Skip to content


       Szűrés lista

Újra Közgép-hirdetés a Népszavában

Szinte pont egy évvel ezelőtt balhézott össze az MSZP a Népszavával, mert az anyagi gondokkal küzdő lap lehozott egy féloldalas, tehát közel 800 ezer forintba kerülő Közgép-hirdetést.

A szocik közleményt adtak ki, miszerint "Az MSZP elhatárolódik attól, hogy a Népszava teret engedett a Közgép hirdetésének. Felszólítjuk a lap vezetőségét, hogy azonnal szüntessen be minden gazdasági és egyéb együttműködést az említett érdekcsoportokkal!"

Németh Péter főszerkesztő akkor azt mondta, hogy "vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől" (...) Szomorú történet ez, annál is inkább szomorú, mert megint csak Simicska nyer vele: nem nálunk költi el a pénzét...", a Hvg-nek adott nyilatkozata szerint pedig biztosra vette a főszerkesztő, hogy a Közgép többet nem reklámoz náluk.

Ehhez képest mit találtam ma a kezembe akadt néhány múlt heti Népszavában? Na mit? :)

A július 11.-i lapszámban a szolnoki Tiszavirág hídról szóló féloldalas Közgép-hirdetés van.

népszava (2).jpg

Ennél is jobb azonban a július 9-i Népszava. Először a kormányhirdetés, 2-3 oldallal később a kinézetre hasonló, csak szürke különvéleményük, majd a tavalyi botrányt okozó féloldalas Közgép-hirdetés a Margit hídról.

Gyönyörű kompozíció, gratulálunk.

népszava (5).jpg

népszava (4).jpg

népszava.jpg

Címkék: mszp népszava vicces közgép

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr35405499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

farcsika67 2013.07.15. 13:35:18

a kurvából nem lesz szalonna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 13:39:24

Fail-e? :D Hülyék ezek, mindig is hülyék voltak... csak az a kár, hogy a másik fél is felvette a szintet...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2013.07.15. 14:09:45

Én úgy gondolom, hogy helyesen tették. Én se ugranék félre a pénz elől. Inkább az a gáz, hogy Simicskáék annyira jó pozícióban vannak, hogy még ezt is megtehetik.

Algopirin 2013.07.15. 14:12:26

@farcsika67: kurvából nem lesz szalonnő. (VBT)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 14:21:15

@Tzimisce: Mondjuk az mekkora, hogy a Fidesz támogatja a szocikat? :D FAIL az is!

Geza 2013.07.15. 14:28:32

Én ezt már végképp nem értem.

Mi a fenének hirdet a közgép a pépszavában? Azt csak kriptAkomcsik olvassák ill. hithű viktoriták csomagolnak bele csirkefarhátot, az elsőnek azért fölösleges, mert azzal együtt se hisz neki, a második meg anélkül is.
Meg amúgy is, minek egyáltalán hirdetnie a közgépnek bárhol is, hiszen amúgy is mindent az visz el?
Persze más lenne a helyzet, ha mindezt csak kamuból csinálnák, hogy némi pénzzel tömjék ki a népszagát, de hát pénzzel kitömni mostanság az elvbarátokat, puszipajtásokat és házikedvenceket szokás.

Ömm, ezek szerint a népfasza a közgép elvbarátja, puszipajtása vagy házikedvence volna?!
Ilyet még Tolkien bácsi se írt, még Mordorról se! Bár, ez itt ugye Közgépfölde, ahol minden megeshet. Holnapra talán még az is kiderül, hogy szeretett kúrmányfőnk valódi neve Zsákos Dildó, és ő a süllyesztőben méltán eltűnt Frodó Gábor nagybátyja :) ?

Petrow 2013.07.15. 15:01:31

Hmm, új fogalmat alkothatunk, a közpénzből trollkodást...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 15:44:26

@Geza: "Mi a fenének hirdet a közgép a pépszavában?"
Trollkodás, erőfitogtatás...

