Skip to content


       Szűrés lista

Nincs apelláta: ki kell helyezni, méltó minőségben!

Üdvözlet mindenkinek, aki az elmúlt 50 napot kómában töltötte.

Ez idő alatt a forradalmi munkás-paraszt néppárt a Zemberek nevében és a Zemberek által átvette a hatalmat, mindenkit leváltottak, az alkotmánnyal törlik ki a seggüket, és a forradalmi rendcsinálásban voltak olyan kedvesek-figyelmesek, hogy az egyszerű emberrel tudassák, miről is van szó.

Egyelőre még csak a Nyilatkozat kell kitenni, de lehet, hogy az önkormányzati választások után már a 3 legfőbb közjogi méltóság (Orbán-Kövér*-Schmitt) arcképét kell kitenni. (*Az országgyűlés leendő elnökének személye egyelőre csak Orbán fejében létezik.)

Ma jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, jaj annak, aki elfeledkezik, vagy szabotálja a végrehajtást.

Jövő héten lehet, hogy már indulnak a Nyilatkozat Kihelyezését Ellenőrző Gyors Reagálású  Rapidegységek (NYKEGRP) és mindenhova benéznek.


A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata a Nemzeti Együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezésérõl

1. A Kormány – a Nemzeti Együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) jelentõségére és az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére figyelemmel – a következõ határozatot hozza.

a) A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörû területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben – a melléklet szerinti formában – a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetõje által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelõ jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.

b) A Kormány – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyûlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsõbb Bíróság elnökét, az országgyûlési biztosokat, az Állami Számvevõszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetõit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetõit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelõ kihelyezésérõl.

2. Ez a határozat a közzétételét követõ napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök


Elnézést Miniszterelnök Úr, de b, pontban felsorolt intézmények nem függetlenek a kormánytól? - Illetve azok voltak idáig...

A gyengébb képességűek a Mellékletből kapnak segítséget:

"A Nyilatkozat leírása
1. A színes formátumban, méltó minõségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésû Nyilatkozatot legalább 50×70 cm méretû, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.

2. A Nyilatkozat hozzáférhetõségérõl a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondoskodik. A Nyilatkozat 2010. július 1-jétõl a megfelelõ minõségû nyomtatáshoz alkalmas formátumban letölthetõ a http://kim.gov.hu/nyilatkozat honlapról.

3. A tábla megfelelõ állapotáról és szükség szerinti cseréjérõl intézkedni kell."

A Vastagbőr is mély nyelvcsapásokkal csatlakozik a NER-hez. Rendben van így, Miniszterelnök Úr?



Ilyet azért -valljuk be- még a Böszme, a Gyurcsány sem mert volna megtenni.

Ilyenre bezzeg van idő, akarat, ötlet.

Nem kormányozni kellene inkább?

Kész vagyok.

Kérdezzük meg Dobi Ágnest, mint két lábon járó humán viccmérőt, hogy  mi a véleménye, ez vicc? Mert nincs odaírva, hogy vicc lenne ... 

Négymadár már el is készítette a módosított képet.

Friss:
"A nyilatkozat közzétételére vonatkozó kormányzati szándék a 20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi. A nem központi kormányzati szervek esetében a kormányhatározat ugyan nem teszi, nem is teheti kötelezővé a nyilatkozat közzétételét, ám felkéri azok vezetőit, hogy ők is gondoskodjanak a közzétételről. Ezzel a kormány tulajdonképpen hűségnyilatkozatot követel a független állami intézményektől. Ez nem az együttműködés, hanem a félelemkeltés rendszere. Nincs szó, amivel ki tudnánk fejezni, hogy az LMP mennyire elképesztőnek tartja ezt a határozatot. Első hallásra nem is hittük el, hogy igaz lehet. Viccnek is durva lenne."
 

Címkék: fidesz abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr732126004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A NER a WC faliújságján 2010.07.03. 14:32:26

Nekünk ugyan nincs szerkesztőségünk, még csak utasítani sem utasít senki senkit, mégis kérem a Sárdobáló összes szerzőjét, hogy függessze ki a lakása leglátogatottabb helyére a Nemzeti Együttműködés blablabla szövegét. (Ez a hely könnyen lehet, hog...

Trackback: Nyilatkozat 2010.07.03. 12:38:07

Kormányunk maradandót alkotott.  Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát minden államigazgatási épület méltó helyére.  Kommentbajnokunk moncayo tovább gondolta kicsit.   ...

Trackback: Túl minden határon. 2010.07.03. 12:29:07

Ez a blog mindig is igyekezett humorosan megfogni a dolgok végét. De a mai napra betelt a pohár -- elveszett a humorérzékem, olvasva a politikai nyilatkozatot, amit a Fidesz, a legszebb rákosista hagyományok nyomán, trágyás kezével legyömöszöl az orszá...

Trackback: Kérdeznék valamit, Viktor! 3. 2010.07.03. 11:22:52

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről 1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló

Trackback: A megrendült telefonok és a méltó minőség napja 2010.07.02. 23:05:37

Miután ma megtudtuk, hogy egy vicces blog álhírére megrendült telefonokkal reagáltak honpolgárok tömegei, és emiatt el is kellett tüntetni az internetről (muhaha) az inkriminált bejegyzést, a nap még nem zárult le, tartogatott újabb huncutságot. Egy m...

Trackback: Szobám falán... 2010.07.02. 21:31:05

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonul...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.02. 21:30:41

Aztabaszás! Azt hittem ezeknek a Chartázos faszságoknak vége! De nem. Kormányzati szintre emelték. Kötelezően kifüggesztendő! Holnap Orbán Viktor arcképét kell. Mint régen Rákosi képét. Szép új világ. :-(

gramercy 2010.07.02. 21:34:55

meg kell becsulni a hatralevo SZABAD napjainkat, azt hiszem

remelem mindenki aki a fideszre szavazott kop egy turhasat ha ezt olvassa

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.02. 21:35:10

@Noname Cowboy:

Ez e lehető legfeleslegesebb faszág, semmilyen haszna nincs, csak hergelik a jó szándékú embereket.

Ez egy újabb öngól, ma már a második.

És még a 100 napjuk sem telt le....

kamasuka 2010.07.02. 21:38:37

"Ilyet azért -valljuk be- még a Böszme, a Gyurcsány sem mert volna megtenni."

Nem, ő inkább belelövetett a tömegbe, szétlopták a haverokkal az országot, és minezt megússzák, mert megtehetik. Azon kívül Kertész Imrét kötelező volt olvasni, film is készült a nagy műből, közben folyamatosan chartaztak, ha valami nem tetszett nekik az ellenzékben, kordonozták a parlamentet, és 8 évig a nagy lófaszt sem csináltak. De valóban, ez a papír, ez felháborító. Mi jöhet még? Halállista?

Denimm 2010.07.02. 21:40:08

úgy látszik az egész élet egy nagy hírcsárdává lesz a narancsvidéken :)

colonel 2010.07.02. 21:41:19

nemzeti önrendelkezés akkor lesz, ha már nem kell adósságot törleszteni, vagy akkor sem...

colonel 2010.07.02. 21:42:30

@kamasuka: kiosztok egy - két pofont

Pakkolo · http://pakolunk.blog.hu/ 2010.07.02. 21:42:49

a b pontban csak felkérik a címzetteket, érted, nem kötelező nekik, csak ajánlott

és mostantól nem vita tárgya, hogy forradalom volt. de ismerős, de ismerős valahonnan... Szép régi-új világ:(

loop80 2010.07.02. 22:10:16

Lesznek itt még igen-igen csúnya dolgok! A Fidesznek is meglesz a maga "október huszonharmadikája", ebben biztos vagyok. Nagy gáz ez a kétharmad... :(

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.02. 22:11:14

@zero: Ez az ostobaság komolyan elképesztő.
Erről a nyilatkozatról eddig azt gondoltam, hogy Viktorék a választási győzelem után egy kiadós bebaszás után másnaposan írták a saját szórakoztatásukra. Egyszerűen a szöveg primitív gagyisága miatt nem tudtam másra gondolni. Azt hittem, kijózanodva majd ők is szégyellni fogják. De ez??!!!

Ezekből tényleg előbújt a harmad-vonalbéli kisztitkár, párosulva a mai újgazdagok nagyképű pojácaságával. Undorító.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.02. 22:11:51

kíváncsi vagyok, a hangos, demokratikus és bölcs orbánviktorozó, naridroidok a vbőrről, vajon a fidsez és viktor által nap mint nap bizonyított félelmetes ostobaság és "demokráciaharc" egyre szembetűnőbb jelenségeit mivel magyarázzák... esetleg kezd már nekik is a narancs szemüveg félre-félre csúszni az orrukon, és megpillantják a valóság szövetét? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.02. 22:15:10

@kamasuka: attól, hogy valaki máshogy hülye, még nem lesz normális.

Samott 2010.07.02. 22:17:21

Aki nem rajuk szavazott az mi? Ellenforradalmar? Arulo? Mi lesz a sorsa? Es aki el se ment a forradalomra?

Horizont 2010.07.02. 22:21:16

Azt hittem ez valami vicc! De tévedtem. Nem először. Lassan oda lesz minden reményem, hogy az én életemben lesz még normális Magyarország! Ennél azért többet vártam! Lehet, hogy ez sokak szerint nem nagy dolog, de nekem ez félelmetes egy kicsit. Istenem hol van az az Orbán aki a Hősök terén 1989-ben a loboncos hajával és borostájával Nagy Imre újratemetésén azt mondta: "Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik ” ??? Már ez a 21. év! Milyen jól látta előre....

abandi 2010.07.02. 22:29:53

Ez egy egyszerű alkotmánymódosítási-minőségbiztosítási jóhaszemelőtt-tartod féle izé....
orbánviktor szobrának ledöntéséhez drágább gázt fogunk használni...
Már szopás!

gramercy 2010.07.02. 22:30:41

@abandi: nem, a gaz az ingyen lesz

aztan majd megfizetjuk a banki dijakban :D

kuki123 2010.07.02. 22:35:10

@zero: FUCK YEEAAAHHH FIDESZ
már látom is ahogy pályázatot írnak ki és 100 milliót basznak el rá

úgy gondolom attól hogy egy papírt kibasznak a falra még nem lesz nemzetiegyüttműködés...
Enyhén szólva is a Sztálin képekre hajaz a dolog...

OFF:
index.hu/belfold/2010/07/02/elzarassal_szankcionalnak_a_fiatalokat/
a feloszlatott társadalmi..jah bocs csak a gárda...szóval ez még mindig ekkora sztori?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.07.02. 22:37:33

@zero: 'És még a 100 napjuk sem telt le.... '

a viki nem is kért 100 napot, érted

"Egy ici-pici pók felmászott az ereszen,
És jött egy nyári zápor, lemosta hirtelen,
De kisütött a nap, és minden felszáradt,
Így az ici-pici pók felmászott az ereszen." :DDD

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.07.02. 22:37:47

Odaígérték az önkormi választásokat az LMP-nek és az MSZP-nek? =D

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.07.02. 22:39:00

Vagy ti törtök a Hírcsárda babérjaira ; )

Lobster1978 2010.07.02. 22:39:05

Ugyan már, túlreagáljátok. Csak van egy nyomdász cimbi akinek sürgősen kellett meló...

"A színes formátumban, méltó minõségben nyomtatott, NYOMDAI kivitelezésû Nyilatkozatot "

Merhavalaki afféle ratyi tintás nyomtatóval akarná csinálni az irgumburgum.

jágör68 2010.07.02. 22:43:11

Ez most Schmitt nagy ötlete volt?
Nagyon elszálltak a Fijjug vagy csak ennyire nincs riválisuk? Az mszp-t már ilyen öngólokkal se tudják feltámasztani, de magukat még leküzdhetik a kommancsék szintjére

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.02. 22:48:05

@volánrulz: Ja... szabalysertesert gyorsitott eljarasban dutyi. A szabalysertesi buntit a rendor szabja ki, te meg kerheted a birosagi eljarast, mar ha marad ra idod. Mire egyaltalan kiirjak, a buntit mar le is ulod. Ha volt munkahelyed, attol bucsuzz el. Eljen a Part! Ha meg mar elhagytad a helyszint, de lekameraztak, es nem tetszett a keped, akkor lecsukhatnak 48 oran belul, szoval ha valami olyat csinalsz, ami nem tetszett a partnak, akkor varhatod az AVH-t. Gondolom ezert neveztek at, hogy ne okozzon ertetlenseget, amikor elvisznek es lecsuknak, mert csak.

Gondolom figyeltetek. Fiatalkoruak es gardistak. Tehat a Jobbikosok cirka fele. Masra nem vonatkozik. De ez nem politikai indittatasu torveny. Ugyan! Az termeszetesen nincs benne, hogy barkit azonnal lecsukjanak, akinek nincs jovedelme, mert akkor tul sok ciganyra vonatkozna.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.07.02. 22:49:02

És a sikeresforradalmat kötelező egybeírni is?Mert a fentebb plakátolt szövegben így van..
Ez kurva jó amúgy.Én kirakhatom a klotyóba?
Ezek nemcsak bepiáltak,de be is tolhattak valami komolyabb anyagból kóSTOHLót.
Ez a cucc szerintem valamelyik párhuzamos dimenzióból érkezett egy Sliders alagúton át.Ez nem lehet valóság..Ugye nem?

abandi 2010.07.02. 22:50:50

kosútlajos aszt üzente:
Elfogyott a regimentye!

abandi 2010.07.02. 22:55:19

@gramercy:
Minnyájunknak elkellmenni,
Befizetni!
Jááááj!
Dikkk, hukkk...

dr. Aullah 2010.07.02. 22:55:33

@kamasuka: Az, hogy az egyik hülye, nem menti fel a másikat. Az is hülye. Én nem értem a fideszt... de komolyan... nem vártam sok mindent tőle, de amit eddig csinált... hihetetlen mekkora balfaxok.

eszkep erre mit mondasz?

dr. Aullah 2010.07.02. 22:56:25

@Lobster1978: Én is erre gondoltam. Van egy olyan érzésem, hogy ez is belejátszik!

Amikor olvastam hírt indexen egyből gondoltam, hogy itt is megjelenik... de csak azt, hogy holnap.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.07.02. 22:59:47

Holnaptól a hivatalos köszönés: "Éljen a forradalom!"

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.07.02. 23:05:59

Orbán hamarosan mosolyogva morzsolja a búzát a képeken :D

Barnamaci 2010.07.02. 23:09:00

@Horizont: sok volt az előjel csak senki nem vette komolyan.

Barnamaci 2010.07.02. 23:10:29

@Jack/rendetteremt/: két falravalónk már lesz, a többi kettőre mit kell majd kiraknunk? :-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.02. 23:24:38

@Barnamaci: az egyikre titkos ajtót lesz ajánlott, ami mögé el lehet bújni :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.02. 23:29:24

@Conv: Majd jön proéskontra elmagyarázni,hogy ez mire jó.

Kartal (rezervált) 2010.07.02. 23:31:41

Most nemazé' de ÉN MEGMONDTAM! El fogjuk érni még Mussolini szintjét, csak itt és most a melósoknak nem lesz annyi joguk, mint az ő idejében.

Barnamaci 2010.07.02. 23:33:41

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): akinek volt egy kis esze, az pontosan TUDTA hogy ez lesz. Majd a végén még visszasirjuk a Ferit :-D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.02. 23:34:47

PÁr éve volt egy piárfilm a Viktorról ami az 50-es éveket idézte,most ez.Mikor jön az,hogy kötelező lesz kirakni a Viktor mellszobrokat a hivatalokban?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.02. 23:34:50

@Tigeri: az ér ha a kontrára rátromfolok egy röhögéssel? :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.02. 23:38:14

@Conv: Nem tudom emlékszel e az illetőre.Te egyből elküldted,én meg leálltam vele vitatkozni.:((

Pikk Dáma ♠ 2010.07.02. 23:41:27

olvasgatom a 29 pontot, most szólok, hogy kurva nehéz lesz bemagolni a gyerekeknek, főleg, miután eljátszották a kötelező iskolai ünnepségen a Nagy Szavazófülke Forradalmat

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.02. 23:43:12

A következő posztot hajnal 3-ra várom.:))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.02. 23:45:35

@Tigeri: akkor lehet, hogy nem is fogom látni ha itt van :)

Kartal (rezervált) 2010.07.02. 23:49:22

@volánrulz: "a közvéleményt irritálja, hogy noha a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel sok helyen a nyilvánosság előtt történik, mégsem kerül sor rövid időn belül a tényállás felderítésére és hatékony szankcionálására" - basszák meg, engem az ilyen idióták irritálnak, mint aki ezt a szart írta... meg az utcákon kóborló részegen ordítozó cigány bandák. Most jöttem melóból, mesélhetnék. Rohadt életbe már!

RézfarkúBagoly 2010.07.02. 23:52:24

@Noname Cowboy: Itt amerikában is kint lóg az elnök képe minden szövetségi épületben. Ja, mint rákosié.

Szerintem ez a kifüggesztõsdi nem olyan durva. Talán felesleges inkább. Mert lenne mit csinálni szerintem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.02. 23:52:41

Asszem lassan megint testvériséget kéne vállalnunk Észak-Koreával.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.03. 00:09:52

Mostantól nem csak nagybetűvel kell írni oRBÁN vIKTOR nevét,hanem nagybetűvel is kell mondani!:))

Kicsit Karcos 2010.07.03. 00:23:23

Ne végezzünk félmunkát, nyomtassuk ki méltó minőségű pólóra is az Emberek kiáltványát, és vegyük fel minden év április 11-én és 25-én, a forradalom két napjának évfordulóján.

Zenésíttessük meg a Pa-Dö-Dővel, és a Székely Himnusz helyett szóljon ezentúl az emberek torkából az Emberek Himnusza a nagyobb rendezvények végén. Tegyük bele már a jövő évi történelemkönyvekbe (minden évfolyamon), Káel Csaba rendezzen filmet is "Így született meg az Emberek kiáltványa" címmel.

Egyébként szerintem arra egy ki a játék, hogy valljanak színt a kormánytól független intézmények: támogatják-e a Fidesz-kormány összes faszom baromságát, vagy nem.

Pl. támogatják, hogy a köztörvényes Farkas Flórián felügyelje az ún. romapénzeket, vagy ne. Kapjon-e Audit Gubcsi, vagy ne. Legyen-e Domonkos a főszámvevő, vagy ne. Együtt érezzünk Biszku Bélával, vagy ne. Pozsgay elvtárs írja az alkotmányt, vagy ne ő. Nagy Róza mondja meg a tutit, vagy ne. Pintért nyomjuk be az AVH élére, vagy mást. Stb, csak illusztrációként.

Jó kis kormányunk van megint:(( Kétharmados:((

asmodean 2010.07.03. 00:25:56

De kár, hogy ezt Kádár elvtárs már nem érhette meg, biztos elégedetten csettintene a nyelvével, hogy na így kell ezt csinálni. :D

Ja, amúgy meg forradalom van össznemzetügyileg és rohadjon meg minden oligarcha, meg regisztrálatlan ellenforradalmár blogger, aki kritizálni meri a forradalmi pártot. Éljen a párt! Éljen a párt!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 00:32:49

@asmodean:
nálad is megdöglést mutat a szerver?

asmodean 2010.07.03. 00:35:03

@Conv: igen, úgy megdöglött pár órája, hogy csak na, azóta is döglött

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 00:36:04

@asmodean: az nem jó az álmoskönyv szerint :)

Kicsit Karcos 2010.07.03. 00:36:21

Hegedűs Lórántné neve vajon hogyan került rá erre a mintapéldányra?

asmodean 2010.07.03. 00:46:43

@Conv: lehet nincs kiragasztva a szerverre a Nemzeti Együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat. Ez lehet a gond másra nem tudok gondolni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 00:49:12

@asmodean:
holnap zsigit raportra küldjük akkor viktorhoz?

asmodean 2010.07.03. 00:52:23

@Conv: Rácsapjuk a homlokára a nyilatkozatot (amíg nem kapható pólóra nyomtatva is jó lesz úgy), aztán forradalmian harcolni fog az oligarchákkal, amíg be nem indul :D

Kicsit Karcos 2010.07.03. 01:18:37

Jövő év első félévében vesszük át az EU-elnökséget.

Megszereztem a programot:

- január 1.: Orbán Viktor videóról nézi újra a 2010-e Németország-Uruguay VB-döntőt Izraelben.
- január 3.: Domonkos László felavatja a Nemzetek Közötti Együttműködés (IC) székházát, ahol Gubcsi Lajos megnyitja az Európai Együttműködés I. Kongresszusát.
- február 12.: hat új csúcsminisztériummal ad új lendületet a kormányzásnak a kétharmad, tárcavezető lesz Nagy Róza (Nemzeti Kórházkezelő Minisztérium), Deutsch Tamás (Nemzeti-Brüsszeli Együttműködési Minisztérium), Csintalan Sándor (Nemzeti Hírközlési Minisztérium), Warvasovszky Tihamér (Nemzeti Elszámoltatási Minisztérium), Szarka "Bikincsunáj" László (Nemzeti Önkormányzatok Minisztériuma), Schmitt Pál (Nemzeti Elnöki és Kormányzati Kapcsolattartási Minisztérium).
- március 15.: az AVH példásan betartatja a kijárási tilalmat, amivel az előző évek e napra eső kiugróan rossz bűnözési statisztikáját ezer százalékkal javította.
- március 30.: Fidesz-születésnap sörrel, virslivel, Illés Zoltán kamionból lisztet, cukrot, olajat oszt .
- április 11.: április 25.: pirosbetűs nemzeti ünnep, tűzijáték, Pintér Sándor verseit olvassa fel Szijjártó Péter.
- április 26.: elsőfokon feloszlatja a nemzeti együttműködés sajtóbírósága a Hírcsárdát.
- május 22.: Farkas Flórián EU-s és hazai romapénzekből felavatja az Ártatlan Józsika Romajogvédő Irodát.
- május 23.: lekéssük a MÁV holoperének fellebbezési határidejét egy szabotőr postai dolgozó miatt.
- június 29.: eladjuk az utolsó napi elnökség jogát egy Cipruson bejegyzett, ismeretlen hátterű társaságnak, a pénzből NER obeliszkeket állítunk minden választókerületben, ahol győzött a forradalom, és kettőt oda, ahol nem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 01:36:21

@Kicsit Karcos: Én úgy gondolom, azért nálatok sem csak a szomszéd a hülye :)

ezt most dícséretnek szántam :)

asmodean 2010.07.03. 01:53:03

@RézfarkúBagoly:
Jut eszembe. Durrantsunk be az amcsiknak 40-50 év komenyizmust pár év intenzív személyi kultusszal megspékelve, aztán majd megnézzük, hogyan vélekednek a kötelezően kirakott hasonló dolgokról utána.

Addig meg elképzelhetőnek tartom, hogy nem összevethető a 2 ország ebből a szempontból sem.

trojka 2010.07.03. 06:32:37

Egyszer már leirtam, de ugy látom, nem tanultok: ha sokat dumáltok, majd egy éjszaka, mikor édesen alszotok a devizahiteles ágyatokban, megáll a devizahiteles házatok elött egy fekete auto, kiszáll belöle három fekete esökabátos, fekete kalapos alak... (hallgassátok csak meg Zorán dalát...)

Nzoltan 2010.07.03. 06:34:28

Az osztálytermekbe nem kell kitenni?
Elférne egy idézet is :
Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!- Kölcsey
Tanulni, tanulni, tanulni!- Lenin
Lassan mondom, hogy mindenki értse!- Orbán

:-P

Vidéki 2010.07.03. 06:40:12

Mi rossz van a kifüggesztendő szövegben, amivel egy "államigazgatási inténtézmény" dolgozójánk nem lehet egyetérteni?

Vannak bizonyos erkölcsi alapelvek, amelyeket civilizált államok "államigazgatási épületeiben dolgozók" elfogadnak és ezeket kifüggesztve emlékeztetik magukat ezekre az elvekre.

Zero elvtárs szarkeverési potenciálját jól jelzi ez a mondat: "az önkormányzati választások után már a 3 legfőbb közjogi méltóság (Orbán-Kövér*-Schmitt) arcképét kell kitenni."

Amerikai filmekben is gyakran látunk erre példákat.

Persze a szkeptikusok, cinikusok, nihilisták, anarchisták igyekeznek minden erkölcsi elvet sárbarántani.

Viszont az állampolgárok járnak jól, ha az ilyen alakok távoltartják magukat az "államigazgatási intézményektől".

A nihilisták inkább menjenek el "közvéleményformáló független értelmiségi" úságírónak.

A média terülétén a korlátokat nem ismerő sajtószabadság feltételei között jól meg lehet élni szarkeverésből és az ebből származó termékek forgalmazásából.

cometneni 2010.07.03. 06:43:57

mikor a férjem mondta, megkérdeztem tőle, most is a hírcsárdát olvasod? mert ez vicc... megérjük még, h kötelező lesz vasárnaponként misére járni, népviseletbe öltözni... és még a végén tényleg lesz egy koronázás is. bár mikor ezt egyszer leírtam itt, trollnak titulált valaki, közben meg lehet, h csak a jövőt láttam egy pillanatra.

martonx 2010.07.03. 07:19:11

hát, ez hihetetlen. Egyre kíváncsibb leszek, hogy mi lesz itt az Önkormi választásokon, illetve utána.

dr. Aullah 2010.07.03. 07:59:43

@Vidéki: És megpróbálja megmagyarázni. LOL!

kamasuka 2010.07.03. 08:18:01

@zero:

Nézd, előre rettegni a semmitől, az internet korában "Jajj, mi jöhet még?!"-et kiáltani, miközben egy internetes hype következtében (ami vagy igaz, vagy olyan, mint a választások előtt az ATV egyes cikkei) az egész tegnapi nap során az egész ország dilisnek képzeli a Fidesz közeli sajtósokat (akik nem tudják államtitkárok és minisztériumok nevét-rövidítését -> nagyon életszerű, különösen, ha az a Dobi az a Dobi aki szerkesztő volt anno ...). Nagyon életszerű. :)

Az a baj, hogy hozzá voltunk szokva a semmilyenséghez, amihez a kertévék népbutítása is hozzájött. Most 2/3-al a hátuk mögött csináltak egy ilyet, ami végül is az a kategória, amit, mint ötletet az ember elmond a haveroknak, megtervezteti a párt sajtóosztályával, röhögnek egyet rajta Ösződön, vagy akár meg is szavaztatja a parlamentben, de végül nem teszi kötelezővé.

