Skip to content


       Szűrés lista

Öngól Tatárszentgyörgyön is

A rakamazi plakátragasztási ügy után a tatárszentgyörgyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettesének, Horváth Lídiának kigyulladt házánál is megdőlt a rasszista támadás teóriája.

Már az elején sejteni lehetett, hogy nem stimmel valami, ugyanis

- a bezárt házat belülről locsolták fel égésgyorsítóval

- a házat heteken belül árverezték volna, mert Horváthék nem fizették a lakáshitel részleteit

- a melléképülettel együtt 5,6 milliót érő házat 28 millióra biztosították

Kedves Lídia, ennyire még a rendőrök sem hülyék!

Merész, bár roppant pofátlan ötlet volt a cigányokat ért támadások közé besuvasztani egy politikai és anyagi hasznot is hozó biztosítási csalást. Szerencsére a kivitelezésen elúszott az egész, a rendőrök pedig voltak olyan kedvesek, és lebuktatták Horváth Lídiát. Közlemény:

"A rendelkezésre álló adatok, tények és bizonyítékok, valamint az elkészült szakértői vélemények (tűzvizsgálati jegyzőkönyv, nyomszakértő, vegyészszakértő) alapján került sor 2009. június 23-án a ház tulajdonosának, H. L.-nak gyanúsítotti kihallgatására, akit nagy értékre elkövetett csalás bűntett kísérlete miatt számoltattak el."

A gyanúsított persze mindent tagad, azt állítja, bosszúhadjárat áll a rendőrségi vizsgálat hátterében. Szerinte arról van szó, hogy roma érdekvédőként felvilágosítja a helybelieket a jogaikról és ez nem tetszik a rendőröknek, a tűzoltóknak, de még a helyi magyaroknak sem, akik úgy néznek rá "mint a véres rongyra" - fogalmazott. A bosszúhadjárat akkor kezdődött, mikor a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság idején a helyszínre hívta Mohácsi Viktória akkori EP-képviselőt és csak az ő nyomására boncolták fel a két testet és derült ki, hogy gyilkosság történt.

Horváth Lídia korábban azt is mondta, hogy a bűncselekmény idején fekete autót láttak a környéken árpádsávos zászlóval/gárdás matricával (gondolom Vona volt a sofőr és Orbán vigyorgott az anyósülésen...). Az ezt állító egyik tanú egy olyan úton látta a kocsit, amin akkor éppen egy körzeti megbízott autózott a helyszínre, aki viszont egyetlen járművel sem találkozott.

Abszolut no comment.

Mindannyian várjuk Mohácsi Viktória, Kolompár Orbán, Iványi Gábor, Horváth Aladár stb nyilatkozatait az ügyben. Gondolom, hiába, mert sajnos pont nem fognak ráérni...

Címkék: rendőrség cigány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr701206477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 10:17:19

@Marcellusca: sztem csak dolgoznak a kreatív stábok, hogy hogyan tálalják az összeesküvés-elméleteket emészthető formában.

..mondjuk nekem is van egy:

Melyik az a párt, amelynek érdekében állt, hogy ez ne derüljön ki a választások előtt, és melyik az a párt, aki fasza viszonyt ápol egy bizonyos rendőrszakszervezettel... :)

picur3ka 2009.06.28. 10:23:59

@Pierre (Bezuhov):

Jo hangzasu. Mar csak azt kellene tudni, hogy a tettrekeszesek nyomoztak az ugyben.

Marcellusca 2009.06.28. 10:39:32

@Pierre (Bezuhov): Hát, igen. Sok kérdés felmerül az egyszeri halandó emberben is.

Mint ahogy picurka is írta, miért bővítik, mikor általában szűkíteni szokták a gyanusítottak körét?
Meg a Te kérdésed is jó. Lehet, hogy nem is annyira összeesküvés gyanús.
Lehet, hogy a r. kap. szólt a polginak, csak az meg megsúgta, hogy nem kéne még nagydobra verni, mert jönnek még választások és fejek hullhatnak. Vagy stabilizálódhatnak bizonyos székek.
Esetleg visszajönnek a szocik és akkor vérszemet kapnak a romákok, de ha a jobboldal erősödik, akkor "annyi" a svéd kisebbségnek. Melyik kell a kap. úrnak? Szoci irányítással küzdhet, mint disznó a jégen, vagy jobbos támogatással erőteljesebben léphet majd fel a cigánybűnözés ellen?

f.m.j. 2009.06.28. 10:40:27

asperjangyorgy.blog.hu/2009/06/26/elfogtak_horak_nora_gyilkosat#comments

Valaki tudja ki az az Asperján György? Valami bennfentes embernek tűnik...
Érdekeseket ír

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 10:44:49

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

ezt valóban érdekes lenni tudni, mondjuk annyi bizonyos, hogy a legnagyobb rendőri szakszervezet a TMRSZ. A főtitkáruk, Szima Judit pedig jobbik képviselő.

f.m.j. 2009.06.28. 11:50:08

Megnéztem. Asperján egy író, de ez mindegy is :)

A lényeg, hogy ő is a rendőrség munkájáról ír, amivel eléggé egyetértek, és bárki manipulál, senki nem jár jól vele, csak az, aki manipulál. Ősi dolog..., meg az is, hogy a plebsz sosem tudja meg az igazságot...

dr.justice 2009.06.28. 11:57:50

@fmj:

