Skip to content


       Szűrés lista

Erőt, egészséget!

Több hete országos fókuszban van Gyöngyöspata, az oda kivezényelt rendőrökkel együtt. Azt hinné az ember, hogy ha már reflektorfénybe kerültek, akkor nem szenvednek hiányt semmiben, hiszen nem hiányzik egy újabb blama Pintér Sándoréknak ...

A TMRSZ rendőrségi szakszervezet azonban nem úgy találta, hogy minden rendben lenne: a kivezényelt rendőrök elmondták, hogy "fejenként 4 szelet kenyeret és hozzá 1 doboz májkrémet valamint 1 doboz dzsemet kapnak, amely 12 órás szolgálatra kevés, ráadásul nagyon hiányzik nekik a meleg étel. A Készenléti Rendőrségen dolgozók minden nap 3 bagettet kapnak, ami különféle töltelékkel van megtöltve. Ennek a minőségére ugyan nem panaszkodtak, viszont hiányolták a meleg ételt. Vannak akik 2-3 hete minden szolgálatban ezt kapják, ők többnyire már meg sem eszik azt."

Lehet, hogy jobb lett volna, ha Gyurcsány Ferenc inkább ennivalót vásárolt volna - a rendőröknek. Nem hiszem, hogy a rendőrségi szakszervezet feladata lenne az állomány ellátása.


" ... a szakszervezet vezetésével történt egyeztetés után 2011.04.28-án az egyik gyöngyösi Pizzériából rendeltünk annyi frissen sült pizzát, és kávét, melyet 2 fordulóban szállítottunk ki a kollégáknak szakszervezeti tagságukra tekintet nélkül, melynek összegét a TMRSZ fizette ki.
Szégyen, hogy a rendőrellenes kormányzat irányította rendőri vezetés ténykedése a több milliárdos forráselvonás miatt már nem tudott kiterjedni arra, hogy az éjjel nappal a rendet fenntartó kollégák ne olyan mennyiségű és minőségű ellátmányt kapjanak, amelynél még egy ingyenkonyhán is különbet kapnának. (...)

Április 29-én telefonon kerestek bennünket, hogy a Gyöngyöspatán lévő újonnan szolgálatba lépő kollegák is érdeklődtek, hogy a TMRSZ tudna-e segítséget nyújtani abban, hogy meleg ételt kapjanak.
A TMRSZ ismételten intézkedett arra, hogy az akkor szolgálatban lévő közel 100 fő rendőrnek megrendelésre kerüljön egy tál meleg étel.

A TMRSZ segítséget kért és kapott a Gyöngyöspatai Önkormányzat Alpolgármesterétől és a helyi Óvodától, amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Így került arra sor, hogy a helyi óvodában megfőzettünk közel 100 adag csikós tokányt tésztával. Az ételt, a műanyag tányérokat és evőeszközöket, a szalvétát, a kenyeret, az ásványvizet és a műanyag zsákokat az önkormányzat buszával szállítottuk a Gyöngyöspatai Rendőrőrsre, ahol az óvoda alkalmazottjaival közösen ki is adagoltuk azt az éhes (éhező?) kollégáinknak, remélhetőleg a megelégedésükre.

Sokan hangoztatták hogy nagyra értékelik a TMRSZ gondoskodását, és elismerő szavakkal köszönték meg a segítséget, illetve panaszolták, hogy az összes szakszervezet közül csak a TMRSZ volt jelen segítő szándékkal az árvízi mentéskor, és most is.

Április 30-án és május 01-én a továbbra is fennálló nyomorúságos ellátmányra figyelemmel, kollégáink kérésére mindkét napra szintén közel 100 főre rendeltünk meleg ételt: 30-án párizsi sertésszeletet rizzsel, savanyúsággal, május 01-én pedig pörköltet tésztával, savanyúsággal. Tekintettel arra, hogy hétvégén az óvoda zárva van, így egy helyi étteremben készíttettük el az ételt."


 Éhesek: 

Sanyi bácsit nem érdeklik az emberei? Ahogy a tavalyi árvíznél, vagy októberben Kolontáron sem?

Címkék: rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr302870599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geza 2011.05.02. 13:57:49

@Jurganov:
Értem, amit mondasz, csak ezek szerint ezt a részét a dolognak másképp ítéljük meg. (Mondjuk az jó, hogy ezt megtaláltuk, és nem csak elbeszélünk a téma két oldalán.)

Az én meglátásomban ha valakire emberek (vagy akár csak állatok) vannak bízva, akkor ő azokért felelős, és nem is elsősorban a főnökei, hanem a rábízottak és saját maga előtt. Ha tudja a képességei szerint legjobban tenni a dolgát, akkor hasznosnak tudja magát és örül, ha akadályoztatva van, akkor szenved. Ha viszont ezen akadály nem valami természeti tény, hanem 'csak' a kapott utasítás a rá bízottak elárulására, akkor az sajnos egy válaszút. Egyszerre nem lehet valamiért felelősséget érezni és azt magára hagyni ill. aktívan elárulni. Ez egy igen ocsmány belső disszonancia, elhiszem én, de sajnos ettől még nem változik a helyzet.

Ha az általad említett szituációban Kisjóskapista őrmester beletörődik és mégsem viszi be az ismert betörőt, akkor azzal elárulta azt, akihez betörtek, mert az illető őbenne, a rendőrség emberében bízott, őrá bízta az 'erőszak monopóliumát'.
Nem kell kimennie és szemébe mondania Mari néninek, hogy 'Nénike, sajnálom de a kalányosroméró holnap is vissza fog jönni a maradékért, de mondja meg a fiának, hogy ha puskával meri várni, akkor őt viszont beviszem", de a tetteivel ill. a nem-tetteivel pont ezt üzeni.
Ekkor Kisjóskapista őrmester választott: elárulja a rá bízott Mari nénit, és tetteivel pártolja a főnökét, akár százalékot kap az a romérótól, akár nem.

Ha az őrmesterünk elúnja, hogy napról napra hiába viszi be a romérót, és egyszer csak leszerel, azt is meg tudom érteni. Azt viszont én (a magam nézőpontja alapján) nem tudom elképzelni, hogy valaki napról napra tartósan együtt tudjon élni azzal az őrlődéssel, amit (szerintem) egy felelősségteljes emberben ez okozna.

Ez olyan, mintha egy orvos hagyná meghalni a betegeit annak ellenére, hogy ott a műtő és a személyzet és a gyógyszer, csak mert 'a főorvos utasította, hogy nem szabad', valamint emellett kómáig kényszernyugtatózná azokat, akik legalább borogatást akarnának a betegeknek adni.
Lehetséges persze, hogy mindemellett ő egy érző, gondolkozó ember és felelősségteljes orvos, csak épp én ezt nem tudom elképzelni.

