Skip to content


       Szűrés lista

Kik gyilkolták a romákat?

Hosszú hónapok óta folyik a nyomozás, hiába volt a 100 fős nyomozócsoport, az FBI segítsége, a 100 milliós nyomravezetői díj, eredmény nulla. Egészen ma hajnalig.Épp ideje volt valami eredményt felmutatni, félő volt, hogy a cigányok  a maguk kezébe veszik az irányítást, és már nem csak "igazoltatni" (= útonállni) fognak csoportosan, felfegyverkezve, hanem meg is ölnek valakit "félelmükben". Ment a találgatás, hogy  Gávavencsellő, Nyírlugos, Nyírmihálydi után vajon hol állítják meg a következő autót? Hol fog kirobbanni a vérengzés? Nem volt életszerű, hogy a tájékoztató cucc majd megnyugtatja a cigányokat.

Szóval ideje volt, hogy a rendőrség és az NNI összekapja magát, és ne a Youtube-ot túrja látványvideóért, hanem a romatámadások elkövetőinek nyomát, mert egyértelmű volt, hogy amíg nem találják meg őket, addig nem lesz nyugalom az országban. Nem lehet tudni, hogy az enyhén szólva is érdekes, rasszistának tűnő nyilvántartásuk, amiben a korábbi, cigányok által elkövetett erőszakos bűncselekmények 1300 darab aktáját találták, segítségükre volt-e, hamár ilyen gondosan vezetik, de igazából mindegy is, az eredmény számít: Ma hajnalban az NNI a terrorelhárító szolgálat segítségével, üldözés után elfogott 6 embert Debrecenben, akik az MTI információi szerint Nyírpilisen sörétes puskával rálőttek a járőröző romák autójára. A hírügynökség rendőrségi forrásból származó értesülése szerint az elkövetők nem roma származásúak. A házkutatás során a gyanúsítottaknál fegyvereket foglaltak le.

Később jött a pontosítás:

Bartha László az NNI szóvivője elmondta: Debrecenben egy szórakozóhelyen fogtak el hat férfit csütörtök éjjel, akik közül öt gyanúsítható a romák elleni támadássorozatban való részvétellel. A szóvivő közlése szerint az éjjel a Nyírpilisen történt feltehető támadásnak nincs köze a gyanúsítottak elfogásához, és abban az ügybern a megyei kapitányság folytat eljárást.

A romák elleni támadássorozattal kapcsolatban sajtótájékoztatót tart péntek délután 4-kor az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) - mondta az [origo]-nak az ORFK sajtóügyeletese.  A sajtótájékoztatón nagyon fontos információkat hoznak nyilvánosságra az ügyről - mondta Bartha Lászó, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője.

A sajtótájékoztatóra várva fussuk át az utóbbi 10 napban napvilágot látott híreket a támadókról.

2009.08.10.: Petőfi Attila-interjú, FN

"Onnan indulnék ki, hogy tavaly július 21-én indult ez a sorozat, amely kilenc helyszínt jelent. Kezdetben egy csoportról beszélhettünk, három-négy emberről, akik garázdálkodni mentek, megfélemlítési célzattal támadtak romák házaira. Aztán eljött 2008 novembere, a nagycsécsi emberölés, amikor a faredőnyökön keresztül sebeztek halálra két embert. Ez egyfajta választóvíz lehet a csapat életében. Valószínűleg a gyilkolás megosztotta az elkövetőket. Innentől a többi cselekményt már nem szükségszerűen többen, hanem lehet, hogy csak egyvalaki követte el. Az ő szándéka viszont kizárólag az emberölés."

2009.08.15.: Petőfi Attila az ATV-n

A rendőrség vizsgálja, hogy az Olaszlikán meggyilkolt Szögi Lajos halála és a roma sorozatgyilkosságok között van –e összefüggés.

Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatója ugyanis azt mondta, a rendőrök és a nyomozók minden szálat vizsgálnak, így ezt is, a romák elleni támadások ugyanis a tiszavasvári tanár megölése után kezdődtek. A rendőrök szerint elképzelhető, hogy a romák elleni támadások elkövetői miskolciak vagy egriek, egy másik elképzelés szerint pedig a támadók dél-dunántúliak, akik több órás autózás után gyilkolnak.

2009.08.16.: Fülöp Gyula szociológus, profilakotó véleménye

Szerinte egy család követheti el a roma gyilkosságokat. Véleménye szerint a bosszúvágy és az elkeseredettség hajtja őket, legalábbis a csoport szellemi vezérét. Ez feltehetően az apa, aki 40-50 év közötti, jó anyagi körülmények között él, de az is lehet, hogy mostanában rosszabbul megy a vállalkozása. Valószínűleg katonaviselt ember, aki valamilyen speciális kiképzést kapott. Feleségéről a szakember azt is el tudja képzelni, hogy valamiféle környezettanulmányt végez a bűncselekmények előtt, szociális munkásnak vagy kérdezőbiztosnak adja ki magát.

Megfogalmazása szerint majdnem biztos abban, hogy a rendőrség ezt az ügyet csak óriási szerencsével tudja megoldani."

2009.08.18.: NNI-közlemény

"A bűncselekmény-sorozat nyomozása során keletkezett adatok arra utalnak, hogy a kilenc helyszínen elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadásokat négy személy követte el.

Feltehető, hogy a csoport megbomlott a tavalyi év végén, mert a csapat egyes tagjai felmérhették tetteik súlyát. Ennek következményeként megváltozhatott viselkedésük, amit környezetük észlelhetett. Ilyen magatartási változás lehet, hogy alkoholizálni, kábítószerezni kezdhettek, munkahelyükről kimaradoztak, vagy megváltozott a baráti körük. Mindezek mellett feltűnően érdeklődhetnek a bűncselekmények és a nyomozás állása után.

Fontos körülmény, hogy kimaradhattak éjszakára több esetben vasárnapról hétfőre virradó éjjel. Ez adódhat életvitelükből, munkájukból."

TV2-interjú Petőfi Attilával: Az sem kizárható, hogy az elkövetők rokonok.

2009.08.18.: Kiss Károly, a tiszaújvárosi CKÖ vezetője a Tisza TV-nek

"Én tudom, kik vannak a közel másfél éve tartó roma gyilkosságok mögött. Tisztában vagyok vele, hogy ezek súlyos szavak, de vállalom értük a felelősséget - kezdte beszélgetésünket Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője.

- Itt sohasem lesz rend, azok, akik ebben érdekeltek, nem tűzték ki célul a megoldást. A pénzek egymás kezében landolnak. Az eddigi hat halálos áldozat közül ötnek semmi köze nem volt a korrupcióhoz, mindössze egyetlen ember temetésén derült ki, hogy kábítószer van a dolog mögött.

- Nem fél ezeket nyilvánosságra hozni?
- De igen! Engem is megfenyegettek már. Valamelyik este egy fekete Mercedes állt meg a házam előtt. Nem mentem ki a kapuba, magas kerítésem van. Kintről üvöltöztek, ha nem hagyom abba saját nyomozásaimat, akkor megnézhetem magam. Márpedig én felveszem a harcot mindenkivel.

- Miért nem a rendőröknek mondja ezeket? Százmilliót kaszálhatna, ha tényleg bizonyítani tud mindent.
- Már elmondtam. Kihallgattak a városi kapitányságon, remélem, elraktározzák és továbbadják az információimat. Azt is közöltem velük, csak akkor mondok neveket, ha személyi védelmet kapok, én és a családom is. Kizárólag az országos rendőrfőkapitánynak vagyok hajlandó elmondani mindent.

- Mégis, mi a háttér?
- Én is olvastam a nyomozók találgatásait. Nem kell messzire menni. Itt Borsodban kell keresni a romák között a vétkeseket. Amikor a nagycsécsi temetés volt, akkor én beszélgettem néhányukkal. Három, egyenként ötvenfős társaság tartja kezében a roma ügyeket. Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégióban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestről jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos.

- Nem tart attól, hogy ezt senki nem hiszi el? Holnap pedig a sörétes önt találja meg?
- De igen, viszont a lelkiismeretem tiszta.

- Azt mondta az imént, hogy egyetlen esetben korrupció is szerepet játszott.
- A tiszalöki megölt férfi Tiszavasváriban dolgozott. A gyógyszergyárban. Ott hozzá lehet jutni bizonyos drogok alapanyagaihoz is. Ebből már következtethet mindenki.

- Mi a helyzet Tiszaújvárosban?

- Itt szerencsére még béke van és remélem így is marad. Az önkormányzattól minden segítséget megkapunk, a helyi romák nyolcvan százaléka becsületesen dolgozik. A többiek nem, de nem is akarnak. Velük hamarosan elbeszélgetek majd."

Persze Kiss Károly ezzel a megnyilvánulásával darázsfészekbe nyúlt, az első hírek arról szóltak a Boon.hu-n, hogy le sem hozza az interjút a tévé:

"Nem fog lemenni a Tisza TV augusztus 26-i műsorában a Kiss Károllyal készült beszélgetés" - nyilatkozta érdeklődésünkre Weisz György, a Tiszaújvárosi Krónika és a Tisza TV főszerkesztője. "Hogy miért? Mondhatnám, hogy a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. De! Tiszaújváros kis város, ahol béke, nyugalom van a romák között. Nem szeretném, ha a Kiss Károllyal készített interjú gyanánt ez megváltozna. Hozzáteszem: újságíró vagyok, lehet véleményem, de nem nekem kell pro, vagy kontra bármit is megítélnem. A Kiss Károly-interjú ugyanakkor beszédtéma a városban és igen, van olyan vélemény, hogy nem igaz, amit nyilatkozik. Még egyszer mondom, ezt nem nekem kell megítélnem."

Weisz György megerősítette: nem ők, hanem Kiss Károly kereste meg a televíziót az interjúval. Megtudtuk azt is, hogy a helyi CKÖ vezetővel készített anyag kazettáit elzárták egy páncélszekrénybe."

Aztán valami miatt meggondolták magukat, a Tiszaújvárosi Krónika lehozta már az interjú egy részét (amit bemásoltam), a teljes beszélgetés pedig Tisza TV augusztus 26-i műsorában 19 órától, a Hatvan perc + című magazinban lesz látható. Az NNI redetileg hétfőre ígért választ a Boon-nak az interjúval kapcsolatban, várhatóan ez ugrik a 6 ember elfogása miatt. A szenzációnak szánt beszélgetés hipp-hopp nevetségessé vált.

Kíváncsi vagyok, mit mondanak délután 4-kor. Kik gyilkolták a romákat?

Jelenleg csak csöppennek az infók:

Az Index rendőrségközeli forrásokból úgy tudja, a gyanúsítottakat hosszabb ideje megfigyelték, és több terhelő bizonyítékot is találtak náluk, például terepjárót és sörétes fegyvert is. Jelenleg kommandósok biztosítják kihallgatásukat.

A Népszabadság információi szerint az elfogott társaság egy debreceni vendéglátóhelyhez köthető - az egyikük az üzemeltető, egy másik pedig kidobóemberként dolgozott ott.

Frissítés: Nem sokáig maradt titokban, hogy a szóban forgó debreceni szórakozóhely az egyáltalán nem sasfészeknek tűnő Perényi 1, bár a rendőrség hivatalosan ezt nem közölte. A Perényi 1. söröző Debrecen múzeumi negyedében, a cégbíróság épületének pincéjében működik. Üzemeltetője Barabás Zoltán közismert debreceni vállalkozó, aki elmondta: ő maga semmit nem tudott az akcióról, és az őrizetbe vett személyek között nincs sörözői munkatárs. A helyszínelés még délután is tartott:

A Népszabadság munkatársa úgy értesült, hogy a programszervező hölgyet, Ny. Évát is inkább tanúként hallgatják ki, mivel a rendezvények házigazdájaként ő hozta például az egyik kidobó embert, a 36 éves K. Istvánt, aki - állítólag - a gyanúsítottak között van. A fiatalember, ismerősei szerint meglehetősen nehéz családi környezetben nőtt föl, s az utóbbi években erősen radikális nézeteket vallott.

Közben ketyeg az óra... Már csak 45 perc a sajtótájékoztatóig.

Frissítés 2: Megvolt a sajtótájékoztató

DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására – jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten, ahol bejelentették a romák ellen elkövetett támadássorozat elkövetésével gyanúsítottak elfogását. Az altábornagy hangsúlyozta: a rasszista indíték látszik a fő prioritásnak a romák elleni támadásokban.

Az ügyben péntek hajnalban, 2 óra 15 perckor hat embert állították elő a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai egy debreceni szórakozóhelyről, közülük négyet péntek délután 16 órára már őrizetbe vettek. Elszámoltatásuk, a bűncselekmény-sorozatban való szerepük tisztázása, valamint a további őrizetbe vételre tett intézkedések, illetve a szakértői vélemények beszerzése folyamatban van – fűzte hozzá.

Bencze József a Rendőrség Igazgatási Központjában tartott sajtótájékoztatón, ahol megjelent Petőfi Attila, az NNI vezetője is, úgy fogalmazott: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok, és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekménnyel. Az altábornagy az MTI kérdésére válaszolva a bizonyítékok között említette a DNS-mintát is.

Bencze József bejelentette, mivel a romák elleni támadások gyanúsítottjait a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozása alapján fogták el, az ügyben kitűzött 100 millió forintos nyomravezetői díjat visszavonja. Az országos rendőrfőkapitány úgy fogalmazott: az ügy akkor oldódik meg véglegesen, ha az igazságszolgáltatás is elvégezte a munkáját, ezért a nyomozás részleteiről, a bizonyítási eljárásra való hivatkozással nem kívánt válaszolni. Mint fogalmazott, minden olyan találgatás, „felkent, vagy kevésbé felkent” szakértői vélemények csak hátráltatják a nyomozást, nem viszik előre az ügyet, de amint a nyomozás érdekei már nem sérülnek, minden információt a nyilvánosság elé fognak tárni.

Az altábornagy megköszönte az emberek bizalmát, segítségét és megértését, amit a nyomozás során tanúsítottak. Közölte azt is, hogy Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken telefonon személyesen mondott köszönetet a gyanúsítottak elfogásáért. 
 

 



Címkék: rendőrség társadalom cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr301327620

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schlomo Morel - amit tudnia kell mindenkinek 2009.08.21. 18:26:10

Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves, zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. A swietochlowice-i tábo...

Trackback: Rendkívüli hír! Elfogták a romák gyilkosait! 2009.08.21. 13:44:44

Ez folyik most a csapból is:A rendőrség elfogta a hat halálos áldozatot követelt, romák ellen elkövetett támadások gyanúsítottjait csütörtökön éjjel - értesült az MTI több, magát megnevezni nem kívánó forrásból.Csendben kérdezem, akkor eme megnyugtató ...

Trackback: No lám. 2009.08.21. 13:02:13

Tehát - ha azt vesszük, hogy valakik tényleg hobbiból gyilkolják a cigányokat, ahogyan azt a rendőrség állítja -, van egy társaság, amelyik hosszú-hosszú hónapok óta hajt végre igen komoly bűncselekményeket. Nyomot nemigen hagynak maguk után, szemtanút...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beleszolok 2009.08.21. 12:14:50

Huhh. Indexen már parázs vita alakult ki.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.21. 12:25:34

Micsoda kurvára nagy véletlen, hogy pont most. Szerintem valaki olyanra fogják varrni, akinek már tuti életfogyt van a széljegyére írva. Felajánlják majd neki (korábbi esetekhez hasonlóan), hogy lehet szar körülmények között, vagy luxus magánlakosztályban. Hát megegyeznek.

Kilóg a lóláb, hogy a váteszi vesztes Budaházihoz hasonlóan kirakatügyet rendeznek, miközben bizonyos bűnöző cigányok büntetlenül terrorizálják a tiszességes polgárokat.

Mindez nem véletlen. Az MSZP-SZDSZ koalíciónak a lenini (családi szenthagyomány menti) ideológia szerint természetes szövetségesei a bűnöző, lumpen rétegek. Őket védeni kell, a politikai ellenfelet megsemmisíteni.

Jó, hogy nekünk TGM-ünk és Mécs Imrénk van, nem Szolzsenyicinünk.

mindenbe belekotyogok 2009.08.21. 12:27:40

Ha van sapka az a baj, ha nincs akkor az :)

Jut szembe, a pornózó fideszes delegált már nem is ér posztot? A Molnár Anikós és társai sorozat után mást várna az ember :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.21. 12:29:18

A hírekben mindenhol megjegyzik, hogy az elfogottak nem roma származásúak.

Az ellenkezőjét miért nem írják meg? Mert ez így diszkrimináció, s uszítás a nem romák ellen!

Jurganov 2009.08.21. 12:32:02

valami rendszerellenes elemre kenik majd.a nép meg elhiszi. vagy nem, de akkor ők is mennek a sittre. ez egy ilyen ország.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.21. 12:32:52

@Droli: Annyit még hozzátennék, hogy nagyon örülök, hogy elfogták őket (ha valóban ők azok). Kívánom a rendőrségnek, hogy a többi ügyben is ugyanilyen hatékonysággal és alapossággal járjanak el! Például a lopásoknál és rablásoknál...

Jurganov 2009.08.21. 12:33:17

@Droli: azért. jól látod :)

little green rooster 2009.08.21. 12:39:44

Azért én nem bánnám, ha Bencze meghallgatná a tiszaújvárosi roma vezetőt. Hátha tudna neki érdemben segíteni.
Vagy lehet, hogy éppen ezt szeretnék elkerülni?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 12:43:03

Ez ilyen Mór, Balla Irma, Magyarok Nyilai robbantás ízű hír számomra

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.08.21. 12:44:13

A rendőrségnek elég sok bizonyítékot kell majd leraknia az asztalra ebben az ügyben.

Jurganov 2009.08.21. 12:45:44

@br: majd csinálnak. mint eddig :D

dr.justice 2009.08.21. 12:49:19

Azt mondják elfogták a gyilkosokat. Ez jó hír. Mi a faszt kell ezen fanyalogni, elméleteket gyártani ? Ha valaki semmit nem hisz el, az miért olvas egyáltalán híreket ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 12:55:15

Azt írják, a debreceni bandát már régóta megfigyelik.

Erős megfigyelés volt, ha emellett Kislétán le tudták ölni a romákat. No meg akkor minek kellett a 100 millás jutalom feldobása?

Virág et. 2009.08.21. 13:01:56

@dr.justice: Mert ez a Vastagbőr. A lényeg, hogy lehessen lámapavasazni meg egy picit zsidózni/cigányozni. Más meg nem számít.

beleszolok 2009.08.21. 13:06:59

@Virág et.: Az ne zavarjon, hogy se zsidózás, se cigányozás, se lámpavasazás nem volt, de azért csak károgjál.

Virág et. 2009.08.21. 13:08:38

@beleszolok: Úgyérted még sosem? Szerintem két külön blogot olvasunk.

Bár én már egyre ritkábban. Kurucból elég egy is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 13:08:57

@dr.justice:
@Virág et.:

Talán mert az utóbbi időben semmi nem volt igaz a hírekben írtakból, és a rendőrség ilyen volumenű esettekkel kapcsolatos impotenciája nyilvánvaló?

Minden normális ember azt kérdezi manapság, hogy ha olvas egy rendőrségi hírt, hogy: igaz, vagy sem?

Természetesen örülök, ha valóban elfogták őket.
Remélem, hogy az ok is kiderül.

De csak bízhatok benne, hogy nem a célhoz lesz igazítva a bizonyítékok sora, mint ez mostanában szokott lenni.

epres négercsók 2009.08.21. 13:09:14

@Conv: Kiskunlacházát kihagytad.

Crile Fisher (törölt) · http://crilefisher.blog.hu/ 2009.08.21. 13:09:31

@dr.justice: Mondani sok mindent lehet, a jó hír majd az lesz, ha rájuk bizonyítják, és biztosak lehetünk felőle, hogy tényleg a megfelelő embereket fogták el.

A szolid kételkedés meg engedtessék már meg, rendőrségünkkel szemben ugyanis megalapozott a gyanú.

eyeofodin85 2009.08.21. 13:09:33

Ott voltam tegnap a helyszín közelében, ahol elfogták a feltételezett elkövetőket. Olyan 3 környékén egy hatalmas autó konvojt láttam bekanyarodni a hely felé. Furcsa volt számomra, aztán rá 2 percre 2 rendőrautó jött, mindkettő "hortobágy kommandós2 volt. Azt hittem valami balhé van a helynél így visszasétáltam aztán két alak megállított minket, hogy nem lehet tovább menni. Kicsit flegma volt meg nyegle bennem meg volt egy kis ital így majd nem kötekedtem, valami rendésznek gondoltam. Ma meg olvasom, hogy mi volt....

Virág et. 2009.08.21. 13:10:57

@beleszolok: Annyira nem lehetsz egyszerű, hogy erre a 11-12 kommentre gondoltál, ami eddig lement.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.21. 13:11:49

Azért van ebben a sztoriban érdekesség! A Tiszaújvárosi ÖCK vezetője megszólal, s csak azORFK. vezetőjének hajlandó neveket mondani, aki hétfőre ígért tájékoztatót, erre két nappal előtte elfogták a " gyilkosokat". Kínálja magát a párhuzam a robbantással.Azért ez egy kicsivel több mint véletlen, szerintem, s még ők panaszkodnak az összeesküvés elméletek miatt. Kiváncsi vagyk, ha ismét melléfognak, akkor ki fog lemondani, lesz e egyáltalán ilyen?

epres négercsók 2009.08.21. 13:12:24

Én egyébként jó ideje gondolkodom azon, hogy wtf van?? Itt hozzák nyilvánosságra az elkövető(k) profilját, sorozatosan visszhangzik tőle a média. Nyilván ennek is megvan a kriminalisztikai magyarázata, csak eddig mindig azt mondták, hogy nem nyilatkoznak, a nyomozás eredményessége érdekében (--> el ne riasszák a tetteseket). Akkor ez most mi volt?

draft22 2009.08.21. 13:12:30

A régóta az Kisléta óta is lehet. Az éjszakai kimaradáshoz tökletes alibi egy kocsma üzemeltetése. A 100 millió pedig hatott egy régi vendégre...

Jurganov 2009.08.21. 13:12:37

@Virág et.: ejj, de hiányoztál... na jó. nem :)

irrelevant 2009.08.21. 13:12:58

@eyeofodin85: Melyik kocsmáról van szó? Kíváncsi lennék. Ha nem akarod ideírni, megírnád privát üzenetben?

beleszolok 2009.08.21. 13:13:47

@Virág et.: irreleváns. A témára adott kommentekhez szólt hozzá az, akinek válaszoltál.

És ebben a topikban még nem volt egyik általad említett dolog sem, talán nem is lesz. Majd 4 után meglátjuk.

Ha nem tetszik általában az itteni társalgás, akkor valóban nem kötelező elolvasni.

dr.justice 2009.08.21. 13:14:00

Arra kíváncsi lennék, ha az lenne a hír, hogy a gyilkosok cigány uzsorások, mindenki tapsolna, vagy azt is kétkedve fogadnák.

Virág et. 2009.08.21. 13:14:28

@beleszolok: Tényleg ilyen egyszerű vagy.

Virág et. 2009.08.21. 13:15:01

@dr.justice: Szerinted? A "szolig kétkedés" úgy érzem picit hiányozna.

mindenbe belekotyogok 2009.08.21. 13:15:21

Nnna, laspalmas már megint prejudikál, aztán meg faragja a postot :)

Jurganov 2009.08.21. 13:16:27

@Crile Fisher: asszem dimitrovnak hívták anno azt az arcot aki aljas szándékból felgyújtotta a reichstagot...mert hát volt rá bizonyíték.

Netuddki. 2009.08.21. 13:17:50

Előbb-utóbb kiderül. Ha valóban ők tették, akkor nem lesz újabb bűncselekmény. Ha nem akkor...

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 13:21:42

Na? Egy kis halálbüntetés?

Viktus 2009.08.21. 13:25:28

@Lord_Cica:

Az az. Már csak rendőrség kellene hozzá, amelyik képes elkövetőket felderíteni nem csak bűnbakokat produkálni ilyen handabanda videók meg rizsadumák bevetésével.

G_P 2009.08.21. 13:25:45

De örülnék emberek, ha a cigányok által elkövetett bűncselekményeket is hasonló odafigyeléssel kezelnék. Hol volt ekkora médiacirkusz, mikor Rolandot a VIII.kerületből saját osztálytársai verték halálra? FELHÁBORITÓ.

Következő verziók is létezhetnek szerintem:

-Kirakatgyilkosságok megrendelésre, azt bizonyitandó, hogy van a cigányságnak félnivalója (ezt már más is felvetette korábban)
-Ha kiderül, hogy cigányok gyilkoltak, azt a média bal fele el fogja titkolni, és kevesebb büntetést kapnak, mintha magyarok gyilkoltak volna
-Ha magyarok a tettesek (vagyis magyarokat varrnak be), akkor gusztustalan példa-statuálás következik, ezek pedig továbbra is szarrá inzultálhatják, lophatják az országot. Minden nemzeti él nélkül mondom.

Kodomo 2009.08.21. 13:26:05

Ha 6 embert fogtak Debrecenben, akik közül 5 gyanúsítható a lövöldözésekkel, mivel gyanúsítják a hatodikat?

Nyirpilisen sörétessel lőttek, de nincs köze a debreceniekhez. Akkor olyan nagyon nem lehet hátradőlni.

Viktus 2009.08.21. 13:27:56

@kovi1970:

Mór után sem írtottak ki új bankot elvoltak az elkövetők ...

@dr.justice:

Kedves elvtárs a probléma gyökere, hogy a rendőrség tekintélye-szavahihetősége ideáig csökkent nem a hírolvasás itt a probléma ... pár éve még senki nem vonta kétségbe ezeket a cuki közleményeiket. Manapság a rendőrségnek semmi respektje ... nem véletlenül. -

is 2009.08.21. 13:28:09

@poszt: tipikus van sapka, nincs sapka hozzáállás. tele van ez a blog olyan posztokkal, mely szerint micsoda faszság ez a PC, hogy nem szabad cigányokat megkülönböztetni, most meg az 1300 akta negatívan beírva, hogy micsoda rasszizmus. egy jogvédőn büszkén mondogatna ilyet, és nekem tetszik is, de a többi poszt után ez nevetséges.

az NNI direkt nyomta az elmúlt hetekben tele a sajtót, nyilván az FBI tippje volt, hogy pszichikailag nyomják őket, hogy 'a nyomotokban vagyunk, ezt is tudjuk, azt is tudjuk, szarjátok össze magatok'. ha erre beidegesednek, könnyebben követnek el hibát. ezt ismerhettd volna fel kb. 95 IQ-val.

ha elkapják a gyilkosokat, akkor is a posztot egy nagy negatív öntettel kell indítani, mindent negatív szemszögből benyomni. nagyon sötét szemellenző ez. nem lehet valami boldog életed, ha még ebből a helyzetből is ezt a negatívságot hoztad ki.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 13:29:49

@dr.justice:

Ki a fasz fanyalog, meg gyárt elméleteket, b+?
Nem szoktam így írni, de kihozod belőlem....

Szerintem is jó hír, hogy elfogták a tetteseket, még jobb az lesz, ha rájuk is bizonyítják minden kétséget kizáróan.
Hol írtam mást?

Vagy az zavar, hogy összegugliztam az elmúlt 10 nap nyilatkozatait?

Azok fényében tényleg őszintén kíváncsi vagyok, mit fognak ma 4-kor mondani. Tisztában vagyok azzal is, hogy a szervek eddigi szavait nem kell készpénznek venni, hogy a nyomozás érdekében hazudni is szoktak, elaltatandó a tettesek gyanakvását.

Szóval mire gondolsz pontosan?

Viktus 2009.08.21. 13:30:18

@Grace Park:

Roland gyilkosa még nyugodtan szabadlábon falngál.

@is:

Hu te lehetsz az a maradék idióta, aki népszabit olvas meg a pártkeltével ébred. :D

hex.kelly 2009.08.21. 13:31:16

@Conv:
Én is figyeltem a híreket, az FBI érkezése óta össze-vissza nyilatkoztak mindenféléket, meg megszólalt pszichológus, szociológus, és beszéltek mindenfélét. Olykor fel is szisszentem, hogy micsoda (egymásnak ellentmondó) szamárságokat hordanak össze, csak nem az a céljuk, hogy az elkövetők elbízzák magukat, hogy úgysem kapják el őket?
Idővel szépen úgyis kiderül minden. Én azért bízom abban, hogy az igazi elkövetőket kapták el.

Liberté....73 2009.08.21. 13:31:17

@is:
nemá, megelőztél
és én most akkor mit írjak ehhez a poszthoz ??

S. Annyi 2009.08.21. 13:34:07

Rasszistanáczisták mindannyian és Kósa Lajos megrendelésére gyilkotak. A háttérben patásorbán ifogta össze a szálakat -mondta Draskovics a sajtótájékoztatón.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 13:34:20

@mindenbe belekotyogok:

Ez az új neved, Liberté?
Miről is beszélsz pontosan?

==T== 2009.08.21. 13:35:26

Kétlem, hogy ezek lennének a sorozatgyilkosok (már ha ténylegsorozatról lenne szó), de szvsz megpróbálják majd a nyakukba varni az egészet.

sanyix 2009.08.21. 13:35:32

"félő volt, hogy a cigányok a maguk kezébe veszik az irányítást, és már nem csak "igazoltatni" (= útonállni) fognak csoportosan, felfegyverkezve, hanem meg is ölnek valakit "félelmükben"."

hehhheh
ennek az utonállni része eddig is megvolt sok éve, és a felfegyverkezés is késekkel, legtöbbször. "ááágyáá má ezer forintot" kezdéssel. Ha nehezen adod akár gyilkolásig is elmentek... persze a média ezt nem veri nagy dobra.

Viktus 2009.08.21. 13:38:24

@hex.kelly:

Reméljük, hogy ezek voltak. Bár érdekes összefüggés, hogy hirtelen most lettek meg, amikor a cigány önkormányzatis borította a bilit a cigány vezetők huncutságairól. Örülnék, ha a megbízókat is gyorsan lekapcsolnák, mert nem hinném, hogy pár debreceni éjszakai figura magától kocsikázott el telepekre lődözni ...

bigthereal 2009.08.21. 13:39:22

még nem találkoztam olyan emberrel.aki sajnálta volna a lelőtt cigányokat...

most az elkövetőket többen fogják (ha ők azok)

és honnan tudják, hogy nem cigányok? maguk nyilatkoztak róla? és ha annak vallják magukat?

antiblogger (törölt) 2009.08.21. 13:40:31

Tudja valaki hogy melyik söröző Debrecenben?

Geridzsííí 2009.08.21. 13:41:10

Itt volt a balhé: store1.digitalcity.eu.com/store/clients/release/AAAABJFV/img/perenyi1_2009.05.14-09.06.49.jpg

Perényi 1.... jó kishely

nem is értem... bár a kidobók elég veszélyes embereknek tűntek . kopasz... náci jelképes tetoválások... durva azért

Liberté....73 2009.08.21. 13:42:29

@laspalmas:
Te télleg paranoid vagy. :)
Mos, hogy ki se vagyok épp tiltva, pláne minek lenne másik nevem?
Ennyi év után.

Geridzsííí 2009.08.21. 13:42:30

mármint akkor kapták el őket a hortobágy kommandóós arcok mindenkit a földre tepertek és géppisztolyokkal hadonásztak

frengi (törölt) 2009.08.21. 13:42:49

@sanyix: igazad van, eddig is ezt csinálták, miért pont most hagynák abba

beleszolok 2009.08.21. 13:43:22

@Virág et.: Tényleg ilyen egyszerű a dolog. A mások minősítése látatlanba meg pöttyet lábszagú, de neked nem áll rosszul.

pandacsökiboborján 2009.08.21. 13:44:29

Na és kik gyilkolják a magyarokat???
Ez a fos média a felét sem írja meg a valóságnak.

midnight coder 2009.08.21. 13:45:12

Szvsz az igazi elkövetők profik voltak. Valószínűleg politikai hátterű megbízásból, és a cél egyértelműen a szar kavarása. Ha nem így van akkor nem a legkönnyebb célpontot keresik, nagyjából mindegy hogy ki csak cigány legyen és ne bukjunk le alapon, hanem olyanokra utaznak akik úgymond "megérdemlik". Azaz cigánybűnözők lettek volna a célkeresztben. Szvsz fanatikus max. akkor öl véletlenszerűen cigányt ha épp az útjába akad. De ez most nem az volt, nagyon is meg volt tervezve a dolog.

Mostanra viszont a dolog kellemetlenné vált a megbízóknak. Csúnyán festene ha egyszer csak egy csapat cigány ölne meg valakit "önvédelemből". Így aztán szépen leállították az akciót: produkáltak valami tettest, az igaziak pedig nem kapnak több megbízást - az ügy mindenki megelégedettségére le lesz zárva.

shortbus 2009.08.21. 13:46:39

azért a százmilliós nyomravezetői díj után biztos voltam benne, hogy hamar meglesznek. ez iszonyú mennyiségű pénz. ennyiért akkor is köpök, ha az anyám követi el a gyilkosságokat, és az elején még én is részt vettem benne.

Geridzsííí 2009.08.21. 13:47:11

@mesmithy: az már perényi 1. a népszabadság helytelenül írja. de végülis lényegtelen

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 13:47:15

@is:

"tele van ez a blog olyan posztokkal, mely szerint micsoda faszság ez a PC"
Ez igaz, mert az is.

"nem szabad cigányokat megkülönböztetni"
Hát ha már negatívan nem szabad, akkor pozitívan sem kéne tényleg.

"most meg az 1300 akta negatívan beírva, hogy micsoda rasszizmus"
Nem kérlek, ez úgy van odaírva, hogy eddig mindig azt mondták, hogy nincs ilyen, nem szabad ilyen nyilvántartást vezetni, aztán kiderül, hogy mégis van. Persze azt mondták, hogy maguk az elkövetők vallották be etnikumokat.

"az NNI direkt nyomta az elmúlt hetekben tele a sajtót"
Nem mondod?! Talán épp ezért írtam, hogy kíváncsian várom a sajtótájékoztatót, ahol elmondják az IGAZAT, legalább részben.....Mit is írtál az IQ-dról?

"a posztot egy nagy negatív öntettel kell indítani"
Ja, a felfegyverzett, önkéntes cigány igazoltatók tényleg negatív jelenség, de szorosan kapcsolódik a témához. Szerinted nem? Vagy ne is írjunk róluk, próbáljunk úgy tenni, mintha nem történt volna semmi?

Kérdésed köszönöm, szép, boldog életem van, szerető családom, a gondolkodás mindennapi életünk része.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.21. 13:48:13

Szerintem várjuk ki a végét. Ki tudja, lehet hogy nem is a valódi tetteseket fogták el. Tudjátok, ez itt Magyarország!

epres négercsók 2009.08.21. 13:48:14

@Liberté....73: Mi lenne, ha nem éreznél kényszert arra, hogy írjál minden poszthoz? Annyira nem gáz ám, ha nem kommentelsz itt egész nap.

@laspalmas: Sztem ilyen emberek büszkén vállalják, hogy kicsodák (nicknév erejéig), majd pont másik néven firkálgat. Egyébként ahogy azt már máskor is mondtam, stílus alapján el lehet dönteni, hogy ugyanaz-e a két kommentelő.

@bigthereal: Jah, modernkori Robin Hood-ok. (OFF, tééényleg, új keresztnevet az MTA szótárába: O. Robinhúd :D)

dessert eagle 2009.08.21. 13:48:55

Ha jól értem, jelenleg annyi biztos, hogy az éjjel magyarok sörétes puskával rálőttek a "járőröző" romák autójára és a lövöldözőket elfogták.
Minden más - lássuk be - csak spekuláció. Még a rendőrség részéről is!!!
(Mellesleg, arrafelé elég sok ember szerzett be az utóbbi években sörétes fegyvert, megjegyzem, nem ok nélkül.)

á.m 2009.08.21. 13:49:27

mekkora esélye van, hogy a hosszan figyelt kocsmáros elfogása hajnalán egy sötét terepjáróból sörétes puskával megtámadják az egyik roma polgárőrt (ellenőrzőpontot)?

ezen a képen nem egy félre eső, lerobbant kocsma van, hanem egy (bel)városi szórakozóhely. nem lehetett egyszerű a terepjáró(ka)t levinni a pincébe.

dr.justice 2009.08.21. 13:49:31

@Viktus:

Nem vagyok az elvtársad és másnak sem.

VIK 2009.08.21. 13:52:01

kulfoldon elek, itt ki lehet mondani hogy c bunozes, itt van ni*g*r bunozes, azert mert mind arra a csoportra jellemzo. itt a rendor nem hagyja elsetalni a cigot ugyanugy falhoznyomja es kap a fejere ha visszaszol.
a hirek M.orszagrol rosszak, nem azt irjak hogy a magyarok rasszistak, azt irjak hogy a magyarok nem kepesek megvedeni magukat es ertekeiket, igen lattam olyan terkepet amin uj-india volt a medenceben.
amikor forditottam ismerosoknek a 100milla nyom.dijat kerdeztek es ha magyar hal meg akkor is igy van? az igazat mondtam, ha magyar hal senki nem sir. kinevettek, kerdeztek akkor hol van a magyartudat a buszkeseg, tortenelmi multunk dolgait emlegettek.
ha itt hasonlo lenne forradalmat csinalna az orszag, es valoszinu a rendor se a hazafit utne, mert a haza vedelmere tett eskut

bigél 2009.08.21. 13:53:10

@MiszterTí: az, hogy kocsmát üzemeltet az egyik elfogott, a másik meg biztonsági őr, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a saját hrelyükön fogták el őket. már csak zért sem, mert ezen a helyen nem az üzemeltető testvére a kidobó, ha jól tudom. ráadásul nő üzemeltetei a helyet.

Viktus 2009.08.21. 13:53:13

A vallomásokat vitte magával az NNI csapat, vagy azt még Virág elvtárs gépeli Pöstön? :D

"Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"

ladislaus 2009.08.21. 13:53:53

Tudjátok, eléggé kacifántos ez onmagaban is es a sok komment meginkabb azzá teszi. Nade!
Remélem tenyleg meg lesznek a tettesek és valahol ilyankor (naiv lennék?) abban bizom, hiszek hogy a rendorseg ezen reszlege valoban jol vegzi a munkajat es vegre buszkek lehetunk rajuk! Csak egy pelda, amit muvelt a sok kommentelo a francia lany kapcsan... rogton a rendorseget tamadta mindenki. Oka van hogy miert nem hoznak nyilvanossagra dolgokat, ez legyen az o dolguk. Szova en drukkolok azert nekik :)

dr.justice 2009.08.21. 13:54:18

@laspalmas:

Bocs.Lehet, hogy félreérthető voltam, amit írtam nem a posztnak ( az jó ) vagy Neked ( Te is jó vagy ) szólt.

Egyébként én azt várom, hogy a nagyarcú profilalkotók közül hányan fognak pofára esni.

custos · http://jehu.blog.hu 2009.08.21. 13:54:18

@beleszolok: Igen, parázs és - sokak részéről -aljas vita. Akárcsak itt. És - gondolom - mindenhol a magyar netvilágban.
Ilyen ország lettünk - s csak remélni lehet, hogy előbb-utóbb nagyon fogjuk magunkat szégyellni emiatt.

antiblogger (törölt) 2009.08.21. 13:54:56

Én a találgatásokkal várnék addig amíg le nem tisztázódik minden, mert az NNI már azt mondja hogy nem volt tegnap este semmilyen lövöldözés. Gondolom csak szokásos cigány kamuzás, vagy megint az NNI hazudik, már semmi se biztos. Kicsit viszont gyanús nekem hogy csúnya kopasz, sztereotípiákkal könnyen felvértezhető kidobókat kapnak el DEBRECENBEN! Mi a fenének mennének le vidékre vadászpuskákkal cigányra vadászni? És ez eddig senkinek nem tűnt fel? Kíváncsian várom a fejleményeket.

shortbus 2009.08.21. 13:55:13

@midnight coder: persze, hogy nem profik voltak. mert ahogy te is írod, a magabiztos, kiképzett profik cigánymaffiozókra utaztak volna. akikről köztudott, hogy elkövettek ezt-azt. ezek fanatikus rasszisták, akiknek mindegy, csak cigány legyen. ebből lehetett tudni, hogy biztosan nemprofik., azt meg tudják magukról, hogy annyira nem profik, hogy hivatásos bűnözőket öljenek.
a profik nem öltek volna ártatlanokat.
de hogy profik öltek direkt ártatlanokat megbízásra, hogy kavarjanak? azért ezt te sem gondolod komolyan...

báró Leopold 2009.08.21. 13:55:46

Csak aztán úgy ne járjanak a gyanúsítottak, mint Lee Harvey Oswald...

Kodomo 2009.08.21. 13:55:54

Az úgy van tehát, hogy van etnikai statisztika, csak pc okokból nem kerülhet nyilvánosságra.

Viktus 2009.08.21. 13:55:57

@dessert eagle:

Nem azokat nem fogták el ... valószínű egy tökösebb vadász nem állt meg a cigány csordának ez független rendőrségi action volt csak a média kavart reggel.
Igazából azt csodáltam, hogy eddig is voltak olyan naív lelkek, akik félreállnak kocsival egy baltákkal, botokkal felfegyverzett cigány csapat kedvéért ... belőlem max. a gázba taposást váltaná ki az ilyen csipet-csapat.

Geridzsííí 2009.08.21. 13:57:05

@bigél: igen. őt is elvitték állítólag. de egyébként kicsit fura ,hogy az egyik kidobó tele van tetoválva náci jelképekkel és reggae partyn anti-antiracism pulcsiban van

El Argentino 2009.08.21. 13:57:38

shortbus: Mennyivel hihetetlenebb az, hogy profik öltek megbízásra, mint nem profik fajgyűlöletből gyerekeket?

Viktus 2009.08.21. 13:57:46

@shortbus:

Honnan tudod, hogy nem profik? A cigány önkormányzatis érdekes dolgokat mondhatott, és máris megvolt az elfogás. A cigány vezetőknek kellett a szarkeverés most nem nagyon találnak profi cigány osztagot ilyen akcióhoz a cigány harcmodor a sáskajárás nem a kommandírozás így fizettek egy bérgyilkos csaptot.

beleszolok 2009.08.21. 13:58:15

@custos: És ebben bizony mindenki egyet is ért, csak a különböző oldalak az ellentétes oldaltól várják, hogy szégyellje magát.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 13:58:18

hááát ez a perényi nem egy szélsőjobbos, náci törzsközönségű klubnak látszik, a programajánlója alapján sem, inkább amolyan elit libsitanyának.

