Skip to content


       Szűrés lista

Egy igennel az Alkotmányban

Idáig nem nagyon foglalkoztunk az új alkotmány előkészítésével mert bőven vannak ennél fontosabb problémák is szerintünk ... sztálini alkotmány vagy orbáni alkotmány, nem mindegy? Szoptunk, szopunk és szopni fogunk, tökmindegy az alkotmány.

De most elkészült az új alkotmány tervezete, hosszú hónapok kemény munkájával. Igaz, hogy asztalomon van még a kérdőív, melyben nagy kegyesen kérik a véleményemet 12 kérdésben, cirka 1 milliárdból ki is jött, de Lézer Lázár Jani becsszó megígérte, hogy április 11-ig még módosulhat a szöveg, és az apparátus március 21-én kezdi meg a visszaküldött kérdőívek feldolgozását. Hiszen számít a Zemberek véleménye. Lehet hogy sok meló nem lesz vele, mert idáig 1% kérdőív érkezett vissza. Na, kb. ennyire izgatta fel az embereket hogy "beleszólhatnak" az új alkotmányba.

Szerencsére Szájer József nekünk, mezei állampolgároknak megmagyarázza, hogy sokkal-sokkal-sokkalsokkal jobb ez a "konzultáció" mintha népszavazás lenne az új alkotmányról:

"Ez az alkotmány lesz a magyar történelem legszélesebb körben megvitatott alkotmánya, és nem csak a magyar történelemé. Nem lesz róla ugyan népszavazás, de minden szavazati joggal rendelkező állampolgár, vagyis 8 millió polgár kapott egy kérdőívet, amelyben a kormány alkotmányos tanácsadó testületének 12 specifikus részletkérdésére válaszolhat. Tehát itt egy széles körű nyilvános és civil konzultáció zajlik. Az eddigi legszélesebb körű. Sokkal szélesebb körű, mint amilyen egy népszavazás volna, ami egyszerűen csak egy igen-nem kérdést tárna az állampolgárok elé. Ebben a rendszerben 12 kérdésre válaszolhatnak az állampolgárok, tizenkét számukra fontos alkotmányos kérdésben nyilváníthatnak véleményt."

Ellenvélemény 1.
Ellenvélemény 2.
 


Az új alkotmány legszebb része a legvégén található:


A dőlt betűs középső rész ...

Így lesz az alkotmány szövegének a része Zsiga Marcell, Kerényi János Simon Zoltán Kerényi János, a kiflicsücsöktolvaj nyugdíjvédelmi észkombájn, Lézer Jani meg az összes többi derék képviselő, aki majd igennel szavaz. Semmi baj, legalább az utókornak meglesz az a 260-270 név.

Az új alkotmány tervezete (doc vagy pdf) elég hosszú, 28 oldalas, vannak benne jó dolgok és bizony vannak benne hülyeségek kevésbé jónak tűnő dolgok is.

A sláger most az "átnevezés", nem jó a Moszkva tér (Széll Kálmán tér?), a Lágymányosi híd (Szent László híd?) és a Ferihegyi reptér (Liszt Ferenc repülőtér?) neve sem, az alkotmány tervezete szerint az hazánk neve Magyar Köztársaság helyett Magyarország lenne, megyéket vármegyéknek, a Legfelsőbb Bíróságot kúriának fogják hívni. Ja, és a megyei közgyűlésnek az új neve vármegyei képviselő-testület lesz. Hiánypótló, én már élni is alig tudtam így...

Egy ombudsmant említ, miközben most négy van.

Bár Orbán azt mondta, nem lesz plusz szavazat a szülőknek a gyerekek után, még ez olvasható a tervezetben:

"A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának – illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít.

Minden anya, akinek van kiskorú gyermeke, kétszer szavazhatna. És ez nem sérti az egyenlő választójogot :)

És még meg is magyarázzák, hogy enélkül nem tudnák hatékonyan képviselni a családosokat ... hát beszarok, ezek csak szavazatokban tudnak gondolkodni?

"Való igaz, hogy a gyermekek után járó szavazati jog kérdése a jelenlegi demokratikus korlátokat feszegető javaslat. De a demográfiai helyzet alakulása kapcsán erre a kérdésre valamilyen megoldást kell találni, mert egyébként eljutunk oda, hogy az aktívak támogatása jelentéktelen lesz egy kormány fennmaradása vagy egy választási győzelem szempontjából. Ez pedig a demokráciában olyan nem kívánatos folyamatokhoz vezethet, amit elkerülni mindannyiunk érdeke. Lehet, hogy ezt itt és most nem lehet bevezetni, de azon gondolkodni kell, hogy egy jelentős társadalmi réteg érdekeinek képviselete az Országgyűlésben nem jelenik meg." - Gulyás Gergely
 
(Apróbb módosítás a Hírcsárdától: Az élő nagyszülők után is járjon plusz szavazat, ezzel motiválnák ugyanis az unokákat az idősek életben tartására, még akkor is, ha a fokozódó nyugdíjkrízis miatt ez nem is állna érdekükben.)

Érvényes népszavazás sem lesz ezentúl nagyon sok, mivel az új változat szerint csak akkor lesz érvényes, ha a választók több mint a fele elmegy szavazni. Jelenleg  akkor érvényes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a feltett kérdésre azonos választ ad.

Ja, és úgy látom, hogy csak belekerült a magzati élet védelme is, biztos összeegyeztethető lesz majd azzal, hogy az abortusz legális (még) ...
"Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg."

A KDNP ezenkívül még megkapta, hogy nem lesz melegházasság: "Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját."

Schmitt Pali is megnyugodhat, bekerült amit kért: "Magyarország védi a magyar nyelvet". Reméljük személyesen ő maga, és kicsi, de annál csodálatosabb csapata!
 
Ami viszont mindenképpen jó dolog, bár nem értem hogy ehhez miért kell egy új alkotmány, mikor olyan alap lenne ...: 
"A központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, illetve a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható."

Magyarul: nem ismert tulajdonosi szerkezetű cég (jellemzően offshore) nem kaphat állami pénzt. Ez alapján mondjuk az Omnivest oltóanyaggyártó cég nem kaphatott volna több milliárd állami forintot.

És reméljük Bodoky kolléga ügyvédi költségei is csökkenni fognak, hiszen bekerül az Alkotmányba, hogy MINDEN közpénzzel foglalkozó szerv gazdálkodása nyilvános.
"Minden közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok."


 

Címkék: fidesz alkotmány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr192727137

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elkúrták az alkotmányozást 2011.03.10. 21:02:20

Az új magyar alkotmány sajnos nem a nemzet egységét fogja kifejezni, vagy pláne erősíteni, mint azt láttatni kívánják alkotói, hanem újabb frontot nyit, még jobban megosztja a hazai közvéleményt. Ez akkor is így lenne, a szövege ideális lenne (messze n...

Trackback: Gyorshír: Hibásan másoltak be pár cikkelyt az Alkotmányba 2011.03.10. 19:45:14

Hibásan másoltak be néhány cikkelyt a készülő alkotmánytervezetbe 2011. március 10. 18:00 Schmitt Petronella, az Alkotmányelőkészítő Bizottság titkárának közleménye szerint az új Alkotmány W cikkelye helyesen: "A vérbulcsúkat és a jenőke...

Trackback: Egy igennel az Alkotmányban 2011.03.10. 17:37:56

Idáig nem nagyon foglalkoztunk az új alkotmány előkészítésével mert bőven vannak ennél fontosabb problémák is szerintünk ... sztálini alkotmány vagy orbáni alkotmány, nem mindegy? Szoptunk, szopunk és szopni fogunk, tökmindegy az alkotmány.

