Skip to content


       Szűrés lista

A floridázós performansz

Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a hazai bivalyerős performanszok közé tegnap egy igen erős versenyző lépett be. 

Azt még mindig nem tudjuk, hogy a debreceni közműcég és városvezetők közpénzen vagy saját zsebből fizették a floridai útjukat, de az Együtt-PM tegnap flashmobbol jelezték, hogy "nem elégíti ki őket az a közlés, amit a debreceni vezetők floridázása ügyében eddig kikínlódtak magukból a városházi hivatalos emberek. Ha nem kapnak konkrét, nyilvánosságra hozott dokumentumokkal alátámasztott választ az amerikai út finanszírozási hátteréről, ígéretük szerint további lépéseket fognak tenni." (forrás: vagy.hu)

Floridázás.
További lépések.
Izgatottan várjuk.

A sorozat korábbi darabjai, ahogy látom, 2008 óta gyűjtük őket:
Vízgereblyézés
Munkáspárti cipőszobor
Orbán-maszkos
Távirányítós markolós
Ember vagyok nem excel táblás
Lájkold az MSZP-t
Csoportos Kaya Ibrahimovozás
Mesterházy bikicsunáj
Ének az atomesőben
Fénykardos offshore-lovag avatás
Societas szuperhősjelmezekben
Pelczné egy tál lencsét tesz Tabajdi Csaba dobozára
Ötkarika a reptéren
Orbán-búcsúztató piknik
A szobordöntés

35310.jpg
35311.jpg
35312.jpg

35313.jpg

Címkék: együtt performansz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr705649125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny336 2013.11.22. 12:02:57

Remélem összeszedtek valami jó kis tüdőgyulát az elmeroggyantak, aztán elmélkedhetnek a kórházi ágyon, hogy NEM SZABAD BESZÓLNI A FIDESZNEK!

InversioN 2013.11.22. 12:12:32

@Johnny336:
Tüdő Gyula fideszes ellenkampány-biztos.

Egyébkétn ugyanez járt a fejemben :D

dr. Aullah 2013.11.22. 12:37:43

"Azt még mindig nem tudjuk, hogy a debreceni közműcég és városvezetők közpénzen vagy saját zsebből fizették a floridai útjukat,"
Ha nem derül ki, akkor közpénzen. Ha kiderül, akkor saját.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2013.11.22. 12:48:15

Nehogy beperelje őket Flo Rida :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.11.22. 12:58:47

@zero: olvastad?
"(Például a Népszava és az Egyenlítő blog mögött az MSZP, az Átlátszó és Vastagbőr mögött az E14, a Hírhatár mögött a DK áll, és folytathatnánk estig.) "
kritikusok.blog.hu/2013/11/21/mindenki_mindenki_ellen_927?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_11_22&utm_campaign=index

Mindig is tudtam, hogy Bajnai-bérencek vagytok :DDDD

Algopirin 2013.11.22. 13:00:15

ez a további lépés téma izgat engem. legközelebb visznek mégegy felfújható krokit?
és ezek bazzmeg azt akarják hogy szavazzunk rájuk.
ostoba barmok.
nagy hírt sikerült ebből csinálni gondolom, én csak itt láttam.

legeslegujabbkor 2013.11.22. 13:32:18

Ezt a tiltakozást fel lehetett volna dobni mondjuk azzal, ha lányok állnak oda a táblák mögé, vagy a fiúk ruhaledobálás közben zenére mozognak egy kicsit, hogy ne fázzanak meg.

öregember a kocsmából 2013.11.22. 13:55:31

Engem csak egy dolog érdekel ezek után.Ez a következő generáció politikai színtéren? Mert ha igen akkor 110% hogy ennek az országnak bealkonyult.

elbándi 2013.11.22. 13:58:35

röhögünk ezen a rakás idiótán, de sajna mind tisztában vagyunk vele, hogy pár év múlva ezek az arcok fognak a parlamentben élősködni rajtunk, ill. a "kösz pénz"-ekből utazgatni mindenhová...

titan 2013.11.22. 14:07:41

@Algopirin: hát ööö... én aktivistákra amúgy sem szoktam szavazni :)
Ez olyan, mintha valaki a jehovistákban hinne.

Algopirin 2013.11.22. 15:36:50

@titan: na énmeg ehhez is hülye vagyok. :)

Marcellusca 2013.11.22. 16:08:36

Szégyen, kérem szépen, szégyen ....

