Skip to content


       Szűrés lista

Az Alföld legnagyobb szánkódombja

Egy újabb remek projekt került fel a listánkra a 40 cm-es kilátó, a kutyafitnesz, a Világörökségi Kapuzat, a fatuskók és a besencei teniszpálya mellé. 
A Brandhouse kft. "Az Alföld legnagyobb szánkódombja" címmel pályázott az Új Széchényi Tervben, 3 hónap múlva meg is ítélték a támogatást, az 53 milliós összköltség 70%-át, 37 380 000 forintot. 
A helyszín a Jakabszállás melletti "Magyarkert".

úszt2.jpg

úszt.jpg
És el is készült, íme az Alföld Himalájáról mintázott szánkódombja, 125 méter hosszú, 17 széles és legmagasabb pontján 8,8 méter magas.

szánkódomb.jpg


A Cink szerint az állati felvonót 10 szamár és 2 póni mozgatja, és ha mellévesszük a 3 új munkahelyet, máris látszik, hogy itt embernek, szamárnak, póninak lett munkája, sikeres a projekt, azt is mondhatnám, hogy mintaértékű, hiszen 2012-ben lezajlott a pályázat, a döntés és az átadás is.
Sikertörténet ez, már csak hó kell az Alföldre ...

Címkék: eu pályázat

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr695040610

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.24. 14:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(deleted) (törölt) 2013.01.24. 12:14:47

Na, na sajnáljátok már a szerencsétlen alföldi gyerektől azt 8 métert :-)

Btw eddig egy sóderrakás megtette ugyanezt.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2013.01.24. 12:20:37

valamiért nem látszik a szánkózásra éhes alföldi gyerekek hosszú, tömött sora.

Mourinho már nem a király 2013.01.24. 12:28:36

@mcs: biztos olyan magasan már szédülnek :D Nincsen szokva a szervezetük az ilyen oxigénhiányos környezethez!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.24. 12:28:56

"Sikertörténet ez, már csak hó kell az Alföldre ..."

Lehet én látom rosszul, de az ott a képen nem hó:)?!

Azért nem egy utolsó szempont, hogy a legutolsó építési törmelékből formázott pocoktúrásra is 37 milliót fizet az EU. Itt a remek alkalom felpörgetni az építőipart és a szánkópálya-turizmust.

2013.01.24. 12:29:23

"Sikertörténet ez, már csak hó kell az Alföldre ..." - hát a képen éppen van:) A Magyarkert egyébént egy tök jó hely, más megközelítésben is lehetne írni róla, mert így azt hiszi az olvasó, hogy valami gagyi alibihely. A domb tényleg vicces kissé, de ha a lóvét nem zsebretették, hanem a létesítménybe forgatták szürke módon, akkor nekem rendben van.

Boston Cézárja (erőművész, egyéb kat.) 2013.01.24. 12:31:14

A hóról pedig a Télügyi Biztos Úr fog gondoskodni. Nyáron is.

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 12:34:20

Megmagyarázná valaki, hogy ezzel mi a probléma? Eu-s pénzből, munkahelyek a környéken. Mi ezzel a baj?

2013.01.24. 12:37:25

@Kaputykin: az ötven milcsi a furcsa, merthogy ezt Markolós Józsi, és Dömperes Lali két nap alatt fejenként 50 ropiért, plusz két tálca Adambrauért összedobják, (plusz nyilván a föld ára, meg a szamaras felvonó fa+kötél költsége, ami megint egy bő ötvenes).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.24. 12:40:01

MI a pIcSa? 9 méteres dombra FELVONÓ?
B+ az ilyet kellene kivizsgálni... csak ugye gondolom valaki megkapta belőle a lóvét, szóval rendben lenne...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.24. 12:40:51

@Kaputykin: Eu-s pénzből vs "az Új Széchényi Tervben"

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 12:41:22

@shitgun: ez így eléggé ostobán lebutított megközelítése ennek a projektnek. Nézz utána, mielőtt ostobaságokat írsz.

2013.01.24. 12:42:21

@ColT: a felvonó feltételezem azért kell, mert ez egy élménypark, a domb meg egy gyerekeknek való attrakció, és bár nyilván gyalog is abszolválható a dolog, a gyerekek élvezik majd, ha szamár húzza fel őket. Ez egy játék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.24. 12:44:43

@shitgun: Érteni, csak így... öööö... azért meredek, na :)
Meg azt a 3 új munkahelyet se nagyon reklámoznám :D
Kb. olyan, mint a "cégünk évi 5000Ft-os nyereséget ért el"

2013.01.24. 12:45:21

@Kaputykin: mint azt olvashatod, én alapvetően védem a dolgot, és a Magyarparkot egy szuper helynek tartom. Viszont 53 millió egy 8 méteres földkupacért, valljuk be, érdekes összeg. De ha arról szól a dolog, hogy megpályáztak ötvenhárom millát a dombra, felépítették ötből (sokat mondok) a többi meg megy a parkba, mert így tudták okosba megoldani, akkor ámen.

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 12:45:49

@ColT: Lehet, hogy azon a környéken számít az a 3 új munkahely. Én is beleírnám, ha pályáznék valahova.

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 12:46:35

@ColT: Tisztázzuk: az 50 az 37,8. A támogatás mértéke.

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 12:47:46

@ColT: Amúgy miből állapítod meg, hogy mennyibe került? mert az ugye egyértelmű mindenkinek, hogy nem a szánkópálya került ennyibe.

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 12:48:44

Szerintem ebbe a támogatásba belekötni, a tények ismerete nélkül, buta dolog. Gondoljátok át.

alexian 2013.01.24. 13:07:15

veszélyesnek tűnik... :-)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.01.24. 13:07:59

Ha egy ék alakú formát veszünk a posztban szereplő adatokkal, akkor az 1870 m3.
A tömörités miatt 40%-al több kell: 2600 m3 .
Töltőföldet Bp mellett házhoz szállitva 1500 Ft/m3 áron lehet venni, de legyen a duplája, mert az Alföldön van. 2600x3000 = durván 8 milla anyagköltség.
Legyen fele-fel anyag és a munka, tehát kb 15 milla az egész. Ha a felvonóra meg a többi lófaszra számolunk egy bőséges 5 millát, még akkor is 2.5x többe került, mint egy túlméretezett költségvetés szerint kellene...

alexian 2013.01.24. 13:09:33

veszélyesnek tűnik... :-)

cyan 2013.01.24. 13:09:38

Tegyük fel, hogy megépült kevesebből, zsebre sem tettek egy fillért sem, hanem mondjuk betették bankba a lóvét, valahogy lepapírozták, hogy megmaradjon a pénz, ne vesszen el. Nyilván ezt a pályát fenn is kell tartani. A 3 alkalmazottat fizetni kell + járulékos költségek. Nem tudom, van-e egyéb bevételi forrásuk, ha nincs (belépő nincs mondjuk), akkor a bankban levő pénz ideig-óráig a fenntartáshoz jól jön. Ha van bevételi forrás (belépő), akkor is jól jön a félretett pénz. HA, van félretett pénz!

cyan 2013.01.24. 13:12:28

@cyan: arra akartam ezzel rávilágítani, hogy manapság nagy csinnadrattával átadnak bármit, legyen az főtér, játszótér, szánkódomb, kilátó, bármi, pénz az persze elfogy, mert ugye a zsebeket meg kell tömni, aztán ott rohad minden, mert a fenntartásra, javításra már nem marad egy fillér sem.

cyan 2013.01.24. 13:16:26

Alföldi gyerekek is tudnak szánkózni, nem egy lapos vidék az az Alföld. Vannak gátak, vannak töltések, nem kell félteni az ottani gyerekeket, nem hülyék, találnak maguknak téli szórakozást.

biohouse 2013.01.24. 13:20:27

Ez kurva jó ötlet! Építsünk síparadicsomot, nemár ne támogassák!
Egyenes arányossággal: 8,8m magas domb 53 millió, 2000m magas csak potom 12mrd!
A Közgépnek ez szinte aprópénz

Vidéki 2013.01.24. 13:34:57

A cikk utolsó bekezdése szerint: " 201-ben lezajlott a pályázat, a döntés és az átadás is."

De hiszen a rómaiak talán még nem is birtokolták akkor a területet, hanem csak a dákórománok lehettek a birtokosdok!

resistance is futile (törölt) 2013.01.24. 13:40:48

Völgyhíd, meg alagút nem lesz hozzá?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.24. 13:58:36

@Kaputykin:

Hadd találgassak: te építetted a dombot. Gondolom, a nyári hasznosításon most dolgoztok, még 50 millióból az is meglesz.

2013.01.24. 14:03:14

akármelyik panel lakótelep tudja ezt ingyen :)

lecsó kolbász (törölt) 2013.01.24. 14:06:12

@Vidéki: Hát ha lehet hinni a tölténészeknek meg a légészeknek,
akkol a lómaiak nem is biltokolták azt a telületet, melt a Duna az
oldalála nem nem teljedt ki a plovincia. De ha tévednék, akkol
egyszelűn csak mosom kezeim.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.24. 14:08:17

@Kaputykin:

Hát igen, bevallom, kurvára kéne egy ilyen domb otthonra... a kisszobában el is férne, lehetne szánkózni, és haza se kéne menni utána, mert otthon lennék.

Csak rá kéne írni (mert megmondom őszintén, így elsőre nem látszik), hogy: ÖTVENMILLIÓ VOLT, BAZMEG!!!
hogy lehessen vele csajozni.

gnme 2013.01.24. 14:17:19

b+ az utcában a sarkon a gyep elé kitettek egy ilyen táblát

..aztán figyeltem .. mi a fa* ez? új szécsényi gyep? :-D ... mindegy, meg sem lepődtem

pár nap múlva eltűnt a tábla, majd eltűnt a tábla szára is

hát aluménejum, lehet vinni méhtelepre, megvolt aznapra a bor ára

bkkzol 2013.01.24. 14:19:56

A Mátrában sokkal drágább lesz magasalföldet összehozni! Mi ez a kis aprópénz?

Németh András 2013.01.24. 14:20:25

@biohouse: egy 2000 méteres 12 milliárdért szerintem már megérné

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2013.01.24. 14:20:33

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Te hol a pi..ba laksz, Versailles-ban? Vagy.. ne, az nem lehet... nem olvastad el, miről van szó? Csak szórod a hülyeséget.

8,8 méter magas, 125 méter hosszú, 17 méter széles - mekkor a kisszobád? Na, a Navi már indul is hozzád :)

Egy szar fényképből ítélsz, ami amúgy is fehér, mert hogy belepte a h,. Ráadásul nem 50, hanem 37, és nem az államtól, hanem az EU-tól, és nemcsak a domb került ennyibe, hanem a hozzá tervezett környezet, az épületek stb., meg gondolom még ezer más dolog, közmű stb, amiről fogalmad sincs. (Csak szólok, 50 millió forint egyáltalán nem olyan sok pénz egy beruházásnál, egyszer azért ezt gondold át.)

hááááát 2013.01.24. 14:23:06

Hát érekes, de ha a nyári programokhoz írt vízicsúzda+ élménypark+szamáreledel+ emberke fízetése aki a szamarateteti, tísztitja, stb. Kijön az az ötven milla. Ugye itt mindenről számlát kell adni, mert elszámoltatják a pénzzel. Na persze ha bemegyek a kocsmába és felfogadok napi 5000-ért 5 embert akkor ez símán olcsóbból kihozom. Na de ugye itt megbíztak egy földmunkával foglalkozó céget, építéstz aki megtervezte, stb.

Meridian74 2013.01.24. 14:23:29

egyébként 125 méter hosszú, nem 25...

csárli hárper 2013.01.24. 14:23:43

hehe, a magyar aki dombra ment fel és pénzhegyről jött le...

kzoltana 2013.01.24. 14:24:13

Vigyázat!
Hogyan fogja elfedni a voksolási visszaéléseket a Fidesz?
Választási bizottságokban ténykedő ügyvédek közül többen milliós munkákat kapnak a debreceni önkormányzattól rendszeresen.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3765_kulso_ugyvedi_erokre_szorul_debrecen

béla a görög (törölt) 2013.01.24. 14:25:05

Ez most vicc vagy komoly?!
Bár végül is abban az ingerszegény környezetben ez is megteszi...

baliquez 2013.01.24. 14:25:39

@cyan: Fülöpházi domboknál folyt régebben az össznépi szánkózás, bár gyanítom hogy azóta már természetvédelmi terület.

Virt02 2013.01.24. 14:27:55

Valójában az építtető még tett is hozzá a saját pénzéből, a munkásai pedig a szabad szombatjukat áldoztak fel többször is...

Vidéki 2013.01.24. 14:28:19

@lecsó kolbász:

Gondolj a dákórománokra is.

zsg? 2013.01.24. 14:29:50

:)))

Egyetlen mentsége van az NFÜ-nek, meg ennek az egész cirkusznak az ilyen projektekre: a 2004-es indulás óta 97,315 nyertes projektet tart nyilván az adatbázis. Ennyi projektbe igazán becsúszhat pár ökörség is...

sárkányfő 2013.01.24. 14:29:55

Szóval mi olyan gazdag ország vagyunk, hogy nem bírjuk másra költeni a pénzt, ezért már kínunkban az alföldre építünk szánkódombot... mi jön még? a Kékestetőre focipálya?

pár nap alatt összetoltak gépekkel egy dombot 50 milkáért... ezek lopnak. Bár Simicska ennyit kb. fél nap alatt lop össze, ő csak röhög az aprópénzen.

Emiksz 2013.01.24. 14:36:26

Tolmácsolom Bodrogkeresztúr felháborodását a kilátójuk miatt:
www.bodrogkeresztur.hu/html/ide_kilato.html
Ők parkot építettek a kilátódombra, csak a névválasztás volt lúzer.

indapass90210 2013.01.24. 14:36:51

@Kőmíves Kelemen: ez nagyon jó számítás, de ott a szövegben, hogy "a Magyar kert Duna folyójának 25 m átmérőjű víztározója is felépítésre kerül,.. blablabla".

Na onnan lett a föld, semmit sehova nem kellett szállítani, ingyen volt a töltőföld.

is 2013.01.24. 14:37:19

Kőleves.

500 férőhelyes színpad + pince + mini víztározó + faházak => Erre nem adnak.

Hát akkor a pincéből, meg a víztározóból, meg a faházak alapjából kitermelt földet elnevezzük szánkópályának. => Erre már adnak.

Vastagbőr és kommentelői 90%-a pedig csak szopja, szopja a kőleves sztorit.

Spacecake 2013.01.24. 14:37:36

vegre valami ertelmes dolog!!!!

indapass90210 2013.01.24. 14:38:14

@szerengeti: "Na, na sajnáljátok már a szerencsétlen alföldi gyerektől azt 8 métert :-)"

Viszont nekik nem kell nyáron hegynek felfelé biciklizni!

is 2013.01.24. 14:39:19

@cyan: Egészen pontosan az EUs támogatás csak beruházásra használható, fenntartásra nem fizetnek. Tehát ne is keresd egy EUs projektben a fenntartási költségeket, mert tilos.

JohnHenry 2013.01.24. 14:40:15

ez igazából most hírcsárda csak megbolondult a blogmotor és keveri a posztokat.

B.Lajos 2013.01.24. 14:45:58

Nem csak a domb van ott felhalmozva, a téli-nyári szánkópálya (nyáron görsi és görszánkó) mellett van ezen keretből egy rendezvényekre alkalmas színpad 500 fős nézőtérrel, nyárra a szánkózódomb zorb pályaként is üzemel felszereléssel (felfújható labda amiben le lehet gurulni) emellett közművesítés történt, az állatoknak szállás és ellátóhelyiség épült, a kötelező egészségügyi blokkok, stb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.24. 14:49:11

Végre egy jó hír! A politikai csatározások és demagóg vádaskodások alatt jó egy kis kikapcsolásódás. Erre pedig ideális egy jó szánkózás.

2013.01.24. 14:52:27

Magyar alföldre magyar Himaláját! Jópénzé'!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.24. 14:55:25

@Kaputykin: "Csak szórod a hülyeséget."

Ez volt a célom, örülök, hogy leesett. Ne baszd fel magad, Tibor, árt az arcbőrnek. :D

DarthVader 2013.01.24. 14:59:31

@Kaputykin: az 50 milla az 50 milla. Ugyanis az önrészt is le kell dellázni. (Legalábbis elmúltnyolcévben le kellett.) Az önkormányzatok és a cégek régebben igyekeztek trükközni, kezdetben úgy, hogy a támogatott összegből megépüljön a beruházás, egy idő után ezt a kiskaput bezárta az akkori kormány, sőt, perek lettek belőle, ezután úgy, hogy a teljes összegből még olyan munkákat is bevállaltak a cégek, ami nem volt benne a projektben (hogy megkaphassák a munkát) aztán ez is bezárult, a legutolsó projectben már az is meg volt szabva, milyen tipusú csaptelepek kellenek az ovodába, és attól nem lehetett eltérni. Azóta ugyan változott a kormány, lehet, hogy most már az önerő csak a pályázat elnyeréséig kell, utána el lehet felejteni, de inkább az a valószinű, hogy az 50 misi mellé oda kell tenni az elszámolást. Úgyhogy vsz az egész projectre elmegy az 50 milla. (Legalábbis papiron). (Persze ha fideszes a polgármester, az más. Akkor nem kell elszámolni. Vagy elég egy söralátéten :)

Geza 2013.01.24. 15:00:36

Nyírségi lévén most belegondoltam, hogy 'gyerünk szánkózni' felkiáltással beterelem a gyereket a kocsiba, autókázunk 200-250 km-t, hogy odaérjünk ehhez az ... izéhez.
Dombnak ne nevezzük, mert a helyi Tüzép-telep brikett-halma mögül se látszik ki, kupac ez, kérem alássan, semmi egyéb.
Szóval odaérünk ehhez a kupachoz, mire a gyerek megkérdi, hogy 'hol az a pálya, apu, a kupacon túl?', 'nem, fiam, a kupac az'...

Mit mondjak? Nem túl életszerű, és akkor még k1b@$z0ttul udvarias voltam.

Két forint is sok lett volna ezért az izéért, mert szó szerint egy kutya se fog egy kilométert se sétálni ezért, és a következő jégkorszak végéig se fogja kitermelni még azt a munkaidőt se, amibe az adminisztrálgatása került.

No pláne, hogy 30 km-re onnan ott a Tisza, mellette a príma 10-12 méteres töltés, már ha valakinek végképp nem sikerült a földből ebpiszoknál jobban kiálló dudort találnia.

Néztem a fentebbi számításokat, hogy hány m³ földet kéne odavinni és az mennyibe kerülne, hát jelentem alássan, semennyit sem. Fogni kell egyetlen kib@szott homlokrakodót aztán vagy tízméteres körzetben összekotorni a már ott lévő földet egy kupacba, 'oszt kész is van. Az tippelte jól, aki az 50e Ft + tálca sört mondta.

Legszívesebben ennek az egész kuplerájnak a kitalálóját meghívnám egy sörre elismerésem jeléül, mert ekkora pofátlansághoz már fantázia kell, viszont az összes kibaszott rohadt közpénzből ingyenélő közpénzt herdáló csinovnyik faszt, aki ezt _engedélyezte_, azt kiállítanám oda 1 db műanyag kávéskanállal (fejenként, mert nagylelkű vagyok), hogy akkor mehetnek haza és úgy általában akár csak enni is, amikor ezt a kupacot szépen felhordták a Mátrába, már csak hogy legyen fogalmuk, hogy milyen távolságok vannak az Alföldön és miben különbözik a hegység a síkságtól.

Kibaszott pofátlan csürhe, erre megy el az adónk meg a brüsszeliták által lerabolt befizetésünk.

Hát egy átlagos szkíta harcos igencsak szégyellte volna magát, ha az apjának csak ekkora kurgán-sírt tudott volna csinálni. Hoppá, nem is rossz ötlet, éppen alá is lehetne temetni a felelősöket, ha már egyszer ott van ez a 'kupac'...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 15:01:45

Jól jön a 3 új munkahely a télire, bár nyáron meg nem árt hómentesíteni, hogy télre igazán szép lehessen.

8 billió forintot töcskölhetünk el hasonlókra, a nagyját már gondolom befektettük, a szakértők (NFÜ, pályázatíró Szakma) szerint kitűnően, úgyhogy örülök a jó hírnek.

Ha a 3-ból az egyik a jegyszedő, és naponta csak 10-en vesznek jegyet 5-5 kilóért 10-10 lecsúszásra, az több százezer forint bevétel is lehet évente az időjárási viszonyok függvényében, ami azért nem kevés pénz.