Trackback: Befejezés 2011.03.10. 17:21:45

Az 1989-90-es rendszerváltó Alkotmány bevezető szavai: A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfo...

Trackback: Nem az "ispánozás" a fő baj az Alkotmánnyal... 2011.03.10. 15:51:23

...hanem annak szigorúan vett tartalma, miszerint a demokratikus választások eredményét, a népakaratot bármikor felülírhatja Járai Zsigmond és Schmitt Pál duója. A Költségvetési Tanács és a köztársasági elnök megfelelő (ámde, mint látni fogjuk, kellő &...

Trackback: "Szavazati Lyog" 2011.03.10. 15:29:43

Meg se lepődök, hogy a nagy vihart kavart, a szavazati jog kiterjesztését megcélzó ötlet, mégis valósággá vált a Fidesz alig pár hetes alkotmánytervezetében. VV Szandika - vagy ahogy most menő, Dika - kiválasztásával, hasonló módon verte át lakóközössé...

Trackback: Hétszilvafás alkotmány 2011.03.10. 15:08:25

Van benne vármegye, termékenységi cenzus és Kúria. Jár-e majd alanyi jogon a hét szilvafa, lesz-e füstadó, pallosjog és első éjszaka joga? Február 28-án terítették a "Kérdések az új alkotmányról" elnevezésű szórólapot. Nyolc nap alatt a Post...

Trackback: A házasság védelméről 2011.03.10. 14:58:10

Különösebb jóstehetség nélkül is előre lehetett látni, hogy a kétharmados Fidesz-kormány minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni a melegek csesztetésére - az alkotmányos melegházasság-tilalom nem érhet meglepetésként senkit.A homofóbia ...

Trackback: Alkotmányos udvarló tánc 2011.03.10. 14:40:19

Még a legszárazabb szürkekardigános politikai elemző is képes mosolyra fakadni annak láttán, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere milyen vehemensen próbálja az ellenzéket visszacsalni az alkotmányozási folyamatba. Tényleg csak az hiányzik, hogy a kor...

Trackback: Tetszik az új alkotmány? - de őszintén! 2011.03.10. 14:34:58

Sok weboldal éppen most szavaztatja a népet az új (tervezett) alkotmányról, hogy tetszik-e vagy sem, miért pont mi maradnánk ki? :-) Pedig a kérdés nem is olyan egyszerű: a tervezett szöveg egy elég erős jogi szöveg, amit lehet, hogy tud értelmezni az ...

Trackback: Új alkotmány: lejár a szavatossága? 2011.03.10. 14:24:07

Túl sok mindennel foglalkozik, túl sok mindent próbál meg szabályozni, és túlságosan is a 2010-es évek elejének gondolkodását akarja konzerválni. Hosszú várakozás után tegnap végre megismerhettük az új alkotmány tervezetének szövegét. A Véleményvez...

Trackback: Ön melyik politusunkat írná az alkotmányba? 2011.03.10. 13:29:17

Már a NENYI is szép önünneplés volt, mint az 56-os forradalomnak a 2010-es "forradalomhoz" való hasonlítása is. Azt azonban nem gondoltuk, hogy képes magát beírni az alkotmányba. Sőt nemcsak magát, de az egész bandáját is az utolsó Meggyes...

Trackback: Katolikus hiszekegy az Alkotmány elején 2011.03.10. 13:12:54

A Szent Korona visszacsempészése nemcsak hagyománytiszteletet jelent, hanem mindazt, amit a korona, a feudális hűbériség, elnyomás jelent. Szerencsére Orbán Viktor azt mondta korábban, hogy az Alkotmányt nem kell tisztelni, feltételezzük, hogy ez az ő ...

Trackback: Az Alkotmányban rejlő lehetőségekről 2011.03.10. 12:25:43

 Megnéztem az új alkotmányt és én tényleg nem értem ezt a hisztériát, amely körülveszi, hiszen abban mindannyian megegyezhetünk, hogy új alkotmányra szükség van, mert még a nap is másként süt, ha történelmileg folytonos alkotmányunk van és nem egy...

Trackback: Paraszt vakít parasztot 2011.03.10. 11:43:24

Paraszt vakít parasztot, és utána vakon vezeti egymást a két világtalan. Ez a mostani alkotmányozási folyamatunk mottója. Az egyik paraszt a kétharmadpolitikus, a másik a szavazópolgár. A parasztvakítás tárgya éppen a tákolmányozó i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trojka 2011.03.10. 18:44:58

Emberek! Magyarok!
Én már azon eldobtam az agyamat, amikor megláttam a Magyar TV musorát a reklámban! Március 15-én a "Hazafi" címu filmet láthatjuk, Mell Gibson föszereplésével. Már láttam ezt a filmet jo párszor, le a kalappal a rendezö, a szereplök és a föszereplö elött. De azért mondja már el valaki, hogy nekunk mi a lo...sz közunk van az Amerikai Egysult Államok fuggetlenségi háborujához? Miért kell gyermekeinket ezzel hulyiteni akkor, amikor már lassan azt sem tudják, ki volt Szechenyi, Kossuth, Batthány, s a többi magyar, vagy magyar érzelmu nemzetiségi? mondja már meg nekem valaki, ha már a dicsö "Ámerikárol" van szo, miért nem arrol irnak, kik voltak azok a MAGYAROK, akik részt vettek például az Észak-Dél háborujában. Bár, ez is csak egy nagy szemfényvesztés volt. (prosperiti). 1848 a miénk volt, a miénk marad, s szégyeljék magukat azok (a nem magyarok), akik más nemzet fuggetlenségi háborujával akarják eltakarni a miénket. A maga idöpontjában természetesen azt is megnézem (filmet) de az egy más mese - de nem a miénk! (Hajra Magyarország!) Kié is?...

zrobasé 2011.03.10. 18:47:00

@ArtS: a vastagbőr, és kommentelői mint ballibek...muhaha, vicces vagy...

safranek 2011.03.10. 18:47:36

Kérdés, ha ugyanezt a módszert használná most az MSZP, akkor mit tenne a FIDESZ?

stoppos76 2011.03.10. 18:52:42

Meg, hogy mi lesz a marihuánával? :)

gipsz1234 2011.03.10. 18:55:38

@zrobasé: Ennyi? Többre nem futja?

agyamelhagyom 2011.03.10. 18:55:48

@Óvatosvevő: Hát látod ez a baj. Te könnyen mozdulsz, leszarod hogy mi lesz itt. Könnyen adsz esélyt "modoroséknak" (ez tetszik) :) Nekünk, többieknek viszont a gyerekek miatt maradni kell. Lehet, hogy 1998-2002 között is külföldön voltál? Itt kérlek, nem lesz elszámoltatás. Kéz kezet mos alapon felmentenek mindenkit. Még a maffiózókat is, pláne a fehérgalléros bűnözőket.

kamasuka 2011.03.10. 18:58:23

Kákán is csomót ...

"Hiánypótló, én már élni is alig tudtam így..."

Nézd, gondolj bele annak az idős embernek az életébe, aki az Osztrák-Magyar Monarchiában született, valamikor a századforduló után, teszem azt nem messze Hidasnémetitől! :)

Gondolod kérdezték bármiről is amikor végigment rajta a történelem?

gipsz1234 2011.03.10. 19:02:04

"Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzeti szocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését."

