Skip to content


       Szűrés lista

Egy fotó a fórumban - a polgármesternek nem tetszett

Emlékeztek?

2008. november: 
Rendőrségi eljárást kezdeményezett egy internetes fórumozó ("Sajtosszenya") ellen Fetser János MSZP-s képviselő, Orosháza volt polgármestere, amiért kritizálta az egykori városvezető tevékenységét.

2008. november: Tizennyolc kommentelőt
jelentett fel a mezőberényi igazgatónő

Mezőberényben van valami a levegőben, mert most a polgármester, Cservenák Pál Miklós döntött úgy, hogy elég volt!

Kps küldte nekünk a levelet, köszönjük:
Most a polgármester is feljelentette a fórumozókat, illetve az oldalt üzemeltetőt, egy, az oldalon megjelent kép miatt. A képet egy fórumozó linkelte be. A kép felirata: Diktátorok.  A képen a polgármester terül el (tv interjú közben). A háttérben Hitler és Sztálin arcképével.

http://kepfeltoltes.hu/090929/4988484601_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


A polgármester szerint őt olyan diktátorokhoz hasonlítják mint a háttérben levő arcképeken levők, holott ő csak a maga szemétdombján diktátor.

Az első tárgyalás 2010.07.20.-án volt. Itt a polgármester képviselője kérte a bíróságtól a képfeltöltő IP címe alapján állapítsa meg feltöltő személyét és akit többek között 500.000,- forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezze.

Mindez a jogtalanul kinevezett igazgatónő ügy folytatása amiért a fórumozók nem hajlandóak eltűrni - és ezt szóvá is teszik a fórumon -  a polgármester diktatórikus uralmát.

A feljelentés:

                                      Tisztelt Békés Megyei Bíróság!


I. Előadom, hogy immáron 20. éve vagyok Mezőberény Város Polgármestere, így közszereplőként tisztában vagyok azzal, hogy a vélemény-nyilvánitás, kritika egy magasabb szintjét kell elviselnem.

F/l.        alatt        mellékleten        becsatolok        egy,           a
www.kepfeltoltes.hu/090929/4988484601 www.kepfeltoltes.hu ,jpg honlapról a mai napon
is elérhető képfelvételt, melyen az én képfelvételem mellett balról Sztálin, míg jobbról Hitler szerepel, akik nem éppen a világtörténelem pozitív értelemben vett híres történelmi
személyiségei.

A képfelvételem alatt az alábbi felirat szerepel továbbá: „Diktátorok".

A kép feltöltője általam ismeretlen személy. Ebben a körben ugyanakkor indítványozom a Pp. 207. § és a 209. § (1) bekezdésére figyelemmel előzetes bizonyítás keretében igazságügyi szakértő kirendelését annak tisztázására, hogy ezen képfelvétel feltöltőjének a személye, vagy a feltöltés helye az Internet-szolgáltató és az ún. IP. cím (Internet Protokol) alapján beazonosítható-e. Az előzetes bizonyítás az eljárás ésszerű időn belül történő lefolytatását segítené, továbbá ebben a körben előzetes meghallgatás az ellenérdekű fél ismeretlen voltára tekintettel nem szükséges.

A képfelvétel hivatkozása ugyanakkor megjelent a www.delkelet.lapunk.hu internetes honlapon is, melyet az alperes kezel. Ő dönti el, hogy mi az, ami megjelenhet, továbbá mi az aminek bemutatására nem kerül sor. Tekintettel arra, hogy a honlapot az alperes szerkeszti, továbbá a képfelvétel durván sérti a személyiségi jogaimat, továbbá a képfelvételem közzétételéhez nem járultam hozzá, emiatt a felelősség az alperest terheli.

Az alperes által kezelt honlapon a mellékelten becsatolt felületként jelent meg a hivatkozás 2010. március 17. 18 óra 29 perc 8 másodperckor. A hivatkozás egyébként a legközelebbi testületi ülésen - mivel az ott azonnal szóba került - levételre került az alperes által, azonban a forrás változatlanul fellelhető az interneten a fentebb jelzett elérhetőségen.

