Skip to content


       Szűrés lista

Mesteri magyarázkodások a költségtérítésről

Ebben a legprofibbak. Lehet, hogy nem tudnak idegen nyelvet, lehet csak érettségijük van, lehet, hogy nem tudnak semmit Havasinéról, GDP-ről, a költségvetésről, az adókról.
De magyarázkodni, azt mindegyik a lehető legmagasabb szinten tud. Hol tanulták ezt? Vagy így születtek? Már az oviban is kimagyarázták, hogy nem ők törték el a kakaósbögrét? Miért nincs legalább egy őszinte politikus?
Igen, b'meg, felvettem a pénzt, mert jár. Mert mindenki felveszi. Mert kell a pénz. A képviselő feleségének bicskanyitogató levele után íme, maguk a Mesterek védik az álláspontjukat. Egy csokor nyilatkozat, csak Nektek:

Göndör István, MSZP:
"Én 1994 óta vagyok képviselő, azóta a családunk szinte teljes tartalékát feléltük a munkámmal járó rengeteg költség miatt."
Göndör szerint ugyanakkor a képviselői függetlenség feltétele, hogy a munkájához kapott költségtérítés elköltésébe ne szóljanak bele, azt arra költhesse, amire fontosnak érzi.


"Mikor egy nyugdíjasklubba meghívják az embert, mindig megkérdezik, hogy ugye, képviselő úr, hozzá tetszik járulni. Ahogy itt a képviselőket tudom, ez 10 ezertől 50 ezer forintig terjed. Az ilyen kiadások is összefüggnek a képviselői munkával, mert ezt is elvárják tőle.
Ha a nyugdíjasklubnak adományozok, nem mondhatom, hogy ugyan, adjatok már egy áfás számlát, hogy tettem nektek egy adományt.

Sőt! Göndör szerint az idős főbérlőjétől sem tud elszámolásra alkalmas számlát szerezni a 110 ezer forintért bérelt budapesti lakásról sem.
Erre rákérdezett az Origo. A válasz a "hónap vicce" kategória lenne, ha a kedves képviselő nem szavazna, nem hozna adótörvényeket. Ennyire ért a "szakmájához":

-Origo: Nem a feketegazdaságot támogatja-e egy olyan bérleti szerződéssel, amelyről semmilyen bizonylatot nem tud beszerezni?
-Göndör: számla "nem kell", ha a lakás kiadója nem vállalkozó, akkor elég a bérleti szerződés. Ő nem kényszerítheti a főbérlőt, hogy bt.-t alapítson. Benne van a pakliban, hogy főbérlője "elfelejti beírni ezt az adóbevallásába", de ő ezzel nem tud mit csinálni.
-Origo: Hogyan fér ez össze a gazdaság kifehérítésére irányuló kormánytörekvésekkel?
-Göndör: Az csak a vállalkozási szféráról szól, ez a rész más.

Slusszpoén az APEH-tól: Albérlet kiadásához nem kell vállalkozónak lenni, csak be kell jelenteni az ingatlan kiadását az APEH-nél, ahol azt regisztrálják. Az APEH tájékoztatója szerint a lakást kiadó főbérlő "köteles legalább a számviteli törvény rendelkezéseinek megfelelő bizonylatot kiállítani a bérbeadásról".

Göndör István az RTL-nek:

"-Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese: Az, hogy ezt miért és hogyan találták ki az alapító atyák, hadd használjam ezt a kifejezést, 90-ben, ezt én nem tudom megmondani. Lehetett volna azt mondani, hogy itt van egy jövedelem, és abból kell mindent kifizetni, SZJA-t, TB-t, egyebet és a működési költségeiket. Én azt gondolom, hogy nem akartak túl magas bért, inkább azt mondták, hogy egy költség-általányt is kapnak a képviselők.  Ebbe benne van a képviselőnek a telefonszámlája, az otthoni irodájának a működtetése, annak mindenféle kiadásával, és benne van az útiköltsége is.

-Riporter: Akkor morális problémát nem érez ebben az ügyben?

-Göndör István: Én úgy érzem, hogy nem. Mondok egy példát. Gondolja el, az én telefonszámlám az több mint 100 ezer forint. Ez önmagában egy nagy tétel. Az, hogy az irodámban nekem fénymásológépet kell lízingelnem, mert amikor eljön hozzám panasszal, hozza az iratait, nem mondhatom azt, hogy menjen el postára, valahová, csináljon fénymásolatot, és aztán hozza vissza. Természetes az ügyfélnek, hogy én ezt meg tudom csinálni. Amíg várakozik, iszik egy kávét vagy üdítőt, ez is természetes.

-Riporter: De morálisan is ezt elfogadhatónak tartják, hogy ezeket a költség-kifizetéseket nem kell semmiféle számlával igazolni?

-Göndör István: Ugye nem feltételezi azt, hogy a 386-ból akár egyetlen képviselő lenne, aki nem tudná ennek a költségtérítésnek a dupláját hozni számlával?

-Riporter: Akár a háromszorosát is…

-Göndör István: Akkor meg azt kell mondani, hogy hoztál számlát, de engem nem érdekel. Én ezt kínosnak érezném. Szóval sokkal érdekesebb számomra az, hogy azt mondom, ez még egy elfogadható, ez még a köz által is tolerálható. És ennyi, és nem több, ha több, akkor az a saját kockázatod, és csinálod. De azt gondolom, hogy működni kell. És ezt jobbnak érzem, mint azt, hogy 386 képviselő, most gondolja el, ennyi telefonszámla, a kávé, a busz, meg a villamos, minden, szóval állnának sorba a pénztárba, és esetleg ott még alkudoznának is."

