Skip to content


       Szűrés lista

A Hitgyülinek tavaly átadott iskola pótlására kell Hajdúsámsonnak a 475 millió

Ugye a Tállai András belügyi államtitkár elnökletével működő Zsóry FC-nek 400 millió forintot ad a kormány a költségvetés általános tartalékából. A hajdúsámsoni állami köznevelés feltételeinek megteremtésére pedig csak ennél picit magasabb összeget, 475 milliót.

Az igazán szép történet az, hogy miért is van ez utóbbira egyáltalán szükség.

Tavaly május 30-án döntött arról a hajdúsámsoni képviselőtestület anyagi okokra hivatkozva átadta a helyi, II.Rákóczi Ferenc nevét viselő általános iskola fenntartását a Hit Gyülekezete egyháznak.

A kisebbségben lévő fideszes képviselőknek nem tetszett a "városvezetés hozzáállása" az ügyben, volt aláírásgyűjtés is a döntés ellen, de az mégis megszületett. Szülők bekiabálása és tiltakozása színesítette a testületi ülést, amin 7 igen és 4 nem szavazattal (és egy tartózkodással) megszavazták a képviselők, hogy a Hitgyülinek adják az iskolát.

"Süljön ki a szemetek!"
Ezt a második videót mindenképp nézzétek meg, a fekete-fehér ruhás nő rendesen odamond a képviselőknek: "Kopogtatócéduláért jöttetek személyesen, most nem volt vér a pucákba arccal szavazni." és így tovább.

(Külön kiemelném, hogy mindezek ellenére is nyilvánosan elérhető a videó az interneten, Papcsák meg csak magyarázkodik, hogy miért nem közvetítik a zuglói képviselőtestületi üléseket.)

"1075 diákból végül 88-an döntöttek úgy, hogy nem szeretnék, ha gyerekük az egyházi fenntartású iskolába járna, a 140 alkalmazott közül pedig csupán 15-en folytatják máshol.” - mondta az Origónak Németh Tibor, a Hit Gyülekezete jogtanácsosa.

Ez a 88, átmenetileg Debrecenbe beiratkozott gyerek most újra lakhelyén járhat majd iskolába az állami támogatásnak köszönhetően.

"A támogatásról a közoktatási szakma döntött” – mondta erről az Origónak Hajdúsámson polgármestere, Hamza Gábor, aki örül annak, hogy azoknak is lesz hova járnia, akik nem igényelték az egyházi oktatást. A közel félmilliárd forintból a településen már jelenleg is álló iskolaépületeket fogják felújítani és bővíteni.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a támogatás okáról azt írta, hogy azért újítanak fel két iskolaépületet, mert azt szeretnék, ha a településen és a környéken élő összes gyerek a legjobb minőségű okatatást kapná. "A kormány elkötelezett abban, hogy az állami fenntartású intézményhálózatban csak a legszükségesebb esetben kelljen utaztatni a gyereket." - írták.

Mindez nagy előrelépés ahhoz képest, hogy Hoffmann Rózsát tavaly májusban még nem nagyon érdekelte a hajdúsámsoni ügy. A HírTV Kontraszt című műsorában azt mondta, mivel a Hit Gyülekezete bejegyzett egyház, jogukban áll iskolát átvenni, viszont ha helyieknek nem tetszik, lépjenek fel ellene, ha nem kérték ki a véleményüket.

Címkék: oktatás politika társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr855414579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MiKeyRuLeS 2013.07.20. 10:10:43

Minden önkormányzat számára itt a recept: átadni az iskolákat, óvodákat a hitgyülinek, majd "béketüntetést" szervezni ellenük, és az állam mindjárt megdob úgy félmilliárddal. Vakok, akik eddig nem használták...

sisszi 2013.07.20. 10:29:32

tehát mostantól perelhetne az összes szülő, akinek a gyerekeit a "nagy iskolai átadásoknál" katolikus, vagy református iskolába kényszerítették?

eöeöe 2013.07.20. 10:49:29

A hitgyüli az ájtatosok polgári spirálja. Elmentem egy vasárnapra, nem sok szomorúbbat láttam életemben!

ppppalika 2013.07.20. 10:51:47

@sisszi: Eszerint igen, ha a település egyelen iskoláját adták át.

gabcigirl 2013.07.20. 11:46:03

Ez a poszt tipikus gazdasági válságos hangulatkeltés - ezekben az időszakokban ugyanis mindig a nem mainstream irányzathoz tartozó egyházak meg az etnikumok a hibásak, gyakorlatilag mindenért. Már a propaganda szerint : és a lakosság gondolkodással hadilábon álló hányada megy is utána, mint a birka:((((

Az ország igazán fontos gondjai:

-szegénység
-népességcsökkenés
-elszegényedés tömegméretekben
-demokratikus intézményrendszerek kivéreztetése és gerincének eltörése
-mutyisztán, hungerisztán, szubjektív döntéshozatal mindenben és mindent elsöprő korrupció
-nagy hangon visítozó szélsőjobb csürhe

Na, ezek tényleg problémák, nem a hitesek. Nem tudom, mi a gond egy modern, teljes evangéliumi egyház iskolájával, ahol a gyerekeket olyan emberek oktatják stabil erkölcsi értékrenddel bíró életvezetésre, akik nem csak dumálnak erről, hanem gyakorolják is. (szemben "egyéb" egyházakkal, akik a kereszténységet állandóan lejáratják a "bort iszik, vizet prédikál" életvezetésükkel.)

Biztos megint valami jobbikos, paranoid buzgómócsing nem bír magával.

gyárvárosi 2013.07.20. 11:50:14

Sok minden más mellett azt sem értem, hogy ha az állam az állami/önkormányzati fenntartású iskoláknak nem tud pénzt adni, merthogy üres a kassza, akkor hogy fészkes francba tud kiemelt fejkvótát biztosítani az egyházi iskoláknak?
Akkor nem üres a kassza?
A vallás, a hit megvallása, vállalása legyen a család az egyén ügye, és mindenki a felekezete szerinti templomban gyakorolhatja a vallását!
Nem oktatási feltétel!
Ha valaki vallási nevelést akar adni a gyerekének, tegye, és vállaja érte a magasabb költségeket, ne a köz fizesse!

egysmás 2013.07.20. 12:05:58

@gabcigirl: A népesség csökkenése miért probléma?

Annyi meló van, hogy nincs elég ember elvégezni azt?

gabcigirl 2013.07.20. 12:06:46

Nem mellesleg: a 2. videón tökéletesen látható, milyen primitív, agresszív, faék egyszerűségű figurák szoktak indulatosan "szektázni" keresztény közösségeket.

A hiteseket "leszektázókat" kb. ezen a szinten kell kezelni, mert majd' mindegyik ilyen. Jó mulatást a következő jobbik-szeánszhoz, banya!

Ironfist 2013.07.20. 12:07:53

@egysmás:
Na fiam, menj, és olvass el először is egy közgazdaságtanról szóló könyvet, aztán utána visszajöhetsz!

gabcigirl 2013.07.20. 12:08:19

@egysmás:

Igazad van, munkanélküliség is igen komoly gond, kösz, hogy eszembe juttattad.

Ironfist 2013.07.20. 12:09:59

@gabcigirl:
Nem mellesleg a hit gyülekezete az ország második legveszélyesebb SZEKTÁJA, a szcientológia egyház után.

egysmás 2013.07.20. 12:18:46

@Ironfist: Mit írnak bennük?

Mesélj!

Azt, hogy legyen sok ember, mert akkor lesz nagy jólét?

Ironfist 2013.07.20. 12:37:37

@egysmás:
Mint mondtam, majd akkor jöhetsz vissza, ha elolvastad! Addig a gúnyolódásod szánalmas ajvékolás csupán, miután azt se tudod, mit gúnyolsz.

@Vombatus Ursinus:
Azért csak a második, mert a hitgyüli csak országon belüli, a szcientológia egyház meg nemzetközi.

Marianka55 2013.07.20. 12:47:56

Az én gyerekem hites suliba járt. Nem vagyunk hívők, de az állami középiskolába úgy kikészítették, hogy az orvos tanácsára évközben kellett gyorsan iskolát váltanunk. Egy gyülis ismerősünk ajálotta, hogy megkérdezi, hogy átvennék-e. 3 évig járt oda, soha semmilyen térítéssel nem találkoztam, nem is tért meg a fiam, de voltak nagyon jó hangulatú szűlőik, ahol összefoglalták az életkori sajátosságokat és segítséget adtak a kamasz gyerekekkel kapcsolatban. Kaptunk minden félévkor minden tanártól egy összefoglalót, hogy mit végeztek el és mit fognak tanulni, fejleszteni, miben tudunk mi segíteni (pl. Legyen a gyereknél vonlzó, érjen be időbe a suliba stb).
Ès ami lényeg: a gyerek szeretett iskolába járni, tetszett neki a rend, hogy a nagyobbaknak segíteni kell a kisebbeket, a kicsiknek pedig szót kell fogadni a nagyoknak. A gyerekek figyeltek egymásra.
Az egyetlen plusz a biblia ismereti óra volt, mint tantárgy, ez végig vezette őket az egész könyvön. Èrdekes volt sz is, hogy 2 "ofő" volt.
Az igazi egy férfi és volt mellette egy nő is akihez a lányok fordulhattak ha olyan problémájuk volt amit otthon nem tudtak megbeszélmi, megoldani. Persze a ruházatban is megkövetelték, hogy csupasz hassal ne menjen senki iskolàba, de mivel ezt az elején tisztázták, és egyébként is fiam van, nem okozott gondot.

