Skip to content


       Szűrés lista

Fideszes vasútkiherélés jó

Újabb gyöngyszemmel bővült a seggszáj-gyűjtemény, köszönjük.

Az időutazást is.
Egyik nap még 2012 március, azt hinnénk, történik valami, jutunk valahova, aztán hirtelen hopp, vissza 2010 júniusába.

Akkor indított újra a Fidesz a bezártak közül 5 mellékvonalat, elcseszett, mondhatni jelképes menetrenddel. Ezt még akkor szeptemberben kibővítették, hogy "elsősorban a diákok számára kedvezőbbek" legyenek. Most pedig, röpke másfél évvel később ORSZÁGOSAN megritkítják a vonatokat.
Napi 2900-ből megszűnik nagyjából 400. A tervekről részletesen pl. itt.

vonatok.jpg

Természetesen ez nem ugyanaz, mintha bezárták volna ezeket a vonalakat, mint az elmúltnyolcévben a gyurcsányék. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára is megmondta.


"Szó sincs vasúti vonalbezárásról, az április 15-i menetrendváltozásban összehangolják a közösségi közlekedést, kiszűrik a párhuzamosságokat, az utaslétszámhoz igazítják a járatokat, hatékonyabban használják fel a közpénzeket"

"8-8,5 százalék közötti kapacitáscsökkentés várható a vasúti menetrend április 15-i változásában."

"A vasútra és a közútra vetítve az áprilisi változástól 8 milliárd forint megtakarítást várnak az idén, ami éves szinten 12 milliárd forint lenne."

Most pedig jöjjön a dumagyűjtemény az ellenzéki időkből!

Főszerepben az első Orbán-kormány közlekedési minisztere.


"Fónagy János elmondta: a kormánynak alapvető tévedése, bűne, hogy liberális gazdaságfelfogásából adódóan a vasutat is csak egy vállalatként kezeli. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági, vállalati kérdés. Hozzátette: az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a postát, az iskolát és a vasutat, ez alapvető állami kötelezettség. A jelenlegi kormányt senki nem hatalmazta fel arra, hogy a vidéken élő emberek alapvető életfeltételeihez tartozó szárnyvonalakat mondvacsinált okokkal korlátozza, bezárja, tudatosan lepusztítsa - mutatott rá."

-----

"Szerinte ugyanakkor a költségvetési megszorítások miatt csökkentett forgalom nem megtakarítást eredményez, hanem többletkiadást fog okozni, így 100 milliók és milliárdok vesznek kárba a kormány kapkodása miatt.

Mint fogalmazott, a MÁV-Start még áprilisban elkészítette ütemes menetrendre vonatkozó javaslatát, amely olyan rendszert hozott volna létre, amelyben kalkulálható módon közlekednek a vonatok, és nincsenek holtidők, mert a munkaerő és az eszközök is folyamatosan dolgoznak. Ez a rendszer visszaszoktatná az embereket a vasútra - jelentette ki a politikus."

-----

"Ez a tervezet alapvetően ellentétes Magyarország, a magyar emberek és a magyar gazdaság érdekeivel - szögezte le Fónagy János, rámutatva: a Fidesz határozottan elutasítja a 2000 kilométernyi vasútvonal megszüntetését. Mint fogalmazott, ez az intézkedés az érintett települések lakóit abban akadályozza, hogy eljussanak munkahelyükre vagy az iskolába. A honatya kitért arra is, a lépés ellentétes az európai trenddel is, ugyanis az unió országai a vasútfejlesztés mellett tették le voksukat."

-----

"A tervezett intézkedés eredménye olyan mértékben csonkíthatja vasúti személyközlekedést, mely már megkérdőjelezi az egész magyarországi rendszer fenntarthatóságát - közölte a Fidesz képviselője.

Fónagy János hangoztatta, hogy a vasút fejlesztése alapvető gazdasági érdek, és ahogy Nyugat-Európában tették, Magyarországon is fel kellene ismerni a vasút gazdaságfejlesztési lehetőségét. "

-----

"A fideszes szakpolitikus szerint a nyilvánosságra került adatok "kegyelemdöfést jelentenek a vidéki embereknek és a magyar gazdaságnak"."

"Azzal, hogy a jelenlegi magyar kormány nem építi, hanem leépíti a vasútvonalakat, a meglévő lemaradásunkat tovább növeli - jegyezte meg Fónagy János."

-----

"Fónagy János arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki vasútvonalak bezárása nem takarít meg költségeket, hanem többletkiadásokat jelent, ráadásul a kormány komoly károkat okoz, és a vidéken élő százezrek, milliók életét nehezíti meg."

"Ellenkezőjét teszik, ami Európában zajlik, nem tönkretenni, hanem fejleszteni kell a vasútvonalakat - jegyezte meg a képviselő."

-----

"Kiélezett konfliktushoz vezethet a költségvetési törvényben előirányzott és a vasút átszervezésére vonatkozó koncepciónak a vidéki emberek mindennapjaira és a foglalkoztatásra gyakorolt káros hatása - szögezte le a politikus."

fonagy.jpg

Címkék: fidesz máv seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr404310352

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kell nekünk magyar légitársaság? 2012.03.19. 08:43:23

2012 nagy események éve: Londonban olimpia lesz, a mozikban várva várt filmek kerülnek bemutatásra, talán egy népszavazás is összejön. Mit hagytam ki? Ja igen, a MALÉV megszűnt létezni.Megy a jajgatás a médiában; újság cikkek és Facebook oldalak gyászo...

Trackback: Tanulsz már repülni? 2012.03.12. 11:07:06

„Magyarországon azért ilyen siralmasan lassú a vasúti közlekedés, mert meg kell őriznünk a nagy ország látszatát” mondta egy ismeretlen bölcs – de hamarosan ez már csak a régi szép napokat felidéző nosztalgia lehet, a vasúti személyszállítást is ér...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.12. 09:21:02

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Homeoffice 2012.03.12. 09:14:28

Most Őszintén!
Mit vártál. Magyar választópolgárok 53 %-a egy ÜRES FEHÉR PAPÍRRA VOKSOLT.
Jó igen, a szocik ellen.

ビンセント・ベガ 2012.03.12. 09:15:51

Nekem semmi problémám azzal, hogy becsukják ezeket a vonalakat.

Csak a pofátlanság volt annak idején is dühítő.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.12. 09:24:13

@Gunther: üres fehér a fenét, volt azon a papíron sok mocsok, csak mindenki azt hitte, hogy az a papír a szocikkal szembeállítva még tisztának mondható.

OFF
MI A PICSÁT MŰVELNEK EZEK, HOGY REGGEL ÓTA ZUHAN A FORINT???
ON

charlie 2012.03.12. 09:29:58

@ビンセント・ベガ: Csak az a probléma, hogy nem becsukják. Így csak annyi spórolás lesz, amit az üzemanyagon meg lehet spórolni. Az meg közelébe sincs annak, amennyit jutalmakban kiosztogatnak egymásnak a vezetők a mávnál.

ビンセント・ベガ 2012.03.12. 09:35:23

@charlie: Nem tudom, kevesebb vonat, 1 évig hagyják lepusztulni, hogy senki ne használja már véletlenül se. Aztán közlik, hogy láthatóan nincs rá igény és ennyi.

PonDrow 2012.03.12. 09:47:54

Amíg vasutast nem bocsájtanak el a ritkítással párhuzamosan, sokkal kisebb lesz a megtakarítás, mint lehetne.

A Szeged-Budapest vonalon a 13 megszűnő járat mit jelent? Az IC-ket veszik ki? :) Jelenleg 16 vonat közlekedik egy irányba naponta a vonalon. Ebből 14 IC/Gyorsvonat egyben.

hivatásos naplopó 2012.03.12. 09:49:24

ok, felénk van párhuzam, de ki a faszom fogja majd télen megtenni a kb 3 km-t a busz és a vonatállomás között? vidéken nem jön a piros hetes 5 percenként hogy át tudj érni

Transylvanianmixedgrill 2012.03.12. 09:49:27

"Az én kommunistám jó kommunista, az én vonatritkítóm jó vonatritkító."

Szánalom ez a kettősmércés fidesz szekta az agymosott híveivel együtt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 09:56:16

Ismét a jó öreg Fideszes muzsika: egy régóta érlelődő, szükséges lépés, arrogáns, a választókat hülyének néző, a korábbi nyilatkozataik miatt "szájból segget" módon előadva, hatástanulmányok nélkül, alaptalan számokkal körbevéve. "Nem vak az, hanem vakmerő!"

Nincs olyan ember Magyarországon, aki a vasutasokon és azok közvetlen hozzátartozin kívül nem úgy gondolja, hogy a MÁV és az általa üzemeltetett vasút egy rakás szar. Egy részét egyszerűen a nosztalgia tartja még életben, és ebben sajnos nem a változó, vagyis az üzemeltetéssel, a vonatok járatásával kapcsolatos költségek a magasak, hanem a fixek, a pályafenntartás, a személyzet, a karbantartás és a vonatok biztosítása, cseréje. Ezzel a nyesegetéssel csak a szolgáltatás színvonalát rontják majd még tovább, rákényszerítve az embereket, hogy ők alkalmazkodjanak még jobban a vonatokhoz, ez viszont ellentétes a vasút, mint személyszállító szolgáltatás alapjaival. Romló szolgáltatás pedig csak az utasszám csökkenését vonhatja maga után, újabb nyesegetésre adva okot.