És még egy kis Göndör Pista:

"Egy vállalkozó három év alatt le tudja írni a kocsiját, miközben a képviselők a négy év alatt ronggyá hajtják az autójukat, ami az értékéből így rengeteget veszít. Nem is beszélve az óriási telefonköltségről, ha megkeres egy panaszos, nem tudok tőle számlát kérni arról, hogy az érdekében telefonálgatok.
A 15 százalék is drasztikus jövedelemcsökkenést fog jelenteni a képviselők számára, nekem például havonta 65 ezer forint mínuszt."

Leülhet Göndör Pistike, ez elégtelen!

Lamperth Mónika, MSZP:
A képviselők egy része a költségtérítésből jótékonyságra is adományoz a választókerületében, mikor meghívják egy rendezvényre, visz egy tombolaajándékot az iskolának vagy adományt idősek otthonának, ez is beletudható a mostani rendszerbe.

Nyakó István, MSZP (Nyakó és képviselő felesége 4 év alatt 36 millió költségtérítést nyaltak be kettecskén, ahogy azt megírtam már 2 hete):

Nyakó Pista a Magyar Hírlapnak:
"Mivel csak később házasodtak össze, megválasztásunk idején két egymástól családjogi értelemben is független képviselő jutott az Országgyűlésbe. A költségtérítést egyébként a képviselők egyenként vehetik igénybe attól függetlenül, hogy házastársak, avagy sem, tette hozzá.

Nyakó István szerint ez pont olyan, mintha egy cég esetében azt vetnék fel, hogy "miért kap az egy helyen dolgozó házastársak közül a feleség teszem azt étkezési hozzájárulást vagy költségtérítést, amikor a férje ezt már megkapta. Egy helyen dolgozó, de két külön jogosultságokkal és feladatkörökkel rendelkező emberről beszélünk a mi esetünkben is."

Nyakó Pista a Hírszerzőnek:
"Minden egyes adat nyilvános, szerepel a bevallásomban, csakúgy, mint a feleségemében. Nagy Nórával lakást közösen bérelünk, de miután megszületett a fiunk, nyilván egy nagyobbat, mint amekkora egy embernek szükséges. Tény, hogy nem utaztam el az utolsó fillérig az utazásiköltség-térítést, bár 83 kistelepülésen végzem képviselői tevékenységemet. Tudom, hogy ez a vita nyerhetetlen a részemről. Vittem már el néhány balhét, vélhetően ezen is túl leszek valahogy."

Kész .. még meg is mondja, hogy kb. leszarja az egészet, és megvárja, amíg lecsillapodik az "ügy".
 
Szabó Éva, MSZP (Veres János felesége) 336 ezer forintot kap havonta utazási költségeire. Férje utazási költségeit a minisztérium állja.
"A szállásköltség-térítésre nem tartottam igényt. A költségtérítési átalányt azonban felveszem. Nem tudjuk a hazautazást összeegyeztetni a férjemmel. Én megyei listán kerültem a parlamentbe, ami külön feladatokkal és külön költségekkel is jár."

Jaj, szegények külön járnak haza Szabolcsba ... mindjárt sírok. A kemény munka és a hálatlan képviselő feladatok szétszaggatják a családi kötelékeket ...

Nem lehetne kérni az újságírókat, hogy még több képviselőt szólaltassanak meg?
"Móka és kacagás" minden válasz, illetve a következő választásnál jó lenne elolvasni őket ... csak olyan memória-frissítés céljából!

Update!
Egy Fideszes is megszólalt! Domokos László, arlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke:
"A képviselőknek otthon és Budapesten is fönn kell tartaniuk egy-egy lakást és irodát, sokat utaznak és alkalmazottaik is vannak. Romániától Litvániáig, Szerbiától Angliáig mindenhol magasabbak a képviselők jövedelmei. Korábban ingyen utazhattak a MÁV és a BKV járatain, ez a lehetőség azonban megszűnt. Kevesebb bizottság lett, a költségtérítés csökkent és most már adózni is kell utána. Két év alatt tehát jelentősen csökkent a képviselők jövedelme."
 
Remek végszó, köszönjük László!

Címkék: politika pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr13814416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2008.12.10. 12:10:52

lombroso :
elnézzük,elnéztük Sólyom elszólását is...:)))))))))

Johnny336 2008.12.10. 12:14:40

itelethozo · itelethozo.blog.hu 2008.12.10. 11:31:57

De a te esetedben vannak kritériumok. Mellékesen, vagy kapsz lakhatási támogatást, vagy utazásit, hogy hazautazz a több, mint 100 km-re levő lakóhelyedre. De mindekttőt nem kaphatod meg.

Nyakóék bérelnek lakást, és mindennap hazaautóznak Miskolcra. Gy.k. a két gyerekük van, akik feljöttek Pestre szerencsét próbálni, és ne kelljen már albérletet fizetniük, pláne közösen nem, ezért apu és anyu nevére intéztek nekik egy rózsadombi garzont.
Anyjuk picsáját.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.12.10. 12:16:36

"-Göndör István: Ugye nem feltételezi azt, hogy a 386-ból akár egyetlen képviselő lenne, aki nem tudná ennek a költségtérítésnek a dupláját hozni számlával?"

A költségtérítéssel nincs bajom általánosságban. A költésgtérítés megvalósításával és a fentebbi mondattal annál inkább.
Olyan ez mint a kommunizmus. Milyen szépen hangzik a papíron, aztán nézd meg a gyakorlatban.

Johnny336 2008.12.10. 12:23:20

De ez milyen szöveg már?

"Kapjátok be köcsögök, hozok én számlát ha akarjátok, de háromszor ekkora összegről."
A riporter nem kúrta be a fejét a mikrofonnal?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.10. 12:30:07

Két okosságot emelnék ki:

"-Göndör: számla "nem kell", ha a lakás kiadója nem vállalkozó, akkor elég a bérleti szerződés. Ő nem kényszerítheti a főbérlőt, hogy bt.-t alapítson. Benne van a pakliban, hogy főbérlője "elfelejti beírni ezt az adóbevallásába", de ő ezzel nem tud mit csinálni."