Ne várjuk már, hogy a rendőrség a nyomozás minden mozzanatát élőben közvetítse. Az is előfordulhat, hogy a nyomozás érdekében valótlan információkat közölnek. Persze lehetnek egyszerűen hülyék is.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 12:03:07

ááh..kurucéknál már megvan a faintos bizonyíték, hogy a nyomozók egy ártatlan magyar árját gyanúsítanak egy magyar árja meggyilkolásával:

"gyanúsan gyorsan találták meg a porszívóba rejtett bizonyítékokat" (!)

ez aztán a mindent leleplező, megdönthetetlen állítás

adequate courier 2009.06.28. 13:01:08

@Pierre (Bezuhov): Először, mivel az előző hozzászólásomra nem reagáltál, így a kép valamennyire kitisztult. Csak szeretnél azon a szinten lenni ahonnan beszélni próbálsz.

Másodszor, senkit nem érdekel mit ír a Kuruc, ez nem a Kuruc, nem is lesz olyan, mint a Kuruc.

Harmadszor, mivel a Vastagbőr biztosan nem írta, hogy az elkövetők cigányok, így milyen jogon vonod kérdőre a cikkírókat azok után, hogy elmondták, hogy lesz a témában poszt. És mást nem csak a szavamat tudom adni, hogy a háttérben semmiféle mosdatás nem folyik, hogy hogyan csináljunk úgy posztot, hogy ne legyünk hiteltelenek.

És utoljára kérdem én, te mint magadat értelmesnek tartó ember, nem látod, hogy valami bűzlik az egész dologgal kapcsolatban Kiskunlacházán? Azt mondod összeesküvés elmélet? Találnak egy vörös színű fanszőrzetet és cigányokat hallgatnak ki mikor 200m-re az esettől lakik egy a gyilkos profiljával teljesen megegyező személy, ráadásul vörös hajú? Ugyanmár, te sem gondol(hat)od komolyan.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 13:43:03

@adequate courier: fasza, itt egy laspalmas2 nekem. Szuper!

1. ott van Bezu postaládája, lehet rá írni mocskoló, számonkérő mailt, ha a millió replika közül véletlenül 1-2-re nem jutna időm. Klar?

2. de nagyon is bűzlik. miért nem tudták ezt az ügyet jún. 7-e előtt megoldani ilyen bizonyítékok birtokában.

Mondjuk ha a polgármonszter és az össznépi inetrenetes hiénák már jó előre cigányt vizionálnak a pellengérre, és egy olyan rendőrség nyomoz, amelyik csak többszöri felhívásra hajlandó egy gyilkosságot nem tűzesetként vizsgálni, már nincs min csodálkozni...

Marcellusca 2009.06.28. 14:02:02

@adequate courier: Azé' visszaolvashatnál néhány poszthoz írt kommentet! Itt igenis, gyakran példálóznak a Kuruccal.
Az már más kérdés, hogy ki az aki feltétlen el is hiszi és ki az aki fenntartásokkal kezeli azt (is).

Pont azt mondjuk mi is, hogy valami bűzlik a dologban. Nem akarok elméleteket gyártani, de nagyon érdekes információk és fura időpontokban jelennek meg. Talán ezek azok, amik kérdésessé teszik az ügy tisztaságát.

Ha nem tetszenek a kritikák, akkor nem kell ide írogatni! Ha mégis megteszed, akkor viseld a következményeit! Ennyi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.28. 14:02:42

@Pierre (Bezuhov): rakamazi öngól?
de meddig leszel itt? mert egy átlagos szdsz szavazó okosabb nálad
liberté sajnos kimúlt itt

adequate courier 2009.06.28. 14:07:12

@Marcellusca: Ne haragudj, de szerintem nem sikerült teljes mértékben a magadévá tenned azt amit Bezuhov-nak írtam.

Az, hogy nem tetszik a kritika és az, hogy válaszolok a kritikára az nagy kettő, és én az utóbbit tettem, és a továbbiakban is így fogom csinálni. Azt, hogy valaki nem tudja lekezelni, hogy a kritizált személy válaszol, hát istenem, nem érdekel.

És az, hogy néhány kommentelő példálózik a Kuruccal, nem tudom milyen formában vonná kétségbe azt, hogy ez itt nem a Kuruc.

Szerintem olvasd el mégegyszer, hogy mit írtam.

martonx 2009.06.28. 14:08:53

@Virág et.:

Én csak egy dolgot nem értek. Ha a rendőrök látják, hogy kezdenek az indulatok a cigányok ellen fordulni, miért nem lehet azt mondani, hogy hiszen mi egy vörös hajú férfit keresünk. Mór után még mindenféle fantomrajz is kijött a feltételezett elkövetőkről, most meg ennyit nem tudtak kinyögni?

Azonkívül Kiskunlacháza egy 9000 fős település. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna 1 azaz EGY napon belül minden vörös hajú (férfi 15-75 éves) embertől DNS mintát venni. Kezdve mondjuk a helyszínhez legközelebb lakókkal.
Ja, hogy akkor gyorsan meglett volna az elkövető?

adequate courier 2009.06.28. 14:10:34

@Pierre (Bezuhov): Nem az én stílusom mocskolódó leveleket írni, mocskolódjon az akinek nincs igaza.

Laspalmas2 vagyok mert nem értek veled egyet? Ezt most én pozitívumként fogom fel, még ha nem is így gondoltad.