Szerintem valahol itt lehet a nézőpontjaink közötti különbség: szerintem a rendőr az emberekért van és felelős értük (előttük és önmaga előtt), a te írásaid alapján viszont úgy tűnik, hogy szerinted a rendőr csak a törvényért van és csak önmagáért felelős, az emberek pedig csak 'kötelesek', értük senki nem felel, még nekik maguknak sem szabad. Sarkosnak tűnhet, valószínűleg az is, de valahol errefelé lesz a kutya elásva.

GOLAZ 2011.05.02. 14:01:00

A közrend professzionális őrei:)
Ha nincs "melegétel", akkor leáll a kétpofozógép.

Billy the kid 2011.05.02. 14:01:03

@Conv: Kicsit pontosítsuk a dolgot akkor. Ha törvénytelen parancsot kapsz, írásba kell kérned, és ha írásba adják és jó jogérzékkel megáldva úgy ítéled meg, hogy törvénytelen, akkor tagadhatod meg, szintén írásban.
Szerinted egy oszlatásnál mennyi esélye van, hogy egy parancsnok egy pattanásig feszült, félharci helyzetben írásba fog bármit is adni?
Az van, hogy ez egy életszerűtlen rendelkezés, amit ilyenformán nem is lehet végrehajtani, ergo marad a "parancs értettem".

Marcellusca 2011.05.02. 14:08:57

@hoplita: Én meg voltam katonai ülnök a Fő utcában. :)))

Konkrét kérdésem volt a vádlotthoz: Mondta-e, hogy nem hajtja végre a parancsot vagy csak nem hajtotta végre?
Mert nem ugyanazon elbírálás alá esik. És még a bíró is igazat adott nekem.
Megúszta kevesebbel. :)

Marcellusca 2011.05.02. 14:09:33

Az vo't mán ma, hogy rohaggyon meg a KBM??? :)

==T== 2011.05.02. 14:14:19

@laspalmas: minek van akkor szolgálati lőfegyverük?

hoplita 2011.05.02. 14:14:39

@Marcellusca:
Nemtom mi lehetett az ügy, de gondolom egy sima sunnyogásnál komolyabb.
Esetleg egy szolgálatvezető francba küldésénél.....vagy stikában könyvírásnál..:))

Nurrddin 2011.05.02. 14:17:24

a mandíner ma ütős anyaggal jött elő

www.youtube.com/watch?v=lvNhggj62Q8&feature=player_embedded#at=152

a gyerekszobai részt ajánlom minden dramaturgia iránt fogékony figyelmébe

hoplita 2011.05.02. 14:19:21

@==T==:
Hogy könnyebb legyen egymást, meg magukat lelőni.:)

dessert eagle 2011.05.02. 14:19:26

Bezzeg, a SZJPE tagságát rendesen élelmezte a magyar lakosság. Nem kell csodálkozni. Talán hasonlóan kellett volna hozzáállni a magyarok problémáihoz és lett volna nekik is rendes ellátás.

Billy the kid 2011.05.02. 14:22:11

@Conv: Veled ellentétben nem bruce willis filmekből...lapozgasd az 1994 évi 34. tv.-t. Bár szárazabb anyag mint az utolsó cserkész, mégis ez tükrözi kis magyar valóságunkat a vitatott kérdésben.

hoplita 2011.05.02. 14:25:22

@Nurrddin:
....a gyerekek nem mernek létesülni.......bazmeg.....:)))))))))))))

Billy the kid 2011.05.02. 14:25:37

@csocsocsókolom: Mi történt 2006-ban? Csak nem kaptál egy-két makarenkóit arra a nagy pofádra?:)

a-kis-herceg 2011.05.02. 14:30:31

@Nurrddin: amit csinálnak, arra van egy nagyon jó szó (pont erre "találták" ki, vajon miért?)

CIGÁNYKODÁS...

kuckucmadar 2011.05.02. 14:37:16

@hoplita: Egye fene! nem adok ásót... Igazad van, neked más a véleményed, méreg nélkül fogadjam el, ha én már erre hivatkoztam...:)))Kíváncsi lennék hány éves vagy, és mivel foglalkozol...csak azért, hogy megértsem, miért van ilyen negatív életfelfogásod...

Nurrddin 2011.05.02. 14:37:47

@hoplita: de egybesülni simán mernek...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 14:45:56

@Billy the kid:
hát apa, mesélj már nekem te hol voltál/vagy most is katona/rendőr és milyen rangban/beosztásban, hány éles bevetésen vettél rész, ha már így le brúszvilliszfilmeztél :)

pluszban, tedd már be a paragrafust ide amire hivatkozol :)
ha nem találod, akkor a szolgálati szabályzatban keresd ezeket, mert abban találsz erre vonatkozó szabályozást, meg a katonai ügyészség jogszabály gyűjteményében a parancs megtagadás és függelmi viszony témakörben :)

értem én, hogy te nagyon szeretnél okosnak tűnni, de ez így nem megy, hogy hülyeségeket beszélsz :)

sourcerror 2011.05.02. 14:47:53

@Simon Zoltán (haveroknak csak Cigi): A különbség az, hogy a rendőr nem mehet át a konkurrens rendőrséghez dolgozni, hanem új szakmát kell tanulnia.

STUGIII 2011.05.02. 14:48:32

@Conv: @Billy the kid: Próbálok segíteni a vita eldöntésében. 1994. évi XXXIV: törvény.

12. § (1) A rendőr a feladata teljesítése során köteles végrehajtani a szolgálati elöljáró utasításait. Meg kell tagadnia az utasítás végrehajtását, ha azzal bűncselekményt követne el.
(2) A rendőr a szolgálati elöljáró jogszabálysértő utasításának teljesítését - az (1) bekezdésben foglalt kivétellel - nem tagadhatja meg, de az utasítás jogszabálysértő jellegére, ha az számára felismerhető, haladéktalanul köteles az elöljáró figyelmét felhívni. Ha az elöljáró az utasítást fenntartja, azt az utasított kérelmére köteles írásba foglalva kiadni. Az írásba foglalás megtagadása vagy elmaradása az utasítást adó közvetlen felettesénél bejelenthető, e jog gyakorlásának azonban az utasítás teljesítésére nincs halasztó hatálya.
(3) Ha a törvény rendelkezéseit a rendőr elöljárója sérti meg, a rendőr közvetlenül az elöljáró felettesénél, vagy ha a törvénysértést a rendőri szerv vezetője követi el, a rendőri szerv felettes szervénél, illetőleg a miniszternél bejelentheti. A bejelentéssel megkeresett szerv vezetője a törvénysértést köteles kivizsgáltatni, és a bejelentőt a vizsgálat eredményéről, a tett intézkedésről - a bejelentés kézhezvételétől számított - 8 napon belül tájékoztatni.
(4) A törvénysértés bejelentése miatt a bejelentőt hátrány nem érheti, az alaptalanul tett bejelentés esetén felelősségre vonás kezdeményezhető.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 14:51:18