Geridzsííí 2009.08.21. 13:58:35

mmint gondolom kihallgatni vitték el

pandacsökiboborján 2009.08.21. 13:59:01

Az senkit sem zavar,amit a cigányok művelnek "Magyar"országon???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.21. 13:59:13

Tényleg, ez igazi magyar flash. Keresik a gyilkosokat, nyomravezetői díj, és jön valaki aki azt mondja tudja kik azok...
...és basznak rá a rendőrök.
Gratulálok!

hagymásbab85 2009.08.21. 13:59:50

Eredményt kellett felmutatniuk a rendőröknek, hát találtak néhány balfék embert. Aztán x év után kiderül róluk is, hogy semmi közük nem volt ezekhez az esetekhez. Bizonyítékot hamisítani meg aztán nem nehéz ott a tűz közelében.......

Ami számomra nagyon érdekes még, itt ki van hangsúlyozva, hogy nem kokkerók voltak. Ugyan már ha van esélyegyenlőség ebben az ország (amiről ugye tudjuk hogy nincs), máskor írják meg bátran, ha brazil volt az elkövető!!!!! Nem kell félni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.21. 14:00:35

@Viktus: Utána meglincselnek, vagy meghurcolnak. Nem jártál volna jól.

beleszolok 2009.08.21. 14:01:08

@shortbus: Már írtam máshol is. Először is, az hogy "profi" (professzionalista) azt feltételezné, hogy amit csinál, azért fizetnek neki/egyéb módon fizetséghez jut a cselekmény által. Egyébként abban az értelemben, ahogy ebben az esetben is használják, az elkövetés módja lehet professzionális, de semmiképpen sem az áldozat kiválasztása.

Viktus 2009.08.21. 14:01:20

@custos:

Na jah ez mondjuk baj, hogy a rendőrségnek senki sem hisz már, ahogyan a kormányzatnak sem alapos munkát végzett az MSZP/SZDSZ az utóbbi években. A jövő évi rendszerváltás után kemény munkája lesz a következő kormányzatnak. -

DArchAngel 2009.08.21. 14:01:53

Remélem, nem lyukra mentek, és nem is csak valami kamu susmus áll a háttérben.
Ha meg bebizonyosodik róluk, hogy ők voltak, akkor irány az életfogyt.Legyen már legalább rend.

midnight coder 2009.08.21. 14:02:51

@shortbus: Ha valaki elhivatottságból, előre eltervezetten öl cigányt abba biztos lehetsz hogy nem a leggyengébb pontot fogja támadni hanem olyat aki úgymond "rászolgált" a dologra. Pont azért mert az igazság lovagjának vagy mi a fenének képzeli magát. Az egy másik eset amikor pár részeg skinhead megtámadja az első útjába eső cigányt, de ez az eset szvsz nem az az eset.

>a magabiztos, kiképzett profik
>cigánymaffiozókra utaztak volna
Miért is ? A cél az lehetett, hogy elhintsék a társadalomban hogy a szélsőjobb cigányokat öl. Ha cigánymaffiózókat irtanak akkor mindenki egymás közti leszámolásra gondol. Ha viszont nem ez a cél hanem a félelmkeltés akkor a legkisebb kockázatú, lehetőleg teljesen ártatlan áldozatokat kell megölni. És pont ez is történt.

>de hogy profik öltek direkt ártatlanokat
>megbízásra, hogy kavarjanak?
A mai politikai elit egy részéből simán kinézek ilyesmit.

bigél 2009.08.21. 14:03:09

@MiszterTí: tényleg? szegény. ismerem személyesen, egész jóban vagyunk. nem hiszem, hogy bármihez is köze lenne.

a kidobókat nem ismerem, én már régen voltam lent, akkor is tél volt. náci tetova vs. antiracism témához annyit, hogy ki tudja, lehet a tetoválás elkészítése óta változott a világképe. vagy pedig csak simán hülye.

a nol sem azt írja egyébként a cikkében, ahol leírja, hol találtak rájuk, hogy a Perényihez köthetők, hanem hogy "egy szórakozóhelyhez" köthetők az elfogottak.
mindenesetre ez elég lehet ahhoz, hogy bemocskolja a helkyet, mégha semmi köze sincs az egészhez.

Pignon 2009.08.21. 14:03:16

Mivel a bizonyíték hamisítás Draskovics bácsiéknál nagyon jól megy, ezért kíváncsian várom, hogy milyen terepjáróról van szó... a végén valami Suzuki SX4-re fogják ráhazudni, hogy azzal mentek a "maffiózók".

Ahogy más is írta, ez teljesen abszurd. Egyáltalán miért ölne egy valószínűleg jó anyagi háttérrel rendelkező kocsma tulajdonos random, ismeretlen cigányokat?

A DNS vizsgálat is jó lesz, főleg hogy Index is leközölte az "izraeli" DNS minta hamisításról a cikket. Pont izrael, nahát...

á.m 2009.08.21. 14:03:50

@shortbus: az is tök életszerű, hogy kigyúrt fajgyűlölő tetkós kopaszok végig kérdezik a faluszélén álló házaknál, hogy melyik gyerekes család dolgozik és kerüli a bajt.

bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz (törölt) 2009.08.21. 14:04:16

5-6 éve ez az ország csak pozitív irányba változik, örüljünk ennek

Viktus 2009.08.21. 14:04:50

@Conv:

Miből gondolod? a vér és becsület nem ilyen bulikra jár?

2009. 03. 13. 21:00
KGST DISCO

2009. 03. 06. 20:00
Alvin és a Mókusok koncert

2009. 03. 02. 19:00
Örkény István egyperces novellái,Páskándi Géza:Kitől Tanulja?,Az önkéntes tűzoltók

Macskanadrág, IQ koncert

:D

Viktus 2009.08.21. 14:06:39

@á.m:

:D na igen , és utánna nem emlékszik rá senki a telepről :P

bigél 2009.08.21. 14:06:48

@Pignon: "Egyáltalán miért ölne egy valószínűleg jó anyagi háttérrel rendelkező kocsma tulajdonos random, ismeretlen cigányokat?"

- miért ne? elég pl. ha valaki bekattan. a jómódú emberek is bekattanhatnak, az anyagi háttér nem véd meg ettől.

shortbus 2009.08.21. 14:06:56

@El Argentino: egy képzett 'gyilkos' - katona, idegenlégiós..stb, vagy egy IQ 170-es pszichopata sorozatgyilkos - ha már elvakult rasszista, biztosan bűnelkövető romákat fog ölni, mert azok testesítik meg mindazt, amiért gyűlöli őket. egy nem profi elvakult rasszista, mondjuk 70-es vagy 80-as IQ-val, vagyis csak egy mezei, nagyon egyszerű lelkű szociopata lazán fog ártatlan gyerekeket ölni, mert primitívebb, mint egy 'kurvaértelmes' profi pszichopata. ártatlanok gyilkolásához nagyon primitívnek kell lenni

spanyol inkvizíció 2009.08.21. 14:07:12

@dessert eagle: Ez a spekuláció, ugyanis az SzSzB. megyei RFK szerint Nyírpilisen nem történt semmilyen elfogás:

12.44.Nincs köze a nyírpilisi esetnek a debreceni elfogáshoz!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja, hogy a romák elleni támadásokkal kapcsolatos ma délutáni ORFK-NNI sajtótájékoztató bármilyen módon kötődik Nyírpilishez. A településen semmiféle elfogás nem történt.

Péntekre virradó éjszaka jelentették be a rendőrségre, hogy egy Nyírpilisen területfigyelést ellátó polgárőr gépkocsi hátsó ablaka betört. Sérülést senki sem szenvedett. Az autóban ülők azt gondolták, hogy lövés történt, a jármű azonban a betört hátsó ablak kivételével teljesen ép, sértetlen volt. A Nyírbátori Rendőrkapitányság által végzett helyszíni szemle nem talált sem lövedéket, sem egyéb idegen anyagot, ami az üveget betörhette volna.

Pénteken délelőtt a nyírpilisiek arról értesítették a rendőrséget, hogy egy szöget találtak megrongált kocsijuk hátsó ülésén. A Nyírbátori Rendőrkapitányság ismételt helyszíni szemlét tart, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával elrendelt nyomozás keretében vizsgálják, hogy a tárgy hogyan kerülhetett oda.

(szon)

Geridzsííí 2009.08.21. 14:07:46

@bigél: hát igen... ez feltehetőleg így van... kedvelem én is a helyet csak tegnap a barátnőm sokkot kapott lenn kb és ki van borulva. egyébként én is ismerem látásból és alap h nincs hozzá köze. remélem nem nemfogja befolyásolni a hely jövőjét ez a dolog

kamasuka 2009.08.21. 14:07:48

Kiváncsi leszek, mikor irányítják abba az irányba az ügyet, hogy Fideszes, esetleg Jobbikos szál is van benne? Mondjuk a biztonsági őr anyjának az apjának az unokatestvére 1990-ben a Fidesz listájára is majdnem felkerült, de végül mégsem, viszont azóta is a Fideszre szavaz, bár az EPn már a Jobbikos listavezető miatt Morvaiékra szavazott. Kommentár apróbetüben: Tudják, az a Morvai, aki metéltfarkúakat emlegetett ...

midnight coder 2009.08.21. 14:08:07

@shortbus: a seggprimitív 70-es iq-jú pszhiót már a sündőrök is elkapták volna. Régen.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.21. 14:08:08

Ha nem voltam volna felháborító provokációnak tartom a blogszerkek politikailag inkorrekt megnyilvánulását, hogy ezt a nácirászistabolggot fel merik raktni a lajstrom elejére. Pedig még Uj Péter is megmondta, hogy rossz vért szül a felelőtlen összevisszairogatás, hiszen a Párt már kijelölte a bűnösöket, tessék csak az irodalmat meg a gugliét olvasni, persze a kuruc.infós hibákat nem kell figyelembe venni, nácirászista CKÖ-nyilatkozóval együtt. :-)

scuderia ferrari 2009.08.21. 14:08:11

Szegényeknek elég szar életük lesz a ketrecben, reméltem, hogy sose kapják el őket.

bigél 2009.08.21. 14:08:47

@Conv: elit libsitanya? hehehe

ezt elmondom a többieknek ...

van ott mindenféle ember, nem lehet igazán egy kaptafára húzni őket. vagyis ha már muszáj, akkor jó értelemben vett idióták gyülekezőhelye. ennyi.

scuderia ferrari 2009.08.21. 14:09:25

Kirakatper lesz ebből is, mint Mórból. Kaiser Ede is ártatlan.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.21. 14:09:48

@ midnight coder 2009.08.21. 14:08:07

Aki bőrbe-plexibe-latexbe és szopásgátló maszkba bújva fideszes nyanyákat lövöldöz terroristajelmezben (azonosító nelkül), ahhoz képest a 70-es IQ egy szabadulóbajnok. :-)

shortbus 2009.08.21. 14:11:22

@midnight coder: te eleve abból indulsz ki, hogy itt valami nagyobb horderejű ügyről van szó, valami szövevényes összeesküvésről. nekem nincs ilyen axiómám. én abból idulok ki, hogy nincs semmiféle megrendelés, a gyilkosok saját maguk örömére dolgoznak

El Argentino 2009.08.21. 14:11:49

@shortbus: Lazán, de nincs rá nagyobb esély, mint hogy felőlről kavarják az amúgy sem álló vizet. Ki mit hisz, de itthon nem tudom valaha, kiderül-e valami, ami igaz.

jozicsenko 2009.08.21. 14:12:35

@Virág et.: pontosítsunk: amikor megállítanak egy autot és fenyegetik a benne ülőket (főleg Olaszliszka után), akkor az nem számít?
úgy érted, Neked nem számít, ugye?

Olaszliszkán után elég lesz (neked) annyi indok a következő agyonverésnél, hogy hááát rasszistán nézett az áldozat?

mert nem kell sok hozzá, elég ha megijed a sofőr, rálép a gázra (vagy meg sem áll), oszt csókolom OlaszliszkaReload

ezt rajtad (és Libertén) kivül mindenki más megérti, azt hiszem...

bigél 2009.08.21. 14:14:52

@MiszterTí: szar érzés lehetett, asszem én sem tűrtem volna jól, ha ott vagyok. a férjem volt ott tegnap éjjel, de szerencsére korábban eljött, mint ahogy ez a móka elkezdődött volna.

én eddig még csak egyszer voltam jelen rendőrségi intézkedésnél, amikor razziáztak egy klubban, drogot kerestek. mondjuk minket letojtak, de azért elég szar érzés volt. ez annál 1000x durvább lehetett.

midnight coder 2009.08.21. 14:15:03

@shortbus: Te abból indulsz ki hogy a tettes pár seggprimitív. De hibás az elgondolás: annyira a sündőrök sem hülyék. A primitíveket általában el szokták kapni, pláne ha el akarják kapni. Márpedig a végére ezeket azért már szerették volna.

bigél 2009.08.21. 14:17:05

@El Argentino: akármi is derül ki, mindig lesz olyan, aki nem lesz elégedett. valójában az emberek jórésze azt akarja, hogy az ő igazsága derüljön ki. ha nem úgy van, akkor nem fogadja el, akkor biztos susmus van.

Pignon 2009.08.21. 14:18:19

"A Népszabadság úgy tudja, a rendőrség gyanúja szerint egy debreceni söröző üzemeltetője és testvére, valamint a helyhez kötődő társaik állhatnak a "romák elleni sorozatgyilkosság" mögött. A nyomozók egy ideje már megfigyelték őket, a helyszínen fegyvereket és térképeket foglaltak le."

A helyszínen... remélem itt nem a sörözőre gondolnak. Tehát akkor belépve a sörözőbe ki volt akasztva egy puska, a pulton meg térképek sokasága, a célállomások meg pirossal bekarikázva.
Az se valószínű, hogy valaki majd otthon, a nagyszobában tárolja ezeket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:20:03

@bigél:

a zenei program alapján mondom a libsitanyát. az biztos, hogy nem széljobbos vagy konzervatív jobbos programok vannak :)

shortbus 2009.08.21. 14:20:35

@midnight coder: nem azt mondom, hogy olyan seggprimitívek, de primitívebbek, mint egy profin kiképzett, IQ 150-170-es vérbeli pszichopata, akik azért vannak annyira intelligensek, hogy ártatlanokat nem nagyon szoktak ölni. Ezek az elkövetők valószínűleg kurva ügyesek, felkészültek...stb...de ahhoz túl primitívek és unintelligensek, hogy ne öljenek ártatlanokat. hülyén hangzik, de a bőven az átlagon felüli IQ-val rendelkező bűnözők ritkán szoktak "ártatlan bárányokat" bántani. ahhoz túl értelmesek.

bigél 2009.08.21. 14:21:47

@shortbus:

miért lennének primitívek? a sorozatgyilkosok sokszor nagyon is furfangos, eszes emberek. nyilván valami felborult bennük, de ettől függetlenül nem feltétlenül tartoznak az agyilag zoknik közé. a kattantság és az alacsony IQ egyáltalán nem ekvivalens egymással.

(persze nem tudom, hogy itt mi a helyzet, ezt csak általában írtam. majd kiderül.)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.08.21. 14:22:51

személy szerint nem hiszem, hogy jobboldali elkövetőkről van szó. szerintem csak 1 vagy két gyilkosság a lényeges momentum, a többi fedőgyilkosság hogy a valódi indítékra ne derüljön fény. rasszista elkövető inkább választott volna magának alvilági célpontot (kb. mint a Punisher). mondom szerintem....

custos · http://jehu.blog.hu 2009.08.21. 14:23:13

@bigthereal: Nem irigyellek a társaságodért, a környezetedért.

Viktus 2009.08.21. 14:23:53

@shortbus:

Te apró tévedésekben leledzel. A profi gyilkos éppen attól profi, hogy bárkit megöl ez az üzletághoz tartozik amiben utazik.

custos · http://jehu.blog.hu 2009.08.21. 14:24:35

@kamasuka: Mondjuk, az ilyen típusú-tartalmú bejegyzések azért elgondolkodtatóak - akár bizonyos gyanú megalapozására is elegendőek lehetnek...

bigél 2009.08.21. 14:26:16

@Conv: a férjem konzervatív jobbos és nagyon gyakran jár oda. ráaádsul részt vesz olyan produkciókban, ami alapján Te biztos liberálisnak neveznéd, holott ...

tényleg azt mondom és számomra a zenei programok sem mondanak mást, hogy jófajta idióták, sokszor nagyon kreatív emberek járnak oda (nem mindenki, de nagy arányban), igencsak eltérő világnézettel
a programokról inkább azt mondanám, hogy nem a mainstream disco, de ez nem is baj
inkább egyfajta alteros világ, de az szvsz nem egyenlő a liberálissal

de van pl. KGST diszkó, minden hónapban, az üzemeltető csaj előző klubjában volt Diktátor koncert

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:26:36

@shortbus:

A sorozatgyilkosok többnyire átlag feletti intelligenciával rendelkeznek, és többnyire valamilyen küldetéstudattal. A sima rasszizmus mint indíték kizárja a szervezettséget ami jellemző ezekre a bűncselekményekre most, vagy ha szervezett és rasszista, akkor példastatuáló lenne, azaz nem ártatlan áldozatok lennének.

Itt tutira több van a háttérben, mint sima rasszizmus.

2009.08.21. 14:26:44

Szerintem, nyugtával dicsérje mindenki a napot! Mert valakit, valakiket elfogtak?. Ez mit bizonyit?I Ismerve a magyar rendörséget, szerintem semmit. Az Opheli-nél is rögtön megmondták,hogy mi történt, aztán a fele sem volt igaz.Azóta is rajtuk röhög a fél Európa. Én is várom, hogy megfogják a "vadászokat", de ha mégsem ök azok, akiket megfogtak? Akkor mi van? Mert akkor nem 100 milliót kell a NNI-nek fizetni, hanem milliárdokat! Vagy jön a "koncepciós per"? Mert nálunk már semmi sem az aminek látszik és semmi sem igaz, amit a politikusok és a "vámrendörség" mond!Kivánom, ne legyen igazam,de mi van ha csak porhintés az egész?!

BKV reszelő 2009.08.21. 14:27:01

"....és több terhelő bizonyítékot is találtak náluk, például terepjárót és sörétes fegyvert is."

Ez tényleg igen terhelő. Legalább 100000 ember áll a cigányírtás, inkább új cigány holokauszt mögött ! Felháborító !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:28:57

@bigél:

OK, finomítok a dolgon: nem jellemzően tipikus libsi programok :) azonban tipikusan és jellemzően nem szélsőjobbos (aktív, a nézeteiket hangoztató rasszisták által látogatott programok )

Így megfelel? :)

lúdadónátusz 2009.08.21. 14:29:23

A fancba! Pedig nagyon szurkoltam, hogy ne kapják el őket! Totál meg voltam győződve, hogy az NBH emberei csinálják politikai megrendelésre. Ezel szerint mégsem? Hm..Ezzel is csak rosszabbodik az etnikai arány, és nem a fehérek javára. Sajnálom, hogy nem folytatódik a takarítás. Szomorú:(((

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2009.08.21. 14:29:32

Mennyi szakember van ebben az országban.

shortbus 2009.08.21. 14:29:36

@Viktus: de én nem gondolom, hogy itt bárkit is megbíztak, hogy itt a gyilkosok megrendelésre dolgoztak volna, nem hiszek semmiféle politikai szálban. ezek magányos elkövetők voltak, akik a saját örömükre gyilkoltak. és az, hogy ártatlanokat öltek meg, sztem azt bizonyítja, hogy nem teljesen profi, nem átlagon felüli intelligenciával rendelkező pszichopaták, mert azok nem ártatlan romákat öltek volna, hanem roma maffiozókat. ennyi, de végülis tökmindegy, szakmámból ered, hogy ilyeneken gondolkozom, nagyon kiváncsi vagyok, hogy még mi lesz ebből az egészből, mit fognak mondani a gyanúsítottak..stb

El Argentino 2009.08.21. 14:30:46

bigC: És mennyi tudatlan XD

Geza 2009.08.21. 14:31:53

Azt hiszem, nekem megvan a varhato hozzaallasom a dologhoz:
Ha valaki megallit, aki nem hatosag, akkor azt borszintol fuggetlenul leszurom a picsaba, aztan ha utana engem is levagnak, hat legfeljebb egy-egy, de akkor is elottem megy porazon a pokolba a rohadek. Ennyi.

Ja, ha mindenki ezt tenne, nem lenne itt semmi balhe, mert a liszkanyok kb. egymillioan vannak, mi magyarok meg kb. ket-ket es felmillioan, a birkak es az arulok meg se pro, se kontra nem erdekelnek.

kamasuka 2009.08.21. 14:32:09

@custos:
Ja, persze, "Debrecenben" fogták el őket, ami ugye a "fasiszták" kezében van, nem szoci. Biztos igazad van, hogy elgondolkodtató, főleg, hogy "bizonyos gyanú megalapozására is elegendő" ...

bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz (törölt) 2009.08.21. 14:32:29

@shortbus: Nemrég elemezték az indexen hogy az okos fehér sorozatgyilkos egy mese, nincs közöttük sok magas iq-jú.

bigél 2009.08.21. 14:33:12

@Conv: nekem meg. :) olyan programokról tényleg nem tudok, hogy lettek volna.
csak azért tartottam lényegesnek, hogy leírjam, mert tényleg árnyaltabb a kép, mint ami esetleg lejön a programok alapján. egyébként egy alternatív koncertet követően ültem én már olyan asztaltársaságban, ahol liberálistól kezdve széljobberig mindenki megtalálható volt. érdekes volt.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 14:36:08

@bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz:

jaja, a sorozatgyilkosok 90%-a 35 év körüli bajszos férfi. Aki meg manapság bajszot hord, az egy lúzer, aki meg lúzer, az nem lehet túl okos.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:36:18

@BKV reszelő:

Miért, mi bajod ezekkel a bizonyítékokkal? ha ez neked nem elég, még mondok egy párat:

- kettő kezük van, ami alkalmas egy fegyver elsütésére.
- kettő lábuk van, ami alkalmas egy épület megközelítésére
- van fejük (mindegyiküknek) mely alkalmas rasszista gondolatok tárolására
- a sötétben nem látszanak
- egyszerre, egy időben vannak egy helyen amikor társaságot alkotnak
- több alkalommal bizonyítottan voltak cigányok közelében
- mindegyiküknek alkalmas a feneke gépkocsiban ülésre (terepjárókban is)
- nem sírtak a cigányok meggyilkolása miatt, sőt másnap többen közülük sört ittak, és azt mondták, egészségünkre.
- térképük volt (autóban tartva)

Tkq 2009.08.21. 14:36:30

Az, hogy az intelligens sorozatgyilkosok nem ölnek ártatlanokat, egy badarság.
Hozok pár példát:
Név (I.Q.)
Charles Manson (109/121)
Ted Bundy (124/140)
Andrew Kehoe (?? "highly intelligent")
Charles Whitman (6 évesen 138)

A 'járőröző' kokeróknál pedig nem találtak más sérülést az autón, illetve később egy szöget a hátsó ülésen.

hunyuan 2009.08.21. 14:38:11

@bigthereal: "még nem találkoztam olyan emberrel.aki sajnálta volna a lelőtt cigányokat..."

itt vagyok te kis csíra..
téged viszont nem sajnálnálak

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:40:13

@hunyuan: bocs, de nem bírom megállni, kihagyhatatlan:

embert mondott :)

Pignon 2009.08.21. 14:41:09

@hunyuan: Szerinted a cigányok közül hányan sajnálták mondjuk Szögi Lajost??? Na ennek fejében válaszolj azoknak, akik nem sajnálják a cigányokat.

bigél 2009.08.21. 14:41:21

@hunyuan: csatlakozom. én is sajnáltam őket. mondjuk annyiban igaza lehet bigtherealnek, hogy még tényleg nem találkoztunk. valszeg akikkel találkozik, olyanok, mint ő.

shortbus 2009.08.21. 14:44:25

@bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz: az indexen néha sok hülyeséget írnak. én is olvastam azt a cikket, az pláne egy elég felszínes anyag volt. szóval nehogy már az indexre hivatkozz mint 'tekintélyre', mert ez nagyon vicces:)

Viktus 2009.08.21. 14:45:05

@Lord_Cica:

A magyar sorozatos gyilkos horogkeresztes tetkós kopasz , aki feltünésmentesen végigkérdezgeti a cigánytelepek népét, hogy melyik mer dolgozni ... :P

lúdadónátusz 2009.08.21. 14:45:41

@bigC: Nem tudom megállapítani. Mihez képest. Azokhoz a cigányokhoz képest, akik a buszmegállóban Anyámat megtámadták, meg akik kiskoromban a bociglimet lopták el, meg akik csalnaklopnakhazudnak és basznak a társadalmi normákra, nos azokhoz képest túl okos vagyok igen. És te túl okos vagy-e? He?

bigél 2009.08.21. 14:46:22

@Pignon: szerinted senki? végigkérdezted az összes cigányt? egyébként pedig leszarom, hogy ki kit sajnál, az én érzéseim/sajnálatom egy legyilkolt emberrel kapcsolatban nem azon múlnak, hogy az ő népcsoportjába tartozók kit sajnálnak, mit gondolnak. itt a saját emberségünkről van szó.

Viktor H 2009.08.21. 14:47:04

Valami számomra akkor sem kóser .
Ha már akkora náci mondjuk az egyik gyilkos akkor miért a faluszéli dolgos cigókat öli és miért nem a pesti nagy kutyáat vagy a vajdákat vagy a politikusokat?
Ez nem kicsitgyanús hanem nagyon.

Nem olvastam végig a kommenteket igy hát ha volt már ez az okfejtés azt leszarom :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:47:21

@bigél:

valszeg nem arra gondolt, hogy valóban nem érzett sajnálatot, de nem többet, mint bármely más idegen halálakor. pl a gadnai néni halálakor.

azt még a széljobb kurucról sem lehet elmondani, hogy ne sajnálták volna a lelőtt cigányokat. A legelejétől azt hangoztatják, hogy nem érdemelték meg a sorsukat, és nem is hiszik a rasszista indítékot, mert aljas dolog még az ő szemükben is az ártatlan, a kuruc szavaival élve " beilleszkedett, tisztességes, példamutató életvitelű" cigányok megölése.

custos · http://jehu.blog.hu 2009.08.21. 14:48:27

@kamasuka: Ó, nem Debrecen a "gyanút keltő", hanem a tiédhez hasonló ostoba, fölöslegesen és agresszívan védekező süket dumák...

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 14:49:35

@Viktor H: És honnan a fenéből tudnák, hogy ki dolgos és ki nem? Felkeresték a legszélső putrit és lőtték, akiket láttak, aztán elmenekültek.

shortbus 2009.08.21. 14:49:42

és igen, az átlagon felüli pszichopata gyilkosok létezését éppen azért hiszik legendának, mert kurva ritkán kapják el őket, így aztán azt hiszik, hogy nem is léteznek. de tény, hogy van arról is néhány tanulmány, hogy ez a fajta gyilkos valóban gyakoribb amerikában, európában több évtizedenként akad olyan bűnügy, amit ilyen ember követhet el.

bigél 2009.08.21. 14:49:51

@Conv: én sem vártam többet, nem gondoltam azt, hogy bárkit jobban kell sajnálni (mármint idegeneket, nyilván személyes érintettségnél más a dolog), csak nekem úgy jött le, hogy nem kár értük

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 14:51:24

Az áldozatok - pláne a kisgyerekek - megérdemlik végre a végső nyugalmat. Részvét nekik, s szívből remélem, hogy nem kamu az egész, hanem valódi tetteseket kaptak el.

zsoltix 2009.08.21. 14:51:28

Majd castingol a rendörsèg itt is èvekig,mint Mòrnàl.

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 14:52:56

(Viszont, ha most debreceni kocsmám lenne, soha nem látott mértékben pakolnám a linkjét mindenho á -ugyanis a balhé lecseng, de a linkek maradnak.)

Viktor H 2009.08.21. 14:53:01

@Lord_Cica:

eleve nem értem miért csóró cigáyokat öltek és miértnem az általam emlitett nagykutyákat?
mondjuk tény ,hogy őket nem védi senki és ezért könnyű célpontok ...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:53:19

nyah az új mti közlemény szerint, nincs a söröző tulajdonosa, illetve a söröző bármilyen munkatársa a letartóztatottak közt

molaris 2009.08.21. 14:53:30

@shortbus:
Szóval, amióta a föníciaiak kitalálták a pénzt, a profi ezért dolgozik.
Semmi más összekötő kapocs nincs igazából.
A belemagyarázások, eltitkolt információk meg azt sejtetik, hogy a hatóság messze többet tud, mint amit kellene. De ezt nem osztja meg.

Mert mi, piaci senkik azt tudjuk, hogy rengeteg információjuk van, amiből nem tudnak levonni semmit, csak annyit, hogy Drazsé minden tény nélkül, biztassa a cigányokat önvédelemre, minket pedig fenyegessen, mert rossz gyerekek vagyunk.

Azt, amit összehazudoztak, "TÁJÉKOZTATÁS" CÍMSZÓ ALATT, az azt bizonyítja, hogy még nem tudják, kire is lehetne rákenni. Hiába, nehéz időket élünk.

Tkq 2009.08.21. 14:54:11

bizonyítékok:

Sörétes: soha nem bizonyítható, hogy abból lőtték ki --> kuka

Terepjáró: önálló mondat alkotásra is nehezen képes dzsipsziken kívül senki nem látott egyik környéken sem terepjárót ---> kuka

Térkép: OMFG és ROTFLMAO ugyanmár. még ha be is van karikázva, magyarázó szöveggel ellátva, hogy ide kell lőni, akkor sem lehet bizonyíték. Legjobb tudomásom szerint nem gyártanak le minden picsa faluról térképet, de javítsatok ki ha tévedek. --> kuka

DNS: juhúúú ez már izgi. Nem a héten volt a hírekben, hogy egy nagyszerű hiányos szerszámmal rendelkező felebarátunk kiteregette a DNS minta hamisítás csínját-bínját? --> kuka(?) dehogy kuka, az ország bírósága simán el fogja fogadni a vizsgálat eredményét

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 14:54:20

@Viktor H: hogy neked is világos legyen az üzenet: CSAK azért haltak meg mert cigányok. Pont. A nagy maffiózók ölése nem tette volna ezt ilyen egyértelművé. Azért.

bigél 2009.08.21. 14:54:26

@xanax: kik közé? gondolom a cigókra gondoltál és nem bigthereal ismerőseire, de eléggé félreérthető volt.

de így sem értem az összefüggést: miért is kellene elköltöznöm itthonról? mert sajnálni merem az ádozatokat?

Villy 2009.08.21. 14:54:32

Ja, mórnál és a Balla Irma-gyikosságnál is pillanatok alatt elfogták a tettest, aztán kiderült, hogy mindkét esetben nem is azok voltak az elkövetők.

molaris 2009.08.21. 14:55:04

@Viktor H:
A cigó vezéreket ki védi? Mert itt a Dohány utcában nem látni őket.::))

Viktus 2009.08.21. 14:55:15

Az index.hu meg kabaré kategória. Ilyenkor végig a cikkben a szöveg "romák sérelmére elkövetett " ... f*szom nem az a PC duma, hogy magyar állampolgárok vannak nem lehet megkülönböztetni, mikor meg szegény romákokkal történik v.mi külön bekezdéseként kiemelik "romák sérelmére elkövetett".

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.08.21. 14:55:55

Miután valamit mondott a tiszaújvárosi ember -nem is keveset,nem is érdektelent- lefogtak hat embert...hm...minő véletlenek vannak...csoda,ha az ember elhiszi az összeesküvés elméleteket?!?!

Viktor H 2009.08.21. 14:57:05

@Viktus:

Ezt mondjuk nem értem , nagyobb lesz tőle a bűn súlye ,mert romák ellen követték el? többet érnek tán emberileg ,mint anagy többség? azt sem értem miért emelték ki ,hogy az elkövetők "nem - romák" .

quex 2009.08.21. 14:57:41

Heló debreceni vagyok és amikor meghalottam hogy helyi söröző tulajdonosa a gyanúsított azonnal beugrott egy kocsmanév (bocs hogy nem írom le, ez csak tipp, majd később hátha kiderül), amely elég híres szélsőjobbos-skinhead találkozóhely, az árpádsávos zászló már vagy 10 éve kint lóg amikor még nem is volt divat, a falak tele vannak Nagymagyarország-képekkel. A tulajdonos és az öccse vadász, terepjárójuk is van(én nem ismerem de egy ismerősöm azt mondta hogy kinézi belőle hogy ilyet tegyen). Ezek alapján (vadász, ismert radikális, K-Magyarországi) eléggé le lehet szűkíteni a kört a gyanúsítottakra, gondolom már figyelték őket egy ideje és most gyűlt össze elég bizonyíték.
Persze lehet csak őket akarják bűnbaknak és semmi közük hozzá.

Viktus 2009.08.21. 14:58:00

@Tkq:

A DNS vizsgálat eleve érdekes téma Magyarországon lásd. a kiskunfélegyházi professzionális felderítést ...

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 14:58:08

@Viktor H: mert 4 nanoszekundumon belül megjelentek a hírek, hogy romák az elkövetők. Azért.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.21. 14:58:40

Nos, mit adtok azért, h az 5 elkövető között lesz 3 Kósa-fan, 2 jobbikos, és egy Fidewsz párttag, és ez nagyon nyilvános lesz....

Más:
Drazsé mondá: a bűnnek nincs színe.

Most:
első számú szempontként közlik, h a gyanúsítottak nem romák.

Ergo:
a bűnnek van színe, ha az elkövető nem roma.

á.m 2009.08.21. 14:58:57

@Lord_Cica: csak a gyilkosságoknál véletlenül mindegyik gyerekes, dolgozó, rendezettnek mondható család volt a célpont. az utolsó 2-3 alkalommal ráadásul a faluban élők közt sem voltak konfliktusok.

valljuk be ez nem kis véletlen lenne észak-magyarországi, munkanélküliséggel sújtott pár száz fős községek külső utcáinak utolsó házainál.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 14:59:06

@Féldecis Rezsim:

lehet, hogy mindkettő igaz. a felső cigány és nem cigány bűnözői körökhöz tartozhatnak, mint "katonák" akiket elfogtak most.

vegacs 2009.08.21. 14:59:16

Azt miért írták le,hogy a feltételezett támadók nem roma származásúak?

Tudom... álkérdés volt.

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 14:59:45

@Viktor H:
"nagyobb lesz tőle a bűn súlya ,mert romák ellen követték el?" - igen, ugyanis faji alapú kivégzések voltak, s ha ez bebizonyosodik (elég könnyen) akkor nem ugyanaz a bűntett, mint X drab szimpla gyilkosságért.

Viktor H 2009.08.21. 14:59:52

@Utcamacska:


.. és mi lenne ha nem emlitenék meg sem az áldozat sem az elkövető származását ? nem lenne min vitázni? :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.21. 15:00:29

@quex:

már a sajtó is tele a kocsma nevével, és nem azzal amire te gondolsz :)

Viktor H 2009.08.21. 15:02:11

@Utcamacska:

faji alapú? a cigány az egy külön faj? és mikor magyarokat ölnek me ga cigányok az nem "faji alapú" ?
többet ér egy cigány ,mint egy magyar ?

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 15:02:14

@Viktor H: ez édekes volna, ugyanis a gyilkosságokban egy közös volt csupán - az áldozatok mindegyike roma származású volt. Tehát ha ezt nem említik, akkor nem köthető össze az egyénként nyilvánvaló sorozat -ergo akkor hülye a kérdező! Nemde?

Viktus 2009.08.21. 15:02:50

@Utcamacska:

Érdekes ez, miért nem számított, mikor "öljétek meg a magyart" felkiáltással vetette rá magát a csorda Szögi Lajosra pl. vagy , amikor "tetves magyar megdöglesz" jelszó utn veszik el az emberek értékeit? még az elkövetők származását sem merték-merik leközölni ... nemhogy az szerepelne a cikkben, hogy "magyar sérelmére"

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.21. 15:03:51

@Viktus: ott nem magyarsága miatt érte sérelem, hanem azért, mert a csorda úgy vélte, hogy bántalmazott egy gyermeket.

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:05:08

@á.m: cigányok közt eléggé ritka a nem gyerekes család sajnos. Pont ezzel van/lesz a baj. 8 év alatti gyerekek több mint fele cigány. De addigra én már rég elmenekülök innen és vissza se nézek.

bigél 2009.08.21. 15:06:58

@Viktus: én úgy gondolom, hogy a származást simán le lehetne írni. pedig nem vagyok szélsőjobbos, sőt, de szerintem azzal, hogy ennyire bevédték ennek leírhatóságát, pont az ellenkezőjét érték el, mint akarták.
mi van, pl. ha kínai gyanúsítottat keresnek?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 15:07:10

ez nevetséges. kit néznek hülyének?
persze, persze.. pont debrecenben, pont most, kopaszokat náci tetoválással.. mint a mesében..

kiváncsian vártam, hogy vajon kikre, milyen strómanokra verik rá a balhét, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fantáziátlanok lesznek. ez nevetséges.

inkább arról kellene beszélni, hogy a cigányok miféle súlyos bűncselekmények tucatjait követik el NAPONTA, fehér magyar emberek ellen, rasszista indítékkal.

Tkq 2009.08.21. 15:07:53

@Viktus: lemaradtam, segíts ki kérlek egy linkkel

@Utcamacska: a kisujjam rá, hogy ha saját fajtájuk beli, megbeszélik és nem meglincselik
Mellesleg elég gyakori módszer a lehúzásra, hogy balesetet színlelve megállásra kényszerítik az autóst, és ne legyünk naívak, nem első eset lenne, mikor a purdé bűntársként működik közre.

Viktus 2009.08.21. 15:08:05

@Utcamacska:

Mindent kilehet magyarázni ezt tettétek kedves liberálisok Zámoly, Olaszliszka, és a mindennapi terror tekintetében ... erre még kíváncsi volt cirka 62.527 ember :D

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 15:12:51

@á.m: De ha megnézed a helyszíni képeket, mindegyik ház ócska putri. Ez alapján ítélhették úgy, hogy ott "koszos élősdi cigányok" élnek. Vagy hogy gondolod? Majd a hobbigyilkos szkinhedek családlátogatnak néhányszor, hogy eldöntsék ki érdemli meg a halált?

Másrészt meg ugye nem érted, hogy miért volt annyi cigány áldozat rendezett életkörülménnyel, másrészt írod, hogy a faluban nem voltak konfliktusok.Utóbbiból viszont következik, hogy a faluban élő cigányok rendesen dolgoztak, tehát nem volt nehéz közülük "véletlenszerűen" választani egy "rendeset".

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.08.21. 15:13:23

Gondolom egészen addig ők lesznek az elkövetők, amíg véletlenül rá nem találnak az igaziakra, Mór reloaded:)

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:13:34

Egyébiránt még azon is el lehetne gondolkodni a nagy liberális multikulti rózsadombi barátainknak, hogy miből lesz majd nyugdíjunk? Az akkor Magyarország több mint felét alkotó segélyen és munkanélküliségen "szocializálódott" roma lakosság fog majd eltartani munkával minket? Azt se tudják mi az. A magyar nő meg 45 éves koráig a kibaszott nagy karriert csinálja, meg szingli életet él, meg válogatós, kutyát tart gyerepótlékként, majd rájön, hogy család kéne, de addigra rásavanyodik a bőr és már senkinek nem kell - ergo nem szaporodik. Ki szerint jó ez így?

á.m 2009.08.21. 15:14:02

@lúdadónátusz: az egyértelmű. ezzel csak azt akartam jelezni, hogy lehetett volna találomra üres vagy idősek lakta ház, sziputanya, vagy csak férfiak lehettek volna benn.

de ehelyett gyerekét egyedül nevelő asszony, éjszakai műszakban dolgozó férfi, stb

midnight coder 2009.08.21. 15:18:27

@Lord_Cica: Amennyit a hiradóból látni lehetett, annyira nem voltak lepukkadva. Szerte az országban vannak 100x lerohadtabb putrik is. Persze ha felháborodást akar valaki kelteni nem választhatja a leginkább lepukkantakat mert azokkal ki lenne szolidáris akiket a kosz húz odébb ?

Viktus 2009.08.21. 15:22:22

@Tkq:

Volt róla post itt is ... a több milliós nyomravezetősdi miközben ott voltak a DNS minták amiket hónapokig vizsgálgattak mire elővették a szomszéd utcából a falu bolondját.

@lúdadónátusz:

Ez jogos csak a témához semmit köze. Ezen nem segít sem a cigányok szentté avatása a médiában sem a cigányok kilövése.
Ehez végre komoly politikai akarat kellene a díszcigányok futtatása helyett a pártoknál, és az integrációs pénzeket nem lenyúlni meg segélyen tartani a cigányság jórészét ...

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:23:38

Nos, válogatás nélkül durrogtattak, ez egyértelmű. A nem, vagy a kor nem volt szempont. Ebben az értelemben tényleg sajnálatos a dolog, ha mélyebben belegondol az ember. Ha hosszú távú társadalmi szempontokat nézünk, akkor viszont hatalmas bajok lesznek itt 20 év múlva és Te még én leszünk a szenvedő alanyok sajnos. Az elkövetők pedig - még ha a maguk módján - de picit javítottak ezen az arányon, még ha nem is sokat. Barbár faji alapú gondolatok ida vagy oda, de azt kéne megnézni, ki mit ír majd ide 20 év múlva. Fogadni mernék, nem éppen a liberalizmus lesz a támogatott eszme.

Kalmár 2009.08.21. 15:23:43

Azért talán megállapodhatunk pár közös pontban.

1.A cigánykérdést sürgősen meg kell oldani mert robbanás lesz a vége.
2. Az nem megolodás ha havonta lelövünk egyet.
3. Az sem ha tömegesen.
4. Ezek az elmebetegek csak ártottak.
5. Minden cigányintegrációt szolgáló intézkedés nehezebbé vált, a gyilkosságok miatt.

Szóval, remélem tényleg elfogták az elkövetőket.

Mostantól még nehezebb lesz rendet tenni a Cigány-Magyar konfliktusokban.

Viktus 2009.08.21. 15:24:28

@midnight coder:

Na jah lásd. távolban felsír egy gyermek .. :P

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:26:43

Persze, hogy nem ide tartozik, csak szerintem az elkövetők fő motivációi között ez is biztos ott volt, hogy a fehér ember arányán javítsanak egy cseppet. 1 fiatal cigányból 10 év alatt keletkezik 5-6 minimum.

Loglift 2009.08.21. 15:28:34

@Kalmár:

Ugyan már miért kellene integrálni egy népcsoiportot az adott tásrasadaloba ha,
a.) a társadalom többsége nem akarja,
b.) az adott népcsoport t öbbsége sem akar integrálódni.

Ez a baj, hogy csak az egysíkú liberális(?) gondolkodás megy nektek!

Nem akarásnak nyögés a vége!
Ez egyre világosabban és nyilvánvalóbban látszik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 15:28:39

@á.m:

"lehetett volna találomra üres vagy idősek lakta ház"

Na, pont gyújtottak fel üres putrit is. Amiben az az érdekes, hogy az elkövetések időpontja általában késői volt, nyilvánvalóan azért is, hogy otthon legyenek.

