Skip to content


       Szűrés lista

Zsiga Marcell új házához felújított út jár

zsiga.jpgMondjátok meg őszintén, az ország több ezer alpolgármestere közül hánynak a nevét ismerjük? Még lehet, a saját lakóhelyünknek sem! De itt van ez a tejfelesképű Zsiga Marcell, Miskolc második számú ura, ő képes volt a nevét országosan ismertté tenni nulla azaz negyvenhétezer forintból.

Elfelejtette
, hogy két helyről kap költségtérítést.
Majd a szemét RTL Híradó a manipulatív kérdéseivel úgy sarokba szorította, hogy kicsúszott a száján, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból. 

Marcell amúgy nagyon igyekezett, hogy ne lógjon ki a csapatból: 2005-ben diplomázott le jogból, egyből Fidelitas alelnök, 2006-tól Miskolci Közgyűlés, 2010-től már alpolgármester és országgyűlési képviselő. 33 évesen nagyon bírja a kettős terhelést, összesen amúgy havi 1,7 millió csordogál neki.
Azért gyorsan átfutottam az önéletrajzát, hogy Zsiga mester hol mártózott meg a piacgazdaság és kapitalizmus mocskos világában és szerzett életre szóló tapasztalatot és tudást: természetesen sehol.

marcell.png
A Blikk szerint Zsiga Marcell új házat vett Miskolctapolcán (várjuk majd a friss vagyonnyilatkozatot januárban). A domboldalon fekvő ház pompás, csak egy probléma volt, az útburkolat nagyon rossz minőségű volt. Zsiga viszont nem szereti a kátyúkat, mondhatni hogy a kátyúk az ő nagy ellenségei, ezért Miskolctapolcán csoda történt, pedig még 3 hét van karácsonyig: hétfőn kivonultak az munkagépek, és péntekre le lett aszfaltozva az utca, csapadékelvezető árokkal, tokkal-vonóval. Természetesen az önkormányzat fizette a számlát.

Zsiga Marcell érezhette, hogy túl nagy ajándék lenne egy teljes új utca, csak azért, mert a Tekintélyes Kettesszámú Vezető odaköltözött, ezért csak az első kereszteződésig aszfaltozták le az utcát, az utca felső részéhez hozzá sem nyúltak. Így az utca minden lakója pontosan tudja, hogy melyik házba költözött a Alpolgármester és Képviselő Úr, mert odáig tükörsima az út, onnantól meg megy a rázkódás.

Amúgy ez csak gyerekcsíny, mi az a rongyos 7 millió közpénz, amibe ez került? 147 közmunkás bére? Ez semmiség. Épül-szépül Miskolctapolca is, ahogy ezt megígérték. Amúgy is, ezt ment az átkosban is, ez megy most is. Miért szegény Zsiga Marcellt kell kipécézni? 33 évesen csak azt csinálja, amit elles a párttársaitól. 

A legfaszább magyarázatot a polgármesteri hivatal adta, hogy miért ezt az utcát újították fel:
"A 2010-es árvízkor elöntött öt utcát újítottuk fel a költségvetés el nem költött forrásaiból."

Rettenetes nagy árvíz lehetett a domboldalon, 10 kilométerre a Sajótól.

Én amúgy IMF-EU-MSZP összeesküvést szimatolok, Lagarde asszony összefogott a helyi szocikkal, és az éj leple alatt leaszfaltozták a házáig az utcát, hogy szegény Marcellnek kelljen magyarázkodni!  
Nem engedünk a lejáratásnak!!!

árvíz.png

2_o_zsiga_marcell_utca2.jpg

új_út.jpg

Címkék: miskolc zsiga

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr674941147

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor ragozza a lop igét 2012.12.02. 15:57:50

ÉN: lopok, az helyes;   TE: lopsz, megbüntetünk; Ő: lop, becsukjuk a szemünket; MI: lopunk, az természetes; TI; loptok, az nemérdekes; ŐK: lopnak, az sem érdekes

Trackback: Tarkónlövős plakát újratöltve 2012.12.01. 21:31:16

Az oroszok kimentek, a szellemük itt maradt, így  2014-ben ismét aktuális lesz az 1990-es kampányplakát a “Továrisi Konyec” felirattal. Megterveztem, tarkót is találtam hozzá. Az köztudott, hogy a Fidesz propagandával ellentétben nem Orbán ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pandacsökiboborján 2012.12.02. 10:32:47

Baloldali sajtónak miért nincsenek oknyomozó újságírói,mint a Hírtv-nek? Levakarhatnák a cukormázt a szarról,ehelyett studiókban okoskodnak,náciznak miközben fingjuk sincs a külvilágról...

pandacsökiboborján 2012.12.02. 10:33:45

Ezt a kis fasszopó gecit szerintem egy Apeh ellenőrzés is megfogná...

Ringlósztár 2012.12.02. 10:34:46

@Balibgeczyk:
és kinek lesz az jó? Már az ilyen faszszopó, esperes által telibe kúrt zsigamarceleken kívül.

salamander 2012.12.02. 10:39:59

@Makkasz:

Nos hát a ritka sötét, Te vagy kisfiam!
Sajnos el kell hogy keserítselek, már századfordulón érvényben lévő választójogi törvényben is benne volt. (A diploma a 15 - 18 gyerekes kisebbségi leányanyák kivonásához szükséges)
Az pedig, hogy aki gyermeket nevel bizony a közösség szempontjából többlet szvazatot érdemel természetesen nagyon rendben van (volna).
Ugyan bizonyítsd be nekem te kistojás miért a segélyből élő analfabéta cigányoknak kádárista nyugdíjasok hatalmas tömegeinek kellene egy választást meghatározni? Azért mert sokan vannak? Ez lenne a demokrácia? Aki dolgozik becsületes adót fizet a tetű élősködő meg - csak mert sokan vannak - beszavazza azt az ígérgető barmot, aki a legtöbbet ígéri. (az már nem fontos, hogy semmi nem lesz az ígéretből, hiszen a tahó 2 hónap alatt úgyis elfelejt mindent.)

A Zsiga Marcell-féle helyzetek a Fidesz 2/3-a, Medgyesy-Gyurcsány-Bajnai-kókajani-féle erőszakos kis seggdugaszok alacsonyrendű politikai kultúrája ennek a választási rendszernek illetve a választók ilyen arányának köszönhető.
Azért gondold át miről okoskodsz, te választójogi zseni: akkor esetleg megvilágosodsz mert így most a szádban a negró tudod még erős fényben is világít.

***

gnme 2012.12.02. 10:40:39

@pandacsökiboborján: "...Levakarhatnák a cukormázt a szarról,..."

ja :-)

16:27 - 17:10
www.youtube.com/watch?v=KEoq8PJdBf4

Meridian74 2012.12.02. 10:42:52

Csak annyit mondok: pontosan ugyanígy történt Érden, 2002 tájékán, mikor egy jánosi elftás miniszter úr lett...
Nincs itt különbség, egyik féreg, másik patkány, de gerinctelen fajtából mindkettő.
Változást akartok? Akkor mindkét bagázst a faszba el kell zavarni, de nem ám a "lúd"millás csoporttal, mert azok ottan ehhez a csapathoz tartoznak - ezt ne feledjétek el!

Lázárblokkoló (törölt) 2012.12.02. 10:43:05

Sokan, most is a Kádár rendszerhez hasonlítják ezt az érát. Azért megjegyezném hogy akkoriban megelőztük a térséget, Csehszlovákiát, Lengyelországot is. Most pedig már Románia, Horvátország előz....

Meridian74 2012.12.02. 10:45:26

@komplikato: ez neked kádári rendszer? Akkor azért bazzd nagyjából mindenki el tudott évente egyszer két-három hétre nyaralni menni, mégha csak a Tiszához vadkempingbe, horgászni...

Meridian74 2012.12.02. 10:49:14

@Komjaga: nincs zsidózás az európában? Akkor mia halál lófaszáért büntetik németországban börtönbüntetéssel a holokauszttagadást?
És nézzél néha EU-s parlamenti adásközvetítést, van ott zsidózás bőven. És van is miért, szintén bőven... ja persze, ezt nem fogod megtalálni az index.hu vagy origo.hu vagy hvg.hu oldalakon. Arra ne is számíts.

