Skip to content


       Szűrés lista

SP vs. NGM

Az NGM-ben ismét elgurult a közlemény készítőjének a gyógyszere, szerintem ezt már direkt csinálják, ennyire hülyék csak szántszándékkal lehetnek ...

Az S&P indoklása szerint az alábbiak játszottak szerepet döntésében:
A
kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, amely miatt a gazdaság középtávú kilátásai is romlottak.
A Standard&Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól.
   
- A kormány intézkedései kérdéseket vetnek fel az intézmények függetlenségével kapcsolatban, és nehezebb befektetési környezetet teremtenek. Magyarország szenvedő alanya ennek a küzdelemnek, közvetve pedig az euróövezet válságának és az Unió elleni pénzügyi támadásoknak.
   
- Az S&P külön megemlíti ezek között a jegybankot és az Alkotmánybíróságot. Külön kifejezi aggodalmát a jegybanktörvényhez benyújtott módosító miatt, amely a PSZÁF és az MNB összevonásával a jegybankelnököt alelnökké fokozná le, illetve informálni kellene a napirendekről a kormányt, a monetáris tanácstagok száma pedig kilencre emelkedne.  A S&P mostani döntése jól láthatóan nem a magyar gazdaság és pénzügyi rendszer tényeinek értékelésén alapul, hanem a dollárövezet erősödésében és az eurózóna gyengítésében érdekelt piaci szereplők nyomásgyakorlása.

 

- A válságadók rontották a hitelezés helyzetét, és rövid távon biztosan visszavette a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Jól mutatják ezt álláspontja szerint a S&P által felhozott érvek (pl. szektorális különadók, külső eladósodottság), amelyek egyáltalán nem hordoznak új információt. Emellett a S&P szándékosan figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az elmúlt időszakban kedvező irányú változás következett be az értékelés alapjául szolgáló mérőszámokban.
   
- A hitelminősítő megjegyzi, hogy tudomásuk van arról, hogy a kormány devizahiteleseket megsegítő lépéseit már egyeztette a pénzügyi szektorral. A kormány  elődei rossz gyakorlatával szakítva már hivatalba lépésétől fogva a belső és külső egyensúlytalanságok csökkentésén dolgozik, és a romló európai gazdasági helyzet ellenére is sikeresen mérsékli az államadósságot. Az elmúlt egy év alatt hozott intézkedések eredményei már láthatóak.
   
- Leírja, hogy a kormány novemberben jelezte, hogy igénybe venné az IMF védőhálóját, de az előzetes tárgyalások megszakadtak, folytatás egyelőre januárban várható. Mindemellett a kormány idejében érzékelve az eurózóna súlyosbodó válságát és az európai gazdaság lassulását, azonnal reagált a romló nemzetközi kilátásokra, és csökkentette a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.
   
- A magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolása nem javította az ország helyzetét. Az S&P szerint a lépés összességében nem javított az ország finanszírozási helyzetén, hiszen erőteljesen megemelkedett a külföldi kézben lévő adósság aránya, ami sérülékennyé teszi az országot.  Az alacsony hiányszint hozzájárul az államadósság fokozatos csökkenéséhez, ezért joggal lehet arra számítani, hogy az idei, egyszeri, nagy mértékű adósságcsökkentések után is folytatódik az adósságráta mérséklődése - egy olyan európai környezetben, ahol sokkal inkább az adósságnövekedés a jellemző. A jelenlegi kedvezőtlen irányú elmozdulás az adósságrátában a forint árfolyamának átmeneti, a nemzetközi események által okozott gyengülésére vezethető vissza. Amint a forint árfolyamában korrekció következik be, az adósságráta újra gyors csökkenésnek fog indulni.
   
- Megvan a kockázata, hogy a globális kilátások rosszabbodása Magyarország hitelképességét tovább rontja.  Mivel az S and P mostani döntése valójában az Uniót gyengítő lépéssorozat része, Magyarország elemi érdeke, hogy minél távolabb tartsa határaitól az euróválságot kísérő negatív tüneteket. Ehhez továbbra is fegyelmezett költségvetési politikára, adósságcsökkentésre és a növekedés motorjainak felpörgetésére van szükség.

 

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr363484880

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szecesszió 2011.12.22. 20:12:46

Ahol a beleszólás lehetősége megszűnik, szükségszerűen közös értékeink ellen, szűk lobbicsoportok (a családtagok és a haverok) érdekeiben folyik a kormányzás és a társadalmi intézmények működtetése. Ahol a mégoly áttételes képviseleti rendszeren keresz...

Trackback: Mit nem írt alá Orbán Viktor? 2011.12.22. 12:36:09

Az gondolom senkinek nem kerülte el a figyelmét, hogy Orbán Viktor, és David Cameron nem adták azonnali áldásukat a Merkel-Sarkozy páros nevével fémjelzett Európa-mentőcsomagra. Magyarországon, és a nemzetközi sajtóban is gyorsan híre ment a hezitáló m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.22. 15:12:22

@Béla Bácsi: Én speciel szívesen agyoncsapnék egy pár ájtatos szemforgató bukszatolvaj papot. A horthy-fasizmust meg inkább csak ne dicsőitsd itt nekem, egy mocsok elnyomó rendszer volt az is, élén egy illegitim puccsista katonával, akinek a becsületéről talán elég annyit megjegyezni, hogy bár kétszer is hűségesküt tett neki, simán rálövetett a trónját elfoglalni hazajött IV. Károly királyunkra. :-(

ketroot 2011.12.22. 15:27:05

@LuciFerko:

Köszi!

