Skip to content


       Szűrés lista

A legjobb kezekben van a nyugdíjkérdés

Még mindig az Év Legsokkolóbb Híre, hogy Selmeczi Gabikát kinevezte Orbán nyugdíjvédelmi megbízottnak. A bejelentés óta eltelt már 40 nap, és sikerült már feldolgoznom? Hát kurvára nem sikerült.

Selmeczi Gabika védi a nyugdíjakat ... miért nem bízzuk mondjuk az  egészségügyet a másik ex-tévésre, az "állandóan-borvirágos-az-orrom-nem-is-értem-mitől" Pálffy Istvánra?

Kár, hogy a www.selmeczigabi.hu még mindig nem üzemel, egy csodálatos karrierről olvashattunk volna. (Egy klasszikus a múltból: Matula Magazin: "A 10 legvisszataszítóbb magyar nő")

Annyi azért kiderült, hogy Gabika 83-an érettségizett, majd 2 évet dolgozott a szülei vállalkozásában, vagyis a Landoló falatozóban, mint pincérnő. 89-ben üzemgazdász szakon szakon végzett a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán, 91-ben pedig újságírói képesítést szerzett az esztergomi Vitéz János Tanítóképzõ Fõiskolán. 2 évig a a Budaörsi Városi Tv szerkesztő-riportere, majd 94-ig az Intereska Kereskedelmi Kft. ügyvezetõ igazgatója. Azóta parlamenti képviselő ...

Gabika elmúlt 20 éves tevékenységéből (képgaléria) sajnos csak arra emlékszem, hogy kiflit evett a budaörsi Tesco-ban és elkapták ... vajon bennem van a hiba? Nem követtem volna kellő figyelemmel eme csodálatos karrier állomásait?


Október közepén Selmeczit kinevezték, azóta foggal-körömmel védi a nyugdíjunkat:
"Selmeczi Gabriella feladata, hogy összehangolja azokat a tevékenységeket, amelyekkel a magyar emberek nyugdíja biztonságba kerül, és el tudjuk hárítani azokat a kockázatokat, veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra azért leselkednek, mert a magánnyugdíjpénztárak válságba kerültek." - mutatta be Szijjártó pajtás a védelmi asszonyt.

"Senki ellen nem vagyunk, a magánnyugdíjpénztárak ellen sem, a befektetések ellen sem, de a kormány legfontosabb feladata az, hogy megvédje a nyugdíjakat." - mondta akkor Gabika.

"Szó sincs arról, hogy a magán-nyugdíjpénztárak ellen intézett volna támadást a kormány, a tisztán állam rendszerbe való visszalépés tervezett megteremtése kizárólag azt a célt szolgálja, hogy visszaadják a választás szabadságát." - nyilatkozta október végén.

Azóta viszont eltelt 1 hónap, és szerdán és csütörtökön sorozatban jöttek a jó hírek nyugdíjügyben.

Évi 900 milliárd a nyugdíjkassza hiánya. A 2700 milliárd forint a magánnyugdíjpénztárakból három évre megoldja ezt a problémát. 3*900 = 2700. A választásokig a nyugdíjprobléma megoldva, a 2014 után időszak meg leszarva.

Ma reggel Selmeczi Gabival ébredtem, reggel 6:20-tól lökte a sódert a Ma Reggelben. Ekkora parasztvakítás rég láttam, még a sokat látott Süveges Gergő is csak pislogott. Mondjuk legalább a MTV-n foglalkoznak a témával, tegnap este megnéztem az RTL Híradót, nos, ott egészen pontosan 0 másodpercet szántak erre, a fő hír az egy kisgyermek halála volt, ami roppant tragikus, évente meghalnak 90 ezren, mehetne mind breaking newsba.

02:10-től magyarázza Gabika, csodálatos az egész, a legjobb kezekben van a 3 millió nyugdíjas nyugdíja és a 7 millió leendő nyugdíjas leendő nyugdíja!

"Távol álljon tőlünk, hogy bárkit is zsarolnánk."

"Egy nagyon korrekt megoldás mellett döntött a kormány."

"Ugyanazt a rendszert hozzuk át az állami rendszerbe, mint ami várható majd a magánnyugdíj rendszerben." 

(Mondjuk tegnap kiderült, hogy az egyéni számla az állami rendszerben nem éppen ugyanaz, mint most a magánnyugdíj rendszerben.)

"Nem szeretnék sok szót vesztegetni az Unióra."

"Csak annak a pénzügyi csoportnak lesz rossz az új rendszer, aki ezt a 2700 milliárd forintot kezelte."

"-Képviselő asszony, Önnek, nekem miből lesz nyugdíjunk 20 év múlva?
-Nagyon fontos, hogy társadalombiztosítási nyugdíjrendszer az biztonságot nyújt."

"Azon vagyunk, hogy Magyarországon egy nagyon stabil nyugdíjrendszer legyen."

"Nemcsak nyugdíjat fizetünk mindenkinek, de értékálló nyugdíjat fizetünk."




Selmeczi biztos asszonynak fogalma sincs, mit legyen a világrekorder 800 ezer rokkantnyugdíjassal, a Ratkó-korszakba született leendő nyugdíjasokkal ...

Jelenleg (2008) közel 3 millió nyugdíjas van Magyarországon, 2020-ban több,mint 4 millió nyugdíjasunk lesz.
Jelenleg (2008) 800.000 rokkantnyugdíjas van Magyarországon és számuk folyamatosan növekszik.
Jelenleg (2008) 1 millió olyan munkavállaló van Magyarországon, aki minimálbérre van bejelentve és akik így minimális járulékot fizetnek.

2008-ban jelent meg egy tanulmány, melyben megvizsgálták az 1945-1959 között született 2,1 millió (!) ember helyzetét:
- 500 ezren már jelenleg is nyugdíjasok
- 150 ezren az utóbbi öt évben egyáltalán nem fizetett járadékot. Ők nem fognak nyugdíjat kapni. 
- 360 ezren várhatóan nem szerzi meg a húszéves szolgálati időt. Ők szintén nem fognak nyugdíjat kapni.
- Akik 2013 után mennek nyugdíjba, azoknál nemcsak az utolsó öt év, hanem 1988-ig visszamenően minden munkában töltött év keresetét figyelembe veszik a nyugdíj kiszámításánál, vagyis 250-300 ezer ember nyugdíjának mértéke nem éri majd el az átlagkereset 40 százalékát. Ők csak szimplán éhen halnak.
 
Itt olvasható egy remek írás arról, hogy mi a hét legnagyobb probléma, mivel szembe kellene nézni, egyet emelnék csak ki:
"Az egyetlen csoport, amelyben a szaporulat megfelelően magas, a cigányság. Természetesen nem tudunk biztos számokat, de a cigány falvak korfája eligazítást adhat. Itt a 18 év alattiak száma 50%, míg a társadalom egészében ez alig több 20 százaléknál. A trendek azt mutatják, hogy ezeknek a cigánygyerekeknek kéne a jövő nyugdíjasait eltartani, de a cigányság körében nagyon magas, becsélések szerint 60-80%-os a munkanélküliség."

Az fasza, hogy nyakukba szakadt a kincstár, és lehet lubickolni a 2700 milliárdba, csak utána mi a kurva élet lesz?

Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány?

No mindegy, a legfontosabb, hogy 2014-ben is nyerjünk, ugye?  

Címkék: fidesz válság nyugdíj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr892474100

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nyugdíj jelentéktelensége 2010.11.27. 12:39:24

Az, hogy mennyire jelentéktelen a magánynyugdíj pénztára államosítása nemzetközi, főleg pénzügyi, szempontból, az Economist egyik blogján megjelent poszton érezhető. A szerző szót ejt a kétharmados többségről, az Alkotmánybíróság jogkörének megnyírbálá...

Trackback: A magánnyugdíj és a feltörekvő kisegér 2010.11.27. 10:01:05

  Az elmúlt húsz év egyetlen igazán időtálló, ugyanakkor alapvetően felvilágosult abszolutista szellemben fogant reformját tervezi megszüntetni a kormány. Török Gábor, politológus, 2010. november 24.   Török Gábor exeszdéeszes. Neoliberális...

Trackback: Re: Mi ez a para? Minden a forgatókönyv szerint zajlik. 2010.11.27. 09:59:30

Drága Blogger! Valamit átkozottul benéztél: ezek nem viszik a kocsidat (6 milla alatti járgány ezeknek nem autó), azzal, h saját tulajdonba veszik megvédenek Téged attól, h a komcsik ellopják. Ők ugyanis soha nem hazudnak, tehát, ha egyszer azt mondták...

Trackback: A nyugdíjsztori 2010.11.26. 19:01:03

A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításának szerdai bejelentése óta az Index címlapján több blogger szaktárs véleménye is megjelent az ügyet reflektálva. Egy közös volt bennük: az ellenvetés, az elutasítás. Olvashattunk egyéni sérelmekről, el...

Trackback: Utószó egy rekvirálás margójára 2010.11.26. 17:53:02

A magánnyugdíj-pénztárakban megtakarított összegek költségvetésbe visszaemelése mellett akadnak indokok. A költségvetés egyik legnagyobb visszahúzó tényezője a jelentős, a GDP arányában 80% közeli adósság. Ennek és kamatainak törlesztése ko...

Trackback: Mi lesz a nyugdíjakkal? 2010.11.26. 17:25:15

Elég nagy a felhördülés ezzel a "szabad" pénztárválasztással kapcsolatban, de a tárgyilagossággal nem nagyon találkoztam, inkább csak hőbörgéssel. Leszögezném, hogy én sem repesek örömömben akkor, amikor belekényszerítenek bármibe.1998-ban se...

Trackback: Kormányzati K.O. 2010.11.26. 14:44:17

jósló mese Atyafiak, nagy össznépi felhördülés kísérte a narancssárgában szorítóba lépett kormányzati játékos legutolsó mozdulatát! Több kellemetlen szurkálása volt már Matoljki és csapata taktikájának, még a tisztánlátását is megzavarta a Magyar Nép S...

Trackback: Tényleg Matolcsyt kell szidni nyugdíjügyben? 2010.11.26. 13:47:51

Ezermilliárdok sorsáról készül dönteni a kormány, de nincs egy politikus, nincs egy médiaelemzés, amely korrekten leírná a helyzetet, hogy mindenki megértse és belássa a szükséges intézkedések indokoltságát. Hihetetlen sok félreértésről és félremagyará...

Trackback: Nesze neked adócsökkentés... 2010.11.26. 12:41:03

Tegnap kiderült, a Nyugisz ismételten segget csinált a szájából, a nagyarányú adócsökkentés helyett januártól bevezet 24%(!) jövedelemadó emelést. Persze, csak akinek van jövedelme...Nem lehet másképpen értelmezni Matolcsi elvtárs tegnapi bejelentését,...

Trackback: Nyudesz udvözölte ... én meg őket... 2010.11.26. 12:17:02

 A Fidesz nyugdíjas tagozata üdvözölte a kormány nyugdíjstratégiáját, a nyugelleátásokkal kapcsolatos döntéseit. Ez áll egy tegnapi MTI közleményben. Én meg csókútatom őket.Valahogyan nem is értem, mi az a Fidesz nyugdíjas tagozata, hiszen, ha vég...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eyeofodin85 2010.11.26. 11:35:22

Tényleg inkább taszító ez a nő, a matulás cikknek igaza van. Legalább a fogát sikerült beszabályozni, mert olyan volt mint egy vámpírnak.

Algopirin 2010.11.26. 11:36:43

jó lesz ez.

pfejjjjjjjj

Marcellusca 2010.11.26. 11:41:41

Reggel volt "szerencsém" látni a műsort. :(

Ez a luvnya azt sem tudta, hogy miről beszél.
Kérdésre nem tudott válaszolni.
Terelt, hárított, mellébeszélt.
Fingja nincs, hogy így, ezzel a javaslattal, móddal, módszerrel mi a probléma.

Marcellusca 2010.11.26. 11:42:37

@bobsys: Most mi bajod azzal a szép, Mátra-aljai kisfaluval? :DDDD

blablabla_ 2010.11.26. 11:44:08

Engem jobban zavar az az évi 900 milliárd mínusz (ami növekszik évről-évre(?)), mint a 35 év múlva kapandó(?) nyugdíjam. Hány ember fizeti magyarországon azt a 900 milliárdot? 1.5M? akkor az 600k fejenként per év. 3M? Akkor is 300k és növekszik(?).

Jó lenne, ha konkrét számokkal lenne alátámasztva, hogy mit nyer(het)ünk vagy veszt(het)ünk a mostani illetve a tervezett rendszerrel, ahelyett, hogy csak a fröcsögés menne.

Marcellusca 2010.11.26. 11:44:52

Ja, valamelyik híradásban már nem is mint nyugdíjVÉDELMI, hanem nyugdíjÜGYI megbízottként titulálták. :)

Az első nem is illik rá, az biztos!

2010.11.26. 11:45:40

Erre már tényleg csak ezt tudom mondani: www.youtube.com/watch?v=SUluZZtITAE

Homeoffice 2010.11.26. 11:49:19

4 millió nyugdíjas - maximalizálni kell a nyugdíjakat. (Max mondjuk 120 k nyugdíj)
3 millió cigány - Bármi áron rendet kell teremteni köztük és bevonni őket az adófizetők közé.

bobsys 2010.11.26. 11:49:41

@blablabla_: Elnagyolt szamolas a befizetesekkel kapcsolatban.
bobsys.wordpress.com/2010/11/26/nyugdj/
Mar leugattak, hogy nem dolgozik valaki 50 evet, meg mivan ha munkanelkuli ilyesmik de erdemes megnezni mit kapna az ember ha csak nyugdijra menne a dolog. Ami nemfog, mert 3 ev alatt eltapsoljak az egeszet.

Rwindx 2010.11.26. 11:55:49

Zero az a 900 milliárd biztosan 900? Én kevesebbről tudok, ami persze még mindig sok, az 700 miliárd körüli. Eszerint is: www.bankweb.hu/cikk.php?id=3004

Másrészről az éves mnyp járulékok összege 360 milliárd körül van, ami úgy néz ki jövő évtől befolyik, tehát a 2700/900-es képleted és az arra vonatkozó következtetésed némileg sántít, csak a hiszti fokozására jó.

A kérdések viszont jók amiket felvetsz, engem is az azokra adott válaszok érdekelnének.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 11:58:06

@Gunther:

melyik projektet vállalod be? :)
Addig egyik párt sem meri ezt meglépni, amíg nem lesz itt egy Argentína ...

fuflun 2010.11.26. 12:04:16

Véletlenül nem Selmeczi G. volt az 1998-ban, aki a TB-védelmet azzal kezdte, hogy több milliós fürdőszobát építtetett az irodája mellé? (Régen volt, a részletekre nem emlékszem.)

gyedmaroz 2010.11.26. 12:05:19

Nem értem miért kell beállni az index láthatóan manipulativ totál LMP-s huhogásába.

Mintha nem tudtuk volna eddig is: az a 24% amiről itt szó van nem azé aki befizeti hanem a jelenlegi nyugdíjjak forrása. Ez is a kádári örökség része , a felosztó kirovó rendszer....remélem erről nem Selmeczi Gabi tehet, de aki nem tud ellenállni a divathullámnak az biztos még ezt is a fidesz nyakába varrja.

Embrök! annyi történt hogy amit eddig is mindenki tudott azt legalizáltak:

AMIT BEFIZETSZ AZ NEM A TIED HANEM A JELENLEGI NYUGDÍJASOKÉ!

Ennyi meg egy bambi.
Más részről nem kellett volna a szociknak kölcsönöket felvenni a nyugdíj emelésekre. Akkor nem itt tartanák.

bobsys 2010.11.26. 12:05:33

@Rwindx: Ami marad az megy allamadossag csokkentesre. Talan kepesek akar 1%-al is lefaragni

Homeoffice 2010.11.26. 12:08:03

@zero:

Mindkettőt:)
2 millió szavazóm lesz az biztos!:))))

Marcellusca 2010.11.26. 12:08:44

Ha, még valakinek nem kristálytiszta a nyugdíjügy:

www.youtube.com/watch?v=AG3FYKxUr0Y

xD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 12:09:29

@Rwindx:

"Matolcsy Görgy gazdasági miniszter a jövő évi költségvetés számainak ismertetésekor azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer jövőre 900 milliárd forintra rúgó hiányát pénztári tagdíj elvonásából, és a tisztán állami rendszerbe visszalépők vagyonából fogja állni a kormány. "

mandiner.hu/cikk/20101104_megmentheto_a_nyugdijbudzse

blablabla_ 2010.11.26. 12:11:15

@bobsys: 10%-ról beszélnek, ami évi 300 milliárd kamatmegtakarítást eredményez. Ez nekem nem tűnik annyira rossz biznisznek, csak értelmesen kéne kommunikálni. Ennek az "enyém és elveszik, kocsogok" / "mer a szocik hitelből fizették a nyugdíjakat" vitának nincs sok értelme.

A táblázatod engem nem győzött meg semmiről, én is csinálgatok mindenféle exceleket... pl, hogy minden évben elérd az 1% reálnövekedést nekem kicsit utópisztikunak tűnik.

Énbagoly 2010.11.26. 12:12:41

Az utolsó 2 mondatban van az igazság. És ennyi.

DArchAngel 2010.11.26. 12:12:51

@Marcellusca: Biztos, hogy nem az eszéért került oda. Nagy baj, hogy a többi se. Mellébeszélni, hárítani profin tudnak. Előre gondolkodni viszont maximum négy éves távlatokban.
Szánalom ez a banda. Ugyanott folytatják, ahol az előző: szépen gyűjtik be a pénzt a dolgozóktól. Csak az előző banda autópálya építéseken és végkielégítéseken keresztül talicskázta ki, ezek majd stadionokat építenek.

f.m.j. 2010.11.26. 12:16:34

jól van, megnyugodtam, a fidesznek is magvannak a saját nagyasszonyaik, mint az mszp-nek a vadaiágnes, gurmaizitai, szűcserikai, ésmégkitudja, ja, de, lendvaiildinéni, uraim, lehet örülni, (sokan voltak itt, akik milfeztek, meg blokkolták volna gabit is, gálnéz is... :) mint mondtam, lehet örvendezni, virtuális blokkolást végrehajtani:)
kicsit fiatalabbak, de a szintet ütik észben, szívben, mellébeszélésben, hazugságban, aljasságban,

eFigyelő 2010.11.26. 12:16:45

Lehet ekézni Matolcsyt, meg Selmeczit, sőt Orbánt is, de azt azért nem ártana szem előtt tartani, hogy ki is volt az, aki ezt az egész csődtömeget Elqrta.

Rwindx 2010.11.26. 12:18:50

@bobsys:
Kb fele van állampapírban, ami azonnal csökkenti a teljes gdp arányos államadósságot, ez mondjuk 1300 milliárd. Ez GDP arányosan kb 5%, azaz 80%-ról 75%-ra.
Az állampapírok hozama 6% körüli, ami a jelent esetben kb 78milliárdot jelent évente. Ezt nem kell kifizetni, tehát az éves költségvetési hiányt ez kb 0.6%-al csökkenti, minden évben.

Marad az összeg másik fele, ami befektetési alapokban van, annak még nem ismerem a sorsát. Valami olyasmit mondtak hogy lassan adják csak el, de az összesen kb 10%-os éves költségvetési hiányt fedezné.

És ugye végül ott az évi 360 milliárd, ami az éves hiányt csökkenti kb 2.7%-al, illetve éves szinten további 21milliárdnyi hitelköltségcsökkentést eredményez, ami további 0.1%-os költségvetési hiánycsökkenést eredményez.

kacsa! 2010.11.26. 12:19:29

Szeretném - a saját lehetőségeimhez mérten - én is védeni a nyugdíjakat!! Van közel 4M forint megtakarított pénzem, hova utaljam?
Lámpavasat emlegetett már valaki? Fletóék távozása óta mintha pangana a világítótest-kandeláber piac...

bobsys 2010.11.26. 12:19:43

@blablabla_: Milyen 10%? Mibol mi 10%?
Tavlay 4.2% volt az eves inflacio.
1% realnovekedest akkor is elersz ha csak lekotogeted a penzed.Tavaly szinte az osszes bank adott 5.5-7% kamatot a sima bankbetetre. 3-5 eves portfoliokkal evi 7-8% hozamot lehet csinalni.

Rwindx 2010.11.26. 12:21:23

@zero: Aha, ez a jövő évi tervezett. ok. Amit én mondtam az az idei. Ettől még a -360 akkor is ott van.

blablabla_ 2010.11.26. 12:22:24

@bobsys: 10%: "Ami marad az megy allamadossag csokkentesre. Talan kepesek akar 1%-al is lefaragni "

bobsys 2010.11.26. 12:28:19

@Rwindx: Azert van allampapirban, mert kotelezo volt azt venniuk a penztaraknak. Mikor eladjak a befektetesi alap papirokat az elegge nagy eladoi nyomast fog jelenteni a piacon.
De meg mindig nem latom, hogy mi garantalja azt, hogy az allami befizeteseimbol kapok nyugdijat 35 ev mulva. Mikor lesz 4 millio nyugdijas es 3 millio cigany (60-80%os munkanelkuliseggel). MNYPnel ott a szamlam forintra pontosan.
Ertem en, hogy szar van, de nem einstadoljanak mar.
En annyival teljesen nyugodtan kiegyeznek, ha az aki nem lep at az allamiba az a 24%-ot belatasa szerint hasznalhatja fel a 10% megy a kozosbe es nem kerek allami nyugdijat (kiiratom magama a szolidaris rendszerbol). A 24%-bol megoldom, koszonom.

blablabla_ 2010.11.26. 12:30:39

@bobsys: tavaly adott 5.5-7%-ot, nem idén :) és ebből még kamatadót is fizetned kell. Bankbetéttel, nem nagyon fogsz reálnövekedést elérni. Azok a befektetések amikkel tényleg nyer(het)sz is némi kockázatot azért hordoznak. És ezekben bizony van a esélye a csökkenésre is ami ilyen időtávon biztosan bekövetkezik. A kérdés, hogy neked olyan időpontban következik-e be a te szempontodból amit még le tudsz dolgozni. Amúgy az exceledben a fizetésnövekedés is nagyon hasraütésszerűnek tűnt.

bobsys 2010.11.26. 12:32:35

Meg annyit, hogy most ugy nez ki fizetek majd 10% jarulekot amibol lesz a nyugdij (hahaha) es fizetni fogok +24% adot. Ami azert lesz jo, mert adokent beszedve meg azt sem kell garantalniuk, hogy aki atlep az allamiba annak ebbol kepzodik nyugdija, hiszen nem nyugdij jarulek hanem ado. De meg ha maradna nyugdijjarulek akkor sem latom, hogy hogyan fogok nyugdijat kapni.
Ellenben a 34%-os elvonas miatt a nettoberembol sokkal szarabb takarekoskodni, mikozben tudom, hogy azt a 34%-ot soha tobbett nem fogom latni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.11.26. 12:34:52

@zero:

azt a postot úgyis 2 éve ígéred :)

blablabla_ 2010.11.26. 12:36:04

@bobsys: Az valószinű, hogy minimális nyugdíjra van esélyünk 30-40év múlva. Ezért kellene megoldani a 24 és a 10-on kívül a kérdést egyénileg. De ha úgyis magamnak kell megoldani, akkor legalább legyen olyan a gazdasági helyzet, hogy legyen rá esélyem. Ha ehhez az a pár M kell ami a magánynyugdíjamban van, akkor lehet, hogy ez egy ésszerű kompromisszum. Csak az a baj, hogy ez nem hitkérdés, konrétumok kellnenének: minek mi a következménye, mit nyerünk, mit bukunk.

Kicsit Karcos 2010.11.26. 12:37:56

Felesleges számolgatni, Selmeczi nagyasszony osztott, szorzott, és most foggal-körömmel véd, tuti a nyugdíj. Segélyvédelmi megbízott meg lehetne a Farkas Flóri. Egyszerűen csak fel kellene bruttósítani a segélyeket a nyugdíjadóval, és hosszú távon is meg lenne oldva a népjólét.

Rwindx 2010.11.26. 12:38:35

@bobsys:
"Azert van allampapirban, mert kotelezo volt azt venniuk a penztaraknak. " - Igen, viszont szép történet az hogy az állam a korábban beszedett nyugdíjalapot növelő pénzt kiadja magáncégnek aki visszaadja, hozamra. Kik fizetik a hozamot? Nem az adófizetők? Tehát a nyugdíjadat az adóddal növeled, miközben megcsapolják a működési és alapkezelői költségekkel.

"Mikor eladjak a befektetesi alap papirokat az elegge nagy eladoi nyomast fog jelenteni a piacon." - Nem egyszerre adják, ennyi eszük még nekik is van.

"De meg mindig nem latom, hogy mi garantalja azt, hogy az allami befizeteseimbol kapok nyugdijat 35 ev mulva." - Az eddigi rendszerben a nyugdíjadnak csak egy kisebbik részét fizette az mnyp, a nagyobbikat továbbra is az állam fizette. Ha azt mondod az államtól nem fogsz kapni semmit (mert nem bízol benne), akkor biztos lehetsz benne, hogy a csak mnyp nyugdíjaddal is éhen fogsz halni.

"Ertem en, hogy szar van, de nem einstadoljanak mar." - Ahogy felvezették az tényleg szánalmas volt, ebben kiegyezhetünk.

"En annyival teljesen nyugodtan kiegyeznek, ha az aki nem lep at az allamiba az a 24%-ot belatasa szerint hasznalhatja fel a 10% megy a kozosbe es nem kerek allami nyugdijat (kiiratom magama a szolidaris rendszerbol). A 24%-bol megoldom, koszonom. " - Azzal ugyanott lennénk, ahonnan elindultunk. Én azt tartanám helyesnek ha már "történelmileg így alakult" hogy akik akarnak maradhassanak ebben a rendszerben, a 24% lenyúlása nélkül, aki meg akar az menjen át. Ennyi.

bobsys 2010.11.26. 12:40:42

@blablabla_: Nem novekedik ott a fizetes. Csak a havi brutto ber valtozik. Mint mondtam kozel sem pontos de megremiszt, hogy mi az a penz amit nem fogok soha tobbett latni. Eddig is volt sejtesem, csak a szorzast nem csinaltam meg :)
Tavaly konkretan 5.6% hozamot csinaltam csak bankbetettel. Nettoban, kamatado levonasa utan. Ma a piacon a sima lekotott betetekre 3%-8% kozotti kamatot fizetnek banktol es futamidotol figgoen.
A 2013ban nyugdijba menoket mar szivatjak fel akkora nyugdijat kapnak mint kene. 35 ev mulva 0 Ft lesz

blablabla_ 2010.11.26. 12:47:07

@bobsys: nem akarok vitatkozni veled de:

"Nem novekedik ott a fizetes. Csak a havi brutto ber valtozik." : tehát növekszik :)

"Mint mondtam kozel sem pontos de megremiszt, hogy mi az a penz amit nem fogok soha tobbett latni. Eddig is volt sejtesem, csak a szorzast nem csinaltam meg :)" : nem magadnak fizeted, hanem a szomszéd néninek, meg a anyádnak. Ha ez megrémiszt, akkor számold bele az egyéb levonásokat a fizudból. Meg az áfát. Meg az illetékeket. :)

"Tavaly konkretan 5.6% hozamot csinaltam csak bankbetettel. Nettoban, kamatado levonasa utan. Ma a piacon a sima lekotott betetekre 3%-8% kozotti kamatot fizetnek banktol es futamidotol figgoen." : tavaly sokkal többet csináltam énis. Nem az a kérdés, hogy lehet e, hanem hogy mindig meg tudod e csinálni. A mostani infláció fölötti kamatok, vagy akciósak és rövid időre vonatkoznak, vagy olyan feltételek vannak mellette ami lerontja az egészet. De ha tudsz bankbetétben fix 8%-ot hosszú távra, akkor áruld el megyek én is :)

"A 2013ban nyugdijba menoket mar szivatjak fel akkora nyugdijat kapnak mint kene. 35 ev mulva 0 Ft lesz " : nem 0 lesz csak többfelé oszlik el a kevesebb ember által akkor befizetett járulék. Mondjuk valszeg nem 24% lesz akkor a mértéke....

zrobasé 2010.11.26. 12:51:41

kiskezitcsókolom, van egy kis pénzem, megtakaritva a zótépébe, na, megnéztem, szerintem ők bizony rossz gazdák, mert valami számlavezetési meg mittudoménmégmilyen cimen levesznek az én pénzemből...namár, most, nem-e lehetne-e e aztat, hogy most akkor ezt a pénzt én átadom az illetékes NER-biztosnak, mert azért az állam csak jobb gazda mint a zótépé, aztán 40 év múlva csak visszaadják nekem, jó ? mert látom én ám, bárki bármit is mond, hogy a zállam jó gazda...mávon utazok, meg békávén, meg ilyenek

szlan 2010.11.26. 12:52:02

Kár ezt a nőt szidni, gyakorlatilag annyi mozgástere van, hogy fél órával a reggeli ébredés után eldöntheti melyik kezével törli ki a seggét. Egy akadémikus professzort is beültethettek volna ebbe a székbe, az is csak szóvivőként funkcionál. Nyilván semmi érdemlegesről nem dönt.

bobsys 2010.11.26. 12:56:41

@blablabla_: Nem novekedik ott a fizetes. Csak a havi brutto ber valtozik." : tehát növekszik :)
- mashogy fogalmazok. Megcsinaltam az elso sort aztan fogtam es lehuztam, hogy lassam a mostani fizetesemnel a szamokat (nem nem egymillio bruttot kereserk :) )
En azt tapasztalom, hogy lehetseges inflacio feletti hozam. Csak trukkozni kell.
Peldaul FHBnel 7% kamatnal eleg sokat buksz mikor felveszed a penzed. De nem veszed fel hanem kiadsz allando atutalasi megbizast, mert az ingyen van es ket honap alatt mar at is ment a penzed mashova. Lehet megszuntetni a szamalt. 8% asszem mot a Volksbankban van, nemtudom pontosan. Megtakaritasom 90%-a devizaban van mar.

"nem 0 lesz csak többfelé oszlik el a kevesebb ember által akkor befizetett járulék. Mondjuk valszeg nem 24% lesz akkor a mértéke"
Ha most a 120 000 nyugdijba volnulo ember nyugdijat csunyan megvagjak akkor mi lesz amikor en megyek nyugdijba a szinten egy jo 120 000 emberrel egyetemben mikozben a befizetesek csokkenek, mert kevesebb joval kevesebb ember dolgozik, de legalabb 1 millio uj nyugdijas van? Az egesz koceraj ossze fog borulni 20 even belul. Nem lenne jobb most csodot mondani a nyugdijkasszara? Akkor nem csilliard forintot bukunk mint husz ev mulva csak csilliard/2 forintot.

guma 2010.11.26. 12:58:52

@Marcellusca: mindig csalódni kell benned :))) ?????? D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.11.26. 12:59:15

@fuflun:

Ráguglizva 6,5-8 millió forint közti összegeket találni, egyik se volt kis pénz 1998-ban, pláne fürdőszobára, és főleg közpénzből.

Van még egy érdekes hír a nem túl távoli múltból:

"Még csütörtökön nyújtotta be lemondását Selmeczi Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal társadalombiztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkára és Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
A miniszterelnök, Orbán Viktor egy nap gondolkodás után úgy döntött, hogy elfogadja a két államtitkár lemondását.
A távozások oka, hogy a két államtitkár aláírta azt a levelet, amelyet 31 képviselő írt az amerikai szenátusnak.Ebben javaslatot tettek az új budapesti amerikai nagykövet személyére.
A levelet, amelyet az RTL Klub információi szerint már elküldtek az amerikai szenátus külügyi bizottságának, a két lemondott államtitkáron kívül a jelenleg kórházban fekvő Gyuricza Béla államtitkár is aláírta.
A fideszesek jelöltje a nagyköveti posztra Steven Jones, az amerikai Lockheed Martin cég egyik vezetője.
A Lockheed az egyik esélyes pályázó a magyar vadászgéptenderben, ők gyártják ugyanis az F16-os vadászrepülőket, és azt szeretnék elérni, hogy a magyar légierő is ezzel a típussal fejlessze flottáját.
A három politikai államtitkár nem tekinthető elfogulatlannak a Lockheed Martinnal kapcsolatban - állította az RTL híradója. Gyuricza Béla ugyanis már járt a Lockheed vendégeként a gyár amerikai központjában. Balsay István politikai államtitkár, Székesfehérvár volt polgármestere pedig abban reménykedik, hogy ha a Lockheed nyeri a tendert, akkor a cég, amint azt megígérte, Székesfehérvárra telepíti központját. Selmeczi Gabriella egyik közeli ismerőse pedig a Lockheed egyik magyarországi képviselője."
www.origo.hu/itthon/19990520selmeczi.html

"A bugyutaság, az ügyetlenség, amely kisüt ebből az egész ügyből, az inkább a jó szándékot és nem pedig az érintettséget mutatja számomra" - fogalmazott tegnap Orbán Viktor. A kormányfő szerint elképzelhetetlen, hogy korrupció állna a Fidesz-Lockheed-botrány mögött.
www.origo.hu/itthon/19990527parlamenti.html

bobsys 2010.11.26. 12:59:23

Ez kimaradt
"nem magadnak fizeted, hanem a szomszéd néninek, meg a anyádnak. Ha ez megrémiszt, akkor számold bele az egyéb levonásokat a fizudból. Meg az áfát. Meg az illetékeket. :)"
Fizetem en. A 10%ot boldogan odaadom, szemelyesen utalomat az allami naaaaaagy szamlara. Cserebe a 24%ot kerem en es megigerem, hogy soha nem fogok allami nyugdijat kerni.

kajajegy 2010.11.26. 13:03:56

Maximum a mostani nyugdíjakat védheti, mást nem igen. Mire én nyugdíjat kaphatok, addigra már ezek alatt az elfekvőben cserélgetik az ágytálat. Hol érdekli a kedves Gabriellát, hogy mi lesz akkor. Jelenleg állapot szerint amúgy is 10 kormányzati ciklus múlva megyek nyugdíjba...

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.11.26. 13:04:32

hmm, annak jó, akinek saját vállalkozása van, azt jobb esetben idősebb korában is tudja csinálni, persze nem lehet mindenki egyéni vállalkozó...
sztem nem akarnak ők 2014-ben nyerni... szépen összeharácsolnak mindent, aztán majd vigye el a balhét egy másik kormány.
vagy a franc tudja, addig még egy olyan törvényt is megszavazhatnak, hogy ezentúl csak két párt indulhat, a fidesz és a kdnp:)

guma 2010.11.26. 13:05:07

@laspalmas: Látod, olyan gyorsan "feledésbe" mentek ezek az ügyek - pedig sok mindent elárultak a csapat felfogásáról...

blablabla_ 2010.11.26. 13:08:21

@bobsys: ja, látom már hogyan számoltál.

Volksbankot néztem meg, de a többi banknál is hasonló a helyzet szerintem: akció 2 hónapra 8% amúgy kb 3.5% kamat. Az a baj a devizával is csak kockáztatsz (nekem is devizában van a pénzem jelentős része).

"Nem lenne jobb most csodot mondani a nyugdijkasszara? Akkor nem csilliard forintot bukunk mint husz ev mulva csak csilliard/2 forintot. ": és azokkal a nyugdíjasokkal mi lesz akit nem tart el (nem tud/nincs) a családja? Én örülnék neki, és abból a 20+14%-ból jól is járnának ami a családban maradna, de azért ez kicsit erősnek tűnik :S

belzebubó 2010.11.26. 13:08:59

@gyedmaroz: Ez nem Kádári örökség ez Európa nagy részén igy működik. A mostaniak aktivak fizetnek a mostani nyugdijasoknak. Huhognak már máshol is emiatt, Svédország, Németország, csak ott több a megtakaritás emiatt jobb a helyzet.

Dunába lőjük a nyuggereket? Ezt elkerülendő nyugdijmaximalizálás kellene első körben és a rokik felülvizsgálata.

Marcellusca 2010.11.26. 13:09:07

@guma: Mos' mé'???
Bevállalom. :DDDD

Már annyira unom ezt a visszafele mutogatást!
20 év alatt, folyamatosan el lett qrva.
És ebben benne van az I. Viktor, őőőő, izé, az I. Orbán-kormány IS!

blablabla_ 2010.11.26. 13:11:59

@bobsys: "Fizetem en. A 10%ot boldogan odaadom, szemelyesen utalomat az allami naaaaaagy szamlara. Cserebe a 24%ot kerem en es megigerem, hogy soha nem fogok allami nyugdijat kerni. ": én lennék a legboldogabb :D Egészen pontosan 0 ember lenne aki 10%-ot akarna magának és odaadná a 24-et a többieknek, mindenki ezt választaná. Kb a köv. hónapban már nem kellene futkoznia a postásnak a nyugdíjakkal.

Marcellusca 2010.11.26. 13:14:21

@laspalmas: Én emlékezém erre az esetre (is). :)
Csak lusta voltam kigúglizni, hogy miként volt érintett az ügyben a szenátor asszony. :D

bobsys 2010.11.26. 13:14:43

@blablabla_: Deviza kockazat minimalizalasa a kovetkezo terv. Meg nemtudom hogyan. Lehet nyitok egy svajci szamlat :)

" és azokkal a nyugdíjasokkal mi lesz akit nem tart el (nem tud/nincs) a családja?" Nemtudom. Vannak nalam sokkal okosabb kozgaszdaszok akik megtudjak mondani. Nyugdijmaximalizalas? + 10%-ot befizetem orommel es talan lehetne vegre rendes kiadacsokkentest csinalni. Tudod szetutni a vizfejeket, MAV, BKV, 800 000 rokkantnyugdijas es hasonlok. Ebben miert nem lehet gondolkodni? 2014ig rengeteg kiadast le lehetne faragni. Bar teny nehezebb, csinalni kell valamit, esetleg nepszerutlen intezkedeseket hozni, netalantan nem lehet berakni valakit fo felterjeszto osztalyvezetonek. Viszont az en eddigi magan megtakaritasomat elvenni sokkal egyszerubb. Csak mocskos dolog.

