Skip to content


       Szűrés lista

Forró lesz a nyár: 600 ezer nyugdíjast vonnak be az államadósság elleni harcba

2010. január 19, levelet hozott a postás:



Ön levágta és eltette a garancialevelet? Mert bekövetkezett az, amit írtak, komoly veszélybe kerültek Magyarországon a nyugdíjak ...

"A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját."

Nézzük, hogy kívánják a garanciát érvényesíteni.

Bár már kész van az új, szuperalkotmány, az csak 2012. január 1-én fog hatályba lépni, így még a hatályos alkotmányt hegesztik:



Magyarul: ha nem vagy még 62 éves, de már nyugdíjat kapsz, akkor kikúrnak a nyugdíjrendszerből, és ha valóban rokkant vagy, akkor szociális ellátást kapsz, de ha nem vagy rokkant, akkor nem kapsz semmit sem, és mehetsz munkát keresni, a hivatalos indoklás szerint "a jövendő generációk érdekeire és várható terheire tekintettel".

Mindezt jegyezte Dr. Balsai István, úgy, hogy 2, azaz kettő nappal előtte maga az igazságügy miniszter, Navracsics közölte, hogy ők (a Fidesz) nem terveznek ilyesmit tenni, mert az alkotmányellenes lenne ... 

"Nincs szó arról, hogy a korkedvezménnyel nyugdíjba vonulók helyzetét felülvizsgálná a kormány. Nem biztos abban, alkotmányos megoldás az, hogy ha valaki már nyugdíjba ment egy meghatározott jogi konstelláció mellett, akkor annak a nyugdíját utólag felülvizsgálják."
 
Nos, ez a probléma megoldva, hiszen az alkotmánymódosítás felett az Alkotmánybíróságnak nincs fennhatósága ...

Nem nagyon szarozik a Fidesz, az ötletet hétfőn dobta be Pintér a szakszervezetekkel folytatott tárgyaláson, pénteken meg már be is volt szépen nyújtva az Országgyűlésnek a törvénymódosítás.

Nézzük a számokat, hány embert és milyen összegeket érint a 3 millió nyugdíjasból:

238 ezer korhatár alatti nyugdíjas, havi 28,7 milliárd forint.



337 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjas, havi 24,6 milliárd forint.



Korhatár alatti öregségi nyugdíjban részesülők:



Korhatár alatti rokkantnyugdíjban részesülők:



Látható, hogy az érintettek nagy része 1950-1954 között született, vagyis most 57-61 évesek, és 62 év a nyugdíjkorhatár ....

Már itt a blogon is többször beszámoltunk a korengedményes és a rokkantsági nyugdíjrendszer anomáliáiról, a 40 éves, makkegészséges nyugdíjas kommandósról, katonáról (itt, itt, itt, itt és itt). Ezek az esetek, amiket elég szépen bemutattak (többek között Origo, Házon kívül) joggal háborították fel az embereket.

De itt most a Fidesz megint dettó ugyanazt csinálja, mint a 2 millió forint feletti végkielégítések különadójánál. A pár tucat "pofátlan" végkielégítés miatt hoztak egy olyan, általános törvényt, amely eme pár tucat eset mellett több ezer olyan embert is érint, aki életében nem kapott pofátlan végkielégítést ... de ez ugye kit érdekel?

Úgy látom, a fürdővízzel együtt kiöntik a gyermeket is ... nem gondolnak bele, hogy milyen riadalmat okoz ez a lépés a Zemberekben? Hogy 600 ezer - nagy részük 57 és 61 év közötti - valószínűleg teljesen becsületes, egy életet ledolgozott ember életét teszik tönkre? Akik nem csaltak, nem loptak, a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, mikor korengedményes nyugdíjba mentek. A Véleményvezér találó hasonlata: olyan ez, mint kézigránáttal halászni.

MILYEN MUNKA VILÁGÁBA TÉRJENEK VISSZA, MIKOR HIVATALOSAN "CSAK" 650 EZER EMBERNEK NINCS MUNKÁJA???
 
Ez olyan elképesztő pofátlan kormányzati arrogancia, mely még a magánnyugdíjak elvételét is lekörözi.

Ez után mi következik? Mert nem látom, hogy bármilyen morális, erkölcsi vagy törvényi határ lenne a Fidesznél.

A rendvédelmi szakszervezetek érthetően teljesen kiborultak, valószínűleg Pintér sem fog lemenni közéjük, mert felhúzzák egy lámpavasra, és abban sem vagyok biztos, hogy megállnak a Parlament lépcsőjén ... csodálatos látvány lesz a lángoló Parlament és az ezt végignéző dühös tűzoltók kompozíciója ... mert egyik sem fog a tömlő után kapkodni.

"Hatvanéves embereket akarnak az állományba, hogy másszanak a kosárban? Hol helyezkedik el az, aki tíz éve nyugdíjba vonult? Ki fogunk menni megint az utcára. Komolyan aggódunk, hogy meddig tudjuk a törvényes kereteken belül tartani a fiúkat. A vonulós tűzoltóknak nincs semmi veszítenivalója, ráadásul az egész életüket életveszélyben élik, lemondva az alkotmányos jogaikról. Már az április 16-i tüntetésen is voltak olyan hangok a tűzoltók között, hogy be kellene mennünk az Országházba. Akkor is, ha zárva van az ajtó." - nyilatkozta ma Árok Kornél, a HTFSZ (tűzoltószakszervezet) elnöke

Hogy érdemes-e egyáltalán a Fidesszel tárgyalni, azt azt hiszem világosan kiderül a Miniszterelnökség közleményéből, amit szombaton adtak ki. Sok szót nem pazaroltak el rá, az már biztos.

"Az elmúlt nyolc év szocialista kormányai súlyos örökséget hagytak hátra, a Gyurcsány-korszakban ugyanis a végletekig eladósították Magyarországot. Most a legfontosabb cél, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, ehhez szükség van az ország megújítására, és mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson negyvenegynéhány éves tapasztalt, életerős emberek munkájáról; éppen ellenkezőleg: a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője."

Természetesen Gyurcsány a hibás!
Nem csak a 40 évesekről van szó b'meg Szijjártó, hanem a 60-61 évesekről is.

Augusztus 20-án szerintem újra felállítják a kordonokat, október 23-ba meg jobb, ha bele sem gondolunk.

A Fidesz egy év, 365 nap alatt elérte, amit Gyurcsány Ferenc is csak 4 évnyi kőkemény munkájával tudott elérni: majdnem minden társadalmi csoporttal frontot nyitott, a ZP-be járó tiniktől kezdve 61 éves nyugdíjas tűzoltóig beszámítva.

2009. május 16.
Orbán Viktor beszéde a Polgári Szociális Bázis rendezvényén, Budapesten:


"Amikor figyelem a kormánykoalíciós érveket a szociális juttatások megvonásakor, a nyugdíjcsökkentéskor, a gyes, a gyed átalakításakor, a családi pótlék megadóztatásakor, tisztelt Hölgyeim és Uraim, én úgy látom, hogy Magyarországon most már nemcsak odáig merészkedik el a kormány, hogy azt mondja, hogy akik nem dolgoznak, nem állnak munkában, nem hajtanak közvetlen hasznot, nem átképezhetők, egyáltalán nem vethetőek be a munka frontján, hogy az ő nyelvükön próbáljak beszélni, nem egyszerűen csak indifferensek – mert ilyet már mondtak korábban is –, lassan olybá tűnnek fel, mintha ők lennének a közellenség. Akik ingyenélők lennének, akik kiennék a többieket a vagyonukból, akik a haladás útjában állnak. Olyan emberek, akik lehúztak 30-40-50 évet munkában. Hogyan lehet őket akadálynak tekinteni? (...)

Amikor tehát arra biztatom Önöket, hogy menjenek el június hetedikén választani, akkor nem egyszerűen csak egy leendő kormányprogram nevében és érdekében teszem ezt, hanem az elementáris emberi méltóság nevében is. Azok az emberek, akik ma nem munkából élnek, hanem valamilyen ellátást kapnak vagy azért, mert korábban hosszú-hosszú éveket ledolgoztak, vagy azért, mert most a családjukról gondoskodnak és gyermeket nevelnek, ezek az emberek is megérdemlik a tiszteletet és az elismerést, kijár nekik az emberi méltóság tisztelete. Na, ezt kell megvédenünk! Az emberi méltóság, mindannyiunk emberi méltóságának a tiszteletét kell megvédenünk június hetedikén!"


Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Címkék: politika fidesz válság pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr342906884

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyar-azeri háború története 2011.05.16. 11:38:32

A háború az Eurovíziós Dalfesztivállal kezdődött. Pedig az elején minden rendben volt. A magyarok találtak egy közepes tehetségű dívát, aki hajlandó is volt elvállalni, hogy rendkívül idétlen ruhában elénekel egy zenei klisékkel jócskán teletűzd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

readonly 2011.05.16. 11:12:56

"mely még a magánnyugdíjak elvételét is lekörözi."

He????

Azt hiszem, ideje lassacskán törölni a kedvencek közül a szélbalosba, legvadabb neolibbe forduló Vastagbőr. Kár, érdekes blog volt, szomorú, hogy átvette a szélsőség itt is az irányt. :(

butab 2011.05.16. 11:15:31

Én csak azt nem értem, hogy lehetnek ilyen hülyék, de tényleg nem találkoznak soha semmikor , hétköznapi, dolgozó emberekkel , akik megmondnák nekik, hogy "ti akkora k. hülyék vagytok má' ", vagy csak nem érdekli őket. Ennyire azt hiszik, hogy őket nem lehet tüntetéssel eltüntetni, abszolút nem félnek a népharagtól. Én nem értem hol élnek ezek.. lassan pedig oszt én nem vagyok a ilyen tüntetésekre járó, de már én is kimennék..

Endordelfin 2011.05.16. 11:18:08

A bányász mondjuk hova menjen vissza dolgozni?
Igaz, nem zárták be az összeset...
El lehet adni őket Kínának, hogy csökkenjen az államadósság.

molaris 2011.05.16. 11:18:30

Az OPNI meg bezárva.

molaris 2011.05.16. 11:20:25

""Augusztus 20-án szerintem újra felállítják a kordonokat, október 23-ba meg jobb, ha bele sem gondolunk.""

Lesz munkája a TEK- nek!

Baldrick68 2011.05.16. 11:20:59

@readonly:
Ha nem tetszik az amit tükörben látsz nem a tükör a hibás tovaris.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 11:22:26

@Endordelfin:

Közmunka-felügyelőnek. Vagy ahova csak "szeretne"....

angupapa 2011.05.16. 11:22:34

@Endordelfin: A bányásznak nyissunk új uránbányákat!
Új tárnákat a szénbányászoknak! Vasat, acélt Magyarországra az elaggott kohómunkásoknak! Üvegkemencéket az üvegfúvóknak, gyárat a gyári munkásnak!

Börtönt a politikusoknak és Tizenegyezer vesszőt minden Fidesz-szavazónak. Túl sokat kérek? :)

Secnir 2011.05.16. 11:23:28

....öööö...
...én pár napja azt írtam a Pintér-féle tüntetés kapcsán, hogy a tűzoltók még csak a Parlament kapujánál rendeztek fáklyás felvonulást, nem pedig BENT.
közelg az idő...

Baldrick68 2011.05.16. 11:25:30

Ha visszagondolunk akkor kitört a balhé mer Fletó 1.5 évig hazudott ennek következtében felgyújtottak azt azt.
Most az derül ki hogy a Fidesz 8 évig folyamatosan hazudott, mi fog következni?
Atomot dobnak a parlamentre?

Nekem ne jöjjön senki azzal a falmelléki dumával hogy a fidesz nem volt tisztában az ország valós gazdasági helyzetével amikor ellenzékben arcoskodott.

butab 2011.05.16. 11:25:57

Mondjuk remélem amikor véletlenül, felgyújtódik a parlament , és véletlenül a kijáratot elállja pár üres tűzoltóautó, akkor talán meggondolják magukat a nagyemberek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 11:26:28

@Pál a postoló:

Lassan keresni kellene valami forradalmi dalt is ...

Muse - Resistance
www.youtube.com/watch?v=TPE9uSFFxrI

Pearl Jam - Do The Evolution
www.youtube.com/watch?v=aDaOgu2CQtI

Korn - Politics (With Lyrics)
www.youtube.com/watch?v=j_BZY-J9cV4

Baldrick68 2011.05.16. 11:28:25

A tűzoltók tüntetésén a smasszerek is ott voltak és ők szolidárisak voltak a tűzoltókkal.
Az egyik BV -s valami ilyet mondott az egybegyűlteknek:
Szép a parlament mellett ez a sok szép piros tűzoltóautó.
De amikor mi jövünk akkor rabomobilok lesznek itt, lehet hogy majd szükség lesz a tűzoltók segítségére.....

Valahol fenn van videón-

Csicseri 2011.05.16. 11:31:45

Nem tisztem védeni a kormányt, nem is szavaztam rájuk, és 60 éves tűzoltókat alkalmazni szerintem is gáz, és hibás.
DE!
"a Gyurcsány-korszakban ugyanis a végletekig eladósították Magyarországot. Most a legfontosabb cél, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, ehhez szükség van az ország megújítására, és mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud. "
Ezt kedves Zero, nem tudom mi célból emelted ki, ugyanis szó szerint igaz, más kérdés hogy az eladósításhoz természetesen a korábbi kormányok is hozzátették a magukét, ilyen értelemben van benne egy burkolt csúsztatás.

Viszont érdekelne hogy szerinted mit kéne csinálni, hogy mondjuk ne legyen államcsőd, mert akkor nem csak a manyup pénzeket bukjuk, meg a korkedvezményes nyugdíjt meg a burkolt adóemeléssel szívunk be, hanem konkrétan elvesztjük minden egyéb pénzünket is a fentieken kívül, a fizetésünkkel megszűnik, segély se lesz aztán várhatjuk hogy az ensz ad-e annyi élelmiszercsomagot hogy ne dögöljünk éhen. Szerintem egy ilyen jövőképnél még mindig jobb ami most van. Más elképzelhető alternatíváról meg nem nagyon tudok.
És igen, a 60 éves tűzoltók valóban megérdemelnék a korkedvezményes nyugdíjat, ellenben viszont a 39 éves rendőrök azok nem hinném.

Utóirat: elnézést az őszinteségemért, de a Vastagbőr sokat veszített a színvonalból az elmúlt 1 évben. Minden második cikk üres és cinikus vagdalkozás. Természetesen vannak továbbra is jó cikkek, úgyhogy én azért szeretném ha folytatnátok, csak kicsit több körültekintéssel.

Algopirin 2011.05.16. 11:32:16

Nem gondoltam, hogy a fidesz jó lesz. De azt sem, hogy egy év után még mindig csak kapkodnak. Biztos van valami céljuk...

rolika 2011.05.16. 11:32:23

Na, ebben én tárgytalan vagyok, magánnyugdíjasként :-)

Sz.M. 2011.05.16. 11:33:35

Pedig azzal a dumával védekeznek többnyire, az mindenre megoldás, hogy nem tudtam róla.
2006 óta mindig azt mondták hogy készen állnak a kormányzásra, bármikor készek átvenni, ehhez képest egy épkézláb gazdasági programjuk nem volt. A mostani tervek meg megszorítások, bármennyire is mondja SzíjjÁrtó Petike, hogy a kormány nem híve a megszorításoknak. És nekem ez a legnagyobb gondom, az emberek hülyének nézése, hogy ez nem is az, nyugodjatok meg. Vagy az emberek egy része tényleg az?......

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 11:37:55

@Csicseri:

"Ezt kedves Zero, nem tudom mi célból emelted ki, ugyanis szó szerint igaz, "

Mert ha ezt a sok százezer embert kikúrják a nyugdíjrendszerből, akkor csökken az államadósság?

dr. Aullah 2011.05.16. 11:38:54

"Augusztus 20-án szerintem újra felállítják a kordonokat, október 23-ba meg jobb, ha bele sem gondolunk."

Szerintem korábban meg fog történni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 11:40:27

@Csicseri:

"Utóirat: elnézést az őszinteségemért, de a Vastagbőr sokat veszített a színvonalból az elmúlt 1 évben. Minden második cikk üres és cinikus vagdalkozás"

Mi ebben az üres vagdalkozás? Belinkeltem vagy 6 posztot amit a kor és rokkantnyugdíjasokról írtunk (elítélően) és a posztban is benne van, hogy szelektáltan kellene kezelni a 40 éves és a 60 éves nyugdíjas ügyét, nem egy kalap alá venni mindet.

butab 2011.05.16. 11:46:05

Amúgy , mint eddig is az összes intézkedésük végiggondolatlan , mintha csak , valaki hirtelen felindulásból , néha akár valóságalappal is , kigondolta volna , oszt mindegy bárki bármit mond megvalósította volna. Most szerintem a normális mondjuk az lett volna , hogy felemelik a 50 évre a korhatárt. És , max az ötven év alattiakat visszaveszik járőrözni, vagy valami. Vagy mondjuk olyan jogszabályt hoznék, ha ilyen még nincs hogyha a rendőr elvállal más állást miután betöltötte a korhatárt akkor nem kap nyugdíjat. De amúgy szerintem inkább a rokkantakat kéne jobban felülvizsgálni, ha az állam annyira pénzt akar keresni .

Mr. Acid 2011.05.16. 11:48:03

@Csicseri: A megyei és városi önkormányzatokat a naridroidok adósították el. Ha jól emlékszem, talán Pécs is most vesz fel pár millió eurót. Az egyik kutya, a másik eb.

picur3ka 2011.05.16. 11:49:20

Menjenek el orvosnak, ott hiany lesz.

Komolyra forditva a szot, egyetertek egy-ket elobbi hozzaszoloval, mi a francot csinalnanak?

Honnan gondolja ez a sok allami csocson elo, hogy lesz penz erre 1.5 millio ember adojabol?

Nagy a kommunista szellem, tul sokan varjak az allami gondoskodast. Nincs. Elfogyott. En orulok, hogy inkabb a gyerekekre kolt az allam. Igen, aki nem rokkant, az siman tud valamit dolgozni 58 evesen. Csak a munkahelyek hianyoznak, azt megertem. A masik lehetoseg a maganvallalkozas, akar csoportosan is. Ide is irt egy nyugdijas egyszer, aki ilyenbe kezdett, mert kicsi volt a nyugdija, 70 valahany eves volt. Miert nem tudna nehany 57-60 eves nagyi maganovodat futtatni, peldaul, nagy hianycikk.

MrOne-Two 2011.05.16. 11:49:41

@Csicseri: kedves kommentelo, arra hogy ne legyen allamcsod, csak egy dolgot tudnek mondani:
normalis gazdasagpolitika, de ilyet a kormanytol meg csak ne is varjon, az eddigi 1 ev tekinteteben.
az elmult 20 evben (mindegy hogy jobbos vagy balos kormany volt a hatalmon) ilyet nem lathattunk, egyedul a Bajnai kormanynak volt valamifele elkepzelese hogy mit jelenthet az... addigis marad a jol bevett magyar szokas, vegyunk el innen-onnan penzt, adjunk a haveroknak, majd ha minuszos a budzse akkor veszunk fel az IMF-tol hitelt. ennyire egyszeru.
arra mondjuk kivancsi lennek hol, van az a FIDESZ ami azt mondta hogy 2 het alatt rendbereakna az orszagot (HAHAHA), es hol van az a FIDESZes szavazotabor aki meg mindig kiall egyetlen uruk es parancsolojuk mellett (I. Viktor). vicc ez az orszag...

Virág et. 2011.05.16. 11:50:28

@zero: Az, hogy a Fideszt bántod és nem az MSZP-t, az az "üres vagdalkozás" és a színvonal-zuhanás. :) Az valahogy elkerüli az emberek figyelmét, hogy a legnagyobb kiadásokkal járó 100 napos programot Viktorék két kézzel szavazták meg - nagy egyetértésbe az MSZP-SZDSZ kormánnyal. Persze felelősséget vállalni már nem megy nekik.

Egyébként a fenti számoka kőbe kellne vésni és eszkep-kategóriás embereknek minden alkalommal felmutatni, amikor "40-éves kommandósoznak". Mint például Bayer Zsolt a MH-ban. Az érintettek 1%-ából szereznek legitimációt a 100% elleni társadalmi hangulatkeltésre.

A dolgok viszont kezdenek átmenni érdekesből elkeserítőbe. Nem szeretném, ha Mo lenne az első EU állam, ahol katonai - rendvédelmi puccsal buktatnak kormányt.

odin 2011.05.16. 11:50:51

@Sz.M.: Pontosan! Öszöd után mindenki tudta hogy a fidesz fog legközelebb kormányozni és a kommunikációjukból meg teljesen az jött le, hogy ők felkészültek, kész terveik vannak minden olajozottan fog működni. Épp ezért rengetegen hittek nekik és tartottak ki a végsőkig. Csak sajnos kiderült ,hogy mindebből semmi sem igaz. Kapkodnak, átgondolatlanul, izomból politizálnak és ostobának néznek mindenkit, valamint ismét sikerült olyan embereket magas pozícióba emelniük akik egyáltalán nem valók oda.

readonly 2011.05.16. 11:51:32

Mi a baja a 60 éves tűzoltónak? Az almatermesztőnek is fel kell tudni mászni a fára, ha szüretel. Nyavajgó, puhány banda, megélhetési nyávogó. (a kormány nem ezzel írta le magát, ez az ügy támogatandó, érthetetlen, hogy miért támadja a Vbőr, miért fogja pártját az élősködő álrokiknak)

sárkányfő 2011.05.16. 11:52:38

Így lett, bizony, a fideszes "garancialevélből" fideszes hazugságlevél. Mondjuk akim elhitte, annak úgy is kell.