Ennek ellenére olyan ez, mint Budapest zászlaja: román színeket néz az ember húsz éve, de igazából nem oszt, nem szoroz, ez van. Ez a papír sem szól semmiről, csak kiemeli: barom MSZP, marhára megvertünk titeket, annyira, hogy ezt ki is függesztjük. Ez max. fájó több embernek, aki nem bírja a Fideszt, de semmi másról nem szól a papír, mint hogy a nemzeti összefogás keretében felvázol pár célt, amivel - pártoktól függetlenül - egyet lehet érteni. Azon fröcsögni, hogy ezt most minek kifüggeszteni? Ez egy papír. Ha az elmúlt 8 évet nézzük, és a semmittevést, akkor ez egy jó példa arra, hogy miként véssük az emberek tudatába, hogy megbukott az MSZP, mert nem csinált semmit 8 évig. Nemhogy dübörög a gazdaság és nagy a jólét, hanem az ár elmosta a házakat, az MSZP meg 6%on.

Uborkaszezon van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.03. 08:30:26

@Vidéki:

Amerikában évszázados HAGYOMÁNY kitenni az elnök képét, nálunk meg EZ nem hagyomány, hanem ha történt is ilyen a múltban, akkor a központi utasítás volt.

Nos, 2010-ben utasítsa a k. anyját.

Minek kitenni? Bemész a bíróságra és elolvasod? Senki sem fogja elolvasni, ez csak minőségi fideszes gecizés...

Dzsentrisvihák 2010.07.03. 08:33:03

Erre már nem is tudok mit írni... Fáj.

jpmjpm 2010.07.03. 08:34:33

@Vidéki: "Zero elvtárs..." Hát ez LOL! Amikor a másik kormány baszakodott még pár hónapja, akkor lejobboldalizták. Most, hogy a FIDESZ baszakszik értelmes kormányzás nélkül, most elvtárs lett. Nem gondoltam volna év elején.

"Vannak bizonyos erkölcsi alapelvek, amelyeket civilizált államok "államigazgatási épületeiben dolgozók" elfogadnak és ezeket kifüggesztve emlékeztetik magukat ezekre az elvekre."

Ez a plakát nem erről szól, hanem ez egy egyszerű önfényezés. Már attól kezdve, hogy elkezdtek forradalmazni, már látszott, hogy valami nincsen rendben a fejükkel. Nem elég nekik a 2/3-ad ahhoz, hogy elhigyjék, hogy ők nyertek kurva sokkal? Miért akarják ezt lépten-nyomon hírdetni. Sajnos nem azért nyertek, mert ők annyira jók, hanem, mert az MSZP annyira brutálisan szarul kormányzott. És mert nem volt más értelmes választás.

Kormányozni kéne nem ilyen szarságokkal foglalkozni, mert kurva nagy szar van. És egy ilyen plakátolás meg forradalmazás nem visz elöbbre senkit, csak arra jó, hogy az egójukat emeljék.

Beszéltek nagyarányú adócsökkentésről is. Ok, persze ez nem egyik napról a másikra. De ott van a jövedéki adó, amit év elején emeltek (10%-al, azt hiszem), jelenleg 360 közelében a benzin ár, Európában nálunk az egyik legdrágább. Mint kiderült azóta sokkal kevesebbet tankolunk, és kevesebb az adóbevétel, tehát az adóemelés azt jelenti, hogy kevesebb adót fizetünk a kevesebb fogyasztás miatt.. Arról nem beszélve, hogy nyilván sokakat rosszul érint, hogy hó vége felé már nem tudják használni az autót vagy jól megszokott dolgokról kell lemondani, hogy tankolni tudjanak.

Ha már adócsökkentésről pofáztak reggeltől-estig, akkor itt egy olyan dolog, amit gyorsan meg tudnának csinálni. Elég csak a tavalyi szintet visszaállítani vagy ha jófejek akarnak lenni, akkor még egy kicsit rádobnak és akkor örülünk, hogy nahát, mondták és tesznek is az ügyért. Látványos lenne az eredmény és akkor az ilyen plakátolós faszkodások sem lennének ennyire irritálóak.

Lényegi változásokat és eredményeket szeretnénk nem önfényezést! Azt majd akkor ha az eredmények jönnek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.03. 08:35:11

@kamasuka:

szerintem már a papír is egy necces, felesleges dolog volt, írta is róla, de ez, hogy ki kell rakni MEGFELELŐ minőségben (értsd, nem valami kinyomtatott papíron) az nálam túllépte a hatért.

Lehet egyeséknél ez még belefér, csak nem ezt vártam a Fidesztől.

Az az egy kurva nagy szerencséje van, hogy a 3 ellenzéki párt jobban köp egymásra, mint a Fideszre, mert különben kurva nagyot koppannának ősszel ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.03. 08:37:03

@Tigeri:

ez csak a forradalmi kormánytól függ :-)))

Vidéki 2010.07.03. 08:39:17

@Aullah:
Nemrég látható volt aTV-ben az „Ovi ovizsaru” című amerikai film Schwarzenegger főszereplésével.

A film egyik jelenetében az óvodások egy bemutató előadáson az „alapító atyák” jelmezébe öltözve az amerikai alkotmányból adtak elő betanult szövegrészleteket. A szülőkből, pedagógusokból álló nézőközönség (a film szerint) ezt elismeréssel fogadta.

A közönség soraiban nem akadt senki aki ezen megütközött volna.

Amerikában a közvélemény úgy látszik immúnis a Zérohoz hasonló nihilista szarkeverők „közvélemény formáló független értelmiségi” mételyt terjesztő szövegével szemben.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2010.07.03. 08:51:17

@Vidéki: Kedves Vidéki!

Önnek a merikaiak, a zalapító atyák jutnak eszébe erről az 1/2010. ogy. pol. nyilatkozatról.

Nekem meg az jut eszembe, amikor Horváth Balázs első intézkedése az volt, hogy ki kellett vágni a pecsétekből a népköztársasági címert. Így lett vértelen módszerváltásunknak több tucat véráztatott pecsét az eredménye.

Miért? Mert hivatalszolgák, titkárnők tucatjai vágták el kezüket az abszurd műtét közben.

Annak sem volt füle, se farka és hát szerintem ennek a népfrontos nyelvezetű 1/2010-nek sincs. De ha összesen csak ennyi lesz a fidesz bénázása, jó rendben.

jpmjpm 2010.07.03. 08:51:48

@Vidéki: Tudod Amerika jól működő ország (volt legalábbis 1990-ben amikor a film készült). Természetes volt, hogy úgy is állnak az ottani alapító atyákhoz. Szerették őket, hiszen jólétben éltek, volt miért ünnepelni.

Nálunk ezzel szemben mi van? Nézz körbe. Tényleg az öntömjénezés a legfontosabb jelen pillanatban? A Fidesz 2 hónapja nyert választásokat és már teleplakátolja egész Magyarországot. Összekeverik a sorrendet. Először bizonyítani kell, aztán örülni. Ehelyett ők örülnek kurvára a semminek.

ucsacsu 2010.07.03. 08:58:11

És tessék mondani,mikortól kell elmondani esti,és reggeli ima helyet,és kell e házi oltárt építeni,vagy csak elég ha a II. István, ÁLDASS-ÉK A NEVE képe mellett lóg egyszerűen? Ki guggoltam a maszopos bandát, az emeszempét de lehet hogy most el kell kezdeni csomagolni vén fejjel?

Disznó Úr 2010.07.03. 09:00:34

Mulatságos, hogy a rettegők és elutasítók kommentjei hemzsegnek a trágárságoktól és a súlyos prolimentalitástól, míg a megértőktől értelmes sorokat lehet olvasni.

Valóban szükség van/lenne egy társadalmi tőkét érzelmileg erősítő intézkedésre, azon tényleg el lehet tűnődni, hogy egy ilyen nyilatkozat alkalmas-e rá, de az a szennyözön ami itt kiborul, a szkeptikusokat is áthangolja és valóban felidéződnek az mszp kormányzás bűnei.

Akiből süt a primitív cinizmus és akinek mindenről Orbán megkoronázása jut eszébe és félti a vasárnapi pörkölt + kőbányai "szabadságát" a kötelező templombajárástól, egyszerűen obligón kívül esik, értelmes vitára alkalmatlan.

Akkor lesz pénz (ami ugyebár az istenünk), ha lesz szív is és lélek is. Baromi nagy kérdés, hogy egy ilyen súlyosan átnevelt népből lehet-e még nemzet, hiszen látszik, hogy a piedesztálra emelt söpredék az önképét követeli mindenben és mindenkiben.

Vidéki 2010.07.03. 09:02:03

@jpmjpm:
Mi van az Országgyűlés Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatában, amit az"államigazgatási épületeiben dolgozók"-nak nem kellene szem előtt tartani?

Mit és miért kellene másképpen tenniük?

Ők is részei az államvezetésnek, miért nem kellene az országgyűlés határozatainak szellemében tevékenykedniük?

Írod: „Beszéltek nagyarányú adócsökkentésről is.”

Ha a Földön jársz, észrevehetted volna, hogy nemrég ütött be a görög válsággal kapcsolatos pénzügyi krízis, ami megváltoztatta hitelezőink álláspontját. Keményen ragaszkodni kell a 2009-ben elfogadott, 2010-es költségvetésben kitűzött 3,8 %-os hiánycélhoz, miközben a bevételek a tervezetthez képest kisebbek és május végéig az éves tervek 87 %-áig „szakértői kormányunk” kiköltekezett.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.07.03. 09:02:40

Remélem a hivatalokban, az ügyfeleknél a hivatalos nemzeti együttműködés sorbanállási minimuma az az idő lesz, amíg ezt a kiáltványt normális olvasási sebességgel el lehet olvasni. A sorszámozó automatákat is átállítjak, nem azt írja ki, hogy a várakozók száma X fő, hanem az elolvasásra váró karakterek száma becsült X darab.

Az elszalajtom a hiányt meg éljen a gyenge forint mert az export az isten kezdetű gazdasági programjukat Barroso egy mozdulattal a kukába dobta, erre jöttek a gyorsan összedobált 29 pontjukkal aminek több mint fele a legtöbb ember számára hasznavehetetlen, lényegtelen szemét. Eddig ennyi volt a kormányzás. Ezen kívül a személyi kultusz építése, omájfaszom, AVH, a pártkatonák (és sPali) kinevezése bizalmi pozíció(k)ba. Már csak az alkotmánybíróság megregulázását nameg egy szigorúbb médiatörvényt kell megvárni és kész is Orbánország. Eddig egy nagy nulla, pedig nagyon reklámozták magukat, hogy bajban az ország azonnal cselekedni kell. Még a kivert kutya is tudta, hogy ők nyerik a választást, rákészülve ennyire futotta? Még ki kell húzni majd négy évet! Hál'égnek van kiadványszerkesztéssel és kiadással foglalkozó cimborám, majd megkérem, hogy az Orbán képe mellé megfelelő minőségben húzza le nekem ezt is, kiteszem a falra, így majd remélhetőleg én a jó kommunista/oligarcha/zember/fülkeforradalmár kasztba kerülök. :-P

Viszont láthatóan/olvashatóan a droidoknak ez a fajta kormányzati munka tökéletesen megfelel.

Tarlós behúzza a fővárost az összel és készülhetnek a nemzeti együttműködés szoborcsportjai a várba, a Nemzeti Múzeumhoz, a Hősök terére, a rakpartokra, a Kossuth térre, a Deák térre, stb. :-P Majd abból is rendelek egy kicsinyített kollekciót, bár szobrász/kézműves ismerősöm nincs.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 09:05:41

@Vidéki: Jaj, te retardál fasz! Az USA "alapító atyái" nem egy hónappal a hatalomra kerülésük után rendelték el hogy az óvodások őket éltessék!
Ők jó kétszáz évvel ezelőtt éltek! Mint ahogyan itt sem okoz senkinek problémát, ha az ovisokkal meg az iskolásokkal eljátszatják Kossuthot vagy Petőfit. De ha te nem látod a kettő közti különbséget, akkor tényleg a taplóagyú viktorrajongók közt a helyed.

2010.07.03. 09:15:31

Fasz ez az orbán. De legalább közben csinálna is valami értelmeset. Most már azért másfél hónap alatt igazán megmelegedett a bársonyszés a seggük alatt, megvolt a szokásos tisztogatás is, meg minden, ideje lenne elő állni a farbával. Nem azért mondom, de Gyurcsánynak már a választások előtt a fiókjában volt a pontos forgatókönyv, és július 10-én már mindeni tudta a Népszabiból, hogy 30%-os gázáremelés, 14%-os villanyemelés, 6-7%-os jövadóemelés, 20%-os kamatadó, 5%-os áfa emelés, sőt, még az ingatlanadót is megszellőztette!

Geza 2010.07.03. 09:16:14

Szól arról a rendelet, hogy a (min.) 50x70-es nyalatkozat fölé tilos 250x100-as táblán kiírni, hogy "Ezt rakatta ki velünk az Orbán Viktor:" :) ?
Tiltja a rendelet, hogy a (min.) 50x70-es nyalatkozat mellé kísértetiesen hasonló formátumban kikerüljön a 'kommunista kiáltvány' :) ?
Egyáltalán, írja a rendelet, hogy ezt a nyalatkozatot fejjel felfelé kell kitenni :) ? Mert én csak 'álló téglalapot' olvastam...

kej 2010.07.03. 09:23:34

kedves vidéki, tényleg nem fogod fel, hogy nem a kifüggesztés a legfőbb gond, hanem a dolgok egymásra épülése? segítek:

először forradalom a szavazófülkében, aztán a nemzeti együttműködés nyilatkozata, aztán megbízható pártkatona az ÁSZ élén. Tényleg domokos megbízható elvtárs hogy fogja ellenőrizni az ő együttműködő kormányát? különösen úgy, hogy sepsei tamás (emlékeztek még erre a névre?) azt nyilatkozta, hogy inkább együttműködő, afféle bucisimogató, simulékony ÁSZT képzel el, mert nem kell mindenáron konfrontálódni. wattafakk?

aztán megbízható elvtárs lett a KE is. bár szívesen mondogatják, hogy gyenge a hatalma a köztársasági elnöknek,de ez így nem igaz. AB-hez fordulhat, törvényt dobhat vissza, kinevezési jogkörei is számosak. ki fogja védeni az állampolgári jogaidat, a zöld érdekeket, a kisebbséget, a rendőri túlkapásokkal szemben ki viszi majd a panasztestületet?

aztán egy kicsit módosították az önkormányzati törvényt. nem nagyon, csak úgy hogy a kisebb pártokat és a civil jelölteket gyakorlatilag ellehetetlenítsék. mert ugye azt nem vitatjuk, hogy eddig helyben nagyon erősek voltak a civilek. aztán jött a médiatörvényük, az ab-elnökét jelölő bizottság kisajátítása, a viccportál helyreigazítása, nagy anna k.szóvivő tegnapi töketlenkedése: tárgyalunk a bankszövetséggel. azzal a testülettel, ami még azon melegében cáfolta ezt, mert nem tudtak megegyezni a tárgyalás időpontjában. ez persze nem zavarta pártunk és kormányunk, mert még este beterjesztette a bankadót, amire egyebek mellett lehet, sőt biztos, hogy szükség van vmilyen formában.

apropó. nem tűnt fel, hogy gyakorlatilag egyetlen kormány előterjesztés sincs a (egyre kevésbé) tisztelt ház előtt? csupa-csupa egyéni képviselői indítvány. no persze. ezt nem kell közigazgatásban kőröztetni, nincs szükség társadalmi egyeztetésre. elegendő egy óra alatt megfuttatni az illetékes bizottságban, a fegyelmezett szavazógép úgyis átviszi. gyakorlatilag most valósította meg ov, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik.

így értékeld a kifüggesztendő vackot.

ps.: akkor még olyan apróságokról nem is szóltam, mint szőcs géza őrülete: a térképezzük fel a génállományunkat, hogy ázsiában hol vannak rokonaink. s valószínűleg még számtalan ilyen van. most ennyi jutott eszembe a forradalmi kormányról, aminek gazdasági intézkedése még egy darab sem volt. nem baj. mindig is eurázsiával álltunk harcban...

jpmjpm 2010.07.03. 09:23:50

@Vidéki: Plakátról: Nem azért kapott a FIDESZ 2/3-ot, hogy ezzel kiplakátolja az országot. Gyurcsány is beszélt mindenféle reformokról, Orbán plakátokat ragaszt. Dolgozni ki fog? Attól, hogy beszélünk valamiről, attól az még nem fog megváltozni. Cselekedetek kellenek!

Adó: Lehet, hogy sokminden megváltozott év eleje óta (LOL, mint 2006-ban) ezen a fronton, talán nem lehet maradéktalanul eleget tenni a nagyarányú adöcsökkentésnek. De azért egy kisarányú még belefér. És itt a benzináras példa, hogy a túl sok adó csökkenti a fogyasztást és emiatt kevesebb adót szedünk be. Azonkívül ha a 360 ft-os benzinárat összehasonlítjuk a körülöttünk lévő országokéval, akkor rájöhetünk, hogy itt bizony simán belefér egy adókulcs csökkentés, ami tekintve a megnövekedett fogyasztást több adóbevételt jelentene. De a szándék sincsen meg egy akármilyen adócsökkentésre. Nemhogy azonnali és nagyarányú.

Ez egy akkora mellébeszéllés volt, mint amit Ferenc csinált 2006-ban, hogy áprilisban még dübörgött a gazdaság, aztán júliusban párás szemmel bejelentette a megszorításokat.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 09:23:59

@Vidéki: "Ők is részei az államvezetésnek, miért nem kellene az országgyűlés határozatainak szellemében tevékenykedniük?"

Nem tűnt fel, istenbarma, hogy ez egy száz százalékos pártnyilatkozat? A te fajtád vonyított volna a legjobban, ha Gyurcsányék mondjuk egy ilyen szöveget fogadtattak volna el négy éve:
"Mi a szabadon gondolkodó demokraták a nemzeti progresszió nevében, a választókkal együttműködve győzelmet arattunk a maradiság, kirekesztés fölött. A választók ezzel lerakták az új Magyarország alapjait, mely a Haladás És Szolidaritás Rendszerében ölt testet.... balblabla."

Ezután rögtön intézkedtek volna a bekeretezéséről és "méltó" kifüggesztéséről. Akkor mit szóltál volna, te majom???

2010.07.03. 09:24:02

időgép: index.hu/gazdasag/magyar/nemcsomag060/#1
orbán, van még egy heted kitalálni, mit akarsz, hacsak nem akarsz Gyurcsány mögött maradni. :)

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 09:25:07

Nekem ebben a vircsaftban a szervilis birkák tetszenek a legjobban.
Kíváncsi vagyok hogy vityáék tudnának olyan balfácánságot elkövetni hogy az itteni narancsos birkák felhördüljenek hogy ezt azért nem kéne.

Bármibe lefogadom hogy ha vitya a hősök terén letolná a gatyáját és oda kulázna a tér közepére is utána kitörölné a seggét a nemzeti zászlóval és mindezt a RTL élőben mutatná.
Az itteni sötét birkák erre is kitalálnának valamit.

1. Gaz libsibolsi lejárató kampány.
2. Mit fáj nektek ez? Bezzeg a Gyurcsány....

==T== 2010.07.03. 09:25:56

@Kicsit Karcos: Az " Ártatlan Józsika Romajogvédő Iroda"-nál majdnem dobtam egy hátast:)

Amúgy Vekkerék kb. azt hozzák amit várni lehetett. Okosabbak nem lettek az elmúlt 8 évben, viszont tele vannak flusztrációval az elmúlt 8 év miatt...

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 09:26:41

@prostatikus vogon jeltz:
3. Az nem magyar zászló volt hane olasz
4. Kiderült hogy a hősök terét a libsibolsi kommunisták építették.

==T== 2010.07.03. 09:27:48

Kívácsi vagyok, a kuruc vagy valamelyik ott hirdető vállalkozó mikor készít nyilatkozatos klotyópapírokat:)

Vidéki 2010.07.03. 09:33:05

@Thulsa Doom:
Szöveged: „Nem tűnt fel, istenbarma,”
óvodások vitastílusára emlékeztet.

Nekik van ilyen helyzetre egy hatásos mondókájuk: „Aki mondja másra az mondja magára.”

jpmjpm 2010.07.03. 09:36:24

@kej: "nem baj. mindig is eurázsiával álltunk harcban... " LOL!

Vidéki 2010.07.03. 09:43:49

@kej: Írod: „aztán megbízható elvtárs lett a KE is.”

Göncz Árpád kétszer került KE pozícióba, noha az SZDSZ ügyvivője volt.

Akkor ez valószínűleg nem érte ez az ingerküszöbödet, csak mostanra lettél ilyen érzékeny.

trojka 2010.07.03. 09:44:17

Ki is mondta: "Nem igérhetek mást, csak vért, veritéket és konnyeket". Nos, a "forradalmi" kormány sem igérhet mást. Csak az a baj,hogy magukat ebbol kifelejtik, ugyanugy, mint az elobbiek.
"Vilag proletárjai, éhezzetek."

dr. Aullah 2010.07.03. 09:44:33

@Vidéki: Annak nem simán Ovizsaru a címe? Én mintha erre emlékeznék, már nagyon régen láttam.

Amúgy nem a kifüggesztéssel van a baj, hanem az időzítéssel. Még csak alig vannak kormányon, de mit csináltak eddig? Jól legyengítették a forintot. Teljesen lecserélték az egész hercehurcát, mindenhova beültették magukat. Az emberekért még semmit nem tettek.

Ha rendbe rakják (ezek után teljesen kizártnak tartom) az országot, akkor hidd el, mindenki örömmel rakná ki ezt a falra, akár Orbán képével együtt... de egyelőre SEMMIT NEM CSINÁLTAK JÓL!

kej 2010.07.03. 09:55:04

@Vidéki: azért mert a szomszéd a boroshordóba szarik, ugye te nem szarsz bele?

húsz éve mutogatunk visszafele. nem lehetne egy kicsit már előre is tekinteni? vedd észre, hogy legtöbbször ebből áll az érvrendszeretek: de hát x.y. is ezt mondta, ezt tette. mindeközben lassan, de biztosan rohad az ország. nagyjából 20-22 éve azt hallgatom, hogy jövőre/két év múlva jobb lesz. hát őszintén megmondom: még egyszer sem lett jobb.

nem baj miután elolvastam a nyilatkozatot, csomagolok bele egy kis olcsó kenyérszalonnát, hogy építhessem tovább nyer-t. pedig most úgy tűnik, hogy inkább nem nyert.

ps.: az előző kommentemhez egy aprócska kiegészítés: hétfőn matolcsy kinevezte vida ildikót az apeh élére. ez eddig kóser, az ottani munkatársak szerint jó elnök volt 1999-2002 között. ezt nem tudom, de kiderült, hogy a hatályos jogszabályok szerint nem lehetne apeh elnök. erre kedden gyorsan módosították a kormányrendeletet. ha ez szerinted normális akkor csak sajnálni tudlak.

gramercy 2010.07.03. 09:59:42

"nem baj. mindig is eurázsiával álltunk harcban..."

igen,nagyonigen

Rejtélyes 2010.07.03. 10:07:41

Én kiraknám... A címerpajzs helyére, a bejárat fölé, 20 méter magasra, azt olvassák :D

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.03. 10:08:07

Ne hazudj! Nem az "Emberek", hanem "A Nép" nevében tették! :D :(
ÉL-JEN RÁKOSI, ÉL-JEN RÁKOSI, ÉL-JEN VIK-TOR, ÉL-JEN VIK-TOR! (szárazkenyéren és vízen egy magánzárkában úgy ötven évig...)

Uva 2010.07.03. 10:12:15

Van egy olyan érzésem, hogy az én munkahelyemen ezt majd nagyon gyakran kell cserélni...

Vidéki 2010.07.03. 10:15:09

@Aullah:
1. Valóban: simán Ovizsaru a címe.

2. Téveszméd: „Jól legyengítették a forintot.”
Olvasol-e te újságot, vagy mindig megérzéseidre támaszkodsz?
Hallottál-e a görög válságról, vagy arról, hogy legutóbb a Román Alkotmánybíróság határozata miatt az IMF megtagadta a hitel folyósítását Románia számára?

3. Téveszméd: „Teljesen lecserélték az egész hercehurcát, mindenhova beültették magukat.”
Nem teljesen, csak néhány pozícióban.
Varwasovszky az MSZP korábbi székesfehérvári polgármestere most az Állami Számvevőszék alelenöke lett.
Hol van ez attól a boszorkányüldözéstől. Ami a 2002-es választások után bekövetkezett?
Akkor a Millenáris igazgatónőjének még a testüregeit is átvizsgálták a rendőrségen.

4. Téveszméd: „Az emberekért még semmit nem tettek.”
Sok jó törvényt fogadtak már el.
Például:
A BTK módosítása a súlyos bűnözés visszaszorítására.
A társasági adó 10 /-os szintjének kiterjesztése a kkv-k helyzetének könnyítésére.
A devizahitelezés káros gyakorlatának kiiktatása a jelzálog hitelezésből.

Jól látható téveszméid miből táplálkoznak: „Ha rendbe rakják (ezek után teljesen kizártnak tartom) az országot”.