Loglift 2009.08.21. 15:31:23

@mavo:
nézz már utánna kicsit jobban annak az üres putri felgyújtásának!

Kié is volt az a putri?
Ki gyújtotta fel?
Milyen összegre lett biztosítva pár héttel előtte?

Viktus 2009.08.21. 15:33:52

@Loglift:

Nemnagyon tett még próbát senki a tényleges integrációra.

A magyar történelemben már volt ilyen sikeres integráció lásd. kunok.

Rókakígyó 2009.08.21. 15:35:15

Fuck the police

Éljen az egyéni ötletek országa

Viktus 2009.08.21. 15:35:45

@mavo:

Igen , és kiderült a tulaja rendeztt műsort a biztosítási pénzért ... olyan jó, hogy ilyen tájékozott emberek nyilatkoznak meg. :P

Tündér_Lala 2009.08.21. 15:36:33

Sajnálom, de súlyosan megrendült a bizalmam a rendőrségben. Nem is olyan régen, még fel sem merült volna bennem a gyanu, hogy esetleg nem a valódi bűnösöket, elkövetőket fogja meg a rendőrség. Mór után és azután, hogy a politika nyiltan kézi vezérlés alá vonta ezt a testületet (ellehetetlenítve a valódi hivatástudattal dolgozó személyi állományt) bizony kételkedek. Ez pedig nagy baj. Ráadásul nem segítenek a súlyosan megkérdőjelezhető furcsa ügyek, amelyekkel az utóbbi időben találkozhattunk.
A jelenlegi elfogásokról még semmit nem lehet tudni, így véleményt alkotni sem lehet. Viszont az furcsa, hogy a szó klasszikus értelmében rasszista emberek (az életvitel nem számít csak a bőrszin) hogyan nem kerülnek a hatóságok látókörébe ennyi ideig. Olyanok akik gyereket is hajlandók gyilkolni (nem sokan lehetnek). Vagy miután az ország lakóinak 80%-a igaztalanul és károsan rasszistának van kikiáltva már nem tudják, hogy ki az valójában ?
A politikai érdekek nyomán pedig az egyéb lehetőségek is joggal felmerülhetnek (megrendeltük, leállítjuk, balekokat fogunk).
Nagy munka és sok idő lesz újjá szervezni a rendőrséget és helyre állítani a (feltétlen) közbizalmat ezen a területen is.

gitáros 2009.08.21. 15:37:55

@Utcamacska: Ezt magyarázhatod az agyamenteknek, úgysem fogják fel. Szegény Szögi Lajos állandó példájuk a cigányok által elkövetett "etnikai alapú" gyilkosságra. Barmok.

Loglift 2009.08.21. 15:38:20

@Viktus:

"Nemnagyon tett még próbát senki a tényleges integrációra."

Ezt azért ugye te sem gondoltad komolyan? Szerinted mi számít TÉNYLEGES integrációnak?

"A magyar történelemben már volt ilyen sikeres integráció lásd. kunok."

Óh valóban a kunok....!
(Micsoda friss és aktuális párhuzam!)
Hát akkor meg van a megoldás igaz???

zorbaviki 2009.08.21. 15:38:23

Sziasztok!
Ritkán szólok hozzá kommentekhez,de most úgy gondolom ehhez talán érdemes.
Nem hiszem,hogy az igazi tetteseket kapták volna el,legalábbis az elmúlt hónapok alapján felállított sémák alapján ez tűnik valószínűnek számomra is.
Kicsit érdekesnek találom,hogy a Tiszaújvárosi CÖ elnöke szerint cigány elkövetőkről kell beszélnünk,és láss csodát,2 nappal ezen kijelentés után elkapnak 6 embert,és a hírportálokon olvashatóan nem cigány elkövetőkről beszélünk...Szerintem ez megint csak a feszültség csitítására jó.Nem meri felvállalni sem a magyar rendőrség,sem a magyar kormány szokásához híven,hogy cigány elkövetők voltak.És persze majd megint jöhetnek a romák,hogy helyesbítést,meg kártérítést kérjenek,mert sérelem érte őket.Még annyit fűznék hozzá.Véleményem szerint senki nem foglalkozik a cigány bűnözéssel,magán emberként addig,ameddig őt személy szerint ilyen irányú sérelem nem éri.Engem már ért,egy sörözőt vezetek Budapesten,és beakarták védeni a helyet a helyi "kemény csávók".A rendőrség nem segített,(vicces mondatok hangzottak el részükről,-a jobb lenne,ha fizetnék,meg -magad uram ha szolgád nincsen,stb...)hát elintéztettem őket másképp.Azóta nagyon ritkán téved be 1-1 roma a helységbe,de azok is érzik nincs helyük itt nálunk.Sajnálom,hogy ide kellett jutnunk,de nem volt más megoldás.

2009.08.21. 15:41:42

Tegyétek a kezeteket a szívetekre: ha
A) mi, a nem romák lennénk kisebbségben, és minket gyilkolgatnának éjszakánként látszólag minden ok nélkül, úgy, hogy a sértett családokat az köti csak össze, hogy magyarok,
B) x hónapja úgy tűnne, hogy a rendőrség nem tud segíteni,
mi NEM szerveznénk őrjáratot? NEM állítanánk meg gyanús autókat?
DE IGEN.

Nehogy már elítéljétek ezért a romákat! Meg vannak ijedve, és féltik a családjaikat. ŐK nem öltek meg senkit. ELLENTÉTBEN a romák gyilkosaival, akiket marhára nem érdekelt, hogy kiket gyilkoltak meg.

"V. Ne ölj!" - kedves kettősmércéző, cigányutáló, nagymagyar, nagykeresztény kollégák, nem ártana átnézni a Bibliát.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 15:44:31

@canahari: A Biblia az egy nagy fos, egyébként igazad van.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 15:45:29

nem hiszek a magyar rendőrségnek.

döbbenetesnek tartom, hogy ide jutottunk, de józan ésszel végiggondolva, egyszerűen ennek a bandának már tényleg semmit nem lehet elhinni..

ezek megrendelt, (valamelyik) hatalom által kitervelt kirakatgyilkosságok.. Az mszp és az szdsz teljesen egybeolvadt a maffiával, nem is tudom, mit várhatunk ezektől a gazemberektől.

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:46:23

@canahari: Amiben benne van, hogy " NE LOPJ!!" ugye? Illetve "Ne paráználkodj !", valamint "Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy !", "Felebarátod házastársát ne kívánd !" és " Mások tulajdonát ne kívánd!". Csak hogy az érem másik oldalát is lássuk. Hamár...

Loglift 2009.08.21. 15:46:26

@gitáros:

Miért olyan szörnyű neked elfogadni azt, hogy cigányok is lehetnek fajgyűlölök?
Miért olyan nehéz elfogadni neked azt, hogy olyan általános közöttük a magyarellenesség mint fordítva?
MIÉRT olyan hihetetlen ez neked?
Csak nem azért, mert cigányt csak a tévében meg újságban - esetle messziről az utcán - láttál?

Pontosan az ilyen hozzáállás, a tények szőnyegalá söprése, a fejek homokba dugása, és a mindenáron a liberális(?) gondolkodásmód szerinti integráció erőltetése szítja tovább az ellentéteket.

2009.08.21. 15:46:33

Ja és persze az teljesen kizárt dolog, hogy jobbikosok lettek volna! vagy esetleg fideszesek! Ha jobbikosok vagy fideszesek, akkor biztos, hogy a rendőrség által kamuból elkapott szerencsétlen balekokról van szó.

Ellenben ha esetleg kiderülne, hogy valamelyik mszp-s vagy szadeszos, rögtön elfogadhatóvá válna a gondolat, hogy ők ölték a cigányokat. :P

á.m 2009.08.21. 15:46:45

@mavo: az előzményből kiderül, hogy a fegyveres támadásokról/a sorozat kegyetlenebb részéről volt szó. (az még mindig nem eldöntött, hogy mindent ugyan az a kör követett el)

"csak" molotov koktélt dobni egy kertbe és 3méterről lelőni egy menekülő gyereket azért még mindig más kategória.(igen tudom, hogy molotov koktélt használtak a család kikényszerítésére)

@Lord_Cica:
pont ezért kétkednek páran, hogy pár fajgyűlölő mért fektetne be sok energiát, kockáztatna ennyit alkalmanként 2-3 áldozatért, akit többen sajnálnak, mint nem. (segélyosztás után egy falusi kocsmában sokkal nagyobb kárt "lehetne" tenni)

szerinted életszerű, hogy egy nem (jól) ismert vidéken feltűnés mentesen találsz könnyű célpontot éjszaka, akár több menekülő utat. megbízható szemtanú vagy rögzített kamera nem lát meg gyanús közelségben, és nincs különösebb nyoma a menekülésnek.
az, hogy nincs konfliktus egy teleülésen - vagy a tyúk és zöldség-gyümölcs lopásokat már nem tartják konfliktusnak - nem jelenti azt, hogy mindenkinek rendszeres munkája van.

2009.08.21. 15:48:25

@lúdadónátusz: és az is benne van, hogy random kinyírhatsz másokat a bűnösök bűneiért?
Esetleg van benne direkt gyerekgyilkosságra is felhívás?

Viktus 2009.08.21. 15:48:27

@Loglift:

Mikor tettek volna? Mária Terézia idején föld nélküli földmunkagépket akartak belőlük faragni nem sikerült érthető okból, aztán cigány kérdés nem nagyon volt elvoltak muzsikálgatással meg kézműves-segédmunkákkal.
A szockában szintén csak intézményesítették jók voltak kubikolni. Persze voltak ilyen programok, hogy berakták őket a telepről panelokba csak a kutya sem ment közéjük oktatási-nevelési célzattal bemutatni, hogy nem tűzeléshez való tartaléknak van a parketta.

Igen megvan a megoldás. Zéró tolerancia a bűnözéssel szemben nincsen ilyen megélhetési rizsa, és párhuzamosan nem lenyúlni a pénzeket lásd. 110 milliárd forint, hanem oktatási-nevelési-felzárkóztató programok indítása.
A szociális segélyeket elsőként nem munkához kell kötni, hanem tanuláshoz. Az nem változtat semmin hosszútávon, ha a segélyért kapirgálnia kell a cigányoknak miközben nem tudnak pl. írni-olvasni. Szépen felnőttoktatás , ahogyan a szocializmusban kiemelték a parasztságot a sz*rból.
A cigány gyerekeknek a taneszközök biztosítása alacsony létszámű osztályokban integráció, ahol lehet foglalkozni velük.
Így tovább lenne megoldás ... nem szükségszerűen akarjaa cigányság sem ezt az életmódot csak nem tudnak elképzelni mást, és a hatalom sem sürgeti őket a változásra. -

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:49:50

@canahari: Mellesleg kívánom, hogy gyerekkorodban téged is hagyjanak úgy helyben a cigányok, mint engem, és a mamádat is támadják meg, mint nekem. Lopják szét, tegyék tönkre, gyújtsák fel a telked, mint nekem. Természetesen minden esetben "norvég cserediákok" voltak az elkövetők. A fenébe is. Pont ezzel van a baj. Kelet Mo-n tudják az emberek csak, hogy mi a dörgés.

zsoltix 2009.08.21. 15:49:55

Amìg a cigànyoknak jòl jön az,hogy cigànyok, kicseszettül eszük àgàban sem lesz "integràlòdni". Integràciò,blabla. Duma, pènzlehalàszàs,semmi több. Csak az hangoztat ilyesmit,aki azt sem tudja,hogy milyenek. Vagy haszna van belöle.

Viktus 2009.08.21. 15:51:25

@canahari:

Nem lenne ilyen tévedésben vagy a magyar birkább ... most is, ha három cigány beleköt mondjuk egy nénibe a villamosn hiába van ott 30 magyar lesz*rja ... ezért is tart itt ez az ország.

Legalább a néped ismerhetnéd a bibliai mese helyett. -

Viktor H 2009.08.21. 15:52:16

Azért kiváncsi lennék ha mondjuk magyarokat öltek volna sorozatosan és az elkövetők cigányok mondjuk akkor azt megemlitenék -e a PC sajtóorgánumok !!!

Loglift 2009.08.21. 15:52:20

@canahari:

6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!

Ha nyilvánosságra mernék hozni a bűnügyi statisztikák ezen részét, világosan látszana a cigány elkövetők ARÁNYA. (nem a darabszáma!)

Most akkor tulajdonképpen ki is mér kettős mércével???

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 15:52:44

jajjj, istenem, COMBIII? MISIKEH jelentkezzetek!!!!

feltételes reflex 2009.08.21. 15:53:25

"Nem lehet tudni, hogy az enyhén szólva is érdekes, rasszistának tűnő nyilvántartásuk, amiben a korábbi, cigányok által elkövetett erőszakos bűncselekmények 1300 darab aktáját találták"

szerintem kicsit kevered a szezont a fazonnal. attól még, hogy a közbeszédben nem szalonképes dolog egy elkövető etnikumát emlegetni, a rendőrségnek a saját munkája érdekében még lehet ilyen szempont szerint rendezett listája.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 15:53:33

@Viktus: lehet ezt elemezgetni... de a büdös nagy tény az, hogy a cigányok képtelenek voltak beilleszkedni a társadalmakba, bármelyik cigányokkal fertőzött országot nézzük.. ugyanezek a problémák vannak mindenhol.. egyszerűen, ha egy népcsoport arra alapozza az egész létét, hogy nem hajlandó tisztességesen dolgozni és egyáltalán; tiszteletben tartani a törvényeket, emberi alap normákat... akkor mégis mit lehet velük kezdeni? ezek nem magyar emberek, el kell őket zavarni, ha képtelenek és nem is hajlandóak beilleszkedni.

lúdadónátusz 2009.08.21. 15:56:06

@canahari: Persze, hogy nincs benne de pont te hozakodtál a bibliával amit egyoldalúan használtál fel. Pont magad ellen érvelsz. Mindegy, itt nem a meggyőzés a lényeg, a puszta tények magukért beszélnek. Költöznél be az avasra abba a lépcsőházba, arra a szintre szemben azzal a lakással, ahol már a bejárati ajtót is eladták tüzelőnek. Vagy alájuk mondjuk, akkor minden nap el lenne áztatva a plafon, a bérházi kamra meg tele lenne csótánnyal. Minden nap balhé, lopkodás, közös költség nemfizetés, szemetelés. FOGALMAD SINCS MI MEGY ITT, CSAK UGATOD A TÉMÁT. MAJD HA LEÉLSZ ÉVTIZEDEKET ILYENEK MELLETT AKKOR DUMÁLHATSZ.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 15:56:14

nehogy már a többségi társadalomnak, amelyik eltartja a cigányokat, ne legyen joga megvédeni magát a rendkívül erőszakos, primitív, a bűnözést életformaként művelő kisebbségtől! az istenverte kurva liberálisokat kellene amúgy elzavarni innen, és akkor a cigányok maguktól elmennének, mert nem tudnának mit kezdeni magukkal egy olyan társadalomban, amelyikben dolgozni kell a megélhetésért, és amelyik nem tolerálja az erőszakos bűncselekményeket... sajnos a mai magyarország nem ilyen hely.. még..

2009.08.21. 15:57:22

@lúdadónátusz: na, az lehet a különbség kettőnk között, hogy én nem kívánok neked ilyeneket, még akkor sem, ha a politikai nézeteink különböznek.

@lúdadónátusz: @Loglift:
Látom, továbbszerkesztettétek fejben a hozzászólásomat (és beleírtatok valami olyasmit, hogy "a cigányokat semmiért sem szabad bántani").

Az ártatlan magyar embereket és gyerekeket ölő cigányok rohadjanak egész életükben börtönben. Minimum.
DE az ártatlan cigány embereket és gyerekeket ölő magyarok is rohadjanak egész életükben börtönben. Minimum.

Void Bunkoid 2009.08.21. 15:58:04

@Loglift: a kunok integrációja úgy "működött", hogy - hasonlóan a mai dolgokhoz - a kunok cs*sztek integrálódni, elvoltak, legeltettek, összebarmolták a földeket, néha meg-megdugtak egy eladó lányt vagy asszonyt is, hasonlók. Páran megpróbáltak letelepedni a gulyáikkal, persze mindig hajtotta a vérük, meg jöttek a tesók, satöbbi.

Egy idő után a magyaroknak elegük lett ebből, és nemes egyszerűséggel megorgyilkoltatták a kunok királyát meg pár vezért. A kunok erre bepöccentek, és elkezdtek zavarogni, meg felgyújtogatni falvakat, kinyírni a lakosságukat, satöbbi.

Ennek a következő lépése az volt, hogy a magyar sereg felvonult, és nagyrészt kiirtotta/elzavarta az egész kun népet (mielőtt felhördülnek, többnyire az utóbbi, a kunok sem voltak hülyék, és mikor látták, hogy jön ellenük húszezer páncélos lovas, akkor inkább szaladtak). A maradékot meg "integrálták", azaz jó pár évtizedig a piacon is leköpték, _csak azért mert ugyanazon néphez tartozik, amelyik az illető falut, ahol éppen van, annak idején a földig rombolta és megölte a lakosság nagy részét_. Tökmindegy hogy nem ő volt, kapta az ívet rendesen. Aki nem bírta, elment. Aki bírta, az tűrt, és idővel elcsendesült a dolog, szép szál kunmagyarok lettek az utódok. És ma már múzeumban büszkén mutogatjuk a cuccaikat, mint magyar nemzeti értéket.

Na igen, így lehetne és kellene, akármilyen csúnyán is hangzik. Nem extra segéllyel meg ingyen wifivel, hanem aki nem képes baromi hamar megérteni a játékszabályokat, az mehet innen. Aki igen, az meg iszonyúan húzza meg magát, és próbáljon minél inkább beleolvadni a többségbe. Idővel el lesz fogadva, és akkor már büszke lehet a származására, és pl jelen esetünkben ha ez így történne, lehet mondjuk 120 év múlva a roma nemzeti értékek magyar nemzeti értékként is fényeskednének, és nem az jutna az emberek eszébe erről a népről, hogy "erőszakos buta tolvaj ingyenélő népség". Kész.

Rondán hangzik, de a jól működő integráció nem pátyolgat, meg rávezetget, meg ilyenek, hanem vasszigorral nevel. És működik.

Többek között a fehéremberekre alkalmazott javító-nevelő intézetekben sem azzal próbálják rávenni a gyereket, hogy jókisfiú-lány legyen, hogy cukorkákkal, internettel és minden füttyre ugrással kedveskednek nekik. Iszonyúan kötelező foglalkozásokon kell részt vennie, akár tetszik neki, akár nem. És _nem szabad hiányoznia_, hazamenni sem szabad. Csak amikor mondják. És sok esetben működik...

bAnál Amál 2009.08.21. 16:00:00

Azért kicsi furcsa a történet. Már persze, amit eddig leközöltek. Ha tudták kik a gyanúsítottak, miért vártak egy rizikós alkalomra? Kockázatos dolog veszélyes gyilkosokat nyilvános helyen lefogni. Ha annyira biztosan tudták, hogy kik mennek abba a kocsmába, miért nem kapták el őket egyenként? Nagyon-nagyon kellett a nyilvánosság.

Viktus 2009.08.21. 16:00:14

@Bukowszky:

Megvan a maga történelmi oka. Nyugaton a multikulti imádata jaj, de kis különleges a kultúrájuk zenélnek, vándorolnak stb. a volt szocka országokba meg ugyanaz a probléma gyökere, mint nálunk.
Egy népcsoportot felülről nem kényszerítenek a konszolidációra nem is fog konszolidálódni.
Ma meg éppen ez a szipiszupi multikulti handabanda megy.
Említette v.ki, majd 40-50 év múlva elmegy innen, mikor a cigányok lesznek többségbe. Mégis hova megy ? Bécsi? Berlini? Stockholmi? Párizsi? ... Kalifátusba? vagy új Pakisztánba a brit szigeteken? :D

2009.08.21. 16:00:14

És aki szerint BÁRMI (!!!!) igazolni tudja egy gyerek meggyilkolását, meg hogy egy alvó család tagjait Molotov-koktéllal kiűzik a házukból és agyonlövik, mint a kutyát, annak fogalmam sincs, milyen erkölcsi alapja lehet arra, hogy bármilyen cigány bűntett ellen felemelje a szavát.

zsoltix 2009.08.21. 16:00:38

@Viktor H: Persze, 1-2 biztos megemlìtenè, màsfèl soros bulvàrhìrkènt.

Kalmár 2009.08.21. 16:03:18

@Loglift: Fú de messze vagyok aliberálszoci tolvaj rablóbanda eszméitől.
De szeretném hallani szerinted, ha nem integrálni kell őket akkor mit????
Szeretnéd, ha teljesen antiszociális, milliós (egyenlőre) népcsoporttal kellene élnünk 15 év múlva?
Ami tény, hogy köztünk fognak élni még 50 év múlva is. Csak az a kérdés, hogy besimulnak e vagy örök harc lesz. Én jobb szeretem a békét, de valószínű kemény kézzel kell rászorítani mindenkit erre.

lúdadónátusz 2009.08.21. 16:03:57

@canahari: rohadnak is kellőképpen, mit gondolsz, véletlen tán, hogy nem fehérekkel van tele a bv? De statisztikát vezetni már nem szabad, az már baj azt nem szabad. Kettős mérce az valóban van, igen, bíró-ügyvéd házaspár 2 gyerekkel nem kapott szocpolt, de 18 éves cigánymuff akit a stricik szállítottak A6-os Audival, és akinek 3!! gyerek volt az önerő, az kapott. Kettős mérce. Igazad van.

-Goldman- 2009.08.21. 16:03:58

@Lord_Cica: Hogy jön ahhoz egy ilyen kis zsidó fattyú hogy leszarozza a bibliát?

2009.08.21. 16:07:42

@lúdadónátusz: Ne engem cseszegess a világunk furcsaságaiért, plíz. Inkább olvasd el még egyszer, amit írtam, és lehet, hogy másodszorra már te is felfogod majd, hogy ÉN a BÁRMILYEN irányú kettős mérce ELLEN írok.

lúdadónátusz 2009.08.21. 16:07:52

@Viktus: Igen, én megyek el innen bakker. Nem fogom megvárni, míg ellep minket a szemét meg a bűnözés. Ha kell az északi sarkra megyek, de szerintem Alaszkába, a cigányok ugyanis nem szeretik a hideget. Barátságos rendszerető emberek közé, akik ha nem dolgoznak megfagynak. Ahol a munkának értéke van. Na ott leszek én nyugdíjas. Alaszkában.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 16:08:01

@pandacsökiboborján:

Ezt azért mégsem kéne.

Void Bunkoid érvelésével teljes mértékig azonosulok. A "végleg eltörölni" koncepció egy könnyű megoldás, de nem emberséges, az emberséges megoldás ebben az esetben az, ha sok liberálisnak kiosztott pofon után, akár kényszerrel* is, de kímélet nélkül az elfogadott normák felé tereljük a problémás elemeket, és ennyi.

* -itt direkt nem erőszakot írtam, ez ne legyen semmilyen vitának kiindulóalapja.

Loglift 2009.08.21. 16:08:21

@Viktus:

1."Zéró tolerancia a bűnözéssel szemben ..."

Kiváló kiinduási pont! Kár, hogy ez sajnos semilyen volt, jelenlegi, vagy a közeljövőben hatalmon lévő csoprtnak nem igazán érdeke.

2. "A szociális segélyeket elsőként nem munkához kell kötni, hanem tanuláshoz."

Ez sem rossz ötlet, de akkor meg a libsik kezdenek egyből tiltakozni, hogy ez így már nem is szociális segély!

Nem fognak soha maguktól vagy rábeszélés, esetleg pozitív motiváció hatására, tanulni vagy dolgozni. Azért mert egyszerűen nem ilyenek, nem ilyenek a normáik! Nem tüzeléshez való tartaléknak kellett nekik a parketta, hanem, hogy ELADJÁK!
Nekik NEM bűn a lopás! Nincs olyan értelemben vett lelkiismeretük mint a magyar társadalom nagyobb részének! Nem ők tehetnek erről, ez évezredes tradíciójuk. Soha senki sehol nem tudta még őket integrálni ezen az úton. Mert ők NEM AKARNAK integrálódni! Az egész (nyugati) világban mindenhol probléma van velük, akárhova mennek, csak godot jelentenek. Amíg ezeket a tényeket nem fogadjuk el, és nem ezeket tekintjük kiindulópontnak, addig soha nem találunk megoldást erre a problémára.
És az idő csak fogy...

Viktus 2009.08.21. 16:08:21

@-Goldman-:

A nagyját ők írták meg nyúlták össze :D:P

irrelevant 2009.08.21. 16:09:56

Mi van ezzel a 16:00-ra ígért sajttájjal? Elhalasztották?

-Goldman- 2009.08.21. 16:10:02

Nagyon megszaporodtak a VB-n a liberték mostanában

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 16:10:29

@-Goldman-: Ha tudni akarod voltam első áldozó, és évekig jártam katolikus hittanra. Ha valaki, akkor én tudom hogy mekkora fos a Biblia.

LOOOVE · http://szerelmes.dolgok.com 2009.08.21. 16:11:09

Vajon valóban az igazi tetteseket kapták el? Lásd Mór!

-Goldman- 2009.08.21. 16:11:17

@Viktus: De ha már a földünk, kultúránk ellopták legalább ezt meghagyhatnák.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 16:11:53

@otvospeter: jaja már én is várom. Kéne kicsit tunkolni

Viktus 2009.08.21. 16:12:41

@Loglift:

Felénk eltűzelték anno a parkettát ... a többi elkeseredettséged megértem én is így voltam vele míg nem ismertem meg pár normálisat, akik tanultak, dolgoztak nem egy kaptafa. Nem szükségszerűen szar a teljes népcsoport bár az tény 100%-ig nem lehet őket integrálni, de köztünk is elég sok a szemét.

kovpeter 2009.08.21. 16:13:43

@Lord_Cica: volt tájékoztató, az Origón élőben lehetett nézni. Most lett vége.

Loglift 2009.08.21. 16:15:54

@Kalmár:

Válsz:
Void Bunkoid 2009.08.21. 15:58:04

lúdadónátusz 2009.08.21. 16:16:00

@canahari: Nem cseszegetlek én. Egyszerűen csak egy olyan "világunk furcsasága" mellett állsz ki, ami mellett nehéz pozitív érveket találni. Jóformán lehetetlen. A cigányság mellett nincs érv. És amúgy is 20 éve ezt kell hallgatni, hogy toleráljuk őket, nekik jogaik vannak, míg ha Anyámat bántják az nem gond. Ki se jöttek a rendőrök. Ezek az "apróságok" beleférnek a hatóságnak, nem romlik a statisztika legalább. Nincs személyes tapasztalatod sajnos. Nekem jóformán csak az van, noha van félcigány haverom, úgy zongorázik, mint senki. Zongoraművész. A jazz is zsigerből jön neki. Elképesztően kultúrált ember. És a cigányokat nála jobban senki nem utálja. Na ez milyen? Ha maradsz, úgyis kiderül, hogy ebből a "világunk furcsaságából" még hatalmas bajok lesznek. De én már szerencsére nem itt leszek, hanem Alaszkában. A családommal együtt.

Loglift 2009.08.21. 16:16:54

@Void Bunkoid:

köszönöm!

Remélem nem csak számomra volt tanulságos olvasmány!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 16:17:37

@canahari: Igazad van, nem lehet párhuzamot vonni ilyen kegyetlenkedés közé, aki ezt teszi az egy fasz, punktum.

Szerintem a fejekben lévő kavar abból adódik, hogy szeretett liberálisaink az elmúlt fél év ámokfutásával próbálja majd relativizálni a probléma gyökerét jelentő másik fajta kegyetlenkedést. Remélem,h nem így lesz, de sajnos tuti, hogy igen.

Aki meg a "cigányság" "bűneivel" próbálja majd magyarázni ezt az ámokfutást, az szintén egy faszkalap :o)

átlátó 2009.08.21. 16:18:29

@shortbus: Ez vagy te öcsém, szépen bemutatkoztál.
@VIK: :)
Amúgy meg tapasztalataimra hagyatkozva nem szeretem és előítéletes vagyok a cigányokkal szemben. A kivételek nem érdekelnek, mert az a normális és azokkal semmi bajom, sőt...

Loglift 2009.08.21. 16:22:40

@Viktus:

Persze, hogy nem a TELJES népcsoport szar, de amelyik nem az, azzal nincs is probléma, az úgyis elfogadja a többségi társadalom normáit és azok alapján él.

Az a baj, hogy az ilyen Utcamacska meg canahari féle liberálisok, pont ezek mögé a "normálisak" mögé bújva nem látják a lényeget. NEM azzzal kell foglalkozni akivel nincs baj, hanem azzal akivel VAN!

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 16:29:10

@Loglift: Tehát: a rendőrség kapja el a bűnözőket, bőrszíntől függetlenül. Pont.

lifelike 2009.08.21. 16:29:43

debrecen egy beteg hely, kosa kiforditotta az emberek agyat, itt az eredmenye a "mindenkit utalunk, aki nem fideszes" politikanak

bigél 2009.08.21. 16:32:01

@lifelike: na ez egy jó nagy hülyeség. vagy csak provokálsz?

lifelike 2009.08.21. 16:33:15

@bigél: vagy fideszes vagy, vagy a kosa szemelyesen ha szerinted ez provokalas...

bAnál Amál 2009.08.21. 16:34:45

Néhány hozzászóló vagy nagyon bezárta az agyában a kiskaput vagy tényleg nehéz elhinni, hogy ebben az országban él. Aki ismerkedni akar a cigányság természetével, arról győződjön meg saját maga.
Ajánlok néhány vonzó magyar települést:
- Rakaca (BAZ)
- Salgótarján és környéke (Nógrád)
- Hosszúpályi (Hajdú-Bihar)
- Zámoly (Fejér)

Csak el kell beszélgetni a helyi lakosokkal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.21. 16:34:47

@quex: igen várjuk ki a végét az ügynek. (a móri ügyből tanulva)
tehát kb még 10 év, és 3 kormányváltás a teljes és biztos igazságig.

zorbaviki 2009.08.21. 16:35:30

@Lord_Cica: annyit fűznék hozzá.Véleményem szerint senki nem foglalkozik a cigány bűnözéssel,magán emberként addig,ameddig őt személy szerint ilyen irányú sérelem nem éri.Engem már ért,egy sörözőt vezetek Budapesten,és beakarták védeni a helyet a helyi "kemény csávók".A rendőrség nem segített,(vicces mondatok hangzottak el részükről,-a jobb lenne,ha fizetnék,meg -magad uram ha szolgád nincsen,stb...)hát elintéztettem őket másképp.Azóta nagyon ritkán téved be 1-1 roma a helységbe,de azok is érzik nincs helyük itt nálunk.Sajnálom,hogy ide kellett jutnunk,de nem volt más megoldás.A RENDŐRSÉG NEM SEGÍTETT!!!!!!!!!!!!!!!!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 16:35:32

@Bukowszky: Megint ott tartunk, amit Void Bunkoid írt: Ha egy rendszerben nincs meg a szándék, hogy integrálja a kívülről beáramló emberanyagot, akkor ott problémák lesznek, nagy problémák. Ahol viszont ezt megoldják/megoldották, ott nincs cigánykérdés, sőt "cigányok" sincsenek. A probléma az elmúlt 20 évben keresendő, megoldás biztos van, de szerintem erre se a liberális pátyolgatás, se a fent több helyen olvasható anihiláció nem megoldás, a megoldás az integráció, akár kényszerrel is, sőt ez csak így működhet, ennyi.

@bAnál Amál: Pont ez jutott eszembe nekem is, állítólag "nagyon régóta" megfigyelés alatt volt a csoport, ez amúgy mit jelenthet? Az alig két héttel ezelőtti gyilkosság hogy történhetett meg?

@Lord_Cica: Mint megkeresztelt, elsőáldozó autista szeretném üzenni neked - sok keresztény ismerősőm nevében is- ,hogy Te egy fos vagy :o)

Lehet véleményed, sőt élvezem is mások gondolatait értelmezni, de ez se nem értékes gondolat nem volt, se nem konstruktív hozzászólás, bocsi.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 16:35:40

@tesz-vesz: optimista vagy :).. szeritnem soha a büdös életben nem fogják bevallani a teljes igazságot.

bigél 2009.08.21. 16:36:07

@lifelike: nahát! hogy találtad ki! :D :D

ezt az egész gyilkosságot Kósa hatásának tulajdonítani, egy kissé ..khm...
debreceniek gyilkoltak Kósa és a fidesz miatt. gratula!

Pelso.. 2009.08.21. 16:36:29

Nemsokára olvasható lesz a kurucmocskon, hogy szegény ártatlanok, csak rájuk húzzák a vizes lepedőt...

Viktus 2009.08.21. 16:37:27

@zorbaviki:

A rendőrségnek ilyen hülyeségekre nincsen ideje, mert elrabolná a drága időt a traffipaxozástól-autós baszogatástól. -

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.21. 16:39:04

@lifelike: akkor ha ma adótcsalnak, meg lopnak, meg megölnek embereket pénzért az az mszp-nek, meg az szdsznek köszönhető. meg is lett az eredményük.

nagyon hülye vagy.

Marcellusca 2009.08.21. 16:39:38

@bigél: Igazad van.

A patásOrbán a hibás. Ennek is ő az oka! :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 16:39:42

@bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz:

Höhöhöhöhö

Draskovics majd megmondja a tutit. Amúgy több hírforrás beszámolt róla, hogy két elfogott testén neonáci motívumok tetoválásait vélték látni. :o)

Drazsénak már ott van a kezében a legutóbbi raimstein koncert felvétele, bréking nyúz lesz hamarosan a sajtóban xD

bAnál Amál 2009.08.21. 16:40:48

@tesz-vesz: Már, hogy érted, hogy mire értem?

kamasuka 2009.08.21. 16:41:15

A főkapitány már kezdi:

"A főkapitány megköszönte a bizalmat és türelmet, megjegyezve, hogy ez a politika döntő többségére is vonatkozik"

zorbaviki 2009.08.21. 16:42:21

@Viktus: Sajnos igazad van....Ezért vettük mi a kezünkbe a dolgokat.Kíváncsi lennék rá,más hogyan döntött volna.Ezért is írtam,ameddig nem ér valakit személyes sérelem,addig nem tudja miről beszél.Én végig kellet,hogy nézzem a védelem visszautasítása után,hogy verték agyon 2 vendégemet 5-en.Ütötték rúgták a földön fekvő embert,aki nem tudott védekezni.Persze mire a rendőrök ideértek elfutottak.De tudnék még mesélni...Sajnos

fingerbangs 2009.08.21. 16:42:30

a magyar rendőrséget a világ hülyéiből verbuválták, a nyomozók meg bárkit lecsuknak, csak legyen jó a statisztika, itt is kiderül majd, hogy tök más volt az elkövető
bármelyikünkre rávernének ezek bármilyen balhét, ezek nem nyomozók, ez inkább az inkvizíció
lol

kamasuka 2009.08.21. 16:42:46

@custos:
Süket dumák? Ls. egyel fentebb! Ja, és BM!

rotler 2009.08.21. 16:44:23

Nálunk a nyolcban naponta több embert késelnek meg a cigányok,mint amennyi roma áldozat van ebben az ügyben.Persze itt még ezer forint nyomravezetői díj sincs...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 16:45:25

@bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz:

Rohadt blogmotor lenyelte a kommentemet (amivel amúgy nincs is semmi baj, sokan megmondták már), vagy Liberté kimoderáltatta zeroval :o)

Nos, több hírforrás szerint, legalább két elfogott testén neonáci motívumokat láttak odatetoválva. Drazsé elvtársnak már odaadták a legutóbbi raimstein koncertfelvételt bizonyítéknak, hamarosan bréking nyúz lesz, meglásd xDD

wiener 2009.08.21. 16:45:50

az a baj hogy a rendőrök is félnek a cigányoktól, amíg a cigányoknak mindent szabad, nem lesz itt rend :(

lúdadónátusz 2009.08.21. 16:45:57

@Pelso..: Majd ha a gyerekednek beveri az orrát néhány "holland geofizikus", és körbeálják öten azt ordítva, hogy "pakolj ki geci magyar" akkor lehet, te is rendszeres kuruc olvasó leszel. Libsi pestről könnyű csipogni.

zorbaviki 2009.08.21. 16:48:06

@rotler: Miért?Szerinted hány magyar ember temetésén jelentek meg közméltósági személyek?
Persze olyan áldozatokra gondolok,akiket romák gyilkoltak meg....És hány ilyen temetéssel foglalkozott a média ilyen hangsúllyal?

Pignon 2009.08.21. 16:49:02

"Bajnai Gordon miniszterelnök és Sólyom László köztársasági elnök is telefonon gratulált pénteken a rendőrségnek"

Nahát, máris gratulálnak? Mihez?

"a feltételezett elkövetők letartóztatása után az egész ország fellélegezhet, visszatérhet a nyugalom és a törvényes rendbe vetett bizalom a támadásoknak kitett területeken."

Én eddig is nyugodt voltam... sőt...

Pignon 2009.08.21. 16:50:59

Bocsánat, helyesbítek: Én eddig voltam nyugodt. Most a cigányok vérszemet kapnak, hogy nincs mitől tartani, tehát még jobban elkezdik azt, amihez értenek...

wiener 2009.08.21. 16:51:39

"a feltételezett elkövetők letartóztatása után az egész ország fellélegezhet, visszatérhet a nyugalom és a törvényes rendbe vetett bizalom a támadásoknak kitett területeken."

ez LOL

Viktus 2009.08.21. 16:52:18

@lifelike:

Nem kaptad meg a reggeli bogyó adagod?

wiener 2009.08.21. 16:52:56

@Pignon: jaja, én is pont erre gondoltam
egy dolog tér most vissza, a cigányokba a bátorság...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 16:53:38

@lúdadónátusz:

Egyrészt: Pest nem libsi
Másrészt: nem geci magyar, hanem geci paraszt
Harmadrészt: Az "orr" szó felemlegetése súlyosan antiszemita közbeszéd, amitől elhatárolódom!

Csak a pontosság kedvéért xD

abandi 2009.08.21. 16:54:54

Állítólag többmillió ember tartja megfigyelés alatt az alábbiakat (is):
gyurcsány(i), bajnai, draskovics, bencze...,
remélem folytatjátok a felsorolást!
Kell egy új lista!

raklap 2009.08.21. 16:55:15

erre jók a rendőrök elkapni a tisztes honpolgárokat... érdekes módon cigány bűnszervezetben tevékenykedő alakokat basznak elfogni... persze hozzájuk se mernek szólni

lúdadónátusz 2009.08.21. 16:57:18

Ezt a szar dumát..mindjárt Drazsé is megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét..elselypít köcsöghangján egy köszönömöt, majd elküldi Svájcba az olajszőkített milliárdjai mellé. Rend nyugalom, béke. Virágos kertek rózsaszín flamingókkal, kisvárosi idill. Tiszta udvar, rendes ház. A Nagy Drazsé megint intézkedett. Gratulálok. Mennyire tehetséges ez a férfi!

bigél 2009.08.21. 16:58:01

@wiener: gondolod? nem hiszem, hogy ezek a gyilkosságok a bűnözői réteget visszafogták volna bármiben is.

Loglift 2009.08.21. 16:59:38

"Bencze bejelentette azt is, hogy bár nagyon sok bejelentés érkezett a rendőrség, nem ezek alapján találtak rá a csoportra, így visszavonta a 100 milliós nyomravezetői jutalmat."

Már most ennyire biztosak benne, hogy a VALÓDI tetteseket kapták el?

Bárcsak úgy lenne ötösöm a lottón, mint ahogy ezek nem az igaziak, és ez mjad csak sok év múlva derül ki.

vénkujon 2009.08.21. 17:03:41

@bigél: Hello

az egyik agyhalott lifelike, míg a másik bukowszky...mindketten agyrendítö butaságot írtak ide le. az egyik istenbarma szdszmszp-fan, a másik meg fideszes...ha nem ilyen elbaszott ügy kapcsán pörögnének itt, még hátra is lehetne dölni, és röhögve olvasni a kommentjeiket.

abandi 2009.08.21. 17:03:42

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Ne gecizz, bazmeg...
Egyébként:
Tónalodátusz, viszausz megátusz...
Tehát:
lúdatonátusz lenne a helyes...
a pontosság kedvéért!

MACISAJT 2009.08.21. 17:03:59

Kételyeim támadtak, mikor az elkövetők elfogásáról szóló hírt hallottam..
Ezek a kételyeim azóta csak erősödtek.
Alapvetően három ok miatt.

Idézem:
1."Az Index rendőrségközeli forrásokból úgy tudja, a gyanúsítottakat hosszabb ideje megfigyelték"

Értem.És akkor ennek a hosszab ideje tartó megfigyelés ellenére mégis hogy tudták pl. a kislétai gyilkosságot zavartalanul elkövetni?

2. Ez a mai bejelentés érdekes módon éppen a
Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőjének leleplezései miatt vált borzasztóan sürgössé...Ahogy a Szabad Nép Szabadság fogalmaz, az elfogások nyomán"így aztán nevetséges válhatnak a ma éjjeli adásban beígért állitások".
Nem kizárt hogy az "ellentűz a prériben" taktika alkalmazása éppen ezt a célt szolgálja.

3. Nem kétséges, hogy a draskovics-féle apparátusnak úgy kellett ez az időzités a BKV és tsai miatt mint falat kenyér.

Szóval, nem tehetek róla- nekem valami azt súgja, itt néhány kapóra jött lúzerre verik rá idő- és figyelemelterelés céljából a balhét.

bAnál Amál 2009.08.21. 17:07:58

Hosszúpályiban a keresztszüleimet nemrég kirabolták. Bezárták őket a saját házukba és minden mozdítható értéket elvittek. Ez fényes nappal történt. Az elkövetőket - többnyire fiatalkorúak - a faluban mindenki ismeri. A rendőr azzal vígasztalta szegény öregeket, hogy ezekkel semmit nem lehet kezdeni.
Ez a fiatalkorú, érinthetetlenséghez szokott generáció néhány év múlva teljesen "felnő". Ennyi.

mologyec 2009.08.21. 17:08:16

@lúdadónátusz: laktam évekig az Avason és semmi gond nem volt a cigányokkal. Viszont mesélnek olyat Ausztriában, hogy még mindig lopkodnak a magyarok. Akkor most lőjük tarkón minden tizedik magyart Hegyeshalomnál? Mit mondasz kuruc fajankó?

dagger 2009.08.21. 17:09:03

Az lenne poén ha pl ma éjjel is lenne egy támadás.
Draskovics kiköpné a kapa fogait mikor felhívnák hajnali 3-kor a piros telefonon. :):)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 17:09:31

@Pignon: Miről tetszik beszélni? Szerinted ez lenne a megoldás? Öljünk le minél többet közülük, hogy akkor talán behúzzák fülüket-farkukat? Mert szerintem a cigányok legfrisebb sorozatos utcai önkényeskedései nem erre utalnak.

