Skip to content


       Szűrés lista

Nem is vizsgálták

Méltatlanul kevés visszhangot kapott az ÁSZ jelentése a "a 2007-től uniós finanszírozással megvalósuló, kormányzati döntésen alapuló beruházási projektek pályáztatási, tervezési és előkészítési tapasztalatainak ellenőrzéséről", valamint az erről írt Index-es cikk.
A jelentés a 2007-2010 közötti négy évet vizsgálja, de ugyebár olyan nagy változás nem következett be az EU-s pénzek felhasználásában, sőt ..

ász1.jpg

0,7%!

Négy év alatt sikerült 14,4 milliárdot a vállalkozásoknak adni.

"A szerződés szerinti támogatások közel felét (47%) állami tulajdonú gazdasági társaságok kapták. Ezen belül a támogatások 85%-át (831 milliárd!) a NIF Zrt. használta fel a hagyományos kohéziós infrastruktúra-fejlesztési feladatokra, mint út- és vasútfejlesztésre

Magyarországon 2007-2013 között közel 8000 Mrd Ft áll rendelkezésre az ÚMFT-ben. A forrás-felhasználás célja a foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés megteremtése, a régiók felzárkóztatásának általános célja mellett.

A támogatást nyújtó NFÜ sem értékelte külön, kiemelten e projektek hozzájárulását a foglalkoztatás bővítéséhez és az operatív programok más, szerteágazó céljaihoz. A fejlesztések gazdasági növekedésre gyakorolt hatását a
támogatások odaítélésekor nem vizsgálták, ezt csak a későbbi értékelés során tervezi az NFÜ."

Nyilván nagyon klassz dolog, ha megújul egy város főtere, temploma EU-s pénzből, de vajon ezek a milliárdos beruházások hány új munkahelyet teremtenek?
7 év alatt 8000 milliárd forint, óriási összegek. Úgy, hogy a gazdaság nem növekszik, a foglalkoztatottság nem bővült. Akkor hol is van ez a pénz?

"A kiemelt kiválasztási eljárás a kiemelt fejlesztések negyedét, illetve a regionális operatív programokból megvalósuló kiemelt fejlesztések számának 81,5%-át kitevő 4-5 számjegyű közutak fejlesztése esetében nem voltak célszerűek, nem feleltek meg a közútfejlesztés sajátosságainak."

Két hetes hír, hogy a Közgép vezette Konzorcium újítja fel a Pápát Szilsárkánnyal összekötő alsórendű utat: 8,8 km-t 878 millió forintért.

Tegnapi hír
, hogy az Észak-magyarországi Operatív Program keretében kap új burkolatot a Kazincbarcika-Múcsony és a Szikszó-Onga közötti összekötő út összesen 8,7 kilométeres szakasza 603,8 millió forintból. A burkolatcsere mellett átépítik a buszmegállókat, kitisztítják a nyílt árkokat és a csőátereszeket!

A "C-H ROP 2009-2013" nyertes konzorciumban most nincs ott a Közgép, de azért ott motoszkál a kérdés az emberben: változott bármi is az ÁSZ jelentésben taglalt 2007-2010 közötti gyakorlathoz képest?
Tényleg elverünk 1,5 milliárd  forintot 17 kilométer alsórendű út felújítására? Ehhez a csepphez vajon mekkora tenger tartozik?

Címkék: eu nfü

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr614610801

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.27. 12:09:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz szabadságharca? 2012.06.26. 11:36:08

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba kerül nekünk az, hogy a Fidesz nem az IMF-kölcsön, hanem a sokkal drágább, piaci finanszírozású hitelek felvétele mellett döntött. Döntésük fejenké...

Trackback: Kalapjával tarháló koldusként ábrázolja Orbán Viktort egy cartoonstock oldal 2012.06.26. 11:34:52

A külföld úgy látszik, egyáltalán nem annak a bátor szabadságharcosnak látja a magyar miniszterelnököt, mint aminek az itthon láttatni szeretné magát. Most akkor ki miatt is van rossz híre Magyarországnak? Ki miatt kell szégyenkezni külföldön, ha magya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 12:33:01

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Na az megint szép mese, a szolgáltató nekiállt a Nemzet Seggfejével szórakozni... Én már csak pocornt kérek :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 12:34:12

@hopptarisznya: De a környék parkolási problémáit megoldja... ;)
A térköves cégeknek biztos jól megy mostanság :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.26. 12:34:16

@tede: "Mennyire szidták a 40cm-es kilátót, de basszus, legalább elköltötték a pénzt és nem kell a végén visszaadni az EU-nak, pontosabb nem kell bent hagyni és legalább lehívták. "

Ha egy csöpp eszük van, lehívják az összes forrást, a feléből építenek egy kurva nagy hegyet, a másik feléből meg fúrnak bele egy bazi nagy alagutat.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.26. 12:40:21

@ColT: Ez Magyarország: van itt egy ember, aki három dolgot tud felmutatni: a legtöbb cicire felvett költségtérítés/év, folyamatos pimaszkodás az állampolgárokkal, akik pénzén annyit is ér, és egy viszonylag stabilan átvett önkormányzat eszetlen, a hűtlen kezelés határát súroló (ha nem átlépő) pénzügyi manőverekkel való csődbevitele.
Na ő napjaink "Ígéretes fiatal politikusa", a Kedves Vezető lehetséges utóda.

A Jövő.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.26. 12:41:20

@hopptarisznya: Vegyél egy olyan húzós kocsit amit a nénik használnak, aztán milyen jó lesz ahogy villamos, busz, autók között bóklászol haza a friss sárgarépával...