Kiegészítés: Tagadjuk a keresztény inkvizíció által elkövetett embertelen bűnök elévülését.

kamasuka 2011.03.10. 19:02:47

@trojka:
De most őszintén mit adjanak, ha az elmúlt 8 évben csak holokauszt filmeket csináltak? :) Vagy a 80 huszárt és a Feltámadott a tengert adják le 66. alkalommal is?

kamasuka 2011.03.10. 19:07:33

@gipsz1234:
Ezt az első ogy mondta ki. Lemaradtál 21 évvel?

Megj. 1956 után nem kicsit kaptak a fejükhöz egyes komcsik ...

2011.03.10. 19:09:25

Off: Ma az összes mamedli meg papedli nagy felmondólevelekkel, nyugdíjlapokkal és sétapapírokkal futkosott fel-alá, kérdeztem mi van, "mondták a tévében, hogy nyugdíjreformot terveznek, és nem mehetünk majd el 65 előtt" és próbálják megelőzni a törvényhozást. Szegények, nem tudják, hogy a NESZI-NER fülkeforradalmas gonosztörpe visszamenőleges hatállyal is tud reformálni.

2011.03.10. 19:10:28

@gipsz1234: tagadjuk a kapitalista kormányok gazdasági bűntetteinek elévülését!

gipsz1234 2011.03.10. 19:11:30

(2) A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának – illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít.

Ez igen! Ragyogó ötlet. 6-8 gyerekes, többszörösen büntetett előéletű, a dolgozó, adófizető társadalom nyakán és időtlen idők óta segélyen élőknek többszörös választójogot adni.

sárkányfő 2011.03.10. 19:12:47

@gipsz1234:
Ez kivételesen egy jó mondat. Gyakorlatilag az alkotmányba foglalják a bűnös rendszer olyan vezetőinek és kollaboránsainak a bűnösségét, mint pl. Pozsgay Imre és Schmitt Pál. És jogalapot adnak a tömlöcbe zárásukhoz. Jól teszik, támogatom.

gipsz1234 2011.03.10. 19:16:05

@kamasuka: A helyedben elolvastam volna a mondatot mielőtt kritizálnék. (If I were you...) A mondat első szava: Egyetértünk. Tehát a jelenlegi alkotmánykészítők is így gondolják.

sárkányfő 2011.03.10. 19:16:58

@gipsz1234: ha jól értem, gyerekszámtól függetlenül csak egy újabb szavazati jogot adnak anyánként. bár mindegy, mert hiába írják le, hogy ez nem sérti az egyenlő választójogot, ha egyszer nyilvánvalóan sérti.

gramercy 2011.03.10. 19:17:23

@ArtS: en csak abba kotok bele hogy nem volt Szent Istvan nevu kiralyunk

ettol libsibolsi vagyok?

2011.03.10. 19:17:58

@Valahol Máshol: haha, dupla szavazati jogot a gyerekgyáros orkoknak. Adnak nekik krumplit, meglesz a 2014-es 2/3 is. Viktatúra ez a javából.

@trojka: Volt olyan magyar film, ami azokról a magyarokról szólt, akik részt vettek észak és dél háborújában. Ha jól emlékszem, Jancsó rendezte, de a címét már meg nem mondom.

moncayo 2011.03.10. 19:19:32

Nem áld meg az isten minket (mint OV körmöle az Alkotmány elejibe), hanem ver. Egy ország, ahol nyugvédelmi Gabiriella, hejesirós Pali bá és társaik írjak az Alkotmányt, az istenverés.
Szerintem ennél még az is jobb lenne, ha Rejtő Jenő "Piszkos Fred a kapitány" örökbecsűjét neveznénk ki Alkotmánynak. Szánalmas.

gipsz1234 2011.03.10. 19:23:40

@sárkányfő: Szerintem ez a pont félreértelmezhető.

A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának – illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít.

Ahol van kiskorú gyermek (egyes szám) ........ további egy szavazati jogot biztosít (egyes szám) Ha több gyermek van akkor hány további szavazati jogot kap az anya ??? (Arról nem beszélve hogy ez nemi diszkrimináció. Mint kiskorú gyermeke apja mondom ezt)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.10. 19:27:02

@Hajszás Láncos: Képzeld el azt a szitut, amikor a már 18 évesen édesapa Kolompár Nintendó szavazni megy 2014-ben... De nem csak a cigókkal van bajom. Egyszerűen a tény zavar, hogy csináltak elsőrangó (kétszavazatos) és másodrangú szavazókat....

sárkányfő 2011.03.10. 19:27:53

@gipsz1234: hát, tényleg értelmezhető többfelé. de mindegy is, mert akár egy, akár több, hülyeség.
a hivatkozási alap is hülyeség, láthatóan nagyon jól tud működni sok ország a saját jövő nemzedékeinek érekében is anélkül, hogy adnának ilyen jogot. nem ezen múlik, ill. nem ezen kéne múlnia. ez a demokrácia félreértése. egy képviselő, egy kormány nem csak a saját szavazóiért kell hogy dolgozzon, ez valami egészen primitív felfogás...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.10. 19:28:53

@Hajszás Láncos: Ja bocs, mivel az anyukáé a szavazati jog, akkor a már 18 évesen anyuka Kolompár Nintendóné született Kanalas Dzsenifer szavazni megy....

hattyú 2011.03.10. 19:30:47

Röhejes országnak röhejes alkotmánya lesz? Mi ebben a kivetnivaló? Az lenne fura, ha nem így lenne...

2011.03.10. 19:38:00

@Valahol Máshol: Na ja, szemmel láthatóan másodrendű állampolgárokat akarnak csinálni a gyermektelenekből. Pedig nem ettől fog szaporodni a magyar. Kitalálhatnak itt bármit, amíg a bérszínvonal a bányászbéka segge alatt van, és még az is bizonytalan, mint a kutya vacsorája, addig nem lesz három-négy gyerekes családmodell, legfeljebb az orkoknál.

gipsz1234 2011.03.10. 19:39:02

Vizsgálatok szerint minden 30. férfi és minden 100. nő pszichopata (=szociopata) Vezető beosztásúak között ez arány magasabb.
Sajnos ezt a vezető politikai garnitúra nem cáfolja.

El Argentino 2011.03.10. 19:47:05

kisgyerekes anyucik dupla szavazat? hogy egy talicska apró majom b... meg mindet aki kitalál ilyen ostobaságokat

ketroot 2011.03.10. 19:49:38

@ArtS:

Mert aki ne adj' Isten kritikus hangnemet üt meg, az "ballib". Elég egyszerű egy észjárás.

csoko20 2011.03.10. 19:55:39

@El Argentino: Na most mit ígérjenek?! Pénzt, munkahelyt? Azt úgysem hiszik már a zemberek!
Adjunk nekik plussz szavazatot, az ingyen van, oszt' jó napot!

El Argentino 2011.03.10. 19:57:51

@csoko20: Na jó, de ez így már nem is burkoltan azzal a céllal megy, hogy + szavazatokat szerezzenek.
Amúgy meg munkát már ígértek nem? 1 milliót. :D

(H)angolka 2011.03.10. 20:00:24

VI. Cikk
(2) Magyarországon az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében az egyházakkal együttműködik.

Most akkor külön vagy együtt?

XIV. Cikk
(3) A nők és a férfiak egyenjogúak. (????:)) )

Na ezt értelmezze már nekem valaki, légy szi'! Hol van (4) bekezdés e) és f) pontja?
Az országgyűlési képviselők jogállása
4. Cikk
(3) Az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik
a) az Országgyűlés megbízatásának megszűnésével,
b) az országgyűlési képviselő halálával,
c) összeférhetetlenségnek kimondásával,
d) lemondásával,
e) ha a megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn, vagy
f) ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.
(4) Az összeférhetetlenség kimondásáról, valamint a megbízatás megszűnése (4) bekezdés e) és f) pontja szerinti esetének megállapításáról az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával határoz.

