Skip to content


       Szűrés lista

A sajókazai-ügy újabb fordulata

Bocsánat az erős reggeli kezdésért ...

A sajókazai "lógós gyerekek" ügye természetes tovább gördült. Előre szólok, ez van, ez egy ilyen ország ... kár pattogni meg idegeskedni.

Kezdésnek a hétfő reggeli Mokkából egy kis helyszíni riport, majd a sajókazai általános iskola igazgatója és legvégül a TASZ-os fickó:



A lényeg röviden:
A kegyelmi kérvény útja: Tasz -> helyi bíróság -> Igazságügyi Minisztérium -> Köztársasági Elnök. Ez kb. 8-10 hónap.
Mire a helyi bíróságtól a minisztériumig eljut a kérvény, az is 2 hónap.

Izsó Pál, az iskola igazgatója:
A három gyerek 394 napot hiányzott.
A gyerekek szülei is ott tanultak, ők se sűrűn jártak iskolába.
A családból 12 éve nem járnak rendszeresen iskolába a gyerekek.
10 óra hiányzás után az osztályfőnök felkeresi a családot és figyelmezteti a következményekre. Majd írásban is figyelmeztetik őket. Innentől értesítik a jegyzőt és a gyermekvédelmi szolgálatot. Az iskolaigazgató legalább hússzor beszélt a családdal, hogy járjanak már a gyerekek az iskolába ...
Tankötelezettség van, iskolába járni kell.

Az ügy pénteken pattant ki. Volt egy hétvége. Aztán a tegnapi nap, a hétfő.
És Magyarországon csoda történt! Egy két hónapos bürokratikus állami folyamat 1 munkanapra rövidült!


"Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba hétfőn megérkezett a sajókazai ügy iratainak egy része. Ezek alapján az igazságügyi és rendészeti miniszter emberiességi szempontokat figyelembe véve, a csecsemőkorú gyermek ellátása érdekében, az édesanya büntetésének végrehajtását a kegyelmi kérelem elbírálásáig elhalasztotta."

Ez gyorsan ment ...

Amúgy vajon zajlik belső vizsgálat a gyerekvédelmi szolgálatnál? Mert a 394 nap kicsit több számomra, 10 óránál. Mintha a gyerekekkel nem törődne senki, meg azzal, hogy most akkor fognak járni iskolába?
 
Amúgy a "példátlan esetet" kiabálóknak egy hasonló eset 2005-ből, akkor az anya 1 évet kapott, 2 évre felfüggesztve, mert a 15 gyermeke évente csak 1 hónapot járt az iskolába. Sőt, kiderült, hogy csak Borsodban évente van 50 ilyen eset, ahol a szülőket elítélik, mert nem jár a gyerek iskolába ...

És akkor így a végére a jó reggelt kávé helyett:

Egy magánszemély feljelentést tett a Magyar Katonai Ügyészségen!


"Feljelentem a sajókazai ügyben eljáró ügyészt és bírót több rendbeli, bűnszervezet tagjaként elkövetett, kiskorú személy veszélyeztetésének bűntettében.

A veszélyeztetett kiskorúak: a letöltendő szabadságvesztésre ítélt szülők hat, illetve más híradás szerint hét gyermeke.

Kérem a nyomozás során a területileg illetékes jegyző és gyámügyi hivatalnok vétkességének - felbujtás, illetve mulasztás - feltárását is".

És innentől jön a szokásos ... a vizsgálat elindul, a bírót, az ügyészt, a jegyzőt, a gyámügyi hivatalt majd jól meghurcolják. Többen közülük majd kérik a nyugdíjazásukat, vagy kilépnek és távoznak ...

Gratulálok mindenkinek!

A bíró és az ügyész veszélyeztette az iskolába nem járó gyerekeket ... bűnszervezetben! Jó hogynem egyenesen mindjárt maffia ...

Nekem az egészből az jött le, ha Kovács József kőműves és felesége nem járatta volna a gyerekeit az iskolába, már mind a ketten a börtönbe lennénk. És az esetről senki nem is hallott volna az országban ...

No, de minden magyar állampolgárnak egyenlő jogai vannak, csak egyesek olyan szerencsések, hogy személyesen Draskovics tekintélyes Miniszter Úr foglalkozik az üggyel, két börtönbezárás és Magyar Nyilai DVD-másolás között ... 

Címkék: társadalom abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr261382583

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyermekvédelem 2009.09.15. 21:07:34

A blog írásaiban már többször utaltam rá, hogy ha egy gyerek a gyermek-, illetve a fiatalkorában folyamatosan negatív hatásoknak van kitéve, akkor ennek egyenes következménye lesz egy antiszociális, a társadalomba beilleszkedni képtelen, a társadalmi n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2009.09.15. 13:07:43

@hannibal22:

ja, és szőke is, meg kékszemű :)

derelyegrádi szellem 2009.09.15. 13:08:01

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Nagyon jól látod. Az MSZP (Drazsén keresztül) most üzent a bíróknak, ügyészeknek.

