Skip to content


       Szűrés lista

Kossuth tér: kordon helyett most kiállítás

2010. július 12-én a Magyar Országgyűlés "Együtt-lét. Hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében" címmel nemzetközi fotópályázatot hirdetett meg. Pályázni a határokon túl élő magyar kisebbségeknek a többi kisebbséggel és a többségi népcsoporttal való együttéléséről, valamint a Magyarországon élő kisebbségek, nemzetiségek életéről készült képekkel lehetett 2010. november 30-ig.

A díjazott a képeket februárban Brüsszelben, az Európai Parlament épületében állították ki, Magyarországon pedig ... nos, nálunk a kiállítás helyszíne a Kossuth tér. A képek és a díjazottak.

Semmi extra, "sajtófotó-kiállítás light", csak amíg a Magyar Sajtófotó kiállítás helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum, addig ennek a Kossuth tér. A kiállítás március 21-től augusztus 1-ig foglalja el a Kossuth teret. És miért érdekes mindez?

"A legalapvetőbb európai szabadságjogok, a gyülekezési és véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése a demokrácia és a jogállamiság garanciája. A mindennapi politikai szabadságunkról szólnak ezek a jogok, melyek következetes kiállást igényelnek mindenkor, amikor csorbítják őket. Ezért kell következetesen kiállnunk a Kossuth tér szabaddá tétele mellett." - Fidesz, 2007.02.02.


Nos, a Kossuth tér nem csak egy "tér", hanem az a tér, ahol lehet tüntetni demonstrálni a kormány ellen. Az, hogy ez különleges, szimbolikus jelentőségű tér pontosan tudja minden fideszes képviselő, hiszen még arra is képesek voltak a tér "felszabadításáért", hogy életükben először megismerkedjenek olyan varázslatos eszközökkel, mint a csavarkulcs, amikor 2007-ben lebontották a kordont a Kossuth téren. Akkor persze más volt a felállás, a gaz Gyurcsány vette el a Kossuth teret a Zemberek elől, amit Orbánék visszaadtak az imádott népnek, most meg ...

Most pedig március 21-én, pont azon a napon, mikor az Országgyűlésben elindult az új Alkotmány részletes vitája, lefoglalták a Kossuth teret ennek a kiállításnak.

"A Kossuth tér rendőrségi lezárása azt eredményezte, hogy a gyülekezés és a véleménynyilvánítás alkotmányos joga az Országgyűlés épülete előtt megszűnt. Ezen a téren két köztársaságot kiáltottak ki, itt emlékeztek a gyilkos sortüzek áldozataira, és két történelmi személyiségünk emlékműve áll. Ma viszont nem lehet emlékezni, nem lehet demonstrálni." - Répássy Róbert, 2007.02.12.


Ugyanis a kiállítás miatt területfoglalási engedély a Kossuth térre nem adható ki, zseniális módon kordonok helyett egy kiállítással sikerül megakadályozni, hogy ott tüntetés legyen 130 napon keresztül, egészen augusztus 1-ig.

Az egyik díjazott fotós, Dvornik Gábor kérdésünkre elmondta, hogy meglepte őket, hogy a Kossuth térre tervezték a kiállítást, hiszen lett volna alkalmasabb hely, pl. a Várban, vagy a Hősök terén, Felvonulási tér valamelyik részén. Dvornik szerint a Kossuth teret már januárban mondták, igaz, akkor csak 1 hónapos kiállítást említettek...

Mellékszál:
A díjátadó ünnepélyes körülmények között januárban volt az Országgyűlésben, a nyertesek oklevelet kaptak, megy egy borítékot, amiben .... semmit sem találtak. A verseny ugyanis 10 ezer euró díjazású volt, de a pénz nem volt a borítékban. Dvornik végül márciusban nyílt levelet írt a szervezőknek, mivel folyamatosan azzal hitegették, hogy a következő héten / hónapban megkapják a nyert összeget. A március végén azt a hírt kapták, hogy befagyasztották az Együttlét pályázat számláját, de talán április 20-a után tudnak fizetni. Dvornik vasárnap azt írta, hogy "Ma (2011.04.09.) felhívott Sárdi Péter, a Külügyi Hivatal vezetője. Elnézést kért és megígérte, szerdáig utalnak. Úgy legyen, kár, hogy ilyen mizéria kellett az egészhez. (Stop.hu, Vastagbőr stb. meg egyáltalán, ilyen nyílt levél).
Én nem erről szeretnék elhíresülni...A díjazottak nevében is köszönöm szépen mindenkinek a támogatást!
"

Tehát ott tartottunk, hogy nem lehet demonstrálni a Kossuth téren. Hétvégén a nagy EU-s szakszervezetis tüntetés pont ezért volt a Hősök terén, április 15-én az "Egymillión a magyar sajtószabadságért" FB-csoport kénytelen lesz az Alkotmány utcában tüntetni, április 16-án a a nagy rendvédelmi tüntetés a Hősök terén lesz, április 17-én az LMP a Vörösmarty téren tüntet, mivel kért, de nem kapott területfoglalási engedélyt a Kossuth térre ...

"A kordonbontás becsületbeli ügy volt. 1989-ben megfogadtuk, ha megfosztanak minket a gyülekezési és szólásszabadságunktól, akkor először fölemeljük a szavunkat, s ha ez sem segít, akkor cselekszünk. Ehhez tartottuk magunkat a kordon lebontásával is." - Orbán Viktor, 2007.03.03.


Nálam egy picit kilógott a lóláb ezzel a monstre, 130 napos kiállítással kapcsolatban (még az ARC óriásplakát-kiállítás is csak 3 hétig tart), így levelet írtam az Országgyűlési Hivatalnak:


Tisztelet Országgyűlés Sajtószolgálat!

Szeretném megkérdezni, hogy

1. Pontosan ki szervezte ezt a fotókiállítást, melyik osztály, részleg?

2. Ki találta ki, hogy a fotókiállításnak a Kossuth tér adjon helyt március 21-től augusztus 1-ig?
Mikor a jelenlegi kormánypártok egyik fő kampányígérete volt, hogy visszaadja a Kossuth teret az embereknek, de a fotókiállítás miatt nem lehet az egyik alkotmányos jogunkat, a gyülekezési jogunkat gyakorolni a Kossuth téren?

3. A szervezők szerint ez hogy egyeztethető össze?  Nem lehetett más helyszínt találni egy ilyen fotókiállásnak? Fel sem merült más helyszín?
Az állampolgárok szemszögéből, akik szeretnének tüntetni a Kossuth téren, de ezt nem tehetik meg, nincs különbség a tekintetben, hogy a kordonok miatt (MSZP-kormány) vagy fotókiállítás miatt (Fidesz-kormány) nem tüntethetnek.

Főleg, mivel a kiállítás megnyitásának napján kezdődött meg az Alkotmány-tervezet vitája a Parlamentben.

Várom szíves válaszukat
Vastagbőr blog"


A választ azonban nem emailen kaptam meg, hanem egy hivatalos sajtóközlemény formájában:


"Tisztelt Szerkesztőség!

    Az elmúlt időszakban több szerkesztőség kért felvilágosítást az Országgyűlés Sajtószolgálatától az „Együtt-lét” fotókiállítás Kossuth téri megrendezéséről annak kapcsán, hogy a kiállítás helyfoglalása miatt nem lehet demonstrációkat rendezni a parlament előtti téren.

    A 2011-es magyar EU-elnökség kulturális koncepcióját, illetve a Magyarországon rendezendő programokat – köztük az Országgyűlés Hivatala által rendezett „Együtt-lét” fotópályázatot és kiállítást – az EU- elnökségi munkacsoport hagyta jóvá még 2009 őszén. (A munkacsoportot az előző parlament öt frakciója hozta létre annak érdekében, hogy az Országgyűlés figyelemmel kísérje az elnökséggel kapcsolatos felkészülést.)
Ezt követően az Országgyűlés Hivatala területhasználati megállapodást kötött a Fővárosi Önkormányzattal 2010. szeptemberében, mely szerint 2011. március 17. és 2011. augusztus 1. között az Önkormányzat használatba adja az Országház előtti teret nemzetközi fotókiállítás  megrendezése céljából.

    Az „Együtt-lét” kiállítás a magyar EU-elnökség egyik kiemelt rendezvénye: célja, hogy méltó módon mutassa be a Kárpát-medencében élő közösségek egyedülálló kulturális értékeit és azok hagyományos együttélését. A nemzetközi fotópályázatra több, mint 4600 kép érkezett a világ minden tájáról: a legjobbnak ítélt pályaművek tekinthetők meg a Kossuth téri kiállításon, melyet megnyitása óta naponta több százan tekintenek meg."


A politikai kapcsolataim száma a zéró felé közelít (hála az égnek!), de nem akartam ennyiben hagyni a dolgot, így kerestem egy parlamenti képviselőt. Az LMP-s Vágó Gábornak van blog.hu-s blogja, írtam neki, válaszolt, jó fej srác, megdumáltuk a helyzetet, mivel hasonló volt a véleményünk. Az egésznek pedig az lett a végkifejlete, hogy az LMP szervez és meghív mindenkit egy "spontán" kiállítás-megtekintésre április 14-én csütörtök délután 3 órakor a Kossuth térre:


"Jelenleg egy kiállításnak álcázott kordon van a Kossuth téren. Egy évszázada az az a hely, ahol az emberek kiállnak a szabadságukért a hatalommal szemben. Azok után, hogy Orbán Viktor a saját kezével bontott ugyanott le egy kordont, a kiállítás miatt most egyetlen tüntetése se lehet tartani a Kossuth téren. Menjünk el a kordon-kiállításra együtt, és adjuk vissza egy kiállításnézés keretében a tér eredeti funkcióját!"