Már most előre lefogadom, a narancstrollok ezt is kimagyarázzák :)

Virág et. 2011.05.16. 11:53:06

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Vedd már észre, hogy a legtöbb ember azért ment el idő előtt nyugdíjba, mert SÁVOSAN emelték a nyugdíjkorhatárt. Még így is jóval később mentek el nyugdíjba, mint amennyi a korhatár volt, amikor elkezdtek dolgozni. Csak ugye Európa civilizáltabbik felén (eddig mi is idetartoztunk) úgy szokott lenni, hogy ha emelek a nygdíjkorhatáron, akkor azt sávosan teszem, tehát aki közelebb van, az nem érzi annyira becsapva magát.
Ezt rúgja fel most a Fidesz, de a többségnek ebből csak a 40 éves kommandós jön le. Hányan is vannak ilyenek?

rolika 2011.05.16. 11:53:39

A szomorú az, hogy ezeket a lépéseket már 21 éve, a módszerváltáskor meg kellett volna hozni. Az a megrázkódtatás elbírt volna valamivel többet is.

Nincs pénz, ilyen egyszerű.
Magyarország pedig nem nyomtathat pénzt, mint az USA, mert a forint nem kell senkinek, ellentétben a világvaluta dollárral.
Tehát: nincs pénz. Nincs nyugdíjra, nincs rokkantnyugdíjra, meg semmire sincs. Elköltik a manyup-lenyúlást, jövőre már a bankszámláinkon fognak kotorászni. Magyarország = magyar állampolgárok. Magyarország pénze = magyar állampolgárok pénze. Nincs más lehetőség.

Most meg szopunk. És kurva világ lesz, meglátjátok.

Zero, lassan megírhatod a rég beígért cikket az argentin válságról. Vagy a 80-as évek román állapotáról is írhatsz, az lesz itt is.

1116001 2011.05.16. 11:53:39

@Csicseri: Nem lenne semmi gond, ha betartanák a jogállamiság szellemiségét.
Pl: NINCS VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÚ TÖRVÉNYKEZÉS, mert ezzel a tervezettel ez a legnagyobb gond.
Mondjuk 6éve törvényesen ment nyugdíjba az illető. Akkor most milyen alapon törvénytelen. Ráadásul csődtől sem mented meg az országot, mert mivel munka nincs, segélyt kell folyósítani, vagyis ugyanúgy az államon él.
Munkahelyeket kéne teremteni, de az úgy esélytelen, ha a multikat büntetőaadózzuk és még 1-2éves távlatban sem lehet gondolkozni. Járulékokat kéne csökkenteni, nem 1kulcsos adónak álcázott adóemelést végrehajtani.

Virág et. 2011.05.16. 11:54:34

@readonly: Te nem vagy normális. Almaszedő = tűzoltó?

Mr. Acid 2011.05.16. 11:58:01

@readonly: Amikor szolgálatba állt, aláírta a szerződést. Mondjuk jó 30 évnyi munka után, ami alatt elég sok szörnyűséget látott, a szerződésében foglaltak szerint elment nyugdíjba. Utána 5-6 évvel jön egy nyikhaj senkiházi, és azt mondja, hogy a szerződés nem játszik, tessék visszamenni dolgozni (hova?). Gondolj bele, mert szerintem nem látod át a szituációt.

passaran 2011.05.16. 12:00:58

Kezd olyan érzésem lenni, hogy tudatosan és cinikusan arra megy az egész feszültségkeltés az országban hogy valahol csak kiborul erősen a bili és elszabadulnak az indulatok. Utána jöhet a TEK "rendet csinálni" és lesz indok még durvább korlátozásokra is - valamilyen szintű szükségállapot / választások elhalasztása stb.
Már a Gyöngyöspatai események is eléggé ebbe az irányba mutattak, de ott sikerül elkerülni a halálos áldozatokat. Nem sokon múlt! Ki tudja mi lesz egy feldühödött tüntetésen? Elég 1-2 beépített teki katona és kész a baj.

sárkányfő 2011.05.16. 12:01:40

@Csicseri:

még egy fideszest nem találtam, aki meg bírta volna nekem magyarázni, hogy hogy lehet feloldani az ellentmondást az államcsőddel való permanens fenyegetés, hisztéria, és a között, hogy közben az tehetősek adócsökkentése miatt Orbán 500 milliárdot elengedett az állam bevételeiből. Ez óriási összeg. Közel 2%-a GDP-nek.
Hogy lehet nagy baj, ha ennyi szabad pénz van osztogatni? Hogy higgyem el? Miért néznek minket hülyének? (Pláne hogy maga Orbán is nagyon dicsérte Bajnait, igaz külföldön, ott nem lehet annyira hülyének nézni a népeket.)

Jurganov 2011.05.16. 12:02:26

@readonly: viszlát, öröm volt...
@butab: nem tudhatjuk hány román kommandós pihen akár most is a fővárosban. vagy az eu-s verőemberek. szal vajon azért nem félnek mert hülyék, vagy azért mert meg lesznek védve...
ott van a tek, hogy a nagyembereket kimenekítse. igazából csak a parlamentért lenne kár.
@Csicseri: a kormánynak megvannak az eszközei. lehet pampogni, sírni-rínni, de ha már ekkora szarban vagyunk akkor fel kellene pörgetni a hazai termelést. lehetne mondjuk egy olyat, hogy a bűnözőket elfogják és megbüntetik. és mondjuk talán még dolgoztatják is. ez szerintem előrelépés lett volna, még akkor is ha csak kicsi. ezzel szemben szinte csak olyan intézkedések történnek (vagy olyan a kommunikáció) amik arra jók, hogy az embereket szívassák. persze, a legjobb amit az ostobák mondanak, hogy " ez a helyzet, ezt kell tenni" de mindig van választási lehetőség. úgyhogy ne mondd nekem, hogy mennyire jó dolog az, hogy elveszik az emberektől a nyugdíjukat, merthogy menjen vissza dolgozni. de hova ember? 55-60 évesen (sem) vállalja senki szívesen az angliai melót...pláne úgy, hogy közben mindennek emelik az árát.

picur3ka 2011.05.16. 12:03:07

@Virág et.:

40 eves kommandosok, vagy akiknek ez jon le? Egyikre se tudom a valaszt, bevallom.

Mindaz, amit mondasz, szep es logikus, de semmit nem valtoztat azon, hogy ennyi inaktivra nincs penz.

A fiatalok kozott sok a cigany. Az o aktivalasuk es munkaba terelesuk sokkal nehezebb, mint az idosebbeke. Lasd a gyongyospatai borasszal keszult interjut: 60-70 eveseket alkalmaz.

passaran 2011.05.16. 12:05:30

@readonly: az almának mindegy hogy 10 perccel hamarabb vagy később szedi le az almaszedő. Neked is mindegy lesz ha a lángoló lakásod erkélyéről 10 perccel később hoznak le. Majd a megperzselt tetemednek azt mondják: "bocs, most értem ide mert fájt a lábam. De ugye nincs harag readonly... már viszem is lefelé ami megmaradt belőled"

picur3ka 2011.05.16. 12:08:16

@sárkányfő:

2% semmi. A szocialis kiadasok, na az a nagy tetel. 30 folott.

Zsombor78 2011.05.16. 12:10:27

@rolika: A FED nyomtatt penzt nem az Usa!Amugy a Fed magan bank a Rochilldok,morganek, es meg nehany zsido csalad kezeben van!Latszik is hogy sulyesztik el amerikat az adossagban!Ezt csinalta fletopatkany is.A bankok extra profithoz jutottak ,az emberek extra adosaghoz!Aki ezt nem latja az meg is erdemli.Most orban amit tud megvag, kozben meg alap jogokat ,torvenyeket sert meg mert kapkod.De nem adosit el az ellen kuzd!Tamadjak is rendesen kulfoldrol lasd ;Gyongyospata!Szerinted az amerikai kem mert csinalta a romakok utaztatatsat sajat penzbol?Zeronak is felhivnam erre a figyelmet mielott palcat tor a kormany felett.Szerintem egyszeruen kapkodnak mert felnek.Figyeljetek meg ha lesz balhe azt a titkosszolgalatok fogjak tamogatni kulfoldrol!Akkor majd johet vissza Fleto a hazafi!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.16. 12:11:11

@Virág et.: az már igazán csak hab a tortán, hogy ezt hogyan lehet eladni a "szerzett jog nem sérülhet" alkotmányos jog oltárán.

mert az, ha a 2012-től szolgálatba lépőknél bevezetik azt, hogy nincs korkedvezmény, rá is az általános öregségi korhatár érvényes, azt mondom jogos, tudja mire számíthat, aki felesküszik. ha a most szolgálóknál bevezetik az már cinkesebb, de azt mondom, hogy szükséges rossz, valamit lépni kell, szarul áll az ország szereke.

de az, hogy X éve TELJESEN JOGSZERŰEN nyugdíjba ment emberek ellátását akarják elvenni... eddig azt hittem, hogy ilyet még a 3. világban sem lehet.

apropó, lenne egy kérdésem ehhez a derék lézerjanihoz! ez szép és jó, hogy a "régi" alkotmányt módosítja a remek javaslata, DE nem érzi úgy, hogy ezzel a saját választási ígéretüket - és ez alapján hozott törvényt - köpnek szembe? gondolok itt a nők 40 év szolgálati idővel mehetnek nyugdíjba. ők sem érték még el az öregségi korhatárt!

Virág et. 2011.05.16. 12:11:15

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nyilván nincs, soha nem is volt. Ennek ellenére nem az a megoldás, hogy csinálunk többszázezer új munkanélkülit, mert kétsége ne legyen senkinek, egy 58 éves ember nem fog tudni ma elhelyezkedni sehol. Egy 35 évesnek is nehéz, egy idős embernek lehetetlen.

Csicseri 2011.05.16. 12:11:46

@MrOne-Two: Teljesen igazad van.
Csak leegyszerűsitve úgy néz ki most a dolog tudomásom szerint, hogy vagy mindenkitől elvesznek rengeteg pénzt és mindenkinek szar lesz. Vagy nem így tesznek, és jön az államcsőd, és akkor viszont szó szerint bukjuk az összes vagyonunkat.
Ez az alapszituáció.
Az hogy emellett a fityisznek milyen vérlázitóan gusztustalan húzásai vannak, miket hazudnak, mennyire agy nélkül irányítják az országot, az meg egy másik történet, még ha alapvetően alaposan össze is függ a kettő.
Pl. nem értem miért nem azzal kezdik a nyugdíjcsökkentést hogy Biszku elvtárs és barátai (kiemelt)nyugdíját veszik el. Na ez tényleg undorító.

dr. Aullah 2011.05.16. 12:14:06

És ez csak a korai nyugdíjasokra vonatkozik? Gondolom a rokkantakra nem... mármint a TÉNYLEG rokkantakra...

picur3ka 2011.05.16. 12:21:18

@Virág et.:

Ismet kerdezem: mi a megoldas? Mit tegyenek szerinted? Osszanak nekik jatekpenzt?

mar nyomtatott egyszer hamis penzt a magyar kormany valamikor...

MrOne-Two 2011.05.16. 12:23:23

@Csicseri: hat mindenkinek szar lesz az egyszer biztos, ezzel nem is lenne akkora gond ha a jovokepet nezzuk es a kovetkezo 20 evben ettol jobb lenne mindenkinek, de hat nem igy van sajnos :(
engem az idegesit egyedul, hogy a jelenlegi kormany egy normalis gazdasagpolitikat dobott a kukaba (Bajnai-Oszko fele), azert hogy egy sokkal szarabbal alljon elo, ami meg az atlagembereknek is nagysagrendekkel rosszabb. (felreertes ne essek nem vok MSZP katona, Fletot kifejezetten ruhelltem, de vhogy ugy tunt nekem kisembernek, hogy a Bajnaiek tudtak mi a hiba, megprobaltak ellene tenni es nem ossze-vissza jarattak a pofajukat tettek amit tenni kellett, annak tudataban hogy biztosan a Fidesz lesz a kovetkezo kormanypart)
ennyi. a jelenlegi kormanytol is ezt varnam el: hogy effektiven tegyen az emberekert, ne ellenuk, ugy hogy bizonyos intezkedesekkel segitse a gazdasagunkat.

Énbagoly 2011.05.16. 12:25:32

Mi lesz itt még? De most komolyan?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 12:26:27

@readonly:

híj, de sok ma a csökkent szövegértelmezési képességű kommentelő ..

Hol fogom pártját az álrokkantaknak?
Idézz engem pls.

Virág et. 2011.05.16. 12:26:57

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem én kapom érte a milliókat, hanem ők. Erről járt a szájuk 8 éven keresztül, hogy mennyire készen állnak - itt az alkalom bizonyítani. Ehhez képest amit csinálnak, az ugyanolyan megszorítás, mint amit a szocialista kormányok is csináltak - csak azokkal ellentétben, nem sokaktól vesznek el viszonylag keveset, hanem kevesektől, de azoktól aztán mindent az utolsó fillérig. Lehet gondolkozni, melyik a civilizáltabb megoldás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 12:28:36

@Aullah:

A korhatár alatti rokkantakat megvizsgálják, aki valóban rokkant azt marad, aki meg egy kicsit tud dolgozni, az mehet "dolgozni" ...persze meló nincs.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 12:34:24

@readonly:

Akkor töröld ki a kedvenc FIDESZ-et is de ne a kedvencekből hanem a világmindenségből. Mindenkinek jobb lesz hidd el. Sőt ha már törölni akarsz töröld ki akkor a Fecót és slepjét is és így akkor végre egy talán élhető világ marad nekünk.

A vastagbőr meg annyira szél balos és liberális, amennyire te nem FIDESZ-es agy mosott.

Virág et. 2011.05.16. 12:34:31

@zero: Ezek a munkaképesség-felmérések mindig vicces dolgok. Engem kicsit a sorozásra emlékeztetnek - amikor senkit sem érdekelt, akkor szinte mindenki E kategóriás lett, amikor meg hirtelen sajtót kapott a sok egészségileg alkalmatlan katonajelölt, akkor valahogy csak A-t meg B-t sikerült kiosztani, max egy-két ideiglenes alkalmatlant. Pedig nem a fiatalok lettek hirtelen egészségesebbek.

1116001 2011.05.16. 12:35:16

@Énbagoly: Eddig csak szövegeltek fülkeforradalomról. Most átéljük milyen egy igazi forradalom.
Személy szerint remélem azért odáig nem fognak eljutni a felek, elfajulni a helyzet. Az nem lenne jó senkinek.

dat 2011.05.16. 12:41:00

Azt a demagógiát kellene végre elfelejteni, hogy

-tűzoltó csak és kizárólag az aki, az égő háztetőn ugrál és embereket cipel ki a hátán
-rendőr csak és kizárólag az, aki kilométereket fut a rosszfiú után és Mel Gibsonosan vetődve lövi le a bűnözőt

Mindkét foglalkozásban van kismillió egyéb álláslehetőség, amit nyugodtan végezhet valaki 50-60 évesen is. Most csak józan paraszti ésszel:

tűzoltó: engedélyek kiadása és felülvizsgálata épületeknél
rendőr: baleseti helyszínelő, közlekedési rendőr, traffipax stb.

Az, hogy melyikből mennyire van szükség és honnan lenne pénz az állományba tartani őket már más kérdés.

fokabacsi 2011.05.16. 12:43:10

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Netán a frankhamisítási botrányra gondolsz? Sok százezer szakma nélküli alulképzett ember rendezkedett be a gyerekgyártásból megélhetésre! Életükben még 20 Ft-ot az államnak nem fizettek, de a gyereke ingyen tankönyvet, ingyen menzát kap, neki "joga" van orvoshoz menni, holott TB-t sem fizet, lakhatási támogatást kap, Te fizeted a villanyát vizét, mert ő a mélyszegény! A villanyszámládba beépítik az ellopott trafóolaj miatt leégett transzformátor cseréjének az árát. Az udvarán méteres gaz teleszarva, mert az önkormányzat által épített WC-t feltüzelték a télen!
De ha van egy tizenéves autód, akkor az megint ok arra, hogy fizess, mert az a pénz kell segíjjkére!
@readonly: Nem kötelező azt olvasni amiket ide írunk! Lehet a Lenin összest is!
Te miért vagy vörös?

bandika gazdája 2011.05.16. 12:44:03

@Seduxen: Buta vagy Sedu! Ők nem olyanok! A 40 évet ledolgozott nők kivétel. Monták! A korengedménnyel nyugdíjba menők munkahelyét meg nem töltötték ám be, á dehogy! Dolgozzanak a vén szarok! Helyes! Várják őket a betöltetlen munkahelyek! Javasolnám még a minimálbér leszállítását 28 500 forintra. Ne dőzsöljön már a sok szarjankó, mikor bajban az oszág! Nna. :-)

picur3ka 2011.05.16. 12:44:32

@Virág et.:

Itt nem elveszesekrol meg megszoritasokrol van szo szerintem, hanem az inaktivak szamanak a csokkenteserol. Kicsit elveszunk mindenkitol ez nem valtoztat strukturalisan semmit egy mukodeskeptelen rendszeren: 1-2 millio nem tud eltartani 8-9 milliot, akarhogy is csurjuk, csavarjuk.

szell Kalman terv. Aszongya Brusszel, hogy abbol mindent, szo szerint es meg az is keves lesz.

Dr. Tom 2011.05.16. 12:46:31

readonly, neked csak annyi bajod van, hogy writeonly vagy ...

minimalista 2011.05.16. 12:47:25

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Az államadósság visszafizetésének lehetséges megoldásai halmazában húzódik egy határ, mely a jelenlegi piaci szabályok és törvények szerinti törlesztési módokat elválasztja a sokkal kockázatosabb és csak végszükség esetén alkalmazandó államadósság-kezelési módszerektől.

Ha az előbbi, törvényes utat járjuk az ország előbb-utóbb menthetetlenül bedől, maga alá temeti a folyamatosan megújított és ezáltal növekvő államadóssága, miközben az élet minden területén egyre több szabadságjogukat és szociális ellátást vesznek el az állampolgároktól.

Az adósság-probléma megoldásának "szabálytalan" módszerei egészen az adósság egyszerű eltörlésétől egyfajta kamat befagyasztásig terjednek. A piac ezen módszereket számomra beláthatatlan módon büntetné, de az biztos, hogy nem lenne kellemes...

A két rossz halmaz közül, ha már mindegyik végső soron valamilyen beláthatatlan irányú változáshoz vezet, én a másodikból választanék megoldást szívem szerint, de azt nyilván a monetáris rendszer gyökeres átalakításával lehetne csak meglépni...

@rolika: Igen, én is azt hiszem, hogy itt az idő felkészülni...
www.chrismartenson.com/blog/preparing-economic-collapse/57744

Énbagoly 2011.05.16. 12:47:52

@1116001: már elgondolkoztam azon sokszor, hogy anno túl "könnyű", és mindenképpen vértelen volt a magyar váltás. Lehet, hogy ez nem tett jót az országnak? Ezért vagyunk ilyenek?

De nekem nem hiányzik a vérontás része. Csak kurvára affelé halad minden, hogy most nem ússzuk meg.

Zsuzsietta 2011.05.16. 12:48:25

@picur3ka/mesterhazymiklospart: az inaktívak _számának_ csökkentéséről, aha. Jól fog mutatni a statisztikában, amikor majd végre már nem szerepelnek sem a nyugdíjasok, sem a munkanélküliek között... csak hiába számolgatod, sehogy nem fog kijönni a Tízmillió...

Jack Torrance 2011.05.16. 12:48:54

@Csicseri: lehet, nem elcseszni kellett volna rengeteg pénzt és lehetőséget az első évben, hanem szépen nyugodtan továbbra is takarékoskodni. Csak a "nincs megszorítás, hanem mágikus adócsökkentés van" kicsit megborította az egyensúlyt. Nem volt akkora baj, ami indokolná ezt az ámokfutást.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.05.16. 12:51:11

Ami a 40 éves kommandóst illeti, azért meg tudom érteni, ha valaki "ilyen fiatalon" szögre akasztja a pisztolytáskát és a rendőrség közelébe se akar menni többet. A tisztelt hőzöngők rohangáljanak pár napot csőre töltött fegyverek és kétméteres kopaszok előtt, aztán meglátjuk van-e kedvük ezt évtizedekig csinálni.

picur3ka 2011.05.16. 12:52:56

@fokabacsi:

Igen es Igen.

Sajnos, a 60 evesek, jobb munkaero, mint ok. Ez egy masik problema. egyebkent, az a csoport hogyan abszolvalja a 67 eves nyugdijkorhatart, akinek 50 valahany az atlag eletkora?

Jol lenne ez, csak a munkahelyeket es a vallalkozasok alapitasi es banki felteteleinek megkonnyiteset es egyszerusiteset is szeretnem latni.

