Skip to content


       Szűrés lista

Nem vicceltek, tényleg Európa Kínája leszünk

Komolyan gondolják. És megindultak nagy léptekkel előre a megvalósítás útján.

Pénteken megjelent a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása.

A dolgozók számára csak egy "jóhír" (=régi taktika) van benne: a próbaidő a beígért 6 helyett marad a mostani 3 hónap. Hat csak kollektív szerződésben szabályozva lehet.

Most pedig jöjjön a tervezet többi része. Fájni fog, sokaknak:

- kevesebb szabadság

Az alapszabadság marad 20 nap, de 25, hanem 26 éves kortól járhat plusz egy nap, kettő pedig csak 28 helyett 31 év felett. A 36. életévtől plusz négy, 44-től plusz hat, 46-tól 8, 50-től pedig plusz tíz nap szabadság illeti meg a munkavállalót. Vagyis a maximális szabadság nem 45 éves kortól, hanem 50-től jár majd.

A friss apukák az eddigi 5 nap rendkívüli szabadság helyett 5 nap fizetésnélkülit kapnak. (Családbarát intézkedés I.)

A dolgozó nem a szabadságának negyedével, hanem csak öt nappal rendelkezhet szabadon.

Indoklás: "A szabadság kiadásával kapcsolatos szabály a Javaslat révén egyszerűbbé és átláthatóbbá válik."

- csökkentett védettség

A javaslat szerint a jövőben a munkáltató hamarabb bocsáthatná el rendes felmondással a hatályos törvény szerinti védelmi időszakban lévő munkavállalóit. A táppénzen lévők, a várandósok, szülési szabadságon lévők, a gyermekgondozás, illetve hozzátartozó otthoni gondozása miatt fizetés nélküli szabadságukat töltő, a beteg gyermeket táppénzen ápoló és az önkéntes katonai szolgálaton lévő munkavállalókkal a védelmi idő alatt is közölhető a felmondás. A felmondási idő pedig - ellentétben az eddigi tizenöt, illetve harmincnapos szabállyal - a védelmi idő lejártát követő napon kezdődik. (Családbarát intézkedés II.)

Indoklás: "A Javaslat elhagyni javasolja a felmondási tilalom jogintézményét. (...) Ez a megoldás a munkavállalók számára valós védelmet nem biztosított, ugyanis a munkába való visszatérést követő napon közölt felmondáshoz a munkáltató hozzákapcsolta a munkavégzés alóli felmentés jogintézményét is. Ennek következtében a szabály garanciális jellegűnek nem minősült a munkáltatót pedig indokolatlan kifizetések terhelték."

- nincs többé védett kor

Három hete még azt mondta Orbán Viktor, hogy az általuk hűdenagyon komolyan vett Szociális Konzultációban "az emberek egyhangúan (91 százalék) támogatják a védett kor intézményét. Könnyű belátni, ha ezek az emberek munka nélkül maradnak, akkor óhatatlanul állami juttatásra szorulnak, holott értékes munkát végezhetnek, átadhatnánk tapasztalatukat a fiataloknak"

Ehhez képest most, az új MT-ben már nem szerepel az a most meglévő rendelkezés, amely szerint a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg. Illetve az ebben az életkorban kirúgottaknak járó végkielégítéseket is csökkentenék: az eddig plusz háromhavi összeg helyett 3-5 év munkaviszony után egy, 10-15 év után kettő, 20-25 év három havi többletről írnak a tervezetben.

Indoklás: "A Javaslat célja, a nyugdíjkorhatár előtti foglalkoztatás terheinek csökkentése, és a nyugdíj előtt álló személyek munkába állítása."

- kevesebb fájdalomdíj

Jelentősen változik a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeiről szóló szabályozás. Megszűnik az elmaradt munkabér jogintézménye, mivel a munkaviszony nem a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, hanem a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozat közlésekor. Az elmaradt munkabér helyett a munkavállalót kártérítés illeti meg, amelynek mértéke legfeljebb 18 havi átlagkereset. Egy évekig húzódó munkaügyi pernél óriási lehet a különbség.

Indoklás: "Ennek indoka az, hogy a munkaügyi gyakorlatban a bonyolult szabályozás nehezen volt alkalmazható, illetve az ezzel összefüggő munkaügyi peres eljárások és azok indokolatlan elhúzódása, a munkáltatókra aránytalan többlet terhet rótt."

- szakszervezetek bedarálása

Többé ne nyújthatnak be kifogást az érdekképviseletek a tisztségviselőjük munkaviszonyának rendes felmondása ellen. Érdekesek lesznek a munkáltatóval folytatott tárgyalások, ha ő bármikor, bármelyik képviselőt akadálytalanul megkínálhatja egy kirúgással...

Indoklás: "A szakszervezeti vétó (kifogás) intézményét a Javaslat nem kívánja a továbbiakban fenntartani. Ennek indoka az, hogy ez az alapvetően a szakszervezeteknek a szocialista gazdasági és politikai rendszerben betöltött sajátos szerepére épülő jogintézmény, illetve annak törvényben való szabályozása nem fér össze a piacgazdasággal, indokolatlanul és diszfunkcionálisan korlátozza a magánjogi jogállású munkáltató tulajdonosi jogait."

- műszakpótlék megszüntetése

Maga a fogalom teljesen eltűnik, bérpótlék az új elnevezés.
A jelenleg érvényes 15%-os délutáni pótlék egyáltalán nem szerepel az új tervezetben, a mostani 30%-os éjszakait pedig 15%-ra csökkentik. A vasárnapi munkavégzést ugyan nem tiltják be, ahogy a KDNP szeretné, de 50%-os bérpótlékot kell kapnia - a mostani szabályozással ellentétben - minden dolgozónak. Munkaszüneti napon végzett munkáért 100 % pótlékot írnak elő.

Indoklás: nincs

 

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy benyaltak csontig a cégeknek, és ők örülnek is:


"A foglalkoztatás rugalmasságát segíti az új Munka törvénykönyvének (Mt.) tervezete, amely a korábbinál kevesebb szabályt tartalmaz, ugyanakkor több lehetőséget kínál a munkaadók és munkavállalók közti kölcsönösen előnyös megállapodásra - válaszolta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az MTI kérdésére."

 

De nem értem, hogy akarnak így Orbánék több gyereket? A PR-ajtódísz szerintük  majd kompenzálja, hogy az anyát könnyebb kirúgni, az apa öt napot fizetetlenül van otthon, és elveszik/csökkentik a pótlékokat, ami sok ember fizetésének szép részét, több tízezer forintot tesz ki havonta?

Kezdem azt hinni, hogy sajnos igazat írt a Népszava áprilisban...

"A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető."

Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg nekiálltak.

Az Mt. új tervezetével kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium az észrevételeket és javaslatokat ide várja: sajto@ngm.gov.hu

Tessék csak írni a véleményeket! 

Címkék: gazdaság fidesz társadalom pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr223093279

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Munka hadának a lépte dobog 2011.07.26. 16:27:33

Talán már tettem említést róla, hogy van nekem is családom, valamilyen felfoghatatlan csoda következményeképpen, amiért nem győzök hálát adni. Ebben nagy-nagy szerencsémre feleségem is van énnekem, aki, talán tettem már róla említést, kedves alföldi ...

Trackback: Átlátszó hazudozás a nyugdíjvagyonról 2011.07.26. 09:28:25

Miközben a kormány több mint hárommillió állampolgár elkobzott pénzét, a későbbi nyugdíjukra felhalmozott tőkéjüket éppen a hibás gazdaságpolitikai miatt tátongó hatalmas költségvetési lyukak tömködésére pazarolja el, Selmeczi Gabriella megint előállt ...

Trackback: Korporatív kínai depó 2011.07.25. 14:46:12

p { margin-bottom: 0.21cm; }Kína megérkezett. Idelökött egymilliárd eurónyi hitelt (mostani árfolyamon kb. 280 milliárd forintnyit, a teljes államadósság-állomány néhány százalékát, némi aprópénzt), megvett ezt-azt a stratégiai ágazatokon belül, meg me...

Trackback: A nyugat alkonyul 2011.07.25. 14:45:17

p { margin-bottom: 0.21cm; }Az atlanti civilizáció és a modernista elvek érvényének változása érzékelhető. Orbán abban nem téved, hogy azok az elvek, amelyek a történelem egy rövid időszakában elterjedtek – a jogegyenlőség, a humanista és auf...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.25. 10:48:49

Még komolyan meg is érteném ezt, ha valamelyik okostojás a törvény kitalálói közül levezetné, nekem eléggé meggyőző módon, hogy ez rövid és hosszabb távon mennyiben segíti elő az ország gazdasági fejlődését, az átlagemberek életszínvonalának emelkedését.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.25. 10:52:23

Nem nagyon értem ezt a Nagy Benyalási Hadműveletet.

A Fidesz azt hiszi, hogy a cégek több munkahelyet fognak teremteni, mert kirúghatják a kismamát?

És a vasárnapi zárva tartás helyett megkapjuk a piros betűs napon a nyitva tartást, ház ez oltári lesz, amikor BEOSZTJÁK a dolgozókat húsvétra, pünkösdre, karácsonyra ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.25. 10:56:27

Végül is Orbán megmondta a hétvégén.
Szerinte nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert az a világ börtön, „legalább is kényszerlakhely” volt Magyarország számára.

Ha Nyugat börtön, akkor a nyugati munkaszabályok is börtön, el kell törölni, sokkal jobba Kelet, ahogy semmilyen szabályok sincsenek, kussolsz, dolgozol.

rolika 2011.07.25. 11:00:02

Ugyanaz van nálunk, mint a görögöknél. Csak nem mondja be a tévé.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.07.25. 11:04:00

Sajnos rajtunk (munkavállalókon kívül) mindenki másnak az a jó, ha "boldogan" elvállalunk minden munkát, lehetőleg olcsóért. Ezt úgy lehet a legjobban elérni ha nincs jogbiztonság, nem fizetünk eleget és emellé mindenki retteghet h mikor válnak meg tőle.
Volt egy riport régebben, ahol elég jól "megideológizálták" a dolgot mondván, h ahol sok és olcsó munkaerő van, oda jön a befektetés... nos készül a munkaerő...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.25. 11:04:29

Most olvasom miket hadovált Orbán Tusványosan :))

Közmunkatáborok = nemzet reneszánsza

"„Nem lesz diadalmenet Magyarország újjászervezése, mert nem egyszerű arra kérni az embereket, hogy változtassanak életmódot” – mondta Orbán szombati előadásában, aki szerint ezt kényszerűen meg kell tenni, különben nem tudunk kitörni a válságból. Példaként a nagy tömegek közmunkáztatását említette, amit a változások bírálói tévesen munkatáboroknak neveznek. A miniszterelnök szerint a változások végül a „nemzet reneszánszát” fogják elhozni."

Azért szavazott az ország 2/3-dal a Fideszre, mert megérezte előre a nyugat válságát :)

"A miniszterelnök szerint Magyarország minden Európai országot megelőzően ismerte fel a helyzetet, szerinte ezt érezte meg ösztönösen a nép, amikor kétharmados forradalommal választott magának kormányt. Azt mondta, ez folytatódott akkor is, amikor a nemzeti konzultációban milliók vesznek részt, mert szerinte „a magyarok harcolni akarnak”.

Tőlünk fog tanulni az egész Nyugati világ !!!

"Szerinte régi, meghaladandó reflex a Nyugat követése, hiszen magyarok már egy-két lépéssel az európai nemzetek előtt járnak, sőt szerinte az európaiak tőlünk fognak átvenni ötleteket. Példaként a médiatörvényt, a bankadót említette, amit szerinte sokan fognak másolni Nyugaton."

hvg.hu/itthon/20110723_Orban_beszed_tusvanyos

mruniverzum 2011.07.25. 11:05:07

Vegytiszta cigánypolitika. Adj még több és még több jogokat azoknak, akik eleve pofátlanok és ott használják ki a munkavállalót meg ott rúgnak bele, ahol tudnak.

Külön "tetszik" a szakszervezetek kiherélése.

"A szakszervezeti vétó (kifogás) intézményét a Javaslat nem kívánja a továbbiakban fenntartani. Ennek indoka az, hogy ez az alapvetően a szakszervezeteknek a szocialista gazdasági és politikai rendszerben betöltött sajátos szerepére épülő jogintézmény, illetve annak törvényben való szabályozása nem fér össze a piacgazdasággal, indokolatlanul és diszfunkcionálisan korlátozza a magánjogi jogállású munkáltató tulajdonosi jogait."

Írták volna inkább azt, hogy a sok semmirekellő naplopó, aki a jogaiért ki mer menni a tüntetést zavarja a Parlament ablakából a kilátást. Hihetőbb.

"ugyanakkor több lehetőséget kínál a munkaadók és munkavállalók közti kölcsönösen előnyös megállapodásra - válaszolta Dávid Ferenc"

10 éve vettek úgy fel a munkahelyemre, hogy a szóbeli megállapodást (bér) nem tartották be, magyarul átvertek (nemcsak engem, mindenkit, aki akkor jelentkezett). 10 éve!!!! Mi lesz akkor ezek után? El sem merem képzelni...

mruniverzum 2011.07.25. 11:07:35

Javítva: Írták volna inkább azt, hogy a sok semmirekellő naplopó, aki a jogaiért ki mer menni tüntetni - zavarja a Parlament ablakából a kilátást. Hihetőbb.

Viktus 2011.07.25. 11:11:26

@zero:

Nem kellenek nekünk a hanyatló nyugat munkaügyi vívmányai ... egyébként még liberális az új törvény hiszen a gyerekmunkát nem engedélyezi újra :P

mruniverzum 2011.07.25. 11:13:03

@zero: Ez egy istenkomplexusos elmebeteg. Kérdésem már csak az: vajon saját maga is elhiszi ezeket a tömény baromságokat?

Hanyatló Nyugat meg az időben felismerés... Nekem ezzel csak egy problémám van: ebben az országban legalább egy évszázada mindenki úgy él, hogy "gyermekem, talán neked jobb lesz". Itthon kimaradt egy jelentéktelen apróság, ami nyugaton megvolt/megvan pár évtizede: a jólét.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.25. 11:13:21

@mruniverzum:

""A szakszervezeti vétó (kifogás) intézményét a Javaslat nem kívánja a továbbiakban fenntartani. Ennek indoka az, hogy ez az alapvetően a szakszervezeteknek a szocialista gazdasági és politikai rendszerben betöltött sajátos szerepére épülő jogintézmény, illetve annak törvényben való szabályozása nem fér össze a piacgazdasággal, indokolatlanul és diszfunkcionálisan korlátozza a magánjogi jogállású munkáltató tulajdonosi jogait.""

Ez alapján Angliában, Franciaországban, Németországban és az USA-ban, ahol a legerősebb a piacgazdaság semmilyen joga nincs a szakszervezeteknek.
Biztos így is van ...:-)

lomposfarkas 2011.07.25. 11:13:27

Kínában az mérhetetlenül szimpatikus, hogy, hogy kivégzik a gazdasági bűnözőket. Ezt kéne honosítani, lenne is ujjongás a napi közvetítéseken, csak hamar kiürülne a parlament.

mruniverzum 2011.07.25. 11:15:50

@zero: Ezért kell Európának kokikat és sallereket kiosztani, hogy térjenek végre észhez! :P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 11:16:18

@zero:

Nem a libsibolsilejáratóhazugstb hvg-t, hanem a pártoldalt kell olvasni. Az még jobb! :))

"A miniszterelnök szerint a magyarok megértették, hogy a korábbi magyar világ is csődbe jutott, fenntarthatatlanná vált. Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - szögezte le Orbán Viktor. Megállapította: a választók zsigereikben is megérezték a tavalyi választásokon, hogy most összefogásra, "kétharmados forradalomra" van szükség. A magyarok ugyanis nem akarnak a folyamatok elszenvedői lenni, hanem cselekvő szereplőkként harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen. Ennek a szellemében születtek Magyarországon az utóbbi időszak főbb döntései, mint például a kettős állampolgárság megadása, az új alkotmány kidolgozása, a teljesen új közteherviselési rendszer, a bankadó és a válságadó bevezetése, a nyugdíjrendszer visszaszerzése a közösség számára, az adósság csökkentése és a demográfiai hanyatlás megállítása."

Úgy megállították, hogy csak na!

Ja, és mintha elszólta volna magát.....

"Orbán szerint azért elkerülhetetlen a régi világ összeomlása, mert nincs alkalmas recept arra, hogy miként lehetne a visszafizethetetlen államadósságokat visszafizethetővé varázsolni. Egy receptet ismerünk, ez pedig a nemzeti valuták leértékelése és az infláció - fűzte hozzá."

charlie 2011.07.25. 11:17:27

A szabadnapok számát miért életkorhoz kötik, miért nem ledolgozott évek számához?

mim 2011.07.25. 11:21:53

Áh már értem, hogy miért van szükség extra terror elhárításra. És azt is értem, hogy miért olyan ritkán mutatkozik Orbán Úr a szabad levegőn.

mocskosbaribaszó 2011.07.25. 11:22:55

@zero: Figyeld csak meg, lesz itt még Turáni Szövetség (Únió vagy mi a tök) a Jobbik nélkül is, ahogy a közrendvédelmi telepek is más néven szerveződnek, és a mszp-s frakcióvezető is valamelyik nap a reggeli tévébe azt találta mondani, hogy a cigánygyerekeket ki kell szakítani a családból 6 évesen és intézményben kell őket nevelni, hogy megfelelő munkaerővé váljanak. Egyetlen szóban különbözött az pedig a koedukált...

mruniverzum 2011.07.25. 11:23:14

nol.hu/lap/mo/20110725-gyulnek_a_felmondasok

Várom az új törvényt arról, hogy lezárják a határokat, mert ha így haladunk tovább akkor már csak 263 marha marad itt (fityisz frakció) jövőre.

mocskosbaribaszó 2011.07.25. 11:23:40

@charlie: egyáltalán a törvényalkotást mért nem kötik gerinchez?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.25. 11:31:57

@mocskosbaribaszó:
Anno ugyanezzel kampányoltak 2006-ban is. És "meglepő módon" nem lett belőle semmi. A fidesz természetesen "rasszistázott egy egészségeset" a terv hallatán.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.25. 11:35:31

@mruniverzum:

Van egy olyan érzésem, hogy mi, választópolgárók, amúgy is csak nyűg vagyunk a politikusok nyakán.

OrrSir 2011.07.25. 11:40:57

Pazar egy szopatás lesz...

mruniverzum 2011.07.25. 11:44:31

@csabapayne: Még ha nyűg lennénk! Inkább fejős tehenek. De jobb kifejezés a birka, akit időnként meg lehet nyírni és amint újból gyapja nő(ne) megint megnyesik.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.25. 11:54:53

Elhiszem, hogy ezzel a munkaadóknak kívánnak jót tenni, de ezen könnyítések egyáltalán nem tűnnek munkahely MEGTARTÓNAK.
Nem kívánom, hogy a munkavállalói/alkalmazotti oldal félelmei bejöjjenek, de ha mégis, s azt látják a statisztikából, hogy több lett a munkanélküli, akkor remélem elgondolkodnak ezen a fenti dolgon. Persze ezt keresztülhúzhatja az, hogy e kedvezményekkel nagy befektetéseket lehet vonzani ide (olcsó munkaerő + "barátságos" körülmények), csak nehogy olyan eredménye legyen, mint pl. Pécsett az Elqotec-ben, ahol 3 havonta felveszik, majd kirúgják az embereket.

vicck 2011.07.25. 12:05:32

OFF
Bármilyen nemű munkát vállalnék napi 25 órában, nem dohányzó, szünetet nem igénylő, polip és cséphadaró ősöktől származó ivartalan fiatal, nem öregedő magyar állampolgár. Fizetési igény: 1 tál rizs.

ON
a kevesebb szabi még hagyján, (kivétel a friss apukás fizetetlen), de hogy bármikor kirakhatják az embert. Valószínű, hogy volt olyan munkáltató, aki idáig is ezt csinálta, de ezután legálisan is ezt teheti?

dr. Aullah 2011.07.25. 12:06:58

@bulvármédiás =>: Nekik az jó, ha több a munkanélküli, lehet menni stadiont építeni.
A pécsi elqotec az meg... hát... kb két hónapja nincs melóm, de bíztam abban, hogy ha nincs más, akkor oda mehetek. Már oda sem... nagy elbocsátások lesznek nemsokára.
Faxa...

PikkPakk 2011.07.25. 12:09:02

"A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető."

.....baszd meg az anyádat....

mocskosbaribaszó 2011.07.25. 12:16:50

@PikkPakk: még szerencse, hogy a Sanyának vannak biztonsági cégei, mert ezek után sem kell a frakciónak kicsit óvatosabban az utcán közlekedni.

an hero please III 2011.07.25. 12:18:44

Nem vagyok benne biztos, hogy nem-e ez a jövő. Úgyértem az összes nyugati ország bajban van a felelőtlen kiadások miatt.

csak_csendben2 2011.07.25. 12:22:09

Nem tudom hogy jön ide, de éppen most olvastam Máraitól:

"Minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon, és melled vered."

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.25. 12:24:04

@Aullah: Nem biztos: a stadionépítés közvetlenül állami pénzből megy, nem egy tisztán piaci vállalkozás áll mögötte. Ergo, ha a kormány csökkenteni akarja a kiadást, akkor bizony jobban tenné, ha a magánszektorra helyezné a hangsúlyt.

Azért kitartást az álláskereséshez!

DArchAngel 2011.07.25. 12:25:39

@zero: Ugye azt is mondogatja, hogy munka alapú társadalmat akar. Ugyan, mutasson már valakit a holdudvarából - magát is beleértve - aki a büdös életben fél évnél többet bizonyíthatóan és értelmesen dolgozott!
Nem a már így is igavonó barom szinten hajtott munkavállalókat kéne baszogatni, hanem a sok herét megmozdítani!
A nemzeti konzultációjával meg törölje ki a seggét! Egy kurva millió ember se küldte vissza! Ez azt jelenti, hogy kábé minden harmadik nyugdíjas, az többi meg magasról leszarta. Az emberek eljutottak odáig, hogy az egész kurva tehetséges bagázsnak már csak egyvalamit küldenének: felmondólevelet. De azt lehet, hogy mi kapunk. egyre könnyebben...

BigBlueI 2011.07.25. 12:26:28

"amely a korábbinál kevesebb szabályt tartalmaz, ugyanakkor több lehetőséget kínál a munkaadók és munkavállalók közti kölcsönösen előnyös megállapodásra "

kölcsönösen előnyös megállapodásra? Hogy rogyna rád az ég!!!!

"A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető."

