Skip to content


       Szűrés lista

Kivezényelt diákok - régen és most

Kerényi Imre az egyik kedvenc figuránk a NER-ben, az asztalától és a festményeitől is eldobtuk az agyunkat, és valószínűleg mindegyikre örökké emlékezni fogunk. Az Alaptörvényhez közpénzből készíttetett abszurd képeket eleinte fegyveres őrök vigyázták az Országos Széchényi Könyvtárban, majd 2012 augusztusában vándorkiállítás formájában kezdték végigvinni Magyarországon. (2014 áprilisában fognak visszaérkezni Budapestre, ahol végleges helyükre kerülnek, az Országházba.)

Tegnap Szombathelyen mutatták be a képeket, és ennek kapcsán a nyugat.hu-nak továbbított egy, az iskolája által kapott levelet egy helyi pedagógus. A levelet más szombathelyi oktatási intézmények is megkapták. Így szól:


"Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! 2013. december 12-én, csütörtökön 14:30-kor a Szombathelyi Képtárban vándorkiállítás nyílik Az Alaptörvény illusztrációi címmel. Kormánymegbízott úr kérése, hogy iskolánként 20-25 fő a végzős osztályokból képviselje az iskolát."

Nincs szebb a lelkesen mosolygó kivezényelt unott diákoknál egy állami, kvázi pártrendezvényen...

Bár az eseményre a nyugat.hu nem kapott sajtómeghívót, azért elmentek, és csináltak egy rövid tudósítást:

"A Képtár környékén már több tucatnyi fiatal időzött, és benn a teremben is voltak bőven. Érdeklődésemre, hogy van-e, aki tényleg azért jött, mert érdekli a dolog, illetve a festmények, meglehetősen egyforma válaszokat kaptam. A legtöbb diák kötelező jelleggel jelent meg (volt, aki a "nagyon erősen ajánlott" kifejezést használta a helyzet leírására), néhányuknak viszont némi "ellenszolgáltatást" ajánlottak cserébe a tanáraik. Akadtak olyanok is, akik egy tanóra keretében jöttek.

A festmények maguk nem váltottak ki túl nagy érdeklődést a diákság körében, inkább csapatokba verődve beszélgettek, játszottak a mobiljaikon.

A kiállítást magát Cebula Anna, a Képtár igazgatója, Harangozó Bertalan és Popovicsné dr. Tisza Edit nyitotta meg. Cebula Anna köszöntő szavai után, amiben elmondta, milyen büszke rá, hogy a Képtár adhat otthon egy ilyen gyönyörű, történelmi pillanatokat bemutató előadásnak, jött a fő esemény, ami miatt idecitálták Szombathely diákjainak jó részét.

Harangozó Bertalan hosszasan taglalta, milyen jó dolog az új Alaptörvény: nem csak azért, mert az 1989-es szovjet mintára készült alkotmány még csak nem is volt legitim (ugyanis nem az ország lakói által választott parlament szavazta meg), hanem azért is, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

De nem csupán az alkotmány, hanem maga a kormány sem: mint Harangozó Bertalan szavaiból kiderült, az elmúlt húsz évben a kormány tömegeket taszított reménytelenségbe és virágzott a korrupció is. Az emberek boldogtalanságban éltek, és majdhogynem elnyomás alatt: elég, ha csak a 2006 októberében bekövetkezett eseményeket nézzük. Bár nem volt benne biztos, hogy a jelenlévők emlékeznek erre.

De mint mondta: végül 2010-ben a választásokon új parlamenti többség született, ami már méltó a magyar nemzethez. Ennek a szimbolikus megtestesítője az Alaptörvény, ami megőrzi a nemzet identitását, és megfelel a modern európaiság követelményeinek. Ez tulajdonképpen egyfajta alapvetés, ami jogi, szellemi és erkölcsi keretet ad az ország működésének. Élen jár az egész kontinensünkön – ezért is támadják. Ezekről a támadásokról többször is szó esett.

Magukról a festményekről viszont nem túl sok. Amint a kiállítást tényleg megnyitották, és vége lett a beszédeknek, a Képtár gyakorlatilag percek alatt kiürült: a képeket szinte csak a kormánybiztos és a holdudvara nézte végig."

Bár Seszták Ágnes ma az MNO vezércikkében kesereg arról, hogy régen (a szocializmusban) minden jobb volt, szerintem egyáltalán nincs igaza. Régen minden ugyanilyen volt. Vagy ma ugyanolyan minden, mint régen. (Mondjuk nem mindegy.) Ugyanúgy bömböl a gimikben ma is a Nothing else matters, mint valaha; és a diákok most is ugyanúgy unják a kötelező részvételt, mint egykor.

szhely.jpg

úttörők.jpg

Címkék: fidesz abszurd kerényi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr895689397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.14. 11:01:49

@Bretschneider detektív: @lobster thermidor:

Kinek a pap, kinek a papné :)), kinek alföldi, kinek Kerényi-Vidnyánszky. Én megmaradok az utóbbinál, de elfogadom azt ha nektek alföldi roberta jelenti a kultúrát, de szerencsére a magyarok legalább 90%-a nem úgy vélekedik mint ti, ez van :))

A Nép megmondta 2010-ben: Nem kér a liberalizmusból ! És megmondjuk jövöre is. A nagy birodalmak pont a züllés, liberalizmus miatt pusztultak el, pl. Rümai birodalom ahol a buzik is elfogadottak voltak. Nyugat-Európa is ezen az úton van Hollandia, Belgium élén... :))

kentauri 2013.12.14. 11:04:36

@Melchi Zadok: szerintem csak a jelentésére utalt(és semmi sem számít)....

kentauri 2013.12.14. 11:16:34

@xvxvxv: ennél pontosabb diagnózist erről a szerencsétlen lúzerről nem is lehetet volna kiállítani...
az általánosban ez a fajta járt árulkodni minden apróságért, de még a tanárok is méla undorral próbálták lerázni és még a nevét se jegyezték meg....
A nicknevéből látszódik a sértődöttség, hogy kiskorában is egy korcs volt akivel senki sem barátkozott ezért több évvel kisebb gyerekekkel bandázott......

zsebatya 2013.12.14. 11:18:14

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Jézusom, te ezt talán komolyan is gondolod. És még szavazati jogod is van talán. Isten mentse meg ezt az országot.

hot-spot­ 2013.12.14. 11:21:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: jah, a felsorolt allamok epp az osszeomlas fele haladnak

Kis ember 2013.12.14. 11:31:09

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Hát, Tibikém, ezt bebuktad és még fel is hívod rá a figyelmet. Hahaha :)
Ja és Alföldire önként mennek az emberek, Kerényire kivezényelték őket. Ha nem tudod, mi a különbség, akkor te jól éreznéd magad É-Koreában.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.14. 11:32:43

@gazoló: Az egy nagyon jó kis film volt. Az alapjául szolgáló regény írója, Borisz Vasziljev idén halt meg.

Achmed, a hitetlen 2013.12.14. 11:32:45

@Bretschneider detektív: ez nem is olyan nagy különbség. Most kisz- és pártgyűlés helyett a templomban kell hallgatni a marhaságokat (persze tisztelet annak a nagyon kevés papnak vagy lelkésznek, aki képes értelmesen megnyilvánulni).

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: szerintem te egy mszp-s troll vagy, akinek a fidesz lejáratása a célja. Sapienti sat, részemről szűrve vagy.

sztrugackij 2013.12.14. 11:38:34

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"ezek a fiatal diákok kultúra helyett inkább kocsmáznának, buliznának, szexelnének, züllnének, akkor örülne a ballib."

Ezek szerint te sohasem szexelsz?
Ez sok mindent megmagyaráz.
Nem vagy rá képes, vagy csak egyszerűen csúnya vagy?

Achmed, a hitetlen 2013.12.14. 11:40:23

@Before: Alul ezt látom:
"Ehhez a videóhoz nem lehet hozzászólni."
Szerintem sem. Talán csak annyit tennék hozzá ütemes tapssal kísérve, hogy:
É L J E N R Á K O S I ! É L J E N R Á K O S I ! É L J E N R Á K O S I ! É L J E N R Á K O S I !

vackor1 2013.12.14. 11:48:18

A cikk is, a kommentek is teljesen rendben vannak, a két agyatlannak írt válaszok - az mellett, hogy nem kellenének, mert ha senki nem írna az ilyen kreténeknek, akkor előbb-utóbb talán kikopnának - pedig kifejezetten szórakoztatóak, most már nem csak a Kabos filmen nevetek, köszönöm! :)
Mindenkinek legyen szép a napja!

Kis ember 2013.12.14. 11:51:44

@vackor1:
Ugyan már, minket szórakoztatnak. Olyanok, mint régen a cirkuszban a torzszülöttek. Csak ezek értelmileg nyomorékok.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.12.14. 11:55:25

@kentauri: hát... az ilyen index bérblogos "hírekről" mindig az a hír jut eszembe, hogy "moszkvában mercedeseket osztogatnak"

szóval ez is biztos ugyanannyira igaz, mint ahogy a szines rajzokkal bizonyított evolúció elmélet, vagy hogy 2014-ben eljő demokrata dopeman a messiás

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.12.14. 11:57:21

@gazoló: szerintem biztosan nem, de értem én, hogy mire gondolsz! ;) :)))

vackor1 2013.12.14. 12:04:27

@Kis ember:
A te "nem múlt el"-eden konkrétan hangosan felnevettem, kösz.. :)
Az a baj ezzel, hogy ha reagálsz az ostobaságukra, akkor azt hiszik, hogy érdekel a véleményük, hovatovább azt képzelik, hogy ők - majd' azt írtam, hogy valakik - valamik...
Szerintem akkor lennének nagyon idegesek ha senki nem foglalkozna velük.." Hát Bástya elvtárs már szart ér?? "
Tudod a gyerekek is csak addig hisztiznek, amíg reagálsz a hisztire, ezek meg agyilag talán - bár lehet, hogy a gyerkőcök még őket is simán verik - azonos szinten lehetnek . És szerintem most még elég jóhiszeműen álltam hozzá az állapotukhoz.. :)

mojszipupi 2013.12.14. 12:05:42

Ha illetékes szülő lennék egy nyílt levél biztos menne az illetékes elvtársnak, elvtársnőnek h milyen alapon vezényelte ki a gyerekemet egy pártrendezvényre

sztrugackij 2013.12.14. 12:08:35

@Achmed, a hitetlen:

Nem hiszem.Ezek tényleg ilyen hülyék.Komolyan.
Az egyik fideszes, akinek szóvá tettem a trafiktörvényt, azt kérdezte tőlem, miért fáj nekem, hogy a kommunistáktól elvették a trafiküzemeltetés jogát.Jó, mondjuk ő hírtévés, neki egzisztenciálisan is életbevágó, hogy ütődött legyen.

sztrugackij 2013.12.14. 12:18:47

@wmiki:

Tudtad, hogy híres lettél?
Igazán meghívhatnál egy sörre, amiért segítettem neked a többiekkel együtt elindítani a karriered a szkeptikus blogon.
Ugye itt sem érted, hogy miről beszélgetnek?

sztrugackij 2013.12.14. 12:25:02

Ceausescu diktatúrájában nőttem fel.
Akkor és ott elsősorban félelemből szolgálta ki mindenki a rendszert.
Itt a Kerényi-félék önként és ocsmány szervilizmusuk okán rohannak a nyalni való segg után.
Ez az undorító.

Achmed, a hitetlen 2013.12.14. 12:25:53

@sztrugackij: ismerek én is pér ilyen idiótát. Nem is vitázok már velük, mert:
- szerelmes emberrel fölösleges vitatkozni szerelme tárgyáról, úgysem tudod meggyőzni. (És szerintem ezek szerelmesek mind, semmi ésszerűség, ép ész, tájékozottság nem jellemzi őket. A fidesz, ahogy a Jobbik is, a leghülyébbek szavazataira épít.)
- ha meg is tudod győzni, téged fog meggyűlölni, mert kinyitottad a szemét.
- hányok az egésztől. Aki hülye, az is marad.

funfun 2013.12.14. 12:26:55

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: ha folyton a nóta tévét nézed, akkor ez tényleg kultúra lehet számodra.

Kandeláber 2013.12.14. 12:46:05

Kerényi a magyar kulturális élet (egyik) szégyenfoltja,
Ex-bolsevista őskövület, aki sokadmagával végigment a damaszkuszi úton, és MSZMP-tagból hirtelen harcos antikommunistává változott.
A hülyegyerekek ártatlan lelkét pedig feltehetően nem fertőzte meg a propaganda, mert a tudósítás szerint valamennyien a mobiljaikat babrálták, ezért tökéletesen mindegy volt számukra hogy éppen hol vannak.
Ennyi erővel akár egy plázában is múlathatták volna az időt.

Azok a kölykök meg, akik "egy tanóra keretében" vettek részt a szeánszon feltehetően örültek hogy mondjuk nem négyzetgyököt kellett vonniuk. :D

2013.12.14. 12:54:23

@Kandeláber:

"Kerényi a magyar kulturális élet (egyik) szégyenfoltja, "

Apró kiegészítés, hogy a politikai élet egyik szégyen foltja is.
Érdekes lenne belegondolni, hogy ki(k)nek és miért is köszönhetünk egy ilyen embert a közéletben!?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.12.14. 12:58:58

@funfun:

igen, ez egy nagyon-nagyon jó vers

s itt egy másik:

"Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy."

(Heltai Jenő: Szabadság)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.12.14. 13:03:18

@Melchi Zadok:

hát ha ennyire érdekel, elmondom: ez egy költői képzavar :))

ugyanis egy velem egykorú ismerősöm hallotta bömbölni a szomszéd gimiből a napokban a Metallicát, amit mi is hallgattunk anno..... igen, viszonylag fiatal vagyok, úttörő például már nem is voltam, csak kisdobos :))

Kandeláber 2013.12.14. 13:03:24

@MikeBoy: Részben önmagunknak is köszönhetjük ezt a majmot, néhány száz hasonszőrű társával együtt.
Pártoktól, oldalaktól függetlenül.

2013.12.14. 13:07:25

@Kandeláber:

Támogatók nélkül ez bizony nem megy.
Valakik ugyanis fizetik őt azért, amit tesz.

Amadeus62 2013.12.14. 13:09:14

@Kandeláber:

És arról mi a véleményed, hogy megtűrik a pártban, hogy lebuzizzon konkrét művészeket (Alföldi) vagy egykori színházi vezetőséget, darabokat?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2013.12.14. 13:12:36

@Jenyei:
Kb így vagyok ezzel én is.
Amikor látom ezeket a diszf@szokat tökre deja vu érzésem van.
De tudod igazándiból nincs is ezen mit csodálkozni.
A vér nem válik vizzé.. :D
Meg kell nézni, hogy honnét jöttek hol jártak iskolába.
Bizony ha nem jön közbe a rendszerváltás akkor most Orbán lenne az MSZMP főtitkár elvtárs a körülötte ugráló nyaloncok meg migenféle párt fő funckik.