A Fidesz pedig saját politikai csapdájában fog toporogni, mert gyávák vállalni annak a kockázatát, hogy a korábbi nyilatkozataik populista faszságok voltak. Hogy esetleg ők is tévedhetnek... urambocsá, hazudhatnak. A vasút totális csődjét az fogja garantálni, amikor akkor sem szűntetnek majd meg szárnyvonalakat, amikor azokon már csak egy-egy vonatpár miatt tartják fenn a teljes infrastruktúrát.

Marcellusca 2012.03.12. 10:02:18

@ビンセント・ベガ: Végül is, ja.
Most nem bezárják, csak csökkentik a járatokat, majd egy év múlva jöhet a bezárás. :(

Viharsarok megint megkapta:
Mezőrúr - Battonya: "csak" 6 (esetleg 7?) várost /Mezőtúr, Szarvas, (Nagyszénás?), Orosháza, Tótkomlós, Mezőhegyes, Battonya/ köt össze.
Kiskunfélegyháza - Orosháza: 4 város.
Mezőhegyes - Újszeged: 3 (4?) város. Plusz, ha valaki M.hegyesről Szegedre akar eljutni, ezután kerülhet Orosháza felé. Természetesen a csökkentett számú járatokkal.
(Ui.: Nem ösmerem a közvetlen buszjáratokat.)

molaris 2012.03.12. 10:04:03

Amit ismerek: Bp.- Szeged.
Nos szerintem is sok óránként az ütemezett indítás hétköznapokon. De hétvégeken, ünnepnapokon kellenek. Jó elosztással, lehetne rajta ritkítani. 50 utassal ne száguldozzon le- fel.

molaris 2012.03.12. 10:06:04

@Marcellusca dr.:
Ha jól emlékszem van közvetlen Mezőhegyes- Szeged busz, és a szegedi pályaudvar elől indul.

rlnd 2012.03.12. 10:14:10

Amúgy az még pont sokkal rosszabb, ha napi 1 vonatot meghagynak egy vonalon, mert a költségek hatalmasok maradnak (pálya, személyzet, állomások stb.), viszont az embernek pont ugyanolyan élhetetlen...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.12. 10:23:40

Van valami diszkrét báj abban, ahogy már-már hetente kiderül micsoda ordas nagy hazugságokkal építette a választási sikerét a fidesz 2006 után.

Gaskó ötmilliárdja után elhiszem, hogy kell spórolni nyolcat. El sem tudom képzelni, hogy a maradék három hol fog kikötni. Esetleg rendszeren kívül, bizonyos zsebekben...?

Kutchek (törölt) 2012.03.12. 10:25:41

Fideszes logika ellenzékben:
Minél rosszabb annál jobb.
Fideszes logika kormányon:
Lövésünk sincs mit kéne csinálni! Csináljuk meg azt amit az mszp akart: vonalritkítás, tandíj, iskolabezárás.

Énbagoly 2012.03.12. 10:26:08

Mióta a vonat és a busz névleg ugyanannyiba kerül, azóta annyi a vasútnak. Mert amíg a busznak nem kell pl kerülnie, addig a vonatnak sokszor igen. Tehát ugyanazt az utat hosszabb útvonalon, drágábban, megbízhatatlanul teljesítik. És a hosszabb útvonal miatt drágábban is.

Secnir 2012.03.12. 10:31:05

nem tudom, mi a bajotok a Bp-Szeged járat megszüntetésével.
egyrészt van autópálya
másrészt Pista bácsi minden héten kétszer megy fel vásárba lovasszekérrel, fel lehet kéredzkedni rá.

molaris 2012.03.12. 10:31:49

@Énbagoly:
A vonat sokkal gazdaságosabb LEHETNE!!
Mondjuk én utaztam Svájcban, Németo.- ban, Ausztriában vonaton. Az teljesen más dimenzió, gyors, pontos, tiszta, kényelmes.
Messze veri a buszt, pedig ott a busz is magasabb szint.

molaris 2012.03.12. 10:32:42

@dr.dr. Secnir doktor:
Azért egy rakás szmájli lemaradt! Vagy nem?

molaris 2012.03.12. 10:35:05

Pl.: Zürich- Aarau- 54 km, 28'!!!!!
Gyorsabb, mint autóval.

ketroot 2012.03.12. 10:37:09

Sok debil fideszes gondolom ennek is bólogat, mert megmagyarázzák, hogy ez jó.

(persze az előző kormányzat idején nem volt az.)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.03.12. 10:38:21

"Fónagy János elmondta: a kormánynak alapvető tévedése, bűne, hogy liberális gazdaságfelfogásából adódóan a vasutat is csak egy vállalatként kezeli." Mi a p*csaként kellene kezelnie egy vállalatot, mint vállalatként? Szerintem meg a kormánynak/előző kormányoknak az volt az alapvető tévedésük, hogy nem vállalatként kezelték a MÁV-ot, hanem pénzszivattyúnak, régi kommunista csökevényként. Ha vállalatként lenne kezelve, mely a nyereségre játszik, akkor valószínűleg ésszerűbb lenne ez a mamut, nem ilyen, mint most.

lyken 2012.03.12. 10:43:30

Vastagbőr back online? :)))

dr. Aullah 2012.03.12. 10:50:52

OFF:

index.hu/belfold/2012/03/12/miert_tunt_el_32_ezer_felvetelizo/

Jól halad a tervük: Minél kevesebb értelmiségi, annál könnyebb irányítani a népet.

Le_Penseur 2012.03.12. 11:02:59

Kíváncsian várom, mi lesz a vizitdíj neve! Amit a szocik be akartak vezetni, azt a fidesz bevezeti. Persze korábban ezek az intézkedések népnyúzásnak minősültek, ma pedig a nemzet üdvére tett cselekedetek....

Kutchek (törölt) 2012.03.12. 11:09:33

@Le_Penseur: 1%-kal már meg is emelték az munkavállalók egbizt. járulékát. Minimálbérnél ez 3 vizitdíj, ha beteg valaki, ha nem.
Hogy ne az emberekkel fizettesék meg....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 11:11:24

@Le_Penseur: Úgy hívJÁK, hogy az egészségbiztosítási járulék 1%-os emelése, meg úgy, hogy +10%-os EHO a béren kívüli juttatásokon.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.12. 11:17:26

Az összes faszom tele van a rohadt politikai demagógiával.

Igenis meg kell szüntetni a vasútvonalak egy részét.
Igenis kell valami minimális tandij.
Igenis kellene vizitdij.
Igenis meg kell nyirbálni a nyugdijasok utazási kedvezményeit.

Mi a bánatos péknek kellett annak idején ezt megakadályozni, kedves narancsdroidok?
Miért kell most ez ellen tiltakozni (kedves liberálisok)?

Rohadt szemét mocsok banda a Fidesz a hazudozásai miatt.
De ámokfutást rendezek, ha Mesterházyék erre épitve a kampányukat esetleges 2014-es választási győzelem után visszacsinálják...

Sosem haladunk semerre, ha 4 évente állandóan visszacsinálnak mindent, amit az előd tett, mert CSAK.
Nem azt mondom, hogy a Fidesz jól csinálja, mert követhetetlenül barmok. Csak van olyasmi, ami okés.
Ez speciel az, szerintem mindenki tudja. És csak azért mert a Fidesz csinálja, nem kéne a meggyőződés ellenére elutasitani.
(ez természetesen vonatkozik a fideszdroidokra is az ellenzéki javaslatok kapcsán)

dr. Aullah 2012.03.12. 11:17:37

@Le_Penseur: Szolidaritási hozzájárulás. Ja... van már ilyen. Kettő is. Akkor legyen népegésségügyi nemzeti hozzájárulás... adó.

DArchAngel 2012.03.12. 11:17:57

@Sandman (Karakum): OFF Az elmúlt két évet. Amúgy meg a jó magyarosch semmit. Mert abból nem lehet baj... ON
"Hazudtunk...reggel, délben...meg este..." Ismerős? Már alig várom a pillanatot, hogy két év múlva kifejezhessem, mennyire elégedett vagyok a kormányzásukkal, a kétharmadukkal és a NER-el.

lyken 2012.03.12. 11:24:00

@Kőmíves Kelemen: Nézd meg az LMP új népszavazás kezdeményezését. Tiszta "legyen ingyen sör?" kezdeményezés. Kellett két év, de ráéreztek a populista politizálás ízére.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.12. 11:24:57

penzcentrum.hu/karrier/vagyonnyilatkozat_sokkolja_a_kisgyermekeseket.1031872.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Vagyonnyilatkozat b+, ha bölcsibe akarod járatni a gyerekedet.
Ahol nem számit mennyi hiteled van, meg mennyi a rezsi.
Meg a jó büdös...

Flaggx 2012.03.12. 11:27:32

Én rájöttem, én rájöttem! Most esett le! Ez egy 23 éve tartó verseny:

- Tudunk e nagyobb marhaságot csinálni ugyanabból, mint az előző garnitúra?

