Skip to content


       Szűrés lista

Gyilkos-e az uborkatermesztő nyugdíjas?

Galgagyörk után ismét felbolydult rendesen a közvélemény. A tegnapi halálos uborkalopás történetét itt el lehet olvasni, aki nem hallotta volna hogy mi történt ....

"A 68 éves kesznyéteni férfi - akit a rendőrök őrizetbe vettek - alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert."

Akár életfogytiglant is kaphat ....

Magyar György ügyvéd szerint (szerintem nem hagyta el Budapestet 1989 óta) az öregnek a következőket kellett volna tennie:
-táblákat kitenni (ne lopd az uborkákat!)
-vagy le kellett volna videózni a tolvajokat (éjszaka?)
-vagy be kellett volna riasztóznia (az uborkákat? a kertet? nyugdíjából?)
-vagy tetten kellett volna őket érnie (3 az 1 ellen, megnézém az ügyvéd urat hasonló helyeztben) 
-vagy a rendőrséget kellett volna hívnia (éjszaka, hogy lopják/ellopták az uborkákat? biztos villámgyorsan szoktak kiérkezni a hasonló hívásokra)

A tények viszont a következők:

-A kertből már többször loptak terményt, de a rendőrség érdemi lépést nem tett.
-A 3 férfi italozás után, hajnalban indultak el uborkát lopni. Nem véletlenül botlottak bele az uborkába. Lopni indultak.
-A 3 férfi tudta, hogy áram van a kertben, mégis bemásztak.
-A hirtelen összecsődült rokonságot (30-40 fő) a rendőröknek kellett megfékeznie.

A kérdésem csak annyi: többszöri betörés és lopás után hogyan tudod megvédeni a magántulajdonodat? Egyáltalán, van-e jogod megvédeni? Milyen lehetőségeid vannak, ha azt veszed észre, hogy hajnalban 3 idegen lop tőled? Ha a nyugdíjas férfi átdöfi egy vasvillával az egyik tolvajt, az is emberölés kisérletének minősül? És ha megüti egy baseball-ütővel akkor meg testi sértésnek? Vagyis ezek szerint több joga van a tolvajnak, mint a tulajdonosnak?

Tegyük fel, van 1 jól kiképzett kutyád. A saját kertedben tartod, melyet normális kerítés vesz körül. Kiteszed a "Harapós kutya" táblát a kerítésre. Felkelsz reggel, kimész a kertbe és azt látod a kutyád széttépett egy, a kerítésen bemászott betörőt. A te hibád? Gyilkos vagy?

Ha jól értettem, nem is kerítésbe vezette az áramot, hanem a kerítésen belül, kis karókra kihúzott alumíniumba. Vagyis csak és kizárólag annak eshetett bántódása, aki betört hozzá... erre írják azt az Index fórumában ironikusan, hogy "ez tiszta öngyilkosság volt".
Ha az a tudat, hogy ha betörök valahová és megsérülhetek sem tart vissza embereket ettől, akkor az egyszerű átlagember mit tehet? 3 méter magas fal és szögesdrót? Ide jutottak vidéken az emberek 2008-ban? Félek, ez még csak a kezdet ... lesz ez még rosszabb is.

Így állt tegnap éjszaka a szavazás a Borsod Online-on:
"Ön megengedhetőnek tartja a magántulajdon bármi áron való megvédését?
Igen 98.23%
Nem 1.77%
Szavazók száma : 1866

A szavazásra reagált Szabó Miklós jogász, a Miskolci Egyetem jogi karának dékánja:

"Az emberek ezek szerint úgy gondolják, hogy nem bizhatják magukat a törvényekre. Manapság a politikusok, az önkormányzatok is azt a benyomást keltik, hogy a törvények akár félre is tehetők. Pedig a törvények épp azért jöttek létre, hogy az önkényt, az ököljogot, az önbíráskodást kiváltsák, a bíráskodást bízzák az államra. Hogy az állam indulattól, érdékellentéttől mentesen ítélkezzen.

Szabó Miklós szerint ha a társadalom tolerálná az ököljogot, akkor visszatérne az 5 ezer évvel ezelőtti időszakhoz elvetve mindent, ami a civilizáció terméke. A dékán szerint szomorú, ha ilyen irányba megyünk. Úgy látja, nem az a kérdés, hogy jó-e a törvény, hanem az, miért érzik az emberek, hogy a jog nem védi meg őket. Így a probléma nem jogi – hiszen egyértelmű, hogy tilos az önbíráskodás – inkább társadalmi."

Érdemes megnézni az ATV híradójában (erre), ahol nem is igazán tagadja vagy szégyelli: "Zöldséget, uborkát, ilyen dolgokat akartunk lopni".

Az egyikük édesanyja máshogy nyilatkozott:

Az édesanya állítása szerint a fia soha nem lopott és ezúttal sem akart, csupán meg akarták leckéztetni a tulajdonost, ezért arra készültek, hogy kihúzgálják a kertből a zöldségeket. Ezzel egy korábbi konfliktust akart megtorolni a fia, de az édesanya, állítása szerint, a konfliktust kiváltó okokról nem tudott semmit. 

A M1 Híradójában pedig nyilatkozik a polgármester, előző nap volt a segélyosztás, több mint 5 millió forintot (!) osztottak ki segélyként. És pont utána este mentek "mulatozni". Biztos nincs összefüggés ...
(Firefox 3-ban ha nem látszik a videó, fel kell tenni a Windows Media Player Firefox plugint, innen letölthető, 300 kb csak.)

 

Címkék: közélet morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr23548908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.07.03. 11:01:01

Veszélyes uborkaszezon Mi szóltunk, hogy valamit tenni kéne Magyarország legsúlyosabb problémájának megoldásáért, de az illetékesek nem hallgattak ránk, pedig figyelmeztetésünk óta eltelt majdnem két hét. Kesznyétenen megint meg kellett halnia egy em…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toxikus 2008.07.02. 16:56:05

bloodhound v2.0 2008.07.02. 16:52:40
jó kérdés:D bár mondjuk sc2-t én simán company of heroes motorral csinálnám. sc1 mellett az egyik legjobb strat. játék sztem. (persze sc-t nem veri:D)

bloodhound v2.0 2008.07.02. 16:58:24

na igen, sc & sc:bw foreva, most a könnyem is kicsordul, de a ventillátor keltette huzatra fogom... :D

Bezuhov. 2008.07.02. 16:58:45

@TaTa86.

Bruhaha..de sajnälom. Nemetesen kreft-nek ejtik, en meg nemetorszägban vagyok...szoval ez van, DE azert remelem nem dölt össze a viläg.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.07.02. 17:00:01

Na megjelenik az sc2 akkor vastagbőr kuba:D
Beszálok én is!! xDDDD

Bezuhov. 2008.07.02. 17:01:17

@seduxen
"Nyugodtan olvasd vissza, amit írtam, és rájössz, hogy sokak dühét ez táplálja. "

Ok. es a düh megoldja a problemät...??

bloodhound v2.0 2008.07.02. 17:01:45

magyar sc mikor lesz?

játszható "fajok"
romák (ultimate weapon: mindentlopó)
jobberek (ultimate: gaudi nagy tamás, vagy a grespik az alkotmánnyal a kezében, minden ellenfél fejét lehorgasztva elkullog)
ballibek (ultimate: fodor gábor, színes boákat spriccel mindenfelé)

XD

Bezuhov. 2008.07.02. 17:03:56

azta mindenit, a SC alapjän lätom egy generäcio vagyunk... ki gondolta volna?

