Skip to content


       Szűrés lista

Pokoli ez a történet

Barczai Gabi a TV2 Akadémia vendégtanára:




Gabika "élőben", a kamera előtt kapta el a kukoricatolvajokat a Napló riportjában (09:30-tól):




A "bűncselekmény" után jött a Napló pokoljárása.
"A Napló Magyarország vezető riportmagazinja, a kezdetektől a TV2 egyik meghatározó műsora. Hétről-hétre milliókat ültet a képernyők elé, vitás társadalmi ügyek esetén sokszor véleményformáló erő és igazodási pont. A Naplót a TV2 legtapasztaltabb riporterei készítik, mint Dorogi Gabriella, Szalay Ádám, Hadas Krisztiana, Keleti Andrea, Vujity Tvrtko, Barczai Gabriella, Tóth Andrea."

A riport után egy héttel Vujity Tvrtko műsorvezető arról számolt be, hogy megvezették őket, mégpedig a mezőőr, aki „saját maga rendezte meg” a jelenetet, s a tolvajokat felkérte, játsszák el a kukorica eltulajdonítását.
"Jól megszervezett színjáték áldozatai lettünk." – mondta Barczai Gabriella riporter.

 

A rendőrség természetesen kihallgatta a három "tolvajt", hiszen úgy nézett ki, hogy bűncselekményről van szó. A kihallgatás során azonban a következők derültek ki:
A három "kukoricatolvaj" a helyi vízmű alkalmazottjai, és azt mondták el, hogy éppen a forgatás helyszíne közelében dolgoztak, és nem a mezőőr kérte meg őket a terménylopás eljátszására, hanem a stáb, s ezért ezer-ezer forintot fizettek nekik.

"Felhívott a riporter, hogy újra itt vannak Sajónémetiben, és találkozzunk, mert bajban van. Kérte, mondjam azt, hogy megvezettem őket. Elvállaltam, de végül meglepődtem azon, hogy állították be az egészet. Emiatt elveszítettem az állásomat, és a faluban hazug embernek tartanak. Azt tervezem, hogy a TV2-vel szemben polgári pert indítok." - mondta a mezőőr.

A TV2 nagyon megdöbbent:
"A csatornánál lezajlott vizsgálat alapján azt mondhatja el, hogy becsapták őket. A mezőőr meg akarta mutatni, mi folyik náluk, ezért szervezte meg a riportot." - Szalay Ádám, főszerkesztő

Még közleményt is kiadtak:

"Hamis vád a TV2 ellen!
Alaptalan, súlyosan sértő, a TV2 és a Napló című műsor hírnevét lejáratni szándékozó írások jelentek meg egy riporttal kapcsolatban. A TV2 minden rendelkezésre álló eszközzel megvédi saját és munkatársai hitelét. Minden körülmény és felvétel megvizsgálása után teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy munkatársaink jóhiszeműen, törvényesen, a szakmai és etikai szabályok betartásával végezték munkájukat, miközben mások megtévesztésének áldozatai lettek.
"

Aztán tegnap kiadtak még egy közleményt:

"Bár az első vizsgálat után minden jel arra mutatott, hogy az összeállítást készítő szerkesztő-riporter vétlen az ügyben, mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy részt vett az akció megszervezésében. A csatorna ezért azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A csatorna őszinte sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, egyúttal hitet tesz a szakmai és etikai szabályok betartásával történő, hiteles tájékoztatás mellett."

Szóval mégiscsak lefizette a TV2 a három szerencsétlent, Barczai "rejtett kamerás" Gabikát meg kibaszták a TV2-től. Nem szép a káröröm, de ezt most így nagyon szép történet.

A fenti riportok már nem találhatóak meg a TV2 oldalán.

A Tv2 Naplója az "újságírás" legalja, erős kétségeim vannak, hogy Gabika önálló partizánakciójáról lenne szó, és nem egy teljesen bevett eljárás ez a kereskedelmi tévéknél. A Mauonika-sóba is fizetett statiszták adták el az előre megírt sanyarú történeteket, most ugyanaz kiderült a Naplónál is.

Pedig lenne miről forgatni, 2-3 Naplót is meg lehetne tölteni VALÓDI történetekkel, kár, hogy a TV2 a "beteg gyerek - saját műsor promója - családi tragédia" vonalat tekinti mérvadónak, és még ezt is balfaszul csinálják.

Címkék: média tv2

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr823162394

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Döglött Béka: Csőszpecsenye kukoricamáléval 2011.08.19. 10:24:46

Mai főfogásunkat az újságíró társadalomnak ajánlom, amelynek amúgy sem túl nagy renoméját most éppen a TV2 álkukoricalopós interjúja tépázza. Jómagam persze kevésbé értem a blogoszféra és a trollok felháborodását az ügyön. Elvégre hol van ez az eset Fr...

Trackback: Robbanáshoz vezet az érpataki modell? 2011.08.18. 18:40:29

Időnként előfordul, hogy bizonyos dolgokat, amelyek nem jók, kritizálni szükséges. Kritizálni azonban csak nagy szakmai felkészültséggel érdemes. Ha valaki úgy kritizálja az érpataki modellt, mint Selmeczi Gabriella a nyugdíjrendszert, annak csak meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poa ogapo 2011.08.18. 15:53:14

A napló gusztustalanul primitív. Ezzel az önmagát horvátnak tartó, állandóan sapkát hordó, bulvárt kritizáló de valójában maga is a bulvár újságíróval befürdik szerintem a kb. egy éve látványosan FIDESZ megrendelésekre témát feldolgozó tv. csatorna. FIDESZ felvet egy problémát, a tv2 a problémafelvető szándékénak megfelelő "tényfeltáró" riporttal alátámasztja. Annyira kilóg a lóláb, mint az rtl-nél Szabó Stein időszakában a zsidó propaganda.

svinjahond 2011.08.18. 15:53:28

Na végre, egy hazug cigánnyal szegényebb lett a kereskedelmi televíziózás! Sose csíptem a búráját ennek a "büszke romaszukának". Kár, hogy a főnöke egyelőre a valagán maradt, benn a trévékettőn belül. Trutykót se szeretem, már a délszláv háború idején se voltam oda érte. Jó volna, ha ez az egész napló műsor megszűnne, úgy ahogy van! Ez már mindennek az alja. Valahogy a falsch-riporter Thomas Frei jutotott eszembe, aki találkozott egy afganisztáni veteránnal Moszkvában, aki jó pénzért miniszterelnököt is... Legalább a Freiben volt annyi tartás, hogy visszavonult! Jó volna ezt a tetű bandát szélnek ereszteni. Az átlag bérből/fizetésből élő magyar ember - jó esetben - minimálbérre, négy órára bejelentve gürizhet egy nap 10-14 órát és fél év alatt nem keresi meg azt a pénzt, amit ezek a médiagecik (a magyar nép agymosói!) havonta eltesznek ezért a szánalomért. Igaza volt a jobbiknak, hogy a földdel tenné egyenlővé a két kereskedelmi csatorna székházát. A probléma csak azzal van, hogy már annyira meg lett dolgozva az arctalan tömeg, hogy követelné magának a szokásos agyzsibbasztóját, mint a drogos az anyagot! A hirtelen felszabaduló piaci résbe pedig új szereplő lépne...