Csumpitáz Béla 2013.07.20. 13:05:05

Nekem, ha fiam lenne, akkor biztos nem engedném katolikus iskolába, félteném a pedofiloktól. De mivel lányom van, így őt meg a leszbi nővérektől féltem. És a pedofil papoktól.
A hitgyülisekről még nem hallottam semmilyen büntetőjogi értelemben veszélyes dolgot. De oda sem küldöm, mivel Pesten van választási lehetőségem. Ha csak a katkó vagy hitgyüli suli közül választhatnék, akkor marad a hitgyülis.

egysmás 2013.07.20. 13:25:26

@Ironfist: Azt hiszed te vagy itt a főfasz, hogy megmondhatsz nekem bármit is?

Lehet, hogy otthon verheted az asszonyt, meg a faszod, sőt, még a kutyádnak is adhatsz utasítást, de felvilágosítanálak, te kis tudatlan, hogy ez a médium nem az, ahol utasításokat oszthatsz!

Nemmellesleg, egy kis művelődés rád is rád férne!

A hitgyüli is internacionális szervezet, csak lefordították magyarra a nevüket.
Mert van bennük alázat az iránt a nemzet iránt, ahol ténykednek.

Kandeláber 2013.07.20. 14:50:46

Haha, és a hitgyüli a többségi tulajdonosa az atv-nek, amely az egyetlen úgymond ellenzéki tévé.
Németh Sanyáék bármikor elhajthatják az egész bagázst ha akarják, még Kálmán Olgit is.
Kora délután a maszopos-bajnaiváró betelefonálók uralják a terepet az atv-n, aztán jön Olgi, utána esetleg a tiniújságírók, Drágabolgárúr-Avar-Mészáros, végül meg egy fundamendalista-kőkonzervatív keresztény műsor, a 700-as klub.
Hétvégén meg Sanya celebrálja a Vidám Vasárnapot.

Vombatus Ursinus 2013.07.20. 15:27:43

@Kandeláber: És ennek mi köze van az iskola működtetéséhez? Az ATV működteti az iskolát, vagy mi?

Kandeláber 2013.07.20. 15:48:19

@Vombatus Ursinus: Olvass el már egy pár hsz-t amelyek a hitgyülit úgy fikázzák, mintha az is valamilyen kormányszerv lenne, aztán tedd fel a kérdést.

egysmás 2013.07.20. 16:16:27

@Kandeláber: A hitgyüli lefeküdt Orbánnak és a fidesznek.

Azok is csak szánalmas keresztények.
Aljanép.

Kandeláber 2013.07.20. 16:30:13

@egysmás: Akkor csak a muzulmánok, a kiválasztottak, a buddhisták, a krisnások vagy esetleg a sátánisták az okék? :D

egysmás 2013.07.20. 16:37:56

@Kandeláber: A muzulmán vallást és az általad kiválasztottnak nevezett vallást, amennyiben folytatják az Alaptörvénnyel ellenkező gyakorlatukat, betiltanám, vagyonukat pedig elkoboznám, vezetőiket emberiesség elleni bűnökért elítélném.
Mellesleg ők is lefeküdtek Orbánnak.
A buddhisták, krisnák, sátánosok meg le vannak szarva.

Kandeláber 2013.07.20. 16:57:56

@egysmás: Én a szcientológus genyákat zavarnám ki az országból legelőször.

egysmás 2013.07.20. 18:09:26

@Kandeláber: Azok nem követnek el napi szinten, teljesen nyíltan emberiesség elleni bűnöket, ellenben a muzulmánokkal, zsidókkal.

Meridian74 2013.07.20. 21:22:45

@egysmás: "A buddhisták, krisnák, sátánosok meg le vannak szarva."

Ezt mivel érdemelték ki?

Disznó Úr 2013.07.20. 21:25:15

Ajánlom az Amerikai Népszavás Bartus László "Fesz van" című könyvét. Kiugrott hitgyülisként (és egyébként teljesen odaillő szerencsétlen lelkibetegként) jól bemutatja a szekta lényegét. Lehet itt hinteni a vulgármarxista szöveget arról, hogy minden egyház csaló, pedofil stb., de valójában össze sem lehet hasonlítani egy történelmi egyházat (minden hibája, sőt akár bűne mellett) ezekkel az ügyes pénzcsinálókkal és az őket követő sok nyomorulttal.

Történelmi egyház iskolájába szívesen iratnám a gyerekemet, de agymosodába nem. Még akkor sem, ha napjában százszor éneklik el, hogy "Drága Jézusunk, jöjj el".

Meridian74 2013.07.20. 21:25:19

Amúgy meg nem ide tartozóan, de korábban milyen sok vita volt a manyupról (főleg azon a vonalon, hogy majd úgyis csak ez adot volna rendes nyugdíjat, mert az állami lófaszt sem fog érni, és "a zorbánék" ezt ellopták)... egy kis láng-"fojtó"-nak:
penzugyiszemle.blog.hu/2013/07/20/kemenyen_dolgoztatjak_a_nyugdijasokat

Vombatus Ursinus 2013.07.20. 21:33:18

@Kandeláber: Tőled várom a választ, a kérdést feltettem.

Vombatus Ursinus 2013.07.20. 21:35:46

@Disznó Úr: A HIT nem tanít ott, hanem üzemelteti az iskolát, ha nem értenéd. Ugyanazok a pedagógusok, ugyanolyan (állami) tanterv szerint tanítanak.

Disznó Úr 2013.07.20. 21:52:57

@Vombatus Ursinus: és biztosan nincs semmilyen befolyása a diákokra, akár informálisan is. Hát persze. Egyébként minden egyházi (fenntartású) iskola deklarált célja, hogy a saját értékrendjét közvetítse, ezt nem titkolják. A hitgyüli miért teszi? Akkor a hitgyüli (avagy HIT ?! ::::) azért vesz át iskolát, hogy úgymond értéksemleges oktatást közvetítsen? Miért titkolják a saját filozófiájukat, HITüket, nevezzük aminek akarjuk?

gabcigirl 2013.07.20. 22:05:51

@Ironfist:

Az ilyen megállapítások csak arról árulkodnak, hogy a hozzászóló teológiai és filozófiai kérdésekben totálisan járatlan és előítéletektől vezettetve lohol együtt a csordával, akik birkamód bégetik a "szekta-szekta-szekta" című gramofont. De másról nemigen...

egysmás 2013.07.20. 22:17:25

@Meridian74: A létükkel?

A vadászok is le vannak szarva, meg a vasútmodellezők, meg a barlangászok, meg még sokan mások is.

Le vannak szarva, mert nem gyakorolnak hatást az életemre, nem akarnak belepofázni abba, hogy én mit és hogyan csináljak, stb.
Tulajdonképpen kedves emberek, akikkel, ha beszédbe elegyedik is az ember, nem terjed tovább a dolog az ember-ember kontraktuson.

Ez nem áll fenn a keresztényekkel kapcsolatban, akik hivatkozási alapul szolgálnak a kormánynak, így aktívan, vagy passzívan, de kollaborálnak vele.

Kandeláber 2013.07.20. 23:05:40

@Vombatus Ursinus: Ha nem veszed észre az összefüggést a hitgyüli és az atv között, akkor nincs miről beszélnünk.

Csumpitáz Béla 2013.07.20. 23:20:52

@Disznó Úr: Azok a "történelmi egyházak" egykor ugyanolyan kezdő egyházak voltak, akik aztán 10-ed meg 9-ed formában ugyanúgy csak a pénzbehajtásról szóltak, mint a mostaniak. Arról nem is beszélve, hogy most a költségvetésen keresztül sokkal nagyobb pénzt nyúlnak le. Miért nem tartják fent az egyházakat kizárólag a hívők? Mikor indul el a KDNP önállóan egy választáson? Soha sem fog, mert akkor kiderülne, hogy még 1% százalék támogatójuk sincs!

Kandeláber 2013.07.21. 00:07:28

@Csumpitáz Béla: A KDNP-vel kapcsolatban egyetértünk, szemforgató, ellenszenves arcok.
Igazándiból mindegyik párt prominensei ilyenek, de ezek még közülük is kiemelkednek.

embertelen brambertalan 2013.07.21. 09:59:20

@Disznó Úr: "Történelmi egyház iskolájába szívesen iratnám a gyerekemet "

szegeny gyerek, amikor a "szulo" loki oket a pedofilok kezebe..

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.07.21. 10:10:11

nindegyik egyház alapvető feladatának tartja az "igaz szó" terjesztését, azaz a térítést. feladatként benne van a bibliában, koránban etc. tehát bármennyire is az állami tantervet követik, már magának a szellemiségnek a bemutatásával, az értékrenddel befolyásolják a deákokat. különben mi a lúfityfirtyért akarnának pluszfeladatként iskolát működtetni? kérdés, káros vajon a hittérítés? vagy melyik egyházé káros, melyiké nem? és milyen alapon, ki mondja meg?
szerintem, ha az állam szekuláris, akkor ezt az oktatásban is biztosítnia kell. tehát mindig legyen egy állami fenntartású szekuláris iskola. mindenhol! ott is, ahol katolikus, reformártus, evangélikus egyház vette át a település egyszem iskoláját. hajdúsámson egyszerűen fideszes képmutatás.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.07.21. 10:15:46

@Kandeláber: az atv-ben tulajdonos a hit egyház. így vásároltak maguknak műsoridőt a vidám vasárnapra, meg érezhetően megjelennek az atv-s híradókban is. ugyanis a közszolgálatiba ne férnek bele. pedig bevett egyház. ha nem tetszik a hit egyház a fidesznek, tiltsa be. találjon hozzá indokot, mondja ki nyiltan, ne ilyen sunyi módszerekkel éljen. mert így mutyi. nem trafik, hanem egyház. utána meg számba lehet venni a történelmi egyházakat.

Secnir 2013.07.21. 12:05:03

@egysmás:
"A népesség csökkenése miért probléma?
Annyi meló van, hogy nincs elég ember elvégezni azt?"

már ne is haragudj, te most szimplán trollkodsz, vagy valóban, helyből hülye vagy?