2012.12.02. 10:55:00

@Doomhammer: Figyelj, a karsztárvíz, nevéből eredően úgy alakul ki, hogy a víznyelőkön befolyik a víz és a hegy belsejében abarlangok telítődnek. A szájadékoknál pedig kifolyik.
Gondolom, a Marcell utcájában van egy barlangbejárat, esetleg forrás az azsfalt alatt?!
Ha az utca burkolatát megrongálta az eső, a házakat nem?
Ugyanilyen eső volt Lillafüreden, az Avason, a Bábonyi-bércen. Ott hány utcát újítottak fel?

Meridian74 2012.12.02. 11:00:04

@Geza: ennél szebben és pontosabban nem is lehetett volna leírni!
:D

salamander 2012.12.02. 11:00:18

@Makkasz:

JAJ! ez szép volt! Még hogy proletár duma.
A parlamenti képviselők összetétele nagyban befolyásolja a döntések hatékonyságát.
Ez nem proletárduma ecsém, hanem tény. Európában nálunk a legmagasabb a történész a közgazdász, a jogász a bölcsész a törvényhozásban.
Köztudott hogy egy jogszabály meghozatalakor a praktikus - azaz nem papírjog típusú döntéseket általában a vállalkozók, szakmunkások képesek kezdeményezni és megszavazni. Ha egy parlamentben ezek száma nagyon lecsökken 20% alá, akkor a jogszabályok 30-50%-ban súlytalan szabályokká válnak, és "kazuisztikus" lesz a szabályozás. (lásd a mai jogrendszert vagy az EU jogszabályok (rendeleteket, határozatokat, irányelveket) hatalmas és felesleges tömegét : pl. "milyen legyen az megtermelt uborka görbületi szöge!!"

Nos nálunk a rendszerváltáskor mindenki az állam kebelébe igyekezett főként a professzorok bölcsészek jogászok - aki nem tudott a piacon többé megélni de volt egy végzettsége az próbált a tűz közelébe férkőzni. El is szöszmötölgetnek egy döntésen ha kell 5 évig is, hiszen addig is melegben vannak és kapják a fizetést. Ebből következően rendszeresen gyártanak újabb és újabb absztrakt kérdéseket, hogy maradjon íróasztal nekik és rokonaiknak. Ezért a jogtudomány azt mondja hogy ilyen esetekben a elszakad a való élettől a jogalkotás, felgyorsul és öncélúvá válik.
Te nem tapasztalsz ma nálunk valami hasonló jelenséget?
Persze nem tagadom merev volt amit írtam hiszen ezt nem úgy kell szabályozni mint ahogy a női kvótát akarják sokan. Megvan ennek a módja a fontos az, hogy a beálló eredmény legyen az amit jeleztem: mondjuk legalább 40% legyen az élő jog alkotásában érdekelt pragmatikus képviselők száma.

***

2012.12.02. 11:00:55

@salamander: Azért én finomítanék a szabályozáson. Meg kell határozni a diplomák választási erejét is. Már nehogy ugyanannyit érjen egy jogász, mint egy mérnök, egy tanár, mint egy kémikus!
Ejnye no! És többszörös választójogot adnék a fidesz saját akadémiáján végzetteknek is.
Sőt, leszállítanám a választási életkorkorlátot. Minden narancskedvelő gyerek szavazhasson!
Mit kéne még....
Ja, persze! Több szavazatot kéne adni a Zsiga utcájában lakóknak, feltéve, ha a Marcell háza alatt laknak.

téridő 2012.12.02. 11:07:46

@salamander: Tetszene egy ilyen "súlyozott" szavazati jogrendszer. Ám ehhez rögvest egy alkotmányozó nemzetgyűlés kellene. Van-e erre remény ebben az évszázadban?
(... és természetesen nagyon bölcsen kellene a szavazat-súlyozást kidolgozni - lásd akár "Könnyen elkaptuk, uram!" kommentjét is.)

Meridian74 2012.12.02. 11:12:05

@huttinger: hozzátéve a kezdőfizut is, ami azért nem olyan vastag manapság... konkrétan tudom hogy nálunk mennyit keresnek a kezdő villamosmérnökök. Kevesebbet, mint én, diploma nélkül.

2012.12.02. 11:12:25

@salamander:
Gondolnád, hogy a képzett buszvezető, a villanyszerelő, a hidegburkoló majd el fog olvasni egy 284b oldalas törvénytervezetet? Majd véleményezi, aztán felszólal a Parlamentben, és kijavítja a törvény kifogásolható részeit?
Mert ellenkező esetben csak gombnyomkodó szavazógéppé válik, ami most is van. Annyi előnye lenne, hogy új arcok korrumpálódnának (mert ugye akinek nincs diplomája, ugyanúgy megvehető), de lényegében semmi nem változna.

pöcögtető 2012.12.02. 11:16:21

HOL KELL REGISZTRÁLNI ???!!!!!
MUTASSÁTOK AZ IRÁNYT!!!!!!!
MÁR NAGYON EL AKAROM KÜLDENI A FASZBA EZEKET A SZARHÁZIAKAT!!!!!!!

pöcögtető 2012.12.02. 11:19:06

FASZOMBA MÉG MÁSFÉL ÉV!!!!!!
MÁSFÉL ÉVIG KELL MÉG ILYEN FASSÁGOKAT OLVASNOM!!!!!!!!!44444

odamegyünklakni 2012.12.02. 11:24:55

A fentiekből kiderül, hogy
1. hazánkban több a kátyús út, mint a politikus;
2. csak azoknak az útszakaszoknak az aszfaltozására jut pénz, ahol politikus lakik.
Javasolt megoldás a politikusok közhasznúvá tételére:
1 .ezentúl egy utcában csak egy politikus lakhat;
2. vagy legyen annyi politikus, ahány utca van a településeken;
3. vagy legyen kötelező minden politikusnak havonta átköltözni egy kátyús utcába.
A kiválasztott módszert bele kell foglalni az alaptörvénybe.

pandacsökiboborján 2012.12.02. 11:28:28

@pöcögtető: utána is hasonlók lesznek,mert igazi különbség nincs köztük. Most komolyan,milyen nyomorult emberek mennek ebben az országban politikusnak? És mi az ,hogy politikus? A köz érdeke helyett azt nézik,hogyan lehet beszopatni a másik oldalt. Ezt teszi a Fidesz és talán ugyanolyan keményen az MSzP is,mindegy,hogy már gyakorlatilag tönkrement bele az ország,soha nem fogják abbahagyni...

vackor1 2012.12.02. 11:28:35

@ddubsoldier:
Én elhiszem innen Siófokról , hogy így történt, fogadjuk el, hogy valóban elmosta az utcát valamilyen víz .
A kérdés akkor már csak az, hogy csak az utca felétől esett-e az eső - más víz ott nem nagyon lehetett - és ezt csak éppen most vették-e észre VAGY esetleg más lehetett az aszfaltozás oka..
Hm hm.. Nagy dilemma ez .

Franci123 2012.12.02. 11:38:08

@salamander: Rosszul gondolod. 13 beosztottam van. És az anyagi motivációnál nincs erősebb, szerintem. Alap fizetés + teljesítmény. Ha valakit nem tartanak el, és be kell fizetnie a tandíjat, meg kell élnie, és pl. mint a lányomnak 3 havonta 200 ezret össze kell spórolnia repjegyre- ennél jobb hajtóerő nincs. És, ha meg akarják alapozni a jövőjüket , most kell hajtaniuk, amíg nincs családjuk. Reggel 8-tól bemegy a suliba, 10-től dolgozik 5-ig, utána megint suli. Éjjel tanul, házi dolgozatot ír. És nagyon remélem nem az itthoni közegben fog dolgozni, mert a hozzászólásodon látom, nem tudják elképzelni az itthoni munkáltatók, hogy valaki dolgozik is. Volt olyan, hogy megbízták egy munkával, 2 óra alatt megcsinálta. A főnöke elképedt, azt hitte, egy hétig fog vele bíbelődni, mert az előtte ott dolgozónak az addig tartott. Én azt tartom, és a beosztottaimtól is azt várom el, munkaidőben dolgozzon, vagy menjen haza a családjához, de ne pazaroljuk egymás idejét pepecseléssel.Igaz, versenyszférában dolgozom,mióta az eszem tudom.

vargalukrécia 2012.12.02. 11:38:34

@Geza: :-D
Ez jó volt, Géza! De ezek ehhez is nagyon hülyék. Szerintem a jogi diplomát is úgy intézték el neki a haverok.

