Skip to content


       Szűrés lista

Az értelem 12 órás diadala

Szidjuk, mert szidjuk. Szidjuk mert barmok hoznak értelmetlen döntéseket - legtöbbször. De most láthatjuk, hogy néha értelme is van - de persze a pénz fog beszélni továbbra is. Az ORTT-ről beszélek.

-Tizenkét órás - déltől éjfélig tartó - képernyő-elsötétítéssel büntette az RTL Klubot az ORTT, mivel a Mónika-show-ban a kiskorúak személyiségfejlődése szempontjából kényes témának tekinthető szexualitást és főleg a szexuális bűncselekménynek számító pedofíliát részletező módon mutatták be.

Az RTL Klub szóvivője elmondta, elfogadhatatlannak tartják a döntést és akár perre is mennek. A szóvivő emelett a kényszerű műsorszünet hosszát fájlalta, hiszen állítása szerint a csatorna korábban legfeljebb 120 percre volt kénytelen elsötétíteni a képernyőjét, illetve úgy véli, hogy az ORTT nem az újrakötött szerződés szellemében járt el, hiszen az elsötétítés helyett pénzben is kiválthatná a büntetést.

Nos, az ORTT mérlegelt, és a 12 órás elsötétítés mellett döntött, a pénzbírság helyett. (Az ORTT irodájának szakmai javaslata "csak" kétórás büntetését tartalmazott, ám az elnök, Majtényi László 24 órás felfüggesztési ellenjavaslattal állt elő, ebből lett végül 12 óra. Ez a hatszorosa az RTL-lel szemben eddig alkalmazott legsúlyosabb büntetésnek).

Időközben kiderült az is, hogy valószínűleg Majtényi közbenjárására pont azon szerződés életbe lépése előtt szabták ki a 12 órát, minthogy a kirótt büntetés pénzzel is kiválthatóvá válna.

A TV2 már jó ideje ezt a büntetési módszert "használja" úgymond, így tavaly 150 milliót dobtak nem a közösbe, az államháztartásba, hanem a ORTT saját költségvetésébe.


„Egy jogállamban már megszüntettetett szankciótípus alkalmazását lehetőség szerint még akkor is mellőzik a hatóságok, ha a felrótt cselekmény idején az adott szankció még jogilag lehetséges lett volna. Ebben az esetben a szankció alkalmazását elfogadnánk ugyan, ha a döntés tartalmával egyet értenénk, annak példa nélküli súlyosságát azonban teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk" – áll az RTL Klub az ügyben kiadott hivatalos állásfoglalásában.

A fél napos elsötétítés 100 millió forintos kára helyett ezentúl az RTL Klubnak is alkalmankénti 5 millió forintot kell majd leszurkolnia. Vagyis a médiatörvény megsértése pár perc reklám díjából zsebből kifizethető ...
(2008-ban mindkét cég rekordárbevételt ért el, az RTL Klub 35,6 milliárd forintot termelt, míg a Tv2 26,5 milliárdnyi bevételnek örülhetett.)

35 600 millió vs. 5 millió ... és még az RTL van felháborodva.


"Meggyőződésünk, hogy a pedofília nem lehet tabutéma a médiában, még 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett adható műsorokban sem, hiszen, ha nem beszélünk erről a témáról ennek a korosztálynak, akkor éppen a legveszélyeztetettebbeket, a bűncselekmények áldozatait fosztjuk meg az információtól. Az adásfelfüggesztéssel büntetett műsor nyomatékosította, hogy bűncselekményről van szó, kifejezett tájékoztatást adott az ilyen helyzetekben hívható segélyhívószámról, sem képben, sem pedig hangban nem tartalmazott semmi olyat, amely a korosztályi minősítés emelését kívánta volna" - RTL közlemény

Igazából nem értem, mi az anyjukat képzelnek ezek. Néha úgy veszem észre, hogy szinte extrém sportként, az adott korhatársávban leadható tartalom határait feszegető történetek és beszámolók hangoznak el sok műsorban, mintha az RTL egyfajta versenynek tekintené, meddig mehet el az ORTT-vel szemben. 

Ilyet láthatsz a TV-ben délután, ja, és ez nem az amiért büntetést kaptak.

Őszintén szólva ez annál sokkal de sokkal komolyabb dolog. A lakosság egyik legfogékonyabb korba lévő csoportjával, az általános iskolások korosztályával szórakoznak, akik délután ezeket a mocskokat nézik és egyfajta példaként látják az ott ülők életét.

Vannak értelmetlen, mondhatni butító műsorok, de ez már kevesebb több annál. Ezek a műsorok züllesztenek, erkölcsileg, értelmileg egyaránt.

Elgondolom, hogy ugyanazon felnőtt emberek, programigazgatók - akiket otthon ugyanúgy egy gyerek vár - olyan műsorokat készítenek, amelyek megnézését a saját gyermekeiknek sem engednének meg.

Majtényi László, a testület elnöke "halmazati büntetésként" aposztrofálta az ítéletet, mert a grémium úgy látta, a korábbi, rövidebb időre szóló elsötétítések nem érték el a céljukat, a csatorna nem változtatott gyakorlatán.

Nagyon is igaza van, csak miért nem alkalmazta az ORTT ezt az érvet a büntetések kiszabásakor már korábban is? Miért kaptak "csak" 10-20 perces büntetéseket a ker.tévék? Miért engedték meg, hogy összevonják ezeket, és egy számukra "megfelelő" időpontban "vegyék ki"?

Majtényi hangsúlyozta, a műsor betiltására nincs jogkörük, de nem is támogatná, miután az kimerítené a cenzúra fogalmát. A büntetést ugyanakkor akár harminc napra(!) is kiterjesztheti a testület. Majtényi viszont abban bízik, hogy már a mostani ítélet is kellő elrettentő erővel szolgál a két rivális talk-show, a Mónika Show (RTL Klub)és a Joshi Bharat (TV2) számára. Az eddigi elsötétítések nem vezettek eredményre, mondta, azokat pedig, akik vitába akarnak szállni a büntetéssel, arra kérte, hogy "menjenek fel az RTL honlapjára és nézzék meg az ominózus műsort, utána fogadom a kifogásokat".

A bepanaszolt műsorról szólva:
Egy olyan délutáni műsorról van szó, amelyben 15 éves gyerekek vitatkoznak arról, hogy mindegyiküket megerőszakolta-e 12 éves korukban az egyikük nevelőapja. Azt a gyereket, aki tagadta, hogy őt is megerőszakolták volna, azt lehazugozzák, majd a műsorban a feleség "riválisként" rátámad a lányra. "Ilyen műsor nem lehetséges."Milyen világ ez?" Mit képzelnek ezek az emberek? Joshi Bharat és Mónika, két morális atléta küzdenek egymással, de az eddigi büntetések nem voltak elég hatékonyak ott, ahol a gyermekek a médiatörvényben és az alkotmányban is rögzített védelméről van szó."

Jó reggelt kívánunk, ORTT ...

Nos, Majtényi, félő, hogy ez a 12 órás bünti (ha megvalósul egyáltalán, mert ugye az ügyvédek szeretnének megdolgozni az RTL-es pénzükért) nem lesz elég elrettentő ... A 30 napos elsötétítés az már az lenne, hiszen az már milliárdos reklámbevétel-kiesést jelentene - viszont ez az életbe lépő szerződés miatt már elképzelhetetlen lesz.

