Skip to content


       Szűrés lista

Fincsi agitprop: "Minden ideköt"

A kormánypropaganda lassan készül a 2012-re, máris megjött az ízelítő a januári nyitányról.

Míg a KDNP és az ifjúsági segédcsapata azon ügyködnek (túró rudival meg pörkölttel), hogy "gyere haza" külföldről, addig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Közigazgatási Minisztérium a "maradj itthon" vonalon indult el, amire összehozták az "Új Nemzedék" projektet.

Persze, bele lehet tolni akár százmilliókat is a propagandába, ha valaki menni akar, akkor menni fog, nem fogja visszatartani egy ilyen közhelyparádé.

Amilyen állapotok kezdenek eluralkodni, inkább annak kellene örülniük, hogy csak ennyien húztak el Nyugatra.
Mert ha normálisan kormányoznának, egy picit normálisabb lenne az ország, akkor nem kellene kampányolni, hogy "maradj itthon" meg "gyere haza", mert az ország eladná magát.

Jó bornak nem kell cégér - ez ugyanígy igaz az országra is. Mivel mindenkinek csak egy élete van, és az emberek 99,9 százaléka nem csókos, nem a ciprusi offshore pénzből él, hanem bérből és fizetésből, ha ugyanazért a munkáért, vagy akár rosszabb munkáért máshol több bért kap, és mellé még kap egy élhetőbb várost, egy élhetőbb országot, akkor mi tartsa itthon? Hogy része a NER-nek, meg a sok nettó faszságnak, ami ömlik fentről?

Persze odafent a leghalványabb fogalmuk sincs, hogy élnek az "átlagemberek", mi foglalkoztatja őket, mik a napi problémák, amiket meg kell oldani.

Valószínűleg összeültek egy szobába, és izzadva megpróbálták kitalálni, hogy amikor fiatalon nem nyalták valamelyik fejes seggét, akkor vajon a mi foglalkoztatta a fiatalokat.
Így sikerült mindent, ami eszükbe jutott összehányni egy videóba, magyar vizsla menhelyről (duplán ebadómentes!), kormányzati munkavállalás, buli, pálinka, kapualjban hányás, csók a naplementébe, lánykérés stb.

A Youtube-on, a videó alatt beleolvastam a kommentekbe, egyet kimásolok ide:
"Egyébként jelenleg az angliai Birminghamból írok, ahol egy kórházban dolgozom orvosként. A kormányOKnak rá kéne jönniük, hogy a befeketetéseket meg kellene védeni. Mikor jönnek végre rá, hogy a tizenvalahány év és sokmillió forint, amit egy orvos kiképzésébe fektetnek, kárba vész, ha nem teremtik meg a megfelelő munkakörülményeket? Ahelyett, hogy kapualjban pálinkától hányó csajokról és a csóróság romantikus oldaláról csinálnak reklámvideókat, inkább erre kellene fordítani az energiát és a pénzt."

Címkék: fidesz videó kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr763446465

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Maradj otthon, nézzél tévét 2011.12.09. 22:35:43

 Ha az ember nyitott szemmel jár az interneten, hajlamos azt hinni, hogy ez az ország most már tényleg végleg, sőt, innentől legalább vagy tizenöt-húsz évre előre teljesen el van baszva, mindenestül. Pedig dehogy. Hisz hátra van még az új nemzedék...

Trackback: Hogyan gyártja hőseinket a rendszer? 2011.12.08. 16:32:37

Ha igaz az, hogy az előző kormányzat alatt születő "hősöket" (az elnevezés természetesen nem minden esetben jelent valós értéket) a "hazugságok, a korrupció, a kiárusítás, az arctalan tőke sötét árnyéka és a hatalom érdekében bevetett re...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spinat 2011.12.08. 08:51:14

ha jól láttam nem magyar vizsla volt.

LuciFerko 2011.12.08. 08:54:21

erre egy szó jut eszembe így egy átbulizott este után: FAIL.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.08. 09:13:01

Hoppá, a reklám egy részét Albertfalván forgatták, gyerekkorom helyszínén...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.08. 09:17:06

Az előbb itt volt már néhány hozzászólás (köztük az enyém), most meg egy sincs. Szaraxik a blog.hu?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.08. 09:17:55

Előkerültek. Akkor ezek szerinte a válasz a kérdésemre: igen :-)

sárkányfő 2011.12.08. 09:36:36

Ezt a videót... atyaég. ekkora közhelygyűjteményt ritkán látni. az összes képkocát láttuk már ezerszer... ezek a nemzetközi reklámvilág már tíz éve is elavult, leglaposabb közhelyei. ezzel akarnak valaki érzelmet kiváltani? komolyan hiszi bárki is, hogy ez hat bárkire is? mitől magyar ez a film? ilyen pillanatai egy átlagos nyugat-európia fiatalnak van, egy tipikus magyarnak nincs pénze bulizni, meg egyetemre járni, pláne nem összeköltözni...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 09:48:05

OFF
Ja és ha nem közeledne szombat éjfél amikor megalázottan állhatok fel az El Clássico után úgy ideírnám kollégák hogy tegnap milyen jó kis meccset láttam...:)))

sz4sz4 2011.12.08. 10:00:12

A Zúj nemzedék a FB-on:

"A jövő Magyarországa az új nemzedékről, a fiatalokról, Rólunk fog szólni. Mi vagyunk azok, akik a ma meghozott döntések és tettek következményét viseljük majd évek múltán..."

Pontosan ettől tartok...

OÁFK 2011.12.08. 10:19:44

Ezt a fiatalok perspektívájául szánták a kedves kormányközeli készítők? Mert akkor én is elkezdek pakolni.

2011.12.08. 10:24:55

Mikor jönnek már rá végre, hogy a lózungjaikkal mi nem tudunk jóllakni??? Minek maradjak itthon, munkanélkülinek? Vagy máról holnapra vegetálni? Faszfej gecik!

CyberPunK 2011.12.08. 10:27:17

A telibevert jó büdös tetves kurva anyjukat az egész tetves magyar szájbakúrt kormányzásnak. Ugyanilyen maszlaggal etettek 5 éve, mikor nekiálltam egisztenciát építeni ebben a retkes országban. Most meg szopok a majdnem dupla törlesztővel, a megemelkedett rezsivel, a brutális árakkal, a 27 százalékos áfával, miközben kinyírták az öregkoromat a manyupi lenyúlással. De persze új nemzedék, mi? Nyugi fiatalok, ti is csak egy tetves nyúzható bérniggerek lesztek ezen a trágyadombon.

Elnézést kérek mindenkitől, ez most kijött belőlem.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.08. 10:28:47

"Minden ideköt". Igen? MI minden ugyan mondják már el? Legyen szíves ennek a baromságnak a kitalálója egy taxatíve felsorolást idetenni elém, hogy mi ez a "minden"!

vicck 2011.12.08. 10:34:36

hát nem csodálkozom. Vannak eléggé EPIC kommentek a videóhoz.

(Amúgy én sem Mo-n élek egy jó ideje és tervben sincs, hogy hazamenjek...)

minimalista 2011.12.08. 10:35:48

Ejha! Ez véletlenül nem Sas Tamás legújabb filmjének beharangozója?! :D
Amúgy nektek feltűnt, hogy egyszer sem számolnak pénzt vagy mutatnak lejárt csekket a videóban?
:D

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.12.08. 10:36:57

Ez a sziruposnak is éppen csak nevezhető valaminek azt kéne sugallni, hogy maradjak itt, hogy mennyi minden ideköt, hogy itt milyen jó? Mégis, a "filmen" mi az a sok minden, ami ideköt? Hát egy nagy semmi. Ez pl Berlinben ugyanígy nézett volna ki, csak nincs benne kormányzati állásajánlat meg vizsla, meg nem pálinkát tolnak.
Engem még mi köt ide? A családom, a nagyapám sírja, a gyerekkorom emlékei, a Tisza-part csendje, meg a verítékkel összeszedett lakásom. Mást lassan már nem hagynak nekem a "politikus" "urak" és seggnyalóik. Multinál dolgozom, angolul/németül beszélek a világ minden táján dolgozó kollégámmal, dolgoztam külföldön, az egzisztenciámat bárhol megteremthetem, illetve már fenntarthatom - de máshol, úgy tűnik, egyre egyszerűbb (nem könnyebb, sőt! de kiszámíthatóbb és békén hagyják az embert, emberi értékek-erkölcsök, íratlan szabályok vannak és nem lózungok).
Én nem vagyok magyar a saját hazámban, sok "nagyonnnemzeti" ismerősöm/kollégám ezsdéeszesezik, liberálkomcsizik (pedig pár éve ugyanúgy osztottam azok faszságait is) - mert pl. nem szopom be az ilyen virágdíszes de szarszagú propagandákat. Mert nem mondom el naponta legalább hússzor, hogy "nemzeti", nem bólogatok a művirágos-árvalányhajas romantikára. Mesterséges érzelmeket, negédes pátoszt tolnak az arcomba, és arról állítják, hogy itt csodajó. A hazaszeretet húrjait pengetnék a lelkemben; és mikor ilyen hülye módon nem sikerül, akkor megsértődnek, és én vagyok a hazaáruló - mert hát nem reagáltam a "hazaszeretetre".
A legjobb az egészben: vállalj kormányzati munkát! Azaz lehetsz te is önként kontraszelektált patkány. Ja, ezért tényleg érdemes itt maradni :-)

2011.12.08. 10:36:59

Lózungok azok vannak, de hol az egymillió munkahely? Minek maradjunk itt, munkanélkülinek?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.08. 10:49:18

Az a gond, hogy nem igazán tudom, hogy itt a kormánynak mit kéne tennie. Vergődnek mint a partra vetett hal, meg csinálnak videókat, mert mást nem tudnak...
Azért abba jó lenne belegondolni, hogy jó gazdaságpolitikával is kb ugyanitt lennének a bérek, sőt még 10 év jó gazpol után is 2szer többet fizetnek majd nyugaton reálértékben ugyanazért a munkáért.

Persze itt nem tartunk, inkább beleadják a pusztításba a saját részüket is...

"inkább erre kellene fordítani az energiát és a pénzt."
Nem hinném, hogy 100milkából ki lehetne fizetni az egészségügyi dolgozókat...

OÁFK 2011.12.08. 10:50:02

@xcrow: Riszpekt! Szép összefoglaló.

Ki fogja a sok kormányzati bérnaplopót eltartani?

kennyking 2011.12.08. 10:50:23

Nekem mindkét gyermekem tervezi, hogy elhúz innen, amint lediplomázik ( az egyik) és végez a sulival ( a másik).Én, mint szülő, nem örülök ennek, mert távol lesznek a gyerekeim, de mint szülő, én is a legjobbat akarom a gyerekeimnek, tehát menjenek, minél hamarabb.Ha itthon maradnak, életük végéig szegénységben élnek egy nyomorgó, lepusztított, kilátástalan országban.Nekem nincs okom panaszkodni ( dicsekedni sem), de már eljátszottam a gondolattal, hogy ugyan már nem vagyok fiatal, de elhúzok én is.Tele a tököm az egésszel , ami itt folyik !

OÁFK 2011.12.08. 10:52:21

@TaTa86.: Sokszor-sokszor százmilkából már lehetne valamit tenni, lásd ez + postán küldött kérdőívek + rogánista bérbloggerek és még szerintem mindenki tudná folytatni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.08. 10:55:52

@csizsikpizsik: "És a Túró Rudi hol van???" - ne aggódj, a filmben szereplő néni gyanítom azt megkapta már :DDDD

Vidéki 2011.12.08. 11:09:27

„Persze, bele lehet tolni akár százmilliókat is a propagandába, ha valaki menni akar, akkor menni fog, nem fogja visszatartani egy ilyen közhelyparádé.”

De lehet bele lehet tolni akár százmilliókat is egy olyan típusú propagandába, amit Vastagbőrék folytatnak, amely a kilátástalanság életérzését próbálja terjeszteni és belesulykolni az ideggyenge agyakba.

Mintha a 2010-es választások óta már dögrováson lennénk és mindenkinek, akinek van egy csöpp esze el kellene vándorolni az országból.

Aki utoljára megy, az adja be a kulcsot azoknak, akik hajlandók az üresen hagyott Magyarország területére betelepülni.

Kinek áll érdekében Vastagbőrék propagandája?

Viktus 2011.12.08. 11:13:33

@Vidéki:

Cikke végén Martonyi felidézte azt a gyerekmesét, amely arról szól, hogy az esőben megnövő gomba alatt a hangya helyet ad a tücsöknek és a nyúlnak, és így valamennyien szárazon maradnak. „A való világban a nagy nyúlnak, Németországnak kell helyet adnia a későn érkezőknek. Az erkölcsi tanulság azonban ugyanaz: átvészelhetjük a vihart, ha összetartunk, ha a nyúl nagylelkű, a hangya pedig becsületes”.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/08/martonyi_vonjuk_ossze_europa_adossagat/

Nem az volt a napokban, hogy olyan pengék leszünk, mint a németek sőt a legmodernebbek a kontinensen? Most meg szorgos hangyaként bujkálnánk a németek mellett?

OÁFK 2011.12.08. 11:13:51

@Vidéki: Te ne zsidózzál olyan főnökkel, akinek a gyerekeit úgy hívják ahogy, és úgy néz ki mintha lecserélte volna a nevét sós-ról bán-ra, a bkk-s unokaöcsikéje meg a Lauderben nevelkedett...

Viktus 2011.12.08. 11:14:20

@Vidéki:

Jársz néha emberek közé is? tudod a minisztériumon kívüli világ? ne adj Isten vidék. Ráébrednél a keserű magyar valóságra.

lyken 2011.12.08. 11:14:56

A probléma az, hogy egy diplomás(esetleg nemdiplomás, de hozzáértő) elég jól meg tud lenni a kiszámíthatóságban odakint, akkor is, ha keményen meg kell dolgozni érte. A kiegyensúlyozott élet kicsit több, mint a kormány féle parasztromantika. A videó egyébként remek. Eszembe jutott róla, hogy van egy budapesti lakásom ami odaköt. Fel is hívtam gyorsan egy ingatlanost, hogy vegye be a kínálatába azonnal.

OÁFK 2011.12.08. 11:14:58

@Viktus: Erről a régi "ugye, hogy dübörgünk?"-vicc jutott eszembe...

Viktus 2011.12.08. 11:20:00

@Vidéki:

Szerinted akik idén buktak már 9-10 ezer forintot, és jövőre is buknak még annyit jó páran miközben mindennek az ára az egekben, de még örülnek hogy van egyáltalán munkájuk az sem lesz biztos januártól ... azok a legnagyobb jóságként élik meg a kormány működését?
A fiatalok nagy részének semmi jövőkép vagy kb. annyi, mint a videóban tengilengi hétvégén hányás ... erre aztán nagy jövőt lehet építeni.

S.O.A. 2011.12.08. 11:22:07

@Vidéki: te meg már megint mi a falhoz vert lófaszról reppelsz itt, egybites szerencsétlen pártdorid?! Agyilagi ideggyenge vagyok, mert mérnökként 120 ezer forintot viszek haza? Anyámhoz, mert vele éle 27 évesen, nyilván ez is az ideggyengeség miatt, és nem a bankok hitelezési lehetőségei miatt van. Propaganda miatt van tele a faszom szerinted? Azért, mert Zero posztol? Olyan kibaszott boldog ember lennék, ha minden nap ideírhatnám, hogy "Zero, te barom, már megint miről dumálsz, minden rendben az országban, nem értem, mit sírsz megint". Ehhez képest pontosan azt írja, amit aúgy is érzek! Hogy a magadfajta, beheroinozott emberek valóságérzetével rendelkező droidokon, pártkatonákon, hithű vakokon, meg a csókosokon kívül mindenkinek tele a töke, egy olyan országban, amúgy amit mindenki nagyon szeret(ne)!

Te tényleg azt hiszed, hogy a nemzetközi júdeokarvaly összeesküvés miatt írják ide nap, mint nap azt, amit? Neked nem tűnt fel, hogy egy vicc ez az ország évek óta! Hogy nem a szarkupacot cserélik le, hanem a kakast, negyévente sokadszorra?

Megnyugtatlnak, mi, akik kiírtuk, vagy majd kiírjuk magunkat a NER-ből, akiknek nem lesz a polcon az Orbán kép mellett dedikált alkotmány, szóval a mi generációnkból valók félelmetes mennyiségben már bepakolt bőröndel nézelődünk a neten, és húzunk el, mint a vadlibák. Te pedig majd mehetsz a térre tapsolni a következő fidesz győzelem idején, csak aztán őszinte legyen akkor is a mosolyod! Fizeted helyettünk a szar rendszer finanszírozását az adóból, amit a fidesz nem emel, mert az megszorítás, és olyat a fidesz nem csinál, mert nem!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 11:22:09

@Seduxen: Jaaa...azért mondjuk kár maradni, olyat máshol is kap a mendemonda szerint :)))

@Viktus: Milyen nemes lelkű a Szentjobb a németek kontójára (mintha csak az utca végén lakó iszákos család a putriból kikiabálná hogy vonjuk össze az utca adósságát és adjam oda az autómat az őt szorongató banknak). Csak annyi lenni problem, hogy a németeknél már csak icipici ideig működik a II. Vh-s bűntudat és el fog jönni az idő amikor mindenkit a f..szba zavarnak...

Viktus 2011.12.08. 11:23:12

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:

Csak az a baj pl. Vidéki kis világában a vicc a valóság, és nagyjából a gazdaságpolitika alakítóinak is :P

zrobasé 2011.12.08. 11:26:31

@Vidéki: De lehet bele lehet tolni akár százmilliókat is egy olyan típusú propagandába, amit Vidékiék folytatnak, amely a dübörgünk életérzését próbálja terjeszteni és belesulykolni az ideggyenge agyakba.