Cigányokat vizionálnak? Szerinted ha egy nyuszi meghal a krokodilúsztató mellett akkor ki gondol arra, hogy márpedig azt egy sas ragadta el?

Marcellusca 2009.06.28. 14:33:26

@adequate courier: Én nem azt vonom kétségbe, hogy ez nem a Kuruc. Ha így lenne, nem lennék itt.
És szerinted melyik hírforrásra lehet hivatkozni? Melyik a hiteles? Szerintem egyik sem. Ezért szoktam én, az engem érdeklő témákban kutakodni, mert más megvilágításban esetleg másképp néz ki a leányzó.

"Szerinted ha egy nyuszi meghal a krokodilúsztató mellett akkor ki gondol arra, hogy márpedig azt egy sas ragadta el?" - pedig (ha igaz a hír) most ez történt.
És mégsem akarja senki elhinni.
Mert az úgy jobb lenne a lelketeknek, ha mégis cigány lett volna?

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 14:34:32

@Virág et.:
persze, ha minden makulátlan lenne, akkor is nyafognának: széljobbtól ("köcsög fajvédő az ÁVH") kezdve a mérsékelt konzervekig ("gonosz, simlis kormány").Pl ha 2 héttel utána lett volna meg a tettes, akkor meg az lett volna a gaynús, hogy "de gyorsan meg akarták oldani"

Az a büdös nekik, hogy nem cigány!

@adequate courier: azért vagy laspalmas2, mert észosztó stílusban követeled rajtam a választ, miközben pl laspalmas még most sem válaszolt erre a kérdésemre@Pierre (Bezuhov):

adequate courier 2009.06.28. 14:47:01

@Marcellusca: Hiteles hírforrás? Ne nevettess, szerintem sincs olyan de erről minden egyes épelméjű ember így vélekedik.Én kb. 30 hírcsatornát követek nap mint nap, így, úgy ahogy összeáll egy kép.

Mégsem akarja most senki elhinni? Én a hivatalosan elénk tárt bizonyítékok alapján kételkedek abban, hogy úgy történt minden ahogy előadták.

És nem, nem lett volna jobb ha cigány lett volna, viszont megítélésem szerint káros következményei lesznek ennek, mivel néhány hülyébbik polgártárs összemossa azt, hogy mivel nem cigány volt az elkövető így nincs is 'cigány-ügy'. És ez baj, mert van, és most attól lesz hangos minden csatorna, hogy ártatlanul lett megvádolva a cigány kisebbség Kiskunlacházán, ami ebben az egy esetben - ami szörnyűsége folytán lépett az utolsó cseppé a pohárban - igaz is - vagy nem.

@Pierre (Bezuhov): Nem észt osztok, érvelek és ellenérvet várok, csak ezt az érvelni képtelenek észosztásként élik meg. És nem az büdös, hogy nem cigány, hanem, hogy a véresszájú kisebbségi komplexussal rendelkező jogvédők ebben önigazolást fognak majd látni atekintetben, hogy a cigányokkal semmi baj nincs, és csak rasszista magyarok vannak.

*Itt szeretném megjegyezni, hogy nem térek rá ki minden alkalommal(kommentben), de a cigány alatt nem a cigány kisebbséget értem, hanem annak a mai társadalmi elvárások, normák szintjét meg nem ütő, és el nem érni akaró rétegét.

Hannibal22 2009.06.28. 14:58:15

@adequate courier: Máris te vagy a kedvenc VB szerzőm:)Remélem sok heccposztot írsz a hozzám hasonló rászorultaknak:)

Marcellusca 2009.06.28. 15:02:09

@adequate courier: Abszolut egyet értek Veled.
(Akkó min vitázunk? :D)
Így se, úgy se lenne jó. Mindkét lovat meg lehet(ne) lovagolni, a kérdés az, hogy kinek lett volna "jó"?

Egyébként nekem is az ügy körüli kavarás az ami miatt teljesen hihetetlenné válik a hír.

Ezért is írtam korábban, hogy lesznek még itt meglepetések.

adequate courier 2009.06.28. 15:09:18

@hannibal22(A kettétört gumibot): Na azért még várd ki a végét :)

@Marcellusca: Tudtam én, hogy hasonló a véleményünk, csak a kontextussal lehetett gond :)

Ügybeni meglepetések? Nagyon remélem... De ha nem, akkor is fejeknek kell potyognia, mivel most utánanéztem és már januárban egy elkövetőről beszéltek, valamint egy egész falunyi embertől DNS mintát venni, jó ha pár óráig tart - itt 2000 - 2500 szóbajöhető emberre gondolok.

Viszont a magyarázat, hogy abbéli félelmében végzett vele, hogy kiderült az ügy és azután a porszívóba rejti a személyes dolgokat, érdekes.

Elvileg ez a házkutatásról készült videó, jól kiszúrták a porszívót:
www.youtube.com/watch?v=z3dSA3AwPcU

Persze lehet vágott a felvétel, viszont akkor a redőnnyel való szánalmas trógerkodás miért lenne rajta?

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 15:17:05

@adequate courier:

"jogvédők ebben önigazolást fognak majd látni atekintetben, hogy a cigányokkal semmi baj nincs, és csak rasszista magyarok vannak."

önigazolás, jah mint a Cosma ügyben! nekem azért mindig vicces, hogy az ugyanazon hisztériatandemen ülő hangulatkeltők egymásra hivatkozva hajtják a biciklit tovább...tovább...tovább

adequate courier 2009.06.28. 15:24:01

@Pierre (Bezuhov): Igaz, viszont a tények makacs dolgok, és azok mennyisége is.