Bezuhov. 2008.07.02. 17:05:18

Vajon a Protoss nep hogyan oldana meg a Zergekkel valo együttelest?? :))

bloodhound v2.0 2008.07.02. 17:05:39

hogy lenyugodtak a kedélyek

more 2008.07.02. 17:06:14

remelhetoleg olvassak a kormany reszerol ezeket a blogokat (nem csak a kemhalozat:))))
sokat sporolhatnanak mindenfele tanulmanyok megirasan hogy csak beleolvasgatnak ilyenekbe

more 2008.07.02. 17:07:23

mindenki benyugtatozta magat:))
itt csak en nem tudom, mi az az sc...:((((

toxikus 2008.07.02. 17:07:43

Bezuhov 2008.07.02. 17:05:18
ez ide nem jó példa:D a protossok kiirtanák a zerg fajt:D

Bezuhov. 2008.07.02. 17:08:31

Hät more!

nyugodt lehetsz, hogy az orszäg legnagyobb koponyäi a neten vannak(blog, forum stb), nem pedig a kormänykörökben.

bloodhound v2.0 2008.07.02. 17:09:17

more 2008.07.02. 17:07:23

na more, asszem most megtudod, hogy milyen az, egyedül szemben tizenöt haragos kommentelővel... :D

btw: szégyelld magad, kivéve, ha lány vagy, vagy 98-ban nem voltál még 10 éves se :P

Tassadar 2008.07.02. 17:09:42

Hogy lehet valakit ignorolni?Mert ez nekem sok, hogy valakinek Németo.-ból ekkora pofája legyen az itteni helyzettel kapcsolatban, ehhez már kell vastagbőr... Nemhogy udvariasan kérdezget hogy mit miért, hanem élből hülyéz és nácirasszistázik. Ez mindent elmond rólad.

bloodhound v2.0 2008.07.02. 17:10:28

nem dicsekvésképp - dehogynem - : nekem megvan dobozos v1.0-s sc :)))

Tassadar 2008.07.02. 17:10:59

More: a világ egyik legjobb számítógépes játéka:)

toxikus 2008.07.02. 17:11:40

bloodhound v2.0 2008.07.02. 17:10:28
nekem díszdobozos battlechestem:D poszterekkel meg minden nyalánksággal. sc+bw:D

bloodhound v2.0 2008.07.02. 17:11:48

Tassadar 2008.07.02. 17:09:42

nem t'om, és szerintem más se, de ez utóbbi nem is baj, mert akkor lehet, hogy már csak magamnak kommentelnék. :)))
na pá mindenki

toxikus 2008.07.02. 17:12:22

98engem a puncik meg az sc érdekelt:D najó. meg az iszás, stb.D

Bezuhov. 2008.07.02. 17:13:05

"szégyelld magad, kivéve, ha lány vagy, vagy 98-ban nem voltál még 10 éves se :P "

diszkrimäcio!! :D Gusztos Petert keretik, hogy jelentkezzen a portän :)

Az SC minden idök egyik legjobb strategia szamitogepes jäteka..ez volt eletem elsö RTS-e amit vegigjätszottam ohnne kodok. (bär a zergek utolso pälyäja rendesen beszopatott)

toxikus 2008.07.02. 17:14:13

Bezuhov 2008.07.02. 17:13:05
azé előtte volt egy c&c is meg red alert, amik szintén jók voltak:) nekem életem első strat játéka amit végigtoltam az a dune 2 volt:)

toxikus 2008.07.02. 17:14:49

bár most erősen gondolkodok,h c64en volt-e hasonló, de ha volt is tuti nem volt jó, mert akkor emlékeznék rá:D

Bezuhov. 2008.07.02. 17:15:19

Tassadar!

Mär a SC-ben sem szerettem a karaktered..
Dojcslandban csak 3 honapig vagyok te eszleny...

Bezuhov. 2008.07.02. 17:17:48

Egyebkent en lättam SC2 bemutatojät...tök siräly dolgokat raktak ble.
elvileg ezen anyäron kellene valamikor kijönnie... de hät olyanok ezek mint apolitikusok, igergetnek füt fät :))

ugye ez nem nagyon OFF? :D

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 17:18:45

Bezuhov: nem, nem oldja meg. De gondold végig ezeket a dolgokat, mielőtt anyázod azokat, akik - hogy is mondjam - vehemensebben fogalmaznak.
Vagy még jobb: gondolj bele egyik-másik ilyen helyzetbe!
Pl.: egész napos kertimunka után ülsz a nappalidban, és az ablakból látod, hogy 2-3 ember mászik be a kerítéseden, és irány a kis földed, amit egész nap művelgettél. Mit teszel?
a) kimész, és szépszóval elmondod, hogy ez bizony nem szép dolog, és a Bibliából idézel.
b) felhívod a yardot, és várod, hogy a kmb-s mához 2 hétre kijöjjön.
c) kimész a sufniba, és az ott talált vasvillával agyonszúrod a mandrókat?
Nos?
Tudom, Te KIZÁRÓLAG az a)-t tartod követendő példának (legalább is most ezt mondod).
Én viszont nem ítélem el csípőből, aki a c)-t preferálja...

toxikus 2008.07.02. 17:19:27

ugyan:) viszont én elhúzok, mer nincs kedvem tovább dógozni.

heló mindenki

more 2008.07.02. 17:21:10

na, a holnapi topic legyen ez, es en leszek bezuhov,az egyetlen ellenallo:))) egyebkent diszkriminalhattok, az igaz, h nem vagyok pasi, de mar 98ban elmultam 10...
ja es azt se tudom mi az a CS

Bezuhov. 2008.07.02. 17:22:40

@Seduxen

d) Vasvilläval a kezben tavozäsra invitälom öket, miközben öseiket idezem fel nem eppen költöi stilusban.
..erted ugye mi a különbseg c es d között.?

more 2008.07.02. 17:23:14

seduxen te is nyugtatozd be magad, mar megoltunk mindenkit, meghoztuk az uj torvenyeket, teljesen uj vilagba csoppentel, amig elmentel budira:))

Berci08 2008.07.02. 17:25:45

Addig amig a rendörség a bűnözőket védi, és az áldozatokat büntet addig ez lesz.

Bezuhov. 2008.07.02. 17:26:59

"ja es azt se tudom mi az a CS "

a magyar ABC 5. betüje :))

Na most mär en is leptem. egyedülikent legyaläztam vagy 9 ellenervelöt, mert mer elhuztak innen. A gyözelem az enyem. :P

zero! pliz holnap valami lightosabb temat, mert haladnom kellene a meloval.

toväbbi kellemes napot a rasiszta es nemrasiszta olvtarsaknak! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 17:29:16

more: kapaszkodj, qrva nagy demagógia jön :-))
NEM budira, Veletek ellentétben és DOLGOZTAM... :-))
Na, asszem a mai nap legdemagógabb kommentje díjat besöpörtem :-)))
Bezuhov, nem, sajnos nem tudom TANÍTS :-)))
És ha nem akar távozni, hanem Rádtámad? Nos? Ha már folyton kibúvókat keresel, akkor itt az újabb...

more 2008.07.02. 17:31:26

seduxen! en is dolgoztam, csak most halistennek lightos a melo

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 17:34:26

de jó Neked :-)
gyere ide hozzánk, esküszöm találunk...

more 2008.07.02. 17:45:55

ja, itt is van altalaban, de most pang az ingatlanpiac (is) angliaban, aztan kicsit nyugi van

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 17:52:29

ellenben a qrva magyar jogalkotás az nem :-))

more 2008.07.02. 17:54:39

akkor alkossaaaaaa jogot he!!!
nem nagyon latszik a melod:)))

Calogero 2008.07.02. 17:54:53

Azt magyarázza meg nekem valaki,h most hogy lehet idekeverni a szomszédból véletlenül áttévedt kíváncsi gyermek esetleges halálának példáját?! Egyrészt ez nem történt meg! Másrészt meg sem történhetett volna este 10 és reggel 6 között,úgy,h a szülők ráadásul a gyermek szájába is rágják,h egy;nem törünk be más kertjébe a kerítést átmászva, kettő;ÁRAM VAN VEZETVE A KERTEN BELÜL. DE nézzük a konkrét esetet; 3 munkakerülő,valószínűleg életében nem sokat dolgozó cigány a segélyosztás napján elissza az általunk fizetett segélyének jó részét,majd részegen a 78 éves,valószínűleg életét végigdolgozó,még nyugdíjas évei beköszönte után is saját gazdaságát művelő öregember portájára indul lopni és betörni.. azt,h mit akartak lopni nem tudhatjuk,de maradjunk annyiban,h csak pár szem uborkáért kockáztatták az életüket. Mindannyian tudták,h a kerítésen belül áram van és nyilván azt is,h amit terveznek bűncselekmény. Én úgy értelmezem,h van egy társadalmi szerződés állam és polgárok között,ami a következőt jelenti; tartsd be a törvényeket,cserében a törvények megvédenek téged is,ergo,ha valaki betörésre és lopásra adja a fejét,azzal megszegi e társadalmi szerződést,ez esetben nem védhetik meg a tisztességes emberek érdekeit szolgáló törvények!! Fenn áll tehát 2 fél; az egyik oldalon 3 betörő,illetve tolvaj, a másikon pedig egy tisztességes ember,aki hiába fordult segítségért a rendőrséghez korábban,az állam nem védte őt meg,ezzel a bűnözőket pártolva és most amikor magántulajdonát akarta védeni,szintén ellene fordult! Ezzel semmi mást nem sugallnak a törvényeink,mint,h lopj,csalj,hazudj nyugodtan,mert nemhogy nem történik semmi,még adott esetben meg is védelek. Arról érkezett esetleg hír,h a lincselni akaró 40 fős cigánysereg közül hányat tartóztattak le emberölési kísérlet miatt?