Előítéletes hozzáállásodból érzékelhető az az irracionális ellenszenv, ami miatt ha ez a kormány lehozná a „csillagot is az égből”, te akkor is mérhetetlenül elégedetlen lennél vele.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.03. 10:16:25

@Vidéki: Eloszor is, NEM az alapito atyakrol van szo. Hanem a Nagy Feher Dakota Fonokrol, es csak arrol. Van az egeszseges patriotizmus es van a szemelyi kultusz. Nagyjabol az a kulonbseg, mint a naszejszaka es nemi eroszak kozott. Hogy szamodra van e a ketto kozott kulonbseg, azt csak te tudhatod.

S hogy mi a gond Nemzeti Együttműködéssel? Azon kivul, hogy egy ordas hazugsag, tenyleg semmi. Naluk a demokracia az, ha rajuk szavaznak, ha nem, az arulas. A liberalizmus az, amikor nekik mindent lehet, tobbek kozott barmit megtiltani masoknak, ami nekik nem tetszik. Az egyuttmukodes az, amikor mindenki azt teszi, amit ok mondanak, aki pedig nem, az az igaz ugy aruloja.

Egy a tabor, egy a zaszlo? Sajat boromon erzem, hogy nekik aki nem fideszes, az irtando ellenseg. Szep es jo lenne ez a lelekdagaszto iromany, ha egy paranyi toredeket legalabb komolyan gondolnak. Tudod, ennel sokkal lelkesitobb es hazafiasabb iromanyok is szulettek az elmult 60 esztendoben, csak eppen szines lufi volt mind, belul ugyanazzal az aporodott, rothadasszagu gazzal.

Mindenkivel ala akartak iratni a nyilatkozatot? Mert a nyilatkozat, az aztan tenyleg a legfontosabb. Cselekedni meg minek? Nezd vegig a kinevezesek nevsorat. Elegge zsibbadtra lehetsz Xanaxozva, ha kicsit sem emeli meg a vernyomasod. Meg hogy egyuttmukodes! Legalabb allszentek ne lennenek.

dr. Aullah 2010.07.03. 10:18:35

@Vidéki: Hát srácok... ez van. Teljesen meglettem győzve!
IM-HO-TEP! IM-HO-TEP!

eFigyelő 2010.07.03. 10:19:36

Aki nem bírja elviselni a tecepaot, igyon egy ki otthon főzött házi páleszt, mindjárt elviselhetőbb :))

Asszem 2010.07.03. 10:21:11

Nyugi, majd Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr visszaküldi Orbánnak megfontolásra ezt a javaslatot, hiszen a nyilatkozatban sok a betű, de nincs egyetlen kép sem... :P

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.03. 10:23:55

@Vidéki:
Azért a 2. az messze nem téveszme. Komoly szerepe volt a gyengülésben néhány idióta kormányközeli politikus nyilatkozatainak.
A 3. sem állja meg a helyét. Egy esetet szembeállítani azzal, ami itt az elmúlt hetekben történt. Ráadásul az egyik, ha jól tudom, egy rendőri túlkapás, a mostaniak viszont politikusok által elkövetett gazemberségek. (lásd: gyakorlatilag erőszakkal megszállt cégek, többé-kevésbé fizikai erőszakkal eltávolított vezetői, hogy mást ne mondjak)
A 4. is sántikál kissé, mert ugye volt itt szó adócsökkentésről, amiből semmi sem lett/lesz, volt szó valami távhő ár moratóriumról, most mégis emelnek, bezárt vasútvonalak újraélesztéséről, amit úgy felélesztettek, hogy újra be fogják őket zárni stb.

Szóval bocs, de aki ennek a rákosista bagázsnak a ténykedésében pozitívumot lát, az vagy hazudik vagy agymosott...

dr. Aullah 2010.07.03. 10:24:09

@Aullah: NEM! ERŐS VAGYOK!!!

"2. Téveszméd: „Jól legyengítették a forintot.”
Olvasol-e te újságot, vagy mindig megérzéseidre támaszkodsz?
Hallottál-e a görög válságról, vagy arról, hogy legutóbb a Román Alkotmánybíróság határozata miatt az IMF megtagadta a hitel folyósítását Románia számára?"

Én most arra gondolok amikor nem rég egyik fityiszes paprika jancsi kiállt, és ilyesztegetni kezdte az emberek, hogy így csőd úgy csőd. Akkor ennek hatására történt az amire gondolok. Valakinek 15% is nőtt a tőrlesztő részlete.

"3. Téveszméd: „Teljesen lecserélték az egész hercehurcát, mindenhova beültették magukat.”
Nem teljesen, csak néhány pozícióban.
Varwasovszky az MSZP korábbi székesfehérvári polgármestere most az Állami Számvevőszék alelenöke lett.
Hol van ez attól a boszorkányüldözéstől. Ami a 2002-es választások után bekövetkezett?
Akkor a Millenáris igazgatónőjének még a testüregeit is átvizsgálták a rendőrségen."

KE. ÁSZ elnök + mennyit lehetett hallani mostanában, hogy ez mondott le, azt rúgták ki, elment a rendőrfőnök stb... szerinted helyükre kik ülnek?

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.07.03. 10:33:26

Furcsa, hogy pont Orbán nem írta alá, noha ő hozta a rendeletet..

HszVadász 2010.07.03. 10:35:20

Én már itt a szemközti falon el is helyeztem egy 120x160 cm-es Orbán-képet, hogy amikor fáradtan feltekintek a monitorról az ég felé, a mi Kedves Vezérünk mosolyogjon vissza rám. Így jó lesz, most már mintapolgár vagyok? :)

malac555 2010.07.03. 10:40:01

@abandi: hamégeccer aszt üzeni minnyájunknak e kell menni !
Éjjen a magyarcabadccság éjjen a hazza !

Öreg Sam 2010.07.03. 10:40:23

Egyszer már voltam illegalitásban,szar volt,de túléltem,mindamellett volt romantikája borsot törni a rendszer orra alá...
Megfáradtam,sok mindenhez nem vagyok még öreg,de bohócnak mindenképpen.
Vajjon hol lehet az ősrégi szakadt farmer-tornacsuka kombóm???

loláb 2010.07.03. 10:42:43

Lassan a legroszabb szoci bérrettegők színvonalát is alulmúlja ez a blog.

Ja, a szokásos kettős mérce most sem marad el, most kivételesen az LMP mondja a frankót, pedig pár hete még ők voltak az szdsz reinkarnációja.

jpmjpm 2010.07.03. 10:43:07

Mondat eleje: "...tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét ."
Mondat vége:"az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelõ kihelyezésérõl."

Hogy lehet úgy tiszteletben tartani valaminek/valakinek függetlenségét, hogy közben utasítom valamire?

"Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé....". Ha elvárás, akkor kötelező, nem pedig lehetőség, amit vagy választunk vagy nem.

Ezek olyan durva ellentmondások egy mondaton belül egy eleve förmedvény plakátból, hogy ezt még az MSZP is megirigyelheti. Ilyet megalkotni nem semmi, és ezt megetetni az emberekkel szintén nem semmi. Az öszödi beszéd se volt kutyafüle, és ez is odabasz. Anyátok picsáját!

kubatov_kommunista 2010.07.03. 10:43:31

EZ most vicc?
Vagy médiahack vagy minek nevezik?
Vagy lehet nem a foci-vb-t kéne néznem az MTV1-en?
Vagy ez mi ez? És minek?
/Ha komoly akkor meg csak annyit eriggyenek a pi...ba
(a párttal a néppel, egy az utunk) 2010-et irunk b+ és EU tagok vagyunk/

jpmjpm 2010.07.03. 10:45:22

@loláb: Legtöbbünk nem retteg, hanem a fejét fogja/röhög a hülyeségeik láttán/hallatán. Ez a pénteki nap kemény volt, mondhatni Monthy Python-os.

Vidéki 2010.07.03. 10:45:59

@Aullah:
Radnóti írta kora emberéről:

„Míg balhitekben tajtékzott téveteg,
Befonták életét vad kényszerképzetek.”

Te a te agyad is hasonló kényszerpályán jár, amikor ezt írod:

” Én most arra gondolok amikor nem rég egyik fityiszes paprika jancsi kiállt, és ilyesztegetni kezdte az emberek, hogy így csőd úgy csőd. Akkor ennek hatására történt az amire gondolok. Valakinek 15% is nőtt a tőrlesztő részlete.”

A Hírszerző jun. 6. cikke rámutat arra, hogy a propagandisták Fideszt sározó szövegei nem tükrözik a valóságot:

"Francois Fillon a kanadai miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján pénteken azt találta mondani, hogy „nem aggódom az euró-dollár paritás miatt”. Kijelentése után az euró a 2006-os mélypontra zuhant a dollárral szemben.

A francia kormányszóvivői iroda egy helyesbítő közleményben próbálta megnyugtatni a piacokat, mondván a francia miniszterelnök valójában nem az euró-dollár paritására (egyenértékűségére) gondolt, hanem a jelenlegi árfolyamszintre. A helyesbítés azonban már nem sokat segített a helyzeten, ugyanis a miniszterelnök nemcsak arról beszélt, hogy euró-dollár paritást szeretne, hanem arról is, hogy az euró-dollár évek óta nem tükrözi a valóságot és tönkrevágja az európai exportot. Az euró gyengítésén keresztül sikeresen megszánkáztatták a lejtőn a térségbeli devizákat, például a cseh koronát és a lengyel zlotyt is. "(Hírszerző 2010. jun.6.)

A propagandista elvtársak viszont azt próbálták elhitetni, hogy a debreceni polgármester nyilatkozata nagyobb hatással van a nemzetközi pénzpiacokra, mint a francia miniszterelnöké.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 10:49:39

"Én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában. És én az elkövetkező négy évben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért."
Orbán Viktor,
2010. május 29.

Vidéki 2010.07.03. 10:52:30

@jpmjpm:
Felteszed a kérdést: „Hogy lehet úgy tiszteletben tartani valaminek/valakinek függetlenségét, hogy közben utasítom valamire?”

A „feudális anarchia” korszakában okoskodott Csák Máté ugyanúgy, ahogyan te teszed napjainkban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.07.03. 10:55:49

Erről a Galaxis útikalauz jut eszembe:
"a szerv vezetõje által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelõ jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot."

"Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap! "
Na, ott lenne méltó helye az ilyesminek...

Hal Stanton 2010.07.03. 10:56:04

Sárándi József:

Demodiktatúra

Kívül gomolygó köd

Belül homály vagy sűrű pára

Kihangosított bazaltkemény

Hazugságokból épül belénk

A Vezér felségjel nélküli palotája

Farkasvakon hályogos szemmel

S rettegve nézzük

Az elmék hasadását

És azt hogyan válik a vér

Szívünk utcáin kóborló

Áldozati füstté

Hasztalan a szegények

Páriák hívőn-hitetlen néma imája

Nem tudhatunk nem gondolni

Gomolygó sűrű köd

Leple alatt a lelkünket

Rohasztó Leprára

Mert épül belénk megint

Kihangosított bazaltkemény

Hazugságokból A Vezér

Felségjel nélküli palotája

(Sárándháza, 2002. március 21.)

tof 2010.07.03. 10:58:02

TORVIK!
TORVIK!
TORVIK!
TORVIK!
...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.03. 11:02:24

@loláb:

Bazdmeg, nem aszerint szelektálunk, hogy KI mondja, hanem hogy MIT mond.
Miért ne mondhatna frankót az LMP? Vagy a TASZ?

A kétbites droidgondolkodásra, mint a tied, köpök.

jpmjpm 2010.07.03. 11:03:37

@Vidéki: Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem. Most megyek, veszek egy kiló narancsot és arcpakolást csinálok belőle. Aztán pedig megfürdök Orbán Viktor veríjtékében, abból biztos van neki sok, hiszen rengeteget "tettek" (az idézőjelek jelentéséről kérdezd a Dobi Ágnest) az országért máris.

Egyébként ezek szerint, akkor a másik felvetésem azért csak átment:
"Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé....". Ha elvárás, akkor kötelező, nem pedig lehetőség, amit vagy választunk vagy nem.

Ennek örülök, akkor a verijték dolgot kihagyom, elég lesz a narancsos arcpakolás is. Kezdetnek ennyi is elég. ;)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.03. 11:03:37

@jpmjpm:

Ja, a pénteki nap emlékezetes és epic volt, még jó, hogy internetközelben voltam :-)

jpmjpm 2010.07.03. 11:05:56

@Vidéki: "A „feudális anarchia” korszakában okoskodott Csák Máté ugyanúgy, ahogyan te teszed napjainkban."

Ő is kommentelt? ;)

Grenadir11 2010.07.03. 11:08:33

ANYÁM ÉN NEM ILYEN LOVAT AKARTAM!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 11:08:42

@Disznó Úr:

"a piedesztálra emelt söpredék az önképét követeli mindenben és mindenkiben"

Remek megfogalmazás, köszönjük! (mégha más értelemben szántad is)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.03. 11:10:22

Srácok, lehet, hogy ez az ismeretlen észak-koreai már sejtett valamit?

"A koreaiak tökéletesen izolálva vannak a külföld hatásaitól. A kísérőink közül legalább ketten beszéltek magyarul, közülük az egyik többször járt külföldön is. Látott áruval teli boltokat, meleg vizet a lakásokban. Ennek ellenére amikor beszélgetés közben szóba került, melyik rendszer a jobb, és én a miénket választottam, azt mondta, látja, hogy nekem is átmosták az agyamat. A többségnek fogalma sincs róla, hogy rossz a helyzetük, vagy ha tudják is, magukban eltemetik a gondolatot.”
index.hu/kulfold/2010/06/26/korea

jpmjpm 2010.07.03. 11:13:24

@zero: Hát kár lett volna lemaradni.

epres négercsók 2010.07.03. 11:14:15

Uramjézus...
Szerintem minden felháborodott gondolatomat elmondták itt előttem páran, úgyhogy nem fejtem ki, mert csak egyre vadabbul püfölném a szegény billentyűzetet.
Úgyhogy csak annyit üzennék a Fidesznek, hogy a nevükben szerepl D, mint demokraták helyébe gondoljanak ki valami új szót. Javaslom pl. a "diktatórikus" vagy az ehhez hasonló szavak beépítését a Párt nevébe.

trojka 2010.07.03. 11:15:05

Az egy dolog, hogy az Amerikai Egyesult Államoknak van egy Fuggetlenségi Nyilatkozatuk. De ez az övék. Történelmuk teljesen más utakon járt-jár, mint a mienk. Nem kéne öket majmolni. Itt most néhányan ugy hiszik, hogy gyözött a "forradalom", nekunk is kreálni kell egy nyilatkozatot. Csakhogy, ez a nyilatkozat tartalmában teljesen eltér attol a másiktol. Szoval, ez ismét nem nemzeti megbékélés lett, hanem álloháboru, ráadásul nem is mimdenki szavazott a FIDESZ-re. Miert akarják rákényszeriteni a másként gondolkodokra azt, ami nem igaz. Mondhatják nekem, hogy szeretem a spenotot, le is dughatják a torkomon, attol én még utálhatom. Egyebkent, ezt a nyilatkozatot kirakhatják a budi falára is, eleinte el fogjak az emberek olvasni kiváncsiságbol, utána meg csak légypiszok-fogo lesz belöle.

Indriq 2010.07.03. 11:18:07

Indítsunk facebook csoportot, "Szobrot Orbán Viktorról a Felvonulási térre" címen.

vénkujon 2010.07.03. 11:20:02

már alig várom az erröl szóló "bukás-videót"...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 11:20:36

Érezhető a majmolás:

"Mi, közép-európaiak, és különösen, mi magyarok, mindig tiszteltük és átéreztük az amerikai nép szabadságeszményét, hiszen nagyon sokszor kellett akár hatalmas túlerővel szemben is harcolnunk a szabadságunkért, a függetlenségünkért. Ahogy az amerikaiak, mi sem adtuk föl soha, akkor sem, amikor évtizedeken vagy évszázadokon át reménytelennek látszott - hiszen sokan és sokszor próbálták elvenni a szabadságot és szabadságba vetett hitet az amerikai és a magyar néptől is" - hangoztatta Orbán Viktor.
fidesz.hu/index.php?Cikk=152228

Indriq 2010.07.03. 11:24:07

Amúgy tökéletesen érthető és logikus reakció. OVI a győzelme után valami hatalmasat akart alkotni, olyan megalomán style. Minden teljesen új legyen, még az emberek gondolkodása is. A nép bölcse akart lenni, és kapásból az alkotmánnyal kezdte.
Mindig az jut eszembe ilyenkor, ami a szar amcsi filmekben az elnököknél, "Vajon hogy fogok szerepelni a történelem könyvekben? Emlékezni fognak rám?"
Ha jó szándékkal akarnám nézni, akkor Orbán egy naív idealista. Ha reálisan, akkor egy hatalommániás diktátor.

Picitures doktor 2010.07.03. 11:26:10

@HszVadász: Fasza.Igényelhecc ezekután egy Tiszta udvar,rendes ház táblicskut is.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 11:29:27

@loláb:

Ebből is látszik, hogy nem vagyunk rasszisták. Nem a származását minősítjük valakinek, hanem a tetteit.

epres négercsók 2010.07.03. 11:30:49

Még egy kérdés. Ha engem, mint köztisztviselőt leépítenek, és épp a mi munkahelyünkön is ki van függesztve ez a bullshit, indoklás nélküli kirúgásom esetén indoklás nélkül leköphetem-e a Történelmi Nyilatkozatot?

Horizont 2010.07.03. 11:32:18

Régen olvastam ilyen (számomra) találó kommnentet amit @Disznó Úr: fogalmazott meg! Az egész jó, de ami megfogott "Akkor lesz pénz (ami ugyebár az istenünk), ha lesz szív is és lélek is. Baromi nagy kérdés, hogy egy ilyen súlyosan átnevelt népből lehet-e még nemzet"

Minden hírekben nyomatják ezt a "kötelezően ki kell tenni" témát. Nekem mindig az jut eszembe: Orbán tacepao:(((( Vajon tudja-e már mekkora bakot lőtt? Vagy megmeri-e valaki neki mondani a szűk környezetében, hogy ezt mégse kellett volna?

@zero: Mindig borzongással olvasom el azt a kevés cikket ami az észak-koreai emberekről szól.
Nincs kizárva, hogy mivel az agyuk a születésük pillanatától, vagy már az anyaméhben át van mosva, és miután halványlila gőzük sincs a kinti világról, és nem tudják van-e rosszabb vagy jobb élet, sokkal de sokkal boldogabbak nálunk:)))) Ők nem tudják mit veszítenek! Mi igen!

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2010.07.03. 11:37:25

Állítólag a VB döntő elején is fel fogják olvasni a szöveget. És közben is.

fidesz friend 2010.07.03. 11:37:30

@Kicsit Karcos: de mindenki másnak is:

Weöres Sándor: Majomország

Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,

majomablak majomrácsán

majomnótát ráz a szél.



Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,

majomszanatóriumban

sírnak majombetegek.



Majomtanártól majomlány

majomábécét tanul,

gaz majom a majombörtönt

rúgja irgalmatlanul.



Megépül a majommalom,

lesz sok majommajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes majomész.



Majompóznán majomkirály

majomnyelven szónokol,

egyiké majommennyország,

másiké majompokol.



Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,

mind majomújságot olvas

majomvacsora után.



Majomvacsoraemléktől

zúg a majomreterát,

majombakák menetelnek,

jobbra át és balra át.



Rémületes majomarcot

vágnak majomkatonák,

majomkézben majomfegyver,

a majmoké a világ.

JohnHenry 2010.07.03. 11:38:07

Valaki üvöltse már a fülébe, hogy a király meztelen!

Hátha megérti...

fidesz friend 2010.07.03. 11:40:14

@laspalmas:
mi van, már megint cigányozták a főnököt?
talán nem véletlenül. végre beismerhetné, és akkor vége lenne megkülönböztetésnek. de amíg tagadja, ő különböztet meg

hunyuan 2010.07.03. 11:43:58

büdös retkes cigány orbán..lehet tapsolni neki kis csírák..

kej 2010.07.03. 11:46:42

@laspalmas: ez se semmi, de emlékszel még orbán viktor 2007-es tusnádfürdői beszédének egy monadtára?

„Egyszer kell majd nyernünk, de akkor nagyon.”

olybá tűnik, hogy kezd értelmet nyerni.

nestrot10 2010.07.03. 11:47:13

@JohnHenry: engem kitöröltek mert , megírtam az igazat...

nestrot10 2010.07.03. 11:48:04

félnsz..itt a fidesz ÁVÓ

nestrot10 2010.07.03. 11:48:57

Jobban jártunk volna ha a Rákosi Viktor inkább Vajdának választatja meg magát.
Oda való!

Rákosi Viktor képét a közintézményekbe!????
FIdesz ÁVÓ a munkahelyeken????

Hülye megvezetett magyarok...a külföld rajtunk röhög!

qwertzu 2010.07.03. 11:54:47

De most komolyan, valaki meglepődött?

Tudtuk, hogy hajlamosak szimbolikus tettekre, amik a nemzeti érzelmekre apellálnak, hajlamosak az önfényezésre, és legfőképpen hajlamosak a két dolog vegyítésére. Mondhatni várható volt.

Viszont egy dolgot nagyon nem értek. Rengetegen sírnak, hogy a fidesz minden pozícióban lecseréli a főnököket a saját emberei.
1. Ez a világon mindenhol így van, az állami és a magán szektorban is. Ha változás történik a főnökségben, akkor az alattuk lévő szinten (szinteken) lecserélik az előző vezetés által kinevezett embereket. És igen a fidesz is ezt teszi. Mert a vezetés felel a beosztottak munkájáért.
2. A szocik azért buktak akkorát, mert ők és az általuk kinevezett emberek szarul és korruptan csinálták a dolgaikat. A szocikat leszavazták, most meg az általuk kinevezett emberek mennek utánuk. Ami, mint fent mondtam teljesen természetes mindenhol.
Hol a probléma?

Terniak 2010.07.03. 11:57:26

@Vidéki: Téveszméd: "A társasági adó 10 /-os szintjének kiterjesztése a kkv-k helyzetének könnyítésére.
A devizahitelezés káros gyakorlatának kiiktatása a jelzálog hitelezésből."

Ezek még nem történtek meg. tegnap nyújtotta be a kormány a törvényjavaslatot.

kpityu2 2010.07.03. 11:57:59

Az hogy mi a forradalom, mi mondjuk meg.

qwertzu 2010.07.03. 11:58:16

Ez a szűrés funkció kimondottan hasznos. Volt nestrot nincs nestrot. :) Kár, hogy nem az egész blog.hu-n működik.

kuki123 2010.07.03. 12:01:09

Orbán végre befenyítette távolmaradó képviselőit - miután nyaralt egyet...

A Fidesz feloszlatta az újbudai és a miskolci szervezetét, Orbán Viktor hat képviselőt figyelmeztetett, mert több fontos szavazásról maradtak le, illetve már az sem biztos, hogy Kövér László lesz-e házelnök. A köztársaságielnök-választásnál ugyanis üres volt Kövér helye. A hírek szerint nem volt szíve szerint való Schmitt Pál, nem találta elég fajsúlyos politikusnak - írja az atv.hu.

Nemcsak az államfő-választás alkalmával, hanem más fontos döntésekkor is foghíjas volt a Fidesz-KDNP frakció. Orbán Viktor ezt akkor elégelte meg, amikor az ÁSZ elnökének és alelnökének megválasztását veszélyeztették a távolmaradók. Lapinformációk szerint erőteljes hangnemben figyelmeztette a renitenseket, hogy többet ilyen nem fordulhat elő.

Orbán, korábban kiadta képviselőinek, hogy a sok parlamenti munka miatt csak augusztusra tervezzenek szabadságot, majd családjával elment Bulgáriába nyaralni - kb. három hétre. "Itt hagyott csapot, papot, úgymint Merkel német köztársasági elnököt, akivel találkozója volt lefixálva, Schmitt Pált, akit illett volna személyesen bemutatnia, mint köztárságielnök-jelöltet, meg a parlamentet, az árvizet, a gazdasági helyzetet, ahol egy miniszterelnöknek azért lenne tennivalója" - olvasható a NOL cikkében.

Széteső helyi szervezetek

Újbudán pedig a helyi szervezetet kellett feloszlatni, mert nem sikerült megállapodni a polgármester-jelölt személyéről. Itt Kupper András és Schneller Domonkos között alakult ki vita. A feloszlatás után nagy eséllyel Simicskó István lesz az, aki újjáalakítja a szervezetet. Miskolcon pedig azért eresztették szélnek a Fidesz-szervezetet, mert a pártvezetés nem volt megelégedve a munkájukkal. Siklóson is feloszlatták a helyi szervezetet, Nagykanizsán pedig a közgyűlés fulladt botrányba belső viták miatt.

atv.hu - NOL nyomán barikad.hu

Dr. Trebitsch 2010.07.03. 12:06:35

Kedvencem "az átmenet két zavaros évtizede".

Valaki szóljon már neki, hogy abból a húszból négy évig ő volt a miniszterelnök.

gorcsev54 2010.07.03. 12:07:26

Hát én csak annyit szólnék ,hozzá mindig is sejtettem, hogy Orbánnal komoly gondok vannak(ezért nem szavaztam harmadszor rá) szóval ahogy idősödik úgy lesz én nem is tudom igazából milyen.Erős a gyanúm, hogy négy év múlva csak erőszakkal tud majd hatalmon maradni,feltéve ha egyáltalán lesznek választások, vagy nem úgy lesz mint anno régen amikor egy pártból volt inden jelölt. A kiáltványhoz és hasonlókhoz csak annyit ,körülbelül ennyit is értenek a kormányzáshoz( hiába a 8 év semmitevés megbosszulja magát) aztán felőlem az függesztet ki Viktor amit akar-amíg nem arra kötelez, hogy baromságait otthon is függesszem ki
bár úgysem tenném (bár akkor már nekünk régen annyi csak most nem fekete Pobeda hanem fekete Audi fog értünk jönni-hiába fejlődni kell) Különben a kiáltvány utolsó előtti mondatra különösen Orbán Viktor figyelmét ívnám fel, mert úgy látszik nem tudja értelmezni a gondolatait és a szavakat épp úgy ahogy még a mai nap sem tudja mit jelent a dezertőr kifejezés.