Nem nagyon hallok a sajtó felől olyan híreket, hogy magyarok rabolnak és gyilkolnak cigányoktól, fordítva éppen eleget. És ha ezt szóvá teszem, rasszista hangulatkeltő vagyok.

Tehát kérlek, nem ugyanazon a tandemen ülünk.

Marcellusca 2009.06.28. 15:27:18

@adequate courier: Úristen! Itt élt valaki? Nem egy csöves tanyát vettek fel véletlenül?

A porszívó meg LOL kategória. És egyből, a szemétkupac, a szekrények ellenére, mindjárt azt ellenőrizték. Annyira életszerű, hogy bárki a porszívóba rejtsen árulkodó tárgyakat. :)

Ilyet még a CSI:NY forgatókönyv írói sem tudnak kitalálni.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 15:33:35

@adequate courier:

jaja. mert neked nem a bűn számít, hanem a bűn színe. Mint ahogy Lacháza pmestere, és Gárda sem a bűnözés ellen szólal fel, hanem a romabűnözés ellen. Na ez a kettőnk közötti különbség

adequate courier 2009.06.28. 16:02:36

@Pierre (Bezuhov): Persze, hogy a romabűnözés ellen szólal fel, mivel az ellen nem szólalt fel senki, sőt, tagadták és tagadják, valamint a kisemberek részéről igenis igény van rájuk, mivel félnek, félünk.

Nem tudom, mi alapján gondolod azt, hogy számomra az a fontos, hogy milyen bőrszínű az aki elköveti a bűnt, mivel most erről beszélünk így erről írtam én is. De gondolom nem szoktál senkihez odamenni mikor eszi a marhapörköltet, hogy a sertést a szemétje biztos nem szereti.

*Elnézést a fura analógiákért, néhány ember kihozza belőlem a kisgyereknek magyarázót.

ps: Mielőtt még teljesen levágnád, hogy mekkora náci vagyok és, hogy számomra az a fontos, hogy kinek milyen a bőrszíne, kérlek kérdezd meg erről azokat az állami gondozott cigány kamaszokat akiket a saját(is) fizetésemből táboroztattam pl. tavaly nyáron. Na meg ha gondolod megkérdezheted a cigány nagymamamám valamint a szintén negyedrészt cigány barátnőm is.

És ezt most nem felvágásképp, de a legtöbb ember csak ugat, hogy rasszissstáááák, de én a meglévő problémát amit ti be sem ismertek a magam szerény módján próbáltam orvosolni.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 16:24:28

@adequate courier:

rokonokkal való takarózás...hűha, ez azért elég ciki :D Tudod-e, hogy Tomcatnek meg zsidó barátnője volt, oszt mi lett belőle...na ezt hagyjuk is inkább, mert nagyon mosolyogtató.

megaztán:
"én a meglévő problémát amit ti be sem ismertek a magam szerény módján próbáltam orvosolni. "

hehe. lukrafutás, öreg! nem kicsit! A Ti-be gondolom én is beletartoznék, de az a nagy helyzet, hogy én sosem tagadtam a cigányproblémát és a cigánybűnözést sem, mint szociológiai fogalmat. tessék visszakeresni avagy tájékozódni.
Úgy látszik,nehéz a felfogásotok. Én amit szoktam tépni a pofám, hogy a szar heccelésből, uszításból sokminden kisülhet, csak jó nem. S íme az eset. Az elkövető ott vigyorgott a romák ellen vonuló "gyászmenetben"... na erre próbáljatok meg gombot varrni!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.28. 16:34:18

@Pierre (Bezuhov):

Nehogy azt mondd, hogy gárdista volt.....

adequate courier 2009.06.28. 16:41:58

@Pierre (Bezuhov): Takarózás? Nem takarózom, ezek tények.

Véleményem szerint ez nem az az oldal, ahol az uszítás, heccelés ellen fel kellene lépned, aki itt szélsőséges 'írcsukki' azt én úgy látom, hogy az oldal társadalma ha lehet annak nevezni, kiveti magából.

Tegyük fel, hogy ott vigyorgott a gyászmenetben, és? Ezzel bebizonyíttatik valami?

Horizont 2009.06.28. 16:51:33

Micsoda ütés-vágások Vastagbőr módra!

Szerintem véletlenek vagy nem véletlenek összejátszása történt: a rossz cigányok miatt tele lett Kiskunlacháza hócipője. Ennél a pontnál történt egy iszonyatos gyilkosság. Valaki elakarta hitetni, hogy cigány(ok) voltak! Tömeghisztéria alapján minden kontroll nélkül bevette a nép, mivel a rossz cigányok félelemben tartották őket, jó volt elhinni. A polgi ezen is túlment és hangot is adott ennek.Na ezerrel rácsaptak azok akiknek ez jól jött. És akkor jött a rendőrségünk akik nem álltak a helyzet magaslatán.(Mór+ Pusoma Dénes óta tudjuk).És pont most bejelent egy nő egy régebbi erőszakolót. És puff egyezik a DNS. Ez a gyilkos nem értelmi fogyatékos, csak beszédhibás és lelkileg beteg.Disznóólban élt. A porszívóhoz azért nyúlhattak egyből mert lehet, hogy akkor már vallott?
Ráadásul én sem gondolom, hogy bocsánatot kéne kérnie a polginak, pláne nem hogy Kolompár kéri.
Attól még a faluban gond van a rossz cigányokkal!
Sok minden összejött, de a rendőrség nem végzett dicsérendő munkát az tény!
Az összeesküvés elméletek meg túlzottak!
Mégse az a legfontosabb ebben a hírben, hogy cigány, nem cigány, hanem hogy elfogták, és ha ő volt a börtönben rohadjon meg!