Hypofx 2012.06.26. 12:59:17

@dr. Bubó: Igen ezt SOKAN elfelejtik 2006 ota az onkormanyzatok tobbsege fideszes, es azok vettek fel svajci hitelt es adosodtak el, persze ez nem menti a ganej gyurcsanyekat de a fidesz ugyan ugy sot meg jobban tud lopni szoval ebben ok a nyerok

Hypofx 2012.06.26. 13:00:48

@hopptarisznya: de aki megkapja az epitest az 3x os aron epiti fel ugyan azt amit lehetne olcsobban is UGY IS EU PENZE HADD FOGYJON semmi ertelme ezeknek a beruhazasoknak csak bizonyos emebrek meg jobban megszedik magukat az mesz alatt mszps baratok most meg fidesz baratok, aztan majd jobbik baratok stb

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:05:27

@ColT: "A térköves cégeknek biztos jól megy mostanság :) "

Mivel olyan helyeken is gondos előrelátással fektetik, ahol se dőlés, se normális vízelvezetés, még sokáig jól is fog menni az újrafektetésekből.

dr. Bubó 2012.06.26. 13:05:33

@Hypofx: pedig abbol lehetne tudni amit a hírtv is hozott soxor hogy a maszopnak 2006 tól nem maradt mnás csak az EU pénzt lopni... a hazai közpénzcsapokat elvesztették MIND !!! emlékezzetek a belügyér tramplira ...

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:08:22

@Hypofx: "a fidesz ugyan ugy sot meg jobban tud lopni szoval ebben ok a nyerok "

Ha hasonlíthatok: az előző koala úgy lopott, hogy a lé odalett, haszna kevés, inkább látszat - a mostani egypártos koala úgy lop, hogy a lé odalesz, látszat kevés, haszna semmi.

Senki sem mondhatja, hogy nem változtattak.

Hypofx 2012.06.26. 13:08:41

@dr. Bubó: lop itt mindenki ennyi a történet pártállástól függetlenül

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.06.26. 13:13:18

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Tessék mondani: egy eladósított város, annyit is ér, amennyire eladósított? A vezetője pedig paralell?

*****

Többször, több helyen leírtam már: nekünk nem az EU-val, annak különböző szerveivel, bizottságaival kellene foglalkoznunk/megoldást várnunk, hanem a saját házunk táján kellene rendet raknunk.

Kérdés: kinek nem érdeke ez?
Jó reggelt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.26. 13:16:48

Tényleg lehetne annyi eszük,hogy kevesebbet lopni belőle és jobban felhasználni ezeket a pénzeket.

tede 2012.06.26. 13:20:25

@Hypofx: de még a lopást sem csinálják jól. Legalább akkor arra fordítanának energiát, hogy minden ellopható forrást lehívjanak, mert ellopni csak akkor lehet, ha van valami projekt.
Minden falu és város főterét már letérkövezték. Szökőkút is van a legtöbb helyen, igaz ott még van lehetőség, mert nincs még minden faluban szökőkút, de ez már nem sok pénz.

Fel kéne építeni a Kheopsz piramis pontos mását, mondjuk valami kamu közös egyiptomi-magyar eredetre hivatkozva. Azzal ellennének a közmunkások egy darabig, sőt még kisérletezni is lehetne, hogyan lehetett megépíteni pusztán emberi erővel vagy esetleg Danikennek volt igaza? Itt a nagy lehetőség, le kell hívni rá az EU-s pénzeket.

Netuddki. 2012.06.26. 13:21:29

"Nyilván nagyon klassz dolog, ha megújul egy város főtere, temploma EU-s pénzből, de vajon ezek a milliárdos beruházások hány új munkahelyet teremtenek? "

Sajnos nem is ez a lényeg hanem az, hogy mennyit nyúltak le ezekből a pénzekből...

Hypofx 2012.06.26. 13:22:32

@tede: IGEN DE MOST JONNEK A HORTY SZOBROK:))))))))

Netuddki. 2012.06.26. 13:23:27

@tede: "Minden falu és város főterét már letérkövezték."

De a qrva nénikéjüket a mi falunkban pl. nincs csatorna...

Netuddki. 2012.06.26. 13:24:54

@tede: Ja és azért nem hívtak még le minden forrást mert még nem jutott eszükbe olyan project amit az EU is elfogad és legalább a fele pénzt le lehet általa nyúlni...

dr. Bubó 2012.06.26. 13:26:31

@kovi1970: menynit?

300% os a lopás aránya...

100% ellopják az eu pénzt
100% felvesznek rá hitelt, amit nem fizetnek vissza soha
100% nem fizetik ki az alvállalkozókat, az ő munkájuk értékét is ellopják...

drorbánia 300% lopás, fides mafia... hatékony keresztapa...

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:27:02

@dr. Bubó: "emlékezzetek a belügyér tramplira ... "

Csaknem szó szerint azt mondta, hogy "csak arra kell vigyáznunk, hogy mi nyerjük a legtöbbet".

tede 2012.06.26. 13:27:16

@kovi1970: szintén zenész, az én falumban (pesttől 15km) nagyjából egy hektár területet letérköveztek, mondjuk becsületükre legyen mondja, hogy az olcsóbb egyszínű térkőből, bár gondolom, így is horribilis áron. Ja meg a szökőkút, a település új böszmesége, bocs büszkesége.

A főút járhatatlan a csatornázás után, mert a falu és a minisztérium veszekszik, hogy kinek kéne rendbe tenni. A minisztérium megcsinálná, de nincs rá pénze, a falunak elvileg lenne rá pénze, de akkor meg máshol nem tudna aszfaltozni. Ha lefordulsu a főútról, akkor minden második utca földes. Természetesen a polgármester utcája kiváló aszfaltos és a járda színes térkő.

dr. Bubó 2012.06.26. 13:27:20

@kovi1970: meg pl ÉRDEN járda... sem csatorna sem burkolt utak...

de főtér már igen...

dr. Bubó 2012.06.26. 13:28:37

@dr. mesterseges szinezek: n em tudom mit mondott pontosan a trampli mónika...

de hogy loptak csaltak hazudtak az tuti...

