Skip to content


       Szűrés lista

Demszkynél a vis major

Lehet, hogy még Tarlós főpolgármester sem tudja átadni a 4-es metrót, de talán majd az a főpolgármester, aki 2014 őszén nyer. ROFL!

De lesz két évig egy fasza alagutunk, üresen.

Nézzük meg alaposabban a metrókocsik szerződését.

A szerződés szerint a 60 milliárd 50%-át, 30 milliárd forintot kifizettünk, és nincs a kezünkben semmi. Ez egyelőre csak előleg, bankgarancia. Ha a BKV mondja fel a szerződést, akkor a pénz visszajön.
De ha az Alstrom bontja fel a szerződést, akkor ... hát akkor buktuk a 30 milliárdot.

De előállhat olyan helyzet, hogy az a cég bontsa fel a szerződést, aki nem volt képes 4 év alatt 1 azaz EGY DARAB, a magyar szabályoknak megfelelő metrókocsit összerakni?

Nem hisszük el, de igen, előállhat. Sőt, elő is állt.
A Demszky-Aba Botond páros mindenre képes.


1. A Típusengedélyt az Alstromnak kell beszereznie, minden költség és kockázat az Alstromé.
Idáig korrekt.

 

2. Fizetési feltételek.
Nekem egy kicsit furcsa, hogy a teljes ár 50%-át kell kifizetni előre, szó szerint a semmire.

   

3. Vis major.
Demszky új értelmet ad ennek a kifejezésnek.

Idáig azt hittem, ezt jelenti a vis major:

"A vis maior tehát olyan esemény, amelynek bekövetkezése egyrészt nem előre kiszámítható, másrészt az ember (bármilyen ember) kevés ahhoz, hogy elhárítsa akár magát az eseményt, akár következményeit.

Jellegzetesen vis maiornak tekinthetők a természeti csapások és egyéb katasztrófák – árvíz, tornádó, földrengés, hajótörés, tűzvész – valamint olyan emberi megmozdulások, amelyek ellenállhatatlan, elemi erővel hatnak – háború, forradalom, rablótámadás, stb.

A vis maior jogi fogalom is, jellegéből fakadóan sem bekövetkezéséért, sem következményeiért nem felelős senki, így ezek nem róhatók fel senkinek.
"

HOGY LEHET "VIS MAJOR" EGY OLYAN ENGEDÉLY, AMIT A GYÁRTÓNAK KELL MEGSZEREZNIE???

Amennyiben ez a "vis major" 6 hónapig fennáll, akkor már az Alstrom is felbonthatja a szerződést, és marad nála a lóvé (32.4-es pont).

 


Köszönjük, Uraim!

Mestermunka ez a javából!

Négy év (!!!) alatt sikerült felmutatni egy darab engedély nélküli szerelvényt, és 2 év késést összehozni.

Most már csak az a kérdés, hogy hány forintunkba kerül ÚJRA Demszky Gábor szándékos károkozása, vagy egyszerű alkalmatlansága.

VEKE szerint ez így kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Ha az Alstromé marad a 30 milliárd, akkor vajon hány százalékot oszt vissza ezért az ajándékért cserébe?


Válaszol az Alstrom
:
"Az Alstom álláspontja szerint a szerződés BKV Zrt. általi felmondásának lehetősége nem áll fenn, mivel az Alstom a metrószerelvények gyártása során a szerződés szerint járt és jár el.

 

laspalmas: Demszky helyében már pakolnám a bőröndöt, mert egyre közelebbinek tűnik az az időpont, mikor becsöngetnek hozzá érte. Legalábbis én ezt jósolom abból, hogy az NKH rámászott a BKV-re, amiért ugye tulajdonképpen ő a felelős. A közlekedési hatóság az Alstom-engedély elkaszálása után komolyan veszi az ellenőrzést is, és ennek eredményeképpen hamargyorsan ki is vont ma pár buszt a forgalomból.(kattintva nagyobb)

Július 14-én is volt már egy NKH-vizsgálat, akkor is buktak meg buszok, úgylátszik nem tanult belőle a közlekedési vállalat, és arra sem emlékszem, hogy reklámozta volna:

Címkék: budapest bkv demszky

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr662195561

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy elfelejtett szupernova 2010.08.04. 12:52:59

Számomra sértő, hogy ez a mindig, minden szempontból megfelelő topmenedzser szóba sem került a köztársasági elnök jelölése kapcsán, hiszen egy legalább Schmitthez méltó omnikompetens adu ász. Egy mélyen szimpatikus úriember, akiről még a Nagy Taná...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arlequin 2010.08.03. 14:46:54

@Tigeri:
egy kedves barátom szerint tényleg akkora hülye - mármint mr. demszky 'nem tudom' - , mint amekkorának látszik és semennyit sem keres. és nem, a barátom eddig nem hazudott nekem.

ez a 30milliárdos téma már egész izgi. nem nokiadoboz.

OmegaMale 2010.08.03. 14:47:24

A 32.2-es pontban foglaltakat a b) és a c) az Alstom jelenlegi magatartásával nem teljesíti, mivel ahelyett, hogy éjt nappallá téve pótolnák a hiányosságokat (együttműkődés, hiányzó doksik pótálsa, felmerült problémákra korrekt megoldás stb.), inkább a francia attasét küldik nyomást gyakorolni. Vagyis az engedélyt nem megszerezni, hanem kijárni akarják.
Az NKH átlal sérelmezett hiányosságok alapján már az előzetes típusengedély is egy nemes gesztus volt az NKH részéről...

