Skip to content


       Szűrés lista

Nyaljunk-e tovább az Alstomnak?

Múlt hét pénteken jelentette be az NKH, hogy elutasította az Alstom metrókocsikra beadott típusengedély-kérelmet több okból is. A határozat szerinti főbb hibákat Hegylako foglalta össze tömören: "Tehát gondok vannak a megállással, de legalább tűzveszélyes és nem lehet belőle menekülni:)" . Ezenkívül nagyfokú hanyagság is felmerül az Alstom részéről, mert a műszaki hibák mellett jónéhány dokumentációt egyszerűen be sem nyújtottak. Mer ugye minek, gondolhatták. 

A BKV korábban július 31-ig adott határidőt arra, hogy az Alstom megszerezze az engedélyt, és határozottan kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben felbontja a szerződést. Az ultimátumot a fővárosi közgyűlés megerősítette június 3-án, tehát a tulajdonosi felhatalmazás is megvan a szerződésbontásra, amit a VEKE is elkerülhetetlennek tart. Ezt egyébként már korábban is megtehették volna, mert a késedelem miatt kiszabható kötbér már hónapokkal ezelőtt elérte a maximálist (a szerződéses ár 10 százaléka), így erre a szerződés szerint joga van. Ám eddig az Alstom mindig haladékot kapott, és vannak, akik még most is ezt szorgalmazzák.

Index:


"Mint megtudtuk, hétfő délelőtt a főváros vezetése szűk körben tárgyalt az ügyről, és arra jutott, hogy a BKV ne kapkodjon el semmit. Eszerint a felbontásról az augusztus 26-i közgyűlés dönt, de feltételes döntés várható, mert addigra nem dől el, hogy az első fokon meghozott hatósági elutasítás az Alstom valószínűsíthető fellebbezését követően megváltozik-e. Azaz eldöntik előre, mi lesz, ha az Alstom jogerősen is elbukja az engedélyt, vagy netán a hatóság meggondolja magát és mégis zöld utat ad a metrókocsinak.

Azt nem tudni, hogy a másodfokú döntést mikor hozza meg a közlekedési hatóság, az viszont a metrókocsi-szerződésből kiolvasható, hogy hat hónap után a főváros elvesztheti most még kedvező pozícióját. A szerződésnek van ugyanis egy elég furcsa pontja."

 

Naná, hát pont Abszurdisztán fővárosában, Demszkygrádban, és a metróprojekttel kapcsolatban ne lenne?!


"A szerződés 32-es pontja szerint a háború, a tűzvész, az árvíz, a forradalom és a járványok mellett vis maiornak (előre nem látható, a szerződőktől független katasztrófának) számít az is, ha a szállítónak nem sikerül beszereznie az általa gyártott metrókocsira a magyarországi típusengedélyt."

 

Vagyis legyártják valahogy, sikerül valahogy, aztán mossák kezüket...

A mélyen tisztelt BKV-val együtt. Ők ugyanis erősen tagadtak, és fenyegették meg perrel Gál Misit, mikor ő az Alstom-kocsik tudomására jutott hibáiról írt. Ehhez képest olvassuk el azt a listát, amit a BKV műszaki emberei írtak össze július 28-án emlékeztetőül. Ezt akarták az Alstommal leegyeztetni, hogy mi ezekre a válaszuk, tervük.

"Sorsz. / Leírás
1.      Darai Lajos úr által felvezetett, még nyitva lévő RS/ATC kérdések.
2.      Szoftverinformációk (folyamatábra kérése)
3.      Rajzdokumentáció. Visszaigazolást kérünk, hogy a 142/414/2010 hivatkozású levélben kért, a levél táblázatában szereplő kártyákról megkapjuk a rajzokat.
Bemeneti szekrény: aio19; aio20; cc1; dic1; dic3; fls1; hfc1; is2; mb2; pcm3; sci4m; smc3; vdk1.
Segédüzemi átalakító berendezés: 110/24V tápegység; FFK-01; GLT-02; IFF-01M;
PAC-1; PS-02-4R; RCA-09; RCA-10; RCA-11; RCA-12; Tápegységek, MVB-CAN
Gateway.
Hajtásinverter: 110/24 tápegység; MDI-1; PS-01; PTP-01, WTC-02.
4.      Gumirugó cseréjének magyarázata.
5.      Biztonságfilozófia és a vésznyitás folyamata kiesett EVR-ek esetén.
6.      Rádió tápellátás tervezett véglegesítése.
7.      Kerékkopás. Mi az Alstom terve az 1. sz. prototípus szerelvény kopott kerekeivel kapcsolatban. Értékcsökkenést számít fel, vagy kicseréli a kerekeket?
8.      Átjáró peron oldali takarás és jelölés véglegesítése
9.      Lemerült akkumulátor indítópanel elhelyezés véglegesítése
10.     Véletlen (akaratlan) vonatindítás megelőzésének véglegesítése
11.     Utastájékoztatás vegyesüzemben, szoftverátadás, betanítás, BKV
adatállomány kezelés
12.     NKH által kifogásolt ajtósín éles sarkok lekerekítésére van-e NKH által elfogadható megoldása BMC-nek?
13.     CERTIFER vizsgálat kiterjesztése a Karbantartási kézikönyvekre és az
Üzemeltetési kézikönyvre a 2009. december 2-4. között Valenciennesben
megtartott workshopon megbeszéltek szerint.
A CERTIFER jelentés 4. pontonjában a meghatározásra kerül az a biztonsági
feltétel, amely szerint: "a biztonsági napló egy-egy sora akkor van lezárva,
amikor a vezetési és karbantartási kézikönyvben az intézkedés már
megállapításra került", illetve a CERTIFER által kiadott pozitív vélemény
azzal a feltétellel teljesül, amennyiben a ".BKV-nak alkalmaznia kell az
üzemeltetésre és karbantartásra átvitt megkötöttségeket.".
14.     A 2010. június 27-én az automatikus csatlás próbájánál tapasztalt
jelenség vizsgálata. A jelenség leírása: szétcsatolt járműrészek esetén a
kiegészítő fékkarok (ADCH) üzemi fék állapotban hatástalanok, csak a vészfék
funkció működőképes.
15.     Kérjük az Alstom által mért konkrét energia-visszatáplálási értékeket.
16.     A címkék, feliratok, jelölések véglegesítése. Kérjük a látványtervek és a méretezett rajzok átadását.
17.     Szerződéses zajszintmérés egyeztetése Alstommal. A mérést végző cég kiválasztása.
18.     Tűzoltósági nyilatkozat kiadásának problémaköre.
19.     Vezetőfülke fogas véglegesítése.
20.     4. szintű karbantartási anyagok átadása BKV számára.
21.     Karbantartó személyzet oktatásának ütemezése. BMC nyilatkozat arról, hogy a rendelkezésre állás biztosítása érdekében vállalják az esetlegesen alagútban meghibásodó vonat kimentését addig, amíg a karbantartó személyzet oktatását el nem végzik.
22.     QCP 36 átvételi eljárás magyar nyelven BKV Zrt. részére történő átadása. BMC korábban ezt 2010. április 16-áig ígérte.
23.     Nagyfeszültség kimaradásakor menetbe kapcsolt menet-fék vezérlő kar esetében nem áll rendelkezésre az ED fék"

Kocsis és Székelyné pont most töltik a szabadságukat, de nagyon remélem, hogy álló nap zaklatott telefonokra kell válaszolniuk, mert ha valakinek, hát nekik aztán tudniuk kellett mindenről.