Göndör első körben üdvözlöm a konzumhölgy anyukádat, remélem a nyilatkozatod óta folyamatosan csuklik.

Nálunk a miete-t postán kell feladni, nincsen zsebre fizetés, és a főbérlőnek megérkező pénz x-százaléka egyből elmegy adó formájában. Magyarán a 390 euro-ból, jó ha lát 250-et. És ehhez az egészhez nem kellett ZRT-t alapítania, és a befizetéseinket tudjuk igazolni a posta csekkel. Marha érdekes....

Göndör Sityu az ön édesanyjának is hasonlókat mint fentebb.

"Egy vállalkozó három év alatt le tudja írni a kocsiját, miközben a képviselők a négy év alatt ronggyá hajtják az autójukat, ami az értékéből így rengeteget veszít."

Akkor én is kérek bemondós költségtérítést, mert az egyéves autónkban már most 30000 km van, és rengeteget veszített az értékéből. + az amortizációba nem számoltam bele múltkori afféromat az M1-esen egy román kamionossal aki gondolt egyet és kihajított egy kisebb tárgyat az ablakon, ami bekúrta a szélvédőnket + az A oszlopon lévő "sebek" amiket a kőfelverődés okozott, ami miatt úgy néz ki az autó mint ha 20 éves volna legalább...

Anno amikor napi 140 km-t autóztam a lakhelyem, és a munkahelyem közt, annyi költségtérítést kaptam utazásra, ami a felét sem fedezte. elmegyek már képviselőnek...

De mint tudjuk a képviselőknek nehéz az életük, öregek otthonában jótékonykodnak, egy héten 10 inget kell vasalni rájuk, a mama messze él a családtól aki nem láthatja az unokákat, és nem tudják kikkel telefonálnak százezrekért...

Komolyan mondom megáll az ember esze....

Mertcsak 2008.12.10. 12:31:34

"De azt gondolom, hogy működni kell."

Nekem is B+!
Működésemhez elengedhetetlen az evés,fűtés,víz,heti 1 sörözés a haverokkal,stb........
Tessék megmondani,hova nyújthatom be az igénylést?
Ja,számla,nyugta nincs.

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.10. 12:39:43

Jut eszembe, itthonról nekünk a vonalas hívása ingyért van. Pontosabban havi 1-2 ezer fixért. Tudom ajnálani Göndörzsír elvtársnak a mi előfizetési koncepciónkat. Nekem spórolna vele, nem magának...

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.12.10. 12:43:21

"Kész .. még meg is mondja, hogy kb. leszarja az egészet, és megvárja, amíg lecsillapodik az "ügy"."

naná! mit gondoltok? lesz itt akkora kereskedés a számlákkal, hogy ihaj!!
előkerítenek ezek a barmok dupla annyi értékben számlát mint amennyi pénzt eddig vettek fel!

molaris 2008.12.10. 12:50:05

"martonx"- amikor kirobbant az ügy megnéztem, mind, oldalfüggetlenül felvette a maximumot. Most vagy állandóan autózik, vagy bérel. A kettő együtt felveti a csalás gondolatát.
Vegyük a következő számítást:
parlament 2x8 16 ó
bizottság 2x10 20
fogadások,
megbeszélések 20
alvás 7x6 42
étkezés,öl-
tözés,toilette 7x3 21
-----
119 óra
Szóval a heti 56 óra munkáért kapja a fizut, meg a pótlékokat. A maradék 49 óra amit nem a saját regenerációjára fordít kerül nekünk sokba. Ugyani ez azt jelenti, hogy napi 7 órában átlag 64,9 km/h sebességgel közlekedik. Vagyis egy héten tőbb mint két napot utazik, és semmi szórakozás, ciróka- miróka. És még azt sem mondhatjuk, hogy a problémáit útközben beszéli meg a feleségével. Szép kis házasság.:):)

molaris 2008.12.10. 12:52:15

Ja!- és ugyanezt lejátssza Anyjuk külön.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.10. 12:53:36

Mi is kapun költségtérítés ha saját autóval járunk be dolgozni: 3 ft / km !!!

És a HR megnézi a neten hogy a lakhely és a cég között hány kilométer van, nehogy többet írjunk be :))

Ombuccmann 2008.12.10. 12:53:40

A nagyanyám ezekre azt szokta mondani, hogy milyen "élelmes".
Én meg semmit nem tudok hozzáfűzni azon kívül, hogy az anyjuk picsáját.

Float 2008.12.10. 12:53:49

Elég gáz, hogy nyíltan ilyeneket mernek büntetlenül nyilatkozni. Van itt minden fekete gazdiság, választási előny állami pénzből "szponzorálása", adócsalás, hatalommal való nyerészkedés/visszaélés

És ezek a politikai elit, az állam hivatalos példaképei

irrelevant 2008.12.10. 12:56:41

Hé, náczik!

Ezek az emberek a saját személyes vagyonukat áldozzák a közjó gyarapítására! Mikor vettetek ti utoljára tombolanyereményt, he? Mikor adakoztatok nyugdíjasotthonnak? Tudjátok is, hogy milyen az... Ti csak gyújtogatnátok az ÖTYE-klubokat meg a putrisorokat adakozás helyett. Szájat alapállásba, náczik, ne a 386 Széchenyin köszörüljétek a villás nyelveteket!