-Ha kell minden putri mellé egy rendőrt kell állítani
-Ha kell minden cigánygyereket, aki nem kap rendes neveltetést állami gondozásba kell rakni
-Ha kell minden falopást börtönnel kell büntetni

Nincs olyan normális megoldás, ami annyira "könnyű" lenne (bár ez nem normális), mint sörétessel cigányvadászatot rendezni.

Állítólag minden magyarnak van cigány barátja, őket küldjük elsőként a bitófára, vagy a renitenseket (többséget) neveljük át, akár kényszerrel is? Én ez utóbbira szavazok.

es2300 2009.08.21. 17:10:12

ezt a sok ostoba rosszindulatu gyomorforgato abszrud kommentet hat mivanveletek emberek, ennyire kifordultatok onmagatokbol hogy a rak kopjon meg titeket

lúdadónátusz 2009.08.21. 17:12:44

@abandi: Tudom. Ahogy neked pedig: "A Bandi." lenne a helyes. Amúgy egyetértek . :))) De jómunkásember Szalacsi már csak így mondta a falán található festményre.

Pignon 2009.08.21. 17:14:12

@mologyec: Igen, szóval mivel téged egyszer sem támadtak meg, ezért minősítsük rögtön Disney Land-é vagy a békesség szigetévé az Avast meg még Perecest is, nem?

A lopós Magyarokról ugyanúgy megvan a véleményem, meg a többieknek is. De az is más, ha valaki lop a boltból egy rágót, meg az is amikor éjjel megkéselnek a Búza téren, meg "segítenek leszedni az uborkát", na meg hogy rögtönzött közúti ellenőrzést tartanak mokkáék baltával meg kapával.

molaris 2009.08.21. 17:15:08

@Lord_Cica:
A Te véleményed milyen alapokon nyugszik, hogy ily röviden mondasz véleményt a Bibliáról? Valahogy sikerült belerúgnod több mint egy milliárd hívőbe.
Gratulálok.

A témához közvetlenül: talán várjunk még egy kicsikét, mert ez bonyolultabb mint Mór.

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Igazad van. Nem őrzik majd ők a cigókat, hanem védik. Lényeg, minden dakota, minden lépését vigyázza rendőr!!:::))

Loglift 2009.08.21. 17:15:30

@mologyec:

Na megnézhetnéd azokat a "magyarokat" is.
Ha egy kicsit ki tudnád nyitni a szemedet, látnád, hogy többségében milyen magyarul beszélő és magyar utlevéllel rendelkező emberek is ezek.
Az útlevélben nincs feltüntetve az etnikai hovatartozás. (sajnos)

Húzd már ki a fejed a homokból vörös elvtárs!

Taktikai Atompingvin 2009.08.21. 17:15:32

Ha az igazi elkövetőket kapták el, akkor rohadjanak életük végéig a sitten (az elkövetők). Ha nem akkor keressék őket tovább!!!

bgp 2009.08.21. 17:16:56

@lifelike: nem vagyok fideszes, de szerintem a Kosa még a normálisabb közülük. Nem hiszem hogy ő támogatná ezeket a cigányvadászokat.
Se titokban, se nyíltan.

Pignon 2009.08.21. 17:16:56

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Nem erről beszéltem, nem gyilkolászni kell őket.

Mindenesetre ahogy náluk szokás, most valószínűleg már örömtáncot járnak, meg nagy boldogságukban a következő napokban esetleg megszaporodnak a lopások, magyarverések, stb. De ne legyen igazam.

lúdadónátusz 2009.08.21. 17:20:40

@mologyec: Lőjék hát. Fene bánja. Legszívesebben tőből csonkolnék a lopásért, meg is szűnne a bűnözés rögtön libsi hazaáruló labanc pajeszos barátom. Amiről te beszélsz az 20 éve volt a "Gorenje hűtős, mjuzikcenteres" időszakban. Nyugodj meg, azok se fehérek voltak, bár magyar állampolgárok, sajnos. Költöznél most az avasra, megtudnád, milyen komoly a helyzet. Külön városőrséget kellett létrehozni a sok magyarbűnöző miatt. Nyílván ez teljesen véletlen. Kicsikét updatelni kéne a miskolci infókat. De mondom, pusztuljon mindenki aki lop. A haverjaid pusztulnának, de legjobban a politikusaink. Libsi majom:) Miattad is tartunk itt.

bgp 2009.08.21. 17:20:47

@Félkupica_Fehér_Főnök: sajnos volt már olyan, hogy egy cigány ezt mondta, pl "öldd meg a magyart". Ha nem is olyan sűrűn ahogy a mélymagyarok "geci cigány"oznak.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 17:22:41

@mologyec:
Én csak egyszer jártam (véletlenül) az avason, - ha neked az nem gond, hogy kb. _MINDANNYIAN_ kidobják a szemetet az ablakon, szaros pelenkától kezdve a döglött (élő?) kutyáig, akkor Neked mit jelent a "gond"? -

Mert, ha ez neked normális, akkor gratulálok xD

(arról nem beszélve, hogy az ország egyik legnagyobb bűnügyi statisztikáját mutatják fel évről - évre.

@abandi:
Én kérek elnézést :o)

bAnál Amál 2009.08.21. 17:24:05

@es2300: Az a baj, hogy nincs biztonságérzete az embernek, és sajnos a személyes tapasztalatok miatt ez indokolt is. Erre jó nagy lapáttal még rá is rak a média és a politikusok. Ez a van.

Pignon 2009.08.21. 17:26:55

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Az semmi, hogy kidobálják a szemetet. Súlyosabb, hogy milyen buták. Volt olyan amelyik kutat keresett a lépcsőházban... persze mondták neki, hogy itt csap van, de nem tudta felfogni.

A bejárati ajtót leszerelik és függönyt akasztanak a helyére.

Teljesen alkalmatlanok a beilleszkedésre.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 17:27:26

@Pignon:

Ne legyen!

A problémádat teljesen átérzem, nem vagyok naiv, el tudom képzelni, hogy a megélhetési rettegő politikusaink milyen hasznot fognak ebből húzni, ami kiba. nagyon rosszul fogja kivenni magát, mindannyiunk szemében.

@bgp: Én ezt nem tagadom, csak azt akartam mondani, hogy - nem csak saját - tapasztalatok szerint, kedvenc kisebbségünk a magyarokat előszeretettel nevezi parasztnak.

Értsd.: Paraszt - dolgozó kisebbség
:-(

Pignon 2009.08.21. 17:32:57

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Igen, a Paraszt=Magyar=aki eltartja a cigányokat,
ellentéte a dzsukel csávó, azaz a raj. Nem dolgozik, de megvan mindene.

Marcellusca 2009.08.21. 17:34:41

Hadd paprikázzam a hangulatot, bár OFF:

www.mno.hu/portal/657736

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 17:35:13

@Pignon:

A szociáldarwinizmus nevében kijelenthetem, hogy olyan nincs, hogy alkalmatlan.
Életképtelen van, de mint azt a példád is mutatja, ők nem életképtelenek, csak a rendszer rossz.

Egy olyan rendszerben, ahol nem a buksiát veregetik meg azért, ha eltüzelte a bejárati ajtót (leleményes fiúcska), hanem rájuk fagy a takaró télen, ott rend lenne nyáron is a bejárati ajtók tekintetében, kb. ennyi a véleményem.

dagger 2009.08.21. 17:35:41

@Pignon: "Nem dolgozik, de megvan mindene."

Bodzaszedésből vagymiből is...

Marcellusca 2009.08.21. 17:37:49

@dagger: Jó biznic az. :)

Most dobja piacra (legalábbis a reklámok szerint) a F@nta a bodzás üccsijét. :D

lordart 2009.08.21. 17:40:09

Valami azt sugallja, hogy -bár lehet, hogy különböző bűncselekményekhez köthető személyeket fogtak el- nem a sorozatgyilkosok kerültek a rendőrség kezére. Ha mégis előkerültek a szörnyű tetteket elkövetők, akkor ez mindenki számára megkönnyebbülést kéne jelentsen. Csupán a politikusainknak lesz eggyel kevesebb kampánytémájuk...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 17:44:13

@Marcellusca:

Az lesz csak a BMW fííling :o)

vagy enjoy!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 17:51:07

@rotler:

"nálunk a nyolcban naponta több embert késelnek meg a cigányok,mint amennyi roma áldozat van ebben az ügyben.""

Magyarországon egy évben _összesen_ nincs 1800 gyilkosság, te szerencsétlen hülye.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 17:52:20

@Félkupica_Fehér_Főnök:

"Sólyom nem ment szlovákiába"

ha valóban nem, akkor ezt meg lehet köszönni az itt cigányozó úriemberek szlovák megfelelőinek.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.21. 17:52:26

"Legszívesebben tőből csonkolnék a lopásért, meg is szűnne a bűnözés rögtön libsi hazaáruló labanc pajeszos barátom..... Libsi majom:) Miattad is tartunk itt.( "@lúdadónátusz: )

na, erre mondom én, hogy bedéék tévedtek. Hisz a bőrre - mint eme idézet is bizonyítja - elsősorban a társadalom elit rétege kommentál xD

wlakos 2009.08.21. 17:55:29

@mavo: Mert Mo.-n nincs cigány bűnözés!:P

Aradebil 2009.08.21. 17:55:48

@mavo: 1800?jó a cucc mi?:D

Defoe 2009.08.21. 17:56:34

Az a szar az egészben, hogy olyanok beszélnek roma integrációrol akik nemigazán vannak velük kapcsolatban. Én zsigerből utálomőket kiskorom óta /anno kirabolt egy réti néger.. /Jelenlegi munkahelyemen is nap mint nap találkozom velük. Fizetni nem nagyon akarnak de benzin az kell a csillivilli autóba. Sajnos sokan közülük nem akarnak dolgozni. Amíg van segély és van mit lopni addig nem megy nekik. A rendőrség meg szarik rá. 20ezer alatt ki se jönnek. Nekem 76ezer a fizum és volt már olyan hónap hogy, Nem kerestem semmit mert a kissebség szépen jött és ingyen tankolt. A kurva anyját az összesnek. A kisgyerek lelövésére meg csak annyit tudok mondani hogy bűnmegelőzésnek még elment. Kölyök koruk óta azt látják hogyan kell lopni hazudni és lehúzni a másikat.

jajistenem1 2009.08.21. 17:57:23

Bajnai azt találta mondani, hogy: reméli ezzel vége lesz a borzalmaknak....
Hát nem kisbarátom!
Ennek akkor lesz vége h az összes cigány, aki napi rendszerességgel inzultálja(és kurva finoman fogalmaztam) a magyar embereket, szerte az országban el lesz kapva, meg lesz büntetve.
Abban az esetben ellehetne kezdeni beszélni a továbbiaknak a mikéntjéről.
Valahogy, nem akaródzik ez neked, és a haveri klikkednek így megfelelni, van egy olyan érzésem.
Miért???
Miért nem lenne nektek jó ha béke és csend honolna az országban?
Ja, hogy nektek van vmi vaj a fületek mögött, és terhes lenne számotokra ha az kitudódna?
Aham... Így már értem...
Addig meg gyártsátok tovább az eseteket, és az elkövetőket is, máshoz úgysem értetek.
Habár ebben is elég amatőrök vagytok...

es2300 2009.08.21. 17:59:23

@bAnál Amál: ertelek en, de a jelen esetben nem epp az van, hogy lathatolag valogatas nelkul kizarolag a hovatartozasuk alapjan gyilkoltak le sorozatban ciganyokat? nem pont nekik rendulhetett meg a biztonsagerzetuk? nem pont nekik kellett felniuk?
nem abszurd, hogy a feltetelezett tettesek elfogasa felett nem oromet es megelegedest hanem ketelyeket es hazugsagszagot ereznek egyesek, tovabba az esemennyel konnyeden parhuzamba alltihatoan nochdazu meg tovabbi cigany honfitarsunk kiirtasara buzidtanak?

wiener 2009.08.21. 17:59:37

@mavo: solyom ne menjen szlovakiaba, nincs ott semmi dolga, ahogy mi se akarjuk hogy slota vagy mi ide jojjon mindenfele szlovak kiralyoknak emlekmuvet allitani
abba kene mar hagyni ezt hogy a belfoldi politikanak a kulfoldi magyarsag jolete a legfontosabb, mi meg itt doglunk ehen

Viktor H 2009.08.21. 18:00:19

Amúgy engem az érdekelne ,hogy ki a büdös szart érdekel ,hogy megvannak az állítólagos tettesek pont azután ,hogy egy mindent tudó cigány főakárki ki akart tálalni ,mert ő állitólag tudja ki áll a dolgok mögött?
Nem kell nekem gazdagság sem család se semmi ,csak egyszer egy hónapig had lássak a dolgok mögé ,hogy lássam kik müködtetik ezt a kibaszott rendszert :-)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 18:03:58

én az Avason nőttem fel, a párom Hosszúpályiban..

any questions?

na, komolyan, kedves liberális barátaim, gyerünk, tessék, itt a nagy lehetőség, tessék valami újat mondani nekem a cigányokról, amit eddig nem tudtam!

es2300 2009.08.21. 18:04:43

@Viktor H: nyugodtan elmondhatja most is, nem?

lúdadónátusz 2009.08.21. 18:05:01

@Pierre (Bezuhov): A társadalom elit rétege nem kommentál. Csak lop. Kétmarokkal. Meg osztogat a mi pénzünkből arra érdemteleneknek. Meg eladja alólunk az országunkat. Mi meg csak nézzük. Ha valaki meg leírja, hogy pajesz akkor már barnaeső meg patásorbán meg kokárda meg tarsolylemez. Jujj. Ajvé. Mellesleg a büdös életben nem voltam még szittyaboltban, és egy nyomorult árpádsávos matrica sincs a kocsimon. De ezekután már csakazértis lesz! Patásorbán meg gyurcsótány is ugyanazon kötél végére van téve bábnak. Színjáték az egész.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.21. 18:05:17

ja, és most debreceni vagyok és a perényi 1-ben szoktam inni a sörömet.. és utálom Kósát, jobboldali szavazó létemre :)

vakkant 2009.08.21. 18:06:06

Höhö, a móri bankrablókat is elfogták vagy kétszer... Ott is volt annyi bizonyíték, hogy csak na.
Lófaszt.

gitáros 2009.08.21. 18:06:23

@Defoe:
"A kisgyerek lelövésére meg csak annyit tudok mondani hogy bűnmegelőzésnek még elment."

Egy igazi magyar embert hallottunk. Köszönjük.
Te, istenbarma, te.

Aradebil 2009.08.21. 18:07:29

@vakkant: vöröshajú cigány reloaded

bigél 2009.08.21. 18:07:36

@tesz-vesz: én vagyok Kósa Lajos!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 18:10:57

@mavo:

Ja, igazad van! Egy szlovák majomminiszter kb. egy noname fórumtrollal ér fel, azért remélem Te is érzed a különbséget. :o)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:11:48

@Aradebil:

naponta 6 halott, nem volt kedvem számolni, az öt, az évet 360 napra egyszerűsítve az cca 1800.

abandi 2009.08.21. 18:11:48

@gitáros:
Elhamarkodott itélet volt kedves barátaim...
Járni, beszélni tudott-e?
Mert, ha mondta , hogy apa és volt már egyszer bótban, akkor a cigányok jözött hamar útjára talál...

wiener 2009.08.21. 18:12:02

68ban ezen a napon vonultunk be szlovakiaba tankokkal, nagyon buszken
szerinted ma solyomnak oda kell menni magyar penzbol keszult magyar kiraly lovasszobrat avatni?
jo otlet?
:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:13:04

@Félkupica_Fehér_Főnök:

jövő évtől majd nekünk is lesznek ilyen majmaink a Parlamentben. És Isten óvjon attól, hogy a Fidesz rákényszerüljön velük az együttműködésre ...

wiener 2009.08.21. 18:13:39

@mavo: az a baj hogy késelésről volt szó, nem gyilkosságról
nem minden késelés vége halál :)
egyébként tényleg sok késelés van a nyócban, ha nem is napi 6, de azért elég

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:14:30

Ja, és ha jól sejtem, Vonáékat nem tartod noname fórum trolloknak, holott egy az egyben olyanok, mint Slotáék odaát.

es2300 2009.08.21. 18:16:18

@wiener: mondmar meg kerlek mit tudsz te a nyolcrol az isten megaldjon teged draga baratom

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:16:25

@wiener:

az a késelés, amelyik nem végződik halállal, az gyilkossággal nem állítható párhuzamba, ezt remélem, érzed. Ja, mellesleg a késelések nem kis hányadában fehér szúr fehért vagy cigány cigányt, és így tovább.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 18:17:10

@gitáros: Mit magyaremberezel? Téged minek nevezhetlek? Te, istembarma, Te

wlakos 2009.08.21. 18:17:43

@bigél: Akkor időben léptél le a kocsmából, biztos te érted küldött drazsé!:)

kamasuka 2009.08.21. 18:18:00

Na faxa. Sólyom Lászlót nem engedték át Szlovákiába. "Szép"!

Jól jön ez a magyar bolsiknak:
-jó pont a cigányságtól, mert "elkapták a tetteseket"
-aztán jó pont a demokratikus magyaroktól, mert a választásokig - TUTIRA - megoldják majd a magyar-szlovák kisebbségi vitát, amit vsz közösen összedugva a fejüket saját maguk kreáltak szlovák kollégáikkal.

A végén még jövőre is a szarból visszahozzák a választásokat ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:18:25

@wiener:

miért ne menjen? Ha az ottani magyaroknak István szobor kell, és őt kérik, a faszért ne mehetne? Miként bántja ez a szlovákokat, könyörgöm? A dátumegyezés, mint ok elég egyértelműen erőltetett köcsögség, ürügy.

Bakkerovics Bakker 2009.08.21. 18:20:20

wiener 2009.08.21. 18:12:02
az csehszlovákia volt, előtte meg magyarország. mindazonáltal számomra az egyik legviccesebb szókapcsolat a "szlovák nemzet"

Zee 2009.08.21. 18:20:27

ez olyan lesz,mint Mór:)
elfogtak valakiket akikről ki fog derülni,hogy valamikor elkövettek valamit ezért összefüggésbe lehet hozni a bűncselekményekkel,de nem ezért a bűncselekmény sorozatért,viszont,ha már elfogtuk őket akkor megbüntetjük.Valamiért.

Aztán egy évvel később feladja magát a valós elkövető/k.Vagy nem.Aki olyan profi módon gyilkol,mint amilyenek ezek az elkövetők,nekem ne mondja senki,hogy az NNI csak úgy elfogja őket.Ne nevettessenek már ki.Mórra elb..tak 1 milliárd forintot az adófizetők pénzéből,meg egy évet és nem hozott valós eredményt.
Ezek után állítják,hogy hirtelen megtaláltak valakiket akik -lehetséges,hogy összefüggésbe lehet hozni a romagyilkosságokkal. Ezt majdnem megettem,de nem fogom,mert már korábban lerágták és én csak egyszer rágok meg valamit aztán vagy megeszem vagy nem.Kétszer ugyanazt nem eszem meg :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:20:44

@Félkupica_Fehér_Főnök:

"Értsd.: Paraszt - dolgozó kisebbség "

Pont a gyilkosságok áldozatai közt volt nem is egy, amelyik a szegény földtúró paraszt _helyett_ dolgozott a földeken.

wiener 2009.08.21. 18:20:47

@mavo: a matekodra reagáltam, napi 6 késelésre te évi 1800 gyilkosságot hoztál fel
szövegértés?

bigél 2009.08.21. 18:21:19

@wlakos: bizony, de kapkodni kellett a rövid lábaimat! szerencsére megvannak az informátoraim.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:25:06

@wiener:

ismétlem: egy csak sérülésekkel járó késelés nem állítható semmiféle párhuzamba gyilkosságokkal. Pláne nem szándékosakkal, pláne nem gyermekgyilkosságokkal.

SoBe 2009.08.21. 18:25:10

@Defoe:

"A kisgyerek lelövésére meg csak annyit tudok mondani hogy bűnmegelőzésnek még elment."

Ha valami spontán szerveződött kis csapat, néhány kigyúrt, mindenkit terrorizáló, kopasz-köcsög kancigányt lövöldözött volna rakásra, tán még elnézendő lenne némi összekacsintgatás, de fenti sorok alapján azt mondom: te egy érzéketlen, büdös kis senkiházi vagy !

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:26:04

OFF

valaki rakja már ki szegényt, habzik a szája.

wiener 2009.08.21. 18:26:25

@mavo: október 23-án te örömmel látnád itt a mostani orosz déli hadseregcsoport harckocsizó parancsnokát ahogy szobrot állít az első orosz királynak egy oroszok lakta faluban a határ mellett, úgy, hogy 30 éve állandóan burkolt és nyílt területi követeléseket hallgatnál tőlük?
minek ez?
pont azon a napon?
nincs elég más nap?
érted ezt? vagy ezt se?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:28:04

@Zee:

ugye nem tippelek rosszul, ha azt mondom, hogy a Pécs környéki esetben látatlanban elhitted ugyanennek a magyar rendőrségnek, hogy uzsorás leszámolás volt. ;-)

kamasuka 2009.08.21. 18:28:48

@wiener:
Orosz király?
Határ mellett oroszok lakta falu?
Mit tanítanak itthon az iskolában?

kill004 2009.08.21. 18:29:19

@mologyec:" laktam évekig az Avason"

Hanyadig ütem, és mikor?

es2300 2009.08.21. 18:29:34

@wiener: bar nem en vagyok a megszolitott de hadd reagaljak ra, a valasz kettos
1. amilyen viszonyban most vagyunk a szlovakokkal, igazad van
2. amilyen viszonyban lenni kellene veluk, nincs igazad

haerted mire gondolok

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.21. 18:29:55

na mi van ? még mindig 45 perc van vissza a sajtig?

pudliho 2009.08.21. 18:30:41

hogy lehet az hogy még nincs kint a debrecen rajongó írása az index főlapon, basahalmi hódrabló biztos tudja már hogy a fidesz a fő "bábjátékos" :-)

abandi 2009.08.21. 18:31:18

@SoBe:
Öregasszonyok megerőszakolása/kirablása/megölése az okés..., mert már úgy is megváltás nekik a halál...
mavo · mavo.blog.hu 2009.08.21. 18:25:06
@wiener:

ismétlem: egy csak sérülésekkel járó késelés nem állítható semmiféle párhuzamba gyilkosságokkal. Pláne nem szándékosakkal, pláne nem gyermekgyilkosságokkal."

Ja, egyetértek! Lásd az izraeli fajtatezsvíreidet....

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 18:33:24

Na készülnek már a koncentrációs táborok tervei?

Egyébként szerintem semmi új (izgi) dolog nem derült ki ezen a sajtótájékoztatón...

wiener 2009.08.21. 18:33:32

@S.N.E./Subbainkompatibilis: nezd meg ezt a terkepet
lazarus.elte.hu/hun/maps/1910/nepek.gif
lehet hogy hataron belul voltak, de nem voltak sose magyarok ott, voltak magyar varosnevek, meg minden, de tulzas lenne kijelenteni hogy az ott magyarsag volt
ahol magyarok eltek azt tobbnyire megkaptuk
amit nem az eleg baj
de ez egy masik tortenet mar

wiener 2009.08.21. 18:34:48

@kamasuka: ez egy példa volt, egy hasonlat
nincs ilyen

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:35:20

@wiener:

tisztázzuk. Én eléggé nem szeretem az efféle kinti balhékat, de.

a, 20. István ünnep, ám Sólyom nyilvánvalóan foglalt volt 20-án, és a legközelebbi nap, várjál csak, kiszámlom.. Tartották volna decemberben, vagy mi?

Ráadásul tudtommal ezt a külügy be is jelentette, és a szlovák hülyék hőbörgéséig semmi bajuk nem volt vele. Ja, hogy Slotáéknak időnként kell adni valamit, hogy nyugton maradjanak. Hát jövő évtől meg majd a Jobbiknak kell, kezdheted megszokni.

b, Istvánnak tényleg mi köze a 68-as balhéhoz? Már azon túl, hogy pár hülye azt hitte, visszafoglalás lesz.

c, nem Sólyom követel területeket, sem a magyar állam, és ezt ők is jól tudják.

craft 2009.08.21. 18:36:16

Bukowskynak! Integráció? Ha-ha-ha! Mária Terézia óta ezzel próbálkoznak sikertelenül. Kérdezd meg a kínaiakat, mikor próbáltak integrálni nomád népeket (húnokat, mongolokat, mandzsukat)! Reménytelen próbálkozás! A nagy baj az, hogy a politika tudatosan büntetlenül hagyja a cigányokat, és ezzel lovat ad alájuk, megosztva a társadalmat! Példa: az angolok Indiában a muzulmánokat privilegizálták, Ruandában és Burundiban a tutszikat privilegizálták századokon át a hutukkal szemben. Tudjuk, mi lett a következmény. Ami a magyarság szomorú jövőjét illeti, három-négyszer lassabban szaporodik a cigányságnál. Csonka Magyarország területét ugyanúgy el fogja veszíteni a magyarság, mint Erdély! Erre mondta egy palesztin vezető, hogy a zsidók elleni harcuk leghatékonyabb eszköze a palesztin asszonyok méhe! A magyar asszonyok méhéből az elmúlt ötven évben 6 millió magyar magzatot kapartak el. Akkor miről beszélünk?!

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.21. 18:36:34

@es2300: " ebbol a drogos kocsog az nagyon tetszik nekem, ez tenyleg nagyivu gondolatmenet volt, nem lehet h esetleg zsido is vagyok, de legalabbis zsidoberenc?"

az természetesen hozzá jár automatice, kapcsolt áru.
Meg azért ne várd el, hogy az összes jelzőjüket használják a kurucok, mert egyrészt annyi hely nincs egy kommentben, másrészt pedig már egy olyen replika megfogalmazása is kimeríti a szókincsük felét.

abandi 2009.08.21. 18:36:35

@mavo:
Csak mert nyáladzol zsidómódra szokásod szerint!

"ugye nem tippelek rosszul, ha azt mondom, hogy a Pécs környéki esetben látatlanban elhitted ugyanennek a magyar rendőrségnek, hogy uzsorás leszámolás volt. ;-)"

Brávó! Végre valaki a MOSZAD-ra tereli a szót!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 18:37:01

@mavo: Ha a magyarozó majmok kiesnek és cserébe jönnek a cigányozó majmok, akkor ugyanott tartunk, ahonnan elindultunk, szóval semmi változás nem lesz, csak az előjel lesz más.

Egy késelés az emberélet kioltására tett kísérlet, bármit mondasz, vagy bárki bármit mond, és pont.

Vonáékat csak sima majmoknak tartom, egyelőre ők még senkik. Jövőre egyrészt nem lesznek minisztermajmok, másrészt náluk sokkal radikálisabb elemeket is felfedezhetsz a mostani parlamentben, nézz csak meg egy választási kampányt, nézz egy mohácsi-kirekesztő viktóriát, vagy egy kolompárt, nézz egy ciánkapszula gábort, egy fikaevő (elmészapicsába) gábort, egy alkesz taxisoffőr gábort, egy gyurcsányt (ha-ha-ha), egy "feketemunkásokkalépítkezek és nem kell számla" pénzügyminiszter kókát.

Milyen majmokról beszélsz? Frissen szabadult történelemszakosokról, akik valahogy be akarnak jutni a parlamentbe, vagy a 20 éve, az akasztást megúszó majmokról? Mondjuk sejtem magam is :o)

Egyébként a fideszmajmokat fent kihagytam, most gyorsan pótolom, hogy megnyugodj xD
---
@wiener:

Nem büszkén vonultunk be, egy szabadságharc után voltunk alig 10 évvel, azután a szabadságharc után, amit a mostani vezetőink elődpártja fojtott vérbe, és amelyik bevonulást a mostani vezetőink elődpártja kényszerített ránk, és amelyik pártnak most egy akkori kommunista főcenzor az elnöke.

Mi köze hozzájuk Sólyom Lászlónak, aki napok óta hangoztatja, hogy magánemberként érkezik szlovákiába?

degerely 2009.08.21. 18:37:55

@mavo:

Miért, szerinted, ha nem hal meg senki, akkor csak úgy barátilag késelnek az arcok? Vazzeg, gondolod, hogy van aki jóindulatúan -és persze hatalmas anatómiai ismeretek birtokában- szurkál és nem akar semmi komolyat? Gyilkosság és komoly sérülés között általában nem a szándék, hanem a szerencse dönt.
Te is valami szerencsétlen szociológia szakos lehetsz, aki a sok magolásban már elvesztette a realitásérzékét...

bAnál Amál 2009.08.21. 18:39:19

@es2300: A normális életet folytatni igyekvő emberek biztonságérzete már régen megszűnt. Ha valakik mások kirablásából próbálnak megélni, könnyen meglehet, hogy egy-két sértett előbb-utóbb ilyen értelmetlen válaszlépésre szánja el magát. Ez a szomorú gyilkosságsorozat meglehet, hogy a másik oldalt is elbizonytalanította kicsit.

wiener 2009.08.21. 18:40:26

@mavo: ez is lehetne, de nem volt foglalt, bp-ről 1 óra alatt ott van a szirénázó konvoj ha akar, lett volna ideje tegnap is ha nagyon kell, hidd el, nem csinál ez a bácsi egész nap semmi hasznosat

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:42:01

@degerely:

Magyarországon a késelések túlnyomó többsége ittas állapotban és/vagy kocsmában történik.

Ugorjunk.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 18:42:36

@mavo: Egy civil szervezet szoboravatójára ment volna ki, meghívott vendégként.

De vááárj csak, biztos az nbh szervezte ezt is!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:43:33

@wiener:

ismétlem: falu egyeztetett, külügy egyeztetett, amíg nem jöttek hőbörögni az ottani majmok, nem volt balhé.

És ahogy elnézem, fogalmad sincs Sólyom programjáról. Nekem se sok, de nem is verem magamat.

tudi 2009.08.21. 18:44:16

Én, bevallom őszintén kételkedek abban, amit a rendőrség és a NNI mond. Az okok, hát hosszasan sorolhatnám mik, de egy a lényeg az kicsit szomorú, hogy én mint állampolgár nem hiszek a hivatalos szervek álltal mondottaknak.

wiener 2009.08.21. 18:46:41

@mavo: feladom, neked van igazad
mindenben

ugorjunk

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 18:47:11

@mavo: Igen, tök egyértelmű, hogy a Fico a magyar nácik rémképével riogatja a saját nácijait és így akar szavazatokat szerezni. (hmm a kommunisták kimaradtak)

abandi 2009.08.21. 18:48:23

@Félkupica_Fehér_Főnök:
ez a mavo nevű csiganyál épp most viszi félre az itthoni szennyet, egy szerencsétlen önjáró cionista akciójára!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 18:48:42

@abandi: Jááájj de cionista rásszista vagy teee!!!!

A zsidókat ne keverd ide, mert ha kivágják egy koszos palesztin szerveit, azzal legalább 3-4 szőke (vagy akár néger) zsidó életét is megmenthetik egyszerre, szóval gyakorolj megbánást és kérj bocsánatot, kis náczi blogtársunk!

ször 2009.08.21. 18:51:45

Azért először is azt kell megnézni,hogy mi a politika nyerése ebben!Talán az,hogy azok a falukban élők nem látják át,hogy ez nem ő értük van hanem a politikai bűnözőkért,ök nem érdeklik ezeket a közelkeleti bevándorlókat támogató politikusokat!A lényeg ők most olyan törvényt akarnak hozmi,ha a magyar kiejti a száján az egyik-másik kissebbség nevét már vihetik is a sittre!És nem utolsósorban,most majd királyként tetszelegnek a romák elött szavazatokat remélve!Remélem nem járnak sikerrel!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:52:06

@Lord_Cica:

és ami még viccesebb, hogy az ő "szlovák nemzeti érzelmű" srácainak egy része, meg a mi "magyar nemzeti érzelmű" srácaink egy része hogy, hogy nem a nemrég elmaradt Hess-maskarádén ölelgette volna egymást. Kúl lett volna.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 18:53:43

@ször: Ez hülyeség. Kisebbségpárti politikával csak veszíteni lehet a szavazatokat, nyerni nem. Lásd: mszp, szdsz

Liberté....73 2009.08.21. 18:54:23

@mavo:
Tetszik amiket írsz.
Hol voltál eddig?

Bakkerovics Bakker 2009.08.21. 18:54:41

es2300 · www.mertekletes.hu 2009.08.21. 18:25:54
faszt.
inkább csak egy szánalmas, buta seggfej.
most már biztos.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 18:54:42

@mavo: Lehet hogy hagyni kellett volna és utána röhögni :)

abandi 2009.08.21. 18:54:44

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Oké!
Akkor javaslom továbbá, hogy:
Nem kéne a niggert, cigányt tovább szaporítanunk a segílykével, hanem inkébb koncentráljunk a meglévő zsidóságra a továbbiakban!
Már mint a segélyek tekintetében...

es2300 2009.08.21. 18:55:21

@bAnál Amál: en normalis eletet elek, dolgozom a 8ban 9ben sokaig a dzsumbujban, es nem felek, tovabba merem hasznalni az agyamat es nem hiszek a bosszuban

btw meg kerdezz meg barkit aki csak picit is foglalkozott alaposabban a kerdessel (ugyertem index topicban flamelesen tul), elmondja majd neked hogy valojaban nem a ciganysaggal hanem a melyszegenysegben elokkel van a problema, ebben a tarsadalmi retegben jellemzo a megelhetesi bunozes, a tobbsegi tarsadalom egyuttelesi normainak be nem tartasa. es igen, valoban, a a ciganysag tulnyomoresze ide tartozik, de ez mar egy masik, sokkal messzebre vezeto kerdes

minden epeszu tarsadalomtudomanyokkal foglalkoz (szak)ember az integracioban, a befogadasban, a nyitasban latja a megoldast

vannak akik a gazkamraban, karlevagasban stbstb
egyszer ez a megoldas mar balul sult el es szerintem abban megallapodhatunk, hogy nem kellene ujra megprobalni. ezesetben javaslom nezzunk egyeb alternativak utan - az elobb felsoroltam parat, mar csak gondolkodni kell hozza

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 18:56:06

@Liberté....73:

olvasgattam, és nem tudtam, röhögjek, vagy sírjak.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 18:56:22

@abandi:

Ha-Ha!

Szeretném meghallgatni Mohácsi Viktória véleményét is, én csak az ő éleslátásában bízok!

@mavo: Visszaolvasva szerintem semmire, azt hiszem félrement a kommentem :-$

@tudi:

Az ontopichoz visszatérve tényleg ez a legnagyobb gond az egész történetben.

Friss emlékeinkben él egy Mór, egy tánczos -ügy, egy csepeli bombagyár, egy keleti-pu felrobbantásának kísérlete, meg persze néhány fantomrobbantás a youtube-ról. Adott esetben valószínű, hogy tényleg a valódi tetteseket fogták el, de ezt már hogy lehet elhinni egy Draskovicsnak? - vagy bízzunk vakon a haveri kutyáknak, mert ők soha sem tévednek?-

Liberté....73 2009.08.21. 18:57:49

@mavo:
Igen, ez valóban komoly dilemma. :)

A srácoknak nem tűnik fel, hogy például pont az ő műmájer náczulós viselkedésük miatt nem engedik be most ezt a szerencsétlen félhülye Sólymot a szlovákok.

es2300 2009.08.21. 18:57:55

@S.N.E./Subbainkompatibilis: most tenyleg nem azert de az megvan, hogy neked a valasz erre gomb megtalalasa is nehezedre esik, ezert inkabb copy-pastelsz?
de persze en vagyok a hulye :) mindegy, elj boldogan es egyel meg egy turorudit :)

fingerbangs 2009.08.21. 18:59:08

@es2300: az elmúlt 10-20 évben kb. mindig ugyanez a nóta, integráció, segély, felzárkóztatás
eredménye meg nincs
de jó sokba került
én már unom

es2300 2009.08.21. 18:59:35

@fingerbangs: mondj jobbat, tenyleg, kivancsian hallgatom

Bakkerovics Bakker 2009.08.21. 18:59:55

es2300 · www.mertekletes.hu 2009.08.21. 18:57:55
nem hülye.
buta.
érzed a különbséget?
ja, és szánalmas is.

bAnál Amál 2009.08.21. 19:00:51

@es2300: Amiket felsoroltál, azt valójában már régen megkapták, csak nem akarják. Persze kapóra jön ez a politikusoknak, mert amíg a cigánybűnözéssel vagyunk elfoglalva, addig a háttérben mehet a pusmus. A megélhetési bűnözésről véleményem szerint csak az tud érdemben nyilatkozni, aki már elszenvedte.

rotler 2009.08.21. 19:01:27

Azért érdekes,hogy mindig munkába induló cigányokat öltek,stb.Én egykezemen megtudnám számolni,hogy hány ilyen (dolgozó) cigányt ismerek.Igaz én nem vidéken lakom(hanem a nyolcban),és ott lehet,hogy más a helyzet,de nem valószínű...

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 19:01:37

@mavo: tök király a kommunistanáci design :) olvasom

es2300 2009.08.21. 19:01:43

@S.N.E./Subbainkompatibilis: varjal mar teged ismerlek, te vagy a Frappans Valaszok Nagymestere!!!

rotler 2009.08.21. 19:04:45

- Mégis, mi a háttér?
- Én is olvastam a nyomozók találgatásait. Nem kell messzire menni. Itt Borsodban kell keresni a romák között a vétkeseket. Amikor a nagycsécsi temetés volt, akkor én beszélgettem néhányukkal. Három, egyenként ötvenfős társaság tartja kezében a roma ügyeket. Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégióban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestről jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos.AZÉRT ÉRDEKES,HOGY EZT A Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője MONDTA.AKKOR LEHET BENNE VALAMI...

wlakos 2009.08.21. 19:05:36

@es2300: Ezt szoktad- e mesélgetni a cigányoknak? Mi a válaszuk rá?

es2300 2009.08.21. 19:09:18

@bAnál Amál: nem akarjak? :) mit nem akarnak? es hogyan nem akarjak? :) nem inkabb arrol van szo h evtizedek ota leszarja mindenki a ciganykerdest, illetve a videk pusztulasat?

mondok egy egyszeru peldat, a magyar mezogazdasag a Szent Magyar Fold vedelme jegyeben teljesseggel lepusztult, felaprozodott, versenykepesseget elveszitette, termelekenysege, hatekonysaga a nullahoz konvergal. ha pld nem allandoan azt kellene hallgatni h jaaaaj nehogy kulfoldi befektetok kezebe keruljon (miert zmeg, elviszik platos ifaval izraelbe?!) hanem mondjuk szepen engednenk h tokevel, szaktudassal rendelkezok hasznaljak oket akkor lenne munkaero igeny, lenne mi felszivja a videki munkanelkulieket ezaltal ugye nem szorulnanak segelyre, munka becsulete, napi rutinok stbstb soroljam meg?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 19:09:22

@es2300: Az igazi probléma ott gyökerezik, hogy a többség nem társadalomtudományokkal foglalkozik, mert amúgy nem lennének pékek, suszterek, buszvezetők, informatikusok stb. -stb. -stb.

A többség csak békében szeretne élni, nyugodtan, biztonságban. Ők tanultak a munkájukért, hogy becsülettel dolgozhassanak és az ő kis "sivár" életükbe már nem fér bele az, hogy egy élet munkáját lássák elszaladni a kertesház udvarában, ezt még Te sem várhatod el tőlük, se a megértést, se a szánakozást. Ennek megakadályozása nem az ő feladatuk, ezért adják oda a fizetésük 60-70% -t, már több, mint 20 éve. Egyszerűen ők (mi) nem így szocializálódtak, a lopás náluk halálos szégyen és amikor ezt az orruk alá dörgölik és még ki is röhögik őket, akkor ne csodálkozz, ha elszabadulnak az indulataik, ilyen súlyos dogmák felrúgása ezt eredményezi.

@abandi:

Fura lesz ezt hallanod, de még a legvadabb liberális ismerőseim is ezt mondják, mármint, hogy nem szabad szaporítani a társadalomnak nem hasznos egyedeit ( a zsidókat most kivágtam a kommentedből), pláne nem arra nevelni őket, hogy folytassák ezt az ördögi kört. - a gond csak az, hogy ezek a vadliberális ismerőseim nem a parlamentben ülnek, helyettük mondjuk ott van mohi, meg kunczi és a társaik.

irrelevant 2009.08.21. 19:11:14

@wiener: "mindeféle szlovák királyok"

Mutass már egyet. Wikipédia-link is jó, csak szlovák király legyen. Lécci.

wlakos 2009.08.21. 19:11:33

@es2300: És akkor mindjárt nem a termelési ár alatt lehetne eladni:)

kill004 2009.08.21. 19:11:46

@es2300: Na ne! 7 és fél éve ezt a cigányintegrációs szarságot nyomatjátok 0 eredménnyel. És ezek után mástól vársz ötleteket?

es2300 2009.08.21. 19:14:44

@Félkupica_Fehér_Főnök: teljesen egyetertek ezzel, de a problemara megoldas nem a sorozatgyilkossag, vagy a gazkamra hanem a rendor aki megelozi buncselekmenyt illetve felkutatja az elkovetojet

btw akaratlanul is szobahoztad az adomoralt, belemenjunk? ;)

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 19:14:59

Akiket több mint száz(!,150+?) nyomozó ,extra nyomra vezetési díj mellett hónapokig nem tudtak elfogni ,most olyan amatőr hibát vétenek ,hogy a "járőröző'(onyád MTI,csoportosan elkövetett garázdaságot művelő) cigány hordára lövöldöznek?Valahogy nem áll össze.

es2300 2009.08.21. 19:16:12

@wlakos: de amugy tenyleg mert nyilvan (toke) erosebb mezogazdasag -> jobb erdekervenyesito kepesseg

de nefeledd ezzel a lendulettel rogton megemelkednik a tej es a kenyer ara - igen ami miatt meg te fogsz hisztizni, hisz te veszed meg

ja hogy a vilag ilyen kis osszetett, hat igen ;)

Loglift 2009.08.21. 19:16:45

@es2300:

"minden epeszu tarsadalomtudomanyokkal foglalkoz (szak)ember az integracioban, a befogadasban, a nyitasban latja a megoldast"

akkor miért nem oldják meg?
évtizedek óta látják a megoldást, csak éppen a problémát nem tudják megoldani!

Sőt az elmúlt 20 évben csak tovább romlott a helyzet.

Méghogy szakemberek??? Semmirekellő, ingyenélő bölcsész lófaszok, csak a szájuk jár!

Hol vannak a TETTEK, hol van a legkisebb jele a fejlődésnek?