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 16:55:40

@adequate courier:

ja, hogy nálad a szélsőség az "ircsukki"-nál kezdődik. értem.
Akkor nincs miről beszélnünk!

btw. nem tudom mióta olvasod a VB-kommenteket?...mert az oldal társadalma valóban kivet egyeseket, igen, akiknek más a véleménye.de ők nem a kurucok :)

Horizont 2009.06.28. 16:59:27

@Pierre (Bezuhov):
"mert az oldal társadalma valóban kivet egyeseket, igen, akiknek más a véleménye"
Ha nem lett volna gyerekszobám akkor erre azt írnám, hogy simán hazudsz, mert ez nem igaz!

adequate courier 2009.06.28. 17:07:13

@Pierre (Bezuhov): Nem teljesen, nálam a szélsőség akkor az, ha nincs összhangban az alkotmányban bennefoglalt alapvető emberi jogokkal és az ott leírt kisebbségekkel való bánásmóddal.

De mint minden, ez is kétirányú.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 17:10:35

@Horizont:

nekem van két lapom:
Liberté és az én többszörös kitiltási kérelmem a derék kommentelőktől

Most Te mondd az ellenpéldá(ka)t!
várok!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 17:22:42

@Pierre (Bezuhov):

Te is itt vagy még ...meg még sokan mások is :)

Kinek hiányzik az a kötözködő bunkó? Már hamarabb ki kellett volna baszni, csak vajszívem van ...

Liberté-nek egy csöppnyi sütnivalója sem volt, mert mindenkinek beugatott, és ha nem a Liberté variációval regisztrálja be magát újra ás újra simán itt lehetne (vagy lehet is van) mondjuk Micimackó néven ...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.28. 17:23:49

@Horizont:

Nem hazudik ő, csak csúsztat.

"mert az oldal társadalma valóban kivet egyeseket, igen, akiknek más a véleménye."

kiegészítés: és azt hülyén/bunkón adják elő. Ld. pl. Virág et.-vel senkinek semmi baja, pedig aztán nagyon nincs egy véleményen a kommentelők többségével.

Liberté ellenben már nincs közöttünk.

Horizont 2009.06.28. 17:30:51

@Pierre (Bezuhov):
Veled ellentétben én válaszolok ha kérdezel. Nagyon nagy tévedésben vagy. Liberté nem azért lett kitiltva, mert liberális elveket vall, és nem azért mert nem olvadt be a többség véleménye közé. És ha kérték a te kitiltásodat (én nem olvastam) nem azért történt mert baloldali (vagy nem is tudom milyen )elveket képviselsz! Hanem azért mert simán kötekedtek, te kevésbé, Liberté jobban.Megy az ütés vágás a részetekről, érvek, meggyőzés sehol, bántás annál jobban. Olyan érzésem van mintha örök ellenzékbe akarnátok lenni és még véletlenül se osztjátok a többség véleményét még akkor sem ha ezerrel úgy is igaz. Azt hiszitek ettől vagytok fasza legények. Nekem már számtalanszor volt más a véleményem, de próbáltam normális hangon leírni, és nem is rontottak rám durván. Állandóan olyan politikai dolgokat tuszakoltok mindenbe ami nincs is , vagy nem is úgy van. Be lehet saccolni kb ki hová húz, ez tény. De miért ne lehetne más véleménye mindenkinek, ettől kéne jobbnak lenni a véleménykülönbségek miatt. Igen olyan is van, hogy egy jobboldali kommentelő is erőteljesen ír! Nem is biztos, hogy igaza van, ez is tény! De megfigyeltem, te jössz és a második mondatodba már bele is rúgsz valakibe! A kinti életben is ilyen vagy? Mert akkor nem lehet jó neked:))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 17:43:05

@laspalmas:

Lehet hogy itt van, csak más néven :)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 17:48:13

@zero: @Horizont:

ugyanazok a körök megint és megint és megint...
Maga Liberté sem vitatta, hogy jogos volt a ban, csak az volt a böki, hogy_olyanért_repült_amit_másoknak lehet(ett). Tetszenek érteni?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 17:54:32

@Pierre (Bezuhov):

"Maga Liberté sem vitatta, hogy jogos volt a ban"

Köszönjük!

Senki más nem viselkedett úgy itt a blogon, ahogy ő. Amúgy volt még pár kitiltás, csak ti nem tudtok róla, mert észre sem vettétek ....

Amúgy ezeregy lehetőséget kapott, hogy vegyen vissza az irritáló, beszólós stílusából, nem élt vele.Nem sírunk utána, és más sem.

Ha van esze, már tök más néven kommentel ..

Amógy Bezu, a saját blogodon Te vagy az Admin, itt meg mi....ez már egy ilyen világ.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 18:01:25

hallhatnánk ezekről a mesebeli kitiltásokról esetleg részleteket is? :)

meg aztán erre valamiért nem történt reflektálás:
"_olyanért_repült_amit_másoknak lehet"

vagy erre vonatkozott a "saját blogodon Te vagy az Admin, itt meg mi....ez már egy ilyen világ."??