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2008.12.10. 12:57:25

Tudja GöndörPitykebátyám ahogyan a sorait olvasom egyre jobban elszomorít a politikusok sorsa. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan élhetnek meg így. Miközben vállvetve-töretlenül küzdenek a dolgozók jobb létéért, lemondással teli, gyötrelmes életüket még anyagi javuk terhére is folytatják. S még így is marad idejük abból a maradék piciny összegből jótékonykodni?! Szent emberek maguk mind. Igazi kincsei az országnak.
S mást nem is kívánhatnék őszintén, minthogy nyugodjanak békében

Roxvox 2008.12.10. 13:10:11

Minden képviselő mellé kellene egy szóvivő, aki megmagyarázza ezt a sok sületlen baromságot, így nem a kedves k. uraknak kéne még ezzel is foglalkozniuk, az amúgy rengeteg teendőjük mellett. De lehetőleg okosabb és tájékozottabb legyen náluk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.10. 13:28:10

Göndör nyilatkozatában a rengeteg pofátlanság mellet egy óriási ellentmondás is van:

"..386 képviselő, most gondolja el, ennyi telefonszámla, a kávé, a busz, meg a villamos, .."
"..a képviselők a négy év alatt ronggyá hajtják az autójukat, .."
Most akkor BKV vagy kocsi?
Amúgy nagyon szeretnék csak egyről tudni, aki busszal, villamossal jár dolgozni.

Hosszúlépés 2008.12.10. 13:33:38

laspalmas 2008.12.10. 13:28:10

megvan!

A politikusaink az ingyen BKV miatt agyonhasználják a járműveket. Na?

magichorze 2008.12.10. 13:34:08

én a cégtől utazáskor napidijat kapok, van vagy 2.800 forint/nap, képviselőnek kellett volna mennem?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.10. 13:35:32

Háát igen. Vagy utilötlség vagy lakhatás. A kettő szerintem is csalás. Pláne ha apjuk anyjuk képviselő.
Próbáljon meg bármelyik is megélni minimálbérből vagy 25eFt nyugdíjból!

Tarackos Sül (törölt) 2008.12.10. 13:39:31

Nemrég, képviselő(feleség) bajtársnő levelét olvasva kvázi megütött a guta. Nem értem, valaki hogy lehet ENNYIRE elszakadva a valóságtól, hogy fordulhat elő, hogy egy ország vezetői (gyk. országgyűlés tagjai) ennyire ne legyenek tisztában a legalapvetőbb emberi normákkal, a körülöttük lévő környezettel, meg úgy általában az ORSZÁGGAL, amelyet vezetnek. Nem szimplán hülyék, "ezt nem tudtam", "ezt sem tudtam", hanem gyakorlatilag fantáziaföldön élnek . . .

Kaphatnának helyjegyet erre, akár csoportos kedvezménnyel is:
www.tiger1.co.uk/Dioramas/2007March/intro.jpg

Marcellusca 2008.12.10. 13:40:14

Jajj, mán laspalmas, Hosszúlépés!
Olyan izék vagytok!
BKV csak Budapesten van, és hát a kedves, választóikért dolgozó Nyakó házaspár mégiscsak borsodi (de nem világos, sötét mindkettő).
Oda hogy mennyenek? Térítsenek el egy kékbuszt? :D

Hosszúlépés 2008.12.10. 13:43:27

Marcellusca 2008.12.10. 13:40:14


Tulajdonképpen...és ha egy ilyen régebbi kék busz lejut Borsodba, ott is maradhatnak mindhárman. Nyakóék meg a kék villám is :D

Roxvox 2008.12.10. 13:46:38

Kedves Hölgyeim és Uraim járuljanak 2010-ben is az ÚÚÚÚrnához, szavazzanak, aztán majd ŐK is szavaznak, RÓLUNK.

Marcellusca 2008.12.10. 13:49:02

Tarackos Sül 2008.12.10. 13:39:31

De akkor, ha már csak a csőben van hely!

Marcellusca 2008.12.10. 13:49:41

Roxvox 2008.12.10. 13:46:38

Meglesz!!!

molaris 2008.12.10. 14:02:35

Elnézést, a számításom hibás, mert Nyakó még a megyében is vállal áldozatos munkát havi 134eFt- ért. Akkor mikor autózik? Mennyivel?
Végképp nem értem?

Tarackos Sül (törölt) 2008.12.10. 14:05:18

Marcellusca 2008.12.10. 13:49:02

"De akkor, ha már csak a csőben van hely!"

Bocsánat, elírtam. Természetesen így hangzik:

Kaphatnának helyjegyet EBBE, akár csoportos kedvezménnyel is :D

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.10. 14:08:50

Az Audival csak a külvárosig jön be, ott leparkol, és busszal/metróval/villamossal megy a Parlamenthez. Ami verdákat a Kossuth téri parkolóban láttok, azok a portáshoz, a takarítóhoz meg a könyvtároshoz tartoznak.
Amúgy nem lepődnék meg, ha felvennék és az ingyér éves bérletet, és eladnák a neten. Éheznek, na...

Zsolt70 2008.12.10. 14:09:08

Itt van párszáz automata,amit boldogan kivisznek ingyér' a parasztoknak,és "Göndör" kurváknak.
italautomata.lap.hu/

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2008.12.10. 14:09:13

Csak a keresők kedvéért, így költekezzenek a drága politikusaink: göndör sünbaszó istván. nyakó sünszaró istván.