Péteréter 2012.12.02. 11:49:28

A történet egyszerű: hiába jártatja bárki is a száját, ennek a fazonnak mindegy -- lehet, még jókat röhög is esténként az egészen.

Heti 7 miskolci közmunkásnak kellene összeállni, s megbeszélniük, milyen sorrendben menjenek ki esténként Naccságos Úr házához. Éppen csak a kapuja elé kellene hugyozniuk, hogy reggelre prímán megfagyjon, s majd ha jönnek a nappali fagyok is, karácsonyra egy rendesebb réteg jégugyon hanyattbaszódva nézhesse a csillagokat.

Paraprazeálva:
Európa peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.

Lelkünkre így ül ez a kor.
....

Meridian74 2012.12.02. 11:51:34

@felcsutisuttyo: kevés lesz a lámpavas? Ugyan már... talán az mszp/szdsz férgeit fellógatták? nem. Még azok sem, akik ezt megtehették volna, mert éppen 2/3-addal vannak hatalmon...

téridő 2012.12.02. 11:53:41

A politikus nem foglalkozás? Pl., sebészi munkakörnek, vannak-e végzettségbeli előfeltételei?
Hasonlóan, legyen előfeltétele a politikusi foglalkozásnak is politikusi végzettség akkreditált egyetemi képzésből. Pl. legyen politika tudományokból +szociológiából+jogból+egy természettudományból diplomája, és egyikből PhD-ja. ezek híján meg menjen isten hírével.

flippant 2012.12.02. 11:59:46

Hogy rohadna rá az aszfalt a luxusvillájával együtt a narancsos bolsevikra. Így én is megtudnék élni 47 ezerből ha az adófizetők pénzén kinyalják a fenekem!

pandacsökiboborján 2012.12.02. 12:00:01

@téridő: szerintem bárki lehessen politikus,képviselő,csak NE kapjon érte semmilyen fizetést. Ergo azok menjenek politikusnak,akiknek megvan az egzisztenciájuk,így talán nem azon törnék a fejüket,hogy a picsába játszák át a köztulajdont maguknak...

flippant 2012.12.02. 12:02:43

@Meridian74: Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

kirsten 2012.12.02. 12:03:58

Én nem tudom hogy ti nem veszitek azt észre, hogy ezeket a blogokat azért hagyják kimenni az oldalakra, hogy a hozzászólásainkkal adjuk ki magunkból a a nem tetszésünket. Sokan ezután azt hiszik hogy tettek valamit, pedig csak azt amiért ezek a blogok megszülethetnek. Meg kéne mutatni az ilyen fityiszgeczyknek /a tahó ugyan ballibnek írja a neve egy részét / hogy a szavakkal még nem oldottunk meg semmit. Százezreknek kellene kimenni az utcára ellenük tüntetni, és igenis összefogni aztán ha már megdöntöttük a hatalmukat és egy kicsit normálisabb lesz az ország helyzete /legalább stabil/ kiírni új választásokat és ott győzzön az akiben a nép még megbízik. Persze ezektől fejtől lábig teljes vagyonelkobzás, pénz zároltatás és menjenek meztelen seggel közmunkára.

átlátó 2012.12.02. 12:18:58

Valamelyik nap egy szekszárdi demonstráció azt mondta Harangozó Tamás, helyi erő Mszp-s országos képviselő, hogy 2014-ben le kell váltani az elitet. :) Tehát az elitet, ez a miskolci gyíknyál is odatartozik, nemzeti öntudatával és a keresztényi mázzal az orcáján... hogy a Harangozó is elitnek tartja magát, hát Istenem, ő is alkotott valami maradandót már az életében, amire majd az utókor emlékezni fog. Azért azon kicsit elgondolkodtam, hogy az elitséghez elég egy képviselői iugazolvány, hogy aszáj meg ki van páálva, - nem érdekes. Viszont látványos.

Bee-zony 2012.12.02. 12:20:18

@Hertelendi: @téridő: Köszönöm.

December 11-én jövök a másik elfuserált országból, amelyik a szeretem-utálom Kanada.
Mi a munkatervem? – tették fel itt ezt a logikus kérdést. Van, és Magyarországgal kezdődik, és az én nézőpontomból ez így van jól.
Kellett még ez az utolsó tanulókör, hogy olyannak lássam a világot, amilyen az valójában. Sikerült, és megvan már a világnézeti puzzle összes darabja, ezzel vége az iskolának, és a cselekvés következik. Életcélommá lett már egy valóban jobb rendszer és társadalom összehozása, és vagyok már olyan szenvedélyes és kitartó, hogy meg is legyen. Ezen az úton a z igazságérzet, a motiváció, a gondolkodási képesség, a végtelen kitartás, és az egység, az egyetértésre jutás, és az elmélet gyakorlattá konvertálása a nélkülözhetetlenek, és remélem hogy a valódi ellenzéknél ezek a tulajdonságok és képességek minél többeknél megvannak, máskülönben maradnak továbbra is hatalmon a pszichopaták, és a többi erkölcsi mínuszos, akik jelenleg Magyarországon a politikailag aktív többség. De azt már Demszky is elmondta, hogy ők a többség. Szerencsére nem sokáig. Az emberi világ dinamikus, és változik, és a rossz sem tart örökké, "csak" túl sokáig.

ördöngös pepecselés 2012.12.02. 12:32:14

@kirsten:

"azért hagyják kimenni az oldalakra, hogy a hozzászólásainkkal adjuk ki magunkból a a nem tetszésünket."

Áccsi!! Elöszőr is a kommentelési lehetöség MINDEKIÉ!!
De miéért is akarsz te összefogni???!! Csak nem azért, hogy ismét visszajöjjenek a szoccik, meg a libsik és ismét porig zúzzák a gazdaságoz és az egész országot?
Te ennek örülnél???

Ja, meg az ujabb imf hiteleknek örülnél??? :OO
Meg a "nem lesz gázáremelés"nek örülnél??
Meg az 5%-os áfaemelésnek? (megjegyzem, 2010 után is volt, de csak 2%)
Meg a többkulcsosnak örülnél???
......

Vagy mit akartok???!!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.12.02. 12:35:30

Erre szavaztál, ezt tartod hatalomba, körkapcsolás a tévén, ne feledd, az a megoldás, nem hőbörögni, neki ez jár, neked meg van távkapcsolód, használd...

ördöngös pepecselés 2012.12.02. 12:35:38

@dekol84:

Annyi eszed van mint egy sültcsirkének, fiam!!! :DD

hoseman 2012.12.02. 12:35:53

nem az ilyenekre szokták mondani hogy szarba forgatták születése után??... csak kérdezem:)

ördöngös pepecselés 2012.12.02. 12:37:59

@hoseman:

Mármint Gyurcsótányra, Libajnaira, Meseházira, Zázriveczre, Novák Elűűűdre, Szegedi Csanúúdra, Karácsonyi Gergöre és a többi hulladékra???
De igen.

Spiro 2012.12.02. 12:43:25

Az útburkolati jelek még hiányoznak!
Lehet menni, felfesteni a faszokat, és magasztaló kommenteket.

Egyébként hatalmas stratégiai hiba volt az út megcsináltatása (helyette akadályok kellettek volna), mert ezzel csak a Keresztény üldözők dolgát segítették elő.

hoseman 2012.12.02. 12:43:33

@Balibgeczyk: Novák Elűűd??... azt mondják az a ti kutyátok kölyke....

pandacsökiboborján 2012.12.02. 12:43:38

@Balibgeczyk: mi a baj ai IMF hitellel? Hogy olcsóbb?