Végülis anno elszólta magát I Viktor, hogy neki nem a kommunizmussal volt baja hanem azokkal akik működtetik.

Kandeláber 2013.12.14. 13:13:02

@MikeBoy: Nézőpont kérdése.
Alföldi például fidesz-pénzből rendezte meg Szegeden az "István, a királyt", és ugyanúgy förtelem lett, mintha Soros Gyuri bácsi adta volna a lét.
Gondolom, a hívők között most lészen fogaknak csikorgatása. :D

Kandeláber 2013.12.14. 13:15:31

@Amadeus62: Attól, hogy az ex-mszmp-s posztbolsi lebuzizza Alföldit, a Föld még ugyanolyan sebességgel forog, és Alföldi nem lesz heteró.
A Lukács nevű mszp-s meg lelibsizte a libsiket.
És?
Őt sem zárták ki a pártból.

2013.12.14. 13:17:33

@Kandeláber:

Ne menjünk rossz folyóba szerintem.
Kerényi már a létét a politikus "haveroknak" köszönheti.
Ugyan az marad a kérdés, hogy kik azok a politikus haverok és miért fizetik őt?

Amadeus62 2013.12.14. 13:18:14

@Kandeláber:

És mi van ha nem heteró? Berlin homokos polgármesterét úgy választották meg, hogy a választás előtt elmondta, hogy az. Őket ez nem zavarja, csak itt a balkánon van ez a cirkusz velük kapcsolatban. Van mit tanulnunk nyugattól, na.

bioLarzen 2013.12.14. 13:19:43

@Marcellusca: "Gimis végzős osztályok véletlenül nem most lesznek választókorúak? Oh wait... "

Szinte látom magam előtt, ahogy ezek a friss választópolgárok a kiállítás hatására tömegesen döntik el, hogy ők márpedig a fideszre szavaznak majd :D

bio

kkn 2013.12.14. 13:23:07

Ez az egész képes-alaptörvényes izé olyan abszurd, és csak az untig emlegetett Rákosi-éra kötelező munkásmozgalmi jellegű képeit, meg a hasonló dolgokat hozza fel párhuzamban.
Az emberek vagy magukénak érzik, vagy nem. De aki nem, annak ez a lenyomjuk a torkodon dolog csak ellenérzést fejt ki.
Gyerekkoromban én is imádtam az ilyen kötelező elmenni dolgokat, az első rögtön az ellenkezés. Volt részem a szoci érában is ilyenekben, és később is, amikor a középsuli csak fel akarta tölteni a kisgyerekeknek szervezett 100 Folk Celsius koncertet.

Az egész ordítóan képmutató, ehhh, ennyire hülyének nézik az embereket folyamatosan, ez dühítő.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.12.14. 13:23:30

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"A nagy birodalmak pont a züllés, liberalizmus miatt pusztultak el, pl. Rümai birodalom"

Látom, te is az iskola mellé jártál, nem történelem órára. X-DDD
Mikor és hol létezett ez a "Rümai birodalom"? X-DDD

Kandeláber 2013.12.14. 13:26:36

@MikeBoy: Hasonló mentalitásúak, mint akik Sas Józsit meg a kabaréját futtatták. :D
@Amadeus62: Nekem tök mindegy hogy milyen a nemi identitása, egyszerűen nem szimpatikus.
Egyébként nagyon jól mulattam a körülötte támadt hisztin, hogy egyesek diktatúráról üvöltöztek, mert egy lejárt szerződésű színházigazgató nem kapta meg minimum harminc évre az amúgy lefikázott épületben működő Nemzetit.
Érdemes erről elolvasni Puzsér lapjában, a "Nevem Senkiben" megjelent cikket.

Amadeus62 2013.12.14. 13:26:37

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:

Még ha csak az elgépelés lenne a legkisebb probléma...

2013.12.14. 13:41:03

@Kandeláber:

"Hasonló mentalitásúak, mint akik Sas Józsit meg a kabaréját futtatták. :D"

Gondolom ez alatt azt érted, hogy a szart szarra cseréltük 2010-ben.
Hát kellene megint egyet takarítani a mostani hatalomban 2014-ben, nem gondolod?

