Skip to content


       Szűrés lista

Merre tovább, Magyarország? - Ukrajna sarkában

A Merrill Lynch és a Barclay's Capital londoni stratégái szerint nő a magyar államcsőd veszélye. Széles Gábor szerint ez bármikor bekövetkezhet.

Egyelőre a nemzetközi hitelkeret segíti a magyar államadósság finanszírozását. Ahogy Ukrajnában is, akik viszont már 1 lépéssel előttünk vannak. Ott ugyanis az IMF bekeményített, és nem engedi lehívni a következő hitel-adagot. Vajon miért? Van-e hasonlóság Ukrajna és Magyarország között? A szlovák példa után íme, Ukrajna:

Ukrajna hazánk után a második legnagyobb, 16,4 milliárd dolláros IMF mentőcsomagban részesült tavaly év végén, hogy elkerülje a pénzügyi összeomlást. Azóta viszont nem sok minden történt, azonkívül, hogy a tavaly értékének 40 százalékát elvesztő nemzeti fizetőeszközt, a hrivnyát úgy ahogy sikerült stabilizálni, részben a nemzetközi pénzügyi forrásokból. Az ipari termelés összeomlott, a társadalmi feszültségek növekednek. Befektetőházak az idén 5 százalékos GDP visszaeséssel számolnak.

Összeomlás szélére kerülhet Ukrajna, ha nem sikerül nemzetközi partnerekkel (Oroszország) megállapodni egy 5 milliárd dolláros hitelkeretről. Az IMF ugyanis várhatóan visszatartja a 16.4 milliárd dolláros hitel aktuális részletének folyósítását. 

A The Wall Street Journal Europe értesülései szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felfüggesztheti az Ukrajnának szánt hiteleket, miután a kormány nem teljesítette a bank szigorú feltételeit. A múlt heti tárgyalások a bank és a kijevi kormány között nem vezettek eredményre. 

Az IMF a hitel második részletének folyósítását a költségvetési egyensúlyba hozatalához vagyis zéró deficithez kötötte, míg a kormány három százalékos hiánnyal számol az ide évre. Ennek végrehajtása a szociális kiadások befagyasztását igényli, ami további társadalmi feszültséget gerjesztene a 46 milliós országban, ahol a válság miatt már eddig is nagy tömegek veszítették el állásukat. 

Ukrajna óriási IMF hitelt vett fel - Magyarország szintén.

Azóta nem sok minden történt ott - Nálunk
szintén.

A hrivnya elvesztette tavalyi értékének 40%-át - A forint csak
30%-át.

Az ipari termelés összeomlott  - Nálunk
szintén.

A társadalmi feszültségek növekednek - Nálunk
szintén.

5%-os GDP csökkenéssel számolnak  - Nálunk
4-5%-ot várnak.

Az ukrán kormány nem teljesítette a bank szigorú feltételeit - Gyurcsány kormány
szintén.

Ukrajnában be kellene fagyasztani a szociális kiadásokat - Nálunk
szintén.

Nagy tömegek veszítették el az állásukat - Nálunk
szintén, de ez még csak a kezdet.

Az IMF befagyaszthatja a hitel többi részét -  Nálunk ....................???


Nos, nálunk tegnap Gyurcsány felbontotta a csomagját, a válság kirobbanása utáni negyedik (!) hónapban, ami Lendvai Ildikó szerint nem megszorítás, Mesterházy Attila szerint "MSZP programja olyan koherens, hogy nem csak a pénzügyi egyensúlyt állítja helyre, hanem a jövőbeni versenyképességnek is megágyaz, sőt kezeli a válság akut tüneteit, azaz segít megőrizni a munkahelyeket is."

Sőt!
"A válság megfékezése, Magyarország megerősítése nem egyszerű feladat. A kormány tudja, mint kell tennünk. Tudja és teszi a dolgát. Határozottan és keményen. Önöktől azt kérem, hogy gondjaik bajaik között is gondoljanak az egész országra" - szólá tegnap este a népéhez a Miniszterelnök Úr ....

Aki eddig nem aggódhat, annak most már van erre oka. Gyurcsány, Lendvai, Veres, Mesterházy menti meg az országot? Te jó ég, mi lesz még itt ...

Akkor leegyszerűsíteném, hogy mi is a helyzet: ha nincs IMF hitel ----> game over, államcsőd. Roló lehúz, reset, reboot.


Argentína közeleg ...

Remélem lesz valamikor akciós, 1-et fizet 2-t kap ételkonzerv akció a Tesco-ban.


Mert igény, az lenne rá ...


Sőt, ez az igény egyre növekszik ...






 

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr79935131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moRtiZ 2009.02.17. 08:36:23

Milyen zseniális, hogy Ukrajna szintjére süllyedünk nemsokára. Szép összehasonlítás. Sírni támad kedvem.

belzebubó 2009.02.17. 08:43:37

Nemrég a láthatatlan kezek próbálták visszahúzni a zuhanásban lévő forintot-nem sikerült. Nagy baj van.
308,7-ről visszahúzták 307,6-ra majd azonnal 309 fölé ment.
Meglátjuk lesz-e alapkamat-emelés.Érdekes nap lesz a mai...
(Tegnap nem volt tőzsde az USA-ban)

Johnny336 2009.02.17. 08:45:25

Szerintem próbáljuk nem elképzelni, hogy milyen lenne az ország egy argentín minta alapján...

Egyébként ez már tűzoltásnak sem jó. Kicsit elkéstek. Stílusosan fogalmazva: elkúrták!

Volt sokszor lehetősége félreállni, szépen szürcsölni a koktélokat valami napsütéses tengerparton, aztán hagyni a többieknek, hogy vágjanak rendet (TÖBBIEK? MUHAHA :D). Ehelyett itt baszta az anyját. És a legszomorúbb, hogy még népharag sem lesz, aminek folytán "megbánná" a tetteit...ugye még nem késő menekülni?!

Petrow 2009.02.17. 08:49:08

@Johnny336: "ugye még nem késő menekülni?"

Ha van miből és van hová, tedd meg.

jozicsenko 2009.02.17. 08:50:36

épp ez jutott eszembe minap: ott az IMF felállt és hazament, mert nem jutottak dülőre

ez nálunk elmaradt, vagy nem úgy adták elő

öööö...izé 2009.02.17. 08:51:20

zero: ez nem igaz: "Az ukrán kormány nem teljesítette a bank szigorú feltételeit - Gyurcsány kormány szintén." legalábbis, ami Mo-t érinti

Legalábbis eszerint a cikk szerint: www.privatbankar.hu/html/cikk/cikk.php?kommentar=28297

Attól még lehet, hogy igaz, csak az IMF képviselő meg magyar kormány is mást mond róla...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 08:52:21

Ha Ukrajna bedől, akkor az OTP is nagy eséllyel, és akkor nekünk is végünk.

kill004 2009.02.17. 08:53:49

@öööö...izé: Igen! A Nagy Árvízi Hajós biztos kézzel kormányozza kicsiny hazánkat a válság tengerén. :(

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.02.17. 09:01:26

@Őrnagy Őrnagy: Azért az OTP nem ukrajától függ szerencsére. Bár nagy érvágás lesz neki de a bedőlés szerintem azért sokkal odébb van.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 09:02:24

Egy euró 309 HUF. Közeleg a vég.

Johnny336 2009.02.17. 09:05:02

@Petrow: van hova menni, persze, szép nagy ez a sárgolyó, csak "akarat" nincsen :D

belzebubó 2009.02.17. 09:06:35

@öööö...izé: de mielőtt Strauss-Kahn idejött volna előző bejelentés nélkül,ez nem igy volt.

De mi lesz júliusig igy a 310 felé közeledve?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.02.17. 09:14:06

És mindeközben ferikénk tegnap az adást megszakítva betört a tévébe,hogy leereszkedjen nyomorba döntött népéhez:

www.youtube.com/watch?v=2zRhcheLoic

Na ez az igazi VASTAGBŐR!!!!!!!

Megélhetési rasszista 2009.02.17. 09:15:55

@Noname Cowboy: Az OTP már régen szabadulna ukrajnai leánycégétől. Az a kérdés, ezt a válság előbbre vagy későbbre hozza.

Rwindx 2009.02.17. 09:19:23

@laspalmas: 320-ig valószínűleg elmegy, most a 309-en nem kell izgulni. kb 320-on kell hogy megfordul-e vagy sem.
Ha Ukrajna bedől, azt nem elsősorban az OTP miatt fogjuk megérezni, az legfeljebb az OTP eredményességét érinti, a régiós hatások sajnos keményebbek lesznek.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 09:19:27

@laspalmas:

Éppen ezt akartam kérdezni én is, google "csak" 304 HUF-ot mutat.

@belzebubó:

Milyen kezekre gondolsz?

eszkep 2009.02.17. 09:19:52

Nekem egy ideje már meggyőződésem, hogy az államcsőd elkerülhetetlen, aminek bekövetkeztét 2010 szeptemberére tippelem.
Gyurcsány "teljesítményét" elnézve, lehet, hogy túl "optimista" voltam a 2010 szeptemberével...
Emberek! Akinek nem EUR-ban van minden pénze, otthon a takaró alatt, az "besz*pta"!!!
Hajrá szocik! Húzzatok bele!!! (Mibe is???)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 09:21:26

Ez a konzerves kép a végén zseniális, habár szomorú.

belzebubó 2009.02.17. 09:21:50

@laspalmas: Az EREDETI szerintem azt nézi,ha most vennél valamelyik banknál akkor gyakorlatilag mennyit kell fizetned 1 EUR-ért. Pl.: OTP.hu kezdőlapján.

Én itt: finance.yahoo.com/currency-converter#from=EUR;to=HUF;amt=1
nagyon nyugtalan.

kopaszfarkas 2009.02.17. 09:22:41

Van 700$om, szerintetek váltsam át most, vagy várjak még egy kicsit?

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 09:23:33

Hülye kérdés, de félmillió fölött kell valami előakármi, hogy átválthassak némi pénzt? Bejelenteni a Holdon, a NASA-nál, v. valami?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 09:25:19

Várjál, Várjál. Jó lesz az még kajára, majd ha eljön Argentína.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.02.17. 09:27:17

@Megélhetési rasszista: Ez igaz, hogy szabadulna. De ez nem párhuzamos folyamat azzal, hogy milyen a cég pénzügyi stabilitása. Azért az OTP elég sok országban van jelen. S ezek közül csak 1 Ukrajna.

belzebubó 2009.02.17. 09:27:32

@Tarackos Sül: jó pénzért interveniál. Szerintem ha 304-ért te tudsz most EUR-t venni akkor jól jársz.

rolika 2009.02.17. 09:28:45

@eszkep: hát igen, a középárfolyam egy kib.szott hazugság... az otp-nél 315 az euró, ennyiért lehet megvenni. egy devizahiteles nem a középárfolyamon kapja a frankot vagy akármit, hanem az eladásin...

rolika 2009.02.17. 09:30:38

"Ukrajna óriási IMF hitelt vett fel - Magyarország szintén."

csak engem idegesít, hogy a 4,5 magyarországnyi ukrajna még így is KEVESEBB imf-hitelre szorul(t), mint mi?!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 09:30:46

@Tarackos Sül:

300ezret elérő/meghaladó pénzváltásnál igazolnod kell magad, és nyilvántartásba vesz a pénzváltó. (Elvileg.)

irrelevant 2009.02.17. 09:31:17

Én itt nézem az árfolyamot, most épp 307 körülit látok:

www.xe.com/cgi-bin/ucc/convert?Amount=1&From=EUR+Euro&To=HUF+magyar+forint

Nos, igen, én is azt akartam mondani, hogy az IMF meg van elégedve a magyar kormány tegnapi teljesítményével, amit őszintén szólva nem értek. Sokkterápia ugyanis, ami az IMF általában képviselt módszere, nem történik itthon, és ez a Gyurcsány-csomag nem tartja fenn az ország fizetőképességét hosszabb távon. Nem értem az IMF viselkedését. Néha elgondolkodom, hogy miért különleges az IMF-nek Magyarország (a legeslegnagyobb hitelkeretet mi kaptuk; még kormányváltást sem követeltek előtte, ahogy szokták; és egy ilyen, az államcsődöt csak halogató adócsomaggal is meg vannak elégedve).

Miért?

irrelevant 2009.02.17. 09:32:44

@kopaszfarkas: Nekem euróm van, de meg sem fordul a fejemben, hogy átváltsam forintra, főleg most. Megy még ez az árfolyam feljebb is.

belzebubó 2009.02.17. 09:34:49

@rolika: persze,de a bankköziről beszélnek általában,ha a hiradásokban hallod az árfolyamot.

ptm 2009.02.17. 09:34:52

Láttam a tegnapi beszédet és lelkem pislákoló lángját fellobbantotta miniszterelnökünk lendületes beszéde. Igen, vettem ködmönkémet, kezembe kapa és mentem a fagyott földet feltörni, megművelni. Ha mind teszünk érte, igenis kilábalhatunk a gödörből! Megmondta Feri, nosza tegyünk érte! Éljen a Gyurcsány, Éljen az MSZP!

(ui. nem tudja valaki honnan lehet félautomata karabélyt vásárolni? homokzsák és egy évre elegendő konzerv már van.)

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 09:35:05

@belzebubó:

Valamit csinálni kell vele, ahogy fentebb írta valaki, itt van "a párna alatt".

gidabiga 2009.02.17. 09:35:24

úgy tűnik, a tegnapi nagyszabású reformprogrambeszéd nem érte el a célját.
nemhogy nem érte el, az ellenkezője történik, mint amit nagy valószínűséggel vártak.
az a baj, ha ma lemondana, már az is késő lenne.

reKorrekt 2009.02.17. 09:36:58

@otvospeter: No igen. Ilyen árfolyam mellett váltsa át akinek 8 anyja van. Ráadásul annak akamata is magasabb. Mert ugye miért ne?!
A bankok amúgy mikor akarják az egyoldalú kamatemelésüket visszavenni? Ugyanis ez még -5k havonta :-/

martonx 2009.02.17. 09:38:40

@kopaszfarkas:

Elnézve a kormányunk töketlenségét, még várhatsz vele.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.17. 09:40:26

@Őrnagy Őrnagy: Inkább shotgunba és lőszerbe fektesd. Ha puskád van, minden van :)

belzebubó 2009.02.17. 09:42:04

@Tarackos Sül: nyáron jobban jártál volna,amikor teljesen indokolatlanul erősödött a forint és 232 volt 1 EUR . Én akkor tettem,150-ért svájci frankot ott még durvább volt az erősödés mint az EUR-nál.Szerintem Böszman is akkor vihette ki a pénzét,mert semmi indokot nem láttam akkor arra,hogy miért lett 232 az EUR. Böszman már tudhatott valamit. Aki meg nyaralt ez július elején volt,vagy azt hitte ez majd ilyen marad, az most sziv.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 09:47:04

280.-Ft/1 ojró árfolyamon nagy tételben vennék ejjurópai valutát. Ha van valaki - akkora balfasz - hogy ennyiért eladja nekem, írjon mail-t...