Secnir 2013.07.21. 12:12:15

@Disznó Úr:
"Történelmi egyház iskolájába szívesen iratnám a gyerekemet, de agymosodába nem. "

történelmi egyházak (időrendi sorrendben):
hinduizmus => (ebből alakult ki a buddhizmus)
iszlám
izraelitizmus => (ebből és az iszlámból alakult ki a kereszténység)
és kb. ennyi. ezek közül agymosoda:
izraelitizmus, kereszténység (és válfajai).

te melyikbe is íratnád? más kérdés: az igen t. magyar kurmány miért is nem ismeri el az iszlámot és a hinduzimust történelmi vallásnak?

egysmás 2013.07.21. 13:57:02

@Secnir: Nem, bazeg!

Ennyire hülye vagyok!

Senki, ezen a kurva világon nem tudta még megmondani, hogy azon kívül, hogy lehet nézegetni, hogy hány millió is a lakosság, miért is jó az, hogy ha sokan vannak az emberek egy olyan országban, mint Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Bulgária, stb!

Az aktív korúakat IS a dolgozók tartják el.
Miért is jó az, ha nem csak a nyuggereket kell eltartani, hanem azokat is, akik munkanélküliek?

A falvakban, kis-közepes városokban a munkanélküliség iszonyú méreteket ölt, Ormánság, Dél-Alföld, Észak-Borsod, meg az országnak számos régiója, viszi az erőforrásokat (gyakorlatilag jobban járnánk vele, ha odaadnánk a szerbeknek, tótoknak, horvátoknak, szenvedjenek vele ők), és nem úgy néz ki a világ, hogy majd a jövőben ez változni fog!
Egyszerűen, a technika fejlődése miatt nem lesz szükség a munkáskézre, mert a termelést a robotok olcsóbban és jobb minőségben oldják meg, a kormány által preferált nagygazdaságok szintén nem munkahelyet, hanem pénzfókuszáló pontokat teremtenek. (magyarul egy nagygazdaság a tulajdonosának kevés befektetéssel hoz pénzt, és emellett eszközarányosan kevesebbet, mint egy kisebb, mert kevesebb érték terem egy búzatáblán, mint egy paradicsomföldön, de nem is kell annak 10 embert eltartania, hanem csak egyet.)

Szóval a kormányzati politika sem a munkahelyteremtés-értéknövelés felé mutat, mi végre is kell akkor a munkaerő?
Tegyük fel, hogy Orbán népességpolitikája sikeres lesz, és egymillióval több gyerek születik a regnálása alatt, mint a népességpolitikája nélkül!

Mit fognak ezek az emberek csinálni?
Nem kell egymillió mérnök, közgazdász, informatikus!
Egyszerűen nincs annyira szükség kb a világban sem, mert az ő munkájuk javát is gépek végzik!

Szóval, ha pár szóban elmesélnéd, hogy miért egyértelműen pozitív dolog, ha sikerül megállítani a népességfogyást, akkor annak örülnék!

Kandeláber 2013.07.21. 15:03:50

@bella _ciao: Haha, mások meg azt mantrázzák, hogy a hitgyüli lefeküdt a fidesznek.

Csumpitáz Béla 2013.07.21. 15:09:00

@Secnir: már bocsi, általában egyet szoktam érteni veled, de itt most valamit nagyon benéztél!
Amennyiben az "izraelitizmus" alatt a zsidó vallást értetted az időrended nem jó. Az iszlám a 7. században alkult ki jóval a zsidó és a kereszténység után.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.07.21. 15:29:01

@Kandeláber: azt is olvastam, hogy a neoprotestáns egyházak önfentartásra törekednek. hát törekedni lehet, de az állami pénz, ha jár, jól jön. s ugyebár azt a vatikáni szerződés szerint osztják, meg feladatfinanszírozás, meg ilyen pántlika a pénzeken, meg egyedi támogatás. egyszóval átláthatatlan, meg nincs is nyílvános költségvetésük az egyházaknak, így ők is és a mindenkori kormány azt hazudik, amit akar.

Secnir 2013.07.21. 16:09:39

@Csumpitáz Béla:
hát...
...látod-látod, milyen jó, hogy időnként rámírtok? valóban, én a sumér vallással kevertem össze egy picit, illetve a sumérok által használt többistenhittel (aminek később egyenes következménye volt a judaizmus). így helyes, köszönöm az észrevételt.

Secnir 2013.07.21. 16:25:36

@egysmás:
"Szóval, ha pár szóban elmesélnéd, hogy miért egyértelműen pozitív dolog, ha sikerül megállítani a népességfogyást, akkor annak örülnék! "

-mert nem kell majd 50 év múlva német/román/szerb/horvát/görög/albán családokat betelepíteni, hogy meglegyen az a réteg, aki tud termelni (koránál fogva). lásd a történelem különböző szakaszai, többször megtörtént már. I István kezdte, majd a tatárjárás után Béla, és még sokan mások...
-tételezzük fel, hogy a népesség aránya most 10m főre: 4m tanuló/diák, 3m felnőtt/dolgozó 3m nyugdíjas, 40/30/30. ha előregszik a társadalom, és nem születnek gyerekek, akkor ez lesz 0m diák, 4m dolgozó és 3m nyugdíjas, tehát a 4 m dolgozó el tudja tartani a 3m nyugdíjast. megint nem születik gyerek, tovább öregszik a társadalom, és akkor lesz 0m diák, 0m dolgozó és 3m nyugdíjas. kérdésem: ki fogja eltartani a 3m nyugdíjast?
kirakom kis táblába, hogy átlásd:
_0. év:_4m_3m_3m
30. év:_0m_4m_3m
60. év:_0m_0M_4m

egysmás 2013.07.21. 16:57:47

@Secnir: Ez az okoskodás butaság!

MOST nem tudunk munkát adni az embereknek, HOLNAP kilátásban sincs, hogy változzon a helyzet, ÖTVEN ÉV múlva pedig senki nem tudja, mi lesz!

Az azonban valószínű, hogy nem emberek fogják a két kezükkel megtermelni azokat a javakat, amiket el akarnak fogyasztani.

István, Béla és Rákosi óta (ne nem figyeltél volna) eltelt pár év óta kicsit változott a világ!
Akkor száz hektáron száz-százötven ember dolgozott, ma kettő.
Akkor százhetven-kétszáz embernek termelte meg a kenyerét, ma hatszázét!

Akkoriban a kovács naponta 6-7 kapát gyártott a segédeivel, ma egy ember 6-700-at.
És így tovább.

Egyszerűen nem látom be azt, hogy mire kell az ember, mire fel szülessen!
Mi lesz az ő feladata a társadalomban, a világban, azon kívül, hogy MOST egy politikus büszkén emlegetheti, hogy megoldotta a népesedési problémát.
Ami mellesleg nem is létezik.

A táblázatodban meg az a szép, hogy nem népességfogyást mutat, hanem azt, hogy mi lesz, ha sterilizáljuk a produktív korú lakosságot.
Az között, és az között, hogy stagnál-kicsit csökken a lakosság, van némi!! különbség!

Ironfist 2013.07.21. 17:20:32

@egysmás:
"Egyszerűen nem látom be azt, hogy mire kell az ember, mire fel szülessen!"

Mint mondtam, az erről a témáról való bárminemű válaszodat majd akkor fogom nem szánakozással vegyes gúnnyal nézni, majd ha elolvastál akár csak egy közgázkönyvet is. Addig marad a gúnymosoly, hogy már megint a hülye okoskodik.

egysmás 2013.07.21. 18:21:57

@Ironfist: Orbán is megmondta, hogy a közgazdasági könyvekben butaságokat írnak!

De visszatérve a komoly dolgok közé, miből gondolod, hogy nem olvastam közgazdasági könyveket?

A NEM LÁTOM BE egy állítás igazát az nem csak tájékozatlanságot, hanem az ÉRVEK HIÁNYÁT is jelentheti.

A népesség egy olyan fundamentum, amit ökölszabállyal kezelnek az emberek, politikusok: minél nagyobb, annál jobb!

Én felteszem a kérdést, hogy MIÉRT?

HA lenne még kétmillió magyar az országban, akkor jobban állna a gazdaság?
Erősebb lenne az ország, nagyobb lenne a jólét?

Ha nem lenne csak nyolcmillió ember, akkor kevesebb lenne a feladat, munkahely? Arányaiban is?
Vagy csak a szociális ellátórendszer költsége csökkenne a töredékére, a mostanihoz közeli bevételi szint mellett?

Ezek a kérdések, nem hitvitát kívánok folytatni arról, hogy kel-e több ember, vagy sem, csak számomra nem egyértelmű annak pozitív kicsengése, hogy legyen még ember!

Mert ez inkább úgy néz ki, mint amikor qaz eladhatatlan termék termelését fokozni kívánja a gyáros, mondván eddigi napi 10-ből eladott 8-at, akkor kell gyártani napi 100-at és akkor majd elad 80-at.
Pedig csak 8-at vesz fel a piac.
A munkaerőpiac sem vesz fel több embert, ha több van belőlük, maximum a béreket nyomja le a sokaság.
Akkor meg lesz tömeg, meg nyomor.
Fasza kilátások.

Secnir 2013.07.21. 18:27:32

@egysmás:
"Orbán is megmondta, hogy a közgazdasági könyvekben butaságokat írnak!"

no comment.

egysmás 2013.07.21. 18:35:58

@Secnir: Tudod, ez részemről a vicc volt!

Orbán viszont komolyan gondolta.

Éhes_ló 2013.07.21. 19:47:05

@gabcigirl: talán az a gond, hogy 500 misiből maguknak kellett volna építeniük sulit maguknak. Nem lenyúlni a közösségét.
Egyzserű nem?
Nem.
Lopni könnyebb.
A közösségtől.
Bármit.
Ebbe döglik bele ez a szerencsétlen ország 68 éve.