Hol van?

es2300 2009.08.21. 19:17:47

@kill004: engem biztos nem hallottal nyilatkozni errol, leven nem politikus hanem (egy kicsit) szocialis munkas vagyok, ugyhogy en nem beszelek rola hanem csinalom

ugyhogy csak azt tudom kerni, hogy mondj jobbat es ne vagdalkozz hanem ervelj, hasznald az agyadat, azert raktak bele a fejedbe, vagy a tied csorgodob?

es2300 2009.08.21. 19:19:53

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.:

olvasd at ujra a hireket, a ket esetnek semmi koze egymashoz

Defoe 2009.08.21. 19:22:16

@gitáros: Nem hiszem hogy istenbarma vagyok. Csak sajnos többet találkoztam ezekkel a férgekkel mint kellet volna. Megítélésüket meg köszönhetik annak ahogy a társadalomban viselkednek. Gondolom te még nem láttál 5éves cigó kölyköt lopni. Lehet neked ezek csak amolyan egzotikus élőlények mint az állatkertben a fehér oroszlán..
Te fasz.

szabogyula 2009.08.21. 19:26:42

A múltról szoló információknak árfolyamuk van :
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-298303

wlakos 2009.08.21. 19:27:48

@es2300: Hát a mezőgazdaságunk problémája az, hogy a haszon a kereskedőnél van és nem a termelőnél! Ha ki lesz hagyva a kereskedői lánc jó része, akkor nem kell emelni az árat sem, meg a termelőnek is megéri.
Na ilyen egyszerű ez.:)

abandi 2009.08.21. 19:27:59

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Vannak még utolsó csingvecsüngök...!
És a legjobb baráti társaság is elpüsztülhet, ha nem jó a szláv többhangzatú szólam a cigányprímás szólójához a zsinagógában tartandó megemlékezéskor...

Loglift 2009.08.21. 19:28:55

@es2300:

"hetes09.blog.hu/ "

Ez egy három éve cigáűny gyerekek számára létrehozott 1 hetes (ha jól olvastam) alkototábor oldala.
Szép dolog!

Ez most mire megoldás?
Ezzel kit akarsz áltatni?
Legfeljebb a te/ti lelkiismeretetek megnyugtatására és félrevezetésére jó.
Ez NEM megoldás semmire!

abandi 2009.08.21. 19:29:47

@abandi:
Bocs, kimaradt egy: ,

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 19:30:15

@es2300:

Figyelj!

Ha már nekem válaszoltál, akkor magyarázd már meg, hogy az én hsz-emből honnan szedted a sorozatgyilkosságot, mint megoldást, ha visszaolvasol 4-5 kommentet tőlem, akkor meg bőven láthatod, hogy ennek semmi értelme nem volt, nekem címezve meg semmiképpen sem.

BTW - az adómorálról értelmes -pláne közgazdaságban kicsit is otthon lévő- emberek között nincs mit megbeszélni. A jelenlegi _összes_ magyar közgazdasági professzor szerint a mostani adóterhek mellett a kkv -k kb. 10% -a életképes. A többi 90% adócsaló, de mégis ők adják az adóbevételek 58%-át (vagy még többet).

Mit lehet erről beszélni? Csupáncsak annyit, hogy szanaszétbaszott adórendszerünk csalásba kényszíeríti a kis- és középvállalatokat, de amíg ezen nem változtat valaki, addig a kormány százszor csókolja meg a seggüket naponta, hogy csak ennyi imf hitelt kellett felvenniük a gondatlan gazdaságpolitikájuk után.

Vagy ennél is mélyebben szeretnél belemenni? -annyira nem vagyok liberális, bocsi

Tündér_Lala 2009.08.21. 19:32:10

@Liberté....73:
" szerencsétlen félhülye Sólymot "
Bravó ! Így szeretnék ők is láttatni.
Egyébként, vegyétek nyugodtan tudomásul, hogy a szlovák politika keményen soviniszta és céljuk - nyilvánvaló belpolitikai okokból - a magyarellenesség szítása és lehetőség szerint a vezetők lejáratása, megalázása, a magyar szurkolók ok nélküli laposra verése stb.
Ez a jelenelgi is bele illik a sorba: egy diplomáciailag korrektan egyeztetett látogatás erőszakos lemondása az utolsó napon. Tudják, hogy az ott élő nemzet társak miatt kiszolgáltatott helyzetben vagyunk és ki is használják. Egyébként a magyar vezetők jól reagálták le a helyzetet, bár szerintem a tárgyalásnak semmi értelme, mert annak sikeréhez közös akarat szükséges és az nincs meg. Nem értik, hogy így lehetőséget adnak arra, hogy kijátszanak bennünket egymás ellen (pld. a multik).

bAnál Amál 2009.08.21. 19:32:53

@es2300: na legalább nem kell leírnom, mert Fél_Kupica megválaszolta. Az a baj, hogy a társadalomtudósaid olyan távol állnak a vizsgálatuk tárgyától, mint Makó Jeruzsálemtől.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 19:34:37

@abandi: Ez most olyan Vogon költészetnek hangzott, mondd, hogy rosszul asszociáltam, lééciii!

Kartal (rezervált) 2009.08.21. 19:35:59

@Félkupica_Fehér_Főnök: hallgatva a szembe lakó vasazós cigányok hangósbemondós ordítozását, teljesen egyet kell értsek veled. mondjuk én saját bőrömön, nap mint nap tapasztalom az elmondottak igazságát, nem légkondis kocsiból lesem a belváros kirakatait...

kill004 2009.08.21. 19:36:30

@es2300: Nos, mivelhogy ti vagytok a szakértők, gondoltam mindenre tudjátok a megoldást. Az eredmények láttán mégsem. Elkúrtatok x évet a cigányintegrációs szarotokkal( majd mi megmondjuk/mutatjuk hogy kell), aztán mikor az eredmény 0, akkor én, mint buta mucsai mondjak jobbat? Ejnye, tudsz te ennél jobbat is.

Vagdalkoztam? Hol, ember?

Na jó, 1 ötlet: Az erőltetett integrált oktatást AZONNAL abbahagyni. Helyette bentlakásos cigány iskolákat, cigány nevelőkkel (ahol volt, ott bevált).

es2300 2009.08.21. 19:36:54

@Félkupica_Fehér_Főnök: jojo igazad van bocsi az osszemosasert :)

az adomoralt azert hoztam fel, mert az is egy kenyszerszulte ossztarsadalmi buncselekmeny mint a megelhetesi bunozes (falopas, kabellopas, tyuktolvajlas stb)

jozicsenko 2009.08.21. 19:38:23

@es2300: ne haragudj, de ez a felzárkóztatási baromság 20 év alatt teljesen feleslegesen kidobott pénz

egy fillérrel sem fizetnék nekik többet

nem náci vagyok, hanem elkeseredett: 60%os adóék van, amit vagy ellopnak fenn, vagy ellopnak lenn -s közben elvárják, hogy jó képet vágjak az egészhez és még többet és még többet adózzak

pofátlan vissza kérdezni ezt, de mondd, TE mennyit adózól? beszéltél már nyugati (szlovák, román) kollégáiddal arról, ott mit kell fizetni adóban és mennyi marad nálad?

és ezek után még boldogan öntöd a pénzt abba a nyamvadt feneketlen kútba?

nem nácik vagyunk, de ha a liberális szép szó nem használ, jöjjön a kőkemény REND (amitől libertének rémálmai lesznek, de lesz@rjuk)

igen, ez nektek náculás, de nekünk fellélegzés: kevesebb adó, több rend

ez kell, nem liberális picsogás, az az elmult 20 évben megvolt, sok volt, köszönjük, elég volt

jozicsenko 2009.08.21. 19:40:48

@jozicsenko: javitok: beszéltél már nyugati (vagy akár szlovák, román) kollégákkal arról, ott mennyi az adó?

(de kérdezhetném ezt Mavo-tól, Libertétől, a válasz vagy félrevezető ballib baromság lesz, vagy hogy semmi közöm a pénztárcájukhoz: igaz, de aki adózik, joga van beleszólni, mire költik el a pénzt)

zorbaviki 2009.08.21. 19:44:47

annyit fűznék hozzá.Véleményem szerint senki nem foglalkozik a cigány bűnözéssel,magán emberként addig,ameddig őt személy szerint ilyen irányú sérelem nem éri.Engem már ért,egy sörözőt vezetek Budapesten,és beakarták védeni a helyet a helyi "kemény csávók".A rendőrség nem segített,(vicces mondatok hangzottak el részükről,-a jobb lenne,ha fizetnék,meg -magad uram ha szolgád nincsen,stb...)hát elintéztettem őket másképp.Azóta nagyon ritkán téved be 1-1 roma a helységbe,de azok is érzik nincs helyük itt nálunk.Sajnálom,hogy ide kellett jutnunk,de nem volt más megoldás.

es2300 2009.08.21. 19:44:58

@kill004: no latod errol mar van mit beszelni, en szemely szerint az integralt oktatas hive vagyok, hiszen egy integralt tarsadalomban kell egyutt elnunk nekunk tobbsegi magyaroknak es kisebbsegi romaknak ergo az egyutteles modszertanat meg kell tanitani mindket felnek, hangsulyozom MINDKETTONEK

ertem mi a koncepcio a bentlakasos intezmenyek mogott, igy lehetne valahogy levalasztani a roma fiatalokat a negativ mintakrol, viszont azt latni kell, hogy konnyeden lehet ez kontraproduktiv hiszen a csaladi hatter akarmennyire is a munkanelkuliseg, bunozes, karosszenvedelyek mintajat adja sokszor, megis mukodo es fontos csaladi koteleket jelent.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 19:47:34

@Tündér_Lala:

Látod, ez a nagyon durva!

Amikor sokáig egy Mádl volt a liberálisok köztársasági elnök főideálja, vagy előtte mondjuk a Göncz (nem a kinga ha-ha-ha), akkor azok nem voltak félhülyék :o)

Csak a középjobb-ról is sokat támadott Sólyom, mert el merészelt volna menni magánemberként egy István-szobor avatására...

Ne legyenek kétségeid, ezek Grósz Karcsi és Lendvai Ildikó unokái, mind az összes xD

@Kartal (a morc):

És mit ordibálnak?!?

-Dinnnyéééttt!!!! XD

es2300 2009.08.21. 19:47:55

@jozicsenko: figyelj sak en tokeletesen egyetertek azzal, hogy tulsagosan nagy az adoteher es, hogy csokkenteni kellene azonnal - amint lehetseges :)

persze mielott nagyon elkezdjuk egymas mellet verni, finoman felhivom a figyelmed, hogy az elmult husz evben ez egy liberalis allaspont volt ;)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.21. 19:49:05

@es2300:

disznók közé gyönygyöt szórni balgaság.... látszik hogy újonc vagy :D

rotler 2009.08.21. 19:51:37

@Kartal (a morc): Ez durva,hogy nem szerepel a hírekben.És mennyi ilyen nem szerepel...

abandi 2009.08.21. 19:51:53

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Ehhh!
Nem érted Te a haikut...
Éljen a magyar haiku-vogonság!
Vogonokba velük...

es2300 2009.08.21. 19:53:09

@Loglift: tenyleg, igazad van, ez nem megoldas, hat akkor nem is tudom mi legyen
asszem megiscsak ki kell nyirni oket mind

juteszembe akkor mar a 18 evnel idosebb, de 8 altalanost el nem vegzetteket is csapjuk
hozza a kinyirandokhoz mert erted hat tuti ok is lopnak meg rosszul viselkednek

sot ha mar dolgozunk akkor egyfust alatt (hahhahaha) a hajlektalanokat, a mozgassertulteket es ertelmifogyatekosoat az aidseseket a drogosokat (elsokent az alkoholistakat) is

ha meg eszembejut valami szolok!

rotler 2009.08.21. 19:53:22

@zorbaviki: Írd meg nekem,hol van söröződ,és törzsvendég leszek :)))))))))

kill004 2009.08.21. 19:54:01

@es2300: Írsz azért meredek dolgokat. Alkohol, bűnözés, lehet, hogy baj, de hát a család. Az ilyen családból AZONNAL kivenni a gyereket.

Már, hogy lenne kontraproduktív, baromságot ne írkáljunk már kérem.

rotler 2009.08.21. 19:54:46

Illetve hol vezeted:))

es2300 2009.08.21. 19:55:26

@Pierre (Bezuhov): nem vagyok ujonc, egyszeruen csak raerek ;)

es2300 2009.08.21. 19:59:39

@kill004: milyen az ilyen? neked van egy tiszta vilagos keped arrol h milyen egy roma csalad?
ismerek tucatjaval es hidd sokkal tobb ott a szeretet es osszetartas mint amennyit akar csak sajat eletunkben latunk...

(nyilvan nem mindegyikben stbstb)

btw azert van gyermekjoleti szolgalat, es tarsai intezmenyek h a problemas csaladokban a gyermek erdekeben fellepjenek. miert akarsz mar megint egy kolektiv megoldast alkalmazni ha amugy kitalaltunk egy jol mukodo objektiv rendszert, mar csak merni kellene hasznalni

Loglift 2009.08.21. 20:00:37

@es2300:

Nen vagyok humán végzettségű, egyszerű műszaki mérnökember vagyok, lehet ezért nem értem, de megtisztelnél vele ha megmagyaráznád egy kicsit bővebben is, hogy ez mit jelent:

"a csaladi hatter akarmennyire is a munkanelkuliseg, bunozes, karosszenvedelyek mintajat adja sokszor, megis mukodo es fontos csaladi koteleket jelent."

ebben az esetben mit jelent pontosan a MŰKÖDÖ és a FONTOS szó?

Miért fontosabb a csládi kötelék (ha rossz példára nevel) mint, hogy a cigány fiatalokat leválasszák a negatív mintákról?

Hogyan lehet ez kontraprodukrív?

Tényleg megtisztelnél vele, ha mind a 3 (három) kérdésemre válaszolnál!

Előre is köszönöm!

Loglift 2009.08.21. 20:02:38

@es2300:

Nálatok ez így működik?

Ha nem a ti javaslatotokat fogadja el az ember, akkor már csak a kiírtás marad???

Most miért nézel le engem ennyire? Hol írtam én ilyet???

Szégyeld magad!

Kartal (rezervált) 2009.08.21. 20:02:50

@Félkupica_Fehér_Főnök: keversz valamit valamivel. mondom ezek vasazós cigányok. "figyelem figyelem, vasat radiátort..." stb. de ez csak szalagról megy, az az igazi, amikor a debil kölyök artikulátlanul ordítozik a mikrofonba, belefingik, meg amit akarsz...
igen, felelősek vagyunk mind, hogy ide jutott az ország, mert ilyenkor át kéne menni, és jól pofánbaszni a fogyatékost. párom meg is nyugtatott, hogy eljön a temetésemre ha megteszem.
tényleg nem tudom mi lenne a jó, de ezektől lassan nem lehet normális életet élni, és ők még provokálják az egészet.

Tündér_Lala 2009.08.21. 20:03:44

@es2300:
Az el kell ismerned, hogy a jelenelgi "kissebbség politika" csődhalmaz. Más kell. Emberséges de kemény eszközökel végre hajtott integráció.
Eszközei munkára kényszerítés (adóból levonható családi kedvezmények), a rendfenntertó erő megerősítése és a kezük szabaddá tétele a PC baromságoktól, azonnali munka teremtés képzetlen munkaerőnek (csatorna ásás pld), és a legfontosabb igenis oktatni, tanítani a gyerekeket. Ezt kikényszeríteni minden módon és eszközzel. Ha kell szergregációval, speciális módszerekkel.
Ez ha rosszul esik is mind a cigányság mind a magyar társadalom érdeke. Nekik azért, mert emberhez méltó alkotó életet kínál nekik távlataiban és azért, mert a (gazda)társadalom végső tönkremenetele esetén ők is még nagyobb szarban lesznek. Nekünk pedig azért fellélegezhetünk (anyagilag és bűnügyileg), velük emberi erőforrásokat nyerünk.
Ki kellene dolgozni szakembereknek a megoldás pontos módját.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:03:59

@es2300: Öööö!

Igen, értem én a párhuzamot! Az egyik nélkül nem lenne orvos, aki megműtene téged - vagy akár a szeretteidet - , a másik nélkül meg lenne mivel fűtened télen. ;o)

Viszont a többségi társadalomnak, -ha nem követted volna az elmúlt évek híradásait, az erkölcstelenül elkövetett erőszakos bűncselekményekkel van a legnagyobb baja. Itt a pont.

Amúgy abban egyetértünk, hogy mindkettőt a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, kényszeríteni kell a résztvevőket, hogy ezekről a dolgokról letegyenek, a Te és a mi érdekünkben, ezen nem lesz vita kettőnk között.

abandi 2009.08.21. 20:05:57

@es2300:
akkor inkább csak a sutább kezed használd pötyögésre, hogy dupla idő alatt szennyezd be a világhálót. a másikkal, meg tedd magad hasznossá...

Kartal (rezervált) 2009.08.21. 20:07:52

@Loglift: náluk ez így működik. aztán ránk ordítanak, hogy nácik meg fasiszták...

wlakos 2009.08.21. 20:09:26

@es2300: "Több bennük a szeretet."
Az idegeneket is ennyire szeretik? Teszem azt mikor összevitatkozik a család egyik tagja valakivel leállítsák? Főleg ha "fehér" az illető, esetleg olyan amelyik még cigányozott is? Mi történik vele?
Hány családfő veszi el iskolába menetel előtt a zsebkést a gyerektő?

Magukon kívül szeretnek-e valakit is? Vagy mindenki más felőlük mehet a levesbe?

Akkor hogy is integráljuk őket ha ők a "rasszisták"?

kill004 2009.08.21. 20:09:38

@es2300: "neked van egy tiszta vilagos keped arrol h milyen egy roma csalad?"

Ezt tényleg nem kéne kedves! Miskolci vagyok, a rokonság Abaújban lakik. 100 méteren belül 8 cigánycsalád lakik. Soha nem jártam olyan osztályba, ahol ne lett volna cigány. Dolgoztam velük. NEKEM ne mutasd be őket!

"hidd sokkal tobb ott a szeretet es osszetartas mint amennyit akar csak sajat eletunkben latunk... "

Ezt a saját, 4 gyermekem nevében kikérem magamnak.
Várj, megvan! Arra a cigánycsaládra gondolsz amelyik tegnap ment el az ablakunk alatt, és az "anyuka" rúgdosással terelgette a 3, 2-5 éves gyerekeit? Vagy arra amelyik a múlt héten pofozta le a boltban a 3 éves forma gyerekét?

Összetartás? Ja! Nem mi vótunk...

es2300 2009.08.21. 20:10:19

@Loglift:

kicsit pontatlanul fogalmaztam mert sok a komment amire jokedvuen irogathatok ezert elnezest, de most tisztazom a kerdeseid alapjan, szoval

mukodo es fontos azt jelenti, hogy van benne apa, anya, testverek, rokonok, vannak unnepeik, kozos tevekenysegek, problemak es sikerek egyszoval egy mukodo kozosseget alkotnak, meghoza azt a mikrokozosseget ami a tarsaslet alapja minden ember szamara

azert fontosabb a csaladi kotelek amiert az atlag magyar munkanelkuli alkoholista csalad sarjat sem akarod megmenteni majd csak akkor ha verik a gyereket, vagy lehet akkor sem mert ugye egy-ket pofon az jot tesz mindenkinek

kontraproduktiv pedig azert mert ha kirantod a gyereket a kiskozossegebol amibe beleszuletett, majd pedig mondjuk 18 eves koraban azt mondod neki nesze itt a vilag most mar eljel rendes tisztesseges ember modjara akkor ott fog allni EGYEDUL - egy pillanatra kepzeld bele magad ebbe a helyzetbe

hangsulyozom en eredetileg arra reflektaltam, hogy teljes abszurditas MINDEN ciganyt AZONNAL szegregalt, bentlakasos intezmenyekbe kuldeni szocializalni, gondold csak vegig milyen kovetkezmenyei lesznek ennek

az otthonrol hozott mintak pedig - megegyser mondom - a melyszegenysegben elok altalanos helyzetenek velejaroja, azaz intenziv szerhasznalat, tartos munkanelkuliseg (adott esetben a szulonek soha nem volt munkahelye!), tarsadalmon kivuliseg, a szocialis rendszeren valo eloskodes LEHETOSEGE

ezekkel kell kezdeni valamit nem azzal, hogy ha valakinek sotet a bore, az egy adottsag, ezt probaljatok meg lecci megerteni, olyan mint a nagy mell es a hosszu comb ;)
ez nem hatarozza meg, hogy milyen ember vagy, ellenben a kornyezetedbol erkezo hatasokra reflektalsz es azokhoz viszonyitva alakul a szemelyisged - es akkor most megegyszer gondold vegig a jocsajos peldat, koszi

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:10:46

@Kartal (a morc): Okés, csak egy rossz rasszista vicc poénját próbáltam elsütni, de ezek szerint a mindenhol eluralkodó pc hozzáállás most jogosan nyomott egy kokit a fejemre :o)

"tényleg nem tudom mi lenne a jó, "

Volt itt egy kommentelő VB rövidítéssel, aki kb. ugyanazt az elgondolást írta, mint előtte én is, de Tündér Lala is ezt a vonalat erősíti -itt pont fölöttem- , én egyedül ezt az irányt látom sikeresnek.

zsoltix 2009.08.21. 20:11:46

"Sólyom László köztársasági elnököt ma délelőtt telefonon tájékoztatta Bencze József országos rendőrfőkapitány arról, hogy elfogták a cigányok ellen tavaly óta folyó támadások gyanúsítottjait. Az államfő gratulált a rendőrség szakszerű és eredményes munkájához. Sólyom László hozzátette: a feltételezett elkövetők letartóztatása után az egész ország fellélegezhet, visszatérhet a nyugalom és a törvényes rendbe vetett bizalom a támadásoknak kitett területeken." Szòval fellèlegezhet az egèsz orszàg. A Sàndor palota nincs veszèlyben, Laci bàcsi nyugodtan alukàlhat. Hù,de jò nekünk.

Hencida6710 2009.08.21. 20:14:43

Nem is érdemel mást ez a nép, mint ami van! A hozzászólásokból (végigolvastam mindet betűről betűre) gyönyörűen leképeződött számomra a magyar társadalom! Gratulálok minden Magyarnak, aki a Bibliát lefosozza, aki egy gyermek brutális meggyilkolását kiröhögi, aki erkölcsi normákról károg, miközben újra-vizualizálja a holokausztot stb. stb...Csupa fröcsögő, lenéző, primitív, kirekesztő ember!!! Csak így kis "e"-vel... Egy ország olyan, amilyenek az ott élő emberek!!!
Gratulálok mégegyszer!!! Szégyelljétek magatokat!!
"Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt!!!"

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:15:06

@es2300: Az életembe azért ne próbálj már belelátni, a saját életedbe esetleg. Hogy én mennyire szeretem apámat, anyámat, az unokahúgomat, a testvéreimet, a szerelmemet, na hát azért nem kell már ez a demagóg szöveg. Ők a felsőbbrendű faj, akik jobban szeretnek, mint mi, és azért felsőbbrendűek, mert a szeretet mindennek az alapja, jajj ne már xD

Mondd el egy anyának, hogy a szomszéd lakatos jobban szereti ramónát, mint ő a saját lányát, ez egy vicc

kill004 2009.08.21. 20:15:32

@kill004: De mia faszt írkálok én másodéves bölcsész hallgatóknak???!!! Hülye vagyok? Igen! Megyek nézem az atlétika vb-t. AZ érdekes, ez meg már unalmas...

es2300 2009.08.21. 20:15:38

@Félkupica_Fehér_Főnök:

"Viszont a többségi társadalomnak, -ha nem követted volna az elmúlt évek híradásait, az erkölcstelenül elkövetett erőszakos bűncselekményekkel van a legnagyobb baja. Itt a pont."

nezdmarmeg melyik topicba kommentelunk eppen ;)

Kartal (rezervált) 2009.08.21. 20:16:00

@Félkupica_Fehér_Főnök: az az irány üdvözítő is lenne, de ahhoz a vezetésbe olyan emberek is kellenének, akik ezt komolyan veszik és végigcsinálják. élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy ilyen emberek a jelenlegi vezetői garnitúrában nincsenek. és valószínűleg jövőre sem lesznek. utána meg késő lesz... ezért vagyok elkeseredett. egyébként Tom Bobb pont erről (legalábbis a témát érintő dologról) posztolt ma.
agymosott.blog.hu/2009/08/21/lacca_musci

es2300 2009.08.21. 20:18:28

@Félkupica_Fehér_Főnök: jojojo szerintem ezen ne ragadjunk le ugyanis ez csak azert kerult elo mert itt elhangzott h azonnal emeljuk ki oket a csaladjukbol es zarjuk internatusba, hat gondoltam akkor jelzem, hogy sajat tapasztalaim alapjan lenyegesen jobban mukodik a csalad mint kozosseg a romaknal, mint ahogy azt mi gondoljuk na ennyi es minden tiszteletem a kedves topictarsaknak akik magukra vettek kijelenteseimet amiket egyaltalan nem cimeztem nekik ;)

es2300 2009.08.21. 20:21:25

@Loglift: elnezesed kerem nem akartalak teged szemelyesen meggyanusitani ezzel megegyszer bocsanat

ebben a nagy szajkarateben osszemosodnak a dolgok ugyhogy most szerintem ragyujtok es hatradolok :)

Loglift 2009.08.21. 20:23:04

@es2300:

Köszönöm!

Először is hadd kezdjem ezzel:
"ezekkel kell kezdeni valamit nem azzal, hogy ha valakinek sotet a bore"

Szerintem az társadalom - nevezzük úgy - cigányellenes részét EGYÁLTALÁN NEM zavarja a bőrszín!!!
Hagyjátok már abba ezt a félrtevezető hülyeséget!!!!
Kit érdekel SZÍN? És mi van azokkal akik színvakok??

Az a baj, hogy te/ti végtelenül naiv módon egyáltalán nem vagytok hajlandók foglalkozni a valósággal, csak elméleteket gyártotok, és elhiszitek azt a sok színészkedést amit az adatgyűjtő terepmunkátok során láttok!

Vajon miért nem tudjátok egy kicsit sem elfogadni a velük hosszú évtizedek óta együttélő TAPASZTALATAIból származó véleményeket???

Csak egy példa az ő szeretetükre:

Egy Bp-i kórházban az idén 4 rákos cigány ember hunyt el. A család (jó nagy) látogatta minden nap őket renszeresen, hoztak nekik mindenféle felesleges baromságot dögivel, és úton-útfélen hangoztatták, hogy mennyire törődnek velük, és hogy mennyire SZERETIK őket.
aztán mikor kiderült, hogy őssejttranszplantációval talán még megmentehtőek lettek volna, amit valamelyik családtagjuktól kellet volna levenni csontvelővel együtt mi volt a válasz?
Hogy engem megszúrjanak, felvágjanak, hogy esetleg ebből nekem is valami problémám lehet? - akkor már nem!!! Megtagadták, mind a 4 cigánynál a teljes család!!!!

hol is van akkor itt a SZERETET???

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.21. 20:23:12

Nah, kurvaország kurvarendőrei megint találtak néhány Kaiser Edét, gratulálok! :-/

"Náci tetoválások", meg "ruházatuk is arra utalt", no és "anti-antiracism póló volt rajta". Meg biztos rég volt borbélynál a huligánja.

Közben pedig a szlovák mocskok s3ggbekúrják az államfőt, bohócot csinálnak belőle, szemen köpik az országot. S mi mivel foglalkozunk? Előásunk pár bűnbakot a cigányirtás ügyében - mert hogy 1-2-12 hónap múlva kiderül, hogy "bocsi téves", arra mérget veszek.

Nomármost: ezek után, aki úgy meri vélni, hogy ez az ország a komplett vezetéssel együtt nem egy bides ringyó, az kimeríti a hazaárulás büntetőjogi kategóriáját.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:27:27

@es2300:

Én úgy látom a problémát, hogy a _számunkra_ problémát jelentő dolgok abban a közegben természetesnek tűnnek.

Nézzük meg, hogy mi lehet az oka a cigányok körében az aluliskolázás.
-Ugye a szülőknek büntetőjogi kötelezettsége 18 éves korukig taníttatni (ingyenesen, ofkorsz) a gyerekeket. Ha ez nem történik meg, ha nem jár be iskolába, akkor szerinted nem lenne szükség elvenni ebből a családból a gyereket? Most vonatkoztass el attól, hogy cigánycsalád -e vagy sem.

-A másik oldalon ott van a szociális rendszer. Fokozottan hátrányos helyzetű az a gyerek, akinek a szülei nem végezték el a 8 általánost ->dupla(!) családi pótlék (vagy juttatás, a pontos nevét nem tudom). Majd hülye lesz befejezni a 8 általánost 14 éves korára, mert az pénzt vesz el a családi kasszából.

Ezután kérdezz meg vidéken egy 13-15 éves cigánylányt, hogy mi a terve az életben, ezt nem fogod tudni kimagyarázni.

Szerinted ebből hol a kijárat?

Minimum átreformálni a szociális juttatásokat, de akkor meg majd mohácsi viktória -fodor gáborral kézenfogva fogja vezetni az "éhséglázadásokat" a rasszista elnyomók ellen.

es2300 2009.08.21. 20:29:24

@Loglift:

1. evekig dolgoztam romakkal, jol ismerek rengeteget kozoluk, az eletuket a hetkoznapjaikat, a probelmaikat
2. ugye viccelsz h nem a borszin alapjan iteli el a tobbseg a ciganyokat? hat akkor mi alapjan? de tenyleg, akkor kik azok a ciganyok?
3. egyedi peldakbol altalanositani nem kulonosebben celravezeto dolog de ha gondolod:

milyenek mar ezek a magyarok h artatlan embereket gyilkolnak lesbol tamadva ok nelkul, hat hol van itt a szeretet?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:34:02

@es2300: Oké!

Én pedig erre mondtam, hogy vonatkoztassunk el attól, hogy cigányok-e vagy sem!

A szülőnek büntetőjogi felelőssége, hogy a gyerek iskolába járjon minden nap: A szülő felel a gyerek lopásaiért, a szülő felelős a 14 év alatti gyereke tetteiért.

Miért nem kellene kiemelni abból a családból egy _gyereket_ ahol a gyerek úgy szocializálódott, hogy többszörösen lop a boltból, az iskolából, hogy rendszeresen tetves lesz, hogy légylárvák bújnak ki a fejéből stb.

Milyen szerető, a társadalomnak hasznos családmodell ez?

es2300 2009.08.21. 20:34:16

@Félkupica_Fehér_Főnök:

ezt teljesen rosszul latod, pont ez a kormany (uramatyam hovajutottam, hogy ezek mellett a barmok mellett kell ervelnem) probalta rovidre vagni a szocialis juttatasokat de mi lett belole? Szocialis Nepszavazas, az uj magyar demokracia legnagyobb atverese

amugy abszolut egyertek a szocialis halo borzaszto nagy, rengeteg potyautas belefer - lsd meg leszazalekoltak, 25! ev szolgalat utan nyugdijba meno rendorok, katonak, gyogyszerfalo nyugdijasok, tappenzcsalok es sorolhatnam napestig

mondjad hova kell menni racionalizalni hidd el nagyon szigoru leszek mert en is pontosan tudom mennyi adot fizetunk...

es2300 2009.08.21. 20:36:33

@Félkupica_Fehér_Főnök:

most mar szerintem ugyanazt a nyitott ajtot dongetjuk csak azon versengunk kie szol szebben ;)

figyi megegyszer mondom en a kollektiv, altalanosito, a ciganysagot unblock kezelo megoldasok ellen szallok sikra

az egyes csaladok eletebe torteno beavatkozast pedig fontosnak tartom ha es amennyiben az rasszjegyektol fuggetlenul az adott elethelyzetre relevans es szakszeru, minosegi megoldas kepeben jelenik meg

wlakos 2009.08.21. 20:39:57

Amúgy meg minek kell azt segíteni aki nem hajlandó alkalmazkodni a többséghez?

Kartal (rezervált) 2009.08.21. 20:40:34

@es2300: na azért ilyen általánosításokra ne vetemedj, mert akkor mi is emlegethetnénk az 1300 erőszakos bűncselekményt. milyen emberek a cigányok ha erre képesek?
NEM A BŐRSZÍN ALAPJÁN ÍTÉLÜNK!!!!!!!!!!!!!!
haverommal, volt munkatársammal, hiába majdnem fekete a bőre, elsörözök és beszélgetek, pedig echte cigány. DE:
- nem büdös;
- nem kötekedik;
- kulturáltan viselkedik és beszél;
- értelmesen lehet vele eszmét cserélni, mégha nem is értünk egyet mindenben;
sőt jó a humorérzéke is.

mocskosul letojom kinek milyen a bőrszíne. ha kötekedő, randalírozó, büdös, koszos alakkal találkozok, azt elkerülöm, nem engedem magam mellé ülni a buszon. DE EBBŐL CSAK A CIGÁNYOK CSINÁLNAK BALHÉT!!!!!! legalábbis én ezt tapasztaltam eddig.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:41:24

@Félkupica_Fehér_Főnök: Ezt az írásomat az a népszabadságos cikk ihlette, ahol a Szögi eset kapcsán a cikkíró megírta, a felelős szerkesztő pedig lehozta azt, hogy az esetnek két áldozata volt:

-A FÉLÁRVÁN maradt tanár lányai, akik (ezt nem írta) végignézték apjuk halálra rugdosását.

a másik

-A cigánylány, aki TELJESEN árván maradt. (Ő volt, akit elsodort(?) az autó)

De kérdem én: Egy olyan kislány, akinek az anyja azt üvölti, hogy "ÖLD MEG A MAGYART", az apja erre reflektálva azt mondja, hogy "ADJATOK EGY BALTÁT, A FEJÉT IS LEVÁGOM" meg, hogy "MEGÖLÖK 100 MAGYART IS HA KELL" (ezt amúgy a bíró olvasta a tanúvallomásokból). Szóval ott a kislány azért áldozat, mert nevelőszülőkhöz kerül, vagy azért, mert ilyen állatok nevelték 6 éves koráig?

Hol van itt akkor a gyermekvédelem? A kislányt biztos szerették, ebben nem kételkedem! Viszont ebben a társadalomba nem valóak ilyen elemek, ebben szerintem Te is egyetértesz velem.

zsoltix 2009.08.21. 20:41:49

@es2300: Gondolom,nem Kelet-Magyarorszàgon èlsz.

es2300 2009.08.21. 20:42:39

@Kartal (a morc):

NEM A BŐRSZÍN ALAPJÁN ÍTÉLÜNK!!!!!!!!!!!!!!
vs.
DE EBBŐL CSAK A CIGÁNYOK CSINÁLNAK BALHÉT!!!!!!

vagy mindegyik probald mar melled ulni a buszon? testverem biciklizz inkabb ha mar ennyit kell kozlekedned ;)

jozicsenko 2009.08.21. 20:44:47

@es2300: liberális álláspont volt, de érdemi tehercsökkentés a jobboldalnál volt (igazad van, nem folytatom)

másik: fuss neki mégegyszer a szoc. népszavazásnak: egy harmadik (negyedik, tizenkettedik) adó első bevezetése lett volna a 300 Ft, zéró garanciával, hgoy egy év mulva nem lett volna belőle 3.000 Ft: olyan tervek voltak, hogy az elolvasásától éveket öregedtem (2007-ben 39.600 Ft lett volna a min.bér nettója, 500Ft-tal több, mint a létminimum, és ez több, mint 1 millió embert érintett volna! miközben a "támogatott rétegek" qrvára nem fizettek volna semmit, csak TE, ÉN és a többi hülye görbült volna bele Bokros Lali & Mihályi Péter viccébe!!!!!)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 20:47:14

@Lord_Cica:

én most jutottam vissza (sör beszerzése, családi videózás), és így már a kommentet is olvastam, ja, ilyenekre gondoltam én is.

es2300 2009.08.21. 20:47:59

@Félkupica_Fehér_Főnök:

igen, ezert vannak bortonben ;) amugy meg megegszer sokadszorra hangsulyozom, hogy nezd meg milyen post ala kommentelgetunk illetve hogy probald magad belekepzelni egy ilyen szituacioba, hogy elsodorja a gyereked egy auto
ha a - teljesen jogos - erzelmi felindultsagod nem gatolja meg a moral, az erkolcs amit a kovzetlen kornyezeted valamint a szocializacios agensek segitsegevel tettel magadeva akkor te is hasonlokeppen cselekszel

no most az a kerdes, hogy mit tegyunk? segitsunk szocializalni es ezzel elozzuk meg a bajt, vagy proaktiv modon rekesszuk ki oket a tarsadalombol?

(a borton a szuloknek teljesen jogos, igy kellett lennie, nem is vitatja senki szerintem)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 20:49:58

@es2300: Hmm, érdekes :o) Én 2002 -ben pezsgőt bontottam, amikor az akkori kormányt leváltották. (most már legszívesebben megköpdösném magamat emiatt, de ez részletkérdés).

-Viszont emlékeim szerint a rendszerváltás óta akkor volt az egyetlen olyan kezdeményezés (mármint a családi juttatások adójóváíráshoz való kötése), ami a jelenlegi helyzetet kontraproduktív irányba mozdította volna. Részemről itt a vita vége, de érdekelne minden olyan -szerited- jobb megoldás. Ha az elmúlt 7 évből mondasz valamit, akkor az plusz pontot ért!

Loglift 2009.08.21. 20:50:05

@es2300:

"2. ...hat akkor mi alapjan? de tenyleg, akkor kik azok a ciganyok?"

Szóval a cigányokat szerinted egyedül a bőrszínük alapján lehet felismerni?

Írhatnék itt hosszú sorokat, hogy a bőrszínükön kívűl még mi teszi cigánnyá a cigányokat. Legkevésbé sem a bőrszínük. De amig te/ti ezt nem bírjátok felfogni, és csak ezen a dolgon tudtok "rugózni" és allandóan azzal a kisebbséggel foglalkozni akival tulajdonképpen nincs semmi probléma és nem azzal a többséggel akivel VAN, addig úgy érzem nincs túl sok értelme tovább folytatni az eszmecserénket.

"3. egyedi peldakbol altalanositani nem kulonosebben celravezeto dolog de ha gondolod.."

Ezt az egyedi példát én a TE általad felhozott szintén EGYEDI példával álítottam szembe, mely szerint te már láttál olyan cigány családot ahol nagyobb volt a szeretet és összefogás mint egy másik nem cigány családban.

Ha nem tudsz elvonatkoztatni a személyeskedéstől akkor sajnos megint úgy érzem, hogy nincs túl sok értelme az eszmecserénknek.

es2300 2009.08.21. 20:51:06

@zsoltix: gondolom nem olvastad el az osszes hozzaszolasom ugyhogy ne szemelyeskedj hanem szolj hozza erdemben a vitahoz, de kerlek ne gyere azzal, hogy teged hogyan bantottak a ciganyok mert bazmeg jelentsd fel a rendorsegen mert tudodmit engem meg kepzeld harom eve ot magyar rendor vert ossze es az o hamis tanuvallomasuk alapjan egy magyar biro vagott be a markoba 30 nap elozetre koszi bazmeg
(felmentettek, karteritesi perem masodik forduloja hamarosan)

es2300 2009.08.21. 20:53:23

@jozicsenko:

72mrd forint halapenzt fizettunk ki 2008-ban, erted? 72 kibaszott millard forintot, de fejenkent sajnaltunk 300 Ft-ot eerted?! demagogia, orult nagy atveres, marketing - semmi tobb az egesz

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 20:54:21

@Tündér_Lala:

"Emberséges de kemény eszközökel végre hajtott integráció."

Na gyere szépen a gonosz bácsihoz, és meséld el nekem, hogyan is képzeled ezt az emberséges de keményt. De tényleg. Mert ugye úgy indulna, hogy ugyan dolgozzon már a cigány. A 80%-os munkanélküliségű területeken milyen munkát is adnál egy jellemzően iskolázatlan társaságnak? Vagy egész falvakat költöztessünk el? Hova? Hol látják őket szívesen, ahol van munka, van oktatási lehetőség?

Tanuljon a cigány, de ne az én gyerekemmel egy osztályban/iskolában, dolgozzon a cigány, de ne ott, ahol én. Akkor hol?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 20:57:04

@Loglift:

"Írhatnék itt hosszú sorokat, hogy a bőrszínükön kívűl még mi teszi cigánnyá a cigányokat."

Ámde nem teszed. És ez engem annyira, de annyira meglep.

es2300 2009.08.21. 20:57:50

@Félkupica_Fehér_Főnök:

az osszes alanyi jogon jaro szocialis tamogatas azonnali megszuntetese, korhazi napidij, tandij - illetve ezek kiegeszitesekent egy erovel es kompetencial biro onkormanyzati rendszer, illetve az azokkal osszhangban mukodo intezmeny ami a szocialis juttatasokat elosztja

a fenti bevetelek x szazalekanak megfelelo tamagatasi alapokba juttatasa es a raszorulok objektiv mercek alapjan torteno segitese

dehat erted most mondjam fel, hogy mit akartak ezek a szerencsetlen hulyek mielott megbuktattak volna magukat oszoddel? :)

Loglift 2009.08.21. 20:59:02

@es2300:

alkalmanként fejenként 300 Ft vizitdíj megszüntette volna (vagy segített volna csökkenteni) a paraszolvenciát, és segítette volna megoldani az egészségügy problémáit.

demagogia, orult nagy atveres, marketing - semmi tobb az egesz

es2300 2009.08.21. 21:00:40

@Loglift:

a 2.-t mar megkerdezte mavo kollega, a 3.-ra meg azt tudo most mar sokadszorra itt elmondani, hogy az erdeti felvetes szerint MINDEN ciganyt bentlakasos iskolaba kell vinni mert MINDEN cigany csalad rossz
ennyi, erre irtam, hogy ismerek sokat es meglepoen jo az a csaladmodell amiben elnek, pld a nagyszulok nem egyedul gubbasztanak lakasaikban hanem egyutt elnek a csaladdal de mindegy mert szorszalakat hasogatunk es en mar egyre kevesbe latom mer a nap is lement kavet se foztem szoval erted

Loglift 2009.08.21. 21:00:42

@mavo:

"Kedves Cigány !

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.

Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk.
Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk.
Nem szeretlek téged.

Miért? Talán mert mások vagyunk ? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém . Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte.

Félnem kell tőled.

Miért ? Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát.
Miért ? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka" .
Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.
De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne.

Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban.

Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik.

Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.
2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog... tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).
3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést . Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.
4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.
Baráti tisztelettel: A MAGYAR

U.i.: Beszélni lehet, de a tettek minősítenek."
(Ismeretlen szerző)

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.08.21. 21:02:09

ki hiszi el ezt az egész mesét most komolyan? az egész egy nagy melléduma a tettesekről és minden másról. Magyarország én így szeretlek!!!!))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:03:08

Szép jó estét.
Beraktam a sajtótájékoztató anyagát, szövegesen és videóval is.

