Skip to content


       Szűrés lista

Raffael a Frizbiben

Láttátok tegnap este a Frizbit?

El voltam képedve, hogy Orbán Viktor után Raffael Sándor is úgy érezte, Hajdú Péternek kell interjút adnia, így egy olyan órát dobott össze a TV2, hogy csak tátott szájjal tudtam magam elé bámulni: 30 perces Raffael-interjú, Tomcat, majd SP+Flour Tomi.

Szóval Raffael Sanyi, a jó húsban lévő gyanúsított. Megizzadt vele rendesen Hajdú, mert olyan mesét rittyentett a képernyőre, hogy az ország két legnagyobb fapofájú kamugépe, Szijjártó Peti és Nyakó mester is csak csettinthetett: ez igen, Sanyi!




 
05:10-nél: Azért ment 18 cm-es pengehosszúságú késsel szülinapot ünnepelni, mert előző nap egy TV-nek a dobozát vágta el, és utána zsebre vágta a kést, és a nadrágjában maradt. A mobiltelefonja viszont a kabátjában volt, teljesen életszerű, sok ember bulizik 18 cm-es késsel a zsebében, míg a telóját a kabátjában hagyja ....(Remélem lokál üzemeltetőjét megkérdezik a tárgyaláson, hogy vihette be a kést, a legalpáribb faludiszkóban is van motozás.)

A vallomás szövegét kirakta amúgy múlt héten a Kuruc, de más olvasni és más a TV-ben nézni, ahogy gúnyosan vigyorogva meséli, hogy ő rettenetesen félt, sose félt még ennyire, és önvédelemből lábon akarta szúrni Cozmát, ami - döbbenet - a 2 méter magas kézilabdázó szívét szó szerint kettévágta.

"Lementünk a tánctérre, nagy volt a tömeg, én nem inzultáltam hölgyeket, nem lökdöstem embereket, megálltam egy helyen, néztem a fiúkat, ahogy szórakoznak” – olvasható a vádlott vallomásában. Elmondása szerint feltűnt neki egy „magas srác és egy hölgy”, akik „jobban elengedték magukat”, majd arra lett figyelmes, hogy Németh Győző és a férfi dulakodtak.

Egyből odaugrottam, hogy szétválasszam őket, előrenyújtott kézzel Cozmát megtaszítottam, de nem esett el ettől a taszítástól, arrébb lépett 2 métert, Győzőt a másik kezemmel visszatartottam, és akkor elsötétült minden” – vallotta Raffael, majd úgy folytatta: a földön feküdt, nem tudta mi történt. „…nem értettem az egészet, hogy ez most mi. Automatikusan belenyúltam a zsebembe a késért, és nem azért, hogy ezért az ütésért én valakit megszúrjak, hanem eszközös támadás ellen eszközzel megvédjem magamat” – mondta az elsőrendű vádlott.

Emlékei szerint hozzávágtak egy széket, „valóságos háború alakult ki”. Mikor segítő szándékkal közelebb lépett, a társaság ellökött egy embert. „Háttal állt nekem, hátranyúlt valamiért, fordult valamiért, megijedtem tőle, és hirtelen ott – mivel nem voltam még soha az életben ilyen veszélyes helyzetben, hogy ilyen 2 méteres emberek eszközzel támadnak – egy ilyen meggondolatlan döntésben (…) jobb kézzel tettem felé egy ilyen szúró mozdulatot, és ahogy fordult hátra, hátrafelé belecsúszott ebbe a késbe, amit én fogtam jobb kézzel. És eltűnt előlem ez az ember…

A fal mellett egy ütést kaptam, amitől lementem a földre (…) 8-10 ember körülvett (…) bármennyire nem akartam, a bal zsebemben lévő kést elővettem, és hátráltam ezektől a támadóktól (…) nem akartam bántani senkit… 2 méteres emberek voltak, oroszul kiabáltak (…) én nem tettem senki felé egyetlen egy támadó mozdulatot, nem volt támadó szándékom. Ahogy elfordulok jobbra, berobbant egy támadó a látóterembe, és egy olyan érzésem volt, hogy meg kell akadályoznom ezt a támadót, de már úgy éreztem, elkéstem, hogy már nem tudom megakadályozni, mert olyan gyorsan ment és olyan távolt volt, úgy éreztem, hogy a lehető leggyorsabb mozdulattal, a legmesszebbre kell, hogy tegyek egy szúró mozdulatot.

Raffael elmondása szerint reflexszerűen, a támadó elé kitört és lábmagasságban tett egy szúrómozdulatot a bal kezében tartott késsel. „…egy félíves szúrás volt, a berobbanó ember megállítása céljából, az ő lábára akartam szúrni (…) amikor tettem ezt a mozdulatot, egy ilyen nagyon rossz érzésem volt, hogy egy ilyen dolgot meg kell tegyek, és a gyomrom összerándult…” – emlékezett vissza a vádlott. Ezután állítása szerint szem elől tévesztette támadóját, de mikor felnézett, látta, hogy mi történt és ott, a helyszínen rosszul lett a látványtól. „Nem akartam elhinni, hogy ez most hogy történt, ez hogyan létezik, és fölmásztam a földről, néztem a szememmel a sértettet és egyből az volt az első reakcióm, hogy most mentőkért kell telefonálni (…) ismét visszanéztem a sértettre és kértem, hogy nézzen rám, de nem nézett rám és néztem a bal kezemet, hogy mit csinált a bal kezem, kiejtettem a kést a kezemből és ahogy esett össze a sértett, megijedtem és megindultam a kocsihoz."

Hejj, az a fránya bal kéz, szinte önálló életet élt ... ezzel az erővel azt is vallhatná, hogy Cozma öngyilkos akart lenni, ezért szalad bele a késbe.

Persze nem véletlenül ez a vallomása, 1,5 évig be sem ismerte hogy ő szúrt, az egész vallomás-interjú-média arra megy, hogy ne tényleges életfogytiglant kapjon, hanem csak 20 évet ...reméljük a bírónak helyén lesznek a tökei, és nem nézte ez a színjátékot a Frizbiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr542961390

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Drábik, Boros, Lóránt 2011.06.07. 07:13:16

A Nemzet és a nép legjobbjai:Drábik, Bokros, Lóránt, Varga egyszer majd felsoroljuk a hazaárulókat is, surányitól simorig; bokroson át rabár ferencig"Lehet keménykedni, és meg lehet fizetni ennek az árát is. A bankok ugyanis nem a kormány beosztot...

Trackback: Valaki fordítsa meg Szijjártó Pétert a lovon 2011.06.06. 19:53:27

 Mert az biztos, hogy fordítva ül rajta. Különben nem mondott volna ilyet:"A hivatásos állomány képviselete nem lehet bohóctréfa, családok, emberek tízezreinek életével bohóctréfát űzni az egészen egyszerűen ízléstelen dolog" Nos, ha már...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 17:33:54

@Tom Bobb: "A "járulékos veszteségek" című műsor pont erről szól, hogy időnként a 100 halálraítélt rabból mondjuk 10 (ez sok, mert 10 százalék)"

na nehogy mar
Raffael szurta le es kesz
van ra tobb tucat tanu... o is bevallotta

amugy meg ilyen esetekben ha tobben csinaljak hat kapjak el a legelsot...
van olyan mondas is a makkal es disznoval

tudi 2011.06.07. 17:45:49

Nem néztem meg egyáltalán nem, mert nem érdekel ez a két "jóember". Sem Hajdú Petya, sem ez az akasztófavirág, bár ahogy olvasom ez szerintem semmit sem bánt meg.