Azt is megjegyzem, hogy az alperessel szemben az általam képviselt Önkormányzat, továbbá több képviselő-testületi tag több ügyből kifolyólag perben áll, így az előzetes bizonyítás eredményéhez képest fennáll a lehetősége annak, hogy alanyváltozás a perben az alperesi oldalon nem lesz...
II. Kereseti kérelmemet a Ptk. 75. § (1) bekezdésére, a 76. § és 78. §-ra, 80. §-ra, továbbá a 84. § (1) bekezdésére alapítom, melyek a következőképpen rendelkeznek:

"75. § (1) A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.

76. § A személyhez fűződő jogok sérelme jelenti különösen az egyenlő bánásmód
követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság
jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.

78. § (1) A személyhez  fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.

(2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó. azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.

(2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az említett személy hozzájárulása szükséges.

(3) Az eltűnt, valamint a súlyos bűncselekmény miatt büntető eljárás alatt álló személyről
készült képmást (hangfelvételt) nyomós közérdekből vagy méltánylást érdemlő magánérdekből a hatóság engedélyével szabad felhasználni.

84. § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a
következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását.

b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő
nyilvánosságot biztosítsanak.

d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetései, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségen, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását:

e)kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint."

III. A korábban előadottakra tekintettel - az F/3 alatt mellékleten becsatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselőm útján - az alperes ellen


                                                      keresetet

terjesztek elő az alábbiak szerint

Kérem a T. Békés Megyei Bíróságot, hogy szíveskedjék megállapítani, hogy az alperes megsértette a Ptk. 76. § és 78. §-ba ütközően a jóhírnévhez és az emberi méltósághoz való jogomat.

Kérem a T. Békés Megyei Bíróságot, hogy szíveskedjék az alperest a Ptk. 84. § (1) bekezdés b.)pontja alapján a további jogsértésektől eltiltani.

Kérem a T. Békés Megyei Bíróságot, hogy szíveskedjék az alperest a Ptk. 84. § (1) bekezdés c.) pontja alapján olyképpen nyilvános elégtétel adására kötelezni, hogy az alperes a Békés Megyei Hírlapban, továbbá „Mezőberényi hírek" elnevezésű, valamint a „Dél-Kelet" elnevezésű alperesi szerkesztésű havilapban az alábbi tartalmú nyilatkozatot közzétegye:

„Tomka Mihály elnézést kér Cservenák Pál Miklóstól a jóhírneve és emberi méltósága, továbbá a képmáshoz való joga megsértése miatt, és tartózkodik a későbbiekben a Cservenák Pál Miklóst érintő jogsértő nyilatkozatok megtételétől."

Kérem a T. Békés Megyei Bíróságot, hogy szíveskedjék az alperest a Ptk. 84. § (1) bekezdés e.) pontja alapján 500.000,- forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezni.

Kérem az alperes perköltségben történő marasztalását is a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet alapján azzal, hogy jogi képviselőm ÁFA körbe tartozik.

A T. Megyei Bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés g.) pontján, illetékessége a 29. § (1) bekezdésén alapszik.

A pertárgyértéket 500.000,- forintban jelölöm meg azzal, hogy az Itv. 62. § (1) f.) pontja
alapján tárgyi illeték-feljegyzési jogú.


Orosházán, 2010. április 29. napján
 
                                                                                     Tisztelettel:
                                                                                Cservenák Pál Miklós
                                                                                      felperes

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr522164252

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Médiatörvény 2010.07.21. 14:50:04

Vastagbőr: háromnégyzet külföldi oldal : 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:18:26

@Ásómaci:
1) A korbácsnak nevelő hatása van, a jólneveltség meg áldás,
2) Akinek bűntudata van, de nincs szíve saját magát büntetni, de mindenáron bűnhődni és megtisztulni óhajt lelkében, annak már részleteznem sem kell, mekkora áldás,
3) Vannak vallási rituálék, melyek előírják a korbácsot (lásd: falgellánsok), igaz, az önkorbácsolást, de ha például szamaritánus módjára ebben segítek, két lelket mentek meg a kárhozattól: a sajátomat, meg a megkorbácsoltét.

