Skip to content


       Szűrés lista

Nyomdásznak lenni jó

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője még április 27-én mondta egy Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy tervei(k?) szerint hamarosan minden kinek kipostázzák a két nappal korábban elfogadott alkotmányt. "Szeretnénk, hogy mindenki megismerje az új alkotmány véglegese verzióját és büszke legyen arra."

Arra a kérdésre, hogy a 38 oldalas szöveg kinyomtatása (feltehetően 8 millió példányban) nem kevés költséggel járhat majd, Lázár János azt válaszolta: "Ritkán fordul elő, hogy egy új alkotmányt fogad el az országgyűlés, ezért ebben az esetben a tájékozódáshoz való jog kivételesen fontosabb, mint az ország gazdasági helyzete".

Petike próbálta menteni a helyzetet, közölte, hogy "van ilyen kezdeményezés, hogy minden magyar állampolgár kapjon az alkotmányból valamilyen formában, de erről kormányzati döntés még nem született".

Aztán jegelték a témát.

Egészen máig, mikor is Réthelyi Miklós NEFMI miniszter közölte az MTI-vel, hogy "Növelnék a diákok körében az új alaptörvény ismertségét."

A jó hír az, hogy diákok csak kb. 1.335.000-en vannak.
A rossz, hogy az oktatásért felelős két fő személy egyike szerint a srácoknak zenekarra van égető szüksége, a másik szerint meg a preambulumra.


(fotó:MTI)


A miniszter úr ugyanis elmondta: "a cél az, hogy egy később véglegesítendő rendszerben minél többen és alaposabban megismerjék a jövő január elsején hatályba lépő dokumentumot. Az elgondolások között említette, hogy a diákokat különböző ajándékokkal - például a nemzeti hitvallás egy-egy példányával - emlékeztessék az alaptörvényre, akárcsak azt, hogy a tanulók egy rajzversenyen önthessék formába, mit jelent számukra magyarságuk, az, hogy ebben az országban élhetnek."

 

Nem tudjuk még, hogy a szöveget postai úton vagy egy Nagy Közös Osztályfőnöki órán kapják-e meg majd a tanulók, de bízunk benne, hogy örülni fognak neki, függetlenül attól, hogy 6 éves elsősök, vagy 18 esztendős kamaszok.

 

 

A Nemzeti Együttműködés jegyében szeretnénk mi is kivenni a dologból a részünket, de nyomdánk sajnos nincs.

Viszont annyiban tudunk segíteni Réthelyi miniszter úrnak, hogy most rögtön meghirdetjük a
"Mit jelent számodra, hogy ebben az országban élhetsz?" című rajzversenyt diák-nemdiák kategóriában.

Így egyrészt felfogható előválogatásnak a központihoz is, másrészt látszik majd, hogy mennyivel gondolkodik másként egy fülkeforradalom előtti rendszerben iskolátvégzett.

Pályaműveket a vastagborblog@gmail.com címre várunk, minél többet!

 

Friss: Hoffmann Rózsa sem akar kimaradni a mai napból, írt egy levelet.


"Tisztelt Általános Iskolai Intézményvezetők!

2010-től a Magyar Kormány egyik alapvető nevelési célkitűzése, hogy az iskoláinkban tanuló gyermekek fokozatosan hozzájussanak a mindennapos testnevelés lehetőségéhez. A NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Sportért Felelős Államtitkárság egyetért abban, hogy az iskolai testnevelés és a sport mint a 21. század egyik rejtett tartaléka, olyan eszköztárként működtethető az iskolákban, amellyel az egészségnevelés, a szociális kompetenciák, a csapatmunka, az összetartozás, a felelősségtudat, a tisztelet a többiek iránt, a problémamegoldás képessége egyaránt fejleszthető.

Az új, Nemzeti Köznevelésről szóló törvény megjelenése előtt, a most induló 2011/2012-es tanévben az 1-4. évfolyamos tanulók számára, azokon a napokon, amikor délelőtti órarendjükben a testnevelés óra nem szerepel, a délutáni napközi foglalkozás keretében, annak óraszáma, pedagógus-létszámkerete és infrastruktúrája felhasználásával kerülhet sor a többletfoglalkozások megszervezésére. Ennek a korosztálynak országosan mintegy 80%-a veszi igénybe a napközit, ám arra kérjük az intézményvezető kollégákat, gondoskodjanak róla, hogy - az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve - valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon, sőt tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt is vegyenek.

Dr. Hoffmann Rózsa

(Oktatásért Felelős Államtitkárság)"

 

Címkék: oktatás abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr653187554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne bassza már meg az Antikrisztus 2011.09.01. 08:42:20

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának vezetője újabb kiváló ötlettel állt elő: minden iskolást megszólító levelében minimum 100 forintot kér a Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett otthonok gondozottjai rész...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2011.08.29. 13:11:30

Szerintem alapból senkit sem érdekel az alkotmány. Én is csak akkor vettem elő, amikor kellett jogi alapismeretek vizsgára. Ráadásul ez a kotmány egy szar. Egy párt csinálta, nem a nemzet.
Megint el akarnak baszni EGY CSOMÓ pénzt, hogy a haveroknak legyen. Erre semmi szükség. Miért nem lehet felrakni a netre, akit érdekel az meg kinyomtatja. Már lassan 2012-t írunk... Eszem faszom megáll ezeken a baromságokon.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.08.29. 13:15:31