ördöngös pepecselés 2012.12.02. 12:45:13

@pandacsökiboborján:

Nem!! Inkáb az, hogy mindenféle ilyen-olyan más felételei is vannak...amiket ŐK SEM titkolnak!!

Pl. nyugdíjmegvágás, családtámogatásmegvágás, ingaltanadó!! Ezeket még az IMF sem tagadja!!!

Bee-zony 2012.12.02. 12:45:37

@téridő: "....legyen előfeltétele a politikusi foglalkozásnak is politikusi végzettség akkreditált egyetemi képzésből. Pl. legyen politika tudományokból +szociológiából+jogból+egy természettudományból diplomája, és egyikből PhD-ja. ezek híján meg menjen isten hírével."

Csak ez nem így működik, hanem tehetség alapon, majdnem úgy, mint a sport vagy a zene. Képzés jó ha van, de a legfontosabb a tehetség. Az más kérdés, hogy pszichopatáknak a csaláshoz, a néphülyítéshez van tehetsége, és ha ezt a tehetségüket érvényesíteni tudják a becsapók, az a becsapottak hibája is – miért annyira ostobák, hogy be lehet őket csapni, pláne úgy, hogy saját magukon kívül nem fogja őket megvédeni senki, mivel a becsapók írják a törvényeket.
Kösz', hogy megválasztottatok bennünket ostobák, és most aztán kaptok olyan törvényeket és adókat a nyakatokba, hogy attól koldultok.

hoseman 2012.12.02. 12:47:04

@Balibgeczyk: egyébként mi van veletek??... az nincs meg cimbora hogy az egyik hülye nem menti fel a másikat??... Te meg a fajtársaid tényleg elhiszitek hogy itt két éve valami kibaszottnagy erkölcsi megújhodás kezdődött?? :))))

pandacsökiboborján 2012.12.02. 12:57:25

@Balibgeczyk: ez volt 2009-ben,aki ma is ezt állítja,szimplán hazudik. Ingatlanadó ma is van, a nyugdíjak veszítenek az értékükből,az átlagkereset alatt keresők kevesebbet keresnek, a Fideszes gecik meg lopják a közvagyont és hatalmas kamatfelárat fizetnek befektetési alapoknak,meg stadionokra basszák el a pénzt,meg a korrupt MOL-ra....egyik kutya, másik eb...

vajdasagi 2012.12.02. 12:57:30

@Balibgeczyk: Azt mondod, 2014-ben megint Fidesz-győzelem lesz? És a Zsiga Marcell megőrzi a tisztségeit és pénzeit? Vagy előre is lép netán? Mert ha igen, akkor ez erősen befolyásolja, hogy mi (a nép) kire ne szavazzunk, nem gondolod?

jet set 2012.12.02. 12:58:03

Mennyivel jobbak voltak a szocik. Amikor a polgármester (Bp., XVIII. ker.) a mi utcánkba költözött, akkor az egész utcát leaszfaltozták.

csunyapalacsinta 2012.12.02. 13:01:15

@jet set: a mi utcánkba most költözött valaki. Reménykedem, hátha fontos, befolyásos, mert az utcánkra már ráférne...

Forever Mankini 2012.12.02. 13:06:08

A XII.kerületi Határőr utca vége (ott az Istenhegyi útnál) zsákutca lett, mert egy SZDSZ-es politikus üzlettársa lakik ott!

Kombájnos 2012.12.02. 13:07:57

"..már nincs az utcámban kátyú, az a halálom..." - egy bekapcsolva felejtett mikrofonból

Büntetném aki nem használja az indexét 2012.12.02. 13:08:16

Ez a fotó nem sikerült jól, nem szimpatikus ez a fej. Rákerestem a neten, ott biztos vannak róla jobbak.

pandacsökiboborján 2012.12.02. 13:11:06

Államreformot! Minden utcába alpolgármester!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.02. 13:20:20

és meg se lepődök. ez a szomorú, hogy meg se lepődök.
sajnos.

kifordított nagyanyó 2012.12.02. 13:39:24

@Balibgeczyk: Ezen a néven is elküldelek anyádba...!

ketroot 2012.12.02. 13:56:59

@Balibgeczyk:

Ha hiszed, ha nem: nem én vagyok.

Mertcsak 2012.12.02. 14:03:38

@jani888:

Nem változott és félek, hogy nem is fog.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.02. 14:19:30

Pár éve Ausztriában egy fejesnek le kellett mondania, mert az ő utcájában ment először végig a hókotró, az összes többi utcát meg hanyagolta. Innentől Zsiga levonhatná a tanulságot, ha lenne egy csöppnyi gerince...

@pandacsökiboborján: persze csak az utca végi házakat kaphatják meg.

@Bee-zony: @téridő: a politikusi pályát én elmeorvosi vizsgálathoz kötném, kötelezően nyilvánossá tett leletekkel.

@Balibgeczyk: neked meg annyi, mint egy citromnak.

sutyerák 2012.12.02. 14:27:26

@ivan_the_terrible: kb. ezt gondolom én is.-és így.

most elmegyek mekkfürdeni,de nem beretválkozok,mert remetének szőrösnek illik lennie.

salamander 2012.12.02. 14:30:39

@Franci123:

Én nem akarok itt látatlanban senkivel vitatkozni. Főként úgy hogy Te a lányodról beszélsz aki állítólag supergirl.
Az egyetemi világot igen jól ismerem, mert óraadóként havonta egy két alkalommal tanítok immár 11 éve.
Nem akarom kétségbe vonni más ember teljesítőképességét, főként úgy hogy valaki ennyire vallásosan meggyőződésesen állít kvázi képtelenségeket - a saját gyermekéről.
Ez rendben van Apák így is láthatjuk a dolgokat. Ezt hívjuk mi (jogászok) elfogult álláspontnak.

Én már nem vagyok fiatal, 3 gyermekem van, s számomra egyértelmű: a tudást és tapasztalatot nem lehet nem alvással rohanással megszerezni. Egy 20 éves nem tud annyit mint egy 30 éves és egy 30 nem tud annyit mint egy 50 éves.
Valaki fiatal jogászként azt gondolja ha hirtelen szóról szóra betanulja a Btk.t mindjárt tudja a jogot. Először nehéz velük elfogadtatnom, hogy ez nagyon nem így működik. Az emberi életviszonyok értése azok anyagának, ízének szagának megtapasztalásához idő kell. A szakmai fordulatok, ismeretek egy bizonyos érettség után foghatók fel. az ókorban is létezett egy úgynevezett "korcenzus" a cursus honorum, ami pontosan ezt a kérdést modellezte.
Szóval tisztelettel gratulálok a kislányodhoz, de még látatlanban sem hiszem, hogy 5 éves szakmai gyakorlatnak egy 25 éves gyerek meg tudna felelni. (már csak logikailag is sántít, hiszen a diploma megszerzése során - az egyetemi évek alatt - olyan mennyiségű elméleti adat kerül átadásra hogy azt sokan csak évek múltán képesek felfogni a gyakorlatban használni alkalmazni.

Bocs, de nem akarlak tovább zavarni, nyugodtan maradj meg abban hitben hogy egy 25 évesnek lehet két diplomája és 5 éves szakmai gyakorlata és két nyelvvizsgája és mindezt a 50 60- éves figurákkal szemben is képes hatékonyan alkalmazni.
Sajnos nálunk csak kávét főzhet ~3 évig. ...ez van, s teszik ezt sokszor önként - elismerve, hogy bizony az addig szerzett "tudás" egy kalap szar, ahhoz képest amit tudni kell a versenyszférában.

***

sutyerák 2012.12.02. 14:47:47

@salamander: ha holnap diplomáznod kéne,átmennél-e?

én 25 éve melózok a szakmámban és egyik nap olyan vizsga volt aminek kérdéseihez semmi közöm ,-jól megszívattak.

-szépen elbuktam és ezért készülök remetének,

vénszivar 2012.12.02. 14:51:28

Akkor még én is adtam volna bele......, ha ezt a tetvet pofával lefelé beleaszfaltozták volna !!!