Ezért most az NKH-n van a sor, hogy a szerződés Vevő oldali kötelezettségei és a szerelvényekkel kapcsolatos problémák feldolgozása mellett szépen rácsukja az ajtót az Alstom lábára, talán nem lesz olyan csábító egy résnyire nyitva hagyott ajtó. Nem lennék a helyükbe, reméljük, hogy okosan, de határozottan fognak fellépni.

A szbványok nyilván ismertek és elérhetőek voltak az Alstom számára is,így nagy csodálkozás, hogy mindenféle soha nem látott előírásnak kell megfelelni. Ha az Alstom nem felel meg az előírásoknak (itt mi Magyarországon lekaksizzuk, hogy náluk otthon milyen előírásoknak felel meg), akkor nem tett meg minden erőfeszítést, hogy megszerezze a típusengedélyt. Nem menet közbeni igények merültek fel, csak az Alstom szomorú, hogy nem tudta kétszer ugyanazt a kínai minőségű vackot eladni. Bocs, Alstom, ez a kelet-európai edition nem jött be.

kavinton 2010.08.03. 14:49:03

@eszkep: az a baj ezzel, hogy jogilag helyes az érvelés, de a valósághoz semmi köze. Nem az igazgató fog a papírlap fölött görnyedni, hogy kitalálja mi legyen a szerződésben, hanem egy beosztott vagy beosztottak. Ha dolgoztál már olyan cégnél, ami jogi részleget tart fenn vagy szerződésben áll egy ilyen céggel, akkor tudod mi a valóság. A tárgyalófelek jókat beszélgetnek a családról vagy üdülésről a beosztott pedig megbeszéli a részleteket, mert az igazgató ehhez kevés. Jóreggelt Abszurdisztán. Csak halkan jegyzem meg, hogy az eddigi BKV botrányok pont ezt a logikát követik. Az igazgatók is ezt mondták. Mások döntött helyettük, de így is nekik kell bűnhődni.

jozicsenko 2010.08.03. 14:53:28

@OmegaMale: tarlós a kifizetett 30 mrd-ot kérdezte

azt sajnálom, hogy nem a felbontást követeli...

de a facebookon zeroék szoktak vele beszélni, lehet rájuk és erre odafigyelne: nem bukunk el 30 mrd-ot, ha bp bontja fel a szerződést

ha az alstrom, akkor igen

vagyis még most kellene viszlátot mondani nekik..

S.O.A. 2010.08.03. 15:08:24

@arlequin: ha én milliárdos csalásokat tudnék csinálni 20 éven keresztül, lebukás nélkül, akkor én is olyan hitelesen tudnám adnám a hülyét, hogy abba a legkeményebb hollywood-i kritikusok sem tudnának belekötni... Ki kell mondani: Demszky a maga nemében zseni. Sok milliárdunk bánja ezt...

S.O.A. 2010.08.03. 15:09:23

... hitelesen tudnám adni a hülyét...

OmegaMale 2010.08.03. 15:29:48

"Az Alstom álláspontja szerint a szerződés BKV Zrt. általi felmondásának lehetősége nem áll fenn, mivel az Alstom a metrószerelvények gyártása során a szerződés szerint járt és jár el"

Hát nem édi? :D

Nyílvánvaló, hogy az Alstom kizárólagos feladatai köze tartozik a saját maga általi teljesítés objektív értékelése ill. az NKH altal igényelt tovább teendők véleményezése.... XD

A cikkben további nyalánkság:

"Mit tud tenni az Alstom ebben a helyzetben? Jogi útra tereli az ügyet?

Az Alstom Transport jogi és technikai szakértők bevonásával tanulmányozza az NKH határozat tartalmát és ezt követően, a közigazgatási eljárási törvényben meghatározott határidőn belül dönt a megfelelő jogi lépések megtételéről, beleértve a fellebbezés lehetőségét is."

Értitek, elmegyek egy műszaki vizsgára a kocsimmal, majd amikor megbuktatják a kocsimat egészen egyértelmű indokok alapján, akkor megfenyegetem a vizsgáztatót, hogy akkor én most megyek és kiolvasom az indoklást és utána jogi lépéseket fogok tenni.

Amúgy érdemes elolvasni a cikket, rövid és velős. Pl. arra a kérdésre, hogy "Mennyire szigorú a magyar szabályozás más országok gyakorlatához képest?", egyszerűen nincs válasz, csak egy kis önfényezés (iletve válasz a sorok között: ki nem szarja le az előírásaitokat!).

Másik érdekes állítás: "Az Alstom az NKH által jóváhagyott és kiadott előzetes típusengedélyben rögzített műszaki specifikációkkal tervezte meg és gyártotta le a szerelvényt."

Nos, 2006-ban nyerte meg a pályázatot az Alstom. Feltételezem, hogy a metróval és vasúttal kapcsolatban azóta nem történtek radikális szabványváltozások, vagyis nem az előírások változtak, hanem az implementáció nem sikerült.

A z engedélyt pedig azért bukták, mert az *előzetesen* kaidott típusengedélynek a jármű a tesztek során nem felelt meg. Mint amikor egy forgalomból kivont vagy lejárt műszakis kocsival, útvonal engedéllyel elmegyek vizsgázni és megbukom. Most azért sír az Alstom, mert az útvonalengedélyt megkapta, de mégsem ment át a vizsgán... És amikor kiderült, hogy gáz van, akkor meg a javítások helyett felmentést (eltérést a szabványtól) akart kicsikarni, de nem kapott.

Ha a fentiekről valakinek egy ismerős balkáni viselkedés minta ugrana be, az biztos csak a véltetlen műve...