Mindazonáltal a pénzbeli büntetés lehetősége az ORTT felelőssége, akik megint a bevételt tartják szempontnak, és nem azt, hogy az RTL a következő alkalommal egy hétre sötétüljön el. Ugyan a szerződés továbbra is lehetővé teszi  az műsorszolgáltatás szüneteltetését, viszont a TV2 példáján láthatjuk, hogy az ORTT a pénz miatt nem él ezzel a lehetőséggel. A szakemberek szerint ez a módszer jobb, mint az elsötétítés, mert nem szeretnék a nézőket büntetni, hogy "üres" a kedvenc tévécsatornájuk. Ami kicsit vicces érv, mert ha nincs pár óráig TV2 vagy RTL, nem áll meg élet. Vagy ennyire nem tudnak, nem tudunk meglenni 1-1 csatorna nélkül, mikor a legkisebb, alap TV-csomagban is legalább 10 magyar TV csatorna található ... ?

Tehát kimondva-kimondatlanul, győzött megint a pénz és a kereskedelmi tévék befolyása. Kíváncsi lennék viszont arra, hogy kinek éri meg, hogy ilyen műsorokat, eseteket sugároznak? Ennek a dolognak csak vesztesei és haszonélvezői vannak, nyertesei nincsenek.

 

Címkék: tv közélet bulvár bizarr

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr721230609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.07.07. 09:48:51

A leghosszabb "éj" az RTL Klubnak...12 órás elsötétíést szabtak ki az RTL-Klubra, mivel egy "délutáni talkshow-jában" (melyik is lehet, ki sem lehet találni... Tán Maunika?) két, szexualitással kapcsolatos témát is tálalt. Ez kell a kölköknek! N…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plutonic 2009.07.07. 13:38:51

@tesz-vesz: Én senkire, egyelőre.... :))
Bár van rá erős késztetésem sokszor. :)
Viszont olyan környéken dolgozom, ahol RÁM célozhatnak és a fent említett variációkból bármelyik lehetne. :(

Plutonic 2009.07.07. 13:39:24

@tesz-vesz: Én senkire, egyelőre.... :))
Bár van rá erős késztetésem sokszor. :)
Viszont olyan környéken dolgozom, ahol RÁM célozhatnak és a fent említett variációkból bármelyik lehetne. :(

Plutonic 2009.07.07. 13:41:27

@tesz-vesz: Én senkire, egyelőre.... :))
Bár van rá erős késztetésem sokszor. :)
Viszont olyan környéken dolgozom, ahol RÁM célozhatnak és a fent említett variációkból bármelyik lehetne. :(

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 13:42:44

@mind2: én is úgy érzem, a turbómagyarhoz kevesek vagyunk :(

@tesz-vesz: hogy miért írtam? Meg akartam neked spórolni a jelzős köröket, hiszen az ilyen hozzád hasonló agyhalottak mindig ezekkel jönnek, ha valaki más véleményen van, esetleg okosabb is (nálad egyébként nem nehezebb, egy vasgyári forgácsoló is überelne)

@Plutonic: mitől vagy boldog, oszd meg velem mit tettem :DD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 13:43:25

@dr.justice: "Én is egyetértek veled. Ha egy gyereknek elmagyarázzuk, hogy a Tom és Jerry-ben lévő skalpolás/szemkiszúrás/leütés/lelövés stb. az életben mivel jár, meg fogja érteni és nem fogja a szomszéd Józsikát viccből felgyújtani."

valóban, csak azt nem értem ki fogja a cigányoknak elmagyarázni, akik a mónikába járnak.
(na: attól tartok nekik már nem lesz elég a magyarázás, de lehet h megint én vagyok a gárdista)

Plutonic 2009.07.07. 13:44:43

@Seduxen: Pontosan annyi, szerintem. XDDDD
Érdekes, mert nem teszek lakatot a pofámra és liftért is pofáztam, de nem rúgott ki. :DDDD
Pedig ennél sokkal kevesebbért is szó szerint lerángatott embereket a kijárathoz. :))
De talán látta a bicskát az oldalamon és nem vagyok alacsonyabb nála. :DDDDD
Igazából magasabb. XDDDD

És bocsi a triplázásért, de sünetelt a blog.hu!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 13:45:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "hozzád hasonló agyhalottak"
most komolyan , te ki a k i fasza vagy?
miért vagyok agyhalott? tudod igazolni az állításod, vagy befogod végre a pofád?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 13:46:21

@tesz-vesz: "valóban, csak azt nem értem ki fogja a cigányoknak elmagyarázni, akik a"

nekik nem is kell ELMAGYARÁZNI.

miután azok a szép szóból nem értenek, talán abból értenének, ha már az X az n-ediken Lákátos Ronáldó kapna TÉNYLEGES ÉLETFOGYTIGLANI fegyházbüntetést (feltételes szabadlábra helyezés esélye NÉLKÜL) mondjuk "bökőzésé' ". Ennyi.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 13:46:44

@tesz-vesz: én vagyok a nagy renegát gettóniga (SZDESZ-es) bizony, és a pofám eddig is zárva volt te kis géniusz, hiszen gépelek. :D

Plutonic 2009.07.07. 13:47:04

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Először az öltözködési stílusod, utána meg, hogy benézted a kommentet. XDDDDDDDDDDDD
És ma vicces napot csináltatok nekem, ezt köszönöm jól! :DDDDDD
Szegény felvételiző szikrát sem kapott, hogy miért fuldoklok a röhögéstőla telefonban.... XDDDDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 13:48:21

na végre egy polgármester
(nem értem h ebből mérnem volt poszt)
www.youtube.com/watch?v=bTS6cEbPy00

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 13:49:05

@Plutonic: Ja, há' nem divatos? A tangámról nem is meséltem még, de majd csak be kell dobjam :DDD

A kommentet meg benéztem ja, sajnos minden tizedik kérésre frissít ez a szar, és akkor is igen szét van szóródva a szöveg. SÜNETEL tudod :D

Plutonic 2009.07.07. 13:50:31

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Kipás gettó nigga! XDDDDDDDDDDDD

Ne marjátok már egymást, gyerekek.
Igaz, ezzel tudtok generálni hatalmasan jó mondatokat, de inkább ne már így.
Persze szabadság van, ez csak ötlet volt! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 13:54:46

@Plutonic: hm... mondjuk a miénknél lehet, hogy hasonló hatást váltana ki egy Nagy-Magyarországos póló, vagy ha Koránnal a kezemben sétálnék be :))))

Plutonic 2009.07.07. 13:54:54

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ha lila és bolyhos, akkor tutira címlapfiú is lehetsz! XDDDDDDDDDDDDDDD
De kell hozzá tetovált szemöldök és haspiercing is! XDDDDDDDD
Azon a sünetelésen szintén felsírtam! :))))))
koncentrálok én is ezerrel, nehogy én is a tangánál kössek ki! :DDDDDDDDDDDDDDDDD

belzebubó 2009.07.07. 13:55:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: rájöttem,burokban éldegélek én itt Ázsiában...durva volt.Be kell hozzak vagy 5 évet talkshowkban :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 13:55:28

@Plutonic: a 2107 VAZ tuning special-omról még nem is beszéltem. Akkora dobókocka meg rózsafüzér van a visszapillantóra akasztva, hogy beszanál gecc' :D
Arról nem is beszélve, hogy a teszkóból loptam a múltkó' egy kempingtévét, belerugdaltam a műszerfalba, és a hátsó szárny az antenna. CSAK A MAÓNIKASÓ jön be rajta.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 13:56:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "2107 VAZ tuning special"

ezkészbaszdmeeeeeeeeg....

a nap... nem a HÓNAP kommentje....