Ezt a Demján mondta? Hogy nem szakadt ki tőből a nyelve, de rögvest?! Remélem, megveri az Isten mindet!

reKorrekt 2011.07.25. 12:27:13

@Aullah: Stadiont a faszt. Majd szépen átcsoportosítják őket a haveri cégekhez. Már (nem) várom mekkora botrány lesz ebből.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.07.25. 12:30:16

@laspalmas:
Orbán:
"Orbán szerint azért elkerülhetetlen a régi világ összeomlása, mert nincs alkalmas recept arra, hogy miként lehetne a visszafizethetetlen államadósságokat visszafizethetővé varázsolni. Egy receptet ismerünk, ez pedig a nemzeti valuták leértékelése és az infláció."

Ezzel a legeslegnagyobb baj, és egyben a legsiralmasabb is, hogy a cseszettnagy hazugsághömpölyben ez az egy mondat szóról szóra igaz.

A kölcsönalapú gazdaság kétféleképpen tud az adósságtól szabadulni. A kölcsönvaluta inflálásával, és a termelés növelésével. Amikor már régen a megbízhatóság szimbólumának tartott Mercedes és Toyota is a tervezett elhasználódás szellemében gyárt kocsikat, különben nem lenne meg az éves előírt növekedés, akkor látni kell, hogy ez a pazarlás, pusztítás és kiszipolyozás rendszere.

A gond ott van, hogy senki hatalmon levő nem meri felvetni, hogy az egész úgy rohadt, ahogy van, mert minden irányító a fenntartásában érdekelt, vagy ki van szolgáltatva az üzemeltetőknek. A körhinta nemhogy lassulna, de egyre gyorsabban pörög, pedig már minden rajta ülő sugárban hány. Minél tovább várunk, annál fájdalmasabb leugrani. Egy idő után magától is leszakad majd, de akkor belehalunk.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.07.25. 12:31:17

De legalább a törvény elfogadásáért cserébe OV fiát bevették a Vidi NBII-es csapatába. A hülyének is megéri.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.25. 12:35:46

"A friss apukák az eddigi 5 nap rendkívüli szabadság helyett 5 nap fizetésnélkülit kapnak." - ezúton kívánom - többek között - Dávid Ferenc főtitkár elvtársnak, hogy az ebből az intézkedésből fakadó többletet a munkáltatók, és a hozzád hasonló barmok is költsék életmentő gyógyszerre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 12:35:48

@csak_csendben2:

"Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret."

Ez milyen szép..

B.P.M. (törölt) 2011.07.25. 12:36:13

@reKorrekt: Semmilyen botrány nem lesz ebből.
1. Az emberek java része annyira hülye, hogy azt nem vette észre az utóbbi 1 évben, hogy a kivetett válságadókat, különadókat velük fizettetik meg a multik, pedig csak rá kéne nézni a bankszámlára, telefonszámlára vagy meg kéne nézni, hogy mennyivel emelkedtek a multik árai egy év alatt. Szemmel látható.
2. Az emberek java része még mindig Hír Tv-t, Magyar Nemzetet, Magyar Hírlapot és Echo TV-t néz. Ami ott elhangzik, az szentírás és az biztos, hogy úgy is van. Kéne egy Célpont szerű műsor, ami a forradalmárok botrányait leplezné le, mert sokan még mindig azt hiszik, hogy ezeknek nincs nincs vaj a füle mögött.
3. A Munka Törvénykönyve változásait is le fogják nyelni sokan. Ha nem így lenne, már egy nyomorult volt KISZ-es, volt MSZMP, volt ügynök sem ülne a Parlamentben, mert elzavarta volna őket a nép. El lett rontva 1989-ben.

BigBlueI 2011.07.25. 12:37:38

@vicck: OFF
Bármilyen nemű munkát vállalnék napi 25 órában, nem dohányzó, szünetet nem igénylő, polip és cséphadaró ősöktől származó ivartalan fiatal, nem öregedő magyar állampolgár. Fizetési igény: 1 tál rizs.

Abszolút nem ideillő, de eszembe jut a most 80 éves apukám által a 70-es években mondogatott vicc.
-Hogy fog kezdődni 2000-ben az önéletrajz? - Már gyermekkoromban nagyon szerettem a rizst....
A viccgyártó csak pár évet tévedett. Basszus.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 12:38:00

Maguk szavazták meg. Én megpróbáltam időben szólni de senki nem hallgat az idősebbre...

B.P.M. (törölt) 2011.07.25. 12:38:28

Dávid és a többi senkiházi könnyen mondja, hogy túl magas a minimálbér, elvégre ők nem annyit keresnek, hanem (hasamra ütök) valószínűleg százezreket/milliókat és nettóban, havonta.

maxwell murder 2011.07.25. 12:41:31

még hogy Magyarország független, haha. rohadt féreg kapitalisták diktálnak és közben megfojtják ezt a nemzetet. nem lehet mást mondani: a kurva anyátokat!

sanity 2011.07.25. 12:42:41

Zero, kár lenne tagadni, hogy az erőviszonyok eléggé kezdenek eltolódni Keletre. Azt is felesleges tagadni, hogy a nyugati fogyasztói társadalom se működtethető végtelenségig, hála az országok adósságainak, és a kedves bankárkaszt manipulációinak. Ezek mellett marhára nem kedvelem a minket csípőből lenéző Nyugatot.

Ettől a kijelentéseitől függetlenül(amiket nagyon szépen lenyúlt a radikális portáloktól) a kedves Viktátorunk 2010-ig elég rendesen nyalta az EU vezetés hátsóját, most meg éppen más szelek fújnak, gondolom Sorosék szóltak neki, hogy már másként kell ugrálni. Nekünk sajnos csak ilyen kormányok jutottak az elmúlt 20-21 évben.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.07.25. 12:49:39

Hogy Kína lenne az ideál??? F*szt! Észak-Korea! Százezreket befogadó stadion, de nincs foci! Autópályák autók nélkül (lassan már 400 Ft a benzin, és nem áll meg.) És természetesen hős vezérünk sírig tartó szeretete. Kíváncsi leszek, mikor fognak narancssárga kendős általános iskolás kislányok ütemre táncolni az 56-osok terén.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.25. 12:52:36

@Ásó[Mosó]maci: "narancssárga kendős általános iskolás kislányok ütemre táncolni" - és itt a pedomaci kajánul elvigyorodott :DDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.07.25. 12:54:36

@Seduxen: Te beteg vagy! :-DDDDDD Különben is, ahogy hallottam, elbuktam. :-)))))))

mruniverzum 2011.07.25. 12:55:02

@PikkPakk: A milliárdos Demjánnak is rögtön több lesz a motivációja, ha leszórja az összes pénzét egy repülőről az ország felett. Ezt meg kéne mondani neki, nehogy a végén elkényelmesedjen ő is.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.25. 12:57:21

@Ásó[Mosó]maci: hát látod, mik vannak... nem készültek még fel a döntéshozók a pedomaci térnyerésére :D

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.07.25. 12:58:12

@PikkPakk: Jó lenne, ha Demján "úr" példát statuálna, és elkezdené hamar szétosztani a milliárdjait. Utána dumálhat. Addig meg veled értek egyet.

mruniverzum 2011.07.25. 12:58:13

@DArchAngel: Aki az ismerőseim közül visszaküldte, az az azonosítót kivágva küldte el őket az anyukájukba.

vicck 2011.07.25. 12:59:21

@BigBlueI: LOOL apudnak RESPECT :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.07.25. 13:02:01

@Seduxen: A pedomacik a színfalak mögött várják az idejüket. Bár kissé TÜRELMETLENEK! :-DDDDDDDDDD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.07.25. 13:04:21

Demján mindig tudott érdekességeket mondani. Pár éve az m1 egyik műsorában nagy bölcselkedő arckifejezéssel elmondta, hogy bizony most a megszorításk nehéz időszaka jön... Ő aki saját vagyonának alapjait állami megrendelésekből rakta le. Most pedig a milliós nagyságrendű mélyszegény réteg kialakulását szorgalmazza. Eszem megáll.

Buta birka nép lettünk, ezt a Csicskák Munkarendjét is le fogjuk nyelni, majd morgunk itt a fórumon, aztán ennyi. Ráadásul három év még hátravan, Matolcsy még elszámol egy-két dolgot, meg Simicska szélesebbre nyitja az erszényét és máris jöhetnek az újabb sarcok és a még erősebb kipfacsarása az embereknek.

Vision 2011.07.25. 13:07:39

Az Egyesült Államokban még ennyi kedvezménye sincs a munkavállalóknak, az ottani rendszert mégsem áll neki senki komcsizni. Nem Kínához tendálunk gyerekek, hanem Amerikához. A cikk írója is észbe kaphatna. Az összes változtatás logikus, alkalmazkodik a mai kor elvárásaihoz.

A kommentekben sem olvastam egyetlen épkézláb kritikát, csak a szokásos eszetlen fikázást. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 13:09:59

@BigBlueI:

Rugalmasabban foglalkoztathatnak, ne mondd, hogy nem előnyös....
Ma itt dolgozol, holnap ott (ha egyáltalán), sokkal kevesebbért, ugyanolyan vagy magasabb árak mellett, elvégre senki ne feledje:
Magyarország a legizgalmasabb ország!!!!!!!

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 13:11:28

@sanity: Van sok igazság abban amit írtál, hogy "erőviszonyok eléggé kezdenek eltolódni Keletre."
De ehhez az is hozzátartozik, hogy ha a nyugati fogyasztói társadalom nem fogyasztana annyit = nem gyártatna annyi iPhone, iPad stb, stb, cuccot, akkor a kínai gazdaság is villámgyorsan földre rogyna. Pontosabban xx idő múlva (amig kitart a hatalmas pénz többlete) rogyna össze. A kínai belső fogyasztás nem képes fenntartani azt a gazdasági bővülést ami most jellemzi őket. Tehát oda-vissza alapon működik ez. A közgazdasághoz jobban értők ezt jobban el tudják mondani.
A magyar gazdaság is elég gyorsan bedőlne, ha nem lenne nyugati exportunk vagy a nyakunkba esne egyfajta nyugati bojkott. Nagyon nem is csodálkozhatnánk ha finoman (a saját érdekeiket nem sértve) megszopatnának minket, hiszen az ilyen olyan válság adók is jellemzően a nyugati cégeket érintették + a nemrég még soros EU elnök nyilatkozza azt, hogy az országnak csak kényszerlakhely Európa.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 13:12:11

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Az egy dolog, hogy igaz, de ha megcsinálják, na ki szívja meg megint kurvára? Igen, mi. Nem a méltóságos nagytiszteletű urak az offshore bankbetétjeikkel.

2011.07.25. 13:12:29

El kellene már gondolkozni azon, hogy megadjon e az Mt. minden kedvezényt a munkavállalónak, hogy ezálltal csak kevesen dolgozzanak "bejelentve", úgy hogy a feketén foglalkoztatottakról meg a bőrt is lenyúzzák, vagy nehezebb feltételekkel de bejelentve, és jóval többen.

Ez az új törvény egy feketén foglalkoztatottnak maga a paradicsom. Kérdezze már meg valaki egy olyantól, hogy hány nap szabadság jár neki?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 13:13:24

@Seduxen:

Ja, így kell elrontani valakinek az örömét, kb csak kibaszásból, meg mert megtehetik.

Baldrick68 2011.07.25. 13:14:34

Srácok nem véletlenül hozták létre a Teknős brigádot.
És Sintér Pántor a belügyér.

Épp most beszélgettem egy rendőr ismerősömmel.
Hát mesélt szép dolgokat.

Először is azt hogy a mezei rendőrök hogy egészen finoman fogalmazzak nem éppen a kedves vezető mögött állnak.
Ezt a kedves vezető is tudja, nem véletlenül veszi körbe magát külön testőrséggel.
A Sintér elvtársól megy csak nemes egyszerűséggel azt mondta hogy ő tarja kezében a hazai alvilágot így nem fordulhat elő hogy felelőtlen ukrán bérgyilkosok csak úgy lelőjék a vezért.
Ja állítólag szeretett vezetőnk olyan rendőri felvezetéssel és testőri kísérettel járkál mint amikor itt volt nálunk az USA elnöke.

bandika gazdája 2011.07.25. 13:15:03

Mindig rajongtam Dávid Ferkóért! Szerintem a másik vesszőparipája (a hűlye Bokrossal együtt) lesz a következő lépés: SZŰNNYÖN MEG MINIMÁLBÉR! Idejétmúlt. Igaza is van. Dógozzatok 12 órát havi 28 500-ért! Hádde nem?

CyberPunK 2011.07.25. 13:15:18

@Frengi: Ja, a szabadság a mumus, nem is az adóterhek. Főleg, hogy sokkal nagyobb a szürke mint a fekete gazdaság mértéke.

@Vision: Aha, USA, rendben, legyen, de akkor az adóterhek is legyenek akkorák.

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 13:16:18

@Vision: Amerikához tendálunk? Na ne viccelj már! Esetleg bérekben is tudnánk oda tendálni végre? OK, ott is vannak szegények - de ha valakinek van munkája akkor az megél belőle (jó esetben családostól 1 keresetből).
Vagy arra célzol, hogy ahhoz a régi Amerikához tendálunk ahol rabszolgaság volt??? Végülis... munkáltatói szempontból a rabszolga és szaporulata a legolcsóbb. Mert a szaporulat is a gazda tulajdona. Lesz majd polgárháború is? Észak-Dél helyett itt Kelet-Nyugat.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.25. 13:21:49

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): bizony mama, tudja a NER megvalósulása óta már csak 1 életcélom maradt: magát túlélni! szóval ha azt szeretné, hogy ne rontsam itt a levegőt, akkor tessék teleengedni a kádat vízzel, beleülni, majd a bekapcsolt hajszárítót a vízben - maga mellé - elhelyezni.

remélem segítettem!

Baldrick68 2011.07.25. 13:22:01

@Vision:
Amerikához tendálunk?
Ja lehet benne valami. Délamerika az passzol minden tekintetben.

Illúzióromboló kockacukor 2011.07.25. 13:23:09

Én betiltatnám a fizetést, mint olyat. Kapásból adott lenne minden a 100%-os foglalkoztatáshoz.

És hiányolom a kávé helyett címkét. Rég baszott fel valami ennyire.

Apafarkas 2011.07.25. 13:23:43

@zero: Ja, meg az olyan kommunista csökevények, mint pl az IG Metal...

bandika gazdája 2011.07.25. 13:24:14

@Vision: Ti ott a fidesz-központban egyetértetek?

Baldrick68 2011.07.25. 13:24:33

Ja azt meg nem is merem mondani hogy nem lehetne hogy esetleg határ túloldalán lévő fostenger Ausztiához tendáljunk, esetleg az elmaradott Németországot vagy a lúzer Svájcot vegyük alapul?

Közelebb is van egyszerűbb lenne átruccanni megnézni hogy hogyan csinálják.

Illúzióromboló kockacukor 2011.07.25. 13:25:01

@Baldrick68: Van egy brazil cimborám Rioban. Azt mondta 2k USD alatt nem nagyon mozdul meg. Sportbolti eladó.

Vision 2011.07.25. 13:25:22

@CyberPunK: Amennyi mozgástér volt az adórendszerben, azt meglépték, megy az egyszerűsítés, egységesítés felé. A járulékokat pedig felfoghatod az ottani magán biztosításnak, és bizony így már jobban jársz kis hazánkban.

@Manatwork: Amikor majd nem 1,5 millió (ál)minimálbéres munkavállaló; zsebre nem dolgozó, számlát mindig adó vállalkozó országa leszünk, akkor. Addig meg marad a termelékenység növelése, és a rugalmasabb munkaerőpiac. Ja, hogy ennek vannak vesztesei is?

mruniverzum 2011.07.25. 13:29:38

@Vision: Most már tudom ki nyerte a lottón nemrég a majdnem kétmilliárdot...

sanity 2011.07.25. 13:30:14

@Manatwork:
Látod ez a baj, hogy anno a módszerváltó Antall-kormány egy az egyben padlóra vágta a keleti kapcsolatokat, amit szerintem nem kellett volna. Onnantól megkezdődött a Nyugat meg Amerika majmolása feltétel nélkül, ami kihatott az átlagemberekre is elég rendesen. Most meg megy a köpönyegforgatás. Hánynom kell Orbánéktól.

Egyébként én se vagyok oda az EU-tagságért, de szerintem kevesen tudnak róla pozitívumot mondani, esetleg Zuschlag:)(amíg nem kapcsolták le)
Persze 2004-ben ebben a témában is ment a parasztvakítás elég rendesen.

CyberPunK 2011.07.25. 13:30:19

@Vision: Igen, tényleg egy utolsó tetves fideszes bérkommentelő vagy.

f.domino 2011.07.25. 13:32:47

Valamiért megint gyerek korom viccei jutnak eszembe:

-Elvtársak! Hol tart a hanyatló nyugati imprrrlizmus? A szakedék szélén tántorog, elvtársak!
És hol tartunk mi, elvtársak?
Kovács-12 jelentkezik:
-Mindig egy lépéssel előttük!

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 13:33:22

@Vision:
Amikor majd a kormány nem lopja el a magánnyugdíj megtakarításomat (és közben az öngondoskodásról ugat)
...amikor a kormánypárti politikusok nem tesznek zsebre milliókat SZÁMLA NÉLKÜL!!! költségtérítésként
...amikor majd a kormánypárti politikusok nem kapnak több fizetést mint ami a törvényükben van és nem az a védekezés erre hogy "bocs, nem vettem észre hogy több mint 2 milliót kerestem havonta..."
...amikor nem a kisebb keresetűek fizetésének rovására hagynak a gazdagabbaknak több pénzt
Na akkor kérjen tőlem áldozatot a kormány. Addig meg menjenek a picsába!!!

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 13:33:22

@Seduxen: Maga mindig is ennek az úgynevezett blognak az egyik legprimitívebb tagja vót. Szidnak maguk mindenkit amíg GYURCSÁNY FERENC MINSZTERELNÖK ÚR volt addig maguk ostobán szidták míg én szóltam, hogy orbán viktor rosszabb lesz. Akkor maguk kiröhögtek és most nézzék meg. Szerencsére én hamarosan meghalok és nem kell tovább szenvednem a nácik uralma alatt...

Vision 2011.07.25. 13:36:14

@CyberPunK: Igen, aki próbálja racionálisan, nem indulatból, hanem gazdasági érvekkel megközelíteni a témát, az bérkommentelő. Szerintem ezen az ötleteden még dolgozzál. :)

Valami konstruktív esetleg valakitől?

Apafarkas 2011.07.25. 13:36:49

@Vision: Igazából semmi baj nincs az amerikai modellel azon kívül, hogy válságban van, mert pl millióknak nem jut orvosi ellátás, vagy hogy a honi (európai) rendszer alapjaiban tér el tőle, vagy pedig, hogy nagyságrendekkel alacsonyabb adók mellett működik.

Vision 2011.07.25. 13:38:58

@Manatwork: És igen, tőlem ne vegyenek el semmit, csak a szomszédtól, mert csak! Ezzel a szemléletmóddal aztán tényleg előre lehet lépni. :)

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 13:39:24

@CyberPunK: Tudja én még emlékszem arra mikor magának még mindenki liberális avagy Kommunista bérkommentelő volt. Dehát az ember idős korára megtanulja, hogy nem várhat semmit a magafajta militáns nyilastól.

Vision 2011.07.25. 13:41:17

@Apafarkas: Nem is mondtam, hogy az a modell van nálunk, csak hogy abba az irányba tendálunk. Válságban pedig nem azért van, mert millióknak nem jut orvosi ellátás...

CyberPunK 2011.07.25. 13:41:44

@Vision: Gazdasági érvekkel indokold meg kérlek, hogy miért ne lőjük agyon az összes nyugdíjast és segélyest. Ja, hogy nem lehet. Na ezek után menjél anyádba a gazdasági érveiddel te szociopata szemétláda.

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 13:43:30

@Vision: Igen, pontosan leírtad a fideszes szemléletmódot.

sanity 2011.07.25. 13:46:09

@Vision:
Vision Te nem vagy normális. Szerintem Neked teljesen felesleges bármilyen érvet is felhozni(pedig lehetne).

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.07.25. 13:47:14

FB-n olvastam:
Akkor már értem mi volt a célja a kínai látogatásnak. Elhozták a saját munka törvénykönyvüket, amit eddig tartott lefordítani...

DArchAngel 2011.07.25. 13:47:52

@Vision: "Amikor majd nem 1,5 millió (ál)minimálbéres munkavállaló; zsebre nem dolgozó, számlát mindig adó vállalkozó országa leszünk, akkor." - Te, figyelj már. Akkor nem ezeknek kéne a tökére lépni? Tűzzel-vassal behajtani rajtuk, amit kiloptak a közösből? Egy év eltelt. Alig tucatnyi kriplit fogtak le "számonkérés" címén. A többivel mi van? Félnek, hogy ha nagyon kiborítják a bilit, akkor kiderül, szarosak ők is nyakig?
Miért van, hogy az enyingi c. maffiát még mindig nem kérdeztem meg senki, hol adták el ezerszeres áron a bodzát, és ha nem, akkor miből volt BMW-re és kőoroszlános házra?
A minimálbéres falu/kisváros királya miből jár Mercedes C-vel? Amikor a - bevallott - keresetéből a benzint se tudná kifizetni?
Talán annyira össze lennének fonódva ezek az emberek a politikával, hogy nem mernek hozzájuk nyúlni? Áááá, biztos más lehet az ok, hiszen látjuk, hogy kétharmad, az azzal bármit bármikor...

CyberPunK 2011.07.25. 13:48:25

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Nem, a nyilas az maga volt, csak ezt elfelejtette megemlíteni később a pártnak.

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 13:49:00

@Vision: Pontosan leírtad a kormány szemléletmódját. Jó példa erre a 16%-os adó. Mindenki mondta előre, hogy nem lesz jó, mert a kiskeresetűek rosszul járnak vele. A reakció erre nem az volt hogy "hmmm... bocs, tényleg.. akkor korrigálunk a %-on". Ááá.. nem... jött a bérkommandó.
Ez olyan, hogy meghívok itt mindenkit egy sörre - de a számlát neked kell fizetned akár akarod akár nem. Én meg milyen fasza gyerek leszek mindenki szemében :)

Vision 2011.07.25. 13:49:58

@CyberPunK: Bár meg tudnám, de felesleges, egyszerűen nem vagy azon a morális, szellemi szinten, hogy érdemes legyen energiát fecsérelni a dologra. Amúgy sem értenéd meg, a szakmunkásban ilyesmit nem tanítanak. :)

@Manatwork: Ironizáltam, értelmezd!

Részemről téma off.