Kell az a 200.000 cigány szavazat, amiről a Teleki "remélemhogyrasszistatámadásvolt" László agysebész beszélt.

Azon egyébként még gyakorló jogászként is meglepődtem, hogy a miniszternek van ilyen joga (ítélet végrahajtásának felfüggesztése), mert az én jogérzékem szerint az ilyesmihez neki az égvilágon semmi köze. Ez a minisztériumtól teljesen független bíróságokra, míg a kegyelem a Köztársasági Elnökre tartozik.

albino combino 2009.09.15. 13:08:43

amúgy tök érdekes az hogy a csóró c kategóriás egyéneknek olyan pipec kirendelt jut aki Hitlerről is seperc alatt bebizonyítaná h ártatlan volt és kártérítést kapna

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 13:09:24

@mókusfüles bukósisak:

Legalábbis csak abban lehetünk biztosak, hogy az mszp ilyet soha nem csinálna. Ellenben a haveri kutyák kiszagolták, hogy milyen nyomásgyakorlások vannak a fidesz részéről. Szellem is azzal kezdi a munkanapjait, hogy elolvassa a patástól kapott rejtjelezett utasításokat. xD

derelyegrádi szellem 2009.09.15. 13:09:56

@epres négercsók:

..sőt kifejezetten súlyosító körülmény, ha az önhibából eredő ittasság szerepet játszott a bűncselekményben...

PublicEnemy 2009.09.15. 13:11:55

@hannibal22: @mókusfüles bukósisak: Igazatok van, félreértettem...a jogokról beszéltél.Elnézést!Egy idő után az ember csak azt lát meg,amit akar és elsiklik a részletek felett.
Amúgy nem haragból írtam...
@tokmányos:Egyetértek.Az állatoknak több eszük van!

derelyegrádi szellem 2009.09.15. 13:13:36

@Félkupica_Fehér_Főnök:

így van. Minden nap itt várnak az irodám előtt ürgebőrbe varrva. :-)

Hannibal22 2009.09.15. 13:15:15

@mókusfüles bukósisak: egyre szimpatikusabb a kis srác:) esetleges jövendőbeli a nickem mellett:) persze csak ha járatod suliba:))

tokmányos 2009.09.15. 13:16:35

@mókusfüles bukósisak: Üdv nyuszifül! köszi a kisegítést.Sajnos csak félig megművelt vagyok.

f.m.j. 2009.09.15. 13:17:39

index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/15/a_magyar_titkosszolgalatot_nem_erdekelte_a_titokzatos_orosz/

itt van egy kis felüdülés, bár off, és mégsem az...
(vagy a Farkas Péterhez illik? Annál kicsit durvább)

f.m.j. 2009.09.15. 13:20:23

@hannibal22:

simán (gyönyörő csajszi :))...
Amúgy meg orvos lesz (na jó, nem Mengele)

Dezsoke a kem 2009.09.15. 13:23:34

index.hu/belfold/2009/09/15/nem_kell_bortonbe_vonulnia_az_iskolakerulo_gyerekek_anyjanak/

Eledgedik őket és feljelentették a bírót és az ügyeszt idézem: "többrendbeli, bűnszervezet tagjaként elkövetett, kiskorú személy veszélyeztetésének bűntettében".

Ez már nem is vastag hanem rinocéroszbőr.

epres négercsók 2009.09.15. 13:23:54

@derelyegrádi szellem: Jah, erre emlékszem, ebből vizsgáztam anno bünti általánosból :)

kékhagyma 2009.09.15. 13:24:35

@Vargi:

Én is fennakadtam ezen a kendermagos juhászpéteren.... Hogy a 3,14tsába jön ez itt képbe????

Amit meg már többen is észrevételeztetek:

MegaLOL, hogy a 90++% cigány többségű iskolában a 13 éves másodikost atrocitás érte....
:-DDDDDDD Nagyon reális a rasszista indíték.... :-D

Zetek 2009.09.15. 13:25:03

A szokásos verkli, de már nem hiszem, hogy hatásos. A társadalmat már nem érdekli a sztori. Azért nem véletlen,. hogy nincs Magyar Chartás vonulás és bohóckodás.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 13:26:47

@derelyegrádi szellem:

Indul a kampány!

Most minden előítélet nélkül írom, hogy azt még valahol érthetőnek tartottam volna, ha a kormány képviselője kiáll a bírósági ítélet mellett, mert valljuk be nem ördögtől való ötlet ez sem. (Legalábbis, ha a rendőrök elleni nemtelen támadások ellen ki lehet állni, miközben a rendőrség megdöbbentő szakszerűséggel végzi a dolgát, akkor ez máshol is működhet.)

Így viszont marad a "sz.rjon sünt" álláspontom, bár Drazsén már nem szabadna meglepődnünk.

@albino combino: A műanyag lakatos megoldás közelebb áll a szívemhez, de ilyen részletkérdéseken nem fogunk összeveszni.

