Skip to content


       Szűrés lista

Az állam vs. a sajókazai Bódiék

A sajókazai Bódi Józseffel és feleségével Bódiné Rusznyák Annánával nem bír a magyar állam, pedig már mindent bevetettek.

Évek óta húzódó történet, sok tanulsággal. Az állam pedig nem "szeretne" sokat, csak annyit, hogy a gyerekek járjanak rendesen iskolába.

1. Az iskola feljelentést tett a gyámügyi hivatalnál. De nem történt változás.

2. Az iskola értesítette az önkormányzatot és a családvédelmi szolgálatot. De nem történt változás.

3. Az iskola többször beszéltek a szülőkkel. Az iskolaigazgató legalább hússzor. De nem történt változás.

4. Figyelmeztetést és 5000 forint pénzbírságot kaptak. De nem történt változás.

5. 2006-ban 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték őket a gyerekek iskolai hiányzásai miatt. De nem történt változás.

6. 2007-ben harmincöt nap közérdekű munkára börtönre ítélték őket a gyerekek iskolai hiányzásai miatt. De nem történt változás.

7. 2009-ben tíz hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték őket a gyerekek iskolai hiányzásai miatt. De nem történt változás.

8. 2010 március: jogerősen ismét tíz hónap börtönre és egy év közügyektől eltiltásra ítélte a házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. Indoklásuk szerint a 36 éves férfi és 34 éves felesége megszegték kötelességüket, mert elmulasztották gyermekeik iskolába járását biztosítani, s nem ellenőrizték, hogy azok reggelenként valóban elmennek-e az oktatási intézménybe: ezzel veszélyeztették szellemi és értelmi fejlődésüket.

2009-ben, amikor megkapták a letöltendőt, kipattant a botrány: aktivizálta magát a TASZ, Herczog Mária és Draskovics akkor igazságügyi miniszter is, és villámgyorsan beadták a kérvényt az elnöki kegyelemre, és csak pislogtunk, mikor Sólyom László köztársasági elnök megadta nekik.


Látjuk, az iskola, a jegyző, a családvédelmi szolgálat, az ügyészség és a bíróság is mindent megpróbált, de nem, csak nem járnak rendesen a gyerekek az iskolába ... mit lehet még tenni? Semmit ...

2009-ben még azt mondtam, hogy nagyon helyes, menjenek börtönbe ... de most már azt mondom, hogy minek?

Aki a köztársasági elnöki kegyelem után (!) újra elköveti ugyanazt, az annyira buta, hogy a börtönbüntetésből sem fog tanulni semmit. Leüli, kap minden nap enni, meleg is van, kijön és megy minden tovább.

Két évvel ezelőtt Anna, az egyik gyerek 13 éves volt, a 2007/08-as tanévben 499 igazolatlan órája volt, és másodikos volt.

A TASZ szerint (még 2009-ben) "valószínűsíthetően roma származásukkal kapcsolatban is összefüggésben gyakran voltak kitéve hátrányos megkülönböztetésnek, sőt, nem egyszer komoly fizikai atrocitásoknak is."

A sajókazai igazgatóhelyettes (2011-ben): "Az idejáró tanulók nyolcvan százaléka cigány gyerek, többségük rendesen jár órákra, versenyekre visszük őket, sikereket érnek el.Van olyan család, ahonnét szülői kísérettel jönnek be reggel a gyerekek, s délután szintén valamelyik családtag kíséri haza őket, így ugyanis biztos, hogy nem máshol csatangolnak. Ha a szülő ebben nem segít, az iskola is tehetetlen. A gyermekjóléti szolgálat munkatársaitól nem lehet elvárni, hogy mindennap idekísérjék a notórius hiányzókat."

Egy iskolában, hogy szinte minden tanuló roma, milyen atrocitás éri a származása miatt?

Anna most 15 éves, az idei tanévben már több mint 100 órát hiányzott. A családi pótlékot már letiltották, a pénzből a helyi gyermekjóléti szolgálat munkatársai vásárolnak élelmiszert, ruhát. Sokat nem használt. Nincs visszatartó ereje.

"Nem szeretek odajárni. Mindig csúfolnak, amiért tizenöt évesen még csak harmadikos vagyok. Pedig tanulni jó, matekból is kaptam nemrég egy ötöst. De ha iskolába kell menni, összeszorul a gyomrom. Mint amikor beteg vagyok." - mondta Anna a NOL-nak.

"Mit lehet tenni? Börtönbe megyünk és kész. Kértem a bíróságot, hogy adjanak haladékot, hogy a férjemmel ne egyszerre kelljen bemennünk a börtönbe, legyen, aki vigyázzon a gyerekere. Nem tehetek róla, hiába nógatom, nem szeret odamenni, mert csúfolják, amiért tizenöt évesen is alsó tagozatba jár." - nyilatkozta Bódiné, az anyuka.

A 15 éves, harmadik osztályos lány amúgy jó tanuló, csak a sok az igazolatlan óra miatt nem lehetett átengedni.

Tavaly külön mentor-tanár foglalkozott Annával. A felzárkóztatásnak köszönhetően félévkor a második osztályból különbözeti vizsgával átmehetett a harmadikosok közé. Év végére azonban a lány 371 igazolatlan órát halmozott fel, és újra megbukott.

A szülők készülődnek a börtönbe, a gyerekek járogatnak az iskolába, Anna még mindig harmadikos ...

Ha megszavazzák Orbán őrült ötletét a tankötelezettség 15 éves korhatárra való lecsökkentéséről, Anna már akár mehetne is a munkaügyi központba. 15 évesen, 3 elvégzett osztállyal. Milyen esélyei vannak Annának? 3 osztállyal és roma származással. Ki fog neki munkát adni? Senki.

Nagyon el kellene gondolkozni azon, hogyan szeretné az állam megakadályozni, hogy végzettség nélküli fiatalok hagyják el az oktatási rendszert,  mert belőlük csak munkanélküliek és/vagy megélhetési bűnözők lesznek. Mert itt már nem is arról van szó, hogy nincs semmilyen szakmájuk, hanem hogy még a 8 osztályuk sincs meg, még pénztárosnak sem tudnak elmenni, mert nem tudja kiszámolni a visszajárót ...

Sajnos vannak olyan szülők, akik egyszerűen nem értik meg, hogy miért kell a gyermeküknek iskolába járniuk. Nem értik, akárhányszor is figyelmeztetik, büntetik meg őket. Velük nem lehet mit csinálni ...

Csak így mi lesz a gyerekekkel? 

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr432724218

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Esztergomi vízumot Budai Gyulának! 2011.03.11. 10:11:25

  Mert valami oka csak van, hogy Leszámoló Gyula nem jut el Esztergomba kivizsgálni a 25 milliárdos hiányt és annak okait.  Pedig sokan és többször felhívták a figyelmét, hogy valami nagyon nem stimmel a bazilika környékén.  Nem rég...

Trackback: Megemelem a kalapom Lázár János előtt! 2011.03.10. 06:48:37

  Mert most nagyon jó ötlettel rukkolt elő:  Lázár János - amint az a törvényhozásnak szerdán benyújtott előterjesztéséből kiderül - az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényt új bekezdéssel egészítené ki, amely kim...

Trackback: Iskolakötelezettség – 15 éves korig 2011.03.09. 20:38:04

Nincs róla mit mondani. Véleményem szerint – ha igaz, ha nem – az ötlet is önmagáért beszél. Valaki piásan álmodozott és most véletlenül kikerült a nép elé az ötlet.  De. De lehet, hogy a probléma, amelynek kezelésére az ötlet megszül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 11:45:32

"Két évvel ezelőtt Anna, az egyik gyerek 13 éves volt, a 2007/08-as tanévben 499 igazolatlan órája volt, és másodikos volt." - rohadt rasszista iskola, persze a "paraszt" kölke az ilyenkor má' 7.-es. merő szegregációból persze.

"A 15 éves, harmadik osztályos lány amúgy jó tanuló, csak a sok az igazolatlan óra miatt nem lehetett átengedni. " - királyság, kb 27 éves korára el is végzi a "doktorképzőt" (8. általános) ?

==T== 2011.03.09. 11:48:05

És az ilyenek amúgy támogatást kapnak az államtól.

Petrow 2011.03.09. 11:51:59

Fel akartam tenni azt a kérdést, hogy ugyan akkor mégis mivel b@ssza el az időt, de az interjúban benne van a válasz:
"Tévé szinte minden házban van, ez jelenti az egyetlen szórakozást az itt élő családoknak: a kicsik reggeltől estig rajzfilmeket, a felnőttek sorozatokat néznek."

De nem kell parázni, a megoldás is el van rejtve a sorok között:
"Tanítottam Bódi Jocót, a legidősebb fiút, aki azóta már saját családot alapított."

Még 10 év, és már az ő gyereke(i) miatt fog íródni a cikk...

majomkutya 2011.03.09. 12:00:19

Nem értem miért nem lehet az ilyenektől elvenni a gyereket és betenni egy kollégiumba.
Vagy csinálni a putrisoknak, a nemtörődöm szülőkkel megáldott gyerekeknek bentlakásos iskolát, ahogy a jobbik javasolta.
Ez minden pénzt megérne az államnak.
Soktízezer cigánygyerek van a 7-14 éves korosztályban. Ha ezek sem szereznek szakmát, sőt, gyakran 8 általánost sem, akkor nem tudom mi lesz. Nyilván a vég kezdetét fogja jelenteni...

BrotherLouie 2011.03.09. 12:02:01

"2009-ben még azt mondtam, hogy nagyon helyes, menjenek börtönbe ... de most már azt mondom, hogy minek?"

Ha valaki 15 évesen nem végzi el az általánost, az szerinted 18 évesen majd elvégzi?

Taníttatni is drága az államnak, nem drágább munkanélkülit osztani.
Egy fokkal jobb, ha feketén dolgozik, még jobb, ha minimálra bejelentve szívják egymás vérét a munkaadóval.

CyberPunK 2011.03.09. 12:02:08

"Milyen esélyei vannak Annának? 3 osztállyal és roma származással. Ki fog neki munkát adni? Senki."

Vannak bizonyos sikeres vállalkozók, akik munkaerőt kölcsönöznek, jellemzően a főutak mentén. Ők biztos.

slaci89 2011.03.09. 12:05:04

A hiányzási korlát átlépésénél a gyámhatóság el venné a gyereket a szülőtől és ennyi. Persze ez túl szép lenne, szóval maradjon csak a szana-széjjel züllött hulladékdombon, amit családjának hívhat, hogy aztán még egy használhatatlan selejtet neveljen ki magának a társadalom...

dr. Aullah 2011.03.09. 12:09:13

"gyakran voltak kitéve hátrányos megkülönböztetésnek"
Ez szimplán hazugság. A cigányok pozitívan vannak megkülönböztetve, a mi hátrányunkra.

"Kértem a bíróságot, hogy adjanak haladékot, hogy a férjemmel ne egyszerre kelljen bemennünk a börtönbe, legyen, aki vigyázzon a gyerekere."
Ez meg szimplán nevetséges ezek után.

Marcellusca 2011.03.09. 12:09:24

Lehet még 3 évet köszködni vele, hátha sikerül még egy osztályt elvégeznie. :(

Sokkal jobb helyzetben kezdhet neki a nagybetűs életnek. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.09. 12:09:42

Ha egy kisgyereknek elmondok valamit 4x, megtanulja....sőt, továbbmegyek: egy kutya is....

Disznó Úr 2011.03.09. 12:09:53

A posztban megfogalmazott kérdésben az a naív hit tükröződik, mely szerint bármilyen adminisztratív oktatási intézkedéssel integrálni lehetne ezeket az embereket. Sajnos ez ilyen közvetlenül nem megy, hanem csak a rendvédelmi intézkedések radikális megerősítése (erre nulla akarat van) és egyidejűleg a segélyezési rendszer brutális átalakítása (erre még nullább) hozhat enyhülést. Bár ezek is csak időlegesen, a meccs már eldőlt. Meneküljön ki merre lát!

CyberPunK 2011.03.09. 12:10:01

@slaci89: Az aztán a megoldás lenne. Nézd meg a Nyugati-t, az ott melegedő kis kurvák is jellemzően az intézetből szöknek ki.

Pár éve együtt voltam egy olyan csajjal, aki ilyen intézetben dolgozott, nem jobb hely, mint a putrisor. A leggázabb, hogy vannak olyan roma családok, akik a kijövő fiatalokat egyből beházasítják, és mehet családi kötelékben bűnözni. Az ok egyszerű, osztogatnak pár misi-t "életkezdő járalukék" néven (a név nem biztos).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.09. 12:10:30

@Seduxen:

bazmeg Sedu, de mér' ebédidőben? :((

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.03.09. 12:11:25

"15 évesen, 3 elvégzett osztállyal. Milyen esélyei vannak Annának?" - Miért, 18 évesen, 4 elvégzett osztállyal milyen esélyei lesznek? Már rég állami gondozásba kellett volna adni a gyerekeket.

CyberPunK 2011.03.09. 12:12:40

@Seduxen: Engem ez sokkal jobban felháborít: index.hu/bulvar/2011/03/09/rendszeresen_dobaltak_a_tatabanyai_hazrol/

Főleg, hogy állítólag rendszeres volt a dobálózás.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 12:13:16

@laspalmas: megkockáztatnék egy "Miért, kihűl a pizzád?" - kérdést, de asszem mégsem, mert akkora banánt kapnék, mint a betyárkurvaélet...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 12:16:13

@CyberPunK: igen, ezt tegnap hallottam.

remélem a 11 éves kislány maradandó károsodás nélkül épül fel. tegnap valami orvos nyilatkozott, és azt mondta, hogy úgy néz ki rendben lesz.

náczi -e vagyok, ha PONTOSAN ugyanúgy egy tetőről lekúrt pezsgősüveget kívánok annak a fejére, aki ezt tette?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.09. 12:21:45

@Seduxen:

Nem, nem kapnál....
És nem, nem hűl ki, mert meg se melegítem, elmúlt a kajálnikéne-ötletem...

dr. Aullah 2011.03.09. 12:22:21

@Seduxen: Az vagy. De nem ezért :D

CyberPunK 2011.03.09. 12:22:30

@Seduxen: Igen, de nem baj, én is. :)

bonabear 2011.03.09. 12:22:50

Megoldás: Szept. 2-án reggel két darab körzeti meghízott/csendőr kimegy Bódiékhoz, és elveri aput meg anyut, mert a gyerek nem ment suliba. Szept. 3-án reggel ugyanez. Szept. 4-én a gyerek tisztán és tankönyvekkel a hátán reggel 7 óra 50-kor az iskolapadban ül, a tanév végéig.
Ennyi. Nincs más. Ők csak ebből értenének.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.09. 12:23:10

@BrotherLouie:

"Ha valaki 15 évesen nem végzi el az általánost, az szerinted 18 évesen majd elvégzi?"

