na ilyen a vizsgálat eredménye.

bandika gazdája 2011.02.28. 18:00:40

@Horizont: Ne húzd fel magad, szerintem provokátor és most jót röhög, mert azt hiszi nagyon vicces!!!! Ha véletlenül mégsem (de ez meglepne) szóra sem érdemes! Egyszer fenn van a kerék egyszer lenn! Mesélhetnék arról, hogy lettek középpolgári jómódban élő nagyszüleim egyik napról a másikra (szó szerint) földönfutóvá a népi demokrácia felvirágzásának köszönhetően! Egyik nagyapám bénán a saját istállójában halt meg (állatorvos volt, nem nyilas) egy rongyszőnyeggel betakarva, mert az új hatalom még egy paplant sem hagyott nekik!!! Ha alkalmazott kirúghatják, ha vállalkozó tönkremehet, ha korrupt, lebukhat!Láttam én már varjút karón!!!!

kukac50 2011.02.28. 18:00:51

@dr.justice: Volt ruhájuk cipőjük vagy csak hanyagságból?

kukac50 2011.02.28. 18:05:48

@ZSIBIS a roki nyugger: Egy kicsi bizalom nem ártana nekem is van két gyerekem,Ők is elég reménytelennek látják a jövőt. De biztatni szeretettel támogatni kell őket.Pénzel Én nem tudom csak egy jó ebéddel.Igaz 500 forintos letojt tyúk az ebéd arra telik de jó,hogy még azt is tudok venni.

kukac50 2011.02.28. 18:08:08

@Hajszás Láncos: Ne vért akarj Igazságos intézkedést a nép érdekét képviselő vezetést.
Lehet,hogy ez csak álom?

kukac50 2011.02.28. 18:10:48

@ZSIBIS a roki nyugger: 16 ezres órabérért dolgoznak .Én adnék tanácsot 500 forintos órabérért.

Horizont 2011.02.28. 18:21:01

@bandika gazdája:
Nem hiszem, hogy provokátor. Szerintem nagyon sok ilyen fajta ember él köztünk. A hideg kiráz tőlük. Felhúztam magam, tétováztam, válaszra méltassam-e, de ha mindig úgy hagyjuk azt hiszi az ilyen, hogy igaza van. Tudom tesz a véleményemre, nem oszt nem szoroz neki, de ki kell osztanunk az ilyen s...gfejet!
A karón én már nem varjút látnék:DDDDDDD

bandika gazdája 2011.02.28. 18:34:59

@Horizont: Hát csak az a gond, hogy az a varjú hamarabb megértené miről beszélsz, mert ő nem is akarja érteni! A minap is kóborolt itt egy ilyen a kertészével, de annak legalább a stílusa elviselhetőbb volt. Ostobaság ellen nincs orvosság, de gonoszság ellen sincs! Ha pedig mégis provokált, hülyeség ellen aztán végképp nincs! Ezért kár rá a szó!

Horizont 2011.02.28. 18:52:09

@bandika gazdája: na de azt te is érzékeled gondolom, hogy egyre több a szemét ember? Nem csak a politikusok.Látom néha, olvasom, hogy te is csatába szállsz!!!:D

2011.02.28. 19:04:22

@kukac50: Haha, ahhoz, hogy itt ilyen legyen, előbb vérnek kell folynia, mert a mostani hatalom GÁTLÁSTALAN!

Horizont 2011.02.28. 19:27:10

@Hajszás Láncos:
Na de kinek a vére follyon? Mert nem csak annak folyna akinek te szeretnéd! Te adnád-e a véredet?

2011.02.28. 19:53:32

@Horizont: Volna egy pár ötletem... }:-> Régi önkéntes véradó vagyok.