... hogy csak 5 ember "bohóckodik" ott és nem fél Debrecen!!!!

Marcellusca 2013.11.22. 16:12:00

@Kőmíves Kelemen:
Hogy hová süllyed ez a blog. :))))

Pedig millen frankó kis náczifaszista blog vo't 4-5 éve! :DDDD

dH2K · http://dh.squidcode.com 2013.11.22. 19:18:29

aki a fidesz ellen van, az az ISTEN ellen való pokol-zsidófajzat alja SZEGÉNY senkiházi nyomorult, aki még arra sem érdemes, hogy orbán viktor megsajnálva arconfingja.

tobeor 2013.11.22. 22:43:44

@dr. Aullah:
"Ha nem derül ki, akkor közpénzen. Ha kiderül, akkor saját."

Meghajlok nagyságod előtt, ez a megfogalmazás maga a tökéletesség, hibátlan, perfekt :)

sey21 2013.11.22. 23:18:02

Azt látom az index fórumain, hogy ugyanazok a megélhetési kommentelők írnak. Mivé lett az internet?

nincs_nick 2013.11.22. 23:59:45

@sey21: Ezért tart itt az ország.:D

becsoccsent 2013.11.23. 00:55:33

milyen vicces, hogy nem az a baj, hogy kozpenzbol mentek el bulizgatni a fideszes politikusok es hithu alattvaloik, hanem az, hogy erre egy paran felhivjak a figyelmet.

most, hogy megiscsakveletlenul sajat penzbol kell kifizetniuk, vajon kosa vissza fogja adni nekik a szokasos 30%-ot?

Tökönrúgott Feleségek 2013.11.23. 07:46:30

@becsoccsent: már 30-nál jár? én 20-nál lemaradtam. Abban teljesen igazad van, hogy min. elszomorító (a hsz.kat olvasva), hogy sokan azon háborognak, hogy páran felhívták a figyelmet a dologra, nem azon, hogy egyáltalán megtörtént. Egyébként a politikusokat nagyjából (ki)ismerve, 100%, hogy közpénzen voltak kint.

FIDES AGITÁTOR 2013.11.23. 08:44:01

Egy hölgy szervezte az utat. Vajon miért nem egy debreceni, miért egy szegedi egyszemélyes Kft.
II. Cégformától függő adatok

1. A tag(ok) adatai
1/2. Marosvölgyi Klára (an.: Erdei Klára)
Születési ideje: 1959/03/24
6724 Szeged, Kálvária tér 9. 4. em. 11.
A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít.
A tagsági jogviszony kezdete: 2006/10/21
A változás időpontja: 2013/01/23
Bejegyzés kelte: 2013/03/15
Hatályos: 2013/01/23 ...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.23. 08:44:54

@dr. Aullah: "Ha kiderül, akkor saját."

"Saját" alatt természetesen az általuk megállapított, és évről évre dinamikusan emelt képviselői fizut (közpénz) + szintén általuk bemondásra felvett kőccségtérítést (közpénz) + az év végi jutalmakat (közpénz) kell érteni.

nincs1itt 2013.11.23. 09:09:26

@dr. Aullah: Na tessék, remek az összefoglalás! De! A "saját" pénz azokban a körökben, kicsit másképp keletkezik, mint a zembereknél...

CSENDES 2013.11.23. 09:21:13

Lehet fanyalogni, de a következő lépések, amiket kilátásba helyeztek a következők lehetnek. közérdekű adatigénylés, ha ezt megtagadják per, ha továbbra is megtagadják, büntetőeljárás kezdeményezése. Ez eddig már bejött párszor.

eMM2 2013.11.23. 17:01:46

Azért a kroki meg az ananász jó poén volt.De a bikinis csajok valóban hiányoztak.Biztos ők nem akartak tüdőgyuszit kapni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.11.24. 02:41:00

Elmentek Floridába. Nem zavar, ha közpénzen. Viszont ami kurvára zavar:

VISSZAJÖTTEK!!!!

Bee-zony 2013.11.24. 13:43:13

Keleten a helyzet változatlan: akárhová nyúlsz, egyből eléred a szart.
Az egyik adag (a kormánypárti maffia) elmegy az adófizetők pénzén Floridába, a másik adag (az ellenzéki maffia) tiltakozik ellene; aztán cserélnek; és aki ezt nem veszi észre, az a (szemet) hunyó.

süti beállítások módosítása