@Conv:
no, hogy ne kelljen megerőltetned magad azzal, hogy használod az agyad és gondolkodsz, meg keresgélsz, tessék egy kis segítség, melyik törvény környékén keresgélj a semmi köze hozzá törvények helyett :)
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 69. § (1) bekezdése alapján a bűncselekményre utasító parancsot a rendőr nem hajthatja végre. Amennyiben mégis megteszi, maga is bűncselekményt követ el. Olvasd el emllé a 120 és 121 §-t is, hogy valami képed legyen a dolgokról :)

hoplita 2011.05.02. 14:59:49

@kuckucmadar: Tapasztalat.:)
Elég időd vagyok ahhoz, hogy nekem már akkor afférjaim voltak velük, amikor az itteni nagy többség a bilit próbálgatta.:)
Legen elég annyi, a nagy átlagnál kicsit több dolgom volt velük, kicsit többet láttam, átéltem.:)
Ne érts félre....sose kellett bíróságra járnom, mert a máséhoz nyúltam...vagy ilyesmi.:))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 15:01:15

@STUGIII:

ugyi? ha nem adja írásba a parancs kiadója, abban az esetben nem vagy köteles végrehajtani a parancsot, ha jelzed annak törvénytelenségét, vagy törvénytelenségre utasító tartalmát. ippeg emiatt nem lehetett egyetlen vezetőt sem felelősségre vonni a 2006-os túlkapások esetén sem, mert nem volt parancsba adva.
szóval simán megtagadhatták volna a parancsot, egy részük pedig az utcára vonulást is, mivel a törvény előírja ennek módját (pl azonosító, az oszlatáshoz használt fegyverek, stb).
de nem tagadták meg a parancsot, tehát vagy nem tudták, hogy törvénytelen amit csinálnak, (alkalmatlanok rendőrnek) vagy tudták de leszarták, hogy törvényt sértenek (alkalmatlanok rendőrnek)

kvasztics47 2011.05.02. 15:04:43

Vastagbőr: Már megint Gyurcsány a hibás!
Mé engette lelőni azta Bink Labent? Ménem intézkedik, hogy aggyanak a zsaruknak is kaját, ne csak a romákat utaztassa.
Egyébkén is van egy csomó probléma pl: mé csökkent a tápíz a felére? Mittett ezé Gyurcsány? Mé hagyta a Gyurcsány, hogy más kúrogassa az asszonyt?
Ez má tűrhetetlen!!!!!!!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.05.02. 15:08:32

Pintér nem tud különbséget tenni
máj. 2. 13:32 Király András

A kormány nevében Pintér Sándor válaszolt.

"Azon dolgozunk, hogy a közfoglalkoztatásban mindenkinek tudjunk kenyeret adni", zárta válaszát.

MUHAHA!

STUGIII 2011.05.02. 15:10:41

@Conv: Kicsit árnyaltabb a kép, de ez csak az én véleményem. A túlkapások törvénytelenségét nem vitatja senki. A rendőri fellépés azonban jogszerű volt. Az azonosító hiánya nem lehetett ok az utasítás megtagadására, mint ahogy pl. a molinó alsó hiánya sem indokolhatná ezt. Az oszlatáshoz rendszeresített és a rendőrségi törvényben meghatározott eszközöket használtak. A gumilövedék használatának a szakszerűségével volt baj, de ezt nagyon frankón megoldották, mert kivették a tjogszabályból, mint készerítő eszközt. Ez is jellemző a politikusokra. Ez a legegyszerűbb megoldás.

Marcellusca 2011.05.02. 15:12:26

@Conv: Pont, hogy nem jól értelmezed.
Igenis végre kell hajtani, nincs halasztó hatája!

"Az írásba foglalás megtagadása vagy elmaradása az utasítást adó közvetlen felettesénél bejelenthető, e jog gyakorlásának azonban az utasítás teljesítésére nincs halasztó hatálya."

kerdesek05 2011.05.02. 15:13:23

éhes rendőrök szakszervezet nincs még? ÉRSZ?
kellene csinálni:)

STUGIII 2011.05.02. 15:18:55

Azzal nem volt gond, de nem akarok vitatkozni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 15:18:59

@Marcellusca: őőőőő... te egy 1994-est idézel, nézd meg az 1996-ost és a kapcsolódó hivatkozásokat, mire vonatkozik és mire nem. pl olyan esetben amikor bárki életét, testi épségét veszélybe sodorja a törvénytelen parancs, akár a végrehajtóét, akár az intézkedést elszenvedőét, bizony nemhogy halasztó hatálya van, hanem ha végrehajtod, akkor bűncselekményt követsz el.

trojka 2011.05.02. 15:20:29

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Igen, csak ez a hulye kifelejtette, hogy értelmes munkát nem adnak a cigányoknak. söprögetés napi négy orában, ebböl három ucsörgés, pofázás, bagozás. Ha a magyart ki lehet billenteni a munkahelyröl, mert 5 perccel elöbb teszi le a szerszámot, akkor most miröl beszélunk. Pintér jobb, ha befogja a pofáját és azzal foglalkozik, ami a dolga lenne: a rend teremtésével. Dehát, ezek annyira értenek mindenhez...lehet, hogy legközelebb megprobálkoznak a harangöntéssel is?

Véleményem szerint 2011.05.02. 15:21:53

Valamit nem értek... Magyarország miniszterelnöke jelenleg Orbán Viktor, és nem Gyurcsány...

asmodean 2011.05.02. 15:25:11

@Marcellusca: Ez a szabálysértésre vonatkozik. A bűncselekményre utalót azonnal megtagadhatja.
Vagy úgy gondolod, hogy a "Lődd fejbe a krapekot" parancsot előbb végre kell hajtania, azután írásban jelenteni a felettesénél?

Egyéves Önkéntes 2011.05.02. 15:28:04

ha még az is kiderül, hogy a dzsem cigánymeggy izű, akkor beszarok :D

Billy the kid 2011.05.02. 15:38:49

@STUGIII: @Conv: Drága urak, nem pont erről a törvényről írtam pár sorral feljebb?? Nem a jogszabályi nyelvezetet fordítottam le közérthetőre még pár sorral feljebb?
Ne csak puffogjatok mint a vipera, néha olvassátok is el a választ, talán nem kell mindent 6x ismételni.
Conv, a Hszt-t ne citáld már ide, a 96 évi 43 tv.-nek semmi köze a szolgálati szabályzathoz, a szolgálati szabályzatnál pedig magasabb szintű egy törvény ugye, tehát a rendőrségi törvény az irányadó. Semmi gáz, ha nem vagy képbe, csak ne oktass olyanokat, akik jócskán előrébb poroszkálnak egy kérdésben...csak tipp, de programozásban vagy rendszerkarbantartásban szerintem biztos otthon vagy, inkább abba taníts minket.