Most pedig megyek, és átgereblyézem a kommenteket...

wlakos 2009.08.21. 21:04:07

@es2300: Erre esély nincs! A gyerek addig nem megy az út közelébe amíg százszor meg győződünk róla, hogy tud gyalog közlekedni.
Kiskorú veszélyeztetés az amit elkövetek mikor a gyerkőc felügyelet nélkül az utcán szaladgál, mindez a "szeretet" jegyében. Akkor lenne csak "rasszista" a rendőrség ha ezt szigorúan kezelné.

apuc 2009.08.21. 21:05:49

@es2300: Sokszor még ők sem tudják ki kinek a fattya,12 évesen rárepülnek(jó esetben csak )az unokatestvérre,egyéb rokonra..
Nem idevalóak,nem felelnek meg társadalmunk normáinak.
India déli részére szívesen elküldeném őket-amit most az adómból rájuk költenek,abból 1 év alatt egy család is kirepülhetne-természetesen csak oda.

Ja,van még egy marginális kérdés,de sokunkat zavar.

Büdösek.

De tényleg.Van egy jellegzetes szaguk,ami hazánkban inkább zavaró mint nem.

es2300 2009.08.21. 21:08:28

@Loglift:

dehat baratom pont most mondtad h ha meg tobbet kellett volna fizetni akkor az meg nepnyuzas lenne, hat akkor mi lett volna a jo megoldas?

az megvan neked, hogy a tescoban most mar nem vihetsz haza 10-20 nejlonzacsit ingyen, hanem fizetned kell erte? tudod miert van ez? azert mert rettenetesen pazarlo volt ez a rendszer igy, es most mar szepen megtanulod, hogy annyit hasznalj amennyire szukseged van, neadjisten vigyel magaddal kis halos cekkert otthonrol

dehat meg 2009-ben valakinek ezt magyarazni kell? szerinted legyen a bkv is ingyen? azt is az allam fizeti, az is kozszolgaltatas? inkabb fizetnel minden hosszabb utazas utan egy otezresta sofor zsebebe meg aztan meg egy kettest a forgalomiranyitonak?!

Loglift 2009.08.21. 21:09:27

@mavo:

A romák hagyományos magyar elnevezése a cigány. A magyarhoz hasonló például a cseh cikan, latin cinganus, német Zigeuner, francia tzigane, tsigane, olasz zingaro, portugál cigano, román ţigan, spanyol zincal, svéd zigenare, szerb, szlovén és horvát cigan, vend ciganj illetve török çingene név. Mindegyik kifejezés a görög ατσιγανος (atsziganosz) szóra vezethető vissza, amelynek egykori jelentése „érinthetetlen” volt. Feltehetően egy pogány vagy eretnek vallási közösségre vonatkozott, mely tagjaival a keresztényeknek nem volt szabad érintkezniük. Az, hogy a cigányságnak ténylegesen köze volt-e egy ilyen közösséghez, tudományosan nem igazolt, mindenesetre a 11. század körüli közvélekedés valamilyen oknál fogva azonosította a cigányságot velük. A kifejezés több európai nyelvbe is beépült, a magyarba feltehetően délszláv közvetítéssel került.

A roma megnevezés a rom szó többes számú alakja, amely „embert”, „cigány embert”, „férfit”, illetve „férjet” jelent romani (azaz cigány) nyelven. A magukat különbözően megnevező cigány népcsoportoknak (dom, lom, rom, romnicsel, szinti, mánus, káló stb.) hagyományosan nem létezett közös összefoglaló elnevezésük. Egy ilyen, a világ minden cigány közösségét magába foglaló etnonima megalkotására már az 1930-as években felmerült az igény, de ez akkor még nem valósult meg. Az áttörést a Londonban 1971. április 8-12. között megtartott Első Roma Világkongresszus jelentette. Az ott jelenlévő, különböző cigány népcsoportokhoz tartozó küldöttek egyhangúlag elfogadták, hogy a világ összes cigány népcsoportjának és cigány származású emberének közös hivatalos elnevezése attól kezdve a rom többesszámú alakja, azaz a roma legyen. Ezek után az 1970-es évektől a roma kifejezés, mint a nemzetközi cigányság összefoglaló elnevezése, fokozatosan épült be más nyelvek szókincsébe is. A magyar nyelvben valamivel később, a rendszerváltás első éveiben jelent meg és vált elfogadottá.

A romák egy másik, több nyelvben is megtalálható hagyományos elnevezése az „egyiptomi”. Ilyen jelentésű kifejezések például az albán evgjit, jevg, az angolul gipsy, gypsy, a görög ejiftos, giftoi, a francia gitans, a spanyolul gitano, illetve a délszláv nyelvekben használt gipcan, gupcan, egjupci. Ezeknek az elnevezéseknek az eredete a latin aegyptanus („egyiptomi”). A kifejezés oda vezethető vissza, hogy évszázadokig egyiptomi eredetűnek tartották cigányságot. Ma már ismert, hogy a cigányság Indiából származik, Egyiptom csupán a cigányság egyik ágának volt hosszabb-rövidebb ideig hazája a Balkán-félszigetre való áttelepedés előtt. Az „egyiptomi” megjelölés szinonimájaként használták a középkorban a latin populus Pharaonis („Fáraó népe”) kifejezést is. A "fáraók népe", "fáraók ivadéka" kifejezések a magyar nyelvben is egészen a XIX. századig használatban voltak.

Forrás: Wikipedia

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:10:32

@dr.justice:

Ja oké, legközelebb ne hagyd le a címzést. :)
Ha nincs, akkor a postnak és az írójának szól, amit írsz...

es2300 2009.08.21. 21:11:05

@wlakos:

olaszliszkan, ahol az eset tortent, nincsen jarda

es2300 2009.08.21. 21:12:03

@apuc: ok, köszi h elmondtad

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 21:12:38

@es2300: Mivel ide kommentelek több, mint egy éve, így megszoktam, hogy elkalandoznak a hozzászólások én meg sodródom velük, egy-egy postban legalább 4-5 témával kapcsolatban ki tudom fejteni a véleményem, idővel Te is megszokod majd.

A szocializációs ágens az, amit nem tudok se én, de a legtöbb ember elfogadni ebben az országban, ezt magyarázhatod, de süket fülekre fog találni. Amíg a többségi társadalomban, ha valakinek a lányát elsodorja egy autó és a szülők elsőnek nem lincselni mennek, hanem a kislányhoz, megnézni, hogy nem esett-e baja, addig ne várj megértést.

Sajnos ezt a nem roma társadalom állati cselekedetnek fogja tartani, főleg azért, mert a "meghalt" kislány észrevétlenül elfuthatott, a családtagjaik le se tojták mi van vele. - Kisebb mértékben pedig azért, mert agyonvertek egy ártatlan embert, aki elé kiszaladt az útra egy felelőtlenül nevelt gyerek.

Szocializálni kell minden olyan _embert_, aki nem a társadalmi normák szerint él, de ezt nem segítséggel kell elérni, hanem erre kell őket _Nevelni_

A kényszer nagy úr! - Neked is, Nekem is, Mindenkinek!


---

Zárójelben: Az előző kommentben lévő felháborodásom nem Neked szólt, a hazai "liberálisnak" nevezett rétegnek szólt, kb. mint egy figyelmeztető lövés, bár természetesen nem én lőttem, pacifista énem mellett még a liberális "értékek" is szimpatikusak nekem, de amíg ilyennek még csak a csíráját sem látom itthon, addig marad a háborgás. Mert mindannyiunknak csak ez maradt meg, meg négy évenként az ikszelés.

es2300 2009.08.21. 21:13:23

@es2300: jobban vegiggondoltam nem kell fizetni erte mert a tesco is pont annyira populista h felvallalja a koltsegeit, sry

de amugy kellene, mert ugye termekdij v miafranc van ra

es2300 2009.08.21. 21:17:26

@Félkupica_Fehér_Főnök:

azt fontos latni, hogy a megfelelo szocializacio hianya NEM nemzetisegi, vagy rassz kerdes, hanem tarsadalmi statuszbol fakad
egy kis faluban szar az oktatas, mig a piaristaknal, vagy az montessori oviban meg jo

ha magyarok laknanak ilyen gettosodott korulmenyek kozott, a falu vegen, a tarsadalombol kirekesztve, akkor valoszinuleg ok is hasonlokepp reagalnanak egy ilyen esetre

en igazabol ezt probalom hajtogatni, hogy nem cigany kerdes van hanem szegeny kerdes

ennek ekes bizonyiteka mikor itt mindneki elkezdi mondani h en nem vagyok rasszista mert van egy cigany baratom aki nem budos lol - szoval pont ez mutatja jol, hogy nem MINDEN cigannyal van problema hanem ... de nem folytatom csinalok egy kavet :)

btw nicked neve messze a legszimpatikusabb, rogton az enyem utan persze ;))

Loglift 2009.08.21. 21:17:33

@es2300:

Hol mondtam, hogy népnyúzás lenne?

Az én (és sok más adófizető) bruttó fizetésemből levonnak 6% eü. hozzájárulást. Ez nálam éves szinten 325.000,- Ft. 38 éves vagyok, 11 éve dolgozom azóta 7 napot voltam táppénzen, és volt egy 2 apró (ambuláns) műtétem.

Hol ingyenes itt az egészségügy???

Ki mondja, hogy legyen bármi is ingyen????

Én azt mondom, sőt követelem, hogy a levont pénzeket osszák el rendesen, ne lopjanak, és a sok sok korrupció és lopás miatt keletkezett hiányt ne az én bőröm újabb lenyúzásával próbálják bepótolni!!!

ÉRTED??????

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 21:18:20

@es2300:

Izé, megint csak!

Ha azt mondod, hogy szerinted a 300 Ft felváltotta volna az átlagosan 7000 HUF -ot kitevő hálapénzt, akkor vagy hazudsz, vagy ferdítesz, vagy nem is tudom mit gondoljak. (Maradok az utóbbinál)

Ha meg nem látod be azt, hogy az a népszavazás egy szimpátiaszavazás volt a jelenlegi kormány megdöntésére, akkor nem látsz Te semmit.

wlakos 2009.08.21. 21:18:42

@es2300:Akkor mehetnek a gyerekek ezerrel az úton, és a szülőknek nincs is felelőssége!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:19:21

@Féldecis Rezsim:

Tegyük hozzá, hogy nem is nagyon reklámozták a hírportálok, amit mondott.

abandi 2009.08.21. 21:20:04

@mavo:
a mentalitásuk...tudod: ahogy téged a szarkeverő zsidóságod!
Szegény félkupica is kiborult a polkorrektségen!
El kéne már takarodnotok a picsába, külföldre a cigánypajtásaitokkal együtt!
Mi se zokogunk, ti se sírtok majd a másik után.
Te is befejezed majd az életutad Palesztínában szomjhalál útján...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:20:21

Szerintem dobjunk össze es2300 kartásnak egy magyar billentyűzetre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:22:43

@Viktus:

Mit akarsz?! Most kapták el őket, de a DNS már ellenük szól.

"DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására"
"Az altábornagy az MTI kérdésére válaszolva a bizonyítékok között említette a DNS-mintát is. "

Grissom elbújhat a mieink mögött.

es2300 2009.08.21. 21:23:49

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.:

''''''''''''''''''''''''''''''' ........ ............................
lecci ezekbol rakjal mindig a kommentjeimbe a megfelelo helyre ha tenyleg ennyire zavar koszi

wlakos 2009.08.21. 21:24:38

@laspalmas: Ilyen gyorsan megcsinálták a DNS tesztet?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:25:24

@es2300: "ha magyarok laknanak ilyen gettosodott korulmenyek kozott, a falu vegen, a tarsadalombol kirekesztve"

Mifelénk ezt úgy hívják:'rosszabb mint a cigány.'

Az ez előtti fokozat:tisztes szegénység.A "magyarok" inkább ezt választják,a lecsúszottak 90%-a.Míg a 'nem magyaroknál' pont fordított ez az arány.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:27:07

@Tkq:

Tessék a link:
vastagbor.blog.hu/2009/06/29/megvan_nori_gyilkosa

Olaszliszkát illetően meg egyetértek:
"ha saját fajtájuk beli, megbeszélik és nem meglincselik"

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:27:39

@es2300: Rendben,ha ellátogatsz erre az oldalra :
www.ip-adress.com/
és megosztod velünk azokat a számocskákat,valamit valamiért.

es2300 2009.08.21. 21:27:47

@Félkupica_Fehér_Főnök:

jade egyertelmu h szimpatia szavazas volt a megdontes meg habalabala de erted, a kepviseleti demokraciaban negyevente valasztas, addig ha megfeszul az ellenzek akkorse tudja levaltani a kormanyt - mint ezt a pelda remekul mutatja, innentol kezdve akkor meg wtf

es termeszetesen nem valtja le a halapenzt de draga topictarsam azt te is latod, hogy ha valamiert fizetek akkor arra jobban odafigyelek, komolyabb szolgaltatast varok el es nem adok fenntartasok nelkul halapenzt, leven mas a viszony - ingyenes igenybevevobol tenyleges vasarlova (fogyasztova) lepek elo, ez oriasi es rendkivul fontos - termeszetesen jelzeserteku - kulonbseg
ezen keresztul tanulom meg hasznalni, szamonkerni es megbecsulni a kozvagyont

ez olyan mint a gyerek es a zsebpenz kategoria, megvehetned neki a ragot barmikor de megis megprobalod raszoktatni a felelossegteljes, racionalis gondolkodasra azaltal, hogy bizonyos kiadasokat a sajatjabol kell fedeznie, igy nyerik el a javak es szolgaltasok az ertekuket

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:28:03

@wlakos:

Hát én nem tudom, mit csináltak, de nyilatkozni ezt nyilatkozták.

apuc 2009.08.21. 21:28:25

@es2300: Szívesen.amennyi pénz én már toltam nekik,ez a minimum...
Még egyenlőre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:29:46

@Félkupica_Fehér_Főnök:
@es2300:

Fejezzétek be ezt a vizítdíj-témát légyszíves.

Loglift 2009.08.21. 21:30:35

@es2300:

"azt fontos latni, hogy a megfelelo szocializacio hianya NEM nemzetisegi, vagy rassz kerdes, hanem tarsadalmi statuszbol fakad"

Ez igaz, viszont az alapvető társadalmi normák, lelkiismertei szabályok, egészségügyi és higiénikus szabályok szintjének meghatározása és betartása az!

Ennek úgy kéne működni, hohy nem halat adunk nekik, hanem hálót, és megtanítjuk őket halat fogni. Konkrét példát tudok mondani, ahol ezt megtették, de nekik nem kellett a háló, és nem akartak megtanulni halat fogni. Nekik a hal kellett, mert nekik az JÁR, mert ők halmozottan hátrányos helyzetűek!

NEVETSÉGES!

es2300 2009.08.21. 21:31:03

@apuc: grat a kepekhez, nagyon jok!

mind2 (törölt) 2009.08.21. 21:32:07

Nem tudok másra gondolni - azon kívül, hogy a mai nap eseményei csak növelik a dühömet,- hogy az igazán nagy átalakítások nélkül elveszünk.
Itt az iszonyatos mértékű eladósodottság, a jogon kívüliség, az állam nyomasztó prése, itt vannak olyan megoldatlan társadalmi problémák, melyeken változtatni csak akkor tudunk, ha csorbulnak jogok. Mindig a New Deal jut eszembe... évekbe tartott, csorbultak bizonyos emberi jogok, de a gazdaság helyrejött, a családok nem haltak éhen, ....
A jog mindenkire kell, hogy vonatkozzon. A jogot valamihez kötni kell. Iskolához elsősorban. Szigorúan, a gyerekeket elvéve a családtól, ha más út nincs. Iskolázatlan, műveletlen, szakmátlan százezrek visszabombázzák a közállapotainkat és a jövőnket az őskorba. Ha azt akarjuk, hogy a barbarizmus belépjen az ajtón, engedjük be. De nem kéne megvárni, míg a túlélésünk lesz a tét.
A jelenlegi helyzet erősen hajaz a 2.vháború előtti etnikai ( rasszbeli ) arányokra a Kárpát- medencét tekintve. Csak akkor a zsidóság aránya, és területi elhelyezkedése volt majdnem teljesen hasonló a mostani helyzethez. Több millió zsidó lakosról szólt az akkori statisztika, melyek ugyan több országban, de tömbként éltek a Kárpát-medencét tekintve. Ezek szegény zsidók voltak, jellemzően sok utóddal... A mai napig vita tárgya, hogy a magyarság " számlájára " hányuk halála írható, tekintve az időlegesen visszacsatolt országrészeket.
Ha az akkori tendenciákat nem fojtja el gyökeresen a 2.vh., ma itt lenne Izrael, és nem ott .... Tudom, hogy súlyos szavak ezek, nem én írtam, az alapgondolat ( Braham : A magyar holocaust ) művéből származik.
Szóval érdekes dolgok ezek. Lehet érdekes dolog a génsebészet, és a NASA találta fel a zacskós levest, de alapszinten csakis a túlélés a lényeg... és ha így vesszük, a barlangért mindig nagy harcok dúltak :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:34:19

@Loglift:

ha már, akkor nem ezt a sötét szart kellett volna kopipésztelned.

es2300 2009.08.21. 21:35:30

@Loglift:

te figyeljmar, az megvan, hogy mit jelent a szocializacio? :)
az kerlek az a folyamat amikor az ember megtanulja az alapveto tarsadalmi normakat :)))

igen van ilyen, tessek szepen ugy alakitani a szocialis ellatorendszer szabalyozasat h ne lehessen megtenni

(megjegyzem a szocialis nepszavazas az PONT erre a logikara epult, hogy a csaladipotlek az jar, kinek bazmeg mindnekinek?! annak is aki egymilliot keres nettobe? ja igen jar, ket nagy pofon meg egy dupladildo, az jar)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:36:47

@laspalmas:

te most tök vicces és frappáns voltál, jól megadtad a rohadék cigánybarátnak. Élvezd.

és keresem, egyre keresem azt a postot itt, ami arról szól, hogy az uzsorásbosszú nem feltétlenül frankó, és a hozzá tartozó gugli-alapú gyűjtést, de valahogy nem megy.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:37:10

Most jártam szabolcsban a rasszista gazdák őrzik a kukoricát,híjuk az ENSZ csapatokat.

dessert eagle 2009.08.21. 21:37:42

Nemliberálbolsevik kommentelő-társaim, mi a jó nektek abban hogy parttalan vitát folytattok ezekkel a fajvédőkkel? Úgysem tudjátok meggyőzni őket, mert alapvető érdekeink ellentétesek. (Csak egy nyilvánvaló momentum: a szociális munkás közvetetten kikből él? Na, ugye.)
Én azt gondolom igen egyszerű eldönteni, hogy mi a jó nekünk, és mi a jó a magyarságnak. A többiek problémája ne legyen már a mi dolgunk.

A cigánybűnözés kapcsán viszont elmesélem, mi esett meg velem nyaralásunk során, had okuljanak liberális barátaink is.
Fotózni szerettük volna a tájat, ezért leálltunk az út széli parkolóba. Pár másodpercen belül megállt mellettünk egy korosabb autó, amiben cigányok utaztak. Nem különösebben zavartattuk magunkat, mert kimondottan békésnek tűntek, óvintézkedésként pusztán annyit tettem, hogy behajtottam az ajtókat. Fotóztunk tovább, mikor megjelent a helyi civil gárda autója. Egyikük odajött megkérdezni rendben van-e minden, nem hiányzik-e esetleg valamink, míg a másik gárdista beültette a kocsijukba a cigányokat és távozásra szólította fel őket. A cigányok a másodperc tört része alatt elmentek, a gárdisták pedig felhívták figyelmünket, hogy óvakodjunk a cigányoktól, majd további jó nyaralást kívántak.
No az eset persze nem itthon történt, hanem a náczifasaiszta és köztudottan bigott jezsuitakatolikus Spanyolországban. Valószínűleg utóbbi miatt járhatnak arra keveset hazai fajvédőink.
Mindenesetre felhívom figyelmeteket, hogy léteznek racionálisan működő országok is, amikről illő lenne már példát venni.

Loglift 2009.08.21. 21:38:14

@mavo:

csak kiváncsi voltam a reakciódra.

egyébként 7-el utánna ott van.

Te pedig szépen, sumák, lapos módon kibújsz a hozzád intézett kérdések mögül!

Gratulálok!

es2300 2009.08.21. 21:38:59

@mind2:

ahhaha hamar barlang akkor kerlek mond meg te mi alapjan osztod meg azt masokkal? az szamit, hogy rendben vannak-e a paprijai, vagy az, hgoy budos-e a laba?
nekem tudod ez lenne a fontosabb, vegulis egy legterben kell elnem vele es a papirral pont kitorolhetem, viszont ha szagolnom kell a penetrat eveken at, haaat az nem jo deal

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:39:25

@Loglift:

jaj, ezt pláne ne. Neked kopipészt az életed is amúgy?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:40:26

@Loglift:

milyen kérdés? Tudod, ha nem tűnt volna fel, röpke két óráig nem is néztem erre,és közben született úgy 200-300 beírás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:41:31

@feltételes reflex:

Szerintem meg nem vagy elég tájékozott:

"A rendőrségen nincs nyilvántartás arról, hogy ki roma és ki nem, ezt a törvény tiltja, "én pedig nem engedem, hogy bárki ilyen nyilvántartást vezessen" - jelentette ki Draskovics Tibor, rendészeti miniszter "
www.stop.hu/articles/article.php?id=526961

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 21:43:03

@es2300:

Szerintem a feltevések fele rossz!

Mi alapján határoznád meg, hogy melyik embert gyógyítod meg? Van-e pénze? - Én azt mondom ez mindenkinek jár, a társadalom érdekében!

Mi alapján döntöd el, hogy melyik fiatalt tanítod? Van -e pénze? - Én azt mondom ez mindenkinek jár, a társadalom érdekében!

Pont ezeket a költségeket nem szabad elszabotálni, egy elszabott költségvetésnek ezek nem mérséklő tényezők, hanem súlyosbítók! Nézd meg bármelyik kapitalista országot: Oktatás, egészségügy, KFKI az ő istenük, nem csak általában, a válságban _még_ inkább!!

Feriék koncepciója szar volt, valljuk be!

"ha magyarok laknanak ilyen gettosodott korulmenyek kozott,"

Hát képzeld el, hogy az országban több magyar él ilyen körülmények között, mint cigány! Borsodban, tanyavilágban, zsákfaluban?!? Ne hidd már azt, hogy ez a cigánygettó az országban, ember. Azt hiszed, hogy véletlenül, vagy hóbortból vezet valaki áramot a kertje körül növő uborka köré, hogy rasszista indítékból alszik valaki vasvillával? (Csak, hogy a legismertebb eseteket említsem)

Ezek az emberek olyan körülmények között élnek, amit se Te , se én nem tudunk elképzelni! Mégis, ha egy magyar közösség agyonverne valakit a 200 fős zsákfaluban, az szerinted nem lenne hírértékű, vagy csak simán nem történik ilyen, ezért nem hallunk róla?

Amikor a tanyavilágban zsebtelefonokat akarnak kihelyezni, mert az ott élők kvázi életveszélyben vannak, amikor a kertjében garázdálkodó tolvajok téglával teszik nyomorékká az ott lakót.

Ez pontosan az, amit írtam, hogy van egy embercsoport, aki inkább éhenhal, csakhogy ne keveredjen szégyenbe a szomszédai előtt. Nem lop, nem csal, nem trükközik, neveli a paradicsomot meg a paprikát az udvarában, amit, ha ellopnak, akkor a megélhetése kerül veszélybe.

Ezek azok a dogmák, amiket egyesek sosem fognak felrúgni, éppen ezért nem is fogsz hallani olyan hírről, hogy a mélyszegénységben élő magyar nyugdíjas kirabolta a szomszéd cigányfamiliát, mert ilyen nem lesz, nem így nevelkedtek, ennyi.

@laspalmas:

Megjött a kedvenc cenzorunk, 3 nick kitiltása előtt meg ne állj!!!

es2300 2009.08.21. 21:43:25

@dessert eagle:

ahhah ezt szeretem mikor elkezdtek dobalózni a fajvedo szoval, hat mit gondolsz te ember, kettonk kozul ki a fajvedo? ejj istenem kerlek tanitsd meg barmaid hasznalni azt a kis agyukat mellyel oket megteremted

Loglift 2009.08.21. 21:45:02

@es2300:

"az kerlek az a folyamat amikor az ember megtanulja az alapveto tarsadalmi normakat :)))"

Kitől is???
Na modjad szépen, kitől tanulja ezeket az ember???

A vak hogyan tanítsa meg a gyerekét olvasni???
A néma hogyan tanítsa beszélni?
A süket hogyan tanítsa a zenére?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 21:45:17

@mavo:

Nem akartam sem vicces, sem frappáns lenni, csak szerettem volna kiegészíteni az ismereteidet. Jó, ha az ember tisztában van a tényekkel.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:47:26

@es2300: Személyeskedés helyett mi lenne ha bepötyiznéd az ipdet?Nagyon kellemetlen lenne ha utánn belinkelném a screenshotot az ip check térképről?^^

Loglift 2009.08.21. 21:48:05

@mavo:

Ha te mondod bizos úgy van!

Ha nam írom le az a baj, ha utánnanézek belinkelek egy olyan leírást ami viszonylag korrekten megfogalmazza akkor meg az a baj.

Ha van rajta sapka azért, ha meg nincs akkor azért...

Miért akarsz mindenáron személyeskedni?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 21:49:20

@dessert eagle: Milyen kérdés már ez?

Magácska biztos egy felforgató egyén itt közöttünk :o)

Én úgy gondolom,h egy friss goldenblog győztes blogra sok új látogató fog érkezni és ha ezek a frisss húsok a libikapi véleményeket olvassák kizárólag,akkor még elragadja őket az erő sötét oldala, hörrr-höööörörrrr

es2300 2009.08.21. 21:49:21

@Félkupica_Fehér_Főnök:

kizart dolognak tartaom h ne fussa 300 ft-os vizitdijra mindenkinek, ez egy teljesen eletszerutlen feltetelezes
de tetelezzuk fel, hogy van olyan aki nem tudja kifizetni - no ekkor kell h eletbelepjen a szocialis halo, erre talaltak ki

az oktatasrol pedig biztos vagy benne h szeretnel vitat nyitni? :) en mar kezdek beleffaradni a mai estebe es amugy lenne egy-ket dolgom amit meg kellene csinalnom, mi lenne ha azt mar majd egy masik topicban? :)

(a magyaroke es gettosodas kerdeseben igazad van, bar a korulmenyeket igen jol el tudom kepzelni, hajlektalan junkiekkal foglalkoztam alapvetoen, ciganyokkal es magyarokkal, mindenesetre ez a resze az eszmefuttatasomnak ujragodolast igenyel)

Loglift 2009.08.21. 21:49:24

@mavo:

Korrekt válasz!
Köszönöm!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:49:57

@dessert eagle: Máskor takard le a magyar zászlót a rendszámon,nem szégyelled magad?Benácítod a spanyolokat a piros-fehér-zölddel?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 21:50:36

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.:

Ha kapok blogadmint, akkor megteszem :-$


aztán megy majd a fekete terepjáró oO

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:50:44

@laspalmas:

Az igazán különös az, hogy amikor pár ügynél meg arra jutott a rendőrség, hogy cigány belügy, akkor bezzeg nem jött a harákolás, hogy de ezt honnan tudták, ha nincs nyilvántartás, meg hogy hát mlyen dolog ez.

Sokkal inkább az elégedett kórus, hogy háhá, megmondtuk előre, hogy ezek egymás ölik.

es2300 2009.08.21. 21:50:56

@Loglift:

iskola, tudod erre irtam azt korabban, hogy jo tanarok, jo lehetosegek, illetve varos - videk ellentet tovabba most mar tenyleg megyek szevasztok :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:51:38

@Loglift:

Szerinted erre mit kellene írnom?

es2300 2009.08.21. 21:52:34

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.:

te mirol beszelsz? mit szeretnel az ipmmel? nem jo helyette egy egesz eves korlatlan youporn elofizetes? vagy arra mar nem all fel?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 21:54:30

@es2300: Látom érzékeny pontodra tapintottam,ha elfogynak az érvek jön a személyeskedés....:) Annyira,de annyira tipikus.

mind2 (törölt) 2009.08.21. 21:54:38

@es2300: fogalmam nincs ki vagy, de nem lényeg. Hogy mi alapján osztanám meg ? Nézd. Van olyan , hogy erkölcs és szokásjog, vannak normák... nos valószínűleg olyanokkal, akik ezekkel tisztában vannak, és nem kell magyarázni, még ösztönszinten sem, hogy nem dugunk egy 5 éves gyermek társaságában, nem markecoljuk el a szomszéd barlang mammuthúsát, és nem fekszünk le apával,még akkor se, ha anya azt megengedi :(
Aztán olyanokkal, akikkkel együtt gyűjtögethetem a bogyós termésűeket egész szezonban, és nem egyedül én gyűjtögetem, ha már úgyis együtt esszük meg. Aztán olyanokkal, akik reggel elmennek vadászni, és nem egész nap a barlangban döglenek, várva arra, az én párom mikor vonszolja haza az elejtett vadat.
És olyanokkal, akiknek a törzsfő szava szent, főként azokat a kitételeket illetően, amik a túlélést szolgálják.
És végül, de nem utolsósorban olyanokkal, akik ásnak egy gödröt a barlangtól 50 méterre, és abba szarnak, nem a barlang bejárata elé .
Na, elég részletes voltam ? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 21:55:53

@Loglift:

a cigányok azonosítása volt a kérdés, nem pedig egy wikipédi kopipészt, ami nem arról szól, hogy néz ki egy cigány.

Onnan indult ki a téma, hogy szerinted nem bőrszínre ítél az átlagember valakit cigánynak. Ha jól értem, véleményed szerint ez helyett előkapja a wiki szócikket, és pontról-pontra ellenőrzi, stimmel-e az alanyra.

Franc tudja, eddig ilyennel nem találkoztam. A "nem idén nyáron barnult" definícióval annál többször.

Kérdés, a "nem idén barnul" definíciónak lehet-e köze bőrszínhez. Ha nem, várom az észérveket.

es2300 2009.08.21. 21:56:45

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.:

de mire tapintottal mond mar el? valamiert mindenaron az ipcimem akarod megtudni es mikor megkerdem mihez kezdenel vele akkor en szemelyeskedek?

hallod add mar meg anyad nevet ketpeldanyban

es2300 2009.08.21. 21:59:25

@mind2:

no hat teljesen igazad van baratom, mar csak az a kerdes, hogy vajon helyesen jarsz-e el akkor mikor csak a nemzeti hovatartozast veszed alapul es laszarod h konkretan milyen emberrol van szo

vagy TENYLEG minden nemet preciz es minden francia szereti csigat tovabba minden olasz jol dug?

es2300 2009.08.21. 22:00:33

@es2300:

(mert ha igen akkor vigyazz a magyarokkal, nehogy lenyuljak a penztacad, vagy ami megrosszabb egesz nap sirva vigadjanak)

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.21. 22:03:13

@es2300: Anyázol,később magyarozol,kösz nem kell az ipd:).

es2300 2009.08.21. 22:04:57

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.: jaj most megsertodtel, uuuu neharyyyyy!!!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 22:06:30

@laspalmas:

valóban, a tényekkel nem árt tisztában lenni. 13 támadás volt, tudtommal a panelba beilleszkedők közt volt olyan, amelyik üres házat talált, szóval sajna nem sikerült cigányt ölni, erre te jössz a tatárszentgyörgyi esettel, aminek ehhez a sorozathoz semmi köze.

Kérdés, miért ez volt a válaszod. Szimpla rosszindulat?

Loglift 2009.08.21. 22:08:21

@mavo:

A nem idén barnultnak természetesen van köze a bőrszínhez.
A bőrszín csak 1 a sok tulajdonságból.

Mi ezzel a probléma? Talán nem sötétebb a bőrük?
Az enyém meg világosabb. De ezzel az égvilágon nincs semmi probléma.

akkor konkrétumok:

-sötét bőrszín
-cigány nyelv(ek)
-saját sokszínű kultúra (elsősorban zenei, egyedi népszokások, különleges gasztronómia)
-alacsony szintű higiénia, igénytelenség, lustaság
-nagy fokú önzőség, az egyéni (esetleg cigány) érdekek állandó és feltétel nélküli előnybe halyezése a többség érdekeivel,
-a lopás a kultúrájuk elfogadott része, számukra nem bűn
-a nők és férfiak egyenrangúságának hiánya

tovább nincs kedvem sorolni

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 22:09:00

@es2300: Pontosan ezt mondtam én is a 300 HUF -ról, nem arról szólt, hogy nem tudták/akarták kifizetni, pláne nem akkora mértékben, mint akik ellene szavaztak.

(Horn Gábor - Menj a picsába Feri)

Az oktatásról bármikor szívesen vitatkozom, bár azért sejtem, hogy nem lenne belőle sok vita. Szerintem két, három hozzászólás után meglenne az egyetértés.

Nem olyan bonyolult ez a kérdés:

Vannak hiányszakmák, főleg a szakmunkások között, az mindannyiunk érdeke, hogy minél több ilyen fiatal munkást képezzünk. (akár az állam finanszírozza, akár nem)

De mondhatnám az orvosokat, az ügyvédeket, rendőröket, mérnököket, ezen nem lehet vita közöttünk, hogy szükség van-e rájuk. No és persze nem az alapján, hogy melyikük tudja kifizetni a tandíjat, mert a készség nem a pénzen múlik.

:o)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 22:09:13

@Loglift:

nem ismerlek, tehát megkérdezem, gúnyolódsz-e. Ha igen, keress más vitapartnert.

Ha nem, várom kérdésedet.

es2300 2009.08.21. 22:10:22

@Loglift:


ahhah tenyleg az a tipusu ember vagy aki szerint a franciak csigat esznek lololololol :)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:10:49

@es2300: értelek én :) nos : ha az ösztönvilágnál ragadunk le, akkor ugye nem vagyunk rasszisták, csak az ember színe fehér :) De ez sima fajelmélet - és vagy fajfenntartás. Volt . Akkor.
Ha a szocializációt nézzük, akkor elvileg nem mindegy, hogy egy lusta és folyton óbégató olasz, vagy egy rendmániás, de mosakodni nem szerető német, vagy angol a barlanglakó társunk. Mert akkor ugye a befutó egy cigány is lehetne, aki szorgalmas, tiszta, csendes, és együtt vadászik a párommal.
Hogy kivel ? Tudod az a borzasztó, hogy ismerjük a halkést és a teríték további részleteit... és itt írunk egymásnak egy láthatatlan dróton... DE ha a fajtánk fennmaradása a cél, akkor kihúzzuk a konyhaszekrény fiókját és azt tesszük, amit több ezer éve.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 22:11:58

@Félkupica_Fehér_Főnök: De persze folytathatjuk máshol is, csak annyit kérek, hogy ha egy postban elkezded, akkor küldj róla egy mailt, -de persze felőlem mehet mailben is a folytatás.

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:12:43

@mind2: kiválasztjuk a legélesebb kést... tudod, ez már csak így megy :(

Loglift 2009.08.21. 22:13:43

@es2300:

köszönöm, hogy megmondtad, hogy milyen ember vagyok!

Ezt is az egyetemen tanultad?

Én kérek elnézést, hogy értelmes vitába próbáltam bocsátkozni veled!
Többé nem teszem!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 22:14:53

@wiener:

"mi se akarjuk hogy slota vagy mi ide jojjon mindenfele szlovak kiralyoknak emlekmuvet allitani"

Tényleg nem akarjuk, de viccnek azért jó lenne. xD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 22:16:09

@Loglift:

"Mi ezzel a probléma? Talán nem sötétebb a bőrük?"

Érdekel, ezek után az a fasza felsorolás minek.

Vagy szerinted, ha sötét bőrűvel találkozik az egyszeri magyar, leellenőrzi, hogy a nem idén barnult polgár

1, cigányul beszél-e?
2, cigányzenét-e hallgat, esetleg cigányzenél-e? Jelzem fehér bőrű cigányzene fanokkal mi-e van? Esetleg speciális kultúrája-e van? Azt is ellenőrzi a buszon-e?
3, a hajléktalan a Blahán az cigány-e? pláne, ha barna a bőre, mert égeti a nap.
4, érdekes, ez ha cigány, akkor köcsögség, a magyar érdekek önző figyelemben tartésa ellenben követendő erény,
5, ja, a cigány az default lop, mindig elfelejtem,
6, ja, ha csadorban járó nőt látok, az tuti cigány.

es2300 2009.08.21. 22:16:21

@Félkupica_Fehér_Főnök:

ugylatom oktatasban tenyleg gyorsan egy allaspontra helyezkednenk :) bar nekem vesszoparipam az integralt, kooperativ oktatas es a legyen minden iskola egyforman JO

nade nekiallok dolgozni, majd meg talalkozunk :)

Loglift 2009.08.21. 22:18:08

@es2300:

A liberális hozzáállásotok nagyon szép és humánus, csak a gyakorlatban szart sem ér!
Nem old meg semmit, csak a szőnyeg alá söpri, elódázza a gondokat, vagy csak tovább szítja a tüzet.

Önámításnak kiváló! Hát varázsoljátok csak el továbbra is magatokat!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 22:19:21

@es2300:

Bazzzeg, de most ezt miért kellett?

Pont az elmúlt héten lógtam egy francia csajjal a szigeten, és amikor megkérdeztem, akkor azt mondta, hogy Ő(k) _TÉNYLEG_ csigát esznek, meg kagylót is, mi ezzel a baj? :o)

A magyarok meg gulyást, az olaszok pedig spagettit, macskával xDDDD

es2300 2009.08.21. 22:19:45

@mind2:

ha a fajtank fennmaradasa a cel akkor az elso kis szexi ciganylanyt elkapjuk ;) jocsak vicceltem, en szemely szerint biztos magyar lanyt huznek magamhoz, de alapvetoen azert mert tenyleg ok a legszebbek ezen a foldon hejj :)

amugymeg ha barlangrol van szo akkor en elsosorban baratokat hivnek es nem magyarokat, akik persze - nyilvan - joreszt magyarok lesznek, de nem ezen tulajdonsaguk alapjan valasztom ki oket, hiszen ezt megelozi olysokminden

peldaul morvai krisztaval lehet nem szeretnek egy barlanban lakni, idegesiten a hangja :)

wlakos 2009.08.21. 22:20:03

@laspalmas: 1 kérdés mester, a köcsög szűrő elkészültét mikorra várhatjuk?

es2300 2009.08.21. 22:21:31

@Félkupica_Fehér_Főnök:

ahhaha lehet most akkor megdolt az egesz eddigi amit irtam? :D
ezesetben egy zsido/cigany/magyar keverek lanyt szeretnek aki sokat logott franciakkal

ert a penzhez, jo az agyban, gyonyoruseges es szeret fozni ;)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:21:31

@Félkupica_Fehér_Főnök: Főnök, cseszed... Te tényleg oda ? Nem hallottad még, hogy a legkisebb rossz egy országnak néha nagyon jó ?
A szavazatodra gondolok :( és 2002-re :(

Loglift 2009.08.21. 22:22:24

@mavo:

1. igen
2. nem
3. igen
4. nem cigány vs. magyar, hanem kisebbségi vs. többségi NORMA, ÉRDEK
5. nem, csak nem számít bűnnek
6. nem. az biztosan nem az. az VALÓSZÍNŰLEG arab

es2300 2009.08.21. 22:23:38

@Loglift:

ezekszerint mindazok akik egy sulyos logikai hibadra ravilagitanak, rogton liberalisokka valnak? es ebben az esetben mit jelent a liberalis? milyen szempontbol az? emeri jogok tekinteteben? gazdasagi felfogasat tekintve?

ejj nehez es zavarbejto dolog ez a struktrualt kommunikacio, televan buktatokkal ;)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:23:51

@es2300: Jéh, a rohadt életbe, Te hangulatjeleket is használsz ??????
Persze, hogy a magyar lányok a legszebbek.
És attól szépek, hogy mindenféle náció keveredik.
Ezt vallom. Amióta a lányaim megszülettek :)))))

dessert eagle 2009.08.21. 22:24:24

@blas - Ki szelet vet, vihart arat.: Béreltük, odáig elég macerás autóval menni.
A piros-fehér-zöldet meg inkább nem erőltetjük, mert attól tényleg benáculnak, azok ui. baszk színek is. Én személy szerint pártolom a baszk függetlenséget, de túl jó fejek a spanyolok, hogy riogassuk őket :)
Jó az az ország, na! Ott is megy a liberális propaganda ezerrel, de láthatóan nem sokat fog az embereken. Vasárnap tele a templom, hihetetlen jó a közbiztonság (mellékelt példa!), érdelkődőek és segítőkészek az emberek.
Csak az a kár, hogy egyszer haza kell jönni és itthon az ember szinte a bőrén érzi az agressziót. Leírhatatlan a különbség, pedig nemrég még ott is diktatúra volt, csak ott ugye az nem jelentette a nemzeti szolidalitás megszűntét :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 22:25:40

@Loglift:

most tényleg hagyjuk az olyan apróságokat, hogy a cigányok egy része már nem is beszéli a neki kijáró dialektust.

Nem ez volt az alap kérdés, hanem hogy a magyar az a nem idén barnulás alapján osztályoz-e. Hát de.

jozicsenko 2009.08.21. 22:26:04

@mavo: valahogy nem értem azt a fajta gondolkodás módot, hogy ha leírnak vlamit, és alátámasztják egy oldallal (google), akkor az miért baj -ha nincs alátámasztás, akkor ugye nincs visszaellenőrzés, vagy személyeskedés, vagy szimpla nácizmus

avagy sapkával vagy sapka nélkül?

a borsodi c.vajda többször is megszólalt, elég erősen, sarkosan fogalmazott, de igaza volt: bármilyen apró, mezei munka megteszi: takarítás, rendrakás, a saját sz@rjuk feltakarítása - igen, amiért pl Nyirmihálydiban tombolt a Hepatitis: vagy azt is a nyilasOrbán terjesztette?
iskola: a vicc, amikor az utolsó magyart gyereket is elzavarták, a rádióban nyiltan elmondta egy c. anyuka, hogy hááát a gyereke mellé kellene a mgyar gyerek, pozitiv példának mert a többiektől nem tanul: TE feláldoznád a gyerekedet, hogy legyen kitől tanulni a többieknek? (ennyire naiv te sem lehetsz)

@laspalmas @es2300: : vizitdíj elfelejtve, mindenki másképp élte meg, nekem iszonyat adóteher jött volna utána...