2010.07.03. 12:07:33

@Vidéki:
Őszinte részvétem. Nagyon sajnállak a betegséged miatt. Remélem azért legalább fájni nem fáj.
Mielőbbi gyógyulást!

kuki123 2010.07.03. 12:09:28

Ismét egy volt kommunistát nevezett ki a Fidesz - miféle "forradalom" ez?

A Jobbik felháborodással vegyes megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Fidesz ismét egy volt kommunista funkcionáriust juttatott fontos pozícióhoz. Hende Csaba honvédelmi miniszter ugyanis a tárcájához tartozó HM Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatójává Gubcsi Lajost, az MSZMP KB volt osztályvezető-helyettesét nevezte ki.

Gubcsi a Kádár-érában a KISZ központi lapja, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjeként, majd a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőjeként főállásban dolgozott a szólásszabadság csorbításán és a szocialista rendszer propagandáján.

A Jobbik ezek után kíváncsian várja, vajon a komoly cenzori gyakorlatot szerzett Lendvai Ildikónak szán-e hasonlóan zsíros fizetéssel járó állást a narancsos "forradalmat" végrehajtó kormány.

Volner János
országgyűlési képviselő,
a Jobbik rendészeti kabinetjének vezetője

A Jobbik feljelenti az AVH gyurcsányista vezetőjét

Hivatali visszaélés és becsületsértés miatt Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója ellen. A feljelentés azzal függ össze, hogy a Jobbik négy országgyűlési képviselője a C típusú átvilágítás során keletkezett szakvélemények alapján "nemzetbiztonsági kockázatot jelent".

Staudt Gábor az igazságügyi palota előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: egyúttal az adatvédelmi biztoshoz fordul a szakvélemények nyilvánosságra hozataláért és az egész rendszer felülvizsgálatáért.

Közölte azt is, hogy péntek reggel időpontot kért Pintér Sándor belügyminisztertől, mert - mint mondta - személyesen szeretné tisztázni vele a történteket, mert az a meggyőződése, hogy a történtek miatt személyesen Balajti László, "a Gyurcsány-rezsim" által itt hagyott főigazgató a felelős. Mint mondta, a tárcavezető titkárságáról visszahívást ígértek a számára.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 12:11:56

@qwertzu: Jó ötletet adtál! Én is kiiktattam ezt az állatot.

Azért azon érdemes elgondolkodni, hogy úgy kellett ezeknek Orbán a faszságaival mint egy falat kenyér. Ha így folytatja évtizedekre elkúrja nemcsak a Fidesz de a jobboldal esélyeit is. El kéne takarítani ezt a marhát még idejében, mielőtt jóvátehetetlen károkat okozna a nemzeti oldalnak.

kuki123 2010.07.03. 12:15:53

@igazitrebitsch: minek szólni mindenki tudja
jah bocs csak a Jobbikosok tudják a többi elmebeteg a fideszre szavazott

egyébként olyan zavaros volt az ő 4 éve hogy azért vesztette el a választást is 2002-ben

jah még hír:
Hetente legalább öt testnevelés órát kellene tartani az általános iskola mind a nyolc évfolyamán a 2014-2015-ös tanévtől a Fidesz-KDNP tervei szerint.
2014??? 2015??? miért mi a retvás kurva faszra vár baszki?
baszki ha valamit akar akkor Szeptember 1 baszki
ez a fidesz egy tologató halogató tutyimutyi párt értelmes dolgot eddig még nem csinált

gramercy 2010.07.03. 12:18:32

@qwertzu: nem a szemelycserekkel van a gond

hanem hogy a szemelycserek eddigi szabalyait is megvaltoztatjak (kirugasok, alkotmanybirok valasztasa) es antidemokratikus iranyba

valamint hogy ettol fuggetlenul teljesen alkalmatlan es/vagy korrupt es/vagy partembereket ultetnek

ezzel van a gond, nem a szemelycserek tenyevel

gramercy 2010.07.03. 12:19:34

@gramercy: na persze itt egy olyan partrol van szo, ahol egy KOMPLETT megyei szervezetet lehet kib@szni mint azt a bizonyos macskat, ha ellentmondanak a lassan NEGYED EVSZAZADA vezeto Vezirnek

1 db Magyarország 2010.07.03. 12:21:04

@cometneni: de az is lehet, hogy tényleg csak debil vagy.

1 db Magyarország 2010.07.03. 12:23:23

@epres négercsók: utána hazamész, és annyit passziánszozol otthon, amennyit akarsz. Megindokolni se kell. Max az asszonynak.

reccs 2010.07.03. 12:25:27

Rendes dolog, hoy kiraktátok, csak vigyázzatok, hogy le ne szarják a legyek, mert úgy jártok, mint Svejk kocsmárosa.

sárkányfő 2010.07.03. 12:26:13

@Vidéki:
igen. nálunk is kinn volt a suliban Petőfi Sándor képe. Nagyon jó, hogy kinn volt. Róla ugyanis épp úgy közmegyezés van ebben az országban, mint nemzeti hősről, mint Széchenyiről vagy Kossuthról.

És igen, a mi országunkban is vannak ünnepi előadások pl. Márc. 15-én amikor eljátszák ifjú színészek a forradalom pár pillanatát.

Ne keverjük már az amerikai vagy magyar történelmi hősöket piti kortásrs politikusok velejéig hazug propaganda-szövegével... nem is keveri rajtad kívül mondjuk senki, elolvastam most pár blogot, de kb az egyetlen vagy aki ezt képes magával elhitetni :)

kej 2010.07.03. 12:31:10

bástya elvtárs egy remek 1994-es orbán ajánlót talált:

Ma már egészen más a helyzet Magyarországon, de időközben rá kellett döbbennünk, hogy a demokrácia sem egészen olyan, mint amilyennek az ember megálmodta. Amit a politika színpadán – a választási küzdelemben, a parlamentben, a televízió képernyőjén, az újságok hasábjain, a pártok gyűlésein – látunk, az nem mindig lélekemelő. A többpártrendszerben, a parlamenti demokráciában sem mindig a legszebb, legbölcsebb eszmék érvényesülnek. A legnagyszerűbb gondolatoknak is javára válik azonban, ha politikai viták kereszttüzébe kerülnek. Annak is megvannak a veszélyei ugyanis, ha nagy, nemzetboldogító vagy világmegváltó gondolatokat a demokratikus politika kompromisszumait megkerülve, egyenesen rá akarnak kényszeríteni az országra.

hát nem gyönyörű? különösen a vége tccik

Falusi_metálos 2010.07.03. 12:31:26

valójában mi a probléma ezzel????
szerintem meg a sok közszolgát meg seggvakarót rugják ki végkielégítés nélkül. Passzív résztvevői ők a mindent még most is behálózó vörös polipnak, Mondjuk az új kormány az újonnan kinevezettek közül kb a felét még a régiek előtt kapásból kirugdalhatná. A sok MSZMP kisz meg egyéb kommunista bűnözőt. nemcsak lefejezni kell a vörös polipot , hanem a lábait is el kell darabolni.
A lényeg: minden ország olyan vezetést kap, amilyen a benne élőknek leginkább, erőfeszítés nélkül megfelel. Megérdemeltük a hiszteriás személyiségzavarost, most meg a nárcisztikusat.
Nekünk általában személyiségzavaros politikusok jutnak

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 12:36:08

@nestrot10:

Menj már haza, és kapj be egy marék nyugtatót.

nestrot10 2010.07.03. 12:36:10

Holnapi hír:
Orbán Viktor kisfiát felvették az Európai Királyfiképző Intézetbe!

Rajzolj_Faszt 2010.07.03. 12:37:08

@zero:

Szánalmas vagy, Zero, pattogsz, mint kecskeszar a deszkán, de közben moderálod a kommenteket, amik miatt, úgy gondolod, rákoppinthatnak az elvtársaid az orrodra.

Na még egyszer:

Rajzolj faszt a hozzád legközelebbi közintézmény falára kilógatott Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatára!

Mi a bajod vele? Nem telik alkoholos filctollra?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.07.03. 12:44:38

@kej: Ugyan, ez csak addig volt fontos neki, amíg távolról ugatta a trónt, most, hogy megvan a hatalom már másképp gondolja. Négyszer-ötször ígyis szembeköpte már a korábbi önmagát egy hónap alatt, de megteheti, hogy könnyen felejt.

" Annak is megvannak a veszélyei ugyanis, ha nagy, nemzetboldogító vagy világmegváltó gondolatokat a demokratikus politika kompromisszumait megkerülve, egyenesen rá akarnak kényszeríteni az országra, feltéve, hogy nem a saját és hű pártkatonáim érdekeiról van szó."

Vitya, ugyanolyan szar alak vagy, mint az elmúlt 20 év összes politikai nagykutyája. Húsz éve az adófizetők pénzéből élsz, ha dolgoztál volna valaha is, legalább valami halvány lila fingod lenne az emberek életéről, különösen a dolgozó emberekéről. A talpnyalók körében élve bizony másként fest a világ.

Pulsoft 2010.07.03. 12:45:40

"A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött."

Török elleni harc?
Rákóczi-szabadságharc?
1848–49-es forradalom és szabadságharc?
Őszirózsás forradalom?

A történelem nem 1956-ban kezdődött!

picur3ka 2010.07.03. 12:47:05

Idezem, mert igazsagot szol. A primitiv gyulolet, amit sut a kommentekbol elkepeszto. Azt hiszem, ez a blog mar lejjebb nem szallhat. Sajnos, az elmult evek rombolasa sulyos, sokan ezt az anarchiat hiszik demokracianak.

'Mulatságos, hogy a rettegők és elutasítók kommentjei hemzsegnek a trágárságoktól és a súlyos prolimentalitástól, míg a megértőktől értelmes sorokat lehet olvasni.

Valóban szükség van/lenne egy társadalmi tőkét érzelmileg erősítő intézkedésre, azon tényleg el lehet tűnődni, hogy egy ilyen nyilatkozat alkalmas-e rá, de az a szennyözön ami itt kiborul, a szkeptikusokat is áthangolja és valóban felidéződnek az mszp kormányzás bűnei.

Akiből süt a primitív cinizmus és akinek mindenről Orbán megkoronázása jut eszébe és félti a vasárnapi pörkölt + kőbányai "szabadságát" a kötelező templombajárástól, egyszerűen obligón kívül esik, értelmes vitára alkalmatlan.

Akkor lesz pénz (ami ugyebár az istenünk), ha lesz szív is és lélek is. Baromi nagy kérdés, hogy egy ilyen súlyosan átnevelt népből lehet-e még nemzet, hiszen látszik, hogy a piedesztálra emelt söpredék az önképét követeli mindenben és mindenkiben.'

Húsleves 2010.07.03. 12:48:59

"Nincs szó, amivel ki tudnánk fejezni, hogy az LMP mennyire elképesztőnek tartja ezt a határozatot. Első hallásra nem is hittük el, hogy igaz lehet."
Schiffer András ( hu.wikipedia.org/wiki/Schiffer_Andr%C3%A1s ) korábban a TASZ-t (Társaság a Szabadságjogokért) képviselte a bíróságon egy olyan ügyben, amelyben mindkét fokon elmarasztalták a TASZ-t Lovass István jó hírnévhez való jogának megsértéséért. Szándékosan nem jobboldali linket adok a témával kapcsolatban, hanem magának a TASZ-nak a magyarázkodását:
tasz.hu/perek/peres-dossziek/lovas-istvan-vs-tasz-dosszie
Elképesztőnek tartom, és elsőre alig akartam elhinni.
Egyébként a cikkből az is kiderült, hogy általánosan a FIDESZ fikázásában vállalt jelentős szerepet ez az állítólagos jogvédő szervezet Schiffer fénykorában. Nem csodálom, hogy nem céljuk az együttműködés.

gorcsev54 2010.07.03. 12:49:27

Most olvastam :Megvan a hosszú élet genetikai titka , remélem Viktornak még nem árulták el,mrt akkor nekünk annyi.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.07.03. 12:50:57

tessék mondani: fejből mikorra kell tudni felmondani?

kej 2010.07.03. 12:55:15

@Valahol Máshol: tudod nem az a baj, hogy ő könnyen felejt. az már sokkal nagyobb, hogy uszkve 3 millió ember is gyorsan felejt. gyakorlatilag a politika az elmúlt 20 évben a kognitív disszonanciára épít. és ez sajna nem fog változni. legalább is egyhamar. még az a szerencse, hogy nagy médiabuzgalmuknak azért vannak határai és csak lesz egy réteg, aki emlékezni is fog. bár ha ilyen ütemben haladunk, akkor több lesz a nemszemély és nemgondolat, mint azt a legrosszabb álmaimban hinni mertem.

ráadásul sokan azt hiszik, hogy ha az ember kritikát fogalmaz meg, vagy felrója a nemcselekvést, vagy éppen a kinevezési/jogalkotási gyakorlatukat (és határozottan nem a jogukat) kérdőjelezi meg, akkor az ellenség.

lassan megint aktuálissá válik, az "aki nincs velünk az ellenünk van" rossz emlékű szlogen. csak most szerintem nincs 15-20 év arra, hogy vityáék csavarjanak rajta egyet (mint tette azt népboldogító jános), hogy az újbeszédben az "aki velünk van, az nincs ellenünk" legyen az elfogadott...

Gera 2010.07.03. 12:55:46

@volánrulz: Azért ez nem ilyen egyszerű, ugyanis a tornaórához hely is kell.

gorcsev54 2010.07.03. 12:56:51

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Én pl .nem eszek vasárnap pörköltet és nem iszom kőbányait, de véleményem lehet( még ha jobboldali vagyok akkor is) és O.V. nem most próbálta fel a koronát, és aki nem akarja látni mi folyik itt az vessen magára,mint mondtam O.V nem fog elbukni mert négy év múlva nem lesz választás ,vagy ha igen akkor az X csak egy helyre lehet tenni.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.03. 12:57:07

@picur3ka/mesterhazymiklospart: tudod ezzel az a baj, hogy az előző kormány alatti állapotnak kb. annyi köze volt az anarchiához, mint ennek a mostaninak a demokráciához: kb. semmi.
Viszont örömmel látom, hogy a fideszes agymosoda legalább nem végez félmunkát. :D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.07.03. 13:08:07

@kej: maximálisan osztom a véleményed, különösen a nemszemély, nemgondolat megjegyzésed. Kíváncsi vagyok, hogy négy év múlva miféle szavazásra leszünk jogosultak. Mondjuk harminc perc alatt kell ezer darab támogatói sajtpapírt leadni, az meg véletlenül csak a fideszes képviselőknél lesz? Jó lesz majd demokratikusan egy helyre tenni az ikszet. No persze gonosz voltam, de a változások ebbe az irányba tartanak. Végülis szabadon elmehetsz, sőt egy nagyhalom dolgot szabadon megtehetsz, dübörög a szabadság, hisz forradalom volt.

Költői kérdés: Lesz-é valaha hazánkban olyan politikus, (politikai erő) aki nem a saját lázálmát kergeti, nem hazudozik kampányidőszakban, sőt hatalomrajutás esetén a négy éves időszakban úgy összességében többet tesz az ország népének boldugulásáért, mint a saját magáért és a nyaloncaiért? Gondolom a helyes válasz hárombetűs, bár a soha az négybetű, szóval.....

kvadrillio 2010.07.03. 13:10:30

Saját , külön bejáratú Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat-om:

NYILATKOZOM, HOGY HAVI 800.000 FORINTÉRT BÁRKIVEL HAJLANDÓ VAGYOK EGYÜTTMŰKÖDNI !

...---...

:D

Barnamaci 2010.07.03. 13:11:04

A forint gyengitésében a görög válság, Románia mellett az IS szerepet játszott, hogy Viktor bácsi 300 körüli forint-euró árfolyamot igért Demjánnak. No comment

Vidéki 2010.07.03. 13:15:24

@ó jaj:
Itt van az alapvető hiba gondolatmenetedben: „Ne keverjük már az amerikai vagy magyar történelmi hősöket piti kortásrs politikusok velejéig hazug propaganda-szövegével...”

Ez rámutat előítéletes gondolkodásodra.

Hasonlóan gondolkodtak az inkvizitorok is, akiknek többnyire sikerült bebizonyítani a célszemélyekről, hogy boszorkányok, vagy eretnekek, akik a Sátánnal cimborálnak.

Mi van az Országgyűlés Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatában, amit az"államigazgatási épületeiben dolgozók"-nak nem kellene szem előtt tartani?

Mit és miért kellene másképpen tenniük?

dr. Aullah 2010.07.03. 13:17:03

@Vidéki: IMHOTEP IMHOTEP! SOKÁ ÉLJEN VIKTOR!

(te hülye barom, még mindig nem érted)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.07.03. 13:17:04

Kivancsi vagyok mikor kell ujra kimenni kotelezo jelleggel Majus 1-en felvonulni.

trojka 2010.07.03. 13:17:16

Bizony...bizony. Arra senki sem gondolt, hogy eltelt nyolc év, és a gyerekek felnöttek...visszajöttek, és itélni fognak elevenek és holtak felett...

Barnamaci 2010.07.03. 13:18:25

@gorcsev54: 20 évre bebetonozza magát. Minimum. Alkotmánymódositás, ez meg az, erre (is) volt jó a 2/3.

Vidéki 2010.07.03. 13:21:42

@Barnamaci:Írod:
"Viktor bácsi 300 körüli forint-euró árfolyamot igért Demjánnak. No comment "

Ezt meg honnan tudod?
Ott voltál te is, vagy lehallgattad őket?

Neved arra utal, hogy az állatkertből szökhettél meg.

kej 2010.07.03. 13:23:47

@Valahol Máshol: csak nem, bár az egész pályás letámadást tökélyre fejlesztették. sokat morfondíroztam rajta, hogy lehetséges-e, amit írtál. egyre inkább azon vagyok - sajna - hogy ha holnap elöntené a tenger kicsiny hazánkat, a kutyának se hiányoznánk. ellenbe rohadtul örülnének a szomszédaink, hogy fellendülhet a turizmusok.

nézd meg: gyakorlatilag mindenre képtelenek voltunk az elmúlt 20 évben. eklatáns példája a négyes metró. nem is a töketlenkedés, hanem, hogy az oroszok az államadósságért megépítették volna. de a nullából nem lehet lopni, ráadásul már akkor is fontosabb volt a szimbolikus politizálás (szakítsunk a büdös kelettel), mint a valódi tett. és ez azóta is így megy.

Pikk Dáma ♠ 2010.07.03. 13:25:55

@Vidéki: te elolvastad azt a szöveget? mert akkor nem értem, mit nem értesz. azzal, hogy kötelezően kilógattatják A Nyilatkozatot, azt kommunikálják pl, hogy mindenkinek el kell fogadnia, hogy tavasszal forradalom zajlott. hogy az elmúlt 20 év gonosz volt, de mostantól jön a jó. szerinted ez normális? és hogy lehet ezt összehasonlítani az amerikai alapító atyákkal?? mondhattad volna azt is, hogy ne menj annyira messzire, mi a baj ezzel, hiszen a 12 pontot is felolvassák a diákok március 15-én, eljátsszák a 48-as forradalmat, miért ne lehetne ugyanezt tenni Orbánnal és a Fidesszel, ugye? ezt akartad mondani?

campobaszo 2010.07.03. 13:30:36

Bezzeg a norvég műholdak senkit sem érdekelnek...
NEGYERE!

Terniak 2010.07.03. 13:30:52

@Vidéki: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában nincs semmi, amit szem előtt kell tartania egy közszolgának a hivatalban. Még szerencse. Ők ugyanis jogszabályok alapján járnak el, és még a látszatát is kerülni kell, hogy a döntéseiket bármilyen politikai megfontolások alapján hozzák.

A NER nincs benne az Alkotmányban, nincs jogszabályokban, egy POLITIKAI NYILATKOZAT, amit munkahelyeken kell kifüggeszteni, Bármennyire is nem akarja a FIDESZ elfogadni, de ez a FIDESZ törzsszavazóin kívül mást nem érdekel, és Nekik csak egy POLITIKAI NYILATKOZAT az EGYIK PÁRT részéről.

Arról már nem is beszélek, hogy a bíróságokon hogy a csudába lehet kifüggeszteni egy POLITIKAI NYILATKOZATOT úgy, hogy eközben tiszteletben tartsuk az államhatalmi ágak elválasztását??????????

Munkahelyeken, egy bíróságon, egy rendőrségen nincs helye POLITIKAI NYILATKOZATNAK, akkor sem, ha a NER-ről szól, akkor sem ha Tibet támogatásáról stb.

gramercy 2010.07.03. 13:33:52

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: "Viszont örömmel látom, hogy a fideszes agymosoda legalább nem végez félmunkát. :D "

MEGALOL

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.03. 13:33:55

Anyam! Videki bajtars csak eros joindulattal nevezhetu tobbsejtunek...maradjunk inkabb a telepes sejttarsulas korulirasnal, es akkor mindenki megnyugodhat. Az 52 kromoszoma pedig csak veletlen egybeeses. Barki szabadon vizsgalhatja, mint etologus a lisztkukacot, de piszkalni nem szabad, mert ha szetesik, akkor minden resz uj telepet alakit!

Kicsit Karcos 2010.07.03. 13:34:31

Itt lehet megtenni a téteket, hogy ki függeszti ki először a tutit, és hogy ki fúr inkább először lyukat a falba.

gaga 2010.07.03. 13:36:17

Én szeretném a farkamra tetováltatni ezt a kiváló dokumentumot. Tud valaki egy jó tetkóst?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.03. 13:39:55

@gaga: Ocsem! Baromi nepszeru lehetsz swinger korokben, ha az egesz rafer!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 13:41:34

@gaga: jó tetkóst ismerek, de nincs neki nagyítója, azt neked kell magaddal vinned :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.07.03. 13:42:40

@kej: Nagyjából bizony így van. Mocskos komcsik, phej szakítsunk velük. Az a baj, hogy bizony az ő pénzük ugyanolyan pénz mint a nyugatiaké. Vitték a konzerveinket, buszt meg mindent el tudtunk nekik adni. ÁÁÁÁ, büdös komcsik. A nyugatnak meg nem kellett. Most se mezőgazdasági termelés külföldre (a multik roskadoznak a tökömtudjahonnan bagóért hozott élelmiszerektől), se konzervgyár, se autóbusz, node azt majd Széles Jóoligarcha feltámasztja és majd állambácsibékávéja szépjópénzért háromszoros áron megveszi, mert a jobbos Széles-féle médiát ideje kifizetni Vityának.

A szimbolikus politizálás pedig most fogja csak igazán dicső napjait élni! Ebben a Fidesz nagyon jó, az egybiteseket meg el lehet varázsolni vele. Eddig is életben maradtunk, talán ezt is túléljük. A nemgondolat meg marad az utcára, az interneten, otthon, családi körben pedig még gondolhatsz a Párttal ellentétes dolgokat is, a neten leírhatod, a saját családod nem fog ezért ellenségnek vagy komcsinak tartani.

picur3ka 2010.07.03. 13:42:48

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Ne altasd magad. A Jobbik nem azert lett ilyen nepszeru, emberek sokasaga nem azert hagyja el az orszagot, uzletek nem azert nem jonnek vagy mennek el, mert olyan jol mukodo demokratikus jogallamban elunk.

Minden hulye azt csinal, amit akar, kiveve a politikai ellenzeket, na azt uldozzuk ezerrel. Nemely del-amerikai orszaghoz lehetne a helyzetet hasonlitani, errefele tendalt a Gyurcsany-korszak.

picur3ka 2010.07.03. 13:44:40

@gorcsev54:

Nem kell mindent szo szerint venni, a porkolt csak egy pelda volt a posztolo reszerol.

Ezt a koronas lib-lab okorseget jo lenne mar abbahagyni.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.07.03. 13:44:55

@picur3ka/mesterhazymiklospart: idézed, mert önálló gondolataid már nincsenek.

Vidéki 2010.07.03. 13:46:48

@Pikk Dáma ♠:
Szerintem azt kommunikálják, hogy államigazgatási intézményeknek a Nemzeti Együttműködés szellemében kell tevékenykedniük, tekintettel arra hogy ezek elvileg is a társadalom szolgálatában tevékenykednek, a szabadon választott parlament és az általa kijekölt kormány irányításának alárendelve.

Nem kötelező viszont kitenni az Országgyűlés Nyilatkozatát “közvéleményformáló független értelmiségieknek”, akik a korlátlan sajtószabadság meleg vizében lubickonak.

A média terülétén a korlátokat nem ismerő sajtószabadság feltételei között jól meg lehet élni szarkeverésből és az ebből származó termékek forgalmazásából.

Húsleves 2010.07.03. 13:47:57

@bonifac: ha nem idézte volna, akkor meg azt írnád, hogy nem hiteles amit írt

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.07.03. 13:50:22

@bonifac: Ne viccelj már és ne sértegesd picurkát. Hétvége van, ilyenkor nem hívhatja fel Szíjjártót, vagy magát Vityát, hogy miként is lehetne már valami új dologgal reagálni. Marad a "szemkilövés, Gyurcsány, anarchia, demokrácia halála,hazudtak, loptak, Vik-tor", ebből kell kihozni a legtöbbet. HÉTVÉGE VAN! Hétfőig maradnak az idézetek. Még szerencséje, hogy délután/este negyeddöntők a vb-n, ki lehet bekkelni a mai napot féllábon, akarom mondani félidézetekkel.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.03. 13:51:59

@Schindler Pistája: jól van kisfiam. Szálasi képét a falon már leporoltad? Hamár anyád kilógatta, legalább ennyit megtehetnél. :D

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 13:52:44

@Valahol Máshol: Nem lehet, hogy ez a "Vidéki" maga Szíjjártó?