és nem akarok bele menni hogy ki lop többet melyik mafia (sőt szerintem egy van)

viszont a fides mafia a legszervezettebb a világon...

mindent tarolnak...

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:29:14

@kovi1970: "De a qrva nénikéjüket a mi falunkban pl. nincs csatorna... "

Kiváló lehetőség a(z újra)térkövezésre.

dr. Bubó 2012.06.26. 13:30:29

siófokon minden évben ujra burkojják a főteret ....

egyik évben már FŰTÉST is tettek bele...

haverok buli finta

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:31:04

@dr. Bubó: Aki ügyel arra, hogy előbb a jogrendszert lopja el, az bármit ellophat, csak logisztikai kérdés.

dr. Bubó 2012.06.26. 13:31:31

szerintem a gengszter filmet látták...

amikor a keresztapa aszongya:

"BURKOLJ FIAM"

dr. Bubó 2012.06.26. 13:32:49

@dr. mesterseges szinezek: hm...

csak nehogy hirtelen megváltozzanak a "társadalmi viszonoyk" akár visszamenőleg is...

mert akkor akár lámpavasat is kockáztatnak...

és a felcsúti aranylábú csoda csatár akár mijen zsíros tokája van kicsit nehezen venné a levegőt...

high up! 2012.06.26. 13:34:16

A 2007-13-as EU-s kölsegvetési korszkra a maszop-libsi kormány határozta meg a támogatásra szánt szakterületeket és támogatási arányokat. Ott kúrták el ezek rögtön, hogy a gazdaságot kihagyták, helyette túlsúlyosan bevették az oktatást. Na vajon miért?

Hát hogy gyúrtcsányi Perfekt cégje (na meg Altus stb.) vagonokban akassza le az EU-s pénzeket.
Ezt a vonalat kellene megvizsgálni, aztán a sukorói aktához dobni. gyúrtcsány akkor legalább az életben nem jönne ki a jól megérdemelt börtönéböl.

Állásrafal 2012.06.26. 13:35:50

Egyszerű, a dolgozni tudókat kirúgták, mert ők csak dolgozni akartak, és számukra a család még számít, a dolgozni akaróknak - akik dolgozni nem tudnak, csak mindent ők akarnak, és ezért mindent meg is tesznek - van munkahelyük, és viszik a léééééééééééééééééééééét.

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:37:26

@kovi1970: Amúgy a csatornához...
Csak szándék kérdése, és azt is meg lehet csinálni úgy, hogy háztartásonként kerüljön több, mint negyedmillióba, DE a vízelvezetés továbbra is vízelvezető árkokban történjen - mindezt völgyben, mint a Börzsöny lábánál lévő Szokolyán.
Aztán ha elkészült, derüljön ki, újra kell bontani az aszfaltot, és hogy kell még hozzá egy átemelőszivattyú, mert a terv azzal nem számolt, hogy a víz szintet nem ugrik a víz, ill. amikor teszi, akkor gond van.

vasgyuszi 2012.06.26. 13:40:01

Régebben is mondtam és még mindig vallom; politikus legyen bármilyen színu, a Dunába vele.

tintamin 2012.06.26. 13:40:14

Hát sajnos munkehelyteremtésre illetve gazdaságélénkítésre már nem volt elég munkaerő, illetve már gazdaság sem maradt, ami élénkiíteni lehetne, hahaha.

Nálunk, kérem, loptak itt reggel délben este. És ez a lendület ma is tart.
Ha valamiben jók vagyunk, hát lopásban világszínvonal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 13:49:03

@dr. mesterseges szinezek: Ezen azért én is szoktam fogni a fejem. Útfelújítás után tuti fel kell még 1-2x bontani, mindig, mindenhol.
Láttam már olyat is, hogy kereszteződés (mellette laktam), megcsinálták az utat, egyik irányból át a kereszteződésen, majd jött a következő irány, akkor is felbontották újra a kereszteződést is...

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 13:56:20

@ColT: Ez talán érthető volna, ha 20 településenként volna 1 önkormányzat - de amikor egy és ugyanazon településen belül élő és khm... dolgozó önkormon keresztül folyik több közmű és helyi útszakasz telepítése/karbantartása, és 1-2hónapos időhorizonton nem képes a műszaki osztály kiszűrni a redundáns melókat és azokkal járó költségeket, akkor nem nagyon lehet kétséges, hogy nekem kell elnézést kérnem.

szanalmas 2012.06.26. 13:59:41

@vasgyuszi:

Ebben az országban mindenki a Dunával akar kibaszni!

ember67 2012.06.26. 14:02:30

Még egy adalék: az áfa, illetve a beruházást végző cégek nyereségadója, iparűzési adója, valamint az ott dolgozók utáni jövedelem adó, TB útján minden beruházásra fordított 100 forintból kb 50 FORINT!!! becsorog az államkasszába! Tehát 8000 milliárdból 4000 milliárd a beruházásokon átcsorogva az államnál landol!!!!!! A beruházást csak azért teszi kötelezővé az eu, mert a közvetlenül adott címzetlen támogatást képesek lennének díszes vezetőink szétosztani egymás között prémiumként!!!! Így ha terekben, stb.is, de legalább a nép is kap valamit

rolika 2012.06.26. 14:04:42

Tök jó, hogy elszarjuk a pénzt csilivili látszatberuházásokra úgy, hogy egy lukas garas nincs a zsebünkben, mert az önrész ugye (deviza)hitel, nem belegondolova, hogy ezeket az építményeket majd fenn is kell ám tartani...
Gratulálok bazmeg. És az sem zavar senkit, hogy a hagyományosan jól teljesítő német és németalföldi polgárok közösbe gurított adóforintjaiból épül az ország? Kicsit sem megalázó, hogy az ország magától semmire sem képes? El kell csak képzelni, mi lenne itt eu-s pénzek nélkül.
Az eu-pénzeket úgy kellene felhasználni, hogy "gyerekek, van egy jó ötletem, kellene rá pénz!" Ehelyett "gyerekek, van pénz rakásra, építsünk valamit, tök mindegy, mit, jól hangozzon, látványos és kurva drága legyen". Hát ezért kaptak csak hét ezreléket a vállalkozások.
Megszopjuk még ezt a faszt is egyszer, kétség nem fér hozzá.