Horizont 2011.06.07. 18:04:14

@Jakab Andor:
Ezt nem lehet CSAK jogilag nézni!!!
"Laikusként azt hiszem, hogy Raffaelnek sem állt úgy szándékában kioltani az életét, ahogyan olyankor gyilkolnak, amikor valakit direkt el akarnak tenni láb alól."
Ezt most komolyan így gondolod? Laikusként? Én is laikus vagyok, soha nem is jártam ilyennek a közelében sem. De erkölcsileg (is) normális emberként megkérdezlek mégis mi lehetett a szándéka a zsebében felejtett 18 cm-es pengéjű késsel, és az egész addigi életét nézve???
Mondjuk a pontos szándékát nem tudhatjuk, csak sejthetjük. Egy biztos, a rohadék (az előéletét nézve) teljesen biztos volt abban, hogy nem kapják el. Ráfaragott! Remélem eljön az is amikor elátkozza ott benn azt a napot is amikor megszületett!Sztojkával együtt, aki ott se volt:((
Oké nem védeni akartad ezt vettem, de úgy igazán elítélni se állt szándékodban:)

Mikrobi 2011.06.07. 19:54:55

Egy arrogáns, cinikus, aljas, velejéig romlott, megátalkodott gazember. Kinézném belőle, hogy ha nem lenne rajta bilincs, megölne valakit az interjú közben is! Tényleg rács mögött a helye élete végéig!

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.06.07. 20:43:50

Nem vagyok a halálbüntetés híve, nincs elég visszatartó ereje. A pszichére hatás jóval szemetebb, pár guantanamoi technikát szívesen látnék az ilyeneken. Másfelől más sem tanul belőle, kevés szenvedés, meg humánus kivégzés injekcióval, meg ilyenek, áhhhh. Szebb halál ez, mint ami sokaknak megadatik. Valami látványosat kellene csinálni vele, mondjuk kirúgdalni a fogait, nem kaphat protézist helyette, és 3-4 éven át évente 2-3-szor roadshowzni vele az országban, minden településen, megmutatni, hogy aki ilyen vétséget követ el, az így jár (ha 100 Ft-ért dobálni is lehetne paradicsommal, az államháztartás is egyenesbe jönne). Na ennek lenne visszatartó ereje, hiszen senki nem szeretne egy ilyen szégyenteljes bazári látványosság lenni, csupa gyűlölködő ember között. Előtte sötétzárkába vele jó pár napra. Ez tuti megtörné.

trojka 2011.06.07. 21:39:16

@pszicho pete: Én pedig a halálbuntetés híve vagyok. az ilyen mocsok emberfarkasokat ki kell vonni a forgalombol, mert milyen jogon élnek azon emberek helyett, akiket megöltek, kivontak a társadalom életének pozitiv haladásábol. (legyen sport, muvészet, tudomány). Ez nem arrol szol, amit valahol olvastam, hogy egy Csendes oceáni szigeten a banánszuretelo leesett a bananfarol és agyonutotte a fa alatt állo pácienst. a biro (bölcsen) arra itélte a delikvenst, hogy álljon a fa ala, s az áldotat egyik rokona másszon fel a fára, essen le, s usse agyon a "gyilkost". Nos, volt több jelentkezö is, de amikor a fára felmásztak, s észlelték a magasságot (ök is kif...tak volna) mindenki megnyugodott, s egy jo bulival elfelejtették a bosszut- de, itt lehet felejteni!!?? Ezek a mocsok orgyilkosok (nem elöször) emberéletet vettek el "csak ugy", teljesen mindegy, hogy román, vagy magyar volt. ez a patkány ugy beszélt a gyilkosságrol, mint a cseresznyelopásrol! Ha lehetne halalbuntetés, pusztulnia kéne, de így dögöljön meg a legszigorubb fegyházban, mindenféle kedvezmény nélkul! (adjuk bérbe a latinamerikai országok valamelyikébe!, ajanlom az illetékeseknek a "Pillango"-cimu könyvet!

sanity 2011.06.07. 21:52:46

Én is a halálbüntetés híve vagyok, mert ennek a mostani jognak meg aztán pláne semmi visszatartó ereje nincs, hogy köztörvényes bűnözők a tettük után 2 évvel még vígan nyilatkozgatnak... Az ilyen söpredéknek akasztás járna ország-világ előtt. Másból nem tanulnak.

SvenH. (törölt) 2011.06.08. 00:11:42

@zxn: az amit Raffael elodott tomcattel egyetemben az a legjobb verzio szamara

azonban vannak emberek akik ellene vallottak, es azert a tenyek csak tenyek, sztojka veres poloja is az, az hogy kessel ment el Raffael kozteruletre az mind sulyosbito tenyezo...

persze hogy megbanta mar es sajnalja hat vegiggondolta, de nem kellene megadni a lehetoseget neki hogy meg egyszer ilyen helyzetbe keruljon...

amugy nem tudom miert nem lehet rendesen rajuk huzni a szervezett bunozessel kapcsolatos emberolest, a mai technikaban hat komolyan leszopom magam hogy semmi mobil hivaslistat nem szedtek elo, vagy hogy semmi celzott lehallgatas nem volt, vagy esetleg a rendes maffianak szoltak volna hogy akkor most szolgaltassak ki ezeket...

f.m.j. 2011.06.08. 08:32:19

@pszicho pete:
a guantanamoi technika alkalmazása a fogvatartók tekintetében csak ugyanolyan aljanép gyűjtőhelye (szadista állatok) akiktől (fogvatartottak) elvileg meg akarják óvni az emberiséget. Szerintem minden fogoly/munka/halál tábor az emberiség szégyene... és aljassága

@zxn:
tomcat remélem téved, erre megvan az esély, hiszen hülye :):) -legalábbis elhülyült, és amúgy sem tudom eldönteni, hogy ügyesen heccelő provokátor, vagy tényleg őszinte... de vszeg nem az, mármint nem őszinte, akkor marad a másik

xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.06.08. 08:50:56

halálbüntetést kéne visszaállítani.
az ilyeneknek ne tartsanak fenn az adónkból nyaralóközpontot.

Mourinho már nem a király 2011.06.08. 09:04:28

Nem is néztem meg, nincs rá szükség, ismerjük már a hazugságokat. Cozma fenyegetően táncolt, ő meg félelemből szúrt. Nyilvánvaló...

Jakab Andor 2011.06.08. 11:14:24

@Horizont:

"Ezt nem lehet CSAK jogilag nézni!!!"

Persze, hogy nem. Én sem jogilag nézem, és bízom benne, hogy nagyon megbüntetik.
A bíróságoknak viszont kutya kötelességük CSAK jogilag nézni. Ezért érdekelt, vajon mit jelent JOGI szempontból a szándékosság, és mekkora lehet a büntetési tétetele szándékos / nem szándékos emberölés esetén. Ugyanezért érdekel Sztojka esetében is a JOGI dolog is.

A kedvedért megismétlem: kiráz a hideg az egész bandától, szörnyűséget tettek. Továbbmegyek, kiráz a hideg az ÖSSZES ilyen bandától, beleértve a nem cigány bandákat, hanem az összes magukfajta agresszív terrorbandát, akiknél kés, vipera van és a szórakozóhelyeken is megmérgezik az életet.

CHEETA (törölt) 2011.06.08. 12:57:25

Egyáltalán minek engedik meg ennek az ultratehetségtelen hajdúnak, hogy teret adjon egy ilyen elvékonyított hangú, az emberiség számára totál kártékony bélsárnak, hogy tovább hazudhasson? Egyébként mit adnak ezeknek enni, hogy mindegyik 15 kilót hízik? Kacsamell van reggelire?

CHEETA (törölt) 2011.06.08. 14:13:09

ja, és hogy korábban mivel foglalkozott? "korábban bejárati ajtókkal foglalkoztam" Na ezt, elhiszem!

derelyegrádi szellem 2011.06.08. 17:37:18

@CHEETA:

Azt jól teszed mert ez igaz is!

Sőt nem csak ő, hanem a Németh Győző is "bejárati ajtókkal foglalkozott", mégpedig olyan mértékben, ami felkeltette azt hiszen Ausztria bűnüldőző hatóságainak figyelmét is, ami érdeklődésnek esetükben egy sorozat-betörés miatti elítélés lett a vége.

fokabacsi 2011.06.08. 18:42:58

@derelyegrádi szellem: -)))
Megmértem a késeim közül párat . Az egyik pengéje 11 cm hosszú a súlya fél kiló körül van! a másik, egy AK 47-es rugóskés (orosz gyártmány) 12 cm-es pengével, több mint egy kiló! Ezt még részegen sem lehet zsebben "felejteni"! Nem pedig másnapig! Ha véletlenül a lábamra esik, eltöri az ujjamat!
ez a hülye cigány hazudozik, mint az állat!

derelyegrádi szellem 2011.06.08. 19:11:36

@fokabacsi:

Oszt melyikke' nyitol te tévésdobozt tesókám? Naugye..