és mások még azt mondják, hogy szarul élünk, amikor ez a két legfontosabb dolog jelenleg a kormányban...:)
Egyébként azzal nincs bajom, hogy mindenki megismerhesse az alkotmányt, mert jó, ha az ember tisztában van a jogaival. Csak hát ebben az országban mindig van egy haveri cég, aki ugyan háromszor drágábban dolgozik, mint ami elvárható, de azt legalább szarul is végzi el:)

teefau 2011.08.29. 13:21:59

Tudom már!
Leszerződtetünk pár zenekart (természetesen megbízható embereket) és azok elmennek minden csoportba, osztályba, tanulókörbe és zenei aláfestés mellett (Kodályról persze szó nem lehet!) egy (szintén megbízható) előadó felolvassa/elénekli a dicső új alkotmányunkat amit Pozsgay elvtárs (is) adott nekünk. Utána pedig jön egy (szintén megbízható) sportnagyság és három bukfenc, két guggolás, egy térdhajlítás mert az ifjúságnak a szellemi, művészeti oktatás mellett a test képzésére is nagy hangsúlyt kell helyeznie...

keserumandula · http://sarnyai.hu 2011.08.29. 13:37:18

Én körülbelül azt gondolom az országból, amit a negymadar.blog.hu/ Rajzban is. :)

Homeoffice 2011.08.29. 13:39:52

Csak halkan megjegyezném, hogy nem az államadósság elleni harcra buzdítják a népet?
Ebből is lehetne egy keveset fizetni...

Viktus 2011.08.29. 13:56:46

index.hu/belfold/2011/08/29/orban_veszhelyzetbe_sodrodott_magyarorszag/ vs. hirszerzo.hu/profit/20110828_euroovezet_adossagvalsag
Orbán jobban tudja?

@Gunther:

Bukóban a kormány egymilliós terve
Egy éve indult az egymilliómunkahely-számláló. Nullán kellene állnia, ha időarányosan teljesülne a tíz évre szóló ígéret, vagyis lenne százezer új munkahely. De 57 ezres elmaradásban vagyunk.

-

Így ez az államadósság elleni harc igen nagy bukó formátum lészen ...

Sztyopabá 2011.08.29. 14:06:03

2014-ben pedig minden állampolgárnak elküldik majd azt a 20 oldalas dokumentumot, amelyben elmagyarázzák, hogy azért nem lesz választás, mert nem akarják az embereket bonyolult kérdésekkel összezavarni, az ország többsége úgyis ugyanazt szeretné, úgyhogy felesleges sok pénzt költeni ilyen maflaságokra. Az állami ünnepségen pedig, ami a választás helyett lesz tartva, lóháton tornázva zenélő iskolások vonulnak majd el I. Viktor előtt, aki kimérten integet az emelvényről.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.29. 14:08:46

Srácok, Rózsa levele nem semmi!!

"arra kérjük az intézményvezető kollégákat, gondoskodjanak róla, hogy - az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve - valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon, sőt tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt is vegyenek."

.....különben?!

Homeoffice 2011.08.29. 14:20:03

@Viktus:

Nem. Az Orbán-Matolcsy gazdaságpolitika ott bukott el, hogy azt hitte, hogy a jobban keresőknek adott SZJA csökkentés majd belső keresletet generál. (Illetve ha generál is akkor az majd adónövekedést fog okozni..)
Nu ez nem jött be.

dr. Aullah 2011.08.29. 14:20:20

Ha már oktatás, akkor lehet arra kéne törekedni, hogy ne kerüljenek az iskolák egyház alé. Csak én tartom undorítónak? Ebben az évben rekordnagyságú intézménye került át az egyházhoz, ahol tudjuk mik történnek. Simán kirúgják azokat, akik nem hódolnak be nekik. Undorító.

Viktus 2011.08.29. 14:26:38

@Gunther:

Persze ez józan paraszti ésszel már akkor egyértelmű volt, hogy aki jól keres eddig is megvett mindent viszont a mindenki más szívott, és csökkent a fogyasztása attól nem lesz több bevétele a piacgazdaságnak ...

Homeoffice 2011.08.29. 14:27:58

@Viktus:

Ezt ugye Eszkep + Videki és Tsa GMBH nak is megmagyaráztad ugge?:D

valójábannemberci 2011.08.29. 14:31:43

@Sztyopabá: És azt is megmondják, hogy a folytonosság fontos a nemzetépítés szempontjából, ezért ilyen kritikus pillanatban nem lehet megengedni egy kurzusváltás okozta politikai, gazdasági és társadalmi bizonytalanságot.

Viktus 2011.08.29. 14:38:31

@Gunther:

Mondjuk lehetett volna jól is csinálni, mint 98-02 közt, amikor is az adókedvezmények azután jártak, hogy tanultál v. gyereket elküldted tanulni, kötöttél különböző megtakarításokat stb.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.29. 14:51:35

És én még azt hittem Magyar Bálint baszta el a közoktatást....

ketroot 2011.08.29. 15:05:34

Mi vár még erre a szerencsétlen országra, édes Istenem...?

zrobasé 2011.08.29. 15:09:13

@ketroot: aranykor,felvirágzás b+ ! mi fogjuk a hanyatló nyugatot elföldelni ! lesz itt még vasfüggöny burgenlandnál megint, de majd most a hanyatló nyugatiak akarnak ide jönni ! meglásd !

ftk 2011.08.29. 15:14:55

Akkor ezt tisztázzuk: aki délután külön nyelvet, zenét, rajzot tanul, matekszakkörre, sakkszakkörre, színjátszóra, kézműves szakkörre, városismeretre, feketeöves orrtúró tanfolyamra, akármire jár, az azonnal hagyja abba, és menjen tömegsportolni helyette? Aki nem napközis, az is legyen? Mi van?

ketroot 2011.08.29. 15:16:47

@zrobasé:

Így van, látom már, amikor majd Szentgotthárdnál elkezdik kialakítani az aknamezőt, hogy a nyugati kutyák ne jöjjenek majd ide élősködni!