Ennyi elég?;-)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 21:18:45

@Donna (Cara)mba: Hááát. Nem volt Puzzle :-D (Legalábbis én nem emlékszem) :-P
A komment második része is aranyos, bár sok köze nincs a valósághoz :-D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 21:21:10

@Donna (Cara)mba: Azok középkori mazochisták voltak. Vagy elmebetegek. Vagy mindkettő :-D

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:22:57

@Ásómaci: Mint minden fanatikus akkor és azóta is:(

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:25:08

@Ásómaci: Tsak a fantáziámat tréningezem. Nem baj, ha semmi köze a valósághoz.
Mér', amit a politikus mond, annak van köze a valósághoz?
És mégis itt rágódozunk becses hazug szavaikon:))))

Én meg tsak képzelgek....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 21:27:57

@Donna (Cara)mba: :-P
A fanatikusok a legrosszabb fajta emberek. A szeretet nevében gyilkolni? Ez legalább akkora ellentmondás, mit a:
"Egy a jelszó: Tartós béke!
Állj közénk és harcolj érte!"

Már kis koromban sem értettem, hogy a békéért minek harcolni?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 21:31:37

@Donna (Cara)mba: A Vadászat a Vörös Októberre című filmben volt egy jelenet. Amikor Jach Ryan (Alec Baldwin) találkozik az elnök főtanácsadójával. Akkor azt mondja neki a tanácsnok, hogy:
"Jack, én politikus vagyok, tehát amikor simogatom egy kislány fejét, elveszem a nyalókáját!"
Az utóbbi röpke 60-70 év elég volt ahhoz, hogy mára Magyarországon a politikus egy szitokszó legyen. Örülnék, ha ez megváltozna!

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:32:36

@Ásómaci: Téves olvasás: édes korbácsról nem írtam, csak azt jegyeztem meg, hogy az én kiskacsómból áldás mindkettő: azaz áldásos hatása van:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 21:39:59

@Donna (Cara)mba: Elnézést. Később, helyesbítettem :-)
Egyébként bár szoktam kerámiát összeragasztani, (már ami összeillik,) de teljes kerámiarekonstrukciót a restaurátorok végeznek. Az már egy külön szakma. A csontokat meg kiszedjük a sírból. Ha kettő van belőle, valószínűleg egy azon emberhez tartoztak :-D

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:50:01

@Ásómaci: Meglehet. De én úgy emléxem, Mórának soxor meggyűlt a baja az ásatásban segédkező véreivel, mert képesek voltak vermet ásni ígéretes ásatási területeken - például volt olyan is, amikor mindekit lefejeltek:)

Mórát nagyon szeretem, és teccett a Véreim novelláskötete. Lehet elő is veszem ismét.
Jó humora volt. Talán jó régész is volt, ezt nem tudhatom.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 21:57:37

@Donna (Cara)mba: Jó régész volt, de írni is igazán jól tudott. Hát, igen. Én is találkoztam már ilyen emberrel. Nem sokáig volt ásatáson.
Mondjuk a szép egy jó kis templom körüli temető! Ott van, hogy egy csontváz mellett két-három fej is akad. :-D

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:58:23

Csend és béke honol a lapon. Megjött az este, az álomhozó:)
Mindenki elment leszenderedni.
Elmék én is, nem állok itt őrt a vártán egymagam:)

Szal este van, este van, és az eperfa lombja is setéten bólintgat, a szúnyogbogár meg nem koppan, hanem halkan muzsikál.

Olyan romantikus ez nyári estve:))))))

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 21:59:42

@Ásómaci: No, a blogmotor elnyelte szépen formált búcsúzkodásom.

Emez vala:

Csend és béke honol a lapon. Megjött az este, az álomhozó:)
Mindenki elment leszenderedni.
Elmék én is, nem állok itt őrt a vártán egymagam:)

Szal este van, este van, és az eperfa lombja is setéten bólintgat, a szúnyogbogár meg nem koppan, hanem halkan muzsikál.

Olyan romantikus ez nyári estve:))))))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 22:02:27

@Donna (Cara)mba: Szép este van. Még ajánlani akartam Móra Ferenc: Igazlátók című művét. Nagyon jó!
Jó éjszakát neked is.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 22:03:58

@Donna (Cara)mba: A szúnyogbogár meg bejött a szobába, így fél éjszakát vadászattal fogom eltölteni :-( Ugyanis nem halkan muzsikál, hanem a véremet szívja! :-D

Donna (Cara)mba 2010.07.21. 22:11:55

@Ásómaci: Hát, férfiember úgyis vadász:)))))

Az Igazlátókat nem olvastam. Majd megszerzem. Most elvonulok a Véreim és Parasztjaimmal.