A csodtorvenyt megvaltoztattak mar, mert az egy katasztrofa korrupcio szempontjabol? Meg befektetok es uzleti szempontbol is.

butab 2011.05.16. 12:53:23

Szerintem azt ké' megérteni , hogy kiraknak százezer embert , akik a tényleges nyugdíjukig nem kapnak semmi pénzt, munkát meg biztos nem . Na és ez kicseszés, mert gondolom nem akarnák őket visszavenni mert azért annyi munkaerőre meg nincs szükség. Szóval munkahely teremtés helyett még több munkanélkülit csinálnak, ami egyébként, szerintem gazdságilag se jó, mert ugye , szerintem ,ha ilyen vegetációs állapotnyi pénzt adnak majd valameilyen segély formájában akkor azok nem fogják növelni a gazdaságot sőt (ugye nem vesznek pl plazamatévét, akkor nem kell legyártani, akkor nem kell szállítani, akkor nem kell eladni stb..)
Amúgy magát ez életpályamodellt jónak tartom, de ezt okosan fokozatosan illene szerintem bevezetni . Semmikép elvágni százezrek megélhetését egyik napról másikra. Meg főleg ,hogy ilyen akció után valószínesíthetők a tüntetések , ami szerintem megint se politikailag, sem gazadaságilag nem tesznek jót, főleg ha elfajulnak.

picur3ka 2011.05.16. 12:56:46

@Lüttyöm Zsuzsietta:

hat nem ezert terjesztik azt, hogy fogyni fog az orszag lakossaga? Mindenre van valasz, csak meg kell talalni.

passaran 2011.05.16. 12:57:21

@Jack Torrance: Pontosan! Az évi 500 milliárd bevétel kiesés az 1 kulcsos adó miatt akkora lyukat ütött a költségvetsen hogy nem bírják befoltozni. A tetűség abban van hogy előtte az épeszű közgazdászok már mondták hogy nagy baj lesz bevételi oldalon az egykulcsos adó miatt.

Virág et. 2011.05.16. 12:59:56

@picur3ka/mesterhazymiklospart: A strukturális változásokat a jövőre tekintettel kellene meghozni, hogy ne kerüljenek százezrek kilátástalan helyzetbe. Mit kezd egy telített munkaerőpiac egy több éve nyugdíjas idős emberrel? Elmondom, semmit, megy munkanélkülinek vagy éhenhal.

A megoldás pont az lett volna, amit a Fidesz felszámolt. A privátszféra bevonása, hogy a jövőben az állam osztozkodjon a terheken a magánnyugdíj-pénztárakkal. Akik olyan ügyesen eltőzsdézték a pénzt, hogy minden egyenleg pluszosan zárt a végén, pénzügyi válságtól függetlenül. Csak hát ugye kellett a pénz az SZJA csökkentésre az átlag felett keresőknek.

Csigataposó 2011.05.16. 13:00:15

@zero: Ha parlamenti kepviseloker gondolok akkor az en forradalmi dalom a
Rage Against The Machine - Killing In The Name
youtu.be/8de2W3rtZsA

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.16. 13:03:25

Mocskos hazaáruló banda, képes garanciát adni arra, hogy végképp tönkreteszik az országot, az erőn feletti nyugdíjjárulékok biztosításával!

Aztán, hogy 20 év múlva a nyugdíj már sci-fi lesz az kit érdekel?

trojka 2011.05.16. 13:04:26

Mi van Lázárka! elfogyott a lopnivalo?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 13:04:56

LOL, de jól nyomják:

"A levezető elnök, Cser-Palkovics András (Fidesz) jelezte, erről a javaslatról vita nélkül kell dönteni. A vita lezárásával a testület fideszes tagjai egyetértettek."

hirszerzo.hu/belfold/20110516_kdnp_kivonult_lazar_balsai#rss

bandika gazdája 2011.05.16. 13:05:00

@zero: Ne aggódjál Zero! Aki nem talál munkát, kap majd szociális segélyt, megmondták! 28 500 forintból jól meg lehet élni, csak itt mindenki dőzsölni akar! Legfeljebb majd fűtés helyett nagykabátot vesz fel (már ha van neki) villany meg nem kell, mert a munkanélküli lefekhet sötétedés előtt!

citizen queen 2011.05.16. 13:06:44

@MrOne-Two: Számoljunk már le azzal a balos mítosszal, hogy Ludas Mutyi mekkora ász volt... Egy, azaz egy kerek évre szerződött, és automatikusan végrehajtotta az IMF által diktált lépéseket. Ennyiben merült ki a balosok által máig nagy előszeretettel emlegetett marha nagy szakértelme. Saját ötlete nem volt a pislogós pubinak, egy egyszerű végrehajtó volt. De azért sztároljátok csak nyugodtan továbbra is. Mielőtt naridroidnak lennék titulálva, igen, sajnos jól látszik, hogy a kormány ide-oda kapkod, öteletelnek összevissza. Tényleg szar helyzetet örököltek, de ennél azért többet is letehettek volna az asztalra az elmúlt egy évben.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.16. 13:07:30

@readonly: "Mi a baja a 60 éves tűzoltónak? Az almatermesztőnek is fel kell tudni mászni a fára, ha szüretel. Nyavajgó, puhány banda, megélhetési nyávogó."

biztos vagyok benne, hogy te soha nem tudnád teljesíteni a "szintet", hogy tűzoltó lehess. gondolj már bele te humanoid (legalább próbálj úgy tenni!): kimennek balesethez, tűzesethez és mentenek szervezetten az életüket is kockáztatva. nagyon kell szeretni a piros színt, hogy tűzoltó lehess!

egy 60 éves tűzoltó nem fogja tudni túlteljesíteni a fiatalokat fizikailag, a tapasztalat meg nem minden, bár éppen ezért és ebben lehetnek hasznára még a társadalomnak. lehetnek ők is hülyék, szoktak is lenni, nem kivételek, de az ő legfőbb hülyeségük mindeképpen tiszteletet érdemel, mert kivételes: ha magadragyújtod a házat, ők mennek be érted te debil..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.16. 13:08:45

@dat:

Nm tehetsz minden 55 évest irodára ... kicsit megnőne a vízfej. Ez egy közhely, mintha az rendőrségen, tűzoltóságon az irodákban ezerszámra lenne üres állás.

==T== 2011.05.16. 13:09:53

Azzal, hogy a nem rokkantakat ki***ák a rendszerből, és nem kapnak semmit, abszolút egyetértek, amennyiben tényleg ki***ák mindet és tényleg nem kapnak semmit. Részemről még az is felmerülne, hogy megnézném, ki rokkantosította és mennyit is kéne visszafizetnie...

Az, hogy a tényleges rokkantak pénzét minek hívják, részletkérdés.

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.05.16. 13:10:39

"Azok az emberek, akik ma nem munkából élnek, hanem valamilyen ellátást kapnak vagy azért, mert korábban hosszú-hosszú éveket ledolgoztak"
kimaradt egy fontos csoport, a tőkések (van még sok nevük annak a kurucinfon tudtok utánnanézni) ők azok akik sose dolgoztak egy percet se, csak a kamatokat markolták föl egész életükben. Azokat a kamatokat aminek az előteremtéséhez minden követ megmozgat a fidesz kormány, ugrik a nyugdíj, ugrik a felsőoktatás, ugrik a közbiztonság de a kamatokat fizetni kell.
Kinek jó a 16% szja a tőkéseknek vagy munkásoknak? Kit érint a magánnyugdíjak államosítása a bérből vagy a kamatból élőket?
(ha nem csupa faszságot hordtam össze olvassatok tovább nálam: newworldchaos.blog.hu/2010/12/18/a_vilag_penzvalsaganak_mely_okai)

readonly 2011.05.16. 13:17:16

@Mr. Acid: ez simán belefér, ha egyszer az egykori szerződés volt elkefélve. Ideje, hogy végre valakik rendbeteszik.

@fogsunder: azon túl, hogy alpári stílusban személyeskedsz, ÉRDEMI, TÁRGYBÉLI mondandód is van vagy csak okádni vagy képes???

==T== 2011.05.16. 13:17:49

@zero: Nem kell őket fizetni.

picur3ka 2011.05.16. 13:18:08

@==T==:

A debreceni birosag most targyalja nehany rokkantositgato orvos ugyet. Lehet, hogy ez is benne van az elmehetnekjebe tobbuknek.

==T== 2011.05.16. 13:18:25

@readonly: Ezzel sok tekintetben egyetértek, és ez főleg Zero posztjainál tűnik ki.

picur3ka 2011.05.16. 13:20:05

@zero:

Ezt a meset is terjeszti valaki. Kb vagy 14 ember dolgozik az egesz rendorsegen, aki 60 folott van.

==T== 2011.05.16. 13:24:55

@zero: egy tűzoltó munkája nem csak tűzoltásból áll. Tűzvédelmi ellenőrzés is van, kiképzés is, és bevetésen sem kell mindenkinek az első vonalban küzdenie, ahogy a rendőröknél sem mindenki járőr vagy kommandós.

Mellesleg ha az ember vigyáz a fizikumára/egészségére, akkor még 55 évesen is ott van a szeren. Kunkli Tivadar neve mond valamit? Esetleg Fekete László, Evander Holyfield, stb...

picur3ka 2011.05.16. 13:25:50

@Virág et.:

A magannyogpenztarakrol szoloval nem ertek egyet. Ne kezdjunk abba bele. Sokan megleptek meg ezt koroluttunk, csak egynek.

Munkahelyek kellenek, igen. Mas reszt meg lesznek. A baby boom mar vagy 90 valahany ota a segelyen elok koreben van ( mindenfele, mindegy). Ezknek a gyerekei kozul sok szinten nem fog dolgozni, vagy alkalmatlan lesz a munkaero piacon. A fiatal, munkakepes munkavallalok nem pesznek sokan egy darabig, az lathato.

MrOne-Two 2011.05.16. 13:28:37

@citizen queen: hat lehet hogy csak vegrehajto volt, ahogy te nevezed, de legalabb nem kellett arra rafanyalodnia a valsag utan, hogy a MANYUP penzeket egyszeruen ellopjak... volt nehany strukturalis valtoztatas, igen IMF iranyitassal, csak az az egeszben a duurva, hogy azokat velemenyem szerint normalis kozgazdaszok dolgoztak ki. Arra meg nincs mit mondanom hogy a jelenlegi kormany mit csinal, mert az minosithetetlen... egykulcsos ado, berkommando, allamadossag-csokkento alap, deviahitelesek megsegitese, MANYUP, Kormanyablak? te ATYA UR ISTEN. ilyenkor hol van az hogy 2 het alatt rendet raknak az orszagban? meg mindig azzal takaroznak, hogy az elozo kormany meg ez meg az, meg a FLETO... 1 ev alatt normalis intezkedesuk nem volt

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.05.16. 13:28:53

Anno alapítótagja voltam egy egyesületnek, ami pontosan azért oszlott szét egy idő után, mert a vezetőnk hasonló stílusban hozta a szabályokat, és egy idő után meguntuk.

Nem is merem elmondani édesanyámnak, mert Ő is beleesne ebbe. Decemberben lesz 62. Most izgulhatunk, hogy ne vezessék be addig.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.05.16. 13:29:50

Már várom, mikor kezdődnek a tisztogatások a KDNP-ben is ;-)

"Az MSZP és a KDNP is kivonult a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről. Az ülésen fél óra vita után eljárási eszközökkel fojtotta bele a szót az ellenzékbe a fideszes többség, amikor tárgysorozatba vette a nyugdíjcsökkentő alkotmánymódosítást, illetve az Alkotmánybíróság létszámának emeléséről szóló javaslatot. "

Elismerésem, nagyon jól nyomják a nemzet megmentői, jól megtanulták a 30-as, 50-es évek világtörténelmét....
Csak az a bajom ezzel, hogy azóta egy kis idő eltelt már.....

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.16. 13:31:17

@dat: amiket te említettél azok már most is így vannak.. hová akarsz még több engedélyt kiadó nyugdíjas tűzoltót beszorítani?? vagy még több zsarut. az olyanok visszaszivárogtatásától a rendőrségbe meg mentsen meg minket az ég, akik 25 évig ültek egy irodában, és eddig sem csináltak semmi hasznosat! majd a páfránylocsolgató mancika, meg az idegileg kimerült "minden civil hülye szemét, nemre és korra való tekintet nélkül" talpas rendőr fogja megmenteni az országot a bűnözéstől. (főleg, hogy pénz a munkáltatásukra, munkakörülményeikre ugyanúgy nem, sőt kevesebb is lesz..)

meg az is egy kurva nagy melléugatásm hogy de kurva sokat keresnek a rendőrök. valójában magyarországon szokás, hogy amit nem rendes fizetésként kap meg a "nép", azt megkapja kedvezményben. nem vettek itt el senkitől 13. havi nyugdíjat.. egyzserűen baszták kifizetni hónapról hónapra évente 12x. így spóroltak. pár százaléknyi emelés helyett elnevezték 13. havinak, amit aztán be is szüntettek. vagy ott van az "ingyenes" utazás. 3 nyugdíjas a 10-ből valóban "aktívkodik" és körbebuszozza, vonatozza az országot minden hétvégén. 6-7 helyett.. a kormány jól jár, mert olcsóbb ez a rendszer, mintha ki kéne fizetni minden nyugdíjasnak amiért voltaképpen megdolgozott.. az a három is jól jár: utazgat, üdül, nyakra-főre, egészsége is megvan hozzá (hogy miért nem kopott el a munkában? nos jó kérdés. nem minden a genetika.. van aki 30 évig konkrétan mereszti a seggét, mások dolgoznak helyette, ténylegesen még 10-et se végzett, míg más kemény szellemi, fizikai munkával 40-et!) de a többi 7 csak ünnepnapon vesz csirkefarhátat, mert egyébként a gyógyszereire sem elég a nyugdíja. utóbbiakkal szemben ez merő kibaszás. dehát úgyse ugrálnak ők se..

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.05.16. 13:35:07

Valószínűleg egy 60 éves tűzoltó/rendőr már nem a terepen lenne hanem irodai munkát végezne. Azt amit jelenleg 30-35 éves emberek végeznek. Az idősek belsős munkán lesznek a fiatalok meg a terepen.
Szerintem egy megoldható lenne a dolog.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.16. 13:37:16

@readonly: alpári stílust tőlem te nem láttál te bugris.. hogy debil vagy az meg tény. bár szalma van a fejedben, tüzet fogni nem fogsz, mert szikra az nincsen. pedig megérdemelnéd, hogy mikor égsz ne érjen rád egy tűzoltó sem..

régóta érdekel, ti trollok kaptak valamiféle elismerést; oklevelet, buksisimogatást, hasonlót?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.05.16. 13:38:17

Valamint ELVONHATJA a nyugdíjat kormány. Gondolom úgy lenne logikus pl első körben rokkantnyugdíjazást vizsgálják felül és vonják el stb...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.16. 13:42:23

@Prof. William: ez már most is így van! .. ilyenekből több is van mint elég. az aktívan szolgáló rendőrök létszáma is bőven elég lenne a rendfenntartáshoz. csak azok a fránya írott és íratlan szabályok. nincs több hülye a rendőrök között sem. csak elég sok közülük ambiciózus.

ketroot 2011.05.16. 13:47:29

"Ne az emberekkel fizettessék meg!"

citizen queen 2011.05.16. 13:48:29

@MrOne-Two: Szerintem abba ne menjünk bele, hogy ki mit lopott, maradjunk annyiban, hogy az előző bagázs is szépen megszedte magát, most nem kezdem sorolni a közismert mutyikat. És persze ezek sem angyalok. Az IMF-ben pedig bizonyára normális közgazdászok vannak, csak kurvára nem Magyarország érdekeit nézik, hanem az IMF-ét. Nekünk meg olyanok kellenének, akik ezt a szerencsétlen kis országot próbálják meg kirángatni a szarból, és nem úgy, hogy utána még az ükunokáink is nyögik majd az adósságtörlesztést az IMF-nek.

De a hozzászólásom lényege annyi volt, hogy ne sztároljunk már az egekbe egy olyan ürgét, aki semmi mást nem csinált, mint egy évig végrehajtotta az IMF által diktált lépéseket. Mert ehhez aztán semmiféle különleges szakértelem nem kell, ezt egy robot is végig tudná csinálni.

serrath 2011.05.16. 13:50:21

Látom jól elvitatkoztok a bejegyzés jogosságán. Kiemelnék valamit, ami miatt ennek itt a helye és ami miatt vastagbőr és aki vitatkozik ezzel, az szerintem idióta.
"Mindezt jegyezte Dr. Balsai István, úgy, hogy 2, azaz kettő nappal előtte maga az igazságügy miniszter, Navracsics közölte, hogy ők (a Fidesz) nem terveznek ilyesmit tenni, mert az alkotmányellenes lenne ... "
Kérdezem én, ezek után, azt leszámítva, hogy abszurd a dolog, miért nem vastagbőr?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.16. 13:52:26

Na, az 1 millió munkanélküli ezzel bőven meglesz fijúk, most már jöhetne az 1 millió munkahely varázslat is.

serrath 2011.05.16. 13:54:20

jah még annyi az előzőhöz, hogy mindez ne legyen alkotmányellenes, így módosítják az alkotmányt. Ez megint egy tipikus, nekünk nem tetszik, igazítjuk hozzá a törvényt.

Secnir 2011.05.16. 13:57:19

@==T==:
"Mellesleg ha az ember vigyáz a fizikumára/egészségére, akkor még 55 évesen is ott van a szeren. Kunkli Tivadar neve mond valamit? Esetleg Fekete László, Evander Holyfield, stb..."

igen, mond valamit.
apropó: Te láttad már a Fekete Laci egy napi ebédjét? És Holyfield-ét? és egy tűzoltóét?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 13:59:56

@zero: de tarthatnak polgári védelmi oktatásokat, közlekedési oktatásokat, lehetnek biztonsági őrök, portások, lehetnek iskolarendészek, stb.... ejj be fura... ezeket most is csinálják nyugdíjasként, fizetésért.
Nem ismerek olyan 50 év körüli volt rendőrt, tűzoltót, aki valamit ne melózna a nyugdíja mellé. sok esetben vállalkozóként, tehát nyugdíjas vállalkozóként, adó és járulékfizetési kedvezménnyel.

==T== 2011.05.16. 14:00:10

@Secnir: annyit esznek, amennyit le is dolgoznak.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 14:00:53

@Csicseri: Hol van az államcsőd? Hol mikor durván 1000 milliárdot értékben bocsájtott ki kötvényt az állam. Hol van az államcsőd, mikor 16%-al osztogatunk milliárdokat a szegény gazdagoknak? Hol az államcsőd amikor 7 milliárdért vesz autót? Hol az államcsőd amikor 120 ezer forintért akar alkalmazni utcaseprő hajléktalant? Hol az államcsőd amikor 600 milliós kommunikációs szerződések születnek? Hol az államcsőd mikor stadiont akar építeni Debrecenben a kutyaütő senkiháziknak? Hol az államcsőd mikor fölöslegesen nevezgetünk el tereket? Hol az államcsőd mikor önigazolás címén milliárdokért levelezgetünk emberekkel? Hol az államcsőd mikor új népszámlálást akarunk tartani? Hol az államcsőd mikor fölöslegesen átnevezzük a Ferihegyi repteret? Hol az államcsőd mikor 350 milliárdot adunk a MÁV-nak?Hol az államcsőd mikor 90 milliárdért mentjük meg közpénzen a bkv-t? Hol az államcsőd mikor még most is milliós havi fizetéseket kapnak a politikusok?

Soroljam még, jobb lenne ha befogná mindenki a kicsike szájacskáját az államcsőddel. Most akkor van államcsőd, vagy csak ez is egy lufi. Ezeknek már azt sem hiszem lassan ha kérdeznek. Mi az igazság, mert nem az amit pofáznak az biztos.

- Ezek hazudnak úgy mint a Gyurcsány,
- Megszorítanak úgy mint a Gyurcsány,
- Konvergálnak úgy minta Gyurcsány,
- Növelik az állama adósságot úgy mint a Gyurcsány.
- Lopnak úgy mint a Gyurcsány,
- Mindezt ezek sokkal gusztustalanabbul teszik mint a Gyurcsány.

Ezek ugyan azok a szarházik, csak piros helyet narancsba öltöztek, meg magukra akasztottak egy feszületet és egy kis matyóhímzést.

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.05.16. 14:01:35

@==T==:
"Mellesleg ha az ember vigyáz a fizikumára/egészségére, akkor még 55 évesen is ott van a szeren."

Nem is az ilyenek miatt mennek nyugdíjba előbb ezek az emberek, hanem az idegfeszültség okozta egészségkárosodás miatt, amit az általad felsoroltak egyike sem szenvedi el.

Mr. Moody (törölt) 2011.05.16. 14:03:28

Lázár: 57évesekre már nem vonatkozik a javaslat.

Tehát a a legtöbb embert nem érinti. Remek volt a Fidesz kommunikáció ismét. Felhergeltek 600ezer embert 3napig lámpavasra kívánták őket.