Javorszarvas 2011.08.18. 15:58:53

Nem kötelező TV-t nézni

belga6 2011.08.18. 16:00:17

Háziszörny Barczai Gabi (így hívja magát a facebookon) többi leleplezése vajon ugyanígy történt? És minek kellett ahhoz történnie, hogy a TV2 belássa, a riporter egy gerinctelen, sunyi, hazug féreg?

Egy vásárló · http://vasarlasitippek.blog.hu 2011.08.18. 16:03:23

Tisztelettel ajánlom figyelmetekbe a blogomat!

causa sui 2011.08.18. 16:13:18

pont trvtkó írta le valamelyik könyvében: a hülye keresztnevekről forgattak riportot, a falu szélén lakó cigány azt mondja nekik, hogy ha kap háromezer forintot, azt fogja mondani, hogy a fiát dzsokinak hívják. a pénzt megkapta, elmagyarázták a kölyöknek, hogy ha az apja kiabálni kezd, hogy dzsoki gyere ide, akkor odamegy, aztán elküldték focizni a többi purdé közé. kamera indul, az apa kurjongat: "dzsoki gyere ide! dzsoki gyere má ide! jauzsi a kurva anyád szétvágom a fejed ha nem jössz ide!!!" na ezt kapták háromezer forintért. és ez a tvrtko van megdöbbenve a történteken...

ilyenkor eszembe jut Vona és a kereskedelmi csatornák. segítenék neki.

Koky_ 2011.08.18. 16:13:25

@Aullah: Tökéletesen egyetértek. Én is néztem tegnap a híradót és pontosan ezeken háborodtam fel.

sz4sz4 2011.08.18. 16:15:17

@Egy vásárló: ajánlgasd a kurva anyádnak!

voroner tamas 2011.08.18. 16:18:13

@vega2: Azért az a 3-4 óra kicsit túlzás.
Szoktam főni takarmány kukoricát horgászati célból.
Lábasban 1 óra, kuktában 20-25 perc alatt megvan.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.18. 16:31:26

Nem vagyok meglepve. Elvégre mostanság a tv2 is fidesz-közelivé vált. Csak hozták a jobbant sajtó szokott stílusát. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.18. 16:36:51

Színvonaltalan szar volt ez eddig is, és egyre kevesebb a jó riport rajta. Régebben volt, de mára már a gagyinál is gagyibb. Na meg hát eredetiségről hírből sem hallottak.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.08.18. 16:41:59

egy eset az ezerből, na bumm. meg is érdemli, aki nézi...

vega2 2011.08.18. 16:50:19

@voroner tamas: Attól függ mennyire kemény vagy puha.

Single_Side 2011.08.18. 16:51:17

Ugyan már, mi ez a nagy felhajtás! 2008-ban ugyanez a banda EMBERCSEMPÉSZT fogott. :)

www.tv2.hu/naplo/video/a-naplo-embercsempeszt-fogott

Ajánlom még figyelmetekbe a címszavakat a videó alatt:

"Címkék: barczai gabi, bűnözés, lebukás, Napló"

És mennyire, de mennyire igaz! Majdnem sorrendben is vannak! :)

Publius Decius Mus 2011.08.18. 16:52:26

Ez nem az újságírás legalja, ez maga az újságírás. A médiról szokták mondani, hogy a negyedik hatalmi ág, a demokácia őre, mely az igazság lángpallosával védi a köz érdekeit. Nos, a alóságban amikor éppen nem fekszik le a politikának, a nagyválatoknak, illetve a tulajdonosok "értékrendjének", akkor nézettségfejlesztő hazugságokkal tömi a társadalmat.

isti77 2011.08.18. 16:57:59

Mi itt a gond? Mindenki csalt (a mezőőr is, amikor elvállalta, hogy ő vezette meg a stábot), mindenkit kib.sztak, tehát mindenki azt kapta, amit megérdemelt.
Ez egy jó nap, van még igazság.
B.zdmeg Viktor, most megint itt két új munkanélküli.

bastian 2011.08.18. 17:03:02

Majd összegyűlnek ezek megint, mert a szemetet mindig összefújja a szél, például az ATV-re. Ott ipari méretekben seprik össze a szemetet...

TGabi 2011.08.18. 17:03:49

Aztán meg az ilyen emberek miatt magyarázkodhat egy normális(és valóságosan megtörtént dolgokat megíró) újságíró, hogy nem , ő nem olyan ...

Megjegyzem, a TV2 szerkesztőségéről már korábban is elég ótvar dolgok keringtek a szakmában sajnos. Full politikai irányítás. Ha BG magától csalt, akkor az újságírói szempontból enyhén szólva sem etikus-viszont ha a vezetőség kényszeríti ezekbe a dolgokba a riportereket, az még durvább :S

paprikapálinka 2011.08.18. 17:08:05

Most már szinte kéthetente vannak a Naplóban olyan riportok, hogy "elkísértük a miniszterelnököt egy napján", "elkísértük a miniszterelnököt nyaralni", "elkísértük a miniszterelnököt Brüsszelbe", "elkísértük a miniszterelnököt a fia fociedzésére", és közben persze végig megy a nyalás O.V.-nak.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.08.18. 17:14:30

Emellett azért csak megvizsgálnám, hogy a kukorica, ami azért a növényről lekerült, kinek a tulajdona volt a "szüret" előtt. Mert ha nem a mezőőr bácsié, és nem is a szakember uraké, akkor attól még a lopás tényállás megáll...

voroner tamas 2011.08.18. 17:19:48

@vega2: Szikkadt, száraz tavalyi termés. "Beton" kemény.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.18. 17:43:27

mezőőrt visszaveszik és hatalmas kártérítést kap a tévétől?
vagy nem?

szmoker (Homo Trollicus) 2011.08.18. 18:06:15

@Aullah: 3. Zebrát akartak az óvoda elé és azzal az indokkal nem fogadták el a pályázatukat, mert a HELYSÉGBEN NEM TÖRTÉNT MÉG OLYAN SOK BALESET!!!