Kandeláber 2013.12.14. 13:47:29

@MikeBoy: Jól értelmezted.
Csak az a baj, hogy jelen állás szerint a mostani szar megint csak a régivel cserélhető ki.

bioLarzen 2013.12.14. 14:04:49

@sztrugackij: Az is segítene, ha nem ugyanazt az arcot használná profilképnek :)

bio

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.14. 14:05:17

Nem is értettem, hogy mi ez a nagy balhé ekörül, minden március 15/okt 23/önkormányzati ünnepre ki van vezényelve mindenki. Ez mindig is így volt, és így is lesz.

bioLarzen 2013.12.14. 14:07:13

@Amadeus62: Számomra amúgy kiapadhatatlan humorforrás, amikor valaki egy politikai témájú bejegyzéshez olyan nickkel kommentál, ami eleve beárazza a tag komolyanveendőségét (pl. "Buta belpesti balliberális biboldó barmok!") - aztán besértődik, amikor nem veszik komolyan meg kiröhögik :)

bio

bioLarzen 2013.12.14. 14:08:35

@doggfather: De ugye attól, hogy te nem érted, még elfogadod, hogy más nagyon is érti?

bio

Amadeus62 2013.12.14. 14:08:59

@bioLarzen:

Emlékszem volt itt régen olyan is, hogy Ballibgeczyk, szerintem ő az.

2013.12.14. 14:21:14

@doggfather:

"Ez mindig is így volt, és így is lesz. "

Valamit csak írni kellett, mi? :))

Baltay Lászlóné 2013.12.14. 15:36:08

@xvxvxv: Haha!Mostanság Koncz Müvész Ur pedig az Ujszinházat(így egybenírva) erősíti.Na ez a szép!

Nyilas Mise 2013.12.14. 15:40:07

@ungverjaland: "Táskával, kabátban, unott arccal álldogáló diákok. "

mert Kormánymeghízot túr elfeledte beírni a örözött levélbe hogy:
"vidám, lelkes fiatalokat küggyenek !"

Pop40 2013.12.14. 15:59:57

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:

Ne bántsd szegény fogyatékost, teljesen igaza van.

Hisz a Római Birodalom valóban arról volt híres, hogy tombolt ott a liberalizmus. :D

Pop40 2013.12.14. 16:02:10

@Amadeus62:

Jól sejted.
Ugyanúgy fel volt mentve helyesírásból, és ugyanúgy nyáladzik, mint az a nick.
Gondolom, megkapta a központból az ukázt, hogy hozzon magával még egy nicket, hogy többnek tűnjön. :)

zorki 2013.12.14. 16:04:07

A baj kezd elhatalmasodni.
A múltrendszerben legalább voltak bigottak, meg tök normálisak a tanáraink közt. A diákok többsége tudta ki hova tartozik. Történelem tanárunk pl. a hivatalos mellett más megfontolásokat is megvilágított. Magyartanárunk elmondta a hivatalos verziót, meg az ellenségest is, úgy hogy azt is gondolhattad az utóbbival ért egyet.
Akkor nem tehettek mást, amennyire szükséges volt alkalmazkodtak, de feszegették a határokat.
Most, ha valakinek nem tetszik az ami van, adott a lehetősége, hogy itt hagyja az egészet. Tovább tágítva a kontraszelekciós ollót.
A megoldás alapvetően az lenne, ha elkezdene zsugorodni a politikai hívők köre. Még nem látom ezt a folyamatot, de abban bízom, hogy a kormánypropaganda sokat tesz érte.:DDD

Jahh, még valamit. A blogban emlegetett MNO-s Seszták cikket elolvtam, és kirázott a hideg.
"Sokszor kiátkozták a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, bár egyetlen KISZ-bulin sem fogyasztott senki kábítószert, nem voltak pocsolyarészegek, senki nem hányt, és csoportszexszel még zártkörű vetítéseken sem találkoztunk."
Most arról, aki élt abban a korban és ilyeneket ír, mit lehet gondolni?
Valóban kevesen -bár idóvel egyre többen- jutottak kábítószerhez vagy pornóhoz.
De ne hazudjuk, már le az égről a csillagot -nem az ötágút-, a kiszes fiatalok többsége pont a táborokban vagy bulikban ismerkedett az alkoholizálással, meg a pocsolyarészegséggel vagy az alkalmi szex kapcsolatokkal.
Ezzel szemben valóban igaz, hogy nem játszottunk a mobiljainkkal.:DDD

Pop40 2013.12.14. 16:08:51

@zorki:

"Most, ha valakinek nem tetszik az ami van, adott a lehetősége, hogy itt hagyja az egészet. "

Igen, a gyerek meg addig nem eszik otthon, míg anyuka-apuka ellenállósdit játszik.
Életszerű.

zorki 2013.12.14. 16:17:49

Bocs, hogy pontatlan voltam, arra gondoltam, hogy elmegy külföldre. Ezt a múltrendszerben nem tehette.