nemjogasz 2011.08.29. 15:32:25

Mondjuk a fidesz hitvallás nyomtatására költött pár százmillióból fel lehetne újítani pár iskolát, de hát a priorítások, ugye...
Hoffmanrózsi újabb csodálatos ötletét meg inkább nem minősíteném. Legyen szerencsétlen gyereknek délután is órarendi órája, fantasztikus, nem is tudom, miért teszik rögtön kötelezővé a bentlakásos rendszert, úgy még több órát lehetne belezsúfolni egy napba. Mondjuk arról nem szól a fáma, hogy akkor a nem napközisnek akkor vissza kell mennie mondjuk fél háromra, mert kezdődik a délutáni tesi? Vagy csak napköziseknek van, de azoknak meg kötelező, vagy mi? Persze szerncsére van kiskapu, "igazolt sportolók indokolt elengedése", a szülők helyébe alapítanék egy fantom softball egyesületet, és mindenki kapna pecsétes papírt arról, hogy a kölök igazolt sportoló, és sajnos az edzések mindig a délutáni tesióra idején történnek.
Meg amúgy is, olyan aranyos, biztos vagyok benne, hogy amikor felsőben is bevezetik, kitörő örömmel fognak a diákok délután szertornázni, szekrényt ugrani, gyűrűzni, meg hasonló értelmes dolgokat csinálni.

Énbagoly 2011.08.29. 16:00:34

hoffmann néni? Kötelező egész napos iskolát vizionálsz?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.29. 16:03:19

@ketroot: Lehet, hogy tévedek, de papíron a berlini fal is az imperialista nyugat ellen épült, és még véletlenül sem azért, hogy az elvtársak nehogy átszökjenek...
@nemjogasz: Vigyázz, lesz ebből még szombati óra is...

DArchAngel 2011.08.29. 16:16:25

1,3 millió ilyen lap úgy félmilliárd Forint hasznot is hozhat ám valami jó havernak!

Ironfist 2011.08.29. 16:18:32

@Tzimisce:
"Vigyázz, lesz ebből még szombati óra is..."

Ja, meg vasárnapi iskola. Meg minden reggel héttől mise.

@laspalmas:
a mindenkinek egy szó :P
De ahogy látom, az alkotmányunk tel van helyesírási hibákkal. Rögtön a fidesznyik hitvallásban "nemzeti szocializmus"? Az meg mi a pöcs? Nem nemzetiszocializmus akart véletlenül lenni? Vagy ez egy freudi elszólás, hogy csak a szocializmust zuttyintották nyakon nemzetieskedéssel?

És még egy kérdés. Én nem hiszek a kereszténység nemzetmegtartó erejében, sőt, azt hiszem, hogy a keresztény egyházak a végletekig kiszipolyozzák az országot (sok más vallással együtt, de most erről van szó). Hogy ami keresztény, az a gyakorlatban csak diktatórikus, és tekintélyelvű lehet. És hogy ez nem jó, és semmiképpen sem ettől áll össze a nemzetünk. Akkor innentől kezdve én nem vagyok magyar állampolgár?

És mondhatnám, hogy sokminden mással sem értek egyet, ami a fideszkotmányban lesz/van, akkor énrám ezt rámkényszerítik? Kötelező hinnem benne, mert különben megfosztanak az állampolgárságomtól? Kísértetiesen emlékeztet a kötelező hit valamire, amit pont egy bekezdéssel feljebb fogalmaztam meg...

eMM2 2011.08.29. 16:23:11

Hát ez a hofmanni ötlet kolosszális.
Megint látszik hogy mikor szocializálódtak.Nekem az átkosban volt kötelező sportfoglalkozás a tanórákon túl ez renxerint abból állt hogy X kilóméter futás az utcákon.No ez most is menne mert tornaterem úgysincs.(mondjuk ez nem az ő hibája)
Vagy jobbat tudok a Smitt házaspárnak úgyis megvan a gyakorlata a TV tornás időszakból járjanak ők le plusz tesiórákat tartani az úgyis könnyebb mint eltalálni a Norvég Király nevét ugye.Kirobbanó siker lennne.

DArchAngel 2011.08.29. 16:24:13

@Ironfist: Lózung az egész szöveg. Kurvára büszkék vagyunk mindenre, meg hiszünk, de nagyon. Mindenben. Frankón. Olyan szép, mint egy temetési beszéd: büszkék vagyunk, hogy ismerhettünk, Magyarország, hiszünk a Feltámadásban, és az örök életedben.
Ennél kurvára több kellene, nem? Nem ismerik:
"Segíts magadon, Isten is megsegít!" ?

Viktus 2011.08.29. 16:41:22

@eMM2:

Jah grátisznak meg a futkosás mellett testnevelés óra mondjuk elsőként volt aznap mindjárt jó szarrá lehetett büdösödni, és úgy üldögélni egész nap az órákon ...

zrobasé 2011.08.29. 16:47:34

""A Fidesz-kormány világosan megbélyegezte az Audival járókat és egyértelműen letette a voksot a népautó Skoda mellett" - mondta Lázár János"
juhhhu, b+ , komolyan, van még mélység ahova tudunk zuhanni...

Viktus 2011.08.29. 17:04:24

www.napi.hu/magyar_gazdasag/megdobbento_osszeg_hianyzik_a_magyar_koltsegvetesbol.493933.html

Van azonban néhány olyan terület is, ahol nem a kiadások csökkentése lesz napirenden: a közmédia támogatása jövőre 10,4 százalékkal nőhetne: erre a területre 64 milliárd forintot szán a kormány, amely 2013-ban még további négy milliárd forinttal nőne. Vagyis az elmúlt hónapokban végrehajtott összevonások és elbocsátások után sem lesz olcsóbb a közmédia működése.

ez ám a fontos ...

martonx 2011.08.29. 17:27:26

Szerintem ez lényegtelen. Európa gazdasága éppen összeomlóban, a mienk pedig már 2008-ban összeomlott, azóta a romokat takarítgatjuk, illetve szépítgetjük a maradék putrit.
Ilyen környezetben ki nem szarja le, hogy mit gondolnak az oktatásügyről? Az a katasztrófa, hogy a Fityisz ilyen bagatell hülyeségekkel foglalkozik, ahelyett hogy valódi gazdasági reformokat vinne végbe a kétharmados felhatalmazásával.
Ráadásul előre bocsátom, hogy egyik világmegváltó oktatásügyi reformjukból sem lesz semmi, ami mondjuk ezeket a hülyeségeket ismerve talán jobb is.