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.15. 17:13:57

@ColT:

"a Fidesz támogatja a szocikat"

Ne viccelj, a szocik hozzák a szavazatokat a fidesznek. Ez érthető, ugyanis én sem ismerek olyan szoci-politikert, akitől ne lenne hányingerem.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.07.15. 17:21:33

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: A fideszt az ellenségkép tartja életben. Egy gerinces országban ennyi szarkavarás,hazudozás, lopás után már jobb esetben is sitten ülne az egész bagázs. Viszont amíg van belföldi ellenségkép addig a szektások kiegészítve a szimplán ostobákkal akiknek elég az ellenségkép, nos addig megvan az a szavazóbázis amely tűzközelben tartja őket. Szocik nélkül... pár év és ordas nagy bukta lenne. Nézd meg hány húgyagyú van ezen a blogon is akinek az első gondolata a kúrmányváltásnál az volt, hogy eszámótatás... a szerencsétlen balfasznak az eszébe se jutott hogy az országnak jobban menjen..eszámótatás... ennyi elég is volt. Mondjuk ők azok egyébként akik Viktorka seggét nyalták 2010 előtt, most meg játsszák a nagy kritikust. Ez az ország csak azt kapja amit választott. Most mondhatnám, hogy az ország tanul a hibáiból és majd 2014-ben..de kinőttem már a mesékből elég régen.

toportyánzsóti 2013.07.15. 18:10:29

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Szociopata gengszterek mindenhol teremnek,nem az ország felelős hanem a vezetői és értelmisége.

tryclops 2013.07.15. 18:22:47

Hát gyerekek, én lassan úgy látom jobban járnánk Simicskával mint a jelenlegi zsebducéval. A helyzet is őszintébb lenne ha Lajos lenne a min. elnök, meg szerintem esze is több van. És még az is lehet hogy kultúrember... Sokat nem veszthetünk. Nem csinálunk népszavazást? :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.15. 19:11:59

@Geza: Képzeljük el ugyanezt fociban, mondjuk úgy, hogy a dél-koreai válogatottnak immár nem csak arra van pénze, hogy befizesse magát a vb-döntőbe, de még arra is, hogy a másik ágról Liechtenstein érjen oda.

Na, ezért támogatja a Közgép a Népszavát. Amíg a Fidesz kihívója az MSZP, addig (belátható időn belül) a Fidesz kirobbanthatatlan a hatalomból.

Muzsikok közt 2013.07.15. 20:17:30

Tiszta hülye ez a Fidesz. Inkább menjen a csatornába ez a komcsi szennylap, minthogy ott hirdessenek.

igazi hős 2013.07.15. 20:34:57

Tiszavirág híd kontra "Maradandót alkotunk" - epic fail?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.15. 20:36:14

@Zuckerbrot: Hogyne, hogy aztán még valami életerős ellenzék alakuljon ki, amellyel szemben nem elég a "mit keres Oszkó Péter a WizzAir-ben"? :-)

Addig tartják lélegeztetőgépen ezt a hendikepes csődhalmazt, ameddig futja. (Mondjuk így saját maguk fognak hozzárohadni a kihívás hiányában, de hát a szabadpiac az liberális mákony.)
Négy évente előadják a "jóságos Fidesz fenékbe rugdossa a gonosz, ámde tehetetlen MSZP-t" című zenés-táncos varieté-előadást, aztán jól elvannak.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.15. 20:36:18

Az ominózus balhé óta legalább 10 hirdetés volt, ha nem több.

Ettől függetlenül, az elmúltnyolcévben, meg az elmúltháromévben nyújtott "teljesítményével" a háta mögött, nehogy már a maszop oktasson ki bárkit is, pláne tisztességből. Nevetséges.

Muzsikok közt 2013.07.15. 20:41:24

@Counter: Ugyan ez csak most 2014ben lesz így, a Jobbiknak meg egyre jobb lesz ahogy szaporodnak a cigók.

gnme 2013.07.15. 20:55:12

amíg ezek a ganék vannak, emón csak a közgép ért a gépész cuccokhoz

a többit eltapossák

na.. ezér' kell itt gépészt képezni, meg a zaudinak bazzegh'

kiárusítjuk a szürkeállományt szarér húgyér

akkor boldog a magyar ha szaros a szája

www.youtube.com/watch?v=jRP3VBtx6zA

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.07.15. 21:01:40

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Látod bacod, nem érted te eztet! Ezért nem lesz belőled se soha oligarcha, maradsz szimpla sajtkiller! :D

bgp 2013.07.15. 21:02:29

@tryclops: Politikaiból gazdasági bűnözőt lecserélnél gazdaságiból politikai bűnözőre. Csak a változás kedvéért, miért ne. De remélhetőleg csak 1-2 napról lenne szó, ugye?

gnme 2013.07.15. 21:14:08

menjetek öregem és nézzétek meg a hídon a látható hegesztési varratokat, szépen szemrevételezésel

egy merő ökörhugyozás.

közgép mi?

akkor boldog a magyar ha szaros a szája.

www.youtube.com/watch?v=tOPVnL5LFdo

Muzsikok közt 2013.07.15. 21:22:52

@gnme: Nézz be a szőnyeg alá bármelyik modern autóban a hegesztési varratok akár az ökörhugyozás. Pedig gépi hegesztés az is.