Most éppen egy kohós jelenet megy valami kommunista dallal.

Üt.

komplikato 2011.12.22. 15:29:15

@artúr1234: "A büszke Magyarországból szolgaország lett sajnos. 2. vh után a ruszkiknak, egy ideje pedig már az EU-nak fekszünk le."
Nem baj kilépünk/kirúgnak az EU-ból minket, akkor majd a ruszkik/kínaiak/izraeliek, amcsik fognak focizni a fejünkkel, tök jó lesz, nem? A mondatban mindenki aláhúzhatja a neki tetsző vagy szerinte valószínű verziókat.

ketroot 2011.12.22. 15:32:19

@Lasombra:

"nacionalista 2011. december 22. 12:29

5
2

Magyarok!

Vádjük meg kormányunkat,hazánkat!

Szervezzük meg a lépéseket.

A vörösbrigádok már készülnek lerohanni.

Most is szükség van az összefogásra nemcsak akkor amikor
ezt majmot elküldtük."

Vannak ott még szép számmal... :D

ketroot 2011.12.22. 15:39:08

@zrobasé:

Erről eszembe jutott egy vicc.

A frissen beköltözött lakó kérdezi a házmestert, hogy milyen a lakóközösség. Az meg mesél és megemlíti, hogy a Kovácsék zsidók, mind ezt suttogva.

Az új lakó pedig értetlenkedve, de megkérdezi a házmestert, hogy de miért olyen halkan mondja, hogy azok. Erre a házmester:

-psszt! Hát mert a Kovácsék még nem tudnak róla!

komplikato 2011.12.22. 15:41:56

"A magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolása nem javította az ország helyzetét. Az S&P szerint a lépés összességében nem javított az ország finanszírozási helyzetén, hiszen erőteljesen megemelkedett a külföldi kézben lévő adósság aránya, ami sérülékennyé teszi az országot."

ha ez igaz, ami elég sanszos, akkor kéretik a MANYUP lerablást védők homlokára, de legalább seggére rátetováltatni, akik szerint ennek ellenkezője miatt volt az szükséges ...

mim 2011.12.22. 15:44:26

Az NGM egyfajta anti Galileo Galilei szerepkört vett fel.
Anti Galileo mantrázza (nem bizonyít!) az egyháznak (S&P, számításokkal és mérésekkel elátámasztva kontrázik), hogy a Föld lapos (ahaa!).
Vajon hallhatjuk e majd anti Galileo végső kiáltását: "A Föld lapos és a Nap kering körülötte!" ? Eléggé hősiesen.. akarom mondani idiótán fog festeni utólag, de legalább emlékezetes lesz.

Béla Bácsi 2011.12.22. 16:00:05

@Őrült Ló Nagyfőnök: Te éltél a mocskos, elnyomó Horthy-rendszerben? Még édesanyám is csak pici lány volt a faszizmus dúlása alatt, nem sokra emlékszik... Te nagyon öreg lehetsz, öreg...

zrobasé 2011.12.22. 16:03:58

szerintem Amerika se lett Kolumbusz által felfedezve...hisz van itt olyan, aki akkor élt ?
Mátyás király meg...nohiszen, ő se volt, sőt, amit mondanak róla, az nem is volt, hisz ki él azok közül, akik akkor látták, naugye !
Aztán a honfoglalás hogy is volt ? nem úgy, ahogy, mert nincs olyan, aki akkor is élt, és még mindig él !!!

M_R 2011.12.22. 16:05:52

@Béla Bácsi: Ja, Bélabácsi, sőt ne is kelljen nyomtati új pénzt: mindenki otthon kockás füzetlapra akkora összeget rajzol amire éppen szüksége van.

tucano 2011.12.22. 16:07:11

@Béla Bácsi:

500motivators.com/plog-content/thumbs/motivate/me/large/212-jew-jitsu-they-will-win.jpg

csak miheztartás végett a nagy nemzetközi zsidó összeesküvés eme pici, de annál fontosabb frontján

Béla Bácsi 2011.12.22. 16:13:35

@zrobasé: Jajj, cica eszem azt a csöpp kis szád!
Más, ha valaki számokat, tényeket közöl (szárazon) egy általa meg nem élt történelmi korszakról, meg más az, aki megmondja a tutit (mint ti) és vágja, hogy Horthy pl. piszkos csirkefogó volt...
Erre el lehetne mondani a régi cuclista viccet az egyetemi felvéteilről a töri tanszéken:
"Nagyon protekciós gyerektől: 'Hány áldozata volt a Szovjetúniónak a II.Világháborúban?'
'Kb. 30 millió.'
Kevésbbé protekciós gyerektől: (ugyanez a kérdés)
'29 és fél millió.'
Protekció nélküli gyerektől: (ugyanez a kérdés)
29 millió 525 ezer 622.
'Na és név szerint?'