Donna (Cara)mba 2011.02.28. 19:59:49

@Wilbur Nárcisz-11 Swain:
Á, jó téma:DDDDDD

A kóczos asszony (le)nyúlkálásai

+18-as karika
Producer/Forgalmazó: Magyar Valóság Produkciós Iroda

Támogatók: MSZP Zrt., SZDSZ Nyrt., Fidesz (Non?)Profit Kft.,

Készült a szomszéd és nagyon távoli szomszéd baráti államok megbízásából a Magyar Ugar Stúdióiban

jozicsenko 2011.02.28. 20:12:14

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/28/harom_ev_2354_milliard_-_ez_a_matolcsy-csomag/
???

vajon ez lesz?
"felsőoktatásból 12-38-38 mrd-ot vonnak el": hmmm, talán bejön, a fenének ennyi főiskola és egyetem (persze, ha cserébe mind fizetős diák lesz, kiváncsi vagyok a végére)
"A gyógyszerkassza állami támogatását a következő három évben 83-120-120 milliárddal nyesik meg": hmm, ehhez nem tudok hozzászólni, egyértelmű szívás

tárárárám!
"165 milliárddal menne kevesebb tömegközlekedésre": de nem mondják, hogy mi lesz a nyugdíjasokkal...

ketroot 2011.02.28. 20:23:36

@jozicsenko:

Hát a NOL-on nagyon mondják (tudom, nol...), hogy a nyugdíjasokat nem piszkálják ebben a témában, akkor sok alternatíva nem marad...

kukac50 2011.02.28. 20:58:34

Lenne mihez hozzányúlni! a millión felül keresőknek ne járjon több mint egy millió.
Meg kateféria meg fodrász, telefon üzemanyag meg hasonlók.Válság van Ők nem érezhetik?
Mondjanak le önként az egy millió feletti részről.Szolidaritásból.
Az árak kúsznak felfelé a 100 ezer alatti fizetésűek meg a nyugdíjasok már nem bírják elviselni a további sarcot.

jozicsenko 2011.02.28. 21:34:26

@kukac50: hmmm, szerintem nézd át mit írsz

a nyugdíjasok mögött elbújt kb 1,3 millió olyan ember, aki a korhatár alatt van és nem nyugdíjas

ha azt mondom, pl hogy nem vagyok hajlandó a kamurokkantakat/kamunyugdíjasokat fizetni többet, akkor az átlagérdekvédőmegélhetésiliberális azonnal nyugdíjasholocaustot vizionál, a dunapartra, engem meg mögéjük mauserrel a kezembe

persze valószínüleg nem lesz belőle semmi: épp azért, mert a korhatár alatti nyugdíjasok megsarcolása az összes nyugdíjasra ráhozná a frászt, márpedig ők még visszahozhatják az mszpt 2014-re

ha visszahozzák...

a kafeteriahoz: még élnek bajnai adótörvényei, az étkezési jegyekre kb 20%adó van, de adózik az üdülési csekk, a kultúra/eü utalvány is, stb
fodrászt meg nem tudsz elszámolni, hacsak nem modell vagy...
ne azt irigyeld, aki millión felül keres: valószinüleg menedzser, akinek meg kell keresnie a cégének azt a pénzt, hogy megérje...

jozicsenko 2011.02.28. 21:38:53

@ketroot: kiváncsi vagyok, mire jutnak: holnap mindennek ki kell derülnie

vagy elás minket az imf (de legalább jót röhögünk matolcsyn), vagy erősödik a Ft egy kicsit...

kukac50 2011.03.01. 08:06:16

@jozicsenko: A parlamentbe jár fodrász pénz,meg konyha pénz.Gondolod jobban tudnak dönteni vagy beszélni mert ő nekik ez is jár.Megfésülködni csak meg tud egy képviselő ha nem kapna fodrászra pénzt akkor is.

kukac50 2011.03.01. 08:09:29

@jozicsenko: Nem vagyok irigy csak ne a csórókat nyúzzák,hanem onnan vegyenek el ahol van is mit.Te biztosan jól keresel,mindent megtudsz venni.De sokkal több a szegény akinek még a kenyérkére való is gondot okoz. A gyógyszerről meg a fűtésről még nem is beszéltem.

Kartal (rezervált) 2011.03.01. 10:42:08

"Többek között a munkanélküli segély idejének jelentős csökkentését, a közlekedési kedvezmények szűkítését tervezi a kormány, amely kedden délelőtt jelenti be részletes reformcsomagját. Orbán Viktor hétfőn este beszélt a kormánypárti frakciók előtt a tervekről, és konkrét számok említése nélkül azt mondta, hogy az intézkedésekkel az a cél, hogy minél több embert tereljenek a munka irányába." Forrás: goo.gl/O2rve

HÁT A JÓ ÉDES ANYUKÁJÁT!!! (Mondanék csúnyábbat is, de nincs pénzem egy perre.) Úgy csinálnak, mintha százezrével lennének betöltetlen álláshelyek az országban és csak lustaságból nem dolgozna a magyar. HOL ÉL EZ A FASZI???? Hahó, munkanélküliség van ám! Beszéltem olyan nővel, akinek évek óta nincs munkája, azt mondta, már az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, mert sehol nem kell, és nincs miből megélnie!