Sajnos elég rossz ez az időpont, pedig nem sokon múlik, hogy ez legyen az "Első LMP-Vastagbőr flashmob" :-)))

"A kordonnal lezárt Kossuth tér Európa szégyene ...ez nem az országgyűlés parkolója, hanem az ország főtere." - Rogán Antal, 2007.03.19.


De aki ráér, menjen el, nézze meg "spontán" a kiállítást, én tegnap este megnéztem, mutatom is, hogy mit láttam.

"Úgy kell politizálni, hogy ne legyen szükség kordonra a Parlament előtt." - Lázár János, 2007.09.11.


A Kossuth tér déli, füves részét körbekerítette a Főkert, mivel éppen most van a gyepápolási időszak. Biztos csak véletlen egybeesés ... Magán téren van a kiállítás és a parkoló, tele gyönyörű fekete Audikkal meg sofőrökkel, nagyüzem volt a Parlamentben. Az északi részen, a Kossuth szobor előtti gyepes részen pedig a rendvédelmisek felhúztak egy sátrat, mivel a szombati nagy tüntetésükig éjjel-nappal tüntetni fognak, minden nap más ágazat. Amúgy nagyon elkeseredettek, és nagyon elszántak, de ugye a rendvédelmisek nem sztrájkolhatnak, csak demonstrálhatnak, de csak ha éppen szabadnapjuk és a Belügyminisztérium nem kavar be.

Kérdésemre az egyik szervező elárulta, hogy arra a kis részre megkapták a rendőrségtől a területfoglalási engedélyt, igaz, az első nap, hétfőn megjelent a Főkert, hogy nekik pont azt a részt kellene felásniuk ... hjajj, ez a tavasz nagyon bekavar, sok a kertészeti munka, és mindez a Kossuth térre koncentrálódik.

"Nyolc év kellett ahhoz, hogy ne legyen kordon az ország háza és a nemzet között, ami elzárja a különféle világnézetű és származású embereket attól, hogy közel kerüljenek a Szent Koronához." - Schmitt Pál, 2010.05.29.


Fotók:

 

Címkék: politika fidesz lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr12817626

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor retteg Meggyes Tamástól 2011.04.12. 20:42:25

  Ez már nem csak hipotézis, hanem tény. Semmi mással nem magyarázható Orbán Viktor hozzáállása az esztergomi ügyhöz. Pedig már nagyon kínosak lehetnek számára is és a pártja számára is a történelmi városban zajló események. Mégsem tesz ...

Trackback: Az alaptörvény nem törvény 2011.04.12. 15:50:20

 A mocsok "Seggdugasz" Fidesz-KDNP alaptörvény-tervezetéhez szopott módosítóindítványok megszavazásával, illetve a jogalkotásról szóló törvény módosításával folytatódik hétfőn a seggdugasz parlament tavaszi ülésszaka. Rendhagyó parlam...

Trackback: Bartus László: A jó, a rossz és a csúf 2011.04.12. 14:54:39

 A Fidesz-KDNP kormányzás szabadságot és demokráciát szűkítő lépései nem esetlegesek. Aki nem érti a logikát, ami az egyes lépések hátterében van, az káoszt, kapkodást, zűrzavart lát, és nem tudja, mi várható. Szó nincs semmiféle zűrzavarról, egy ...

Trackback: Súúúhanterz (2011/04/10) 2011.04.12. 14:35:13

Ahogyan azt Kamondi Vilmos legutóbbi bejegyzésében olvashatták, a minap váratlan hívás szakította félbe legújabb elképzeléseim megosztását a szerkesztőség tagjaival. A hívás, ahogyan az lenni szokott, egy magát megnevezni nem kívánó forrástól érke...

Trackback: A fülkeforradalom első évfordulója II. 2011.04.12. 11:07:36

Ha már a tegnapi posztban felidéztem azt, hogy mit vártak a kormányalakítás előtt Orbánéktól a jobboldali kommentelőim, úgy korrekt, ha magamat is szembesítem az elvárásaimmal. Azt hiszem összességében el lehet mondani, hogy voltak nekem is tévedéseim ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 11:13:20

Ezt nevezem, most akartok az LMP farvizén evezni, amikor rájuk csatolták a szopóálarcot? Nem mondom, remek időzítés :))))

Epekedve várom a "hivatalos" párt-magyarázatot, hogy miért is a blog, és a kommentelők a hülyék (menetrend szerint), miután ez az intézkedés (mint eddig mindegyik), kizárólag a fülkeforradalomban fogant NER szellemében a zemberek érdekét szóóógálja).

zrobasé 2011.04.12. 11:17:51

@Seduxen: nesze te akartad : gyurcsányahibás !
most nem tudom bővebben kifejteni, mert rohannom kell melózni...én nem érek rá egész nap itt lopni a napot...

zrobasé 2011.04.12. 11:19:53

és jelzem csak, hogy ez a 10000 ójró tuti jó helyen van, remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy ezzel is csökkentették az államadóságunkat..izé, vagy az álamadóság ?

Steve the Great 2011.04.12. 11:21:37

Höhö, ez a spontán közös kiállításmegtekintés jó ötlet... :)
Kicsit ugyan hasonlít Zagyva Gyuláék akciójára, akik közös teázás után indultak sétálni, node mindegy.

Lone Wolf 2011.04.12. 11:21:59

Viktatúraaaa!!!! Segícccség!

asmodean 2011.04.12. 11:23:30

Én már látom, hogy mit fog kapni zero azért mert egy LMP-s képviselőt keresett meg. :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 11:31:33

@zrobasé: tiráda, ööö, izé, triatlo... na, mi is az a szó, amit keresek? :)))))

@zero: félreértés ne essék, ha valaki, akkor én nem vagyok éppen lmp-párti, de az ominózus mandineres cikk lecsapta a biztosítékot... valahogy így:

www.youtube.com/watch?v=C7lE6mXN2tA

Marcellusca 2011.04.12. 11:32:39

Hát, ez besz@rás! "Szép", mondhatom. :(((

Kicsit átírva, de utalva egy korábbi megnyílvánulásra:
Más az ellenzékiség és más a kormányzás.

Phejjj, mocskos ...

Marcellusca 2011.04.12. 11:34:01

@Seduxen: TRIVIÁLIS, vaze! :)))

Na, ezé' tart itten ez a zország, meg semmitsenem tuttok megjegyezni, mindent elfelejtetek, bazeg! :DDDD

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.12. 11:34:19

Ez egy kicsit elegánsabb megoldásnak gondolhatták mint a kordon, de nekem mégis a sunyiság szó jut eszembe róla. LMP-vel tüntetni??? A párt leírható egy mondatban:

"olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs."
Mandiner

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.04.12. 11:39:57

Most ha megint nagy balhé lenne, ugyanúgy visszatérnének a kordonok és jól bevált "csőcselékezés". Amúgy pedig ha össze kéne hozni spontán egy jó kis tüntetést akkor ez a kis kiállítás mehetne a "tábortűzre". :D

kyncza 2011.04.12. 11:42:52

Pont ezzel a semmirekellő, magyargyűlölő lmp(lehet magamfajtának puncija)-vel kimenni spontán kiállítást nézni??? Kizárt, hogy van ott jó fej srác(vagy csaj, ők eldönthetik), mert már régen kilépett volna!!

2011.04.12. 11:43:00

Mint Demszky, a gazdatüntetés elhárító- traktorral behajtani tilos - tábláival.

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.04.12. 11:44:23

A címkék közül kimaradt a pofátlan. :)

CyberPunK 2011.04.12. 11:48:15

"az LMP szervez és meghív mindenkit egy "spontán" kiállítás-megtekintésre április 14-én csütörtök délután 3 órakor a Kossuth térre:"

Ezeknek a HÖK szökevényeknek nem kéne már szólni, hogy esetleg az ország nem csak diákokból áll?

kyncza 2011.04.12. 11:48:44

@Seduxen: Teljesen!

kuruc.info/r/34/75931/

A koszos, büdös cigányok mellé állt uszítani ez ronda kétéltű! Az egyik olyan arc, akit a legjobban gyűlölök. Hogy miért nem az ilyen idióták nagyszüleit támadják meg cigányok, nem értem...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 11:49:23

@kyncza:

attól még hogy ezeregy dologban nem értek egyet velük, attól még bármikor leállok velük dumálni :-)
illetve bárkivel leállok ...

kyncza 2011.04.12. 11:50:40

@zero: szanyival, lázárral, gyurcsánnyal, patással stb stb is?

Vonával is leállnál? :P

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.12. 11:50:52

@Seduxen: Azért jó fej, mert szúrnád, vagy azért mert LMP alapító tag?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 11:52:04

@kyncza: hm, ezen a felvételen "kicsit szép" a lányka. A fénykép alapján pedig megbillogoztam volna egy S+ címkével :))))

mea culpa, tévedtem :)))

(a mondandójába, meg a pártja által képviselt elvekbe direkt nem mentem bele, egyszerűen férfiszemmel néztem csak a dolgot).

kyncza 2011.04.12. 11:53:41

@Seduxen: Jaaaaaa, kizárólag férfiszemmel tekintve egyetértünk! S+! De hogy tépném a haját közben, az tuti!! :))))))))

dr. Aullah 2011.04.12. 12:09:00

Ez annyira szánalmas, annyira átlátszó.

hivatásos naplopó 2011.04.12. 12:09:46

azt hiszem ezen a nyáron sokan fognak kiállítást nézegetni a kossuth téren, így kell növelni a kultúra szintjét, le a kalappal :P

egyébként a héten pont délelőttös vagyok, lehet megnézem magamnak a fotókat.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.12. 12:19:15

@Aullah: Már nem emlékszem melyik politológus mondta, hogy a Fidesz ugyan azt csinálta az előző kormányzása alatt mint az MSZP, csak jobban adták el magukat és ez most is így lesz.
A jóslata bevált.
A mókus valójában patkány, csak jobb a pr-ja.