Ez utóbbival ugyan tartalmilag semmi bajom, de elvárnám, hogy ne fércművet adjon ki a kezéből az ország jelenleg vezető és jól megfizetett rétege. (És sajnos nem ez az egyetlen ilyen vagy helyesírás jellegű hiba - ők véd magyartot.)

gipsz1234 2011.03.10. 20:06:28

"Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, Magyarország első egységes Alkotmányát a fentiek szerint állapítjuk meg."

És ha nincs isten akkor ez az egész alkotmány érvénytelen?
Ateistákra is vonatkozik?

csoko20 2011.03.10. 20:08:22

@(H)angolka: "f) ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában."

Félve kérdezem. Ez ugye nem lesz visszamenőleges hatályú? Csak Viktor miatt kérdezem....

moncayo 2011.03.10. 20:16:12

@gipsz1234: A lakosság cca. 5% jár rendszereresen templomba Magyarországon. Ők a hívők, akik tényleg hisznek istenben. A többi vagy megélhetési istenhívő (lásd KNDP politikusok) vagy úgy van vele, "illik azt mondani, hogy katolikus/protestáns, stb.

(H)angolka 2011.03.10. 20:19:50

@csoko20: Attól tartok ebben az esetben nem.rt az egyik oldalon ott vannak az aljas, tetű közpénzeket pofátlanul lenyúló börtöntöltelékek, a másikon pedig a hibázó emberek:

index.hu/video/2011/03/01/novak_elod_a_nemzeti_szinhazba_keszul/
(kb. 1:38-tól 3:40-ig)

De te sem találtad meg a (4) bekezdés f) pontját!

gipsz1234 2011.03.10. 20:24:16

Lézer János szerint ez egy jövőbe mutató alkotmány. A Legfelső Bíróság helyett Kúria, megye helyett vármegye elnevezések is ezt támasztják alá.

bandika gazdája 2011.03.10. 20:28:18

@Hajszás Láncos: És akinek nincs gyereke (mondjuk nem lehet) az azé itt maradhat, vagy mehet Kárpátukrajnába lakni?

bandika gazdája 2011.03.10. 20:31:26

@El Argentino: Má nemegymilliót, má csak 300 ezret! Az meg meglesz a közmunkanélküliekkel oszt jónapot!

gagauzz kalauzz 2011.03.10. 20:32:41

A lényeg már megint kimaradt: a kecskével szakítani köll! .:-)

gagauzz kalauzz 2011.03.10. 20:35:11

Újuljunk meg - de mindenestül -fülkeforradalmilag. Az Alkotmányt nevezzük ezentúl Tákolmánynak.:-)

(H)angolka 2011.03.10. 20:35:37

@bandika gazdája: Sztem orvosi papírral igazolja az ispánnál eme tényt. És akkor talán maradhat...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.10. 20:38:10

Elolvastam. Öööö felfedeztem a gyerekes plusz egy szavazatnál is nagyobb gerinctelenséget.

A Költségvetési Tanács
1.43. Cikk
(1) A Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja.
(2) A Költségvetési Tanács törvényben meghatározott módon közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében.
(3) A központi költségvetés elfogadásához a 36. Cikk (4) és 37. Cikk (2) bekezdésében foglaltak betartása tekintetében a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges.
(4) A Költségvetési Tanács tagja a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke. A Költségvetési Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezi ki hat évre.
(5) A Költségvetési Tanács működésének részletes szabályairól sarkalatos törvény rendelkezik.

Ezek után olvassuk el a következő kitételeket:

- A központi költségvetés elfogadásához a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges.

- A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést, ha az Országgyűlés a központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el.

Tehát ha egyszer a Fidesz elveszti a választásokat akkor:
A KT (Schmitt kinevezettje; MNB elnök Járai Zs.; ÁSZ elnök Domokos) felkéri a köztársasági elnököt, hogy a költségvetés elégtelensége miatt azonnal írjon ki új választásokat.

Erre a barom magyar arról vitázik, hogy vármegye meg védtük-e Európát. A fentebb leírtakat majd tessék emlékezetbe vésnie népünknek..... Pfejj, mocskosgecik!

csoko20 2011.03.10. 20:39:11

@El Argentino: Az 1.000.000 új munkahelyről már előre tudtuk, hogy kivitelezhetetlen. /remélem Matolcsyék is/

Na de a + szavazati jog!!! Az már döfi!!!
A "mindenki hozzon magával még egy embert" szlogen most átértékelődik. A legtöbb szavazókor úgyis óvodákban, iskolákban van. Az új propaganda lehetne:"vigyél haza még egy gyereket".

Bele se merek gondolni, hogy választások előtt hány KDNP-s fog körözni az árvaházak körül, ideiglenes adoptációkra várva. Majd utána meg lepasszolják őket mint a húsvéti nyulakat.

bandika gazdája 2011.03.10. 20:40:31

@(H)angolka: Na jó, de húzza meg magát aztán!!!!

gipsz1234 2011.03.10. 20:42:51

@Valahol Máshol: - A központi költségvetés elfogadásához a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges.

- A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést, ha az Országgyűlés a központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el.

Ha ez valóban így van akkor ezt az országot fel kéne szántani és behinteni sóval.
A jó b...tt ku..a anyját az összes mocskos szarjankó fideszes köcsögnek!!!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.10. 20:51:51

@gipsz1234: Olvasd csak el az eredeti tervezetet és rakd össze a dolgokat. szerintem te is ugyanezt hozod majd ki. Amennyiben ezt így átemelik a végleges verzióba akkor iszonyat mindegy mi lesz a 2014-es végeredmény. A narancsos komcsik már 2011-ben alkotmányban rögzítik a hatalomban maradásukat.

Ezért kellett bele vármegye meg gyerekeseknek +1 szavazat. Rágni a gumicsontot és átsiklani a lényeg felett. Hozzáteszem én is beszoptam, mert elsőre ráugrottam a gyerekszavazatos gumicsontra. Szerencse, hogy átolvastam este még1x ezt a diktátumot. Mivel a magyarok nagyobb része pénzügyileg meg "költségvetésileg/jogszabályilag" analfabéta ezért ez simán át fog menni. Sőt, tapsikolnak majd hozzá.

gipsz1234 2011.03.10. 21:03:20

@Valahol Máshol: Igazad van a gumicsontokkal. A fidesz valóban úgy működik mint egy vadászgép. Sorban lövi ki az elterelő rakétákat. Bizony észre kell venni a tényleges veszélyeket. Nem tudom mi lesz itt az elkövetkező években, de nincsenek jó érzéseim.

Óvatosvevő 2011.03.10. 21:31:30

@gipsz1234: @Valahol Máshol: Azért egy kicsit túlparázzátok a dolgot srácok. Ki lehet írni új választást, és akkor mi van? Majd addig írnak ki amíg nem nyernek? Ez komoly? Egyébként sem vszínú, hogy megválasztanák azt a pártot, aki így akarna nyerészkedni.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.10. 21:45:24

@Óvatosvevő: Persze. De a törvényi lehetőségét nyitva hagyják a dolognak a tervek szerint.