Addig járjon iskolába, amíg el nem végzi ... képzetlen, félanalfabéta embereket miért kell kiengedni az oktatási rendszerből?

Marcellusca 2011.03.09. 12:23:13

@Seduxen: Én az elkövetőt dobnám apezsgős üvege után!

Természetesen ügyelve, hogy egyetlen járókelő se legyen a környéken.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.09. 12:24:16

@_alesi_:

Hát ez az ... de akkor valami nem jól működik, nem?

Marcellusca 2011.03.09. 12:25:05

@zero: Aha.

"Húsz éves, oszt' hatodikos." - Sok értelme lenne.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 12:25:29

Büszke vagyok hogy a sok-sok adóforintomat ilyen emberek támogatására költik.

novalusz 2011.03.09. 12:25:50

Szerintem ha 15 évesen 3-ba jár, akkor már túl késő érdemi változást remélni. Talán Sólyom is emiatt adott kegyelmet, nem tudom. A fiatalabb roma gyerekek szüleit viszont talán rá lehet venni valamire, csak ne legyen kegyelem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.09. 12:26:40

Én még mindig azt mondom, az lenne az egyetlen megoldás, ha a cigányok kapnának saját országot, és szépen mind, egytől egyig oda lenne toloncolva.
Az eu pedig adja nekik szépen az eddig a magyar államnak juttatott, integrációra, meg a segélyezésre szánt pénzeket, éljenek belőle. Még akár én is küldök nekik rendszeresen, ha soha többet nem teszik be a lábukat ide.
Akkor nem lesz rasszizmus meg ilyesmi, maguk közt élnek, ott a sok cigány értelmiségi, meg rajvédő, majd ők elvezetik és tanítják a szorgos, dolgos romákat és meg lesz nekik a tejjel-mézzel folyó kánaán.

eFigyelő 2011.03.09. 12:26:46

"Ha megszavazzák Orbán őrült ötletét a tankötelezettség 15 éves korhatárra való lecsökkentéséről, Anna már akár mehetne is a munkaügyi központba. 15 évesen, 3 elvégzett osztállyal. Milyen esélyei vannak Annának? 3 osztállyal és roma származással. Ki fog neki munkát adni? Senki. "

Bezzeg 18 évesen 4 osztállyal kurv@ sok esélye lesz!

gramercy 2011.03.09. 12:27:45

legalizalni kell a prostituciot, case solved

slaci89 2011.03.09. 12:28:13

A pezsgőüveges dobáláshoz: elég sok időt töltöttem gyerekkoromban T.bányán. Repült ott már régebben pár helyen tégla a sokadik emeletről főútra, szóval nem új a dolog. Tényleg csak idő kérdése volt, hogy valakit telibekapjon egy ilyen barom.

@CyberPunK: Igazad lehet, bár a Nyugatiban még nem jártam. Igazából azzal lehetne számolni, hogy a hülyegyerek balfaszszüleit ilyesmivel talán kényszeríteni lehetne, hogy esetleg járassák már normálisan suliba. Most ugye nincs SEMMI következménye, ha nem teszi. Gondolom, hogy neki sem mindegy, hogy jár-e a gyerek, ha biztosan tudja, hogy elveszik tőle, ha nem teszi.
Hasonló korlát kéne ezekre a nonszensz 3-9 éves osztálycsúszásokra is. Mondjuk max. 1 évet csúszhat (bár már szeritnem azt is komoly erőfeszítés összehozni), különben hasonló szankciókat kéne hozni.
Egyébként szerintem a normális szülői nevelés/ösztönzés teljes hiánya okolható nagy részben a jelenségért. Konkrétan őket kéne szakcionálni a saját hülyeségükért és nem mást.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 12:28:39

Egyébként elgondolkodtatok milyen iskolák lehetnek ezek?
Képzelem ahogy kézen fogom a 7 évesemet, besétálok vele a második osztály első napján...és meglátom a tanteremben a 15 éves r.ma kiscsajt, hogy nebuló, padtárs...de tényleg, ez nagyon szánalmas...

Disznó Úr 2011.03.09. 12:37:22

@csizsikpizsik: igen, viszont a burokban nevelkedett 7 éves gyerek jártasságra tesz szert a nemi élet témakörében, valamint a törvénytisztelő élet csínját-bínját illetően. Esetleg majd elhívják egy szabadulóbuliba is.

BigBlueI 2011.03.09. 12:38:35

@gramercy: Azér' neked is csak jobb lenne egy legalább 8 általános végzettel, mint egy 3 osztályt végzettel. Harmadikban még nem is tanítanak olyasmit, amit te kínálnál munkalehetőségként :DDD

Félretéve a tréfát. Ha lenne körzeti megbízott, mint régen, (persze nem nyikhaj 20 éves 50 kilós) reggelente összeterelhetné a lógósokat, és elkísérné az iskolába. Délután meg haza. Vagynem???

gramercy 2011.03.09. 12:41:04

@BigBlueI: korzeti megbizottat a) fejbebasznak az elso napon b) lefizetnek, teszemaszt a fent emlitett szolgaltatassal

CyberPunK 2011.03.09. 12:42:52

Most mondok egy nagyon jó megoldási javaslatot. Iskolához kell kötni a segélyeket. Ha nincs 8 általános, akkor semmi, 8.ált 50%, szakmunkás/érettségi 80%, egyetem/főiskola 100%. Ebbe minden benne lenne, tehát a családi pótlék is. Persze nem egyik napról a másikra, lenne egy pár éves türelmi idő, mondjuk 4 év.

Ja, és kurva keményen ellenőrizni, hogy nehogy ecseris érettségi legyen.

f.m.j. 2011.03.09. 12:46:00

@Seduxen: én ezen reggel már kiborultam... meg folyamatosan...olyan rossz, hogy semmit sem tehetünk...

Elftárs 2011.03.09. 12:46:07

@majomkutya: hasonló öteltete volt pár éve Gyurcsány Ferencnek, csak akkor persze beindult a szokásos ellenzéki duma, hogy elveszik az emberek gyerekét. Aktiválódott a Lungo-Drom, mindenhol ment, hogy az állam elakarja venni az emberek gyerekét.

gramercy 2011.03.09. 12:50:20

@CyberPunK: pedig az lesz belole

kepzeld el mit fognak ezek csinalni, ha penzugyi motivaciojuk lesz arra, hogy fenyegessek a tantoneniket meg tantobacsikat

iskolaigazgatot meglatogatjak a haza elott ugy uszkve ket-haromszaz fos csapat es elmagyarazzak neki szepen es erthetoen hogy miert is van szuksege neki arra hogy a 2-3000 gyerekuknek le legyen papirozva a dolog

f.m.j. 2011.03.09. 12:52:02

én amúgy azt nem értem, hogy miért érezte/érzi magát ennyire szarul az iskolában? Biztos nem az attrocitások miatt, hiszen nem hiszem eleve, hogy egy 8-9 éves csúfolni merne egyí 15 évest, ő még a nyolcadikosoknál is idősebb...
továbbra is kérdés marad, hogy miért szorult el a gyomra, ha iskolába kellett menni? az én lányaim se repesnek reggel, ha fel kell kelni, szokott még a hasuk is fájni, de aztán ez hamar elmúlik... :)-bár mindig csodálkoznak, amikor mondják, hogy nem akarnak iskolába menni, akkor erre azt szoktuk mondani, hogy ez nem választási lehetőség a számukra :):)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 12:53:23

@csizsikpizsik: erről egy régi dúúúúlvánrasszista vicc jutott eszembe:

Cigógyerek hazamegy a suliból (ez már maga lehetne a vicc, de nem az :))) ), 2. osztályos. Kérdi az anyja: - Na milyen volt az első nap?
- Képzeld anya, én tudok a legügyesebben olvasni!
- Persze kisfiam, mert te az én gyerekem vagy!
- És képzeld anya, én tudok a legjobban számolni!
- Persze kisfiam, mert te az én gyerekem vagy!
- És képzeld anya, testnevelésóra előtt ahogy átöltöztünk, kiderült, hogy nekem van a legnagyobb farkam!
- Persze kisfiam, mert te már 15 éves vagy...

CyberPunK 2011.03.09. 12:53:33

@gramercy: Miért, most nem ugyanez van? Csak elvégzés helyett az igazolatlan órákkal. Sőt, most lehet a háziorvost is basztatni, hogy adjon orvosi igazolást.

zsoltix 2011.03.09. 12:54:57

Annacska elkezd majd szulni, es maris meg lesz oldva az iskola/munkahely kerdes.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.09. 12:55:15

@laspalmas: "Ha egy kisgyereknek elmondok valamit 4x, megtanulja....sőt, továbbmegyek: egy kutya is.... "

Az a kutya náci, mint mi itt, mindannyian :-)

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.03.09. 12:55:57

Közrendvédelmi telep a gyereknek, bentlakásos iskola a szülőnek, ilyen eCCerű.

Ja, nem! Fordítva!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.09. 12:59:24

@f.m.j.: Nem mondod, hogy ez az ügy büntetlenül fog maradni?

Pintér úr, hol a kurvaanyjába van az igért rend? Lehetne kezdeni a palackdobáló faszkalapokkal akiket húsz évre elítélni, vagy véletlenül kiesnének a tetőről a letartóztatás közben. De az sem baj, ha beépítenek a fejükbe egy-két palackot, üsse kő, fizetem a pezsgőt meg a betétdíjjat.

Természetesen elhatárolódom magamtól.

A cikkhez hozzászólva, reménytelen. Nem akarják suliba járatni, mert nincs miért. Anyagiaknál vagy/és fizikai ráhatással kell rávenni őket, hogy legalább a gyerekeikből ne egy élősködő tanulatlan bűnözőt neveljenek. A már-már katonai szigorúságú állami nevelde (nem a mostani TASZ-os lószar) jó ötlet lenne. Munkára, tisztességre nevelni őket. Sőt az ilyen intézmény létesíthetne kapcsolatot szakiskolákkal, hogy mondjuk 18 évesen amikor kikerül onnan a nevelt, akkor már birtokában valami használható szakmai tudásnak. A szigor pedig katonai szintű legyen, amikor a kis purdé csak heverészik meg visszaugat, hogy ő nem tanul, akkor két-három olyan iszonyatos "helyrerakás", hogy a rigófüttyentésre vigyázba vágja magát utána.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:01:01

@Valahol Máshol: "De az sem baj, ha beépítenek a fejükbe egy-két palackot, üsse kő, fizetem a pezsgőt meg a betétdíjjat." - asszem a pezsgősüveg már nem betétdíjas...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:01:01

@Seduxen: :D
Kár hogy nem vicc hanem mint fentebb látjuk élethelyzet...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:02:23

@Disznó Úr: Ez igaz...és ha kislány 12 éves korára már kész is van a karrierrel (kocsisor, szülőszoba, ki ne szeretné szeme fényének)

f.m.j. 2011.03.09. 13:03:03

@Valahol Máshol: a Seduxen által belinkelt eset Amerikában történt, azon borultam ki, de természetesen a pezsgősüveggel eltalált kislány esete is kiborító... akiknek gyereke van, vagy legalábbis a jobbérzésű emberi egyedek közé sorolható, az különösen kiborul, ha gyereket bántanak, hagyjuk is...

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.03.09. 13:03:41

@zero: az életkor leszállításában én azt a szándékot látom, miszerint mindenki gondoskodjon a saját jövőjéről. Ha valaki képtelen megérteni, hogy miért kell kiseggelni a nyolc általánost, akkor az magára vessen. Az államot azzal senki se vádolhatja jelen esetben, hogy nem próbált a delikvensekre hatni.
Az, hogy próbáljuk bent tartani 18 éves korukig a gyerekeket, bukott ötlet. Elég bemenni bármely vidéki szakmunkásba és szétnézni. A tanárverések teljesen hétköznapi esetnek számítanak, oktatásnak kár csúfolni azt, ami ott folyik.

CyberPunK 2011.03.09. 13:06:15

@Valahol Máshol: Igazából nem értem, hogy minek kéne bárkinek is iskolába járni. Gürcölök, mint egy barom, és mégis napról-napra élek a hitelemet és rezsimet fizetve (pedig a nettóm kettessel kezdődik egy hatjegyű számban), míg a tetves cigó a szomszédban önkormányzattól kapott lakásban nézi a plazmát, és míg neki jut kocsira addig nekem nem. Szóval most tényleg komolyan kérdem, a mai fiatalságnak mit mondasz akkor, ha megkérdi, hogy mi a fasznak? Itt van valami nagyon elbaszva.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:07:34

@Valahol Máshol: "Nem akarják suliba járatni, mert nincs miért."
És ez a legszörnyűbb az egészben. A nagyszüleim azon voltak, hogy a szüleim többre vigyék, a szüleim azon voltak hogy még többre vigyem. Nem az lenne a természetes hogy a gyerek többet, jobbat, nagyobbat, könnyebbet kapjon? Gondolkodás nélkül sz.rrá dolgoznám magam a gyerekem jövőjéért, ülnék mellette és a fejébe verném a tananyagot, a pluszt, bármit...ezek meg vesznek (izé, lopnak) tévéket és letudva a gyereknevelés.

Libero 2011.03.09. 13:07:37

@laspalmas: "A kutya - az emberrel ellentétben - jóindulatú, és szívesen tanul." (Dr Kovács Zsolt)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:08:19

@CyberPunK: "a mai fiatalságnak mit mondasz akkor, ha megkérdi, hogy mi a fasznak?" - ez a 10 pontos kérdés asszem :((((

rolika 2011.03.09. 13:08:45

"Ha megszavazzák Orbán őrült ötletét a tankötelezettség 15 éves korhatárra való lecsökkentéséről"

Az ötlet csak akkor őrült, ha nem áll fenn a veszélye annak, hogy a kislányod 18 éves kancigányokkal fog egy iskolában kezdeni jövőre...

Nem a korhatárral van a baj, hanem hogy visszaélnek vele. Egyátalán, miért várják meg, hogy annyira elkurvuljon a helyzet, hogy 15 éves harmadikosok létezzenek???