Mintha a 2010-es választások óta már a kánaánban lennénk és mindenkinek, akinek van egy csöpp esze itthon kellene maradnia az országban.

Aki elmegy, az adja be a kulcsot azoknak, akik hajlandók a felvirágzott, erőtől duzzadó Magyarország területére betelepülni, ha még lesz hely, mert ide csak úgy ömlenek a nyugati dekadens hanyatló-visszahúzó-dolgozninemakaró németek milliói.

Kinek áll érdekében Vidékiék propagandája?

Mennyi pénzt kap ezért a Minisztériumban Vidéki ?

Reggelente szembe köpi-e magát a tükör elött ?

Vidéki elvtárs szerint a 27 %-os áfaemelés, az csökkentés !

Vidéki elvtárs szerint a baleseti adó, az ebadó, a járulékemelés mind mind adócsökkentés ?

Vidéki elvtárs fantáziáját vetiti ki ide is, máshol meg Agricola elvtársként irogat a pihe-puha állami csecsből táplálkozó minisztériumi szobájából !

Vidéki elvtárs, téged is utol fog érni a sors !

Viktus 2011.12.08. 11:30:31

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Mit panaszkodsz neked lényegébe biztosítja a Fidesz mindazt amit a videóban prezentálnak. :D Csak élned kellene a lehetőségekkel.
A "versenyképes" fizetéssel rendelkezők köz tartozol nyugodtan bérelhetnél a pároddal egy ilyen lepukkant bérházban egy lyukat, és még a rendszer arra is ad pénzt, hogy minden hétvégén rókázásig ihass.
Nem elég? a családalapításra, kiszámítható jövőképre meg egyéb ilyen marhaságokra nincsen szükség.

Q-in-Law 2011.12.08. 11:30:48

Ha vállalkozni kezdek, akkor szarrá adóztatnak, a nyereséget lenyúlják, és államosítanak. Ha nincs érzékem a vállalkozáshoz, de van akkora szerencsém, hogy van munkám, akkor jó esély van rá, hogy a munkaadómat szarrá adóztatják, nyereségét lenyúlják, esetleg államosítják. AA némi megtakarításom ami lett volna, meg lenyúlták már tavaly nyugdíreform címszóval.

Marad CBA a rohadó parizerrel, az NB1-es foci, a BKV bérlet meg az anyázás.

mocskosbaribaszó 2011.12.08. 11:55:59

jelenleg az az egy köt ide, hogy részegen nem tudok angolul és úgy nehéz csajozni, és ez legalább annyira vicces mint maga videó

S.O.A. 2011.12.08. 11:57:08

@Viktus: olyan nőt nem veszek feleségül, aki kihányja a pálinkát :D

corpuscular chiroptera 2011.12.08. 12:07:09

-ba, -be, -ban, -ben.
Tessék javítani, legalább három helyen találtam, nagyon zavaró.
Ezt a kommentet meg nyugodtan lehet törölni.

OÁFK 2011.12.08. 12:15:48

@mocskosbaribaszó: Én részegen bármilyen nyelven tudok kommunikálni. Józanul csak a magyar-német-angol megy kifogástalanul.

Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu) 2011.12.08. 12:31:14

Hiányzik egy vágókép az út szélén mosolyogva integető közmunkások csoportjáról.

SzuperKiraly 2011.12.08. 12:31:15

Egy youtube kommentelő kiszúrta, hogy 0:20-nál a laptopon "Nem tetszik a rendszer" matrica van

2011.12.08. 12:35:41

@Vidéki: Gyengék az idegeim, no és? Mitől ne lennének? Négy éve élek a létminimumon (illetve egyre inkább alatta), és most virgács helyett felmondólevelet hozott a télapó! Kinyitom az Expresszt, és nem látom benne azt az egymillió munkahelyet hirdetni, amit a cigányduce igért két éve! Van még rongyos 170e megtakarított pénzem, ha maradok, kb. márciusra fölélem és mehetek lopni, ha külföldre megyek, az útiköltségre és egy hónapra elég. Ezt hozta nekem a orbán-fasizmus, meg egy nagy zsák bullshittet, csakhogy azzal nem tudok jóllakni, sem nem tudom a rezsimet kifizetni belőle. Hát persze, hogy kivagyok idegileg! És már OPNI sincs, ahol kezeltethetném magam.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.08. 12:41:32

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
Én is részegen jöttem rá először, hogy perfekt angol vagyok :D
Másnap a fönököm jött beszélgetni, és kérdezte miért vagyok hallgatag. "Mert nem jól beszélek angolul" mondtam neki. Erre felvilágositott, hogy éjjel elég jól ment a sóder...
Szóval önbizalomnövelésre tökéletes a külföldi lealjasodás.

Viktus 2011.12.08. 12:43:18

@Hörömpő Töhötöm:

Enni nem kell nem is propagálják , és 170 ezerből sok pia kijön ... a csöveseket pedig eltakarítják így nyugodt szívvel lehet hányni a kapualjakban.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 12:44:53

21 oldal a youtube-on a hozzászólás eddig, és gondolom kerül oda még pár hozzászólás. Szerintem ha Lady Gaga és Justin Bieber a színpadon dugott volna miközben Madonna a háttérben brácsázik és Fluor Tomi a gyertyát tartja se lenne ennyi komment...

Ironfist 2011.12.08. 12:53:42

@Vidéki:
Az egyetlen, aki propagandát folytat a vastagbőrön, az te vagy, te ocsmány féreg, te fideszelsz nekünk itt arról, hogy hiába látjuk a saját körülményeinket valósnak, akkor az nem igaz. HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!!
Mellesleg még hülye is vagy, mert a "beadja a kulcsot" kifejezés az a meghal-t jelenti, te agyhalott!

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:
" Te pedig majd mehetsz a térre tapsolni a következő fidesz győzelem idején, csak aztán őszinte legyen akkor is a mosolyod!"

Az lesz majd az igazán vicces, ha minden normális magyar elhúz innen, az ilyen génhulladékok, mint Vidéki, meg Enrico maradnak csupán, Orbánék meg felmarkolják a lóvét, és elhúznak a Kajmán szigetekre. És akkor majd lehet tapsikolva egymásra néznie a sok undorító senkiházi nyomorultnak, hogy igen, ők baszták el az országot. Csak az a probléma ezzel, hogy ezt ők sem hiszik, amit mondanak, és ha tényleg süllyedni fog a hajó, ők lesznek az elsők, akik mentik innen a mocskos irhájukat. Árulók mind egy szálig, falhoz kéne állítani Orbánékkal együtt Vidékit, Enricot is, meg minden ilyen duplagondolkodó propagandistát, és kivégezni, aztán egy jelöletlen sírban elföldelni őket, vagy, hogy ne fertőzzék még a földet se, elégetni mindet, a hamvakat meg beleszórni a Dunába, és akkor sokszorosan vissza lesz fizetve a Románoknak a ciánmérgezés...

Ironfist 2011.12.08. 12:54:22

@Ironfist:
hmm, a románok kisbetű akart lenni, csak először Romániát írtam, és később módosítottam a mondatot. Így meg véletlen nagybetű maradt, elnézést :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 12:56:50

@Ásó[Mosó]maci:
Gonosz :)))
(én csak azon röhögök, hogy az Arsenalnak komoly esélye van a döntőbe gyalogolni ha kicsit segít a sorsolás, onnantól kezdve pedig El Capitano lett Ibra 2.0 :))))))

2011.12.08. 12:56:50

@Viktus: Az ecceri cigány kitalálta, hogy takarékossági okból nem eteti a lovait, aztán felháborodva mesélte, hogy már teljesenúgy tűnt, beválik az újítás, amikor dacból megdöglöttek a fránya állatok. Úgy tűnik, a mi cigányducenknak sincs több esze ennél.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 13:09:09

@csizsikpizsik: Majd megláttyuk :-))))) A döntővel kiegeznék én is:-)

A videót meg egyszerűen nem bírtam megnézni. Bullshit, amit eddig láttam.

Vidéki 2011.12.08. 13:17:11

@Viktus: "Ráébrednél a keserű magyar valóságra" ?

Nem olyan rettenetesen keserű, ahogyan azt a közvélemény deformáló értelmiség lefesti.

SzuperKiraly 2011.12.08. 13:19:56

@Vidéki: a vastagbőr kifejezetten itthon tartja az embereket, mert legalább van hol kiengedni a gőzt, és úgy érzed hogy nem mindenki őrült még meg ebben az országban.

A hozzád hasonlóak miatt lépnek le a fiatalok.

Vidéki 2011.12.08. 13:21:09

@zrobasé:

A közvélemény deformáló értelmiség úgy festi le a helyzetet, hogy ami nem Kánaán, az maga a Pokol.

A kettő között a pihent propagandista agyban nincs átmenet.

OÁFK 2011.12.08. 13:23:03

@Vidéki: Én nem zsidózok, mert ki tudja, lehet, hogy bennem is van, mert nagy az orrom... Neked lehet "kinek az érdeke?"-zni, Agyhalott Barátom?

OÁFK 2011.12.08. 13:24:36

@Vidéki: "közvélemény deformáló értelmiség"

Nektek szerintem Grazban már bérletetek van...

zrobasé 2011.12.08. 13:26:23

@Vidéki: te antiszemita, te !

mégegyszer ne kövesd el a bűnt !

most menj, és bánd meg vétkeidet !

szórj hamut a fejedre !

"a közvélemény deformáló értelmiség lefesti. "

az melyik ? te ? mint állami alkalmazott ?

vagy az azori tizenkettek ?

vagy a hazudós oktatásfelelős ?

vagy a szóvivő, aki azt se tudja mennyit keres ?

vagy a miniszeterelnök, aki szerint a devizahitelekről az emberek tehetnek, ahhoz egy kormánynak sincs köze ?

vagy az, aki szerint fel kell pörgetni a hazai gazdaságot, de bécsben vásárol ?

....szóljál a főnökeidnek, hogy adjanak neked új sorvezetőt, mert kontraproduktiv vagy Vidéki...vagy Agricola ?

"nyomorúságos kudarc az életed"

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 13:27:50

@Ásó[Mosó]maci: Négyszer futottam neki, csak azért néztem végig, mert ha nem látom nem tudom nyugodt szívvel azt írni kalapszar. Így már nyugodtan leírhatom: kalapszar, aki csinálta remélem egész életében csak ilyen demagóg, ostoba kalapszart fog nézni.

Vidéki 2011.12.08. 13:29:12

@zrobasé:

A közvélemény deformáló értelmiség tálalásában, ha Magyarországon ma nincs Kánaán, akkor Pokol van.

Szerintük a két véglet között nincsen átmenet.

Jó játék hülye gyerekeknek.

molaris 2011.12.08. 13:33:20

@Vidéki:
Te, nagyon hülye!
Eddig tűrtelek. Az utolsó leütés után: komment küldése- majd a nevednél SZŰRÉS!!

Vidéki 2011.12.08. 13:34:37

@zrobasé:

Írod: „ te antiszemita, te !”

Mint tudjuk az arabok is szemiták.

Ábrahám leszármazottai, csak őket a szolgálóleánnyal Hágárral létesített nemi kapcsolatból származtatja a vallásos irodalom.

Mi ebből a tanulság?

Szemiták is lehetnek antiszemiták.

Vidéki 2011.12.08. 13:38:03

@molaris:

Fáj neked az a vélemény, ami nem támasztja alá kényszerképzeteidet.

Gondolkodásod: Neked demokrati, a többinek kuss.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.12.08. 13:38:22

Nyugtassatok meg, hogy Eszkep nem ment még ki külföldre.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 13:41:36

@Ásó[Mosó]maci: Előbb fog Dopeman a Hátoroszág Színházban koncertezni minthogy nekem ilyen szép ajándékot hozzon a Jézuska...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 13:42:54

@laspalmas: Hát ez nem biztos, Semjén főtanácsadó is már Kanadában van :)))
(mondjuk én nem bánnám ha mind elhúzna mi meg szépen elmolyolhatnánk itthon magunkban)

zrobasé 2011.12.08. 13:48:36

@Vidéki:

Fáj neked az a vélemény, ami nem támasztja alá kényszerképzeteidet.

Gondolkodásod: Neked demokrati, a többinek kuss.

válaszolj, állami alkalmazott, agricola, vidéki, mindegy melyik vagy :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

OÁFK 2011.12.08. 13:48:39

@csizsikpizsik: Vidéki szerint csak bomlasztja ott a rothadó nyugatot, igazából nem akart kivándorolni...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 13:48:41

@csizsikpizsik: Megnéztem. Elég szegényes jövőkép. Ezért nem érdemes itt maradni

hardenberg 2011.12.08. 13:48:44

@kennyking: Nem elmenni kell baszod, meg a többi karrierista csírazsáknak is, akiket a maguk boldogulásán kívül semmi más nem érdekel, és akiket az 56-os hősök szembeköpnének, hanem egyszerre, bátran, határozottan, NEM-et és TAKARODJ!.ot mondani arra a zsidó háttérhatalomra, és kiszolgálóiklra, amely idejuttatta az országot! Hogy ez vérrel, áldozattal jár? Aki igazán szereti a hazáját, az istenem, felvállalja ezt, nem az elzsírosodott agyát és hátsóját növeszti tovább az önzés elagytalanító kényelemkarosszékében, és azon spekulál, hogy majd külföldön több édes puszedlit zabálhat kétpofára! Hanem megrázza magát, feláll és a pofájába köp ezeknek a férgeknek!!!!!

OÁFK 2011.12.08. 13:50:01

@zrobasé: Nyugi, nem fog... Konkrétumra soha nem válaszol, viszont hüppög, hogy nincsnek érvek...

hardenberg 2011.12.08. 13:51:34

Becsület, hűség, bátorság, hazaszeretet. Istenhit! Ez hiányzik a mai "menekülő ifjak"-ból! Menjenek is az anyjuk picsájába, nincs szükségünk rájuk, ilyen gyengejellemű hipszterekre, akiknek mindegy hol a hazájuk!

Libero 2011.12.08. 13:53:13

@laspalmas: Reméljük, már kint van. ;)

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 13:53:52

@Ásó[Mosó]maci: @csizsikpizsik: Csak egy kérdés van.Barca vagy a Real lesz a bajnok?A BL-ben.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 13:55:06

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: Sajnos Madách idézgetése óta szűrésen a kolléga (hogy már a legnagyobb alkotásosainkat is a szarba hempergőztetik a saját érdekük miatt), nálam kiverte a biztosítékot.

@Ásó[Mosó]maci: Ezt látva inkább menni kell, mert ahol ezt komolyan gondolja akár egy ember is ott nagyon nagy gond van.

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 13:55:39

@laspalmas: Pont ezt írtam múltkor csak enricoról,hogy jövőre már kint lesz.
@Ásó[Mosó]maci: Ez nagyon nem jó.:((

zrobasé 2011.12.08. 13:55:58

@hardenberg: brühühü,brühühü...mindet ismered személyesen, ugye ? muhaha
@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: tudom, ismerem innen már régről...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 13:57:16

@kifordított nagyanyó: Real, egyértelmű. Behúzzák a bajnokit is, meg a királykupát, második triplázás Spanyolországban és Murinyót meg Manchesterbe. Hogy melyik felére rábízom :)

OÁFK 2011.12.08. 13:57:31

@hardenberg:
Becsület. Egyetértek.
Hűség. Mihez? Kihez?
Hazaszeretet. Mi a haza? A határok? A politikai vezetés? Vagy elég annyi, hogy lúdbőrzik a karom a Himnusz alatt?
Melyik istenhitre gondolsz?

Gyenge a definíció...

josip 2011.12.08. 14:00:17

@hardenberg:
Arra a zsidó háttérhatalomra gondolsz aki marionettbábuként mozgatta az maszopot?
Arra a zsidó háttérhatalomra gondolsz aki marionettbábuként mozgatja a a fineszt???
Arra a zsidó háttérhatalomra gondolsz aki marionettbábunak faragta ki a jobbikot is, mert ha hivatalosan lehet gyűlölni őket akkor az ilyen emberek oda csatlakoznak és már nem szervezkednek ellenük a háttérben?
Arra gondolsz hogy én most paranoid antiszemita vagyok?

Ironfist 2011.12.08. 14:15:15

@Vidéki:
Az egyetlen propagandista itt te vagy, HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!
Az egyetlen közvéleményt deformáló dolog itt te vagy, és a narancskommunista (tehát mégiscsak kommunista) pártod, a fidesz! Csak az a különbség, hogy ők nem értelmiségiek, ahogy te pláne nem vagy az. Hanem csak egy HAZUG, EGY FIDESZELŐ!

"Írod: „ te antiszemita, te !”

Mint tudjuk az arabok is szemiták.

Ábrahám leszármazottai, csak őket a szolgálóleánnyal Hágárral létesített nemi kapcsolatból származtatja a vallásos irodalom.

Mi ebből a tanulság?

Szemiták is lehetnek antiszemiták."

Mi ebből a tanulság? Zsidó is vagy, meg antiszemita is? Jó tudni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 14:15:47

@csizsikpizsik: Menjenek ők, ne én.
@kifordított nagyanyó: Nem értettem tegnap a MU játékát. Nyerniük kellett volna, és elég haloványan teljesíttet a csapat. Mintha a cuntville elleni formáját mutatta volna. (Mondjuk az Arsenal meg a MU elleni formáját mutatta, bár Zs csapattal játszott az Olimpiakos ellen).
Egy embert láttam tegnap, aki tényleg odatette magát, az öreg Giggs volt.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.08. 14:18:05

@zrobasé: vidéki elvtársnak ezt a linket kell bedobni:

t7.hu/ojr

itt nyomon követhetőek az ő "önálló" gondolatai :DDDD

Marcellusca 2011.12.08. 14:20:06

Mikor láttam, első reakcióm: ezmegmijasz@r?