Milliós munkanélküliség van az országban a rohadt életbe, nincs munkahely, nincs munkalehetőség, erre azt mondja, hogy a munka világa felé akarja terelni az embereket! AKKOR ADJÁL MUNKAHELYET IS BAZMEG!!!!!!!!!!!!!

Na most megyek és iszok egy kávét mert kibaszott ideges lettem.

UI.: Pokorni és a bálnatenyésztés megvan? ( goo.gl/RJrdF ) Amikor ilyen szakemberek irányítják az országot, bassza meg, én már semmin sem csodálkozom.

kukac50 2011.03.01. 10:45:20

Ajánlok egy újabb témát ma küldték nekem.
HIT(ványak )Gyülekezetének karmaiban .című írást.
Kinek mi a véleménye?

Kartal (rezervált) 2011.03.01. 10:45:58

@Horizont: a mienké fog előbb-utóbb, nem a mocskoké... (Horizont! FOLYJON, esetleg folyjék, könyörgök :)))

kukac50 2011.03.01. 10:58:40

@Kartal (rezervált): Álláskereső vagyok évek óta,van álláskereső kis könyvem is, semmi munkalehetőség nincs.Még nem tudtak ajánlani semmit.Rokkant nyugdíjasként is munkát keresnék ha lenne. Hogy terelnek a munkavilágába?
Nem kellene terelni ,ha lenne hol dolgozni.Mennénk sokan szívesen csak lenne hova.
Rossz dolog a szegénység csak a munkahelyek megteremtése várat magára.

Kartal (rezervált) 2011.03.01. 11:23:58

@kukac50: na látod ezen basztam fel az agyam. Rengetegen vannak így, pl. a feleségem is. Mi aztán tudjuk mennyire szar a helyzet munkaügyben, nem kell terelgetni sem, csak LEGYEN MÁR MUNKAHELY ebben az országban bassza meg! És most egy csomó rokkantnyugdíjast is vissza akarnak aktiválni, hogy azok is dolgozzanak.
HOL?????
MIT??????
NORMÁLISAK EZEK???????????

guma 2011.03.01. 11:28:09

@Kartal (rezervált): ne dühöngj!

van munkahely : cseléd, háztartási alkalmazott, kertész, stb csak nem konyves és nem fizet senki utánad semmit! :(
gondoskodjnaz elítről és fizess magad után a pár filléredből minden járulékot, adót!

sőt a közmunka is 4 órás lett, nyugdíjba sem számít már csak arányában - fele pénz!
tehát minka van, mindenhol, csak fizetés és a vele járó jutattások nincsenek ezentúl.
ezért mondja, hogy aki akar dolgozhat!!!

öngondoskodás a szegénynek csak...
erre már szavam sincs
szépen kitalálták a fiúk és ami a nyugdíj kiegészítésre sok az a focihoz nem probláma...

bandika gazdája 2011.03.01. 11:43:54

@Kartal (rezervált): Megfogadtam, hogy egy darabig nem szólok hozzá, mert elég jól elvagyok anélkül, hogy az anyámba küldözgessenek, de ERRŐL VAN SZÓ!!!! Jó ne legyenek kamu rokkantnyugdíjasok, menjenek dolgozni. DE HOVA VAZE????!!!! El lehet venni a munkanélküli segélyt is minden további nélkül, meg lehet terelni az embereket a munka világába, de hol a f...-ban van "a munka világa"?! Jó nagy városban még lehet utcát seperni, (hány embernek) de voltak ezek már egy borsodi vagy nyírségi faluban? Majmok!