De van másik utca, amelyikbe belefeküdhetne, nos akkor küldeném a támogatást.....!!!

sutyerák 2012.12.02. 14:54:17

és a qtyát sem érdekelte,hogy az eredeti vizsgákon 5-össel végeztem,-na jó ötös alával,meg hogy a gyakorlatom és tapasztalatom,múltam kifogástalan.-munkámban.

-megyek remetének,-Te meg ne bxtasd azt az írót aki büszke kislányára!

sutyerák 2012.12.02. 15:02:00

majdnem azt írtam válszként,hogy legmocsadékabb csótánya vagy a magyarnak,-de aztán meggondoltam magam.
-nem mondom meg kinek.

Ironfist 2012.12.02. 15:28:07

@kifordított nagyanyó:
"Akkor volt eszed,mikor jobbikos voltál....:))"

Sajnos Tigerikém, a Jobbik a fidesz kiszolgálópártja. Bár ne lenne az, de az.

Ezt a @Balibgeczyk: nevű kommentelőt meg inkább ignoráltam, mert még Vidéki is kultúráltabb, mint ez a senkiházi.

salamander 2012.12.02. 15:31:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Gondolnád, hogy a képzett buszvezető, a villanyszerelő, a hidegburkoló majd el fog olvasni egy 284b oldalas törvénytervezetet?"

bocs egy jogász - főként az öregek pl. Salamon László képviselőre gondolok - sem olvas el egy 300 oldalas kommentárokkal tűzdelt jogszabálytervezetet.
Azért nem olvassa el, mert nem lehet!
A képviselőnek nem feltétlenül kell jogásznak lennie, sőt!
Hát a bizottságokban, a háttérmunkában ott van a sok jogász, a kodifikáció során úgyis kialakítják a megfelelő rendszerstruktúrát.
A képviselő feladata az, hogy a társadalomban megfogalmazódó problémákat, igényeket a lehető legnagyobb merítéssel gyűjtse, be egyeztessen és ehhez alkosson jogszabályokat. - vagyis jelölje ki a kereteit, az irányokat mit szeretne - majd aztán a jogász formába önti és elvégzi. (Házat mindenki építtethet (kétkezi munkás vagy diplomás) - nyilván építész tervezi meg. Ebből következik, hogy a dogmatikai és rendszertani kérdésekben egyeztetni kell a jogszabály elkészítése során, de ez csak technikai kérdés - a jogalkotókon keresztül a választók akarata kell, hogy érvényesüljön, nem holmi paragrafus gyártók igénye. Mellesleg a jó minőségű jogi norma nem hosszú, érthető, átlátható, minden különösebb értelmezés nélkül is követhető alkalmazható s az átlag polgár számára is felfogható. Máskülönben hogy a francba várjuk el a jogkövető magatartást? Mit kövessen, egy 284 oldalas szart?
Tehát ez a túlszabályozott rendszer valójában a jogászok és a jog értelmetlen uralma, amitől a táradalom szenved. Mellesleg a polgárok 80%a nem hogy nem ismeri és - ebből fakadóan - nem is követi a jogot, hanem nem is tudja jogát érvényesíteni, mert ennek komoly jogtechnikai akadályai épültek ki az elmúlt 22 évben.

Szóval nem kell a sok szájtáti képviselő, de hogy egyértelmű legyek én inkább küldötti jogállást preferálom, akit 4 évre pontosan előre megírt program alapján beküldünk a parlamentbe. Nincs önálló döntési jogköre, csak a leírt kérdésekben és az ott megállapodott módon, minden további kérdésben haza kell menni és a választójogosultjait ki kell kérdeznie. Visszahívható! Továbbá évente beszámol a szavazókörzetében mit tett mire jutott és mit intézett. Kicsit meg kellene dolgozni azért a közel 1 millió forintért, s így nem is sajnálnám tőlük.
Azonban ez a seggmeresztés, amit idős professzorok összeszokott balerinák és sírkőfaragók ott művelnek munka címén az vicces. Ráadásul megilleti őket a "felelőtlenség joga", ami ezek után enyhén szólva sem korrekt.

***

Árpy a kiráj 2012.12.02. 15:38:49

Épül-szépül Tapolca. Hol itt a baj? Valahol el kell kezdeni. Na meg a drága kormányzati audinak nehogy kiüsse egy kátyú a futóművét!

pudliho 2012.12.02. 15:54:38

Ez a Marcell gyerek nem a "Talpas Lajos" reinkarnációja ?

Markos/Nádas - Interjú a tanácselnökkel:
youtu.be/YCV6qXIe9Ag?t=4m26s

salamander 2012.12.02. 15:57:42

@sutyerák:
Egy diplomamunka vagy egy záróvizsga annak, aki tisztességesen dolgozik a szakmájában nem jelent már komoly feladatot. Én foglalkozom diplomázókkal, s értékelek diplomadolgozatokat is. A diploma vagy egy szakdolgozat nem egy DLA vagy PhD, ahol azért kutatási munka is kell és mellette a szakmai publikációk egész sora. A diploma esetében nem kell semmi újat semmi komoly dolgot kialakítani, feldolgozni. Elegendő, ha a megadott témában a tanult anyagot valaki szépen összefoglalja és hivatkozásokkal, lábjegyzetekkel pontosan ellátja, majd sikeresen megvédi az opponensek előtt.

***

salamander 2012.12.02. 16:22:37

@pandacsökiboborján: Azoknak akiknek van valamijük még többet akarnak!
Nem túl nehéz egy átlátható szabályozást készíteni, csak hát most már az elpofátlanodott politikusaink kellenének hozzá:
Mondok egy példát:
1. A mostani képviselői vagyonnyilatkozat egy sajtpapír
Nem a képviselő készíti el hanem egy hatóság mondjuk az állami számvevőszék. Az állami számvevőszéket fel kellene ruházni joghatást kiváltó hatáskörrel és illetékességgel. (magyarán nem bemondásra fogadjuk el a képviselő vagyonáról szóló meséket) .
2. A NAV a bevizsgált hatósági vagyonnyilatkozatokat folyamatosan ellenőrzi kiadási és bevételi szempontból a vagyon gyarapodást/csökkenést.
3. Képviselő mindent bankszámlára kap és számla ellenében számolhat el.
4. Pártfinanszírozás ugyanilyen vizsgálat alá vetve törvényben meghatározott keretösszeggel.
Már csak ezek a szabályok elegendőek lennénk a teljes pálforduláshoz.
De hát sem a Fidesz sem az MSZP sem a Jobbik ezt nem akarja.
Jó nekik ahogy van. Nekünk meg nem jó.

***

kvadrillio 2012.12.02. 16:53:49

KI ? HOL ??....JAHH...EZ A BUTA ZSIGA ?!

"

külföld
belföld
tudomány
gazdaság
bulvár
sport
életmód
bűnügy
autó
bringa tv
belépés
regisztráció

2012.03.01. 14:34
Plébánián szerzett munkahelyi gyakorlatot Zsiga Marcell
Zsiga Marcell nem mindennapi teljesítményt mondhat magáénak. Harminckét évesen országgyűlési képviselő, mellette Miskolc város alpolgármestere, havonta 1,7 millió forintnál is többet keres, miközben a munkatapasztalatairól csak annyi szerepel életrajzában, hogy „a miskolci Nagyboldog­asszony plébánia képviselő-testületének tagja” - írja a Hetek.

Twitter
Facebook
Tumblr
Startlap

Betkicsinye
Betnagya
E-mail kde
Nyomtat

A lap által megkérdezett fejvadász szerint a politikus - aki azzal a kijelentésével avanzsált országosan ismert politikussá, hogy „47 ezer forintból meg lehet élni” - a legmagasabb szintű hazai cégvezetőket megillető fizetést kap. Pintér Zsolt hozzátette: a versenyszférában ritka az, hogy valaki 32 évesen ilyen magasságokba emelkedjen, ehhez mindenképpen valami egyedi képesség szükségeltetik. Ilyen fiatalon egy menedzseri fizetés általában 700-800 ezer forint, de a maximum egymillió.