Egy részét átéltem. Nem, nem a kapualjban hányást, hanem a lepukkant albiban való, nagybetűs élet megkezdését.
Nem kívánok újra oda kerülni!

@Seduxen: Túró Rudi meg a sertéspöri nokellival, vaze! :DD

Ironfist 2011.12.08. 14:20:30

@Seduxen:
Sajnos nekem nem nagyon akarja behozni a böngészőm, mi ez?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 14:21:20

@csizsikpizsik: A Real egyre jobb lesz.
Bár nem tudtam ezekről az összefonódásokról, de remélem, a két klub békében szakít egymással.
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/08/uj_magyar_uzletlanc_indul_januarban/

Ironfist 2011.12.08. 14:22:38

@hardenberg:

Istenhit? Meg a te anyád picsája :D Ha hinni akarsz higgy, leszarom, de amit te, meg az egyházad művelsz, hogy kényszrítesz a vallásra, az gáz. És igen, ez elől menekül az értelmesebbje, gyökérarc ;)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 14:22:54

@Ásó[Mosó]maci: Én tudom mi volt a gond, a Basel mezek színe. 2009 és 2011 májusa után kijött a pavlovi reflex :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.08. 14:23:52

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111208-fellegi-tamas-nemzeti-fejlesztesi-miniszter-felajanlotta-a-lemondasat.html

Hát ez remek. Miután kiutalta a csilliárdokat az ügyvédhaveroknak meg a Simlicska közeli holdudvarnak, angolosan távozik. Ezek szerint Matolcsy lesz a gazdasági atyaúristen, egyedül fog kormányozni. A gyorsnaszád szélsebesen száguld.... a jéghegy felé.

Marcellusca 2011.12.08. 14:24:34

@xcrow: Asszem összefoglaltad helyettem is. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 14:26:13

@Ásó[Mosó]maci: Basszus, ez mekkora :DDDDDDDDDD
Amikor a hírt elolvastam be sem ugrott hogy Arzenál meg Reál :))))))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 14:27:25

@Valahol Máshol: Olyanok ezek mint a patkányok, a legélemesebb úgy tűnik már megneszelte hogy nagy baj lesz

Ironfist 2011.12.08. 14:28:37

Egyébként megfigyeltétek már, hogy minden megvan újbeszélül?
kacsabeszél - ha Vidékiék mondják dícséret, ha más, akkor sértés
duplagondol - Vidéki, Enrico, Szíjjártó...
gondolatbűn - már ha gondolunk arra, hogy menekülünk ez elől a szenny elől
prolitáp - itt ez a videó az ékes bizonyítéka

na? rémlik valakinek? na? :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 14:37:23

@Ásó[Mosó]maci: Csak szólók ha az elsőt még egyszer belinkeled felíratlak a szalaiannamararia.hu hírlevélre is...:)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.08. 14:38:25

@csizsikpizsik: Nekem is a szép nagyra hízott patkány és a süllyedő gyorsnaszád egy mondatba való illesztése jutott eszembe először a hírről.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.08. 14:40:04

@Ásó[Mosó]maci: A második kurvajó :) el is küldöm haveromnak, egye csak a kefét....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 14:40:54

@csizsikpizsik: Rossz emlékek? :-)
Várjál. Keresek egy képet neked.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 14:52:57

@Ásó[Mosó]maci: Gondolhattam volna magamtól is honnan van :)
(egyébként ha nem létezne a Barca/MU az Útwengeren kb. 15 komment lenne és 7 bejegyzés, fixa ideám hogy a savazás tart össze benneteket nem Arsene szelleme:)))))

Viktus 2011.12.08. 14:53:20

@Vidéki:

Így van ez még csak a felszín hiszen itt lévőknek még van egyenlőre net elérésük, számítógépük vidéken több százezren sokkal mélyebb szinteken nyomorognak, de ez nem nagy vigasz.

S.O.A. 2011.12.08. 14:55:28

@Vidéki: te deformált értelmű pártkatona! Ki a bánatos szart érdekel a wikipediáról rosszul értelmezett történelemórád? A pártkönyvedbe kapaszkodva nyomod itt a szarságokat, miközben fingod nincs a valóságról... hallottál már az unión belüli szabad munkaáramlás elvéről! Sokat propagálta a drágalátos főnököd 2000 táján, amikor "még minden sokkal szebb volt". Most meg már a deformált értelmű összeesküvők propagálnak a külföldre költözés mellett, mi?

Elárulom még egyszer neked te szerencsétlen agymosott: senkit nem lehet arra buzdítani, hogy menjen, vagy maradjon, mert ez a döntés az egyéni helyzet és az éppen aktuális külföldi viszonyokon, azaz sok tényezőn alapul. Akik maradnak és megpróbálnak itt boldogulni, nem propaganda filmek miatt teszik, hanem mert éppen szerencsésebb és kényelmesebb itthon a helyzetük. És akik kimennek, nem az általatok kitalált, sosem létező, gonosz, magyarellenes sötétben bújkáló, forint ellen spekuláló szellemhadsereg blogos vagy másmilyen általad propagandának vélt megnyilvánulása miatt megy ki, hanem mert osztott-szorzott ... (mind a két művelet csodákra képes, javaslom, ha van kontaktod az NGM-ben, mond nekik, nézzenek utána még az IMF tárgyalás előtt a két fogalomnak!)

Viktus 2011.12.08. 14:56:19

@Vidéki:

Na most kicsit kapcsold ki a narancs programot pár percre. Nagy levegő.
Leül. Elindít videó megnézni a like-ok, elolvasni a kommentek, és kicsit gondolkozni mi okból is van ez? miért nem érzi rajtad kívül senki azt a nagy jóságot?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 15:00:28

@csizsikpizsik: Ebben nem értünk egyet. Nem a Barca/MU a főellenség. Egyébként meg eléggé önkritikusak a bloggerek. :-))) Én bírom a stílusukat. Főleg, hogy igazuk van :-)))

Viktus 2011.12.08. 15:02:04

Na egy szó, mint száz Vidékinek igaza van nyugalom Szomáliában még szarabb :P Legyünk boldogok, hogy itt még egyenlőre ihatunk meg utcán hányhatunk ... :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:04:47

@Ásó[Mosó]maci: Úristen, hanem kicsoda???

@Viktus: Talán mert a banktól kapott sms-értesítőben a jóváírás összege nem olyan sokszámjegyű. Esetleg mert már nincs is jóváírás. Vagy a családban nincs már jóváírás ennek vagy annak. Vagy csak mert hálátlanok vagyunk és nem tudjuk értékelni a balkáni Magyarország vadromantikáját...

OÁFK 2011.12.08. 15:05:33

@Viktus: Még ihatunk... Na majd jövőre a cigi után a piaárusítást is államosítják, mert Norvégiában is úgy van.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:07:02

@Viktus: Szomáliában viszont egy szál csöcsben járnak a törzsi csajok, meleg van és nincs adó legfeljebb fegyveres gerillahadsereg ami kínos, de menekülni érdemes, szóval gondoljuk át még egyszer...:)

OÁFK 2011.12.08. 15:10:37

@Ásó[Mosó]maci: Azt ihatod, amit főzöl...

Viktus 2011.12.08. 15:11:45

Szar lehet szegény Vidékinek bármerre jár sehol a fidesz hívők, és egyedül kell váltóműszakban tolni az ipart Enrico-val ... már a mandineren is a pártot kell kerül-fordul védenie.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:15:06

@Ásó[Mosó]maci: Ja, persze, tényleg. (egyébént milyen név alatt vagy az útwengeren ha nem titok?)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:15:58

@Viktus: Ja, lassan tűnnek el mint a dodók, a párt mészárolja őket ezerrel :)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 15:17:41

@csizsikpizsik: Titok :-)
(Facebookon szoktam hozzászólni.)

SzuperKiraly 2011.12.08. 15:19:37

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: én egy elegáns huszárvágással oldanám meg ezt az egész problémát: államosítani kell a bankbetéteket.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:23:54

@Ásó[Mosó]maci: Az FB-s az más, az maradjon titok, azt gondoltam az NST-n is becsipogsz (ott meg ugyebár nicknév van)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:25:08

@JulWCZar: Az ötletadókat is falhoz állítja a forradalom :)

SzuperKiraly 2011.12.08. 15:28:41

@csizsikpizsik:
Hát nektek semmi sem jó?

Kezdek együtt érezni Vidékivel. Képtelen ennek a blognak a közönsége befogadni a kormánytól eredő szeretetet és zsenialitást.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.08. 15:28:42

@csizsikpizsik: Van, de nem használtam, max 1-2szer. Inkább olvasok, mint írok. Ha van időm.

Vidéki 2011.12.08. 15:29:58

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Írod: "miközben fingod nincs a valóságról."

Neked viszont csak fingod van a valóságról:

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.08. 15:31:33

Én nem nyugatra húztam el, hanem délkeletre, de nagyon jól érzeim itt magam családostól, és eszem ágában sincs visszamenni. A propagandák meg amúgy sem érdekeltek soha, már a szocializmusban sem. Kezdem azt gondolni, hogy Magyarország - a háborús övezeteket leszámítva - a legélhetetlenebb ország a földön.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 15:36:42

@JulWCZar: Nézd, ha beszámlázhatok a Pártnak havi jó nagyot evásan, hajlandó vagyok befogadni a kormánytól eredő szeretetet és zsenialitást, sőt annak duplájáért még terjesztem is az igét, nem csak helyeselek neki :)

OÁFK 2011.12.08. 15:39:13

@Vidéki: Na ennek fuss neki még egyszer, mert nem volt meggyőző, ezért még nem nyalhatod meg Peti tökeit jutalomból, sőt, tízszer meg kell nézned ezt a filmet: www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=NDlXbfZ63ks és tízszer el kell szavalnod a kormánynévsort.

OÁFK 2011.12.08. 15:40:07

@csizsikpizsik: én meg a triplájáért (+ CASCO) kocsit is matricáztatok

zrobasé 2011.12.08. 15:44:16

@Vidéki: Fáj neked az a vélemény, ami nem támasztja alá kényszerképzeteidet.

Gondolkodásod: Neked demokrati, a többinek kuss.

válaszolj, állami alkalmazott, agricola, vidéki, mindegy melyik vagy :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

zrobasé 2011.12.08. 15:51:42

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: dolgozzon meg a fizetéséért, hamár egyszer mi dobjuk össze neki...meg pl. a mandineres robin_masters-nek...

Ironfist 2011.12.08. 15:55:54

@Vidéki:
WÁÁÁÁHÁHÁÁHÁHÁÁHHÁÁÁ AAAAAZTAMILYENVICCESEZ A VIDÉÉÉÉKIIII, VÁÁÁÁÁ Emberek, mind nevessünk együtt, ezzel a zseniális humórú, észbontóan okos, szellemes, és sziporkázó emberreeeeel! XDDDDDD

Gúny kikapcs:

HAZUDSZ, VIDÉKI, HAZUDSZ!

Vidéki 2011.12.08. 16:18:41

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

A Hamelni patkányfogó (németül: Der Rattenfänger von Hameln) Hameln városához kapcsolódik. Több változatban is ismert.

Az egyes változatok egyetértenek abban, hogy 1284 júniusában a patkányoktól hemzsegő Hameln városába egy köpönyeges idegen érkezett, aki egy bizonyos pénzért elvállalta, hogy megszabadítja a várost a patkányoktól.

Bűvös erejű sípjával a Weser folyóba csalogatta az állatokat, de a bérét megtagadták tőle.

1284 június 26-án vadász képében tért vissza, és újra megfújta sípját, de most a gyerekeket csalogatta magával. A Koppel-hegybe vezette őket, ahonnan többé nem kerültek elő. 130 gyerek tűnt el.

Ti is fújjátok a varázssípot.

OÁFK 2011.12.08. 16:20:58

@Vidéki: Ti is (meg)fújjátok a Wikipediát (vagy VikiPédiát) a nyugdíjzsé után.

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/A_hamelni_patk%C3%A1nyfog%C3%B3

Vidéki 2011.12.08. 16:30:56

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:

Írod: "(vagy VikiPédiát) "

Fordulj te is pszichiáterhez!

Mindenről Viktor (Viki) jut eszedbe.

OÁFK 2011.12.08. 16:34:55

@Vidéki: Miért "is"? Szóval mégis igazak a grazi hírek? :)

MrOne-Two 2011.12.08. 16:49:23

Videki for Prezident!

off vege.

sajnos a kormanynak koszonhetoen egyre nagyobb az ingerkuszobom :/ egy ilyen poszt mar nem is veri ki a biztositekot... Koszonom OVi

zrobasé 2011.12.08. 16:55:25

@Vidéki: Fáj neked az a vélemény, ami nem támasztja alá kényszerképzeteidet.

Gondolkodásod: Neked demokrati, a többinek kuss.

válaszolj, állami alkalmazott, agricola, vidéki, mindegy melyik vagy :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

Ironfist 2011.12.08. 16:56:13

@Vidéki:
Jaaa, hogy neked ez az intelligencia, hogy találsz valamilyen random dolgot a wikin, és azt bemásolod? Noob...

tudi 2011.12.08. 17:57:05

Csesszék meg a videójukat, nem az kell vazze, hanem jövőkép!!! Hogy lásson perspektívát a fiatal, de egyenlőre sokan nem látnak, ezért mennek ki lehet, hogy visszajön egy jó részük, hisz valami cél miatt mentek ki (ház, autó, plusz pénz), de ha itthon akarjuk őket tartani, akkor a videók kevesek hozzá.

Horizont 2011.12.08. 18:39:30

Nagy igazságtalanság, hogy nem azok húznak el a francba akik lepusztították az országot.
Kövezzetek meg érte, de nekem tetszik a videó. Azért, mert így kéne lenni!!! (még a hányás is belefér, az életben, de nem egy csábító reklámban). Igen így kéne lenni, de nincs így! Nem csak a "Minden ideköt" mondat hamis, hanem minden kockája. Pedig olyan szép lenne - ha így lenne. Az a baj, hogy sokan (pláne akik elindulnak) csak az anyagiak miatt mennek el, mert nincs rögtön ház, kocsi, sok pénz. Hát az nincs.Egy kicsit küzdeni kéne érte:) Van akiket a készbe ültetnek, de ők azért kevesebben vannak. Nagyobb kár van az erkölcsi hanyatlásból, a biztonság hiányából, a jövőkép nélküliségből.És azért legyünk igazságosak, ha a mindenkori hatalom (eddigiek mind) rontottak 3/4-et, az 1/4-et az emberek mellérakták.
Igen menni kéne, de nem ki a hazából, hanem a parlament elé kaszával, kapával......

Ironfist 2011.12.08. 18:46:49

@Horizont:
Ezért hívják hamis propagandának - pont annak, aminek Vidéki hívja azt, ha valaki látja az ilyenekről az igazságot.

Horizont 2011.12.08. 18:54:13

@Ironfist: Én csak azt szeretném ha ez megadatna a mai fiataloknak - ITTHON! Mindenkinek.
Akartalak is kérdezni, hogy most ez a Vidéki tényleg egy olyan aminek leírtátok, vagy csak cikizitek? Mármint, hogy ideküldték meg stb. Pokoli egyébként minden kommentje. Hogy bírja ezt energiával ennyi baromságot leírni? Fárasztó lehet! És hogy bírja elviselni ezt a sok bírálatot? Jó vastagbőre lehet ha kibírja:DDD Én már elmenekültem voltam ekkora túlerő elől:)

tudi 2011.12.08. 19:02:02

@Horizont: Én (lehet bölcsen) nem folyok bele ebbe a Vidéki dologba, ha ő ilyen hát istenem az Úr ilyennek teremtette őt. Ha csak (és ez az én sejtésem) Vidéki nem más, mint egy számítógépes program. De ez amolyan összeesküvés elmélet féleség.

AtiSnatch 2011.12.08. 19:04:06

@Vidéki: Fáj neked az a vélemény, ami nem támasztja alá kényszerképzeteidet.

Gondolkodásod: Neked demokrati, a többinek kuss.

válaszolj, állami alkalmazott, agricola, vidéki, mindegy melyik vagy :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

Csak, hogy egy kicsit segítsek Zrobasé! :)

vidéki, te miért nem mész külföldre? Szerintem összedobnánk egy páran innen a blogról a költözés költségeit!

u.i.: szánalmas vagy...

Horizont 2011.12.08. 19:14:09

@tudi:
Na jó most már tényleg kiöregedtem végérvényesen:DDDDDD Már nekem a fotoshop is egy tragédia volt, már a troll is felfoghatatlan volt, na de hogy egy számítógépes program lenne ez a hülye gyerek? :DDDDDD Kész, végem is. Hát már semmi sem az ami? :DDDD

AtiSnatch 2011.12.08. 19:17:09

@Horizont: De a Túró Rudi az, csak egy kicsit más az ize :)

Horizont 2011.12.08. 19:22:47

@AtiSnatch:
Mert már az is megkeseredett a szánkban...

AtiSnatch 2011.12.08. 19:26:14

@Horizont: Csak az a baj, hogy valami mástól keserű a szánk íze...

Horizont 2011.12.08. 19:35:28

@AtiSnatch: Hát köpjünk egy nagyot......