Secnir 2011.04.12. 12:23:50

ja, az kéne.
kimenne kb 100.000 ember kiállítást nézegetni. Oszt ha nem fér el az ott parkoló auditól , odébbtolja. Vagy ha már ott van, nyakonvágja valamelyik képviselőt.

Az utolsó mondatot kétszer kellett elolvasnom, mert elsőre azt olvastam:
...hétfőn megjelent a Főkert, hogy nekik pont az egészet kellene felásniuk....
már megörültem, hogy képviselőstül mindenestül, el is kezdett gyorsabban verni a szívem.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.12. 12:28:06

A Kossuth tér kiállításra lefoglalása kicsinyes & felesleges húzás (akárcsak a rendvédelmi dolgozók demonstrációs egyenruha-tilalma).
Nyugodtan tüntessen ott, aki csak akar. Nem sokan fognak akarni, mivel ahhoz sok ember kell, hogy a Kossuth téren mutasson is valahogy, az LMP-nek ősszel még a pár száz fős Kamermayer teret sem sikerült megtöltenie.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.12. 12:28:57

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Sok sikert. Megsúgom, hogy amit 2006-ban műveltek, az babazsúr ahhoz képest, amit Pintér bácsi lerendezne.

lyken 2011.04.12. 12:40:08

"Nyolc év kellett ahhoz, hogy ne legyen kordon az ország háza és a nemzet között, ami elzárja a különféle világnézetű és származású embereket attól, hogy közel kerüljenek a Szent Koronához."

Mit akartok? Majdnem 10 hónapig tartott a nagy "szabadság".

Leriel 2011.04.12. 12:46:43

Hmmm... Erőteljes képek. Igazán erőteljesek.

zrobasé 2011.04.12. 12:49:18

@TuRuL_2k2: te csak ne beszélj ! mi az hogy kicsinyes ? ember, ezek a döntéshozók napi 60-70 órát dolgoznak, hideg salakot esznek, szarul vannak fizetve..és mindezt miért ? hát értetek, ti kis szarcsimbókok ! a ti időtök lejárt, kusshadás van, fogd már fel, te és a kis mszp pártocskád már sose jön vissza, kapisi ? a szopóálarcos lmp-t meg ne is emlegesd, arra se érdemes ! és nehogy elkezdj itt orbánbányázni, meg kajaibrahimozni,meg lázárlézerezni, meg orbanviktor.hu-zni, mert csak magadat égeted le...pfff,demokrácia,köztársaság,egyéb faszságok...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.12. 12:50:50

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Hmm. Várj, hozom a csúzlimat. Csak elrohadt rajta a tejgumi, de majd pótolom bicikli belsővel..

Marcellusca 2011.04.12. 13:03:21

kicsit OFF, de annyira mégsem:

Az megvan (asszem tennapi, RTL-es hír), hogy a vörösiszapos alapot men osztják ki?
Valami olyan f@szságot mondtak, hogy abból majd levonják, amit építenek, csinálnak, meg a zemberek úgysem tudják igazán, hogy mi kell ott, majd a kormányzat megmondja, mert lehet, fontosabb dolgokra van szükség, mint amire összedobták a lóvét? :(((

ON

zrobasé 2011.04.12. 13:09:56

@Marcellusca: a vörösiszap-alap mentő bizottság igy látja jónak ! te ne kekeckedj...lehet ez is belekerül az államadósság csökkentő alapba...gyurcsányahibás !
az emberek meg erre adtak felhatalmazást ! bizd csak azokra, akik heti 180-190 órát dolgoznak, és semmi megbecsülésük sincs...a zemberek ezeket a nagy dolgokat nem látják át...

zrobasé 2011.04.12. 13:20:00

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: naná! sőt, 2 órával az elött kellnek fel, mint hogy lefeküdtek volna ! és minden reggel hidegvérrel meg is gyilkolják őket...sőt! még ők fizetnek napi 2 pennyt a munkáért...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.04.12. 13:26:02

@zrobasé: le is basztalak volna, ha kihagyod ezt: "és minden reggel hidegvérrel meg is gyilkolják őket..."
Pedig teljesen triviális, hogy a Q7 amellett hogy a hazai autógyártást (ja az audi magyar tecciktudni') lendíti fel, még a gonosz terroristákat is tisztíccsa!
Meg a költségtérítést is azért vették fel, mert törvénytisztelő állampolgárok akik csak épp annyit vettek fel (el ne kezdjed magad gázárjanizással égetni), amennyi jár nekik!

Ironfist 2011.04.12. 13:30:05

Tipikus Fideszes hányás. És most majd jön eszkep, meg Vidéki, hogy megmagyarázzák, hogy az embereknek igenis együtt kell élniük, és ezt látniuk kell, a lehető legjobb helyen van, jobb, mint a múzeumban, mert itt ingyen bárki bármikor megnézheti, és különben is, azért, mert kiállítás van, az nem egyenlő a kordonnal, mert a kordon mögé be se lehetett lépni, és amúgy is!

Ezt a két hülyét végülis megértem, miért mondanak ilyeneket általában, azért, mert őket azért fizeti a fidesz, hogy ilyeneket mondjanak. De azok, akik szerint még mindig a Vekker Viki a messiás... és teljesen maguktól gondolják ezt... azok hogy maradtak eddig életben? Az evolúció szerint, aki ennyire hülye, az már ki kellett volna pusztuljon, nem?

@zero:
"attól még hogy ezeregy dologban nem értek egyet velük, attól még bármikor leállok velük dumálni :-)
illetve bárkivel leállok ..."

Így van, a f@szfejség nem pártállásfüggő.

dr. Aullah 2011.04.12. 13:35:25

@Ironfist: "Ezt a két hülyét végülis megértem, miért mondanak ilyeneket általában, azért, mert őket azért fizeti a fidesz, hogy ilyeneket mondjanak."

Téged is fizetnek? Akkor ne segíts nekik, hadd dolgozzanak a bérükért :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 13:58:04

@TuRuL_2k2:

Az EU-s szakszervezetis tüntetés (50 ezer fő) megtöltötte volna. Meg szerintem a most szombati rendvédelmi is megtöltené ..

Hát igen, pitiáner húzás ....:S

Baldrick68 2011.04.12. 14:02:51

Alighanem ez az írás pont ide való.
Zseniális :-)

emiksz.blog.hu/2011/04/11/30_betuntetes

ketroot 2011.04.12. 14:19:46

@asmodean:

Majd jönnek, hogy a zsidók pénzelik a blogot, persze így már összeáll nekik a kép...xD

Hanzo The Razor 2011.04.12. 14:26:50

Nahát, pedig 18-án párhuzamos alkotmányozó nemzetgyűlésnek kéne ott lennie: kerecsen.tv/?p=497

ketroot 2011.04.12. 14:30:35

@Aullah:

Vannak határok, amiket nem jó feszegetni... Kitudja mi jöhet itt létre a Virtuális Térben?! :)))

Ironfist 2011.04.12. 14:37:40

@Aullah:
Na, hát nem, most kifogtam rajtuk, ki kell találniuk valami más baromságot, mert beperelem őket plágiumért XD

Marcellusca 2011.04.12. 14:44:44

@ketroot: Őőőőő, izé, azt nem lehetne, hogy az eredeti posztot "fordíttasd le"? :))))

Pöppet zavaró, hogy mán orbanista-smittista változat került átírásra. :(
De nagggyon jóóóóó. :DDDD

macskafaraok 2011.04.12. 14:45:28

du. 3. ?
lehetne mondjuk este 8?
Persze úgy nem kerül bele egyik híradóba sem...
Persze az M1, M2, DunaTV híradóban, hát sehol nem lesz ez a hír...

ketroot 2011.04.12. 14:52:27

@Marcellusca:

Ja vagy arra gondoltál, hogy ezt a posztot átnyomni "pornolize" formában?

Várúr 2011.04.12. 14:53:25

T a v a l y szeptemberben foglalták le a kiállításhoz a teret, azaz 7 hónapja, amikor tüntiről szó nem volt... A rendvédelmiek most is a Kossuth téren vannak.... Átlátszó rinya ahhoz képest, hogy a Kossuth tér korábban évekig kordonozva volt, s hogy ballibék akkor épp a tér összehugyozása miatt rinyáltak.

Marcellusca 2011.04.12. 14:53:49

@ketroot: De mán ez is orbanizált-smitizált. :)

Vagy egyből így átírja?

Ja és jöhet a levél is!!! :D

mese-mese-meskete 2011.04.12. 14:55:48

"Most ha megint nagy balhé lenne, ugyanúgy visszatérnének a kordonok és jól bevált "csőcselékezés". Amúgy pedig ha össze kéne hozni spontán egy jó kis tüntetést akkor ez a kis kiállítás mehetne a "tábortűzre"
csabapayne ha nem vennéd észre most olyanok dmonstrálnak, akik nem verik szét a várost, nem csürhe.
Azok verték szét, akik ellen most demonstrálnak.

Marcellusca 2011.04.12. 14:56:52

@b p: Hehe!

Mondom én, hogy nagyobb komcsik, mint a maszoposok! :))))

A márc. 21 ösmerős volt, de a végére nem emlékeztem. :)

Várúr 2011.04.12. 14:57:15

@zero:
Az EU szagszervezeti tünti az erre szakosodott rendőrség adatai szerint max. 12.000 fő. Köztük alig pár ezer magyar. Épp az Index kérdezett egy nyögdíjas németet: Miért van itt? Mire ő: a jó buli miatt.