Érdemes megnézni, hogy a piaci szempontból nézve kissé „túlárazott” Zsiga Marcell milyen szakmai-vezetői gyakorlattal rendelkezik. Életrajzában a munkahely rovatnál annyi szerepel, hogy „a miskolci Nagyboldogasszony plébánia képviselő-testületének tagja” - írja a Hetek, amely megkereste a plébániát is azzal a kérdéssel, hogy pontosan mit dolgozik náluk Zsiga Marcell. „Ez nem dolgozást jelent, a képviselő-testület az egyházmegye tanácsa, amely egy évben olyan hatszor ülésezik, de a képviselő úr ritkán tud itt lenni parlamenti elfoglaltságai miatt” – mondta egy hölgy a vonal túlsó végén, hangsúlyozva, hogy a vasárnapi miséken viszont mindig részt vesz a nagy tisztességbe jutott politikus, aki egyébként egyházi szolgálataiért nem kap tiszteletdíjat.

A politikai karrierből nemcsak Zsiga Marcell, hanem – úgy tűnik – egész családja profitál. Miskolci ellenzéki képviselők nem mulasztják el felróni neki, hogy megválasztása után édesapja, Zsiga Gábor hirtelen a városi távhőcég, a Mihő Kft. felügyelőbizottságának elnöki székében találta magát, testvérét, Zsiga Zoltánt pedig a szintén városi tulajdonban lévő Miskolci Sportcsarnok alkalmazta. Sőt, azóta már a jelentős önkormányzati támogatást élvező NB I-es miskolci női kosárlabdacsapat pályaedzője lett.

A Hetek cikkében egyebek között szó esik még a politikus lelki "metamorfózisáról", valamint arról, hogy olyan állást ajánlott a miskolci éhségmenet egyik szervezőjének, ami nem is létezik.

A hét kérdése, fotók, videók, kommentek - kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

HETEK
"

AKI SZERINT MÁÁÁÁS....MEG TUD ÉLNI 47 EZERBŐL IS, DE Ő KÉPTELEN LENNE ???!

EZ EGY KIS KARRIER-POLITIKUSSS !

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.02. 17:12:18

@Bee-zony: "1. Minőségi embereket kell összeválogatni, az adott létszámból a lehető legjobbakat. úm. minőségi kaja.
2. Utána el kell érni, hogy a többség rájuk szavazzon, ezt egye.
Amíg nincs meg a kiválogatás a megfelelő szűrőkkel, és a visszahívhatóság, addig nem lesz minőség Magyarországon, hanem marad a 100-as IQ döntése, és a motivált pszichopaták hatalma. Hogy kádárizmusnak vagy orbánizmusnak hívják, az nem érinti a lényeget, mert csak a nevek és a címkék változnak, a „minőség” ugyanaz. "

1) a legjobb emberek mi alapján válogatódnak ki? Mitől lesz legjobb ember valaki "per definitionem"?

2) történelmi tanulság, hogy szervezetben kell gondolkodni, ha bármit el akarunk érni. Milyen szervezet lenne, ami összegyűjtené/kiválogatná a legjobb embereket?

Nagyon hasznos dolog a Ponerológia ismerete, de ez önmagában kevésnek tűnik az üdvösséghez.
Hogyan alkalmazod a könyv megállapításait a való életre? hogyan hívod fel a figyelmet a pszichopata ténykedésekre?
És még csak a sor elején tartunk....

brumeszkosz 2012.12.02. 17:18:37

@Égbekiáltó:
Ezt én sem értem, miért ilyen balfasz az ellenzék??? Talán azt hiszik a cigány vezér 2014-ben oda engedi őket a fazékhoz??
Hát tudjátok meg ezt ugy kell majd elzavarni mint Khadhafit.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.12.02. 17:24:44

Min tetszenek így csodálkozni. Menjenek emberek odébb, nincs itt semmi látnivaló!
Egy vicc az 50-es évekből:
- Aztán János bácsi, leaszfaltozták már a főutat a faluban?
- Hát persze! Tanácselnöktől pártitkárig.

l_andras 2012.12.02. 18:08:40

Állítólag a munkások azt énekelték,
hogy:
Zsiga Marci azt üzente
elfogyott a bitumenje,
ha még egyszer azt üzeni,
bizony nekünk el kell menni.....
Éljen a Zsiga Marci
Éljen az útja!
Amúgy aljasok vagytok, hát ezt a kicsit is sajnáljátok tőle, azt a kis utat. Eddig persze a közért áldozta magát!! Nem járt bulizni tinédzserkorában, helyette tanult, aztán meg a munka! Kimarjult a könyöke a sok toszakodástól, a nyelve meg kólikás lett számtalanszor! Szégyelljétek magatok!
Há nem megérdemli azt a kis utat, hát hogy megy hivatalba ha belépünk a 0-dik dimenzijóba, ha nincs lebitumenezve az a kicsi út! Hát nem is az egészet betonyozták, csak azt a kicsikét! Hogy spóroljanak! Nekünk! Hát mennyivel drágább lett volna a teljes út!!!

Kepan 2012.12.02. 18:49:25

Az összes narancsfejűt megkérném, hogy magyarázza el nekem azt a kib*szott kormányzati kommunikációs hirdetményt, amelynek szövege "INGATLANADÓ NEM!" és tele van pakolva egy olyan városban, ahol mióta élek, van ingatlanadó. Nem kevésbé idetartozik az is, hogy a narancsos forradalom óta 4x annyi.

A nagy anti-IMF fanok képtelenek megérteni, hogy nekünk kiszámítható gazdaságpolitika kell, valójában ez a leginkább lényeges része az IMF elvárásainak. Nem pedig az, hogy 1 héten belül 3-4 alkalommal átírjuk az adótörvényt.

Bee-zony 2012.12.03. 04:54:43

@Schwerer Gustav: „1) a legjobb emberek mi alapján válogatódnak ki? Mitől lesz legjobb ember valaki "per definitionem"?”
Jó a kérdés. A válaszom az, hogy a jó embert, és a legjobb embert mint kategóriát, le lehet írni, és le is kell íni, hogy milyen legyen, és hogy milyen ne legyen. Elvárások, ilyen legyél: a, b, c... ilyen ne legyél: d, e, f. Per definionem az elvárásokat kell megfogalmazni, azt, hogy mik a tagság feltételei.
Akinek nincs elegendő önkontrollja arról, hogy ő milyen ember valójában, azt a többieknek kell kiszűrnie, ha nem megfelelő. Hogy a(z utólagos) kiszűrés működjön, ahhoz kell a visszahívhatóság, és a leválthatóság, tehát az, hogy két választás között sincs „bérelt helye” senkinek. Ha a tagság többsége úgy dönt, hogy az illető nem megfelelő, akkor mennie kell a tisztségből, vagy a tagságból (is).
Az elvárt, és betartandó követelményrendszertől lesz jó a rendszer. Aki nem képes teljesíteni a követelményeket, annak nem azon az el nem ért szinten van a helye, hanem az aktuális képességei szerint, azon a szinten, amit a követelményrendszer szerint elér.
A valóban jó rendszerhez működésben tartóként a valódi erkölcsi és szellemi elitet kell kiválogatni. Bár szükséges a mennyiség is, de első a minőség, és aki nem éri el az elvárt szintet, annak az alacsonyabb elvárású kategóriákban van a helye. Támogató, próbaidős tag, rendes tag, vezető, ezekhez a kategóriákhoz egyre magasabb erkölcsi és szellemi elvárás-szintek tartoznak. Melyik párt, vagy társadalmi szervezet működik ilyen elv alapján? Nem tudok róla, hogy lenne ilyen.
Azt ne is mondd, hogy aki a minőségre hajt, annak nem lesz meg a mennyiség; tudok róla. Vö. űrhajós, belőlük sem kell sok, és ezért lehetnek magas szintűek a követelmények. „Társadalmi űrhajósból” sem lesz sok, de egy valóban jó rendszerhez magas szintű minőségi követelmények tartoznak.
Úgy saccolom, hogy Magyarország lakosságának kb. 1%-a megfelelő a minőségi rendszerhez, mert képes önként betartani a szabályokat, és nem szabotálja el, nem züllik és nem zülleszt, nem korrumpál... 1% az százezer ember, és százezer fős szervezet kb. minden fontos és szükséges funkcióhoz elegendő, a többiek dolga csak az, hogy őket válasszák, úgyhogy nem annyira reménytelen a helyzet, mint amilyennek látszik. Azt pedig nem mondtam egy szóval sem, hogy könnyű. Nehéz lesz, de még mindig jobb és könnyebb, mint egy világháború.
Lehetne jönni azzal is, hogy újra felfedeztem az arisztokráciát, a legkiválóbbak uralmát. Persze hogy, mert nincs ennél jobb a választékból. A görögök ott rontották el, hogy egy idő után a legkiválóbbak már csak névleg voltak a legkiválóbbak, az örökölhető pozíciókkal, előjogokkal... ott véget ért a kiválasztási rendszer szerinti legkiválóbbság, és átmentek a feudális nemes kategóriájába
Mint mindent, a legjobbak rendszerét is lehet rosszul csinálni, és jól is. A szabályokon, és azok betartásán múlik, hogy mi van és mi lesz.