Béla Bácsi 2011.12.22. 16:14:34

@M_R: Ezt csinálja az IMF. (Nekik szabad?)

Béla Bácsi 2011.12.22. 16:26:12

@tucano: Mí lájk!
Mindenki tudja, hogy a nemzetközi bankkörökről alkotott kép az valójában sztereotípia. A legtöbb bankár (főleg a vezetőik) nem zsidó: egyszerű kétkezi munkáscsaládokban felnőtt franciák, görögök, olaszok meg szlovákok...Becsülettel görnyednek az abakusz felett egész nap a nép üdvére és javára, és áldásos munkájukat csak arra a kis időre hajlandók csak megszakítani, amíg összedugják fejecskéiket, hogy kin is tudnának még segíteni, aki erre rászorul...
youtu.be/Eh44QPT1mPE

OÁFK 2011.12.22. 16:48:57

@Béla Bácsi: Felénk azt amid Neked van, üldözési mániának hívják. (És az a jó benne, hogy ezt nem tudják Tőled elvenni a zsidók)

A szerző felvilágosultmocskosfaschisztanácziliberálradikálkapitalistaértelmiségi.

tucano 2011.12.22. 16:55:26

@Béla Bácsi: úristen, de sötét vagy. Na, megpróbálkozom ezzel a "Szűrés" funkcióval, hátha nem kell tudomást vennem a valóságról, hogy hányan kezdik teljesen elveszteni a kapcsolatot a valódi élettel és keresnek közös fantáziákat alantas ösztöneik kielégítésére.

drakulatúra 2011.12.22. 16:56:22

@Béla Bácsi: Ezeknek hiába magyarázod, hogy mi fán terem a mai pénz, hogy az egész FED egy bűnbanda, hogy a dollár, na az semmi más, mint egy színes papírdarab, hogy le kell ülni tárgyalni és kikövetelni az adósság 90%-ának elengedését a maradék 10%-ot meg kamatmentessé tenni, és azt is úgy fizetni, hogy itt kötelesek nálunk befektetni (érdekes ezt Horthyék alatt meg merték tenni) - hiába, mert vagy összeesküvés elmélethívő leszel, vagy idióta, mert nem vagy trendi közgazdász - hiába minden: nem értik, mert nem akarják érteni. Ja és bármit mondunk: rohadt antiszemiták vagyunk. Nekem nem az a bajom Orbánnal, amit tesz, hanem az, hogy nem elég radikálisan teszi.

Béla Bácsi 2011.12.22. 16:59:11

@OÁFK: Kár volt koptatni a billentyűzetet ennyiért. Tudtam én ezt magamtól is előre. Meg voltak irodalmi alkotások is, hogy kellőképp e helyemre tegyenek (Jönnek...Így gondozd a magyarodat), dehát....te is látod: fafejű vagyok!
Csak úgy sunyi parasztvigyorral, törkölypálinkaszagú lehelettel kérdezném a füledbe súgva: Akkor is ilyen bunkó lennék, ha beállnék mellétek a Zorbán kurvaannyát szidni, meg raccsolva mekegnék az IMF nagyszerűségéről, a banki rendszerek előrealadottságáról és a mi lemaradottságunkról?

OÁFK 2011.12.22. 17:05:41

@Béla Bácsi: Nem, de elismételhetnéd Vitya gyerekeinek nevét párszor.

Nem azt írtam, hogy a bankoknak mindig igazuk van, de amit Vityáék csinálnak, az a legnagyobb baromság.
Vagy intsünk be nekik és nyilvánítsuk semmisnek az államadósságot (a'la Jobbik), vagy csináljuk IMF-hitelből, de akkor fogadjuk el a játékszabályokat. Az első esetben nem lesz államadósság, ami után akár önálló gazdasága is lehet az országnak, ha hagyják (a hitelvesztés tuti), a második esetben pedig IMF-hitelből folyhat tovább a működés finanszírozása. Köztes megoldás nincsen.

2011.12.22. 17:07:11

@Béla Bácsi: Mi köze az én születési dátumomnak ahhoz, hogy horthy egy mocskos esküszegő volt, akit az elnyomott proletariátus épp úgy a pokol mélyébe kívánt, mint a városi zsidóság vagy a hagyományosan royalista arisztokrácia? Hogy Rákosiék azok alapján a törvények alapján internálták az embereket, amelyeket horthyék lapátoltak össze a huszas-harmincas években? Hogy egymillió koldus országa voltunk, hogy nálunk volt Európában először zsidótörvény, hogy teljesen feleslegesen belevitt egy vesztes háborúba, amihez semmi közünk sem lett volna, és ez által ő maga lett az okozója hazánk ruszkik általi megszállásának, és a 60 év kommunizmusnak? Horthy egy utolsó rohadék volt, csoda, hogy a magyar föld magától ki nem veti magából a csontjait, erről ennyit.