én sajnálom 2011.04.12. 15:01:02

És ha megígérjük, hogy a fotókat óvva demonstrálunk? Jó fiúk/lányok leszünk. Naaa! Lécccci!
Nem, na jó akkor egyszerre megnézzük úgy 40 ezren.

gitáros 2011.04.12. 15:01:44

@Várúr:
Ezt hívják előrelátásnak. Biztos, ami biztos.

csoko20 2011.04.12. 15:02:19

@b p: Viktor is elmenekül, ha letelik a "dicsőséges 133 nap"? :)))))

zrobasé 2011.04.12. 15:03:28

@Várúr: mit szarozol, kertelsz ? mondd ki egyenesen, ha a fidesz csinál valamit,akármit, az jó, ha meg más, akkor az fúj,ördögtől való, libsibolsiszocikomcsi rárontás a nemzet testére...

eloszto · http://eloszto.hu 2011.04.12. 15:06:33

A Tent Citys után ez a 2. legzseniálisabb VB post!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 15:15:27

@zero: nem lehet, hogy éppen ez az oka?

mivel azt sem fogta fel mekkora baromságot csinált, így értelemszerűen azt sem, hogy ekézve lett :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 15:20:13

@zero:
ha legközelebb leállsz vele dumálni, kérdezd meg tőle, hogy az mszp-szdsz kormány idején egyetértett-e a kordonnal, illetve tiltakozott-e ellene.
a válasza után kérdezd meg, hogy ugye nem zavarja, ha most leköpöd?

Alvarez 2011.04.12. 15:21:28

@éberség elvtársak: "Mint Demszky, a gazdatüntetés elhárító- traktorral behajtani tilos - tábláival. "

Demszky egyetlen épeszű ötlete volt az elmúlt években, hogy ezt a bandát kisöpörte a városból.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 15:33:01

@Várúr:

Rákay Philip óta nagy divat a számháború, én nem mennék bele :)

Amúgy meg nem az a kérdés hogy mikor foglalta le a Kossuth teret, hanem hogy miért pont a Kossuth teret , és miért 3,5 hónapra?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.12. 15:33:17

Le az imperialista posztkommunista neonáci felsőbbrendű és törvény fölött álló eszmékkel!

Le a kuláküldözök báránybőrbe bújtatott nemzetellenes gyűlölködő bandájával!

Ne engedjétek, hogy megismételjék az 1949-es terror kezdetét!

Mesterháziék kijelentették, hogy előrehozott választások lesznek! Vajon cinkesek is?!

Végsőkig tartsatok ki a Magyar Demokrácia mellett és harcoljatok a csivava farkasok ellen!

Secnir 2011.04.12. 15:33:42

asszem kimegyünk haverokkal hárman...
...meg az ötezer fős béközép.
És ha megkérdik, mit gyűlünk, mint nemzettestében a fekély, megmondjuk, hogy mi vagyunk a kiállításvédelmi biztosok. Magunkat neveztük ki, nehogy valaki tönkretegye őket, és óvjuk, ápoljuk keményen.
Ha esetleg meg egy képviselő ki akarna jönni a Parlamentből, akkor szépen visszatereljük, hogy -bocsi, bocsi, de itt mi óvjuk a képeket.
És nem engedjük ki őket.
Én olyan Augusztus 1-ig gondoltam.
Vayg éhenhalnak, vagy a második héten elkezdenek gondolkodni.
legrosszabb esetben kiugrálnak az ablakon. Csak ne a gyepre.

csárli hárper 2011.04.12. 15:34:52

@zrobasé: ne etesd......

mennyi szarságnak kell még kiderülnie hogy végre a zemberek rájöjjenek hogy ez az orbán egy senkiházi hazudozó fasz?
gyanítom ha az érdeke úgy kívánná még azt is letagadná hogy a föld gömbölyű, és ami szomorú a hívek simán beszopnák.

GGG77 2011.04.12. 15:39:42

A mai Mandiner poszt a legalja, nettó szentkirályi utcai propaganda.
Ez viszont a nap posztja, a nap híre. Újabb bizonyítéka a Fidesz felülmúlhatatlan sunyiságának.

Pontos 2011.04.12. 15:42:37

@Várúr: Ja, mert már korábbra is vártak tüntiket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 15:47:12

@Conv:

Köpködni a büdös bunkó prolik szoktak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 15:49:12

@zero: azért értetted a mondanivalóját annak amit írtam?

Jurganov 2011.04.12. 15:50:51

@asmodean: semmit, az szdsz 2.0, ha zeronak bejön akkor bejön. mindenkinek megvan a saját véleménye, mondjuk annyiból jó választás, hogy az mszp-t ugye nem akarja ( az itteni embereknek nem annyira rövid a memóriája mint a nagy többségnek), a yobbik meg ugye nem játszik, hiszen zero sem akarja megkockáztatni, hogy yobbik-szimpatizáns legyen belőle és hirtelen egy szigorított apeh-vizsgálat alanya legyen némi baráti gumibotozással egybekötve. :)
@TuRuL_2k2: az lmp csak learatja a babérokat, nem nekik jutott eszébe. ez nem lmp-s rendezvény lesz hanem "ők is ottlesznek"
@Marcellusca: honnan jönnek ezek a komcsi-s szavak? hogyhogy komcsik?

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.12. 15:51:38

@zero: hát igen. Te is büdösbunkó vagy, csak a proli megdolgozik keményen a pénzéért, te meg (ahhoz képest) igen-igen könnyen jutsz hozzá. Kb. ennyi a különbség.
Ezek a tetű fidesznyikek meg igenis megérdemlik a szembeköpést. Ahogy ők tették a választóikkal és a demokráciával.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 15:55:34

@Álamfő álomás következik:

egyrészt éppen lmp-s képviselő szembeköpésére biztattam zerot, (más kérdés, hogy a fideszes képviselők is megérdemlik) másrészt zero ugyanúgy dolgozik mint te, vagy én, ő is a munkájáért kapja a pénzt.
neked viszont nem túl sok eszed van.

Marcellusca 2011.04.12. 15:58:56

@Jurganov: Kommunisták.
Így érthető?
KISZ (Kommunista Ifjúsági SZövetség), mond valamit?
MSZMP? Ez?

Jurganov 2011.04.12. 15:59:52

@Conv: ne szójjá be smittpalibácsinak, na :)

valójábannemberci 2011.04.12. 16:02:34

Ez is csak azt mutatja, hogy a kormánynak van kulturpolitikája. Nem karhatalommal kell megállítani a tüntetéseket, hanem kultúrával! A következő egy balett-maraton lesz a Vörösmartyn, non-stop huszárbemutató a Hősök terén, és Monarchia kiállítás a Várban. Simán. Miért ne?

valójábannemberci 2011.04.12. 16:03:51

@berciXcore: Azért a felvetett ötletkért korrumpálható vagyok. Valami 20 évvel ezelőtti mobil dobozának megtöltése megteszi.

Marcellusca 2011.04.12. 16:03:58

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Ne nekem mongyad, vaze! :)
Én tudom. @Jurganov: nem értette. :P

jágör68 2011.04.12. 16:04:31

Ez is megér egy posztot:

"Kormányszóvivő: nem a béremelésre
2011. április 12. 06:50, kedd - Szemlézte: Dr. Hanyecz Vince

Önként vállalnák a különadót a gyógyszergyártók

Válságadót javasolnak önmaguknak a magyarországi gyógyszergyártók. A támogatott készítmények utáni bevételük 5 százalékát ajánlanák fel, ha az összeget az orvosok és szakápolók bérére költik.

A gyógyszergyártók extra adója évente 25 milliárd forint plusz bevételt jelentene a költségvetés számára. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke azt mondta: ragaszkodnak azonban ahhoz, hogy a pénzt az orvosok és ápolók bérére költsék. Bogsch Erik szerint a javasolt intézkedést már júliustól be lehetne vezetni. Úgy fogalmazott, a különadót az egészségügy érdekében, a szolidaritás elve alapján javasolják úgy, hogy abból jusson az egészségügyre, azon belül elsősorban az orvosok és a szakápolók fizetésére, akiknek bérezése a legnagyobb probléma. A szövetség elnöke szerint a kezdeményezés segítene az orvosok külföldre vándorlásának megállításában is.

Bogsch Erik elmondta: a pénz a tervezett megszorításokat csökkentené. Egyébként szerinte kizárt, hogy 120 milliárd forintot meg lehetne spórolni a gyógyszerkasszában, mint ahogy azt a kormány szeretné, anélkül, hogy az ellátás jelentősen romolna.

A magyar gyógyszergyártók egyetértenek az extra adó bevezetésével, az elnök azt reméli, hogy az összes cég csatlakozik a kezdeményezéshez. A kormány egyébként múlt csütörtökön kezdett tárgyalásokat a gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal az új támogatási rendszerről.

Kormányszóvivő: csak adósságtörlesztésre

A kormány köszönettel veszi a gyógyszergyártók felajánlását, de az általuk javasolt extra adóból befolyt összeget egyelőre nem tudnák a bérekre fordítani, ugyanis abból az államadósságot kell csökkenteni - mondta a Krónikának Nagy Anna kormányszóvivő.

„Ha a megtakarításokat azonnal el is költjük, akkor pontosan az nem valósul meg, ami a Széll Kálmán tervnek a legfontosabb célkitűzése, még pedig az, hogy csökkenhessen az államadósság.”

Ha az államadósságot le tudják szorítani 80 százalék alá, a béremeléseket is elbírja majd a gazdaság, jegyezte meg a kormányszóvivő.

Forrás: MR1 - Krónika"

Na ez a pofátlanság, a gyógyszercégek felajánlanak 25 milliárdot az orvosok, nővérek fizetésének emelésére, ezek meg csak az IMF- nek akarják adni!!!

Emiksz 2011.04.12. 16:06:27

emiksz.blog.hu/2011/04/11/30_betuntetes

"Rendezzünk gyorsan ott is egy szabadtéri képgalériát, aztán zárjuk le erre hivatkozva. Az LMP meg tüntessen a Rákosrendezőn!
- Nincs több képünk főnök, mind a Kossuth térre került.
- Mindig van képünk, ezt ne felejtse el."