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:10:44

@csizsikpizsik: asszem megfogtad a lényegét a dolognak. de amit te vázoltál - a szülő azt szeretné, hogy a gyereke még többre vigye, mint ő - az NORMÁLISAN gondolkodó emberekre jellemző (itt hangsúlyt rakhatod a normálisan gondolkodóra, meg az emberre is, ahogy tetszik).

ebben az esetben pedig ez a veszély nem fenyeget, tartok tőle.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.09. 13:11:39

"Reggel az anya ébreszti a gyerekét:
- Kelj fel, fiam, az iskolába kell menned!
- De anya, miért kell mennem? Utálok oda járni!
- Mondj két okot, miért ne kellene menned?
- Először is: az összes gyerek utál. Másodszor: a tanárok még jobban utálnak.
- Ezek csak kifogások, indulj már!
- Mondj két okot, miért kellene mennem!
- Először is:... 47 éves vagy. Másodszor: te vagy az igazgató!"

CyberPunK 2011.03.09. 13:12:50

@csizsikpizsik: Ha lenne gyerekem akkor a következőket tudnám neki javasolni:
-Külföld vagy politika.

Jelenleg azért nem fenyeget ez a veszély, mert ebbe az országba nem akarok gyereket. Ha megszabadulok úgy a lakásomtól, hogy maradjon egy kis tőkém, akkor pucolok innen.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:19:59

@Seduxen: hát nem, egyikkel sem lehet megvádolni őket

@CyberPunK: én is pont ezen töröm a fejem, lassan ideje gyereknek, nő, lakás, lóvé pipa, de ide egyszerűen nem sok értelmét látom :/

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.09. 13:21:29

@csizsikpizsik: Pontosan. Te, mint szülő a saját élettapasztalatod hasznosítva próbálná a helyes irányba terelni a gyermekedet. De egy roma szülőnek (kivéve azt a pár %-ot aki tanult roma) mi az élettapasztalat?

-Eltart az adófizető magyar.
- Ráadásul nem elég, hogy néha mi erőszakkal elvesszük a más tulajdonát (vagy csak szimplán kárt teszünk benne, mert megtehetjük), a magyarok között vannak olyanok akik értünk jajveszékelnek, tehát a mi jogainkért küzdenek.
- Ők fogynak, mi szaporodunk, lásd a késsel kergetőző cigók szövegét (úgyis mi leszünk többen).

Ebből mit lehet átadni a gyereknek? Az élősködést semmi mást. Ezért vagyok azon a véleményen, hogy az középkorú vagy idősebb romákat el kell felejteni, menthetetlenek, a fiatalokat kell kiemelni és iszonyatos kemény szigorral és munkával ránevelni a normális emberi életre. Mert ők akkor már talán az általad leírt dolgokat adják át a saját gyerekeiknek.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.09. 13:24:38

@CyberPunK: Igen, el van baszarintva, de nem azért mert te tanultál. Nem a tanulás és a normális értékrend miatt. Hanem azért, mert balkáni bérezésre tartanak minket a politikusaink, nyugati árak mellett. De ez már más téma. A kérdésed jogos, a felelősöket a 'kétszázból sem tudok nyugiodtan megélni' kérdésre az Országházban keresd. 20 év alatt elintézték.

Float 2011.03.09. 13:27:32

@zero: Azért mert senki nem akar általánosban tartani egy benga barmot, aki egyszer majd gondol egyet és végigkéseli/veri a 8 éves osztálytársait tanárral, mert elsőre jó ötletnek tűnik. Menjen aztán oldja meg maga...

Azt kéne látni, hogy nem tilos 15 éves kor után iskolába járni, de senkinek nem hiányzik az, hogy mert a suttyónak nem akaródzik semmit se csinálni, akkor amiatt mindenki szívjon.

jozicsenko 2011.03.09. 13:29:42

@Petrow: 3-4 hete volt a hvg-ben egy hír: borsodban egy ellenőrzéskor egy kisfaluban a 25 házból 24ben lopták az áramot: nélküle ugye nincs vallóvilág...

zero: ne haragudj, de ilyen emberek mindig is voltak: a kommunizmusban azért lett 99%os az írástudók aránya, mert kőkeményen megköveteltek dolgokat (aki azzal jön, hogy volt munka, na nekie kádárkolbászt...), ezzel érték el, hogy a cigányság felzárkózott hozzánk: munkával és tanulással

ma vannak a megélhetési állatvédők és papolnak róluk

mindegy: amíg védett fogyasztók, jogokkal, nem tudsz tenni ellenük semmt

a gyerekek meg így jártak, majd újra termelik magukat... :-(

ucsacsu 2011.03.09. 13:32:39

@Petrow:
Orvosi beavatkozásra van szükség,amúgy Szlovák módra.Ne rasszistázz a te pénzeden tartják őket ,a családodat,unokádat lopják meg a politikusok.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:33:20

@Valahol Máshol:
A cigányok javánál nem az a probléma hogy nincs más élettapasztalat, hanem hogy nem akarnak mást, elég a viskó, elég a lopás, elég a segély. Engem hajtott és hajt előre a becsvágy, a megfelelési kényszer, a fogyasztási kényszer, stb. Jó állást akartam, jó autót akartam, jó karórát akartam, jó helyeket akartam látni, jó meccsekre akartam eljárni meg ilyenek. Náluk a javát semmi sem hajtja előre...

MNOP 2011.03.09. 13:33:26

lehetett volna jobb csattanója is a történetnek, nem gondoltam volna, hogy ide lyukadunk ki.
Egyébként igen, a gyerek menjen iskolába, ha nem akkor a szülők menjenek a börtönbe. Akkor a gyerek meg megy a javítóba. Egyszerű. Ha szépen nem magy, akkor majd így talán.
Vigyék csak le a korhatárt 15 évre, hiszen az ilyeneknek nem oszt nem szoroz.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.09. 13:35:43

"Ha megszavazzák Orbán őrült ötletét a tankötelezettség 15 éves korhatárra való lecsökkentéséről, Anna már akár mehetne is a munkaügyi központba. 15 évesen, 3 elvégzett osztállyal. Milyen esélyei vannak Annának? 3 osztállyal és roma származással. Ki fog neki munkát adni? Senki. "

Miért, Anna akar egyáltalán dolgozni? Alighanem szül majd három-négy gyereket 25-30 éves koráig, felveszi rá a családi pótlékot, a segélyeket, abból ő eléldegél, a gyerek meg le lesz sz.rva. Sajnos láttam már rá példát... Anyósom szomszédja elment 2000 forinttal a boltba, vett cigit, kávét, piát (alapszükségletek...), majd elkezdte számolgatni, hogy mennyi maradt, mert még kenyér is kellene a gyereknek...

Apropó, aki nem hinné el a sztorit: sajnos nemrég meghalt az asszony nagymamája, most árulják a házat (Vésztő), szerkezetileg jó állapotú 80 négyzetméteres parasztház, 2000 négyzetméteres telekkel (!), villany bevezetve, víz bent van a telken, aki lerak félmilliót, viheti... Ideális lakás az olyan liberálisoknak, akik szerint nincs probléma, nincs cigánybűnözés, őket nem fogja zavarni a környék, és élőben tanulmányozhatja azokat a sztorikat, amiket ide leírok, meg amikről a "náci" híradások, Vastagbőr posztok, stb. szólnak. Nem vicc, akit érdekel, kattintson a nevemre, és írjon privátot.

zsoltix 2011.03.09. 13:36:20

10 eve az akkori munkahelyemre jartak /felnott/ ciganyok ''tanfolyamra''. Olyanoknak szerveztek, akiknek nem volt meg a 8 altalanosuk. 6-nal egyiknek se volt tobb, ha jol emlekszem. Abbol allt a ''tanfolyam'', hogy bejottek, kajaltak, ordibaltak, cigiztek. Amint a tanar beirta oket a jelenletibe, huztak haza, egy orat se voltak bent. A vegen ''vizsga'' utan mind megkapta a papirt a 8 altalanosrol. Okosak ok, elvegre par honap alatt tobb evnyi tananyagot el tudtak sajatitani. Papiron:)

Ideggyógyközpont 2011.03.09. 13:37:52

Üdv Mindenkinek!

Általában a liberálisabb - nem párt - elvűek közé tartozom, de ebben a kérdésben már többekkel vitatkoztam.

Az alapvető probléma, hogy a kérdést rossz irányból közelítjük meg, a szóban forgó kisebbség ugyanis más kultúra - és ezt nem pejoratív értelemben - mint amelyhez a többség közel állónak érzi magát.

Eredendően van ennek a kultúrának olyan tisztelhető tulajdonsága, mint a gyermekek és a család szentsége, vagy az érdekérvényesítés szempontjából az összefogás képessége, amelyekből a többség - főként kis hazánkban - akár még tanulhatna is.

Ebben a kultúrában a gyermekvállalás ideje bizony nem egyezik, az általános elfogadott, egyre inkább kitolódó korral. Egy 17-18 éves roma fiatal számára általában már nem a tanulás a motiváció, hanem a család eltartása. Ez használható iskolai végzettség és tudás nélkül, lássuk be rendkívül nehéz és példák sora mutatja, hogy hova vezet.

Véleményem szerint - és most fog minden "szabadságjogharcos" ideggörcsöt kapni - a megoldás a kulturális különbségeket figyelembe vevő szegregált oktatás, akár bentlakásos iskolai formában is.

Hogy miért?
Mint már a fentiekben is utaltam rá, kulturális okból a roma fiataloknak sokkal korábban van szükségük használható képzettsége, ez speciális oktatási formát igényel, amely néhány ponton megengedőbb, viszont néhány ponton "gyorsabb" mint az általános oktatási rendszerünk.

Véleményem szerint ugyanis a probléma eszkalációja a szakmunkás képzés leépítésével, a képzési idő hosszabbításával kezdődhetett el. Természetesen, nem állítom, hogy az ilyen végzettséggel rendelkezőket korábban nagy tömegben felszívó iparágak megszűnésével a probléma nem öltött testet, de a jelenlegi oktatási rendszerben gyakorlatilag még az esély sincs meg a roma fiatalok számára, hogy esetlegesen a hasznos munka világába integrálódjanak - holott mindenhol azt halljuk hiány van szakképzettekből.

Tehát véleményem szerint fontos lenne, egy olyan a kulturális különbségeket figyelembe vevő, speciálisan képzett pedagógusokkal működő oktatási forma kidolgozása, amely közép távon visszavezetné ezen kisebbség tagjait a munka világába.

Még mielőtt végképp nagy lenne a felháborodás. Nem semmiképpen sem szeretném ezzel azt sugallni, hogy minden roma gyermek legyen szak vagy segédmunkás, és ne adjunk lehetőséget számukra a továbbfejlődésre, hiszen több olyan roma származású értelmiségi és szabad szellemi foglalkozású van ebben az országban, akik nélkül a magyar kultúra is kevesebb lenne.

Egyébként ehhez a témához kapcsolódóan lásd: "Én is onnan jövök"; Magyar Narancs XXII. évf 47. szám.
Na az már egy egész jó kezdeményezés ebben az irányban.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:38:57

@Droli: Ember, én összedobatom azt a fél milliót ha lesz valaki aki beb.sz oda 5 liberális, jogvédő, ombudsman köcsögöt és garantálja hogy a faluban tartja azokat egy éven keresztül. Ez sem vicc...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:42:08

@csizsikpizsik: "jogvédő, ombudsman köcsögöt és garantálja hogy a faluban tartja azokat egy éven keresztül." - púúúfj, ez gusztustalan. el tudod te képzelni, hogy 5 db 360 napig oszló hullának milyen bűze lenne? :))))

causa sui 2011.03.09. 13:42:35

Én nem tudom mit akartok! Még fél év és teherbe esik, aztán meg sem áll nyolc gyerekig, ami neki kb hat év, akkor meg úgyis 22 éves lesz és a sok szüléstől meg a higiénia teljes hiányától rokkant, úgyhogy nem fog neki kelleni az a rohadt nyóc általános! Mink meg úgyis eltartjuk, arra jó a mocskos szegregáló náci paraszt gádzsó.

És mennyivel lesz jobb, ha 18 éves koráig elvégzi a hat általánost? Azt is csak kegyelemből. Kijön, és semmit, de tényleg SEMMIT nem fog tudni. Nekem is volt olyan lány osztálytársam - nem cigány - aki nyolcadikosan nem tudta, hány másodperc van egy percben. Átengedték, csak menjen a 'csába, ne rontsa a levegőt. Mostanra szült egy rakat kölyköt, le van százalékolva, oszt csókolom. Okosabb nem lett.

Itt már tényleg csak a Modeval-project segítene, de azt - mivel a Jobbik hozta fel először Magyarországon - nácinak bélyegezték. A bentlakásos iskolák rendszere, ami a franciáknál nagyon jó eredményeket hozott a problémás fiatalok kezelésében - mivel ott nem volt hatalmon egy szadesz nevű förtelem - itt is megállná a helyét, csak következetes szigorral kellene eljárni. De mint tudjuk a szigor is náci, hát marad minden a régiben.

Egyébként javaslom a FASZ... izé, TASZ-nak, hogy tiltsa be a vegetarianizmust is. Az is náci. Hitler nem evett húst, így mindenki, aki vegetáriánus az ő követője. Hitler festő is volt, így be kell tiltani a festészetet is, mert mindenki, aki utcaképeket fest, Hitler követője.
Barmok.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:44:28

@causa sui: ha még azt is felhozod nekem baszod, hogy Hitler nem ivott alkoholt, és nem dohányzott, esküszöm virtuálisan kimiskárollak :)))))))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:49:15

@Seduxen: 5 napot szerinted túlélnének? Nagyon nagyra tartod őket :DDD

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.09. 13:50:12

"15 évesen, 3 elvégzett osztállyal. Milyen esélyei vannak Annának? 3 osztállyal és roma származással. Ki fog neki munkát adni? Senki."

A henkúk agyarország' szerintem szívesen felveszi rágógumikeverék-gyártónak, hiszen egy a lényeg: ne legyél okosabb mint egy ötödikes, akkor nem kell magas bért fizetni.

"Mert itt már nem is arról van szó, hogy nincs semmilyen szakmájuk, hanem hogy még a 8 osztályuk sincs meg, még pénztárosnak sem tudnak elmenni, mert nem tudja kiszámolni a visszajárót ..."

A mai pénztárgépek már kiszámolják neked a visszajárót, a számokat meg elvileg már ismeri. Vagy mégsem, :D

Amúgy semmi okosat nem lehet erre írni.