A BKV-szakszervezetek, Demszky és Ikvai-Szabó egyébként nem kapkodná el a szerződésbontást, csak szépen alázatosan (netán nokiásdoboz) jeligére továbbra is együtt szeretnének működni az Alstommal, ami csak sunnyog. Nem tudom elképzelni, miben bíznak nagy kedvenceink...

Mindenesetre az NKH-döntés (elutasítás), vagyis a metrókocsibukta következményeként a 2-es metró kocsik nélkül marad, vagyis a régieket kéne felújítani 2-3 milliárdért, másrészt pedig a metrókocsi-szerződést annak idején úgy írták ki, hogy egyszerre tartalmazta a 22 darab 2-es metróra szánt szerelvény és a 15, modernebb, automatizált, 4-es metróra szánt szerelvényt. A típusengedély elbukása egyelőre csak a 2-es metróra szánt metrókocsikat érinti, de a szerződés felmondása a benne foglalt, a 4-es vonalra szánt szerelvényekkel együtt lehetséges csak. Vagyis ha a 4-es metró kocsijaira új pályázatot kell kiírni, akkor még tovább csúszhat a négyes metró átadása, viszont ha nem lesz kész 2013-ra, akkor bukhatjuk a nagy nehezen kialkudott 180 milliárd forintos unióstámogatást rá. Esetleg két évig lenne egy tök üres alagutunk.

Mivel tele van már a hócipőm a metróval, és úgy kompletten a városvezetés "nagy projektjeivel", eddigi munkájával, ezennel benyújtom az Index-ötletpályázatára a javaslatomat az esetlegesen üresen álló metróalagút hasznosításával kapcsolatban: semmiféle kulturát, sznobszínházat, romkocsmát nem akarok bele, elég volt már a jópofizásból. Demszkyt az egész idióta trehány bandájával együtt lekergetni, és az új metrókocsik megérkezéséig szállítsák riksán a Zembereket! Ki ért egyet?

 

 Ebben a kérdőívben elmondhatjátok véleményeteket a 4-es metró beruházásról.

A folytatásban pedig kiderül, hogy mit is jelent a "vis major" egy Demszky-Aba Botond által aláírt 60 milliárdos szerződésben: Demszkynél a vis major

Címkék: budapest bkv demszky botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr582194940

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Metróalagút hasznosan (százötvennyolc) 2010.08.09. 10:01:05

Nos, ezzel meg is volnánk, jöhet az ötlet a hasznosításra. Persze a legjobbakat már elsütötted, nekem is rögtön a romkocsma, földalatti sétány, csatorna gondolákkal vagy hadronütköztető jutott az eszembe, de aztán megerőltettem magam, és még ezeknél is...

Trackback: Hűtlen kezelés Alstom-ügyben? 2010.08.03. 12:32:01

Ha a főváros felmondaná az Alstom-szerződést, körülbelül 2015-16-ra lehet kész a négyes metró - vagyis két éven keresztül üresen állna a metróalagút. A szerződés szerint ráadásul vis maiornak számít, ha az Alstom nem kapja meg a szükséges típusengedélyt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tudi 2010.08.03. 17:30:33

Na az elszámoltatási kormánybiztos, vagy más nyomozóhatóság itt is körülnézhetne egy kicsit, itt is jó pár nokiásbodoz cserélhetett gazdát, ha így védik azt ami szar, most az független, hogy francia, olasz, japán, német, mert ami szar az szar, azt nem kell megvenni és kész, vagy használják ezeket a kocsikat esetleg a párizsi metróban.
Ja, ha esetleg ez a riksás dolog megvalósulna (bár úgy lenne), akkor én Demszkyvel az egész városban elfurikázatom magam, csak azért a pénzt nem sajnálva felutaznék pestre, hogy ezt láthassam.

kodó tamás 2010.08.03. 17:54:52

simán oligarcha váltás zajlik,
mint a redbull is, ők se tejeltek az új forradalmi kormánynak
vszínű siemens lesz mert azzal van fidesz pénztár kapcsolat

misztikus alfahím 2010.08.03. 18:00:21

Szavazás:

Ki az a 2%??? Lépjen elő, most rögtön!

kodó tamás 2010.08.03. 18:02:42

@derelyegrádi szellem:
A Nemzeti Közlekedési Hatóság MINDENKÉPP katasztrófa!!!!!
de egyébként a válasz:

Kedves Nép!
én sem vagyok hüje. én se kötnék ilyen szerződést (magamnak, a saját pénzemről)
de ti le vagytok szarva. járjatok gyalog. a metrót az elejétől viccnek szántam. mondhatnám számla melléklet.
ki a faszt érdekel a metro. én budakeszin lakom, csak nem gondoltátok hogy a családi házam és az adria között majd bemegyek budapestre kurva szerződéseket olvasgatni.
addig a tanácsnokaim intéznek mindent.
ja és ne öljétek egymást. csak tűrjetek. nekem se könnyű az életem.
a napon majd vigyázok az uv miatt.
ölel benneteket a nagy demszkáj

Bergeroth 2010.08.03. 18:08:17

Hány száz milliárdot is költöttünk rá eddig?
Persze, nem lényeg, gazdag ország vagyunk, belefér...

belekotty 2010.08.03. 18:24:59

@grupi: Sajna sokan szavaztunk rá... Nem volt alternatíva. Tarlós lett volna, ami nem ellenszenves, csak hát mögötte ott a Viktor. Bár az is jobb lett volna mint demszki és csapatának utóbbi 8 éves gátlástalan lopkodása. Rabszíjon szívesen látnám a manust, főképp Kókával egy meseautóban.

belekotty 2010.08.03. 18:27:36

@DexterMorgan78/Séfbácsi: "Én sem, komolyan nincsenek illuzióim hogy mit fognak csinálni orbánék az elkövetkezendő 4 évben, de ha csak megelégszenek a 10%-os rátával már kurva jól állunk. "

Igen. Tegyék Alkotmányba, hogy 10 százalék jatt jár a kormányközeli vállakozásoknak, aki azon túl lop annak börtön. Rögtön az 500 milliárdos metró csak 300 milliárd lenne. Ezzel én is kiegyeznék.

dipl-o-mata 2010.08.03. 18:35:18

Nem tudom, hogy írt e már valaki előttem erről.Én nem igazán ismerem az Alstomot, de ha jól tudom nem kezdők ezen a pályán.Egyszer csak elfelejtettek vonatot építeni?Inkább arra gyanakszom, hogy közölték velük: "amennyiben ez az összeg megjelenik ezen a svájci bankszámlán elég ha összedobtok valamit ami gurul, a többit mi lezsírozzuk", csak jött a "forradalom" és mindenki elkezdte félteni az állását.

derelyegrádi szellem 2010.08.03. 18:39:36

@belekotty:

te vagy az első ember (remélem élő eleven ember ül a géped előtt) aki bevallotta, hogy demszkyre szavazott. 1992-óta élek Budapesten, de ilyennel még nem találkoztam.

derelyegrádi szellem 2010.08.03. 18:41:34

@dipl-o-mata:

valami ilyesmi lehetett. Erre utal egyébként a vis maioros rész is a szerződésben.