Fell Bandi 2010.08.03. 15:43:04

Ugye most már a félkegyelműek is értik, hogy miért nem kellett a demszkájnak a ruszkik által ajánlott ingyenmetró az államadósságuk fejében? Abból nehéz lett volna ekkorát markolnia...
De azért én remélem, hogy ez az ügy valahogy kibomlik a nyilvánosság előtt, demszkáj pedig egy a Gödörben elhelyezett szégyenketrecben lesz kénytelen néhány évet eltölteni és ott fogadni az átvert fővárosiak (és vidékiek) gratulációit. Szóban és egyéb hulladékokban kifejezve...

z666 2010.08.03. 16:10:50

"demszkáj pedig egy a Gödörben elhelyezett szégyenketrecben lesz kénytelen néhány évet eltölteni és ott fogadni az átvert fővárosiak (és vidékiek) gratulációit. Szóban és egyéb hulladékokban kifejezve..."

És utána felakasztjuk egy nagy buli keretében, párszáz bűntársával együtt...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.03. 16:14:48

van bőr gáborunk orcáján, nem is vékony :)

"A főpolgármester szerint nincs veszélyben az Alstom kocsikra megszerzett európai uniós támogatás, és Demszky Gábor a Közlekedési Hatósággal ellentétben biztonságosnak tartja a metrószerelvényeket. "

nagyon_buta 2010.08.03. 16:21:31

Nem értem, ilyen fékberendezéssel sehol sem fut metrókocsijuk (ezért is nem tudtak bizonyítani az NKH-nak), a szabvány 1998-as, hogyan is folyhatott a tervezési folyamat? Vagy ez egy olcsó, ide jó lesz fékrendszer? Számomra ezek is érdekes kérdések....

Fell Bandi 2010.08.03. 16:24:27

@Seduxen: csak nem NKH elnöki székre pályázik ez a mindenhez értő ártány?

nagyon_buta 2010.08.03. 16:29:48

@Seduxen: Szerintem igaza van. Milyen gyakori a metro baleset Magyarországon? Na ugye, ha elmennek 10-15 évet baleset nélkül akkor Ő megmondta, hogy jók, ha meg nem akkor a felelős az aki kiadta az engedélyt (hisz Ő majorsága nem technikai szakértő, nem láthat alá-bele).

Marcellusca 2010.08.03. 16:36:22

@Seduxen: Bazzeg, majdnem kiköptem a pogim. :)))

"...és Demszky Gábor a Közlekedési Hatósággal ellentétben biztonságosnak tartja a metrószerelvényeket. " - Ezen majdnem felröhögtem. :D
Ez az ember mindenhez ért.
Legalábbis, mindenhez, ami a metróval kapcsolatos.

Még 20 évre Gabi bácsit! :DDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.03. 16:39:21

@nagyon_buta:

Mondjuk annyira hülye nem lehet az Alstrom, hogy nekünk direkt szar fékrendszerrel építette meg a szerelvényt ...hacsak .... hacsak nem erre a vis majorra megy ki a játék igazából .... 30 milliárd nem kis summa ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.03. 16:40:18

@Marcellusca:

Ilyet mondott? LOL ... szerintem még a Tuaregjének a motorját sem látta soha :-))))

jozicsenko 2010.08.03. 16:42:52

@Marcellusca: szegedre, a csillagba...

@zero: jaja, abból lesz a lelépti díja az öregnek...
bár nekem dm-skyről ez jut eszembe: matula.hu/index.php?section=article&rel=51&id=618

Fell Bandi 2010.08.03. 16:45:07

@zero: egyszer külföldre utazott a VW-vel a gabesz (gondolom Horvátországba) és dühöngve hívta oda a szerelőt, aki elfelejtette teleönteni az ablakmosótartályát. Ennyit a tahóságáról és a műszaki érzékéről.

Marcellusca 2010.08.03. 16:53:56

@jozicsenko: Ki vagyok én, hogy ellenkezzem? :))))))

greybull 2010.08.03. 17:01:58

A magyar Ptk.elején van egy szabály, azt hiszem a 4. §, kb a következő a tartalma: előnyök szerzése végett saját felróható magatartására senki nem hivatkozhat...
Nem tudom, hogy a szerződésre egyáltalán a magyar jog vonatkozik-e, de ha igen, akkor ezt a cikkelyt lehet citálni: az Alstömnek bizony saját felróható magatartása az, ha nem szerzi meg a típusengedélyt - erre pedig előny - azaz a szerződéses árak díjak - megszerzése végett nem hivatkozhat.
Egyébként nyilvánvaló, hogy a típusengedélyt kellett volna legelőször megszerezni, egyeztetni a magyar hatósággal, és a szerint gyártani.
A legkevésbé sem védeném a jogászokat, de magam is résztvettem többmilliárdos szerződés megkötésében, és azon túl, hogy nyomatékosan felhívtuk a cégünk vezetésének figyelmét a hátrányos stipulusok következményeire, mást nem tehettünk, ha a vezetés ragaszkodott a továbblépéshez, hogy finoman fogalmazzak...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.08.03. 17:05:03

@zero: szerintem, de, ennyire hülyék. azt hitték lepasszolhatják a szarjukat és majd valahogy átpaszírozzák a helyi hatóságokon.

ennyire pökhendiek, ennyire parasztok. franciák.

mondjuk én azt nem értem, hogy hogy a vérbe tudnak ezek atomerőműveket építeni. meg egyáltalán a borászatokon kívül hogyhogy nem omlott össze a gazdaságuk már régesrég.

grupi 2010.08.03. 17:05:59

Demszky és csapata igazán megérdemelné a börtönt:
Jó lenne, ha bevonulnának egy kis átnevelésere.
Az országnak és a morálnak is a javára válna.

guma 2010.08.03. 17:14:16

@zero:

Ebben a témában @laspalmas: fürgébb volt (a fotót leszámítva) így a legtöbb szöveg "csak" ismétlődik.