Amúgy is kiürült a korcsma:((((
Milyen lebúj az ilyen lebúj?:)))))))

Hova züllött a mai iffjúság? Már 10 óra előtt hazamennek az ivóból:))))))

Hát akkor jóccakát kendnek is!
Üres csárdában szomorú tengődni:(((((

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.21. 22:16:06

@Donna (Cara)mba: Jóéjt!
Hogy egy örökzöldet idézzek:ű"Ezek a mai fiatalok! Mindig csak a szex meg a szipu!"

Meridian74 2010.07.21. 23:16:29

Én csak annyit mondanék: a tojásdobálás után már a "blogolást" is be akarják tiltani...

reKorrekt 2010.07.22. 09:02:20

@Ásómaci: Jack Ryan nem Harrison Ford volt a Végveszélyben-ben? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.22. 09:25:42

@reKorrekt: de, abban ő játszotta. De a Vadászat a Vörös Októberre c. klasszikusban Alec Baldwin alakította ugyanezt a karaktert.

Amit azóta eljátszott Ben Affleck (A rettegés arénája c. filmben) is.

reKorrekt 2010.07.22. 09:35:11

@Seduxen: na b+, és ezt most kell megtudnom?!?! Mondjuk gyanús lehetett volna hogy mindben James Earl Jones (rip) volt a főnök :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.22. 09:42:12

@reKorrekt: hm, nagyot is játszott benne az "öreg". Asszem éppen a Végveszélyben c. filmben halt meg - szerep szerint -. Abban a filmben azért Willem Dafoe is nagyot játszott.

Amúgy Clancy-nek ez a J.R. karaktere filmben kb olyan, mint a 007-es :)))))

Kíváncsi leszek, ha Ben Affleck is "kiöregszik" belőle, akkor ki alakítja majd!?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.22. 09:44:48

@reKorrekt: "James Earl Jones (rip)" - Te! Ő még él! Vagy a szerepre írtad, hogy rip?

tintamin 2010.07.22. 09:45:20

Hú de belterjes lett a vége. Itt mindenki haver? Rólatok nem akar írni a VB?:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 10:09:58

@Seduxen: A szerepre!
A férfias játékokban is Harrison Ford volt a Jack Ryan. Csak a Vörös Októberben volt Baldwin. Mondjuk szerintem az volt a legjobb Könyve Clancynak. (Filmben nem volt olyan jó. A Végveszélyben sokkal jobb volt. )

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.22. 10:17:43

@Ásómaci: "Mondjuk szerintem az volt a legjobb Könyve Clancynak. " - szerintem Clancy-nek minden olyan könyve jó, ami nincs elnyújtva, mint a rétestészta.

Patrick Robinson könyveit ismered? Azok sem rosszak ám a műfajban :)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 10:59:38

@Seduxen: Sajnos nem :-(
Én Robert Lundlumért rajongtam :-D

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 11:00:12

@tintamin: Kissé belterjesek lettünk:)))))
Ezért jó, hogy például te is itt vagy, köll egy kis vérfrissítés. Beveszünk a csapatba, jó?
Csak az a baj, hogy én még Móránál elakadtam, onnan nem tom követni a zeseményeket:((((
De üdvözöllek szeretettel a Vbőr klánban;-DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.22. 11:11:32

@Ásómaci: olvass el tőle egy párat, megéri.

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 12:50:52

@arlequin: Ja, jó ez a szó, hogy pajtikám:)))) Most olvastam 1000x a Rokonokat, és ott a Takarékszövetkezet Nagyura, a Kardics bácsi, meg az örökös polgálmester használta ezt a szót.

Aztán dőlt a lé, meg a Boronkay villa a fasorból emberünk ölébe.

De nem csinált Móricz happy endet. Sőt nagyon is szomorú vége lett a dolognak.

Azzé' amíg fut a szekér jó dolog pajtikoknak lenni:))))))))

Utána meg azzé' jó, mer' ha még marad a zembernek barátja, és még megszólítják, akkor igazán őt magát nézik, nem a társadalmi állásást:)

Bocs, kedvenc Arlequinom, a meleg megártott gyönge fejemnek, ezzé' beszélek ilyen hektikusan:((((((((

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 13:11:10

@Donna (Cara)mba: Michael Knight is így hívta a kocsiját :-DDDDDDDDDDDD

arlequin 2010.07.22. 13:51:33

@Donna (Cara)mba:

aki nem bírja a meleget az igyon pálinkát vagy teát. kéremalássan.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 13:56:59

@Donna (Cara)mba:
Vegyél be! Légyszi. Én is tag akarok lenni! Öntöttvas serpenyőm már van (a beszari giliszták kordában tartására)
:)))

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 14:09:49

@arlequin: A pálinkát - a valódilagosat - módjával, szeretem. De most hogy nézne az ki, hogy egy vászoncselédnek már délben félrecsússzon a kontya?