Pikk Dáma ♠ 2010.07.03. 13:53:25

@Vidéki: tehát azt, hogy a Nemzeti Együttműködés szellemében kell tevékenykedniük, azzal lehet legjobban szorgalmazni, ha kötelezővé tesszük a kormányzópárt politikai nyilatkozatát, amiben az ország egy bizonyos százalékát képviselő párt azt akarja kötelező tanná tenni, hogy itt forradalom zajlott. aha. ettől biztosan sokkal jobb lesz a nemzeti együttműködés és hatékonyabb lesz a közigazgatás. a morálról már nem is beszélve.

csi szi 2010.07.03. 13:53:42

@gorcsev54: A műrettegésetek még hihető is lenne, ha nem olvastam, hallottam volna ezeket a szövegetet 90-94 és 98-02 között... "Boross elcsalja a választást" "Pintér elcsalja a választást" "jön a barna eső", Európa segíccs (c) Göncz Árpi bácsi a La Stampában 93-ban stb.
Itt mindig diktatúraveszély volt, ha nem a ballibsik voltak kormányon, a ma már holtában körbenyalt Antall is volt maga a reinkarnálódott Horthy-fasizmus. Viktor meg vérivó Néró volt az első Orbán-kormány idején is, aztán valahogy mégiscsak le lett váltva demokratikusan.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 13:53:59

@kej:

"sokan azt hiszik, hogy ha az ember kritikát fogalmaz meg, vagy felrója a nemcselekvést, vagy éppen a kinevezési/jogalkotási gyakorlatukat (és határozottan nem a jogukat) kérdőjelezi meg, akkor az ellenség"

Nagyon szép, ezt is köszönjük!

Karipapa01 2010.07.03. 13:54:53

@gaga: Tudsz egy olyan helyet , ahol csinálnának nekem egy ekkora barom nagy farkat? Neked honnan van?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 13:55:27

@Húsleves:
Attól, hogy idézte, még nem lesz hiteles, főként amiatt akitől származik, és amiatt aki idézi :)

gramercy 2010.07.03. 13:56:04

@picur3ka/mesterhazymiklospart: "[...]errefele tendalt a Gyurcsany-korszak." IS

errefel tendalt a Gyurcsany-korszak IS

most meg mar leszabalyozasig nyomjuk a gazt

hurra

Vidéki 2010.07.03. 13:57:58

@Teremszolga:
Írod: "Ők (közszolgák a hivatalban) ugyanis jogszabályok alapján járnak el, és még a látszatát is kerülni kell, hogy a döntéseiket bármilyen politikai megfontolások alapján hozzák."

Az elmult évek viszont bebizonyították, hogy a jogszabályok hatalmas kis és nagykapukat hagytak tárva-nyitva, amit a "közszolgák" dörzsölt jogászokkal együttműködve, színlelt szerződésekkel a közvagyon gátlástalan fosztogatására használtak fel.

Közszolgák estén fontos a morálnak egy kellő szintje is, amit a Nyilatkozat szelleme közvetít.

gramercy 2010.07.03. 13:59:37

@Schindler Pistája: menjel torld le a legyszart Horthy keperol meg a Turul szoborrol

sárkányfő 2010.07.03. 13:59:38

@Vidéki:
Tudom hogy az olyan elborult agyú fidesztrollokkal, mint te is, tök fölösleges belekzdeni bármibe is, de egy utolsó esélyt kapsz, noha tudom, hogy úgyis felére fogsz beszélni, csúsztatni fogsz, az én személyemet fogod támadni, hisz ismerem jól a fajtád, no meg így tettél az előző válaszodban is.

1. jól esunnyogtad a lényeget, de a helyzet az, hogy te jöttél az amerikai alapító atyákkal, arra válaszoltam, aztán erről valahogy elfelejtettél írni, csak belekötöttél egy, a lényeget abban a kontextusban nem érintő mondatba. de azért én nem hagyom magam eltéríteni. szóval szögezzük le ismét: se orbánnak se a hülye nyilatkozatánbak semmi köze se az amerikai, se a magyar történelmi hősökhoz, még hasonlat szintjén sem. téboly.
már csak azért sem, mert a nemzeti hősök épp attól ios nemzeti hősök, hogy az egész nemzet egységesen közmegyezéssel tekint rájuk. ilyen helyzet most nincs, aki úgy tesz, mintha lenne, hazudik.

2. ez egy ostomba agitprop szöveg. ugyan miféle egyeztetésről, NER-ről, meg hasonlókról hablatyol az a fidesz, amelyik pártkatonákra cseréli le az ÁSZ, az köztársasági elnök, a médiahatóság, meg a fél ország vezetését? miféle szemétség már úgy tenni, hogy amit én mondok az az együttműködés? ez új, régebben az a szöveg ment, hogy aki nem ért egyet az nem magyar, de legalábbis nem elég jó magyar. most már amit ők mondanak az a közmegyegyezés is. ez ocsmány hazugság.
hogy van képük független intézményeket kérni pártpropganda kiakasztására? mi ez valami ósdi komcsi trükk? eszüknél vannak? olvastad az lmp nyilatkozatát? tök igazuk van, ez nem együttműködés, ez a félelemkeltés rendszere, és a fidesz-pr szöveg kirakása hűség-bizonyítvány lesz, aki nem teszi ki, az számolhat a következményekkel.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.07.03. 14:01:01

Egyébként lehet, hogy ez az egész csak egy nagy nyomdai biznisz. Méltó minőség, nameg az 50*70-es az nem is szabványméret. Kövér Laci tesójának nem volt valami nyomdája, a Szilárdnak? Talán csődbe is ment, ha jól emlékszem. Most itt a lehetőség felfuttatni. Önkori választásokra mehet a Fidesz-Kisokos, aztán lehet majd NER könyveket terjeszteni.... nagy biznisz van kilátásban.

picur3ka 2010.07.03. 14:02:12

@gramercy:

Kozigazgatasi, allami hivatalok es rendeszeti szervek allami szabalyozas alatt allnak egy jogallamban. Nem onjaroak. Mi ezen a csodarajaras, az az erdekesebb dolog.

picur3ka 2010.07.03. 14:03:16

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ja, a nyugati demokraciak nagy reszeben az ugyeszseg is.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.07.03. 14:04:37

4 év múlva úgyse fog senki sem emlékezni erre akkor tényleg csak az fog számítani hogy mutattak e a fel valamit ezalatt a 4 év alatt. Remélem így lesz..
1-2 helyen meg akkora patália mintha a saját aranyba keretezett arcképét rakatta volna ki mindenhova. Egyértelmű persze hogy propaganda a dolog de nem tudom mi van benne hogy ennyire nyíni kell tőlle. A Szöveget elolvastam nekem semmi bajom sincs vele...

Októberben úgyis ki fog derülni hogy mennyire tett jót vagy rosszat a fidesz mostani ökörködése...

picur3ka 2010.07.03. 14:05:11

@bonifac:

Haha. Te nem szoktal idezni? Olvass tobbet! Probald meg ertekelni masok gondolatait!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:05:23

@Schindler Pistája:
najó, én is fajti vagyok, ráadásul cigány is és homoszexuális, lehet, hogy ezért zavarja annyira a szemem ez a kötelezően kitevős nyilatkozatosdi, meg egyáltalán a nyilatkozat maga, a maga nemesen ostaba egyszerűségével és lufiszintű értéktelenségével?
Tényleg van olyan ember a naridroidokon kívül, akinek ez az egész nyilatkozat nem röhögőgörcsre ad okot, a hangzatos semmitmondó, végbélfütty jellegével, ami semmit és senkit nem kötelez semmire, csak egy lófaszjóska az önfényező megalomániájának a kielégítésére jó?

Barnamaci 2010.07.03. 14:07:27

@Vidéki: újságirókat kérdezz róla, azok sok helyen ott vannak :-)

dr. Aullah 2010.07.03. 14:08:47

És mi lesz ha nem rakja ki valamelyik intézmény? Pénzbírság?

Vidéki 2010.07.03. 14:10:39

@Pikk Dáma ♠:
Ha idáig nem vetted volna észre a képviseleti demokrácia úgy működik, hogy a döntéseket a parlament a többségi elv alapján hozza meg, meghallgatva a kisebbség érvelését.

A felelős kormányzás azt jelenti, hogy a szükségszerű döntéseket ésszerű időhatárokon belül meg kell hozni.

Nem célszerű arra hivatkozva a végtelenségig halogatni a döntést, amíg a teljes konszenzus mindenkivel ki nem alakul.

Nem célszerű a döntés felelősségét végtelenül nagy felületre szétkenni.

A közszolgák a hivatalokban nem mindentől és mindenkitől független anarchisták módjára tevékenykedhetnek, hanem függelmi viszonyok mentén, melyek a parlamenthez és végső soron a választókhoz vezetnek.

gramercy 2010.07.03. 14:11:02

@Schindler Pistája: nem te naci f@sz mert svab gyerek vagyok

de tudom nalatok mindenki ZSIDO ki nem TI vagytok

Vidéki 2010.07.03. 14:13:03

@Pikk Dáma ♠:
Ha idáig nem vetted volna észre a képviseleti demokrácia úgy működik, hogy a döntéseket a parlament a többségi elv alapján hozza meg, meghallgatva a kisebbség érvelését.

A felelős kormányzás azt jelenti, hogy a szükségszerű döntéseket ésszerű időhatárokon belül meg kell hozni.

Nem célszerű arra hivatkozva a végtelenségig halogatni a döntést, amíg a teljes konszenzus mindenkivel ki nem alakul.

Nem célszerű a döntés felelősségét végtelenül nagy felületre szétkenni.

A közszolgák a hivatalokban nem mindentől és mindenkitől független anarchisták módjára tevékenykedhetnek, hanem függelmi viszonyok mentén, melyek a parlamenthez és végső soron a választókhoz vezetnek.

Borenbukk 2010.07.03. 14:13:21

@csi szi: Ez igy volt. Tanusithatom. Minden bukott valasztas utan a baloldal rakezdett a "Csalas! Ujraszamlalast!" musorra. Ja. Nem is. Forditva volt. Francba!

gramercy 2010.07.03. 14:14:14

@Prof. William: igen

vegulis 4 evmulva mind a fidesznyikok mind pedi a hazaarulonemzetietlenzsidoberencgecibuziciganyok abban remenykedhetnek, hogy akkor - miutan KET-HAR-MAD VAN BAZE - senkire nem lehet majd kenni

habar we've always been at war with eastasia

Rwindx 2010.07.03. 14:16:53

Én ezt nem érzem durvának semmilyen szempontból, és főleg nem emlékeztet a diktatúrákra (engem). És főleg nem értem ezt a felhajtást. Tényleg úgy hörög mindenki mintha bronz orbán viktor mellszobrokat kellene kitenni mindenhova.
Akkor fordulna a kocka, ha nem a kormány által fenttartott intézményekről lenne szó, hanem otthon kellene kitenni, akkor nemcsakhogy megérteném, de én sem tenném ki és elküldeném őket a k. anyjukba. Viszont ahogy az ember is azt tesz ki otthon a falra amit akar, úgy a kormány "otthon" azt tesz ki amit akar (ha az nem törvénysértő).

Szvsz valamiféle függetlenségi nyilatkozatszerű valamit szerettek volna produkálni, de erre nem vevők az emberek. Ennyi.

dr. Aullah 2010.07.03. 14:20:54

@Rwindx: Így van, mindenről csak az emberek, azaz mi tehetünk, na menj a faxomba.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 14:21:08

@Vidéki: Te tényleg menthetetlenül debil vagy. Most néztem végig a fideszes netes sajtót, még csak meg sem mukkannak a cetli-kiakasztós ügyről. Ami arra bizonyíték, hogy még a legalázatosabb, fizetett pártcsicskák is érzékelik, mennyire égő az ügy.
Erre te itt élvezve recskázol Viktor szövegére. Ti nem jobboldaliak, nemzetiek vagytok, hanem egyszerűen selejtek. Hulladékok. Sajnos eljárt fölöttetek az idő. Régen még szükség lett volna a bivalybasznádi téeszcsébe hasonló kaliberű párttitkárokra, de vesztetekre ennek vége. Ma már csak röhögni lehet rajtatok.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:21:20

@gramercy:

Hidd el, ha megteszi én jobb szívvel tekintek rá, mint rád. Ő legalább a saját ideológiáját, gondolati értékrendszerét és annak képviselőit tiszteli, nyíltan vállalja, hogy milyen érzésekkel viseltetik a másik oldallal szemben.
A magadformákkal szemben, akik a nyomorúságos demokráciára/liberalizmusra hivatkozásokkal megpróbálják megszabni neki, hogy mit gondoljon és hogyan, megalázva azt amiben Ő hisz, miközben arról beszél, hogy fontos a tolerancia és a párbeszéd, a megértés.

Ugyanolyan sötét, bűzlő nyomorúságos görény jellemmel rendelkező véglény az, aki nyilasveszélyt, nácizmust sikoltozva chartázik az utcán, sajnálva magát és féltve a demokráciát, miközben szarrá korlátozza a gondolkodást, szarik a többség érzéseire, mint az, aki zsebnyilasként polgárpukkaszt, hogy legyen egy látszólagos önbecsülése, és felsőbbrendűségérzete.
Ugyanaz a kategória a chartázó antifa, mint a cionrettegő táborfalvi zsidóbevonulást vizionáló budináci.

Rwindx 2010.07.03. 14:23:54

@Aullah:
Menj te az anyádba.

Most pedig megkérdezem miért is az jött le hogy az emberek tehetnek mindenről? Ha nem megy az olvasás, akkor ne próbálkozz vele.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:24:36

@Schindler Pistája:

Ez nem zsidóság kérdése, hanem szellemi képességeké, hogy valaki felismeri a semmirevalóságát ennek a nyilatkozatnak, és ennek megfelelően szemétként kezeli, vagy pedig a naridroid szinten megrekedve mindent isteni kinyilatkoztatásként kezel ami Viktorunk száját, vagy akár másik végét elhagyja. Ez a nyilatkozat az alsó vég szintjét mutató.

Vidéki 2010.07.03. 14:24:52

@Pikk Dáma ♠:
Tehát: Közszolgák estén fontos a morálnak egy kellő szintje is, amit a Nyilatkozat szelleme közvetít.

Rwindx jól megfogalmazta: "Akkor fordulna a kocka, ha nem a kormány által fenttartott intézményekről lenne szó."

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:28:14

@Rwindx:
Lehet, hogy azt szerettek volna produkálni, de mint látható/olvasható az eredmény, egy kalap szarnak sem igazán értékelhető lózungos közhelytár lett, fidesszagú segglehelettel megdíszítve.
Nem baj, nem sikerülhet minden.

A baj az, hogy ezt mégis a függetlenségi nyilatkozat színvonalán kezelik.

Vidéki 2010.07.03. 14:31:34

@Thulsa Doom:
Írod: " Régen még szükség lett volna a bivalybasznádi téeszcsébe hasonló kaliberű párttitkárokra".

Te biztosan jól ismered a bivalybasznádi helyzetet, stílusod és érveid alapján arról a környékről származhatsz.

Lehet, hogy agitpropos is voltál, onnan eredhet szöveged és ez a vad orbánfóbiád.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:32:56

@Schindler Pistája:
Te hülye vagy koma, ez egy rakás szar, semmiről nem szól, csak egy lufi az egész, nincs benne kötelezettségvállalás és felelősségvállalás semmire.

Lone Wolf 2010.07.03. 14:34:31

@Conv: Eleinte az angol király is jól szórakozott a baromságnak tűnő amerikai függetlenségi nyilatkozaton. Később már nem annyira...

Az, hogy ennek mekkora lesz az értéke, mennyire lesz komoly szöveg, még függőben van. És azon múlik, hogy a FIDESZ mit tesz le az asztalra. De hogy teljesen őszinte legyek. Ez nekem is keserű szájízt hagyott a számban. :( Magamutogatás formája van. Még akkor is, ha tényleg azért szavaztuk meg a Fideszt, ami a papíron áll. És azért szavaztuk meg a Fideszt!

De nem azért hogy itt "parasztvakítson!" Ha ők szóban és tettben komolyan veszik, az itt leírtakat, akkor LEHET ez olyan szintű olyan komolyan vett dokumentum, mint a függetlenségi nyilatkozat!

>>>HA!!!<<<

Rwindx 2010.07.03. 14:36:22

@Conv:
Erre mondtam azt amit a kedves arabos nevű barátunk volt szíves nem érteni: "Erre nem vevők az emberek" Ergó (csak hogy talán ő is megértse) nem kell nekik.

Én nem mondom kell vagy nem kell, mert különösebben nem fogott meg engem sem. Viszont úgy gondolom talán sejtem a motivációt, az eredménytől függetlenül, és nem "a diktatúra" ökölcsapásaként értékelem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:45:19

@Schindler Pistája:

Nem tom, én semmire nem tartom ezt a nyilatkozatot, sem erkölcsi, sem etikai, sem jogi értéke nincs.
Nem kötelez semmire, nem vállal semmit, és nincs benne semmi ami bármilyen emberi-társadalmi értéket megújítani, forradalmi értékkel bírva.

jómultkor, amikor bedobták ezt a szellőszárnyú harmaterejű lózungot, 10 perc alatt írtam egy olyat aminek volna társadalmi vállalás értéke, erkölcsi, etikai kötelezettségvállalása, ami megmutatná, hogy valóban nemzeti összefogásról van szó, és aki nem ért vele egyet az egyértelműen arról nyilatkozna, hogy hazaáruló népellenség:

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nemzeti Együttműködési Rendszer - NER
A NER célja, hogy biztosítsa a magyar állampolgárokat a Magyar Országgyűlési Képviselők tevékenységében a Magyar Állampolgárok és a Magyar Állam közös érdekeinek érvényesítésében való közreműködésben.

Mi, a Magyar Országgyűlés a demokratikus népakarat alapján megválasztott képviselői kinyilvánítjuk azon szándékunkat pártállástól függetlenül, hogy a Magyar állampolgárok, és csak a Magyar állampolgárok érdekét képviselve fogunk tevékenykedni mind a Magyar Országgyűlésben, mind nemzetközi fórumokon.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kötelezettséget vállalunk fenti nyilatkozatunk betartására, és hogy tevékenységünket pártállástól függetlenül csak és kizárólag a Magyar Állam és állampolgárai érdekében végezzük, s kötelezettségünknek legjobb tudásunk szerint eleget teszünk.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk szándékunkat a Magyar Állam és állampolgárai érdekében pártállástól függetlenül a Magyar Állam mindennemű vagyonát, nemzeti értékeit, történelmi és szellemi örökségét egyként fogjuk védelmezni, állampolgárainak jólétét, a Magyar Állam állampolgárainak kulturális és gazdasági fejlődését tartva szem előtt.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, kinyilvánítjuk szándékunkat, mely szerint a demokratikus népakarat alapján megválasztott képviselők ugyanezen demokratikus népakarat útján vissza is hívhatóak.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, kinyilvánítjuk szándékunkat, mely szerint abban az esetben, ha nem nyilvánvalóan Állambiztonsági érdeket sért, mindennemű törvénysértés illetve ennek gyanúja esetén, az adott eset kivizsgálásának elősegítéséhez szükségesnek tartjuk a mentelmi jog automatikus megszűnését, a kijelölt nyomozóhatóság felé.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, egyetértünk ezen szándéknyilatkozattal mely biztosítja a Nemzeti Együttműködési Rendszer működést.

----------------------------

Ebben nincs önfényezés, viszont van kötelezettségvállalás az együttműködésre, van kötelezettségvállalás a becsületre és a választók érdekeinek védelmére és arra, hogy azért dolgoznak, hogy fejlődés legyen.

Az a képviselő, vagy párt mely ezt nem írná alá, az egyértelműen nem akar együttműködni a magyarság érdekében.

Ilyesmi tartalommal aláírni és kifüggeszteni valamit volna értelmes és értéke.
Amit itt bohóckodnak ezzel a cuccal, azt kell mondjam csak mókusvakító látszattevékenység. egy darab üres papírnak az anyaga többet ér eszmei és forintosított értékben is, mint ami haszna ennek a szarnak van amit ki kell pakolni.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 14:46:07

Szerintem itt az ideje hogy a Fidesz végre meváltoztassa a nevét.
Ugyanis már se nem fiatalok se nem demokraták.

picur3ka 2010.07.03. 14:46:37

@Lone Wolf:

Nem magamutogatas, vagy diktatura ez. Jo oka van. Gondoljunk csak vissza az elozo Fidesz kurzusra, s hogy alajuk tettek a lib-lab aparatcsikok, ahol csak lehetett.

A hazaarulas fogalma sundorog a hatterben, ha azutobbi idok beszedeire gondolunk, katonasag, rendorseg, etc. Tobb infojuk van, mint nekunk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:47:05

@Lone Wolf:
Igen, lehet, majd 4-8 év múlva. Nem most. Most szart nem ér, még seggtörlésre sem jó.
Ez az egész egy önfényező baromság, fityiszes viktorpolírozás.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 14:47:54

Ja mielőtt lekomcsiznának, anno az MSZP ről írtam hogy jobb lenne nekik is átkeresztelni magukat valami Magyar Tőkés Párt vagy valami hasomlóhoz , mert elég vicces hogy a Milliárdosok éneklik azt hogy "Fel fel te éhes proletár....".

loláb 2010.07.03. 14:48:36

@zero: Nyugi, öreg, nem a seggedből rángattál elő, hogy ilyen hangnemet megengedj magadnak.

Mond, legközelebb ki mondja a frankót? Már egyből Gréczy Zsolt, vagy elöbb még beraksz egy Bauer Tamás pársorost is?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 14:50:06

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Igen hazaárulás szinezete van.
Lásd Pintért belügyminiszternek, az üzlettársat, a simicskaféle rokont pedig Apeh élére, egy sportbizományos bohócot pedig köztársasági elnöknek.

...vagy nem a fityiszes hazaárulás, nemzetgyalázás jellegű vonalra gondoltál?

Dr.csőrike (törölt) 2010.07.03. 14:53:14

Szerintem ez kamu :))
Hétfőn bejelenti Szíjjártó Úr,hogy csak az unalmas hétvégére való tekintettel szopatták a jónépet.
Mert az lehetetlen,hogy igaz legyen

epres négercsók 2010.07.03. 14:57:27

@1 db Magyarország: Egyrészt. Nekem maximum zuram lehet, asszonyom biztos nem :D
Másrészt: mi az a pasziánsz? Mint egyébként - nagyon kevés internetes oldal kivételével - ez is törölve, ill. tiltva van a gépünkön (a maradékot meg naplózzák).
Az indoklás nélküli kirúgással meg a max. kéthavi végkielégítéssel meg az a probléma, hogy leginkább a kis csinovnyikokat fogja büntetni, akinek a picike ügyintézői helyére szüksége van valamelyik haver gyerekének, vagy egyszerűen azért, mert a főnök nem bírja a képét. A végkielégítések is csak egyes félisteneknek járnak iszonyatos mértékben, ehhez képest, megint csak a kis ügyintézőkön fog csattanni.
Ilyenekkel fenyegetik az állami alkalmazottakat, közben meg ki is akarnak rúgni pár ezer embert, és ezek után kirakatnák ezt a moslékot a falra, hogy senki egy pillanatra se feledkezzen meg róla, hogy Damoklész kardja ott lóg a feje felett.
Ezzel egyébként a maradék néhány közszolga is elfordul tőlük. Ami nagyon ciki. Mert sokan vannak. Eszébe fog ez jutni sok embernek az önkormányzati választásokon.

picur3ka 2010.07.03. 14:57:56

@zero:

Milyen frankot mondtak, hogy ez egy vicc. Melyenszanto kritika. Mit mondananak, mikor nem szavaztak meg a nemzeti egyuttmukodest? Mekkora meglepetes.

Ettol a 'Hogy palantazd a magyarodat' azert sokkal szinvonalasabb.

Mondd meg, miert faj az neked, hogy az allami es rendeszeti hivatalokban kiteszik, hogy csalad, torvenyes rend es munka kozpontu orszagot akarunk epiteni?

Igen messze van a szlovak hazafias husegnyilatkozat tervetol, de ok sokkal jobban allnak, mint orszag, ugye nem tagadod?

picur3ka 2010.07.03. 14:59:26

@Conv:

Nyilvan nem, mint azt jol tudod.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 14:59:37

Kedves Droidok!
Mondhatnám hogy miattatok tart itt az ország, a ti fajtátok miatt.
Igen ti vagytok az agymosott barmok akik rátapadnak a kedvenc kisistenük alfelére.
A ti fajtátok aki levelet írt Kádár Jánosnak mert a szomszéd hangosan bömböltette a szabad euórpa rádiót.
A ti fajtátok aki az első sorban tapsolt Rákosi pajtásnak és feljelentette azt aki nem tapsolt elég lelkesen.
Rendszerek jönnek mennek de a selejt emberek maradnak akik a józan eszüket és a gerincüket felcserélik a párt brossúrára.

Vagyunk még páran mint pl ZERO akik kialakítottak egy SAJÁT értékrendet és a józan ésszel próbálják eldönteni hogy mi a jó vagy a rossz és nem aszerint hogy éppen ki mondta.
Nekem ugyanúgy hányingerem volt a szocis mutyitól és elkúrásoktól mint bármilyen normális embernek. Én is arra szavaztam hogy húzzanak a vérbe.
Ugyanakkor nem jelenti azt hogy most üveges szemekkel tapsolni kelljen minden baromságra.

Horizont 2010.07.03. 15:01:37

Jó lenne az országnak (és nekünk is) ha lenne egy valódi jobboldali, egy valódi baloldali és egy valódi liberális párt. A hangsúly a VALÓDI-n van! Valódi értékekkel, valódi vezetőkkel. Nem kéne őket szeretni, de azért én már egy szerethető pártra vágynék. Ne az legyen, hogy gondolatilag köpjek egyet magamban ha bármelyik szóba kerül.