Kicsit Karcos 2010.08.03. 17:19:10

1. ügyes Demszky, ő csak kb. tanúként szignálta a szerződést

2. közpénzes szerződés az interneten kihirdetéstől legyen érvényes

3. 50% előleget csak a cigányok kérnek

4. neveket akarok hallani

5. még mindig nem késő lefújni a picsába a négyesmetrót. Aki nem hiszi, az majd 5 év múlva elhiszi, bár gondolom 5 éve sem hitte el.

James T. Kirk (törölt) 2010.08.03. 17:22:22

nem vagyok metrószakértő (ennyi cikket olvasva viszont lehet hogy már a többségünk jobban ért hozzá, mint a döntéshozók), de ennyi késést, civakodást, tökölés látva mi a pék f...ért nem volt jó az orosz adósság ellenében az metrójuk?
Gábor! a technika 40 éve bizonytja naponta, hogy MŰKÖDIK bazmeg!

Fell Bandi 2010.08.03. 17:30:40

@James T. Kirk: és a ruszki metróból hogy tudtál volna lenyúlni x milliárdot? No meg ugyanezt a másik ágon is, az adósság lebontásakor (Hujber et. )

James T. Kirk (törölt) 2010.08.03. 17:34:33

@Fell Bandi:
ez nem oldal-, vagy pártfüggő, ebben mindenki benne volt vastagon. tudod, tiltakozott, de elrakta a nokijásdobozt a másik oldal is. ha igazán akartak volna hőbörögni, megtehették volna. ennyi.

derelyegrádi szellem 2010.08.03. 17:41:35

@Seduxen:

Az lehet bazmeg, csak az engedélyt nem sky adja ki (bár ő - mint minden szadeszes - mindenhez ért, amire a legjobb mutató az, hogy ő alapvetően jogász végezettségű, és hát nézzük meg ezt az überfasza szerződést, tehát még ahhoz se, amit tanult), hanem a NKH. Ennek oka az, hogy az a jogosítvány hozzájuk vagyon telepítve. A felelősséggel együtt, teszem hozzá, mert ha kiadja az engedélyt, én ne adja Isten történik egy baleset, akkor bizony az engedély kiadójának a faszát fogják be az asztali ceruzafaragóba.

sky felelősségvállalási hajladóságáról meg aztán már kaptunk izelítőket BKV/Főtáv/Főkert/ ügyekben. Előadása szerint ő konkrétan semmiről nem tudott, és semmiért nem is felelős. Konklúzió: Kuss Gabi!

@Fell Bandi:

itt a helyes megfejtést olvashattuk .:-)

arlequin 2010.08.03. 17:44:36

@James T. Kirk:

mert az orosz adósságot nehezebb ellopni, ugyanis a kgb-s eftásak jobban odafigyelnek.

@Rettegő: tévedsz. ez tényleg ennyire hülye. nem tettet, hanem csóró fasz. oppá elnézést. s egy történet. nagyfejes milliárdosok lementek hozzá a horvát-partra hajótúrára. dj. dmsky megjelent egy kis, kedves vitorlással, amiért odaadnánk a fél kezünket. a pénzagyúak kérdezték, hogy 'ezzel megyünk a hajóra?'. erre ő: 'nem, ez hajó'. vagy vmi ilyesmi. emberkénk tényleg született balfasz.

derelyegrádi szellem 2010.08.03. 17:47:01

@OmegaMale:

Nekem erről a "mintáról" a Brit Kelet-indiai Társaság Indiában tanúsított mentalitása ugrott be inkább.

arlequin 2010.08.03. 17:48:33

@Fell Bandi:

no. ámbátor nem olvastam, mert dolgom vala, de látom teljesen egyetértünk a miként és a miért felől. köszönöm.

Lógás Hugó 2010.08.03. 18:08:55

Azért az megnyugvással tölt el hogy demszky azt nyilatkozta hogy nem tart a gyanúsítottként való kihallgatástól:)

nagyon_buta 2010.08.03. 18:17:56

@zero: úgy gondolom, hogy nem sz@r a fékrendszer, hanem olcsó; nincsenek benne "felesleges" alkatrészek, mechanizmusok amitől két független fékrendszerré válna, lásd szabvány
Csak azt nem értem, hogy tervezéskor miért ezt az utat választották a spórolásra, mire alapozták a döntést........

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.03. 18:26:19

"Mondjuk annyira hülye nem lehet az Alstrom, hogy nekünk direkt szar fékrendszerrel építette meg a szerelvényt ...hacsak .... hacsak nem erre a vis majorra megy ki a játék igazából .... 30 milliárd nem kis summa .."

Nézzük csak a te verziódat. Van az Alstom amely cég nem ma kezdte a kötött pályás járművek gyártását. Talán a legnagyobb metrógyártó a világon. Érdekes dolog hogy 30 milliárdért szarakodik. Pláne úgy, hogy a kettes vonalra legyártotta a teljes flottát, a saját felelősségére. Ez nem kevés pénz. Továbbá most, hogy elég nagy verseny van a "nagy" gyártók között, ez nem kis presztízsveszteség lenne, de!
Ha a szerződés e szerint kedvez nekik, akkor szépen leléphetnek a zsetonnal, majd a következő pályázaton is vígan pályáznak (pályázhatnak mert nem zárhatják ki őket)és nyerni fognak, hiszen ők tudják majd a legrövidebb határidővel szállítani a szerelvényeket, a már adott műszaki tartalommal. Ez is egy lehetőség, bár nem hiszek benne.