A teaiváshoz meg kell valami, ami belőlem hiányzik:(
Talán mert nincsenek felsőházi angolszász felmenőim. Talán.
Meg nem Ming korabeli a teáskészletem:))))))))
Szal valami hibádzik nálam (más téren is möglehet, csak nem tok rulla)

Ha itthon vagyok, marad a bikinere vetkezés. Eddig még nem szóltak rám;-D

Anemjó?

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 14:16:41

@neccharisnyás útonálló: A belterjesek közé? Na ne nevettess:)))))
Te már rég első számú belterjes vagy:)))))
Ugyan a lányom lehetnél (sajnos csak fiam van), de máris a fejemre nőtél és überolsz;-DDDD
De ezt így köll csinálni:)
Attól én még tetégedet szeresselek, már amilyen a hagyományos barátnéskodás nőszemélyek között:)))))))

A zöntöttvas serpenyőnek a fiam örülne nagyon meg! Úgyhogy csak hozzad! Nagy beles a gyerök, és még sütni-főzni is szeret - nem utolsó sorban tud is - imád mindenféle serpenyőt, begrét, konyhai edényt.
Megfőzi a lányokat, akarom mondani szívest-örömest főz a lányoknak, ez az egyik specialitása;-D
Hogy van-e neki más is, aztat én nem tudhatom:)

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 14:18:35

@Ásómaci: A kocsi az oké, aztaték értöm, de ki az a Michael Night?

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 14:21:51

@Ásómaci: Mit törtél ma össze, hogy legyen mit összeragaszgass?:))))))
Ja, most látom, nem jó nyomon járok. Akik összetörnek minduntalan valamit, hogy aztán összeragaszgassák, azok a restaurátorok.

Jóvvan, akkor csak ássál! Vagy ahho' meg kemény a főd? A kutyáim is abbahagyták az ásást:)))))

arlequin 2010.07.22. 14:22:08

@Donna (Cara)mba:

én se nagyon szerettem. az ilyen-olyen boltit, meg kávéházit most sem.
de
van egy kedves barátom, aki azóta kiköltözött kínába. ő megmutatta, milyen a valódilagos teázás. olyan kínai módra.
az nagyon jó. teljesen 'beteázol'.
maroknyi teáskanna cserépből, két db gyűszűnyi teáspoharacska. többször leöntött teafű minőségi préselt teából.
na az jó.
ráadásul megajándékozott egy kis szettel.
azóta talán 4-5 teáztam az elmúlt 3 évben. szigorúan itthon. vendéggel/baráttal

arlequin 2010.07.22. 14:25:29

@Donna (Cara)mba:

Michael Knight-ot a davidoff hasselhoff jáccotta és a KITT nevű szuperkocsival beszélgetett.
gagyi amerikai technikabuziság leöntve szőrösmellkass gánnyal. rosszfiúk elkapva, széplányok meg..., szóval megkocsikáztatva, merthát a zerkölcs, a zerkölcs.

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 14:26:57

@arlequin: Ez már teccik! Olyan árisztokratikus és disztingvált! Szeretem a rituálékat. Nagyon!
Az néköm nagyon imponál:)

Komercet nem szeretek. Semmiből, ha már válogathatok:)

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 14:29:09

@arlequin: Nem vagyok én az erkőcsnek ellensége:)
De nagyon ritkán, azzé' kincsinyég ugye félre lehet tenni? Csak picurikát.

arlequin 2010.07.22. 14:44:50

@Donna (Cara)mba: ja-ja. mondta is, hogy csak a felsőosztály teteje csinálja így. a szertartáshoz hozzátartozik, hogy az első adag vizet kiöntöd, illetve a csészéket melegíted-mosod vele stb.

az erkölcs meg egy változó dolog, országról-országra, kultúráról-kultúrára, vallásról-vallásra, századról-századra. szükséges a közösségi léthez, az ágyban pedig mérgez.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 14:45:48

@neccharisnyás útonálló: Szerintem te már régóta bent vagy. :-D @Donna (Cara)mba: Ja, már írta.
Teázni ilyen időben? Már várom, hogy essen már az eső! Söröznék egyet! (Apám mondta mindig, hogy "Csak akkor igyál fiam, ha jól esik!"