Azoknak akik meg máglyán égetnék el már lassan a Vastagbőrt, csak azt üzenném, hogy ha olyan eset történik ami vastagon "vastagbőrös" elsősorban azt nézzék mit tett vagy tettek és másodsorban azt, hogy melyik oldal. Talán előbbre jutnánk egy hangyányit ha nem lenne ilyen mérhetetlen elfogultság sokakban. A hiba, az hiba, a bűn meg bűn oldalfüggetlenül.
A kritika és a vélemény meg mindenki joga.

dr. Aullah 2010.07.03. 15:06:06

@Rwindx: Ott írod, hogy ők megpróbálták, de a csúnya gonosz embereknek nem kell, tehát a mi hibánk ami van. Mellesleg semmi köze sincs semmilyen arab hasonlósághoz. Egészen más története van, ha érdekel kifejtem honnan van a név.

Lone Wolf 2010.07.03. 15:08:53

@Conv:

"Igen, lehet, majd 4-8 év múlva. Nem most. Most szart nem ér, még seggtörlésre sem jó.
Ez az egész egy önfényező baromság, fityiszes viktorpolírozás."

Ugyan már hol emlegetik a Viktort ebben? Vagy a FIDESZT? Ez semmi más, mint a 2/3 mögött álló akarat deklarálása, elismerése. És egy kimondatlan igéret a beváltására. Ennek ellenére igazad van ez így mögöttes tettek nélkül csak önfényezés. Hogy lesz e több, az még függőben van. :)

De több csak akkor lehet önpolírnál, ha deklarálják, majd valóra váltják. Tudod, valahol olyan ez mint a lottó. Ha nem játszol... ;-)

Rwindx 2010.07.03. 15:19:00

@Aullah:
Nem jellemeztem sehogysem az embereket (bár nyilván megmutatod hogy hol). Eddig sem kérdőjeleztem meg soha neki véleményét és ezek után sem fogom, csak a tetteit vagy szándékait. Ha az embereknek ez nem kell, akkor ez a véleményük. Pont.

Tehát olyan dolgokat látsz bele az írásomba ami nincs ott. Az okát meg ennek te tudod, de nem kifejezetten a jószándék süt belőle, az kiderült az első mondatodból.

2010.07.03. 15:20:43

@Vidéki:
Látom, te nem csak egyszerű sima fidesz-zombi vagy. Tetézed azzal is, hogy leírt szöveget sem tudsz értelmezni. Gratulálok! :)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.03. 15:23:15

"Ugyan már hol emlegetik a Viktort ebben? Vagy a FIDESZT? Ez semmi más, mint a 2/3 mögött álló akarat deklarálása, elismerése. "

Naja... végülis a neonácik is folyton arra hivatkoznak, hogy ők nem nácik, mert nem irtottak ki senkit, nem építettek gázkamrákat stb.
Miért kellene őket konkrétan emlegetni benne? Önmagában a tény, hogy egy ilyen viktátorék által kitalált förmedvényt kötelező jelleggel kirakatnak a falakra (előre meghatározott méretben! :D ), az téged tényleg nem emlékeztet valamiféle diktatórikus törekvésre?
Lehet, hogy túl fiatal vagy és nem emlékszel a falakra lógatott Lenin képekre? (Sztálinra, Rákosira már én sem emlékezhetek)

kej 2010.07.03. 15:27:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart: tényleg nem tűnik fel neked, hogy ez nem egy nemzet együttműködési nyilatkozata, hanem egy pártszövetségé? ár maga a szövetség is vicc. annó osztódással szaporodtak, hogy több helyet biztosítsanak maguknak (fidesz-kdnp) a parlamenti bizottságokban, ortt-ben, több felszólalási lehetőséget kapjanak a parlamentben.

szóval egy párt(szövetség) politikai nyilatkozatának mi a fene keresnivalója van az ab, a legfelsőbb bíróság, az ügyészség és még egy rakat (most még) kormánytól független intézmény falán? írod, hogy nem szavazták. miért is szavazott volna meg az ellenzék egy politikai nyilatkozatot? a költségvetést sem szokták. előbbi is utóbbi is egy párt/kormány programja. mi köze van ehhez az ellenzéknek? no pláne a háromharmadnak, négyharmadnak?

de gondolom, hogy hiába is érvel neked az ember. valószínűleg egyike vagy azoknak, akik felállva tapsoltak, amikor schmitt pál ke fennhangon hirdette az ogy-ben, hogy a választók egy pártszövetség kezébe adták a szuverenitásukat. pedig egy frászt adták. legfeljebb mind a 386 képviselő kezébe. az ogy teljessége pedig akárhogy is nézzük (még) nem egyenlő a zemberek kormányával. bármennyire is szeretnék egyesek

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.07.03. 15:30:55

@prostatikus vogon jeltz: Egyetértek. Az inkvizíció nem működött, a kommunista elnyomás nem működött, ez sem fog működni, idő kérdése, mikor lesz elege az embereknek ebből.

Amúgy tudja valaki, mikor van Viktorunk születésnapja?

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 15:34:37

@Vidéki: Jaj, balfaszkám, "úgy látom te ideológiailag nem vagy elég képzett..."
Ha én egy agitpropos komcsi lennék azért imádkoznák lenin elvtárs halhatatlan szelleméhez, hogy ezt a barom Orbánt az idióta bandájával minél hosszabb ideig tartsa a felszínen a magyar politikában. Ez a garancia arra, hogy a kivénhedt kommancsok még fogatlanul is tudjanak harapni. Viktor baromságai szállítják nekik az életerőt.
Úgy vannak ők Orbánnal mint a fideszesek Gyurcsánnyal. Ennek a két baromnak a léte egymást feltételezi. Ha nem lenne meg az ellenségképük és a saját tetteikből kéne talpon maradniuk, már rég kiderült volna hogy mindkét oldal egy rakás szar, tehetségtelen, szánalmas alakokkal fűszerezve.
Veletek pedig a kutya sem akar vitázni, mert értelmetlen. Olyan mint egy megrögzött fociszurkolónak azt bizonygatni, hogy a kedvenc csapata nem a világ legjobbja és nem azért játszik a Bajnokok Ligája helyett a megye háromban mert a bíró - a pálya lejtése - időjárás stb megakadályozta ebben, hanem azért, mert egyszerűen falábú balfaszok.
Hülye droidok vagytok, mit Kádár-rendszer pártaktivistái, akik azt hitték, attól lesz népszerű az eszme, ha elénekeltetik az iskolásokkal az internaciionálét. Semmi különbség köztetek. Ostoba marhák.

Vidéki 2010.07.03. 15:37:36

@csíz: Írod: "Tetézed azzal is, hogy leírt szöveget sem tudsz értelmezni. "

Te viszont kiválóan tudsz szöveget kiforgatni, elhatalmasodott orbánfóbiádtól motiválva.

Lone Wolf 2010.07.03. 15:43:00

@Ásómaci: Az a szerencsétlen meg kicsoda???

Inkább hívjuk Ctulhut! XD

Vidéki 2010.07.03. 15:44:11

@Thulsa Doom:
Hozzászólásodból kiderül hogy neked senki se elég jó.

Ha a mennyországi angyalok kórusából választotta volna meg a szavazók többsége a kormányzó többséget, te akkor is kényeskedve fintorognál, sőt mindenkit gazambernek tartanál.

Lehet, hogy te vagy az egyetlen hibátlan ember a földön?

Vidéki 2010.07.03. 15:53:34

@Conv:
Az ökörség teteje ez a kívánságod:

"Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, kinyilvánítjuk szándékunkat, mely szerint a demokratikus népakarat alapján megválasztott képviselők ugyanezen demokratikus népakarat útján vissza is hívhatóak."

Teljesen lebénítanák az országgyűlést az örökös visszahívási kisérletek és a terméketlen populizmus irányába motiválnák a képviselőket.

Melyik jól működő demokráciában létezik ilyen rendszer?

kuki123 2010.07.03. 15:58:12

munkahelyiterror.blog.hu/2010/07/03/csak_a_pereputtynak_van_eselye

Sziasztok!

Közel egy éve keresek állást a közszférában. Szerintem is csak a pereputtynak van esélye bekerülni. (Az egyik helyre a 2. kör után azért nem vettek fel, mert inkább a leendő főnök ismerősét preferálták)

Egyébként van 2 gyerekem, 2 diplomám, 2 nyelvvizsgám, egy okj-s képzettségem, és 30 vagyok. És nem kellek... Úgy érzem, többet már nem tudok tenni az ügy érdekében. Aki kezdő nem kell, aki fiatal nem kell, aki 50 körüli nem kell, aki diplomás nem kell, akinek "csak" érettségije van nem kell... Mégis ki a búbánat kell nekik???

A másik, hogy eddig csak a versenyszférában voltak a valóságtól teljesen elrugaszkodott elvárások( több diploma, 10 év gyakorlat, de ne legyél idősebb 30-nál, 3, de akár4 nyelv FELSŐFOKÚ ismerete, stb) Most, hogy nézem a közigazgatás által kiírt pályázatokat, teljesen letörtem.

Már ide is kell 5 év gyakorlat, kezdőként SEHOVA nem kellesz, több nyelvvizsga. Akkora a követelmény, hogy hiába a sok végzettségem, még így is "kevés" vagyok. De, ha jön egy ismerős, az megfelel fele ennyi papírral is.

És még egy: a negatív diszkrimináció- volt hely, ahol interjú után úgy köszöntek el tőlem, hogy további sikeres gyermeknevelést kívántak! Hát hol élünk? Az ilyennek nincs gyereke? Ha végképp nincs ellenem érv ilyen pitiáner módon kell belém kötni?

Méghozzá a közszférában, amely elvileg maga az ÁLLAM...
Itt tényleg megvalósult az esélyegyenlőség: egyformán senki nem jut álláshoz, ha nincs egy jó ismerőse. A kompetenciák meg abszolút nem számítanak.

csodás

2010.07.03. 15:59:38

@Vidéki:
Honnan veszed, hogy Orbánfóbiám van? Képzelődsz? :)

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.03. 16:00:07

@Vidéki: akkor még egyszer a lényeg:
- Hülye droidok vagytok, mit Kádár-rendszer pártaktivistái, akik azt hitték, attól lesz népszerű az eszme, ha elénekeltetik az iskolásokkal az internacionálét. Semmi különbség köztetek. Ostoba marhák.

Erről ennyit.

dr. Aullah 2010.07.03. 16:06:43

1-0 a Nác... akarom mondani a Németeknek! :D

trojka 2010.07.03. 16:25:11

Valaki irja már meg, melyik országtol lehet kérni menedékjogot...

dr. Aullah 2010.07.03. 16:29:55

Na mivan? mindenki meccset néz és nem kommentel? :D

Vidéki 2010.07.03. 16:31:20

@csíz: Kérdezed: "Honnan veszed, hogy Orbánfóbiám van? Képzelődsz? :) "

Olvasd vissza "Fidesz-zombis" szövegedet. Aki így gondol a kormányzó pártra és szavazótáborára, arra nem mondható, hogy normális elképzelései vannak embertársairól.

2010.07.03. 16:41:23

@Vidéki: pl. a sztálini Szovjetúnióban visszahívhatóak voltak a képviselők, bizony! És nem bénult le teljesen a folyamatos visszahívási kísérletektől. Egyébként azt is bőven lehet úgy csinálni, mint a népszavazásokat: "nesze, itt egy darab papír, irasd alá az adott választókörlet min 10%-ával, és utána tárgyalhatunk róla..." Nem hinném, hogy pont egy ilyen lehetőségtől bénulna le jól működő demokráciánk.

Öreg Sam 2010.07.03. 16:49:58

@csernaja obca:
Hja,,, Sztálin vissza is hivatott néhány képviselőt.....Kamcsatkára.
A multkoriban nézegettem a Hortobágyot. Már nem ugyanaz....
Tavaly jártam az ország geometriai közepén,no ott talán még akad körbekerithető terület )
Recsken egyetemista koromban voltam,a bánya akkor sem üzemelt már,viszont van romantikája...

picur3ka 2010.07.03. 17:00:56

@kej:

Persze, a kormanyt politikai partok adjak, amelyek megnyertek a valasztasokat. Semmi uj, vagy meglepo. Ilyen alapon minden kormany minden intezkedese part politikai, ezert is tanulmanyozzuk a partok programjat.

A kormany es a parlamenti partok gyakran tesznek politikai nyilatkozatokat. Semmi uj, vagy meglepo.

A Nemzeti Egyuttmukodes Programjat A FIDESZ-KDNP es a Jobbik delegalt kepviseloi elfogadtak a parlamentben. Ezennel en ezt nemzeti programnak tekintem, mivel az MSZP nem nemzeti part.

Az LMP-rol ezt biztosra meg nem tudni, 4-en azok kozul is megszavaztak, aztan nem voltak jelen sokan a kevesbol.

Kulonben most eppen ketsegbe vonod a legutobbi valasztasokat megnyert kormany legitimaciojat. Kepzeld el, ok kormanyoznak, igen nagy felhatalmazassal raadasul. Es az o intezkedeseik meg a parlament altal hozott torvenyek szablyak meg az allami hivatalok es rendeszeti szervek mukodeset. Barmily meglepo.

Az altalad emlitett fuggetlen intezmenyeket, csak kertek, nagyon helyesen. Egyebkent a fuggetlen ugyeszseg az tobbnyire egy kommunista otlet, persze, soha nem volt az.

Es mondd, azon tul, hogy a nem nemzeti partok nem szavaztak meg, mitol egy part maganugye szerinted a csalad, a torvenyes rend es a munka, mint tarsadalmi alapertek?

picur3ka 2010.07.03. 17:02:33

@Öreg Sam:

Haha.

Recsket - lehet, hogy mar uzemel is - turisztikai latvanyossag kent meg lehet tekinteni.

2010.07.03. 17:06:04

@Öreg Sam: Pedig a sztálini Szovjetúniónak volt akkoriban a leghaladóbb, legdemokratikusabb alkotmánya, ezt akkoriban a kapitalista országok is elismerték. Hogy mi és hogyan valósult meg belőle, az már egy másik történet...

2010.07.03. 17:32:15

@picur3ka/mesterhazymiklospart: "Persze, a kormanyt politikai partok adjak, amelyek megnyertek a valasztasokat." Ez itt a fő baj! Nem valósul meg a törvényhozás és végrehajtás hatalmi ágának szétválása, a miniszterelnök-pártelnök kezében futnak össze a szálak. Ez gyakorlatilag még mindig ugyanaz a pártállam, mint Kádár alatt, a különbség mindössze annyi, hogy négy évente kicserélheted a pártot. De mivel a mindenkori párt hatalmát semmi sem korlátozza, és soha el nem kell számolniuk tetteikkel, ezért garantált, hogy mindig mindegyik csak a visszaélésekben fog jeleskedni.

Öreg Sam 2010.07.03. 17:50:04

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Túristaként nem is rossz az,csak "épitőtábor-átnevelőtábor" gyanuim vannak,ebből pedig egyszer már megjöttem )

picur3ka 2010.07.03. 17:57:50

@Öreg Sam:

Nem voltak sikeresek ezek szerint.

picur3ka 2010.07.03. 18:02:29

@csernaja obca:

Mer kik legyenek, hoemberek? Van, ahol kiraly van, de a kormanyt azt akkor is politikai partok adjak.

Na most ilyen Saria meg hasonlo helyeken van, ahol nem a parlament hozza a torvenyeket, nem ajanlanam.

Lehetne masfajta demokracia, hatha most meg lesz.

2010.07.03. 18:04:29

@Öreg Sam: Nem értem, itt mindenki vicsorog meg lámpavasazik, akkor Sztálin meg Rákosi, akik meg is csinálták, miért nem nyerők? Czinege Lajost hogy meghurcolták a villája miatt, most már nem is lenne ügy belőle. :)

Öreg Sam 2010.07.03. 18:08:22

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ha arra gondolsz,hogy mindezek ellenére még itt vagyok,elárulom,hivatásos túlélővé tett a sorsom )
Túl fogom élni a mostani percemberkéket is )
Ha fizikailag nem is,gondolatilag mindenképpen.
Volt egyszer egy biciklis pajeszes őrült tekintetű,de nagy humorral megáldott zsidó.
Úgy hivták: Einstein.
Merő gúnyból/humorból egy nagy feladványt hagyott az emberiségre:E=mc2
Milliók dolgoztak már a cáfolatán,eljött a nanokorszak,most is agyalnak tudósok rajta,nem akar sikerülni.
Most jött egy akarnok zsebdiktátor (akit anno rajongva szerettem) és megpróbálja átirni a képletet.....
Köszönöm,ebből már nem kérnék.

gramercy 2010.07.03. 18:12:02

@Conv: hulye vagy bazmeg

felolem lehet naculni

felole menjek a koncentracios taborba

de leszarlak

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 18:13:09

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

A jobbik nem szavazta meg, egészen pontosan még kifogást is emelt ellene.

2010.07.03. 18:16:40

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Véleményem szerint egyetlen pici változtatás megoldaná a gondot: egyéni képviselőjelölt csak és kizárólag pártfüggetlen személy lehessen. Onnantól fogva a kormányzó párt vagy koalíció nem tudná erőalapon áthajszolni bármilyen agyrémét a parlamenten a "pártfegyelem" nevében. De elképzelhető más megoldás is. A gond csak az, hogy az egyetlen személy, aki efféle változtatásra jogosult, a mindenkori kormányzó párt, aki igencsak ellenérdekelt az ilyesmiben. Épp ezért minden így is fog maradni, hacsak nem lesz egy igazi forradalom, avagy bolondjában nem kerül véletlenül egy olyan puritán bolond az ország élére, akinek a zsebe tömésénél fontosabb az ország érdeke, vagy éppen hogy mint nemzetmentő kerüljön be a történelemkönyvekbe. Vona ugye ezt ígérte, mégpedig elég hitelesen, pár év alatt fel is jött vele a bányászbéka segge alól 15%-os támogatottságú politikai erővé...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 18:18:49

@gramercy:

hol mondta, hogy menj a koncentrációs táborba?

Öreg Sam 2010.07.03. 18:23:26

@csernaja obca:
Majd ébresszetek fel 100 éves álmomból,ha jön egy Sir Winston (magyar hangja akárki) aki nem átall a nép,az istenadta nép elé állni a dumával: "nem igérhetek mást,csak vért,veritéket,könnyeket..."
beigérem,hogy fizetem a napi egy üveg Johnyt,meg a sok szivart )

Pikk Dáma ♠ 2010.07.03. 18:23:32

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ja, úgy könnyű nemzeti összefogásról beszélni, hogy alapból nem tekinted nemzetinek, aki nem úgy szavaz, ahogy azt te akarod.
igen meggyőző érvelés...

Lone Wolf 2010.07.03. 18:24:37

Amúgy meg az egész csak a szokásos FIDESZ-es önfényező médiahajhászás... Nem érdemes vele foglalkozni. XXL-es öntömjénezés... :-)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.03. 18:24:52

@Conv: Bocs, most olvastam a kommentedet.
Ja, és: IM-HO-TEP!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.03. 18:26:34

Még egy dolog:
Németország-Argentína 4-0 :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ON

picur3ka 2010.07.03. 19:19:48

@Ásómaci: @Conv:

Ja, vagy 3-5 szavazas volt, osszekevertem oket. Na, az is jo hiteles, mikor ezek sem akarnak nemzeti egyuttmokodni. Mukodjenek egyutt a maszoppal...

@Pikk Dáma ♠:

Ja, ja a hiteles nemzeti part: a szocialistak. Szedsz valamit erre? Mert csak meg eppen a magyar nyelvet nem tiltottak be aldasos mukodesuk soran.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.03. 19:30:13

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Szerintem nem a nemzettel nem akarnak ők együttműködni, hanem ezt a NER-t nem fogadják el. Most a Fidesz kisajátítja a forradalom szót, meg a Nemzeti Együttműködést. Egyébként a Jobbik nem utasította el, hanem tartózkodott. Szerintem az ötletet jó ötletnek tartják, csak a megvalósítást nem. Az LMP és az MSZP szavazott nemmel.

picur3ka 2010.07.03. 19:57:00

@Ásómaci:

Hogya francaba akarnak akkor egyuttmukodni a nemzettel, mondd meg?

Tudom, a propaganda mukodik mindnyajunkon, azert hasznaljak, de ne mar: kisajatitjak a forradalom szot, ja, meg kisajatitjak a kokardat, meg etc.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 20:52:55

"A nemzeti együttműködés nyilatkozatának elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el, ezért ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben – reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az ellenzéki bírálatokra. A magyar emberek egy új rendszert alapítottak az országgyűlési választáson, ez akkor is így van, ha az ellenzéki pártok ezt mind a mai napig képtelenek elfogadni – fogalmazott Szijjártó Péter."
kdnp.hu/roviden/a-nemzeti-egyuttmukoedes-nyilatkozata-az-emberek-akaratanak-elismerese

Öreg Sam 2010.07.03. 21:14:36

@laspalmas:
Érdekes dolog a kommunikáció
2002-ben "polgárok" voltunk
Mára "emberek" lettünk.
Most akkor előre,vagy visszaléptünk???

Horizont 2010.07.03. 21:16:25

@laspalmas:
Jajajaj és mi lesz azokkal az emberekkel akik nem járnak soha azokra a helyekre ahová ki kellett függeszteni? És azokkal mi lesz akik nem tudnak olvasni sem? :)

Lone Wolf 2010.07.03. 21:29:20

@Öreg Sam:
"Érdekes dolog a kommunikáció
2002-ben "polgárok" voltunk
Mára "emberek" lettünk.
Most akkor előre,vagy visszaléptünk???"

A szocialista is ember. (Állítólag)

Szóval, visszalépés. XD

picur3ka 2010.07.03. 21:55:40

@Öreg Sam:

Jajj, vagy szenilis lettel, vagy egy tegla vagy. Sajnos mar regota motoszkal bennem, bizonyitani nem tudom, de tul sokat mondsz, szubsztancia nelkul. Forradalmar, aki harcolt a kommiek ellen, nem ijed meg egy kormanyrendelettol, ne haragudj. Nem jatsszod tul hitelesen.

Nagyanyam meg 1902-ben szuletett, mint Illyes, az o szemelyi igazolvanya, tudod... Horthy adta volna ki. Sok millio pengoje volt neki.

trojka 2010.07.03. 22:34:41

Igenis, mostmár csak azert is ki fogom tenni otthon a ház falára és valahányszor elmegyek elötte tisztelegni fogok és hangosan el fogom mondani: "köszönet és hála Rákosi elvtársnak".

eszkep 2010.07.03. 22:52:21

Érdekes,valahogy mindenki elfelejti, amikor Medgyessy 100 lépés programjáról szóló mantrát még a postahivatalokban is ki kellett hirdetni, meg Gyurcsánynak valami hasonló szösszenetét is (bevallom annak elfelejtettem a hangzatos címét, utána kellene nézni.)
Emellett a közhivatalokban rendszeresen ki kell rakni az illetékes minisztérium, vagy a szerv felettesének utasításait, amennyiben azt "kihirdetni rendeli" az utasítás. (Legalábbis 1995 óta ez a rend, az tuti...)
Az előbbi két esetről az "Index" elfelejtett tudósítani, míg most a demokráciát temetik... Még szerencse, hogy sokaknak rövid a memóriájuk.. Apropó:

"Elnézést Miniszterelnök Úr, de b, pontban felsorolt intézmények nem függetlenek a kormánytól?"

De igen, éppen ezért "KÉRIK". Szövegértelmezéssel hogy állunk, Zero?

jpmjpm 2010.07.03. 23:05:27

LOL! A Hannibál tanár úr megy a TV-ben. Micsoda véletlen egybeesés. Az iskolaigazgató egy olyan monológot nyomott most, mint amilyen eme kiváló plakáton olvashatunk. Tiszta gáz!

jpmjpm 2010.07.03. 23:19:33

@eszkep: "De igen, éppen ezért "KÉRIK". Szövegértelmezéssel hogy állunk, Zero? "

A mondat vége ez, ezt kérik: "...gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelõ kihelyezésérõl.". Ez egy utasítás, persze szépen kérve alternatíva pedig nincsen, hiszen egy kormányrendelet kéri. Tehát kötelező, de udvarias.

Az egyetlen kérdés a "megfelelő kihelyezés" helyes értelmezése. Itt sokkal több mozgásterünk van. Ez nálam a piszoár alá lenne rakva, hogy legyen mire a hugyot csepegtetni. Ez nekem teljesen megfelel.

picur3ka 2010.07.03. 23:24:28

@jpmjpm:

Menj csajpojjal a furcsanynak, semmi baj, nincs rad gyogyszer. Remelem, lelovet. Sajnos, ha tul sok ilyen van, az gebac az orszagnak. Szoval remelem, nem klonoztak.

picur3ka 2010.07.03. 23:26:06

@eszkep:

Ervelni probalsz itten? Ne rohogtess! Szinte minden ertelmes ember elhagyta mar ezt a lyukat.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.07.03. 23:34:27

@eszkep: egyetértek,de azt meg kell hagyni ,hogy ezt meg lehetne oldani úgy ,hogy ne ugorjon rá pont az index féle bagázs pölö,nekem nyolc végül is de ,hogy miért kell folyamatosan a szarágyúkat ingyen és bérmentve töltögetni a lakájoknak,idiótáknak ,izéknek,hozéknak azt fel nem bírom fogni,tényleg nincs egy épkézláb ember abban a kettékúrt jólmegfizetett kommunikációs stábjukban ,hogy ilyenekre felhívja a figyelmet?ez csak azért érdekes számomra mert kérdések merülnek fel bennem ,a jövőre nézve ,komolyabb dolgokkal kapcsolatban ami valós problémákra kellene ,hogy vonatkozzanak

eszkep 2010.07.03. 23:41:14

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem érvelek, KÖZLÖM, hogy mi a helyzet. Ezen sok ragozni való nincs.

eszkep 2010.07.03. 23:45:45

@Blás Sailor von Wolfhausery: Nos az valóban egy más kérdés, hogy szükség van-e ilyenekre? Megjegyzem, hogy ha rendbe rakják a gazdaságot felőlem akár hetente kiaggathatnak valami baromságot az APEH aulájában.
Egy hasonlat: ha az Index jövő tavasszal megírja, hogy: "Botrány, az APEH pénzt szed be az emberektől különböző adójogcímeken", (mint úgy általában eddig is), Zero (és még sokan mások) arra is ráugranak?