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 17:57:10

more: ha ÉN alkothatnám, hidd el jobb lenne. De én csak a töketlen jogalkotók munkája miatt szívok. Sajnos nem én szövegezem a jogszabályokat.
Hm? Így már érthető?

more 2008.07.02. 17:58:38

eddig is ertheto volt, csak szivom a veredet:)))

toxikus 2008.07.02. 18:05:26

Seduxen 2008.07.02. 17:29:16
kikérem magamnak. énis dolgoztam:D hogy releváns legyek most értem haza a 7.kerületi mediterrán világba. családok az utcán kisszékeken félpucéran. autókból szól a mulatós:D

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 18:05:56

jujj, most majdnem csúnyát írtam volna, de az kimerítette volna a "munkahelyi szexuális zaklatás" törvényi tényállását :-))
Csácsumicső mindenkinek :-)))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.02. 18:06:44

lajhár: mi kellhet még? remek helyen lakhatsz :-))

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.07.02. 18:10:08

Seduxen 2008.07.02. 16:51:22
ott a pont.
Bezuhov
Ne onnan oszd az észt. Egyébként meg nincs másik lemez. Illetve van, de azon egyetlen PC nota se hallható,ellenben kereplő géppuskák, a B oldalon meg kötélnyiszorgás igen.
offilag:
cs... az 1.3 volt imho a legjobb verzió. De fogadjunk Bezuhov te játszottál az 1.2-vel is.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.02. 18:14:43

No a technikai szünetnek vége. Én még melóban :D

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.07.02. 18:58:50

nuh, most volt a tv-ben, hogy az olaszliszkai lincselok kozul - ugye vad alatt van 8 - egy sem ismerte el a bantalmazast, ketto is csk azt, hogy ott volt.
Na most a szegeny tanart ket eve lincseltek meg. Azota itelet nincsen. Vajon lesz-e valaki ezert lecsukva, vagy pedig harom ev mulva azt mondjak: hoppa, elevult a dolog, menjetek haza, szegeny, fasiszta, ongyilkos tanar altal megvadolt, becsuletes roma emberek...

Es mi lesz a szegeny oreggel? Azon kivul, hogy a lelkeben levo zavar es zur maga eleg buntetes lehet neki? Megmondom, ket het mulva lesz itelet, hogy a ciganyokat megnyugtassak.

Csupan azt nem ertem, hogy az olaszliszkai lincselo gecik mit rohogcseltek a targyalasokon? Ugy tunik marha jo poennak fogtak fel az ember agyonvereset. Erre mit mondtok, ciganyvedok? A tanar mellett nem alltok ki? Vagy ott is a magyar volt a bunos?

Nzoltan 2008.07.02. 19:23:55

Többen azzal jönnek, hogy a rendőrségnek a törvény erejével meg kellene védeni az állampolgárokat.
Ugyanmáár..... Egyszer nézzünk végig a rendőrökön, és rájövünk, hogy lúzerek gyülekezete az egész. Olyanok jelentkeznek zsarunak akik máshol már nem képesek helyt állni.
Ha több jogot és ezközt adnánk a kezükbe, kárt csinálnának magukba.

Nzoltan 2008.07.02. 19:28:12

Nekem ellopták a bringámat. 150 rugót ért. Meg lett a tettes mert lekemerázták és a balfasz visszajött az irodaházba még egyet lopni. Meg van a gyanusított, van videofelvétel, ám az elmúlt közel három év alatt nem sikerült lezárni a nyomozást.
Gondolom nagyon nehéz volt a kirakó....:-D

Na ezekre nem bíznák semmit, nem hogy az életemet.:-P

Calogero 2008.07.02. 19:38:51

Nekem ellopták a telóm,volt felvétel is róla,persze nem történt semmi,de a hülyegyereket a szemközti megállóban megláttam 1-2 hét múlva,pont ott volt pár rendőr is,gondoltam őket választom,nem a törvénytelen utat..szóltam nekik mi a szitu,mondták,h bekísérik,ha felvétel is van,feljelentés is,egyszerű az eset,na ez történt 4 évvel ezelőtt,azóta még egy levelet sem kaptam.. Más kérdés,h már a feljelentést is csak azért tudtam megtenni,mert az egyik rendőr ismerősöm pont besétált az örsre,előtte 2-szer akartak róla lebeszélni,majd közölték,h kb 3,5 óra várakozás.. aztán hirtelen 2 perc lett.. Tanulság;,a következő ilyen esetnél szarrá verem a gyereket,ha meglátom..

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.07.02. 19:41:32

nzoltan: ilyenkor kell sotetben elkapni az ilyen patkanyt ejszaka, zsakot a helyere, megrugdosni ahogy ok szoktak, kozben feltenni a kerdest parszor:
voooot biciklit lopni???

Tolem 2 bicajt, es egy teljes horgaszfelszerelest loptak el ciganyok. csak sajnos nem tudtuk, kik voltak. :(

Nzoltan 2008.07.02. 19:45:25

Kéne már valakinek csinálni egy blogot a rendőrők balfaszságairól. Mondjuk az lehetne a címe:

A legfább kabát

:-D

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.07.02. 19:48:31

mielott valami iqharcos belekotne: tudtuk melyik csalad lopta el, de nem tudtuk ki volt a 30 darab retiniggerbol.

Nzoltan 2008.07.02. 19:49:59

Az illető nem cigány volt, csak egy "egyszerű" emberke. Tőlünk a cigányok terményt lopnak. Minden évben. Volt, hogy egy nap alatt leszedték mind a 450 négyszögöl paprikát.:-/

Qeen 2008.07.02. 19:53:54

Hali! Idioták kiméljenek 2008.07.02. 16:29:20 Van tapasztalatom területvédelmi témában (éjjeliőr vagyok), megpróbálok segíteni: Alapvető védekezési formának el lehet gondolkozni valamiféle riasztószerűségen is. Huzallal alaposan körbetekert terület, a huzal erős feszítő hatásra hangkeltő eszközöket aktivál (sziréna pl.). Törekedni kell a maximális hangerőre ("fél falu ettől bömböl" már jó). Előny: olcsó, egyszerű, és garantáltan figyelemfelkeltő. Hátrány: hacsak nincs a környéken pár koszovói veterán, akkor cseszheted a figyelmet (istenfélő magyar szomszéd nem cseszteti éjjel a tolvajaidat). Egy kicsit magasabb szint az aktív védelem. Ide tartozik a kutya (nem jó, hacsak nem méregálló); a pengedrót (nem összetévesztendő a szögesdróttal, a pengedrót jóval brutálisabb) - ezt lehetetlen helyeken/szögben kifeszítve relatív hatékony (de drága mint a franc, és korlátozott hatóterű); és végül a fal/kerítés elé telepített szögcsapdák (egyszerű az elkészítése: fogj egy fadeszkát, verd tele szögekkel, és hegyes oldallal felfelé tedd a földre - lehet variálni, kreatív elmék előnyben!). És végül van itt személyes védelem is. Ez pedig az az eset, amikor beszerzel egy Tasert és egy viperát: tolvaj jön -> Tasert neki (a lábába, mivel a nagy kalimpálásban a legtöbjük szereti kitépni a huzalt) -> nevelés mr. viperával. Érdemes kombinálni az első lehetőséggel (jómagyar szomszéd bátorsága a mi tetrekészségünkkel egyenesen arányos!). Na, ez gyorstalapló volt, remélem segítetem. Ha szólsz, még irok pár mozzanatot. Ja, és mindig jókat nevetek az olyan hozzászólásokon, amiben a majdani non-segély romalázadást a MAGYAR rendőrséggel (hahaha :D!) és honvédséggel (gyerekek, álljunk le, mert ez már durva XD) akarják leverni. Uff - én szólottam

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.02. 20:02:12

"Bezuhov

zero! pliz holnap valami lightosabb temat, mert haladnom kellene a meloval."

bakker, az élet írja a sztorikat ... ha holnap csendes nap lesz a Földön (amit erősen kétlek, de hátha)
akkor itt is nyugi lesz xD

Amúgy most értem haza, látom az uborkától sikerült eljutni a StarCraft v1.0-ig ... hát ehhez azt hiszem gratulálnom kell !