Az Mszp-s vonalbezárásoknak legalább annyiban volt értelme, hogy ott a pályát nem kellett fenntartani, se személyzetet etc. Erre jön a Csak a Fizess!, akik csak vonatokat szüntetnek meg. Pályát ugyanúgy fenn kell tartani, személyzetet maradék szerelvényeket szintén.

Mellesleg Fizesses logika: jól megy a 4 napos autópálya matrica? Nosza, szüntessük meg! Évtizedek óta először millióval nőtt a vasúton utazók száma? Nosza, szüntessünk meg járatokat!

Persze, mi lenne a tök logikus: felülvizsgálni a pályákat, kijavítani, minél több lassú jelet megszüntetni, hogy a Bzmotok is mehessenek 80al... Szándékosságot érzek én megint ebben a vasút lerohasztásban. :(

DArchAngel 2012.03.12. 11:30:25

@Kőmíves Kelemen: Az itt a baj, hogy pofátlanul kettős a mérce. Ha a narancs zárja be a vasutat, az jó, ha más, az nem. Ha más magyart küld a Holdra, az nem jó, mert annyiért már biztos lehetett volna bázist is építeni ott, meg egyébként is miért ilyenre költik a zember pénzét. Ha a narancsnak annyira futja, hogy elküldi Kerényit Levédiába megfesteni a pusztát, akkor az
a) ennyi pénzért a hülyének is megéri
b) hasznos, nemzeti, nem ilyen sci-fi hülyeség, két lábbal kell állni a Szent Nemzeti Magyar Anyaföldön
c) emútnyócév

A MÁV-ot meg eladni, talán kevés jön vissza beölt tíz milliárdokból. Tehát nem a vasút meg a vizitdíj miatt sírok. Hanem hogy megint átbasztak, és ezeknek sincs gerince kiállni, hogy azt mondja : "Feleim az Úrban és Viktorban, Magyarok! Szopóágon vagyunk, ezért megtizedeljük a vasúti járatok számát, hogy spóroljunk a gázolajon. Nektek szarabb lesz ugyan, de ez van, mi magasztosabb célért küzdünk. Ámen"

rajaram 2012.03.12. 11:44:04

a fidesz a világ leghülyébb pártja. az öszödi beszéd után teljesen egyértelmű volt, hogy 2010-ben nyerni fognak. semmit nem kellett volna csinálniuk. hagyni kellett volna, hogy a szocik meghozzák az összes megszorító intézkedést és aztán átvenni a hatalmat. teljesen felesleges volt megtorpedózni mindent. most sokkal egyszerűbb dolguk lenne. ezt kb. minden normális ember tudta annak idején, kivéve orbánékat. tudtam, hogy nem okos emberek, de, hogy ennyire buták lennének, még én sem gondoltam. egy szerencséjük van, hogy a rájuk szavazók IQ-ja, még az övékénél is alacsonyabb.

Le_Penseur 2012.03.12. 11:44:35

@Kőmíves Kelemen:
Nagyon nagy gond a kettőt jobbra, kettőt balra politizálás. Nincs konszenzus, nincs egy alapvető irány, amihez tartaná magát minden párt. Kormányváltáskor az előző társaság összes intézkedését meg kell szüntetni, ellenzékben folyamatosan kritizálni, uszítani, jajveszékelni. Egy helyben toporgunk, nem jutunk sehova.
Ma úgy tűnik, csak a populizmus marad! 14. havi nyugdíj, ingyen BKV, 1 millió munkahely stb stb. Négyévente elmegyünk választani, de csak a nevek és a módszerek változnak.

ucsacsu 2012.03.12. 11:48:02

Ők csak leállítják a vonatot,kanalasék meg elintézik a pályatestet, van kérdés?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 11:54:08

@Kőmíves Kelemen: Ameddig a szocik a stratégiájukon törve a fejüket azok keseregnek, hogy már nem mernek annyira populisták lenni, mint amilyenek lenni szeretnének, addig Mesterházyt a kormány(rúd) környékén sem szeretném látni! A baj az, hogy jelenleg a többit sem nagyon...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.12. 11:57:15

@Marcellusca dr.: Tévedés. Egy év múlva kampányba fordulunk. Akkor aztán nem fog senki vonalakat bezárni (legfeljebb arra az időre, amíg ökröt sütnek rajta a vasutas, illetve vasúttal utazó választópolgároknak).

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.12. 11:57:59

@Rufus78:
Szerintem LMP-Fidesz-Jobbik hármasfogat fog 2014-ben "győzni", kb ugyanakkora %-al.

Ebből persze Fidesz-Jobbik koalició lesz...
Ez csak abból a szempontból "jó", hogy legalább a szocik maradnak a partvonalon Mesterházystól, Gyurcsányostól.
Nekünk persze ettől nem lesz jobb sajnos :/

yanoschka (törölt) 2012.03.12. 12:11:33

ez várható volt, nincs európában mégegy vasúttársaság a MÁV-on kívül aminek nincs teherforgalom üzletága. a MÁV igy megcsonkolva fenntarthatatlan. két lehetőség van.. államosítás vagy megszüntetés csakúgy mint a repülőtér nélküli MALÉV esetében. Orbán gyenge az államosításhoz... pénz viszont nincs a fenntartásra. az ennyi... egy kicsit megint sikerül elodázni ezzel az államcsődöt.

Marcellusca 2012.03.12. 12:17:15

@Counter: Szerinted '14 tavaszán emlékezni fognak arra a zemberek, hogy mi volt '13-ban?

kissspeter53 · http://csakhogyeztistudd.blog.hu/ 2012.03.12. 12:22:08

Ez az emberek akarata. Ember pedig az akinek van valamije, akinek semmije sincs az annyit is ér. Ha nem szüntetik meg a szárnyvonalakat akkor a tömegek sosem fognak beköltözni a haveri konténertáborokba, az idetelepülő indiai és kínai üzemek mellé. Pedig ott jó befektetni ahol szegénység van. Az emberek amúgy is Audikkal járnak.

Ironfist 2012.03.12. 12:27:07

@Rufus78:
" Hogy esetleg ők is tévedhetnek... urambocsá, hazudhatnak."

Nem tévedhetnek, hiszen ők a Nemzetiek, és a Nemzet nem tévedhet, a Haza nem tévedhet, a hazugságra meg genetikailag képtelenek.

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.03.12. 12:28:41

En szerencsere fovonal mellett lakok igy nem erint tulsagosan a dolog. Viszont itt is vannak olyan jartatok, amiken alig utazik valaki. Ha gazdasagossagi szempontokat veszunk figyelembe, akkor a veszteseges vonalak bezarasa rendben levo, akarmennyire is fajdalmas. Csak itt jon a kepbe a Magyar Allo Vasutak, ahol se igy, se ugy nem tudsz sporolni, mert doglodik a ceg. Szolgaltatni nem szolgaltat mar az IC jaratokon se, nemhogy a mellekvonalakon... Elobb a vizfejet kellene lecsapolni a jutalmazas helyett, aztan hozzaertokkel reformot vegrehajtani, de miert legyen egyszeru, ha bonyolult is lehet.

A politikus meg ugyis negy karikaval jar, neki halalmindegy, mert a jelenlegi kormany jo, a tobbi meg nemhogy rossz, hanem egyenesen dogoljon meg.

Ironfist 2012.03.12. 12:38:55

@yanoschka:
"államosítás vagy megszüntetés "

Javíts ki, ha tévednék, de a MÁV azért MÁV, mert Magyar Állami Vasútak. És már eleve államosítva van.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 12:40:27

@Ironfist: Szerintem a Cargo visszavásárlására gondolt:).

Kandeláber 2012.03.12. 12:45:29

Nem kellett volna bagóért elpasszolni a nyereséges teherszállítási üzemágat.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 12:46:43

@kissspeter53: Ja, ezt már Demján is megmondta...

Azért azt vegyük figyelembe, hogy bizonyos szárnyvonalak nemhogy a fenntartási költségüket nem termelik ki, de lassan az is olcsóbb lenne, ha az utasok számára limuzint biztosítanának háztól házig.

Ironfist 2012.03.12. 12:49:16

@Rufus78:
Lehet, de én meg nem vagyok gondolatolvasó, így csak azt tudom értelmezni, amit leírt :P

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 12:52:33

@Kandeláber: Tudomásom szerint az osztrákok sem azzal csinálták életük üzletét... Ott az eladó meg a vevő is szarul járt, valaki meg röhög a markába...

Kandeláber 2012.03.12. 12:56:02

@Rufus78: "Tudomásod szerint"tehát elcseszték: az egyik meg sem akarta venni, a másik el sem akarta adni.
Akkor ez színlelt szerződés és semmis (csak kérdezem)?
És ki röhög a markába? csak nem annak a cégnek a tulajai, akik közvetítették a bótot?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.12. 12:57:17

Minden Fidesz szavazónak küldeném, illetve annak aki szereti:

...Amerre jár, nagy zajt csinál
Ha néha csíp a füstje, ne sírjál...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.03.12. 13:04:43

Nem az a para, hogy bezárják ezeket a vonalakat, hanem az, hogy ezt évekig megakadályozták.