Én két részre venném a dolgot. Ugye volt már nagy járműbeszerzés a fővárosunkban, és ugye a nagy sárga villamossal is lényegesen többet szarakodtak, mint a többi országban futó társaival. Na ugye! (Tudom nektek nem jó így sem) Pedig hejj az a köcsög Siemens, azok a német köcsögök. Azok is mindenhova tudnak működő dolgokat gyártani, csak pont ide nem. Nahááááááááááát!
Aztán voltak Volvo buszok is, amik érdekes módon szintén csak kis hazánkban szarok, a világ többi részén vígan száguldanak. Érdekes nem? Ezek északon is mekkora köcsögök nahááááááááát!

Másrészről itt az Alstom azok a köcsög franciákok! , akik sok apró dologra szartak rá nagy ívben, de szerintem korántsem akkora a baj, mint ahogy vetítik. Most a fékrendszert ne vegyük be a buliba, mert elképzelhetőnek tartom azt, hogy Európában járnak hasonló rendszerrel metrószerelvények, csak épp ide nem jó. Sőt! Továbbá úgy hírlik, lesz rá egyszerű megoldás hogy honosítani lehessen.
A kerekek kopására sem tudok mit mondani, itt jó példa lehet a hazai Talent botrány, ahol jobban fogy a fék (fele annyi idő alatt), mint az osztrák társainál. Azok is mekkora köcsögök mi?

Én amondó vagyok, hogy ha totálisan megbukik a mutatvány, ezzel az egész balhéval csak egy cég fog jól járni. Tudjátok melyik? Amelyik majd jó sok pénzért fel fogja újítani az orosz kocsikat. Senki más.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.03. 18:29:12

"A hatósági engedélykérelemnél kardinális problémát okozó, közös elektronikus szoftver vezérelte fő- és biztonsági fékekkel kapcsolatban a metróvezetők az 1999-es kölni metróbalesetet emlegetik.
A kölni metróban is közös elektronikus vezérlése volt a két fékrendszernek, ami egyszerre romlott el, így a kocsi az előtte haladó szerelvénybe rohant, több tucat utas megsérült. A baleset után a fő- és a biztonsági fékrendszer vezérlését szétválasztották, nem kevés pénzért."

index.hu/belfold/budapest/2010/08/03/szakszervezet_nem_biztonsagos_az_uj_metro/

delano 2010.08.03. 18:37:05

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Pont erre gondoltam én is. Itt van a világ talán legnagyobb metrógyártója, ezer referenciával, és nem képes legyártani a magyar szabványnak megfelelő kocsit. Ez több, mint furcsa.
Külföldön lazábbak a szabályok? pl Nyugat-Európában?

derelyegrádi szellem 2010.08.03. 18:51:34

@delano:

nem lazábbak, sőt. Ha mondjuk egy párizsi metroprojekt esetén 2008 a határidő, akkor nem beszélgetnek, meg kezdenek szerződéseket értelmezgetni 2010-ben, mert rég vége az egésznek, ugyanis pont 2 éve ki is vannak rúgva.

Ezt tudja a gyártó is, és mivel metroszerelvények gyártásából él, ezért nem késik egy percet se, és az engedélye is meg van határidőre.

Csakhogy itt a gyártó úgy gondolkodhat, nem kell ezen stresszelni, jó ezeknek így is. Ha majd elkezdenek baszogatni minket, meg kellemetlenkedni, akkor majd "kiderülődik" (c.r. by Megyo), hogy milyen kis számlácskákra kinek milyen pénzek mentek. Csak úgy véletlenül. És ezt ők is tudják, így majd még mellettünk is fognak érvelni, még minket fognak védeni. Mint ahogy azt demszky már meg is kezdte jól látható módon.

goldengiccs 2010.08.03. 18:57:16

@zero:
Negyedik bekezdés: egyelőre, nem egyenlőre (!!!)

Nem sértődök meg, ha tölöd javítás után a kommentemet.
Amúgy meg börtönbe Demszkyvel! Remélem lassan gyűlnek a halmazati büntetések meg a súlyosbító körülmények is, mert én nem akarom szabadlábon látni ezt a férget soha többé... tényleg mint valami kib*szott kártevő a városban!

szmoker (Homo Trollicus) 2010.08.03. 19:21:05

Egy ilyen szerződés mellett szerintem nem véletlen, hogy nem ennyire el van baszva az egész.
Netán erre a 30 milliárdra ment ki az egész ügylet. Nem csodálkoznék, különösen igy, hogy a Demszky meg a Hagyó meg a többi lopós is részt vett benne.

Lone Wolf 2010.08.03. 19:39:54

Azt nem értem, hogya cs'ába lehet hogy Demszkyt még nem fogták perbe különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen/gondatlan kezelés miatt? Jogalap volna rá bőven, nem is egy ügyben.

Higany 2010.08.03. 19:49:08

@delano: Itthon sok esetben szigorúbbak a szabályok, irányelvek, mint a gazdag nyugaton. Az én szakmámban /villamos energetika/ ezek abból fakadnak, hogy sokkal kevesebb pénz volt az infrastruktúrára, viszont a rendelkezésre állást biztosítani kellett. Ez olyan iparági szabványokat szült, amelyekből ma sem engedünk és amelyeknek hála sok meleg helyzetet sikerült ép bőrrel megúsznunk amikor máshol már gyertyával világítottak.
Az orosz szerelvények egyébként megfelelnek a szabványoknak? 3 független fékrendszerük van? Csak mert akkor talán nem olyan lehetetlen a dolog, ha a 40 éves kocsik tudják. Igaz, azokban nincs software, meg CAN-bus, meg hasonlók :)

Beosztott 2010.08.03. 19:55:25

@laspalmas:
Megváltozott az emilcímed?
Visszajönnek a levelek.
Tudod mit? Én dobok egy hátast, Te meg dobj egy üzit nekem!