Marcellusca 2011.03.09. 13:53:18

@csizsikpizsik: Ott lehetne csak igazi VV-t csinálni! :)
Mondjuk kibővítve, az utcákat is bekamerázni! :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.09. 13:53:38

@csizsikpizsik: benne vagyok :-) Anyósom nem messze lakik, rájuk tud nézni , mikor arra járok, én is :-) különben ideális terep lenne a "probléma" tanulmányozásához: a kertet be lehetne vetni, aztán mérni, hogy mennyi termés tűnik el belőle, stb, stb., valóságos szociológus-paradicsom.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 13:54:01

@Seduxen: Ma én is, tegnap 4 gólt is rúgtunk és 3-1re győztünk, továbbjutottunk :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:54:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "Amúgy semmi okosat nem lehet erre írni." - ez nem jelentett komoly változást, figyelembe véve a blog eddigi postjaihoz fűzött "gondolataidat" :)))))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 13:55:10

@csizsikpizsik: ne, ezt inkább ne! láttam már pocsékul focizni a Barcát, de a tegnapi meccsen én naggyyyyyoooon felkúrtam magamat...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.09. 13:57:22

@Ideggyógyközpont: "Eredendően van ennek a kultúrának olyan tisztelhető tulajdonsága, mint a gyermekek és a család szentsége, vagy az érdekérvényesítés szempontjából az összefogás képessége, amelyekből a többség - főként kis hazánkban - akár még tanulhatna is."

Voltál már romák közt koma? Vagy csak meséltek róluk a számítástechnika-szakkörön? Mert ezek az általad vázolt "értékek" már nem nagyon találhatóak meg náluk (nem szent már a család sem). Ja de a csoportos összefogás az valóban követendő példa, pláne amikor odajönnek, hogy "vancigidhányóra", meg amikor ki kell rabolni valakit. Na akkor van összetartás.

A másik dolog. Szerinted csökkentett képzési idővel, a cigányság igényeihez igazodva kéne oktatni őket. SZERINTEM IS! De komolyan. 4 elvégzett általános után doktori címet nekik. Ezek -saját tapasztalatból mondom- úgy is igazgatói állásokra pályáznak. :DDD.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.09. 13:58:05

@Ideggyógyközpont: "Eredendően van ennek a kultúrának olyan tisztelhető tulajdonsága, mint a gyermekek és a család szentsége"

Jajjaj... mikor a szomszéd amúgy nagyon aranyos cigány kisfiú átjön keresztfiamhoz délután, és kiderül, hogy aznap még nem evett... a gyerek szentsége. Az. De a poszt is remek példa rá.

(Azért ne legyünk előítéletesek sem: van bőven olyan roma család is, ahol a gyerek szent. Azok utálják a legjobban a fenti fajtát, mondhatnám, nagyobb rasszisták, mint mi együttvéve.)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.03.09. 13:59:03

@Seduxen: mondanám hogy bekaphatod, de amióta bent vagy a fiúkórusban, szereted a faszt szopogatni, és komolyan vennéd. ;D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 14:00:40

@Seduxen: engem egy Barca-hívő apa nevelt fel, mióta eszemet tudom őket nézem fanatikusan, ennél ezerszer rosszabbakat is láttam, de tényleg ótvar volt. Villa szerintem a kihagyott helyzetek guiness-rekordját akarja megdönteni, k.rva jól halad...

Marcellusca 2011.03.09. 14:01:12

@csizsikpizsik: Hátazúgyvanhogy: 1. nap beköltöznek; 2. nap elmennek boltba, vízért, de a tapasztalatok okán, többet nem mernek kimozdulni és három nap víz nélkül=halál; azaz 6. napra megmurdelnek. :)))
Ha nem a vízhiány miatt pusztulnának el, akkor a faluban tett látogatásuk alkalmával történt megnyilvánulásiaknak köszönhetően elért "szeretetlátogatás" miatt lenne végük. :D

causa sui 2011.03.09. 14:04:54

@csizsikpizsik: beszállok.

@Ideggyógyközpont: engedd meg, hogy vitába szálljak veled!
"Eredendően van ennek a kultúrának olyan tisztelhető tulajdonsága, mint a gyermekek és a család szentsége" - ez előítéleten és sztereotípián alapuló általánosítás. Tucatjával tudom hozni az eldobott, intézetbe adott, összevert, halálra éheztetett cigány gyerekekről a példákat. NE ÁLTALÁNOSÍTS, az csúúúnya dolog.
"az összefogás képessége" - sztereotípia, általánosítás, előítélet. A cigányok által elkövetett bűncselekmények áldozatai nagyon nagy százalékban cigányok. NE ÁLTALÁNOSÍTS, mondom megint!
"Ez használható iskolai végzettség és tudás nélkül, lássuk be rendkívül nehéz és példák sora mutatja, hogy hova vezet." - ez pedig azt mutatja, hogy a cigányok kultúrájában nem szokás gondolkodni sem rövid, sem hosszú távon. Ha szokás lenne, tanulnának, szakmát szereznének.
A többivel egyetértek. Az ördögi körből csak a bentlakásos iskolák rendszerével lehet kilépni.

@Droli: az a gond az ilyen libsikkel, hogy láncon kéne tartani őket, világgá ne fussanak... és arról is a nácik tehetnének. Az elborult fanatizmust nem fogod tudni megtörni.

Marcellusca 2011.03.09. 14:05:30

@csizsikpizsik: Ha törvénybe foglalják (de nem visszamenőlegesen! Nehogymá a tv. megjelenésekor letuggyanak X hónapot! :D) én szívesen adakoznék. :)))
Pedig nem vet fel a pénz. :(
Ja, és a tv.-ben nagggyon szigorrrúúúú szankciókat beleírni!!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 14:07:12

@Marcellusca (I'm happy):
Először is, be van kötve a víz ahogy olvastam.
Másodszor, kinek hiányozna a szóban forgó 5 köcsög? Ha 6 naponta újra lennének telepítve akkor sem éreznénk meg a dolgot :)))

Marcellusca 2011.03.09. 14:10:59

@csizsikpizsik: Az igaz, hogy MOST be van vezetve a víz, de azt át is kell jegyeztetni a vízszolgáltatónál és ismerve a magyar bürokráciát, eltart pár hétig. Addig szolgáltatás megszűntet, irány a közkút! :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.09. 14:12:01

@Marcellusca (I'm happy): Semmi bajuk nem esne fizikailag. Igaz, a veteményüket letarolnák, kint a járdán nehezen tudnának közlekedni, mert néhány suhanc ott szokott robogózni (bár a benzinár ezt a kérdést legalább helyreteszi), időnként arra ébrednének, hogy kiskölkök dobálják a házfalat kővel meg földdel (ezt nem értettem sosem, ennek mi értelme...), ja, meg a gyerek néha panaszkodna, hogy eltűnt ez-az az iskolában, de az életben maradást garantálhatom. Inkább az a kilátástalanság, meg nemtörődömség a megdöbbentő. Hogy "majdcsak ad az állam", meg "majdcsak lesz valahogy", de két fűszálat nem tenne keresztbe ezért az illető.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 14:14:34

@Marcellusca (I'm happy): Kiemelt projekt miatt lobbizunk, majd először megvesszük a házat, átiratunk mindent és amint készen vagyunk utána b.sszuk be a jogvédő, liberális köcsögöket. Ja és a faluból úgy hajtunk ki, hogy a krimóban elköhögjük egy szörp mellett hogy úgy tudjuk a pénzt a tévé meg a dvd lejátszó alatt tartják Marcellék/Xavérék...

causa sui 2011.03.09. 14:15:21

@Seduxen: na jó, egy-egy pohár sört azért megivott. Azt is be kell tiltani. És minden nem dohányos is a követője, úgyhogy tessék füstölni!
Erre a logikára nem lehet mit mondani.

martonx 2011.03.09. 14:15:35

"Ha megszavazzák Orbán őrült ötletét a tankötelezettség 15 éves korhatárra való lecsökkentéséről"

Zero te ezt komolyan gondoltad? Mert viccnek elég rossz. Szerinted 18 éves korára el fogja érni a negyedik osztályt? Továbbgondolva, mikor lesz meg emberünknek a 8 általánosa? És ki fog felvenni egy 40 éves pályakezdőt 8 általánossal?
Ráadásul akinek az iskolától összeszorul a gyomra, az mit fog érezni reggel munkába menet előtt??? Mibe kerül nekünk a 15 éves mentor tanárának éves fizetése, 20 éven keresztül, csak hogy Annának meglegyen a 8 általánosa?
Ráadásul te is tudod, mindenki tudja hogy Anna 8 általánossal sem fog megjelenni a munkaerő piacon, mert tippem szerint már jövőre megszüli az első gyerekét, utána kétévente újabbakat. A harmadik után segélyestől, családi pótlékostul többet fog kapni, mintha minimálbérért dolgozna. Azaz 20 éves korára egész tisztességes fizetése lesz.

Ideggyógyközpont 2011.03.09. 14:15:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: @Droli: @causa sui:

Azt hiszem nem vitatkozunk, csak én fogalmaztam nem elég egyértelműen.
Amit válaszként felvetettek valóban igaz, ezek az értékek kezdenek kiveszni ebből a kultúrából, és valóban, azok akik még képviselik őket lenézik a kisebbség azon tagjait, akik már nem.
Ezért írtam, hogy "eredendően".

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 14:15:44

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ne legyél kirekesztő cicccafijjjú, fogadd el a másságot :)))

@csizsikpizsik: nem is csodáltam, hogy lecserélte, én már a második félidőre sem engedtem volna ki :))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 14:17:40

@Marcellusca (I'm happy): " Addig szolgáltatás megszűntet, irány a közkút! :)" - jááj, elsőre azt olvastam, hogy irány a DÖGkút :))))

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.09. 14:19:07

@csizsikpizsik: a telken bent van a víz, de a házban nem. Ebből kifolyólag vizesblokk sincs, de van kint egy kerti rotyó. Nem az a kimondott Rózsadomb komfortilag :-)

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2011.03.09. 14:22:13

Azért nézzük a jó oldalát is, Annácska feltudja díszíteni az iskolatermet létra nélkül is.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 14:22:45

@Seduxen: Én simán be tudtam volna rúgni a kapuba a p.naszakállú kétballábast, hogy eszébe jusson hogyan is kell ezt csinálni. Még a kapuson is átpörgettem volna :)))

Stoney Hill Billy 2011.03.09. 14:24:46

ez max 2 év, és elkezd szaporodni, lesz neki x kölyke, azok kb ugyanilyen értelmesek lesznek, és húsz év múlva lesz mindegyiknek újabb x kölyke.....
én meg szépen fizetem őket az adómból, meg kell őrülni!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 14:25:10

@csizsikpizsik: mi tagadás én is meg tudtam volna "simogatni" egy vascsővel Villa barátunkat, pedig alapvetően csípem a manust. De a tegnapi teljesítménye egy szép kövér NULLA volt :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 14:25:30

@Droli: Liberálisok, elfogadják a másságot. A rózsadomb után ez igazi másság lesz, imádni fogják :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 14:29:17

@Seduxen: Én is imádom, lobogtam hogy beigazolt. Van hogy k.rva jó és hint kettőt tíz perc alatt, aztán meg heteket azzal szórakozik hogy milyen ordító helyzeteket tud elsz.rni fontos meccseken a hülyéje.
(viszont a MU alázáshoz gratula, gyönyörű volt :D)

Marcellusca 2011.03.09. 14:35:08

@martonx:
"És ki fog felvenni egy 40 éves pályakezdőt 8 általánossal?" - Hát, itt felröhögtem. :)

Egyébként minden szavaddal egyetértek.

majomkutya 2011.03.09. 14:36:13

@Elftárs: tökmindegy ki javasolja, ha jó...
nem szabadna ilyen "szülőknél" otthagyni a gyereket...

zrobasé 2011.03.09. 14:36:47

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/09/torvennyel_vedenek_az_adovaltozas_karosultjait/
lesz itt olyan gazdasági felemelkedés, csak bele ne pusztuljunk...
@Seduxen: azért a 19-0-ás kapuralövési arány egy csöppet ciki az arzenálnak...
ééés a sahtar porrá alázta a rómát...muhaha

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 14:37:49

@csizsikpizsik: köszönöm :))))

várom is Tigeri koma felbukkanását, leoltom majd, mint a lámpát :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 14:39:17

@zrobasé: az annyira nem meglepő (már a Sahtar)!

gondolom a játékosok, és a szakvezetés meccs előtt kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot az Igor és Szergej Kintlévőségkezelő BT. munkatársaitól, és tudták, hogy győzelem, vagy Gulág.

Fehérvarjú 2011.03.09. 14:40:18

@Seduxen: Úristen! De hát nincs kitakarva az arcuk! Mi lesz így a személyiségi jogaikkal?

...
Egyébként meg gázt nekik.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 14:44:44

@Fehérvarjú: asszem ahova ezek kerülnek, ott nem csak a személyiségi jogaik fognak sérülni...

ketroot 2011.03.09. 15:09:50

@chemicalshop:

Ha fiú lenne, akkor pedig beszedhetné az osztálypénzt!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 15:12:59

és még a patás is...

www.fn.hu/belfold/20110309/gyerekbunozest_noveli_orban/

"A Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke cinikus döntésnek tartja a tankötelezettség 15 éves korra való leszállítását. Trencsényi László az fn.hu megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés közgazdaságilag semmit nem hoz az államadósság törlesztését illetően, úgy véli, hogy az esetleges megtakarítást elviszi majd a gyermekvédelem és a közbiztonság, és a megszűnt pedagógusállások utáni végkielégítés.

„Viszont a szó szoros értelmében - ezért neveztem Taigetosz-törvénynek - halálra ítél évente mintegy 10 ezer kamaszt, akiket kilök magából az iskolarendszer a Sehovába. (Mert megőrzött kompetenciáikkal semmit se tudnak kezdeni a globális munkaerőpiacon.)”

Trencsényi szerint, amit Derce újpesti polgármester úr szélként vetett saját pedagógus-szavazói megnyerésére, (kirúgott egy diákot teljesen törvénytelenül a kerülete összes iskolájából egy atrocitás miatt), most "pártunk és kormányunk" viharként learatja. Az oktatási szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a kormány nem tud adni pénzt a pedagógus-életpályamodellhez – aminek csaknem 400 millió a költsége -, ezt a "terhet" (az iskolázatlan, demotivált cigánygyerekek hatékony társadalmasítását) leveszi az iskolák válláról. „Marad a lelkiismeretük, amivel egy égi bíró előtt kell elszámolniuk. Minden 15 évesen elveszett lélekért” – figyelmeztet.

Tokány 2011.03.09. 15:18:13

@zrobasé: A legjobb, hogy Rogán Tónyó coming outolt.