Anno a 16 kerulet Szovak ut vegen az ovodahoz azert nem raktak lampas zebrat, mert ott meg senkit sem gazoltak el. Par evre ra halalra gazoltak egy kisgyereket, lett lampas zebra.

nu pagagyí 2011.08.18. 18:14:38

A hazudozás a közszolgálati TV-nek van fenntartva.
A szabály betartatásán a Média Tanács őrködik.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.08.18. 18:14:46

@fedkvas: hülyeség. Skandináviában ügy lesz belőle, ha megbasznak egy gyereket, nálunk meg a négy fal között marad.

A szerelő 2011.08.18. 18:21:58

Természetesen a média tanács ezek után példás büntetést fog kiróni, ugye?

nu pagagyí 2011.08.18. 18:22:18

Amúgy januári hír volt:
"Pindroch Ferenc, a Hír Tv korábbi szerkesztő-műsorvezetője lesz a (Tv2) kereskedelmi csatorna hírpolitikai tanácsadója"
Nem tudom a Napló alá tartozik-e, de a tévé egy ejny-bejnyével megússza.

index.hu/kultur/media/2011/01/07/hirtv-tol_igazolt_fo_hirpolitikust_a_tv2/?rnd=680

.

mcbaron 2011.08.18. 18:25:44

nekem ezt is kínzás volt végignézni, szájbarágós, lassú és ezért uncsi. Ilyen a napló?

isssti 2011.08.18. 19:03:54

Szerintem semmi baj nincs a dologgal: akik ezt az adót nézik, pont errre a "színvonalra" vágynak - és meg is kapják: ez így kerek! Hajrá Lenin tévé!

Csillagszeműjuhász 2011.08.18. 19:04:09

a cigányellenes magyar söpredék meg persze hörgött a riport miatt, beindult náluk a nyálelválasztás, azt mégis kiderült hogy egy hazudós nép van az országban azok a magyarok

tintamin 2011.08.18. 19:07:37

Az gáz, hogy azt sem tudtam, hogy még létezik ez a műsor? (Meg ez a tévéadó? Tényleg, ertéel vanmég?)
Az is megérdemli, aki nézi...

dr. v.b.1990 2011.08.18. 19:10:02

@A szerelő:
Nekem is ez jutott eszembe,de házi nyúlra ugye nem lövünk..................

Jimbo75 2011.08.18. 19:11:17

@Csillagszeműjuhász:
ROTFL, azért, ha most kimennék oda a kukoricásba, akkor a tolvajok között hány százalékban találnám a cigány haverjaidat? 90 vagy 95?

GONOSZ 2011.08.18. 19:12:34

Sajnálom!
Hogy kiderült, hogy ki derült? Akkor, most-már kiderül-t?
Szegény Barcai!
Ja, az összes riport kamu ebben a műsorban.?
Ki nem szarja le, amikor a frank 244!

Szolgálati Füldugó 2011.08.18. 19:13:47

Édeseim, ez az a tévéadó, amelybe a frekvenciáért cserébe a kormány "hírtanácsadó" néven cenzort küldött. A cenzor pedig lehet, megunta az utánlövéseket, a jelek szerint proaktív lett.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 19:30:35

A tegnapi híradójukat végignézte valaki? A feleségem sajnos nem tudom leszoktatni róla, így én is hallgatom. A végére már teljesen felidegesítettem magamat. Nem hullócsillag volt, hanem meteor. (!!!) Az ausztrál figura kiitta a sört a hűtőládából, miközben autót farigcsált belőle – később megtudtuk, hogy az ötlet az első sör közben jött, majd interneten rendelték meg az alkatrészeket. Arrafelé vagy a sör fogy ki lassan a ládából, vagy a netes rendelések villámgyorsak. A rendőr megbüntette, ezért most eladó a szerkentyű. Putyin és valami másik orosz pecázott. Az egyik csak kis halat fogott, de a másik jó nagyot. Bassza meg, ez volt egy híradó három híre! Ráadásul ezek nem tudják kétszer egyformán elmondani a saját hírüket! (Ha csak egyszer mondanák el, nem szereznénk erről tudomást.) Most őszintén, mi a bánatos istent várhat bárki ennek a tévének a szerkesztőitől? Szar, hatalmas, gőzölgő kupac, rohadásig tele pénzzel.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.18. 19:46:29

@Valahol Máshol: mi kerül 2x10 csík fehér festéken 10millióba?

mcbaron 2011.08.18. 19:53:21

az rtl-en meg most Egely osztja az észt,

már csak egy kis asztrológia kell és teljes lesz a napom

kemény keleti kommentelő 2011.08.18. 19:53:50

@poa ogapo: a jakab andort is földolgozták. Nem is volt háborgás az új munkatörvénykönyvén.
Ez a sorrend.
Ismeretlen blogon poszt,
polgári körös faszbukos élőlánc,
jobbos blogok reagálnak,
TV2 leadja a kamuriportokat,
megszavazzák az új szivatóstörvényt

Grafithuszar 2011.08.18. 19:57:50

Hát igen, a TV2 mindig hoz egy "színvonalat". Korábban is volt egy elég durva eset. Egy srác kint volt kínában, és volt abban a szoborparkban ahol a világ minden fontosabb épületét (köztük a hősök terét is) megcsinálták 1:2 arányban. A srác lefényképezte, majd kirakta a blogjába. Ezután a Vörös göndör hajú Naplós riporter csaj, előadta ezekkel, a srác képeivel, hogy kínában járt, és véletlenül belebotlott ebbe a szoborparkba....

Vagy ott volt a másik esete is a Vezekényi Lászlóval. Egy 16-17 éves srác előadta, hogy ő csinálta Lady Gaga klippjében a speciális effekteket. Persze rötön kiderült hogy kamu az egész de a tv2 bevette/leadta

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.08.18. 20:00:59

@Babette_: Gondolom két zebra 15 milliós összege a négy gyalogos-átkelőhelyre figyelmeztető tábla kompletten (a nyolc tábla és a négy oszlop, hisz a gyalogos-átkelőhely tábla alá ki kell tenni a kis táblát, hogyaszongya 50m) , a festék, plusz a munkadíj költségéből tevődik össze. Gondolom. Vagy kiadják havercégnek alvállalkozásba és azért ennyi, nemtudom, én eddig mindig kimaradtam a korrupcióból :(