Meg vigyázzál is, ha veled egy szobában vannak a kések, mert még véletlenül beleszaladsz valamelyikbe a veséddel. Mert az így szok' lenni. Mondjuk ez a vesével beleszaladás akkor igazán gyakori, ha kés másik végén vagy egy cigány is....

derelyegrádi szellem 2011.06.08. 19:17:55

@zxn:

Még szerencse, hogy nem ez a félhülye Tomcat a bíró....

fokabacsi 2011.06.08. 20:33:30

@derelyegrádi szellem: Félelmembe tokön szúrom magamat?!

Mr. Whisky 2011.06.10. 00:25:22

@tamaska06: A pár ember az a 90%-a ennek a bizonyos etnikumnak... vagy még több... Amikor a saját vajdájuk az etnikum bűnözéséről beszél, amit persze kedves vezér Viktorunk tagad, mert az nincs...

Tényleges életfogytiglant neki! De azonnal! Bár az ilyet kár tartani egy cellában, csak viszi a pénzt, van egyszerűbb megoldás is...
Vissza a halálbüntetést!

Mr. Whisky 2011.06.10. 00:26:39

Amúgy valami botrányos bicskanyitogató dolog volt, ahogy kikérte magának Hajdútól, hogy mi ez az ellenszenv irányába... És volt pofája belehazudni a kamerába, hogy halálfélelme volt... az ilyennek kívánnék ténylegesen olyat mint amit elkövetett!
végülis a 2. szúrás tényleg lábra ment!

fokabacsi 2011.06.10. 14:18:43

@Mr. Whisky: Tipikus cigány! Lehazudja a napot az égről! "bejárati ajtókkal foglalkozott"?! El is kapták az Osztrák rendőrök! meg aztán még bodzázott is! B+!

Kartal (rezervált) 2011.06.10. 14:59:36

@derelyegrádi szellem: ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy hol a francban gyakorolták ezt. Mert egy ilyen stresszhelyzetben kivitelezett szándékos és precíz szúrás csak sok gyakorlás eredménye lehet.

@fokabacsi: ha jól emlékszem az első tárgyalási napon a bíróság bizonyította, hogy a cigányok egy bűnszövetség tagjai, akik különböző bűncselekményekből tartották fenn magukat, pl. prostitúció. Mivel a "lányokkal" nagyon brutálisan bántak, sokan vallottak ellenük. Azért indultak Olaszország felé, mert a tesók ott futtatnak lányokat.

@pszicho pete: @sanity: @trojka: ehhez a vitához csak annyit tennék hozzá, hogy engem nem érdekel, halálbüntetés, vagy sem, de az ilyen férgeket el kell távolítani a társadalomból. Tőlem deportálhatják őket Szibériába egy munkatáborba, vagy akár a főtéren nyilvánosan akaszthatják is, letojom, de szűnjenek meg örökre, és ne mi, dolgozó emberek tartsuk el őket életfogytiglan. Ezzel nem őt, hanem minket büntetnek!
Egyébként nem hiszem, hogy az ilyen pszichopata bűnöző számára lenne olyan büntetési tétel, ami komoly visszatartó erővel rendelkezik.

@Béla Bácsi: én is erre gondoltam. Amerikában ha valaki megtámad egy rendőrt, az komoly orvosi ellátásra szorul utána, nálunk meg feljelentik és kirúgják a rendőrt...

trojka 2011.06.11. 06:26:07

@Kartal (rezervált): Szerintem, ez a Raffael és állat társai pár év mulva a cigány "népmese" pozitiv hösei lesznek, akik megvédték népuket az igazságtalanság, a diktatura és a "Rásszizmus" ellen. Nézzétek meg, a kisebbségi vezetök legalább 80 százaléka vagy buntetett elöéletu, vagy van valamu vaj a fején. Mennél nagyobb bunözö, annál magasabb a politikai beosztása. Csakhogy-milyen csend van pl. Kolompár "ur" körul, peig hogy hiresztelték a csalásait, lopásait, biroság elött is állt, mindenki várta, hogy na, most megkapja végre a magáét-lehet, hogy "érdemeire" tekintettel még valamilyen keresztet is fog kapni Pali bátol. Szoval, elfigyelve a dolgokat, megint azt mondom mint régebben, hogy végul kiderul az igazság: Kozma a saját késébe esett bele!

Ironfist 2011.06.11. 08:08:31

@SvenH.:
"vagy esetleg a rendes maffianak szoltak volna hogy akkor most szolgaltassak ki ezeket..."

Persze hogy nem. A kormányunk rajvédő, és szerinted ki irányítja a rendes maffiát? Hát Pintér.

Noname Watanabe 2011.06.12. 10:34:59

@tamaska06: Baszd meg, az nem diszkrimináció, amikor pultosnak pl. csak huszonéves, szőke, nagymellű csajokat vesznek fel? Akkor most a barna, kismellű harmincasok is "szúrják lábon" "elsötétülés" közben azt, aki eléjük akad?

fokabacsi 2011.06.12. 10:44:37

@Kartal (rezervált): Remélem erre majd a bíróság is emlékszik ítélethirdetéskor! Rövidesen meg kell legyen. Kíváncsi vagyok nagyon az "eredményre"! Majd az utána következő TASZ, FASZ, AI, és társaik sivalkodására! Meglepődni viszont kevés esélyem lesz! Valószínűsítem!

fokabacsi 2011.06.12. 10:52:53

@Jakab Andor: Gondolom ez a Sztojka féreg sem szódát inni ment oda huszonötödmagával! Éppen olyan rohadék mint a többi! A Kozma meg saját késébe ugrott bele: "ahogy fordult hátra, hátrafelé belecsúszott ebbe a késbe",

Béla Bácsi 2011.06.12. 15:31:49

@fokabacsi: Szakszerű akartam lenni és ki akartam keresni a Magyar Értelmező Szótárból a "cigánykodik" ige hivatalos definícióját.
Képzeljétek el, bár én még világosan emlékszem a szóra, használtam is sokat: ez az ige nem létezik a magyar nyelvben! Legalábbis hivatalosan.
Besszarábia! Még úgy sem merték kitenni a PC fiúkák és leánykák, hogy megjegyzik, hogy "pejoratív". Egyszerűen ezt kitörölték a magyar nyelvből!
Pedig létezik a szó is és a jelentéstartalmát megtestesítő jellegzetes viselkedés is.
Tessék csak megnézni még egyszer a videót annak, akinek nincs fogalma a szó jelentéséről.

trojka 2011.06.12. 16:09:00

@Béla Bácsi: Igazad van, én is emlékszem arra a szora, .hogy "cigánykodik". Nekem is mondták gyerek koromban, hogy "ne cigánykodj"! Csak arra már nemigen emlékszem, ez mit takart. Halványan dereng, ha valahová el akartam menni, vagy valamit el akartam érni, akkor hízelegtem, vagy valami ilyesmi. De akkor szerintem ez a szo (1960-as évek) talán más jelentöséggel bírt, mint most, bár nemigen használják már. Ugyanis, szép magyar nyelvunket lassan odáig silányítják, hogy a valodi magyar szavakbol alig lesz több, mint amennyit a cigány nyelv tartalmaz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.12. 16:50:46

@trojka: @Béla Bácsi:

én nem tudom arra miféle internet van, de nekem minden további nélkül ezerszám ad találatot.