Ha újabb 40 millióból kerekes szánkót is vennénk a vállalkozásnak, akkor már milliós bevételt is realizálhatnánk évente.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy nyáron a hideg kólát, télen a meleg teát is extraprofittal el lehet adni ilyen helyeken, ami lassan indokolttá tenné azt is, hogy kihúzzunk odáig egy autópályát is, ami mellé meg benzinkutakat lehet építeni, és máris százmilliárdoknál járunk, amit aztán megint elköltenek az emberek, és innentől már beindul a spirál.

230e 2013.01.24. 15:04:43

@cyan: A projektek fenntartása 3/5 év, a kedvezményezettől függően. Amennyiben nem teljesíti megfelelően, akkor visszakövetelés lesz. Fenntartást nem fizetnek, sőt kimondottan tiltott.

Ugyanakkor egy pályázat nem úgy néz ki, hogy hahó én most építek egy ilyet, Ti meg adjátok a pénzt. Van egy megadott keret, egy megadott cél. Ezt szakambereknek kellene kiírni.
Ehhez be kell nyújtani terveket, amiket a normáliasabb közreműködő szervezetek átnéznek (akár építésszel is), és ha nem tetszik akkor jelzik. Természetesen ha ez egy olyan közreműködő szervezet ahol naponta kapják a leb...., hogy mindent ki kell fizetni + már csak az alja maradt ot, mert a normálisabbja elment máshová, akkor igen, előfordulhatnak olyan esetek, hogy az egész projekt egy sapka sz.....t nem ér. Aztán jön a megvalósítás, az ehhez kapcsolódó helyszíni ellenőrzés, ahol megint megnézik azt, hogy valóban azt valósítottad-e meg, amire pénz kértél. Mondjuk ideális esetben ez lenne az eljárás az eu-s támogatásoknál, mindenféle szerződésbontási és visszakövetelési szankcióval tarkítva.

Nem látom azt, hogy ezt a pénzt kifizették-e már, mert attól hogy átadták ez még lehet egy utófinanszírozott projekt, és így a saját pénzedből fizeted ezt a mókát.
Részemről örülnék annak, hogyha csak 38 millió lenne az ablakon kidobott pénz a munkám során látott eu-s projektekben.

Ezen támogatásokat, akár közszféra, akár magánszféra, az emberek nagy része égből hullott ingyen pénznek tekinti. Igen, nagyon sokan úgy tekintik, hogy vastagabban foghat a ceruza, és
nagyon sokan úgy nézik, hogy mit lehet belőle okosban kiszedni. A pályázók nagy részének egy számla megírása is meghaladja tudását. A szakértők nagy része önmagát túlvállalva evickél, a folyamatosan változó jogszabályi rengetegben, és a lassú bürokratikus rendszerben. Egy olyan kormányzati kommunikáció esetén, hogy a kifizetéseket gyorsítani kell, inkább menjen a pénz valami hülyeségre amit meg lehet valósítani, mint elveszítsük. Egy részét így is úgy is el fogják vonni pár év múlva.
Van egy olasz fickó, aki állítólag járja a nagyon hülye projekteket, és azokat fotózza, jó lenne meglelni róla valami infót.

govegan 2013.01.24. 15:07:00

na most vagy en vagyok a hulye vagy sokan fatol az erdot. van ott szinpad nezoterrel, pince terasszal, zorb fahazzal, nyari szankozas, fityfule. ha ezt igy osszerakjuk az mar kozeliti a 37 millat. persze attol mert a project neve az "Alfold legnagyobb szankodombja", azert az elnevezesert egy gyorstalapalo marketing alapfok kijarna.

230e 2013.01.24. 15:12:20

@DarthVader:
A pályázathoz már kell a teljes tervdoksi, és az alapján nézik, hogy mi valósult meg. (azaz olyan csap kell, amit vállalt, vagy azzal egyenértékű). Azt kell megvalósítani, amit vállalt. Közbeszt szintén küldeni kell nemzeti értékhatár felett előzetesen. A többletmunkát valóban nem fizetik ki, de ki sem váltja a nem elvégzettet. Önkoriknál nincsen biztosíték, csak önerő. Az önerőt igazolnod kell a támogatás teljesítéséhez. Építésszel, mérnökkel néznek terveket, és ellenőrzéskor is visznek magukkal kintre. Azaz annyira nem egyszerű a dolog, de természetesen van lehetőség visszaélni.

Viktus 2013.01.24. 15:12:20

Az elvtársak mindig tudják mi a tuti buli mindegy milyen logó alatt tevékenykednek. Nagyon ötletes pénzlenyúlás.

230e 2013.01.24. 15:13:20

@DarthVader:
A pályázathoz már kell a teljes tervdoksi, és az alapján nézik, hogy mi valósult meg. (azaz olyan csap kell, amit vállalt, vagy azzal egyenértékű). Azt kell megvalósítani, amit vállalt. Közbeszt szintén küldeni kell nemzeti értékhatár felett előzetesen. A többletmunkát valóban nem fizetik ki, de ki sem váltja a nem elvégzettet. Önkoriknál nincsen biztosíték, csak önerő. Az önerőt igazolnod kell a támogatás teljesítéséhez. Építésszel, mérnökkel néznek terveket, és ellenőrzéskor is visznek magukkal kintre. Azaz annyira nem egyszerű a dolog, de természetesen van lehetőség visszaélni.

Orszag 2013.01.24. 15:14:35

@mcs: Nekem is elég volt a kunhalom még gyerekkoromban.

Fullánkos Algol 2013.01.24. 15:16:30

diktatúra népe, ti már nem menekültök a megtorlás elől
csak az ostorból értetek, meg is kapjátok

Polifenolok antioxidáns hatása 2013.01.24. 15:18:31

@Meridian74: Hát rohadjak meg papírzsákban, de ha a poszt elején a fénykép a konkrét vakondtúrást ábrázolja, az közel-távol nincs 125 méter hosszú!

Mészáros Laci 2013.01.24. 15:18:48

Az átlag EU projectnél sokkal konstruktívabb (beleszámítva a nyugati EU projecteket is).
Uniós forrás, ráadásul.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 15:20:48

Nyilán azért ez a legnagyobb szánkódomb, mert ami 8m fölötti, az már szánkóhegy.

Viktus 2013.01.24. 15:23:00

Mindig morgolódik mindenki, mikor a kormány sikereinek van látható jele :

Nagyot nyertek a magyar adósságon
Az adósság tizedét kezében tartó Templeton fél év alatt 300 milliárd forintot keresett rajtunk.

Alaposabban megvizsgálva a Franklin Templeton Investments magyar pozícióit, az derül ki, hogy a cég kedvence a 2011. március 29-én kibocsátott tízéves dollárkötvény. Közel két éve hárommilliárd dollár értékben adott el Magyarország ebből a papírból, a teljes mennyiségből 1,85 milliárd dollárt a Templeton jegyzett le. Ez az állomány ma már közel 2,1 milliárd dollár ér, vagyis csak a 2011-es dollárkötvényeken közel 20 százalékot keresett a cég a 6,375 százalékos garantált éves hozam felett.

index.hu/gazdasag/2013/01/24/nagyot_kaszalt_rajtunk_a_fospekulans/

Na erről ennyit fanyalgók. Siker-siker hátán.

Dour ® 2013.01.24. 15:23:57

Mit rinyál mindenki?
Legalább szerepelhet a közmunka programban nyári hó ide-oda szállítás is.

Szelid sunmalac 2013.01.24. 15:26:16

Meg kene csinalni hozza EU penzbol az Alfold legnagyobb szankojat is!

2013.01.24. 15:27:02

Én egy fókatojáskeltetőt húznék fel a tiszaparton valahol, természetesen támogatásból. Esetleg a Tisza-tónál, Abádszalók mellett. Pénzért látogatható lenne, mondjuk 500 ftért és a frissen tojásból kikelt fókafiókákat simogathatnák a gyerekek. Mivel gépi keltetés lenne, így elég számú szoptató anyaállatról nehéz lenne gondoskodni. Ez miatt mocsári teknősökkel hidalnánk át a problémát, ők szoptatnák a fókafiókákat. Tehát ha naponta a környék iskoláiból kötelező jelleggel hoznák a gyerekeket fókasimogatásra, akkor kis haszonra is szert lehetne tenni. A támogatás összegét pedig nem használnám fel azonnal, nigériai bankba utalnám hogy fialjon, hátha majd egy zsiráfmedencét is csináltatnék a közeljövőben.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 15:27:52

@Polifenolok antioxidáns hatása: " az közel-távol nincs 125 méter hosszú! "

Fanyalgó! Ha a dombról/-ra vezető utakat is beleszámítod, akkor közel 32ezer km, és akkor a vasúthálózatot még nem is számoltuk.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 15:30:56

@dr kotász: Vállalom a fókakeltető őrzésvédelmét. Ne feledjük, hogy az elszabaduló fókák könnyen lelegelhetik a szintén eus pénzből telepítendő árvalányhajföldeket!

Ringlósztár 2013.01.24. 15:32:27

@Kaputykin:
Ja, mert az EU-ban fán terem a pénz, nem a tagállamok állampolgárai fizetnek adót.
3 munkahely, az komoly. Hány olyan nap van az évben, amikor ez a domb szánkózásra alkalmas, 12?

TanyasiEdömér 2013.01.24. 15:33:20

Szerintem építsünk piramist is! Az egyiptomiaknak bejött, özönlik a turista.

lehunyjaketszemet 2013.01.24. 15:33:54

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: ja, vagy egy 10 méter magas, bronzszobrot "Orbán és Gyurcsány 66-os pózban birkóznak a birkák előtt (alcím: Mindeningyér!)" címmel.

Mészáros Laci 2013.01.24. 15:35:03

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Simán. Csomó munkahely.
Egyébként kifejezetten jó ötlet EU pénzből lovas szánkózást csinálni az Alföldön, munkahelyteremtés, turizmus fejlesztése stb. Minden EU forint, amit elköltünk, sokkal több, mint a nulla. Tehát ne fanyalogjunk, hogy X meg Y milyen hülye projecteket csinál, hanem legyen jobb ötletünk!

A hátradőlve lopós keretek eleve nem voltak nagyok és már rég kimerültek, de azok, ahol dolgozni is kell, még bőven rendelkezésre állnak. Ráadásul ezek normatívak (nincs bírálat, pontozás, sorrend, győztes, hanem aki pályázik, mind kap pénzt)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.24. 15:35:29

@Kaputykin: Ja, úgy a többivel együtt már érthetőbb, bár azért az sem az a hatalmas beruházás. Amúgy meg, 3 munkahely - OK, hogy számít, de amikor egy kisebb bankfiók bezárásával lesz 15 munkanélküli, akkor kenje a kormány a hajára az ilyen 3 munkahelyeket...
A legjobb az volt, amikor az előző melóhelyem szűnt meg :D 5000 munkahely a levesbe, utána bejelentettek a Viktátorék valami nagy sikert, amikor létrejött 100 :D:D:D

Mészáros Laci 2013.01.24. 15:35:57

apropó, a 40 centis kilátóról szóló posztot nem találom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.24. 15:36:28

@Kaputykin: Ja meg... Akkor ne a szánkópályát írják bele... Hanem hogy élménypark.

Mészáros Laci 2013.01.24. 15:37:32

@Ringlósztár:

Nem tökmindegy? Csomó ember dolgozott a szánkódomb építésén. Pénzt kerestek vele. Ha nincs ez a pályázat, a pénz megy vissza a csóringer németek zsebébe.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.01.24. 15:39:12

@Geza: Öcsém, mekkora barom vagy! Szerintem meg a Nyírségben ne épüljön semmi, mert az nekem kurva messze van...!

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 15:39:57

@TanyasiEdömér: "Szerintem építsünk piramist is!"

A domb multifunkciós, hiszen hómentes napokon minimális átalakítással piramisként is funkcionál.
Már készül a terv a kövek beszerzésére, hogy a következő pályázattal az Alföld Legnagyobb Hungarosztónhendzsévé is válhassék.

deruyter 2013.01.24. 15:47:06

Hát erre most igazán kár volt rárepülni, mert elég egyértelműen le van írva, hogy mi a projekt. Aszánkó-lejtő csak egy apró mellékes része az egésznek. Hogy miért ilyen néven nyújtotta be a pályázó, az mondjuk rejtély. De ezen tényleg felesleges ennyit izmozni.
Inkább aztat tessenek megkérdezni, hogy miért nyer minden állami inrfa megrendelést a Közgép.
Még ha csak ők is lennének az egyedüli hozzáértők - de persze nem - akkor sem illene, mert civilizált országokban az ilyesmi nagyon de nagyon égő. De így legalább lesz aki kifizeti a szintén Simicska által tulajdonolt és a Fidesz vezérkar által irányított óriásplakátcégtől azt a sok plakátot, amik majd nem állami pénzből ellepik az országot ugye.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 15:47:08

@Geza: 'Nyírségi lévén most belegondoltam, hogy 'gyerünk szánkózni' felkiáltással beterelem a gyereket a kocsiba, autókázunk 200-250 km-t,'

A nyíregyházi erdei tornapálya dombja picit magasabb... csak a szamarak hiányoznak hozzá, de ahogy elnézem a topicot, meglesznek azok is.

sárkányfő 2013.01.24. 15:47:47

Most olvasom, felvonó is van a dombhoz. A 8 méter magas dombhoz.

Fiúk, rég jártam arra, lehetséges hogy az alföldi gyerekek mind nyomorékok? Nem bírnak felmenni egy 8 méter magas dombra? Vagy mi ez, valami luxusszánkódomb? A felvonót remélem fűthető ülésőre tervezték.
És könyörgöm minek egy szánkódombhoz nézőtér??

Szelid sunmalac 2013.01.24. 15:53:04

Na jo. Akkor el van dontve! Az Alfold legnagyobb szankodombjahoz megepitjuk az Alfold legnagyobb szankojat, plusz odatesszuk az Alfold legnagyobb szankodombjanak a tovebe az Alfold legnagyobb kovet is, hogy az Alfold legnagyobb szankojan csuszo, az Alfold legnagyobb gyereke abban boruljon fel!

deruyter 2013.01.24. 15:54:10

És amúgy is az egész egy hatalmas főhajtás Fogarasi Árpi munkássága előtt, aki mint tuggyuk jómunkásember. Így már úgy gondolom az a 37 milla igazán nem sok, különös tekintettel a drautkoszorúra....

2013.01.24. 15:57:44

@dr. mesterseges szinezek: meg kell őket tanítani hogy a megkülönböztető jelzéssel ellátott árvalányhaj földeket elkerüljék, euro jellel elátott táblákat kell kitenni

deruyter 2013.01.24. 15:59:35

és persze a vizz..bül veszi ki a.. a... zoxigént

lonsdaleruha.5mp.eu · http://lonsdaleruha.5mp.eu 2013.01.24. 16:00:49

már várom a pornófilmet, amit ott fognak forgatni

vénkujon 2013.01.24. 16:03:20

érik a szánkóstadion

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.24. 16:04:57

Engem az döbbent meg, hogy sokan itt a bekerülési költségről képesek vitázni, meg hogy megérte-e, vagy ennyiért drága-e.
Elsőként fel kellett volna tenni a kérdést, hogy egyáltalán kell-e ez nekünk? Van-e értelme? Nem hogy mennyiért, hanem úgy egyáltalán ez egy szükséges dolog-e ide?

A válasz: nem.

De mégis megvalósult, mert lehet rá pénzt kapni.
Pont mint a kutyakozmetika és a többi idiótaság.
Közben aki termelő beruházásra (pl. világszínvonalú szerszámgépek gyártása) akar pályázni, az nem kap lófaszt se. Mert hivatalnok ahhoz nem ért, azt se tudja mi az, a dombot meg érti, ezért arra ad.

A közpénz a közé, tehát a miénk, tehát mindenkié, tehát senkié, ezért el lehet baszni hülyeségekre, mert ha nem mi basszuk el, akkor jön valaki más és elbassza előlünk.
Pláne az EU-s pénz, azt mindegy mire, de el kell cseszni, mert különben bent ragad. Na de pont ilyenekre kell elkúrni?

Mekkora tömegek fognak tolongani ennél a hegynél abban a két hétben, amikor egyáltalán van hó az Alföldön... még Ausztriából is jönnek majd a csodájára.

Ahogy Kőhalmi Zoltán is megmondta: Magyarország a Kárpátok Svájca, a Balaton a magyar tenger, a sajtos-tejfölös lángos a magyar pizza a tehén gyümölcseivel
ezt a logikát folytatva ez a vakondtúrás meg a magyar Himalája...
és a kör bezárult

deruyter 2013.01.24. 16:06:23

Árpi ma így pályázhatna: Hosszú távú az emberi és kulturális értékeket megőrző génbank jellegű habitat projekt, mely mind energetikai szempontból mind az egyéb életfeltételek szempontjából a fenntarthatóságot szolgálja. stb. stb.

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.24. 16:10:07

@TanyasiEdömér: főleg, ha ebbe a piramisba Gyurcsányék és Orbánék fognak temetkezni, akkor bőven megéri a pénzt

én jövőre légvárépítéshez pályáznék uniós pénzekre, a teljesítést nem tudom hogy fogom igazolni, de a számlák már készülnek okosba'

I_Isti 2013.01.24. 16:10:20

Azér' az a 3 darab max minimálbéres állás se kutya, mit a beruházás teremt...

NA YA! 2013.01.24. 16:11:03

Hegylakóknak meg síkságot! Na itt a következő szép projekt kezdet!;)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.01.24. 16:12:04

Sztem lehetne rá építeni egy kilátót is.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.01.24. 16:15:21

@MolnarErik: Meg 1 pihenőhelyet néhány fatuskóból, a lovak + szamarak + vmi szép kapun is áthaladhatnának.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 16:15:33

@Wásztákhurwáh: Ha kizárólag magyar építőanyagot fogsz használni, állami kitüntetést is kapsz.

2013.01.24. 16:15:53

@NA YA!: Fennsíkot a Vértesbe, teraszos rizsföldekkel, vízibivalyokkal és lízingelt vietnámiakkal.

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.24. 16:20:48

A nézőtér külön szép ötlet. Mi a faszt lehet ezen nézni?

Erdei tornapályákat, lakótelepi kondiparkokat ebből a pénzből hányat lehetne létesíteni?

Amúgy megoldottam a rejtélyt, az M5-ös autópálya közelsége a megoldás kulcsa.
Ott épült az M5-ös autópálya, kimaradt egy csomó sóder és föld, homok, miegymás, amit persze szintén állami pénzből bányászott ki és vittek oda.
Élelmes autópálya-építő vállalkozó meg gondolta, ne menjen kárba, még pénzt is leakaszt a hülye EU-tól erre a célra. Hát kinevezte a sóderdombot szánkódombnak és beadta támogatási igényét. Okosba megnyerette magának.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 16:22:26

@MolnarErik: Egy szép diadalív a domb fölé... a diadalív úgyis szépen kifejezi az eus pénzelbaszás ars poetikáját.

cyan 2013.01.24. 16:23:59

@dr. mesterseges szinezek: Az odavezető utat kikövezni térkővel, természetesen OV apucikájának a dolomitbányájából igenyöst.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 16:26:21

@Wásztákhurwáh: "A nézőtér külön szép ötlet. Mi a faszt lehet ezen nézni?"

A szánkóról pofára eső kölykökről készült videókat eladjuk Bitte lachen műsoroknak, esetleg méregdrágán helyet bérelhetnek a német adók, hogy maguk készíthessék. Ezért is jobb lesz idehaza németet tanulni, mint angolt.

cyan 2013.01.24. 16:26:48

@dr. mesterseges szinezek: ejj, milyen magyar vagy te! Székelykaput kell odafaragtatni, anélkül nem élet az élet!

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 16:27:38

@cyan: Ez már mondani sem kell, része a Zalaptörvénynek.

joszip 2013.01.24. 16:28:46

A kilátóhoz nemjó. A link!

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 16:30:04

@cyan: Legyen székely diadalív! Arra innoviációs díjat is lehet igényelni.

Vahakomb 2013.01.24. 16:32:30

Nekem tetszik. Bár a költsége elég nagy... De ha tudjuk, hogy Gyurcsányék mennyiért építették az autópályákat, akkor már nem is olyan sok ezért a dombért.