Kutchek (törölt) 2012.03.12. 13:11:42

Szerintem el kell adni a Szles, Demján, Csányi, CBA, REÁL, COOP érdekeltségi körébe. Ők majd háromszorosára emelik a jegyárakat -ezzel párhuzamosan ritkitani kellne a volán járatokat. Jegyeket pedig lehetne venni a "nagysikerű" SZÉP kártyával. Az üdülés amúgyis sci-fi, legalább a munkábajárás meg lenne oldva. Már akinek van munkája.....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 13:17:26

@Kandeláber: Csak de:)... Nem vagyok jogász, nem kizárható a megtévesztés (ha a színleltség nem is áll fenn, mert a szándék vevőben és eladóban is megvolt, legfeljebb a vevő "nem ilyen lovat akart"), de látszik, hogy erről nálunk nagy a kuss, az osztrákok meg azért kapargatják az ügyet:

hvg.hu/vilag/20110316_mav_cargo

nemecsek ernő áruló 2012.03.12. 13:20:23

@Rufus78: Az kurvára nem vizitdíj. Egész más a célja a kettőnek.

Az átalánydíj ösztönzi a minél magasabb szintű felhasználást, lásd még gáz átalány, amikor minden radiátor le van tekerve a lakásban, és a gáztűzhely/sütő fűti az egész lakást, mert a gáz átalányban van, úgyis ugyanannyit kell érte fizetni. A használat-arányos díj azt ösztönzi, hogy akkor használj valamit, ha szükséged van rá.

Előbbi a kommunizmus/szocializmus csökevénye, utóbbi modern piacgazdasági felfogásról árulkodik.

Kandeláber 2012.03.12. 13:24:28

@Rufus78: Akkor mégis el van itt hantolva egy kutya.
Tuti, hogy (szokás szerint) ezt is megússzák a felelősök.
Hallottam, hogy a tanácsadócég járt a legjobban az egész üzletben.
De milyen alapon kritizálja az Osztrák Számvevőszék a DB (Deutsche Bundesbahn) ügyleteit?
Régen volt már az Anschluss, állítólag Ausztria és Németország két külön állam.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.12. 13:29:40

OFF

LOL, mert a TAO-s pénzek fellendítik majd a magyar sportot és lesz ám öröm és bódottá... persze az sem baj, ha a főnökhöz és talpnyalóihoz kerül a legnagyobb része, már ami a kurvagyenge focinkat illeti

"Futballban a felcsúti Puskás Akadémia kapta a legnagyobb támogatást a társasági adókedvezményekből, az 500 millió feletti sikeres pályázatok zöme labdarúgó akadémiáké, köztük van az újonnan induló debreceni is – ezt az MLSZ gazdasági igazgatója nyilatkozta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában."

kifordított nagyanyó 2012.03.12. 13:30:37

Jaaj már zéró!Milyen demagóg és populista vagy!Azok a vonalak úgyis fölöslegesek voltak.Rájöttek,hogy tévedtek,hát most helyrehozzák.Úgy,mint annak idején rájöttek,hogy ők mégsem liberálisok és korrigálták a dolgot.Azóta keresztény konzervatív népnemzetiek.
Na csá.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 13:34:44

@nemecsek ernő áruló: Nyugi, ezt én is tudom:). Pusztán összegében gondoltam jelezni, hogy a Fidesz leszavaztatta az igénybevétel alapján fizetett vizitdíjat, mert 300 Ft az FÚJJ!, de a vállalkozások és a munkavállalói réteg többszörös megsarcolása az tök OKÉ!. A pénz az államkasszába befolyt, legfeljebb mástól, más jogcímen.

Viktor már az ÁFA kapcsán is megmondta, hogy nem baj, ha az emberek nem akarnak fogyasztani, akkor majd a kormány teremt más bevételi forrást...

kirsten 2012.03.12. 13:39:30

@Rufus78: Leges legkevésbé orbán elvtársat.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.12. 13:42:38

@Aullah: plusz csak az megy továbbtanulni, akinek a szülei megengedhetik maguknak - politikusok, üzletemberek, a mi kutyánk kölykei. A panelproli maradjon csak rabszolgának, majd a kontraszelektált barmok elvezetik az országot. Szánalom.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.12. 13:44:59

@Kandeláber: Dögöljek meg, elolvastam a belinkelt cikket háromszor de nem találom, hol van benne a Deutsche Bahn? Csak a Deutsche Bankot találtam...

Kandeláber 2012.03.12. 13:46:28

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Bocs, akkor elnéztem. Az ÖBB mellett volt DB, azt hittem, a Deutsche Bundesbahn rövidítése.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 13:50:43

@Kandeláber: A tanácsadói szerződésekről csak ennyit:

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110510-a-mav-cargo-vetele-koruli-spekulaciokat-vizsgaljak-ausztriaban.html

Nem tudja valaki, hogy ez a Gulya András kinek a kije? Mert hatmillió euró azért barátok közt is megvolt még akkor is vagy másfélmilliárd forint...

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.12. 13:50:53

A tuti siker receptje, ha nem megy az étterem:
- emelni az árakat;
- szakácsot kirúgni;
- csökkenteni az adagokat;
- szar de olcsó alapanyaggal dolgozni;
- óriásplakátokon elmagyarázni a vendégeknek, hogy a szar tulajdonképpen édes és tápláló, és jó az nekik ha szart esznek, elvégre ezermilliárd légy nem tévedhet...
Tuti fellendül az üzlet!
Pá-pá Malév, BKV, MÁV...
Pá-pá Magyarország.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.12. 13:55:54

@Kandeláber: De lehet osztrákföldön olyanja ami mondjuk megfelel az itteni, magyarországi Deutsche Banknak. A magyar Deutsche Bankot ugye joggal rugdalhatja és kurkászhatja a magyar hatóságok bármelyike, talán az ügyben ugyanilyen Deutsche Bank szerepel csak osztrák köntösben.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 13:59:35

@Sandman (Karakum): Egy korábbi beszélgetés kapcsán én ezt a mentalitást, a meglevő rendszer egyre alacsonyabb színvonalon való működtetését, kizsákmányolását, már rég "bableves-gate"-nek hívom:)...

yanoschka (törölt) 2012.03.12. 14:04:58

@Ironfist: a MÁV maradéka a magyar államé uram, a nyereséges teherfuvarozás részét Gyurcsány eladta az osztrákoknak, nekünk pedig maradt a veszteséges állami közfeladat személyszállítás. a MALÉV ugyanez a történet, a légitársaság visszakerült magyar tulajdonba, de a nyereséget termelő repteret eladták alóla. az a szégyen alakult ki, h magyar földön a magyar nemzeti légitársaságnak idegeneknek kellett h fizessen a leszállásért. ma Mo-on a nyereséges teherforgalom osztrák tulajdon és osztrák bevétel. hála Gyurcsány Ferencnek.

Kandeláber 2012.03.12. 14:08:14

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Azok is csak vizsgálnak,vizsgálgatnak. Nem véletlenül voltunk egy államban a Monarchiában. Állítólag korrupció tekintetében (is) "sógorok" az osztrákok .

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.12. 14:10:18

@Rufus78: jópofa. Csak azt nem tudom kitalálni, mit is kellene csinálni. Nem vagyok az a fotelforradalmár, aki megmondja a tutit innen a gép elől, de azt jól látom, hogy valami nagyon el van baszva. Csak olyan kivitelezhetetlen ötleteim támadnak, hogy abba kell hagyni a rablást, a maffiózókat lecsukni, szigorú költségvetési politikát folytatni, és a többi... Így is húsz év lenne, mire egyáltalán a szar fölé tudnánk emelni a fejünket, és az összes jelenlegi politikus a börtönben rohadna meg.

Mennyi most a korrupciós ráta? 25%? 40%? Több? Ez mennyit vesz ki az államkasszából évente? 500 milliárdot? 1000 milliárdot? Többet? És ezt belőlünk akarják kitaposni?

Egy régi vicc jut eszembe: hogyan tudsz küzdeni a szervezett bűnözés ellen? Nem szavazol rájuk. Csakhogy akkor Magyarországon nincs kire szavazni.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.12. 14:11:40

@yanoschka: nyugi, azért a fidesz is megkapta belőle a részét, hogy befogja a pofáját.

akimellon 2012.03.12. 14:15:06

ha valaki nem érteni:
most NYERESÉGES járatokat húznak ki,hogy a VESZTESÉGESEKET fenntarthassák politikai okokból!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.12. 14:15:25

@Kandeláber: Na, hát ezt nem tudom, nem vagyok otthon az ügyeikben, csak bankolok náluk (annyira meg talán nem sógorok hogy a zsetonomat kiadják a XXXVIII. Békemenetre-Fidesz zarándoklatra)

Kandeláber 2012.03.12. 14:21:53

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Náluk is illett/illik az aktuális kormányzó párt tagjának lenni egy zsíros állás elnyeréséhez.