www.nyest.hu/hirek/ciganykodas-zsidoskodas-skotsag-bevezetes-az-etnosztereotipiak-vilagaba akár előadásként is megnézheted www.u-szeged.hu/mindentudas/20060510
magyar értelmező szótár: wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Cig%C3%A1nykodik
a magyar nyelvtudományi egyetem tananyagában: www.c3.hu/~magyarnyelv/01-3/balazsi.htm
a népszótárban: nepszotar.com/?szo=cig%C3%A1nykodik

három dolog lehetséges, vagy más dimenzióban élek, vagy halovány lila fingotok nincs mire való az internet a pornó keresésen kívül, esetleg eccerűen meg sem próbáltátok a dolgot, csak jólesett egy kicsit antimagyarozni :)

Béla Bácsi 2011.06.12. 17:03:19

@trojka: Én a szövegkörnyezetben való használata alapján az értelmezését, ill. jelenését: a "csellel, vagy hízelgéssel való jogtalan előny vagy nem jogos járadék kikönyörgése", ill. "hazudozás által jogtalan előnyök szerzése" jelentéstartalmakban látnám.
Ez élő, eleven, naponta használatos szó volt gyerekkoromban, és nagy valószínűséggel a PC őrület okozta a szótárakból, ill. a köznyelvből a kihagyását.
Mindig jókat mosolyogtam a bizonyos szavakat tűzzel-vassal irtó embereken. Pl. a "nigger" szó negatív jelentését nem a hangtest maga adja, hanem a jelentéstartalom mögötte. Maguk a niggerek nem szerették volna magukat niggernek hívatni, mert ők is megtagadták azokat az "értékeket", amik a szó jelentését fedezték. (Hasonló "szociális aspiráció" által megváltozott szavunk pl. a "némber". Eredetileg az "ember" szó nőnemű párja volt, "nő-ember" [ lásd: Kovács IsvánNÉ, pl.]. Semmiféle negatív tartalom nem párosult vele. Azonban a mai értelemben vett "asszony" szavunk eredeti jelentése "úrnő" volt [ lásd. Halotti Beszéd: "vimággyomuk szent ahszin Máriát!"]. Így lassan -emberi természetből- és szociális aspirációból fakadóan sértőnek tartotta magára egy magyar nő, ha csak pusztán némbernek hívták, nem asszonynak, azaz úrnőnek. A szó gyakori használata miatt "lesüllyedt" eredeti (nő-ember) jelentésére, így az eredeti némber szavunk tovább "süllyedt" a mai "kétes értékű nőszemély" jelentésére.)
Szóval a niggerek nem szeretik, ha niggernek szólítják őket, mert tulajdonképp a niggerséget tartják lenézendőnek, szégyellni valónak ők maguk. Ugyanígy pl. hős szomszédaink, kiknek népneve ezer éven át 'walach' volt (magyarul ejtve: oláh) kikérték maguknak, hogy továbbra is az ezer éves nevükön szólítsák őket, ők ugyebár 'rómaiak' most már a decendencia jogán...
Cigányaink és a velük szolidáris és egyszinten levő AI vagy bármi más pesti bölcsészmarhaság hiába tiltja be a 'cigány' szó használatát (emlékezzük arra az agyament nőstényre, aki kínjában a cigánypecsenyét egy TV műsorban 'romapecsenye' néven nevezte!), attól még a "cigány" jelentéstartalom tovább fog élni bármilyen más, új elnevezésben, mert soha nem a népnév a negatív, hanem a jelentéstartalom, amit a nép "vív ki" hozzá.

Béla Bácsi 2011.06.12. 17:09:00

@Conv: Nem antimagyaroztunk. (Nekem ez amúgy is olyan természetszerű lenne, mint mondjuk leköltözni a tenger fenekére!)
Én speciel itt kerestem:
www.google.com/search?q=magyar+ertelmezo+szotar&rls=com.microsoft:en-us:IE-SearchBox&ie=UTF-8&oe=UTF-8&sourceid=ie7&rlz=1I7SNYC_en
Egyetlenegy találatnál se találta a keresett szót egyik szótárprogram sem. Nézd: Ha megtalálható, annál jobb!
Amúgy a beírásom lényegén ez a tény semmit sem változtat: Raffael "cigánykodik" a képernyőn, össze-vissza hazudozik és kész!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.12. 18:13:18

@Béla Bácsi:
értem.
szóval, ha mondjuk kíváncsi vagy tautegorikus ambivalens independencia identitására a magyar nyelvben, akkor rákeresel pl az ikea katalógusra.
persze az nem zavar, hogy semmi köze a keresésnek a célhoz, de kijelented, hogy ilyen nem található a keresés alapján, pedig van ilyen kifejezés, a rohadt magyar nyelvet pusztító libsik kitörölték még a netről is.
aztán ez szerinted nem antimagyarozás.

:)))))))))))

igen, raffael cigánykodik. ezt senki nem vonta kétségbe, nem cáfolta. a körítéseden mosolyodtam el fájdalmas szánakozással.

a cigánykodik kifejezést a kicsinyeskedő, vádaskodó, terelő-hazudozó, csaló, sunyi a tényeket el nem ismerő, a tényeket másként bemutatni próbáló viselkedésre használják.

pl ha valami olyat állítunk másokat megvádolva ami nem igaz, de megpróbáljuk a tényeket úgy beállítani, mintha az lenne.
ahogyan raffael csinálta.
és ahogyan te.

trojka 2011.06.12. 19:12:14

@Conv: Érdekes dolgokat írtál le, de azért lenne hozzá néhány szavam: elöször is, nem kerestem az interneten a szo jelentését, mert mint leírtam, azért tudom, hogy ez a szo mit takar. Pornot nem nézek az interneten, mert nem tartom gusztusosnak, tehát ezt el is felejtheted, bármennyire hihetetlennek is érzed. Nem vagyok ugyan nyelvész, de vonzodom a néprajzhoz, s szerintem ez a szo már ide tartozik, mégha használják is néha. a sértegetéseidet meg tartsd meg magadnak, mert a "cigánykodás" szo mást is jelenthet, jelesen a te esetedben oriási bunkoságot.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.12. 19:33:55

@trojka:
idézlek:
"Csak arra már nemigen emlékszem, ez mit takart. Halványan dereng, ha valahová el akartam menni, vagy valamit el akartam érni, akkor hízelegtem, vagy valami ilyesmi."

szarok én arra, hogy hol nézel pornót, ha egy cseppnyi eszed lenne, felfogtad volna, hogy a pornó említése csupán a net használatának minőségét jellemezte.

"Ugyanis, szép magyar nyelvunket lassan odáig silányítják, hogy a valodi magyar szavakbol alig lesz több, mint amennyit a cigány nyelv tartalmaz."

ugye ezt csak valami random generátor tette be, nem pedig béla bácsi ehhez hasonlóan nem antimagyarozó vonalvezetésének erősítő célzatával te, szándékosan?
merthogy a valóságtartalma bizony konvergál a nullához ennek is, miként béla bácsi kitörölték a szótárból is mondandójának.

igen, én vagyok a bunkó, természetesen.
épp ezért, ha van egy kis időd és oktatói hajlamod, magyarázd el nekem légy oly kedves, miért is a néprajzhoz tartozó szó a cigánykodás inkább, mint az etimológiának az asszociatív nyelv retorikai eredetével foglalkozó ágazatához :)

Béla Bácsi 2011.06.13. 00:30:35

@Conv: "persze az nem zavar, hogy semmi köze a keresésnek a célhoz, de kijelented, hogy ilyen nem található a keresés alapján, pedig van ilyen kifejezés, a rohadt magyar nyelvet pusztító libsik kitörölték még a netről is."
Józsikám, egyem a szived! Nyugodj már le erről a kurva dologról! Még egyszer a gyengébbek kedvéért: ezt ütöttem be a Google-ba:
www.google.com/search?q=magyar+ertelmezo+szotar&rls=com.microsoft:en-us:IE-SearchBox&ie=UTF-8&oe=UTF-8&sourceid=ie7&rlz=1I7SNYC_en
Ha kinyitod, akkor látszik majd, hogy magyer értelmező szótárakat kerestem és nem az IKEA-t bajzeg. Az első lapon levő öt találatot kinyitottam mind és begépeltem a cigánykodik szót. Mindegyik azt írta ki, hogy nincs találat. Erre írtam, hogy basszus, úgy látszik kihagyták a magyar értelmező szótárból ezt a bejegyzést. (Ezek szerint mégsem.) Köszönet és hála neked, hogy megtaláltad és kiigazítottad a hiányos tudásomat, de ennél tovább ne erőlködj, ne dörgölészd az orrom bele, nem antimagyarkodtam ezzel, hogy az én első (és ezek szerint nem elég kimerítő) keresésemre nem jött fel a szó.
Ennyi és semmi több.
Esetleg magyarázd el részletesebben, hogy miben is sért ez a kis kudarc téged magyarságodban és emberségedben és úgy egészében: miféle negatív képet fest az egész nemzettestre!
Ha simán kiigazítasz: megköszönöm. De te valamiféle harci vágyból azonnal átcsapsz arroganciába, ráadásul pontatlanul összeadod Trojka és az én bejegyzéseimet, egy ellenséget kreálván kettőnkből.