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.28. 18:02:51

Muha mi van itt. Sok-sok életképes egyed :D HÉTVÉGE van hölgyek-urak :D Tegyétek holnapra a szájkaratét. Majd az új szerzőúr/hölgy felavatásába bekapcsolódok én is :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 18:04:47

@Pierre (Bezuhov):

nem emlékszem ilyenre, hogy másoknak lehetett, de szegény kivert kutya Libertének meg nem, de világosíts fel, kérlek.

Ki volt még olyan szemtelen, aki minden kommentelőbe, minden kommentbe belekötött alpári módon?
Ilyet még a Nagy Megmondóember Bezuhov sem csinált soha ...

Ja, itt nincs demokrácia, itt vendég vagy, és ha nem kellemetlen vendég vagy, odahánysz a szőnyegre, akkor biza repülsz....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 18:06:25

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Az új szerzőÚR-at ne öld szét nekem egyből, mert elmegy a kedve, és lelép, és csak én maradok itt szerzőnek, aztán is megunom és bezár a bazár, mindezt csak amiatt, mert már ez első napján beszólsz az újoncnak ....:)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.28. 18:09:07

@zero: amíg jó cikkeket ír addig nem leszek bezuhov (ez oltás volt) ;)

Horizont 2009.06.28. 18:13:08

@Pierre (Bezuhov):
Tényleg arra se válaszoltál, hogy mit szólsz ahhoz, hogy Virág et. is itt van, senki nem tiltotta ki, senki nem kérte, hogy tiltsák ki, pedig rendszeresen teljesen más a véleménye mint a többségnek.
VIHAR EGY POHÁR VÍZBEN , amit produkálsz!
Olyan vagy mint egy klimaxos öreglány ezzel a hisztizéssel:) Már bocs!

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 18:15:30

@zero: én már sikeresen megismerkedtem courier-rel! ;))
Stílusban egész ígéretes, de tartalmilag semmi új. Sőt, keveri a szezont a fazonnal, a Bezut a Mohácsival!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 18:20:41

@Pierre (Bezuhov):

"tartalmilag semmi új"
ezt kifejtenéd, kérlek?

Miért, te mit vársz, vagy mit szeretnél?

Lehet hogy még mindig nem egészen egyértelmű, nem egész nap a V'bőr csiszoljuk, meló, gyerek meg barátnő mellet, hobbiból nyomjuk ... nem it fogjuk megváltani a világot (bár jó lenne) :)))

Marcellusca 2009.06.28. 18:22:12

@Pierre (Bezuhov): Meg kell, hogy cáfoljalak, mert engem sem tiltottak még ki.
Pedig sorszor van ellenvéleményem (időnként a szerkesztőkkel is), de a szivonal is számít.
Téged sem dobtak még ki, mert még eléred (igaz időnként csak súrolod) a színvonalat.
A Liberos gyerek bőven a szint alatt volt.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 18:23:21

@Horizont:
Virág et. bölcsebb ember lehet mint én, tudja hogy feleslegesen hányná borsóra a falat, hiába próbálna vitázni itt.

idézek is tőle: "De feleslegesen koptatom a billentyűzetet. Ha valaki szándékosan összeesküvést akar valahol látni, akkor azt fog, a tényektől függetlenül."

adequate courier 2009.06.28. 18:23:27

@Pierre (Bezuhov): Ha különböztök, akkor ezek szerint a cigánybűnözés el illetve el nem ismerése a differencia.

Ámbátor megjegyezném, hogy mind a kettőtökbe közös az, hogy ha egy cselekményben, hírben, sztoriban, cikkben, beszédben, tettekben egy molekulányi olyan dolgot találtok amelynek tartalmába bele lehet kötni de a komplett egészet nem módosítja, akkor azon lovagoltok amíg csak lehet, úgy, hogy a legtöbben csak szánakozva nézik a kisebbségi komplexusotok által előidézett nevetséges vergődéseteket miközben szemben úsztok az árral.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 18:32:55

@Marcellusca:

hát-hát. olyan markáns ellenvéleményt én még nem olvastam tőled. Max bátortalan kísérleteket:
De lehet, hogy a közös OFFolási tevékenységünk mellett nem igazán ismérem másbéli lokális tevékenységedet :)

@adequate courier: tévedtem. utolsó kommented alapján revideálok. ugyanolyan gyenge, alpári stílus mint laspalmasnál.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 18:49:04

@Pierre (Bezuhov):

Érdekes, én nem olvasok vagy kommentelek olyan blogba, amit "alpári stílusúak" írnak.

Szóval te akkor miért is vagy itt?

Jöhet a nagy "coming out"!

adequate courier 2009.06.28. 19:31:53

@Pierre (Bezuhov): Az alpári, az más. Egyébként meg analogizálj:
"hogy ha egy cselekményben, hírben, sztoriban, cikkben, beszédben, tettekben egy molekulányi olyan dolgot találtok amelynek tartalmába bele lehet kötni de a komplett egészet nem módosítja, akkor azon lovagoltok amíg csak lehet,"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.28. 19:36:45

@Pierre (Bezuhov):

szóval szokás szerint nincs értelmes válasz ..

szabogyula 2009.06.28. 19:56:51

@Pierre (Bezuhov):
Szerintem ezt a postot kereszteljük át "Bezuhov és a gonosz ellenségek"-ké....
A házunkban is lakik egy nő, mindenki útálja, mindenkibe beleköt, egy ideje már senki nem szól hozzá.... Valszeg ez lehet neki a legrosszabb...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 19:57:33

@zero: na látod, pontezért... mert ti olyan okosak, bölcsek vagytok, én meg buta és libsi meg fajvédő, meghasonlók, tudod :)

szabogyula 2009.06.28. 20:06:42

@Pierre (Bezuhov):
Figyelj ! Neki ez sokkal rosszabb !
Én egy percig nem élnék igy !