Várúr 2010.08.03. 18:44:47

@volánrulz:
Szerintem abszolút szokványos és európai a szlovák állampolgársági törvény. Tót lehet boldog-boldogtalan, csehek, ruszinok, lengyelek, tizedik generációs amerikaiak, akárkik. Ami nem szokványos, az a tót külügyér ostoba nyilatkozata.

Várúr 2010.08.03. 18:47:58

@derelyegrádi szellem:
Élő eleven emberként ülök a gépem előtt, aki Demszkyre és mohó, agresszív idióta pártjára sose szavazott. Honfitársaim hülyeségéért se vállalok felelősséget. Szabadság!

hattyú 2010.08.03. 18:51:33

legyen borospince abbó az alagútbó :D meg szórakozóhely, 15 év alatt nyereséges lenne, mert ha egyszer 10 év múlva fog benne közlekedni szerelvény akkor annak úgysem lesz értelme, mert maga az egész 4-es metró értelmetlen :D ez az ország egy nagy vicc

-Soul- 2010.08.03. 18:52:56

Mekkora energiabefektetésre lenne szükség ahhoz, ha az elkészült alagutat elektromágneses gyorsítóként használva át szeretnénk juttatni egy metrókocsit az alstom székházba? Mindenkinek le kellene kapcsolnia itthon a villanyt?

indapass90210 2010.08.03. 19:19:07

Ide is: Szerintetek sem tud az Alstom metrót/vonatot építeni?

www.youtube.com/watch?v=FdQ8CG2Up-g

orient 2010.08.03. 19:25:54

@derelyegrádi szellem: Nem csak neked szol.

Csak roviden: Egy ilyen szsrzodes megirasa nem szamit hutlen kezelesnek? Nem lehet ezzel leultetni jo par evre a Gabeszt? Nem mintha attol visszajonne a 30Milliard az adobol amit tobbek kozott es is fizetek(50% kb. az elvonasom havonta), de legalabb tudnam az rohadek ott fog megdogleni. Sajnos semmi nem lesz belole...

2010.08.03. 19:25:55

Demszky menjen riksázni, nagyon jó :):) egy tál rizsért naponta!!!!! Víz két naponta :):)
azt azért jegyezzük meg, hogy Alstom van N.Y.-ban is :) ha ott jó, akkor kicsit fura a kekeckedés :), de szerintem arról is szó lehet, hogy nem fér be az állomásokra :), és valahogy ki akarnak szállni, mert nem volt ember, aki egy centivel lemérte volna mekkora egy ruszki kocsi(tudjátok, hungaroceles próba, ez is csak itt lehe), és aszondja ekkora kell, vazeg

moncayo 2010.08.03. 19:27:16

Én az alagútban vigalmi negyedet gondolnék. Betolunk pár száz darab kiselejtezett MÁV kocsit, fülkéset. Minden fülkét kiadnék egy lánynak, havi 50 rugóért. 5000 fülkénél az havi 5000x50.000 Ft = 250 millió/hó = 3 milliárd Ft/év (+áfa). Ezzel több legyet is üthetünk:

1./ Az igért 1millió munkahelyből 5000 már meg lenne
2./ Komoly Fővárosi bevétel lenne, így lenne pénz a BKV-ra
3./ Lenne státusz pár pártembernek
4./ A nyugdíjas Demszkyt meg kötelezném, hogy napi 8 órában használt óvszereket újrahasznosítson, azaz mossa ki, hajtogassa össze és az idelátogató nyugdíjasoknak feleáron adja el

2010.08.03. 19:28:07

@Dövan:
hát igen, erről van szó :):):) szóval az Alstom azért ott van a toppon, és szerintem is másról van ám szó

kigyurt álat 2010.08.03. 19:35:18

@greybull -nak igaza van.
Franciáktól különösen egyedi vagy kis sorozatban készülő műszaki terméket nem szabad venni, egyszerűen nem tudják megfelelőre megcsinálni.

aszekelyek 2010.08.03. 19:35:38

@tudi: Vannak páran@greybull: Meg a sárközi papája is de most az üzleti magatartásról van szó. A cégek azon attitűdjéneről, amely azt eredményezi, balkánnak néznek minket. Persze a vezetőink jelen esetben a fővárosé valóban az is. Sőt a főváros balkán alsó.Olyan szerződést, amit ők a z alstommal csak ott kötnek.

aszekelyek 2010.08.03. 19:40:12

@turcsány karcsi elvtárs: ez így nem teljesen igaz. Sok éve Párizsban káttam olyat is, amely átszáguld az állomáson vagy százzal és bztonságos is. Nem minden áthaladó szerelvény áll meg ugyanis ott. azt nem tudom, hogy kik gyártották nekik de nem szemetet vettek és üzemeltettek ott az biztos. Noés már Berlin is megszívta ezt. Átvettek ilyen ipari hulladékot és aztán kellett kivonni a forgalomból, mert nem volt biztonságos. Szóval nem hiszti ez az NKH részéről.

geniusgenie 2010.08.03. 19:47:37

Ha most ezt a sok kifogást a jelenlegi szovjet (mityisinszki) kocsiknál is felvetnék, akkor nemigen lenne metrónk.Pedig marha régen üzemel.
Szakmámból kifolyólag átlátom, hogy ha valaki utólag akar valami elkészült műremekbe belekötni, azt bármikor megteheti.Kivéve: a megrendelő kívánalmai és a figyelembe veendő előírások a szerződéskötéskor rögzitődnek. Innen a dolog egyszerű: ha a termék olyan, ahogy kérték, lehet perkálni. Ha nem olyan, lehet a gyártót szopatni.Jelen esetben sumákolást gyanítok.

aszekelyek 2010.08.03. 19:57:25

@Fell Bandi: mit nem mondasz? :D ők az ellenzéke voltak a BEÉK-nek:D legalábbis mondták. , hogy azok. Úgy véled talán, hogy ezeket az ügyeket csak szorosan együtt tudták megcsinálni?

stratez 2010.08.03. 19:57:29

Befalaztatni Demszkyvel és az MSZP-vel az alagút két bejáratát. Belülről.