2011.07.25. 13:50:55

Legtöbbünknek nem nagy újdonságok ezek, eddig sem szaladgáltunk munkaügyi bíróságra, ha a tőkés nem tartotta be az MT-t, most csak "kanonizálták" a vérszívást.
Hanem úgy nézem, ez a viktátor megint el lesz küldve néhány ciklusnyi pihire 2014-ben, úgy, mint 2002-ben. Már ha lesz még választás.
Amúgy európa kínája attól még nem leszünk, ha a zembereket létbizonytalanságba és koldusbotra juttatjuk. Európa kínája attól lehetnénk, ha az alapvető közszükségleti cikkek tekintetében (élelmiszer, energia, háztartási és üzemi gépek stb) önellátóak lennénk. Akkor, és csak akkor meg lehetne azt csinálni, hogy ezek árát függetlenítjük a világpiaci ártól, alacsonyan tartjuk, ez által olcsó munkaerőt biztosítva a bérmunkához és az exportra termelő cégekhez. Ennek persze az a hátulütője, hogy az import áruk a széles tömegek számára elérhetetlenül drágák lesznek, és a valutahitelek mind bedőlnek.
De ameddig nekünk is minden annyiért (vagy drágábban) adnak, mint a németnek, addig nincs hova csökkenteni a fizetéseket. Nincs több lyuk a nadrágszíjon, a lakosság 1/3 része máris a létminimum alatti jövedelemből él, ha további megszorítások jönnek, ők vagy éhendöglenek, vagy megfagynak a saját lakásukban, vagy kitör az éhséglázadás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 13:52:15

@Frengi:

"Ez az új törvény egy feketén foglalkoztatottnak maga a paradicsom. "

Persze, igazad van, minden csak nézőpont kérdése.
www.facebook.com/photo.php?fbid=129450967124090&set=a.129450963790757.23294.129447163791137&type=1&theater

Amúgy mi újság Németországban?

Apafarkas 2011.07.25. 13:52:46

@Vision: tudom hogy a gazdasági válság nem attól van, az orvosi ellátás hiánya szociális probléma. Az USA is elég mély kakiban van, ha emlékezetem nem csal, a svájci frank pl épp most rallizik 230 felett az amerikai adósságplafon emelésének meg nem fogadása miatt, illetve mintha felmerült volna a leminősítésük is.
Ennek ellenére egy teljesen más habitusú társadalmat ilyen következetlen és erőltetett módon átállítani komoly traumákat fog okozni. A kormányban meg nem igazán látom a képességet ennek lekezelésére, mert az arrogancia nem a megfelelő eszköz erre.

Baldrick68 2011.07.25. 13:52:47

Ezek után a népboldogító intézkedések után már csak ez jut eszembe:
Anno nagy port kavart Frei Tamás riportja amikor egy állítólagos bérgyilstól azt kérdezte hogy mennyiért lőné le a magyar miniszterelnököt.

Mostmár egyre többen kérdezik: Tényleg és mennyiért?????

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 13:53:45

@Vision: "abba az irányba tendálunk" mondom én... gyűn a rabszógaság. Vision gazda lesz az uraság. Mink meg az összes buta nigger megyünk a gazda gyapotfőgyire dógozni az uraság kedviért. Naccságos, jóságos Vison gazda: buta kunta kinte éccaka aludhat egy kicsit vagy kipucojja inkább az uraság csizmáját?

sanity 2011.07.25. 13:54:17

@DArchAngel:
Pedig mennyi pénzt be lehetne szedni az uzsorások, politikusbűnözők és adócsalók vagyonának zárolásából:) De ez puszta álom marad, amíg a belügyminiszterünk egy olajszőkítős maffiózó.

CyberPunK 2011.07.25. 13:57:41

@Vision: Azért próbáld csak meg, biztos akad itt pár olyan ember, aki segít majd a válaszodat lefordítani nekem, egyszerű mezei halandónak. :)

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:01:07

@Vision: A szakmunkások nevében kikérem magamnak, hogy ezt a nyilas futballhuligánt szakmusnak hívja.

Vision 2011.07.25. 14:01:11

@Apafarkas: A történelmi tapasztalat nem azt mutatja, hogy nálunk a finom módszerek működnének. Annyira korrupt az egész rendszer, és minden összefonódik mindennel, hogy csak radikális módon lehet változtatni.

A modellváltásról: szerintem az könnyen belátható, hogy nálunk a klasszikus európai modell "nemzeti kockázatközösség" megbukott - lásd: trükközés, csalás, korrupció, 1,5 m. minimálbéres. Nem tarthatóak fenn így a nagy ellátórendszerek. Ennek viszont a társadalom peremére szorult tömegek isszák / fogják inni a levét.

Baldrick68 2011.07.25. 14:01:48

Mán csak aztat nem értem hogyha ennyire kurvára hanyatlik a nyugat és kína meg ilyen faszántos, akkor az a sok hülye kínai mi a szaros francér menekül nyugatra a haldokló posványba és nem nyugatiak akarnak kínába disszidálni.

Mondjuk már a kádár rendszerben sem fért a fejembe sehogy:
Ha nyugaton szar itt nálunk meg jó.
Akkor miért csak arról hallok hogy X,Y,Z nyugatra disszidált, de olyat meg soha hogy valaki átszökött volna ide.

an hero please III 2011.07.25. 14:07:13

@Baldrick68: Mert hülye vagy. A nyugat még holtan is jobb mint Afrika.

Vision 2011.07.25. 14:07:39

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Elnézést kérek!

@CyberPunK: Ha csak egyetlen értelmes hozzászólásod is lett volna, még meggondolnám. Így azonban inkább keress rá: Andorka Rudolf - Bevezetés a szociológiába. Egyetemi tankönyv, Osiris

Baldrick68 2011.07.25. 14:08:13

Ja még pár adalék a hanyatló nyugathoz.

Majd gondolom újból lesznek ilyen jó kis oktató filmek:
www.youtube.com/watch?v=qQMKN7Q01f0

Az akkori orbánbasik meg komolyan is gondolták.

Mondjuk milyen vicces hogy 68 -ban mennyire komolyan gondolták ezt az osztályharcot ...
Emlékeztek még a veréb is madár című filmre?

www.youtube.com/watch?v=-llh73593Ak

www.youtube.com/watch?v=JUSAjZExl8w&NR=1

CyberPunK 2011.07.25. 14:08:41

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Tisztázzunk pár dolgot:

1, soha életemben nem jártam futballmérkőzésen, nem is szeretem a focit, huligán mégkevésbé vagyok. Se foci se semmilyen.

2, nyilas se vagyok, de ezekszerint neked bőven elengendő az, hogy valakit lemocskosfideszezzek azért hogy nyilas legyek. Érdekes szemlélet, de tény, a komcsikat és a fideszeseket is megvetem. Hozzátenném a nyilasokat is. Ne, ne gyere nekem jobbikkal, gárdával, akármivel, sose voltam semmilyen ideológiai vagy politikai csoport tagja.

Ezek után megkérdezném, hogy mégis miből gondolod azt te, hogy én egy nyilas futballhuligán lennék. Az alpári stílusom miatt? Hát, ez már csak a szakmunka hozadéka, evvan. :)

ucsacsu 2011.07.25. 14:10:06

zerro,én egy csomó fityesz intézkedéssel nem értek egyet,hogy ki hegeszti a fityesz politikát hát aztatatttat most hagyjuk.DE LÁTSZIK,HOGY NEM VAGY VÁL ALATT VEZETŐ, próbálj meg felvenni egy kisebbség aki a harmadik nap már késsel kerget,mert a félnapi munka után nem emeltél neki bért. Küld orvosi vizsgálatra,szerszámozd fel adj neki munkaruhát pénz előlegbe kajára,cigire,és este remegj,hogy az odaadott szerszámokat megkapod. A rovancs szó mond neked valamit, és még el se küldheted,mert RÁSSSZZZÍSTÁ vagy A baj,hogy egy munkatörvénykönyv van ÉRTED, több féle kéne, egy a normális embereknek ,egy meg a rásszzzzístákoknak. Nos gondold végig felvetted,és nem tudsz megszabadulni tőle, mert nem felelt meg,mert nem felel meg aki megfelel azzal nem lesz ilyen probléma.

CyberPunK 2011.07.25. 14:10:13

@Vision: Értem, tehát saját gondolatod nincs, csak irodalmat tudsz ajánlani. Azért ügyes vagy, látszik, hogy valamit tanultál is, nem a pártanyagot linkelted reflexből . :)

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:12:47

@CyberPunK: Nagyon büszke lehet magára. Ezek szerint maga soha nem állt kis semmiért és senkiért.

Baldrick68 2011.07.25. 14:14:09

@ucsacsu:
Ki mondta hogy vegyél fel kissebségit dolgozni kényszerítenek rá golyószóróval?
Normális ember nem volt a melóra?
Vagy netán annyi pénzért már ilyen embert lehetett kapni?
Akkor nem kellene sírni.

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 14:15:40

@Vision: Nem hiszem, hogy a "nemzeti kockázatközösség" elve megbukott volna. Az a baj, hogy az ország vezetői magukra nézve nem érzik kötelezőnek a közös közteherviselés elvét!
Komolyan beszélve: az átlagember szerinted mit gondol, amikor őt arra biztatják hogy mindenről adjon és kérjen számlát mert ez az országnak jó. Közben a politikus sok milliót felvesz számal nélkül és közli: neki ez jár.
az átlag ember szerinted mit gondol amikor a "mindenki jól fog járni" adócsökkentés hatására havi 5000-el kevesebbet visz haza, mert ez az országnak jó. Közben azt olvassa, hogy a miniszterelnök (aki eléggé vagyonos alapból) havi 500.000 Ft-tal többet visz haza.
Az átlagember ezekre azt gondolja: kapjátok be! Nem fogok 1 fillérrel se többet befizetni a közösbe, mert ti úgyis ellopjátok....
1 kérdés: van ugyebár az államadósság elleni keresztes háború, meg az alap ahova mindenki befizethet pénzt. OV, a kormány, a fidesz frakció - ki mennyit fizetett be oda??? Név és összeg szerint kérném. A pártközpontban csak megvan a lista :) És ők dumálnak hogy de jó lenne ha mindenki befizetne oda 1 havi pénzét.
A fejétől büdösödik a.... láb. A lábfejétől. (by Hofi)

CyberPunK 2011.07.25. 14:18:02

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Egyrészt ezt nem írtam, de ezek szrint csak akkor vagyok valaki, ha valamelyik politikai párt felszentelt harcosa lennék. Amúgy volt egy kérdésem, arra van válasz, vagy csak a kérdezés megy?

Amúgy hanyagolhatnád ezt a körmönfont magázódási stílust, még mindig a neten vagyunk, és még mindig egy civilizálatlan szakmunkás vagyok, így nehezen értem. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.25. 14:19:03

@ucsacsu:

Nem igazán értelek, jelenleg 90 nap a próbaidő, INDOKLÁS nélkül el lehet küldeni ez idő alatt.
Gondolom 90 nap alatt kiderül, képes-e jól dolgozni.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:20:13

@CyberPunK: Nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy tegezzem és ez fordítva is igaz. A válaszom pedig kézenfekvő az eddigi menyilatkozásai alapján egy tehetségtelen, szélsőjobboldali autógyujtagató képe sejlik fel előttem.

dr. Aullah 2011.07.25. 14:21:08

Annyira szomorú ezt látni: a kis embertől még azt a maradékot is elveszik, közben fent meg herdálják... K*rva fidesz, remélem lógni fogtok mocskok.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:22:49

@zero: Üdvözlöm zero! Szeretnék gratulálni, a blog sokat fejlődött és a szememben már nem csak egy reakciós fideszblog mint amilyen volt. Értékelem a kritikai észrevételeit a reakciós fehérterrorista kormánnyal szemben.

Maradok Tisztelettel.

ucsacsu 2011.07.25. 14:23:01

zerro
mond neked valamit,hogy egy gyár egyszerre áll le harminc napra, csak a karbantartok dolgoznak,és állnak át az új típusú autógyártására? Nem tudom,hogy tudod e ez a geci,a tudod ki ,amikor kitört a válság az alkalmazottainak a felét se szó se beszéd kirúgta a másik felének meg félbe vágta a fizetést,aki kérdezett az mehetett.Na most az ilyentől mit vársz, ez egy beteg ember.
Apukám itt megvolt a vagyon felosztás, most meg bebetonozzák a pozíciójukat, aki lopott eleget az most tulajdonos,aki nem lopott az most beállhat a cseléd sorba. Nem értem ezen mit kell csodálkozni, emlékszel," csak az első millió után ne kérdezzenek, a többivel se tudok elszámolni"

Baldrick68 2011.07.25. 14:23:57

@ucsacsu:
Nagyon bírok röhögni azon, amikor a cégvezetők rohadtul nem akarják megfizetni a zembereket , sőt ha lehetne akkor még ők szednének belépődíjat a melóhelyre.
Aztán meg csodálkoznak hogy annyi pénzért max csak a legalja megy dolgozni.
Tudod ha többet fizetnél lehet hogy arra a melóra jelentkeznének normális emberek is.

Tudom ezt most adminiszratíve próbálja pártunk és államunk megoldani hogy ha egy mód van rá az értelmesebb embereket is oda züllessze hogy kénytelenek legyenek szarér hugyér üveggyöngyért dolgozni.
Csak sajnos ennek az lesz az eredménye hogy az a kevés értelmes is inkább veszi a batyuját és elhúz ausztriába vagy szlovákiába vagy romániába dolgozni.
Bizony ROMÁNIA egyre többet hallom hogy anyaországbeli magyarok romániába mennek dolgozni.

2011.07.25. 14:24:10

Ez nem egy izgalmas, hanem szánalmas egy ország lett.
Aki azt hiszi, hogy majd éhbérért fognak dolgozni, az téved. Inkább kimegy mosogatni, vagy tarhálni, de akkor sem fog ezeknek , szarér-hugyér dolgozni.

Orbánék meg egyre hülyébbek. Egy éve, értelmes döntéshozataluk nincs, csak blöffölnek és dübörög a kormányzati kommunikáció--hogy mindenki hülye, csak ők az okosok!
De ezt mondja a zárt osztályon , a dühöngőbe bezárt beteg is--mindenki hülye!

A Mt elkurása, csak egy szűk lobbynak kedvez. Olyanoknak, akik eddig is a "spontánprivatizációból, a szarér-hugyér elkótyavetyélt állami tulajdon haveri alapon történt lenyúlásából lettek milliárdosok. De van köztük olyan is, aki könyvjóváirással kapott bankot, gyárat, tsz-t. Ezek "ingyé" dolgoztatnának, ha lehetne. Most már itt a lehetőség számukra. Nekik bejött a demokrácia, vagy mi a szar.
De egy normális, "igazán" hozzáértő, "kapitalista vállalkozó", ezt leszarja, mint ahogy leszarja a bérkommandót is.Mert tudja, hogy ha jó terméket, jó munkát akar előállitani, előállitatni, akkor a melóst meg kell fizetni. Ellenkező esetben, a "bérmunkás" leszarja a vállalkozót és azt is aki a törvényeket hozta--kimegy külföldre. Ott megfizetik--ha tud dolgozni.

Már pedig a magyarok általában tudnak, ha akarnak és ha van értelme. Majd épitik a "hanyatló és csődbe menő" nyugati társadalmat--"ejróért"! Ezzel is hozzájárulnak a "nyugat hanyatlásához" és elősegitik az agonozálást--az Orbánékét.
Itthon pedig majd tovább dübörög a " mi mindent jobban tudunk, a nyugat hamarosan eltünik, kiosztottunk néhány sallert és kokit" és a közmunkával hatalmas GDP növekedést fogunk elérni.
Erre mondta a szomszédom, hogy ezekre nem egy országot, hanem még egy kecskét sem biznék rá.Miként a magyar politikai elit többi részére sem. Mert nem hogy országot, de egy kecskét sem tudnak vezetni.

Vision 2011.07.25. 14:24:49

@Manatwork: Nem a politikusok miatt nem kérnek számlát, hanem azért, mert tudják, hogy 1. nagyon kicsi a lebukás esélye / gyenge a retorzió 2. leszarják, hogy az ő adójukból esetleg iskolák épülhetnének (például) - ezt hívom én a kockázatközösség bukásának. Ehhez hozzájárult a "nekem ez jár" szemléletmód, illetve az, hogy mindent természetesnek vesznek az emberek (egészségügy, oktatás, kultúra). Ez a tudat például Skandináviában megvan, K-K-Európában nincs. A többi csak olcsó maszlag, meg a felelősség elhárítása.

@CyberPunK: Vagy csak arra sem méltatlak, hogy azt az egy percet rád áldozzam.

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 14:25:23

Széchenyi István 1825-ben birtokainak 1 évi teljes jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására.
Úgy gondolom, ha a mai politikai vezetők is valami hasonló gesztust tennének az ország felé, akkor a nép, az istenadta nép (stb, stb) is lelkesebben venne részt a közös közteherviselésben.

S.O.A. 2011.07.25. 14:27:07

A bérpótlékok csökkenése/megszűnése miatti elég jelentős jövedelemkiesést szenvedőkön segít majd a Bérkommandó? Vagy ha nem segít a Bérkommandó, akkor a legalább szexualizál egyet a saját édesanyjával?

@Vision: azt a napot ne várd meg a naracsdriodjaiddal együtt, amikor olyan faszán tendáltunk Amerikához, hogy eljön a Chicago...

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Inkább húzzál az anyádba lekvárt főzni...

CyberPunK 2011.07.25. 14:27:29

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Dehogynem, olyan kapcsolatban vagyunk, és ezt netnek hívják. Ha nem tetszik, akkor társalgásra ajánlanám az irodalmi kultúrkört valamelyik könyvtárban.

Melyik mondatom alapján lennék én szélsőjobboldali autógyújtogató? Mondtam én ilyet? Vagy csak megint vagdalkozol?

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:29:48

@Baldrick68: Ez az osztályharc ma is tart, akkor is ha ezt nem akarják beismerni maguknak.

teefau 2011.07.25. 14:32:03

Ha nincs ez a rohadt hidegfront most ütne:

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaállni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl.
Ha eljön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rabló váraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

teefau 2011.07.25. 14:34:15

Egyébként lehet a kelethez dörgölőzni és utána ácsingózni, de Viktor ugye tudod hogy ott diktátornak lenni sem fenékig tejfel? Egyszer azokat a sleppel együtt felkötik ám mint a száradó ruhát ha jön egy éhesebb és döntik ám a szobrokat, meg lövik a családot...

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:34:29

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Az ön édesanyja - nyilván a temérdek munkája miatt - nem tudta magát megtanítani a kultúrált társalgás és az idősebbek tisztelete iránt. Elveszett egy generáció épp emiatt nem haragszom magára.

@CyberPunK: A folytonos hőbörgés, és elégedetlensége enged erre következtetni. Természetesen meglehet, hogy tévedek és maga egy jóravaló, keményen dolgozó, tisztességes ember ebben az esetben azonban nem értem, hogy miért nem a munkahelyén van és dolgozik.

Baldrick68 2011.07.25. 14:35:59

Az egyik blogon olvastam a tervezett közmunkás dologról.

"Talicskából nem lesz IPad."

ucsacsu 2011.07.25. 14:38:19

Baldrick68: Tudod, ha lenne megrendelés,és munka na akkor derülne ki,hogy nincsenek szakemberek, úgy ötven alatt,ötventől meg nincs teljesítmény, igen meg kell gondolnod mit mondasz a kisebbséginek,mert hamar a bíróság előtt találod magad.
@zero: Nem kell harminc nap kettő is elég.

CyberPunK 2011.07.25. 14:40:03

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Munkahelyemen vagyok, és éppen nincs munkám. Olyan a munkaköröm, hogy vagy nincs meló vagy rengeteg van. De gondolom csak szalagmunkással találkoztál eddig. :)

Hőbörgés: felvilágosult, nyugatot és keletet is látott ember vagyok, és nagyon nem tetszik, hogy merre tartunk. Vagy ezek szerint kussolnom kéne, és beletörődnöm?

zigzeg 2011.07.25. 14:44:32

Elmennek a jó édes *rva anyukájukba.

Kicsi Kacsa 2011.07.25. 14:45:48

Nem olvastam el mind a 140 hozzászólást.

DE: a hanyatló nyugat szociális hálója egy kicsit jobb, szorosabb és sűrűbben szövött.
Ha egy nő szülni megy, akkor valóban kevesebb a szülési szabadsága, DE vissza tud menni dolgozni. Van hová! Vannak betöltetlen állások! (Vajon miért tud kimenni sok hazánkfia és a környező országokból annyi vendégmunkás?)
Egy gyerek után a családi pótlék 300€ körül van. Öt gyerek után ez ugye már 1500€ (török vendégmunkások, asszony egy percet se dolgozott).
Ha vissza akar menni az a derék anya dolgozni - van hova, ugye -, akkor beadja a gyereket BÖLCSŐDÉBE, ÓVODÁBA (mert van az is dögivel, apropó: óvónőket keresnek, mert hiányszakma!!!!)
Ha nem adja be a gyereket bölcsibe, oviba, akkor tudja fizetni a bébicsőszt (hányan is laknak kint kis hazánkból bébicsőszként Ausztriában, Németországban?).
Ha apuci jól keres, akkor az ő fizujából + a CSP-ből vidáman eléldegélnek, jó, nem luxus körülmények közt, de nem halnak éhen, lakást, rezsit, kaját tudják fizetni.
Gyerek eléri az egyetemista kort, és még mindig jár utána a CSP!!!! Amíg el nem végzi.

Na, ez az igazi ösztönző a gyerekvállalásra.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:48:25

@CyberPunK: Természetesen, fejtse ki a véleményét, addig amíg a zsebnapóleon engedi. De ha megenged ezzel kapcsolatban egy kérdést, maga milyen rendszert, illetve megoldást tekintene jónak?

CyberPunK 2011.07.25. 14:52:39

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Külföldi szakértői kormányt tekintenék jónak. Olyat amelyet a nép bíz meg, és nincs érdekeltségében hazánkban ténykedő kül- vagy belföldi cég.

Baldrick68 2011.07.25. 14:53:21

@ucsacsu:
Húha akkor még van pár évem és le leszek selejtezve mert nem lesz teljesítmény.
Csak egy dolgot nem értek.
Ha 50 felett ennyire nem valók semmire az emberek akkor.