Köszönöm!

(Neked külön Böszman, hogy kúúúrnád teherbe az édes anyádat!)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.17. 09:47:21

@ptm: Nem kell vásárolni, ha egy kicsit vársz, mindenfelé heverni fog az utcán.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 09:47:46

Valuta Vétel Eladás
EUR 291.43 312.57

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 09:49:11

@laspalmas: www.privatbankar.hu/html/bef/800.php

Akkor kilengése van, hogy az már maga egy vicc. Csányi papa mennyinél jósolta meg a format c: -t?? 350? Ha ilyen ütemben haladunk, jövő hét szerda (optimális esetben...)

Virág et. 2009.02.17. 09:51:59

Két ország összehasonlításakor nézni kellene az élteszínvonalt és a jövedelmi viszonyokat is.

Ukrajnában sokan havi 70-100 hrivnyából élnek. Bruttó. A hivatalos átlagot 1500 hrivnya környékére a közszférában dolgozók magas fizetése húzza fel. A piacon épphogy megélnek a tömegek, még a fekete foglalkoztatás (zsebbe fizetés) ellenére is.

Ezért van tele Mo ukrán vendégmunkásokkal. A magyar minimálbér nekik rengeteg pénz.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 09:52:21

@Seduxen: Sztem a 350 optimista, én úgy 330-ra tippelek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 09:53:30

Amúgy mi van akkor, ha bedől a forint, és a devizahitelesek 90-100%-a nem fizeti a kölcsöneit? Mindenkihez kimennek a végrehajtók?

Johnny336 2009.02.17. 09:55:36

Legjobb tudomásom szerint Ukrajna volt az OTP egyik kincsesbányája jó ideig.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.17. 09:57:38

@Virág et.:

Igen, és?
Ők is szarban vannak, mi is szarban vagyunk.
Mi még nagyobb szarban vagyunk, mert mint EU-s ország vagyunk olyan nagy szarban mint Ukrajna.

Azért valljuk, be , ilyen nagy szraba kormányozni az országot, az EU-n belül (!!!), ehhez kurva nagy tehetség kell ...

eszkep 2009.02.17. 09:58:23

@otvospeter: Eszedbe nem jusson átváltani! Államcsőd esetén lesz még itt 500 forintos EUR is.

reKorrekt 2009.02.17. 09:59:59

@laspalmas: így van. Kilakoltatás az összes fedezeti ingatlanból, aztán a bank persze kivár majd hogy fellendüljön az ingatlanpiac. Jó eséllyel ismét megveheted a saját lakásodat :)

ptm 2009.02.17. 10:01:43

Azért ilyenkor szívesen megkérdezném a nyugdíjasokat, hogy mégis mi játszódik le ilyenkor bennük?

Virág et. 2009.02.17. 10:02:53

@zero: Számold át a 100 UAH-ot EUR-ra és meglátod a különbséget. De az 1500-2000 UAH sem nagy összeg (kb 190 EUR bruttó) és annyit a jómódúak keresnek ott.

Igen, EU-s állam vagyunk. Igen, szarban vagyunk. Nem egyedül sem az EU-n belül sem pedig a világon. Mit vársz, mit mondjak? Gyurcsány a hibás? OK, Gyurcsány a hibás.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.17. 10:03:17

@Korrekt Standartenführer: " Jó eséllyel ismét megveheted a saját lakásodat :)"
Ha addig meg nem veszi Ferkó az összeset ócsóé'.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.17. 10:03:37

@Korrekt Standartenführer:

Ha 100 000 lakáshitel bedől, bedől az ingatlan piac is. Szerinted hogyan, kinek lehet aldni hirtelen 100 000 lakást? Mikor senkineke sincs pénze? Hiába nagy üzlet egy 12 milliós lakást 6 millióért megvenni, ha csak 25 ezer forintom van ....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 10:06:10

@Korrekt Standartenführer:

Nehezen tudom elképzelni, hogy az emberek hagyni fogják magukat kilakoltatni. Lakáshitel miatt sem, személyi kölcsön miatt pláne nem. Az ország fele a híd alatt? Valószerűtlen.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 10:08:30

@laspalmas: Ha jól emlékszem VonPerez írta tegnap, hogyha bárki ki akarja lakoltatni akkor beléállítja a bodzaszedő vasat :)

rolika 2009.02.17. 10:08:31

@Virág et.: szerintem a módszerváltás óta minden parlamenti párt, képviselő és miniszter stb. hibás
egyik se csinált lóf.szt se
az az ijesztő, hogy nálunk még a katasztrófakapitalizmus sem működik. itt még akkor sincs VÁLTOZÁS, ha k.rva nagy sz.rban vagyunk...

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 10:09:38

@belzebubó:

Akkor elszabtam? Még valutát se váltottam, nemhogy árfolyamokat figyeljek :S Nem normális dolog ez, de van itthon némi pénztartalék, amit szeretnék megőrizni. Vegyek belőle aranyat vagy váltsam euróra?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 10:13:41

@laspalmas: az esetben jön az a kategória, hogy "nem mindegy" ?

@zero: ne legyél hülye bazz' ! Szerinted nem jönne ide pár KÜLFÖLDI befektető, hogy vérré keresse magát? Szaré'-hugyé' megveszi a bedőlt hitelesek kéróit, kivár, és a megfelelő időben gennyes haszonnal megválik tőle...

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Hm, elnézve a délelőttit, az nincs már olyan messze...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.17. 10:16:07

Azert azt nem szabad elfelejteni, hogy Uraina egy gazdag orszag: a vilag legnegyobb buza termelöje(csernozjom), asvanykincsek, sbt. Ha ott egy normalis kormany lenne, normalis emberekkel ök azert talpra fognak tudni allni. (Sajnos az orosz megszallas nagyon betett nekik - ne felejtsetek el, hogy amikor oda bevunultak a nemtek- meg a nagyarok- az ut szelen lelkesen ünnepeltek öket, de sajnos a remeny hamar szerte foszlott,)

Magyarorszagon pedig nincs semmi, se ipar, se mezögazdasag - ilyen kis csip-csup tetelekkel nem lehet piacra kerülni, esetleg ha az egesz orszagban csak azt a 3 eladhato termeket gyartanak, talan akkor.
Az emberek alul kepzettek, nem beszelnek nyelvet, nem mobilak, minden valtozast targedianak elnek meg - evszazadok ota, sajnos-
mindent felülröl varnak.

A helyzet most olyan hogy a szocialis kiadasok befagyasztasa - ami egy jol meghatarozhato kisebbseget erint - verontasba torkolna, mert idaig a bünözesüket bocsanatos bünnek tartottak - megelhetesi bünözes, nem baj, ha lopod az aramot majd kifizetjük, lopjad a fat, a gazdagoktol veszed el.

De a tarsadalmi moral is alacsony: ha nem lopsz, nem csalsz adot, akkor nem vagy ügyes, luzer vagy.
A munka nem ertek.

Igy szerintem Ukrajna ugy hagy ott bennünket, ahogy akar.

En azt szoktam mondani, hogy erzekeltessem a magyar helyzetet, hogy Bangladesh, vagy Szomalia vagy valahol a kettö között, mert egyszerüen nem ertik, hogy mi van most nalunk.

Rwindx 2009.02.17. 10:18:23

@Seduxen:
"Szerinted nem jönne ide pár KÜLFÖLDI befektető, hogy vérré keresse magát? Szaré'-hugyé' megveszi a bedőlt hitelesek kéróit, kivár, és a megfelelő időben gennyes haszonnal megválik tőle..."

Ennek esélye sincs. Ugyanis két dolog történhet, nem fognak idejönni mert az egész világnak likviditásproblémája van, már nincs korlátlan hitel. Ami van azt sem egy éppen csőd felé menetelő országba fogják fektetni.
Ha mégis idejönnének, akkor az történne hogy a nagy tömegű felvásárlások elkezdenék az árakat felhajtani, így rögtön korrekció következne be a lakáspiacon, és máris nem érné meg felvásárolni akkora tömegekben.

Petrow 2009.02.17. 10:18:35

@laspalmas: Most szerveztek egy akciót a provident ellen, "Fizess 5 Ft-ot a Providentnek" címmel.
BAR listára nem kerülhetsz, mert a fizetési hajlandóság megvan, csak "nem tudod" a teljes összeget befizetni. Szerintem sokan fognak ehhez is nyúlni.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.17. 10:18:48

Nalam meg csak 3o7,185, de meg koran van

belzebubó 2009.02.17. 10:19:20

@Tarackos Sül: a devizahitelek 70%-a svájci frankban van Mo-on. Próbálják a svájci frankot gyengiteni a svájciak,mert túl erős az EUR-hoz képest is,ez nem jó az idegenforgalomnak sem például, amiből sokan élnek Svájcban.Ha bedőlnek a devizahitelek tömegesen Mo-on azon belül is a svájci frank hietelek, az nem tesz jót a svájci franknak.Ezek azok a láthatatlan kezek akik huzogatják vissza a forintot és talán ez is az oka.
Aranyat nem tudom most tudsz-e venni az MNB-nél,legutóbb várólistákról hallottam.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 10:21:06

Szerintem bukni fogják a bankok a pénzüket, amit kiadtak hitelbe. Mert az ember inkább kaját vesz, mint csekket fizet be.

Virág et. 2009.02.17. 10:22:39

@rolika: Én tudom. A szociális rendszer, a nyugdíj kérdése, az egészségügy, a pártfinanszírozás itt ketyegett már 1990-ben is.

Azóta érdemben senki nem nyúlt hozzájuk. Senki nem MERT hozzájuk nyúlni. A két jobboldali kormány sem.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 10:23:16

@Prinzessin Erbsen: "ne felejtsetek el, hogy amikor oda bevunultak a nemtek- meg a nagyarok- az ut szelen lelkesen ünnepeltek öket, de sajnos a remeny hamar szerte foszlott,)"

Hja főleg mikor megjelentek a barátságos német fiút az SS Totenkopfból.

Ukrajnában meg látszik, hogy hová viszi az országot a kommunizmus meg a volt kommunista vezetők. Hihetetlen, hogy annyi lehetőséggel ami ott van náluk így gallyra lehet verni egy országot.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 10:23:54

@Petrow: Ha lesz államcsőd úgyse lesz BAR lista mert bankok se lesznek :)

jozicsenko 2009.02.17. 10:24:19

az ország legnagyobb tartaléka a föld és az ingatlan

az usa-ban, németo-ban tömegek élnek bérlakásban

jó, mert mobilabbak, rossz, mert nincs saját lakás

nálunk ez azért nem lesz megoldható, mert a lakosság bevételeihez képest nagyon magas a rezsiköltség - képzeld el, ha holnaptól nem csak gázt, villanyt, stb fizetnél, de újra lenne lakbéred

no: igen, amit Seduxen is ír: a jővő bevételi forrásai hazánkban a föld lesz és a lakosság utolsó pü-i tartaléka, a lakás

s amilyen töketlen internacionalista kormányunk van, még a külföldi érdekeit védik majd velünk szemben, az szdsz meg meg is indokolja: mi vagyunk a hibásak, ők 20 éve mondják hgy nagyobb öngondoskodás kell, magunknak főztük,st b

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 10:26:51

@Rwindx: "az egész világnak likviditásproblémája van,"

Ebben Te egészen biztos vagy? Mert hogy ez nem feltétlenül a véletlen műve (már a forint "szárnyalása", az szinte biztos). De ne legyen igazam, én nem különösebben várom az "Argentin-mintát", jól el vagyok nélküle... Ha meg is ússzuk, abban viszont biztos vagyok, hogy nem ezeknek a töketlen poszt-kommancsoknak lesz köszönhető, hanem max a vakszerencsének...

neeskens 2009.02.17. 10:28:17

Én azt találtam ki, hogyha totális mélyponton lesz a forint, kiütöm a gyűjtött pénzemmel a diákhitelem, így minimálisat bukok.
Csak anyámékat sajnálom, nem is tudom mi lesz velük, elég sok pénzük van forintban és hát nem figyelik annyira a gazdaságot.
Viszont az tök durva, hogy a tegnapi Gyurcsány beszédre nem erősödött, hanem tovább gyengült a forint.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 10:30:17

@neeskens: csodálod? a pénzpiac nem hiszem, hogy különösebben szeretné, ha egy elmeroggyant beteg ember vezet egy országot, és neki vannak nagyratörő tervei. Ő az a kategória, ahol a hülyeség szorgalommal párosul. Vagy nem hülye, hanem tudatosan tesz mindent, ez esetben viszont hazaáruló...

kill004 2009.02.17. 10:31:27

@neeskens: Ilyen bejelentés után, csodálkoztam volna az erősödésen.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 10:32:21

@Seduxen: Szerintem beszámíthatatlan embereket ne nevezzünk hazaárulónak :)

Humgor 2009.02.17. 10:35:22

Előrehozott választás. 2009 nyár.

Rwindx 2009.02.17. 10:35:42

@Seduxen: Biztos vagyok benne. Magyarországon szerintem nincs olyan magánszemély vagy cég aki érdemben ilyenbe tudna vágni, így csakis külföldi jöhet szóba. Külföldön nyilván vannak akiknek lenne elég vagyonuk elkezdeni a dolgot, de az nem kp-ban van. És nem is őrültek meg.
Ja és bónuszként normál árverés esetében egyébként csak úgy tudnák kivitelezni, hogy rengeteg forintot vásárolnak, ekkora mennyiség esetén az jelentős forinterősítő tényező lenne.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 10:36:11

@Humgor: Bahh...pont egy hithű fideszes Viktormantrázó hiányzott ide.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 10:36:31

Megérdemli ez a népség ... nem kergette el ferencet már nagyon régen országos sztrájkokat - útlezárásokat, tömegdemonstrációkat kellett volna tartani, amíg nem takarodik el ...