MCMLIX 2010.08.03. 20:02:03

Könyörgöm, akasszuk fel!

aszekelyek 2010.08.03. 20:05:35

@geniusgenie: a mityisinszkíjek ugyan rozsdásodnak felül, mint a rosseb de megfelelnek félrendszerben például és alagútbaférés szempontjáből is a magyar szabványnak. Abban a masinosztrojtyelníj zavodban a jelek szerint sokkal jobb minőséget állítottak elő. Fel kell és lehet újítani őket emiatt, hogy az alstrom gyengécske kopásállóságú kereket szállított például. Érdekes, hogy miért nem volt jó az orosz felajánlás az államadósságuk fejében metrót is építettek volna, meg szerelvényt is adtak volna bele, megfelelőt. Tippem, hogy nem lehetett volna akkor az szdsz tele korrupciós ügyekkel ennyire. Ez kb nyolcvan milliárdért semmi.Mert a Kocsis már feljelentést tett ugyanerről amit kifizettek valami dizájnercégnek szintén. Meg még ami nem derült ki. Az 8omilliárd csak ebben az ügyben. Két részeg matrózunk is van. Demszkíj ugyanúgy szórta a pénzünket, mint gyurcsányi-az ki lehet? fleto

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.08.03. 20:06:05

Francia b+... mit vártok? Rendes megvalósulást? Műszaki dokumentációt? Rendes Field Manual-okat, amiből Józsi bácsi majd megtudja, hogyan kell felpumpálni a leengedett szerelvénykereket? Ugyan már...

LAKSZ 2010.08.03. 20:11:36

Hát, meggondolni azt lehet, de ezen a színten az esetleges jutalékot visszaadni ... Azt bizony nem lehet, az már életveszélyes mint az Alstom szerelvény ...

werno 2010.08.03. 20:12:24

"19. Vezetőfülke fogas véglegesítése."

werno 2010.08.03. 20:13:22

"4. Gumirugó cseréjének magyarázata."

aszekelyek 2010.08.03. 20:13:35

@belekotty: ez igen, kampány van, ugye. Előre bemondjuk, hogy majd valakik mennyit lopnak... ez olyan ballibes....át kell helyezni a felelősséget, -olvastam én is a gyurcsány blogban....

Tibike15 2010.08.03. 20:13:50

Jó ez is a paraszt magyaroknak, majd elhúzzák még 6 hónapig és utána az Alstom dönt, hogy szállít vagy felmondja a szerződést. Demszky újabb sikertörténete. De már nagyon puha a Demszky, még pár éve is simán rákente volna a fideszre, meg a fővárosi ellenzékre, hogy miattuk van.
Amúgy itt nem volt korrupció? Csak kérdezem.

werno 2010.08.03. 20:14:38

"3. Rajzdokumentáció. Visszaigazolást kérünk, hogy a 142/414/2010 hivatkozású levélben kért, a levél táblázatában szereplő kártyákról megkapjuk a rajzokat.
Bemeneti szekrény: aio19; aio20; cc1; dic1; dic3; fls1; hfc1; is2; mb2; pcm3; sci4m; smc3; vdk1.
Segédüzemi átalakító berendezés: 110/24V tápegység; FFK-01; GLT-02; IFF-01M;
PAC-1; PS-02-4R; RCA-09; RCA-10; RCA-11; RCA-12; Tápegységek, MVB-CAN
Gateway.
Hajtásinverter: 110/24 tápegység; MDI-1; PS-01; PTP-01, WTC-02."

LAKSZ 2010.08.03. 20:15:06

@orient: Hanyag kezelés, ha nem lehet bizonyítani, hogy szándékos volt. Ha kiderülne, hogy valamelyik francia banknál számlát nyitottak valakinek ..., akkor viszont megáll a hűtlen kezelés ...

werno 2010.08.03. 20:15:24

"8. Átjáró peron oldali takarás és jelölés véglegesítése"

LAKSZ 2010.08.03. 20:17:38

@belekotty: Megfontolandó, rögtön stabilizálódna a forint ...

bumburnyák 2010.08.03. 20:19:49

T. Blogíró:
< "A szerződés 32-es pontja szerint a háború, a tűzvész, az árvíz, a forradalom és a járványok mellett vis maiornak (előre nem látható, a szerződőktől független katasztrófának) számít az is, ha a szállítónak nem sikerül beszereznie az általa gyártott metrókocsira a magyarországi típusengedélyt."

Vagyis legyártják valahogy, sikerül valahogy, aztán mossák kezüket...>

Ez utóbbit honnan veszed? A vis maior arra vonatkozik, mikor, hogyan lehet egy szerződést felbontani. A legritkább eset, amikor vis maiorra hivatkozva be kell tartani egy szerződést.
Látva a hozzászólásokaz, másoknak is vannak szövegértelmezési gondjaik.
Ettől még lehet panama meg sikkasztás, de csak az indulatokat gerjeszted, megoldás nélkül. A hibalistával meg nem sokat lehet kezdenie egy nem szakembernek. Persze a politkusállatnak igen, mert nem tudja, mi az ami javítható, mi az ami viruális, és mi az, ami csak a lista hosszítását szolgálja.

Fransisco Miranda 2010.08.03. 20:29:48

Lehet, hogy mindjárt megköveztek, de lenne pár gondolatom.

Csak azt nem értem, hogy az Alstomról beszélünk, aki nem ma kezde már azért a magas színvonalú vasúti járművek gyártását. (TGV, AVE, például...)
Biztos, hogy a sokat bizonyított magyar közlekedésügyi szakemberek jobban értenek ehhez IS? Nem véletlenül "Ha van rajtam sapka azért..." történet ez? Mert belekötni bármibe bele lehet, és ugye a sajtó is elég sokat elbír, ha az egyik oldalra kell billenteni a mérleget.
Tudom én, hogy nem kell félteni egy ekkora céget sem a turpisságtól, de az Alstom már ezt-azt tett az asztalra, míg a most ellene fröcsögő keménykedő NKH, keménykedő politikusok, és holdudvaruk nem kimondottan erről híres.

aszekelyek 2010.08.03. 20:33:50

@groggil: Most, amikor másokat meg kihajítanak a lakásukból, mert nem tudják fizetni a fenntartását, közüzemi díjak , munkából... és az nem devizahitel...., meg felelőtlen költekezés.Nagyon érdekes lenne, hogy valakiknek meg csak úgy adnak ,törvény ide, vagy oda. Lehet lenni hajléktalannak, minden magyar állampolgárnak. Meg ugye figyelmeztették is előre azokat, akik elmentek, hogy semmijóra ne számítsanak ott,mert nem várja az őket.

aszekelyek 2010.08.03. 20:40:30

@Fransisco Miranda: Kövezés elmarad, az Iránban menő. Hanem az Alstom , most momentán egy olyan szerződés felbonthatatlanságát tette le az asztalra, amelyet nem tartott be a határidők tekintetében. Egy olyan szerződést, amelyet nem hiszem, hogy ez a gyakorlatuk, eleve elfogadhatatlan előrefizetés ügye, a még csak teszt elbírálásra váró kocsik ügyében. Most az van letéve. Meg egy olyan szerelvény, ami biztonsági szempontból nem kifogástalan. Nem gondoljuk, hogy feltétel nélkül kell elalélni, mert egy cég, egy nem banánköztársasági megrendelőnek vagy többnek jó minőséget volt szives szállítani. Itt nem ez a történet. . Ha rendelek egy bécsiszeletet, kifizetem a felét és kiderül, hogy pulykahús és sütve, akkor azt nem fogadom el. Ragaszkodom a bécsi szeletemhez, borjúból, vajban sütve, citronnal és burgonyával Azt kell letenni elém az asztalra.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.03. 20:40:56