A. Miért 65 a nyugdíjkorhatár.
B. Miért nem lőjük le őket?

Lásd: Umberto Simonetta: Éjszakai utazók.
www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=6737

Ugo Tognazzi rendezését tudományos-fantasztikus filmként hirdetik, valójában azonban a melodramatikus mesében nem sok szerep jut a tudománynak, még kevesebb a fantáziának; az alkotók tegnapi és mai gondjaikat helyezték át a második ezredforduló idejére. A konkrét téma, a probléma nagyon is aktuális, hiszen az öregek helyzetének megnyugtató, humánus rendezése napjainkban többé-kevésbé mindenütt megoldatlan-megoldandó feladat.
Az éjszakai utazók arról szól, hogy a nem is olyan távoli jövőben (Olaszországban?) a 49 éven felülieknek, az „öregeknek” át kell engedniük minden pozíciójukat, elhagyniuk lakásukat, s egy tengerparti luxus „menhelyre” költözniük. De ez is csak átmeneti állomás, mert a gyakorta megrendezendő, kötelező kártya-partik, licitek segítségével a veszteseket, vagyis lassanként mindegyiküket behajózzák a végső úticél, a megsemmisítés felé.
Tognazzi rendezőként – pedig nem elsőfilmes – láthatóan küszködik anyagával, bár mentségére legyen mondva, hogy a megíratlan forgatókönyvbe életet lehelni, a megíratlan szerepeket eljátszatni nem is igen lehetett. (A Film egyébként Umberto Simonettának a közeljövőben magyarul is megjelenő, azonos című regénye alapján készült.) A nézőben nem ébreszt semmilyen gondolatot, hacsak az „öregeket megölik, ugye?” szívszaggató, elrajzolt erkölcsi példázatát nem tekintjük annak.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 14:56:57

@CyberPunK: Ilyen nincs. Érdek nélkül álló gazdasági és egyéb szakemberek - főleg ilyen magas rangban - nincsenek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 14:59:55

@Baldrick68:

Mer' nem engedték neki, nehogy ellesse a titkot! :)

CyberPunK 2011.07.25. 15:00:29

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Azt írtam, hogy olyan, akinek itthon nincs gazdasági érdeke. Azok a bizonyos unatkozó nyugdíjas milliomosok. De kezdésnek elég lenne átvenni valami demokratikus orszog teljes jogrendjét, és a miénket kivágni a francba.

CyberPunK 2011.07.25. 15:03:45

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Akkor meg az utolsó kapcsolja le a lámpát.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.07.25. 15:06:28

@CyberPunK: Mennyi idős maga? Csak azért kérdezem mert ahogy én látom meglehetősen naív, idealisztikus elképzelései vannak. Ha maga fiatal akkor természtes, hogy ez így van.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.25. 15:12:04

@Vision:
Amerika felé tendálunk ??? Rendben, de hogyan, ennek a módosításnak milyen előnyei lesznek ?
És vegyük figyelembe azt, hogy egy olyan környezetben, ahol a munkavállalók már így is eléggé ki vannak szolgáltatva. Jelentős motiváló erő "bárminek az elviselésére", hogy ha repülsz a munkahelyedről, akkor hosszú hónapokig is eltarthat, míg egy hasonlót találsz.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.25. 15:14:56

Mocskos kételkedők, fogtok ti még napszámba járni a Kegyelmes Vezér szőlőbányájába egy szelet száraz kenyérért. Majd a robotolás után nem a lázongáson jár az eszetek, vagy ha igen, kiesik a kezetekből a kasza.

Az internetet, mint a romlott nyugat ópiumát meg szépen betiltjuk...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 15:18:20

biztos csúnyán hangzik, meg minden, és gonosz kapitalizmus, pfúj,
de ha az ember elégedetlen a jelenlegi munkaadók színvonalával, akkor megteheti, hogy fogja magát és csinál egy céget, aztán ott olyan körülményeket teremthet, amilyeneket csak akar.

ha jól végzi a dolgát, akkor jól fog keresni, ha rosszul, akkor azt is megérzi.

igaz, ez esetben nem lehet szidni a főnököt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 15:19:17

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN):

Köszönjük a dícséretet, de a trollkodást továbbra sem szeretem, a sablon dumákat minden eddiginél unom, így most szólok, hogy figyeljen oda a kommentjeire, vagy távozzon elegánsan, önként.

egyhazafi 2011.07.25. 15:23:49

Ne pont ide tartozik de: Nem ugy volt hogy modositjat az aruhazak, plazak nyitvatartasat. Szombaton 4 kor be kell zarni(pl ausztria) es vasarnap a csaladok egyutt legyenek. Nem a Tescoban, plazakban hanem otthon a parkban stb. Plusz a dolgozokat sem lehet vasarnap sima hetkoznapi fizetessel alkalmazni?

Ezzel mi lett?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 15:25:12

@jános515:

"A kivándorlással kapcsolatos kérdésre válaszolva Orbán Viktor megállapította: olyan politikát kell folytatni, amely bátorítja a fiatalokat, hogy menjenek ki a világba, próbáljanak boldogulni, de meg kell teremteni számukra a visszatérés feltételeit is."

Jó irányba haladnak.... az első ponttal legalábbis.

Marcellusca 2011.07.25. 15:28:26

@zero: Hehe!
Pont ez jutott eszembe.

Nálam 3,5 év után, pont a 90. napon derült ki, hogy mégsem végzem megfelelően a munkámat. :)
Ki is b@sztak. :DD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 15:28:46

@Baldrick68:

De a munkagép ára mínusz talicskáéból már nem is egy.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.25. 15:31:03

@Herr SturmLikudnik:

"Mocskos kételkedők, fogtok ti még napszámba járni a Kegyelmes Vezér szőlőbányájába egy szelet száraz kenyérért. Majd a robotolás után nem a lázongáson jár az eszetek, vagy ha igen, kiesik a kezetekből a kasza.

Az internetet, mint a romlott nyugat ópiumát meg szépen betiltjuk... "

zsííííííííírrr + zsenyiáááálert !

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 15:31:53

@Kicsi Kacsa:

Semmi babaköszöntő csicsamicsa az ajtóra?
Micsoda helyek vannak.....Nem elég, hogy Túrórudi sincs!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.07.25. 15:32:09

Hát pedig ezekkel a szigorításokkal éppen nyugat felé megyünk. Arrafele divat pl. a féléves gyes, a pótlékok rendszerének hiánya, vagy pl. a 20 napos szabadság (ír példák), illetve az elbocsátás könnyű lehetősége.

Nincs is ezzel semmi gond, legyen, csak tessék már a bérrendszert is a nyugati színvonalhoz igazítani!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.25. 15:34:02

@Droli:

1000 eurós minimálbérnél elsőként írom alá :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 15:35:01

@mcs:

"ha az ember elégedetlen a jelenlegi munkaadók színvonalával, akkor megteheti, hogy fogja magát és csinál egy céget"

És ha mindenki cégvezető lesz, ki süti majd a kenyeret?
Ki rakja össze az Audikat?
Ki takarítja a puccos irodákat?

Gyurgyalag Gyömbér 2011.07.25. 15:38:15

@Baldrick68:
Igaza van az ismerősödnek.......a vigyázó embereknek meg a neve röviden: TEK.

jani888 2011.07.25. 15:42:08

Hamarosan nosztalgiázva emlékezhetünk a balkáni bérekre.Hatvanezres fizetés,harmincezres fűtési díj,Európa egyik legmagasabb vízdíja,nemzetközi árak,( az üzemanyaárakat azért nem írom,mert az nem érinti az átlagembert.)Hamburgeradó-mert a hülye magyar nem hajlandó csak zsíros kenyeret meg szalonnát enni-.Nem kell neki a lazac,aztán költheti az érszűkületére a pénzt a kedves vezető.Elérjük még,hogy az átlagember a mindenét,a teljes aktivitását, munka és életerejét,,egészségét,önérzetét oda kell,hogy adja a puszta létfenntartásért.Mert a legjobb motiváció a szegénység...

GGG77 2011.07.25. 15:48:53

A KKV szektorban nem sok minden fog változni (marad ugyanez a szar), viszont a multiknál keményen meg fogják érezni az ott dolgozók, nem irigylem őket.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 15:53:13

@laspalmas: mondjuk a saját nonprofit kft-jükbe kiszerveződött takarítók, alvállalkozóként. de speciel én nem nagyon aggódok miatta.

a (magán)cégek most is versengenek a kiválóan dolgozó munkatársakért.

aki meg nem kiválóan végzi a munkáját, az vagy éljen meg a piacról, vagy végezze úgy a munkáját, hogy kapkodjanak érte a fejvadászok.

a lényeg az, hogy majdnem mindegy, hogy mit csinál a kormány, ez itt a munkavállalók és a munkáltatók piaca, ahol a minőséget mindkét oldalon értékelik.

azaz tökmindegy, hogy pl. a kormány 5 napban húzza meg a minimum szabi határát vagy 10-ben, az a cég, amelyik meg akar tartani egy jó munkaerőt, az fog adni többlet szabadnapot.

Marcellusca 2011.07.25. 15:57:33

@mcs: Mit szívsz/szedsz?

Én is kérek.

GGG77 2011.07.25. 16:02:39

@mcs: "de speciel én nem nagyon aggódok miatta."

Az látszik...

"a (magán)cégek most is versengenek a kiválóan dolgozó munkatársakért"

Nem, a magáncégek többségében a minél kevesebb pénzért, minél többet robotoló, minél kevesebbet visszapofázó szerencsétlenekre vadásznak.

"a lényeg az, hogy majdnem mindegy, hogy mit csinál a kormány, ez itt a munkavállalók és a munkáltatók piaca, ahol a minőséget mindkét oldalon értékelik."

Igen, csak a két fél jogai, lehetőségei, érdekérvényesítő képességei már eddig sem voltak kiegyenlítettek, hát még ezután.

"amelyik meg akar tartani egy jó munkaerőt, az fog adni többlet szabadnapot. "

HAHAHA!

GGG77 2011.07.25. 16:04:03

@Marcellusca: "Én is kérek."

:)

Azaz nem, én inkább nem. ..

2011.07.25. 16:06:46

@laspalmas: Ki az a barom, aki ha kimegy , beilleszkedik és utána visszajön? Mert az egy barom, de akkora, hogy Hortobágyon nem tud megfordulni a szarvai és a hülyesége miatt !
Inkább kiviszi a családját , majd 2 év mulva kéri a családegyesitést és kiviszi a szüleit is.
Ha pedig mindez sikerül--és miért ne sikerülne--akkor csak látogatóba jön haza, évenként 2 hétre.

Orbánék és persze Fletóék meg cseszegessék egymást itthon. Hazudjanak még nagyobbakat és kiabálják nyugodtan, hogy a nyugat haldoklik, miközben Ugandával és Kongóval harcolunk a legszegényebb ország cimért.

Az "unijó" fiataloknak már eddig is adta a "kék utlevelet", ha komolyak a szándékok és megfelel az előzetes meghallgatáson. Kapkodnak az orvosok, gyógyszerészek, ápolónők, ápolók, szakmunkások, , a gépészmérnök, a közgazdász, az olaj és gázmérnök, informatikus stb, stb után. Majd ezek fognak visszajönni? Az is hülye aki ezt kigondolta és az is aki leirta és elmondta. Mert ezek mind álomvilágban élnek és a saját hülyeségüket képesek csak elfogadni !

Ha én 30 éves lennék, már rég leléptem volna innen. De gyerekeim még megtehetik. Gondolkodnak ám erősen, mert itt ez a "demokrácia", csak a politikai elitnek jó. De nekik nagyon guszta! Munka semmi, lóvé dögivel, mentelmi jog ezerrel, hazudni pedig kötelező részükről. Nincs felelőségrevonás, csak a duma, a duma és a hazugság. De mindezt jól megfizetik!

Vajon hogyan tudják számukra megteremteni a visszatérés feltételeit?
Tudnak nekik adni annyi pénzt mint külföldön? Nem!
Tudnak nekik olyan lehetőséget teremteni a normális élethez mint külföldön? Nem!
Tudnak nekik olyan munkakörülményeket teremteni, mint külföldön? Nem!

Akkor mit várnak el ezektől a fiataloktól? Hogy éhbérért dolgozzanak, mert itt születtek és itt éltek? Miközben a politikai elit hülyére lopja és hazudja magát! Aki ezt kigondolta és beveszi, az hülye, nagyon-nagyon hülye!

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 16:10:37

@Marcellusca: egyébként meg, hamár lázálmok, simán lehetségesnek tartom, hogy ez ad jó nagy lökést ahhoz, hogy egy csomó helyen a munkavállalók szakszervezetbe tömörüljenek és kollektív szerződéssel, vagy akármi mással rákényszerítsék a munkaadót a "szerzett jogok" szinten tartására, vagy emelésére, vagy akármi.

ja, hogy az emberek nem szeretnek összefogni. én kérek elnézést.

a rezidens orvosok testületi együttes felmondása pl. egy elég jó jelzés. ezt eljátszhatják az audi szerelők és a tűzoltók is, meg akár a rendőrök.

valószínűleg elég gyorsan rendeződne a kérdés, ha országos szinten beadná a felmondását a rendőrök vagy a tűzoltók 80%-a.

Marcellusca 2011.07.25. 16:14:04

@GGG77: Hátha belőlem mást hozna ki! :DDDD

GGG77 2011.07.25. 16:17:30

@mcs: Aha, tehát jók azok a megoldások, amelyek kvázi forradalomra kényszerítik a munkavállalókat.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 16:18:32

@GGG77: a cégek 27%-a most is komoly felvételi problémával küzd. nem találnak megfelelő embert. előbb-utóbb ez az alkalmazási feltételekben is megjelenik.

szemfelszedőt és kártyatisztítót lehet, hogy annyira keresnek, de ez esetben célszerű szakmát váltani.

néha eltűnődöm, hogy 15 éve, amikor is töredéke volt a mostaninak a műköröm-szalonok és kutyakozmetikák száma, akkor azok emberek mit csináltak.

a piacgazdaság lehet, hogy ködös eszme, de többé-kevésbé működik.

(nyilván jobb lenne, ha a kormány ámokfutása nem bolygatná a viszonyokat, de azt hiszem a következő 3 évben ezt tekinthetjük adottságnak, amivel együtt kell élnünk)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 16:19:21

@GGG77: az összefogás erejére próbáltam rámutatni, úgy tűnik kevés sikerrel.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 16:21:15

@mcs:

Mi 7 évvel ezelőtt (!!) egyszerre 300-an jöttünk el egy 2000-es cégtől. Szerinted sírtak, tartóztattak, ígérgettek?
Elárulom: nem, mert minden általunk visszaadott helyre volt 2-3 jelentkező, akiknek az a bér és bánásmód is megfelelő volt, amit mi nem vállaltunk.
Gondolom tudod, hogy azóta még ilyenebb a helyzet, mivel több a munkanélküli, sokkal.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 16:27:31

@laspalmas: nos, én a másik oldalról azt tapasztalom, hogy elég nehéz jó munkaerőt találni.

nyilván mindkét oldalnak megvan a maga selejtje.

bandika gazdája 2011.07.25. 16:33:28

@mcs: Persze, kurvára értékelik a jó munkavállalót! "Te figyuzz! Most kicsit rosszabbul megy a cégnek (meg vettünk mégegy nyaralót a másik mellé) most egy-két hónapig kicsit kevesebbet tudok fizetni, ne haggyá má itt, utána egyszerre megadom!" 6 hónap fele fizetésért - azóta is adja! Mondjuk annyi becsület volt benne, hogy bejelentve tartott a nyugdíj miatt! Igaz, nyugdíj után meg mondta, hogy maradjak feketén feleannyiért. Hogyne! Rögtön!

2011.07.25. 16:36:45

@Manatwork: Ja, felajánlotta, csak éppen ez nem volt egy jelentős felajánlás, ugyanis Pistike második gyerek volt, és a kor szokásának megfelelően a nemesi birtokokat az elsőszülött kapta, őt meg katonának adták. (A harmadik gyerek lett volna a pap.) Valamije azért volt neki is, de nem ez volt a jellemző bevételi forrása, szóval ez egy korabeli nesze semmi fogd meg jól volt.

@mcs: Elméletileg megteheti. De egy vadiúj cég bevezetése min fél év, és a topra csak úgy a harmadik után jár. Kinek van ma Mo-n ennyi tartaléka? Ja, nem ennyi, mert még a cégalapítás, munkaeszközök, reklámok is kifizetendők. Persze kitalálták már erre a megoldást: részvénytársaságnak hívják, de ebben a komcsi-mutyi-kapitalizmusban ügyesen megoldották, hogy a pronyók ne tudjanak ilyen módon tőkére szert tenni, nehogy már csak úgy bekeveredjenek a gondosan leosztott kártyák közé. :-(

infuzio 2011.07.25. 16:38:20

Remélem hamarosan igaz lesz

bandika gazdája 2011.07.25. 16:39:20

@mcs: Persze, mert a jó munkaerő 28 500-ért kellene mi?!

dr. Aullah 2011.07.25. 16:40:38

@infuzio: Köszönjük, hogy azért regeltél ide, hogy ezt elmondhasd.

2011.07.25. 16:49:13

@laspalmas: Ja, ezért találták ki annó a munkásmozgalom hajnalán a gyárfoglalásokat. Mindenki bement, és nem dolgoztak, a menedzsmentet meg hazazavarták. Ha meg került egy-két sztrájktörő, akinek megfeleltek volna azok a feltételek is, amit a sztrájkbizottság nem fogadott el, akkor az illető úgy járt, mint a vas (addig ütötték, amíg meleg volt.) Ezek nagyon kemény harcok voltak. Példul a 8 órás munkaidőért 1886 május 1-ére hirdetett amerikai általános sztrájk alkalmával Millwaukee-ban és Chicagoban a kivezényelt rendőrök éles lőszerrel a munkások közé lőttek. (Ezeknek az áldozatoknak az emléke a május 1-i felvonulás.) Ilyen nehezen és _véráldozat_árán_ kivívott jogokat nyirbálnak meg most sunyin, elbújva egy-egy tollvonással a gyurcsótányok meg viktátorok, és a birka nép csak hagyja, és bárgyu vigyorral az arcán táncolja körül az asztalt, ha kap egy minimálbéres munkát - ami gyakorlatilag éhbér, hiszen a nettó összege a ksh által számított létminimum alatt van. (Még gyermektelen egyedülállóra vonatkoztatva is.)

Megnevezhetetlenül 2011.07.25. 16:54:12

@jános515:
Ebbe nem lehet belekötni. Hálás vagyok én még a húszas éveim közepén sem vagyok.
A cikkhez: Fé-lel-me-tes!
De meglesz. És csak rosszabb lesz. Menjen aki tud, ha más nem mosogatni. Amíg nem húzzák fel az új vasfüggönyt, lásd annak első szelőit - orvos tanhallgatóknak 100e ösztöndíj, csak írjanak alá 5 évet.
És ha nem fognak (mert nem fognak)? - hát innen jön a kötelező szócska hozzáadása...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.25. 16:59:02

@Hajszás Láncos:
ne beszélj megint faszságokat. nem nesze semmi fogd meg jól volt, hanem konkrét összeg. 60 000 forint.
hogy mekkora volt az összeg, azt érzékelteti, hogy vay ábrahám 8000, andrássy györgy gróf 10 000, károlyi györgy gróf 40 000 forintot ajánlott fel és adományozott.
emellé az államadósság egy millió forint körüli összeg volt. azaz, ha ma valaki felajánlaná ezt a nagyságrendet, az jelenleg majdnem 15 milliárd forint lenne.

2011.07.25. 16:59:16

@laspalmas: Ez az egész olyan keveset érint, Magyarországon az emberek többsége, nyugdíjas, munkanélküli, feketén dolgozik, vállalkozó. A legtöbb leszarja, hogy mennyi a fieztett szabadság.

A régi munkahelyemen amikor közöltem a dolgozóval, hogy akkor most kiadom a szabadságát, hát kiröhögött, simán kifizetett egy külföldi utat ugy, hogy meg sem kérdezte, hogy mehet-e szabira, mert 100%-ban ő döntött, hogy mikor akarja kivenni.

A védett kor lett volna még csak egy nagy szívás, 50 felett elhelyzekedni ha van védetkor, hát semmi esély nem lenne, sőt, még előtte kirugnák mielőtt betölti.

Végig kellenne gondolni mielőtt elkezdünk itt károgni!

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.07.25. 17:03:07

@Hajszás Láncos: "Ja, felajánlotta, csak éppen ez nem volt egy jelentős felajánlás, ugyanis Pistike második gyerek volt"

Úgy tudom, a három fiúgyerekből ő volt a legifjabb. (Persze nem vagyok történész.) Apuka pedig a kor szokásaival ellentétben mindhárom fiát elküldte a háborúba, amikor szarban volt a haza. Mondjuk másban se volt az elmúlt 500 évben, de ez mellékes. :)

"szóval ez egy korabeli nesze semmi fogd meg jól volt. "

Az egyévi jövedelmét 60 000 forintban állapította meg. 1 forint megfelelt 11,693 gramm színezüstnek, vagyis a felajánlás cirka 700 kg ezüst áráról szólt. Ez csak egy volt számtalan egyéb közcélú akciójából.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 17:18:25

@Meleardil Eressea Iluvadan: hm.
700 kg ezüst az most kb. 140 millió huf. hogy az ezüst vásárlóereje hogyan változott azóta, azt nem tudom.

az viszont biztos, hogy a MTA lebontására nem lenne elég.
pedig arra adakoznék én is.

Kartal (rezervált) 2011.07.25. 17:35:20

Most nem merek írni azoknak a rohadékoknak, mert csak annyi jönne ki belőlem, hogy A KURVA ANYÁTOKAT BARMOK!!! Mussolini munkajogi törvényei ezerszer jobbak voltak, mint ez a szar. Majd hétvégére összeszedem magam, és megkínálom őket egy kellemes hangvételű levéllel.

@jános515: ismerek olyat. Amerikában végezte a főiskolát, jó munkája volt, de hazajött. Barom.

@Megnevezhetetlenül: mondani is akartam: amíg a határok nincsenek lezárva. Mert a következő lépés az lesz. Persze csak a mi érdekünkben, és hű de jó lesz nekünk ez.

ucsacsu 2011.07.25. 17:48:27

@Baldrick68:
Na mostand akkó, azok az emberek akik ötven felett vannak az egészségüket ott hagyták a cucilizmusba, tudod akkó a legfőbb érték az ember volt,hogy nem kötöttük fel az összes gazember kommunistát. Mivel én magam öt hónapja vagyok nyugger, negyvenöt év munkaviszonnyal, tehát csak mosolygok az okoskodásodon,ne haragudj.Úgy hogy mivel előbb menten nyugdíjba 7 %-t levettek a nyugdíj összegéből,de nem baj,mert én legalább hat hónapja kapom.Egyébként amikor én beszálltam a munka világába kötöttem egy szerződést a nyugdíjintézettel,hogy ötvenöt éves koromba nyugdíjba kerülök,ezért fizetem a havi jövedelmem x%-t most ráhúzattak öt évet, a nyugdíjam csökken,az inflációról én nem tehetek ,nem én csináltam, hanem a fax politikusok.