ember67 2012.06.26. 14:06:20

@Zébácsi: már így is kockáztatjuk, hogy egyszer csak ránk legyintenek és azt mondják: ezek a magyarok ha ilyen hülyék, hogy hagyják magukat kifosztani, úgy kell nekik. Ha nekik így jó...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.06.26. 14:11:56

@ember67:

Bocsánat, mi a saját hazánkat lopjuk meg, minden szinten. Még csak segítség se kell hozzá...megy magától is. Tehetséges nép a magyar.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 14:12:34

@dr. mesterseges szinezek: Hát igen... :S Ez amúgy egy megyei jogú városban volt, ahol 1db ön-orrmányzat van.

@ember67: Ez már megvolt, a saját politikusaink részéről.

ember67 2012.06.26. 14:12:54

@rolika: Ez a német polgár fizeti a cehhet kicsit túlzó. A német akkor ad neked 1 eurót, ha már keresett rajtad 4-et! Azért 20 éve viszik ki a pénzt az energetikai, távközlési, biztosítási és bankszektoron keresztül. Semmi más nem történt, mint a 2008-as válságkor túl sok pénzt vontak haza a saját gazdaságuk megmentésére. Nemhiába meg se zakkantotta a válság a BMW-t, a Mercedest, stb. A német tulajdonú bankok a külföldi leányaiktól bevonták a központba a pénzt és belepumpálták a német gazdaságba. Inkább megvédtek 200 ezer német állást, mint akár 10 cseh, vagy 5 magyart. Szerintem ez jogos, csak mostmár meg kéne menteniük a piacokat is, mert hiába dübörög a német gazdaság, ha nem lesz hova eladni, mert az összes "eu tag PIACORSZÁG" térden.

ember67 2012.06.26. 14:13:32

@Zébácsi: mármint saját vezetőink fosztogatására gondoltam!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 14:17:21

@ember67: Szerintem inkább kitolták a válság hatásait a roncsprémiummal, de biztos sokat segített nekik az is, amit innen hazatalicskáztak.

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 14:21:03

@rolika: 'Az eu-pénzeket úgy kellene felhasználni, hogy "gyerekek, van egy jó ötletem, kellene rá pénz!" Ehelyett "gyerekek, van pénz rakásra, építsünk valamit, tök mindegy, mit, jól hangozzon, látványos és kurva drága legyen". Hát ezért kaptak csak hét ezreléket a vállalkozások.'

Direkt nem említem, hogy innovációban hol állunk a nemzeti együttmüködésképtelenségben (is).
Jaj, említettem...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.06.26. 14:22:00

@ember67:

Értem, és igazad is adok neked.

De erre egy tegnapi, a Varánusz blogon elkövetett kommentemet tudom válaszként idecitálni.

"...Pár éve egy este a Szt. István körúton sétálva mondtam is kedves legjobb barátomnak (aki séf, és tisztességes, jobboldali gondolkodású gyerek, egyébként), hogy ne nagyon szidja már oly csúnyán a szocis meg a fideszes lopókat.
Kérdezi, hogy, "de Zé, már miért ne? Hiszen mennyit lopnak! Téged nem bosszant?"
De igen, Szabcsikám - mondom erre - bosszant, de áruld már el nekem, hogy te mennyit viszel haza? Úgy saccper-cirka?
Megmondta. Cirka.
- És mennyire is vagy bejelentve?
Megmondta. Konkrétan.
Volt közöttük 2 kilo. Persze netto 2 kilo.
- Látod Szabcsi, amit te csinálsz (illetve veled csinálnak) itt lent kicsiben, azt csinálják ők ott fent nagyban. Ha itt lent senki nem csinálná, akkor lehet, hogy ott fent is más lenne a hozott attitűd. De mivel már lent és ifjúkorban beindul a kondicionálás, mire fent a nagy húsosfazékhoz érsz (mit fazék, kondér az, jókora), már csak az a vágy fűt, hogy meríts belőle, de jó nagyot.
Ilyen a rendszer. Lent is, és fent is.
Magyar Ugar.
A kivételeknek tisztelet, maximális riszpekt.

Értette.
Ebben maradtunk és ittunk pár sört. Világosat, az ő szürke pénzéből... "

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 14:27:54

@Zébácsi: Kis adalék.
A politikus vígan ellenne a pénzéből, mire odakerül, van cége, meg jó pénzt kap a "munkájáért" is. Senki nem kényszeríti lopásra.
A szakács meg választhat, hogy feketén dolgozik, vagy nem eszik.
Nem menti, de árnyalja a képet.