Csigataposó 2012.03.12. 14:32:45

@yanoschka: "a MALÉV ugyanez a történet, a légitársaság visszakerült magyar tulajdonba, de a nyereséget termelő repteret eladták alóla" azert errol felvilagosithatnal, mert bizonyara megint hulye vagyok, de mikor volt a malev tulajdonaban a ferhiegy vagy mikor reszesult annak nyeresegebol? Mert tudtommal soha. Igy a privatizacio nem jart negativ hatasokkal a Malevre, sot a fejlesztesek miatt, hoszutavon jol jart volna, ha megeli (igy majd utodok jarnak jol). A Malevvel sok minden elvolt kurva kezdve a hozzaerto menedzsmanttol (ld meg elso Orban kormany Hingyi Beatrix), nem beszelve az elcseszet privatizaciorol es visszaallamositastol. Persze ennel egyszerubb Gyurcsanyozni. MAV az persze sokkal szebb tortenet, de a ott is felhivnam a figyelmed hogy therszallitassal egyutt is az orszag legvesztesegesebb cege volt, igy nem annak levalasztasa okozza a bajt, inkab segit annak tulelni mig a maradek megdoglik. :( A bajokat inakbb az allam altal kotelezoen megrendelt majd ki nem fizettt szolgaltatasokkal kene rendezni, meg a menedzsment piszkos ugyeivel, mert van boven. Persze sokkal egyszerubb Gyurcsanozni ahhoz nem kell esz vagy tenyisemret.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 14:48:39

@Sandman (Karakum):
Nekem is ezen a ponton áll meg a tudományom, az ötleteim pedig hasonlók, mint a tieid. Kiegészítve azzal, hogy ennek nem csak a poltika oldaláról kéne meglennie, hanem minden ember oldaláról is. Amikor ilyenekre gondolok, persze én is tudom, hogy bilibe lóg a kezem, könyékig viszont csak akkor, amikor hozzáteszem, hogy ha nem lenne nemzeti sport a bliccelés, az adócsalás és az okosba megoldás, akkor az államnak sem kéne kipréselni a véres hugyot abból a kevés állampolgárból, akik még adót fizetnek. Átlátható jog- és adórendszer, hatékony állami bürokrácia és szolgáltatásnyújtás: ez lenne persze az ideális, de ez alsó hangon is százezrek utcára kerülésével járna. A kívülállók erre persze a Blues Company együttes egyik slágerének refrénjével felenek ("Na és aztán ki nem szarja le?!"), felelős kormány azonban ezt egyszerűen nem teheti meg, legfeljebb fokozatosan, rájátszva a természetes fogyásra.

És még ezekkel is igazából csak pár évvel tudjuk meghosszabbítani a vergődést. Az ország a jelenlegi bevételeivel egyszerűen nem tud ilyen színvonalú szolgáltatást fenntartani, sem tömegközlekedésit, sem egészségügyit, sem oktatásit, sem hatóságit, sem semmilyet.

Szóval én már azzal is elégedett lennék, ha az ország Mr. 20%-ai átneveznék magukat Mr. 5%-ra. Talán abból is meg lehet élni valahogy, minket meg egy kis levegőhöz juttatnának...

A korrupcióról meg ez volt egy érdekes cikkecske a múlt héten:
www.transparency.hu/Nemzeti_integritas_tanulmany_666?bind_info=index&bind_id=0

balambher 2012.03.12. 14:52:17

@nemecsek ernő áruló: A gáz nem átalánydíjas, pontosabban csak részben. Minimum évente egyszer nullázni kell, és akkor vége a jólétnek. Legkésőbb onnantól kezdve nem fűtesz a tűzhellyel...

Marcellusca 2012.03.12. 14:56:30

@nemecsek ernő áruló: Az energia-átalány fizetése nem ezt jelenti.
Évente olvassák le a mérőket, és az előző évi alapján becsülik fel az adott évi várható fogyasztást és ezt fizeti havi lebontásban.
Aztán egy év elteltével újra leolvassák a mérőt és összevetik a kalkulálttal a valós fogyasztást és túlfogyasztás esetén a havi átalány felett azt is fizeti.

Szóval nem csak úgy, fogyasztásfüggetlen fizetnek.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.12. 15:12:59

Kíváncsi lennék a Párt (és a Kormány) vasökleinek hivatalos magyarázatára ezzel kapcsolatban! Hol vagy Vidéki, amikor a Hazának szüksége lenne Rád?! :DDD

Viktus 2012.03.12. 15:27:28

A NAV sem emelt kifogást az ellen, hogy a kamara nem állít ki számlát a befizetett regisztrációs díjról. Mert az hozzájárulás, és nincs mögötte szolgáltatás-teljesítés.
-

Na ez is ritka őszintén elismerik, hogy a semmire szedték be a pénzt.

kgonzo 2012.03.12. 15:34:09

Alapvetően tudomásul kell venni, hogy a vasúthálózatunk túlméretezett. Ezért ésszerű indokok mentén fel kell számolni a kihasználatlan vasútvonalakat, és meg kell teremteni a volán buszok vonatokra ráhordását. Föl kell vállalni, hogy a menthetetlenül rosszul működő vonalakon teherszállítás se legyen. Szerződni egy közúti fuvarozó céggel, aki a fővonali állomásra/-ról szállítja az árut.
A visszanyitás természetesen szemfényvesztés volt. Most olyan helyeken is szűkítés lesz, ahol korábban nem volt ez tervbe véve.
Még egyszer mondom, mindez csak úgy, hogy közben látom, hogy megteremtik a feltételeit annak, hogy a Volán ráhord a vasútra. Tudom, hogy ilyen utoljára a szocializmusban volt, de meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út, tekintettel arra, hogy a rendszerváltás óta felejtik ki a fejlesztési pénzeket a vasútból. (Ellenben némi kampányra, ilyen-olyan ingyenes utazások bevezetésére mindig jó volt a vasút.) Meg kell szüntetni a vasút versenyhátrányát, mert a MÁV-START horribilis összegeket fizet pályahasználati díjként a MÁV-nak. A volán pillanatnyilag legföljebb az autópályáért fizet. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Nem a vezetők bére itt a legnagyobb baj (amit egyébként törvényi szinten korlátoztak is, mint tudjuk.). Persze nem sajnálom én őket csak jelzem a nagyságrendbeli aggályaimat.

nemecsek ernő áruló 2012.03.12. 15:36:36

@dr. balambher: @Marcellusca dr.: Ügyes. Látod, ezért tudtak maffiózók a nyakunkra ülni, és maradnak is ott míg létezik egyáltalán ez az ország. Mert kurvára nem arra válaszolsz, amit mondtam. Ki nem szarja le, hogy hogyan kell a gázért fizetni? Erről beszéltem? Nem!

kgonzo 2012.03.12. 15:38:49

Ja és a Fideszről: Ma Magyarországon az a fajta populizmus, amivel nyertek, tök eladható. Nem érdekes, hogy mibe kerül. Persze ha szorít a cipő, akkor sem valljuk be, hogy hülyék voltunk. Emlékeztet engem ez arra, amikor azt állítják, hogy nincs megszorítás. Piha! Kérdeznék meg erről a b. nejemet, amikor a boltba megy, az öt éve nem emelt fizetéséből.

zrobasé 2012.03.12. 15:50:46

@Viktus: azta jó büdös kurva életbe már...ez nem igaz...eszem-faszom megáll...

Kivlov 2012.03.12. 15:59:36

:D
Helyes. Reméljük pár1000 vasutast is elzavarnak...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.12. 16:06:40

@Viktus: Érdekes...bizonylat nélkül bármi is szerepelhet a könyvelésben? Mert ugye csak egy bankkivonaton feltüntetett összeg van hogy 5 ezer kiment a semmire...

clegane 2012.03.12. 16:08:42

napi seggszáj kipipálva.

kzoltana 2012.03.12. 16:09:43

Nyilastelep volt, most a szabadság torzója - vasút Debrecenben, az ugye Fidesz
www.vagy.hu/tartalom/cikk/822_nyilastelep_volt_debrecen

zrobasé 2012.03.12. 16:13:09

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: aha, ez a vicc az egészbe...de remélem, a kkv szektor iyletén "támogatása" után (gyk. 5000 kiadás, bevételi szla nélkül) majd még remélem a Nav baszakodni fog, hogy kedves bt, ev, kft, akkor ez most mi, és hopp 50000 inkasszó, mert csak...ehh...

Pannonymus (törölt) 2012.03.12. 16:13:52

1, A MÁV-nál nem lesz létszám leépítés. Megszűnnek beosztások, de olyanok, amiket az egyszerű emberek nem látnak.Ennek annyi az értelme, hogy Karakószörcsögön a bakter eddig 24 órás szolgálata alatt 5-ször tekerte le a sorompót, most 2-szer fogja, ugyanannyi pénzért...
2, Mi falusiak, követeljük a vonatok közlekedtetését, mert lehet egy-két-három állomást ingyen menni vele, ellentétben a busszal, ahol a sofőr addig nem enged felszállni, míg nem veszek jegyet. Különben is ilyen benzinárak mellett nehogymá' ne tudjak átmenni a szomszéd faluba ingyen. Mit képzel ez a Zorbán?

belekotty 2012.03.12. 16:14:15

@Kőmíves Kelemen: "Vagyonnyilatkozat b+, ha bölcsibe akarod járatni a gyerekedet.
Ahol nem számit mennyi hiteled van, meg mennyi a rezsi." - te a boltban kevesebbért kapsz egy árút, ha bevallod hogy sok a hiteled, sok a rezsid és kicsi a jövedelmed?

Pannonymus (törölt) 2012.03.12. 16:15:37

@Kivlov: Téged lehet hamarabb elfognak zavarni. Ez szoci cég tesa, nem kapitalista...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.12. 16:16:04

Sikerkalauz

Életed egy félvakvágány,
Nem keresel sok zöldhasút,
S fényes lényed mára már gány?
Vár a MÁV és hív a Vasút!