Kicsit Karcos 2010.11.26. 13:15:34

@belzebubó:

"nyugdijmaximalizálás kellene első körben és a rokik felülvizsgálata"

Bizony, meg a 38 éves nyugdíjasokat sem ártana reaktiválni. Ja és vagy nyugdíj, vagy munka. A "normál", vagyis nem rokkant segíjezetteket meg hívja be az önkormányzat napi legalább 2 órára lapátot támasztani vagy valamire. Idejük ugye van, mert nincs munkájuk, fekete pláne nem. Fel kéne fognia a Fidesznek, hogy úgyis el fogja veszíteni a támogatói egy jó részét, akármit is tesz. Kiket akar elveszíteni, azt kellene eldönteni.

Geza 2010.11.26. 13:18:30

Egyszerű a megoldás, bár nem túl vonzó.
Ahogy a nyomor a Maslow-piramist az éhség szintjéig lepi el, előkerül a triviális megoldás (ahogy az előkerült Ukrajnában is, amikor sztálin éheztette őket): az emberevés.
Aki lassú, gyenge, ostoba, vagy ezek tetszőleges lineárkombinációja, az a gyorsabb, erősebb, elővigyázatosabb tányérján végzi.
Kellemetlen, mert ez a legbiztosabb módja az ember-specifikus fertőzések terjedésének, meg hát etikailag is kissé ingoványos, de az éhenhaláshoz képest még mindig perspektíva.

A 2050-re jósolható 3.5 millió nyugdíjas, 5 millió cigány, 1.5 millió dolgozó már erre számíthat.

Apropo, tudja-e valaki a cigánypecsenye receptjét? (Mielőtt félreértenétek, a kérdés úgy szól, hogy miért is sül benne a hús szárazra és miért kell olyan erősen fűszerezni. Tipp: mert eredetileg dögkútból való húshoz készült a recept. És ez sajna komoly.)

belzebubó 2010.11.26. 13:19:01

@Rwindx: Igen, eddig 6-700 milliárdról beszéltek. Tegnap már 900-ról. Az a 300 milliárd kell valamire, elég gyorsan.

blablabla_ 2010.11.26. 13:19:24

@bobsys: nem mondom, hogy az elvétel a jobb. BKV és társai nyilván teendő, remélhetőleg a februári bejelentések jó irányba fognak mutatni. De egyik téma se hitkérdés. Számokkal kéne alátámasztani mind2 oldalról a dolgokat (nem feltétlenül kormányoldalról).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 13:20:57

@laspalmas:

jaj, miért írtad be ?
már azt hittem mindenki elfelejtette ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 13:22:24

@eFigyelő:

Tudjuk.
Neki köszönhető a HELYZET és a 2/3 is.

cotti 2010.11.26. 13:22:58

"nyugdijmaximalizálás kellene első körben és a rokik felülvizsgálata"

Soha nem fognak nekik menni, ez a 800 000 ember simán eldönt egy-egy választást. Maximalizálás? Ugyan...lásd az előbbi...+ a volt pártfunkcionáriusok nyugdíjának visszanyesését is élből lesöpörték az asztalról.

Kisbuta 2010.11.26. 13:24:13

Egyszerű a megoldás: Állambácsi adjon ki egy igazolást, hogy ha én fizetek állambácsinak nyugdíjadót, akkor ő fizetni fog nekem nyugdíjat, mondjuk ennyi éves munkaviszony után és ennyit.......és ha nem teszi, bírósági úton az eddig befizetett pénzt egy összegben a kamatokkal együtt visszakapom. Slussz, passz, zemberek biztonságban éreznék magukat......
persze senki nem tudja megmondani, hogy én mondjuk most 30 évesen egyetem után mennyi idő múlva fogok tudni elmenni nyugdíjba, és akkor mennyit kapok...., de ahogy látom, elég szarok az esélyeim.
Még az is lehet, hogy megérné maradni a magánba, mert államiból úgysem látok semmit.

zrobasé 2010.11.26. 13:25:18

@blablabla_:
átlépési határidő : 2011. jan. 31.
újabb akcióterv kihirdetése : 2011. február
ugye ez csak véletlen, ugye, UGYE ?!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 13:25:35

@szlan:

nem szidjuk, de mivel az arcát adta ehhez a komédiához, egy picit megkóstoljuk :)

rolika 2010.11.26. 13:29:00

Röhejes nyugdíja lesz az itt velem együtt kommentelő fiataloknak, ha lesz egyátalán. Én abból indulok, ki hogy nem lesz semennyi, se állami, se magán. El kell fogadni, hogy a nyugdíj intézménye egy történelmi zsákutca, ami saját magát számolja fel azáltal, hogy arra ösztönzi e pilótajáték résztvevőit, hogy ne neveljenek gyermekeket, mert a nyugdíj miatt nincs szükség a gyerekek általi időskori gondoskodásra. Az mondjuk sajnálatos, hogy pont a mi időnkben történik a felfordulás...

Kicsit Karcos 2010.11.26. 13:29:02

@cotti:

"Soha nem fognak nekik menni, ez a 800 000 ember simán eldönt egy-egy választást. "

És a dolgozók mikor fognak eldönteni egy választást? Nincs kit szidni, a dolgozók felelőssége, hogy lehet olyan néppárttal, sőt csak olyannal lehet választást nyerni, ami egyszerre "képviseli" a dolgozók és a fukszos, kigyúrt, rokkantnyugdíjas-segíjes bűnözők érdekeit.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 13:42:04

Egy jó cikk:

"Ha felszámolják a magánpénztárakat, akkor azok nem fognak megjelenni, mint kiszámítható állampapír-felvevők, hiszen nem lesz pénz, amit befektetnének. Ez látszólag triviális, de mintha mégis mindenki úgy számolna, hogy a teljes magánnyugdíj-járulék többletként jelentkezik majd a költségvetésben, holott nem - tekintélyes része eddig is benne volt. Csak akkora része lesz tényleges pluszbevétel, amekkorát a pénztárak nem állampapírba fektettek volna.

A valóban elkölthető pénz pedig gyorsan elfogy, a jelenlegi költségvetésből kiindulva két-három év alatt."

www.komment.hu/tartalom/20101126-velemeny-hamar-elfogy-az-amit-a-nyugdijreformbol-nyer-a-kormany.html

szlan 2010.11.26. 13:44:58

@zero: bizony azt sokan elfelejtik, hogy a mnyp-ak csak a tagok pénzének kis részével játszhattak szabadon, a döntő többséget állampapírokba KELLETT fektetni. Ezért is érthetetlen az összes Szájjártató na, Szíjjártó megnyilvánulás a nyugdíjtőzsdéről (ami ugye eleve megint egy nemlétező fogalom, de vátevör), meg a mnyp-ak spekuláns ügyeiről.

Rwindx 2010.11.26. 13:48:40

@zero:
Elolvastam. Az idézetet egy bődületes marhaság. Természetesen T.M. mintha számokkal vagy indokkal ezt a kijelentését valamiért elfelejtette volna alátámasztani...

@szlan: kb 50%.

eustace77 2010.11.26. 13:56:51

"Az fasza, hogy nyakukba szakadt a kincstár, és lehet lubickolni a 2700 milliárdba, csak utána mi a kurva élet lesz?

Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány?"

Mi lesz, mi lesz? Vajon mi lenne...
A nyudíjasok idővel elmennek, a 2millió adózót elzavarják/kipusztítják a cigányok.
Aztán a cigányokat szélnek eresztik, és jöhet és a megaprojekt utolsó lépése, azaz a Magyarországot "felvásálók" tömegesen költözhetnek be új földjükre.

szlan 2010.11.26. 14:12:58

@eustace77: elsőként a világban megvalósítjuk a Logan futását, mondjuk 50 év felett mindenkit a Dunába lövünk, mert onnantól úgyse hajt hasznot az ember.

Béla Bácsi 2010.11.26. 14:59:39

Most kezdem kiismerni ezt a blogot. Ez a blog olyan, mint a Rejtő Jenő Láthatatlan Légiójában a cirkuszos család: teljesen mindegy, mi történik, csak nyavalyogni, morogni tudnak mindenért... Élveztem a Vastagbőrt, amíg Gyurcsány professzionális rablóbandájának ügyködéseiről rántotta le naponta a leplet, de amikor végre igazi kormányváltozás lenne és a Fidesz megpróbálja azt a sok-sok ötletet megvalósítani, amit pl. itt is teccett a magyar népnek kiagyalni, akkor hirtelen pálfordulunk és torkunk szakadtából sivalkodunk Gyurcsány-lendvai módon, hogy "veszélyben a demokrácia", Zorbán kiiktatja az alkotmánybíróságot! (Igen, ki. Hogy ne akadályozhassa meg a kommunisták rablott pénzpnek VISSZASZERZÉSÉT. Kinek is van ezzel baja?) Most meg ugyebár, mindenki nagyon jól tudta (és tudja ) itt, hogy a "magánpénztárak" egy szélhámosság volt, kétszeres operációs költséggel dolgoznak, mint a "rossz gazda" állami, legtöbbjük "volatális piaci körülményekre" hivatkozva még a befizetett tőkét sem birtokolja a portfólióján, sebaj: államilag garantált, tehát az újra kirablott pénzt majd az adófizetők pénzéből odaadjuk (ha adjuk!) a nyugdíjasoknak, és amikor ezt a szép idillt a Fidesz feltöri, akkor megint sikít az "értelmiségi" bennfentes, intimpista: "Kérem ezek csak ilyenek, ezek csak lopnak, lopnak..." Tessék már mondani: ez egy magyar átok, hogy senki nem gondolkodik, senkinek nincs koncepciója, jövőképe csak értelmetlen, romboló, folyamatos nyavajgás jön ki belőle? OK, a komcsi években elment, könnyű volt eladni ezt a dumát: "Ezek kérem, ezek mindent elbasznak", meg a "Hol lennék én, kérem az én meg nem értett tehetségemmel Nyugaton?" Hát..... hogy megmondjam: legtöbbőtök a picsában sem! Rendben van a demokrácia, a rend féltése, a hivatali túlkapások kipellengérezése, de ez a se füle se farka intimpista nyavajgás? "Get a life!"

kej 2010.11.26. 15:00:48

@fuflun: de-de jól emlékszel, selmeczi gabika védte a tébét, olyan jól, hogy abból sikerült - egyebek mellett - a postabankot (vagyis a pártot) feltőkésíteni

pakesz (törölt) 2010.11.26. 15:10:10

@Kicsit Karcos: "Bizony, meg a 38 éves nyugdíjasokat sem ártana reaktiválni. Ja és vagy nyugdíj, vagy munka. A "normál", vagyis nem rokkant segíjezetteket meg hívja be az önkormányzat napi legalább 2 órára lapátot támasztani vagy valamire."

nekem az a velemenyem hogy a nyugdijasokat is az eppen aktualis HIVATALOS nyugdijkorhatar elott is ugyanigy be kene hivni
nem kell lacafacazni, elvegre el vannak tartva, valamit csinaljanak

pakesz (törölt) 2010.11.26. 15:15:46

@Béla Bácsi: "Hogy ne akadályozhassa meg a kommunisták rablott pénzpnek VISSZASZERZÉSÉT. "

na meg egy hulyevel tobb itt...
KOMCSIK PENZET NEM FOGJAK VISSZASZEREZNI!!!
de a tobbseg manyupjat igen

fokabacsi 2010.11.26. 15:19:06

@pakesz: Jól fog kinézni ahogy a vén anyád szedi a szemetet a fő utcán.

pakesz (törölt) 2010.11.26. 15:21:50

@Rwindx: kedves!
irtad hogy megtakaritas jon 78 Mrd / ev
mi lenne ha iden nem lenne nyugdijemeles?
4% na?
3000 Mrd 4 % -a az 120 Mrd... ez tobb mint amit irtal

de jelenleg ugy tunik, hogy mindenkit megszoritanak csak a nyugdijasokat nem
acsingoznak a cocik szavazogepeire, es nagyon ugy tunik azzal fognak legkozelebb is nyerni, csak az orszag ezzel veszit

pakesz (törölt) 2010.11.26. 15:23:54

@fokabacsi: szoveget tudsz ertelmezni?
"az eppen aktualis HIVATALOS nyugdijkorhatar elott "

ez pont az osszes rokit meg ido elotti nyugdijazottat erinti
es sokkal jobban jarnak mint en mert nekem biztos hogy utana 5 evvel tudok csak elmenni

de sokkal jobban nezem majd amikor en 40 eves nyuggerkent vakarom a farkam es a te kolykodnek a nyakaba akasztjak a rabigat
en meg kurjongatok hogy dolgozz paraszt hat alig van nyugdijam

Kicsit Karcos 2010.11.26. 15:33:26

@pakesz: a nyugdíjasok pihenjék ki a ledolgozott negyven évüket, ne dolgozzanak már. Unokázzanak, kiránduljanak, sepregessék a leveleket, pletykázzanak, vagy amit akarnak. Ugye nem látod a különbséget közöttük, meg a 28 éves fukszos kigyúrt kopasz mercis szamurájkardos azénnőmetnízödös rokkerkártyás segíjezettek között?

Kicsit Karcos 2010.11.26. 15:39:17

@pakesz: ezt meg hiába írod, mondtam, hogy idő előtt senki ne menjen nyugdíjba, se a rendőr 38 évesen, se Hungarovelentájn 58 évesen, se más. Menjen el munkanélkülinek, ha tett félre annyi pénzt, az ő dolga, de nyugdíjat ne kapjon. Az egész nyugdíjat át kell minősíteni szolidaritási témává a járadékosról. Nem jár, hanem vagy jut, vagy nem jut.

eszkep 2010.11.26. 15:44:35

Gyorskérdés zerohoz, mert ez most megint totális sötétségről tanúskodik:
"Évi 900 milliárd a nyugdíjkassza hiánya. A 2700 milliárd forint a magánnyugdíjpénztárakból három évre megoldja ezt a problémát. 3*900 = 2700. A választásokig a nyugdíjprobléma megoldva, a 2014 után időszak meg leszarva."

Ez a három év hogy jön neked ki, milyen logika alapján? A 900 milliárdos hiány döntő hányadát az teszi ki, hogy a mostani nyugdíjasoknak az állam fizeti a nyugdíját, de az önkéntes nyugdíjpénztár tagok nem oda fizetik a nyugdíjjárulékot. Namármost, ha a 90%-uk visszalép, akkor mi van?
Zero, várom a válaszodat!

Megjegyzem, a mostani nyugdíjrendszer átalakítás okairól már a sokadik posztban EGYETLEN SZÓT sem ír zero:

- "Valakik" elkúrták az országot, ezért az EU-ban deficit eljárás indult ellenünk. Ráadásul az EU kibaszik az elszámolásnál azon országokkal, akik ebbe az irányba alakították át a nyugdíjrendszert.
- Ugyanezen elkúrok felvettek "némi hitelt", jövő évtől meg fizethetjük vissza. Nem sokat, "alig" évi 2000-3000 milliárdot.

Ha ezen két - zero által elfelejtett "apró" tényt - nézzük, látható, hogy a költségvetés átvészelné az időszakot, amíg az önkéntes nyugdíjpénztárosok elérnék a nyugdíjkorhatárt, és "kihalnának" az állami nyugdíjasok. De mivel a sok hülye rossz helyre szavazott 2002-ben és 2006-ban, így már NEM!

Egyébként, hogy hányan fognak "éhenhalni nyugdíj nélkül" nem tudom, hogy jön ide, hisz ők magán nyugdíjpénztári rendszerben is ugyanúgy éhenhalnak.

Rwindx 2010.11.26. 15:44:38

@pakesz:
A kettőnek semmi köze egymáshoz remélem feltűnt. A nyugdíjemelést, lassan mondom hogy megértsed: tö-ör-vé-ény sze-er-int kell ad-ni, függetlenül attól hogy most mi történik mnyp fronton. Ott teljesen más lépéseket kell tenni, nem a befagyasztást. Tagadhatlan hogy az sem maradhat így. Lásd @Kicsit Karcos kommentje.

De egyébként több minden van ott, az csak az annak a hozama amit az mnyp-k az állampapírban tartanak, és ki kell nekik fizetni. Ha összeadnál mindent, akkor látod hogy csak az ami nem érinti a befektetési alapokban tartott pénzeket éves szinten: 360 + 78 + 21 = 459 miliárd Ft /év. Ez a költségvetés durván 3.5%-a.

pakesz (törölt) 2010.11.26. 15:47:44

@Kicsit Karcos: ja igen egyetertunk :)
hat hozza kene nyulni a 35 eves nyuggerekhez na :)

DArchAngel 2010.11.26. 15:49:18

@Kicsit Karcos: "jut vagy nem" - Ez a beszéd!

guma 2010.11.26. 15:51:03

@Kicsit Karcos: nagyon szeretem olvasni higgadt, fontos, összeszedet, közérthető, ha kell adatokkal alátámasztott megállapításaid, hozzászólásaid, véleményed.
Én nem igen gyakorlom, jobbára csak figyelek : de, ha megengeded most még a különbségek közt a 35 éves sportoló járadékát valamint a 15 éves színpadi munka utáni nyugdíj zsebpénzt is idesorolom...

zrobasé 2010.11.26. 16:03:09

@eszkep:
mikor októberben bejelentették, hogy 14 havi mnyp kifizetés stop, akkor ugye azt mondták, hogy ez havi 30 milliárd. Namármost, ha 90% átlép, ez havi 27 milliárd, éves szinten 324 milliárd. A hiány 900 milliárd-324=576 milliárd. Tehát még így is lesz 576 milliárd minusz. Erre ugye vagy hitelt kell felvenni, vagy a 2700 milliárdból kell kipótolni.Egyik se jó megoldás, de valamelyiket választani kell. És ez a hiány újratermeli magát, minden évben.A teljes hiány csak úgy fedezhető, a havi 30 milliárd befizetésből kiindulva, ha az nem havi 30, hanem 75 milliárd forint lenne. Ergo vagy 2,5-szer ennyi befizető, vagy 2,5-szer ennyi befizetés. És mivel ez elég hihetetlen, na ezért fog ez is összeomlani, sajnos.

szlan 2010.11.26. 16:04:55

@Béla Bácsi: mi is a távlati terv szerinted? Nemigen van olyan kapitalista ország világszinten, ahol az állami nyugdíjrendszer működik. Az ok: minden ország öregszik. Van ahol rosszabb a helyzet (pl Olaszország), van ahol jobb. De a lényeg, hogy mindenhol egyre kevesebb munkavállalónak kellene eltartania egyre több nyugdíjast úgy, hogy mellette még az állam pénzét is kitermelik - ugyancsak egyre kevesebben. Mi erre a megoldás? Termelje ki mindenki magának a nyugdíjat, hogy 30 év múlva az állam nyakáról levegyék a teher egy részét a most még aktív munkavállalók és a mnyp-ak.
Mi fog történni Magyarországon ha nincs mnyp-rendszer? Az, hogy amit ma te és én befizetünk az állami kasszába megy a jelen nyugdíjasok zsebébe, a maradék pedig államadósság törlesztésre és egyéb államháztartási költségekre megy el. Ergo amikor te és én nyugdíjba megyünk (én mondjuk 40 év múlva), akkor az államnak nem lesz annyi pénze, hogy adjon tisztességes nyugdíjat. Na EZ az, amit egy ember, aki tud gondolkodni lát. Ellenben te úgy véled, hogy csak azért mert a kormányt ma a Fidesz alkotja, akkor minden egyes lépésük szent, sérthetetlen és hibátlan. EZ viszont ostobaság. Az MSZP is nagy szarságokat csinált, a Fidesz se különb. Nem az a baj, hogy a magyarnak semmi se jó, hanem az, hogy a magyar nem kap semmi jót, csak parasztvakítják szépen. Persze a felének be lehet fogni a pofáját azzal, hogy egykulcsos adó meg majd az állam biztosan ad egy nagy rakás nyugdíjat, de a maradék aggódik amiatt, hogy inkompetens emberek folytatják az elmúlt húsz év balfaszságait.
Gondolom addig szeretted a blogot, amíg az MSZP-t szidta, de mivel most kiderült, hogy nem egy jobboldali blogot olvasol már nem tetszik. Szíved joga, de azt lásd, hogy a naiv itt épp te vagy.

Kicsit Karcos 2010.11.26. 16:09:17

@guma: zavarba hozol:)

" a 15 éves színpadi munka utáni nyugdíj zsebpénz"

Ezt még ha jól tudom, Kodály Zoltán kezdeményezte (25 évvel, minden művészre). Tiszteletben tartva a magyarság javára kifejtett életművét, efölött bizony "elszált az idő vasfoga", ahogy írod, ezt is meg kell szüntetni. Kodály emlékét másképp kell ápolni, mégpedig az iskolai és azon kívüli oktatásban. Akkor még volt értelme, mert nem tudott bárki csak úgy művészkedni, mint ma akár a szalagmunkás a 2000 forintos interneten este / reggel a munka után.

szlan 2010.11.26. 16:13:46

@eszkep: az tök jó, ha te tudod, hogy x évnyi munka és x összegű kereset után mennyi nyugdíjat kapsz majd az államtól mire (ha) nyugdíjas leszel. Nagyjából arra számíts, hogy az akkori költségvetésből kigazdálkodnak x milliárd eurót és abból kapsz valamit, aminek nem fogsz örülni. Reklamálni meg sehol nem fogsz tudni ugye.
De hogy húsz éve megy ez, hogy mindenki az előző kormányra mutogat... ez a durva, hogy még mindig mindenki beszopja, hogy "most fasza lenne minden, csak épp az előző kormány...". Igen, hogyne, a kormányváltások legjobb része az, ahogy az első évben harmincezer új kormányközeli ember elkezdi tömni a zsebét.

ketroot 2010.11.26. 16:23:28

Itt olyan élet lesz, mint a Mad Max-ben volt kb...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.11.26. 16:25:32

Ez az egész nyugdíjcirkusz egy dolog miatt van: a kormánynak több pénzre van szüksége a költségvetési hiány csökkentésére. Dicséretes lépés, hogy vissza akarják fizetni az államadósságot és emiatt nem kívánnak több hitelt fölvenni, de akkor eleve nem kellett volna adót csökkenteniük, kezítcsókolom!

Az még rendben lenne, hogy választani lehessen az állam és a magánszektori befektetési portfólió között, de hogy ez utóbbit ilyen csúnyán sújtsák, az azért már durva. Én azért kivárom a végét a dolognak, legfeljebb az utolsó hetekben váltok - ha addig nem történik valami.

@gyedmaroz: A felosztó-kirovó rendszer nem a kádárizmus öröksége, mert más államokban is ezt vezették be először. Ez eleinte jó volt, és működött: a befizetett összeget szétosztották a nyugdíjasok között, a maradékot meg az állam megtartotta más célokra.
A gond akkor jött, amikor az orvostudomány fejlődésével az emberek átlagéletkora megnövekedett, aminek eredményeképpen több és hosszabb ideig élő nyugdíjas lettek. No, ez már az államnak nem tetszett, főleg, hogy ennek következtében nem működött a rendszer, mert magasabb lett a kiadás, mint a bevétel, ezért bevezették az öngondoskodás intézetét a magánnyugdíjpénztárakkal.
Hogy ebbe a bank- és pénzügyi szektor lobbija mennyire volt benne, jó kérdés, de valószínűleg az állam nem engedte volna ki ennek a monopóliumát, ha nem lett volna nagy a baj...

Rwindx 2010.11.26. 16:29:49

@szlan:
feltétel:
"Az, hogy amit ma te és én befizetünk az állami kasszába megy a jelen nyugdíjasok zsebébe, a maradék pedig államadósság törlesztésre és egyéb államháztartási költségekre megy el. "
következény:
"Ergo amikor te és én nyugdíjba megyünk (én mondjuk 40 év múlva), akkor az államnak nem lesz annyi pénze, hogy adjon tisztességes nyugdíjat."

Egyáltalán nem következik abból amit írtál következményként hogy az állam nem tudja fizetni a nyugdíjakat. Erre építetted az egész magyarázatot és ezen is hal el. Ha ez a pont egyértelműen így lenne, akkor igazad lenne, ellenben ilyet nem állíthatsz. Jelenleg sem tartalékokból fizeti az állam a nyugdíjakat, hanem aktuálisan befolyt pénzekből. Aktuális befolyt pénzek pedig a jövőben is lesznek, mert ha azt feltételezzük hogy nem, akkor az állam megszűnt létezni.

pakesz (törölt) 2010.11.26. 16:30:07

@zrobasé: havi 30 Mrd a manyup, a masik kb 3szor annyi

na most meghoztak a torvenyt hogy UGYANANNYI legyen ne lehessen mashonnan potolni
nem eleg hogy elveszik a megtakaritast hanem meg emelni is fogjak elvegre NYUGDIJAT CSOKKENTENI azt nem lehet
magantulajdonhoz hozzanyulni, kiirni magunkat a nyugati demokraciakbol: lehet
nyugdijat nem emelni: nem lehet

erdekes

pakesz (törölt) 2010.11.26. 16:31:04

ja elnezest meg egyet lehet: kiflicsucskot elmajszolni oszt felhaborodni na azt lehet

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 16:32:42

@Béla Bácsi:

Nagy királyság, hogy kiismertél, kurva jó neked!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.26. 16:35:58

a kiflit nem szabad megenni, mielőtt megvesszük

ezt még egy csecsemő is tudja.

és még ő háborodik fel.

bobsys 2010.11.26. 16:38:37

@Rwindx: Idezve az egyik hozzaszolast
mikor októberben bejelentették, hogy 14 havi mnyp kifizetés stop, akkor ugye azt mondták, hogy ez havi 30 milliárd. Namármost, ha 90% átlép, ez havi 27 milliárd, éves szinten 324 milliárd. A hiány 900 milliárd-324=576 milliárd

"Jelenleg sem tartalékokból fizeti az állam a nyugdíjakat, hanem aktuálisan befolyt pénzekből" ami 30% minuszt eredmenyes, tehat nem csak a befizetesekbol hanem masbol is finanszirozza. Es csak rosszab lesz a nyugdij kassza hianya.

majomkutya 2010.11.26. 16:39:05

Ezek a matulás srácok komplett betegek:
Selmeczi "imidzse leginkább az öregedõ rózsadombi vállalkozófeleségé. Képzeljük csak el a bamba kék szemeket, amint szembenéznek egy geciviharral."
Amikor néztem a Ma reggeles szereplését alig tudtam ettől elvonatkoztatni :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.26. 16:43:41

"Az fasza, hogy nyakukba szakadt a kincstár, és lehet lubickolni a 2700 milliárdba, csak utána mi a kurva élet lesz?"
Á, ez még egyik kúrmányt sem érdekelte...
Tényleg, mi afaszom lenne, ha értelmes emberek kerülnének politikusi székekbe?

El nem hiszem, hogy több diplomás emberek kulimunkákat végeznek, a cégvezetők között, ha nagy részük fasfej is, akad néhány jó üzletember, aki képes előre tervezni, de még a világ nem látott olyat, hogy szakpolitikusok értelmes, logikus dolgokat döntsenek...
...tiltsák be a lobbizást!

Horizont 2010.11.26. 16:44:55

@Béla Bácsi: Hát így megjártad,most már máshová kell menned élvezkedned! "Élveztem a Vastagbőrt, amíg Gyurcsány professzionális rablóbandájának ügyködéseiről rántotta le naponta a leplet"
Miért gondolod, hogy az emberek csak pártban gondolkoznak? Gondolod csak "balosvastagbőr" létezik? Még időben figyelmeztetlek kapd le a rózsaszín szemüvegedet, nézzél már szét, csak aggódásból kérem, ne legyen akkora nagy a csalódásod!

szlan 2010.11.26. 16:50:37

@Rwindx: hagy ne kelljen most utánakeresnem, hogy a jelenlegi nyugdíjkifizetések milyen terheket rónak az államra. Egy szóval se mondtam, hogy nem lesz elég bevétel a nyugdíjak kifizetéséhez. Valamilyen nyugdíjat nyilván fizetnek majd. A probléma az, hogy nem tudhatjuk milyet és hogy miből. Mivel a munkavállalók-nyugdíjasok arány nem fog javulni (igen, ezt nem tudom bizonyítani, de lássuk be, hogy ez nem fog javulni), hanem jó eséllyel romlik (ezt se tudom bizonyítani, de ez a tendencia egy ideje), ezért a befolyó pénz - nyugdíj kiadás arány is romlik. Tehát vagy büdös nagy kölcsönöket kell felvenni az elkövetkezendő 10-20-30 évben újfent, vagy valami csúnya megszorítások lesznek a nyugdíjak körül. Tekintve, hogy a nyugdíjasok elég nagy szavazóbázist képviselnek, ezért az első verzióra szavazok. Esetleg lehet még az állam bevételeit átcsoportosítani. De tudod az a baj, hogy ezt tipikusan a jövő problémájaként kezelik, csakhogy így még egy céget se lehet irányítani, nemhogy egy országot.

Rwindx 2010.11.26. 16:52:07

@bobsys:
Feljebb pont neked számoltam ki, több ez az összeg, azaz kisebb a hiány. Viszont valóban marad hiány, emiatt további intézkedésekre lesz szükség, mégpedig olyasmi amit Kicsit Karcos fejtegetett. Ugyanis anélkül teljesen mindegy hogy ki mnyp-s ki nem, mindenkinek be fog dőlni mindene.
Az mnyp rendszer visszaalakítása csak is egy lépés lehet a többi között a fenntarthatóság felé. Önmagában kevés, én azt tudom, erről nem kell meggyőznöd.

Viszont valójában (legalább) két problémával küzdünk és nem egyel. Ezek közül csak az egyik a nyugdíjrendszer fenntarthatósága, ha a világban "boldog békeidők" lennének és az elmúlt legalább 8 évet ki tudnánk törölni, akkor lehet nem is kellene másról beszélnünk. Viszont nincsenek boldog békeidők, fülig vagyunk a szarban.

pakesz (törölt) 2010.11.26. 16:52:14

@Horizont: "Gondolod csak "balosvastagbőr" létezik?"
piroslapok
orbanahibas

az orbanahibas a legjobb!!!
kar hogy nem folytassak mar, pedig municio az lenne

pakesz (törölt) 2010.11.26. 16:54:42

na megneztem a geciviharos szemeket
nem is kekek

Rwindx 2010.11.26. 16:58:26

@szlan:
"A probléma az, hogy nem tudhatjuk milyet és hogy miből." - Ez igaz, de mivel még a jövőkutatók sem játják a jövőt ezért te sem tehetsz egyértelmű kiejelentést, van több opció azért a jövőre nézve.

"Tehát vagy büdös nagy kölcsönöket kell felvenni az elkövetkezendő 10-20-30 évben újfent" - Ez mint kiderült már sokak számára, nem járható út, nem visz előre.

"vagy valami csúnya megszorítások lesznek a nyugdíjak körül." -Én viszont ezt valószínűsítem. Előbb utóbb hozzányúlnak a 750.000-es rokkantnyugdíjastáborhoz, és a korkedvezményes nyugdíjakhoz. De csak azért mert nincs más lehetőség, az előzőbe már belebuktunk, abból próbálunk kimászni.

Rwindx 2010.11.26. 16:59:44

@Rwindx: "De csak azért mert nincs más lehetőség" - javítva: "De csak azért mert én nem látok egyelőre más lehetőséget"

guma 2010.11.26. 17:04:58

@tesz-vesz: neked is jó a memóriád?

belzebubó 2010.11.26. 17:05:52

@bulvármédiás =>: Adót azért csökkent, főleg a magasabb jövedelműeknél lesz érezhető nagy mértékben, mert a jövedelmnövekedés által a fogyasztás növekedésével több adóbevételre számit ami ezt kompenzálni fogja, ő szerintük. Aztán vagy bejön, vagy nem.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.11.26. 17:10:24

@tesz-vesz: Én úgy tudom, jogilag megtehető az, hogy a boltban fogyasztasz, de utólag kifizeted az elfogyasztott ételt/ital árát. Legalábbis korábban (beleértve 2002-t is) volt ilyenre lehetőség, de hogy mi a helyzet ma, azt nem tudom.
De azzal tisztában vagyok én is, hogy nem SZOKÁS boltban enni; sőt, még ki is néznek.

vázkulcs 2010.11.26. 17:13:24

Nagyon egyszerű lány ez a Selmeczi, vagy inkább az embereket nézi ennyire egyszerűnek. Mindegy azért a kurva anyját etesse ezzel a maszlaggal. Sztálin is lelkendezne egy ilyen lépésre.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.11.26. 17:15:21

@belzebubó: Elég naiv elképzelés, főleg, hogy ebből a többletpénzből pénzből akár "Magyarországon kívül is jobban költekezhet" (azaz elmegy külföldre nyaralni, mert megteheti). Ha viszont befekteti a megtakarítást, ami ekkora jövedelemszintnél nagyon nem elképzelhetetlen, akkor a kormány bukta ezt az elképzelést. De ne legyen igazam!

zrobasé 2010.11.26. 17:17:08

@Rwindx:
eltelt fél év semmi, de semmi jele nincs, hogy bárkihez, vagy bármihez is hozzányúlnának. Radásul ha azt veszem, hogy a kb 800000-ből 400.000 csak a korhatár alatti rok.nyug.-as, és tegyük fel, azok 50%-át visszaminősitik, akkor is csak 200.000 ember esett ki.Na azok egyből a munkanélküliek táborát fogják gyarapitani, mert elég nagy részük nem magasan kvalifikált munkaerő, ergo, ők is pénzbe fognak kerülni a járadékkifizetések mentén.
Csak már lenne valami apró kis jele a tömeges változásoknak, akkor még ez az mnyp-s mizériát is könnyebben fogadnám.

fuflun 2010.11.26. 17:17:36

@laspalmas: Köszönöm, hogy utánajártál. És külön köszönet ezért:
"A bugyutaság, az ügyetlenség, amely kisüt ebből az egész ügyből, az inkább a jó szándékot és nem pedig az érintettséget mutatja számomra" - fogalmazott tegnap Orbán Viktor. A kormányfő szerint elképzelhetetlen, hogy korrupció állna a Fidesz-Lockheed-botrány mögött.
Erre a nőre bízta tehát ugyanaz az Orbán a "nyugdíjvédelmet".

Rwindx 2010.11.26. 17:21:59

@zrobasé:
Ha semmihez nem nyúlnának akkor nem lenne ez a poszt sem ahol erről beszélnénk :) A munkanélküli ellátásnak már vannak bizonyos feltételei, gyanítom a 10-20 éves otthoni farokvakargatás ebbe a körbe nem tartozik bele. De most ennek nem néztem utána.

mréveiller 2010.11.26. 17:24:11

mire én és a korosztályom (23 vagyok) eléri a nyugdíjkorhatárt (amit addig felemelnek 70 évre) már nem is lesz nyugdíj kifizetés, mert lesz vagy 1.5 millió aktív munkavállaló a többi cigány meg nyugdíjas lesz. ennek az országnak nincs jövője :( ha minden így folytatódik...

zrobasé 2010.11.26. 17:26:55

@Rwindx:
a feneketlen kút tovább ásása...hááát, végülis valamihez nyúlás, csak nem biztos hogy a legjobb...

GaZe 2010.11.26. 17:27:34

ebből öregem te hogy hoztál ki valami cigányozást... mintha a téma önmagában nem lenne eléggé bicska(balta!!!!) nyitogató.
(amúgy, ha annyira nem lesz della, akkor a számításaid szerint ugyanakkora lendületű lesz a gyermekszülés azok körében akik ebből a dellából tartják fent magukat? Egyébként meg, ha itt akkora nyomor várható, akkor egy évezredeken át egészen jól bevált stratégia a sok gyermek. Mert választhatod, hogy nem szülsz, csak akkor meg aztán végképp még esély sem lesz arra, hogy bárki bárkit is eltartson bármiből. Ne legyél Selmeczi Gabi ha számítási modellekről van szó :)

AkarkiJ 2010.11.26. 17:33:10

én annyit kérdeznék csak, hogy közületek a zsarolás hatására hányan fogtok visszalépni?

mert én nem fogok, és a környezetemből se nagyon fognak

Megfigyelo 2010.11.26. 17:36:27

@AkarkiJ: Gratula! Én sajnos nem vagyok érdekelt, de remélem sokan fogják követni a példádat!

2010.11.26. 17:38:43

@AkarkiJ: Én visszalépek. Nekem tök mindegy, hogy a kulcsárattilák basszák el a pénzem vagy az orbánviktorok. Ezt beszéljék meg egymás között! Egyébként is: aki nem keres havi félmilliókat, mint a "polgárok", az a magánszámlával tuti rábaszik.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.11.26. 17:41:18

Kedves zero! Kihagytad SG önéletrajzából a Grippen ügyet, amikor többedmagával levelet írtak az Egybesült Államokba.

Amúgy én is maradok a MNYP+Önkéntesben, kiszámoltam, megéri.

bobsys 2010.11.26. 17:43:46

@AkarkiJ: Maradok, nem megyek sehova.

Biztonsági tanácsadó 2010.11.26. 17:45:39

Alázza magát a nő rendesen. Soha nem mentem tüntetni senki ellen, de azt hiszem hamarosan itt az idő.

Kicsit Karcos 2010.11.26. 17:47:53

@AkarkiJ: ez csak duma, megjöttem már belőle, nekem is volt már ilyen, aztán a végén én maradtam egyedül a succundtruccbundban, igaz, megérte.