Béla Bácsi 2011.06.13. 00:42:00

@Conv: "szóval, ha mondjuk kíváncsi vagy tautegorikus ambivalens independencia identitására a magyar nyelvben, akkor rákeresel pl az ikea katalógusra."
Mi a f@szom az a "tautegorikus ambivalens independencia identitása"? Önmagára utaló kétértelmű ellentétes érzelmeket kiváltó függetlenség öntudata. Ezmijez?
Vagy csak (szokás szerint) játszottad az eszedet?

trojka 2011.06.13. 06:36:07

@Conv: Probálj még egy kis intelligenciát is összeszedni, akkor talán tudunk majd értelmesen beszélgetni. Addig nem.

fokabacsi 2011.06.13. 09:17:35

@Conv: Ne cigánykodj! Már senki nem hisz neked!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 12:08:59

@Béla Bácsi:

drága bélám miért nem aztrt írod be a kereséshez, amit keresel? pl: cigánykodik. ?
vágod mire írtam az ikea katalógust? ha valamire kíváncsi vagyok, akkor nem másra keresek rá.

"nem antimagyarkodtam ezzel, hogy az én első (és ezek szerint nem elég kimerítő) keresésemre nem jött fel a szó."
úgy vélem nem sokat értesz, abból amit írtam, de megpróbálom az ilyen végtelenül karcsú szellemi képességekkel megáldott formák kedvéért még egyszer elmagyarázni a dolgot:
nem a keresés eredménye az ami miatt azt mondtam antimagyarozol, (figyeled a szót? nem anitmagyarkodsz, ezt egy szóval sem mondtam) hanem amit utána előadsz:
"Még úgy sem merték kitenni a PC fiúkák és leánykák, hogy megjegyzik, hogy "pejoratív". Egyszerűen ezt kitörölték a magyar nyelvből!"
ez konkrétan antimagyarozás, azaz azzal vádolsz valakiket, hogy a magyarság ellen összeesküvésszerűen végeznek valamit annak kárára.

vágod a dolgot sülthülye?
nem vádoltalak antimagyarkodással, hanem azt mondtam antimagyarozol, azaz te vádolsz másokat antimagyarkodással. értelemszerűen semmi formában nem sért a dolog engem magyarságomban, viszont megvilágította az erre irányuló kérdésed, hogy mit nem értettél meg abból amit írtam.

"ráadásul pontatlanul összeadod Trojka és az én bejegyzéseimet, egy ellenséget kreálván kettőnkből. "
dehogy összeadtam, mindkettőtöknek külön reagáltam, de engedtessék meg, ha két ember nagy egyetértésben bólogat (írásban egyetért, mielőtt ikeaként ezt is előveszed, hogy de nem is láthatod, hogy ki bólogat) különböző baromságokat írogatva valamivel kapcsolatban, akkor úgy véljem ugyanazt gondolják mindketten.

@trojka:

sose kérj számon másokon olyat aminek birtoklása számodra lehetetlen.

@fokabacsi:

ó te szerencsétlen nyomorúságos állatember, mesélj, miben nem hisz nekem senki? :))))))))))
a tények bizony kemény dolgok, és én bizony cáfolhatatlanul azokat tettem a két szerencsétlen elé.
de azért kérdezek tőled is, hátha el tudod mondani, milyen értelmezésben mondod nekem, hogy ne cigánykodjak. mely része a cigánykodás a dolognak? eddig nem én állítottam valótlan dolgokat, nem én vádoltam másokat a saját hülyeségem miatt :)

Béla Bácsi 2011.06.13. 13:38:57

@Conv: "drága bélám miért nem aztrt írod be a kereséshez, amit keresel? pl: cigánykodik. ?"
Nos, megmondom én teneked, aranytökű, ifjú titán barátom! (Talán te magad is kiókumlálhattad volna, mint a székely ember a viccben az "egzibicionizmus" szót.) De mivel az arroganciáddal fordítottan arányos az életkorod ( ha esetleg nem ez a helyzet, akkor még nagyobb a baj, mint gondoltam!) így nem tudhatod, hogy a Google Search IP specifikus. Szóval, ha kűfődön beütöd a "cigánykodik" szót, nem jut eszébe, hogy Magyarországra is rákeressen (egyébként én is így kezdtem -ha hiszed, ha nem- és kidobta, hogy nem létező dolog), így másodjára, amúri partizánként oldal-hadművelettel kikerestem a Magyar Értelmező Szótárakat online, mert abban csak jobban felismerhető a szó. (Ha kitróbálod a linkemet kecsécském, akkor az összes földobott találat keresőjébe beütvén a szóban forgó szót "nincs találat" lesz a jutalmad.)
Ezek után jutottam (a jelek szerint elhamarkodott) konklúzióra, hogy (lévén nem archaikus szó) csakis PC őrület jegyében tisztíthatták ki a szavaink tárából, mi másért?
Amit meg az effajta műveleteket végrehajtó, agyament társaságról írtam, azt fönntartom: nyomorult, senkiházi, eltévelyedett embereknek tartom őket, csakúgy mint azokat, akik mesterséges stimulánsokkal próbálják a szeratonin-szintjüket a normális szint fölé emelni.
Így tényleg ebben is igazad van: antimagyaroztam. Sőt, fogok is az életem végéig, mert a tefajta bölcsek miatt egyre kisebb az országunk, és ha rád hallgatnánk, akkor BAZ-megye ma már Romanisztán lenne, mert ugye csak nem hagyhatjuk, hogy bárki, aki nem úgy akar élni, mert az átlag, épelméjű emberek, szenvedjen köztünk? Elég nagy még mindig Magyarország, nosza osszuk szét egy új Cigányországra, egy Kis-Izraelre, egy Buzilandre, (esetleg, magadra gondolvást) Degecre.

Béla Bácsi 2011.06.13. 13:45:19

@Conv: "Vagy csak (szokás szerint) játszottad az eszedet?"
Ezt a kérdést nem válaszoltad meg, de most már nem is kell: tudjuk a választ!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 14:19:05

"(Ha kitróbálod a linkemet kecsécském, akkor az összes földobott találat keresőjébe beütvén a szóban forgó szót "nincs találat" lesz a jutalmad.)"

a lista harmadik találatán ott van a szó jelentése.
wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Cig%C3%A1nykodik

ha már ilyen szerencsétlen hülye vagy, hogy még egy google keresést sem tudsz elvégezni az keresett kifejezéssel kapcsolatban és a találati listát sem tudod értelmezni, a z oldalakon nem tudsz kerresni, akkor mire alapozod, bazzeg, hogy ezzel a szellemi képességgel amivel rendelkezel, képes lennél helyes következtetésekre jutni bármivel kapcsolatban?

bár magukat a szavakat sem érted amiket olvasol, egyenként kell megmagyarázni az értelmüket, aztán amikor bebizonyosodik a tények által, hogy nem igaz amit állítasz, akkor nem elismered, hogy igen, tévedtem, hanem duzzogva akkor is és életem végéig címszóval játszod a hőst, a nemzeti mártírt.