Béla Bácsi 2011.12.22. 17:09:21

@drakulatúra: Amerikáról raccsolnak kócos, kusza fogakkal a szarmagyaroknak és fogalmuk sincs, hogy Amerikában is kezd az "emelkedett, demokratikus, buziszerető" amerikai népnek a hócipője tele lenni velük (mármint a görög bankárokkal). Minden nagyvárosban állandó tüntetések, demonstrációk vannak, Ron Paul mindenki előtt vezet az elnöválsztási előcsatározásokban, de a szlovák bankárok nem támogatják, mert "nem illik a képbe", csakúgy, mint Zorbán (túl radikális a szlovén könyvelőknek), egyre több tévé hírcsatorna feszeget kínos "antiszemitizmust súroló" kérdéseket...
Itthon még mindig ezen a primitív "majd én megmondom a tutit" szinten raccsog itt a sok kisköcsög, más faszával veregetve a csalánt...

2011.12.22. 17:10:53

@Béla Bácsi: Mi köze az én születési dátumomnak ahhoz, hogy horthy egy mocskos esküszegő volt, akit az elnyomott proletariátus épp úgy a pokol mélyébe kívánt, mint a városi zsidóság vagy a hagyományosan royalista arisztokrácia? Hogy Rákosiék azok alapján a törvények alapján internálták az embereket, amelyeket horthyék lapátoltak össze a huszas-harmincas években? Hogy egymillió koldus országa voltunk, hogy nálunk volt Európában először zsidótörvény, hogy teljesen feleslegesen belevitt egy vesztes háborúba, amihez semmi közünk sem lett volna, és ez által ő maga lett az okozója hazánk ruszkik általi megszállásának, és a 60 év kommunizmusnak? Horthy egy utolsó rohadék volt, csoda, hogy a magyar föld magától ki nem veti magából a csontjait, erről ennyit.

2011.12.22. 17:14:48

@Béla Bácsi: Mi köze az én születési dátumomnak ahhoz, hogy horthy egy mocskos esküszegő volt, akit az elnyomott proletariátus épp úgy a pokol mélyébe kívánt, mint a városi zsidóság vagy a hagyományosan royalista arisztokrácia? Hogy Rákosiék azok alapján a törvények alapján internálták az embereket, amelyeket horthyék lapátoltak össze a huszas-harmincas években? Hogy egymillió koldus országa voltunk, hogy nálunk volt Európában először zsidótörvény, hogy teljesen feleslegesen belevitt egy vesztes háborúba, amihez semmi közünk sem lett volna, és ez által ő maga lett az okozója hazánk ruszkik általi megszállásának, és a 60 év kommunizmusnak? Horthy egy utolsó rohadék volt, csoda, hogy a magyar föld magától ki nem veti magából a csontjait, erről ennyit.

2011.12.22. 17:15:30

@Béla Bácsi: Mi köze az én születési dátumomnak ahhoz, hogy horthy egy mocskos esküszegő volt, akit az elnyomott proletariátus épp úgy a pokol mélyébe kívánt, mint a városi zsidóság vagy a hagyományosan royalista arisztokrácia? Hogy Rákosiék azok alapján a törvények alapján internálták az embereket, amelyeket horthyék lapátoltak össze a huszas-harmincas években? Hogy egymillió koldus országa voltunk, hogy nálunk volt Európában először zsidótörvény, hogy teljesen feleslegesen belevitt egy vesztes háborúba, amihez semmi közünk sem lett volna, és ez által ő maga lett az okozója hazánk ruszkik általi megszállásának, és a 60 év kommunizmusnak? Horthy egy utolsó rohadék volt, csoda, hogy a magyar föld magától ki nem veti magából a csontjait, erről ennyit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 19:10:05

Értem én,hogy mindenki utál,meg mindenki támad minket de,nem lehetne sokkal kisebb pofával,lapítva kunyerálni.Oké esetleg nem úgy,mint fecóék de akkor is nagyjából kussban maradni.Meg persze sokkal kevesebbet kéne lopni és baromságokra költeni.És akkor kevesebbet kéne kérni is.De persze én ezt nem érthetem.Nem vagyok politikus vagy közgazdász.Hiszen ők állnak készen a kormányzásra ők erre születtek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 19:14:17

@OÁFK: Ők újratárgyalnák.Mondjuk ha a görögöknek segítenek,nekünk is segíthetnének a töredékével.....
Mondjuk kisebb arccal esetleg megkérhetnénk őket,hogy gyerekek azért annyira ne szívassatok minket.....

komplikato 2011.12.22. 19:16:45

Én vagyok az egyetlen buta és értetlen ember, aki nem érti miért olyan fontos a világon mindenkinek, hogy Magyarországot támadja? Mert nyersanyagunk az nincs, igen az édesvíz készletet el lehet adni, de azt lajtos kocsival kivinni nem lehet, de minimum sziszifuszi meló lenne. Fontos kereskedelmi útvonalak igyekeznek minket kikerülni, ezt még anno Mathias Rex is belátta ugye. Szóval mitől olyan fontos az ország, hogy minket és CSAK minket akar mindenki bántani, elfoglalni, elorozni és eladni kilóra? Igen, láttam indokokat. Kb. egy ovis gyerek értelmesebb dolgokat szokott kitalálni, hogy teszem azt miért kell neki csokit enni ebéd helyett, vagy miért a világ legfontosabb dolga, hogy megvedd neki azt a halál drága bigyót a kirakatból. értelmeset még egyet sem ...