Balfaszságok minden szinten most már

Mr. Moody (törölt) 2011.05.16. 14:04:26

@Mr. Moody: Helyesbítek: A táblázat alapján legtöbb embert nem érinti (154ezer)

Mr. Acid 2011.05.16. 14:09:45

@readonly: Ez az alapvető jogbiztonságot kezdi ki Magyarországon. Ha mondjuk 10 éve teljesítettél egy szerződést, és felvetted az utána járó pénzt, a munkád minőségét igazolták, és végig törvényes keretek között maradtatok, akkor neked hogy esne, ha azt mondanám, hogy hoci vissza azt a pénzt, vagy legalább a felét?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 14:13:43

@Conv:

ha pl a rendőrségtől ott lenne mindig egy akár hátfájós, izületes, volt talpas járőr, nyomozó, a nyugdíj helyett az általános iskolákban szakiskolákban, gimnáziumokban, főiskolákon, egyetemeken, állandóra kihelyezve mint iskolai rendész, aki közlekedési ismereteket is oktatna heti pár órás időszakokban, sokat javulna a közbiztonság és az iskolai rend. tízezernyi embernek adva munkát. olyat amit el tud végezni még akkor is, ha már nem tud futni a rabló után. hasonló a helyzet a tűzoltóval is.

dzsi85 2011.05.16. 14:13:52

én azt szeretném tisztelettel megkérdezni, ha most a korkedvezményes rendőröket, tűzoltókat visszateszik állományba, akkor vajon a megspórolt nyugdíjuk nem fog-e rögtön elmenni a bérköltségükre?! nekem az egész olyan adjunk egy pofont a szarnak hangulatú, arrogáns látszatintézkedés: "tessék, mi igenis foglalkozunk a nyugdíjkérdéssel, nem hagyjuk, hogy a sok csaló élősködjön szegény dolgozó embereken!" ...
nekem egyszerű matek az egész, ha eddig x embernek fizettem bért, y-nak nyugdíjat, és most x+y-nak akarok bért adni, akkor nem jutok előrébb. de selmeczi gabika óta tudjuk, a kormány leszámolt a tankönyvi elméletekkel és bevett gyakorlatokkal, ők minden téren történelmet írnak! :)

Dr Smit Plagius 2011.05.16. 14:17:28

@readonly: nos, volt tűzoltó ismerősöm.
az a baja, hogy 5 - 6 műszakot tol egyben - igen, 30 - 40 - 50 órát - mert emberhiány van, ezért ugrik a pihenőnapja.
az a baja, hogy munkaidő alatt az emberei élet legrosszabb eseményeivel találkozik, folyamatosan.
az a baja, hogy nem tudja eltartani a fizetéséből a családját.
az a baja, hogy túl sok kollégája - barátja temetésén vesz részt.
az a baja, hogy fotelforradalmárok osztják neki az észt, akik összeszarnák magukat az első bevetésen.
nem vagyok tűzoltó.

==T== 2011.05.16. 14:18:45

@Wendiii: de a rendőrök sem. Legalábbis a nagy átlag nem tűnik a munka hősének.

serrath 2011.05.16. 14:19:21

@dzsi85:
nos rendőrök esetén lehet nem lesz majd spórolás, de lesz több rendőr

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 14:19:31

@Prof. William: Na most vannak irodai munkák amikre nem alkalmas mindenki a rendőrségen sem. Például egy bűnügyi helyszínelő, vagy szakértő, vagy informatikus. Mit kezdesz egy talpas rendőrrel 50 évesen átképzed? Nem tudom mit hiszenek az emberek. Az irodákban a cégeknél (még a magán szektorban is) csak pontagyu idióták ülnek, akiket bármikor lehet helyetesíteni egy majommal is. Nem csak aktatológató és viráglocsoló mancikák dolgoznak irodán sem állami sem magánszférában.

Szerinted egy kőműves simán helyettesít egy építészmérnököt.?
Egy ügyfélszolgálatos egy hitelbírálót?
Egy biztosítási üzletkötő egy befektetési brókert?
Egy autószerelő egy autó tervező mérnököt?
Egy géplakatos egy gépészmérnököt?
Egy help desk-es egy programozót?
Egy traktoros egy agrármérnököt:
Egy ápoló egy sebészt?

Ha igen akkor nincs több kérdésem.

2011.05.16. 14:24:39

Ez a nyár hosszú és forró lesz. Mert a fiuk hazugsága nem hoz majd békét az biztos. A sok blöffölés, ökörség és hazudozás tulszárnyalja még Fletót is. Mert lehet itt mutogatni visszafelé, de nem érdemes.Ők is ellopták a maguk részét a kormányzásuk idején, miként a többi volt kormánypárt és vezetőik, pártok tagjai is. Nincs itt kivétel, mert ezek is olyanok mint az előzők. Csak a szin , a zászló, a vezér , ideologizálás és a teriték más.
De vajon a képviselők megszavazzák-e mindezt? Ha igen, akkor őket fogják pofánverni a választókörzetükben, az biztos. Nem fognak az emberek elkeseredésükben várni 2014-ig, hanem elkezdik a hazugságok miatt , a felelősök megkeresését. Ha ez a láncreakció elindul, akkor a jó Isten sem menti meg az országot és a politikai elitet.

Virág et. 2011.05.16. 14:25:51

@Mr. Moody: Hát igen, ezt mondják a parlamentben, de a javaslatból nem ez jön le. Kérdés, kinek higgyünk: Lázárnak vagy a saját szemünknek.

Egyébként mindezek után meglepődnék, ha lenne a világon 1 az egy darab rendőr is, aki valaha is mégegyszer a fideszre tenné a voksát. Konkrétan 2010 óta kormányzati háború folyik a rendőrség ellen. Kezdve a semmisségi törvénnyel, ahol törvénybe iktatták, hogy minden rendőr hazug disznó, folytatva ezzel a mai mizériával. Közben a parlamentben is a rendőr a legnagyobb bűnös, mert 40 évesen elmegy nyugdíjba (meg kell nézni a táblázatot, hányan is vannak ilyenek), Bayer is a nyugdíjas kommandósból általánosít minden rendőrre. Itt is mindenki kórusban gyűlöli a rendőrt. Kérdés, ezek után ki fog felszerelni? Ezzel akarják megoldani a rendőrhiányt?

Pintér kb annyira htékonyan képviseli a saját maga által felügyelt legfontosabb belügyi szerv, a rendőrség érdekeit a kormányban, mint amennyire egy bv intézetből szalajtott elítélt tenné. Nehéz nem arra gondolni, hogy mindezt szándékosan teszik. És ennek igazán gazdasági értelme sincs, mert nincsenek olyan sokan azok a rendőrök, akik ilyen hihetetlenül fiatalon mentek volna el nyugdíjba, ebből sok pénzt nem fog tudni fogni a kormány. (Olyanokat is tartalmaz a fenti táblázat, akik ténylegesen megromlott egészség vagy sérülés miatt lettek munkaképtelenek és mentek korai nyugdíjba.)

dr. Aullah 2011.05.16. 14:28:35

Amúgy most egy pillanatra tegyük félre, hogy ez mekkora baromság. Szerintem a balfax kormány utána se nézett, hogy lenne egyáltalán ennyi embernek munka a rendőrségen, tűzoltóságon belül.
Persze... hangoztatják, hogy több rendőr kell... de 55 évesen nem nagyon lehet rendőrködni. Vajon lesz ennyi embernek hely az irodában aktákat tologatni? KÉTLEM.

Virág et. 2011.05.16. 14:33:48

@Aullah: Pontosan tudják, hogy nem lenne. Ezzel vág egybe a munkanélküli segély (álláskeresési járadék) idejének lecsökkentése is. Semmi szükség az idősebb, már nem terhelhető rendőrök munkájára. Az is átgondolatlan, hogy mi lenne azokkal, akik vezetői pozícióból mentek nyugdíjba? Visszamennének a saját beosztottjaik alá dolgozni? Mennyire megalázó ez? Az emberek egy jó része inkább felmondana.

Szemét dolog ez, nincs erre más szó.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 14:34:51

@Mr. Moody:

"Lázár: 57évesekre már nem vonatkozik a javaslat."

Erre mit mondjak HA-HA-HA. Amikor kiejtette ezt a száján valószínűleg jókorát ugrott oldalra a lezuhanó vakolat miatt. Mert a plafon ketté repedt és leszakadt.

De tegyük fel igazat mondott. (Ezt sajnos a fiúknál nem lehet tudni addig míg törvénybe nem iktatnak valamit, mert addig magyaráznak hetet-havat. Mondhatnám azt is hazudoznak össze vissza mint a Gyurcsány anno) Akkor a kedves Lézer Jancsi bohóc sajnos fogalmazni sem tud, vagy csak értelmezni nem tud egy szöveget. Az előterjesztésükben, hol van kiírva az, hogy kivéve a gyevi bíró. Nincs benne kivétel sehol. Azt ígér amit akar, azzal ebben az országban 20 éve ki van tömve a padlás. Ígéret az mindig mindenre volt, aztán csak a lopás maradt mindig.

a katona fehérben 2011.05.16. 14:36:32

@citizen queen: Számoljunk már le azzal a jobbos mítosszal, hogy Bajnai automatikusan végrehajtotta az IMF által diktált lépéseket. Javaslom megtekinteni az egykori Reformszövetség honlapját, és összevetni azt a programot a Bajnai-féle intézkedésekkel. Igen, tudom, hogy Oszkó is tagja volt, csakhogy mellette még többek között a következő személyek is: Chikán Attila, Békesi László, Glatz Ferenc, Parragh László, Pálinkás József, Vizi E. Szilveszter, Demján Sándor... Nekik mindannyiuknak is az IMF mondott tollba minden szót? Ráadásul már 2008 végén - 2009 legelején... (Szemben Matolcsy doktorral, és a január közepén már megbukó idei költségvetésével, na, neki senki nem súgott a fülébe, az biztos.)
Ez az egyik. A másik meg az, hogy vajon miért feltétlenül az a rossz, amit az IMF ésvagy a Reformszövetség mond, és miért csak az az üdvözítő, amit a kormány? Én a reformszövetségi programból sokkal kevésbé durva és fokozatosabb lépésekre emlékszem, mint amik mostanában történnek.

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.05.16. 14:40:17

@==T==: Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a válaszod, ezért küldök is egy linket, ami idevág: bombahir.hu/bombagyar/bayer-te-barom

Secnir 2011.05.16. 14:41:26

@Nikosi:

"Szerinted egy kőműves simán helyettesít egy építészmérnököt.?
-igen. ugyanaz a szakma, az egyik a gyakorlati szakember, a másik az elméleti. nekünk a kőműves 2 helyen javította ki a terveket, mert az építészmérnük faszságot rajzolt
Egy ügyfélszolgálatos egy hitelbírálót?
-nem
Egy biztosítási üzletkötő egy befektetési brókert?
-ööö... ....nem, de egy 8 általánosos igen goole::Kulcsár Attila
Egy autószerelő egy autó tervező mérnököt?
-lásd kőműves
Egy géplakatos egy gépészmérnököt?
-lásd kőműves
Egy help desk-es egy programozót?
-nem
Egy traktoros egy agrármérnököt:
-lásd kőműves
Egy ápoló egy sebészt?
-nem

Ha igen akkor nincs több kérdésem."

Virág et. 2011.05.16. 14:42:19

@Wendiii: Az az írás történelmi olyan értelemben, hogy most fordul elő először, hogy teljesen egyetértek Polgár Tamással. Arcpirító, ahogy Bayer teszi a hülyét és alattomosan manipulál kormányzati megrendelésre.

Noname Watanabe 2011.05.16. 14:43:07

Őszintén?

Leszarom a nyugdíjasokat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.16. 14:43:22

Visszazavarják őket egy törvénnyel dolgozni, oké.
Viszont akkor kéne egy törvény Petike szavairól is, hogy korrekt legyen a dolog.
"a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget"

Virág et. 2011.05.16. 14:47:37

@laspalmas: Ó, azzal nem lesz gond. Majd találnak valami jó megalázó, de nem túl felelősségteljes munkát: pl. közmunkásokra vigyázni. Jó is lesz az az egyetemet végzett főnyomozónak, aki korábban a lelkét kidolgozta, hogy bűnözőket fogjon el - jutalomból kisrendőrt játszhat 50 éves korában.

Mindenki vissza fogja utasítani, mert egy bizonyos szintű megaláztatást már senki nem bír elviselni.

Virág et. 2011.05.16. 14:48:37

@Conv: És erre a pénzt a Kisjézus hozza majd vagy honnan lesz? Vagy ingyen dolgozzanak?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 14:49:54

@Secnir:
Tehát szerinted akkor nincs szükség csak kőművesékre, traktorosokra, meg úgy összességében egyetlen elméleti szakemberre sem, mert ugye azokat simán lehet helyettesíteni másokkal?

Biztos semmit nem oktatnak ezeknek az iótáknak, elég oda 8 általános egy láda sör meg egy félrészeg kőműves brigád és máris kész az épület. De remélem majd te költözöl bele mert én kihagynám köszönöm. Amúgy ezt már megpróbáltuk 45 éven át. Ott tényleg a traktoros mondta meg mit is kéne csinálni. Jól működött nem?

Max. 2011.05.16. 14:51:28

Majd nyitnak az érintett nyugdíjasoknak valami hivatalt közpénzből, aminek a feladata az lesz, hogy a tapasztalt szakemberek betanítsák a zöldfülű pályakezdőket, hogy azok ezek után nagyobb eséllyel helyezkedjenek el. A visszaküldött nyuggereknek lesz munkája, a többi munkanélkülinek lesz munkája, mindenkinek lesz munkája.

Azok a jómunkásemberek pedig, akik csakugyan produktív munkát végeznek az országban, mostantól jövedelmük 99%-át fogják adózni, hogy fenntartsuk a rendszert.

Sőt, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy majd kiokítják azt a 100.000 cigányt is, akiknek a közmunkaprogramban fenntartott helye van, csak nincs szakképesítése (vagy írni-olvasni sem tud).

Problem?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.05.16. 14:54:01

Már megint azt basztatják, aki dolgozik.
Van tűzoltó ismerősöm, kemény mint a vídia. A kollégái szintén. Ha ők elindulnak, az durva lesz.

Az a köcsög, aki párhuzamot vont az almaszedéssel és izzó gázpalackkal szaladgálás között, húzza ki a fejét a seggéből!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 14:55:27

Amúgy minden kedves államcsőd, meg válság mániást. Hol van itt válság, ha Budapesten bruttó 120 ezerért akarnak alkalmazni utcaseprőket állandóra lehetőleg hajléktalanokból. Nem sajnálom tőlük félre értés ne essék, de nem kéne válságot emlegetni, mikor kedves államunk két kézzel szórja a lét.

Gyani · http://skypesuli.hu/ 2011.05.16. 15:00:39

Volt ember aki komolyan gondolta a fenti "garanciát"?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:04:01

@Virág et.:

hát tudod, igazad van. a legnagyobb spórolás az lenne, ha nem dolgozna senki, akkor nem kellene bért adni nekik :)
drága barátom, a nyugdíjat honnan kapják? ugyanazért a pénzért akár dolgozhatna is tovább, amivel több hasznot hajtana, mint azzal, hogy adóoptimalizálásra használják őket, hogy kevesebb adót kelljen fizetni mert nyugdíjasként vannak alkalmazva.

a megaláztatásra mint felvetésedre; 60 éves diplomás emberek (nem rendőrök) dolgoznak az országban minimálbérért a végzettségüknek megalázó helyzetben. a 45 éves nyugger diplomás rendőrnek sem nagyobb megaláztatás ez. főleg a jelen állapotokban a " lelkét kidolgozta, hogy bűnözőket fogjon el" jellemzés érdekes a védelmükben :)
de mondhatnám a 60 éves ácsot akinek nem jár korkedvezményes nyugdíj, pedig végez olyan kemény munkát mint a nyomozó a példádban, az mégis akár 45 évesen, (ha nem bukott az egyetemen) simán elmehet nyugdíjba, mert megvan a 20 éve szolgálati viszonya..

citizen queen 2011.05.16. 15:05:27

@a katona fehérben: Egy szóval sem mondtam, hogy az az egyedül üdvözítő, amit a kormány mond, vagy tesz. Az IMF-et meg hagyjuk már, nagyon jól tudja mindenki, hogy nem az Üdvhadsereg, ha nyújtanak is "segítséget", annak az árát keményen és kamatostul bevasalják később. Nem puszira osztogatnak, és baromira nem a jószándék vezérli őket, hanem a profit. Ergo ők aztán magasról leszarják, ha éhendöglenek itt az emberek, nekik ez nem számít, csak az, hogy az állam visszacsengesse nekik a pénzt bármi áron. Csupán ennyi a bibi velük.

Amúgy mit mindent csinált Bajnai *saját* kútfőből azalatt a röpke egy év alatt, amíg ő volt a min.eln.?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:07:30

@Conv: Bocs, hogy belepofázok, de nem mehet el. 57 éves kor előtt csak akkor mehet el ha alkalmatlannak nyilvánítják, fizikailag vagy pszichológiailag. El kell olvasni a rájuk vonatkozó törvényeket és a HSZT nevű szabályukat. Kerek perec nyugger csak 25 és ÉS 57 év betöltése után lehetnek.

Secnir 2011.05.16. 15:08:25

@Nikosi:
én elsősorban azt próbálom elmagyarázni, hogy nincs szükség ennyi ELMÉLETI szakemberre, másrészt az észt nagyrészt olyanok osztják (nekem is), akiknek semmilyen gyakorlati tapasztalatuk nincs.
példa:
az építész nekem áthidaló gerendát rakott (volna) a kéményemre. a kőművesnek kellett kijavítania a tervezési hibát.
az autószerelő gyakran más sem csinál, mint kijavít egy-egy modell tervezési hibáit.
a traktoros, mint gyakorlott mezőgazdasági szakember (paraszt, gazda) ránézésre tudja, hogy mikor kell vetni, mennyi trágya kell, mikor kell öntözni. egy mezőgazdasági mérnök jó ha tudja, miből kel ki a csirke.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:11:19

@citizen queen:
"...Nem puszira osztogatnak, és baromira nem a jószándék vezérli őket, hanem a profit. Ergo ők aztán magasról leszarják, ha éhendöglenek itt az emberek, nekik ez nem számít ..."

Mintha a FIDESZ - MSZP kormányról beszélnél, nagyon pontos leírás. Tehát mi a különbség az IMF és köztük? Ergo semmi. A folytatást így kéne módosítani.

", csak az, hogy az állami pénzből nekik, busás összeg jusson bármi áron.."

Így kerek a mondat.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.05.16. 15:11:41

Érdekes évek jönnek, és akkor finoman fogalmaztam: www.komment.hu/tartalom/20110513-velemeny-a-homoszexualisok-nyugdijanak-precendense-erintheti-a-magyar-nyugdijrendszert.html
felhívom a figyelmet az utolsó mondatra, és vonatkoztassunk el az adott orientációtól :-)

Virág et. 2011.05.16. 15:19:40

@Conv: Az ácsot nem lövik le, a rendőrt viszont igen. A rendőrnek kötelessége élete árán is elvégeznie a feladatát, az ácsnak aligha. A példád olyan rossz, hogy ennél többet nem is érdemel.

Ami a munkabér - nyugdíj vonalat érinti. Azt ugye tudod, hogy a rendőrök bérét jogszabály állapítja meg? Egy 25-40 éves szolgálati jogviszonnyal rendelkező rendőr (őket érinti ez az intézkedés) olyan szorzóval rendelkezik, hogy beosztástól függetlenül jóval magasabb bérezést kapnak, mint a legtöbb fiatal. A nyugdíjuk azonban az esetek 90%-ban jóval a keresett pénz alatt marad. Van akinél nem, de ők a kivétel, semmiképp sem az általános. Lesz majd iskolai oktatónak 400e bruttóért, de legalább nem kapják a 150e forintos nyugdíjat. Szuper. (Persze nem ez lesz, hanem orvosi vizsgálat, ami megállapítja, hogy az utcai munkára alkalmatlan és el lesz bocsátva. De ezt ne áruld el senkinek.)

"a megaláztatásra mint felvetésedre; 60 éves diplomás emberek (nem rendőrök) dolgoznak az országban minimálbérért a végzettségüknek megalázó helyzetben. a 45 éves nyugger diplomás rendőrnek sem nagyobb megaláztatás ez. "

Nem szoktam ilyet írni, de veled valami baj lehet. Képzeld el, hogy egyszer végigjárod a szamárlétrát már az életedben, eljutsz valahová, aztán elmész nyugdíjba, majd utána visszarángatnak és letesznek a létra legaljára. Neked hogyan esne?

Ezt a 45 évesezést meg hagyd abba. A legtöbb nyugdíjas rendőr azért ment nyugdíjba mert kellett a helye valaki csókosnak és az aktuális vezetés így szabadult meg tőle. Akik valóban 40 évesen mennek nyugdíjba, azok a kettes szórzósak, pl Bayer kommandósa vagy a hadseregben a vadászgép-pilóták.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:19:53

@Secnir:
Jó akkor szerinted a kőművesek, és társaik nagyobbik része alkalmas arra, hogy eldöntsön tervezési kérdéseket. Nem csak a józan életű és ésszel rendelkező kisebbségéről beszélek. Mert sajna én viszont a másik oldala is találkoztam, nem kevéssel. Az olyannal aki már egy fél méter magas falat sem bír egyenesen lerakni, aki már 9 órakor matta részeg. Akinek józan esze már rég elment vadászni.

A megoldás az lenne, hogy az elméleti szakembereknek is gyakorlati oktatást kéne tartani, meg megnézni a dolgokat valódi mivoltukban. De nem az, hogy "képzetleneket" engedünk mindenhova, mert úgyis tudja.

Mert az elméleted esetén például a help-desk-es és a programozó is jó párhuzam. Mert idióta programozó nem úgy csinálja meg, ahogy a felhasználóknak logikus lenne, pedig a help-desk-es látja miként kéne, mert oda telefonálnak állandóan hozzá. Ergo tehát a help-desk-es jobban tudja, akkor neki kéne írnia programokat is. Nem?