SheronComb 2008.07.02. 20:02:41

Sziasztok, szép estét!
Mikor hallottam a hírekben az esetet, tudtam, hogy lesz poszt:)

Szerintem a kulcsszó a tulajdon védelme. Nem akarok amerikamajmoló lenni, de respekt az "én házam az én váram" elvnek. Ott egy betörő tisztában van azzal, hogy esetleg egy vadászpuskával találja magát szembe. Ha ennek ellenére vállalja a kockázatot, és megmurdel, hát így járt. A saját birtok védelme érvényesült.
Igenis legyen jogom megvédeni a saját tulajdonomat!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.02. 20:09:06

Qeen

Ezt jól összeszedted ... a Taser-nak utána kellett nézni a Google-ban mert életemben nem hallottam róla ... elektromos sokkolópisztoly.

Itt meg is nézhetjük , egy kutyát lőnek le vele ...

www.indavideo.hu/video/Roti_es_a_Taser

Nzoltan 2008.07.02. 20:10:20

Erre azt szokta mondani a cigányönkoris fejes, hogy nem cigánykérdés, hanem egy elszigetelt eset. Az meg már csak azért sem lehet, mert agyonbaszta őket az áram.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.02. 20:11:55

SheronComb

Így van!

Én nagyon-nagyon ellen vagyok a hülye 1776-as alkotmánykiegészítésnek, hogy minden amerikai állampolgárnak joga van fegyvert tartani ..

Ez olyan, mintha még mindig életben lenne, hogy jogunk van bandériumokban tömörülni ..

Na mindegy, a lényeg, talán engdeni kellene hogy CSAK a saját magántulajdonodban fegyvert tarthass, és ha kell, használd. De utcára nem vihetnéd ki ...nehéz téma ez :-(

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2008.07.02. 20:24:24

korrekt 2008.07.02. 14:18:42

a kutyát lemérgezik ,lefúják gázsprével stb

Aaronka 2008.07.02. 20:26:01

Ezekkel a svédekkel már megint baj van?
Egyszerű a képlet: az öreg egy rohadt rasszista náci, a szegény tolvaj meg csak megélhetési bűnöző.
És még kérdik, hogy miért nevelem már most úgy a gyereket, hogy le tudjon pattanni ebből a tetű országból?! Vicc

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.07.02. 20:31:30

Lattam egy egesz jo megoldast kert vedelemre. Kb. ket meter magas kokerites. Lapos tetovel. Olyan, ami adja magat, hogy fel kell kapaszkodni, es benezni, esetleg bemenni a kertbe. :)

A tulaj is gondolt erre. A kerites tetejebe belefogatott malterral kb. 15 darabokra tort uveget. Na, most gondolj bele, hogy valaki fogja magat ugy dont hogy o felugrik es felhuzza magat. :)

A tulaj meg mondhatja, hogy a madarak ellen van, mert odauritik a belsarat. :)

Aztan a keritesen belulre mehet a szoges deszka. :)
Mondjuk az a kertben estenkent elszorva sem rossz. :)

Apamek szomszedjaban volt egy nagy kutya. Kuvasz, talan ketto is volt akkoriban. A kutya kedvenc helye a kiskapu mellett az arnyek volt. A szomszednak volt ilyen cso postaladaja, a postas ovatosan bepockolte a csobe az ujsagot, mert ismerte a kutyat.
Egyik nyari delelott nagy orditas, nezzuk mi van. Az tortent hogy a ciganygyereknek megtetszett a csomagolt hvg - nem tudom mit akart vele, mert olvasni nem hiszem, hogy tudott - es ki akarta venni. Benyult hat batran a keritesen, es elkezdte piszkalni az ujsagot. A kutya -aki a kapu alatt fekudt - felnezett, es ugy ulve-fekve felnyult es megfogta a delikvens csuklojat. Nem tepte le, csak erosen fogta es morgott melle. :) Ciganypurde meg sikoltozott, pedig nem harapta meg a kezet a kutya. Kijon a Jozsiba, megall a kaputol ket meterre, es kerdezi a cigot: te meg mit csinalsz? Miert nyultal be? Szoval kiszedte a kolokbol, hogy mit akart. Aztan mondta neki, hogy most elengedi, de legkozelebb kez nelkul megy el. Nem tudok rola, hogy lett volna azota is ilyen incidense. :)

SheronComb 2008.07.02. 20:52:53

Egyik ismerősömmel történt.
Családi házában kis élelmiszer boltot üzemeltet. A göngyöleget a ház mellett, a kerítésen belül egy dróthálóból épített nem is tudom minek nevezzem valamiben tárolja. Egyik éjjel üvegcsörömpölésre ébred, kiles, látja ám, hogy két nem az idei nyáron lebarnult egyén adogatja át a kerítésen a rekeszeket. Telefon a szomszéd komáknak, a két cigót a kerítésen belül sikerült elkapniuk, a harmadik elmenekült autóval. Telefon a zsaruknak, jöjjenek, betörőket fogtak. Szolgálunk és védünk barátaink azt mondták, jó majd jövünk, nem tudjuk mikor, mert sok a zügyük. Ismerősömék vártak, vártak, közben megfordult a fejükben az is, hogy az elmenekülő tolvaj esetleg családostúl (gondolom a szűk családi kör vagy 40 fő:) visszatér, meg az is eszükbe jutott, hogy spórolnak az adófizetőknek pár forintot és saját autójukon beviszik a rendőrségre a tetteseket. Ott aztán meglepetés érte őket. Merthogy, természetesen a cigányoknak volt egy Magyar György kaliberű ügyvédjük, és rögtön be is perelték a becsületesen dolgozó, a saját javaikat védő magyarokat, személyes szabadság korlátozása meg mit tudom én mi miatt. Szóval ez kb egy éves történet, még nem zárult le.

SheronComb 2008.07.02. 21:09:17

Zero, nem azt mondtam, hogy tarthasson minden féleszű idióta fegyvert. Ezt nem támogatnám én sem.
De, ha én tartok a saját portámon belül x számú vérengző fenevadat, azt megfelelően jelzem, ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!....nehogymár engem hurcoljanak meg, csak azt védem, amit a LEADÓZOTT, MUNKÁVAL MEGSZERZETT jövedelmemből összekuporgattam, esetleg, mint az idős házaspár is, verítékes munkával megtermeltem.

SheronComb 2008.07.02. 21:14:58

Dolgozik itt abszurdisztánban egy amerikai (gondolom több is:D), akivel összebarátkoztunk. Sokat beszélgettünk ezekről a témákról. Náluk sem egységes minden államban a fegyvertartás. Van olyan állam, ahol a lakásodban tarthatod csak, van olyan, ahol az autód is a "váradnak" számít. Persze ott is történtek visszaélések, balesetek stb....sok ellenzője is van a fegyvertartásnak. Nem is erről beszéltem, hanem hogy a tulajdon védelme erősebb, mint egy rohadék tolvaj jogai.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.02. 21:54:22

SheronComb

Persze, tudom mire gondoltál. Az lenne a legjobb ha senkinél sem lenne fegyver. De ha ez megy az országban? Van más választás?

Qeen 2008.07.02. 21:54:54

Zero: Kössz :). Egyébként néha meglepődök, hogy az emberek milyen tájékozatlanok önvédelem és magántulajdon-védelem témakörében (elsősorban az eszközkínálat ismeretlen)...

Sheron: Az üveg nem olyan jó! Az egyik telephelyen is így védekezett a tulaj, esténként mégis kettesével fogtuk a besurranókat. Ha az ember óvatos, vagy előre számít rá (mert mondjuk egyszer már megjárta), akkor nem akadály az üvegtörmelék; arról már nem is szólva, hogy pár hideg tél és meleg nyár alaposan kikészíti az üveget (betonba ágyazva pedig holt dolog a csere).

