Kinek szerveznek gyűjtést a Filmszemlén a magyar filmesek? És kérik, hogy a nézők is járuljanak hozzá? És gyerébe egy filmszalag kinézetű sálat kapnak?
Nem hiszem el: Dugónak meg a sajókazai áramlopóknak gyűjtenek b'meg! (Dugóról itt és itt és itt)
Már 1 milliót összedobtak a cégek, és mivel 30-40 ezer embert várnak a filmszemlére, még több millió forintot várnak.
Nol.hu:
"A filmesek gyűjtéséből befolyó pénz a Szociális Innováció Alapítvány közreműködésével jut majd el az áramlopásért elítélt családokhoz, hogy a szolgáltató által kirótt több százezres, esetenként milliós nagyságrendű büntetéseket kifizethessék, hátralékaikat kiegyenlítsék. Ha ezen felül maradna az adományokból, azt szétosztanák a borsodi szegény falvak között."
Nem hiszem el. A megélhetési bűnözőnek gyűjtenek. Fatolvajoknak, áramtolvajoknak. És a 20 000 ember, akiket a válság miatt rúgtak ki? Mind tisztességgel, becsülettel, FEHÉREN dolgozó ember, akik akarnának is dolgozni, de nem kapnak lehetőséget! Velük mi van?
Akkor egy kis bővebb infó: Dugó 6 gyereket "nevel", vagyis kap 6*16 000 forint családi pótlékot (96 000 forint), GYED-et vagy GYES-t, szociális segélyt, lakás- és gyermekvédelmi támogatást, ingyen étkezést és tízórait, tankönyvet, tanszersegélyt, nyári ellátást, élelmiszercsomagot. Nem fizet rezsit, nem dolgozik, nem adózik, nem fizet TB-t. Lásd a boon.hu helyszíni riportját.
A sajókazai önkormányzat most vette rá (!), hogy végre regisztráltassa magát a munkaügyi központban, hiszen enélkül nem lehet közmunkára felvenni. Tehát annyira keresett munkát, hogy még a munkaügyi központban sem volt. Viszont most még munkanélküli segélyt is fog kapni.
A Hírszerző is lement Sajókazára, de nem tudott Dugóval beszélni, mert a "a családnak rossz tapasztalatai voltak az újságírókkal, fotósokkal és operatőrökkel, akik életkörülményeik bemutatásával állást is foglaltak: van itt tévé meg számítógép, miféle nyomorról beszélnek ezek?"
A Hírszerző fényképfelvételei a cigánytelepről nem a harmadik világban készültek, hanem Sajókazán, egy EU-s tagállamban, csak felnőtt olvasóinknak ajánljuk a megtekintését!