Szlovákia meglépte, hogy elzavart mindenkit ( a vicc, hogy az úgy nevezett éhséglázadásokban szeszt, cigit és chipset vittek, kenyeret, tejet nem...), ma már van eurojuk

ha az euros fizetésem ár az, hogy az 5 gyerekes szülők nem kapnak csak a 3 gyerekig, azt is étk.jegyben vgy kártyára, segély 3 hónapig, utána éhkopp: egy szempillám sem fog értük megrebbenni - tudom a választ, náci vagyok, de lesz@rom

es2300 2009.08.21. 22:27:04

@mind2:

hmmmm es mondcsak, hmmm mennyi idosek? ;)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:29:49

Én ma a labancoknál voltam... Nos, a muszlim előretörés Zrinyi által nem lett megállíttatva, az biztos... Furcsa. Nem bírom megszokni a hosszú feketét meg a fejkendőt 33 fokban.
Nem tehetek róla. Nem akarok a részese lenni.
És mind kisgyermekekkel. Többel.
Most nekünk - Európának, az USA-nak - vagy végünk van, vagy nem vesszük észre ?
Itt a törökök, afrikaiak, ott a Közép/Dél- amerikaiak...
Ennyire vakok lettünk évszázadok alatt ?

es2300 2009.08.21. 22:30:10

@jozicsenko: adoteher a vizitdij utan? mivagyte korzeti orvos? :) mer ezesetben ertemen h nem orultel neki, jobb a zsebbe a penz mind szamlaval, bar mondjuk mehettel volna a zp-be belole oda pont annyi a belepo ;)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:31:41

@es2300: ne fantáziálj.... az élet attól szép, hogy jórészt ismeretlen ;) Egy biztos : a papírzsebkendő : D

es2300 2009.08.21. 22:31:44

@mind2:

ez amugy erdekes amit mondasz, mert egyreszrol a kulturalis kulonbseg tenyleg lehet zavaro, masreszt viszont akkor ki csinalja meg a sok alantas munkat amire mar a finnyas osztrak/nemet/angol nem hajlando?

menedzser23 (törölt) 2009.08.21. 22:36:14

Augusztus huszadikára meglettek a tettesek, nyugodt ünnepeket hát mindenkinek' de ha holnap is lőnek valahol, akkor mi a helyzet...Remélem az igazi tettesek kerültek rács mőgé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.21. 22:39:29

@jozicsenko:

"valahogy nem értem azt a fajta gondolkodás módot, hogy ha leírnak vlamit, és alátámasztják egy oldallal (google), akkor az miért baj -ha nincs alátámasztás, akkor ugye nincs visszaellenőrzés, vagy személyeskedés, vagy szimpla nácizmus"

Te tényleg nem érted?

Ha az a rendőrségi hivatalos, hogy a cigók ölték egymást, fel sem merül az a szó, hogy gyanúsítottak, olyankor tettesek vannak, nincs utóbbi tíz napról gugli, mert az automatikusan tény, továbbá nem érdekes, honnan tudjuk, hogy az elkövetők. Tudjuk és kész.

Ha meg az, hogy nem cigók, akkor egyszerre kötelező lesz tíz napot vissza guglizni, váratlanul érdekes lesz, honnan tudjuk, hogy nem cigók, és nem tettesek, hanem gyanúsítottak vannak.

Az én hibám. Bocs.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 22:42:39

@es2300:

Az integrált oktatással kapcsolatban nincs kiforrott álláspontom, így írom az alábbiakat:

1
Amerikában az integrált oktatásban a fekete "jótanulót" a saját barátai is kirekesztik, nem az az általános, mint ami a Hálliwoodoo filmekben átjön az embernek, mert ők a saját társaik között keresik a példaképet. Hiába lesz egy fekete csaj/srác sikeres, tutira nem ő lesz a példakép, ez egész biztos! A fekete menő, gettó csaj/srác lesz a követendő példa, míg a fehérekkel közösködő eminenst leköpik.

2
Ha tisztán fekete suliban van egy fekete menő csávó, aki jó tanuló, akkor ezerszer nagyobb eséllyel lesz példakép, mint a "tőlünk különböző" fehér srác

3
A liberális magániskolák korában, Te ezt hogyan képzeled el?

Van egy iskola, ahol a szerinted is integrációra szoruló gyerekek tanulnak együtt a Te gyerekeiddel. Nagyon szélsőséges esetben a gyereked osztálytársai arra szocializálódtak, hogy ami kell, azt elveszed, akinek ez nem tetszik, azt megvered.

Te, teljes lelkiismereted előtt felelve válaszolj a kérdésre: Ha megtehetnéd, akkor elvinnéd-e a kölykeidet egy olyan magánsuliban, ahol ilyen veszélynek nincsenek kitéve, vagy otthagynád őket, a többi gyerek hasznára?

Magamból kiindulva, biztos vagyok benne, hogy Te is elvinnéd. Ugye az ember úgy épül fel, hogy a saját porontyainak a legjobbat akarja, ami kapcsán a saját egészségét sem félti, lehetőségei szerint a legjobbat!

Vagyis oda jutottunk éppen el, hogy a szegény, lehet, hogy nem annyira szocializált gyerekekkel szeretnéd összezárni még annyira sem szocializált gyerekeket, tipikusan a más f-szával verni a csalánt, ugye, vagy nem?

Vagy Te köteleznéd az integrációt, nem lenne kibúvó, nem lennének 8 osztályos gimik, magánsulik, semmi?

Szerinted mi annak az oka, hogy ha egy 20 fős osztályba bekerül 8 cigány gyerek, akkor 1-2 éven belül az összes magyar gyereket inkább átteszik másik faluba/városba egy másik iskolába? Rasszizmus? Vagy csak a szülők úgy vélik,h abban az osztályban jobban tud fejlődni a csemete?
(példákat is tudok mondani, 4-et kapásból, kis utánaolvasás után szerintem ennél jóval többet)

Várom válaszod :o)

fff

Joz: Szakácshiba a Fatál Error? 2009.08.21. 22:46:34

@mavo: azt hiszem, elbeszéltünk egymás mellett, bocs

@es2300: neeeeeeeeem (bocs Laspalmas, rövid leszek)

az a vizitdíjas baromság az előszele volt a magáneübiztosítok feltőkésítésének (TŐLED VONT PÉNZZEL magáncégbe, érted?), Bokros Laliék ötletei alapján: 10 e Ft-os min. TBjárulék, adójóváírás, adókedvezmények nélkül, stb, stb: a 65ezer Ftos minimálbérből maradt volna 39.600 Ft: annak a másfélmillió embernek, akikből kb 2-300.000 a (kényszer)válllalkozó min.béren, a többi java meg szalag melletti szerencsétlen

szumma: ma a bérkeret 60%át elviszi az állam, aki ezt sokallja, valszeg mind. náci, mert csak akkor csökkenthető, ha Kolompár Arnoldsvarcenegger és Lakatos Armageddon nem kap egy fillért sem...

dessert eagle 2009.08.21. 22:49:51

@Félkupica_Fehér_Főnök: Szia! Most vettem csak észre a válaszod.

Való igaz, hogy nem szabad magára hagyni az új de ideológiailag képzetlen vastagbőr olvasókat, erre nem is gondoltam:)

Tulajdonképp, azt kell hogy mondjam, minden elismerésem nektek.

Én azért nem akarok ebben hozzátok csatlakozni, mert sajnos nehezen viselem, hogy ismeretlenek egyáltalán megpróbálkozzanak azzal, hogy verbálisan megalázzanak, vagy sértegessenek. Inkább nem piszkítom be velük a klaviatúrám.

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:50:12

masreszt viszont akkor ki csinalja meg a sok alantas munkat amire mar a finnyas osztrak/nemet/angol nem hajlando?
- írod.
Ki csinálja meg. ?
A lustává vált német és angol és amerikai fogja megcsinálni... mert fél a töröktől, a Costa-ricaitól és az algírtól, és tele lesz a töke....
Civilizációk összecsapása ? Te ismered ugye ? A lustaság összecsapása, meg az életképtelenségé.... Hol születik egyre kevesebb fehér gyerek ? Olaszország, Spanyolország, Németország...
A katolikus olaszok és spanyolok és a merev németek.... HA egyy ország férfi lakosságának 10 %-a elkötteti azt ami a lényeg, TE mit szólsz ? Öngyilkos nép és öngyilkos nemzet...
A fehérek feladták... kérdés, hogy mi vitte rá őket ? A kordivat. Az individualizmus. Vagy az öngyilkossági hajlam. DE innentől genetika.
És innentől van végünk.
A barlangot feladtuk :( Nem lesz hol aludni :(

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:51:19

@es2300: jah, bocs, menj eggyel feljebb :)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 22:52:31

@mind2: Ezt most meg sem hallottam, 2002-ben volt 9 párt a szavazólapon, ebből 4 jutott be a parlamentbe, ezután mire mondod, hogy nem oda? :o)

Az orbánékat nem szerettem, ez eddig sem volt titok, bár (mea culpa) náluk valami fertelmesen rosszabb jött nekünk, ezt bármikor/bárhol elismerem és aláírom, bárkinek, akármikor :o)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 22:56:17

@Félkupica_Fehér_Főnök: talán volt 4 jó évünk... ezért írtam.. talán a legkevesebbet lopták : ezért írtam... talán... ÉN 4 évig büszke voltam arra, hogy magyar vagyok...azóta sem tudom... mit gondoljak...
DE mint egy elveszett lehetőség, hogy basszák meg... azóta is így gondolok rájuk.
És már nem hiszek semmiben, mint aki ébren van- évek óta :(

dessert eagle 2009.08.21. 22:58:17

Majd elfelejtettem!
Senkit nem tartóztatnak le ok nélkül, ugyanakkor igen könnyű bárkit is kivinni az előzetesből.
Én is annak a rendszernek a része vagyok, így ez számomra bizonyosság, ahogy az is, hogy @es2300 egy egyszerű bűnöző.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 23:03:13

@mavo:

Nos, ha cigány a tettes (mint pl. Pécsen), akkor annak az a legbiztosabb jele, hogy eleinte csak annyit hangsúlyoznak: "magyar állampolgár", "a bűnnek nincs színe", aztán később csak-csak kimondják nyíltan is.

Én egyébként abszolút amellett vagyok, hogy legyen csak etnikai alapú nyilvántartás, nem kell szégyenlősnek lenni, a hatékonyság sokkal fontosabb, mint a PC, nyugodtan be lehetne mondani a hírekben is, hogy
"barna hajú, kék szemű, fehér férfit keresünk"
"fekete hajú, barna szemű cigány férfit keresünk"
"fekete hajú, fekete szemű kínai férfit keresünk" stb.

f.m.j. 2009.08.21. 23:04:17

@mavo:

Elismerem, ebben igazad van.

Mostmár minden fél kialakította a saját kettős mércéjét, ezen nincs mit szépíteni...

Te okosnak tűnsz (komoly, nem gúny), mondd meg, mi lehetne a megoldás? Sajnos olyan messze kerültünk az értelmes párbeszédtől, egymás meghallgatásától, olyannyira érzéketlenek lettünk a másik problémája, fájdalma iránt, hogy én egyre pesszimistább, és elkeseredettebb vagyok... :(

@mind2:

elég borongós vagy, és sajna tökre nagyon igazad van...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 23:04:18

@mind2: Fura, de én most kezdek el igazán büszke lenni a magyarságomra.

Lehet,h csak kezdek felnőni ;o)

es2300 2009.08.21. 23:04:21

@Félkupica_Fehér_Főnök:

eloszor a vegere valaszolok, nyilvan elvinnem a gyerekem ez nem is kerdes DE nem azert mert a ciganyokkal problemam van hanem azert mert az altalad felvazolt iskola a magyar valosagban egy videki v kulvarosi rosszul felszerelt gyenge szakmai szinvonalon mukodo intezmeny tehat ENNEL jobbat kivanok a gyerekemnek, valami ilyet:

az altalam elkepzelt oktatasi rendszerben a jol meghatarozott minosegbiztositas mellett, magasan kvalifikalt es megfizetett szakemberekkel, vilagos es megismerheto szakmai alapokon, a szulok (mint megrendelok) bevonasaval mukodo iskolak mukodnek az orszagban mindenhol.
az iskolak a valosagos elvasaroknak megfeleloen folyamatosan frissitett tartalmat adnak at a gyerekeknek akik az egyseges minosegbiztositasi rendszerek miatt hasonloan magas szinvonalu oktatasban reszesulnek barhol az orszagban. az oktatas hangsulya nem a lexikalis tudason hanem a megismeres modszertanan, a kozossegben es egyedul torteno munkavegzes es letezes technikajan van. a gyerekek nem azt tanuljak meg h mikor volt az aranybulla, hanem h mirol szol, mi a szerepe, miert jott letre es milyen hatassal volt a jovore. es alapveoten nem megtanuljak, hanem megismerik, egyutt vegiggondoljak, megertik.

ebben az esetben a meglevo stabil keretek segitenek megorizni az iskola szellemiseget, erdekesseget, az intezmeny nem ellenseg hanem partner, nem harcolni kell vele hanem lehet hasznalni es elvezni. az iskola celja nem a tokeletes szamszeruseitett eredmeny mindenaron valo elerese hanem a vilagra nyitott, jol kommunikalo, allandoan ujat tanulni, a vilagot megismerni vagyo, csapatmunkara es onallosagra is alkalmas gyerekek felnevelese.

vagy te meg emlekszel h mire jo a kovalens kotes meg a benzolgyuru? ;) nekem az maradt meg h milyen jokat bandaztunk meg mennyire jo volt remenytelenul szerelmes lenni a katiba

es2300 2009.08.21. 23:08:19

@Joz: Szakácshiba a Fatál Error?:

figyi en a vizitdijrol beszelek te meg valami adoizekrol, ez olyan mintha en allitanam neked h a monster - hospital (mstrkfrt remix) az uberfasza, erre ramondanad hogy nem mert dacia logan kulso szimmeringjerol azt hallottad hogy korradalasra hajlamos

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 23:12:32

@mavo:

Az ember már csak ilyen. Néz és lát. Ha egy néger jön szembe, akkor megállapítja, hogy "Jön egy néger"
Ha egy cigány, akkor "Jön egy cigány"
Hiába no, mégiscsak a szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk.
Ezt kár is letagadni, ebben a kérdésben igazad van.

mind2 (törölt) 2009.08.21. 23:14:10

@fmj: borongós ? Igazad van... azt hiszem az a jó mondat, hogy szét akarok robbanni...:(
Feltörlik velünk a Kárpát - medencét, napról- napra, szétcsesznek bennünket, van egy elnökünk, kicsit szoprán, de ki nem szarja le, erre jönnek...és nem kívánatos... mégis meddig kell ezt csinálni ???? MI LETT BELŐLÜNK ? LÁBTÖRLŐ.
@Félkupica_Fehér_Főnök: fáj :(

es2300 2009.08.21. 23:15:28

@mind2:

jaja ertelek meg az egesz szitut ertem de amugy az megvan, hogy a jomodu orszagokban megint tobb gyermek szuletik? :)

www.stop.hu/articles/article.php?id=527258

btw a kinaiktol kellene sokkal inkabb tartani ok tenyleg kolonizalni fognak minket egy masodperc alatt mert egyszeruen televannak loveval, ugye tudvalevo, hogy kinai bankok finanszirozzak az usa allamadosagat stbstb ez mar elegge offtopic

az uristen aldja meg az egesz magyar rendorseget meg a becses csaladjat amiert elkaptak ezeket szornyu gonosztevoket es mostantol eljen bekeben ez a nemzet minden egyes kis tagja legyen az feher vagy barna, installom ;)

es2300 2009.08.21. 23:16:42

ehh laspalmas kimoderaltal vagy mivan

es2300 2009.08.21. 23:17:58

@es2300: semmi elnezest csak nem jelent meg, hogy a rak kopjon meg amiert ilyet mertem feltetlezni a draga jo naccsagos laspalmas urrol hogy boruljon viragba a lepte nyome amerre csak jar ;)

mind2 (törölt) 2009.08.21. 23:18:34

Mára nekem ennyi... van ami megy, van ami nem.(.........

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 23:20:06

@mavo:

Semmi rosszindulat, egyből ez ugrott be a kommentedet olvasva.

Aztán meg a kilenc eset között (ami maga a támadássorozat) nincs olyan, amiről írtál.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 23:23:37

@wlakos:

Zero talán jövő héten már összehozza.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.21. 23:25:00

Mintha kicsit elkanyarodott volna mindenki a témától... félek, hogy elsikkad két roppant fontos nyilatkozat (bocs, h. a postból idézek, de szvsz tanulságos egymás mellé tenni)


Tiszaújvárosi CKÖ-elnök:
Itt Borsodban kell keresni a romák között a vétkeseket. Amikor a nagycsécsi temetés volt, akkor én beszélgettem néhányukkal. Három, egyenként ötvenfős társaság tartja kezében a roma ügyeket. Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégióban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestről jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos.


Profilalkotó:
Szerinte egy család követheti el a roma gyilkosságokat. Véleménye szerint a bosszúvágy és az elkeseredettség hajtja őket, legalábbis a csoport szellemi vezérét. Ez feltehetően az apa, aki 40-50 év közötti, jó anyagi körülmények között él, de az is lehet, hogy mostanában rosszabbul megy a vállalkozása. Valószínűleg katonaviselt ember, aki valamilyen speciális kiképzést kapott. Feleségéről a szakember azt is el tudja képzelni, hogy valamiféle környezettanulmányt végez a bűncselekmények előtt, szociális munkásnak vagy kérdezőbiztosnak adja ki magát.

Tehát az elkövetők
1. vmiféle hivatalos szerv által, Pestről irányított roma maffia tagjai
2. megkeseredett vállalkozó család (Criminal Minds rulez! :D)

Az 1. verzió igen kényelmetlen... a 2. pedig egész érdekes. Magyar sorozatgyilkos, ráadásul rögtön család... de végül is miért ne? Pont ez ne gyűrűzött volna be ide? :)

Mindenesetre én itten színjátékot szagolok. Semmi nyom, 100 millás vérdíj, aztán hirtelen ez a bámulatos áttörés... pont mikor a romák fegyverkezni kezdenek... pont mikor valaki említést akar tenni három, a fővárosból irányított állítólagos bűnszervezetről... pont a profilozó szakvéleményének homlokegyenest ellentmondva... érdekes...

mind2 (törölt) 2009.08.21. 23:26:03

@es2300: utolsó : igen tudvalevő, hogy ők finanszírozzák..és ők a Mennyei királyság, és lenyelik a nyugati civilizációt keresztbe.....

DE tudod, mit mondok ? Hogy ez legyen Putyin és Medvegyev gondja... ugyanis ott törnek be, igen ott : délkeletről... Hiába lovagol Putyin valahol Közép-Oroszországban félmeztelenül.... ha a bugyogókat az orosz parasztnak a kínaiak árulják.,
És hogy megfélemlítsek mindenkit : szószékről hangzott el a sárga veszedelem... szóval, TI nagyarcú fehérek - velem együtt - ne onnan várjátok, ahonnan jön... Sok oldalról jön. Sajnos :(

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.08.21. 23:28:13

@es2300: Ezzel nincs baj, csak mivel a fővárosi 10-12 iskolán kívül az ország _összes_ iskolája nélkülözi az általad is szükségesnek tartott erőforrást, így először a minőségi oktatásnak szükséges alapot kéne megteremteni, a mostani -liberális- -erőszakos- -integrált- oktatás előtt. Utána ezzel nem lenne baj, a baj ott van, hogy erőszakkal, büntetésekkel próbálják bevezetni azt a rendszert, ami szerinted is rossz.

es2300 2009.08.21. 23:31:25

@mind2:

ezesetben jo pihenest neked :)

Loglift 2009.08.21. 23:33:34

@mavo:

Nem osztályoz, hanem felismer!

Te mi alapján ismered fel a cigányt?
Amig nem nyilatkoztatja ki magáról fennhangon legalább 2 tanú előtt és nam adja írásban addig fel sem tudod ismerni?

Lovagolj csak folyton a szavakon, forgass csak ki nyugodtan mindent!

Azt esetleg ki tudnád felyteni bővebben, hogy mi a TE álláspontod ebben az ügyben? SZERINTED hogyean kellene megoldani a cigány kérdést?
Vagy szerinted olyan nincs is? Ezek mind egyéni problémák amiket egyesével külön-külön kellene megoldani?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.21. 23:34:42

@mavo:

Figyi, elmondom Neked, hogy volt. Megtaláltam Kiss Károly mondókáját, gondoltam, szerkesztek egy postot hozzá kapcsolódóan. El is kezdtem, "Kik gyilkolják a cigányokat? - verziók" címmel. Összeszedtem az utóbbi 10 nap nyilatkozatait, a végére beraktam Kisst, mint legfrissebbet. Már majdnem kész volt, már csak a képeket raktam bele, mikor olvastam, hogy megvannak a tettesek. Na, címet javítottam, postot kiegészítettem, aztán kiraktam. Ennyi történt, nincs semmi mosdatás. Nagyon remélem, hogy az igazi tetteseket kapták el, rájuk is bizonyítják rendesen, és a börtönben fognak megrohadni. De ezt ma már egy párszor leírtam, ugorjunk.

es2300 2009.08.21. 23:36:10

@Félkupica_Fehér_Főnök:

jahat elso lepeskent ki kellene baszni a tanarok egy jelentos szazalekat erted heti 22 oras kotelezo oraszam, wtf te mennyit dolgozol, es ott meg ezen is horges van

dehat annyira eros a tanari lobbi, hogy ebbol az iranybol nem megy a valtozas, na majd a viktorek, a haza neveben - igazabol ebben bizok nagyon, hogy a nemzeti trikolorba ok kepesek lesznek minden fontos dolgot eladni

es2300 2009.08.21. 23:39:06

@es2300:

+ csomagolva

elfaradtam meg a macska is aludna szoval szevasztok

Arszák 2009.08.21. 23:41:20

KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS A MAGYAR KOMMENTELŐKHÖZ!

Még véletlenül, burkoltan sem fogalmazzatok meg - látszólag - nem PC véleményeket! Ugyanis ezeket a hozzászólókat a titkosszolgálat(ok) figyeli(k). Minden magyar adatait összegyűjtik, és rendszerezik, hogy majd lecsapjanak rájuk, ha kitör a Forradalom!
Addig is felhasználják arra, hogy felderít(het)etlen, rasszista indítékúnak tűnő bűncselekményeket a magyar gondolkodásúak nyakába varrják! Valószínűleg a mai elfogás is ennek az eredménye; találtak a nyilvántartásban olyanokat, akikkel szükség esetén, szorult helyzetben el tudják vitetni a balhét.
Vigyázzatok az internetes véleménynyilvánítással, magyarok.
Jézus király is megmondta: Ravasznak kell lennetek, mint a kígyónak! Ne áruljuk el a Férgek Birodalmának, hogy hol vagyunk, kik vagyunk! Nehezítsük meg a dolgukat, még ha nehéz is megállni, hogy hozzászóljunk egy ilyen témához!!

es2300 2009.08.21. 23:43:28

@Arszák:

szoval tenyleg igaz, ujra osszeall a monty python!!!

Arszák 2009.08.21. 23:52:08

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Csak nem azon amit írtam? Az halál komoly! Megbízható forrásom van... Ha többet nem írnék akkor az azért van mert kinyírn...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.08.22. 00:26:55

Ej, mennyi komment!

Remélem, ha ők öltek, az életük végéig a rács mögött fognak megrohadni, és nem a padlófűtéses soproni börtönben ...

És ha a tényleg rasszista az indok ..azt hittem, ilyen elképzelhetetlen ebben az országban ...szomorú vagyok ...remélem nem fognak ebből a 10 millió magyarra általánosítani ...most kell észnél lenni!

beleszolok 2009.08.22. 01:03:34

@es2300: Abban a 22 órában nincs benne egy csomó minden, pl dolgozatírás. Szal tömd vissza a kicsi zöldet az orrodba, és kézdezzél inkább, mielőtt kijelentéseket teszel.

beleszolok 2009.08.22. 01:08:10

@beleszolok: Mármint dolgozatjavítás ofkorsz.

tokmányos 2009.08.22. 06:09:41

@Arszák: Köszi a figyelmeztetést ! Az előfizetésed után ,meg még gondolom ,általam nem ismert módszerekkel több mint valószínű simán azonosítanak minden nettezőt.Ennek ellenére szarok a "rendvédelmisekre", ha rám pazarolják az idejüket.Ugyan már had utáljam a cigányokat , és azokat akik úgy viselkednek, mint a cigányok!Egyenlőre hetente nem hozzám jönnek a zsaruk,hanem a barna bőrű szomszédjaimhoz! 59 évesen én már nem tudok félni,és nem is akarok!!!! De ha lehetne kézrátevéssel "gyógyítani "azt hiszem kifehéredne az országunk.

tokmányos 2009.08.22. 06:29:13

Jó reggelit ! Hacsak el nem lopták a bajnaiék,meg a barna barátaik! Valahogy nem abba az irányba halad a kommenetelés,: "kik gyilkolták a romákat " ? Hát igen , nem tudni mi lenne a sok rossz közül ,a legjobb.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.22. 07:45:47

@Arszák:

mindennapi paranoiánkat add meg nékünk ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.22. 07:54:34

@laspalmas:

hát, ezek szerint valahogy nem ugyanazt olvassuk, hallgatjuk. Az esetek jókora hányadában valahogy mindig oda tud keveredni a barna, vagy kreol bőrű is.

Az etnikum megnevezésével egyébként pont ez a baj (pedig akár jó is lehetne), hogy a rendőrök és a média azt nevezik cigánynak, akit akarnak. Ha arra van szükség, hogy a cigányok aránya 10% legyen, akkor annyi lesz, ha meg arra, hogy 99%, akkor meg annyi lesz.

Beer Ninja 2009.08.22. 07:55:34

Én csak idemásolom Bayer Zsolt cikkét, minden sorával egyetértek:

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=176389

molaris 2009.08.22. 08:31:30

@mavo:
"Széles hazában mutass nekem, oly nagy bohót,mint Shakespeare,Villiam:"
A mai magyar statisztikák és közvélemény kutatások "alkotói"!::))

Tosca 2009.08.22. 08:57:54

Sziasztok!
Két dolgot szeretnék megjegyezni a témával kapcsolatban:
1./ Az embert a cselekedete minősíti és nem a bőrszíne. Legalábbis az én felfogásom szerint.20 éve tanítok CIGÁNYOKAT. A cigány megnevezés nem pejoratív egyetlen becsületes cigány ember számára sem, ezt is csak elképesztően "jól" működő vezetésünk generálta dehonesztáló jelzővé az utóbbi években.
2./Talán én vagyok kicsit hitetlen ebben a dologban, de igen furcsa, hogy most hirtelen megtalálták a tetteseket. Most, amikor néhány hete megjelentek a cigány önbíráskodók.Furcsának tartom azt is, hogy személyes szimpátiámat egyáltalán nem élvező Bencze József rfk. úr, bár még csak pár órája vették őrízetbe a gyanúsítottakat, de már kijelentette, hogy nagy valószínűséggel rasszista gondolkodás vezérelte a BŰNÖSÖKET. Nos, ennél tutibb befolyásolása a közvéleménynek nem is kell.

Loglift 2009.08.22. 09:00:21

@mavo:

"Ha arra van szükség, hogy a cigányok aránya 10% legyen, akkor annyi lesz, ha meg arra, hogy 99%, akkor meg annyi lesz."

Most akkor ki is a paranoiás?

Egyébként még mindig nem válaszoltál a hozzád intézett kérdésekre, ezért a félreértések elkerülése végett mégegyszer isemásolom. (Tudod, kopipészt az életem)

Te mi alapján ismered fel a cigányt?
Amig nem nyilatkoztatja ki magáról fennhangon legalább 2 tanú előtt és nam adja írásban addig fel sem tudod ismerni?

Azt esetleg ki tudnád felyteni bővebben, hogy mi a TE álláspontod ebben az ügyben? SZERINTED hogyean kellene megoldani a cigány kérdést?
Vagy szerinted olyan nincs is? Ezek mind egyéni problémák amiket egyesével külön-külön kellene megoldani?

Nos, mik a válaszaid? Lássuk!

frengi (törölt) 2009.08.22. 09:28:46

@Loglift: nekem lennének erre elképzelésem.

Mert ez nem etnikai kérdés, sokkal inkább egy életvitelről van szó.
Én nem a cigányokat tartortom a főbűnbaknak, hanem a politikát, ami sikeresen egymásnak uszította az adófizető dolgozó polgárokat a here módra élő alja néppel, mindezt azért hogy elterelje a figyelmet a saját disznóságaikról.

Nem kellett nekik munkásőrség, ifju gárda, benned van már a félelem, nem mész ki az utcára, nem demostrálsz, mert mindenből etnikai kérdést csinálnak, ha
Elérték hogy féljél a saját hazádban, nem járkálhatsz szabadon, nem vehetsz lakást ahol akarsz, nem mehetsz oda aholva akarsz, mert félned kell, ha bajban vagy nincs segítség, megverhetnek, kirabolhatnak minden következmény nélkül, és ehhez nem kellett katonai diktatúrát be vezetni, mert az már nem európai.
Bűnöst csináltak belőled. Féljél, és lehetőleg maradja otthon, és ne ugass bele semmibe.

Kartal (rezervált) 2009.08.22. 09:30:31

@laspalmas: tudod, én naponta órákat buszozok (munkahely meg vissza), és ha felszállok a buszra (pláne így nyáron), egyetlen szippantás elég a levegőből, hogy nagy valószínűséggel megállapítsam, van-é cigány a buszon. Ha izzadt, füstös romlotthús szag van, akkor igen a válasz, szóval a szaglásunk is fontos. :)

Mondom, "nagy valószínűséggel", ami azt jelenti, hogy elenyésző arányban, de találkoztam tiszta, normálisan öltözködő cigánnyal is, mondjuk tízből vagy húszból egyszer. Pont a napokban viszont egy nyugdíjas szagától lettem rosszul, az is előfordul tízből egyszer.
Aztán az ember már csak olyan, hogy arányok szerint osztályoz.

Tosca 2009.08.22. 09:54:11

@Loglift:
Amíg semmit tevésből jobban meglehet éni, mint a z átlag munkavállalói fizetésből és az adófizetők " szolidaritási kötelességére" hivatkozva osztogatják a pénzt, addig miről beszélünk. Már az is sértő a segélyezettek jelentős százalékának, hogy dolgozni kell egy minimális időt a segélyért. Márpedig, aki nem dolgozik, ne is egyék! Ez a gondolat, mint tudjuk nem egy új találmány.De ehhez munkahely kell. Kis hazánkban viszont a munkahelyeket tudatosan megszüntetik, ezzel lehetetlenné téve a tisztességes megélést.Ergo a macska kergeti a saját farkát.

kopaszfarkas 2009.08.22. 10:03:46

Elég szomorú ez az egész ügy.
Kezdve a gyilkosokkal, akik, ha már tényleg csinálni akartak valamit, miért nem a bűnöző-cigányokat kezdte irtani. Már a közvélemény is tud néhány helyről (Enying, Lyukóbánya, Olaszliszka), ahova ha egy páncélos hadosztály menne be takarítani, sem háborítana fel senkit.

De Bencze-nek ez a 4.5millio telefonlehallgatásos, térképes, DNS-mintás majomkodása hihető nagyon.

Mindegy, remélem azért a sebtében megalakult, jól-felszerelt (balta, kasza) 30 fős cigányjárőrök megmaradnak...

Kartal (rezervált) 2009.08.22. 11:28:56

megjelentek az első kétkedők is, ami tekintve a rendőrség teljesítményét (erről bővebben itt: barikad.hu/node/34824) nem is csoda.

cikk itt:
kuruc.info/r/20/45515/

cellimega 2009.08.22. 11:44:14

a torgyánszerű Fico azért kiabál és hazudozik a napokban, hogy elterelje figyelmünket, nehogy valakinek eszébe jusson felvetni, ugyanúgy a szlovák titkosszolg. állhat a háttérben, mint a kilencvenes években, mikor Csehországot akarták destabilizálni azonos módszerrel (romák elleni támadások), hogy megakadályozzák NATO- és uniós csatlakozását. Akkor Meciar volt a szlovák min.eln., most is kormányon van. A szlovákok mögött ott a ruszki medve árnyéka.

tokmányos 2009.08.22. 12:15:32

@Tosca: Üdv! " Az embert a cselekedete minősíti,nem a bőrszíne." Szerinted azok a kommentelők akik bevállalják a cigány utálatukat nem erről beszélnek ? Ezt én nem nevezem rasszizmusnak!!!! Az ezer éves kultúránkat védjük!!! A 20 éve általad tanított ,szeretettre vágyó, esetleg kitörni akaró cigánygyerekek szülei mi a faszt adtak ezen 1000 év alatt ?????? Helyesbítek : Kb..1650 óta élnek hazánkban.Már többször leírtam: A szocializmus alatt hihetetlen segítséget kaptak a dolgozó tömegekhez képest!!!!!! A GECIK ezzel is VISSZA ÉLTEK !!! Miről beszélünk ????? Kíváncsi lennék a drága kis tanoncaid mire vitték : az okító szavaid hatására??

Tosca 2009.08.22. 12:46:54

@tokmányos:
Helló Kedves tokmányos!
Úgy tűnik nem értetted meg a szavaimat. A kollektív bűnös kifejezés ugye ismert számodra? A cigányok és az egyes bűnözők akik a cigány kisebbséghez tartoznak nem ugyan azok. Mint ahogy a Bécsben lopó magyarok megnevezés sem valami szimpatikus egyikőnknek sem. Mária Terézia betelepítette őket és azóta itt élnek velünk. A szocializmusban kedves tokmányos kmk-ért (közveszélyes munka kerülés) megbüntették őket, mint minden más embert. Igaz volt ugyebár a rejtett munkanélküliség, ami egy más téma. De akkor nem volt segélyezés. Voltak tipikusan cigányok által végzett munkák, amiket ma már a feledés homálya takar. Eszembe sincs visszasírni az elmúlt rendszert, de nem akkor szoktatták rá őket a semmittevésre, hanem a rendszerváltás, a privatizáció óta. Azt tudomásul kell venni, hogy a tanulás nem szerepel az értékrendjében a legtöbb cigány családnak.Meg is van ezekkel a gyerekekkel a bajunk. És az utolsó kérdésedre válaszolva azt kell mondanom, hogy a régebbi tanítványaim jelentős része szakmát tanult, a pár évvel ezelőttiektől kezdve viszont az oktatási rendszerünk csodás változásának köszönhetően kihullanak már a középiskola első évében. Mi lesz velük? szülnek, várják a segélyt, a rendesebbje idénymunkára megy.
Bár a megszólításodban meglehetősen közönséges hangnemet ütöttél meg, remélem elfogadod így is a válaszomat.

Rorgosh 2009.08.22. 13:06:35

Nos, reménykedem benne, hogy a valódi tetteseket fogták el, és nem a hihetetlen mértékű politikai nyomás hatására gyártottak eredményeket (amit bizony láttunk már Mór kapcsán).

Ugyanis a rendőrség renoméjára már ráférne néhány olyan siker, amely utóbb nem kérdőjeleződik meg....

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.22. 14:10:27

@zero: kellenek a hősök és a mátírok!

amúgy sztem tuti, hogy ezen a blogon is megfordult valamelyikük, s felszólalt az anti-antirasszizmus mellett

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.22. 16:00:59

@Pierre (Bezuhov): Peeersze, mert ez egy mocskos fúj-fúj náciblog, mint tudjuk. Lapozzunk.

Rwindx 2009.08.22. 17:00:57

@Pierre (Bezuhov):
Ne keverd az anti-antifasizmussal.

Roxvox 2009.08.22. 17:14:14

@mind2:" MI LETT BELŐLÜNK ? LÁBTÖRLŐ"

Az Unió előszobájában van egy lábtörlő (Magyarország), jönnek sorban a tagállamok, mindegyik megtörli a lábát, majd tovább megy. A végén jön a külföldi média, az is töröl egyet, majd hátra sem nézve továbbáll. A lábtörlő pedig csak mosolyog, hisz ez dolga. :(((((((

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.22. 18:59:08

@Rwindx: hát erről sztem kérdezzük meg az érintettet, mit szólsz? :)

tokmányos 2009.08.22. 19:09:02

@Tosca: Tiszteletem ! Gondolom elírtad a " megszólításod" szót,talán a -hozzászólásod- kifejezést akartad írni .Nem Veled van a bajom,és minden elismerésem az erőfeszítésedért, csak felesleges volt.Ez a 20 év inproduktív munka volt a cigány kölkök tanításával.A fiam technikus,és levelezőn elvégezte a jogot, ma már dr. ...a lányom 4 nyelven beszél!!! MUNKA mellett tanultak !!! Én pedig proligyerek vok ,szakmával,érettségivel,1 év egyetemmel stb... A feleségemmel időt,pénzt nem sajnálva ,a rendszerváltás VESZTESEIKÉNT sem adtuk fel,és kitanítattuk a gyerekeinket.És mit csinált a cigány szülő ????? ?????? ?????? 1986-ban éppen villanyt szerelek a barna bőrű szarházinál 3 napja költöztek be a 80 nm-es lakásba és azt kérdezte a tetű ,hogy MESTER ÚR NEM TUD VEVŐT a LAKÁSRA !!!!! a feleségem nagy pocakkal segít a szerelésben,és nem tudjuk nagyobbra cserélni a másfél szobás lakásunkat. ( 2 különnemű gyerek) Olvasd el mit írtál le !! Nem értelek?? Ne csak kormányokat vond felelőségre (abszolút egyet értek),hanem ezt szarrakást.Rendes cigány????

tokmányos 2009.08.22. 19:23:15

@Tosca: Ja ne válaszolj mert még egyszer nem fogom eltűrni,hogy kioktass!A hülyék a túloldalt élnek ! Én nem tartozom közéjük.És még egyszer nyomatékosan meg kérlek olvasd újra amit nekem írtál!!-pl: a cigányok tanulási kedvétől, a munka kedvükig!Te írtad ,nem én . Miről beszélünk?

Rwindx 2009.08.22. 19:24:08

@Pierre (Bezuhov):
Ha neked volt konkrét látomásod, akkor jóvan :) én nem láttam ilyet, de nem vagyok mindentlátó.
Ellenben én bármikor kijelentem hogy anti-antifasiszta vagyok. Nem szerettem volna ha véletlenül összekevernek az anti-antirasszistákkal.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.22. 19:35:54

@Rwindx: hát egyik ideológia szebb mint a másik, hogy mit ne mondjak. de úgy is fogalmazhatnék, hogy minden bogár rovar és minden négyzet egyben téglalap :)

jah! és az elfogottak egyike már gyújtogatott valami zsinagógás cuccot...csak mondom megemlítem, mint plusz infó. ;)

Horizont 2009.08.22. 19:35:56

@tokmányos:
Csak nagyon halkan írom, hogy ismerek rendes cigányt is. Csak nagyon kevesen vannak, és ők szívnak a legnagyobbat a szemét cigányok miatt.

Tosca 2009.08.22. 19:45:00

tokmányos!
Nem írtam el. Te megszólítottál, én próbáltam röviden válaszolni.Az általad nagybetűvel kiemelt szavak nem vallanak intelligens gondolkodásra. Az én két gyerekem is egyetemet, főiskolát végzett.Három unokám van, és tudom, hogy mit jelent lemondani olyan dolgokról, amiket esetleg olyanok tehetnek meg, akik nem dolgoztak meg semmiért. Úgy látom, hogy erősen mellékvágányra jutott az eszmecserénk.Az elmúlt tanévben történtek velem olyan dolgok az iskolában, amik miatt gondolkodás nélkül beszélhetnék úgy, ahogy Te. Azt, hogy ezt nem teszem, köszönhetem annak, hogy vannak cigány tanár kollegáim (középiskolában tanítok). Még egyszer mondom, és ezzel be is fejezem a Veled való diskurzust: nem a származással van baj, hanem az emberrel.

Tosca 2009.08.22. 19:46:30

ja, és mi van, ha nem tűröd a kioktatást (egyébként nem annak szántam!!!) Levered a gépet az asztalról?

tokmányos 2009.08.22. 20:01:33

@Horizont:Szevasz! No komment. Na egye fene ,ezt sem írom le többet :TISZTELET a KIVÉTELNEK.Ezt olyan halkan írtam ,hogy már csak sztetoszkóppal hallható!

Rwindx 2009.08.22. 20:03:43

@Pierre (Bezuhov):
"hát egyik ideológia szebb mint a másik" - Az anti-antifasizmus nem ideológia. Úgy tűnik rosszul értelmezed amit írtam. Valószínűleg arra gondolsz hogy pár perce éppen lenáciztam magam :) Nos nem.

Hogy ne bonyolítsam túl: rühellem az antifasisztákat, ugyanis a gyakorlatban azok szemlátomást szimpla kommerek. A kommerek meg kb ugyanaz az alja mint a nácik. Ehhez így nem kell hogy az ember szeresse, vagy akár csak kedvelje a nácikat. A valódiakat.

Az anti-antirasszizmussal nem tudom mit akarnak mondani, csak szeretném magam megkülönböztetni tőlük. Pluszinfóként mondom, hogy a teknős nem rovar :)

Viszont nem szeretném eltéríteni a beszélgetés eredeti fonalát.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.22. 20:10:16

@Rwindx: értem, akkor a nyugati világ tele van komcsikkal...hm mindig tanul újat az ember

tokmányos 2009.08.22. 20:14:42

@Tosca: Menj politikusnak ott a helyed ! Te is csak csúsztatni tudsz A szavakba belekötsz,holott tudnál olvasni, akár a sorok között is.Utoljára írom a megszólításod részemről: ÜDV! volt !!!! Neked sem stílusod,sem retorikai érzéked nincs!Lesüllyedtél a barna tanítványaid szintjére.Sajnállak .

Rwindx 2009.08.22. 20:15:29

@Rwindx: Asszem nem bonyolítom túl számodra, látom már így is akadoznak a fogaskerekek. Közelítsük egyszerűen, első körben ez elég :) Majd még finomítunk rajta idővel.

Horizont 2009.08.22. 20:25:20

@tokmányos:
Kivétel volt az a szerencsétlen ember is akit lelőttek Tiszalökön. 20 éve dolgozott egy helyen Tiszavasváron egy gyárban 3 műszakban. Na ő is cigány volt. És igenis tisztelet a kivételnek. Vannak.

Tosca 2009.08.22. 22:00:36

@tokmányos:
Nos nem szükséges minősítenem Téged, Te magad megteszed azt. Elmédet és szívedet a gyűlölködés tölti ki, amely ostobasággal is párosul. Remélem a Te szintedre soha nem süllyedek le. Én nem sajnállak Téged. Bármit írsz, részemről tényleg befejeztem a beszélgetést.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.08.22. 22:25:01

ez a trackback eltűnt.