Viktus 2011.08.29. 17:40:54

@martonx:

Európa gazdasága összeomlóban? hol?
jártál mostanság a rothadó nyugaton? én nem véltem ezt felfedezni pillanatnyilag. Mondjuk az tény pár évtized múlva más lehet a helyzet a párizsi kalifátusban stb. , de mondjuk addigra a mi országunkat is Romanisztánnak hívják ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.29. 18:28:52

De örülök, hogy az én gyerekem már kivontam a NER-ből, meg mindenféle baromságból, többek között Réthelyi úr és Hoffmann asszony mocskos kezei közül is.

voroner tamas 2011.08.29. 18:36:09

@laspalmas: Főnök(asszony)!
A másik banda dílerei nyújják a zanyagot,
ráadásul hígítva nyomattyák a zutcán.....

lombardo 2011.08.29. 18:36:50

Tiszta hülyeség lenne kipostázni, egy csomóan élből a szemétbe dobnák úgyis. Plakátolják ki nyilvános helyeken, így az is elolvashatja majd, akinek nincs internete, a többiek meg majd letöltik (esetleg egy kis "közcélú társadalmi hirdetéssel" meg lehet/lehetett volna támogatni ezt a letöltési kedvet).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.29. 18:38:32

@voroner tamas:

lopás, az igénytelenebbik fajtából :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.29. 19:00:39

Most jártam Spanyolországban, na ott az alkotmány megtalálható minden önkormányzaton - ez még rendben volna - de milyen formában: egy bazinagy (kb. 50x30x10 cm) kódex formájában, centiméternyi betűkkel. Mondtam is viccesen a többi magyarnak, hogy nehogy ez legyen nálunk a követendő példa...

Rózsa levele: szép gondolat a sportolás ilyesfajta forszírozása, de egyet kell értenem @kriszi: aggodalmaival. De tudjátok, a legtöbb sportoló egyszerű ember, aki önös érdekeinek él, s nem gondolkodik mélyebben a társadalomról meg az élet értelméről (tisztelet a kivételnek), tehát később sem lesz velük nagyobb baj a rendszerbe integrálással.
Mellesleg laspalmas: ez csak javaslat volt, és nem kötelező útmutatás. Egy zeneiskolában pedig érdekesen oldják meg a dolgot, hogy egyéb speciális intézetekről ne is beszéljünk...

Secnir 2011.08.29. 20:01:46

@laspalmas:
igénytelennek igénytelen, de nem lopás, bizonyítja ez a sor is:
"írja a vastagborblog.hu."
igaz, még ezt is elírták, de ez már más kérdés :)

Horizont 2011.08.29. 20:10:39

Egy csomó felesleges marhasággal tömik a gyerekek fejét az órákon. A lényegre (írni, olvasni, számolni) persze nem igazán. Nem hiszem el, hogy ne lehetne a tantervbe minden napra DÉLELŐTTRE betenni egy torna órát!

@Aullah: Én is undorítónak tartom. És egyre több iskolát adnak át nekik, mert ők fenn tudják tartani az önkormányzatok meg nem! És az egyházak miből tudják fenntartani ? A perselypénzből??

Hát ez a Nemzeti hitvallás??? Háborgok itt magamban. Büszkék vagyunk! Vagyunk?? Ugyan mire? Valljuk, valljuk.... Valljátok b+ !
" Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi! "
Na úgy éreztem ennél a pontnál, hogy ennek a szemétkosárba van a helye. Kérünk egy javított kiadást helyette! Vagy inkább nem kérünk semmit, csak egy aránylag normális országot!!!!! Mielőtt mindenkinek megbomlik az elméje.....

Viktus 2011.08.29. 20:16:03

@Horizont:

Emlékszem a szociban nekünk is volt ilyen társadalomismeret vagy mi alsóban :P népköztársaság címerét kellett kifesteni meg ilyesmi :P

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.29. 20:22:07

@Viktus: Ja, meg nem csak voltak, hanem lesznek is...

Secnir 2011.08.29. 21:01:25

"Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi."

eh.
akkor innentől kezdve a kormány folyamatosan alkotmányt sért? vagy itten nem népuralom van?
amúgy meg: ezt a mondatot értelmezve nekem nem az jön le, hogy ez a magyarok véleménye, hanem az egy definíció. ennyi erővel azt is írhatták volna bele, hogy:
Valljuk, hogy valamely függvény deriváltja a Z helyen a valós esethez hasonlóan értelmezhető.
Valljuk, hogy a kisiskolásoknak napköziben tornaóra közben alkotmányt kell felolvasni a felmentett tanulóknak.

más2:
"Az új, Nemzeti Köznevelésről szóló törvény megjelenése előtt, [...] az 1-4. évfolyamos tanulók számára [...] kerülhet sor a többletfoglalkozások megszervezésére. [...] az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve"

tisztelt hofmann rózsa kisasszony! Van kimutatás arról, hogy ma Magyarországon hány elsős igazolt sportoló van?