Az pedig, hogy idézlek "Egyébként sem vszínú, hogy megválasztanák azt a pártot, aki így akarna nyerészkedni.", nos láttunk már furcsaságot a magyar politikában. Kábé húsz éve csak azt látunk. Ezért nem zárok ki semmit.

lombardo 2011.03.10. 22:15:43

Bészarás. A Lágymányosi-hídnak minek kéne a Szt. László nevet adni? Hogy nézne már az ki, hogy egy ilyen modern hídnak történelmi nevet adnak.

Mondjuk a Petőfi sem a legjobb eggyel északabbra, vagy az Árpád. De ezeket már megszoktuk.

Ezeket a kiküldött lapokat pedig bárki kitöltheti, nem? Majd ezt is elkezdik felvásárolni. :D

Bee-zony 2011.03.10. 22:41:11

Probléma:

„Magyarország alkotmánya / alaptörvénye

Isten, áldd meg a magyart.

Nemzeti hitvallás / Nemzeti nyilatkozat”

„Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”
Tehát van egy favorizált és nevesített vallás, a többi pedig a „futottak még” kategóriája.
Megszületett az exkluzív alkotmánytervezet, keresztényeknek.
Hiteket erőltetnek – most épp a kereszténységet – az ateista kommunistából keresztény kapitalistává átalakultak; ugye Schmitt Pál?
Azt pedig hogy gondolják, hogy ezzel egyet fognak érteni az ateisták, a buddhisták, a krisnások, a muzulmánok, és az összes többi nem keresztény vallású? Így két részre osztják az országot, keresztényekre és nem keresztényekre – és megismétlik az ezer évvel ezelőtti történelmet, a Vajk-István és Koppány és híveik közötti polgárháborút.
Ha az alkotmányban így marad az Isten és keresztény szöveg, abból az derül ki, hogy ezt nekik valamiért muszáj forszírozni… Miért is?

„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”
Én pedig a kereszténység nemzetmegosztó és pusztító szerepét ismerem el, és hogy ez volt az oka az első polgárháborúnak a magyarok között.
Hogy mi lett volna, ha Vajk-István nem veszi fel a kereszténységet, vagy ha Koppány győz, azon pedig már elkésett dolog lenne agyalni, mert nem így lett.
Nekem ez így nem alaptörvényem, és nem vagyok büszke arra, hogy Magyarország idegen befolyás alá került, és a judeo-keresztény birodalom tagja lett – ez az a tagság, ami miatt most hanyatlik az ország, és az egész térség. Önállónak és semlegesnek kellene már lenni néhány száz éve; kb. akkortól, amikor Magyarország már nem nyert csatát, háborút meg főleg nem.
Nem vagyok büszke arra, hogy Magyarország minden rossz, bukó dologban az utolsó csatlós, akin aztán a győztesek alaposan elverik a port, egészen addig, amíg végleg el nem tűnik a térképről.
Az önállótlanságára sem vagyok büszke, hogy itt mostanában már folyamatosan valakinek a seggét nyalják.

Tehát az alapkérdés: miért kell a keresztényeket és az összes többi embert alkotmányilag megkülönböztetni, és ezzel szembeállítani?
A vallás magánügy? Akkor miért kell az alkotmány készítőinek magánügyét kinyilvánítani az Alkotmányban? Így oda jutunk, hogy az az ő alkotmányuk, én pedig más nézeten vagyok, és magamra vonatkozóan nem is ismerem el.

Szándékosan ismétlik I. Istvánt, hogy kitörjön a polgárháború? Érdekes… Beletesznek olyan részeket az Alkotmányba, amiről tudható, hogy gerinccel rendelkező emberek nem fogadják el, és megvalósul a szembenállás… Nem látom értelmét a kereszténység forszírozásának – hacsak nem az a cél, hogy legyen megosztottság, és az emiatti szembenállás és polgárháború minél előbb. „Trükkös” emberek persze inkább a békés megoldást választják, lelépnek, és hagyják őket belefulladni a saját szellemi ürülékükbe.

zsoltix 2011.03.11. 00:05:28

Tavaly oktoberi hir: www.origo.hu/itthon/20101017-barki-hozzaszolhat-az-uj-alkotmanyhoz.html Reszlet: ''Az állampolgárok vasárnaptól az [origo]-ról elérhető alkotmany.postr.hu internetes felületen egyénileg is elmondhatják véleményeiket a készülő új alkotmányról - jelentette be Szájer József, az Orbán Viktor miniszterelnöknek az alkotmány előkészítésben segítő bizottság vezetője. Szájer azt mondta: az emberek összesen hét témában szólhatnak hozzá az új alkotmány előkészítéséhez. Ezek közé tartoznak a közpénzügyek, az alkotmányos alapértékek, az állampolgárok jogai és kötelezettségei, továbbá a hatalomgyakorlás és államszervezet, az alkotmányvédelem, valamint az igazságszolgáltatás, illetve a helyi önkormányzatok kérdésköre - mondta a fideszes EP-képviselő.'' Ez elsunnyadt, aztan jott helyette a levelezes? A honlap egyebkent roppant nepszeru, van minden temahoz nulla kotojel nehany komment. alkotmany.postr.hu/

Bee-zony 2011.03.11. 00:55:54

@zsoltix: Elsikkadt, mert olyan „jó” volt a propagandája.
Itt van ni pl.:

„baris00
2010-12-08 17:57
Több napja olvasom már a kereszténységgel kapcsolatos vitát.
1. Himnuszunk így kezdődik: “Isten áldd meg a magyart”.
2. Címerünkön a Szent Korona nyugszik.
3. Címerünkben a kettős kereszt szerepel.
Ezekkel minden magyar egyetért.
Akkor kérdezem: mi a vita tárgya?”

Ezekkel minden magyar egyetért... Persze, hogyne(m). Vagy megkérdezett minden magyart, és engem kifelejtett, vagy hazudik az ipse. Az utóbbira tippelek.

Bee-zony 2011.03.11. 02:01:52

Az anyák szupervoksán vitáztak a fideszesek
index.hu/belfold/2011/03/10/az_anyak_szupervoksan_vitaztak_a_fideszesek/
„Ahogy arról is döntés született, hogy a bevezető szakasz címe Nemzeti Hitvallás és nem nyilatkozat lesz.”
A szupervoks se piskóta, de az új vallás… ez a csúcs; ilyen se volt még a világon, és ne is legyen.
Nem értek egyet a Nemzeti Hitvallással; lelkiismereti okból történő alkotmánymegtagadó vagyok.
Mi lesz a más (hit)vallásúakkal? Megvonják tőlük az állampolgárságot? Vagy lesz rá külön törvény, hogy választhat kés, golyó, kötél között?
A négyzetesen szaporított hülyeség által új helyzet állt elő... mert a törvény az törvény, ami mindenkire vonatkozik és kötelező, a (hit)vallás pedig (hit)vallás, ami a vallásszabadság körébe tartozik, és nem is igazán tartozhat máshová.
Abszurdisztán új vallása…
Mi lesz azokkal, akik nem ennek a vallásnak a hívei?
A vallás nagyon alapvető dolog; és ha ebben éket vernek az emberek közé, akkor tuti, hogy kettészakad az ország.

Ironfist 2011.03.11. 02:04:33

@Bee-zony:
És az a legszebb, hogy nem mondhatod, hogy nem ismered el ezt az alkotmányt, persze azt leszámítva, hogy lemondasz az állampolgárságodról. És az a probléma, hogy még a végén meg is teszem, ha ez sokáig így marad. Annyira szégyenletes lesz ez az ország, hogy meg is tagadom, ha kell. Nekem a családom neve többet ér, minthogy ilyenekkel kerüljek egy kalap alá.