Éhes_ló 2013.07.21. 19:50:23

@gabcigirl: attól, hogy valaki nem hitgyülis és nem komálja a közvagyo ellopását még nem biztos hogy jobbikos..
De ha az lenne is kevésbé ciki, mint sunyi módon, megvásárolt, megvesztegetett taknyok szavazataival lenyúlni a közösségi vagyont.
Annál is kevésbé ciki, mint a lopást, mutyit, vesztegetést, sunyulást itt védeni.

Éhes_ló 2013.07.21. 19:52:53

@Marianka55: nincs ezzel semmi gond, ha a sulit maguknak építik. Szabad emberek, szabad országban.
De ne lopják el a mások által, közpénzen épített létesítményeket.
Egyet sem.
Sehol.
Érted?

Ironfist 2013.07.21. 22:43:55

@egysmás:
"De visszatérve a komoly dolgok közé, miből gondolod, hogy nem olvastam közgazdasági könyveket?"

Abból a sok marhaságból, amit összehordasz a népességről. :)

lyken 2013.07.22. 08:31:52

@egysmás: "HA lenne még kétmillió magyar az országban, akkor jobban állna a gazdaság?"

OMG

Van 6 millió aktív nagyfogyasztó a 4 millió gyerek és nyugdíjas mellett. Ha ennek a harmada hirtelen kiesik, akkor a piacon mindenből 33%-al kevesebb fog fogyni.
Nem fognak lakást bérelni, nem fognak enni, nem fognak benzint tankolni és cigit füstölni. Anyukád nem fogja tudni kiadni a lakását, mert nincs aki kivegye, az ingatlanpiac megzuhan, mert csökken a vevők száma, a péktől mostantól 100 kenyér helyett csak 67-et fognak vinni. Mivel ő egyszemélyes cég és 80 kenyér alatt nem éri meg neki sütni, ezért becsődöl a cége...
De a kevesebb eladott termék után fogyasztási cikkekből 33%-al kevesebb áfa folyik be. Jövedéki adóból (benya, cigi, alkohol) is 33%-al kevesebb folyik be. Tehát ha ugyanazt a bevételi szintet akarja tartani az állam, akkor emelnie kell az adókat. A még több adó még több vállalkozást lehetetlenít el, ami még több munkanélkülit eredményez...
Kezelni az államkasszát két módon lehet:
1. Növelik az adókat és próbálják tartani a szintet. Ennek jellemzően a milliós kivándorlás az eredménye.
2. Csökkentik vagy szinten tartják az adókat és valóban egyszerűsítik a vállalkozások és a termelési szektor életét. Ennek jellemzően egy 6-10 éves felívelési görbéje van. Persze ezt populista helyeken nem szeretik, mert bár gazdaságilag bizonyított, nem hoz a 4 éves cikluson belül eredményt.

Na ezek miatt gondolja Vasököl, hogy vagy nem olvastál vagy nem figyeltél.

egysmás 2013.07.22. 09:12:15

@lyken: a pék adójából veszi a kenyeret az, akinek nincs munkája.
Azért kell neki 80 kenyeret sütnie, mert a nyolcvanból 20-at ingyen süt.

Valamint, a havi 47000-ből (vagy 26000-ből) kevesebbet fog fogyasztani az ember, mint havi 200000-ből, ellenben az, aki havi 47000-et (26000-et) kap, több fát, kábelt fog lopni, és még a lakásért sem fizet.

A tömeg, a munkanélküli tömeg költségnövelő tényező.
A társadalom összköltségét növeli, mégpedig nagyobb arányban, mint amit a fogyasztásgenerálással visszajuttat, mivel van vesztesége a rendszernek.

A munkanélküliségnek, inaktivitásnak van ideális szintje.
Ezen az ideális szinten már most túljutottunk.

Ironfist 2013.07.22. 09:38:11

@lyken:

Na, most elrontottad a mulatságot :D Ki akartam belőle húzni, hogy azt gondolja, az élet egy nagy stratégiai játék, és, hogy az épületek adják a munkát, nem az emberek, de most már erre gondolva nem fogja ezen a szálon tovább vezetni. :D

@egysmás:
Ha már így alakult: öreg! Arra nem gondoltál, hogy a munkát az emberek teremtik, és nem csak úgy van a levegőben lógva? Több ember= több munka.

lyken 2013.07.22. 10:01:53

@Ironfist: "Na, most elrontottad a mulatságot :D Ki akartam belőle húzni, hogy azt gondolja, az élet egy nagy stratégiai játék, és, hogy az épületek adják a munkát, nem az emberek, de most már erre gondolva nem fogja ezen a szálon tovább vezetni. :D"

Most mondanám, hogy sorry, hogy lelőttem a poént, de bloghu-n az a jellemző, hogy ha nincs igaza, akkor hirtelen nem kommentel tovább, csak csöndben marad. Meggyőzni persze nem fogod.
Érdemi vitát itt még nem nagyon láttam, a túlnyomó többség görcsösen öleli magához a meggyőződését, gondolkozni meg nemigen hajlandó. Pedig jó lenne, ha tettekben/eredményekben mérnének és nem pártszínekben.

A srác legutolsó kommentje is ezt tükrözi. Szerintem nem kizárt, hogy olvasott már gazdasággal kapcsolatos cikkeket a metro ujságban, csak nem értette meg a több cikken átívelő összefüggéseket.
Hihetetlenül sok funkcionális analfabéta van, akik _tényleg_ nem tudják feldolgozni az olvasott szöveget fejben. Sajnos az oktatási rendszer hiányossága, hogy ezzel nem szándékoznak kezdeni semmit. Persze ez nem csoda, a funkcionális analfabéta a legjobb szavazó. Érvek nem zavarják, mert nem tudja feldolgozni az inputot, de a gyorsan emészthető propagandát simán azonnal emészti (az állam gondoskodik rólad, fizessenek a gazdagok, a kormányfő szeret téged, az ország jobban teljesít, stb.). Nem is csoda, hogy aki jobb életet akar a gyerekeinek, vagy unja az élhetetlenséget az lelép pár évre vagy sok évre vagy végleg.

Fun factor: Azt amúgy birom, hogy évekig makogták a jobbosok, hogy menjenek a balosok a francba, hazaárulók, tűnjenek az országból. Most meg, hogy kiestek a fogyasztói szegmensből, acsarognak, hogy mocskos haátlan bitangok, pfujjj leléptek. :D

lyken 2013.07.22. 10:02:44

haátlan=hazátlan

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 10:37:44

index.hu/gazdasag/2013/07/22/a_dunakanyar_rejtelyes_ura/

Érdekes, az ilyet nem vizsgálja a NAV. Biztos volt valami hiba, ami nem baj.

Ironfist 2013.07.22. 10:40:01

@lyken:
"de bloghu-n az a jellemző, hogy ha nincs igaza, akkor hirtelen nem kommentel tovább,"

Vidéki, és fajzatai? :) Ok, tudom, hogy Vidéki egy spambot, de a többi fideszfajzat egyszerűen ... nem is tudom... erőt merítenek abból, hogy egyre többen vannak, és tesznek rá, hogy nincs igazuk, csak a saját sületlenségeiket hajtogatják, megállás nélkül.

"Sajnos az oktatási rendszer hiányossága, hogy ezzel nem szándékoznak kezdeni semmit."

Inkább azt mondanám, hogy ez nem az oktatási rendszer hiányossága, hanem egy elég alapvető, és elmaradott országokra jellemző regnálási módszer - a buta tömegeket könnyebb irányítani, mint az egyének sokaságát, akik gondolkodnak is. Ezt a kevéssé felvilágosult zsarnokok szokták inkább alkalmazni, mert nem látnak tovább a mandátumuk végénél, és nem látják be, hogy hosszú távon az a jó egy országnak, ha a népessége nem zombikból áll.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 11:56:29

@ColT:

Az az érzésem ezzel a "Dunakanyar-ura" cikkel kapcsolatban, hogy az Index ezzel a cikkel egy elöre megrendelt piárt készítetett az "Dunakanyaros-maffiózó"-nak. A megrendelö pedig maga a "Dunakanyaros-maffiózó" volt.

Szerintem ezzel a cikkel akar üzenni a érdekcsoportoknak, "átlátszóknak", "tollforgató-terroristáknak", politikai köröknek, mindenkinek, aki befolyásolhatja hatalma gyakorlását.

Kurvára ez az érzésem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 11:59:35

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Löhet ez is, de ettől még "érdekesnek" tartom, hogy ezek az ügyek úgy máshol még nem pattantak ki. Persze nem érdekes, mert az arcnak mindenhol vannak haverjai, merné a NAV megkapargatni.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 11:59:42

@ColT:

"Nem telt el tíz perc azután, hogy a két idézett fideszessel beszéltünk, felhívtuk Simon Pétert is. Azt sem mondtuk, honnan hívjuk és miért, már tudott mindenről. Szikár, tárgyilagos hangon közölte: semmiről nem hajlandó velünk “megbeszélést folytatni”, majd letette a telefont"

Öszintén, milyen átlátszó "mosakodás" egy ilyen alapvetés után, hogy az Index egyáltalán miért is szánta rá magát arra, hogy írjon róla egy cikket... Vicces bazmeg (elnézést).

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 12:03:38

@ColT:

"NAV"

Pontosan. Valahogy a NAV nem kapirgálja a lazúrt a (sejtésem szerint) 20milliót érö autójának / 100milliót érö házának honnétjéröl. Pfejj (köp).

Mindig mondtam, nem új törvények kellenek (ahogy nem új kormányzat), hanem a meglévö törvényeket MINDENKIVEL szemben azonos mértékben az ELÖIRTAK szerint használni.