Szóval nem a hídépítők a hülyék hanem te....:DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.15. 21:28:12

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Azt már lassan sajtra se fussa. :D

Addig csökken a rezsi.

gnme 2013.07.15. 21:39:49

@Zuckerbrot: aha, értem

én azért nem nyalok segget .. márhogy hogy ne legyen hasonló véleményem hozzád

te öregem ..életedben nem láttál még jó varratot. egy rossz dumaláda vagy.

béla a görög (törölt) 2013.07.15. 21:43:48

És most mit lopnak???? Olyan izgalmas ez. És hogy mennyit Hány milliárdot.
Mindennapi milliárdjainkat ad meg nekünk ma is.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.07.15. 22:04:46

Manapság ez senkit sem érdekel. A megyó-lopcsány-libalopo álmokfutásban meg a Stragab vitt mindent. Ami ráadásul NEM magyar, hanem ausztriai. Miért fáj nektek, hogy itthon marad a pénz és nem külföldre "vándorol" ki???!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.07.15. 22:06:10

Nahát meg a népszaga az nagyon hiteles csakugy mint a HVG, VG, Hir24, 168ora meg a többi ballib szenylap :DD

Mennyi elöfizetöje is van mondjuk a Hir24-nek? :))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.15. 22:26:28

Az zavar benneteket, hogy épül-szépül a hazánk? Akartok egy kis sósavat az arcotokba, he?

dany82 2013.07.15. 22:27:24

bocsi, srácok... Isten ments, hogy elvegyem az élét a cikketeknek, nyilván rengeteg oknyomozó munkát fektettetek bele, de hónapok óta szinte MINDEN NAP fél oldalas közgép hirdetés van a népszavában.

meglep, hogy eddig nem tünt fel. Szeirntem idén kb 100 közgép hirdetés volt már. Saccperkb a népszava hirdetési bevételénk 95%a a közgép hirdetések.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.15. 22:27:29

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Na, új nicked van? Kitiltottak az előzővel? Gratulálok.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.15. 22:29:55

@dany82: Ja, mi finanszírozzuk. Pontosan erre kellenek most az adóforintok. Hogy hírdessük a Közgépet. Azt hiszem megyek és veszek is tőlük valami autópályát, vagy völgyhidat, ilyesmit.

dobzse.laci 2013.07.15. 22:38:08

@toportyánzsóti:
...amely köztudomásúlag a marsról esett ide, nekünk semmi közünk hozzá.

Most megint hogy fog csalni a fidesz Baján? 2013.07.15. 23:16:16

Te szemét Orbán Viktor! Miért vonod meg a tartósan beteg gyerekek emelt családi pótlékát, miért adtad utasításba, hogy 150 ezer rokkantat vissza KELL terelni a munka világába? A lefizetett fideszes orvosaid teljesítik a parancsaidat, "meggyógyítják" a betegeket?
Soha nem dolgoztál a versenyszférában, a munkaerőpiacon sose méretted meg magad. Pártmunkás vagy belőlünk éltél és lettél milliárdos!

Jellemtelen, sunyi, gőgös, álszent sunyi, szar alak vagy, a fél világ utál! Takarodj és a nem itthon élő és adózó külföldi magyar ne szavazhasson !

És ne irogass nekem leveleket, mert baj lesz...!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.15. 23:38:33

@Aljas szellentő honvédők, birkamenet, CÖF takarodó: Ha engem kérdezel, Viktor nem olvassa ezt a blogot. Ha mégis, azt onnan fogod tudni, hogy a TEK berúgja az ajtót... :-)

belgabela 2013.07.16. 04:52:21

a Közgép csak emlékezteti a bolsikat, hogy 2002-2010 közt is, sok-sok milliárdért nyert el közbeszerzéseket.

vantaan 2013.07.16. 05:22:17

@belgabela: Pedig igazat szól! Orbán takarodj!