@Valahol Máshol:
Ezen a költségvetési tanácsos dolgon ledöbbentem. Pedig tudni lehetett, nem is értem miért lepődök meg. Azóta tudni lehetett, hogy az a törpe kimondta: nekik csak egyszer kell nyerniük, de nagyon, és aztán utána akár húsz évig is ott maradnak.
Mellesleg pont ma olvastam a Népszabadságban (igen, gyorsan tereljék el a trollok a szót a tényleges mondanivalómról azzal, hogy a hülye komcsi egy hülye komcsi újságot olvas!), hogy innentől az önkormányzati választások csak öt évente lesznek, szinkronban az EP választásokkal. Apa, kezdődik! Ennek örömére miért ne lehetne, hogy mondjuk 6 év? Vagy 10. Vagy 20. És akkor mindjárt a parlamenti választásokkal együtt.

Hmm, nem, azt tegnap olvastam. Ma az volt a főhír, hogy a Fidesz, aki ellenzékben hevesen ellenezte a tandíjat (Heil "Szociálisnépszavazás"!), most kénytelen lesz bevezetni valószínűleg.
Mondjuk az se semmi, hogy amikor ezt a milliókat érintő kérdést feszegették az újságírók, Orbán Viktor a magyar szinkronján keresztül ezt üzente: "2011 szeptemberéig elfogadjuk a közoktatási és felsőoktatási rendszert szabályozó új jogszabályokat." Ennyi. Tehát egy olyan emberről (és pártról... jajbocsánat Pártról), aki ennyire köp az emberekre, miért várta el valaki is, hogy nem olyan alkotmányt fog csinálni, ami neki jó, de amúgy köp az emberekre?

Ironfist 2011.03.11. 02:10:08

Óh, és csak annyi még, hogy a világkommunizmust halálra sebzés azon túl, hogy szerintem is "enyhe" túlzás, de valószínűleg egyes országok sértődöttségét is kiválthatja. Teszek én Észak-Korea, vagy Kuba politikájára, de emberek! Kína is kommunista állam. És az bizony nem tesz jót, ha egy ilyen hatalmas ország, mint mi, elveszíti kereskedelmét, és diplomáciai kapcsoilatát egy ilyen semmitmondó, senkit nem érdeklő kis államocskával, mint ez a Kína, vagy hogy is hívják...

trojka 2011.03.11. 07:40:45

@Hajszás Láncos: ebben teljesen igazad van, hiszen Ámerikába a szabadságharc után nagyon sok volt magyar honvédtiszt, ill. polgári személy menekult. Igaz, nem mindegyik lépett be az északiak seregébe. erröl reális képet kaphatuk Németh Imre: A bíbor tenger partján c. könyvében, ami Xantus János életét mutatja be a a magyar szabadsághar kezdtétöl. Egy bökkenö azért mégiscsak van: a Hazafi c.film nem észak-dél háborujárol szol, hanem a fuggetlenségi harcrol. Majd ha megtudod, ird már meg nekem, hogy Amerikában a Fuggetlenség Napján hány magyar 1848-as filmet vetítenek le?

trojka 2011.03.11. 07:45:51

@kamasuka: jogos amit irtál. sajnos, azok a filmek vannak csak, amiket felsoroltál, meg még néhány. egyáltalán, az utobbi husz évben volt-e 1848-al foglalkozo magyar film? de sebaj. Most olvastam, hogy hány millioba fog az idén kerulni csak Budapesten a "mélto" unneplés, és hogy szeretett vezérunk a Nemzeti Muzeum lépcsöjéröl fogja megtartani unnepi beszédét. (az eredetiség kedvéért állitolag az esö is le van rendezve).

molaris 2011.03.11. 07:58:43

""El Argentino 2011.03.10. 19:47:05
kisgyerekes anyucik dupla szavazat? hogy egy talicska apró majom b... meg mindet aki kitalál ilyen ostobaságokat""

Ha már adnak, akkor úgy vannak vele: az anya az biztos, míg az apa ...... .....

Marcellusca 2011.03.11. 08:17:44

@trojka: Mer' a 80 huszár már qrva uncsi. :D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.03.11. 08:28:34

Mi a p.csának kell itt alkotmányozni, mondja már valaki meg nekem! Úgyis nemsokára vége lesz ennek az egésznek. Ha a kormányunk így folytatja.
hirszerzo.hu/belfold/20110304_menza_pest_megye_mszp

Marcellusca 2011.03.11. 08:30:57

@Hajszás Láncos: Nem csak a gyermektelenekből. :(
Nekem is van gyerkőcöm, de a Zasszonyhoz képest másodlagos választópolgárrá degradálnak.
Miért?
És miből gondolják, hogy Asszonypajtás rájuk adja a voksol majd?
Mossenem tette. :D

Joooe 2011.03.11. 08:36:52

@Valahol Máshol: @Óvatosvevő: @gipsz1234:
Nem kicsit benéztétek ezt...
A kötlségvetési tanácsnak CSAK a "36. Cikk (4) és 37. Cikk (2) bekezdésében foglaltak betartása tekintetében" van vétójoga, azaz kb. ha nem növeli az államadósságot nem vétózhatja meg a költségvetést. Ennyi, ha a tisztelt képviselőknek futja egy zsebszámológépre és tudják is használni (vagy legkésőbb márciusig megtanulják) akkor nem fenyegeti a feloszlatás veszélye az OGY-t.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.11. 09:36:18

@Joooe: Nem kicsit vagy "jóindulatú". Ha figyeled a magyar politikát, nagyon jól tudod, hogy egy közepes "gerincpuhulással" megáldott politikus bármikor kihozza egy normatív, leíró adatból azt ami neki kedvező.

Ironfist 2011.03.11. 10:16:12

@Joooe:
Hát igen, a tények makacs dolgok, és még soha nem fordult elő a történelemben olyan, hogy ha egy ilyen hatalommániás bagázsnak nem tetszett valami, akkor azt meghamisították...

Joooe 2011.03.11. 10:24:37

@Valahol Máshol: @Ironfist:
Ha alaptalan lenne a KT vétója akkor a parlament elfogadja a költségvetést és ennyi.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.11. 10:56:29

@Joooe: Részemről lezárva a téma de az általad leírt dolog Alkotmányellenes lenne. Lásd feljebb. Vétójog, KE feloszlat, kiír.... De jó látni, hogy te még hiszel a politikusi korrektségben. Kár, hogy a valóság mást mutat. De részemről a témáról ennyit.

Ironfist 2011.03.11. 11:00:10

@Joooe:
A Fidesz folyamatosan adja magának az ilyen-olyan, egyre durvább jogosítványokat, és egyesek komolyan képesek elhinni, hogy nem is fogják használni, mert a fidesz azt mondta, hogy becsszó, nem használjuk?

@Valahol Máshol:
"Nem lehettem politikus
Nem lehettem féreg
Gerinc nőtt a hátamba
Bocsánat, hogy élek!"

Joooe 2011.03.11. 11:01:22

@Valahol Máshol: nem az, ha a KT nem az alkotmányban megadott államadóssággal kapcsolatos alapon élne vétójoggal, nem igazán vitatható, de vita esetén azt majd az alkotmánybíróság eldönti (a költségvetési törvény keletkezésének alkotmányosságát vizsgálhatja)

Joooe 2011.03.11. 11:02:29

@Ironfist:" A Fidesz folyamatosan adja magának az ilyen-olyan, egyre durvább jogosítványokat, és egyesek komolyan képesek elhinni, hogy nem is fogják használni, mert a fidesz azt mondta, hogy becsszó, nem használjuk?"
Pl?
A KT-s példa már bukott, belemagyarázás.