A magyar nép ilyen tutyimutyi lett szépen megfulladhat a szarban. -

belzebubó 2009.02.17. 10:36:57

@neeskens: mitől kellett volna erősödnie? Kiadást csökkentett? Fogyasztást ösztönöz?

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 10:37:07

@neeskens:

Nálam is hasonló szitu van. Azon gondolkodom, fogom a megtakarítások nagy részét és egyszerűen átváltom euróba. Míg egyáltalán nem megy tovább az árfolyam, ha másra nem, értékmegőrzésre jó.

more 2009.02.17. 10:38:58

uristen....345 ft a font....tegnap reggel meg 329 volt

szreintetek lesz meg forint marciusban, amire bevalthatom? vagy inkabb euro?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.17. 10:39:02

@Virág et.:

"Nem egyedül sem az EU-n belül sem pedig a világon"

No, ez így ebben a formában nem igaz.

Mely országok szorultak nagy összegű IMF segélyre az EU-ban?

Köszönöm!

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 10:39:10

@Tarackos Sül:

Természetesen relatív értékmegőrzésre gondoltam, bukni így is, úgy is bukok rajta. De van miből, és ez a lényeg.

Virág et. 2009.02.17. 10:41:03

@Carnivora: Az megvan, hogy ha Ferenc lemond 2006-ban, attól még MSZP-SZDSZ többség van a Parlamentben? Kiss Péter vagy Szily Kati annyival jobb lett volna?

Vagy Vitkortól várod a fényes jövőt? Mit tett Viktor 98-02-ben a legnagyobb pénznyelők felszámolására:
- átalakította a szociális rendszert?
- átalakította az egészségügyet?
- csökkentette a bürökráciát? (MEH? ismered?)

Harmadik út meg nincs. Nincs olyan komoly politikai erő ma Mo-on aki meg merné lépni azt, amit pl a szlovákok megtettek még a Fico kormány előtt.

Virág et. 2009.02.17. 10:41:45

@zero: IMF segítség=bajban van??? Mióta?

Szívesen. Bár azt nem tudom mit.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 10:42:45

@more: ne legyél hülye... MINEK váltanád be forintra? jó neked az az angol font. de Te tudod... Ha el akarod adni az angol fontodat - egye bassza - 270.-Ft-os árfolyamon megveszem. hm?

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 10:45:14

@Virág et.:

Igen! A Zorbán a hibás! A patásördög!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 10:45:20

@Virág et.: ez alapján, akkor "jó ez nekünk" alapon tapsikoljunk Ferencnek? Szép kilátások...

Kíváncsi lennék a véleményedre, hogy szerinted akkor miért kértük a csekély összegű készenléti hitelt az IMF-től?

Virág et. 2009.02.17. 10:48:39

@Tarackos Sül: Látom, sikerült megértened, amit írtam.

@Seduxen

Ezt én hol írtam? Csak várnám a nagy ötleteket, hogy mitől várjátok a javulást ebben az országban. Mert én semmitől.

Kb Mohács óta lefelé megyünk.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 10:50:39

@Virág et.: Szerintem lenne akarat hozzá, ha ha 2010-ben 2/3os többsége lenne a Fidesznek. Legalábbis kurvára remélem.

Virág et. 2009.02.17. 10:54:07

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Bár igazad lenne. De nem lesz. Semmi, de semmi nem mutat arra, hogy a Fideszben meg lenne az a bátorság, ami a tényleges reformokhoz kell.

Mert az rohadtul fájni fog ám millióknak. Azaz választók százezreinek. Éhséglázadások, zavargások, sztrájkhegyek, munkanélküliség stb mind-mind jönni fog.

Ezt ők nem vállalják be. Minek? Öszödből és hozadékából langymeleg politizálás mellett simán kihoznak két ciklust. Kemény reformokkal egy sem biztos, mert az MSZP sem jobb ellenzékben, mint a Fidesz. Nem kevésbé populista.

jozicsenko 2009.02.17. 10:57:11

@Virág et.: nem biztos

a nemzet megmentője lehet Orbán és 2014ben a Duna jegén választják majd királlyá, ha normálisat lép

amiért többre becsülöm őket egy lépéssel (egyébként mg nem szavaztam rájuk, de fogok ha kell):

van akarat, cél, elhatározás a jobboldalon, hogy menni kell egy irányba és a többiek le vannak sz@rva: ha egy millió embert vissza akarnak állítani a munkába, akkor ahhoz 1 millió embert kell vérig sérteni: nincs pénz: munka lesz vagy éhen döglesz

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 10:57:43

@Virág et.: ez esetben az örök klasszikus: az utolsó kapcsolja le a villanyt...

more 2009.02.17. 10:57:47

@Seduxen: ja, a kerdes koltoi volt, de ha meg akarod venni, akkor inkabb 380 forintos kozeparon adnam:))))

par honapja volt mar ugyan rola szo, h mi tortenik akkor, ha allamcsod van? marmint technikailag hogyan kell ezt elkepzelni?

derelyegrádi szellem 2009.02.17. 10:58:05

@Virág et.:

nem tett semmit, de az akkori gazdaság ezt FINANSZÍROZNI volt képes. Volt rá pénz.

És egy kérdés: Mit tett az MSZP SZDSZ kormány ezek felszámolására 7 (hét!) év alatt, különösen úgy, hogy az ő gazdaságpolitikájuk eredeményeként már ezeket nem is tudja finanszírozni?

Mert jeleleg az államdósság arány elérte a GDP 73 %-át! (2001-ben 52 %-ék!)

Arról nem is beszélve, hogy a "mi lett volna ha" felvetéseket pont TE tartottad itt nevetségesnek a 2007 es eurobevezetés felvetése kapcsán. Legalább konzekvens legyél már....

Jelenleg lélegezetőgépen (IMF hitel) vagyunk éberkóma állapotban.

De ne is mondd tudodm magamtól a zorbán.

@Seduxen:

"Kíváncsi lennék a véleményedre, hogy szerinted akkor miért kértük a csekély összegű készenléti hitelt az IMF-től?"

Ez kérdés? A patásördög mesterkedése hatásának ellensúlyozására! Mire másra? Hát nem érted...

belzebubó 2009.02.17. 10:58:06

@Virág et.: mi vagyunk tévedésben akkor.Az IMF erős gazdaságoknak segitett mindig is, igaz?Az ázsiai válság idején a jelszó az volt Dél-Kelet Ázsiában,hogy mindent csak IMF-et ne!
Államkötvény-piacon mi történt novemberben?Alapkamat-emelés miért kellet? Miért kellett az IMF hitel? Ha kómában voltál az utolsó 6 hónapban akkor bocsánatot kérek.

Virág et. 2009.02.17. 11:02:21

@derelyegrádi szellem:

Dehogy tudta. Az egészségügy, mint ketyegő bomba 90-ben is éppolyan aktuális téma volt, mint ma. Nem tudom, ki hány éves itt, de azt feltételezem, hogy te akkor már éltél és eléggé felnőtt voltál ahhoz, hogy újságot olvass. A költségvetési kiadások nagy része szociális-egészségügyi. Ez a rendszer nem volt tartható már akkor sem, mi mégis húzzuk magunk után most már 20 éve.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 11:02:49

@Virág et.:
Te egy ősi kommancs kommentelő vagy, ismerlek már rég. Még van pofád idejönni? Kussolni kéne.

Virág et. 2009.02.17. 11:03:00

@belzebubó: Meg kellene tanulni olvasni. Sosem árt.

Virág et. 2009.02.17. 11:04:32

@Seduxen: Kb ennyit várhatunk a mai politikai elittől.

Virág et. 2009.02.17. 11:05:11

@Őrnagy Őrnagy: Akkor fogadd meg a saját tanácsod.

Ha már érdemben nem tudsz hozzászólni.

Virág et. 2009.02.17. 11:09:49

@derelyegrádi szellem: Ez nem mi-lett-volna-ha játék. Mo-nak Fidesz kormánya lesz legkésőbb 2010-ben. Ti a csodát várjátok tőlük.

Én egy fokkal realistább vagyok.

Ezt néhány analfabéta annak fogja fel, hogy akkor biztos Ferencet szeretném tovább. Nem szeretném. Ferinek már rég mennie kellett volna. De Viktort sem akarom, mert ő ugyanaz pepitában.
Harmadik út meg nincs.

belzebubó 2009.02.17. 11:11:06

@Virág et.: "IMF segítség=bajban van??? Mióta?"

Ha neked ez kérdés,veled van probléma.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 11:13:40

@Virág et.:

Ennél már minden jobb lehet ... a hozzád hasonló agyonprogramozott droid helyezhet fikarcnyi bizalmat ebbe a brancsba. A Fideszbe sincsen nagy bizodalom, de ők ennyire tudatosan nem pusztították az országot. -

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 11:14:15

@Virág et.:
Minek érdemben hozzászólni? Inkább készülök a csődre: konzerv, tűzifa, MG-42, lőszer.

"Harmadik út meg nincs. " ÉS akkor már mégis inkább maradjon a Feri, az legalább nem náci, ugye?

Virág et. 2009.02.17. 11:14:31

@belzebubó: Úgy értem, csak az van bajban, aki IMF segítséget kap? Ez a baj fokmérője?

Kérdezz meg pár embert pl Japánban vagy az USA-ban, vagy akárhol Kínát leszámítva és mást fognak mondani.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 11:16:34

@Virág et.:

„A számok a következőt mutatják: 2001-ben, az Orbán-kormány harmadik és egyben utolsó teljes évében a magyar GDP 3,8 százalékkal nőtt az előző évihez képest, 2007-ben, a Gyurcsány-kormány harmadik teljes évében 1,1 százalékkal. Magyarország bruttó államadóssága 2001-ben a GDP 52,1 százalékára rúgott, 2007-ben a GDP 65,8 százalékára. A 2001-ben 5,7 százalékos munkanélküliség 2007-ben 7,4 százalékos volt, míg a költségvetési deficit az Orbán-kormány harmadik teljes évében a GDP 3,5 százalékát, a Gyurcsány-kormány harmadik teljes évében (tehát a nagy kiigazítás megkezdése után) 5 százalékát tette ki.

A számok nem hazudnak, a miniszterelnök, saját szavai szerint akár éveken keresztül is, ha úgy látja szükségét. Unger Anna mégis Gyurcsánynak hisz, ami szíve joga. A magam részéről inkább maradok a számoknál.” hirszerzo.hu

Virág et. 2009.02.17. 11:17:32

@Őrnagy Őrnagy: Igen, igen. Pont ezt írtam.

Vicces, hogy nevettek a kapcsolat.hu-n, közben ugyanazok vagytok csak narancsszínben.

@Carnivora:

Érnek téged még pofonok 2010-ben.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 11:19:15

@Virág et.:

Te most olyan szinten járatod le magad ami máér fájdalmas. IMF hiteleket banánköztársaságok meg harmadik világbéli összeomló államalakulatok szoktak felvenni ... Megkérdezheted őket azt mondják az az állam , amely az IMF-re szorul azt már rendesen tönkretették a vezetői. -

Virág et. 2009.02.17. 11:20:19

@Carnivora: Most tárgyalnak Lengyelországgal is.

És nem ők lesznek az utolsók a térségben.

reKorrekt 2009.02.17. 11:20:45

Érdekes ez a CHF árfolyam. Szép lassacskán felkúszik 207.5-207.8-ig, majd hirtelen visszaesik 206.5-re, és ezt ismétli...

derelyegrádi szellem 2009.02.17. 11:21:28

@Virág et.:

"Dehogy tudta."

- Volt akkor államcsőd veszély? Ugye nem.
- IMF mitelre szorultunk-e akkor, mint egy harmadik világbeli ország? Nem.
- Megugrott-e akkor egy pár ezermilliárddal adósságállományunk? Nem, pont hogy csökkent.
- 310 Ft volt-e az euro? nem.
- Volt-e még MÁV Cargonk? volt
- Volt-e még Postabankunk? volt
- Volt-e még részesedésünk a MOL-ban? volt
- Volt-e még repterünk? volt.

Tehát tudta finanszírozni, vagy sem? Tudta.

Én nem várok "csodát" a fidesztől. Csak azt , hogy ezt a tehetségtelen semmihez nem értő elvtársi alapon szervezett tolvaj gengszterbandától megszabadít engem és ezt az országot. Ennyit várok, nem többet. Mert a többit majd meglátjuk. Nekem, és szerintem az országnak is első lépésként elég ennyi is. Minél hamarabb, annál jobb.

Ennél realistább nem tudok lenni így 310 forintos euroárfolyamnál az államcsőd határán.

ork (törölt) 2009.02.17. 11:22:09

Az a baj, hogy sem a Gyurcsány-kormány (MSZP), sem a jelenlegi Fidesz vezetés nem képes kezelni a mostani válságot.
Nem veszik észre, hogy régen nem a 2010-es választásokról szól a történet. Az országot egyértelműen államcsőd fenyegeti, addig már talán csak hetek vannak hátra.
Az, hogy a cigányok vagy a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlásán folyik a küzdelem... hát hogy is mondjam... szűklátókörűség?
Vagy ennyire ostobák, vagy már megvan a repülőjegyük...

Szerintem rövid távon két lehetőség van:
1. az MSZP(!) eltávolítja GYF-et és kormányát és megpróbál összekaparni a saját soraiból (ne adj Isten kivülről) pár tökös embert,
2. szakértői kormány,

akik képesek meglépni mindazt, ami a tegnapi csomagból kimaradt, max 1-2 hónapon belül.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 11:24:28

@Virág et.: de, lenne harmadik út. Csak ahhoz nincs bátorságunk, és nincs gyomrunk. Elég nagy "mocsokkal" járna... Még mielőtt megkapnám: nem, én személy szerint nem szeretném. De ettől még, mint lehetőséggel számolni kell...

Virág et. 2009.02.17. 11:24:56

@derelyegrádi szellem: Volt gazdasági világválság? Nem
Ehelyett konjunktúra volt? Igen
Az amerikai fogyasztás rekordmagasságokban volt? Igen

Almát hasonlítasz a körtéhez? Igen

98-02 gazdasági érája teljesen más volt, mint a mai. Ma Széchenyi terv kevés a gazdaság beindításához. Fájdalmas döntések kellenek. A szociális rendszert kell megnyirbálni. Azt, amit a Fidesz harcosan védelmez, ha csak szóba kerül, hogy esetleg valaki hozzányúlna.