Horizont 2009.06.28. 20:15:41

@Pierre (Bezuhov):
Igen mi bölcsek okosak vagyunk, te meg egy buta libsi fajvédő meg hasonló!
Te mondtad és mi hiszünk neked....

szabogyula 2009.06.28. 20:22:43

@Pierre (Bezuhov):
1 órával ezelött regisztráltam magam a NOL-on is.
Nézzél át oda is ! Ott is vár egy csomó ellenség !

nol.hu/belfold/mszp__orban_valljon_szint__mit_tervez_a_nyugdijasokkal

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 20:31:42

@ostoba 8o: Azta :-O
Egy baloldali médiumot ellepett egy nagy raj, ugyanazt szajkózó jobber droid???...mily egyedülálló és meglepő esemény ez!!!

kulalak 2009.06.28. 20:36:18

Mivel en csak keso este szolalok meg, ez a bejegyzes meg harom napja porog a kommentektol, visszaternek a kiindulopontra.
Velmenyem szerint: Nincs megelhetesi bunozes csak bunozes van. Segelyezett megelhetesi bunozo meg vegkepp Abszurdisztanba valo, azaz bortonbe.
Nincs megelhetesi politikus csak politikus van.
A bunt uldozni kell, megelozni meg jobb.
A polgarmesternek szolnia kell es nem csoda, hogy a tobbseg erdeket kepviseli, s azok hangjan szolal meg, ok valasztottak meg. Akkor azt mondta, most, hogy az igazsag kozelebb kerult, majd mast mond.
A trend a lenyeg a bunozesben is (i.e. rettegesben tart) a politikaban is (i.e. hazudik vagy sem).

kulalak 2009.06.28. 20:38:45

Latjatok mar osszemostam az osszes esetet az elmult evbol a kommentjeitek miatt :))

szabogyula 2009.06.28. 20:39:13

@Pierre (Bezuhov):
Már bocs, de azt hogy droid kikérem magamnak .
Remélem úri voltam.

picur3ka 2009.06.28. 20:41:03

@Pierre (Bezuhov):

Duhod, s utalatod, mindenki ellen, aki mas, vagy maskepp gondolkozik, mint tenmagad, pihentesd kisse most.

Kiuvoltotted mar magad mara.

f.m.j. 2009.06.28. 20:54:13

@zero:

Én csak abban reménykedem, hogy a hétfői kiskunlacházi posztot (akárki is írja) semmi, és senki nem befolyásolja, és senki elvárásának nem akar majd megfelelni...

És tévedés ne essék, senki kitiltását nem szeretném, de akkor sem értem, hogy miért kell körbenyalni, és körülugrándozni némelyeket?...(kedvesen hiányolni, ha pár napig nem jön, melegen üdvözölni, mintha mindenki be lenne szarva ettől a regényhőstől..., és haptákba álltok itt, a neki megfelelni vágyástól..:))

Ja! és bezuhovics, annak és akkor írok, akinek akarok, és azt amit akarok, még akkor is, ha elötte felindultságomban megígértem elsősorban magamnak, (nem neked) hogy távolmaradok fenségedtől... legfeljebb kitiltanak...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.28. 21:04:57

@ostoba 8o:

Ezt már régóta mondom, de senki nem hisz nekem...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.28. 21:14:53

@fmj:

Már bocs, de hülye vagy?

A lacházas postot már pénteken megírtam, és sem Bajnai, sem Draskovics, sem Orbán, sem Vona nem ült közben mellettem. Sőt, telefonon, emailben vagy személyesen sem adtak instrukciókat. Remélem, világosan fogalmaztam.

Körbenyaljuk Bezut? Haptákba állunk? Ugyan..Vegyél egy iróniamétert.

Szép estét, remélem nincs harag. :)

szabogyula 2009.06.28. 22:31:27

@Pierre (Bezuhov):
A baloldal emblematikus figurája :
1. Idejön, sérteget.
2. Rászólnak ne tegye, nem kér bocsánatot.
3. Mint baloldali szavazónak ha jogi nem is , de
erkölcsi felelőssége van abban hogy hol tart az
ország.
4. Ezek után nem szégyelli magát / és nem jár
lehajtott fejjel, a kavicsokat rugdosva,/ hanem
idejön és kioktat mindenkit .
No komment.
Más.
Azért az is megér egy misét, hogy a TV székházat eladták 5 MRD.-ért, és most évente 4 Mrd.-ért bérlünk másikat.
Kitől ? Hát a Wallis ZRT.-től !
40 évre , vaze, 40 évre !
40 év múlva tudjátok mi lesz ? A NASA beolvad a VIDEOTONBA és az űrlégfon-nal a plutóra járunk majd friss tejért .
2049-ről beszélünk.
Köszönjük MSZP !

picur3ka 2009.06.28. 22:48:57

@ostoba 8o:

Helyreigazitom, kicsit, ha nem banod.