Manatwork (törölt) 2011.07.25. 17:53:30

@Frengi: Nem is tudom. Dolgoztam több helyen már eddig és változó volt a főnökség hozzáállása a szabadság 1-2 hét egyben kiadásához. Volt ahol az volt a szokás hogy aki hosszabb nyaralást tervezett az időben szólt és a főnökség ezt el is fogadta. Volt ahol valóban szinte sumákban és ultimátumként kellett intézni, mert azt hangoztatták állandóan, hogy aki 2 hétig oda tud lenni szabin annak a munkájára nincs is szükség a cégnél. Ja az se egy közérzetjavító ha a külföldre utazó kollega állandóan azt kapja az arcába a főnöktől, hogy ne panaszkodjon ha van külföldi nyaralásra pénze.
Azt hiszem a jól működő cégeknél meg lehet oldani a szabadságolásokat úgy hogy mind a két oldal meghozza a maga kis kompromisszumát és így nincs rossz szájíz a szabadság körül.
OK. Minda 2 oldal másban érdekelt, a munkáltató abban hogy a dolgozó utolsó pillanatát is a cég nyereségének növelésére fordítsa, a dolgozó meg a saját érdekeit nézi. Ezért írtam ésszerű kompromisszumot MIND A KÉT FÉL részéről.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.07.25. 17:56:08

@mcs: Nem kell azt bontani. Annak is az a baja, mint a gazdaságnak és a politikának. Még mindig zömében "elvtársak" terpeszkednek bennük. 89. Az év, amikor váltotta a gulyáskommunizmust a gulyáskapitalizmus. Ahogy Hofi mondta:
"A párt nevéből csak a munkás maradt ki, az ország nevéből csak a nép. Minden más ugyanaz, mint addig volt.."

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.25. 18:11:12

@Meleardil Eressea Iluvadan: tessék, államforma változott, a gulyás maradt. ezt akár tekinthetjük kiszámítható jövőképnek is.
hisz egyben a kiskapuk országa is vagyunk... és leszünk is egy darabig, ahogy figyelem.

picur3ka 2011.07.25. 18:27:06

Hogy hogy sokaknak nem fog tetszeni? 67% inaktivval az orszagban?

Mint elobb irtak, a kapitalizmus szele. Szabad sirni a szoci diktaturaert.

A UK-ban, rovid anyasagi, talan nincs is apasagi egyaltalan, a szabadsag munkaviszonyhoz es nem eletkorhoz kotott, egyebkent egyeni megallapodas es munkaadoi csomag kerdese.

Egyebkent egy ficko irt egy nyilt levelet arrol, hogy miert haldoklik az amcsi autoipar meg az egesz koceraj: a szakszervezetek meg a tudatos dolgozok majd megmondjak, hogy mennyiert hajlandok, hat annyiert, ami kijon a kibaszott profitbol, amit ki tudsz termelni, majd en megmondom, jo?

GGG77 2011.07.25. 18:51:41

@mcs: Tavaly a multicég, ahol dolgoztam kirúgott velem együtt 13 embert azonos pozícióban dolgoztunk. Aztán pár hétre rá felvettek 7 újat.
Nem lett volna elég csak hatot kirúgni?

GGG77 2011.07.25. 18:57:12

@picur3ka/mesterhazymiklospart: És az UK-ban a túlórát sem kell kifizetni? És az UK-ban egy átlagbérből is probléma a villanyszámla, a fűtés, a törlesztő, egy gyerek?
Nem.

B.P.M. (törölt) 2011.07.25. 19:05:39

Lézer János megszólalt:

"Az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja, ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni - mondta az MTI-nek hétfőn Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110725-uj-munka-torvenykonyve-a-fidesz-kesz-vitatkozni-a-miniszteriummal.html

Bort isznak, vizet prédikálnak.

B.P.M. (törölt) 2011.07.25. 19:07:24

"A Fidesznek kötelessége, hogy segítséget, támogatást nyújtson ahhoz, hogy egy ilyen idejemúlt törvényt felváltson egy mindenki által támogatható, modern, a valós munkavállalói és munkaadói igényekhez igazodó szabályozás" - mondta Lázár János

Mindenki által támogatható?
Az még nem "mindenki", hogy ez a nagyszerű Dávid Ferenc mellé állt.
A hócipőm tele van Dáviddal, Lézer Jánossal meg a Fidesszel. Ugyanolyan büdös tapló banda, mint előtte az MSZP-SZDSZ volt.

abandi 2011.07.25. 19:11:13

Na most aztán elég volt a sirámokból!
Hát kik vogymunk mink?!
Igenis meg kell mutatnunk a világnak, hogy mi történik ha a nyugati marketing egyesül a keleti szorgalommal kishazánkban!
Aki nincs velünk az ellenünk van!
Aki velünk van az nincs ellenünk!
Aki csak úgy van, az nincs...

picur3ka 2011.07.25. 19:17:07

@GGG77:
Nem, aki jol keres, annak nem fizetnek tulorat. A versenyszferaban mondom. Aki a min ber, vagy nem sokkal folotte, polcpakolo, miegymas, annak fizetnek. Elvileg, de ugye, melyik hulye ceg alkalmazna az ilyet tuloraban, ha nem kell?

Persze, a ber magasabb, csak ugye, a GDP is...

midnight coder 2011.07.25. 19:33:24

@Hajszás Láncos: Tudod hol van ma a magyar munkásosztály ? Kínában.
Egy magyar minimálbér bérköltségéből eldolgozgat úgy 4-6 kínai, vagy egy kisebb falura való indiai.
Ezzel kell versenyeznie a büdös hazai kapitalistáknak. És ha a büdös hazai kapitalista megbukik, akkor az összes dolgozó utcára kerül, védett kor vagy szakszervezet ide vagy oda.

2011.07.25. 19:35:43

@Megnevezhetetlenül: Ebben egyetértünk!
@Kartal (rezervált): Ebben is egyetértünk! Barom az istenadta, nem is akármilyen!

Pszt! 2011.07.25. 19:37:42

@Vision: Az USA-ban igen komoly szakszervezet van!

Link Elek 2011.07.25. 19:48:22

most mar ertem, hogy a ciganyok a legjobb munkaero Mo-n.
a szegenyseg a legjobb motivacio

idiotak.

Kicsi Kacsa 2011.07.25. 19:51:01

@laspalmas: Most mondd! Ennyire hanyatlik a Nyugat, még egy papundekli vacakra se futtya nekik. Mégis mennyien születnek odaát....

kavinton 2011.07.25. 19:56:00

@GGG77: nem. Tegyük fel, de csak tényleg tegyük fel, hogy a felmondott 13 embernek azonos 150 nettó fizetésük volt. A cég szerint ez a fizetés sok volt (sőt Viktor szerint is). Mivel új embereket vett fel, így ajánljon egy (magas munkanélküliségű területen) jelentős fizetést. Legyen az 100ezer nettó. Több mint a kényszer, akarom mondani közmunka. Ezek a "K"-s munkaszavak könnyen összecserélődnek mostanság... mint régen... csak a PR más...
Szóval a közmunkakényszernél még a 100ezer nettó is jobb és ráadásul egész évnyi kemény munkával sok éven át kitartóan ismételve elérheted, hogy többet keress mint nettó 100ezer! (apró betűs rész: viszonyítási alap az infláció nélküli mindenkori 100 ezer forint nettó kereset) :D

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.07.25. 19:59:47

Észre kéne venni, a munkaadók fizetik a cehhet, naná, hogy ők diktálnak...

A szociális biztonságot nem a tisztességes magyar vállalkozók béklyóba kötésével kell megteremteni, hanem az általuk fizetett rengeteg adóból és járulékokból kéne kigazdálkodni!

Nurrddin 2011.07.25. 20:07:40

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): beszarok ezeken a szavakon; reakciós, fehérterror.. 25 éve nem halottam ilyeneket
bár igazat megvallva most se kéne
a vén komcsija itt netezik a temető meg üres.....

causa sui 2011.07.25. 20:09:01

No! Mindenki kikáromkodta magát, elszidtátok egymást rendesen - van akit jogosan, mint azt az agybeteg idősasszony nevű izét -, ideje vagyon az egyenes beszédnek.

Személyes véleményem szerint, a kormány nem nyalt a munkáltatóknak. A kormány pontosan azt csinálja, amiért a munkáltatók megfizetik. Összedobtak párszáz millát, azzal kibélelték t. politikusaink zsebeit, és közölték, hogy milyen törvényt akarnak látni. T. politikusaink részéről csak egy kérdés hangzott el: kaphatnánk még pár millát? Akkor gyorsabban menne minden. Kaptak.

Szerény véleményem az, hogy t. politikusaink magasról nagyívben szarnak a nemzetre, a magyarságra, a dolgozókra, az egészségügyre, és mindenre, amiért felveszik a fizetésüket. Orbán röhögve tapossa a dolgozó, adófizető magyarok fejét a nyomorba, a szarba, legalább kicsit magasabbnak látszik. A sleppjéről ne is beszéljünk: igen, a rossz vezető nála hülyébbekkel veszi körül magát, mert nem tűri az ellenvéleményt.

T. politikusainktól mi nyugodtam megdögölhetünk a családunkkal együtt, és mindent meg is fognak tenni, hogy megdögöljünk, vagy elmeneküljünk. Itt nincs szükség értelmes, ambiciózus emberekre, aki ilyen, az menjen külföldre. Itt csak csicskákra van szükség. Rabszolgákra. Az országból záros határidőn belül rabszolgatelepet akarnak csinálni a magyarok számára, és üdülőövezetet a kínaiak és a nyugatiak számára. Akinek ez nem tetszik, az kapálózhat napi 12 órában, hogy éhen ne dögöljön egy híd alatt a családjával együtt, vagy mehet a konténervárosokba a cigányok közé rabszolgamunkát végezni éhbérért. Nagyjából ez a cél.

És ami a legszörnyűbb: nincs kiút. Mert kit szavaznánk meg? Gyurcsány "LeslieNielsen" Ferit? A megélhetési bohócpártot üzemeltető Vonát? Már persze ha lesz egyáltalán választás három év múlva.

Magyarország elveszett. Aki teheti meneküljön. Most.

NA YA! 2011.07.25. 20:13:18

Nem Európa Kínája leszünk, hanem Kína Kínája! Szerintem lehet ott találni pár millió ősi magyar vérrokont, akik kettős állampolgárként egy tál rizsért megszavazzák a fütyiszt!:P

causa sui 2011.07.25. 20:15:23

@Nurrddin: bocsi, te még elhiszed, hogy az az agybeteg izé vén komcsi? Az egy hülye barom, aki röhög a gépe előtt, hogy mennyire fel tud idegesíteni embereket.

@midnight coder: bocs, láttál te már indiai munkát? Mert hozzánk egy időben teherautószámra hordták vissza az Indiában elbaszott félkész termékeket, hogy a hülye magyar munkaerő javítsa ki. Az olcsó indiai munkaerő szállítással, utómunkával együtt többszörösébe került a német tulajnak, mintha itt csináltatta volna meg az egészet magyar szakemberekkel.

2011.07.25. 20:15:50

@midnight coder: Zajos tévedés. Van itt munkásosztály, nagyon is, max te nem tudsz róla, én viszont sorolhatnék párat (Swartzmüller, TEMIC, Knorr Bremse, Chinoin, Egis, Trilak, Budacolor, stb stb.) Azt nem vitatom, hogy kínában alacsonyabbak a bérek. _Számszerüleg_. Vásárlóértéken viszont már nem ilyen kirívó a különbség. Egy, az itthoni kínai piacon 300Ft-os póló ott 1 juan (30 Ft), Az élelmiszerek és a benzin ára fele annyi, mint Magyarországon, egy buszjegy 1 juan (30Ft), egy üveg sör 2,50 juan (75 Ft), kb 10 km megtétele taxival 20 juan-be (600 ft) kerül, így könnyű havi 800 juanos .(24.000 Ft) átlagkeresetből is megélni (ez egyébként Pekingben a duplája). Ja, és az meg urban legend, hogy ezért a kínaiak csapágyasra lennének hajtva, amit itt egy ember csinál, azt ott legalább három-négy, ugyanis a teljes körű foglalkoztatottság (bújtatott munkanélküliség) ott még mindig működik. Vagy legalábbis az olimpia idején még így volt, azóta tudja a faxom, mi van ott.

Nurrddin 2011.07.25. 20:20:42

@Meleardil Eressea Iluvadan: pár éve volt az m1-en egy portréfilm demjánról...
olyan igazi kádárista fajta filmecske, még a fletó király idején, akkor, amikor demján annak a bandának a lelkes híve volt
na a film megmutatta az irodáját, és az íróasztalát, amelyen egy kis Széchenyi mellszobor van
és a narrátor közölte hogy demján úrnak ő a példaképe... és hogy demján úr próbál hasonlítani példaképére, amit a príma primisszima díj is konkrétan bizonyít
na ekkor okádtam majdnem a szőnyegre...

bandika gazdája 2011.07.25. 20:25:30

@causa sui: Ne haragudj, de tévedsz! A néni igazi! Én már csodálkoztam is, hogy hova lett!

gramercy 2011.07.25. 20:25:49

egy tipikus kormánytag hazavisz 4 év alatt SZÁZMILLIÓ forintot, egy ciklus alatt megalapozza a saját de az egész családja jövőjét generciókra

sanyix 2011.07.25. 20:26:20

most már világos hogy ugyan az mint a maszop ez is. Most már nyugodt szívvel rúgnám ki mind2 párt képviselői alól a széket, miközben a nyakuk fel van függesztve.
munkahelyteremtés mi? Eddig is kvára szinte semmi joguk nem volt a magyar dolgozóknak. Ezután lehet hogy lesz munkahely, de hogy senki sem fog akarni ott dolgozni, és inkább megy külföldre az is biztos...

Nurrddin 2011.07.25. 20:28:28

@mcs: az az összeg akkoriban egy kisebb háborúhoz is elég lett volna
ráadásul Széchenyi még nem is tartozott az igazán gazdagok közzé, egy eszterházy herceg (vagy akár a grófi ághoz képest is) vagy egy festesics, andrássy, károlyi család melett valóságos bocskoros volt....

ursus artos 2011.07.25. 20:31:52

Jó tanárt, orvost, előadót nem rúgnak ki.
Jó esztergályost, kőművest. ácsot nem rúgnak ki.

jenőke 2011.07.25. 20:32:53

Ez a jó kérdés: "hogy akarnak így Orbánék több gyereket"?
Sehogy. A haveri PR-ajtódísz-gyáros nem tud többet gyártani. Így is lemaradásban van a tervezettől.

Nurrddin 2011.07.25. 20:33:11

@bandika gazdája: remélem egy szélütés épp most vitte el....
ajánlom neki hogy több választás ne érjen meg... ezek a vén komcsik metszik el lassan a gyerekemnek is torkát, pedig még csak ovikezdő....

Nurrddin 2011.07.25. 20:38:15

egyébként legyen mindenki őszinte....

a most itt reklamálók nagy része bizony tavaly oda adta a voksát....
őszintén, hányan csalódtatok?
merthogy én nem, az biztos... mindezeket lehetett látni előre, mikor a demján félék elkezdték körüldongani ovit mint a dögöt a legyek
van pár fityiszes* ismerősöm
azt szoktam nekik mondani, hogy az a jutalmatok, ami az én büntetésem

*...bár ez a fityiszes jelző azóta már lehet hogy nem áll...

JaBo 2011.07.25. 20:39:41

Én ezt fogom a megadott e-mail címre elküldeni:

Tisztelt Minisztérium!

A honlapjukon található MT tervezet botrányos. Amennyiben ebben a formában megvalósul, én és a párom elhagyjuk ezt az országot és soha többet nem fogunk itt dolgozni. Visszatérni esetleg csak akkor fogunk, ha majd lesz elég megtakarításunk, amiből meg tudunk élni tisztességesen.
A lépések zöme bizonytalanságot és tervezhetetlenséget teremt a legtöbb ember számára. Azon párok számára, akik gyerekeket szeretnének, további visszatartó erőt fognak jelenteni a gyerekvállalástól. Elismerem kellenek változtatások, hogy rugalmasabb legyen a munkaerő, de ez teljességgel elfogadhatatlan. Értem én, hogy mi ennek a célja (munkaerőköltség csökkentés a vállalatoknak, könnyebb alkalmazotti felvétel és elbocsátás, foglalkoztatottságnövelés), de a módszert nem támogatom (és szerintem sokan mások sem). Érdekes, hogy a német, osztrák, holland, dán, norvég, svéd, finn munkaerő-piaci szabályok is sikeresek, tessék onnan példát venni. Ezért pénzzel és lábbal szavazok és elhagyom az országot, ha megvalósul. Több gazdaságpolitikai lépésről ne is beszéljünk.
Aki értelmiségi és jól kereső adófizető, az mind át fogja ezt látni és nagyon, de nagyon sokan ezért el fogják hagyni az országot. Csak képzeljenek bele! Ha csak 100 ezer értelmiségi (az orvosokat nem számolva), akik éves átlagban bruttó 400 ezer forintot keresnek, elmegy, az évi 180 milliárd forint adó- és járulékbevétel kiesés. És még nem beszéltünk a kétkezi szakemberekről, akiket tárt karokkal várnak a német és osztrák munkaerőpiacon. Évi 80-100 ezer fős munkaerő-szükségletük van ezeknek az országoknak, amit csak bevándorlásból tudnak fedezni. Ma Magyarországon van kb. 2-2,5 millió dolgozni akaró ember, akik két év alatt le tudnak lépni. Nem én akarok az utolsó lenni!!!

Egy tisztes állampolgár, akinek nagyon a határon van az a bizonyos cérna!

ephudd 2011.07.25. 20:40:21

Év végéig Németországban vagyok, aztán hazamegyek. Pfff, sok eszem van. Amit viszont nem értek, hogy csak egy ilyen posztot 1000-en lájkolnak, 3 millió embernek nyúlták le a magán-nyugdíjpénztári megtakarítását, lassan már mindenkinek kiloptak, kizsaroltak a zsebéből mindent, mindenki morog, elégedetlenkedik, ám nincsenek állandósuló országos sztrájkok, senki nem kényszeríti ki, hogy elvonuljon a forradalmár társaság haza, de még csak komolyabb szervezkedést sem látok. Itt Németországban többen tüntetnek a repülőtéri zaj ellen, mint otthon az ország tönkretétele miatt...Így viszont maradni fognak 2014-ben...Tehát: felesleges a szájtépés itt is, szerintem...

ephudd 2011.07.25. 20:41:33

@JaBo: És nyilván nem fog olvasatlanul deletálódni az üzeneted... Inkább vegyétek meg a repülőjegyet...

JaBo 2011.07.25. 20:43:49

@ephudd: már nézem az időpontokat! Állást majd kint szerzek, addig sem várok még lesz!

Nurrddin 2011.07.25. 20:47:34

@ephudd: 2006 óta nem biztonságos a tüntetés magyarországon...
bár igazából inkább '97-re datálnám, a metész tüntetés szétverése napjától...

amúgy ha van tünti, ha nincs, a négy évet mind kitölti
igaz a fityisz még pár éve a kormány nulla társadalmi támogatottságáról beszélt, de ma már más a helyzet...
ha nulla lesz ők akkor is maradnak, mert ez az ő négy évük
szét van itthon minden rohadva, olyan szinten amit már demokratikus úton szerintem nem lehet helyre hozni
sok-sok himbálódzó narancs és vereskomcsi kell hogy változzon valami, de ahhoz előbb teljesen meg kell nyomorítaniuk az nemzetet
mondjuk dolgoznak rajta keményen....

vkindustrial 2011.07.25. 20:48:01

@Vision: Szarnék én a kedvezményekre, ha legalább normálisan megfizetnék az embert.
Voltam felvételi elbeszélgetésen nemrég egy cégnél, egy számomra érdekes állás miatt, mert a mostani munkámat már unom (lassan 7 éve nyomom). Amikor a fizetés részhez értünk, azt hittem rosszul hallok: nem érte el bruttóban sem a 100.000,- Ft-ot!!! Ráadásul nem egy legalja munkakörről volt szó. Akkor mennyit kereshet egy egyszerű munkás annál a cégnél? Szépen megköszöntem a lehetőséget...
Hát ez itt a kurva nagy probléma. Lehet az Egyesült Államokat emlegetni példaként, csak nem érdemes; nem egy súlycsoportban van a mi országunkkal.

ephudd 2011.07.25. 20:48:06

@JaBo: Ha elfogadsz tanácsot (én most kinn élek), vakon ne menj ki, mert csak kiszolgáltatod magad. Próbálj meg kapcsolatok, ismeretségek révén találni valamit. Bár: otthon is ki vagy szolgáltatva, itt sem jobban. Nem szóltam...:-)

gramercy 2011.07.25. 20:51:33

@ephudd: " nincsenek állandósuló országos sztrájkok"

100 év: censusos-cenzurás monarchia, háború, trianon, tanácsköztársaság, horthy, szálasi, háború, holokauszt, don kanyar, szovjet megszállás, rákosi, államosítás, padlássöprés, békekölcsön, 56, kádár, rendszerváltoztatás, rablóprivatizáció

fusson ki merre lát

NA YA! 2011.07.25. 20:52:15

@ursus artos:"Jó tanárt, orvost, előadót nem rúgnak ki.
Jó esztergályost, kőművest. ácsot nem rúgnak ki."

Nem, csak nem alkalmazzák, mert mondjuk áll az építőipar (is)!

ephudd 2011.07.25. 20:52:39

@Nurrddin: Hát a demokratikus eszközök csak egy demokratikus keretben működhetnek, azt viszont felszámolták. Innentől kezdve... Az elmaradt forradalomról gyakran hallani a rendszerváltás kapcsán, de Orbán téved, ha a tavalyi választást gondolja forradalomnak. Ha így folytatják egyszer beszakad a cérna mindenkinek, s akkor tényleg baj lesz.

NA YA! 2011.07.25. 20:53:34

@jenőke:"Ez a jó kérdés: "hogy akarnak így Orbánék több gyereket"?"

Szerintem nekik már van elég!:x

JaBo 2011.07.25. 20:54:02

@ephudd: van kint ismerős Norvégiában, bármikor ki tudok menni, ha nagyon muszáj, de inkább német nyelvterületre mennék.

ephudd 2011.07.25. 20:54:33

@gramercy: És merre? A "hanyatló" nyugatra vagy az új alternatívát, az orosz-kínai tengelyt vegyék célba?

ephudd 2011.07.25. 20:56:17

@JaBo: Akkor hajrá! Itt Berlinben is nagyon sok magyar van, Németországban van munka is (elsősorban szakképzett munkaerőt keresnek), s nyugodt az élet... Minek megyek én haza? Hmmm...

1000rörö 2011.07.25. 20:57:41

Jó is lenne ha Európa Kínája lennénk. A Puskás stadionban szívesen váltanék belépőjegyet mikor egy lopásért kezeket vágnak le, és egy fokkal nagyobb bűncselekményért már bitófa járna. Abból a kis pénzemből még borravalót is hagynék a jegyárusnak mikor akasztanák a tisztelt képviselő házat és Viktorka elütné a bitón a 12-t.

bandika gazdája 2011.07.25. 21:00:10

@ursus artos: Te is tévedsz sajnos. A jó kőmüveseket, ácsokat stb. is kirúgták a mi cégünktől, tudod miért? Mert ócsóbb alvállalkozót dolgoztatni, aztán nem kifizetni, mint járulékot fizetni az ács után! Hát a minőség nem olyan, de ki nem szarja le, majd csődbe megyünk, oszt csinálunk másik céget! Ez már nem nálunk volt, de tudok 100 ilyet! Bírsz követni?