Rendkívül (és indokolatlanul) optimisták vagytok.

belzebubó 2009.02.17. 11:25:31

@Virág et.: akinél az IMF diktál ott már hatalmas a baj,nem csak nagy. Az ázsiai válság idején a baj igen nagy volt mégsem kértek belőlük,mert ahová beteszik a lábukat ott nem sok jóra számithatnak,felmérték,elutasitották majd megoldották.
Ha már Mo. egyetlen kiútja az IMF maradt,ott nem nagy baj van,hanem óriási.A fokmérő nem az IMF de itt már nem volt mit méricskélni.Ha nincs IMF nem tud még nyugdijat sem fizetni.

Virág et. 2009.02.17. 11:26:10

@Korrekt Standartenführer: Svájc tudatosan próbálja szinten tartani az árfolyamot. Nem érdekelt sem a túl gyenge, sem a túl erős frankban.

Virág et. 2009.02.17. 11:27:28

@belzebubó: Ebben egyetértünk. Ezt írtam én is. Bajban vagyunk.

Ettől még ne higyjük már azt, hogy csak mi vagyunk ebben a helyzetben. Mások is bajban vannak. IMF hiteltől függetlenül.

És mások is állnak még sorba IMF hitelért. Most épp a lengyelekkel tárgyalnak. De messze még az alagút vége.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.17. 11:29:07

@Virág et.:

Az EU-ból CSAK Magyarország szorult IMF segélyre.

Azt írtad hogy ""Nem egyedül sem az EU-n belül sem pedig a világon"

Nos, az EU-ban egyedül vagyunk ilyen nagy szarban. Ez nem a gazdasági válásg miatt van, hanem a gyurcsányék által tönkrebaszott országra jött még rá ez a válság.

Virág et. 2009.02.17. 11:29:09

@Seduxen: Ebben én nem hiszek. A politikusokat mi válasszuk. Tessék olyan pártot alapítani, amelyik alkalmas és tessék őket megszavazni.

De az emberek 99%-a csak a szekfűt vagy a narancsot látja és ikszel. Ez a baj.

mind2 (törölt) 2009.02.17. 11:30:03

Nincs itt egy közgazdász, aki a forgatókönyvet vázolni tudná ?
Mivel indul ? Az emberek megrohamozzák a bankokat ( lásd Argentína ) a félretett pénzükért, de azok nem tudnak fizetni ? Deviza betéteknél meg csak csak forintban, de csak kevés ideig ? Aztán a bankok bezárnak ? Pénzmozgás nuku ?
Munkabérek, nyugdíjak... nem lesz mozgás..
Aztán fosztogatás ? Boltok, gyógyszertárak ? Mi a franc lesz itt , könyörgöm ....?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 11:30:20

@Virág et.: "A szociális rendszert kell megnyirbálni."

Hozzányúltak a szociális rendszerhez - érdemben - ? NEM.

Hozzá fognak valaha, kockáztatva ezzel jó pár százezer biztos szavazót? NEM.

Van még kérdés? :)))

Hacsak a csp, és gyed tönkretételét nem tekintjük annak. Mert ezen két ellátás "megadóztatása" (értsd: bruttósítása) vajon kinek "fog fájni"?

Úgyhogy a szociálisan nagyon érzékeny kormányzat elmehet a búbánatos faszba "az elmúlt 20 év legátfogóbb reformjával" együtt...

De legalább az "adócsökkentések kormánya" hozta a formáját... Én nem is vártam különösebben mást, mint újabb adóemelést. Mert a tegnap bejelentett - ki számolja már, hogy hányadik - fletó-csomag pontosan ez.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 11:32:31

@Virág et.: szerinted mennyi idő alatt lehetetlenítene el a "2 nagy", és a "baráti média" egy Új pártot!? Az "államcsőd" előtt, vagy után? Hogy demagóg, és populista legyek :))))

Virág et. 2009.02.17. 11:33:07

@zero: Szerintem zero, te vagy én kevesek vagyunk ahhoz, hogy a szar mennyiségét megmérjük.

Amit leírtál az nem áll ellentétben azzal, amit én írtam.
Ez az ország félre van "menedzselve" már legalább 20 éve (ha az átkost nem számoljuk, mert akkor kevés beleszólásunk volt a dolgokba). Ferencék rontottak a dolgon sokat, ebben is egyetértünk.

Virág et. 2009.02.17. 11:34:33

@Seduxen: Erről beszélek. Senki nem nyúlt hozzá a szociális rendszerhez (Őrnagy és Carnivora kedvéért: FERENC SEM).

Semmi nem utal rá, hogy Viktor majd fog. Márpedig abban talán mindannyian egyetértünk, hogy neki kell majd rendet raknia. Tőle várja ezt az ország.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.02.17. 11:36:30

Ti most komolyan képesek vagytok arról vitatkozni, hogy melyik demagóg szarzsák jobb a másiknál? Nagyon magyaros.

Konkrétan a két nagy párt fogolydilemmában van ( hu.wikipedia.org/wiki/Fogolydilemma ): az optimális lépés az lenne, ha mindketten "hallgatnának" (értsd: egy brutális kiadáscsökkentő csomagot szavaznának meg 386 igennel), mert akkor mindketten kb. egyenlő arányban buknák be a segílykéért és nyugdíjért megvásárolt szavazatokat. Ez mind szép és jó, de mindkettő tart attól, hogy a másik vall, "elárulja" (értsd: csak egy nemnyilvános egyeztetésen mondja, hogy csökkentsenek, de a nyilvánosság előtt ellene szavaz), ezzel aránytalan lenne a népszerűségvesztés: aki javasolta a csökkentést, az sokat bukna, a másik sokat nyerne. Ezért mindketten "elárulják" a másikat, ami a fogolydilemmában a vallomást jelenti, itt pedig azt, hogy lófaszt se tesznek a kiadáscsökkentés érdekében. Csak az a baj, hogy a büntetést nem ők kapják, hanem az ország :S

A Fideszben pedig ugyanannyira nincs meg semmilyen szándék, mint az MSZP-ben. Ellenzékből pofázni könnyű, de tenni is lehetne, főleg kisebbségi kormány esetén. Tesznek valamit? Nem.

Ugyanis ha a Fidesznek _tényleg_ szándékában állna egy kiadáscsökkentő-adócsökkentő költségvetési csomagot alkotni, azt most is megtehetné. Mind az SZDSZ, mind az MDF népszerűséget szerezne, merthogy a támogatói köre mindkettőnek más, mint a nagy pártoké: az SZDSZ-é főleg a "liberális értelmiség" (gy.k. bölcsészek), amit egy ilyen csomaggal némileg a középosztály felé is kiterjeszthetne, az MDF-é pedig eleve a konzervatív értelmiség és a középosztály. Magyarul egy Fidesz által összeállított költségvetés is többséget szerezhetne a Parlamentben. És hát... lehet, hogy én vagyok műveletlen, de nem hallottam, hogy lenne olyan megkötés, hogy a költségvetést a kormánynak kell megalkotnia. A költségvetés egy egyszerű többség által meghozott törvény, az OGY szavazza meg, a kormány dolga a végrehajtás.

De ezek szerint a Fideszben sincs meg a szándék.

50 liter ciánt a Parlament légkondijába, lehetőleg egy 2/3-os törvény megszavazásakor!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 11:37:19

@Seduxen: @Virág et.:

Volt válság, ha jól emlékszem 97 végén 98.ban végig. A ruszkik durván összeomlottak, esett a tőzsde is , meg a forint is. jó sokat buktam akkor is a tőzsdén, meg most is. Csak most nem szállok ki.

Ha ráérnék, visszakeresném a régi kommentjeidet és rommá égetnélek.

_alesi_ (törölt) 2009.02.17. 11:38:31

Ha valóban bekövetkezik egy nagyobb csőd, akkor nem kell azon agyalnunk, hogy Fidesz és az MSZP közül melyiket válasszuk, mert meglesznek az önjelölt kiskirályaink, akik majd szépen lassan eltolnak minket valami puha diktatúrába.

A legnagyobb baj az, hogy még mindig a "Tetszettek volna forradalmat csinálni" résznél tartunk...

mind2 (törölt) 2009.02.17. 11:39:08

@Virág et.: Gondolom idősebb vagy mint mi .... És te HOL voltál 1989- 90 - ben ? Csak nem a gátlástalan privatizáció ellen tüntettél hetente, az elvtársak által kisemmizettt bányászok, melósok..stb. mellett. Ha itt valakinek jól jött a gengszerválrás, azok épp a kommancsok voltak legfőképp.....
Az az igazság, hogy az elvtársak szétbaszták ezt az országot 1990 - ig is, meg Antallék alatt is, meg most is. Nehogy már méricskéljük, ki mit csinált itt és meddig. Orbánnak volt 4 éve, erős volt a gazdaság, és nem voltak hibátlanok, de legalább hazaárulók sem voltak mint ez az elmebeteg a rablóbandájával....

belzebubó 2009.02.17. 11:40:16

@Virág et.: Ha már ő maga nem ért hozzá szemmel láthatóan,akkor legalább hallgatná meg a pénzügyi tanácsadói véleményét. De ő mindig széllel szemben hugyozik és ezért a magyar ember sziv.Az nem véletlen,hogy egyetlen pénzügyi szektorban müködő szakember sem támogatja.És már megint szembe megy a pályán.
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=396952&place=

rolika 2009.02.17. 11:40:58

@Virág et.: kikérem magamnak a narancsszínt!
e blog kommentelői többségükben rég túlléptek mindenféle pártszimpátián (talán a jobbik tartja még magát ;-)
a fidesz ugyanúgy nem csinálna semmit, ezt mindenki tudja. meglátom valamelyiket a híradóban nyilatkozni a "ne a zemberekkel fizetessék meg"+"gyurcsány monnyon"-kombót, akkor csak összenézünk a feleségemmel, aztán hangosan kiröhögjük őket. mégis, ki a f.szommal fizettessék meg, a nádirigókkal, meg a mezei pockokkal?
na jó, talán annyit, hogy ezeknél nem lennének rosszabbak. ha összeállnak, a hígf.s helyett majd sz.r lesz :-)))

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 11:41:17

@Virág et.:

Fordulatok kronológiája
Amikor már Gyurcsány is a bukásról beszél
A szocialisták második ciklusa folyamatosan arról szól, hogy miért kell még egy kicsit várni a gazdaság fellendülésére, az életszínvonal javulására.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-257703

martonx 2009.02.17. 11:42:13

@Virág et.:

Pedig volt. A tőzsdekrach és Oroszország összeomlása pont akkoriban volt. Lehet nem ekkora világválság volt, mint most, de Magyarországot az orosz csőd ugyanúgy megrázta volna, ha Gyurcsány szintű banda irányítja, mint most ez a válság.

Persze ezt hiába magyarázom egy fizetett blog kommandósnak.

Grafithuszar 2009.02.17. 11:44:26

Basszus, nekem Márc 5-én jár a le a forintlekötésem, most már azt ki akarom várni, mert akkor 11%-os kamaott buknék el.... Vagy lehet hogyjobb ha még most átváltom?????

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 11:44:34

Emlékszem még arra is, hogy Lendvai kotkodált a Parlamentben, hogy kormány a felelős a kisbefektetők tőkéjének drasztikus elapadásáért. Most miért nem kotkodál ezért?

Virág et. 2009.02.17. 11:44:38

@Őrnagy Őrnagy: A vendégem vagy.

@mind2:

Semmit nem nyertem a rendszerváltáskor. Ami vagyonom van, mind később szereztem és bérből, nem voltam soha válallkozó.

@belzebubó:

Nem hallgat. Ezért kellett volan már réges rég mennie. Már rég nem tartom én sem alkalmasnak az ország vezetésére.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 11:44:41

@rolika: így van, esetünkben sokkal megfelelőbb lenne a BARNA szín emlegetése (és nem azért, mert összefostuk magunkat), mocskos náczi csőcselék :))))
/Bár kíváncsi lennék az elvtársak fejére, ha az általuk nácziakoknak tartott emberek elkezdenének TÉNYLEG "náciul" viselkedni...)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.17. 11:45:55

@jozicsenko:
nemetorszagban azert is jo berlekasban elni, mert ha munkanelküli leszel a hivatal kifizeti a lakbererdet - felteve, ha nem aranytalanul nagy lakasban laksz, meg adnak meg valmami penzt is, esetleg megcsinaltathatod a fogad ingyen, hogy kapjal munkat a kesöbbiekben.

Ha sajatod a keco, akkor nem kapsz ra penz, mert akkor van vagyonod.
A lakberek kb. olyanok mint nalunk, csak jobban vedik a berlöket, de azert itt is vannak miet-nomadok, az az akik nem fizetnek.

kill004 2009.02.17. 11:47:06

@Seduxen: "BARNA szín emlegetése (és nem azért, mert összefostuk magunkat), mocskos náczi csőcselék :))))"

:-DDD

Virág et. 2009.02.17. 11:47:13

@rolika: Hát ez az, hogy nem látják. Olvasd át a többi kommentet. Mindenki csodát vár.

Nagyon örülnék, ha tévednék, de nem fogok.

Virág et. 2009.02.17. 11:48:58

@Őrnagy Őrnagy: Hogy kikeresd a régi kommentjeimet. Ami már csak azért is érdekes lenne, mert kb 2006-ig nem szóltam hozzá semmihez.

Az ok egyszerű: addigra szereztem annyi IT ismeretet, ami nélkülözhetetlen volt ehhez.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.17. 11:49:14

"egy valsagnak akkor van vege, ha elerte a melypontjat" - ne remeljetek, van meg lejjebb.

ionsrác 2009.02.17. 11:49:25

valaki itt kérdezte fentebb, hogy eladja-e a 700 (?) ajróját, hát én azt még visszatenném a párnám alá.

nemsokára kocsit, földet, telket, lehet venni annyiért, meg persze a kaja is jól jöhet arany áron.

de még valószínűbb, hogy tervezném a térkép tőlem bal kéz felé eső részére való menekülési útvonalam.

komolyan, ha vidám hetyke szingli lennék, olyan viccesen izgalmas lenne ez az egész túlélősdi, de családdal most már jobban félek maradni, mint menni.

pedig újrakezdeni is nagyon nehéz külföldön mindent, pláne gyerekkel, de itt egy 1 éves gyereknek nincs jövője.

szóval aki teheti, szerintem nyugodtan gyűjtse csak azt az eurót, lehet, hogy nem is olyan előremutató dolog most forintot kaszálni.

belzebubó 2009.02.17. 11:49:48

vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=260884&fr=hl
Ma reggel 6.30 után meghallgatható a Kossuth hangtárában a beszélgetés.