SheronComb 2008.07.02. 22:03:46

Qeen 2008.07.02. 21:54:54
Nem én írtam az üvegtörmelék csapdát:DD Visszanéztem Dinin hsz-e volt

Kül valóban tájékozatlanok. Én is. Pl. Betör hozzám három drabál állat. Mivel védhetem meg magam, hogy önvédelemnek minősüljön? Ha jól tudom, van valami törv, vagy szab., hogy ha hurkapálcikával támadnak, max hurkapálcikát használhatok önvédelemből. De mi van akkor, ha a támadó nem egyedül van, és kb 200 kilóval több az össztömegük? Akkor is marad a hurkapálcika?

Nzoltan 2008.07.02. 22:13:19

Az a baj, hogy nagyon szubjektív a megítélés Ha a bírónak éppen viszket a töke, akkor lehet hogy egy szimpla maflás is aránytalan lesz. És akkor a híres "bírói gyakorlat"-ról még nem is beszéltünk. :-/

dr. Wilbur Swain 2008.07.02. 22:14:03

ha a rendőr nem védi meg, akkor az ember megvédi önmagát - ahogy tudja
respect a bácsinak

SheronComb 2008.07.02. 22:20:18

Sajnos a respecttel tele a bácsi padlása. Gondolom neki nem lesz pénze sztárügyvédekre, nem áll mögötte semilyen országos, államilag (az én pénzemből is!) támogatott szervezet, aki megfinanszírozza neki. Mindenki tudja kikre gondolok? Nem merem leírni, mert még lefasisztáznak:)

Qeen 2008.07.02. 22:38:35

Sheron:
Hú, tényleg, bocs... Ezt benéztem.
Nos igen, az arányosság elve... Bonyolultabb, de alapvetően úgy működik, ahogy leírtad. Amennyire ők fenyegetik az életed, maximum annyira "fenyegethetsz vissza". Tehát ha összekerülsz két drabella nagyállattal, akkor jogodban áll instant megnőni, és felvenni velük a harcot XD (bár inkább fegyver-fegyver felállásra van lebontva)... De akár adhatsz nekik pepper-t vagy taser-t (ez utóbbi elvileg nem minősül fegyvernek) is, nyugodtan, csak utánna ne hívd a zsarukat ;P. Ja, és hurkapálcikát SEMMIKÉPPEN SEM, mert halálos sérülést okozhat (komoly)!

SheronComb 2008.07.02. 23:01:55

Qeen:
Megbocs:)
Monnyonle minden vattacukor árus!
" Ja, és hurkapálcikát SEMMIKÉPPEN SEM, mert halálos sérülést okozhat (komoly)! "

Baszkurátor 2008.07.03. 08:25:49

Gyilkos??

Nem.Az én házam az én váram.A tv-ben nyilatkozó ügyvédúr pedig benyalhat csontig.
Egyszerűen felháborító, hogy a kibaszott munkám gyüműcsit más fosbojler szépen éjszaka leszüreteli és NINCS JOGOM megvédeni azt ami AZ ENYÉM!!!
Ez egy nagy lófasz nem jogállam.És ez most független attól, hogy cigányok az elkövetők vagy nem.

reKorrekt 2008.07.03. 08:41:30

A bácsi anyagi támogatásán már én is gondolkodtam tegnap este. Egyéni gyűjtésnek, majd továbbutalásnak nem sok hozama lenne, pláne hogy esélyünk nincs a megtudni folyószámlaszámot, elérni a bácsit, stb. Ezért arra gondoltam megkereshetnénk néhány szervezetet, hogy támogatná-e az öregurat vagy szolgáltatna-e táptalajt anyagi támogatásának megvalósíthatóságáhaz.
Őszintén szólva beszélgethetünk mi itt hetekig, de SheronComb-nak van igaza: respecttel és együttérzéssel tele van a padlással, de ez kevés.

Személy szerint vállaom hogy felveszem a kapcsolatot a Magyar Gárdával ezügyben, a fejleményekről természetesen tájékoztatlak benneteket.
Ha valaki bevállal más szervezetet, az írja le ide, hogy lehetősgé szerint ne spammoljunk nagyon (bár nyilván nem mi leszünk az elsők akik erre gondoltak).

Bezuhov. 2008.07.03. 08:47:26

"Személy szerint vállaom hogy felveszem a kapcsolatot a Magyar Gárdával ezügyben, a fejleményekről természetesen tájékoztatlak benneteket."

..hehehe, ha a bohocok melleällnak akkor a bäcsinak vegleg annyi

reKorrekt 2008.07.03. 08:58:35

Most miért vagy tényleg büdös paraszt?

Nem látod a fától az erdőt te kretén.

Bezuhov. 2008.07.03. 09:05:53

korrekt hsz! melto a fajtädhoz

S toväbbra is fenntartom, a majomGärda csak artan az ügyenek...

Nzoltan 2008.07.03. 09:14:57

"A bácsi anyagi támogatásán már én is gondolkodtam tegnap este. Egyéni gyűjtésnek, majd továbbutalásnak nem sok hozama lenne, pláne hogy esélyünk nincs a megtudni folyószámlaszámot, elérni a bácsit, stb. Ezért arra gondoltam megkereshetnénk néhány szervezetet, hogy támogatná-e az öregurat vagy szolgáltatna-e táptalajt anyagi támogatásának megvalósíthatóságáhaz."

Sajnos már annyi meglopott embert lehetne támogatni, hogy lassan megéri bevezetni a 'támogatási adót' is. Amit majd szépen visszaosztanak a rászoruló, megfélemlített kisebbségieknek.

Nzoltan 2008.07.03. 09:17:54

Kár itt gárdázni. A Magyar Gárda már bebizonyította, hogy szükség van rá, készek tenni olyan dolgokért amikért mások az ujjukat sem mozdítanák, és mindezt törvényes keretek között.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.03. 09:18:24

Baszkurátor: a tv-ben nyilatkozó ügyvéd "úr" jól gondolom, hogy dr. magyar györgy volt?
Asszem nem kell tovább ragozni, szerintem kevés patkányabb ügyvéd van az országban, mint ő...

Bezuhov. 2008.07.03. 09:27:18

"Baszkurátor: a tv-ben nyilatkozó ügyvéd "úr" jól gondolom, hogy dr. magyar györgy volt?
Asszem nem kell tovább ragozni, szerintem kevés patkányabb ügyvéd van az országban, mint ő... "

Gaudi-Nagy Tamäs, Morvai

reKorrekt 2008.07.03. 09:35:11

Forrás: kuruc.info (kuruc.info/r/1/26776/)

"Ajánljuk még a Vastagbőr-blog kapcsolódó cikkét is, az is egész normálisan összefoglalja a történteket (a kommentárok is normálisak, kivéve bloodhound v2.0, Bezuhov és ariadne fajvédő nyomulását)."

Bezuhov. 2008.07.03. 09:43:08

hehe :DD Benne vagyok a patkanyinfoba...azta mindenit:O
Sohase gondoltam volna, hogy ilyen hires leszek...

Mindenesetre büszkeseggel tölt el hogy a söpredekek föhonlapjän negativ szinben tüntetnek fel... :]

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.03. 09:47:11

Bezuhov: ez esetben tévedtem, van még lejjebb is, mint magyargyuri... szép teljesítmény...

Baszkurátor 2008.07.03. 10:15:32

@ Seduxen 2008.07.03. 09:18:24

Talált --> süllyed

reKorrekt 2008.07.03. 10:22:36

"Erdei Csaba, a kesznyéteni férfi ügyvédje az MTI-nek azt mondta: ingyen vállalta a gyanúsított jogi képviseletét, mert egyetért azzal, hogy az emberek védjék meg saját vagyonukat. "Az, hogy ezt nem tehetik meg a mai magyar jogalkotás hiányosságai miatt, az abszurd" - fogalmazott."