bandika gazdája 2011.03.01. 11:56:02

@bandika gazdája: Basszus megígértem magamnak, hogy nem húzom fel magam, de annak is kinyílik a bicska a zsebében akinek nincs bicskája. Miért nem mondják azt, hogy nem tudjuk megoldani haverok, sajnáljuk! Vagy nem engedi a Zájemef! De a mellény akkora hogy nem fér be az ajtón! A gazdagok csökkentett adóját, meg a focit meg a fodrászpénzt a munkanélkülieken akarják megspórolni? Fasza! Ezért önt el az agyvíz mikor a kormányszóvivő azt nyilatkozza, hogy spórol, mert nincs olvasólámpa az asztalán! De audi mit tudom én hány az van, míg ki nem tör a botrány! Egy szó mint száz, egyik kutya másik eb! Ezért nem látok én esélyt semmi javulásra (sajnos). Majd az idén elalkotmányozgatunk, oszt ez az év is eltelt. Ti meg kössétek fel magatokat! Na én is iszom egy kávét, oszt befejeztem. Minek ...

Kartal (rezervált) 2011.03.01. 12:01:58

@guma: vagyis amíg aktív vagy, addig valahogy elnyomorogsz, de amikor jön a nyugdíj, akkor túrót sem kapsz, dögölj nyugodtan éhen.
Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a "magyar" állam el akarja üldözni innen a magyarokat, aki meg itt marad, azt fizikailag meg akarja semmisíteni. Lehet hülyézni, de minden ebbe az irányba mutat.

Kartal (rezervált) 2011.03.01. 12:08:28

@bandika gazdája: ami külön bosszant, hogy sehol nem látom azt, hogy az állami korrupciót megszüntetve 4-600 milliárd megtakarítást érnek el. Mindenhonnan el kell venni, de a korrupció marad! Köszi fidesz!

guma 2011.03.01. 12:13:47

@Kartal (rezervált): szószerint! :(
csak nem nevezném nyomorgásnak, mék vegetálásra sem elég, nem hogy nyomorogni ami kicsit magasabb szint!

@bandika gazdája: ez eddig sem volt titok (mindent így működtettek anno! ami a legjobban tetszett a családbarát polgári, nemzti kormány akkori huzásában az, hogy 300 milliárd lakástámogatás kamatterhet tett az államra - aminek ma is komoly kihatása van, - és közben ha ikrek szüllettek, csak 1 (egy gyerekre járt minden, a másikra semmi! Kollégám még Lévai Anikónak is írt ez ügyben... )

guma 2011.03.01. 12:20:35

@Kartal (rezervált): na ebben kell népszavazás tartani és kikényszeríteni mindegyik elszámoltatását!

Minden fillér és minden jövedelem (nem fizetés!), ajándék, szerződés, stb nyilvános legyen (ha nem tünt fel az utólsó évben havai tájékoztatók és a netten adatok, szerződések voltak a költségvetést éríntő kérdésekben a bajnai idejében - ez mind eltűnt! )
Párt kasszát nyilvánossá tenni : név szerinti támogatást ismertetni!
csak ezzel tudsz valamit vátoztatni, mint tölünk nyugatabbra teszik!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.03.01. 12:47:52

@guma: Ha emlékszel rá, ilyet már próbált egy nő létrehozni néhány éve. Akkor nagy egyetértésben, miután összejött a szükséges aláírás, változtattak a törvényen. Kivették a képviselői költségtérítés szóösszetételt, ami a népszavazásban szerepelt volna. A Fidesz és az MSZP kéz a kézben megszavazta, így semmissé vált az egész aláírás-gyűjtés.Cinizmus a köbön. Akkor már lehetett látni, hogy a Fidesz is ugyanolyan, mint az MSZP.

guma 2011.03.01. 13:13:15

@Ásó[Mosó]maci: na ehez kell a "sporttámogatás", hogy nekifussunk, ahányszor csak kell!

ez a terep adott a "tömegsportnak" és most van tétje is, ha a játék nem lesz tiszta mert "az embereknek" nincs már mit veszteni a szabályok betartatásának kikényszerítésére!

