Újra egy kis közszolgálatiság.
Imádtuk Adómanót, és repesve vártuk a következő központi mesefigurát, aki valami nagyon fontos dolgot mond el játékosan a lakosságnak.
Szerencsére itt is van, nemrég megszületett Oltobelli. A mindenttudó bábfigura, aki „oltat és oltogat”.
"Ő az új hőse az influenza elleni védekezést, megelőzést népszerűsítő, az Országos Alapellátási Intézet (OALI) kezdeményezésére készült lakossági kampánynak. Mindenkihez szeretne szólni, a kisgyermekektől a szülőkig, nagyszülőkig egyaránt. Oltobelli az élet mindennapi kihívásain keresztül jeleníti meg mire nem gondoltunk, illetve mire kellene gondolnunk az influenza megelőzésével kapcsolatosan. Különböző élethelyzetekben mutatja be, hogy milyen kellemetlenséget, milyen nehézséget jelenthet egy influenzás megbetegedés. Alakja remélhetően beköltözik majd az otthonokba is, ahol „játszva” fogadhatják meg jótanácsait, gyerekek és felnőttek egyaránt." (részletek a sajtóközleményből)
A nevét mondjuk nem egészen értem, mert ugye azt ha máshonnan nem is, de a Disney-meséből mindenképp tudjuk, hogy a belli olaszul szépet jelent, ez meg szegény ilyenre sikerült:
A honlapja még elég üres, de szerencsére a "Kapcsolat" menüponttal ellentétben a videórovatban már ott vannak a NewArt által készített, és már november 30-án feltöltött videók, úgyhogy meg tudjuk nézni, milyen váratlan meglepetéseket okozhat az influenza.
Kérdéseimmel megkerestem az OALI-t:
"Tisztelt Címzett!
Szeretnék tájékoztatást kapni, hogy a 2011.január 20-i sajtóközleményben bemutatott és elindított Oltobelli-kampány (figura és a hozzá kapcsolódó honlap, videók, plakátok, egyéb anyagok) elkészítésére melyik céggel, és mekkora összegben szerződött az OALI, illetve a cég kiválasztása közbeszerzési eljárás keretében történt-e.
Köszönettel és üdvözlettel:
......
szerkesztő
Vastagbőr-blog"
Egy órán belül (!) jött a válasz, egyenesen a főigazgatótól:
"Kedves ....., Kedves Szerkesztő Asszony!Tájékoztatom megkereső levelében feltett kérdéseire, hogy az OALI-nak ez a kampány 1 forintjába sem került. Örömmel vennénk, ha lehetőség lenne és rendelkezésünkre állna hasonló kampány finanszírozására megfelelő anyagi háttér. Szakmai intézményként ugyanakkor kötelességünk minden eszközt és lehetőséget felhasználni ami a magyar nemzet egészségi állapotán javíthat és segíti az emberek fontos egészségügyi kérdésekben meghozott döntéseit. Emiatt természetesen közbeszerzés kérdésével sem kellett foglalkoznunk. Továbbra is várunk minden segítő szándékot és lehetőséget ami a fentebb célok elérésében segíthet.
Üdvözlettel Balogh Sándor"
Újabb levelet írtam:
"Tisztelt Balogh Sándor Főigazgató Úr!Köszönöm válaszát.
- Ezek szerint az OALI honlapjára feltöltött sajtóközleményben nem, de több újságcikk végén szereplő mondat, miszerint "A kampány támogatója a GlaxoSmithKline gyógyszergyár." azt jelenti, hogy az Oltobelli-kampányt teljes egészében a GSK finanszírozza?
- Erről a megállapodásról minden bizonnyal készült egy szerződés, kérem szíveskedjen azt eljuttatni részemre.
- Ön szerint az elkészült videospotok alkalmasak a lakosság széles rétegeinek (gyermekektől a nagyszülőkig) meggyőzésére az influenza elleni védőoltás beadatásának fontosságáról?
Üdvözlettel:
......
szerkesztő
Vastagbőr-blog"
Erre sajnos nem érkezett válasz. :(
Annyit még, hogy Oltobelli honlapja interaktív, tehát "bárki feltöltheti saját hasznos, vagy éppen humoros videóját, melyet akár az influenza által okozott megbetegedés miatt élt át, vagy éppen eredményesen sikerült elkerülnie azt! Ugyanakkor saját ihletésű bábfilmet is készíthetnek, a kis hős Oltobelli főszereplésével, mely megszívlelendő jótanácsokkal szolgálhat a nagyközönség számára. Minden jó ötlet, minden jó tanács célba érhet, ezen az új honlapon keresztül."
Hajrá!