STUGIII 2011.05.02. 15:42:03

@Billy the kid: Vazzeg én nem puffogtam. Mindkettőtöknek írtam, mert a jogszabály pontos szövege eldöntötte a kettőtök közti vitát. Ennyi.

speculum 2011.05.02. 15:42:16

Nem akarok negatív lenni: de én is az államnak dolgozom - igaz nem mint rendőr, de közalkalmazott - nekem soha senki nem akart adni még egy májkrémes kenyeret sem ellátmányként, mindenki azt eszik amit hoz/vesz és átlag napi 10 órát dolgozunk a hivatalos 8 helyett. Jaj-jaj. Szegény rendőrök.

Marcellusca 2011.05.02. 15:49:43

@Conv: A franc ebbe a sok jogszabályba meg kiskapuba! :))))))))))

A lényeg: Parancsot megb@szni nem érdemes! Csak szaporodik. :DDD

2011.05.02. 15:51:08

@speculum: akkor te nem is viszed vásárra a bőrödet az alkonyzónában. Miért is kéne inkább téged sajnálnunk? Korengedményes nyugdíjt nem szeretnél a rendőrök helyett?

STUGIII 2011.05.02. 15:51:45

@speculum: Ők sem kapnak mindig ételt, csak akkor amikor csapatszolgálati feladatokat látnak el, mint például jelen esetben. Ilyenkor nincs az, hogy "gyerekek menjetek már el a boltba", hanem visznek hidegélelmet ami 1-2 napra elég.
Szerinted a gyöngyöspatai kisbolt, hogyan szolgálna ki tömegeket, ha a kisebb falvakban szinte névre szólóan hozzák a kenyeret, nehogy akár egyel több is legyen, amit nem tudnak eladni.

csak ugy 2011.05.02. 16:07:35

Vezetoseg egy csapasra 2 legyet utott...
Keveset esznek = ritkan jarnak WC -re!!

Ennek a parszaz rendornek meg van oldva a WC -re jaras lehetosege?

Vagy Alex modjara a ciganysoron a homokba rajzolgatnak a sunok?
Esetleg a kecskedomb bokraiban vegzik folyo es egyeb ugyeiket?

:):):)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 16:07:41

@Billy the kid:
bazz, te nem semmi féle figura vagy :)

a 1996. évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak
szolgálati viszonyáról szól, ami a szolgálati szabályzat alapja, amit te hivatkoztál az meg a1994 évi 34. tv ami a rendőrség tevékenységéről szól és azóta nyolcvanszor lett módosítva :)

szóval ne csinálj magadból még nagyobb hülyét, inkább valld be, lófasz közöd nincs semmiféle hivatásos állományhoz :)

még egyszer kérdem, hátha "véletlenül" siklottál el a kérdés mellett :)
"mesélj már nekem te hol voltál/vagy most is katona/rendőr és milyen rangban/beosztásban, hány éles bevetésen vettél rész, ha már így le brúszvilliszfilmeseztél "

aztán visszaolvashatsz a kommentjeimben, hogy én hol voltam.
(ha ezzel elakadsz, elárulom neked, hogyan tudsz a google segítségével kifejezésekre, kontextusokra keresni csak egy bizonyos domainre szűkítve :))

STUGIII 2011.05.02. 16:11:58

@Conv: Módosítva lett, de hatályos. A legfrissebb törvényszöveget olvashattad, amit beidéztem :)
A két törvény mellérendeltségi viszonyban van egymással, de a rendőrségi törvény jobban részletezi a paranccsal kapcsolatos rendelkezést.

Billy the kid 2011.05.02. 16:13:51

@speculum: Gondolom azért nem is vezényelnek árvíznél zsákot pakolni, vagy etnikai feszkónál biztosítani hetekre...mert ha igen, akkor azért jól jön az a kis hideg vagy uram bocsá meleg elemózsia...de hát már megint a nekem nincs, másnak miért mentalitás...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 16:22:46

@STUGIII:

igen, ez pedig engem igazol:
1. ...Meg kell tagadnia az utasítás végrehajtását, ha azzal bűncselekményt követne el.

2. A rendőr a szolgálati elöljáró jogszabálysértő utasításának teljesítését - az (1) bekezdésben foglalt kivétellel - nem tagadhatja meg....

tetszik érteni a különbséget?
a második esetben jogsazbálysértő tevékenységről van szó, az elsőben pedig törvénysértésről, bűncselekmény elkövetésére utasításról.

namármost, ha olyan utasítást (parancsot) kap, aminek végrehajtásával akár saját, akár más életét veszélyezteti azt a parancsot meg kell tagadnia az elsőben foglaltak szerint.
eddig tiszta?
ha neki az az utasítása, hogy fejmagasságban lőjön a gumilövedékkel az bűncselekményre utasít. ha az a parancsa, hogy viperával(nem rendszeresített, élet kioltására alkalmas eszközzel) vonuljon ki a tüntetők ellen, az bűncselekmény.
ha olyan parancsot kap, hogy azonosító nélkül vonuljon ki a jogszabálysértés.

teccik-e érteni a lényegi különbséget, teccik-e érteni azt, hogy a parancs teljesítése alól nincs mentesség egy baromság a rendőri állomány védelmében?
merthogy ez volt itt a kérdés, hogy van-e lehetősége és joga megtagadni a parancsot a rendőrnek vagy sem.

hidd el a hadsereg vonalán ennél fifikásabb a dolog, még kevesebb a parancs megtagadására vonatkozó "lehetőség" de még ott is van.