Ironfist 2011.03.11. 11:08:56

@Joooe:
Pl? A KT, nem bukott meg, csak te bízol benne, hogy korrekt lesz. Akkor akarsz még példát? Mondom: pártkatonát ültetni a köztársasági elnöki székbe, megnyirbálni az alkotmánybíróságok jogait, népszavazós kérdéseket egy faszom levélkörkérdéssé degradálni, állami nyugdíjba kényszeríteni az embereket, ahol rajta van a mancsuk MINDEN nyugdíjpénzen... soroljam még? Vagy ennyi is megteszi elsőre?

Nem vagyok képes megérteni, hogy bírja még most is akárki a Vekker Vikit védeni. "Jaj, hát ő olyan rendes ember, biztosan jót akar. Igaz, eddig még nem mutatta jelét jószándékának, se gazdasági hozzáértésének, csak annak, hogy bebetonozza magát, és cimbijeit oda, ahonnan dinamittal se lehet őket kirobbantani, de hát ezt biztosan a stabilistásért csinálja, és hiába lesz meg rá a lehetősége, hogy gyakorlatilag tényleg egy diktátor legyen, azt ő úgysem fogja kihasználni. Miért tenné, hisz jó ember, áldja meg a zisten, aki már annyira felmagasztosult, hogy alkotmányunk is róla szól lassan!"

Joooe 2011.03.11. 11:26:00

@Ironfist: a KT-ben nem én bízok hogy korrekt lesz, nem tud nem korrekt lenni, leírtam.
Alkotmánybíróság korlátozása tényleg nem jó, de ez nem magának adott jogosítvány, más téma.
Jujj a köztársasági elnök székébe pártember került... Ez így működik, talán magyarországon is sólyom volt az egyetlen kivétel aki némi koalíciós keménykedés szerencsés mellékterméke. Itt megintcsak nincs szó durva jogosítványról.
A "magán" nyugdíj állami finanszírozásának megszüntetése megintcsak nem jogosítvány. (egyébként adófizetőként jó dolog)

szóval akkor megegyezhetünk abban hogy nem szerzett meg "durva jogosítványokat"?

bőrmók 2011.03.11. 11:28:05

@derelyegrádi szellem: ezt bevallom, nem én mondom, hanem egy alkotmányjogásztól hallottam a tévében. Ő azt mondta, hogy kétféle alkotmányozás van, egy lassú, meg egy gyors, ez a "forradalmi". A forradalmira akkor van szükség, ha egy előző, alapvetően különböző értékrendű rendszer (pl. a 89 előtti) alkotmányát le kell cserélni, mert értelmezhetetlen az új rendszerben. A Fidesznek nem lenne szüksége gyors alkotmányozásra, mégis azt csinálja. Kivéve persze, ha ezzel akarják beszoptatni a népet. Szerintem akkor sincs értelme, mert igazából a nép leszarja, hogy mi van az alkotmányban. Igazából arról lehet szó, hogy egy törpenövésű, frusztrált kis geci tényleg azt gondolja, hogy éppen forradalmat csinál.

Ironfist 2011.03.11. 11:36:05

@Joooe:
"szóval akkor megegyezhetünk abban hogy nem szerzett meg "durva jogosítványokat"?"

Csak mentegeted őket, és retorikán lovagolsz. Megegyezhetünk abban, hogy de ign, szerzett mnagának durva jogosítványokat?

Ironfist 2011.03.11. 11:36:44

Óh jut eszembe, kíméld az ujjaid, mert ez a topic már unalmas, úgyhogy nem fogok visszanézni.

lehr 2011.03.11. 12:09:29

Megjött a héten a kérdőív is Orbán bácsitól,hozta a postás sietve.Bele van írva szépen , hogy milyen büszke a kormány , hogy végre egy igazi eurokonform de ugyanakkor sallangos, kostökzacskós virtigli-magyar Alkotmányt adnak nekem,az istenadta népnek.Finoman éreztetik hogy most aztán boldognak is illik lenni.

Hát elővettem egy zöldüveges kőbányait, oszt boldog voltam-én a nép.Iszogattam a zöldüvegest.

Különben késő már,kedves "fiatal" demokraták, és antidemokraták.
Ebben az országban egy ilyen ványadt banda,annak az alapzatán, amit csak ti neveztek alkotmánynak-ami inkább tákolmány-nem fog rendet tenni.
Először is ,nincs hozzá meg a nép.Azt kiirtottátok.
Kiűztétek az országból, elhülyítettétek, megbetegítettétek,kiéheztettétek, a végén meg ráuszítottátok az aljanépet.
Senki sem mond számokat , de jó lenne tudni,mennyien élnek tartósan külföldön,mennyi munkaképes maradt az országban,mennyi az eltartott,mennyi a "hátrányos helyzetű-segélyezett". Nincs hatalom, nincs kormány, nincsenek államférfiak.A mindenkori kormány nem organizál,hanem saját érdekei,meg a háttérhatalom érdekei mentén -dezorganizál.A törvényhozó hatalom,a végrehajtó-hatalom inneffektív,kaotikus,nem a valós feladatát végzi.Van, minden díszlet a helyén van, tényleg úgy néz ki - de nem az. A magyar demokrácia úgy van megalkotva , hogy megvettek hozzá mindent,amit külföldön láttak-a képviselők nyakkendőjéig,de itt be is fejezték a munkát.Instant demokrácia,virtuál-demokrácia. Ugyanolyan, mint ami most bukik arábiában.Nekem fixa ideám, ezt az "alkotmányt nem ti írtátok,hanem készen nyomták a kezetekbe Brüsszelben. Ez szintén konzerv.Second-hand alkotmány. Ennyit ér.
Ja igen: Az abortusz,a választói jog kérdésében elhangzottak, sok egyéb mellett azt engedik gondolni,ti már arra a helyzetre készültök, amikor 2-3 millió nyugdíjas és kb. ugyanannyi cigányember fölött fogtok uralkodni.
Gratula.

cattus1 2011.03.11. 14:13:40

@gipsz1234: Nem ez az egyetlen homályos pont a készülő alkotmányban, de ez több sebből végzik. Az ország mély árkok mentén szét van barmolva, mindenhová beette magát a politika, az iskolába, munkahelyre, baráti kapcsolatokat rontott meg. A családokat békén hagyták, eddig. Képzeljük el, milyen jókat lehet veszekedni majd azon, ha az apa máshova szeretne szavazni mint az anya, vagy a kamasz gyerek helyett az anyja húz rossz helyre. Szép új világ! ....... Ez itt a véleményem arról, aki ezt kiötölte, csak nem tűri a nyomdafesték.

bandika gazdája 2011.03.11. 14:26:56

@Marcellusca (I'm happy): Phúúú! Azt hittem lány vagy! Na mindegy, így is szeretelek! Nem mintha igényt tartanál rá! :-)

Kandabula 2011.03.11. 19:40:09

Figyeljetek: van értelme annak, hogy mi itt most mindenféléket írogatunk?

stefiapo 2011.03.11. 19:42:39

2014-re készülnek és tudják csak akkor nyerhetnek, ha megadják a szavazatot határontúliaknak, gyerekeknek. Az alkotmány módosítása is ezt a célt szolgálja, mert most tudják csak meglépni. Amúgy Ezek akkorát fognak bukni, hogy öröm lesz nézni.

stefiapo 2011.03.11. 19:45:43

Az alkotmány amúgy tényleg fontos dolog! De most tényleg ez a legégetöbb probléma ebben az országban? Fidesz gumicsont, figyelemelterelés a tanácstalanságról.