Ha komolyan gondoljátok, akkor kössetek szerződést, ahol alulírott félmillió ember vállalja, hogy nem lép vissza, különben ezmegaz. Szájhősködni, lájkolni a faszbúkon könnyű. Ja, én visszalépek az államiba, magamtól is visszaléptem volna már rég, ha lehetett volna.

Pretoryan 2010.11.26. 17:51:02

Amúgy rájöttem hogy lesz az a söralátét:

tegyük fel 1.200.000 HUF bruttót keresek egy évben, 2014-ben az adóbevallás a következő képpen fog kinézni:

Adó: 840000
Netto: 360000

csókolom!

Ne feledjük, az egykulcsos adó jövőre 40%-ot jelent! 16+24 = 40
Nesze neked drasztikus adó csökkentés!

Na nézzük!
1 A cigányságot nem fogja érdekelni a mnyp-k megszűnése, segély az marad
2 a gazdagokat sem nagyon fogja izgatni hogy nem lesz nyugdíjuk.
3 A 2milla munkavállaló 30-40% minimálbéren van, most hogy ők átlépjenek az nem oszt nem szoroz, nyugdíjba vonuláskor úgyis éhenhalnak, vagy a 2. pontba tartoznak.
4 a nyugdíjasok most hálát adnak, hogy már azok, rosszabb esetben pont leszarják
5 marad 1,2millió ember, akiknek nem mindegy hogy hova kerül a pénzük. Én megértem azokat akik az államiba vágynak, és pont leszarom, hogy ki hogy dönt, azzal van tele a tököm, hogy mindig ezt a réteget sanyargatják. MINDIG! Mi hordjuk a hátunkon ezt a rohadt gazdaságot, és még korbácsolnak is. Ki nem érzi ezt ezekben a napokban? Tegnap óta tudjuk, hogy el fognak tőlünk lopni minden fillért amit megtakarítottunk, amiben volt perspektíva, amit látunk hogy az életünk végén ott van némi pénz amit akkor munka nélkül meg tudnánk kapni. De én nem bízom az államban, mert nem adott rá soha okot.

Matolcsy takarodj! Húzd be a füled farkad, és menj az Anktartiszra lakni. Vidd magaddal a Szíjjártót is, aki gonosz mosollyal kíséri a rablási kísérletedet.

Viktor, menj te a kurva anyádba. Kikeltél és harcoltál az egypárti diktatúra ellen. Liberális értékeid voltak, és védted a demokráciát. Nézd mit csinálsz most. Nézz magadra, magadba. Hataloméhes tirannusz vált belőled, megsarcolod a rád szavazókat ugyanúgy mint az ellened szavazókat. Mondj le és távozz a Marsra, ott nagy szükség van rád az ott élő emberiségnek.

Minden Fiatal / Keresztény Demokrata képviselő, ha ön belenéz a párt tag könyvében a 2. szót a párt nevéből keresse ki az értelmező kéziszótárban, de a wikipediában is elég jó a szószedet. Olvassa el és értelmezze. A demokrácia nem azt jelenti hogy a narancsot lehet választani vagy a narancsot. Bújjon elő a lelkiismeret önökből, értsék lássák hogy nem ez a megoldás, hogy szerkezeti strukturális változás kell nem újabb sarc (ahogy azt ígérték is fél éve), ne annak a 1,2 millió embernek a jövőjéből vásároljanak maguknak még 4 év popularitást, hanem ésszerű konstruktív ötletekkel, előremutató fenntartható államigazgatással. Próbáljanak meg magukban felidézni a kommunizmus legsötétebb napjait, az állami iga mérhetetlen pazarlásának következményeit, ha ehhez az kell hogy pénzbüntetés fejében leszavazzanak egy igazán rossz törvényt, hát szorítsák össze a foguk és tegyék meg, és a lelkiismeretükkel el fognak tudni számolni. Ezenkívül a BTK 2-8 év szabadságvesztéssel bünteti a lopást. Ne legyenek ebben partnerek!

Soha nem voltam tüntetésen, eddig csendben tűrtem, mert úgy gondoltam hogy a politika nem való utcára, de most menni fogok minden kormány ellenire, ahol lehet megrövidítem őket, mert nincs más esélyem az ellenállásra.

funfun 2010.11.26. 17:51:23

"Gabika elmúlt 20 éves tevékenységéből (képgaléria) sajnos csak arra emlékszem, hogy kiflit evett a budaörsi Tesco-ban és elkapták ... " Pedig volt más is: a Lockheed ügy. Le is mondott.
www.origo.hu/itthon/19990520selmeczi.html

Hoppázó Beléndek 2010.11.26. 17:58:29

6:20kor erre a nőre kelni.. nagyon kemény. respect zero.

Móg 2010.11.26. 18:02:08

üdv.nektek
nem tudom,hogy a legjobb kezeket sikerül-e távoltartani az országban fellelhető
bármilyen magán vagy vállalati javaktól.
Többek között az iszapkárosultaknak szánt 1,3 milliárd ft.adomány is jó helyen van az Orbán
maffia legjobb kezeiben,csicsergi a kormánypacsirta

Tanyasi Jóska 2010.11.26. 18:05:49

Én már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ki fog kit megbuktatni!!!
A kormány az "oligarchákat", vagy fordítva?

"Márpedig a magyar részvényhányadon belül szép arányt képviselhetnek az OTP- és a Mol-papírok (100-150 milliárdot érhet az OTP- és nagyjából ugyanennyit a Mol-hányad), vagyis az állam tulajdonrészhez jutna Csányi Sándor bankjában és Hernádi Zsolt olajvállalatában és meg is tarthatná részesedését."
index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/26/tobbletes_is_lehetne_a_koltsegvetes_megsem_kerulunk_ki_a_tulzottdeficit-eljaras_alol/

Kivlov 2010.11.26. 18:11:52

meg kell szüntetni a nyugdíjat + a segélyeket is.
aki tesz félre magának annak lesz majd pénze öregkorára, aki nem azt tartsák el az utódai vagy pusztuljon éhen.ennyi.

AkarkiJ 2010.11.26. 18:13:27

@Kicsit Karcos:

minek írjak szerződést? majd ha közlik, hogy milyen nyomtatványt kell kitölteni a maradáshoz, akkor majd kitöltöm, és ennyi

nemwakwarju 2010.11.26. 18:13:50

Itt van egy kicsike félreértés!
Attól, hogy valaki betója a pármilla nyugdíjmegtakarítását a mai kormánynak, még nem lesz nyugdíjja öregkorára! Mert ugye ez a kormány meg az a kormány nem valószínű, hogy ugyanaz a kormány lesz. És húsz év múlva az itt sorakozó egyének már rég a süllyesztőben lesznek a szó szoros és átvitt értelmében is.

Visziont, ha az ember megtartja magánpénztárban a pénzét, akkor az legalább biztosan megmarad neki!

Szóval a nagy helyzet az, hogy hiába törik le kezét-lábát, még mindig versenyképesebb a magánmegoldás.

Megfordítva kérdezem a narancsszakikat: ha az eredeti formájában is az állami volt a jobb, akkor miért kellett ekkora versenyelőnyhöz juttatni?! Vagy még sem volt annyival jobb az állami?! És négyszeres versenyelőnyre volt szükség?

Állítom, hogy még ez is kevés.

Teljes vagyonelkobzást annak, aki aláír!!!

Krujs 2010.11.26. 18:21:17

a blogon siránkozás kb pont annyira hasznos mint bármelyik eltolt politikai húzás.

menjél, csinálj gyereket, vagy tanulj, hogyha csinálsz gyereket legyen mit tanítani neki. Vagy te keresel majd többet, vagy ők, de ha mégsem te mindent megtettél...

Ezzel is nőnek az esélyeid hogy boldog nyugdíjas légy.

A havi 20 ezerből tengődő átlagnyugdíjasoknál meg úgyis szarabb lesz, ha csak erre támaszkodtok.

Én inkább melózok.. tegyétek ti is ezt..

nemwakwarju 2010.11.26. 18:25:38

Én megyek gyereket csinálni, de hogy nem ebbe az országba, az biztos!
Jól kitanúltam a szakmám, nyelveket, ...stb. az állambácsi kontójára, de annyi esze már nincs neki, hogy meg is tartson itthon.
Szóval, csá!
Ezek után, gondolom, teljesen mindegy, mit ökörködnek össze itt ezek...

gipsz1234 2010.11.26. 18:27:20

Selmeczii Gabika egy senki. Azért is nevezték ki ebbe hintalóetető pozícióba. A történetben ő egy huszadrangú szereplő. A főbűnös ebben az arcpirítóan jogtipró történetben orbán viktor.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.11.26. 18:31:01

@nemwakwarju: Visziont, ha az ember megtartja magánpénztárban a pénzét, akkor az legalább biztosan megmarad neki!

Merem azt képzelni hogy 30-40 év múlva állam még lesz. Egy 5 éve alakult nyugpénztárról ezt sokkal nehezebb elképzelni.

finomanarancs 2010.11.26. 18:32:38

@szlan: BélaBácsi és a hasonszőrűek támasztják alá ezt a közmondást:
"A magyarok hátán szántani is lehet - ha nemzetiszínű az eke" (M.K.)

kukatr 2010.11.26. 18:34:35

És mi volna, ha ezt a 900 milliárdnyi hiányt nem fizetnénk ki a nyugdíjasoknak?

2010.11.26. 18:35:52

@nemwakwarju: "Visziont, ha az ember megtartja magánpénztárban a pénzét, akkor az legalább biztosan megmarad neki!" - nem értem, hogy tudtok ebben ilyen töretlenül hinni a "negatív hozam" után egy évvel? Ellopják a brókerek, ugyanúgy, ahogy ellopja a kormány.

Kivlov 2010.11.26. 18:38:33

@kukatr:
azt kéne csinálni! amennyi befolyik, annyit kifizetni, és kész. erre most is 4%kal emelik 2,5 millió nyuggernek januártól. havi szinten kb 9 mrd Ft. erre van pénz...

nemezis1 2010.11.26. 18:38:38

Csak felhívnám a figyelmet arra a szomorú tényre,hogy az önként
tes magán nyugdíj pénztárasok se higgyék ,hogy ők nem vesztenek semmit !!!! Az ő hozamuk nem független a magánnyugdíjpénztárak létezésétől.Már a mai nappal is láthatóan
csökkentek a hozamok!!!!!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.11.26. 18:39:32

Valamint azt sem árt megnézni hogy legnagyobb pénztárak élén milyen úriemberek ülnek.

Kivlov 2010.11.26. 18:40:02

@Krujs:
na, abból maradtak ki a C-k, én meg finanszírozzam őket. hát, finanszírozza akinek 2 anyja van, az is mostoha...

maxwell murder 2010.11.26. 18:40:44

a cigányok lerabolják az itt rekedt magyarokat, a fiatalok meg akiknek építeniük kellene ezt az országot, azok meg elhúznak külföldre. kurvavilág lesz még itt;)

finomanarancs 2010.11.26. 18:45:24

@Prof. William: miért? milyen úriemberek ülnek?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.11.26. 18:49:09

bevallom őszintén, az elmúlt napokban nem tudtam nyomon követni a kommenteket a blogszférában - annyira amennyire szerettem volna.
valaki össze tudná foglalni, hogy a bigott hívők ezúttal milyen "érvekkel" védik a PÁRTot, mert tuti hogy még ilyenkor is osztják az eszet, a szakadék szélén is
csak kíváncsi vagyok ezúttal mi a központi pártkommüniké ;))

kommenter 2010.11.26. 18:52:02

Selmeci Gabika valószínűleg nem látott még 100%-os rokin lévő 20 éves életerős kigyúrt kancigányt ( "megölöm a gyerekeidet dokikám, ha nem intézed" ) , valamint kompletten leszázalékolt falukat.....persze mindegyikük dolgozik a földeken látástól-mikulásig. Na én ismerek mindkét kategóriából nem egyet, nem kettőt. Lehet indítani a felülvizsgálatot, mert ezeken lehetne spórolni sok-sok milliárdot és jutna azoknak, akiknek tényleg szükségük lenne rá, de a rendszer visszadobja őket. (meg lehet dögölni éhen a fűtetlen lakásban)

igényes 2010.11.26. 18:57:19

Mikor és hol juthatok hozzá a kormányűlés jegyzőkönyvéhez, mely tartalmazza Orbán utasítását a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban.

igényes 2010.11.26. 18:58:05

Mennyit keresett ma Orbán? Tőzsde!

igényes 2010.11.26. 19:00:13

Tönkretette Orbán Magyarországot, de sokat nyert magánemberként, csak a TV-t kell nézni.

Megfigyelo 2010.11.26. 19:02:21

Mivel az orwelli újbeszél szabályai szerint a "nyugdíjvédelem" a nyugdíjmegtakarítások ellopását jelenti, megfelelő megbízottat találtak - kifli, nyugdíj, neki mindegy.

gipsz1234 2010.11.26. 19:09:22

@Prof. William: És az ország élén milyen finom úriemberek ülnek?

Dr Kangörény 2010.11.26. 19:12:38

A vámpír gabi az előző orbán kormány alatt még az egészségügyhöz "értett", most már a nyugdíjhoz ért. Bár ilyen területen szerzett végzettsége nincs, sosem volt, ő akkora kibaszott parafenomén, hogy rögtön ő felügyeli a területet, amiről fingja sincs.

Nem mellékesen a fasztarisznya dajcs tompika titkárnője volt, onnan szopta fel magát a csúcsra ez a ribanc.

Hoppázó Beléndek 2010.11.26. 19:14:14

olyan plakátjuk nem volt amúgy,h ne a zemberekkel fizetessék meg, vagy csak ezt orbán meg a droid mantrázta?

nemezis1 2010.11.26. 19:14:59

@Turk Hava Yollari: Csak felhívnám a figyelmet arra a szomorú tényre,hogy az önként
tes magán nyugdíj pénztárasok se higgyék ,hogy ők nem vesztenek semmit !!!! Az ő hozamuk nem független a magánnyugdíjpénztárak létezésétől.Már a mai nappal is láthatóan
csökkentek a hozamok!!!!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.26. 19:15:49

Már egyszer volt a Társadalombiztosítási Igazgatóságon. A legfontosabb feladata az volt, hogy több milliós márvány fürdőszobát készíttetett magának a munkahelyén. Hát hiába a rengeteg munka után valahol le kellett fürödni. Most ebből a sok pénzből, még aranyozott berendezésekre is futja majd.

Hoppázó Beléndek 2010.11.26. 19:16:14

@Kangörény_: ez a felszopás kizárt. ilyen fogakkal nem lehet.

Jaffar 2010.11.26. 19:19:08

@.Pierre Bezuhov.:
Érvek még mindig nincsenek, max az, hogy 8 évig a szocik elkúrtak mindent.

kukatr 2010.11.26. 19:20:10

@Kivlov: Kétségkívül hatékony megoldás, de nem feltétlenül kell ennyire radikális utat választani. Én megelégednék egy szolidabbal is. Mindenkinek a nyugdíját egyenlő mértékben csökkentenénk a mindenkori hiánynak megfelelően, cserébe minden nyugdíjas kap enni, és kap szállást. Ennek az ára természetesen beleszámítana a hiányba.

szerjóska 2010.11.26. 19:22:58

egyértelmű h fidesz terve a cigány fiatalok dolgos kezei által kirángatni az országot a szarból. nem is értem, mi a kérdés.

gabikának meg betapaszthatná már vmi kísérleti telepen létrehozott nigger a száját. nem a tenyerével.

kukatr 2010.11.26. 19:25:10

@kukatr: Persze szállást csak akkor, ha nem tud hol lakni.

kukatr 2010.11.26. 19:28:00

@Megfigyelo: És még a Nemiségellenes Övet is viseli...:)

gyilkos fűegér 2010.11.26. 19:28:27

Kár, hogy órásmester kolléga a múltkori kirohanása után úgy fest, beváltotta fenyegetését, és elhúzott Vatafakisztánból, pedig olvastam volna tőle most egy kommentet...

"Selmeczi Gabriella feladata, hogy összehangolja azokat a tevékenységeket, amelyekkel a magyar emberek nyugdíja biztonságba kerül, és el tudjuk hárítani azokat a kockázatokat, veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra azért leselkednek, mert a magánnyugdíjpénztárak válságba kerültek."

Szíjjártót pusztán ezért a mondatért tigrisverembe kéne dobni.

Szíjjártó...Selmeci... mintha valaki a google fordítóval akarna értelmes párbeszédet kialakítani.

A poszt érdemi része tegnap még érdekelt volna, ma már nem. Innen el kell menni.

"Áldjon vagy verjen sors keze" hát az anyátok picsáját.

misiapu71 2010.11.26. 19:28:31

addig amíg három és félmillió ember lesz bejelentve egy tizmilliós országba ez van

misiapu71 2010.11.26. 19:32:11

értelmesebje olvassa el az indexen a nyugdijsztori tiszta beszéd hozzaszólást

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.26. 19:33:12

@misiapu71: Tudod, ezzel kellene foglalkozni, és nem azt a három és félmilliót tovább kopasztani! Szerintem ezt várták a szavazók a FIDESZ-től, és nem a magánvagyonunk ellopását.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.26. 19:41:20

Bokros véleménye:
Bokros Lajos, Az Ember, Akinek A Neve Külföldön Is Mond Valamit, a Pallas Páholy vendégeként beszélt a magyar gazdaság és közélet állapotáról. Azt mondta, elég pesszimista, de nem akar pánikot kelteni. Nem tudjuk, miket mondott volna, ha azt akar, de így csak zsaroló, az állati ösztönöket felerősítő kormányról, közvetett népnyúzásról, korlátozatlan önkényről beszélt. És arról, hogy a nemzetközi piacokon gyorsan kimondhatják a halálos ítéletet az országról, a forint árfolyama pedig akár egy óra alatt is összeomolhat.

Az egész cikk elolvasható az INDEX-en.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.26. 19:45:33

@kukatr: Én, és utánam a cég csak az elmúlt 15 évben 30 milliót fizetett be az államkasszába. Most az ezt megelőző 30 évről nem is beszélek. Nagyon kedves lennél, ha ezért cserébe kapnék enni, és inni is!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.11.26. 19:46:48

@nemezis1: Igen, a MGy bejelentésére reagált a tőzsde.
Mivel a nyugdíj-jellegű befektetések több 10 évre szólnak, ezért 1-1 évet nem szabad kiragadni mintának. Van jó év, van rossz év.
Viszont egyelőre a Fidesz csak 4 évre kapott bizalmat. Az utána jövő bármelyik kormány hozhat még más intézkedést.

trojka 2010.11.26. 19:50:06

Nem tudom, Gabika kinek a nyugdíját védi...mert hogy a miénket nem, az tuti biztos...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 19:50:24

@.Pierre Bezuhov.:

ajánlanám innen:
Béla Bácsi 2010.11.26. 14:59:39
és eszkep összes kommentjét :)

2010.11.26. 19:51:36

Nem is értem miért a Selmeczit nevezte ki a FIDeSZ?

Miért pont őt?

Amikor szegény Szűcs Erika it ott van most munka nélkül, vagy azt a drága jó Török Zsolti, vagy talán Kórozs Lajoskát.

Ja, hogy ezek nem Fideszesek, most meg Fidesz komány van? Hát ha csak úgy nem lesz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.26. 19:53:06

@butus: Amit írtam, az természetesen csak a nyugdíjjárulék volt!

Horizont 2010.11.26. 20:09:36

Nem is értem mi itt a probléma? Szijjártó megmondta a tutit!
"Fidesz: a kormány biztonságba helyezte az emberek nyugdíját "
Most akkor mindenki nyugodtan aludhat:(

Hoppázó Beléndek 2010.11.26. 20:24:06

"Selmeczi Gabriella feladata, hogy összehangolja azokat a tevékenységeket, amelyekkel a magyar emberek nyugdíja biztonságba kerül, és el tudjuk hárítani azokat a kockázatokat, veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra azért leselkednek, mert a magánnyugdíjpénztárak válságba kerültek." - mutatta be Szijjártó pajtás a védelmi asszonyt.

sokkal jobb lenne az a verzió, hogy

"Selmeczi Gabriella feladta, hogy összehangolja azokat a tevékenységeket, amelyekkel a magyar emberek nyugdíja biztonságba kerül, és el tudjuk hárítani azokat a kockázatokat, veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra azért leselkednek, mert a magánnyugdíjpénztárak válságba kerültek." - búcsúztatta Szijjártó pajtás a védelmi asszonyt.

trojka 2010.11.26. 20:32:52

Jo lenne, ha leirnák azt is, hogy Gabika ures politikai pofázás helyett hány évet burcsázott le-mondjuk valamelyik gyárban, vagy akár irodában, iskolában-vagy bánja a nyavaja hol, de tevölegesen tett-e valamit ezért a nyomorult országért, és nem csak a pofáját jártatta fölöslegesen. Ö mennyi nyugdíjra számit vajon azokkal a nökkel szemben, akik kemenyen gurcöltek, hogy eltartsak a csaladjukat, na meg, az ilyen selmecieket?

Dayvan Cowboy 2010.11.26. 20:32:58

most ment Gabika az ATV-n, Olga is pislogott.. Remélhetőleg egy órán belül felkerül a stream anyag, és megleshető a produkció. Ennek a nőnek fingja nincs az értékekről, Olga igazította ki a PSZÁF adataival, minden második mondat: "mindenki jól jár"... aztaqrva!!! EZ a nyugdíjVÉDELMI biztos????

Nem tudtam, hogy a műsor közben sírjak-e vagy nevessek... főleg mikor az utána köv vendég is elhűlve igazította ki Gabikát..

szerjóska 2010.11.26. 20:35:02

@csernaja obca: hinni baszod, ott a kötvény, megfelelő manyupot kell választani, ha becsődöl is (mondjuk a generali - na majd persze), hát biztosan lesz aki felvásárolja az azzal szemben fennálló követelésekkel együtt. ha meg baszakodnak ott a bíróság. para az egész, de még mindig jobb, mint egy folyamatosan a csőd szélén táncoló, perónos-evitás államban hinni, h majd az. fog adni nyugdíjat az állam, a befizetések kb. 30%-át, nagy széles mosollyal. pláne ne felejtsük már el h az ország jelenlegi pénzügyminisztere gyurka. csoda h nem csődöltünk be azonnal, ezzel a főkülönutas, baszokaszámokra főközgazdásszal. remélem fellegi vagy járai vhogy kigolyózza onnan.

vagy tényleg a dunába kell lőni 70 évesen a népeket, 5 év nyugdíj azt csá. fasza kilátás.

amúgy szinte biztos h jönni fog a névleges egyéni számlás rendszer általánosan, gazdasági növekedéshez indexálva, sarokszámokkal.

vagy viktor megbasz minden nőt 9 havonta és betiltja az abortuszt. ja ezt már felvetettem.

Borenbukk 2010.11.26. 20:37:16

@Frengi: Azert eddig nem gondoltam, hogy a Fideszben csak imbecillisek vannak. Mert ha nem igy lehetne, Fideszesbol is csak lehetne talalni Gabicanal alkalmasabbat. Mondjuk, nala egy kisallatkereskedesben is.

2010.11.26. 20:48:01

'Védje meg a nyugdíjadat a Selmeczi Gabriella!'

Egyébként meg ne bántsátok a szenátor asszonyt!

Szerintem a III. Magyar Köztársaság egyik legaranyosabb története volt az, amikor a fentebb is említett Lockheed-ügyben a 31 fideszes és kisgazda képviselő szenátorként írta alá az inkriminált levelet. Azóta ezen röhögök. :)

(De jó lenne, ha valakinek meglenne beszkennelve ez a levél.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.26. 20:49:17

@Dayvan Cowboy:

:-)))

Őstehetség kell ahhoz, hogy egy nap kikészítse valaki Süveges Gergőt meg Kálmán Olgát.
Majd megkeresem a videót, köszi ...

Dayvan Cowboy 2010.11.26. 20:58:55

@zero:

atv.hu/video/video-20101126_selmeczi_gabriella

nem kell azt keresni... ITT van Gabika mai ATV-s ámokfutása.. minden másodperc zseniális :D

trojka 2010.11.26. 21:03:40

Nem igazán tudom azért, hogy a III. Magyar Köztársaságra gondoltál, vagy a III. Birodalomra...mert nem mindegy...amugy, érdekes, de nálunk nem igen voltak "szenátor asszonyok", csak vászoncselédek és fehérnépek...az sem volt éppen hulye mondás: "hosszu haj, rövid ész"...(tisztelem és becsulöm a nöket-de csak azokat, akik nem hiszik magukat politikusoknak...)

gmower (törölt) 2010.11.26. 21:04:56

A lelkes pénztárhívőknek egy dolgot kellene megérteniük:

Az hogy felosztó kirovó renszer van-e, vagy bármilyen előtakarékosság, tulajdonképpen teljesen mindegy. Zárt rendszerben (márpedig a Föld nyilvánvalóan zárt rendszer) az emberek csak és kizárólag annyit fogyaszthatak, amennyit épp megtermelnek. Ha a lelkes leendő nyugdíjasok túl sokat előtakarékoskodnának (mivel ez nem azt jelenti, hogy nem "fogyasztódik" el a jószág, hanem hogy más fogyasztja el, azaz hitelbe adjuk), akkor egyszerűen a kellő mértékben elinflálódik a fizetőeszköz , azaz az akkori keresők pénze kevesebbet fog érni, tehát pontosan ugyanolyan lesz, mintha magasabb nyugdíjjárulékot fizetnének.

Ez alól az egyetlen kibúvó, hogy egy társadalom viszont nem zárt rendszer, tehát kívülről vonhatók be források: az MNYP-kbe utalt pénzt külföldön fektetjük be, majd onnan jön vissza busás haszonnal, valamint az így szerzett pénzt más országokban előállított termékekre költjük. Így saját országunkban nem lesz inflációs nyomás, a demográfiai problémák is kiiktatódnak a rendszerből, mindenki boldog. Legalábbis a mi társadalmunkban, hiszen a mi nyugdíjasunkat valójában egy másik ország aktív dolgozója tartja el...

Itt lehet ráismerni a "fejelett" országok legújabb, a jelenlegi pénzügyi rendszeren alapuló gyarmatosításaira. A háborúkat már rég nem fegyverrel vívják, annak szerepét átvette a pénz. És milyen zseniális is ez valójában! Hisz sosem látszik pontosan az ellenség, mert teljesen szét van aprózva, nem egy ország foglal egy másikat, gyakorlatilag minden ember kizsákmányoló, és kizsákmányolt is egyben. Az emberiség nem változik, csak mások az eszközök, ideológiák...

ökörpöröly 2010.11.26. 21:05:40

hvg.hu/itthon/20101126_matolcsy_gyorgy_magannyugdijpenztar_tag

Ez mindent elmond, önként lépett és nem lépett ki, amikor ki lehetett volna.

A FIDESZ Rákosiék óta a leghazugabb és legbolsevikabb párt, ezekhez képest a MSZMP nómenklatúra, azok kölykei és a SZDSZ cionkékjei kispályás hazudozók voltak, ráadásul legalább adtak a jogállam látszatára, ha serényen is lopták szét a nemzeti vagyont.
A FIDESZ bezzeg karakán, nyíltan szembeköpi a választópolgárokat!

nemwakwarju 2010.11.26. 21:06:45

@Prof. William: "Merem azt képzelni hogy 30-40 év múlva állam még lesz. Egy 5 éve alakult nyugpénztárról ezt sokkal nehezebb elképzelni. "

Az állam lesz, csak legjobb(!) szándéka ellenére nem lesz képes kifizetni a töredékét sem az elvileg jogosan járó nyugdíjnak, mivel nem befekteti, hanem egyből föléli. 2-3x annyi nyugger vs. 1/2-1/3 annyi aktív. Érted?

Az én nyugdíjpénztáram amúgy nem 5 éves, és "kicsit" stabiliabb lábakon áll, mint pl. a magyar állam...

Azt kellene már felfogni, hogy itt az az alapprobléma, hogy az állam már ma eltünteti a befizetett pénzt, míg egy befektetés alapú megoldás nem.

Amúgy bankban szoktak pénzt tartani az emberek. Azok nem kockázatosak?
Egy nyugdíjpénztárnak nem érdeke elverni a megtakarításokat, mert hosszabb távon az nem kifizetődő neki sem.

dessert eagle 2010.11.26. 21:07:33

Magnnyugdíjpénztár ügyben még nem kommentáltam és csak azért teszem, mert igazán furcsállom, ami itt folyik. Világos volt, mint a nap, hogy a nyugdíjpénztárak államosítása előbb utóbb meg fog történni, és az is, hogy akkor a pénztárak minden fronton - liberális pártok, tömegmédia, nemzetközi szervezetek – igen keményen ellen fognak állni. Mindkettő megtörtént.
És mit hallunk a fideszesektől? Jaj, a pénzecskénk, jaj a pénzecskénk!
….
Most írhatnám, hogy jó érzés látni, hogy mennyien köpködik a saját pártjukat, de sajnos egyáltalán nem az.
Basszus, ti 5 forint 20 fillérért tényleg bármire képesek vagytok, bárkinek bármit elhisztek, aki többet ígér, vagy azt mondja a másik meglopott benneteket?
Most valakik nagyon örülnek, hogy ilyen szánalmasak vagytok… Megérte.

trojka 2010.11.26. 21:12:48

@dessert eagle:
Sajat partja a halalnak...

nemwakwarju 2010.11.26. 21:13:07

@csernaja obca: "nem értem, hogy tudtok ebben ilyen töretlenül hinni a "negatív hozam" után egy évvel? Ellopják a brókerek, ugyanúgy, ahogy ellopja a kormány. "

Az enyémet nem lopták el a brókerek. Átláthatóan kezelik.
Hosszabb távon (20-30-40 év) a részvényekbe fektetett megtakarítás jobb hozamokat ad.
Ha 20-30-40 éven át esnek az árfolyamok, akkor az már rég gáz. Más kérdés, hogy egyelőre a magyar részvények dominálnak a porfólómban, ami a magyar gazdaság állapotának leképzése, de nem sokára már a világgazdaság teljesítményével fognak nőni a hozamaim.

A kormány sem lopja el, csak épp nem tud mit tenni. Kénytelen már ma kifizatni nyúgdíjnak. Ez ma még épp sikerül neki, de 20 év múlva már egyáltalán nem fog menni!

ökörpöröly 2010.11.26. 21:13:42

@gmower: B meg a jó édes q anyádat!

Akkor a cigány Szaddamék miért nyomták a plakátjaikra és reklámfüzeteikre azt, hogy megvédik a MANYUP-okat? Te, segghülye! Csak azt szajkózod, amit a cigány Szaddam vezéred előír. ha a bolsik csinálták volna, akkor te ordibálnál a legjobban az államosítás ellen. Te, szarházi tetű!
Teljesen mindegy, hogy ki lop, ne lopjon! A magántulajdon az magántulajdon! Most egyszerűen ellopnak 2850 milliárd értékű vagyoni jogot egy semmit nem érő ígérvény ellenében!
Aki át akar menni, az menjen, aztán élvezze majd a kb. 40.000 HUF-ot - mai értékre számítva- érő nyugdíját!
Ezzel a tolvaj cigány Szaddam nagyon megszopatta magát, de az országot is. Ha csak az országkockázati felárat, az árfolyamromlást nézzük .... Majd mehetünk Észak-Korea mellé, mert oda tart az ország. DZSUCSE, imádjuk a vezért éhen döglés szélén!

gmower (törölt) 2010.11.26. 21:17:32

@nemwakwarju: "Azt kellene már felfogni, hogy itt az az alapprobléma, hogy az állam már ma eltünteti a befizetett pénzt, míg egy befektetés alapú megoldás nem."

Az egyetlen szpséghiba, hogy az MNYP-kba ult pénzt még vagy 35 évig pótolni kell a költségvetésben, mivel onnan hiányzik. Ha ezt hitelfelvétellel oldjuk meg (márpedig az utóbbi 10 évben ez történt, miért lenne ez másképp a jövőben), akkor bizony az ország sokkal rosszabbul jár, mivel olyan adósségcsapdába kerül, amiből semmilyen "pannon pumai" magasságokba ugró GDP nvekedés sem tudja kirángatni. Ha az a veszély, hogy holnap csődbe megy az ország, akkor nem az a legnagyobb problémám, hogy hogyan oldjam meg a holnapután csőd nélkül bekövetkező gondokat...

Octavia1.8T4x4 2010.11.26. 21:19:20

képzavar, de ez egy pöcs

gmower (törölt) 2010.11.26. 21:20:22

@ökörpöröly: Köszönöm az építő jellegű hozzászólást :) Az kicsit se zavarjon, hogy ha az állam hitelt vesz fel, azt ugyanúgy tőled veszi el, még akkoris, ha nincs számlakivonatod róla.

Horizont 2010.11.26. 21:23:43

@ökörpöröly: Úristen elborult az agyad? Már ha van!

trojka 2010.11.26. 21:24:53

@gmower:
Na, azért ez a Pannon Puma" nekem nagyon tetszett. ekkora tévedést még egy hulye magyar politikus sem mondott, de gondoljatok bele, ahogy ez a félnotás utánozni akarta az "ázsiai ksitigrist." rögtön szaladtam is Brehmet elöszedni, mert ugy ereztem totál tájékozatlan vagyok, mert nem hallottam még a "Hungarian Puma"-rol. Hiába kerestem, nem találtam-késöbb rájöttem, hogy nincs is...igaz, már annak a nevét is elfelejtettem, aki megprobálta vizionálni velunk...

nemwakwarju 2010.11.26. 21:26:20

@gmower: "Az egyetlen szpséghiba, hogy az MNYP-kba ult pénzt még vagy 35 évig pótolni kell a költségvetésben, mivel onnan hiányzik. Ha ezt hitelfelvétellel oldjuk meg (márpedig az utóbbi 10 évben ez történt, miért lenne ez másképp a jövőben), akkor bizony az ország sokkal rosszabbul jár, mivel olyan adósségcsapdába kerül, amiből semmilyen "pannon pumai" magasságokba ugró GDP nvekedés sem tudja kirángatni. Ha az a veszély, hogy holnap csődbe megy az ország, akkor nem az a legnagyobb problémám, hogy hogyan oldjam meg a holnapután csőd nélkül bekövetkező gondokat... "

Talán nem ártana egy takarékos állam üzemmódba kapcsolni. A pazarló állami szervezet, a pazarló állami vállatatok, az a néhány (kb. 800 000) rokkant nyugdíjas, akinek a döntő többsége szimpla csaló, ... (folytassam?). Nos ha ezeket valamelyik nagypofájú kormány végre rendbe tenné, a nyugdíj kassza "hiányát" egyből megszüntethetné.

De persze ennél sokkal egyszerűbb volt hitelt felvenni, vagy most egyszerűen lenyúlni az elmúlt 10 évben kiböjtőlt megtakarításokat!
Az elmúlt 10 évben a megtakarítások növekedtek, és ezzel egy fenntartható nyugdíjrendszer kezdett kiépülni, na ez most mind megy a levesbe. És tessék hozzáadni a hiábavaló próbálkozás nem alacsony költségét is, amit ez a dús gazdag ország szintén kidob most az ablakon.

ökörpöröly 2010.11.26. 21:29:58

@gmower: Egészen addig, ameddig ki nem vándorlok!:) Egyébként a káromkodások levonása után magyarázatot adhatnál arra, hogy tavasszal miért is támogatták a MANYUP-okat, Matolcsy miért lépett be önként, miért nem lépett ki amikor kiléphetett volna 52 év után...
Tavasz óta semmit nem változott a MANYUP-ok helyzete...
Olyanok vagytok, mint a kórus, amit a cigány Szaddam büfög, az nektek a szentírás. Ha naponta változtatja, akkor naponta váltotok szentírást!:) Közröhej!
Hülyébbek vagytok, mint a liberálbolsik!:)

ökörpöröly 2010.11.26. 21:30:35

@Horizont: A hülyékkel szépen nem lehet beszélni, mert nem értik.:)

nemwakwarju 2010.11.26. 21:36:02

@csernaja obca: Szerintem meg a nyugdíjak kifizetése folyamatosan fog történni (illetve már eddig is történt), ahogy az emberek nyugdíjba mennek, kapják a jogosan járó életjáradék alapú kifizetéseket. Egyre többen kerülnek nyugdíjba, mivel az egyre fiatalab korosztályoknál egyre nagyobb az arányuk.
Ez egy folyamatos teljesítés, nem mindenkire igaz, hogy 30 évig csak befizet. Ha ma törés van egy magánnyugdíj pénztárnál, akkor neki nem lesz több befizetése. Ezzel nagyon sokat bukik.
Emellett vannak más - nem kötelező - megtakarítási, előtakarékossági megoldások is, ott miért nem áll fenn ennek a veszélye.

A tőzsdézésről meg csak annyit, ha valakinek nem tetszik, nyugodtan választhat részvénymentes portfóliót.

Az összes többi csak mese (ide írhatnék sokkal súlyosabbat is, de nem teszem).

ökörpöröly 2010.11.26. 21:36:34

index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/26/nyugdijugy_miert_kellett_a_forradalmi_hev/

Olvassatok parasztok egy értelmes, komoly jobboldali közgazdászt a bolsevik káderből lett Matolcsy és a gazdasághoz semmit nem értő cigány Szaddam helyett!