Viktus 2011.12.08. 19:41:06

@Horizont:

Orbán: A válság olyan, mint egy kígyó
A miniszterelnök szerint a szemünkbe néz, hipnotizál minket, és mi megbénultunk.

index.hu/gazdasag/vilag/2011/12/08/orban_a_valsag_olyan_mint_egy_kigyo/

:D

Ezért van ez. :D

Horizont 2011.12.08. 19:44:06

@Viktus:Már a Paradicsomban is a kígyóval volt a gond:)))

jozicsenko 2011.12.08. 19:49:18

@Vidéki: nem fizettünk eleget a bankoknak, ezért majd visszajönnek és elvisznek mindent? vagy mire gondolsz?

tudod a baj ott van, hogy körülöttünk mindenhol látni az előrejutást -nálunk keveseknek nagyon jó, a többség meg küzd

küzdött a nagyapám is, apám is (amig bele nem haltak), de én is pont oylan csupasz s.ggel megyek előre, mint ők...

hiába van diplomám, lakok saját lakásban (hitellel), ha tudom hogy csak kőkemény sz.pás jár nekem (ugyanis pl az asszony pajtás családja nélkül sehol nem lennénk)

mélységesen undorodom attól, hgy némi sírás után vannak fontosabb szavazók, akik megkapják amit akarnak: csak azért, mert vannak

nekem meg a cehh jut és a lehetőség, hogy helyettük fizetek

titkon reméltem, hogy a fidesz megfordítja az mszp átkát és elküldi a fenébe az ingyenélő szavazókat, de ma már esélyt sem látok rá...

inkább ott folytatják, ahol ferkóék abbahagyták: ha ő lopott, nekünk is szabad...

csak elöbb-utóbb kitör a vulkán és nagyon csúnya dolgok fognak itt történni, az unió meg csak néz majd nagy szemekkel (főleg, ha róna péter jóslata bejön és andor lászlót nevezik ki a nyakunkra, uniós min.elnöknek: pont mint 56 novemberében moszkvából kádárt)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.08. 19:55:14

vége a nem munkából származó jövedelmek korszakának. - Orbán Viktor
munkaalapú társadalomra van szükség - Orbán Viktor

Nagyon hiteles ezt pont tőle olvasni, OVI aki sokat dolgozott a magánszektorban, alkalmazotti sorból küzdötte fel magát a ranglétra aljáról, bérét mindigis kitermelte, és nem az adófizetőktől húzta le, ööööö... Köp.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 20:15:30

"Nagy igazságtalanság, hogy nem azok húznak el a francba akik lepusztították az országot. "

Akkor neked is menni kéne....

Ugyanis ebbe a szarba mindnyájan beleléptünk rendesen, és együtt is kell kikecmeregnünk belőle. Az, hogy egyesek hangosabban sírnak, és másokat(politikusokat, zsidókat, cigányokat) okolnak a saját szaros életszínvonaluk lecsökkenéséért(ami nyilvánvalóan csak a saját lustaságuknak és maradiságuknak köszönhető) még nem fogja felmenteni őket a bűnük alól.

"hiába van diplomám, lakok saját lakásban (hitellel), ha tudom hogy csak kőkemény sz.pás jár nekem (ugyanis pl az asszony pajtás családja nélkül sehol nem lennénk)"

Vagy úgy! Nem jó ám az albérlet, nem jó a szülői otthon, nekünk csilli-villi lakás/ház kell, azonnal, alacsony törlesztőrészletre! Aztán meg ha beüt a krach, szidjuk a kormányt! Amikor meg az megajándékoz minket a végtörlesztéssel, akkor is hátbarúgjuk jól.

Nem a kormány feladata a felelőtlenül eltapsolt pénz megtérítése.
Kollégám most sír, hogy nem tudja fizetni a lakás- és kocsitörlesztőjét. Mindkettőt egyedül használja. Kivagyiság. Tisztelet a kivételnek!

Ironfist 2011.12.08. 20:24:15

@Mindenről Orbán tehet!:

"(ami nyilvánvalóan csak a saját lustaságuknak és maradiságuknak köszönhető)"

Meg a nénikéd is... Te is valószínűleg apu-anyu fizette rózsaszínű világban élsz. Fingod nincs milyen az, ha albérletbe kell költözni, kiszolgáltatva a főbérlő kénye-kedve szerint. Szülői otthon? Az, persze, miért is nem marad az ember a feleségével együtt a szülői otthonban, nem? Meg ha már itt tartunk a két testvére szintén maradjon ott a szülői otthonban a két szobás lakásában, mert ha saját lakást akar, akkor kivagyi lesz, és persze meg kell felelni a te felsőbbrendű, de távolról ugató fajtádnak, ugye?

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 20:27:00

@Ironfist:

Albérletben élek...

Dolgozom...

"persze meg kell felelni a te felsőbbrendű, de távolról ugató fajtádnak, ugye?"

Ezt pont te mondod? Muhaha

Az ilyen emberek miatt tart ott az ország, ahol...

mondhatnám. De nem mondom, mert ez nem igaz.

Viktus 2011.12.08. 20:33:55

@Mindenről Orbán tehet!:

Orbán Viktor lehetőségei
Ebben a helyzetben két dolgot tehet a kormányfő.

Nyelhet egy nagyot, elismerheti a vereséget és megpróbálhatja újrakezdeni a kormányzást. Ez azonban rengeteg aprómunkát, alulról felfelé történő építkezést és elsősorban alázatot igényelne. Alázatot a tények, mások tudása és a kollektív bölcsesség irányába. Ha úgy tetszik, teljes szemléletváltást.

Vagy ehelyett egyszerűen bízhat a csodában. Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint továbbra is pozícióban tartani Matolcsy Györgyöt és engedni, hogy kormánya nevében a nemzetgazdasági miniszter egyre szürreálisabb terveket mutasson be. A kormányfőnek pedig semmi más dolga nincs, mint ideig-óráig elhinni, hogy az új csodafegyver megold mindent.

velemenyvezer.blog.hu/2011/12/08/orban_viktor_es_a_wunderwaffe

Lobster1978 2011.12.08. 21:37:10

@Mindenről Orbán tehet!: "Ugyanis ebbe a szarba mindnyájan beleléptünk rendesen, és együtt is kell kikecmeregnünk belőle. Az, hogy egyesek hangosabban sírnak, és másokat(politikusokat, zsidókat, cigányokat) okolnak a saját szaros életszínvonaluk lecsökkenéséért(ami nyilvánvalóan csak a saját lustaságuknak és maradiságuknak köszönhető) még nem fogja felmenteni őket a bűnük alól....
Vagy úgy! Nem jó ám az albérlet, nem jó a szülői otthon, nekünk csilli-villi lakás/ház kell, azonnal, alacsony törlesztőrészletre! Aztán meg ha beüt a krach, szidjuk a kormányt! Amikor meg az megajándékoz minket a végtörlesztéssel, akkor is hátbarúgjuk jól."

Speciel én albérletben lakok (egy kis likban, mert erre telik). Gyűjtöm a pénzt, hogy minél kisebb hitelt kelljen felvenni amikor végre lakást próbálok venni. A feleségemmel már harmadik éve szeretnénk gyereket, de nem merjük bevállalni. 34 éves vagyok, apámmal már együtt bringáztunk amikor ennyi idős volt, mi meg nézzük összefacsarodott szívvel a kisgyerekeket a játszótéren ha arra járunk...
27 éves koromig nem tudtam eljönni otthonról. Dolgoztam már raktárosként, bolti eladóként, designerként most az IT szférában melózok összevissza műszakokban 12 órásként. A feleségem közalkalmazottként és később köztisztviselőként is retteghet, hogy mikor teszik az utcára (bár mivel a munkája kiváló eddig még mindig megtartották, hiába nem állt be sem régen sem most a pártpolitikus nyalógépek sorába, de azért ingott már a léc). Megengedtük magunknak azt a "luxust" hogy vettünk egy 13 éves opel astrát (semmi hitel), mert elég sok élethelyzetben nem boldogulunk nélküle.
Tehát te nekem kurvára ne gyere azzal, hogy együtt léptünk bele ebbe a szarba. Telnek az évek, és egyre rosszabbak a kilátások, de amióta ezek a mocskok döntögetik be az országot az elmebeteg hülyeségeikkel napról napra érzem (mit érzem, látom hó végén) az eredményét. Ráadásul nekem nem 2 hetes az emlékezetem, így sajna elég jól emlékszem, hogy mit produkáltak ellenzékben. Hogy mit csináltak amikor először voltak hatalmon. Hogy mit ígértek 1 éve vagy 1 hónapja, vagy éppen 1 hete amit már fel is rúgtak és le is tagadják. És így még felháborítóbb amit most művelnek.
Szidom a politikusokat, mert nevetségessé silányították a parlamenti munkát, és ebben a fidesz az élen járt. Szidom őket, mert nemcsak lopnak, de pofátlanok. Szidom őket mert nemcsak hazudnak, de minden eddiginél pofátlanabbul teszik. Szidom őket, mert valahogy minden törvény és szabály amit hoznak nekik nagyon kedvező, de az átlag vagy az alattiaknak kifejezetten hátrányos. Szidom őket mert propagandista szarra költik a pénzt. Szidom őket mert irtják a fékeket és ellensúlyokat, mert azt a szerencsétlen kis demokráciát is pofánköpik ami van nekünk.
És tudod... szidom őket, mert akkora férgek, hogy egyszer sem hajlandóak elismerni hogy elbaszták, hogy tévedtek, hogy rosszul gondolták, hanem újabb és újabb hazugságokkal döntik romba az ország maradék hitelességét.
A helyzet az, hogy ha nem félnék, ha nem lennék úgy nevelve mint ahogy, és ha nem vágynék annyira arra, hogy végre leülhessek majd a gyerekeimmel játszani leckeírás után, majd egy nagyot kirándulni valami szép erdőben a családommal... ha ez nem lenne, most már lelkiismeretfurdalás nélkül lőném a Dunába a hazug politikusférgek jelentős részét. Amit ezek tettek az országgal az már több mint sima tévedés, vagy elkúrás. EZ a bűn, nem az hogy valaki őszödön bevallja azt, amit egyébként mindenki tud...
És tudod, egy icipicit még most is félek, hogy mikor indul nyomozás utánam ezen beírás miatt (mint tudjuk most már ez is simán előfordulhat) de ha mégis ez történik, akkor magam jelentkezek a rendőrségen, hadd tudja meg ország-világ, hogy igen, nem éreznék szomorúságot ha lelőnének jópárat azokból akik nap mint nap a jövőmmel szórakoznak.

Ironfist 2011.12.08. 21:45:22

@Lobster1978:
Nagy-nagy lájk.

"És tudod, egy icipicit még most is félek, hogy mikor indul nyomozás utánam ezen beírás miatt "

Nahát, Vidéki, és egyéb lekváragyú fideszesek... valaki fél, hogy mi történhet vele, mert kinyitotta a száját? Ez biztos bérrettegés, vagy a közvéleményt deformáló értelmiségiek propagandája miatt, igaz? Véletlenül sem azért, mert nap, mint nap látjuk az eredményét annak, hogy mi történik azzal, aki az útjába mer állni a narancshengernek, ugye?

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 21:47:04

@Lobster1978:

Foglaljuk össze:

-idejössz azt elmondod az egyéni problémáidat
-azt hiszed érdekel, hogy PONT TE mit csinálsz
-ha már eleve attól retteg valaki, hogy elveszíti a munkáját, minek dolgozik?
-teljesíteni kell, ahogy a feleséged is, léhűtöket, bélyegnyálazó munkatársakat nem sajnáljuk ha kirúgják

utolsó pont: - Mi köze a kormánynak a munkádhoz?

"nevetségessé silányították a parlamenti munkát, és ebben a fidesz az élen járt" - Mikor volt az? Ne gyere nekem azzal, hogy Kossuthék micsoda tisztességes emberek voltak!

Jaj, túlmentem az utolsó ponton... Most mi lesz? Vége az országnak!

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 21:51:43

@Mindenről Orbán tehet!:

Ja még valamit: Most akkor azt akarod mondani, hogy Gyúrcsány jobb vót? Na a birkaeffektus!

hazaarulok.blog.hu/2011/11/06/hulye_ez_a_magyar_1

Vidéki 2011.12.08. 22:02:00

@jozicsenko:

1. Írod: „csak elöbb-utóbb kitör a vulkán és nagyon csúnya dolgok fognak itt történni.”

Ilyen választói felhatalmazás nélküli alakok kezébe kellene adni az ország vezetését, kicsavarva azt a legitim, választott testületek kezéből?

„Minden hatalmat a szovjeteknek”, mint 1917-ben?

Mi következett be akkor, amikor demagógok kezébe került a hatalom, akik azt ígérgették, hogy megszűnik embernek ember által való kizsákmányolása és létrejön a tökéletes társadalom, amikor mindenki szükségletei szerint fogyaszt és kedve szerint dolgozik (majd).

2. Írod: „titkon reméltem, hogy a fidesz megfordítja az mszp átkát és elküldi a fenébe az ingyenélő szavazókat, de ma már esélyt sem látok rá...

inkább ott folytatják, ahol ferkóék abbahagyták: ha ő lopott, nekünk is szabad..”

Goebbels – igazságát a balliberális, külföldiek által tulajdonolt úgynevezett „szabad sajtó”is felhasználja:

„Minél többet emlegetünk egy valótlanságot, annál inkább hihetővé válik.”

Alaptalanul állítják, hogy ugyanazt teszi a mostani kormány mint a balliberálisok.

Lobster1978 2011.12.08. 22:07:21

@Mindenről Orbán tehet!: Oké, foglaljuk össze :)

-idejössz azt elmondod az egyéni problémáidat
"Vagy úgy! Nem jó ám az albérlet, nem jó a szülői otthon, nekünk csilli-villi lakás/ház kell, azonnal, alacsony törlesztőrészletre!"
* Idejössz egy lófasznyi általánossággal, én meg megcáfolom. Persze amikor kiderül, hogy nincs igazad az már nem érdekel...
-azt hiszed érdekel, hogy PONT TE mit csinálsz

-ha már eleve attól retteg valaki, hogy elveszíti a munkáját, minek dolgozik?
* Én abban a közegben éltem, ahol azt tanultuk, hogy ha felnövünk, akkor lesz valami szakmánk, és dolgozni fogunk. Ezért pénzt kapunk, és abból élünk. A helyzet az, hogy úgy kb másfél évvel ezelőttig NEM KELLETT félni attól, hogy indoklás nélkül utcára teszik a feleségem, mert kell valami naridroidnak a hely. Neked egyszerűen: MÁR évek óta dolgozik valaki és akkor közli vele a főnöke, hogy megpróbálja elérni hogy ne tegyék ki, mert jó munkaerő, de nem pártkatona. Nem eleve rettegés volt. Te fasz.
-teljesíteni kell, ahogy a feleséged is, léhűtöket, bélyegnyálazó munkatársakat nem sajnáljuk ha kirúgják
* Volt más is aki teljesített, mégis kirúgták. Politizált? Nem. Csak éppen kellett a hely. Megtehették volna más pártok is ezt? Talán. De nem indoklás nélkül átmeneti alkotmányellenes törvényekkel.

- Ne gyere nekem azzal, hogy Kossuthék micsoda tisztességes emberek voltak!
* Senki nem azt mondta, hogy tisztességesek voltak. Azt mondanám, hogy követem a parlamenti híreket és mint mondtam össze tudom hasonlítani az 1-2-6... stb évekkel ezelőttiekkel. Nem volt a szájtépés kevesebb. Nem volt a szóhasználat fennköltebb. De nem is szartak ennyire a pofánkba a milliómódosításos salátatörvényekkel, az olyan egyéni beterjesztésekkel amiket NEM KÉPVISELŐK terjesztettek be, nem sunyították el éjjelre a kínos és sokakat érintő kérdéseket, nem 5-6 kormánypárti díszfasz ült a súlyos témáknál bent, éreztetve, hogy kurvára mindegy mit mondanak, nem ugrották át minden szinten a társadalmi és kormányszintű egyeztetések kötelező köreit, és bár hazudtak máskor is, de volt esélye az embernek megismerni az ellenzék álláspontját.

utolsó pont: - Mi köze a kormánynak a munkádhoz?
* A munkámhoz nem sok. De a béremhez, a nyugdíjamhoz, a TB járu... bocsi, már nem járulékomhoz, az ÁFÁhoz (adócsökkentés) a baleseti adóhoz, a.....XY adóhoz a forintárfolyamhoz, a cafetériámhoz, a munkahelyem versenyképességéhez, a munkajoghoz (bérpótlékokhoz és egyebekhez) stb sajna sok köze van. És egyre több dologra teszik bele a mancsukat, és monopolizálnak és államosítanak és érdekes módon a vége mindig az, hogy nekem kevesebb lesz, nekik meg marad vagy több. Kb ennyi.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.08. 22:10:11

@Vidéki: Nem ugyanazt teszi ez a kormány, mint a balliberálisok, hanem sokkal rosszabbat. Mindegy, én már elmentem végleg Magyarországról, csak néha még benézek.
Csak hogy tudd, még a balliberálisok alatt kezdtem el szervezni a kijövetelemet, mert már az sem tetszett, de áldom az eszemet, hogy véglegesen elhagytam Magyarországot, mert ez még a balliberálisoknál is sokkal, de sokkal rosszabb kormányzás.

Érthető?

Vidéki 2011.12.08. 22:13:19

@Lobster1978:

"És tudod, egy icipicit még most is félek, hogy mikor indul nyomozás utánam ezen beírás miatt (mint tudjuk most már ez is simán előfordulhat) ".

Nagybeteg agybeteg vagy. Orvos látott már?

Micsoda álszent a szöveged!
.
Mintha nem lenne sajtószabadság!

Olvass bele a Népszavába.

Olvassad el Kertész Ákos alkotását, miszerint:

„. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős”.
"a magyar genetikusan alattvaló”.

„röfög és zabálja a moslékot,”

„Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Mindez szabadon megjelenhetett a „szabad sajtóban”.

Aki ezek után még azt állítja, hogy küzdenie kell a még nagyobb sajtószabadságért, az nem mond igazat.

„Akinek ennyi jó kevés,
Azt érje gáncs és megvetés!”

zsoltix 2011.12.08. 22:18:18

Új Nemzedék. 2012 januártól a mozikban.