Virág et. 2009.02.17. 11:50:00

@Virág et.: Tudom, szánalmas vagyok. Ez van, máshoz értek, ehhez nem.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 11:51:59

@Virág et.: Én a 2006-osokra gondoltam. Megjegyeztelek, feltűnően rosszul ( vagy feltűnőne jól?) programozott droid voltál

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 11:52:42

A forint zuhan, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eddig használt eszközei nem elegendőek, az IMF már kevés ehhez - az új spekulációs roham legrosszabb esetben átalakíthatja a kapitalizmus rendszerét - mondta Gondi István a Raiffeisen devizaelemzője.

-

A szlovákoknak nincs ilyen gondjuk ... nekünk sem lenne, ha nem ez a büdös messiás komcsi vezette volna az országot.

Alig várom az államcsődöt, mikor a sok szaros kommer nyugger várja a nyugdíjat, és csak lóf*szt kap :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 11:53:06

@ionsrác: lehet, hogy ki fogsz röhögni, de én valami Isteni csodában reménykedve, várom, hogy 290-re menjen LE az ojró, és ami kis megtakarításunk van, azt be is váltom.

Nagyon nem kell "tervezni" a menekülési utat: tankold tele a kocsit (ha van), rakd meg HASZNOS motyóval, és 180-al irány az M1-es Bécsig még hugyozni se állj meg...

DArchAngel 2009.02.17. 11:56:58

Azért annyira nem teccik ez a lehetőség...
Bár az biztos, hogy ezek az impotens rohadékok egyszerűen nem tudnak és mernek valami ésszerűt kitalálni.
Egy primitív gazdasági szimulátor jobban irányítaná ezt a kurva országot.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.02.17. 11:59:10

Virágot nem lehet elfelejteni.

Igaza van az Őrnagynak. Egy véresszájú droid benyomását keltette.

Szerintem most is az, csak módszert változtatott, és nem mer már teljes mellszélességgel kiállni elvtársai mellett.

Azt a féigazságot hangoztatja, hogy a zorbán sem jobb.

Valóban nem jobb és tudjátok (többek közt) miért nem?

Mert nem helyez kilátásba felelősségre vonást, kormányváltás esetére.

Valahogy sehol sem téma, hogy ilyen kormányzati teljesítményért vállalni kellene az erkölcsi, büntetőjogi stb felelősséget.

(Most ne gyere nekem valami hülye jogi szöveggel Virág)

OBJEKTÍV FELELŐSSÉG, olyan jól hangzik, és szerintem nem csak a gyorshajtók esetében kellene alkalmazni.

ionsrác 2009.02.17. 11:59:17

@Seduxen:

nem röhöglek ki, én 300 fölött is be fogok szállni, ha eladtam, amit akartam.

7-8000 €-val már csomagolunk.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 11:59:36

@Virág et.:

Ahhoz képest, hogy képesnek tekinted magad a pártszimpátián felül gondolkodni (rolika kommentje, meg az a fantasztikus igazság, amelyet mi "nem látunk"), eléggé egyoldalú szociimádó vagy. Már ne haragudj, de lesüt a kommentjeidről. 2009-ben azzal jönni, hogy "de hát a Zorbán idején sem". Jah, igen, ezt írtad, valahol fenn már reagáltam egyszer rá. Én elismerem, hogy szarban vagyunk, szar az MSZP, és látom, hogy a FIDESZ is szar, ezen a téren már megvalósult a nagykoalíció. És ha összeáll, már akkor sem lesz fos (Hofi után). Úgy ánblokk a politikai elitet kompletten dunába kellene lövetni, eza véleményem. Az, hogy te egy fokkal okosabb vagy a gyakorló szocidroidoknál, látszik, de csak valamivel, és nem tudsz kilépni abból a vörös körből, amelyben állsz, az egész retorikád állandóan a Zorbán körül, vagy a Kossuth-rádió féle "de a szlovákiai autóipar is összeomlott vs. Románia is megindult a lejtőn" érvelésrendszer körül forog.

Nem személyeskedni akartam, egyszerű észrevétel. Ha nem érzed igaznak, akkor lehet, hogy nem szociimádó vagy, csak rossz a PR-od :D

rolika 2009.02.17. 11:59:41

"Ilyen nehéz helyzetben a szocialisták Tölgyessy szerint 1956 óta nem voltak, az események pedig szerinte könnyen felgyorsulhatnak."

bazzeg, ilyet nyilatkozni :-)))
akkor most mégis csak van valamiféle jogfolytonosság? :-)))

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 12:01:34

@rolika:

Nem, véletlenül sincs. MSZ(M)P :D

Kb. mint az ÁSÓ / Á(V)Ó

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 12:02:50

@ionsrác: mondjuk 5700-6000 ojró mennyire lehet elég az "Elbán túl"? Ha teszem azt lenne hol - ingyen - lakni. 1 hónap? 2?

ionsrác 2009.02.17. 12:03:06

2009.02.17.

12:02

EURHUF 307.33

belzebubó 2009.02.17. 12:05:31

@rolika: 320-nál csak kimennek az utcára.Onnan sok veszteni valója már nem lesz sokaknak.Se munka,se lakás.
Minden hétfőn reggel 6.30-kor szokott beszélni Tölgyessy,de ma behivták mert eksön van.

ionsrác 2009.02.17. 12:06:14

@Seduxen:

szerintem 3 hónapot ki lehet húzni.
(3 fővel)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 12:08:15

@anti_troll:
Beszélt arról a Patás, hogy az elvtársak legjobban a jobboldali 2/3-tól félnek, mert akkor oda a mentelmi jog.

ionsrác 2009.02.17. 12:08:48

@ionsrác:

ingyen lakva 4-5-öt is.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 12:11:17

Nem külföldre kell menni, hanem haza vidékre a szülőkhöz ( már akinek ott laknak). Ott van fa, föld, éhen halni, megfagyni nem fog senki. Csak fegyver kell majd az éhező ork és nyugdíjas hordák ellen.

Virág et. 2009.02.17. 12:11:34

@Tarackos Sül: Szerinted nem aktuális téma a Viktor? Egy évvel a választások előtt, amikor ő a biztos befutó?

Nagyon is az.

belzebubó 2009.02.17. 12:13:16

OTP úgy bedőlt,hogy felfüggesztették a kereskedést egy időre:

" Bezuhant az OTP

Az OTP-részvények fél tíz körül még 2234 forinton álltak, fél tizenkettő körül azonban mélypontra, 2153 forintra esett a bankpapír árfolyama. Az eddigi negatív rekord 2156 forint volt."

_alesi_ (törölt) 2009.02.17. 12:14:36

Most akkor lesz forradalom, vagy nem? Csak mert délutánra programom van és időben le kellene mondanom, ha igen.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.02.17. 12:15:45

Miért lenne oda?

A Patás csapatában is van kivénhedt komcsi épp elég, a nagy elszámoltatást meg fogják akadályozni.

Annyira meg nem demokratikus a jobboldal se, hogy ilyen kiváltságról lemondjon mint a mentelmi jog.

Sok bűncselekményekkel gyanusítható politikusuk is van, akiket rendszeresen a mentelmi jog véd meg a felelősségre vonástól (pl Meggyes Tamás, már 4 vagy 5-ször tárgyalta a mentelmi bizottság különböző ügyekből kifolyólag, de egyszer se adták ki)

Tehát vannak féligazságok Virág ideológiájában, pontosan ezért veszélyes a pali.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 12:18:46

@Virág et.: biztos befutó? nagyon mély ám a bűvészkalap, ki tudja, hogy a "trükkök százai" között van -e olyan, amit még nem használt fel a Böszman. "A 2006-os kormányzást a szarból hozták vissza a végére"...

Bár tudjuk, mindent a patásördög, és az országrontó pártja akadályoz, ha nem így lenne, már lekőröztük volna Szaud-Arábiát is... (nagyot mondásban legalább is...)

Virág et. 2009.02.17. 12:20:09

@anti_troll: Nagyon veszélyes vagyok, tényleg.

A felelősségre vonás híveinek: attól még a szar nyakig fog érni. Ennél most konstruktívabb ötletek kellenének.

Virág et. 2009.02.17. 12:21:10

@Seduxen: Biztos.

Várd meg az EU választást. Az jó fokmérő. Sanszos egy kormánybukás is utána, annyira az.

jozicsenko 2009.02.17. 12:23:01

tetszik, hogy a Zlotyra fogják az elvtársak a bajt

elfelejtik, hogy 2002 óta 9000 MRD Ft-tal nőtt az államadósság és kb 1000 MRD Ft bevételük volt eladott dolgainkból

Virág e.t.:mondd, ha ez a 10e MRD FT a pártod rendelkezésére állna, akár csak hitelkeretként, vajon hintáznánk ennyire? nem

az Mszp vette fel ezt a pénzt? igen

ők szórták el? igen

akkor miről beszélünk? egy legyengült szervezetet ért egy nagyon komoly csapás: ha az szdsz az AIDS, a válság lesz a tüdőgyulladás amibe belehalunk...

Az EREDETI 2009.02.17. 12:23:18

@Prinzessin Erbsen: "A lakberek kb. olyanok mint nalunk"
és mennyit keresnek?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 12:24:29

Legjobb egy Jobbik+Fidesz 2/3 lenne jelen helyzetben, akkor lehetne adni a komcsik arcának. A fideszes komcsiknak is. Az lenne az ár. De ez álom csupán.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 12:25:09

"Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy 300-320 forint/euró árfolyamnál már lényegesen megnő a nem fizető ügyfelek száma.

Egyes becslések szerint a következő hónapokban - hacsak nem erősödik vissza - 3-4 ezer jelzáloghitel dőlhet be, főként azért, mert nincs mögöttünk semmilyen megtakarítás. Magyarországon a forgalomképes, 4,2 millió ingatlan 30 százalékára jelzálogjog van bejegyezve. Egy átlagos adósra 5-6 millió forint hitel esik, többnyire 20 éves futamidővel. Az átlagos kezdő törlesztőrészlet esetükben 50 ezer forint körül alakul.
Ha egyébként valóban megindul az egyes szakértők által prognosztizált hitelbedőlési hullám, az további drámai folyamatokat generálhat. Ilyenkor a bankok gyorsan akarnak szabadulni az ingatlanoktól, ami komoly áresést eredményez, tetézve a bajokat, hiszen az áresés miatt csökken a jelzáloggal terhelt ingatlanok fedezeti értéke. Ha emiatt újabb lakások kerülnek kalapács alá, akkor a folyamat akár az Amerikában tapasztalt mértéket is elérheti, és Magyarországon is tömegek maradhatnak egyik napról a másikra fedél nélkül."

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.17. 12:25:17

@more: "par honapja volt mar ugyan rola szo, h mi tortenik akkor, ha allamcsod van? marmint technikailag hogyan kell ezt elkepzelni?"
Röviden: nem lesz semmiféle import. Most számold meg egy kezeden mik azok a termékek, amiket Magyarországon állítanak elő magyar cégek magyar nyersanyagokból.
Szóval eléggé ciki lesz.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 12:26:45

@Virág et.: milyen kormánybukás? Nem képzeled, hogy az elvtársak önként elengedik a bársonyszék karfáját? Ha lenne bennük ennyi belátási képesség, akkor ezt ca 1 éve megtették volna...

ionsrác 2009.02.17. 12:27:17

@Őrnagy Őrnagy:

:)
megint csak azt mondom, hogy igen, ez jópofa kaland lehet nekem, de vajon az 1 éves kisfiamnak is az lenne-e?

meg vajon jópofa kaland lenne-e neki itt egy általános iskola 5 év múlva?

vagy milyen kalandos lenne neki egy lófasztse érő magyar diplomával kicsöppenni a munkaerőpiacra?
(ha eljut addig.)

ha van lehetőségem egy élhető országban, akkor vajon hogy számolok majd akkor el a lelkiismeretemmel, ha maradok?
hogy legyek felelős apa?

ha kirúgnak, és nem találok állást (mint ahogy ma M.o.-on nem találnék), akkor mi van?

apám pár éve mesélte, hogy amikor ekkora voltam, ő kapott egy "nyugatnémet" állásajánlatot.

leléphettünk volna, de ő nem, ő magyar, ő itt született, ő nem akar ott élni.
inkább kicsit szegényebben, de itthon.

lelkemre kötötte, hogy én el ne kövessem ezt a hibát, ő azóta is bánja.

bocs az OFF-ért.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 12:27:33

@Vizibusz: Nem lesz a Tescoban szlovák tej, az tuti.
Meg mindenki szop, aki az államból él, az állami beszállító magáncégek is.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 12:27:56

_alesi_ 2009.02.17. 12:14:36

Nem lesz itt semmi ... forradalomhoz kell forradalmi értelmiség v.mi racionális programmal ... na ilyesmi nincsen.

Virág et. 2009.02.17. 12:28:18

@Seduxen: Nem önként. Hanem pártnyomásra. Ahogy Medgyessy is elengedte annak idején.

Kormánybukás =/= új választás.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 12:29:00

@ionsrác: Nem off, mert reális lehetőség.
Most ott is válság van, nehezen kapnál állást. Meg csak droidmunkára.

reKorrekt 2009.02.17. 12:31:09

Én úgy látom hogy legkésőbb március végéig eldőlnek a dolgok a forint körül. Fercsó meg verheti az anyjába a júliusi "reform-csomagját".
Mihelyst elszabadul a forint, nagyon sokan fognak az utcára vonulni kötelekkel a kezükben, a lámpavasak árnyékába. Pláne hogy máshová már nem fognak tudni menni. Mert mindenki tisztában van azzal hogy legalább annyit és olyan keményen dolgozott életében mint egy svéd vagy akár csak egy szlovák, mégis most el kell búcsúzzon a lakásától, a munkájától, az életétől.
100.000 hiteltartozás az nagyátlagban 250-300k ember. A végső elkeseredés nagy úr. Mikor már nincs mit veszíteni...
Gyurcsány azt az utat választotta hogy ha kell beáldozza a 100000 devizahitelest és a 2.500.000 munkavállalót a nyugdíjasok és segélyenélők oltárán. Éljen a szocializmus!
Az ő szemszögéből nézve persze ez 4.000.000(-2.600.000) szavazat.
Az ország szemszögéből nézve viszont hazaárulás.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 12:34:44

@Virág et.:

Más volt a helyzet , akkoriban még nem látta a sok buta bolsi mekkora a szar most meg már csak a hozzád hasonló törzsgárda maradt ...

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 12:35:33

@Korrekt Standartenführer:

"Mihelyst elszabadul a forint, nagyon sokan fognak az utcára vonulni kötelekkel a kezükben, a lámpavasak árnyékába."