1bak 2013.01.24. 16:34:58

Lehet rajta búslakodni, röhögni, ez valóban a totális pénzkidobás.
Abba gondoljunk bele, ha az NFÜ megszűnik és majd a minisztériumok főosztályai ítélik meg a támogatásokat, na akkor mi lesz?
Vetítítőgépet vesznek EU pénzből, hogy levetítsék " A vak asszony visszanéz" c. filmet és az esélyegyenlőségre ( vak és ráadásul nő) hivatkoznak majd, mint EU követelményre?
Hoppá, adtam egy jó kis projektötletet.
Amúgy megkérdzném, hogy a " szerteágazó együttműködéseket teremt a régióban" mondatrész az összefoglalóban, (zöld mező) magyarul mit jelent? Illetve, ez milyen nyelven van, mert nem magyarul az tuti.
Ez a szakmai indoklás, ez a projekt kiemelt lényege. Beszerás, ez na!

2013.01.24. 16:36:07

@dr. mesterseges szinezek: Az MMA kiírhatna egy pályázatot, a diadalíven elhelyezhető domborművekre. Kádár, Aczél György, Horn Gyula, Orbán Viktor, Antal József, Gyurcsány Ferenc életének pillanatait örökíthetnék meg a domborművek. Az átadáskor Markó Iván lejthetne üveges táncot, Kerényi mesterrel.

Spiro 2013.01.24. 16:36:57

Ha a KÖZGÉP pályázott nincs mit csodálkozni, lehet tolni tovább a biciklit.

Ahogy a pályázó honlapját nézegettem, ez valami szekta, vagy vallási közösség lehet, és nem ez lehetett az első pályázati nyertességük, mert már egy mini Magyarország is kialakításra került, a puszta közepén.

Az meg nem kell, hogy zavarjon senkit, hogy a megítélt támogatásból ~151.200 tál ételt lehetett volna kiosztani, a minden gyerek lakjon jól-ban.

Szégyellje magát a pályázó és a bíráló is !!

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.24. 16:40:38

@Vahakomb: azt ugye vágod, hogy ezt nagy valószínűséggel éppen az M5-ös autópálya építésből kimaradt sóderből tolták össze két homlokrakodóval...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 16:41:07

Vajon beférne egy autópálya alája?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.01.24. 16:46:45

@Negyvenértelmiségi: Simán! :) Még1x nem követik el azt a bakit, hogy nincs "hegy", csak alagút... :)

kyanzes (törölt) 2013.01.24. 16:50:00

Rögtön el is lehet nevezni Benny Hillnek.

elwood 2013.01.24. 16:50:57

"szamárnak, póninak lett munkája,"

azt hiszem az orbán kormány munkája a szamaraknak tetszik,
de kiba sok van belőlük

2013.01.24. 16:51:17

Hegy alá autópálya? Pancserek... Egy ilyen létesítmény repülőteret érdemelne. Erkelferihegy a szánkók alá!

antiforradalmár 2013.01.24. 17:00:18

Ez nagyon durva! 53 millióból?! Azonnal kivizsgálni az ügyet! Ebből legalább 5 milla zsebbe vándorolt!

Netuddki. 2013.01.24. 17:00:52

"mintaértékű, hiszen 2012-ben lezajlott a pályázat, a döntés és az átadás is."

Nem lehet, hogy ott volt már az a domb?

bioLarzen 2013.01.24. 17:02:12

Alföldön egyedülálló? Szegeden is van direkt erre a célra "épített" szánkózódomb - igaz, az tán még az átkosból.

bio

Vahakomb 2013.01.24. 17:02:25

@Wásztákhurwáh: "...azt ugye vágod, hogy ezt nagy valószínűséggel éppen az M5-ös autópálya építésből kimaradt sóderből tolták össze két homlokrakodóval."

Ez jó válasz volt! :)))))

elwood 2013.01.24. 17:06:01

volt ott egy szemétdomb, el kellett tüntetni
hordtak rá földet

Secnir 2013.01.24. 17:09:51

óbazz.
csak én nem látom a képen az alföldi tizenévesek garázda hordáit? mondjátok, hogy nem velem van a baj...

Lasombra 2013.01.24. 17:10:33

én aszondom jó úton vagyunk. ezt a pénzt akár el is kokainozhatták volna.
írok is egy pályázatot, hogy Keszthelynél dúcoljuk alá a Balatont jó magasan, hogy keletnek lejtsen, így Siófokig közel 80 kilométert lehet majd vízisíelni. visszafelé meg húznak majd az abádszalóki fókafiókák....

Nanenáné 2013.01.24. 17:13:22

Ha valaki még ezután sem értené:
50 MFt-ba került
38 MFt-ot adott bele az EU
12 MFt ment a mi adónkból a vállalkozó ötletgazdáéba!
Szvsz megérte, legalábbis neki!

nemjogasz 2013.01.24. 17:14:24

53 millió forint, az kb. 265 félév költségtérítés egy közepesen drága szakon (200 ropi/félév). Ez 44 diák 6 féléves képzését fedezné. 44 diplomás ember vs egy földkupac, szerencsére hatékonyan költik a pénzt...

vallatas 2013.01.24. 17:16:19

Szegedre is kéne egy ilyen, de az legyen akkora, hogy lehessen rajta síelni, illetve nyáron is használhassuk mint azok a gazdag dubai emberkék.

Nanenáné 2013.01.24. 17:16:53

@Secnir: Persze, hogy nem látod! A létesítmény állagának megőrzése céljából körülkerítették.Egy örző-védő kft végi a nap 24 órájában. Nem engedi be a gyerekeket, csúszkálással megrongálnák.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:17:52

@dr kotász: Olyan jól mutatna dombormű gyanánt egy Orbánt néző Gyurcsány, aki Orbánt nézi. A húzás közben megfáradt szamaraknak is tetszene.

53mc 2013.01.24. 17:20:12

az építési törmelék lerakásáért még fizetni is kell.Sz-tem abból készült. A felvonót meg tekerhetné néhány elítélt az önfenntartás jegyében.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:25:16

@nemjogasz: "Ez 44 diák 6 féléves képzését fedezné. 44 diplomás ember vs egy földkupac"

Nnnna, mennyivel humánusabb a jelenlegi megoldás, mint tarkón lőni 44 egyetemistát, és dombba hordani őket, hogy a szánkozó gyerekeknek kedvük teljen!

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:26:27

@53mc: "az építési törmelék lerakásáért még fizetni is kell.Sz-tem abból készült. A felvonót meg tekerhetné néhány elítélt az önfenntartás jegyében."

Sitteseket a sitthez!

nemjogasz 2013.01.24. 17:27:32

a honlapjukon ez priceless:
"A mesterséges domb tökéletesen illeszkedik a környezetbe, hisz csak természetes anyagokból épült"

dr. Aullah 2013.01.24. 17:28:40

Szerintem meg csak terhelő bizonyítékokat, esetleg csontvázakat temettek alá. Egyszer fel kéne ásni.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:29:01

@dr. mesterseges szinezek: És ha nem vonulna ki éppen a cég, szponzorálhatná, hogy ez legyen a Red Bull Sitt Hill.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 17:29:03

Kéne egy óra a hegycsúcsra, ami mutatja, hány perce ment el az előző szánkó.

nemjogasz 2013.01.24. 17:29:39

@vallatas: ohó, szegeden már van, a vértónál van domb, ott szánkóztak a gyerekek. addig, amíg rá nem építettek pár székelykaput, mert az milyen magyar. azóta nem lehet szánkózni, úgyhogy végülis tényleg szükség volt erre a dombra.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:32:20

@dr. Aullah: A magyar gazdasági és közélet szeméremdombja.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:34:42

@nemjogasz: Az Első Magyar Székelykaputlan és Turulmentes Szánkódombként fog bevonulni a történelembe. Vagy az Utolsó?

DR. INKVIZITOR 2013.01.24. 17:37:10

@bioLarzen: A záportározónak kialakított tómeder földanyagából létesült a szánkózódomb (Rókus városrész, Vér tó). Még az átkosban, a posztban szereplőhöz képest - aktuális áron számolva - töredék bekerülési költséggel.

reccs 2013.01.24. 17:42:16

Itt a párja
Patakmederbe építenek kerékpárutat Egerben
www.origo.hu/itthon/20130124-peticioval-tiltakozik-az-lmp-az-eger-egyik-patakmedrebe-tervezett-kerekparut.html
Tessék mondani, itt mindenki hülye?

vallatas 2013.01.24. 17:42:37

@nemjogasz:
igen, tudom ott az a sok rohadt székelykapu, nem tudom ki ötlete volt, szép meg minden, de így nem tudunk rajta síelni :-) mindent magyarosítani kell, hogy lássuk mindennap, hogy amit alkotunk az még magyar.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 17:43:54

Ha kivonnánk az ejrópuniós forrásokat Magyarországból, akkor a bőgatyán és a fütyülős barackon kívül 10 tonna A/4-es pályázat maradna, még egy szánkózódomb sem. Hol van hát az EU-s zászló a tetejéről? Nélkülük még szánkózódombot sem tudnánk építeni, nemhogy szánkót.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 17:45:41

@reccs: mi ezzel a baj, dűlnek az ejrópuniós források Magyarországra, nettó segílyezettek vagyunk, meg kellene köszönnünk inkább a szánkózódombra épített kutyawellness-szalont és az aláfúrt autópályát, nem méltatlankodni meg kuruckodni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 17:47:11

@reccs:

"Többek között az ellenérvek között említik, hogy sérülni fog az ökológiai folyosó, az áradások után ottmaradó iszapszennyeződés, viszont pozitív hozadéka lehet, hogy a beruházás nagy részét nem Egernek kell fizetnie."

Na ugye, hogy ugye? Hát akkor nem megéri?

VV Zeusz 2013.01.24. 17:47:52

Ez egy elég egyszerű és ostoba poszt, jó pár egyszerű és ostoba kommenttel. Csak el kellene olvasni, hogy miről is szólt a projekt, csak hát ehhez olvasni is kellene, meg értelmezni a leírtakat, de hát az sok honfitársunknak nem erőssége, az izomból fröcsögés már jobban megy.

Amúgy végtelenül szánalmas, hogy a pozitív, munkahelyteremtő, életminőséget javító, stb. EU-s projektekről soha semmi hír nincs, csak az ilyen piszlicsáré ügyek kerülnek előtérbe. Tipikus magyar mentalitás, a pozitív dolgok le vannak szarva, de a negatívumra azonnal rárepülnek az emberek, mint a legyek arra a bizonyosra.

Ráadásul 37 millió, húúúúú, az aztán a pénz. Legalább nem kell visszautalni jövőre az EU-nak, mert nem sikerült a naccerű kormányaink miatt elkölteni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 17:47:59

Más pénzén szétbaszni a saját országunkat = MENŐ

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 17:49:40

@VV Zeusz: így van, az ejrópuniós forrás ingyen van, és inkább mi basszuk el faszságra, mint mi értelmesen, vagy más értelmesen. A pályázatíró Szakmából vagy a NFÜ-ből teccik írni?

reccs 2013.01.24. 17:50:26

@Negyvenértelmiségi: Diákkori emlékeim szerint ott szokott lenni víz. Lehet, hogy vízibicikliút?
Viszont mi most labanckodunk itt az aktuális politika szerint, nem kuruckodunk :)

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 17:58:41

@VV Zeusz: "Amúgy végtelenül szánalmas, hogy a pozitív, munkahelyteremtő, életminőséget javító, stb. EU-s projektekről soha semmi hír nincs, csak az ilyen piszlicsáré ügyek kerülnek előtérbe. "

Nyugi, most készülök beandi pályázatot "Híradások munkahelyteremtő, életminőséget javító EU-s projektekről a piszlicsáré ügyek ignorálása mellett" címmel és témakörben. 40 milliónál nem is lesz többre szükségem, de adhatnak többet is, legalább nem kell visszautalni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 18:00:40

@reccs: másik blogon nekem estek a szakértők, hogy 8 billió forintot nem is lehet elbaszni 40 milliós adagokban fillér hasznot nem termelő szarságokra. Igaz, az a mértékadó Ténytár blog volt, nem ilyen hörögve fröcsögő izé, mint ez, amelyik nem a 3 új munkahelyet (+ beszállítók: pályázatírók, földmunkások, NFÜ-adminisztrátorok stb.) és a rendezvénycentert emeli ki egy ilyen hírből, hanem a szánkózódomb ellen uszít.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 18:01:03

@reccs: Esőben minden bicikliút nedves - melyik mennyire.

VV Zeusz 2013.01.24. 18:02:23

@Negyvenértelmiségi: Jól van, látom nem sikerült felfogni, hogy mit írtam, de hát végül is pont erről írtam. Emberekről, akik képtelenek szöveget értelmezni, csak összeirkálnak minden szarságot...

nemjogasz 2013.01.24. 18:04:09

@dr. mesterseges szinezek: de ha székelykaputlan, akkor honnan fogjuk tudni, hogy Magyar-e? Sőt, ha még egy turulos kopjafa se lesz a tetején, a végén még szegény szánkózó kiskölkök azt fogják hinni, hogy valami gyurcsányista-nemzetietlen domb az, ami tán még felszentelve sincs.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 18:06:51

@VV Zeusz: pont te nem érted, amit én írtam, szerintem 37 milla az lófasz, méghozzá szőrtelen, pláne ha ejrópuniós forrásból van, sőtpláne ha szerteágazó regionális együttműködéseket is teremtenek az ilyen projektek. Te is együttműködtél?

VV Zeusz 2013.01.24. 18:15:53

@Negyvenértelmiségi: Nem működtem együtt, csak nem szeretem az ostobaságot, és azt, hogy az embereknek az EU-ról csak az ilyen szarságok jutnak az eszükbe, pontosan az ilyen negatív, értelmetlen posztok miatt, amit mindenféle utánanézés után hányt oda egy posztkényszerben szenvedő blogger.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 18:15:57

@nemjogasz: Szerintem, ha bele lesz vizelve a hóba rovásírással, hogy "Enéh dombja", nyit mellette egy CBA, amelynek lokális neve Etel Közért, és amelyben OTP kártyával vagy Erzsébet utalvánnyal fizetés esetén MOL-os kupont adnak, melegétkeztetési SZÉP kártyával pedig marhahúsvörösre festett, friss mangalicatepertő kapható a Richter Gedeon által szponzorált forralt borral, és ha a domb aljában leköpnek mindenkit, aki januárban kokárda nélkül készül meghódítani a csúcsot, akkor talán sejtik majd, hogy itten valami hungarikumról lesz szó.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 18:17:38

@VV Zeusz: Ezt olyan jól megmondtad, hogy ha eus forrásom volna rá, meg is hívnálak egy sörre.

redriot77 2013.01.24. 18:23:28

Az a baj veletek ballib kommunistákkal hogy nem tudtok semminek örülni! A második Orbán-kormánynak, az Új Széchenyi Tervnek és a közmondásos magyar leleményességnek köszönhetően épült ez a létesítmény, hogy az alföldi magyar gyermekek is vidáman szánkózhassanak. Épült valami, ami örömöt okoz magyar emberek ezreinek, és ti ebben is csak a rosszat keresitek. De én már meg sem lepődöm, hiszen rátok kommunistákra mindig is csak a rombolás és a pusztítás volt jellemző, nem az építés és a megújítás! :)

gnme 2013.01.24. 18:29:59

@redriot77: én a pozitív oldalát nézem

munkát kapott 10 szamár és 2 póni

(..van lejjebb? ..van, Matolcsy)

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 18:34:44

@redriot77: Láttam már komonistát, aki direkt lehelte a havat a szánkózó gyerek előtt. Ilyenek ezek.

Magyarkert 2013.01.24. 18:36:24

Tisztelt Szerkesztőség,
Köszönjük megtisztelő figyelmüket és kérjük Önöket az alábbi helyreigazítást
szíveskedjenek közzétenni: A szánkódomb pályatestének hossza 125 m. Az Önök által
mellékelt fotón a domb oldala és feljárata látható. A Magyarkert Facebook oldalán "Szánkópálya" felirat alatt a található fotó mutatja be a pályatest teljes hosszát, kérem Önöket szíveskedjenek korrigálni.
Köszönettel, Magyarkert

pannonfunk 2013.01.24. 18:49:42

@Kőmíves Kelemen: Vegyük gúlának, akkor a térfogat
125 x 17 x 8.8 / 3 = 6233 m3.
kell 40% a tömörítésre (azt nem tudom, de te mondtad...) akkor 8736 m3-nél tartunk. Vegyük az áltlad említett köbméter árat, 1500 Ft/m3, akkor már 13 milliónál tartunk. Legyen a munkadíj az anyagárban, akkor 26 milliónál tartunk. Ehhez építsél még csúzdát, nyári tubingpályát, zorbot, vizicsúzdát, 500 férőhelyes lelátót, a szamárnak akolt, felvonót, mittudoménmit, ami a bővebb cikkben sincs említve, de ha megnéznéd a saját szemeddel, látnád, hogy ott van.

Nem azt mondom, hogy minden EU-s projectpénz tiszta, de ez most éppen teljesen tisztának tűnik... Pl. a szántódi szabadstrandon van egy piszlicsáré játszótér 13 milláért, az kicsit durvábbnak tűnik. Szóval szerintem a vastagbőr most mellélőtt, de keményen...

KKZZ 2013.01.24. 18:53:07

Ez egy összehányt, hangulatkeltő poszt, a poszt-toló valószínűleg a környéken sem járt. Ha járt volna és nem csak a webről szedné össze az infót, akkor láthatta volna a mellette létrehozott 1:1000 méretarányú Magyarország makettet. A gyönyörűen füvesített parkot, a Duna, Tisza és a többi folyó működő (folyik a víz bennük) másolatát, a fafaragásokat a léptékhelyesen kitűzött városok helyén és a többi látnivalót. Tipikus magyar mentalitás...
Tök jó olvasni a sok idióta kommentet is, főleg olyanoktól, akik azt sem tudják miről is fröcsögnek valójában. Kaptak egy jó kis gumicsontot, aztán rágják gondolkodás nélkül. Szánalmas...
Nekem tavaly ősszel volt szerencsém itt járni, és igaz, hogy akkor még nem volt teljesen kész a domb, de az ország-makettet bejártuk és nagyon érdekes volt.

Akit érdekel, itt van néhány vélemény olyanoktól, akik jártak is ott:
geocaching.hu/caches.geo?id=3542

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 18:53:32

@Magyarkert: tessék pályázatot beadni a helyreigazításra! Nincs ingyenleves!

christophe 2013.01.24. 18:54:15

Ekozben emberek fagynak meg futetlen lakàsban,gyerekek èheznek.....Hajrà magyarok,èljen Magyarorszàg!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 18:55:28

@pannonfunk: vagy lehetne egy hordót gurigatni ||: A-ból B-be, aztán B-ből A-ba :|| irányonként 20 forintért, és ebből is kijönne, hogy indokolt rá kifizetni százcsillió forintot, csak elégszer kell gurítani hozzá.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.24. 18:59:02

Jezusom, valakinek nagyon elmentek otthonrol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.24. 19:03:20

@Kőmíves Kelemen: Nekem ez akkor is sok. Egy gatrendszer joval hosszabb, nem hinnem , hogy ugyanekkora "terfogatu" gat ugyanennyibe kerulne. Ha meg allami tamogatasu a projekt, siman el tudom kepzelni, hogy bizonyos helyekrol elszallitott fold oda tud kerulni, max a szallitasi koltseg van rajta.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:03:34

Egyébként biztos szép meg fasza meg minden, nekem egyetlen dologgal van bajom, hogy miért kellene nekem ezt fizetnem, ha nem akarom. Ha akarom, elmegyek és veszek belépőt, de ne vonják már le a fizetésemből a rávalót erre a sok remek ötletre, én sem várom el senkitől, hogy fizesse az én remek ötleteimet, hacsak nem használja is.

Horizont 2013.01.24. 19:06:17

"A szánkópálya...
Várjuk vendégeinket naponta:10.00-18.00-ig."
A régi rothadó nagy szocializmusban, kommunizmusban csak úgy simán mentünk szánkózni, nem
tól -ig és nem több milliós dombocskán, felvonóval! Felvonóval??!!!
Lehet kérem vitatkozni a méretén,a hosszán a magasságán meg azon is miért, kinek mennyiért? A lényeg: Minek???? Egy ilyen szánkózóhely pénz nélkül is megoldható. Attól, hogy adják nem kéne szarokra elszórni. 3 munkahely! Bravó! Nem találtak értelmesebb dolgot?
Az a baj, hogy nem ellenőrzi ezeket a kutya sem! A saját környezetemben is tapasztaltam pedig az 2,5 milliárdos beruházás volt.Ellenőrzés nuku, na nem is került be az a 2,5 milliárd egésze! Valaki ha egyszer összesíteni tudná, hogy hány milliárdot b@sztak el ilyen olyan látszatintézkedésre az elmúlt időszakban, az EU-s támogatásokból. Hozzákaparták az önrészt hitelből, beadták, megnyerték aztán nagy részét lenyúlták és megépült egy nagy baromság aminek se füle se farka! Természetesen biztos lettek olyanok is amik hasznosak és kellettek. Csak abból van kevesebb!