De az összegen túl engem jobban felháborít, hogy valami komoly baleset, neadjisten haláleset kell ehhez. Normális országokban megteremtenék előbb a nép megfelelő szintű életfeltételeit és utána szórnák szét a haverok között a maradék milliárdokat vasútfelújításra. Itt ez fordítva ment, a kiskölkök/szülők/buszról leszállók biztonságára már nem jutott. Nameg az év végéig még bővül majd a lista, hogy mire nincs keret. Szép őszünk lesz.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 20:06:04

@Grafithuszar: Most olvastam: Dépardieu tényleg a gép folyosóján brunzolt, de nem csak úgy, a messzeségbe, hanem megpróbált egy borosüvegbe pisálni, mert tényleg nagyon kellett neki. Azt, hogy ha tudják, hogy negyed órán át biztosan nincs még felszállás, akkor miért nem lehet bemenni a vécébe, nem tudom. De a hírról máris kiderült, a szokott módon másnap, hogy nem is úgy volt. A sajtómelósok, csak azért, hogy gyorsak lehessenek, habozás nélkül leadnak félkész, ellenőrizetlen híreket, és már tudjuk, hogy nem csak a Kacsa magazin gyártja a híreket mindenestül a saját kunyhójában. Ma bármilyen hírt vagy riportot megnézni bármelyik tévében – és időnként még a dokucsatornák is ide kerülhetnek – puszta időtöltésnek jó, mert informálódásra nem alkalmas.

moncayo 2011.08.18. 20:06:43

Ki az a hülye a "Naplót" nézi? Bár ezt zero IQ-val is lehet.

vega2 2011.08.18. 20:09:36

@Androsz: Ha néznéd a Viasat Explorert, akkor néhány "film" alatt sírva röhögnél.
1000-el folyik ott a hamisítás.

vega2 2011.08.18. 20:10:20

@Androsz: Bocsi asszem inkább a History!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 20:11:31

Amikor a média megrendszabályozására szolgáló irányelvek, szabályok, törvények napvilágot láttak nemrégiben, mindenki a láncát rángatva ugatta a máris megvalósuló cenzúrát, elnyomást, a szent sajtószabadság lábbal tiprását. Hát itt van, tessék, ez a szabad sajtó, az ellenőrizetlen, korlátozatlan, éljen a híres szabadság, és most pedig a szabadságtól megittasultan együk meg, amit elénk szarnak.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 20:17:20

@vega2: Mindkettő. De a NatGeo tud igazán bulvárközeli lenni. Azt megbocsátanám, ha csak rossz lenne a magyar szöveg, bár nehéz megbocsátani. Azt is lenyelem, ha megalapozatlan állításokat tesznek, vagy, ami még gyakoribb, üres szalmával tömik ki a műsort, mert a lényeg húsz perc alatt elmondható lenne, de egy műsornak hárromnegyed órán át kell tartania. Viszont valóban látni olyat is, hogy rajtakaphatóan kitaláció a fele a dolgoknak. Ők sem ártatlanok. Mégis, ezeknek a dokufilmeknek legalább a nagy része nem bosszantóan hülye, és hálistennek elég sok tényleg jó műsor akad. Hogy a TV2-n mikor néztem meg valamit, azt nem tudom, de egész biztosan csak valami mozifilm lehetett, reklám-mazochícióval összekötve.

7film · http://7film.blog.hu/ 2011.08.18. 20:22:57

Honnan bukott ki,h az egész átverés?

vega2 2011.08.18. 20:25:52

@Androsz: Ott a pont. Azonban a vVasaton olyan félrefordítások, meg történelem hamísítások vannak, hogy az már fáj.
A NatGeo-n meg néha a mai tudománnyal ellentétes állítások vannak, meg rengeteg szakmai tévedés.
( Bozi Barbara, Férentháisz Bernadett ..... e.t.c.)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 20:41:57

@vega2: Látom, te is rendszeres nézője vagy a főcímeknek. :-)))

Sajnos ezekhez a csatornákhoz is nagyon elkél az általános műveltség. Különben tényleg bebeszélnének nekem minden hülyeséget, amit így legalább fenntartással tudok hallgatni. De néha nagyon felbosszantanak ők is. :-/

ebedli 2011.08.18. 21:16:08

Mekkora tőgyei vannak ennek a görnyedt tehénnek, fele szilikon?

spotted 2011.08.18. 21:28:26

A TV2-ről hadd meséljek el egy sztorit, ami velem esett meg. Pár éve volt egy botrány az egyetemünkön az egyik tanárral. Elég komoly volt, lecsukás fenyegette. Én államvizsga előtt álltam pont, és a folyosón beszélgettem egy másik sráccal. Odajött egy fiatal, jó modorú fiú, volt egy táska a vállán, és elkezdte mondani hogy ő régebben ide járt és mit tudunk mi erről az esetről, mert ez mennyire durva már hogy az a tanár ilyen-olyan ügybe keveredett. Sima ártatlannak tűnő beszélgetést kezdeményezett. Mi válaszoltunk, mondtunk ezt-azt, dumáltunk, röhögtünk vele, a végén pedig köszönt és továbbment, mi meg beszélgettünk tovább. Pár nap múlva hívnak az évfolyamtársaim, hogy láttak engem a TV-ben. Nem akarok hülyeséget mondani, vagy az Aktív, vagy a Napló volt, meg is lehetett nézni a neten a műsort. Meg is néztem. Volt benne egy riport a fent említett tanár ügyéről és arról, hogy mit mondanak erről a hallgatók. Azzal kezdődött, hogy volt pár kép arról, hogy mennyire nem akarnak nyilatkozni a hallgatók, akiket a főbejárat előtt állítottak meg mikrofonnal, kamerával. Ezután pedig azzal a kísérőszöveggel, hogy "de szerencsére volt olyan, aki vállalta az interjút (!), de azt kérte (!), hogy takarjuk ki az arcát, mert fél (!)" elindult a következő jelenet. És akkor megjelentünk mi egy elég rossz minőségű, fekete-fehér képen, arcunk ugyan kitakarva, de a hangunk felismerhető, ahogy beszélgetünk a válltáskás gyerekkel (gondolom a válltáskában volt a kamera). Rossz volt a hang minősége, ezért rásegítettek feliratozással is. Mi voltunk az "önként, de félve" nyilatkozó hallgatók. Beidéztek olyan mondatokat, amiket nyilván nem mondtunk volna, ha tudjuk hogy felvétel készül.
Ennyit tehát a TV2 objektivitásáról és őszinteségéről, meg a tényfeltáró riportok hitelességéről. Én nagyon ideges lettem akkor, de nem csináltam semmit, mert államvizsga előtt nem hiányzott, hogy a TV2 esetleg nyilvánosságra hozza a nem arckitakart verziót is. Utána pedig nem foglalkoztam már vele. De ezt a riportot látva eszembe jutott ez az egész és csak szeretném, ha más is megismerné ezt a sztorit és látná, hogy a TV2 (de szerintem a többi ker. adó sem) riad vissza a legaljasabb módszerektől sem...