Vakmacska 2010.11.26. 21:37:22

@zero: nemcsak őket akasztotta ki, két éve nekem erős ingerenciám volt, hogy a bazi nagy dunaparti házban pofozzam meg. Gazdasági bizottság, valami módosító, én mint ún. ipari lobbi képviseletében ülök ott, mert pár millió múlhat rajt meg ez-az. Emlegetett szőke női hölgy habos kávéval 25 perccel kezdés után be (ez a munkahelye vagy mi), tíz percig hangosan csacsog miközben megy az ülés, majd üres pohárral ki. Ha magánemberként ülök ott, nos....dehát az ipari lobbi nem azért van ott, hogy tánc-és illemtanórát tartson. Csak adalék, ki véd most milliárdokat.

nemwakwarju 2010.11.26. 21:39:33

@csernaja obca: "lehet, hogy az állam a jó szándék ellenére nem tud majd fizetni, de hogy a szarevő brókerekben, bankárokban, biztosítókban egy fikarcnyi jószándék sincs, az tuti, úgyhogy arra se nagyon számíts, hogy ők nem lopják el a pénzedet. Valószínűleg már el is lopták. "

Na igen, ez a másik jó vicc.
Ha egyszer ellopták már azt a nyugdíjmegtakarítást, akkor a kormánynak mi szüksége van erre a felháborító támadásra? Ha már nincs pénz (lenullázták, eltőzsdézték, ...stb), akkor mit akar most megszerezni. Miért kell nyíltan megfenyegetni (értsd: nem lesz semmilyen állami nyugdíj szolgáltatás) azt aki, a már lenullázott számláját nem akarja önként átadni?!

trojka 2010.11.26. 21:40:53

Na, én az egyik biztositoval kötöttem immár majdnem 10 éve egy "nagy" életbiztositást. Bizonyára ismeri mindenki az általános szöveget: ha a lejárta elött feldobom a bakancsot, fizetnek ennyit meg ennyit, plusz a biztositás lejártáig fizetik helyettem a tagdijat, kedvezményezett, stb. ha a tiz év eltelt, kivehetem a pénzemet, egy millio forintot. Tavaly feleségem elnézte a lejártot, erdeklödött, hogy mikor vehetjuk fel a pénzt. Kiderult, hogy korán érdeklödött, még van egy év, de nem egy milka lesz az összeg, hanem 6-700 ezer forint. azt el kell mondanom, hogy 3 ezer forinttal kezdtuk, most 7 ezer forint a havi díj. Természetesen, a kutya nem kérdezte meg idöben, hogy vállaljuk-e az emelést, hanem mindig a hataridö lejárta után kuldték ki az ertesitést, a kellö fenyegetésekkel fuszerezve. Nos, kiváncsi leszek, jövöre mennyi pénzt fognak hozzám vágni és milyen kifogásokkal. tehát, menjen midenki a fenébe: Állam bácsi, aki sosem védett meg az ilyen zsarolok ellen, menjenek a fenébe a zsarolok, és mindenki, aki a kis pénzunkre pályázik. Pénz a párna alatt, két véreb az udvaron, elektromos áram a keritésben, legalább három önvédelmi fegyver tuzkész állapotban a lakasban...ez a jövö...(nemrég szki-fi filmekben láttam, s enyhén megborzongtam...most pedig nagyon, de nagyon f...sok...a pénzemért, de elsösorban a jövömért)

gmower (törölt) 2010.11.26. 21:41:12

@nemwakwarju:

A takarékosabb állammal kapcsolatban tökéletesen igazad van, de ennek kialakítása nyilvánvalóan kicsit nagyobb feladat, mint amit holnapra, vagyakár jövőre meg lehetne oldani. Persze az utóbbi 20 évnek már elégnek kellett volna lennie rá, csak épp a törekedés hiányzott.

"De persze ennél sokkal egyszerűbb volt hitelt felvenni, vagy most egyszerűen lenyúlni az elmúlt 10 évben kiböjtőlt megtakarításokat!"

Pont az a probléma, hogy az nem10 év alatt kiböjtölt megtakarítás, hanem hitelből fedezett móka. Talán nem kellett volna ezt a rendszert ilyen felelőtlenül bevezetni. Azért tegyük hozzá, hogy az IMF egy kicsit segített ötletelni, amúgy nehéz is lenne megérteni, hogy a szocialista Horn kormánynak honnan jött ez a piaci alapú megoldást kereső megvilágosodása...

És ami a legfőbb probélma, hogy a közeljövőben sem látszik megoldás a nyugdíjkasszák MNYP-k miatti hiányának kezelésére, a hitelfelvételen kívül. Így viszont nem szabad tovább folyatni...

dakozma 2010.11.26. 21:48:10

Érdemes a következő linkeken olvasgatni. (Nem reklámoldal)

www.facebook.com/home.php?sk=group_109372652464741&ap=1
http://www.facebook.com/#!/pages/Nem-lepek-allami-nyugdijba-semmikor/155697984471718

nemwakwarju 2010.11.26. 21:49:05

@gmower: Az előző kormányt jogosan szidták a hitelfelvételek miatt. Akor most tessék takarékoskodni.
A nyugdíjkasszák kisöprése csak átmeneti megoldás, utána mi lesz?

A legnagyobb probléma pedig az az aggresszivitás, amit ezügyben a kormány mutat.
Ez senkinek, de senkinek nem fog a hasznára válni!

gmower (törölt) 2010.11.26. 21:54:14

@ökörpöröly: Már ne is haragudj, de nekem vannak önálló gondolataim, nincs szükséem másokéra. Én már a jelenlegi kormány hatalombakerülése előtt is azt mondtam, hogy meg kéne szünetni ezt a pillért, mert sokkal nagyobb károkat okoz, mint a remélt haszna. A többit pedig kérdezd Matolcsy közeli barátaitól, hátha ők tudnak válaszolni rá :)

Dracon 2010.11.26. 22:04:23

Van ötletem hogyan fog megvalósulni a teljes foglalkoztatás orbáni álma.

Az élelmes magyar vállalkozó alkalmazza a 15 purdés réti néger tenyészcsődört ad neki 2 milla fizetést felveszi az állami segilyt amivel a réti néger foglalkoztatását támogatja az állam, majd amikor a csődörünk a 15 gyerek után nem fizet egy forint adót se, akkor a nyereségen osztoznak.

Igy még a purdék is megdolgoznak a pénzükért, totális foglalkoztatás, 1 millió új munkahely.
nulla adóbevétel, szakadék, padlógáz

gmower (törölt) 2010.11.26. 22:08:33

@nemwakwarju: "A nyugdíjkasszák kisöprése csak átmeneti megoldás, utána mi lesz?"

Azért az évi cirka 350-400 milliárd forint kiadás megszüntetése nem épp átmeneti. Vagyis valamilyen értelemben átmeneti, mivel ez a kiadás 35-40 év múlva valóban lenullázódott volna. Igazából ez is csak elmélet, mivel ha bármi gond lesz akkor az MNYP-kkel (márpedig miért ne lehetne, ez igen hosszú idő, volt, hogy két világháború is belefért....) akkor ugye mégse.

Utána pedig az lesz, hogy remélhetőleg ezzel a lépéssel jelentősen csökkeni fog az államadósságunk (az már tényleg igen nagy baj lenne, ha a befolyó összeg nagyobb részét nem erre fordítanák), ami ugye együtt jár a kamatkiadások csökkenésével, és ez jelentősen növelheti az ország versenyképességét, ha jól használják.

"A legnagyobb probléma pedig az az aggresszivitás, amit ezügyben a kormány mutat.
Ez senkinek, de senkinek nem fog a hasznára válni!"

Ezzel kapcsolatban nekem is vannak erős ellenérzéseim, de valójában nem érzem magam sokkal rosszabbul, mint amikor egy újabb sarcot jelentettek be az azelőtti években. Sőt, amikor az utcán álló autómhoz kellett leszaladnom, hogy nehogy szétverje az épp arra haladó "takarodj Gyurcsány" tömeg, na akor mégiscsak rosszabbul éreztem magam :)

Dracon 2010.11.26. 22:14:09

"Ópusztaszeren íratná alá az új alkotmányt Semjén Zsolt"
Szerintem is jó ötlet de én tovább fejleszteném Semjén Zsóti vérével kell az alkotmány irni,ert az az igazi új vérszerződés
www.origo.hu/itthon/20101126-opusztaszerre-iratna-ala-az-uj-alkotmanyt-semjen-zsolt.html

bobsys 2010.11.26. 22:21:44

Nezem Selmecit az ATV intrejun. Nem kellett 2 perc es megy fel a vernyomasom.
Riporter "Tehat aki nem lep vissza az az utanna fizetett 24%-ot elveszti es lemond a majdani nyugdijanak 75%rol? Ez a valasztas szabadsaga?
Selmeci "Igen, ez a valasztas szabadsaga"
Baaaaaaaaaaaaaaaaaaa
Selmezi "Ha nem utalja valaki a 10%ot akkor miert var nyugdijat az allamtol?"
Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
Riporter forgatja a szemet.
MNYP mukodesi koltsege 1.12% forras PSZAF
Allami mukodesi koltsege 2% forras APEH
Selmeci szerint ez hazugsag es a MNYP 4.5%-al dolgozik mig az alami 0.9%. Forras ismeretlen.
Hihetetlen
Mindenki nezze meg az intrejut. Reggel. Kave helyett.

Táskás Tóni 2010.11.26. 22:23:54

@gmower: Csepp a tengerbe ez az államosított mnyp-í pénz, max 1 -2 5% -ot jelentene ha adósságtörlesztésre fordítanák. Persze , ha ez lett volna a cél . akkor a most elvont havi 30 milliárdot sem kellene folyó kiadásokra fordítani.Viszont ahogy romlik a ft a kormány baromságai miatt ez a 3000 milliárd árfolyamveszteségként landol.majd,

trojka 2010.11.26. 22:24:33

selmeci is árulhatná anikoval egyutt a bugyogoját....

asola 2010.11.26. 22:26:43

@Prof. William:
Gondolom a Csányir Gondolsz igaz, mert ő a legnagyobb pénztár cégének vezetője (OTP).

Kőkemény jobbos, Fideszes a csóka, de szerintem már kezdi belátni, hogy elkúrta, amikor egy szót is beszélt Viktorral. Nem kicsit, nagyon.

Táskás Tóni 2010.11.26. 22:27:11

@bobsys: Azt a szakadt ócska furulyás ribancot nem bírtam végig hallgatni, folyik a szájából a hazugság.

Fedőneve Lábos 2010.11.26. 22:31:53

A legszebb az mikor azt mondjak hogy a magannyugdij penztarak veszteségesek! Na akkor kérdeznem hogy az a 2700 milliárd az mi amire most az államnak fáj a foga? Tudom befizetése az embereknek de az állami kasszába ugyanúgy bementek a nyugdij járulékok oszt most mégis kell a maganpénztárak pénze is! Na akkor ki gazdálkodott szarul?

Táskás Tóni 2010.11.26. 22:33:41

@Prof. William: Tehát Selmeci és Szíjgyártó gyakorlatilag szélhámosnak nevezi Csányit, amikor a tagdíjat eltőzsdéző mnyp-akról beszél.@asola: Biztosan kárpótolták már Csányit a Kocsis által az MVM-ből kilopott több tízmilliárd ft-ből , ami a fidesz kasszájába vándorolt.A fidesz és a delejes ember tudja , csak nagyban szabad csinálni és ügyésznek Polt Pétert kell választani.

ökörpöröly 2010.11.26. 22:44:33

@Táskás Tóni: Ez az ország már régen halott. Gazdaságilag, szellemileg, erkölcsileg.
Egy igazi cigánysor. Én régóta úgy gondolom, hogy a magyar nép alkalmatlan az államiságra, ezt az érzést folyamatosan erősítik. Az a régi szép Osztrák-Magyar Monarchia, hol vagy már!:)
Kellett nekünk -jó, tudom, a Párizsi Béke szabályozta- elszakadni Ausztriától ... A magyar megmutatta, hogy mire képes. Még a sokak által lenézett tótok is kiröhögnek minket, minden téren előttünk járnak. Szeretném, ha a szlovákok is bejelentenék, hogy a szlovák felmenőkkel rendelkezők kérhetik a szlovák állampolgárságot, addig keresném, ameddig nem találnék szlovák őst!:) Azt az ocsmány nyelvet meg majdcsak elsajátítanám...:)

gmower (törölt) 2010.11.26. 22:53:09

@Táskás Tóni: Az évi konkrét kb. 360 milliárd forint bevételkiesés megszűnésén kívül még úgy 140 milliárd az ami a kamatkiadásokon megspórolható. Évi 500 milliárd. A GDP cirka 2 %-a. Csepp a tengerben?

meggyes alfonz 2010.11.26. 22:53:54

Bréking!

Megjelent a jogszabály tervezet. A lényeg nem változott, de vannak furcsaságok:
A legszebb, hogy aki a mnyp-ban szeretne maradni az onyfnél kell személy azonosításra megjelennie és ott kitölteni a nyilatkozatot.
Szerintetek hogyan fognak 6 hét alatt mondjuk 500e embert kezelni?

ökörpöröly 2010.11.26. 22:56:41

@Fedőneve Lábos: A legszebb dolog a levezetés. Add ide a tényleges megtakarításod, majd kapsz érte egy 20-30-40 év múlva beváltható ígérvényt.:)
Tiszta vicc az egész, de az is, amit egy nagy közgazda ír, hogy el kell venni MANYUP-tagok pénzét, mert az államháztartási hiányt csökkentik majd vele -remélhetőleg-, az pedig jó ...
Ezzel az erővel el lehet venni minden bankszámlán lévő pénz 80%-át, a magánszemélyek által tulajdonolt részvények 90%-át, a jelenlegi nyugdíjak 70%-át, mert jót tesz a költségvetésnek...
Még mindig nem jutott el a rohadék bolsevik kurva anyjukig az, hogy "magántulajdon", hogy ebből legfeljebb kérni szabad...
A gazdaság be fog dőlni, nem lesz növekedés. Ezek után a rablások után mindenki kimenekíti a pénzét, eltitkolja jövedelmét, mert fogalma sincs arról, hogy milyen sarc jön. Ez az eddigi legkiszámíthatatlanabb kormány. A külföldről pedig a spekulációs tőke fog jönni, mert azok szeretik az ilyen kiszámíthatatlan, "nagy volatilitású" helyeket.
Elástuk magunkat jó időre, főleg hitelesség szempontjából. A korrupció pedig még sokkal magasabb lesz, mint a liberálbolsevikok idején. Most már az a rendőrségtől, az ügyészségtől kezdve az Állami Számvevőszékig fideszes pártkatonák állnak. Innentől kezdve a cigány Szaddamnak mindent lehet. Akár gyilkolni, ölni is. Ki fogja felderíteni? Senki. Ez egy banánköztársaság, a jogállami látszat megvan, de semmi nem működik benne.
Amint lehet, elhagyom az országot és elköltözök valami jogállamba ebből a büdös, koszhadt, korrupt és beteg országból. Hozzá kell tenni, eddig egyetlen nagyjából tisztességesnek mondható kormány se volt, de eddig a cigány Szaddam rezsimje a mélypont. Azt hittem, hogy a liberálbolsevikokat nem lehet überelni, tévedtem, a "nemzeti" bolsevikok még sokkal borzalmasabbak.

gmower (törölt) 2010.11.26. 22:58:58

@me__ga: "Szerintetek hogyan fognak 6 hét alatt mondjuk 500e embert kezelni? "

Úgy, hogy nem lesz semmiféle 500e ember. Nem véletlenül így találták ki, trendet lehet fordítani azzal, ha nem az átlépést kell kérni, hanem a maradást. Az ember lusta egy faj, és bár ez mindenképp segíti a technológiai fejlődést, könnyen ki is használtható...

ökörpöröly 2010.11.26. 23:01:17

Ja, és aki teheti, az vándoroljon ki Nyugat-Európába, Kanadába, Ausztráliába vagy akár Szlovákiába!:) De előtte mentsék ki pénzüket, ameddig a cigány Szaddam arra is rá nem teszi a kezét!

fokabacsi 2010.11.26. 23:05:21

@ökörpöröly: "ha a szlovákok is bejelentenék, hogy a szlovák felmenőkkel rendelkezők kérhetik a szlovák állampolgárságot, addig keresném, ameddig nem találnék szlovák őst!" Ilyen egyedek mellett , mint te is, már nem csodálkozom egy cseppet sem !

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:06:30

@ökörpöröly: Kurva ostoba emberek élnek itt,nincs rajta mit szépíteni. Tökösnek hiszik magukat ,pedig csak tökök.
@gmower: Ahogy most kinéz a ft , a finanszírozhatósági kamatfelár mind a 3000 milliárdot viszi, az évi 360 milliárd pedig kell majd a 16%-os szja-ra. Itt nem lesz gazd-i növekedés , ilyen gazd. politikával.

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:06:50

@ökörpöröly: "Még mindig nem jutott el a rohadék bolsevik kurva anyjukig az, hogy "magántulajdon", hogy ebből legfeljebb kérni szabad..."

Nem figyeltél. Ha nem kéne kérniük, már rég mindenki az állami rendszerben lenne. De mivel kérniük kell, így most kérték. Egész pontosan beijesztettek, hogy nem lesz semmi annak, aki nem lép át. És azért nem zsarolást írok, mert valójában arra nincs lehetőségük, hogy ezt valóra is váltsák. De ez mindegy, mert megfordították az irányokat, mivel akkor kell cselekedned, ha nem akarsz adni, így 90% úgyis tlép, az pedig már elég.

"Elástuk magunkat jó időre, főleg hitelesség szempontjából. "

Igen, de ez nem most történt, ha odafigyetél az utóbbi években :)

"Amint lehet, elhagyom az országot és elköltözök valami jogállamba ebből a büdös, koszhadt, korrupt és beteg országból."

Hajrá!

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:09:15

@fokabacsi: Te is egy vagy az ostobák közül. A szlovákok nem hagyták a mny. pénztárakat államosítani. Minden intézkedésük a helyén van és szarnak a delejes emberre.

Dracon 2010.11.26. 23:13:06

@Táskás Tóni:
Ja azért kiváncsi vagyok hogy a lenézett tótok hogyan fognak szerepelni a nagy nemzetközi szlovák magyar magánnyugdijfelszámolásban....
Ott fico hiába átkozta ki a népet az országból akkor is csak kevesebb mint a negyede ment át a tagoknak. Ott volt ész...
Nálunk hogy lesz?

ökörpöröly 2010.11.26. 23:15:23

@Táskás Tóni: Ja, egy hülye tót 30-40%-kal nagyobb vásárlóerővel rendelkezik, mint egy nemes "szittyamagyar"!:P Komolyan mondom, kárhozatom német őseimet, hogy miért vándoroltak be ebbe a szemétkupacba!:) Még egy pár száz évig kibírhatták volna!:)

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:17:24

@Táskás Tóni: Most 279 forint egy Euro. Volt az 300 felett is, egy másik kormány regnálása alatt. Miről beszélünk?

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:19:17

@ökörpöröly: Valaki mondotta volt: "El lehet menni innen, itt lehet hagyni minket." Elnézést, ha nem szó szerint idéztem a klasszikust :)

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:22:35

@Dracon: Ahol egy ilyen sunyi hazug tolvaj párt 2/3-ot kap ott nem sok jóra lehet számítani. Ráadásul még mindig népszerű. Hallottátok az új meglepetést ? Smittnyál Polt Pétert javasolta 9 évre főügyésznek. Bármit megtehet a delejes ember és a többi gazember következmények nélkül.

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:26:24

Inkább azon kéne gondolkodni, hogy vajon most miért olyan fontos az EU-nak, hogy Magyarország állampolgárai szabadon dönthessenek? Akkor miért nem volt fontos a döntés szabadsága, amikor a rendszert bevezették? Nekem miért kellett kötelezően belépnem? Na ugye, hogy úgy....

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:28:00

@gmower: Meg volt gazd-i világválság is , ez most az impotens kormány miatt majd csak Mo-ot fogja érinteni.Ja meg az ilyen barmok miatt mint te.Unalmas már ez az el lehet menni , te seggfej.

monyon le 2010.11.26. 23:29:31

Mielőtt még tovább pufognánk, hogy így a pénztár úgy a nyugdíj betekintést és összehasonlítás kellene tenni, hogy a jelenlegi Nyugdíjpénztár hogyan is gazdálkodik a "pénzeddel".
Példa saját nyugdíj pénztáram az OTP: 1 forint jelenleg (Növekedés portfólióban) - 0,997696 Ft ér(!) www.otppenztarak.hu/hu/M02030000.html
Párom az Alianz mnyp vezetett számláján 1 Ft - 1.322071 Ft ér. www.allianz.hu/www/hu/alkalmazas_portfoliok_arfolyam.php

Nos akkor, hogy is gazdálkodik a mnyp? Kinek van itt nyeresége / vesztesége?

Dayvan Cowboy 2010.11.26. 23:30:35

www.economist.com/blogs/easternapproaches/2010/11/hungarys_economy

"The problem is the potentially destabilising message to the markets: Hungary will no longer enjoy any credible independent domestic oversight of fiscal policy. That will erode investors’ confidence—already battered by the imposition of “crisis taxes” on the banks, telecommunications, energy and retail sectors—and could trigger a slide in the value of the forint."

VÁLTSUK MÁR LE EZT A SZAR KORMÁNYT!

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:32:19

@gmower: Lépj ki ba..meg. Olyan okos emberek ,mint a furulyás ribanc selmesi és a ferdeszemű delejesemberjobbkezematolcsi fogják a pénzedet herdálni. Mert jövőkép az nincs, hiába mondták 8 évig.A szaros 300 ft miatt szavaztál ,nehogy haladjunk valamire igaz seggfej?

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:33:33

@Dayvan Cowboy: Váltsuk!!!! Egy páran biztosan benne lennének, csak a többség segghülye.

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:33:51

@Táskás Tóni: Válság volt? Hát akkor valahogy ki kell venni a képletből a görögöket, meg az íreket, mert csúnyán belerondítanak az elméletedbe...

Ferenczi 2010.11.26. 23:34:40

Megoldjuk a problémát! Minden nyugdíj előtt álló embernek adunk egy fegyvert egy golyóval elbúcsúztatjuk szépen illedelmesen esetleg koccintunk is hogy szép volt jó volt örülök h kollégák/kolleginák voltunk, útjára engedjük és otthon szépen fejbe lövi magát. Pénz marad az államnál, a család sírdogál egy kicsit unokák jaj szegény nagypapa/mama és minden megy tovább... Ugye szép lenne?

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:38:24

@Táskás Tóni: Én ki is fogok, de nem azért, mert akárki erre kér, hanem mert amúgy is már rég ki szerettem volna (sajnáltam is Oszkó idején, hogy nekem nem adott rá lehetőséget, azaz nem volt szabad választásom). Az MNYP-kről , valamint az előző kormányról alkotott véleményem alapján pedig kérlek ne általánosíts...

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:39:03

@gmower: Szerintem mostanában mi is csatlakozni fogunk a görögökhöz és az írekhez nemsokára jöhet a leminősítés. Ha azt , hiszed hogy ennek örülök az az tévedés . Csak a ganéj fidesz volt szemét 8 évig ellenzékben , az egy hazaáruló banda az olyanok támogatásával ,mint te is.

ökörpöröly 2010.11.26. 23:40:46

@monyon le: Ezért kellett volna szabad választás. A bekényszerítés se volt jó, de a lenyúlás se. Argentína és Venezuela ne legyen már a példaképünk!:) Ja, el is felejtettem, a cigány Szaddam banánköztársaságot üzemeltet, így már érthető a dél-amerikai vonzalom! :P
De azt nem értem, hogy a cigány Szaddam imádói miért nem verték faszukkal az asztalt, hogy ne védje meg a magánnyugdíj pénztárakat, mint azt ígérte a választási kampányban! :P
Azt se értem, hogy cigáyn Szaddam seggtörlő keze miért lépett be önként MANYUP-ba, mikor neki nem volt kötelező, de azt se, miért nem lépett ki 52 évesen, amikor a törvéyn szeritn megtehette volna! :P
Az OK EGYSZERŰ, hülyegyerekek, mert hosszú távon minden bizonnyal megéri!:)
A cigáyn Szaddam bárhoyg is változtatja akár napokon belül is mondandóját, az összes ökör, büdös lábú bolsevik csicskája mindig az utolsó csasztuskát mantrázza!:)
Büdös rákosista bolsevikok mindazok, aki helyeslik más magántulajdonának az elkobzását!:)

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:40:59

@gmower: Azt hittem külföldre mégy , már kezdtem örülni.

ökörpöröly 2010.11.26. 23:44:47

@ökörpöröly: De lefogadom, hogy cigány Szaddamnak és a büdös pereputtyának -már aki dolgozik- van magánnyugdíj megtakarítása!:) Nekik se lett volna kötelező belépni...:)
Tetves enyveskezű cigány, már 1993-ra összelopott a tetves apjának egy bányát, most meg lenyúl 2850 milliárdot, fejlődik!:)

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:46:45

@Táskás Tóni: Mivel az előző nyolc évben is kitartottam, most sem fogok elmenni, sajnálom. Mondjuk ez neked sem annyira rossz, mivel így nem fog egy újabb magasan kvalifikált adófizető távozni az országból...

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:49:40

@Táskás Tóni: "Szerintem mostanában mi is csatlakozni fogunk a görögökhöz és az írekhez nemsokára jöhet a leminősítés. "

Csődbe megyünk egy hirtelen igen nagy mennyiségű bevétel miatt? :)

ökörpöröly 2010.11.26. 23:49:45

@gmower: Húgomnak lehet, hogy "szerencséje" lesz, és sikerül vezetői posztban kikerülnie külföldre multicéghez. Mondtam neki, első dolga az legyen, hogy keres nekem valami állást!:)

ökörpöröly 2010.11.26. 23:51:22

@gmower: Húgomnak lehet, hogy "szerencséje" lesz, és sikerül kikerülnie vezetői pozícióban külföldre egy multicégnél. Mondtam neki, hogy első dolga az legyen, hogy szerez nekem is valami helyet!:)

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:51:43

@Ferenczi: Ez már hasonlít a forradalmi kormányunk forradalmi programjára.

Táskás Tóni 2010.11.26. 23:54:07

@gmower: Látom te is két évre tervezel, mint forradalmi kormányunk. Gondolom már kitűzted a NENYI-t . Na amellé fogják nemsokára kitűzni a delejes embert és társait is.

AnnaKarenina 2010.11.26. 23:57:19

@zero: Minimum lenne utánanézni az adatoknak. A 800 ezer rokkantnyugdíjas emlegetése egyszerűen demagógia.
Magyarországon 379.000 korhatár alatti, tehát tényleges rokkantnyugdíjas van, 371.000 pedig már korhatár feletti, tehát lényegében simán nyugdíjas.
tudasbazis.org.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=721:hir603&catid=28:main&Itemid=186

Adalék Selmeczi Gabriella nyugdíjpénz vonzalmához:
"A Fidesz vezette koalíció 1998 nyarán, első teendői között a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásával „visszaállamosította” a nyugdíj- és egészségbiztosítási alapokat. Akkor a Fidesz politikusai még átmenetinek nevezték ezt az intézkedést, majd előbb a Miniszterelnöki Hivatalhoz, később a Pénzügyminisztériumhoz, végül az Egészségügyi Minisztériumhoz delegálták az alapok kezelését. Az évente több mint 1500 milliárdot kezelő alapok költségvetése beleolvadt a központi büdzsébe. A járulék beszedését a társadalombiztosítási államtitkár, Selmeczi Gabriella 1999 januárjától átadta az APEH-nek. Néhány hónappal később az alapok 60–80 milliárdos vagyonát az ÁPV Rt. kapta meg értékesítésre. Az ÁSZ-jelentések rendre kifogásolták, hogy bár az alapok vagyonának államosítása megtörtént, az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeket továbbra is az egészségügyi kasszából fizetik. "
www.kozszolga.hu/hirek/eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy-utolbbi-h%C3%BAsz-%C3%A9ve

gmower (törölt) 2010.11.26. 23:59:42

@ökörpöröly: "Amint lehet, elhagyom az országot és elköltözök valami jogállamba ebből a büdös, koszhadt, korrupt és beteg országból"

"Mondtam neki, hogy első dolga az legyen, hogy szerez nekem is valami helyet!:) "

Hmmm. Azért érzed a finomságát annak, amikor el akarsz menni egy "büdös, koszhadt, korrupt és beteg" országból, aminek első lépése, hogy valaki szerezzen neked valami helyet. :)

ökörpöröly 2010.11.27. 00:10:36

@gmower: Azért nem élek egyelőre annyira rosszul, hogy bármi áron elmenjek, bárhová.:) Úgyhogy nem fogok csak úgy a semmire kimenni válság közepén!:) Józan eszű ember előre is gondol, bár elhiszem, hogy a te debil családodban ez nem szokás!:)

ügyfélszolgálatos 2010.11.27. 00:11:28

@ökörpöröly: 1984 megvan? Abban Orwell tökéletesen leírja az ilyen gmower alakok gondolkodását. Annyira ráállt az agyuk a pártra, hogy mindig az van amit a párt mond. Ha a párt valamiről holnap a teljesen ellenkezőjét állítja akkor azt hiszi és a saját agyát átállítja. Most a MNYP a rossz. Holnap az lesz a jó. Ugyan ilyen vehemenciával fogja védeni. Tudod mindig is Eurázsiával álltunk hadban...

ökörpöröly 2010.11.27. 00:12:42

@gmower: De a lényeg, erre szíveskedj válaszolni, kedves bolsevik!:)

Ezért kellett volna szabad választás. A bekényszerítés se volt jó, de a lenyúlás se. Argentína és Venezuela ne legyen már a példaképünk!:) Ja, el is felejtettem, a cigány Szaddam banánköztársaságot üzemeltet, így már érthető a dél-amerikai vonzalom! :P
De azt nem értem, hogy a cigány Szaddam imádói miért nem verték faszukkal az asztalt, hogy ne védje meg a magánnyugdíj pénztárakat, mint azt ígérte a választási kampányban! :P
Azt se értem, hogy cigáyn Szaddam seggtörlő keze miért lépett be önként MANYUP-ba, mikor neki nem volt kötelező, de azt se, miért nem lépett ki 52 évesen, amikor a törvéyn szeritn megtehette volna! :P
Az OK EGYSZERŰ, hülyegyerekek, mert hosszú távon minden bizonnyal megéri!:)
A cigáyn Szaddam bárhoyg is változtatja akár napokon belül is mondandóját, az összes ökör, büdös lábú bolsevik csicskája mindig az utolsó csasztuskát mantrázza!:)
Büdös rákosista bolsevikok mindazok, aki helyeslik más magántulajdonának az elkobzását!:)

gmower (törölt) 2010.11.27. 00:19:41

@ökörpöröly: "Azért nem élek egyelőre annyira rosszul, hogy bármi áron elmenjek, bárhová.:) "

Köszönöm, hogy végül beláttad, nem is olyan rossz itt, nincs is diktatúra, olyan sokat sem lopnak, hisz nemcsak hogy nem halunk éhen, mégcsak nem is élünk annyira rosszul. :D Így már jól fogok aludni, jól esik, amikor még egy ilyen kitartó troll sem tud kibillenteni nyugalmamból :D

Jój éjt!

Rwindx 2010.11.27. 00:23:04

@AnnaKarenina:
A rokkantnyugdíjasokkal pénz és korügyileg igazad van, de attól még rokkant nyugdíjasként tengette az életét, míg be nem töltötte a korhatárt! És ez nem demagógia, hanem azt jelenti valami nagyon nem stimmel. Mi nem stimmel? Az hogy a világ volt és jelenlegi háborús övezeteiben nincs ilyen arányú rokkantosodás. Szlovákiában aminek lakossága 5 millió körüli van kb 75.000 fő, és úgy számolják ezeknek a fele kb csaló. Ha arányosan számolod, akkor kijön hogy nálunk aki nem csaló az lehet kb 75.000fő, jóindulattal 100.000fő. Onnantól meg már teljesen mindegy hogy a valósnak negyszerese vagy nyolcszorosa a rokkantnyugdíjas ellátásban részesülők száma. Ugyanis ez azt jelenti hogy a népesség egy jelentős része a mindenkori kormányok szemethúnyásával keményen lehúzza az adófizetőket. Az átlag rokkantnyugdíj 55.000Ft, szorozd fel a 379.000fő-100.000fő-vel, majd azt 12-vel és kijön közel 190 milliárd Ft, amiben az egészéségügyi ellátás díja még nincs is benne. Azzal együtt az éves költségvetés újabb kb 1.5%-a folyt el a semmire...

ökörpöröly 2010.11.27. 00:29:01

@ügyfélszolgálatos: Olvastam, persze. Teljesen egyetértek veled. Mondjuk nekem -gondolom neked is- abból a szempontból egyszerűbb, hogy soha nem kötődtem semmilyen módon pártalakulathoz. Engem a saját értékrendem és józan eszem diktálta szabályok irányítanak.
Ezek a nyomorultak viszont rajongó típusok, nekik mindig kell vezérürü, mert anélkül elvesznek.
Semmi önállóság, semmi értékrend, semmi kialakult világkép. Ők a birkák, legyenek azok MSZP-sek, SZDSZ-esek vagy fideszesek.
Ezért el se tudják képzelni az önállóságot és a függetlenséget. Ők birkák, ahol nincs egyéniség, van a vezérürü, azt kell követni. Ha elveszti, akkor eltévedt a világban. Ez a bigott vallásos típus, ezekből lettek a legelvakultabb kommunisták, most meg fidesz bolsevikok.
Fogalmazhatnánk úgyis, hogy a csürhe.
A másik fontos dolog, a "szurkolói mentalitás". Teljesen azonosulnak a vezérrel és a párttal, a vezér és a párt támadása számukra olyan, mintha őket támadnák. Ezt a beteges típust nagyon jól ismeri a pszichológia tudománya. És sajnos Orbán Viktor is. Ennek a félnótásnak a típusa üvöltött a nyilaskeresztesekkel, majd a rákosista lett - hozzá kell tenni, a Hungarista mozgalom elitje tisztességes volt, de a 1944 október után az utcára kikerülő pártaktivisták többsége már nem-, most meg bigott fideszes.
Ezért kérik mindig számon a másik nyáját, mert számukra nyájon kívül nincs élet. Bár ezek többségéről elmondható, hogy nyájváltó. Azaz hol ennek, hol annak drukkol, hol ezzel, hol azzal azonosul.
Röviden és tömören, gyenge képességű, gyenge jellemű, kulturálatlan, önmagukban nem bízó emberek siserehada, akiknek biztonságot ad a közösséghez való tartozás tudata.

ökörpöröly 2010.11.27. 00:31:36

@gmower: még csak 4 hónapja vannak hatalmon!:) Szép is lenne, ha ennyi idő alatt éhen döglene az ország. De már a rövidtávú kilátások is nagyon rosszak, közép- és hosszútávon még rosszabbak. Albániában is megélnek az embereknek, de attól még egy mocsok hely.
Ja, hogy te igénytelen lumpenproli vagy, akinek minden mindegy, csak megéljen, már értelek..:)
Akkor neked találták Albániát, Észak-Koreát, Fehér-Oroszországot, Venezuelát, Chavez keres állampolgárokat, nem mész?:P

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.11.27. 00:36:53

A kiflin túl emlékezzünk meg a Lockheed-sztoriról is, ahol Selmeczi *szenátor* is fontos szerepet játszott.
www.origo.hu/itthon/19990521benyujtottak.html

ökörpöröly 2010.11.27. 00:45:37

@Pásztor Tibor: 1999-es év nemzetközi közröheje?:) Most túl tett nyugdíjvédelmi biztosként nem tudta megmondani, hogy mekkora a MANYUP-okban elért átlaghozam!:) Azzal vágta ki magát, hogy nem az ő dolga ezt tudni. Itt vannak a hiteles vezetőik a birkáknak!:) Komolyan mondom, ilyen szellemi minimum alatti pártkáderek utoljára Rákosiék idején voltak!:)
De a birkák nem gondolkoznak, hanem bíznak. Ez különbözteti meg őket az emberektől! :P

AnnaKarenina 2010.11.27. 00:52:01

@Rwindx: Nyilván vannak olyan esetek, amikor nem lenne jogos a rokkantság megállapítása. Ezeket remélhetőleg kivizsgálják, és az ebben résztvevőket megbüntetik. A fő gyakorlat éves, vagy kétéves felülvizsgálat, tehát az elvi lehetősége megvan annak, hogy reálisan döntsenek a rokkant állapotáról.
(A hivatkozott cikk mindenesetre csökkenést mutat.)
Nem tartom jogosnak -főleg a népesség egészségi állapotát ismerve -, hogy majdnem dupla számmal riogatva, kikiáltsanak egy csoportot egy lehetséges bűnbaknak. A rokkantnyugdíjas a nyugdíját a ledolgozott évek, az ezalatt kapott munkabér arányában, az öregségi nyugdíjhoz képest csökkentett mértékben kapja. A többségnél azt is feltételezhetjük, hogy a rokkantság idősebb korban, a nyugdíjhoz közel következik be.
Ha Szlovákia és Magyarország rokkantnyugdíjasainak arányát a teljes népességhez viszonyítjuk, akkor Szlovákiában 1,5 %, Mo.-on, 3,8 %.

abandi 2010.11.27. 00:59:39

@Pásztor Tibor:
Na, itt egy újlipóciai brekegő bérrettegő...!
@ökörpöröly:
te mi a faszra vered itt az ökörnyálad?!
Akármekkora szarkupac is a zsidesz, veletek normális magyar ember még akkor sem fog együtt ellenállni, ha a niggerek a cigányokkal röfögnek klezmert kánonban a Kossuthon harangszó helyett!
Ezt jól véssétek az intercionista kisagyatokba, basszátok meg!

Táskás Tóni 2010.11.27. 01:00:18

@Pásztor Tibor: A fidesz-celeb élő adásban azt nyilatkozta az m1-en , hogy az V. kerület adóssága 18 milliárd ft volt amikor 4 évvel ezelőtt polgármester lett.Hazudott szokás szerint? Kb1 hónapja volt a reggeli adásban és Süveges Gergő kérdezte. Választ várok.