Szánkózás

Nem halad a szánkó
Ha nem húzza pejkó
Megfelel egy felnőtt
Én meg csak felülök.

Domboldalon lennék
Lecsúszna az önként
Borulnék a hóba,
Mert leesnék róla

Kzella.2011.03.02

:DDDDD

cyan 2013.01.24. 19:07:59

@reccs: nem annyira ördögtől való gondolat, Bécsben is megcsinálták a Wien folyócskával:
www.quax.at/freizeit/fun_action/radtour_-_wienfluss
Néha elönti az árvíz, mint a rakpartokat is nálunk, letakarítják és megint lehet bicajozni.

cyan 2013.01.24. 19:09:16

Elveszett a hsz-em?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:12:52

@Horizont: 8 billió forintot költöttünk / költünk el fejlesztésre és "fejlesztésre" 2006 és 2013 között.

8 000 000 000 000 forintot = 8 000 000 000 ezer forintot, 8 000 000 millió forintot = 8 000 milliárd forintot = 8 billió forintot, majdnem az ország egy éves költségvetését.

Piaci alapon már szinte semmi nem működik, mert a kapitalistáktól beszedik ennek a forrását, aztán szétosztogatja Állam bácsi az "ambíciózusoknak", vagyis akik úgy képzelik a vállalkozás bevételszerzését, hogy íratnak egy szép pályázatot egy jó szakemberrel, aztán már dől is a pénz.

Piaci igények, piaci kereslet? Hát az meg kit érdekel?

Így működik a konvergencia a kapitalizmus és a kommunizmus között. Van adó, nem kicsi, piac az nincs, csak a pályázati csöcs van, de ingyenleves sincs, csak szánkózói nyitvatartás 10 és 18 óra között 1500 forintos belépővel.

Ha akarod használni, kétszer fizetsz, ha nem akarod használni, de azért megkeresnéd mégis a rávalót, akkor csak egyszer, plusz nem vesz tőled senki semmit, mert ő is a rávalót keresi éppen.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:18:44

Másik blogon 2-3 atomerőművet építettem volna a 8 billából.

Itt azt kérdezem meg, hogy inkább 10%-os áfát fizetnétek, és nuku pályázat, vagy 27%-osat, de legyen sok-sok zsíros pályázat?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:22:27

Ámerikában például nincs sem áfa, sem pályázat. Van cserébe félárú autó meg félárú számítógép, persze kevesebb a segílyke meg az ilyen-olyan "kompenzáció", ami azt kompenzálja, hogy ötödikén már el is ment a fizetésed 70%-a.

KKZZ 2013.01.24. 19:23:08

@Negyvenértelmiségi:
Nem pályáztam semmiféle "magyarozásra". Egyszerűen van megalapozott véleményem erről a helyről (ami nem csak a szánkózó domb önmagában).
De szerinted aki nem áll be a többi birka közé és béget ész nélkül, az már gyanús. Elszomorító.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:27:17

@Negyvenértelmiségi: igaz, ott nem 7 dollárt fizetsz egy ilyen park belépőjéért + 30 dollárt a benzinre, hanem 15 dollárt a benzinre és 20 dollárt a belépőre, amiből 5x annyi fizetést kap a benzinkutas is meg a szánkófelvonó kezelője is, meg persze te is, mert Magyarország is tőled vásárol, ha már egyszer vámmal meg minden szarral együtt is olcsóbb, mint hazait venni.

De mi ezt kompenzáljuk szerencsére, így a pszeudokommunizmus is majdnem olyan jó, mint a kapitalizmus, csak jól kell tudni pályázni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:29:53

@KKZZ: aki a "tipikus magyar mentalitás"-sal akarja kifejezni, hogy valami nem tetszik neki, az magyarozik. Period.

Nekem nem tetszik, hogy pályázat alapú gazdaságot építünk, de ezt nem a "tipikus magyar mentalitás" számlájára írom, hanem a kommunizmuséra és főleg Kádár János bácsiéra, akinek a szelleme az EU-ba is beférkőzött.

Horizont 2013.01.24. 19:33:50

@KKZZ: Nem vagyok birka és nem bégetek! Azt a békementesek megoldották első kézből!
Már megbocsáss de mi van odaírva???
"Az Alföld legnagyobb szánkódombja"
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 37 380 000 ft.
Remélem ezt nem tagadod és te is azt látod amit én? Na akkor két dolog lehet!
1. Mégis erre van a pénz ott áll feketén fehéren!
2. Mégse erre van a pénz akkor meg akkora nagy birkák, hogy bégetni se kell nekik és akkor meg is érdemlik, hogy szidjuk őket!
Ja és nem a rossz hír hozóját kell legyilkolni :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 19:38:42

@Horizont: én azért arról meggyőződtem, hogy a borzasztóan hülye cím ellenére nem egy - sajnos elképzelhető - fullos lehúzás történt, hanem tényleg épült valami jónak is nevezhető dolog, de az értelmét továbbra sem látom, hogy ezt miért kellene közpénzből fizetni, vagy ha már közpénzből épül, akkor miért nem köztulajdonban van, amit bárki bármikor egyéb fizetnivaló nélkül használhat.

mojszipupi 2013.01.24. 19:45:11

Most akkor ezen a dombon fog lecsúszni az ország? Vagy már kipróbáltuk?

Vitéz László 2013.01.24. 19:53:14

@MolnarErik: az az idei terv és pájázat...

aztán lhet lesz kutyaszálló is... ebwelnesz... stb

NIKI LAURA 2013.01.24. 19:54:21

jajj,a projektet egy jakabi munkagépes srác valósitotta meg egy Volvo homlokrajodóval,400e forintért!.)
Mennyit kaptak az Eu-tól?

pannonfunk 2013.01.24. 19:55:20

@Negyvenértelmiségi: Nekem van amerikai nyertes pályázatom :) de komolyan :) nem tudom, honnan szedted ezt, hogy amerikában nncs pályázat...

cyan 2013.01.24. 20:09:36

@NIKI LAURA: számlával vagy anélkül?
Egyébként sejthető volt, csak jött itt Magyarkert és jól megmondta, hogy mi vagyunk a hülyék.

cyan 2013.01.24. 20:16:05

Megnéztem FB-n a képeket. Szépen rendben tartott park, Balatonnal, Dunával, Tiszával, Sióval, Zalával. De hol vannak a hegyek??? Adjátok vissza a hegyeimet! Se a Bakony, se a Somogyi dombság, se Mecsek, se az Északi-Középhegység!
www.facebook.com/photo.php?fbid=440327032669415&set=br.AbobtyfowMOVhQnwHrsDKkxrI0m1aO2xYmlrSE2j0z2j7bMz3i8VJZmSxFv7dAB0H2rZkH9Xg8NBF13dtZP0_KOo-fjBytzgXWzTbIYuWD6FcQ&type=1&theater

cyan 2013.01.24. 20:19:59

Itt van a Dunakanyar is, Pilis és a Börzsöny nélkül. Pedig a Pilis szent helyünk, ezt a nagy magyaroknak (magyarkodóknak) illenék tudni.
www.facebook.com/photo.php?fbid=269951273109263&set=br.Abrgoqfy7j-jdedW6c74W5sOgG_S_C2ijKKFpaNF-9PHSWQBFgNvvmEO0ireaTd9DeznMZmznQbnIFbhtl1RSv79Jbp94CwCNyuCVhgaGnoNWg&type=1&theater

drolt 2013.01.24. 20:29:45

ez már nem dühítő, nem ingerlő, nem meglepő, csak nagyon-nagyon szomorú

nyman 2013.01.24. 20:30:42

Ha ekkora f.szsagokra lehet palyazni, az nem biztos, hogy a palyazo hibaja

zsoltix 2013.01.24. 20:31:48

@cyan: Ezeket pótolja a Himalája.

VV Zeusz 2013.01.24. 20:34:47

@Negyvenértelmiségi: Így van fizess 10% ÁFÁ-t, csak akkor ne várjál iskolafelújítást, óvodafelújítást, kórházfelújítást, útépítést, turisztikai fejlesztést, munkahelyteremtést, kulturális létesítmények fejlesztését, közösségi közlekedés megújulást. Soroljam még, vagy magadtól is felfogod?

Végtelenül demagóg és buta a hozzáállásod.

bioLarzen 2013.01.24. 20:36:57

@DR. INKVIZITOR: Szia,
igen, arra gondoltam!

Kösz a kiegészítést.

bio

2013.01.24. 20:41:12

@Negyvenértelmiségi:

Tökéletesen szummáztad a mindenkori kormányunk ars poeticáját....

HARMINCHÉTMILLIÓ-HÁROMSZÁZNYOLCVANEZER Forint !!!!!!!!!!!!!!!

a

SEMMIRE....

A büdös kurva anyját az összes mocskos szemét buzinak, aki ezt megálmodta és felkarolta!!!!

reccs 2013.01.24. 21:32:06

@cyan: igen, de a te példádban a partról van szó, az Eger patak a városban meg ilyen:
www.orszagalbum.hu/eger-patak_p_58078
itt hely nem sok van.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 21:37:43

@cyan: Jajolyanértetlenvagy... Minél kevesebb a domb, a hegy, annál mégolyanabb a szánkódomb. Teccikérteni: a versenytársakat le kell radírozni a térképről.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 21:41:19

@VV Zeusz: " Így van fizess 10% ÁFÁ-t, csak akkor ne várjál iskolafelújítást, óvodafelújítást, kórházfelújítást, útépítést, turisztikai fejlesztést, munkahelyteremtést, kulturális létesítmények fejlesztését, közösségi közlekedés megújulást. Soroljam még, vagy magadtól is felfogod?"

Sorold még nyugodtan: 40 centis kilátót, szánkódombot, és a többi nélkülözhetetlen alkalmatosságot, amelyek ha részben vagy egészben nem valósulnának meg közpénzből, akkora rés támadna az életnívóban, hogy a zemberek menten maguktól is adakoznának ilyesmire.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2013.01.24. 21:49:32

Sokan sokféleképpen pofozzák itt a szart jobbról vagy balról, de túl kevesen említik meg azt, hogy mennyire irreális ár ez egy kibaszott földkupacért. Megnyugodhatunk afelől, hogy ebből az 53 millából egy kellően nagy százalékot szépen kimentettek saját használatra mindenféle címen, és a konkrét anyag meg a melósok órabére kijött a töredékéből.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.24. 21:55:38

Ha a tetejére tennék a 40 cm-es kilátót, akkor minden rendben is volna...

Kiülök a dombtetőre és onnan nézek szerte szét...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.24. 21:56:27

@Mainframe: Jaja! Lopni leginkább közpénzt lehet, mert az nem fáj senkinek. Sajnos...

NYJetsTD 2013.01.24. 22:01:51

Tetszik az ötlet, én úgy kb. 800 milkáért fedettre is csinálnám, elvégre a hosszú havas hónapok, meg a hideg miatt népünk értékteremtő munkásainak ifjú gyermekei megfázhatnak, akkor meg a szülő kiesik a NER szorgos dolgos építéséből. Bár a hó akkor picit nehezen tudná megtölteni a területet, de még nyolcszáz milkáért ausztria legszebb hegyeiből kézzel szedett friss hóval lepném meg a sí sport ifjú titánjait. Kiváló nemzetünk megérdemelné, hogy minden faluja, városa mellé ne csak tízezres stadion, de egy-egy szánkópálya is épüljön, de a költség takarékosság jegyében azokhoz már elég lesz max. kétezres lelátó, illetve egy normál beléptető rendszer.
Nyáron viszont mindig kötelezően elbontanám az egészet, elvégre akkor is és a következő szezonra is kell munkahely szamárnak, embernek, pénzmosodának egyaránt.

Zabaalint (törölt) 2013.01.24. 22:04:35

@szerengeti:
Kiskunságban akadnak ennél jóval nagyobb természetes buckák.

Zabaalint (törölt) 2013.01.24. 22:07:48

@TanyasiEdömér:
Én benne vagyok, ha 1 éven belül megépül, és fáraónk egyből beköltözik.

cyan 2013.01.24. 22:10:10

@reccs: Amit linkeltél korábban képet, ott még, talán elfért volna a bicikliút. Ezen a mostanin már kicsit necces. Maga az ötlet nem lenne rossz, csak a kivitelezés... Sok sikert a bojkotthoz! Őszintén!

cyan 2013.01.24. 22:14:42

@dr. mesterseges szinezek: de hát ez egy cég, nincs konkurencia. Saját maguk a konkurencia. Ennél még a Balaton-felvidéken található Kapolcshoz köthető (nem tudom, melyik faluban) makett Magyarország is jobb, bár az is elég gázos.

cyan 2013.01.24. 22:18:29

@cyan: Kapolcs:
www.teart.hu/keppark_orszagpark---kapolcs
A képre kattintva meg lehet nézni az igénytelen maketteket.

ördöngös pepecselés 2013.01.24. 22:28:54

Nektek semmi nem jó!!! Csak huhogni, meg ájvékolni tudtok ti ballibek!!

Persze tuom én, szemkilövetés meg drasztikus gázáremelés köll nektek...amolyan Lopcsányi módra!!!!
Pedig a ti időtök ÖRÖKRE lejárt!!! Elég volt az mszp-szdsz-ből!!!!

ördöngös pepecselés 2013.01.24. 22:30:40

@cyan:

Ami tény:

Te olyan SÍK vagy mint az Alföld!! :D

ördöngös pepecselés 2013.01.24. 22:32:02

@biohouse:

Mit közgépezel? Ez legalább magyar, ellenben a strabagotok osztrák, KÜLFÖLDI!!!

Benyelitek állandóan a moslék hvg, meg nol, meg origó baromságait, hazugságait!!! Még jó hogy az emberek többsége a Fidesz-KDNP mellett áll, akármekkora gyülölethullámot kap itthonról és külföldről is!!!

ördöngös pepecselés 2013.01.24. 22:35:06

Meenjetek aztán tüntessetek a rezsicsökkentés ellen, buta bolsi prolik!! :D

Nektek tényleg semmi nem jó...sajnállak titeket, hát még majd akkor, amikor a Fidesz-KDNP 2014-ben és 2018-ban is 2/3-al fölényesen győz!! :D
De hát mit vár az ember olyan szarházi korrupt ellenzéktöl mint a Libás, meg Zázrivecz, meg Lopcsány meg a többi idióta....:D

ördöngös pepecselés 2013.01.24. 22:37:55

De lehet nektek a magyarkerttel van bajotok, jobb lenne ruszkikert, vagy zsidókert.

(ezennel megjegyezném a dzsobbikos hülyéknek, hogy ott legalább annyi zsido van mint az mszp-ben és az szdsz-ben együttvéve) Vona (Zázrivecz), SZEGEDI, Balczo, Morvai, Volner, ezek mind zsidók, álnemzeti ""hazatudattal""

anyadmajma 2013.01.24. 22:41:44

@Balibgeczyk: Mifaszvan, viktorka kihúzta a faszát a szádból, hogy meg tudsz szólalni? HE? Má szopni se tudsz?

Nash vs. Keynes 2013.01.24. 22:46:48

Valaki átszámolta már lélegeztetőgépre?

picur3ka 2013.01.24. 22:50:08

Azert be kell ismerd, jobb, mint a hires hortobagyi 'megnezzuk a semmit' kirandulas!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 22:50:41

@pannonfunk: de azért nem pályáztatják el az éves költségvetésüket hétévente, jól sejtem? Vagy még többet, mert ez ugye az ojrópai "támogatás", amit azért kapunk, mert lemondtunk egy jó adag saját bevételről + fizetjük a tagdíjat, és visszapályázhatjuk faszságokra, ha megfelelünk a feltételeknek, pl. hogy 40 centis kilátóra költjük, vagy Audira.

cyan 2013.01.24. 22:51:16

@anyadmajma: ne etesd, mert ideszokik!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 22:53:49

@VV Zeusz: mellélőttél, még a pályázati adó befizetése után megmaradó pénzemből is költök olyanokra, mint amiket felsoroltál, de jobb néven venném, ha fele ennyi adóból tizedennyi léhűtőt kellene eltartani, és arra költhetném a pénzem egy nagyobb részét, amire jónak látom.

Konkrétan jó lenne meghatározni, hogy mit hívunk állami feladatnak, és annyi adót szedni, amiből az kifutja, egy fillérrel sem többet (vagy kevesebbet).

Ha lenne egy ilyen lista, szerinted hányan tennék rá a belépődíjas szánkódombot, a 40 centis kilátót, a Kutyawellness Kft. legújabb agymenését és a hasonlókat?

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:27:47

@cyan: A szánkódombnak van riválisa, ha le nem radírozzák a domborulatokat a térképről.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:28:45

@komissarlajos: Hogy mim van, az még vita tárgya, de hogy neked vakfoltod, az már vitathatatlan.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:30:41

@TrueY: "az nem fáj senkinek"

Pontosabban a mindenkori osztogató-fosztogatók mindenkori bólintójánosainak nem fáj - és pont azért, mert ilyenek mindenkor vannak, látszólag sose fáj senkinek. Pedig de.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 23:30:42

@picur3ka: döntse el a piac, melyik a jobb, de ne a pályázati piac, hanem az igazi, a turistáké, akik odamennek Debrecenből, Kecskemétről, Moszkvából meg Philadelphiából, és kicsattintják a belépőjegy árát, mert ajánlották nekik, vagy csak éppen arra jártak, és megtetszett nekik a bejárat. Annak semmi köze a valósághoz, hogy ismerek egy jó pályázatírót, aki lepályáz nekem 40 millát, az önrészt kiokosítja, én adok neki 2 millát, aztán belépőjegyből beszedek még felet, és élek, mint Marci Hevesen, aki meg fizeti, az meg 3 műszakban tolja az áruház pénztáránál, és soha életében el nem fog jutni ilyen helyekre.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:32:15

@Balibgeczyk: "Te olyan SÍK vagy mint az Alföld!! :D"

Nem is lehet kérdés tárgya: két dimenzióban szakavatott bíra vagy.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:34:27

@picur3ka: Azon csodálkozom régóta, hogy bár ott van az a durva nagy puszta, oszt azt nem jut eszükbe teletelepíteni kapukkal meg turulokkal, vagy mit bánom én, horthykkal. Pedig elkélne ilyenkor a tartós hófogó.

2013.01.24. 23:34:34

@KKZZ: Ezzel a magyarkerttel az a gond hogy rohadtul nincs jellegzetes karaktere, világszínvonalú kulturális értéke. Lesz valaha olyan hírneve mint a Güel parknak? Soha. Nem véletlenül! Olyan ez mint a magyar narancs, kicsit savanyúbb, kicsit sárgább, de a mienk. Nagyszerű, de ha már a kultúránk fejlesztésére kapunk pénzt, akkor korszerű, világszínvonalú munkákat lenne célszerű megvalósítani...
És amúgy a miniatűr folyók tényleg folynak is benne?:) Nahát! Megvenném 2 forintért képernyővédőnek baszki mert az ilyen másra nem jó!

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:38:00

@dr kotász: Azért ismerjük el, hogy Nemesmedvestől Battonyáig még lehet belőle világhírű termék, mint az Egri Bikavérből, és általában a magyar gasztronómiából.

dr. mesterséges színezék 2013.01.24. 23:44:36

@Negyvenértelmiségi: Mennyivel egyszerűbb volna olyan pályázatot kiírni, hogy ki tudja jobban megindokolni a NAV felé, hogy milyen beruházási terv érdekében ne szedjék be a vállalattól azt a nyamvadt adót, amit előzetes szétlopások és a vízfej fenntartása után ítélnének oda egyéb pályázatokon további szétlopásra.

fokukac 2013.01.24. 23:44:48

ez nagy királyság!
Mondjuk én a szegedi Tisza-töltésen tanultam sielni, szóval... :DDD

2013.01.24. 23:51:56

@dr. mesterseges szinezek: Egyetértek, én ebbe a magyarkertbe szívesen elhelyeznék egy véreshurkamakettet is például hogy onnan se maradjon ki a gasztronómia:)

christophe 2013.01.24. 23:52:23

@Zabaalint: ''Én benne vagyok, ha 1 éven belül megépül, és fáraónk egyből beköltözik. ''
Ez jo:-)) Csak nem a felesègèt tennèm be mellè,hanem a kollègiumi haverjait!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.24. 23:53:45

@dr. mesterseges szinezek: sokan szeretik ám ezt a sok zsíros pályázatot, eleve ott van a pályázatíró Szakma, aztán a haszonélvező gazdasági vállalkozások, meg ezek a 3 emberek, akiket ilyen pályázatokból vesznek fel.