Bár ez itt és most szerintem nagyon OFF a témában.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:22:48

@Nikosi:
ezt mondd el a szomszédomnak is :)
meg a sok hivatásos állományból 57 éves kora előtt nyugdíjba vonultnak
itt a vbőrön is találsz ilyet, hivatkozásokkal a postban is, de tessék, hogy ne erőltesd meg magad a kereséssel:
vastagbor.blog.hu/2010/04/23/36_evesen_154_ezer_forintos_nyugdij
vastagbor.blog.hu/2010/12/16/280_ezres_nyugdijat_kap_a_38_eves_szemkiloveto_ex_rendor

személyesen is ismerek sokat. a családban is van olyan aki 42 évesen nyugdíjba ment. egész szép kis csapat szokott összejönni ezekből a nyugdíjasokból bográcsozni a tónál :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.16. 15:23:46

@Mr. Moody:

Na de mit csináltak közben, amire nem figyelt senki emiatt?

Virág et. 2011.05.16. 15:24:24

@Conv: A baj az egész gondolkodásmódoddal van. El sem tudod képzelni, hogy valakit nem a pénz motivál. Képzeld, akik nem fogadják el, hogy a saját korábbi beosztottjaik főzessék velük a kávét (az új) nyugdíjuk előtti utolsó években, azok nem azért mondanak majd fel, mert valami jobban kereső tevékenységet találtak, hanem mert nem tudják ezt lenyelni. Még akkor sem ha a másik választás a 0 ft.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:29:42

@Virág et.:

az ács gyakrabban esik le a tetőről mint a rendőr. Az ácsnak kötelessége napont a atetőre mennie, a rendőrnek nem. ács halt meg több munkahelyi balesetben vagy rendőrt lőttek le többet?

hülyeségeket én is tudok mondani.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:30:42

@Conv: Az, hogy milyen módon játszották ki a törvényt az egy másik dolog. Valószínűleg mind alkalmatlansággal mentek el, és így is kapják a szolgálati nyugdíjuk talán 75 %-át (ebben nem vagyok biztos).

Nem sajnálom a 40 éves öröm nyugdíjast. De maga az eljárás gyalázatos, és abszolút alá ássa a jogbiztonságot. Mert ma a nyuggerek, holnap a Józsika, holnapután én leszek majd a broki rosszabbik végén.. Másrészt a törvény/ötlet az 57-58-59-60 évesekre is vonatkozik, velük mi lesz két évig majd eszik a nagy semmit.

Amúgy vajon hány 40 évest és fiatalabbat és hány 57 évest vagy öregebbet érint a dolog. Vajon mennyit fogunk spórolni ezen (mármint az állam). Mennyit lehetne egyéb haszontalan szarságokkal spórolni, mint a rongyrázás, meg piár, meg lipi-lopi felszámolása?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:31:49

@Virág et.:
képzeld a gazdasági alapú megoldásokban a pénz a motiváció.
hihetetlen nem? és szarik a te jóérzésedre, önérzetedre. miként ez az életben jelenleg is van.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:32:44

@Conv: De az ács is elmehetet volna rendőrnek mér nem ment el annak? Hülyeségeket lehetne folytatni akármeddig.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:36:35

@Nikosi:

"Mennyit lehetne egyéb haszontalan szarságokkal spórolni, mint a rongyrázás, meg piár, meg lipi-lopi felszámolása? "

természetesen ezeket is meg kellene lépni, de a nyugdíjrendszer átalakítása erősen sürget. nem azt mondom, hogy aki az eddigi jogszabályok alapján csalás nélkül elment nyugdíjba azt vissza kell hívni, hanem a jövőben ennek a lehetőségét meg kell szüntetni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:37:39

@Nikosi: a rendőr is lehetett volna ács nem? :)

nem én kezdtem a hülyeséget, csak folytattam :)

lyken 2011.05.16. 15:38:42

@Csicseri: Azzal ugye tisztában vagy, hogy a Fidesz ugyanazt az eladósítást folytatja, mint a szocik? Csak ők bevállaltak rizikósab kibocsátást is, amibe meggebed majd az ország a lejáratkor. Persze az soká lesz és akkor már nem lesz nek kormányon, de azért akkor is... Ehhez azért rohadt vastag bőr kell. (Szerintem bármilyen vállalkozó meg tudja mondani, hogy mi a jó adósság és mi a rossz adóság és mi a financiális öngyilkosság.) Ugye dollár alapú kötvénykibocsátás. Ha nem értenéd, akkor: 1. Infláció 2. Árfolyamkockázat. 3. Ha Kína beint és azt mondja, hogy akkor bevezet új tartalék devizát akkor nyalhatja a világ az amerikai rendeleti pénzt, ami mögött csak az amerikai nép "megbízható" fizetési ígérete áll(Akik per kopf a saját éves háztartási GDP-jük 133%-ával rendelkező adósságot birtokolnak]. Mi meg majd fizethetjük a hiperinflálódott adósságunkat.). Szóval hagyjuk a fidesz mosdatását, vagy hogy a szocik eladósították az országot. A fidesz ezen a téren is 365 nap alatt felül(alul)múlta a szoci teljesítményt.

Valandil 2011.05.16. 15:38:50

Érdekes, hogy a másik nagy inaktív csoportról nem beszél a kúrmány. Azoknak nem kellene dolgozni? A nyugdíjasok (még ha elő- akkor is) legalább dolgoztak...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 15:40:28

@Nikosi: magasabb a nyugdíja a rokonnak is (42 évesen ment nyugdíjba) mint a nyugdíjba vonulása előtti évben a fizetése volt :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.16. 15:44:42

@Virág et.:

Esetleg nyelnek-nyelnek, aztán hirtelen infarktust kapnak a felgyülemlett stressztől és megaláztatástól, akkor viszont se nyugdíjat se fizetést nem kell nekik adni, tiszta haszon lesz.

lyken 2011.05.16. 15:44:50

@readonly: "Mi a baja a 60 éves tűzoltónak? Az almatermesztőnek is fel kell tudni mászni a fára, ha szüretel. Nyavajgó, puhány banda, megélhetési nyávogó."

Kívánom, hogy állj be tűzoltónak egy fél évre. Kiváncsi vagyok milyen lesz éhbérért az életedet kockáztatni. Meg kivágni a hullát az oszlopra tekeredett kocsiból. Meg cipelned a sérülteket ki az égő épületből. Meg árvíz idején napi 22 órában szivattyúzni a vizet. Meg 40-50 órát dolgozni összesen 6-8 óra alvással. Meg állandóan dolgozni az ünnepnapokon. Meg 30 napból 28-at végigdolgozni. És még csak nem is a teljesség igényével sorolom a dolgokat.

madboka 2011.05.16. 15:46:09

@fogsunder: a hasonló korú ács aki a tetőt csinálja a fejed felett az majd ugrálgat neked a gerendákon, ne fényezd már a tűzoltók tömlőjét

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:46:46

@Conv:
A jövőbeni lehetőség megszüntetése nem rossz gondolat bár az 5 év kedvezménybe nem hal bele az ország. De itt és most nem erről van a szó, nem a jelen és nem a jövő hanem a múlt van terítéken.

De másrészt az életerős segélyezett százezrekről mért nincs szó itt, mér nem csap oda a kormányunk, dolgoz vagy halj éhen ott is lehetne ilyet játszani. A spórolás ott is meg lenne, valószínűbb még sokkal nagyobb mértékben. De tudod igaz az a mondás "azt a lovat ütik amelyik húz is". Az ingyenélőkkel egy igen vaskos rétegéhez nem mer nyúlni a narancs kommandó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.16. 15:47:47

@Nikosi: @Conv: Bocs,hogy beleszólok.amikor pékségben dolgoztam volt egy munkatársam.Mesélte,hogy egy olyan rendőrrel dolgozott tetőfedőként aki a szabadnapjain ezt csinálta.24/48 ban dolgozott.Tehát lehet egyszerre is csinálni.a problémátok megoldva.:))

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.05.16. 15:47:59

@Valandil: "Érdekes, hogy a másik nagy inaktív csoportról nem beszél a kúrmány. Azoknak nem kellene dolgozni?"

Náczi-e vagy? :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.16. 15:48:45

@Valandil:

De, beszélnek:

"Három év alatt összesen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményezhet a rokkantsághoz, egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakítása a nemzetgazdasági miniszter közlése szerint. Matolcsy György egy írásbeli kérdésre adott válaszában kitért arra is, hogy a rokkantnyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások - a korhatár betöltéséig - a jelenlegi formájukban megszűnnének, és egészségkárosodási ellátássá alakulnának át.
Létrehozva: 2011. május 16., 11:45 | Utoljára frissítve: 2011. május 16., 11:54
nyomtat küld

Matolcsy György az MSZP-s Kiss Péter "Mi van a számok mögött?" című írásbeli kérdésére válaszolva kifejtette: a rokkantsághoz és az egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakításával a tervek szerint idén 12 milliárd forint lenne a költségvetési megtakarítás, jövőre 88, 2013-ban pedig 117 milliárd forint, vagyis összesen 217 milliárd.

A parlament honlapján elérhető dokumentum idézi a Széll Kálmán Tervet, amely szerint az államháztartási egyensúly fenntartása megkívánja, hogy a költségvetés takarékoskodjon azokkal az állami kiadásokkal, amelyek esetében az állampolgár - az állami ellátás igénybevétele helyett - "aktív részese lehet a társadalmi értékteremtésnek és annak, hogy önmaga ellátásáról gondoskodjon". A rokkantsági nyugdíjrendszer és az egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások rendszerének átalakítása azt az elsődleges célt szolgálja, hogy a munkaképes korú, foglalkoztatásra, foglalkozási rehabilitációra javasolható emberek visszatérjenek a munkaerőpiacra - tette hozzá Matolcsy György.

Az átalakításról szólva a tárcavezető kifejtette: az egészségkárosodáson, illetve a korábban megváltozott munkaképesség vizsgálatán alapuló rokkantnyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, illetve egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások - a korhatár betöltéséig - a jelenlegi formájukban megszűnnének, és egészségkárosodási ellátássá alakulhatnak át. A tervek szerint az átalakuló ellátásokkal kapcsolatban új, a foglalkoztathatóságot alapul vevő és a munkaerőpiacra való visszatérést segítő ellátórendszert vezetnének be - jegyezte meg.

A változások következtében a jövőben becslések alapján mintegy 150 ezerrel bővülhet a munkaerőpiac különböző területein tevékenykedő munkavállalói létszám - írja Matolcsy György. " (fidesz.hu)

kej 2011.05.16. 15:53:49

@Gunther: támogassuk a hazai ipart:

Utolsó év, elmúlik a nyár
Figyelnek bennünket, közel a határ
Készülj az útra, nem lesznek fegyverek
Egyedül megyünk, ahogy a többiek
Mindenki menekül, elöl a félelem
Átsüt a nap, még átsüt a hegyeken
Elõl a félelem, hátul a fájdalom
Utolsó szó a néma szájakon
Lehunyom a szemem, én nem akarok látni
Búcsúzik a vezér, én nem akarok várni
Gyáva vagyok én is, halott aki marad
Halottak a hõsök, de én sosem voltam az.

Holnapra vége, figyeld a két kezet
Integet, neked adja a jeleket
Nézd, csak nézd: ennyi év után
Nem felejt újra rád talál
Nézd, csak nézd: túl a hegyeken
Ránk ragyog, valami keleten
Indulunk, te meg a félelem
Nem marad semmi érzelem.

Lehunyom a szemem és látom a holnapot
Mindenbõl elég mind a két oldalon
Elmegyünk, vár a képzelet
Elmegyünk, én sosem voltam itt!

Üres az ország, menekülj el
Jöjjön, aminek jönnie kell
Tombol a vihar, a forradalom
Mások jönnek más utakon.

Nincsen helyed, nincs szereped
Elvesztetted az emberedet
üres az ország, menekülj el
Jöjjön, aminek jönnie kell.
Jobb lesz, hidd el, a csillagokon
Még egy csillag a váll lapodon
Üres az ország, ki lesz a hõs
Ki marad itt, ha eljön az õsz.
Mi lesz, ha látom, mi lesz, ha nem
Egy rohadt világból nem kell nekem
Lobog a máglya, viszi a szél
Egy elhagyott ország aludni tér
Hõs leszek én is, ha hõs, aki lát
Mindenki védi a maga igazát
Hõs leszek én is, ha hõs, aki lát
Te csukd be a szemed és fogd be a szád
Aludj!

pál utcai fiúk

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 15:53:50

@laspalmas:

Nagyszerű, akkor terjesszük ki ezt a szociális segélyezettekre is akik szintén életerősek csak basznak dolgozni. Ott hány száz milliárdot tudnánk megspórolni?

Az, hogy nincs munkahely ahova akár ezeket akár azokat elhelyezzük az senkit ne zavarjon. Elvégre az országban csak úgy tobzódunk a betöltetlen állásokban ugye.

sárkányfő 2011.05.16. 16:00:44

Segítség!

Van egy ismerősöm, aki azért szavazott a Fideszre, mert ő is kapott ebből a garancialevélből, amiben Schmitt Pál személyesen garantálja a nyugdíját. Na most szeretné ezt a garancialevelet beváltani, hol lehet ezt megtenni? Schmitt Pálhoz kell vinni személyesen, vagy Orbánhoz? Vagy hová?

Viktus 2011.05.16. 16:01:50

Nem hat meg ... tetszettek volna forradalmat csinálni, mert a fedezetet eltapsolták így nem izgat kapnak-e nyugdíjat. Nekem sem lesz nyugdíjam ugysem ...

Sőt lassan munkahely sem lesz ... mondjuk nekik meg végképpen 50 felett a mai munkaerőpiacon halálra vannak ítélve, de majd a közmunka jön "megváltásnak".

Tetszettek volna forradalmat csinálni felkötni 90-ben a sok komcsit nem nekik adni az addig összeszedett népi vagyont ... most meg megy a csodálkozás.

A mi generációnk pedig szintén megérdemli a cumit ... 2006-ban, ha nem pár ezer ember rohangál csak Pesten most nem itt tartanánk ...

sárkányfő 2011.05.16. 16:04:16

Tényleg....

Akik bízva Orbánban visszamentek az állami nyugdíjrendszerbe a manyupból, mert ugyebár Orbán megígérte, hogy 30 év múlva visszaadja a pénzt, és most látják, hogy még a mostani nyugdíjakkal is így szórakoznak, azok most mit gondolnak? :)

Ma is visszamennének?
Ma is megbíznak az állami nyugdíjrendszerben?
Ma már értik miért jó, ha államtól független legalább a nyugdíjuk egy része?
Ma már tudják mi az, hogy államtól való függés és kiszolgáltatottság?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 16:05:44

Ja és aki a közmunkát megoldásnak látja az nem gondolt bele, hogy a közmunka is csak az állam pénzének elköltése. Ergo ha csak l'art pour l'art közmunkáztatunk az sem sokkal visz előrébb mint a segélyezés.

Attól, hogy húszan támasztják a seprűt és kavarják a port nem lesz jobb senkinek. Persze jobb közmunkára kötelezni mint segélyezni, de ez nem oldja meg az alap problémát. Ugyan azok a költségek csak más néven nevezzük el. A megoldás az lenne ha nem a köz, hanem vállalkozások fizetnének nekik a munkáért. De ez nem úgy tűnik mint ami a közeljövőben megtörténne.

Viktus 2011.05.16. 16:06:24

@Virág et.:

Nekem az ismerettségi körömben még én jártam a legjobban, de a legtöbbeknek pár ezer forint plusz volt, de v.kinek százezrek mínuszban ... nagy fos volt az a magánnyugdíjasdi is ebben a formában Kanadában piacképes cégek részvényeibe fektettek kaszáltak is ... itt meg magyar állampapír meg otp részvény :D

Egyébként mindegy , ha nincsen változás a jelenlegi nyugdíjak kifizetése terén azért pusztul meg a gazdaság ebben a formában, ha van akkor meg az ország másik jelentős hányada pusztul megfele ...

Mondjuk nem közmunka meg hasonló faszságok kellenének, hanem ide csalogatni befektetőket meg pl. a magánosításból beszedett pénzekből újra teremteni v.mi hazai termelést ... a munkahelyek száma csökken a legtöbb gazdasági ágazatban a kkv szektor utolsókat rúgja már ...

Viktus 2011.05.16. 16:08:40

@sárkányfő:

Hantamantra ... miért te mit vársz? leendő Magyarország az akkori kor nyugdíjasainak nem tudja a nyugdíját előteremteni a Magyar Köztársaság államkötvényeit miből fogja rendezni? :P így sincs nyugdíj meg úgy sincs nyugdíj ...

Áttételesen te is ugyanott üldögélsz tovább a kakiban a jórészt államkötvényekből álló magánnyugdíj bohóckodással.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 16:09:34

@Nikosi:
a múltba nyúló törvényekről (mármint a visszamenőleges alkalmazásra hozottakról) már kifejtettem a véleményem a végkielégítéses kapcsán.
szívlapáttal kellene agyonverni azokat, akiknek egyáltalán az eszébe jut, hogy ilyet hozzanak. miért nem akkor lázongtak ellen amikor történtek?
milyen dolog már egy az aktuális törvényeknek, jogszabályoknak megfelelő viselkedést később büntetni?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 16:11:11

@Viktus:
A KKV-k nem rántják ki az országot a szarból. Ide termelő üzemek kellenének. De hol vannak már az olyan dolgok mint a konzervipar, a cukor gyár, az Ikarus, és sorolhatnám. Nincs semmi. A KKV-k elsősorban a lokális piacra, vagy a nagy üzemek számára termelnek. Nincs lokális piac mert az emberek örülnek ha van mit enni, inni. Akinek meg lenne költeni valója az meg szépen kamatoztatja tőzsdén, vagy elnyaralja külföldön. Maximum most már többet fog nyaralni, meg tőzsdézni mert ugye a 16%-al még több lett neki.

Viktus 2011.05.16. 16:13:38

@Nikosi:

A multik adján a kivitel jelentős részét az igaz csak a melót meg a kkv szektor ...

sárkányfő 2011.05.16. 16:16:22

@Viktus: mi a problémád? a magánnyugdíjakat nem állami forrásból, hanem a manyupok befektetéseiből fizették volna. az független az államtól, ha egy állam nem tud fizetni, az államcsőd, de már egészen más eset.
igaz, ma már tudjuk nem csak a komcsik államosítanak, hanem a fidesz is, szóval igazi garancia már csak a külföldi betéteken van.
ja és egy kérdésemre sem sikerült válaszolnod....

Viktus 2011.05.16. 16:20:39

@sárkányfő:

Szerinted a Magyar Köztársaság államkötvénye mégis mi a tök, ha nem állami forrásból visszafizetendő hitel? :D értelmes kérdésed nem volt mivel azt sem tudod amiről beszélsz az micsoda ... a magánnyugdíjpénztáraknál különböző kockázati portfóliók voltak, de lényegében a legtöbb pénzen államkötvényt kellett venniük, és nem svájcit pl. , hanem magyart ergo egyik zsebéből tette át a másikban az állambácsi a pénzt, és mellette még deficitet is termelt a rendszer.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.16. 16:22:24

@Nikosi:

Tudom, hogy sok álroki van, többször írtunk már róla. A kemény felülvizsgálatot maximálisan támogatom, aki ott megbukik, na az mehet a "munkaerőpiacra". De hogy már megint visszamenőleges hatállyal kedvük szerint módosítgatnak valamit, az nem tetszik, mert előbb-utóbb mi, a nemnyugger-nemrokis-tökátlagosdolgozó is sorra kerülünk majd valamilyen formában.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.16. 16:34:46

@zero:

Hát én pl ismerek olyat, aki egy nagy állami cég egyik kis irodájában email-iktató. Amit másnak írnak, azt ő kinyomtatja/eleve úgy megkapja, lesorszámosbélyegzőzi, lefűzi. Hajt nagyon, vagy napi 20-30-at meg kell csinálnia. :))

mutant · http://universal.blog.hu 2011.05.16. 16:44:26

@butab: Ha az állam annyira pénzt akar spórolni/keresni, akkor a politikusok nagy részét kibaszni, a fizetésüket meg a juttatásaikat meg egynegyedére csökkenteni. Persze, mindezek mellett felül is kell vizsgálni a rokkantnyugdíjasokat. Meg sok mindenki mást is...

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 16:50:35

Ezeknek nem volt elég a fülkeforradalom. Valódit akarnak.
Én mindenesetre nem ejtek könnyet, amikor majd a bokáik között fütyül a szél az Andrássy úton.

kissspeter53 · http://csakhogyeztistudd.blog.hu/ 2011.05.16. 16:55:21

Nincs pénz semmire, mert az államadósságot fizetni kell, még ha beledöglünk is, mint ahogy Botos Katalin mondta. És hogy kinek fizetünk? Íme:
csakhogyeztistudd.blog.hu/2011/05/11/kinek_fizetjuk_az_allamadossagot

Sátán meg a Jocó 2011.05.16. 17:11:45

Ja, megint szegényt Gyurcsányt szidják az államadósság miatt.

Szegényke, hisz ő "csak" megduplázta azt.

trojka 2011.05.16. 17:14:42

Sajnos, elöfordulhat, hogy ez a nyár nem csak forro lesz, hanem véres is. Valaki szoljon már ezeknek a marháknak, hogy most szakítják el a piros zsinort a léggömbben, az összes gáz egyszerre fog távozni, az még hagyján lenne, ha ök lezuhannak, de az örultségukkel egy egész országot fognak a gajdeszba vinni, ha már oda nem vitték!

Tokány 2011.05.16. 17:26:55

Többé-kevésbé rendőrcsaládból származom, közeli rokonságban vannak páran. Aláirom, vannak olyanok akik az "aktatologató" csoportba tartoztak, és nem feltétlenül kéne korkedvezményes nyugdijban részesülniük. Néhányan viszont meglehetősen kemény vonalon mozogtak, sok szeretettel kivánom Vityáéknak, hogy húzzanak le a vizsgálóknál/nyomozóknál pár évet. Nagyon keményen meg tudja viselni az embereket, ha vizihullákat kell nézegetnie, vagy gyilkossági ügyekben nyomoznia.