Kartal (rezervált) 2011.07.25. 21:01:46

Lét és öntudat
Torkos Matild
2011. július 25. 00:01

Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, olyan öntudatos közösség, amelyet az állam a maga munkájával szolgál – így szól a kormányfő bálványosi szabadegyetemen mondott beszédének fő gondolata.

Teljes mértékben egyetértünk Orbán Viktorral: a nemzetnek, az öntudatos közösségnek szolgája, nem pedig uralkodója az állam. Ebből azonban következik néhány alapvető követelmény az állammal és azon belül a politikai hatalmat gyakorló kormánnyal szemben, például amikor az a törvényalkotás jogát gyakorolva a munka törvénykönyvét akarja módosítani. A nemzetgazdasági tárca által társadalmi vitára bocsátott jogszabálytervezet készítői mintha megfeledkeztek volna a bérből és fizetésből élő milliók „öntudatos közösségéről”.

A törvény előkészítői nem voltak híján a kreatív ötleteknek, amikor csorbítani igyekeztek az idősebb, nyugdíjkorhatárhoz közeledő munkavállalók jogait, amikor megkurtítani javasolták a fiatal munkavállalók szabadságát, vagy amikor a betegek vagy éppen a gyesen lévő édesanyák elbocsátásának megkönnyítése érdekében szövegezték meg jogi passzusaikat. Mintha megfeledkeztek volna arról az apróságról, hogy kiknek is köszönhetik a nemzet jelenlegi szolgálói „fülkeforradalmi” érzületüket, amivel nagy felhatalmazással és még nagyobb lelkesedéssel nekiláthattak a nemzeti együttműködés rendszerének felépítéséhez. Felfoghatatlan, hogy vajon miért akarnak mindenáron beletáplálni a bérből és fizetésből élõ emberekbe is egyfajta forradalmi hevületet akkor, amikor nagy részük már ma is kiszolgáltatott helyzetű bérrabszolgaként éli meg munkavállalói létét, vagyis szinte már csak a „láncait veszítheti el”. Miért kell még jobban megkönnyíteni a munkavállalók elbocsátását akkor, amikor a kirúgottak érdekérvényesítő képessége ma is nagyon csekély? Miért kell gyengíteni a szakszervezeteket, elbocsáthatóvá téve az érdekvédelem konfliktusait vállaló szószólókat akkor, amikor ma a munkavállalóknak amúgy is csak elenyésző hányada élvez szervezett érdekvédelmet? Miért kellett a miniszterelnök által kezdeményezett szociális konzultáció részeként elhúzni a mézesmadzagot az 55 évesnél idősebbek előtt, meglebegtetve a „védett kor” bevezetését? Emlékeztetőül: a válaszadók több mint 90 százaléka helyeselte a kormányfő javaslatát. Csakhogy, mialatt a konzultáció zajlott, a Matolcsy György által vezetett tárcánál gőzerővel folyt a munkáltatók szája íze szerinti törvényalkotás, a védett kor jogintézményének visszametszése. Az új törvénytervezet némi adminisztrációs pluszmunka mellett az eddiginél kisebb összegű végkielégítéssel engedi meg az idõs dolgozók elbocsátását.

A kormány a jelek szerint nem több frontot nyitott a nagy rendrakás érdekében, hanem egyet, de azt mindenki ellen, a saját öntudatos választói ellen is. A nemzetgazdasági tárca által csupán koncepciónak nevezett törvénytervezet „széles körű egyeztetése” az elmúlt hetekben megkezdődött. A minisztérium közleménye szerint a tervezet „tudományos megalapozottsága” érdekében véleményezésre kértek fel egyetemi tanszékeket, munkaügyi bíróságokat, legfelsőbb bírósági bírókat. Megküldték a koncepciót az országos szakszervezeti konföderációknak és a munkáltatói érdekképviseleteknek is, hogy „észrevételeiket beépíthessék”. Ezt tekinti társadalmi konzultációnak a tárca.

Ez így nem lesz jó. A munkavállalói jogokat ilyen brutálisan csorbítani igyekvő törvénytervezet előterjesztőinek illik belenézni a dolgozók és érdekképviselőik szemébe. Ilyen törvényeknél nem elég a tudományos megalapozottság, előbb a társadalmi, politikai konszenzust kellene megteremteni az alapvető változtatásokról, és utána lehetne nekilátni a jogtudomány szakmai igényeit kielégítő törvényalkotásnak. Természetesen csak akkor, ha öntudatos közösségünk szolgái, ott fenn a politikai hatalom csúcsain, a heves nyár után nem akarják, hogy forró legyen az ősz is…

www.mno.hu/portal/799194

Yasashi Tanuki 2011.07.25. 21:05:59

Akkor lennénk Európa Kínája, ha bevezetnék a vezetői felelősséget és visszahoznák a halálbüntetést, hogy legyen tétje is.

Most megint azokat szivatják akik húznak, és fizetik az adókat.

Demján csak azt nem vette észre, hogy Kínában azért van meg a motiváció a munkára, mert ott semmi se jár ingyen. Ha nem lehetne munkaviszony nélkül nyugdíjhoz, szociális és egészségügyi ellátásokhoz jutni, akkor nálunk is fellendülne a munkaerőpiac és/vagy a vállakozókedv. Ameddig minden alanyi jogon jár addig mindig marad egy masszív réteg akinek megéri élősködni. Az alanyi jogon járó ellátások helyett csökkenteni kell kínai szintre az adókat és egykettőre felépül a munkaalapú társadalom.

Kartal (rezervált) 2011.07.25. 21:09:45

@vkindustrial: szó szerint így jártam én is. Papírjaim rendben, több év gyakorlatom és tapasztalatom van, szeretem csinálni, de amikor azt mondták, hogy bruttó 97... hát a nettóm több most éppen. Így maradtam egy "nemszeretem" munkahelyen, és kínlódok. De legalább megélünk. Egyelőre. Mert ha ezek a mocskok megvalósítják amit itt leírtak, akkor megyünk mi is a híd alá megdögleni.
Nálunk sajnos nem divat öngyilkos merénylőnek lenni, de amikor minden mindegy már... nehogy forró legyen az ősz is.

Tapogatott Kukorica 2011.07.25. 21:10:16

10 PRINT "ÉLJEN A PÁRT!"
20 $DERUS_ELET=$DERUS_ELET-1
30 GOTO 10

redriot77 2011.07.25. 21:20:23

@Nurrddin: "ha nulla lesz ők akkor is maradnak, mert ez az ő négy évük"

A következő négy is az övék lesz. Addigra olyan választási törvényt hekkelnek maguknak, amivel akkor is kijön a fidesz-kétharmad, ha a béka segge alá esik a támogatottságuk. Trükkök a választási körzetek meghatározásánál, aztán határon túliak szavazati joga. Nem lesz kormányváltás '14-ben, arra mérget vehetsz.

bandika gazdája 2011.07.25. 21:20:54

@Kartal (rezervált): Pont erre gondoltam, csak nem tudtam hogy kell idetenni!

sexmachine 2011.07.25. 21:21:57

Szerintem arra az email címre tök fölösleges bármit is küldeni egy finom kis DoS bomba kivételével.

Nurrddin 2011.07.25. 21:23:37

@ephudd: egyelőre még a néha alkalmilag felfüggesztett demokrácia idejét éljük
erős lenne kijelenteni hogy nem az, mert valami olyasmi van itt is
fletó idején is ez volt, csak az alkalmak egy időben megsűrűsödtek....

bandika gazdája 2011.07.25. 21:26:06

@Kartal (rezervált): Pedig Matild aztán nem az a vérgyurcsányhívő mint a néni!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 21:28:31

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

"A UK-ban, rovid anyasagi, talan nincs is apasagi egyaltalan, a szabadsag munkaviszonyhoz es nem eletkorhoz kotott, egyebkent egyeni megallapodas es munkaadoi csomag kerdese."

És mennyik a bérek?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 21:29:27

@GGG77:

Nem, mert akkor nem kaptak volna állami támogatást a 7 ember után.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 21:30:18

@B.P.M.:

Vagyis hazudnak, veszettül.

"Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót - jelentette ki a miniszterelnök szóvivője hétfőn újságírók előtt."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=165672

pukancs 2011.07.25. 21:34:38

"A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető."

NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN NA A KURVA ANYÁDAT TE SENKIHÁZI DEMJÁN

picur3ka 2011.07.25. 21:36:23

@laspalmas:

Valahol 6 font korul van az orankenti min ber jelenleg, egeszen fillerre nem tudom. De ugye a GDP is sokkal magasabb, mint MO-e. Igy is szarra vannak adosodva ok is.

Ahogy Kadar elvtars mondta: Jarni jar, csak nincs.

gyilkos fűegér 2011.07.25. 21:48:15

@Kartal (rezervált):

Nocsak, Torkos Matildka megvilágosodott? Szopjon tarajos sült. Egyébként ez a Czomba Sándor nevű bunkó úgy izzadt most az előbb a Hírtv-ben (A Hírtv-ben!), mint kurva a templomban.

gyilkos fűegér 2011.07.25. 21:55:14

Nem tartozik ide, csak részben: Paranoid Android szerint a norvégoknak az a mákjuk, hogy találtak olajat. Na itt van, hogy mit is csinálnak pontosan az olaj-jövedelemmel:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=453926

Gondolom, mi is így bánnánk a makói gázmezőkkel, lásd selmeczi, matolcsy. (Csak megjegyzem, a helyesírás ellenőrző már elfogadja matolcsy nevét kisbetűvel.)

soproni1 2011.07.25. 22:37:53

@laspalmas:

Nem lehet egyszerre bért emelni és eltartani 8-9 millió embert ! Előbb sok embernek kell kevés pénzért sokat dolgozni, aztán az értékesebbje sokat keres, majd, ha az értékesebbje elkezd költekezni, akkor jut nekünk, a maradék selejtnek is. Ez a folyamat 10-20 év, nem lehet úgy neki indulni, hogy " annyiért nem megyek el dolgozni" . Igenis a munkanélküliség legyen szégyen !
Bár nem hiszek abban, hogy a mélyszegénységből tömegesen ki lehet törni, de már az alsó közép réteg is szokik le a munkáról. Nehéz időszak a munkára való rászokás, de hosszútávon megéri. Mondjuk 40 évesen könnyen osztom az észt, hiszen már a kapitalizmusban kezdtem dolgozni, küzdeni, de, ha nem engedjük, hogy a kevés tehetséges fiatal elkallódjon, akkor lesz jólét ( legalább nekik)

zsoci 2011.07.25. 22:42:05

Ugyantöbb pontja minimum vitatható a terveztnek, de azért a szakszerveztekért nem kár. Értelme semmi sem volt, viszont egy csomó pénzt vitt el, és csak flesleges cirkuszokat gerjesztett. Én be is tiltanám !

efi 2011.07.25. 22:50:13

Jajj, mán nincs itt probléma a műszakpótlékkal, majd jön a bérkommandó és ellenőrzi, hogy az alapbért emelték-e úgy, hogy a végeredmény ugyanannyi legyen a 15%-kal is.
Nyomdahuba:
"44-től plusz hat" nap szabadság, helyesen 41-től.
Szótár:
"A friss apukák az eddigi 5 nap rendkívüli szabadság helyett 5 nap fizetésnélkülit kapnak." = eltörlik, de - fizetéstől függően - 25-100 ezer Ft ellenében el szabad menni. (Ennyi kiesik ugyanis)

gramercy 2011.07.25. 22:57:30

@zsoci: koltozzel szomaliaba te szerencsetlen pocs

ott nincsenek szakszervezetek

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.25. 22:58:33

Komolyan kérdezem, magyar polgár meddig tűröd még ezt a szarháziságot, szemétséget, diktatúrát?

Meddig asszisztáltok, néztek , bólogattok a törpe bandájának?

Mik vagytok, miből vagytok?

Minden magyar polgárnak " 20 alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal" Pintér Sándor féle életpálya modellt követelünk!

zsoci 2011.07.25. 23:07:15

@gramercy: Meséldd már el te főokos, hogy neked mégis mit intézett már el a szakszervezet ? Milyen előnyöd vol belőle ? Mert nekem semmi, soha, csak hátrányom.

Például remekül tudnak értelmetlen, teljesen eredménytlen, és többeknek kénylemetlen strájkot szervezni. Na csak erre jók !

Spanish VVax 2011.07.26. 00:34:12

Nekem speciel mint IT vállalkozónak az "5 napos fizetett szülési szabadság a ffiaknak" nagyon bökte a csőrömet, anno, pár éve a legjobb emberem a leggyilkosabb hajtás kellős közepén ezzel az indokkal nem jött 5 napig, mivel kulcsember volt, igy emiatt 1 hetet csúszott a lelépésén a teljesités, megkötbéreztek, stb, mindemellett tudtam, hogy az egész család ott van náluk, 2 energikus nagymamával, lánytestvérrel együtt babasegitőben...a fickó fogta magát és lelépett 5 napra egyedül pihenni (! rossz pletykák szerint egy másik nővel) ...az én nagyon drága költségemen, hiába kértem, hogy legalább tegyük át máskorra. "Nekem az jár"- mondta. Aztán csodálkozott mikor a project végén szerződést bontottam vele, mondjuk nem csak ezért, nem szeretem ha valaki fejőstehénnek néz egy céget, de ez már egy hosszú -és másik - történet.

komplikato 2011.07.26. 01:26:17

"Egy magyar minimálbér bérköltségéből eldolgozgat úgy 4-6 kínai, vagy egy kisebb falura való indiai."
Azért ilyet ne írjunk, a legutóbbi kínai minimálbér már több mint fele az itthoninak. Ehhez jön a negyed akkora élelmiszer, fele akkora műszaki-cikk árak, áfa nemléte, stb. India már más tészta.

komplikato 2011.07.26. 01:28:49

@NA YA!: OFF: Volt róla szó, hogy az ott létezett magyar(!) gyarmati részen valami 400.000 kínainak volt magyar állampolgársága. Na most a száz év alatt hány utódjuk lehetett? :)
Kérlek NE adj nekik ötleteket!

Napkutya 2011.07.26. 02:14:16

Volna itt egy kis összehasonlítási káosz, -már, ami Kínához viszonyítva elég gáz :

Mindenekelőtt: vegyük figyelembe, hogy vagyunk itt össz-vissz tíz milliónyian. (Se.) Ez, mondjuk, csak Peking lakosságának a FELE !!! Már ebből a szempontból sem kellene a Fidesznyikeknek hülyeségeket beszélni, hogy a kínai modell bármilyen formában átvehető itthon.

Sőt! Ebből idehaza a kor fa sem túl biztató: 40 év felett van nálunk az ország lakosságának 45%-a! Most, épp őket szopatják le a kormánypártiak, csak nem nagyon dicsekednek vele. Az ország lakosságának a FELE szívta meg idáig.

Lehet, hogy akad egy-két troll majd, aki ezt vitatja, de nem hinném, hogy nincs olyan rokona, aki az érintett korcsoportba tartozna. Ajánlanék egy gyors konzultációt a nagybácsikkal, nagyapákkal.

A lényeg: Mi a b. lófaszt hülyítik a népet a kínai gazdaságszervezéssel, amikor olyan nagyságrendi különbségek vannak, emberben, erőforrásokban, hogy gyakorlatilag összehasonlítani sem lehet?

Persze, az életszínvonalat még simán utolérhetjük a narancs pufajkások alatt.

Mondjuk a Tibeti-fennsíkét. (Qinghai tartomány) Mégiscsak Kína egy negyede....

szbszig 2011.07.26. 03:41:29

@lomposfarkas: Hány kivégzés is van Kínában évente? Néhány ezer talán. Másfélmilliárd emberből. Akkor ez arányosan azt jelentené, hogy idehaza körülbelül tíz embert ítélnének évente halálra, ha hasonló vehemenciával alkalmaznák a bíróságok ezt a lehetőséget. Ennek nagy része is gyilkos meg kábítószer-kereskedő lenne, szóval évente kivégeznének körülbelül egy embert gazdasági jellegű bűncselekményért... Vagy a másik oldalról közelítve mondhatnám ugyanezt úgy, hogy Kínában felfoghatatlanul nagy a korrupció, mégis csak néhány tíz, esetleg száz embert végeznek ki miatta évente. Lényegében mintha nem is tennének ellene.

2011.07.26. 03:59:56

@mcs: Jól mondod! Annyit hozzátennék, hogy az ilyen típusú munkavállalásra nem a cégalapítás, hanem az önfoglalkoztatás lenne a megelelő forma. Ahogy olvasok a törvénytervezetről az önfoglalkoztatás szabályozása hiányzik (hozzátenném, hogy magát a tervezetet nem, csak híreket olvastam róla).

Egy megfelelően kidolgozott önfoglalkoztatási forma egy csomó munkavállalónak és munkaadónak rendkívül előnyös lehetne és szerintem a munkanélküliség és a feketemunka problémájának megoldásában is sokat segítene. Sok országban működik ilyesmi, az angliait ismerem közelebbről. Valahogy úgy kell elképzelni, mint Magyarországon az egyéni vállalkozó, csak sokkal egyszerűbb adózási és könyvelési szabályokkal - ez bevételtől függően akár jövedelemadó és áfamentességet is jelenthet és az eü biztosítás is valami bagatell összeg. Lehet az ember önfoglakoztó kertész, szobafestő, grafikus, programozó, takarító, lehet büféje, kisboltja, egyéb kereskedése, stb stb. Az angolok ezt a rendszert kifejezetten a munkanélküliség és a feketemunka kezelésére hozták létre. Az alapelv kb. az volt ,hogy ha a polgár adót úgysem fizet, akkor legalább lehessen valami önálló bevétele, hogy ne kelljen neki segélyt adni. A rendszer bevezetésével a fekete foglalkoztatás egy részét is legális útra terelték, nem úgy, hogy az árral szemben próbáltak küzdeni, hanem legálissá tették a mindennapok gyakorlatát. A munkaadók nyertek vele, mert egy csomó embert rugalmasan, az éppen jelentkező igények szerint foglalkoztatnak, a munkavállalónak meg rugalmas munkaideje van és egy csomó ember, aki egyébként munkanélküli lenne, valami keresethez juthat.

Hozzá kell tenni, hogy ez a rendszer sem hiba nélküli, sok munkaadó a szabályok kijátszásával foglalkoztat önfoglalkoztatóként olyan munkásokat, akiket a szabályok szerint alkalmazottként kéne. Mindezzel együtt szerintem nem rossz a rendszer, legalábbis alkalmasabb a kor foglalkoztatási problémáinak kezelésére, mint a magyar kormány elképzelése.

lobelt_ledfold 2011.07.26. 06:39:05

@laspalmas: "A UK-ban, rovid anyasagi, talan nincs is apasagi egyaltalan, a szabadsag munkaviszonyhoz es nem eletkorhoz kotott, egyebkent egyeni megallapodas es munkaadoi csomag kerdese."
"És mennyik a bérek?"

Talán ott sem úgy kezdődött, hogy reggel felkelt a király, majd közölte, hogy mostantól kevesebb szabi jár meg kisgyerekkel nem lehet éveket tölteni otthon, de megtriplázzuk a béreket. Előbb jön a meló, társadalmi szinten, és abból születik a jólét. Amúgy pedig azon szívni a fogunkat, hogy mi brutálisan visszavágják a munkavállalói jogokat meg előnyöket, bezzeg nyugaton micsoda kánanán van... nevetséges. A United States of America nevű országban 0.0 a törvény által meghatározott, fizetett szabadság. Egyéni szerződés a cég meg a munkavállaló között létezik, mint ahogy itthon is lehet ilyet kötni, de nem az állam szabályozza. Naná, hogy a munkavállalók is versenyeznek egymással, aki többet dolgozik (kevesebb szabit akar ugyanannyi pénzért), az versenyképesebb. Mindez igaz országok összehasonlításában is, ha közeledni akarsz a nyugathoz akkor nem élhetsz olyan színvonalon, mint ők. Annak ára van.

Lassan el illene jutni oda, hogy nem a kormányt, a parlamentet meg a rohadék munkáltatót szapuljuk, hanem megvizsgáljuk a munkavállalót is. Ellustult egy ország vagyunk, ahol sokat szája csak sír és másban keresi a hibát, pedig magának is volna elég dolga.

Ugyandehogy (törölt) 2011.07.26. 06:58:07

"az emberek egyhangúan (91 százalék) támogatják"

"egyhangúan", mi...?

jog-ász 2011.07.26. 07:06:15

a demján féle javaslat már megvalosuloban van: a képzettebb munkaerő elmegy nyugatra, ha csak 5% az is 500.000 ember, ennyivel kevesebb munkahelyet kell már teremteni, a maradék meg éhbérért könyörög hogy dolgozhasson és épithesse a hazát egyre nagyobb szegénységben, remélem mindenki el tud menni aki akar mielőtt bezárják a kapukat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 07:25:55

Demján volt már szegény? Amúgy szegénység így is van, csak esetleg nem látják.
Asszem ez a bodzaszedőket kurvára nem motiválja.

A családbarát intézkedéseket meg köszönjük, tényleg jó. Mondjuk ezek aúgy munkára sem nagyon motiválják az embert.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 07:27:42

@lobelt_ledfold: Banyek Angilában talán vagy az 1600-as évek óta építik a demokráciát, meg kissé régebben nagyhatalom... Lehet, hogy könnyebben ment a jólét megteremtése...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 07:28:59

@ifsz: Ma is van ilyen... "vállalkozói igazolvánnyal biztonsági őrt felveszünk"... De a fél sajtó is így dolgozik, nehogy munkabért kelljen fizetni, meg járulékokat a munkaadónak.

biohouse 2011.07.26. 07:43:58

Alapvetően támogatandó a MTVk szigorítása. Egy szocialista csökevényről van szó.
Példa: Miért jár több szabadság az idősebbeknek, mint a fiataloknak? Ez kellemes az idősebb munkavállalóknak, de ha a munkáltató a munkaerőpiacon válogathat a munkaerő között, akkor teszem azt azért sem fog idősebbet választani, mert annak többa szabadsága, amit ő fizet (vagyis drágább). Ráadásul a fiatalabb lehet, hogy többet is dolgozik.
Megoldás: A 20 napon túl a munkáltató dönthesse el, jár-e valakinek többlet fizetett szabadság.
(Amúgy még a 20 is sok, 15 elég lenne.)