De ha megkérdeznék a cégeket, mit választanak, az azonnali radikális adócsökkentést vagy a további okossági lehetőségeket, azt hiszem, elég kevesen lennének, akik a pályázat alapú gazdaságpolitikára szavaznának. A haszonélvezők, nyilván, akik úgymond jól tudnak pályázatokat írni. Pedig akik "jól írják a pályázatokat", azok valószínűleg sikeresek lennének a termelő-szolgáltató tevékenységben is, csak minek baszakodjanak gyártással, kereskedelemmel, szolgáltatásokkal, piackutatásokkal, ha néhány A4-es lapért is megkapják a tízmillákat.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2013.01.24. 23:59:04

És mikortól fogják elözönleni a külföldi luxusjachtok és magánrepülők a környéket? :D

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 00:18:44

@bonebear: a vendég már csak ajándék, a fix pénz bejött a pályázattal.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.01.25. 01:12:04

Na ilyenekre ad pénzt az EU. És a sok fogyatékos barom folyton győzköd, hogy nem vagyunk nettó befizetők.
Jól elszánkózzátok és elszökőkutazzátok a gyerekeitek jövőjét, gratulálok (bár a töketleneknek még gyerekük sincs, legfeljebb a postástól).
Ki kell lépni abból a fos EU-ból végre!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:24:33

@negondolkozz!majdénmegmondom!: az EU nettó befizetői az EU adófizető polgárai és vállalatai, kivéve azokat, akik visszapályázzák a befizetésüket többszörösen. Attól még nem válsz nettó segílyezetté, hogy a fizetésed egy részét átutalod Brüsszelbe, hogy aztán azt visszapályázza a szomszédod, és Audit vegyen belőle. A "Magyarország nettó kedvezményezett" duma egyetlen célja, hogy úgy érezd, tartozol az EU-nak, mint magyar állampolgár.

dr. mesterséges színezék 2013.01.25. 01:38:06

@Negyvenértelmiségi: Mo. nettó kedvezményezett, és ezen kár vitatkozni, sőt ezt a kérdést idecitálni is kár, ui. ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a _határokon belül_ ebből a pénzből hengerfejek esztergálására szakosodott tényleges, vagy sámliméretű kilátók lenyúláscélú összetúrására gründolt cégnek ítélnek-e oda.

Hasonlatos ez a kimutogatás ahhoz, amikor az egységsugarú betanított munkás szidja a kűfődi gyüttment munkáltatóját, miután az kivágta, mint macskát szarni, majd a következő munkahelyén Hazzaffy Taksony tulajdonos legalább akkora nyelvkilógást vár el tőle, csak még retyópapír sincs a budin, és az útiköltség és munkaruha is úgy van okosba van megoldva, hogy magyaroschan attól kódul.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 01:42:40

@dr. mesterseges szinezek: nekem viszont kinyílik a bicska a zsebemben ettől a nettó kedvezményezett dumától, amikor olvasom az ehhez hasonló cikkeket, hogy mitől is vagyok nettó kedvezményezett, amikor én csak a számlát fizetem az elkúrások után. De igaz ez az országra is, ami semmit nem gazdagodik az ilyen pályázatokból, ezt a 40 millát is egy magánvállalkozás kapta, amiből maximum az áfát látja viszont a kincstár. Ha viszont magánvállalkozás kapja, akkor hadd számoljak már én is a magam mérlegével, és én nettó befizető vagyok. Mondhatnám azt is, hogy büszke vagyok rá, ha nem olyan elkúrásokra menne, amikre viszont nem vagyok büszke, és amik ellen minden fórumon tiltakozom.

peaceman 2013.01.25. 01:53:43

El se tudjátok képzelni, hogy szegediként mennyire gáz magyarázni veszprémi haveroknak, hogy én is jókat szánkóztam kis kölökként, amikor a kutyánkat a szán elé kötöttem.
És még haladtunk is, ha nem éppen a képembe pisált az a dög.
Mostantól nyugodtabb szívvel fogok aludni, hogy tudom, a jövő alföldi generációi már teljes gyermekéletet élhetnek.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 02:07:33

@peaceman: örökké hálásak lesznek az EU-nak, amiért lehetőséget biztosított nekik a szánkózásra. Az EU nélkül maximum fogócskázni tudnának, bár lehet, hogy fogócskapályára is kaptunk "segítséget".

dr. mesterséges színezék 2013.01.25. 02:13:44

@Negyvenértelmiségi: A saját vagy a vállalkozásod mérlege természetesen fontos, de ha az a kérdés, hogy az ország nyerő vagy vesztő szériában van, akkor az ország mérlege a mérvadó.
De tudod te ezt, és nekem ciki magyarázni.
Azért még egy impulzust beleadok, de többet se: még ha a Kalányos családban a pénz elosztását végző családfő piára és snóblira is cseszi el a pénzt, és ezért alig nyomorognak kevésbé, mintha nem is kapnának segélyt, erről még a Kalányos család nettó kedvezményezett.

murunga 2013.01.25. 05:59:18

kicsit sárga, kicsit savanyú...de a miénk!!!
a honlapjuk is egy mini-aranybánya!

17 intelem a földi élethez. A versbe szedett mű 2009-ben vetődött papírra. A szerző sem írni sem rímet faragni nem tudott. Soha előtte nem írt verset. Az „Ihlet" a Magyarkert erdeiben szállt alá...

2013.01.25. 07:11:34

@Balibgeczyk:

Istenem! Mennyire egyszerű lény vagy.

Az avatarod tetszik,....olyan egyéni, individuális..., mint a gondolataid,

dr yetee 69 2013.01.25. 07:16:45

@Balibgeczyk: Zelmultnyóócév kimaradt,droid!

pannonfunk 2013.01.25. 07:32:23

@Negyvenértelmiségi: Valóban talán értelmesebben csinálják. Szóval alapvetően nem a pályáztatással van a gond, hanem a kivitelezéssel. Az EU-s pályázati rendszerrel nagyon nagy gondok vannak, és ami a legszörnyűbb, hogy nem csak a kohéziós alapokkal (azaz azzal, amit Brüsszelből megkap a magyar állam, aztán elveri minden hülyeségre), hanem olyan pályázati források szétosztásával is, amelyekről közvetlenül Brüsszelben döntenek.

És továbbra is azt gondolom, hogy a Vastagbőr mellényúlt, mert ez a konkrét project még egészen normális. Ha elkezdi számolni az ember, hogy hány ezer köbméter földről van szó, meg mi mindent építettek, akkor még nagyságrendileg rendben is van a dolog. Ami jogos kritika itt is, hogy miért nem értelmesebb dologra költjük.

Mondom, én kapásból a szántódi szabadstrand játszóterét tudnám mondani, ez a labirintusos csuszka:
www.balatonozz.hu/images/std/6971_rigo_utcai_strand2.jpg
konkrétan 13 millió forintos EU támogatásból épült. Ott büszkélkedik a tábla, ha arra jársz, nézd meg. Szerintem arányaiban sokkal durvább.

kenájkikit 2013.01.25. 07:38:48

nyugtassatok meg, hogy arról lesz post, hogy a vértesi erőmű finom 42 milliárdot kap az államtól, és ez úgy van kommunikálva, hogy az állam 42 milliárddal segíti 800 ember munkahelyének megtartását.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.25. 07:48:34

Visszaböfögött híreinket hallgatták. Ez ki tud kerülni az indexre.

Steve123 2013.01.25. 07:51:28

Érdekes bejegyzés. Az államadóssággal és adózással kapcsolatban ez is megragadott.
kerdezzbatran.blog.hu/2013/01/24/duja_552

bvb09 2013.01.25. 07:54:34

Debrecenben a nagy lakótelepeken 2 ilyen épült a 70-es évek végén. Ha nem épült volna, soha nem tudtunk volna lecsúszósan szánkózni. Jobb téli időben több százan nyomtuk a kb. 80-100 méteres pályán, családostil 4-500 ember. Szóval óvatosan az értelmetlenkedés kimondásával, mert az alföldi gyerekeknek egy ilyen szánkódomb maga a megváltás, mikor hegy 200 kilométeres körzetben nuku. Persze ezt a budapesti faszfejek úgysem tudják elképzelni...

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 07:55:16

Igazi turistacsalogató csodaság.

Lacusch69(Sch.Lacika) 2013.01.25. 08:02:01

Sz@rom harmincpár millión baxakodtok? Nálunk a lakosság akarata ellenére épült fürdő 3.5milliárdért, és egy veszteséges xar az egész. Fél év alatt dupla veszteséget termelt, mint ez a szánkópálya.
Erről nem tájékoztatna a vékonybőr a farkamon?

termalonline.hu/termal-hirek/sporolnak-a-hagymatikumban

bvb09 2013.01.25. 08:08:23

@bvb09: Ja, és szeretném, ha tudnátok, hogy az Alföldön is szokott hó esni. Csak úgy tájul...

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 08:08:54

@Lacusch69(Sch.Lacika): Na de Lacika!Jó lesz az majd még,ha a lakossági víz és csatornadíj egymillió ft körül lesz / lakás.
Azonnal beindul majd a fürdőbiznisz.

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 08:10:08

@bvb09: Egy ilyen sírhantot a közmunkások is összelapátoltak volna ingyen.

cnt 2013.01.25. 08:19:16

Az elsők között szeretnék lenni, aki fikáz, ámde. Nekem volt szánkódomb az életemben, lakótelepen nőttem fel. Ahol a legmagasabb, ott szerintem kábé 5 méter magas lehet. 8.8 méter magassághoz nem másfélszer-kétszer annyi földet kell megmozgatni.

Életem legjobb gyerekélményei fűződnek hozzá.

Szóval ezt most nem feltétlenül kellene fikázni. Ötlete volt, lehetősége volt, megvalósította. Miért baj ez? Az alföldön?

cnt 2013.01.25. 08:20:36

@bvb09: nem olvastam vissza a kommenteket, én Békéscsabán nőttem fel, pont így látom, ahogyan te is - nekünk ott százával csúszva, ez volt a téli sport, nem a sítábor meg a műjég.

cnt 2013.01.25. 08:21:44

@hot-spot: ha volna elgondolásod arról, hogy ez mennyi (értsd: mennyi köbméter) föld mozgatását jelenti, akkor talán másként beszélnél erről. Melyik közmunkás is dolgozik ingyen?

cnt 2013.01.25. 08:22:43

@kenájkikit: Hát igen. Ha fejenként kapnának ötmilliót, akkor is tizedannyi lenne a költség :)

regress 2013.01.25. 08:24:11

@Balibgeczyk: te narancsgeci,ilyen nyitvatartás mellet ki megy oda?ennyi pénzért a család felmegy a mátrába,hó is van,este i1-ig nyitva,soroljam még?veletek hordatnám el kiskanállal

christophe 2013.01.25. 08:27:01

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
''Ki kell lépni abból a fos EU-ból végre! ''
ok;ès utàna mit csinàlsz??

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 08:30:58

@cnt: Mindegyik.
Vagy szerinted a 22 ezer ft az pénz?Mert szerintem lószar.

dennisthemenace 2013.01.25. 08:32:02

@bvb09: Koszonjuk elvtars, mehetsz a kasszahoz. A Part es a Vezer buszke rad!

dennisthemenace 2013.01.25. 08:33:46

@christophe: Meztelen picsaval, de boldog nemzeti erzessel a kebleben kuncsorog segelyert az Eunak..

Void Bunkoid 2013.01.25. 08:41:33

@Kaputykin: biztos már elkéstem a beszólással, meg már mások is megmondták, de azé' leírom.

A nagy baj itt nem azzal van, hogy mennyibe került, meg hogy van elosztva, meg hogy ki mennyit tett zsebre. Amúgyis zsebretevős játék van minden pályázatnál.

A fő szemszúró dolog itt az, hogy a nagy büdös semmi közepére, a magyar pusztába, Rúzsasándor szintén betyár és nem különösebben munkával elhalmozott ivadékai közé odabasztak 50 millió forintért (jó, csak 37 volt a támogatás) egy SZÁNKÓDOMBOT.

Le, az éppen elsivatagosodásnak induló Kiskunság kellős közepére.

A fotón havas a kép, de szerinted uszkve hány ilyen nap van egy évben átlagosan, amikor havas a szánkódomb - no és hányan fogják látogatni (Jakabszállás népessége kb 2500)?

És miért ODA? A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy hamarosan az egész ország Budapestre fog költözni, lévén csak ott van munka, meg vásárlóerő, meg ájmeksz mozi, és romkocsma is. Akkor miért attól száz kilométerre tesznek le ilyen felhőtlen szórakozásra buzdító dolgokat, amikor pl a főváros leginkább szórakozó rétege szerint kb a kökin túl a vadon kezdődik, ahova nem nagyon akaródzik kimenni, csak na nagyon muszáj...

Pl mi lett volna, ha ebből az ötven, elnézést harminchét millióból valami értelmeset próbálnak odatelepíteni, ami mondjuk háromnál lényegesen több munkahelyet generál, és esetleg még talán TERMEL is valamit, amit el lehet adni, és bővülni-növekedni, még több munkahelyet teremtve????

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 08:45:20

@Void Bunkoid: Szafari park kellett volna,elefántokkal meg zsiráfokkal.:)

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 08:50:43

@Void Bunkoid: A helyi lakosokat rá kéne venni,hogy öltözzenek beduinoknak és építeni lehetne nekik homokkunyhókat és a turisták tejelnének.
Esetleg ősmagyaroknak is öltözhetnének és jurtafalut építeni nekik sámánokkal meg hasonló faszságokkal.A külföldiek kajálják az ilyen baromságokat.SSS

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 08:56:52

Ha nekem kéne kitalálni a turistacsalogányt,akkor csinálnék egy túlélő tábort Szabolcsba,hamisított bergrillel ,csinálnék egy ősmagyar jurtafalut és ott szállásolnám el a turistákat és lenne ökörsütés meg disznóvágás,meg lovas lányrablás,vadászat és minden amit az ősök csináltak.Meg egy szafari parkot csinálnék.

Void Bunkoid 2013.01.25. 09:01:39

@hot-spot: nem rossz ötlet, de a külföldiek, mivel megtehetik, Kenyába meg Jordániába járnak szafarizni meg tevegelni.

Ide a külföldiek - elnézést a sztereotipizálásért, de sajnos - többnyire romkocsmázni vagy szigetelni jönnek.

Lehet, hogy Jakabszálláson is romkocsmát kellett volna nyitni, de sajnos túl messze van a négyeshatos villamosmegállótól, már nem lenne vendégkör.

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:03:07

@Void Bunkoid: A jurtafalut lehet hogy szeretnék.Ezek elkényeztetett emberkék többnyire és az ilyenek néha vágynak némi prosztóságra és kényelmetlenségre.

Void Bunkoid 2013.01.25. 09:05:09

De amúgy most villant be az isteni ötlet...minden magyar kisvárosban egy mini Körutat ("Kőrút") kell felépíteni. Pár szándékosan málló vakolatúra antikolt három-négy emeletes gangos ház, gyárilag telepített kutyaszar és a kapualjaban hajlékony, minden második beugróban butik vagy török-indiai-polinéz kajálda, minden elsőben meg romkocsma. Ja, és ne feledkezzünk meg az egész közepére rakott nagy kereszteződésről vagy térről, ahol direkt 15 buszsofőr és 3 villamosvezető csak azon lesz, hogy a 200 méteres pályán napjában fel-alá rohangáljon, meg minél többet dudáljon és meghúzza az út szélére telepített, Ford Mondeónak maszkírozott trabantokat - valamint kötelező még a tér alá egy aluljáró is.

Na? :)

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:08:53

Romkocsma,romszálló,rommetró.A metrót fel sem kéne újítani,a katasztrófaturisták és akik szeretik az izgalmakat azok pölö imádják.SS

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:10:41

@Void Bunkoid: A turisták az izgalmakat keresik és a látványosságokat .A kényelmet megkapják otthon.
Mindenhova busókat!:)

SZDSZPistike 2013.01.25. 09:12:08

Szánkózó dombra kérték a pénzt, és azt is építettek. Van ennél nagyobb szánkózó domb az Alföldön? Akkor? Mi ebben a probléma???

Void Bunkoid 2013.01.25. 09:12:10

@hot-spot: Predátort a metróba!!! :)

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:15:04

@Void Bunkoid: A metróvezetőket beöltöztetni aliennek ,meg az ellenőröket is.Én halálra rémítgetném a sok külföldit,az biztos hogy emlékezetes lenne nekik Magyarország.A francot kell itt állandóan európizálni,mikor úgyis csak balkán vagyunk nekik.Na tőlem megkapnák a balkánkodást.:)
8. kert megcsinálnám romnegyednek,nagy átalakítás nem is kéne.Rom plázával egy hulladék szétesőfélben lévő villamossal,tele romkocsmával és romos szállodákkal.

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:16:15

@SZDSZPistike: Az a probléma,hogy van ennél nagyobb szánkódom a világon.
Ha mád lúd,lenne kövér és csináltak volna sípályát is egyben!:)

2013.01.25. 09:19:06

@SZDSZPistike: A rózsaszín tehénszarral sem az a legnagyobb gond hogy odateszik eléd, hanem ha meg is eszed, az az igazi probléma.

Void Bunkoid 2013.01.25. 09:19:09

@hot-spot: azt csak akkor, ha van hozzá jeti is :)

Void Bunkoid 2013.01.25. 09:20:43

@hot-spot: sípályát csakis jetivel. Anélkül nemigazi.

2013.01.25. 09:30:17

Halkan megjegyezném hogy a sok hátrányos helyzetű csoport szervezet között, pl van egy világszínvonalú kendo válogatottunk, tavaly a világbajnokságon 3. (!) helyet értek el, bronzérmesek lettek a japánok és a koreaiak mögött. Jelenleg abszolut támogatás nélkül dolgoznak, nem kapnak állami finanszírozást. Idén a Kendo EB-re nem fog kijutni a csapat pénzhiány miatt. Aminek van értelme arra szinte lehetetlen pályázati forrást találni. Pedig a szánkózás és a kendo nagyjából mint testmozgás, hasonló kategória:) A japánok értékelik ha az országuk kultúrája iránt van érdeklődés. Ha állami szinten is lenne kicsit több odafigyelés és nem csupán szánkódombokba és stadionokba ölnék a pénzt, akkor pl ez Japán felé a diplomáciai szálat is erősíteni. És azt hiszem értékesebb szál lenne, mint Albániával vagy Kínával ápolni kapcsolatokat... Viszont, a magyar szánkózó és labdakergető nemzet!

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:32:32

@dr kotász: Ez sosem lesz már labdakergető nemzet sem pedig szánkózó.A lovas sportot lehetne még nyomni,de a dombra visszatérve,valóban egy bobpályát is csinálhattak volna.:)

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:34:25

Úgy lehetne hirdetni a magyar turista utakat hogy;
Utazás a középkorba!:)

Vitéz László 2013.01.25. 09:36:57

@hot-spot: miért? szerinted a belvárosi romkocsma turizmusban a modernségünk a látvány?

nem a II. világháborúban és 56 ban szétlőtt romos házak ?

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:37:35

@Vitéz László: Azért kéne egy egész kerületet erre specializálni!

2013.01.25. 09:42:52

@hot-spot: Belső Somogyban, vagy Borsodban vinném körbe páncélozott autóban a tehetősebb külföldieket, leginkább kisebb, elszigetelt falvakat érintve. Beadnám nekik hogy a tejeskávé színű kéregető egyének hobbitok.

Vitéz László 2013.01.25. 09:45:37

@hot-spot: így van most...

jönnek megnézni hogy európában mijjen qva romos ország is van...
ázsiát megnézni sokkal olcsóbb itt... európának közelebb van...
szerintem orbánnak (+fidesmafia) jó ötlete hogy ázsiát csinálunk az EU ban
elég unikális...