Hajlandó vagyok épeszű összgben lefogadni, hogy PONT ezek a kocsik lesznek, némi átalakítás után. Engem ez a sztori kísértetiesen emlékeztet a Gripen ügyre. Annak nem volt fegyverzete, azért kellett újratárgyalni, ennek meg nem jó a féke, ezért kell újratárgyalni. Valaki építkezik? Akkor Juhász Ferenc építkezett.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.03. 20:47:19

@Fransisco Miranda: Szerintem a két külön fékrendszer benne volt a tenderben, ha nem olyat szállítottak, akkor nem az NKH a hülye, csak annak nézték őket a flansziák.

aszekelyek 2010.08.03. 20:49:33

@bumburnyák: A nem gépészmérnök akinek a zsebére megy a 65 milliárd , viszont látja, hogy van hibalista és nincs engedély. Plusz közlik, nincs mód a felbontásra. Azt is hallja, hogy a tesztelők szerint, akiknek ez a szakterületük, vannak ezek a nagyobb hiányosságok. Nem politikusok mondják. Szakemberek. Legritkább, az lehet de erre hivatkoznak, benne van a szerződésbe. Kissé vélhetően eleve számoltak ezzel, hogy majd nem kapják meg az engedélyt. Miért is lenne másért benne ez a kitétel?

aszekelyek 2010.08.03. 20:52:06

@RAMBO: Ezért van beleítva a szerződésbe, hogy az is vis major, ha nem kapnak engedélyt. Ami elég cinikus dolog, tekintve az előrelátásukat a beleíráskor , az előre nem látható esetre nézve. Vis major, ugyanis előre nem látható eset.

gpetersz 2010.08.03. 20:56:30

Latin cuccot nem veszünk. (alaptétel: csak étel, cipő és ruha a kivétel, esetleg film...)

Fransisco Miranda 2010.08.03. 20:57:19

@aszekelyek: OK, értem én. De tuti, hogy pl. a határidőből történő kicsúszás kizárólag rajtuk múlt? Láttam én már franszia (közúti) jármű engedélyezési procedúráját, amit, hogy is mondjam finoman, nem könnyített meg az állítólag magas kvalitású közlekedési szakemberekből álló hatóság. (Kevésbé finoman: minden létező pontján belekötöttek egy olyan járműbe, ami a Lajtán túl már minden országban hónapok óta közúti forgalomban futott, és a gyártó legsikeresebb modellje volt. Konkrétan szarrágás, baszakodás folyt hónapokig, teljesen jogtalanul)
A hatóság akkori hivatalos leveleit szintén telenyomta ehhez hasonló műszaki szövegnek tűnő blablával, ami tudatlanul pont ilyen okosságnak tűnt mint ez. Ennek ismeretében mertem egy másik aspektusból megvilágítani a történteket. Amellett, hogy nem kifejezettebben kedvelem a franciákat.

aszekelyek 2010.08.03. 21:10:46

@derelyegrádi szellem: gabi korrupt disznó, nem ökör. @OmegaMale: az IKEa visszavette szó nélkül a felfújhatatlan felfújhat fotelt. NEm érdekes?

aszekelyek 2010.08.03. 21:13:05

@RAMBO: mégse csapkodjuk a térgyünket....

aszekelyek 2010.08.03. 21:17:40

@Fransisco Miranda: Nos nincs arról információnk, hogy ez a modell bárhol is futna, elfogadott lenne, vagy hasonlóan jónak minősített. Még az Alstom sem hivatkozik erre. Így végeztünk is a hasonlatoddal. Elismerik a fékrendszer nem magyar szabványosságát. Hadd emlékeztesselek. Azt is tudták, hogy ide gyártanak és itt a magyar szabvány lesz az elvárás az engedélyezéshez. Még valami? Az nem előre nem látható, hogy az NKH a magyar szabványt fogja jónak minősíteni. Talán teccettek volna olyat gyártani.

2010.08.03. 21:20:54

Francia vállalatnál dolgozom. Ezeknek fakockát se adnék a kezükbe, istenverte lusta bagázs, logika zéró, technikai-műszaki érzék nulla. Határidők nem számítanak. És nekünk pont ezektől kell metrókocsit vásárolni....

Horizont 2010.08.03. 21:36:59

Ma utaztam a 2 -es metrón. Az jutott eszembe lehet, hogy UGYANAZON a metrókocsin ültem mint az átadáskor 16 éves koromban. Most 55 múltam :DDDDDD

The Great Destroyer 2010.08.03. 21:40:38

Az a vicc, hogy a kijevi metrógyár a mai napig képes olyan metrókat előállítani, amik 100%-ig kompatibilisek lennének mind a régi, mind pedig az új metróalagutakkal, berendezésekkel.
Valószínűleg az a gond az orosz metrókkal, hogy valóban elmennek 30-40 évet kissebb felújításokkal, illetve túl olcsók is.

Horizont 2010.08.03. 21:43:30

@autodidakta agysebész:
A legnagyobb gond, hogy OROSZ!! :)

2010.08.03. 21:47:23

@Jankove: Persze, de ebbe a mondatba bárki a világon beillesztheti saját helyzete szerint az olasz, német, angol, amerikai vagy akár a magyar szavakat is a francia helyett.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2010.08.03. 21:50:58

Érdekes, hogy gyorsan lecserélték az NKH elnökét, és rögtön nem megfelelőnek találták egy Franciaországban gond nélkül működő cég járműveit.

TemplarOmega (törölt) 2010.08.03. 21:53:28

Biztos valaki benyel egy érdemrendet, de a francia szar fix.
Vonatot jót csinálnak maguknak azokból a silányokból, amit a mucsai mutyival kaszálnak.
röviden.

TemplarOmega (törölt) 2010.08.03. 21:57:08

A villamoson légkondit kellett intézni pluszba, a metrora meg féket?
Bravo, Gabi bácsi, jöhet a gondtalan horvát nyugdíj.

lehet más a handa-banda 2010.08.03. 22:00:58

Egyszer kerültünk szervizbe a haverom kocsijával Franciaországban, nem is akármilyen hanem márkaszerviz volt, na ezt senkinek se kívánom hogy megtapasztalja. Lusta sunnyogó bagázs, össze-vissza vakerolnak dolgozni azt viszont nuku. Hiába érted a nyelvüket mégis rosszul jársz velük. Ugyanezt akarják most ránk nyomni qrva nagy pénzért a szar metrójukkal

vizesnyolcas 2010.08.03. 22:11:47

Minimum lámpavas azoknak, akik ilyen 32-es ponttal a szerződést aláírták.

jozicsenko 2010.08.03. 22:12:45

@Kuviklacz: 2006 óta volt négy éve ennek a cégnek, hogy valami értelmeset alkosson

csak hát könnyebb volt hátradőlni és a pérót vakarni, mint dolgozni: végülis ki gondolta volna, hogy 2010ben orbán nyer és a bkv felét lecsukják...

kellene már az a qrva bilincs demszkyre...

grésa 2010.08.03. 22:17:35

azt látom, hogy ebben az ügyben is politikusok, újságírók sík hülyék, de nyilatkoznak. Nyomukban a tudatlan közvélemény... amit a fejükbe töltenek! Arra senki sem gondol, hogy Párizsban tízszer annyi metró van , mint Bp-en? és, hogy azok százszor jobban értenek hozzá, mint ezek a kis köcsögök? És azt miért nem kérdezi senki, hogy a franciák hogy kerültek ide? Azért nem felel senki?