Billy the kid 2011.05.02. 16:39:22

@Conv: Na baszod, akkor egy kis közigazgatási óra következik csak neked!:)

Szóval van az általad oly sokat hangoztatott és nagyra becsült Hszt. Ez ahogy a nevében is benne van, a hivatásos állományúak szolgálati viszonyáról szóló törvény.
Meghatározza a fegyveres szervekre vonatkozó speciális szabályokat, mint pl. a különböző területeken dolgozóknak milyen pótlék jár, bizonyos kor után milyen fizetési fokozatok vannak, vagy netán milyen esetekben lehet segélyt vagy rendkívüli szabadságot igényelni.
Ezek alapján tekinthető ez a fegyveres szervekre vonatkozó kvázi munka törvénykönyvnek.
A Rendőrségi törvénnyel szemben az a qva nagy különbség, hogy ott (rtv) a hszt. alá tartozó dolgozók részére vannak leírva a Kötelező normák!!
Tehát, a hszt. leírja , hogy kik is a hivatásos dolgozók köre, milyen juttatások, illetmények, kedvezmények vonatkoznak rá, az rtv. pedig kötelességszerűen felsorolja a tennivalójukat, pl. hogy kell tömeget oszlatni, mikor kell bilincset, gumibotot , gázspray-t alkalmazni, igazoltatni, stb.stb., konkrét és kötelező érvényű feladatok meghatározásával. Felcsillantottam legalább egy minimál szikrát??? :) Nagyon remélem!!!!:)

Hogy mikor jártam vagy nem Lagoszban, Coala Lumpurban netán a Disznó öbölben, ezeket a dolgokat megtartanám magamnak....mint nyitott szemmel és füllel megáldott választópógár vagyok itt, aki remélhetőleg mindig jó helyre rakja az x-et.

asmodean 2011.05.02. 17:01:59

@Billy the kid:
Akkor neked is felteszem a kérdést, ha arra kap parancsot a rendőr, hogy vegye elő a pisztolyát és lőjje fejbe a delikvenst, akkor a rendőr a "parancs értettem" szintig jut el?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 17:12:08

@Billy the kid:

másrészt olvasd már el a hivatkozott paragrafusokat a hszt-ben.
csak a kedvemért, hogy lásd, mi van benne; pótlékokról, vagy fizetési fokozatokról van benne szó, esetleg egészen konkrétan arról, hogy mely esetben tagadhatják meg a parancsot.

értem, tehát semmi közöd a hivatásos állományhoz, de még csak sorkatona sem voltál.
ha te eddig x-et tettél bármelyikre, akkor már elbasztad.

ezt a lagoszos, coalás dolgot még egyszer elolvastam, nem hittem a szememnek, hogy ekkora ökör létezik a világon :)

hoplita 2011.05.02. 17:25:08

@Marcellusca:
Evvót az első, amit odabenn megtanultam én is.
Később mán baszogattam néha...de csak baszogattam.:)

STUGIII 2011.05.02. 17:30:28

@Conv: Az érvelésed nem egészen helytálló A jogszabály egyéb rendelkezéseit is ismerned és alkalmaznod kell, hogy megértsd. Ha egy parancsnok pl. egyértelműen arra utasította valamelyik beosztottját, hogy közvetlen közelről lőjjön fejbe valakikt gumilövedékkel az nyilvánvalóan bűncselekmény elkövetésére adott utasítást és ez esetben ezt a parancsot meg kellett volna tagadni. Te tudsz ilyen konkrét esetet? Szerintem nem és szerintem nem is hangzott el ilyen utasítás. Valószínűleg a szakszerűtlen használat miatt történtek sérülések. Ez azonban a kiképzés hiányosságaiban keresendő, mivel a rendszerváltás óta nem volt normális csapaterős oktatás a rendőrségnél, mint ahogy normális eszközökre sem fordítottak pénzt. Arról nem beszélve, hogy ilyen intézkedés során bármikor történhet sérülés, ez benne van a pakliban, ezt 100%-ig kivédeni sehol sem lehet. Na mindegy, szóval nem volt lehetősége az egyénnek ott és akkor a parancs/ok/ megtagadására.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 17:35:19

@STUGIII:
ezek szerint nem nagyon követted az eseményeket. konkrétan azt mondta az egyik puskás a bíróságon, hogy azt az utasítást kapták, hogy fejre célozzanak.
természetesen ő nem tette ezt :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 17:37:07

@Conv:

:))))))))))))))))))
"Valószínűleg a szakszerűtlen használat miatt történtek sérülések. "

igen, nem tudták szegények megkülönböztetni a fejmagasságot a lábtól a nem megfelelő kiképzés okán :)

kyncza 2011.05.02. 17:40:46

Én azt értem, hogy egy rendőr parancsot teljesít! De van 2 útja is a parancs végrehajtásának és mindkettőben volt részem Gárda megmozdulás alatt.
1. odajöttek hozzánk, és mondták, hogy egyetértenek velünk, sajnos nincs mit tenni, muszáj igazoltatniuk, de mutassunk valami papírt, mind1, átfutották, vagy ki se nyitották, adták vissza, köszöntek.
2. odajöttek és gyakorlatilag van sapka-nincs sapka elven mindenbe belekötöttek, és kategórikusan kijelentették, ha kitörne a balhé, ők a cigókat fogják védeni.

Számtalan igazoltatáson vagyok túl és sajnos 90%-ban azt látom, hogy a mai rendőrök csak velünk mernek keménykedni, mert tudják, h mi nem ütünk vissza, nem ütünk először, nem fenyegetünk, hanem birka módján tűrűnk mindent...érdekes, h gárda megmozduláson mindig volt oszlatáskor sérült, súl,yos sérült, de még egyszer nem hallottam, h a rendőrre támadó feketetalpúaknak bármi baja esett volna...szóval a rendőr is többféleképpen tud parancsot végrehajtani és a többsége megérdemli a sorsát!

STUGIII 2011.05.02. 17:43:06

Inkább nagy valószínűséggel nem is használták még azokat a gumilövedék kilövésére alkalmas fegyvereket azt megelőzően. Fogalmuk sem volt annak használatáról. Erre próbáltam utalni. De mindegy is.

hoplita 2011.05.02. 18:03:35

@STUGIII:

".......Szerintem nem és szerintem nem is hangzott el ilyen utasítás. Valószínűleg a szakszerűtlen használat miatt történtek sérülések...."

Szerintem meg mennyél te a picsába.
de mondhatom durvábban is...ha gondolod.

hoplita 2011.05.02. 18:05:52

@STUGIII:
Aha, szóval nem vót még puska a kezükben és nem tudhatták, hogy ha fejre célzok, akkor az fejbelő......

Na, most húzzál a gecibe, te takonyfejű anyaszomorító..!!!!

kyncza 2011.05.02. 18:07:21

@STUGIII: hát...sztem a célkereszt ugyanaz az összes fegyveren nem? Ha fejre célzok, akkor fejet találok el...ennyi

hoplita 2011.05.02. 18:22:10

@kyncza:
Sörétesen nincs...azok meg 12-es puskák voltak.

@STUGIII:
Jó.
Most őszintén, ekkora baromságra mit mondjak....?
Fegyveres ember vagyok...nekem ne hadoválj, bazmeg.