Idióták kíméljenek 2008.07.03. 11:53:15

Qeen 2008.07.02. 19:53:54

Köszi a tanácsot... Ez egy telek, nem nagyon lakik arra senki, föleg az elszaporodott rétinégerek miatt. Kb 1 éve még nyugis volt a környék, sajnos már nem az.
Igazad van, sokan nincsenek tisztában a lehetöségeikkel és jogaikkal, törvényekkel, mi sem, ezért is kérek tanácsot.
A felsorolt technikák közül a riaszto és a kutya itt sajnos nem müxik, erröl a pengedrortol még nem is hallottam, de gondolom ha kifigyelik és számitanak rá kikerülhetik. A taserröl nem tudom, hogy egyáltalán tarthatom, vagy használhatom e, a viperát ugy tudom nem. És egy másik hátránya: ha ezt például a nyugdijas Anyukámnak adom a kezébe, nem sokra megy vele...
Az eddigi leg használhatobb "védelmi eszköz" a szögesdeszka, de szerintem ez is csak addig, amig nem számitanak rá.
Ezzel kapcsolatban egy másik kérdés is felmerül bennem: ha az elkeritett portán belül nem volt jogos az áram, akkor gondolom ugyan ugy én lennék bajban ha egy szögbe lép a tolvaj, hiába zárt területen van...
Nem tudom pontosan, mert nem ismerem az erre vonatkozo jogszabályokat, de szerintem bármi okoz kárt a kedves betörö testi épségében, mindenképp én szivom meg, zárt terület ide, vagy oda...

Qeen 2008.07.03. 12:58:19

Idioták kiméljenek 2008.07.03. 11:53:15

Telket tényleg sokkal nehezebb védeni, tényleg csak aktív/ultraaktív (a bácsi áramkerítése is ilyen ultraaktív védelem) vagy passzív/ultrapasszív (ez utóbbi abból áll, hogy a hangkeltő eszközt ember számára elviselhetetlen hangerőre állítjuk be - lehet is kapni speciális hangszórókat, amik nagyon magas frekvenciában osszák).

Pengedrót: en.wikipedia.org/wiki/Razorwire
Na, ebből lehet kapni sokkal sűrűbben "felpengézett" változatot is, ezt fullra kifeszítve (nem göngyölögölve, ahogy a képeken van) 5-ös osztatban (2 sor elől, egymás felett, 1 sor középpen az elülső sorok között, 2 sor hátul hasonlóan az elülső felálláshoz) használni kerítés felett. Aki ezen átjut, az megérdemli, hogy szabadon szétlopjon akármit :D... Csak sajnos ez kb. méterenként egy tizes (ezer) forint...

Fizikailag nem túl elszállt polgároknak meg innen kell válogatni: gunbox.park.itigia.hu/

Hahaha!!! :D És ha a kedves tolvaj véletlenül bekapcsolja az ipari késélezőmet, ami lendületből levágja a kezét, akkor azért is én vagyok a hibás :D... Neeem... Szvsz, azért itt még nem tartunk!

mutant · http://universal.blog.hu 2008.07.03. 17:52:06

Először is:Hál' Istennek egy lopós cigánnyal kevesebb!Másodszor:Az ilyen esetek miatt nevet rajtunk a világ!Mi az,hogy nem védheti meg a saját tulajdonát?harmadszor pedig:Szent László törvénye kellene: Lopásért felakasztás! Vagy mint "USÁnkában"-elkapod a betörőt és lepuffantod:magántulajdon védelme!A patrióta törbény.Ennyi!Gusztustalanok ezek a fajvédők!Szégyellhetnék magukat!Menjenek az ő kertjükbe/házukba lopni a büdös purdék!

báró Leopold 2008.07.04. 00:58:21

mutant: a Patriot Act pont nem erről szól...

thedealer (törölt) 2008.07.04. 02:30:19

Szegeny bacsi, ha ezt tudja. Inkabb eloassa a PSVpuskat a haz mellol, amit meg az oroszok hagytak ott neki. Ha lelovi oket, ugyan itt van(!), de legalabb jol szorakozott.

Magyargarda? Uton van mar?
lol

reKorrekt 2008.07.04. 07:22:48

Látom te is dezinformációk alapján alkottál véleményt a Gárdáról... ha ilyenen röhögsz.
Amúgy hogy kérdésedre is válaszoljak ;) (fentebb már linkelve)
magyargarda.hu/sites/magyargarda.hu/files/images/egyedzsolti.jpg

Tudod az a baj, hogy ezek sajnos halálosan komoly dolgok, de nagyon sokan mást látnak bele. Mert mást láttatnak velük. Azért mennek oda, hogy védelmet nyújtsanak, nem balhézni, bármilyen meglepő. Sosem volt még erre példa és nem is lesz, mert nem ez a céljuk.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.04. 14:57:13

Döbbent, még jó hogy nincs közbiztonság vidéken!

Nyugodtan hívd a rendőröket, ha lopnak a kertedből hajnalban:

Megtudjuk, "rendesen" két körzeti megbízott van négy faluban: Kesznyétenben, Kiscsécsen, Girincsen és Körömben, összesen 160 órában havonta. Ha valami baj van, akkor erősítésként még jön két járőr Tiszaújvárosból.

Mint elmondják (van közöttük kesznyéteni is), a helyiek fele már nem is jelenti be, ha meglopják. "Úgyse mennek vele semmire."

www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/kesznyeteni-tragedia-aldozatok-es-vetkesek-egyben/cn/news-20080704-07425504/forcerefresh/1/unique/105848416

Magyarul:
H-P 08-16 között van 2 (!) rendőr 4 (!!!) falura ... ezen időn kívül max . kijön egy járőr Tiszújvárosból.

Idióták kíméljenek 2008.07.04. 16:59:37

Qeen köszönöm a tippeket.
Akkor ez a pengedrot tényleg elég drága és valoszinüleg jobb esetben egyszerüen csak elvágják, rosszabb esetben a keritéssel együtt elviszik...

Édesanyám most telefonált, hogy a szerszámosrol levágták a lakatot, most épp ücsörög a rendörségen, hogy feljelentést tegyen...

hajdúnánási 2008.07.11. 14:41:07

Hajdúnánáson élek.5 éve történt,hogy az egyik éjjel 3db,több,mint 100kg-os pécsi kancigány bemászott egy kertes családiházba.A férj felébredt a nappaliban hallott neszekre és odasietett megnézni,hogy mi történik.A falon tartott szamurájkardot leakasztotta és azzal védekezett.Az "ártatlan" cigányok menekülőre fogták,de az egyiknek átdöfte a gazda a nyakát a karddal,amitől életveszélyes sérülést szenvedett és néhány hét után belehalt.A romák azt mondták,hogy csak kenyeret akartak lopni,mert éhesek voltak.1:van non stop bolt a városban.2:ujjnyi vastag fux lógott a nyakukban.3:kérni is lehetett volna valakitől.Kb. 50-en kísértük el a tárgyalásra a tulajt,de úgy látszik a romák tudják,hogy kivel lehet és kivel nem szórakozni,mert egy sem mert eljönni,hogy elégtételt vegyen.Végül felmentették a vád alól.A média meg sem említette a dolgot,pedig akkor történt,amikor a Mortimer ügy ment.

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2009.01.06. 19:23:29

BH2000. 97

I. A több emberen elkövetett emberölés bűntettének a kísérletét eshetőleges szándékkal valósítja meg, aki az áram alá helyezett vezetékhálózatot a kertjébe telepíti azért, hogy gyümölcsösét a tolvajoktól megvédje, és ezáltal egy ember áramütés folytán bekövetkező halálát okozza [1978. évi IV. törvény 166. § (2) bekezdés f) pont, 16. §]

II. Nem állapítható meg jogos védelmi helyzet, ha a jogtalan támadás vagy annak közvetlen veszélye hiányzik, és a szóba jöhető jelentéktelen, vagyon elleni támadás elhárítása nemcsak a jogtalan támadókat, de ártatlan személyeket is érint (1978. évi IV. törvény 29. §).

III. A tulajdon megvédésének motívuma, valamint az a tény, hogy a sértett a vádlott bekerített gyümölcsösébe lopási szándékkal, jogtalanul behatolt, olyan nyomatékos enyhítő körülmények, amelyek a büntetés kiszabása során megalapozhatják az enyhítő rendelkezés alkalmazását. [1978. évi IV. törvény 87. § (3) bekezdés, 166. § (2) bekezdés f) pont].