2107 VAZ, bazzze....

kispóóóógári lett volna azt írni, hogy ZSIGULI?????

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 13:57:12

@belzebubó: ázsiában is vannak tök jó fight-ok :D Az előbb találtam egyet, ha meglesz belinkelem. :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 13:58:03

@Seduxen: minek nézel bazmeg' úri cigány vagyok, és MENNYIVEL jobban hangzik a VAZ, mint a gazsuli? Naugye!

Plutonic 2009.07.07. 13:59:40

@Seduxen: Szintén zenész! :))))
Kollégám az övcsatját takargatja, mert beszóltak neki....
Mondjuk és meg a rovásírásosban flangálok és eddig nem bubogott senki. :)))
De biztos a bakancs teszi! :DDDD
Áááá, nem. :))
Mondjuk és szeretem kicsit provokálni a vaskalaposokat és rádöbbenteni őket a saját szűklátókörűségükre és tehetetlenségükre velem szemben. :DDDDDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 14:00:49

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: hát lehet h géniusz vagyok, ugyanis tudom, h a írás, közlés, beszéd, elbeszélés szavak, jelentések felcserélhetőek, tehát metonímiák.
de tőled még semmit nem láttam, h le "agyhalott"-azhass.
turbómagyar? már elnézést, de h a tb k életbe jön ide a magyarságtudat? erre már próbáltam utalgatni de választ ezek után se fogok kapni - érzem

@mind2: mi van nem tudsz mit írni, ezért én vagyok a hülye? add fel, nem érdekel (...)

"Úgy érzem, nem érted meg amit írok"
köszi, most ezt nekem nem kell akkor már írnom

"önellentmondásokba keveredsz", érdekes, ha tudnál vitázni egyet már írtál volna, nem pedig csak megbélyegeznél, please (úgy mondd ahogy írom: please) egy önellentmondást írj, nem lehetséges, h csak nem fejtettem ki eléggé, és ezért...?

központilag? ki mondta h csak központilag? erről eddig szó sem volt, hogy CSAK a központ

"... tényleg hagyom :("
no komment

Plutonic 2009.07.07. 14:02:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Kéééééééééésssssszzzzzzzz!!!!!!!!!!!!!!!
XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
És van benne kicsi oltár is? XDDDDDDDDDDDD
És felakasztott cédélemez? :)))))))
Vanília illatú szagosító? :DDDDDDDDDDDDDDDD

Plutonic 2009.07.07. 14:04:37

@Seduxen: Cigány Merdzsó lesz az!!!!! XDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 14:04:42

@Plutonic: ellenben a "christmas-party" (de rühhelem ezt a kifejezést magyarban használni...) kajarendelése (amit ő intéz) mindig pöpec (jó, nem kosher-kaja, de azért minőségi), és ritkán vedelek annyi (és olyan sokféle) szeszt, mint a karácsonyi bulin (persze mindezt CÉGKÖLTSÉGRE :)) ).

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.07. 14:12:28

engemet hátrányosan érintene ha megszüntetnék az ertéel klubot, merthogy arra vagyok hangólodva, bár néha a Joshi Bharát eltud csábítani, még szerncse hogy olyan kábel szolgáltatóval vagyok kapcsolatban akiknél lehetőség van az elmulasztott részek újbóli megtekintésére, sőt ha kép a képben technikát alkalmazom dupla örömben részesülök..

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 14:12:45

tesz-vesz · kkbk.blog.hu 2009.07.07. 14:00:49
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: hát lehet h géniusz vagyok, ugyanis tudom, h a írás, közlés, beszéd, elbeszélés szavak, jelentések felcserélhetőek, tehát metonímiák.

...és ezt sikerült kigugliznod az elmúlt hosszú percekben :D Szuper.

@Plutonic: Nagy zene van benne. Két nagy videoton hangfal a kalaptartón, meg szőrös kormány, meg RAJ felíratú üléshuzat (trikó) :D

Plutonic 2009.07.07. 14:13:51

@Seduxen: Ez itt nem játszik. :))))
Egyszerűen fogtechnikus és a szart is a fogához veri! :)))))))))
Egy egyszerű türhő, aki jó helyre keveredett. :DDDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 14:18:15

@tesz-vesz: ja már értem, elolvastam újra, az volt a baj h a végére jutottam az írással, és újra írtam az elejére pár sort, mikor eszembe jutott új szöveg.

tehát
5 évesen még ne stesszeljük a gyereket borzalmakkal, mert ekkor még fejlődik.
de 12 évesen vayg mit tudom én mikor megy a gyerek iskolába egyedül, 9 évesen, már kezdhetünk neki mondani olyanokat, h nem álljon szóba idegenekkel, meg izé. aztán 15 évesen megmutathatja mind2 a gyerekének a mónikát, h lásd iylenek is vannak.
értem?

Plutonic 2009.07.07. 14:18:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Bólogató kiskutya a hátsó ablakban és sebváltó gombjában borostyán? :DDDDDDDDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 14:19:37

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: és a két hangfal között van bólogató kutya? mert az - elvileg - alapfelszereltség...

@Plutonic: pedig mennyivel jobb lenne egy méretes kalapácsot verni a fogához, mi? :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 14:21:10

@Plutonic: bólogató maónikababa van hátul, az anyósülésen felfújható józsibarát baba, egy kisebb hibája van, azaz kettő, a jobb első kereket egy kispolszkiról loptam, így néha alul kormányzott a verda illetve csak három henger megy, kicsit köpi a gyertyát a drágám.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 14:22:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ennyire lenézel? komolyan azt hiszed h ezt gugliztam, mert poénnak elég gyenge volt, azon is jobban nevetnék ha a kipád lecsúszna a fejedről, mert annyi aranylánc van a nyakadon, h előredőlsz tőle, és te meg letüdőznéd a becses vallási tárgyat.

Higany 2009.07.07. 14:22:19

TV2 híradó vasárnap este, Várkonyi A. szemrebbenés nélkül belemondja a kamerába, hogy az Erzsébet térről 17 embert kellett kórházba szállítani, de ők is csak a melegtől lettek rosszul.

Éljen a pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 14:27:52

@mind2: "már h a fenébe ne tudnák? nem ismersz te engem. "
ezt meg a saját életemre értettem, nem pedig a központira, ez csak egy egyszerű quidproquo volt (ahogy babarczy eszter mondja Hannibál után) az ortt meg bizony be tudná tiltani az összes káromkodást a médiában.
viszont a társadalomban már nem lenne elég a központiság

mind2 (törölt) 2009.07.07. 14:30:16

@tesz-vesz: neked nincs gyereked igaz ?
bazz, jóhogynem folyamatábrát rajzolsz, hogy mikor mit kell tenni...
ha nem haragszol ezt a területet hagyd meg nekem, hogy mikor mit és hogyan kell mondani egy gyereknek.
A mónikasóra meg teszek, eddig se néztem, meg ezután se.