STUGIII 2011.05.02. 18:25:13

Leszarom. Én is fegyveres ember vagyok. Mégsem érzem magam sem ezért, sem másért feljogosítva arra, hogy anonymitásba burkolózva mocskolódjak. Keress magadhoz illő vitapartnert. Béke veled!

kyncza 2011.05.02. 18:27:42

@hoplita: jó, bmeg, sörétesen nincs :))))))))))

Majdnem ugyanazt írtuk, ne kössé más belém, mer' leszedlek egy airsofttal :))))

hoplita 2011.05.02. 18:32:08

@kyncza:
Ne báncsál, bazmeg én jó náci vagyok...!:))))))

fokabacsi 2011.05.02. 18:39:25

@hoplita: @kyncza: Mi van B+! Benácultatok? Zikkájl! :-)))

hoplita 2011.05.02. 18:44:09

@fokabacsi:
Csitt te...!!!
Elvitet a ragyásgeci.
:DDD

kyncza 2011.05.02. 18:44:37

@hoplita: ááá, soha! én csak a feketetalpúak 90%-ra haragszom! Na, meg pár eke-orrúra :)

asmodean 2011.05.02. 18:44:39

Volt az a mondás őrségen, hogy nyolcas irányzékkal lábra ...

hoplita 2011.05.02. 18:50:32

@asmodean:
Viccnek jó, de max csak tökön lövöd.
Persze távolság függő.:)

Kartal (rezervált) 2011.05.02. 18:55:30

@STUGIII: "Valószínűleg a szakszerűtlen használat miatt történtek sérülések." - ha ez alatt azt érted, hogy fejmagasságban belelőttek a tömegbe, akkor tényleg "szakszerűtlen használat" volt. Láttam videó felvételeket, a rendőrök fejmagasságban célzott lövéseket adtak le. Ezt nem lehet kimagyarázni.

hoplita 2011.05.02. 19:00:39

@Kartal (rezervált):
Nekem meg fütyült a fülem mellett.
Annak meg még jobban hiszek, mint a videónak.:)

Billy the kid 2011.05.02. 19:03:49

@asmodean: Ilyen parancsokat nem hiszem , hogy sűrűn osztogatnának, de ez egy sarkított példa ugye. Tehát: Ilyenkor meg kell tagadni a parancsot. De általában a helyszínen nem egyértelműen dönthető el egy eseményről, hogy tegyük fel kimerít-e egy büntető tvk-ban lévő tényállást...szóval a helyzet kicsit nehezebb a valóságban szerintem.

Billy the kid 2011.05.02. 19:10:54

@Conv: Persze-persze, szórom a hamut a fejemre most is, nyugi. Még jó, hogy van nekünk egy ilyen hadászati-rendészeti világító tornyunk, aki bizonyosan megjárta a poklok-poklát megannyi hadszíntéren, minden fegyvernem mestere, és most visszavonultan szabadidejében a rendszergizdaság mellett az új honvédségi törvényt szövegezi..erőt egészséget!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 19:30:14

@Billy the kid:
"Ilyen parancsokat nem hiszem , hogy sűrűn osztogatnának, de ez egy sarkított példa ugye... De általában a helyszínen nem egyértelműen dönthető el egy eseményről, hogy tegyük fel kimerít-e egy büntető tvk-ban lévő tényállást..."

tehát van rá lehetőség.
szerinted az a parancs, hogy fejre lőjenek a gumilövedékekkel (mint a bíróságon kiderült, hogy volt ilyen 2006-ban) nehezen eldönthető, hogy törvénybe ütköző-e.
nem vagyok meglepve tőle, hogy számodra nehezen eldönthető dolog, de hát téged nem is az eszedért kedvellek.
A kérdésem már csak annyi, miután te is úgy látod, van eset amikor meg lehet és kell tagadni a parancsot, hogy hogyan látod a vita elején tett kijelentésed a jelenben, miszerint is nem lehet megtagadni a parancsot, bármit is az?

"Persze-persze ...erőt egészséget! "

hát igen, szerencse, hogy nem csak sülthülyék vannak a világon, akiknek bár semmi fogalmuk nincs arról amiről beszélnek, de osztanák az észt.

Billy the kid 2011.05.02. 19:35:04

@STUGIII: Szerintem tegyél le róla, hogy észérvekkel, tárgyi tudással Conv-ot meggyőzöd, olyan vakon van, mint Steve Wonder, a tények pedig egyáltalán nem zavarják mélyenszántó gondolatai közlésébe.

Billy the kid 2011.05.02. 19:42:04

@Conv: Figyelj, semmi bajom veled, valószínűleg nagyon okos és jó képességű rendszergazda vagy, de a vitát veled a témakörben felfüggeszteném...hogyha buta demagóg fecselyre vágyom, helyetted inkább a parlamenti közvetítést választom...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 20:04:19

@Billy the kid:
értem, tehát inkább nem olvasod el a szóbanforgó tv-t és a kapcsolódó rendelkezéseket, hogy miről is szólnak, és válaszokat sem adsz a kérdésekre, de legalább nem is érted amit mondanak neked :)

hidd el, nekem sincs semmi bajom veled, nagyon kedvelem a szórakoztató hülyéket, akik azt sem értik amit önmaguk beszélnek, de azért nagyon bölcsen tekintgetnek bele a világba a sütétből.

Billy the kid 2011.05.02. 20:39:13

@Conv: Birka bácsi, akkor térjünk vissza egyetlen gondolatra a "rendelkezéseidre".
Pontosan melyik tv-t és "kapcsolódó rendelkezést" olvassam el??
Nehogy azt mondd nekem, hogy az 1996. évi XLIII-at, pontos szakaszt vagy bekezdést mondjál, légy oly kedves!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 21:12:12

@Billy the kid:
kedves jó képességű szakértő barátom, akinek figyelme mindenre kiterjed és jól tudja értelmezni az olvasottakat. ha még egyszer nekifutsz a hozzászólásomnak akkor feltűnhet 3 paragrafus hivatkozás benne, melyek elolvasását és a bennük foglaltak értelmezését a kapcsolódó rendelkezésekkel már akkor kértem tőled.

sajnálattal tapasztalom, hogy nem sikerült egy egyszerű, pár szavas mondatot összetenned fejben értelmezés céljából, ez viszont elég sok mindent megvilágít annak kapcsán, hogy mitől is van az, hogy a szellemi képességeidet a látszat alapján a béka seggénél egy kicsinyég alacsonyabbra tippeltem.
megkövetlek ezért, nem volt szándékos, hogy ennyire túlértékeljelek, ígérem nem fogom többször ezt a hibát elkövetni, úgy gondolom tehát a továbbiakban teljesen felesleges megpróbálni világosságot csempészni a fejbe, melyet nem vagy hajlandó előhúzni a seggedből, így hát megkönnyebbüléssel búcsúzom tőled és beraklak szépen a toplákgyüjtőbe.

tudod, az még csak-csak elnézhető, ha valaki ostoba mint a segg, sötét mint a föld, a kérdésekre nem válaszol, és legalább ha már vitázik valakivel, az általa adott adatokat megnézi, hogy tudja miről beszél a másik fél, azonban, ha annyira sem tiszteli meg a másikat, hogy elolvassa amit az ír, akkor tudvalevően nem csak egy föld hülye baromról van szó, hanem mellé egy troll is az illető.
márpedig trollokat csak addig etetünk, míg tanulságként szolgálhat bárkinek a tevékenységével. rólad a tanulság már levonható: egy értéktelen, buta bohóc vagy.

köszönjük a szereplést.