Ezt a Gyűrűk urában olvastad? Kb. egy kategória.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 12:39:26

@Tarackos Sül:

Jah ezek szépen lassan éhendöglenek majd ... birka nép

belzebubó 2009.02.17. 12:42:41

index.hu/gazdasag/blog/2009/02/17/1250413/
"Szinte halál közeli állapotban megint az állampapírpiacunk"
A kutyának nem kellenek a magyar állampapirok.Ennek az országnak már senki nem ad kölcsön pénzt jó kamatra sem.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 12:44:59

Válság
Nagy a baj Ukrajnában
A hrivnya és az ipari termelés zuhanórepülésben, a pü.-miniszter lemondott, az IMF példát statuálhat.

index.hu/gazdasag/vilag/2009/02/17/nagy_a_baj_ukrajnaban/

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.02.17. 12:45:05

Nem tudom miért természetes, hogy miniszterelnökként, miniszterként, államtitkárként, polgármesterként, rendőrkapitányként stb elkövetett bűncselekmények, hűtlen kezelések, hazaárulások, terrorista cselekmények stb.büntetlenül maradnak.

Szerintem azzal kezdődne az igazi rendszerváltás, ha fenti emberkéknek kiosztanának 100 000 év fegyházat.

Virág: Igen, nem lenne kisebb a szar, de ennek mi köze a kérdéshez? Megint csak a lényeget maszatolod.

kill004 2009.02.17. 12:45:46

Ébredeznek a kapcsolaton:

" atiz67 | 2009-02-17 05:43
Köszönjük, de jó, hogy ide be lett rakva, tegnap este lemaradtam róla.
Tudtam, hogy válság van, de ez a videó megdöbbentett, ekkora a baj?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 12:49:55

@kill004:

Milyen videó? Feri esti mondókája?

Virág et. 2009.02.17. 12:50:01

@anti_troll: Csak annyi, hogy előbb rendbe kellene rázni az országot. Aztán lehet felelősségre vonással foglalkozni. Mert nem ez most a prioritás.

Utána felőlem mehet a 100 000 év vagy akármennyi.

ionsrác 2009.02.17. 12:51:00

@Őrnagy Őrnagy:

igen, ezt is tudom.
csak lassan az ottani droidmunka biztosabb perspektívának tűnik, mint az itteni 8 éves, viszonylag jól fizető munkaviszonyom.
(a gyerek szempontjából mindenképpen.)

na abbahagyom a sírást, bocsesz.

belzebubó 2009.02.17. 12:51:27

@belzebubó: Hogy mindenki értse az is aki eddig nem,ugyanez volt a helyzet október végén.
A külföldi befektetők szabadultak a magyar államkötvényeltől akkor amikor a Moody's átsorolta Mo-ot és egy magasabb rizikójú minősitést adott és senki nem adott kölcsön,nem vették az állampapirokat.
Akkor jött az IMF hitel mint végső megoldás.Na,most ugyanott vagyunk ahol október végén.

Plutonic 2009.02.17. 12:55:24

Utálom a lencsefőzeléket, de szerintem eljön az az idő, amikor nem fogok válogatni.
309-es euróval nem is sokára....

_alesi_ (törölt) 2009.02.17. 12:55:56

Az a baj, hogy ha még ki is rángatják az országot úgy-ahogy a csődközeli állapotból, az elkövetkezendő tíz évben csak vegetálni fog az ország.

@Virág et.: éppen hogy a felelőségre vonással kellene kezdeni. Ha a következő generáció azt látja, hogy a börtönben rohad a fél banda, akiknek köszönhetjük a jelenlegi helyzetet, akkor elgondolkozik azon, hogyan sikkassza el a közvagyont. De amíg tényleges büntetéstől nem kell félniük, nem is fognak igyekezni az ország felemeléséért.

belzebubó 2009.02.17. 12:58:21

@Virág et.: azért téged ne nagyon vigasztaljon az,hogy a zloty többet zuhant,mert Lengyelo. nincs adósságspirálban,amit viszont mi egyértelmüen Böszmannak köszönhetünk.

www.fn.hu/makro/20090217/nobel_dijat_magyar_valsag/
"Nobel-díjat - legalábbis gazdaságit - érdemelne az, aki anélkül húzza ki Magyarországot a válságból, hogy utcai zavargások törnének ki, hogy éhínség keletkezne, vagy hogy az ország még inkább eladósodna" - zárja jegyzetét a Hospodárské Noviny.

Ehhez mit szóltok? Már a csehek is leirták Mo-ot.Virág et. mielőtt még azzal jössz,hogy az cseh korona is zuhant előre szólok,ott sincs adósságspirál.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 12:58:46

@belzebubó:

Csak már nincs honnan pénzt felvenni...

Virág et. 2009.02.17. 13:01:01

@_alesi_: Szerintem meg nem. Nincs rá idő. Azokat a lépéseket kell megtenni, amit Szlovákia megtett még Ficoék előtt. Az garantálhatja az ország stabilitását.

Nem lehet éveket elvesztegetni boszorkányüldözéssel. Még akkor sem ha jogos.

Előbb legyen egyensúly, aztán lehet példát statuálni stb.

Virág et. 2009.02.17. 13:01:55

@belzebubó: Szóba sem hoztam a zloty-t vagy a cseh koronát.

_alesi_ (törölt) 2009.02.17. 13:04:01

@Virág et.: Van egy tippem, hogy az "utánna kell példát statuálni"-ból mi lesz. Tudom, hogy szép dolog, amikor a történelem ismétli önmagát, de azért a rendszerváltozás némi tanulsággal mégis szolgálhatott volna. Sajnos úgy látszik nem mindenkinek...

belzebubó 2009.02.17. 13:04:38

@laspalmas: azt mondták itt már a kamatemelés is csak rontana,mert megijednének ilyen magas alapkamatoktól (Virág et. Lengyelo-ban és Csehországban is sokkal alacsonyabb az alapkamat) és az euró 400-ig meg sem állna.
Viszont a magyar állampapirra nincs vevő,nem sokan maradtak akik hisznek Böszmannak. Egy páran a kapcsolaton,esetleg.Nosza,vegyenek ők Ferijüktől állampapirt adjanak kölcsön már csak ők maradtak.

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 13:05:03

@laspalmas:

Jön a kamatospínz az IMF a Provident nagyban :P

Carnivora (törölt) 2009.02.17. 13:08:34

@Virág et.:

Ezzel az elittel nem lehet ... hiába a pályázatok stb. az elvtársaid zsebelik csak be a milliárdokat ők nyúlják le a foglalkoztatási támogatásokat, kedvezményes áramot stb. meg pár multinak csepegtetnek belőle ne érje szó a ház elejét. Miközben több tízezer kkv meg kb. a csőd szélén lavírozik ... és éppen a Ferikéd nagyszerű politikájának következtében nem tudtunk tartalékokat felhalmozni mindent elvitt az állam sőt tavalyról év végéről szinte mindenki felhalmozott APEH-önkormányzati tartozásokat is ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:10:00

@Virág et.: bocs, de megyó esetében nem volt kormánybukás. ott egy "egyszerű" miniszterelnök-csere volt. bár a jelenlegi garnitúránál asszem mindegy, hogy fletó, vagy lusta dick (kiss péter), vagy akárki a min.el.

azt meg a párt funkcijai nem fogják engedni, hogy előrehozott választás legyen. pontosan tudják, hogy milyen zsírós állásoktól esnének el.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.17. 13:10:07

Kezdem azt hinni, hogy kormányunk - és a pártok (mindegyik) - csak arra vár, hogy tényleg bedőljön az egész, törjön ki a káosz, és akkor már jöhetnek a brutális megszorítások jelentősebb szavazatvesztés nélkül.
Sőt, ha jól keverik, még ők lehetnek a megmentő szuperhősök.

Az idetévedő nagyiknak egy szép hasonlat a hétköznapokból, hogy megértsék:
Inkább hagyják összeomlani a házat, csak hogy ne kelljen a lakóktól magasabb lakbért kérni a felújításra. Aztán majd kitesznek rá egy táblát, hogy újjépítve Ferenc Testvér segedelmével a lakók meg örülnek, hogy milyen jó fej a Feri, felépítette a házat. Igaz, közben mindenük odaveszett, és a lakbért is fel kellett emelni de hát Feri igazán nem tehet az összeomlásról.

belzebubó 2009.02.17. 13:10:58

@Virág et.: de Lengyelországot igen,hogy ők is tárgyalnak az IMF-fel.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:11:57

nu, közben 308 az ojró... emlékszem ferkó mennyire happy volt, amikor feb 9-én (vagy 6-án??) 289 volt az ojró...

@VonPerez: mennyijé tezsvír? köllene kéccá' literes hordó is a cefrének... a vásázás most nem fizet tú' jó', és há' dikk éhesek á purdééék...

Prakt! 2009.02.17. 13:15:10

@zero: a letteknek, vagy a litvánoknak is fel kellett venni az IMF hitelt!

Amikor hallottam a rádióban, a következőt mondták:
A balti ország recesszióba került, így az államcsőd elkerülése végett, az IMF hitelt nyújt az országnak.

Corry 2009.02.17. 13:15:33

"Kádár apánk" alatt, a fejlett cócalizmusban volt egy vicc:

a kapitalizmus a szakadék szélén áll,

és a mi feladatunk, hogy egy lépéssel megelőzzük.

A mostani vezetés is ezeken az eszméken nevelkedett, látszik...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:16:54

@kill004: óóó bazze, eztmostmijjé ? :)))))

mind2 (törölt) 2009.02.17. 13:18:03

@Vizibusz: veszélyes játék ez... ha bedőlés lesz, akkor akasztás is lesz, nincs az az Isten, aki mederben tudná tartani a történéseket...
" Nekünk Mohács kell "
A rendszerváltás késett 20 évet, de ez a mostani véres lesz, ....
Annyi indulat van mindenkiben , - csak ha a saját környezetemet nézem, - hogy nem ússza itt meg senki...
Széttaktikázhatják az agyukat... a tömegharag egy szint után már kezelhetetlen..
És ha minden mindegy hangulatod van, akkor legalább azoknak meg akarsz fizetni, akik azt okozták...

rolika 2009.02.17. 13:18:55

@Őrnagy Őrnagy: egy ilyen felállástól akár még egy megszorítást is elfogadnék, de csak és kizárólag akkor, ha történne egy jó mélyreható felelősségrevonás. ha mást nem is, de meglebegtetni, hátha elpucolnak az országból, akiknek félni valójuk van...

mind2 (törölt) 2009.02.17. 13:19:33

@Prakt!: lettek... és azóta többet vannak az utcán, mint otthon !!!

kill004 2009.02.17. 13:20:49

@Seduxen: Van itt pénz basszátok, mit sírtok! :)

_alesi_ (törölt) 2009.02.17. 13:20:58

@mind2: a patkány mindig tudja mikor kell elhagyni a hajót, hogy az ne vigye a hullámsírba. Az igazi felelősöket a népharag ritkán éri el...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:21:08

@mind2: és gyanítom, ha üres lesz a kassza, akkor a birodalmi rohamosztagosok sem fogják - hivatástudatból - megvédeni a seggüket...

De ne ábrándozz, ferenc-testvér nagy tűlélő, gondolom erre is van forgatókönyve...

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 13:21:35

@ionsrác:

Én úgy tudom, kint az itthon "alja" munkának titulált állásokat is jól megfizetik. Tény, hogy nem Bill Gates leszel belőle, de fennmaradáshoz és lassú gyarapodáshoz már elég.

belzebubó 2009.02.17. 13:23:37

@Seduxen: valahogy vissza kell adni az ő segitségét amit még életében tett egyes SZDSZ-es politikus-csemeték kanadai és angliai középiskolai és egyetemi tanulmányaiknak finanszirozásáért.Osztálytársam és gimnáziumi évfolyamtársam ment ki Tom Lantos Alapitványával tanulni 1991-ben Angliába és az UCC-re Kanadába.Nekem csak az tünt fel,hogy mindegyik SZDSZ-es politikus csemetéje és együtt mentek szombaton is ahová kell.Én meg nem kaptam ilyen támogatást Lantos bácsitól.Ezt viszonozni kell, egyetértünk?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:23:59

@kill004: én nem vagyok egy különösebben agresszív állatfajta, de ezt az idióta varánuszt még akkor is ütném, amikor már nem lélegzik...

A kurvaaa anyádat ferenc!

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.17. 13:25:55

@Virág et.:

Látom, nem hazudtolod meg magad. Akárhányszor sarokba szorítanak tényekkel, hülyeségekkel állsz le vagdalkózni. És ha legyelo. is kap hitelt? Akkor már verheted a melled, vagy mi?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:26:05

@belzebubó: óóó, értelek. én azonban szívesebben adnék vissza a szadeszeseknek (és holdudvaruknak) minden szépet és jót (kamatostul), amit ezzel az országgal tettek...

belzebubó 2009.02.17. 13:26:15

@Virág et.: az is,hogy nincs adósságspirál.Én nem kérdőjeleztem meg,de Lengyelo. alapkamatát is össze kéne hasonlitani,Ha már...

Virág et. 2009.02.17. 13:31:11

@belzebubó: És ez nem engem igazol? Én írtam, hogy az IMF hitel a szar fokmérője? Biztos nem zero? Akkor meg vele vitatkozz, hogy itt van Lo, ahol nincs adóssgspirál és mégis úton az IMF hitel. Hogy is van ez?

@Tarackos Sül:

Kb az első hozzászólásom óta ugyanazt mondom. Tényleg jó ötlet, ha olvas is az ember írás előtt.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.17. 13:31:27

Én csak annyit tudok, hogy júliusban lejár a 1. kedvező kamatozású évem. Elvileg 165 Ft-os CHF mellett ugrott volna 83e Forintra a törlesztőm. Nézzük meg ezt mondjuk 207.3 Svájci franknál.

Mg42-vel rendelkező albérlőt felveszek. Megtaláljuk a módját, hogy felerősítsük a erkélykorlátra.

Utcában megfelelő számú lámpavas van. Bodzás az út végében, onnan nagyobb arányú rajzás várható államcsőd esetén.

derelyegrádi szellem 2009.02.17. 13:33:28

@Virág et.:

Tényleg kezdesz lecsúszni a kapcsolat kommetelőkhöz.