Fell Bandi 2010.08.03. 20:03:22

@Lógás Hugó:
'Azért az megnyugvással tölt el hogy demszky azt nyilatkozta hogy nem tart a gyanúsítottként való kihallgatástól:)"

merthogy a hugyómaki is valami hasonlóval indított?

Horizont 2010.08.03. 21:52:37

Olvasom a Kettős Mércén: Legyen blogger Budapest főpolgármestere!:))
Még ezt is ott olvastam:
"Mindenképpen számitok a város vezetésében Zerora és a vastagbőr csapatára, hogy számoltassuk el Budapestet" :)))
Jó....

elfelejtette 2010.08.03. 23:19:17

Nem tudom, mi lesz ennek az ugynek a vege, de nagyon ugy tunik, hogy ez sem egy sikerszorija a ballib vezetesnek. Nem is az a felhaborito az egeszben, hogy a kocsik nem jok, vagy nem tunnek jonak, ki tudja, mi lehet a hatterben, de a szerzodes, amit a fovaros kotott, nagyon ugy nez ki, hogy ebbol csak szarul lehet kijonni.

Na most Demszky valoszinuleg nem tehet arrol, hogy az Alstorm olyan, amilyen, de ha a szar szerzodesert sem felelos, akkor megis mi a faszt keresett a fopolgarmesteri szekben 20 even at?

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.03. 23:54:02

@greybull: Választottbíróságot kötöttek ki, magyar anyagi joggal-tudtommal.

gudmen 2010.08.04. 02:22:10

Elképzelek egy "üzleti" megbeszélést demszky és az Alstrom managerei között:
demszky: Fiuk én 2010-ben leadom a városháza kulcsát, de addig is kéz a kézben támogassuk meg egymást nyugdijas éveinkre, kiutalom a 30 mrd-ot, ott lesz nálatok cashben, persze a szerzödést már ugy irjuk, hogy legyen kiskaputok, hogy nálatok ragadjon a pénz, aztán feléért majd visszamegyek majd egy kisteherautoval, ugyis akarok venni egy kastélyt a Loire völgyében.
Alstrom: megbeszéltük!
Mit gondolhatnak rolunk ilyenkor a franciák?

Önjáró Talajgyalu 2010.08.04. 06:10:00

Nekem a fő problémám a történetben az, hogy az NKH, amiről autósként tudjuk, hogy a korrupció és a dilettantizmus melegágya (lásd a vizsgáztatás, zöld kártya és hasonlók körüli visszásságok), szinte biztosan nem azért kaszálta el a metrószerelvényt mert technikailag alkalmatlan (még ha az is, éppen, mert az), hanem hogy benyaljon a FIDESZ-nek a meleg szarig, bevédje a saját seggét, és jól kikúrjon azokkal, akik 8 éven át kézivezérléssel nyomták át rajta az akaratukat. (Lásd a matricás kitiltás és KRESZ körüli bénázást, ami egyértelműen fővárosi ügy.) Pont a busz ügyből is látszik ez, hogy éppen most jutott eszükbe keménykedni, pedig meggyőződésem, hogy a buszpark nagy részét már 8, de minimum 4 éve is simán vissza lehetett volna küldeni a garázsba.

molaris 2010.08.04. 10:01:19

zero · vastagbor.blog.hu/ 2010.08.03. 16:40:18 - igen, látom kezded kapiskálni.
Nekünk nem jó- vis major- eladják máshol- némi készpénz meg visszajön.XDXDXDXD

_csak_mi_lényegem 2010.08.04. 10:09:50

...azt azért valaki elmagyarázhatná, hogy miért is vis maior az, ha egy gyártó képtelen elolvasni a gyártmányára vonatkozó szabványokat és azokat teljesíteni.
Jó, jó, tudom, az agitprop edzett, de azért ezt már mégis pofátlanság lenne a begyűrűzésekkel és a Zorbánnal magyarázni :-)
...szóval szerintem az Alstom limbóra játszott: azt remélte, hogy tojhat a szabványra, majd három üveggyöngyért megveszi a bennszülötteket, vagy az általa korábban behódoltatottak fogják ezt neki önként és dalolva megtenni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 10:14:25

@Marcellusca: "Még 20 évre Gabi bácsit! :DDDD " - Inkább 20 évET Gabi bácsiNAK :))))
@Fell Bandi:
@nagyon_buta: hát nem egy polihisztor ?! És egy ekkora géniuszt nem becsült meg Budapest. Meg sem érdemeljük őt... :)))))

Marcellusca 2010.08.04. 10:25:17

@Seduxen: Hehe!
Lásd: @jozicsenko: és @Marcellusca: :DDDD

@Gunther:
Na, az álkoholista megszólalt. :))))

Homeoffice 2010.08.04. 10:27:59

@Marcellusca:

Kikérem magamnak! A sör az nem alkohol! Az csak SÖR!
Mást nem is szoktam inni egyébként:)
Jah és.. Náczi!!!:)))))

arlequin 2010.08.04. 10:29:20

@Gunther:
OFF jézusmária el ne hagyj! borzalom!

@Marcellusca:
te képmutató ártány, te! bezzeg ha egy kamionnyi davidoff úszna a dunában, akkor jönnének a krokodilkönnyek... dohányos, átok a te neved!

reKorrekt 2010.08.04. 10:32:21

@grupi: Ismi mesélte hogy nagyon felemelő volt látni a börtönben ahogy hagyó és hunvald kezet fogtak és dumcsiztak. Pláne annak fényében hogy hunvaldot hagyó jutatta be, mivel az az ő helyére pályázott... na szóval már csak gabi hiányzik ebből a remek csapatból...