komplikato 2011.12.22. 19:19:22

@Kompli: Azt se nagyon értem, hogy az a "szemét EU" mindenféléket ránk akar erőltetni. érted, egyik EU országra nézve se kötelező csak ránk. mi? Hogy mindegyikre kötelező? Akkor miért is megy a sírás, hogy ez vagy az ránk ne legyen? Kicsit olyan ez mint a sírás a mezőgazdasági kvóták miatt, miközben azok máshol is élnek az EU-ban, és amiket nekünk is kifizetnek ugye csak nem illik említeni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 19:23:41

@Kompli: Szélsőséges nézetek szerint az a pár millió izraeli egész jól ellesz itt majd ha mi kipusztulunk innen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 19:32:16

@Kompli: Mondjuk tényleg van egypár baromság amit kitalálnak.
Viszont az is igaz,hogy ha normálisan használnánk a pénzeket és nem nyúlnánk le sokkal élhetőbb lenne az ország.

United82 2011.12.22. 19:57:38

Orbán elküldte a francba barrosot...
szép világ lesz...
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/22/orban_barroso/

ketroot 2011.12.22. 20:03:23

@Rooney82:

Azért van 1-2 MNO-s komment-gyöngyszem is.

Ha lezárjuk a tranzit útjainkat, akkor összerogy az egész EU, meg a földjeink, vizünk, stbstb...

Igaz, hogy a picsánk kilóg a gatyából. Nem értem, hogy emberek, hogy élnek ilyen álomvilágban. Le se szarják nyugatabbra ezt az országot, de ők azt hiszik, hogy innen jön a Passzátszél.

Ironfist 2011.12.22. 20:04:35

@zrobasé:
"(Béla bécsi, enrico,Vidéki,Orbán Viktor, Deutsch tamás, Meggyes Tamás, Kósa Lajos, Matolcsy György)"

Csak úgy melengeti a lelkem, ha rajtam kívül más is egy lapon említi ezeket a senkiket :D

ketroot 2011.12.22. 20:13:53

HírTv-n most megy az interjú. Remélem ebből is post lesz....

Aszonta az előbb, hogy ennek az országnak van az egyik legjobb költségvetése egész EU-ban, amit még Brüsszelben is elismernek.... óbazdmeg te beteg állat... :(((

abandi 2011.12.22. 20:18:52

@Tigeri: Ezekkel a szélsősegges gondolatokkal azonnal számoljál lefele a fejedben!
Orbánviktor egy teheccséges politikusz!
A Jobbik pedig egy szűklátókörű nácifasiszta ojrópaszégyeni gyülevészhad...!

Béla Bácsi 2011.12.22. 20:22:31

@Ironfist: Na itt van újra a fidesz-fröcsögős segédrendőr... :(

Viktus 2011.12.22. 20:23:47

@ketroot:

Majd a nagy év eleji kifingás után leszek rá kíváncsi ... ennek fogalma sincsen a országról a magyarság helyzetéről a külön elszeparált világában leledzik.

Béla Bácsi 2011.12.22. 20:23:50

@Őrült Ló Nagyfőnök: Gobbi Hilda néni! Hát tényleg maga az?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.22. 20:34:04

"A Standard&Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól."

Ez nagyon kemény.
Pont azért minősítik le az € övezeten kívüli Magyarországot, mert mindez az euró válságáról szól.
Mit szívnak ezek odafenn?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.22. 20:39:36

Kíváncsi vagyok mikor kap kaszára-kapára a magyar... 2007-ben ennél sokkal kevesebbért lángolt a főváros. Az is érdekelne hogy Orbán Viktor körül mikor fogy el annyira a politikai élettér, hogy lemondásra kényszerüljön.

És, hogy mi lesz utána? na ez érdekelne a legjobban.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.22. 20:40:48

@artúr1234:
Japán gazdasága kb. a 90-es évek közepe óta lényegében stagnál.
Az USA bankóprés pedig csak addig működik, amíg a kínaiak észnélkül vásárolják az államkötvényeiket.

Viktus 2011.12.22. 20:45:02

Wblog
Hősök vagyunk! Minket csodál a világ Irántól Venezueláig!

:D:D:D:D:D

Viktus 2011.12.22. 20:48:16

@OranzsDzsúz:

Bárcsak Japánhoz hasonlóan stagnálnánk.

Ergo még jó darabig , mert szimbiózisban élnek ... ha nem vásárolnak amcsi államkötvény kiesik a piacuk meg kitörölhetik a tartalékaikkal. Ez van ez a nagyok játéka.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 20:48:18

@abandi: Persze persze.Csak azt mondom amit fél füllel hallottam.....

Viktus 2011.12.22. 20:50:18

@artúr1234:

Az ugye nem zavar, hogy te hiába bocsátod ki a forintot a beruházáshoz, ha a legtöbb gépet-alapanyagot külhoni országokból kell beszerezni ... azok elzavarnak a forint feliratos papírokkal, és mondják hozzál eurot v. dollárt.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.22. 20:57:22

@Béla Bácsi:
Siránkozás helyett csatlakozz. Csak körülmetélteted magad, pajeszt növesztesz és neked is jó lesz.
L'Chaim!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.22. 21:01:01

@Lasombra:
"ki a kapzsi? ki a "zsidó"?"