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 14:49:12

@arlequin: Woody Allen mondta egyszer egy filmjében (Hogy mi a címe, most nem fog eszembe jutni): "Hogy a szex undorító?! Csak ha jól csinálják!" :-P

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 15:02:42

@Donna (Cara)mba:
Jó, hogy szólsz. Akkor mehetek reklamálni a Magy. Kir. Postához, hogy a bedolgozóik lenyúlták a Kőműves Fakanalamat.

@Ásómaci:
Van egy törött poharam. Összerakod a cserepeket? ;)

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 15:03:22

@Ásómaci: Méred rendszeresen a tesztoszteron szintedet? Ügyelni kell ebben a melegben, akármi megárthat;)))))))))), aztán felborul az egész szervezet működése!

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 15:06:20

@arlequin: Ó, be szépeket mondasz....Ilyeneket reggeltől estig, estétől reggelig hallgatnék:)
Felsőosztály teteje....hmmmmmmm
Imádom az exkluzivitást!

Az erkölcs relativizálását nem büntetik, nem tod?

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 15:08:43

@neccharisnyás útonálló: A kőműves fakanál appedig köll:)
Reklamálj, de rögvest!
Sztem páholyossan fogunk működni, ez már láccik.

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 15:11:36

@Ásómaci: Jóvvan, elmúlik. Esők jönnek...
Sőt barnaesők jönnek. Aszondják a meterológósok.
Ezzé' most a rettegés a divat, tehát kevesebb tesztoszteron, több adrenalin:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 15:20:02

@Donna (Cara)mba:
Há én se értem, melyik postásmócsingnak van szüksége egy RÓZSASZÍN fakanálra, aminek a nyelébe belevéstek egy szívet a nevemmel..... de olyan nagy ez a világ, annyi őrülttel.

Barnaeső??!!!!!!!!!!! Álljunk csak meg de gyorsan! Az én fejemre ugyan nem fog egyetlen Olümposzról szalasztott véglény se emésztési végterméket szórni, mert istenbiza feldugom a vasvillát az alfelébe!

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 15:26:09

@neccharisnyás útonálló: Mingyár' megyünk háztűznézőbe meg lánykérőbe hozzád, ha te egy ilyen felszerelt házisárk...bocs: háziasszony vagy:))))
Fakanál, vazsvella:))))))
Mán látom akkor a szükséges a hozományod is megvan:)
Ennyivel már el lehet kezdeni az életet:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 15:36:22

@Donna (Cara)mba: Inkább az ezüst esőt komálom:
www.youtube.com/watch?v=vki8EDnP5WA
A barna esőt meghagyom a Debreceni Bérrettegő Józsefnek.
@neccharisnyás útonálló: Rózsaszín ??? fakanál? LOL

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 15:47:57

@Donna (Cara)mba:
Most hogy mondod, milyen házias fiút sikerült kinevelned, még a végén szívesen is látlak titeket! :))))

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 15:54:29

@neccharisnyás útonálló: Nekem mondod? Azzé' happolták el előlem idő előtt:))))
Még körül se tudtam jól nézni a menyfelhozatalban, már eldőlt a dolog:(
Engem teljesen kihagyott a fiam a válogatásból! Na hallottál te már ilyet? Ugye, hogy felháborító!
Pedig nem járnál rosszul velem, mint anyóssal:))))
Szelíd vagyok, mint a galamb:) Alig egy-két szót ha mondok...
Te is, mint látom, csendes szavú vagy:)
Olyan megülős fajta, véleményét megtartja magának, szóval olyan szolidan konszolidált.
Pont mint én. És csak a templom-háztartás között mozgunk, ugye?:))))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 16:03:55

@Donna (Cara)mba:
Az-az. Aranyélet lenne. 2 oldalról kapná az úrfi az áldást. :)))
Én mindég így járok. Kinézek valakit. Kiderül milyen jók lennénk együtt. Aztán megpillantom a Madártani Intézet sorszámozott billogját a kezén. Nem jó ez így.