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 14:28:59

@ColT: Másik példa, szintén megyei jogú városból, ahol a strand mellett a szokásos tábla hirdeti, hogy félmilliárd forintos eus apanázsból újult meg a fürdő.
Szó sem lehet, ez ténylég szükséges és hasznos cél, főleg ha hozzászámítjuk azt, hogy idegenforgalmi cél- és tranzitvárosról van szó.
Itt jön a DE.
De azon nincs mit büszkélkedni, ha a megnyitás után azonnal kiderül, hogy a hipermodern (árú) be- és kiléptető rendszer* áteresztőképességében a töredékét tudja annak, amire reumás nyugdíjas nénikék képesek, és olykor egyik-másik kapu elromlik.
Azon meg végképp nincs, ha a rákövetkező szezonban is annyi a megoldás, hogy a hibás kapuk mellé külön diákokat alkalmaznak - persze ez is egyfajta munkahelyteremtés.

*Ezekkel a kapukkal és beléptetőkkel valahogy nincs nagy szerencséje a magyar sportkultúrának...

collateral collector (törölt) 2012.06.26. 14:29:10

Lekövezték a főteret, felújították a polgármesteri hivatal homlokzatát. Kb. ilyen beruházásokra ment el a pénz. Meg óvodák is épültek, meg autópályák 3-szoros árakon (még a nokiásdobozos "elmúlt8év" alatt), illetve, amióta a Fidesz van, azóta a Közgép 12-szeres áron újít fel vasútvonalakat (persze szigorúan csak felújitásra NEM szoruló vasúti pályákon), ilyenekre költöttük eddig az EU-s pénzeket.

Pedig ekkora keretből kis túlzással már az egész ország megújuló energiával működhetne.

Kenedy1 2012.06.26. 14:30:24

@Zébácsi:
Szívemből szóltál. Csak annyit kéne csinálnunk nekünk magyaroknak, hogy a sarkunkra állni és ledönteni mi magunknak ezt a banánköztársaságot és tiszta lappal kezdeni mindent. kb 2 éven belül minőségi javulás történne ebben az országban.

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 14:37:37

@Zébácsi: Nem mintha nem igyekeznének nagyon, de kétségtelen, hogy még a fideszes szeretteink sem képesek a - fekete- és szürkegazdaság méretének alsó hangon megfelelő - GDP harmadát meglovasítani.

Persze ebben a számításban kis csalás az, hogy úgy a fideszes, mint nemfideszes szeretteink izomból nyomják lefelé mérleg feketegazdaságos serpenyőjét is.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.26. 14:39:54

Akkora volt az antiszemitázás, hogy erre nem figyelt senki.
Ez amúgy mindig bejön, ha nem így lenne, nem csinálnák.

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.26. 14:48:31

@Kenedy1: "Csak annyit kéne csinálnunk nekünk magyaroknak..."

Nem lehet. Mi magyarok nem létezünk.
Csak mondom: ott van állam és jog, ahol az emberek közösségben élnek és annak vannak értékei.

Orbán Viktor nagykorú és társai csak tort ülnek a társadalom pusztulásán.

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.26. 14:51:25

@dr. mesterseges szinezek: "fekete- és szürkegazdaság" 27% áfa és csillió adó, járulék, mellett nevetséges maga a szó is: fekete gazdaság.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.06.26. 14:55:05

Nagyon egyszerű: ezek a támogatások többnyire vagy arra mennek el, hogy a források hiányában teljesen lerohadt fizikai infrastruktúrát x*10 év után végre tisztességes-közeli állapotúra újítsuk fel, vagy arra, hogy bizonyos fizetéseket a nevetségesről az elfogadható szintre emeljenek. Értem itt ez alatt mondjuk a különböző kutatói munkabéreket, vagy kutatáshoz kapcsolódó kifizetéseket - az akadámiai kutatóintézetek és az egyetemek egyaránt lehúzhatnák a rolót, ha nem lennének a fenti uniós pénzek.
Szóval növekedést ezektől a forrásoktól ne várjunk, jelenleg csak a szintentartásra elegentőek, miután a zemberek állama szépen kisomfordált sok olyan feladat mögül, amit neki kellene finanszíroznia. Hogy szándékosan, vagy sem, azt döntsék el a trollok.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.06.26. 15:05:50

@ColT:

Igazad van, persze.

De az a vállakozó, aki a szakácsot foglalkoztatja, sokáig Audi A4-gyel járt. Most Q7-essel nyomja.
Neki sem kellene ez okvetelnül. Ugyanis nem a szakácstól, hanem tőled és tőlem lop.

@Kenedy1:
A minőségi javuláshoz tisztáébb genrecáió kellene, aemliyk képes egy még tisztább új generációt felnevelni. Van remény, de az is elég, ha a tőkefelhalmozás lezárul, már mindenki figyelni fog, hogy a második milliárdja már "tisztességes forrású" legyen (lásd: Kennedy klán USA).

@dr. mesterseges szinezek:
Talán ebből a fektéből ők tisztán részesednek, nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 15:09:53

@collateral collector: Na ja, ha lehetne értelmes dolgokra használni.
Csak abból nem kapna az e-on annyi zsét :S

vladimir964 2012.06.26. 15:13:41

Azért ez hihetetlen! A vállalkozások, amik a gazdasági élet motorjai (kellene legyenek normális körülmények között) a 2075 milliárdból mindössze 14 (!!!!!) milliárdot, avagy 0,7%-át (!!!!!!!!) nyerték el a pályázati pénzeknek. Jómagam is vállalkozó vagyok, gyakran találkozom ezzel a problémával. A pályázatok szándékosan agyon vannak bonyolítva, az elbíráláskor szemmel láthatóan kukacoskodó és látszathibákra hivatkozva elutasítják az értelmes (nem csak az enyém!) pályázatokat. Sőt, konkrét ajánlásokat is kaptam már, kinek hány százalékot kellene visszatejelnem, hogy "zökkenőmentes" legyen az ügyintézés. Ja, és piszlicsáré 1-2 milliónál még csak szóba sem állnának az emberrel. Hát ezért nem megy itt előre semmi, a vállalkozói terhek meg két év alatt a tündérmesében 50%-kal nőttek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 15:14:23