Plutonic 2009.07.07. 14:31:30

@Seduxen: Egy rugóra jár az agyunk! XDDDDDD

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Kicsit füstöl is, de "pérég a motor, nágyon pérég"? :DDDDDD

mind2 (törölt) 2009.07.07. 14:32:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: horgolt terítő a kalaptartón volt már ? :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.07. 14:50:32

Zero: A szavazást bojkottálom nincs "Ledózerolni, helyét sóval beszórni!" és "" opció...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.07. 14:51:58

@TaTa86.: áááá fakk... Hüjje extremális karakterek! És nem is Zero hanem Adequate courier

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.07.07. 14:57:55

Én ezeket nem 12 órára,hanem 12 évre sötétíteném el,bár amilyen műsorokat adnak a benne szereplők sötétsége amúgy is elsötétíti a képernyőt.Hja és segítséget is kapnék ehhez..egy Vona-féle markoló és bontógép armadát.. :-D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 15:00:40

@mind2: nem ez csupán tisztázás, h ne mondhasd rám - ok nélkül - hogy ellentmondásokat beszélek...
mondtam, az 5 éves gyereket nyugodtan lehet boldog burokban hagyni, mert a szülei megvédik, annak az 5 éves gyereknek biztosan nem az a a dolga, h azt nézze h egy pedofil nyáladzó szdszes, vagy egy promiszkuit jancsibohóc mikor találja meg.
de látom te ezt nem érted, h különböző korszakai vannak a gyereknek, és nem kell már 1 évesen elküldeni karatézni a gyereket (baba kung-fu :)

"neked nincs gyereked igaz ?"
valóban nincs, most így próbálsz szakmailag i

"A mónikasóra meg teszek, eddig se néztem, meg ezután se. " akkor meg mi a f -ér véded?
vagy min vitázol akkor tulajdonképpen? mert mintha azt írtad, h a gyereknek bele kell nézni a mónika sóba h tanuljon de tudom megint én vagyok a hülye, önellentmondásos, de ha ez vigasztal: ez csak önirónia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 15:04:40

@TaTa86.: egyszerűen csak cute (úgy mondd ahogy írom cute :D

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.07.07. 15:06:49

Segítsetek nekem!Én is szeretnék olyan babát venni,mint aki vezeti a Mónika showt és gombnyomásra erőszak láttán az alábbiak jönnek elő belőle random: "Te jó ég!","Úristen!/Atyaúristen!", "A legszélére.","Ülj le./Ülj arrébb egy székkel."

Marcellusca 2009.07.07. 15:26:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Azé' én maradok a VAZ 2101-nél.
Én nem vagyok úrifiú. Meg mégiscsak az az igazi. :)
Ja, és nálam max. tuning a levágott oldalú levegőszűrő-ház és a Koppány kipufogó. :)

mind2 (törölt) 2009.07.07. 15:35:11

@tesz-vesz: ne őrjíts meg most már tényleg... ki a pi**a védi a mónikát ? Másold ide, mert .... Melyik mondatommal védtem?????
Hogy a francba ne kéne egy 5 éves gyereket burokban tartani. DE el kell mondani egy ilyen - sőt fiatalabb - gyereknek is, hogy vannak testrészeid, amikhez senki nem nyúlhat rajtad kívül...stb. DE szemét ez a világ és nem tarthatod abban. Nem tilthatod be a mónikát, mert másik szenny lesz, van helyette máshol. Nem tilthatsz be pornólapot/műsort, mert ez a 21. század világa.
ERRE írtam cseszed, hogy nem tarthatod burokban a gyerekeket/társadalmat, mert nem lehetsz mindig vele, és EZ VAN, a tendenciák ellen se tehetsz.
Azt meg leszarom ha a lumpenek ilyeneken szocializálódnak, meg a piás apjukon, retkes anyjukon... váltsa meg mindegyik saját magát, nekem közöm nincs hozzájuk.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.07. 15:57:51

@mind2:

ezen tényleg nem érdemes összeveszni :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 15:58:42

@mind2: figyelj csak :D A témánál maradva. Fentebb már ignoráltad a turbómagyar harcost, szerintem maradjunk is ennyiben. Látod milyen értelmi szinten van :D Beírom viccből -amit a társaság értelmes fele meg is értett- az SZDSZ-es pólót, az ő olvasatában ez azt jelenti, hogy SZDSZ-es vagyok. :D
Ha te azt mondod, hogy bizony nem lehet betiltani az egész világot, akkor a turbómagyar értelmezésében azt jelenti, hogy te véded a maónikát. Olyan ezzel a pojácával vitatkozni, mint sajtreszelővel rejszolni. Szórakoztató, de inkább fájdalmas.

..és hogy a kérdésedre is válaszoljak, nincs horgolt terítő :D Szőrme van ;)

@Marcellusca: a múltkori rajjeversenyen kinn voltunk, és a Jóska beborította a VFTS-t az árokba. Gondoltam kapok az alkalmon, és leloptam a hátsó sárvédő szélesítéseit, és feldobtam előre. Tudod milyen karvaly lett tőle a verda? Horzsol!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 16:04:49

@mind2: "Hogy a francba ne kéne egy 5 éves gyereket burokban tartani. "
tehát elismered h igazam volt? köszi, kellenek a kompromisszumok...

"DE el kell mondani egy ilyen - sőt fiatalabb - gyereknek is, hogy vannak testrészeid.."
jó, igaz, de a szexuális felvilágosítást ne a férfi tegye már, bakker. (szerintem ha egy gyereket felvilágosítanak a szülei a szexről, az fogyatékkos lesz, mindegy), ez nemi elkülönülés közöttünk, persze, el kell ezt neki mondani, de ezt majd az anyja elmondja :) ezért nem is gondoltam rá :D
"Nem tilthatod be a mónikát, mert másik szenny lesz, van helyette máshol" ez ad abszurdum (akármit is jelentsen az ad), és a számukat se lehet csökkenteni?, h legalább ne főműsoridőben ststb blablaba

"Azt meg leszarom ha a lumpenek ilyeneken szocializálódnak, meg a piás apjukon, retkes anyjukon... váltsa meg mindegyik saját magát, nekem közöm nincs hozzájuk."
erről beszélek bassza meg már az elejétől kezdve, h a szemetet fel kell szedni az utcán, h nem elfordulni kell, hanem foglalkozni a az egész lakossággal. hadd ne kelljen már mégegyzser elmondani, h mennyire butít, és azért Széchenyi (akit jancsibohóc turbómagyarnak tart) azt mondta, h "kiművelt emberek sokasága teszi a Nemzetet".
nincs ezen mit ragozni, de legközelebb azért se te se más ne jöjjön azzal, ne utalgasson rá burkoltan h ostoba vagy turbómagyar lenne, az aki nem riad el egy kis Széchenyi idézettől (és életfelfogástól).
szevasztok

tudi 2009.07.07. 16:09:01

Én csak este szoktam tv-ni meg ritkábban hétvégente, mivel legtöbbször mostanság akkor a szölőnkben vagyunk, a tv-n legtöbbször ismeretterjesztő csatornákat, vagy a hírtv-t, vagy echo tv nézem a rtl tv2-t ritkán nézem sőt egyáltalán nem.
Az ortt most nagyon kemény volt, de ez a büntit pénzel kiváltom dolog kicsit durva. Akkor már 30 nap meg elég szép büntetés ez talán elrettentő lenne, de ha nem marad még a buldozer meg a só.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 16:16:58

@mind2: nem tudok már visszamenni mert teljesnél nem látom az egésznek a közepét, csak feketeség van.
de mikor véded? nem te írtad azt h bele kell néznie a gyereknek a mónikába, h tanuljon milyen az ember és ne csak a vasútállomáson tudjon? futólag olvastam tőled.
ez pedig a mónika létének a megvédése.

dankeshöne das möglichkeit meine hörbar führerin

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.07. 16:20:11

@tesz-vesz: Hát laikusként beszólok: Szerintem a gyereket ennyire nem kell félteni. Az nem úgy működik hogy meglájta "apjafaszát" és buzi lesz. (Sőt még a buzifesztiváltól sem lesz az, meg akkor sem ha egyszer rányit apu-anyura hancúrozás közben akkor sem.) Meg megnéz egy maúnikát és lehet a gyereket odaadni a kutyának mert másra már nem lesz jó.
Az ember erős, elég sokáig tartott az evolúciója, nagyon sok mindent kibír, nem kell ám annyira félteni. (Más kérdés, hogy vannak selejtek, azokat meg lehet pátyolgatni de fölösleges.)