Horizont 2011.08.29. 21:30:36

@Viktus:
Hidd el, hogy kéne most is társadalomismeretek, és illemtan óra is. És családi életre nevelés is, és szexuális felvilágosítás is (fogamzásgátlókról is), és banki, pénzügyi ismeretek is, ja és a munka becsületéről is , a pénz értékéről, beosztásáról meg... meg.....meg... tudom ebben a korban mint az enyém már nem való ébren álmodni:)
Jól el lett baszkurázva minden..... De legyünk büszkék, mert a Nemzeti Hitvallásban azt mondják!!! És még azt mondják sokan szar volt a szocializmus?!Hát kevesebb volt a szar mint most:)

Viktus 2011.08.29. 21:56:56

Wblog
MTV Híradó "híre": egyre népszerűbb a futsal. Térülnek-fordulnak, hát nem előkerül Szíjjártó Péter, aki véletlenül épp most lett futsal-játékos? Amiben nem az a kemény, hogy a híradó seggnyaloda lett, és lassan a bemondóknak ki fogják kockázni az arcát, mint a kurváknak. Hanem hogy eszerint még mindig úgy gondolják, hogy ezt a szarevőt tolni kellene, nem pedig rejtegetni.
kb. egy órája · 15134 · Tetszik · · Megosztás

:D

Horizont 2011.08.29. 22:13:39

@Viktus:
Na meg kellett néznem milyen sport ez a futsal. Azt írták ejtsd: futszál:DDD
Remélem a 2x20 percben kiköpi a tüdejét is ez a pofátlan nyamvadka kis aranyifjú, aki nap mint nap minden szívbaj nélkül a pofánkba magyarázza, hogy a szar nem szar, csak annak látjuk. Ja és eljár futszálazni? Ki nyalja az idő alatt a főnöke seggét??:))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.08.29. 22:59:06

Elképzelem, amint a kölök, remegő kézzel hozza haza a suliból a nemzeti hitvallás egy példányát és mély áhítattal olvassa minden sorát... Aha... De tényleg! Olyanok vagytok! :)
Sok komolytalan! :)

Horizont 2011.08.29. 23:02:46

@Boli: Inkább azt képzeld el, hogy a kölyök jön haza az egyházi iskolából (mert nem lesz más) és számon kéri rajtad, hogy gyóntál-e és elmondtad-e az esti imát?:DDDD

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.08.29. 23:17:06

@Horizont: Nem fenyeget ez a veszély, nem is veszik fel oda a szerencsétlent, nincs megkeresztelve, úszni meg nem tud, fél a víztől is... Papok (no meg szakállas bácsik) közelébe nem vagyok hajlandó engedni! Azért megválogatjuk, kit engedünk közel magunkhoz! Az a Viktor családja lesz nem, ahol a muzulmán, a hinduizmus és a buddhizmus kivételével az összes vallás képviselteti magát? Melyik imát kérik ott számon? Jahve, vagy az Úr Jézus imáját?

Horizont 2011.08.29. 23:24:54

@Boli:
Nem jelent akadályt, hogy nincs megkeresztelve, majd ők megkeresztelik az eltévedt báránykát:))
De hát ők várják azokat is akik nem vallásosak, ez nem erről szól, nem erőltetnek ők semmit...... Ez olyan szépen hangzik, mehetnének is gyónni, hányszor hazudtunk egy nap jeligével:))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.08.29. 23:27:04

@Horizont: Egyfolytában a gyóntatófülkében térdepelnének, Szájtátó Petyának ott kéne tartani a sajtótájékoztatóit is akkor! :) A kölköt nem adom, rendes gyerek, kiválóan tanul, nem hagyom elrontani!

Horizont 2011.08.29. 23:37:27

@Boli: Gratulálok a "kölökhöz". Nem sok jó vár szegénykéimre. Ránk se:(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.30. 06:45:03

@bulvármédiás =>:

Igen, egy szelíd javaslat.

"arra kérjük az intézményvezető kollégákat, gondoskodjanak róla, hogy - az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve - valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon, sőt tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt is vegyenek."

hardenberg 2011.08.30. 09:12:48

@voroner tamas: mondom én hogy ez a vastagbőr egy ATV-blog. Elasszonyverőtrikósodott.

hardenberg 2011.08.30. 09:25:01

Az igazi vastagbőrségekről meg nem írnak. Van egypár. Budaházy miért van még mindig börtönben? Miért hallgattak el az izraeli kémrepülőgépek magyarországi ténykedéséről? Szanyi kapitány újabb 6 fős antifasiszta tüntetéséről? Miért dícsérte meg az IMF a kormányt, hogy a SZK terv szinte egy az egyben az ő ukázaik alapján született? Mit fecsegett a volt munkásőr hitközségvezető, hogy ők is nemzetalapítók és tessék elismerni őket? Persze a saját szabadidejükben arról írnak amiről akarnak. Csak suttogva jegyzem meg, régebben jobb volt ez a blog

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.30. 09:39:28

@hardenberg:
miért nem dobsz össze egy-egy postot ezekkel a témákkal? elküldöd nekik, ők pedig kiteszik, ahogyan eddig is tettek ki vendégpostot, ha a színvonala megfelelt.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.30. 09:45:19

@laspalmas: Elhiszem, hogy rengeteg a mozgásszegény, elhízott gyerekekről szóló rém-tanulmány, és jó is, ha picit forszírozzák őket a mozgásra, de az új oktatási törvény tervezői csöppet mintha átesnének a ló túlsó oldalára...

@Horizont: "Nem hiszem el, hogy ne lehetne a tantervbe minden napra DÉLELŐTTRE betenni egy torna órát!"
Most őszintén: te örültél volna, ha minden délelőtt 2 tanórában tesizned kellett volna?
Mellesleg az általad felsorolt "de jó lenne" dolgok elvben mind az osztályfőnöki óra részét képezi. (Kivéve talán a szexuális felvilágosítás, mert azt a nélkül is megkapják...)

fogash 2011.08.30. 09:52:30

"a tanulók egy rajzversenyen önthessék formába, mit jelent számukra magyarságuk, az, hogy ebben az országban élhetnek." Ennyien tudnak túrórudit rajzolni?