tudod koma, nem az énfajata "bölcsek" miatt egyre kisebb az országunk, (bár nem tudom konkrétan mi jár a sötétben ilyenkor a nyakad felett) éppen ellenkezőleg, annak a pár még ép elmével rendelkező embernek köszönheted, hogy egyáltalán élsz és osztani tudod az észt abból a kevésből ami van.
tudod koma, nem teljesen a baller és libbant seggfejek azok akik miatt itt tart az ország ahol, hanem a magadfajta jobbant idiótáknak ugyanannyi kéznyoma van ebben. ugyanolyan szellemi rákja vagytok a nemzetnek.

hogy fájdalmasan szemléletessé tegyem a számodra a dolgot:
ahogyan a rajvédő balliberális szaralakok ártanak a legtöbbet a cigányságnak és szítják a legjobban a feszültséget, úgyanúgy a te forma jobbant ( itt elnézést a világos gondolkodásra képes jobboldaliaktól, ők nem tartoznak ebbe a körbe) fanatikus szellemi fogyatékos űbermagyarok ártanak a legtöbbet a hülyeségükből fakadó konzekvenciák ordítozásával, terjesztésével, a magyar nemzetnek

igazából nem tudom eldönteni, melyik bandát tartom nagyobb rakás szarnak, a jobbant vagy a libbant idiótákat.
mindkét banda ugyanúgy a nemzet kárára van, nehéz eldönteni szándékos károkozásként az egyéni érdekek szem előtt tartásával, vagy egyszerűen a gondolkodás képességének hiány az amitől okádja mindkettő oldal magából a hülyeséget és ragaszkodik vadul ahhoz minden tény és logika ellenére.
esetedben az utóbbi a tippem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 14:21:01

@Béla Bácsi: ez a kérdés hol is hangzott el és mivel kapcsolatban?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 14:28:49

@Conv: jah megtaláltam.

úgy érzem nehéz lenne azt a dolgot neked igy külön elmagyarázni, főleg, hogy már el lett magyarázva érzékletesen a keresési metódussal kapcsolatban, de nem igazán értetted meg:)

tautegorikus ambivalens independencia identitása:
másra nem vonatkoztatható meg nem határozott értelmezésű független önazonosság = ismeretlen egyedi kifejezés

:) cimbora, téged sem az eszedért fognak ellopni, és akkor még. hogy analóg legyen ezzel a dolog, az asszociatív képességeidért sem :)

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:00:07

@Conv: "tautegorikus ambivalens independencia identitása:
másra nem vonatkoztatható meg nem határozott értelmezésű független önazonosság = ismeretlen egyedi kifejezés"
Ahogy a Markos-Nádas duó parodizálta Czinege Lajos vezérezredes elvtársat: "Ez ebben a formában nem igaz!" , a "tautegoria" már önmagában ezt fejezi ki, a többi redundancia (ill. a te esetedben: bolondgyerek katyvalék), a szavak egymáshoz nem illeszthető jelentéssíkjairól ne is beszéljek. (lásd: ambivalens: "ellentétes érzelmeket kiváltó")
Egy japán bölcs (vagy hadvezér?) mondta egyszer: "Ha meg kell vívnod a csatát, már félig elvesztetted!"
Te nem nyerni akarsz, ill. csakis nyerni. Nem bölcsességet osztasz (hogy segítsél másokon), hanem te vagy a Shrekben a vakegér, aki a botjával leveri a többit.
Narcisszisztikus, önmagát csodáló köcsög vagy, aki nap mint nap azért jön ide, hogy kipécézzen magának egy szerencsétlent, akin gyorsan elvervén a port föltöltse az állandóan párolgó önértékelését. Igazából nem képviselsz semmit, ill. önmagadat (szerinted ez már önmagában egy intézmény!), így valójában az első megállapítás jön létre (1x0=0).
Talán menj egy privát chatroomba a hozzád hasonló Vasököllel, nagyon egyezőek vagytok (tán csak nem alteregó?), de ha úgy is lenne, annál jobb, hiszen számodra csak te lehetsz a megfelelő partner! És ez -nagy valószínűséggel állíthatom- igaz a nemi életedre is, hiszen -mindketten tudjuk- Emma az valójában az egyik kezedet jelenti.
Puszika!

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:11:11

@Conv: "bár magukat a szavakat sem érted amiket olvasol, egyenként kell megmagyarázni az értelmüket, aztán amikor bebizonyosodik a tények által, hogy nem igaz amit állítasz, akkor nem elismered, hogy igen, tévedtem, hanem duzzogva akkor is és életem végéig címszóval játszod a hőst, a nemzeti mártírt."
"Egyetlenegy találatnál se találta a keresett szót egyik szótárprogram sem. Nézd: Ha megtalálható, annál jobb! "
"Erre írtam, hogy basszus, úgy látszik kihagyták a magyar értelmező szótárból ezt a bejegyzést. (Ezek szerint mégsem.) Köszönet és hála neked, hogy megtaláltad és kiigazítottad a hiányos tudásomat..."
"Köszönet és hála neked, hogy megtaláltad és kiigazítottad a hiányos tudásomat, de ennél tovább ne erőlködj, ne dörgölészd az orrom bele,..."
Szóval, melyik részben van az, hogy nem ismerem el, hogy tévedtem, Albert?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 15:17:53

@Béla Bácsi:

:))))))))) nem meglepően vagy hülye :)

olyan szó, hogy tautegoria nincs bazzeg, értelemszerűen nem fejez ki semmit :)

nem nyerni szándékozom, és még csak küzdeni sem szándékoztam, olvasd el simét a kezdő hsz-em .
egyszerűen megmutattam, hogy nem igaz amit mondtam és valószínűsítettem miért állítottál nem valót.
azonban mivel egy sülthülye vagy az antimagyarozás szót antimagyarkodásként értelmezted és elkezdtél hőzöngeni.
innetől kezdve csak röhögök rajtad és bizony adom a lovat alád, hogy még nagyobb hülyét csinálj magadból.
el kell ismerni, nagyon megy neked :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 15:21:16

@Béla Bácsi: ökörbácsi, a beismerés nem egyenlő az annak megfelelő viselkedéssel :)
"Így tényleg ebben is igazad van: antimagyaroztam. Sőt, fogok is az életem végéig"

értelemszerűen, okod nem volt az antimagyarozásra mint bebizonyosodott, de nem ragaszkodsz hozzá :)

ostoba vagy és ezen nem változtat, hogy nem érted miért.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 15:21:56

@Conv:
helyesen:
értelemszerűen, okod nem volt az antimagyarozásra mint bebizonyosodott, de ragaszkodsz hozzá :)

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:35:38

@Conv: " tautegorikus
Csak önmagára, nem pedig valamilyen, a megnevezett tárgyon kívüli létezõre utaló."
Figyu, Józsikám!
Én nem tartok terápiát itt neked. Ez nem az én reszortom. Hál istennek, nem éltem át, így csak szolidarítani tudok veled, hogy apám és fiútestvéreim szexuálisan zaklattak gyerekkoromban, de ha letetted a mikrohullámúban felmelegített szendvicsedet és kinyomtad azt a csúnya kelést a nyakadon, esetleg hajtds szét a zsíros hajadat a szemedből és "scroll"-ozzál vissza, hogy ki is ugatott bele más beszélgetésébe itt és azóta is kitartóan púposkodik.
Ha esetleg el sikerült már menned, úgy jó, ha nem, én lassan feladom, hogy hülyegyerekekkel vitatkozzam, akik a fent említett nehéz gyerekkor miatt így tartanak fenn társasági életet.
Mi a célod itt, Józsikám?