@hannibal22: Ahahahaa! xD

@mókusfüles bukósisak: Az igaz, hogy roppant súlyos dolog történt, ami messze felülmúlja a gyerekcsíny kategóriáját, azért még ne ess kétségbe, ha rögtön megkezded a gyerek ideológiai átképzését, akkor lehet még belőle tisztességes antifa harczos is. :o)

f.m.j. 2009.09.15. 13:30:32

@Félkupica_Fehér_Főnök:

azt hittem akommentemből egyértelmű, hogy ezt az örvényt már nem tudom visszafelé kavarni... :)

Viccet félretéve: ne legyen náci, mert a nácizmus csúnya gyerekcsínye volt a 20. századnak, de ha antifa lesz, akkor kitagadom :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 13:34:06

Nnna,már megint megy a cigányozás és a szarmagyarkodás,nemhogy örülnétek a hatóságok gyors intézkedéseinek.:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 13:38:42

Ennél már csak akkor leszü...őőő lesznek gyorsabbak amikor Zero-t lekapcsolják a blogtalálkozón.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.15. 13:45:31

Ebből az az orwelli implikáció jut eszembe, hogy minden állat egyenlő, ám a cigányok egyenlőbbek a többinél.

Tündér_Lala 2009.09.15. 13:58:48

A posztban és a hsz-ekben megemlített ügyekből számomra egyértelmű, hogy SZÁNDÉKOS rombolás folyik továbbra is, de itt is eltünt már a látszatra való törekvés.
A rendőrség a nyilvánvaló politikai kézi vezérsés alatt, kellemetlenkedik a politikai ellenállóknak (Toroczkaiéknak).
A cigány kissebségre nem vonatkoznak a törvények, ha pedig valaki mégis érvényesíteni kívánja azokat, azt megtámadják meghurcolják.
A legsúlyosabb emberölési ügyekben is egy-két fokozattal kevesebb büntetési tételre okot adó tényállást állapítanak meg.

Vagyis a cigány kissebséget tovább bátorítják a törvények semmibe vételére, amivel ártanak a cigányságnak és az egész társadalomnak valamint tovább élezik a népcsoportok közötti ellentéteket.
Mi a céljuk ezeknek ? Mi a céljuk azzal, hogy az országot, amelyet már amúgy is minden ízében szétromboltak a társadalmi feszültségek végletes kiélezésével tegyék képtelenné a talpra állásra ?
Kinek a bíztatására jelentett fel bennünket a Visentál központ az EU-nál, a felvázolt kép ellenkezőjét hazudó feliratában ?
Gyarmatosítást sejtek itt, a saját hazaáruló vezetőink és a buta korrumpált slepjük felhasználásával. Bár ne lenne igazam.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 14:04:44

@Tündér_Lala: Ha fiú vagy javaslom a köfülmetélést a jobb beilleszkedés reményében.Ezt nem is tudom miért írtam.

Tündér_Lala 2009.09.15. 14:08:26

@Tigeri: Nem. Miért te mivel magyarázod a jelenséget ?

==T== 2009.09.15. 14:09:41

@Seduxen: Ennyit a tettrekész és nem politikailag felülről kézivezérelt magyar rendőrökről...

f.m.j. 2009.09.15. 14:10:43

@Tündér_Lala:

én még mindig azt mondom, hogy pénzért nem lehet HAZÁT venni... meg lehet próbálni, de nem fog működni, lehet, hogy telekkönyvileg az övé lesz, de akkor sem fogja magát otthon érezni (most ezzel nem őket sajnálom :))

reKorrekt 2009.09.15. 14:19:26

@mókusfüles bukósisak: a zsidóknak nincs és soha nem is lesz saját hazája. Jelenleg Palesztina földjét sajátítják ki, de a jövőbe tekintve simán el tudom képzelni Lala verzióját is. Simán megcsinálják, pláne míg egy olyan országot tartanak gyarmatként mint az usa. És pláne míg nekünk nincs atomunk, míg nekik van.

tokmányos 2009.09.15. 14:20:35

@Tündér_Lala: Helló ! A hét közepén horgásztam egy svájci barátommal. Mivel nemigen ettek a halak volt időnk politizálni." mi a céljuk ezzel ? " stb...Teszed fel a kérdést a felsorolásod végén.A svájcisapkás barátom szerint : A szabadköművesek egy új páholyt akarnak létre hozni ! Magyarul lecserélik a régi zsidó vezetőket ebben a régióban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 14:24:15

@Tündér_Lala: Nyilvánvaló,hogy te vagy a hibás,mivel kirekesztő vagy és rasszista...és náczi.:)))Meg aztán kellenek a c. roma szavazatok mert már a nyugdíjasok is komcsiznak rendesen.

f.m.j. 2009.09.15. 14:25:43

@reKorrekt:

a "soha" az nem biztos, de hogy most nincs, az biztos...
lehet, hogy megcsinálják, de nem lesz az övék, mint ahogy most sem érzik már jól magukat Izraelben, ha lehet hinni a forrásoknak...
Itt nem fognak atomot használni, hiszen ide akarnak jönni állítólag... saját magukkal is kibabrálnának.
Azok a nagyobb hibásak, aki ezt nekik lehetővé tették (nemzet és hazaáruló elitünk, de ez csak a folyamat köv. állomása, mert ez nem most kezdődött, hanem a monarchia szétverésével, és a bosszú is idevezet, hogy pont ezt akarják, amúgy mit is akarnak megbosszulni olyan nagyon? )

f.m.j. 2009.09.15. 14:29:00

@tokmányos:

most kik ebben a régióban a zsidó vezetők, meg szabadkőművesek?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 14:32:33