Roy 2011.07.26. 07:56:36

@lobelt_ledfold: Azért van egy kis különbség . Az ugynevezett fejlettebb nyugati társadalmakban a munkaadók már rájöttek, hogy ha kizsigerelik a munkavállalókat akkor nem biztos, hogy minőségi terméket fog előállítani, illetve minőségi munkát fog végezni. Hazánkban ez nem így működik. A munkaadónak az az érdeke, hogy a munkavállaló minél kevesebb bérért minél többet dolgozzon. Nálunk hiába szabályozzák a munkavállaói jogokat, még így se tartják be a cégek nagy része. Nyugaton vannak olyan országok ahol még a szabadságok eltöltését is finanszírozzák a cégek anyagilag (pl. Svédprszág).
Egy rablókapitalizmust nem lehet összevetni a nyugati társadalmak kapitalizmusával.
Lehet, hogy nyugaton nincs gyes-gyed, de, ha mind a két szülő dolgozik alkalmazni tud egy dadust a gyerekei mellé, vagy be tudja adni óvodába, bölcsödébe. Nálunk bölcsöde szinte nincs, óvoda is kevés.
A legtöbb magyar cégnél a szabadságokat se nagyon adják ki, hiába a törvényi szabályozás, sok munkavállaló még csak be sincs jelentve, vagy csak minimálbérre.
Nyugaton egy bejelentetlen munkavállalót találnak akkor súlyos bírságot kap a munkaadó, többszöri ismétlés esetén még a redőnyt is lehúzhatja.
Még valami. Egy nyugati munkavállaló bére is többszöröse a magyarénak. Ebből el tudja tartani a családját. Nálunk még két fizetésből se nagyon lehet kijönni.
Egyszóval nem kellene a nyugati, és a mgyar viszonyokat páhuzamba állítani.

lobelt_ledfold 2011.07.26. 08:34:13

@Roy: "...a munkaadók már rájöttek, hogy ha kizsigerelik a munkavállalókat akkor nem biztos, hogy minőségi terméket fog előállítani, illetve minőségi munkát fog végezni. Hazánkban ez nem így működik."
Azaz ha több pénzt kapnának az emberek jobban tudnának dolgozni? Nem fordítva kellene csinálni? Jobban dolgozni és joggal elvárni a több pénzt? Ha igaz is amit mondasz, akkor is az miért a kormány hibája?

"A munkaadónak az az érdeke, hogy a munkavállaló minél kevesebb bérért minél többet dolgozzon."
A munkaadónak a világon mindenhol ez az érdeke, a munkavállalónak meg az, hogy sok pénzért keveset. Mint ahogy az eladó drágán akar eladni a vevő meg olcsón vásárolni. Ahol a két elvárás kompromissum jelleggel találkozik, ott van a Marshal kereszt metszete, az aktuális piaci ár.

"Nálunk hiába szabályozzák a munkavállaói jogokat, még így se tartják be a cégek nagy része."
És ezt megintcsak kizárólag kormánynak kellene kikényszeríteni? A munkavállalókna semmi közük ahhoz, hogy nem ismerik a jogaikat vagy nem tudják érvényesíteni azokat?

"Egy rablókapitalizmust nem lehet összevetni a nyugati társadalmak kapitalizmusával."
Ha jól emléxem a töriórákra akkor a rablókapitalizmust éppen a híres és imádott nyugaton találták ki, csak idővel fejlődtek. Mellesleg a miénk az nem igazui rablókapitalizmus, hogy olyat lásunk ahhoz bizony tényleg Kínába kell menni.

"Nálunk bölcsöde szinte nincs, óvoda is kevés."
Európa Kínája, mondja a cikk, és van benne valami. Ott ezt úgy oldják meg (bármiféle szociális háló illúzója nélkül), hogy a családok összetartanak és a nagyszülők nem vasárnapi pogácsasütésre vannak tenyésztve, hanem aktív szerepet vállalnak. Ez persze szembenáll a mobil munkaerő teóriájával, de azért ne áltassuk magunkat, nem olyan mobil és rugalmas a magyar ember hogy vérzsagot kappot kopóként követné a munkát árkon-bokron át. Ez persze nem válasz, tényleg több óvoda meg bölcsöde kellene, de az pénzbe kerül. Tyúk vagy tojás probléma. Szerintem előbb megint termelni, dolgozni kellene világszínvonalon, és akkor idővel épülhetne bölcsi is.

"A legtöbb magyar cégnél a szabadságokat se nagyon adják ki, hiába a törvényi szabályozás, sok munkavállaló még csak be sincs jelentve, vagy csak minimálbérre."
A munkavállaló halántékára azért ritkán szorítanak pisztolyt "fekete munkát vagy életet" felkiálltással. Erre talán azt mondod, hogy a kevés munkalehetőség miatt szimbólikusan mégis ez a helyzet, de akkor felmerül bennem megint, hogy miért nem költözik a munkavállaló ha nem talál helyben korrekt munkát? Mert sehol sincs olyan? Ez hitbéli kérdés, és én hiszek abban, hogy egy felkészült, a szakmáját ismerő, életrevaló és felkészült ember talál munkát.

"Egy nyugati munkavállaló bére is többszöröse a magyarénak. Ebből el tudja tartani a családját. Nálunk még két fizetésből se nagyon lehet kijönni."
És ha nálunk kétszer magasabbak lennének a bérek akkor fele annyi munkahely sem lenne. Azért akad munka, mert olcsó a munkaerő. Továbbá a bérek szintje egy dolog, bár tény, hogy sok minden olcsóbb vagy azonos árszinten van nyugaton, azért a német frissen kirepülő húszévesnek sem kevesebb idő mint idehaza mire a lakásravalót öszegyűjti. Pekingben pedig az ingatlanárak jelenleg a 4-500%-kal többe kerülnek mint Budapesten. Ott olcsó a kaja meg a póló, de próbálna meg valaki lakást venni.

"Egyszóval nem kellene a nyugati, és a mgyar viszonyokat páhuzamba állítani."
Dehogynem. A "nyugatot", hírhedt Kínai féltestvérinket egyaránt párhuzamba kell állítani magunkkal, mert csak akkor van esély arra, hogy teljes képet alkothassunk a különbözségekről illetve azoknak az okairól. Ráadásul sokak a "bezzeg nyugat" példálózással nyomulnak, és én egy ilyenre reagáltam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.26. 08:34:47

@biohouse: Azért jár több egy idősebbnek, mert 50 felé már esetleg van családod, gyerekeid, rengeteg intéznivalód, ami 25 évesen még gondolat formájában sincs.

Bloodscalp 2011.07.26. 08:41:32

@bandika gazdája: sok helyen 60ezret is fizetnek érte-de az már europa

Roy 2011.07.26. 08:55:25

@lobelt_ledfold: Csak egyet emelnék ki a kommentedből. Miért nem költözik a magyar munkavállaló, ha nem talál helyben korrekt munkát? Nos azértnem, mert a háza, lakása Baz megyében van, és Budapesten találna munkát, vagy az ország nyugati felében, akkor mit gondolsz mennyiért tudná eladni a lakását, és mennyiért tudna venni az előbb felsorolt helyeken?
Nos konkrétum. Egy barátomék szerettek volna elköltözni országunk keleti feléből, és nem is Budapestra csak a közelébe. Megpróbálták eladni a családi házukat. 2,5 millió forintnál többet senki nem volt hajlandó adni érte. A ház kítűnő állapotban két szoba teljes öszkomfort mellék épületekkel, garázzsal, hatalmas telekkel. Ahova szerettek volna költözni még egy kutyaólat se kaptak ezért.
Na ezért nem költözik a magyar.

EMU 2011.07.26. 09:01:10

A zemberek erre szavaztak, ezt akarták, szép is volna, ha a nemzeti kormány nem valósítaná meg tételesen mindazt, amit a zemberek szavazataikkal támogattak. Ugye debilis fideszes eszetlen barmok? Most miért nem komcsi hazaárulóztok, hazugoztok, seggnyaló tetvek? Most miért nem szervezitek a buszos városgyújtogatást a vidéknek, ostoba parasztok?

lobelt_ledfold 2011.07.26. 09:09:32

@Roy: Igen, ez sajnos így van. Pontosan ugyanezen oknál fogva nincsen a csodált nyugati emberek jelentős részének saját ingatlana, mert a munka helyszínéhez közel, a nagyvárosok környékén érdemben megfizethetetlen. És ezért lakik az összes BAZ megyében született és felnőtt barátom albérletben, hisz mind menekült Miskolcról meg Kazincbarcikáról, ugyanis ott nem volt munka. Namost az ember vagy ül a házában és kesereg, hogy nincs munka, vagy hátrahagyja a házat eladva vagy megtartva, kilép a komfortzónájából és teszi azt, amit az összes csóró kínai meg a sok-sok hipergazdag nyugati is tesz.

csoko20 2011.07.26. 09:10:12

Várom a "kommunista szombatok" kellemes hangulatát :)
Meg a konténeres építő táborokat...

T-5 2011.07.26. 09:19:13

Tele van hibával a poszt, át kellene olvasni, mielőtt a nagyérdemű megnézi, szerintem

Zsuzsietta 2011.07.26. 09:29:17

@lobelt_ledfold: a komfortzónájukból? Azt hiszem, a "havi 5000 HUF marad étkezésre" ezt a lépést már kicsit meghaladja.

Melee 2011.07.26. 09:33:20

Minden intézkedés a család növekedését, és több gyermek vállalását szorgalmazza.
A társadalmi berendezkedést alapul véve ez az állítás alapvetően igaz.
Mivel Kedves Vezérünk hátat fordított a romló és korrupt, a jóléti társadalmat fenntartani képtelen nyugatnak, és a tiszta, korrupciómentes, munkaalapú, hatalmas lehetőségeket rejtő kínai társadalom elérését tűzte ki céljául, ez az intézkedés is egy tökéletes kockakő a kormány által kitűzött célok eléréséhez vezető úton.

Szociális Konzultációban: "az emberek egyhangúan (91 százalék) támogatják a védett kor intézményét...."
Majd kirúgják azt a marhát, aki úgy fogalmazta meg a kérdést, hogy lehessen rá egyértelmű választ adni.

Netuddki. 2011.07.26. 09:36:01

Hát egy nagy lópisztoly a demján hátsójába! Nemsokára ez a milliárdos gci is el lesz számoltatva honnan szedte össze a milliárdjait...

lobelt_ledfold 2011.07.26. 09:37:05

@Lüttyöm Zsuzsietta: Lovagolhatunk a szavakon, de jelen esetben a komfortzóna kifejezés pszichológiai jellegű, és a megszokásokból való kilépést, eddig fel nem vállalt feladatokkal vagy nehézségekkel való szembenézést jelent. Mint péládul sajátból bérbaláksba költözést, új környezetet, új munkahelyet. Az változás minden nehézségét.

Roa 2011.07.26. 09:38:23

Mekis bölcsészek féltik az állásukat? Nagyon helyes. :)
Egyébként meg az Mt.-t úgy kellene eltörölni ahogy van. 19. századi szocialista csökevény, ami egy dolgot akadályoz csak meg - egy csomó adminisztratív többletteher mellett -: a rugalmas munkaszervezést. Pont, amire szükség lenne...

Zsuzsietta 2011.07.26. 09:40:40

@lobelt_ledfold: Értem, de pl. számomra az éhezés már nem a vállalható nehézségek kategória. Persze lehet, hogy csak én nem vagyok elég kemény a mai világhoz.

andrush 2011.07.26. 09:40:47

Jobbágyrendszert vissza! Most!!!

Netuddki. 2011.07.26. 09:44:00

@Spanish VVax: "nem szeretem ha valaki fejőstehénnek néz egy céget,"

Akkor mi a véleményed az államról?

lobelt_ledfold 2011.07.26. 09:45:34

@Lüttyöm Zsuzsietta: A vitapartnerem, akinél a kérdéskör feltűnt azt jelezte, hogy a barátjának van egy 2,5 misi áron értékesíthető ingatlana. Ennyi pénzt sokan soha nem láttak egyben, nem éppen gazdag emberről van szó, de van minimális tartaléka. Hol jön ide az éhezés?

csoko20 2011.07.26. 09:50:05

Nyilván ha a Fidesz-közeli cégek El Dorádója helyett az Mszp-közeli cégek EL Dorádója jönne, akkor más lenne a szitu.

Zsuzsietta 2011.07.26. 09:50:27

Ha valóban mindenét eladja (akár harmadáron, több milliós veszteséget realizálva), akkor egy darabig sehogy, ebben igazad van. Ha szerencséje van, egyáltalán sehogy. Kívánjunk neki szerencsét!

Alterix 2011.07.26. 09:51:38

@andrush: A vármegyerendszer pedzegetése szerintem is csak felvezetés, egy laza testcsel volt :)

magpie65 · http://ensemtudom.blogspot.com/ 2011.07.26. 09:54:13

ORBÁN

Alva jár az Orbán,
Tornyot visz az orrán,
Trombitások ülnek benne
Három szekér polyván,
-- Hú! -- trombitások
Három szekér polyván.

Fújják egyre többen,
Polyva szerteröppen,
Rémes álmot lát az Orbán
Polyva-fellegekben,
-- Hú ! -- rémes álmot
Polyva-fellegekben.

(Weöres Sándor verse. Megjelent 1972-ben a Bóbita c. kötetben)

Mister Gumpy 2011.07.26. 09:56:19

@Vision: Nono. Az USÁ-ban Microsoftnál egy hónapos fizetett apasági szabadság van. Kanadában, az Employment Insurance nevű biztosítás (amit az állami vállalatom automatikusan fizet helyettem), 10 hetet ad fizetve. Teljeskörű egészségbiztosítás ditto, mindkét helyen. Persze igaz, a Microsoft nem azért csinálja ezt, mert kötelező neki, hanem mert megéri, mert jó munkaerőt akar szerezni és fenntartani.

Masni 2011.07.26. 09:57:12

@lobelt_ledfold: nem tudom, de te hátha: változik a képviselők szabadsága is? Most ha jól tudom, kétszer egy hónap parlamenti szünet van. :)))

Vision 2011.07.26. 10:07:48

@Mister Gumpy: És ki beszélt itt a Microsoftról? Egy vállalatot kiemelni a millióból aztán tényleg nagyon életszerű. Ennyi erővel nálunk is találhatsz olyan céget, amely a törvényi kötelezettségeken túl további kedvezményeket nyújt. Kanada pedig teljesen más tészta, sokkal közelebb áll az európai modellhez, mint az angolszász országok gyakorlatához.

ili810 2011.07.26. 10:09:11

Hol volt a szakszervezet mikor kiárúsították az országot? Kell a tőke a fejlődéshez! A tőkésnek meg a profit. Na ezt az árat fizeti most a bérmunkás magyar.

lobelt_ledfold 2011.07.26. 10:09:56

@Lüttyöm Zsuzsietta: Nade kedves Zsuzsietta, a fiatalok többségének nincsen "mindene", hanem zömmel van egy-két misis diákhitel tartozása. Mármint annak a családi háttérből adódóan "szerencsés", de azért jópárszor százezres tömegnek, akik felsőoktatást végezhetett. Aki nem annak legalább nincsen milliós visszafizetetlen hitele. És ezek közül sokan mennek a munka után, költöznek ahová költözniük kell, hogy elkezdhessék az életüket. Nincs mit veszíteniük, mert nincs semmijük, belevágnak, és ha elszántak akkor csak rajtuk múlik, hogy megcsinálják-e a szerencséjüket. Függetlenül attól ki van éppen kormányon. Miért szerencse kérdése ez, miért nem az emberen múló dolog? Ettől függetlenül persze sok szerencsét mindenkinek, néha elkél, de nem hiszem, hogy a szerencsére vagy a regnáló politikai formációkra kellene bárkinek is alapoznia az életét.

hubertusz 2011.07.26. 10:11:50

Így készítjük elő a kínai gyárak betelepítését?
Mivel a jól képzett és gyakorlott szakemberek széles tömegét kinyírták az elmúlt huszonkét évben, mi leszünk a világ legnagyobb hurkapálca hegyezői, vagy gombválogatói?
Ettől tényleg emelkedik a Haza és Vezérünk szobra a volt Sztalin szobor helyén (csak magasabb talapzat kell majd, de erről speciel nem tehet)

Mister Gumpy 2011.07.26. 10:18:08

@Vision: Azt hittem, az "Amerikázás" az olyan "liberális kapitalizmus"-ozás volt, abba pedig Kanada és a Microsoft is belefért volna, Kínával ellentétben. De ha az USÁ-ról mint államról volt szó, akkor meg várom a 10%-os adóterhet itthon is!

Roy 2011.07.26. 10:19:50

@lobelt_ledfold: Hova megy? Albérletbe havi 70.000-ért + rezsi vagy még többért?
Nyugaton nem nagyon divat a saját ingatlan, legfeljebb a gazdagabbaknál. Ott léteznek nem kis mértékben bérházak. Nálunk még az omladozó bérházakat is eladták a bent lakóknak, ha meg nem vették meg akkor másnak.
Kimondottan bérházak nincsennek csak bérelhető lakások az előbb említett összegért. A lakás tulaja meg minden indoklás nélkül felmondhatja a bérleti szerződést.
Nem tudom,hogy hol élsz? Itt Magyarországon, hogy nem vagy tisztába az itteni lakásviszonyokkal, vagy éppen egy nyugati gazdag országban.? Az előbbit fel se merem tételezni, hogy itt élsz.
Szerencsére az ismerőseim nem amiatt akarták eladni a házukat, hogy munkahelyet változtassanak, hanem szerettek volna közelebb költözni a gyerekeihez.

Vision 2011.07.26. 10:20:14

@Mister Gumpy: Korábban mint Egyesült Államok hivatkoztam rá. A 10%-os adóteher mellé meg mondjuk odacsaphatod az ottani egyetemi tandíjakat, egészségügyi költségeket is, és rögtön árnyaltabb a kép. :)

lobelt_ledfold 2011.07.26. 10:21:32

@Masni: Fogalmam sincs, a képviselők sosem foglalkoztattak különösebben. Ők szerintem csak tükörképei a társadalmunknak, pont azt kapjuk amit érdemlünk. Ezért szép a demokráciának hívott, soha véget nem érő marketingkampány.

Roy 2011.07.26. 10:22:00

@EMU: Nem szervezik, mert a szoci kormányzás alatt a fideszesek szervezték.

Trejo 2011.07.26. 10:23:59

A választások előtt sok mindent vizionáltam fideszék várható tevékenységéről, de sikerült sokszorosan alulmúlniuk magukat. Ezek a törvények egyedül a munkavállalók jogainak sárba tiprására szolgálnak.
Ha teljesen megszüntetik a (már így is alig létező) szakszervezetek védelmét ki fogja védeni a munkavállalókat?
Szijjártó Peti? Lézer Jani? A nemzett gojóstola?
Arról is elmélázhatna a tisztelt kormány, hogy a MAGYAR vállalkozóknál dolgozók nagy része minimálbérre van bejelentve + megy a boríték zsebbe. Mennyi adótól esik így el az ország? Persze ez nem gond, legalább szárnyal a luxusautó piac.
Álszent banda. Gyomorforgató amit művelnek.
Ez úton kívánok nekik az Andrássy (ha még egyáltalán ez a neve) úton, lágy őszi szélben kandeláberekről történő lengedezést a nyakuknál fogva. Pfuj!

Mister Gumpy 2011.07.26. 10:24:58

@Vision: Jogos. A baj csak az, hogy ezek jó részét a magyar adó és TB teherhez is hozzá kell csapni.

Roy 2011.07.26. 10:27:12

@Vision: Itthon nem csaphatod oda a 16%-os adó mellé?
Egészségügy: ha nem adsz pénzt az orvosnak, nővérnek akár meg is döglesz. Egyetem: na az itthon se teljesen ingyenes, és egyre inkább nem lesz az. Az USA-ban legalább létezik olyan, hogy ösztöndíjasként kerül be a gyerek az egyetemre, és ez teljes ingyenességet jelent.

Vision 2011.07.26. 10:29:33

@Mister Gumpy: Nem is mondtam, hogy egyik rendszer jobb, mint a másik. A hazaiban gyk. mindenki fizet egy átalányt "nemzeti kockázatközösség", USA-ban meg csak az igénybe vevő, de egy jóval nagyobb összeget. Ez a gyakorlat ugye az alacsonyabb jövedelműeket kizárja ezekből a szolgáltatásokból, míg nálunk számukra is biztosítja az ellátást, oktatást.

Vision 2011.07.26. 10:33:28

@Roy: Nézz már utána, hogy mennyibe is kerül az USA-ban egy félév bármelyik főiskolán. Kb. annyiba, mint nálunk az egész képzés költsége. Az orvosnál pedig nem kötelező hálapénzt adni, ez a "ha nem adsz pénzt az orvosnak, nővérnek akár meg is döglesz" egy marhaság. A teljes ingyenesség pedig nálunk is garantált a jól tanulóknak, sőt. Van szociális támogatás, mindenféle pályázat, és külön tanulmányi ösztöndíj.

Mister Gumpy 2011.07.26. 10:36:01

@Vision: Csakhogy az itthoni átlagellátás szintje az amerikai nullához hasonlít egyre inkább, mint arra te is rámutattál. Miközben nincs miből fizetnünk a hálapénzt meg az apaságra "elvesztegetett" napokat.

lobelt_ledfold 2011.07.26. 10:36:28

@Roy: Nekem az összes barátom albérletben él, valahol Budapesten. Páran "saját" kecóban, ők szívják a frank mennybemenetelének mellékhatásait, ez a lakást önrészt befizetésére anno képes kisebbség nem járt jól, így utólag jól látszik.
Valóban 100.000 egy bérlakás Budapesten, az 50-55 m2 kategóriában, ez az ára. De nem azért ennyi, mert a bérbadó lakástulajok lenyúzzák az utolsó bőrt is a bérlőkről, hanem azért, mert ennyiért lehet kiadni, ugyanis van rá kereslet. És azért van rá kereslet, mert van munka, aminek az elvégzésével ez kifizethető és a megélhetés biztosítható. Ennek e megélhetésnek persze különböző szintjei vannak, mint ahogy az emberek tudásának és képességeinek is.
A bérleti szerződés azért szerződés, hogy leírjuk benne a megállapodásunkat, és meghatározhasuk, hogy milyen indokkal és következményekkel lehet azt felmondani. Ha valaki már vevőként sem képes az érdekeit érvényesíteni, ott tényleg nagy a baj, de az megintcsak nem a kormány hibája.
Az én szüleim is szeretnének közel költözni hozzám, de ez sajnos nem lehetséges, remélem, hogy egyszer majd én költözhetek vissza a közelükbe.

puffancs 2011.07.26. 10:45:00

Ha ez igy folytatodik, mi sem megyunk haza soha. Hazat vettunk, terveink voltak, babat varunk, de ilyen korulmenyek koze nem visszuk sem a gyereket, sem a kutyat.

Egyszeruen fel nem fogom esszel, hogy embereket, csaladokat igy lelkiismeret nelkul kepesek ellehetetleniteni.

Valaki itt emlegette az UK szocialis halot.