"Trackback: No lám. 2009.08.21. 13:02:13"

megvan valakinek?

f.m.j. 2009.08.22. 22:49:22

@Horizont:

nincs ott semmi, mi volt ott? Valami nagy (i)gáz(ság) lehetett...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.22. 23:05:39

@fmj: Hm. Úgy tűnik, hogy valaki valamiért töröl(tet)te. Ez azért jó, mert így mindenki azt gondol arra az üres oldalra, amit csak akar. :DDD

mijazma!? 2009.08.22. 23:22:34

Több alkalommal láttam itt egy Kynza(?) nevű, bennfentesnek tűmő hozzászólót. Tőle kérdezném, de nagyon komolyan, hogy milyen biztosítékokat lát a Jobbik töretlenségére? Azaz: valamiből fizetni kelett a párt eddigi költségeit, a forrás viszont nem ismert. (ez rendben is van, az okos ember sose mond mindent el) Mi szerinte (Kynza) a biztosíték, hogy a neki megfelelő pillanatban az eddigi jótevő nem nyújtja be a számlát illetev az a számla nem lesz vállalhatatlan (pl. drazsé életben hagyása:) )?

Horizont 2009.08.22. 23:22:45

@fmj: Érdekes:)
Rákattintok és nekem ott van, a cigány gyilkosságokról írt!

tokmányos 2009.08.22. 23:54:02

@Tosca: Én nem ostobáztalak le! Középiskolai tanár létedre ,neked kéne szégyenkezned az ilyen stílus miatt! Nem szokásom az igaz magyar polgártársaimnak kellemetlen napot ,rossz közérzetet okozni.Olvasd el a hozzászólásaimat!Meddő ez a vita ! Nem foglak tiszteletre tanítani.Javaslom keress más polgári foglalkozást.Az én szintemre süllyedéshez különben drága barátom legalább 154-es "iku" kell .( Muszály vagyok fonetikusan leírni ,hátha így tudod mit jelent)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.08.23. 01:18:09

@fmj: ja. pont ez a gaz, hogy vagy a postiro vagy a bloghucenzor torolte...

Tosca 2009.08.23. 08:34:04

Amikor az ostobaság önteltséggel párosul, nincs mit tenni.Csak szánakozni lehet és remélni, hogy nem fertőző.

f.m.j. 2009.08.23. 09:17:59

@Horizont:

Akkor másold ide, vagy küldd el mélben :):)

köszi:) mostmár kíváncsi lettem...

f.m.j. 2009.08.23. 09:25:44

@Tosca:

Most ezt így kinek szántad?

...mert ez a megjegyzés nem öntelt, és ostoba, lenéző... :P

ha meg korábbi vitapartneredre vonatkozott (végignéztem az egészet) nekem annyi jött le, hogy kicsit mindenkinek igaza van, legalábbis mindkettőtökében láttam hasznosat, okosat, a magam számára megfontolandót, és akkor egy-egy szón, a másik szóhasználatán üzentetek egymásnak "örökharagot"...

De bocs, nem szegődtem igazságtevőnek, és ne tekerd ki a nyakam, ha válaszra méltatsz...;)

Viktus 2009.08.23. 12:46:28

Mielőtt a kommandósok a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből kihozták volna a gyanúsítottakat, teljesen lezárták az Andrássy és a Csengery utcát a forgalom elől.

A 7-8 autóból, mikrobuszokból és rendőrautókból álló konvoj a Hősök tere felé indult, majd a Pest Megyei Bíróság Thököly úti épületéhez hajtott.

-

Kurva jó, hogy erre van pénz bár, ha egy transitba simán átviszik őket, akkor is ugyanaz lett volna a végeredmény olcsóbban. Na meg a gárdásdi mozizásra is ezrével tudnak bohóckodni a yardok felénk meg járőrözni is basznak, merthogy nincs pénz ...

Viktus 2009.08.23. 13:38:44

kuruc.info/r/35/45546/ Magyarország 2009

Hol van a rendőrség?

Tosca 2009.08.23. 13:45:38

fmj: Helló!
Nem vagyok egy nyaktekerős típus.De nem szeretem, a szélsőséges nézeteket.A világ nem fekete vagy fehér színekből áll.A vitapartnerem-ha elolvastad láttad- nem tűr más véleményt csak a magáét.Engem többször megsértett ,amit én sem hagyok szó nélkül.Már sajnálom, hiszen nem szabad mindenkivel vitába bocsátkozni.Az utolsó megjegyzésem neki szól, bár ez is teljesen értelmetlen volt. Én nem akarom megváltoztatni az ő sztereotípiáját.A rossz embereket én sem szeretem, legyen az cigány, magyar, német vagy orosz stb. Sok barátom van, akivel nem egyezik a cigányokról való álláspontunk, de tiszteletben tartjuk a másik véleményét ,és itt hangsúlyoznám ki a legfőbb hibát a mai ember gondolkodásában: a másik ember tiszteletének teljes hiányát.

Viktus 2009.08.23. 13:50:37

Balogh Mihály, a tiszalöki cigány önkormányzat elnöke az MTI-nek azt mondta: alapjában örülnek, hogy elfogták a gyilkosokat, de attól tartanak, a most őrizetbe vett férfiaknak bűntársai is lehetnek, esetleg két banda követhete el a támadásokat, ezért mint mondta, még egy ideig éjjelente tovább folytatják a járőrözéseket, mert attól is félnek, "lehetnek követők".

www.hirszerzo.hu/cikk.romagyilkossagok_meg_nem_kaptak_el_mindenkit.120453.html

.

mesmithy 2009.08.23. 13:56:11

www.hirszerzo.hu/cikk.elozetesben_a_romagyilkosok_fotoval.120467.html
"A rendőrség olyan térképeket talált a gyanúsítottak autóiban és lakásán, amelyeken a támadás célpontjául kiszemelt ház is be volt jelölve."
Ez annyira hiheto!!!!

Jurganov 2009.08.23. 14:12:22

@mesmithy: az egész történet nagyon hihető.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.23. 14:23:38

@mesmithy: Ne aggódj, pár nap, és előkerül az ürgebőrbe rejtett fényképalbum, a bűntettek helyszínén készült fotókkal. Aztán kiderül, hogy szűz romalányok vérét itták a reggeli pirítós mellé, és szóról szóra megtanulták a Mein Kampfot.

Bármit és bármi áron, csak hogy a Telejósda-bámuló papucsállatkáknak is a szájába sikerüljön rágni, hogy ők voltak az elkövetők, és hogy juj-de-csúnya dolgot csináltak.

Jurganov 2009.08.23. 14:38:42

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

majd a józsi barátban kitárgyalják :) elhiszi mindenki. ami a tv-ből jön az igaz. ez a lényeg.

Horizont 2009.08.23. 14:42:07

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
"juj-de-csúnya dolgot csináltak."
Miért te minek nevezed?

mesmithy 2009.08.23. 14:50:36

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Igen valahogy igy kepzelem en is. Kozben a megrendelo es a valodi gyilkosok boldogan elnek amig meg nem halnak.

zsoltix 2009.08.23. 15:58:42

"szűz romalányok vérét itták a reggeli pirítós mellé" Este pedig fehèr hollòt vacsoràztak.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.23. 16:14:21

@Horizont: Tudom, hogy így kiragadva sokkal hatásosabb, de legközelebb légy oly' kedves nem kettévágni a mondatomat.

AKIK csinálták, azok valóban szörnyű dolgot műveltek. De egyre kevésbé érzem életszerűnek, hogy tényleg EZEK a srácok voltak. Ha elsőre nem volt világos, elnézést - remélem, így már érthető, hogy mit mondtam.

Térkép volt náluk, rajta nagy, veres kereszttel, hogy aszongya itten köll majd gyilkolni??! Egek, ennyire idiótának azért ne nézzenek már! Esküszöm, sérti az intelligenciámat ez a kamuzás...

Horizont 2009.08.23. 16:52:15

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Nem a hatásosság kedvéért vágtam ketté a mondatodat, hidd el.Bocs. De te sem fogalmaztál jól. Csak megakadt a szemem rajta!
Sajnos a sok mellényúlás és a politika miatt nagyon nehéz hinni a rendőrségnek. De azért várjuk ki a végét. Nekem mindig a móri vérengzés ugrik be. Micsoda bűnözőket kreált a nép, mert felfoghatatlan volt, hogy 8 szerencsétlent kivégeztek. Aztán (nagy varga betű után) meglettek a tettesek és ki a fene gondolta, hogy 2 "ilyen" hajtotta végre. És Magda Marinkó? Nem tudunk még semmit..Szerinted akik céllövöldében érezve magukat, emberi célpontokat használva, azok miért ne lehetnének annyira barmok, hogy bejelölnek a térképen? Fegyvereket meg mégis csak találtak eldugva a szórakozóhelyen?
Én csak azt kívánom, hogy meglegyenek az IGAZI tettesek bizonyítékokkal együtt, és aztán ott rohadjanak a börtönben életük végéig, mert megérdemlik.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.23. 18:55:57

@Horizont: "Szerinted akik céllövöldében érezve magukat, emberi célpontokat használva, azok miért ne lehetnének annyira barmok, hogy bejelölnek a térképen?"

Mert életszerűtlen. Amúgy nekem is rögtön beugrott Mór...

Gondold végig: ezek a srácok szereztek egy rakás fegyvert, egy olyan országban, ahol nem lehet csak úgy besétálni a fegyverboltba shoppingolni. A 100 millás nyomravezetői díj semmi eredményt nem hozott. Olyan jól el tudták titkolni, hogy eldugott falvakban embereket gyilkolnak, méghozzá többször egymás után? Nem tűnt fel a környezetüknek, hogy a gyilkosságok idején mindannyian eltűnnek valami ürüggyel? Nem volt olyan haver vagy rokon, aki elcsábult volna a 100 millától?

És ezek az emberek, akik fegyvereket szereznek, teljes titokban dolgoznak, és profin, hidegvérrel ölnek... papírtérképeken jelölgetik otthon a célpontokat? A fegyvervétel után nem maradt pénz GPS-re? Vagy oké, ne használják, nehogy vissza lehessen követni: de akkor nem egyszerűbb a Google Mapsen körülnézni? Ja, és honnan volt a térkép? Gondolom, ezeknek a kis falvaknak a térképe nem túl keresett, és nincs is mindenhol. A térképboltosnak nem tűnt fel, hogy valakik bevásárolnak olyan eldugott falvak térképeiből, ahol aztán emberek halnak meg? (100 milla...) Márpedig nem lehetett pl. autósatlasz: a híradás arról szól, hogy a célpontok HÁZAI voltak bejelölve.
Ja, és mindig az a fekete terepjáró. Mégis, ha már keressük őket: milyen terepjáró? Egy szakadt Lada Niva, vagy egy ML-Merci? Oké, ne monják meg a típust, nehogy autót cseréljenek. De annyit sem láttak fontosnak közölni, hogy "régebbi" vagy "újabb" típusú autóval közlekednek a gyilkosok? Nézz körül a police.hu-n: minden bankrablásnál, benzinkúti rablásnál, betörésnél, gázolásnál, bármilyen bűncselekménynél leírják, hogy "az elkövetők egy világoszöld színű Toyota Yarissal menekültek el a helyszínről". Mire ez a nagy titkolódzás?

Nem, akik ilyen profi munkát végeznek, azok nem kis hangoskodó zsebnácik, azoknak van hátterük. Azok mögött ott egy profi szervezet: egy maffia, egy terrorcsoport, vagy egy titkosszolgálat.

Horizont 2009.08.23. 19:50:45

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Tudom, hogy van sok igazság abban amit mondasz, de az ember annyira szeretne hinni!
"Zsebnácik" :))) Nálam ez a hét szava:)
De azért 4 vagy 5 emberre ráfogni egyszerre valamit amihez semmi közük nincs? Tudom Kaiser meg Hajdú, meg szegény Pusoma! Az a baj, hogy nem érzi a rendőrség, vagy érzi de leszarja, hogy megingott a bizalom irántuk, és ennek csak egy gyógymódja lehetne, a teljes őszinteség és mindent ( amit lehet) a nyilvánosság elé tárni: De ez eddig se volt az erősségük. És ez miatt és még sok minden más miatt inog az ember hite!
Előbb hallottam, még maguk a cigányok se bíznak benne, hogy elkapták az igazi gyilkosokat.
Én úgy szeretném ha igaz lenne!

Kartal (rezervált) 2009.08.23. 20:21:43

@Horizont: már ez is eltűnt... nekem legalábbis semmit nem hoz fel.

Marcellusca 2009.08.23. 20:25:46

@Kartal (a morc): LOL!
És el is tudom hinni, hogy így történt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.23. 20:26:24

namost, ha igaz, hogy már régóta megfigyelik őket, (nekem a régóta nem 2-3 hét) akkor nem értem, hogyan történt meg a legutóbbi eset.

Ha valóban ezek a tettesek, akkor még jobban nem értem a dolgot, mert ezeket már a kilencvenes évek eleje óta figyeli a rendőrség, nyilvántartott nácikként a terjengő hírek szerint.
Voltak már elítélve, nyilvántartott tagjai egy nyíltan náci csoportnak, akik már követtek el bűncselekményt a nyilvántartás szerint.

Az egész világsajtó a náci magyaroktól hangos már egy éve, hogy ölik a cigányokat, a rendőröknek olyan nehéz volt abban a nem túl nagy létszámú nyilvántartásban megtalálni ezeket az embereket?

OK. ŐK voltak, fogadjuk el.

De akkor mi a faszt csináltak rendőreink másfél évig? Eddig egyszer nem hallgatták ki őket. mivelhogy csak elkövették a bűncselekményeket, nagyon meg sem figyelték őket.

Jurganov 2009.08.23. 20:32:49

@Kartal (a morc): na igen :)

@Horizont: ha a titokszolgák elhelyezték a bizonyítékokat elég pár beavatott sün és simán rájuk lehet kenni. az esetleges tanukat nem hívják be/megfélemlítik. ennyi, megoldják. okos fiuk.

"Tudom, hogy van sok igazság abban amit mondasz, de az ember annyira szeretne hinni!"-emiatt eszik majd meg az emberek.

"Az a baj, hogy nem érzi a rendőrség, vagy érzi de leszarja, hogy megingott a bizalom irántuk"-ezzel viszont elég veszélyes (bár számukra hasznos) lépést tettet velünk az anarchia felé a hatalom. amennyiben az emberek teljesen elvesztik a bizalmat a sündőrségben sokkal nagyobb eséllyel ütnek vissza maguk az esetleges(vélt vagy valós) sérelmeikért. ez pedig nem jó, nagyon nem jó.

ez a dolog úgy teljes egészében kívül esik a logikán...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.23. 20:37:58

ÉN bár már elkapták a gyilkosokat azért kíváncsi vagyok a Kiss Károly féle bejelentésre is, amit nagyon elhallgat a média :)

kronika.tempobit.hu/PDF/2009/34.het.pdf
2. oldal

mesmithy 2009.08.23. 20:40:53

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Bocsi hol kapni pl piripocsrol olyan terkepet amin az hazak es a cigany putrik is rajta vannak, jelen esetben ilyen helyekek a google map-en sem talalsz, ellenben a katonasag es a hirszerzes rendelkezik ezekkel, persze ez csak magasabb regiokban erhetok el, nem a bokorugroknal. Ezen elgondolgodva talan hihetobb a CKO-s Kiss altal emlitett magas beosztasu pesti iranyitas.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.23. 20:43:21

@Horizont:

Én nem szeretném, ha az igazi tettesek életük végéig a börtönben rohadnának.

Én azt szeretném, ha Ők lennének a visszaállított halálbüntetés első áldozatai.

Aztán pedig a gyilkosságért minden esetben halálbüntetés járna mondjuk 5-10 év türelmi idővel. amíg esetleg előkerül más gyilkos:)

A csoportosan elkövetett gyilkosságok esetében mindenkinek aki jelen volt és nem próbálta megakadályozni, tehát "pszichikai segédként részt vett" benne szintén halál.
A nézelődő rémült ember nem "pszichikai segéd" de aki öld meg kiabálásokkal beszól, az bizony az.

Mouth Hero 2009.08.23. 20:50:15

@Hencida6710: "Csupa fröcsögő, lenéző, primitív, kirekesztő ember!!! Csak így kis "e"-vel."

Nagyon helyes. Így is kell írni.

Kartal (rezervált) 2009.08.23. 21:14:53

@mesmithy: google earth. persze az sem 100%, mert a képek egy-két évesek, azalatt változhatott a terep, de nagyon jó segítség lehet. mondjuk én túrák előtt szoktam tájékozódni, és mindig meglepődök, hogy egyáltalán nem azt találom a helyszínen amit várok, de valamit azért mégis segít. lehet, hogy azokat a műholdképeket nyomtatták ki, és arra mondta a rendőrség, hogy térkép...

ami érdekelne: hogyan tudtak ezek a kigyúrt, kopasz, nácitetkós alakok felderítést végezni a cigányputrik között úgy, hogy nem tűntek fel senkinek?
és a másik: vajon hány bűncselekményt lehet rájuk verni? mert nem ugyanazok követték el az összeset...

Tittyman 2009.08.23. 21:38:49

Én találkoztam néhányszor az egyik állítólagos elkövetővel. Hát arra lehet mondani bármit, csak azt nem hogy embert ölne. Egyébként ő volt a hely technikusa, magyarán a fellépő zenekaroknak ő állította be a hangosítást, stb.
Kamu az egész."Vicc a neve, nem rendőrség!"

Tittyman 2009.08.23. 22:08:46

Ja! Az aznap este ott tartózkodó ismerőseim közül egyik sem látott fegyvert elvinni senkit....

Ivanhoe 2009.08.23. 22:20:19

Ez az ügy úgy bűzlik ahogy van. Részemről biztosra veszem, hogy akik elkövették a gyilkosságokat azok komoly katonai kiképzéssel rendelkeznek, nem mezei bakák, főleg nem biztonsági őr és technikus.
Viszont ha az igazi elkövetők még szabadlábon vannak, akkor ők most jó nagy előnybe kerültek és röhögnek a markukba, 2 okból:
1. Innentől szabadabban mozoghatnak és gyilkolhatnak.
2. Ha ezek után még gyilkolnak olyan szinten aláássák a rendőrség tekintélyét, szavahihetőségét ami évekig nem fog helyreállni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.23. 22:54:59

@Marcellusca:

Ugye Te nem voltál katona? :)
Halovány gőzöd sincs mi a különbség a komolyan képzett katona és a KFOR-os szerződéses katona közt, ha jól érzem :)

Marcellusca 2009.08.23. 23:18:20

@Conv: Hát mosz beletrafáltál. 17 évig voltam ht., és voltam külszolgálaton is, úgyhogy tudom, hogy mi a különbség.

Egyébként, igazad van, mert lemaradt a szmájli a végéről. :)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.24. 00:34:06

@Horizont: "Zsebnácik" :))) Nálam ez a hét szava:)

Nos, ez vasárnap éjjel igen megtisztelő. :DDD

"De azért 4 vagy 5 emberre ráfogni egyszerre valamit amihez semmi közük nincs?"

Attól tartok, hogy megoldják. És igen: inog az ember hite. Belőlem pár év alatt sikerült rendőrbarát polgárból rendőrökben-nem-hívőt kreálni. :(

@ mesmithy 2009.08.23. 20:40:53

Hát ez az! Erre döbbentem rá én is! Nem árulják minden sarki trafikban Rio de Bivalybasznád épületbontású térképét! Ehhez legalábbis a földhivatalba kell betörni.

mesmithy 2009.08.24. 00:43:02

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Oda nem erdemes, mert a nyilvantartasaik evekkel le vannak maradva. :-)

mesmithy 2009.08.24. 01:00:16

@Kartal (a morc):
Igen en is elkepzelem, hogy 2-3 kigyurt, kopasz ciganygyulolo setalgat, fenyes nappal a mar egyebkent is beindult ciganytelepeken, tokeletesen hihetonek tunik. :-)

mesmithy 2009.08.24. 01:09:26

@Kartal (a morc):
Igen olyan hiheto, hogy kigyurt kopasz, ciganygyulolok fenyes nappal vagy akarcsak este is bekesen setalgatnak a mar egyebkent is felbolydult ciganytelepek egyiken. :-)
Talan ezert is hihetobb amit a CKO-s Kiss mond.

K.Jani 2009.08.24. 04:24:13

www.galeria.index.hu/belfold/2009/08/23/elfogtak_a_romak_elleni_tamadasok_gyanusitottjait_vasarnap_dontottek_az_elozetes_letartoztatasrol/?current_image_num=1&image_size=l

mióta van ilyen egyenruhálya a kommandósoknak? ez nagyon úgy néz ki mint az amerikai katonai uniformis. és a feliratot sem láttam még soha. ez melyik egység?

vim vi repelle licet( én mindenhol repellere-ként találkoztam a szóval)= ez egy jogi procedens az ókori rómában. azt jelenti hogy az erőszakra lehet erőszakkal válaszolni.
a nagy omega jel meg a vég szimboluma. gondolom a bűnözés végére utalnak. de úgy tudom egyes titkos társaságok is szívesen használják(pl: usa dollár) a régi világ végének és egy új világ kezdetének a jelképe.

apuc 2009.08.24. 08:06:55

@mavo: bárcsak paranoia lenne..

rolika 2009.08.24. 08:56:52

Nahát, mik történnek, ha egyszer eltűnök pár napra (offline, se tévé, se rádió, se újság, se szomszéd néni :-).

Remélem, tényleg az igazi tetteseket kapták el.

Azért nem bírom ki, hogy egy kis összeesküvés-elméletet ne gyártsak: minapi hír ( index.hu/tudomany/biotech/2009/08/19/hamisithato_a_dns-minta/ ), hogy hamisítható a DNS, erre két nap múlva elkapják a tetteseket, és majd "A jelenleg folyó DNS-vizsgálat adhat végső választ, hogy az elfogott férfiak követték-e el valóban a gyilkosságokat"...

eyeofodin85 2009.08.24. 10:31:49

@K.Jani: Ez a Omega kommandó, az NNI bevetési egysége. Általában a személyvédelmet biztosítják gyanúsítottak kísérése vagy védett tanúk őrzése.

capor_ 2009.08.24. 12:00:02

Draskovics Bizonyítékgyár ZRT. elkészült a megrendelt anyaggal....

mesmithy 2009.08.24. 12:32:27

@capor_:
Es tovabbi letartoztatasok varhatok, szoval ha eleg ugyesek, akkor a felorszag a dutyiba kerulhet, mert rasszista ciganygyilkos vagy terrorista a magyarok nyilainak tagja vagy a megszuntetett garda tagja, mert fekete nadragot es feher inget visel. Ugyes bizonyitek gyartassal meg a valasztasok is megnyerhetoek lesznek, hiszen az elegedetlenkedok ulni fognak.

anarcho78 2009.08.24. 12:55:12

elhisztek ebből egy szót is? ugyanmár, kellett pár bűnbak, mert kezdett elharapózni az ügy, fogalmuk sincs, kik voltak...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.08.24. 13:32:07

nem akarok rossz indulatú lenni, tényleg csak érdeklődés: ennek a posztnak mi az állítása?

Pain2 2009.08.24. 14:12:03

Hazudnak b@zdmeg... tőlük már az lenne meglepő ha igazat mondanának.

A gyilkosságok megrendelésre történtek, politikai megrendelésre.. az önkéntes járőr kokerók már kezdtek elszemtelenedni úgyhogy kellett valamit produkálni még mielőtt az emberszabásúak megölnek valakit.

Ártatlanok én 100%-ig biztos vagyok benne. De rájuk fogják kenni. Megtehetik. Mert megtudják tenni. És már nem egyszer láthattuk, hogy itt Magyarországon semmi sem lehetetlen. Azt sem gondoltam volna, hogy az igazságügy miniszter képes bele hazudni az emberek szemébe aztán tessék-lássék. Ebből kiindulva már nem is olyan nagy dolog hazudni az elkövetőkről.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.24. 14:13:15

@calam:

A post megjelenésének időpontjáig az utolsó pár napban megjelent nyilatkozatok felsorolása az állítása :) bazzeg :)

Float 2009.08.24. 14:29:29

Nem is csodálkozom, nemrég odaszóltak nekik h találni kéne már elkövetőket.

rasszistákat kerestek -- pipa
terepjáróval -- pipa
sörétes puskával -- pipa
akiknek nem igazolható egyszerűen az alibi -- pipa

Ilyen "erőteljes bizonyítékok" mellett már az sem baj ha a DNS-minta nem egyezik.

Olyan deja vu-m van, mintha tán a móri ügyben is lett volna hasonló korábban...

Félreértés ne essék: ugyanolyan féreg az, aki egy 5 éves gyereket képes agyonlőni (vagy bárakárkit), mint akik meglincselték azt a szerencsétlent a gyerekei szeme láttára Olaszliszkán. De nem ártana, ha a valódi elkövetőket szednék össze.

mesmithy 2009.08.24. 14:35:38

gondola.hu/hirek/109025
Szoval akkor mindenki fel kellett volna jelenteni, aki kigyurt testalkatu es utalja a ciganyokat. Vigyazat razzia veszely a konditermekben :-))

Kartal (rezervált) 2009.08.24. 15:07:18

@mesmithy: ez a cikk marhaság. ennyi erővel engem is fel kellett volna jelenteni... mondjuk kopasz nem vagyok :D

és a mai sajtó szerint az összes gyilkosságot a nyakukba akarják varrni, ami szerintem marhaság, de meg fogják tenni. olyan kíváncsi vagyok, mi megy ilyenkor a színfalak mögött...

f.m.j. 2009.08.24. 16:29:19

index.hu/bulvar/2009/08/24/kamaszkora_ota_gyuloli_a_romakat_cs._istvan/

HA tényleg ő volt, oké, de ha nem, akkor nem...

De miért van az, hogy én ennek a rendőrségnek, vezetésnek nem tudok hinni?

De mondom: ha tényleg a gyilkosokat kapták el, tőlem lóghatnak is, ahogy az olaszliszkaiak, meg a Cozma gyilkosai is, de ahogy hírlik, ők megússzák...

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=176548

mesmithy 2009.08.24. 16:54:10

@Kartal (a morc):
Varj most irjak holnapra a mese folytatasat.

János2 2009.08.24. 17:44:32

Valami elkezdodott,aminek mar nem lehet gatat szabni.A magyar fiatalsag mar csak a sajat szemenek es a Jobbiknak hisz.Mar nincs mas kiut.Vagy a ciganyterrortol halnak meg vagy kuzdelemben.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.24. 21:20:56

@calam: nos, hát mi lenne?
x hónapig szajkózni, hogy "A", aztán kiderül hogy, "B", az mindent téren leégés. így most elmaradtak az okos, ítéletet mondó hozzáfűzések :)

Van ilyen...

Viktus 2009.08.24. 21:55:13

Alig várom holnap Virág elvtárs meg a többi okoskodó komcsi megmagyarázza, hogy lehet most ilyen gyorsan DNS vizsgálat, mikor mondták a Nóri esetébn jogos volt, hogy hónapokig tartott, mert az élet nem a CSI:Helyszínelők ...

Viktus 2009.08.24. 21:56:22

@fmj:

Cozma gyilkosait már mosdatta a liberális média , hogy Cozma ment neki a cigánycsodának ..

Horizont 2009.08.24. 21:59:31

@János2: "A magyar fiatalsag mar csak a sajat szemenek es a Jobbiknak hisz."
A saját szeme igaz, de a vége kicsit túlzás......

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.24. 22:49:21

@calam:

Nincs neki. Csak vártuk a sajtótájékoztatót.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.08.25. 01:13:32

@laspalmas: köszönöm, nem bántás volt ,csak érdekelt.

@Pierre (Bezuhov): ne legyél már ilyen:)))

János2 2009.08.25. 07:55:22

Horizont,szerinted hazudik a jobbik valamiben?Csak egy dolgot mondj!Mondhatsz olyat dolgot is,amiben az MSZP igazat mondott!Olyan szinten suket fulekre talalnak a zsidomedia hirei,hogy teljesen folosleges artatlan,becsuletes romakrol hazudozniuk vagy a zsidoholocaustos meseket eroltetniuk.Kitartas,barataim!

Roxvox 2009.08.25. 09:22:20

@Float:
Azonnal kellett valami tettes félét probukálni, mert még a végén előkerül valami bizonyíték, oszt lehet kiperkálni a 100 milkát.

Roxvox 2009.08.25. 09:40:06

Kedves roma nemzetiségű honfitársaim, meg lehet nyugodni, megvannak a tettesek, lehet tovább folytatni a megélhetést.

Roxvox 2009.08.25. 09:52:38

Jaa és kedves roma honfitársaim a választáskor se tessenek majd elfeledkezni, erről az Önök érdekében tett igen gyors és hatékony rendőri intézkedésről. Üdv. Mszp-Szdsz nem létező koalíció.
Na valahogy így. :((((((

Roxvox 2009.08.25. 10:03:49

És természetesen a 100 milliós nyomravezetői díjat, betesszük a krízisalapba.

mesmithy 2009.08.25. 12:14:32

Vajon ha nem romak, akkor is ilyen gyorsan ment volna?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.08.25. 13:03:04

bazzzzmeg:

"Köztudott, hogy egy sikertörténet végéhez ért a rendőrség" - kezdte a romák elleni támadások feltételezett elkövetőinek elfogásáról tartott sajtótájékoztatóját Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatója.

mi ebben a sikertörténet?
látta valaki a zsernyákok (Kopps) című svéd filmet? mert ez kb oda illeszkedő szófordulat volt.

Horizont 2009.08.25. 17:16:35

@János2:
Te eltévedtél egy évszázadot!
Most írhatnék neked egy regényt nagyon sok mindenről, de nem teszem- ki magam semmi írásbeli tortúrának amit esetleg visszakapnék. Én nem írtam ki, miben hazudott, vagy nem hazudott. A Jobbik se félisten, és ilyen mértékben vakon bízni és isteníteni őket, nagyon nagy pofára esést von maga után. Ebben a században (2006.) volt amikor a nyuggerek agyon ajnározták az ő Gyurcsányukat és lám, lám mi lett belőle.Óvatosan azzal a tömjénezéssel! Csak jó tanács akart lenni.
És igenis utálom az általánosítást. Utálhatod őket, de a realitás talaján maradhatsz azért. Vannak rendes cigányok is, csak nagyon kevesen!!!! És már megírtam, a Tiszalökön megölt cigány férfi, 20 éve egy helyen dolgozó 3 műszakba járó rendes EMBER volt, akit kilőttek mint egy rühes kutyát.
Van másik féle is. Ma a buszmegállóban velem együtt várakozott egy cigány család. Anya, 5 gyerek, 3-13 évesig. Rendesen felöltözve, bevásárolva, a két nagyobb lány nagyon szép volt. Webkamerát is vettek láttam:))
De: az anya végig cigizett, a gyerekek üvöltöztek, nagy hanggal, csúnyán beszéltek, veszekedtek, az egyik fiú azt mondta az anyjának . hogy dögöljetek meg (???) mert vitatkoztak.Az anyjuk nem szólt rájuk!!! Egyszer sem! Nagyon hosszú volt az idő amíg jött a busz:))
Láttam rajtuk, hogy kész,vége,menthetetlenek, nem lehet velük már mit kezdeni!
Tehát van ilyen is, olyan is.
És a Jobbik se (lesz) a megváltó! Készítsd fel magad erre:)))

Pain2 2009.08.25. 20:25:21

@Horizont: lehet, hogy nem lesz megváltó..

De abban szerintem egyetérthetünk, hogy most ők az egyetlen párt akiknek lehet adni a szavára és akikben meglehet bízni..

Vonát meg ne hasonlítsd már Gyurcsányhoz bazz ég és föld a kettő.. A Jobbikot pláne ne említsd egy kommentben a Maszoppal.

Abban egyetértek veled, hogy vannak tisztességes romák én is ismerek ilyen embert. De abban is egyetérthetünk, hogy a 90%uk akasztófára való. Mert ilyenek , benne van a vérükben sajna. Ez nem rasszizmus, ez tény. :)

Kartal (rezervált) 2009.08.25. 20:25:24

most olvastam, hogy a tarnabodi támadást is ezeknek a nyakába akarják varrni (már ki is engedték a három indiánt). közben a főgyanúsított izraelben élt másfél évig egy kibucban... szép kis rasszista, mi?

visszatérve tarnabodra, két lehetőséget látok:
1. ha ők voltak, bebizonyosodott, hogy semmi rasszizmus nem vezérelte őket, sima elmebeteg lövöldözők voltak, ott ugyanis magyar nyugdíjasok házaira lőttek - ez egyébként tiszalök esetében is megáll, ott sem egy tipikus cigányt lőttek le;
2. a rendőrség fogott pár balekot, akikre rá lehet verni minden egyes fegyveres támadást. nem csodálkoznék, ha mór kapcsán is felmerülne a nevük (opsz, lehet, most ötletet adtam?)...

@Horizont: tudom, hogy a Jobbik sem megváltó, de talán ők magyar érdekeket képviselnek majd. legalábbis reménykedek, mást nem tehetek.

@mesmithy: jó a cikk. állítólag egyikük beismerő vallomást is tett...

@laspalmas: oda kellene figyelni kiss károly további sorsára. komolyan.

@Roxvox: affenét. megkapja a három szabadon engedett cigány kárpótlásként.

pukk 2009.08.25. 20:54:07

Valaki elárulhatná nekem, hogy milyen DNS mintát találhattak a rendőrök 9(!) helyszínen is?
Jött a foguk a csávóknak és csorgott a nyáluk tócsába, vagy hullik a hajuk csomókban?
Vagy megfésülködtek egy nyeles fésűvel mindnyájan és eldobták? Mert gondolom maszkban, stb. mentek, oda, úgy meg pláne necces. Drogot nem találtak esetleg náluk, mint az amcsi filmekben -szépen gondosan odacsempészve, mert azt is könnyű mondani-, esetleg porszívóba rejtve? Azémá.

K.Jani 2009.08.25. 22:06:39

először azt mondták, hogy egy kocsiból leadott lövés vezetett hozzájuk, aztán a telefon. először hatan voltak, most négyen. először csak vendégek voltak, most kiderült ott dolgoztak. azt is mondták, hogy fegyvereket találtak egy gipszkarton fal mögött. namármost, ha ott dolgozik ,mint kidobó, vagy hangosító, akkor minek, és hogy dug el a diszóban fegyvert!!!!!! nem értem! gyanús ez az egész, nagyon gyanús!
és ezek csak amik most hírtelen eszembe jutottak.

János2 2009.08.25. 23:00:49

Horizont,te zsido vagy! Probalod a tenyeket elferditeni! Ratok jellemzo,hogy illuziot keltetek egy olyan vilagrol,ami tokeletes es letrehoztok egy olyat,ami maga a pokol!

Liberté.....73 2009.08.25. 23:34:24

@János2:
Van pár dolog, ami előbb jut eszembe, ha azt kérdezed: mi az, ami egy tökéletes világ illúzióját élteti miközben a poklot hozza létre maga körül.
Sorolok párat, bár hosszú a lista
- Totalitárius rendszerek (kommunizmus, fasizmus)
- Mindenféle vallási szélsőség (Katkó, iszlám, scientológia, stb)
- ...stb stb ...
- Anyai majomszeretet

De azt, hogy a zsidókra ez lenne jellemző azt erősen kétlem, Zserintem te túl ZSok kurucot olvaZSol.

Másrészt meg: Horizont hivatkozott kommentjéban sem látom a tények elferdítésének szándékát, max olyan tényeket, ami a te prekoncepciódba nem illő elemeket tartalmaznak.

Sz'al: jó kövér marhaságot sikerült beírnod, na.

Horizont 2009.08.26. 06:11:55

@János2:
Röhögnöm kell, hogy mekkora barom vagy!
Tanulj még egy kicsit picinyem, hogy felnőjjél....
Bár ha eddig nem sikerült,már nem sok esélyed van!

Horizont 2009.08.26. 06:15:26

@Kartal (a morc): Jó van na, én csak arra akartam felhívni a kommentelő figyelmét, aki cserébe lezsidózott, hogy óvatosan egy kicsit a Jobbik idealizálásával, csak a saját érdekében, hogy ne csalódjon akkorát. Nem szabad elfelejteni, hogy ez Magyarország. A jobbiknak is.
Vonát meg gyerek kora óta ismerem:))))

János2 2009.08.26. 08:26:21

Nap,mint nap tapasztalom orszagszerte,hogy milyen oriasi karokat okoz 2 nepcsoport tulnyomo tobbsege a normalis emberek eleteben.A Jobbik,ezeket a tenyeket kozli.Homokba dughatjatok a fejeteket,ha ugy konnyebb elnetek,de az nem oldja meg a problemat!

tokmányos 2009.08.26. 09:59:43

@mesmithy: Szevasz!11 hónapi csüccs után kiderül, hogy vétlenek!Precíz a mi rendőrségünk.A lőpornyomok a zsarukról kerültek a a nem tudom mijükre.A rendőrök pont lőgyakorlatról szaladtak helyszínelni, hogy róluk került a lőpor a barnákra ????????????Elmebeteg ez az ország ,itt mindenki hülye, vagy annak néznek mindenkit.

Kartal (rezervált) 2009.08.26. 19:38:54

@Horizont: heheee! na mesélj csak! :)
majd priviben kereslek valamikor, de nem mostanában. pár hét esetleg...
semmi extra, csak kíváncsi alkat vagyok :)

Kartal (rezervált) 2009.08.27. 07:59:55

nah, megjött az aktuális nol cikk: ROMAPÁNIK
nem is ragozom, olvassátok el:
nol.hu/lap/allaspont/20090827-romapanik

János2 2009.08.27. 08:03:09

Horizont meg a tobbi begyepesedett:Nektek egyeb elkepzelesetek sincs a Jobbikrol,csak az,hogy naci Nemetorszagot akarnak?Ki lenne olyan buta,hogy egy vesztes eszmet probaljon megvalositani?Tiszta,erkolcsos orszagot akarunk,ami nem osszeegyeztetheto a zsidosag es ciganysag tulnyomo tobbsegevel!Sziklaszilard csendorseget es buntetes-vegrehajtast!A becsuletes embereknek pedig jo kozbiztonsagot,konnyu megelhetest.Ez nem lehetetlen!

Kartal (rezervált) 2009.08.27. 09:29:50

@János2: ha és amennyiben képesek megszüntetni a korrupciót, a bevált elvtársak helyett szakembereket ültetni a megfelelő helyekre, okos gazdaságpolitikát folytatni, és nem kábulnak el a hatalomtól és nem csábulnak el a közpénzek milliárdjaitól, stb stb stb...
én még reménykedek, hogy így lesz, vagy ha el is csábulnak, azért megmaradnak magyarpártinak.
a nácizás és fasisztázás egyértelműen balról jön, ahol rettegnek a jövőre hatalmukat vesztett elvtársak attól, hogy a Jobbikkal nem tudtak megállapodni olyan szépen és jól, mint a fidesszel, és most jön a tényleges elszámoltatás... és akkor bizony elvtársakból tényleg cellatársak lesznek.

Horizont 2009.08.27. 10:34:13

@János2: Állítsd már le magad a személyeskedéssel, mert olyat írok neked, hogy magam is megbánom!Nem igaz, hogy akkora Jobbik- fan vagy, hogy olvasni se tudsz.Menj vissza a kommentjeimhez, hol írtam én a Jobbikról bármit te szerencsétlen!Milyen náci Németország??? A begyepesedett te vagy!!!! Miután lezsidóztál (bunkó) felejts már el!!!

abandi 2009.08.27. 11:09:57

Ez a tarnabodi eset is megérne egy mise-mesét....
Vagy semmisét...?!

János2 2009.08.27. 14:49:52

Horizont:Az olyanok,mint te,csak annyit tudnak,hogy az egyseges nemzeti ellenallast belulrol bomlasztjak.Magyarnak vallod magad?

Horizont 2009.08.27. 15:00:55

@János2:
Kicsikém elég ha te magyar vagy, nem akarok én sorsközösséget vállalni veled! Isten ments.....
Nem bocsájtom meg a lezsidózásomat!
Nem akartalak még válaszra se méltatni, de nem tudom kihagyni: milyen egységes nemzeti ellenállást bomlasztok belülről????? Orvos látott már?
Alig tudok írni a röhögéstől:))

f.m.j. 2009.08.27. 15:03:30

@Horizont:

hagyd már, szerintem ez liberté bosszúja, csak most a "másik oldalról" próbálkozik a múltkoriért... tudod...

Jó volt a vers is, tetszett nekem is :)

Horizont 2009.08.27. 15:15:29

@fmj: Kösz.
Tudom, hogy hagyni kéne, de nem veszett ki még a hit belőlem, hogy az emberek tudnak értőn olvasni és normálisan gondolkozni, és embernek lenni!!!!!!!!!!!!!
Magyar embernek:))))

abandi 2009.08.27. 16:51:08

Állítólag a Posta Imre informátora megmondta a frankót...
Na, azóta ütik , vagy kergetik...
postaimre.tk/

János2 2009.08.27. 23:38:13

Horizont:A bortonori vegzettsegem reven van olyan ralatasom az orszagban elkovetett buncselekmenyek szamarol es faji aranyarol,hogy a tenyleges adatokat szinte megkozelitoleg tudom.Tenyekkel probald alatamasztani az allitasaidat,mert anelkul keptelenseg,hogy valos kep alakuljon ki benned.Nem tekintelek vitapartneremnek.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.28. 00:41:45

@János2: Börtönőri végzettség, vagy börtönőri gyakorlat?

Nem kukacoskodni akarok, csak szvsz nem mindegy... :)

f.m.j. 2009.08.29. 18:11:16

@Conv:

Az. De az is érdekes, hogy a kuruc honnan veszi az infókat?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.08.29. 18:16:02

@fmj:

tudja fene honnan :)

A lényeg, hogy többnyire 3-4 nap múlva már a libsi sajtó is főoldalon hozza ugyanazt amit ők megszellőztetnek. Addig próbálják eltusolni a dolgokat, de amikor már a vízcsapból is az folyik a segítségük nélkül is, akkor kénytelenek foglalkozni vele.

majd meglátjuk mi lesz a dologgal, mindenesetre enélkül is bűzlik ez erősen.

f.m.j. 2009.08.29. 18:26:12

@Conv:

Bűzleni bűzlik, nem kell ehhez semmit se olvasni :)

De ettől még egész Magyarország nácirasszistafasiszta lakossága megérdemli, hogy karanténba zárják, és napi 24 órában hallgassák, és nézzék felpeckelt szemekkel a holokauszt túlélőit, élményeit kívülről megtanulják, tanfolyamon képezzék magukat holokausztból..., (Gépnarancs újratöltve:)) soha ne aludjanak, és amikor másra mernek gondolni, mint a zsidóság, cigányság szenvedései, megpróbáltatásai-amit természetesen a magyarok okoztak azzal, hogy még mindig él nemzet e hazán- akkor kis áramütésekkel, -valakinek halálos adag is jár, mert javíthatatlan- figyelmeztessék, hogy hol a helye, és mi az igazság... :):):)

süti beállítások módosítása