Pop40 2013.12.14. 16:19:04

@zorki:

Bocs, én meg csak kötexem, ne vedd fel. :)

A többiben amúgy abszolút igazad volt.

xvxvxv 2013.12.14. 16:26:14

@zorki: ne reménykedj, az aktív, hibbant politikabuzik jó része ma nyugdíjas, elég megnézni a komcsik majálisán vagy a birkameneten azokat az arcokat: mind az mszp, mind a fidesz biztos szavazóinak derékhada nyugdíjas. és ez még kitart 10-15 évig.

szóval, aki reménykedik vmiben az ország közeli jövőjét illetően, az csúnyán arca fog esni! :)

444.hu/2013/12/13/az-angyali-nagymamak-es-mokas-nagypapak-igazi-arca/

zorki 2013.12.14. 16:26:48

@Pop40: A gyakorlatból is sok példám van. Pl. az oktatásban elismerten jól teljesítő ismerősöm egy angliai kisvárosba költözött, és ott kezdett vállalkozásba. Ez részben kapcsolódik korábbi pedagógusi tevékenységével, kézműves foglalkozásokat vezetett.

zorki 2013.12.14. 16:28:33

@xvxvxv: Nagyon megijesztettél most! Komolyan! Most kaptam meg a nyugdíjas papírjaimat.:DDD

Kandeláber 2013.12.14. 16:35:55

@zorki: El kell menni, az EU a korlátlan lehetőségek birodalma.
Sulcpapa például érettségi nélkül is lehet EP elnök.
Nálunk meg holmi minisztereken kérik számon a diplomát. :D

zorki 2013.12.14. 16:42:31

@Kandeláber: Soha nem akartam EU-elnök lenni, és ez nem is fog megváltozni.:DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.14. 16:49:15

@Pop40:

Rómában sokat buzultak, tehát ott liberalizmus volt. Ennyike, nem kell ezt túlbonyolítani. :)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.14. 16:51:35

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Pedig mennyivel jobb lenne a ballibsiknek ha ezek a fiatal diákok kultúra helyett inkább kocsmáznának, buliznának, szexelnének, züllnének, akkor örülne a ballib. Ha valami kultúra is ragad rájuk (mint most) az már már kommunizmus meg diktatúra. Elképesztően szánalmas a balliberlkis ellenzék :)) ezért fogtok megbukni jövöre úgy mint 2010-ben :))) Szart sem értek a baynautokkal, szarházitokkal, lopcsányotokkal együtt. Így lesz ez jövőre is, meg azután is.
nyehehe"

Ha neked ez a kultúra, akkor tudlak sajnálni.

valaki senki 2013.12.14. 16:55:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Szerintem meg ezzel az erővel jobban járnánk, ha sexelnének a fiatalok, úgyis olllyan kevés gyerek születik! De majd ha szülnek a nők 4 - 10 gyereket, akkor majd nem veri őket otthon a zember!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.14. 17:00:58

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Pedig mennyivel jobb lenne a ballibsiknek ha ezek a fiatal diákok kultúra helyett inkább kocsmáznának, buliznának, szexelnének, züllnének, akkor örülne a ballib. Ha valami kultúra is ragad rájuk (mint most) az már már kommunizmus meg diktatúra. Elképesztően szánalmas a balliberlkis ellenzék :)) ezért fogtok megbukni jövöre úgy mint 2010-ben :))) Szart sem értek a baynautokkal, szarházitokkal, lopcsányotokkal együtt. Így lesz ez jövőre is, meg azután is.
nyehehe"

Majd újságold el a kulturális érdeklődésed, amikor a helyi fideszes aparatcsikok meghívnak egy belterjes zártkörű kerti partira, hogy igaz hazafiként hátizsákkal és egy Wass Albert kötettel a zsebedben csángóföldre látogatsz, és ha szerencséd lesz, nem hallod meg, hogy a hátad mögött a másodvonalbeli lófaszjóskák naccságosasszony feleségeik egymásnak vihorászva számolnak be a Maldív szigeteki vakációjukról, és nem fog leesni neked, hogy partibolondnak lettél meghívva.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.14. 17:24:21

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Ki az a Kiss Tibor?"

Ezt bebuktad, merrt csak az mondták, hogy Kiss. :-D
Szóval Kiss Tibor a neved?

bgp 2013.12.14. 17:33:19

Észak Korea még mindig rosszabb :D

Amadeus62 2013.12.14. 17:42:18

@bgp:

Káli Sándor, meg Fedor mint ismerősei? Te jó ég...

esef 2013.12.14. 17:46:49

lehet volt már:
"De mint mondta: végül 2010-ben a választásokon új parlamenti többség született, ami már méltó a magyar nemzethez."
hát ja, végülis agymosott birkáknak ez jár...

becike4 2013.12.14. 18:17:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: És tobzódhatnak tovább a Kerényihez,Semjénhez és hozzád hasonló,senkiházi,tehetségtelen picsanyalók.

osztrák piktor 2013.12.14. 20:06:44

Szomorú, hogy közben a nagy múltú, komoly szakmaiságot képviselő intézményeket elsorvasztják, vagy pártkádereket neveznek ki az élükre. A Természettudományi Múzeumot kiszorítják a Ludovika épületéből. A Nemzeti Múzeum vezetője egy ritmikus csimpifon. Az egri Vármúzeumnak 3 év alatt 6 igazgatója volt. A gyöngyösi Mátra Múzeum élére biológus helyett történész került. Az Örökségvédelmi Szakszolgálatot megszüntették, az Örökségvédelmi Hatóságot elsorvasztották. Tovább is van, mondjam még?