Te. Mert nem nyalod az orbánc valagát. :-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.22. 21:05:39

Némethné meghallgatása azért megér egy sírva röhögést a hvg.hu-n.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 21:08:24

@Viktus: Akkor nyomtassunk Eurot vagy Dollárt!:))
Ha elég jól sikerül bejöhet.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.22. 21:08:36

Mi az, már csak zsidózásra futja a fidesz fanoknál?
Ejnye no, amikor az új minisztereteket náluk képezték ki ez eléggé udvariatlan...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.22. 21:09:24

@Tigeri: Svájci frankot, aztat úgyis szeretik mostanában mindenhol.

Béla Bácsi 2011.12.22. 21:14:56

@OranzsDzsúz: Nem fáj az? (Mármint a körülmetéltetés)

abandi 2011.12.22. 21:16:38

@Tigeri: Na, azér'! Legközelebb ne higgyen mindenféle szóbeszédnek!
Értve vagyok...?!

laci0011 2011.12.22. 21:23:19

@Lasombra: Ne erőltesd a dolgot, a fidesz azoknak a szavazatával nyert akiknek 2 hét a memóriája,ezért kell mantrázni azelmúltnyócévet mert mindig elfelejtik miért is szavaztak a fideszre.Ha most el akarsz ezeknek bármit is magyarázni azt feltételezed,hogy van memóriájuk,képesek visszaemlékezni dolgokra,esetleg összevetni a hallottakat a valósággal,emlékeznek netán arra mit mondott ugyanarról a dologról a vezérük vagy valamelyik kollégiumi társa korábban és most...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 21:25:19

@csizsikpizsik: Az se rossz!
@Béla Bácsi: Nekem nem fájt!
@abandi: Persze persze csak néha tanulmányozni kell az ördög munkáját.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.22. 21:32:08

@OÁFK:
A gój Béla bácsi csak irigy mert nem ehet igazi sóletet vagy töltött libanyakat, ami csak nekünk a kiválasztottaknak jár. :-))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 21:32:18

@laci0011: Meg a sok csalódott ember szavazatával.
Látnád az egykori viktorfan munkatársamat.Szegényt állandóan csesztetem.:))

laci0011 2011.12.22. 21:32:19

@Rooney82: Ez várható volt,megmondták nemrég a fidesz képviselők,ha valamit visszautasítanak viktortól,nem módosít nem variál, ujra megpróbálja ugyanúgy még egyszer ,csak sokkal nagyobb erővel.Itthon még megy de hát odakint nem lehet ezt játszani mikor 0,75%-a vagyunk az EU-nak gazdaságilag.

laci0011 2011.12.22. 21:39:39

@Tigeri: Nekem már első uralkodása sem jött be viktornak,mikor már elkezdte szabotálni a 2/3-ados törvényeket feles értelmezéseivel,meg a 2-éves költségvetésével,már akkor látszott a sajátos demokráciafelfogása,de leginkább az zavart meg amikor adót emelt a beigért csökkentés helyett,meg elkezdték nyomni a mantrát:márpedig a gáz árát emelni kell...De van aki élvezi ha a hátsóját dugják Dopeman szerint.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 21:42:57

@laci0011: Francnak játssza a nagymenőt.Ennyi idő alatt eljutott oda,hogy már csak a legelvakultabbak hisznek neki itthon.És még mi lesz jövőre?
@Rooney82: Egy demokráciában ez így helyes.:))

laci0011 2011.12.22. 21:43:27

@Rooney82: Azt a pintért zaklatni aki 2 hét alatt rendet csinált,felháborító.Ez a hülye nem tudja melyik oldalon áll?

laci0011 2011.12.22. 22:00:31

@drakulatúra: Mi van nem elég radikálisan gazdagodott orbán és a többi komcsifatty akikel együtt tanulta a parasztvakítást,ez a problémád?Bár lehet hogy mégsem,de akkor meg az a probléma hogy köztörvényesekkel akarsz működő országot,és nem veszed észre hogy fényes nappal kilopták az üvegszemedet is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.22. 22:04:02

@laci0011: Nekem nem tetszett a stílusa.
A másik,hogy egy olyan emberre néztek félistenként aki szerintem nem tud semmit.

Béla Bácsi 2011.12.22. 22:06:41

@OranzsDzsúz: Nekem nem jár ugyan, de szoktam enni ilyesmit. :)
Pl. kedvencem a marhahúslevel maceszgombóccal. De -hogy Hofit idézzem- hogy jön ez ide kérem?

bozsy 2011.12.22. 22:50:11

Az embernek az az érzése, mintha a magyar kormány nem ebben az országban élne...

Horizont 2011.12.22. 22:59:09

Én istenem jó istenem add meg nekünk a mindennapi gyöngyszemecskénket!
Hát itt van:
"Orbán szerint Magyarország erős ország, amely külső segítség nélkül is képes megállni a saját lábán"
Látjuk, halljuk, tapasztaljuk, érezzük, élvezzük......:(
Orvos látta már?? Vagy sokára kapott időpontot??