Hoffman Rózsának boldog névnapot! :-P

Amúgy a minden nap tornáztatás igenis jó ötlet. Nézd meg a sok kis szarpudingot, 10 évesen a löttyedt valagukat nem tudják megemelni, úszni egyik se tud, a legtöbb tán biciklizni sem. Viszont szinte mind púpos, lúdtalpas és tyúkmellű. Ha szerencséje van, justinbieber lesz belőle, ha nem, akkor alekosz.

Lehet itt hőzöngeni, hogy büdös lesz a tornától, de egy 6-10-12éves gyerek a szünetekben ígyis-úgyis csatakosra ugrálja magát, a zsírdisznócskák meg álló helyben is izzadnak. Igenis legyen torna, még akkor is, ha csak az iskola körül futtatják őket. Vagy szerintetek nem szégyen, hogy egy iskolás gyerek nem képes 30 percig folyamatosan (akármilyen lassan is) futni?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.30. 10:21:34

@fogash: A Coopert 12 percig futják, s a kettes szint (nálunk) 2400 méter volt - vagyis percenként 200 m-t kellett megtenni. Nekem eddig majdnem mindig sikerült a kettes, igaz, tudom, hogy az futásbeli állóképességem nem éppen a legjobb :-(

fogash 2011.08.30. 12:03:23

@bulvármédiás =>: az 12kmh, a gyalogló tempónak kb háromszorosa. Én 5,5 kilométeres kört szoktam futni(kocogni?), az 33-38 perc között kényelmes, 150 körüli pulzussal. (38év, 105kg, 188cm). A hazai korosztályom 85-90%-át simán lenyomom ezzel az olimpiainak nem épp nevezhető teljesítménnyel. Coopert meg sose futottam.

martonx 2011.08.30. 13:26:48

@Viktus: igen jártam. Írországban 19%-os lett a munkanélküliség, Portugália, Görögország, Olaszország a csőd szélén. Ha ezek bedőlnek magukkal rántják a többieket is.
Franciaországban laktam arab negyedben, Franciaországot már rég elveszítette Európa, csak ez a felismerés lassan kristályosodik ki.
Németországban lassan több lesz a török, mint a német.
Folytassam?
Mindemellett tökéletesen igazad van, hogy hozzánk képest még a szenvedő Franciaországban is évente háromszor megy nyaralni külföldre egy tanári fizetésből az egész család. És csak azért háromszor, mert válság van és csak ennyire futja a munkanélküli járulékból, ami amúgy egy évig jár és a fizetés 100%-a. Kocsit pedig jaj de szomorú, idén nem tudtak cserélni, így még megmaradtak a két éves kisbuszuknál.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.08.30. 13:51:54

Nincsen semmi gond az Alaptörvény kipostázásával. Ez megint demagóg. Eddig ugye ballagásra kapott minden diák, hát ha már új van, akkor most kiküldik nekik.

Hoffmann terve meg mit mondjak....
Szerintem külön posztot nem ért. Össze kéne szedni az összeset, aztán alatta anyázhatnánk, hogy 9 év után f*szért kell még mindig ötletelgetni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.30. 15:56:56

@TaTa86.:

"Eddig ugye ballagásra kapott minden diák"

Mit, alkotmányt? Hol? És ha tényleg, akkor muszáj folytatni? Mikor némely iskolában gond a téli fűtés, akkor is ennyire fontos a postázgatás?

És a legfontosabb kérdés: aki bármit szóvá tesz/megkérdez, az demagóg?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.30. 18:22:03

@laspalmas: Max. az Alkotmánnyal fűtenek. Nem azért, mert nem tetszik nekik vagy mert nem értenek egyet, hanem mert azt olcsón/ingyen megkapják. És ugye a szükség nagy úr.

Horizont 2011.08.30. 19:57:29

@bulvármédiás =>:
Képzeld örültünk volna. Akkor még heti 2 óra volt tesi. De!!! A hatvanas években nem volt tévé, internet, mobilteló, MSN, iwiw, facebook, ipad meg tudja a franc mi van most még, hanem suli és tanulás után "kimentünk" játszani, mozogtunk annyit, még a poroló felett is röplabdáztunk, este meg olvastunk. Nem is volt senki beteg és nyamvadt, se testileg se lelkileg!!!

Viktus 2011.08.30. 20:13:46

@TaTa86.:

Te melyik országban jártál iskolában? mi általános iskolába egy száraz pogácsát egy kemény cukrot meg egy emléklapot kaptunk a tarisznyába ... gimiben egy Babits kötetet.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.30. 20:19:07

@Horizont: Nem éltem akkor, s talán ennyire nem volt idilli a dolog akkor sem (az emlékek képesek megszépülni, sajnos...), DE tény, hogy sok mai dolog nem létezett akkor.
Amúgy én az 1990' jártam általános suliba, és nekünk kb. 4-6 tesióra volt hetente. És igen, volt számítógép meg tv, de sokan maradtunk a napköziben délután focizni meg kosarazni (ez utóbbi akkoriban különösen menő volt), meg aki tudott, görkorizni.

Abban igazad van, hogy a heti 2 tesióra az kevés, de szvsz a minden napra egy tesi dupla óra (mert ugye itt át is kell öltözni meg vissza!) azért már sok lenne. Aztán meg vagy azon menne a sírás, hogy a gyerekek mennyire butulnak, vagy azon, hogy milyen sokáig kell az iskolában maradniuk. Az opcionális tömegsport oké, de ne kelljen már mindegyiket puhán kényszeríteni, pláne ha ki nem állhatja az adott sportágat.