Lesz lyukasztód s tányérsapkád,
Kezelsz, büntetsz, nincs pauza,
Lesüt sok-sok munkanap rád,
S lehetsz az Év Kalauza!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/09/sikerkalauz.html
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.12. 16:18:07

EGÉSZ ÚTON...

Egész úton hazafelé
Nem ugrottam vonat elé,
Mer ha beugróttam vóna
Hóttan feküdnék a vóna-
-t alatt.

Utamnak az első felén
Sem ugrottam elé be én,
Hátralevő útszakaszon
Sem ütött el a kis haszon-
-talan.

Közvetlenül Majland előtt
Gőzösvonat maj'nem lelőtt.
Leugrottam a sinekról,
Nem írt rólam senki nekról-
-ógot.

Egész úton visszafelé
Sem ugrottam vonat elé,
Így írtam meg ezt a levélt.
Ugye örülsz, hogy nem kímélt-
-elek?

fradyendre.blogspot.com/2011/12/egesz-uton.html

Kivlov 2012.03.12. 16:18:29

@belekotty:
Vagyonnylatkozat alapból kéne minde SZJA bevallás mellé, családostul. Így valamennyire ki lehetne szűrni a sok kamuminimbéres, terepjárós, "rászoruló" vállalkozót.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.12. 16:18:52

@belekotty:
Ne legyél már demagóg, baszki.

A boltban kérnek tőled vagyonnyilatkozatot?
Ha kérnek vagyonnyilatkozatot, akkor ne csak a bevételt nézzék, hanem az igazolt kiadásokat is. Lehet hogy bevétel alapján én kurva jól élek, csak éppen ott van egy eladhatatlan lakásunk pluszban, az is hitellel terhelve, stb.

Mondják azt, hogy 1500 Ft a napidij/gyerek és kész. A rászorulóknak meg nulla.
De a jövedelem 25%-a? Normális?
Miért fizessen egy havi 400e-t kereső 100e Ft-ot a gyereke után csak a bölcsire?
Kurvára gyerekvállalás ösztönző szabály ismét.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.12. 16:25:38

GYERMEKVASUTAS TÉLAPÓ VERS

Hűvösvölgyben pöfékel a
Síneken a vasút,
Belsejében szállítja a
Télapót, nagy hasút.

Télapó a vonatozást
Nem is nagyon bánja,
Sínen jön most, nem tehet mást:
Eltörött a szánja.

„Kicsit talán sokat eszek,
Súlyom szánom-bánom.
Jövőre már karcsú leszek,
S elbír majd a szánom.”

Nemcsak hasa, puttonya is
Igen-igen kerek,
Ajándékkal van az dugig,
Örül a sok gyerek!

fradyendre.blogspot.com/2011/12/gyermekvasutas-telapo-vers.html

Artie 2012.03.12. 16:27:16

@Rufus78: Jól tudod, annyira, hogy meg akarnak szabadulni tőle. Jól járt azzal az eladó.

kgonzo 2012.03.12. 16:28:34

@Pannonymus:
Szerintem nem az a baj, hogy meglépi, hanem az, hogy előtte hogyan kommunikált az ember, aki sohasem hazudott. A blog is nagyjából erről szól.

sárkányfő 2012.03.12. 16:49:33

Az a baj, hogy rosszul értelmezitek a Fideszt. Pedig végre a jó úton van.
Segítek :) Ezzel az intézkedéssel a Fidesz ezt mondja:

1. Egy utolsó rohadt demagóg szar voltam amikor tök kihasználatlan, közpénzpazarló, méregdrága értelmetlen vasúti szárnyvonalak bezárása ellen hiszterizáltam az egész országot.
2. Elismerem, hogy amikor ezt tettem, nem az ország, hanem csakis a saját vegytiszta pártpolitikai érdekeimet tartottam szem előtt, a haza kárára.
3. Ebben még az sem zavart, hogy nem csupán az országnak ártok és hazudok, de egyben szanaszét hülyítem az átlagos IQ alatti híveimet. Bocsánatot kérek az országtól és a szavazóimtól az okozott károkért, a hülyének nézésért, a felelőtlen politizálásáért.
4. Egyben utólag elismerem, hogy az akkori kormánynak ebben a kérdésben igaza volt, az ország érdekét szolgálták.

+1 Külön elnézést kérünk azon jószándékú internetes felhasználóktól, akiknek az értelmes érvelését, és az ország hasznát célzó józan kommunikációját annak idején vérprimitív gyökér bértrollokkal, álnok, demagóg hazugságog sulykolásával verettük szét, lehetetlenítettük el.

Ugyanezeket mondja a Fidesz a tandíj és a vizitdíj kapcsán is, sőt az általános megszorítások, adóemelések, stb kapcsán is, csak ők ilyen furán kommunikálnak.

is 2012.03.12. 16:55:53

@ビンセント・ベガ: figyi, megy a busz is mindenütt, ahol vasútállomás van. a buszmegálló a falu közepén van, mindenkihez közel, a vasúthoz meg ki kell menni sokszor. a busz a városban, ahová elvisz is a központban rak le. a busz nagyon sokszor hamarabb beér, mint a vonat.

ne nézzük már hülyének a falusiakat. persze, hogy a buszra szállnak (nyilván a busznak is elég jó a menetrendje). az ingázó vonatozás csak 50 ezres alvótérségektől rentábilis, kb. Budapest környékéről Bp-re. mindenütt másutt a busz jobban, és nem drágábban visz be. hadd legyen már a vidékieknek is jobb, legyen rendes buszközlekedés, a vasút hosszát meg csökkentsük már le értelmes szintre.

is 2012.03.12. 16:56:43

@ビンセント・ベガ: figyi, megy a busz is mindenütt, ahol vasútállomás van. a buszmegálló a falu közepén van, mindenkihez közel, a vasúthoz meg ki kell menni sokszor. a busz a városban, ahová elvisz is a központban rak le. a busz nagyon sokszor hamarabb beér, mint a vonat.

ne nézzük már hülyének a falusiakat. persze, hogy a buszra szállnak (nyilván a busznak is elég jó a menetrendje). az ingázó vonatozás csak 50 ezres alvótérségektől rentábilis, kb. Budapest környékéről Bp-re. mindenütt másutt a busz jobban, és nem drágábban visz be. hadd legyen már a vidékieknek is jobb, legyen rendes buszközlekedés, a vasút hosszát meg csökkentsük már le értelmes szintre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.12. 17:00:08

"menetrendváltozásban összehangolják a közösségi közlekedést,"

Ez olyan, mint az átszervezés, vagy a nem lesz megszorítás, nem lesz gázáremelés.

Lassan már kéne egy politikus-magyar szótár.

Ha valóban akarnának valamit kezdeni a MÁV-val, akkor már megcsinálták volna... Ebben az országban már mindent meg lehetett volna csinálni, ha valódi akarat lenne rá fentről.

sárkányfő 2012.03.12. 17:01:33

@Kandeláber:
Nem, a színlelt szerződés az ez:

www.origo.hu/itthon/20120310-a-szazadveg-koncepcioja-a-bkv-finanszirozasarol.html

A Századvég kétmilliárdos megbízásának első teljesítése ez a Schmitt Pál mintájára összeollózott meló. Úgy látszik a schmittelés terjed a fideszben.

Magára a botrányra kár a szó, még maguk is elismerik(!), hogy összeollózták a cuccot, hozzáadott érték nincs benne. Ez már a sokadik bizonyítéka annak, hogy a Fidesz a cégeit (Századvég, Nézőpont, Mahir, Közgép, stb.) üzemszerűen pénzmosodának használja. A sikkasztáshoz ők túl kényesek, ezért eltartott kisujjal csináltatnak kamu munkákat, eleve csakis a közpénzek kiszivattyúzása céljából.

Ezekért a kamu melókért egyébként mi, adófizetők kétszer fizetünk, a minisztériumoknak és a Századvégnek is, de egyszer sem végzik el a melót rendesen.
Miután a Fidesz-cég Fidesz-vég és a többi számláz, tisztára van mosva a közpénz, szabadon felhasználható.

sárkányfő 2012.03.12. 17:04:38

Hopp, még egy cég amin keresztül a Fidesz lopja a pénzünk:

www.hir24.hu/belfold/2012/03/12/400-millio-a-fidesz-volt-kabinettitkaranak/

"Kuna Tibor, a Fidesz-frakció egykori kabinettitkárának cége, a Young & Partners nyerte a Miniszterelnökség által public relations és rendezvényszervezési munkákra kiírt, bruttó 400 millió forintos tendert "

Ez a sok Fidesz-cég, mint egy polip egy-egy karja...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 17:23:00

@sárkányfő: Ennél már csak az a durvább, hogy Ángyán után most már Lázár is felrúgta a szarosbilit, jelezvén, hogy legalább két, egymással rivalizáló polip fonja körbe Magyarországot. Godzilla vs. Mechagodzilla élő egyenesben, a politika meg biztosítja a színjátékot hozzá... Ez ma Magyarország...

Nem lehetne nekünk is inkább egy jóspolipunk, mint a németeknek a vébé idején?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.12. 17:51:10

@Rufus78: Mihelyt eldőlt, melyik polip mennyit ehet meg a leendő jóspolipunkból, illetve melyik szerezheti be, rögtön lesz is.