Hogy is mondtad múltkor, merre láttad azt a 30 közeli, barna hosszúhajú fiatalembert? Megismerkednék vele. Teljesen hozza az általam felállított paramétereket.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 16:11:19

@neccharisnyás útonálló: @Donna (Cara)mba:
Anyós-meny beszélgetés? A férfi meg majd kész tények előtt áll! Ez már igazán Matriarchátus.
Egyenlőséget követelek a férfiaknak! Létrehozom a kék térdzokni társaságot, és kiállok a férfiak jogaiért!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 16:14:16

@Ásómaci:
Így ezt mind, egyedül? Hajrá! Csak szólok, hogy egy harapós nő felér 2-3 férfival. Most ezt szorozd be kettővel!
;PPPPP :DDDDDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 16:16:18

@neccharisnyás útonálló: Hát, ha a férfiak jogairól van szó, akkor én is tudok harcolni!
Odamegyek, és kikardom a rántomat! Utána lesz nemulass ;-PPP

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 16:17:58

@Ásómaci:
Nomá! Női esküm kötelez, hogy magorvérből tenyésszem ki a tisztavérű náczikok új generációját, akik majdan felvirágoztatják a Rántotthúsok Földjét.

/hű, kezd beütni az a KV. Sirály!/

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 16:41:06

@neccharisnyás útonálló: Hozza, komoly! Halk szavú, de azzé' nem áll a sarokba, ha ránéz egy asszonynémbör:)

Á, elvesztettem a kontaktot:(((( És olyan szép szeme volt, hogy csak...

Mondom, soha az életbe stoppost nem vettem fel, de ennek ösztönből nem tutttttam ellenálllni:))))
Nagyon lájtos kis kaland vót, de az én esetemben ezzel már dicsekszik az ember leánya:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 16:43:55

@Donna (Cara)mba: stopposok. Foltos farmerek az út mentén.
www.youtube.com/watch?v=CaTxhtRww8o

Ezek a mai fiatalok! Mindig csak a szex meg a szipu :-DDDDDDDDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 16:51:42

@Donna (Cara)mba: Egyébként a férfiak ilyenek! Egyszerűen mindig a saját fejük után mennek nőügyileg! Bezzeg a lányok! Még be sem mutatkoztak a srácnak, máris cibálják haza, hogy kikérjék apuci véleményét ;-P

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 16:52:08

@Ásómaci: Az egyenlőséget sajnos akkor buktátok el, amikor hagytatok bennünket emancibálódni;-D

Miért hagytátok, hogy így legyen?

Ha már eső is szóba került, akkor ez itt az eső után köpönyeg klasszikus esete.

De ne búsúlj! Necc megígérte, hogy elküldi a törött poharát vagy mit, amit összepászinthatsz:) Aztán ha végeztél a legózással, visszaviheted neki személyesen.
Azért megtart(unk) Téged is:))) Kell egy aranyásó is a csapatba:) Az se nem semmi:)))))

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 16:53:38

@Ásómaci: Az ezüst esőt én is szeretem.

Ezüst, arany, brill: jöhet;-DDDDD Nem vok válogatós!

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 16:57:23

Mostantól kis időre édeskettesben hagylak benneteket, (hacsak fel nem bukkan Arlequin közben).
Használjátok ki okosan az időt;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 16:57:29

@Donna (Cara)mba:
Jaja. Kiáshatja az aranyláncomat a ganésgödör mélyiről, amibe kisöcsi sikeresen beleejtette. :DDDDDDDDDDDD

Donna (Cara)mba 2010.07.22. 16:58:24

@neccharisnyás útonálló: És ne verekedjetek, kérlek, amíg odaleszek:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 17:01:41

@Donna (Cara)mba: Köszönöm, hogy megtartotok. És külön örülök necc cserepeinek! (Bár még mindig nem tudom, hogy konkrétan hány cm az a colos test :-?)
Egyébként erre gondoltál?
www.youtube.com/watch?v=PluRW3_FEt0

@neccharisnyás útonálló: www.youtube.com/watch?v=sCEZ2m9o7vc
:-DDDDDDDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:03:03

@Donna (Cara)mba:
De ha meghúzza a copfomat, azt csak nem hagyhatom büntetlenül... még a végén elkanászodik és elviszi a kovácsoltvas kerítésemet a méhbe.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:08:32