Billy the kid 2011.05.02. 21:28:22

@Conv: Ennyi? Nem mondom, kellett hozzá egy óra mire magvas gondolataidat kiizzadtad magadból!
Kockafejecském, érzésem szerint rájöttél, végig hosszú-hosszú oldalakon keresztül baromságokat írtál, énrám meg most zúdítod fröcsögésed, mint a tükörre ami nem kedvező látványt mutat.
Azt hiszem, a megjelenített képed teljes mértékben szinkronban van beteg lelkivilágoddal, ocsmány jellemeddel, és valószínűleg valamilyen fizikai fogyatékosságoddal.
Ne húzd fel magad, ne törődj semmivel, vedd be az esti gyógyszered, holnapra már valószínűleg kevésbé fogsz remegni.

Hadd kívánjak gyors, mielőbbi gyógyulást, a lehetőségekhez mérten!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 21:35:00

@Billy the kid:

:)))))
kicsi bánatos bogárkája, kicsi tyipityapája édesanyádnak, hát te azt hitted, hogy én itt arra várok, hogy mikor válaszolsz már nekem, és hosszasan törtem a fejem valami válaszon? :)

nagy ívben szarok ám arra, hogy egy magadforma szellemi fogyatékos ego mennyire érti amit írok :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.02. 21:38:04

@Conv:

jah igen, elgondolkodtál már azon, hogy ha a megjelenített avatar (profilkép) bármiben is tükrözi a kommentelő lelki/fizikai valóját, akkor mire lehet értékelni téged? :)

trojka 2011.05.03. 07:18:09

@csak ugy: Van mobil budi is a világon. Csak az lenne az igazi, ha Pintér bajtárs tisztitaná naponta...

Kivancsi 2011.05.03. 07:20:41

@trojka: van van... meg meleg kajat is feltalaltak, meg van etterem is... minden van..

csak elorelato vezetes nincs!! aki:
- megszervezi az allomany eteteset
- megszervezi az allomany WC re jarasat

stb stb stb

hoplita 2011.05.03. 07:58:24

@Conv: @Billy the kid:

:))))))

www.youtube.com/watch?v=-JDOuGKqv5g

Hátha biligyerek nem ismeri.....amire merek fogadni egy zsák aranyba.:DD

Marcellusca 2011.05.03. 10:23:57

@asmodean: Nem, nem.
"Lábra irányuló fejlövés." :)))

Aztán nem fog ellened vallani.
És egyik őr sem mesterlövész, hogy csak lábon lője.
xD

asmodean 2011.05.03. 11:32:51

@Marcellusca: Igen ez a 8-as irányzék lábra, az ugye megemeli az irányzékot, így ha a célgömbbel szintbe hozod és lábra célzol garantáltan fentebb megy. :)
Persze hogy hova, az távolság kérdése, ahogy hoplita már megjegyezte.

trojka 2011.05.03. 17:25:53

@Kivancsi: Nézd, ez az egész már olyan távoli tölem, hogy nem is tudom, mit keresek itt. Amikor katona koromban Reziben téli hegyikiképzésen voltam, olyan hideg volt, hogy belénk fagyott a lehellet (1972-74). volt azért néhány normális tiszt is, akik forro teát akartak osztani (lehet, hogy ök is fáztak), a bakák között. a zászloalj törzsfönök visszakuldte a hadtáposokat teával egyutt, mert szerinte egy magyar katonának tea nélkul is teljesíteni kell honvédelmi kötelességét, fizikailag eddzettnek, erkölcsileg ellenállonak kell lennie. Nos, nem fagytunk meg, de kívántuk mindenhová. Most pedig megkérdezném: ezek az éhezö rendörök hány évet, hány honapot, hány hetet, hány honapot huztak le a seregben? Egyet sem. Akkor mégis, mi van, ha most kezdenek ahhoz hozzászokni, amivel minket 24 honapon keresztul traktáltak?

Kivancsi 2011.05.03. 17:30:20

@trojka: Vajon miért tart itt a közbiztonság?

Akkor ezekbe olvassal bele:

www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/1451-tmrsz-tajekoztato-20110501.html

"Érdeklődtünk a rendőrök élelmiszer ellátásáról. Azok a kollégák, akik a HMRFK állományában teljesítenek szolgálatot, 4 szelet kenyeret, 1 doboz májkrémet, 1 doboz dzsemet és ásványvizet kaptak. A Készenléti Rendőrségen dolgozók minden nap 3 bagettet kapnak, ami különféle töltelékkel van megtöltve. Ennek a minőségére ugyan nem panaszkodtak, viszont hiányolták a meleg ételt. Vannak akik 2-3 hete minden szolgálatban ezt kapják, ők többnyire már meg sem eszik azt."

www.deluxe.hu/mesterszakacs-foz-a-magyar-raboknak/20110211

"Az étlap készítésekor figyelembe veszik a fogvatartottak kéréseit is, a "rossz fiúk" kedvencei közé tartozik a pörkölt, a tartalmas levesek, a lángos és a kelt tészták. A gyulai börtön specialitása a rendkívül gazdag, húsos köcei leves, ami igazán közkedvelt a rabok körében.

Van meg kerdesed?

trojka 2011.05.03. 17:43:22

@Kivancsi: Igen, van, de nem kérdés. Totál igazad van abban, hogy a fogvatartottak (finom voltam) tényleg lukulluszi lakomákat csapnak, s amikor kijönnek a sittröl, jo pár kiloval sulyosabbak. Én 72 kg-al vonultam be katonának, 63-al szereltem le. azt ettem, amit kaptam. Rántott csirke pl. akkor volt, amikor az ujoncok eskut tettek. A finánc iskolán reggelire olyan szalonnát kaptunk, amit legfeljebb egy oroszlán állkapcsa tudott megrágni, délben inkább kilogtunk, hogy normális kaját ehessunk. (stikában). kulonben meg, ki mit vállalt, viselje. Nem kell ezt annyira felfujni, de mint irtam, a Pintér bajtárs a fizujábol hozzájárulhatna az ingyenélö, magyarverö bajtársai etetéséhez.
Van még kérdéses?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.03. 17:45:47

@f.m.j.:

Csak kijött belőled egy normális komment, ennek örülök és köszönöm.
Egy biztos: amíg utálod a rendőröket, addig sem fogsz össze velük a nevető harmadik, az aktuális hatalom ellen, ezt ő tudja jól, és tesz is érte. Tudod: divide et impera