Marcellusca 2008.12.10. 14:09:53

Tarackos Sül 2008.12.10. 14:05:18

Ugye, hogy jobban hangzik! :D

toxikus 2008.12.10. 14:43:21

laspalmas 2008.12.10. 13:28:10
én vagy 8-9éve láttam egy halom politikust metrózni. talán für lajost meg még vkit. nembiztos. rég volt. és teljesen olyannak tűntek, mint akiknek ez termszetes

nemecsekerno_007 2008.12.10. 14:51:07

El mennek ezek a tárkonyos k*rva anyjukba. Ingyenélô, szemét banda. Az összes rohadt ingyenélô képviselô. Minek ezekbôl ennyi.
- FELEZZÉK MEG A PARLAMENT LÉTSZÁMÁT- KAPJÁK MEG A MINDENKORI ÁTLAGBÉR 2-SZERESÉT AMI A VERSENYSZFÉRÁBAN VAN. AZON FELÜL CSAK JUTALÉKOT AZ ORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETÉNEK MEGFELELÔEN. (Nincs láb, nincs csoki.)
- KÖLTSÉGEIKET CSAK A MANDÁTUMUK LEJÁRTA VÉGÉN KAPJÁK MEG ÉS CSAK AKKOR HA JÓL DOLGOZTAK.
- LEGYENEK VISSZAHÍVHATÓAK A KÉPVISELÔK.

tömören ennyi, de vannak még ötleteim.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.12.10. 14:57:14

bazmeg már Pista,
ha ennyire szar képviselőnek lenni, akkor minek csinálod?

nehogy már minden reggel nekem kelljen egy könnycseppet elmorzsolni a te önfeláldozásod emlékére!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.12.10. 15:00:08

"Göndör István: Ugye nem feltételezi azt, hogy a 386-ból akár egyetlen képviselő lenne, aki nem tudná ennek a költségtérítésnek a dupláját hozni számlával?"

ilyenkor hol a faszomban van az apeh?
nem kell itt adórendőrség, elég a jelek szerint megkérdezni egy-egy képviselőt a legjobb számlagyárak elérhetőségéről.

buckafej 2008.12.10. 15:00:24

Nyakó nálunk képviselősködik.
Igazság szerint nem választották meg, mert a fideszes nyert egyéni körzetben, de Nyaki mindig azt mondja, hogy ő Abaúj képviselője, pedig csak a megyei, vagy országos listán került be.
Általában 3-4 évente látom erre, szóval nem járja ő ezt a 83 települést.
Nézzétek meg az önéletrajzát.
Érettségivel ő osztja az észt, szóvivő, mindenkit lefikáz.
Az edelényi gimnáziumban végzett, ami nem egy erős iskola borsodban, finoman szólva.
Elkezdett egy főiskolát, később egy egyetemet, de nemigen fejezte be.
De minek is tanulna?
Ki a a tanult ember, aki 4 év alatt párosan 36 milliót szakít adómentesen?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.10. 15:07:01

tox
8-9 éve még biztos nem volt ennyi (ugye arányaiban) a költségtérítésük...vagy bőr a képükön...:)

rolika 2008.12.10. 15:13:14

mindennek a teteje, hogy ezek a sz.rháziak még panaszkodni, meg magyarázkodni mernek, ráadásul törvényeket hozni... ááá, basszus, nem is találok szavakat...

Narrátor (törölt) 2008.12.10. 15:28:51

Köszönöm, Zero, így helyrebillent az önérzetem. :)
Amúgy a legszomorúbb az, hogy mi itt dühöngünk és anyázunk, de mégis van ca. 2-2,5 millió választó, akik mindezt benyalják.Csodálkoztok? Egy olyan országban, ahol Isaura felszabadítására meg Esmerald szemműtétjére gyűjtöttek?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.10. 15:45:37

Update!
Egy Fideszes is megszólalt!

Betetettem a poszt végére ....most meg megyek, erre iszok egy kanna forralt bort ...

Otegi 2008.12.10. 15:53:00

"-Göndör István: Ugye nem feltételezi azt, hogy a 386-ból akár egyetlen képviselő lenne, aki nem tudná ennek a költségtérítésnek a dupláját hozni számlával?"

Itt van a kutya elásva! Szóval fiktív számlák beszerzése is járható út lenne a mi drágáink számára? De jó!! Boldog az az ország, ahol ilyen erkölcsileg, politikailag és jogilag feddhetetlen képviselők intézik a "nép, az isten adta nép" ügyeit!
Fasza! A tetves k**va anyjukat!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.10. 15:58:31

Ezt így hirtelen egybeolvastam:
"és alkalmazottaik is vannak. Romániától Litvániáig, Szerbiától Angliáig mindenhol "

Az tényleg a nap magyarázata lett volna. :D

rolika 2008.12.10. 15:59:26

köszönjük lászló, leülhetsz, ez is egyes!
méghogy nincs egyetértés kormánypártok (csakazértis: a szadesz, meg a zemdéef is az) és ellenzék között...

egy: a felsorolt országok nem tántorognak a csőd szélén.

kettő: angliát (meg a többi nyugati országot, de sajnos lassan már bármelyiket) nagyon ne emlegettessék magyarországgal egy mondatban (max. úgy, hogy angliában, ellentétben magyarországgal... :), majd akkor, ha az átlagemberek fizetése elkezd érdemben kifejezhetővé válni az angolhoz képest (fele-háromnegyede :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.10. 16:04:30

"Korábban ingyen utazhattak a MÁV és a BKV járatain"

LOL

Mikor utaztak EZEK BKV-én??? Vagy vonattal?

És ha utaztak, akkor ingyen?

Most meg ezt hozzák fel példának, hogy milyen rossz nekik?

1 mondat =3 faszkorbács!

Marcellusca 2008.12.10. 16:04:37

Köszönjük, zero!
Ez már nagyon "hiányzott" a tisztán látásunkhoz! :D

Alkalmazottai vannak? Akkó az mán vállalkozás, nem? A bejárónő meg nem kötelező! Nehogymán még őt is mi tartsuk el!
Egyébként, meg ha nem tetszik a "fizetés", akkor lehet keresni másik állást!

rolika 2008.12.10. 16:06:13

zero, inkább ne mondanának ezek semmit... de annyira hülyék, fel sem fogják szavaik súlyát, ahogy azt sem, mennyien veszik majd az üzenetet...

krtek 2008.12.10. 16:07:34

Setít tahó ország, setít tahó képviselői....