A baloldal emblematikus figurája :
1. Idejön, sérteget.

Direkte gunyolodik, csak az elvezetert.

2. Rászólnak ne tegye, nem kér bocsánatot.

Rászólnak ne tegye, meg jobban serteget, direkte, topic/tema teljesen mindegy.


3. Mint baloldali szavazónak ha jogi nem is , de
erkölcsi felelőssége van abban hogy hol tart az
ország.

Ezt nem erti.

4. Ezek után nem szégyelli magát / és nem jár
lehajtott fejjel, a kavicsokat rugdosva,/ hanem
idejön és kioktat mindenkit .

Ezek után nem szégyelli magát es tovabb serteget mindenkit, szemelyesen, topic/tema nem szamit.

Konkluzio: ezert van itt, bomlasztani, sertegetni, a velemenyek, temak es emberek nem erdeklik, ennyi.

picur3ka 2009.06.28. 22:54:02

@Horizont:

Koszonom szepen, alassan.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 22:54:49

höhő.akkor ha jól értem az összes maszop/szadesz szavazót börtönbe kellene vágni, úgy erkölcsileg...hogy miért nem lep ez meg :D

nyugi majd jön Mihály nemsoká, oszt eljő a Kánaán is, ha meg nem akkor FLETÓAHIBÁS! Visszamenőleg 300 évre és a jövőbe előre 500 évre!

picur3ka 2009.06.28. 23:02:30

@Pierre (Bezuhov):

Nem tudom, miert nem lep ez meg teged, de azok kozul, akikre szavaztak, nagyon soknak bortonben a helye, sajnos. Ezert vegodsz magad is, mert tudod nagyon jol, hogy ez a leosztas.

f.m.j. 2009.06.28. 23:07:37

@laspalmas: :D:D

Jajj, én nem ilyen "nagy" emberekre gondoltam, csak az ilyen-olyan-amolyan kommentelőkre... :)

Biztos idegesítő lehet, hogy talán néhány linket, gondolatot lelőhettünk a hétfői posztodból, vagy remélem sugalltunk is ezzel a kis előre menéssel, türelmetlenségünkből kifolyólag :)

Amúgy az iróniáméterem rendben szokott lenni, de most valóban nem ezt éreztem, ellenben igazad lehet, mert "kedves" kérdésedre gőzölhetett be, és kapott vérszemet, ehh... de mindegy, kár is rá a szó, már így is azt hiszi, hogy megrengette korlátolt, heccre szomjazó kis világomat :)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.28. 23:18:58

@picur3ka (vergodik, mint az mszp:
jah most látom a nicked végét. szóval egy címeres antikommenista élharcossal van dolgom. karaj!
Akkor a te párod laspalms, szerinte minden szoci politikus bűnöző...

ezért jó az leegyszerűsített világ. a fekete-fehér. faintul lehet harcolni a az elkúró gonosz ellen :D

szabogyula 2009.06.28. 23:24:33

@Pierre (Bezuhov):
Szerintem egyvalamiért vagy te / lassan mondom, kisbetüvel / itt megtűrve .
Mert ha ki lennél tiltva, a Népszava az első oldalon hozná : jobboldali fórumokon nem birják az ellenvéleményeket !
Úgyhogy még egy darabig maradhatsz !
De kicsit szerényebben !!
A mai napra még kapsz fizetést a pártközpontból.
Jó éjt a többieknek !

szabogyula 2009.06.28. 23:28:09

Ja, és ha már volt ironiaméter, akkor stilusosan, most megyek beveszek 2 Nodühint, meg egy Antiharagszomot...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.29. 00:02:30

@ostoba 8o:

ne tudd meg, de kurva jól fizetnek!!

egyébként a hír műfajának van egy olyan kitétele, hogy legyen informatív, új információval lásson el, újdonság értékű legyen amit közöl:
A "jobboldali fórumokon nem birják az ellenvéleményeket !" ezt nem teljesíti, mert régóta köztudott és természetes jelenség, mint ahogy az ég is kék.

Mindazonáltal maximálisan egyetértek: én vagyok a VB megtűrt díszlibsije, ezért szívhatom itt a véretek büntetlenül! :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.29. 07:54:22

@Pierre (Bezuhov):

Ne menj le Liberté szintjére, mert könnyen a sorsára jutsz.

picur3ka 2009.06.29. 08:22:15

@Pierre (Bezuhov):

Nem szeretem a kommunistakat, mint egyeb szelsosegeseket sem.

A nickemben semmi fekete-feher, leegyszerusitett vilag nincsen, meg sok minden mas sem, egyszeru tenymegallapitas, azt akartam eloszor irni, 9%, de aztan ugy dontettem, ez viccesebb.

Hannibal22 2009.06.29. 14:32:45

@laspalmas: Olvasva az új poszt alatti kommenteket jóval Liberté alatt van...ő legalább mondott néha véleményt is de bezu kizárólag a szart keveri és már bunkó is.

belzebubó 2009.06.29. 14:39:20

@Pierre (Bezuhov): diszlibsi??? se nem disz,se nem libsi.

derelyegrádi szellem 2009.06.29. 16:53:11

@adequate courier:

Nem akarok tanácsokat osztogatni, de a válaszkommentek számából azt a következtetést vonom le, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítasz olyan dolgoknak, aminek nem kellene!

süti beállítások módosítása