Rwindx 2010.11.27. 01:18:25

@AnnaKarenina:
A "nyilván vannak olyan esetek" és a "döntő többség ilyen" között nem árnyalatnyi a különbség.
Senki nem kiáltja őket ki bűnbaknak, mindenki aki az ügyben megnyilatkozik külön hangsúlyozza hogy nem a valódi rokkantnyugdíjasok okoznak problémát, hanem a csalók eszméletlen magas aránya a rendszerben, amellyel egyetlen kormány sem kezdett eddig semmit.

Azok a kis számok pedig éppen egymás 2 és félszeresei, mégegyszer jelezve hogy Szlovákiában is úgy becsülik kb fele csaló a besoroltaknak.

Táskás Tóni 2010.11.27. 01:22:35

@abandi: Mi van komcsikám ? Államosít a vezér , komcsik írják a fidesz alkotmányát III/II-es vezeti a minisztériumot, tudod a kancsi,komcsi oligarchák a delejes ember szövetségesei, hazudott a delejes ember már megint , mégsem védi meg a mnyp-akat , pedig ezt ígérte?

abandi 2010.11.27. 01:26:24

@Rwindx:
Teljesen egyetértek! Fék az összes rokinak, ameddig nem tiszta a a miért is!
Az a pár százalék nem oszt, nem szoroz a ténylegesen rászorulók esetében, főleg ha majd megkapják kamatostul.

Táskás Tóni 2010.11.27. 01:31:10

@abandi: Teljesen egyetértek , fék a komcsi államosító kormánynak , fék a delejes embernek és jobbkezének.

abandi 2010.11.27. 01:35:01

@Táskás Tóni:
Nekem te ne mutatsd be a likud-zsidesz tagságát és tetteit, vörössegűkém!
Körberinyálod a blogokat ajvékolva jószokásotok szerint. Holnap kinyaljátok egymás seggét ,de a Párttal, és a Népetekkel egy az utatok:
Vörös csík vezet a klotyóba lefele!

pakesz (törölt) 2010.11.27. 01:36:45

@abandi: egyetertek!!!
en mint adofizeto allampolgar == balf@sz kuldom az osszes rokinak a Hid a Kwai folyo zenejet

pakesz (törölt) 2010.11.27. 01:39:17

@Rwindx: na mi van megint egyetertunk nacikam?

en nekem nincsen bajom a rokikkal!
de ha 30 evig ALLAMI ZSETONT MARKOLT FEL a rohadekja utana markoljon annyit mint amit a GYESes anyukaknak adnak
ha nem jon ki a penzbol meg mindig ott a gyereke vagy az ingatlanja, na ha az sincs, az rabaszott...
de miert is az EN GYEREKEIMTOL kene elvenni a penzt miert nem tole?

Táskás Tóni 2010.11.27. 01:44:18

@abandi: Ne legyél ideges ,nézzed a NENYI-det a falon és képzeld magad elé a furulyás Selmecit. Még lehet akkor neked jó. Pozsgain kaptad fel a vizet vagy a III/II-es Matolcsin, vagy a kormány mszmp tagkönyveit nem nézed jó szemmel?Egy a tábor egy a zászló.

layo 2010.11.27. 01:44:34

@Dayvan Cowboy: nem tudom mit rinyálsz, hiszen ott van alatta, hogy változtassunk. Ezek megmagyaráznák ezt is :)

Rwindx 2010.11.27. 01:44:51

@pakesz:
Először is anyád a náci, akit rendszeresen megcsinálsz az apád hátán.
A többi meg nem érdekes.

Rwindx 2010.11.27. 01:46:43

@pakesz:
De tudod mit, nácizz nyugodtan :D
Persze attól még anyád is az ahogy fentebb vázoltam.

abandi 2010.11.27. 01:47:41

@pakesz:
A sok megvezetettnek ez jobb:
Aurora - Iskolába jársz
Aurora - Mások a módszerek

abandi 2010.11.27. 01:57:45

@Táskás Tóni:
Tónikám, mi a barikád ellentétes oldalán leledzünk, mégha a legfőbb ellenség közös is!

pakesz (törölt) 2010.11.27. 02:00:37

@Rwindx: jo nem vagy naci elnezest
viszont sulyos szekszualis problemaid vannak igy buzinak tippellek...

abandi 2010.11.27. 02:01:30

@abandi:
Ja: Hajrá Volner János !

Dayvan Cowboy 2010.11.27. 02:01:42

mire visszaérek már anyázás megy remek..

Rwindx 2010.11.27. 02:02:21

@pakesz:
A buzi nekem eddig nem jutott eszembe - nincs miről - de ha már szóba hoztad elismerem lehet én is tévedtem a ki kinek a hátánt illetően. Remélem érted.

Rwindx 2010.11.27. 02:05:55

@Dayvan Cowboy:
Ez egy ilyen "móka". Ha zavar, dobj be minket a szűrőbe, bár én részemről közöltem az illetővel mindent amit szerettem volna. Vélhetőleg ő is letudta a mai nácizását, így talán nem lesz több anyázás.

pakesz (törölt) 2010.11.27. 02:06:42

@Rwindx: en nem tudom ezt mivel kettonk kozul te vagy olyan ferde hajlamu,
tudod pont mint a nacik :)))

Táskás Tóni 2010.11.27. 02:08:34

Matolcsi elkötelezett mnyp tag . 1955-ős születésű, tehát neki nem volt kötelező belépni. Viszont tegnap azt nyilatkozta, hogy ő is mnyp-itag . Ez azt jelenti, hogy nem lépett vissza 2008-ban az állami rendszerbe ,pedig lehetősége lett volna rá.Nem lehet valami kiforrott a delejes ember és a jobbkeze gazd, politikája, ha pár hónap alatt ilyen fordulatok következnek be.

Rwindx 2010.11.27. 02:09:15

@Rwindx: Tévedni emberi dolog.

Táskás Tóni 2010.11.27. 02:09:32

@Táskás Tóni: Lehet , hogy ő sem lép vissza? Mehet a hivatalba jelentkezni , hogy maradni szeretne a mnyp-ban.

Rwindx 2010.11.27. 02:18:34

@pakesz:
Mivel mi még nem dugtunk ezért te nem tudhatod hogy milyen hajlamaim vannak. Közlöm nem is fogunk, akármennyire is pedzegeted egy ideje. És azt sem tudom hogy a nácik buzik-e, de te ezt valamilyen okból kifolyólag tudod. Én pedig nem akarom tudni honnan.

Most pedig a 4 éves szellemi szintről felkapaszkodhatnál 6 évesre valahogy, mert, azok értelmesebben vonultatják fel a mondanivalójukat, mint ahogy neked sikerült az utóbbi pár kommentben. Ha nem megy, mész a toplákos dobozba.

abandi 2010.11.27. 02:18:53

@Rwindx:
Téged zavar a nácizás, fasisztázás?
Csak nem zsidó vagy?
nyugodtan valld be, kapsz egy kis hideget-meleget oszt' annyi!
De ez a hírtelen kirohanás a semmire...

Rwindx 2010.11.27. 02:23:45

@abandi:
Az utóbbi másfél évben kicsit elkényeztettek a Magyar Miniszterelnökök azzal hogy nem náciznak le a tévében egyenes adásban. Hozzászoktam a jóhoz, ennyi.

A fitymám miatt meg ne aggódj :]

abandi 2010.11.27. 02:29:48

@Táskás Tóni:
Tóni!
A manyup azért volt mérföldkő, mert:
- A nevedre szólt
- Örökölhető volt (nem csak a feleslegességed) az éppen aktuális korhatár előtti halálozásod esetén
- És ha 2013 előtt mentél nyugdíjba, akkor egyösszegben felvehető volt(?)...
A kis gnóm-bandzsa hány éves?
Egyébként: orbán,matolcsy,pintér,kósa,budai stb... fizikailag is törpék!
A gnómok kaptak matematikai 2/3-ot! Zsidóvilág ez bazmeg!

abandi 2010.11.27. 02:34:27

@Rwindx:
Hoppá, hoppá...
Ezt még dekódolnom kell!
(A fitymaügyet kivéve)

Meridian74 2010.11.27. 02:42:27

A posztban vízionizált távoli jövőben bekövetkező események kapcsán azt valaki átgondolta már, hogy ha tényleg 4 millió nyugdíjas lesz, meg 3 millió cigány (nemdolgozó) és emellett 2 milliónál kevesebb adózó csak, akkor mi lesz az állammal?
TOTÁLIS CSŐD, ami nemcsak az állami pénzeket viszi el, hanem a magán-nyugdíjpénztári pénzeket is, még akkor is, ha időközben azt visszaadnák mindenkinek...

Szóval lehet hőbörögni, meg huhogni, nyugdíjad így se, úgy se lesz - ha olyan helyzet alakul ki, amit írtatok.

abandi 2010.11.27. 02:48:03

@Meridian74:
Igazad van.
Rendezni kell a zenei jogdíjakat addigra!

feiticeiro 2010.11.27. 03:05:57

"Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány?"

plííz. ez gáz.

Meridian74 2010.11.27. 04:32:13

Amúgy az igazi megoldás nem a nyugdíjak körüli hercehurcával van. Az egy dolog aminek ép aktualitása van, de bárhogyan is keverik semmiféle megoldásra nem vezet.

A megoldás csak úgy lehetséges, hogy az ingyenélőket leválasztják a rendszerről (a hamis rokkantnyugdíjasok, a korkedvezményesek meg vállaljanak szellemi vagy könnyű fizikai munkát - addig amíg ők is elérik a nyugdíjkorhatárt, esetleg 5 évvel korábban mehetnének nyugdíjba). Ez lenne az egyik rész, amit amúgy gyorsan és könnyen meg ehetne valósítani (persze legalább ilyen hangos sírás-rívás árán), de ez még nem lenne elégséges, mivel az elöregedő társadalmi problémát még nem kezelné.

A másik rész az már kissé bonyolultabb, de megpróbálom érthetően megfogalmazni. Először is soha nem kérdezték meg vagy vizsgálták érdemben azt, hogy sokan miért nem vállalnak gyereket, pedig ennek oka is annyira világos, mint a cigánybűnözés. Itt vagyok például én. Nincs gyerekem és nem is akarok, de miért is? Azért mert alig keresek jobban mint a nagy átlag, és a jelenlegi bérem arra nem elég, hogy vegyek egy saját házat és családot alapíthassak. Magyarországon az átlag kereset valami 180-200 körül van bruttó (lehet h kevesebb), ez egyszerűen normális életvitelhez nem elég egy normális embernek. Normális ember alatt értem az eléggé felvilágosult egyéneket akik fel tudják fogni azt, hogy nyomorba nem szűlök/vállalok be 5-6 gyereket vagy még többet. Még egyet is csak legfeljebb csak nagy kényszerből.
Mondjátok sokan, keressek többet, vállajaák más munkát ami többet fizet, stbstb. De az a helyzet hogy az átlag bér 180-200 körüli, és mivel egy fecske (ez lennék én) nem csinál nyarat, a többségnek jelenősen javítani kellene a bérszínvonalát, a jelenlegi árszínvonal mellett kb nettó 300-350ezerig ami bruttó 500-560ezer Ft-ot havi jövedelmet jelent (ha különféle adókedvezményeket nem számolok). Azért ennyit mert a nő ha terhes lesz kiesik a munkaválallók közül, és őt is el kell tartani az esetlegesen már meglévő gyereke mellett (mégha GYES GYED jár is neki).
Igen ám, de a bérszínvonalat a munkaadók határozzák meg, folyamatosan prés alatt tartják, és jelenlegi gondolkodás és stratégia mellett nem fog záros időn belül felmenni arra a szintre ahol megugrana a gyerekvállalási és családalapítási kedv. Miért is? Mert folyamatosan hivatkoznak a versenyhelyzetre (ezzel nem tudom mit lehetne kezdeni de gyakrolatilag a versenyhelyzet öli a nyugati társadalom egyik részét), másrészt ebből kifolyólag arra hogy kínában, távolkeleten, ennél sokkal olcsóbban tudnak munkaerővel termeltetni. Szóval most az a helyzet, hogy "ott" termeltetnek, és "itt" akarják értékesíteni a terméket; persze folyamatosan tapasztalják azt hogy fogy a fogyasztóképes kereslet, ezért aztán fokozzák az itteni (és ottani) versenyhelyzetet, és mégjobban nyomják mindenhol a béreket lefele, ami hosszútávon sehova sem vezet.
Ezt kellene végre belátni, és mivel az összes nyugati országban ez a helyzet (ott is folyamatosan csökkenek a bérek és nő a nyomor, csak ők magasabb szintről kezdtek süllyedni, ők még ennyire nem érzik ezt a válságot) így uniós szinten kellene olyan szabályozásokat és folyamatokat beindítani, hogy ez a helyzet lehető leggyorsabban megszűnjön. Azaz megfelelő bérszínvonalat és helyben termeltetést megvalósítani akár úgy is hogy azok a cégek repülnek akik nem itt ruháznak be. Például úgy hogy csak azon cégek termékei kerülhetnek piacra amely cégek forgalomarányosan ugyanannyit termelnek itt helyben, mint amennyit be akarnának hozni ide. Ehhez nyilván tisztázott tulajdonosi körök kellenek, de ez csupán adminisztráció és elszámolás kérdése. Amúgy lehet hogy egy francia családot nem hatna meg az hogy valamennyivel többet keresne (mivel ott még hozzánk képest 2-3x jobban élnek) de egy hazai családot igen, ehhez kb azt a színvonalat kellene a nagyátlagnak elérnie amit felvázoltam... egy átlagos családnak legalább 300-350e Ft netto jövedelmének meg kell lennie itthon, hogy ténylegesen bevállaljon 3 gyereket.

Amíg ez nem valósul meg, addig sokan lesznek olyanok, mint példaként én nincs pénz akkor nincs család sem, és csökkenthetik vagy emelhetik az adókat akármennyire, a bruttóm nem éri el azt amire nettóban volna szükségem...

Meridian74 2010.11.27. 04:40:15

@Meridian74: jah és mindezt leginkább a beruházóknak és a tehetős tulajdonosi körnek kellene leginkább belátnia, akik egyenlőre inkább rövidtávon a saját profitjukat féltik. Pedig ha így folytatják, elvesztenek mindent, annak ellenére hogyha rendeznék ezt a helyzetet - szintén globálisan (a globalizációnak annak előnyei is, de egyenlőre csak a hátrányait "élvezhetjük"), akkor ugyanúgy meglenne a profitjuk, csak sok mindent át kellene szervezni.

Másrészt meg a tőzsdei "szerencsejátékoknak" is véget kellene vetni. Aki be akar ruházni egy cégbe az tegye hosszútávra, minimum negyedéves ciklusra (napon belülikeresedés kilőve), shortolás, mint olyan törlendő lenne, úgy szintén a tőkeáttétel, forexet stb. is bezárnám, mivel ezek nem termelő tevékenységek, csak pénzeket nyúlják le a bennfentesek.

SzaGyu 2010.11.27. 05:42:02

"Október közepén Selmeczit kinevezték, azóta foggal-körömmel védi a nyugdíjunkat:"
Ja. pont ő védi. A szenátor Selmeczi Gabriella? Kinek a nyugdíját védi? Neki nem kell nyugdíj a másét meg ne védje, főképp ilyen módon ne.
Szerintem a nyugdíjvédés helyett üljön bele a házi medencéjébe és addig ne jöjjön onnan ki, míg ki nem itta belőle a vizet.
Ez a sötétség üljön be egy sötét szobába, fogja meg a fejét és addig ne jőjjön ki, míg rá nem tör a megvilágosodás.

kszabo 2010.11.27. 05:51:41

Magyarországország kinőtte állami berendezkedését. - olvastam valahol :) most szabják újra :)

molaris 2010.11.27. 06:04:27

1,- ez a nő buta. Nagyon buta.
2,- szarban vagyunk. Nyakig. De benne van az egész EU!

kvadrillio 2010.11.27. 06:51:45

A fentebb felsoroltan magasan szakképzett Nyugdíjvédelmi Gabika megfelelő alternatívát nyújtott a választást illetően, mely szerint egy út van: vissza az állami nyugdíjrendszerbe !

...aki nem ezt "választja" ráb.szik.

...mer választani tudni kell ! :)

igényes 2010.11.27. 06:56:31

El tudom képzelnim miként figyelik a halálozási statisztikát. Gabika felsikít öröméen, amikor elhalálozik egy 58 éves férfi mondjuk autóbalesetben, 3-as halálesetnél már iszik is egy pezsgőt.

trojka 2010.11.27. 07:17:47

emberek, itt nálunk hull a ho. ez majd minden sz...t eltakar...

bierkamp 2010.11.27. 07:22:08

A KÓCÓS FOGÚ GUSZTUSTALAN, KIFLITOLVAJ, A FÜRDŐSZOBÁJÁVAL.....-ezt is bedobták a mélyvízbe.---meg is fog fulladni:)

Süveges Gergő · http://www.suvegesgergo.hu 2010.11.27. 07:28:20

Ugye, hogy érdemes nézni a Ma reggelt? :))

Horizont 2010.11.27. 07:49:04

@Süveges Gergő: Igen, de nem a Selmeczi miatt!!!!:))

Sanko13 2010.11.27. 08:04:09

A fiatalabb korosztálynak egy kis adalék a "nem tudtam mit írok alá" Gabikáról:
www.origo.hu/itthon/19990520selmeczi.html

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.11.27. 08:19:12

@Süveges Gergő:

Igen, csak a videókat macerás örökbefogadni :)

öcsi55 2010.11.27. 08:34:17

Legjobb kezekben van a nyugdíjkérdés!

Nyilasm 2010.11.27. 08:36:26

Én még arra is emlékszem, hogy Selmeczi kisasszony a barátjával naponta egy neves szállodában reggelizgetett napi 4 000 Ft körüli közpénzen. A sajtó annak idején megírta, a kifli ügy már csak hab volt a tortán.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.11.27. 08:40:16

@Táskás Tóni: Minden évben készül egy beszámoló az első háromnegyedévi gazdálkodásról. 2006-ban ezt a beszámolót már Rogán Antal írta alá polgármesterként. Ebben az szerepel, hogy a kerület aktív adósságállománya 1,25 milliárd Ft, a kasszában viszont van körülbelül 2,5 milliárd Ft. Most az adósság 14 milliárd Ft, amiből az utolsó 1 milliárdot azért vette föl a kerület, hogy törleszthesse az idén esedékes 1 milliárdos részletet.

Úgyhogy Rogán az M1-en erősen félrebeszélt. S hogy ne csak a levegőbe beszéljek, ha küldesz egy emailt, szívesen elküldöm a számokat bizonyító dokumentumokat scannelve. Elküldöm Süveges Gergőnek is, sajnos én nem nézek tévét, de köszönöm, hogy fölhívtad a figyelmemet.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.11.27. 08:46:57

@Süveges Gergő: kedves Gergő, amiket az előbb írtam, szívesen elmondom élő egyenes adásban is. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.27. 09:07:45

@Süveges Gergő:

Reggel 6:20-kor még sötét volt kint, és ez egy picit kemény volt ébredés után és kávé előtt :)
De aztán belegondoltam, hogy Neked még nehezebb a szitu, még korábban kellett kelned, és még kérdezni is kellett .... :-)

Kemények ezek a reggeli beszélgetések, jó kis műsor ez ... csak így tovább, grat!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.27. 09:12:05

@AnnaKarenina:

Már elég sok posztban foglalkoztam a rokkantnyugdíjasokkal, pontosan ismerem a számokat.
A lényeg akkor is az, hogy míg nálunk 800 ezeren vannak, az 5 milliós Szlovákiában 71 ezren.
A nem hinném, hogy ebben az országban valóban 5x több a rokkant ... a különbség viszont évi több száz milliárd forint!

rulettes 2010.11.27. 09:21:18

Ó ha ezt időben tudom. Amikor katona voltam a budaörsi reptéren és a Landolóban lett egy nagy verekedés pár civillel, ha már akkor tudom ott dolgozik e "drága csillag" lehet őfelé is repült volna egy tölgyfa szék...
Főleg hogy nem érti, nem fogja fel: a mnyp főleg államkötvényeket vásárolt!!! Tehát finanszírozta átvitt értelemben a költségvetést.... ez NEM lesz ezentúl. Ráadásul a kormánynak el kell adnia most e kötvényeket valahol... és mivel túlkínálat lesz, csökken az értéke...
idióta demagóg, TEHETSÉGTELEN kormány.
egyetlen dologhoz értenek, a néphülyítéshez!!! (aki vevő rá)
jah és még a karaktergyilkosság jól megy nekik... oszt ennyi... vagyis oszt jónapot

Id. Lencsés István 2010.11.27. 09:40:10

@Sanko13: Hát igen, nem tudta a kis buta Selmeczi, hogy Győzike a Gripennel tárgyalta le a dolgot. Mondjuk erről tehet Orbán győzike, mert nem mondta el, hogy megállapodott a légpuskával feleszerelt Gripen megvásárlásáról.

Még csütörtökön nyújtotta be lemondását Selmeczi Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal társadalombiztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkára és Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
A miniszterelnök, Orbán Viktor egy nap gondolkodás után úgy döntött, hogy elfogadja a két államtitkár lemondását.
A távozások oka, hogy a két államtitkár aláírta azt a levelet, amelyet 31 képviselő írt az amerikai szenátusnak.Ebben javaslatot tettek az új budapesti amerikai nagykövet személyére.
A levelet, amelyet az RTL Klub információi szerint már elküldtek az amerikai szenátus külügyi bizottságának, a két lemondott államtitkáron kívül a jelenleg kórházban fekvő Gyuricza Béla államtitkár is aláírta.
A fideszesek jelöltje a nagyköveti posztra Steven Jones, az amerikai Lockheed Martin cég egyik vezetője.
A Lockheed az egyik esélyes pályázó a magyar vadászgéptenderben, ők gyártják ugyanis az F16-os vadászrepülőket, és azt szeretnék elérni, hogy a magyar légierő is ezzel a típussal fejlessze flottáját.
A három politikai államtitkár nem tekinthető elfogulatlannak a Lockheed Martinnal kapcsolatban - állította az RTL híradója. Gyuricza Béla ugyanis már járt a Lockheed vendégeként a gyár amerikai központjában. Balsay István politikai államtitkár, Székesfehérvár volt polgármestere pedig abban reménykedik, hogy ha a Lockheed nyeri a tendert, akkor a cég, amint azt megígérte, Székesfehérvárra telepíti központját. Selmeczi Gabriella egyik közeli ismerőse pedig a Lockheed egyik magyarországi képviselője.

ihatethisindapassthingy 2010.11.27. 09:46:02

Hadd szálljak be az "állami nyugdíj a magánnyugdíjpénztár ellen" vitába egy naív, de legalább nem érzelmileg túlfűtött pénzügyi megközelítéssel. Végülis pénz beszél, kutya igat, igaz?

A kérdés tehát az, hogy miből fogsz élni, amikor már nem dolgozol. A válasz egyszerű: abból, amit aktív éveidben félretettél. Jelenleg az állam kötelez is téged ilyen megtakarításra a nyugdíjjárulékon keresztül, amit egyfajta módon kötelezően be is kell fektetned. Befektetéseknél érdemes vizsgálni a kockázatot és hozamokat.

Az állami nyugdíj esetén az állam többé-kevésbé azt vállalja, hogy a befizetéseid a reálértéküket megőrzik, de alapvetően az aktuális kormány hangulatától és lehetőségeitől függ, hogy mennyi lesz az annyi. Tisztán látható kockázatok: a mostani rendszerben a jelenlegi nyugdíjakat finanszírozzák a befizetéseidből és nem a pénzed fektetik be, tehát pénzügyileg semmilyen összefüggés nincs a befektetésed és annak hozami között. Szintén látható, hogy az aktívok száma csökkeni fog a jövő társadalmában, a nyugdíjasoké viszont nőni, tehát vagy növelni kell a járulékterhek nettó összegét, vagy csökkenteni a nyugdíjkifzetéseket, vagy mindkettő. Ez utóbbi egy valószínű forgatókönyv. Lényegében a nyugdíjad az állam prudens gazdálkodásától és egy bizonyos kényszerpályától (demográfia) függ.

A magánnyugdíjpénztáraknál a (nem kicsi) kockázat elsősorban az, hogy a pénztár rosszul gazdálkodik a befektetéseddel. A mostani szabályozás lehetőséget nyújt a portfólióválasztásra és a pénztárváltásra, tehát van némi befolyásod arra, hogy mekkora kockázatot vagy hajlandó vállalni. A konzervatívabb portfólióknál gyakorlatilag egy kisebb hozamért az államcsőd ellen blazírozhatsz, így ha hiszed, hogy az állam nem megy csődbe, akkor ezért a kockázatért cserébe egy kisebb hozamra szert tehetsz (állampapír).

Szép magyar szólás az "egy lóra tett fel mindent", aminél a folytatásban valaki vagy baromi jól járt, vagy baromi rosszul, azaz magas kockázatot vállalt azzal, hogy egyetlen dolog kimenetétől tette függővé a sorsát. A befektetéseknél sincs ez másképp, ezért szokás a diverzifikáció, azaz a kockázat mérséklése úgy, hogy egy nagy kockázat helyett több különféle, kisebb kockázatot vállalunk. Ha az állami "nyugdíjbefektetésed" nem sül el jól, még mindig támaszkodhatsz a másik befektetésedre és vice versa, nyilván minél több lábon állsz, annál kisebb az esélye, hogy mindegyik beroggyan alattad.

Alapvetően nincs semmi baj azzal, hogy valaki csak az állami nyugdíjbefektetésében hisz, és persze azzal sem, ha csak a magánnyugdíjpénztárában. Mindenki maga választja meg a kockázatait, a maga szerencséjének a kovácsa, magának tartozik elszámolással. Csak ehhez kell a választás szabadsága.

Nyilasm 2010.11.27. 09:48:02

35 évesen önként léptem be a Mnyp-ba, 12 éve fizetem. Akkor a privatizációk sora bizonygatta, hogy az állam rossz gazda. Az örökölhetőség lehetősége, és az a tény, hogy ki vagyok szolgáltatva a mindenkori kormányok nyugdíjpolitikájának, nagy vonzerőt jelentett. Gondoltam, hogy 20-25 év fizetés után csak lesz egy kis kiegészítés az állami nyugdíjamhoz. Hát ennek vége...
Még egy kis adalék a fiataloknak: A Horn-kormány fokozatosan gondolta nyugdíjjárulék átirányítását a Mnyp-ba. 98-ban 7% Mnyp, 1% állami TB-ba, aztán 99-től ment volna 8 % a Mnyp-ba, természetesen a munkáltatói járulék ment a közösbe. Aztán jött az Orbán kormány, egy tollvonással eltörölte az egészet, 6 % ment a Mnyp-ba, 2 % az államiba. Már akkor megrövidítették a tagokat. És ez tényleg a felhalmozás időszaka lett volna. A portfólió választás lehetősége pedig nagyon jó lépés volt a pénztárak részéről, hiszen a részvények esetén nagyobb a kockázat, de nagyobb lehet a nyereség is. Tényleg pénzügyi analfabéták vagyunk, igaza volt Kókának. A középiskolákban kellene egy kis alapvető pénzügyi ismereteket kötelezően oktatni, és nem itt állnánk, ennyi megvezetett pénzügyi analfabétával.
Való igaz, hogy 18 európai államban nincs ilyen II. pillér, de az átlag melós is félre tud tenni az önkéntes pénztárba. Nálunk az átlag ember örül, ha ki tudja fizetni a kötelezettségégét . Még lenne 15 évem a nyugdíjig, de ha a Nagycsaládosok javaslatára 70 év lesz a nyugdíjkorhatár, inkább felkötöm magam...

kukahontas 2010.11.27. 09:58:03

@monyon le: te fideszes vagy agy mosott, de a feleséged jól választott csak te hamisítasz

Kivancsi 2010.11.27. 09:58:10

a magyarorszagi ciganyintegracio ugy zajlik le hogy:
nem a cigok valnak jotipusu europai-magyar emberre akik szeretnek dolgozni, gyujtogetni, tisztessegben elni.... stb stb
hanem a magyarok valtak-valnak CIGANYOKKA!! ez a szomoru helyzet...
a magyar asszimilalodik bele a cigany fajzatba es vallik bore sotette, baszik dolgozni, csak a segely meg ami ingye van, mit lehet ellopni a masiktol,

lasd az uj vajdank es bandaja a pereputyaval egyutt most kezdi a jo cigany szokasokat bevezetni...
elvenni a maset...
lesz meg itt ne mulass!!!!

Táskás Tóni 2010.11.27. 10:05:14

@monyon le: Látod a jobboldali Csányí eltőzsdézte a pénzedet , a többi pénztár lényegesen jobb hozammal rendelkezik. Tehát az OTP mnyp-ból át kell menni egy sokkal jobban jövedelmezőbe.

Id. Lencsés István 2010.11.27. 10:08:57

@Táskás Tóni: Hol lehet megnézni a II. VH. roma áldozatainak névsorát? Auschwitzra, Birkenaura, stb. gondolok, van ilyen névsor valahol elérhetően Neten keresztül?

Id. Lencsés István 2010.11.27. 10:23:06

@Táskás Tóni: A Csányi nagyon mélyen hallgat. Nem tudom mivel tudták befogni a száját, mert ugye egy bankár száját csak pénzzel lehet befogni, de mennyibe kerül nekünk, hogy Csányi nem nyilatkozik. Netalán elsőkézből kaphat információkat és így tud jelentős eredményt elérni a tőzsdén?

Seang Lee 2010.11.27. 10:29:01

Aaaaaaaaaaaaaaaa...... en mar elhuztam 2 eve! Es kurvara orulok neki! mar "csak" a csaladomat kellene kimenekiteni onnan...
Itt nem hogy a nyugdijadat nem lopjak el, de meg a bankok sem vagnak meg ilyen olyan kezelesi koltsegre, szamlavezetes dijra, meg mittudomen miket talaltak ki (pl a tetves regi OTP bankom..havi 1000-2000-t levonogattak es amikor rakerdeztem ez meg az tulajdonkeppen mi (mert nem ertettem a szamlavezetes dijan tuli jogcimeket) maguk sem tudtak megmondani...
Itt ami a szamladon van, az a TIED!
Mindenkinek csak ajanlani tudom hogy menjen kulfoldre elni.. Hogy mashol sincs kolbaszbol a kerites? Nincs. Kuzdened kell, Kulfoldikent sokkal jobban. De megeri. Mert meg igy is jobban tisztelnek teged mas nyugati orszagokban (+ magantulajdonodat) mint otthon.
Eskuszom szegyellem hogy magyar vagyok...

monyon le 2010.11.27. 10:46:48

@kukahontas: Agy mosott? Kíváncsi lennék, hogy Te mennyire vagy tisztában a saját pénztárad "portfólió kezelésével"!
Te tudod, hogy a Te pénztárad menyit hozott a kasszára, vagy csak úgy saccolod? Mivel anno kötelezően be kellet lépni egy pénztárba, a franc sem nézett utána, milyenek is a hozamok. Most hogy így előtérbe került a pénztári helyzet kezdtem csak utána nézni a dolgaimnak.
Kérdés az, hogy a pénztáraknak itt a nagy államosítás előtt, nem lenne e kötelessége minden egyes tagját tájékoztatni arról, hogy hogy is áll a saját számlája - hiszen számlazárás lesz!
Amennyiben nem kéred ki valamilyen formában jelenlegi egyenleged ott is kussolnak. Hogyan dönts így feltelőség teljesen?

moncayo 2010.11.27. 10:49:15

Van egy skót szomszédom, s a lakóközösségi gyűléseken tartott felszólalásaiból igazolva látom a skót viccek létét.

Gabikát hallgatva igazolva látom a szőke nős viccek meglétét. Nekem úgy tűnik, hogy több szeme van, mint IQ-ja. Talán egy szoft pornóban jobban képviselhetné a női nemet.

fokabacsi 2010.11.27. 10:58:35

""Magyar Kornélia szerint így például az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítő intézkedés is csak az értelmiségnél verte ki a biztosítékot és csupán néhány ezer embert tudott az utcára vinni. De egyelőre a magánnyugdíjpénztárak államosítása is csak a „véleményvezérek” körében váltott ki felháborodást, ám ez a későbbiekben a társadalom mélyebb rétegeibe is leszivároghat – mondta.

Úgy véli, rövid távon a Fidesznek a pénztárak sarcolásából politikai vesztesége nem fog származni, hosszabb távon azonban már annál inkább problémát jelenthet: a médiában ugyanis gyakorlatilag nem lehet az intézkedést támogató írásokat olvasni, hiszen még a jobboldali ( nemzetinek hazudott liberális) sajtóban is kritikákkal illetik.

Egy ideig még persze figyelmen kívül lehet hagyni az ellenzéki hangokat, ám ez hosszú távon erodálhatja a Fidesz népszerűségét – mutatott rá. Akkor majd kivisszük az embereket az utcára, ennyi. Nem igaz, hogy ne értsék meg a milliók, az idegen népnyúzó bankok, bankárok és a multik a legnagyobb ellenségeik. Ha ebben nem lennének partnerek a radikálisok, akkor saját maguk állítják ki a bizonyítványukat. Mert nem Orbánért, a Fideszért, hanem a hazánkért harcolunk.""
Hunhir.com

bda 2010.11.27. 11:08:00

Szerintem kegyetlenül megszívtuk. Magyarország vagy csődbe megy vagy további magán javak államosítása fog kezdődni. Azt is el tudom képzelni, hogy a parlament ciklust is meg fogják hosszabbítani és..... Szerintem legjobb úton haladunk egy újjabb1956-hoz.
Gratulálok a sok birka embernek a 2/3-os hozzájáruláshoz. És ezt nem azért mondom mert én MSZP-s, v Jobbikos vagy bármilyen párt szimpatizáns lennék, csak józanul gondolkodok, és nem veszem be azt a sok maszlagot amit ezek a tetvek (összes politikust értem alatta) mondanak. Egyébként az egész valahol 2002 környékén kezdődött a a nagyfokú osztogatásokkal. Változásra Volt szükség nyilván, de a legnagyobb felelőtlenség ekkora hatalmat adni olyan embereknek a kommunizmus érába tanultak, a hozzáértésüket is megkérdőjelezem a piaci folyamotokhoz.

Fiona_kedvence 2010.11.27. 11:09:30

jó ha tudjátok, hogy nem lesz egyszerű maradni sem, a törvény szerint:

18. § Az Mpt. 24. § (10) és (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(10) A 23. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben a magán-nyugdíjpénztári tagnak a
magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról – ha e törvény
eltérően nem rendelkezik – személyazonosságának ellenőrzése céljából személyesen, a
Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervnél (a továbbiakban:
nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv) kell nyilatkoznia.

szerintetek ha személyesen kell a szervnél igazolni, hogy maradni szeretnél, akkor hányan fognak sorra kerülni?
karácsonykor meg szilveszterkor?
jól ki van ez találva
Vastagbőr a köbön...

zrobasé 2010.11.27. 11:25:03

én irom ki magam a napi szolidaritásból ?
én aki ezentúl 24% adót fizetek a jelenlegi nyugdijasoknak ?
én aki befizet minden szir-szar adót ?
én, aki mindent számlára adok-veszek ?
és aki min.béren van a többit okosba kapja, az nem ?
aki semmit se fizet, de használja az oktatást,egészségügyet, közműveket(védett fogyasztó ugyebár), utakat, egyebeket ?
éb leszek megint a fekete bárány ? na, fasza...
más...az meg csodás, ahogy S.G. mondja, hogy ő bizony több szót nem pazarol az EU-ra.Aha, melyik ország is lesz januártól a soros elnök ? ehh, megyek vissza németet tanulni...
én, hülye, dolgozó antiszolidáris, adófizető barom, én

kukahontas 2010.11.27. 11:48:06

@monyon le: nem tudom, én évente megkapom az elszámolást, lehet jól választottam mert nem akarok semmilyen fidesz közeli pénzintézettel kapcsolatban állni

Táskás Tóni 2010.11.27. 11:58:51

@abandi: A kancsi 55-ben született tehát 55 éves. Nem volt kötelező belépnie a mnyp-ba , mégis belépett ,2008-ban kiszállhatott volna és mégis tag maradt. Szerintem a delejes emberrel tett intézkedései ellenére is marad mnyp-i tag , csak a többieket hülyíti a kiflis ribanccal együtt..