Kandeláber 2013.07.22. 12:05:11

@bella _ciao: Tudod, mi a röhej?
A szakáll-vokál Iványit, aki egyébként Orbán gyerekeit keresztelte, és aki ugyanúgy szadeszes volt, mint a hitgyülis Németh Sanya, szóval Iványit kigolyózták a kaszinóból, azaz az úgynevezett egyháza nem kap egy kanyit sem az államtól.
Erre a pár ezer taggal rendelkező egyháza nevében hatalmas őrjöngést csapott.
Én részemről egyébként nem adnék egy kanyit sem az egyházaknak.
Köztudott, hogy a katolikus-református-evangélikus "békepapok" régen sima kis besúgók voltak, de ettől még a hülye szekták semmivel sem jobbak a többi egyházzal, különösen nem az a cigóimádó Iványié.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 12:17:16

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: +1, én is ezt szoktam hangoztatni. És ld. a 27% sarc is, elég lett volna a 25-öt rendesen beszedni.

Hogy nem akar interjút adni, az meg szíve joga. Nem is az a bajom, hogy az Index PR-ozik, nincsenek már illúzióim, csak hogy ennyire pofátlanul mennek már itt a dolgok.
Kíváncsi vagyok, a Vizóval hol rúgták össze a port, hogy hirtelen lettek bizonyítékok :D

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 13:15:49

"27% sarc is, elég lett volna a 25-öt rendesen beszedni"

Tök vicces, ahogy az adócsaló helyett a tisztes állampolgárt szopatja a Fidesz-maffia. Pfejj (köp).

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 13:29:52

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:

"a meglévö törvényeket MINDENKIVEL szemben azonos mértékben az ELÖIRTAK szerint használni"

De amíg az ilyen Mesterházy-varázsló a lózungokkal jön, hogy aszonyga:

=> felszámoljuk a TEK-et (ki a faszt érdekel?)
=> kinyírjuk a Közgépet (bazmeg, 2010 elött te etetted, a kurva anyádat már)
=> trafikmaffiósdi átvilágítása (szentséges Istenem, rám ne szakadjon a plafon)

Ezt a kibaszott polulizmust bazmeg.

Nem hallom viszont a Mesterházitól, hogy mindenki KIVÈTEL nélkül (a maszopos hátvéd-udvarral együtt) átláthjatóvá válik, büntethetövé válik, ésatöbbi -ésatöbbbi. Enélkül pedig elmondhatom neked Mesterházi, hogy egy nagy kupac szar vagy édesöregem.

A Bajnai pedig azért van csendben ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, mert ö technokrata.

Bajnait egy esetleges váltó-kormány élén a legkevésbé fogja érdekelni, hogy ki kinek a kije! Ugyanis Magyarországon törvények vannak, mindenkire vonatlkozó törvények. Ezt Bajnai be is bizonyította már 2010 elött (is). Lásd:
=> Hunvald
=> Hagyó
=> Zuschlag

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 13:38:30

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: "=> trafikmaffiósdi átvilágítása (szentséges Istenem, rám ne szakadjon a plafon)"
Úgy, mint a nagy elszámoltatás?

"Bajnait egy esetleges váltó-kormány élén a legkevésbé fogja érdekelni, hogy ki kinek a kije! "
Nana! Én nem lennék ennyire biztos... :(

más vélemény 2013.07.22. 13:49:16

@egysmás: "Egyszerűen nem látom be azt, hogy mire kell az ember, mire fel szülessen!"

Hát te teljesen hülye vagy... komolyan... Hogy kérdezhetsz ilyet? Az ember nem azért születik hogy legyen aki elvégezze a munkát, hanem pont fordítva. A munka azért van, és a társadalmi szervezés is azért van, hogy eltartsa az embert. Ha nem tűnt volna fel, a társadalom ember által létrehozott szervezet. Hogy juthatsz egy olyan teljesen idióta következtetésre? Te nem vagy normális...

Az hogy az emberiség épp most cseszi el a jelenleg uralkodó rendet, illetve most buknak ki a fogyasztói társadalom és a kapitalizmus igazi hibái, az már más kérdés. A történelem során sokféle megoldás létezett, ez a mai is csak egy újabb próbálkozás.

Nem mellesleg a nemzetet emberek alkotják - meglepődtél mi? - és minél kevesebb van, annál kevesebb marad a nemzetből, mígnem teljesen eltűnik, feloldódik, beolvad más nemzetekbe... Hát kinek jó ez? Mert neked biztos nem lesz az ha 20 -30 év múlva majd más nemzetek döntenek a sorsodról. A magyar lakosság már így is félelmetesen kicsi. Ha kivonod a 10 millióból a beilleszkedni képtelen, nem dolgozó cigányságot, akkor látszik csak igazán hogy mennyire kevés is az annyi, ami elég nagy baj.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 13:54:38

@ColT:

"Nana! Én nem lennék ennyire biztos... :("

Bocsánat, csak reménykedtem.

más vélemény 2013.07.22. 13:54:48

Egyébként a hitgyülinek nem lett volna szabad átadni azt az iskolát. Ami azt illeti történelminek nyilvánítani sem lett volna szabad, de "valahogy" csak megoldották hogy az legyen...
Őszintén szólva minden településen kellene lennie egy vallás semleges oktatási intézménynek, hogy legyen hol tanulni a gyerekeknek, ha azokat a szülők nem kívánják olyan kitenni valamely egyház befolyásoló hatásának, különösen ha olyan üzleti alapokon működő, cionista egyházról van szó, mint a hitgyüli.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 13:57:00

@ColT:

"Úgy, mint a nagy elszámoltatás?"

Úgy bizony.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.22. 13:59:35

@ColT:

Nem kiragadni kell dolgokat az aktuálpolitikából, ahogy ezek a pöcsök teszik, hanem a törvényeket a helyükön gyakorolni. Márpedig enélkül marad a régi galeri, a fidesz maffia. Ugynis nem lesz kire a fidesz-maffia ellenében szavazzak.

lyken 2013.07.22. 14:01:40

@Ironfist: "Vidéki, és fajzatai?"

Neem... A valós kommentelőkre gondolok. Vidéki és társai szerintem egy account, ami mögött műszakozó kommentelők vannak. Van egy komment policy és annak mentén írnak. De ez csak erőteljes megérzés.
Ugye ha valamit sokáig ismételgetsz, elkezdik az olvasók megjegyezni. Na így működnek ezek az acc-ok szerintem.

"Inkább azt mondanám..."
Igen, ez igaz lehet. De így mi marad mint opció? Az emigráció meg a birka lét?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.22. 14:35:31

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: :D

"hanem a törvényeket a helyükön gyakorolni. "
Pontosan. Mivé lenne a világ, ha egyszer korrektek lennének..
Pedig akkor talán rend lenne az országban, ha esetleg a hivatalok is működnének, stb., akkor simán újraválasztanák őket.

egysmás 2013.07.22. 17:05:46

@lyken: @Ironfist: Ha a munkát az emberek termelik, akkor miért is probléma, ha elöregszik a társadalom, és ha a társadalom elöregedése probléma, akkor miért nem probléma az, ha sok az inaktív vagy munkanélküli, de munkaképes korú ember?

Mindkettő bandát a dolgozók tartják el, csak az egyik baj, a másik meg cél? Kicsit gyanús ez a felállás.

A több ember=több munka egy olyan tézis, amivel ugyan nehéz vitatkozni, hiszen, minél több ember van, annál több rendőr meg börtönőr, meg szocmunkás, orvos, meg kormányhivatalnok kell, a vitatott része a dolognak az, hogy azt a munkatöbbletet, amit a fentiek jelentenek, ki fizeti!
Azok, akik generálják a munkatöbbletet, vagy azok, akik dolgoznak?
A munkanélküli sokaság tartja-e el az őket pesztráló dolgozókat, vagy a dolgozók tartják el a munkanélkülieket, plusz fizetik azokat, akik pesztrálják őket? Vajon?

Amikor az érvekről beszélünk, akkor ÉN egy rendszert mutatok, melyben vannak azok, akik dolgoznak, és azok, akik nem dolgoznak, majd ezek arányára teszek megjegyzést, NEM BELÁTVA AZT, HOGY HA TÖBB EMBER LENNE, UGYANILYEN, VAGY JOBB ARÁNYOKKAL LENNE MUNKÁJA A SOKASÁGNAK, ti meg lehülyéztek.
EZ tényleg nem vita, hiszen míg én rendszerszinten kezelem a TI állításotokat --> (feltétlen pozitív, ha sok ember van) és ezt a kérdést vizsgálom, addig ti fundamentumként, axiómaként kezelitek a fenti állítást és MEGVIZSGÁLNI sem vagytok hajlandók, csak mantrázni, meg "ilyenek ezek a funkcionális analfabéta blog.hu júzerek"-ezni.

Szóval, visszatérve oda, hogy a munkanélküliek fogyasztást generálnak, a fogyasztás pedig munkahelyeket generál állításhoz.

A munkanélküliek a fogyasztásukat abból a pénzből fedezik, amit a dolgozóktól, áfából, ilyen-olyan adóból szednek be.
Végső soron _mindenképpen_ azok fizetik, akik munkát végeznek.
Ebből következőleg létük az egyik oka a magas adóterheknek.

A termelést pedig _tényleg_ nem az emberek csinálják hanem az épületek (gépek, gyárak, robotok).
Amit ember csinál, az elenyésző. Pl. Magyarországon a Suzuki gyárban nagyságrendileg 5000 ember dolgozik, a Hankookban meg cca 2000.
És ezek is túltermelnek, pedig nem csak tízmillió emberes piacra dolgoznak.

Pakson, az atomerőműben kb 2500-an dolgoznak, és négymillió ember energiáját állítják elő.
A kajával is kb ugyanez a helyzet: azt sem az emberek termelik meg, hanem a gépek, miközben pár ember (és tényleg csak néhány) piszkálja a gépeket, irányítja a technikát.