Marcellusca 2010.08.04. 10:34:23

@arlequin: Jóvanna! Nem vagyok sörös. :)

Ha ugyanez a hír jófajta Tokaji Aszúval jelent volna meg, rohantam volna aszfaltot nyalogatni. :DDDD

Homeoffice 2010.08.04. 10:35:08

@Marcellusca:

Nah tessék..Álszent! És alkesz-bagós Náczi!!!!

arlequin 2010.08.04. 10:50:35

@Marcellusca:
és mivel diszkriminálsz is a jóféle italok között, ezért biztos rasszista is vagy!
na majd herr gunt-herr-el lerendezünk.
személyes sértettél vérig (sörig).
még annakidején egy teljes nyarat azzal töltöttem, hogy egy sörtöltő üzemben 5:40-től 13:40-ig 8 órában rekeszt pakoltam szalagra, illetve ülve vizslattam a világító panel előtt a mosóból kijövő hibás palackokat. és igen. ászokot és kőbányait töltöttek.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 10:54:40

@Marcellusca: "jófajta Tokaji Aszúval". Na megszólalt a proli :)))

Te megiszod azt a szar löttyöt? :)))) Akkor Te még nem ittál IGAZÁN jó bort, ha a Tokaji Aszú a kirááály :))

Marcellusca 2010.08.04. 11:10:48

@arlequin:
@Seduxen:
Mos' mi' csinyájjak? :)))
Iszogattam és seritalt is meg más, jófajta borokat is, de édesszájú vagyok, úgyhogy a sert keserűnek, a száraz bort savanyúnak találtam. :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 11:14:56

@Marcellusca: biztos én vagyok "szárazborsznob", de azoktól a cukrozott szaroktól falnak megyek :((( na jó, az Aszú az nem cukrozott, de még fröccsben sem innám meg :))))

Homeoffice 2010.08.04. 11:29:11

@Seduxen:

Nah tessék .. a sznob. A bort csakis tisztán. A sört meg piszkosul szeretem.
Ez a fröccmánia nekem a horror....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:34:10

@Marcellusca: @Seduxen: @Gunther: Fiúk! Ismeritek,hogy három alkesz beszélget a Vastagbőrön?:))

Homeoffice 2010.08.04. 11:35:34

@Tigeri:

Nem tudsz számolni. Vagyunk 4 en is:)))
Sőt...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 11:35:34

@Tigeri: RAJTAD kívül ki van még itt alkesz? :)))) Mert én egyet sem látok....

Homeoffice 2010.08.04. 11:37:09

@Seduxen:

Nem érted..Alkesz az, aki néha iszik:))))
Tigeri biztos bodza-szörpön él:))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:39:36

@Gunther: Legyen málna...Húúúú az piros.Akkor inkább legyünk divatosak:narancsszörp.

Marcellusca 2010.08.04. 11:39:53

@Tigeri: Mindig az kiabál, akinek a háza ég. :)))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:41:12

@Marcellusca: Áhhh,én ilyen mami kedvence vagyok.:(( Lehet,hogy pont ez a baj.:))
Talán csak irigykedem rátok.:))

Homeoffice 2010.08.04. 11:43:25

@Tigeri:

Ájájáj,,,,
Nem akarsz munkát adni szegény kisebbségi polgártársainkknak?:)))
Egyébként ha már szétoffolunk itt minden...
Magyarázza már meg valaki hogy egy jó borból hogyan lehet kiérezni a "sárgabarackot" pl?"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:44:23

@Gunther: Alkoholista az aki annyit iszik mint én,csak ellenszenves.

Marcellusca 2010.08.04. 11:44:27

@Tigeri: Hát, igen. Jobb, ha a fiatalok nem isznak alkohol tartalmú italokat! :)))
Úgyhogy maraggyá csak a nariszörpnél! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 11:44:40

@Gunther: a lófaszt!!!

Alkoholista az, aki UGYANANNYIT iszik, mint MI, csak valamiért ellenszenves!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:48:07

@Marcellusca: Hát te így negyven fölött...értem miért írod mindig,hogy sunáznám.Így feltételes módban.:)) Ami már nem megy....

Marcellusca 2010.08.04. 11:48:40

@Gunther: Jajjjj, de igénytelen bunkó vagyol. :)))))

Há', úgy, hogy szagolgatod, ízlelgeted és eccercsak aszondod, hogy ...
És, ha valami ismert sommelier vagy borász vagy, akkor még el is hiszik neked. :DDDD

Mondjuk én senem értem.
Amit iszom bort, annak mindig bor íze van. :D

Marcellusca 2010.08.04. 11:50:10

@Tigeri: LOL!

És, Te, szoktál inni (nem szörpikére gondolok)? :DDDD

Homeoffice 2010.08.04. 11:51:30

@Marcellusca:

Nem bazze.. annak cukor íze vagyon:)))))
A bor az félszáraznál kezdődik:)))
Sebaj, majd ha lesz meeting egyszer akkor kapsz tőlem egy üveg bonbonmeggyet:)))))))

2010.08.04. 11:53:45

Üdv
"De előállhat olyan helyzet, hogy az a cég bontsa fel a szerződést, aki nem volt képes 4 év alatt 1 azaz EGY DARAB, a magyar szabályoknak megfelelő metrókocsit összerakni?"

ez már tegnap is szóba került, szerintem kilóg a lóláb, hogy a világon piacvezető cég nem tud összerakni egy metrókocsit? Ezek a TGV-t csinálták meg! Amtrak! N.Y, London, Taipei, Sao Paulo metro!
akit érdekel, itt a wiki:

hu.wikipedia.org/wiki/Alstom
nézzétek meg, hány városba dobták össze a metrót? Ja, és még egy: mióta vannak itt a kocsik? ennyi ideig tartott átvizsgálni? na ne?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:56:44

@Marcellusca: Sajnos ritkán van rá alkalmam.:((
@Gunther: Édes bor ,édes pezsgő,koktél.
Ez itt most miért offol?