Horizont 2011.08.30. 21:56:23

@bulvármédiás =>:
Megnyugtatlak ennyire idilli volt. Ezen aztán nem szépít semmit az idő:) Ami akkor hiányzott az nem hiányozhatott, mert nem is tudtunk a létezéséről:)) Hidd el nekem az összes idilli technikai kütyüvel, az összes minőségi dologgal együtt is jobb volt akkor kisgyereknek lenni, mint most. De ezt úgysem értenéd ha kifejteném se, hogy miért is!
Nem csak az agyat kell fejleszteni hanem a testet is kéne, mert egyik a másik nélkül hiányos. Tudod ki sírna a legjobban ha naponta két tornaórán edzenék a diákokat?? Hát a szülő!!! Hogy az ő egy szem édes és aranyos kicsi szegény gyerekecskéjével hogyan mernek ilyet megtenni!
Tudod, hogy kezdődik a tanítás az ALSÓ tagozatban? A tanítónéni felhívja a (7-9 éves) gyerekek figyelmét, hogy kapcsolják ki a mobiltelefonjukat, vagy vegyék le a hangot legalább???? Érted????

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.30. 22:10:48

@bulvármédiás =>:
nekünk még a seregben, felszereléssel 3 km-re volt a szintidő 12 perc.
sportolóként meg 3,5 km felett kellett teljesíteni, hogy a csapatban maradjon az ember.

általános suliban (70-es évek) nekünk napi két tesi óra volt (igaz, sportiskola volt) és délutánonként edzés.

Horizont 2011.08.30. 22:26:19

@Conv:
A mai fiatalt a rajt után 300 méterre már a mentőnek kéne várnia. Lehet, hogy túloztam azzal a 300-al:) Na jó legyen 200, de méterben:)
Teljes menetfelszerelésben?? Még egy fecskegatyában se teljesítenék a távot:)))

SvenH. (törölt) 2011.08.30. 23:13:41

ezeket a posztokat!!!
meg kell nezni a 2007es dolgokat hogy egyenesbe jojjek hogy nem komcsi blog ez :)))

Viktus 2011.08.30. 23:31:57

@SvenH.:

Jaja, és akkor is a hozzád hasonló egybites idióták még ugyanígy nyavajogtak, hogy miért bántják szegény rablókormányt ... azok sem fogták fel, és te sem, hogy a hülyeség nem pártfüggő tényező.

SvenH. (törölt) 2011.08.30. 23:53:12

@Viktus: nagyon sokatmondo hogy 2 sorbol ilyen sokat le tudsz szurni, gondolom a lelek-analizisben olyan messzire eljutottal, hogy azt is el tudod mondani hogy a nagybatyam dugott meg kiskoromban azert vagyok ilyen frusztralt

SvenH. (törölt) 2011.08.31. 00:36:55

az a level a testnevelesorarol amugy az okes
azt be lehet tudni a Rozsika elleni lelkuletnek hogy automatikusan rossznak hisz mindent meg azt is ami jo

szep korrekten es hasznosan van megfogalmazva, ha megcsinaljak az csak hasznara valik az orszagnak, meg jo hogy nem az eneklessel egyutt kuldte ki azt a levelet :)

Solmenir 2011.08.31. 03:19:47

Nagyon jó kezdeményezés a minden nap testnevelés a suliban. Én ilyen tagozatra jártam általános iskolában, és biztos vagyok benne, semmilyen más módszerrel nem lehet jobban megutáltatni a sportot, mint így :D

Megdobbent 2011.08.31. 03:36:33

ahanyszor ez a fidesz balfaszsag van kormanyon, annyiszor kell minden nap tornaora :) Hatbazdmeg az oke, hogy vezereik mar reg kiadtak az "ep testben ep lelek" imat, de most kell a jo kondi a kozmunkasoknak is, es mire ezek a kis kolykok felnonek, akkor a sorozas utan johet a kozmunka 80-85 eves korukig, utana koztemeto, bar inkabb allami hamvasztas, majd 5x5x5m-es tomeg hamv tarolokba helyezes.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.31. 09:17:26

@Horizont: Hidd el, vagyok annyira nyitott, hogy meghallgassam és felfogjam a régi idők élménybeszámolóit; csak azért nem kérlek rá, mert az már nagyon OFF lenne...
A mobiltelefon meg ma már mindennapi kellék, így ez a tanári felszólítás teljesen jogos. Persze itt egy jó adag elfogadás meg nyitottság részedről kell a mai dolgok felé is; meg ahogy írtad, a 1960' években tv sem volt, de 1-2 évtizeddel később viszont minden háztartás nélkülözhetetlen kelléke lett. (Utólagosan elnézést kérek, uram, a tegezésért!)

@Conv: A sereg az e tekintetben más...

@SvenH.: A "kötelező" tesi du. meg éneklés/zenélés után kezd az a képem kialakulni, hogy az új oktatási törvényben teljesen le akarják fedni a diákok idejét, nehogy valami mást is csináljanak. Ami egyfelől jó, hogy ilyen értékteremtő dolgokra sarkallják őket.
Csak az az egy veszélye, hogy ez az ifjúság megint a külföld/nyugat felé fog fordulni, hogy "bezzeg ők suli után azt csinálhatnak, amit akarnak, nekünk meg estig be van táblázva a programunk".

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.08.31. 09:43:12

Eszem-faszom, Kover dedikalasaval az alkotmany...
index.hu/belfold/2011/08/31/sajat_alkotmanyt_kerhet_kover_alairasaval/
Nekem Pozsgay alairasaval kell egy, hozza persze gratisznak a Magyar Dolgozok Partja-s taggkonyvenek masolata...