És ez a helyzet nem fog megváltozni!
Nem fognak az emberek kaszával aratni, cséphadaróval csépelni, kapával gyomirtani!
Egyszerűen nem, mert nem olyan világot élünk, amiben ennek van értelme!
Olcsóbb a gépet üzemeltetni és kifizetni azt a pénzt az embereknek, amit munkabérként kapnának (pl. munkanélküli segélyként), mint elvégeztetni a munkát, mert a gépi munka egyenletesebb, jobb minőséget állít elő, valamint nincs macera, pofázás, szakszervezet, nem kétszáz hülyével kell megküzdeni, hanem csak eggyel, azzal, aki a traktort vezeti.

Az pedig, hogy majd nem lesz, aki megeszi azt, amit termeltem, az irreleváns, hiszen a jelenlegi helyzet az, hogy a termelés egy részért fizetnek, a másik részét meg gyakorlatilag ingyen kell odaadni. Azaz az árát kell odaadni az állambácsinak, hogy oda tudja adni azoknak, akiknek nincs munkájuk.

@más vélemény: Te is kivonod az ország lakosságából a beilleszkedni képtelen cigányságot.
Pedig a szaporulatban ők is benne vannak, rájuk is büszke a kormány amikor a demográfiai adatok javulásáról beszél!
Nélkülük jobban élnénk, vagy nem?
De ezt én nem cigánysági kérdésként szándékozom vizsgálni, hanem technikai szinten!

Ha 1000 embernek 1 ember gyártja le a kajáját, egy ember termeli meg a létéhez szükséges energiát, és 200 szopja le, hozza neki a sört, nyírja a füvét, adminisztrálja, oktatja, gyógyítja, stb, akkor a maradék 798 ember mit fog csinálni?
Egy olyan világban, ahol 650 ember kellett ezer ember kajájának, 100 az energiáját előállítani és 200 a szolgáltatásokhoz, egy olyan világban csak 50 emberrel kell valamit kezdeni!
De nálunk ez a szám kb 400!
Ez a 400 ember mit fog csinálni?
Milyen munkát fog végezni, hogy eltarthassa magát, amikor már mindenkinek van mit enni, minden kert le van nyírva és mindenki le is van szopva?

Vombatus Ursinus 2013.07.22. 19:37:35

@egysmás: Ne haragudj, de ez merő ostobaság, amit állítasz (t.i. nem kell megállítani a népességfogyást, sőt örülni kellene neki). Nem mellesleg off is, de megpróbálok válaszolni, hátha megérted. Secnir leírta már neked azt nem értetted meg.

Állításod szerint ha ezek a munkanélküliek meg sem születtek volna, akkor most minden frankó lenne. Ebben megegyezhetünk? A válaszod után folytatom.

tryclops 2013.07.22. 23:26:05

@egysmás: @Vombatus Ursinus: Nem hülyeség amit ír, csak ma még sci-fi. Ascimov novelláiban Soláriára emlékeztet, ott egy emberre több száz robot jutott. Szóval ja, jogos kérdés hogy mi lesz ha annyira automatizálunk mindent, hogy mondjuk 10 ember el tud látni mindennel másik ezret. Maradék 990 akkor mi a faszt kezd magával? Önmegvalósít? Ja el tudom képzelni azt a herevakarászást. :)
De ez még "picit" arréb van, nem kell összekeverni M.o demográfiai helyzetét ezzel az utópiával, nem az a problémánk hogy felvet bennünket a jólét. Khm. asszem

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.23. 08:58:58

@egysmás:
Olyan "rendszerről" beszélsz, amiből térben, időben és funkcióban is kihagysz elemeket.

Az, hogy az erőforrások csökkenésével a népesség és annak szaporulata csökken, teljesen természetes folyamat, főleg olyankor, amikor egy túlhasználás hatásait kell kompenzálni. Ez oké. Csakhogy az időbeli hatást és a jelenlegi társadalmi-szociális rendszert hanyagolni látszol, pedig nem az, és erre próbálják felhívni a figyelmed, mégpedig azt, hogy a születésszám csökkenésével a magyar korfán drasztikus torzulások vannak, amiket hasonlóan drasztikus hatások fognak követni, ha nem tesz ellene senki semmit.

Ameddig a szociális ellátórendszer gyakorlatilag a munkajövedelmekhez vannak kötve, viszont az ellátottak arányaiban egyre többen vannak az ellátókhoz képest, addig a rendszer apadásának is van egy "ideális szintje". Azt túllépve szétesik az egész, mert a korfa felső, ellátásra jobban szoruló részét nincs, ami megtámassza.

Az a helyzet, hogy a "rendszeredben" levő sok-sok hullát hagyod ki az egyenletből. Olyan "jól" hangzik, hogy "a munkanélküli tömeg költségnövelő tényező", de ahogy a "beilleszkedni képtelen cigányságot" sem lehet kivonni, hiszen ők is részei a rendszernek, úgy a "munkanélküli tömegekre" sem megoldás a születésszám-csökkenés, mert a másik rész, amit kihagysz, hogy a mostani születésszám-csökkenés 18-20 év múlva fogja csak éreztetni a hatását a munkaerőpiacon.

Addig hogyan kívánod konzerválni a problémát?

Ironfist 2013.07.23. 10:25:35

@tryclops:
"Nem hülyeség amit ír, csak ma még sci-fi. Ascimov novelláiban Soláriára emlékeztet, ott egy emberre több száz robot jutott."

Egészen pontosan szándékosan húszezres népességre "vagy kétszázmillió dolgozó pozitronrobot, Elijah kollégám". :)

@egysmás:
"Amit ember csinál, az elenyésző. Pl. Magyarországon a Suzuki gyárban nagyságrendileg 5000 ember dolgozik, a Hankookban meg cca 2000."

A gépek meg a semmiből születnek, a semmiből termelik maguknak az utánpótlást, és nulla alapanyagból nyilván karban is tartják saját magukat. Arra az ötezer emberre jut több tízezer kiszolgáló személyzet, rengeteg karbantartó, akik nem a suzuki alkalmazottai, mert a suzuki jó eséllyel csak bérli a gépeit, amik néha elromlanak, tehát rendben kell őket tartani, ki kell cserélni időnként, és ezeket a gépeket is gyártják valahol, tehát az megintcsak egy jócsomó ember.... és még folytathatnám.

Igenis hülyeségeket írsz, és nem vagy hajlandó elolvasni az ajánlott könyvet (gy.k.: közgazdaságtan tankönyv...), amit ha megtennél, kapásból rájönnél, mennyi minden eszedbe sem jut, miközben rendszert állítasz fel, és érvelni próbálsz. Nem puszta megvetésből, és lenézésből mondtam, hogy majd visszatérünk a témára, ha tájékozottabb leszel, hanem mert én sem fogok elkezdeni veszekedni a villamosmérnök barátommal az energiatermelésről, meg a világítástechnikáról, hiszen fingom sincs róla... pl. emlegetik mérnököknek azt az Egely György-féle örökmozgót, de most arra is kb azt szokás mondani, mint én neked: lenéző mosoly mellett: majd ha utánaolvastál az elemi fizikának! Amíg nem teszed, az az érved, hogy a semmiből nyerünk energiát, az fals, ráadásul nem fogod megérteni, hogy az, mert nem tudod az alapvetéseket.

Túlléphetnénk azon a tényen, hogy a népességfogyás az egy negatív dolog? Vagy akarod még egy ideig bizonygatni, hogy kétszer kettő az öt?

egysmás 2013.07.23. 13:25:34

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Az erőforrások mennyisége növekszik, mert a technikánk hatásfoka is nő.
A technikánk hatásfoka gyorsabban nő, mint ahogy a népesség csökken, ez pedig olyan tömeget generál, akik konkrétan nem termelnek semmit, nem szolgáltatnak, hanem csak vannak és ellenszolgáltatás nélkül élik fel a meglévő erőforrásokat.

A korfa összeroppanása egy olyan távoli probléma, amivel a jelenben nem lehet foglalkozni (a lehet, itt a tudás hiányát akarja jelenteni), mert egyrészt ez csak egy elméleti kérdés (a gyakorlat jelenleg az, hogy a munkanélküliek, azoknak a száma, akiknek nem tudunk munkát és így megélhetést biztosítani, azoké nő) ami csak egy szuperpesszimista forgatókönyv szerint következik be (ha leáll a technikai fejlődés és egy nagyságrenddel kevesebb gyerek születik), és JELENLEG nem a nyugdíjasok jelentik a fő problémát, hanem azok, akiknek nincs munkájuk és az, hogy ez a helyzet megváltozzon, egyelőre nem tűnik valószínűnek.
Egyszerűen azért, mert jelenleg is van annyi 0-40 év közötti ember az országban, mint amennyi dolgozó ember van.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenlegi technikai szinten a következő 20 évre a munkaerő biztosítva van.

A problémát sem konzerválni, sem megoldani nem kívánom, pusztán annyit állítottam, hogy a népességnövelés szándéka nem egyértelműen pozitív hatású szándék.
Ezen ment a szájkarate.

@Ironfist: van egy piramis, aminek a gépeket tervező emberek nem a sokaságot jelentik.
Ugyanebben a piramisban nem a sokaság a karbantartók száma (kezelőből még mindig több van, int karbanbigyuszból).
A beszállítók, stb, basszunk rá egy tízszeres szorzót, így legyenek 55000-en, akik a Suzukiból élnek (és akkor nagyon felülbecsültük, ugyanis általában nem csak egy helyre szállítanak be, hanem még erre-arra, így pl. nem lehet hozzáadni automatikusan a Suzuki tükrének beszállítóinak a munkáslétszámát a Suzuki gyár által foglalkoztatott emberek számához, mert az Opelnek, Audinak, Mercinek, Kiának, stb-nek is ők gyártják a cucct.
De ezt most hagyjuk, jelentsük ki, ezek, 55000-en legyártják Európa összlakosságának összes Suzukiját. kb 500 000 000 ember összes Suzukiját!
Ez a teljes lakosságra 0,01% kb.ha van 20 autógyár, 0,2% foglalkoztatottságról beszélünk.
Ha egy teljes nagyságrendet tévedtem, még az is csak 2%, miközben az értékelőállításban ez jóval nagyobb.