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:45:22

@Conv: "olyan szó, hogy tautegoria nincs bazzeg, értelemszerűen nem fejez ki semmit :)"
Akkor ez mi?
teoriaesteticadodireito.blogspot.com/2010/06/reflexao-estetica-na-filosofia-de-kant.html

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 15:49:28

@Béla Bácsi:
Ökörbácsi; másra nem vonatkoztatható = tautegorikus: csak önmagára, nem pedig valamilyen, a megnevezett tárgyon kívüli létezõre utaló.

sajnos nem tudok mit kezdeni a nyomorúságos vágyfantáziáiddal, legfeljebb röhögni tudok rajta, de ez nem új veled kapcsolatban :)

tudod ökörbácsi, ha úgy gondolod, hogy más beszélgetésébe ugattam bele, akkor azt hiszem még kevesebbet értesz az internetből és a blog mint médium működéséből, mint amit feltételeztem rólad az eddigi produktumod alapján.
tudod, ez az a hely, ahol mindenki beleszólhat a beszélgetésbe, elmondhatja a véleményét, egy blog komment rendszerének éppen ez a célja, hogy véleményeket ütköztessen és teret adjon annak, hogy ismereteket, valós adatokat osszanak meg, pl. az olyan született csöndeshülyék baromságait kijavítva mint te.

jelen esetben ez volt a célom.
az, hogy téged frusztrált, hogy szembeállítottak a silány szellemi kapacitásodból fakadó baromságoddal és a valós tényeket tárták eléd nem az én gondom, - ezzel neked kell együtt élned- engem csupán szórakoztat.

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:50:07

@Conv: Még annyit, hogy ahol egy bocs van, ott a közelben van egy anyamedve.
A képzett szavaknak lennie kell gyökének, egy "nominának", ami a jelző ("adjektívum")magyarázatát alkotja.
Talán tedd félre a tükröt néha a zöld képernyő elől!

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:53:56

@Conv: "sajnos nem tudok mit kezdeni a nyomorúságos vágyfantáziáiddal, legfeljebb röhögni tudok rajta..."
Na látod, Józsi! Én legalább ebben előtted járok! (Értsd: neked még meg se sikerült nevettetni engem. Inkább elszomorítani.)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 15:54:22

@Béla Bácsi:
:))))))))))))))))))))))))))
bizonyíték arra, hogy hülye vagy.

Béla Bácsi 2011.06.13. 15:59:57

@Conv: Akkor mi a következő lépés, zsíroshajúkám? Szántsam fel magamat és sóval hintsem be a helyemet?
Kicsiny blogos érdekütköztetőkém?

Béla Bácsi 2011.06.13. 16:01:54

@Conv: Attól még amit leírtál ( "tautegorikus ambivalens independencia identitása") továbbra is redundáns bolondgyerek hablaty marad! Parasztvakítás. :)))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 16:19:19

@Béla Bácsi:

"Akkor mi a következő lépés, zsíroshajúkám? Szántsam fel magamat és sóval hintsem be a helyemet?
Kicsiny blogos érdekütköztetőkém? "

nagy ívben leszarom mit lépsz, ugyanis annyit nem számít, mint a wc csésze aljában lapuló produktum tevékenységéé.

"Attól még amit leírtál ( "tautegorikus ambivalens independencia identitása") továbbra is redundáns bolondgyerek hablaty marad! Parasztvakítás. :))) "

idézem magam válaszként:
"ostoba vagy és ezen nem változtat, hogy nem érted miért. "

ám jólelkű és segítőkész vagyok:
menjünk sorba a dolgon, csak a te kedvedért:
tautegorikus:másra nem vonatkoztatható
ambivalens: meg nem határozott értelmezésű
independencia: függetlenség
identitás: azonosság

tehát: az "autegorikus ambivalens independencia identitása" jelentése a mondatszerkezetből azonosítható köznyelvi értelmezésben => másra nem vonatkoztatható, meg nem határozott értelmezésű, független önazonosság
ami azt jelenti: csak önmagára vonatkoztatható, ismeretlen jelentésű, egyedi meghatározás. röviden: ismeretlen egyedi kifejezés.

tudom, nehéz ez neked, hogy nem érted amit olvasol, de hidd el, nem mindenki rekedt meg a mentális fejlődés első lépcsőjén.

nem parasztvakítás volt, hanem annak kifigurázása, hogy egyszerű magyar szavakat/ kifejezéseket (mint pl. antimagyarozik) is képtelen vagy értelmük szerint feldolgozni és használni, de végtelen arroganciával (mint fentebbi hsz-ben kifejtettem) osztanád az észt, pedig erősen rászorulsz egy kis adományra belőle.

Béla Bácsi 2011.06.13. 16:58:29

@Conv:
1. tautegorikus: "Csak önmagára, nem pedig valamilyen, a megnevezett tárgyon kívüli létezõre utaló."
2. ambivalens: "kétértelmű, kétféleképpen értelmezhető"
3. independencia: "függetlenség"
4. identitás: "én-azonosság, önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, mely a "teljes én" érzésével társul. A személyiségfejlődés eredménye, a szocializáció eredménye, az emberi kölcsönhatások során jön létre.(anyai/apai szerep, nagyszülői szerep, szakmában betöltött szerep stb.)Típusai:
nemi identitás
nemzeti identitás
vallási identitás
szakmai identitás
Hogy is jön ki ezekből "röviden: ismeretlen egyedi kifejezés"?
Itt kategóriákat, jelentéssíkokat kavarsz össze öcsécském, remélvén, hogy elijeszted a hosszú zagyvalékkal a bugris jobbikosokat. Ez akkor is csak egy olyan "nyaktekerészeti mellfekvenc", hapsikám! Hiába erőlködsz.
Ez mutatja az "identitásodat": irtóztató kisebbségi érzésedet hűsítgetve belekötsz emberekbe (tőled elkülönülő [defferens] kategória!), hogy szőrszálhasogatva bebizonyítsd:
" Ó be nagy különbség! gondoltam magamba,
Egy illy Nótárius, s egy szűts, melly otromba;
Verbőtzivel tele fejem: övé gomba,
Bölts, tudós, a munkám: az övé goromba."
(Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak budai utazása. Tevan kiadás hasonmása- Magvető Kiadó, MA 3323, ISBN 963 270 836 9, ISBN 963 270 874 4, p.22)
Te nem igazán egész népedet tanítod itt, "nem középiskolás fokon" (József Attilát parafraizálva), egyszerűen kötöszködsz és belekötsz az élő fába, miközben zsíros fürtjeidet rendezgeted a monitorod tetejére rendszeresített tükörben. Zengő érc vagy és pengő cimbalom. :)))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.13. 17:17:20

@Béla Bácsi:
kár beléd a szó, csak látod, de nem érted a szavakat ökörbácsi :)

"ostoba vagy és ezen nem változtat, hogy nem érted miért. "

hidd el, hiába a próbálkozás a személyeskedéssel, te az a kategória vagy a szememben, amelynek nincs olyan tette és megnyilvánulása, mely szánalmon, röhögésen kívül bármit fakasztana.
élőben valószínűleg észre sem vennélek, csak már otthon a cipő levételekor, hogy beléd léptem, hidd el itt sem zavarsz sok vizet, csupán szórakoztat a nyomorúságos vergődésed ahogyan hülyét csinálsz magadból.

most lépek, vége a szabadidőnek, kicsit értékesebb dolgokkal is foglalkozom nálad, ha nem veszed sértésnek, kitakarítom a macskaalmot.

Béla Bácsi 2011.06.13. 17:27:43

@Conv: Nincs harag! Semmi probléma! Jó étvágyat az ebédedhez!

fokabacsi 2011.06.13. 17:55:54

"ó te szerencsétlen nyomorúságos állatember, mesélj, miben nem hisz nekem senki?"
Na te vagy még egy nagy állat! Akkora, hogy olyan nincs is! Dehogy vitázom én veled!