A dolog szépsége, hogy borzasztó egyszerűen lehetne diverzifikálni, egy excel táblára is fel lehetne vésni, hogy milyen pozicióhoz milyen szorzó tartozik a ledolgozott éveket tekintve. Persze ehhez cseppnyi ész kéne, sokkal egyszerűbb a retardált, ámde nagyranőtt Pistike módjára einstandolni az üveggolyókat.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 17:35:29

@Tokány:
ezt a vízihullás nézegetős dolgot nem nagyon értem, ha nem bírja nem kell csinálnia. menjen parkolóőrnek.
az orvosok, mentősök, boncnokok, még, ha törvényszéki orvosszakértők is, akkor sem mehetnek hamarabb nyugdíjba, mert ők sok hullát látnak, sőt a kezeik közt halnak meg emberek.

drazsé 2011.05.16. 17:37:33

@Tokány:

igen, nagyjából jól le is írja a "rendőrnyugdíj-kérdés" a kormány képességeit kb mindenhez:

adva van egy valós probléma (adott eesetben a szolgálati nyugdíj) ami tényleg egy kicsit visszás, anomáliák vannak benne, stbstbstb

valóban, reformra szorul az egész (vagy ez bűnös szó?)

meg lehetne csinálni jól is - igaz, az rengeteg munkába kerülne, főleg, ha rendesen végigmennének a problémán (mert szépen jönnének sorban a további anomáliák, hülye szabályozások, viszonylag tempósan e lehetne jutni a szolgálati nyugdíjtól... nem is tudom, messzire)
de ez izzadságos, sok álmatlan éjszakával és egyeztetéssel jár, meg sokat kell gondolkozni
nem, mi tudjuk a tutit, kirakjuk az sztalra - és már módosíthatjuk is a friss, ropogós alkotmányt...

jó vége nem lesz, az biztos

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 17:46:51

@laspalmas: erre nekem is van ötletem, nem ilyen szép, nem ennyire mocskos, tehát nem lehetek politikus, de azért ide vésem:
- állami korrupció visszaszorítása: három év alatt minimum 1200 milliárd megtakarítás (valószínűleg sokkal több lenne, de ne tervezzünk túl);
- amúgy sem létező cigányintegrációra szánt pénzek ki sem adása: három év alatt minimum 500 milliárd megtakarítás;
- egy politikus csak egy fizetést kaphat, mindegy, hány helyen tölt be ilyen-olyan állásokat (parlamenti képviselő + polgármester + 6 bizottságban tag + stb), költségtérítés nincs, kocsi, telefon saját pénzből: három év alatt nemtom hány milliárd megtakarítás. A vicc, hogy ez lenne a legkisebb tétel a háromból, de a kurva anyjukat, legalább érezzék ők is a megszorításokat!

Szerény véleményem szerint az idei évet nem ússzuk meg polgárháború, de minimum éhséglázadások nélkül. Fekete év lesz ez.

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 17:51:58

Ja, és délben hallgattam a rádiót. Én azt hittem, csak egy rossz szófordulat az "elmút nyóc év kormányzása" és a "de hát világgazdasági vááság vót", mivel soha nem gondoltam, hogy épeszű ember 2011 májusában erre hivatkozni mer. Most azonban Esztergom város képviselő testületének fideszes nemtom kije ezeket így egymás után ellőtte, bele a pofámba. Le is kapcsoltam a rádiót, pedig legszívesebben vele tettem volna ugyanezt.

Tokány 2011.05.16. 17:55:58

@Conv: Az általad felsorolt embereknek nem kell gyilkosokat elfogniuk és nem kell mondjuk gyilkosságnál helyszinelniük. Az meg, hogy ha valaki nem birja, menjen parkolóőrnek, gyönyörű demagógia. Igen, előbb vagy utóbb mindenki megtanulja kezelni ezt is, de az, hogy nincs rá hatással, épelméjű emberről szerintem nem lehet elmondani. Nagyapám (és a család) egyik nagyon jó barátja jut mindig eszembe, már 90 éves. Iszonyatosan kemény ember, megjárta a világháborút, ott volt a Don kanyarnál, túlélte az orosz hadifogságot is. A háború után gyilkossági nyomozó volt Pesten, időnként meséte, hogy sokmindent megélt, de például ha halott gyereket látott, az rettenetesen megviselte, igyekezte elkerülni ezeket az ügyeket.

Tokány 2011.05.16. 18:00:46

@Kartal (rezervált): Hozzátenném még a magamét:

- falusi önkormányzatok megszüntetése-összevonása (nehogy már minden párszáz fős településnek saját polgármestere és önkormányzata legyen... minek?)
- állami pénznyelők (MÁV pl.) gatyába rázása, de pl. egy kollégám testvére a Postánál dolgozik részmunkaidőben, és az a dolga, hogy egyik irodából a másikba elvigye az aktákat (erre külön embert tartanak)

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 18:01:03

@drazsé: nekem úgy tűnik, mintha most tavasszal a kormány tagjai megőrültek volna. Eddig sem voltak túl ép eszűek - aki az, az nem megy politikusnak -, de amit most elkezdtek csinálni, abban a józan paraszti ész legkisebb szikráját sem lehet felfedezni.Össze-vissza vagdalkoznak, kétnaponta ellentmondanak saját maguknak, semmi határozott irányvonal, semmi hosszútávú tervezés, csak próbálkozások és improvizációk tömege. Mint egy kábszerdíler, aki hétfőn este jön rá, hogy kedden reggel le kell adja a lét a főnökének, de közben azt elitta, és most félelemtől félőrülten bárkit megtámad, csak jöjjön össze a lóvé minél hamarabb, szarik a következményekre. Kb ez megy itt is.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.05.16. 18:03:18

az a bekeretezett izé, a "Fidesz garancia" nevű dolog az most a Hírcsárda vicce ?
mert nagyon üt ;-D

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 18:03:37

@Tokány: na, most akkor három év alatt megspóroltunk a kormánynak minimum 2000 milliárdot, úgyhogy azt hiszem ez meg kell érjen nekik pár száz milliót tanácsadói díjnak. Fele-fele arányban osztozunk, ok?

Nem tudom nevessek vagy sírjak.

sárkányfő 2011.05.16. 18:04:04

@Viktus:
Vazz, az államnak pénzre van szüksége, államkötvényt bocsát ki, és akkor most baj, hogy a manyup megveszi és hitelez az államnak? Az állam kötelezte amúgy a manyupokat hogy 50%-ban államkötványt vegyenek, korábban ez csak 25% volt.
Bár a tanulság most már az, hogy aki nyugdíjat akar magának az vagy külfödi pénzkezelőhöz viszi a pénzét, ahová nem ér el orbán keze, vagy a legjobba, ha kihúz mindenestül nyugatra és elfelejti ezt a szarfészket, ahol a legnagyobb rabló maffia maga az állam. Épp most olvastam pár napja, valami 15% gondolkodik kivándorálson, megértem őket....

A kérdéseim pedig értelmesek voltak, ha nem érted, magadban keresd a hibát, bár kétlem hogy ilyenre képes lennél. Egészen hülyéknek szóló, szájbarágós szinten ismét elmagyarázom. Utolsó esély, ha most se érted, többet nem segítek: Orbán többek közt az államra, az állami garanciára és aállami biztonságra is hivatkozott, amikor visszazsarolta a népeket a manyupból. Eddig megvan, tudsz követni? (ez már akkor is abszurd és pofátlan dolog volt, mert ő egy 20-30 év múlva regnáló kormány nevében nem ígérhet semmit, pláne hogy épp miatta pont akkor fog összeomlani a nyugdíjrendszer. de erre most ne is figyelj, mellékszál, csak megzavar téged.)
Most pedig még a saját választási ígéretét, és éppen a nyugdíj kapcsán tett ígéretét szegi meg. tehát ő maga a példa arra, hogy az államban és a fidesz/állam által garanták nyugdíjban még fideszes "garancialevél" birtokában sem lehet számítani. Tehát amit most művel Orbán az épp arra bizonyíték, hogy az államtól menekülni kell, mert az szószegő, hamis, közben meg aki csak onnan kap nyugdíjat, az kiszolgáltatott. Tudom, ez bővebb mint egy tőmondat, de talán most sikerült megértened...

Marcellusca 2011.05.16. 18:12:59

Lesz majd egy Lex Lex Borkai is?

F@sz kivan a kivételezett, 40-es, volt katona képviselőkkel! :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 18:15:29

@Tokány:
nem demagógia a dolog, a mentők, hullaszállítók ugyanúgy ott vannak a gyilkosság, baleset, stb helyszínen. az orvosok, mentősök sokkal több halott gyereket látnak. mégsem hivatkoznak erre, hogy ezért nekik hamarabb kell nyugdíjba menni. a nyomozati munka meg nagyrészt szellemi munka, a helyszínelők, szakértők adatait kell elemezniük, nem nagyítóval görnyedve járják a várost, a gyilkosokat, rablókat megint csak nem a nyomozó fogja el, hanem jelenleg éppen a TEK, vagy bármilyen beavatkozó csoport emberei.

előre tudja mindenki mit vállal a hivatásával. ahogyan a gyilkossági nyomozó, úgy az orvos is. ha a gyilkosságis nyomozónak jár a nyugdíj korkedvezmény, akkor járjon az orvosnak is a fentiekre hivatkozva.

Marcellusca 2011.05.16. 18:21:05

@laspalmas: Pont ezt böfögtem a múlt héten. :)
Ha, ezt (is) és minden "rendvédelmis-tervet" átvernek, véghez visznek, akkor nem lesz megállj.
Onnantól bárki, bármikor sorra kerülhet.
És VISSZAMENŐLEG!!!

Szóval mindenkinek kuss, mert lehet, hogy az elmúlt 5(-10-15-20) évre fizetett "szabadságpénzt" vagy cafeteriát is lehet visszafizetni! :(((

Marcellusca 2011.05.16. 18:29:05

@Conv: Szerintem Neked is járjon! :P

Mert micsoda megterhelés egy (vagy több) monitor előtt üldögélni és klimpírozni a klaviatúrán egész nap, mindezt programozásnak, honlap készítésnek titulálva.

Grigorij Pantyelejevics 2011.05.16. 18:29:23

Az államadósságot "le kell győzni" alsó és alsó-közép rétegek tömegeinek megnyomorításával, ellehetetlenítésével. De a milliárdos Orbán család adóját le lehet felezni, az nem kell a nagy adósság elleni harchoz. :P

egy biztos. ennél ordenáré, pofátlanabb kormányunk soha nem volt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 18:34:14

@Marcellusca:
ez a része, az ide klimpírozás, a szórakozás, pihenés része a dolognak :)
összességében nem vesz el a napi 14-16 óra munkából egy órácskát. azonban támogatom a javaslatot, és kiegészíteném a piros autós avatarok tulajdonosainak kedvezményezettségével :)

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 18:35:00

@Marcellusca: ezért írtam én az egyszeri rendőr naplóját, csak kevesen értették a sorok közötti tartalmat.

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 18:39:17

"Ifj. Bogdán János, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese, aki az ORÖ-ben is képviselő azt mondta az [origo]-nak, pártjában csak "roma vizslának" nevezik Farkast, mert az általa vizsgált időszakban az ÁSZ-jelentés szerint százmilliárdok tűnhettek el a cigányság felzárkóztatására szánt pénzből." - na erről büfögtem fentebb. Éves szinten mennyi is tűnt el? Miért nem adta még mindig le a vizsgálati eredményt? És ha egyszer le meri végre adni, azt vajon hány évtizedre titkosítják???

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 18:44:12

@Conv: Közelítsük a kérdést másik irányból. Ne a jövőről beszéljünk, és ne a jelenlegi dolgozók engedményeinek elvételéről. Szorítkozunk szigorúan visszamenőlegesen módosulókra. Mert ez mostani szabály nem a jelenleg alkalmazásban állók ellen szól, hanem a cél a visszamenőlegesség.

Nézzük kicsit sorba szedve:

1. Tudnak biztosítani olyan munkát amivel hozzá tudnak járulni az ország előrébb viteléhez?
Nem

2. Tudnak egyáltalán bármilyen munkát adni (nem közmunka)?
Nem

3. Vissza tudják aktiválni Őket a nyugdíjazásuk kori szervezethez?
Részben (vámost és határőrt nem)

4. Szükség van ezeknek az embereknek a munkájára?
Nagyobbrészt azaz 90 %-nak nem.

5. Olcsóbb lesz az államnak?
Nem. Mert egy alezredes, ezredes, őrnagy fizuja nagyobbrészt a rangtól és nem a beosztásból jön össze. Mint a közalkalmazottnál a szint, vagy a köztisztségviselőnél a szintszorzó. Ergo tehát ha az alezredes libát őriz akkor is piszok sokba kerül majd az államnak értelmetlenül.

6. Mi az üzenete ennek a lépésnek?
Nincs jog állam, nincs jogbiztonság. Amit ma úgy gondolsz, hogy jog szerint téged megillet, azt x év múlva visszamenőlegesen el lehet venni majd akár mire hivatkozva. Ez az adó elkerülést és a törvény elkerülést fogja csak erősíteni. Hiszen az állami törvények semmit nem garantálnak csak mára. Ez az üzenet egyértelmű és célba is fog érni. A hatás nem azonnali, de hosszú évek alatt szép munkát végez majd. Az ország nem most fog széthullani és csődbe menni hanem majd 10-20 év múlva. Mellesleg a felvett kölcsönök is ilyen tájon járnak le, mármint amiket a mostani nagy államadósság elleni küzdelemben vettünk és még veszünk fel.

==T== 2011.05.16. 18:48:24

@==T==: nézd, semmi nem indokolja, hogy egy rendőr/tűzoltó 40 évesen elmenjen nyugdíjba, amikor egy gyári munkás, egy földművelő vagy egy építőipari munkás nem teheti meg ezt. A Tomcat által említett beosztásban az állomány igen kis része van, és szerintem tőlünk nyugatra ők is tovább maradnak szolgálatban.

==T== 2011.05.16. 18:55:20

@==T==: Ez @Wendiii: -nek ment volna.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 18:59:53

@Viktus:
OFF lesz de a kkv-s dologra reagálnom kell.

Ez az őrület a kkv-k körül a FIDESZ részéről egy agyrém. Elmondom röviden miért. Két féle kkv-t különböztetünk meg:

1. A lokális piacra termel.
2. Nagyvállalatok számára beszállító.

A lokális piacra termelő kkv például pékség, asztalos, stb... Ezek a cégek már mindenhol ott vannak, léteznek. Újabbakra nincs szükség, nem kell több kenyér mert a mostanit sem veszik meg. A probléma, hogy nincs a termékeiknek felvevő piaca. Sőt a piacuk szűkül hála a16%-nak. Mert így a tényleges vásárló közönségüktől vontak el fizetéseket és strukturáltak át az Ő termékeiket is vásárló, de a plusz pénzt elkaszinózó, elnyaraló, külföldi luxusra elköltő vagyonos réteghez. Mert egy trendi újgazdagnak kell még két iphone, meg két ipad, de ettől a kkv simán csődbe megy. Ergo lehet itt mindenféle Széchényi terv, bármilyen idióta baromság, ha nincs piaca a termékének, nem fog fejleszteni. Minek fejlesztene, mert így is ellátja a piacot. Ha fejleszt nem létszámot növel hanem hatékonyságot, azaz olcsóbban, jobbat többet, esetleg még létszám csökkentéssel is, hiszen azzal csökken a költség. Ergo ez a szektor nem fog nőni míg nem jelenik meg kereslet a piacon, az pedig nem lesz mivel 16 % elintézte.

A nagy vállatok beszállító. Ők ki vannak téve a "multik" kényének kedvének. Amíg van megrendelés van munka. Itt sincs szükség bővülésre, és nem is lesz. Itt is áll az, hogy a fejlesztést hatékonyság és költség csökkentésre fogja használni. Modernebb gépek kevesebb drága élőmunka. Tehát itt sem lehet bővülést elérni, csak ha lesznek új nagyvállalatok akik keresleti oldalon megjelenek az elméletben. Ergo ismét nem lesz bővülés.

Az FIDESZ sajnos annyira buta emberekből áll, akik az orruknál sem látnak tovább. Egy csomó idióta jogász aki még a saját szakmájában is csak kontárkodik. Nem értem, ezek 98-2002-ben is ilyen hülyék voltak, vagy azóta elhülyültek. Az utóbbi érzem valószínűnek.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 19:02:35

@Nikosi: akkor vegyük aszerint amit írtam.
nem vagyok híve a visszafelé történő jogszabályoknak.
én arról beszéltem, hogy az eddig működő rendszert fel kell számolni, a jövőre tekintettel.
a felülvizsgálatokat nem ellenzem, de hogy aki szabályosan és jogosultan lett nyugdíjas azt visszahívják, csak a kora miatt, azt igen. de ha kiderül valakiről, hogy csalással lett nyugdíjas, rokkantnyugdíjas attól el kell venni a nyugdíjat. nem kell visszahelyezni az állományba, keressen magának munkát.

fura módon van egy személyes példám; édesapámnak mind a két lába le van vágva, 56-ban lökték a villamos alá. legutóbb tavaly volt rokkant nyugdíj miatti orvosi felülvizsgálaton, hogy jár-e neki a megállapított 100%-os rokkantsági nyugdíj. 300 kilométert utazott oda, 300-at vissza a vizsgálatra a bizottság elé.
érted, lehet, hogy kinőttek a lábai. öt évente felülvizsgálják.
de a 45 éves nyugdíjas rendőrt akinek jaj de fáj a dereka, meg izületes a térde, (itt fociznak délutánonként a pályán a ház mellett, amikor nem melózik) nem vegyék elő, pedig le van jelentve a nyugdíj mellett dolgozni vállalkozóként biztonsági őrként.

azt mondom, lófaszt.

Billy the kid 2011.05.16. 19:06:21

Valszleg a következő bejelentett széll kálmán cunami azokat fogja érinteni, akik most a rendőrök nyugdíján hőbörögnek. Akkor kicsit meg fog változni pofájuk szerkezete + a leányzó fekvése.

perrymason 2011.05.16. 19:12:27

Nem értem mi ez a nagy felháborodás?
1. az MSZP-től megvédték a nyugdíjat (nem náluk van)
2. a nyugdíjpénztárakat nem privatizálták...hanem államosították.
3. a jövőről beszélnek a levélben, az meg még nincs. Vagy már elkezdődött ? :D Honnan tudják egyesek, hogy nem lesz nyugdíj? Visszajöttek a jövőből vagy kaptak róla értesítést?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 19:12:37

@Billy the kid:
Így bizony előbb vagy utóbb mindenkire sor kerül, mert ugye az államadósság egy dolog, de hát miből fogják kihúzni a következő kormányzásig, ha 14-ben elbuknának Azt is össze kell ám lopni még most. Ha nincs miből tenni kell róla, hogy legyen miből. Na ezen is dolgozik már a kormány.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 19:23:11

@Conv: Legyen tiszta itt nem a kamu rokkantakról van szó (legyen vásárolt roma rokkant, vagy összekamuzott rendőr rokkant). Itt egy már nem csalással megszerzett jogosultságról van szó. Aki kamuzott húzón ahova akar. Egyen sünt ezzel egyet értünk. De itt nem csak ez a réteg az érintett. Itt mindenki lehet az, kamu vagy nem kamu. (Amúgy meg őszinte részvétem édesapádnak, és ez amit leírtál egy idióta rendszer idióta működése. Na ezt kéne fel számolni.)

Az meg hogy a (Lézer) Jancsi bohóc azt mondja, hogy csak a rendőr, tűzoltó, vámos, határőr-re lesz alkalmazva, nem zárja ki, hogy később bárkire alkalmazzák majd. Mert a módosítás (mármint amit az alkotmányba tesznek) nem nevesít senkit. Ez egy töltött puska akivel bárki bármikor zsarolható, lelőhető kényére kedvére a hatalomnak.