Jurganov 2011.04.12. 16:07:29

@Marcellusca: bármennyire hihetetlen is, értettem mire gondoltál a komcsi leírásakor :) csak az érdekel, hogy hogy jött ide?tehát sem az mszp, sem a fityisz nem komcsi.kommunista, blablabla. mivel olyan messze vannak a kommunista eszmétől mint makó jeruzsálemtől. ennyi erővel mittomén , jótevőknek is hívhatnád őket, attól is messze állnak. ezek az emberek sokkal inkább követik a kapitalista eszmét mint bármi mást, úgyhogy inkább kellene hangoznia a mondatnak, hogy :"Mondom én, hogy nagyobb kapitalisták, mint a maszoposok!".
nem kötekszem, csak báncsaja szememet :)

jágör68 2011.04.12. 16:07:52

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Nem védeném a Fijjugat, de ha már ezt ideokádtad, akkor egy listát az MSZP/ SZDSZ- ben lévő volt MSZMP- KB, PB tagokról, cenzorokról, KISZ- KB- sokról, főcsoportfőnökökről, ÁVÓ- s ezredesekről is. Tudod, akik felülről irányították az egészet.

csoko20 2011.04.12. 16:08:26

@berciXcore: Ha így nézzük még szerencsénk van, hogy nem egy kolbásztöltő versenyt szerveztek oda!!! :)))

sas70 2011.04.12. 16:09:50

Attól, hogy a strucc a homokba dugja a fejét, a segge még kivan!
A király pedig meztelen, ezt mindenki látja, aki nem az vagy vak, vagy nem is akarja látni!

Énbagoly 2011.04.12. 16:10:05

Éljen a Tanácsköztársaság? :)
Amennyi történelmet ezek tanultak, szerintem nekik fel sem tűnt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.12. 16:13:03

Ebben a kurzusban üres borítékot kapnak az ünnepélyes díjátadáson ?

Pancser Valkó. Megszívta azt a Kossuth- díjat.

valójábannemberci 2011.04.12. 16:13:06

@csoko20: Fél évig tartó kölbásztöltés? Simán!

valójábannemberci 2011.04.12. 16:13:43

@berciXcore: A pénzből te is kapsz, szóval minimum egy porszívó dobozára lesz szükség. :D

valójábannemberci 2011.04.12. 16:14:51

@simonmondja.: A nokiásdobozokba kell a pénz. Megszorítások vannak, na.

Jurganov 2011.04.12. 16:15:00

@jágör68: mondjuk annyira nem hülyeség ez az adósságtörlesztés...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 16:16:28

@Conv:

értettem, de Vágó Gábor 2008 óta LMP tag, de magánemberként biztosan tiltakozott a kordon ellen 2006-2007-ben Kecskeméten, ahogy én is itt a blogon ....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 16:19:09

@zero:
nem tudok róla, viszont van kecskeméti szdsz-es ismerősöm, aki jól ismeri a gabit :)

valójábannemberci 2011.04.12. 16:20:58

@zero: Dehát az LMP az SZDSZ2.0, hát ezt se tudod? Titokban megülik a sabbatot, és olyankor a Gyurcsány-Demszky szentekettőségnek áldoznak egy nemzeti érzelmű szüzet!

valójábannemberci 2011.04.12. 16:22:37

@Conv: Szadeszos ismerősöd van? Mennyire közeli? Mit szólt a kordonhoz? Szoktad köpködni? :]

bandika gazdája 2011.04.12. 16:25:57

@zero: Kedves Zero! Lehet, hogy Vágó Gábor most "jó fej" volt, (szerintem meg nem, csak ki akarta használni, hogy hajlandó vagy egyet rúgni vele az ellenségbe - amit az megérdemel szó se róla), de ezzel együtt, vagy ennek ellenére V. G. egy seggfej, és ehhez semmi köze sem az esernyőzésnek, sem a mostani esetnek, de még az LMP-nek sem, egyszerűen csak az és kész! Nekem elhiheted! Nem a levegőbe beszélek!

Marcellusca 2011.04.12. 16:26:00

@Jurganov: Óóóóó, bááááázzz, hadd ne kelljen mán magyarázkodnom!
Történelem: "Dicsőséges 133 nap" :))))

@jágör68: De az nem kunszt. Róluk tudjuk és nem is újdonság.

Na, de a kommunistázó, liberális .... őőőőőő, izé .... jobboldali .... izé ..... konzervatív .... izé .... pártban?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 16:26:52

@Jurganov:

"zeronak bejön akkor bejön"

Mi jön be? Ez egy konkrét eset, amiben ugyanazt gondoltam amit az LMP. Máris elempés vagyok? Ne bassz fel!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 16:28:04

@berciXcore:

:-))))))

Ne adj ötleteket!!! A legfelsőbb szinteken is olvasnak!!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 16:29:04

@berciXcore: volt osztálytársam. jó viszonyban vagyunk. leszarta a kordont. cikizni szoktam.
a viszonyunk olyan, hogy amikor a 200 000 + 1 kampány után beégtek, felhívott és annyit mondott: - hello, kussolj, elég nekem magam előtt égni. :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 16:30:13

@bandika gazdája: nem csak te, hanem más kecskeméti is ezt mondja. még lmp-s is :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 16:30:26

@bandika gazdája:
@Conv:

Látom mindenki ismer mindenkit ...micsoda belterjes egy banda :-))

valójábannemberci 2011.04.12. 16:31:21

@zero: Pedig milyen szép lenne, ó. Örömkönnyekkel szorítanám kebelemhez a NENYI-t, ha így volna. :,)

bandika gazdája 2011.04.12. 16:34:51

@berciXcore: Na és ha van szadeszos ismerőse akkor mi van?! Nekem minden pártból van ismerősöm, vannak köztük normálisak, meg barmok! Ahogy mondani szoktam volt, a f.szság pártfüggetlen. És Vágót sem utálom, igaz nem is szeretem (nem is tart rá igényt gondolom) csak tényként közöltem, hogy az ami. Ennyi! Én is kecskeméti vagyok.

bandika gazdája 2011.04.12. 16:43:12

@zero: Ja és ettől még el lehet menni a fotokiállításra ha valakinek kedve tartja, nem azért mondtam!

bandika gazdája 2011.04.12. 16:44:24

Már úgy értem vele is el lehet menni! :-) Na megyek kutyákat etetni.

Jurganov 2011.04.12. 16:50:57

@zero:
"Én már látom, hogy mit fog kapni zero azért mert egy LMP-s képviselőt keresett meg. :))) "
válaszom rá: "semmit, az szdsz 2.0, ha zeronak bejön akkor bejön. mindenkinek megvan a saját véleménye" nem azt mondtam, hogy lmp-s vagy, hanem azt, hogy ha bejön akkor bejön, senki nem szólhat meg érte. mármint amíg normális maradsz :) (Az LMP-s Vágó Gábornak van blog.hu-s blogja, írtam neki, válaszolt, jó fej srác) vagyis bejön :)

(H)angolka 2011.04.12. 16:59:13

@Marcellusca: Múzeum is fog épülni belőle, ahogy a rádióban hallottam!:((

Analfa Béla 2011.04.12. 17:07:25

Addig fogtok dumálni, hogy az egyik alkotmányos jogunkat, a gyülekezési jogunkat nem tudjuk gyakorolni, hogy a végén fogják és kiveszik az alkotmányból ezt a jogot. Nehogy már egy nyomorult fotókiállítást ne lehessen megrendezni.

Labancz 2011.04.12. 17:07:42

permanens hányingerem van a fidesztől.

zsebatya 2011.04.12. 17:08:02

A magam részéről mindig próbálok disztingálva megszólalni, de az adott esetben az egyetlen, a helyzettel kellő kongruenciában álló kifejezés a következő: lóf@szt a seggükbe!
De kemény szarukörömmel ám a végén!

(H)angolka 2011.04.12. 17:12:20

@Várúr: Biztos vagy te ebben? Ott voltál? Mert hivatalos rendőrségi adat az 50 000, amiből 5 000 demonstráló jött külföldről. Szombaton este nem csalatkoztam a Híradóban. Azt sejtettem, hogy teljesen kerek számot nem fognak mondani, de miért 12 000? Egyébként a TV-ben az hangzott el, hogy 12 000-nél többen - tehát Te is légy pontos -ami így tk. igaz is. Csak azt nem értem, miért kellett ezt az ominózus számot kitalálni nekik. Ha azt mondták volna, hogy 1 embernél több demonstrált, az is igaz lett volna, és ugyanolyan röhejes.

is 2011.04.12. 17:15:19

@TuRuL_2k2: "Nem sokan fognak akarni, mivel ahhoz sok ember kell, hogy a Kossuth téren mutasson is valahogy,"

nem tudom, marcius 15-en az Erzsebet-teri tomeg siman pariban volt a 2006-os FIDESZ-tomeggel az Astorianal. aprilis 17-en egeszen jol mutatna annyi ember a Kossuth teren. persze az MTV nyilvan be fogja tudni mutatni kicsinek.

zsebatya 2011.04.12. 17:19:17

@(H)angolka: Igazán korrekt és a Híradó mai szellemiségébe igazán illő megfogalmazás az lett volna, hogy a tüntetők kétmilliónál biztosan kevesebben voltak.

is 2011.04.12. 17:23:33

@éberség elvtársak: nem a tuntetest haritotta el, hanem azt, hogy a traktorok tonkrevagjak a frissen felujitott utakat. mert az is csak Magyarorszagon fordul meg barki fejeben, hogy traktorral bassza szet az orszag fovarosanak utjait.

ha tuntetestol, meg politikatol fuggetlenul felteszem a kerdest, hogy milyen feltetelek mellett engednel soktonnas traktorokat egy orszag fovarosanak a felujitott utjaira, es minek tartod az ezt vegrehajtokat, mi lenne a valaszod? na, ez a jozan paraszti esz, ami nem mindenkinek adatott meg.

is 2011.04.12. 17:25:51

@zrobasé: de beszoltal a Mandiner foszerkesztojenek :DDDD

is 2011.04.12. 17:30:30

@Conv: ha az a mondanivalo, hogy azokank volt igaza, akik 2006 oszen autokat felgyujtva, meg a rendorseggel folyamatos ossztuzesben tonkrevagtak a varost, akkor sajnos nem fogunk tudni egyeterteni. azt a kordont pedig nem lehet enelkul megitelni. az a kordon nem a semmibol jott elo hirtelen es varatlanul, azert bizony honapokat dolgoztak.