T mint T 2010.11.27. 12:05:01

Nem olvastam a többi kommentet, nem is lesz rá időm.
Kár a helyesírási hibákért, amúgy teljesene egyetértek a szerzővel.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:05:08

@hunocska: Biztosan kifizették Csányit, ezért is maradhatott Kocsis a helyén. a Kocsis által az MVM-ből ellopott több tizmilliárd ft-ból . A tőzsde viszont esik , Mo megítélése az egyik legrosszabb ,gondolom a Kósa Szíjgyártó páros görögválságozásából Csányi és Járai , na meg még sokan mások is jól jöttek ki. A névsorról semmit sem tudok.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:07:23

@monyon le: Azért a számládat a mnyp-ból nem olyan nehéz kikérni. Amúgy pedig nagyon sok pénztár küldte ki az adatokat.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:09:55

@moncayo: Ő volt a fidesz furulyása, de agya az nem sok van . Biztosan nem hagynám , hogy hozzám érjen , de a sok
nyomott fideszesnek ez is jó volt, és van és lesz. Sötét és ronda ,mint az éjszaka.

monyon le 2010.11.27. 12:10:29

@kukahontas: OK -megkapod. Kapsz 3-5 oldal felsorolt összegszerű kimutatást. Belenézel, átfutod, majd lefűzöd, vagy elrakod az asztal aljára. Megnyugodva tudomásul veszed, hogy nyilvántartják a "befizetésed"
DE - őszintén, érdekelt eddig a nyugdíj megtakarításod értéke? Körültekintettél a piacon, hogy egy másik pénztár hogyan gazdálkodik a befizet költségekkel? Véleményem szerint nem. Én sem foglalkoztam vele, hiszen én is ca. 20-25 év múlva megyek / mennék nyugdíjba.
Az hogy fideszközeli vagy sem, az egy jó kis duma. Lehet min fröcsögni - mert most előtérbe került. Anno biztos Te is az alapján választottál pénztárat (nem tudom), hogy kinek a holdudvarához tartozik? Persze, akkor már felvilágosult és tájékozott voltál. Nem. Neked is javasolták, ill. saját magad eldöntötted, vagy a munkáltatódnál Katika oda léptetett be. Ennyi! Ja +ÁFA

bebe tv 2010.11.27. 12:12:50

@Rwindx: Az alapvető gond a rokkant nyugdíjak fizetésével az, hogy azt nálunk a nyugdíjkassza
terhére fizetik ki. Németországban pl. iparáganként vannak un. Arbeitsgenossenschaft-k. Ezek-
be az alapokba minden cég bizonyos %-t befizet. Mondjuk Spájzban Kurt német munkavállaló
a Bochumi acélműben dolgozik és megrokkan. Orvosi papírjaival elmegy az Arbeitsgenossen-
schaft für Hüttenwerke-hez amit magyarul talán úgy lehetne lefordítani , hogy acélipari alapítvány,ahol megállapítják, hogy mennyi rokkant járadékra jogosult. Onnan kapja a rokkant járadékot és nem a nyugdíjkasszából. Mindezt jobban kifejezi a Belgiumban működő rendszer,
ahol úgy hívják, hogy Fonds des Maladies Professionelles ( munkában megrokkantak alapít-
ványa ). A felsorolt 2 példából is jól látható, hogy a rokkant járadékok mindenkori költségeit a
munkáltató cégek erre a célra történt befizetéseiből állják.
Minálunk a 90-es évek elején derekán nagy divat volt, hogy a becsukott nagy állami vállalatok
( bányák, acélipari cégek ) bizonyos kort elért dolgozóit ( bányászok esetén 45 évesen ) rokkant
nyugdíjazták. De rokkant nyugdíjaztak 45-48 évesen pl. brikketgyári gépészmérnököket és más
műszaki munkakörben dolgozókat is. Mindez játék volt a statisztikával nem tovább növelve
a munkanélküliek számát.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:16:05

@fokabacsi: A magyar emberek segghülyék , ezt használja ki a delejes ember és társai.A szlovákok két éve nem léptek vissza a mnyp-akból és náluk nem lehetett szavazni a vizitdíjról sem . Meg lehet nézni hogyan áll most a szlovák gazdaság.Ja és nézd meg a friss híreket , hogyan értékelik most a kancsi intézkedését követően a piacok Mo-ot.Az V. kerületben azt a szemét fidesz-celebet 70%-ot fölött választották újra polgármesternek, pedig 4 év alatt 16 milliárd adósságot csinált a kerületnek, miközben egy nagy csoda folytán ő többszázmilliós lakást vett a pasa-parkban , ahol jó pár fideszes lakik. Okosak a magyar emberek?

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:18:38

@monyon le: Igenis van , aki nyomon követte a mnyp-i vagyonát, lehet ,hogy a többség igen. Jó lenne ,ha te is mihamarabb tájékozódnál.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:21:02

@SzGEE: Majd olyan tömeg lesz remélhetőleg ,mint a fidesz átszavazásnál a XIII. kerületi választásokon.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:23:06

@T mint T: Azért nem írunk helyesen ,mert nem akarjuk végképp lealázni smittnyált. Állítólag az általa immáron másodszorra elkészített alkotmányozási javaslat is tele van hibával.

monyon le 2010.11.27. 12:28:35

@Táskás Tóni:
Igen tájékozódtam - azért kommentelek most itt! Ne indulj ki saját "portfólió kezelésedből".
Amennyiben a többség (Magyar lakosság) tájékozott lenne, nem alakult volna ki fröcsögés semelyik fórumon! De nincs így. A lakosság nagy része tájékozatlan, elbutított az orránál fogva vezetett birka.

Murderface 2010.11.27. 12:34:02

Egy normálisan felkészült, és eléggé tökös riporter úgy meg tudná fingatni a Gabikát, hogy üvöltve-sírva lőné magát a Dunába. Vagy a riportert :)

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:44:49

@Murderface: Azért a delejes ember micsoda remek emberekkel vette körül magát . A lista nem teljeskörű buta és ostoba:Smitt , furulyás Selmeci álszent Tömjén mszmp-s Pozsgai hányadék Lázár búbos-bankás Illés alkoholista Pálffi ..

bebe tv 2010.11.27. 12:45:38

@Murderface: Az utóbbit. Az már holnap nem lenne a tv-nél. Ott is mindenki fosik az állásáért,
most meg már pláne.

Táskás Tóni 2010.11.27. 12:46:23

@monyon le: Milyen fröcsögésre gondolsz ? A mnypénztárak ellen és mellett is vannak kommentek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.11.27. 12:47:10

"Azon vagyunk, hogy Magyarországon egy nagyon stabil nyugdíjrendszer legyen."
Aha. Mutatnék neki valamit: liberatorium.blog.hu/2010/11/25/nyogdij_3

@Murderface:
Minek? Gabika csak egy beprogramozott üzenetrögzítő.

atila68 (törölt) 2010.11.27. 12:49:06

"Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány"
Igen.
Csendben kérdem a poszt íróját.
Ötlet?

Dayvan Cowboy 2010.11.27. 12:50:19

@Süveges Gergő: ha belegondolok, akkor leginkább itt az a művészet, hogy a hasonló interjúalanyoknál a döbbent arcot és a röhögést hogyan lehetne visszatartani :D

ökörpöröly 2010.11.27. 12:54:18

@Murderface: Bocs, de szerinted melyik riporter merné ezt megtenni? Egyik sem, másnap menne érte az Orbánvédelmi Hatóság.
Viccet félretéve, a cigány Szaddam olyan totális, fékek nélküli túlhatalommal bír, amely teljesen veszélybe sodorta az eddig is csak üggyel-bajjal működő negyed-demokráciánkat.
Ha hiteles és tisztességes elitünk lenne, akkor nem is lenne baj egy erős kezű vezető.
De a cigány Szaddamnak ekkora hatalmat adni korlátozás nélkül? Egy elmebeteg, jellemtelen, elmebeteg őrültnek? Akkor miért nem élesztetjük Dr. Frankeinsteinnel Sztálint vagy Rákosit?
Én azt mondom, hogy messze a Kádár-korszak viszonyai alá csúsztunk le. Egyre több, eddig még itthon maradt "fiatal" akar kivándorolni külföldre. Most beszéltem húgommal, az itthon maradt barátai és jó ismerősei közül sorra döntenek úgy, hogy megpróbálják kint. Annak ellenére, hogy mindegyikük diplomás, van munkahelye és jóval a magyar átlagfizetés felett keresnek. Itt valami kurvára elromolhatott... A FIDESZ pedig ezt a rohadást tette teljessé.
A kormány hitelessége 0, a jogbiztonság 0, a magántulajdonhoz való jogok érvényesülése 0.
Az egész nyugati civilizáció rajtunk csodálkozik.
Nem tudom meddig meg még az a beteg mese, hogy mert minket kifosztanak, kirabolnak, el akar tüntetni a világ ... Egy biztos, a politikai és gazdasági érdekeit minden hatalommal rendelkező közösség kihasználja, nem csak nálunk, máshol is. Többek közt az állam és a törvényhozás felelőssége a magyarság számára "jó üzlet" létrehozása.
Minket a nyugati tőke nem használt ki jobban, mint a szlovénokat, cseheket, szlovákokat, lengyeleket. Be kell ismerni, a magyar elit, a magyar ember színvonala, érdekérvényesítő képessége nem éri el régiós szomszédainkét.

Nehuzdle Merrosz 2010.11.27. 12:55:00

Úgy döntöttem nem foglalkozom a nyugdíjjal, mivel előbb fog engem elérni a halál, mint ahogy én elérném a nyugdíjkorhatárt.
A politikusaink pedig a hintaszékükben pipázgatva majd 70 évesen úgysem nyugellátásból élnek, hanem abból, amit most / és ezután/ lerabolnak a választóikról...

kukahontas 2010.11.27. 13:00:25

@monyon le: és ha bankszámlád fagyasztják be fél év múlva, akkor arra is azt mondod, hogy megelégszem avval majd amit adnak érted.
Szerinted miért vannak kis nyugdíjasok, elárulom azért mert csak az állami nyugdíjra támaszkodtak.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:03:40

@Süveges Gergő: Igen , de csak akkor ,ha ti vagytok adásban.Viszont a fidesz -celeb Rogán Antal hazudott a múltkor amikor azt mondta ,hogy 18 milliárd adóssággal vette át az V.kerületet 4 éve . Akkor az adósság 1 milliárd volt és 4 év alatt 16 milliárdot csinált , ráadásul nagy része svájci frank alapú hitel. A napokban az egyik helyettese már 6 milliárd adósságról beszélt. Jó lenne ennek utána nézni , és tilos hagyni és ráhagyni a hazugságokat bárkire.A nyalizós váltó kollégát nem szeretem , azt a rekedt hangút és nem a hangja miatt.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:07:01

@Murderface: Fingatta furulyás ostoba selmecit már az összes fidesz tag , csak nem így , hanem úgy. Hogyan volt hozzá gyomruk ?

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:08:38

@trojka: De ha hóba lépünk szaros lesz a cipőnk, kívülállóként viszont nem élvezed a havat.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:14:42

@Pásztor Tibor: Hiszek neked és küld el Süveges Gergőnek is , hátha még egyszer szembesítik vele ezt a hazug disznót. Szerintem az adást még te is vissza tudod nézni. És mi van a Csipak féle agyament üvegpalota ámokfutással? Na az még egy jó nagy gazemberség az V. kerületben

gipsz1234 2010.11.27. 13:16:01

Néhány pszichopata irányítja az országot,a többi meg asszisztál hozzá és sütögeti a kis pecsenyéjét.

sprenczl 2010.11.27. 13:16:21

Itt a patás ördög ( a Zorbán) és helytartói földi uralma!!!:-)) VÚÚÚÚÚÚÚÚ, rettegjünk együtt! Félőrült Fletó alatt sokkal jobb volt, mer csak csődbe vitte az országot!

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:16:27

@Pásztor Tibor: Küldök mailt majd én is és várom az anyagot.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:21:04

@sprenczl:z ország csődbevitelében a fidesz 2/3- al benne volt , mint ellenzéki 300 ft vizitdíjat nemfizető de 3000 milliárdot most lenyúló párt. Mindent megfúrtak, ami a közteherviselést és a fekete gazdaság fehérítését egy kicsit is előre vitte volna. Most pedig csak törvénytelenekedni tudnak , saját maguknak raktak fel a csapdát. Miközben Mo szívni fog miattuk most is.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:32:47

@sprenczl: Egyébként a lenyúlt 3000 milliárd mnyp-i vagyon az impotens delejes ember és a kancsi jobbkeze miatt főként az intézkedéseik hatására kamatfelárra megy majd el.

vomit 2010.11.27. 13:35:52

@gipsz1234: az egesz vilag evezredek ota pszichopatak alatt sinylodik. a +95% normalis ember mindenhol csak siman bekeben szeretne elni.
www.barrettforcongress.us/twilight.htm
www.thirdworldtraveler.com/Political_Ponerology/Psychopaths_Rule_World.html
"Wars are ritualized mass murders by psychopaths of non-psychopaths."

ökörpöröly 2010.11.27. 13:37:55

@Táskás Tóni: Kamatfelár és árfolyamromlás. Ha ilyen mértékben romlik a forint a cigány Szaddam uralma alatt, akkor az ország és a lakosság forintban nevesített hiteltartozása a duplájára nő magától.
Ezzel ezekkel a primitív hülye barmok nem számoltak?

kfrank 2010.11.27. 13:41:05

@Nyilasm:
A penzugyi oktatashoz csak annyit fuznek hozza hogy a vilagon nincs olyan oktatasi rendszer ami felkeszitene arra hogy a szabalyozokat ugy valtoztatgatjak a hatalmon levok ahogy az az adott pillanatban mindig nekik kedvez. Egy ma tokeletesnek latszo dontesrol holnap kiderulhet hogy a leheto legroszabb dontes volt. Sajnalatos modon az egyszeru polgar a vilagon barhol csak remenykedhet hogy a penzugyi vilag vezetoi dontesei nem lehetetlenitik el a helyzetet. mivel en is egy egyszeru polgar vagyok ugy erzem hogy egy olyan jatekban probalok meg nyerni ahol ram mindig kotelezo ervenyu szabalyok vonatkoznak de a masik oldal akkor es ugy valtoztatja a jatekszabalyokat ahogy az neki kedvezo.
En jelenleg Irorszagban elek es egy nemzetkozi felmeres szerint az irek penzugyi es gazdasagi kepzetsegge a vilagon az elmenzonybe tartozik. Gondolom tudod hogy ez a rettentoen kepzett orszag milyen helyzetben van. A kepzes azok utmutatasai alapjan zajlik akik kenyuk kedvuk szerint valtoztatjak a szabalyokat. Nem tul meglepo hogy a jol kepzett is ugyan ugy bukik. csak az nem veszit aki atkerul a tulso oldalra.
Maskepp fogalmazva a szukseges matematikai tudas altalanos iskolai tananyag (legalabbis az volt 1973 ban). A gazdasgot es a politikat eluralo hazugsag tengerben valo eligazodashoz semmilyen tananyag nem ad segitseget.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.11.27. 13:41:25

Pont ma olvastam - megyei napilap mai száma - , idézet Selmeczitől: "Igenis, van választása az embereknek." WTF? WTF? WTF?

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.11.27. 13:43:27

@Táskás Tóni: Csipak-féle falurumbolás most ott tart, hogy az elvi építési engedély csak három házra vonatkozik (ebben sajnos a Fischer-ház még benne van), és csak 30m-es magasságra. Azaz a projekt mérete az eredeti tervnek most mintegy negyede.

Persze ez még nem a vége, akár az alkotmányba is beleírhatják, hogy a Bécsi utcában csak az építkezhet, aki vállalja a Zeppelin fölfújását.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:46:33

@ökörpöröly: Smittnyál írni nem tud Matolcsi meg számolni nem tud , ez ma a magyar kormány és a közt.elnök és a fidesz vezetés csúcsa. A delejes ember viszont se kormányozni se focizni nem tud. Csak haragot szítani itthon és külföldön ahhoz ért.

Kicsit Karcos 2010.11.27. 13:47:51

@atila68:

""Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány"
Igen.
Csendben kérdem a poszt íróját.
Ötlet? "

Nincs mese, "be kell törni" a cigányokat. Nem kell velük kivételezni semmiben, tudja mindenki, mi a baj, ezekre olyan szabályokat kell hozni, ami mindenkire vonatkozik, és azt kíméletlenül be kell tartatni. Nélkülük nem fog menni semmi, manyup ide vagy oda. Történtek is már olyan lépések, amik jók, fontosak, és ezt a célt szolgálják: iskolakötelezettség komolyabban vétele, segíjke iskolalátogatáshoz kötése, lopás kriminalizálása, tanár- és orvosverés komolyan vétele, gyermek utáni támogatás minél nagyobb részének munkaviszonyhoz kötése. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a miniszternek a rokkernyugdíjak felülvizsgálatára kiadott utasításával. Lakatos Attila már az új hozzáállást képviseli cigány részről, de még több kell, Mágától a többi tisztességesen dolgozó cigányigt nekik is aktívan részt kell venniük, őket is érdekeltté kell tenni az új időkben. Korbács és kalács kell.

Lehetne a jelképe az új időknek a marosvásárhelyi csata, ahol a magyar, székely, cigány együtt kente el a száját az oláhnak. Olaszliszka, Veszprém, Hétes és a többi akkor szűnik meg a magyar-cigány együttélés jelképévé válni, ha a fentieket meg tudtuk valósítani. Ja igen, bibsilibsiknek pedig nem szabad lapot osztani ebben a kérdésben (sem), mert ellenérdekeltek a megoldásban.

Táskás Tóni 2010.11.27. 13:48:54

@Pásztor Tibor: Lex-Csipak Rogán önálló képviselői indítványa alapján, igaz így gondolod? Ez még csak törvény lesz később Smittpali majd javasolja az alkotmányba is..Viszem a kutyát orvoshoz majd később visszatérek.

2010.11.27. 13:54:19

Nagyon nagy a baj, ha ennek a kezébe adnak bármit....

ökörpöröly 2010.11.27. 13:58:24

@Táskás Tóni: Orbán egy caesaroman cigánybűnöző. A FIDESZ pedig nem más, mint az Orbán & Orbán Co. csicskása. Csak a bolsevikoknál fordul elő, hogy 20 év alatt nem változik se pártelnök, se a miniszterelnök-jelölt személye, ráadásul 2 kizárólag miatta elbukott választás után, illetve egy alig 5% feletti 1994-es szereplés után.
Mielőtt megdöglik, majd kinevezi Rahel nevezetű puruttyáját utódjának, megbombázzuk Szlovákiát... Elvégre már majdnem ott tartunk, mint Dél-Korea!:)

ökörpöröly 2010.11.27. 13:59:34

bocs, Észak-Korea, természetesen:)

igazságos 2010.11.27. 14:03:53

Az még a kisebbik baj. A nagyobbik baj, hogy Selmeczi Gabriella közönséges bűnöző, TESCÓS kiflit zabált és nem akarta kifizetni.

passaran 2010.11.27. 14:09:09

@ökörpöröly: Nem vagyok OV fan, de nem hiszem hogy a családját bele kéne keverni ebbe a vitába! Az nem vezet sehova...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.11.27. 14:12:01

@Meridian74:" TOTÁLIS CSŐD, ami nemcsak az állami pénzeket viszi el, hanem a magán-nyugdíjpénztári pénzeket is, még akkor is, ha időközben azt visszaadnák mindenkinek..."

Ezt megint be kellene kereteztetni, annyira igaz. Érdemes lenne abba belegondolni, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradásával mi várható: a nyugdíjkassza egyre több pénzt követel, egyre nagyobb lesz a hiánya (lásd demográfiai folyamatok), ezt betömködi az állam máshonnan (pl. hitelből), ennek a vége: az állam nagyon durván eladósodik, akár fizetésképtelenné is válhat. Mit fog akkor érni a magánnyugdíjpénztáraknál lévő állampapír? Na, azt mind meg fogja kapni az állampolgár magánynyugdíjként... (ami a teljes nyugdíj 25%-a, mert ne felejtsük el, a fennmaradót az állam fizeti továbbra is - ki tudja miből?)

Ezt végiggondolva tuladjonképpen nem is volt akkora nagy reform ez a hárompilléres rendszer, mert az állampolgár teljes nyugdíja itt is az államtól függött volna. Egy igazi nyugdíjreform valahogy úgy nézne ki, hogy kétpilléressé teszik a rendszert: aki akar, marad a jelenlegiben, és az államtól kap nyugdíjat (én inkább ezt nevezném bevállalósnak :-), aki akar, kilép, és nem kell fizetni semmilyen nyugdíjjárulékot, sem neki, sem a munkáltatójának, max. egy 10% körüli nyugdíjszolidaritási adót (a jelen nyugdíjasaiért) - ebben az esetben viszont a nyugdíját oldja meg magának. Pont. A rendszerben két buktató van: 1. az állam és a nyugdíjasok is rosszul járnak, hiszen feltételezhető, hogy pont jól keresők lépnének ki, ezáltal még nagyobb lenne a nyugdíjkassza hiánya, amit nyugdíjcsökkentéssel kellene kezelni (legalábbis remélnénk, hogy nem hitelt vennének fel rá), 2. mi lenne azzal a jövőben, aki kilépett, de nem tett félre semmit? Hagyja az állam éhenhalni? A kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, hiszen most is annyira szolidárisak vagyunk, hogy "érdemtelenségtől függetlenül" most sem hagyunk senkit éhen halni, mondjuk meg is látszik az ország állapotán minden szempontból...

Akárhogy nézem, mindig oda lyukadok ki: rövid távon csökkenteni kell a nyugdíjakat, most.

vandorfenyo 2010.11.27. 14:12:15

orakkal korabban egy "monnyonle" nicknevu hozzaszolo felrotta, hogy egy masik hozzaszolonak fogalma sincs a manyup-os hozamarol, stb. Nos, nekem van, mivel online elerheto. Aki elhiszi elhiszi, aki nem nem, nem erdekel, de most neztem meg a 2009-es teljes evi eredmenyet a manyup-os szamlamnak.
- Egesz 2009-ben munkanelkuli voltam, egy fitying befizetes nem kerult a szamlamra.
- Egy kockazatosabb portfoliom van, mert 20-on ev mulva lennek nyugdijas, tehat kockaztathatok nyugodtan.
A 2009-es eves eredmenyem: 198.000 ft HOZAM. Ennyit fialt a penzem abban az evben, amikor onhibamon kivul egy napot sem dolgozhattam.
Aki nekem azt mondja, hogy az allamnal jobb kezekben van a penzem, azt szimplan kirohogom.
EN NEM LEPEK AT.
A Fidesz bekaphatja.

Mike36 2010.11.27. 14:17:09

a 2700 sajnos nem 2700 mert a fele állampapír, magyarul az nem bevétel, csak adósság, szét lehet tépni. Marad úgy 1200-1300 mrd, az meg nem elég 2 évre sem. De megoldják a kiskomcsik ezt is valahogy, majd államosítanak mást. Pl. cégekben szereznek ingyen tulajdonrészt, mint azt valahol olvastam, vagy lenyúlják a bankbetéteket, hiszen az államnak jobban kell a pénz mint neked, meg majd úgyis visszakapod 10 év múlva.

Dracon 2010.11.27. 14:28:55

@Kicsit Karcos:
Ötlet?
Pl.
1. Azonnali felülvizsgálata a 375k korkedvezményes rokkantnyugdijasnak.
Aki akárcsak egy zacskóragasztás szintű ülőmunkát el tud végezni attól a nyugdijat megvonni.
Ezzel egyidejűleg aki ezeket foglalkoztatja minimálbéren (kb annyi max a nyugdij is) azoknak nem kell a 24%-ot utánna befizetni.
ezzel fogsz kb 1-1.5% éves GDP-t

2. Az nyugdij emelést differenciálttá tenni. 1xminimál bérig a nyugdijakat inflációhoz kötötten emeljük, NEM felette. 2x minimál bér felett NINCS emelés.

3. Segélyek osztását megnehezziteni hogy konnyebb legeny munkat keresni mint segelyt kapni.

Dracon 2010.11.27. 14:31:43

@Kicsit Karcos:
4. A gyerekek utani segélyt befagyasztani 5 felett.
5. A felső adókulcsot meghagyni

Mike36 2010.11.27. 14:35:01

@Meridian74: naja, szép elképzelés, de talán állj át pár évre a másik oldalra, és akkor rájössz arra, hogy az sem olyan egyszerű, mert miből adjak én neked havonta fél milliót?
ha meg kötelezel rá, garantált a csőd, vagy leépítelek, mert egyszerűen ennyit nem tudsz kifizetni

Ma Baker 2010.11.27. 14:37:52

Mekkora tróger paraszt cikk.... a hangvételéhez azt hiszem nem is kell semmit hozzáfűzni. De a legviccesebb, amikor a kiskeresetű jövőbeni nyudíjasokért aggódik a cikkíró. Vajon ezek az emberek a magánnyugdíjból jobban járnának? Hát nem, mert egyszerűen esélyük sem volt annyit felhalmozni, hogy magánnyugdíjasként ne haljanak éhen. A másik oldal meg ugye, hogy a "gazdagabbak" milyen szarul járnak, mert nem öngondoskodhatnak rendesen. Először is őket azért annyira nem félteném, másodszor meg ééééérdekes, a gyerekek utáni brutál adókedvezmények bejelentésekor nem sajnálták őket ennyire.
Szerintem a rendszer összességében a társadalom kiegyensúlyozására törekszik. A szegény, államilag létbiztonságot kap, a "gazdagabb" meg gyártson gyereket, akiből nagyobb eséllyel nem lesz utcaseprő, vagy lumpermagyar, így a jövőben egyre több hasznos adófizető állampolgár lesz.
Mondjatok más tippet, hogy emelnétek ki a sz@rból egy hasonló elöregedő társadalmat!

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2010.11.27. 14:39:07

@Süveges Gergő: >Ugye, hogy érdemes nézni a Ma reggelt? :)) <
erdemes a tökömet! nyeltek-nyaltok, kepernyöfüggöek vagytok...
az obersovszky fele "okosanprobalokgecilenni,csakbutavagyokhozza" - haaat...?

mindegy, szokjuk a szalaji fele bajszos mtv-t

Dracon 2010.11.27. 14:44:36

@Droli:

"Ezt megint be kellene kereteztetni, annyira igaz. Érdemes lenne abba belegondolni, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradásával mi várható: a nyugdíjkassza egyre több pénzt követel, egyre nagyobb lesz a hiánya (lásd demográfiai folyamatok), ezt betömködi az állam máshonnan (pl. hitelből), ennek a vége: az állam nagyon durván eladósodik, akár fizetésképtelenné is válhat. Mit fog akkor érni a magánnyugdíjpénztáraknál lévő állampapír? Na, azt mind meg fogja kapni az állampolgár magánynyugdíjként... (ami a teljes nyugdíj 25%-a, mert ne felejtsük el, a fennmaradót az állam fizeti továbbra is - ki tudja miből?)"

Nem teljesen igaz mert. Ha figyelsz egy kicsit és látod hogy az állam a végét járja akkor válassz olyan portfóliót(pl növekedésit) ahol nincs egy deka magyar kötvény se. ekkor megvéded egy kicsit magad a csődtől. Mégjobb ha pl német pénztárad van mert azok mögött kissé erősebb állam áll.
Én pl mikor elkezdtek hadoválni a válságról egyből klasszikusra váltottam majd 2009 elejétől növekedésire. Megpróbáltam javitani a pofonon ami részben sikerült.

A másik gondolat meg a 25%-hoz. Amit mondtál az hülyeség. A manyup nem a 25%-at adja a nyugdijadnak HANEM 25%-kal kevesebb államit kapsz meg annyi manyupot amit összekapartál magadnak és ahogy meghatározod a járulékot és a futamidőt.
Szóval bőven reális hogy 20-25 év múlva a mostani manyuposok már szart se kapnak az államtól, de csak a manyupból meg fognak élni.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.27. 14:46:25

emberek Biszku elvtárs is megkapja a 4% os nyugdíjemelést??
az fasza,mire föl?

öcsi55 2010.11.27. 14:50:31

@Táskás Tóni: kommentjeidet olvasva,azt gondolom amikor az észt osztották.Nem az első sorban álltál.

Rwindx 2010.11.27. 15:02:27

@bebe tv:
Nos ha mások fizetnék a csalók ellátását és nem közpénzből, az csak a probléma áttestálását jelentené, nem a megoldást...
Én azt gondolom a csalókat ki kell szűrni a rendszerből hogy csak a valóban arra jogosultak maradhassanak benne, akármiért is kerültek bele (egyébként a 90-es évek rokkantnyugdíjazási hullámának okát hasonlóan látjuk).

Ma Baker 2010.11.27. 15:03:03

@redlands: Akkor áruld el légyszives azt is, hogy ez a hozam pontosan hány százaléknyi is, és légyszives azt is, hogy 2007, 2008-as években milyen hozamod, vagy deficited volt ugyanitt, és emellett mekkora pénzösszeget emésztett fel az infláció évente. Ezek nélkül tökéletesen érdektelen, hogy 2009-ben mennyi volt a hozamod.

Kicsit Karcos 2010.11.27. 15:07:38

@Dracon:

"2x minimál bér felett NINCS emelés."

Nem hogy emelésnek, hanem nyugdíjnak sem kellene lennie egy adott szint fölött.

A 150 ezer forint feletti nyugdíjakra évente 65 milliárd, összesen kb. évente 3 ezer milliárdot költünk.

Forrás: www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-369213

Becslésem szerint (mivel a pontos nyugdíjmegoszlás szigorúan titkos, a KSH honlapja pedig egy használhatatlan fos) ha havi 125 ezer forintnál megvágnánk a nyugdíjakat, az évi 200 milliárdos megtakarítás lenne.

Ha a 400 ezer sima, és a 400 ezer öreg rokker 4/5-ének elvennénk a nyugdíját (kb. ennyi lehet a kamu), és a 70-80 ezer forintos átlagos havi ellátás helyett a felét kapnák meg, és azt is természetben (szegényház, stb., már aki kéri, mert nincs mellette feketemunkája), az kb. 270 milliárdos vágás lenne ezen felül.

www.onyf.hu/index.php?module=news&action=getfile&fid=5086&rand=71ba53ebb2d5fb9c515dd56d2fb78869

Összesen tehát a nyugdíjplafonnal és a rokkernyugdíjak felülvizsgálatával 4-500 milliárdos éves _fix_ megtakarítást el lehetne érni. Ez már majdnem egyensúlyba is hozná a nyugdíjkasszát. És van még tartalék: a nyugdíj mellett rendszeresen dolgozók és a 38 éves nyugdíjasok.

Még egy mondat az erkölcsi-jogi vetületekről: ha a 20-as, 30-as, 40-es korosztálynak el lehet sütni, hogy 30 ezres nyugdíja lesz az átlagosan 70-80 ezres havi befizetése után, akkor a mai nyugdíjasoknak is meg kell ezt érteniük. Ennyit tudunk adni, hogy ne haljon éhen senki, legyen tető a feje fölött, legyen egy saját szobája, 18 fok télen, ruha, meg tisztálkodási szerek. Kevés? Kevés. Futja többre? Nem futja.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.11.27. 15:11:44

@Dracon: "Szóval bőven reális hogy 20-25 év múlva a mostani manyuposok már szart se kapnak az államtól, de csak a manyupból meg fognak élni."

HA jól sül el a növekedési portfólió, mert ha nem, akkor ugyanott vagy, ahol eddig. (Mondom ezt én, aki ki akar lépni az állami nyugdíjrendszerből :-)

ökörpöröly 2010.11.27. 15:19:44

@Kicsit Karcos: Tényleg, hogy te mennyire okos vagy!:) Mondok egy példát, húgom multi cégnél van, pár év munkaviszony után havi fél millió a bruttó alapkeresete, számold ki, hogy mennyi adót és járulékot fizet be ő és cége!
A nyugdíjak ilyen szintű behatárolása egyet jelentene azzal, hogy mindenki arra menne rá, hogy alacsony bruttóval jelentesse be alkalmazottait, a többit pedig különböző jogcímen fizesse ki -pl. EVA-cégre stb.- vagy pedig feketén. Ez a megoldás egyet jelentene, hogy a még most tisztességesen adózók is átkényszerülnének a fekete és szürkegazdaságba.
Egyébként is sikerült a FIDESZ-kormánynak elérnie, hogy a jól képzett, fiatal munkaerő elkezd megint kitekintgetni külföldre. Tömegesen akarnak kimenni az országból - saját tapasztalat-. Ennek a következménye pedig az lesz, hogy tovább fog csökkenni a hozzáadott érték -igen, a szellemi munka termeli a legnagyobb hozzáadott értéket, nem a betanított bérmunka -, csökkennek a külföldi beruházások, csökken a tőkevonzó képesség ...
Nem vagy te a cigány Szaddamnak vagy Matolcsynak rokona?:)

IP gyűjtögető 2010.11.27. 15:26:40

Tudom, hogy off, de nem bírom ki: piszokul örülök, hogy nem látok jelet az általam eddig a legkorrektebbnek látott fórum (blog..?) pártatlanságának változására. Azaz, hogy a sötét időkbeni kiállását nem váltotta mostani nyelvcsapásokkal aprópénzre. Pedig szerintem megtehette volna. Szóval örülök, hogy ilyennek maradtatok, gratula!

vandorfenyo 2010.11.27. 15:27:26

@Ma Baker: legyszives mondd meg, hogy az allami nyugdijad hany szazalekos hozamot produkal. Vagy egyaltalan, hany forint van a szamladon. Hany forint LESZ az allami "virtualis" szamladon?
Nem a szazalek most a lenyeg, hanem hogy zero befizetessel, pusztan a meglevo toke utan ennyi PLUSZ kerult a szamlamra.
Amugy kosz a kerdest, egy kis modositassal kell eljek: 2009-ben 242 ezer forint hozamom volt a fenti ominozus 198 ezer pedig 2010re ervenyes, amikor szinten egy filler befizetesem sem volt, mivel mar nem vagyok az orszagban.
A lenyeg az itt, hogy az, hogy a manyup-ok CSAK veszteseget termelnek a maganszemelyeknek, egyszeruen hazugsag.
Amugy a korabbi eveket online sajnos nem tudom most megnezni, de reszletes kimutatasom van a korabbi evekbol is, mert a Penztar evente 2 alkalommal kuld tajekoztatot. Az allamtol semmi ilyet nem fogsz kapni, semmi infod nem lesz, hogy mennyi penzed van, van-e egyaltalan?
Itt a tenyek es a szinte vallasi magassagokba repulo hit a kormanypart szavaban, ez a ketto csap ossze.
En a tenyeknek hiszek, azok feketen-feheren itt allnak a rendelkezesemre. Nem fogok atlepni.

ökörpöröly 2010.11.27. 15:27:55

@Kicsit Karcos:
A másik, most elraboltak 2800 milliárdot majd 1 millió magánszemély megtakarításából.
Ez a magántulajdon szentségének és a jogbiztonságnak a halála. Ezek után mindenki feketén akar megtakarításokat felhalmozni, a meglévő megtakarításait külföldre menti.
Teljesen jogosan.
Akikkel beszéltem, mindenki fel van háborodva a FIDESZ-nek ezen a lépésén. Mindenki azt mondja, hogy ez rablás.
Ez a dolog csak azoknak tetszik, akiknek nincs ilyen megtakarításuk. A büdös lumpenproliknak és a fideszes bűnözőknek nem fáj a tisztesség jövedelem után felhalmozott megtakarítás ellopása. Ez nem jogállam már.
Kizártnak tartom, hogy ilyen helyzetben itt 3%-os gazdasági növekedés legyen. Teljesen elbizonytalanították a külföldi és belföldi befektetőket, az adózó magyar állampolgárokat.
Ez nem a fejlődés, hanem a vég kezdete. Innen már nincs felfelé. A határt átlépte cigány Szaddam, azt a határt, ami a demokratikus jogállam és a banánköztársaság közt van.

ökörpöröly 2010.11.27. 15:30:05

@Kicsit Karcos: Tisztelt Bolsevik!
Nem, csak rohadt sok adót és járulékot fizet a hozzád hasonló büdös bolsevikok üdvére. Egyelőre, mert nagy valószínűséggel kimegy külföldre dolgozni, hogy a büdös lumepnproli fajtádat és a cigány Szaddam tolvajait ne kelljen eltartania. :)

IP gyűjtögető 2010.11.27. 15:31:54

@ökörpöröly: csak hazudni , csúsztatni, megint hazudni, ezt tévedésnek álcázni, és megint csak hazudni... nem unalmas? már a gazdáid ámokfutásnak vége felé is 40%-os elvándorláshajlandóságot mutattak ki a középiskolások körében. De ez nehogy zavarjon, ha ebből a billentyűzetkoptatásból meg tudsz élni!

Dracon 2010.11.27. 15:31:57

@Droli:
"HA jól sül el a növekedési portfólió, mert ha nem, akkor ugyanott vagy, ahol eddig. "

Igaz de ezt a kockázatot vállalnia kell mindenkinek.
Mondjuk szerintem a következő kompromisszum korrekt lépés lett volna a kormánytól:

1. állami tőkegarancia eltörlése. Ha valaki garanciát akar akkor válasszon állampapir portfóliót.
2. ha bebukja a pénztár a dolgot és a tagnak elvesznek a befektetései akkor igyjárt. marad neki a 75% állami nyugdij meg a kötél
3. azonnali hatállyal leállitani deficites pénztárak tagjainak visszalépési lehetőségét. Visszalépni csak pozitiv pénztári hozam mellett lehet. (ha az egyenleg több mint az átutalt tőke inflációval és alapkamattal korrigált értéke)
4. Az államnak szüksége van a pénzre. Azok a tagok akiknek még legalább 20 éve van nyugdijg, KÖLCSÖN adhatják a számlájukon levő összeget 10-éves futamidőre a mindenkori 10 éves állampapir hozam -2%-os árfolyamon, erre az időszakra külön számlára kerül a pénz állami garanciával.

Ez korrekt lett volna és benne van szolidaritás lehetősége is.

Nem ez történt, ami történt az egyszerűen rablás. Ezért lógni fognak.

vandorfenyo 2010.11.27. 15:32:10

@Ma Baker: Meg valami, de sajnos ezt csak az emlekezetemre hagyatkozva irhatom: Emlekeim szerint az elmult evtizedekben (az elso pillanattol kezdve MANYUP tag vagyok, mar dolgoztam a rendszer letrehozasakor) csupan EGY evben volt negativ az eves eredmeny, vagyis nem hozamot, hanem veszteseget kellett elszenvedni. Az osszes tobbi evben pozitiv erdemennyel zart a szamla es nem a toke emelkedese (befizetesek) miatt.
Ma tobb, mint 3 millio van a MANYUP szamlamon, en ezt nem adom oda az allamnak. Ez, az enyem.

gakken (törölt) 2010.11.27. 15:34:53

@atila68: ""Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány"
Igen. Csendben kérdem a poszt íróját. Ötlet?"