Egyszerűen annyit kell csinálni, hogy a szülőknek példát kell mutatni, hogy nem az a szórakozás, hogy leülünk a tvt bambulni oszt jóvan, és inger gazdag környezetet biztosítani. De ez az amit minden anya tud (legfeljebb lusta mint a dög), anélkül, hogy akárki bolsevik/náci tempóban jól megmondaná mit is kell csinálni.

A tiltás pedig noha hasznos önmagában egyszerűen nem megy. Engem is sokmindentől tiltottak, az volt sikeres, ahol láttam pozitív példát, akár tiltás nélkül. Ezért mindenképpen mind2-nek kell igazat adnom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 16:22:04

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "olvasatában ez azt jelenti, hogy SZDSZ-es vagyok. "
tehát te az hitted h én komolyan mondom.
akkor ki is a hülye kettőnk közül?
csak ennyi amiatt én ostoba "turbómagyar vagyok"? mást nem tudsz felmutatni?
valljuk be zavar: h egy "ostoba turbómagyar" egy militarista köcsög vadászrepülőgép lenyomta vitában a nagylegény fideszest. tudom, szar érzés, amikor már nem tudsz értelmesen írni, ezért már csak a vitapartnert szidod, velem is előfordult már, utoljára akkor amikor 6 éves voltam.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 16:22:19

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ja, tényleg, az ultimate matrica a hátsó sárvédőn - FEJJEL LEFELÉ -

"Fordíts vissza!"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 16:26:49

@TaTa86.: "a gyereket ennyire nem kell félteni. Az nem úgy működik hogy meglájta "apjafaszát" és buzi lesz."
az előbbit én nem is gyerek szempontjából írtam :D
nekem kínos ha beszélni kell erről a gyereknek, meg hallgatni a szüleimtől :D (azt egyébként nem kell komolyan venni röhögök is)
egyetértek, csak a tiltást az ORTT-nek kell meghoznia, pont azért h az egysejtűeknek is nőjön már ki még egy sejt, ezt beszéltem eddig is

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 16:32:11

@tesz-vesz: nem kellett hinni..ezek a tények. De jó most már fidesz-es is vagyok. :D:DD Tehát szummázzunk hülye gyerek:

Jancsibohóc pedofil MSZP-s, SZDSZ-es,FIDESZ-es, és nem tud vitatkozni.

A hat éves voltam dolgot használhatod nyugodtan jelen időben is, mert egy hatéves purdé szintjével vetekedsz :D

..ez a "futamodj meg", "feladtad" "lenyomtalak" meg a többi gyerekes hülyeség is cigány berkekben menő csak. Gondolkodj el kicsit ;)

Marcellusca 2009.07.07. 16:40:35

@Seduxen: A szélvédőkön, elől NO FEAR, hátul NO LIMIT felirat. :)

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Hehe!
Az első Bakony Rallye-n kint voltam, mint biztosító és a következőt tapasztaltam.
Az egyik lassítónál (sikán:D) az egyik VFTS bemondta az unalmast. Mint kiderült az elosztófedél adta meg magát. Az egyik néző egyből szaladt a Zsigájához és már szerelte is le és adta oda a sajátját a versenyzőknek.
Én meg néztem, mint Rozi a moziban, hogy csak úgy odaadta. Azt mondta, hogy lenne úgy verseny, ha már az elején kiesik?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 16:46:51

@Marcellusca: :ASD:ASD:ASD Van egy jó rally-s videó, ahol borul az árokba a verda, a borsodi cigányok meg már tépik is le róla a szpojlereket. Meg kéne keresni :D

wladyslawsky (törölt) 2009.07.07. 16:49:14

@mind2: az azért szerintem nyugodtan leszögezhetjük, hogy egy átlagembert érő szenny jelentős része a médiából jön, ergo ha egy szigorú médiatörvényünk lenne, és nem engedne meg ilyesmit (értsd: nem ilyen 12 órás büntiket osztogatna, hanem a 2. alkalomra megvonná a műsorszolgálati jogot) ami érintse akár csak a tv-ket, a helyzet jelentősen jobb lenne

nem értek egyet a (kb.)"máshol is sok szenny van, tehát nem kell semmit tenni" érveléseddel, ugyanis kurvára nem mindegy, hogy azért a mocsokért utána kell járni, vagy csak egy kapcsolás a távirányítón, aztán már ömlik is

amúgy meg nem lehet nem észrevenni, hogy a média nem kis részben az általa mesterségesen generált igényeket elégíti ki: szerintem 15 éve senki nem vágyakozott mónikasó meg bigbrother után - ebből a szempontból sántít az összehasonlítás a szexlapokkal/filmekkel, mert egy tizenévesnál természetes, hogy érdeklődik a hogy is van az után...mónikasót nem igényel egy egészségesen fejlődő szervezet

mind2 (törölt) 2009.07.07. 16:51:19

@tesz-vesz: az utolsó ebben a tárgyban : nem írtam mónikasó elé ültetést, se vasútállomást ( Isten biza most már én is röhögök... kínomban :) )
Azt írtam, hogy égjenek a gyerekbe a képek!
Amit tudod, hogy tettem ?
Pl. kábszer témában : először általános iskolában kapott egy sor könyvet a szerekről ( mondjuk azokban a könyvekben még a klasszikus fajták voltak ) és többször beszéltem a kamaszkori társaimról akik szétszipuzták az agyukat.
De nem hittem, hogy elég lesz. Később dokumentum filmet nézettem vele, ami nagyot ütött nála. Nem szép nézni, ahogy egy ember előtted hal meg 70 percben. Aztán ilyen tárgyú filmeket nézegettem vele. DIREKT ! Csorgott a filmeken a nyál, szétdurrant az ér, elfertőződtek a sebek, Aids-es lett boldog boldogtalan. SOKKOLTAM a gyereket, szándékosan. kegyetlenül. Most legutóbb éppen a Btk. kábszerre vonatkozó irgumburgumait olvastattam el vele, hogy bár csak egy-két marcsi, de bukod vele az erkölcsi bizonyítványod, a diplomád, a jövőd.
És igen. Bemutattam neki a mónikasó IQ bajnokait, hogy nézd meg, ilyen emberekről írt Vass Albert ( kísértetek ) meg néhol Illyés Gyula.
És ha a kisebbik nagyobb lesz, neki is megmutatom myvipen, hogy milyen a cigány strici prototípusa, mi jellemzi a szemétláda pedofil férfiakat és nőket !
Nézzen meg jó időben mindent, betiltani az életet nem tudom, de megtanítani, hogy túlélje, talán.

Marcellusca 2009.07.07. 16:53:23

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: LOL!
Az nagy lehet. Még nem is "koppan", de már ellopják. Ez olyan igazán czigányos.