Jurganov 2011.04.12. 17:31:13

@is: a paraszt ne tüntessen. az a dolga, hogy dolgozzon és ne menjen a fővárosba. pláne traktorral, a sok jól szituált úriember közé :) még lezúznák jó kis sportverdákat :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.04.12. 17:33:20

Gonoszak vagytok! Hisz ők nem olyanok! Azok csak a gaz komcsik voltak! Ők nem... bakker, mennyi komcsi is van a jelenlegi kormányban? Ja, hogy szinte mind komcsi volt? Mert kényszerítették őket még KISZ, meg párttitkároknak is! Értem én! Meg a Kossuth-teret is csak azok a rohadt komcsik zárták le! Ezek bezzeg gyönyörű és színvonalas kiállítást rendeznek, hogy mindenki boldogan ne akarjon ott tüntetni. Mi a gond ezzel? Hisz néhány agymosott troll hozzászólásából kiderült már, hogy itt nem is erről van szó! Sőt Hülyegyerek Petya még azt is elmondta - a cinikusság mintapéldájaként - , hogy a tüntetők eddig is a kormány mellett tüntettek! Na ugye! Sőt még "ÉLJEN VIKTOR" táblát is szívesen ráretusálták volna a tüntetőkre, szigorúan az emberek érdekében. Dicső, komcsi őseiktől szinte már semmiben sem különböznek ezek az elvtársak sem. Kretének!

Jurganov 2011.04.12. 17:35:48

@is: valahol igazat adok neked, ha az embereknek tele a töke akkor tüntessenek. de csak szépen, csendben, hangjukat nem hallatva-valahol messze, egy eldugott helyen. olyasmi ez a gondolat mint a hangtompítós riasztópisztoly. nem sok értelme van.
te hogyan képzelsz el egy tüntetést?

mrZ (törölt) 2011.04.12. 17:37:50

Azért én örülnék a margitszigeti nagyrétnek is. Minden vasárnap reggeltől jó időben. Olyan folyamatos piknikes tüntetés, legalább a kölyköket is vihetném.
A lényeg az edzés, elszoktunk már tőle hogy meg kell védenünk az igazunkat.
A zorbán is mozgósított, nyert is.

jágör68 2011.04.12. 17:52:35

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Magyarul a Jaffára szavaztááá. Mos meg teli torokból komcsizod őket:DDDDDD
Látod, látod, szavaztá vóna te is a Jobbikra

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 17:54:39

@zero: kecskemét nem olyan nagy város :) inkább nagynagy falu :)

karloszky 2011.04.12. 17:56:03

Azért mennyivel elegánsabb dolog már egy szép kiállítással tovatartani a gaz tüntetőket, mint batárnagy csúnya fémkordonokkal.
Finoman ez is jelzi a Fidesz- és az MSZP/SZDSZ-kormány közötti stílus(és ész)beli különbségeket. :))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.12. 17:56:44

@is: sajnálom, a megoldást nem tudom elfogadni, pedig még a sóletkonzervet is elfogadtam egyszer megoldásnak a négy lába van mégis megbotlik feladványra.

Jurganov 2011.04.12. 18:03:56

@karloszky: elegáns:) az egy jó szó. és igen, a stílusbeli különbségek...egyik sem különb, de a fityisz még ki is röhög.

Mlaci1 2011.04.12. 18:07:08

Sajnos az az érzésem, hogy nem történt itt semmilyen rendszerváltozás. A régi mszmp reform részéből kialakult az mszp, az ortodox részt meg felszívta a "jobb oldal" . Ha megvizsgáljuk az elmúlt 20 évet, láthatjuk ennek a teóriának a valóság tartalmát, ahogyan az ország javára tevékenykedtek. Tehát még mindig az mszmp a vezető párt Magyarországon.

Várúr 2011.04.12. 18:27:12

@(H)angolka: A hivatalos rendőrségi becslés 12.000 (nem voltam ott és nem számolgattam)
amit az adott terület felülete alapján ún. négyzethálós módszerrel számítanak ki.

bandika gazdája 2011.04.12. 18:27:52

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Inkább sert igyál! Vagy ha van pénzed ír whiskyt! Azt nagyon bírnám ha tellene rá! A tesómtól kapok néha.

bandika gazdája 2011.04.12. 18:29:14

@Conv: Úgy valahogy! Jó hely is nagyon.

Várúr 2011.04.12. 18:31:34

@is: Jóember. A traktoros tüntetést a francia parasztok találták ki, majd átvették a németek, stb., így jutott el Magyarországra. Az ottani utak nem arról híresek, hogy mennyire lepukkantak, ezzel szemben nézz körül Pesten, Budán, stb.

makukula 2011.04.12. 18:38:07

Elég megdöbbentő ez az "Országgyűlési Hivatalnak" írt levél: helyesírási hibák, alannyal nem egyeztetett állítmány, értelmetlen mondatok. Csak nem Smit Pál mellett koptattad az iskolapadot?

bandika gazdája 2011.04.12. 18:42:29

@makukula: Lehet, hogy velem van baj, de nem látok helyesírási hibákat! Melyikre gondolsz?

Viktus 2011.04.12. 18:42:59

kemény ez a terrorelhárítósdi most mutatták a híradóban elkaptak v.mi papát egy melegítőbe sétállt ki hatástalanított fegyvereket gyűjtött ... kb. egy járőr oda sétállhatott volna ... ezért kellett audi Q7 :D:D:D:D

bandika gazdája 2011.04.12. 19:00:19

@Viktus: Tudod is te ki volt az álruhában! Lehet, hogy a Budaházy!

Jurganov 2011.04.12. 19:05:18

@Viktus: és ha a papa arra készült, hogy beolvassza a cuccost és abból nyílhegyet öntsön a magyarok nyulainak? meg a fene se tudja milyen veszélyes lehet az öreg
még szerencse, hogy nem egy sima rendőr ment ki, még ilyesmi lett volna a vége:
www.youtube.com/watch?v=wjf8tCi9wng

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 19:10:01

@karloszky:

Ja, trükkök százai, mesterfokozat :)

makukula 2011.04.12. 19:51:59

@bandika gazdája: Tisztelt helyett tisztelet nyilván csak elütés, de a megszólítás utáni első mondatnak nincs vége. Se írásjel, se semmi.

"Mikor a jelenlegi kormánypártok egyik fő kampányígérete volt, hogy visszaadja a Kossuth teret az embereknek, de a fotókiállítás miatt nem lehet az egyik alkotmányos jogunkat, a gyülekezési jogunkat gyakorolni a Kossuth téren?"

A kormánypártok visszaadja. Oké. Ettől függetlenül sincs értelme a mondatnak, mit akar itt kérdezni a levélíró?

Az "Alkotmány-tervezet" pedig helyesen alkotmánytervezet.

Egyáltalán hogy lehet úgy kezdeni egy hivatalos levelet, hogy "Szeretném megkérdezni"? Mintha egy négyéves kislány szeretné megkérdezni, hogy kimehet-e pisilni. Mindegy, nem akarok ezen lovagolni, de összességében ez a levél gáz.

Amúgy a tartalma is különös: ugyan mi köze az Országgyűlés Hivatalának (nem az "Országgyűlési Hivatalnak") a Fidesz választási ígéreteihez? És az is elgondolkodtató, hogy a területhasználati megállapodást még a régi városvezetéssel kötötték. Jól kiagyalták a szocik, hogy most ne tüntethessenek? És nem műveleti terület van kordonnal, hanem valaki lefoglalta a területet (ami az önkormányzaté), és ott megcsinálja a saját programját. Megtehette volna az LMP is és bárki más is. Kicsit idegesít már ez a permanens hisztéria.

Jurganov 2011.04.12. 20:12:36

@makukula: megragadtad a cikk és a levél lényegét. gratulálok.itt láttam már jónéhány barmot, de te benne vagy a top 10-ben.
"
A kormánypártok visszaadja."-visszaadJÁK, nem pedig visszaadJA, ha már többes számot használsz.
"Mindegy, nem akarok ezen lovagolni, de összességében ez a levél gáz."- anno anyukám azt tanította nekem, hogy amikor ilyesmit írok vagy mondok akkor tegyem hozzá, hogy "szerintem", vagy "én így gondolom".
"És nem műveleti terület van kordonnal, "-mi van A műveleti területtel?

bandika gazdája 2011.04.12. 20:18:09

@makukula: A stílus és a tartalom nem azonos a helyesírással! Azzal lehet egyetérteni, vagy nem. Tehát: Az első mondat valóban zavaros. Az "alkotmánytervezet" oké! A "szeretnem megkérdezni" stílushiba, semmi köze a helyesíráshoz. A többi ízlés vagy megítélés dolga. Lehet unalmas már a "hisztéria" (az is) de az is unalmas már amit azzal a szerencsétlen Kossuth térrel csinálnak szép sorban egymás után mindannyian. Törődjenek azzal, hogy lépjünk már egyet a rohadt életbe, mert az csak az igazán kurva unalmas, hogy nem lehet ebben a nyomorult országban élni emiatt a sok barom politikus miatt! És már nagyon sok éve nem lehet! Én lassan már megdöglök anélkül, hogy azt mondhatnám: na ez egy jó év volt! Na ez csak az unalmas!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.04.12. 21:55:30

@bandika gazdája: "lassan már megdöglök anélkül, hogy azt mondhatnám: na ez egy jó év volt!" Kérdezd meg erről Lézer elvtársat! Neki volt pár jó viszont! :)

martonx 2011.04.12. 22:08:17

LMP-s flashmob? Vigyázz zero, nehogy egy fasza kis buzi felvonulás közepén találd magad :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 22:34:51

@makukula:

ennyibe tudsz csak belekötni?
szánalmas, de egyben megmosolyogtató ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.12. 22:36:20

@bandika gazdája:

ez a levelem második fele, mert nem akartam olyan sokat bemásolni .... az első felében leírtam a szitut, ami a posztban van.