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 09:57:19

@dr kotász: Szerintem nem lenne nehéz rávenni a helyi karamellizáltakat,hogy eljátsszák az ősközösséget.D
Csak díszlet kell és némi kosztüm.:)
Micsoda látványosság lehetne!
Ott szexelnének a turisták előtt orrba szájba a nyílt utcán,és sütnék a kutyákat meg varjakat.
Pá emberke pedig botokkal támadna a páncélautóra (persze ez is csak színjáték lenne) felmásznának a tetejére mint az oroszlánok és üvöltenének mint a hiénák.
Kajálnák a gazdagok az élő mozit.SS

Geza 2013.01.25. 10:03:51

Valahonnan olyan ismerős volt nekem ez a téma már tegnap is, csak nem tudtam, hogy honnan.
Nos, megtaláltam, a "Gyűrűkúra" c. paródia-könyvből (9. fejezet):

"...
A város története a Régi Szép Időkig nyúlik vissza. A szenilis Béltelefon
király akkor adta ki a parancsot, hogy márpedig épüljön e mezőségen egy
szépségével párját ritkító udvari síugrósánc. A vén marha szerencsére még az
első kapavágás előtt beadta a kulcsot, vízfejű fia, az Alkalmatlanként emlegetett
Nabiszkó pedig, igen jellemző módon, félreértett valamit a tervrajzok
áttanulmányozásakor, és valamivel strapabíróbb cementet kevertetett a
megszokottnál. Így jött létre Mines Tróne, avagy Nabiszkó Csúnya Öröme.
..."

dr. Aullah 2013.01.25. 10:38:47

Látom a fijjúk keményen dolgoznak. Már 297,14 nél jár a forint-euró.

kifordított nagyanyó 2013.01.25. 10:40:31

Ha csak a domb van benne akkor durva,de ha a többi is benne lenne ami még fel van sorolva akkor nár jobb lenne.
De tartok tőle,hogy az még külön költség lesz majd.

2013.01.25. 10:53:11

"Átzúzok Tihanyba" :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2013.01.25. 10:54:11

Megnéztem ezt a videot... most ütemesen verem a homlokom az íróasztalba:)))

dr. Aullah 2013.01.25. 10:55:58

@dr kotász: Ez a nő sem százas, az már biztos.

Deres · http://textura.blog.hu 2013.01.25. 10:57:16

PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU PAZARLÁS EU

2013.01.25. 10:58:02

@dr. Aullah: "Szétnézek és azt mondom, milyen gyönyörű..." :DDD

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 11:02:33

@dr kotász: És az lesz a legjobb majd,hogy a kis iskolások szerint itt van a Himalája Mo-n és a Fekete tenger is.:)
Ez egy totális kommunista semmire nem jó építmény.

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 11:04:27

Komolyan mondom,hogy Gilgamesnek több esze volt.
Az legalább várost épített a sivatagba.

2013.01.25. 11:10:08

@Deres: bocs, a pazarlással nem az EU-t kéne társítani... Brüsszelben még nem igazán tudják felmérni hogy itt szélhámosok és elmebetegek szövetkeznek a támogatások elköltésére :)

peppemaci 2013.01.25. 11:10:39

Zsenik! Kár, hogy nem nekem jutott eszembe...
Szegény Petőfi; ha ma élne, már Az alföld versét se írhatná meg csak úgy:
...Lenn az alföld tengersík vidékin... - hol a magyar Himalája jön szembe!!!

christophe 2013.01.25. 11:15:40

Nekem a tàvolkeleti vallàsi vezeto jon be,bexarok ès ezek kaptak 70valahàny milliot.....

Hola (törölt) 2013.01.25. 11:18:38

@Balibgeczyk: Meg "belőletek" is elég egy életre!

2013.01.25. 11:22:32

Lecsukatnám mindkettőt, plusz kényszergyógykezelés, átnevelőtábor. Naponta 8800-szor leírnák hogy "a 21. században élek, a 21. században élek...."

pannonfunk 2013.01.25. 11:23:33

@dr kotász: az a baj, hogy Brüsszelben sem ülnek jobb arcok. A közvetlenül Brüsszelből jövő támogatások közt is vannak nagyon durvák.

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 11:33:41

@dr kotász: Hát ennél még gyurcsánynak is sokkal jobb ötletei volta,mi a pénzköltést jellemzi!
a kormányzati negyed és Sukoró is jobb lett volna mint egy ilyen Sztálinista ,kommenista ,sárdomb!

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 11:35:38

@pannonfunk: Én azt nem értem,hogy az uniós pénzeket nem lehet korszerűsítésre vagy energia takarékos beruházásokra költeni?Vagy felújításokra?
Csak mert olyat sosem olvasok mostanság,hogy felújítottak volna egy iskolát,nyugdíjas otthont,művelődési házat,könyvtárat ,apám faszát

2013.01.25. 11:41:25

@hot-spot: Ez a fajta mentalitás, Gyurcsány tevékenységének is köszönhető. A régi MSZMP által elvetett magot öntözi Gyurcsány, Orbán, Vona stb... vagy öntözte Horn és Antal. A belőle hajtó csírák, levelek pedig ezek a szánkózódombok, vagy a bezárt üzemek, érdekes módon gazdát cserélt ingatlanok. Egy ellopott ország. Én ebből a szánkózó dombból zarándokhelyet csinálnék, minden épeszű magyar polgárnak el kéne látogatnia oda és elhelyezni a dombon egy sírkoszorút. Mert ez a domb egy leszúrásra ítélt ország sírhalmának a szimbóluma is lehetne.

2013.01.25. 11:43:03

@dr kotász: Javítok, "egy leszúrásra ítélt nép"

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 12:03:11

@zero: itt azt mondja a tulajdonos, hogy 70 milla volt a domb, és 50 milla a támogatás. 3 hónapon át hordták a földet, mire kész lett.

Hát ez elég minimál lett, hogy őszinte legyek. Semmi gond azzal, ha valakinek megér 70 millát ez a kis dombocska a semmi helyett, nem rossz végülis, de nekem ilyenekre nincs pénzem, nem tudom, más hogy van vele. Ha meg már fizetem, akkor legyen az enyém, ne egy vállalkozásé, mert ilyen ötletem van nekem is naponta 10, de nem vágok bele a nagyrészébe, mert nem megérős egy ilyen, de nagyon nem, és pályázni sem akarok ilyenekre. Azonnali radikális adócsökkentést!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.25. 12:09:03

Ja és a Magyarkert az már egy régebbi dolog, de van új terv is, ott a fák mögött lenne egy kemping, gondolom, ha lesz rá "forrás". Szerencsére forrásokkal elég jól állunk.

pannonfunk 2013.01.25. 13:01:04

@hot-spot: arra _is_ van, csak annak nincs hírértéke. Tessék itt egy könyvtár, amit EU-s pénzből újítottak fel:
www.renyi.hu/konyvtar/main_hu.html
(görgesd le a honlapot, ott van az alján)

hot-spot (törölt) 2013.01.25. 13:39:59

@pannonfunk: 2008-1010
Tehát még a kurcsányéknak köszönhető ez is,azóta semmi.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.01.25. 14:00:57

@Negyvenértelmiségi: Te most tényleg elmondtad ugyanazt amit én, a nekem szánt válaszodban?
Nem baj, csak kérdezem. :)

jpmjpm 2013.01.25. 14:02:44

legközelebb tájékozódjatok, mielött baromságokat írtok.

Marcellusca 2013.01.25. 14:44:57

@dr kotász: Pont most akartam linkelni. :D

Hát, ez "csodás"!!! :DDDDDDDDD

titan 2013.01.25. 16:25:02

@Vahakomb: tetszik, hogy a Fidesz milyen szinten dolgozik azon, hogy lehagyja az emeszpét elkúrásban... mondd, miért lesz attól ez jó, hogy az előző szar volt?

Zka77 2013.01.25. 20:19:40

Tévében nyilatkozott vmi fasz nő, hogy de hát milyen drága a föld... ANYÁD! Kibéreltek egy exkavátort, azzal kb megoldható bárhol egy ilyen domb töredék áron. És még egy tó is lesz mellette. Kb úgy, ahogy az ablakunk előtt 1982 óta. Google "szeged vér tó".
indafoto.hu/beroesz/image/10869267-5e856eb0/user

Zka77 2013.01.25. 20:23:33

Egyébként létezik ember aki egy ilyen dombért utazna többet 10 percnél? Mi az esély a megtérülésre? 0%?

Zka77 2013.01.25. 20:27:37

Valamint ez sokkal magasabb, mint 8.8 méter, kb 15 lehet. Hosszát passzolom, 100 körül?
Egy távlati kép: erzsilapja.lapunk.hu/tarhely/erzsilapja/kepek/76847154_2.jpg

Vitéz László 2013.01.25. 20:48:50

@Zka77: megtérülés????

már elérte a céjját...

az elftársak lehuzták a labanc eut 60millával...

nem lennék a fuj EU hejében... rohat labancok !

bár épp ma volt a mercinél... akiket meg dicsérget...
hm... akkro nem is tudum... nagyon cikázik...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.01.25. 21:43:09

@pannonfunk: És Új Széchenyi terv matrica van a Budapesti Tourinform irodán is, pedig 2010 márciusban lezárult a beruházás...

Vitéz László 2013.01.25. 21:45:36

nyilván ez a domb mégha tömören pénzből hordták volna össze akkor sem tudna tartalmazni 70 000 000 forintot...

vagyis a pénzt máshol kell keresni...

nosza rajta ügyészség !
tegyünk az ügy végére poltot !

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.01.25. 21:54:58

@hot-spot: Ez a kormány EU-ellenes propagandájának része. Ugyebár a normális dolog sosem újság. Itt van a szegedi Részecskegyorsító ügye is...
Amúgy kutatási projektek: ec.europa.eu/research/fp7/index_en.cfm?pg=country-profiles-detail&ctry=hungary
A belügyinek van elég jó oldala még, főleg embercsempészet elleni beruházások. ec.europa.eu/dgs/home-affairs/financing/fundings/projects/per-country/hungary/index_en.htm
Menj el az Abonyi utca környékére,
budapest.hu/Lapok/Hivatal/Unios-projektek.aspx
uniosprojektek.wordpress.com/

Zka77 2013.01.25. 23:42:31

@Kuviklacz: az ELI tök jó hír, én ráizgultam, hogy 2-3 év múlva ott fogok dolgozni :)

pannonfunk 2013.01.26. 08:44:57

@Kuviklacz: És ezen csodálkozol? Volt itt az elmúlt 22 évben olyan kormány, aki az előző kormány eredményeit ne akarta volna kisajátítani?

cyan 2013.01.26. 10:10:53

Ez a videó! Csodálatos!
Azt a dombot, ha nem vetik be nagyon gyorsan fűvel, akkor egy jó kis eső olyan mély árkokat fog belekaristolni, hogy nem fogják győzni visszatalicskázni a domb aljáról a földet.
Apropó, azok a használt autókerekek mi célt szolgálnak? Elképzelem, ahogy egy gyerek száguld le a szánkójával, nekimegy, majd gellert kapva visszapattan a pályára, a mögötte jövő gyerek meg elkaszálja. Szánkópályára minek ilyen terelőfal? Sose volt.

monyon le 2013.01.26. 10:22:55

Ne csodálkozzon senki, az EU blőd beruházásait már külön nyilvántartják - nem ez az egyetlen , van itt még több is:
www.openeurope.org.uk/Content/documents/Pdfs/top50euwaste2010.pdf

pannonfunk 2013.01.26. 11:02:30

@monyon le: 16394 Euro (kb. 4.7 millió forint) a tiroli farmereknek, hogy erősítsék az emócionális kötődésüket a tájképükkel :) Hát ez frenetikus :)

pannonfunk 2013.01.26. 11:06:04

@monyon le: 7.5 millió euró hogy reklámozzuk az EU-s pénzszórást, 1.6 millió euró a svéd királynak, csak úgy, 5.1 millió euró kulrúrális klubra az EU bürokratáknak... aztakurva és még csak a második oldalon tartok... Hát ez gyönyörű. Mondom én, hogy ez a szánkódombocska még egészen szolid a nagy átlaghoz képest...

picur3ka 2013.01.26. 21:10:03

@Negyvenértelmiségi:

Ezt a marketing meg az agymoso media propaganda csucsan azert kemeny hinni.

picur3ka 2013.01.26. 21:12:47

@Vitéz László:

Van egy domb valahol videken - az otlet sem uj, innen latni - a gurcolo parasztokkal hordattak ossze, ugy hivjak: Inseg Domb.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.01.27. 10:38:51

Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.01.27. 10:55:37

@Zka77: www.europa.eu/epso - nem ugyanaz, de érdekes lehet. Felsőfokú végzettségűeknek tavasszal lesz kiírás.
A szegedi lézer elég lassasn halad, de sok szerencsét.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.01.27. 10:57:55

@negondolkozz!majdénmegmondom!: És akkor saját pénzünket költjük ugyanerre. Nagy biznisz... A fos itthon van.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.28. 13:41:36

@dr. mesterseges szinezek: "Pontosabban a mindenkori osztogató-fosztogatók mindenkori bólintójánosainak nem fáj - és pont azért, mert ilyenek mindenkor vannak, látszólag sose fáj senkinek. Pedig de."

Pedig nem. Ha fájna valakinek, akkor lennének tüntetések. Leginkább a jobboldaliak tüntetnének. De ilyenek nincsenek. Magyarországon az a közmegegyezés, hogy mi nép hagyjuk őket közpénzeket lopni (hiszen úgy sem fizetünk adót), ők meg hagynak minket ügyeskedni (l. nem adót fizetni). Nem véletlen, hogy az két-egykulcsos bevezetése előtt az adózók 2,5%-ka fizette az adók 20%-át és a 22% meg a 80%-át. Nálunk tök hiperbólikus az adófizetők eloszlása a normális poisson-eloszlás helyett, azaz a zöm 0 adót fizetett.

Bee-zony 2013.01.30. 18:52:50

@TrueY: Ha én mindenért tüntetnék ami fáj, akkor 24 / 7 / 365 ott lehetnék a Kossuth téren, már amennyire meg lehet közelíteni, ugye... A tüntetéssel az a baj, hogy ki nem szarja le, majd megunják, hazamennek... Sok időt és energiát felemészt, viszont nem oldja meg a problémát, a falra hányt borsó kategóriája - és akkor már inkább helyből, ülve hajigáljuk a virtuális borsót pl. ezen a fórumon, hiszen akinek van szeme, láthatja. Lehet hogy egy utcai tüntetés nagyobb nyilvánosságot kap - vagy nem, hiszen itt is van x ezer olvasó. Az emberek a valódi problémákra valódi megoldásokat keresnek, és ha az jön ki, hogy az elmenés a legkönnyebb és legegyszerűbb működő megoldás a választékból, akkor elmennek.

Itt dolgozik a félmillió kitűnő magyar
index.hu/gazdasag/2013/01/30/itt_dolgoznak_matolcsy_kituno_magyarjai/

Bee-zony 2013.01.30. 19:18:24

Megvilágosodtam.
Miért valósulhatnak meg a pénzlenyúlós, elmebeteg, korrupt és abnormális projektek, és miért ez a rendszer?
A „miért” megválaszolásához el kell jutni a kiindulópontjáig – ugyanúgy, mint pl. a „honnan ered a folyó?” megválaszolásához.
Másként mondva, el kell jutni az első okig a folyamatban, legalábbis az adott téma vonatkozásában. A legelső okig nem kell ebben sem eljutni, mert az a világ keletkezésének miértje, és ennyire nem kell visszamenni a folyamatban egy történési ág, avagy blokk megértéséhez.
Ennek a történési ágnak a kezdete ez:

5 Mózes 7
7 Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a melyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket;

2 És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.

3 Sógorságot se szerezz õ velök, a leányodat se adjad az õ fioknak, és az õ leányukat se vegyed a te fiadnak;

4 Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.

5 Hanem így cselekedjetek velök: Oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek össze, berkeiket vágjátok ki, faragott képeiket pedig tűzzel égessétek meg.

6 Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe [vagy] te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén.

7 Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok;

8 Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, a melylyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; [azért] hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az égyiptombeli Faraó királynak kezéből.

9 És [hogy] megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, õ az Isten, a hívséges Isten, a ki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, a kik õt szeretik, és az õ parancsolatait megtartják.

10 De megfizet azoknak személy szerint, a kik őt gyűlölik, elvesztvén õket; nem késlekedik az ellen, a ki gyûlöli õt, megfizet annak személy szerint.

11 Tartsd meg azért a parancsolatot, a rendeléseket és végzéseket, a melyeket én e mai napon parancsolok néked, hogy azokat cselekedjed.

12 Ha pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, és megtartjátok, és teljesítitek azokat: az Úr, a te Istened is megtartja néked a szövetséget és irgalmasságot, a mely felől megesküdött a te atyáidnak.

13 És szeretni fog téged, és megáld téged, és megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak ellését azon a földön, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, hogy néked adja azt.

14 Áldottabb lészesz minden népnél; nem lészen közötted magtalan férfi és asszony, sem barmaid között [meddő.]

15 És távol tart az Úr te tőled minden betegséget, és Égyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, a melyeket ismersz; nem veti azokat te reád, hanem mind azokra, a kik gyűlölnek téged.

16 És megemészted mind a népeket, a melyeket néked ád az Úr, a te Istened; ne kedvezzen a te szemed nékik, és ne tiszteld az õ isteneit; mert tőr gyanánt [volna] az néked.

17 Ha azt mondod a te szívedben: Többen vannak e népek, mint én, miképen űzhetem én ki őket?

18 Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel:

19 A nagy kisértésekrõl, a melyeket láttak a te szemeid, és a jelekről és csudákról; az erős kézről, és a kinyujtott karról, a melylyel kihozott téged az Úr, a te Istened! Így cselekeszik az Úr, a te Istened minden néppel, a melytől te félsz.

20 Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled.

21 Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten!

22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!

23 De az Úr, a te Istened elődbe veti őket, és nagy romlással rontja meg őket, míglen elvesznek.

24 Az ő királyaikat is kezedbe adja, hogy eltöröljed az õ nevöket az ég alól; senki ellened nem állhat, míglen elveszted őket.