- 2002-2008 végéig volt gazdasági válság? Nem
- 2002-2008 nem folyamatosan csúsztunk le gazdaságilag, adtunk el midnenünket, vettünk fel kapitális hiteleket? De.
- Minden szomszédos orszság álmmcsődhelyzettel válaszolt a válság 10 percére? NEM!
- A világ pénzbősége nem fennállt 2006-ig még ferenc szerint is? De

Vagy midnezek 2008 novemberétől 2009. fenruárjáig történtek? UGYE NEM!

Te milyen almáról és körtéről beszélsz?

mind2 (törölt) 2009.02.17. 13:37:07

@Virág et.: ha nem túl tolakodó, megkérdezhetem, hogy milyen munkát végzel mint alkalmazott ?

belzebubó 2009.02.17. 13:37:13

@Virág et.: ott van egy szócska is,LEHET. És Mo. közel fél éve tárgyalt már erről.Közben történt egy és más, nem?
Mo. volt az első az EU-s országok között.

Virág et. 2009.02.17. 13:39:14

@derelyegrádi szellem: Ezeket nem is vitattam.

Alma-körte. Alma: 98-02, Körte: a jelen.

Nem én írtam fél oldalt az Orbán-kormány dícséretére, hanem te. Én annyit mondtam (ami tény), hogy EGYETLEN kormány sem nyúlt hozzá azokhoz a pénzügyi fekete lyukakhoz, amelyek a költségvetés kiadási oldalán a legsúlyosabban jelentkeznek. Ez is tény.

Fenének kell mindent Gyurcsány vs Orbán szintre levinni? Nem lehet észrevenni, hogy a politikai elit homogén? Ti itt kapcsolatoztok, meg kommancsoztok, ők meg a kapcsolaton náciznak. Persze mindketten sokkal okosabbnak tartjátok magatokat a másiknál.

Ez szerintem szánalmas és legalább tőled derelye ennél többet várnék.

Virág et. 2009.02.17. 13:40:30

@mind2: Jogász vagyok. A gazdasági szférában, alkalmazásban.

@belzebubó:

És ezeket sem vitattam sehol.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.02.17. 13:45:27

Előbb rendet tenni, aztán felelősségre vonni....

Ezt a marhaságot te se gondolod komolyan! Köztörvényes bűncselekményekről van szó!

Ez olyan, mintha az összes rabló meg gyilkos perét bizonytalan ideig elnapolnák, mert előbb helyre kell állítani a közbiztonságot. Ne röhögtess már.

Kormányváltás után, azonnal a vádlottak padjára ültetni az összes érintettet.


Különben mit dolgozik Virág:

Ezt már bevallotta egyszer korábban:

NBH alkalmazott az Andrássy úton.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:48:07

@Virág et.: "Ti itt kapcsolatoztok, meg kommancsoztok, ők meg a kapcsolaton náciznak. Persze mindketten sokkal okosabbnak tartjátok magatokat a másiknál."

Javaslom hasonlítsd össze, hogy hány OV-t (és pártját) kritizáló komment van itt, és hány ferenc-bohócot, és holdudvarát kritizáló komment van ott (az a kevés, ami túlélte a cenzúrát, javarészt az itteniektől származik...)

De nem akarok beleszólni, hogy Szellemmel hogyan ostorozzátok egymást :))

Virág et. 2009.02.17. 13:48:58

@anti_troll: Részmunkaidőben. Napi 4 órát az ügyészségnek végzek pr munkát.

Én politikai felelősségrevonásról beszélek. Te büntetőjogiról. Ha ilyenről van tudomásod, most is megteheted a feljelentésed.

Virág et. 2009.02.17. 13:50:22

@Seduxen: Életemben nem olvastam semmit kapcsolaton és most sem akarok.

Az egészről csak annyit tudok, amennyit itt írtok róla. Azalapján nem olyan hely, ahol elő szeretnék fordulni. Meg minek is, ha úgyis kimoderálnak?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 13:52:27

@Virág et.: akkor javaslom el se kezd... komoly vérnyomásnövelő az a fajta személyi-kultusz, ami ott van... Szerintem Kim Dzsong Il kutya fasza ehhez képest...

Nem olyan gáz, még Combi is tud oda kommentelni, ami azért nagy szó :)))

Jól -e mondom -e te barna főveszedelem ? :)))

reKorrekt 2009.02.17. 13:52:46

A fidesz nem hiába kussol. Ekkora szarból szinte lehetetlen jól kijönni, így inkább kivár, hisz két eshetőségből választhat:

1. beszáll a reformba:
1.a, kilábalunk: MSZP veri a mellét és begyűjt minden dicsőséget
1.b, államcsőd: bukik a libsikomcsi társasággal együtt

2. nem száll be a reformokba:
2.a, kilábalunk: majdnem kizárt hogy ez megtörténjen, de 2010-ig szinte biztos hogy jelentősen nem fog javulni a helyzet és jelen állás szerint még a 2/3-os jobb is elképzelhető
2.b, államcsőd: libsikomcsik lámpavasra kerülnek, a jobboldal totális többséghez jut

Jóhogy a 2-es pontot választják. Az a baj hogy nekik szinte mindegy hogy azon belül mi jön.
Ettől függetlenül a fidesz is szarjon ágyneműtartót amiért a szociális pénzekhez ők sem nyúlnának soha.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.02.17. 13:56:12

Jó nagy populista vagy barátom.

Már most megtehetem a feljelentésemet.

Pont azért kell előbb kormányváltás, hogy legyen rendőrség, ügyészség, meg bíróság aki nem védi meg ezt a maffiát.

Virág et. 2009.02.17. 13:57:00

Most mennem kell. Lejárt a műszakom az NBH-nál és kezdek az ügyészségen.

Egy darabig nem tudok majd válaszolni.

Addig is, szebb jövőt! :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 14:00:03

@Korrekt Standartenführer:

2/c: államcsőd, libsikomcsik lámpavas, de miután egy polgárháború nem a kimértségéről, és hideg fejjel gondolkodásáról híres, szorítanak helyet Vikinek, és a komplett fityesznek is a lámpavason....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.17. 14:01:36

@Prakt!:

Gazdasági Rádió, MTI, 2008. december 16. 10:18
IMF-hitel: a litvánok köszönik, de nem kérnek belőle
www.gazdasagiradio.hu/cikk/10332/

2009-02-10 20:42
A litvánok sem ússzák meg IMF-hitel nélkül?
"Litvánia kormánya ugyan ez idő szerint még nem látja szükségesnek pénzügyi támogatásért folyamodni az IMF-hez, de egy ilyen lehetőségnek egyre nagyobb az esélye."
www.hirszerzo.hu/cikk.a_litvanok_sem_usszak_meg_imf-hitel_nelkul.97345.html

derelyegrádi szellem 2009.02.17. 14:02:17

@Virág et.:

"Ez szerintem szánalmas és legalább tőled derelye ennél többet várnék."

Na ezzel pont így vagyok veled khmmm...Kapcsolatban most.

"Nem én írtam fél oldalt az Orbán-kormány dícséretére, hanem te"

Ezt jó lenne ha beidéznéd mert én ilyenre nem emlékszem. Vagy ha valaki azt állítja hogy az ország gazdasági helyzete sokkal jobb volt 2001-ben (ami egyébként TÉNY) mint most vagy akár a válság előtti hónapban, akkor az a orbán kormány dícsérése. Érdekes meglátás, mert ide akkor a megyonak is be kell sorolnia, azzal amit 2002-ben mondott. Reális elképzelésnek tűnik...

"Nem lehet észrevenni, hogy a politikai elit homogén?"

Ezt hogy kell érteni? Ha úgy, hogy most mindenki osztozzon feri és bandája "eredményeiben" akkor hagyjuk is. Mert amikor elkúrnak valamit de nagyon akkor szokott azon az oldalon mindjárt minden "homogén" lenni. Addig soha.

Alma-körte

tehát szerinted a magyar gazdaság helyzete összehasonlíthatatlan akét időszakban. Akkor viszont a közgazdaságtan jeletős részét ki kell vágni a könyvekből. Persze ez sem jelethet problémát...

Mo 1998-2002 alma, 2002-2009 körte.

Ahhha, a következő az lesz hogy Mo hétfőn alma, kedden körte, szerdán meg borsó. Ez komolytalan, Kapcsolatra való érv virág et.

jozicsenko 2009.02.17. 14:02:42

hi!

a lengyeleket én írtam, mert most ők a hibásak a média szerint (nameg a patásördög)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.17. 14:04:28

@Virág et.:

LOL

neked már 2 munkahelyed is van?
Pedálgép ...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 14:21:14

@Seduxen:

"De mi volt a tapasztalat február 1. óta? Teljesen 2visszaesett a készpénzforgalom?

Zéró tapasztalatom van."

Köszönjük Emese :)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.17. 14:22:28

@Seduxen: Nem, töröltem magam a picsába miután a cenzorok egymás után 4 hozzászólásomat kimoderálták mondvacsinált indokokkal. Még törlés előtt ímélben elküldtem a moderátorokat azért a kurvaannyukba, hogy jobban érezzem magam :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.17. 14:26:06

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Én is uyganezt tettem! De mellre vette a moderátor, mert válaszolt és nem mosta magát, hogy ő csak moderátor...

panki83 2009.02.17. 14:36:03

Na az unió fél milliárd dollárral segítené ki az ukrán bankokat.
Amúgy nem csoda, hogy ilyen szarul megy ma az otp, ez lehet, majd kicsit visszatolja őket.

rolika 2009.02.17. 14:41:31

globusz.net/node/1464

no, ha bukunk, legalább elrántjuk a nyugatot is...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 14:52:20

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: wehehehe... Pedig jó muri. A múlt heti kommentemre a II. vh nagy szakértője (Humanista51) mondjuk nem válaszolt, igaz csúnyán lealáztam :)))

Néha még odaböffentek valamit, de igazából pusztába kiáltott szó... Azok annyira sötétek ott, hogy a néger fasza világítana a szájukban...

@VonPerez: hiányolom is Önt El' Presidente :)))

belzebubó 2009.02.17. 14:54:06

@rolika: ez az a cikk,amitől tegnap megindult a forint zuhanása.Már vagy 4 elemző erre hivatkozott ma a rádióban és a sajtóban.De Feri továbbra is csak kommunikál.
Hiába ébresztgetik,ő álmodik tovább.És legalább már értem amit pár hete hallottam,hogy a rafibank alatt rezeg a léc.Ha már kalapolniuk kell mentőcsomagért,akkor nagy baj lehet.
www.hirszerzo.hu/cikk.a_309_forintos_euro_meg_csak_a_kezdet.98181.html

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2009.02.17. 14:59:52

Offtopic, bar megsem. Kovetelem a lenti video peldamutato koveteset, mind kivitelezesben, mind kreativitasban!

www.youtube.com/watch?v=vbnySBqioB0

rolika 2009.02.17. 15:00:48

@belzebubó: ha ez valóság, akkor idő kérdése a bukta. 400 milliárd eurót nem lehet előteremteni csak úgy, amikor mindenki sz.rban van... az egyes államok polgárai nem engednék, hogy holmi k-európai suttyóknak odaöntsék számolatlanul a dohányt

szerintem nyugaton most az mérlegelik, mikor nagyobb a kár: ha hagyják bedőlni ezt az egész hóbelevancot, vagy belapátolják (megint...) a zsét, teljesen bizonytalan kimenetellel.

Virág et. 2009.02.17. 15:11:45

@zero: A tárgyalás a tény, nem a hitel folyósítása. Csak ennyit írtam. Ha viszont már a sajtóban megjelenik a hír, akkor biztos lehetsz abban, hogy egy letárgyalt draft is van az íróasztalok mélyén.

Két állás: hát igen, válság van! :)

@derelyegrádi szellem:

A kapcsolaton érvelnem sem kellene, mert a te hozzászólásod úgyis törölnék, nem? :)

belzebubó 2009.02.17. 15:16:25

Úgy látszik ébredeznek az USA-ban megint zuhanásban van a forint.

derelyegrádi szellem 2009.02.17. 15:21:45

@belzebubó:

dehogy is, csak a patásördög fordult a másik oldalára, amiatt van...:-)

belzebubó 2009.02.17. 15:21:49

www.klikkbank.hu/valsag/20090217-kozel-van-a-monetaris-sztalingrad.html

"Közel állunk ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap pénzt bocsásson ki a világ számára."

rolika 2009.02.17. 15:26:49

@belzebubó: egyre f.szább cikkek jönnek

az imf-pénzt hogy hívnánk? kredit? :-)

belzebubó 2009.02.17. 15:36:03

@rolika: ma reggeli interjú a német gazdaságról Zentai Péterrel 6.40-kor Kossuth.

A német gazdaság rosszabban teljesit mint kalkulálták. Japán,német,USA depresszióban van mint az 1930-as évek elején volt. Ha No. tüdőgyulladásban van mi Kelet-Európa mivel túlzás nélkül elmondhatjuk tőlük függünk igy a ránk váró sorsot nem lehet megjósolni.
-De mindez előre jelezhető,ha több mint 3% a csökkenés ez kihat ennyire Mo-ra is?
-Nem csak Mo-ra,egész Európára.Irek,spanyolok,görögök,olaszok nem adtak reális képet gazdaságukról. Igy vagy úgy ők is No-tól függenek.Olasz,osztrák bankok valóságos csődhelyzetbe kerültek mégpedig azért mert Kelet-Európából involválódtak és a németektől várják a mentőövet.De a németeknek nincs pénzük,az autóipar és a saját bankjaik megmentése miatt.A vezető gazdasági intézetek kilátástalannak látják a helyzetüket.Államositani akarnak autógyárakat.A privát szféra gondjai magával ránthatják az államot,de ez nem csak No-ban,hanem bárhol megtörténhet.

Interjú Zentai Péterrel német tudósitóval.

derelyegrádi szellem 2009.02.17. 15:47:03

"A privát szféra gondjai magával ránthatják az államot,de ez nem csak No-ban,hanem bárhol megtörténhet."

Kivéve nálunk, mert itt az állam gondjai rántják magukkal a privát szférát, meg mindenkit. Itt az állam az első menet első másodpercében kifeküdt, azóta csak úgy történnek a dolgok, akármit hablatyol ez a félkegyelmű.

belzebubó 2009.02.17. 15:56:04

@derelyegrádi szellem: "első menet első percében" ez igy igaz. Még csak a hire volt itt és már bedobták a törölközőt,egyedüliként és elsőként az EU-ban.
Nagyon szomorú ez az egész.És mennyien nem látják ezt.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.17. 16:11:06

én ezt most nem értem, a külföld hogyhogy így látja a helyzetünket?