Szolgálati Füldugó 2011.08.18. 21:50:30

@Androsz: ez a cenzúra... Ott ül a hírszerkiben a "hírtanácsadó", akit a kormány delegált januárban. Magyarul az ilyet hívják cenzornak. Neki akarnak megfelelni, nem a nézőnek, és a szakmai becsületüknek!

vauvauvau 2011.08.18. 21:50:48

@spotted:
Szerintem a háttérben ugyanez a tehén-nő lehetett. Vujity Tvritkó, meg Frei Tamás is hasonló módon hazudik.

Ramones1965 2011.08.18. 21:51:33

Balogh Szilárd (alias V. Trutyó) vajon tudta, hogy kamu az egész?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 22:17:48

@Szolgálati Füldugó: Úgy gondolod tehát, hogy azért mondanak el csak félig igaz, de másnap már másképp elmondott híreket, hogy azért hamisítanak riportokat, hogy a szerkesztőségben ülő cenzornak megfeleljenek? Ez a meleg nem ártott meg neked egy kicsikét?

turcsány karcsi elvtárs 2011.08.18. 22:29:06

hát annyi minden volt régebben a kercsatornákon, hogy ezen már meg sem lehet lepődni.
orbán viktor megölését készségesen elvállaló orosz "bérgyilkos", lédigaga klippet rendező "magyar"(nem szabad leirni, mert náczi leszel) gyerek, videojáték előzetesen begerjedő és a filmet szarráoltó filmkritikus. széles a paletta, na.
(a poltikai-közéleti ferdítésekkel, nyílt hazugságokal meg dunát lehetne rekeszteni)
valahol megint felsír egy médiamunkás..

Tita nick 2011.08.18. 22:29:22

NÉZZÉ TÉVÉT BUTÚJJÁEL!

Tita nick 2011.08.18. 22:30:20

NEÓVASSÁ! BUTÚLYJLYÁ!

CSÉ 2011.08.18. 22:53:21

A pesti panelprolik kedvenc műsora. Még azt is szívből utálom, aki nézi. Ennél a műsornál már csak az Aktív a rosszabb, ami akár futhatna Szabó Zsófi és barátai cím alatt is. Folyamatosan csak arról szól, hogy a Sarka és a Schobert házaspár valamint a kapcsolt részeik: SP, Zsófi és hozzájuk hasonló nullák, hogy nyalják egymás s.ggét. Okádok attól a csatornától is.

Ironfist 2011.08.18. 22:54:22

Na, ezt is megértük. Hivatalosan is leégett a trévékettő. És most a Retekklubb tuti csámcsogni fog ezen, pedig ott is ugyanez megy. Anno volt egy tanárom, aki a reteknél is dolgozott, és mondta, hogy a különféle beszélősókban szereplők statiszták, a győűziksáúban lévők ugyanúgy statisztálnak csak egy előre megírt forgatókönyvhöz. "Való"Világ ugyanúgy, a spontán, random beszélgetéseket sokszor felveszik, mire egyszer úgy ahogy megy...

A pankrációhoz csak annyit, hogy az egy jó dolog, csak nem kell foglalkozni a ... khm... történettel, mert kb annyira élvezhető, mint a Luszeszítá meg az Eszmeráldá, és társai. (Azért Alberto Del Rio leszophat keresztbe, amiért elvette CM Punktól a bajnoki övet :D ) Meg azt nem szabad elfelejteni, hogy nem igazi, hanem csak akrobata/kaszkadőrmutatványok sorozata.

A Trévékettő meg a Retekklubb pedig a televíziózás szégyene. Az, hogy a törvénnyel ellentétben a reklámokból annyi van, hogy egy 20perces south park egy óra alatt megy le, hogy a saját műsoraik promói, meg logói miatt nem látni a képernyőt, hogy ami szar műsort leadnak, azt is tizennyócas' karikával (újabb bizbasz, ami kitakarja a képernyőt), de még így is szarrá vagdalják, mert önhatalmúlag úgy döntöttek, hogy egyes jelenetek nem oda valók, hogy nappal nincs más, csak betelefonálós pénznyelő "rejtvény"ek("négy szó, a-val kezdődik, tó-ra végződik, és azt mondja, hogy tütűűűű"), az még hagyján lenne, ha az lenne, de már eleve ez is tűrhetetlen...de az a szenny, ami ömlik a saját műsoraikból, az egyenesen támadás nem csak a jóízlés, de az intelligencia ellen is.
Valaki itt felvetette, hogy erre van igény. Ez bonyolult amúgy, mert ez nem igény kérdése, hanem öngerjesztő folyamat. Csak ezt látni a tévében, tehát a sok tohonya, olvasni már képtelen ember ezt nézi, a felmérések meg kimutatják, hogy milyen sokan választották ezt (ja, nagyon nehéz választás lehetett az otthonok többségében, ahol van retek, tré, meg magyaregy...), ergo erre van igény. És miután "erre van igény", még inkább ezt nyomatják.

görögdráma 2011.08.18. 22:57:34

@Androsz: Azért nincsenek hírek. Az, ami most van, az csupán a hírek helyét tölti ki. Én értettem, amit Szolgálati Füldugó írt, Te nem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.08.18. 23:23:05

@görögdráma: Mókás elképzelés. Majd igyekszem átérezni a valószerűségét.

Kelly és a szexi dög 2011.08.18. 23:28:32

Frei Tamás szelleme járja át a TV2 stúdióját....

CSÉ 2011.08.18. 23:42:29

@tede: Te tényleg ennyire naiv vagy??? A csatornánál mindenki pontosan tudja, hogy hogyan működnek ezek a dolgok.

dukeekud 2011.08.18. 23:47:09

Nem kell felteni a retekklubot, azok is csinaltak hasonlot. 6-7 eve volt, egy szokasos pedofilos bulvarhir, aminek a kapcsan az RTL meginterjuvolt egy allitolagos pszihiatert, Doktor XY-t hogy meseljen ezekrol az emberekrol . A pszihiater meg, egy piaci kofa stilusaban mindenfele mocskos aljas gyava pervezeknek nevezte a pedofilokat, ami egy szakembertol meglehetosen furcsa nyilatkozat volt. A ceg ahol akkor dolgoztam, uzleti kapcsolatban volt a retekklubbal, az egyik kolegam, negyed evente ment hozajuk intezni az ugyeket. Es egyszer meseli, hogy latta a szekhazban azt a pszihiater not, aki nyilatkozott par hete, RTL-en, csak egy egeszen mas szerepben. Eppen az epuletben dolgozo takaritokat iranyitotta, utasitgatta. Kiderult, hogy az allitolagos pszihiater no, a szekhazban dolgozo takarito ceg vezetoje. :) Az RTL biztos nem talalt olyan valodi pszihiatert, aki a nekik tetszo, bulvaros szoveget elmondta volna, es a nevet adta volna hozza, hanem megkertek valakit aki epp keznel volt.
Az elmult 15 evben vajon hany alrendort, alrablot, alterroristat, albergyilkost, alorvost, es egyebb szineszekkel eljatszott riportot lathatunk ezeken a csatornakon ?????????????