„2) történelmi tanulság, hogy szervezetben kell gondolkodni, ha bármit el akarunk érni. Milyen szervezet lenne, ami összegyűjtené/kiválogatná a legjobb embereket?”
Szervezetben gondolkodom – és a Fidesznek „hála”, jogi személyként bejegyzett szervezetként már csak két választás jön szóba, a párt és az egyesület. Mivel én új vallási és társadalmi rendszerben gondolkodom – és nem a sokkal rövidebb élettartamú pártban, ami a funkcióját tekintve csoport-érdekérvényesítő szervezet –, tehát egyetlen választékként maradt az egyesület. Ha új vallást és új rendszert akarsz, akkor vagy egyesületet alapítasz – vagy egyesületet alapítasz. Teljesen önként és szabad akaratodból választhatod azt az egyet, minden külső kényszer nélkül, ugye, és nem is gondoskodtak arról, hogy kizárólag egy formát legyen érdemes választani... Ez a „választás szabadsága” a jelenlegi Magyarországon. Éljen a kopasz, és a követője (kenyéren és vízen, a börtönben), akik nagyon értenek hozzá, hogy még rosszabbá tegyék az életet, annál is rosszabbá, mint amit az elődeik összehoztak.

„Nagyon hasznos dolog a Ponerológia ismerete, de ez önmagában kevésnek tűnik az üdvösséghez.
Hogyan alkalmazod a könyv megállapításait a való életre? hogyan hívod fel a figyelmet a pszichopata ténykedésekre?
És még csak a sor elején tartunk....”
Az biztos, hogy nagyon kevés az üdvösséghez a ponerológia ismerete. Egyébként a pszichopaták jellemzői nem csak ott vannak leírva, hanem pl. itt is:
hu.wikipedia.org/wiki/Antiszoci%C3%A1lis_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar
Pszichopatának lenni kizáró ok, és aki nem tudja magáról, vagy nem akarja tudni, hogy az, attól még a többiek tudják, és ennyi elegendő is a kizáráshoz.
Gyurcsány pl. tipikus pszichopata, és akinek van már tapasztalata pszichopatával (pl. a környezetéből), az fel is ismeri, hogy Gyurcsány a pszichopaták klubjának egyik tagja, és mint ilyen, kártékony, 0 összegű játszmái vannak, amennyit nyer ő, annyit veszítenek a többiek, és a társadalmi hasznosság nem az ő műfaja, ellentétben a falka zsákmányszerzésével.
Orbán nem teljesen ugyanez – hogy pontosan melyik eset, arról Ausztriában nyilván többet tudnának mondani...

Az élet tele van kvázivégtelen számú megoldandó problémával, és aki azt mondja, hogy ő, vagy a rendszere tökéletes, az leginkább hazudik. Azt lehet mondani, hogy valaki a tökéletesség felé tart, lévén az egy irány, és hogy milyen messze van tőle, az nincs benne az állításban.
Biztos vagyok benne, hogy vannak nálam jobb emberek a Földön, erkölcsileg és szellemileg, de olyat még nem láttam, aki ezt a szellemi utat járta volna, amit én. Amikor ők rájönnek, hogy ez az út jó, akkor lesz jó a társaság.

Bee-zony 2012.12.03. 05:48:38

@Morcos Kartal: „a politikusi pályát én elmeorvosi vizsgálathoz kötném, kötelezően nyilvánossá tett leletekkel.”
Az bizony nem mindegy, hogy milyen egy képviselő elmeállapota, mert befolyásolja, vagy meghatározza a döntéseit.
Egy mezei párttagnál még kb. mindegy, mert ha síkhülye, akkor sem tud „nagyot alkotni” a többiek között az egy szavazatával.
De ha valaki vezető lesz, és vannak saját döntései és javaslatai, akár csak alapszervezeti szinten is, onnantól már jobb, ha van orvosi kontroll is.
Persze egy igazi diktatúrában nem az orvos selejtezi ki a diktátort, hanem a diktátor az orvost.
A demokráciában pedig meg lehet kenni az orvosokat, máskülönben nem lenne annyi rokkant.
Szerintem egy ilyen javaslatot a jelenlegi képviselők többsége nem szavazna meg, mert nekik mi hasznuk van belőle, hogy ott lebeg a fejük felett a selejtezés réme, sőt, van is rá ok? A visszahívhatóság is csak egy elérhetetlen álom velük, hát akkor még ez... Hogyan lehet ezt a közérdeket velük szemben érvényesíteni, ez itt a kérdés. Hány hadosztályod is van? (Vö. hány hadosztálya van a pápának? – kérdezte Sztálin.) Végül mindig a hatalmi viszonyokhoz és az erő alapú érdek-érvényesítéshez jutunk. Ha a képviselőnek nem érdeke, neked viszont igen, hogyan fogod érvényesíteni az érdekedet vele szemben? Ha nem találod meg a módját, akkor sehogy.
Az pedig nagy tévedés, hogy a képviselő a te érdekedet képviseli. Hogy képviselné, amikor csak egy vagy a kvázivégtelen érdekű tömegből? A többségi magyar országgyűlési képviselő elsősorban a saját érdekét képviseli, aztán azokét, akik külön megfizetik, hogy képviselje őket, harmadsorban pedig a választói tömbök érdekét, mert kell a szavazóbázis, és ez a sorrend pl. a Fidesznél szépen látszik is. Az kevés, hogy nem rájuk szavazol. Igen, -1, és maradt még másfél millió, garantáltan rájuk szavazó...
Mennyi idő és energia lenne ezt az érdeket érvényesíteni, hmm...? Sok. Az életcél szintjére kellene emelni, hogy összejöjjön, annyit viszont nem ér meg. Ez az oka, hogy nem valósul meg.

József Attila: A SZÁMOKRÓL
Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.
1924 első fele

felcsuticsodaparaszt 2012.12.03. 07:06:21

@Kepan: túl sokat kívánsz a birkáktól, sok idiótának halvány fogalma sincs a dolgok állásáról, funkcionális analfabéták, csak ebben az országban a bunkóknak egyfajta életérzés szidni valakit, ritka az az ország ahol ennyi hülye lakik

acel 2012.12.03. 13:45:10

Az új út alkotmányellenes legalább nem lehet mivel ő az alkotmányügyi bizottság tagja is:
Érdemes megnézni a listát ahol a dohány jövedéki adójáról, egyházak listájáról és egyéb fontos kérdésekről döntenek megfelelően biztositott gyorsitott eljárással:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.biz_adat_uj?p_ckl=39&p_biz=A333&p_ules=&p_munkatars=&p_tag=&p_honl_rend=&p_tagj=I#biz_tag

Rozgonyi Tivadar 2012.12.03. 17:05:20

Hatalmat annak kell adni, aki nem akarja. (kínai mondás)

Ironfist 2012.12.03. 18:34:28

@Rozgonyi Tivadar:
Ez klingon mondás, akkor hangzott el, amikor Worf Martok tábornokra testálta a kancellári köpenyt. :D

picur3ka 2012.12.03. 20:32:38

@Ironfist:

Azzal tisztaban van ugye, hogy ilyen nep valojaban nem letezik, tehat mondasa sem lehet, mara hagyom az internetes farmomat, jo?

picur3ka 2012.12.03. 20:34:30

@picur3ka:

Magara hagyom

Udv,

picur

Probaljon meg a valo vilagban elni, eroszakos komputer orientalt fiatalom, olyan maga, mint egy robot!