@Ásómaci:
ÚR-ISTEN!!! A Százholdas Pagony lakói betéptek a szerecsendió virágtól, hogy fülig érő vigyorral tolják a germán trappolósmetalt? Bár, ha emlékeim nem csalnak, a lilaelefántos részben fedeztek fel valami új csodagombát. :DDDDDDDDDDDDDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:11:20

Col-col. Régész és ilyet nem tud...... barátkozz össze egy kőművessel. Iszonyat! Én bezzeg vágom, hogy kel kábeltévével lefedni egy komplett nagyfalui kerületet, közbe semmi végzettségem hozzá...

arlequin 2010.07.22. 17:12:06

@Donna (Cara)mba:

csak az abszolút nem relatív. minden más az.

na felbuktam, izé, lebuktam. kibukok.

pá!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 17:23:00

@neccharisnyás útonálló: Szóval colod test. Tokkal vonóval, vagy anélkül?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:28:36

@Ásómaci:
Nem hegedálok. Szerettem volna zenesuliba járni annak idején. Na ezt ők már annyira nem szerették volna. Mély sebeket hagyott bennem a dolog. Azóta is haragszom a komolyzenére és a kedvelőit sznob bugrisoknak tartom.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 17:32:08

@neccharisnyás útonálló: Én egy fél évet jártam citerázni, de abbahagytam. Nem láttam benne sok jövőt, mindig dobolni akartam, de a szüleim nem engedték.
Van azért olyan ember, aki igen jól tud citerázni:
www.youtube.com/watch?v=VAeYt-swWG0
Akkor én egy sznob bugris vagyok :-D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:34:42

@Ásómaci:
Az. De ezt már tudtam a kis "coming out"-od előtt is. ;PPPPPP

Jáj! Áll le az agyam ebben a melegben. :S

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 17:36:21

@neccharisnyás útonálló: Sznob bugrisnak is kell lenni valakinek ezen a földön :-P

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:38:25

@Ásómaci:
Nocsak. Segítettem megtalálni életed értelmét?? :DDDDDDDDDDDDDD
Penzumot a következő számlaszámra kérném: ..............

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 17:39:43

@Ásómaci:
Azt mondtad, ásol.
Mifelénk az ember nem válogat. Ha munka van azt elvégzi.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.22. 17:41:05

@neccharisnyás útonálló: Jól van! Ások egy nagy gödröt, és belefekszem! :-P
Egyébként is mennem kell. Majd még beszélünk. Te Nercharisnyás Útonálló :-PPP

fokabacsi 2010.07.22. 17:59:16

Ez a hombárfejű vén bolsevista kretén annyi észt nem tudott összeszedni, hogy azt mondja : nem ingem, nem veszem magamra???!!??? És ennyi ésszel még polgármester?? csodálkozunk, hogy ott tartunk , ahol??

vadalmata 2010.07.28. 20:09:03

Az alábbi közlemény jelent meg ma este a Pinokkió diktátor viselt dolgait tárgyaló fórumon hült helyén:
"A fórum szünetel

Tisztelt Olvasóink! Az elmúlt nyolc hónapban fórumunkon közel hatezer hozzászólás jelent meg. Vegyes sikerrel. A pozitív mérleg mellett ott a negatív mutató: számos feljelentés. A helyi antidemokratikus erők, egyes közéleti szereplők nem tűrnek el semmilyen véleményt: ez megmutatkozott az elmúlt két évben. Fórumról fórumra költöztek az igazságkeresők, s talán néhány embernek sikerült felnyitni a szemét.

Köszönöm a hozzászólásokat!

A honlap továbbra is üzemel, csak szegényebb lesz, és a demokrácia szenved csorbát.

Ezt a nehéz döntést önszántamból hoztam:

Tomka Mihály, a Délkelet felelős szerkesztője

(delkelet@citromail.hu)"

Nem hiszek az ilyen "önkéntes döntésekben". Vajon mi lehet az a kényszerítő erő, ami az eddig hősiesen küzdő lapkiadó-szerkesztőt ilyen lépésre késztette?

Scala 2010.07.28. 22:39:01

@vadalmata: Nos, hát igen...
Virágnyelven szóljon ez a blog is hozzánk, nehogy baj legyen!
Magam részéről, akkor: Szeretem a focit! :-D

süti beállítások módosítása