A megyei bíróság az 1998. június 3. napján kelt ítéletével a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a kényszergyógyítását.
A tényállás szerint a vádlott büntetlen előéletű, elvált családi állapotú, gyermeke nincs, 1978-tól munkanélküli, szedés, metszés alkalmi munkát végez, amelyből a havi jövedelme mintegy 8000 forint. Más jövedelme nincs, szoba-konyhás előszobás, kertes családi ház vagyona van, általános iskolát és mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásképzőt végzett.
A vádlott évtizedek óta egyedül él a községben levő rossz állapotú, repedezett falú, elhanyagolt, komfort nélküli családi házában, amely határos a folyóval. A folyó felőli meredek partoldalnál az ingatlan nincs körülkerítve, a további oldalakon viszont a szomszéd felől, valamint az utca felől rossz állagú, hiányos drótháló, illetve fakerítés van. A házhoz tartozó kertet, illetve előkertet a vádlott csak a ház melletti részen gondozta, itt a gazt időnként lekaszálta, míg a kertben levő gyümölcsfák környékén és alatta a földet nem művelte, ennek következtében ezen a részen a növényzet mintegy térdmagasságig nőtt, átlagosan 20-25 cm magasságban gyomos volt.
A vádlott a lakásban sem tartott rendet, ott olyan értéktárgyak, amelyek számottevő értéket képviselnek, nem voltak és az csak a legszükségesebb mértékben volt bútorozott.
Az épületbe az utcai légvezetékről vezették be az áramot, amely a zárt verandán belül a falon elhelyezett fogyasztásmérőhöz csatlakozott. A fogyasztásmérő alatt egy 10 A-es, méretlen főbiztosító kisautomata szolgálta a túláramvédelem mellett az élet- és tűzvédelmi célokat. A fogyasztásmérő és a kisautomata sértetlen fémzárakkal volt ellátva, a helyiségekben földelés nélküli dugaszolóaljzatokból lehetett az áramot vételezni.
A vádlott évek óta rendszeresen és nagymértékben italozik, napi egy liter bort fogyaszt, és azoknál a gazdáknál, ahol alkalmi munkát vállal, a nap folyamán további szeszes italt is ivott. Egy ízben volt alkoholelvonó kezelésen, de miután az intézetből kiengedték, sem változtatott az alkoholfogyasztási szokásain.
A faluban köztudott volt, hogy a nappali órákban nem tartózkodik a rendkívül elhanyagolt portáján, így nem egyszer előfordult, hogy gyümölcsérési időszakban főként a helybeli roma kisebbséghez tartozó gyermekek, a hiányos kerítésen átmászva a fáin levő gyümölcsöt megdézsmálták. Az is előfordult, hogy az elhanyagolt családi ház ajtaját betörték, az ablakokat beverték, és alkalmanként apróbb értéktárgyakat is elvittek ismeretlen személyek. A betörők közül sosem ért tetten senkit, a rendőrségen nem tett feljelentést, csak gyanította, hogy a községben lakó cigányok lehetnek az elkövetők. 1997. év nyarán előfordult, hogy a vádlott 17-18 óra tájban a lakására megérkezve 4-5 roma származású gyermeket is megzavart, akik csapatostul szedték az almát, és előle a kerítésen át menekültek el.
1997. július 19-20. napján - ma már pontosabban meg nem állapítható időpontban - munkából hazaérkezve észlelte, hogy a portáján ismét betörők jártak. Ezt abból vette észre, hogy a gyümölcsfái alatt össze volt taposva a növényzet, a fákat megrongálták, a lakásának ajtajai ki voltak feszítve, és minden fel volt forgatva. Emiatt egész éjszaka nem tudott aludni, az járt a fejében, hogyan tudná megvédeni a tulajdonát. Reggelre elhatározta, hogy villamos árammal védi meg az értékeit, bár hallott arról, hogy a megyében a bíróságok több embert is elítéltek már emiatt. Úgy döntött viszont, hogy az áramot nem a kerítésbe vezeti - mint a bíróság által korábban elítélt személyek -, hanem az ingatlana határain belül épít ki védelmet a gyümölcsfák és a bejárat körül.
A villamos áramhoz annyi jártassággal rendelkezett, hogy tudomása volt arról: csak a dugaszolóaljzat fázist tartalmazó része ráz, míg a másik nem, ezért a tulajdonában levő fázisceruzával megnézte, hogy melyik van áram alatt. Ezt követően 1, 2 mm átmérőjű ún. acél kötözőhuzalt tekert egy 80 mm hosszúságú szögre, és azt a lakás veranda részében, a falon elhelyezett fali dugaszolóaljzat fázis részébe dugta. A vékony, rozsdás szigeteletlen huzalt kivezette a többablakú veranda egyik kitört üvegén, azt rendszertelenül a többnyire kitört üvegszemű ablakkereteken többszörösen áttekerve a fal mellett elvezette a gyomok magasságában. Ezt követően legelőször a legközelebb lévő almafa törzsére tekerte, majd a következő almafától azon is megtekerve a meggyfához is, amelyen a termés éppen érett. Az így elhelyezett rozsdás, vékony kötöződrót a fűben alig volt látható. A vádlottnak az volt a szándéka, hogy a nyári időszakban rövidnadrágot viselő gyermekek lába majd ebbe beakad úgy, hogy áramütést szenvednek.
Ugyanakkor a konyhai konnektorból kivezetett egy drótot a lakása félig üvegezett szobaajtajának kitört üvegéhez, arra egy keresztlécet szögelt belülről, és a lécre rátekerte. A szerelést úgy végezte, hogy az automatát kikapcsolta, majd amikor a lakásból távozott, azt visszakapcsolva áram alá helyezte.
Az ezt követő napokban többször is előfordult, hogy megfeledkezve a fűben elhelyezett vezetékről, őt is megrázta a vezetékben levő 230 voltos áram, de jelentősebb áramütést nem szenvedett. Az ily módon vezetett árammal a vádlottnak nem az volt a szándéka, hogy azzal az esetleges tolvajokat elriassza, hanem az, hogy őket megfogja, megölje. Ezért is használt a behatolók által szinte láthatatlan, vékony vezetéket, és ezért vezette azt nem látható magasságban, hanem rejtetten a fűben. Úgy gondolta, hogy ha a betörések és a lopások ellen a rendőrség nem védi meg, majd ő megvédi magát. Az áram alá helyezésről sem a szomszédait, sem mást nem tájékoztatott, arról, hogy ténylegesen a villanycsapdát felállította, sem a kapun, sem a portáján erre utaló veszélyt jelző táblákat, ábrákat nem helyezett el.
1997. július 29. napján a 18 éves szakmunkástanuló sértett a nyári szünidőben a 15 éves unokatestvérével a folyóra mentek fürödni. A sértett a vádlott portájának a kerítésén abból a célból mászott át, hogy onnan almát szedjen. Az unokatestvérét hiába hívta, ő nem ment be vele, mert félt attól, hogy a vádlott megveri, ezért kint várakozott. Amikor a sértett elindult az almafa irányába, nem vette észre a fa előtt elvezetett vékony drótot, amelybe a lábai a boka fölött beleakadtak, és nyomban áramütést szenvedett, amelynek következtében, amint menekülni igyekezett, mindkét lábszárára a drótok rátekeredtek, és - ahogy rángatózott - egyre jobban a testébe mélyedtek. Kiabált a társának, hogy „segítség, meghalok”, majd remegve összeesett, de az unokatestvére előbb azt hitte, hogy csak bolondozik, majd ahogy jobban odafigyelt, látta, hogy a társa bokája körül drót van, ezért nem mert segíteni. Az artikulátlan ordításra ment a helyszínre a szemben lakó személy, aki szintén nem mert bemenni, mert addigra már a sértett látszólag élettelenül feküdt arccal a föld felé a földön. Ekkor eszébe jutott, hogy korábban neki a vádlott említette, hogy majd egyszer áramot vezet a kerítésbe, így még ahhoz sem mert hozzányúlni. Ezért telefonon értesítette a mentőket, akik rövid idő múlva a helyszínre érkezve szintén nem mertek bemenni a vádlott portájára. A mentő gépkocsivezetője ment be úgy, hogy a kerítés fából készült részén mászott be, és óvatosan közelített a sértett felé, de még így, hogy számított rá, sem vette észre a vádlott által kivezetett kötöződrótot, és abba belerúgott. Áramütés nem érte, mert csak az áramot nem vezető cipőjével ért hozzá, de nem közelített tovább a sértetthez, a verandaablakon betekintve azonban látta, hogy onnan vezet ki a vezeték, amelyhez nem mert hozzányúlni, ezért az utcára távozott. Ezután értesítették az ÉMASZ dolgozóit, akik az áramütést követően mintegy 20-30 perc múlva a helyszínre érkezve az utcai légvezeték elvágásával szüntették meg az áramellátást.