@Zébácsi: Ez is igaz! Csak azt világítottam meg, hogy a szakás sok mindent nem tehet.
A vállalkozót már az államnak kellene megfingatnia, de ugye nem teszi, mert maga is korrupt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 15:15:16

@Zébácsi: Sőt. Attól még, hogy korrupt az állam, tehetné a vállalkozó megfingatását, mert így is tőle lopnak :) És a korrupt képviselők nem szeretik a konkurrenciát.
Az a félelmetes, hogy szarnak az egészre.

sivatagi n. 2012.06.26. 15:33:19

@Anti Anyag: "Akkora volt az antiszemitázás, hogy erre nem figyelt senki. "

Hehe, telitalálat :))
Mondhatni, nem látnak az ORRUKTÓL...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.26. 15:35:09

@Zébácsi: "Többször, több helyen leírtam már: nekünk nem az EU-val, annak különböző szerveivel, bizottságaival kellene foglalkoznunk/megoldást várnunk, hanem a saját házunk táján kellene rendet raknunk."

Ha most azt válaszolom, hogy szolgalelkű, moslékzabáló droidok vagyunk, akkor a kertész kurva anyámat... :DDD

Ilyen dolgokat, mint nálunk, még Romániában sem nagyon lehet szárazon elvinni...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.06.26. 15:39:15

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ezt egy Kertész (Ákos nevű) úr már leírta. Utána őt írták le.
:-(.

Egyébként ja, igen.

balambher 2012.06.26. 15:50:58

@zsg?: Na végre egy értelmes ember...

kvadrillio 2012.06.26. 16:16:22

"Magyarországon 2007-2013 között közel 8000 Mrd Ft áll rendelkezésre az ÚMFT-ben. A forrás-felhasználás célja a foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés megteremtése, a régiók felzárkóztatásának általános célja mellett."

nO, EBBŐL SEMMI NEM VALÓSULT MEG ! a FOGLALKOZTATÁS A BÉKE SEGGE ALATT, A NÖVEKEDÉS NEGATÍV IRÁNYÚ, SZINTÉN A BÉKA SEGGE ALÁ TART, A FELZÁRKÓZTATÁS SZINTÉN ......MEZŐGAZDASÁG MEGDÖGLÖTT, ÁLLATÁLLOMÁNY DRASZTIKUSAN CSÖKKENT, FÖLDEK HAVEROKNAK KIOSZTVA, PARASZTOK ZSELLÉREK LETTEK, MUNKANÉLKÜLISÉG HATVÁNYOZÓDIK, EZRÉVEL DŐLNEK BE A CÉGEK, BOLTOKBAN EGYRE KEVESEBB A VEVŐ, FOGYASZTÁS ERŐTELJESEN VISSZAESETT, VISZONT AZ ORBÁN-VILLA MEGHÍZOTT, KIBŐVÜLT, OSZKÓ BÁCSI 600 MILLIÓT OSZTOGAT NANUSHKÁNAK, KÓSA "SOKTÍZMILLIÁRDOT" KEBELEZ BELE MAGÁBA, STB...STB....

KÉNE MÁR EGY POLITIKUSNÉLKÜLI VÁLTOZÁS....., HOGY A ZEMBEREK FELLÉLEGEZZENEK POLITIKUSOK NÉLKÜL......

tede 2012.06.26. 16:19:30

@vladimir964: ez így van,

Az únió helyében én simán alkalmaznék fantom cégeket, amik pályázgatnának. mint egy titkos ügynök. Alapít itt egy céget és megírja a pályázatot meg felderíti a mocskos szemét korrupciót vele párhuzamosan.

Bár, ha azt nézem, ha ezt megcsinálni az únió, akkor az életben ide pénzt nem adna többet.

Hallani ismerősöktől. akik egyáltalán gondolkodtak úniós pályázatokban, hogy ide meg oda mennyi csúszót kell adni, sőt olyant is halottam, ahol előre!!!! kellett több millió csúszót adni, de cserébe állítólag garantálták!!! a nyertes pályázatot. vagy átverték a balekokat vagy tényleg ekkore a korrupció, mindegyik lehetséges

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 16:24:34

@tede: "Az únió helyében én simán alkalmaznék fantom cégeket, amik pályázgatnának. mint egy titkos ügynök. Alapít itt egy céget és megírja a pályázatot meg felderíti a mocskos szemét korrupciót vele párhuzamosan."
A francot. Alapítanak céget, megnyerik a pályázatot, és hazaviszik a lóvét... :)

tede 2012.06.26. 16:26:18

@ColT: lopás határok nélkül :)

vladimir964 2012.06.26. 16:27:50

Sajnos azt kell mondjam neked, tényleg ekkora a korrupció! Gyakorlatilag a paraszolvenciával hasonlatosan működik. Minden "szolgáltatásnak" illetve "lépcsőfokos funkcionáriusnak" megvan a maga árlapja. Egyébként még egy pikantéria: nevezett pályázatíró ismerősöm a tejelés megfejelve azt tanácsolta, hogy ha teljesen tutira akarok menni, akkor nem árt belépnem a .......... (na vajon hova, nem a szarba az biztos!) Erre hátast ugrottam, és azt mondtam: Ilyen nincs! Válasza: És mégis van! :-) összegezve hányhatnékom van az egész gusztustalan képmutató tolvaj bandától.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.26. 16:33:46

@vladimir964: Heh! Mit várunk olyan országban, ahol külön pályázatíró képzés van?!

jani888 2012.06.26. 16:47:10

A 14,4 milliárddal támogatott vállalkozások jó része sem értékteremtő vállalkozás, hanem ügyvédi irodák,kommunikációs tanácsadó,közvélemény kutató,pályázat író,stb. vállalkozások.Ezt is lehetne (kellene) vizsgálni.