Mi a francnak szavazati jog akik nem fizetnek adót? Abba pofázzanak amihez közük is van...

Egy teljesen új alkotmány után, lehetne maximalizálni a képviselőket mondjuk 100 főben (lehet ez is sok) és szabályozni ténylegesen nem csak a kib.szott jogaikat, hanem a kötelezettségeiket és a FELELŐSSÉG-et is..

Ezen dolog kezdeményezésére és kivitelezésére sajnos bírka ez az ország. És ezt a nagyarcú rohadékok is tudják... Ez van.

kacsa! 2008.12.10. 16:11:26

Maschienengewehr van eladó. Számla nélkül tutiban.

derelyegrádi szellem 2008.12.10. 16:15:47

"-Göndör István: Ugye nem feltételezi azt, hogy a 386-ból akár egyetlen képviselő lenne, aki nem tudná ennek a költségtérítésnek a dupláját hozni számlával?"

Hát ehhez nem is tudok mi hozzátenni. Kifogyott a nyálam.

Annyit rögzítnék a jegyzőkönyv kedéért, hogy amiről itt a Göndör beszél, az az adócsalás, és a magánokirathamisítás bűnhalmazata.

derelyegrádi szellem 2008.12.10. 16:24:46

Rolika

Meg arról nem is beszélve ha egy angol MP ilyeneket (dehogy, a tizedét) mondana, akkor annak már aznap vége lenne. A saját pártja azonnal lemondatná, és még a pártból is kirúgnák.

Mondjuk az igaz, ha emiatt a Göndört az MSZP-ből kirúgnák, az óriási igazságtalanság lenne. Mert a többi (pl Nyakó) pont ugyanilyen szellemi képességek terén is. Erkölcs tekintetében meg mindannyian egypetéjű ikrek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.10. 16:29:41

Nade Szellem!

Mégis csak egy parlamenti képviselőről van szó!

Ezért van a mentelmi jog! :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.10. 16:32:23

Szellem

Azért nem egy mezei, eltévedt, noname képviselő nyilatkozta ezket, hanem a kormánypárt szóvivője és frakcióvezető-helyettese.

És csak 2 dologra tudom levezetni a fenti dolgokat:

A, ezt komolyan így gondolja, fogalma sincs, és nem is érti mi a kifogásunk -> alkalmatlan

B, Tudja hogy ordas nagy hülyeségeket beszél, de képviselő, nem tehetünk semmit, beleszarik -> alkalmatlan

derelyegrádi szellem 2008.12.10. 16:48:54

ja zero és azzal már nem is akartam terhelni az olvasóközönséget, meg ezt a félkegyelmű Göndört, hogy a Bt.-t kell alapítania dumája azért is sántít, mert hiába alapít a bérbeadó fater Bt-t attól még - önmagában - nem lesz a Bt.-é a lakás. Mivel a használat jogát a tulajdonos tudja átruházni másra (bérbeadni) így hiába alapítana Bt.-t a fater, ha lakás tulajdonosa ő marad, mint természetes személy.

Hogy ez a kis nüansz Göndörben fel sem merült azt nem csodálom hisz egész élete arról szól, hogy eladnak, megterhelnek, haveroknak használatba adnak bármit, ami nem az övék, de ettől még a főszabály az, hogy ha egy mód van rá az ingatlant a tulajdonosa adja már bérbe.

dr.justice 2008.12.10. 16:49:14

Nem kötelező képviselőnek lenni, lehet 54.000.-Ft-ért utcát seperni közmunkában.

Marcellusca 2008.12.10. 16:58:18

dr.justice 2008.12.10. 16:49:14

Én is erre céloztam finoman!
Mert segély, szoc. támogatás, ingyenebéd nincs, mert az elmúlt évben a jövedelmük ...

derelyegrádi szellem 2008.12.10. 17:02:43

Így van Justice. A külleme, valamint a végzettsége is éppen megvan hozzá, az intellektusról nem is beszélve.

És így nem is kéne a képviselőség miatt egész családját nyomorba döntenie, mint tette eddig.

Egyet viszont nem értek. Ha ez a mezei képviselőség ennyire ráfizetéses, akkor Göndör haverja a volt MSZP pénztárnok miből építi azt a majd 1000 m2 házacskát amit az újságban is mutattak? Ezt csak azért kérdem, mert a pali előadása szerint neki semmilyen üzletrésze, vállalkozása egyéb jövedelme nincs, csak a képviselői költségtérítése és tiszteletdíja.

Lehet ő nem vesz annyi tombolát? :)

Maestro 2008.12.10. 17:03:57

Szerintem nem az a baj, hogy egy politikus lop, hiszen hát politikusi lét eleve kizárja a becsületesség minden formáját.
Lopjon, ha _van_miből_. Kanadában is lopnak a politikusok, csak ott az emberek jól élnek, és leszarják. Ha nem kéne megszakadni a melóban, hogy legyen télen miből ruhát venni, meg esetleg lehessen egyről a kettőre jutni, akkor aztán kurvára le tudom szarni, ha ezek a buzik lopnak.
De így...

Marcellusca 2008.12.10. 17:07:37

derelyegrádi szellem 2008.12.10. 17:02:43

Visszavitte az üres üvegeket! :D

Marcellusca 2008.12.10. 17:12:52

derelyegrádi szellem 2008.12.10. 17:09:59

Hát, egy cég, nem?
Vagy A Palotából.

Tényleg! Tud valaki valamit a Sándor palota "másáról"? Eladták már, vagy megint mehetünk bulizni? :D

XSun (törölt) 2008.12.10. 17:17:15

"Gondolja el, az én telefonszámlám az több mint 100 ezer forint."
Ha jól tudom akkor a képviselőknek spéci ún. kormányzati díjcsomagjuk van, ami olyan 10 forint / perc és másodperc alapú a számlázás.
Tehát a kollégaút olyan 10 000 percet beszél egy hónapban ami 166 óra, nem semmi.