Zsombor78 2011.04.12. 22:54:32

Balfasz barmok ti akik fideszre szavaztok!

Ironfist 2011.04.13. 02:00:13

@karloszky:
Ó, igen, és amikor majd elkezdenek selyemzsinórral kivégeztetni embereket, csak mert merészelt mást gondolni, mint a cigánykirályod, akkor azt fogod éltetni, hogy mennyivel elegánsabb már, mint a tarkónlövés? Nyíljon már ki a szemed! Tényleg képes vagy ennyire beszopni mindent, amit a fidesz ideszarik? Tűnjön már fel, hogy azzal, hogy "Debezzegazemeszpé!!!" nem lehet kormányozni egy országot!

Bár mi a francnak koptatom a betűket a klaviatúrámon? Egy fideszesnek érvelni? Falra hányt borsó, csak gyöngyöt szórtam a disznónak. Úgysem fogja fel.

molaris 2011.04.13. 03:58:54

@is:
is 2011.04.12. 17:23:33 - re!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ember!- láttál már traktort??
Tudod szép lassan gurul a gumikerekein, és még a vetésben is minimális kárt okoz. A bitumenben meg semmit.

A mostani állapotokról, egy réges- régi vicc ugrik be:

Hitler egy vacsorán kijelenti, az lesz az utódja, aki egy macskát megetet mustárral.
Goebbels hozat egy macskát, és egy kettévágott főtt bajor kolbászba keni a mustárt.
A macska prüszköl, elrohan.
Himmler is hozat egy macskát, megmarkolja a nyakánál, belenyomja a fejét a mustáros tálba.
A macska összekarmolja a kezét, prüszköl elrohan.
Speer is hozat egy macskát, megsimogatja becézi, majd egy hirtelen mozdulattal egy marék musttárt rácsap a seggére.
A macska lefekszik ésmint az őrült elkezdi nyalni.
Speer:
-Uraim, nem átveréssel, nem erőszakkal, csak gondolkodva és célszerűen. Önként, dalolva maga eszi!

molaris 2011.04.13. 04:02:39

@Zsombor78:
Egyetértek! Pedig a Jobbik jobb lett volna.
Majd legközelebb!

fokabacsi 2011.04.13. 07:08:17

@molaris: Ugyan már ! Itt?? Ahol visszaszavazták a hülye bolsikat HÁROMSZOR ? Ehhez ész is, meg intelligencia is kellene!

Nurrddin 2011.04.13. 07:57:00

@zero: miért vagy ebben olyan biztos?

szaktatar 2011.04.13. 09:49:38

@karloszky:
"Finoman ez is jelzi a Fidesz- és az MSZP/SZDSZ-kormány közötti stílus(és ész)beli különbségeket. :)) "

túrót.
ordítóan látszik, a fityesz, maszop hasonlósága.
az mszmp-s kövér elftárs megmondta: kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna.

Ironfist 2011.04.13. 10:20:17

@szaktatar:
És ha még mindig kételkedne valaki, hogy a fidesznek bármi köze lenne a zemeszempéhez - beleértve a stílusukat dícsérő fideszes, antikommunista urat az előbb - az vessen erre egy pillantást!

Orbán Viktor - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttmûködõ
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 együttmûködõ
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttmûködõ
Chikán Attila - MSZMP tag
Boros Imre - MSZMP titkár, III/2 együttmûködõ, D-8-as
Mikola István - Hazafias Népfront
Fónagy János - MSZMP tag
Kövér László - az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag, Hazafias Népfront fõtitkár
Csintalan Sándor - MSZMP tag
Szûrös Mátyás - MSZMP KB titkár.
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásõr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Gyõzõ - párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Kerényi Imre - MSZMP tag
Simicska Lajos - MSZMP tag

Bár ezt asszem már írtam régen más posztba is, de úgy látszik a fideszesek szemellenzőjéről lepattant.

eszkep 2011.04.13. 10:25:58

Szó se róla, a szociknak biztos fő a feje, hogy nekik nem jutott eszükbe ez a remek ötlet...

Ez viszont már erősen a kötözködés:
"A Kossuth tér déli, füves részét körbekerítette a Főkert, mivel éppen most van a gyepápolási időszak. Biztos csak véletlen egybeesés"
Teljesen véletlenül tavasz van. Ez véletlen egybeesésnek számít. A cégünknek elég nagy nyílt területe van, hozzánk jövő héten jönnek. Zero bizonyára ősszel szokott kertészkedni (mondjuk november táján?)

makukula 2011.04.13. 10:28:16

@zero: "ennyibe tudsz csak belekötni?"

Képzeld, nem arról szól az életem, hogy másokat fikázok, így nem csak ennyibe tudok belekötni, erről írtam le a véleményem. És nem szoktam helyesírással meg stílussal foglalkozni, csak kicsit megdöbbentett, hogy úgy néz ki az a levél, mintha egy tízéves írta volna.

Volt viszont érdemi hozzászólásom is, arra nem nagyon reagáltál. Újra leírom, hátha választ kapok. A megállapodást a Fővárosi Önkormányzattal 2010 szeptemberében kötötték. Akkor kik voltak hatalmon Budapesten? Ők is az összeesküvés részei? Mi köze az Országgyűlés Hivatalának a Fideszhez és a Fidesz választási ígéreteihez? Tudod egyáltalán, hogy kik dolgoznak ott és mit csinálnak? Arra is próbáltam felhívni a figyelmet, hogy ez a kiállítás nem a tér lezárása, hanem pont a tér hasznosítása, egy rendezvény. A tér ugyanis a fővárosé. Az Országgyűlés Hivatala (nem a kormány, nem a Fidesz és nem Orbán Viktor) kiállítást akart szervezni, ezért lefoglalta a területet az önkormányzatnál. Ezt bárki más megtehette volna.

Persze lehet abból kiindulni, hogy a szél is azért fúj, mert az a szemét Orbán ki akar cseszni veled, de így elég nehezen folyhat értelmes párbeszéd.

Marcellusca 2011.04.13. 10:29:16

@eszkep: Köszönjük, Emese!

Inkább menjen vissza a kávéfőző mellé!

eszkep 2011.04.13. 10:30:34

@Ironfist: "Bár ezt asszem már írtam régen más posztba is, de úgy látszik a fideszesek szemellenzőjéről lepattant. "

Igazából azon nincs mi leppattanjon, hogy a gimiben KISZ titkár volt valaki az átkosban. Egyrészt a lista közismert, másrészt nem tudom mi köze van ahhoz, hogy "valaki" KISZ vezérként a rendszerváltáskor nevetséges összegért kormányzati üdülőt vesz meg, majd visszabérli az államnak?
Ha meg ennyi nevet tudsz felhozni a FIDESZ-ből (hány ezer tagja lehet utána kellene nézni?) az nem egy nagy breaking news...

eszkep 2011.04.13. 10:31:21

@Marcellusca: Kávét nem iszom, ez az "Emese" vonal meg nem tudom honnan jön?

Homeoffice 2011.04.13. 10:36:49

@eszkep:

Tudod.. Emese most már indul a buszod...:)))
Ne mond, hogy nem ismered....

eszkep 2011.04.13. 10:37:49

@Gunther: Az egy dolog, hogy a nagyobbik lányomat így hívják, de nem tudom mire gondolsz?

eszkep 2011.04.13. 10:42:43

@Gunther: Ah, őket annyira nem ismerem, de otthon megnézem. (Itt nem tudok youtube-ot nézni).

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.13. 10:44:19

@eszkep: nem hiszem el, hogy ezt nem ismered!?

www.youtube.com/watch?v=29MZ647i-5s

amúgy az újkeletű "klasszikus" a "Köszönjük Emese!" - egy pénzintézet reklámjában volt:

www.youtube.com/watch?v=40ezQMCIACo&feature=related

Homeoffice 2011.04.13. 10:50:19

@eszkep:

Igazad van. Csak a POWERMETÁL AZ IGAZI:)

Hoppázó Beléndek 2011.04.13. 11:16:18

féloff : fokozódó figyelemmel követem a vastagbőr vs mandiner blogfightot. eddig egészen vicces. az egymást lejárató cikkek remélem betárazva, mint ahogy a nagyok szokták..

Ironfist 2011.04.13. 11:19:00

@eszkep:
Egy: Ha nincs mi zavarjon, hogy valaki gimiben, és egyetemen is KISZ titkár volt, akkor érdekes módon zavart annyira, hogy a Gyurcsány Ferenc KISZ titkár volt? Akkor bezzeg kinyílt a pofátok hőbörögni.
Kettő: Közismert a lista? Lehet, de a fideszbuzik nem nagyon szokták emlegetni, ha kommunistáznak. Az mi kommunistánk a jó kommunista, az övék rossz? Vagy mi?
Három: Nem tudod, mi köze van hozzá? Talán annyi, hogy ugyanabból gazdagodott meg kedvenc segged, akit nyalogatsz naphosszat, a fidesz is.
Négy: Igen, tudod nem akartam megtölteni a szerver tárolókapacitását, ez csak egy kivonat a mostani vezetőkről. De ezzel elég nagy öngólt rúgtál, hisz éppen azt vallod be, kedves komcsizó fidesznyik, hogy se szeri se száma a fideszben tevékenykedő kommunistáknak.
Öt: Ha ennyire nem tudod, honnan jön a Köszönjük, Emese, akkor elég elzárva élhetsz a világtól, ami legalábbis részben magyarázza, miért vagy ekkora narancsdroid.

bandika gazdája 2011.04.13. 11:37:48

@zero: Nekem ezzel semmi gondom! Ha akarom, értem! A faszinak magyaráztam. Szerintem ő is érti, csak egyszerűbb belekötni.

bandika gazdája 2011.04.13. 11:47:00

@Seduxen: A "köszönjük Emese"-ben nem az a poén, hogy köszönjük Emese, hanem az, hogy monden nap 16.500-szor köszöntük Emese! Szerintem egyébként Eszkep is tudja (még én is tudom, pedig minden reklámnál "elkapcsolok" mert hülyét kapok tőle) csak így ő egy még érdekesebb faszi!