KopaszMercis 2012.06.26. 16:57:48

Gyurcsany a hibas, most bevezette a telekom adot is... A kommunista kurva anyjat

KopaszMercis 2012.06.26. 17:00:28

Gyurcsany a hibas, most bevezette a telekom adot is... A kommunista kurva anyjat

tudi 2012.06.26. 17:19:56

Ez azért durva na nem oda adjuk a pénzt, ahol majd azt a pénzt megtermelik, amiből majd lehetne autóutat, vasutat, szökőkutas főteret, stadiont építeni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.06.26. 17:20:25

Ha visszaszámolsz akkor 1 m autóút az 88ezer azaz 6m szélességet feltételezve 1nm aszfalt az 14ezer.

Nálunk 2cm vastagon 8ezer forintért csinálnak 1nm: ez csak végigöntés (murvára, betonra) és hengerelés.

Szóval ha benne van az alábetonozás, a buszmegálló, vízelfolyók rendbetétele akkor jó az ár, de ha csak lyukat foltoznak akkor rablás. Még inkább, ha ők mondják meg mi a lyuk.

zrobasé 2012.06.26. 17:56:09

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: nem akarlak elkeseriteni...de öntött, hengerelt,közútra való Ö2-es aszfalt, 3cm-s rétegben 3600+áfa körül mozog...(ez anyag+szállitás+munkadij)...nyilván 8,8 km-re való cuccnál még ebből lehet alkudni...de legyen, nem alkudunk...sőt, toldjuk meg 20%-al, mert kicsit rátartunk az árra, és miért ne...szóval igy kijön kb 5500 Ft bruttóra per m2...te meg kiszámoltad, hogy 14000...azaz az én listaárnál 20%-al magasabb áramnál is nagyobb, mégpedig 254%-al ez az ár...érted, 2,5x többe kerül !!!

Brix 2012.06.26. 17:56:25

A pénz egy jelentős része még megvan. Ott van Simlismiska Lajos és társai svájci bankszámláján, és sok fidesz-közeli vállalkozót és a korrupt politikust gazdagítottak vele. Egy fillér kohéziós pénzt nem kellene adnia az EU-nak, mert semmi értelme sincs. Dél-Olaszországban és Görögben ls csak a politikai-gazdasági maffát gazdagították vele- ahogy nálunk is- és semmivel nem növekedett a versenyképesség vagy jött létre új munkahely.

Hertelendi 2012.06.26. 18:12:26

Ha csak azt nézitek, hogyan próbálja megoldani ez a barom (orbán) a munkanélküliséget, már az is önmagáért beszél. Közmunkát hirdet, több százezer embert kényszerít olyan munkára, amiből az országnak semmi haszna, viszont kiáll eléd és beleröhög pofátlanul a képedbe és azt mondja...lám lám mennyivel kevesebb lett a munkanélküli. Ezt a majmot sürgősen ki kell zavarni a Parlamentből! Amíg nem késő!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.06.26. 18:30:31

OFF
Ajánlom MINDENKINEK a figyelmébe ezt a kis cikket Glatz Ferenctől.

www.historia.hu/archivum/2012/Glatz_2012-04.pdf

ON

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 18:43:51

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
A gazdaság tökéletes kifehérítése valószínűleg meg is ölné azt változatlan körülménykek között, de a dolog létezik, ahogy léteznek az okai is.

- o -

Le merem fogadni, hogy 100 emberből 99 csodálattal nézett volna rám azért, mert nem ütöttem agyon a korábbi szomszédomat, ha ismerte volna, de mégsem lett volna egy valid megoldás.

Lord Snow 2012.06.26. 19:26:40

@tede:
"Azért mondom, itt ekézik a közgépet, de sokkal inkább az lesz a baj, hogy nem fogjuk felhasználni az EU-s pénzt."

Hát persze. A lényeg, hogy elköltsük. Azaz inkább, hogy VALAKI elköltse. Lehetőleg egy fideszes.

Építsünk két nagy szittya piramist, fúrjuk át őket alagúttal, a tetejükre mehet a térköves kilátó turulos szökőkúttal, kössük össze őket völgyhíddal, a tövükbe temessünk át pár nyilast, az egészet kerítsük körbe autópályával, azok mellett legyen luxus-buszmegálló, aztán a végén pár fizetett statiszta énekelje el a himnuszt.

A lényeg, hogy lehívjuk a pénzt.
Idióta.

ketroot 2012.06.26. 20:01:39

Off, de szerintem kurva nagy poén!

kuruc.info/r/6/97961/

dr. mesterséges színezék 2012.06.26. 20:33:56

@ketroot:
Tisztára, mint Cartman, miután a vöröshajúkkal szemben indított hadjárata során álmában vörösre festették.

kifordított nagyanyó 2012.06.26. 20:48:32

@ketroot: @dr. mesterseges szinezek: Mi van rohadékok!? Kigúnyoljátok az igaz magyarokat?:))

BPO654 2012.06.27. 11:21:17

hirek.logportal.hu/ha-akarnank-vehetnenk-korszeru-buszokat-eu-s-penzbol

9000 db busz van országosan ebből 3000 db 21 évnél idősebb az állomány fele 12 évnél.
Ez az egyik része.
A másik része ;
2007-ben úgy döntött az akkori kormány h elektromos járművekre kell fordítani a beszerzést, ahogy az a cikkben benne is van Vitézy D el is mondja. Nos akkor; a Combinok a Stadler Flirt motorvonatok a Talent motorvonatok és a Traxx mozdonyok mind-mind elektromosak és közel 200 Mrd Ft-ba kerültek a magyar adófizetőknek, HITELBŐL. Miért is nem EU-s pénzből?????????? Ki tudná ere a választ megadni?
Az EU 90-100%-ban finanszíroz elektromos járműbeszerzést, azaz min 180 Mrd-ot az Eu állhatott volna. Ki ezért a felelős????