Horizont 2008.12.10. 17:38:04

"Korábban ingyen utazhattak a MÁV és a BKV járatain, ez a lehetőség azonban megszűnt"
Szegénykéim.Mert ha ingyen lenne akkor azon utaznának?

Ezeket a szánalmas magyarázatokat úgy adják elő mintha tényleg a közösségért dolgoznának és az kerül annyiba.A kis "mini terézanyák"!
Ennek soha nem lesz vége "kitermelődik" a következő garnitúra.
Ezt a nyüglődést, rinyálást, síránkozást ami itt folyik a pénzük körül már iszonyatos.Könyörgöm valaki csapjon már az asztalra és rakják már rendbe magukat.Vagy megvárják, hogy mi tegyük meg???El fog jönni az is előbb-utóbb....

Otegi 2008.12.10. 17:43:55

Marcellusca!

"Egyébként, meg ha nem tetszik a "fizetés", akkor lehet keresni másik állást!"

Az egyik korábbi munkahelyem a volt főnököm az általad írtakat így fogalmazta meg:
"Akinek nem tetszik, az húzzon a picsába!"
(Halkan jegyzem meg, hogy igaza volt.)

Ha annyira szar képviselőnek lenni, parlamenti ülések alatt Ikariamozni,meg ilyenek, akkor álljon fel és mondja azt, hogy:a faszomat, visszamegyek autót szerelni! De az állatja nem ért semmihez, csak a szájtépéshez!
A böszmék ! Elkúrták! (Mi is!!!) Nem kicsit! Nagyon!

Marcellusca 2008.12.10. 17:49:05

Otegi 2008.12.10. 17:43:55

Nálunk még azt is hozzátette a főnök, hogy több százan állnak sorba a helyünkre.

Raving 2008.12.10. 18:02:28

Ezt nem értem... A saját zsíros fizetése helyett egyéb állami bevételekből adakoznak...? Tényleg jogos ez...?

Kodomo 2008.12.10. 18:59:39

Na, ezért igen-igen jó, hogy van ez a pártlista. Ha már benyalta magát az elvtárs jó magas pozícióba, rakjuk már be az asszonyt is a listába, ne unatkozzon otthon egyedül, meg akkor a fűtésen is tudunk spórolni egy kicsinyt.
--------------

Kezdem azt hinni, hogy Békésben, Szarvas környékén nagyon sanyarú a rögvalóság, ott képviselő Domokos László is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.10. 19:09:53

Egész nap nem ettem semmit, úgyhogy nagyon jól esett most a kaja, amit az előbb nyomtam be. A cikk olvasásáig, vagyis a hányingerem jelentkezéséig. Tényleg, nem Nyakó (és Ujhelyi) mondta azt Romániában - ráadásul olyan pofátlan, hogy vállalja is -, hogy a választás sikere érdekében ellenségképet kell kreálni, illetve ha nem lehet, akkor démonizálni kell? Műveltségi cenzusos választást akarok, elegem volt...:,-(

Roxvox 2008.12.10. 19:31:23

A képviselők számát 21 fő-ben állapítanám meg.
Megyénként 1-1, az 19, Budapesten 2.
Igy a 2/3-os és az 50%-os törvények is eldönthetők.
Pártlista nulla, költségtérítés minimális és csak számlára.
Micsoda verekedés lenne ezért a 21 helyért (talán még ölnének is).

kacsa! 2008.12.10. 20:40:18

"Micsoda verekedés lenne ezért a 21 helyért (talán még ölnének is). "
Nem talán. Hullna a férgese. De az is biztos, hogy rohamrendőrök törnének rád éjszaka a kopogtatócéduládért! :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.10. 20:48:46

Szerintem még a 41 fős képviselői létszám sem lenne rossz "Ali baba és a negyven rabló" mintájára.:)

Véraláfutás 2008.12.10. 21:08:28

Mj
"Műveltségi cenzusos választást akarok, elegem volt...:,-("
Ahh, sajnos ebben az országban két állapot szokott lenni: Birkatürelem vs Lámpavas

Bubute 2008.12.10. 22:15:23

Remélem valaki "véletlenül" feljelenti őket az Apech-nél és a rendőrségnél...
Kíváncsi lennék arra, hogy milyen gyorsan söpörnék a szőnyeg alá.

Ha ezt elolvassa egy belevaló (bevállalós) ügyvéd, kérem tegye meg a szükséges lépéseket!!
Szerintem az egész ország támogatná (akár anyagilag is) a perek idején.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.12.10. 22:49:46

Lacikám, csillagom, eszem azt az okos fejedet. azt mondod, hogy:

"Kevesebb bizottság lett, a költségtérítés csökkent és most már adózni is kell utána. Két év alatt tehát jelentősen csökkent a képviselők jövedelme."

már bocsi, de a parlamenti bizottságok azok jótékonysági körök? csak azért vannak, hogy a képviselőknek magasabb legyen a jövedelme?
azt hittem mindenféle törvények és rendeletek előkészítését végzik.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.12.10. 22:50:59

egyébként meg, ha már nem őszinték, akkor miért nem tudnak szimplán kussolni?

még a cinkos hallgatás is jobb ennél a nagyüzemi hülyének nézésnél.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.12.11. 00:33:56

otvospeter · fricska.blog.hu 2008.12.10. 12:56:41

A TE pénzedet én is szívesen elajándékozom, libsi köcsög. A költségtérítés azt jelenti, hogy NEM A SAJÁT PÉNZÜKET, hanem a mi adóforintjainkat "adakozzák". Az nem adakozás, bugriskám. A sajátodból, na AZ az adakozás. Bekaphatod, agymosott faszfej.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.12.11. 00:43:02

Amúgy az adakozást is lehet igazolni... Ha már a mi pénzünket osztogatják.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.11. 01:49:31

Véraláfutás 2008.12.10. 21:08:28

A lámpavasos opció esetében lassan az egész Andrássy utat föl lehetne "díszíteni".:-/ (A hozzászólás nem minősül ajánlattételnek.:P) Mondjuk nekem az '56-os oszlopok sem tetszenek, tőlem azokat is beáldozhatják a vérengző ellenforradalmárok/fasiszta csőcselékek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.11. 02:05:01

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu 2008.12.11. 00:33:56

Szerintem otvospeter poénkodni akart, csak nem sikerült valami fényesen.