Ha sokat olvasom ezt a blogot ,lassan én is ott tartok,hogy elborul az agyam de még nem tartok a zsidózásnál,komcsizásnál...egyenlőre.:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 14:35:28

Tök jó,rámozdulok egy cigányos postra erre kiderül,hogy zsidózós.:(((

f.m.j. 2009.09.15. 14:39:52

@Tigeri:

hát ja, mert a cigányok problémája csak a tünet, bár nem hiszem, hogy a zsidók örülnek majd, amikor telepednének lefele, és kiderül számokra, hogy valójában nem tudják majd a kiengedett szellemet visszasűríteni a palackba, amit politikusaink,jogvédőink voltak szívesek kiengedni... lehet, hogy mégiscsak velünk vannak?... :):):)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 14:46:35

@mókusfüles bukósisak: Nekik megvannak a megfelelő fegyvereik és használják is azokat.:(((Mert nekik lehet.

f.m.j. 2009.09.15. 14:48:17

@Tigeri:

na, mégsem vagy te annyira idegen a zsidózástól :):):)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 15:02:52

@mókusfüles bukósisak: Ők megoldhatják majd palesztin mintára, csak nekünk nem szabad, mert félnek, hogy túl kicsi szitát választanánk és nem csak a c-k maradnának fent a rostázáskor. :o)

(elhatárolódom)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.15. 15:10:55

@rolika: Pedig így volt. Sőt, tiltott helyen fűre léptek, nemdohányzó vonatkocsiban rágyújtottak, és ők rejtegetik Bin Ladent.
Bevallották.

Tündér_Lala 2009.09.15. 15:16:09

A második kommentem vész el.

Tündér_Lala 2009.09.15. 15:17:51

Azt akartam mondani, hogy lehet orosz törekvés is, egy EU-n belüli hídfőállás kiépítésére is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 15:23:23

@mókusfüles bukósisak: Igen ez az a bizonyos vaSStagbőr hatás(meg némi kurucinfo).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 16:08:35

A zsidózáshoz:Annak idején anyám mondta,hogy az SZDSZ tele van zsidóval és azért a Kuncze volt az elnök mert ez rajta nem látszott.Akkoriban még mindketten maszop szavazók voltunk.És most kuss legyen.XDDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.15. 16:11:20

@Tigeri: Most meg itt kommentelek ezen a náczi blogon micsoda leépülés...

Tündér_Lala 2009.09.15. 16:27:20

Egyébként én nem zsidóztam. Egy sor kollégám, barátom volt zsidó, akiket szerettem és nagyra becsültem. Nekik annyi közük van a fenntiekhez, mint nekem vagy nektek. Ez egy világpolitikai játék (akár az orosz, akár a zsidó, akár más verzió az igaz) csak egy dolog bizonyos, hogy ebben mi csupán beáldozható eszközök vagyunk (cigány, magyar vagy más az identitásunk)
Természetesen ez gaz, alaptalan összeesküvés elmélet, csakhogy a történések annyira egy irányba mutatnak, hogy számomra már nem igazán hihető, hogy ez véletlen vagy csak sima ostobaság.

dr.justice 2009.09.15. 17:47:35

@Egaesz Homo:

Akkor sem fognak iskolába járni, ha minden marad a régiben.
A büntetés célja Btk. 37. § A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.

picur3ka 2009.09.15. 18:18:59

Na, ebbe olyan sok jo hirt sikerult belinkelni, hogy a tobbi irast mar meg sem nezem inkabb.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 18:39:11

@Kenguru: akkor viszont a jogaik, azok miért is olyan felnőttesek? ha azt mondod, kezeljük őket gyerekként, akkor viszont:

- jogos a monoki megoldás (pl. szociális kártya, de akár rászoktatni őket, hogy a pénzért DOLGOZNI kell)
- szavazati jogot elvenni azonnal (aki nem képes felnőttként dönteni, és a tettei következményét mérlegelni, az ne kapjon ilyen jogot)
- kiterjeszteni az összes segélyből élőre a hivatásos nevelőszülők kivételével (tőlük is csak azért nem megvonni a jogokat, lévén hogy ők NEVELIK is a gyerekeket, ilyenténképp nekik ez a szakmájuk)
- az esetlegesen szabadon levő szociális munkásokat befogni erre a célra, valamint a villából tanulmányokat írogató nagy jogvédőket is (mondván, hogy majd akkor hiszek a nagy jogvédő dumájuknak; ha MINDEGYIKÜK ismeri a valós körülményeket, és arról is hajlandóak írni, nem csak megrendelésre)
- a felsőoktatásban a szociális munkás szak keretszámát megemelni amennyire lehetséges minőségi képzés mellett (nem, 1000 szociális munkást évente nem lehet képezni minőségi oktatással, hiába van már most is késő)

és akkor nem voltam rasszista kirekesztő szemétnáci se. viszont első lépésként már most nagyon sok dolgot kéne lépni, amire politikusaink alkalmatlanok, ezt valljuk be.