Ironfist 2011.08.19. 00:30:03

@Weöres Dániel:
"hülyeség. Skandináviában ügy lesz belőle, ha megbasznak egy gyereket, nálunk meg a négy fal között marad. "

Ezzel szerintem arra akart célozni, hogy 1980-ig legális volt gyerekpornót forgatni svédországban, és dániában.

Szolgálati Füldugó 2011.08.19. 03:28:36

@Androsz: Ki tudhatja? És azt sem tudjuk, hogy a cenzor nem kezd-e önjáróvá válni, és mindenféle elvárást sugallni? Mindenesetre nem normális állapot.
Félművelt, félig felkészült újságírók között egy egészen műveletlen és teljesen hozzá nem értő illető húzogatja a szemöldökét. Ebből csak rossz sülhet ki.

GL-581 g 2011.08.19. 04:15:44

Biztos velem van a baj, de valahogy sehogyan sem tudok a tv2-nek hinni...

"nem a mezőőr kérte meg őket a terménylopás eljátszására, hanem a stáb, s ezért ezer-ezer forintot fizettek nekik."

1000-1000 HUF? Ennyi volt a TV2 kasszájában e célra? Ennyibe kerül ma egy ember itthon? Ennyit ér egy TV2-s riport?

Egyik lehetőség kiábrándítóbb, mint a másik...

GL-581 g 2011.08.19. 04:18:24

@Ironfist: TRÉvé kettő, ez tetszik! Lopom! :DDD

GL-581 g 2011.08.19. 04:24:29

@moncayo: "Ki az a hülye a "Naplót" nézi? Bár ezt zero IQ-val is lehet. "

Egy másik blogban merült ez fel kérdésként,de itt is elismétlem: a TÖBBSÉG.

Sajnos a nagy többség ilyen Retekklub meg TRÉ-v2 (köszi Ironfist! :D ) szintű latrinákból meríti a napi betevő hírt. És ez formálja a világképét. Nem vagyok persze egy "nemnézektévét" félhülye sznob. Csak ugye szeretek sok helyről tájékozódni, oszt' maj' é' ee-döntöm. :)

brazileiro 2011.08.19. 05:51:23

@konrada:

Akkor én hadd fokozzam a hangulatot,,,

Ebben a pillanatban ez olvashato az Index sportrovatában:

"Hererákkal műtötték a volt veszprémi kézilabdázót

„Amikor kiderült, hogy rákos vagyok, nagyon megijedtem, de azóta már megnyugodtam. Tudom, jó esélyem van, hogy ismét teljesen egészséges legyek” - fogalmazott a 29 éves játékos, aki a 2005/06-os idényben az MKB Veszprémet erősítette.

Hozzátette: biztos, hogy hosszabb kihagyás vár rá, de a legfontosabb az egészsége, a kézilabda csak azután következik. Ezzel együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban visszatérhessen csapatához."

Vazze, mondja már meg valaki, ki az a volt veszprémi kézilabdázó, akinek hererákja van? Mert ez kimaradt a cikkből...

(nyilván, előbb-utóbb belekerül a név is, de most 5.49-kor nincs benne. és nyilván egyikünk sem fog emlékezni a nevére, különben benne lenne)

sportgeza.hu/kezilabda/hirek/2011/08/19/hererakkal_mutottek_a_volt_veszpremi_kezilabdazot/

brazileiro 2011.08.19. 06:10:39

És hogy az eredeti témához szóljak:

B.G. az egyik legvisszataszítóbb jelenség volt, akit valaha a képernyőn láttam - és mielőtt bárki félreérti, ez nem a külsőségekre vonatkozik. Álságos és hazug volt (így évek óta nem is bírtam nézni), bár ebben az esetben biztos voltam benne, hogy a mezőőr a hunyó, hisz' ki az a hülye, aki magára vállal valamit, amit nem követett el, akkor, amikor már a rendőrök nyomoznak...

Ettől függetlenül ebben a posztban nem ő a legalja, hanem a gabikázás. Kedves zero, muszáj ezt a primitív, tahó macsó stílust követni?

Tila. 2011.08.19. 06:29:10

Magyarország, én így szeretlek :D

Dendrobatidae 2011.08.19. 06:32:22

"... Valahol megint felsír egy mezőőr."

bagamoyo 2011.08.19. 07:18:01

Ez a magyar média ÁLTALÁNOS színvonala.. Ha erősen felnéznek megláthatják a béka seggét..

IGAZ MAGYAR 2011.08.19. 08:23:18

"Bár az első vizsgálat (?) után minden jel arra mutatott, hogy az összeállítást készítő szerkesztő-riporter vétlen az ügyben, mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy részt vett az akció megszervezésében. A csatorna ezért azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A csatorna őszinte(?) sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, egyúttal hitet (?) tesz a szakmai és etikai szabályok betartásával történő, hiteles tájékoztatás (?) mellett."

....s a többi barom arcúval mi lesz???? Trutymó, Pachmann, Azurák, a napló főszerkesztője, esetleg a Hír igazgató Ezek mind hazudnak, csalnak !!!! Miért pont csak a B. G -t rúgják ki????
Mutasson a TV2 egy az az 1 hiteles arcot a szerkesztői-riporterei közül!!!!! NEM TUD!!! ...no ehhez a szarhalom tetejére kellett még Pindroch elvtárs az ál- HÍR TV-től!!!! ... Óh de szívesen bele szarnék a TV 2 igazgatója képébe!!!

Tehát akkor a Napló a Tények előtt után közben leadott reklámok is hamis , rossz minőségű termékek szolgáltatások , mert "amilyen a környezet olyan a termék" !!!!

Ironfist 2011.08.19. 09:08:03

@IGAZ MAGYAR:
"Miért pont csak a B. G -t rúgják ki????"
Mert ő bukott le.

"Mutasson a TV2 egy az az 1 hiteles arcot a szerkesztői-riporterei közül!!!!! NEM TUD!!!"
Miért, melyik kertévé tud?