Szerintem oktatás, szigorúan, kisgyermekkortól, szakképzés (és vannak működő modellek, ne hazudjatok, "speciális igényű" emberekre kidolgozva), csak a felmért és igényelt munkakörökre! Vállalkozóknak komoly segítség (adóban, cégtelepítésben), amennyiben alkalmaznak cigány származású munkaerőt. Világszintű művészek bevonása az antirasszista harcba, kötelező média-megjelenítés (vagy hogy mondják), zenészek alkalmazása újra (3000 profi zenész teng-leng a megszűnt vendéglátók miatt csak Pesten, szorozd fel kb 6-tal, ki is jön a hiányzó pénz a Józsefvárosi bevételeknél). Nagyon szigorú szabályok és ellenőrzés a feketemunkára, a kamu-útiköltségekre, a rokkantkártyákra, adóelkerülésre... Ezek 90 %-a amerikában működik! A börtöndolog, meg a fegyvertartás-ügy nem működik, 3 csapás nem működik, fiatalok vegzálása nem működik, marihuána-ügy nem működik, sőt, ezek miatt van még keményebb világ, még nagyobb bűnözés, adóbevételek lehetnének.
Tehát: oktatás, szakképzés, munkahelyteremtés, szigor a szabályszegőkre.
Én benne vagyok a gyes-gyed ügyek keményítésében, utazási költségek eltörlésében, 300 Ft-okban, tandíjakban, de nagyon körültekintően be/kivezetni, az átlagember lassan éhhalál szélén van, pl közalkalmazottak a '02-es szinten, sőt!

thur 2010.11.27. 15:36:08

@redlands: Miert lenne a tied? En ugyanazt a 8%-ot fizettem, es meg szamlam sincs. Neked ugyanazon jarulek utan miert jarna tobb, mint nekem?

vandorfenyo 2010.11.27. 15:37:12

@Ma Baker: "Mondjatok más tippet, hogy emelnétek ki a sz@rból egy hasonló elöregedő társadalmat! "
A magantulajdon megszuntetesevel semmikeppen sem. Onkennyel, fenyegetessel, zsarolassal semmikeppen sem. A 2/3-dal rengeteg mas modszer es forma es dontes lehetoseg lenne. Ezt nem en mondom, hanem mas, sokszro erosen jobboldali ertelmisegiek es kozgazdaszok. En nem az az ember vagyok, aki csak az egyik oldal velemenyet olvassa es az alapjan alakitja ki a sajatjat. Nyitott vagyok es azt latom, hogy a jobboldalon is vannak realisan gondolkodok, akik nem ertenek egyet ezzel a "forradalmi hevulettel".
Es nem Debreczenire gondolok, veletlenul sem, ot pont nem olvasom.

vandorfenyo 2010.11.27. 15:39:02

@kal89: nezz utana a rendszernek. A 8% a masodik pillerben MAGANTULAJDON, orokolheto, az ONGONDOSKODAS allamilag kialakitott (igen, igaz, egy kicsit kikenyszeritett) modja. Nem tokeletes, de mindenkeppen meg kellene tartani es mondjuk atalakitani. Vannak peldak, de az allamositas, az eroszakos einstand nem megoldas. Illetve az, a Fidesznek. Nekem nem.

Dracon 2010.11.27. 15:41:25

@kal89:
Mindenki megteheti hogy belép egy manyupba TE IS. Más kérdés hogy 10évvel nyugdij előtt már nem éri meg.
Akkor jobban jársz az államival.(HA KAPSZ)
A te döntéseidért had ne mi feleljünk OK???

thur 2010.11.27. 15:42:35

@redlands: Semmi nem indokolja, hogy magantulajdon legyen, Nem a te penzedbol van, hanem kotelezoen befizetett (levont) jarulekbol,

vandorfenyo 2010.11.27. 15:43:41

@kal89:
nem az en penzembol van????? Nem az en FIZETESEMBOL vontak le? Amiert megdolgoztam? Talan a Tiedbol? Hagyjal mar.

Dracon 2010.11.27. 15:44:39

@kal89:
Hat akkor el vagy tévedve mert az magántulajdon, az állam is kijelentette ezt 98-ban, utána az AB is megerősitette.
Az hogy egyesek még nem tudtak elszakadni szocializmustól az nem ennek a rendszernek a hibája.

ökörpöröly 2010.11.27. 15:45:11

@iZ, a patkány 1 szoci állat:

Ezt a kérdést feltennéd a cigány Szaddamnak és tolvaj csürhéjének is?:) Aki elindultak antiklerikális radikálliberálisként, aztán lettek liberálisok, majd liberális konzervatívok, majd konzervatívok, most meg populista bolsevikok!:)
Megkérdeznéd vezércigányod, hogy a 2010-es választási év egyik kiemelt kampánytémája miért volt pont a magánnyugdíjak megvédése?:)
Te egy birka vagy, aki hisz, de nem gondolkozik. Se szellemi, se mentális képességed nincs az önállóságra. Egy szerencsétlen, buta, nyomorult vagy, aki mindig egy nyáj büdösét keresi, ahol a vezérürü bégetését kell csak utánozni.
A te mocskos fajtád volt az a nyilas pártszolgálatos -aki csak rabolni tudott, harcolni nem, tisztelet a kevés kivételnek- akiből a leghangosabb rákosista kommunista lett.
Neked se világképed, se kialakult értékrended nincs. Te csak azt bégeted, amit a nyájat vezető vezérürü béget. Minden szólamát követed. Ez különböztet meg téged az embertől.
Ez ember gondolkozik, tervez, te csak hiszel. 1984. Ismered? Onnan jöttél. Egy szarházi büdös bolsevik vagy!:)
Még egy dolog, mivel te birka vagy, aki csak nyájban tud bégetni, el se tudod képzelni, hogy valaki nem olyan szerencsétlen, frusztrált, primitív állat, mint te, így megengedheti magának az önálló gondolkodás, értékítélet szabadságát.
Szarházi, primitív, lumpenproli bolsevik vagy!:)

Kicsit Karcos 2010.11.27. 15:45:30

@ökörpöröly:

"nagy valószínűséggel kimegy külföldre dolgozni"

Végre valami konstruktív. És azt lehet már tudni, kivel megy? Veled, vagy a faszbúkos cimborákkal? Ja meg igazán nem akarok beleszólni hugicád anyagi ügyeibe, de mintha az ő fizetési kategóriájában most csökkenne az SZJA havi szinten 30-40 ropival. Miért nem fekteti be egy fasza manyupba?

vandorfenyo 2010.11.27. 15:45:58

@kal89:
Elmeselem, hogy mennyire az enyem: Miutan nem lepek at, es a Magannyugdij rendszert kiiktatja az Allampart, tulajdonkeppen ez a megtakaritas "atminosul" onkentesse, mivel a 3. pillere megmarad uugyebar, a Magannyugdijas penzem meg odacsapodik. Hat ennyire lesz az enyem. Teljesen.

thur 2010.11.27. 15:46:05

@Dracon: Pillanatnyilag nem ugy fest, hogy e tekintetben te jobb dontest hoztal, mint en...

Kicsit Karcos 2010.11.27. 15:48:28

@gakken:

"Vállalkozóknak komoly segítség (adóban, cégtelepítésben), amennyiben alkalmaznak cigány származású munkaerőt."

A lónak a faszát a faji alapú gazdaságpolitikába. A többivel kb. egyetértek.

vandorfenyo 2010.11.27. 15:50:07

@kal89:
Ha azt hiszed, hogy ez a diktatorikus dontes valoban elni fog meg 20 ev mulva, akkor Te nagyon el vagy tevedve. Ha meg elni fog, en akkor is kapok nyugdijat majd az Onkentes (plusz Magan-) szamlamrol, az Allamiban en amugy sem nagyon bizok. Es kapok majd kulfoldrol is, ahol most elek es dolgozom, meghozza az itteni eletszinvonalnak megfelelot. Aki az Allamra bizza magat teljesen, az szopni fog. Sajnos.

ökörpöröly 2010.11.27. 15:51:46

@Kicsit Karcos: Majd akkor pofázz, ha lesz két egyetemi diplomád, beszélsz nyelveket, és jó pár milliárd sorsa függ a döntésedtől, melynek sorsát számon is kérik rajtad.
Az a baj, hogy az ország többsége olyan primitív, irigy, bunkó, sötét, tanulatlan emberekből áll, mint te. Ezért tartunk itt.
Tudod, nem köpködni kellene, hanem felnőni azokhoz, akinek a TFP-je sokszorosa a tiédnek.
Ugyanis ez növeli a GDP-t, a GNP-t, nem a sori rabszolgamunka.

thur 2010.11.27. 15:54:39

@redlands: Tevedsz, csak az inflacio feletti hozamot viheted at az onkentesbe.

Dracon 2010.11.27. 15:54:39

@kal89:
Ja lehet hogy néz ki most hogy akik tartják a kést a nyakunknál azok azt gondolják hogy most jól megszoptuk.
Lehet, csak ott van a probléma hogy én nem adom vissza a pénzt. Valamint hogy a kedves komcsi banda érezze a törődést a következő dolgokat fogom csinálni.
1. Német céget alapitok
2. A mostani helyemen ezt a céget fogják alkalmazni, a pénz ki megy az országból.
3. az összes bankszámlám ki megy az országból.
4. itthon fizetem a 4.5k EÜ hozzájárulást és teljes tb ellátásom van.
5. Az itteni manyup pénzem kimegy az országból egy olyan helyre ahol ilyen faszságért a kormány meglincselnék
6. mikor az itthoni állami nyuggerek éhséglázadásba kezdenek mert elfogyott a 3000mrd elrabolt pénz és elküldik viktort az anyjába, iszok egy pezsgőt.

paki 2010.11.27. 15:55:35

T.olvasók!
Úgy itéltem meg 97-ben, hogy én nem lépek be a mnyp-ba, mert nem bíztam a magántársaságok akkori vagyonkezelési technikájában. Jelenleg is vannak fenntartásaim a másokra bízott pénzeim kezelésével kapcsolatban. A mnyp-i vagyont kezelő társaságok nem gazdálkodtak minuszosan a pénzekkel, de a létrehozott hozam bakfitty ahhoz képest, amit a jó gazda gondoskodásával kellet volna hozzanak. Nem érdekel, hogy az államinak van e hozama, mert velük szemben csak azt várom el, hogy Édesanyám havonta kapja meg a nyugdíját. Ha az öszes befizetés nem elég a nyugdíjra, és az állam a más csatornákon megszerzett pénzéből kell kiegészitse, akkor más adónemeket kell csökkentenie, és emelnie kell a nyugdíj adó %-t.
Én aki nem léptem be azt a terhet viseltem, hogy a befizetéseimből fizették az elmúlt 13 év nyugdíjasait, ellenben a rendszerben a magánzók csak töredékével járultak hozzá a szüleik nyugdíjához. Ők csak a saját számláikat gazdagították, a rossz szabályozás okán.
Most az állam benyújtja a számlát nekik is, és a továbbiakban mindenki azt csinál amit akar bizonyos igen vagy nem válasz között dönthet.
97-ben be sem kellet volna vezetni ezt az idióta rendszert. Az akkori politikának még pár ilyen dobásából még csak most fogunk felocsúdni.
Az állam felelősségét abban látom, hogy a rendszerben a létszámot felduzzasztja, az újrafelosztásból és egyéb nem termelő ágazatokból nyugdíjba menők irreálisan magas nyugdíjat kapnak, nem dolgoznak elég évet (rendőr-katona-stb), mégis 100-150 %-al kerülnek nyugdíjba 25 év munka után.
Az átlagos jövedelem után befizetett 10 % járulék ilyen pazarló kifizetés mellet nem tud sokáig fennmaradni. Az értéket előállító réteg kiszáll az állami nyugdíj biztosítoból, akkor hosszú távon hasonló módon megszünik a rendszerbe a friss pénz befizetése, és akkor más módon fogja az állam feltölteni a kasszát. Mert ügye nem gondoljuk, hogy hamarosan 4 500 000 ember nem fog kapni nyugdíjat, rokkant nyugdíjat, mert a magán tőke elviszi a befizetőket.
Például itt van az előző hozzászoló a redland. Ki fizette a munkanélküli segélyedet a manyup, vagy az állam ? A munkanélküli időd valószínű beszámolódik majd az állami nyugdí kiszámításába! Ezt is az államtól várod ! Meg tudnál e élni 198000 Ft nyugdíjbol egy éven keresztűl, mert a tőkét azt nem fizetik ki. Ha jó matekos vagy, akkor számold ki, hogy hasonló befizetés, és hasonló hozam mellet mennyi lessz az éves hozama az akkori pénzedenek. Már most sem tudnál belőle megélni, nem 20 év múlva. Természetesen majd lehet egy akkori másik pártot szidni, hogy az éhhalált súrolod, és mindeközben gondolj a szüleidre.
A rendszer a szétosztásban hibázik nagyot, azt kell drasztikusan megváltoztatni, és akkor lesz mindenkinek aki dolgozott normális nyugdíja.
Most abba hagyom, és körbe nézem magam
a fitymám megvan
fehér bőrű vagyok
cégtulajdonos-vezető
magyar
egészséges
stb.
és nem kaphatja be senki.

thur 2010.11.27. 15:58:34

@redlands: Egyerertek. Magyarorszagon nem lehet evtizedekben (meg nehany evben sem) elore gondolkozni. Es semmilyen allami nyugdira sem lehet biztosan szamitani. Helyedben az onkenteshez sem fuznek tul sok remenyt.

Kicsit Karcos 2010.11.27. 16:00:46

@ökörpöröly: mi a faszt tudsz rólam, öcsi? És ha már felhoztad a húgod anyagi körülményeit, akkor miért nem válaszolsz az ahhoz kapcsolódó konkrét adatra, miszerint ha nincs gyereke, akkor havi 36 600, ha 1 van, akkor 46 600, ha 2, akkor 56 600, ha 3, akkor pedig 123 600 Ft.-ot nyer az új adórendszeren? Miért nem tolja bele manyupba, ha ennyire aggódik a nyugdíjáért, amit most a tolvajpatáscigányhitlerszaddám lenyúl tőle?

Adatok forrása itt: adohirek.hu/berkalkulator/berkalkulator.php

Ugye nem azt akarod bebizonyítani, kedves Tóni / Zsóti, hogy ha kivonjuk belőled a cigányszaddámozást, a bőröndözést és a mucsaizást, akkor egy féldeci fütyülős barack sem maradna belőled?

bobsys 2010.11.27. 16:23:12

Ez volt mar?

hirszerzo.hu/profit/20101127_nyugdij_kozles

"A magán-nyugdíjpénztári tagnak személyesen kell kérnie az állami nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél január végéig, hogy továbbra is magánpénztári tag maradhasson, ellenkező esetben automatikusan az állami nyugdíjrendszerbe kerül át, az addigi befizetései pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba kerülnek - egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé"

Es igy fenykepet is tudnak rolad kozolni mint a zallam es a zemberek ellensege aki szembefordul a NERel.

gakken (törölt) 2010.11.27. 16:35:48

@Kicsit Karcos: "A lónak a faszát a faji alapú gazdaságpolitikába. A többivel kb. egyetértek. "

Igazad van, helyesen: amennyiben szociálisan hátrányosan megkülönböztetett munkaerőt alkalmaznak, a vállalkozók ....
Kb ilyesmi, de jogász az nem vagyok. A lényeg, a sok maszeknek is érje meg.

Amúgy teljes hülyeség lenne EU-átlag mimimálbért adni hirtelen, ill, kötelezni rá mindenkit? Tudom, hogy "de mi a faszból, kisköcsög" jön, viszont a teljesen legatyásodott réteg - akik állítólag középosztály néven futnak - azonnal költekezni kezdene (mosógép, autó, bankbetét (ja, ez megtakarítás), lakás, ház, telek, balaton, stb; megnőne az ÁFA, beindulnának a szolgáltatók, meglódulna az idegenforgalom itthon is, szóval visszatérne a pörgés - ami igazából be sem indult soha...

vöröshigany 2010.11.27. 16:41:09

@zero:
Bármennyit foglakoztál a roki témval, rosszul ismered a számokat. Szlovákiában 2010.10.31-én 212 700 rokkant nyugdíjas volt. Az 5 milliósban. Ezek mind korhatr alatt. Egyébként érdemes utána nézni az ott történteknek, sok tanulsággal szolgál.

http://translate.google.hu/translate?hl=hu&langpair=sk|hu&u=www.socpoist.sk/pocet-vyplacanych-dochodkov--v-mesiacoch-/3150s

allegretto23 2010.11.27. 16:55:03

@gakken: ezt csinálták az írek...akik a kidurrant lufiról épp most csusszantak le a pöce aljába...meg adtak minden jöttment lengyel luvnyának az ott kipottyantott gyerekéért heti 700EUR segélyt, amit az meg jól hazavitt- ahelyett hogy ott (Írország) költött/termelt volna...

allegretto23 2010.11.27. 16:56:38

@gakken: ezt csinálták az írek...akik a kidurrant lufiról épp most csusszantak le a pöce aljába...meg adtak minden jöttment lengyel luvnyának az ott kipottyantott gyerekéért heti 700EUR segélyt, amit az meg jól hazavitt- ahelyett hogy ott (Írország) költött/termelt volna...

Id. Lencsés István 2010.11.27. 16:56:45

@paki: Szerintem édesapádat is említhetted volna, anyukádról írsz csak. Anya csak egy van, ebben igazad van! Komplexusod is van?
Írod:
"Most abba hagyom, és körbe nézem magam
a fitymám megvan
fehér bőrű vagyok
cégtulajdonos-vezető
magyar
egészséges
stb.
és nem kaphatja be senki."

Mindenki örül a férfiaknál, hogy van fitymája, ez tényleg jó. Fitymás vagy!
Fehérbörű vagy, ennek is örül mindenki, szép fehér borotvált csupasz, gondolom én! Mondjuk nem nagyon csíptem a fehérbőrű északi turistákat teli fitymával a Balatonon.
Cégtulajdonos-vezető, hát ez a legszebb, ellentmondást bizonyosan nem tűrő személyiség lehetsz. Teli fitymával!
Magyar vagy -e nem tudom, a név eredeti, amit használsz: a magyar PAKI, az mit is jelent? Pakisztáni?
Írod egészséges vagy, de orvosnál voltál-e? Fitymád mutattad-e.
Nem kaphatja be senki, ez is egy érdekes dolog. Nem kaphatja be senki, vagy nem kaphatja be senki, mert nincs mit bekapni. Fitymaszükületed van-e?

Id. Lencsés István 2010.11.27. 16:56:54

@paki: Szerintem édesapádat is említhetted volna, anyukádról írsz csak. Anya csak egy van, ebben igazad van! Komplexusod is van?
Írod:
"Most abba hagyom, és körbe nézem magam
a fitymám megvan
fehér bőrű vagyok
cégtulajdonos-vezető
magyar
egészséges
stb.
és nem kaphatja be senki."

Mindenki örül a férfiaknál, hogy van fitymája, ez tényleg jó. Fitymás vagy!
Fehérbörű vagy, ennek is örül mindenki, szép fehér borotvált csupasz, gondolom én! Mondjuk nem nagyon csíptem a fehérbőrű északi turistákat teli fitymával a Balatonon.
Cégtulajdonos-vezető, hát ez a legszebb, ellentmondást bizonyosan nem tűrő személyiség lehetsz. Teli fitymával!
Magyar vagy -e nem tudom, a név eredeti, amit használsz: a magyar PAKI, az mit is jelent? Pakisztáni?
Írod egészséges vagy, de orvosnál voltál-e? Fitymád mutattad-e.
Nem kaphatja be senki, ez is egy érdekes dolog. Nem kaphatja be senki, vagy nem kaphatja be senki, mert nincs mit bekapni. Fitymaszükületed van-e?

Dracon 2010.11.27. 16:58:32

Mér több helyen megirtam de ide is leirom hogy szerintem hogy fog működni a faji alapú foglalkoztatás amúgy magyarosan okosba.

A magyar fehérlovon nemzett szittyamagyar vállalkozónk fogja és alkalmazza a réti néger tenyészcsődört, az alkalmasság alapja minimum 10 puruttya otthon.

fizu: 2 milla,
munkakör: nem lopni a munkahelyen
Ezután a munkavállalónk megirja a söralátétnyi adóbevallását ami alapján 0 forint adót fizet.
A vállalkozóval osztozik a hasznon.
Tökéletes pénzmosoda a mai magyar valóságra optimalizálva.

1 milla új munkahely megvalósitva! adóbevételek nulla, államcsőd, szakadék, padlógáz

gakken (törölt) 2010.11.27. 17:00:20

@allegretto: "ezt csinálták az írek..."

OK, én csak érdeklődtem...

allegretto23 2010.11.27. 17:07:57

oszt kaptál is rá választ...egyébként meg nézd meg, hogy amikor jól futott a szekér, akkor akinek egy kis pénze maradt, az egyből "görögbe" ment nyaralni, új autót vett (nem Suzukit, mert azzal nem is ember), több import termék fogyott- szóval gyeplőt dobni közéjük nem jó ötlet, mert nem biztos, hogy valóban otthon költi el (különösen, ha az itthoni termék nem igazán versenyképes, viszont drága- a megnövekedett bérterhektől meg még drágább lesz)

Dracon 2010.11.27. 17:12:30

Ja ahogy ezt nem kevés közgazda hangsúlyozza:
Adócsökkentéssel nem lehet gazdasági fellendülést csinálni....
Miért?
Jellemzően a gazdagok fognak jól járni azok meg a pénzen nem vesznek extra 2 kiló parizert hanem berakják a bankba mert nem hülyék, esetleg állampapirba ha hülyék. De a lényeg hogy a fogyasztás nem fog növekedni. Ami kis fogyasztásnövekedés lesz annak a döntő része import, mivel akkor vesz egy új merdzsót pl. Osztán a merdzsó ára megy ki németbe ahol a német nyugdijas fog rajta hizni.
Szóvala matolcsi patkány által vizionált gazdagsági növekedésből szar se lesz. Erre vannak szép példák a világon, nem mi vagyunk az elsők akik ezt bepróbálták de még senkinek sem sikerült.

allegretto23 2010.11.27. 17:24:43

@Dracon: nagyon nagy országoknak- esetleg ... nyomorult 10milliónak (merjünk nagyok lenni: 16) energiafüggőségben, nyersanyagszegényen, kőkori technológiákkal, közepes színvonalú oktatással, csábító turisztikai lehetőségek híján- nemigen...

Dracon 2010.11.27. 17:29:42

@allegretto23:
Nagyon nagy országnak se sikerült! Lásd USA Bush elnöksége alatt. Pont ez volt a terv, adócsökkentés gazdaságnövekedés. Lószar se lett belőle csak egy kibaszott nagy államháztartási deficit. Osztán jött a válság, nem mellesleg a válság egyik oka pont ez volt.

gakken (törölt) 2010.11.27. 18:04:53

Rendben. De akkor arra válaszolnátok, hogy mi az értelme? Mert az összes ismerősöm rosszabbul jár, az a néhány, akinek - a gyerekek miatt - több lesz, kb eddig se fizetett adót, vagy vissza tudta igényelni - pont ezért.
Akkor miért jó ez? Én is arra gondoltam, hogy az a haverom, aki hétvégén elugrik síelni Ausztriába, meg gyereknek kérésre BMX-et vesz, meg Porsche-dzsippet lizingel, hát nem igazán tud már többet költögetni - és nyilván azt sem itthon (most az jön: majd minőségibb dolgokat vesz, dehát eddig is meg tudta tenni!), és az én havi fizetésemmel lesz neki több, nekem meg 4 ezerrel kevesebb, pedig tényleg 20-áig jövök csak ki szűkösen, a többit "okosba" oldom meg - na de ez normális 2010-ben az EU-ban?
És főleg: mi az értelme?

bobsys 2010.11.27. 18:11:48

index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/27/a_multat_idezi_a_fidesz_nyugdijrendszervaltasa/

"Az is valószínűsíthető, hogy ezzel a kötelező magánnyugdíjpénztárak többsége (18 van belőlük) tagok nélkül marad, vagy csak olyan kevéssel, hogy feltehetően nem is lesz érdemes folytatni a működést."

Es ilyenkor mivan? Maradok, de a mnyp nem kepes mukodni. Mi tortenik az ottani penzemmel? Felvehetem? Atrakjak onkentesbe? Bank betet? Vagy baszhatom?
Mert erre sehol nem talalok valaszt

Dracon 2010.11.27. 18:13:20

@gakken:
Van értelme valaki leirta hogy csak a tetves képviselo urak az adocsokkentés után összességében kb 1mrd-vel többet visznek haza. Hét persze hogy egyhangúlag szavaztak mellette.
a felső középosztály aki idáig fizette zorban ebédjét most megkapja a magáét a hosszú évek lojális magatartásáért.
a fasz matolcsi azt gondolja hogy majd ő most feltalálja a bölcsek kövét, orbán meg hisz neki mert nincs más akinek hihetne.
csak a csodafegyvernek hitt gazdasági növekedés nem fog eljönni az igazség pillanata viszont igen.
addig Te és a többi átlagos polgár tovább szopja a faszt és ehhez még desszertnek letolják a torkán hogy az előző kormán miatt szop.
Igen a maszop mélyen benne van a felelősségben DE libajnai/oszko megtette azt a kármentést amit meg lehetett tenni. Most pedig a zorbani patkánykormány lenullázza az értékét annak a szopásnak amit a nép már kénytelen volt elviselni az előző rezsim alatt.

Dracon 2010.11.27. 18:23:38

@bobsys:
Valószinű hogy néhány kassza bezárhat de pl. fogadok mindenre hogy a matolcsi patkány biztositója és az csányi féle OTP megmarad minimum, valamint nagy esélye van hogy a régi pénztárak akik nagy vagyont halmoztak fel megtartják tagjaik egy részét. A multik meg szinte biztos hogy megmaradnak, mert derogál nekik farok behúzva menekülni, és a költségeiket az anyacég kipengeti.
A tagoknak pedig szabad mozgásuk van a pénztárak között.

Dracon 2010.11.27. 18:29:51

bocs nem a matolcsi patkánynak van biztositója hanem a járai főpatkánynak, benéztem elnézést kérek matolcsi főpatkánytól hogy ilyen nemzettelen módon meggyanusitottam azzal hogy képes lenne egy biztositót irányitani.

Kicsit Karcos 2010.11.27. 18:36:20

@bobsys:

"Es ilyenkor mivan? Maradok, de a mnyp nem kepes mukodni. Mi tortenik az ottani penzemmel? Felvehetem? Atrakjak onkentesbe? Bank betet? Vagy baszhatom?
Mert erre sehol nem talalok valaszt "

Ez nem új eset, az eddig is bármikor előfordulhatott volna, hogy hirtelen lelécel egy rakás ügyfél a manyupodtól, és átviszi máshová a pénzét, mert ott jobb helyen érzi. Igen, ilyen esetben csődbe is mehet az adott manyup. Annyi változás lesz ebben, hogy eddig volt ez ellen állami garancia, ezentúl pedig nem lesz.

Agyalap 2010.11.27. 21:11:50

Ez a nő hihetetlenül ostoba. Ráadásul még nem is tagadja.
Az egyik első interjújában az volt a válasza a kérdésre: "Azt nekem nem kell tudnom." Hát ez mindent el is mond róla. Van három mondata (korrektek vagyunk, szolidárisak vagyunk, nem kényszerítünk), utána a többit nem kell tudnia.
De kell. Kellene, ha lenne agy a fejében.

Agyalap 2010.11.27. 21:12:29

@Kicsit Karcos: Sajnos tényleg baszhatjuk...

Vidéki 2010.11.27. 21:17:11

A szerző demagóg szövege: "Évi 900 milliárd a nyugdíjkassza hiánya. A 2700 milliárd forint a magánnyugdíjpénztárakból három évre megoldja ezt a problémát. 3*900 = 2700. A választásokig a nyugdíjprobléma megoldva, a 2014 után időszak meg leszarva."

Az neki semmi, hogy mostanában évi 360 milliárd forint járulékot kellett átutalni a manyup rendszerbe, ami hiányzott a felosztó-kirovó rendszerből és amit, mivel rendszeresen el vagyunk adósodva külföldi hitelből kellett fedezni évről évre hatalmas kamatfelárral az emiatt keletkezett hatalmas adósságot.

Ha prekoncepcióját bizonygatni akarja, nagyvonalúan semmibe veszi a súlyos tényeket.

Persze a propagandistát nem azért fizeteik, hogy feltárja a valóságot, hanem azért, hogy hasonlóan a szélhámosokhoz és szemfényvesztőkhöz elleplezze azt. A cél az, hogy rászedje az embereket gazdái érdekeében.

Vidéki 2010.11.27. 21:21:29

@Kicsit Karcos:
A VG tegnapi számában olvasható: "Nem lát tisztán a nyugdíjvitában? Mi segítünk!" címmel.

A cikk szerint:

"Magánnyugdíjpénztárak: az ide kerülő járulékokat a kasszák befektetik, majd később nyugdíj formájában visszafizetik a tagoknak.

"A visszafizetéssel (járadékszolgáltatással) kapcsolatos szabályozás azonban a mai napig sem készült el."

A manyupok már csaknem 14 éve működnek, de a visszafizetéssel (járadékszolgáltatással) kapcsolatos szabályozás a mai napig nem tudott elkészülni (ilyen rövid idő alatt).

Ez akkor az "ugrás a sötétbe" stratégiája azok számára, akiknek kötelezően muszáj volt be(le)lépni ebbe a "rendszerbe".

drunkenmunky 2010.11.27. 21:27:17

Harcolj a cigánykérdessel vagy ellene ciganykerdes.labrute.fr/

Kicsit Karcos 2010.11.27. 21:52:44

@Vidéki:

"Jogos kifogás ugyanakkor az, hogy igen magasan alakultak a működési költségek, az utóbbi években ezek a bevételek 5-9 százalékát felemésztették. Ugyanez a mutató tavaly még mindig 5 százalékon alakult, holott a már akkor is hatályos szabályozás szerint a működési kiadás a bevételek maximum 4,5 százalékát emésztheti fel."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nem-lat-tisztan-a-nyugdijvitaban-mi-segitunk-334304

Ez meg így hogy?

pakesz (törölt) 2010.11.27. 22:36:05

@fokabacsi: te meg gondold el, hogy van egy pap aki vizet predikal es amint nem latjak a hivek nekiall a palinkanak, mert a bor az mar keves neki
nezd meg Matolcsy belepett a manyupba?
kenyszeritette ot valaki?

most matolcsy bacsi is rosszul jar mint a masik idiota a lazar aki kicsenget 2 millat csak ugy becsuletszo miatt szerinted mennyit fog zsebbe visszakapni ezert???

Kicsit Karcos 2010.11.27. 22:55:29

@fokabacsi: nem kérdés, hogy degeszre keresték magukat a manyupok törvények által lényegében garantált módon, miközben a kockázatot az állam viselte, és a fenti VG-cikk állítása szerint konkrétan sikkasztás is történt a kezelt vagyonból (bár a manyuponkénti bontásra nem láttam adatot, hogy pontosan melyik, illetve amelyik, az mennyit).

Ugyanakkor az sem kérdés, hogy az állam sem szent, hasonló nagyságrendű elkúrások, sikkasztások ott is előfordulnak.

Miért támogatom mégis az államosítást, és a manyupok beszántását?

Mert remélem, hogy a nagyrészét belenyomja a kormány az adósságtörlesztésbe, aminél égetőbb problémája nincs az országnak, és kezelhetetlen, exponenciális folyamatok kezdenek elszabadulni Böszmanék tevékenysége eredményeképpen. A nyugdíjam meg majd csak lesz valahogy, az még sok idő, de az adósság már most fojtogat, és ezt az országot még át is kell adnunk a gyermekeinknek. Ehhez képest a szaros nyugdíjam nem téma, amúgy sem számítok rá, hogy egy fillért is kapni fogok, akár így, akár úgy.

Arra viszont kíváncsi leszek, hogy hogyan fognak elszámolni a pénztárak a kezelt vagyonnal. Van egy olyan érzésem, hogy berendeltek egy nagyobb mennyiségű gyertya-, kávé- és energiaital-készletet télire.

pakesz (törölt) 2010.11.27. 23:21:15

@ökörpöröly: "Kamatfelár és árfolyamromlás."

hat rafogjak majd a zsidokra, amennyi eszuk van...

pakesz (törölt) 2010.11.27. 23:39:56

@Kicsit Karcos: "Mert remélem, hogy a nagyrészét belenyomja a kormány az adósságtörlesztésbe, aminél égetőbb problémája nincs az országnak, és kezelhetetlen, exponenciális folyamatok kezdenek elszabadulni Böszmanék tevékenysége eredményeképpen."

de miert allnak meg a manyupnal?
ott van az ingatalanvagyon, arra most azonnal MINDENKINEK vetessenek fel 2 milkat
aztan meg fizessek ki

de meg jobbat mondok!
ezentul minden atutalasnal 20e Ft -t zaroljanak es adossagot csokkentsenek es majd egy egyeni cukorkapapir szamlam, ahol a good deeds yulik ott irjak jova, hogy majd 30 ev mulva valaki azt kifizeti

pakesz (törölt) 2010.11.27. 23:45:20

@Kicsit Karcos: "elszabadulni Böszmanék tevékenysége eredményeképpen."

ezt nem kellett volna...
tehat osztogatni osztogattak, mint tudjuk mar VISSZAMENOLEGESEN vissza lehet venni,
nosza a keretszamok:
- 4 db 13. havi nyugdij, boszmeszamla: 700 Mrd
- gazartamogatas evente 100 Mrd, boszmeszamla: 800 Mrd
- lakastamogatas evente 150 Mrd, boszmeszamla: 900 Mrd

ott a lehetoseg vegyek csak ezeket vissza, de megbocsass ez a legnagyobb aljadek bunko geciseg aminek epeszu normalis ember nem tapsikolhat, hogy a gyerekem neveben veszem fel a hitelt...
marpedig ez a manyup beszantas az az...

Kicsit Karcos 2010.11.28. 00:07:29

@pakesz:

"bunko geciseg aminek epeszu normalis ember nem tapsikolhat, hogy a gyerekem neveben veszem fel a hitelt..."

Ahogy írod, Feri bátyánk hitelét kezdhetjük törleszteni, ha nem akarjuk újabb adósságrendező IMF-uzsora képében a kölkökre hagyni.

Te tapsikoltál, amikor felvette az 5 négyzetmillió forintos kölcsönt?

Kicsit Karcos 2010.11.28. 00:09:20

@pakesz:

"bunko geciseg aminek epeszu normalis ember nem tapsikolhat, hogy a gyerekem neveben veszem fel a hitelt..."

Ahogy írod, Feri bátyánk hiteleit már kezdhetjük is törleszteni, ha nem akarjuk újabb adósságrendező IMF-uzsora képében a kölkökre hagyni.

Te tapsikoltál, amikor felvette az 5 négyzetmillió forintos kölcsönt?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.28. 00:40:28

@Kicsit Karcos:

pártunk és kormányunk anno ellenzékben megsavazta az Elkúrást. A Böszmeséget. de persze felelőssége egy szál se.

most pedig azt fogja megsavazni, hogy ha a feleségem mégsem akarja odaadni a számláján levő másfél milliót, akkor télvíz idején álldogálhat a 4 éves gyerekkel a fagyban, hóban.

mert pártunk és kormányunk családbarát. nem kicsit, nagyon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.28. 01:00:01

@Kicsit Karcos:

na, akkor mesélj, mi a gecinek kell az adó a hozamra, ha nincs is hozam?

Táskás Tóni 2010.11.28. 01:19:04

@öcsi55: Amikor az észt osztották téged kerestelek a sorok között , de te sehol sem voltál, hát így jártál.

Táskás Tóni 2010.11.28. 01:22:22

@Kicsit Karcos: Nem fogod elhinni , de az IMF hitel sokkal kedvezőbb, mint amit a kormány most intézett Mo-nak. Kb 300 milliárd ft-tal kerül többe évente a piacról finanszírozni. De a hogy a kormány tevékenységét nézem ez még sokkal többe fog kerülni.

Béla Bácsi 2010.11.28. 01:38:09

Üdv mindenkinek! Kiesett egy napom a marakodásból, hál istennek (munka miatt). Végig nézegettem a sok rikácsolást és örülök, hogy a jóisten akaratából nem kellett bekennem magam disznószarral. Itt egy csomó ember játsza hülyét, uszít, vagy ha tényleg ennyire marha, akkor meg kár velük vitatkozni. Először is:
1. Senki nem állította, hogy Victor elhozta az aranykort mostmár mindannyiunknak egyszusszra.
2. A nyugdíjak körüli rendezéssel nem akartak egyszer s mindenkorra örök békét és igazságot hozni minden magyar állampolgárra.
3. Sok barom kommnetelővel ellentétben nem akarták a nyugdíjrendszert filozófiai alapokon újraépíteni.
DE:
1. Nem veszik el senki kibaszott, összekuporgatott millócskáit! Soha nem is mondták, hogy elveszik.
PUSZTÁN: egy "könyvelői trükkről" van szó. A zemberek vérrel-verejtékkel összekuporgatott milliócskáit eleddig zsidócskák "kezelgették" sokszor "minden jó igyekezetük" ellenére veszteségekkel. De sebaj, a (geci) kormány törvényileg köteles jelen (akarom mondani közelmúlt) pillanatban jótállni a kifizetendő összegekért. Ugye milyen jól hangzik? A haszon a privát szférájé, a kockázat az államé! Kedves sok-sok rikácsoló aggódócskáim: Ki a fasz is fizet végúl is az állam helyett? Na, na? Kettőt találhattok, rettegőim! (Ti biztos nem, hanem azok a szerencsétlen balfaszok, akik nem érnek rá itt ökörségeket összevakerolni, mert még csak fingjuk sincs erről a blogról, meg blogokról egyáltalán...) Szóval, a geci Szaddam Zorbánék úgy döntöttek, ha övék a kockázat, övék a kezelési jog is. (Ha bármelyik barom itt tanult volna közgazdaságot, akkor tudná, hogy ez csak jelképes, ezek a pénzek továbbra is befektetve maradnak, csak az állam PORTFÓLIÓJÁT gyarapítják.) Ezt úgy tessék felfogni, hogy az az isten tudja hány milliárd az most sincs meg kézpénzben, csak kompjúterekben van beírva, Orbánék holnaptól nem fognak teherautókkal furikázni Budapest főbb bakjai között, hogy elhurcolják Rákosi módjára a zemberek vagyonkáját. Pár bipsi gennyesre kereste itt magát ezen a sok sok "volatilitáson" a piacon, igen szép operációs költségtérítés is ütötte a markukat, most ez a kormány portfóliójára megy, növelve a likviditását, pontosan, hogy ne kelljen új pénzt nyomtatni (infláció!) vagy kölcsönöket felvenni (IMF-zsidó iga). Ha valaki nem ért valamihez miért ugat bele? Azt megértem, hogy mindenki be van szarva a pénze miatt, de könyörgöm, ne a Gyurcsányék beijesztésére sipákoljunk már!