Ironfist 2011.04.13. 11:55:45

@bandika gazdája:
Dehogy érdekesebb. Szánalmasabb. Nekem nincs sok ismerősöm, de még én se a tévében hallottam először, hanem más emberektől. Olyan nincs, hogy ezt nem ismeri valaki az országban. Ha igen, akkor elég csúnyán nincsenek kapcsolatai. Ezt a játékostársadalomban meg a következővel szokták jellemezni: Have a life!

karloszky 2011.04.13. 12:11:34

@Ironfist:

"és amikor majd elkezdenek selyemzsinórral kivégeztetni embereket"

[ásít]

Ironfist 2011.04.13. 12:20:32

@karloszky:
[facepalm]
Csak egy hülye példa volt, Narikám. Látom te is szépen ki tudod emelni a mondanivaló lényegét.

karloszky 2011.04.13. 12:28:05

@Ironfist: Egyrészt: a listád...vagyis hát ez a lista amit előszeretettel kopipészteztek eb a fórumokra, szóval a felsorolás valótlanságokat is tartalmaz (pl. Orbán Viktor nem volt egyetemi KISZ titkár), továbbá az, hogy ki volt MSZMP-tag, az egy dolog. Az se mindegy milyen funkciót viselt. Az MSZP rendszerváltás utáni 3 miniszterelnöke sorrendben: egy pufajkás, egy spicli és egy KISZ KB titkár. Te meg jössz itt a gimnáziumi KISZ-titkársággal..

Ami viszont igen lényeges: az MSZMP utódpártja az MSZP, a székházzal, a hálózattal, a régi időkből származó információkkal, a kapcsolati tőkével. A poszkommunisták az MSZP-sek, az a tagjuk is, aki 1989-ben még nem is élt. Egyébként meg az "utódok" még rosszabbak, mint apáik voltak.

karloszky 2011.04.13. 12:29:50

@Ironfist:

"Ha nincs mi zavarjon, hogy valaki gimiben, és egyetemen is KISZ titkár volt, akkor érdekes módon zavart annyira, hogy a Gyurcsány Ferenc KISZ titkár volt? Akkor bezzeg kinyílt a pofátok hőbörögni."

Ja.

GyF: KISZ Közponzi Bizottsági titkár
OV: A Szfvári Teleki gimnázium titkára.

Tényleg ugyanaz a funkció :D

makukula 2011.04.13. 12:50:29

@Jurganov: Nem tudom észrevetted-e, de a cikk és a levél lényegére is reagáltam, arra még nem jött válasz. Persze ahhoz több kéne egy sima barmozásánál. Az meg külön röhej, hogy azt sem veszed észre, hogy a "kormánypártok visszaadja" az eredeti levélben szerepel, te meg engem oktatsz ki, hogy visszaadják.

blah 2011.04.13. 15:22:11

@makukula: elképzelhető e, hogy a fidesz tudta, hogy mikor fog alkotmányozni? Talán? E?

makukula 2011.04.13. 16:39:38

@blah: Nyilván tudta. Ahogy azt is tudta, mikor hozzák a médiatörvényt, mikor korlátozzák az alkotmánybíróság jogköreit, mikor államosítják a magánnyugdíjakat, mikor hoznak visszamenőleges hatályú törvényeket stb. Mégis szabad volt a Kossuth tér. Azt viszont jól kifundálták tavaly nyáron, hogy idén tavasszal alkotmányoznak, ezért az Országgyűlés Hivatala (nem a Fidesz) megállapodott a baloldali vezetésű Fővárosi Önkormányzattal a területfoglalásról, és odarakott egy fotókiállítást. Nehogy a Kossuth téren tüntetni lehessen. Illetve most is lehet, tüntetnek is, de csak egy kis részén.

Lehet, hogy én vagyok naiv, de nekem ez a Magyar Fórumba illő összeesküvés-elmélet.

Bee-zony 2011.04.13. 16:46:42

@is: A normál méretű traktorok súlya kb. 2 tonnától terjed felfelé, és a tipikusan használt Mtz, Zetor súlya majdnem 3 tonna - és amint azt minden józan paraszti ésszel rendelkező tudja, a falvakban közlekedő traktorok tönkrebasszák az utakat, ahányszor átmegy ott egy traktor, annyiszor kell felújítani az utat. Azt is tudja minden józan paraszti ésszel rendelkező, hogy a széles gumikerekű traktorok annyira nyomják a talajt, hogy állandóan besüllyednek a sárba, és személy- és teherautókkal kell onnan kihúzni őket. Továbbá azt is tudja minden józan paraszti ésszel rendelkező, hogy pl. március 15-én a hangosítást nem teherautókkal viszik, hanem repülővel dobják le az Országház elé, és az MTV sem a kamion méretű közvetítőkocsijával megy oda, hanem léghajóval. Arra viszont már csak az igazán öreg józan paraszti ésszel rendelkezők emlékeznek, amikor a harckocsik kecsesen szálltak a talaj felett, hogy megérkezzenek a díszszemlére a Hősök terére, mert a lánctalpasok és a dögnehéz trélerek azonnal szétbaszták volna az utat, sőt, elsüllyedtek volna a földben.
Bizony, a traktor nagyon útkárosító, és tele is van az internet a traktorok által tönkretett utak fotójával; és az is lehet hogy még mindig ott vannak az Országház előtt azok a képek, amelyeken látszik, hogy a vonuló traktorok micsoda útrombolást hagynak maguk után.
Más országokban az utakat közlekedésre használják, és nehéz gépjárművek is közlekednek rajtuk – nem így a fejlett Abszurdisztánban, ahol „útra lépni tilos” táblákkal védik az utakat, és ahol a kormány mindenkit repülni tanít, és ahol a közlekedés mindenkinek a maga egyéni szoc. problémája, amit a tilalomfák sűrű erdejében úgy old meg, ahogy tud.
Hát igen, van aki több Demszkyt látott, mint traktort. :) De az nem zárja ki, hogy nagy paraszt legyen, sőt, szorzó tényező.

fokabacsi 2011.04.13. 17:06:18

@Bee-zony: Te városi! Láttál már te közelből traktort? Akkor azt is illik, illene tudnod, hogy a négyzetcentiméterre eső keréknyomás KISEBB MINT A SZEMÉLYGÉPKOCSIÉ! Mert tönkretenné a szántóföldet!
Nincsen alapod hogy szólj. Tanulj előbb, olvass utána.

fokabacsi 2011.04.13. 17:08:45

@fokabacsi: Ezt az IS-nek akartam küldeni.

Bee-zony 2011.04.13. 17:09:25

@makukula: "A megállapodást a Fővárosi Önkormányzattal 2010 szeptemberében kötötték. Akkor kik voltak hatalmon Budapesten?"
A kérdésre válaszolva, a Fidesz-KDNP, akik 2010 április 11-én 52,73%-kal nyertek egy országgyűlési választást, ami után kormányt alakítottak... nem tudtad?
Vagy szerinted az önkormányzatoknál van a főhatalom? :)

Bee-zony 2011.04.13. 17:24:14

A post témájához visszatérve: azért van ez így, mert a fotókiállítás mögött, a kupolás épületben van egy bábszínház is, ahol a két szájkaratézó bábfigura 4-8 évenként szerepet cserél, hogy mindegyiküknek igazságosan jusson kormányzó szerep is, meg ellenzéki szerep is – és mindezt az elámított közönség szavazta meg; és aki Magyarország területére belép, vagy eleve itt él, az horribilis belépődíjat fizet ezért a színjátékért; inge-gatyája rámegy, mert a bábosok (meg a bodzaszedők, MNB logótervezők) minden módon harácsolnak és lopnak. El is érte az ország a banán / narancsköztársasági színvonalat…
De sebaj, már jönnek az új, feltörekvő bábszínházasok is, mint pl. az SZDSZ 2.0… és új arcokkal üzemel tovább a régi bábszínház.
Bábu 1 mondja: Bontsunk kordont, bontsunk fotókiállítást. Bábu 2 mondja: álítsunk kordont, álitsunk fotókiálitást. Utána ugyanez szerepcserével, és mixelve.
Rodolfó is megmondta már rég: „Sose a számat figyeljék, hanem a kezemet. Vigyázat, csalok!” De hát egy újszülöttnek minden „vicc” új.
Az is, hogy abszurdisztáni politikus olyat nem mond, mint Rodolfó – mert nem bűvész, hanem csaló lop-csen-csór. A bíróságon és a bizottság előtt meg hallgat.
Apropó, aki „megnyeri” az LMP-t, az elveszíti a többieket, értelemszerűen, mert az is egy zászló, meg a többi is egy másik zászló; és beszélni valakivel, vagy összeállni valakivel valamire, az nem egészen ugyanaz. A saját performansz biztos kisebb lett volna, de (erkölcsi értelemben) jobb, szerintem. A Jobbiknak is voltak azonos ügyei, érdekei, mint a többi ellenzékinek, pl. a médiatörvénnyel kapcsolatban, de külön volt a tiltakozás. Ha valaki közösködik valakivel, ne csodálkozzon, hogy összetartozónak nézik őket.

karloszky 2011.04.13. 17:41:09

@Marcellusca: Mindig is nagy tisztelője voltam a tényekkel alátámasztott, logikusan felépített érvekkel vitázó fórumozóknak.

süti beállítások módosítása