Fontos stabilizáló tényező, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatja a magyar adóterveket, írta keddi elemzésében az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző csoport, amely szerint Magyarország még az idén az euróövezet előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszer tagja lehet.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.17. 16:12:25

és 2010 re eurósok leszünk azt írja,ezek honnan szedik ezeket? komolyan gondolják, hogy ezek az adótervek bármilyen hazsnot eredményeznek?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.17. 16:16:30

és még ez is...hogy összehasonlíthassuk...

Nem csak Magyarországon, Csehországban is válságellenes intézkedés-csomagot fogadott el a kormány. A 16 pontból álló programot a kormány által felállított Nemzeti Gazdasági Tanács (NERV) dolgozta ki és szerdán bocsátják a képviselőház elé megvitatásra - jelentette be Mirek Topolánek, cseh miniszterelnök a kormány hétfői ülése után megtartott sajtótájékoztatón - írja az Új Szó.

Az intézkedés-csomag legfontosabb pontjai: csökken a társadalombiztosítás mértéke, az új gépkocsi vásárlásnál levonható lesz a forgalmi adó, csökken a társasági adó, az állam garanciát vállal a cégeknek nyújtott banki hitelekért, támogatni fogják az exportot, támogatást kapnak a mezőgazdasági vállalkozók, a kutatásba és fejlesztésbe összesen 32,4 milliárd koronás (1 korona = 10,41 forint) beruházást valósítanak meg, az állami közlekedési alap 92,3 milliárd koronát kap, vidékfejlesztés, 2009-ben a cégeknek nem fog kelleni jövedelmük után adóelőleget fizetniük.

rolika 2009.02.17. 16:27:47

@laca42: hazudnak nekik. nem tudják áttekinteni egy ország pénzügyeit pár nap alatt, amikor egy apeh-es adóellenőrzés hetekig is eltart. abból dolgoznak, amit eléjük raknak fletóék

belzebubó 2009.02.17. 16:30:52

@laca42: Ha bedől a forint esetleg akkor...
Egyébként ERM II-t 2008.szeptemberében 2009-re jósolták már londoni elemzők. De még az nem jelent semmit,mert ott vannak a máástrichti kritériumok.Az euró bevezetése előtt az adott országnak két évet kell eltöltenie az ERM-II.-ben. Az árfolyamrendszer lényege, hogy a helyi deviza árfolyamának megengedett mozgásának két szélső értékét meghatározzák, de ezek közt az árfolyam szabadon mozoghat. Az ERM II nem egyenlő az euró bevezetésével.2009-re jósolták ezt tavaly szeptemberben és abból most 2010 lett. Nem kell itt semminek sem örülni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 16:33:23

"Valóban egyre közelebb látnak minket egy államcsődhöz nemzetközi befektetők, állítja egybehangzóan Hamecz István az OTP Alapkezlő és Heim Péter, az AEGON Alapkezelő vezérigazgatója."
atv.hu/hircentrum/2009_feb_hamecz__allamcsod_szelen_az_orszag____video.html

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.17. 16:34:31

@belzebubó: @rolika: köszi.okosabb lettem télleg.
nem régóta dühítem magam politikával, közélettel,még sokat kell tanulnom erről,de látom itt lehet...köszi nektek...

picur3ka 2009.02.17. 16:39:26

@rolika: Epp ezt akartam mondani, hazudtal ezek mar maskor is. Egyebkent ezek szerint, Mo a legrosszabb a regioban, hah, meglepo.

www.capitalfm.co.ke/business/International/Horror-news-on-Europe%27s-economy-1634.html

belzebubó 2009.02.17. 16:40:21

@laspalmas: húha, Heim ezt mondja? Ő akitől már félek,mert tavaly amikor mindenki happy volt év elején 260 körüli eurónál ő megmondta egy éven belül 300 lesz ha nem csökkentenek a kiadási oldalon. Azóta figyelem mit mond,mert általában bejön.

redriot77 2009.02.17. 16:51:38

Nem tudom milyen csoda mentheti meg az országot. Fletó legújabb pogramjából mi az, ami konkrét és azonnali válaszlépés a válságra? Semmi!

Azonnali és nagymértékű kiadáscsökkentés nincs. Pedig évek óta minden külföldi és hazai szakértő ezt hiányolja. Marad a drága, bürökratikus, túlduzzasztott, korrupt államapparátus. Továbbra is csak ködösen, konkrétumok nélkül szövegel a csökkentett létszámú parlamentről, önkormányzatokról, hivatalokról.

Ezek helyett beígért egy olyan adócsomagot, amit kb. 2006-ban kellett volna.

Ráadásul ezt az adócsomagot is lassan, részletekben szándékozik bevezetni. Ha lenne is pozitív hatása, évek telnének el addig. Miközben a válság gőzhengere nem fog megállni az ország határainál, és megvárni amíg a nagy "adóreform" beérik.

És mit lép erre az ellenzék?
"A kormány hadat üzent a nyugdíjasoknak" - Navracsics. Ez kész...

Miután a kormány többszörösen bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország vezetésére, minden vágyam, hogy az ellenzéki oldal felmutasson valamit. Higgadt gondolkodást, konkrét és a jelen helyzetben kivitelezhető terveket. De nem, mert csak ennyire képesek: "ne a zemberekkel fizettessék meg" vagy "aggyuk a zemberek kezébe a döntést"

Bíztató kilátások.

belzebubó 2009.02.17. 16:54:43

@redriot77: a legjobban tennék,ha meg sem szólalnának! Komolyan,múltkor is nem Feri győzött,hanem ők vesztettek Mikolák, 14.havi nyugdijak és Kövérek beszólásai miatt.

redriot77 2009.02.17. 17:06:24

@mind2: "Nincs itt egy közgazdász, aki a forgatókönyvet vázolni tudná ?
Mivel indul ? Az emberek megrohamozzák a bankokat ( lásd Argentína ) a félretett pénzükért, de azok nem tudnak fizetni ? "

Ha államcsőd lesz:
-még nagyobb lesz a munkanélküliség
-akiknek megmarad a munkahelyük a fizetésük alig ér majd valamit
-ha van is pénzed, a boltokban nem lehet majd importárút vagy import anyagokból készülő árukat kapni
-kurvasok zavargás (legalábbis az első hónapokban)
-növekszik a bűnözés mértéke
-közszolgáltatások színvonala kritikus alá csökken: áramszünetek, gyengébb minőségű csapvíz, a gázzal is lehet gáz. Utak karbantartása megszűnik, kráteres utak.

Gyakorlatilag nem kezdődik új korszak, csak minden sokkal szarabb lesz mint most, mindenhez nehezebb lesz hozzájutni, mindent nehezebb lesz elintézni.

Bankok megrohamozása: Argentínában a peso bedőlése külön eset: évekig mesterségesen fenntartottak egy 1USD-1peso árfolyamot, aminek persze semmi fedezete nem volt. Mikor ez kipukkadt, az emberek mind át akarták váltani a pénzüket USD-re. Erre a kormány befagyasztotta a bankbetéteket. A bankok pedig acéllemezekre cserélték a függönyöket. Talán abban reménykedhetünk, hogy ilyen lépésre nem kerülhet sor az EU-ban... Bár olyan intézkedést egy bank is hozhat, hogy nagyon NE érje meg kivenned a pénzedet a bankból...

redriot77 2009.02.17. 17:10:58

@belzebubó: így igaz. Emlékszem arra a Fidesz-gyűlésre, amit a választások előtt adott a tévé. Ahol Mikolát meg Raksányi Gellértet meg minden hibbantat odaengedtek a mikrofonhoz. Ha az a gyűlés nem lett volna, lehet hogy ma nem Fletóék "kormányoznának".

jozicsenko 2009.02.17. 17:34:28

off, Argentinához (bár gondolom olvastátok)

eduflores.freeblog.hu/archives/2007/05/06/Argentina_akkormost_mi/

majd kiütitek a hozzászólást, ha felesleges

on

jozicsenko 2009.02.17. 17:45:11

ERM I-II: min 2 évet kell eltölteni egy olyan sávban, ahol BENN kell tartani a Ft-ot, ha a fene fenét eszik is: így bizonyítjuk, hogy komolyan gondoljuk az eurot és közben a többi célt is elérjük/megtartjuk

ennek gyakorlatilag megfeleltünk/megfeleltünk volna elég sokáig, de most 2008 nyarán léptünk ki ebből (pontosabban: volt egy sáv, amin belül tartották a Ft-ot és ezt mondta fel az MNB)
még nem volt az ERM,de lehetett volna

ha Virág e.t. bálványai nem qrtak volna ki az ablakon 10e MRD, vagyis 10.000.000.000.000 FT-ot (bakker, ez testvérek között is 13 db Nulla!!!)

gratulálok Virág e.t, ennyit a körtédről: főzz belőle pálinkát, másra nem jó...

szabogyula 2009.02.17. 17:55:40

@laspalmas: Ezt nem mondod komolyan , hogy ez lement az ATV-n.
Hú vazze ! Napok, hetek, vagy órák ?

szabogyula 2009.02.17. 18:05:21

@BálnaUhr: Ha csak poénnak szántad bocs.
sirva röhögök hogy min poénkodunk. Kórház.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.02.17. 18:09:50

@ostoba 8o: Jobb vagyok mint a forint. Vagy mint egy ejró?
De hogy a poszthoz is hozzászóljak mán. Én elég optimista ember vagyok, és csak egyszer lehet átvágni. Ez anniyban tartozik ide, hogy már csak remélni tudom, hogy nem ez irányba tartunk. Abban sajna biztos vagyok, hogy újabb hitelt kell majd valahonnan még szereznünk előbb-utóbb.
Azt viszont kurvára nem értem, hogy mi a faszé vagyunk az EU tagjaként enniyre kiszolgáltatva. Okés, azt tudom, hogy a vezetésünk ilyen félnótások egyesülete, azonban a gazdasági közösség éppen erre jött létre, hogy meg tudjon védeni a másik tagállamot.
Mondom, először azt hittem, hogy az EU jó dolog, de átvágott...

szabogyula 2009.02.17. 18:20:23

@BálnaUhr: Az EU nem szólhat bele hogy "nekünk" egy volt KISZ titkár a miniszterelnökünk . Ez a tagállam dolga . Minket az EU egy felnött országnak tart , ahol az állampolgárok döntik el hogy adott időben ki vezeti az országát.
Na most ezt a szitut / amiben élünk / próbád meg elmagyarázni mondjuk Sárközinek .
Kiröhög , és az örök poénnal élve : ülj le fiam, egyes.

panki83 2009.02.17. 19:06:43

Na valami történt, mert öt perc alatt 309.6-os árfolyamról 307,9-nél vagyunk egyszerre, érdekes dolgok mehetnek itt a háttérben azér.

belzebubó 2009.02.17. 19:10:14

@panki83: majd ismét vissza 309 fölé...

panki83 2009.02.17. 19:32:57

@belzebubó: hát durva kilengések vannak még mindig 307,5-309,5 között hullámzik.

Meddig van forgalom?

Amúgy ha holnap reggel ilyen 309-es szinten kezdünk, és nézem, hogy mi van usában (bankrészvények -10% GM -nél meglebegtették a csődhelyzetet, -14%) akkor nem sok jóra számíthatunk.

belzebubó 2009.02.17. 19:46:14

@panki83: 1 kezem elég rá,hogy megszámoljam mennyit is kell aludni a tömeges bedőlésekig amit 310 körül jósolnak. Az államkötvényeink pedig a kutyának sem kellenek igy nem lesz nagy kereslet a forintra,hogy javitana egy kicsit.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.02.17. 19:47:19

@ostoba 8o: Elég jól ismerem az EU-s dolgokat, tudom, hogy mit tehet és mit nem. Ezért is írtam "gazdasági közösséget" először, aztán az EU-t. Érted?

belzebubó 2009.02.17. 19:48:40

@panki83: délután2-ig, érdekes lehet.

szabogyula 2009.02.17. 20:30:45

@BálnaUhr: Isten látja lelkem okosabbtól mindig elfogadok tanácsot . mi a helyzet ? Ebben a káoszban /én az ostoba 80 / hogy láthatnám a kiutat ? email is jöhet

Roxvox 2009.02.17. 20:54:49

Az ukránokat "valaki" majd kihúzza a szarból, nehogy az orosz nagytestvér újra hozzáférjen, a hidegháború még él, de minket ki fog megmenteni, mert mi nem tudjuk, mint a mellékelt ábra mutatja :(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 22:13:04

@Roxvox: hogy-hogy KI? Buta kérdés. Sam nagybácsi. Ugyanúgy, mint '56-ban....

Roxvox 2009.02.17. 22:21:43

@Seduxen:
Még szerencse, hogy 56-ban olyan jól sikerült :((

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.17. 22:40:46

széjjelbasz az ideg...

azok a sötét barmok (agyhalott-blog) mit értenek meg a cafeteria tervezett megadóztatásából? "Jaaj, nem lesz welnes-nyaralás)...

Nem, Te idióta munkásőr-csökevény. Ha nem lesz üdülési csekk, munkahelyek fognak megszűnni, és családok megélhetése lehetetlenül el...

ááá, komolyan, ennyire sötét állatok még élnek ebben az országban?

irrelevant 2009.02.18. 09:43:45

Elkezdték rángatni 305 és 307 között.

irrelevant 2009.02.18. 10:12:51

Zuhanunk... negyed óra alatt 305-ről 308-ra és tovább.

irrelevant 2009.02.18. 10:17:33

309. Mi van, az MNB elengedte a forintot?

kill004 2009.02.18. 10:35:05

@otvospeter: Nem is tudom, tud még valamit tenni az MNB?

belzebubó 2009.02.18. 10:38:48

@otvospeter: szerintem a zloty miatt javult kicsit,de ott is bajok lehetnek,nem birják tartani igy akkor mi is mozgunk velük a mélybe. Ők tegnap bejelentették,hogy interveniál a jegybankjuk,ha kell.Csak győzzék...

rolika 2009.02.18. 11:20:46

szerintetek milyen árfolyamnál érdemes elindulni az otp-be kivenni a pénzt? :-)

rolika 2009.02.18. 11:22:48

@belzebubó: győzik? nem hinném... kicsit feljebb van a cikk, hogy 400 milliárd euró kellene, hogy győzze a régió...

derelyegrádi szellem 2009.02.18. 13:00:39

@kill004:

Igen, a forintot saját halottjának tekinti. :-(

süti beállítások módosítása