""Addig dolgozunk, amíg azok is kapnak béremelést, akik 300 ezer bruttó alatt keresnek és az adóváltozásokkal rosszul jártak"

Hát de' mindenki jól járt vele, nem? Vagy most akkor mi van? Eszkep, kerülj már elő, mi az aktuális narratíva?! Meg akarom érteni!

Másik kedvencem.

"A szigor alól azok a cégek kaphatnak felmentést, ahol azért nincs béremelés, mert azt csak elbocsátásokból lehetne finanszírozni."

Háh, látom amint a monitoring kommandó vastagon nyálazza végig a könyvelést, hogy mi a fáma...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 15:22:58

@Tokány: ""A szigor alól azok a cégek kaphatnak felmentést, ahol azért nincs béremelés, mert azt csak elbocsátásokból lehetne finanszírozni."" - magyarul MINDEN cég.

van még kérdés?

Marcellusca 2011.03.09. 15:27:09

@Seduxen: Végig olvastad?
Mer' én nem. :)
Nem bírtam. :)
Megint megy a rinya.
Meg akkor is, mikor a 17 éves ötödikes (@ketroot: szavaival élve) beszedi az osztálypénzt, miközben a tanárát elküldi ....

Marcellusca 2011.03.09. 15:30:11

@Seduxen: Nem, nem! Magyarul minden HAVERI cég! :)

Ez triviális, vaze! :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.09. 15:30:38

@Tokány: Az a könyvelő aki fél nap ráfordítással nem tudja főkönyvvel alátámasztani hogy a céged súlyos válságban van: alkalmatlan.
És az a könyvelő aki fél nap ráfordítással nem tudja főkönyvvel alátámasztani hogy a céged aranybánya: alkalmatlan.
F.szkalap Rogán.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.09. 15:33:04

@csizsikpizsik: avagy az ideális könyvelő: "2+2 az mennyi? MENNYI legyen?"

turcsány karcsi elvtárs 2011.03.09. 15:36:16

bentlakásos iskola, meg kollégium, haha. mindannyian tudjuk hogy az sem működne, mert minimális hajlandóságot képtelenek mutatni a beilleszkedésre.

rezervátumokat kellene létrehozni, ahol a világtól elkülönülve a saját "kultúrális értékeik" között élhetnének békében, boldogságban. természetesen abban sem lennének így meggátolva, hogy a saját létükhöz szükséges dolgokat megteremtsék, hiszen tudvalevő, jelenleg a gonosz rasszista szemétmagyarok akadályozzák őket.

zrobasé 2011.03.09. 16:15:59

@Tokány: államilag kierőszakolt béremelés ? naná
államilag meghatározott áram,távhőár ? naná
államilag meghatározott kenyér,tej,túrórudi,szalámi,fűnyiró,szopóálarc ár ? még nem, de dolgozunk rajta...
a történelem ismétli önmagát
vajon Rogán médiaficsúr cilike férje Antal látott már közelről céget ? Mármint olyat, ami nem valami haveré volt, hanem tényleges ungarische céget ? Kétlem...

zrobasé 2011.03.09. 16:18:04

@Seduxen: 8 év alatt 5 könyvelőt "fogyasztottam" el, mert rohadtul nem volt kedvem csalni...mondjuk mindenki hülyének tart, de én nyugodtan szeretnék aludni, a gyerekemnek példát mutatni, és ha köpök, ne kelljen alá állnom...

causa sui 2011.03.09. 16:19:50

@turcsány karcsi elvtárs: nem azért nem működne. Azért nem működne, mert ezt is magyar módszerekkel oldanák meg. Franciaországban pl. az oktatók leszerelt katonatisztek. Ott van becsülete az ilyesminek, és ott kiképzik a katonákat. Ha belegondolok, hogy itt az elhízott alkoholista, lógós, idegbeteg tisztekre tisztekre ilyet bíznának, már rosszul vagyok...

@zrobasé: épül a Polgári Demokratikus Diktatúra...

És egy orrba rúgás a libsiknek: nem tűnt fel, hogy a cigánygyerekek szaporodásával nagyságrendileg nőtt a fiatalkorú bűnözés is??? Ezt azért már össze kellene rakni.

Tokány 2011.03.09. 16:33:32

@zrobasé: Ezt már egyébként régóta mondom, de szerintem azért (is) nem tudnak egy épkézláb gazdaságpolitikát összerakni Mo-on a kormányok, mert még a büdös életben nem dolgoztak a versenyszférában. Mindenféle elbaszott kutatóintézetben pötyögnek, esetleg tanítanak, de hogy valami épkézláb munkát végezzenek, á, az nem. Orbán az életben nem végzett becsületes munkát (fanoktól bocs, de a politikus nem feltétlenül tartozik ide), Matolcsy meg papucs orrán pamutbojt volt, gyakorlati tapasztalata és tudása 0.

A szociknál meg az a tragédia, hogy az ő gazdasági tudásuk megáll a "kiprivatizáljuk okosba" módszernél.

Horizont 2011.03.09. 16:41:07

Annácska előtt két út van mindössze. Egyik, hogy már idén teherbe esik, és utána zsinórba szüli a purdékat. A másik választás, hogy befesti szőkére(?) a haját és kiviszik mindennap az autóút mellé és űzi az ősi mesterséget. A szülőknek semmi választásuk nincs, mert ahol ők vannak onnan már nincs visszaút. A bentlakásos iskola, vagy kollégium azért nem jó, mert ez a generáció már menthetetlen és ha eredményt akarna bárki elérni az csak úgy lehet, ha csecsemőként kiveszik a családból.

Állok a kisváros gyógyszertárában. Hatan vagyunk, mind nők. Bejön négy 8-10 éves forma cigánygyerek. Elkezdenek kunyerálni a gyógyszerésznőktől cukrot. Szépen válaszolnak nekik: már kaptatok, menjetek ki, ez nem játszótér. Kb. vagy hatszor elhangzik ugyanez. Végül egy szem Negrot adnak az egyiknek. Erre elkezdi a lamentálást, hogy a többieknek is. Na itt már elveszítette a türelmét a hölgy és kissé (!) emelt hangon rájuk szólt, hogy kifelé. Na onnan ami a szájukon kifért ocsmányság káromkodás, úristen!!! A gyógyszertárra leszállt a jeges rémület. Meg sem mertünk mozdulni. Végre miután kiordibálták magukat kimentek. Mi meg ott álltunk döbbenten, és azt sem akartuk elhinni, hogy leblokkoltunk négy "kisfiútól".
Már menthetetlenek. Se törvénnyel, se jó szóval, se büntetéssel nem lehet náluk elérni semmit. Szerintem egyedül csak a gárdától félnek:)

tudi 2011.03.09. 16:43:34

Szerény véleményem szerint aki nem óhajt tanulni, mert "összeszorul a gyomra", akkor ne is járjon. Aki nem képes a társadalom egyik legnagyobb ajándékát az ingyenes oktatást megbecsülni, az ne tanuljon. Ez a lány 18 éves korára elvégezne még max egy osztályt és kész.

novákandris 2011.03.09. 16:45:10

Az írás azt sugallja, hogy Orbán intézkedései miatt lesznek majd általános iskolát sem végzett emberek.
Ezzel szemben az elmúlt 10-15 évben több mint fél millió ember hagyta el a magyar közoktatást úgy, hogy legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezett.

Mondjuk azzal én sem vitatkozom, hogy a tankötelezettség leszállítása ezt a problémát nem oldja meg.

gramercy 2011.03.09. 16:52:57

amugy ha nem sikerult spanyolorszagtol oroszorszagig sehol se integralni oket, akkor miert pont nekunk sikerulne

nem fog

Sátán meg a Jocó 2011.03.09. 16:54:52

Egyáltalán nem őrült ötlet a 15 éves korhatár - pont az ilyen megélhetési segílyeseket kell kib.ni a rendesen tanulók közül.

Megoldás? A Jobbik évek óta hangoztatja: kiemelni a visszafogó "családi" környezetből, bentlakásos iskolába járatni őket.

Kedves zero,
nem tudom, Te direkt nem említetted postodban eme megoldást? Kitől félsz? A "haladó szellemű" papagájkommandótól, vagy Szalay Annamáriától?

Pedig nincs mitől. Ami megfelel az elitkölyköknek, az cigányéknak is meg fog felelni.

Pusszantalak.

Énbagoly 2011.03.09. 17:15:58

@Seduxen: basszus, ezek hol élnek? Mert hogy nem ebben az országban, az biztos.

mocskosbaribaszó 2011.03.09. 17:21:42

Figyelem!

durván csökkent intelligencia, debilség és hasonlók jönnek!
Mi a gond a bentlakásos iskolákkal?
megmondják azok akiknek a szülei testvérek

aromakangyalai.blogspot.com/2011/02/jobbikos-gyerekek-izraelbe-keszulnek.html

csak saját felelősségre....

2011.03.09. 18:28:45

Én már a kegyelemnél kiakadtam, mert sokan akik méltók lennének rá, nem kapjá meg, ezek meg simán megússzák, és leszarják az egészet.
Már rég el kellett volna tőlük venni az összes gyereket.

Kartal (rezervált) 2011.03.09. 18:35:09

Erre elég a három osztály is:
www.boon.hu/felsozsolca/munkanelkuli-luxus---loptak-csaltak-hazudtak/haon-news-charlotteInform-20110308-0216074534

@Sátán meg a Jocó: én is a bentlakásos iskolák rendszerét támogatnám, ha tudnám, hogy jól meg tudják csinálni. De mint írták fentebb, ha ezt is magyar módon eszkábálják össze...
Ennek az országnak már most vége.

Horizont 2011.03.09. 18:48:29

@Kartal (rezervált):
Na azért ezeknek meg volt a magukhoz való eszük:( Írni, olvasni mindenesetre tudtak.
Elgondolkoztató ez a cikk, vagy bűnügy.
Ez a nő készített egy egészségügyi igazolást (orvosi papírt) olyan minőségűt amiért a bíró házi őrizetbe helyezte, sőt menet közben szabadlábon védekezhetett. (Nem tűnt fel) Aztán egy olyan papírt készített amivel egy pénzintézetben (csak nem az OTP?:D) felvett egy elhunyt nő hagyatékát! (Nem tűnt fel) Nem semmi belátom! Már csak a hab a tortán, hogy olyan házba törtek be ahol egy helyen 23 millió volt a zsákmány! Nem kispályások voltak! És a csúcs! Tudták, hogy munkanélküliek és senkinek nem tűnt fel a luxus élet! Ihaj-csuhaj Magyarország én így szeretlek:((((

ketroot 2011.03.09. 19:02:50

@mocskosbaribaszó:

"Nem feltétlenül a cigányokból kell kiölni a bűnözési hajlamot, hanem a bűnözőkből, aki lehet cigány vagy paraszt is egyaránt."

És akkor ilyenkor ne büdöscigányozzak vissza?

hoplita 2011.03.09. 19:05:46

Muhahahahahahaha....!

'....A 15 éves, harmadik osztályos lány amúgy jó tanuló, csak a sok az igazolatlan óra miatt nem lehetett átengedni....."

Én, így túl a negyvenen, milyen jó tanulónak számítanék már a 3. osztályban.....megkockáztatom, én lennék a zosztály esze...:)))))))))))))))

hoplita 2011.03.09. 19:09:32

@BrotherLouie:
Ugyanezt akartam zerotól kérdezni, de miután megírtam az első kommentet, nekiálltam olvasni....és ugye, ne duplázzunk már.:)

hoplita 2011.03.09. 19:13:51

@zero:

"......Addig járjon iskolába, amíg el nem végzi ... képzetlen, félanalfabéta embereket miért kell kiengedni az oktatási rendszerből?......"

Még egy muhahahahahahahahahahaha.....

És majd oda kézbesítik az első nyögdíját is.....

Kartal (rezervált) 2011.03.09. 19:44:02

@Horizont: van jobb is.
888.blogter.hu/462017/ikeruzsora
nézd meg a képet!

@ketroot: lásd be, a cigány és a paraszt egymást kölcsönösen kizáró fogalmak. Láttál Te már cigányt szántani, vagy kapálni? Na ugye.

@mocskosbaribaszó: ezek engem is kipécéztek. Csak nem értem miért xDDDDDDDDDDDDD

2011.03.09. 19:48:01

@Horizont: Magyarországban az a szép, hogy van egy hallgatólagos megegyezés, hogy egy bizonyos szint fölött senki sem kérdezi meg, honnan vannak a vagyonok. Azt meg lehet kérdezni, hogy "és maga kire szavazott legutóbb?" de azt, hogy "és maga miből szerezte az első milliárdját?" súlyos illetlenségnek számít. Vannak országok, ahol ez fordítva van, de itt ez már csak így megy. A gazdagok összezárnak, a szegények széthúznak. Ezt is fordítva kellene! Elvtársak! Fegyverbe!!!

2011.03.09. 19:52:23

@tudi: Azért a társadalom ezen ajándéka a mai formájában egy kicsit öncélú. Tehetségfejlesztés helyett káposztafejesítés, önmegvalósítás helyett biflázás... hmm... kicsit gáz!

Horizont 2011.03.09. 20:58:50

@Kartal (rezervált):
Basszus! Ikeruzsora:(( Még hogy nem vagyunk találékony ország?Undorítóak! Na a kocsma nevéről meg nem is beszélek inkább:(((

@Hajszás Láncos: Igazad van! (meg is lepődtem ezen:D) Munkahelyen is meg mindenhol állandóan azt hajtogatják, hogy nem illik sőt tilos arról beszélni ki mennyit keres! Nem is értem. Ha jogos, ha megdolgozott érte akkor miért nem lehet erről vajon beszélni??
Ma olvastam hogy a 98. leggazdagabb magyar nő Szilvássy Csilla, azzal magyarázza, hogy milliárdos, hogy jó megérzései voltak! Na bassza meg! Az nekem is van sokszor:)))))) Igaz neki 4,5 milliárdja van, nekem meg ugye....:D

martonx 2011.03.09. 21:02:14

- Apa, nekem miért van ennyivel nagyobb pöcsöm, mint az osztálytársaimnak?
- Azért fiam, mert te már 16 éves vagy, ők meg 10 évesek.

Arivistus 2011.03.09. 21:02:39

Szerintem, nem kell csinálni semmi kényszerítőt, vagy drasztikusat.
Az is megteszi, hogy minden segélyt/juttatást harmadolnak a 8 általánossal nem rendelkezőknek.

És utána nem kell ezen idegeskedni.