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 19:29:52

'A Jobbik szerint a kormány több tízezer embert és családjaikat küldi a "megélhetési vágóhídra" a Lázár János és Balsai István által pénteken beterjesztett alkotmánymódosító javaslattal - jelentette ki Bertha Szilvia hétfői sajtótájékoztatóján.
A módosítás kimondaná, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az ellátást igénybe vevő munkaképes, akkor megszüntethető. A Jobbik szerint a Fidesz-kormány nemhogy egymillió új munkahelyet nem teremtett, hanem jelenleg 80 ezer munkahellyel kevesebb van az országban. Dolgozni pedig csak akkor lehet, ha van hol és van mit és ha az állam megteremtette a szabályozási környezetet - hangsúlyozta Bertha Szilvia.
Ezzel szemben - folytatta az ellenzéki politikus - a most tervezett intézkedés értelmében elsősorban 50 évnél idősebb, megromlott egészségi állapotú embereket próbál meg a kormány visszaterelni a munkaerőpiacra. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezen emberek többsége nagy eséllyel nem fogja megélni a nyugdíjkorhatárt, az ilyen és ehhez hasonló lépések pedig - mondta - már a népirtás kategóriájába tartoznak.
(MTI)"

no comment

@Nikosi: én is ezt mondom évek óta. Ehhez "csak" józan paraszti ész kell, az összefüggések alapszintű felismerése. Úgy tűnik az állami szférában ez ma már hiánycikk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 19:36:17

@Nikosi:
nem is értek egyet ezzel a fityiszes ötlettel, hogy visszamenőlegesen visszahívogassanak bárkit, aki jogszerűen és törvényesen ment nyugdíjba mert akkor az volt a rendszer, csak mert most nem úgy gondolják, hogy jogos volt a korkedvezmény.
de én gyanítom, hogy az egészségi okokból nyugdíjasoknak 70%-a kamu. és ezeket visszamenőlegesen is meg kell fingatni, azzal, hogy elveszik/felülvizsgálják a rokkantságát.
nem olyan nehéz kiszűrni azt a réteget akinek tuti a nyugdíja, (szívműtét, transzplantációk, amputáció, részleges, vagy teljes bénulás, vakság, ilyenek) a többit berántani és keményen felülvizsgálni. a korengedményeket meg felülvizsgálni, hogy a jövőben hogyan legyen.

vontod75 2011.05.16. 19:40:54

Az egységes demonstrációs bizottság május 16-i ülése után Kónya Péter, a bizottság vezetője a sajtó megjelent képviselői előtt bejelentette: A május 13-án benyújtott, Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselők által jegyzett T/3199 számú Alkotmánymódosítási javaslat miatt a ,,Hivatásunk védelmében” korábban megalakult Egységes demonstrációs bizottság – május 16-án - SZTRÁJKBIZOTTSÁGGÁ!!! alakult. A sztrájkbizottság - melynek tizennégy szakszervezet tagja van - egyúttal felszólította a FIDESZ frakcióvezetőjét, hogy azonnal vonják vissza az előterjesztést.

Endordelfin 2011.05.16. 19:45:08

@Conv: Ez így van, így kellene, ahogy leírtad. A "rokkant" milliós autókkal járókat és társaikat kellene basztatni.
De ezek a gyökerek szerintem ki tudják őket válogatni? Az rendben van, hogy te is és én is tudnánk élhető tervekkel előjönni, de ezek politikusok. Azaz, inkább nem válogatnak, megszopatnak mindenkit, mert a válogatás munkával és tervezéssel járna.
Lopni meg úgy jó, ha nem dolgozol mellé, ugyebár.

vontod75 2011.05.16. 19:49:39

Letiltotta hét napra a Facebook az „egyenruhások jogaiért" néven alakult oldal egyes funkcióit. Ilyen akkor történik, ha egy olyan személy „jelent" valakit a megfelelő gomb segítségével az adminisztrátoroknak, akinek nem tetszik, hogy ismerősnek jelölték. Az „Egyenruhások jogaiért" körülbelül egyidőben alakult a hivatásosok demonstráció-sorozatának kezdetével. Internetes közösségük részt vett a demonstrációkban való részvétel szervezésében a szakszervezetektől függetlenül. A közösség néhány hét alatt körülbelül 3000 fősre duzzadt. Az egyes funkciók letiltásának hírére több kommentelőjük - jórészt volt, vagy aktív hivatásosok - sejt politikai indokot a letiltás hátterében. A hozzászólások egyébként elszántságról és elkeseredettségről tanúskodnak, nem egy meglehetősen éles hangvételű, a nyugdíjasokkal kapcsolatos kormányzati szándékok elleni kirohanás is található közöttük.

vontod75 2011.05.16. 19:51:55

Ja és még valamit:
Van egy orosz (nem dakota!!!) mondás: aki nem eteti a saját katonáit, hamarosan az ellenség katonáit fogja etetni...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.16. 20:09:12

@Conv: Sajnos amit leírtál egy járható módszer, de kormányunk nem szereti az ilyen munkás dolgokat. Mindent jól megszüntet, aztán ha valakinek nem tetszik esetleg elindíthatja az újbóli kérelmezést az alamizsnára. Mert az összeg a végén majd jól lefeleződik, vagy harmadolódik, miből mennyit lehet levenni. Azt hiszem a létminimum 28 ezer addig simán csökkenthető minden.

Ne várj logikát és észérveket sem olyan megoldást aminek a kitalálásához 20 percnél több idő kell. Mert ezek az ötletelések, az új és elmés lopások kigondolásától veszik el az időt. Ezért nincs Matolcsy soha a a parlamentben, mert az új tuti trükkön gondolkodik mindig, hogyan lehetne pénzhez jutni amit el lehet majd síbolni.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.05.16. 20:22:09

Az összes pártot be kellene tiltani, sokkal többet meg lehetne takarítani.

173 egyéni vk, 173 bármikor visszahívható köztiszteletben álló képviselő, akik szakmai pályázatok alapján bízzák meg, az államigazgatás, bármikor visszahívható, anyagi felelősséget vállaló vezetőit.....

Ennyit kellene tenni uraim, nem többet, miért olyan bonyolult ez?

Kartal (rezervált) 2011.05.16. 20:38:40

@vontod75: van egy elég hasonló kínai mondás is: aki jól akar lakni, az ne vesszen össze a szakáccsal... hogy ez a mondás a fidesszel kapcsolatban mit jelent, azt mindenki fantáziájára bízom.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.16. 21:02:25

@madboka: akkor téged majd mentsen meg a háztetőn ugráló hasonló korú ács, ha ég a házad ideki.. de sok ökör van istenem.. 105 fóbiád van? még akkor sem érthető ez, ha análba hajszolt téged a nagybácsid egy locsolóslaggal..

valamint egy ácsnak el kell tudni viselni a keresztrefeszítést is, egy tűzoltónak viszont nem kell tűrnie!

53mc 2011.05.16. 21:03:20

Az egész nyugdíjrendszer alapproblémája hogy a nyugdíjjárulékot nem személyre szóló számlákon gyűjtik. Ha így történne, nem lenne vita arról, kinek mennyi jár.(mindenki amennyit befizetett).

dat 2011.05.16. 21:09:37

@zero: Ki a fene beszélt irodáról? Azt ne mondd hogy rendőrből csak irodista van meg járőr. Kismillió olyan rendőri feladat van amit egy 50 éves rendőr is nyugodtan el tud látni. Trafizáshoz például nem életerős fiatalok kellenek, oda nem tökéletesek a 45-55 évesek? Állni/ülni kell és nézni az autókat. Ugyanez igaz lehet egy helyszínelésre.

FGSuperman 2011.05.16. 21:22:32

remélem lesz egy nagy valag per is, mert a 25 év elvételével szerintem nem kérdés, hogy egy rendvédelmi dolgozónak jobban megérte volna a nyugdíjpénztárban maradni

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.16. 21:27:27

@dat: fogjátok már fel, hogy jelenleg is oda küldik ki őket, ahol biztosan megtérül a kirendelés költsége. ergo nem lesz üzemanyag, kocsi, technika újabb traffipaxozókra, mert a jelenlegieket is időszakosan küldik ki "aratni".

amelyik rendőr valóban elkopott azt szemétség visszahívni (azért kapták a korkedvezményt mert nem fizették meg eléggé a munkájukat. értitek? nem plusznak szánják ezeket a kedvezményeket, hanem pofabefogó bérhelyettesítőknek!), amelyik meg extraként élt a korkedvezménnyel (lásd pintér..) annak a "munkájában" sok köszönet nem volt - tehát azokat meg pláne rossz ötlet visszahelyezni (egyébként is hova?? hely sincsen!! se státusz*, se fizikai hely (szoba)) akik korábban is melegedni jártak be, az érdemi munkát meg elvégezték helyettük mások (éppen azok, akik elkoptak..).

a bért meg szolgálati idő és rang után kapják (ezért is csináltak annyi alezredest, meg van tele az ország adott esetben alkoholista dandártábornokokkal). ha most visszateszik ezeket, akkor egy ceruzahegyezésért is megkapják a zsetont (amire majd válaszul az előléptetések száma meredeken zuhanni fog.. na persze leginkább zászlós és törzszászlós környékén..). ez egy idiótaság. nemhogy végig, de el sem kezdték gondolni ezt az egészet..

Viktus 2011.05.16. 21:29:48

"Az elmúlt nyolc év szocialista kormányai súlyos örökséget hagytak hátra, a Gyurcsány-korszakban ugyanis a végletekig eladósították Magyarországot. Most a legfontosabb cél, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, ehhez szükség van az ország megújítására, és mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson negyvenegynéhány éves tapasztalt, életerős emberek munkájáról; éppen ellenkezőleg: a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője."

Erre már a románok is rábasztak Ceausescu idején ...

FGSuperman 2011.05.16. 21:38:26

@exonka: és a durvább korlátozásokat ki hajtja végre?
a száz fős TEK?
remélem tudnak tűzet oltani, börtönt őrizni és vámolni is:-)

ildi4333 2011.05.16. 21:43:15

A rokkantsági ellátási rendszerrel kapcsolatos változtatásokkal kapcsolatban szeretnék írni. Olvasom Lázár János és Balsai István által jegyzett Alkotmánymódosítási beterjesztést ill. Matolcsy György által az MSZP-s Kiss Péter "Mi van a számok mögött?" című írásbeli kérdésére adott válaszát. Ezekből az körvonalazódik ki, hogy a kormány át szeretné alakítani az eddigi rendszert.

Nos, a rendszer valóban komoly átalakításra szorul, bár én most nem a gazdasági szükségszerűséget, államadósságot és a sokak által írt "pénzügyi szükségszerűség" - érveket említeném. Nem. Azért kell drasztikusan megváltoztatni a jelenlegi rokkantsági ellátási rendszert, merthogy éppen a LEGINKÁBB RÁSZORULÓK, A LEGSÚLYOSABB EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTBAN LÉVŐK járnak a LEGROSSZABBUL a jelenleg működő rendszerben. Már hosszú évek óta.

Szokták emlegetni, hogy sok a leszázalékolt csaló, kamu-rokkant, akik pénzért vett orvosi igazolásokkal veszik fel a rokkantnyugdíjat, s persze mellette még tovább dolgoznak (az átlagos rokkntnyugdíj amúgy 70-75e Ft. / hó). Ez is randa dolog, de engem mégcsak nem is ez zavar a legjobban.

Hanem az, hogy viszont a ROKKANTSÁGI JÁRADÉKOSOK jelenleg mennyire megalázó és egzisztenciálisan kilátástalan helyzetben vannak. Akik nem tudnák: ma lényegében két nagyobb csoportja van a rokkantság okán nyugdíjszerű ellátást kapoknak, az egyik csoport a ROKKANTSÁGI NYUGDÍJASOK, a másik a ROKKANTSÁGI JÁRADÉKOSOK. Az előbbibe ma kb. 350e öregségi nyugdíjkorhatár alatti szemény tartozik, az utóbbiba pedig 20-25e fő.

A ROKKANTSÁGI NYUGDÍJASOK nagy táborába azok tartoznak, akik eredetileg egészségesek voltak, aztán az egészségük megrendült, 40-50-67-80% -ban leszázalékolták őket, köztük vannak azok is, akik "rokkantosítása" megéri a felülvizsgálatot, merthogy sok visszaélés is történt.

A másik - jóval kissebb, 20-25e fős csoport a ROKKANTSÁGI JÁRADÉKOSOK. Ők azok, akik már gyerekkoruktól súlyos sérültek, rokkantak, mozgássérültek, stb. Ők a hatályos törvények szerint már 18 éves koruktól kapják a ROKKANTSÁGI JÁRADÉKOT, gyakorlatilag nem kérdés a leszázalékolásuk, ők a 100% -os rokkantak, és a munkavégzési képességük is valóban közelít a nullához. Járó- és mozgóképtelenek, nyaktól lefelé bénultak, ápolásra szorulnak, nem tud egyedül enni, inni, fürödni, stb. Ezeket az embereket sose szokták felülvizsgálni, mivel ránézésre látszik, hogy ez az ember tényleg rokkant, és az egész életét így fogja leélni. Az ebben a csoportban lévők csak igen kis % -a képes bármilyen munkavégzésre, azért van arra is példa. Jómagam szintén sajnos ebbe a csoportba tartozom.

További különbség e kissebb, 20-25e -es létszámú ROKKANTSÁGI JÁRADÉKOS és a többiek között, hogy bizony ezek a súlyos állapotú sérültek létfenntartásához elvileg több forrás kell, mint egy átlag egészséges vagy egy enyhén sérült ember önfenntartásához. Egy ilyen súlyos állapotban lévő ember rengeteg külső segítségre szorul alapvető dolgokban is. Nem tudja magát ellátni: ápolónő kell, hacsak napi 1-2 órára is. Nem tud főzni: házhozhozatja az ételt, ha van honnan. Nem tud takarítani: alkalmanként bejárónőt fogad. Az egészségügyi kiadásai esetenként súlyos összegekbe kerülnek, gyakrabban megy kórházba, miközben számára a tömegközlekés sem igazán alternatíva (taxi, betegszállító, esetleg saját kocsi). Sok apró-cseprő dolog van, amihez segítség kell, sok apró kis dolog, ami nála speciális kiadásként jelentkezik. Tehát nem csak a saját rezsijét-élelmiszerét-normál kiadásait kell tudnia fizetnie, hanem még e plusz dolgokat is, a személyi segítő, alkalmankénti bejárónő, stb. Ez pénzbe kerül. Tehát a terhek nagyok. 100 -ból 99 -en kizárólag családi áldozatvállalással tudják csak megoldani az alapvető létfenntartási körülmények megteremtését is.

A jelenlegi rendszerben van még egy különbség a ROKKANTSÁGI NYUGDÍJ és a ROKKANTSÁGI JÁRADÉK között: a pénzösszeg.

A ROKKANTSÁGI NYUGDÍJ összege, amit havonta hoz a postás, az személyenként változó. 50-70-90-120-150-200e.. változó, a statisztikák szerint 70-75e Ft. közötti az átlag, de ebben benne vannak az 50e Ft.-ot kapó és a havi 200e Ft.-os ROKKANTNYUGDÍJASOK is. Túlnyomó részük még a régi szabályozásban ment el erre a leszázalékolásra. Mivel dolgoztak pár évet, igy van 5-10-15 év szolgálati idejük. Nagyon sokan még abban a rendszerben mentek el, amikor a nyugdíjszámításnál csak az utolsó 2-3 év keresetét vették figyelembe. Vagyis ha valaki akkor dolgozott mondjuk 5 évet, de "el tudta intézni", hogy az utolsó 2-3 évben nagyon jó fizetést kapjon, utána rokkantnyugdíjazták (mert mondjuk az egyik újját nem tudta mozgatni, vagy kicsit sántikált), és lőn: ma havonta 150e vagy több rokkantsági ellátást kap. Mikor volt 13. havi nyugdíj, még azt is. S mivel az egészségügyi állapota engedi, hisz csak enyhén roki, hát mellé még dolgozik is.

A ROKKANTSÁGI JÁRADÉK összege az fix. Azok a tényleg súlyos állapotú emberek, akik gyerekkoruk után rögtön 100% -osan leszázalékoltak, ők az állapotok miatt csak nagyon ritkán tudtak akár csak 5 évet is dolgozni, szolgálati idejük ha van is, minimális. Nem azért, mert lusták, hanem mert baromi nehéz ám elhelyezkedni, ha pl. mindkét lábod és az egyik kezed is full béna. Ez a 20-25e ember az országban havonta egységesen 33e Ft. -ot vár a postástól. Ennyiből élnek, ezt kell beosztani. Slussz. Ja, és ez az egy olyan társadalmi réteg volt, amely a 13. nyugdíjból is kimaradt, anno amíg volt a ROKKANTSÁGI NYUGDÍJASOK megkapták, a ROKKNATSÁGI JÁRADÉKOSOK sajnos nem (bár legalább nem volt min szentségelni, mikor 7-8 év után azt is visszacsinálták :-).

És én itt érzem a jelenlegi rokkantsági rendszer visszásságát. Az én értelmezésemben és olvasatomban a rokkantsági ellátások rendszerének az volna a funkciója, hogy a valódi rokkantakon segítsen leginkább. Hisz benne van a nevében is: ROKKANTSÁGI ellátások. És már évek, évtizedek óta ezt a rendszert mindenre használják (munkanélküliség elrejtése a 90-es évek elején, ilyen-olyan leszázalékolások, ilyen-olyan rehabilitáció, stb.), csak éppen PONT ABBAN a leggyengébb, amire legfőképpen volna hivatott. Fenntart az ország egy horribilis méretű szociális rendszert, horribilis méretű rokkantsági ellátást (Szlovákiához képest dupla annyi leszázalékolttal), 50-100-150e Ft. -os rokkantsági nyugdíjakat fizetnek ki, az ország meg belepistul az államadósságba.. S közben a VALÓDI ÉS SÚLYOS rokik? Fix. 33e Ft.-ot kapnak. Amiből még egy teljesen full egészséges ember is csak igen-igen nehezen tudna megélni szerintem.

Azt mondják, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze" és mindenki a maga érdekeinek megfelelően prédikál. Nem is tagadom, én is ezt teszem most. Én is olyan egészségügyi állapotban élek (s élek életem végéig), hogy fizikailag még egy pogácsát sem bírok felemelni, se járni, se semmi. Aki nálam jobban leszázalékolandó, az már tényleg félig halott. Havi 33e Ft.-ot kapok a rokkantsági ellátói rendszerből, akár a többi huszonezer hasonló sorstársam. Ennyiből természetesen én megélni nem tudnék, tehát dolgozom. Rendszergazdaként. Szerencsére eszem még van, és a számítógép vezérléséhez nem kell fizikai erő. Szívesen is csinálom, ha nem kapnék érte pénzt, akkor is dolgozni próbálnék valamit.

Ugyanakkor tudom, hogy én kissé "privilegizált" helyzetben vagyok. Mert a hasonlóan súlyos állapotú sorstársaim 99% -nak tényleg SEMMI ESÉLYE dolgozni. Vagy mert nem veszi föl senki, vagy mert túl sokat kell kórházba járnia. Vagy mert tényleg csak pislogni tud, és nyaktól lefelé béna. Na, ők tényleg a havi 33e -ból fedezik az ÖSSZES kiadásukat.

És ez így nincs jól. Én örülök, hogy a FIDESZ végre 20 év után hozzányúl ehhez a területhez is. Azt se bánom, ha újra behívnak felülvizsgálatra - a valódi rokiknak az csak kellemtlenség, de mivel az állapotuk valós, így nincs is félnivalójuk.

Viszont az nagyon jó lenne, ha a most kialakításra kerülő új roki-ellátási rendszerben - miközben kiszűrik a csalókat és akit lehet visszavezetnek a munka világába, nagyon helyesen - amellé viszont úgy alakítanák a dolgokat, hogy aki tényleg 100% -osan rokkant és még mozogni is alig tud, az kapjon már egy legalább minimálbérnyi ellátást! Ha pl. ezeknek a súlyos állapotú 100% rokiknak az ellátása, akik most ROKKANTSÁGI JÁRADÉK néven futó 33e Ft.-t kapnak, ha pl. csak 60e Ft.-na nőne, az ÓRIÁSI TEHERCSÖKKENTÉS lenne a valódi rászorultaknak. A havi 60e Ft.-ból való megélhetés se könnyű, nade mégiscsak a duplája a jelenleginek..

Nem csak az a fontos, hogy a csalókat kiszűrjék, az is jó lenne, ha az új rendszerben a juttatások összege elsősorban attól függne, hogy az illető mennyire beteg. Pl. aki 100% -osan kaputt, az kapjon minimálbért; aki 80% -os kapja a minimálbér 80% -át; aki 50% -os egésszégkárosodással él, az a minimálbér felét, stb. Mert akinek enyhébb a betegsége, az még inkább el tud menni kis különmunkákkal kipótolni azt, aki viszont totál 100% -osan rokkant, annak a mozgástere nagyon korlátozott és a munkaerőpiaci esélyei is majdnem 0. Magyarán nekik tényleg szükségük van legalább egy minimálbérre, mivel nemigen fogják tudni kipótolni azt.

Az, hogy mindezt minek hívják, az pedig mindegy. S ha az enyhe sérült tud dolgozni, akkor a ledolgozott évei számítsanak bele a szolgálati idejébe, amiért kapjon majd öregségi nyugdíjat, DE CSAK HA BETÖLTÖTTE AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJORHATÁRT!! Mert most nagyon sok olyan enyhe sérült van, aki ugyan kicsit biceg, de már ROKKANTNYUGDÍJAS, 50-100e nyugdíjat kap 40 éves korában is, mellette vígan dolgozik. És ezek az emberek úgy leterhelik a szociális ellátórendszert, hogy a valódi súlyos betegek meg - ritka kivételtől eltekintve - tényleg nyomorognak.

Remélem, hogy a kormány ezt most megváltoztatja, és remélhetőleg olyan módon alakítják át a jelenlegi nagyon igazságtalan rokkantsági ellátó rendszert, hogy elsősorban a VALÓBAN rászoruló rétegekre koncentrálják a pénzügyi erőforrásokat!

Köszönöm, hogy végigolvastátok ezt a hosszú bejegyzést! :-)

Ildikó

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.05.16. 21:52:08

@Conv: Tényleg nem nehéz. és még csak alkotmánymódosítás sem kell hozzá, hisz a csalókat most sem védi az alkotmány.

FGSuperman 2011.05.16. 21:55:25

@==T==: és szerinted Fekete Lacinak milyen fizikuma lenne ha rendőrfizetésből tápolna?
kb, mint bárkinek Etiópiában

lucreciaborgia 2011.05.16. 22:02:00

@Kartal (rezervált): Hát, nagyon jól összefoglaltad a kormány ámokfutását.

turcsány karcsi elvtárs 2011.05.16. 22:07:49

szóval az államadósság a fő probléma. miért nem az államot átszövő korrupció visszaszorítása/felszámolása a cél? csak nem érintettek vagyunk a fennmaradásában?