Kerti Fóka 2010.08.03. 22:17:50

Az a legszomorúbb ebben az egész metró mizériában - azon felül, hogy a hasznosságát kicsit nehéz megindokolni, akárcsak az árát - hogy ezt az egész kb 500 milliárdot jó részben hitelre csináltatjuk meg... Szóval mire ténylegesen ki is fizetjük lesz ez vagy 800 milliárd!!! És mennyi ilyen dolog épült... autópályák, utak, középületek,stb. Vettek így buszt, vonatot még talán biciklit is! Hogy milyen hitel, PPP vagy banki az nem lényeges... Értem én, hogy különben nem lett volna rájuk pénz,de így hogy rengeteg dolgot és szinte mindent így csináltak így magabiztosan adósságba verték az országot hosszú évtizedekre... Azt meg azért inkább nem is merem feltételezni, hogy a hitelnyújtó , tőkét adó társaság valami haver-koma-jóbarát cége, bankja,stb. lehetett... Évtizedekre tömjük ezeknek a szemeteknek a zsebét! Kellett az országnak ismételt szocializmus az utóbbi 8 évben...:((( Pedig már 40 évig előtte is mindenki tudta hogy lopnak mindent amihez csak érnek... Kellett nekünk bankárkormány, meg Medgyessy, a "francia kapcsolat"... Gyurcsit már meg se említem.... Símán vagyonelkobzás után a Dunába kéne lőni mind!!!!!

Ganger 2010.08.03. 22:21:20

Azt gondolom, hogy az üres metróalagútban sikeresen lenen berendezhető egy kedves börtön, ahol mindenféle büntetést le lehetne ülni a t. bűnöző uraknak, köztük a korrupció, sikkasztás, hűtlen kezelés tetteseivel. Szabadulás akkor, ha megjönnek a szerelvények.

Kerti Fóka 2010.08.03. 22:25:54

grésa: Elhiszem, sőt tudom hogy az Alstom máshol tényleg jókat csinált! Csak valószínűleg itt alapból nem úgy álltak/kezdtek hozzá. Valószínűleg korrupt módon nyertek, illetve annyi pénzt vissza kellett csurgatniuk, hogy a maradékból már meg se kíséreltek alaposan dolgozni...úgy nem jött volna ki nyereségesre a biznisz... Bár egyáltalán nem biztos hogy tényleg visszacsurgattak pénzt, lehet hogy csak le/átadtak egy csomó megrendelést néhány kiválasztott cégnek,stb. Ilyen volumenben ez már bevett szokás. Pénz kiderülhet, de az hogy pl.hagytak nyerni valami magyar céget - mondjuk valami Demszky közeli politikus tulajdonában állót - (vagy esetleg még segítették is őket) valami melót a világ tulsó végén... Na ezt a jóisten se tudná bebizonyítani hogy direkt volt... Pedig a sok offshore lovag között el tudom képzelni, hogy vannak már olyan Demszky közeli magyar üzletemberek akiknek tudott komolyan kedvezi viszonzásképpen az üzleti életben az Alstom...

grésa 2010.08.03. 22:43:31

Kerti Fóka: És, azt nem tudod elképzelni, hogy a franciák, amikor megismerték a partnereiket az együttműködés során, arra jutottak, hogy ezek olyan faszok, hogy nem érdemes szóba állni velük? Ugyanis, amíg ők a világon mindenütt metrókat helyeztek üzembe, derék magyar partnereik csak bőszen politizáltak...

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.03. 23:49:04

"Kocsis és Székelyné pont most töltik a szabadságukat, de nagyon remélem, hogy álló nap zaklatott telefonokra kell válaszolniuk, mert ha valakinek, hát nekik aztán tudniuk kellett mindenről."

Mármint hogy _mindenről_? Amikor a szerződés kötetett sehol nem voltak... Nyilván az elmúlt hónapok eseményeit nagyrészt tudák, de hogy mit tárgyalt Ikvai a héten az Asltommal, azt pl. nem.

belekotty 2010.08.04. 07:49:30

Okoskák akik a franciákat védik! El kellene olvasgatni a történetet! Ha a franciák annyira jók és annyira jó metrót gyártanak, akkor miért késtek két évet az átadással? Csak nem azért mert a magyaroknak valami gagyit akartak legyártani és elsózni? Ha egész Párizs ilyenekkel megy akkor miért van két év késés nagyon okosok?

belekotty 2010.08.04. 07:51:51

@autodidakta agysebész: "Valószínűleg az a gond az orosz metrókkal, hogy valóban elmennek 30-40 évet kissebb felújításokkal, illetve túl olcsók is. " - Valszeg az oroszok olcsók és nem fér bele az árba milliárdos kenőpénz és ez kizáró ok a pályázatnál.

belekotty 2010.08.04. 07:54:32

@stratez: "Befalaztatni Demszkyvel és az MSZP-vel az alagút két bejáratát. Belülről."
- Na most speciel egyetértünk!

belekotty 2010.08.04. 07:56:18

@derelyegrádi szellem: "te vagy az első ember (remélem élő eleven ember ül a géped előtt) aki bevallotta, hogy demszkyre szavazott. 1992-óta élek Budapesten, de ilyennel még nem találkoztam." :-))

Hát... félek is hogy ezért pokolra jutok!

kej 2010.08.04. 08:54:26

@Marcellusca: ez szó szerint így van most nem találom, de volt fent a neten egy hosszabb tanulmány a jog szürke zónájáról a hálapénzzel kapcsolatban (amikor a mikoláék fel akartak ellen lépni). a szerző oldalakon keresztül taglalta, hogy úgy kell törvény alkotni és úgy is alkotnak, hogy kijátszható legyen. eklatáns példája a távközlésről szóló tv, ami - állítólag - csecsemőkorában egy faszányos kis avaslat volt, aztán jöttek a lobbisták (értsd: dobozos emberek) és olyan lett amilyen. csak egy példa belőle: str.eleknek a nyugdíjasoknak kitalált horn-erőltette) előfizetése volt...