Béla Bácsi 2011.06.13. 18:40:32

@fokabacsi: Nem is kell! Elvan ő magával is! (Tudod: "Két kicsi kecske, fölment a hegyre...)
:)))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.14. 14:20:57

@Conv: Jaaj már!Most kicsit olyan nagyképű és fölényes voltál,mint szellem szokott lenni!:))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.14. 14:38:05

@Tigeri:
lehet, hogy ő is én vagyok, nem csak ironfist :)

vagy van olyan forma, aki kikényszeríti az emberből :)

derelyegrádi szellem 2011.06.23. 15:06:13

@Seduxen:

még "igazabbam" mint gondoltam.... :-)

dr.justice 2011.06.23. 15:13:36

Most is nyilatkozhatnának a köcsögök ( ! ) a Frizbibe'.

trojka 2011.06.23. 15:27:37

@Conv: "Sose kérj számon másokon olyat aminek birtoklása számodra lehetetlen" Elfelejtetted odaírni, hogy kitöl idéztél, mert magadatol ilyet képtelen lennél kigondolni. Amugy, jo nyaralást, pihend ki Magad, összel folytatjuk, ha még lesz Vastagbör!

derelyegrádi szellem 2011.06.23. 15:41:45

@dr.justice:

látod, mégis védőbeszéd volt az, mert bár a minősítéseket eltaláltam, de az ítélet még annál is súlyosabb lett :-)

A bűnpártolóknak kiszabott büntetés szerintem azért sok lett. Nem ment rossz helyre, de sok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.23. 15:58:30

@Seduxen: Hogy mondják ezt Angolul? YESSS! :))
@derelyegrádi szellem: Miért?Mondtam olyat ami nem igaz?Tudod törődés a szeretet jele.:))
@dr.justice: Szerintem a cigánygyilkosságok vádlottjai is nyilatkozhatnának.
Azért örül a náczi lelketek nemde?:))
Most már csak a baromartúrra meg a náczivadászra leszek kíváncsi mit írnak erről?

dr.justice 2011.06.23. 16:04:08

@derelyegrádi szellem:

Nem kívánom neked, hogy minden védőbeszéded ilyen sikeres legyen.

dr.justice 2011.06.23. 16:07:14

"Három vádlott is rosszul lett a Cozma-gyilkosság büntetőperében hozott első fokú ítélet indoklása közben csütörtökön a Veszprém Megyei Bíróságon.
Az indoklás közben először Sztojka Iván harmadrendű vádlott lett rosszul, ezért kivezették a tárgyalóteremből. Később rosszullétét jelezte Pál Gábor negyedrendű és Bihari Csaba ötödrendű vádlott is. Őket is kivezették a teremből, a bíró pedig szünetet rendelt el."

dr.justice 2011.06.23. 16:09:59

@Tigeri:

Én azokat ugyanannyira rühellem, mint ezeket.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.23. 16:14:02

@derelyegrádi szellem: igen, rémlik, te nem jósoltál ilyen vastagon fogó tollat, de azt hiszem, ezt egyikünk sem bánja :)

kérdés persze, hogy mi lesz a vége (jogerősen).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.23. 16:21:46

@dr.justice: Ha tényleg rasszisták és azért öltek akkor nem normálisak.Viszont ott a másik lehetőség,hogy valamilyen titkosszolgálati biznisz volt.

derelyegrádi szellem 2011.06.23. 17:07:35

@Tigeri:

a kettő együtt is fennállhat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.23. 17:35:34

@derelyegrádi szellem: Igen.Mondjuk pl. a gyerekgyilkosságnál ez benne lehetett a pakliban.
Ott elképzelem,hogy ügynök bácsi ezt azért mégsem csinálja.Kell ehhez aki eléggé utálja őket.
Bár ez a többinél is lehetett így.

derelyegrádi szellem 2011.06.23. 18:07:27

@Tigeri:

Persze. Ha valamit el akarok végeztetni, olyat bízok meg vele (lehet hogy nem is a saját nevemben, többszörös fedésben), akiről tudom, hogy szívesen megteszi egy kis buzdításra. Csak kis távolságon kell"átsegíteni", mert azért van út a "meg tudnám ölni őket", meg az odaállok és hidegvérrel szétlövöm őket között. De rövidebb és könnyebb, mint másoknál.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.23. 18:46:11

@derelyegrádi szellem: Baromartúr megírta az ő felfogásában,hogy történt ez annakidején,amikor megöltek egy gyereket is.Egy náci volt aki még el is élvezett közben az írás szerint.Erre az egyik legelső kommentben hasonló stílusban levezette neki valaki Cozma gyilkosságot.Nagyon jó komment volt.
Ezeknél meg itt nagyon kicsi volt az út a kettő között.

derelyegrádi szellem 2011.06.23. 20:23:55

@Tigeri:

Balogh Arti egy értelmi fogyatékos. Kár vele foglalkozni. Amikor először olvastam valamit a blogján, azt hittem, ez valami viccblog, ahol valaki nagyon csúnyán gúnyolja a cigányokat.

Mondjuk eredményét nézve végül is erről volt szó.... :-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.23. 20:36:28

@derelyegrádi szellem: héj-héj ! vegyél vissza! egy diplomás értelmiségiről beszélsz! egy kiváló politológusról! :)

derelyegrádi szellem 2011.06.24. 17:09:49

@Conv:

Ja tényleg bazmeg, ez kiszaladt a fejemből. :-)

Ott történt a hiba, hogy tigeri azt írta, hoyg az ő (arti) felfogásában...

Én eleve kizártnak tartom, hogy Arti életében bármit felfogott volna....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.24. 17:48:37

@derelyegrádi szellem: én tanúsítom, hogy nagyon jól felfogja a napfényt pl.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.24. 21:41:05

@Conv: Nem azért barna.:))
@derelyegrádi szellem: A másik amikor a Cozma gyilkosságnál írta,hogy a fehérek szúrtak először-jelképesen szólva.
Erre első komment asszem,hogy:Te meg b@szd meg a jó édes k..va anyád-amúgy jelképesen.:))

Overdream 2011.06.24. 22:42:56

@Tigeri: Neked is mondom, mit másnak is mondtam: artúrkánkat kezeld viccként, úgy egész szórakoztató:) A gond, hogy komolyan veszi magát...ezért küldeném is el a halál faszára, hagy szopja, csak úgy istenesen, mélytorkosan...sztójkát, raffaelt és a többi ganét szintúgy...hagy tudják már meg, mi a valódi szopás...@Conv: Áh, a fenét...tényleg lebarnult a napon...az, hogy lefosták, mellékes körülmény :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.24. 23:10:08

@Conv: Hát én nem erre gondoltam.Eszembe se jutott de nagyon jó.:))
@Overdream: Általában úgy teszem.:))

Overdream 2011.06.24. 23:21:49

@Tigeri: Hűű, most szőrszálhasogató leszek:)
Mit teszel úgy?
Viccként kezeled vagy elküldöd a halál faszára? Vagy is-is?:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.26. 22:00:05

@Overdream: Pontosan, a végén a lényeg is-is.Van hogy röhögök de írtam már neki csúnyát is.Van hogy csak a kommenteket olvasom el és az agymanését nem.
A múltkor beleolvastam a TASZ jelenti oldal írásába,ahol GYöngyöspatáról írtak.Ott először dühös lettem de a végén már röhögtem rajta.Tisztára a Náczivadász blog jutott eszembe róluk.Ugyanaz a cigánysajnáltató stílus.
Amúgy lehet artira még ránézek hátha ír valamit a Cozma ügy Ítéleteiről (szegények miért kaptak ilyen sokat,mert cigányok?) ennél többet nem várok tőle.

Kicsit Karcos 2011.06.26. 22:51:20

@Tigeri: a FASZ csak azért csinál blogot, hogy legyen mit kirakni az Index címlapjára, meg legyen honnan weyerbélázni a cikkeket, nem véletlen tiltják le a kommenteket, ami amúgy az egész blogos téma lényege lenne. Nem vitatkoznak, csak kinyilvánítanak, aztán perelnek, a fajtik meg tapsolnak nekik minden hullámhosszon. A cigányseggszopó zsidó jogvédőnél károsabb fajzatot még nem hordott a hátán a föld, egy Raffael "Csoki" Sándor vagy Sztojka "Bodzaszedő" Iván hozzájuk képest Csaba testvér.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.27. 13:27:43

@Kicsit Karcos: A TASZ-jelentiben ehhez hozzá lehetett szólni.Sok ember köztük én is megmondtuk a véleményünket.:))

süti beállítások módosítása