Achmed, a hitetlen 2013.12.14. 20:48:28

@zorki: nnnah, mesélhetnék. Ahogy az Amerikai pite végén mondja a kiscsaj: "hiszen erről szól a zenetábor, szex vakulásig". Pocsolyarészegség, sok résztvevős szexpartik, alkalmi dugások, erről szólt a KISZ tábor. Különben ki a tököm ment volna oda???

Marcellusca 2013.12.14. 21:16:35

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ennél a "kultúránál" még az is jobb, ha berúgnak, füveznek, kábszereznek. Közel sem olyan káros!

csak egy néző 2013.12.14. 21:35:22

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"kinek alföldi, kinek Kerényi-Vidnyánszky. Én megmaradok az utóbbinál,"
Baromarcú komám, most, hogy mondod, tényleg láttalak a Vidnyánszky darabjáról készült fotókon, te voltál felcsatolva a szamár ágyékára, mint egy méretes f...sz. Gratula. Eddig is tudtuk, hogy ki vagy, de most már dokumentálva is vagy.

Marcellusca 2013.12.14. 21:36:52

@zorki: Hehe! Azok a szép emlékű építőtáborok. :D

zorki 2013.12.14. 22:32:30

@xvxvxv: Nem kell bocsánatot kérni. Sok igazság van a kiragadott részekben -bár elsőre elég túlzónak látszik-, a könyvről meg nem tok véleményt formálni, mert nem olvastam.

zorki 2013.12.14. 22:46:18

@Achmed, a hitetlen: Mit is emlegetett Hofi az Ifjú Kommunistából?
A hettyem-pittyre pontosan emlékszem:DDD

Pop40 2013.12.15. 00:42:05

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

A sitten is sokat buzulnak, akkor ott is liberalizmus van?:D

Meridian74 2013.12.15. 11:04:50

Ha már diákok, ide kapcsolódóan ez is mekkora vastagbőr már:
www.jobinfo.hu/allas/Help-desk-munkatars-rugalmas-munkaido-beosztasban/Budapest/2902622/CV-nln/norm?fs_id=36&utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=jobinfo+hirlevel&utm_content=position_2-50

2 dologgal van csupán bajom: az egyik az, hogy "Kiemelt munkabér - bruttó 800,- Ft / óra-tól", na ez egy ordas vastag hazugság. Ez 137600 Ft bruttó bért jelent per hónap, ha napi 8 órában dolgozik (és átlag 21,5 munkanap van egy hónapban, azaz 172 óra). Ezt kiemelt munkabérnek nevezni?? ROFLMAO! A minimálbér 102ezer lesz januártól, az átlagkereset Budapesten (mert ez Budapestre van meghirdetve) 225ezer. Ha mondjuk 250-300ezer lenne a fenti kereseti lehetőség, akkor nevezhetnénk kiemeltnek, egyébként lófasz, éhbérnek nevezendő (ennyit már a mekiben is osztanak). Nem mellesleg diákok után mennyi támogatást is kap az adott munkáltató? Mehehe... szinte ingyen munkaerőt jelent ez így a munkaadó számára.

A másik bajom a fenti hirdetéssel mindjárt ebből következik is. A feladat HelpDesk, azaz átlag userek gondjainak és bajainak támogatása, megoldása. Ezt egy átlagos tudású egyén nem tudja rendesen elvégezni, neki NEM ÁTLAGOS tudással kell rendelkeznie (mert különben ő is abba a csoportba tartozik, aki a "helpdesk" szolgáltatásaira szorul), mondjuk majdnem expertnek kellene lennie. Egy expert tudással meg a fenti bér az nem kiemelt bér, hanem megalázóan alacsony bér. Persze ezért nem is megy expert oda munkát vállalni, ha diák, ha nem diák, megy helyette NULL tudású, akiből akarnak "várat" építeni. ;) :D (mint tudjuk, szarból nem lehet...)
Na de pont ezért szar a legtöbb hazai szolgáltató helpdeskje, pontosabban szólva, az a része ami már használható is, az fizetőssé vált. Lásd UPC, Telekom, stb...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.12.15. 11:55:10

@Meridian74: nem akarlak elkeseríteni, a helpdeskesek adatbázisból dolgoznak, a szükséges tudásszint konvergál a nullához. Igaz, ezzel párhuzamosan a nyújtott szolgáltatás színvonala is, dehát ne lepődjünk meg már ilyesmiken. Még bőven a 90-es években, amikor még visual basic-kel dolgoztam, egyszer valami nagyon idegesítő bug miatt végül rászántam magam egy telefonra. Hát, sírnivaló volt, fél perc alatt kiderült, hogy egy nagyságrenddel többet értek a témához, mint a "szakember", aki végül bevalotta, hogy hát nem tud segíteni, mert a hiba nincs benne az adatbázisában. Nabazmeg. És ez tizensokx éve volt, azóta inkább csak faragnak a költségvetésen.