2011.03.09. 21:45:51

@Horizont: Nekem mindig igazam van, legfeljebb ezt nem mindig látod be. ;-) Azt, hogy nem illik arról beszélni, ki mennyit keres, azok szokták hajtogatni, akik a többinél többet keresnek. És e mögött a legritkább esetben áll magasabb nívójú vagy nagyobb termelékenységű munka. Ezért kell titkolni. Valószínű a villamosvezetőknek sem kötötték az orrára, hogy Eleonórácska havi 4 milliót visz haza azért, hogy a hájas seggét vakarja az Akácfa utcában.

Ironfist 2011.03.10. 00:00:56

@mocskosbaribaszó:
Húbazmegezendefelhúztammagam...

Írtam egy rövid hibajavításos kommentet, legalább a nyelvtani hibáira felhívni a figyelmet, bár nem tudom mennyi értelme volt. Aki képes az internet, és az automata nyelvtani hibajavító korában egy ilyenszutykot kiadni, amire általános másodikban is egyest adnék, az teljesen reménytelen eset. Tipikus mintapéldája annak, hogy a retek cigány élősködik, és ha egy éppen a munkában megszakadni készülő ember szerényen odafordul, hogy "...és te?", akkor két pofára üvölti, hogy a sok geci paraszt rasszista, és politikai üldözöttnek állítja be magát.

Na akkor most tudja meg mindenki: NEM VAGYOK SE RASSZISTA, SE NÁCI, SE SEMMI EGYÉB JOBBOLDALI! Viszont az élősködőket KI KELL ÍRTANI AZ ORSZÁGBÓL! Ebbe megyünk tönkre! Pont most volt nemrég a rádióban, hogy bizony, a 8 éven alatti gyerekek 50 százaléka cigány. Akimost fiatal, annak vagy legyen megtakarítása, de rohadt nagy, vagy húzzon el ebből a kárhozott országból, mert mire nyugdíjas lesz, annyi cigány lesz, hogy nem tudják majd miből fizetni a nyugdíjakat.

Meg azért szerényen megkérdem, hogy őket ki a kurva anyjuk fogja eltartani?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.03.10. 00:03:19

"15 évesen, 3 elvégzett osztállyal. Milyen esélyei vannak Annának? "

Körülbelül ugyanannyi mint 16 évesen (a esetleg a legjobb esetben) 4 osztállyal.

mocskosbaribaszó 2011.03.10. 00:39:50

@Ironfist: nekem a a parasztozása kedvencem, a magyar szükség idején gyakorta kapát ragad, az ingyé van csak dolgozni kell, viszont tartani a markunkat az is ingyé van. De minek is, hiszen a ha a paraszt kapál van mit elcsenni, szóval nincsen semmi látnivaló lehet oszolni, működik a rendszer!

Újabb ész osztása* link által tessék nyomon követni mind az ötöt szépen sorba!
és tessék levonni a következtetéseket is

www.youtube.com/watch?v=i0acWWZ3xsY&feature=related

kiemelendő amit eddig is tudtunk, a többsége ott kezdi, hogy kimarad a suliból...

*több nincs, nekem is elfogyott

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.10. 01:08:43

"Nagyon el kellene gondolkozni azon, hogyan szeretné az állam megakadályozni, hogy végzettség nélküli fiatalok hagyják el az oktatási rendszert, mert belőlük csak munkanélküliek és/vagy megélhetési bűnözők lesznek. "

F*sznak kell az államnak megakadályozni! Ha valaki ilyen hülye haljon meg!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.10. 05:05:45

Nem azért nem met ez iskolába, mert buták a szülei. Leszarják azok.

Azt meg nem értem, ha a kiscsaj szeret tanulni (én mindig utáltam) akkor miért csak másodikos még? Magától lóg? Miért kezdett el lógni?

Valaki ferdít.
Szülőkkel meg börtönbe. A Sólyomnak sem kellett volna kegyelmet adnia nekik. Legközelebb majd valami gyilkos ment volna, hogy hát izé?

Beer Ninja 2011.03.10. 07:38:13

Roppant egyszerű a megoldás. Mivel a fejünkre növesztettünk egy - sok esetben - középkori gondolkozású etnikumot, csak középkori módszerekkel lehet megoldani a problémát.
Nem szívesen mondom ki, de NE KELLJEN mindenkinek iskolába járni, aki 15 éves koráig 3 osztályig vitte, annak főleg ne.
És ha képzetlenek lesznek, lopni akarnak, akkor pedig szintén remek középkori módszerek vannak ennek megbüntetésére, aminek az elriasztó ereje is nagyobb, mint a börtönben gyúrásnak.

Nekiállhatunk demokráciásat játszani velük, taníttatni aki nem akarja azt is, de van aki csak az erőből ért, abban szocializálódott. A bentlakásos iskolákat pedig felejtsük már el végre!

Marcellusca 2011.03.10. 08:35:30

Azt tuggya mán valaki, hogy hol érhető el az új (upsz: ujj :D) alkotmány? :)))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.03.10. 08:39:32

@CyberPunK: Nettó kétszázezerből egy 2 szobás albérletet is fent lehet tartani egyedül Budapeste, úgy hogy eltartok egy másik embert is Mire megy az a sok pénz...?

eszkep 2011.03.10. 08:54:50

A poszt alapvetően két kérdést feszeget:

Tankötelezettség.
Az életkor csökkentését mindenképp helyes lépésnek tartom, mert hamarabb meg lehet szabadulni a teljességgel antiszociális, tanulni nem akaró elemektől. Ezzel végső soron az oktatás színvonala emelkedik. Megjegyzem, amikor mi jártunk iskolába (még az "átkosban") simán kirúgták a 7-ben egymás után kétszer megbukó emberkét, aki mehetett valami felzárkóztató iskolába. Érdekes, pedig a Népszabiban szokták fényezni a "régi" oktatási rendszert, erre "kiderül", hogy Kádár is náci volt...
(Ezért nem értem Duró Dóra álláspontját, ez olyan, amikok valaki felfelé köp és beáll saját köpése alá)

Konkrét eset kapcsán: aki nem akar, annak segíteni sem lehet. Az ilyenektől mihamarább meg kell szabadítani a rendszert. (A tanulók 80%-a cigány a cikk szerint, vagyis a cigány gyerekek csúfolják a kora miatt...). Így legalább 3 évvel korábban kiírja magát majd a álláskeresők és a segélyezettek köréből is. (abba most ne menjünk bele, hogy szül majd 5-6 gyereket, ez egy másik - tabuként kezelt - problémakör... Tudjuk, Vona a fasiszta, stb.).
Zero, most tényleg... Ezek a gyerekek munkaerőpiaci szempontból tökéletesen nullák, akár 15 évesen, akár 18 évesen rúgják ki őket az általános iskolából. Ha képtelen elmenni az iskolába, még kapálni sem lesz képes (pláne, hogy a szügyhámot is feltalálták már a VIII. században)...

eszkep 2011.03.10. 08:57:54

Ezen egyébként jót röhögtem
"A 15 éves, harmadik osztályos lány amúgy jó tanuló"

Már csak az a kérdés, mit, hol, kitől tanul?
Merthogy az iskolában a tananyagot nem, az biztos.

Marcellusca 2011.03.10. 09:01:23

@zrobasé: LOL
Köszi!

@Valahol Máshol: Köszi, o'vasom, o'vasom. :)

hoplita 2011.03.10. 09:22:04

@eszkep:
A szügyhámot feltanálták jóval korábban, csak a művelt ejrópa nem ismerte.
Ahhoz kellettek az avarok...vagyis mi, a náczi söpredék.:)

eszkep 2011.03.10. 09:46:11

@hoplita: Ok, ok, erről már olvastam, de a suliban még a VIII. századot tanultam... :-)

eszkep 2011.03.10. 10:00:57

OFF
Napi humoros:
kuruc.info/r/35/75604/
Ezen szétröhögtem magamat...

Sátán meg a Jocó 2011.03.10. 10:02:51

@Kartal (rezervált): helyes, kezdjük jóóó negatívan a probléma megoldását, ez fog minket előrevinni!

Ironfist 2011.03.10. 10:03:07

@eszkep:
Szügyhámot? Az nem szántáshoz kell egész véletlenül? Vagyis kellett, amíg nem traktorral kezdték csinálni ló helyett? Csak mert a kapálásnak semmi köze a szántáshoz ám. Bár javítsátok ki bunkó városi fajtámat, ha tévednék, de a kapálás a gaz eltáválítását jelenti, amit érzékenyebb veteménynél ma is kézi kapával végeznek.

hoplita 2011.03.10. 10:06:30

@Ironfist:
Nem csak a szántáshoz, a komolyabb tehervontatáshoz is.
Jelentős lökést adott a szügyhám a nagyobb távolságokra történő, nagy mennyiségű áru kereskedelméhez is.
Éppoly forradalmi "találmány" volt, mint a lovas harcászatban a kengyel...

hoplita 2011.03.10. 10:08:44

@Ironfist:
Ja....és komolyabb szántást lóval nem nagyon végeztek, az igavonó barom lényegesen nagyobb erőt képviselt.
A hat ökörrel való szántás már a mostani, 60-80 lóerős traktorokkal egyenértékű talajmunkát végzett.

eszkep 2011.03.10. 10:10:23

@Ironfist:
"a kapálásnak semmi köze a szántáshoz"
Erre inkább nem reflektálok érdemben...

eszkep 2011.03.10. 10:11:31

@hoplita: "Jelentős lökést adott a szügyhám a nagyobb távolságokra történő, nagy mennyiségű áru kereskedelméhez is."
Igaz, de a legnagyobb jelentősége a szántás hatékonyságának növelése volt (a nyakhámot váltotta fel).

Marcellusca 2011.03.10. 10:19:08

@Valahol Máshol: Kinyomtattam, majd tanulmányozom. :)

Ölég érdekes dolgokat olvastam már a "Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat" - ban is.
"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi." - Na, akko' ez nem Magyarország!!!

hoplita 2011.03.10. 10:30:06

@Marcellusca (I'm happy):
Nem hát, vazzeg.
Az még a Magyar Köztársaság volt, de Magyarország mán ilyen lesz....erre nagyvezírünk szava a garancia.:)
Ha nem hiszed majd utánad járnak..

Ironfist 2011.03.10. 10:36:47

@hoplita:
Ja, ezért mondtam, hogy nem értek hozzá, csak ami keveset tudok, az ez volt.

@eszkep:
Miért nem? Ez ennyire triviális volna, vagy csak sürgősen dolgoznod kell?

Ironfist 2011.03.10. 10:37:50

@hoplita:
Ja, egyébként csak az én szememet szúrja, hogy innentől hivatalosan nem köztársaság leszünk?

Marcellusca 2011.03.10. 10:39:00

@hoplita: Úúúúúú, vaze, téllleg! :)))

Mingyá menek, oszt' elmondok 10 Miviktorunkat és 20 NENYI-t. :DDDD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.10. 10:42:46

@Marcellusca (I'm happy): Kinyomtattad? Nem kispályázol! :)

Sajnos elejétől a végéig még nem volt időm elolvasni, remélem este lesz rá időm.

Kedvencem: Q cikk, kettes pont. Az Alkotmány és a jogszabályok mindenkire egyformán érvényesek.

Lex Borkai, Lex MAL, Lex Szász, Lex Polt, politikusok mentelmi joga, stbstb. Most ennyi jutott eszembe. Szép dolog egy ordas nagy hazugsággal kezdeni az Alkotmányt.

Természetesen kellemes időtöltést kívánok! :)

Marcellusca 2011.03.10. 10:47:02

@Ironfist: Má', hogy a rossebbenem!
O'vassá, vaze!

"ALAPVETÉS
A. Cikk
HAZÁNK neve Magyarország.
B. Cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország köztársaság."

derelyegrádi szellem 2011.03.10. 10:48:54

Bódi Anna nem túl okos
húszéves 'oszt hatodikos

De ez ennyire nem vicces. Olyanok fognak túlszaporodni bennünket, akik gyakorlatilag írni, olvasni sem tudnak.

Miként fogunk így helytállni a nemzetközi versenyben a technológia évszázadában? A válasz előre tudható: sehogy

A három elemis Bódi Annának nincs más megoldás, 16 évesen nekiáll szülni (5-6 gyereket), mert abból - ha középkori körülmények között is - de meg tudnak élni. De vélhetően az ő gyerekei is így fognak járni, ekként nem csak háromszor-négyszer több gyerekük van, de kétszer gyorsabb a szaporodási (szdsz-esek kedvéért: reporodukciós) sebességük is. És nem az a baj, hogy barnább a bőrük, hanem az, hogy nem tudnak írni olvasni se, és úgy élnek ahogy.

Jellemző példa, hogy a világ lefiatalabb nagymamája 23 évesen lett nagymama. Nem egy német atomfizikusról, vagy egy svéd biokémikusról van szó, ez sejthető.

Ironfist 2011.03.10. 10:49:59

@Marcellusca (I'm happy):
Nagyobb hazugság is van benne, ahogy olvastam itt =)

Egyébként nem olvastam az újat, mindössze annyit tudtam, hogy Magyar Köztársaságról Magyarországra váltunk át.

eszkep 2011.03.10. 10:50:49

@Ironfist: Igazából dolgoznom is kellene már, és triviális is. Az eke a kapa első "gépesítése" (talajforgatás, -lazítás, -keverés)

Marcellusca 2011.03.10. 10:51:55

@Valahol Máshol: Nincs időm a gépen végig olvasni, de úgyis jön a hosszú hétvége ... :)

Nálam azt írja a Q. Cikk (2) pontja, hogyaszongya:
"Az Alkotmány és a jogszabályok mindenkire kötelezőek."

Egy szóval sem említi, hogy "egyformán". :)))

De, ezek szerint mégis igaz lézerjani tegnapi megnyilvánulása, hogy még képlékeny, változhat a szövege. :DDDD

eszkep 2011.03.10. 10:52:49

@Ironfist: Legyél szíves két sorral tovább olvasni (két egész tőmondat...)

Ironfist 2011.03.10. 10:53:11

@derelyegrádi szellem:
Nyilván egy angol tudósról :D

Egyébként meg, megint kénytelen vagyok felhozni az Idiocracy című filmet. Az ugyanis csak vicc akart lenni, de a dolgok mai állása alapján simán ez lesz.

Ironfist 2011.03.10. 10:55:19

@eszkep:
Azt mondtad nem reagálsz rám érdemben. Tartsd magad ehhez továbbra is! ;)

hoplita 2011.03.10. 12:03:33

@Seduxen:
Jobb alsó sarok...

Ki lakik a közelben?
Találd meg és rabold ki!

:DDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.10. 12:46:10

@Marcellusca (I'm happy): @hoplita: tudtam, hogy a magatokfajta szemétmocsoknáczirásszistáááfáschisztáááá csőcseléknek tetszeni fog :)))))

Geza 2011.03.10. 14:26:45

@derelyegrádi szellem:
Nem azzal van a baj, hogy belőlük több lesz, hanem azzal, hogy ugyanazon jogokat kapják, mint azok, akik gondolkozni is tudnak.

A történelem folyamán minden társadalom 70-80%-a agyatlan bio-droid volt, aki érdemben annyiban különbözött az állattól, hogy általában könnyebb volt idomítani, ezt hívták rabszolgának (amikor ki volt téve nyíltan, hogy alsóbbrendűek), jobbágynak (elvben már volt pár joguk, csak gyakorlatban volt ez letojva), zsellérnek (joguk volt, csak lehetőségük nem), később pedig proletárnak (még többlet-jogaik is voltak, a szabályozás nem a jogok, hanem az agymosás terén nyilvánult meg). Aztán volt egy 15-20%-nyi réteg, akit már a tudásáért tartott a birodalom/társadalom, ezek voltak a polgárok, tiszttartók, mesteremberek, tanárok (a régi 'tudós' értelmében a szónak), tisztek, papok, jegyzők, ispánok, későbbiekben pedig ezt hívják értelmiségnek. És persze volt és van a felső 5-10%, akik uralkodnak. Változatos jogalapokra hivatkozva, változatos sikerrel (mármint a saját érdekeik szempontjából), változatos módszerekkel, de uralkodnak.

Na, ez van most is, és ez lesz a későbbiekben is, mert ez a stabil társadalom előfeltétele, gondolj csak a Szép új világból a madagaszkári alfa-plusz társadalom kísérletére.

Szóval nem az a baj, hogy szaporodik a 'beszélő igásjószág', hanem az, hogy
- nem dolgozik, ergo haszontalan
- olyasmibe szól bele, amihez nem ért, ergo káros
- veszélyezteti a többieket, ergo kártékony

Nem vagyok egy történelmi lexikon, de eddig én háromféle kimenetelére emlékszem az ilyesfajta destabilizációnak:
1. a felsőbb rétegek könyörtelenül letörték a társadalom rákjaként viselkedő csoportosulásokat, és visszatettek mindenkit a helyére (ld. paraszt- és rabszolga-felkelések)
2. hagyták a fennálló hatékonyabb rendet 'demokratizálódni' (==töketlen), és rövidesen egyik-másik szomszédjuk tett rendet, megalapozva a túlélőkből az immáron megnövekedett birodalmának a pária-rétegét (ld. 2. birodalom)
3. külön beavatkozás nélkül, magától olyan putriteleppé züllött az egész, amit azért nem foglalt el senki, mert a kutyának se kell (ld. Dél-Afrika)

Nos, Magyarország garantáltan kell valakiknek (még akár fel is vásárolnák, ugye), ergo a 3. kilőve, az első kettő között még nincs lejátszva a meccs. A drappoknak kb. mindegy, hogy a Magyar Köztársaságnak az aljanépe, vagy valamely másik X Köztársaságnak, ők így is, úgy is a kukák alján fognak kotorászni és a szemétdombon üzekednek (mert ennyire van igényük), így a döntésben őket nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni.

A kérdés tehát az, hogy mi akarunk-e valamely másik ország cigányaivá válni. Ha nem, akkor fel kell hagyni a töketlenkedéssel, és erővel a helyére tenni mindenkit (egyenlően!), azaz elérni, hogy mindenki teljesítse a társadalom felé fennálló kötelességeit. Ha csak ennyi meglenne, már nem lenne itt semmiféle probléma.

Ergo: szigorú törvények, korrupcióért halál, KMK fogalmát vissza, büntethetőségi korhatár 1 év, szabálysértési értékhatár 1 Ft, oktatási finanszírozási kvóta (40% szakmunkás, 30% technikus, 20% főiskolai, 10% egyetemi), lógósokat munkába, kölyköket iskolába, kettős állampolgárokat ki az államigazgatásból, tolvaj/hazug/csaló politikusokat a Dunába, erkölcsi bizonyítvány alapján fegyverviselési jog, szavazati jog mindenkinek de a befizetett adóval súlyozva, egykulcsos adó korlátok nélkül, tibicsoki, önjáró bakancs, zsák gyűrött húszezres, ésatöbbi!

Ja és persze MG42 :) !

derelyegrádi szellem 2011.03.10. 15:27:28

@Geza:

Téged mindig élmény olvasni...:-)

dr.justice 2011.03.10. 17:35:55

Tud valaki politikailag korrekt megoldás erre a problémára ?

Még egy kérdés. Ezek a gyerekek miért vannak még mindig a szüleiknél elhelyezve ?

derelyegrádi szellem 2011.03.10. 18:09:11

@dr.justice:

Én csak egyet tudok:

Most mindenki hazamegy, és felcsinálja az asszonyt, de úgy, hogy legalább hármasikrei legyenek.

Még a buzik is! :-)

Ironfist 2011.03.10. 18:16:19

@Geza:
És örök élet, adómentesség, ingyen sör!

dr.justice 2011.03.10. 20:46:08

@derelyegrádi szellem:

Én ezt már megtettem többször is ( a hármasikrek kivételével ). Nem is esett rosszul. : D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.10. 22:00:04

Gyerekek, olyan hírt kaptam, hogy... :-(

Ennek a posztnak a hozzászólásai között ajánlgattam egy házat félmillióért, "olyan" környezetben. Anyósom meséli, hogy ma a ház lábszomszédságában lévő roma átment hozzá (mert tudják a környéken, hogy eladó a ház), és ajánlatot tett : havi 20-30 ezer forintjával részletekben kifizeti. Anyósom persze mondta, hogy nem, egy összegben kell neki a pénz, részletre nem adja oda (nem is csoda...)

... anyósom nemsokára elment boltba meg látogatóba az egyik lányához, és mikor ment haza, látja, hogy tűzoltók vannak az utcában. Kiderült, hogy az eladó ház kertje ég, de nagy lángokkal, szerencsére a tűzoltók meg tudták védeni a házat, de mondták anyósomnak, hogy szerencséjük volt, mert ha nem telefonál be időben egy idős néni a 19. házszámból, gond nélkül leég az is. Egy érdekesség: a 19. számnál nem lakik semmilyen idős néni... szerencsére nagy kár nem keletkezett, csak a kertben égett le a gaz, mindegy, a tűzoltók elvonultak, és akkor mondja az emberke, aki délelőtt ajánlatot tett a házra, hogy lehet, hogy az ő gyereke csinálta a tüzet, mert gyújtogatta hátul a szemetet...

Anyósom teljesen kivan, nem tudja mit tegyen. Hiába tesz feljelentést, bizonyítani nem tudja, ráadásul nem jó ómen összetűzésbe keveredni azzal a "családdal" . Az ajánlat visszautasítása és a tűzeset közötti összefüggést (mert alighanem van...) azt is, hogyan bizonyítja? Mindenesetre kijelentette, hogy nem adja el a házat, inkább lebontatja, és az anyagból épít egy melléképületet, mert elege van...

Ironfist 2011.03.11. 00:40:02

@Droli:
Uh, az kemény. Mondanám, hogy vegyen őrkutyát, de szerintem leölnék, vagy ellopnák azt is.

Mondjuk érdekes ez a gárda is. Budapesten a Hősök terén tudnak menetelni, de ilyen falukban, ahol az emberek rettegve élnek, mert a cigányok elpusztítják őket szép apránként, nem. Pedig gondolom, aki rájuk szavazott, az azért tette, hogy kezdjenek valamit a cigánykérdéssel már, mert ez tarthatatlan más, ami itt folyik.

Kurt S. Earp 2011.03.11. 07:04:56

@Geza: Korrekt összefoglaló.
A végén felvázolt intézkedési tervek vállalhatóak. Az én ízlésemnek talán egy kicsit liberálisak, jószándékkal és megértéssel teliek, de ennyi engedményre hajlandó lennék a közjó érdekében.
:-)

trojka 2011.03.11. 08:07:41

Csak várjatok. Eljön még az idö, amikor Bodiékat, mint ellenállokat ki fogják tuntetni...

vomit 2011.03.11. 08:22:49

@CyberPunK: azt irod, a hiteltorleszto elszivja az erodet? akkor erdekelni fog, hogy megis mit a turo lesz a "penzeddel" amit havonta atutalsz/befizetsz. ki hasznalja tovabb, vagy hova kerul? le fogsz petezni a valasztol. ugyanis ez a "penz" a hitel visszafizetesenek pillanataban megszunik letezni. a munkaerod ellenerteke igy nagy budos nullava valtozik. ha az uzsora nemszep dolog, akkor ezert mi jar?
rrr100.wikispaces.com/CosiFanTutte

Sátán meg a Jocó 2011.03.11. 09:59:34

@Kartal (rezervált): igen, ezzel a hozzáállással és közösségi nyavalygással igazad is lesz.

Nem bántani akarlak, de én nem vagyok hajlandó sírdogálni. Ez a legkönnyebb megoldás mindenre..
Teszem, amit lehetőségeimből tehetek, és próbálom rászoktatni a környezetemet is erre.

Agyalap 2011.03.11. 10:13:45

@trojka: Ja! A sokat szenvedett gyerekkel együtt! Szegényt még 13 évesen is naponta verték 7 éves osztálytársai...

Ironfist 2011.03.11. 10:20:06

Egyébként mégis mi a redvás pöcsöt várt szeeegény kis Anna(? vagy mi a neve a kis majomnak?), nála 6 évvel fiatalabb osztálytársaktól? Persze, hogy a belüket kiröhögik ilyen rakás szar láttán, ráadásul a gyerekek gonoszak, tehát még csak udvariasságból sem fogják visszatartani. Ja, kérem, tán nem kellett volna beiratkozástól kezdve annyit hiányozni, mint (tesókát leszámítva) az egész iskola együttvéve.

bandika gazdája 2011.03.11. 16:11:53

@Ironfist: Lehet, hogy Annácska nem hülye! Sőt! Csakhát a "jó" szülőknek köszönhetően ebbe a helyzetbe került! El sem tudom képzelni, hogy szegény atyám mit felelt volna, ha közöljük vele,, hogy nem áll szándékunkban iskolába menni! Meg sose vert bennünket, de gyanítom, hogy mint mindenre lett volna neki módszere a meggyőzésre! Ezért kellene a hetes kollégium. Nem elszakítani a családtól (akármilyen is) hanem hétfőtől péntekig suli, ott kapjon enni, inni, szappant, fogkefét, hétvégén iskolabusszal haza! Ennyi! Míg ezt be nem látják... "Ez az a ház ahol semmi se változik, ez az a ház ahol áll az idő..." A pénzt meg lehet lapátolni, míg be nem rág aki finanszírozza!

fokabacsi 2011.03.11. 16:45:21

Minden vita nélkül, a szülő a hibás ! Én is "földpadlós szobába" születtem ! Anyám talán sosem vert meg. De azt , hogy mit kaptam volna ha nem megyek el iskolába , elképzelni sem tudom. Elsőben osztálytársam reggel elindult hazulról és iskola helyett a TSZ. istálló melletti szalmakazalhoz ment! majd egy -két óra múlva hazament ! másnap az anyja messziről utánament, és elkapta ! A fél falu zenget a "ezakurvakölök, agyoncsapom" -tól! Én is szakmát, szakmákat szereztem, leérettségiztem, és gép és villamosipari technikus lettem. Szóval senki ne jöjjön a szegénységgel . Petróleumlámpánk volt, és víz a vödörben !
Azt viszont látom , hogy a cigány lopja az áramot azzal fűt, lopja a vizet , de a parabola ott van a házon !

bandika gazdája 2011.03.11. 17:19:31

@fokabacsi: Így igaz! Lavorban mosdottunk (pedig értelmiségi gyerekek voltunk) teknőben fürödtünk, az apánk sose vert meg, de úgy néztünk rá, mint az oltáriszentségre! Elképzelni sem tudom, hogy ne mentünk volna iskolába! Azt hitte volna, hogy meghibbantunk!

Horizont 2011.03.11. 17:42:29

Olvastam egy viccet:
Miért félnek az 1b osztályban a kis Lakatos Rodrigótól az osztálytársai?
- Mert az apukája a 8b-be jár...
:)))) vagy inkább így? :((((

Ironfist 2011.03.11. 19:32:47

@bandika gazdája:
Egyébként tényleg lehet, hogy nem hülye. Alapból. De az, hogy a szülők nem gondoskodnak róla, az azt jelenti, hogy egyből iskolakerülőnek kell lennie kiskorától kezdve?
A kollégium, meg bentlakásos iskola az nem volna jó, hisz olvastad: a jobbikos náczikok koncentrációs táborba zárnák a purgyékat, ahol vagy sterilizálnák iket, v agy elgázosíccsák!

Bleh, ennyit a segítőkészségről. Az egész cigány szocializációval van baj. Szerintem sem az egyes cigányok a retkek amúgy, hanem ez van, ilyenek lesznek a családjuknak, meg "tesóiknak" köszönhetően, mert ez a "rajos".

trojka 2011.03.11. 20:50:14

Ti most ezen görcsöltök? Állitolag mindenféle ellenörzö hatodág, meg "kommando" szaladgált minenfelé. hogy az iskola mellé járo "gyermekeket" kiszurjék a kulönbözö helyeken, Én tegnapelött voltam Egerben a Plázában, hát legalább tiz vagy tübb iskoláskru etnikumot láttam, akik (14 éven alul) ucsörögtek az éttermi asztaloknál, nem bambit fogysztva. Nos, szeretném megkérdezni, dicsö rendörségunk, ifjuságvédelmunk, meg a többi ingyenélö banda hol volt? vagy ezek csak akkor muködnek, ha már több a soknál és valamit alakitani is kell, hogy az ujságok tele legyenek veluk?