Franci123 2012.12.04. 09:01:40

@salamander: Én sem akarok ezen vitatkozni.Amire én reagáltam, az az volt, 25 évesen lehet valakinek 2 nyelvvizsgája, és 5 éves szakamai gyakorlata. Én a saját munkámra gondoltam, hogy lehet. Itt már 18 évesen is munkába álhatnak, mert csak így tanulhatják meg a szakmát. Jogászokról nem tudok nyilatkozni, mivel én nem az vagyok. Persze tény, hogy nálatok a tudást évek hosszú során lehet megszerezni. De, ha ő dolgozott az egyetem mellett, szerezhetett szakmai tapasztalatot, csak az a kérdés milyet.
A másik. Abszolút nem vagyok elfogult a kislányommal szemben, csak tudom mennyit ér. De, mint írtam, nem csak ő, hanem az asszisztensem is dolgozott végig az egyetem mellet. De a lányom szinte összes barátja dolgozik a suli mellett, és nem mekiben, hanem könyvvizsgáló cégeknél és multiknál, pont azért, mert a magyar munkáltatók olyan irreális elvárásokat támasztanak a friss diplomások elé, amiket szinte lehetetlen teljesíteni.
De szerintem ez meddő vita, mert neked van egy véleményed nekem meg van tapasztalatom.
Más közegben mozgunk, más a véleményünk. Ezért szép az élet :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.04. 14:33:59

@Bee-zony: Köszönöm a választ. kíváncsi vagyok, hogy sikerül.
A főbb vonalakban nyilván igazad van, érdekes lesz meglátni, hogyan állja ki a valóság próbáját.
Mindenképp sok sikert hozzá.

tulsavasodas 2012.12.04. 17:15:52

@Balibgeczyk: Légyszi valami bizonyítékot mutass már, mert sosem voltak ilyen követelései az IMF-nek... ez csak a fideszes propaganda.

galambduc (törölt) 2012.12.04. 21:11:48

Kedveskéim!

Kommentelők és Zero (bocsánat ha rosszul írtam a neved): ha "bék/e/ajobbot" akartok az Úrtól, hetente megkaphatjátok!

picur3ka 2012.12.05. 01:15:55

@tulsavasodas:

Teneked erre bizonyitek kell? Mer a lakosok nagy resze megerezte, te banyatulajdonos vagy, vagy micsoda?

tyder (törölt) 2012.12.05. 01:27:38

a Zsigát nyomták oda kamuzni, és a régen elrohadt dumával próbálkozott :
index.hu/video/2012/12/03/a_fidesz_tovabb_vedi_az_ugynokoket/

kiskutyauto 2012.12.05. 01:48:34

A magyar politikai élet egyik leggusztustalanabb férge ez az embernek nem nevezhető véglény... nyilvánvaló és látható, hogy egy érettségi szintet sem megütő, hátszeles, taknyos-nyálas, kényes, értelmi fogyatékos, retardált, mélyostoba, ratyi, elit ficsúrka majom pitiáner cseléd, akinek nyilvánvalóan apuka-nyuka egyengette útját... ha nem a finom (kizsákmányoló, tehát emberiségellenes bűnöző, tömeggyilkos) elit családba pottyantja az a ribanc anyja, még utcaseprőségre sem vitte volna önerőből, saját képességei miatt... az égvilágon semmihez nem ért, tehetségtelen, dilettáns és persze felfuvalkodott arrogáns parazita... és ez parlamentben ül és alpolgármester, felveszi a milliókat, csal-lop sikkaszt pofátlanul és azzal a nyálas gusztustalan buzipofájával beugatja hogy persze hogy meg lehet élni 47 ezer forintból ... A pincében egy csótány is el tudná kb ilyen szinten látni ezeket a "fontos feladatköröket", mint ez a bélféreg... az ilyen társadalmon élősködő, népnyomorító elitbűnözők, kőbányába való parazita férgek miatt tart itt az ország, akik mindig is tülekedtek a hatalom és a húsosfazék körül... Boborjánka még a Szíjj-ÁRTÓ-Matolcsy-Rákay-Vitézy 50 iq-s szellemi szintet is messze alulmúlja, pedig az sem túl magas... reméljük nem sok van már hátra hogy az ilyen országromboló, parazita, cselédek oda kerülnek ahová valók, a bányába és VALÓBAN 47 EZERBŐL KELL MEGÉLJENEK... (és még örülhetnek hogy nem lettek a lámpavasakra lógatva!!!)

picur3ka 2012.12.05. 02:35:23

@kiskutyauto:

EN NEM ISMEREM A FICKOT, DE AZ ITTENI FENYKEP ALAPJAN, MAGANAK EGY SZAVAVAL VITATKOZNI NEM LEHET!

Bocs, veletlen volt a nagybetu. Kezelik? Vagy ez a karrier a 'kozossegi terapiaja'?

Arja jelzese is van, ott az allan, ni.

picur3ka 2012.12.05. 02:45:14

Munkahely: a Miskolci Nagyboldogasszony plebania testuletenek tagja.
Ezen szetrohogtem magam. Munkahelye: cigany kepviselo.

Persze, dogozni nem is igen tudna egyik se, 42IQ mindketto.

andraszuzu 2012.12.06. 09:06:50

Merjünk nagyot álmodni!!!!!!????? Marci a Mi Marcink a jövő s egyben a mult embere is egy régi hagyományt folytat. Telefon az elvtársak házáig, villany az elvtársak házáig, csatorna az első elvtárs házáig s ebben mi volt a jó? A folytonos költözés, mert ha az első ember, aki ma ugyan második, holnap talán az utolsó, mozgásban van, akkor bármerre is tart utcák , utak, majd sugárutak ujjulhatnak meg, falvak, majd városok, elfelejtett terek ébredhetnek csipkerózsika álmukból. Ehhez mindössze egy embernek kell időnként, lehetőleg sürün költöznie. Ehhez kapcsolódhat majd a helikopteres vadászat elött, egy bérelt szoba konyha ami köré felépülhet egy egész város és észre sem vesszük, csak tudjuk. Ha egyszer kész: majd átnevezzük.

Matrixa 2012.12.08. 06:48:51

salamander 2012.12.02. 10:39:59
Társadalmi szempontból én értékesebb vagyok mint az egész családod együttvéve. Ez tény.
De veled ellentétben én nem mondom azt, hogy ezért te ne szavazhass én pedig mind a két kezemmel. A demokrácia lényege, hogy mindenkinek egy feje és kettő darab keze van. A demokrácia nem tesz különbséget aszerint, hogy ki szép, ki értékes vagy ki a lúdtalpas. A demokrácia a pillanatnyilag létező legjobb megoldás az olyan idióták szűrésére mint te.
Csókol anyád!

Péter Kenyeres 2015.03.01. 14:07:23

Kedves .... "DR" Zsiga Marcell !
Lehet, hogy kimaradt a diplomaosztásnál abból, hogy mennyibe került a diplomája? Lehet az is, hogy 42000 ft-ért vette?
Vagy az is lehet, hogy 42000 Ft volt a kedves Édesanyja és a kedves Édesapja fizetése és abból remekül megéltek. Miután tudom, hogy Maga /Ön/ nem az elmúlt rendszerben élt /vagy mégis?/ valószínűleg ki kellene próbálni ennyi pénzből megélni és nem milliókból.Próbálja ki ezt kívánom egész családjának, minden rokonának: Tisztelettel : Kenyeres Péter Havi 90000 Ft-os nyugdíjas 43 év után.

kaldijozef 2015.09.05. 08:48:18

@pandacsökiboborján: A rémHÍR tv OKNYOMOZÓÓÓJAAA ?! :) ?)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Egy példát !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

picur3ka 2015.09.18. 01:05:50

Ki írja ezeket a kommentket a nevemben, kedves szerkesztőség?

süti beállítások módosítása