Meridian74 2013.12.15. 13:30:52

@Before: na igen, de pont emiatt kellene jobban érteni a dolgukhoz, hogyha nincs valami az adatbázisban, akkor bővíteni is tudják azt... ;)

Meridian74 2013.12.15. 13:32:05

@Meridian74: ráadásul, ha nem ért a dolgokhoz, akkor hiába van a jó adatbázis, mert nem tudja mit kellene megtalálnia benne .

Kis ember 2013.12.15. 13:59:16

@Meridian74: @Before:
Ismét a boldog kilencvenes években érzem magam, amikor minden levelezőlista-témát előbb-utóbb szétfloodoltak az informatikusok. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.12.15. 15:57:30

@Kis ember: örülök, hogy ilyen kellemesen nosztalgikus élményben lehetett részed! :)

@Meridian74: nem az a dolga. Üdv a multik rációmentes, ámde tökéletesen szabályozott világában.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2013.12.15. 23:01:28

@zorki:
Ja erről jut eszembe.
A középiskolában volt valami olyan tantárgy hogy szocialista közgazdaságtan vagy mi.
Az amolyan igazi unortodox mekkmester féle dolog.
Az egyik fejet azt taglalta, hogy a szocialista gazdasági modell mennyivel fejlettebb mint a kapitalista.
A tanárunk szépen le is adta a mantrát ahogy kellett, miközben gunyorosan kikacsintott az osztályra, hogy fejlettebb mi??? :D:D:D:D

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2013.12.15. 23:09:57

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Mókuska ez kb annyira kultúra mint a Rákosi korban az a sok sematikus termelési regény amit agyba főbe nyomatott az akkori propaganda.

Itt az egyik gyöngyszem ebből az időszakból.
Becsület és dicsőség
fekete-fehér, magyar játékfilm, 110 perc, 1951
"Lugosi a mozdonygyárban dolgozik, keveset keres. Nem érzi jól magát a világban. Rosszkedvének egyik oka, hogy a felesége - aki a traktorgyár élmunkása - jobban keres, mint ő, a másik ok pedig az, hogy az asszonynak még az újítását is elfogadták, míg az övét nem. És mert a baj nem jár egyedül, szegény Lugosi még egy szabotázsügybe is belekeveredik."

www.youtube.com/watch?v=m7H3SDxyMVw

lobster thermidor 2013.12.16. 04:27:53

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Ha arra gondolsz, hogy csak a másik térfélen vannak olyan szereplők akik homoszexuálisak, akkor nagyon tévedsz. Csak ezzel éppen az a helyzet, hogy az azonos neműek iránti érdeklődésükről, és szexuális szokásaikról pont úgy hazudnak, mint minden másról.
Elég, ha csak a papokat említjük.
Attól pedig, hogy te valakit kedvelsz, a kezei alól kikerült ócska mázolmány, vagy a nevével fémjelzett közönséges vásári tréfa még nem válik művészetté.

Bee-zony 2013.12.16. 22:27:26

A kádári puha diktatúrában úgy oldották ezt meg a sulinkban, hogy jött az osztályfőnök, és közölte, hogy ha kimegyünk a május 1-i felvonulásra, mint zászlóvivő egyen-melegítősök, akkor kap pénzt az iskola, egyébként nem, és feltette a kérdést rögtönzött szavazásra. Azt persze sejthette, hogy nem vagyunk mi olyan gecik, hogy ne kapjon pénzt az iskola, és a többség megszavazta, de aki nem szavazta meg, annak nem volt kötelező menni, az volt a lényeg, hogy egy megadott létszámot állítson ki az iskola.
Ez volt a DIKTATÚRÁBAN. Ezzel szemben a DEMOKRÁCIÁBAN, hé paraszt, a Kormánymegbízott úrnak az a kérése, hogy iskolánként 20-25 fő a végzős osztályokból képviselje az iskolát, és a tanárok abszolválják ahogy tudják. Különbség – a narancsvörösök a kádár népénél is rosszabbak – és ennyit a címkékről is.

Egy post a témában, már tavalyról:
„Minden kényszer nélkül”
kard.blog.hu/2012/03/12/hoffmann_rozsa_hallgatoi_szerzodes_cinizmus
„Itthon azért már nem tőle (Sztálintól) kéne tanulni.”
A kívánság teljesült, Hitlertől tanulnak a fijjug.

stone pit(er) 2013.12.30. 21:43:20

"néhányuknak viszont némi "ellenszolgáltatást" ajánlottak cserébe a tanáraik"
Ezt már biztosan más is észrevette!!!!!!
Van az a tanárnő aki ha "megfelelő ellenszolgáltatást kínál", akkor én is elmegyek megnézni azokat a képeket!
Na, kedves mindenkori kormány feldobtam a magas labdát. Csak aztán nem megsértődni, ha nem politikusnak, pártnak hívnak titeket!

süti beállítások módosítása