_csak_mi_lényegem 2010.08.04. 09:35:28

...azt azért valaki elmagyarázhatná, hogy miért is vis maior az, ha egy gyártó képtelen elolvasni a gyártmányára vonatkozó szabványokat és azokat teljesíteni.
Jó, jó, tudom, az agitprop edzett, de azért ezt már mégis pofátlanság lenne a begyűrűzésekkel és a Zorbánnal magyarázni :-)

orient 2010.08.04. 09:43:07

@LAKSZ: nem lesz itt számla. Annál okosabbak. Vagy svájci számla lenne, vagy Nokiás KONTÉNER.

2010.08.04. 10:16:30

@grésa: Szerintem te nem ismered a franciákat. Semmiben sem kompatibilisek Magyarországgal, de szerintem más országokkal sem. Nagyon nehéz zöldágra jutni velük, leginkább azért, mert nem tudnak, és nem is akarnak alkalmazkodni senkihez, és semmihez. Almát rendelsz, körtét hoznak, aztán ha szóvá teszed, fejedhez vágják sértődötten, hogy hülye vagy. Egészen más a munkatempójuk, (igazi Pató Pál nemzet) és valami egészen kifordított gondolkodásmódjuk van, impróznak, varacskolnak, mindegy csak „valahogy működjön” ez a mottó. Megoldásaik pongyolák átgondolatlanok logikátlanok, és kurva drágák. Ha valamit el lehet érni két lépésből, az franciáknál minimum nyolc, ráadásul az is szar. És sosincs kész semmi időre. Nekem ez a beható tapasztalatom velük kapcsolatban, bár az igaz, hogy nem átfogó képet láttam, csak egy szeletet, a híres franciaországból. Az, hogy kint megvalósult egy modern közlekedési infrastruktúra, semmire sem bizonyíték, legfeljebb arra, hogy számlálatlanul öntik a pénzt fejlesztésekre, üzemeltetésre. Ők nagyon jók abban, hogy megszokott csiga tempójukkal, megszokott dolgokat létrehozzanak maguknak, de minden borul amint a megrendelő külföldi, pláne Magyar. Magyarország költségérzékeny ország, itt nem lehet akármennyi pénzért, akármennyi ideig varacskolni. Itt nem működik az, hogy adnak egy gombot, azt utólag hozzá kell varrni a kabátot, tízszer annyiért, mert valaki elfelejtett előre gondolkodni. Ez itt a probléma.

Marcellusca 2010.08.04. 10:28:07

@Horizont: Hehehe!

Már bocsánat, Kislyány, de ez "kicsúszott". :DDDDD

Marcellusca 2010.08.04. 10:30:28

@Horizont: Nem, nem!
Nem az a baj, hogy orosz, hanem, hogy ingyen lett volna.
Az egész 4-es metró, mindennel együtt.

Abból meg qrva nehéz lenyúlni! :)

Marcellusca 2010.08.04. 10:32:41

Bakker!
Még ekkora sz@r szervert (stílusosan: sz@rver) vagy blogmotort nem cseszett a világ!

greybull 2010.08.04. 10:40:37

@Jankove: fentebb ugyanezeket fogalmaztam meg én is, csak nem tudtam ilyen kulturáltan és indulatmentesen (az az igazság, hogyha magát a szót, hogy 'francia' meghallom, egyszerűen felmegy ezerre a vérnyomásom, rohanok a konyhába kést ragadni és egészen egyszerűen ölni tudnék - természetesen franciát!) - minden szavad kincs, érték, be kellene venni az új Alkotmányba mellékletként, hogy franciákkal még csak szóba se állni!!!!

greybull 2010.08.04. 10:42:03

@greybull: egyébként ha megnézitek az amerikai filmeket, ott a köcsög, hülye, geci majdnem mindig francia, vagy francia eredetű - az amik tudnak valamit!!

csi szi 2010.08.04. 10:47:25

@belekotty: Az oroszok kb. 1930 óta ugyanazt a metrószerelvényt gyártják, kisebb kozmetikai módosításokkal (a ma is gyártottaknak is a műszaki alapja teljesen ugyanaz, ha jól tudom, csak a dizájt módosították, hogy kinézetre ne látsszon annyira ósdinak), szóval lassan 100 éves technológia. Lehet, hogy tartós (bár karbantartani szerintem azt is kell), és olcsó, viszont jó sok áramot fogyaszt, fékezéskor az áramot nem visszatáplálja, hanem elfűti (ellenállásfékezés). Kb. akkora a különbség a mityisinszki meg mondjuk az Alstom között, mint az UV villamos meg a Combino között. Persze a Combinoval is volt elég probléma (pedig a Siemens nem francia cég), és voltak akik szerint jó lenne nekünk az UV még további 50 évig.
Nem akarom védeni a franciákat, de az NKH kifogásainak egy része elég mondvacsináltnak hangzik, azonkívül nem tudom, ha az NKH akarja megtervezni a metrókocsikat, akkor eleve rájuk kellett volna bízni, nem? Ha olyan jó szakemberek, hogy lekörözik az Alstom mérnökeit. Azon is el lehet gondolkodni, hogy a szocializmusból örökölt magyar szabványok tényleg annyira f.szák és fontosak-e, pláne EU-tagként.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.04. 10:56:58

@csi szi: Pontosan. Továbbá ha BKV lesz szíves, és kitakarodik a tesztekre, már ott észlelik a látható hiányosságokat és jelzik a gyártónak hogy ez nem lesz jó, esetleg szerződést bontanak ha eddigre és eddigre nem lesznek javítva, egyből más a leányzó fekvése.
Meg ugye a megrendelő szabja meg a kocsi méreteit, a gyártó honlapján utána lehet nézni. Akkor amikor megrendelték jó volt a 185 centis átjáró? Most már nem? Milyen érdekes....

greybull 2010.08.04. 11:09:54

Amikor majd a 4-es metrón, az Alstöm szerelvényen ülve fékezés nélkül fogunk a Kálvin téri állomáson átszáguldani, a guvadt szemű várakozók iszonyatára és esély sem lesz, hogy megálljunk, és csak száguldunk, száguldunk....majd a végállomáson felkenődünk, mint egy tehénfos az előttünk álló szerelvényre-szerelvénybe és a maradványainkat a hozzátartozóink kiskanállal válogatják ki - na a kurva isten bassza meg: akkor már késő lesz emlékezni, hogy tán mégis be kellett volna tartani azt az istenverte magyar szabványt, vagy baszványt, vagy mi a szart!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 11:31:40

Íme egy kiváló Francia termék:www.youtube.com/watch?v=aibQMYOiofs&feature=related
Talán a legjobb amit eddig csináltak.:)) Jól nyomja az "öreg".:))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.04. 11:47:21

@Tigeri: akad még pár remek francia termék. Szándékosan nem linkelem, mert még a végén jobbágyfelkelés lenne. azt meg nem akarhatom :(

Marcellusca 2010.08.04. 12:15:33

@Tigeri:
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Lehet, hogy művészetekben jók (Belmondo, Delon, Cardinale, Depardieu, Reno, Clavier, Charriere ...),de műszaki dolgokban .... :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.04. 12:34:05