bandika gazdája 2011.03.01. 14:33:44

@Kartal (rezervált): @Ásó[Mosó]maci: @guma: Higyjétek el, fingotok sincs róla, hogy az államapparátus mekkora! Ha megfeleznék akkor is sok lenne ekkora országnak! Ott van aztán elrejtve élösködők siserahada! Az emberek csak a parlamentet látják, meg az önkorányzatokat és fogalmuk sincs az ilyen-olyan "háttérintézmények" töltelékeinek talán nem is csak százezreiről. Az utóbbi egy-két évben már nem láttam Közbeszerzési Értesítőt, de a munkám kapcsán néhány éve mindennap dolgom volt vele, és nem tettem le úgy esküszöm, hogy sűrűn ne káromkodtam volna! Merthogy azokban aztán volt ám bútorcsere meg felújítás, és akkor még nem beszéltem a fizetésükről, no azaztán szépíti az átlagot ne aggódjatok! A honvédségről (ahol katona ugyan már nincs, de tiszt meg háttérintézmény bezzeg dögivel) már nem is beszélve! Persze a közbeszerzések hada szinte (ha ugyan nem egésze) korrupció nélkül meg sem eshetett! Volt olyan, hogy a cégünket egy 160 oldalas pályázatból úgy zárták ki (mert csak úgy tudták) hogy ugyan a törvény előírása szerint odaírtam, hogy "ajánlatunk 60 napig érvényes", de azt nem írtam oda, hogy az eredményhirdetéstől számított 60 napig! Nem tudtak másba belekötni, mert minden másban jobb volt a haverénél. Igaz, ez nem most volt, de nagyon meglepne ha most másképp lenne!

guma 2011.03.01. 14:57:13

@bandika gazdája: igazad van teljesn. :)

mi, akik már megéltünk bizonyos kort és még közelről is láttunk, tapasztaltunk dolgokat, események láncolatába is belekerültünk képet alkothattunk erről már - csak hinni nem akartuk, hogy még lehet pofátlanabb verziókkal találkozni...

nekem, ez azért féj, mert sok (és.ma látomfelesleges munkát öltem szabadidőmbe a folyamatok átalakítására) még a svédeknél is voltam (meghívásukra) továbbképzésen!
próbálom elmondani, hogy nem egymást tépve tudunk csak bármilyen változást kicsikarni.
próbálom megértetni, hogy évek óta itt mindenki szív, (ki jobban, ki kevésbé,) csak politikusaink és köreik nyernek mindennen...
belefáradtam és mindennek hátatfordítottam.
ritkán szólók bele és itt a VB-n, de "előszobájába kocsmázom" ma már csak "levezetésképpen" Donnánál.
ott ritkán politizálunk, csak a gőzt engedjük ki, és az örülünk egymás társaságának, ha időnk is kedvez egy jó kis csevegésnek.

guma 2011.03.01. 15:12:14

@bandika gazdája::)))

ott a helyed (szerintem!) DDDDDD
mindörökké off.hu
(most csesztem el a gépem és semmit sem úgy tudok csinálni ahogy szeretném,. hiába no, most tanulom, örökké Conv-t nyuzom a problémáimmal és a szmszédsrácokat. D)

Horizont 2011.03.01. 17:45:58

@Kartal (rezervált): :DDDDDD na de kérlek én is könyörgöm direkt megnéztem ezt a szót, mert nem szoktam használni és vesszőparipám a helyesírás és tessék jól megkaptam!!!Rossz helyen néztem:)
Most olvastam: ne bízzuk vakon magunkat a számítógép automata nyelvhelyesség ellenőrzőjére!:)

kukac50 2011.03.01. 17:46:07

@Kartal (rezervált): Nekem is felmegy a pumpám de mit tehetünk.

Donna (Cara)mba 2011.03.01. 21:28:47

@bandika gazdája: A háttérapparátus???

Jót szóltál.

Ha ekkora hadseregünk volna, amekkora ez a háttér-apparátus, a magyarok nyilaitól rettegnének az Európaijúnióban;D

Nekem is van szerencsén hozzájuk, majd minden nap:(
Pölö holnap is:(

Mellette meg dolgozni kellene.

1000 űrlapon kérnek 1000 a köbön adatot.
Papíron IS és elektronikusan IS!!!!!!!!!