"ehhez a szarhalom tetejére kellett még Pindroch elvtárs az ál- HÍR TV-től!!!!"
Hát persze, a rémhírtévé narancskommunista pártmédium, majd nem ültetnek ellenőrzést a többi médiumba, mi? És honnan máshonnan, ha egyszer innen már megbízható embereket tudnak tenni mindenhová?

"Tehát akkor a Napló a Tények előtt után közben leadott reklámok is hamis , rossz minőségű termékek szolgáltatások , mert "amilyen a környezet olyan a termék" !!!!"
Ne keverjük azért, a csatorna tartalmáért a reklámok nem felelősek. És a reklámok tartalmáért a csatorna meg max annyira, hogy nem fognak szopóálarcot, meg faszkorbácsot reklámozni délután fél négykor. Az egy másik dolog, hogy a mai reklámok többségétől agyfaszt kap az egészséges ember.

Egyébként meg nem lehetne, hogy csak egy írásjelet használsz a mondatok végén? Így azt a benyomást kelti, mintha folyton ordibálnál. És elég irritáló ilyen szöveget olvasni.

sz4sz4 2011.08.19. 09:26:29

@CSÉ:
"A pesti panelprolik kedvenc műsora. Még azt is szívből utálom, aki nézi. Ennél a műsornál már csak az Aktív a rosszabb, ami akár futhatna Szabó Zsófi és barátai cím alatt is. Folyamatosan csak arról szól, hogy a Sarka és a Schobert házaspár valamint a kapcsolt részeik: SP, Zsófi és hozzájuk hasonló nullák, hogy nyalják egymás s.ggét. Okádok attól a csatornától is."

Tehát nézed te is bazmeg. Vagy a haverok mondták hogy mi van benne?:D

"-Az meg ki is? Bocs, nem nézek tévét, nincs tévém.

-Na tessék, már te is kezded. Ez a modorosságok netovábbja, bemutatlak a Tibinek. Ott szokott filozofálgatni a Nyugatin a Borbarátban. "Nincs tévém" - persze, persze. Komolyan, manapság mintha a sznob-wannabe, Daubner cukrászdás-symbolos bandánál sikké vált volna a tévénélküliség. Mert ugye ma már mindenki megengedheti magának a lapostévét, így az már csakis valami ördögtől való, proli dolog lehet."

modoros.blog.hu/2010/11/02/a_tevefogyaszto

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 10:46:47

@sz4sz4:

Hűha, most szembesültem önnön sznobságommal. :-o.

2003-ban tömkrement a TV-nk, és úgy döntöttünk a párommal, hogy egy darabig nem veszünk, úgy sincs sok időnk nézni (mindketten tanultunk), és egyébként is csak az M1, TV2, RTL adásait tudtuk fogni, sem kábelünk, sem pedig parabola-antennánk nem volt. Aztán ez a TV vétel végleg elsikkadt, és így maradtunk, TV nélkül.

Szóval idestova 8 éve nincs TV a lakásban, a számomra fontosabb eseményeket (Foci BL, VB, EB) barátokkal nézem, a világ dolgairól pedig rádióból, netről és olykor a nyomtatott sajtóból tájékozódom.
A Tv-s arcokat pedig vagy 2003 előttről, vagy pedig onnan "ismerem", hogy gyakran szerepel nevük a rádióban, a neten, vagy a benzinkutaknál a kassza mellett kihyelezett bulvárlapok címlapján - azt hiszem, ennyi infó elég is róluk, egy laza pendítéssel nyugtázom a dolgot és inkább számomra fontosabb dolgokkal / információkkal veszem körbe magam. Biztos vagyok abban, hogy rajtam kívül sokan vannak még így ezzel...

A rengeteg TV csatorna egy szolgáltatás, amit az ember vagy igénybe vesz, vagy nem, s miután a fent is említett adók műsorai általában valóban nem a legjobbak (ha hinni lehet az itt fellelhető kommenteknek), akkor e szerint manapság már egyáltalán nem számít sznobnak az, aki lemond ezekről.

Persze abban igazad van, hogy aki ezt úton-útfélen, kinyilatkoztatásszerűen hangoztataja, az valóban egy modoros plasztikarisztokrata sznob.

De amint a mellékelt ábra (cikk) mutatja, aki lemond a TV-ről, az csupán egy sor hazug félinformációról marad le, és gyakorlatilag jobban is jár ezzel.

Szép napot!

mcbaron 2011.08.19. 11:02:08

én nem nézem, ezt (ami ide van rakva) sem tudtam végignézni, de korábban láttam néhány morzsát ezekből, szóval így is lehet véleménye az embernek. Van akinek ez kínzás. Ja és nem olvasok szépirodalmat nem az én világom, az ismeretterjesztőkről pedig hasonló a véleményem mint itt többeknek, de mégis jobb mint a többi. Nekünk - kicsit válogatósabbaknak:) :) :) - itt az internet esténként :)

mcbaron 2011.08.19. 11:06:13

@Zébácsi: igen! az újságcímlapokat idén én is néztem a kisboltban, ahol a kávézni szoktam - egész nyáron Liptairól volt szó, hogy nem fog a tévénél dolgozni, múlt héten azt írták, hogy mégis. :) Szóval született 23 cikk a semmiről, még jó, hogy beértem a főcímekkel :)

de azért azok voltak a szép idők mikor egyáltalán nem néztem tévét és nem olvastam újságot (kollégium:)

sz4sz4 2011.08.19. 12:00:13

@Zébácsi:
Szia Zébácsi!

Bár nekem van TV-m, de nézni nem nagyon nézem, a bulvármocsok nem érdekel (a Mokka az egyetlen ami néha megy 7-8-ig készülődés közben), sportot nézek (sokat, ha van időm), Discoveryt-t és társait pedig nézném, ha nem rontanák el a szinkront és nem darabolnák föl a 40 perces műsort négy részre, sok műsorajánlóval, reklámmal. (Inkább letöltöm ezeket/online nézem.) A legnagyobb szinkon FAIL pedig szerintem a TOP GEAR, bár már láttam az összeset (angolul, letöltve...), ha eredeti nyelven felirattal tolnák, simán nézném alkalmanként a Viasaton (asszem ott megy), még a reklámok se zavarnának.

"A Tv-s arcokat pedig vagy 2003 előttről, vagy pedig onnan "ismerem", hogy gyakran szerepel nevük a rádióban, a neten, vagy a benzinkutaknál a kassza mellett kihyelezett bulvárlapok címlapján - azt hiszem, ennyi infó elég is róluk, egy laza pendítéssel nyugtázom a dolgot és inkább számomra fontosabb dolgokkal / információkkal veszem körbe magam. Biztos vagyok abban, hogy rajtam kívül sokan vannak még így ezzel.."