Na, mai czigányozás is letudva! :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 16:55:19

@mind2: édesanyám úgy kezelte az első cigis dolgainkat, hogy leült velünk és mondta: "gyújtsatok rá"

..és bizony addig nem keltünk fel az asztaltól, amíg el nem durrantottuk az egész dobozzal. (nem volt tele). mondanom sem kell, hogy volt szédülés-okádás miegymás. Pár évig a közelébe nem mentem. Aztán később rászoktam, de nem mondanám hogy haszontalan volt még serdülőkoromban a lépés. :)

Marcellusca 2009.07.07. 17:00:46

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Én önállósítottam magam.
Kábé 4-5 éves lehettem és majd' egy dobozzal megettem, míg észrevették. :)
Aztán 18 évesen leültettek, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Nem örültek neki, hogy cigizem, de azt mondták már nagykorú vagyok és inkább engedik, minthogy felgyújtsam a hátsóudvart.

mind2 (törölt) 2009.07.07. 17:04:28

@wladyslawsky:
Neked is van igazad van.
Az ORTT- nek is igaza van. Már korábban meg kellett volna állítani ezt a tendenciát. Ocsmány. Igazad van. Ha a kisebbik( 7 és fél éves ) gépezik ( egyszervolt.hu :) ) mindig ránézek, mert ki tudja hova kattintgat véletlenül és NEHOGY olyat találjon ami megzavarja. Mert ugye a net is tele van.
Én a központi- törvényi szabályozással ellentétben csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy egy kialakulatlan gyermek esetében EGYEDÜL a szülő felelőssége és kötelessége és lehetősége, hogy szűrjön. Hogy akadályozzon ( gyerekzár ), hogy ne a tv, net, nevelje fel a gyereket hanem ő/ők.
Számtalan eszköz van, nem is egyszerű. A törvényalkotás ( média ) is nagyon fontos. De ha nincs, akkor csak te vagy:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.07. 17:05:13

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: azaz... szintén zenész. csak én kb a 3 slukk után lilultam be, és fuldokoltam.

monnyuk akkoriban anyám a "puhadobozos" Szofival nyomta... Broáááááf

mind2 (törölt) 2009.07.07. 17:13:46

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: @Marcellusca: :))))
Hát igen. De az anyák lelkiismerete már csak ilyen. Kell nekik az érzés : Istenem én mindent megpróbáltam :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 17:16:36

@mind2: a másik dolog. Látom te minden szörnyűséget beletoltál a gyerek arcába :D Ezt sem feltétlenül tartom jó megoldásnak. :D

mind2 (törölt) 2009.07.07. 17:22:17

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: kábszer téren igen. Ott nincs móka és nincs kacagás. Egyszer nagyon szerettem egy srácot ( még gimis időszak ), okos, értelmes, de eszméletlen érzékeny gyerek volt. 9 hónap alatt szipuzta szét az agyát, már foga is alig maradt, aztán egyszer kötelességtudóan meghalt. Azok még a ragasztószeres, lakkos idők voltak...áá, ebben qrvára nem engedek.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.07. 17:26:12

@mind2: A szülő felelőssége elsődleges, az tény. Egy jól nevelt, otthonról szilárd "alapokat" kapó okos gyereknek nincs az a maúnikasó, amelyik igazán komolyan ártani tudna

Csak sajnos manapság főleg Magyarországon az átlagember morális immunrendszer halálosan le van gyengülve. A többségnek nincsenek szilárd pontok. A kommunizmusban elvették az emberektől a vallást/hitet, leépítették a nemzeti öntudatot, a fizikai-pszichikai egészség romokban, alkoholizmus, csonka családok, stb. És ilyen állapotban jön rájuk ez a sok kultúrmoslék...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.07. 17:26:41

@mind2: a hernyós haldokló nem biztos hogy el fogja riasztani a gyeptől, de legyen így. majd innen fojtatjuk, csak el kell szaladjak :D

mind2 (törölt) 2009.07.07. 17:39:38

@wladyslawsky: ebben is egyetértünk.Ha azt vesszük, hogy mentálisan katasztrófális helyzetben van az ország, akkor ezt vehetjük végső döfésnek is, amit nem biztos, hogy nem szándékosan tesznek. A másik, hogy lehet, fogalmam sincs a való világról, mert a gondolkodásomat korlátozza a hely ahol élek, a család, amiben élek és ez- bár szerencsés vagyok - izolálttá tesz. Nem jártam soha telepen, dzsumbujban, nem vagyok szociális munkás, nem merültem a bugyrokba. Lehet ez a baj.. anélkül, hogy az eszemet játszanám. Csak szerencsés vagyok :)

mind2 (törölt) 2009.07.07. 17:40:06

@wladyslawsky: ebben is egyetértünk.Ha azt vesszük, hogy mentálisan katasztrófális helyzetben van az ország, akkor ezt vehetjük végső döfésnek is, amit nem biztos, hogy nem szándékosan tesznek. A másik, hogy lehet, fogalmam sincs a való világról, mert a gondolkodásomat korlátozza a hely ahol élek, a család, amiben élek és ez- bár szerencsés vagyok - izolálttá tesz. Nem jártam soha telepen, dzsumbujban, nem vagyok szociális munkás, nem merültem a bugyrokba. Lehet ez a baj.. anélkül, hogy az eszemet játszanám. Csak szerencsés vagyok :)

picur3ka 2009.07.07. 17:43:19

@tesz-vesz:

Ilyesmit en irtam. Nem nezem az ilyen hulyeseget, mert rosszul vagyok, oka annak az, hogy lehet latni eleget eloben. Errol a gyereknek tudni kell idoben, mielott aldozat lesz. Ennyi.

Ugyanaz a baj az otlettel, mint a szocik gardazasa, ticcsuk be, ticcsuk be.

Nem lehet minden hulyet betiltani es a hulyeknek is kell szorakozas, kulonosen, mert nem tudjak szorakoztatni magukat. Megverik a tanart, mert mas szorakozas nincs. Nagyon is kell oket szorakoztatni. Talan, ha ugy venned, hogy nem te vagy a celkozonseg.

mind2 (törölt) 2009.07.07. 18:03:01

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: egyébiránt az ilyen mértékű tobzódás láttán ami a nyugati világot ( is ) jellemzi, elhiszem, hogy az iszlám felkent katonái civilizációs összecsapásnak tekintik a szent harcot. Persze ez nem akadályozza meg őket abban, hogy Dubaiban vagy Szaud-Arábiában ne nyugati fehér keresztény lányokat alázhassanak jó pénzért a maguk képmutató módján :(

picur3ka 2009.07.07. 18:19:20

@mind2:

A 'tekintik' szoval van problemam. Nem civilizacios osszecsapas-e? A kereszteny lanyok alazasa szepen belefer a fogalomba..

Horizont 2009.07.07. 18:31:51

Na egy bazi nagy lakatot rakatnék az RTL és TV2 ajtajára, nem 30 napra, hanem örökre. 12óra alatt 100 milliós veszteség? Szép bevételük van. Olyan oltári nagy versenybe vannak egymással, hogy annak az áldozata a tévé néző.Nem tudják már hogyan licitálják túl egymást a szennyben, szarban.Sajnálom, hogy nem a kezdeteknél állították meg őket.