Másként mondva, olyanok lesztek, mint a rothasztó baktériumok, és akik nem tudnak, vagy nem is akarnak nektek ellenállni, azokat elpusztítjátok.
A hit ereje mekkora pusztításra képes...
Ott van az a tudatalattiban, és talán nem is tudják, hogy miért azt teszik, amit, de teszik.
A Tóra és az Ószövetség egyaránt közös a judaista és keresztény zsidóknál, a parancsolat megvan, és ha megvan az akarat így vagy úgy a parancsolat betöltésére, akkor meglesz hozzá a mód is – when there is a will, there is a way, az angol mondás szerint.
Ez az egész EU-pályázat a fejétől a farkáig zsidós. Valahogy biztos vagyok benne, hogy zsidók találták ki, aztán a gójok többsége is rábólintott, mert vannak ők is olyan korruptak, beleértve pl. a Sz. Csanád, N. Előd duót is; lépjünk ki az EU-ból, viszont az EU adófizetők pénzének a saját zsebükbe csorgatása, az rendben van.
Miért jó ez a pénzbeszedő és pénzkiosztó rendszer? Valójában nem jó, és csak arra „jó”, hogy egyesek nagyot tudjanak markolni a pénzfolyamból, vö. legalizált lopás. A látható végeredménye pedig az, hogy milyen degenerált, abnormális, elmebeteg projektek valósulnak meg szerte Európában.
Az EU-bürokrata hatalom csúcsára beépült pusztító zsidók központilag tudnak rothasztani, és röhögnek a markukba, mert egyrészt megint megszedték magukat pénzzel, másrészt pedig Európa megint egy fokkal rothadtabb lett, és egy lépéssel közelebb került a teljes pusztuláshoz.
A Magyarország romlása blokk is régen kezdődött már, akkor, amikor a régi vallást eláruló és elpusztító Vajk-István a magyarokra kényszerítette a kereszténységet. Persze ennek is megvolt az előkészítő szakasza, előzménye, a turáni átokkal, Gézával... Addig rendben volt a történet, hogy elnépvándoroltak a számukra rossz helyről egy jobbra, de a letelepedés után a döntéseikkel, és a döntések mögött lévő fogyatékos, hiányos erkölcsi és szellemi szinttel a hanyatlást alapozták meg. A döntések határozzák meg a sorsot; szériában hozott rossz döntések rossz sorsot. Pl. ha Koppányéknak lett volna annyi eszük, hogy a polgárháború helyett inkább tovább vándoroljanak, oda ahol még nem rablóportyáztak előtte, pl. északra, akkor most ők lehetnének a jó magyarok, az elveszés helyett.
Azon nem lehet csodálkozni, hogy a zsidók a keresztényeket tudják igazából pusztítani, mert az az ő zsidó vallásuk, és aki felveszi, az be van kebelezve általuk, az irányításuk alatt áll. Sarkosan fogalmazva, aki keresztény, az egyben kvázi zsidó is, gój létére, vagyis a zsidók rabszolgája, akit kényük-kedvük szerint kihasználhatnak, ellehetetleníthetnek, vagy megölhetnek, akárcsak a fogadott szövetségeseik, a cigányok, ejnye-bejnye szintű büntetés terhe mellett, a tényleges életfogytiglan és a halálbüntetés helyett.
Akiknek tellett saját vallásra, azok viszont nem állnak a zsidók irányítása alatt, pl. a Távol-Kelet, és nekik egy darab zsidóra sincs szükségük, semmire és semmihez. Az EU-t, és Észak-Amerikát a zsidók irányítják, Kínát, Indiát, Japánt viszont nem. Mivel a judaista és keresztény zsidók pusztítanak, ezzel egyben maguk alatt vágják a fát, azt a fát is elpusztítja a bosszú népe, amin ülnek, a távol-keletiek pedig köszönik, hogy ezáltal újabb területek nyílnak meg előttük, úgyis van némi gondjuk az általuk megnyert népesedési verseny miatt, hogy hova tegyék a sok győztest...
Aki a zsidók által irányított területen van, az tekintheti úgy, hogy egy rothasztó baktériumok által megtámadott, rothadó gyümölcsben ül, és járathatja az agyát, hogy ő ott hogyan kerülje el azt a véget, amire a rothasztásnak nem ellenállók nem képesek... Világos, hogy el kell határolódni a rothasztóktól és a megrothasztottaktól teljesen, lehetőleg fizikai határ által is, mert különben közös a pusztulás. Annak kinyilvánítása, hogy nem tetszik a rendszer, ez kevés, hiszen ettől még a rendszer része, és mindenféle módon alá van vetve a rendszernek. A másik csapdahelyzet, hogy a rothasztásnak ellenállókhoz, a távol-keleti győztesekhez kell csatlakozni; igen ám, de ott más a klíma, a fizikai és a szellemi is, és nem igazán fehér embernek való. Itt ezért nem jó, amott meg amazért. Ez van.
Először is az kell a rothasztókkal és a rothadással szembeni ellenálláshoz, hogy az összes zsidó vallás és ideológia tanulmányozása és a megértése után elutasítva legyen, és „mehet a kukába”.
Alapvető annak felismerése, hogy a zsidók pusztításra vannak programozva, akár judaista, akár keresztény, mert az istenük tömegpusztításra szólítja fel őket, hogy ez a helyes, ez a követendő, aztán ennek alapján persze hogy felhasználják a pusztító céljaikra a szintén pusztító cigányokat.
Így az egész kérdést le lehet egyszerűsíteni rothasztókra, nem ellenálló rothasztottakra, és ellenállókra. Avagy másképpen zsidók (über alles judeonácik), birka gójok, akiket fel tudnak használni a céljaikra, és vannak az ellenállók, akiket ám blokk lenáciznak, akár a náci ideológia hívei, akár nem. De hát a judeonácik nem csak fehérgalléros bűnöznek, hanem hazudnak is rendületlenül, ahogy a bűnözés és a hazudozás általában együtt szokott járni, úgy náluk is.
Ennél az esetnél a rothasztók, korrumpálók az EU-vezetésbe beépült zsidók, a rothasztottak, korruptak a pénz-elfolyatási láncban részt vevők, a pályázatíró, az elfogadó, a polgármester, és persze a két „jómadár”, a pályázat kedvezményezettjei.
Logikailag nem csoda, hogy van a projekthez (gyász)koszorú, és harang is: Magyarországnak harangoztak. Mármint a jelenlegi Magyarországnak.
Megrothasztható, és a zsidók által megrothasztott többség mellett a rothadó gyümölcsöt – vö. ország – fenntartani reménytelen. Ami nem reménytelen: aki ellenálló, az tartsa fenn saját magát, és tartson össze a többi hozzá hasonló ellenállóval. Célszerű a megrothasztott, Szodomává vált országból elmenni, mert a rothasztóknak ellenállók között élve kedvezőbb a fennmaradás esélye, mint az ellenséges területen maradva.
Ellenség?! Háború van?!
Igen, a rothasztók és a megrothasztottak a világ legsunyibb és legaljasabb háborúját vívják a többiek ellen.
Ez a jelenkori történelem főáramlata Nyugaton.
Ha háború van, akkor hol van a zsidó hadsereg, és a szövetségeseik? Izraelen kívül szerte Nyugaton azokban a pozíciókban, ahol a hatalom és a pénz van, a hivatalokban, a kormányzatokban, a bíróságokon, a médiában, és a zsidó kígyó fejeként végzik a különleges műveleteket, a legsunyibb és legrejtettebb pusztítást, lassan de folyamatosan, a rothasztó baktériumok módszere és tulajdonsága szerint.
Így érthető, hogy pl. Teller Ede, „a hidrogénbomba atyja”, a zsidók körében teljesen elfogadott, sőt sztár. Aki pusztító eszközt feltalál, és használ a gójok ellen, az teljesen rendben van. Semmi erkölcsi aggály afelől, hogy nem kéne...
Einstein sem volt kivétel, bár utólag elgondolkodott egy-két dolgon – és ha csak ennyit tud a zsidók legkiválóbbja, némi utólagos meggondolást, akkor mennyit tudnak a többiek?
hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Einstein#Atombomba
„Einstein 1939. augusztus 2-án Szilárd Leó ösztönzésére levelet küldött az Egyesült Államok elnökének (amit lényegében Szilárd fogalmazott) azzal a figyelmeztetéssel, hogy nemcsak Fermi és Szilárd amerikai kutatók, hanem a francia Joliot is az atomenergia gyakorlati demonstrációjának küszöbén áll és az atomenergia gyakorlati célokra való használhatóságának bizonyítása minden valószínűség szerint egy óriási erejű bomba előállításához fog vezetni. Arra intette az elnököt, hogy az amerikai kutatás jelentős anyagi támogatása, valamint lényeges mennyiségű uránérc biztosítása kísérleti célokra az Egyesült Államok számára létfontosságú, mert a németek hasonló kísérleteket folytatnak és a meghódított Csehszlovákiából már az uránérckivitelt betiltották, tehát annak használatát tervbe vették. Ennek a levélnek volt köszönhető mind az anyagi alap, mind az uránérc biztosítása a chicagói egyetem atommáglyájának létrehozásához és a Manhattan project (Manhattan terv) megteremtéséhez, ami biztosította az atombomba elsőségét az Egyesült Államok számára.
Az atombomba tervezése, kivitelezése és kipróbálása idején mind Einstein, mind pedig a magyar majd német egyetemeken képzett, de Amerikába menekült fizikusok létfontosságúnak látták az atombomba kifejlesztését, később azonban, annak hatásáról értesülve a bomba betiltásának, illetve nemzetközi felügyeletének szóvivőivé váltak.
A tudós 1947-ben részt vett a Német probléma országos konferenciáján olyan prominens személyekkel, mint Eleanor Roosevelt és Henry Morgenthau Jr. A konferencián arra a döntésre jutottak, hogy „minden terv Németország gazdasági és politikai hatalmának feltámasztására komoly veszélyt jelentett a világra nézve”.”

A rothasztók, megrothasztottak és ellenállók hármas felosztását tovább lehet egyszerűsíteni kettőre: bűnözők és nem bűnözők, gazemberek és igaz emberek, szemétisták és antiszemétisták.
A két táborhoz két haladási irány tartozik, az egyik életpusztító, sátáni, a másik élet-megtartó és élet-fejlesztő, isteni, beleértve az önvédelemből ölést, a kártevők lenullázását is.
A zsidók sátánistene ügyesen beprogramozta őket... a zsidók uralják a Nyugatot, sunyi módon, a zsidókat pedig a sátán uralja, még sunyibb módon.
Zsidók, le vagytok leplezve, az irányítótokkal együtt. Adjátok fel.
Jaj, azt nem lehet, mert akkor elpusztítanak bennünket a gójok, az eddigi bűneinkért.
Akkor két eset van: a zsidók feladják, és a gójok megbocsátanak, és a továbbiakban béke van, és lesz. A másik eset, hogy a zsidók a leleplezésük után sem adják fel, és akkor mi más következhetne, mint az Újszövetségben megjósolt armageddoni gyűlés, és a két tábor háborúja, a keresztények „legnagyobb örömére”, mert akkor beteljesedik az újszövetségi jóslat a legnagyobb háborúról, amiből persze a muzulmánok sem maradhatnak ki, mert három monopóliumra törő vallás van ezen a Földön, a három sivatagi, vagyis a két zsidó, és az arab, és ők egy háromszög részei.

Én azt mondom, ellenállók, vonjuk ki magunkat abból a háborúból, amire nincs szükségünk, sem a szellemi fejlődésünkhöz, mert ez fejben már megvan, és le van játszva, úgyhogy semmihez nem kell. A piszkos munkát elvégzik azok, akiknek szükségük van a háborúra.

Hol tart ma a folyamatban Magyarország?
Pl. ott, hogy van a zsidóknak egy Gy. Ferenc nevű díszgója, aki legutóbb „Én is cigány vagyok” feliratú táblát, vagy inkább félcédulát akasztott a nyakába.
"Én is cigány vagyok" - narancsék bértollnoka ellen tüntettek a Gyurcsány-hívők
kuruc.info/r/26/106585/
Valóban van fehér cigány is, viszont az „ez meg az vagyok”-ot egy szóval is össze lehet foglalni: bűnöző vagyok.
Gy. Ferenc legalább tudja hol áll, és ki is nyilvánítja, és vannak hívei, megvan a bűnszövetkezet.
Akkor nézzük, hogy az ellenzéki Orbán kormány uralma alatt mik történnek még. Pl. ez:
Rendőröket vertek Kenderesen
index.hu/belfold/hirek/2013/01/28/rendoroket_vertek_kenderesen/
Ez szerintem világrekord. Pl. bár Amerika is zsidó irányítás alatt áll, de ott a rendőr használja a fegyverét ha meg akarják támadni, úgyhogy nem valószínű, hogy a támadók el tudtak volna hajtani, mert golyóval a fejükben annak van némi technikai akadálya.
Itt viszont, nehogy baja essen a bűnözőknek, mert akkor elítél a rendőröket a zsidók irányította bűnözővédő bíróság.
Melyik az az ország a világon, ahol a bűnözők verik a rendőröket? Egyet tudok.
Itt már csak azt lehetne kérdezni, „és a bűnözők kitüntetése a bűnözésért hol marad?” De hát annyian vannak már, hogy nem jutna mindnek plecsni, és egyébként is valószínű, hogy ellopnák már a kiosztás előtt a fémet.

Ostobáknak: nincs itt semmi összeesküvés, lehet békésen tovább pusztulni.

Ellenállóknak: összefogni, és kivonulni Szodomagyarországról; és persze azt is közzétenni, hogy miért.
Aki marad, a judeonácik által irányított birodalomban, az olyan nehéz helyzetben van és lesz, mint a zsidók voltak a náci birodalomban. Tömeges deportálás és kerítéssel körülvett koncentrációs tábor persze (még) nincs, „csak” ellehetetlenítés, felőrlés, apránkénti és egyenkénti megsemmisítés. Ha nem ölnek meg az erőszakos bűnözők, és nem fosztanak ki a fehérgalléros bűnözők, akkor úgy is jó, ha gyermektelen vagy, vagy csak 1-2 gyermeked van, mert így is kihalsz.
Ez az ő koncentrációs táboruk.
Ellenállók, ne maradjatok a judeonáci koncentrációs táborban, legyen az bármilyen nagy is. Még nincs körbekerítve szögesdróttal és aknazárral, még lehet menni, még ha nem is nagyon van hova.
Sajnos a judeonácik által uralt területeken az ellenállók kb. olyan kevesen vannak, mint a nácik által uralt területeken a partizánok.
Hol van a térképen egy olyan, nem valamelyik sivatagi vallás uralma alatt lévő hely, amelyiknek a természeti klímája hasonlít Magyarországhoz, és a kormánya sem az önerőből hülye, aljas, korrupt kategóriát jelenti, és nem is olyan hely, ahová már ki lehet tenni a „megtelt” táblát, tehát a legkisebb kompromisszumot jelenti, és befogadók?
Szodomagyarországtól való megszabaduláshoz persze elegendő egy határral odébb menni, a judeonáci birodalomtól való megszabaduláshoz viszont nem, és ha a többi feltételt is hozzáadjuk, nehéz ügy, bár szerintem nem lehetetlen a legkisebb, tehát a legjobb kompromisszum megtalálása.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.31. 12:48:23

@Bee-zony: "A tüntetéssel az a baj, hogy ki nem szarja le, majd megunják, hazamennek..."

Ebben nincs igazad. A diáktüntetéseken is látszik, hogy ahogy erőt mutat egy csoport a cölöpteknőssel szemben, akkor az meghátrál. Csak az erőből értenek. Sajnos kocsmai szintre süllyedtek. Csak az ököl szavára hallgatnak :(

Bee-zony 2013.02.01. 15:49:07

@TrueY: Az igazság az, hogy százszámra vettem részt tüntetéseken 2001-től, és bőven van erről tapasztalatom, a hatékonyság és eredmény-mérleg negatív oldalát illetően is. Éppenséggel túlzásba is vittem a tüntetést, és minél inkább így van ez, a dolog hatékonyság / energia mérlege annál kedvezőtlenebb.
Tüntetésben hívők, csináljátok csak, majd rájöttök, hogy mi az igazság – az, hogy „egeret szülnek a hegyek”. (Az aláírásgyűjtés meg a másik, „ugyanez pepitában”. De hát az kötelező érvényű... Ja, majd csinálnak egy jogi csűrcsavart, megcsinálják ugyanazt a dolgot más csomagolásban, és cseszheted, és jöhet a következő aláírásgyűjtés ugyanazért a célért.)

A tüntetés több mint a semmi, de nem több, és nem kevesebb, mint vélemény-nyilvánítás, és nyomásgyakorlás. Pl. Furcsán Nyerenc Gy. F. sem a tüntetések hatására mondott le hivatalosan.

Gyurcsány Ferenc lemond (teljes)
www.youtube.com/watch?v=utIu3PFtnYk

A tüntetés olyan, mint a színházi előadás: a közönség meghallgat, megtapsol, és hazamegy.
Ki lett fejtve a(z ellen)vélemény, és látszik hogy kik nem fognak azokra szavazni, akik ellen tüntetnek, de ettől még nem fog lemondani senki Magyarországon. De pl. Japánban lehet hogy igen, mert az egy másik kultúra.

Ha valaki közönség helyett többet, közösséget akar, ahhoz kevés a tüntetés – főleg ha az önkéntes vezetőknek direkt az a célja, hogy soha ne is történjen a tüntetésnél több.

Van az az összefüggés is, hogy minél gyakoribb a tüntetés, annál kisebb a mérete, és a sok kicsi még kevésbé hatékony, mint az egy nagy. Úgyhogy ha valaki azt mondja, hogy tüntessünk minden nap, azt ott kell hagyni. Tüntessen az minden nap, aki ezért kapja a fizetését. Ezért kapod a fizetésedet? Nem? Na hát akkor... Te nem vagy titkosügynök.
Valamint, ha egy tüntetésen egy szónok másodszor mondja el, amit előtte már elmondott az előző tüntetésen, onnantól kezdve már felesleges ott lenni, mert az már a kifárasztás és lemorzsolás esete.
2006-ban néhány Fidesz-ügynök a tömeg élére állt „észt osztani”, és onnantól meg is halt a valódi rendszerváltás lehetősége, mert pl. gondosan ügyeltek arra, hogy a közönség nehogy közösséggé, pl. párttá szerveződjön. Ne szerveződj, és a tüntetésen kívül ne tegyél más semmit, mert az már nem jó a Fidesznek, az már az ő hatalmukat és a bábjátékukat veszélyezteti. Fel- és kihasználták a tömeget a saját céljaikra – kb. úgy, mint a Bandi lovat az állatfarmi történetben – és egyben fel is morzsolták, és a Fidesz-cél elérése után nem maradt a tömegből semmi – csak egy kérdés maradt, az, hogy nem párttagok, és nem sógor-koma-haverok, nektek most mennyivel lett jobb, mint a Gyurcsány-kúrmány alatt? Hogy semmivel, sőt? Akkor mire is volt jó a tüntetés? Ara, hogy a másik bűnszövetkezet kétharmados többséget kapjon? Ez olyan „győzelem”, amit nyugodtan ki lehetett volna hagyni, mert így több lett a veszteség, mint a nyereség; bár ez korántsem annyira a tüntetőkön múlott, mint az ostoba szavazókon. De hát végül is mi lett elérve? A Fidesz kétharmad. Innentől pedig le lehet húzni az egészet a fajanszon.
Hiába van miért tüntetni, ha a másik kártékony társaság befogja a folyam(at)ot a saját malmába, akkor ott rögtön abba lehet hagyni az egészet, mert így a legjobb.

Mindig fennáll a lehetősége, hogy a hatalmon lévő rezsim feltűnő, aztán eltűnő titkosügynökei az élére állnak a tüntetéseknek – főleg ha a tömeg spontán jött össze –, és igyekeznek az általuk kívánt mederbe terelni az egészet, pl. parkolópályára, vakvágányra, aztán hadd menjen a gőzleeresztés. Milyen szép is az egy helyben álló gőzmozdony, mert ha a forradalom nem halad, akkor elbukik.

Legyen tanulság minden tüntetőnek, hogy mindig nagyon észnél kell lenni, hogy mit, miért, és hogyan, és mindig egyből észre kell venni, hogy mi a helyzet.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.04. 12:54:27

@Bee-zony: "Az igazság az, hogy százszámra vettem részt tüntetéseken 2001-től, és bőven van erről tapasztalatom, "

Na jó, nem hülyeségekért kell tüntetni... ;)

De azért az is igaz, hogy cölöpteknős csak az erőnek a felmutatásakor hajlandó visszakozni. Ezért szervezik a tüntetők ellen a békemeneteseket (indirekt) állami pénzekből...