FGSuperman 2011.05.16. 22:11:20

@Conv: ez tényleg hülyeség
az ács leesik a saját hibájából, tévedéséből

a rendőrt lelövik

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.05.16. 22:27:45

Megmondta a Fidesz - forradalom lesz. Csak nem tudtam, hogy komolyan is gondolják :-)

Abban viszont igazuk van, hogy valahol el kell kezdeni. Én a véleményemmel megvárnám, hogy milyen lesz az a szociális alap, mely átveszi a korhatáron aluliakat, és hogyan működik. Lehet ezt majd jól is csinálni egyébként.

(Érdekes amúgy figyelni a reakciókat, mindenki tudja hogy fenntarthatatlan a jelenlegi rendszer, és reformokat is várnak ezen a téren az emberek, de mikor végre valamelyik politikai erő eljut odáig, hogy változtasson rajta, rögtön kitör a pánik. Úgy, hogy a részleteket még nem is ismerjük.)

picur3ka 2011.05.16. 22:30:37

@ildi4333:

Mi koszonjuk, nagyon jo hozzaszolas. Remelem, hogy a blog futtatoi megteszik kulon posztnak, mert, hogy a jaradekosok mit fognak kapni, arrol ebben a temaban nem hallottunk.

Es nagyon sokunk kevesse jaratos ebben.

lyken 2011.05.16. 22:42:29

@perrymason: "Honnan tudják egyesek, hogy nem lesz nyugdíj? Visszajöttek a jövőből vagy kaptak róla értesítést?"
Onnan, hogy egy 1998-ban az összes párt egyetértésével megszavazott jogszabály 2013 január 1-től kezdődően fokozatosan kivezeti a rendszerből. Ez 98 óta ismert tény.

lyken 2011.05.16. 22:46:26

@dat: Az ég óvjon meg a kommunizmusban szocializálódott rendőröktől. Sok rohadt, korrupt, alkesz proli akik megszokták, hogy bárkit meggyepálnak gumibottal, ha az ivócimborának nem tetszik a képe.

Crescendo 2011.05.16. 23:17:39

@lucreciaborgia: Milyen amokfutas?
Megteszik, mert megtehetik. Pont. Es teljes joguk van hozza, olvasd el az uj (?) alkotmanyt, vagy a regit, hiszen filozofiai kulonbseg kozottuk sok nincs, benne van, hogy a nep valasztott kepviseloi utjan gyakorolja hatalmat. Nem tortenik mas, mint a kepviselok tobbsege a nep akaratat teljesiti be.
Azt meg mar ismerjuk a 20.sz-i magyar tortenelembol, hogy aki tul sokat okoskodik elobb-utobb hol fogja vegezni. Ugy, hogy csak ovatosan nyilatkoznek ilyeneket.
Emelett meg egy nyugdijrendszernek torvenyesitett kotelezo pilotajatekot hogyan kezelnel? A regebbi befizetok az ujakat sulyosan lenyuljak (tobbszoroset kiszedik a befizeteseknek), az ujak, tehat a mostani keresok, meg 20 ev mulva mehetnek a lecsoba? Es ekozben arrol megy a duma, hogy milyen szornyu es gonosz az orszag a mostaniakkal? Az amokfutas akkor kezdodott, amikor embereknek olyan hozamot igertek (nyugdij), amit az atlageletkor novekedese, valamint a keresokepes nepesseg eros csokkenese miatt lehetetlen tartani. Innetol a total csod ido kerdese. A mostani intezkedesekkel talan nyertek +5-10 evet a csodig. Szerintem racionalis. Irracionalis a merhetetlen hit a politikaban, meg a matematika nem ismerete.

Valandil 2011.05.16. 23:26:21

@laspalmas: Nem a rokkantakra gondoltam, hanem a segílyesekre. Persze ők megint meg lesznek dobva pár tíz/száz milliárddal...

Ironfist 2011.05.17. 00:45:53

@Nikosi:
"Nem értem, ezek 98-2002-ben is ilyen hülyék voltak, vagy azóta elhülyültek. Az utóbbi érzem valószínűnek."

Pedig az előbbi. Ezért is intett óva mindenki, akinek volt józan esze, hogy kétharmad fidesz legyen, de ugye a nép megint volt ilyen hülye, hogy odaküldte őket. Most meg megy a sírás.

A Diák Murphy törvénykönyvben volt egy jó mondás: a vizsgatétel olyan, mint a konzerv, amiről leesett a cimke, csak hiába sírsz a felbontás után, hogy nem azt akartad enni. Itt ugyanez a helyzet, annyi a különbséggel, hogy nem volt leesve a cimke, csak analfabéta a fogyasztó. Ha meg a hal nem tud úszni, akkor nem a víz a hülye ;)

picur3ka 2011.05.17. 01:04:42

@vontod75:

Oszt ki a fasz fogja eszrevenni, hogy a rendorseg sztrajkol es milyen szeizmograffal? Faszikam, a Gyurcsany szolgak nem sokakat erdekelnek. Itt nem volt rendfenntartas sok eve, ami nektek nem volt sztrajk ugy. Hogy fogjak eszrevenni, ha most hirtelen, 'hivatalosan nem csinaltok semmit'? Hm?

Fel kell gyujtsatok valamit, egyebkent a fax se venne eszre, hogy sztrajkoltok.

anonimus51 2011.05.17. 02:14:25

Szerintetek, amit az állam a korkedvezményes nyugdíjra megadott, azt el is veheti? Hát nem tudom hogy a saját fegyveres testülete ellen, szerintem nem kellene a kormánynak hadakozni, mert nem lesz jó vége. Elkeseredettek, reményt vesztettek. Aláírtak valamit mikor felszereltek. Most meghazudtolják őket ? Mi lesz ennek a következménye ? Bele gondolt valaki ? Hová mennek vissza dolgozni a nyugdíjas rendőrök is ? Mit tudnak igérni nekik ? Felszerilk őket ismét ? Az megint mennyi pénzbe kerül ? Az mind rendben is van hogy 40- egynéhány évesen ne menjenek el, de kérem, ezt megtehették. Miért ne élt volna vele ? Mindenkinek ott lebegett a zászló. Most meg támadjuk őket ? Emberek ! Saját fajtátokat szidjátok. Saját barátaitok, ismerőseitek, rokonaitok ellen vagytok. Remek kormány ! Gratula. Nekik miért 15 szeres a fizetésük, mint egy átlagbér ? Annyival többet tudnak ? Hát ha ilyet teszenek szerintem nem nagyon sokáig lesznek a Parlamentben. Szerintem ! De ez csak az én véleményem !

anonimus51 2011.05.17. 02:20:07

@FGSuperman:

A rendőr megsérül egy TV ostromnál.
A tűzoltó egy tűzesetnél.

Megdobbent 2011.05.17. 04:29:03

Nekem nagyon tetszik a fideszes faszfejek strategiaja! Nagyon drukkolok nekik, hogy hasonlo vagy brutalisabb arroganciaval alazzak a zembereket ezresevel. Nem eltem 1956-ban, sem 1949-ben, tehat mar csak egy-ket lampavasas-vonszolasos buli hianyzik, hogy a fidesz felzarkoztasson ezen a teren empirikus tortenelmi oktatasban :) Allamositast mar lattam, urhatnamsagon kivul mast sem latok a kormanyban, hatalmas pofa mar van, sajtoregula minnya lesz, alakul-alakul...

2011.05.17. 05:17:36

@anonimus51: Megmondtam már százszor, milyen egyszerű a megoldás: bárki lehessen nyugdíjas bármikor, melynek összege a szolgálati évekből és a befizetésekből kalkuláltassék, és melynek kifizetése azonnal felfüggesztessék, amint az illető állásba helyezkedik avagy vállalkozásba kezd. És mindjárt nem kell munkanélküli segély meg semmi faxni.

2011.05.17. 05:19:30

@Megdobbent: Haha, lehet, hogy direkt arra játszanak, hogy föllázítsák maguk ellen a zembereket, így megtörve a jogfolytonosságot a kúrmányváltásokban, ez által megszabadítva Magyarországot a már teljesíthetetlenné duzzadt kötelezettségeitől?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.05.17. 07:14:42

Mit méltatlankodtok itt? Csak a vak nem látja, hogy szegfűs kommancsok helyett kaptunk a nyakunkba vérnarancs bolsevikokat. A bolsevikokat egyszerű megismerni arról, hogy hazudoznak, nem értenek a pénzhez, ezért nem tisztelik a magántulajdont. Mit tudnak tehát tenni? Lesöprik a padlást. Ja azt már rákosi leseperte. Akkor mástól vesz el, amit tud. Egyszerű köztörvényes cselekedetek ezek, egy polgári demokráciában. 98%-os visszamenőleges, kötmanyup lenyúlása, szerzett jogok elvétele, ez mind nem polgári, hanem bolseviki technika!

Jurganov 2011.05.17. 07:29:16

@ildi4333: köszi. érdekes írás, bár nem tudtam, hogy járadék a neve, de nagy vonalakban tudtam róla. nem túl jó helyzet.
@lyken: nem mintha bárhol másutt más lenne. mondjuk szó se róla, jól hangzik ez a "kommunizmusban szocializálódott rendőrök" duma. :)

eszkep 2011.05.17. 07:39:43

Zero-nak megint sikerült alulmúlnia magát (ami a mostani átlagszínvonalát figyelembe véve is már komoly kihívás...)
- Egyrészt megint szembeköpte magát, hisz számtalan posztot írt a korkedvezményes nyugdí és a rokkantnyugdíjasok irreálisan magas számáról.
- Az előbbi tényt is figyelembe véve vitathatatlanul az eddigi legdemagógabb írása a Vastagbőrnek.
- Népszavás nívót alulmúlva hagyja figyelmen kívül a tényeket és csak a hír egyik felét veszi alapul:
a teljes hír arról szól, hogy ez csak az 57 év alattiakra vonatkozik, és a bányászokra egyáltalán nem. A címben szereplő 600 000-es szám tehát tényszerűen töredéke a valóságnak...
És mivel zero pont az 57 év felettiek miatt siránkozik a posztban, a mai poszt nívója (több más, mostan született Vastagbőrös poszthoz hasonlóan) 0 (zéró - lehet, hogy zero nick neve erre utal...?)
Így szabadság után nem olvasnék végig 258 kommentet, de tartok tőle, hogy az itt kommentelők értelmi színvonala nem elég magas, hogy sikerüljön értelmezni az eredeti hírt és zero-t figyelmeztessék, mekkora bohócot csinált (megint) magából.
Arra a véleményvezérre hivatkozni pedig nagyon gáz, ahol csak előzetes "cenzúra" után jelennek meg a kommentek, de csak akkor, ha egyetértesz a bloggerrel (tapasztalat).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.17. 07:55:21

@eszkep:

Lézerjani 57 évesekkel kapcsolatos nyilatkozata később született, mint a post, nagyjából ennyi, illetve az első kötőjeleddel kapcsolatban javaslom még, hogy tanulj meg olvasni, lehetőleg értő változatban.

f.m.j. 2011.05.17. 07:58:00

@ildi4333:
szia,

én végigolvastam... és nagyon köszi, hogy leírtad, gyanítom, hogy a sok fröcsögős, egymásra mutogató komment között (sok dumál, és nem érintett, csak elvakult egyik, vagy másik irányba) messze kimagaslott...

f.m.j. 2011.05.17. 08:01:28

@ildi4333: és még egy, egy barátoméknak született egy teljesen Dawn-kóros gyerekük, és kisfiú 10 éves koráig fognak csak emelt támogatást kapni... (nem is a pénz a baj, mert csodálatosan törődnek vele, szerető szülők, de ez olyan fogyatékosság, ami 10 éves kor után sem szokott elmúlni ugyebár...)

Valandil 2011.05.17. 08:12:11

@eszkep: Öblíthetsz. Utána befáradhatsz a pártközpontba felvenni a megérdemelt járandóságodat.
Ezek az intézkedésnek nem nevezett kapkodások súlyos százalékokat jelentenek. Hiába reménykednek a fijjugg, nem minden választónak van aranyhal-memóriája: a családban konkrétan 3 embert tudok, aki (pedig ebben az ügyben nem is érintett, csak a többi nyalánkság miatt) a szocikkal veszi egy kalap alá őket - rájuk se fognak már szavazni.
Ha a 2006-os rendőri balhé felelőseit keresik, akkor (miután az ezt vizsgáló bizottság és albizottság összes tagját kibasszák onnan) csak annyit kellett volna tenni, hogy
a) bekérem a műveleti naplókat,
b) megkérdezem az egységek parancsnokait, hogy ki adott parancsot nekik.
Ha a b)-re "nem tudom" a válasz, már meg lehet toszni az emberkét, mert csapaterős bevetésnél csak parancsra lehet még pisálni is. A végére lesz egy 80-100 névből álló listám, azokat kell felelősségre vonni.

prendick 2011.05.17. 08:13:24

@laspalmas: Lézerjani már annyi szépet nyilatkozott, hogy lassan vérbeli öszödinek tekinthetjük. Úgyhogy egész jó esély van rá, hogy mire megszületik a hivatkozott törvény, teljesen ülni fog a post címe. :)

alsegédlúzer 2011.05.17. 08:26:15

2006-os video,de nagyon a helyén van,különösen a vége:)
www.youtube.com/watch?v=wFR9Ai86gE4

jágör68 2011.05.17. 08:37:41

Nem kell bex@rni elvtársak, a hülye Zorbán 1 millió munkahelyet ígért- én meg itt megígérem nektek a dupláját:

index.hu/kulfold/2011/05/15/ketmillio_bevandorlora_lenne_szuksege_nemetorszagnak/

Na mekkora király vagyok, mi?

f.m.j. 2011.05.17. 08:42:14

@alsegédlúzer: tetszett (az "arcokat" el se kellett volna torzítani, mindenképpen látszik a szellemiség mögöttük:):))
és a szöveg messze túlmutat azon, hogy a politikusok hazugok, mert ők is meg vannak vezetve,egy főhazug által van az ő hatalmuk... és ez félelmetes nekik, és még csak nem is sejtik

f.m.j. 2011.05.17. 08:44:27

@jágör68: és hol vannak a német szakemberek? hol van németország? ill. mivé lesz?

jágör68 2011.05.17. 08:53:57

@f.m.j.:
1) Angliában, USA- ban, Svédországban, Svájcban- ahol több pénzt kapnak- no meg a demográfia lefelé halad ott is
2) Hát ott az EU közepén Dánia, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Svájc, Ausztria, Csehország és Lengyelország között
3) Sajnos nyugatról átvett betegség ez a "mindenáron egyetemre, főiskolára" aztán látható milyen kamudiplomákat dr-i címeket kapnak még az EP is tele van ilyen naplopókkal
Csak az a különbség, hogy ők ott ennek ellenére - egyelőre- nem hajlandók feladni a munkaidő- túlunka- szabadságra vonatkozó szabályokat.

vontod75 2011.05.17. 10:23:41

@Jurganov: Ja, kommunizmusba szocializálódott... Ha az emberi szocializációt a klasszikus felosztás szerint nézzük akkor,
a, családi szocializálódás szerint mindenki kommunizmusban szocializálódott aki az első hat életévét ott töltötte (ez gyakorlatilag a teljes magyar népesség 27 év feletti tagjait jelenti)
b, iskolai szocializációt tekintve (6-20 év) a harmincas-negyvenes korosztályról beszélünk
c, munkahelyi szocializációt pedig a negyven felettiek jelentik. Mivel - az általános vélekedés szerint - a rendőrök negyven évesen mennek nyugdíjba kijelenthető, hogy nincs kommunizmusban szocializálódott rendőr...

HenteSS88 2011.05.17. 10:27:02

Elolvastam a kommenteket, kedves feleim, summa summarum, amikor kitör a balhé, beteszem a merci hátuljába a puskámat, meg 2 tekercs bálázózsineget, felteszem Sepi bácsitól kapott ajándék tiroli kalapomat, és megindulok kis hazám irányába AKASZTANI

lyken 2011.05.17. 10:57:50

@Jurganov: Konkrétan mire gondolsz? Nem tudom máshol mi volt a helyzet, de Budapesten a 80-as évek elején-közepén konkrét példákat láttam arra, hogy a szolgálati idejüket főként a sarki kocsmában töltő rendőr elvtársak benyomtak pár felest, aztán kimentek az ivócimborájukra panaszkodó szomszédokhoz "intézkedni". A panaszkodó fő bűne az volt, hogy zavarta az alkesz randalírozása meg hangoskodása. Az ilyen kreatúrákra nem újra egyenruha kéne, hanem egyen betoncsizma, aztán kibaszni a Hortobágyra, hogy ott száradjon ki.

Tedat 2011.05.17. 13:31:27

Amikor az emberek a Gyurcsány és MSZP ellen tüntettek, a rendőrök és a többiek csak röhögtek rajtuk, és verték, lőtték őket.

Most mi röhögünk a rendőrökön.

Tedat 2011.05.17. 13:33:10

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
"Oszt ki a fasz fogja eszrevenni, hogy a rendorseg sztrajkol es milyen szeizmograffal? "

Azért bírnám, ha a rendőrség úgy sztrájkolna, hogy egy hétig nem mérné a gyorshajtásokat.

Ja, hogy az úgy nem tetszik nekik?

Vagy sztrájkoljon úgy a rendőrség, hogy nem deríti fel a lopásokat vidéken... Ja nem, mert már most is ezt csinálják.

picur3ka 2011.05.17. 14:20:03

@Tedat: Zuglo, 2008

Nyomozáseredményesség: 46,4% (41,95 %)

Ezzel a adattal a BRFK rangsorában a 7. helyen végzett a Zuglói Kapitányság

Ismeretlen tettes felderítés: 43% (38,5 %)

A BRFK rangsorban a 4. helyen végeztünk ezzel az eredménnyel.

Vagyon elleni bűncselekmények felderítési mutatója: 43 % (31,43 %)

A 4. helyre volt elegendő ez a mutató a BRFK kerületei között

Betöréses lopás felderítési mutatója: 20,6% (3,61%)

Kiemelkedő eredményt értünk el 2008. évben. Budapest második legtöbb felderítését produkáltuk. A BRFK rangsorban ez a 4. helyre volt elegendő.

Gépjárműlopás felderítési mutatója: 2 % (0,87%)

A tendencia javuló ugyan, de értékelésem szerint kevés! Az eredmény a 14. helyet jelenti, de itt javulni kell!

Jármű önkényes elvétele felderítési mutatója: 20,00% (9,1%)

A BRFK kerületei között a 7 helyen végeztünk. Szép eredmény!

Gépkocsi feltörések felderítési mutatója: 2,8% (2,26%)

Szintén javultunk, de nem kellő mértékben. Ebben a 19.-ek lettünk.

Rablás felderítési mutatója: 43.6% (32,22%)

Számításba kell vennünk, hogy az elkövetések számának csökkenésével javult a felderítési mutató. Jó eredményt olvashatunk ki a számokból.

A kerületi rendőrkapitányságok sorrendjében az összes bűncselekmény eredményességi mutatói és a kiemelt bűncselekmények felderítési arányai alapján a BRFK súlyozott rangsorában, Zugló az előkelő 9. helyet foglalja el.

trojka 2011.05.17. 16:13:06

"Még kér a nép-most adjatok neki! Vagy nem hallottátok Dozsa György hírét? Izzo vastronon öt elégetétek, de szellemét a tűz nem égeté meg-ugy vigyázzatok, ismét pusztíthat e láng rajtatok!..."

Megfigyelo 2011.05.17. 17:05:08

Komoly problémám van a posztban szereplő táblázatokkal. Az első szerint van 238.352 korhatár alatti nyugdíjas - a szövegben is ez szerepel: "238 ezer korhatár alatti nyugdíjas, havi 28,7 milliárd forint". Viszont a második táblázatban ugyanezek vannak megadva születési évek szerinti bontásban, de ha összeadjuk a számökat, csak kb. 165 ezer jön ki. (Az összegeket már nem is mertem összehasonlítani.)
Ez teljesen hiteltelenné teszi a különben támogatandó posztot.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.17. 17:36:43

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

azt ugye tudod, hogy a statisztika úgy működik, hogy van 1 gk lopás és van 1 szerverlefoglalás, az összesen két eset.
a felderítési mutatóban pedig úgy szerepel, hogy van 1 gk lopási felderítetlen és 3765 rendbeli felderített szoftvercsalási eset a mutató kiváló. :)

ahogyan van 17 bejelentett bűneset és 79 nem bejelentett.
a 17 bejelentettből egy esetben fogják el az elkövetőt, aki bevall 10 be nem jelentettet és két bejelentett.
a felderítési mutató 17 bejelentett és nyomozati szakaszba lépett bűncselekmény és 12 megoldott, felderített bűncselekmény.

picur3ka 2011.05.17. 18:00:28

@Conv:

Ennek egy reszet nem tudtam, kosz. Nem tul felemelo, ahogy van.

Jurganov 2011.05.20. 10:13:00

@lyken: ne mondd már, hogy egy jelenlegi rendőr nem ken le egy-két pofont ha megkérik rá ( mondjuk hangosan hallgatod az anyja mellett lakva a zenét). simán. itt is, amerikában is. persze a filmekben nem, de a valóságban igen. ezért tűnt butaságnak a "kommunizmusban szocializálódott" kifejezés.

süti beállítások módosítása