Roxvox 2009.09.15. 18:39:42

Unom már ezt a "demokráciát", nincs valami más ?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 18:44:22

@Fényhajú: cúna rászistá vágy, tudodé? :D
@Roxvox: őszintén szólva, kéne ide vagy 10 évre tekintélyuralmi rendszer, mire ebből a kuplerájból rend lesz.
@Tündér_Lala: ez még "csak" a divide et impera elve. amit mondtál az későbbre tehető szerintem, de már közeledik.
@mókusfüles bukósisak: azért Európa közepén nem divat a géppuskázás manapság. bár igény, az lenne rá.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 18:45:39

@hannibal22: úgyis felmentik őket másodfokon, ne viccelj már, csoportos rablásért nem jár börtön, csak ha csúnyán nézel valamelyik védettre, akkor sittelnek le... röhejország lettünk már.

Roxvox 2009.09.15. 18:46:31

Kedves romákok, hogy lesz ebből munkahely, ha még írni-olvasni sem akarunk megtanulni? Ezek után nem kéne állandóan hisztizni.
Nem csak jog, KÖTELESSÉG is, ÉRTITEK !!!!!!

tudi 2009.09.15. 18:46:44

Én ehhez nem is akarok hozzászólni, mert az 1. nagyon csúnya, kirekesztó, náczi, fasiszta lenne, és tartalémazna olyan dolgokat, mint gépuskázás, lámavasazás, kenderkötéslipar fellendítés, tehát inkább nem is kommentálom.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 18:50:32

@mókusfüles bukósisak: ezt már megbeszéltük, a gadnai gyilkost a Parlamentbe :) rögtön kinyitna újra a Lipót, elhiheted :) hirtelen lenne rá pénz :o)
@kékhagyma: igenis az :) biztos feldühödött az egy szem magyar másodikos, hogy hogy lehet hogy neki még nincs cicije, amikor a többségnek már van (úgy kicsi lányom, hogy te 8 éves vagy, ők meg 13-14 évesek). tudom, mennyek anyámba a morbid humorommal, de ezen már maximum röhögni lehet. sírni nem, mert annyi könny a világon nincs...

Roxvox 2009.09.15. 19:05:22

Méé bántanak engem ezzel az iskolába járással, azéé mee cigány vagyok?

Marcellusca 2009.09.15. 21:22:45

@Tigeri: Vagy csak kinyílt a szemed. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.15. 21:25:59

Ez még kellett:

"A Szabad Demokraták Szövetsége döbbenetesnek és abszurdnak tartja, hogy az igazságügyi miniszter közbelépése szükséges ahhoz, hogy egy hatgyermekes családanyának, aki egy féléves csecsemőt anyatejjel táplál, ne kelljen börtönbe vonulnia - tájékoztatott közleményében Skaliczky Andrea, a párt Oktatási és Kulturális Kabinetvezetője.

Az SZDSZ szerint a gyermekek iskolakerülésének problémájára a lehető legrosszabb válasz a szülők bebörtönzése, hiszen ez a módszer nemhogy nem old meg semmit, de tovább nehezíti a család jelenlegi életkörülményeit. Skaliczky Andrea azt írja: a hasonló problémák megoldásában a családsegítő szolgálatokra lehetne számítani, súlyosabb esetekben a gyámügy, enyhébbekben pedig a pedagógusok segítségével lehetne megoldani a gondokat."

Hannibal22 2009.09.15. 21:33:55

@laspalmas: "családanya" ..az! A tehetetlen düh az amit ilyenkor érzek. Milyen mértékű az az iskolakerülés ami ennél "súlyosabb eset" ahol már a gyámügyi közbelépést az szdsz is helyesli(mert ez esetben úgy tűnik,azt is soknak tartanák)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 21:36:19

@laspalmas: A Magyar Adófizető Polgárok Demokratikus Szövetsége döbbenetesnek és abszurdnak tartja, hogy valaki csak segélyre és pótlékokra alapozva hét gyermek felnevelését komolyan gondolja. Az MAPDSZ szerint a gyermekek iskolakerülésének problémájára a legjobb válasz a gyermekek nevelőszülőkhöz való elhelyezése után a szülők közmunkaprogramba való integrálása lehetne.
A bebörtönzés valóban nem old meg semmit, azonban törvényi eljárások alapján az egyetlen meghozható ítélet jelen törvények szerint. A család szó használatát családi pótlék szerző közösségek esetén helytelenítjük! - mondta Gipsz Jakab, irgalmatlanborzasztói lakos, az MAPDSZ tagja. Véleménye szerint a hasonló problémák megoldásában valóban segíthetnek Skaliczky Andrea által említett szervezetek, azonban az MAPDSZ feladatának tekinti a romák iskolába járási kedvének fokozását, így a családi pótlékot adókedvezménnyé váltó, gyermekek iskolalátogatási kötelezettségét előíró jogszabály-tervezetet benyújtják, valamint aláírás-gyűjtést kezdeményeznek ügydöntő népszavazás kiírására.