Bee-zony 2013.02.05. 01:29:37

@TrueY: Ez még viccnek is rossz... Nem hülyeség az, csak nem mindenki tudja felfogni, hogy pl. a Gy. Ferenc és bandája elleni tüntetés ugyanúgy nem hülyeség, mint az O. Viktor és bandája elleni tüntetés. Akkor is megvoltak az ellentüntetések, ahogy most is, viszont nem ok nélkül van a tüntetés-kezdeményezés, hanem pl. azért, mert igazságtalanság, jogsértés, jogos érdek sérelme, aljasság, fehérgalléros és / vagy köztörvényes bűncselekmény, a jó erkölcsbe ütköző cselekmény történt, még ha sok embernek nincs is fogalma arról, hogy mégis mi az a jó erkölcs.
Valamint, van az úgy is, hogy rossz, erkölcsileg, szellemileg defektes emberek jó célért küzdenek, mert ami történik, az az ő érdekeiket is sérti éppen. Aztán ha ezek a jó célokért küzdő rossz emberek kerülnek hatalomra, abból megint nem lesz jó, és annyi történik, hogy az egyik oldali szélsőségből átlendül a másik oldali szélsőségbe a politikai inga, aztán meg vissza. A XX. századi magyar(országi) történelem erről szólt, és ez folytatódik a XXI. században.
Bal oldali szélsőség, Lenin-fiúk, jobboldali szélsőség hitlerjugendek, leventék, bal oldali szélsőség úttörők... most az inga balról jobbra lendülésének ideje van, mert a baloldali maximális szélső állás már megvolt, tehát most a maximális jobboldali szélső állás következik.
Száll a sí, Ferenc, ütött az óra, megint; bim után megint a bam, nahát...
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/25865/katonadalok/ebredj-magyar-zeneszoveg.html
Az ingaóra így működik, és a felhúzója jelenleg a Tóra és a Talmud. Amikor már nem lesz egy szélsőséges ideológia sem, amelyik felhúzza (avagy felnyomja az emberek kisebb vagy nagyobb részének az agyvizét az ártalmasságaival), akkor végre leáll. Ezért a zsidók igazi Messiása az, aki végleg megszabadítja őket a Tórától és a Talmudtól. De ezt ugye fel is kell ismerni... Jelenleg viszont nem feliismerik a helyzetet, hanem tanítják a szélsőséges tanokat. A náci-náci eszme legalább már nincs tanítva...
Szélsőség akkor van, amikor van hozzá egy szélsőséges eszme, ahol a hívek kedvezményezettek, a nem hívek pedig hátrányba hozottak, tehát 0 összegű játszmáról van szó, ahol amennyit nyer az egyik, annyit veszít a másik, ami igazságtalan „felsőbbrendű” és „alsóbbrendű” emberekkel, elnyomókkal és elnyomottakkal, fosztogatókkal és kifosztottakkal, közvetlen vagy közvetett módú gyilkosokkal és az áldozataikkal. Az ilyen ideológiájú rendszerek nem stabilak, mert ezeknél megvan az a társadalmi feszültség és hajtóerő, ami szükségszerűen ingataggá teszi, és bár lehet valamely igazságtalan rendszert és állapotot fenntartani maximális elnyomó erővel, de azt sem a végtelenségig.
Magyarországon (is) a jelenkori első számú szélsőséges eszme a judaizmus és az ószövetségi kereszténység, és ennek van mindenféle politikai vetülete is, fel- és elhasznált címkékkel, és a szélsőséges eszme és gondolkodás által meghatározott tettekkel, és 0 összegű játszmákkal.
Amíg egy szélsőséges eszme fennáll, a híveivel együtt, addig meglesz a másik oldali szélsőséges tükörképe -párja is, a másik oldali „felsőbbrendűekkel” és „alsóbbrendűekkel”, és addig tart a küzdelem és a háború, amíg az összes szélsőséges eszme meg nem szűnik, a híveivel együtt.
A náci-nácik le lettek győzve, és diadalt arattak a judeonácik – de a történetnek itt nincs vége, az addig tart, amíg az összes szélsőséges eszme meg nem szűnik, azáltal, hogy már nincsenek hívei. A szélsőséges eszme igazságtalan, és társadalmi feszültséget, harcot és háborút kelt, és tart fenn, és ezáltal nem teljesülnek a béke feltételei, mint pl. igazságosság, elnyomás- és kihasználás-mentesség...
A jelen kor legnagyobb problémája a nyugati világban a judeonácizmus, a Tóra és a Talmud tanai mint vallási csomagolású elfogadott ideológiák, ami a legrosszabb mind közül, mert Istenre való hivatkozással „hitelesítve” van, hogy ezt és ezt „mondta” a feltételezett legfelsőbb tekintély, aki persze nem szól vissza, hogy nem mondtam. Így aztán a Tóra-Talmud vezérelves judeonácik is csak az erőből értenek... és abból is csak nagyon nehezen, mert a végsőkig abban reménykednek, hogy az ő szélsőséges, és sátáni rendszerük diadalt arat az egész Földön, mert az az „isteni”. Ez ugyan nem érhető el, de azért elmennek benne a maximumig, sokak vesztére, beleértve végül saját magukat is, a szélsőséges tan híveit. Hogy a lassú rothasztó, kártevő judeonáciknak melyik lesz a „sztálingrádi csatája”, azt még nem tudom, csak abban vagyok biztos, hogy meglesz.
Nem lehet mindenkit tudatlanságban tartani, se átverni; és majd meglátjuk, hogy merre halad az evolúció, a csalók, a bűnözők győznek-e az egyre rafináltabb trükkjeikkel, vagy a védekezők, az ellenállók, és ha a társadalmi „falósejtek” ellenakciót kezdenek, azon nem lehet csodálkozni.
A judeonáci és náci-náci problémát egy nagyobb, és általános érvényű kategóriába lehet behelyezni, és nem véletlen, hogy manapság már két részre osztom az emberiséget, igaz emberekre, és gazemberekre; még ha ennek a két kategóriának rengeteg árnyalata is van, mégis megbízhatóan le lehet redukálni feketére és fehérre, ugyanúgy, ahogy egy színes képet is le lehet.
Így aztán eljutunk a jó és rossz örök harcához. De miért kellene, hogy örök legyen a harc? El kell választani a kettőt, azonnal, a bűnözői attitűd megjelenésekor, amikor még kicsi, jelzésszintű a kár, és akkor nincs harc és nincs áldozat, csak a szükséges megteendő lépések vannak. A bűnözői attitűdűeknek irány a rendvédelmi telep, vagy ha úgy tetszik, a pokol első szintje, és a kezdő bűnöző máris azt kapja, amit megérdemel, aztán ha ott még mindig lefelé tart, akkor következik a pokol második szintje, a börtön, ha nem javul, hanem romlik, akkor az életfogytiglan, illetve a halálbüntetés. A lényeg, hogy mindig mindenki azt kapja, amit az aktuális gondolatai és cselekedetei alapján érdemel. Az persze alapvető, hogy ne a bűnözők döntsék el, hogy ki mit érdemel, hanem a rendpártiak, mert máskülönben csak egy fordított világ lesz, ahol az a „bűnös”, pontosabban az elítélt, aki a bűnözőkkel szembeszáll, lásd pl. lázadó és lázadás a kalózhajón.
Persze ehhez nem a jelenlegi magyarországi többségi módon kell gondolkodni és cselekedni.
Ez a rendszer a valódi rendszerváltás, amikor nem a bűnözők, a bűnt pártolók és hagyók vannak többségben és hatalmon, hanem a rendpártiak.
Hogy Magyarországon most nem az erkölcsös és intelligens rendpártiak vannak többségben, az egyértelmű, mert különben már ilyen emberek lennének hatalmon, demokratikusan, többségi népuralmi módon. Rendpártiak vannak hatalmon pl. Szingapúrban, és Kínában is, ahol keményen küzdenek a szintén sok bűnpártival szemben.
Ahol bűnpárti a többség, pl. korrumpál és korrumpálható, ott az lenne a csoda, ha a rendpártiak lennének hatalmon, mert honnan lenne meg hozzá a támogatottságuk?
Erre a problémára (is) úgy látom, hogy az a megoldás, hogy polarizálódni kell, kerüljön a hasonló a hasonlóhoz, és akkor mindenki azt kapja, amit valójában érdemel.
Első lépésben igaz emberekre, és gazemberekre, rendpártiakra és bűnpártiakra kell osztani a népet a tulajdonságaik szerint, országos és világszinten, és eszerint csoportosulni földrajzilag is, és ezt a rendpártiaknak kell kezdeni, mert a bűnpártiaknak jó úgy, ahogy van.
Igazán megtanultam az életem során, mi az hogy rossz keveredés. De ha nem tanultam volna meg, akkor vagy azt sem tudnám, hogy mi az hogy jó keveredés, vagy ha tudnám is, nem értékelném a valódi értékének megfelelően, leértékelném, azt gondolva, hogy ugyan már, ez mindegy, hogy ki van körülöttem, hogy kivel vagyok kapcsolatban.
Megtanultam, hogy nem mindegy; sőt, ez az igazán fontos.
Tehát az egyik helyen igaz emberek, a másik helyen a gazemberek éljenek, és akkor mindenki azt kapja, amit igazából érdemel. Aztán ezen a két helyen és csoporton belül is meg kell lenni az árnyalatoknak, vagyis az aktuális szinteknek. A nagyon igaz ember, és a nagyon gazember a társadalmi Gauss-görbén szélsőérték, tehát kevesen vannak a valóban hozzájuk illők, de akik hozzájuk illenek, azokkal legyenek együtt. Persze a bűnözők bűnszervezetet fognak alakítani, és elkezdik a károkozást, a 0 összegű játszmát a többiekkel szemben, ha tehetik. Viszont ezáltal rákényszerülnek a többiek, hogy védekezzenek velük szemben, és így ők rájöhetnek arra is, hogy bűnözni nem jó, és növekedni fog az áttértek, az igaz emberek száma. Mindkét oldalon lehetnek áttérők, akár a gondolkodásmódjuk megváltozása által, akár az újak születése által.
Az ártalmat kell kiküszöbölni. Ha kiküszöböljük a rossz keveredést, akkor már csak a dinamikus változásokat kell kezelni, és a megfelelő elrendezés által jobb lesz a világ, az ősleves-káosz helyett mindenki oda kerül, ahol a legjobb helye van, közegben, közérzetben és funkcióban.
Ez a sejtvándorlás a többsejtűek születésekor a biológiában. A probléma pedig az, amikor az emberi társadalomban nem történik ez meg, mert ha nem ez történik, akkor csak az egyedek, mint egysejtűek halmaza és kavargása van, mint a papucsállatkáké, harangállatkáké, kürtállatkáké, ormányos csillósoké a vízben, akik között már ragadozás és kannibalizmus is van. Ez is egy életforma, de nem a legfejlettebb, és nem is az adott körülmények között elérhető legjobb.
Az őskáosz és entrópia az alapállapot a társadalomban, mivel minden helyen mindenféle emberek születnek, nincs születés szerinti leválogatódás, már csak azért sem, mert állítólag ötvenmilliárd-féle változatban létezhet ember (hogy ez hogy jött ki, milyen kritériumok alapján, azt nem tudom), tehát mindenki egyedi, senki sem teljesen olyan, mint a másik, még az egypetéjű ikrek sem.
Az alapállapot a káosz, a rendezetlenség az emberi világban, és a rend megvalósításához gondolkodást, időt és energiát kell befektetni, hogy meglegyen a változás.

Minden magasabb szint, a káoszból a rend eléréséhez gondolkodást, és időt és energiát kell befektetni.
Fektessük be.
A káoszból a rend:
1.) Kettéosztás, jók és rosszak, igaz emberek és gazemberek, fekete-fehér, aszerint hogy a legnagyobb egységre, az össztársadalomra vonatkozóan megvalósul-e a nyer-nyer helyzet, vagy pedig 0 összegű játszma valósul meg valakikkel szemben.
A két kettéosztott részen belül az aktuális változások, a dinamika szerint kell cselekedni, ez a Jin-Jang ábrában a kis fehér és fekete kör.
A magyar társadalom az összetevői szerint így néz ki, a sok fekete között van néhány fehér, akik persze kisebbség lévén nem tudják átvenni a hatalmat, és ennél is nagyobb baj az, hogy nincsenek is egységben.
Jó ember vagyok, de nem kapcsolódok a többi jó emberhez. Miért nem? Mert ahhoz nem vagyok eléggé intelligens, és hagytam magam atomizálni a hatalmon lévő rosszak által, akiknek pont így a jó az aljas céljaikhoz, és nem voltam eléggé intelligens, hogy ezt felismerjem.
Eddig.
Ha egy pohár vízbe beleöntünk valamilyen színezőanyagot; akkor, bár a fizikai lehetőség megvan rá, de hogyan alakulna ott ki a Jin-Jang ábra? Magától sehogy. Ehhez plusz rendező elvet és energiát kell belevinni.
Tehát ne várjon senki a csodára, mert magától ez nem valósul meg.
Ugyanakkor, nem minden megvalósuló formához kell ezeket a pluszokat a rendszerbe vinni, pl. a hókristályok enélkül is megvalósulnak, és egységbe is tömörülnek, sőt, a szénhidrogén vegyületek rengeteg formája is megvalósul magától, azaz csupán azon rendezőelv szerint, ami eleve megvan a természetben.
Az emberek csoporttá, társadalmi szervezetté való összeállásánál viszont az az alapállapot, hogy nincs ilyen eleve meglévő rendezőelv, és a determináltság helyett megvan az az egyéni szabadságfok, hogy mi történjen – és az fog történni, amit akarsz, ha beleviszed az energiád az alapállapotból történő magasabb társadalmi szervezettségi szint eléréséhez és a megtartásához, és nem is nagyobb az ellenerő, tehát ez a rész megint csak tiszta fizika.
2.) A Jin és Jang-ra kettéosztáson belül is meg kell lenni a szinteknek: a (valamiben) legjobbak a (valmiben) legjobbakhoz kerüljenek. A (fejben tartott) baráti kapcsolatok száma valahol 100 és 200 között van, az összes többi az már távoli kapcsolat. Az a 100-200 ember legyen valóban jól megválogatva, a többi az már úgyis csak távoli kapcsolat, de ezen belül is olyan legyen, hogy konfliktusmentes, tehát a nyer-nyer helyzet mindig teljesüljön, és ezért kell két részre osztani az emberi fajt, hogy aki nem teljesíti a nyer-nyer helyzetet a többiekkel szemben, az 100%-ban olyan emberekkel találkozzon, akiknél szintén nem teljesül a nyer-nyer helyzet, aztán „szórakoztassák el”, avagy népneveljék egymást.
Ahogy már írtam, ez nem valósul meg magától, és hogy meglegyen, azt a rendpártiaknak kell megoldani, mert a bűnpártiaknak megfelel a káosz, mert abban jobban tudnak ragadozni, élősködni, és ha ragadozó a ragadozóval, élősködő az élősködővel kerül össze, az nekik nem jó, mert ők a zsákmányokkal szeretnek összekerülni, attól csillan fel a szemük (szó szerint).
Tehát ha valaki rendpárti, és rendet akar, azt neki kell megoldania, hogy meglegyen.

Sorrend:
1.) Fejben az emberi faj egyedeinek két részre osztása a tulajdonságaik alapján, a barát / ellenség, a keresendő és a kerülendő megállapítása, és az e szerinti eljárás a továbbiakban,
2.) A barát kategóriába tartozókkal az egység megvalósítása; jobb velük mint nélkülük, mert a céljaink az egész társadalom számára jók, és kölcsönösen hasznosak vagyunk egymás számára. Az ellenség kategóriájába tartozókkal az elszigetelődés: jobb nélkülük mint velük, mert ártanak, kártékonyak, ha nem a bűnszövetkezetükön belül, akkor azon kívül.
Ha a bűnözők mondják (kiabálják, visítják) a rendpártiakra, hogy a rendpártiak a bűnözők, akkor könnyen megállapítható, hogy ki a bűnöző valójában: a rendpártiaknak nincs szüksége a bűnözőkre, viszont a bűnözőknek szükségük van a zsákmányra, áldozatra. Tehát az a bűnöző, aki a kirekesztés miatt visít. A róka ki van rekesztve a baromfiudvarból? Ki bizony, és ez így van jól, bármennyire is nem tetszik neki.
Kirekesztjük a bűnözőket a bűntelenek közül, hogy a bűnözők ne tudjanak zsákmányt szedni.
Amennyiben a kirekesztés nekik nem jó, akkor van még a számukra két másik opció, a berekesztés zárt helyre, valamint a megsemmisítés, mert a rendhez a három közül valamelyiknek meg kell valósulnia.
3.) A szintek és „árnyalatok” szerinti elrendeződés is szükséges a két nagy táboron belül.

Erre lehet azt mondani, hogy ez a felosztás idealizált eset, amit mindenféle egyéb érdek felülír, ami mind a káosz megmaradását segíti, erősíti. Ez így van, viszont a mindenféle egyéb érdekből következik a probléma és a konfliktus, és ezért jobb, ha a mindenféle egyéb érdekek vannak felülírva a fent említett, és valójában fontosabb érdekekkel, úm. a polarizálódás, és a hasonló a hasonlóhoz. Úgyhogy aki nem eszerint jár el, az magára vessen, ha a káoszban nem úgy sikerülnek a dolgai, ahogy szerette volna – és persze hogy nem úgy sikerülnek, mert a bűnöző többségű országban „akárhova nyúlsz, mindenütt eléred a szart”.
Rendszert és rendet kell vinni az alapállapot-káoszba, ez a megoldás.

Magyarország aktuális 5 legnagyobb problémája, avagy 5 legnagyobb baja, ezek már következményei valamely előzménynek a történetben és a történelemben, és nem elsődleges okok.

„1. Alacsony népszaporulat;
2. Alacsony erkölcsi és szellemi színvonal;
3. Magas bűnözés;
4. Gazdasági hanyatlás;
5. Magyarország politikacsinálói már egy ideje mindig megtalálják azt a jónak látszó rossz oldalt, akikből aztán a vesztők lesznek, és a győztesek a kis (és egyre kisebb) Magyarországon alaposan elverik a port.”

Az aktuális elvégzendő becsületbeli feladatom, hogy egységes rendszerbe foglaljam mindezt, aztán majd mindenki viszonyul hozzá, aszerint hogy ehhez képest hol áll, és hogy hol, és hová tart.

Úgy látom, hogy az abnormális Magyarország teljes kaleidoszkópja ott van már a politikai palettán, és hogy nagyon ideje van már az ellenpontnak.
Könnyen meg tudjuk már állapítani, hogy mi az abnormális. De mi a normális? Ez már valamivel nehezebb. Viszont erre van szükség, és tenni kell a lépéseket, mert különben marad az abnormális Magyarország, amíg csak végleg le nem züllik, és el nem tűnik; és még ha úgy is lenne, hogy Magyarország megszűnik, mert annyira reménytelen, ettől még lehet normális emberek közössége, és virtuális, vagy valódi állama. Ami kis lépés megtehető, azt meg kell tenni, főleg mert sok kis célirányos lépés által valósulnak meg a nagy dolgok.

Bee-zony 2013.02.05. 04:53:55

@Bee-zony: Tovább gondolva, van egy csapdahelyzet a dologban, az, hogy a bűnözői többségű országokban a véletlenszerű kapcsolatok többsége vagy negatív eredményű lesz – az, hogy bár soha ne találkoztunk volna –, vagy közömbös, amit nyugodtan ki is lehetett volna hagyni. Mivel a mérleg negatív, így sokan inkább nem is kezdeményeznek, és maradnak maguknak. Igen ám, de akkor maradsz atomizált, és „megesznek a farkasok”, a zsákmányszerzők, mert a magányos, gyenge, védtelen személy a legjobb préda.
Ilyen környezetben is szerveződni kell, de véletlenszerű alapon az ember annyi negatív élményt kap, és olyan kevés pozitívat, hogy az összesített mérlege negatív lesz, és elmegy a kedve az egésztől, akár még az élettől is, és pl. „jól” beleesik a depresszióba, amikor aztán még a saját mindennapi élete fenntartása is problémát okoz, nem hogy e mellé még kapcsolatokkal is kísérletezzen az energia és kedv-hiányos állapotában.
Tény, hogy a bűnözői többségű országokban a bűnözőknek „áll a zászló”, mert pl. sokkal könnyebben tudnak tagokat szerezni bármilyen bűnszövetkezethez, mint a rendpártiak a rendteremtéshez. Bűnözői többségű országban rendpártinak lenni igencsak hátrányos helyzetet jelent.
Az kezdeményez, aki nagyon akar valamit, felvállalva a kockázatot. A rendpártiak számára is az a legjobb, ha kezdeményeznek, és felvállalják a kockázatot, viszont nagyon észnél kell lenni a mit és hogyan-t illetően.
Az egyik fontos cél az, hogy kis energiával és kis kockázattal meglegyenek az illetőhöz hasonlók.
Ha ez olyan könnyű lenne, mások már rég rájöttek volna a módjára... De nem egyszerű, úgyhogy addig kell próbálkozni, kísérletezni és gyakorolni, amíg meglesz, akár úgy mint módszer, akár úgy mint képesség, vagy mind a kettő. A képességhez a valóság-érzékelést és a többiekre odafigyelést kell sokkal magasabb szintre emelni, mint amilyen manapság szokásos.
A talajból felnövő mag a mélyből és a sötétből, teher alatt indul. A kezdet másnak sem könnyű, és mindig észnél kell lenni, mert különben kudarc.
Mit, miért, mikor, hol, hogyan?
Ezekre a kérdésekre kell megadni a legjobb választ, és nem feladni – egy példa a kitartásra, Salvarsan, a 606-ik kísérlet... bár nekik könnyebb volt, mert ezért fizették őket, de a lényeg az, hogy legyen meg a motiváció és a kitartás.
netlexikon.hu/yrk/Gbyanv/31534

Deansdale 2013.02.06. 13:26:27

Kitárgyalhatnánk ezt a témát valami kifejezetten ennek szentelt (hm) helyen.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.06. 15:31:31

@Bee-zony: Bocs, de egy ekkora eposzra nem voltam felkészülve. :)

" Ez még viccnek is rossz... Nem hülyeség az, csak nem mindenki tudja felfogni, hogy pl. a Gy. Ferenc és bandája elleni tüntetés ugyanúgy nem hülyeség"

Erre csak azt tudom mondani, hogy amikor fletó kitúrta Medgyessyt, már lehetett tudni, hogy csak kivárásra játszik és már semmit nem fog csinálni. Ha ezek után valakit meglepett az őszödi beszéd, akkor annak csak gratulálni tudok. Én inkább csodálkoz0om, hogy volt mersze elmondani a frankót (még ha csak zárt körben is).

Egyébként szerintem fletó egy antipolitikus. Semmi keresnivalója ott. De ezt el tudom mondani a képviselők 95%-ról is.

süti beállítások módosítása