belgabela 2013.07.16. 05:38:29

@vantaan: Ja. És akkor primitív, ostoba tahóként kell viselkedni, ha az a véleménye? Sok barátot szerez ezzel a gyökér stílussal az ügynek, ha nem is érti. Ha ilyenek a szószólóitok, nem csoda, hogy 2009 óta nem tudtok elmozdulni a húsz százalékról. Ha ezt folytatjátok, 2018-ig marad a helyzet. Ha addig nem hal ki a fele a baloldali tábornak. Mert a jogutódpártra, a hatvan alattiak 5%-a voksolna.

vantaan 2013.07.16. 05:47:43

@belgabela: Ez a böszme nép 100 év Orbán kormányzást érdemel! Aki hülye haljon meg. 390 ezer 18 és 49 év közötti inkább kitántorgott az országból mint, hogy Orbán szellentését szipákolja. Kipusztul kimenekül a magyar a Kárpát medencéből
A választás az IQ kérdése s ha a magyar a kugligolyó simaságú agyával megy el szavazni akkor itt az eredmény.

belgabela 2013.07.16. 05:48:02

@belgabela: Bocs, az ötven alattiak 5%-a.

belgabela 2013.07.16. 05:53:13

@vantaan: Le kell váltani a népet! De nemcsak, a fiatalokat, hanem azokat is, akik nyolc általánosnál többet végeztek. Iskolázatlanságban is a jogutódpárt vezet. Gratulálok! Nyilván ma már nem lehet nyolc általánossal, vagy szakmunkásképzővel hatásosan érvelni. Ilyenkor jön a képzetlenektől, hogy IQ light mindenki aki nem a bolsikra szavaz. Csak szólok, matematikailag nincs egy százalék esélyed, hogy magasabb az IQ-d mint az enyém. És ehhez a tiedet nem is kell tudnom. Már, ha érted.

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

ezu 2013.07.16. 05:59:55

@belgabela: A legszebb, mikor az átlagban, magasan legretardáltabbak hozzák fel az IQ-t. Akkora öngólokat tudnak lőni a bolsik!:))

Vidéki 2013.07.16. 06:41:28

A szocik (egy éve már) közleményt adtak ki, miszerint "Az MSZP elhatárolódik attól, hogy a Népszava teret engedett a Közgép hirdetésének. Felszólítjuk a lap vezetőségét, hogy azonnal szüntessen be minden gazdasági és egyéb együttműködést az említett érdekcsoportokkal!"

Mégis, mint Vastagbőr cikke bizonyítja, nem volt foganatja!
Miért?
Mert „kutyaugatás nem hallatszik az égig”!

Az MSZP kutyaugatása svájci Luganoig sem hallatszik el, ahol a Népszavát tulajdonolják.
Aki fizet, az rendeli a nótát!

Ki lehet a Népszavát 99 százalékban a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cég tulajdonosa személy szerint?

belgabela 2013.07.16. 07:16:43

@Vidéki: Az is rejtély, mi a bajuk a Közgéppel. Vagy, ha bajuk van vele, miért adták nekik a hidak és utak sorát, mint fővállalkozónak? 2002-2010 közt a Közgép rengeteg sokmilliárdos munkát vitt el, a bolsi kormány alatt.

felcsutisuttyo 2013.07.16. 07:28:10

EMBEREK.ÉBREDJETEK MÁR FEL !
Egy DIKTATÚRÁT csak megdönteni lehet...demokratikus úton (pl választás) nem lehet leváltani, mert elcsalnak mindent)... EZÉRT A "VÁLASZTÁS" FELEJTŐS..
NEM ARRA KELL KONCENTRÁLNI ÉS ÖSSZEFOGNI!!!!!

Elzavarni a Nemzeti Szar Gazembereket, korrupt csaló bűnözőket!...elvenni tőlük és sleppjüktől mindent..és mindent érvénytelennek nyílvánítani amit " alkottak", vagy alaptörvénykeztek! ...és jól " megbüntetni " Őket!!!!!

belgabela 2013.07.16. 07:31:38

@felcsutisuttyo: És ki zavarná el? A hetven-nyolcvanéves munkásőrök, párszázan. Nincs már Szovjetunió, aki küldenek két hadosztályt a párszáz bolsi veterán mögé, mint 56-ban. Örülj, hogy kapsz nyugdíjat!

belgabela 2013.07.16. 07:34:16

Egyébként ebből is látszik, hogy demokrácia az maximális itthon. Amerikában nehezen tudna erőszakos hatalomátvételre buzdítani hosszú ideig senki nagy nyilvánosság előtt, még ha elmebeteg is.