biohouse 2012.06.27. 20:11:21

És szerintetek hogy kéne csinálni? USA-ban van ilyen pályázatosdi?
Én vállalkozó vagyok, gyümölcsöst telepítettem. Amikor elkezdtük , a támogatandó összeg (Ft/ha) 50 %-t kellett teljesíteni. Mikor elkészültünk, örültünk, hogy 60%-ból kihoztuk a telepítést. Aztán a Fidesz kormány visszamenőleg 80%-ra emelte az összeget, vagyis aki nem költ el ennyit (mert pl spórol) az nem kapja meg a támogatást. A vállalkozó nem számolhatja el költségként a saját bejelentett munkaköltségét, de még az alkalmazottjáét sem. Csak számlás vállalkozói szerződéssel lehet teljesíteni. Vagyis én nem telepíthetek gyümölcsöst, csak telepíttethetek.
Pedig szerintem okos dolog lenne hazai kiváló földeket munkaigényes gyümölcs és zöldségtermesztésre használni, de a magaspolitika ebben nem érdekelt, ezért keresztbetesznek, ahol tudnak.

Sunder 2012.06.28. 01:00:01

@zsg?: szeretem a logikus, visszafogott kommenteket, és ha nagyon fehéren nézem a dolgokat, igazad is van.
Mindenesetre azt halkan tegyük hozzá, hogy a koordináló szervezet (esetünkben ugye állam bácsi megfelelő csápjai) könnyedén eszközölhetett volna olyan "szürkezónás" döntéseket, hogy a támogatások az ország jövőjét szolgálják hosszabb távon. Az EU-s ellenőrzés olyan amilyen, pont ezt kihasználva sokkal racionálisabban is el lehetett volna költeni a pénzeket, így vagy úgy. Tudom, hogy nem ez a cikk témája és nem is ebbe kötöttél bele, de ha már errefele csordogál a gondolatmenet, ezt mindenképp hozzá kellene tenni.

zsg? 2012.06.28. 09:13:33

@biohouse: Sajnos az EU pályázatok nagy része egyszerűen nem tudja kezelni a kisvállalkozások (amúgy nagyon is racionális) szemléletét. A pályázati bürokrácia arra van berendezkedve, hogy rendeld meg, fizesd ki a számlát, nyújtsd be elszámolásra. A saját erős kivitelezések egyszerűen ellenőrizhetetlenek, hiszen utólag nem lehet megszámolni, hány órát/napot/hetet dolgozott azon a gyümölcsösön a munkás, ezért egyben táptalaja a visszaéléseknek is. Ezért, inkább kizárják az ilyen típusú elszámolási lehetőségeket is. Az ilyen döntések a kisvállalkozó szemében ugyanazt eredményezik: a pályázat életszerűtlen, olyan beruházásba kényszeríti őket, ami nem takarékos, nem racionális. Egy elméleti, tisztességes világban nem kéne a csalók miatt az egész közösséget tornáztatni, de sajnos ez a világ nem olyan, így szívunk mindannyian.

zsg? 2012.06.28. 09:16:15

@Sunder: így van. Ha az a kérdés, hogy ezek a témák-e a jó témák, akkor sokkal kritikusabb hangnemben tudok nyilatkozni. Mert a témák komoly részén látszik, hogy azokat a lobbi nyomja át, nem a racionalitás. Egyáltalán, a kiemelt projektek kiválasztási folyamata is tragikus, amikor egy 2-3 oldalas (nem túlzok, tényleg ennyi) projekt leírás alapján ítélnek meg egy 5-30 milliárdos projektet.

BPO654 2012.06.28. 12:25:07

Na hogy hallgat az apraja-nagyja!!!! Tehát ott tarottunk h elektromos járműveket finanszíroz az Eu,nem gyümölcsöst.. .
A metrókat pedig még nem is említettem, hát itt van egy összefoglaló cikk ebben benne van a finanszírozás a Kronológia alcím alatt a 3. bek., amiből kiderül, h az egészet a magyar adófizetők finanszírozzák, mivel az EIB hitelt ki fizetné vissza ugye, a többit meg eleve a főváros és az állam. Most is olyan jó volt Bajnai meg a többi??? Ez a jó politika??? Ingyen pénz helyett mindent Mi fizessünk??? Egyébként a végösszeg 278 Mrd Ft ami egy kisebb megszorító csomaggal ér fel. Lehet gondolkodni. Nade persze ilyenkor úgy eltűnik a sok kötözködő idióta mint a kámfor!!!!!!!!!

fn.hir24.hu/itthon/2011/07/20/alairt_tarlos_alstommal

BPO654 2012.06.29. 13:39:27

És ezt ki vizsgálná ki; 10 év alatt az okozott nemzetgazdasági kár kb 380000000000 (Md) Ft.

A cikk 6-7-8.oldala. "A magyarországi közállapot"

www.mgkke.hu/download/Metangaz_a_kozlekedesben.pdf

BPO654 2012.06.29. 13:43:07

A csepeli szennyvíztisztítóbol pedig lehetne metángázt nyerni, gázmotort meg gyárt a Rába is... .
Vasúti kapocs is meg van egyenesen Kelenföld Autóbuszgarázshoz. Ha Zalában megtudják csinálni akkor Bp-en is megkéne tudni.
A gáz(CNG)-hibrid pedig kitörési pont lehetne gazdaságilag lásd a fenti cikket.

Politizálni könnyű, szakmai dolgokban kéne otthon lenni mert a politikából nem élünk meg, ezért tart itt az ország!

süti beállítások módosítása