Apasagi szabi: 14 nap, £128/het a torvenyi minimum, amit a munkaltatonak fizetnie kell. Nem sok, de ez kiegeszitheto Housing Benefittel (ha valaki berel), Income Support-tal erre az idoszakra, tax creditekkel, szoval nem hagyja magara a tarsadalom a segitsegre szorulokat.

Gyes: 12 honap, abbol 9 fizetett. A 9 honapbol 6 het a fizetes 90%--an, a tobbi az un Statutory Maternity Pay, ami £128/het minimum. Utana vissza lehet menni dolgozni, lehet bolcsibe adni a kicsiket, amit az allam a child tax credit elemekent heti max £175-ig, de a koltsegek 80%-ig kifizet, ha a csalad egyuttes jovedelme nem haladja meg a 60ezer fontot.

A rendszer mukodik, csaladalapitaskor nem kell azon felni, hogy majd hogy adok kajat a gyereknek, vannak parkok, jatszoterek, van part time melo, van otthonrol vegezheto melo... szoval szeretnem, ha Magyarorszag is igy hanyatlana, mint az UK.

Vision 2011.07.26. 10:48:55

@Mister Gumpy: Nos igen, az egészségügy alulfinanszírozott az biztos, de ez nem feltétlenül magának a modellnek a hibája. Vegyük ide azt, hogy az egészségügyben dolgozók is rengeteget nyúlnak ki a rendszerből, trükköznek. A szervezet bürokratikus, elavult, a műszerezettség rossz, de a szaktudás megvan.

puffancs 2011.07.26. 10:52:44

"A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető."

ez meg egesz egyszeruen felhaborito.

ha ezt valaki hagyja, akkor az meg is erdemli. az emberek szeme otthon csukva van?? vagy ennyire fel mindenki??
egy torpetol?

Mister Gumpy 2011.07.26. 10:53:37

@Vision: Berkeleyben pl kaliforniai rezidenseknek 12 ezer az éves graduate tandíj, amit sokaknak nem kell fizeni, viszont 18-27 ezer az ösztöndíj. És persze van jó diák-kölcsönrendszer. Ez a "csak a gazdagok tanulhatnak" egyre kevésbé játszik az USÁ-ban, miközben az EU országok közül itthon a legnagyobb a hatása az iskolai végzettségre a szülők gazdasági-társadalmi helyzetének.

James0007 2011.07.26. 10:57:52

Népszavazást, aláírásgyűjtést erről is.
Ha a vizit díj ment menni fog ez is!!!!!!

James0007 2011.07.26. 10:58:37

A saját fegyverüket ellenük

puffancs 2011.07.26. 11:02:01

@laspalmas: a berek mindenki szamara ismertek. havi £1200-1400 jo szaktudassal siman nyelvtudas nelkul is megkeresheto (nem azoknak, akik kijonnek, mert ugy dontottek, at kell esni egy csomo tragya munkan), de nyelvtudassal, dolgozni akarassal ennek a duplaja is sokak szamara elerheto. Osszehasonlitasi alapkent mondom, hogy egy London-kornyeki software-ceg marketing manager pozicioban levo ANGOL (FEHER, SZOKE) keres mondjuk 5-6000 kozott es ezzel a jo kozeposztalybeli kategoriaba sorolhato (mondjuk ebbol havi 2000-ret tett felre a gyerek maganiskolajara elore. a gyerek szuletesetol kezdodoen, hogy majd o is egy ilyen pozicioba kerulhessen,

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.26. 11:10:49

@gyilkos fűegér:
Ezt hívják ésszerű gazdálkodásnak ?!
Amúgy "aranyos" a népszava, hogy azért ide is beszúr egy kis "nácizást".

xunilo 2011.07.26. 12:10:28

@JaBo:
Hát persze, úgy megy az.... Nem akarok ünneprontó lenni, de:
1. nagyon sokan egy büdös szót nem beszélnek idegen nyelven, anélkül max rabszolgamunka van külföldön
2. nem tudom feltűnt-e, de egész Európában, a németeket leszámítva válság van. Inkább hazafelé jönnek a magyarkák...
3. kiba nagy urban legend, h a magyar szakmunkásokat tárt karokkal várják mindenfelé Európában. Kurva kemény, hosszú álláskeresés után _talán_ találsz magadnak állást. Persze ha elég szerencsés vagy, valaki beajánl
+1 mielőtt jönne a fröcsögés, én éltem Angliában másfél évet. Egy kurva hajszálon múlt, h nem kellett hazajönnöm vert seregként anyagilag teljesen kivérezve 3 hónap után. Informatikusként, folyékony angollal, diplomával, 10 év szakmai tapasztalattal, nemzetközi szakmai (értőknek: cisco) minősítésekkel.
De azért hajrá mindenkinek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.26. 12:11:42

Látszik, hogy vége van Tusványosnak, megjöttek a fideszhívek.
Szuper! Gyerünk, érveljetek!

klacus 2011.07.26. 12:46:02

Az indexnek volt egy cikke, hogy milyen árat fizetünk a Kínai segítségért. Pl ezt... :-)

Elftárs 2011.07.26. 13:59:57

Rendben, ez mind szép és jó:P
De senki se csodálkozzon, ha így nem fog annyi gyerek születni.
Hacsak nem lesz az is kötelező:)

Ilyen "Quietus" csomagokat mikor fognak osztogatni, olyan 30 év múlva jól jönne

www.youtube.com/watch?v=QYy80trSPSI

Squid 2011.07.26. 14:11:27

Ez az egész teljesen védhetetlen, aki mégis védi elmebeteg, vagy "motivált".

Itt nem a dolgozó emberek és a rendesen adózók icipici csoportját kell tovább nyúzni, mert már se bőr nincs se hús csak a csont. Amit ezzel a törvényjavaslattal elérnek az az, hogy mindenki adót fog csalni mert belekényszerítik még jobban hiszen effektíve bármikor kirúgható, vagy simán elhagyja az országot a "hanyatló nyugat" valamelyik "lepratelepére".

OV beteg, ez nem kérdés immáron, az ő vérgőzös forradalmi agykitöréséből származó vízióját meg mindenáron be akarja vezetni.

Itt nem az agyonvegzált maroknyi jó adófizetőt kell tovább gyilkolni, itt a másfél millió minimálbérest és az ő munkaadóikat kell nagyító alá tenni és visszavezetni a teljes jövedelem után adózáshoz. Az lenne a forradalom és azt lehetne kommunikálni és európának büszkén mutogatni. Amit most csinálnak a szociális kiadások és a munkavállalók jogainak brutális visszavágásával az szükséges és helyes, de nem ilyen mélységben és nem ilyen súlyos és mélyreható módon.

Így csak tönkreteszik ezt a nyomorult országot...

@zero
@laspalmas

Legyetek jó oknyomozó újságírók fiúk! Nézzetek utána milyen megszorításokat és szociélis faragást csinálnak a Görögök és kérlek hasonlítsátok össze a fidesz féle bohócegylet által tervezett/végrehajtottakkal. Van 1 rekesz söröm rá, hogy minimum összehasonlítható a két intézkedéscsomag!

Roy 2011.07.26. 14:38:40

@lobelt_ledfold: Mindezt 80-90.000 Ft-os jövedelemből ki is lehet fizetni.Nekem a lányomék bérelnek lakást 70.000 Ft-ért + rezsi, mert venni ilyen hitelfeltételek mellett nem lehet.
Ők mondjuk meg tudják tenni szerencsére.

G.Freeman 2011.07.26. 15:02:19

Drága felebarátim az Úrban: ez a demokrácia.
A választópolgárok Orbán Viktort és pártját bízták meg az ország működtetésével, és lőn: meglett az Ő akaratuk.
Legközelebb majd tetszenek másra szavazni.

Squid 2011.07.26. 15:20:24

@Freemen: "Drága felebarátim az Úrban: ez a demokrácia.
A választópolgárok Orbán Viktort és pártját bízták meg az ország működtetésével, és lőn: meglett az Ő akaratuk.
Legközelebb majd tetszenek másra szavazni."

Pontosan ellenkezőleg!

Nem az "ő akaratuk lett meg", hanem OV senkinek a választások előtt nem kommunikált, a legrosszabb konzervatív/kommer/széljobb extremitásokból kovácsolt nemzeti színű agyréme nagy kínaizászlós pupillákkal amikben tükröződik a "nyugat alkonya".

(azért megérne egy misét egy menő pszichiáterrel kielemeztetni OV viselkedését és vonzódását az egypárti/diktatórikus rendszerekhez, az általa véghezvitt intézkedések tükrében a kormányra kerülésük óta. Lenne nagy vígadalom és nevetgélés az eredményt látva az fix)

Innentől lehetne felrakni a szintén OV által recsegősre játszott, "Illegitim a kormány monnyonle" lemezt és nekiállni rommá szkrecsselni az "illegitim" szócskát ameddig az orr nem vérzik, vagy a mi béna országunk birka népe nem kezd kockakövet szedni a "békés tüntetéshez".

Alternatívaként az ellenzék valamelyik szereplője mondjuk hadat üzenhetne az USA-nak, vagy mondjuk a Németeknek hátha elfoglalnak minket és akkor megússzuk a következő 2 ciklusnyi rombolást. :D

qccosspajti 2011.07.26. 15:38:22

még mélyebbre lett tolva az emberek szájában a fasz, gratulálok!
csak azért, hogy a borsodban, nógárdban, meg az ország más olyan területein (ahol tleg képtelenség munkát találni, plusz emellett rengeteg olyan ember él, aki impotens ahhoz a 8 általánosával, hogy munkát találjon) a kínai barátaink gyárat építsenek én nem vagyok hajlandó még többet szopni! sajnos valóban vannak olyan emberek is, bár ez a munkanélküliek elenyésző része, aki bármennyire is szeretne nem tud munkát találni, nem tud olyan helyre költözni, ahol van munka, mert kapna köbö 1 millát a házáért, amiből jó, ha a meglévő hiteleit ki tudja fizetni!
Meg lehet magyarázni okostojások, hogy ez gazdaságnak miért lesz jó, de sajna kezd olyan mélyre kerülni a fasz az emberek szájában, hogy lassan nem kapnak levegőt.
Majd a vállalkozók (tisztelet az egy-két kivételnek) ezért fognak több embert felvenni, meg bejelenteni azt, aki nem volt?! Lófaszt! Eddig is azt mondták, hogy hogyha nem tetszik valami, akkor lehet menni, van a helyedre 100 másik!
Családok ezrei mennek évek óta egyre lejjebb, akiknek megígérték ezek a fasszopók, hogy most nem ők, hanem a nagy, csúnya multik lesznek megszopatva. Meg is lettek, de ezt is mi fizetjük ki, ezután átlagban lecsaptak egy átlag ember béréből legalább egy tízest, most ráadásul még a munkáltatód még könnyebben kibaszhat, és hogy felkerüljön az i-re a pont, még egy picurkát lecsaptak a fizetésekből!
De igaza van a fidesznek, ezt akartuk mi a 2/3-dal, plusz a nemzeti konzultációban is ezt kértük! Szóval hajrá magyarok, legyünk képesek áldozatot hozni a hazáért, költözzön mindenki sátrakba, irány a munka után, ha más nem majd közmunkában kínai gyárakban! Basszunk a hazáért, szarjuk a gyereket, ezt akarja a Vezetőnk, a menzán meg majd etetik!

Leszophat az elmúlt 21 év összes magyar kormánya, de a legfőképpen a mostani, mert az előzőek amellett hogy loptak, csaltak hazudtak, nem díszelegtek előtted, mint a te megmentőid, és ez az, ami a számomra már végképp undorító!

Ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, próbáljatok meg minél hamarabb elhelyezkedni a providentnél, vagy xanaxnál, ott lesz meló, az tuti!

teefau 2011.07.26. 16:06:50

@Squid: Azért most látom magam előtt ahogy az USA katonai felső vezetése belövi a Google Maps-ot mert hirtelen nem tudja hol a f.szban van ez a Hungary vagy mi :)

Squid 2011.07.26. 16:17:15

@teefau: "Azért most látom magam előtt ahogy az USA katonai felső vezetése belövi a Google Maps-ot mert hirtelen nem tudja hol a f.szban van ez a Hungary vagy mi :) "

Meglenne az nem ügy! És csak 1 db Tomahawk kellene a Parlamentre amikor az egész bagázs bent van, utána mehet a kapituláció és a hozzácsatolás a hanyatló nyugathoz.

Igaz hogy a parlament odalenne de megérné!

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.07.26. 19:17:30

@Vision: "Nos igen, az egészségügy alulfinanszírozott az biztos, de ez nem feltétlenül magának a modellnek a hibája."

És akkor mégis minek a hibája??

"Vegyük ide azt, hogy az egészségügyben dolgozók is rengeteget nyúlnak ki a rendszerből, trükköznek."
De mennyit! Hiszen idejük rengeteg van rá, amikor a 24órázás után, még el megy máshová ügyelni, h esetleg egyen is vmit, ha már a számlák "jól laktak".

"A szervezet bürokratikus, elavult, a műszerezettség rossz, de a szaktudás megvan."
Ez pontosan így van, mégis láttál BÁRMIFÉLE javulást e téren mióta lement a "fülkeforradalom"? Vagy Te is úgy érzed, h ez nem is fontos annyira? Az ellenben nagyon fontos, h a még kevesebb pótlékkal annyit se kapjanak a naponta ebben dolgozók mint most... ettől majd tuti megjön a kedve a sok léhűtőnek...

Bravó, előre a narancsos úton...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.26. 19:47:30

B lehetőség (ha valaki írta már, akkor bocsi): A kormány ezen intézkedéssel akarja visszaszerezni a munkaadó vállalkozók kegyeit, kompenzálva a kötelező béremelés okozta csorbát.

voroner tamas 2011.07.26. 20:02:15

@bulvármédiás =>: Milyen kötelező béremelés?!
A munkahelyemen 2006 óta nem volt még infláció
követő béremelés sem, nem hogy kötelező...

2011.07.26. 20:48:12

@Freemen: Ez nem demokrácia, hanem orosz rulett. Demokrácia majd akkor lesz, ha a pártok a választás ELŐTT hirdetik meg a programjukat.

picur3ka 2011.07.26. 22:27:17

@puffancs:

De tudod, fillerre, baszod. Az ilyet hivjak itt ugy, mint nalunk a ciganyt.

Aki dolgozik itt, ezt nem is tudja. Aki 60 000 alatt keres, baszd meg, ki nem?

Nem fizet az allam semmi bolcsodet. 2-3 ora hozzajarulast, annak, akinek jovedelme van. Te ingyenelo, szocialishalo tolvaj emmigrans, az ilyenek miatt utaljak a kelet-europaiakat, mint te.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.26. 22:55:11

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

szerintem szinte mindenki tudja ezt. minden állampolgárnak jár, ezentúl nem. Ez az alap szociális juttatás ami nem segély, nem támogatás, hanem alap, törvényi járadék. Amikor hívtak ki melózni, a cég akik hívtak ugyanúgy megküldte nekem is ezeket a dolgokat, még a munkaszerződés juttatási részében is benne foglaltatnak ilyenek, mint az apasági szabi, a gyerekek betegsége idején kivehető félfizetéses szabadság, a családtagokra "átruházható" típusú biztosítás, tájékoztatóban a munkáltató és az állam által biztosított iskolázási és gyermekelhelyezési támogatás mértéke. ez a tájékoztató egyébként az állami szórólapon is rajta van, amit a külföldi munkavállalók tájékoztatására adnak, amit fentebb elsorolt a jóember.
szóval nagyjából mindenki tudja, és semmivel nem több, sőt kevesebb mint ami az echte angolnak jár.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.26. 22:56:51

@Conv: minden állampolgárnak jár, ezentúl nem = minden állampolgárnak járt itthon is, ezentúl nem annyi mint eddig, sőt egynémely része egyáltalán nem. családbarát és munkateremtő célból :)

egyhazafi 2011.07.27. 11:40:00

És akkor mindenki énekel!

El lehet gondolkodni, hogy Kína miért adott nekünk pénzt.
Nem a vendégszeretetünkért. Így örülhetnek a multik, nem elég, hogy szorongatják a beszállítókat, alkalmazottakat kizsákmányolják a vásárlókat. Mindenféle mérget adnak el a boltok. Most még a munkahelyek még jobban veszélybe kerülnek. De ez van a szocik kiárúltak mindent valahonnan pénzt kell szerezni.

Isten sajnos nem akarja megadni sem eltörölni a magyar államadóságot sem! És miért? "Isten nem áldja meg a magyar, mert a töke tele van vele" (Megasound system)

Remélem ezt is törlitek. Köszi

kovászosUbukla 2011.07.27. 14:06:35

ki a faszom beszélt itt arról, hogy több gyerekre ösztönöznének minket? Szó sincs róla, ellenkezőleg.
Ja itt a lényeges diferencia, hogy milyen fajta gyereket akarnak ide többet, cigányt, meg zsidót? Az elképzelhetőbb. De azok lesznek maguktól is, nem kell geciskedni a magyarral pluszban.

Jakab Andor 2011.07.27. 17:35:06

Európa Kínája? Ugyan már.

Én 12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmondom miért:

jakabandor.blog.hu/2011/07/27/tolem_ezert_nem_kapsz_munkat

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.27. 20:27:44

@Jakab Andor:

"Azért nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 évig köteles lennék fizetni a fizetésének megfelelő összeget anélkül, hogy dolgozna."

Hülye vagy, hülye vagy!

teefau 2011.07.27. 20:38:49

@Jakab Andor: A z első betűtől a legutolsóig színarany, kötelező olvasmánnyá tenném minden közgáz előadás előtt hogy nagy, közös nevetéssel oldódjunk :))))))))))
A legédesebb része a mindig valaki szabin van, derült égből csak úgy bejelenti és ez miatt plusz emberek kellenek. Klasszikus, komolyan :D

naresh 2011.07.27. 21:16:39

Azért ettől árnyaltabb a helyzet. Én most éppen egy bostoni, külvárosi házikó ablakából nézve legalábbis úgy látom. Itt sincs kolbászból a kerítés, azaz nincs is kerítés. Otthon viszont kötelező. Körülbelül ilyen a hasonlóság.

naresh 2011.07.27. 21:27:56

@Vision: az előbbi megjegyzésemről lemaradt a címzett...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.28. 11:14:42

@teefau:

Szerintem legyünk neki hálásak, hogy nem ad munkát senkinek. xD

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.07.28. 16:12:41

@teefau: @laspalmas:
az egy dolog, hogy tele van logikai és számszaki hibával (meg tévedésekkel) az írás, de az elvi részében megfogta a lényeget.

egy minden szabályt betartó, 100%-ban tisztán és törvényesen játszó kisvállalkozás nem nagyon tud versenyezni a szürke és fekete pályatársakkal.

és hát nem is nagyon van emiatt 100%-ban tisztán játszó kkv.
(néhány speciális szakmát leszámítva)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.28. 20:48:17

viktoréknak elgurult a gyógyszere,demján meg szopjon lovat.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.28. 23:18:27

éljen a neoliberalizmus, a kapitalizmus
és
a flexibilitás, mindenekfelett
és
a munkaadók hatalma, valamint a modern rabszolgaság:
"Magánéletünkbe is beleszólhatna a munkáltató" - "Akár egy vasárnapi fröccsözés vagy a „nem megfelelő” ruházat is ok lehet a kirúgásra az új Munka Törvénykönyve szerint, ha a munkaadó úgy gondolja, hogy ezzel az érdekeit sértettük"
hvg.hu/itthon/20110728_munka_torvenykonyve_szakszervezet

"a munkavállaló szabadidejében sem adhat okot munkáltatója helytelen megítélésre"
www.napi.hu/magyar_vallalatok/munkahelyen_kivul_is_megfigyelnek_a_dolgozokat.491038.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.30. 11:47:27

a szakszervezeteknek a szocialista gazdasági és politikai rendszerben betöltött sajátos szerepére épülő jogintézmény, illetve annak törvényben való szabályozása nem fér össze a piacgazdasággal"

kész, a fidesznek semmi köze a magyar néphez. csak a multik érdekeit nézik.
az nem számít, hogy már eddig is minimálon foglalkoztattak, nem, még ezt is csökkenteni kell. tetű banda. és az is aki ezekre szavaz.

hajdina 2011.07.30. 14:25:29

@biohouse: Megoldás: A 20 napon túl a munkáltató dönthesse el, jár-e valakinek többlet fizetett szabadság. (Amúgy még a 20 is sok, 15 elég lenne.)

Családbarát ötlet ez is. Jelenleg pl. egy óvónőnek vagy más pedagógusnak 46 nap szabija van, ha van 3 gyereke akkor akár 53!
Az óvoda nyáron min. 1 hónapra bezár, az iskolákban már nincs olyan hogy nyári napközi vagy ügyelet, nincs már önkormányzati napközistábor, csak fizetős, kb. heti 20-25 ezer Ft-ért, vagyis kiskorban min 1, később 2-2,5 hónapra meg kell oldani a gyerek elhelyezését...

Tremere 2011.08.06. 13:06:38

Amint meg lesz kémiából, a Bsc alapdiplomám, elhúzok ebből az országból. Ennyi...

G.Freeman 2011.08.09. 00:05:08

@Squid:
Elvileg igazad vagyon, csakhogy az orbánpárt most is magasan vezet a választható pártok között.
Tehát a jámbor szavazóknak tetszik a tevékenysége.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.08.09. 09:31:47

@Jakab Andor: Érdekes olvasmány, részben egyetértek vele (pl. a nők szülési szabadságát kevésbé érintik vállalkozói oldalról), de a másik részével nem (pl. szvsz egy család nettó 60 ezer/koponyából is meg lehet élni; max lemond a hétvégi tivornyákról).

A végén található 5 pontból az. 5.-ket támogatom, de a 4.-et nem.

Squid 2011.08.09. 16:10:25

@Freemen: "Elvileg igazad vagyon, csakhogy az orbánpárt most is magasan vezet a választható pártok között.
Tehát a jámbor szavazóknak tetszik a tevékenysége. "

Igen persze..

A szocializmus is győzni fog, és a Titanic is elsüllyeszthetetlen, a nyugdíjpénztárakat is megvédik stb stb.. Ha szerinted van olyan munkavállaló akinek ez a MT tervezet "tetszik" bármilyen helyzetben vagy erre adott volna felhatalmazást akkor javaslom a gyógyszeres kezelést vagy a pszichiátert.

Ha a jámbor szavazók bármilyen szinten faktorként lennének jelen Orbán fejében akkor:

1. Széles körű szakszervezeti és társadalmi egyeztetés lenne.

2. Megnépszavaztatták volna a népet a dologról (és a többiről is) ahelyett, hogy a népszavazás kiirását ellehetetlenítsék.

slim69 2018.11.08. 21:43:06

Most olvasva tiszta röhej mennyi rémhírt terjesztettetek.

süti beállítások módosítása