Viktus 2011.12.22. 23:43:36

@Horizont:

Az Európai Központi Bank (ECB) aggodalmának adott hangot a magyar központi bank függetlenségét érintő törvénytervezetekkel kapcsolatban és a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó jogszabálytervezetről szóló véleményt fogadott el, amelyben a magyar kormányt egyebek mellett a konzultációs kötelezettségének betartására is felszólította.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_az_ecb_velemenye_a_magyar_jegybanktorvenyrol.505793.html
-

Na ja mit képzelnek ezek :D

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.22. 23:48:58

@bozsy: @Horizont: "Orbán Viktor elutasító választ küldött Barrosónak, nem vonja vissza a két vitatott törvényt. Miénk Európa egyik legjobb gazdasági-pénzügyi terve, az IMF-tárgyalásoknak pedig nem kéne ekkora feneket keríteni - mondta a miniszterelnök."

Ennek az izének totál elgurultak a gyógyszerei.
Előre az államcsőd és a totális összeomlás útján! Hajrá Viktor! De csináld nélkülem!

komplikato 2011.12.22. 23:56:15

@Őrült kutya (KaraKum): Azért titkon reménykedem, hogy előbb üti meg a guta a saját hülyesége okán, mintsem valaki kezet emelne reá, mert akkor még szent mártírrá is avatnák ... :(

Viktus 2011.12.23. 00:04:42

@Őrült kutya (KaraKum):

"Csak harmadik helyen áll pénzügyi jóllétünk. A gazdagabb országokban magasabb a jóllét mutatója, de a jövedelem és vagyon nagyságánál sokkal fontosabb a pénzügyi biztonság. Elhibázott az eladósodással megcélzott vagyonfelhalmozás, mert az adósság lelki nyomása elveszi a jóllét érzését. Jóllétünk emeléséhez jobb élményekre költeni, mint tárgyakra, jobb megtakarítani, mint költeni, és jobb másoknak adni, mint magunkra költeni.

A fizikai állapot is fontos. Napi húsz perc fizikai gyakorlás, napi hét-nyolc óra alvás, nem kevesebb, de nem is több, sok egészséges étel - minél sötétebb piros, zöld, lila zöldség és gyümölcs, kevés cukor, telített zsír, só - megőrzi egészségünket.

Végül az ötödik: ha visszaadunk valamit a közösségeknek, amelyekben élünk, - lakóhely, nemzet, gyülekezet, civil háló - saját jóllétünket is emeljük.

Ha mi jobban érezzük magunkat a világban, mindenkinek jobb lesz."

Gyurink
-

Ennyi.

komplikato 2011.12.23. 00:06:01

@karosszékely: Megint csak a "fűleves" propaganda jut eszembe erről is. Miért is?

komplikato 2011.12.23. 00:09:04

@Viktus: Basszus nem tudom megfizetni a színes zöldségeket és gyümölcsöt. Lassan a banán meg a narancs IS olcsóbb mint a hazai gyümölcs. Egészséges kaját eddig SEM tudtam megfizetni. Nyilván a lakóhelyemet meg a melóhelyemet is én választom a jelen helyzetben. Stb. Pont akkora maszlag, mint amikor a céges autóval furikázó empátia mentes pszichopata főnököd győzköd téged, hogy de igen is jól lehet utazni a BKV "kimaradt 3 busz bocsika" járatain. Ehhez mennyi házi pálesz vagy kender mag kell, hogy valaki megegye???

makacs szennyeződés 2011.12.23. 00:11:53

Kocsis Máté tudni akarja, hogyan szivároghatott ki a Barroso-levél
A belügyminiszterhez intézett írásbeli kérdést.

index.hu/belfold/2011/12/22/kocsis_mate_tudni_akarja_hogyan_szivaroghatott_ki_a_barroso-level/

Stílusosan ismerik be, hogy tegnap még hazudtak a levél tartalmáról.
Ahogy Tóta W. reggel mondta egy interjúban: Tiszta börleszk. Giró-Szász belelép a gereblyébe, majd megint, ugyanabba.
Aztán most a másik is jön, büszkén, és belelép.

Viktus 2011.12.23. 00:28:46

@Kompli:

Ismétlem: ha valóban „nincs szükségünk a pénzre”, az egész gondolatkísérlet értelmetlen, a kormányfői döntés pedig érthető. Ellenkező esetben viszont még az is benne van a kalapban – erről szólt a gondolatkísérlet -, hogy Orbán a válaszlevéllel együtt - butaságból vagy tudatosan - saját "halálos ítéletét" is aláírta. Hamarosan kiderül.

torokgaborelemez.blog.hu/2011/12/22/423_mit_irt_ala_orban_viktor

-

Legyen igaza.

vomit 2011.12.23. 00:49:03

@Viktus: amig van mit elcserelni, barterrel lehet fizetni mas orszagoknak. 80 eve egy paria orszag a konkret tonkremenesbol huzta ki magat par ev alatt. nem csinaltak mast, megismeteltek Lincoln 70 evvel elottuk vegrehajtott penzkibocsatasat. a kamatfizetes nelkul kibocsatott sajat penz a pelda alapjan meg a hulyek kezeben is mukodik, igy orbanek sem eselytelenek.
www.webofdebt.com/articles/bankrupt-germany.php
"Két év leforgása alatt a munkanélküliség problémája megoldódott, az ország ismét talpra állt. Szilárd és stabil fizetőeszköze volt, mentes a tartozástól és az inflációtól. Mindezt egy olyan korban, amikor az Egyesült Államokban és más nyugati országokban még milliók tengődtek munka nélkül és éltek állami segélyen."
aki nem riad vissza, ilyen zikkajlos irast is olvashat errol:
incogman.net/09/2011/what-was-hitlers-unforgiveable-sin/

vagy ha ez biztosan csak mese, elegendo a kortars Izlandig eltekinteni.
gizadeathstar.com/2011/11/iceland-rebuffs-the-banksters/
de libianak is tartozas nelkul kibocsatott penze volt, amig a nevetekben fel nem szabaditottak
www.youtube.com/watch?v=aJURNC0e6Ek
vista.hu/libia-utazas-tripoli.html