Rwindx 2010.07.03. 23:48:42

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Szerintem attól mert nem értesz (értünk) egyet a Vbőrrel perpillanat, attól még nem kell nekiesni.
A Vastagbőr hasznos rendszerkritika, az volt régebben is az most is, és vélhetőleg az lesz a jövőben is. Véleménykülönbség meg bármikor lehet. Olyan nincs hogy mindig mindenki egyetért mindenben.

eszkep 2010.07.03. 23:52:27

Apropó! Most jut eszembe! A Demokratikus Charta egyik idióta nyilatkozatát is ki kellett függeszteni!

De ha már itt tartunk: Hülyeségek helyett inkább erről kellene posztot írni:
www.torokbalintiujsag.hu/itthon/756-a-magyar-demokratikus-charta-nyilatkozata

Ti.: érdekes logika, ha egy törvény tárgyi hatályának a kiterjesztését valaki szűkítésnek értelmezi.
Mellesleg ez pedig nyílt történelemhamisítás: "1939-ben illetve 1944-ben végrehajtott deportálásokat."
De persze Zero ilyenekről nem olvashat az Index-en, meg a Hírszerzőn...

picur3ka 2010.07.03. 23:56:41

@eszkep:

Gondolod te. A tenyek makacs dolgok, csak sok ember mindig megtagadja oket.

Kitesznek minden a turot, a UK-ban, az USA-ban is, es altaljaban ez az egesz csak a lib-lab media dominancianak koszonheto, nemcsak ebben az esetben. Ahanyszor az EU media szervezet elitelte a Gyurcsany-kormany intezkedeseit, csak soha nem tudjak meg a hazai mediat olvaso muvelt alattvalok, es igy tovabb.

Egyebkent, 9 szazalek pontot estunk a szabad sajto rangsorolasban az elmult 5 evben, csak ezekrol a 'fuggetlen' hazai media nem tudosit. Mint az atkosban, nagyjabol, ha nem lenne internet, alig lett volna kulonbseg

jpmjpm 2010.07.04. 00:02:40

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Csápoljon a faszom, utálom mint a szart. Utálom a komcsikat és utálom az ilyen kommunista módszereket, mint a saját magunk eredmény nélküli (2 hónap telt el) fényezése kormányrendeletre. És utálom a látszatintézkedéseket, mint amilyen a Fecó reformjai voltak. Meg dolgok totális félremagyarázását és ezáltal saját fényünk emelését. Forradalom, az persze. Szavazni voltak az emberek (én nem, mert az biztos volt, hogy az MSZP repül. A Fideszben nem bíztam, a többiek meg, hát azt inkább hagyjuk.) előre tudtuk 4 évvel. Milyen forradalom volt???? Igértek fűt-fát és semmi nem valósul ezekből meg. Azonnali, nagyarányú adócsökkentés. Ezt hallgattuk faszom tudja mióta. Szó nincs adócsökkentésről sem, nem hogy nagyarányú azonnaliról. Az euró 300 forint lassan, svájci frank 220. És ne keverjük ide a válságot, mert már Fecónak sem hittük el, hogy bármilyen gazdasági bizonytalanságnak, minket kell a világon a legjobban súlytania. Fecó 20milliárd eurót kért azonnal az IMF-től. Most csak a forint zuhan folyamatosan. Tényleg LOL! Kár, hogy közben egyure jobban fáj.

Volt az a videó, ami kurva jól nézett ki és magyarázták benne, hogy 8 év alatt hová jutottunk a szoci kormányzás alatt, mi alacsony, mi magas. Szuperül alátámasztották, hogy az adók összehasonlítva az európai körülöttünk lévő országokéhoz képest elég magas, és csak pár európai ország előz meg minket. Emellett beszéltek adócsökkentésről.

MSZP áprilisban: "dübörög a gazdaság, vonja vissza, nem lesz gázáremelés".
MSZP júniusban: "megszorításokra van szükségünk, el lehet menni"

FIDESZ áprilisban: "azonnali, nagyarányú adócsökkentés".
FIDESZ júlisban: "adócsökkentésről egy szó sem esett eddig. Nem is nagyon csipkedik magukat." .

Forradalom, az b+. Ha nem lenne eme remek rendelet, akkor most is azt hinnéd, hogy csak szavazni voltál áprilisban. Persze mióta tudod, hogy minden erődet összegyüjtve forradalmár lettél,, azóta egyfajta büszkeség tölt el. Nemzeti öntudat! Forradalom! Éljen a párt szócsöve.

Persze mindezek után én vagyok a hülye szerinted. Hát te tudod.

picur3ka 2010.07.04. 00:07:19

@Rwindx:

Nem ertek egyet. Magam sem tudom, mert jovok meg ide, mas mint megszokasbol. A kommentek a legriasztobbak, de a posztok sem szinvonalasak, meg temaban sem.

Volt egy mindenki altal joggal utalt kormany, ebbol eltek, most talajt vesztettek, mint a szocik.

Mindig is megvolt a panaszkonyv forum jellege, de most mar csak nem-ugyekbe kapaszkodik es tele van proli gyulolkodo kozonseggel, mast ez nem nagyon erdekel jelenleg.

Vagy megtanul valami mast ez a blog, vagy ki fog pusztulni. Nem, nem hiszem, hogy a ket part es kormany meg csak parhuzamba allithato lenne is, szoval azon a premisszan, hogy mind egyformaszocagitprop nem fog megelni. Hat nehany elmebeteg jarhat ide anyazni persze, tovabbra is, de kb ennyit josolok. Ez mar most nagyon igy nez ki.

Kulonben a Mandiner se nez ki sokkal jobban. A prolik es mindenfele balosok jarnak oda anyazni. Ertelmes kommentelok fogynak.

dr. Aullah 2010.07.04. 00:08:29

Bírom amikor azzal jöttök, hogy dehát ők is ezt csinálták... ők is loptak. Jaaa... akkor minden rendben van, nem szóltam.

picur3ka 2010.07.04. 00:10:20

@jpmjpm:

A te jogod a cinizmus es nihilizmus, persze ezektol semmi nem lesz jobb, en inkabb valami pozitiv fele huzok magam, fuggetlenul attol, hogy ezt hogy ertekeled.

jpmjpm 2010.07.04. 00:17:28

@picur3ka/mesterhazymiklospart: "A te jogod a cinizmus es nihilizmus..."

A cinizmust elismerem, a nihilizmust a kormány csinálja. És nekem ez a bajom, hogy semmi nem történik, csak látszat intézkedések vannak.

picur3ka 2010.07.04. 00:35:28

@jpmjpm:

Mit akarsz egy honap alatt b+? Mellesleg, tobb tortent, mint evekig azelott.

Rwindx 2010.07.04. 00:38:26

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
A kommentelők egy része szerintem is mehetne a kukába. Néha jót nevetek azon hogy idejönnek a blogra erőt és municiót gyűjteni, meg örömködni a maszoposok, holott régebben kerülték mint ördög a szenteltvizet.
Ha a blogot nézzük most ez van, jobbnak tartom mintha a fidesz seggét nyalnák. Akkor is ha mostanában sok dologban különbözik a véleményem a blogéval. Azt valóban nem tehetik hogy a heti hetes szintjére süllyednek, tehát adódik hogy a fidesz lépései fokozottan célkeresztbe kerülnek, de szerintem Zeroék is kicsit keresik még az új terepen a lehetőségeket, illetve mit érdemes elővenni, mit nem. Az is hülyén nézne ki ha nem találnának semmit. Majd alakul még, a posztok témája meg természetesen valamilyen szinten behatárolják azt is hogy kik jönnek ide.
Lásd netstrot és tsai.

Öreg Sam 2010.07.04. 01:50:49

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Kicsit bővebben?
Nem értelmezem,vagy sokat ittam,vagy órák alatt lepusztultak a szürkék ( tudod,azok a kis agyi sejtek)...

trojka 2010.07.04. 06:47:09

Jol elvitatkoztok, de attol még a valoság valoság marad...

2010.07.04. 07:00:29

@Vidéki:
"Aki így gondol a kormányzó pártra és szavazótáborára, arra nem mondható, hogy normális elképzelései vannak embertársairól."

Mondom én, hogy nem erősséged a szövegértés. :)
Nem a kormányzó pártra vonatkozik a fidesz zombis szöveg, sem pedig a szavazótáborára. Rád mondtam, hogy fidesz-zombi vagy.
Javaslok egy általános iskolát a számodra. Mondjuk az első osztály megfeleő lesz. Hátha ott is kifüggesztik majd ezt a förmedvényt, és akkor az 1/B-ben is Viktorozhatsz kedvedre. :)

2010.07.04. 08:38:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Én azért elvártam volna, hogy legalább megismerhessem a fidesz válságkezelő programját, ami állítólag van, csak éppen a választások előtt nem mutatták meg, de utána sem. Gyurcsánynak 2006-ban volt, és július elejére már potyogtak a "reformok", orbán meg csak, mint a gólyamadár, száll ide, száll oda, tárgyal ezzel, tárgyal azzal, osztogatja a zsíros pozíciókat a sleppjének, és hacsekol, hogy ilyen forradalom meg olyan forradalom, de hogy mi fog megváltozni és hogyan, arról semmi konkrétum.

Vidéki 2010.07.04. 09:07:01

@csíz:
Írod: "Rád mondtam, hogy fidesz-zombi vagy.
Javaslok egy általános iskolát a számodra. Mondjuk az első osztály megfeleő lesz. Hátha ott is kifüggesztik majd ezt a förmedvényt, és akkor az 1/B-ben is Viktorozhatsz kedvedre. :) "

Én meg javaslom neked, hogy kérd vissza az iskolapénzt.

Nem ártott volna, ha megtanítottak volna némi jó modorra és normális érvelésre egy vitában.

De a propagandista iskolában, ahova jártál, csak az alantas személyeskedés technikáját sajátítottad el, az ragadt rád, eltorzult személyiséged azt vonzotta.

Vidéki 2010.07.04. 09:12:27

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Zero neve jól kifejezi a nihilizmust, ami áthatja mentalitását.

2010.07.04. 10:14:10

@Vidéki:
"Nem ártott volna, ha megtanítottak volna némi jó modorra és normális érvelésre egy vitában."

És ezt éppen te mondod? LOL :))
Olvassuk csak az első hozzászólásodat a témával kapcsolatban:
"Zero elvtárs szarkeverési potenciálját jól jelzi ez a mondat..."

Ennyit a "normális érvelésedről", a "jó modorodról", meg a személyiségedről. Ekkora öngólt még egyetlen világbajnokságon sem láthattunk még, mint amit te most produkáltál. Gratulálok! :)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 10:25:41

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Tegnap írtam egy kommentet, de elszállt. Most megpróbálok rittyenteni egyet újra.
"Hogya francaba akarnak akkor egyuttmukodni a nemzettel, mondd meg?"
Először is, mi az a Nemzet? Ha a nemzet a Magyarországon élő összes Magyar ember összessége, vagy a Kárpát-medencében élő összes Magyar ember összessége, akkor már itt a gond. Ugyanis nem 100 % csinált fülkeforradalmat, "csak" a többség. Most így ne várja el senki a Fidesztől, hogy bólogatójánosként mindenki azt akarja csinálni, amit ők. Mindig lesznek vesztesek, és természetesen nyertesek is. És lehet, hogy azok, akik a vesztesek közé tartoznak, a Fideszre szavazó átlag emberek lesznek. (Nem összességében, de lesz ilyen.)
Örültem annak, hogy a Fidesz nyerte a választást, bár borítékolható volt. (Nem rájuk szavaztam.) Örültem annak, amikor OV bejelentette a 29 pontját. Viszont nem éreztem értelmezhetőnek ezt a NER-t. Azért nem, mert szerintem rengeteg Magyar embernek, (és így nekem is,) tele vana t0ke az üres lózungokkal. Hogy ha valaki bemond valami érzelmekkel átitatott szöveget, akkor valahogy mindig azt érzem, hogy a háttérben nagyon ki akarnak b@szni velünk. Ez röpke 70 év tapasztalata az emberek nagy részében (nekem csak 30 egynéhány). Szerintem is kell nemzeti egyetértés. De azt célok lefektetésében kellene létrehozni, nem pedig abban, hogy fényezzük saját magunkat. A gond az, hogy már akkor, amikor megfogalmazták ezt a NENY-t,akkor már megfeledkeztek arról a Fideszesek, hogy azért kaptak ilyen elsöprő többséget, mert 8 éven át szarul kormányzott az MSZP-SZDSZ koalíció. És amikor kormányrendelet kötelez arra, hogy minden közhivatalban kint legyen a NENY, akkor arról feledkeznek meg, hogy tele van a tökünk az üres lózungokkal.
Persze, lehet azt kérdezni, hogy még csak két hónap telt el, és mit várunk az új kormánytól? De megfordítanám a kérdést. Mit nem várunk? Pl. önfényezést. És sok kommentelő hívta fel erre a figyelmet. Nem azzal van a baj, hogy kiadták ezt az írást. Hanem talán azzal, hogy nem most kellene, amikor még nagyon nincs eredmény. Majd három-négy év múlva, ki lehet jelenteni, hogy a Zemberek segítségével jutott a Fidesz-KDNP olyan hatalom birtokába, ami ahhoz segítette, hogy helyrerázza a Magyar gazdaságot, munkát adjon, segítse a Magyar családokat, rendberakja az oktatást, egészségügyet, stb... De addig viszont dolgozni kell, hogy mindezeket létrehozzák.
Vidéki kommentelőnk hasonlította össze ezt a NENY-t a Függetlenségi Nyilatkozattal. Azt 1776 július 4-én írták alá. Viszont 1783-ban lépett életbe, a Párizsi békeszerződéssel. Mindamellett Magyarországon is vannak olyan történelmi események, amiket minden évben megünneplünk, illetve megemlékezünk róla. (Márc. 15, június 4, augusztus 20, október 23.) Ezeket az állami ünnepeket és megemlékezéseket törvény írja elő. Viszont a történelem, az elmúlt évtizedek alatt váltak ünnepekké, amiket utólag a törvény szentesített. És nem oktrojált ünnepek, mint április 4, március 21, vagy nov 7. El kell telnie néhány évnek szerintem, hogy a történelem igazoljon valamit, mint pl. ezt a NER-t. Mert anélkül csak üres lózung, szerintem.
Másik. Ez a Blog jó! Szeretem elolvasni a kommenteket is, mert sokszor van, hogy nem egyezik a véleményem másokéval, mégis egy kicsit más kommentelők segítségével másik oldalról is meg tudom nézni az adott problémát. Zero-ék néha lehet, hogy olyan anyagot gyűjtenek, ami nem a Te ízlésednek megfelelő, de Ő így gondolja, ez az Ő blogja, ha nem tetszik, nem kell fárasztanod magad azzal, hogy felhúzod magad a blogon, és a kommentelőkön. Mellékesen megjegyzem, hogy mind a bloggerek, mind a kommentelők mind a Magyar Nemzet szerves részei. Így, ha fikázod őket, nem működsz együtt velük, és nem értesz egyet a Vastagbőr Blog Nemzeti Egyetértés Rendszerével (:-DDD)
További jó kommentelést

picur3ka 2010.07.04. 10:47:56

@Ásómaci:

Ez az erveles ott santit, hogy nem azutan hirdetunk meg egy programot, miutan megvalosult. Ez olyan, mintha a projektmanager a projekt elkeszultevel mondana meg, mi a projekt.

Ez a blog jo volt egykoron. Lehet, hogy visszatalal majd, en nem tudom. Egyelore a balliberalis media alproblemai tematizaljak, mint most ez is. Kozben persze, levaltottak intezmenyek sokasagaban az elmezonyt, Pinter, Hatala sok uj javaslatot tett. E helyett, a visito korus nem letezo problemaival foglalkozik. A Mandiner is, jegyzem meg.

Ki a nemzet? Ki a nep? Ennek definialasaba sokaknak tort mar bele a bicskaja. Ez a fajta relativizacio megint csak a ballib fals helyzetertekelesehez vezet. Mi szerint nem is nyertek 2/3-al, etc. A valasztopolgarok egy harmada soha nem megy el szavazni, ez van. Nem ismert velemenyukre kulonosebb hangsulyt fektetni botorsag. Alsagos helyzetertekeles, az eredmeny relativizacioja. Valamifele onigazolas arra, hogy miert kellene a kisebbsegnek meghatarozo szereppel lennie a politikaban a valasztoi akarat ellenere, ami vegeredmenyben annak semmibe vetele. Semmi demokratikus nincs benne, epp az ellenkezoje.

picur3ka 2010.07.04. 10:51:04

@Öreg Sam:

Nem ertem, hogy egy igazi forradalmar, hogy veszi be a ballib propagandat. Mondjuk, mint irtam, a propaganda ereje nagy, ezert hasznaljak, mindannyiunkra hat valamelyest. De ez az alja hiteltelen szoveg a ballibtol, amint a fasiszta hitlerezes utan most kadarozzak meg rakosizzak Orbant, hogy talal termekeny talajra, fel nem foghatom.

picur3ka 2010.07.04. 10:53:06

@Rwindx:

Amint irtam feljebb, a ballib media tematizal, alproblemakkal. Sok fontos dolog tortent kozben.

picur3ka 2010.07.04. 10:55:30

@csernaja obca:

Rossz helyen keresed a valodi hireket. Az ellenzek nem azert sir, hogy tul sok tul gyorsan, mert nem tortenik semmi.

Nyilatkozatok kifuggesztese, mintha ez rendkivuli vilagszam lenne.

Öreg Sam 2010.07.04. 11:09:48

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Remélem van valami vaskos bankszámlád,esetleg tömb aranyaid,mert az eszedért biztosan nem fognak elrabolni. )
Másik verzió,nem aludtad ki az esti söröket )
Értelmezhetetlen katyvaszhalmaz az irásod,de nem baj,ilyennek is lennie kell,ettől kerek a világ...
Tudod,meg kellene próbálnod elvonatkoztatni pártoktól,azok demagógiáitól,és nem hinni azt,hogy aki manapság a Fideszt birálja,az csakis kommunista csökevény lehet.
A hülyeség pártfüggetlen )

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.04. 11:22:56

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Te félelmetesen ostoba vagy, és ezt nap mint nap bizonygatod:

Miért nem fér bele abba az ostoba fejedbe, hogy attól, hogy valaki látja mennyire szart nem érő és csupán önfényező szarkupac ez a nyilatkozat, és mennyire csupán a fityisz önfényezéséről szól, attól még távolról sem baloldali, főként nem liberális?

Egyszerűen több esze, logikai készsége és magasabb rendű erkölcsi-etikai értékrendje van mint egy naridroidnak.

...és bizony ezen az sem változtat, ha szerinted az aki nem ért veled egyet a fityisz és viktorimádatban, az komcsi, náci, libbant.
Tudod, a tényeken a vélemények, főként a droidoké nem igen változtatnak, csupán a droidok szubjektív szemlélete az ami miatt másnak látják azokat. Ez igaz a szoci- libsi- és nari- droidokra egyaránt.
De legalább megvan a kontraszt így a tényszerű értelem és az érzelmi vélelem közt. Szórakoztatóvá tud válni amikor valaki a nyilvánvalót megpróbálja megmagyarázni érzelmi, és politikai célokkal.

Most próbál ésszel meggyőzni, mi a jó és hasznos ebben a mentális szellentésben amit ki kell függeszteni?
Hol van benne kötelezettségvállalás, felelősségvállalás, és hol van benne olyasmi, ami a kötelezettséggel, felelősséggel, a megszegők elleni retorzió ígérete?
Mitől érzed Te ezt az egészet valami értékes nyilatkozatnak, amit rendelettel, törvénnyel kell szabályozni a közlésében, nem pedig egy belőtt barom másnapos képzelgésének arról, hogy Ő micsoda nagy dolgot tett és most megváltja a világot?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.04. 11:31:21

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Mondj már nekem olyan blogot, sajtót, mely pozitívan értékeli ezt a rakat szart.
Látható, hogy mindenhol annak értékelik ami, szarnak, önfényezésnek. Még a fityiszes vonalú blogokban is.

Csak a magadfajta elvakult naridroidok vannak oda ettől a viktor szájszagától átitatott önfényezéstől.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 11:31:30

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Az érvelés ott sántít, hogy ez nem egy program, hanem egy kiáltvány. Általánosságokon, és a szép, új jövő ígéretén kívül nem tartalmaz semmit. De ez sem baj. Legyen! Adjon ki a kormány egy kiáltványt, mint ahogy a Fidesz-KDNP kiadott egy kiáltványt. Nekem csak az a problémám vele, hogy ezt a kiáltványt ki kell rakni minden közhivatalba, úgy, hogy két hónap telt el a fülke"forradalom" óta.
De ez az és véleményem.
A nemzeti érvelésedet visszafordítom: Aki nem a Fideszre szavazott, az nem a Nemzet tagja? Ha az egyes emberekre lebontom, akkor egy olyan ember, aki mondjuk az MSZP-re szavazott, nem a Nemzet tagja? Tudom, most sarkított voltam, és nagyon jól tudom, hogy milyen igaza volt John F. Kennedy-nek, mikor azt mondta, hogy: "Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért" Tehát a haza mindennél előbbre való. És ha mindenki így gondolkodna (természetesen ez nem lesz így, mivel az ember egyéniség, és nem csak a környezete, és a léte határozza meg a gondolkodását, hanem mindenkori idegállapota, stb...) akkor lehetne egységes nemzetről beszélni. Hogy a haza mindennél előbbre való, ahhoz viszont világos célok kellenek. Hogy a Haza, az ország mit akar elérni, és ahhoz mit vár el az állampolgároktól. Ez eddig nem volt így. Sajnos, a korábbi kormányzatok alatt hitegetések mellett szinte csak az emberek becsapása és a harácsolás folyt. Az emberek kiábrándultak lettek, és a közösségből az egyénieskedésbe menekültek. Mert a közösségektől nem várhattak semmit. A közösség lehet a párt, a vallás, stb... Utána jött a 2010-es választás. Amikor az emberek nagy része nem valami mellett, hanem, valami ellen szavazott. Mégpedig a Gyurcsány-Bajnai kormány ellen. És mivel nem volt összetartó erő, csak a közös utálat, ezért szétesik, szét fog esni a hatalmas többség. Ha nem ad az új kormány egy közös célt az embereknek. Eddig tökéletes a gondolat az új kormány részéről. Az utálat egy hatalmas megmozdulást generált, amelyik (szinte forradalom szerűen) elsöpört ez előző kormányt. És megpróbál egy közös célt vizionálni, hogy ez a tömeg meglegyen még legalább 4 évig. Eddig ez is OK. Csak szerintem ez a kiáltvány, vagy ahogy a nevében vagyon: Politikai Nyilatkozat, erre kevés. Ennél több kell az embereknek, mivel már nagyon szomjaznak a jóra. És már kiábrándultak, elfásultak. Ezt még meg tudták tenni, hogy elmentek szavazni, de ezután, ha nem történik valami látványos javulás, visszasüllyednek a nihilizmusba. Ezen a Politikai Nyilatkozaton pedig sokan inkább mosolyognak. Miért? Mert kevés. És mivel kevésnek tartják, ezért úgy gondolják, hogy nincs a kormányzó pártoknak elképzelésük arról, hogy hogyan tovább. Megnyerték a választást, történelmi győzelem volt, mivel még soha ekkora többséget nem kapott. És most azt látják, hogy nem csinál semmit a Kormányzó erő, csak ezt a nyilatkozatot ráerőltetné az emberekre, meg saját embereit ülteti a hatalomba! (Persze, minden korábbi kormány a saját embereit ültette a hatalomba, meg a média is felfújja ezeket. De az emberek éppen azért szavaztak a Fideszre, hogy ne azt csinálja, mint a korábbi kormányok.)
Szóval száz szónak is egy a vége. Nagyjából értem, hogy miért készült el ez a nyilatkozat. Csak szvsz kevés, és még nem érett meg arra, hogy kötelezővé váljon.

HszVadász 2010.07.04. 11:34:14

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Egyszerű kérdés: ha az MSZP/Jobbik/LMP nyert volna kétharmaddal, és az MSZP/Jobbik/LMP írta volna meg ezt a NER-t maga stílusában, amit utána a többi párt nem szavazott volna meg a parlamentben, akkor is természetesnek gondolnád, hogy igaza van az MSZP/Jobbik/LMP-nak, valóban forradalom történt, nemzeti egyetértés van, aminek szellemében kell ezentúl minden magyar embernek élnie? Büszke magyarként élnél mondjuk az MSZP forradalmában?