És, úgy mellesleg, megkérdezném, hogy
"A gépek meg a semmiből születnek, a semmiből termelik maguknak az utánpótlást, és nulla alapanyagból nyilván karban is tartják saját magukat. Arra az ötezer emberre jut több tízezer kiszolgáló személyzet, rengeteg karbantartó, akik nem a suzuki alkalmazottai, mert a suzuki jó eséllyel csak bérli a gépeit, amik néha elromlanak, tehát rendben kell őket tartani, ki kell cserélni időnként, és ezeket a gépeket is gyártják valahol, tehát az megintcsak egy jócsomó ember.... és még folytathatnám."

Ezek közül melyiket csinálják a munkanélküliek?
Tervezik a gépet, vagy gyártják őket?
Vagy ők a kiszolgálószemélyzet?

@Vombatus Ursinus: körülbelül megegyezhetünk abban, hogy állításomnak részét képezi az, amit lefordítottál.

.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.23. 15:43:48

@egysmás:
A konzerválást nem úgy értettem, hogy oldd meg az emberiség és Magyarország egyik legnagyobb problémáját, hanem hogy abba a modellbe, amit felvázoltál, próbáld meg beilleszteni a feltett kérdésem, és a saját "rendszeredben" keress rá választ.

Ha csak azon menne a szájkarate, hogy "a népességnövelés szándéka nem egyértelműen pozitív hatású", akkor közel sem lenne ekkora a szájkarate, hiszen világméretekben látszik igazán, hova vezethet a túlnépesedés. Csakhogy ennek keretében olyan kijelentéseket is tettél, amiktől esetleg joggal szalad fel egyeseknek a szemöldöke, ahogy mondtam, szerintem azért, mert a modelled, amiből a kijeletéseidet tetted, hiányos:
- Még mindig nem foglalkozol a szociális ellátórendszerrel, ami nem "távoli probléma, "elméleti kérdés" meg "szuperpesszimista forgatókönyv", hanem a korfából és a szociális ellátások jelenlegi rendszeréből levezethetően 10-15 éven belül ha nem is összedől, de meg fog roppanni. Nem fenntartható az a rendszer, ami például a nyugellátások értékének megtartását vizionálja, miközben az ellátás alapjait megtermelő tömeg csökken (például azért, mert az esetleges további technikai fejlődés miatt -ahogy írtad is- egyre kevesebb emberre van szükség a jövedelemtermelő folyamatokban), és a bértömeg is arányaiban egyre kisebb, ami alapján a befizetéseiket megteszik.
- Még mindig nem foglalkozol a népességfogyást követő belső fogyasztás csökkenésével, ami értelemszerűen együtt jár a felhasznált munkaerő csökkenésével is, és ha jól értem, a többség ezt hiányolja a modelledből. Ahogy az egyre kevesebb dolgozó embernek kéne az egyre nagyobb számú eltartottat ellátni, ott probléma lesz, és ha ennek az alját "rúgod ki", vagyis a születésszámot veszed ki, mert szerinted ugye minek szülessen gyerek, ha egyszer úgyis csak munkanélküli lesz belőle, akkor ezzel máris bemutattad, hogy a korfa megroppanása miért gyakorlati probléma. Csúcsára akarsz fordítasz egy háromszöget, és engem ezért érdekelne, hogy azt hogyan akarod (szintén a modelled elméleti szintjén) "megtartani".
- "Az erőforrások mennyisége növekszik, mert a technikánk hatásfoka is nő". Nekem meg ettől szalad fel a szemöldököm, hiszen nyilván azért egyre drágábbak az erőforrások, mert olyan sok van belőlük... Az oké, hogy a technika egy bizonyos szintig javítja az erőforrások felhasználásának hatékonyságát, de azt megint "jótékonyan" kihagytad, hogy a hatékonyságjavítás csak egyre költségesebb, egyre precízebb technológiákkal érhető el, ami azt jelenti, hogy a technológiák egy jelentős része már elérte a hatékonyságnak azt a fokát, amiben a hatékonyság által jelentkező erőforrás-megtakarítás nagyobb, mint a hatékonyságjavító techológia kifejlesztésére áldozott erőforrás mennyisége.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.23. 16:24:15

@egysmás:
Még egyszer átolvasva a kommenteket azt hiszem, van még egy pont, ahol a dolgok elcsúsznak. Bár sok szempontból igaz lehet, hogy a "népességnövelés szándéka nem egyértelműen pozitív hatású szándék", de ez pont nem a foglalkoztatás szempontja! A munkaerő szempontjából az egy egyértelműen pozitív dolog, ha nő a népesség, mert a belső fogyasztás keresletnövekedése felszívja a felesleges munkaerőt.
Ellenben például az általad is említett technológiai fejlődéssel, hiszen annak a hatékonyság- és kényelemnövelése bőven nem az emberiség előnyére válik már, főleg nem a munkanélküliség szempontjából. Ahogy mondtad: "A technikánk hatásfoka gyorsabban nő, mint ahogy a népesség csökken, ez pedig olyan tömeget generál, akik konkrétan nem termelnek semmit, nem szolgáltatnak, hanem csak vannak és ellenszolgáltatás nélkül élik fel a meglévő erőforrásokat.". Igen, ez szerintem is egy jó meglátás, hogy azzal lehetne valamit javítani a helyzeten, ha a népesség és a technikai szint közelítsen egymáshoz... na ne miért csak a népességcsökkenés gyorsításának oldaláról tartod ezt elképzelhetőnek?

Talán nem azt a kérdést kellene feltenni, hogy "Minek szülessen még ember, ha úgyis munkanélküli lesz belőle?", hanem azt, hogy "Szükséges-e hajszolni azt a fajta technológiai fejlődést, ami már bőven túljutott a jelenlegi népesség számára a hasznossági csúcspontján, és foglalkoztatási szempontból csak a munkanélküliek, ellátottak arányának növekedését eredményezi?"....

tryclops 2013.07.24. 09:33:07

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Na, most meg veled fogok vitába szállni, előre szólok, hogy ez is kicsit sci-fi lesz.
"Szükséges-e hajszolni azt a fajta technológiai fejlődést, ami már bőven túljutott a jelenlegi népesség számára a hasznossági csúcspontján, és foglalkoztatási szempontból csak a munkanélküliek, ellátottak arányának növekedését eredményezi?"...

--erre a válaszom: Határozott Igen. Ha nem akarunk a dinoszauruszok sorsára jutni, és kőolajként végezni, amit egy jövőbeli civilizáció szippant ki boldogan a mélyből, akkor egyszerűen nem tehetjük meg, hogy modern Ludditaként viselkedjünk. Egyetlen esélyünk a hosszú távú túlélésre a technikai fejlődés, az hogy ez egyéb problémákat is magával hoz adottság. De ha nekiállunk köldököt nézni és filozofálni az ideális technikai szintről, esetleg törvénybe iktatjuk hogy minden újítást 20 bizottságnak kell véleményeznie, nehogy esetleg Pstike munka nélkül maradjon, akkor a fejünkre fog esni egy bazi nagy szikla. És akkor tényleg nem lesz munkanélküliség. :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.24. 10:05:51

@tryclops:
Persze, az egész téma sci-fi, hiszen amíg nincs univerzális világkormány, addig nem lesz általános születés-, fogyasztás-, és fejlődéskontroll... az meg inkább ne is legyen... nem mintha akár lehetségesnek is tartanám:)...

Speciel nekem majdnem mindegy, hogy egy bazinagy űrszikla nyom agyon, vagy az éhező, munkanélküli hordák koncolnak fel, de csak kezdeni kéne valamit azzal adottsággal, hogy az emberiség létszáma a technológiai fejlődés és az erőforrások szintjének mértékéhez képest túl magas, és amíg ez természetes szintjére apad (természetes vagy "irányított" halállal és önkéntes vagy mesterséges születésszabályozással), az meg 40-50 év. Ezt az időtávot kéne valahogy "kibekkelni". Ezért azt nem tartom köldöknézésnek, hogy csak el kéne kezdeni legalább tippelgetni, hogy akár csak 5-10 éven belül mit és hogyan kívánnak kezdeni az egyre csökkenő munkaerőigény és a növekvő népesség kettősével, hogy legalább tompítani, enyhíteni lehessen az apadás hatását. Különben aztán hiába épül Nagy Űrszikla Kilövő Rakéta... ráadásul az űrszikla még a korfa összeroppanásánál is elméletibb probléma:)...

De ennek már mind semmi köze a Hitgyülihez :)...

Ironfist 2013.07.24. 11:05:58

@tryclops:
"Határozott Igen."
+1

Az emberiség addig létezik, amíg van fejlődés, és terjeszkedés. Amint ez megáll, elvesztünk. Remekül példázza ezt a már felhozott Asimov-féle Solaria bolygó, de úgy en-bloc az űrlakók bolygói is. És lehet, hogy ez sci-fi, de egy tudós embertől, hiszen aki élete során a tíz könyvtári osztályból mindösszesen a filozófia témában nem írt könyvet (könyveket), szerintem belátható, hogy ért hozzá - ez esetben a szociológiához.

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Ha túl sok az ember, terjeszkedni kell. Ha már nincs hová a bolygón, ki kell terjeszkedni más bolygókra, és ehhez kell a technikai fejlődés. A legegyszerűbb/legbugyutább példát felhozva, ha nem terjeszkedünk, jöhet bármikor egy idegen faj, akik úgy gondolják, vagy kiirtanak, vagy meghódítanak minket. Miért ne tehetnék? Hiszen erősebbek, jobban elterjeszkedtek, mint mi, több a lehetőségük, jobbak az erőforrásaik. A hatalom nem arra való, mint azt Viktor fidesz- , és Németh hitgyülielvtársak gondolják, hogy dagonyázzunk benne, hanem azért, hogy fennmaradhassunk.