Ironfist 2011.03.11. 21:23:09

Amúgy, ha ilyen szennyet akartok látni, rádöbbenve, hogy "Igen, ez ma Magyarország." akkor napiszar...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.11. 22:43:08

Nah azért csak előkerült a sok náczi.:)) És megint czigányos poszt!:))

bandika gazdája 2011.03.12. 07:39:25

@Ironfist: Remélem ezt nem úgy érted, hogy én akarom őket "koncentrációs táborba" zárni! Én segítőkészségből tartom fontosnak a bentlakásos (csak heti öt nap!) iskolát - sőt akár óvodát is!

bandika gazdája 2011.03.12. 07:43:03

@Tigeri: Azért van cigányos poszt bazze, mert ezzel foglalkozni kell(ene)!!!! Kellett volna már régesrég! Akkor nem itt tartanánk!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.12. 10:17:18

@bandika gazdája:

bevásárlócetli:
1 karton humorérzék
1 karton iróniafelismerés
számolótábla 1-10-ig
kommentelő-beazonosító (3év üzemi garanciával)

Ironfist 2011.03.12. 11:57:38

@bandika gazdája:
Dehogyis. Most valahol itt linkelte be valaki azt a helyesírási hibáktól, cigányok übersajnálásától, és magyarok leparasztozásától hemzsegő romaanyalblogos bejygyzés, amiben koncentrációs táborokat vizionált a szerző, amiket az "ujj nácik" építenek.

bandika gazdája 2011.03.12. 12:32:39

@Conv: Ne oktassál már ki az ég áldjon meg minden posztnál! Megfogadtam, hogy tisztellek, mert egy csomó gyereket nevelsz meggyőződésem szerint tisztességesen, de ettől még nem hülye mindenki más, és lehet hogy van humorérzékem is is , mégha neked nem jön is le! Üdvözöllek, szeretettel!

bandika gazdája 2011.03.12. 13:28:14

@trojka: Kecskeméten a zsaruk nem ritkán bejárják a plázákat napközben, és az ott talált iskoláskorúakat begyűjtik, oszt este apukáéknak leadják némi figyelemeztetés mellett! Nem tilos másutt sem a módszer!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.12. 13:37:33

@bandika gazdája:

persze, hogy van.
csak nem használod.
legalábbis ez jön le abból, hogy minden postnál lereagálsz valami tréfát, poént, véresen komolyan, a besértődés határán.

bandika gazdája 2011.03.12. 13:49:00

@Conv: Isten engem úgy segítsen nem vagyok (voltam) megsértődve! Így jó?!

Dzsentrisvihák 2011.03.13. 09:30:31

Marha könnyű azt mondani, hogy nem lehet mit kezdeni a szülővel, de ha mondjuk minden héten ellátogatna egy csendőrjárőr a portájukra, úgy elverné őket, mint szódás a lovát, egyből bejárna a gyerek. Sőt, apuci személyesen vonszolná be a suliba.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.13. 11:25:50

@bandika gazdája: Ööö valahogy néha úgy érzem te nem szerecc engemet,vagy a vicceimet.
@Conv: Köszi szépen!Megint zseniális vagy!:))

bandika gazdája 2011.03.13. 13:12:44

@Tigeri: Szeretlek én! Mé kellene mindenben egyetérteni, nemigaz? Nem vagyunk klónok! Csak mondtam, hogy mit gondolok, ennyi. (De ha zavar nem mondom. Az se baj.)

Horizont 2011.03.13. 13:30:43

@Dzsentrisvihák: Könnyű ilyent leírni, de szerinted ezt lehetne kivitelezni? Verés mindennap? Amit nem ért meg azt akkor se érti meg ha mindennap félholtra vereted. Mert úgy értelmeztem, hogy ezt a melót mással végeztetnéd el:) Azon a szinten ahol ők már vannak ez a módszer se igazán segítene.
Azért én a szódás lovát mindig nagyon sajnáltam:))

fokabacsi 2011.03.13. 14:32:28

@Horizont: Azért én ebben nem fogadnék ! Tudod volt egy kutyája az anyósomnak, és ette a csirkéket ! Anyós odaült az ól tetejére , és ha a kutya rámozdult a csirkére , kopp, kapott egyet a fejére . És másnapra ha a csirke a fején állt akkor sem bántotta !
Ma aki nem tud rendesen olvasni, azt mondják rá : diszlexiás ! Visszaemlékszem, mekkora pofonokat kapott az a gyerek , aki elég rosszul olvasott, és , hogy hogy nem egész jól megtanult !
Igaz akkor nem dumáltak bele a dolgokba a köcsög liberósok .

Horizont 2011.03.13. 14:52:01

@fokabacsi: Ó az én időmben (mi időnkben?) volt körmös, pajeszhúzás, pofon is! Nagyon hasznos és helytálló volt. Mondjuk nem is nyakra-főre adták, azt ki kellett "érdemelni".És aki totál hülye volt annak nem is használt! Amiről a kommentelő társunk ír, az sima szadizmus.Verni mint szódás a lovát:)
Amiről te írsz az meg az idomítás:) A fejekben kéne nagytakarítást végezni amibe beleférne 1-2 makarenkói pofon. A jogaikat csorbítani, kötelességüket megtanítani. Mert a "köcsög liberósok" ezt baltázták el!

fokabacsi 2011.03.13. 16:07:04

@Horizont: Soha nem mondtam, hogy hülyére kell verni ! De ha a szép szó nem használ akkor tovább kell lépni ! Kezet emel a tanárra, és még neki áll feljebb ???? Még rendőrségre futkározik ? Ilyet elképzelni sem tudtam volna. Vörösre verte a tenyeremet a tanár már nem emlékszem miért. Apám beírt: a fejlődésben levő gyerekkezet ne verje széjjel. de a fenekemet verheti ! Mondjuk nem én szóltam , hanem apám vette észre, hogy vörös a tenyerem. De soha nem szóltam neki , ha kaptam. Pl amikor nem lett kész a horgolásom?! :-))))

trojka 2011.03.13. 16:38:13

Gyerekek! tényleg igaz, hogy évi 60 ezer ft kutyaadot kell majd fizetni? na, lesz itt annyi kobor kutya, hogy Dunát lehet majd veluk rekeszteni. meg lehet alapitani az ujabb kutyamenhelyeket. (valamelyik politikus majd ebböl is meggazdagodik). Falun az ember azért tart kutyát, hogy védje a házat, amennyire birja. Városon is, a kertes házakban. ezek már teljesen megbolondultak? vagy az önvédelmi fegyvert ingyen fogják adni a lakoknak? vagy netán ez is arra megy ki, hogy a védtelen öregek hamarabb pusztuljanak?

Horizont 2011.03.13. 16:39:00

@fokabacsi: Nem te írtad hanem @Dzsentrisvihák: .
Horgolás?? Na ez aranyos! Mondjuk ezért én is kaptam, mert utáltam:))
Na ezen a téren nem csak a cigány gyerekekkel és szüleivel van gond. Csak velük brutális! A többivel meg csak "sima". Mert a mai "rendes" szülő (tisztelet a kivételnek) azt hiszi csak az ő gyereke jár a suliba, csak az ő gyereke a fontos, csak az ő gyereke számít, mindenki más hülye. A tanár is meg a társai is. És az ő kis szeme fénye a legcsodálatosabb és a legtehetségesebb a földön. Valami nagyon el lett rontva mind a két fronton.

Horizont 2011.03.13. 16:46:46

@trojka: 60 ezerről sehol nem írnak!:)
Erről viszont igen.
"a kormány azt a megoldást támogatja, hogy osszák meg az iparűzési adóbevételt az önkormányzatok és az állam között. Továbbá a helyhatóságoknak fizetett súlyadóból származó bevételt is lenyelheti az állam. Az önkormányzatok mozgásterét bővítené viszont, hogy szabadon választható adófajtákat vezethetnének be.....a jövőben a helyi testület döntésén múlna, mire vet ki adót. Vagyis eljöhet az ebadók, füstadók kora."
Tehát minden várható és jobb ha mindenre fel is készülünk!
Csak üres már a pénztárca, nem nagyon tudnak belemarkolni:((((

fokabacsi 2011.03.13. 16:57:16

@Horizont: Miért van olyan érzésem, hogy ezek nem is akarnak nyerni három év múlva? Sőt éppen , hogy veszteni akarnak !

Horizont 2011.03.13. 17:40:41

@fokabacsi: Az a baj, hogy mi előbb elveszünk:(((((

trojka 2011.03.13. 18:43:06

@Horizont: olvastam valahol, hogy a csljovekböl ugy szedték ki az apropénzt, hogy fejtetöre állitották lábánál fogva, s kirázták a zsebéböl . lehet, hogy ezt nálunk is kitalálják, mivel a 2200 lakosu telepulésunkön ezer fö a cigány (egyenlöre), a képviselö testuletben (már irtam) négy a cigány, ebböl egy alpolgármester, 2 a magyar, ebböl egy alpolgármester, a polgármester pedig elkötelezett cigánypárti. a cigány munkanélkuliség a plafonon van. lehet, hogy jön a lábméret ado?

bandika gazdája 2011.03.13. 18:48:10

@trojka: Ilyet még viccből se mondjál! Három kutyám van!

trojka 2011.03.13. 18:56:33

@bandika gazdája: az a baj, hogy ez nem vicc. (anyosom mondta, állandoan a TV-t nézi). tudom, hogy ez konkrétan nem a témához kapcsolodik, de már lassan összefolynak a dolgok.
Nekunk is van egy kutyánk, azért vettuk, hogy öregségunkre legalább megvédjen bennunket, ha bír. szeretjuk, de sajnos beteg, havi 5-6 ezerbe kerul a gyogyszerelése. most még ezután fizessek havi kb. 4 ezer adot is? áram a keritésbe, aknazár, stb stb...

nyílméregbéka 2011.03.13. 19:12:17

@bandika gazdája: azért kell ez a kutyaadó, mert a kutya léha dolog, inkább főzz belőle pörköltöt és csinálj 3-4-5 gyereket, az Istennek tetsző lesz. A házadat majd megvédi a kutya helyett a megszigorított szabs. törvény. Hát mit akarsz még?!

bandika gazdája 2011.03.13. 19:15:16

@trojka: Nekem az öreg vak is, sánta is. Tudom mennyibe kerül a gyógyszer! (Oltások, féreghajtás, kullancsvédelem, kaja stb.) Nem akarom elaltatni, mert amúgy boldog.

trojka 2011.03.13. 19:26:17

@bandika gazdája: Hát, igen. "megnézem a kutyádat, megmondom, ki vagy." Elözö kutyánk egy huséges, német juhász keverék volt. De- nagyon sokba kerult, daganatos volt, kétszer kellett muttetni. állando gyogyszereken élt, ö is belekerult pár forintba, mégis hagytuk hogy magátol elaludjon, nem altattuk el, nem löktuk ki az utcára. (családtag volt) azonban, most irtam le a támadási feluletet: mit sirok, ha kutyára is tellett? lehet, hogy igaz, de ez a kutya védte a portámat, a családomat, a kis vagyonomat. jobban, mint a "szolgálunk és védunk"!

2011.03.16. 14:40:24

Én nem értem ez a sok rásszistá, így kiszúrni szegény gyerekkel, már az is mekkora kiszúrás lenne szegény jóravaló, munkakerülő szülőkkel, hogy kötelezik őket a munkára, micsoda rasszizmus és most ez. Ilyen rásszistákat, a gyerek járjon rendesen iskolába, végezze el a nyolc általánost, tanuljon meg írni és olvasni, majd ennél is nagyobb kiszúrás, hogy tovább tanulva szakmát, érettségit esetleg netán - ki se merem mondani - diplomát szerezzen. Egy cigány gyerek lediplomázna, ez még rosszabb a holokausztnál is, micsoda rasszizmus, amikor az a szerencsétlen gyerek ülhetne otthon, csavaroghatna esetleg elmehetne meglátogatni azoknak a mocskos magyaroknak a kertjét, portáját begyűjtve onnét a termést, megélhetési bűnözés van, minek tanulni meg szakmát szerezni, esetleg dolgozni, ez a sok rásszistá.

Mikrobi 2011.03.16. 19:32:19

A gyerekek nem járnak iskolába, ezért a nagyobbik 15 évesen 3.-os, a kisebbik 13 évesen 2.-os. A gyerekeket csúfolják, hogy 15 évesen csak 3.-os, ill. 13 évesen csak 2.-os, ezért nem járnak iskolába. A kör ezzel bezárult.

fokabacsi 2011.03.16. 19:57:00

Nem adok másfél évet és a 15 éves terhes lesz, a 3 osztályával, 6 év múlva ott lesz neki 5 gyerek, ötszörös szavazati joggal ! És majd értelmesen dönt a sorsunk felől ! Arról fogunk koldulni !

picur3ka 2011.03.16. 21:38:55

@Ideggyógyközpont:

Mar bocs, de te tenyleg onnan jossz. Ez nem integracio, hanem az orszag sajat kepunkre alakitasa, ie. kolonizacio, amint ezt eddig is megfigyelhettuk: roma ez, roma az, roma parlament, roma vajdak tanacsa, romologus ize, roma kezszakerto, roma biliszakerto, minden a fsz, egy egesz iparag. Gondolom, a legtobb roma foglalkoztatott ezen semmittevok kozott talalhato.

Egyebkent pedig a populacio degeneralodasanak egy lenyegi eleme a korai gyermekvallalas 'kulturalis' jellege. Minden epeszu orszag figyelemmel koveti ezt az adatot. Az egyszeru osszefugges: fiatal anyak> tobb koraszules, koraszules> magasabb agykarosodasi riziko, egyebek kozott. A sok egyebrol nem is beszelve.

picur3ka 2011.03.16. 21:59:22

@Seduxen:

Ezt a Trencsenyit orvos latta mar? Mert ugye bevezettek - igen helyesen - a 0. osztalyt, semmi peidagogos allasvesztesrol beszelni nem lehet.

A gyermekvedelmet, a kozbiztonsagot, meg a halalba kuldest mar hagyjuk is. Gyogyszert neki!

Dzsentrisvihák 2011.03.17. 11:35:35

@Horizont: Mondtam, csendőrség. Az régen részben erre is nagyon jól alkalmazható volt, ma is az lenne. A lényeg pedig nem az, hogy megértse az Isten barma, hogy miért kell elhurcolnia a kölköt iskolába, hanem, hogy elhurcolja. Annyit kell fölfognia, hogy muszáj, és kész, különben megint jönnek a kakastollas bácsik és addig verik, amíg mozogni bír. A törvény az törvény, nem szeretem-nem szeretem kérdése, ha máshogy nem megy, így kéne betartani. Egy biztos, a tutujgatás nem vezet eredményre.

trojka 2011.03.17. 12:46:38

@Dzsentrisvihák: Ember, gondolkodj már! Ha itt rend lenne, uraimék hogyan tudnának a zavarosban halászni, és uszítani? (egyebkent, a csendörség jo lenne-de sosem lesz!)

Dzsentrisvihák 2011.03.17. 18:50:56

@trojka: Tisztában vagyok vele, de reménykedni azért még szabad :) Amúgy mint nagyjából minden internetes társalgás, ez is csupán hipotetikus, úgyhogy nem kell olyan véresen komolyan venni.

süti beállítások módosítása