Sajnos ez csak képzelt közlemény...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 21:37:28

@laspalmas: @hannibal22: és elnézéseteket is kérném gyorsan, de ezt muszáj volt kifordítani, egyszerűen ordít érte.

Hannibal22 2009.09.15. 21:39:41

A szóban forgó anyatej is fantsztikus minőségű lehet. Talán nem túlzok ha azt állítom,hogy egy más kultúrába született csecsemő simán bebaszna tőle(már bocsánat)
@ylion: :) nem rossz bár tőled valami vérszomjasabbat vártam:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 21:46:32

@hannibal22: hidd el, elég lenne ha ezt bevezetnék.
és külön neked, egy külföldi kép az elválasztandó gyermekről: carcino.gen.nz/images/image.phpi/3a1da7c1/FUCKMILK.jpg?cb=1115204527

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 21:48:36

@laspalmas: Mondom én, hogy ezek a szarháziak most a bíró és az ügyész ellen attackolnak.

Döbbenetesnek és abszurdnak tartom, hogy egy jogos börtönbüntetés meghozatala szükséges ahhoz, hogy az szdsz-es Skaliczky Andrea (Oktatási és Kultúrális Kabinetvezetője!) ingerküszöbét elérje az az országosan elterjedt gyakorlat, hogy egyes szülök a büntetőjogi felelősségüket leszarva a saját gyerekeit veszélyeztess, tönkretéve így a jövőjüket.

FFF szerint Skaliczky Andrea rinyálása a lehető legrosszabb gyakorlat ebben az esetben, hiszen egyrészt az ő és pártja felelőssége az alábbi esetek megelőzése, másrészt a képmutató picsogás nem old meg semmit, de tovább biztatja a renitens szülőket a jogsértő állapotok fenntartására. FFF azt írja, hogy a hasonló eseteket inkább megelőzni kellett volna az szdsz-nek, mintsem a sokadik, évek óta húzódó figyelmeztetések utáni ítélet után telesírni a sajtót a jogvédő szarságaikkal.

Továbbá úgy gondolom, hogy Skaliczky Andrea egy hermafrodita.

Sííva 2009.09.15. 21:48:45

Rajta SzDsz! Rajta nyilatkozó hölgyemény!
Biztosan sok hozzáértő tapasztalt jogvédő, szociológus és egyéb haszontalan tag van a szövetségben akik utat mutathatnának az ilyen és ehhez hasonló esetekben a családsegítő szolgálatoknak, a gyámügynek és a pedagógusoknak.
Szájat jártatni könnyű jó pénzért! Tenni valamit, az a nehéz!!!!!!!!!!!!!!!!

tokmányos 2009.09.15. 21:51:17

Üdv mindenkinek!Most ért véget a magyar atv-én az Edelényi polgármester-kontra egy szarházi újságíró,mint műsorvezető,egy büdös komcsi geci parlamenti képviselő,és nem utolsó sorban,a familiárisan hiperpigmentáltak képviselője! Ha tudjátok tegyétek fel a netre,én nem értek ehhez.Szegény polgármester nagyon sajnáltam,hogy egyedül volt a cigányvédő szarháziak között.nem akartam offolni ,de egy kicsit idetartozik.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 21:53:17

@Félkupica_Fehér_Főnök: Caster Semenya utálni fog téged, hogy ilyenekkel veszed egy kalap alá :D
amúgy meg: www.youtube.com/watch?v=Hm4ohAcGJWg külön neked :)
és most elnézést kérek az indiánoktól hogy egy ilyen poszttal egy lapon említem őket, még ha áttételesen is :)
@Sííva: tenni se lenne olyan nehéz, csak ahhoz DOLGOZNI köll :)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 22:04:52

@ylion: (Pénteken hallgattam épp, amikor szóba került itt is, köszi :o)

Szegény indiánok, mindig előkerülnek valami kapcsán, és mindig csak a bántás van. :(

Pedig borzasztó dolog a faji előítélet. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 22:09:12

@Félkupica_Fehér_Főnök: hamár témánál vagyunk, épp most nézem a Nagy-Franciaország B vs. Európai Öregfiúk aka Marseille - Milan meccset közben :)

de szomorú az is, amikor az előítéletről kiderül, hogy igaz...

tokmányos 2009.09.15. 22:10:50

@tokmányos: folytatom :gumikalapácsot vitt az mszp-és cigánybarát képviselő,az edelényi polgármesternek????????????? Kifejezvén a hiteltelenségét a polgármester állításának: a cigányaszonyok közül többen gumikalapáccsal ütögetik a hasukat,hogy szellemi fogyatékos gyermekük szülessen.Írtam már előzőleg ,nem kell ide gumikalapács :egymást kúrják össze-vissza !Hülye lesz a purdé amúgy is.