Ekkorra azonban a sértett már a helyszínen meghalt. A sértett halála az áramütés következtében, szívbénulás és következményes keringési, légzési elégtelenség miatt állott be. Mindkét bokája felett a dróttól származó külsérelmi nyomokat, továbbá a testén az áramütés jegyeit észlelték. Az áramütés és a halál beállta között közvetlen okozati összefüggés volt megállapítható. Az árambehatás a két alsó végtagon érvényesült. Egyébként a sértett a korának megfelelő, egészséges szervezetű volt, nem szenvedett olyan természetes okú megbetegedésben, mely a halál beálltában szerepet játszhatott volna. A bonclelet alapján nem lehet választ adni arra, hogy a balesetet követően, ha az áramkörből azonnal kimenekítik, megmenthető lett volna-e az élete.
A halálos áramütést elsősorban az ember testén áthaladó áram erőssége szabja meg. 10 mA-en felüli áramerősségnél beáll a görcsös állapot, az ember nem tudja a vezetőt elengedni; 25-50 mA áramerősség esetén már beáll a halálos légzés- vagy szívbénulás. Az emberi test ellenállása változó, egyéni élettani tulajdonságoktól függ. Az áram erősségén kívül a behatás ideje is döntő fontosságú. Újraélesztés hiányában általában nyolc perc alatt az agy oxigénhiánya miatt beáll a klinikai halál. Az adott esetben csak feltételezhető, hogy a halál beállta percek elmúltával következett be úgy, hogy drótrendszer fogságában rángatózva a láb hámrétege sérült, és a testnedves érintkezésnél a test átmeneti ellenállása fokozatosan csökkent. A lábszárakra feszülő huzal érintkezési felülete egyre növekedett, amely tovább növelte az átfolyó áram erősségét, és ezen keresztül néhány perc alatt elérte a 25 mA feletti értéket, amely az elhalálozáshoz vezetett. Feltételezhetően a sértett megpróbálta magát kézzel is kiszabadítani, amely tovább növelte a halálos áramütés kialakulását. Az ajtóra szerelt vezetékek alkalmasak voltak a halálos áramütés előidézésére.
A vádlott nem elmebeteg, gyengeelméjűségben, tudatzavarban, szellemi leépülésben nem szenved, de a szellemi teljesítményhanyatlás nála megállapítható, mely azonban az enyhe fokú szellemi leépülés mértékét még nem éri el. Ugyanakkor a vádlottnál személyiségzavar is észlelhető, mely gátlásosságban, szociális visszahúzódásban, beilleszkedési és alkalmazkodási nehézségben, szorongási reakciókra való hajlamban mutatkozik meg (dysharmonicus személyiség). Ezenfelül alkoholos eredetű jellemelfajulásban is szenved, amely feszültségben, ingerlékenységben, gyengültebb magatartás, és személyiségszabályozó fékrendszerekben, érzelmi színtelenségben, gyenge kritikai készségben, a magasabb rendű erkölcsi normák fogyatékosságában, túlértékelésekben nyilvánul meg. Mindezek enyhe fokban korlátozták abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjék. A vádlottnál az idült alkoholizmus testi és lelki tünetei is fellelhetők, alkoholistának tekinthető. Kényszergyógyítása orvosi szempontból szükséges és indokolt. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést a tényállás téves megállapítása, megalapozatlanság miatt és enyhítésért. A másodfokú tárgyaláson a védő a minősítést sérelmezve a cselekménynek gondatlan emberölésként való értékelését és a kiszabott büntetés lényeges enyhítését indítványozta.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta, azzal a helyesbítéssel, hogy a vádlott nem egyenes, hanem eshetőleges szándékkal cselekedett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg. A megalapozott tényállásból helyes következtetést vont le a vádlott bűnösségére. Helytállóan foglalt állást a tekintetben, hogy a vádlott javára büntethetőséget kizáró ok - nevezetesen az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 29. §-ában meghatározott jogos védelem - nem állapítható meg. Amikor a vádlott gyümölcsöskertje védelmében kertjében a fák közé drótot húzott, és abba áramot vezetett, jogtalan támadás nem volt folyamatban, és annak közvetlen veszélye sem fenyegetett; a jogos védelem tehát döntően ezért nem állapítható meg a vádlott javára. Az adott esetben a vádlott lényegében „önműködő rendszert” létesített. Ez a rendszer azonban nemcsak a közvetlen fenyegető jogtalan támadás esetén lépett működésbe, hanem támadás, illetve annak közvetlen veszélye létrejöttének a hiányában is folyamatosan, és ez alkalmas volt arra, hogy nemcsak jogtalan támadókat, hanem másokat, ártatlanokat is sértsen. Az adott körülmények között ugyanakkor a rendszer nem volt alkalmas arra, hogy vizsgálja az elhárítás szükségességét, annak mértékét és az arányosságát sem, vagyis jelentéktelen támadás esetén is alkalmas volt igen súlyos, visszafordíthatatlan sérelem okozására, amint az a jelen esetben is történt.
Az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményét helyesen minősítette több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének [Btk. 166. § (2) bekezdés f) pont].
A cselekmény minősítése körében a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal a védői érveléssel, hogy a vádlott csupán az emberölés gondatlan alakzatát követte el. A vádlott ugyanis szándékosan hozta létre azt a helyzetet - épített ki vezetékhálózatot, és helyezte azt áram alá -, amelynek következtében megnyílt a lehetősége annak, hogy az oda behatoló emberek életüket vesztik, és szándéka - a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint - eshetőlegesen erre az eredményre is kiterjedt. Nem helytálló tehát az a védői érvelés, mely szerint a vádlott könnyelműen bízott a halálos eredmény elmaradásában. A tudatos gondatlanság megállapításához ugyanis nem a véletlenben bizakodás, hanem konkrét, reális tényeken nyugvó bizakodás szükséges.
Az előzőekből kitűnően a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával sem, hogy a vádlott egyenes ölési szándékkal cselekedett. Ennek a megállapításához arra lenne szükség, hogy a vádlott tudatában a biztosan bekövetkező eredmény vetődjön fel, és ennek az eredménynek a bekövetkezését kifejezetten kívánja. Azzal azonban tisztában volt, hogy a vezetékrendszer halálos áramütést okozhat, és ennek a lehetőségébe belenyugodott.
Arra nézve, hogy az ilyen jellegű halálos eredménnyel járó cselekmények több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősülnek - amelyet az elkövető eshetőleges szándékkal valósít meg -, a Legfelsőbb Bíróság a BH1993. 537. sorszám alatt adott iránymutatást.
Az elsőfokú bíróság a büntetést befolyásoló tényezőket döntően helyesen sorolta fel. A Legfelsőbb Bíróság további enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlott ölési szándéka eshetőleges volt, és mellőzte a súlyosító körülmények közül a vádlott alkoholista életvitelét, mivel cselekményét nem ez a körülmény motiválta. A Legfelsőbb Bíróság nagyobb nyomatékot tulajdonított annak az enyhítő körülménynek, hogy a sértett jogtalanul hatolt be a körülkerített kertbe. A vádlott cselekményét tulajdona megvédése motiválta, bár annak kétségtelenül nem a jogszabályban megengedett módját választotta. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a vádlottra kiszabott fő- és mellékbüntetés mértéke eltúlzottan súlyos, ezért a főbüntetést a Btk. 87. §-ának (3) bekezdése alapján 3 évre enyhítette, és ahhoz igazodva ugyanennyire enyhítette a mellékbüntetés mértékét is.
Az elsőfokú bíróság a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban határozta meg. A Legfelsőbb Bíróság lehetőséget látott a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával eggyel enyhébb - börtön - fokozat megállapítására, mivel úgy találta, hogy a büntetlen előéletű vádlottat a bűncselekmény elkövetésére a tulajdonának a megvédése indította.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem álltak fenn a vádlott kényszergyógyítása elrendelésének a feltételei. A bűncselekmény elkövetése ugyanis nem a vádlott alkoholista életmódjával függött össze, ezért ennek az intézkedésnek az elrendelését mellőzte. (Legf. Bír. Bf. I. 1539/1998. sz).

Zsuzsi25 2015.04.28. 21:52:53

Természetesen nem gyilkos. Az uborka sokkal többet ér mint annak a haszontalan tolvajnak az elete akit az anyja a semmire ellet a segelyert. Ez nem cigany-nemcigany kerdes...
De teny sokkal tobb koztuk a bunozo. Viszont ami jo, hogy koran halnak

süti beállítások módosítása