Ahoj- 2012.03.12. 18:21:33

Fő, hogy a Budapest - Szentes - Hódmezővásárhely buszjáratokat pár éve el kellett indítani a vonatokkal párhuzamosan. Nameg Bp-Győr, Bp-Veszprém, Bp-Szfvár, Bp-Szeged Bp-Dunaújváros, Bp-Szekszárd között mi a túróért kell buszt járatni ha ott a fejleszthető vasútvonal a busz mellett?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.12. 18:31:56

A legjobb az, hogy ott fognak majd járatokat megszüntetni, ahol amúgy is nagyon el vannak zárva az emberek, cégek a külvilágtól.
Így még jobban el lesznek, nehogy már legyen munkájuk, vagy odatelepüljön valami cég.

Zsiráfovics Zsiráf 2012.03.12. 18:51:45

@Sandman (Karakum): "Egy régi vicc jut eszembe: hogyan tudsz küzdeni a szervezett bűnözés ellen? Nem szavazol rájuk. Csakhogy akkor Magyarországon nincs kire szavazni."
Én személy szerint szívesen részt vállalnék az ország irányításában valamilyen szinten. De!
Már régen (1998-99 környékén) felmértem, hogy ha beszállnék a mókába, akkor az elveim és viselkedésem alapján valószínűleg pillanatok alatt eltávolítanának.
Gyanítom, hogy nem vagyok egyedül ilyetén érzelmekkel és sok más jóérzésű, becsületes ember ugyanezen okok miatt tartja távol magát a politikának nevezett bohózattól.
Szerintem, ha valóban tömegessé válna az igény a valós rendszerváltoztatásra, lennének jelentkezők, akik tisztességgel végeznék el a rájuk bízott feladatot.

Zsiráfovics Zsiráf 2012.03.12. 19:18:40

@Viktus: "A NAV sem emelt kifogást az ellen, hogy a kamara nem állít ki számlát a befizetett regisztrációs díjról. Mert az hozzájárulás, és nincs mögötte szolgáltatás-teljesítés."
Az egy dolog, hogy a NAV most nem emelt kifogást. Majd a vállalkozásoknál fog az egyes ellenőrzések során. Ugyanis a jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében csak az államháztartás felé fizetett kötelezettségek teljesíthetők számla nélkül. Viszont azok bizonylata a bevallás, illetve határozat. Viszont a kamarai regisztrációnál az égvilágon semmilyen bizonylat nincs. Amúgy ha egy cég egy alapítványt támogat, az alapítvány köteles számlát kiállítani. Pedig az is hozzájárulás.
Egyébként még a Belügyminisztérium is állít ki számlát az éves közzétételi díjról. Tehát akkor a kamara miért is kivétel? Mert úgy gondolják? Mert valaki 2010-ben (vagy előtte)megígérte nekik, hogy segítik őket?

Zsiráfovics Zsiráf 2012.03.12. 19:24:44

@kgonzo: Igen, ezt így kellene csinálni. Csakhogy ehhez olyan emberekre lenne a szükség -mind kormányzati, mind az adott állami vállalat- vezetői posztjain, akik képesek átlátni a helyzetet.

schwung 2012.03.12. 19:44:18

@Kőmíves Kelemen:

Na jó, vannak dolgok, amiket meg kell lépni, DE KÖNYÖRGÖM, ÉSSZEL, NEM FŰNYÍRÓ ELVEN!!!

schwung 2012.03.12. 19:48:26

@Flaggx: Nem, a pályát akkor is fenn kellett tartani. Nemcsak személyszállító vonat van ám.

schwung 2012.03.12. 19:51:59

@DArchAngel: Infrastruktúrát vagy üzemeltetést eladni a legnagyobb ökörség, amit ki lehet találni.

Viktus 2012.03.12. 19:52:27

Egyébként Gaskó a sztrájkot mikor jelenti be? :D

schwung 2012.03.12. 19:56:02

@Rufus78: Az alárendelt vonalakra arányaiban szinte a nullát költi a vasút. Semmit nem lehet rajtuk már spórolni, Azt lehet gyakorolni ott, hogyan lehet szarból várat építeni.

schwung 2012.03.12. 20:00:34

@kifordított nagyanyó: Nem korrigálnak ezek semmit. Sokkal nagyobb kárt készülnek éppen tenni, mint az elődeik. Pedig az sem volt piskóta. És azt felejti el mindenki, hogy ezzel közel sem annyit fognak spórolni, amennyit elvárnának. Csak termelik tovább a szart.. De a lényeg, hogy legyen szép új Kossuth tér. A felszínen miinden csillog, de előbb-utóbb a rohadás bűze úgys mindent eláraszt.

schwung 2012.03.12. 20:09:43

@is: Akkor nem tudom, mit keresnek mifelénk az utasok a vonaton, sokszor többen, mint a buszon. A menetideje pedig mindenhol megállással együtt is rövidebb, mint a buszé. De a problémát, ha megvalósul a tervezet, április közepétól megoldják...

schwung 2012.03.12. 20:11:03

@Ahoj-: Biztos a menetrendek összehangolása jegyében...

Meridian74 2012.03.12. 20:11:37

Az állami korrupciót mikor fogják ilyen ütemben becsukni? Felszámolni?
pedig ha ott kezdenék a végén még kiderülne, jutna pénz mindenre ami fontos...

1000rörö 2012.03.12. 21:15:06

Majd ismét befogja a vasútasok száját 15 ezer forintal, mint karácsony előtt, azok meg lefekszenek neki. Régi szép és igaz mondás: rendőr, postás, vasútas... Hol van ilyenkor a fő fideszbérenc Gaskómocsadék???

yanoschka (törölt) 2012.03.12. 21:54:39

@Csigataposó: T. Csigataposó ! nem vagyok híve a személyeskedésnek, ha Gyurcsányozom, akkor azt okkal teszem. az alapvető okom az, h szétszakította és elhiteltelenítette a szocialista pártot a neoliberális politikájával. ez nekem önmagában elég ok lenne, mert jómagam a szocialista pártnak alakulásától a tagja vagyok. amit Gyurcsány Ferenc képviselt és tett annak semmi köze nem volt a szocialista párt szociális piacgazdaság alapcélkitűzéséhez, de még az európai baloldalisághoz sem. de hogy a kérdésére válaszoljak.. 2005 ben az mszp-szdsz kormány privatizálta a ferihegyi repülőteret, aminek következtében a MALÉV reptérhasználati díjai annak ellenére, h honos reptéren landolt nem különböztek bármelyik másik légitársaságétól. magyarán külföldi tulajdonosoknak kellett fizetni azért, h a saját nemzeti légitársaságunk hazai földön landolhasson. ez egy nonszensz.. ilyen nincs európában. a nemzeti légitársaságok európában mindenhol állami támogatást élveznek és jelképes dijakat fizetnek a nemzeti repterek használatáért. jó példa air france - c. de gaulle reptér. vagy épp british airways - heathrow. innentől indult el a MALÉV mélyrepülése. a MÁV -é pedig a teherforgalom osztrák kézbe átadásától. mindkettőben Gyurcsány Ferenc a bűnös.. de még abban is uram.. ellenőrizze.. h Gyurcsány egymaga több államhitelt vett fel mint Kádár, Grósz, Antall, Orbán, Horn, Medgyessy és Bajnai együttvéve. a mai napig nem számolt el vele h hová tette ! jajj és vég nélkül lehetne sorolni a bűneit a nemzet ellen.. de nem ide tartozik..

Ritz Aranka 2012.03.12. 22:07:39

Mi a fenét lehet attól a MÁV-tól várni, ahol egy gyógyszerlogisztikus meg egy statisztikamanipulátor közgazda irányítja a szakmát. Az egyik a MOL-ból bukott, ejtőernyőzött, menekült, a másik meg a kereskedelemből egy rakás csőd elől. Hozzáértés már nincs. Az egészről azt hiszik, hogy egy szatócsbolt, de abból is a kínai. Occó,szép és jó, de nehasználd, csak nézd, mer erromlik!

Csigataposó 2012.03.13. 00:56:39

@yanoschka: Csak nem atkeresztelted magad Videkirol?:) Kozeljarsz nagyon egy trollszurohoz. Nem szeretem azokat az embereket akik csak irjak a sok lozungot es amikor szemesitem a valotlansagaival akkor egyszeruen ujjakat szor a korabbiak alatamasztasara.

"2005 ben az mszp-szdsz kormány privatizálta a ferihegyi repülőteret, aminek következtében a MALÉV reptérhasználati díjai annak ellenére, h honos reptéren landolt nem különböztek bármelyik másik légitársaságétól." Elotte sem kulonbozott, utan sem. Tehat nem hiszem hogy ez az amugy evi 2-300 millio forint tette volna be a kaput a mar privatzaciot megelozoen is evi 10-30 millardos veszteseggel mukodo cegen. Igen sot nem csak a privatizaciot hanem mar a Horn kormanyt megeleozen is veszteseges volt a Malev es mondjuk egy 2000es 8 milliard kicsit tobb mint a 2008as 11 milliard realerteken.