Néha az az érzésem, arra megy ki az egész, hogy elveszítse a józan ember józan eszének utolsó morzsáit is, és azt higyje, ha nincs 10001 hivatal, nem lesz se lágykenyér, se bor, de még a macskámnak kitekat se:(

kukac50 2011.03.03. 09:43:53

Nem tudom,hogy mire megy ki a játék,de hogy nem tisztességes a játék azt tudom .
Olyan embert állított a Fidesz Megyei alelnöknek aki hiányolta 2006 os tüntetésnél,hogy nem éles lőszerrel lőtték a TV székháznál megjelent elégedetlenkedőket.Ezek se jobbak mint az MSZP csak Ők még burkoltan teszik a dolgokat. De az újságokat böngészve sok mindenre rájön az olvasó.

kukac50 2011.03.03. 11:02:48

10:51
- Milliókért ír miniszteri beszédeket a Duna TV-vezér felesége (ATV)
Áfával együtt 2 187 500 forintot kap az év első öt hónapjára beszédírásra Ókovács Szilveszter Duna TV-s felesége.. Így spórol a Fidesz ?

Donna (Cara)mba 2011.03.03. 14:25:10

@kukac50: Hát ha muszáj;)

Ha még beszélni se tudnak, mit tegyenek szegények???:D
Nem lehet mindenki Cicero és Ciceróné:)

Vagy tegyenek kavicsot a nyelvük alá, és úgy gyakorolják politikusaink és nyaloncaik a helyes magyar beszédet?

Jaj, te kis szadista;DDDDD

kukac50 2011.03.03. 16:40:53

Donna (Cara)mba
Van a Minisztérium ,vannak hátérintézmények,Van milliárdoké tanácsadó ,nem millió milliárd,
Ezen felül még a beszédeiket is milliókért íratják.Hát minden pénz kifolyik a markukból Ők nem tanultak semmit?Csak a szegény réteget még szegényebbé tenni csak ezt?

Donna (Cara)mba 2011.03.03. 17:37:20

@kukac50: Miért? Szerinted mi független, szuverén ország vagyunk? A MI akaratunk is érvényre jut?

Szerintem álom, édes álom a szuverenitás és a demokrácia.

Orbán - számomra most már illúziók nélkül - csupán egy helytartó. A Pénzbirodalom helytartója.
Adtak a kezébe fegyvert, a leghatékonyabbat békeidőben: a médiát, a manipuláció, a tematizáció fegyverét.

Aki kimondja, hogy a kék ég kék, a fehér felhő fehér, a pénz mögött csak mágusok vannak: azt már nem csak gondolatrendőrséggel büntetik, hanem addig gyakorolnak rá érzelmi nyomást, amíg el nem szégyelli magát és nem vallja az elkábított nyájjal: mégis piros az ég, a pénz érték.

Abból a darabka nyomot papírból csak akkor lesz uszimedence, helikpoter mondjuk Kókának, villa, saját őrző-védő hadsereg - amíg mi megadjuk annak a papírnak a fedezetét: a munkánkkal, az előállított javakkal, szolgáltatásokkal.

Miért, nélkülünk lehetne jóllakni egy marék papírral vagy egy rúd arannyal?

Soha.

Ehhez a játékhoz bizony mi is kellünk.

Te is, én is.

Én legalább tudom, nem Orbán helytartóra voksoltam. De ettől még nem lesz édes a keserű.

kukac50 2011.03.03. 19:59:26

@Donna (Cara)mba: Én a Fideszre szavaztam bíztam,hogy talán jobb életünk lehet. Már nagyot csalódtam a Fideszbe, sajnos itt is csak a hazugság a pénzek eltüntetése a cél.Nem várhatunk ezektől se igazságot.Terelik az embereket vissza a munka világába mondja Orbán,de munkahely nincsen. Ők meg a pénzeket szórják mint rab a fingot. Tanácsadás Ilyen olyan háttérintézmény,
beszéd íróra is milliók.Ki vezeti ezt az Országot? Milliárdé a tanácsadók vagy ki mert Orbán csak néha beszél,vagy csak ott ül de ez nem az Ő munkáját dicséri hanem az adó fizetőkét,hogy fizetnek.
Ő megtudja magának venni amit mondatni akarnak vele az adófizetők pénzén.Ez jobb nem lesz az már biztos ha nem a saját gondolatát helyezi előtérbe.Hiába tartjuk igazságtalannak a kutya nem törődik a mi szavunkkal.

kukac50 2011.03.04. 14:49:34

Kiskunhalas-Netrefel ! írásai is fel nyomják a vérnyomásomat,elég rendesen.
Hogy micsoda szemétség uralkodik ebben az országban nem is gondolná az ember.

süti beállítások módosítása