"Amúgy az adakozást is lehet igazolni... Ha már a mi pénzünket osztogatják."

Erről az a vicc jut eszembe, amikor hatalmas dugó áll az autópályán. Az autók mellett egy fószer sétál, és főszereplőnk mellett is megáll. A sofőr nem érti a helyzetet, mire elmondja neki a jóember, hogy arab terroristák elrabolták Gyurcsányt, és ha nem kapnak 10 millió dollárt, akkor máglyán elégetik.
- És eddig mennyit adtak?
- Az előtted lévő például 5 litert.

Na ez adakozás.

Marcellusca 2008.12.11. 06:51:45

Mj · www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.11. 02:05:01

Én beszállok 20 literrel!
Most úgyis óccó a berzin! :D

Marcellusca 2008.12.11. 06:54:29

KuKori!

Mindenféleképp a mi pénzünket osztogatják, mert a fizetésüket is tőlünk kapják.
Csak ezt ők hamar elfelejtik. Főleg azt, hogy miért is kapják.

Van még öt liter a kocsimban! :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.11. 07:01:39

denever 2008.12.10. 22:49:46
Nagyon jó meglátás.

Marcellusca 2008.12.11. 07:15:59

denever 2008.12.10. 22:49:46

Mér mit gondoltál? Mégcsak be sem kell járniuk! Valamiből nekik is élni kell! :D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.12.11. 10:04:35

Göndör Pisti és barátai remélem hoznak fiktív számlákat az eddigi költségtérítésük háromszorosáról, legalább egyben le lehetne sittelni az egész bohóccsoportot.

Nanehogymá 2008.12.11. 12:22:02

Javaslom egy bizotság létrehozását amely kivizsgálja a költségtérítéseket. Ha valakinél aránytalanul KICSI összeget találnak, annak vissza kell vonni a mandátumát!:D
Aztán kell még egy bizotság amely meállapitja a költségtérítéses bizotsági tagok bizotsági pénzét....
És igy tovább...
Remélem lesz minden nincstelen képviselőnek némi plusz pénz, mert a kicsi szívem meghasad értük. Már egy hete nem alszom, hogy ennyit kell nélkülözniük miközben "mindent" megtesznek az ország gyarapodásáért........

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.12.11. 13:04:05

"Mj · www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.11. 02:05:01

Szerintem otvospeter poénkodni akart, csak nem sikerült valami fényesen."

Ha neve melletti blog linkjére kattintasz, nem éppen így néz ki a helyzet... :S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.11. 13:08:50

Marcellusca 2008.12.11. 06:51:45

Nekem nincs kocsim, úgyhogy max. csak étolajjal tudok adakozni.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.11. 13:14:52

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu 2008.12.11. 13:04:05

Szerintem ott is poénkodni akar, csak nem mindig sikerül.:)

irrelevant 2008.12.11. 13:16:18

Kukori drága!

Vicc volt a hozzászólásom, ahogy a blogom összes posztja is vicc. Ennyire nincs humorérzéked? Nem irigyellek, elég görcsös lehet így az élet.

irrelevant 2008.12.11. 13:25:47

Mj

Remélem, azért néha igen :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.11. 13:29:24

A nem mindig nálam nem egyenlő a sohával.:P

Marcellusca 2008.12.11. 17:47:04

Mj · www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.11. 13:08:50

Az is jó, táplálja az égést.
Legfeljebb kicsit sült krumpliszag fog terjengeni. :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.11. 19:34:23

Az szerintem csak akkor terjengene, ha Fletót nyárson forgatnánk, egy kis ezüstpapírba csomagolt krumpli fölött.;-) Csak arra kell figyelni, hogy gyorsan forgassuk, nehogy ellopja azt is.;-)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.12.11. 21:29:19

Ohh, akkor bocsi, de elég vérlázítóan hangzott.

fokabacsi 2009.01.04. 09:32:45

Mindennek tetejébe:"szeretett" agyonadóztatott parazitáink , miről hoznak törvényt?!? Neeem a jogtalanul felvett pénzekről (18 000 000 Ft/4év) hanem a -sípszóról- Téged fognak leültetni , ha a tetű papolásán sípszóval fejezed ki nem tetszésedet.
Arról nem is beszélve ha netán tojást mersz dobálni.?!

Agyalap 2009.01.04. 10:20:08

Nem élünk minimálbéren, de a mi családunkban a költségek 4 év alatt nem érték el a 36M forintot.
Az a baj, hogy a fizetésünk sem.
A legrosszabb, hogy még bruttóban sem...

Agyalap 2009.01.04. 10:21:34

Persze csak az irigység beszél belőlem.
Ott rontottuk el, hogy kedves feleségemmel 2-2 diplománk van...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.10. 19:41:18

Nyakó istván mondta horn gyuláról, h "kemény volt, mikor kellett"
mikor kellett.
és az analfabéta mszp-s ismerősöm csak legyint: a komcsik már a múlté, az régen volt.

süti beállítások módosítása