Lobster1978 2011.12.08. 22:19:42

@Mindenről Orbán tehet!: "Ja még valamit: Most akkor azt akarod mondani, hogy Gyúrcsány jobb vót? Na a birkaeffektus!"

Ki mondta, hogy a gyurcsány jobb volt? Nem orbánról beszélek, meg nem gyurcsányról. (direkt a kisbetűk). Én arról beszélek, amit napi politika szintjén művelnek. Azok is loptak, csaltak hazudtak, és a legfőbb bűnük az volt hogy még tehetetlenek is voltak. De ezek a mostaniak TELHETETLENEK és emellett hülyék is, de legfőképpen folyamatosan hülyének néznek engem. Nekem ne próbáld leegyszerűsíteni gyurcsány-orbán párosra, mert erről szó sincs. A teljes bagázs, matolcsitól a selmeccin át, a lázáron keresztül a szíjjártó, a kósa...stb teljes gőzzel tolja ezt az idiotizmust. És tudod, egy dologban tényleg jobb volt a "szegfűs" párt. Fele ekkora kommunisták nem voltak mint a mostani vérnarancsok... Pedig nekik elméletileg nagyobb gyakorlatuk kéne legyen benne... (bár elnézve a fideszes vezérkar múltját, azért ez sem teljesen biztos).
Mindenesetre ezt a mostani videót nézve én is csak azt tudom mondani, hogy ennél pofátlanabbak már nem is lehetnének. Maradj és dolgozz a közszférában? Loolbazmeg, miután megígérték hogy mennyire le fogják csökkenteni az állami "vízfejet". Jah, persze ez is hazugság volt...

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 22:19:58

@Lobster1978:

"nekik meg marad vagy több".

Szerinted például az "államosított" Manyup pénzek minden fillérjét a képviselők tették zsebre? Vagy esetleg a népre költötték? Vagy q7-eseket vettek belőle?

A helyes választ kérjük írja le egy papírra, tegye egy borítékba, címezze meg a "Hazug Politikusok Alapítványa, 1024 Budapest, Igazság u. 31/4" címre, majd gyújtsa fel a gecibe!

SlyZero 2011.12.08. 22:20:26

Azt hiszem valami meghalt bennem a videó nézése közben.

Vidéki 2011.12.08. 22:20:31

@Jani haverja:

Írod: "ez még a balliberálisoknál is sokkal, de sokkal rosszabb kormányzás.

Érthető? "

Értem: Messziről jött ember azt mond, amit akar.

De nekünk, akik itt élünk, nem muszáj benyelnünk a messziről jött emberek minden szavát, akik csak felületesen ismerik az itteni helyzetet.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 22:24:33

@Lobster1978:

Soha ne alapozz a kampányígéretekre. Sajnos muszáj túlharsogni a többieket, különben egy birka sem szavaz rád. Mert a birka csak a szép, hangzatos ígéreteket szelektálja, olyan szavak nem kellenek neki, mint "munka", "adóemelés", "hosszútávú", "ok-okozat". A szabad birka csak a legkellemesebb hívószavakra reagál: "elmútnyócév", "orbán", "gyurcsány", "tönkretették az országot"(lol), "magasabb bérek", "adócsökkentés", és így tovább....

Lobster1978 2011.12.08. 22:26:46

@Mindenről Orbán tehet!: "Szerinted például az "államosított" Manyup pénzek minden fillérjét a képviselők tették zsebre? Vagy esetleg a népre költötték? Vagy q7-eseket vettek belőle? "
Vagy elköltötték MOL részvényre (amit vajon nyugdíjcélra használnak)? Vagy százmilliókért küldözgetnek propagandaleveleket a nyugdíjasoknak? Vagy továbbra is élvezik a nettó 300ezres keresetnövekedésüket? Vagy esetleg: www.femina.hu/hirhatter/ez_mar_nevetseges_kepviseloi_fizetesek

Ironfist 2011.12.08. 22:27:41

@Vidéki:
"Értem: Messziről jött ember azt mond, amit akar."
Messzire ment, te nagyon fasz, nem messziről jött.

"Olvassad el Kertész Ákos alkotását, miszerint:"
Aki nem a magyar Népszavába írt, te HAZUG FIDESZES, hanem az amerikaiba. És igen, nincs sajtószabadság, mert ha valaki merészeli piszkálgatni a gazdáid (akiktől az alamizsnát kapod) ügyeit, azzal mindenféle rossz dolgok történnek. Mint ugye a földrajzinévbizottság. Javasolták, hogy ne úgy legyen, ahogy a kormány akarta? Kirúgták őket mind egy szálig. Ezt mivel magyarázod, te hazaáruló? TE OCSMÁNY FIDESZES HAZUG!

Lobster1978 2011.12.08. 22:28:09

@Mindenről Orbán tehet!: "Soha ne alapozz a kampányígéretekre."
Az hol kampányígéret te csököttagyú amit a KORMÁNY ígér? Számold már meg hány dolgot mondtak az elmúlt másfél évben, és ebből hánynak csinálták meg az ellenkezőjét???

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 22:28:11

@Jani haverja:

"ez még a balliberálisoknál is sokkal, de sokkal rosszabb kormányzás."

Miért is? Mert legalább csinálnak is valamit? Változás van? Az rossz? Ja tudom, most jön a válasz, hogy rossz irányba változnak a dolgok. Csak a seggnyaló pártkatonáknak lesz jobb, a tisztességes "dolgozó" magyar népnek meg rosszabb.

u.i.: "dolgozó" szó helyére tetszőlegesen behelyettesíthető szavak:

"adócsaló"
"kiskapukereső"
"múltba révedő"
"mindenért síró"
"bármilyen negatív jelző"

Persze kivétel a tiszteletnek!

Vidéki 2011.12.08. 22:33:29

@Lobster1978:

Óvodások színvonalán mozognak az érveid.

Írod: " A feleségemmel már harmadik éve szeretnénk gyereket, de nem merjük bevállalni. 34 éves vagyok, apámmal már együtt bringáztunk amikor ennyi idős volt, mi meg nézzük összefacsarodott szívvel a kisgyerekeket a játszótéren ha arra járunk..."

Ha ilyen jövőtől rettegő alak vagy akkor várjál még a gyerekcsinálással.

Ábrahám is százéves korában nemzette Izsákot, aki mégis egy nagy nép ősatyja lett.

Lobster1978 2011.12.08. 22:36:45

@Vidéki: Te barom. Nem rettegek a jövőtől, a JELENBEN nincsenek meg azok a feltételek amelyek mellett egzisztenciálisan létbiztonságot (vagy legalábbis annak reményét) láthatnám. Másrészt te is meg az összes narancs haverod állandóan azzal jöttök, hogy hülye devizahitelesek, mert "nem gondolkodtak előre" de ha valaki esetleg nem akar csak úgy bele a világba gyereket gyártani az meg "retteg"? Neked hány gyereked van ilyen mentalitással?

lyken 2011.12.08. 22:40:42

@Vidéki: Én igen csendben figyelem a dolgokat, de érdekelne, hogy erre a válaszaid mik lehetnek... (Hogy miért maradtak el a válaszok, az sejthető): @zrobasé:

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.08. 22:51:37

@Vidéki: "Értem: Messziről jött ember azt mond, amit akar.

De nekünk, akik itt élünk, nem muszáj benyelnünk a messziről jött emberek minden szavát, akik csak felületesen ismerik az itteni helyzetet."

Hát ezt eléggé benyelted. Én két hónapja költöztem ide ki véglegesen, viszont a kiköltözésemet 2005 óta szerveztem. Úgyhogy ennyire vagyok "messziről jött ember":)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.08. 22:59:11

@Mindenről Orbán tehet!: Látod, ahova én kiköltöztem, nem kell adócsalónak lenni, mert megfizethetők az adók.

Itt mindenki, azaz MINDENKI egyre előrébb jut, a szegény is, meg a gazdag is. De itt ezek a "hülye politikusok" még nem értették meg a modern idők szavát, és csakis ortodox gazdaságpolitikával foglalkoznak.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 23:07:44

@Jani haverja:

Hmm... Ez az ország: Utópia?

Vagy csak a te hozzáállásod a pozitív? És amint belépsz Magyarországra, visszaváltozol örök pesszimista, mindenért síró magyarrá?

Lobster1978 2011.12.08. 23:10:20

Nekem meg már senki nem válaszol? Brühühü... :)

Ironfist 2011.12.08. 23:11:37

@Mindenről Orbán tehet!:
"Ja tudom, most jön a válasz, hogy rossz irányba változnak a dolgok. "

Eh... MIÉRT, TÁN NEM??? Te se vagy normális, ha van pofád védeni ezeket...

@Lobster1978:
Hagyd, nem érdemes ezzel a droiddal vitatkozni. Talán nem is igazi ember, hanem csak egy szoftver, aki előre gyártott válaszokat generál ide. Ugyanis pontosan ugyanezek a hozzászólások vannak szerte az interneten mindenhol, ahol az emberek elképedve nézik, mit művel ez a nyomorult, aki vezetőnknek meri mondani magát. Egyszerűen csak azt kell rá reagálni, hogy
@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI! MÁST SEM TUDSZ, CSAK FIDESZELNI = HAZUDNI!

Ironfist 2011.12.08. 23:13:10

@Mindenről Orbán tehet!:
"Hmm... Ez az ország: Utópia?

Vagy csak a te hozzáállásod a pozitív? És amint belépsz Magyarországra, visszaváltozol örök pesszimista, mindenért síró magyarrá?"

Hmm, vagy esetleg csak látja a különbséget a mostani otthona, meg eközött a fidesz által tönkrekúrt ország között? Szerinted melyik a jó válasz?

Lobster1978 2011.12.08. 23:19:48

@Ironfist: Értelek és igazad van. De mivel életem egy igen érdekes szakaszában AI fejlesztő voltam ezért erős a gyanúm hogy nem egy szoftverrel van dolgunk. Ennyire bénán írt AI nem létezhet...
egyszerűen csak érdekel, hogy mik a klasszikus érvelési hibáik amiket felvonultatnak. És mivel most éppen ráértem, hát belementem a vitába.
Mondjuk elég béna a rendszerük, meg a sima terelés-ignorálás-személyeskedés háromszögön kívül semmi érdemit nem tudnak felmutatni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.08. 23:20:20

@Mindenről Orbán tehet!: "Hmm... Ez az ország: Utópia?

Vagy csak a te hozzáállásod a pozitív? És amint belépsz Magyarországra, visszaváltozol örök pesszimista, mindenért síró magyarrá?"

Nem, ez az ország nem Utópia, hanem Albánia. És akár hiszed, akár nem, itt mindenki jól érzi magát a saját bőrében, a nagyon szegény is, mert érzékeli a fejlődést, és tudja, hogy évről-évre jobb lesz neki. Itt is vannak gondok, nem is kevés, de FEJLŐDÉS van, és ez az emberek boldogságának a titka. És ez a fejlődés mindenki számára érzékelhető. Magyarországon már nagyon régóta visszafejlődés van, még ha azt némely statisztikakozmetikázással el is rejtik néha. És ezt Magyarországon az emberek érzik, és ezért boldogtalanok.

Ja itt a minisztériumok - a Belügyminisztérium kivételével - általában akkorák, mint egy nagyobbfajta családi ház. Talán ezért kicsik az adók...

És hidd el, az összes ismerősöm irigyel, hogy el tudtam költözni ide, főleg azok, akik már voltak itt.

Úgy van! Monnyon le! 2011.12.08. 23:22:46

@Ironfist:

Idézetek tőled: "Talán nem is igazi ember, hanem csak egy szoftver, aki előre gyártott válaszokat generál ide."

"mert Vidéki csak szimplán egy droid, aki előre beprogramozott válaszokat nyomat" (másik poszt)

"HAZUDSZ VIDÉKI! MÁST SEM TUDSZ, CSAK FIDESZELNI = HAZUDNI! "

"HAZUDSZ, VIDÉKI, HAZUDSZ! "

Vond le a konzekvenciákat!

Jóccakát!

Lobster1978 2011.12.08. 23:32:22

@Úgy van! Monnyon le!: Levontam a konzekvenciákat. Ironfist egy kasszikus római - név szerint Marcus Porcius Cato által alkalmazott - érvelést alkalmaz, illetve véleményt formált a Vidéki nicknév tulajdonosának érveléséről.

Jóccakát... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.08. 23:35:45

@Mindenről Orbán tehet!: Ja, és még egy kis adalék:
Itt, ha meglátok a kocsimból egy rendőrt az út szélén (nagyon sok van!), akkor nem rándul görcsbe a gyomrom, hogy úristen, a jogsim nem maradt-e otthon, vagy valami hasonló, hanem örülök, hogy látom a rendőrt, mert tudom, hogy ha dugó alakulna ki, akkor rögtön beállna forgalmat irányítani. Itt a rendőrök nem a költségvetés hiányának helyrepofozására valók, hanem hogy ügyeljenek a rendre, és irányítsák a forgalmat, ha kell. Ezért aztán Tirana nagy részén lehúzott ablakokkal nyugodtan otthagyhatom a kocsimat úgy, hogy a kulcs is benne van. Meg tudod ezt csinálni Budapesten, vagy bármely magyar nagyvárosban?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 00:05:16

@Jani haverja: Ezért aztán Tirana nagy részén lehúzott ablakokkal nyugodtan otthagyhatom a kocsimat úgy, hogy a kulcs is benne van. Meg tudod ezt csinálni Budapesten, vagy bármely magyar nagyvárosban?

Persze, csak utána tömegközlekedéssel/taxival/haverfuvarral mész a rendőrségre bejelenteni a lopást :)

Ledöbbenek, hogy Albánia ekkora változáson ment keresztül, mármint, hogy még az is jobb hely lett mint Magyarország. Az érvelésed pedig tökéletes, pont ugyanezt érzem. Visszafele fejlődünk egyszerűen se jog se anyagi biztonság nincs ebben az országban. Ráadásul jobb sem lesz ilyen politikai elittel és az ilyen agybetegekkel akik hatalmon tartják őket, lásd (felesleges nicknevet írni, rájöttél magadtól is).

Én még nagyon régen utaztam át Albánián Görögországba, nos iszonyatos volt a szegénység ott akkoriban. Volt ez már vagy 8 éve. Viszont emlékszem, hogy tök nyugodtan félre lehetett állni az autóval, nem jöttek oda erőszakosan nyomulni, koldulni, pénzt tarhálni, ugyanez például nem volt elmondható a bolgárokról akkoriban.... De szavaid szerint ha nem is rohamléptekben de megindult a fejlődés, ami jó. Nekünk is az irányt kéne eltalálnunk kezdetnek, aztán a többi tán jönne magától.

Lobster1978 2011.12.09. 00:42:44

Jah, és a Vidéki komának a sajtószabadságról: index.hu/kultur/media/2011/12/08/figyelmeztetest_kaptak_a_lomnici-anyag_keszitoi/

"Az NMHH elnökének, Szalai Annamáriának írt TFFSZ-es beadványban többek között az olvasható, hogy "szakszervezetünknek nagyon sokan jelezték, hogy a közmédia hírterületének televíziós irányítói megfélemlítik azokat, akik kiállnak a tisztességes és hiteles tájékoztatás normái mellett, és betartják és betartatják a vonatkozó törvényi, szakmai és etikai előírásokat. A 2010.évi CIV. törvény 7.§(2) bekezdését súlyosan megsértve retorziókkal élnek a vezetők azokkal szemben, akik megtagadják a szerkesztői és újságírói szabadságot, illetve a törvényi normákat sértő utasítások végrehajtását.

A kialakult félelemmel teli légkörben, a folyamatban lévő csoportos
létszámcsökkentések közepette a közmédia dolgozóinak jelentős része nem mer ellentmondani a törvénysértő írásbeli és szóbeli utasításoknak, akik ezt megtették, azok közül sokakat nem munkakörük és szerződésük szerinti beosztásokban foglalkoztatnak, vagy munkaviszonyukat megszüntették átalakításra hivatkozva"."

De propagandavideó az legyen...

Glinolid: ott a pont! :)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.12.09. 00:52:30

@Lobster1978: Igen, ez már inkább Artificial Stupidity. Valószínű fizettek pár tízmilliót az egyik köcsög unokaöccsének, aki kibukott valamelyik normális egyetem infó képzéséről. Az meg összecsapott egy ilyen szart, amiben van egy rakás "érv" címkézve, a mondatok szavaiból meg kiválogatja ezeket a címkéket és így összerakja a kommenteket.

Legalábbis ha két nap alatt kéne írnom egy VB-kommentdroidot, akkor így kezdeném. Aztán én legalábbis fejleszteném, de ők úgy hagyták a 0.0.0.1 alphában.

Ironfist 2011.12.09. 01:20:03

@Úgy van! Monnyon le!:
Vonjam le? Oké. Álszent aljadék vagy, még Vidékinél is gonoszabb, ráadásul kétszínű, egy nick már nem is elég neked, hogy gúnyolódj, és védd a gazdádat.

@Gerusz:
Csak az a baj, hogy néha idéz is, méghozzá igen idegesítő módon, állandóan beszúrja az idézet elé, hogy "Írod:" Mintha az, akinek idéz, nem tudná, hogy igen, ő írta, ő is ott volt.

@Lobster1978:
Jepp, örülök, hogy feltűnt valakinek.

@Vidéki:
HAZUDSZ, VIDÉKI!