Bee-zony 2011.03.11. 20:23:28

@Bee-zony: Interjú Lánczi Andrással
alkotmany.postr.hu/interju-lanczi-andrassal
„Nagyon sokféle preambulum lehetséges, számtalan jó ötlet is felmerülhet még. Sokféleképpen meg lehet fogalmazni a kereszténységet, úgy is, hogy ez ne sértsen olyan embert, akit esetleg ez irritál. Nagyon sokféle lehetőség van arra, hogy a preambulum valóban olyan legyen, ami lehetőséget nyújt az eredeti cél elérésére, vagyis hogy a preambulum identitásképző szöveg legyen, sőt valami olyasmi, amire az emberek büszkék lehetnek Magyarországon.”

Lássuk…

A fentihez tartozik még:
„Kedves kommentelők! A hozzászólások nem azonnal, hanem moderálás után jelennek meg a bejegyzések alatt. A moderálás nem tartalmi alapon, hanem a kommentek színvonala alapján történik.”

Lássuk…

Jellemző: az amerikai nagykövetnek tetszik az alkotmánytervezet
kuruc.info/r/2/75677/
„Egy alkotmány akkor erős, ha átfogja az adott ország egészének érdekeit, ha nyelvezete, szabályozása nem zár ki senkit a társadalomból - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet pénteken a Közép-európai Egyetemen.”

Lássuk, sikerül-e olyan alkotmányt, és abban is olyan bevezetőt írni, ami „átfogja az adott ország egészének érdekeit, és nyelvezete, szabályozása nem zár ki senkit a társadalomból”.
Az eddigi vázlat nem ilyen.

Kandabula 2011.03.11. 21:04:16

Megint a tálibok jártak jól. Ők megmondják, oszt annyi.

trojka 2011.03.11. 21:08:41

@Marcellusca (I'm happy): Igazad van, én már másodszorra nem is néztem meg. De, meg tudod mondani, hogy a Hazafit már hányszor lehetettt látni a Magyar Televizio csatornáin? Legalább annyiszor. mint irtam, szeretem Mel Gibsont, mint szinészt, de azért valami magyart-ha lehet kérnem. akár a Tenkes kapitányát is...vagy a Jancsi és Juliskát...

Kandabula 2011.03.11. 21:41:37

@trojka: volt olyan is, hogy "Föltámadott a tenger", meg olyan is, hogy "Ludas Matyi". Olyan meg mostanában sokszor, hogy a gróf úr beleszeret a szolgálólányba, oszt mindenki boldog.

trojka 2011.03.11. 21:48:18

@Kandabula: Ember! Neked van szolgálolányod? Hol szerezted? Ha megmomdod, örökre haver leszel!

Kandabula 2011.03.11. 21:54:18

@trojka: sorry, Jávor Pál ráhajtott.

Kandabula 2011.03.11. 23:44:37

Megdugta. Igény volt rá.

Kandabula 2011.03.12. 00:56:42

Most is van igény rá.

trojka 2011.03.12. 07:06:04

@Kandabula: mire? a dugásra, vagy a szolgálolányra, vagy mindkettöre?

trojka 2011.03.13. 16:23:12

1911. március 13. Ujságcikk:
KOSA LAJOS A CSALÁDI SZAVAZATI JOG MELLETT
A FIDESZ ALELNÖKE szerint a családi szavazati jog bevezetése olyan ujítás lehet, amelyet más országok is követhetnek. Kosa szerint ezzel elejét lehetne venni annak, hogy a jövönkröl az idösebb generáciok döntsenek, miközben a legnagyobb terhet a középgeneráciok cipelik.
Ugyanezen ujságban, Pokorni Zoltántol: "Funkcionális analfabéták kerulnek ki az iskolapadokbol, ennek hatása a 40-50 év körulieknél a legijesztöbb..." akkor most ez hogy is van? ne a jozan, megfontolt ész döntsön, hanem a 40-50 éves analfabéta, aki természetesen a saját hulyeségét irja be a gyerek nevében is, csakogy valaki milyen jogon dönt lényeges dolgokban egy kiskou helyett közugyekben?! Ja igen: TV, Kövér Lászlo: "a magyar társadalom még nem érett meg arra, hogy ezt bevezessuk:" Akkor most mi is van? Javaslom, ha politikusaink elérik az 50. évuket, ki kell rugni öket mindenhonnan és meg kell vonni töluk a szavazati jogot. s mivel sem elötte, sem utána nem tesznek semmi édemlegeset, kenyéren és vizen éldöglödjenek haláluk végéig. ennyi.

(H)angolka 2011.03.13. 20:32:00

Eltettem az utókor számára ezt az alkotmányozási kérdőívet (ilyen hülyeséget!). Most látom, hogy a családi szavazatnál azt írták, hogy a szülő érvényesíthesse "a gyerek szavazati jogát". Vagyis a semmit? Vagy leszállítják a szavazásra jogosító korhatárt. mert tudtommal ma az nagykorúsághoz van kötve. OK. De mennyire? Mert mondjuk az rendben van, hogy sz anyaméhben fejlődő ifjú állampolgár még nem tud ikszelni, de mondjuk egy három éves gyerek már igen. Anyuka felolvassa neki a szöveget és ő ikszel. Saját, szabad akaratából. Ha meg inkább a játszóteret választja, hát azt is meg tudom érteni. :D

Bee-zony 2011.03.13. 20:42:57

@trojka: „1911. március 13. Ujságcikk:”
Azért tartunk itt, mert már 100 éve ők vannak hatalmon. xD

guma 2011.04.20. 07:50:24

kértek véleményt, konzultáltak, stb, stb.

akkor árulja el nekem valaki, miért kellett folyamatosan és még az utolsó percben is módosítani a tervezetet?
hogy kerülhet számtalan téma bele, amiről szó nem esett soha?
mi ez a lex halmaz azoktól a "szereplőktől" akik szignálták előre a tervezetet is?

létezik, hogy egy város akaratát semmibe vegyék és nyíltan bekebelezzék, mert nekik ez a jó.

valóban igaza lenne az elemzőnek, hogy ha most veszni hagynák a várost, a lázár, kósa, stb "várak" is összedőlnének nagyon gyorsan.
nyíltan szembeszállni, látványos támogatottságot szerezni, levelet írni és még a parlamentbe is bemenni : villámgyors választ, intézkedést érdemelt!
a végszavazás pillanatáig ötletek, módosítások módosításáról szavaztak, mert a 2/3 az 2/3?!)...

és itt a jövő, a célok célja : kormány nevez ki majd önkormányzati vezetőt. ügyes!

www.parlament.hu/irom39/02627/02627-0167.pdf

lázár nevű "kormánypárti frakcióvezető ( aki már nem csak erről híres ) által benyújtott rövid és szinte ártatlannak tűnő módosításocska egy időzített bomba az önkormányzatok számára.
Ez a módosítás azt teszi lehetővé, hogy a működésképtelen önkormányzatok helyett, egy rövid bírósági kitérő után a fővárosi, illetve megyei kormányhivatalok kormány által kinevezett vezetői önkormányozzanak rendeleti úton.
Milyen érdekes véletlen, hogy ez pontosan ráhúzható az esztergomi ügyre."

idéztem a fenti sorokat mert,ezt az értelmezést egy más blogon is megtaláltam.

süti beállítások módosítása