Szocio-filozófiai előadás OFF. :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.24. 12:00:23

@Ironfist:
Ez oké, naturálisan ez az "erősebb űrkutya b*szik" elve.
Csakhogy a világ most nagyon-nagyon leegyszerűsítve, a problémák tükrében vizsgálva egy túlterhelt gőzkazánra hasonlít, amin az űrutazás vagy akár a teleportálás is maximum egy tűhegynyi szelep lenne, amivel jelenleg nem tűnik orvosolhatónak, hogy az egész az emberiség arcába robbanjon. Oké, fejlesszék ki ezt a "szelepet", aztán fejlesszék ki, hogyan lehet azt kiszélesíteni, de itt legalább 40-50 évről beszélünk, és ahogy mondtam, ez pont az a 40-50 év, ami a "legizgalmasabb" lesz. A Marsra sem tervez senki kiruccanást 15-20 éven belül, és akkor még hol van az, hogy lakhatóvá kéne tenni vagy az erőforrásait kéne a Földre juttatni, hogy enyhítse a feszkót, miközben ideális esetben is kb. 3-4 milliárdos időszakos többletre meg legalább évi 100 milliós népességnövekedésre kellene "megoldást" találni.

A hosszú távú fejlődés és a fennmaradás érdekében pont arra kéne az erőforrásokat fordítani, hogy a tudás és a technológia fókuszáltan legyen fejlesztve, és valami biztonsági rendszert kiépíteni, hogy egy esetleges éhséglázadási hullám vagy egyéb katasztrófa (pl. nagy űrszikla) során ennek a tudásnak minél kisebb része vesszen el. Hiába fejlesztik ki ugyanis, hogyan lehet bolygón kívülre terjeszkedni, ha megépíteni egy ilyen precíziós gépet már nem lesz idő, mert közben kapás-kaszás emberek rájuk gyújtják a labort, vagy ha még meg is épül, akkor már csak erőforrás nem lesz a működtetésére, üzemelésére. Akkor az már nem terjeszkedés lesz, csak egy hiábavaló "mentőkapszula". Ez már nem sci-fi, csak a kockázatok és a valószínűségek hasonlóan homályos világa:), amiket viszont már lehetne mérlegelni...
Pusztán erre próbáltam utalni.

Egyébként meg látszik, hogy nem olvastad a kanadai védelmi miniszter... khmm, "vallomását" arról, hogy a "meghódítás" már múlt idő, és már most is az űrlények bábjai vagyunk :).
index.hu/kulfold/2013/06/05/foldonkivuliek_iranyitjak_amerikat/

egysmás 2013.07.24. 16:38:28

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A munkanélküliek generálta keresletnövekedéssel szerintem foglalkoztam, de megteszem meg egyszer!

A munkanélküli azt a pénzt, ami felett diszponál, azoktól kapja, akik dolgoznak, és olyan dolgokra költi, amik viszonylag egyszerűen, kevés élőmunkával előállíthatók: vesz rajta kaját (általában alapanyagot), piát, cigit, áramot, vizet, ruhát (a turkálóban).

Ezeknek a dolgoknak az előállítása nem emberigényes, a szolgáltatásokat, amik a munkahelyeket jelentik, nem tudja -erőforrások hiányában- igénybe venni.
Gyakorlatilag az történik, hogy azokat a szabad erőforrásokat, amiket a dolgozó szolgáltatásokra tudna költeni, azokból könnyen előállítható materiális javakra fordítjuk.
Tehát a munkanélküliek fogyasztása csak annak a szegmensnek jó, amelyikben amúgy sem kell, hogy sokan dolgozzanak.
A lét minimumán (nem létminimumon) élő ember nettó eltartott a mi társadalmunkban (nem tudja megtermelni a saját kajáját sem) és gyakorlatilag nincs járulékos haszna.
Pont úgy eltartott, mint a nyugdíjas, csak tovább él és ellentétben a nyugdíjassal még csak a termálfürdőbe sem jár, hogy ott lebegtesse testét.

Ha az a pénz, ami a munkanélküliekre van fordítva, az a te meg az én meg Vasököl zsebében landolna, akkor mi kocsmába mennénk, moziba, étterembe, cukrászdába a gyerekkel, stb, magyarul olyan dolgokra költenénk, amihez sok ember kell (gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem ugyanannyi munkahelyet teremt 30 kiló kenyér, mint egy vacsora az étteremben, pedig ugyanannyit fizetünk érte).
Így nőne a mi életszínvonalunk, miközben munkahelyet teremtenénk.

Mellesleg a birtokolni szándékozott javak gyakorlatilag kifogyhatatlan mennyiségben állnak a rendelkezése.
Mondom ezt azért, mert folyamatosan változnak a javak. Az ipari termelés folyamatos nő és a profilváltások miatt ez töretlen és egyelőre úgy néz ki, hogy az is marad. A profilváltáson azt értem, hogy az 1900-as évek elején vasat meg acélt gyártottunk, ebből lett lábos meg vasaló, meg híd, ez adta az ipari kibocsájtás javát, ma pedig mobiltelefont, programot, kütyüket, és ezekből jön az ipari termelés java és a vágyak netovábbja nem egy vasaló, hanem egy pléjsztésön, és a programokra többet költ a júzer, mint a pléjsztésön ára és gyakrabban költ rá, mint régen költött a vasalóra.

A technikai szint csökkentése szerintem nem kivitelezhető!
Te csökkented a technikádat, én meg letermellek, mert én nem csökkentettem a gépparkom, te csődbe mész én meg fejlődök. Ez történne, ha a technikai színvonalat csökkentenénk.
Ezért volt butaság az a vízió, hogy majd közmunkások hordják a stadionokba a betont talicskával.
Egyrészt, nem akarsz annyit fizetni, hogy ezt megcsinálja valaki (47000 forintért, ha nem szabotálja az egészet direkt selejtet gyártva, hanem csak egyszerűen nem csinálja, már jó), másrészt azokban az országokban, ahol ezt meg sem próbálják megcsinálni, az _esetleg_ értelmes módon felhasznált erőforrások érdemi változásokat fognak okozni. De még akkor is jobb lesz ott a helyzet, ha elmutyiázzák az egészet, mert a mutyipénz javát a mutyiláncolatban elisszák, elkurvázzák, tehát némileg visszaforgatják a szolgáltatóiparba.
Ellentétben azzal az emberrel, aki csak kajára költi.
És ellentétben a megkeresett pénzel, ami egy bizonyos szint felett megtakarítássá válik.
Itt volt szerintem hibás az orbáni gazdaságpolitika a 16%-os adóval.
Az alacsony keresetűektől pont azt a pénzt vette el, amiből a szolgáltatásokat vette igénybe (amit elkocsmázott, elfodrászkodott, amiből néha pizzát rendelt), a magasabb keresetűek pedig vagy a bankoknak adták hiteltörlesztésként a plusz lóvét, vagy megtakarították, mert azt már nem akarták felélni.
És azért nem akarták felélni, mert hiába kaptak 10-20-40k forinttal többet havonta, eddig sem az anyagi lehetőségeik hiányában nem vettek maguknak több pizzát, nem mentek gyakrabban sörözni, hanem mert nem volt rá igényük.

A technika generálta munkanélküliség problémájának megoldására nekem nincs ötletem, de véleményem szerint a népesség növelésének szándéka eszkalálja a problémát: a több eltartott kevesebb szabad erőforrást hagy a munkával rendelkezőknél, és a szabad erőforrás hiányában nem lesz munkahely.
Ezzel a kör bezárult.

Erre kicsit visszatérnék:

"Nem fenntartható az a rendszer, ami például a nyugellátások értékének megtartását vizionálja, miközben az ellátás alapjait megtermelő tömeg csökken (például azért, mert az esetleges további technikai fejlődés miatt -ahogy írtad is- egyre kevesebb emberre van szükség a jövedelemtermelő folyamatokban), és a bértömeg is arányaiban egyre kisebb, ami alapján a befizetéseiket megteszik."

A gazdasági kibocsájtásunk nő.
Azért, mert kevesebb ember dolgozik, azért nem lesz kevesebb a megtermelt javak mennyisége, és a nyugdíjasokat a megtermelt javakból kell eltartani.
Nekik nem a dolgozók fizetésének X%-ára van szükségük, hanem azokra a javakra, amiket megtermeltek.
Magyarul a torta (a kibocsájtás) nő, a szeletek száma pedig csökken, ahogy fogy a népesség.

egysmás 2013.07.24. 17:08:15

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Lejárt az 5000 karakter.

""Az erőforrások mennyisége növekszik, mert a technikánk hatásfoka is nő". Nekem meg ettől szalad fel a szemöldököm, hiszen nyilván azért egyre drágábbak az erőforrások, mert olyan sok van belőlük... "

Társadalmi erőforrásokra értettem.
Egyre többet termelünk, egyre többet fogyasztunk, miközben a fogyasztásunk java a "faszság" kategóriájában van, nagyon helyesen.
Faszságon pl. azt értem, hogy képesek az emberek pénzt adni azért, hogy elmenjenek egy terembe súlyokat emelgetni és meghallgassák a személyi edző táplálkozásügyi tanácsait, miközben csak annyit kéne csinálniuk, hogy megkapálják a kertet és megeszik, ami terem.
Pont annyit mozognának, mint a teremben és pont azt ennék, amit most etet velük a személyi edző.
És mellesleg kb ugyanannyi ideig is tartana.

Ezek a faszságok a társadalmi erőforrások (azok a javak, amikre vágyunk, amik nélkül "nem tudunk élni" -talán nem nagy csúsztatás erőforrásnak nevezni őket). Ezek segítenek a kevesek által megtermelt materiális javak szétosztásában.

süti beállítások módosítása