Vidéki 2013.07.16. 07:47:05

@belgabela:

„ Nincs már Szovjetunió, aki küldenek két hadosztályt a párszáz bolsi veterán mögé, mint 56-ban. „

A baloldal egyből hívja az óvóbácsit, a „testvéri tankokat”, amelyek hatalomba segíthetik őket.

Helytartói pozíciólért akármire képesek.

Ezt jól mutatják a magyar ballib EU parlamenti képviselők Magyarország ellenes mószerolásai.

Hofi egykor "Mószer Aranka" kifejezést használta a Göncz Kinga-féle nőnemű "képviselők" jellemzésére!

A TV közvetítette az EU parlament egyik ülését, ahol a céklafejű Cohn-Bendit EU parlamenti képviselő őrjöngött a magyarországi sajtószabadság eltiprásáról, a magyarországi diktatúráról.

Cohn-Bendit , aki 1968-ban még Vörös Dani volt,

erőszakkal meg akarta dönteni Franciaországban a polgári demokráciát,

most az Európai Parlamentben őrjöngve arról hablatyolt, hogy Magyarországon diktatúra van.

yafet 2013.07.16. 08:11:48

Nem is tudom....
Aki Népszavát vesz a kezébe az meg is érdemli.

vantaan 2013.07.16. 08:20:55

@belgabela: Miért kellene leváltani a népet? ....ha hülye akkor hülye és kész!
Ki kell használni! Lenyúlni, kilopni a szemét! Legfeljebb odadobni neki koncnak pár szerencsétlen rokkantat hogy csaló vagy koldulót hogy koszos (még a templomok környékéről is kiüldözni) vagy néhány kisebbségit hogy biztosan lop gyilkol.
.... s már nem is kell pl. kátyúzni, reálbért emelni, orvosi ellátás sem kell vagy ingyenes minőségi oktatás s nem kell egyetemi férőhely ...ja hogy több a munkanélküli ....de de van közmunka a polgármester birtokán vagy elmenni külföldre mert mégis csak meg kell élni, a gyerek nem éhezhet meg hát kitől kolduljon .......

vantaan 2013.07.16. 08:24:00

@yafet: s aki nem vesz a kezébe !!!! Az is megérdemli ....... valami ilyen beszólásra hallottam pénteken a piacon, hogy ..: "Hülye vagy mint Orbán Viktor a kormányzáshoz"

toportyánzsóti 2013.07.16. 08:38:06

@dobzse.laci: 2% pszichopata van az emberi népességben,akár magyar akár német vagy francia.Nem felelsz érte mert tőled függetlenül jön létre.

toportyánzsóti 2013.07.16. 08:41:26

@Vidéki: Ti is örjöngtök skizó ha nektek kedvezőtlen a helyzet,viktorbán kezdte a külföldi hazaárulást 2003-ban,narancsvakegér!Lassan 10 éves évfordulót ünnepelhetsz,agyhalált lábon hordó.

toportyánzsóti 2013.07.16. 08:43:05

@belgabela: 70-30 mond neked valamit?Ibolyát ezután ki is golyózták a közéletből...

toportyánzsóti 2013.07.16. 10:04:25

@vantaan: Az egész nemzeti oldali csürhe az,nekik csak az előjogaik fontosak nem Mária országa!Inkább vándoroljon el a nemzet szine java csak ők élősködhessenek a nemzeten.

belgabela 2013.07.16. 10:12:53

@vantaan: Aki képzetlen és tanulatlan az most is messze túlreprezentált a szoci szavazók közt. Őket már leváltották és halnak ki gyors ütemben, mert még öregek is.

vantaan 2013.07.16. 11:53:30

@belgabela: No no a 2010-es szavazás megmutatta mennyire böszme a nép! ....még a Zértelmisége is! Eszik a fideszkomcsi szart ezerrel! ....de megérdemli! Akinek el lehet venni ilyen ócska trükkel a vagyonát mint a trafik mutyi vagy a föld mutyi és a többi ... a MANYUP, ... a korkedvezményes nyugdíj az akkora barom hogy megérdemli hogy szart reggelizzen s pénzért libajnaizzon (mert a bunkója fizeti azt is!)

floborm 2015.04.01. 14:17:44

máig gyönyörű történet:D

süti beállítások módosítása