Csurár apuka 2009.09.15. 22:55:07

Eleve meg se nézem a videót, mert ez az irritáló köcsög van a kezdőképen.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.15. 23:00:07

Tyű, ismét egy keménykezű ítélet:
www.origo.hu/itthon/20090915-75-ev-fegyhaz-mobiltelefon-elrablasaert.html

A Fidesz átadta a Jobbiknak a bíróságok irányítását? :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 23:17:59

@laspalmas: ez még csak elsőfok, ott lehet keménykedni. várjuk ki a végét. viszont jó kezdetnek tűnik.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 23:34:10

úgy egyébként kicsit ahogy rakódnak egymásra a cikkek, emlékeztet erre: vicclap.hu/vicc/55/?a=n

és most elhatárolódom magamtól, de nagyon.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.09.16. 00:14:18

"@mókusfüles bukósisak:
Ezt a 2 éves fiam küldte nektek..."

"mókusfüles bukósisak 2009.09.15. 13:20:23
@hannibal22:

simán (gyönyörő csajszi :))...
Amúgy meg orvos lesz (na jó, nem Mengele)"

ööö... akkor most fiad van vagy lányod?
vagy mindkettő?
vagy nagyon este van már nekem? :D

ON

a témára visszatérve meg: ja, a felügyelet alá helyezés és a bentlakásos suli jó lesz. fizetem (inkább mint a sok rohadt segíjjjt).
vagy ez, vagy kitenyésztjük önnön hóhérainkat... és mindenki megTASZhatja, itt már régen nincsen X, csak 1 vagy 2.

Marcellusca 2009.09.16. 00:21:40

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
"akkor most fiad van vagy lányod?" - még nagyon fiatal. Van még ideje eldönteni. :DDDD

f.m.j. 2009.09.16. 08:54:00

@laspalmas:

jó, jó, de az a kérdés, hogy fehér bűnözők voltak, vagy fekete bűnözők voltak (tudom, tudom, a bűnnek nincs színe, én is Draskovicson szocializálódtam :)) mert egyelőre nem azt látom, hogy nem kettős a mérce. Emlékeztetőül: gadnai brutálterrorgyilkosállat kingedve, cigánypofozásért 8 év letöltendő...

Én olyan világban akarok élni, hogy ne pofozzanak meg senkit, de a gadnai nénik is békében szenderülhessenek jobblétre...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.16. 08:58:53

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): a liberális szellem jegyében, mi? :D csak nehogy Emmácska 2 legyen belőle, mert akkor leszel aztán bajban a kérdésnél :D

@mókusfüles bukósisak: olyat én is szeretnék, de jelenleg az általad említett világkép az UTÓPIA címszónál keresendő.

reKorrekt 2009.09.16. 09:15:32

@laspalmas: Lelkesítő volt az url-ben látszó 75 év, aztán meg kiderül hogy csak 7,5 :(

Kartal (rezervált) 2009.09.16. 09:42:39

@Egaesz Homo: télleg nem. csakhogy létezik valami olyasmi, hogy BTK, amit nem azért kell betartani, mert az a bírónak jólesik, hanem MERT AZ TÖRVÉNY, csezdmeg! akkor a te javaslatod, hogy ne küldjük börtönbe a szülőket, mert a gyerekek ettől nem járnak iskolába? nem küldjük börtönbe a tolvajokat, mert attól még nem fogják abbahagyni a lopást? ne küldjük börtönben a rablókat, gyilkosokat, mert attól még nem fognak megjavulni, nem lesznek törvénytisztelő állampolgárok? egyáltalán, szarjuk le a magyar törvényeket? ez aztán liberális gondolkodás!
megmondom őszintén: azt gyűlölöm ebben a vadliberalizmusban, hogy a követőik az áldozatokat magasról leszarják, de a bűnözőkön folyton megesik a szívük. és igen, ezek a szülők is bűnelkövetőnek minősülnek, ha tetszik a liberális lelkednek, ha nem.

törökszultán 2009.09.16. 18:12:38

@tokmányos Az utcánkban lakik egy ilyen család. A fater, meg a két fiu, / van még négy lány / minden évben nekiugranak a KRESZ vizsgának, hátha sikerül valamelyiknek jogositványt szerezni és akkor legálisan lehet az utánfutós vartdungot vezetni. 14 éve laknak itt...

arpadsavossabeszdekli 2009.09.17. 19:58:09

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés):

A TASZ-os fickó nem akárki:

index.hu/belfold/jp0207/

egy rohadt drogos tetű....

Ez annyira sem hiteles mint a Fletó az Öszödi Beszéd után!

Sííva 2009.09.17. 20:52:16

@mókusfüles bukósisak:
TÉNYLEG KI MERTÉK ENGEDNI A GADNAI RÉMET???
HÁT MEGBOLONDULTAK????? A GYILKOS SZADISTÁK SZABADLÁBON GRASSZÁLHATNAK AZ ORSZÁGBAN?

KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZATA? MERT NEM KÉTSÉGES, HOGY LESZ.
KÍVÁNOM, VALAMI POLITIKUSSZOCIOLÓGUSJOGVÉDŐ SZEREZEN KELLŐ TAPASZTALATOT A RÉM ELMEÁLLAPOTÁVAL KAPCSOLATBAN ELSŐ KÉZBŐL!

f.m.j. 2009.09.17. 21:07:58

@Sííva:

úgy tűnik igaz...

www.magyarhirlap.hu/velemeny/iszony.html

"Olvassák el riportunkat a 4–5. oldalon! Kiderül belőle, hogy a Gadnán megcsonkított, megerőszakolt, majd bestiálisan meggyilkolt 88 esztendős (!) asszony gyilkosa nemsokára hazatér. Ugyanis bolondnak nyilvánították. Kiengedik. Ott fog élni megint, abban a faluban. És a helybelieknek ehhez nyilván majd jó pofát kell vágniuk a tolerancia és a másság jegyében."

A náci Bayer állitólag lement, és szétnézett kis hazánk eme szegletében...

belzebubó 2009.09.18. 08:21:31

@mókusfüles bukósisak: én nagyon remélem, hogy ezek rosszul tudják és a vége kényszergyógykezelés lesz.

Sííva 2009.09.18. 18:18:46

Nincs bocsánat! A kiskunlacházi H. Nórát megerőszakolta és megölte P. József. Az orvosszakértő a sérülések alapján megállapította az erőszakot, így életfogytiglant is kaphat.
Megérdemli, nem kétséges!!!!
A gadnai rém még meg is csonkította, kínozta és mégis elengedik??????????????????
Normális ez az igazságszolgáltatás????????????????????
Kell egy megtorló!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kravver 2009.09.18. 18:22:36

@Kartal (a dühös): @mókusfüles bukósisak:

Nagyon igaz!
A tévészékház ostromlói is csak felfüggesztettet kaptak! Budaházy is.
Hát mi folyik itt??

Sííva 2009.09.18. 18:24:45

Javaslom a "Szorgalmas tolvajok-Több százezer forint értékű lopások Zalában" megtekintését, és az első és jelenleg egyetlen hozzászólás olvasását.
A Qva anyját, még szemtelen is.
Nem kell csodálkozni a Gárda szerveződésén, és feloszlatni sem kell.
Ha már az állam vezetése nem akarja megvédeni a magyar származásúakat ..............

Kravver 2009.09.18. 19:20:30

@Sííva:
De.
(Feltéve, hogy te Magyarországról beszélsz.)

Sííva 2009.09.18. 19:43:28

Én sajnos itt vagyok kénytelen élni!
Mivel közel 50 éves vagyok, remény nincs arra, hogy valahol új (újabb) életet kezdhetek.
Csak arra van remény, hogy azt a kicsit ami még hátra van a "minden ember egyenlő a törvény előtt és tetteik azonos elbírálás alá esnek" elvet valló országban tehetem.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.09.19. 08:15:32

Azt nem tudom, hogy miért nem lehet olvasni arról sehol sem, hogy tegnap szénné vertek egy óvónőt halmajugrán, és nyilván tudjuk, hogy kik.
Rendőrautók, félelem, menekülés. Ez volt tegnap.
pffff.

f.m.j. 2009.09.19. 08:27:52

@BálnaUhr:

és tényleg, még a jobboldali hírportálokon sincs fent... biztos nagyon friss az eset

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.09.19. 08:34:25

@mókusfüles bukósisak: Tegnap dél körül történt.
Ha más nem, akkor hétfőn érdeklődöm, hogy mi történt.

Sííva 2009.09.21. 09:51:09

Index "Elnézték" Magyari Péter 2009.09.14-i cikk!

Mit lehet ehhez hozzáfűzni?
Tényleg elnézték!?
Meg lehetett volna előzni, ha már előre letartóztatják az elkövetőket? Valóban ők az elkövetők?

TUDJA ÖN, MAGYARI ÚR MIT NÉZTEK EL? ELNÉZTÉK A GADNAI IDŐS ASSZONY BRUTÁLIS MEGÖLÉSÉT!!!!!
ELNÉZTÉK SZÖGI LAJOS TANÁR ÚR AGYONVERÉSÉT!
A HALMAJUGRAI ÓVÓNŐ ELLENI TÁMADÁST!!!!! ÉS MÉG LEHETNE SOROLNI!!!
EZT LEHET ELNÉZÉSNEK NEVEZNI, MERT NEM AKARJA SENKI FELVÁLLALNI A CIGÁNYOK MEGFÉKEZÉSÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ERRŐL ÍRJON!!!!!!!!!!!!
VÁLLALJÁK FEL VÉGRE A REND MEGŐRZÉSÉT MEGFELELŐ ESZKÖZÖKKEL!!!!! A HALÁLBÜNTETÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁVAL, A BŰN SÚLYÁVAL AZONOS MÉRTÉKŰ BÜNTETÉS KISZABÁSÁT A CIGÁNYOKRA IS! NEM KELLENE MEGVÁRNI, HOGY AZ EMBEREK SAJÁT MAGUK SZOLGÁLTASSANAK IGAZSÁGOT!

süti beállítások módosítása