@Marcellusca: igen műszaki dolgokban teljesen szarok! Jó hogy figyelmeztetsz rá. Az Alstom azért a világ legnagyobb metrógyártója. :D További kötött pályás területeken is gecire szarok! :D Az a szar Alsthom gyártotta azt a BB 9004-es villanyparipát, ami 1955-ben egy 331km/h-ás világrekordot pendített gyorsan, amit csak nemrégiben sikerült megdönteni a Siemens egyik eurosprinterének. Ő volt az: Rh1216 050-5 A rekord 357km/h lett.
De vegyük ide gyorsan azokat a szar TGV-ket. 1990 májusában "csak" 515,3 km/h-val repült a rekorder, aztán 2007 áprilisában már 574,8km/h volt annak "szarnak" a rekordja.
Emellé még egy halom kevésbé ismert kötött pályás dolgot ide vehetnénk.
De ne ragadjunk meg itt. Én speciel szívesen teszem bele a seggem bármikor egy DS 21 Pallas-ba. Őt cápa néven ismerik. Az is mekkora szar volt mi?
Tudom a francia szar, mert a haverotoknak a haverjának a haverja vett az autóneppertől egy kibelezett XM-et, és költeni kellett volna rá, meg szakszervízbe vinni, nem csak taposni. Ja, hogy milyen szarok ezek hejj!

2010.08.04. 13:11:58

@greybull: Ezen jót nevettem :D Te aztán komoly vagy, az amerikai filmekre hívazkozni nem semmi, azért ez erős érv :D Tényleg nem olvastam még ilyen poénosakat mint amiket te írsz. Az ameriaki filmek amikben a zsidók mindig vicces, kedves emberek, az arabok terroristák és a hadsereg mindig megmenti az emberek D: Nem vagy semmi haver....Értem én hogy rossz tapasztalataid van, de a személyes tapasztalatok alapján a te szövegedet lehetne ctrl+c/ctrl+v és a franciát kicserélni olasz/angol/spanyol/amerikai-ra kicserélni, de gondolom szerinted például a spanyolok akik elpusztították a Dél-Amerikai őslakosokat és kultúráikat majd kizsákmányolták őket, vagy az angolok akik összelopták és kalózkodták London alá a fél világot az indiai kincsektől kezdve a Karib-tengerig biztos jobbak. Na és akkor az amerikaiakat akik szép csendben elvették az indiánoktól a földjeiket majd rezervátumokba záratták őket biztos jobbak. Továbbá nekik a legnagyobb problémájuk a bevándorlás, holott abban a rohadtnagy liberalizmusukban mindenki bevándorló volt (kivéve persze a már említett indiánokat). Nem is értem miért beszélünk olyanról hogy amerikai nép, egy vicc.....De gratulálok továbbra is neked hogy ilyen poénosakat írsz, szerintem ne hagyd abba, a humorista pálya jövedelmező mostanában.
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ....és akkor a Concorde-ot, az Airbust, az Eifel tornyot, a rádioaktivitást (lengyel/francia közös siker!), a filmet, Jacques Cousteau-t még meg sem említettük, és ez még mindig egy felületes lista. De gondolom a franciák ezt mind véletlenül találták fel, természetesen nem értenek hozzá.
@lehet más a handa-banda: Örüljetek hogy nem itthon, Magyarországon kényszerültetek szervízre! www.youtube.com/watch?v=pOHtXwg66UU

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.04. 13:22:53

@Bermuda: Azt is elfelejtettem írni, hogy az itt is sokat emlegetett orosz pajtások is biztos véletlenül társultak az Alstom-mal, hogy 2010-től közösen gyártsák majd az új

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.04. 13:25:27

Na bazmeg', elküldte a félig kész kommentet ez a fostartály.

Tehát újból:

@Bermuda: Azt is elfelejtettem írni, hogy az itt is sokat emlegetett orosz pajtások is biztos véletlenül társultak az Alstom-mal, hogy 2010-től közösen gyártsák majd az első platformkoncepcióra épülő villanymozdonyokat, amik PONT úgy fognak kinézni mint az Alstom Prima villanygépek. Az orosz piac mint tudjuk, "kis piac" ugye? :D

greybull 2010.08.04. 17:00:19

@Bermuda: végre valaki felfedezte a szarba csomagolt aranyrögöt! valóban azért fogalmazok így, mert a kontúrokat csak az igazi kontraszt adja meg igazán. A kontúrok pedig jól kirajzolják, hogy mi micsoda, hol van, miként, merre áll. A népkarakterológia a legnehezebb műfaj, tényleg bohócoknak való, és engem már mások is minősítettek bohócnak, bolondnak, vagyis inkább Bolond-nak. Vállalom. Mindazonáltal az Alstom francia - ergo most nincs helye ctrl/v/ctrl/c-nek...
Na és Paksot se feledjük...

lehet más a handa-banda 2010.08.04. 23:43:32

@Bermuda: "Örüljetek hogy nem itthon, Magyarországon kényszerültetek szervízre!"

Miért mit gondolsz hol javították meg a kocsit? Előbb haza kellett hozatni tréleren Franciaországból aztán idehaza megcsinálták. Ebből úgy 2 hét volt a hazaszállítás 1 nap a munka

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.08.05. 08:42:49

Ki az a gerinctelen vagy idióta 4%, aki a nem tehetnekre szavazott? Vicc ez az ország.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.08.09. 15:24:58

@csi szi:" Azon is el lehet gondolkodni, hogy a szocializmusból örökölt magyar szabványok tényleg annyira f.szák és fontosak-e"

Igazság szerint tök jó lenne egy-az-egyben átvenni a német szabványokat, csak valszeg még aznap be kellene zárni az egész országot, permanens életveszély és műszaki alkalmatlanság miatt. Így EU-tagként...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.20. 14:17:14

NA nálam ez a BICSKANYITOGATÓ:

index.hu/belfold/budapest/2010/08/19/a_tipusengedely_elutasitasat_is_belekalkulaltak_az_alstom-szerzodesbe/

bővebben (itt az eredeti cikk):
nol.hu/belfold/20100819-szerzodes_alstom_modra

.....asszem az ALSTOM és AKIK FELELŐSEK azért, h létrejöhetett ez a helyzet (szerződés magyar oldalán kik voltak) posztot kíván.

KIK A FELELŐSEK ??
KIK ?

/
alkérdés:
Miért a népszabi írja meg/nyomozza ki ezt a cikket ? -- Hol a jobboldal ??
Miért ??
/

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.20. 14:18:10

NA nálam ez a BICSKANYITOGATÓ:

index.hu/belfold/budapest/2010/08/19/a_tipusengedely_elutasitasat_is_belekalkulaltak_az_alstom-szerzodesbe/

bővebben (itt az eredeti cikk):
nol.hu/belfold/20100819-szerzodes_alstom_modra

.....asszem az ALSTOM és AKIK FELELŐSEK azért, h létrejöhetett ez a helyzet (szerződés magyar oldalán kik voltak) posztot kíván.

KIK A FELELŐSEK ??
KIK ?

/
alkérdés:
Miért a népszabi írja meg/nyomozza ki ezt a cikket ? -- Hol a jobboldal ??
Miért ??
/

süti beállítások módosítása