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2011.12.09. 07:53:53

... szerintem meg a balfékek nem tudnak mit kezdeni vele, hogy a polgári oldalról érkezett egy ennyire eltalált életérzés videó. Nekik, nektek, vaccpáör Dorottya szemforgatós gagyirepje az etalon.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2011.12.09. 08:02:32

Ha már a www.gyerehaza.org honlappal kapcsolatban megszólítottak engem is, akkor azt hozzá szeretném tenni, hogy elsősorban nem túrórudival csábítjuk, csábítgatjuk a kint elő magyarokat, hanem elhelyezkedési tanácsadással, karriermenedzsmenttel, jogi/adminisztrációs tanácsadással, vállalkozás-fejlesztési tanácsadással, támogatási programok felkutatásával, támogatási programok kidolgozásával. Ehhez mondjuk mindössze a nyitóoldalunkat kellett volna megtalálnia a blogírónak.

zrobasé 2011.12.09. 08:25:06

@Trisztán: "szerintem meg a balfékek nem tudnak mit kezdeni vele, hogy a polgári oldalról érkezett egy ennyire eltalált életérzés videó. Nekik, nektek, vaccpáör Dorottya szemforgatós gagyirepje az etalon. "
balfékek...muhaha...nembaj, de legalább remélem te elhiszed amit mondogatsz...hátha egyszer valóság lesz...
eltalált életérzés videó....váááá, egyre jobb, ne hagyd abba, jól tolod :D
Nekik, nektek, vaccpáör Dorottya szemforgatós gagyirepje az etalon...ha te mondod...te tuti jól tudod, hisz te mindent tudsz, okoskatörp (attól mert valaki nem szereti a fost, az nem azt jelenti, hogy a szart viszont de...bár neked látom egyszerű az élet, mert fekete-fehér, igen-nem, oszt jónapot)

zrobasé 2011.12.09. 08:29:35

@Trisztán: saját tapasztalatom alapján annyira ,de annyira szükség van arra, hogy hazacsábitgassatok mindenkit, hogy végiggondoltam, és én inkább lehet, hogy lelépek...tudom, hazafiatlan, meg szemét, meg izé meg hozé...csak kismókus, ahol én dolgozok, ott a magyar lehetőség egyenlő a nullával...kint meg nem...sőt megbecsülnek, megfizetnek, és nem kell rettegnem, hogy vajh miből fizetem a csekkeket, miből fizetem a gyerek bölcsijét, röghöz kötik-e a gyerekemet az egyetem után, és nem mellesleg nem kell ilyeneket, mint pl. te, meg vidéki,enrico,robin_ masters eltartanom...úgyhogy tedd oda a túrórudidat, meg a kivilágitott pestedet, ahova akarod...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.12.09. 08:32:46

@Ironfist: Ez pont bizonyíték arra, hogy ez egy program. Nyilván az "Írod" utáni mondatban vannak a címkék.

Példa:

"Írod: " A feleségemmel már harmadik éve szeretnénk gyereket, de nem merjük bevállalni. 34 éves vagyok, apámmal már együtt bringáztunk amikor ennyi idős volt, mi meg nézzük összefacsarodott szívvel a kisgyerekeket a játszótéren ha arra járunk..."

Ha ilyen jövőtől rettegő alak vagy akkor várjál még a gyerekcsinálással.

Ábrahám is százéves korában nemzette Izsákot, aki mégis egy nagy nép ősatyja lett. "

Nyilvánvaló, a címkék: "gyerek, merjük bevállalni, éves". Az első kettőből kihozta az első mondatot, majd a harmadikat is hozzátéve kijött a második mondata.

Persze arra is gondoltak, hogy rendszeres időközönként lehülyézze a kommentelőt az első mondatban.

Szóval ez egy bot. Ha lenne időm, írhatnék én is egy hasonlót, hogy bebizonyítsam. Maximum egy ember ellenőrzi, és ha nagyon offtopic mondatot generál, akkor azt azért átírja, meg alkalmanként ő maga írogat, hogy úgy tűnjön, nem az.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.09. 08:40:04

@Valahol Máshol: Most rá sem ismernél Albániára. Európa jelenleg legdinamikusabban fejlődő országa. Mindenhol építkezések, stb. Tirana és Durres az elmúlt 5 év alatt gyakorlatilag összeépült, pedig 45 km-re vannak egymástól, de ezt az autópályán haladva nem észleled, szinte az az érzésed, hogy egy nagyvárosban jársz. Mindez az elmúlt 5 év alatt. Szintén az elmúlt 5 év alatt a Durres-i, eredetileg 2 km-es parti szállodasor 11 km-esre nőtt, mindez 4-5 szálloda "vastagságban". És még sorolhatnám a végtelenségig. Nemrég olvastam egy gazdasági elemzést (magyart), hogy az albán gazdaság még a görög válságból is profitál, mert a rengeteg görög bank inkább az albán leánybankokhoz menekíti a pénzt, tartva a görög államcsődtől. Ezért aztán itt a bankszámlanyitásaink (céges és magán) ingyenesek voltak, meg a folyószámlavezetés is ingyenes. Úgyhogy itt nem nagyon félnek a válság hatásaitól...

Persze itt is van sok gond, de az mindenhol van szerte a világban, mert tökéletes ország nincs sajnos.

Vidéki 2011.12.09. 08:50:19

@Lobster1978:

Neked talán még „diplomád” is lehet, amit az Ecseri úti piacon vettél, erre utal stílusod.

„Te barom. Nem rettegek a jövőtől, a JELENBEN nincsenek meg azok a feltételek amelyek mellett egzisztenciálisan létbiztonságot (vagy legalábbis annak reményét) láthatnám.”

Korábban írtad, hogy 34 éves vagy: „A feleségemmel már harmadik éve szeretnénk gyereket, de nem merjük bevállalni.”

De egy Opel Astrát mertetek bevállalni.

Te szeretsz azon töprengeni és azt bizonyítgatni, hogy mit miért nem lehet.

Ahhoz, hogy Vastagbőr cikkeket írhasson és mi hozzászólhassunk, szükség volt arra, hogy előttünk élő nemzedékek hosszú sora továbbadja az életet számunkra.

Ebben a nők sokkal nagyobb szerepet vállalnak és vállaltak.

Életüknek ebben a szakaszában szolidaritásra, támaszra van szükségük, hogy teljesíteni tudják az élet továbbadásának feladatát, amiben a természet rájuk nagyobb terheket rakott.

Dekadens társadalmakban a férfiak nem képesek vállalni a szolidaritást.

Erre a nők válasza, hogy ők nem vállalják az élet továbbadásának terheit.

Dekadens társadalmakban a „Dolce Vita”, (Édes élet) iránti igény legyőzi a józan észt és a természet parancsait.

Nem kell jövő, adjunk az erotikának,

énekelte Janicsák, jól kifejezve a hozzád hasonlók életérzését.

Viktus 2011.12.09. 08:55:46

Orbán és Cameron fityiszt mutattak az eurónak
index.hu/gazdasag/vilag/2011/12/09/barroso_eurocsucs/

A szorgos hangya mégsem a német nyúl mellé siet a gomba alá?

zrobasé 2011.12.09. 08:57:00

@Vidéki: Fáj neked az a vélemény, ami nem támasztja alá kényszerképzeteidet.

Gondolkodásod: Neked demokrati, a többinek kuss.

válaszolj, állami alkalmazott, agricola, vidéki, mindegy melyik vagy :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

Cseh Tamás egy dalában ezt énekelte: „Vannak keskenyvágányú vasutasok is.”

A Te gondolkodásod is „keskenyvágányon” jár.

Talán azt képzeled, hogy ti képviselitek a "kultúrát" és az "igazhitet" az országban?

Stílusod jellemez téged.

"A stílus maga az ember".

"Szalonácizásod" jelzi, hogy egy Orwelli diktatúrában a gondolatrendőrségnél jól megtalálnád a helyedet.

Ahogyan felmenőid is jól érezhették magukat az ÁVO-ban.

Az „Avtoblin” szovjet együttes régen ezt a szöveget énekelte:
„A csirkét főzik.
A csirkét megeszik,
A csirke ezt nem szereti!”
Hiába olvasnak a munkából kirúgott munkavállalók szívderítő számokat a szárnyaló gazdaságról, a GDP egyre növekvő számairól az újságokban, személy szerint ez őket nem tudja boldoggá tenni.
Nekik is lehetnek érdekeik, amelyek eltérhetnek a tőketulajdonosok érdekeitől.
Az érdekek szélsőértékei között lehet, hogy ott rejtőzik az optimum.

Te akkor lennél boldog, ha csak olyanfajta sajtó létezhetne, amelyik forrón szeretett Pártod álláspontját tükrözi és csak az "az érem egyik oldalát" világítja meg.
Mivel még nem tartunk itt, mélységes gyűlöletet érzel azok iránt, akik nem ti kottátokból muzsikálnak!

zrobasé 2011.12.09. 08:59:11

@Vidéki: "Nem kell jövő, adjunk az erotikának,

énekelte Janicsák, jól kifejezve a hozzád hasonlók életérzését. "

nem, nem ezt énekelte...hazug, fizetett propagandista vagy...a kérdéseimre válaszolj :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

Vidéki 2011.12.09. 09:23:10

@Viktus:
Meg lehet érteni Cameron aggodalmait:

"A hetvenes évek vége óta Európát olyan kihívások érik, amelyekkel mindeddig nem volt hajlandó szembenézni.

Új, innovatív, olcsó munkaerővel rendelkező szereplők léptek színre, ahol nincs szociális háló, nyugdíj, és nem kell különböző, például a környezettel összefüggő normákat betartani.

Erre a globális kihívásra Európa nem adott megfelelő válaszokat." (HVG 2011. nov 12.)

Ironfist 2011.12.09. 09:26:43

@Seduxen:
Hmm, ezt se hozta be, de rákerestem gugliban, hogy Szintén tízmilliós svédország... azigen. Ez tényleg egy spambot. Simán ráférne a ban :D

@Gerusz:
Ja, tényleg lehet valaki, aki felügyeli, mert most hirtelen eltűnt az "Írod" az idézet elől.

Ja, el ne felejtsem:

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI, FIDESZO ERGO HAZUDO!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 09:26:57

@Viktus: Azért fidesz nem-gondolkodunk rajta-nem-talán-izé-nem mondom meg hozzáállása engem meg se lepett. Gondolom most ott tartanak hogy "Dübörgünk elefánt, hallod?"

Viktus 2011.12.09. 09:27:19

@Vidéki:

Konkrétan egyenlőre Orbán Viktor aggodalmai érdekelnének, amikor még tegnap a német nyúl mellé akart bujkálni szorgos hangyaként most meg mégsem megyünk a védőszárnyuk alá.
Cameron aggodalmai max. akkor fognak érdekelni, ha kitelepülök ami a siralmas jövőt elnézve sajnos már talán jövőre szükségszerű lesz. Addig ügyeskednek azok akikre nyolc évet vártam, hogy kicsinálják a cégem ... a szoci legalább élni hagyott.

Viktus 2011.12.09. 09:31:59

@csizsikpizsik:

Mondjuk tegnapelőtt meg mi leszünk a legjobbak-legmodernebbek volt az álláspont lehet ezt tért vissza hirtelen. Kiszámítható magyar politika. :P

Ironfist 2011.12.09. 09:36:39

@Viktus:
Prognózis után szabadon:
Tele van a kormány eszementtel!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 09:36:40

@Viktus: Aha, gondolom tegnap megint a gyorsnaszád-pirulát vette be a szorgoshangya-kapszula helyett, az orvosok már beállíthatnának fixre valamelyik gyógyszert, hogy legalább egy hétig ugyanaz a lemez szóljon.
Mondjuk azért meghallgattam volna vágatlanul Angela kommentárját az ülés után, ha egyáltalán foglalkozott Vikkel :)

-er- 2011.12.09. 09:37:01

@Seduxen:mi az ami ideköt? például a beton. egyébként nyelvtudással, a romantikus érzelmek tudatosítása és fizetőképes szaktudással érdemes kimenni. ha ez nincs, talán akkor is, 5-10 év alatt fel tudsz építeni egy ma itt elképzelhetetlen egzisztenciát és nyugodtabban élsz

Viktus 2011.12.09. 09:38:15

@csizsikpizsik:

Lehet elolvasta a Matolcsy féle "csodafegyver" tervezetet, és ő meg Vidéki komolyan is vették ...

Ironfist 2011.12.09. 09:39:46

@Viktus:
Vidéki csak egy hazug spambot, semmi más.

Vidéki 2011.12.09. 09:45:24

@Viktus:

Írod: „kicsinálják a cégem .”

Gondoltál arra, hogy létezik egy tisztességtelen verseny?

„Új, innovatív, olcsó munkaerővel rendelkező szereplők léptek színre, ahol nincs szociális háló, nyugdíj, és nem kell különböző, például a környezettel összefüggő normákat betartani.”

Mondjuk ázsiai cégek, amelyek korrupcióval a közteherviselést is képesek megkerülni.
Nézz körül a volt Ganz-Mávag tájékán.

A mult században az USA-ban Roosevelt és csapata felismerték, hogy a "piaci automatizmusok" önmagukban nem képesek biztosítani a társadalom stabilitását.

A küzdelmet felvették a tisztességtelen verseny ellen is.

Kitaláltak egy olyan emblémát, amelyet csak olyan gyártók termékei viselhettek, akik (szerintük) tisztességes munkakörülmények között tisztességes bérért foglalkoztatták dolgozóikat.

Arra buzdították a vásárlókat, hogy csak ilyen termékeket vásároljanak, mert ez segítette az akkori hatalmas munkanélküliség leküzdését. A tisztességes bér ugyanis segítheti a kereslet, vele párhuzamosan a foglalkoztatás növekedését.

Tiltották az importot a tisztességtelen versenyre hivatkozva olyan ázsiai országokból, ahol gyermekmunkásokat foglalkoztattak.

zrobasé 2011.12.09. 09:56:54

@Vidéki: "Nem kell jövő, adjunk az erotikának,

énekelte Janicsák, jól kifejezve a hozzád hasonlók életérzését. "

nem, nem ezt énekelte...hazug, fizetett propagandista vagy...a kérdéseimre válaszolj :

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

Ironfist 2011.12.09. 09:57:17

@Vidéki:
HAZUDSZ, VIDÉKI, HAZUDSZ!

Viktus 2011.12.09. 10:21:19

Ismét 250 fölött a frank
Az európai csúcson kialakult patthelyzet miatt gyengül az euró, még jobban a forint, esik a tőzsde.
-

Rájöttem a kormányzati kommunikációs trükkökre. Hó végére már elkezdett visszatántorogni a frank-euro , de az nem jó gyorsan kell v.mit akciózni, hogy megint 250 felett legyen a CHF meg 310 felett az euro, mert most számolják ki az embereknek a törlesztőket, lízingeket véletlenül se csökkenjenek ezek több ezer-tízezer forintokkal még az embereknek maradna pénzük. Ejnye elégedjen meg mindenki az utcán hányás lehetőségével,

lyken 2011.12.09. 10:22:29

@Vidéki: "De egy Opel Astrát mertetek bevállalni."

Remek párhuzam. 13 éves Astra ára ~300.000-500.000 ft. Egy gyerek költsége az első 6 hónapban legalább 350.000 körül alakul, ha nem fizettél semmit a szülészeten. A következő 6 hónap költsége~200.000 körül alakul. Ezek minimum értékek és az benne sincs, hogy esetleg tápszer kell, mert nincs anyatej. Az további 8.000-16.000 ft/hó. Az Astráról tudod, hogy 5 év múlva megy a roncstelepre. A gyerekről tudod, hogy még 20 évig költséged lesz vele.

Kurt S. Earp 2011.12.09. 10:36:06

@zrobasé: Mint azt már többször is említettem, vidéki nem ember, hanem kommentgeneráló szoftver, első lépcsős, önfejlesztő processzorral, Enricohoz, Idős Asszonyhoz hasonló, de továbbfejlesztett változat. A részére küldött válaszokat, kérdéseket felépítve új kommenteket generál, az előre megadott droidszótárból beleszőve a kormányzat álláspontját a reakciójába.
Egyik első ilyen termékünk a Liberté osztályú, AntiEl Topo(Sgt. Elias) virtuális vadász , az "Eszkep" szofver volt, amely azonban a túlterheléses támadások következtében megsemmisült.
Vidéki nevű, Mátrixkompatibilis elfogó vadászunk már sokkal erősebb, viszont egyenes és cáfolhatatlan kérdésekre-megállapításokra csak lassan vagy egyáltalán nem képes reagálni. A hiba kijavításán dolgozunk, kérjük türelmét. Addig is kérjük adja meg a személyes adatait, hogy írásos bocsánatkérő levelünket elküldhessük az ön lakcímére.

Kurt S, Earp
őrnagy, NER csoport
informatukus és hóhér

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.09. 10:38:35

@Ironfist: na pontosan ez volt az a mondata, amire rákerestem :DDD

vidéki elvtárs "írói álnevei" - a teljesség igénye nélkül:
bobojszi
Agricola

Kurt S. Earp 2011.12.09. 10:38:50

@Kurt S. Earp: informatikus. Aki bele akart kötni az elütésbe, szintén adja meg a személyes aatait.

Viktus 2011.12.09. 10:42:16

@lyken:

Egy gyereket nem hozol ki 350-ből az első hat hónapban. Már 8-10 éve sem, nemhogy most. Persze, ha nem cigány módon óhajtod bevállalni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 10:43:47

@Kurt S. Earp: Én abba kötnék bele hogy kisbetűvel kezdted az informatukust....

OÁFK 2011.12.09. 10:48:18

@Vidéki: Hülye vagy, mint a tartótiszteid... Utazott volna a Te .... ..... a szutyok BKV-n és MÁV-on 8 hónapos terhesen vizsgálatokra!

zrobasé 2011.12.09. 10:50:32

@Kurt S. Earp: "narancsért tettem" (aki volt katona, érti(parancs értettem)
egyszer már válaszolt nekem...igaz, akkor a kérdésre adott válasza az volt, hogy nem válaszol, mert úgyse értem :D
@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: köszönöm segitségedet, amivel életbe tartod a kérdéseimet :)
de dolgozhat az agyuk ott a minisztériumban :D
eszkep tuti nem tünt el, csak még mindig álldogál a parlament elött, és gyönyörködik az új fényeiben (azt mondta, hogy örül neki, nem érdekli a 800 millió, neki ennyit megér)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.09. 10:51:31

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: bruhahahahaha, úgy néz ki vidéki elvtársat - tartósan - a vg.hu, nepszava.hu, mandiner, vastagbőr vonalra osztották be.