Ebből a szempontból sajnálom azokat akiknek most van kisgyereke (amúgy irigylem). Nehéz az egészséges egyensúlyt megtalálni ebben a sok szennyben! Mi jó a gyereknek? Egyik sem! Ha mindentől óvjuk és védjük akkor az első pofonnál ahol nem tudunk mellette lenni elalél:) Ha elé tárjuk a nagy őszinte való világot akkor meg vérzik az ember szíve, hogy ilyenekkel kell traktálni szegényeket és félelmet ébreszteni bennük.
Sajnos nem tudjuk megvédeni őket mindentől. Óvni kell amíg hagyják, és rendes, szeretetteljes, egészséges gondolkozású KÉT szülős családban, jó példát mutatva (nehéz) kell élni.
Még így is annyi a buktató. Akinek még nincs gyereke az tanulva készüljön rá:)))) És kösse fel a gatyáját:) Hátha addigra kiirtják a Mónika só féléket:)

mind2 (törölt) 2009.07.07. 18:49:19

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: de az, " civilizációk összecsapása ", mondjuk elképzelek egy szír pásztort, ahogy a laptopján a youtube-n éppen Kalányos Eszmeralda és Sztojka Vivien vérre menő összecsapását látja a mónikasóból..
asszem fáradok :)))

Lenny [Cabdriver] (törölt) 2009.07.07. 19:40:53

Nekem amúgy 2ismerősöm is volt már a Mónika showban. Mindkettő a saját sztoriját adta elő, talán picit átszinezve. Az egyik ex-koleszos társam, másik meg féligmeddig munkatársam élettársa.

Az igazán extrém balhék biztos megrendezettek, lefizetettek, de a többiből nem mindegyik. (Talán.)

A Tvről, meg a hatásáról a gyerekekre: Nekem drága öcsém jóvoltából minden szart meg kellett nézni, amit ő pislogás nélkül, vigyorogva nézett, én meg mellette, összeszorított szemmel, egyfolytában összerezzenve, közben igyekezve, hogy ne vegye észre senki, hogy néha szabályost rohamot kapok.
Mert az olllyan ciki. Ígyis egyfolytában azzal cikiztek, hogy beszari vagyok.. :)))

Volt porno,
Emlékszem, bikinis nőci botlott meg a medence mellett, azt hívta a fiúkat, hogy segítsenek felállni. Hogy utána mi történt, azt nem tudom, mert csukva tartottam a szemem. (Fújj! Én ilyet sose, az kizárt dolog!...). Csak azt tudom, hogy elég hangosak voltak.

Meg volt soksok "sárkányos"film. Az egyikbe, emlékszem, leesett a nő feje, azt úgy könyörgött a fiújának, hogy "Bohocsáss meeg..."

Na attól nagyon kiakadtam. Meg a Twin peaks. Vagy egy évig fostam leülni a kanapéra, mert féltem, hogy kimászik alóla egy csimbókoshajú, feketefogú, vigyorgó pacák. Meg volt vmi dokumentum film a szellemekről a német tvn, amiben volt egy szék, amire ha ráül valaki, meghal. Az nagyon megmaradt. Meg hogy valami nőnek belefolyt a genny az arcáról a pudingjába, és nem vették észre, és megette... Jajj.
A Freddy Kruegeres filmnél még a fülemet is befogtam, nem csak a szememet, úgy néztem.

Hát, nem sok éjszakát aludtam végig nyugodtan alsótagozatban, az biztos.

Öcsi oda volt ezekért, én nem. Mégsem lett egyikünkből sem túlzottan szexmániás, avagy neurotikus-erőszakos-idegbeteg. Az értékrendünkkel sincs nagy baj, úgy érzem.

Amennyire emlékszem, nem is tvztünk általában, csak videóztunk néha.
Minek is a TV előtt ülni, mikor bunkink is van, bicajom is, meg egy bazinagy bozótos rész a házunk mellett, azon túl vízpart, ahol sündisznótol teknősön át, gyík, sikló, béka, minden van, és még lehet Dick Tracyset játszani a Roliékkal, vagy a töltésről legurulni-bukfencezni, esetleg ugrókötelezni, ugróiskolázni?

Ma sem sokat tvzek amúgy. Ha pedig jó idő van, egyáltalán nem.

És: Ha valakit a háttérban szóló tv akadályoz abban, hogy elolvasson egy könyvet, annak a legjobb, ha le is teszi azonnal, és inkább keres másikat.
Az nem jó könyv. Én ha olvasok, és jó könyvet találok, felőlem atombomba is robbanhat a közelben.

Horizont 2009.07.07. 20:05:39

@Lenny [Cabdriver]: Na egy kis nosztalgia az ősidőkből. 10 éves voltam 1964-ben amikor tévét vettünk. Voltak 10 (!!!) éven felüli filmek, és az én anyukám ezt szigorúan be is tartotta. Meg a többit is. De az osztályban nem mindenkinek voltak szigorúak a szülei, így irigykedhettünk azokra akik mindent megnézhettek. (kevesen voltak).
Ment egy francia sorozat: Belphegor, a Louvre fantomja. Persze nem nézhettem, mert 14 éven felülieknek szólt, és 11 voltam:)
Na eljött az én időm, mert egy délelőtt egyedül voltam és ismételték. Itt az idő, meg kell, hogy nézzem.Szorosan a tv elé álltam, erre határozottan emlékszem, biztos azért mert nem volt távkapcsoló:))) Elkezdődött és Belphegor (Juliette Gréco játszotta) egy fekete lepelben, álarcban, ijesztően lebegett a Louvre-ben. Olyan félelmetes volt, annyira megijedtem, hogy elkapcsoltam a tv-t.
Akkor még ilyen időket éltünk:)))

Lenny [Cabdriver] (törölt) 2009.07.07. 20:26:52

@Horizont: Annyira azért nem ősidők :))

A helyedben én is megijedtem volna, az biztos.
Elég pánikolós gyerek voltam, fekete köpenyben repkedő szellemektől különösen. Főleg, ha még huhogott is közben(.(?)

Nosztalgiából néha megnézek újra egy-egy "sárkányos" filmet, és olyankor mindig meglepődök, hogy ugyan mi volt ebben olyan ijesztő annak idején.

Horizont 2009.07.07. 20:55:54

@Lenny [Cabdriver]:
Annyira régen volt, ősidők, sajna!
Bár annyi még nem vagyok mint Lendvai:)))

Az újranézés néha érdekes eredményeket szokott hozni. Volt olyan, csak lestem, hogy ettől voltam elájulva akkor? De olyan is volt amit érettebb fejjel értettem meg. És olyan is amit akárhányszor néztem meg és akárhány évesen mindig ugyanazt az érzést, élményt nyújtotta. Ilyen a Várkonyi rendezte Kőszívű ember fiai c. film. Olyan színészekkel:)
Vagy Soós Imrével a Ludas Matyi. Hogy sírtam gyerekként amikor deresre húzták, úgy sajnáltam:)
Mennyi isteni magyar film volt.

dr.justice 2009.07.07. 21:21:48

@Lenny [Cabdriver]:

"Meg hogy valami nőnek belefolyt a genny az arcáról a pudingjába, és nem vették észre, és megette... Jajj. "

Szerintem az a Hullajó és a füle esett a pudingba. Qrvajó. :)

gidabiga 2009.07.07. 21:28:27

@Horizont:

egyik karácsonykor apu a tesómat elvitte moziba, amíg mi a fát díszítettük, a Lúdas Matyi ment, hamar ki kellett hozni, mert amikor Döbrögi elverette úgy elkezdett bőgni, hogy nem maradhattak tovább bent :)
utána sétálhattak a hidegben :D

Kőszívű ember fiaival sajnos könyvben is és filmen is csak a farkaskalandig jutottam :)
többször.
tovább nem bírtam.

dr.justice 2009.07.07. 21:41:42

@Horizont:

Annyit kellene megérteni, hogy nem azért készítik az ilyen műsorokat , hogy bosszantsanak vele, hanem mert igény van rá. Akinek nincs rá igénye annak nem muszáj néznie és a gyerekének sem kell megengednie, hogy nézze vagy meg kell neki magyarázni, hogy miért értéktelen szemét pl. a mónikasó és nem fogja nézni.