Béla Bácsi 2010.11.28. 01:39:44

@Táskás Tóni: Akkor vedd fel te, okoska! Svájci frank alapú hitel helyett a Suzuki Swiftedre!

Kicsit Karcos 2010.11.28. 01:42:45

@mavo:

"most pedig azt fogja megsavazni, hogy ha a feleségem mégsem akarja odaadni a számláján levő másfél milliót, akkor télvíz idején álldogálhat a 4 éves gyerekkel a fagyban, hóban."

Ez tényleg nem elegáns. Amúgy miért nem Te vigyázol a gyerekre, ha - tiszteletre méltó módon - ennyire aggódsz érte? Meghatalmazott útján nem lehet elintézni?

"mi a gecinek kell az adó a hozamra, ha nincs is hozam? "

Van hozam, átlagosan évente 0,73% reálértéken, kinek több, kinek kevesebb, kinek semennyi vagy negatív.

@Táskás Tóni: nézd, kedves borsosalmákok, az IMF-nek nemcsak kamattal kell fizetni, hanem népnyúzással és a versenyképesség megvágásával is (pl. adóemelésekkel), ami a legtöbb országban sztrájkokhoz szokott vezetni, ami többek között a gazdaság teljesítményét is visszaveti. Az való igaz, hogy nem az IMF-uzsora felvétele volt az ősbűn, hanem az oda vezető út, pl. a 8 ezer milliárd forintos EU-s pénz minden látszat nélküli eltapsikolása (pedig az nem az égből pottyant, hanem az EU-nak befizetett adóinkból volt), de tudnék hozni még pár példát, ha nagyon szeretnéd.

fokabacsi 2010.11.28. 07:08:53

@Béla Bácsi: Buta ember annyi van, ha száz évig egy sem születne, akkor is a Dunát lehetne rekeszteni velük.

Meridian74 2010.11.28. 07:10:22

@Mike36: lehet h szép elképzelés, de majd ők is belátják, csak későn ha nem lesznek előbb rákényszerítve. Az Unio vagy uniók pont erre lenne jó, csak persze ott is töketlen banda ül a vezetőségben és csak a pénzt veszik fel.

De hogy ez a dolog egyáltalán nem elképzelhetetlen, Henry Ford (ha jól emlékszem) neve mindenkinek ismerős, ő miért tudta megcsinálni anno? Na persze ma állami szintű rásegítés ráhatás nélkül nem működne a dolog, de szvsz csak akarás kérdése az egész.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.11.28. 07:55:33

'reggelt!

www.origo.hu/uzletinegyed/20101127-selmeczi-adozniuk-kell-a-magannyugdijpenztarbol-atlepoknek.html

na erre már tényleg nem igazán tudok mit mondani, ehhez az én szókincsem szegényes.

"Aki átlép a magán-nyugdíjpénztári rendszerből az államiba, reálhozama után 16 százalékos adót kell fizetnie - jelentette be Selmeczi Gabriella"

ez volt az a pont, ahol végleg eldöntöttem, hogy maradok. a kurva anyjuk picsáját.

Baldrick68 2010.11.28. 08:01:00

@Seduxen:
Látom belinkelted.
Kiváncsi vagyok hogy a Naribotok most erre mit mondanak?
Bár szerintem biztos tapsolni fognak.

Az elvakult hívőnél kártékonyabb állat nincs.
Ha Vikor Viktorovics Viktorov fényes nappal a Hősök terének a közepére kulázna és utána a nemzeti trikolorral törölné ki a seggét és mindezt egyenesben közvetítené a TV ezek akkor is állva tapsolnának és megmagyaráznák. Pl.

1.
Tulajdonképpen St. Victor nemes fekáliájával megszentelte a hősök terét.
A nemzeti trikolor a komcsik zászlója az árpádsávos az igaz magyaroké.

2.
St. Viktor így fejezte ki hogy nem kell bálványokat imádni (hősök szobrai) mert a föld szar izé szakrális szívcsakrája a pilisben van.

Baldrick68 2010.11.28. 08:02:56

@Baldrick68:
Ja és kihagytam hogy ezért is Gyurcsány a hibás....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.11.28. 08:07:42

@Baldrick68: "Ja és kihagytam hogy ezért is Gyurcsány a hibás.... " - és ezzel nem is mondtál volna hülyeséget! TI ha nem lett volna a csilliárdos "provident-gyorskölcsön", akkor legalább is nehezebb lett volna okot találni erre. mert - tetszik, vagy sem - valamiből a cehhet fizetni kell.

mondjuk ehhez a megoldáshoz nem kell diplomásnak, sem pénzügyi mágusnak lenni. Én vagyok az erősebb, elveszem ezt, mert MEGTEHETEM.

az mondjuk különös ízt ad a dolognak, hogy megbaxunk, ha nem lépsz át, de ha átlépsz, kétszer akkor is tarkónbaszunk a péklapáttal pusztán azért, mert MEGTEHETJÜK.

ja, és ettől a selmeci-ringyótól ez volt a legszánalmasabb:
"A kormány nyugdíjvédelmi megbízottja azt mondta, hogy a kabinet "eltökélt szándéka volt", hogy a reálhozamot adó- és járulékfizetési kötelezettség nélkül lehessen felvenni, egy összegben.

"A jogászok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem lehetséges, illetve igazságtalan lenne, ezért a többi tőkejövedelemhez hasonlóan fog adózni, vagyis a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó alá fog esni a reálhozam" - közölte Selmeczi Gabriella."

IGEN BASZDMEG? Kezdjem el csokorba szedni a Lex XY SZEMÉLYRESZABOTT törvényeiteket? Vagy a visszamenőleges hatályúakat. Szóval ezzel etesd azt, aki elhiszi!

guma 2010.11.28. 08:25:18

@Seduxen: gratulálok, jól mondod! Ez nagyon irritál mert a lényeg valóban ez : MEGTEHETJÜK..

"az mondjuk különös ízt ad a dolognak, hogy megbaxunk, ha nem lépsz át, de ha átlépsz, kétszer akkor is tarkónbaszunk a péklapáttal pusztán azért, mert MEGTEHETJÜK."

trojka 2010.11.28. 08:29:32

Nem kell ezeket bántani. Akármilyen hulyeséget tesznek, rögtön utána teszik, hogy öket kétharmados többség hatalmazta fel rá. Azért, számolni mégis tudni kéne: ha jol tudom 52 százalék ment el szavazni-tehát 48 százalák nem, ami nem kis szám. az 52-böl nem rájuk szavazott mindenki, amit bizonyit, hogy a parlamentben rajtuk kívul bent van még 3 párt. (csak mellékesen, ök nem is egy pártbol, hanem kettöböl tevödnek össze, majd elintézik a KDMP-t, mint a Kisgazdákat is)... nekem ne makogjon a média, hogy töretlen a népszeruséguk, mert ez szemenszedett hazugság, az egyre nagyobb baromságaik miatt egyre jobban kezdik utálni öket...még a rájuk szavazok is (anyám, én nem ilyen lovat akartam) ennyi.

Énbagoly 2010.11.28. 08:59:06

@Seduxen: Na, ezen akadtam ki ma reggel én is. Nem elég, hogy lenyúlják a pénzt, de még adózz is az után, ami úgyis az ő zsebükbe megy?

Énbagoly 2010.11.28. 09:03:46

@trojka: Lassan már tényleg az lesz, hogy csak az a média maradhat meg, amit ők irányítanak.
Persze, hogy azt hallod, milyen kurva népszerűek.
Csak az a gond, hogy az mszp meg akkora fasz, hogy ezt a helyzetet sem tudja kihasználni a saját javára. Csak a hányinger kerülget az ő megmozdulásaiktól is.
És nincs harmadik erő, mert akik még a parlamentbe kerültek, erősen kussolnak azóta.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.11.28. 09:13:13

egy mókás hír így reggelire :)))

index.hu/belfold/2010/11/27/verebes_istvan_elhatarolodik_szineszei_politikai_szerepvallalasatol/

Verebes ELHATÁROLÓDIK színészei politikai haknijától, háááát ez kész :) Ez kb olyan, mintha Ákos, vagy Ko-Ko akarna elhatárolódni a fidesztől :)))))

Vidéki 2010.11.28. 09:25:15

@Seduxen:

Írod: "Aki átlép a magán-nyugdíjpénztári rendszerből az államiba, reálhozama után 16 százalékos adót kell fizetnie - jelentette be Selmeczi Gabriella"

ez volt az a pont, ahol végleg eldöntöttem, hogy maradok. a kurva anyjuk picsáját. "

Forró fejjel spekulálsz:

Gondolj bele: a "reálhozam" gyakorlatilag nulla.

Mennyi a nullának a 16%-a?

Ettől kellene beijedned?

Vidéki 2010.11.28. 09:33:28

Vastagbőr elvtárs úgy tesz, mintha nem a gyurcsányista értelmiséghez tartozna.

Lehet, hogy azt képzeli magáról, hogy nem az, mégis részt vesz a nyugdíjasok hergelésében, akik szavazó bázisát képezik az MSZP-nek.

Ez a nyugdíjas hergelés jól bevált a 2002-es választási kampányban is, amikor azt állították, hogy az Orbán-Torgyán kormány milyen hatalmas összegeket vont el jogtalanul a nyugdíjasoktól, amely pedig a korábbi Horn kormány jóságos törvényei szerint járt volna nekik.

A 2010-es parlamenti választási kampányban is szóba hozták, hogy a gonosz Fidesz majd a "Svéd modellt" fogja bevezetni.

Lehet, hogy ettől a nyugdíjasok nem rettentek eléggé meg és most ez is hozzájárulhatott az MSZP nagyarányú választási vereségéhez.

A manyup kérdésben is a régi nótát fújják a propagandista elvtársak.

zrobasé 2010.11.28. 09:37:46

@Vidéki:
és akinek nem "majdnem nulla" ?

Vidéki 2010.11.28. 09:41:55

@Seduxen:
Meg van rőkönyödve: "Verebes ELHATÁROLÓDIK színészei politikai haknijától".

Az elítélt adócsaló Sas József viszont nem határolódott el az MSZP "demokráciavédő" nyugdíjas nagygyűlésétől, és az MSZP is vállat a vállhoz szorítva együtt küzd vele a jogállamiság kiteljesedéséért.

Vidéki 2010.11.28. 09:43:59

@zrobasé: "és akinek nem "majdnem nulla" ? "

Az veszít rajta húsz fillért. Ezért már érdemes szájat tépni.

Kartal (rezervált) 2010.11.28. 10:03:37

@trojka: @Énbagoly: ez az egész kurvára kezd hasonlítani a komcsi rendszerre. Az az igaz, amit a média harsog. Ha azt mondja, hogy a fityisz nagyon népszerű, akkor az így is van, még akkor is, ha minden második ember köp a nevük hallatán. Az az igaz. amit a Magyar Nemzet megír, de a fityisz pártközpont mondja meg, mit írjanak és hogyan. Egypártrendszer, mint a régi szép időkben. Nem is értem, miért nem tetszik ez a maszopnak, hiszen pontosan az ő receptje szerint mennek a dolgok...

Vidéki 2010.11.28. 10:23:29

@zrobasé:
Egyébként hallottál-e valamit harangozni arról, hogy létezik kamatadó Magyarországon, ami a betétek hozamának jelenleg 20%-a (jövőre 16% lesz.) ?

Te azt tartanád szuper jogállami, demokratikus és Alkotmányos megoldásnak, ha a te betéteid hozamát nem terhelné kamatadó?

A te kedvezményezett helyzeted emlékeztetne Orwell Állatfarmjára, ahol a disznók így módosították az Alkotmányt:

"Mindenki egyenlő (de vannak egyenlőbbek)!"

Kartal (rezervált) 2010.11.28. 10:25:53

@Seduxen: aha, én adózzak a reálhozam után, miközben ilyen javaslatok merülnek fel:
"
A Bankszövetség elnöke a Magyar Nemzet napilapnak elmondta, hogy "kellőképpen vonzó, egyszeri közteherfizetési kötelezettség mellett el lehetne érni, hogy a magyar költségvetésbe több milliárd eurónyi külföldön >>pihentetett<< pénz áramoljon vissza". Erdei olasz és német példákra hivatkozva azt ajánlja, hogy a kormány és a bankárok által közösen kidolgozandó jogszabálymódosítási-javaslat tartalmazza azt is, hogy "az adóhatóság utólag már ne vizsgálhassa a hazahozott pénzek eredetét". Mert ha vizsgálná, esetleg büntetőfeljelentések születnének egyre-másra ezekben az ügyekben.
"
kuruc.info/r/7/70109/

Hát a jó kurva anyjukat! Évek óta mondom: politika = legalizált maffia.

zrobasé 2010.11.28. 10:54:26

@Vidéki:
alkotmányos ? nehogymár erre a mostani alkotmányra hivatkozz, az nem tetszetős...te hivatkozol az Állatfarmra...muhaha
"Egyébként hallottál-e valamit harangozni arról, hogy létezik kamatadó Magyarországon"- igen hallottam
és te hallottál-e arról, hogy van kamatadómentesség ?

Vidéki 2010.11.28. 11:05:41

@zrobasé: "van kamatadómentesség ?"
Ha van is, ez azt bizonyítja:

"Mindenki egyenlő (de vannak egyenlőbbek)!"

Énbagoly 2010.11.28. 11:24:22

@Kartal (fekete mellényben): Szerintem már nem is titkolják, hogy azt akarják. Csak más nevet adnak neki.
Csak az a különbség, hogy ebben a dologban az mszp is jól alátett a fidesznek, mert ha nem ekkora barmok, akkor nem lett volna meg a kétharmad. Ki is írta feljebb, hogy az emberek 48%-a nem ment el szavazni? Szerintem jórészt azért, mert nem tudott volna jószívvel szavazni senkire.

zrobasé 2010.11.28. 11:33:54

@Vidéki:
azta, ez ám az érvrendszer...hisz tényleg, amig én elérhetek kamatadómentességet, addig bárki, ez tényleg nem egyenlő...az is micsoda pofátlanság, hogy egy utcaseprő nem annyi pénzt kap mint egy mérnök...soroljam ? Minek. Maradj csak meg a fideszcentrikus világképednél, lelked rajta, de azt azért ne magyarázd már meg, hogy a mindenki egyenlő a tuti recept, ill. magyarázhatod, de akkor te kommunista vagy.A szó szoros értelmében. Szived joga.

trojka 2010.11.28. 12:01:39

@Énbagoly:
totál igazad van, és Kartalnak is. most meg ráadásul, biztosan hallottátok, ezek a nemzetárulok Opusztaszeren akarják alairni (szentesiteni) azt az alkotmányt, amivel megteszik az utolso kapavágást a nemzet sírján. Nem tudom, hogy nem szakad rájuk az ég, vagy jön vissza Csaba királyfi a csillagösvényen és veri szét ezt a népnyuzo bandát. (ez vonatkozik az elözö társulatra is)...azt sem értem,hogy az MSZP-böl hogyan lett hirtelen ilyen lelkes népvédö, hiszen ök ugyanezt csinálták az "istenadta" néppel, most meg ök akarnak lenni Tell Vilmos...

Kicsit Karcos 2010.11.28. 12:15:48

@Vidéki: nem tudom, mi itt a célod, de ha az, hogy visszalépjenek az olvasók az állami nyugdíjrendszerbe, akkor szerintem inkább vonulj illegalitásba.

Már az elején írtam, tisztább és egyenesebb lett volna azt mondani, hogy át kell lépni, és pont, én így csináltam volna. Ehelyett van szomszéd megyébe utaztatás, hozamadó, sőt nyugdíjadó, kiiratkozás a közösségből, és egy rakás olyan irritáló faszság, ami, valljuk meg, mindenkinél kiveri a biztosítékot, akinek a földből kint van a feje.

Olyan, mintha valakit nem simán meghívnék egy teára, hanem felkínálnám, hogy választhatja azt is, hogy kinyomom a szemét egy kisollóval. Nem értem, mi szükség van rá. Vagyis sejtem, hogy ne mondhassák majd Strassburgban, hogy kötelezték a zembereket bármire is. De akkor is túlzásnak tűnik a dolog.

pakesz (törölt) 2010.11.28. 12:22:13

@Kicsit Karcos: nem fogod fel a beirasom masik reszet?
hogy ott van a szettapsolas, VEGYEK VISSZA MOST!!!
megtehetnek miert nem azt teszik? annak en tapsikolnek

Vidéki 2010.11.28. 13:36:29

@Kicsit Karcos:
Svédországban is élnek emberek.

Azt is el tudom képzelni, hogy ott az embereknek több eszük van, mint Vastagbőr tipusú acsarkodóknak, akik azért hörögnek és acsarkodnak (valószínűleg a haszonélvező kegyencek által ösztönözve), hogy ugyan már, lehessen nekünk egy olyan manyup rendszerünk, amelyik óriási kárt okoz ugyan az államháztartásnak, valamint hatalmas működési költségei és alacsony hozamai révén a járulékbefizetőknek, de viszont nagyon hasznos a "kecskéknek akikre rábízták a káposztát".

"Svédországban van tőkefedezeti rendszer. Természetesen az állami felosztó-kirovó rendszer mellett, annak kiegészítéseként, ahogy egyébként nálunk is működik, tehát lényegében ugyanaz a logika, írja.
Kétségtelen, hogy a tőkefedezeti rendszer súlya kisebb (az állami nyugdíjjárulék 18,5%, amiből 16% megy a nyugdíjalapba, a maradék 2,5 százalékot pedig a polgár által választott értékpapírokba fekteti AZ ÁLLAMI NYUGDÍJALPKEZELŐ INTÉZET- A szerk.), de valószínűleg a demográfiai lyuk is kisebb a rendszerben, illetve lényegesen magasabb a megtakarítási és öngondoskodási hajlandóság, jegyezte meg Oszkó. (VG 2010. 11. 26)"

Béla Bácsi 2010.11.28. 14:12:48

@Kartal (fekete mellényben): Na azért nem kell félteni a komcsikat se! Maradt még mindig elég lap és tévécsatorna, ami nincs még Victor naczionalishta szőrös keze alá hajtva...bőven! A saját nyamvadt lapjuknak meg mit kéne csinálni? Éljenezni Furcsányt?

Béla Bácsi 2010.11.28. 14:14:37

@Vidéki: Igazat beszélsz! Nem értem, miért tesz mindenki más itt úgy, mintha most engedték volna ki a gyépéről és még mellesleg halláskárosodása is van?

Ma Baker 2010.11.28. 17:08:55

@redlands: "En a tenyeknek hiszek, azok feketen-feheren itt allnak a rendelkezesemre. Nem fogok atlepni. "

Látod épp ezért nem értem a hőbörgést annyira. Megteheted, hogy nem lépsz át. Viszont aki átlép, annak a 4,5% helyett 1% körüli éves díjért fogják kezelni a pénzét és a különbözettel javul az ország fizetési mérlege, ami majdnem 100 milliárd forint. És ha neked nem lenne elég az állami nyugdíjad, akkor továbbra is magánnyugdíjazhatsz kedvedre önkéntes alapból.
Különben is, valaki magyarázza már el nekem, hogy fér össze a "kötelező" és a "magán" szó ugyanazon kifejezésben??? Mintha kötelező lakáselőtakarékosságot akasztanának a nyakamba.

Ma Baker 2010.11.28. 17:14:28

@Kicsit Karcos: "Már az elején írtam, tisztább és egyenesebb lett volna azt mondani, hogy át kell lépni, és pont, én így csináltam volna."

Így is elég nagy felfordulás van a dologból, képzeld el mekkora lenne, ha mindez tejlesen kötelező lenne. Orbánt már Sztálinnal emlegetnék egy lapon (így csak Rákosival).
Van kalapja, nincs kalapja szituáció. Nem beszélve arról, hogy a leghangosabban a tolvaj kiáltja, hogy tolvaj (MSZP)

fokabacsi 2010.11.28. 17:28:37

@Kicsit Karcos: "Arra viszont kíváncsi leszek, hogy hogyan fognak elszámolni a pénztárak a kezelt vagyonnal. "
Na az külön érdekes lesz! Berendezkedtek arra, hogy nem baj, ha veszteség van, majd az adóból visszapótolják. És ez örökké így lesz. Most meg nyakig , sőt szájszélig benne a latrinába?! Érdeklődve fogom figyelni. :-)))
Hányan fognak vezetőszíjon sétálni? De szép is volna !!!

fokabacsi 2010.11.28. 17:35:50

@Kicsit Karcos:" Arra viszont kíváncsi leszek, hogy hogyan fognak elszámolni a pénztárak a kezelt vagyonnal."
Na ez még külön érdekes lesz ! Arra rendezkedtek be, hogy sebaj ha veszteség lesz majd az "állam " kipótolja ! és ez így megy majd az idők végezetéig. Most meg nyakig a latrina alján?!
Remélem párat vezetnek majd szíjon. Évi 0,9 % kamatnyereség???? És a többi???
Lement a kamat? Hová? Zsebbe!!!:-))

Rwindx 2010.11.28. 17:38:23

@Vidéki: @zrobasé: @Seduxen:
Úgy tűnik csak akkor lehet tőkejövedelem adó (nem kamatadó!), ha valaki kp-ban kiveszi a nyereségét. Amennyiben ezt az összeget önkéntes nyugdíjpénztárba kéri át, akkor nem terheli semmilyen adó.

Marcellusca 2010.11.28. 19:09:41

@Rwindx: És mé' nem???
Szóval, ha kiveszem, akkor bosszúból (dögöljek meg, hogy kell a lóvém!) megadóztatják, ha beleöntöm a feneketlen vödörbe, akkor nem, csak minél többet nyúlhassanak le?!
Hát, rohadjanak meg!!!
És a mocskos szájukon ne ejtsék ki, hogy jogos vagy jogtalan, vagy igazságos-e!!!
Pont ők, akik személyre szóló (kezdve Borkaival) törvényeket hoztak.
Most miért nem lehetett a MANYUP befizetések hozadékát/profitját adómentessé tenni???
Elvégre ez nem egy átlag banki számla ként működik/működött.

atila68 (törölt) 2010.11.28. 19:10:55

Egyre töröm a fejem mit függönyöz evvel a MNyP akcióval a Fidesz KDNP kormány?
Mert ez csak gumicsont a médiának, és a birka népnek (én is), abban biztos vagyok.

Baldrick02 2010.11.28. 19:25:11

A cikk remek, de mennyivel lenne kevesebb nyugdíjas és mennyivel lenne kevesebb cigány, ha magánnyugdíjpénztár kötelező maradna? Így legalább tudjuk hol keressük majd a pénzünket. A magánnyugdíjpénztár tönkremegy akkor is az állam ad neked majd zabálnivalót a mi nyugdíjunkból.. A kis ügyesek meg lelépnek a pénzeddel. Dumálni lehet, de hülyeségeket felesleges.
Tájékozódni mert így csak egy rémhírterjesztő maradsz kedves Zero.
Tudomásom szerint már most nem az utolsó öt év a nyugdíjalap, hanem a régi béreket felszorozzák.
Arról nem is beszélek, hogy azért ekkora a felháborodás mert ha az összes lóvét ki kel nekik fizetni már most kiderül öreg, hogy lónyál a nyugdíjad.

Rwindx 2010.11.28. 19:39:20

@Marcellusca:
Úgy tudom van olyan szabályozás tőkejövedelmre hogy ha annak futamideje a 10 évet meghaladja és közben nem hozzáférhető, akkor az nem adóztatható. Legalábbis a befeketetés jellegű életbiztosítások esetén van ilyen szabály, hogy ez erre mennyire ráhúzható erre vagy sem, azt egy gazdasági jogász kifejti, vagy nem.

Valóban nem banki számlaként működött. Viszont ebből kifolyólag nem értem a problémát, főleg azoktól akik ragaszkodnak a magán nyugdíjbiztosításhoz. Az ÖNYP-k ezerszer magánabbak mint az MNYP-k valaha voltak, most odakerülhet minden macera nélkül az a többlet amit az mnyp-nél hozamként össze tudtak hozni. Tehát eddig is nyugdíjcélú volt a pénz és ezután is az lesz. Mi változott? A pénztár neve és jellege.

Én már több helyen is kifejtettem hogy szerintem az ÖNYP-k szolgáltatnak valódi magán nyugdíjbiztosítást, azoknak rohadtul semmi köze az államhoz illetve a nyugdíjjárulékokhoz, és teljesen önkéntes volt mindig is. Az én pénzem biztosan náluk fog landolni, úgyis évek óta tervezem hogy nyitok egy önyp számlát, meg persze én sem szeretném leadóztatni.

Georgiana (törölt) 2010.11.28. 19:53:47

@Vidéki: "Egyébként hallottál-e valamit harangozni arról, hogy létezik kamatadó Magyarországon, ami a betétek hozamának jelenleg 20%-a (jövőre 16% lesz.) ?

Te azt tartanád szuper jogállami, demokratikus és Alkotmányos megoldásnak, ha a te betéteid hozamát nem terhelné kamatadó?"

Nem akarok vulgáris lenni, kedves Vidéki, de te tényleg vidéki vagy, esetleg a föld alatt éltél mostanság. Mind az OTP, mind MKB Banknak van ún. Trezor megtakarítási számlája, ahová, ha több évre helyezed el a pénzed, akkor 5 év után nem kell kamatadót fizetned. Ez a lehetőség szinte minden banknál megtalálható a középtávú befektetéseknél, mint csalogató tényező.

E néhány tényből kiindulva ORDAS HAZUGSÁG ez: "A jogászok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem lehetséges, illetve igazságtalan lenne, ezért a többi tőkejövedelemhez hasonlóan fog adózni, vagyis a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó alá fog esni" a reálhozam - közölte Selmeczi Gabriella."

Arról nem is szólva, hogy Selmeczinek jogász végzettsége van elvileg...

Eddig még elég jámbor volt a hozzáállásom, de azért ez túlzás. Ba***a meg, 5 évre van kamatadó mentesség, 13 évre nincs??

csodalámpa 2010.11.28. 20:50:58

@Georgiana: kicsit kevered a dolgokat....
kamatadót kamatjövedelem után kell fizetni - pl. bankbetét, befektetési jegy, stb. - ez a kamatjövedelem 20% -a
szja-t (16% ) pedig egyéb jövedelem után, de akkor szerintem EHO-t is(27%)
nem is értem miért nem csinálnak erre gyorsan egy új törvényt, hogy ne kelljen ebben az esetben adózni? nem tart semeddig....
ehhh.....szomorú és szánalmas az egész, bárhonnan nézem is

csodalámpa 2010.11.28. 20:54:57

@csodalámpa: egyéb jövedelemnek számít pl. az is, ha az ÖNYP számládról várakozási idő (10 év) után nemcsak a hozamot veszed fel, hanem a tőkét (vagy annak egy részét /és még nem vagy öregségi nyugdíjas)

Georgiana (törölt) 2010.11.28. 22:30:49

@csodalámpa: Igazad van, kevertem, vöröset látok a méregtől...
Viszont, ha jól tudom, akkor én az adózott jövedelmemből fizettem ki azt a plusz két százalékot, amellyel kiegészítettem a 8 %-ot a lehetséges tízre. Most adózzam le még egyszer?

Táskás Tóni 2010.11.29. 00:17:27

@redlands: A magánnyugdíjas pénzednek csak a hozama csapódik az önkénteshez atöbbit viszi a delejes ember és a kancsi.

Táskás Tóni 2010.11.29. 00:21:06

@fokabacsi: Egyik sem veszteséges, és időnként a legrosszabb az OTP volt. Csányit elvezetik?

HáBori 2010.11.29. 13:19:38

Egy kicsit hosszú lesz, bocs....

Na szóval, először is, itt páran, (gondolom fideszfanok)azt állitják, hogy a manyup számlán lévő pénz nem az én tulajdonom. Cáfolom, ill. nem is én, hanem Matolcsy úr.
Ime: www.parlament.hu/irom39/01817/01817.pdf
A parlamenthez benyújtott T/1817-es törvénytervezetével, ennek is pontosan a 17.§-ában

"17. § Az Mpt. 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
5
„(4) A pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona, amelyre az e
törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az
e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni.”"

Hoppá..... hogyan is van ez? Tehát ez a követelés az én tulajdonom,-gondolom, mint a házam, autóm meg az XXXbanknál lévő folyószámlám. Ugye fideszfanok??? (ezt egyébként azért tették bele a törvénytervezetbe -a tételes indoklásuk szerint-, mert itt szüntették meg a követelésemre az állami garanciát)

Haladjunk tovább, ezek szerint ez az én magántulajdonom, viszont a következő, 18.§ így szól:
"18. § Az Mpt. 24. § (10) és (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(10) A 23. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben a magán-nyugdíjpénztári tagnak a
magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról – ha e törvény
eltérően nem rendelkezik – személyazonosságának ellenőrzése céljából személyesen, a
Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervnél (a továbbiakban:
nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv) kell nyilatkoznia."

Én nem vagyok jogvégzett ember, de a józan paraszti eszemre lefordítva ez azt jelenti, hogy ha meg akarom tartani a magántulajdonomat, -itt manyup számakövetelésemet, máshol/máskor esetleg a házamat, autómat egyéb számlámat????- akkor nekem kell nyilatkoznom -horribile dictu, személyesen befáradva a T. Hatósághoz-, hogy igenis tényleg és valóban úgy gondolom, hogy megtartom azt ami az enyém, amit 13éven át gondoztam, ápoltam, gyarapítottam.......

.....na ne, ne röhögtessen Matolcsy úr, ezt ugye nem gondolja senki komolyan Európa közepén, az Európai Unió tagállamában a XXI.sz-ban, állítólag jogállamban!!!

Mégegyszer..... ez az enyém, Ő mondta ki a saját törvénytervezetében, akkor miről beszélgetünk? Enyém, megtartom és kész, majd ha oda akarom adni valakinek, na majd akkor nyilatkozom arról, hogy mit akarok vele kezdeni! Értve vagyok??

De (fáradtan legyint!!!!), oké, legyen, világéletemben jó állampolgára voltam a hazának, mindig minden törvényt, szabályt betartottam, mondhatnám jogkövető magatartást tanúsítottam, most is ezt teszem, bemegyek, nyilatkozom arról, hogy ami eddig 13évig az enyém volt, azt ezután is megtartanám (mert hát ugye miért ne? én gyűjtöttem, vállalkozó vagyok, még csak nem is a munkáltatóm rakta ezt félre nekem, lévén magam vagyok a saját munkáltatóm).
És erre ön Matolcsy úr mit tesz? Hát szankcionál engem, engem az abszolút jóhiszemű, jogkövető magatartást tanúsító állampolgárát ennek az országnak!!!!

Hát, hogy a fenében is van ez? Mit is követtem el, hogy engem kitaszít a közösségből, vagy az ön szavaival kiszerződöm az állami nyugdíjrendszerből????

Mi ez a csavar, hol és mit követtem el én, hogy ezt a büntetést érdemlem?? ja, és melyik magyar Bíróság is mondja ezt ki???

De, rendben, még ezt is elfogadom, -ha eddig én (önnel, az állammal ellentétben) tudtam takarékoskodni, akkor a nyugdíjig még hátralévő másik 13évben is tudok, oké, megoldom!!

Na de már aztán az már a pofátlanság netovábbja, hogy közli velem -ugyan kitaszítottak az állami nyugdíjrendszerből- de azért ugyanúgy fizessem a nyugdíjjárulékomat továbbra is mint eddig (ja, hogy mostantól nyugdíjadó a neve, leszarom)).

....és akkor személyesen....

Tisztelt Állam úr!

Én 13évvel ezelőtt kötöttem önnel egy egyeszséget, hogy márpediglen -könnyítendő a majdani állami nyugdíjterhet- ezentúl én magam gyűjtöm és rakom félre a leendő nyugdíjam negyedrészét az ön által kijelölt pénztárba. Megegyeztünk, egymás tenyerébe csaptunk -emléxem- hogy ez a pénz az enyém, azzal a feltétellel, hogy csak akkor kapom meg ha eljön az időm. Cserébe én lemondtam a majdani állami nyugdíjam negyedrészéről, Ön pedig megígérte, hogy az így az állami büdzséből kieső részt kipótolja (tudom teher, viszont ha már megérdemelt nyugdíjas éveimet töltöm ugyanennyivel könnyebb önnek)
Ez eddig frankón működött is, bár sokszor hallottam önt panaszkodni, hogy sok a kiadás, sokba kerül ezmegaz, meg hát a hitel, meg a törlesztés, ugye, meg aztán jött ez a fránya világgazdasági válság.... Oké, én ezt mindet elhiszem, de tudja Állam úr, nekem sem könnyebb a helyzetem, nekem is drágább lett az élet, ön is drágábban mér eztazt, járulékok, adók miegymás, meg hát a Világgazdasági Válság azért engem sem került el.
De.... én eddig tartottam magunkat a megállapodásunkhoz és nagyon szeretném ha Ön Állam úr, ön is ezt tenné. Higgye el nincs már sok hátra a szerződésünkből és akkor könnyebb lesz Önnek. Addig is talán próbáljon meg kicsit felelősebben bánni azzal a fene sok (vagy kevés??) pénzzel, higgye el én is ugyanezt teszem a magam szintjén és nem Öntől várom el, hogy ugyanmár a Magyar Nemzeti Banknál lévő valuta tartalékból segítsen engem talpra állni, Szépen kérem Ön se ácsingózzon az én, öreg napjaimra félretett pénzecskémre.

Köszönöm: egy (atizmillióbólvagycsakháromból) állampolgára

atila68 (törölt) 2010.11.29. 15:25:36

@HáBori:
Te nem az Állammal állapodtál meg, hanem a Horn Gyula baráti kör megélhetési pénztáregylet egyik fiókjával.

pakesz (törölt) 2010.11.29. 18:43:48

@HáBori: az a baj, hogy a kepviselok nagy resze tudja, hogy igazad van
a mai indexes kiscsako ugy probalta elkapdosni a kepviseloket es sorra fostak hogy nyilatkozni kell...
ha az EU nem fog szankcionalni majd fog a piac, de ez mindenkinek rossz lesz, kiveve akik kitipliznek

Táskás Tóni 2010.11.29. 23:06:10

@atila68: Biztosan az OTP mnyp jutott az eszedbe, amelyik taglétszáma és vagyona eléri a mnyp-kon belül a 30%-ot.Tehát a Horn Gyula baráti kör egy pár éve átment Orbán Viktor baráti körbe.Jó sokat kellett a delejes embernek perkálni Csányinak ahhoz , hogy elengedje az OTP mnyp. kezét a sunyi Csányi. Vagy őt is a mnyp tagok 3000 milliárdjából fizetik ki? Í gy aztán hamar a seggire ver a fidesz és a delejes ember 3 millió ember megtakarított pénzének.

Táskás Tóni 2010.11.29. 23:08:35

@pakesz: Tehát akkor Orbán nyugdíjreformja , visszatérni a felosztó-kirovó rendszerbe.Bravó! Ki fogja már ezt a faszt egyszer leporolni mert nagyon ócskás.

fokabacsi 2010.11.30. 07:14:24

@Táskás Tóni:Te ezt írtad: "Egyik sem veszteséges, és időnként a legrosszabb az OTP volt". Én ezt írtam : "Na ez még külön érdekes lesz ! Arra rendezkedtek be, hogy sebaj ha veszteség lesz majd az "állam " kipótolja ! És ez így megy majd az idők végezetéig. Most meg nyakig a latrina alján?!" Nem értem. A fejenkénti 200 000-es, a lehetségesnél kevesebb hozam , neked nem veszteség ?

trojka 2010.11.30. 16:53:41

@Táskás Tóni: nem leporolni kell, hanem "kiverni"...

trojka 2010.12.02. 18:36:20

Milyen véletlen: mivel a nyugdíjpénztárak foggal-körömmel ragaszkodnak tagjaikhoz, mit adj Isten, Gabikáék sebbel-lobbal kiderítették, hogy nagy stikli van a dologban, hiányzik ennyi-meg annyi forint. eddig ez eszukbe sem jutott, de vissza kell keményen vágni azoknak, akik nem hajlandok elsö körben behodolni. igy majd a sok hulye magyar felháborodik, fejeket követel, s tömegével rohan állam bácsi védö szárnyai alá. a megtakarításaiktol pedig röhögve és hálálkodva elbucsuzhat. (kell a pénze az "ínségesekre"). Majd pedig példaképul állítják a magyart, hogy megbánta buneit és önként támogatja a szegény "segílyeseket"...(fujj)...figyelitek a médiát..."meghalt a király, éljen a király...

isten,

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.07.27. 15:14:52

Jelentem, 8 hónap alatt nem változott a helyzet.

süti beállítások módosítása