Hiába, no: nehéz kenyér az ilyen fizetett bérkommentelő droidtrollok élete :DDDD

"Utazott volna a Te .... ..... a szutyok BKV-n és MÁV-on 8 hónapos terhesen vizsgálatokra! " - szerintem így tett, azért lett a kölke ekkora barom :DDD

OÁFK 2011.12.09. 10:54:25

@zrobasé: Örömmel. Szerintem fel lehetne írni az első kérdésfeltevés dátumát, aztán meg lehetne ünnepelni évente. Viszont mostantól minden vidékihez intézett hozzászólás végére oda kelle illeszteni testületileg.

@Seduxen: :D Lehet benne valami!

zrobasé 2011.12.09. 10:54:59

@Vidéki: Ahhoz, hogy Vastagbőr cikkeket írhasson és mi hozzászólhassunk, szükség volt arra, hogy előttünk élő nemzedékek hosszú sora továbbadja az életet számunkra.

Ebben a nők sokkal nagyobb szerepet vállalnak és vállaltak.

ez igen, nobel-dij gyanús...a szemét férfiak meg lepasszolják még a szülést is !!! ez is tuti az elmúltnyócév bűne...de majd most...igaz magyar férfi szülni is megtanul ! unortodox szülés ! abban könyvben van, amit még meg sem irtak ! előre a nemzeti férfigyógyászat fellenditéséért !

aztán vidéki, te hány gyereket szültél ? vagy te dekadens módon ráhagytad az asszonyra ? pfuj !

de még elötte, válaszolj !

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 10:55:05

@Vidéki: "Mintha a 2010-es választások óta már dögrováson lennénk és mindenkinek, akinek van egy csöpp esze el kellene vándorolni az országból."

elotte meg 8 evig az ment hogy illegitim a regnalo kurmany meg hogy egy adocsalo tot geci az a tutti megmondoember hiszen ezeknek nem fizetunk zadot, de a dunaszerdahelyi rendorattak utan kifizetett premiumba beszallt a tot geci bayer!!!

Joe.UK 2011.12.09. 10:55:11

Valasz a filmre, innen kulfoldrol:

Kedves Politikusok!

Ti nem akarjatok hogy a kulfoldon elo fiatalok hazaterjenek. Nagyon nem akarjatok. Mert jol tudjatok hogy ha egyszer minden fiatal hazamegy akkor ti logni fogtok. Mind. Egy szalig.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.09. 11:03:22

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: "Viszont mostantól minden vidékihez intézett hozzászólás végére oda kelle illeszteni testületileg." - tegyetek így. a magam részéről a google-kereső linkjét fogom odarakni neki, ahol az "önálló gondolatai" köszönnek vissza.

amúgy illúzióim nincsenek:
1: soha, semmilyen körülmények között nem fogunk érdemi választ kapni ettől a közszolgálati droid-trolltól (ez gondolom alapszabály a Minisztériumi Trollok Szervezeti és Működési Szabályzatában)
2: soha nem fog eltakarodni (hiába bannolják ki a picsába, akkor is visszacsúszik ide, mint csiga a nyálán, elvégre ő ezért kapja a fizetését)

Viktus 2011.12.09. 11:14:21

@Vidéki:

Nekem elég lett volna, ha nem nyúznának ennyi féle adóval vagy mögém állna az állam pl. , ha a multival alkudozom ...

Ironfist 2011.12.09. 11:19:16

@Seduxen:
Én a magam részéről a HAZUDSZ VIDÉI, HAZUDSZ! slágert tartom helyesnek, de ezen szerintem nem veszünk össze :béke: :sör: :egyébsmiley-k: :)

Ironfist 2011.12.09. 11:19:50

@Ironfist:
Na, elírtam ennek a zseninek a nevét... természetesen VIDÉKI akart lenni.

lyken 2011.12.09. 11:27:40

@Viktus: Sarkítottam, a dolog arra volt kihegyezve, hogy egy 5 éves kifutó költséget meg egy 20 évig tartó felfutó költséget nehéz összevetni(De legalábbis minimum Matolcsy kaliberű géniusznak kell hozzá lenni). Persze közben rájöttem, hogy tavaly már volt tapasztalatom a sráccal, úgyhogy visszakerestem és azt találtam, hogy már akkor is csak azokat a kérdéseket hallotta meg amiket saját szája íze szerint meg tudott válaszolni. Igazi Narancs Kmer...

lyken 2011.12.09. 11:47:55

@Ásó[Mosó]maci: Muszáj törvénybe iktatni, különben nem tudják majd eladni.

Lobster1978 2011.12.09. 17:38:18

@Vidéki: - Neked talán még „diplomád” is lehet, amit az Ecseri úti piacon vettél, erre utal stílusod.
* Nincs diplomám. Van pár szakmám, némelyik OKJ felsőfokú, de nincs diplomám. Az Ecseri útnak még a környékén sem jártam életemben (lévén én TÉNYLEG vidéki vagyok :)). Kettőből kettő mellé cimbora.

"szeretnénk gyereket, de nem merjük bevállalni.”
- De egy Opel Astrát mertetek bevállalni.
* Most komolyan. Te összehasonlítasz egy 13 éves astrát és egy gyerekvállalást? Tudod mi a különbség egy élőlény és egy tárgy között? Egyáltalán, fel tudod fogni, mit jelent gyereket vállalni? (nem cigánymódra) Volt már valaha legalább egy macskád? Vagy akár egy guppid? Tudod te mit jelent felelősséget vállalni egy életért? Az autó egy tárgy, tervezhető, számítható és ha szükség úgy hozza eladható. Nem kell érte felelősséget vállalnod, nem kell felnevelned, ha pedig nem bírod fenntartani akkor leteszed és kész.

- Te szeretsz azon töprengeni és azt bizonyítgatni, hogy mit miért nem lehet.
* Tévedsz. Én pontosan azt szeretem bizonyítani mit miért lehet.

- Dekadens társadalmakban a férfiak nem képesek vállalni a szolidaritást.
* Miről beszélsz te?

* Erre a nők válasza, hogy ők nem vállalják az élet továbbadásának terheit.
- Nem a nők válasza. A családok válasza te húgyagyú. Normálisabb helyeken a gyerekvállalás nem adhoc a nő döntése, hanem a családé. A férj és feleség közös döntése, mint ahogy a felnevelés is közös felelősségük.

- Dekadens társadalmakban a „Dolce Vita”, (Édes élet) iránti igény legyőzi a józan észt és a természet parancsait.
* Ezek szerint akkor ez nem egy dekadens társadalom, hiszen pont amellett érvelsz, hogy józan észt félretéve kéne szülni, de mi gaz latrok nem tesszük :)

- Nem kell jövő, adjunk az erotikának, énekelte Janicsák, jól kifejezve a hozzád hasonlók életérzését.
* Leszámítva, hogy HAZUDSZ (bocsi Ironfist hogy lenyúltam a szöveged ;)) mert nem ezt énekli. www.youtube.com/watch?v=DGNJeClVM9k Mi az, elromlott a google search szubrutinod? Másrészt megint totálisan ellentétes az állításod azzal, amit igazolni próbálsz. Pont hogy nem ötletszerűen és vagy jövővel nem törődve vállalunk gyereket, hanem alaposan tervezve.

Viszont kicsit átolvastam visszamenőleg a posztjaidat, és bizisten felmerült bennem a gyanú, hogy vannak algoritmizálható viselkedésmintáid. Légyszíves kedves Vidéki koma segíts nekem eloszlatni eme sanda gyanúmat és válaszolj kérlek: Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal? Csak hogy tisztázzuk, valóban nem vagy spambot :)

Vidéki 2011.12.09. 19:23:48

@Lobster1978:

Te szeretsz azon töprengeni és azt bizonyítgatni, hogy mit miért nem lehet megtenni.
.
Téged a te rettegő természeted és kényelemszereteted arra ösztönöz, hogy minden kockázatot, felelősségvállalást, kiiktass életedből.

A kockázatot viszont nagyon gyakran nem lehet teljesen száműzni a való életből.

Ésszerű dolog minimalizálni a kockázatot, de a természetnek mi is részei vagyunk és abban nagyon fontos paraméter az idő (a negyedik dimenzió) és ez nem áll korlátlan ideig rendelkezésünkre, ahhoz, hogy fontos döntéseket meghozzunk.

Ha az előtted járó generációk is olyan rettegően, kényelemszeretően gondolkodtak volna az élet továbbadásáról, min te, akkor most nem lennél itt.

Lobster1978 2011.12.09. 19:34:51

Basszus, Vidéki tényleg csak egy vacak script... de hogy egy sima szöveges összeadást és szorzást sem tud megcsinálni, az tényleg tré. Gondolom azok készítették, akik az "adósságnyomásmérőt" :)

Vidéki 2011.12.09. 19:38:59

@Lobster1978:

Egy középkori mesében egy szamár éhen halt két szénacsomó között, mert nem tudta időben eldönteni, melyiket válassza.

Mentalitásod emlékeztet a mesebeli szamáréra.

Lobster1978 2011.12.09. 20:08:35

@Vidéki:
* Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?
* Mire válasz a 42?
* Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami megtörtént, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
* Még azt sem tudjuk a halálról, hogy vajon nem a legnagyobb jó-e, mégis úgy félünk tőle, mintha biztosan tudnánk, hogy a legnagyobb rossz.
* Zorgeátor, dekövlöki batur. Vohámiak, zoffund iksáilta. Drothána res tiremniák azgervuk vét lamnákrot antol krogforr zömluk. Detofász!

Vidéki 2011.12.09. 20:24:53

@Lobster1978:

Kiteljesedett rajtad az agyfogyatkozás.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.09. 20:27:16

Egy vélemény: www.gepnarancs.hu/2011/12/maradj-otthon-nezzel-tevet/

@Vidéki: rajtad meg a frontális lobotómia... vagy te így születtél? Akkor nem irigylem a szüleid...

Lobster1978 2011.12.09. 20:28:00

@Vidéki: Tehát továbbra is képtelen vagy megválaszolni a hozzád intézett kérdéseket? Vagy megzavartak a random és irreleváns sorok, amilyeneket te is szoktál írogatni? :)
Akkor egyszerűsítsünk. Két egyszerű kérdés. Ezeket egy félhülye google bot is meg tudja válaszolni, neked sikerül e? Vagy kimerül az algoritmusod annyiban, hogy a kérdőjeles mondatoknál amiket nem tudsz értelmezni bevágsz egy irreleváns személyeskedést?

* Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?
* Mire válasz a 42?

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.09. 20:30:56

@Lobster1978: ne zavard össze szerencsétlent, még felborulnak az algoritmusai, aztán a kiváló fityiszes programozóknak túlórázni kell rajta :D

Nekem meg bőg a gyerek, megyek megnézem mi a baj. Ez az, amire egy vidéki-féle agyhalott nem képes.

Lobster1978 2011.12.09. 20:33:21

@Őrült kutya (KaraKum): Bazzeg, vettél volna 13 éves astrát mint én. Az nem bőg. És kb ugyanakkora felelősség :D

Vidéki 2011.12.09. 20:51:28

@Lobster1978:

"* Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?"

Eddig terjed matematikai tudásod, amire büszke vagy?

Mindenkit hülyének képzelsz aki nem azonosul idegbeteg látomásaiddal?

Lobster1978 2011.12.09. 20:57:25

@Vidéki: Ki mondta, hogy büszke vagyok a matektudásomra? És miért kérdeztél vissza egy triviális kérdésre 50+ karakterben ha 2-ből válaszolhatnál? És miért gondolnám, hogy hülye vagy? Ha hülye volnál nem értenéd ezt a két kérdést és nem tudnál rá válaszolni. Látod, én azt feltételezem, hogy KÉPES vagy rá válaszolni. Tehát felteszem megint a kérdéseket, amit egy átlagos 10éves is meg tud válaszolni. Lássuk neked megy e egy direkt kérdésre direkt választ írni?

* Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?
* Mire válasz a 42?

Ironfist 2011.12.09. 21:49:54

@Lobster1978:
Nem megy neki. Ez tényleg csak egy spambot.

" Leszámítva, hogy HAZUDSZ (bocsi Ironfist hogy lenyúltam a szöveged ;))"

Nem gond, sőt! Próbálom minél jobban terjeszteni az emberek tudatában, hogy FIDESZES = HAZUG.

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!

Horizont 2011.12.10. 09:31:55

@Vidéki: B + itt már mindennek el lettél hordva. A hülye baromtól a spambotig! (csak tudnám az mi a szar?:D) Ha nem vagy az hanem csak "egyszerű" hülye és sima Fidesz fan, akkor védd már meg magad te szerencsétlen. Ha meg igaz bármelyik is, akkor meg húzd meg magad!Vagy állítsd át magad normálisan vitázó emberre:) Csak azért írtam, mert annyira irritálóan hülye vagy, hogy megesz a fene a kíváncsiságtól, hogyan is működsz?!!:DDD

zrobasé 2011.12.10. 09:51:05

@Vidéki: sajnálom mindkét gyerekedet, soha nem tudtak tőled semmit kérdezni, mert te lehortad őket, meg aláztad őket, és csak visszakérdeztél...szégyeldd magad !!!

válaszolj, apák szégyene :

de még elötte, válaszolj !

áfa 25-ről 27%-ra , adóemelés vagy csökkentés ?

baleseti adó : új adó ?

dizel jöv. adó emelés : adóemelés vagy csökkentés ?

ebadó : új adó ?

járulékemelés : adóemelés vagy csökkentés ?

Vidéki 2011.12.10. 10:05:04

@Lobster1978:

Ne törd a fejedet azon, hogy * Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal.

Ez magas neked, „mint majomnak a zongora”.

A nagy szellemi erőfeszítés tovább ronthatja rettegő agyad amúgy is rossz állapotát és az a veszély fenyeget, hogy eljutsz a „Rettegés Foka” legtávolabbi pontjára.

Ajánlom neked, hogy mielőtt olyan nehéz problémába vágnád a fejszédet, miszerint * Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?” próbálj megoldani egyszerűbb kérdéseket.

Foglalkozz azzal, hogy mennyi kétszer kettő.

Segítséget is adok: Szerezd be a „Kétszer kettő néha öt” című magyar operett filmet.

Ne hamarkodd el a választ. Nem hajt a tatár.

Százéves korodig nyugodtan gondolkodhatsz rajta.

Ne foglalkozz velem, koncentrálj arra, hogy mennyi kétszer kettő.

Horizont 2011.12.10. 10:07:27

@Vidéki: Nekem is válaszolj, lécci, lécci......:DDDDD

Vidéki 2011.12.10. 10:18:20

@Horizont:

Írod: „mert annyira irritálóan hülye vagy”.

Óvodások szoktak ilyen színvonaloon érvelni, de van egy elhárító mondókájuk is:

„Aki mondja másra, az mondja magára”!

Szigorú vagy azokkal szemben, akik nem osztoznak prekoncepcióidban és próbálják megvilágítani az éremnek azon oldalait is, amelyeket te igyekezel homályban hagyni.

Örülök, hogy nem te vagy döntési helyzetben.

Szigorúságod nem tenné lehetővé az igazság minden szeletének kibontását.

Egy idő után ez a fórum is úgy működne, mint egy tibeti imamalom.

Lehet, hogy lennének olyanok, akiknek ez tetszene, de talán lennének olyanok is akik ezt végtelenül unalmasnak találnák.

Lobster1978 2011.12.10. 10:21:05

@Vidéki: Egy direkt kérdés, a te javaslatodra.
- Mennyi kétszer 2?

Vidéki 2011.12.10. 10:51:12

@Lobster1978:

Nem árulom el neked - Mennyi kétszer 2?.

Próbálj megállni a magad lábán.

Tekergesd agytekervényeidet kitartóan.

Egyszer talán magadtól rájössz.

Tudod: "Az acélt megedzik":

Lobster1978 2011.12.10. 11:12:07

@Vidéki: Igyekszem, igyekszem :) Akkor kérlek csak azt áruld el nekem:
+ Mire válasz a 42?

Vidéki 2011.12.10. 11:21:54

@Lobster1978:

Például: 6*7=42

De erre is válasz lehet:

Ha a hajó hossza száz méter, szélessége húsz méter, sebessége 30 csomó, akkor hány éves a hajóskapitány?

Ironfist 2011.12.10. 11:40:54

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!

@Horizont:
A spambot egy program, ami spammel. A spamek pedig a következők:
hu.wikipedia.org/wiki/Spam
Biztosan kaptál már te is pénisznövelőt, vagy viagrát reklámozó leveleket, na az is mind spambotoktól jön.

@Lobster1978:
Ugyan nem vagyok programozó, de ezt figyeld:
IF[quote_has"?", then answer_has"random_answer" - [insert_sentence_before"?"]
*random_answer
Nem árulom el neked
Ne törd a fejedet azon, hogy

Na, milyen? :)

Lobster1978 2011.12.10. 11:56:11

@Horizont: Woow. Tényleg algoritmizálható Vidéki tevékenysége. Nézd meg te mit kaptál válasznak, és itt meg egy találom régi válasz tőle. Gyönyörűen végigvezetett sablonválasz :)

Vidéki 2011.12.10. 10:18:20
Horizont:
Óvodások szoktak ilyen színvonaloon érvelni, de van egy elhárító mondókájuk is:
„Aki mondja másra, az mondja magára”!
Szigorú vagy azokkal szemben, akik nem osztoznak prekoncepcióidban és próbálják megvilágítani az éremnek azon oldalait is, amelyeket te igyekezel homályban hagyni.