"ilyen nincs európában. a nemzeti légitársaságok európában mindenhol állami támogatást élveznek és jelképes dijakat fizetnek a nemzeti repterek használatáért. jó példa air france - c. de gaulle reptér. vagy épp british airways - heathrow"
BA lofasz tamogatast se kap, meg annyitse kap a mint a Malev kapott. A szinten magan kezben levo heatrow (mellesleg ugyanaz a BAA uzemelteti akinek a ferihegyet privatizaltuk) csak a hub allomasoztatas miatt ad a BA-nak volumenre kedvezmenyt, de ezt a malev is kapott sot aranyaiban nagyobb mertekut.
Sot megelpodnek ha szinten privatizalt CDG vagy Orly kulon kedvezmenyeket adna az Air france-nak. De ha tudsz valamit elo vele izibe. Sebtibe felnyomjuk oket a versenyhivatalnal. ;)

"MÁV -é pedig a teherforgalom osztrák kézbe átadásától" Hany eves vagy ember? Mert te vagy nem utaztal vonaton vagy az egyik kereked otthagytad rajta. Mielott ilyeneket irsz legyszi nezz mar utana a MAV merleg szerinti eremenyeinek ugy az elmult 20 evbol. Nem nehez publikus adat, szerintem kicsit kresgelsz neten is megtalalod.

"Gyurcsány egymaga több államhitelt vett fel mint Kádár, Grósz, Antall, Orbán, Horn, Medgyessy és Bajnai együttvéve. " Igen Gyurcsan elvtarsnak sokasara es orulnek ha visszavonulna a politkatol,de most hogy jon ez ide a azonkivul, hogy "Chewbacca vedelem". :D
Azzal nincs semmi gondom ha duhongonek jarsz ide, mert ha nem Gyurcsanyozhatsz ot percig elkezdenek pattogni az erek a homlokodon, hat nosza rajta ne fogd vissza magad. Szivemre nem vennem ha miattam karosodna az egeszseged. De akkor legyszi szoritkozz egy jofele DOGOLJON MEG GYURCSANY!-ra ne probald tenynek latszo butasagokkal megtolteni az irasaid.

DArchAngel 2012.03.13. 09:39:38

@schwung: Értem. Akkor neked biztosan van valami ötleted, honnan fog az állam pár száz (ezer?) milliárd Forintot találni, ami szükséges a fejlesztésre.

dobzse.laci 2012.03.13. 17:22:43

@Viktus: köszi.
azé' van arcuk a fijjugnak.

kokoveg 2012.03.14. 06:47:37

Ez a büdös Fidesz!! Ők kezdték a vonalbezárásokat,és amit ők zártak be azt vissza sem nyitották.Itt kezdődik a baj, úgyanis nem számolták fel és ennek a 28 km s szakasznak a fenntartási költsége (őrző védő cég,PFT) költségei havonta 70 milliót vesz igény be és vonat nem jár rajta.Az MSZP sek most vergődnek?ők nem csökkentették,hanem le állították rajta a közlekedést.Arról nem beszélve azokat a vonatokat szüntetik meg amelyeken a legtöbben utaznak.Ha ezt a döntést Völner Pál hozta akkor menjen a francba mert ő nem ért semmihez,de ehhez biztosan nem,hiszen olvasni sem tud.Egy évig számoltatták melyik vonaton hányan vannak,és ebből ha ezt látta nem ért még a számok hoz sem.

kokoveg 2012.03.14. 06:55:25

@yanoschka: Igazad van nem ide tartozik, de ha itt tartunk meg kell jegyezni a nép bűne ,hogy Gyurcsány odakerült,mert első körben nem őt hanem Meggyesit választották aki jó pénz ügyi szakember.Azért kellet félre állítani, hogy ezek a hazaárulók többet tudjanak lopni.Ja és követte a másik tolvaj aki szintén csak úgy lett valahonnan,Bajnai.

kokoveg 2012.03.14. 07:05:06

@immortalis: Tévedsz mikor azt mondod, hogy meg akadályozták! Lehet te nem használod a vasutat és nem látsz belőle semmit , ezért nem hibáztatlak, csak azért, hogy tájékozatlanságod miatt beszélsz marhaságokat. Inkább ne szólj.!!

Ironfist 2012.03.14. 08:13:36

@kokoveg:
Anélkül, hogy tudnám, pontosan miről beszélsz, előre csak annyit mondanék, légy oly jó, és próbálj már meg kicsit a magyar nyelvtannak megfelelőbben írni, mert borzalmas, milyen helyesírási hibáid vannak!

kokoveg 2012.03.15. 06:07:16

@Ironfist: Leszarom a helyesírási hibákat. Nem tudom mit nem értesz? Talán azt,hogy leállítják a közlekedést egy bizonyos szakaszon, amit ugyan úgy karban kell tartani mintha járna rajta a vonat? Lehet hihetetlen de sajnos így van.

Ironfist 2012.03.15. 13:05:28

@kokoveg:
Te érteni mádzsjár? Tudni szövegértelmezni? Akkor rájöhettél volna, hogy NEM, ismétlem NEM olvastam, mit írtál, csak annyit észleltem a szövegedből, hogy én általános iskolában is buktattalak volna nyelvtanból.

kokoveg 2012.03.15. 16:46:58

Ha nem olvastad amit írtam akkor mit pofázol a helyes írásról? Örülj neki,hogy zseni vagy.Egyébként én nem találtam benne semmi eget rengető dolgot. Mi a lófasz az a mádzsjár?Ha unatkozol inkább menj el egy meleg bárba,és ott szórakozz ne itt.

Ironfist 2012.03.15. 17:58:08

@kokoveg:
Olvastam, amit írtál, csak szövegértelmezés nélkül néztem. Nem vagyok zseni, csak én tudok helyesen írni.

"Egyébként én nem találtam benne semmi eget rengető dolgot."

Nem csodálkozom, ha egyszer képtelen vagy a helyesírásra, akkor a hibát sem fogod megtalálni.

"Mi a lófasz az a mádzsjár?"

Tudod, így ejtik "külföldiül" a magyar szót.

"Ha unatkozol inkább menj el egy meleg bárba,és ott szórakozz ne itt."

Miután vagy ekkora paraszt, hogy egy enyhe kérésre ilyen patáliát csapsz, akkor felsorolom neked a nem egetrengető hibáidat, ok? Kommentjeidben visszafelé haladva, az idézőjelben a tiéd, mögötte, hogy hogyan kellene:
"helyes írásról" - helyesírásról
" amit írtam akkor mit" - amit írtam, akkor mit...
" Örülj neki,hogy zseni vagy." Felszólító mondat, tehát felkiáltójel van mögötte, nem pont.
"eget rengető" - egetrengető
"Ha unatkozol inkább menj" - Ha unatkozol, inkább menj...
"ott szórakozz ne itt." - ott szórakozz, ne itt! Az egész mondat szintén felszólító, tehát felkiáltójel van mögötte, nem pont.

Ez eddig egy komment volt. Jöjjön a következő:
"Nem tudom mit nem értesz?" - Nem tudom, mit nem értesz?
"ugyan úgy" - ugyanúgy
"karban kell tartani mintha" - karban kell tartani, mintha
" hihetetlen de" - hihetetlen, de

Következő:
"Tévedsz mikor" - Tévedsz, mikor...
"meg akadályozták" - megakadályozták
"Lehet te nem" - Lehet, te nem...
"a vasutat és nem látsz" - a vasutat, és nem látsz...

Következő:
"Igazad van nem ide tartozik" - Igazad van, nem ide tartozik...
"de ha itt tartunk meg kell jegyezni" - de ha itt tartunk, meg kell jegyezni...
"meg kell jegyezni a nép bűne" - meg kell jegyezni, a nép bűne
" nem őt hanem" - nem őt, hanem
"választották aki" - választották, aki
"pénz ügyi" - pénzügyi
"félre állítani" - félreállítani
"Ja és" - Ja, és
"tolvaj aki" - tolvaj, aki

Tovább nincs kedvem nézni, úgy vélem, ennyi éppen elég demonstráció lesz. Mint mondtam, ezt általános iskolában is bukással jtalmazzák, de ha egyetemen adsz be ilyen helyesírással valamit, akkor úgy vágnak ki, mint macskát szarni. És az, aki egyetemre jár, még nem zseni, tudod? Csak felszedett némi alapvető intelligenciát, meg kultúrát. És, teszem azt, tud szöveget értelmezni, és nem sértődik meg minden faszságon, ha felhívják az ordenáré hibáira a figyelmet, hanem esetleg javítani próbál rajta!

rolika 2012.03.19. 13:50:22

Itt lakom 10 m-re a szfvár-szombathelyi vonaltól, üdvözlöm a dolgot! :-)
Most komolyan, el szoktam nézegetni a vonatokat, a legtöbbön annyi utas sincs, amennyi a mozdonyvezetői fülkét megtöltené...

Eldoron 2016.05.02. 10:36:32

Anno mekkora botrányt csináltak 2010 előtt amikor Fletóék bezártak volna pár vonalat (amiken naponta átlagosan 1.2 ember utazott..) A vasutasok meg lementek kutyába a Fidesznek, csak hogy sztrájkolhassanak kicsit. 2010 óta meg le vannak szarva a szakszervezetek. Csak addig kellettek amíg lehetett szivatni velük a szoci kormányt

süti beállítások módosítása