Viktus 2011.08.31. 09:50:47

@csizsikpizsik:

Szerintem kérek majd, ha így osztogatják biztos plusz pont a Kubatov listán :P

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.08.31. 13:05:09

@Aullah: Mutass egy alkotmányt, amit egy egész nemzet csinált. A húzás vastabőrős, de ettől még marhaságokat nem kellene leírni...

nemjogasz 2011.08.31. 14:21:13

index.hu/belfold/2011/08/31/egesz_nap_iskolaba_jarhatnanak_meg_a_nyolcadikosok_is/

"A tervezet szerint a felső tagozatos oktatás feladata a nevelés, a kompetenciák fejlesztése és a mindennapos testmozgás mellett a szaktárgyi tanulmányokba való bevezetés, valamint a felkészítés a közéfokú tanulmányokra, ezért szükséges az egész napos oktatás bevezetése. A délutáni foglalkozásokról a tanuló szülői kérésre, igazgatói engedéllyel távol maradhat, írja a Magyar Nemzet."

Úgy néz ki, rózsika olvassa a vastagbőr kommentjeit. Nem csináltok ebből egy posztot? Ez már kész elmebaj...

Horizont 2011.08.31. 17:11:18

@bulvármédiás =>: Nő vagyok és tegezhetsz:DDDDDDD Megengedem:) (vicceltem:D)
Tudod az a baj, hogy ha régi időket emlegetjük automatikusan jön a kommunistázás. Általában. Még nagyobb baj, hogy mindent kisöpörtek az úgynevezett rendszerváltáskor és nem tartották meg a jó dolgokat. Hidd el, nagyon nyitott vagyok én az 57 évemmel együtt is, meg van 3 már felnőtt gyerekem is. De látod nem értetted meg mit akartam jelezni ezzel a telefon dologgal!! Egy 7 éves gyerek általában nem megy egyedül sehová, nem kell neki még telefon. De ha már a szülő vesz neki egyet (mert jaj szegénnyel mi lesz, már a fél osztálynak van, még megszólják, őt a többiek a szülőt meg a többi szülő ) akkor tanítsa meg a használatára, oktassa ki mikor mit illik. Ne a tanító szóljon már. Elsős, másodikos gyerekek! Nem középiskola hanem alsó tagozat! Érted? Most tényleg úgy gondolod nem vagyok elég elfogadó és nyitott? Én nem ezt gondolom, de nem azért mert el lennék magammal telve, hanem nagy gondok vannak itt. Az iskola ha megfeszül se tud nevelni, ha a család nem teszi le az alapokat annál a büdös kölyöknél:) És nem teszik le! Vagy rosszul teszik le. Természetesen tisztelet a kivételnek:)

Horizont 2011.08.31. 18:50:11

Szédítő! Itt van a kutya elásva miért születik kevés gyerek!!
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője: "A szóhasználatban az eddigi " terhes " kifejezést felváltaná a "várandós", a terhességi gyermekágyi segély helyett szülési juttatást szerepeltetnek az indítványban"
Ennyi barmot miért pont nekünk adott a jó isten???
www.origo.hu/itthon/20110831-harrach-peter-a-szohasznalatban-az-eddigi-terhes-kifejezest-felvaltana-a.html

Viktus 2011.08.31. 20:01:34

@Horizont:

Egyszerű embereknek egyszerű a világ :P

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.01. 08:40:53

@Horizont: Oh, elnézést, hogy a Hölgyet véletlenül másnak néztem! Mondjuk ilyen uniszex névvel s képpel előfordul :-)
Értem én a telefon dolgot, s valahol a fölháborodásod is, de ez nem feltétlenül az iskola meg a szülői nevelés hiánya, mert pl. színházi előadások előtt is megkérik az embereket, hogy kapcsolják ki a telefonjukat. Persze idővel ennek tényleg automatikusnak kellene lennie, de úgy néz ki, hogy itt minden generációnak szólni kell, mert az a biztosabb. (Meg ugye ez országtól és kultúrától is függ, de ez más tészta)
És mint említettem, ez a technikai fejlődés egyik hozadéka, mint hogy ma már majdnem mindenkinek van Facebook accountja, meg minden háztartásban van tv, mikró, számítógép s hazánkban a klíma is egyre jobban elterjed. (amúgy jól sejtem, hogy a hölgy pedagógus?)

"Még nagyobb baj, hogy mindent kisöpörtek az úgynevezett rendszerváltáskor és nem tartották meg a jó dolgokat." No, ezt viszont én is aláírom. Pl. lehet, hogy a szocializmusban a cenzúra miatt nem lehetett kifigurázni az ország vezetését, viszont az is biztos, hogy egy Mónika Show-szerű műsort sem engedtek volna képernyőre.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.01. 08:43:49

@Horizont: Végül is a "várandós" szó sokkal lágyabb és szebb, mint a csöppet nyomasztó hangulatú "terhes". De ez legyen a legnagyobb bajunk...

Viktus 2011.09.01. 10:04:05

@bulvármédiás =>:

A nőknél sajnálatos módon a "terhes" sokkal inkább valóságbéli állapot ma Magyarországon ... hiszen a középosztályban egy gyerek bevállalása az öröm mellett igen nagy tehervállalás. A nő számíthat rá, hogy az öröm mellett nagyjából 15 év létbizonytalanság vár rá, és minden erejét elveszi a családnak jobb esetben az egy szem gyermek felnevelése. Na ezért csökken a szaporulat ezen rétegeknél ... a segélyes rétegek nem gondolkoznak a gyerek nevelés mikéntjén ott max. a családi növekedését konstatálják.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.09.01. 14:08:33

@bulvármédiás =>:
ha már finomítani akarnak akkor az áldott állapotú lenne a kdnp részéről a releváns javaslat.
a terhes a jelen jogszabályok biztosította körülményeket jobban kifejezi mint a várandós :)

süti beállítások módosítása