Kivancsi 2011.05.03. 17:49:53

@trojka:
mi nem vallaltuk...
kenyszerbol mentunk..
igaz en mar csak 1 evet voltam :):)

a sunok meg valasztottak...
ha nem tetszik a kaja, a korulmenyek meg a melo?
lehet mast valasztani :):)

trojka 2011.05.03. 18:28:33

@Kivancsi: Ebben is igazad van, csak azt nem tudom hogy Te egyáltalán mi voltál, mi vagy, netán mi leszel. De azért, amikor feleskuszik valaki, mindegy, hogy mire, tulajdonképpen eladta a lelkét az ördögnek Magyarországon. Feleskudött arra is, hogy ha kell, akár éhen is döglik a cél érdekében. Mármint, hogy a hatalmon lévö osztály érdekeit megvédi akkor is, ha nem fegyver által pusztul el...az már más lapra tartozik, hogy va lakinek a gyomra beveszi ezt az egészet, vagy rövid idön belul kihányja...na, akkor jön el az a szitu, hogy nemhogy 4 szelet kenyeret, meg egy konzervet kap, hanem semmit sem...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.03. 18:30:20

@Aullah: a munkájukat végezték a szovjet katonák is mikor még leigáztak minket, de attól még hadd ne kelljen szeretni őket.

magyar rendőr velük van.
akár el is kergethetné egy fiatal hadnagy a vezetőket.

vagy kimutathatná jobban a rendőrság, hogy az igazság, a magyarság az ő gondolkodásában is tényező.

Mr. Waszabi 2011.05.07. 13:28:04

Ne bassz...akkor egész király dolgom volt a seregben sorkatonaként. 1 májkrémnél még ott is több járt reggelire, ha meg gyakorlat volt, ebédre és vacsira valami konzerv melegétel, ami ráadásul sokkal jobb minőségű volt 20 éve, mint a mostaniak.
3 bagett...nem semmi.
Gyurcsány legalább nem vette fel a fizuját (és pár minisztere sem emlékeim szerint), azt gyermekjótékonysági alapítványok számára utalták. Szeretném látni, hogy Orbánék is mondjuk a rendvédelmisek önsegélyező alapjának (ha van ilyen) utalják a havi 2 milcsi felét legalább. Szolidaritási alapon, ha már hirdetik.

trojka 2011.05.07. 20:01:18

@Kivancsi: Igy igaz, vállalta a nyavaja, föleg ugy. hogy engem az utolso percben, 23 éves koromban rántottak be, két évre. az alatt a zsoldon kivul ("hatalmas összeg volt"), semmit sem kaptam, csak legfeljebb néha otthonrol néhány csomag keményre száradt suteményt, vagy FILTOL cigit, ami kámforos révén, egyáltalán nem izlett. Ja, igen, két év kiesett a keresetemböl, szoval iszonyuan jol jártam a sorkatonasággal, de késöbb azt mondtam, nem cserélnék azokkal, akik "logosként" ugy járkáltak az utcán, mintha maguk mellé estek volna. Ja, ettunk amit adtak, nem igen néztuk, hogy mennyi benne a kaloria, de azért amikor hazajöttunk, nemi finnyáskodtunk, megettuk, amit itthon adtak, mert biztosan jobb volt az ottaninál. Amugy meg, tessék már megmondani, hogy a most felszerelt rendörök, fináncok, tuzoltok, stb. közul volt-e valaki katona? Istenem, hogy is lehetett volna, hiszen az SZDSZ eltöröltee ezt az intézményt, már legalább is a sorállomány szempontjábol. Hát, lelkuk rajta...

Kivancsi 2011.05.08. 06:35:25

@trojka: je eltoroltek...
az addig rakoltott penz meg jol ellopjak :):)...
jopar laktanyat bezartak... szinte minden nagy varosban volt laktanya plus meg jo par kisebben is.....
egy ilyent fenttartani???,
allomany, embereket etetni-itatni, jarmuveket uzemeltetni tankolni :):)
csak aram, futes es egyeb szamlak.. MILLIARDOS tetelek volnanak....
szerintem most kene uzemeltetni azt ami volt kb 20evvel ezelott....
az orszag beleroppana!!!
vagy legalabb is a "nagyjaink" nem tudnanak annyit lopni!!
vagy lehet pont igy tudnanak jo sokat lopni a bakak meg kapnanak szaraz kenyeret majkremmel :):)

trojka 2011.05.08. 08:41:23

@Kivancsi: Persze, hogy persze. de azért érdekes, hogy 20 év alatt hogy a fenébe sikerult annyi pénzt elverni, hogy nem csak hadseregre, de már oktatásra, egészségugyre, fizetésre, nyugdíjra, gyerekekre is elfogyott. Tudom én, hogy a mi honvédségunket simán elfujták volna egy balhé esetében, de akkor miért nem találnak ki valamit, ami ugy-ahogy helyettesíhetné valamilyen modon. Azt is tudom, hogy szidtuk állandoan, amig ott voltunk, most meg nézzuk ezeket a sápkoros fiatalokat és szörnyulkodunk. "bezzeg az én idömben!" Egyebkent, az hogy a "bakák meg kapnának száraz kenyeet májkrémmel" akkor is elöfordult, söt, olyan is, hogy hadgyakorlaton egész nap semmit sem kaptunk, szoktattak bennunket az "éles helyzethez."
Azért még egy nemrégi dolog: Hende bajtárs nyilatkozott, miszerint ujabb katonai kontingens meg Afganisztánba. Elmondta többek között, hogy most 800 millkával (!) olcsobban sikerul áramot kapniuk, mint eddig. Akkor mennyiért kaphatták? Azt tudja-e valaki (a pornép közul) hogy egy egy ilyen "honvédelem" mennyibe kerul valojában? lehet, hogy az a Népadsereg nem is volt oyan drága?

csak ugy 2011.05.08. 10:54:39

@trojka: nem kell aggodni... a love meg van csak ma mar nem a (mienk) az allame hanem a
politikus vezetok (bunozok) es azok erdekkorei kozott "szetosztva" lapul szamlakon, vallalkozasba vagy privatba fektetve :):)

Nem azt mondtuk 30 eve!!
Hogy az allam nem jo gazda!??
Hogy a maganban sokkal jobb helye van a vagyonnak?!

Tessek megkaptuk!!! Elertuk :):):)
A rabszolga paraszt vagy rendvedelmis szolga meg kap kis fizetest meg 3 bagettet vagy kenyeret majkremmel es KUSS...
Fegyveresen vigyazhat a maganba kerult allami "erdekekre" vagyonra stb...
Nyugdij meg 62 utan :):):)

Ez van.... ezt erdemlik es erdemejuk:):):)

süti beállítások módosítása