Viktus 2011.12.23. 01:07:22

@vomit:

Csak az a baj, hogy az amcsik dollárt tudnak nyomni mi meg a jó kis forintot, ha nem érzékeled ezt a különbséget régen baj.

laci0011 2011.12.23. 07:13:36

@Horizont: Nemrég leköpte magát és most próbál jól kifarolni belőle,nem megszorítva a tökünket.

guma 2011.12.23. 11:10:11

üdülők, vikend és csónakházak valamint garázsra is jár a kedvező végtörlesztés!
ez valóban a lakhatást szolgálja...

Béla Bácsi 2011.12.23. 11:58:45

@eMTé: Ezt most mért írtad be? Bátran a messzi távolból és az ismeretlenség homályából idevakkantod az erkölcsi fennsőbbrendűségedet? Olyan Dr. KHG-san?
Már nagyon elegem van a magadfajtából: érvek nincsenek, koncepció nincs, csak axiómák, valós történelem nincs csak koncepciós perek.
Fröcsögve megmondjuk a tutit. Aztán, ha valaki nem akarja elismerni a tutit, akkor lemarházzuk. Csak úgy, par non chalance. Ha kérdeznie kell, miért hülye, már eleve olyan hülye, hogy válaszra sem méltó. Így a nagyérdemű csak Cirano de Bergeracos tarka ruházatunkat és kardunk rövid villánását észleli csak egy pillanatra és elvakítja a "panache". Micsoda látomás!
És cserébe megszabadulunk a magyarázat terhétől (mert arra buták és képtelenek vagyunk ám!), de nekünk mindig igazunk van (bár sose gondoltuk végig) de tudjuk (tanultuk a kommunista iskolában) meg érezzük (és a mi érzéseink szentek).
Szóval, tudod mit? Én az őrnek adok igazat. A 'csába a Dr.KHG-kal!

Gabe Walker 2011.12.23. 14:00:40

@Béla Bácsi: Neked sem erősséged a mások szövegeinek értelmezése (v.ö. funkcionális analfabéta), úgyhogy ne is kérd számon. "Jew York" meg "Móse bácsi", b+ még mindig ezen röhögök, akkora korlátolt idióta vagy.

Ironfist 2011.12.23. 15:12:25

@Gabe Walker:
Hagyd ezt a hülyét, csak zsidózni tud, semmi mást. Ja, meg mások nevéből gúnynevet farigcsálni, és azon röhögve azt hinni, ezzel megnyert bármilyen vitát is. Le is ignoráltam a zsidózó barmot, ne tudjon többet ugatni, mert egy ideig ugyan lehetett rajta röhögni, de mára már megfakult, és unalmas szarrá vált, ami csak zavaró. Javaslom ugyanezt, hacsak nem láttad az eddigi produkcióját a bohócfajzatának, mert akkor egy ideig te is jól elszórakozhatsz a hülyén. De figyelmeztetlek, ne vedd komolyan, mert a végén még ideges leszel, annyit meg nem ér, hogy egy percet is idegeskedjen rajta az ember.

Béla Bácsi 2011.12.23. 15:19:29

@Gabe Walker: Tehát akkor helyben vagyunk: csak ti tudjátok a tutit, a többi az funkcionális analfabéta, még most is rajta röhögünk, mert nem látja be a tutit.
Értem!

Béla Bácsi 2011.12.23. 15:22:33

@Ironfist: "Szedlacsek, Szedlacsek. Menj te a picsába!

Ironfist 2011.12.23. 15:33:25

Ja, és még annyi, hogy képtelen felfogni még olyan alapvető dolgokat is, hogy mi az, ha le van tiltva, és továbbra is ír, mintha látnám, mit.

Béla Bácsi 2011.12.23. 15:53:05

@Ironfist: A gimiben volt egy késztetéses bolond gyerek, akin sokat nevettünk. Te lennél az?

Ironfist 2011.12.23. 17:59:31

Emberek, valaki szóljon már ennek a kényszerbeteg béla bácsinak, hogy nem kell nekem írnia, mert úgysem látom, kizárólag az értesítőt, hogy már megint írt valamit. Úgy látom ugyanis, hogy egyszerűen képtelen felfogni, ha én mondom.

Ironfist 2011.12.23. 18:03:04

@Tigeri:
Oké, kösz :D Ebből majd tanulni fog! >:D
XD

Béla Bácsi 2011.12.23. 20:11:50

@Tigeri: Nyugodj meg látja! Nem hagyná ki a fél világért sem, csak most játssza az agyát.

süti beállítások módosítása