Vidéki 2008.11.13 19:11:26
Huba szaki!
Primitív, gyerekes sértegetéseiről egy óvodás mondóka jut eszembe: „aki mondja másra , az mondja magára!”
Ha a témával kapcsolatban észérvei nincsenek, azonnal a személyes sértegetés bunkóját veszi elő, bizonyítva, hogy Ön a primitív bunkó!

@Ironfist: Átnézve párszáz posztját, egyértelműen megfigyelhetőek a panelek amelyekből építkezik.

A következetesen használt távolságtartó megszólítások és konkrétizálások "Írod, a szerzők, a cikkíró...stb" (könnyebb sablont építeni rá)

A direkt behelyettesítések (tipikusan automatizációs jegyek):
"Ne törd a fejedet azon, hogy * Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal.
"Ajánlom neked, hogy mielőtt olyan nehéz problémába vágnád a fejszédet, miszerint * Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?” próbálj megoldani egyszerűbb kérdéseket."

Néha belekeveredik a a ragozásba vagy a kötőszavak használatába (amit tényleg nagyon nehéz a magyar nyelvben automatizálni): "A szerzők nagyon jól írják le, hogyan kell gondolkodni egy elvakult, megszállott bal liberálisnak. Ilyen elmére az észérvek már semmi hatást nem gyakorolnak. Téveszméihez bármi áron ragaszkodik." "Gondoltál arra, hogy létezik egy tisztességtelen verseny?"

- Akinek válaszol azt mindig tényszerűnek tűnő módon próbálja meghatározni (könnyebb ragozni): "Hozzászólásaidból kiderül, hogy" "Ez magas neked," "Mindenkit hülyének képzelsz" "Te szeretsz azon töprengeni és azt bizonyítgatni" "Téged a te rettegő természeted és kényelemszereteted arra ösztönöz"...stb.

A hasonló / redundáns sorok és bekezdések (kell egy tartalmi vezérfonál ami az összefüggés érzetét kelti) Általában az adott posztot valamilyen kulcsszó vagy fogalom (fogalmak) köré építi, ezekkel köti át a gondolatmenetet, lásd "Rettegő" "tisztességtelen verseny" ...stb. Ezek van amikor 4-5 alkalommal is előfordulnak egy rövidke posztjában.

A túlzottan sok idézet használata: "Messziről jött ember azt mond amit akar"...stb. Ezek pl már 2007-től nagyon aktívan jelen vannak az írásaiban (valódibbnak tűnik mivel egy idézetnél nem várja el az ember hogy a konkrét példához igazítsa a ragozást pl).

Abszolút nem konzekvens válaszok.
"* Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?"
Eddig terjed matematikai tudásod, amire büszke vagy?

"* Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal?"
Ne törd a fejedet azon, hogy * Mennyi (12 meg 12) szorozva 3-mal.
Ez magas neked, „mint majomnak a zongora”.

- Mennyi kétszer 2?
Nem árulom el neked - Mennyi kétszer 2?.
Próbálj megállni a magad lábán.

+ Mire válasz a 42?
Például: 6*7=42

Terelés-> tagadás (úgysem találod ki)-> tagadás (találd ki magad) -> feltétel nélküli válasz

És még van pár apróság...

Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg spambot. Több külöböző oka is lehet annak, mitől ilyenek a hszei. Pár példa:
- Kényszerbetegség. Tipikusan ismétlődő és kényszeres posztjai vannak, redundáns formulákkal.
- Kommunikációs zavarok. Bizonyos mentális problémák megjelenhetnek (asszociációs zavarok, afáziás tünetek) hasonló torzult kommunikáció formájában.
- Csoporthasználatú nick, előre definiált paraméterezésű szabványokkal amit következetesen betartanak.
- Önálló gondolatok hiányából fakadó önismétlési és idézetlopkodási kényszer.
- Tényleges scriptrásegítés aktív használata.

A script mivoltra leginkább az utalhat, hogy nem képes direkt kérdésekre direkt választ adni. Sőt, megfigyelhető, hogy a legegyszerűbb kérdésre is megpróbál egy összetett választ adni, ahelyett, hogy egyszerűen válaszolna, vagy egyszerűen megtagadná (pl. ne nézz robotnak vagy nem megyek bele a kisded játékaidba...stb)), de akár simán ignorálhatná. A legtöbb emberi lénye számára evidens, amikor ennyire nyilvánvalóan provokálják. Természetesen a matekpéldák után nem véletlenül került bele a 42-es kérdés. Egy olyan ember akinek csak a bloghun van 3100+ hsz-e annak tudnia kéne mire "válasz" a 42. Egyébként egy átlagos google keresés is szinte csak AZT a megoldást hozza ki rá amire én is gondolnék :)

Persze bizonyos fentebb is említett pszichés zavarok is eredményezhetnének ilyen kiszámítható viselkedést, ez esetben viszont szegény embert inkább sajnálni kéne mint ostorozni...

ui: és igen ráérek, mert reggel 6 óta műszakban vagyok, de most éppen nincs meló, csak ügyeleti support :)

Ironfist 2011.12.10. 12:49:19

@Lobster1978:
Ez elég logikus, és értelmes levezetése annak, miért is kellene bannolni Vidékit.

"mire "válasz" a 42."

Na igen. Mindig vigyél magaddal törölközőt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 12:57:02

Ez is lehetne így egyszerűbb lenne,csak a haver nem kapna pénzt a filmért.: Maradj itt bazdmeg,mert kell a pénzed!

Horizont 2011.12.10. 14:39:26

@Ironfist: Hahaha mivel nő vagyok nem kaptam se pénisznövelőt, se viagrát:)) Így viszont kaptál magyarázatot arra, miért nem tudom mi az a spambot:)))
Nekem annyira hihetetlen de ha ti mondjátok...... Na fogadjuk el, hogy vidéki az ami. Na de ki rakta fel? Ki üzemelteti? Mi célból? És egyáltalán mi a szarnak egy ilyen? A kommentjeitől megszeretem Orbánt és a kormányt? Ma már semmi sem az aminek látszik! Amúgy érdekes ez nekem, csak ez a fránya kíváncsiság kiakasztó ami gyötör engem :DDDDD

Lobster1978 2011.12.10. 14:49:18

@Horizont: Továbbra sem garantált hogy bot (robot szó rövidítése) lenne a koma. Lehet hogy nagyon furcsa ember, lehet hogy propaganda célú többfelhasználós nick. Lehet provokátor is. Lehet hogy csak buta, és a válaszírásaihoz szemantikus keresőprogramokból válogatja össze a "bölcsességeket". De összegezve az biztos, hogy a reakciói nem sokkal értelmesebbek egy automatizált folyamaténál.
Az hogy miért létezhet egy ilyen, annak is lehet sok oka. Valaki poénból megcsinálta és röhög a reakciókon. Lehet "összeesküvés" amivel kiderítik ki a hangadók. Lehet a szokásos figyelemelterelés, mert amíg a hülyeségeivel foglalkozunk addig sem mással. Még az is lehet, hogy Vbőr fejlesztés a kommentszám növeléséért ;)
Az biztos, ha ember akkor tisztázhatná magát, de amíg nem szólítják meg direkten és nem használjuk valamelyik "hívószót" addig nem fog reagálni vszeg.

Horizont 2011.12.10. 15:06:34

@Lobster1978:
Szólítsuk már meg:) Na de mi a "hívószó"?
@Vidéki: kérem igazolja magát:DDDDDD
Bármennyire izgalmas ez a téma el kell mennem süteményt sütni:)))
Ja és bevallom (nem is vagyok szőke) de nem esett le, hogy a spambot-ból a bot az a robot:))) A spam-ot (simán) tudtam az e-mail levelezésből:). Ez is valami:) Jól szórakoztam.
És ha senki nem szólítaná meg ezt a...hm.... robotot aki lehet, hogy nem az hanem csak egy hülye?

Lobster1978 2011.12.10. 15:40:13

@Horizont: Ha nincs emberi tényező az automatizmus mögött, akkor jó eséllyel sokféle hívószó létezik, annak függvényében, hogy milyen mögöttes célja van az illetőnek aki létrehozta a nicket. De azon mondjuk csodálkoznék ha semmilyen emberi felügyelet nem lenne, akkor ugyanis sokkal egyszerűbben csőbe lehetne húzni, pl elég lenne azzal "megidézni" hogy válaszolsz egy írására és felteszel neki egy tetszőleges kérdést.
De akár robot, akár ember (nem feltétlenül hülye, maradjunk a furcsánál, mert lehet hogy tényleg problémái vannak, nem simán rosszindulatú) mostantól érdemes lesz figyelni a ténykedését az elkövetkezendő időkben... Van még pár ötletem az "adhoc" Turing tesztjéhez :)

Ironfist 2011.12.10. 15:50:56

Az én véleményem az, hogy azért van itt, mert nyomatja a fidesz propagandagépezetét. Goebbelsi, csak most Orbáni. Amit én visszájára akarnék fordítani azzal, hogy minden alkalommal, mikor megszólal, odafűzöm, hogy hazudik. Igen, tudom, hogy mindenki tudja, hogy hazudik. Igen, tudom, hogy mindenki hülyének nézni. Csak sajnos az igazságot is gyakran kell ismételgetni, mert a hazugságot is gyakran ismételgetik. És ha egy hazugságot elég sokáig hangoztatnak, előbb-utóbb igazság lesz belőle. Na erre épül a Goebbels-i propaganda, a fideszpropaganda, és ennek az alkatrésze a Vidéki nevet kapott spambot.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.10. 17:45:22

Csak a mi igazunk a helyes! Csak mi mondhatjuk meg mi az igazság!! Aki velünk nem ért egyet, azt nevetségessé tesszük és ellehetetlenítjük! Hogy aztán zavartalanul mondhassuk az igazunkat!

Honnan ismerős ez nekem?

Ironfist 2011.12.10. 17:55:33

@Mindenről Orbán tehet!:
Úú! Úú! Én tudom! A gazdáid, a fideszék csinálják ezt. :)

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.10. 18:17:33

@Lobster1978: @Horizont: Én egy ideje gyanakodtam, hogy csak egy robot a "fickó". Persze lehet, hogy nem az, vagy csak félig az, de a szövege nagyon egysíkú, ezt simán le tudja nyomni egy fidesz propagandaanyaggal teletömött robot is. Vagy a szerző copy-paste metodikát használ a "véleménye" kifejtéséhez.

Én is megyek, kiabál a gyerek :)

Lobster1978 2011.12.10. 20:15:43

@Mindenről Orbán tehet!: Nos, a "mi igazunk" az perpill egy csomó feltételezés, amelyek bármelyikére simán adtunk lehetőséget cáfolni. Nincs semmi tényként kijelentve csak vannak megfogalmazott gyanúk, amikre utaló jeleket megneveztük.
Ellentétben a fent nevezettel, aki tényszerű megállapításokat tesz akár elmeállapotomra, akár szándékaimra és akár motivációimra, mindezt érdemi érvek nélkül.

A lehetőség a kétoldali kommunikációra adott, szintúgy mint veled. A baj csak az, hogy amint tényekre és adatokra terelődik a szó, te valahogy elfelejtesz válaszolni, vagy hirtelen "nem érdekel" jellegű reakciókkal kerülöd meg a témát. De itt a lehetőség, állok elébe egy konstruktív vitának, fejtsd ki miben nincs igazam, nem harapok :D

Horizont 2011.12.10. 20:27:32

Kicsit benéztem Orbán Viktor facebook oldalára. Először. A hozzászólásokat olvasva, majd leestem a székről. Édes jó istenem, tényleg barmok vagyunk mi magyarok!! Hihetetlen, hol élnek ezek az elfogult, elvakult emberek, akik nem látnak, nem hallanak? Vidéki ezekhez képest egy szerény kisfiú:)Ugyanezt gondoltam amikor Gyurcsányért és pártjáért rajongtak a millió vérző seb ellenére amit rajtunk ejtettek. És lám minden megy tovább. Rajongunk és kész......

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.10. 21:40:09

@Horizont: Látom, Mazochista vagy! :-) Ilyeneket olvasol szombat este, miközben az el classico-ra is készülhetnél :-)
Hogy a témánál maradjunk. Einsteinnek tulajdonítják a következő mondatokat:
Két dolog végtelen. Az univerzum és az emberi hülyeség. De az univerzumban nem vagyok olyan biztos.
Erre példa ez
www.naplo.org/index.php?p=hir&modul=bulvar&hir=1941
Ezért nem is érdemes Vidékire a billentyűt pazarolni, akár spambot, akár nem.
(Bár sajnálom, hogy nem tudja, mire válasz a 42, és még törülköző sincs nála :-D)

csipkerozsika19 2011.12.12. 18:17:23

Emberek, én a vháború után születtem,nekem a Kádár-korszak nem volt diktatúra, igaz szegénység volt az ötvenes években, nem volt ekkora rongyrázás. Mindenki, értitek, mindenki tette a dolgát, dolgozott becsültettel, felépitettük az országot, KEVÉS fizetésért, de szerényen meg lehetett belőle élni.A hatvanas években már egy kicsit jobb volt, mindenki szépen épitgette a kis házacskáját, járt a hobira, és megtermelte amit elfogyasztott, még piacozott is belőle egy kicsit.Az emberek tudtak autóra gyüjteni, még ha nem is luxus kocsira .El lehetett néha utazni külföldre is. Igaz behatárolt idönként, de ma sem tudok többször menni, még annyit sem. Tehát az ország felépült, egész jó kis élhető országunk VOLT.Mert ugyanis akkor épültek a lakótelepek, amit ma nagyon sokan lenéznek, de sok embernek megoldotta a lakásproblémáját. NEM volt hajléktalan ember és munkanélküli sem. Mai politikusok zöme akkor szerezte a végzettségét, diplomáját. Majd jött a rendszerváltás, ami nagyon rosszul indult, mindent felszámoltak, eladtak, és ebben benne volt a" rendszerváltó párt "is. Kitől kaptak erre felhatalmazást, hogy ezt tegyék? feleletet várunk rá. Hol van az ellenértéke amit eladtak, milyen joguk volt erre?és amit most tesznek arra milyen joguk van? Megmondom semmilyen, mert amit mások létrehoztak ahhoz semmi közük nincs, amiért az ő tíz körmük kopott azzal rendelkezzenek. A nagy hazafiak most megmutathatják, hogy mennyire szeretik a hazájukat, hozzanak érte anyagi áldozatot, mert az asztalra elég keveset tettek le, de elvenni mindig igyekeznek. És végezetül még annyit, hogy akkor az emberek egyenes gerinccel közlekedtek az utcán, most nézzetek körül és mondjátok meg igaz lelketekre, ha kimentek mit láttok., nincs vidámság életkedv.Én most is szivesebben élnék a "diktaturában" százszor, mint ebben a rendszerben, ha ezt lehet annak nevezni.

Horizont 2011.12.12. 18:35:39

@csipkerozsika19:
Meddig és hogy aludtál Csipkerózsika? Jött egy királyfi tán aki megcsókolt? És felébredtél?
Lehet, hogy ezt a kommentet nem kellett volna megírnod, mert mindjárt megkapod a magadét és nem tudsz visszaaludni már......:DDD

Ugyan valóban nincs okunk nagy vidámságra, életkedvre, de nálunk tegnap volt nagy családi ebéd és jókat nevettünk, örültünk, hogy összejöttünk és leszarom a politikusokat, azt már nem hagyom, hogy a családi ebédünkbe is belerondítsanak. Mától meg dühöngök itt tovább.......:)

csipkerozsika19 2011.12.12. 22:05:32

Horizontnak, igen felébredtem és nagyon szolidan fogalmaztam, de aki akart az olvasott a sorok között. Az elöző hozzászólásomban benne van, hogy az utánam születettek át irhatják a történelmet az utánuk születetteknek, de nekünk már nem. Tudom ennek ellenére, hogy nagyon sok embernek vannak sérelmeik a múltból, de nem párhuzamot vonva a 2oo6-os történéseknek is vannak sértettjei, akik a többszöri felszólitás után sem hagyták el a terepet, de éppen ezért a felelősség az övék, bármit is állitanak. Benne van még a soraimban az is,hogy a születésem előtti időkben történt súlyos ország rombolás okozott , vagy még az sem ekkora kárt az országunknak ,mint akik megcsinálták a rendszerváltást., akár ellenzékben akár kormányon vannak, voltak. És arra kérlek ne dühöngj, hidd el az nem mindig vezet jóra.

Horizont 2011.12.13. 17:45:36

@csipkerozsika19:
A dühöngés fontos! Agyvérzés ellen hatásos, ha jól alkalmazza az ember. Csak azért írtam neked, mert én meg 57 vagyok (nő) és abban éltem amiben te. Azért is írtam, megelőzendő, hogy megkapd a magadét. Ugyanis a fiatalok azt gondolják, hogy csak a hitelekből éltünk jól, és még ma is fizetik a mi kádári jólétünket. a jólét relatív. Az, hogy ki tartja jónak a kádári érát, attól is függ ki milyen családból jött.Ha valaki mélységes szegénységből, mint az én szüleim is akkor természetesen nagyon jónak. Csak ne felejtsük el, hogy a rendszer megítélésében nem mindenkinél állt első helyen az anyagiak. ( Én csak a '60 - '70-es évekről beszélek) Hanem pont az értékeltük ami nem váltható pénzre és ami 21 éve hiányzik. A biztonságérzet, a jövőkép,a családi élet, a munkahely, a melóhelyi kollektíva, meg egy csomó minden amit nem is merek ideírni, mert kiröhögnek:)
Nem tudtuk, hogy hitelből éltünk. És amiről nem tudunk az nem fáj:) Most tudunk mindenről, és még rosszul is élünk......Anyagilag és lelkileg is!

süti beállítások módosítása