Horizont 2009.07.07. 22:01:11

@gidabiga:
Tovább kell jutnod a farkaskalandnál:))) Megéri!

@dr.justice: Ezzel vitatkoznék, hogy igény van rá. Most már igen! De ki dönti el, hogy mire van igény? Megkérdezték az embereket? Ki vagyunk szolgáltatva kényüknek, kedvüknek. Ha más menne mást néznének az emberek. Ott ahol nincs más csak a tv, se videó, se DVD, se mozi, se színház. Ők ezt adják punktum. Menetközben kivégezték a műveltségi vetélkedőket, a Magellánt csupa olyant amiben volt értelem. Sokszor úgy érzem a ker. tévék és rádiók kéz a kézben járnak a politikával és közös cél a népbutítás! Basszus 12 óra alatt 100 millió a veszteségük, nem tudok napirendre térni felette.Ezért szülnek "menetközben" a műsorvezető nők mert ekkora pénz van ott.
El tudnám képzelni, hogy hetente 1 nap egy színházi közvetítést adnának. Mennyi ember nem jut el színházba, és mennyi jó színészünk van akit a reklámból kell megismernünk ("sopronis" színész fiú). Mennyi minden ellen mehetnénk ki tüntetni:))

Kovalek 2009.07.07. 22:48:16

A műsor egyértelműen egy szemét, de mindenképpen a szülő felelőssége hogy mit enged megnézni a gyerekének!

dr.justice 2009.07.07. 22:54:04

@Horizont:

Igazad van, de a színházi közvetítéseket kereskedelmi tv mércével mérve a kutya sem nézné. Az emberek többsége hülye, ezt nekünk okosaknak nehéz feldolgozni. :)

dessert eagle 2009.07.07. 23:09:32

@dr.justice: Én vitatkoznék ezzel. Honnan tudják hogy mi az igény? Vannak közvéleménykutatások? Mert engem pl. még senki nem kérdezett meg!
Viszont, az egyik esős szombaton ráleltem a BBC Prime-on a Fekete viperára. (Ha igaz, szombat esténkét két dupla részt van:) Annyira fellelkesültem, hogy elkezdtem nézni, hátha hasonló filmeket adnak a csatornán. Sajnos a többi meg sem közelítette, de azért arra mégis figyelmes lettem, hogy az ott sugárzott sitcomok sokkal emberközelibbek és komolyabb témákat mutatnak be, mint amiket nálunk nyomnak. A proli, bunkó britt átlagpolgárt képesnek tartják felnőttebb tartalmak befogadására? Hogy van ez?

mindgap 2009.07.07. 23:19:48

Javítsátok már légyszíves -"A lakosság egyik legfogékonyabb korba lévő csoportjával" áz á korbá báncsá má a szemeim

Lenny [Cabdriver] (törölt) 2009.07.07. 23:24:52

@dr.justice: Ebben ne legyél 100%ig biztos. Az István, a király-válogatására is kíváncsiak voltak az emberek, ahogy a Nagy Könyv szavazás is téma volt.
Még az Alföldi-féle Ember Tragédiájára is odakapcsoltak(Mondjuk általában azonnal el is, mert elég "művészire" sikerült. De az más kérdés.)

A Spektrumnak, Discoverynek, Historynak is van piaca.

Amire van lehetőség, arra lesz igény is. Ez már csak marketing dolga.

A Mónika show se balhézó, fogatlan cigányokkal indult, és mikor a Kész Átverésben egyszer egy ilyen jelenettel csapták be a Mónikát, mindenki röhögött, meg elképedt, hogy "Á, ilyen nincs! Nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy fake a story!". Most meg?

A zemberek többsége lehet, hogy hülye, de azt senki se szereti, ha hülyének is nézik. Csak néha időbe telik, míg ezt észre veszi.

dr.justice 2009.07.07. 23:25:49

@dessert eagle:

"Honnan tudják hogy mi az igény? Vannak közvéleménykutatások? "

Ja, úgy hívják, hogy nézettségi mutató. Én nem védem ezeket a műsorokat, de a kereskedelmi tv-k meglepő módon kereskedelmi szempontok alapján működnek, leginkább azt sugároznak, amit sokan néznek.

"A proli, bunkó britt átlagpolgárt képesnek tartják felnőttebb tartalmak befogadására? "

Feltételezem, hogy kicsit több tv csatorna van ott, mint nálunk, így lehet, hogy éppen egy értelmesebbet fogtál ki. Nyugodj meg ott is vannak hasonló trágya műsorok, annál is inkább, mert ők is, mi is a primitív, de magas nézettségű amerikai műsorokat másoljuk.

dr.justice 2009.07.07. 23:29:24

Annyian vitatkoznak velem, hogy inkább lelépek. Én szeretek vitatkozni, de tényleg megyek olvasok egy kicsit.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 23:37:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: mér nem csinálsz egy "jó" kis autofellatiót, ahhoz értesz, marilin menzonnak bejött, hiszen kivetette ezért a lengőbordáit, úgyhogy biztos te is élveznéd.

de miért tények? el tudod mondani szavakban prücsök? :D s miért vok hülyegyerek? azért mert nem bírod a pofámat? na gyere üss meg kisember :D
"mert egy hatéves purdé szintjével vetekedsz :D..ez a "futamodj meg", "feladtad" "lenyomtalak" meg a többi gyerekes hülyeség "
egyébként nem én tanultam putri iskolába, ahol megtűrték a káromkodó kis korcsférgeket :D írtam nem?? meg én győztem hiszen nem tudtad megvédeni az álláspontod, az érveim lesöpörtek az asztalról, de valljuk be: így is csak lábujjhegyed érted fel azt, ne búsulj! majd egyszer találkozol egy olyan emberrel, akivel egy szinten vagy, akivel egy kategorikus, minőségi osztályba jársz, ha résen vagy, tán még azt majd legyőzheted.

@mind2: "SOKKOLTAM A GYEREKET!
SOKKOLTAM A GYEREKET BÁZMEG!"
:)

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg:
Entschuldigung anmutig frauen (vagy h van a többesszám), mentségemre legyen szólva ő is írt hasonlót:"Azt írtam, hogy égjenek a gyerekbe a képek!"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.07. 23:53:30

@Lenny [Cabdriver]: aha.
egyébként nekem is volt ismerősöm a mónikába, meg a balázsba is, talán a vele való beszélgetésekkor őrülten meg annyira h szóba álltam bohócokkal.
www.youtube.com/watch?v=Ab23I7plILI

Viktus 2009.07.08. 01:05:19

www.youtube.com/watch?v=0nEeE_oynMY itt pediglen az értelem 4 perces diadala bebe módra :P

dartvader 2009.07.14. 20:07:58

a mónikát addig ütném míg élne meg a csodás műsorában szereplőketXD is az RTL meg ne legyen kiakadva hisz ők adják le nap mint nap a sok baromságot... az emberek meg nem hiszem h nagyon hiányolnák az rtlt annyira azér nem jó......

süti beállítások módosítása