Homeoffice 2010.08.04. 11:58:50

@Tigeri:

:))))))
Éppen ezt irtam Sedunak.. Itt offol mikor nagyon fontos témánál vagyunk:)))))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 12:04:44

@Belpo:

akkor miért nem csinálta meg?
két év helyett 4 évük volt rá ....

Marcellusca 2010.08.04. 12:09:43

@Gunther: Az is jöhet. :)
Mindegy, csak ártson! :DDDD

2010.08.04. 12:15:19

@zero:
aha, és 4 évbe került átvizsgálni? de emlékeztek a Combinora(az meg Siemens:)), nem? ott is mi volt, megvették, és ledöntötte az oszlopokat :) meg sült hekk lett az ember nyáron, mert nem kértek rá légkondit. de még egyszer mondom, az a kérdés, hogy más városokban miért mennek? továbbá mi van, ha az Alstom tényleg a szerződésnek és kívánalmaknak megfelelően szállította le a cuccot? Azt kapjuk, amit kértünk. Ahogy a Combinonál is. Ja, hogy rosszat vettünk......

2010.08.04. 12:24:23

"Az ALSTOM bevált METROPOLIS szerelvény konstrukciójának köszönhetően a megrendelő határozhatja meg a szerelvény bármely dimenzióját (magasságát, szélességét és hosszát)."

idézet az alstom honlapjáról. Szóval, miért is volt szükség a hungaroceles tesztre? Mert egy barom nem bírta lemérni a szélességet? Na ez a kemény

2010.08.04. 12:28:10

"A paraméterek széles skáláján belül mozogva választhat a technikai modulok valamint a különböző szolgáltatások széles kínálatából is, beleértve a szerelvény elejének és hátuljának egyedi kialakítását, a szerelvények belső design-ját, az ülések elrendezését, az utasok kényelmét szolgáló berendezéseket és a vezetőfülkét csakúgy, mint a vezérlőpanelt. A bevált technológiák és komponensek alkalmazása biztosítja a versenyképes árat, szállítási határidőket és teljesítményt. Ennek köszönhetően a kisebb gördülőállomány megrendelésében gondolkodó városok is hozzájuthatnak az ALSTOM által a legnagyobb metróhálózatoknak nyújtott világszínvonalú metrókhoz.
E koncepció alapján, a szingapúri Land Transit Authority (közlekedési vállalat) pontosan meghatározhatta a szingapúri METROPOLIS formáját, szélességét, hosszúságát és tengelyterhelését, csakúgy, mint az alkalmazandó szellőzést és légkondicionálást, a vontatási rendszert és a belső, valamint a külső kialakítást."

további idézet. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy mi kértünk valami, csak utána nem felel meg. Szerintem az alstom röhög a markába, hogy ekkora barmokkal még nem találkozott.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.04. 12:49:53

@Belpo: Pontosan. Az átjárók belmagassága jó volt amikor kértük? Most meg már nem? :D

2010.08.04. 13:00:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
:D hát ja, arról nem is beszélve, hogy Internetes szavazáson lehetett dönteni a kinézetéről, ha glory hole kabinokat kérünk bele, azt is megcsinálták volna, miről beszélünk?
index.hu/belfold/budapest/4metro0724/

gudmen 2010.08.04. 15:50:22

Jaaa..és Klados "8millios" Gusztáv ilyenkor hol van? Világ metroit megépitö, csak 100 "van" belölem az univerzumban cimü emberünk?!
Kár elöhozakodni személyes dolgokkal de anno a rákosi rendszerben a dédapám azért került biroság elé mert oktoberben nem volt felszántva a földje és nem készitette fel idöben az öszi munkálatokra.
A biro nagylelkü volt, felmentette.

Fell Bandi 2010.08.04. 18:49:24

@Belpo: vasutasok tudják, hogy van egy bizonyos vasúti űrszelvény, ill. szabadon hagyandó tér a pályán, amihez ritkán használnak ilyen segédeszközöket . főleg mérnökök...

Rikki Harcos 2010.08.04. 21:59:18

Ptk.
4.§. ...Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.
200.§. ..Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.
209. Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.

és így tovább, azaz a szerződés "vis maior" kiterjesztése Ptk.-ba ütközik, ezért semmis és megtámadható

ha nem a Ptk., akkor a Code Civil, a francia polgári törvénykönyv érvényes, ami alapján készült a Ptk.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.04. 23:21:01

@Rikki Harcos: A magyar jogot választották a felek, mint alkalmazandó jogot. Ennél bonyolultabb kicsit a helyzet, sok apró részlet van ami történt az elmúlt években, és a szerződésnek több kitétele van. A 209. § itt nem alkalmazható, de nem mondok semmit, mert vannak itt vérmes jogászok.:)

Rikki Harcos 2010.08.04. 23:45:52

a @dr. Oláh Péter Balázs:
ja, a 209.§. tényleg nem jó ide

a szerződés annyira egyoldalú, hogy felveti a Btk.-beli tényállásokat is

2010.08.05. 09:59:18

A legújabb:
www.hirszerzo.hu/cikk.metrokocsi-bukta_nincs_veszforgatokonyv.161386.html

azokat a városvezetőket, szakembereket, akik részt vettek ebben, teljes vagyonelkobzás mellett 20 évre börtönbe kéne zárni. Demszkyvel az élen! Persze riksázni kimehetnek, rablánccal a lábukon. Az Alstom betartja szerződésben foglaltakat, nagyon úgy tűnik, a teljes felelősség, a bkv-t, Demszkyt, a városvezetést terheli. Mindenkit, aki e szerződés létrejötte felett ügyködött!

süti beállítások módosítása