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.04. 11:39:06

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Te tényleg mintapéldánya vagy a gondolkodásra képtelen retardált fasznak. Igaza van @Conv nak, a ti agyatok valahol primitívebb mint a gondolkodó emberé. Egy egyszerű igen-nem kapcsoló, nem pedig egy összetett, problémamegoldó szerv. Így van ez a degenerált szoci hozzászólóknál és nálatok is. Tulajdonképpen ti 100 százalékig ugyanaz az embertípus vagytok, csak más csapatnak szurkoltok.
Mi viszont nem csapatoknak szurkolunk, hanem mindenben az értelmet, ésszerűséget és hasznosságot keressük. Ez pedig számotokra felfoghatatlan. Ez egy más dimenzió. Mi alacsonyabbrendű idiótáknak tekintünk benneteket, ti viszont megróbáljátok a saját csökött agyatokkal megmagyarázni a mi hozzáállásunkat. Így lesz belőlünk a szemetekben hol emeszpés, hol jobbikos, náci, komcsi, libsi ... Mert ti csak ezen a szinten tudtok gondolkodni. Az agyatok csak erre alkalmas.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 11:43:18

@Thulsa Doom: Ez vallás. Túl van az empirikus gondolkodáson. Ha agresszívan viselkedsz az ilyen emberekkel, akkor ők még agresszívabban viselkednek Veled, Mivel azzal, hogy kételkedsz a vallásukban, hogy kritikát gyakorolsz a vallásuk felett, azzal személyében sérted meg a Hívőt!

acsub 2010.07.04. 11:56:27

@Vidéki: Azoknak, akik vitatják a Kósa beszéd hatását:

"Amint arra már múlt heti elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, tartósnak mutatkozó negatív hatásai vannak az e hónap eleji kedvezőtlen magyar kormányzati nyilatkozatoknak (csődközeli helyzet, stb.). Ez jól látszik a forint gyengébb szinteken ragadásán, illetve az országkockázati felár egyik legjobb szemléltetőjeként az 5 éves CDS-felár (az álam következő 5 évi esetleges csődje elleni biztosítás éves díjának) alakulásában. A forint az euróval szemben a 280-as szint felett, míg a CDS-felárunk 300 bázispont felett ragadt, a tegnapi (350 bázispont) szint háromhetes csúcsnak felel meg. "

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=2&k=4&i=135360

www.portfolio.hu/img/upload/2010/07/huregcds100701.gi..

picur3ka 2010.07.04. 11:56:58

@Ásómaci:

En nem anyaztam le vagy vissza senkit, ennek a megallapitasnak a valosag erteke kb nulla, s minden fentebbi hsz epp az ellenkezojet bizonyitja.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 12:04:28

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Itt nem anyázásról van szó, csak a másik érvelésének a teljes elutasításáról, és személyes megbántottságról, miközben nem Téged szidnak. Ez már nem a mostani hsz-ekre vonatkozik. A mostani Hsz-ek a korábbiak következményei.

picur3ka 2010.07.04. 12:05:36

@HszVadász:

Az nyer, aki nyer. Ha ellenzekben van a part, amelyikre szavaztam, akkor ott van.Mint ahogy ellenzekben is volt a part, amelyikre szavaztam, 16 even at. S bizony, a MSZP is kifuggesztett ezt-azt, nem ujdonsag ez.

Ez nem jelenti azt, hogy egyet kellene ertenem a kormannyal vagy az intezkedeseivel.

Viszont, ha az LMP nyer 2/3-al, akkor azt allitani, hogy nem kepviselik a tobbseget, szimpla hazugsag lenne.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.04. 12:07:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Nem.
Te egyszerűen hazaárulónak, komcsinak, nácinak, libsinek neveztél mindenkit akinek teljesen érthetően, nem az volt a véleménye, mint neked.

Ezzel érdemszerűen megkaptad az ostoba birka jelzőt, nincs ezen mit csodálkoznod.

picur3ka 2010.07.04. 12:09:19

@Ásómaci:

Semmi szemelyes megbantottsag nem volt ott, hozza se szoltam meg, csak buzgott a kommentekben a gyulolet, ennyi volt az elso megallapitas.

Ezekre a faszkalapozokra meg nem valaszolok...

regression 2010.07.04. 12:10:21

Ez az egész kiáltvány az egész körülötte zajló hajcihővel leginkább ízléstelennek nevezhető. Ez nem polgári, ez inkább igazi proli megmozdulás volt.

Ízléstelen prolibarokk. Gratulálok Fidesz!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.04. 12:10:45

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ja igen és ez a duma, ez a nem is csináltam semmit stílus, azt juttatja eszembe, amikor odalép hozzád valaki és azt mondja, Te kis köcsög buzi, megbasztam anyádat apád hátán, erre te elkezdesz vele üvölteni és felrúgod a gecibe, akkor a jóember az összegyűlt tömegnek elkezd sopánkodni, hogy: Ugye látták, én nem normális hangon beszéltem hozzá, ő meg nekem támadott!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.04. 12:11:50

@Conv:

Mjav: Ugye látták, én normális hangon beszéltem hozzá, ő meg nekem támadott!

picur3ka 2010.07.04. 12:18:01

@Conv:

Egyaltalan nem hozzaszolokrol volt szo a hazaarulozas kapcsan. Vagy barki mas velemenyerol. A Fidesz dezertorseget emlegeteserol beszeltem, mire te utaltal arra, hogy a Fidesz a hazaarulo.

Öreg Sam 2010.07.04. 12:28:48

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Igyál még egy ébresztő páleszt,vagy kávét!
Melyik párt is volt 16 évig ellenzékben?
Netán külföldön élsz? )
Veled itt és most fejezem abba,rád még egy 1000 Ft-os Tesco-gazdaságos klavit is kár pocsékolni )
Legyen szép a mai napod!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 12:33:25

@picur3ka/mesterhazymiklospart: @Conv: @Öreg Sam:
Ezt hozta ki az emberekből a Nemzeti Egyetértés Nyilatkozata :-DDDDDDDDDDDD

picur3ka 2010.07.04. 13:16:36

@Ásómaci:

Hah, viccnek jo, de ez itt ezelott is letezett. Amint a toleransok meglincselik az ellenvelemennyel rendelkezot.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.04. 13:19:42

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

"levaltottak intezmenyek sokasagaban az elmezonyt, Pinter, Hatala sok uj javaslatot tett. E helyett"

Te mintha azt várnád, hogy a Fidesz kormányra kerülésével alakuljunk át dicsfény-bloggá. Ki kell ábrándítsalak már sokadjára.

Rwindx 2010.07.04. 13:23:07

@laspalmas:
Na most egy platformra kerültetek gyurcsánnyal :)

Mondjuk az külön élmény ettől seggfejtől olvasni hogy
"Nincs bennünk bizonytalanság. Eltökéltek vagyunk. Éljen a forradalom! Éljen a Párt! Éljen a Nagy Vezető! "

Ezt akár ő is mondhatta volna :D
és voila!

picur3ka 2010.07.04. 13:25:27

@laspalmas:

Errol szo nincs. Vannak gyakorlati ugyek is. Persze helyette lehet remuldozni egy kormanyrandelet kifuggesztesen, mintha ez ujdonsag lenne.

Feri elfeledte belefuzni a 'kurva orszag' szofordulatot. Talan a hulyezes is eleg lesz. Nem tudom, miert nem vizionalt ilyeneket, mikor o rakatta ki a kormany dolgait. Koltoi kerdes.

A Jobbikost linkelted mar, a narancs lobogoval?

jpmjpm 2010.07.04. 13:41:59

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Azt b+, hogy ne azzal kezdje a FIDESZ, hogy a saját faszát szopja kommünikében kötelezően kirakva!

Horizont 2010.07.04. 14:10:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Csak egy hangyányit csúsztasd már félre a rózsaszín szemüvegedet a szemedről hátha sikerülne egy reálisabb képet kapnod mindenről. Bánja a fene szeresd a Fideszt szeresd Orbánt , szeretheted a hibáival együtt is őket, csak könyörgöm ne legyél már ennyire elfogult, csőlátású.
A Vastagbőrről ne húzzál már le egy bőrt se:) A blog nem keresi a helyét, mert ott van ahol eddig is volt. Témája a 'vastagbőrös " esetek és bizony ha a vastagbőrt a Fidesz növesztette akkor róluk szól a poszt. A kommentelőkről alkotott véleményed? Na az egy másik kérdés. Én idejárok, mert nekem ez technikai és erkölcsi csúcs (a rettegett szocializmus után:D) hogy mindent le lehet írni. Sajnos én is tapasztaltam az időnkénti színvonal süllyedést nem posztban, kommentben:) Sajnos sok fiatal idejön, tájékozottsága nulla, illeme nulla, és úgy mindene nulla. Még a kommenteket se olvassa el, csak jön, pofázik, baromságot ír és már megy is. Többen vannak akiknek semmilyen elvük, meggyőződésük sincs hanem aki éppen hatalmon van azt ü tik, vágják. Van aki szereti ha ő mondja ki a tutit a bloggazdákról. Szóval sokfajták vagyunk. Ez egy szórakoztató játéknak kéne lenni, amiből sokat lehet tanulni is. De van aki nem szeret játszani. Sajnos te sem! Ha valakinek más a véleménye és az az istenített Fideszedről szól, már skatulyába is gyömöszkölöd az illetőt. Vedd már észre, hogy nálunk nem jobb oldali és baloldali pártok vannak. Hanem valami katyvasz. Van aki nem "valamilyen oldali" hanem a mindenkori "vastagbőrös" történések ellen emelne szót. Csak úgy, emberi elvek mentén. Mert ilyen is van.....

Kicsit Karcos 2010.07.04. 15:27:20

OFF

"Bűn és büntetlenség: itt megtekintheti a Biszku-filmet"

kuruc.info/r/34/62262/

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 16:04:33

@jpmjpm:
Tetszik a velos hirmagyarazatod, atveszem ha nem gond. Nagyon talalo.

arlequin 2010.07.04. 19:05:55

nem tudom írta-e már valaki, de nekem a "hegedűs lórántné sk." tetszik rajta a legjobban ;-D

2010.07.04. 19:10:02

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Hát hun vannak a hírek? Nézem a fidesz.hu-t: "Újabb szocialista korrupciós ügy A kőbányai MSZP feloszlatását kéri a Fidesz." "Győzelem első körben Egy közvetlen, a társadalmi hierarchiában a legalacsonyabban és a legmagasabban lévőkkel egyaránt könnyen szót értő, korrekt személyiség kerül az államfői székbe." "Digitális nemzet Az új kormányzat alatt nem lesz mostohagyermek az infokommunikáció - nyilatkozta Nyitrai Zsolt" "Pelczné Gáll Ildikó európai normákat szorgalmaz Fontos, hogy a szólásszabadságra európai normákat állapítsanak meg," "Az egyházak közötti együttműködés Európa sikerének kulcsa" hát a faszomat az ilyen szarságokba! Ne ezzel foglalkozzanak! Nem ezért szavaztak rájuk a zemberek, hanem hogy a gazdasággal foglalkozzanak. De arról nem szólnak a hírek, hogy bármit is akarnának változtatni a gyurcsányista gazdaságpolitikán. Hol az azonnali nagy arányú adócsökkentés meg a többi? Sunyin kussolnak róla, de még a fidesz.hu-ról azt is kitörölték, hogy valaha igértek volna ilyet. E helyett lózungokat puffogtatnak a nemzetről meg az emberhez méltó életről, közben épp eladják a nemzetet rabszolgának az imf-nek, és alázatosan a szőnyeg szélére állnak belgiumban. Hát mennyenek a picsába!

Kicsit Karcos 2010.07.04. 22:12:14

If the monkey goes up to the tree, it's better seen how red is his popo.

picur3ka 2010.07.04. 22:51:34

@Kicsit Karcos:

Honnan loptad? Egy kis szorendi/nyelvtani problema van vele, de legjelentosebben 'popo' szo nem igen van az angolban. Slang: rendorseg.

Kicsit Karcos 2010.07.04. 22:57:39

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ez egy régi mondás mifelénk.

Az Európai Parlamentben is ismerik: www.indavideo.hu/video/How_red_is_his_popo

picur3ka 2010.07.04. 23:23:28

@Kicsit Karcos:

Ja, az Ader is ott van, nem? Nemetbol.

jpmjpm 2010.07.04. 23:35:20

@Kicsit Karcos: Büszkék lehetünk Herczogra, de azért ez a Buzek gyerek sem piti, ahogy hebeg-habog.

Marcellusca 2010.07.05. 10:44:49

Hinnye, b@sszus!!!
De jó, hogy eleddig nem jutottam gép és V'bőr közelbe!
Mi lesz a következő?
Viktor Viktorovics Viktorov portréját kell majd kitenni minden intézménybe, bírósági tárgyalóterembe, tanterembe?
És majd a Címer főlé, gondolom, mert ugyi a fontossági sorrend.

Lassan "Trutykó"-nak nem kell Észak-Koreába utaznia, hogy ....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.05. 10:56:53

@Marcellusca: én is ezen röhögtem. M1 esti híradó. D.Tóth Kriszta rezzenéstelen arccal kezdi olvasni a híreket (szigorúan papírlapról), mögötte a falon a bekeretezett OGY határozat, és a fényképek: Viktor, Semjén, Palibácsi.

"Népünk Bölcs Vezérének hála az Állami Építőipari Vállalat Autópályakivitelezési Tanácsa a mai napon 1387 km autópályát adott át, így most már sztráda köti össze Bivalybasznádaalsót Karakószörcsögfelsővel. Áldassék Népünk Bölcs Vezérének neve! IM-HOOO-TEEEEP!"

:)))))))

Marcellusca 2010.07.05. 11:04:11

@Seduxen: Mondom én, hogy Viktorkajól kikupálódott azokon a KISZ vezető-képzéseken. :)
És nem felejt, bazeg!
Nem a ...... !!!!!

Méghogy demokrácia!
Diktatória, vazeg!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.05. 11:11:43

@Marcellusca: "Diktatória, vazeg!" - VIKTORia :)))))

Marcellusca 2010.07.05. 13:25:56

@Krikri: LOL!!!!

@Ásómaci: Ők is tuggyák ám, hogy mitől döglik a légy. :D

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 13:48:56

@jpmjpm: Ja, csak azt néztem tátott szájjal, mennyire megőrizte jómodorát, hidegvérét az angol ájrópai júniós parlamenti képviselő! Le a kalappal előtte! Mindössze annyit tett szóvá, hogy nem OKÉ az, ha egy olyan magas parlamenti tisztségviselőt, mint az említett Ashtont, senki nem választja meg, ergo vissza sem hívható, ha egész nap csak vakargatja a fenekét, akkor sem, mert ez de facto akár hitbizománynak is tekinthető... Plusz akit az angol komcsik (vagy milyen homályos szervezet) támogatott - akik kvázi éppen a demokrácia ellen működnek/tek.

Erre jön a mi kis tüchtig herczegnőnk, akarom mondani herczógnőnk, és kioktatja jómodorról az angolt:))) Nem semmi. Példának meg felhozza a majmok piros fenekét:DDDD
Na, a herczógnőnknek tényleg volt gyerekszobája a kibucban:) Biztos piros fenekű kismajommal játszott és aludta el, ha nyűgös volt. Innen a herczógnői oidipusz(i) komplexus:-DDDDDD
De baj egy szál se, ez az ami nem gyógyul, sőt nevelés hatására sem változik;-D

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 13:50:12

@jpmjpm: Ja, csak azt néztem tátott szájjal, mennyire megőrizte jómodorát, hidegvérét az angol ájrópai júniós parlamenti képviselő! Le a kalappal előtte! Mindössze annyit tett szóvá, hogy nem OKÉ az, ha egy olyan magas parlamenti tisztségviselőt, mint az említett Ashtont, senki nem választja meg, ergo vissza sem hívható, ha egész nap csak vakargatja a fenekét, akkor sem, mert ez de facto akár hitbizománynak is tekinthető... Plusz akit az angol komcsik (vagy milyen homályos szervezet) támogatott - akik kvázi éppen a demokrácia ellen működnek/tek.

Erre jön a mi kis tüchtig herczegnőnk, akarom mondani herczógnőnk, és kioktatja jómodorról az angolt:))) Nem semmi. Példának meg felhozza a majmok piros fenekét:DDDD
Na, a herczógnőnknek tényleg volt gyerekszobája a kibucban:) Biztos piros fenekű kismajommal játszott és aludta el, ha nyűgös volt. Innen a herczógnői oidipusz(i) komplexus:-DDDDDD
De baj egy szál se, ez az ami nem gyógyul, sőt nevelés hatására sem változik;-D

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 13:52:56

@Marcellusca: Éjjen a Párt! Éjjen a Párt! Éjjen a Párt!

(Nem tod véletlenül, há' köll menni kádernek?)

arlequin 2010.07.05. 13:57:57

@Ásómaci: ez a NEMESZ komolyan beadott trvjavaslat?! mert akkor először nevettem nagyot gyurcsányékon. ;-DDD

@Donna (Cara)mba: Éljen a szélsőPÁRT!

2010.07.05. 14:01:28

@Ásómaci:
Hát ezen a törvényjavaslaton most visítottam egy jót! :D
Bakker, nem hittem volna, hogy az Mszpnek van humorérzéke. Ez most kellemes csalódás volt. ;)

Marcellusca 2010.07.05. 14:14:58

@arlequin: Én is vigyorogtam egy nagyot.
Csak nem tudom eldönteni, hogy ez most humorérzéküknek vagy hányattatásaiknak köszönhető? :D

arlequin 2010.07.05. 14:42:47

@El Topo (Sgt. Elias): a fletónak ez az első értelmes törvényjavaslata a nemhivatalos őszödi beszéd után!

@Marcellusca: szerintem ez a különleges anyagból gyúrtságuknak felel meg. de meg kell hagyni, van benne néminemű humorérzék. de azt is el kell mondani, hogy egyáltalán nem vicces, ha az mszmp utódja felől nézzük a kérdést. a kérdés inkább az: "mit teszünk ha megszavazza a fideszes többség?"

varrhatjuk a gombot a semmire

Brudekk 2010.07.05. 17:07:48

ez a szöveg enyhén szólva problémás... először is: "magyar nemzet önrendelkezésért folytatott küzdelme"... a "nemzet" mint olyan nem küzdhet semmiért... egyes emberek küzdenek ezért vagy azért, de ők sem egy nagy magasztos közös cél érdekében, hanem a saját ilyen-olyan érdekeikért... a magyar emberek (hiszen nyilván rájuk vonatkozik a "nemzet" kifejezés) sosem közös célokért küzdtek, 56-ban sem, akkor is mindenki mást akart... és főleg mindenki magának akart jót... még olyan is előfordult hogy a pesti felkelő csoportok vezetéséért harcoltak emberek egymással, fúrták a másikat... aztán: "társadalmi szerződés"??? kérem, ez a huszadik század, vagy mi? hogy állíthatja valaki, akire a szavazásra jogosultak egy részének két harmada szavazott, hogy vele a társadalom szerződött? ilyen nincs! arról volt szó, hogy őket többen akarták kormányalakítással megbízni... nem a társadalom, csak egy jelentős része... az nem ugyanaz., ha jól tudom... s hogy ez "történelmi tett"-e azt majd had döntse el az utókor... egyébként erre a tettre 1990 óta négyévenként "joga és képessége" is volt a magyar embernek (szerintem). s végül: "megváltoztatni a jövőt"?? ezt megmagyarázza valaki? ami még nem történt meg, azon mit változtathatok?
szóval... vicc az egész... de persze valahol siralmas... akinek ez tetszik, aki ezután is azt mondja, hogy ezek a szociknál különbek, és "nem lehet a két pártot párhuzamba állítani", annak egészségére...
no és utoljára még egy ajándék:
tasz.hu/files/tasz/imce/egyuttmukodes_1_1.jpg
:P
előre a béke útján, elvtársak!!!!

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 18:14:15

@arlequin: Á, Bohóc, te majdnem mindent tudsz hivatalból: kinél kell most jelentkeznem, ha lojalitásomról akarom biztosítani a regnáló ellen-ellen- akarom mondani kontrát-forradalmat, mely hatalomra juttatta Pártunkat és kormányunkat?
Helyezkedni kell, bár kissé későn ocsúdtam.

Aszittem, még a régi szabálok az érvényesek, de lemaradtam. Nagyon is:(
Hja, teccettem volna nem a Vbőrt meg ilyen szélsőséges, nem regisztrált bloggereket olvasni:(

picur3ka 2010.07.05. 20:40:32

Hah, amint latom, a csapbol is ez folyik, ez lib-lab media tamadas jart egy haszonnal, valoszinu fele ennyi ember se tudna rola, vagy olvasta volna el.

Koszonet a nepszerusitesert, elvtarsak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.05. 21:03:32

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

már régóta meg akarom kérdezni, mert állandóan ezt használod: "lib-lab média".
Ez mi a bánatos kórságot jelent? :)

Szívesen egyébként a népszerűsítést, tudod, az internet ilyen, minden hülyeséget szárnyára kap és terjeszti. Minnél nagyobb baromság, annál jobban terjed.
lásd: bikicsunáj, szalacsibácsi, polgárjenő, uhrinbenedek, stb. most pl. ez a faszság ilyen.

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 21:34:51

@arlequin: Szia, Bolond!
Én úgy érzem, hogy az agyamban valami zörög, zakatol:(
Én nem tom, amióta nem jártam a Vbőrön, a Vbőrben keletkezett a hiba, (a politikusok ugye kizárva - ők nyilván épelméjűek és humorosak), vagy az én elmémben.
Netalántán megbomlott? De melyik? Én vagy én vagy én? Na de melyik a három közül -. egyelőre ennyien vagyok/unk)? :(:(:(

Kifüggesztés, felfüggesztés - már nem tudom követni. Kit függesztenek fel (és hova) és mit függesztenek ki? A fidelis demokráciát?

Bolond, nekem van egy olyan kellemetlen érzésem az utóbbi hónap eseményei kapcsán, hogy megbolondultam. A Fidesz nyilván nem, az nem lehet. Ott okos, fiatal, képzelőerővel megáldott, a humort értő fiatalok vannak. És maxi demokraták.

Maradok én a hunyó, kizárásos alapon:(

Én azt hiszem, hogy én, azaz mi (háromszor én - negfernefernefer trizmegisztosz) megkergültem.
Szted ez jó vagy rossz nekem?
Most hahotázzak vagy üvöltsek? Esetleg felváltva???

De jó csend van itt a gumiszobában...

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 21:46:35

@El Topo (Sgt. Elias): Már jeleztem áttételesen Arlequin-nek, orvosi segítségre és maximális megértésre szorulok:(

Képzeld, a végén Veled kerülök egy platformra!!!
Jézusmáriaatyaszentlélek, segíts!!! Hányom a kereszteket, félek, ördög szállt meg.

Ez már a vég kezdete vagy a kezdet vége:(

Ugye nincs is platformod? Nyugtass meg, kéérleek! És amúgy se engednél oda soha.

Elvesztettem elmémet, GPS-emet, minden tájékozódási pont relatív lett.

Ó, én nyomorúságomnak nyomorúsága, bánatomnak bánata, eltévelyedésemnek ördögi gyimilse, melyet óvatlanul leszakajtottam az fárul:(((

Most kihez forduljak: urusomhoz, sámánomhoz, a gyógyfüves asszonyhoz, kihez, mondd?
Mondd, te kit választanál?;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.05. 21:58:59

@Donna (Cara)mba:

Az én platformomra nehezen kerülsz, mert azt még magam is keresem.

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 22:05:15

@El Topo (Sgt. Elias): Végre egy megnyugató szó:)

Az ápoló is mondta, ha megnyugszom és nem keresek semmilyen platformot, mindhármamat (engem, meg engem meg engem) kiszabadít a kényszerzubbonyból (vagy a kényszerpályáról? már nem is emléxem pontosan mit mondott).

Jól van, lenyugodtam, jól fogok aludni és leveszik ezt az öltözetet is rólam;-DDDDDDDD

Donna (Cara)mba 2010.07.05. 22:11:00

Sziasztok vagy jóccakát, Vbőrösök! Még mindig Number One vagytok:)

Most elmék olvasgatni, majd álomba ringatózni:))))

Jóéjt!

arlequin 2010.07.06. 10:50:32

@Donna (Cara)mba:

itt van a fő kapcsolattartójuk száma: 06-66-666-666-666

ezen próbálkozhatsz.

légy jó donna!

Donna (Cara)mba 2010.07.06. 11:44:17

@arlequin: Ezeknek az a baj, hogy lehetőség szerint szavatartó vagyok:( Ezen a számon ezt nem az erények közé sorolják, aszonták, hanem mínusz pontokat kapok érte:(((((
Amúgy, magasabb szempontból nézve: a nap és a csillagok mögül - már nem áll ilyen jól erkölcsileg a szénám;-)

A szám, amit megadtál, tehát stimmt. Köszi, bár nem jártam sikerrel, de ez tényleg az én hibám:(

Most nem Fletó-Luci-Ferkó jelentkezik be ezen a számon, hanem valami Victory. Aki most fölényesen győzött a magyarok földjén. Valami olyasmit mormogott, hogy most nem a jókat kell támogatni, mert azok úgyis jók és teszik a dolgukat. Azokra nem érdemes energiát pazarolni.
A kárhozott lelkeket kell megvesztegetni, mert:
1) már úgyis elkárhoztak, ergo mindegy nekik,
2) jó biznisz partnerek: pénzért mindent,
3) hála az ördög sikeres munkájának, semmilyen Magyarország boldogulásával kapcsolatos elv, eszme nem zavar be - jól lehet velük együttműködni

Így állunk:(

Azért megpróbálók jó maradni, mert annak is csak köll valakinek lenni, legalább megközelítőleg;-)

Rólad már kérdezni se merek. A Bolondokat amúgy se szokták faggatni! Remélem, jobb és könnyebb életed van, mint a Királyi Bolondoknak szokott lenni! Én mindenesetre szívből kívánom Neked!

arlequin 2010.07.06. 11:55:14

@Donna (Cara)mba:
tulajdonképpen minden rendben.
az öreg felfüggesztette a plafonra azt a sugárzó bigyót és ilyenkor, amikor sokat látni és meleg van, jó az idő.

"az emberek pedig pofátlanul elnevezék nyárnak és látá az öreg, hogy ez jó."
(Kínfaragás könyve 33. fej. 12 v.)

nyílméregbéka 2010.07.06. 21:03:33

"- Én nem szavaztam rád!

- Királyra nem is szavaznak!"

trojka 2010.07.09. 17:23:46

Jo, egye fene, helyezzuk ki...de nem hiszem, hogy ettol jobban fogjuk szeretni egymast...

süti beállítások módosítása