Ez pedig... annyira talált, valamikor az első valóvilág/bigbrother környékén még valamennyire képben voltam (azokat még néztem is alkalmanként), igaz akkor még könnyebb is volt mert nem volt ennyi vvsanyi meg expornós-sztárdídzsé.
Ma már csak a blikkből ömlik felém a szar, a kocsmában szoktam átlapozni kávé közben, ez az 5 perc elég is belőle, de nem is lehetne elkerülni, hogy tudj VVxy-ról, hiszen (mint említed is) a boltban, benzinkútnál őt van a címlapon, a rádióban (amiket egyébként nem hallgatnék: neofm, classfm) ő szól a háttérben a benzinkútnál. De nem baj, ennyi belefér, engem nem zavar, ha valaki a vvakárki életére kiváncsi, nézze, hallgassa, olvassa.:)
Annyi jó dolgot lehet letölteni (puszi a feliratkészítőknek!), nincs gagyi szinkron, a nyelvtanulást is segíti, reklám sincs, szarok én a tv-kre.:) (Kivétel a sport, mint írtam, de néha ott is megőrjítenek a kommentátorok...:D)

Üdv!

CSÉ 2011.08.19. 12:15:05

@sz4sz4: Az anyám nézi. Én meg hallom, ha hazamegyek, mi megy benne. Nem olyan nagy baleset, mint hiszed.

CSÉ 2011.08.19. 12:16:46

@Dr. Kardos Doktor: Lélekben az, igen. Közöd????

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.08.19. 12:21:06

@EÖ: Szerintem valahol a kettő közötti "arany középút" lenne a normális.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 12:52:13

@mcbaron:
@sz4sz4:

:-), úgy látszik jól gondoltam, hogy nem vagyok egyedül ezzel a nem nézek TV-t dologgal. Hozzáteszem, sok olyan ismerősöm van, aki rendszeresen és sokat néz TV-t, de egy-két műsor kivételével (Dr. House, CSI helyszínelők, stb...) nála is szinte csak háttérzajnak megy.

Ízlés dolgában nem szeretek nyilatkozni, s mivel van olyan ismerősöm is, akinek (több diplomával és nyelvtudással a háta mögött) a Győzike show volt a kedvence, nem is szoktam, mert elég könnyen mellé lőhet az ember a minősítéssel.
Szóval, mindenki nézze azt, amit akar, működjék csak a fogyasztói társadalom!

A legjobbakat!
/TV-műsorokat tekintve is/

@sz4sz4:
Kedves sz4sz4!
Tetszik az avatarood, klassz!

kissspeter53 · http://csakhogyeztistudd.blog.hu/ 2011.08.19. 16:02:20

Néhány évvel ezelőtt adtak egy riportot, amikor pénzbehajtókat kísértek el. Később beszéltem az egyik behajtóval, aki amúgy egy kuplerájban dolgozott, hogy a stáb bement az intézménybe, és 25000 kínáltak neki ha eljátssza a szerepet. Akitől be kellett hajtani a pénzt, annak meg feleséget egy debreceni intézményből kölcsönöztek.

Hintz ezredes 2011.08.19. 16:46:42

A lényeg: kibaszták a cigányluvnyát.

Horizont 2011.08.20. 19:20:56

@Hintz ezredes:
Ha neked csak ennyi a lényeg akkor neked készíti a TV2 az adásait!

turcsány karcsi elvtárs 2011.08.21. 12:18:03

ha már a kommentek között fel lettek emlegetve a csatorna korábbi baklövései, ide teszek még egyet:
józsi barát meghívta a műsorába tomcatet és pár gárdistát (ha jól emlékszem az akkori pesti gárdafőkapitányt is) és véletlenül balhé lett a vége.
atv.hu/hircentrum/2009_mar_botrany___eroszakos_rasszista_____gyilkossag___verekedes_a_tv2_musoraban_.html
www.stop.hu/articles/article.php?id=468528
itt réz andrás véleménye:
www.bulvaros.hu/cikk/mzxxrv/
(ez a vélemény kivállóan jellemzi az egész csatornát, úgy látszik mind a mai napig)
az ügy meglehtősen érdekesen ért véget, a rendőrség eljárást indított, kikérte a forgatott anyagot, amelyet sajnos a tv2 nem tudott átadni, mert az rejtélyes körülmények között megsemmisült. (itt el is akadt sajnos az egész történet)

turcsány karcsi elvtárs 2011.08.21. 12:25:27

@Hintz ezredes: haha, nem.
médiatudjukki félvér kiadásban

kovászosUbukla 2011.08.23. 23:43:35

árulja már el valaki ki a geci ez a bamba pofájú bárcás cigánykurva és mi a halál farka az a telaviv 2?
És végre mikor savazzák ki a picsába a éterből ezeket a szemétség népbutító ganéra való kereskedelmi szarokat?

kovászosUbukla 2011.08.24. 00:07:21

@popocatepetl:
a pofádat befogod te ősmagyar cifra tulok ,te fasz!
Húzz ki a drága nagyalföldre legelni a szaros füvet a szürkemarha mellé, csak előtte ne felejts magyar-színű pátlinkát meg nagymagyar-forma rántotthús matricát ragasztani a seggedre, hogy tudja a román meg a tót is hol kell belédrúgni a legjobban, faszfej.

popocatepetl 2011.08.24. 13:56:29

@kovászosUbukla: Nagyon fáj a magyarság, te senkiházi? Akkor takarodj haza a gennygóc izraeledbe, de félő, hogy ott jól megkúrnak a palesztinok, mert nem vagy az a harcos típus.

TheTruth! 2011.08.24. 17:21:14

@popocatepetl:
A világnagy hülyeséged jobban fáj inkább, de nem csak neki. Kicsit nagyon gyalázat hogy ilyen teféle nyomorék zombikkal van tele ez a koszfészek. Gyakorold inkább a seggnyalást meg a metélt fasz szopását, mert ha nem a zsidók akkor valaki másét kell majd rövid úton szopnod...

popocatepetl 2011.08.24. 19:34:53

@TheTruth!: Gyakoroljam? Ahhoz szükségem lenne egy tanítóra. Elvállalsz, Mester? Nálad nagyobb gyakorlata keveseknek lehet, de azok nem érnek rá, blogokat írogatnak az indexen, mint pld fabius vagy gréczy vagy weimannhuba vagy mi a tök a neve a kis pondrónak.

süti beállítások módosítása